Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Bihar megye/vármegye
2405 tétel
2016. december 8.
Ki-ki lelkiismerete szerint
Tőkés László arra biztatja a romániai magyarokat, hogy szavazzanak a lelkiismeretük szerint a vasárnap tartandó parlamenti választásokon. Ismertette: ő maga elmegy ugyan szavazni vasárnap, hiszen a jelenléti aránnyal erőt lehet felmutatni, de jó lelkiismerettel aligha lehet az RMDSZ Maros, a Bihar vagy pedig a Hargita megyei jelöltlistájára szavazni „annak tudatában, ahogy azt az opportunista, megújulásra és megigazulásra képtelen RMDSZ összeállította”.
Az EP-képviselő sajtóirodájának a tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóról szóló közleménye szerint Tőkés László elsősorban a Bihar megyei jelöltlistát tartotta aggasztónak. Úgy vélte: ezen a listán Biró Rozália és Szabó Ödön neve a korrupt rendszer folytonosságát jelképezi. Tőkés csalódott amiatt, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke részt vett az RMDSZ kampányában, „amelyet nemrég ő maga nevezett bolsevik gyökerű pártnak”. Úgy vélte: Kövér László Biharban olyan jelöltek mellett korteskedett, „akik meglopták a magyar államot, a magyar adófizetőket”, és a Gyurcsány-rendszer legfőbb támogatói voltak Erdélyben (arra utalt, hogy a Bihar megyei RMDSZ vezetői által létrehozott Mecénás Alapítvány olyan nagyváradi Ady-központ építésére fordította a magyar államtól nyert támogatást, amit azóta le is bontottak, és az RMDSZ bihari vezetői látták vendégül Nagyváradon Gyurcsány Ferencet és több MSZP-s politikust). „Olyan mintha én elmennék Magyarországra, és Simon Gáborral vagy Zuschlag Jánossal tartanék kampányülést a Fidesszel szemben” – magyarázta.
Tőkés László kijelentette, a védnöksége alatt működő Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a megkérdezése nélkül hozta azt a döntést, hogy nem indul el a vasárnapi parlamenti választásokon. Hozzátette: nem tartja helyesnek ezt a döntést.
Azt is megjegyezte: az RMDSZ oktalanul riogatja az erdélyi magyar választókat azzal, hogy nem éri el a választási küszöböt, mert korábban gondoskodott róla, hogy a választójogi törvénybe olyan alternatív küszöb is bekerüljön, mely mindenképpen biztosítja a parlamenti jelenlétét. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 8.
Magyarországi hátszél az RMDSZ-nek
Magabiztosan készülődik az RMDSZ a hétvégén, december 11-én, vasárnap sorra kerülő parlamenti választásokra, miután sikerült meggyőznie a magyarországi kormánypártokat, hogy az RMDSZ–MPP összefogás az erdélyi magyarság által várt közös választási listát jelenti.
Kárpát-medence-szerte a magyar sajtó egyik fő témája lett a december 11-i romániai választás, és azon belül a magyar képviseletet megtestesítő RMDSZ sikeres szereplése. A két magyarországi kormánypárt, a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KNDP) közös frontot alkotott az RMDSZ támogatására. A nyitányt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Orbán Viktor magyar kormányfő novemberi, budapesti találkozója adta. A megbeszélések után a kormányfő sajtófőnöke, Havasi Bertalan úgy nyilatkozott, „Orbán Viktor és Kelemen Hunor fontosnak tartja, hogy a román törvényhozásban erős magyar képviselet legyen”. A tárgyaláson áttekintették a magyar állam támogatásával megvalósuló, a romániai magyarság érdekeit szolgáló fejlesztések állását, végül Kelemen Hunor szatmárnémeti látogatásra hívta meg a magyar kormányfőt. Információink szerint erre a programra csütörtökön, december 8-án kerül sor: Orbán Viktor Szatmárnémetiben vesz részt egy kampánygyűlésen.
Kövér László: Erdélynek intő kell legyen a Felvidék példája
November utolsó napjaiban Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke tett háromnapos erdélyi kampánykörutat az RMDSZ–MPP lista támogatására. Kövér Nagyváradon úgy fogalmazott: az erdélyi magyar érdekképviselet erősödhet azáltal, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kompromisszumot kötött a december 11-i romániai parlamenti választásokra. Kövér László meggyőződése szerint ez az együttműködés lehetővé teszi, hogy a romániai parlamenti választásokon azok a magyarok is részt vegyenek, akik esetleg éppen az elmúlt évek rivalizálásai miatt fordultak el a politikai véleménynyilvánítástól. A Fidesz választmányi elnöke – aki egyúttal az MPP tiszteletbeli elnöke – a nagyváradi választási fórumon üdvözölte a két magyar párt együttműködését, amely szerinte egyrészt akkor lesz sikeres, ha a jelenleginél több magyar képviselőt juttatnak be a bukaresti parlamentbe, de már akkor is, ha csökkenteni tudják a választástól a korábbi években távol maradó magyarok arányát. A fórumon, ahol politikai és egyházi vezetők, polgármesterek, önkormányzati képviselők – köztük Biró Rozália, az RMDSZ szenátora, Pásztor Sándor, a Bihar megyei tanács elnöke, Csűry István királyhágómelléki református püspök, illetve az RMDSZ és az MPP megyei elnökei – vettek részt. Kövér László utalt az előző napi székelyudvarhelyi „intenzív és forró hangulatú” vitára, ami a két párt választási összefogása miatt alakult ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az MPP koalíciója vezette városban. Székelyudvarhelyen több résztvevő szóvá tette, hogy Kövér László, illetve a Fidesz–KDNP miért támogatja az RMDSZ és az MPP közös listaállításában megvalósult magyar álösszefogást. Az országgyűlés elnöke indoklásában kiemelte: az elmúlt tíz évben sokat változott a helyzet, és nem feltétlenül a magyarság előnyére. Sok területen hátrányára változott a helyzet mind Romániában, mind Erdélyben, mind a magyar–román kapcsolatokban. Kövér szerint sok a bizonytalanság. „Látjuk hogyan változott meg a román politika a magyar közösség irányában, ezért is sürgető a politikai összefogás” – fogalmazott.
„Fel kell rázni mindenkit, hogy menjen el voksolni, s másokat is vigyenek magukkal” – utalt a politikus a Fidesz egykori kampányára. Felidézte, hogy az 1990-es évek elején a kisebbségi sorban élő közösség választási aktivitása nagyobb volt, mint a román többségé, mára pedig az ellenkezőjére fordult. „Ezt a fényűzést nem engedhetjük meg magunknak!” – figyelmeztetett Kövér, aki a mostani választási összefogást a változás jeleként értékelte, s reményét fejezte ki, hogy ennek eredményeként a magyar közösség akár 6 vagy még nagyobb százalékban is képviseltetheti magát a következő román parlamentben.
Kövér László az erdélyi magyarok számára intő jelnek nevezte a Felvidéket, ahol szavai szerint „egyszerű nemzetárulás történt”. Emlékezett rá, hogy amikor Bugár Bélát nem választották meg az MKP elnökévé, és szlovák–magyar pártot hozott létre, a magyarok képviseletét ellátó MKP kiesett a parlamentből. Bugár pártja, „a Híd-Most nem magyar párt, Bugár Béla pedig olyan szlovák politikus, aki jól beszél magyarul” – ecsetelte a házelnök, majd ellenpéldaként a Vajdaságot említette, ahol jelentősen megerősödött a magyar képviselet, és javult a szerb kormánnyal a kapcsolat. Kövér László végezetül összefogásra szólított fel. „Most nincs helye megosztottságnak, nincs helye széthúzásnak, egy irányba kell tolni a szekeret” – mondta.
Semjén Zsolt: a románok átléptek egy határt
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes Budapesten tartott sajtóértekezletén értékelte az erdélyi helyzetet. Úgy fogalmazott: „döntő jelentőségű, hogy az RMDSZ együttműködve a Magyar Polgári Párttal, átlépje az ötszázalékos küszöböt, és ott legyen a bukaresti parlamentben. Ha egyszer nem jutnak be, akkor más sem kerül be helyettük és az erdélyi magyar értelmiség ideológiai alapon betagozódik a román pártstruktúrába. Ez a magyar képviselet végét jelentené”.
Semjén szerint ha nem kellő súllyal lesz jelen az RMDSZ a román parlamentben, akkor megcsinálják az új régiós felosztást és a Székelyföldet beolvasztják egy román tömbbe, ahol kisebbségben lesznek. „Minden magyarnak erkölcsi és nemzeti kötelessége az egyetlen magyar pártszövetségre voksolni” – hangsúlyozta. Megjegyezte: Magyarországnak nemzeti érdeke a Romániával való minél szorosabb együttműködés és minél jobb viszony. „A mi kezünk mindig ki volt nyújtva, most is ki van, nem rajtunk múlt, hogy idáig jutottak a kétoldalú kapcsolatok” – fogalmazott. Értékelése szerint nemhogy előre léptek volna, hanem folyamatos támadásnak van kitéve az erdélyi magyarság, s olyan dolgok történnek, amit korábban elképzelni sem tudtak. Igazságszolgáltatásnak álcázott, kifejezetten magyarellenes lépések történnek és a magyarság legfontosabb vezetőit érik támadások. Kitért arra is, hogy a visszaszerzett egyházi ingatlanokat a Ceauşescu-időket idéző módon próbálják visszaállamosítani, s kriminalizálják a magyar vezetőket, hogy ne vállaljanak politikai szerepet. A miniszterelnök-helyettes kérdésre azt mondta, a megromlott viszonyban a magyar diplomáciának nincs felelőssége, ha kritika illeti, csak abból a szempontból, hogy „nem vágtak előbb az asztalra”. „Világosan meg kell mondani, a románok átlépték a határt, amit még a magyarság el tudna viselni” – mondta a miniszterelnök-helyettes.
Kósa Lajos: sikeres RMDSZ nélkül nincs sikeres Románia
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője az RMDSZ Bihar megyei jelöltjeivel és az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunorral közös sajtótájékoztatóján vett részt Nagyváradon.
Kósa Lajos a magyarság szempontjából „hallatlanul fontosnak” nevezte, hogy az RMDSZ-nek sikerült egyezségre jutnia minden olyan magyar politikai erővel, amellyel „értelmes kompromisszumot” lehet kötni. „Meggyőződésem, hogy sikeres RMDSZ nélkül nincs sikeres Románia, és sikeres Románia nélkül nincs sikeres RMDSZ” – fogalmazott. A Fidesz frakcióvezetője szerint a 2013–14 óta eltelt időszak sorsdöntő változásokat hozott Európában és a kontinens keleti felén. Nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió gazdasági motorja a nyugati részekről a középső részekre tevődött át, és az unió gazdasági növekedésének meghatározó részét a posztszovjet térségek adják, ezért ezeknek az országoknak a politikai álláspontja és véleménye is felértékelődött. „Ilyen helyzetben kulcskérdés, hogy az RMDSZ ne csak nemzetiségi vagy kisebbségi kérdésekkel foglalkozzon, hanem olyan kérdésekkel, amelyek az egész román társadalomnak fontos problémái” – jelentette ki a frakcióvezető, aki egyebek mellett kitért a térség munkaerő-elvándorlására, demográfiai problémáira, és beszélt az amerikai elnökválasztás eredményéről is, biztatónak nevezve Donald Trump győzelmét.
Az ötszázalékos küszöb nem a bűvös határ
Kántor Lajos, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója szerint az RMDSZ és az MPP összefogását a december 11-i parlamenti választásokon támogatja az erdélyi magyarság. A közszolgálati televízió egyik műsorában nyilatkozó politológus szerint a két párt közös listaállítását bár a többség üdvözli, azért vannak olyanok, akik elégedetlenek az adott összefogás jellegével. Hozzátette, nem szabad elfelejteni, hogy egy másfélmilliós közösségről van szó, amelyben különböző politikai nézetek vannak. A kulcskérdés az, hogy januártól milyen módon folytatódik – a parlamenti felhatalmazás alapján – a közösségépítés.
Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet politológusa szerint az egységnek és az összefogásnak a gondolata még mindig népszerű Erdélyben. „Azt mutatják a közvélemény-kutatások, hogy az erdélyi magyarok igenis igénylik ezt a fajta összefogást” – mondta, de azt is hozzátette, hogy a globális trendnek megfelelően a helyi fiatalok inaktívabbak a választási hajlandóság tekintetében, mint az idősek. Illyés Gergő ugyanakkor a Krónikának nyilatkozva úgy fogalmazott: nem várható, hogy jelentősen csökken az RMDSZ honatyáinak száma, ha a szövetség nem éri el az 5 százalékos parlamenti küszöböt, és csupán az alternatív küszöb segítségével jut be a parlamentbe. Székely István Gergő emlékeztetett: a törvény értelmében azt a pártot is úgy tekintik, hogy elérte a parlamenti küszöböt, amely négy megyében megkapta a voksok 20 százalékát, így bekerül az országos kompenzációs „kosárba”, azaz részesül a visszaosztott szavazatokból is. A szakértő kifejtette, mivel a 2012-es választási eredmény is volt már annyira „rossz” – az RMDSZ a képviselőházi jelöltekre leadott voksok 5,13, illetve a szenátusi jelöltekre adott szavazatok 5,23 százalékát szerezte meg – , ennek nyomán a 4,99 vagy 4,95 százalékos aránnyal sem kerülne sokkal rosszabb helyzetbe, esetleg egy vagy két honatyával rendelkezne kevesebbel. Vagyis a jelenlegi 18 képviselő és 9 szenátor helyett lehet 17 képviselő és 9 szenátor, esetleg ennél is rosszabb arány esetén 8 szenátor. „Persze mindez attól is függ, hogy hány párt jut be a parlamentbe, illetve a szavazatok hány százalékát adják be nem jutó pártra, és kerül be a visszaosztandó voksok közé. De nagyságrendileg nem várható jelentős csökkenés” – jelentette ki a politológus. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. december 10.
Érezzük magunkénak értékeinket
Csütörtökön délután a váradi Lorántffy központban mutatták be Dukrét Géza és Péter I. Zoltán közös munkáját, a Nagyvárad és Bihar megye épített öröksége című kötetet.
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) gondozásában megjelenő könyvet Mihálka Nándor, a PBMET ijúsági alelnöke méltatta a Lorántffy Központban megjelent szép számú közönség előtt, nem kevesebbett állítva, mint azt, hogy ez a kötet a helyi magyarság második Bibliája kellene hogy legyen, hiszen abban az itteni magyarság épített örökségének ezer éve van bemutatva. Kifejtette: nagyon fontos, hogy ezeket az értékeket magunkénak tudjuk érezni, mert az ebben a kötetben bemutatott épületek, építmények, műemlékek bizonyítják azt, hogy itt voltunk, itt vagyunk, és remélhetőleg itt leszünk – fogalmazott a méltató. Mihálka Nándor kitért arra is, hogy a könyv 250 oldalon mutatja be Bihar megye és a megyeszékhely legfontosabb épületeit. A bemutatás Nagyvárad épített örökségének ismertetésével kezdődik, és olyan ingatlanok is szerepelnek a kiadványban, amelyek mindeddig nem kaptak műemléki besorolást, noha mindenképpen megérdemelnék ezt. A méltatás után Mihálka Nándor a két szerzővel beszélgetett el. Dukrét Géza elmondta, hogy a kötet megszületésének apropója épített örökségünk bemutatása és megismertetése volt, különöd tekintettel a fiatal generációra, hiszen mint elmondta, ennek a könyvnek a megjelentetésével az is a céljuk, hogy a fiatalok legyenek büszkék arra, milyen épített örökségünk van. Elmondta továbbá, hogy a könyv először 2012-ben jelent meg, azóta több helyre újra el kellett mennie, hogy újrafényképezze az időközben jó esetben újravakolt, újrafestett épületeket. Kiemelte, hogy az arra érdemesült épületeknek mindössze egy harmada van rajta a műemléklistán, ezért a kötetben mindenképpen helyet biztosítottak azoknak az ingatlanoknak is, amelyek műemléki besorolást kellene kapjanak. Példaként említette a 13. században épült síteri templom, amely Európaszerte egyedi értéket képvisel, egyelőre mégsem élvez műemléki védelmet.
Péter I. Zoltán a maga során megköszönte a a könyv készítőinek, a Vojticsek házaspárnak a köttet igényes kivitelezését, majd arra a kérdésre, hogy milyen állapotban vannak a műemléképületek, elmondta, hogy vannak jobb és vannak rosszabb állapotban lévő épületek is, A Poynar ház példájával érzékeltette azt a Nagyváradon megfigyelhető jelenséget, hogy bár egyre több épület homlokzatát felújítják, viszont a legtöbb, általában több mint száz éves épületnek strukturális megerősítésre lenne szüksége, és ha ez neem történik meg, akkor NAgyvárad amolyan Patyomkin várossá változik, ahol a szép homlokzat mögött csak lepusztult épületek lesznek. Hozzátette, hogy nem csak a városvezetés, dde maguk a város lakói is ijobban kellene óvják épített örökségünket. Apró, de beszédes példát említve elmondta, hogy a halmozottan elrontott Sas-passzázs burkolatába beele vannak taposva az eldobott rágógumik, ami rendkívül elcsúfítja az amúgy sem különösebben sztétikus burkolatot. A kötetbemutató dedikációval zárult.
Pap István erdon.ro
2016. december 12.
Vörösbe borult Románia
Történelmi győzelmet aratott a Szociáldemokrata Párt (SZDP), 1990 óta először ért el parlamenti választáson negyven százalék fölötti eredményt. A törvényhozást hat párt fogja alkotni: az SZDP, a nagyon gyenge eredményt elért Nemzeti Liberális Párt (NLP), a meglepetésként magas eredményt elérő Mentsétek meg Romániát Szövetség (MRSZ), az utóbbi parlamenti választásokon legmagasabb százalékot elért RMDSZ, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) és a Băsescu-féle Népi Mozgalom Pártja (NMP). Liviu Dragnea, az SZDP elnöke már a tegnap esti exit poll eredmények közzététele után bejelentette, őket illeti meg a kormányalakítás joga, a kormányba beveszik az LDSZ-t, és már nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy az RMDSZ-t is kormányba hívják. A kormányfőjelölt nevét egyelőre nem tette közzé, elemzők szerint ő vagy Vasile Dâncu lehet a miniszterelnök.
A választáson az országos részvétel ezúttal is alacsony volt, urnazárásig a szavazásra jogosultak 39,49 százaléka adta le voksát a Központi Választási Iroda (KVI) adatai szerint. A fővárosban élő választópolgárok 41,61 százaléka szavazott. Legmagasabb részvétel Olt megyében volt (a szavazásra jogosultak 47,16 százaléka voksolt), a legkevesebben Máramaros megyében (31,62) járultak az urnákhoz. Az erdélyi megyék közül Kovászna megyében 38,25, Maros megyében 38,35, Bihar megyében 43,80, Szatmár megyében 34,96, Kolozs megyében 40,49, Szilágy megyében 43,44 százalék járult az urnákhoz.
Az európai országok nagy részében vasárnap 22 órakor bezártak a szavazókörzetek. Addig mintegy 104 ezer külföldön élő román állampolgár adta le voksát a KVI hivatalos adatai szerint, a legnagyobb számban a Moldovai Köztársaságban: a számukra kialakított 35 szavazókörzetben több mint 30 ezren éltek alkotmányos jogukkal. Olaszországban az ott élő mintegy 1,15 millió román állampolgár közül 16 200-an szavaztak, Spanyolországban 12 100-an az ott élő mintegy 800 ezer közül.  Liviu Dragnea úgy vélte, a választók egyértelműen döntöttek, és az eredmények alapján az SZDP-nek kell kormányt alakítania. Ennek érdekében tárgyalni fognak a Călin Popescu Tăriceanu vezette LDSZ-szel. Dragnea kijelentette, a liberálisok a választási kampány idején úgy állították be, hogy Dacian Cioloş jelenlegi technokrata miniszterelnök és Dragnea közül kell választaniuk az állampolgároknak. Úgy vélte, a választók „egyértelműen döntöttek” a vasárnapi szavazáson. Călin Popescu Tăriceanu, az LDSZ társelnöke felszólította Klaus Iohannis államfőt, fogadja el a választói akaratot, és ne akadályozza meg egy legitim, demokratikus kormány megalakulását. Alina Gorghiu, az NLP elnöke rövid nyilatkozatában kijelentette: a játszma még nem ért véget, és nagymértékben függ a végeredménytől, hogy a liberálisok által kormányfőjelöltként támogatott Cioloş miniszterelnök maradhat vagy sem.
A választások győztesének nevezte magát az MRSZ is, amelynek elnöke, Nicuşor Dan a demokrácia győzelmének nevezte, hogy pártja újoncként bejutott a parlamentbe a harmadik legnagyobb politikai erőként úgy, hogy áprilisban még csak 40 alapító tagja volt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 12.
Kelemen Hunor elégedett az RMDSZ eredményével
Kelemen Hunor szerint a parlamenti választások urnazárásakor közzétett exit poll felmérések eredményei azt jelzik, hogy megfordult a magyar szavazatok apadási tendenciája. Hozzáfűzte, a következő négy évben erősebb parlamenti képviselete lesz a romániai magyarságnak, mint a 2012–2016-os időszakban. Az RMDSZ elnöke arról is szólt, hogy a magyarok biztonságérzetének megerősítése érdekében újrakezdésre van szükség a többségi román nemzet és a magyar kisebbség között.
