Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Béta (ROU)
4 tétel
2005. február 10.
Február 10-án nyílik a sepsiszentgyörgyi Míves Házban Erdély Bálint Előd fotóművész Székely falvak jelene című kiállítása, képein hat székely falu élete elevenedik meg. A Nemzeti Kulturális Alapprogram alkotói ösztöndíjával a fényképész egy évig rendszeresen járta Székelyderzs, Székelymuzsna, Székelydálya, Béta, Dobó és Vágás utcáit, házait, és fotózta a hagyományokat, szokásokat, a falvak hétköznapjait. Az egy év alatt készült több mint háromezer felvételből ötvenet állít ki a művész a Míves Házban. Sepsiszentgyörgy a vándorkiállítás második állomása, a székelyudvarhelyi fotós először saját városában mutatta be munkáit. /Bíró Blanka: Fotótárlat Szentgyörgyön: Székely falvak jelene. = Krónika (Kolozsvár), febr. 10./
2005. augusztus 25.
Az augusztus 23-i árvizek hat megyében okoztak számottevő károkat. Az elmúlt két napban 10 személy meghalt, 8 eltűnt, az anyagi károk jelentősek. Elsősorban Bihar, Beszterce-Naszód, Hargita, Hunyad, Maros és Prahova megyében észleltek jelentős árvízkárokat: 15 ház teljesen tönkrement, 1478 kisebb károkat szenvedett, 594 gazdasági épület megrongálódott, ezenkívül 30 hektár termőföldben, 25 hídban tettek kárt a medrükből kilépett folyók, patakok. Villany nélkül maradt 53 helység. Kolozs megyében elsősorban Magyargorbón észleltek árvízkárokat. Szinden, Koppándon, Tordán, Tordatúron, Pusztaszentmártoton, Bácsban és Szucságban is jeleztek károkat. Hargita megyében több mint tízen vesztették életüket az elmúlt 24 óra alatt, további négy személyt kórházban ápolnak. Udvarhelyen, Galambfalván, Farkaslakán, Siménfalván, Korondon, Felsőboldogfalván és Bögözben jeleztek árvízkárokat, 14 személyt kiköltöztettek. Farkaslakán 9 házat, 2 hidat pallót rongált meg az ár. Bétában, Székelydobón és Vágásban nincs villany. Udvarhely és Segesvár között szünetel a vasúti közlekedés. Székelyudvarhelyen megkezdték a Szombatfalva nevű városrész kiürítését. Szemtanúk szerint a víz másfél-két méteres volt, másutt nyakig ért. Bihar megyében Popfalván, Berettyószéplakon, Érmihályfalván jeleztek árvízkárokat. Beszterce-Naszód megye központjában 30 házat és gazdaságot érintett az ár. Hunyad megyében Guraszáda és Burzsuk községekben jegyeztek árvízkárokat. Prahova megyében az esőzések 8 helységet érintettek. Maros megyében három településen, Maroskeresztúron, Sáromberkén és Szászszentivánon észleltek nagyobb mértékű árvízkárokat. Sok családot kitelepítettek. A legnagyobb károkat Fogaras környékén észlelték. Az esőzések több országutat és megyei utat érintettek. /H. D.: Továbbra is nagy károkat okoz az árvíz. Riasztó a helyzet az ország több megyéjében. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./ Tizenhárom halottat és legalább három eltűntet jelentettek a Székelyudvarhelyt és környékét sújtó árvíz áldozataiként. Székelyudvarhelyen és környékén több mint ezer házat öntött el a víz, Farkaslakán, Székelyszentléleken és Malomfalván száz házat öntött el a víz. Székelyudvarhely felől nem lehet eljutni Székelykeresztúrra az oda vezető főútvonalon. Pusztított az ár a Maros megyei Sáromberkén, Maroskeresztúron, valamint Szászszentivánon is. A Katolikus Karitász ötmillió forintos gyorssegélyben részesíti a székelyudvarhelyi és környékbeli árvízkárosultakat. Kilencven katonai lakósátorral segíti a romániai árvíz károsultjait több magyarországi székhelyű bank; a belügyminiszter kezdeményezésére indított akció 18,5 millió forintba kerül. /Katasztrófa Udvarhelyszéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 25./
2015. január 14.
Magyarhermányban számvetéskor
Évek fordulóján nagy a kísértése a leltárkészítésnek. Magyarhermány, a régió egyik legfélreesőbb települése szellemi és gazdasági vezetői szerint nem zárt rossz esztendőt, annak dacára, hogy életüket nagyobb kárt okozó esőzés is keserítette. Járhatóvá vált az odavezető út, s remélhető, hogy idén is bővül az infrastruktúra; összefogott az iskola és falu közösségét mozgató egyesület, és ennek hamarosan kézzelfogható eredménye is lesz, a református templomban pedig hosszú hallgatás után újból megszólalt az orgona.
