Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Beszterce-Naszód megye/Beszterce vármegye
688 tétel
2014. augusztus 15.
Sikeres munkát végez az Ifjúsági Karaván Beszterce-Naszód megyében
Az Ifjúsági Karaván fogadtatása ezen a nyáron is azt bizonyítja, hogy a rendezvény egyre sikeresebb – tájékoztatta lapunkat Sipos Tímea, a besztercei Magyar Demokrata Ifjúsági Szövetség (MADISZ) elnöke. A szervezet által harmadik alkalommal megszervezett karaván megállói közé ezúttal Beszterce-Naszód megye hét, magyarlakta települése tartozott: Zselyk, Óradna, Somkerék, Felőr, Apanagyfalu, Vice, Mezőveresegyháza. A projekt célja az volt, hogy népszerűsítse a magyar kultúrát és szokásokat olyan településeken, ahol ritkán adódik lehetőség kulturális műsorok megtekintésére, továbbá növelje a kulturális színvonalat a magyarlakta településeken.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. augusztus 15.
Templomot építeni jött, nem bezárni
„Magyarkályán? Így, hogy magyar?” – csodálkozik el a középkorú helybéli román atyafi, mint aki soha nem hallotta volna ezt a településnevet, amikor a Nagysármás és Apahida közötti mezőségi útról letérve, a hét évszázados múltra visszatekintő Kolozs megyei faluról érdeklődünk.
Aztán némi gondolkodás meg a szomszéddal való tanakodás után így válaszol: „Nem, a magyarok nem ott élnek, hanem itt, Kiskályánban”.
Ami egyébként – ma már – igaz is. Pedig valamikor, évszázadokkal ezelőtt a patakon túl, az 1300-as években Kályánpatakának emlegetett faluban, a dálnoki Gálék birtokán telepedett meg a tömbmagyarság. Az első világégés után még négyszázan voltak, ma már alig húszan maradtak. A lövedék érte domboldali templomukat sem építették újra, inkább lebontottak és vártak, vártak…
Bő nyolcvan esztendőt, amíg a Fennvaló és földi helytartója, a kolozsvári püspök Páll Zoltán személyében olyan lelkészt küldött a környék gyülekezeteibe, akinek fontos volt Isten házát újraépíteni. Ekkorra viszont a magyarkályáni magyarság csaknem húsz főre apadt. Igaz, a vele összenőtt Kiskályánban a Trianon előtti tizenkét fős közösség mára nyolcvanra duzzadt. Mindez legfőképpen a főút közelségének köszönhetően.
Az ipszilonnal megvan, csak a sorrend más
A Magyarkályánnal teljesen összenőtt Kiskályán egyike azon kevés mezőségi településeknek, ahol, bár rozsdázó, de aránylag érintetlen kétnyelvű helységnévtábla hirdeti, hogy a faluban magyarok is élnek. Igaz, helytelen helyesírással, de nem a román községvezetők rosszindulatából. Amikor a település református lelkésze szólt Vasile Pop polgármesternek, hogy ideje lenne kitenni a kétnyelvű táblát, az gondolkodás nélkül rábólintott. Aztán ugyanúgy rendelte meg a feliratot is.
„Amikor mondtam, Popică, én leírom a falu nevét, a bíró azt mondta, ne aggódjak, mert ő tudja, hogy mit kell papírra vetnie. Ipszilonnal – hangoztatta büszkén, én meg gyanútlanul bólintottam. Valóban ipszilonnal írta, csakhogy felcserélte a sorrendet” – mosolyodik el a lelkész. Így lett az egykori téesz-alkalmazottból polgármesterré avanzsált ügyködése által Kályánból Kálány. Ami mellesleg Kolozs megye magyar elöljáróinak eddig vagy fel sem tűnt, vagy így is a célnak megfelelőnek tartják. Pedig községi szinten a magyarok aránya megközelíti a románokét.
Oda sietett, ahonnan mások menekültek
Páll Zoltán alig két héttel a ’89-es népfelkelés előtt került a faluba. Nagy Gyula akkori egyházfő azzal indította útnak, hogy „fiam, nem tudom, te ott mit fogsz csinálni”. A kihelyezését maga kérő lelkész viszont nagyon jól tudta. Az elején valóban szomorúság töltötte el a Mezőséget és annak szórványvilágát jól ismerő férfit – aki Pusztakamaráson nőtt fel és jó ideig a Beszterce-Naszód megyei Szászzsomboron szolgált –, azonban a kesergését hamarosan felülírta a tenni akarás.
„Magyarkályánban mindössze egy rozoga épület várt, ahol óvoda, iskola és könyvtár működött, és az egyháznak csak egy kis terem maradt. Az államtól egyszerűen visszafoglaltam a valamikor özvegy Makkai Ferencné által az EMKE-nek, a közművelődési egyesület által meg a református egyháznak adományozott ingatlant, és bejelentettem, hogy lebontatom, helyébe meg templomot építek. Az egyik presbiter, Felházy Sándor, Isten nyugtassa, szét is kürtölte: Ennek a papnak nincs esze! Utólag nekem is bevallotta, hogy hülyének nézett” – idézi fel a két, egymással összeolvadt kályáni egyház modernkori újjászületésének első mozzanatait Páll.
A lelkipásztor már az elején megnyugtatta híveit: bízzanak mindent rá, ő majd intézkedik; senkinek nem kell a zsebébe nyúlnia. „Hermann János mezőségi kollégámon keresztül megismerkedtem egy holland házaspárral, Sturingékkal, akik az építőanyagok költségeit magukra vállalták. Én csak annyit kértem a helyi reformátusoktól, hogy naponta húszan jöjjenek el közmunkázni. Ehhez képest volt olyan alkalom, hogy kilencvenen szorgoskodtak a templom felhúzásán” – meséli a pap.
Isten háza 2000-ben készült el. Páll Zoltán viszont nem állt meg itt. Mint mondja, hamarosan ráébredt, hogy a környező települések szórványmagyarsága is igényli a papot és a rendszeres istentiszteletet. Ekkor fogalmazódott meg benne az egyházközség missziósításának a szükségszerűsége.
Misszió a környező szórványtelepüléseken
Felbuzdulva a magyarkályáni templomépítés sikerén, Páll eldöntötte, hogy Romángyéresen is belevág az építkezésbe. Az ottani, körülbelül alig húsz református addig a jó pár kilométerre fekvő Mócsra járt istentiszteletre.
„Annyira meghatott, amikor az egyik hívem, az akkor már betegeskedő Veress Dániel azt kérdezte, hogy vajon ő megéri-e, hogy szülőfalujában református templom is legyen, hogy csakis igennel válaszolhattam. Ennek tudatában cselekedtem. Veress bácsi egy kis telket adományozott a falu közepén, mondván, hogy lássa csak az ortodox pópa, hogy a magyaroknak is futotta templomra” – idézi fel az azóta elhunyt hívének kérését a missziós lelkipásztor.
Akárcsak a kályáni templom esetében, Romángyéresen is lehetett számítani a Sturing családra, de jól jött a Hollandiából érkező és itthon értékesített használtruha meg a püspökségi támogatás. Az építkezést Zoltán István, Páll közgazdász, de rendkívüli kézügyességgel megáldott barátja ingyen vállalta fel, aki egyetlen segítséggel, 2009 áprilisától augusztusáig fel is húzta a kis, kápolnanagyságú épületet.
A kolozsvári jótevő már nem lehetett ott az első istentiszteleten: amint bejelentette, hogy végzett a munkájával, rosszul lett, kórházba került, és harmadnap meghalt. A telekadományozó nagynénje, a 86 esztendős Veress Rubinka, aki a templom harangozója, takarítónője és egyben mindenese, csak azt sajnálja, hogy a falu fiatalok nélkül maradt, s alig gyűlnek össze egy páran Isten házában.
Ahol a harang nem némulhat el
Páll Zoltán nem érte be a két gyülekezettel, mezőszavai szolgálatát is felajánlotta a püspöknek. Wass Albert valamikori vadászterületét gyermekkori, ágy alatt rejtegetett olvasmányaiból és az apja elmeséléseiből ismerte, hisz az öreg Páll személyes kapcsolatban állt a cegei gróffal. Mezőszaván sikerült rendbe tenni a templomot és 2013-ban újraavatni a hét évtizedig üresen álló parókiát, mely gyülekezeti teremként szolgálja a megmaradt húsz lelket. Idén a Diaszpóra Alapítvány láncfűrészekkel, kisbaltákkal és metszőollókkal felszerelkezett önkénteseinek segítségével az elbozótosodott temetőt is kitakarították.
Az egyház harangozója, Salak Sándor immár húsz esztendeje húzza a köteleket. Mint mondja, ő maga 68 éves, de nem talál fiatalabbat, aki vállalná a feladatot. És különben is, állítja, a szavai fiatalok, ha tehetik, kerülik a munkát. Bezzeg amikor ő volt fiatal… – jegyzi meg. Aztán elmondja, hogy az apja már hatévesen kiküldte a marhákkal az erdőbe. Általában csak a második évharmadban járt iskolába, mert a nyári vakáción kívül tavasszal és ősszel is a gazdaságban kellett ténykednie.
Szerencséje volt az akkori, rendkívül megértő tanítójával, Székely Jóska bácsival, akire ma is szeretettel emlékszik. „Azt, hogy ne harangozzunk mi, reformátusok, szégyellném. Ezért inkább húzom, amíg az erőm engedi” – mondja, hozzátéve, hogy nem csupán istentisztelet előtt és temetéskor kongatja, hanem akkor is húzza, amikor közeledik a „nagy idő”. „A harangszó eloszlatja a felhőket” – magyarázza.
Az öregek már csak tudják ezt, hisz szüleiktől sok mindent hallottak az 1902-es, Szent Konstantin és Eléna napján pusztító jégesőről. Azóta szombatonként, május 21-től Nagyboldogasszony napjáig senki nem hajlandó mezei munkát végezni. A téeszek korszakában efölött még az elvtársak is kénytelenek voltak szemet hunyni.
Sándor bácsi igencsak lelkén viseli a harang és annak kongatásának sorsát. Mint meséli, amikor a harang nyelve megkopott, háromszor is képes volt saját költségén Temesvárig utazni, csakhogy öntessen egy új nyelvet. Heccelődtek is a román szomszédok, de a szemükbe mondta, hogy úgy cseng egy félnyelvű harang, mint ahogy az ő beszédük szólna, ha szájukban csak fél nyelv volna. A munkamorálról a Kolozsvárról kiköltözött gondnokházaspárnak, Nagy Sándornak és Erzsébetnek is megvan a véleménye. Az asszony, aki a falu üzletese, a saját bőrén és pénztárcáján tapasztalja, mit jelent hitelben szolgálni (főként) italt, majd veszteségként elkönyvelni a jótettet.
Munkahelyfüggő gyülekezetek
A mezőszavainál a kötelendi gyülekezet is kisebb: itt mindössze öt reformátust tartanak számon. Míg az egyház és Páll Zoltán számára ők is fontosnak számítanak, a színortodox önkormányzati vezetők egyáltalán nem így gondolják. A zsuki polgármesteri hivatal inkább bérbe adta egy vállalkozónak a ’48-ban államosított és gabonaraktárként használt templomot, mintsem hogy visszaszolgáltassa a maroknyi magyarságnak.
A községközpontban pedig szóba sem jöhetett az esetleges templomépítés, pedig a Nokia idejében csaknem negyven lelket tartott nyilván Páll Zoltán. A finn telefongyártó kivonulása után kiürült a gyülekezet, ám a Bosch megjelenésével újból gyarapodni látszik a hívek száma. Hasonlóan munkahelyfüggő gyülekezetnek bizonyult a lárgai is. Amíg működött az állami gazdaság, akár ötvenen is vettek úrvacsorát, mára azonban mindössze hét református maradt a faluban. Apahidán, a gyors léptekben növekvő nagyközségben harminc hívet tart számon a lelkész, s mint mondja, valamennyien a kiskályáni templomot látogatják.
Lakat helyett szobor
Páll Zoltán három évvel ezelőtt szobrot szeretett volna állíttatni Kájoni Jánosnak, azonban miután megtudta, hogy a Beszterce-Naszód megyei Románkályán is azon van, hogy kisajátítsa magának az 1629. március 8-án Kiskályánban született szerzetest, orgonistát és orgonaépítőt, énekszerzőt és fordítót, valamelyest eltántorodott. „Egyesek Ioan Căianu néven emlegetik, de jegenyei, csíksomlyói és gyergyószárhegyi jezsuita szerzetesként aligha lehetett román” – véli a lelkész, aki eldöntötte: nem hagyja magát, és nyugdíjazásáig csak elkészítteti a kódexíró szobrát.