Az RMDSZ elnöke a szövetség kolozsvári eredményvárójában tartott rövid sajtótájékoztatóján köszönte meg a magyar emberek bizalmát. Elmondta: az első mérések azt jelzik, hogy az RMDSZ magasan az ötszázalékos parlamentbe jutási küszöb fölötti eredményt ért el, és sikerült biztosítania a magyarok arányos képviseletét a törvényhozásban. 
Kelemen szerint a csökkenési spirál visszafordítása nem egyetlen dolognak tulajdonítható. „Az elmúlt években igyekeztünk döntéseinkkel a társadalmi elvárásokra válaszolni. Akkor is, amikor az összefogásról volt szó, akkor is, amikor az újításokról volt szó, amikor egy hiteles, megvalósítható programról volt szó, akkor is, amikor a belső szolidaritást kellett erősíteni” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Megjegyezte: az MPP-vel való összefogás, a szórvány és a tömb összefogása meggyőzte a magyar embereket arról, hogy az RMDSZ és partnerei elkötelezettek a magyar ügy iránt, elkötelezett az iránt, hogy Romániát jobbá tegyék.
Kelemen Hunor szerint a választás nemcsak arról szól, hogy hány magyar képviselő lesz a parlamentben, hanem arról is, hogy milyen jövőt képzelnek el a régiónak, az országnak és benne a magyar embereknek. „Az a fontos, hogy a közösségünk jogai megerősödjenek, és újabb jogokkal tudjuk ezeket bővíteni. (...) Holnaptól vár egy olyan munka, ami a következő négy esztendőben nem szólhat egyébről, csak a közjóról, közérdekről és a magyar érdek képviseletéről” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke a választások végeredményének a közzététele előtt nem kívánt arról nyilatkozni, hogy kormányon vagy ellenzékben folytatja munkáját a szövetség. Egy olyan szerződés megkötését tartotta a legfontosabb célnak a román többség és az erdélyi magyarok között, amely mindenki számára egyenlő jogokat, esélyegyenlőséget biztosít, a magyar közösség számára pedig az identitásmegőrzés biztonságát nyújtja.
Jó döntés volt
Biró Zsolt szerint a Magyar Polgári Párt (MPP) jól döntött, amikor az RMDSZ-szel való együttműködés útját választotta. Az MPP elnöke kijelentette: az összefogás listája várhatóan arányos képviseletet biztosít az erdélyi magyarságnak a parlamentben. Ez pedig azt jelzi: az erdélyi magyar közösség azt várja el a politikusaitól, hogy a nemzeti ügyekben fogjanak össze. Arra a felvetésre, hogy a választási részvételi arány elmaradt az országos átlagtól Maros és Kovászna megyében – ahol az MPP jelöltjei is befutó helyeken szerepelnek az RMDSZ jelöltlistáin –, Biró Zsolt kijelentette: pártjának nincs oka szégyenkezni. Megjegyezte, kiemelkedő vagy az illető megye átlagának megfelelő volt a részvételi arány azokon a településeken, amelyeket MPP-s polgármester vezet. Hozzátette: a párt legfontosabb bázisa Hargita megye, ahol kiemelkedően jól sikerült a választók mozgósítása. Feljelentés uszításért
Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést az RMDSZ a rendőrségen a választások napján SMS-ben terjedő magyarellenes üzenetek miatt. Tegnap több megyében is olyan SMS-eket küldözgettek a Ţepeş gárdája, illetve a szélsőségesen magyarellenes Egységes Románia Szövetség nevében a választópolgároknak, amelyek arra buzdították a román szavazókat, járuljanak minél nagyobb számban az urnákhoz azért, hogy kiszorítsák a magyarokat a parlamentből. Az RMDSZ azt kifogásolta, hogy az üzenet küldői megsértették a kampánycsendet, és a nacionalista uszítás eszközét használták. Az összefogás eredménye
Az előzetes adatokból az látszik, hogy meghozta az eredményét a két magyar párt, az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt összefogása, ami jótékony hatással volt a választói részvételi hajlandóságra és a hangulatra – értékelte Hídvégi Balázs. A Fidesz kommunikációs igazgatója kiemelte Hargita megyét, ahol 44 százalékos volt a részvételi arány, de jól szerepelt Bihar és Szilágy megye is 43–43 százalékos részvétellel. Kovászna megyében pedig a magyarlakta településeken volt jóval nagyobb a részvétel a voksoláson, mint a román többségű városokban, falvakban. „Ebből az látható, hogy arányaiban a legutóbbi választásnál jobb eredmény várható magyar szempontból” – mondta. Hasonlóképp vélekedett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, hangsúlyozva: „Ez a nagyszerű eredmény visszaigazolta, hogy a magyarság sorskérdéseiben erkölcsi parancs az összefogás, és nem engedhető meg a széthúzás.” Hozzátette: „Köszönet illet minden felelősen gondolkodó, nemzetünkért, erdélyi közösségünkért cselekvő magyart, aki szavazatával hangsúlyos képviselethez juttatta képviselőinket Bukarestben.”
Közleményében az MSZP üdvözli, hogy 2016-tól is lesz képviselete a magyarságnak a román parlamentben, ugyanakkor gratuláltak a győztes Szociáldemokrata Pártnak, és remélik, hogy az MSZP testvérpártja sikerrel fogja kormányozni az országot. „Bízunk abban is, hogy a legnagyobb kormányzó párt együtt tud majd működni a magyarság képviselőivel a következő ciklusban” – fogalmaztak. A magyarok érdeke határon innen és túl egyaránt az, hogy a román és a magyar kormány megtalálja a hangot egymással. Ezt a célt nem szolgálja a Fidesz hiteltelen szélkakas-politikája és a nacionalista retorika sem – írták. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 12.
A bihari magyarság második bibliája
Csütörtökön délután mutatták be Dukrét Géza és Péter I. Zoltán közös munkáját, a Nagyvárad és Bihar megye épített öröksége című kötetet, mely a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) gondozásában jelent meg. Az eseménynek a váradi Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központ múzeumterme adott otthont, a szép számban megjelenteket pedig Dukrét Géza, a PBMET elnöke és a kötet egyik szerzője köszöntötte, hangsúlyozva, hogy mindig ünnep számukra, amikor könyv jelenik meg.
Mihálka Nándor, a PBMET ifjúsági alelnöke méltatta a kötetet, hangsúlyozva, hogy olyan albumot tart a kezében, amely akár a második bibliája is lehetne a helyi magyarságnak, hiszen abban mind a nagyváradi, mind a Bihar megyei magyarság épített örökségének ezer éve van bemutatva. Kifejtette: nagyon fontos, hogy ezeket az értékeket magunkénak tudjuk érezni, mert az ebben a kötetben bemutatott épületek, építmények, műemlékek bizonyítják azt, hogy itt voltunk, itt vagyunk és remélhetőleg itt leszünk. Egyébként a mintegy 250 oldalas albumban a váradi vonatkozású témákat Péter I. Zoltán, a Bihar megye vidéki településeivel kapcsolatosakat pedig Dukrét Géza szedte csokorba.
A kötet Nagyvárad épített örökségének ismertetésével kezdődik, és olyan ingatlanok is szerepelnek a kiadványban, amelyek mindeddig nem kaptak műemléki besorolást, noha mindenképpen megérdemelnék ezt. A méltatás után Mihálka Nándor a két szerzővel beszélgetett. Dukrét Géza elmondta, hogy a kötet megszületésének apropója épített örökségünk bemutatása és megismertetése volt, különös tekintettel a fiatal generációra, hiszen ennek a könyvnek a megjelentetésével az is a céljuk, hogy a fiatalok legyenek büszkék arra, milyen épített örökségünk van. Elmondta továbbá, hogy a könyv először 2012-ben jelent meg, azóta több helyre újra el kellett mennie, hogy újrafényképezze az időközben jó esetben újravakolt, újrafestett épületeket. Kiemelte, hogy az arra érdemes épületeknek mindössze egyharmada szerepel a műemléklistán, ezért a kötetben mindenképpen helyet biztosítottak azoknak az ingatlanoknak is, amelyek műemléki besorolást kellene, hogy kapjanak. Példaként említette a 13. században épült siteri templomot, amely Európa-szerte egyedi értéket képvisel, egyelőre mégsem élvez műemléki védelmet.
Péter I. Zoltán megköszönte a könyv készítőinek, a Vojticsek házaspárnak a kötet igényes kivitelezését, hangsúlyozva, hogy egy könyvnél fontos, hogy „a külcsíny és a belbecs legyen harmóniában”. A kötet tartalmára kitérve a Poynar ház példájával érzékeltette azt a Nagyváradon megfigyelhető jelenséget, hogy bár egyre több épület homlokzatát felújítják, a szép homlokzat mögött csak lepusztult épületeket találunk. A több mint száz éves épületeknek strukturális megerősítésre lenne szükségük.
A kötetbemutatón közreműködött Meleg Vilmos színművész is, a rendezvény dedikációval zárult. A kötet a dukretgeza@yahoo.com e-mail címen rendelhető meg.
Sükösd T. Krisztina Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. december 12.
Ezzel magyarázza az RMDSZ jó szereplését Barna Gergő szociológus
A parlamenti választások másnapján Barna Gergő szociológussal kerestük a magyarázatot a várakozásokat meghaladó magyar részvételre és az ebből adódó jó RMDSZ-eredményre. 
- Volt-e még a romániai parlamenti választások történetében olyan, hogy a magyar lakosság szavazási kedve meghaladta a románokét?
- 2004 óta biztosan nem volt erre példa parlamenti választásokon. Az európai parlamenti választások alkalmával, 2007-ben és 2009-ben is jelentősen felette volt a magyar részvétel a románnak, 2014-ben nagyjából hasonló arányú volt.  Nagy valószínűséggel a ’90-es évek elején – 1990, 1992 és 1996 – hasonló lehetett a helyzet a mostanihoz, de nincsenek olyan típusú választási adataink, amik ezt a megállapítást alátámasztanák.  Viszont az RMDSZ akkori eredményéből kiindulva ez valószínűsíthető.
- Mi lehet a magyarázata annak, hogy ez a csökkenő tendencia megfordult?
- Több oka is van. Az egyik fontos tényező, hogy a román részvétel abszolút értékben alacsony volt. Nem mozdult meg a román jobboldal, szerintem ez az egyik kulcsa annak, hogy a magyar arány magasabb lett.
A másik tényező pedig mindenképpen a magyar szereplésben keresendő. Itt elsősorban a konszenzusra gondolok, ami kialakult az erdélyi magyar politikai szereplők között. Ez jelenti az RMDSZ-MPP megegyezést és azt is, hogy az EMNP végül nem indult a választásokon. Ez két szempontból fontos: egyrészt ott volt az összefogás, másrészt pedig elmaradt a konfrontáció, ami  jótékony hatással volt a részvételre; a magyar-magyar harc általában demobilizálja a választókat. Ugyanebbe a regiszterbe tartozik a konszenzus a magyarországi pártokkal, elsősorban a magyar kormánypárttal, a Fidesszel. Ez nagyon jelentős felhajtó erőt jelentett a magyar szavazók mozgósításában. És nyilván azt sem hagyhatjuk ki, hogy az RMDSZ-MPP kampánya a román pártokéhoz képest kiemelkedően jó volt. Jól voltak körvonalazva a témák, elég egyértelműek voltak az üzenetek, és mindez hozzájárult ahhoz, hogy ilyen jó legyen a részvétel.  
- Voltak olyan erdélyi megyék, például Hargita, Bihar és Szilágy, amelyek jobban teljesítettek, az országos átlag fölé nőttek.  
- Nem volt olyan nagyon kiugró, a felsorolt megyék is a 2008-as részvételeket hozzák. Talán éppen a magasabb magyar részvétel miatt ugrottak ki a többihez képest.
- Miért volt ennyire jelentős a különbség (több mint 6 százalék) a Hargita és a Kovászna megyei részvétel között?
- Háromszéken olyan szempontból különleges helyzet, hogy ott krónikusnak nevezhető a magyar demobilizáltság.
- Ezt hogy értsük?
- Nagyon mély pontról jön Kovászna megye, ott volt a legnagyobb az egymásnak feszülés az RMDSZ és a kihívói között már akár 2004-től kezdődően, ami tovább fokozódott 2008-ban és 2012-ben. Ezzel szemben Hargita megye, ezen belül Csíkszék, vagy Szilágyság mindig elől járt a magyar mobilizáltságban.  Érdemes lesz majd megfigyelni, hogy megyén belül, településekre lebontva milyenek lesznek az adatok. Kovászna megyében elég jelentős a románság aránya, nem kizárt, hogy ők húzták le a megyei részvételi arányokat.
- Először történt meg az, hogy városon körülbelül 1 millióval több szavazat született, mint vidéken, miközben Románia lakosságának több mint fele még mindig vidéken él. Ez hogyan fordulhatott elő?
- Nehéz ezt az adatot értelmezni, mert miközben a lakosság zöme még mindig falun él, addig a szavazatra jogosultak 60-40 arányban oszlanak meg a város javára.
- Ez hogyan lehetséges?
- Ennek az lehet az egyik magyarázata, hogy falun jobban tudják követni azt, hogy ki hol lakik, ki kerül a választói névjegyzékbe. Nem kizárt, hogy ott pontosabban tudják ezt regisztrálni, mert városon lehetetlen a külföldön tartózkodókat ilyen szinten „belőni”.
- Ehhez kapcsolódik az utolsó kérdésem. A PSD hagyományos szavazótábora vidéken van, és annak ellenére aratott fölényes győzelmet, hogy most inkább a város ment el szavazni. Nem lát-e ebben egy bizonyos ellentmondást?
- Vannak feltételezéseim, de még nem ellenőriztük le. Ehhez kellenének a településekre lebontott adatok.
Moldován Árpád Zsolt maszol.ro
2016. december 12.
Megyei bontás: csak hét megyében nem nyert a PSD
2016. december 12.
Az RMDSZ sikeresebben szerepelt, de Erdélyben nem hozta a magyarság arányát
Országos szinten az RMDSZ jól teljesített, kiemelten Hargita, Kovászna, Maros és Szatmár megyében, ahol az RMDSZ meg is nyerte a választást. Tömbvidéken az RMDSZ-nek sikerült közel a magyarok arányának megfelelő szavazatot elérni. Így néz ki a mozgósítás szerinti sorrend.
A mozgósítás oszlopban az adott megye magyarságának arányához képest az RMDSZ-re leadott szavazatok arányát jelenti. Azaz sehol sem teljesítettek jobban, mint amennyi a magyarság aránya.
Megállapítható, hogy a tömb-magyar területeken jobban sikerült a magyarságot mozgósítani, de sehol sem mentek el nagyobb arányban, mint amennyien az adott megyében élnek. 
Kiemelhető Kolozs és Bihar megye, ahol egynegyede a magyaroknak vagy nem szavazott, vagy román pártra szavazott. Még rosszabb a helyzet a szórvány megyékben, van ahol a magyarok több mint fele másra voksolt.
Az adatsort figyelembe véve megállapítható, hogy az RMDSZ magyar versenypárt nélkül indulva, nem kiemelkedő, hanem a magyarok arányához mért, kiegyensúlyozott eredményt ért el, amely az elmúlt nyolc év adataihoz mérve, mégis sikeresnek mondható. itthon.ma//szerintunk
2016. december 13.
Az RMDSZ jobban teljesít
ERDÉLYI ÖSSZEFOGLALÓ – A négy évvel ezelőtti eredményeihez képest lényegesen jobban teljesített az RMDSZ a vasárnapi parlamenti választásokon: az adatok 95,8 százalékos feldolgozottságánál a szövetség képviselőházi jelöltlistája 6,43, míg szenátusi listája 6,49 százalékos támogatottsággal szerepel a Központi Választási Iroda (BEC) hivatalos adatsorában.
A hétfő kora esti összesítés szerint a szövetség képviselőjelölt-listája 433 631, szenátorjelölt-listája pedig 438 027 szavazatot kapott, ezáltal biztosítani tudja a magyarok arányos képviseletét a törvényhozásban. A számok azt is mutatják, hogy az erdélyi magyarság körében nagyobb volt a szavazói kedv, mint négy évvel ezelőtt, amikor a két tulipános jelöltlista 388 528, illetve 380 656 voksot tudott begyűjteni, ami 5 százalékos átlagot ért.
Bejöttek a székelyföldi számítások
Az országosan mért, 39 százalékos részvételi arányhoz képest Hargita megyében nem adódtak problémák a mozgósítást illetően. A legnagyobb székelyföldi megyében a szavazók 44 százaléka kívánt beleszólni az új parlament összetételébe – ez az erdélyi megyék közt a legmagasabb részvételi aránynak számít –, a magyarság pedig hathatós segítséget nyújtott abban, hogy az RMDSZ-nek bejöjjenek a számításai.
A szövetség képviselő- és szenátorjelölt-listája a megyében leadott voksok 85 százalékát gyűjtötte össze 99 százalékos feldolgozottságnál, így a számítások szerint Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor és a Szeben megyéből befutó helyre került Benedek Zakariás képviselői mandátumot szerzett, míg az 1990 óta honatyaként tevékenykedő Verestóy Attila folytathatja szenátori munkáját. Verestóy egyébként az Agerpres hírügynökségnek azt mondta, arra számítanak, hogy a visszaosztást követően Tánczos Barna is szenátorként folytathatja, ugyannakkor van remény egy ötödik képviselői mandátumra is.
Bejött a papírforma Kovászna megyében is, mi több, az RMDSZ listája a 73 százalékos magyarság arányán felüli támogatottságot szerzett: a szenátusi jelöltlista a szavazatok 74,4, a képviselőjelölt-lista pedig 74,1 százalékát kapta meg. „Jóval több szavazatot kaptunk, mint az elmúlt 10 évben bármely parlamenti választáson. Az emberek méltányolták, hogy odafigyeltünk a véleményükre” – jegyezte meg Facebook-bejegyzésében Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke. A háromszékiek továbbra megőrzik a súlyukat az RMDSZ-frakcióban: Benkő Erika, Márton Árpád (aki Verestóyhoz hasonlóan a rekordnak számító nyolcadik mandátumára készül) és a Magyar Polgári Párt (MPP) által jelölt Kulcsár Terza József képviselői mandátumhoz jutott, Fejér László Ödön és Miklós Zoltán pedig a szenátusban foglalhat helyet. Az alakulat helyi szervezete úgy számol, van matematikai esély arra, hogy Könczei Csaba megszerezze a negyedik képviselői tisztséget a visszaosztást követően. A részvételi arány kevéssel haladta meg a 38 százalékot.
Győzelmet aratott az RMDSZ Maros megyében is, ahol az 568 szavazókörzet összesített adatai alapján a szövetség 38 százalékos részvételi arány mellett a voksok 38,6 százalékát zsebelte be, és teljesen új csapattal készül Bukarestbe. A számítások szerint az RMDSZ így három képviselőt küldhet a parlamentbe Vass Levente, Csép Éva-Andrea, illetve Biró Zsolt MPP-elnök személyében, Novák Csaba Zoltán és Császár Károly pedig szenátori mandátumhoz jut. Az RMDSZ egyébként 68 564 szavazatot kapott a képviselőjelölt-listájára, míg a felsőházi jelöltlistát 68 968-an támogatták.  
A helyhatósági választásokhoz hasonlóan az RMDSZ ismét bebizonyította, hogy Szatmár megyében nincs nála hatékonyabban mozgósító politikai alakulat. A szövetség a szociáldemokratákat és a liberálisokat legyőzve a voksok 39,9 százalékát kapta meg. Bár végleges eredmények még nincsenek, valószínűsíthető, hogy Magyar Loránd, Erdei-Dolóczki István képviselői, Turos Loránd pedig szenátori mandátumhoz jutott. 
Megerősödtek a bihariak
Az eddig feldolgozott adatok alapján Bihar megyében az RMDSZ a voksok 23 százalékát gyűjtötte be. Az alakulat számításai szerint Szabó Ödön és Biró Rozália képviselőjelölt, valamint Cseke Attila szenátorjelölt biztosan mandátumhoz jut, a visszaosztás azonban még felfele kerekítheti az RMDSZ eredményét. „Az RMDSZ listáira leadott szavazatok alapján azt tapasztalhatjuk, hogy Hargita és Maros megyét követően a harmadik helyen állunk, 50 ezer szavazat fölötti eredménnyel. A Bihar megyei RMDSZ megerősödött az elmúlt évek választási eredményeihez képest” – kommentálta a számokat hétfőn Cseke Attila. Biharban egyébként országos átlagon felüli, 43 százalékos részvétel mellett a szociáldemokrata alakulat vitte a legtöbb voksot, megelőzve a legfontosabb riválisát, a liberálisokat.
Kolozs megyében a szavazatok 14 százalékát tudhatja magáénak a szövetség a szavazatok 99 százalékos feldolgozottságánál, ami a Mediafax hírügynökség számításai szerint három parlamenti mandátumot biztosít az RMDSZ-nek. Csoma Botond és Hegedüs Csilla tehát képviselői mandátumhoz jut, a szenátusban pedig László Attila képviselheti továbbra is a megye magyarságát. A megyében egyébként a részvételi arány 40,49 százalékos volt, öt százalékkal kevesebb, mint a 2012-es parlamenti voksoláson.