Kátyúk nélkül
Bibarcfalva után letérve a kisbaconi útra, csökkentenünk kell a sebességet: a jó néhány éve húzott vékony aszfaltcsík rég megadta magát, az egyre szélesedő és mélyülő gödröket pedig nehéz kerülgetni. Változik a kép, amint Benedek Elek falujának utolsó házait elhagyjuk. Simon András polgármestertől tudjuk, a nemrég befejezett beruházást kétmillió lejjel támogatta a vidékfejlesztési ügynökség, így most percek alatt meg lehet tenni Magyarhermányig a bő három kilométeres utat. A községvezető szerint sikerének titka, hogy a júniusi esőzéseket követően idejében lépett, dokumentálta az áradás okozta károkat, javaslatokat tett, miként lehetne megakadályozni, hogy az elkövetkezendőkben hasonló megtörténjen, végül pedig nem hagyta magát egyszerű magyarázatokkal elutasítani, lerázni. „Fényképeket készítettem, bizottságot hívtam össze, megjártam a prefektúrát, erőltettem, hogy a kárt segítsenek megtéríteni. Aztán egyszer megjelent a Hivatalos Közlönyben, hogy a megyéből egyedül csak mi kaptunk pénzt. A közel 1,7 millió lejből jutott a hidak és átereszek megjavítására és a támfalak megerősítésére is, így most komolyabb esőzés után is nagyobb biztonságban érezhetik magukat a hermányiak” – mondotta nem kevés megelégedéssel Simon András.
A polgármester azt tervezi, az elkövetkezendőkben a sáncokat alakítják ki, és aszfaltoznak a falu között is. Magyarhermányt is érinti az erdei utak uniós alapból történő aszfaltozása, a nagybaconi részen Súgóban és Peleskében, Kisbaconban a Kisfenyősnél, Szárazajtán az Aranyoson és Hermányban a Feketében készül el 5,6 kilométeren az aszfaltszőnyeg. „Erre célirányosan kapunk pénzt, azaz nem költhető másra – például vízvezetésre – csakis erre. Ezt nagyon nehezen értik meg az emberek” – fejtegette a polgármester.
Tanulj, gyűjts, vásárolj!
A Máthé János Általános Iskola életében újdonság, hogy végre nem csak az udvaron, hűvösebb időben pedig az osztálytermekben tarthatják meg a testnevelés órákat. Évekkel ezelőtt, még Bardocz Csaba polgármestersége idején vásárolták meg az iskola szomszédos területén álló, romos épületet, s fogtak neki a sportterem építésének. A munka lassan ment, mert külön forrásuk nem volt, csak a megspórolt pénzükből gazdálkodhattak. Nem lett nagy, mindössze nyolcvan négyzetméteres, egyelőre hiányzik a bordásfal, s a kisebb felszerelések is, de mégis sikernek érzik az építkezés befejezését. A sportterem megépítése intézményvezetői szemmel számít megvalósításnak, a Hámor Sport- és Kulturális Egyesülettel való együttműködés pedig a pedagógus számára fontos. A jó tanulást, illetve iskolán kívüli tevékenységet díjazó Virgonc tallér program magyarhermányi meghonosítója Komporály Sándor vállalkozó volt. Mint mondja, a Marosvásárhelyi Rádiót hallgatva figyelt fel a bétai kezdeményezésre, s azon nyomban megkereste őket, hogy felhasználhatja-e tapasztalatukat. Úgy vélte, ily módon jobban megszólíthatják, tanulásra ösztönözhetik a gyermekeket, és hatással lehetne a közösségi szellem erősödésére is. Igencsak fontos elem lehetne a magyarhermányi magyarság erejének megtartása szempontjából is: a faluban felnövők nagyobb valószínűséggel térnének haza tanulmányaik elvégzését követően. A példaként szolgáló Béta, Dobó és Vágás fiataljait tömörítő Három Hegy Ifjúsági Egyesület vezetője, Gál Barna szerint, a program tanulságainak, illetve hatásának felméréséhez legalább négy-öt év tapasztalatára lesz szükség, de úgy véli, mindenképpen hasznos a részvevők számára. Tavaly az elemistákat szólították meg, akik igencsak lelkesen fogadták, hogy kézzelfogható tétje is lesz tanulásuknak. A kezdeményezés sikeres volt, némileg meglepően nem a drága ajándékokra, hanem a kis „kincsekre”, a színes ceruzákra és radírokra volt igencsak nagy „kereslet”. A kezdeményezésnek híre ment a környéken, s a székelyderzsiek és székelymuzsnaiak is érdeklődtek a Virgonc tallér iránt. A gyermekek büszkén mesélik más vidékről származó társaiknak, milyen tétje van jó iskolai előmenetelüknek.