Álmai valóra váltásában Páll tiszteletest a közösség – még ha olykor kétkedéssel is fogadja – nem hagyja magára. Győry Zsigmond, a missziós kurátor a pap jobb kezének számít. „Ő a mindenes – jellemzi Páll Zoltán. – Ő intéz, ő szervez mindent, első sorban a közmunkát meg a betegellátást. Mindenben jártas, mindenki ismeri”. Ismerheti is, hisz három évtizedig buszsofőrként dolgozott Kolozsváron, ennek az időszaknak javarészét a 8-as vonalon, az egykori Széchenyi tér és a röptér között töltötte.
Ha már a Bethlentől tizenegynéhány kilométerre fekvő faluban iskolát neveztek el a Căianunak vélt Kájoniról, a mezőségi Kályánokban most lelkész és kurátor együtt tervezi a szoborállítást. Már csak azért is, mert Páll Zoltán nem hinné, hogy utódja vagy az utódjának az utódja valaha is lakatot kellene hogy tegyen a kis közösségek templomára. „Látom, hogy egyre többen költöznek haza, falura. Hiszem, hogy Isten megsegít” – vallja.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)
2014. augusztus 22.
Kiállítások a Forrásközpontban
Augusztus 20-án a szentté avatott István király emléke előtti tisztelgés jegyében nyílt képzőművészeti kiállítás Székelyudvarhelyen, a Forrásközpontban, három korábban elkezdett tevékenység záró rendezvényeként.
A Pro Life Alapítvány tehetségápoló tevékenységét két éve kezdte, idén Legendás kis művészek névvel futott a program, a Bethlen Gábor Alap és a Visius Kulturális Egyesület támogatásával, és mint elhangzott, a túlzásba vitt tévénézés, számítógépes játékok helyett cselekvési teret kínál a gyermekeknek, emellé a szabadidő hasznos eltöltése, saját kultúránk és a tankönyvekben nem szereplő történelmünk jobb megismerése is társult. Istók Emőke irányításával a képzőművészet különböző műfajaival ismerkedtek a részvevők, akik a Székelyföldi Legendárium alapján ábrázolták a vidék mondáit.
A Közösséget alkotó tábor a napokban zajlott Ivóban, környékbeli és a Beszterce megyei Vicén szórványban élő magyar gyerekek részvételével. Istók Emőke irányította a képzőművészettel kapcsolatos programokat, Istók Lajos pedig más tevékenységeket. Kultúra, történelem, művészet, egészséges életmód, kézműves-foglalkozások jelzik címszavakként a tartalmat. A táboroztatást anyagilag támogatta Hargita megye tanácsa, az Elan Trio Kft. és a csíkszeredai Csibész Alapítvány.
Istók Emőke Szívvel, lélekkel, ecsettel című kiállítása új alkotói korszakot és egyben megújult tematikát jelez. Erre az anyagra az olajképek dominanciája jellemző. A témabeli újdonságot a falusi környezet jelenti, ezek közül is az életképek vannak számbeli fölényben. A tyúketetés, a dagasztás, rőzsehordás, tejszűrés valóságos élményt közvetít. A portrék derűt, nyugalmat árasztanak. A vallásos témát egyedül a Krisztus-ábrázolás képviseli, komorságával és drámai hangulatot sugalló színeivel a szokásos ábrázolásmódokhoz közelít. A csendélet klasszikus fajtáit képviselik a gyümölcsös, virágos csendéletek. Az ábrándos fiatalságtól az öregkorig a korosztályokat, az alföldtől a Hargitáig a tengerszint szerinti magasságokat is átfogta Istók Emőke.
A táj és az ember örök kapcsolata a legnagyobb téma ennek a kiállításnak az anyagában, hangzott el a megnyitón. A táj legtöbb esetben megszokott környezetünkként jelenik meg, és a vidék mindennapi életének illusztrációja, megjelenítője. A munkálkodó, pihenő vagy gondolkodó ember önt lelket a dombokkal szabdalt völgyekbe, valódisága pedig a realista ábrázolásmód felé közelíti az alkotót.
P. Buzogány Árpád, Székelyhon.ro
2014. október 11.
Sárándi Tamás
SZÉKELYFÖLD KÖZELLÁTÁSA 1940 ŐSZÉN
Amikor Székelyudvarhelyet csak ejtőernyővel lehetett megközelíteni Mi nehezítette Székelyföld közellátásának biztosítását 1940 őszén? Például az, hogy a kivonuló román hadsereg sok esetben minden mozdíthatót leszerelt és elszállított.
Az 1940. augusztus 30-án meghozott második bécsi döntés révén visszakerült Magyarországhoz Észak – Erdély, beleértve a Székelyföld is. a kezdeti nehézségek áthidalására a magyar kormány katonai közigazgatás bevezetése mellett döntött, ami 1940. november 26-ig igazgatta a területet. Ezen időszak alatt a különböző szintű parancsnokságok több nehézséggel is szembetalálták magukat, a Székelyföld esetében azonban a legsúlyosabbnak a közellátás biztosítása bizonyult.
Mindennek több oka és előzménye volt. Jelen írásunkban ezen okokat vesszük számba, illetve a konkrét megvalósulást igyekszünk nyomon kísérni. Elsősorban a Székelyföld esetében követjük nyomon a fejleményeket, de igyekszünk rövid áttekintést is adni az egész visszacsatolt terület közellátására vonatkozóan is.
Az 1940 őszi gazdasági és közellátási nehézségek több okra vezethetők vissza. Egyrészt a román hadsereg az európai általános politikai és katonai helyzet – első bécsi döntés, majd Kárpátalja 1939-es megszállása, 1940. júniusi szovjet ultimátum – miatt 1938-tól kezdődően mozgósítva volt, ami oda vezetett, hogy a második bécsi döntést megelőző hónapokban a román hadsereg kétharmada Erdélyben állomásozott. A helyszínen állomásozó román csapatok felélték a lakossági készletet – a korabeli beszámolók folyamatosan a román hadseregben uralkodó rossz élelmezési helyzetre panaszkodtak, ami miatt a hadsereg tagjai folyamatosan megdézsmálták a lakosság készleteit – másrészt a kivonuláskor rekvirálásokat hajtottak végre. A Székelyföld esetében ez a probléma két szinten jelentkezett, a lakosság lóállományának jelentős részét elrekvirálták, valamint egyes gyárakat leszereltek, ami fokozta a munkanélküliséget. Sok esetben a román hadsereg minden mozdíthatót leszerelt és elszállított,
pl. a későbbi közellátás szempontjából kulcsfontosságú vasúti szállítóeszközökből 800 mozdonyt, 700 személyvagont és 10 ezer tehervagont vittek el. A helyi lakosság szempontjából nagyobb gondot okozott, amikor egész gyárakat szereltek le. Pl. Désről a szeszgyárat, Sepsiszentgyörgyről pedig a dohánygyárat vitték el.
Az ezt követően meghozott második bécsi döntés negatív hatása – gazdasági értelemben – hogy addig szorosan összefüggő régiókat s vidékeket vágott el egymástól. A Székelyföld esetében ennek ugyancsak két súlyos aspektusa volt, egyrészt Brassó „elvesztése”, másrészt a térségben elhelyezkedő két cukorgyárat elvágta termőterületeitől. Pl. Brassó és Háromszék megye kölcsönösen kiegészítette egymást, a város innen kapta a nyersanyagok (elsősorban fa), az élelmiszer (70%) és a munkások jelentős részét, míg a megye a várostól kapta a kész ipari termékek (főleg vas), a közszükségleti cikkeket és a cukrot. A botfalusi (Brassó megye) cukorgyár Romániában maradt, míg a termeléshez szükséges termőterület Magyarországhoz került, a marosvásárhelyi cukorgyár esetében pedig fordítva történt ugyanez. A Székelyföld esetében a másik súlyos gazdasági gondot a fakereskedelem lecsökkenése jelentette.
A nagyobb üzemek regáti román tulajdonosok kezében voltak, akik leállították a termelést a bizonytalanság miatt és a meglévő fakészletet sem tudták elszállítani a területről. A székelyföldi és Naszód megyei fatelepek összesen 20–25 ezer munkást foglalkoztattak, azonban 1940 végén a leállások miatt csak mintegy 6–7 ezren dolgoztak. Korabeli jelentés szerint a Székelyföldön 250 ezer köbméter faáru volt, ami elszállításra várt. A gazdasági problémák harmadik csoportját a kőolajtermékek és földgáz használata jelentette, ugyanis ez jobban el volt terjedve Romániában, mint Magyarországon (a földgázmezők közelsége miatt ez hangsúlyosabban volt jelen a Székelyföld esetében).
Mielőtt rátérnénk a Székelyföld 1940 téli közellátásának biztosításához hangsúlyoznunk kell, hogy a visszacsatolt észak-erdélyi megyék mindegyikében gondok voltak a közellátással, másrészt a Székelyföld – más hegyes vidékhez hasonlóan, mint pl. Máramaros és Beszterce-Naszód – az alapélelmiszerek tekintetében mindig is behozatalra szorult. Ez elsősorban a búza- és kukorica behozatalt jelentett, míg árpából, zabból és szénából folyamatos többlettel rendelkezett. 1940-ben sem a behozatal jelentette a nagy problémát, hanem annak fizikai eljuttatása. Az ellátási gondokat nehezítette, hogy a román hadsereg kivonását a magyar hadsereg bejövetele váltotta fel, aminek ellátására ugyancsak tetemes mennyiségű élelmet kellett beszállítani. A katonai közigazgatás időszakában a Székelyföldön 10 ezer katona és 1500 ló állomásozott, akik elsősorban a határvonal megerődítésén munkálkodtak.
A katonai közigazgatás időszakában a Székelyföld legnagyobb gondját a vasúti összeköttetés hiánya okozta, ugyanis azt – Kolozsvárról Aranyosgyéresen és Marosludason át Marosvásárhelyre tartó vonal – az új országhatár kettévágta. A Kolozsvártól délre elterülő kiszögelés – az úgynevezett Göring-zsák – a belga tulajdonban lévő szamosújvári szódagyár igazgatójának közbelépésére alakult ki, s maradt a terület Romániánál (lásd a térképet). A helyzetet csak fokozta, hogy október 23-ától kezdődően a román hatóságok leállították a peage – átmenő – vasúti forgalmat, így a Székelyföld ezt követően vasúton átmenetileg megközelíthetetlenné vált. A helyzet súlyosságát érzékeltetve – kis túlzással élve – Teleki Pál ezt úgy fogalmazta meg, hogy Székelyudvarhelyre csak ejtőernyővel lehet eljutni.
Az elszigeteltséget azonban jól jelzi, hogy a katonai közigazgatás időszakában a postai küldeményeket a fontosabb székelyföldi városokba repülőgéppel jutatták el, illetve fölé érve ejtőernyővel dobták azokat le. A légi posta Székelyudvarhelyt, Csíkszeredát, Kézdivásárhelyt és Sepsiszentgyörgyöt érintette.
A tél közeledtével az ellátás megszervezése a katonai közigazgatás egyik legsürgősebb és egyben legnagyobb volumenű kihívása is volt. A problémával már szeptember végén a legmagasabb szinten – Legfelsőbb Honvédelmi Tanácsban – foglalkoztak, ahol csak azt állapították meg, hogy a terület nem képes az önellátásra, így azt az anyaországból fogják biztosítani, illetve elrendelték a meglévő készletek, illetve a bevitelre szükséges áruk mennyiségének összeírását, illetve döntöttek ennek fontossági sorendjéről. Ugyanakkor elhatároztak, hogy az ellátás megszervezését a helyi szövetkezetekre bízzák, s az anyaországi szövetkezetek tevékenységét egyelőre nem engedik meg a visszacsatolt területeken. Október 28-án ismét tanácskozást tartottak a kérdésről ekkor döntöttek, hogy a visszacsatolt területet két részre osztják, ellátásra szoruló térségekre – Székelyföld, Beszterce és Máramaros – illetve azon megyékre, amiket kereskedelmi tevékenység útján lehet ellátni. Ugyanitt döntöttek arról is, hogy míg a négy Székely megyét 100%-ban, addig a másik két – román többségű régiót – csak 50–60%-ban kívánják ellátni. A döntés értemében a Székelyföldre 16896 t, Máramarosba 748 t, Besztercére 3480 t élelmiszert terveztek szállítani. A két román többségű régió ellátása nem okozott gondot, így oda a szállítást a MÁV-ra bízták, a Székelyföld esetében azonban kombinált szállításra – vasúti és közúti – volt szükség. A térség ellátásához a leginkább használható közúti összeköttetés a Beszterce–Szászrégen út volt, így a Besztercéig vasúton érkező árút itt átpakolták tehergépkocsikra, majd Szászrégentől, illetve Marosvásárhelytől ismét a MÁV végezte a szállításokat
Nincsenek pontos kimutatásaink arra vonatkozóan, hogy miből mennyi készlet, illetve hiány volt a Székelyföld esetében, azonban – az eddig elmondottakból következően is – semmiképpen nem arról volt szó, hogy az ellátás biztosításához szükséges mennység 100%-át be kellett szállítani a területre. Több esetében előfordult, hogy olyan készleteket is beszállítottak, amikből elegendő volt a területen is. A helyzet inkább az volt, hogy míg egyes termékekből krónikus hiány volt, amit a katonai közigazgatás végéig sem siketül teljesen megoldani – pl. kőolajtermékek – addig másokból több ezer tonnányi felesleggel rendelkeztek. A helyzet illusztrálására bemutatjuk Háromszék megye terményeiről készült kimutatást, ami a bevonulás előtti állapotokat tükrözi (lásd a grafikont).