Szilágy megyében is a PSD teljesített a legjobban, a második helyen a PNL, a harmadikon az RMDSZ végzett – derül ki a megyei választási iroda által ismertetett végleges adatokból. A képviselőházi listákra leadott érvényes szavazatból az RMDSZ 21 189 szavazatot kapott (a voksok 25 százalékát), a szenátorjelöltek pedig 21 279-et. A szövetség valószínűnek tartja, hogy Seres Dénes képviselői, Végh Sándor pedig szenátori mandátumra válthatja a voksokat.
Arad megyében a szavazók 8 százaléka támogatta az RMDSZ listáit, míg Máramaros megyében a szövetség 6,7 százalékos teljesítményt tudott felmutatni. Brassó megyében – ahol a szociáldemokraták 1990 óta először tudtak nyerni – az RMDSZ szintén 6 százalék feletti eredményt ért el, hétfőn azonban még nem derült ki, hogy négy év szünet után lesz-e újra magyar képviselője a megye magyarságának.
A visszaosztást várja a szövetség Temes megyében is, ahol a szavazók 3,7 százaléka szeretné, ha Molnár Zsolt folytatná képviselői munkáját. Beszterce-Naszód megyében az RMDSZ voksszámlálója 4,67 százalékot jelzett. Fehér megyében 3,5, Hunyad megyében pedig mintegy 3 százalékos teljesítményt nyújtott a szövetség, míg Szebenben csaknem 2, Krassó-Szörénybenpedig 0,65 százalék az RMDSZ eredménye.
Gyergyai Csaba | Krónika (Kolozsvár)
2016. december 14.
Három magyar hely Biharnak
Cseke Attila szenátorjelölt, Bihar megyei RMDSZ-elnök és Szabó Ödön képviselőjelölt, megyei ügyvezető elnök közösen számolt be hétfőn a vasárnapi választás eredményeiről.
Bihar megyében az RMDSZ szenátusi listájára 51 017-en szavaztak (ez a voksok 23,7 százalékát jelenti), a képviselőire pedig 50 403-an (23,45 százalék). Nagyváradon harmadával nőtt a szavazatok száma, a szenátusi lista 15 876 voksot, a képviselői pedig 15 715 szavazatot kapott, míg a nyári helyhatósági választáson a megyei tanács listája 10 649 voksot hozott.
Szabó Ödön és Biró Rozália képviselői mandátuma már biztos, a visszaosztások várható eredménye alapján Cseke Attila szenátori mandátuma is biztosra vehető, ő kapta ugyanis a legtöbb szavazatot a nem teljes mandátumot elért jelöltek közül. Elképzelhető még, hogy a visszaosztás nyomán meglesz a harmadik képviselői mandátum is, de ez több tényezőtől függ. Az RMDSZ-nek országos szinten mintegy 5200 szavazat jut még a visszaosztás nyomán, ezzel együtt várhatóan húsz képviselői, és kilenc szentári helyet szerez meg a szövetség.
A jelöltek köszönetet mondtak a szavazóknak, a támogatóknak és kampánycsapatuk tagjainak is az eredményért, illetve munkájukért, és ígéretük szerint a megye érdekeit fogják képviselni a parlamentben a következő mandátum ideje alatt is.
Fried Noémi Lujza Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. december 14.
Vörös évtizedek Nagyváradon
Nagyvárad felújított várának épületében egyre nő az állandó kiállítások száma, melyek a Városi és Vártörténeti Múzeum termeiben, a hajdani fejedelmi palotában, illetve más épületrészekben kapnak hely. A tárlatok közül kettő is a kommunista éra Bihar megyei vonatkozásainak állít emléket.
A nagyváradi várban jelenleg két kiállítás őrzi a kommunista periódus emlékeit: egyrészt a jelenleg bővítés miatt zárva tartó, a kommunista terror áldozatainak emléket állító állandó tárlat, másrészt a kommunista vezérek látogatásairól szóló, vándorkiállítás, amely jövőre kibővül és egy másik terembe kerül állandó kiállításként.
A nagyváradi vár fejedelmi palotájának A szárnyában, a földszinten Vörös évtizedek Nagyváradon – Gheorghiu Dej és Ceauşescu látogatásai Biharban címmel nyílt kiállítás több mint 100 fotográfiából, amelyek Románia kommunista vezetőinek a Körös-parti városban tett látogatásait örökítik meg. Cristina Puşcaş, Az Ellenállás Emlékezete – 40 Vértanú Egyesület alelnöke, a kiállítás megálmodója és felelőse elárulta, hogy a 2017. január 31-ig megtekinthető tárlat anyagát egy szeptember végén meghirdetett , Ne dobd ki a múltat! Hozd el a múzeumba! című akció révén sikerült összegyűjteni A megnyitóra, november 22-re, az adakozók jóvoltából sikerült több termeti is megtölteni, nem csupán fényképekkel, hanem az adományozók által a múzeum gondjaira bízott személyes tárgyakkal (pártkiadványok, igazolványok, kitüntetések, uniformisok, rádiók, szódásüvegek, stb.) is.
A kiállított képek első csoportján Gheorghe Gheorghiu-Dej nagyváradi látogatásainak néhány momentuma látható, amelyeket a Román Nemzeti Levéltár Bihar Megyei Fiókjának állományából sikerült megszerezni, míg a többi képanyag a Ceauşescu házaspár nyolc nagyváradi vizitjének egyes állomásait mutatják be. A város különböző helyszínein örökítették meg az államfőt és feleségét, a képek különlegesse az, hogy a diktátor hivatalos fotográfusa, Nicolae Meseşan készítette őket, aki maga is jelen volt a novemberi megnyitón.
A jelenleg a földszinten helyet kapó, a kommunista évtizedeket megjelenítő kiállítás jövőre a második emeletre költözik, ahol Mindennapi élet a kommunizmusban címmel állandó kiállításként, családiasabb jelleggel, és még több használati tárggyal kibővülve várja majd a látogatókat. Ez természetesen azt jelenti, hogy továbbra is lehet adakozni, különös tekintettel uniformisokat várnak: „Nagyon szépen köszönjük mindenkinek az adományokat, és szeretnénk közölni, hogy továbbra is mindenféle tárgyi emléket szívesen fogadunk. Ezeket este nyolc óráig bármikor le lehet adni nálunk, a karácsonyi vásár ideje alatt minden nap itt vagyunk. Egy Haza Sólymai egyenruhának különösen örülnénk.” – mondta Cristina Puşcaş.
Szamos Mariann Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. december 14.
Megvan az RMDSZ képviselőinek és szenátorainak nem hivatalos névsora
Összesen 21 képviselője és 9 szenátora lesz az RMDSZ-nek a parlamentben a következő törvényhozási ciklusban. Ezt nem véglegesnek tekinthető adatok alapján számolta ki Barna Gergő szociológus.
A szakembertől megtudtuk, a választási eredmények 99,82-os feldolgozottságú adataival szimulálta a töredékszavazatok visszaosztását. Tájékoztatása szerint további 33 szavazókörzet adatai hiányoznak, ezek azonban várhatóan nem befolyásolják már érdemben a mandátumeloszlásokat. „Hangsúlyoznám azonban, hogy ezek az adatok nem véglegesek" – mondta Barna Gergő. A végleges választási eredmények szerda estére vagy csütörtök reggelre várhatók.
A szociológus számításai szerint a két frakció összetétele a következőképpen alakul:
Képviselőház
Arad megye: Faragó Péter
Bihar megye: Szabó Ödön, Biró Rozália
Brassó megye: Ambrus Izabella
Hargita megye: Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás, Sebestyén Csaba
Kolozs megye: Csoma Botond
Kovászna megye: Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár-Terza József
Maros megye: Vass Levente, Csép Éva Andrea, Biró Zsolt
Máramaros megye: Apjok Norbert
Szilágy megye: Seres Dénes
Szatmár megye: Magyar Lóránd, Bálint Erdei-Doloczki István
Tulcea megye: Józsa-Svella Ildikó-Beáta
Szenátus
Bihar megye: Cseke Attila, Derzsi Ákos
Hargita megye: Verestóy Attila, Tánczos Barna
Kolozs megye: László Attila
Kovászna megye: Fejér László Ödön
Maros megye: Novák Csaba Zoltán, Császár Károly
Szatmár megye: Turos Loránd
A névsorban a legnagyobb meglepetést kétségkívül az jelenti, hogy Tulcea megyében is lesz képviselője az RMDSZ-nek. A szövetség listája 245 szavazatot kapott a dobrudzsai megyében, de a visszaosztások "lutrielemeinek" köszönhetően ez elegendő volt ahhoz, hogy az első helyen álló  jelölt, az amúgy csíkszeredai Józsa-Svella Ildikó-Beáta mandátumhoz jusson.
További újdonság, hogy az RMDSZ-nek már nem lesz Temes megyei képviselője, Arad, Brassó és Máramaros megyei viszont igen, emellett a Hargita megyei képviselők száma háromról négyre növekedett. A felsőházi képviseletben is változások vannak. A Szilágy megyei magyarok elveszítette a szenátorukat, viszont a Bihar, Kovászna és Maros megyei magyaroknak a korábbi egy helyett két szenátoruk lesz.
Cs. P. T. maszol.ro
2016. december 15.
Ők lesznek az RMDSZ képviselői és szenátorai az elkövetkező négy évben
MTI - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi és parlamenti jelöltlistáiról harminc törvényhozó szerzett mandátumot a romániai parlamenti választásokon – erősítette meg a központi választási bizottság, amely csütörtökön ismertette a mandátumok elosztását.
Az RMDSZ kilenc szenátori mandátumot nyert, akárcsak 2012-ben, a képviselőházban pedig 21-et, hárommal többet a legutóbbi parlamenti választáshoz képest. Az RMDSZ-listákról a Magyar Polgári Párt (MPP) két képviselője is bejutott a parlamentbe.
A szövetségnek Szilágy megyében nem lesz már szenátora, és elveszti a második Kovászna megyei szenátori mandátumot, de Maros megyében és Bihar megyében is az eddigi egy-egy helyett két-két szenátora lesz. Az RMDSZ az ötödik képviselői helyet is megszerezte Hargita megyében, így a 85 százalékban magyarok lakta megyét kizárólag az RMDSZ képviseli a kétkamarás bukaresti parlamentben.
Ami a szórványt illeti, négy év kihagyás után ismét lesz Brassó és Arad megyében is parlamenti képviselője az RMDSZ-nek, Temes megye azonban – a 2008-2012-es időszak után – második törvényhozási ciklusra marad magyar parlamenti képviselő nélkül. Az előzetes számításokkal ellentétben az ország különböző részein összegyűlt töredékvoksok végül nem Tulcea, hanem a másik dobrudzsai megyében, Konstanca (Constanta) megyében eredményeztek egy 21. képviselői mandátumot az RMDSZ számára.
A felsőházban az RMDSZ frakciót a Hargita megyét képviselő Verestóy Attila és Tánczos Barna, a Kolozs megyei László Attila, a Bihar megyében mandátumhoz jutott Cseke Attila és Derzsi Ákos, a Kovászna megyei Fejér László Ödön, a Maros megyei Novák Csaba Zoltán, és Császár Károly és a Szatmár megyei Turos Lóránd képviseli.
Képviselői mandátumot nyert Arad megyében Faragó Péter, Bihar megyében Szabó Ödön és Biró Rozália, Brassó megyében Ambrus Izabella, Hargita megyében Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás (szórványképviselő Nagyszebenből) és Sebestyén Csaba István, Kolozs megyéből Csoma Botond, Konstanca megyéből Antal István, Kovászna megyéből Benkő Erika, Márton Árpád, és Kulcsár-Terza József (MPP), Maros megyéből Vass Levente, Csép Andrea és Biró Zsolt (MPP), Máramaros megyéből Apjok Norbert, Szilágy megyéből Seres Dénes, Szatmár megyéből Magyar Lóránd-Bálint és Erdei-Doloczki István. Székelyhon.ro
2016. december 16.
Háromszéken elúszott egy szenátori hely (Választási végeredmény)
A Kovászna Megyei Választási Iroda által tegnap közzétett végleges választási eredmények értelmében már kétségtelen, hogy 26 év után először az RMDSZ csak egyetlen felsőházi honatyával vág neki a négyéves parlamenti ciklusnak Fejér László Ödön személyében. A szavazatok visszaosztását követően Miklós Zoltán végül nem nyert mandátumot, helyette a megyében a szavazatoknak csupán közel három százalékát megszerző Népi Mozgalom Pártjának (NMP) jelöltje, Gheorghe Baciu képviseli szenátorként Háromszéket. Az NMP emellett a képviselőházban is mandátumot szerzett. Az országos végeredmény alapján az is világossá vált, hogy a győztes Szociáldemokrata Párt (SZDP) nem szerezte meg az abszolút többséget a törvényhozásban. Az új felállás szerint az RMDSZ egy szenátori és három képviselői mandátumot – Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár-Terza József – szerzett Kovászna megyében, a negyedik képviselői mandátum birtokosa Octavian Goga.
Az elmúlt 26 évben ez az első alkalom, hogy az RMDSZ csak egy szenátori helyet nyerjen el, általában mindkettőt vitte, a román pártok általában a negyedik képviselői helyre számíthattak, vagy a múlt ciklus különleges választási törvényének köszönhetően kivételesen egy harmadik felsőházi mandátumot szereztek meg. 1990 óta arra sem volt példa, hogy az SZDP jelöltje ne kerüljön be a parlamentbe. Ami a leadott szavazatok alakulatok szerinti eloszlását illeti, Háromszéken az RMDSZ a voksok 74 százalékát szerezte meg, az SZDP jelöltjeire 10,2 százalék szavazott, a Nemzeti Liberális Párt 4,5 százalékot kapott, az NMP és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) hármat, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (MRSZ) pedig 1,6 százalék körül teljesített. A részvételi arány 38,2 százalékos volt.
Az RMDSZ képviselőházi és parlamenti jelöltlistáiról országosan harminc törvényhozó szerzett mandátumot. Ez kilenc szenátori helyet jelent, akárcsak 2012-ben, a képviselőházban pedig 21-et, hárommal többet a legutóbbi parlamenti választáshoz képest. A bejutók között ott van a Magyar Polgári Párt (MPP) két képviselője, Biró Zsolt és Kulcsár-Terza József. A szövetség Háromszéken kívül Szilágy megyében veszített szenátort, de Maros és Bihar megyében az eddigi egy-egy helyett két-két szenátor lesz. Az RMDSZ az ötödik képviselői helyet is megszerezte Hargita megyében, így a 85 százalékban magyarok lakta megyét kizárólag az RMDSZ képviseli a parlamentben. Négy év kihagyás után ismét lesz Brassó és Arad megyében is parlamenti képviselője az RMDSZ-nek, Temes megye azonban – a 2008–2012-es időszak után – második alkalommal marad magyar parlamenti képviselő nélkül. Az előzetes számításokkal ellentétben az ország különböző részein összegyűlt töredékvoksok végül nem Tulcea, hanem Konstanca megyében eredményeztek egy 21. képviselői mandátumot az RMDSZ számára.
A felsőházban az RMDSZ-frakciót a Hargita megyét képviselő Verestóy Attila és Tánczos Barna, a Kolozs megyei László Attila, a Bihar megyében mandátumhoz jutott Cseke Attila és Derzsi Ákos, a Kovászna megyei Fejér László Ödön, a Maros megyei Novák Csaba Zoltán és Császár Károly, valamint a Szatmár megyei Turos Loránd képviseli. Képviselői mandátumot nyert Arad megyében Faragó Péter, Bihar megyében Szabó Ödön és Biró Rozália, Brassó megyében Ambrus Izabella, Hargita megyében Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás és Sebestyén Csaba István, Kolozs megyéből Csoma Botond, Konstanca megyéből Antal István, Kovászna megyéből Benkő Erika, Márton Árpád, és Kulcsár-Terza József (MPP), Maros megyéből Vass Levente, Csép Andrea és Biró Zsolt (MPP), Máramaros megyéből Apjok Norbert, Szilágy megyéből Seres Dénes, Szatmár megyéből Magyar Loránd Bálint és Erdei-Doloczki István. Nincs meg a többség
A töredékvoksokból sem szerzett abszolút többséget a Szociáldemokrata Párt, így nagy valószínűséggel az LDSZ-szel közösen alakít koalíciós kormányt. A központi választási bizottság által tegnap ismertetett végeredmény értelmében az SZDP 154 képviselői és 67 szenátori mandátumot szerzett. A 136 tagú szenátusban így további két, a 329 tagú képviselőházban pedig 11 voksra van még szükségük az abszolút többséghez. A Nemzeti Liberális Párt színeiben 69 képviselő és 30 szenátor, a Mentsétek meg Romániát Szövetség képviseletében 30 képviselő és 13 szenátor szerzett mandátumot. Húsz képviselőt és kilenc szenátort tudhat magáénak az SZDP-vel kormánykoalícióra készülő, Călin Popescu Tăriceanu vezette LDSZ, Traian Băsescu volt államfő Népi Mozgalom Pártja 18 képviselővel és 8 szenátorral rendelkezik. Rajtuk kívül a képviselőházba könnyített eljárással bekerült 17 nem magyar nemzeti kisebbségi szervezet egy-egy képviselője is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 16.
Erősödik az RMDSZ-frakció
A legutóbbi, 2012-es választásokhoz képest hárommal több, vagyis harminc törvényhozói mandátumot szerzett a bukaresti parlamentben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltlistája a vasárnapi választásokon, miközben a parlament létszáma jelentősen csökkent. Bihar megyéből négy magyar képviselő jutott be a törvényhozásba: a szenátori listáról Cseke Attila és Derzsi Ákos, a képviselőiről pedig Szabó Ödön és Biró Rozália.
 Központi Választási Iroda végleges adatai szerint a december 11-ei parlamenti választások után az RMDSZ-nek 21 képviselője és 9 szenátora lesz a parlamentben a következő négy esztendőben. A Szövetségnek a Kárpátokon túl is lesz egy képviselője, Konstanca megyei lista vezetője, a kikötővárosban élő szatmárnémeti származású Antal István-János vállalkozó jutott be a parlamentbe.
További újdonság, hogy az RMDSZ-nek már nem lesz Temes megyei képviselője, Arad, Brassó és Máramaros megyei viszont igen, emellett a Hargita megyei képviselők száma négyről ötre növekedett. A felsőházi képviseletben is változások vannak. A Szilágy megyei magyarok elveszítették a szenátorukat, a Kovászna megyei szenátorok száma kettőről egyre csökkent, viszont a Bihar és Maros megyei magyaroknak a korábbi egy helyett két szenátoruk lesz.
Míg a 2012-ben megválasztott 588 tagú parlamentben az RMDSZ-képviselők és szenátorok aránya 4,59 százalék volt, a vasárnap megválasztott 466 tagú bukaresti törvényhozásban az RMDSZ-frakciók súlya 6,44 százalékos. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. december 17.
A gyilkos naplója (Beszélgetés Boros Zoltánnal a 27 évvel ezelőtti tévéforradalom utóéletéről)
A legendás bukaresti magyar tévéadás újraélesztésének vezetője, Boros Zoltán az 1989-es tévéforradalom egyik központi alakja volt. A magyar–román megbékélésre tett kísérleteiről, a gyantai mészárlásról készült film utóéletéről is beszélgettünk. 
– Az elsők között volt, aki a 27 évvel ezelőtti, forradalminak tekintett események során megjelent a Szabad Román Televízió képernyőjén. Miként történhetett, hogy magyar emberek is szóltak az ország nyilvánosságához? – A forradalom napjaiban valóban többször is megjelentem a képernyőn Simonffy Katalinnal, német kollégákkal, majd az akkori magyar nagykövettel együtt. Fontosnak tartottuk ugyanis elmondani: a ’89 őszén zajlott magyarellenes kampányok dacára a magyarok békében szeretnének élni a többségi nemzettel. Ceaușescu ugyanis azt akarta elhitetni a közvéleménnyel, hogy a temesvári történéseket a magyarok tervezték, szították. Mi pedig odaültünk a kamerák elé, akkor talán még ismert embereknek számítottunk, hiszen alig öt évvel korábban szűnt meg az Erdélyben nézhető egyedüli magyar adás. Itt vagyunk, megvagyunk, reméljük, véget ért mindaz, ami egymás ellen uszított bennünket, a magyarok is támogatják a forradalmat. Ezt az üzenetet akartuk eljuttatni a tévénézőkhöz. 
– Ennek a szerepvállalásnak köszönhetően lett az újraindított magyar adás első főszerkesztője?
– Civil, spontán szerveződésként, saját elhatározásból mentünk vissza néhányan a szerkesztőségbe – bár én korábban is a környéken voltam, zenei rendezőként dolgoztam a rádióban és a tévében –, a kollégák engem választottak főszerkesztőnek. Az adás újraindítása nem politikai utasításra, nem hosszas egyeztetések nyomán, felső hatalmak jóváhagyásának köszönhetően történt. Az első programgyűlésen egész egyszerűen kijelentettük, hogy hétfőn négytől hétig magyar adás, akárcsak ’85 előtt. Január elejéig ugyanis az került a képernyőre, ami éppen kézügybe akadt, vagy aki bejött, hogy szólni akar. Hatalmas káosz uralkodott a tévében.
– Semmiféle hatalmi ellenkezésbe nem ütközött a magyar adás újraindítása? 