A Máthé János Általános Iskola igazgatónője, Dimény Mónika szerint is remek ötlet volt a Virgonc tallér magyarhermányi bevezetése: amióta az évnyitón bejelentették a programot, valósággal felpezsdült az iskolai élet. „A gyermekek fantáziáját nagyon megmozgatta a nyereményalap, többen azt tervezgetik, hogy a húsvéti bárány vagy éppen a jövő karácsonyi disznó az általuk megkeresettből kerül ki. A jobb tanulók számára nem gond, hogy egy-egy feleléskor begyűjtsék a kilencesért és tízesért járó két-három tallért, de a gyengébbek is láthatóan igyekeznek, s nem kevés erőfeszítésükbe kerül, hogy ne csak hatosra, hetesre tudjanak, hanem nyolcasra, s bár egy tallért szerezzenek. Pecsétekkel láttuk el a tánckör, a kézműveskör és fúvószenekar vezetőit, a hegedűoktatót, a vallásórát tartó lelkészt is, hogy a diákjaik, a foglalkozásokon részt vevők jelenlétét igazolják. Ezekért szintén tallér jár. A félév végéig még van néhány hét, de azt hiszem, sok ajándékot kell beszereznünk, hogy minden tallért elkölthetővé tegyünk” – mondotta Dimény Mónika.
Tevékeny reformátusok
A református közösség mozgalmas heteken van túl. Advent harmadik vasárnapján a liturgiát követően a baróti Kájoni Consort régizene-együttes lépett fel. A gyermekek a karácsonyi ünnepekre való rákészülésként jó cselekedetekből „készítették el” – önzetlen, szívből jövő gesztusaik egy-egy szalmaszálat értek – a Jézuska jászolát, majd szenteste kis műsorukkal léptek fel. Másodnapon délelőtt az istentisztelet előtt a hegedűórákra járók léptek fel, délután pedig a kultúrházban színdarabot mutattak be. Karácsonyra immár ötödik esztendeje tanulnak be darabot a fiatalok, a mostani, az Angyalok és démonok közt című, egy válságot átélő házaspár kapcsolatáról szól, de jól tetten érhető benne az Úristen megváltó ereje – sikere is volt az előadásnak. Harmadnapon az időseket köszöntötték, tiszteletükre szavalatok hangzottak el, dalok csendültek fel, és ismét megtelt a templom. Karácsony negyednapja hivatalosan nem ünnep, de a fúvósok fellépésének köszönhetően kis ünnepélyesség jutott arra is.
A reformátusok az óévet éjféli áhítattal és közösségünk két himnuszának eléneklésével, végezetül Dimény Zoltán presbiter rövid, a templomtoronyban előadott trombitajátékával zárták – tudtuk meg Fancsal Zsolt Gerő lelkipásztortól.
Megújult az orgona
A reformáció ünnepén, úrvacsoraosztáskor több év kényszerű némaság után szólalt meg újra a református templom orgonája. A 171 esztendős hangszer felújítását jó kezekre bízták: a Budapesti Zeneakadémián 1994-ben végzett újtusnádi Bors László az elmúlt húsz esztendőben számos, kihívással teli munkát végzett el négytagú csapatával. Kezük munkáját dicséri többek közt a csíkszépvízi Szent László-templom 1324 sípra, 24 regiszterváltozatra és 27 sípsorra bővült orgonája, az elmúlt fél esztendőben pedig Brassóban, Parajdon és Csíkszenttamáson dolgoztak. A rövid mélyoktávos, hatregiszteres, mechanikus, barokk faragással gazdagon díszített orgonát Magyarhermányi Barabás Sámuel készítette 1843-ban. Első javítását a brassói Nagy József végezte az 1890-es években. Az első világháború közepén, 1916-ban az ón-ólom ötvözetből készült homlokzati sípjait be kellett szolgáltatni, helyettük újat – azt is rossz minőségű csatornalemezből – csak 1941-ben kapott. A tavaly elvégzett teljes körű felújítással új homlokzati sípok készültek, motorral látták el, kitakarították, és a sípok új bőrözést kaptak. – Az igazi kihívást az jelentette, hogy esztétikailag és hangzását is az eredetihez minél közelebbi állapotába állítsuk vissza. Úgy érzem, sikerült a feladattal megbirkóznunk. Külön élvezetet jelentett, hogy ilyen szépen megmaradt hangszeren dolgozhattunk – kiváló állapotban, szúmentesen maradt meg a szélláda is –, a felújítást követően pedig hangja is kivételessé vált. Remélem, sokáig szolgálja még a magyarhermányiakat – mondotta az újtusnádi szakember.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Évek fordulóján nagy a kísértése a leltárkészítésnek. Magyarhermány, a régió egyik legfélreesőbb települése szellemi és gazdasági vezetői szerint nem zárt rossz esztendőt, annak dacára, hogy életüket nagyobb kárt okozó esőzés is keserítette. Járhatóvá vált az odavezető út, s remélhető, hogy idén is bővül az infrastruktúra; összefogott az iskola és falu közösségét mozgató egyesület, és ennek hamarosan kézzelfogható eredménye is lesz, a református templomban pedig hosszú hallgatás után újból megszólalt az orgona.