Ezen egyetlen eset tanulsága szerint is, még az élelmezésben kulcsfontosságú búza tekintetében is csak két járásban nem volt elégséges mennyiség, vagyis a kenyérellátást megoldható lett volna megyén belül, árpából pedig minden járás felesleggel rendelkezett. A kimutatásba nem vettük be a burgonyát, miből természetesen minden járásban több ezer tonna felesleg létezett. Kisebb hiány volt kukoricából és hüvelyesekből, amiből viszont semennyi készlettel nem rendelkeztek az a szalonna és petróleum volt, így ezen mennyiségeket 100%-ban az anyaországból kellett pótolni. A kukorica esetében számolni kellett azzal is, hogy ez ekkor még a lakosság táplálkozásában is jelentős szerepet játszott. A hadsereg lovainak az ellátására 60 vagonnyi kukorica volt előírva, azonban a Vezérkari Főnökség felvetette, hogy ezt inkább cseréljék ki zabra, ami a helyszínen is beszerezhető, s a kukoricát ajánlják fel a lakosság táplálkozásának biztosítására.
A közellátás nagy volumene révén jelentős üzletet is jelentett, így konfliktus alakult ki a szövetkezetek – erdélyrészi Hangya, illetve magyarországi Futura – illetve a különböző szállítási cégek – MÁVAUT és MATEOSZ – között. Mint láttuk első lépésként az a döntés született, hogy az ellátást a helyi szövetkezetek révén oldják meg, azonban ez alól kivételt jelentettek a partiumi járások, ahol az ellátást kezdetektől a Futura kapta meg. A Vezérkari Főnök erdélyi körútjának tapasztalataként azt a következtetést vonta le, hogy az erdélyrészi Hangya infrastruktúrája nem elég fejlett, így a közellátás zavartalansága érdekében vonják be a Futurát is. Mindez az erdélyrészi Hangya akarata ellenére történt, aki már ezt megelőzően is egyeztető tárgyalásokat folytatott a magyarországi szövetkezetekkel, így igyekezvén biztosítani pozícióit a visszacsatolt területeken. Ezt követően a beérkező árut a Hangya és a Futura együtt vette át és szállította a kijelölt raktárakba. A közúti szállítás lebonyolításába a Honvédség mellett bekapcsolódott a MÁVAUT és a MATEOSZ is. Az Erdélyrészi Gazdasági Tanács ülésén felmerült, hogy a MÁV elégedetlenségét fejezte ki, ha valaki nem az ő autóikkal – MÁVAUT – végzi a szállítást, holott a nagy forgalmat a vasúttársaság nem volt képes ellátni, ezért a minisztérium kérte a másik budapesti vállalatnak a MATEOSZ-nak a bekapcsolódását is. Nehézségek ezt követően is felmerültek, részben az anyagellátásban részben a fizetési kötelezettségek miatt. November végén a besztercei szállítási kirendeltség arra panaszkodott, hogy a hadsereg nem utalt ki motalkót, így a MÁVUT tehergépkocsik kénytelenek voltak ideiglenesen elállni. December végén a hadsereg teherutóin lévő gumiabroncsok kímélése miatt a szállítás csökkentéséről döntöttek. Folyamatos probléma volt a Beszterce–Szászrégen műút áteresztőképességével is, ami túl keskenynek bizonyult, illetve a túlzott terhelés miatt minősége hamar leromlott. Az út feljavítására a hadsereg zsidó munkaszázadokat rendelt ki, azonban ezeket sem tudták megfelelő felszereléssel ellátni. Ásót, csákányt és talicskát biztosítottak a számukra, de kővágót és kalapácsot már a helyszínen kellett beszerezniük. Mindezen nehézségek ellenére a Székelyföld közellátása egy sikertörténetnek tekinthető, s a katonai közigazgatás megoldotta a rá háruló feladatot. A közúti szállítás tehermentesítése érdekében 1940. december 20-áig elkészítették a Marosvásárhelyről kiinduló keskeny nyomtávú vasút Kolozsnagyida és Szászlekence közötti meghosszabbítását, ami napi 25 vagont volt képes átereszteni, majd ezt további bővítésekkel felvitték napi 50 vagonra (lásd a térképet). A vasútépítést a hadsereg végezte, 10 héten át hét vasútépítő század, két vasúti felépítmény század és hat vasúti építő munkásszázad vett részt. A közúti szállításban összesen 260 honvédségi, 100 MÁVAUT és 104 MATEOSZ tehergépkocsi segédkezett. A hadsereg emellett 16 vegyes munkaszázaddal is segítette a folyamatos átpakolásokat. Mindezen erőfeszítéseknek köszönhetően 4200 t búzát, 3000 t kukoricát, 31 t zsírt, 31 t szalonnát, 75 t tésztát, 75 t konzervet és 24 t étolajat jutattak el idejében a Székelyföldre. Ezen sikeres akciót követően is a katonai közigazgatás szerveinek – a visszacsatolt területek egészén – különböző technikákhoz kellett folyamodniuk a közellátás minimális szintjének biztosítása végett. Az ez irányba tett első lépések között volt az árak maximalizálása. Az árak maximalizálásának lényege, hogy a megszabott ártól drágábban elviekben nem lehetett árulni az illető cikket. Ezáltal az áremelkedést, illetve az inflációt akarták megakadályozni.
A közellátás biztosítása érdekében a katonai közigazgatás másik intézkedéssorozata a városokban található közellátási cikkek nyilvántartásba vétele, hiány esetén ezek zárolása volt. Emellett elrendelték a mezőgazdasági termények forgalmának a korlátozását is. Eszerint, ha valakinek a megadott mennyiség fölött volt terménye, azt be kellett jelentenie, illetve, ha el akarta azt adni, akkor azt csak a hadseregnek tehette meg. Később ezt a rendeletet is tovább szigorították és búza esetében már 50 kg feletti mennyiséget is be kellett jelenteni. Mivel egyes termékek esetében így sem rendelkeztek a lakosság ellátásához szükséges készletekkel, így a parancsnokok elrendelte ezek jegyrendszer alapján való adagolását. A heti fejadag az alábbiak szerint volt megállapítva: cukorból fejenként 12 dkg, kávéból 10 dkg családonként, teából 2 dkg családonként, rizsből 50 dkg családonként. Később ezt kiterjesztették a kenyérre és a zsírra is. A napi kenyéradag egy tisztviselő esetében 50 dkg, egy munkás esetében 1 kg volt, zsír esetében pedig egységesen 30 dkg. A későbbiekben tovább szigorították a kenyérre vonatkozó rendeltet, egyrészt korlátozták a malmok esetében a finomliszt őrlésének mennyiségét, illetve megtiltották fehér kenyér sütését, másrészt elrendelték, hogy burgonyát keverjenek a kenyérliszthez.
A húsfogyasztás korlátozása érdekében úgynevezett hústalan napokat vezettek be, amikor a piacon nem lehetett árulni, az éttermekben pedig felszolgálni olyan ételt, ami húst tartalmazott. Ez kezdetben heti két nap teljes, illetve két nap korlátozott húshoz való hozzáférést jelentett. Később ezen rendelkezést tovább szigorították és októbertől már három, teljesen hústalan nap volt. Ugyancsak a közellátás megkönnyítését, illetve a visszaélések megakadályozását szolgálta az az intézkedés, ami előírta, hogy minden családfő 48 órán belül jelentse be családját a hozzá legközelebb fekvő kereskedőnél, ahonnan a közszükségleti cikkeket be kívánta szerezni. A kereskedők ugyanis ezen lista alapján kaphattak árut. Ugyanakkor kikötötték, hogy azon családok, akik készletekkel rendelkeznek a zár alá vett közszükségleti cikkekből, csak az előírt fejadagoknak megfelelően fogyaszthatnak, illetve csak saját készleteik kimerülése után jelentkezhetnek a boltokban. Mindezen intézkedése ellenére egyes nyersanyagokból és ipari termékekből a katonai közigazgatás teljes időtartama alatt hiány volt (petróleum, benzin, gyufa, szappan, talpbőr). Ez azonban minden megyére jellemző volt, nemcsak a Székelyföldre. A terület nem piaci alapú ellátása azonban oda vezetett, hogy az árak tekintetében több esetben a Székelyföldön olcsóbban lehetett hozzájutni, mint Észak-Erdély más megyéiben.
Pl. a búza 1940 őszén Marosvásárhelyen 680 lej/q, addig Kolozsváron 840 lej/q, a zsír esetében Marosvásárhelyen 47 lej/kg, Kolozsváron pedig 88 lej/kg. Összegzésként elmondhatjuk, hogy az észak-erdélyi katonai közigazgatás egyik legnagyobb teljesítménye a négy székely megye ellátásának biztosítása tekinthető, amit minden nehézség ellenére sikeresen oldott meg. A nagy volumenű felvásárlások és szállítások felszínre hozták a regionális ellentéteket az erdélyi és anyaországi szövetkezetek közti különbséget. A közellátás nem piaci alapú megoldása következtében 1940 telén – habár folyamatosan voltak fennakadások – és mindenféle kényszerintézkedést kellett bevezetni, de nem a Székelyföldön volt a legrosszabb a közellátás színvonala.
Sárándi Tamás muzeológus-történész. Tanulmányait a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem szakán végezte 2005-ben, attól kezdve a Szatmár Megye Múzeum munkatársa. Jelenleg az ELTE doktori iskolájának hallgatója. Kutatási területe a nemzetiségpolitika Észak-Erdélyben 1940-1944 között.
• Észak- Erdély politikai közigazgatási helyzete 1944 augusztus 23 után, in. Székelyföld, 2005 július, 73- 91 p. • A kisebbségek és a magyarságpolitika a romániai sajtóban 1944-1945, in. Pro minoritate, 2005 ősz, 112-131 p. • A magyar lakosságot ért sérelmek és az MNSZ politikája, in. Magyar kisebbség, 2005/1-2, 369-393 p. • Észak- Erdély 1940-1944 közötti történte a román történetírásban, in. Limes 2006/2, 131-138 p. • Evoluţia membrilor Uniunii Populare Maghiară în judeţul Cluj în perioada 1945- 1948, in. Satu Mare Studii şi comunicări, 2005-2006, pp. 237-253. • Kísérletek a szatmári svábok visszanémetesítésére a két világháború között, in. Németek a Kárpát- medencében konferencia anyaga, Bonyhádi evangélikus füzetek 2, Bonyhád 2009, 295-319. • Historia domus, ca sursă istorică. Unirea subiectivă, (Diana Iegarrel közösen), in. Satu Mare Studii şi comunicări 2008, p. 119-126. • Consideraţii privind primul val de recrutare SS din 1942 în judeţul Satu Mare, in. Satu Mare Studii şi comunicări 2008, p. 223-246. • Kisebbségpolitika a közigazgatási gyakorlatban a katonai közigazgatás idején Észak-Erdélyben, in Limes, 2010/2, p. 75-96.
Transdindex.ro
2014. október 13.
Magyari Tivadar
SZAKPOLITIKAI VITAINDÍTÓ
Vitaindító a közoktatásról
Közoktatással kapcsolatos tennivalók, különös tekintettel a demográfiai szempontból veszélyeztetett oktatási helyszínekre: Magyari Tivadar KAT-vitaindítója.
Az alábbiakban az évtized közepére megerősödő oktatásügyi kihívások és veszélyhelyzetek lehetséges, egységes kielemzésének és megválaszolásának a főbb pontjait fektetjük le.