– Nem, az új vezetők valamennyien kollégáim voltak korábbról a tévében, Dumitru Moroșanu, aki vezette a gyűlést, Jászvásárban a Zeneakadémián diáktársam volt, jó emberi viszonyban is voltunk a tévénél. Magyar adás? Hogyne, persze, ez volt a válasza. Így született meg a magyar adás, de hasonló módon indult újra a kolozsvári, marosvásárhelyi, és alakult meg a temesvári rádió magyar adása. Így született meg a kolozsvári magyar televíziózás is: ez volt a mi vértelen médiaforradalmunk. Az utcákon még lövöldöztek, még nem létezett semmiféle magyar politikai alakulat, amely kiharcolta volna ezeket a jogokat. Természetesen sokat számított, hogy a bukaresti tévés kollégák többségével nagyon jó viszonyt ápoltunk. És annyira magabiztosan végeztük a dolgunkat, hogy a tévében sokáig azt hitték – erre csak később döbbentem rá –, hogy biztosan állnak valakik a hátunk mögött. Holott mindössze annyi történt, hogy szükség esetén néha az asztalra csaptunk.
– Mikor kezdtek fújni az első ellenszelek?
– Ion Iliescu elnök sajtóirodája szorgalmasan nézte az adásainkat, mert bátrabb, manipulálatlan tájékoztatást adtunk arról, ami Bukarestben és az országban történt, mint a kézi vezérlésű esti híradó. Egyetlen példa: 1993 decemberében adásba került a gyantai magyar lakosok ellen a második világháború végén elkövetett román atrocitásokról – amelyeknek több mint 40 személy esett áldozatul – szóló, Fekete vasárnap című dokumentumfilmem. Másnap reggel az adásért felelős igazgató, Petre Popescu üzent, hogy menjek fel hozzá. Sejtettem, miért hívat, mert telefonon már életveszélyes fenyegetéseket is kaptam a dokumentumfilm miatt. Elég rossz állapotban találtam, túl sok vodkát ihatott már. Mit csináltál, mi az Istent adtatok be tegnap? – kérdezte a fejét fogva. Röviden elmeséltem, miről szól a film. Az úgy nem történhetett meg, mondta, nem lehet igaz. El sem tudod képzelni, mit kaptam miattad. Hogy kitől? Személyesen Ion Iliescutól. Hogyhogy nem lehet igaz? – kérdeztem vissza. Rajtunk, a családomon esett meg, csak csodával határos módon maradtunk életben. Mégsem kellett volna, minek uszítani az embereket, folytatta. Nem uszítjuk, válaszoltam, a film végén is elhangzik: épp a végleges kibékülés céljából beszéljük ki, amit mindenképpen el kell mondanunk egymásnak. 
– Feltételezhetően azért nem a vérengzés számít az első gyantai emlékének... 
– Három-négy éves koromból tudom felidézni az első emlékeimet. Gyanta szinte teljes mértékben magyar település volt, a néhány román család tagjai is jól tudtak magyarul, valamennyien fizették az egyházi adót. Az egyik asszonytól később tudtam meg: „azért, hogy ha meghalok, nekem is szóljon a harang”. Édesapám, Boros Ferenc a falu református lelkésze volt, a parókián emlékszem a zongorára, mögötte a falon a Rákóczi elfogatását ábrázoló kép másolatára, a kép sarkában egy kiskutyával, ami nagyon tetszett nekem. Sok látogató járt hozzánk, nagyon jó volt a hangulat, a légiriadók miatt ugyanakkor sűrűn el kellett oltani a petróleumlámpát. A sötétben vicceket mesélt a társaság, miközben kintről behallatszott a repülők zúgása. A Kolozsváron zeneakadémiát végzett édesanyám Liszt-rapszódiákat játszott, aztán valaki mondta, hogy jöjjön már a fekete leves, és édesanyám tényleg behozta a kávét. Később mesélte el, hogy ez is a színjáték része volt, hiszen a kávé égetett kenyérhaj ázaléka volt, a hozzá szívott cigarettát pedig újságpapírból sodorták, valamilyen szárított fűvel a közepén.  – Mintha egy kisváros értelmiségi körének összejöveteléről mesélne... Kikből állt a társaság?
– Nagyrészt a gyantai kényszerlakhelyre költöztetett dél-bihari zsidóság tagjai jártak hozzánk. Köztük tanár, fényképész, orvos, órás-ékszerész, újságíró, akik később nagyon hálásak voltak édesapámnak, hiszen neki köszönhetően a falu is befogadta őket. Apám a baráti társaság néhány tagjával egy szatirikus lapot is szerkesztett, benne világpolitikával, helyi pletykákkal, tréfás reklámokkal. Kézírással készült, de rovatosított remek kis lap volt.
– Miből érzékelték ebben a Romániához tartozó dél-erdélyi faluban, hogy végéhez közelít a háború?
– Az új helyzet érzékelésére nem nagyon jutott idő a tragikus események előtt. Románia 1944. augusztus 23-i kiugrása után az ország területén már nem zajlottak háborús események. Az észak felé haladó, Leonard Mociulschi tábornok által vezényelt román hadosztály azonban úgy tartotta, hogy nem a magyar hadsereg az ellenség, hanem általában a magyarok. A tábornok több dél-bihari faluban, a Fekete-Körös alsó völgyében gyilkosságokat rendelt el saját állampolgárai ellen. Gyanta esetében ez úgy szólt, hogy az utolsó emberig kiirtani a lakosságot, felégetni a falut. De nemcsak Gyantának szántak hasonló sorsot.
– Senki sem menekült a pusztítások hírére?
– Naivak voltak az emberek. 1944 szeptemberében szűk kétszáz, nyugat felé menekülő magyar katona érkezett Gyantára, ahol megálltak pihenni. A falu örömmel fogadta őket, a tisztek nálunk laktak a parókián. Két-három napot akartak ott tölteni, de a hírre, miszerint nagy létszámú román–szovjet hadsereg-különítmény közeleg, korábban felkerekedtek. Apám akkor már három hete munkatáborban volt, több mint nyolcvan embert hurcoltak el, a környező falvak vezető embereit. A magyar tisztek távozáskor hívták anyámat: jöjjön velünk a gyerekekkel, tiszteletes asszony, itt nincs biztonságban. Fel is ültünk a szekérre, de az egyik szomszédasszony meggyőzte anyámat, hogy ne hagyja ott őket, mi lesz, ha visszajön a tiszteletes úr, és nem találja a családját. Nemsokára valóban megérkeztek a román csapatok, Pop Augustin, a falu román orvosa bújtatott bennünket. Nekünk, gyerekeknek egy fürdőszobaszerűségben kellett csendben, sötétben kuksolnunk. Kint pedig zajlott az öldöklés. Anyámat cselédnek öltöztették be, így szolgált fel este az ott vacsorázó gyilkosoknak, amíg egyikük szóba nem hozta: jó, jó, a pap lágerben van, de hol a papné? Többet nem mert visszamenni, bebújt mellénk. 
– A Fekete vasárnap volt az első dokumentumfilm, amely tényszerűen, tanúk visszaemlékezése alapján igazolja, hogy Erdélyben nemcsak románellenes megtorlások zajlottak. Miből építkezett a film elkészítésénél?
– A munkatáborból visszatért apám az első gyűlésen a presbitérium tagjaival elmeséltette és lejegyezte a történteket. Így maradt nyoma az új anyakönyvben – a régi a porig égett parókiával együtt veszett oda –, hogy ki gyilkolt, hogyan, hány áldozat volt. Kortörténeti, háborútörténeti dokumentumnak tekinthető. Hogy mindenki halálra volt ítélve, arról az emberek nem tudtak. Én is akkor szereztem tudomást róla, amikor a film bemutatását követően Xantus Gábor operatőrnél jelentkezett az öldöklést vezető Bridea százados Kolozsváron élő özvegye. Eredeti szándéka szerint tiltakozni akart az ellen, hogy a férjét tesszük felelőssé a történtekért. Filmen rögzítve, magyarul mondta el: jelentkezők hiányában Mociulschi tábornok két fiatal tisztnek adta parancsba a falu lakosságának teljes likvidálását, Bridea volt a végrehajtó, a másik a végrehajtás ellenőrzője. Nyomatékosítandó férje naplójából is idézett, amelyben maga a gyilkos mondja el részletesen a mészárlás körülményeit, ugyanazt, amit annak idején a falubeliek édesapámnak is elmeséltek. – Mit gondol, mi tartotta életben a magyar tévéadást a feszültségekkel terhes kilencvenes években? 
– Elsősorban az, hogy nagyon sokan nézték magyarok, románok egyaránt. Úgy gondolom, annak köszönhetően, hogy a hiteles tájékoztatást tartottuk a legfontosabbnak. És még valami: ha ’89 decemberének utolsó napjaiban lelkiismeretük parancsára nem rohantak volna be tévések, rádiósok az öt évvel korábban megszűnt munkahelyükre, rádióba, tévébe – Bukarestben lövöldözések közepette –, talán évek teltek volna el, amíg újraindul a magyar nyelvű elektronikus média.
BOROS ZOLTÁN
Filmrendező, zeneszerző, televíziós szerkesztő, a Bihar megyei Gyantán született 1939. július 29-én. Tanulmányait a nagyváradi Klasszikus Magyar Vegyes Líceumban végezte, három év következett a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Filológia Karán magyar szakon, ahonnan negyedév elején, 1958-ban kizárták, majd 1967-ben a kolozsvári Zeneakadémián diplomázott zenetanár szakon. 1971-ben az országos magyar nyelvű tévéműsor szerkesztőségéhez szerződött, eleinte zenei műsorokat készített, a hetvenes évek közepétől pedig több műfajú, hely- és a kultúrtörténeti jellegű nyilvános adásokat. 1990 januárjában néhány régi munkatárssal és fiatal értelmiségiekkel újraindította a Román Televízió magyar nyelvű adását, amelynek főszerkesztője is volt 2002-ig. 
Fontosabb filmjei: Mondod-e még?, Fekete vasárnap, Magyarok a Balkán kapujában, A 7EK, Égig érhetne az ének, Születésnap, A félelem nevében, Az átnevelés poklában, Elfelejtett értékeink – a kolozsvári HITEL, Nyugatosok A Holnap városában, Attila szekere a Szajna partján. Tévéműsorok: Zenés Karaván (1973–1978), Klubdélután (1978–1980), Fórum (1990–1999), Hinta (1999–2000), Játsszuk újra (2014–) Díjak, kitüntetések: A legjobb szerzemény (Romániai Zeneszerzők Szövetsége, 1989), Arany pillangó (1996), a Magyar Televízió nívódíja (1999), EMKE-díj (2001), Kisebbségekért Díj (2001), Pro Partium-díj (2002), Varadinum (2009), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2010). 
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 20.
Választási kerekasztal: minek köszönhető a jó magyar részvétel?
Az egyik ok, hogy egymillió jobboldali román szavazó maradt otthon. Barna Gergő, Illyés Gergő, Székely István és Székely István Gergő politológusokkal beszélgettünk.
Barna Gergő szociológussal, Illyés Gergő, Székely István és Székely István Gergő politológusokkal beszélgettünk a Transindex választási kerekasztalán hétfőn a Jakabffy Elemér Alapítvány székházában, ahol a december 11-i parlamenti választásokat értékeltük ki. A beszélgetés alább olvasható első részében a részvételről és az RMDSZ szerepléséről beszéltünk, a második részben a román pártok teljesítménye és a hamarosan megalakuló új kormány lesz a téma. A beszélgetés moderátora Balázsi-Pál Előd.
Moderátor: Kezdjük a választási részvétellel, amely alacsony volt országos szinten, viszont megfordult egy trend a magyar részvételt illetően.
Barna Gergő: A részvétellel kapcsolatban már elhangzott minden az elmúlt napokban, sőt, már a választások napján is. Abszolút értékben alacsony volt a részvétel, a hivatalos eredmény szerint nem is érte el a 40%-ot. Ha korrigált mutatókkal számolunk, akkor körülbelül 46%-os volt a részvétel – ez a korrigálás azt feltételezi, hogy az országban kevesebb felnőttkorú van, mint ahányan a BEC regiszterében szerepelnek. Tehát a romániai állandó lakosoknak kevesebb mint fele, körülbelül a 46%-a vett részt a választásokon, ami nagyon hasonló a 2008-as és 2012-es értékekhez, picit nagyobb, mint a 2008-as, és picit kisebb, mint a 2012-es érték. Ez abból a szempontból érdekes, hogy 2012 után, a 2014-es államelnök-választáskor arra számítottunk, hogy van egy növekedő tendencia a román társadalomban, mivel az elmúlt években minden választáson nőtt a részvétel. Ez a feltételezés megtört már az idei önkormányzati választásokon, ahol elmaradt a részvétel a 2012-eshez képest. Viszont a parlamenti választáson nem lett jelentős visszaesés, a részvétel nagyjából tartja a 2012-es szintet. Ami a magyar részvételt illeti, a legfontosabb a negatív trendnek a megtörése, amit parlamenti választásokon már rég láttunk: a kilencvenes évek elején a magyarok részvétele minden bizonnyal meghaladta az országos részvételt, de ez a kétezres években megfordult, és egyre inkább nyílt ki az olló, míg odáig jutottunk 2008-ban és 2012-ben, illetve az idei önkormányzati választásokon is, hogy a magyarok részvétele elmaradt az országos részvételtől. Most ez megtört, mert az idei parlamenti választáson nem sokkal, de enyhén meghaladta a magyar részvétel a román részvételt. Ez nyilván befolyásolja az eredményt is, részben ennek köszönhető az RMDSZ relatív jó eredménye. 
Moderátor: Melyek a magyar részvétel szempontjából kiemelkedően jól szereplő megyék?
Barna Gergő: Nyilván ez is viszonyítás kérdése. Azok közül, akik az etnikai arány fölött teljesítettek, a legjobban Szatmár áll, ahol mi úgy számoljuk, hogy a felnőttkorúak között mintegy 35%-os a magyarság aránya, és ott 40%-ot kapott az RMDSZ. A következő Szilágy megye, ahol a 24%-os magyarsághoz képest 25%-os volt az RMDSZ eredménye. Maros megyében sikerült hozni az etnikai arányt, 39% körüli eredmény született, ami szintén jó. Biharban 25%-os a magyarság, és az RMDSZ 23,5%-ot kapott, tehát ilyen szempontból nem ugrik ki, de vannak más viszonyítási alapok, amelyekben Bihar jobban szerepel. Máramarosban is sikerült hozni az etnikai arányt, ez azért fontos, mert ez egy szórványmegye. 
Moderátor: Hol volt gyenge a magyar részvétel?
Barna Gergő: Nagyon gyenge sehol nem volt, de inkább a szórvány maradt le. Ha régiók szerint nézzük, akkor abból, hogy Szatmár és Szilágy hozta a legjobb eredményt, evidens, hogy a Partium emelkedik ki, ott haladta meg a magyar szavazók aránya az etnikai arányokat. Más kiugró nincsen, az elmaradás pedig szórványban van. Székelyföldön, és ezen belül Hargita megyében és Háromszéken sem sikerült hozni az etnikai arányt, annak ellenére, hogy most azt tapasztaljuk, hogy a politikusok körében rohamosan csökkennek az etnikai arányok, mert Háromszéken is azt mondják, hogy átlépték ezt a határt, de ez nyilván akkor lenne igaz, ha 74% alatt lenne a felnőttkorú magyarság aránya Háromszéken, de ennél a mi becsléseink szerint több, 75% körüli. 
Székely István: Két szempontot tennék hozzá ehhez a kérdéshez. Az egyik észrevétel az, hogy abszolút számokban nem érdemes számolni, hiszen ha azokat nézzük, csak Hargita megyében kapott többet az önkormányzati választásokhoz képest az RMDSZ, mivel annyival kisebb volt most az általános részvétel. Van két másik megközelítési szempont, az egyik az, hogy a részvétel tekintetében mi a helyzet az önkormányzati választáson tapasztalt, magyar szervezetekre leadott szavazati arány, illetve az RMDSZ mostani aránya tekintetében, és hogyha ezt nézzük, akkor három olyan megye van, ahol ez az arány magasabb. Maros megyében, ha összeadjuk az önkormányzati választáson a magyar szavazatok arányát, akkor az 36%, és most 38%. Szatmár megyében 37% volt az önkormányzati választáson, most 39%, és a legnagyobb különbség talán Szilágy megyében van, a parlamenti választásokon elért 25% az önkormányzati választásokon elért 21%-hoz képest. Van egy másik megközelítési mód, ez a mozgósító képesség. Barna Gergőnek köszönhetünk egy nagyon jó táblázatot, amit azért meg kell említeni. Itt a megyék erősorrendje tekintetében az látszik, hogy messze Szilágy a legjobb a mozgósítóképesség szempontjából, amit úgy mérünk, hogy 100 szavazati joggal rendelkező személy közül hány szavazott az RMDSZ listájára. Ugye, ez 52% Szilágyban, 47% Hargitában és 45% Szatmárban. Ugyanakkor azt látjuk, hogy Hargitát leszámítva gyakorlatilag ez az arány mindenhol kisebb, mint az önkormányzati választásokon tapasztalt mozgósító képesség.
Moderátor: Mik voltak azok a tényezők, amelyeknek köszönhetően sikerült beérni és meghaladni a román részvételi arányt, és megfordítani ezt a trendet? 
Illyés Gergő: Szerintem három fő tényező volt, nehéz megmondani, hogy a megyék szintjén mi befolyásolta a részvételi arányt. Megnézve ezeket az eredményeket, látszik, hogy bizonyos székelyföldi kisebb régiókban érzékelhetően jobb volt most az eredmény, mint akkor, amikor az RMDSZ külön indult. Volt az MPP-vel való összefogásnak is egy felhajtó ereje főleg Székelyföldön és azokban a kisebb régiókban, ahol hagyományosan az RMDSZ elleni kisebb pártoknak jó eredményei szoktak születni, például Gyergyószéken. Ez egy dolog. Ennek például az interetnikus közegben nem volt érzékelhetően nagy hatása. A másik okcsomag az volt, hogy az elmúlt időszak eseményei felborzolták a kedélyeket, a marosvásárhelyi iskolaügy és a csíksomlyói ügy mozgósíthattak jobban, és az RMDSZ a kampányában fel is hívta a figyelmet arra, hogy ezek a dolgok megtörténtek. A harmadik fontos ok a magyarországi kormánypártok kiállása. Ennyire egyértelmű ez soha nem volt még az eddigi választásokon, bár voltak már közös fotók, de ennyire erőteljes jelenlét még nem volt. Illetve az, hogy a magyarországi közmédia, vagy általában a média sokkal nagyobb teret szentelt a választásnak, mint eddig. Vasárnap a közmédia csatornái olyanok voltak, mintha erdélyi csatornák lettek volna. És tekintettel arra, hogy az erdélyi magyarok nagy számban nézik ezeket az adókat, ez hozott egy olyan kontrasztot, hogy a román médiában kampánycsend volt – meg egyébként sem jelent meg az RMDSZ szinte egyáltalán a román médiában –, a magyarországi médiában pedig nem, és az erdélyi magyar választók úgy érezhették, hogy történik valami vasárnap, miközben az országban egy láthatatlan kampány volt. Ez hozhatott egy pluszt. Nem tudom, hogy melyik milyen mértékben, de biztos, hogy mind a három tényező hozzájárult ehhez az eredményhez. 
Székely István Gergő: Én is azt gondolom, hogy nem elsősorban a Fidesz kiállása, hanem inkább a médiakampány volt az, ami mozgósítóan hathatott. Persze, utólag ezt meg lehet mérni, be lehet tenni ilyen kérdéseket a következő országos felmérésbe, hogy mi volt fontosabb: az, hogy Orbán Viktor eljött Szatmárra, és személyesen az RMDSZ mellett kampányolt, vagy az, hogy tulajdonképpen egy alacsony intenzitású román kampány közepette az RMDSZ úgymond profitálhatott abból, hogy a magyar köztévében nincs kampánycsend, és ott lehetett mozgósítani akár vasárnap is. Szerintem ezt erősíti az is, hogy a tömbzónákban nagyobb volt a részvételi növekmény a helyhatóságihoz képest, mint a szórványban, és szerintem ez az a zóna, ahol elvárható az, hogy a magyar köztévének nagyobb mozgósító hatása legyen. Egy barátom kicsit cinikusan úgy foglalta össze egyébként, hogy ezt a mozgósítási pluszt úgy is meg lehet fogni, hogy 2% Orbán Viktortól és 2% a DNA-tól. 
Moderátor: Udvarhelyszéken hogyan sikerült átlépni a helyi ellentéteken?