Kátyúk nélkül
Bibarcfalva után letérve a kisbaconi útra, csökkentenünk kell a sebességet: a jó néhány éve húzott vékony aszfaltcsík rég megadta magát, az egyre szélesedő és mélyülő gödröket pedig nehéz kerülgetni. Változik a kép, amint Benedek Elek falujának utolsó házait elhagyjuk. Simon András polgármestertől tudjuk, a nemrég befejezett beruházást kétmillió lejjel támogatta a vidékfejlesztési ügynökség, így most percek alatt meg lehet tenni Magyarhermányig a bő három kilométeres utat. A községvezető szerint sikerének titka, hogy a júniusi esőzéseket követően idejében lépett, dokumentálta az áradás okozta károkat, javaslatokat tett, miként lehetne megakadályozni, hogy az elkövetkezendőkben hasonló megtörténjen, végül pedig nem hagyta magát egyszerű magyarázatokkal elutasítani, lerázni. „Fényképeket készítettem, bizottságot hívtam össze, megjártam a prefektúrát, erőltettem, hogy a kárt segítsenek megtéríteni. Aztán egyszer megjelent a Hivatalos Közlönyben, hogy a megyéből egyedül csak mi kaptunk pénzt. A közel 1,7 millió lejből jutott a hidak és átereszek megjavítására és a támfalak megerősítésére is, így most komolyabb esőzés után is nagyobb biztonságban érezhetik magukat a hermányiak” – mondotta nem kevés megelégedéssel Simon András.
A polgármester azt tervezi, az elkövetkezendőkben a sáncokat alakítják ki, és aszfaltoznak a falu között is. Magyarhermányt is érinti az erdei utak uniós alapból történő aszfaltozása, a nagybaconi részen Súgóban és Peleskében, Kisbaconban a Kisfenyősnél, Szárazajtán az Aranyoson és Hermányban a Feketében készül el 5,6 kilométeren az aszfaltszőnyeg. „Erre célirányosan kapunk pénzt, azaz nem költhető másra – például vízvezetésre – csakis erre. Ezt nagyon nehezen értik meg az emberek” – fejtegette a polgármester.
Tanulj, gyűjts, vásárolj!
A Máthé János Általános Iskola életében újdonság, hogy végre nem csak az udvaron, hűvösebb időben pedig az osztálytermekben tarthatják meg a testnevelés órákat. Évekkel ezelőtt, még Bardocz Csaba polgármestersége idején vásárolták meg az iskola szomszédos területén álló, romos épületet, s fogtak neki a sportterem építésének. A munka lassan ment, mert külön forrásuk nem volt, csak a megspórolt pénzükből gazdálkodhattak. Nem lett nagy, mindössze nyolcvan négyzetméteres, egyelőre hiányzik a bordásfal, s a kisebb felszerelések is, de mégis sikernek érzik az építkezés befejezését. A sportterem megépítése intézményvezetői szemmel számít megvalósításnak, a Hámor Sport- és Kulturális Egyesülettel való együttműködés pedig a pedagógus számára fontos. A jó tanulást, illetve iskolán kívüli tevékenységet díjazó Virgonc tallér program magyarhermányi meghonosítója Komporály Sándor vállalkozó volt. Mint mondja, a Marosvásárhelyi Rádiót hallgatva figyelt fel a bétai kezdeményezésre, s azon nyomban megkereste őket, hogy felhasználhatja-e tapasztalatukat. Úgy vélte, ily módon jobban megszólíthatják, tanulásra ösztönözhetik a gyermekeket, és hatással lehetne a közösségi szellem erősödésére is. Igencsak fontos elem lehetne a magyarhermányi magyarság erejének megtartása szempontjából is: a faluban felnövők nagyobb valószínűséggel térnének haza tanulmányaik elvégzését követően. A példaként szolgáló Béta, Dobó és Vágás fiataljait tömörítő Három Hegy Ifjúsági Egyesület vezetője, Gál Barna szerint, a program tanulságainak, illetve hatásának felméréséhez legalább négy-öt év tapasztalatára lesz szükség, de úgy véli, mindenképpen hasznos a részvevők számára. Tavaly az elemistákat szólították meg, akik igencsak lelkesen fogadták, hogy kézzelfogható tétje is lesz tanulásuknak. A kezdeményezés sikeres volt, némileg meglepően nem a drága ajándékokra, hanem a kis „kincsekre”, a színes ceruzákra és radírokra volt igencsak nagy „kereslet”. A kezdeményezésnek híre ment a környéken, s a székelyderzsiek és székelymuzsnaiak is érdeklődtek a Virgonc tallér iránt. A gyermekek büszkén mesélik más vidékről származó társaiknak, milyen tétje van jó iskolai előmenetelüknek.