A kulturális autonómia és az önkormányzati elv erősítése az oktatás terén
A politikai érdekképviselőet általános irányelvei, programja szerint is, a nemzeti közösség prioritása – a kulturális autonómia jegyében – közjogilag szavatolt rendszerbe foglalni az önkormányzatra épülő oktatási hálózatunk működtetését. Önkormányzatra épülő hálózatunk rendszerét a hárompillérűség (állami, felekezeti, magán) elvére építjük.
A teljes körű anyanyelvi oktatás elvének gyakorlatba ültetése érdekében továbbra is az a cél, hogy egyetlen magyar tanuló se kényszerüljön más tannyelvű iskolába járni. A helyzet megoldására a kistérségi iskolahálózatok kialakítása mellett a szórványkollégium-rendszer kiteljesítése, működésének megszilárdítása szükséges, különös figyelemmel a civil szervezetekkel és az egyházakkal való, eddigiekben is gyümölcsöző együttműködésre. Tennivalók: - román nyelvű oktatásban résztvevők beazonosítása - a román iskolákba íratott magyar tanulók számára magyar osztályok indítása - a román osztályokban tanulók bevonása a magyar nyelven folyó tehetségápolási programokba - a magyar nyelvű oktatás kereteinek további bővítése Csángóföldön b) Kiemelten kell kezelnünk állami iskolahálózatunk építésében a finanszírozási és infrastrukturális feltételek biztosítását szórványvidéken, jogi vonatkozásban pedig felügyelnünk kell a jogi személyiséggel rendelkező egységek, törvényesen előírt létszám alatti, a nemzeti kisebbségek nyelvén tanuló osztályok és csoportok engedélyezését a tanügyi törvény szabályozásának megfelelően. c) Alapvető feladat az önálló, anyanyelvű közoktatási intézmények alapítása a csángók lakta övezetekben. Saját iskoláik létrehozásáig a magyarul tanulni vágyó csángó gyermekek részére biztosítanunk kell anyanyelvünk, kultúránk elsajátításának lehetőségét a román nyelvű tanintézetekben, illetve alternatív oktatási formákban is.
d) Az érdekképviselőetnek el kell látnia érdekvédelmi feladatát az anyanyelven működő állami oktatási egységek vagy alegységek, intézmények létesítésével, megszüntetésével, működtetésével és az oktatási kínálat megállapításával kapcsolatban, valamint a megyei és intézményi szintű vezetőségekben való részarányos képviselőet biztosítása érdekében.
e) Az új közoktatási struktúrában nagy szerepet kap az iskola előtti nevelés. Bölcsődéinkben eddig nem alkalmaztak szakképzett pedagógusokat, meg kell oldanunk a kisdedóvóképzés feladatait.
f) Az oktatás másik fontos pillére a felekezeti oktatás, amelynek jelentős hagyományai vannak Erdélyben. Az új tanügyi törvény kodifikálja a felekezeti oktatást, és biztosítja az állam által elismert felekezetek jogát tanintézmények alapítására, valamint előírja a felekezeti oktatás rendszerében tanuló iskoláskorúak számára is érettségiig a fejkvóta megadását. A képzés szintén fontos pillére a magánoktatás. Erdélyi magyar közösségünk kiemelt értékei a különféle alapítványok által működtetett magánóvodák, magániskolák.
A demográfiai okokból és a román állam tartósan rossz oktatáspolitikája miatt veszélybe kerülő szórványbeli iskolák veszélyeztetettsége és tennivalók:
2013. november 23-án az RMDSZ felső döntéshozó testülete, a Szövetségi Képviselők tanácsa döntést hozott arról, hogy ki kell dolgozni a jelenlegi válságos, népességfogyásos helyzetben egy szerkezetváltási tervet, és első körben (de a továbbiakban is a lehető legnagyobb mértékben) helyi (regionális) cselekvési programok szükségesek, amit helyi szakmai körök kezdeményeznek.
Ennek a döntésnek az alapján a szakmai, értelmiségi közösség egyes felismerései álltak:
1. Eljött az ideje annak, hogy az oktatásunk differenciált, regionális megközelítése még nagyobb hangsúlyt kapjon, miután az országos oktatáspolitika (vagyis a keretfeltételek) alakításában a közösség immár messze eljutott azáltal, hogy:
- a viszonylag kedvező új tanügyi törvény született meg, illetve: - kevés kivétellel megalakulhattak a kívánt magyar iskolák, és ezzel egy 1989-től tartó folyamat a végéhez, de legalábbis új szakaszához közelített, valamint: - a nagy regionális rendszereket épített ki (vagy vett részt kiépítésükben) az oktatás szolgálatában (pl. szórványkollégiumok, országos segítő programok)
2. Az oktatást érintő gazdasági és demográfiai tényezők is, de a politikai kapacitás, befolyás is régióról régióra nagyon különböznek;
3. Helyi adatokon, tényeken alapuló elemzés szükséges, a helyiek önismerete megkerülhetetlen;
4. A helyi oktatási problémákra, kihívásokra a választ a helyieknek kell legelőször megfogalmazniuk, a megvalósítás is bizonyos részekben rajtuk múlik; 5. Az oktatás válsághelyzetei helyi jellegűek, egyes kényszerű változások áldozatokkal, terhekkel járhatnak, érdekcsoportokat érintenek, konfliktusokat is okozhatnak: a legbölcsebb ezek kezelését is elsődlegesen a helyeikre bízni. 6. Az új oktatási törvény csökkenti a központosítást, és a szubszidiaritás jegyében a tanintézetek működtetését a helyi közösségekre bízza.
Az elemzés első, nagyobbik szakasza befejeződött, a veszélyeztetett oktatási helyszínek katasztere 2014 nyarára összeállt, az egyes iskolákról szóló részletes adatlapok nagyrészt naprakészen használhatók. A Közpolitikai Elemző Központ által végrehajtott program eddigi részei a magyar állam, az RMDSZ főtitkársága, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Kvantum Research Kft támogatásával valósultak meg. Az elemzők feliratukban így indokolták a kataszter szükségességét, értelmét: „Erdélyben 2006 óta folyamatosan csökken a magyar gyermekek száma. 2010-ben először következett be az, hogy a magyar újszülöttek száma tízezer fő alá esett. Az elmúlt néhány év 15%-os gyermekszám-csökkenése Erdély szórványterületein és a Bánságban hatványozottan jelentkezett. Az erdélyi szórványmegyékben mintegy harmadával, a Bánságban 50%-kal esett vissza rövid időszak alatt a gyermekszám. Ennek hatására a 2014-es tanévtől kezdődően a magyar tannyelven beiskolázható gyermekek számának visszaesése miatt komoly kihívások érik majd az erdélyi magyar oktatási intézményhálózatot. Ha a romániai magyar közösség nem készül fel tudatosan ezekre a kihívásokra, a magyar nyelvű iskolák, oktatási helyszínek felszámolódása egy olyan folyamatot indíthat meg, amely rövid távon (akár 2020-ig) a szórvány oktatási hálózat szinte teljes ellehetetlenüléséhez vezethet.”
A veszélyeztetett oktatási helyszínek száma megyékre lebontva, az elkészített elemzés szerint a következőképpen alakul:
Arad - 11 Beszterce-Naszód - 14 Bihar - 23 Brassó - 13 Fehér - 15 Hargita - 6 Hunyad - 6 Kolozs - 35 Kovászna - 4 Krassó-Szörény - 1 Máramaros - 7 Maros - 42 Szatmár - 18 Szeben - 19 Temes - 12 Összesen 235 Az „Iskolák veszélyben” program első szakaszának keretében – több más összegző, elemző tanulmány mellett – teljes körűen feldolgozásra kerültek az erdélyi magyar oktatásról rendelkezésre álló statisztikai adatok, és terepmunka keretében összeírásra került erdélyi magyar oktatási hálózat mintegy 200 veszélyeztetett helyszíne. Ezek jellemzően olyan települések, illetve iskolák, amelyekben a magyar oktatást 2020 előtt komoly kihívások érik. A program keretében ugyanakkor az is egyértelműen kiderült, hogy ezeken a területeken (is) vannak olyan komoly oktatásszervezési és demográfiai tartalékok, amelyekkel nagymértékben lehet csökkenteni a fenntarthatósági kockázatokat. Ennek nyomán szakmai testületek megyei szinten közép és hosszabb távú együttműködési tervezeteket dolgoznak ki, együttműködve a helyi érdekképviselőettel, illetve annak önkormányzati tényezőivel, mely végső célja helyi megközelítésű, de országos szintéziseket és közpolitikai lépéseket megalapozó egységes, praktikus, operacionális oktatási terv elkészülése.
Sarkalatos elv: az anyanyelvi jogok érvényesülése az oktatásban
Közösségünknek minden magyar gyermek számára biztosítania kell a magyar oktatás lehetőségét, akkor is, ha a gyerekszám a lakóhelyen nem teszi lehetővé semmilyen kedvező jogszabály révén az iskola fenntartását. Ennek érdekében az ismert, kipróbált, egyes helyeken bevált módszerek közül az optimálist kell választani (tanulói ingázás, térítés vagy iskolabusz révén, tanári ingázás, szórványkollégiumi vagy a nagy iskolaközpontok kollégiumaiban történő elhelyezés). Egy éven belül el kell készíteni egy ezzel kapcsolatos világos, összerdélyi tervet a szórványkollégiumok hálózatának szükséges és elégséges elemeivel.
A szakoktatás megerősítése, a lemaradások felszámolása
Az érdekképviselőet programjában is kijelölt feladat kell legyen a szakiskolák létesítése; egyre több szaklíceumi profilú intézményt kell létrehoznunk, a versenyképességünk növelése érdekében pótolnunk kell a hiányzó vagy elsorvadt profilokat, mint például a mezőgazdasági és környezetvédelmi szakemberképzés terén. Ily módon jó lehetőségek nyílnak az állami és vállalkozói partnerségben, kettős nyereséget kínálva: bevonjuk a magántőkét, és azonnali elhelyezkedési lehetőséget nyújtva biztosítjuk a helyi szakemberek utánpótlását.
Stratégiai megoldások sürgős kidolgozása idültté vált közoktatási problémák kezelésére egy tanéven belül. Bár törvényalkotási vonalon előrelépés történt, az utóbbi években a gazdasági, illetve demográfiai természetű válsághelyzetekre rátevődik, sőt a kezelési módozatokat ellehetetleníti egy sor idült szerkezeti-szervezeti válság, amely nagyrészt az új oktatási törvény alkalmazásával járó átalakítások miatt van, de jórészt amiatt, hogy az új törvényt részlegesen, átértelmezve, késve alkalmazzák. Az orvosolandó helyzetek az alábbi pontokban foglalhatók össze:
1. A törvényes, jogszabályi helyzet:
- Az oktatási törvény elhúzódó és elodázott alkalmazása, illetve az alkalmazási módszerek révén való átértelmezése.
2. A gazdasági gondok, a pénzhiány:
- Pénzügyi megszorítások (maga az új törvény alkalmazása sokkal többe kerülne, mint a korábbi oktatási rendszer); fejkvóta rendszer rossz alkalmazása.
3. Centralizáció
- A minisztériumi, és azáltal a tanfelügyelőségi centralizmus és bürokrácia óriási növekedése; - Pedagógusok leterhelése korábbi terhelésükön túl, főleg központi eredetű feladatokkal, uniformizált, s ezért helyben bonyodalmasan alkalmazható tennivalókkal; uniformizált, ezért egységesen csak sok igazságtalansággal alkalmazott mércékkel - Iskolaigazgatói pozíciók versenyvizsgájának évek óta való halasztása
- Oktatói kinevezések centralizációjának fenntartása; iskolák kiszolgáltatottsága ennek.
4. Szakmai problémák
A közelmúltban a tanárképzés visszáságai miatt, a tanári státust (javadalmazás, presztízs, közmegbecsülés) hátrányosan érintő gazdasági és társadalmi tényezők miatt, sőt bizonyos nézetek szerint a kommunikációs és kulturális generációváltás folytán is, az oktatásunk szakmai tartalmi vesztességekkel, azaz rosszabbul felkészült, hiányos tudású tanulóval jár jelenleg.
Ezek miatt a következő évben a közoktatás ügyeiben tevékenykedő összes politikussal, képviselővel, civil vezetővel egyeztetve el kell készíteni a lehetséges jogszabály-kezdeményezések, rendelet-tervek, orvosolnivaló helyzetek konkrét, operatív listáját és előkészíteni azokat a megoldási stratégiákat, amelyeket az érdekképviselőetek kötelezően követnek. Ez a következő idült gondokat kell, hogy érintse:
1. új tantervek ügye:
Az új tantervek késve, lassan alakulnak ki. Első körben számba kell venni, hogy tantárgyanként hol tart a tanterv-készítés, mit kell erről kommunikálni az érdeklődő szakmának, és melyek a hátralevő sürgős teendők.