Illyés Gergő: Én is csak annyit tudok, amennyit a médiából látok, hogy egyrészt volt egy Kelemen Hunor-látogatás, talán utolsó héten, amikor az udvarhelyi polgármesterrel aláírtak egy dokumentumot, aminek nyilván az volt a célja, hogy az MPP próbáljon meg helyi szinten mozgósítani, illetve maga Kövér László is a helyszínen volt, és megpróbálta ő is meggyőzni a helyieket. Egyébként azt láttam, hogy Udvarhelyszéken nem volt a legjobb a mozgósítás, ahhoz képest, amilyen volt az önkormányzatin, gyengébb lett, és ha jól tudom, a vidék volt az erősebb, a város még gyengébb lett. Tehát részben sikerült csak átlépni az ellentéteken. Azt gondolom, hogy a parlamenti választás mindig más, mint az önkormányzati, biztos vannak olyanok is, akik egyébként is megszavazták volna az RMDSZ-t, annak ellenére, hogy az önkormányzatin az MPP-EMNP-re szavaztak, mert más játék, más kávéház. Számukra nem is a Kövér László látogatása jelenthetett sokat, hanem az Orbán Viktoré, mert még mindig ő az a személy, akinek a szava a legtöbbet jelent ezeknek a választóknak, és tanácsa, iránymutatása a legerősebb dolog. És ennek hatására azt mondták, hogy na jó, tegyük félre azt, ami egyébként zavar, mert vannak nekünk problémáink a szervezettel, nem is kevés. Persze, a közmédia is fontos volt, de Orbán Viktor is fontos volt, mert ő nem szokott mindenhez hozzászólni, ritkán nyilvánul meg külhoni magyar kérdésekben ennyire egyértelműen, most pedig megtette, úgyhogy ez is hozhatott szavazatokat. Gyergyóval is ugyanez a kérdés szerintem, ott viszont jó volt a mozgósítás, MPP-s városvezetés is van, meg elég erős MPP-s mag, ott viszont jól sikerült a mozgósítás. Szerintem ahhoz képest jól működött, hogy mennyire féltek tőle mindkét oldalon, hogy nem fog ez simán megoldódni. Székely István: Az általános részvételhez azért annyit még hozzáfűznék, hogy ha megnézzük az utolsó két parlamenti és önkormányzati választás részvételét, akkor az önkormányzati választás részvételének körülbelül 80 százaléka az ezt követő parlamenti választás részvétele, és a mostaniak között ugyanez az összefüggés figyelhető meg. Két észrevételt tennék, az egyik az MPP-vel megkötött összefogás kérdése. Én úgy gondolom, ez nem csak abban nyilvánult meg, hogy az MPP által dominált településeken jobb volt a mozgósítás, mint a megkötött megállapodás nélkül, hanem van egy olyan hatása is, hogy maga az összefogás ténye és ennek a kommunikálása, interetnikus környezetben, a szórványban is behozott a bizonytalanok köréből egy olyan réteget, amelynek a verseny elsősorban a személyeskedésig fajuló vitákat jelentette, ami távoltartotta őket a parlamenti választásoktól. A másik szempont technikai jellegű lesz: azt látom, hogy most sikerült egy jó kampányt összehozni, ennyire tervezett kampánya az RMDSZ-nek – szakaszolással, heti témával, napi üzenettel – még nem volt, és ez azért lehetett sikeres többek között, mert ezt a jelöltek is visszaigazolták, felerősítve hatását . Ez annak is a következménye, hogy az RMDSZ lecserélte a képviselőinek és szenátorainak felét, és ezeknek a fiataloknak, mondjuk úgy, az együttműködési hajlandósága és a fegyelme a választási kampányban sokkal jobb, mint azoké, akik „mindent tudnak”. 
Moderátor: Az egységes üzenet mellett fontos lehetett az is, hogy ezúttal megpróbáltak konkrét, kézzelfogható és megvalósítható üzeneteket megfogalmazni, és nem a ködös autonómiát tűzték a zászlajukra, amiről mindenki tudja, hogy négyéves szinten megvalósíthatatlan.
Barna Gergő: Visszatérnék még az eredeti kérdéshez, hogy miért volt a magyarok esetében jobb a részvétel. Nagyjából ugyanazt fogom elmondani, mint ami elhangzott, mert nagyon fontos pontosan látni azt, hogy az elsődleges tényező az alacsony román részvétel. Efelett elsiklunk, bár ezt korábban mondta Illyés Gergő is, de szerintem sokkal hangsúlyosabb annál, mint ahogyan tárgyaljuk. A 2008-as eredményekhez tudjuk hasonlítani a szavazószámokat, és ez azért is lehetséges, mert a részvétel nagyjából hasonló volt. Ha megnézzük, 2008-ban a PNL annyi szavazatot hozott önmagában, mint a mostani új PNL, amiben benne kéne legyen a PDL szavazótábora is. Eltűnt a PDL szavazóbázisa, ami nem elhanyagolható, 2,5 millió szavazatról van szó. A jobboldali szavazótáborban felerősödött apátiát még jobban mutatja, hogy az idei, júniusi önkormányzati választásokhoz képes a PNL elveszítette majdnem a felét a szavazóinak, 44%-kal csökkent a szavazószáma, ami 1 millió 120 ezer szavazatot jelent. Ha ezt az USR-vel összeadjuk, és úgy számoljuk, akkor is van egy 800 ezres különbség. Szerintem ezen a választáson nem jelent meg egymillió olyan állampolgár, aki minden előrejelzés, számítás, vagy akár a józan ész logikája szerint ott kellett volna legyen. Ezek olyanok, akik aktívak politikailag, olyanok, akik inkább jobboldali szavazók, akik az önkormányzati választásokon részt vettek. Ők most nem jelentek meg, az RMDSZ eredménye ezért is ennyire jó. Ha elmegy ez az egymillió szavazó, akkor az RMDSZ 5,3-5,4%-ot kapott volna, ami nyilván még mindig jobb, mint a 2012-es eredmény, tehát nem kell elvitatni az RMDSZ eredményét, de azt nagyon pontosan kell látni, hogy a román részvétel nagyon befolyásolta ezt, és olyan szempontból fontos, hogy nem tudni, mi lesz a következő választásokon, nem szabad hátradőlni, pontosan kell látniuk az RDMSZ-ben is, hogy mi az elsődleges ok. A másodlagos okot, amiről itt szó volt, úgy fogalmaztam meg, hogy egy konszenzus volt abban, hogy az RMDSZ indul, és csak az RMDSZ: az MPP-vel való összefogás, és az a döntés, hogy az EMNP nem indul a választásokon. Azt hiszem, nem volt olyan parlamenti választás ’90 óta, amelyen ne lett volna az RMDSZ-nek valamilyen kihívója. 1996-tól biztos minden választáson volt, tehát ez az első olyan parlamenti választás az utóbbi években, amikor az RMDSZ egyedül indult. És ez a konszenzus megteremtődött mind erdélyi magyar szinten, mind a magyarországi pártokkal és a magyar kormánypárttal együtt, szerintem ennek nyilván nagy a hatása. A közmédia hatását nagyon jól látjuk az adatokban: amikor azt mondom, hogy a Partium teljesített nagyon jól, az a régió sokkal inkább követi a magyarországi közmédiát. A másik, amire Székely István utalt valamilyen szinten, hogy azt láttuk a korábbi választásokon, hogy a magyar-magyar verseny olyan negatív kampányt szült, amely minden bizonnyal taszította a választók egy részét. Az, hogy ez most elmaradt, azáltal az RMDSZ kampánya teljesen pozitív maradt. Ez ide tartozik ebbe a konszenzusos témába, hogy sikerült ilyen jól szerepelni. Az eseményekről pedig azt gondolom, hogy olyan nagy hatásuk nem volt. Nyilván jó volna ezt megmérni, egyrészt abból indulva ki, hogy a Maros megyei eredmények nem lettek olyan kirívóak, ha a marosvásárhelyi iskolaügyre gondolunk. Kolozs megye javított, bizonyos szempontból javított Székelyföld is, Csíksomlyónak és Horváth Annának az ügye lehet, hogy tényleg felhajtó erővel bírt. Viszont én azt látom, hogy egyre inkább emelkedik az ingerküszöb a DNA-s korrupcióellenes harc ügyletei kapcsán, mert ennek tulajdonítható be az is, hogy a román jobboldal ennyire otthon maradt. Nyugodtan a korrupcióellenes ügyészség kudarcának lehet ítélni ezt a választást is, ugyanúgy, ahogy az önkormányzati választások alkalmával voltak olyan polgármesterek, akiket a börtönben ülve választottak meg. Ugyanúgy, most az a szavazóbázis nem ment el szavazni, akiről a leginkább úgy tűnt, vagy úgy gondoltuk róluk, hogy nagyon is odafigyel ezekre a korrupciós ügyekre, és szankcionálja a PSD-t. Ez nem történt meg. Azt gondolom, hogy a magyarok szintjén is megnőtt az ingerküszöb, gondoljunk vissza, 2008-ban, 2012-ben is voltak ügyek. Nagy Zsolt, a Mikó-ügy régebbi témák, és nem tudom, milyen felhajtó erejük volt, vagy azokhoz képest ezeknek most nagyobb volt-e, vagy nem. Ezek események voltak, ezekre rá lehetett építeni a kommunikációt, de különösebben nagy hatásuk nem volt. 
Illyés Gergő: Arról, hogy mekkora hatása van a korrupcióellenes ügyészségnek: Nagybányán volt ez a bizonyos polgármester, és most az édesanyja volt a listavezető. És az egyik támogató videóban éppen a háziőrizetben levő fia buzdította az ő támogatóit, hogy szavazzanak az anyja által vezetett listára. Elég groteszk ez a helyzet, és tényleg ez a romániai valóság, hogy nem érdekli az embereket, hogy éppen ki korrupt, vagy ki nem korrupt. Lia Olguța Vasilescu ugye magasan megnyerte a polgármester-választás, és Dolj megyében 60% fölötti eredményt ért el a PSD, szóval ez így nem működik. Székely István: Én árnyalnám azt, amit Gergő mondott. A mostani eredmény valóban magyarázható a nagyon alacsony román részvétellel is, de ezek azért szorosan összefüggnek. Ugye ’90 óta azt látjuk, hogy nagyon kis különbség van a magyar és a román részvétel között, leszámítva a 2007-es és 2009-es EP-választásokat, nagyon nagy mértékben együtt jár ez a dolog. A kilencvenes években valamivel felette, a kétezres években valamivel alatta, és most megint valamivel felette van a magyar részvétel az országosnak. Ezeket tehát nem lehet önmagukban vizsgálni, hogy van egy román részvétel és van egy magyar részvétel. Azok a tényezők, amelyek előidézik az alacsony román részvételt, ugyanúgy érvényesek a magyar választókra is. A másik szempont, amiért valóban nincs ok arra, hogy valaki hátradőljön, az az, hogy az RMDSZ törzsszavazói köre vélhetően nem éri el az 5%-ot. Ha a biztos szavazókról vagy törzsszavazókról beszélünk, akkor azokra gondolunk, akik három egymást követő választáson elmennek, és ugyanarra a szervezetre szavaznak. Persze, megint kérdés, hogy milyen részvételi arányra vonatkozik az állítás, de ez már az önkormányzati választásokon is látszott. Ha össze kellene foglalni ezt az egész történetet, akkor leegyszerűsítve azt mondanám, hogy volt egy törzsszavazói kör, ehhez hozzáadódott a kampány két kiemelt célcsoportja. Az egyik a fiatalok mozgósítása – ezzel magyarázható az erős közösségi hálós és internetes jelenlét a kampányban. Illetve a másik, hogy az MPP-vel való összefogás kapcsán próbáljon az RMDSZ behozni olyan szavazókat, akik egyrészt ellene szavaztak, másrészt bizonytalanok voltak. Ehhez hozzáadódott a magyar kormány támogatása, illetve a valóban alacsony román részvétel. 
Barna Gergő: Ebben teljesen igazad van, hogy összefüggnek a dolgok, és hogy nagyjából azonos szinten alakult a román és a magyar részvétel. Azt gondolom, hogy a korábbi parlamenti választásokon is volt legalább a román pártokon belül egy összemérhető erőviszony, vagy egy nagyon hasonló politikai kínálat. Ami most, úgy tűnik, hogy a jobboldali szavazók esetében nem történt meg. Nem mondom azt, hogy ez az egymillió szavazó, aki nem vett részt a választásokon, az nem mozgósítható bármilyen más formában, vagy a következő választásokon. Szerintem ez fontos. Amúgy fontos azért is, mert az RMDSZ vagy a magyarok esetében kisebb lehetett feltételezésem szerint az átszavazás, pont azért, mert a jobboldali román pártok ennyire gyengén szerepeltek. Nyilván erre nincs adat, nehéz bizonyítani. Ez is hozzájárult az eredményhez, hogy ahhoz képest, hogy csak egy magyar párt indult, a román pártokra szavazók aránya is alatta maradt a korábbi választásoknak. Hogyha pedig visszatérünk arra, hogy mennyire kiugró vagy nem a magyarok részvétele, azt jól kell látni, hogy nagyon kevéssel haladta meg az RMDSZ szavazatszáma azt, amit 2012-ben az RMDSZ, az EMNP és az MPP együttesen hozott. Székelyföldön sem sikerült ezt meglépni, itt is egyedül a Partium vagy a szórvány áll jobban. De ez egy fontos tényező, amit István mond, hogy mekkora a törzsbázis, és ez egy kérdés is, én sem tudom, hogy kik azok, akik 2012-ben az EMNP-re szavaztak, és nem mentek most el, vagy azoknak mekkora része szavazott az RMDSZ-re, vagy mennyi azoknak az aránya, akik korábban nem vettek részt, de most igen. Szerintem van egy átjárás az EMNP-MPP szavazók és az RMDSZ között, de bizonyára nem teljes lefedettségű.
Székely István: Volt egy Avangard exit poll felmérés, ami egy hatalmas mintán készült, akkorán, amit azért már érdemes a magyarok szempontjából is komolyan venni. Ennek alapján a magyarok 10,7%-a román pártra szavazott, ami azért meglepően magasnak tűnik. Ebből 5,2 % a PSD-re, 2,9% a PNL-re, és 1,6% az USR-re. Most ez azért elgondolkodtató, mert nem hiszem, hogy ők néppártosok, vagy az MPP-sek lennének. Szerintem ezeknek egy része, legalábbis ami az USR-s szavazókat illeti, egyszerűen nem tartja már magára nézve meghatározónak az etnikai szavazást – ennek következményeivel azért számolni kell. 
Moderátor: Lehetett a mozgósításban hatása a kampány előtt bedobott provokatív román nyelvű RMDSZ-es óriáplakátoknak?
Illyés Gergő: Nem tudom erre a választ, de ez mintha a román társadalomban nagyobb hullámokat vert volna, mint a magyarban, mert a magyar választóknak ez sok újdonságot nem mondott. Ebből nem azt olvasták ki a magyar választók, hogy az RMDSZ el akar szakadni Romániától, hanem ők értették, hogy mi az üzenet: hogy a központosítás az egy rossz dolog, mi nem akarunk központosítást, mi azt akarjuk, hogy minél több döntés helyi szinten szülessen. 
Ez a gondolat, ennek a kommunikálása nem most kezdődött. Ilyen szempontból ez nem volt új üzenet, ez a román társadalom számára volt új üzenet. Ebből azt olvastam ki, hogy sokkal többet kell kommunikálni azokról a dolgokról, amiről mi beszélünk egymás között. Például arról, hogy az adókat helyi szinten használják, egymás közt sokat beszéltünk, de az, amennyi erről megjelent a román médiában, a nullához közelít. Erről sokkal többet kell beszélni az RMDSZ vezetői részéről. Ez konfliktussal jár a román médiában, valószínűleg sok kellemetlen tévéadással jár, de ezt be kell vállalni, mert egyébként 4 év múlva is ez lesz a hatás, hogy felírunk valamit a pannóra, és mindenki megijed tőle, hogy mindent el akarnak lopni. Nyilvánvalóan szándékosan lepődik meg a román média, de erre a román közvélemény rezonál. Ezeket úgy lehet leépíteni, hogy minél többet beszélünk róla. Moderátor: Háromszéken és Bihar megyében helyi EMNP-s vezetők arról beszéltek, hogy a választásokon nem érdemes részt venni, mert az RMDSZ úgyis bejut. Volt ennek a demobilizáló üzenetek hatása? 
Székely István: Háromszéken a megyei elnök azt mondta, hogy el kell menni, tulajdonképpen megismételve Szilágyi Zsolt nyilatkozatát, de helyileg több olyan képviselő is volt, aki világosan kimondta, hogy az RMDSZ-re nem szabad szavazni.
Székely István Gergő: Azt gondolom, hogy ezzel az EMNP lehetetlen helyzetbe került, mert ha a FIDESZ egy dolgot mond, akkor nehezen mondhatják annak az ellenkezőjét. Hasonlít a helyzet ahhoz, amikor a FIDESZ kibékült a VMSZ-szel a Vajdaságban, és akkor az Ágoston Andrásék és a VMDP hirtelen nem volt amit csináljanak, el kellett hallgassanak. Itt jön be az, hogy a miniszterelnöknek nem lehet ellentmondani, még akkor sem, ha amit mond, az nekünk épp nem jó. 
Transindex.ro
2016. december 21.
Összeült az új parlament
Megtartotta első ülését tegnap a december 11-én megválasztott parlament mindkét háza. A képviselőház és szenátus is – korelnöke vezetésével – megválasztotta a mandátumigazoló bizottság tagjait, a házelnökökről azonban csak ma szavaznak a törvényhozók, miután egyenként leteszik a hivatali esküt.
Liviu Dragnea, a parlamenti mandátumok csaknem felét megszerző Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnöke bejelentette: Klaus Iohannis államfő elfogadta, hogy a szocialisták és a vele hétfőn kormánykoalícióra lépett szabadelvű Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) vezetői közösen vegyenek részt az elnöki hivatalban tartandó kormányalakítási konzultáción. Iohannis eredetileg parlamenti súlyuk sorrendjében külön-külön hívta konzultációra a pártokat, így az LDSZ-re csak csütörtökön került volna sor. Dragnea arra figyelmeztette frakciótársait, hogy ne készüljenek „vakációzni”, mert ha Iohannis elfogadja az SZDP javaslatát, és a koalícióra lépett pártok – ma megnevezendő – közös jelöltjét bízza meg kormányalakítással, akkor a parlamentnek jövő héten kell szavaznia az új kormány beiktatásáról. Az SZDP elnöke reményét fejezte ki, hogy így a kabinet legkésőbb január közepéig kidolgozhatja, a parlament pedig megszavazhatja a 2017-es költségvetést.  Az RMDSZ törvényhozói már múlt héten eldöntötték, hogy a szövetség képviselőházi csoportjának vezetője Korodi Attila Hargita megyei képviselő, volt környezetvédelmi miniszter, szenátusi frakciójának vezetője pedig Cseke Attila Bihar megyei szenátor, volt egészségügyi miniszter lesz. A frakciók és szakbizottságok hivatalosan ma alakulnak meg Bukarestben. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 21.
„A Napsugár az én életem...”
Írókkal, költőkkel, illusztrátorokkal találkozhattak a fesztiválozók
A villanyt elvehetik, az akku lemerülhet, de a Napsugár akkor is ott lesz; a papírra nyomtatott, lapozható folyóirat tartalma bármikor kézbe vehető, visszakereshető, hatvan évvel ezelőtti, megsárgult lapjai is kellemes emlékek őrzői, hordozói. Szombaton délben, az Adventi Gyermekfesztivál és Sokadalom keretében tartott Napsugár-közönségtalálkozón világított rá erre Zsigmond Emese főszerkesztő, aki biztatta az apróságokat: kérdezősködjenek családtagjaik körében, hadd lássuk, milyen élmények lapulnak a képzeletbeli hátizsákokban... És persze jegyezzék le őket, küldjék el az 1957-ben indult, s azóta töretlen lelkesedéssel működő folyóirat szerkesztőségének – amely, bár mára jócskán összezsugorodott, a „holdudvarában” működő lelkes csapatnak köszönhetően továbbra is minőségi tartalommal örvendezteti meg, neveli és szórakoztatja hónapról hónapra az erdélyi magyar gyerekeket. (A borítóképet Vicsi Judith készítette)
Az Apáczai-líceum dísztermében szervezett találkozón előbb a legszűkebb szerkesztőséget mutatta be Zsigmond Emese az egybegyűlteknek – amelyet a főszerkesztő mellett Müller Kati képszerkesztő alkot –, valamint a kiadó gazdasági, terjesztési feladatait végző személyeket: Imecs Veronka főkönyvelőt, Salamon Emese terjesztési megbízottat és a két területi fejlesztési megbízottat, Salamon Károlyt és Lőrincz Bélát. Mint kiderült, Béla bácsi a Székelyföldre és Kolozsvár egy részére, Károly bácsi pedig Bihar, Szatmár, Máramaros, Maros és Kolozs megye másik részére viszi el minden hónapban a friss lapszámot, amelyben a csodák lapulnak.
Közel harminc tehetséges erdélyi író, költő, illusztrátor szolgáltatja ezeket a csodákat havonta, közülük Bak Sárával, Balázs Imre Józseffel, Bertóti Johannával, Cseh Katalinnal, Jánosi Andreával, László Noémivel, Sikó-Barabási Eszterrel és Szőcs Margittal találkozhattak a fesztiválozók. A zenével, felolvasásokkal és visszaemlékezésekkel tarkított esemény legkisebb résztvevője a három hónapos Vilma volt, aki Sepsiszentgyörgyről érkezett, és a forgatag közepette is békésen lapult édesanyja, Sikó-Barabási Eszter ölében.
Elhangzott, hogy a Napsugár jövő márciusban ünnepli hatvanadik születésnapját a Kolozsvári Magyar Operában, ahova minden barátját, jelenlegi és egykori olvasóit várja. A megszokott rovatokkal jelentkező lapszám mellett januárban ünnepi kiadvánnyal is kedveskednek, amely dióhéjban mutatja be a folyóirat történetét: az alkalomra írt versek mellett régebbi illusztrációkat is beválogattak, igyekeztek úgy összeállítani, hogy lehetőleg minden jelenlegi szerző képviseltesse magát. Egy harmadikos kolozsvári kisdiák, Farkas Hunor Krisztián kedves megjegyzése is bekerült: „A Napsugár az én életem. Ha csődbe megy, nem tudom, mi lesz velem. De ez nem következik be.”