A Máthé János Általános Iskola igazgatónője, Dimény Mónika szerint is remek ötlet volt a Virgonc tallér magyarhermányi bevezetése: amióta az évnyitón bejelentették a programot, valósággal felpezsdült az iskolai élet. „A gyermekek fantáziáját nagyon megmozgatta a nyereményalap, többen azt tervezgetik, hogy a húsvéti bárány vagy éppen a jövő karácsonyi disznó az általuk megkeresettből kerül ki. A jobb tanulók számára nem gond, hogy egy-egy feleléskor begyűjtsék a kilencesért és tízesért járó két-három tallért, de a gyengébbek is láthatóan igyekeznek, s nem kevés erőfeszítésükbe kerül, hogy ne csak hatosra, hetesre tudjanak, hanem nyolcasra, s bár egy tallért szerezzenek. Pecsétekkel láttuk el a tánckör, a kézműveskör és fúvószenekar vezetőit, a hegedűoktatót, a vallásórát tartó lelkészt is, hogy a diákjaik, a foglalkozásokon részt vevők jelenlétét igazolják. Ezekért szintén tallér jár. A félév végéig még van néhány hét, de azt hiszem, sok ajándékot kell beszereznünk, hogy minden tallért elkölthetővé tegyünk” – mondotta Dimény Mónika.
Tevékeny reformátusok
A református közösség mozgalmas heteken van túl. Advent harmadik vasárnapján a liturgiát követően a baróti Kájoni Consort régizene-együttes lépett fel. A gyermekek a karácsonyi ünnepekre való rákészülésként jó cselekedetekből „készítették el” – önzetlen, szívből jövő gesztusaik egy-egy szalmaszálat értek – a Jézuska jászolát, majd szenteste kis műsorukkal léptek fel. Másodnapon délelőtt az istentisztelet előtt a hegedűórákra járók léptek fel, délután pedig a kultúrházban színdarabot mutattak be. Karácsonyra immár ötödik esztendeje tanulnak be darabot a fiatalok, a mostani, az Angyalok és démonok közt című, egy válságot átélő házaspár kapcsolatáról szól, de jól tetten érhető benne az Úristen megváltó ereje – sikere is volt az előadásnak. Harmadnapon az időseket köszöntötték, tiszteletükre szavalatok hangzottak el, dalok csendültek fel, és ismét megtelt a templom. Karácsony negyednapja hivatalosan nem ünnep, de a fúvósok fellépésének köszönhetően kis ünnepélyesség jutott arra is.
A reformátusok az óévet éjféli áhítattal és közösségünk két himnuszának eléneklésével, végezetül Dimény Zoltán presbiter rövid, a templomtoronyban előadott trombitajátékával zárták – tudtuk meg Fancsal Zsolt Gerő lelkipásztortól.
Megújult az orgona
A reformáció ünnepén, úrvacsoraosztáskor több év kényszerű némaság után szólalt meg újra a református templom orgonája. A 171 esztendős hangszer felújítását jó kezekre bízták: a Budapesti Zeneakadémián 1994-ben végzett újtusnádi Bors László az elmúlt húsz esztendőben számos, kihívással teli munkát végzett el négytagú csapatával. Kezük munkáját dicséri többek közt a csíkszépvízi Szent László-templom 1324 sípra, 24 regiszterváltozatra és 27 sípsorra bővült orgonája, az elmúlt fél esztendőben pedig Brassóban, Parajdon és Csíkszenttamáson dolgoztak. A rövid mélyoktávos, hatregiszteres, mechanikus, barokk faragással gazdagon díszített orgonát Magyarhermányi Barabás Sámuel készítette 1843-ban. Első javítását a brassói Nagy József végezte az 1890-es években. Az első világháború közepén, 1916-ban az ón-ólom ötvözetből készült homlokzati sípjait be kellett szolgáltatni, helyettük újat – azt is rossz minőségű csatornalemezből – csak 1941-ben kapott. A tavaly elvégzett teljes körű felújítással új homlokzati sípok készültek, motorral látták el, kitakarították, és a sípok új bőrözést kaptak. – Az igazi kihívást az jelentette, hogy esztétikailag és hangzását is az eredetihez minél közelebbi állapotába állítsuk vissza. Úgy érzem, sikerült a feladattal megbirkóznunk. Külön élvezetet jelentett, hogy ilyen szépen megmaradt hangszeren dolgozhattunk – kiváló állapotban, szúmentesen maradt meg a szélláda is –, a felújítást követően pedig hangja is kivételessé vált. Remélem, sokáig szolgálja még a magyarhermányiakat – mondotta az újtusnádi szakember.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 17.
Fejedelem földjén, Homoródszentlászlón
A szent lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója jubileumi esztendejében hol indulhatna máshol jelképes udvarhelyszéki Szent László-zarándoklatunk, mint a nevét viselő falunkban, Homoródszentlászlón? Legendák övezte múltidéző látogatásunkat megkoronázta a találkozás Orbán Attilával és Renátával: esküvőjük előtt harminchét évig nem harangoztak kézfogóra a helyi templomban.
A magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Szent László-évet hirdetett 2017-re. Az emlékévben szerre bemutatjuk szent lovagkirályunk Udvarhelyszéken fellelhető emlékeit.