2. tankönyvkiadás ügye (ezen belül: a tankönyvlicitek ügyei): A tankönyvek késése, a licitek bonyolítása nyomán ki kell dolgozni egy rövidtávú tervet, mind a tankönyv-helyzet, mind pedig a segédanyagok kapcsán. Egy kimutatást kell készíteni a pillanatnyi helyzetről, ezeket kommunikálni kell a szakma felé, mert igény van rá. Ki kell dolgozni az érintett, potenciálisan licitáló kiadókkal való egyeztetés módjait.
3. iskolaigazgatók versenyvizsgájának ügye
Várhatóan, hosszú késés után 2015 őszére meghirdetik az iskolaigazgatói állásokat; ezekre fel kell készülni (formai megfelelések helyzetének feltérképezése).
4. szakiskolák ügye
A helyi (és ebből levezethető országos) tervekben el kell készülnie a tervezett, szükséges szakiskolák térképének (hálózatának), pontos, adatokban gazdag elképzelésekkel.
5. Iskolabusz-rendszer visszásságainak megoldása
A törvényi is bürokratikus okok elhárítása, az önkormányzatok pénzügyi mozgásterének (vagy az iskolaközpontok) növelése.
6. országos versenyek hátrányai kisebbségi oktatás terén; ezek orvoslása: Az országos vetélkedők túlzott központosításának révén megoldásokat kell találni, közösen az államtitkársággal a következő problémákra (amik az országos felmérők problémái is) - a fordítások problémája
- a kidolgozásra rendelkezésre álló idő ügye
- a pontozás, értékelés ügye
7. összevont (szimultán) falusi elemi iskolák ügye, különös tekintettel az előkészítő év problémáira: Az előkészítő év tanterve és eszköztára problémás; bürokrácia és a „külső vezérlésű” tanrendek jellemzik, a tanítókat megkötik a központi részletes tervek és előírások, munkájukat hátráltatják. Ha szükséges, alternatív jogszabály-tervezetet kell kidolgozni.
Transindex.ro
2014. október 14.
Azért kell harcolni, hogy a magyar oktatás fennmaradjon
Interjú Balázs Dénes besztercei főtanfelügyelő-helyettessel és Deák Zoltán kisebbségügyi szaktanfelügyelővel
Balázs Dénes főtanfelügyelő-helyettes és Deák Zoltán kisebbségekért felelős szaktanfelügyelő olyan helyzetekkel szembesül Beszterce-Naszód megyében, mint a jó diákok „elvándorlása” más megyék oktatási intézményeihez, magyar gyermekek átiratása román osztályba, szomszédos települések közötti sértődöttség kihatása a magyar oktatásra, a szakképzett pedagógusok hiánya, tankönyvbeszerzési gondok.  
A nehézségek ellenére a két szakember elkötelezett célja a magyar oktatás fenntartása és biztosítása a megyében.
Balázs Dénest és Deák Zoltánt az RMDSZ javaslatára nevezte ki a tanügyminiszter az említett tisztségek betöltésére, hivatalukat szeptembertől vették át. A romániai centralizált oktatási rendszerben a megyei tanfelügyelőségek a vonatkozó jogszabályokat, a tanügyminisztérium határozatait, rendeleteit, döntéseit továbbító, gyakorlatba ültető, valamint azok végrehajtását ellenőrző regionális oktatási irányítási szervek. Rövid beszélgetésünk során kiderül, hogy milyen új feladatokkal néz szembe a két tanfelügyelő, milyen változásokra számíthatunk, milyen az aktuális oktatási helyzetkép a megyében, és milyen terveik vannak a jövőre nézve.
ZOLTÁN-SIPOS TÍMEA
Szabadság (Kolozsvár)
2014. október 17.
Belföli hírek
Brüsszel bepereli Romániát
Az Európai Bizottság tegnap bejelentette, hogy bepereli Romániát az Európai Unió Bíróságán, mivel az ország nem tartotta be a bányászatból származó hulladékokra vonatkozó uniós törvényeket a Krassó-Szörény megyei Újmoldova településen levő Boşneag zagytározó esetében.
A 102 hektáron elterülő derítő medencében réz és cink kitermelése során keletkező bányahulladékot tárolnak, és az ebből felszálló mérgező por jelentősen veszélyezteti az emberek egészségét és a környezetet. A zagytározó majdnem teljesen elhagyatott – tudatja az EB közleménye, amely arra is emlékeztet, hogy Románia vállalta, intézkedni fog, és megoldja ezt a gondot, de nem haladt előre az ügyben. Az EB a kockázat súlyosságát figyelembe véve és Janez Potočnik környezetvédelmi biztos javaslatára indít pert, mert biztos akar lenni abban, hogy az ország sürgősen meghozza a szükséges intézkedéseket. A román állam az intézkedések késlekedését azzal magyarázza, hogy a zagytározó felett nincs ellenőrzése, a Moldomin részvénytársaság pedig csődeljárás alatt áll. Az 1965-ben Románia második legnagyobb réztartalékának kitermelésére alapított állami bányavállalat a rendszerváltozás után egyre kevésbé volt jövedelmező, idén megpróbálták privatizálni, de szeptemberben a szerb üzletemberek által ellenőrzött svájci Mineco bejelentette, hogy már nem tart igényt rá, így jövője kilátástalan. A zagytározó semlegesítésére a külügyminisztérium keretében működő kormányközi szakértői bizottságnak kell megoldást találnia.
Tömeges a polgármesteri migráció
Alaposan átrendeződött Beszterce-Naszód megye politikai térképe az elmúlt hetekben: a pártváltást megengedő sürgősségi kormányrendelet hatására a polgármesterek egyharmada átigazolt. Tegnap – egy nappal az önkormányzati képviselők politikai migrációját lehetővé tevő határidő lejárta előtt – az SZDP-nek tízzel több polgármestere van, miközben a DLP elöljáróinak felét elveszítette, az NLP pedig az összeset. A megye 62 polgármestere közül 35 az SZDP-haladáspárt-KP szövetséghez tartozik, a DLP 26-ból 13-mal maradt, a Liberális Reformpárthoz 11 településvezető tartozik (ebből 9 az NLP tagja volt), van még két független (egyikük Dan Diaconescu pártját hagyta ott) és egy RMDSZ-es polgármester. Az NLP az összes polgármesterét elvesztette.
Házkutatások erdélyi megyékben
Csütörtök reggel a rendőrség 14 házkutatást tartott adócsalással és pénzmosással gyanúsított Kolozs és Beszterce-Naszód megyei cégeknél és magánszemélyeknél. Az akcióban 70 rendőr vett részt, de a hírszerzés is besegített információkkal és műszaki eszközökkel. Hét gyanúsított személyt vittek kihallgatásra, akik építkezési anyagokkal folytattak belföldi és külföldi kereskedelmet; az államnak okozott kár megközelítőleg 40 millió lejre rúg. A rendőrök könyvviteli iratokat, bankkártyákat, pecsétnyomókat vittek el.
Könnyítenek az önkormányzatokon
Mentesíti az önkormányzatokat a csatornázási munkálatok alkalmával kifizetett éves úthasználati bérlési díjak alól az a szerdán megjelent rendelet, amelyet Korodi Attila környezetvédelmi miniszter javaslatára fogadott el a kormány. A Környezetvédelmi Ágazati Operatív Programon, valamint a Környezetvédelmi Alapon keresztül finanszírozott csatornázási és vízvezetési munkálatok jelentősen terhelték az önkormányzatokat, hiszen évente akár több tízezer eurót is ki kellett fizetniük úthasználatra az országos útügyi és autópálya-társaságnak. Az RMDSZ minisztere szerint a bérlési díjak fölöslegesen terhelték az önkormányzatok költségvetését, emiatt kevesebb munkálatot is szerződtek le. „A díjszabási rendszer a csatornázási és vízhálózat kiépítésére szánt európai pénzalapok lehívásában okozott fennakadást, de akadályozta a települések fejlődését is azáltal, hogy a beruházások nem haladtak kellő ütemben. A vízhálózat és csatornázási munkálatok finanszírozására szánt, a jelenlegi európai uniós költségvetési ciklusban elkülönített pénzeket jövő év végéig lehet elkölteni. Fontos tudni: amit nem sikerül felhasználni, attól elesik Románia”– magyarázta az RMDSZ politikusa. A következő tervezési ciklusban sokkal kisebb összegeket különítenek el hasonló munkálatokra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 31.
Beszélgetés Hegedüs Csillával, a művelődési tárca örökségvédelmi államtitkárával
Folytatódik a száz erdélyi műemlék helyreállítása
Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár nyitotta meg Déván az erdélyi diákság körében meghirdetett Örökségünk őrei program harmadik évadját. Az ünnepélyes és egyben fiatalos, kötetlen hangulatú megnyitót követően beszélgettünk a mozgalommá nőtt örökségvédelemről, illetve a minisztériumi támogatással zajló műemlék-felújításokról.
 – Az Örökségünk őrei program egyik ötletgazdája és fővédnökeként többször jelen volt már a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum rendezvényein, és mindig elismeréssel nyilatkozik az itteni diákok lelkesedéséről, eredményes munkájáról. Mennyire sikerült ezt a programot kiterjeszteni más megyékre is?
– Tavaly az aradi Csíky Gergely Főgimnázium is bekapcsolódott a programba és van már egy-két örökbefogadott műemlék Temes, Fehér, Szeben és Beszterce megyében is. A Déván megtapasztalt rendkívül pozitív hozzáállás nyomán igyekszünk minden évben olyan iskolatársításokat kezdeményezni, melynek során a dévai tapasztalat eljuthat más erdélyi tanintézményekbe is. Nagyon sok múlik a pedagógusokon, hiszen ők indítják, ők irányítják közvetlenül az egész programot. Szerencsénk volt Déván, Nagyenyeden és Aradon is, mert a pedagógusok ráéreztek a program közösségépítő, identitáserősítő erejére, jövőbemutató jellegére.
– Arad megyében tavaly Hunyadhoz hasonló lelkesedéssel kapcsolódtak be a diákok a programba. Idénre maradt-e a lendület?
– Úgy tűnik, hogy ahol sikerül elvetni a magot, ott már folyamatos a növekedés. Igaz az is, hogy Winkler Gyula EP-képviselő tavaly az aradi nyertes csapat számára is felajánlotta a brüsszeli tanulmányutat és ennek azért jelentős mobilizáló ereje van. Idén a nagyenyedieknek szól a felajánlás. De azon gondolkodunk, hogy jó lenne erdélyi szinten megszervezni egy örökségvédelmi nyári tábort, melybe minden megye legügyesebb csapata meghívást kapna. Ennek további pozitív hozadéka lenne. A különböző vidékek diákjai találkoznának és megismernék egymás törekvéseit, az örökbefogadott műemlékeket.
– Az örökségvédő program kapcsán is gyakran kerül említésre Vajdahunyad, illetve Déva vára. Mindkettő évek óta felújítás alatt áll. Körvonalazódik-e már egy határidő, amikorra e jelentős műemlékek teljes pompájukban nyitják meg kapuikat a látogatók előtt?
– Azért ezek a várak eredetileg sem két perc alatt épültek föl. Valószínűleg tehát egy hosszú folyamat még, amíg sikerül befejezni a teljes helyreállításukat. Sajnos azok után, hogy 2010 és 2012 között Kelemen Hunor kulturális miniszter nagyon komoly pénzalapot különített el örökségápolásra, hiszen száz magyar vonatkozású műemlék helyreállítása kezdődött el, az utóbbi két évben jóformán lenullázták ezt az összeget. Az idén megpróbáltuk újraindítani ezt az átfogó projektet. Sikerült is néhány helyszínen. Másutt még nem, merthogy az idei költségvetésben is minimális összeg volt jóváhagyva az örökségvédelemre. Idén már megpróbáltuk támogatásban részesíteni Vajdahunayd, illetve Déva várát is. Viszont az a gond, hogy egyik műemlék esetében sincsenek készen a helyreállítási tervek. Vajdahunyad váránál például egy 15-20 évvel ezelőtt összetákolt dokumentáció alapján folynak a helyreállítási munkálatok, ami sok esetben többet árt, mint használ. Én nagyon remélem, hogy a tervezési folyamat beindul, és az azt jelenti, hogy jövő év végén akár neki is lehet kezdeni egy valóban átfogó és szakszerű felújításnak. Déván pillanatnyilag a vár jelentős részét uniós alapokból újítják fel, de a projekten kívül eső részekre a tárca is megpróbál anyagi támogatást nyújtani. Tehát azt hiszem, rajta vagyunk a jó úton. Kelemen Hunor jövőre is a 2012-es szintű jelentős összeget hagyta jóvá műemlék-felújításra, nagyon reméljük, hogy ez így is marad és akkor teljes erővel tudjuk újraindítani a tevékenységet.