Tanulmány is született a jeles alkalomra: Fóris-Ferenczi Rita egyetemi hallgatókat és a Református Kollégium harmadikosait kérdezte meg a Napsugárhoz fűződő élményeikről, emlékeikről, a felmérés nyomán készült esszét a márciusi nagytalálkozón mutatják majd be. A jó hangulatú közönségtalálkozónak ugyan vége szakadt egy óra után, de a nap folyamán egyéb napsugaras tevékenységekbe is bekapcsolódhattak a kisebb-nagyobb gyerekek az asztaldísz-teremben, Bak Sára, Jánosi Andrea és Müller Kati is kezeskedett arról, hogy minden a legnagyobb rendben menjen, és sokféle alkotással térhessenek haza.
Játékosan, felolvasásokkal ötvözve ismerhették meg a Koinónia Kiadó három újdonságát a fesztiválozók: Szőcs Margit Madarász Béni, avagy az űrparittyás ajándéka, Markus Majaluoma Apa, mikor jön a Mikulás? és Kiss Bitay Éva Az erdő lakói című gyerekkönyvét, ugyanakkor Szőcs Margittal, Jankó Szép Yvette fordítóval és Guba-Kerekes Zsuzsa illusztrátorral is találkozhattak
Ferencz Zsombor Szabadság (Kolozsvár)
2016. december 21.
Letették az esküt az RMDSZ parlamenti frakcióinak tagjai
Az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakcióinak tagjai december 21-én délelőtt tették le az esküt, így hivatalosan is  21 képviselő és 9 szenátor képviseli az erdélyi magyarokat a 2016-2020-as időszakban a parlamentben.
Az ideiglenesen létrehozott alsóházi bizottságban a Szövetség részéről, a képviselőház egyik legfiatalabb törvényhozójaként Apjok Norbert vett részt a munkálatokban.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta: „egy új időszámítás kezdődik a parlamentben, hiszen nemcsak az RMDSZ parlamenti frakciói frissültek, hanem számos más politikai alakulat színeiben is új képviselők jutottak be. Az RMDSZ azon fog dolgozni, hogy valóra váltsa azokat az ígéretek, amelyeket a kampány ideje alatt vállalt a magyar közösségekkel szemben.” Korodi kifejtette, hogy az idei választások mérföldkőnek számítanak abból a szempontból, hogy a parlamentbe számos fiatal szakember jutott be román alakulatok színeiben is, ez által megvan a kellő tőke ahhoz, hogy a parlament hitele javuljon, amely egy erős demokrácia alapja.
Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője úgy értékelte, hogy a parlament és ezen belül az RMDSZ legnagyobb kihívása az elkövetkezendőkben az, hogy olyan törvényeket dolgozzanak ki, amelyeket nem lehet többféleképen értelmezni. „Az a dolgunk, hogy olyan jogszabálykeretet teremtsünk Romániában, amely nem hagy kiskapukat a törvények értelmezésében, mi több: a kisebbségekre vonatkozó jogszabályokat ne lehessen számunka kedvezőtlen módon értelmezni” – mutatott rá Cseke Attila Bihar megyei szenátor.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője Korodi Attila Hargita megyei képviselő, frakcióvezető-helyettesek Márton Árpád és Szabó Ödön képviselők, a titkári teendőket Kulcsár József Terza képviselő látja el.
A szenátusi frakció vezetője Cseke Attila Bihar megyei szenátor, frakcióvezető-helyettes Fejér László Ödön, az RMDSZ Kovászna megyei szenátora. Novák Csaba Zoltán Maros megyei törvényhozó a szenátusi frakció titkári teendőit látja el. maszol.ro
2016. december 22.
Megalakultak a parlamenti szakbizottságok
Csütörtökön délután szavazott a Képviselőház és Szenátus plénuma a szakbizottságok megalakulásáról és ezek összetételéről.  Az RMDSZ az elmúlt parlamenti ciklushoz viszonyítva számos kulcsfontosságú szakbizottságban lát el elnöki, alelnöki és titkári tisztségeket.
A Szociáldemokrata párt (PSD) 11 szakbizottságot vezet a következő négy évben, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) öt szakbizottság élére nevezett ki elnököt. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) két-két szakbizottság vezetését kapta meg a szavazás után. A Népi Mozgalom Párt (PMP) egy bizottság élére nevesíthetett vezetőt. 
A 22 állandó bizottság a szenátus mandátumának végéig fejti ki tevékenységét. A pártokat megillető bizottsági helyek számát tárgyalások során döntik el a frakciók, figyelembe véve a szenátus politikai összetételét. A felsőház szabályzata szerint, a szenátus elnökének kivételével, minden szenátor legkevesebb egy szakbizottság tagja kell hogy legyen, és legfeljebb két bizottságban kaphat feladatot - ismertette a plenáris ülés kezdetén Călin Popescu-Tăriceanu házelnök. 
Az RMDSZ honatyái az alábbi szakbizottságokban fognak tevékenykedni Képviselőház 1. Biró Rozália Bihar megyei képviselő – Külpolitikai bizottság, elnök 2. Szabó Ödön Bihar megyei képviselő – Oktatásügyi bizottság, alelnök 3. Benkő Erika Kovászna megyei képviselő – Európai ügyek bizottság- alelnök, Emberjogi bizottság, tag 4. Bende Sándor Hargita megyei képviselő – Ipar- és szolgáltatás ügyi bizottság, alelnök 5. Csoma Botond Kolozs megyei képviselő – Közigazgatási bizottság, alelnök 6. Csép Éva Andrea Maros megyei képviselő – Munkaügyi és szociálisvédelmi bizottság-titkár, Esélyegyenlőségi bizottság, tag. 7. Vass Levente Maros megyei képviselő – Egészségügyi bizottság, titkár 8. Faragó Péter Arad megyei képviselő – Környezetvédelmi bizottság, titkár 9. Kelemen Hunor Hargita megyei képviselő – Kulturális bizottság, tag 10. Korodi Attila Hargita megyei képviselő – Külpolitikai bizottság, tag. 11. Márton Árpád Hargita megyei képviselő – Jogi bizottság, tag. 12. Seres Dénes Szilágy megyei képviselő - Közigazgatási bizottság, tag. 13. Erdei-Dolóczki István Szatmár megyei képviselő – Költségvetési- és pénzügyi bizottság, tag. 14. Antal István János Konstanca megyei képviselő – Gazdasági bizottság, tag. 15. Benedek Zakariás Szeben megyei képviselő – Szállításügyi bizottság, tag. 16. Sebestyén Csaba Hargita megyei képviselő – Mezőgazdasági bizottság, tag. 17. Kulcsár Terza-József Kovászna megyei képviselő – Emberjogi bizottság, tag. 18. Magyar Loránd Bálint Szatmár megyei képviselő – Mezőgazdasági bizottság, tag. 19. Apjok Norbert Máramaros megyei képviselő – Távközlési bizottság- tag, Honvédelmi, közrendi és nemzetbiztonsági bizottság-tag. 20. Biró Zsolt Maros megyei képviselő – Oktatásügyi bizottság, tag. 21. Ambrus Izabella Brassó megye képviselő – Jogi bizottság tag. Szenátus 1. László Attila Kolozs megyei szenátor – Egészségügyi bizottság, elnök 2. Tánczos Barna Hargita megyei szenátor – Mezőgazdasági bizottság-alelnök, Pénzügyi bizottság-tag. 3. Novák Csaba Zoltán Maros megyei szenátor – Oktatásügyi bizottság- alelnök, Külpolitikai bizottság-tag. 4. Turos Lóránd Szatmár megyei szenátor – Kulturális bizottság- alelnök, Ember- és kisebbségügyi bizottság- tag. 5.Verestóy Attila Hargita megyei szenátor – Honvédelmi, közrendi és nemzetbiztonsági bizottság-tag. 6. Cseke Attila Bihar megyei szenátor – Közigazgatási bizottság, tag. 7. Fejér László Ödön Kovászna megyei szenátor- Szállításügyi bizottság, tag. 8. Derzsi Ákos Bihar megye szenátor – Munkaügyi és szociális bizottság-tag, Ipari bizottság-tag. 9. Császár Károly Maros megyei szenátor – Jogi bizottság, tag. maszol.ro
2016. december 26.
Gyermekmosolyok karácsonyra
Közel kétszáz Bihar megyei, otthonban nevelkedő gyereknek az arcára varázsoltak mosolyt karácsony alkalmából egy-egy személyre szóló ajándékkal a Mosolygó Karácsonyt! szervezői.
Amint Széll Gabriellától, az RMDSZ nagyváradi nőszervezetének elnökétől megtudtuk, negyedik alkalommal szervezik meg a Mosolygó Karácsonyt! akciót, melyen belül iskolák, történelmi egyházak közreműködésével otthonban lakó gyerekeknek nyújtanak át személyre szóló ajándékokat. Az akciót egyébként Erdély-szerte megszervezik az RMDSZ-nőszervezetei, van ahol idősökhöz jutnak el, van, ahol kézműves foglalkozás, mézeskalács sütés zajlik.
Személyre szólóan
Míg 2014-ben 102 Bihar megyei gyerek kapott ajándékot, az idén 189 intézményben, illetve családi típusú otthonban nevelkedő gyermeknek jutott csomag. Többek között a székelyhídi gyermekotthon, a Kajántó Mária gyermekotthon, a Caritas Szent István Szociális Központ, a micskei gyermekotthon, illetve a váradi szent Angéla Házban nevelkedő gyerekek kaptak ajándékot, s amint a nagyváradi nőszervezet elnöke kihangsúlyozta, Szántó Ildikónak, a gyermekmentő szolgálat nagyváradi szervezetének vezetőjének köszönhető, hogy fel tudták térképezni, kik azok a gyerekek, akik igényelnék ezeket az ajándékokat. Az ajándékokat legnagyobbrészt iskolások készítették, úgy, hogy tudták a megajándékozandó gyermek nevét, korát. Többek között a Szacsvay Imre, a Bălcescu, az Ady, a Szent László, a Traian Vuia, az Eminescu, a Lorántffy iskolák, a 16. sz. iskola, a pedagógiai líceum, a bihari, széplaki iskolák diákjai vettek részt.  Az ajándékokat pénteken vették át a gyermekotthonok képviselői, a Nagyváradi Filharmóniában megszervezett ünnepség keretében. Mint megtudtuk, a filharmónia a Megyei Tanács jóváhagyásával ingyen biztosította a termet.
A csodákért
Sokféleképpen lehet összefogni egy ügyért, van úgy, hogy emberek milliói állnak ki egyetlen cél érdekében, van, hogy egy kisebb csoport mutatja meg, hogy mire képes. A Mosolygó Karácsonyt egy ilyen összefogás eredménye, mondta Kéry Hajnal, a nőszervezet megyei elnöke az ünnepségen. Nem a világ megváltását tűzték ki célul, hanem csak a közvetlen környezetüknek szeretnénk hasznára lenni, gyermekeink szívébe egy kis boldogságot vinni.
Biró Rozália, az RMDSZ nőszervezetének országos elnöke azt hangsúlyozta ki: merjünk kérni és csodát várni, s ha kell, tegyünk is annak érdekében, hogy csodák történjenek a életünkben. Merjünk megállni egy pillanatra, folytatta, örülni a percnek, merjünk örömet nyújtani, megköszönni egymásnak, hogy vagyunk, s a Gondviselésnek, hogy megéltük ezt a karácsonyt. Az országos elnök  áldott, békés karácsonyt kívánt szervezőknek és résztvevőknek.
Program
A program a Szacsvay iskola kórusának műsorával kezdődött, a diákok, akiket Kiss Tünde Anna zenetanár készített fel, Farkas Ferenc Erdélyi betlehemes című összeállítását adták elő, zongorán kísért Benczédi Mónika. Borbiró Timea, művészeti líceum IX. osztályos diákja fuvolán adta elő Benjamin Godard Allegretto from Suite de troix morceaux című számát, Ferenc Mercedesz kísérte zongorán. Baranyi Tünde, aki első helyezést ért el az országos Kriza János balladaéneklő versenyen, karácsonyi népdalt énekelt, majd a telegdi iskola I-IV osztályos diákjainak Betlehemi játékok című műsora következett. A Szent László líceum diákjai, Dulău Diana tanár vezetésével két táncot adtak elő, s a két tánc között Katona Annamária játszott fuvolán. A 16. iskola kórusa és gitárosai követeztek, majd az Ady Endre líceum két diákja táncolt a szalsza ritmusára. A műsort követően az ajándékozó gyerekek és az otthonokban nevelkedő gyerekek találkoztak a színpadon.
Neumann Andrea erdon.ro
2016. december 31.
Erősödött a magyar képviselet a romániai önkormányzatokban és törvényhozásban
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár, 2016. december 31., szombat (MTI) - Romániában a júniusi önkormányzati és a decemberi parlamenti választások határozták meg a 2016-os év politikai eseménynaptárát. A választások következtében az erdélyi magyarságnak sikerült megerősítenie önkormányzati és parlamenti képviseletét, a sikerhez azonban a román állam intézményei is hozzájárultak a közösség által magyarellenesnek ítélt intézkedéseikkel.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) decemberben magyar kihívó nélkül mérette meg magát a parlamenti választásokon, a Magyar Polgári Párttal (MPP) kötött együttműködési megállapodás eredményeként azonban az MPP két jelöltje is befutó helyre került az RMDSZ jelöltlistáján. Besegített a kampányba Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Orbán Viktor miniszterelnök is.
A kiváló mozgósítással a szövetségnek sikerült megfordítania támogatottsága évtizedes csökkenő tendenciáját, és a szenátusban a szavazatok 6,24 százalékával kilenc, a képviselőházban pedig a szavazatok 6,18 százalékával 21 mandátumot szerzett. Az RMDSZ-re leadott szavazatok aránya megközelíti a magyarság 6,5 százalékos romániai számarányát. A szövetség képviselete nagy mértékben megújult: a parlamenti mandátumot szerzett harminc magyar politikus közül 17-en újoncok lesznek a bukaresti törvényhozásban.
A jó előjelek már a júniusi önkormányzati választásokon megmutatkoztak, melyeken a magyar pártok jelöltjei összesen 210 polgármesteri tisztséget szereztek: 195-öt az RMDSZ, 13-at az MPP, és kettőt az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) koalíciója. Az RMDSZ-nek sikerült visszaszereznie a négy éve elvesztett Szatmárnémeti polgármesteri tisztségét, Marosvásárhelyen azonban a teljes magyar összefogás sem volt elég a várost 2000 óta vezető Dorin Florea leváltására.
Az RMDSZ-nek a megyei önkormányzatokban is jó alkukat sikerült kötnie, amelyek révén a fölényesen uralt székelyföldi Hargita és Kovászna megye mellett Maros, Szatmár és Bihar megyében is megszerezte a megyei elnöki tisztséget.
A választási sikerekhez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy a romániai magyarság 2016-ban sem érezhette a román állam intézményeinek a kisebbségbarát megnyilvánulásait. Folytatódtak a székely zászló kitűzése miatt, valamint a polgármesteri hivatalok homlokzatára felírt községháza és városháza feliratok miatt indított perek, amelyek többségét immár nem a prefektusok, hanem a székelyföldi románok érdekvédőjeként fellépő Méltósággal Európában Polgári Egyesület (ADEC) indította. E több tucat per szinte mindegyikében a magyar szimbólumok és a magyar feliratok ellen ítélt a bíróság.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett március 10-i marosvásárhelyi felvonulás és autonómiapárti tüntetés a hatóságok példátlan reakcióját váltotta ki. Noha a csendőrség szóvivője a rendezvény végén úgy nyilatkozott, hogy a tiltakozás rendbontás nélkül zajlott le, ugyanaz a csendőrség közel száz szervezőt és résztvevőt bírságolt meg összesen 70 800 lejre (4,95 millió forint) "be nem jelentett, be nem iktatott, vagy tiltott tömegrendezvény" szervezése, illetve csendháborítás miatt. A Maros megyei törvényszék júliusban jogerősen is kimondta, hogy a szervezők törvényesen jártak el, így sikerekkel indulhatott a bírságok érvénytelenítéséért indított pereskedés.
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) az év során három olyan vizsgálatot is indított, amelyek magyar közösségi vezetők ellen irányultak, és amelyeket a közösség a hatóság túlkapásaként érzékelt. Február közepén Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert gyanúsította meg azzal, hogy az eredeti rendeltetéstől eltérő célra használt fel egy a város által felvett hitelt. A polgármestert 60 napra eltiltották a hivatala gyakorlásától.
A DNA október közepén Horváth Annát, Kolozsvár alpolgármesterét gyanúsította meg befolyással való üzérkedéssel, és tiltotta el hivatala gyakorlásától. Az ügyészek szerint Horváth Anna közbenjárt a kolozsvári városházán dolgozó hivatalnokoknál annak érdekében, hogy egy beruházó gyorsabban kapja meg az ingatlanprojektjéhez szükséges jóváhagyásokat. Ellenszolgáltatásként hatvan fesztiválbérletet kapott, amelyeket később a választási kampányában segédkező az önkénteseknek adott át. Az ügyészségi eljárás során kiderült, hogy Horváth Anna 2016 februárja óta nemzetbiztonsági okokból állt titkosszolgálati megfigyelés alatt. E megfigyelés hozta felszínre a felfüggesztéséhez vezető ügyet.
November elejétől a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium működése lehetetlenült el az intézmény 2014-es létrehozása körüli vélt törvénytelenségek ügyészségi kivizsgálása miatt. A DNA az ügy kapcsán házi őrizetbe helyezte Maros megye román főtanfelügyelőjét, és kitiltotta az iskolából Tamási Zsoltot, a gimnázium igazgatóját.
Barátságtalanul járt el a román kulturális tárca a magyar és a római katolikus közösséggel szemben decemberben is, amikor államtitkára nem képviselte a román állam beadványát, és az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) Etiópiában ülésező testülete nem sorolta a védett szellemi kulturális örökségek listájára a csíksomlyói búcsút.
Az erdélyi magyarok megannyi rendezvény, esemény alkalmával ismerkedhettek Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök életével, munkásságával. A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága 2016-ot a 120 éve született püspök emlékévévé nyilvánította. Az 1980-ban elhunyt Márton Áron hamvait szeptember végén kőszarkofágba helyezték a gyulafehérvári érseki székesegyházban, hogy a hívek könnyebben imádkozhassanak sírjánál a boldoggá, majd szentté avatásáért. A püspök mindenféle elnyomással szembeni következetes kiállása a 21. század elején is példamutató lehet az erdélyi magyarság számára. MTI
2017. január 7.
Recenzió - Látlelet az erdélyi magyarság demográfiai helyzetéről
Veres Valér: Népességszerkezet és nemzetiség
Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és a 2011. romániai népszámlások tükrében
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem gondozásában jelent meg Veres Valér szociológus Erdély népességszerkezetét és főbb demográfiai folyamatait az 1992 és 2011 közötti romániai népszámlálások alapján elemző kötete.
/Veres Valér: Népességszerkezet és nemzetiség. Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és 2011. évi romániai népszámlálások tükrében. Kolozsvár, Kolozsvári Egyetemi Kiadó,  2015, 263. p./
Demográfia, de miért is?
A népszámlálás előzetes eredményeit Kiss Tamás és Barna Gergő korábban már közétették[1], de ez nem teszi fölöslegessé a végleges eredmények újabb szakszerű, a tágabb kontextust is szem előtt tartó munka elkészítését. A népszámlálás végleges adataival a szerző az előzetes adatközlésekhez képest új szempontok alapján vizsgálhatta Románia és azon belül a magyarság demográfiai helyzetét.[2] Ez adja az ismertetendő kötet aktualitását. A jelenlegi erdélyi magyarság demográfiai helyzetének megértése nélkül nem tudunk egy sor más, például etnoszociális, oktatási, gazdasági, politikai vagy más társadalmi problémát sem megérteni, sem helyesen értelmezni. Veres Valér a népességszám változását (nemzetiség és anyanyelv tekintetében), szerkezeti rétegződését (korszerkezet, iskolázottság, foglalkoztatottság), természetes népmozgalmát (születés, halálozás, termékenység stb.), családi állapotát, illetve a magyarságot érintő migrációs folyamatokat a romániai keretbe ágyazva vizsgálja. A nemzetiség adatsorait elsősorban magyar vonatkozásban elemzi.