Udvarhelytől egy jó futamodás és egy kis kapaszkodás a szép fekvésű, Kányád községhez tartozó falu. Megálltunk Ócfalván, és Barabási Domokos református lelkipásztorral fellapoztuk a történelmi forrásokat.
A bágyi hegylánc nyugatra húzódó hegygerincének Ábránfalva feletti legmagasabb csúcsát Szabárcsnak nevezik. A hagyomány szerint ott Szent László királynak volt egy vára. „Bár figyelmesen felkutattam e hegyet, ott semminemü vár- vagy épületnyomra nem akadtam – írja Orbán Balázs. – E hegynek Égére néző aljában egy kaszálót most is fejedelem földjének neveznek. A hagyomány szerint itt voltak régen a várőrizet szántóföldjei; s végre sz. László itt laktának némí bizonyitványa az ide közel lévő Szent-László nevü falu is.”
A település neve először 1448-ban jelentkezik írásban a Hunyadi János oklevelében szereplő Weres János esküdt neve mellett, de Zenthlászló alakban. Mai nevét a település 1905-ben kapta, addig egyszerűen Szentlászlóként említették.
A falu határában, a Cintorom nevű helyen a 14. század elején épített Szent László-templom állt, amelyhez kolostor is tartozott. Szentlászló határában Orbán Balázs két templom romjait látta, egyiket a Haranglábhegyen, másikat a Cintoromnak nevezett helyen. Dávid László 1789-ből származó templomépítési kérést idéz. Az említett két templom közül valamelyik nem sokkal kijavítása után suvadás áldozata lett.
Az anyaegyház legrégebbi emléke egy 1616-ból megőrzött harang, amely a Harangláb nevű dombon lévő haranglábban állhatott, és a mellette épült templommal szolgálhatta az anyaegyházat, Szentlászlót és a hozzá tartozó filiákat, Miklósfalvát és Ábránfalvát – tudtuk meg a mai református leányegyház lelkipásztorától. A néhai gondnok, Dénes bácsi neki mesélte jó pár éve, hogy az egyházi földön, a mélyedésekben találtak még gyermekkorában olyan tárgyat, amiből ékszer készült.
A gyülekezet első temploma 1789-ben földig leomlott. A régi anyagának felhasználásával az újabb templom építését 1802. június 28-ára fejezték be. Azt 1913-ban lebontották, mivel a „sok havadzás, szakadozás miatt” használhatatlanná vált. Az újabbra szánt pénzalapot elvitte az első világháborús hadikölcsön. Sok gyűjtést, adakozást követően 1929. június 2-án jött el az ünnepélyes templomáldás ideje. A nagy múltú egyházközségben akkoriban kettőszáz körüli volt a lakosság lélekszáma. Ma télidőben mindössze huszonöten laknak ott, nyáron valamivel többen.
A falu iskolamesteréről már 1735-ben említést tesznek. 1835-ben már két tanítója volt az iskolának. Ma két leomlott épülete van Szentlászlónak: az iskola és a kultúrotthon – mindkettő állami tulajdonú.
„Mi szép Magyarországtól leszakíttattunk és ide csatlakoztattunk, hogy imával s bízva verejtékkel keressük a mi mindennapi kenyerünket. Mi a jövőt nem tudjuk és nem is láthatjuk, mert sötét fátyol borítja (…) lehet – mikor olvassátok ezen írást – más lesz a hazátok – írja a toronygömb 2010-ben megtalált időkapszulájában a mai templom építtető lelkésze, Kóréh Béla. – (…) Szívünk szerelmével arra kérünk, hogy ragaszkodjatok e templomhoz, melyet szent örökségül hagyunk reátok; szeressétek házaitok népét, rokonaitokat, barátaitokat.”
Jövőt álmodtak
Orbán Attila gyermekkorát nagyszüleinél töltötte, onnan kerékpárral járt a miklósfalviakkal iskolába Udvarhelyre. Többet volt Szentlászlón, mint a városban. Egy hónapot dolgozott ott egy üzletben – nem az ő világa. Belenőtt az állattartásba, ellátásuknál mindig segített. Nagyapja is támogatta az ötletet, hogy falujában alapozza meg jövőjét. Egyetlen ló volt az istállóban akkor, ma megélhetést nyújtanak a házaspárnak a haszonállatok.
A Miklósfalván áthaladó autóbuszon találkozott a székelymuzsnai születésű Renátával, aztán szüreti bálban. Megéri, jó itt élni. Csendes a környezet – vallják mosolyogva. El sem tudnák másképp képzelni az életüket. Télen az időseknek segítenek fát hordani, tavasztól őszig a mezei munkák töltik ki az idejüket. A háznál mindig van mit csinálni. Évről évre gyarapították az állatállományt, korszerűsítik a nagyszülőktől kapott lakást. Tehenük már csak nekik van a faluban. Esténként a szomszéd nénivel römiznek. Az állatok mellől nehéz elmenni, örülnek, hogy meghívhatják barátaikat például szilveszterkor a korszerűsített parókiaépületbe.