– Milyen jelentősebb erdélyi műemlékek élveznek prioritást a helyreállítási törekvésben?
– Igyekeztünk konzultálni történelmi egyházaink képviselőivel, hiszen erdélyi épített örökségünknek a legjobb ismerői közé tartoznak. De megkérdeztünk minden megyei, területi szervezetünket is, az így kapott információk alapján állt össze három évvel ezelőtt az a száz műemlékes lista, amit gyakorlatilag prioritásként emlegetünk, és aminek helyreállításához minisztériumi szinten is igyekszünk pénzalapot biztosítani. Hunyad megyét illetően természetesen prioritást élvez a vajdahunyadi és dévai vár, valamint a sarmisegetusai dák erődítmény. Utóbbi ugyan nem magyar vonatkozású, de UNESCO-örökségként mindenképp figyelemreméltó műemlék, aminek helyreállítása jelentős mértékben növelheti a térség kultúrturizmusát és ez a magyar közösséget is pozitívan érinti. A prioritások közt szerepel továbbá az őraljaboldogfalvi templom és hát a szomszédos megyékben is említésre méltó a gyulafehérvári székesegyház,  a temesvári múzeum épülete, ami szintén magyar vonatkozású műemléképület. És hát Erdély-szerte sorolhatnánk, hiszen Kolozs, Bihar, Szatmár megyékben, illetve a Székelyföldön is számos magyar érték került fel a  prioritási listára, amiknek reményeink szerint jövőre el is kezdhetjük a helyreállítását.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2014. november 4.
Erdélyben tarolt Johannis (Államfőválasztás)
Nem hoztak számottevő változást a vasárnapi államfőválasztás első fordulójának kimenetele kapcsán a tegnap nyilvánosságra hozott végső eredmények. A Központi Választási Iroda adatai szerint Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök mintegy tízszázalékos előnnyel (40.33 százalék) zárta az első fordulót Klaus Johannis nagyszebeni polgármesterrel, az ellenzéki Keresztény-Liberális Szövetség jelöltjével (30.44 százalék) szemben. A tegnap közzétett eredmények a többi jelölt sorrendjén sem változtatnak. Érdekes ugyanakkor a két döntőbe került jelölt támogatottságának megoszlása megyénként, mely szerint Johannis mögött az erdélyi, partiumi és bánsági megyék sorakoznak fel, míg Pontát a Kárpátokon kívüliek támogatják.
A Központi Választási Iroda által nyilvánosságra hozott eredmények az exit poll-adatokhoz képest annyiban térnek el, hogy biztossá vált, az első forduló harmadik helyezettje Călin Popescu Tăriceanu, a Szociáldemokrata Párttal együttműködő, új liberális pártot szervező szenátuselnök 5,46 százalékkal. Tăriceanu vasárnap még szoros versenyben volt a Népi Mozgalom Párt elnökével, Elena Udreával – akinek alakulatát a távozó Traian Băsescu államfő támogatja. Udrea a voksok 5,17 százalékát szerezte meg. Ötödik a függetlenként induló Monica Macovei néppárti EP-képviselő lett 4,51 százalékkal, míg a hatodik helyen Dan Diaconescu populista médiamágnás végzett 3,94 százalékkal.
Ami a magyar jelölteket illeti, a 98,3 százalékos feldolgozottságnál Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és államfőjelöltje a szavazatok 3,6 százalékát (327 918 szavazat) kapta meg, míg Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje a voksok 0,58 százalékát (52 809 szavazatot). Az RMDSZ számításai szerint Erdély-szinten Kelemen Hunor 84 százalékot, Szilágyi Zsolt pedig 16 százalékot szerzett, a Néppárt ehhez képest 14 százalékot jelentett be saját jelöltjét illetően. A többi román jelölt közül az idegengyűlölőnek tartott Nagyrománia Párt alapító elnöke, Corneliu Vadim Tudor 3,65 százalékot szerzett, illetve Teodor Meleşcanu független jelölt, a Külföldi Hírszerző Szolgálat volt igazgatója valamivel több, mint egy százalékot kapott. A döntőbe jutott két jelölt – Victor Ponta és Klaus Johannis – a leadott szavazatok alapján elég markánsan megosztja az országot, előbbire a választási iroda alkalmazottjai szerint elsősorban a Kárpátokon kívüli megyékben voksoltak – kivételt képez Hunyad megye –, míg Johannisra a bánsági, partiumi és erdélyi megyékben szavaztak többen, leszámítva Hargitát és Kovásznát. Johannist a legnagyobb arányban Szeben megyében támogatták, itt a rá leadott szavazatok megközelítették az összvoksok 70 százalékát, míg Ponta nem érte el a húsz százalékot. A nagyszebeni polgármester emellett Beszterce-Naszód, Arad, Temes, Brassó, Maros és Bihar megyében ért el jelentős eredményt. A végső adatok szerint egyébként Pontára mintegy 3.5 millióan, míg Johannisra 2,672 millióan voksoltak az urnákhoz járult közel 9 millió 584 ezer szavazóból.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 4.
Ponta, Iohannis, Kelemen és Szilágyi szereplése erdélyi megyékben
A Kárpátokon túli területeken Victor Ponta egyértelmű győzelmet aratott az államelnöki választás első fordulójában, az erdélyi megyékben azonban – Hunyad és Krassó-Szörény kivételével – Klaus Iohannis került az első helyre.
Kolozs megyében Iohannis első 42,53, Ponta második 23,79%-kal.
Kelemen Hunor a szavazatok 7,58 százalékával a 4. helyen végzett.
Fehér megyében: Iohannis 52,57%, Ponta 27,43. Kelemen Hunor a voksok 2,37 százalékát kapta.
Bihar megye: Iohannis – 37,31%, Ponta – 32,24%, Kelemen Hunor – 11,8%, Szilágyi Zsolt 2,65 százalék.
Szatmár megyében Iohannis 32,37%-ot ért el, Victor Ponta 31,63%-ot, Kelemen Hunor 18,69%-ot, Szilágyi Zsolt 1,97%-ot.
Szeben megyében Iohannis több mint 50 százalékkal előzte meg Pontát az első fordulóban: Iohannis 69,87, Ponta 19,35 százalék. Kelemen Hunor 1,10%-ot kapott.
Van Erdélyben két olyan megye is, amelyben a RMDSZ jelöltje, Kelemen Hunor került az első helyre:
Kovászna megyében 50,41%-kal Kelemen jött ki győztesként, Iohannis a második 14,96 százalékkal, a harmadik helyen Victor Ponta végzett 13,69 százalékkal. Szilágyi Zsoltra, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltjére a résztvevők 9,90% szavazott.
Hargita megye az egyetlen, amelyben az első két helyen a két magyar államfőjelölt végzett. Első Kelemen 62,97%-kal, a 2. helyen Szilágyi Zsolt áll 10,9%-kal. A harmadik Klaus Iohannis, 10,76 százalékkal, Victor Ponta, negyedik helyezettként 8,13% százalékot kapott. Hargita megyében az állandó szavazási listákon szereplő 270 282 személy közül 119 120-an mentek el szavazni, és 116 521 érvényes szavazatot adtak le.
Beszterce-Naszód megyében Iohannis 44,68, Ponta 36,28%-ot ért el.
Brassó megyében Iohannis 38%-kal lett az első, Ponta 31%-kal a második.
Maros megyében Iohannis 32%-ot, Ponta 26,49%-ot kapott. Nincs adatunk a magyar jelöltek szerepléséről. 
Nyugati Jelen (Arad)
2014. november 15.
A magyar szórvány napja
2011 óta november 15., Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapja a magyar szórvány napja. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nagyváradi kongresszusa a Hunyad és a Kovászna megyei tisztségviselők javaslatára 2011. február 27-én határozatot fogadott el, amelyben november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapját a magyar szórvány napjává nyilvánította. Amiatt döntött így, mert az anyaország határain kívül tömbben, kisebbségben és szórványban élő magyarok sajátos gondokkal küszködnek, s közülük is a szórványban élők a legveszélyeztetettebbek.
Első alkalommal 2011. november 12-13-án az erdélyi központi ünnepségek helyszíne a Hunyad megyei Déva volt. Az RMDSZ szórványkonferenciájának központi gondolata az volt: fel kell mérni a szórványban élő romániai magyarság valós helyzetét, hogy megőrizhesse identitását, s hogy fékezni lehessen az asszimilációs folyamatot. A résztvevők megállapították, hogy a szórványkollégiumok létrehozása, működtetésük és fejlesztésük segítése, a magyar diákok ingázását vagy bentlakását lehetővé tevő programok, valamint az ezekhez kapcsolódó, a tanárok ingázását segítő támogatások jelentős mértékben hozzájárulnak az anyanyelvű oktatás beindításához és megerősítéséhez olyan térségekben, ahol a magyar nyelvű oktatás feltételei nem biztosítottak. A dévai megyeháza előtti téren emlékoszlopot avattak Barcsay Ákos erdélyi fejedelem tiszteletére, a kétnapos rendezvénysorozatot kulturális események, színházi és filmelőadások, kiállítások gazdagították.
Az ünnep alkalmából alakult meg Brassóban 2011. november 13-án az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szórványtanácsa is, amelynek alapjait a 2011. májusi temesvári Szórvány és nemzetépítés című konferencia rakta le. A naphoz kapcsolódóan 2011. november 22-én Budapesten a Parlamentben megalakult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportja is.
A 2012. évi rendezvények során az RMDSZ vezetői emléktáblát avattak Áprily Lajos brassói szülőházán. 15-én Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a magyar szempontból szórványnak minősülő kilenc erdélyi megye képviselőinek és az RMDSZ szakpolitikusainak részvételével rendezett konferencián bejelentette, hogy két évtizedes stratégiaírás után a szórványmentésben eljött a pragmatikus cselekvés ideje. A szövetség szórványmenedzser-szolgálatot indított, 14 szórványkollégium működését támogatja és a Székelyföld - szórvány partnerség kiépítésével próbálja megakadályozni a településeiken tíz százalék alatti arányt képviselő, elszórtan élő magyarok beolvadását a többségi nemzetbe. Az RMDSZ műemlék-örökbefogadási programot is indított az erdélyi magyar kisközösségeknek, elsőként a brassói Áprily Lajos Főgimnázium küldöttsége vehette át Kelemen Hunortól az Örökségünk Őre címet, amiért az iskola jelképesen örökbe fogadta az 1913-ban megsemmisült brassói millenniumi emlékmű megmaradt darabját.
2013-ban a magyar szórvány ünnepe kiterjedt az egész Kárpát-medencére: erről a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottsága határozott 2013 májusában. A magyarországi központi eseményt november 12-én Budapesten, a Magyarság Házában tartották. A résztvevők szakmai konferencián tekintették át az erdélyi, a vajdasági, a felvidéki és a kárpátaljai szórványstratégiákat, a szórványban folyó oktatást és nyelvoktatást, az asszimiláció jelenségét és a szórványkollégiumok helyzetét. A Kárpát-medencei magyar szórvány napja gálaműsorral zárult Csángó kultúra - élő értékeink címmel, és a látogatók megtekinthették Az elhagyott idő - 33 év a moldvai csángók között című gyűjteményes fotókiállítást, amelyet Csoma Gergely munkáiból állítottak össze.
Az ünnep alkalmával 2013-ban az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) több mint ötven helyszínen tartott rendezvényt és ültetett fát. Toró T. Tibor EMNP-elnök Kolozsváron kijelentette: a szórvány kérdését távol kell tartani a pártpolitikától, de valamennyi politikai szervezetnek felelőssége a szórvánnyal foglalkozni. Az EMNP szemléletében a szórványközösségek a nemzet határait jelzik. "Évről évre megnézzük majd a nemzethatáron ültetendő fákat, és számba vesszük a 'határőröket', segítünk nekik abban, hogy el tudják végezni a szolgálatot" - mondta.