Egy „félre síklott” népszámlálás
A könyv elején a szerző rávilágít a 2011. évi népszámlálás sajátosságaira. Ez volt Románia első Európai Uniós követelmények szerint végrehajtott népességösszeírása. Az Eurostat ajánlása alapján az egy évnél hosszabb ideje külföldön tartózkodókat nem számították be az ország állandó népességébe. Ugyanakkor az egész módszertant és az eredményeket elbizonytalanítja, hogy a stabil népességszámot utólag 1 183 000 fővel megnövelték.[3] Románia népességét ez alapján 20 121 541 főben határozták meg. De ebből csak 18 884 800 fő esetében ismert a nemzetiségi és a vallási hovatartozás, valamint az anyanyelv. Ez egyfelől annak a következménye, hogy az említett három adat közlése önkéntes bevallás alapján történt, másfelől, hogy a népszámlálás során összeírt közzel 1,2 millió fő esetében az említett három kritérium nem ismert. A hivatalos álláspont szerint – melyet a szerző is közöl – a következő okok vezettek a népszámlálás kiegészítéséhez: a népszámlálás előkészítésében és lebonyolítása során problémák adódtak, amelyek előre jelezték a népesség alulszámolását, illetve hogy erkölcsi kérdés az ország népességének korrekt megismerése. Kiss Tamás ezt némileg árnyalja: a hivatalos népességelőrejelzések 2011 elejére 21 413 000 lakosságot jósoltak, de ebben gyakorlatilag csak a természetes népmozgalmi veszteséggel számoltak. A szakértők nem kalkuláltak azzal, hogy 2,5-3 millió román állampolgár él és dolgozik majd külföldön.[4] A hiányt pedig valahonnan pótolni kellett. Ez felveti az adatkettőződés lehetőségét és megkérdőjelezi a népszámlálás hitelességét.
Veres a továbbiakban ismerteti a népszámlálás megszervezése és lebonyolítása körül felmerült problémákat. A 2011 és 2013 között publikált újságcikkek (Krónika, Új Magyar Szó, Szabadság, Transindex) kapcsán kitér a közzétett eredmények társadalmi fogadtatásának értékelésére is. A sajtó folyamatosan beszámolt a Statisztikai Intézet által kiadott közleményekről, az RMDSZ népszámlálási karavánjáról és az EMNT kampánygyűléseiről. Az RMDSZ „Minden magyar számít!” kampányát három stratégia mentén kívánta megvalósítani: sajtókommunikáció, médiaklipp és tájékoztató anyagok terjesztése, illetve karaván a szórványtelepüléseken. A szerző a megjelent fontosabb médiaközlemények számbavétele és a politikai alakulatnak a népszámlálás kapcsán felmerülő diskurzusainak bemutatásán túl éppen csak megemlíti az összeírás során felmerült rendellenességeket. Holott „A népszámlálás lebonyolításával kapcsolatos rendellenességek, >kapkodás<” (22-23.) című alfejezetnek elméletileg ezt a célt kellett volna szolgálnia. Tekintettel a terjedelmi korlátokra, a továbbiakban eltekintünk minden egyes fejezet részletekbe menő bemutatásától helyette néhány módszertani és szemléletbeli kérdésre hívnánk fel a figyelmet.
A kötet felépítése és módszertana
Mind a hét fejezet egy-egy népességszerkezeti aspektust, népesedési eseményt vizsgál.[5] Veres Valér a korábban már említett demográfiai jelenségeket először országos szinten tanulmányozza, majd pedig regionálisan és a magyarságra fókuszálva. A magyar nemzetiségű népesség főbb jellemzőit és sajátosságait a fejlesztési régiók szintjén és megyénként vizsgálja a szerző. A hangsúly minden esetben az aktuális 2011. évi népszámláláson van. A statikus adatoknak a folyamatokban való értelmezése érdekében az összeírás eredményeit korábbi népszámlálásokéval vetette össze. Az egyes fejezetek végén mellékletként közölt értékes táblázatok más munkák kiindulópontjául szolgálhatnak.
A vizsgálatok lehatárolásaként használt léptékek közül problémásnak tartjuk a fejlesztési régió használatát. A demográfiai esemény vizsgálatakor, főleg ha az egy adott nemzetiség szempontjából közelít a problémához, nem hagyhatók figyelmen kívül Erdélynek a hosszú évszázadok alatt kialakult etnikai-földrajzi sajátosságai. Mint ismeretes, ezek a nagyobb régiók (történeti Erdély, Partium, Bánság) eltérő etnikai, gazdasági, társadalmi jellemzőkkel bírnak. A kohéziós erő demográfiai helyzetéből adódóan egyelőre nagyobb a történeti régióknak, illetve a megyéknek, semmint a fejlesztési régióknak a szintjén. A fejlesztési régiók a történeti tájegységek mellőzésével önkényesen rajzolják át Erdély, illetve az azon kívüli területek térképét. Az így kapott eredmény nem mindig felel meg a napi gyakorlati felhasználásnak, és ilyenkor vélt és/vagy manipulált következtetéshez vezet. Ezért járhatóbb útnak tartjuk Kiss Tamás és Barna Gergő megközelítését. A szerzőpáros az erdélyi magyarok demográfiai helyzetének vizsgálatakor hat régiót alakítottak ki, amelyek a megyéket tömörítik.
Ez alól csak közép-Erdély és a székelyföldi régió képez kivételt, amely Maros megye különböző részeit tartalmazza.[6] Például sokkal reálisabb képet kapunk a partiumi magyarságról ha azt határain belül vizsgáljuk (Bihar, Szatmár és Szilágy megye), mintha ugyanezt a mesterségesen kialakított Északnyugati régió keretében (Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros, Szatmár és Szilágy megye) tennénk. Ha csak az utóbbit vesszük, az így kapott eredmények a valós arányok torzításához vezetnek. Kiss Tamás és Barna Gergő a hat régió kialakításakor nem a történeti szempontokat vették figyelembe, hanem Erdély valós demográfiai helyzetéből indultak ki. Ha a történeti szempont lett volna a meghatározó, akkor a Partiumi régióba kellett volna sorolják Arad megyét is. Akkor is ezen elv mentén jártak el, amikor Maros megye egyes részeit leválasztották a székelyföldi régiótól. Kiss Tamás szavával élve: a jelenkori Erdélyben „demográfiai szétfejlődés” ment végbe.[7] De a folyamat nem zárult le.
Székelyföld etnikai tömb, nincs konkrét határa, de elsősorban a történeti Székelyföldre értendő. Itt él az erdélyi magyarság 33-40%-a. Az itt élők célja, hogy egyetlen közös egységbe szerveződjenek. Az önkormányzat és a megyei intézmények – mivel magyar irányítás alatt vannak – elősegítik a magyar identitás újratermelését.
Partium, Bihar, Szatmár és Szilágy megyékkel együtt alkotott határ menti sáv. Itt él a teljes romániai magyar népesség 23-35%-a. De amennyiben csak a magyarok által lakott megyerészekre fókuszálnánk, akkor 50% körüli arányhoz jutnánk. Ezt Kiss Tamás egyfajta paritásos kisebbségként írja le: a mindennapokban a magyar-román viszony kevésbé aszimmetrikus. Kiegyensúlyozott a nyelvhasználat, az önkormányzatok szintjén egyfajta intézményesedés figyelhető meg a román-magyar hatalommegosztásban.
Tág és széles interetnikus zónát találunk Máramarostól Kolozs megyén és Maros megye nem székelyföldi részein keresztül egészen Dél-Erdélyig és a Bánságig. Itt a magyarok tényleges kisebbségben, illetve szórványban vannak. De ezen belüli arányuk igen széles skálán mozog.
Veres Valér saját hermeneutikai megközelítése kapcsán rögzíti: „[…] terjedelmi korlátok miatt, nem minden 2011, vagy a. évi népszámlálási adat, rétegződési vagy demográfiai mutató mentén tudtuk a regionális vagy megyei tendenciákat is megvizsgálni. Esetenként vagy a regionális megyei szintű elemzéstől eltekintettünk, a redundanciát elkerülendő, vagy amikor a regionális átlagok elfedték az eltéréseket, csupán a megyei tendenciák voltak relevánsak.” (8.)
A demográfiai jelenségek etnikailag lehatárolt közösségekben történő vizsgálata kapcsán két alapvető szemléletbeli problémára szeretnénk rávilágítani. (1.) Erdélyi vagy romániai magyarság? (2.) Demográfiai értelemben a romániai / erdélyi magyarságra mint önálló entitásra kell-e tekintenünk vagy sem? A kötet szerzője a romániai és erdélyi magyarság fogalmakat rokon értelműként használja, „mivel demográfiai értelemben a magyar nemzetiségűek 99%-ban Románián belül a tág értelemben vett Erdély területén éltek a 2002. és 2011. évi népszámlálás szerint is.” (9.) A második kérdés ennél már összetettebb. Veres sorra veszi az egyes tudományterületeknek az e kérdésre adott válaszait. Antropológiai megközelítésben a romániai magyarság „társadalomként működik”, és olyan magatartáshalmazt feltételez, ami kollektív identitást termel.
Történetileg 1920 után beszélhetünk „önálló” kisebbségi (erdélyi) magyar társadalomról. A szerző e tekintetben Bárdi Nándor és Szarka László munkáira támaszkodik. Az ő elgondolásukat Kántor Zoltán elméletével egészíti ki. Miszerint egy nemzeti kisebbség is hasonló politikai és közéleti keretek között szervezkedik, mint egy állam. Hangsúlyozza a nemzeti elvet, amely meghatározza és egyben behatárolja azokat az eszközöket, amely mentén egy adott kisebbség szerveződik. Kántor szerint ez adja az erdélyi magyarság összetartó és szervező erejét, ez védi az asszimilációtól, és magyarázza, hogy miért törekszik a kisebbség a többségivel párhuzamos intézményrendszer és tágabban vett társadalom kialakítására.[8] Kiss Tamás Erdély etnikai rétegződését történeti léptékben is vizsgáló tanulmányában arra a következtetésre jut, hogy a jelenlegi erdélyi magyar társadalom megléte a mobilitási csatornák függvénye. Enélkül az önálló kisebbségi magyar társadalom vagy entitás már nem fenntartható, tehát előbb vagy utóbb megszűnik létezni.[9]
Az említett referenciapontok bemutatása után Veres arra a megállapításra jut, hogy a magyar kisebbségi közösségek sajátosságai nemcsak a többségi társadalommal való összehasonlításban érhetőek tetten, hanem a „belső szerkezetből, a területi-regionális eloszlásból származó sajátosságokon” (10.) keresztül is megragadhatóak. Ha a területi-regionális eloszlás alatt esetleg településszintű megközelítést ért, akkor egyet is értünk vele. A regionális, fejlesztési régió szerinti megközelítéssel kapcsolatos aggályainkat már kifejtettük. Szerinte, ha a kisebbségi magyar társadalom és a többségi román társadalom demográfiai jellemzői között nincs szignifikáns eltérés „az nem jelenti azt, hogy ne lennének az illető etnikai-nemzeti közösségnek a többségtől eltérő reprodukciós vagy strukturális sajátosságai, amennyiben a jelenséget a közösség belső szerkezeti sajátosságai szerint is megvizsgáljuk és longitudinálisan is elemezzük”. (10.) Véleményünk szerint Veres Valér saját álláspontja igazolásakor önellentmondásba keveredik. Egyfelől leszögezi: lehet olyan, hogy egy adott demográfiai jellemző azonos a magyar és román nemzetiségű esetében. De ha különbség van magyar és magyar etnikumú demográfiai jellemzője között, akkor magyar és román között is adódhat különbség, holott egyikből nem következik a másik. Azzal viszont egyetértünk, hogy a magyar etnikumú közösségek, a kisebb és nagyobb régiók közötti különbségek és hasonlóságok vizsgálata is ugyanolyan fontos, mint a magyaroknak a románokkal vagy más etnikai csoportokkal történő összehasonlítása.
A továbbiakban a magyarok és románok demográfiai eltéréseire kívánunk reflektálni. Ezzel is rávilágítva, a kisebbségi létből adódó demográfiai sajátosságokra, amelyek a magyarok belső viszonyainak elemzéséből nem derülnek ki. Az erdélyi magyarság demográfiai és társadalmi szétfejlődése ellenére sok hasonlóság figyelhető meg egyaránt a kisebbség és a többség népességszerkezetében. Az erdélyi magyar népesség belső szerkezetének és sajátosságainak a rövid ismertetésétől, illetve más nemzetiségűekkel történő összehasonlítástól, például mint a cigányok, most eltekintünk.
Elöregedő (erdélyi) magyar társadalom
Az erdélyi magyarok öregedési indexe (143,7%) jóval magasabb, mint a románoké (116,8%). Mivel a nők tovább élnek, ezért az ő elöregedési mutatójuk jóval magasabb. Ami a korösszetételét illeti, Veres Valér felhívja a figyelmet arra, hogy a magyarok korstruktúrája már 1992-ben elöregedőbb volt, mint a románoké. Ez azzal magyarázható, hogy 1990 után megszűnt az abortusztilalom, ami csökkenést okozott a születésszámokban, végső soron termékenységcsökkenéshez vezetett. A másik magyarázóelv a kivándorlás, amiből elsősorban az aktív korosztály vette ki a részét.
A fiatalok demográfiai lehetőségei és az oktatás
A népesség iskolázottsága és iskolázottság szerinti rétegződésének vizsgálata érdekes eredményekre hívja fel a figyelmet. 2011-ben a felsőfokú végzettséggel rendelkező magyarok aránya mindössze 10,2.[10] Ez 4 százalékpontal marad el az országos átlagtól és 4,5 százalékponttal a románokétól. Az elmúlt évtizedben megváltozott strukturális háló ellenére továbbra is megmaradt Budapest vonzereje. Ezzel szemben a Bukarest mint főváros iránti érdeklődés a magyar népesség körében elenyésző. Bizonyosan van alapja Veres Valér ezen megállapításának, de problémát jelent, hogy nem szolgáltat semmilyen statisztikai adattal arra vonatkozóan, hogy hány erdélyi magyar egyetemista jár Budapestre vagy Bukarestbe, vagy máshová. (78.)
A 2013-ban végzett Kárpát-medencei magyar doktorandusz-életpálya vizsgálata szerint Romániában összesen 225 magyar nemzetiségű doktorandusz hallgató van. Ebből öt hallgató tanul Bukarestben, Magyarországon pedig 210 erdélyi származású doktoranduszt számoltak össze.[11] Kiss Tamás 2011-ben végzett survey vizsgálata során kitér az iskolázottság különbségeire is. Ennek keretében azt vizsgálta, hogy bizonyos tényezők (születési hely, etnikum, apa iskolázottsága, a nem és a születés ideje) menyire befolyásolják az egyetemi diploma megszerzésének esélyét Romániában.[12] Bukaresttől eltekintve a születési hely magyarázó ereje a legkisebb. Ha ezt összekapcsoljuk a település típusával, már értelmezhető: egy városi nagyobb eséllyel végez egyetemet, mint egy falusi. Az etnikai hovatartozás is befolyásolja az egyetem elvégzésének lehetőségét, ha a társadalmi hátterükben megnyilvánuló egyéb különbségeket is figyelembe vesszük. A változók közül a legnagyobb befolyással az apa iskolai végzettsége bír. E szerint a kevésbé iskolázott apával rendelkezők esetében a magyar származás komoly hátrányként jelenik meg. De az egyetemet végzett magyar és román szülők gyermekei szinte ugyanolyan eséllyel szereznek diplomát.
A felsőoktatás alatti szinteken a román és magyar nemzetiségűek trendjei fej-fej mellett haladnak. Kivételt csak a szakoktatás képez, ahol a magyarok aránya 2,5%-kal magasabb, illetve az általános iskola, ahol alacsonyabb. Erre vonatkozóan sem kapunk egyértelmű magyarázatot a szerzőtől. Szerintünk a válasz az erdélyi magyarság rétegstruktúrájában keresendő, amely szoros korrelációban van az urbanizációs és gazdasági folyamatokkal. Az ún. szocializmus alatt végrehajtott erőltetett iparosítás következtében Romániában gyors urbanizáció ment végbe. A faluról városba való beköltözésből a románok nagyobb arányban részesültek, mint a magyarok. Ezzel párhuzamosan a városok magyar lakossága (főleg a nyolcvanas évektől) a folyamatos elvándorlás miatt megcsappant. Ezért napjainkban a magyar etnikumú urbánus népesség alatta marad a románokénál. Kiss Tamás is rámutat, hog
2017. január 12.
Erdélyi magyar tanácselnökök Nagyváradon
Az észak-erdélyi autópálya és a decentralizáció – ezek azok a szavak, melyek a legtöbbször hangzottak el csütörtök délután azon a sajtótájékoztatón, melyet az RMDSZ váradi székházában tartott az egy önkormányzati tanácskozáson résztvevő öt magyar tanácselnök.
Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke történelminek nevezte, hogy Nagyváradon ilyen felállásban tanácskozik az erdélyi öt magyar tanácselnök, melyhez természetesen az a kedvező politikai kontextus is kellett, hogy hosszú idő elteltével ismét öt megye RMDSZ-es vezetésű. Megjegyezte: ez az összeállítású csapat tulajdonképpen a harmadik legerősebb Romániában, hiszen csak a PSD-nek és a PNL-nek van több tanácselnöke. Sok minden közös az öt megye esetében, és természetesen vannak sajátos kihívások is, de a lényeg, hogy lehet egymástól tanulni, illetve megosztani a tapasztalatokat. Vannak olyan projektek, melyek a Székelyföldön kezdődtek, de érdemes ezeket a Partiumban is gyakorlatba ültetni, és ez fordítva is igaz – tette hozzá.
„Recentralizáció”
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke megjegyezte, hogy tulajdonképpen hazajött Váradra, hiszen másfél évig, 1995–96-ban itt dolgozott. Ettől kezdve datálódik a barátsága Pásztor Sándorral, akivel már akkor közösen gondolkodtak politikai kérdésekben, és a sors most úgy hozta, hogy mindketten fontos döntéshozó pozícióba kerültek. Hangsúlyozta: a decentralizáció valóban autonómiát kellene jelentsen, de naponta azt kell tapasztalja, hogy hatékonyabban és jobban is tudna dolgozni, ha nem tenne keresztbe az állam központosító törekvése. Úgy fogalmazott: néhány éve „recentralizáció” folyik, és csak remélni tudja, hogy az új kontextusban a parlamenti többség visszatér a decentralizáció elvéhez, mely utoljára akkor valósult meg, amikor még Cseke Attila volt az egészségügyi miniszter. Ennek látszik is a hozadéka, hiszen a gazdasági és strukturális problémákat sokkal jobban és hatékonyabban lehet orvosolni, kezelni, ha a döntéshozatal helyi szintű.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke diákvezetőként került kapcsolatba Váraddal. Véleménye szerint az ifjúsági területen kifejtett tevékenység jó lehetőséget biztosít a folyamatos megújulásra az RMDSZ-ben, ezt bizonyítja, hogy kinőtt egy olyan generáció, mely nem csupán a pálya széléről kiabál be. Hangsúlyozta: ki kell használni azt a szerencsés konstellációt, hogy egy időben öt erdélyi megye élén is RMDSZ-es politikus áll, és összefogással odafigyelni jobban olyan fajsúlyos problémák megoldására, mint például a vidékfejlesztés, a fiatalok itthon marasztalása vagy hazahívása, a vállalkozások támogatása, olyan perspektívák kínálása az ifjaknak, hogy a szülőföldjükön képzeljék el a boldogulásukat. Arról is beszélt: Pásztor Sándortól valószínűleg átveszi a korszerű távolsági tömegközlekedéssel kapcsolatos ötletet, a maga részéről pedig a vidékfejlesztéssel kapcsolatos hasznos információkkal szolgálhat.
Összefogás
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke felelevenítette, hogy az RMDSZ már 2009-ben benyújtott egy törvénytervezetet a régiók átszervezésével kapcsolatosan, mely figyelembe veszi a megyék kulturális, történelmi és gazdasági sajátosságait, hagyományait. Kijelentette: össze kell fogni, közösen kell fellépni azért, hogy az utóbbi évek területfejlesztési koncepcióját gondolja át a kormány úgy, hogy a kisebb vagy magyarok lakta megyék ne kerüljenek hátrányba.
Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke zsákmegyének nevezte Szatmárt, még az a szerencse, mondta, hogy részt vehet uniós, határ menti projektekben, vélte. Arra hívta fel a figyelmet: az Érmellék közös alkotórésze Szatmár és Bihar megyének, és ki kell használni az ebben rejlő lehetőséget. Ő is sürgette az észak-erdélyi autópálya megépítését, és „dekoncentrációnak” nevezte azt, ami jelenleg zajlik Romániában.
Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke kifejtette: csatlakozik hozzájuk Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Szatmárnémeti, Sárpatak és Erdőszentgyörgy polgármestere is. Ma a szalárdi, a hegyközszentimrei és a bihardiószegi önkormányzatokat látogatják meg, holnap pedig a Szatmár-Szabolcs-Bereg megyei Napkor településen tanácskoznak. Ő is azt nyomatékosította: ki kell használni, hogy olyan magyar emberek vezetnek öt erdélyi megyét, akik régóta ismerik egymást, és ugyanazon korosztályhoz tartoznak azzal a céllal, hogy minél több projektet generáljanak és valósítsanak, eljusson a hangjuk Bukarest és Budapest irányába is.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2017. január 14.
Biharban és Hajdú-Biharban közösen ünneplik a magyar kultúrát
Nagyvárad és Berettyóújfalu 16. alkalommal ünnepli közösen a Himnusz születését. A kezdeményezéshez tavaly csatlakozott Debrecen és Margitta is: a négy város idén ismét közösen ünnepel, minden helyszínen többnapos programsorozattal várják az érdeklődőket.
A határon átívelő ünnepségsorozat programjairól Kolozsvári István, Berettyóújfalu kulturális menedzsere, dr. Papp Csaba, Debrecen magyar-román határon átnyúló kapcsolataiért, a testvérvárosi együttműködésért felelős tanácsnoka, Szabó Ödön, a Bihar megyeiRMDSZ ügyvezető elnöke és dr. Kahler Ilona, a Debreceni Törvényszék elnöke tájékoztatott.