Mindkettőjük rokonsága elcsodálkozott, miért nem egy szép városi templomban vagy a lány falujában tartották egyházi esküvőjüket. Miért? Havonta helyben járnak istentiszteletre, ez a lelki hajlékuk. Attila presbiter, az esküvő után „egyházfi” volt. Szabadi Béla bácsi magyarázta: a frissen házasultak tiszte egy évig megtisztelő feladat. Neki is ez az egyik legszebb fiatalkori emléke: templomtakarítás, szépítés, a parókia körüli teendők.
Visszatértek
Juliska néni abban a házban született, amelyben nyugdíjaséveiket töltik. Egy utcában laktak. Az elvándorlást a kollektivizálás szülte – egy év alatt kilenc fiatal család költözött el. Pedig vallják: a környéken Szentlászló a legbarátságosabb falu volt. 1967-ben költöztek el a faluból, ’92-ben tértek vissza. Béla bácsi könyvelő volt Ülkében és Udvarhelyen az „Uniónál”; dolgozott a bútorgyárban, majd a „Ratánál sofőrösködött”. Úgy érezték, nem mondhatnak le a földekről, bár Udvarhelyen saját házban laktak – gyermekeik is ott élnek. Amíg ketten vannak, nagyon jó nekik a szülőfaluban. Aki egyedül marad, visszamegy majd a városba.
„Minden, minden más volt…” – sóhajtotta Juliska néni. A kultúrotthonban bálokat tartottak, amelyekre színdarabokkal készültek. A próbák sok estén át zajlottak. Előadás nélkül táncmulatságokat szerveztek. Ábránfalvától Bétáig eljártak a környező falvak báljaira. Milyen barátságos alkalmak voltak! – történetekkel szemléltették. Télen a kórusban a nők fontak, a férfiak kártyáztak, este tízkor kezdődött a szánkózás. Attilának és Renátának is vannak hasonló emlékei az idei télről. Falubéli sétánkon a derűs fiatalok kalauzoltak. Életterük nem elszigeteli őket, boldogságforrás és jövőkép.
Molnár Melinda |
Székelyhon.ro
A szent lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója jubileumi esztendejében hol indulhatna máshol jelképes udvarhelyszéki Szent László-zarándoklatunk, mint a nevét viselő falunkban, Homoródszentlászlón? Legendák övezte múltidéző látogatásunkat megkoronázta a találkozás Orbán Attilával és Renátával: esküvőjük előtt harminchét évig nem harangoztak kézfogóra a helyi templomban.
A magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Szent László-évet hirdetett 2017-re. Az emlékévben szerre bemutatjuk szent lovagkirályunk Udvarhelyszéken fellelhető emlékeit.
Udvarhelytől egy jó futamodás és egy kis kapaszkodás a szép fekvésű, Kányád községhez tartozó falu. Megálltunk Ócfalván, és Barabási Domokos református lelkipásztorral fellapoztuk a történelmi forrásokat.
A bágyi hegylánc nyugatra húzódó hegygerincének Ábránfalva feletti legmagasabb csúcsát Szabárcsnak nevezik. A hagyomány szerint ott Szent László királynak volt egy vára. „Bár figyelmesen felkutattam e hegyet, ott semminemü vár- vagy épületnyomra nem akadtam – írja Orbán Balázs. – E hegynek Égére néző aljában egy kaszálót most is fejedelem földjének neveznek. A hagyomány szerint itt voltak régen a várőrizet szántóföldjei; s végre sz. László itt laktának némí bizonyitványa az ide közel lévő Szent-László nevü falu is.”
A település neve először 1448-ban jelentkezik írásban a Hunyadi János oklevelében szereplő Weres János esküdt neve mellett, de Zenthlászló alakban. Mai nevét a település 1905-ben kapta, addig egyszerűen Szentlászlóként említették.
A falu határában, a Cintorom nevű helyen a 14. század elején épített Szent László-templom állt, amelyhez kolostor is tartozott. Szentlászló határában Orbán Balázs két templom romjait látta, egyiket a Haranglábhegyen, másikat a Cintoromnak nevezett helyen. Dávid László 1789-ből származó templomépítési kérést idéz. Az említett két templom közül valamelyik nem sokkal kijavítása után suvadás áldozata lett.
Az anyaegyház legrégebbi emléke egy 1616-ból megőrzött harang, amely a Harangláb nevű dombon lévő haranglábban állhatott, és a mellette épült templommal szolgálhatta az anyaegyházat, Szentlászlót és a hozzá tartozó filiákat, Miklósfalvát és Ábránfalvát – tudtuk meg a mai református leányegyház lelkipásztorától. A néhai gondnok, Dénes bácsi neki mesélte jó pár éve, hogy az egyházi földön, a mélyedésekben találtak még gyermekkorában olyan tárgyat, amiből ékszer készült.