Az RMDSZ 2013-ban Nagyenyeden bemutatta azt a kiadványát, amely a 2009-ben indított Székelyföld - szórvány partnerség addigi eredményeit összesítette. Elhangzott, hogy Kovászna megye Hunyad, Szeben, Brassó és Fehér megye szórványközösségeit gondozza, Hargita megye Beszterce-Naszód és Temes megye, valamint a Fehér és Kolozs megye határvidékének számító Aranyosszék szórványközösségeibe viszi a programokat. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tartott tanácskozáson Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy "semmiféle ellentét nincsen és nem is lehet a tömb és a szórvány érdeke között. A kettő kiegészíti egymást." Az egymásrautaltság példájaként az Összetartozunk programot említette, amelynek keretében a székelyföldi önkormányzatok a szórványnak szánt programokat támogatnak.
A 2014. évi, negyedik magyar szórvány napja alkalmából - a magyar nyelv napjával összevontan - csütörtökön konferenciát tartottak a budapesti Magyarság Házában. Az előadók a nemzeti identitás sarokköveként említették a nyelvkérdést, az asszimilációt pedig a szórványban élő magyarság legnagyobb ellenségeként, amely ellen közös gondolkodással lehet fellépni. Erdélyben 2014-ben Szeben megye lesz a házigazda, Déva, Brassó és Nagyenyed után most Medgyes és Nagyszeben ad otthont az itteni központi rendezvényeknek. Medgyesen a Városi Művelődési Ház Traube termében tart szórványkonferenciát az RMDSZ, majd a nagyszebeni Thália Színházban gálaműsorral zárul a központi program.
nagykaroly.szatmar.ro
2014. november 17.
Voksnapi szabálytalanságok, felfedett RMDSZ-kampányolás
Miután az államelnök-választás második fordulóját megelőző időszakban többször kiderült, hogy az RMDSZ pártatlanságát hangsúlyozó nyilatkozatai ellenére burkoltan Victor Pontának, a kormánykoalíciós partner Szociáldemokrata Párt (PSD) miniszterelnök-államfőjelöltjének kampányol, a hétvégén a szövetség polgármestereit is kortesmunkával bízták meg.
Az Erdély.ma portál megtudta, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének ügyvezető elnöke, Bíró Barna Botond november 10-én egy elektronikus körlevelet juttatott el a környékbeli polgármesterekhez, amelyben arra biztatta az elöljárókat, hogy „a november 7-ei polgármester-találkozón a megbeszéltek alapján” nyomtassák ki és írják alá az ügyvezető által csatolt szöveget, melyben a választópolgárokat arra biztatják, hogy ne szavazzanak Klaus Johannisra.
Bíró Barna Botond arra kérte az udvarhelyszéki polgármestereket, hogy a felhívást sokszorosítsák, és szórják a településeken.
„Számunkra jó választás csak egy van. Mert az a szász származású román ember, aki a nevét is megrománosította, eleve azzal kezdte, hogy megtagadta saját múltját. Továbbá figyelmen kívül hagyva a történelmi tényeket, meggyőződésesen állítja, hogy autonómia, nemhogy Erdélyben, de még a szász székekben sem létezett” – olvasható többek között az említett felhívásban, amely hosszasan sorjázza „az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának köszönhető” megvalósításokat is.
„Közösségünk érdeke, hogy megőrizzük a magyarság érdekképviseletének, az RMDSZ-nek a kormányzati pozícióját, hogy ezáltal az elkezdett fejlesztéseket folytathassuk, újakat indíthassunk el, hogy rólunk nélkülünk döntést ne hozhassanak” – írja a szövetség felhívásában.
A vasárnapi voksnapon egyébként több erdélyi településen jeleztek választási rendellenességeket. A Nemzeti liberális Párt (PNL) sepsiszentgyörgyi vezetője feljelentést tett a rendőrségen és a megyei választási irodánál a megyeszékhelyi ortodox katedrális egyik nyugdíjas pópája, Corneliu Bujoreanu ellen, aki a vasárnapi istentisztelet után arra buzdította a híveket, hogy a román és ortodox jelöltre szavazzanak.
A feljelentés szerint a nyugdíjas pópa azt állította, hogy a másik államfőjelölt megegyezett a magyarokkal, hogy elszakítsák Erdélyt Romániától. Mădălin Guruianu munkatársunknak leszögezte: bizonyítékokkal támaszthatja alá feljelentését.
A Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) aradi szervezete a Szociáldemokrata Párt (PSD) ellen tette feljelentést, miután kiderült, hogy a Victor Pontát támogató szervezet kampánystábja olyan szórólapokat osztogatott a voksnapon, melynek a tartalma szerint Gheorghe Falcă, a megyeszékhely ACL-s polgármetere a PSD-s államfőjelöltet támogatja. Később kiderült, a szórólapokat a környező településeken is osztogatták.
Az ACL Beszterce-Naszód megyében is feljelentést tett amiatt, hogy Oroszborgón több lakó kapujára élelmiszerrel teli csomagokat akasztottak a hajnali órákban. A településnek egyébként szociáldemokrata polgármestere van, az első fordulóban viszont az ACL jelöltje, Johannis nyert a községben.
Gyergyai Csaba, Szabó Enikő
Krónika (Kolozsvár)
2014. december 11.
Mennyire erősek a magyar civil szervezetek?
Az erdélyi magyar civil szféra címmel tartott előadást Kiss Dénes szociológus nemrég Az erdélyi magyar civil szféra helyzete és felelőssége címet viselő műhelybeszélgetésen, Kolozsváron. A Bocskai Házban megtartott minikonferencián felavatták a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének új székhelyét, amely az épület alagsorában kapott helyet.
Kiss Dénes előadásában az erdélyi magyar civil szervezetekre vonatkozó 2009-2010-es kutatásának eredményeit ismertette: 907 civil szervezetet érintett a felmérés, az adatokat telefonos lekérdezéssel gyűjtötték össze, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet megrendelésére. Az így megkapott információkat egy 2006-os felméréssel vetette egybe, melyet a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségével közösen végzett.
A szociológus első körben tisztázta, mit ért civil szervezetek alatt. A szakirodalom a civil szervezetek körét, az intézményi, szervezeti szférát inkább non-profit szektorként emlegeti, utalva ezzel arra, hogy a civil jelleg nem feltétlenül erős az érintett szervezetek jelentős részében. Egy közös van bennük: non-profit módon működnek. Előadása tehát a romániai magyarként meghatározott non-profit szervezetek köréről szólt, a továbbiakban civil szervezetekként emlegetve ezeket a szervezeteket.
A szociológus arra is kitért, mely szervezeteket határozta meg magyarként kutatásában. Azok kerültek ebbe a kategóriába, amelyek nevükben vagy céljaik megfogalmazásában magukat a magyar közösséget szolgáló szervezetek sorába sorolják, illetve amelyek magyarul, magyar közegben működnek.
A székely megyék nem jeleskednek?
Ami a szervezetsűrűségi mutatókat illeti, a listát Erdélyben Kolozs megye vezeti. A látványosan kiugró megyék közé tartoznak a szórvány megyék is (Beszterce-Naszód, Hunyad, Fehér, Temes). A nem szórvány területeken működő civil szervezetek sűrűsége Hargita megyében sem alacsony, a listán viszont Kovászna és Maros megye igencsak hátul kullog. Kiss Dénes szerint ez a jelenség viszonylag könnyen érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a szórványra sokkal inkább odafigyelnek azok, akik rendszerint a civil szervezeteket létrehozzák.
Az erdélyi magyar szervezeteket ugyanis általában a kisebbségi elit tagjai hozzák létre. A rangsor alakulásába a finanszírozás is szerepet játszik: a szórványterületek magyarsága számára nagyobb mértékben érhetők el a források, és ez oda vezet, hogy több szervezetet működtetnek. A szociológus megjegyezte, ezek a szervezetek olyan értelemben civilek, hogy civil minőségben hozzák létre őket.
Ami az erdélyi magyar szervezetek tevékenységeit illeti, ezek közül látványosan kiugrik a kultúra, a közművelődés. Második helyen az oktatás és a kutatás áll, a szociális segélynyújtás az ötödik, a jogvédelem a hatodik a sorban (az utolsó kettőt nagyon kevés szervezet vállalja fel). A szociológus megjegyezte, a képet valamelyest árnyalja, hogy a legtöbb szervezet több területen is tevékenykedik, bár sokat elárul, hogy a két kutatás közben eltelt három évben nőtt a kultúra és a közművelődéssel foglalkozó szervezetek száma.
"A kisebbségi diskurzusban elég erősen jelen van, hogy identitásmegőrző, ápoló céllal illik kulturális, művelődési tevékenységet folytatni, és egy komplex, összetett tevékenységet folytató szervezet hajlamos ezt kiemelni. Meg hát amellett sem mehetünk el, hogy a támogató rendszerek előszeretettel finanszíroznak kulturális tevékenységeket hasonló megfontolásból", jegyezte meg a szociológus.
Az erdélyi szervezetek az országos (romániai) és a magyarországi palettából is kiemelkednek, ha a leggyakoribb tevékenységet nézzük. Már Románia és Magyarország között is jelentős a különbség e tekintetben: Romániában általában véve kisebb mértékű a művelődési jellegű támogatás, mint Magyarországon. Ha ellenben például a szociális és egészségügyi profilú szervezeteket tartjuk szem előtt, az erdélyi arány az országos és a magyarországi adatokhoz képest már sokkal kisebb.
Hol állunk az európai palettán?
Kiss Dénes szerint ahhoz, hogy ezt a kérdést tisztázzuk, érdemes összevonnunk a sokféle szervezetet az expresszív-képviseleti illetve a szolgáltató szervezetek kategóriáiba. Az expresszív szervezeteket valamilyen értékrend jegyében hozzák létre. A skandináv államokra ez a típus jellemző, de ott a szervezetek alulról építkeznek, nagymértékben önfenntartóak, és nem az állami finanszírozáson múlik a működésük.
A szolgáltató szervezetek professzionálisak, az a rendeltetésük, hogy a korábban az állam által nyújtott szolgáltatások szerepét átvegyék, így leginkább a szociális szférában, az oktatásban, az egészségügyben tevékenykednek. Nyugat-Európában leginkább a szolgáltató szervezetek dominálnak, ezeket elsősorban az állam finanszírozza. A román nonprofit szférában szintén a szolgáltató szervezetek a gyakoribbak.
Az erdélyi magyar területen az expresszív-képviseleti szervezetek dominálnak, ám nem mindig alulról hozzák létre őket, és gyakran nem is önfenntartóak. Ám számarányukat tekintve még Kelet-Európában is kiemelkednek, ahol jóval kevesebb a civil szervezet mint Nyugat-Európában.
Sok szervezetünk van, mégsem vagyunk erősek?
A szociológus szerint a román és az erdélyi magyar civil szervezetek között látványos különbség van. Mint már említődött, a magyar szervezetek körében túlsúlyban vannak a kulturális, művelődési profilú szervezetek, míg a román civil szférában úgy tűnik, sokkal inkább a szolgáltató szervezetek képezik a többséget.
Ez a különbség anyagi szempontból is megnyilvánul: a kulturális jellegű szervezetek kicsik, igen gyakran önszerveződőbbek, önkéntességi alapon működnek kevés pénzzel, és kevés embert is alkalmaznak. A szolgáltató szervezetek forrásigényesebbek, nagyobb szakmai kontroll alatt működnek, és jóval gyakrabban olyan alkalmazottakkal, akik főállásban ezekben a szervezetekben dolgoznak.
"Az, hogy a magyar civil szervezetek körében túlsúlyban vannak a kulturális, míg a románban a szolgáltatók, oda vezet, hogy az alkalmazottak tekintetében a szervezetek nagy száma ellenére viszonylag kevés embert foglalkoztat állásszerűen a magyar civil szféra", nyomatékosította a szociológus.
A másik látványos különbség a két non-profit szféra között: magyar területeken a falvakban jóval nagyobb mértékben vannak jelen a magyar civil szervezetek, mint a romániai falvakban általában véve.
Mennyire tudunk együttműködni a románokkal?
Bár vannak magyarok és románok által közösen működtetett szervezetek, a magyar és a román civil szervezetek között az együttműködések viszonylag ritkák, hívta fel a figyelmet a szociológus. Ennek magyarázata abban is keresendő, hogy a támogatási rendszerek alapvetően nem az együttműködést finanszírozzák.
"Magyar esetben identitásmegerősítő céljuk van a támogatásoknak, és nem az a cél, hogy interetnikus projektek, programok jöjjenek létre. Együttműködések ennek ellenére persze vannak egy-egy nagyobb horderejű ügy kapcsán, mint például a verespataki mozgalom, melyben a hasonló célokat követő szervezetek egyaránt bekapcsolódtak", magyarázta a szociológus.