Berettyóújfaluban január 17-én kezdődik a rendezvénysorozat, a civil szféra képviselői a reformáció 500. évfordulójának szentelik a napot, a legtöbb program január 21-én, szombaton lesz náluk, többek között a Tibor Ernő Galéria alkotóközössége állít ki, bemutatkozik Petrás Mária képzőművész, iparművész, ő fellép az esti gálán is a Muzsikás Együttessel. Háromévente adják át az Erdélyi Gábor-díjat, a város közművelődési és kulturális díját, ennek átadása szintén aznap lesz. A programsorozat január 24-én az Arany-emlékév jegyében zárul, egy nappal előtte, január 23-án rendhagyó konferenciát is tartanak a városban A jogszolgáltatás története Berettyújfaluban címmel, erről dr. Kahler Ilona beszélt részletesebben.
A január 18-án kezdődő debreceni programokat dr. Papp Csaba ismertette, ő beszélt a debreceni Latinovits Színházhoz kötődő, 12,5 millió eurós projektről: az épületben kulturális inkubátort alakítanának ki, a projekt részekéntpedig a nagyváradiSzigligeti Színházban forgószínpadot építenének és felújítanák a zsinórpadlást. Szó esett arról is hogy Debrecen megpályázta a 2023-as Európa kulturális fővárosa címet, ebbe is bevonnák a bihari megyeszékhelyet.
A nagyváradi és margittai programokat Szabó Ödön ismertette. Margittán január 18-án Borbély László könyvbemutatójával kezdődik az ünnepség, de lesz közös Himnusz-szavalás, plakát- és fotókiállítás, valamint táncház is. Nagyváradon január 19-én kezdődik a program, a Szacsvay Imre-iskola diákjai skype-on beszélgetnek Szacsvay Lászlóbudapesti színművésszel (Szacsvay Imre rokona), és többféle rendezvény is lesz  a január 22-én megtartandó gálaestig, mikor is átadják A magyar kultúráért-díjakat és plaketteket.
Az ünnepségsorozat fővédnökei Kelemen HunorRMDSZ-elnök és Halász János államtitkár.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro
2017. január 15.
Tőkés újévi fogadása: „Az örök megújulás jegyében"
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület által Tőkés László püspöksége idején meghonosított, több mint két évtizedre visszatekintő hagyomány jegyében 2017 elején is megrendezték Nagyváradon az újévköszöntő ünnepélyt, mégpedig január 14-én – közölte az EP-képviselő sajtóirodája.
Eredeti célkitűzésének megfelelően a rendezvény a váradi és bihari egyházi és polgári közélet nemzeti elkötelezettségű képviselőit és szolgálattévőit hivatott közösségbe vonni, illetve hitünk és nemzeti öntudatunk szellemében útjára bocsátani az új esztendőt. Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke meghívására idén is sokan jelentek meg a Partiumi Keresztény Egyetemnek (PKE) otthont adó egyházkerületi székház dísztermében, ahol a Szózat eléneklése után Török Sándor egyházkerületi főjegyző, az EMNT Bihar megyei elnöke köszöntötte a vendégeket, majd felkérte Nemes Csaba református lelkipásztort, főtanácsost, az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselőjét az újévköszöntő igei beszédre.
Az est házigazdája, Tőkés László újévnyitó beszédében előbb a közjó és a közszolgálat fogalmait és azok mibenlétét, jelentőségét, horderejét járta körül, majd visszatekintve a mögöttünk hagyott 2016-os évre, kegyelettel adózott azok emlékének – szűkebb és tágabb pátriánkra való kitekintéssel, a teljesség igénye nélkül –, „akik a közjó szolgálatában égették el életüket, és akik a minden élők útján távoztak el közülünk”. Felidézte egy-egy tavalyi kerek évforduló kapcsán Márton Áron, Jakó Zsigmond és Jakabovits Miklós alakját, akiknek emlékévet, emlékkonferenciát és életmű-kiállítást szentelt nemzeti közösségünk. Szót ejtett a magyar forradalom és szabadságharc hőseiről is a lezárult 1956-os emlékév kapcsán. A jól elvégzett munka, az esetleges sikertelenségek és a ránk váró feladatok hármas összefüggésében végzett számbavétel során felhívta a figyelmet: a közjó szolgálata nem tehető múlt időbe. Méltatta azon jeleseinket, akik sokrétű közszolgálatot végeznek a polgári, politikai, egyházi életben, az oktatás és művelődés területén, a közélet bármely pászmáján. Külön is említette a valóban „civil” szervezeteket, az öntevékeny közösségeket, továbbá a demokráciaközpontokat és honosítási irodákat, valamint azon szervezeteket, amelyeket az évek során A Közjó Szolgálatában Díjjal tüntettek ki az újévi fogadásokon.
A püspök sorra köszöntötte a meghívottakat, köztük az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőit, a PKE és az egyházak képviselőit, a polgári élet jeleseit, valamint munkatársait, segítőit. A köszönet és hála hangján szólt mindenkihez, külön kiemelve „főtámogatóinkat”, a magyar kormányt, az Országgyűlést és a Nemzetpolitikai Államtitkárságot.
A 2017-es évre nézve Isten áldását és erejét kérte ahhoz, hogy „erősítsük meg azt a nemes és szent elhatározásunkat, hogy »jó és balszerencse közt«, »alkalmas és alkalmatlan időben«, kedvező és kedvezőtlen körülmények között, hitünk és nemzetünk, nagyváradi és erdélyi-partiumi népünk iránti odaadással és hűséggel töretlenül folytatjuk a köz javára vállalt szolgálatunkat”.
Három latin szállóige vezéreljen bennünket ebben a szolgálatban – mondotta Tőkés László. A „De profundis clamavi ad te Domine” zsoltárvers mint adventi ige a nyomorúság, a bűn, az elnyomás mélységéből szabadulást kereső, lehúzó sorsa fölé emelkedni vágyó ember fohásza Istenéhez. S míg 1956-ben „egy nép kiáltott” a mélységből, fél évezreddel ezelőtt „az egyház babiloni fogságából” egész Európa kiáltott így. Kisebbségi létünkben ezt tettük számtalanszor – emlékeztetett a püspök. A reformáció idei jubileumi emlékévében is csak az Istenbe vetett állhatatos hit és remény jegyében mondjuk: „Dum spiro, spero” (amíg lélegzem, remélek) – látván azt a sokrétű globális válságot, ami az emberiséget sújtja, beleértve Európát és Romániát. Kontinensünk az özönvízszerű migrációval, eme újkori népvándorlással küszködik, országunk a megbicsaklott rendszerváltással és posztkommunista visszarendeződéssel. Általános politikai és erkölcsi válságnak vagyunk szenvedő alanyai, mivel a hatalom és az anyagi javak bálványozásában megvakult vezetőink és hamis prófétáink vesztükbe kormányozzák népeinket – élt egy újabb bibliai párhuzammal Tőkés László. Aki végül minden nyomorúságunk dacára – kisebbségi jogfosztottság, nagyméretű elvándorlás, demográfiai válság, falvaink elnéptelenedése, társadalmi megrekedtség stb. – az örök megújulás jegyében idézte harmadikként a „Vivat, crescat, floreat!” (éljen, nőjön, virágozzon) latin jókívánságot, nemzetünkre, családjainkra, ifjúságunkra vonatkoztatva. Hitünk győzelmét hirdetve, kincseinket óvva, jövőnket építve kell megoldást és kiutat találni helyzetünkből – zárta újévi köszöntőjét Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke.
Az est díszvendégeként Szászfalvi László csurgói református lelkipásztor, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának kereszténydemokrata alelnöke a magyar kormány és törvényhozás üdvözletét tolmácsolva mondott igei alapú, de számos politikai összefüggésre rámutató köszöntőbeszédet. Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? – idézte Pál apostolt annak kapcsán, hogy minő kihívások előtt áll a nemzet, Magyarország, Európa, miközben számos pozitívumot mutathatunk föl. Többek között a magyar nemzetpolitikában végbement paradigmaváltást, a határok fölött nemzetegyesítés folyamatát, az ország megvédésére tett erőfeszítéseket említette. 2017 kiemelkedő jubileumait sorolva – az új esztendő a reformáció, Szent László király, Arany János emlékéve, közvetlen partiumi kötődésekkel – az előtte szólóval egybehangzóan biztatott: nagyon gazdagok vagyunk, csodálatos örökségünk pedig kellő alap a megújuláshoz is.
A továbbiakban sor került A Közjó Szolgálatában Díj ünnepélyes átadására, idén a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete érdemelte ki, laudációt Tolnay István egyetemi tanár, az Alapítók Tanácsának alelnöke mondott. Ezen ünnepi alkalommal adták át az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kós Károly Díját is Lászlófy Pál tanárnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége korábbi, jelenleg tiszteletbeli elnökének, akinek pályáját és munkáját utóda, Burus Siklódi Botond RMPSZ-elnök vázolta és méltatta.
A program zenei intermezzóit Imre Kamilla másodikos elemista, az Il Pastor Fido együttes és váradi zenetanárok-kántorok egy csoportja szolgáltatta. A kislány rábaközi dalcsokorral, a felnőttek barokk muzsikával, illetve szatmári újévi kántáló énekekkel örvendeztették meg hallgatóságukat.
Az új esztendei pohárköszöntőt Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke mondta el. A fogadásra érkezettek a PKE Diákszervezete részére ajánlhatták fel adományaikat.
itthon.ma//erdelyorszag
2017. január 16.
Művészetek találkozása – Megannyi rendezvény a magyar kultúra napja alkalmából
Erdély- és Partium-szerte, valamint a Bukaresti Magyar Intézetben is szerveznek rendezvényeket a héten a magyar kultúra napja alkalmából. Idén is együtt ünnepli a jeles napot Nagyvárad, Berettyóújfalu, Debrecen és Margitta.
Erdély- és Partium-szerte, és a Bukaresti Magyar Intézetben is szerveznek rendezvényeket a héten a magyar kultúra napján, amelyet 1989 óta ünnepelnek meg január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Fotóművészet, irodalom Bukarestben
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a magyar kultúra napjához kapcsolódóan január 17. és 23. között több eseményt szervez. Az idei rendezvények fókuszában a diaszpóra áll, ehhez kapcsolódva fotóművészeti performanszra, irodalmi estekre, zenei programra és filmes eseményekre kerül sor. Az intézmény közleménye rámutat, a rendezvények keretében olyan kultúrateremtő emberekre összpontosítanak, illetve művészeket, irodalmárokat hívnak meg, akiknek tevékenysége valamilyen formában a diaszpóra magyarságához köthető.
Kedden 19 órától kettős eseményre kerül sor a fotóművészet napjához kapcsolódóan, mely egyben a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat nyitóeseménye is: Schupler Alfredbukaresti operatőr, fotográfus gyűjteményéből régi fényképezőgépeket állítanak ki, illetve ezen gépek szerkezetéről készített fotókat mutatnak be. A kiállításmegnyitó keretében Igazság Radu képzőművész, fotográfus, animációs rendező, egyetemi tanár vezetésével vakufotó performanszot tartanak arról, hogy milyen az egykori vakuval fényképező gépek interakciója. A projekt vizualizálja a fényképezőgép pályáját a művészetalkotó, reprodukáló tárgytól a fényképezőgép mint műalkotásig. Szerdán 19 órától Égi-földi párbeszédek címmel Szonda Szabolcs költő, műfordító beszélget Dan Lunguval, a kortárs román irodalom egyik legkedveltebb és legsikeresebb szenélyiségével.
Január 19-én, csütörtökön 18.00 órától az évtizedeken át Bukarestben élő és alkotó Horváth Andor esszéíró, műfordító, szerkesztő Névjegykártya, amelyben a szerző elmeséli, hogyan lett magyarrá címmel román nyelven (Carte de vizită. În care autorul povesteşte cum a devenit maghiar) publikált kötetét Andrei Pleşu író, esztéta és művészettörténész mutatja be a szerző jelenlétében. Január 20-án, pénteken 19 órától a bukaresti magyarság egy másik jelentős kulturális személyiségére, Bács Lajos karmesterre, pedagógusra és zeneszerzőre emlékeznek, akinek munkássága rányomta bélyegét a román zenetörténet utolsó félévszázadára, kimagasló egyénisége meghatározó módon befolyásolta a bukaresti magyar közösség szellemi életét is.
Dokfilmek Udvarhelyen
Székelyudvarhelyen a magyar kultúra napja megünneplésére szervezett rendezvénysorozat keretében a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont dokumentumfilmek vetítését, képzőművészeti kiállítást, zenés előadást és új kiadványok bemutatóját ajánlja a közönség figyelmébe január 16–22. között. A forrásközpont és a Hargita Megye Tanácsa által pályázati úton támogatott, 2015–2016-ban készült, a néprajzi, történelmi, földrajzi, gazdasági és turisztikai értékeket dokumentáló filmeket a Harmónia cukrászdában mutatják be. Látható lesz többek közt Bálint Arthur Babonák, Fábián Kornélia Tájak, beszélő házak – tájházak Hargita megyében, Fecső Zoltán Fűrészmalmok, Bocskor Salló Lilla „Orczád verítékével” – Kovács Piroska, a székely kapuk őrzője című alkotása.
Szerdán 17 órától festészeti kiállítás nyílik Nagy-Imecs Zsuzsánna alkotásaiból a Forrásközpont székhelyén, a kiállításmegnyitón közreműködik Filtner Tünde zongorán és Sófalvi Emese hegedűn. Csütörtökön 17 órától a forrásközpont új kiadványait mutatják be az intézmény székhelyén. Január 22-én, vasárnap 18 órától átadják az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjakat, az esemény meghívottja a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny díjazottja, a Cickom Énekegyüttes.
Együtt ünnepel Berettyóújfalu, Nagyvárad, Debrecen és Margitta
Idén is együtt ünnepli a magyar kultúra napját Nagyvárad, Berettyóújfalu, Debrecen és Margitta. Az első programok már január 17-én elkezdődnek. Mint a programokat beharangozó múlt heti sajtótájékoztatón felidézték, Nagyvárad és Berettyóújfalu már 16. alkalommal ünnepli együtt a magyar kultúra napját, Debrecen és Margitta tavaly csatlakozott a programsorozathoz. Papp Csaba, Debrecen magyar–román határon átnyúló kapcsolataiért, a testvérvárosi együttműködésért felelős tanácsnoka felidézte, hogy Debrecen pályázik a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre, és kiemelte, hogy ebbe bevonják Nagyváradot is.
Szabó Ödön, az RMDSZBihar megyei ügyvezető elnöke, parlamenti képviselő a nagyváradi programokat ismertetve hangsúlyozta: mint mindig, most is igyekeznek minél több fiatalt bevonni az ünneplésbe. Január 19-én a Szacsvay Imre Általános Iskola diákjai Skype-on élőben beszélgethetnek Szacsvay László színművésszel. Másnap a két világháború közti nagyváradi magyar irodalmi életről rendeznek vetítést és előadást. Január 21-én nyílik meg a világban élő román és magyar fotóművészek 11. Nemzetközi Szalonja, másnap pedig a berettyóújfalui Dombi Géza festőművész alkotásaiból nyílik tárlat a Tibor Ernő Galériában. A magyar kultúra napján a Szigligeti Színházban rendeznek ünnepi gálaestet, amelyen beszédet mond Halász János magyar országgyűlési képviselő és Cseke Attila szenátor, átadják a Magyar Kultúráért díjakat, és Füst Milán Máli néni című vígjátékát adja elő a társulat.
Január 23-án hétfőn közösen szavalják el a Himnuszt a debreceni Szoboszlói Úti Általános Iskola és a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola diákjai. A margittai rendezvények január 19-én könyvbemutatóval kezdődnek, majd másnap bihari népmesékből összeállított vetélkedővel folytatódnak. Lesz plakátkiállítás, kézművesműhely, ökumenikus istentisztelet, közös Himnusz-éneklés és közös szavalás is. A magyar kultúra ünnepét közösen szervező négy település rendezvénysorozatának fővédnöke Halász János magyarországi országgyűlési képviselő és Kelemen Hunor parlamenti képviselő, az RMDSZ szövetségi elnöke.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 16.
Magyar megyei tanácselnökök találkoztak Váradon
Öt megyei tanács RMDSZ-es elnöke találkozott az elmúlt héten Nagyváradon: Péter Ferenc (Maros megye), Borboly Csaba (Hargita), Tamás Sándor (Kovászna), Pásztor Sándor (Bihar) és Pataki Csaba (Szatmár). A közös csütörtök délutáni sajtótájékoztatón Cseke Attila, a Bihar megyei RMDSZ elnöke volt a házigazda.
Történelmi lépésnek nevezte Cseke Attila, hogy ilyen felállásban öt megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke tart sajtótájékoztatót, továbbá hangsúlyozta, hogy a politikai színpadon Romániában az RMDSZ a harmadik legerősebb csapat, hiszen a szociáldemokrata és a liberális párt után az RMDSZ-nek van a legtöbb megyei tanácselnöke. Hozzátette, hogy háromnapos találkozójuk alkalmával kiszállásaik lesznek a megyében. A cél a tapasztalatcsere. „Sok minden van, ami közös, hiszen ugyanolyan megyei önkormányzati struktúránk van, de azért vannak sajátos kihívások is, és vannak olyan pályázatok, amelyekben mi úgy gondoljuk, hogy jó egymás tapasztalatait megosztani, sőt vannak olyan projektek is, amelyek más megyében kezdődtek, és itt Biharban folytatódtak, illetve fordítva” – tette hozzá Cseke.
A sajtótájékoztatón minden megyei elnök szót kapott. Egy-két olyan témát vezettek fel, amely megyéjük sajátossága, de azért „összerdélyi”, magyar közösségi téma, és amelyekből mindannyiuknak van tanulnivalójuk.
Tamás Sándor, aki a ’90-es években másfél évig Nagyváradon is élt, elmondta, hogy végre politikai döntéshozóként Erdélyt egészében látva tehetnek az erdélyiekért, és ez alatt nem csak a magyarságot értette. Kiemelte a decentralizációt, hangsúlyozta, hogy Romániában jelenleg nem decentralizáció, hanem recentralizáció zajlik, melyet az új kormány folytat. „Azt remélem, reméljük, hogy vissza fog térni a decentralizáció” – fogalmazott, hozzátéve, hogy egyetlen pozitív példája volt ennek, amikor Cseke Attila egészségügyi miniszterként elérte, amit egy miniszter és egy kormány sem tett meg, hogy több mint 370 kórház decentralizációját valósította meg. „Jobb gazdái vagyunk a megyei és városi kórházaknak gazdasági és döntéshozási téren, mint valamikor az állam volt” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy 2010 óta jobban működnek a kórházak. „Naponta látjuk, mit és hogyan lehetne jobban csinálni, de a lehetőségeink be vannak határolva, mert azokat Bukarestben korlátozzák” – figyelmeztetett.
Borboly Csaba kifejtette, hogy akkor tudunk fiataljaink számára alternatívát nyújtani, ha egy jó közigazgatási rendszer mentén, akár a kisebb ajánlatok megpályázása révén segíteni tudjuk a vidékieket, lehetőséget teremtve fiataljaink számára a kisgazdaságok fejlesztésével, a gazdasági élet serkentésével, továbbá a vidékfejlesztéshez szükséges a korszerű tömegközlekedés fejlesztése is. „Ha öt megyének van egy közös érdeke, akkor több lehetőség van céljaink elérésére” – fogalmazott.
Péter Ferenc az autópálya-építés fontosságát hangsúlyozta, továbbá kifejtette, mit jelent, ha egy megye – jelen esetben Maros – körbe van véve gazdaságilag erős megyékkel, amelyek a gyengébbet „megfojtják”. Éppen ezért úgy véli, fontos a régiók átszervezése, hogy Erdélyben minden megye lehetőséget kapjon a fejlődésre. „Tudunk közösen hatni a területfejlesztési koncepciók átszervezésére” – vélte.
Pataki Csaba Szatmár megyét az ország nyugati „zsákmegyéjének” nevezte. Több határon átnyúló programban is benne vannak (Magyarországgal, az ukránokkal és a szlovákokkal). Biharral az Érmellék is közös. Arra is kitért, hogy Magyarország, amennyiben elkészül az észak-erdélyi autópálya, csatlakozni fognak hozzá. Jelenleg viszont csak a magyar oldalon, Szatmár megye határáig van kész a sztráda. Azt is elmondta, hogy sok Szatmár megyei költözött át Magyarországra, és ingázik haza dolgozni. Úgy véli továbbá, hogy a decentralizáció gazdasági fejlődést hozna, a központosítást pedig ellenzi, mert ez az ügyintézést – pénzügyek, építkezési engedélyek stb. – ellehetetleníti.
Pásztor Sándor azt hangsúlyozta, hogy az elkövetkező négy évben az ország észak-nyugati régiójának fejlesztését tervezik. Olyan projekteket szeretnének elnyerni, amelyek érintik Bihar és Szatmár megyét is. Hozzátette, hogy e három nap alatt a tapasztalatcserén túl megvitatják terveiket, problémáikat, továbbá találkoznak polgármesterekkel, magyarországi miniszterekkel, hidat építve ahhoz, hogy a hangjuk eljusson Budapesttől Bukarestig.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság (Nagyvárad)