A gyülekezet első temploma 1789-ben földig leomlott. A régi anyagának felhasználásával az újabb templom építését 1802. június 28-ára fejezték be. Azt 1913-ban lebontották, mivel a „sok havadzás, szakadozás miatt” használhatatlanná vált. Az újabbra szánt pénzalapot elvitte az első világháborús hadikölcsön. Sok gyűjtést, adakozást követően 1929. június 2-án jött el az ünnepélyes templomáldás ideje. A nagy múltú egyházközségben akkoriban kettőszáz körüli volt a lakosság lélekszáma. Ma télidőben mindössze huszonöten laknak ott, nyáron valamivel többen.
A falu iskolamesteréről már 1735-ben említést tesznek. 1835-ben már két tanítója volt az iskolának. Ma két leomlott épülete van Szentlászlónak: az iskola és a kultúrotthon – mindkettő állami tulajdonú.
„Mi szép Magyarországtól leszakíttattunk és ide csatlakoztattunk, hogy imával s bízva verejtékkel keressük a mi mindennapi kenyerünket. Mi a jövőt nem tudjuk és nem is láthatjuk, mert sötét fátyol borítja (…) lehet – mikor olvassátok ezen írást – más lesz a hazátok – írja a toronygömb 2010-ben megtalált időkapszulájában a mai templom építtető lelkésze, Kóréh Béla. – (…) Szívünk szerelmével arra kérünk, hogy ragaszkodjatok e templomhoz, melyet szent örökségül hagyunk reátok; szeressétek házaitok népét, rokonaitokat, barátaitokat.”
Jövőt álmodtak
Orbán Attila gyermekkorát nagyszüleinél töltötte, onnan kerékpárral járt a miklósfalviakkal iskolába Udvarhelyre. Többet volt Szentlászlón, mint a városban. Egy hónapot dolgozott ott egy üzletben – nem az ő világa. Belenőtt az állattartásba, ellátásuknál mindig segített. Nagyapja is támogatta az ötletet, hogy falujában alapozza meg jövőjét. Egyetlen ló volt az istállóban akkor, ma megélhetést nyújtanak a házaspárnak a haszonállatok.
A Miklósfalván áthaladó autóbuszon találkozott a székelymuzsnai születésű Renátával, aztán szüreti bálban. Megéri, jó itt élni. Csendes a környezet – vallják mosolyogva. El sem tudnák másképp képzelni az életüket. Télen az időseknek segítenek fát hordani, tavasztól őszig a mezei munkák töltik ki az idejüket. A háznál mindig van mit csinálni. Évről évre gyarapították az állatállományt, korszerűsítik a nagyszülőktől kapott lakást. Tehenük már csak nekik van a faluban. Esténként a szomszéd nénivel römiznek. Az állatok mellől nehéz elmenni, örülnek, hogy meghívhatják barátaikat például szilveszterkor a korszerűsített parókiaépületbe.
Mindkettőjük rokonsága elcsodálkozott, miért nem egy szép városi templomban vagy a lány falujában tartották egyházi esküvőjüket. Miért? Havonta helyben járnak istentiszteletre, ez a lelki hajlékuk. Attila presbiter, az esküvő után „egyházfi” volt. Szabadi Béla bácsi magyarázta: a frissen házasultak tiszte egy évig megtisztelő feladat. Neki is ez az egyik legszebb fiatalkori emléke: templomtakarítás, szépítés, a parókia körüli teendők.
Visszatértek
Juliska néni abban a házban született, amelyben nyugdíjaséveiket töltik. Egy utcában laktak. Az elvándorlást a kollektivizálás szülte – egy év alatt kilenc fiatal család költözött el. Pedig vallják: a környéken Szentlászló a legbarátságosabb falu volt. 1967-ben költöztek el a faluból, ’92-ben tértek vissza. Béla bácsi könyvelő volt Ülkében és Udvarhelyen az „Uniónál”; dolgozott a bútorgyárban, majd a „Ratánál sofőrösködött”. Úgy érezték, nem mondhatnak le a földekről, bár Udvarhelyen saját házban laktak – gyermekeik is ott élnek. Amíg ketten vannak, nagyon jó nekik a szülőfaluban. Aki egyedül marad, visszamegy majd a városba.
„Minden, minden más volt…” – sóhajtotta Juliska néni. A kultúrotthonban bálokat tartottak, amelyekre színdarabokkal készültek. A próbák sok estén át zajlottak. Előadás nélkül táncmulatságokat szerveztek. Ábránfalvától Bétáig eljártak a környező falvak báljaira. Milyen barátságos alkalmak voltak! – történetekkel szemléltették. Télen a kórusban a nők fontak, a férfiak kártyáztak, este tízkor kezdődött a szánkózás. Attilának és Renátának is vannak hasonló emlékei az idei télről. Falubéli sétánkon a derűs fiatalok kalauzoltak. Életterük nem elszigeteli őket, boldogságforrás és jövőkép.
Molnár Melinda |
Székelyhon.ro