Arra a kérdésre, hogy nem teszi-e a magyar civil szervezeteket kiszolgáltatottakká, hogy leginkább a magyar államtól és a Communitas Alapítványtól kapnak forrásokat, Kiss Dénes azt mondta: "De igen, de nem amiatt, mert éppen a Communitas Alapítványról vagy a magyar államról van szó, hanem amiatt, mert a szervezetek hagyják magukat forrásfüggővé válni. Általános probléma, hogy a szervezetek célkitűzései nem feltétlenül azonosak a támogató rendszerek célkitűzéseivel. A műhelybeszélgetésen is elhangzott, hogy a finanszírozó rendszerek könnyen a klientúraépítés eszközévé válhatnak. Ez nem csak kisebbségi, hanem általános kelet-európai probléma. Gyakran még az uniós pénzek elosztását is erre fordítják. Úgy tűnik, a volt szocialista tömb elég nagymértékben így működik".
A szociológus szerint a skandináv modell attól vonzó, hogy a nagyszámú, alulról szerveződő szervezet viszonylag politikai befolyástól mentesen, nagymértékben adományokra és saját forrásszerző tevékenységekre épülve folyat kiterjedt tevékenységet.
Lemaradtunk a román mozgalmakhoz képest
Arra a kérdésre, hogy mennyire kapcsolódik össze Romániában a non-profit szféra és a civil mozgalom, illetve mennyire befolyásolja a civil mozgalmakat, hogy a civil szervezetek szférája leginkább politika- és finanszírozásfüggő, Kiss Dénes elmondta: nincs tudomása arról, hogy készültek volna Romániában magyar nyelvterületen erre vonatkozó kutatások, így válaszát ezek hiányában tudja csak megfogalmazni. 
"Mennyit hallottuk a fundraisingről, arról, hogyan szerezzünk pénzt, és mennyire ritkábban arról, hogyan kell mobilizálni embereket egy ügy elérése érdekében? Ez jelzi, hogy a civil mozgalmak terén a magyar civil élet lemaradt az utóbbi években dinamikusan felfejlődő román civil mozgalmi világhoz képest. A magyar fiatalok persze benne vannak számos mozgalomban, csak ez nem számít magyar ügynek, és úgy érezhetjük, nem is annyira érdekes, pedig a mindennapi életünk szempontjából igenis fontos dolgokról van szó", zárta mondanivalóját a szociológus.
Oborocea Mónika
maszol.ro
2015. január 5.
Marad a hatalmas bérszakadék 2015-ben is
Enyhén nőnek csupán az idei év folyamán a fizetések, miközben mindössze 0,2 százalékponttal 5,1 százalékra csökken a munkanélküliségi ráta, és a foglalkoztatottak száma 72 ezerrel 4,58 millió főre nő – derül ki az Országos Előrejelzési Bizottság (CNP) prognózisából.
Az erdélyi és partiumi megyékben átlagosan mindössze 5-6 százalékos fizetésemeléssel kell számolni. Az előrejelzések szerint a legszerencsésebbek a Vâlcea, Olt és Temes megyei alkalmazottak lesznek, akik jelenlegi bérüknél 6,7-7,3 százalékkal visznek majd többet haza.
A Temes megyeiek amúgy is igen jó helyzetben vannak, itt ugyanis az egyik legmagasabb az átlagbér országos viszonylatban, s ez az érték a 2015-ös esztendő végére eléri majd az 1927 lejt, aminél többet csak Ilfov megyében (2182 lej) és Bukarestben (2571 lej) keresnek.
Erdélyi viszonylatban Kolozs megyét nevezhetjük még kiemelkedőnek, ahol idén átlagosan 6 százalékkal bővülhetnek a fizetések, elérve az 1881 lejt. Brassó megyében eközben a 6,1 százalékos növekedés 1661 lejes, Arad megyében a 6,4 százalékos bővülés 1576 lejes, míg Maros megyében az 5,8 százalékos előrelépés 1543 lejes átlagbért fog eredményezni.
Az ország leggyengébb fizetései a 2015-ös évben a prognózis szerint Hargita megyében várhatóak, ahol az átlag 5,3 százalékos fizetésemelés is alig 1202 lejes fizetést hoz majd. Nem áll sokkal jobban Bihar megye sem, ahol 1261 lejt, azaz a tavalyinál 5,7 százalékkal többet vihetnek haza az idén az alkalmazottak.
Ha csak erdélyi és partiumi megyéket vesszük górcső alá, akkor Kovászna megye következik 1314 lejjel (5,9 százalékos növekedés), amelyet kevéssel előz meg Beszterce-Naszód és Szilágy megye a maga 1334 (5,7 százalék), illetve 1353 (5,7 százalék) lejes átlagbérével.
Szatmár megye valamivel jobb helyzetben van, de így is messze elmarad a jól teljesítő megyéktől az 1434 lejes átlagbérrel, ami 6,5 százalékos bővüléssel alakul ki. Amint arról beszámoltunk, január elsejétől 900 lejről 975 lejre emelkedett a minimálbér, aminek értéke júliustól tovább nő, elérve az 1050 lejt.
Bálint Eszter
Székelyhon.ro
2015. január 7.
Székelymészárlás ((1764. január 7.)
Előzményei A 18. században az Osztrák Birodalom keleti határán új nagyhatalom jelent meg, az orosz. Az osztrák államvezetés jogosan törekedett határai megerősítésére.
Mária Terézia királynő 1762. április 11-én Buccov Adolf tábornokot bízta meg két román és három székely határőrezred felállításával. A román ezredek szervezése Beszterce-Naszód és az Orlát vidékén gyorsan haladt, mert a határőri státus a társadalmi felemelkedést, a jobbágyságból való szabadulást jelentette. A határőrségbe toborzás a székelyek körében is eredményesen indult, de amikor megtudták, hogy ingyen kell katonáskodniuk, miközben továbbra is adófizetők maradnak, megtagadták a fegyverfelvételt. Ősi szabadságjogaik megsértését látták abban, hogy egyszerre katonáskodjanak és adót fizessenek. Miután az önkéntesség elve alapján a határőrség szervezése csődöt mondott, a katonai hatóságok egyre gyakrabban alkalmaztak kényszert. A közhangulat a határőrség szervezése ellen fordult. A székely falvakban is társadalmi ellentét, feszültség alakult ki a fegyvert felvevő székelyek és a megtagadók között. Azokat, akik beálltak a határőrségbe, limitrophusnak, azaz határőrnek nevezték. E megnevezés hamarosan a megvetés szinonimája lett, gyáva, áruló, megalkuvó jelentést nyert.
A megtorlás
Miután a székelyek szembeszálltak a sorozással, a hatóságok erőszakos fellépésre szánták el magukat. Erre jogi alapként Mária Terézia királynő 1763. október 8-ai rendelete szolgált, amely kimondta, hogy a hatóságok „semmilyen körülmények között ne engedjék munkálatuk megzavarását”. Erőszakos fellépést sürgetett Caratto Manó alezredes, aki később az első székely gyalogezred parancsnoka lett. Bethlen Miklós főkormányszéki tanácsos ellenezte a fegyveres megtorlást. Azonban a fegyveres beavatkozás mellett döntött a toborzást szervező katonai bizottság két másik tagja, báró Siskovicz József altábornagy, a bizottság elnöke és a renegát erdélyi főúr, gróf gyalakúti Lázár János.
Időközben az elégedetlen csíki székelyek 1763 karácsonyának harmadik napján a Szépvíz melletti Szalonka völgyében gyülekeztek. Január 4-én megérkeztek a háromszékiek is. Elhatározták, hogy petíciót szerkesztenek, és benyújtják a Csíktaplocán székelő katonai hatóságoknak. Az összegyűlt székelyek 1764. január 6-án részt vettek a madéfalvi vízkereszti misén. Senki nem sejtette, hogy hamarosan galád terv áldozatai lesznek, és este mindenki békésen nyugovóra tért. 1764. január 7-én éjjel négy órakor báró Siskovicz József elrendelte a katonai támadást a mintegy kétezer fegyvertelen székely lemészárlására. Az ördögi terv sikere érdekében egy korábbi napon Magdeburg kapitánnyal elkészíttette a Madéfalva fekvését ábrázoló térképet. A katonaság ennek alapján megszállta és lezárta a menekülést biztosító kivezető utcákat, majd felgyújtotta a falut, hogy az égő házak fényénél könnyebben végezzen a kelepcébe zárt emberekkel. Egyértelmű, hogy br. Siskovicz József célja az elrettentés volt. A vérfürdő megkezdését az első ágyúlövés jelezte. A támadók a fegyvertelen nép ellen tüzérséget, két ágyút is bevetettek. A jól felszerelt, kiképzett csapatok közt találjuk az Okelli-ezred ezer, a Trautmandorf-ezred háromszáz katonáját és a Kálnoky-huszárok ötven lovasát.
A meglepetésszerűen megtámadottak közül legkevesebb kétszázat, legtöbb négy-ötszáz embert gyilkoltak le. A halottak számát pontosan nem ismerjük, mert a meneküléskor sokan az Oltba fulladtak, nagy számban megfagytak a hegyekben, vagy sokan később haltak bele a kapott sérülésekbe. A fogságba kerülők számát ötszázra becsülik, őket a Mikó-várba zárták, és ott is hallgatták ki. A menekülők egy része Moldvában telepedett le, később újabb és újabb csoportok követték őket. 1775 után ők alapították a bukovinai Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Józseffalva és Andrásfalva községet.
Báró Siskovicz József altábornagy nevéhez fűződik a mondás, mely a Bűnfenyítő Bizottság 1764. március 24-i érkezésekor hangzott el: ,,A székely népen, hogy egészséges maradjon, minden évszázadban egyszer eret kell vágni. Ebben az évszázadban Siskovicz megtette Madéfalvánál.”
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. január 8.
Négy esztendő a magnitogorszki lágerben (A csernátoni Kocsis Lajos visszaemlékezései)
Napjainkra megfogyatkoztak a történelem eme gyászos korszakának tanúi, akik túlélték a második világháború utáni sztálini lágereket. A volt szovjet hadifoglyok zöme már túl van kilencvenedik életévén. Közéjük tartozik az alsócsernátoni Kocsis Lajos is, aki sok esztendő távlatából is jól emlékszik a hetven évvel ezelőtti eseményekre, és az orosz nyelvet sem felejtette el.
Katonaéveim és fogságba esésem története
1921. január 30-án születtem Csernátonban. 1942. október 26-án Gyergyótölgyesen rukkoltam be a magyar hadseregbe. Mivel az ottani kaszárnyában nem fogadtak, visszahoztak Borszékre, ahol két hónapot töltöttünk, s onnan a felső-háromszékieket Kézdivásárhelyre, az árkászszázadhoz hozták. Ott szolgáltam két évet. Kaszárnyánk a mostani bíróság mellett, a Petőfi-iskola régi épületében volt. Kézdivásárhelyről kihelyeztek ide-oda, erre-arra hordoztak. Maros megyébe kerültem, Bordosra, ahol a zsidókat gyűjtötték munkatáborba. Itt egy családhoz szállásoltak el, a férj Galíciában szolgált, az asszony két lányával lakott a házban. Nagy gazdaság volt, muraközi lovakat tartottak. Ha már a nyakukon voltam, gondoltam, segítek nekik a gazdaságban. Kora reggel felkeltem és elláttam az állatokat. Nagy borospincéjük is volt, vederszámra vittem bajtársaimnak a bort. A gelencei Lázár János volt a szakaszvezetőm. Egész nyáron ott voltam. Onnan visszahoztak Kézdivásárhelyre 1944 augusztusáig, amikor kikerültem a frontra. Ojtozba, majd Sósmezőre vittek, ahol egy robbantószázadhoz osztottak be. Az utak szélén voltak az aknakutak, csak élesíteni kellett, és az út leszakadt, hogy a muszkák ne tudjanak előrehaladni. Mi Sósmezőn voltunk, az oroszok pedig bejöttek Ozsdola felől. Megindultunk Sósmezőről Bereck felé, de már ott is bent voltak. Ki kellett kerülni őket, Lemhény, Szárazpatak érintésével a hegyeken keresztül mentünk a Kászon-völgyén át Csíkszereda felé. Amikor Csíkszeredába értünk, az oroszok már ott is bent voltak. Onnan elindultunk Maros megyébe, ahol Üvegcsűr és Idecspatak környékén három hétig állóharcba keveredtünk az oroszokkal. Egy hétig a fronton voltam, majd bevittek Marosvécsre, utána visszavittek megint a frontra, és ismét Marosvécsre kerültünk rövid ideig. Marosvécsről elindítottak, és hamarosan, 1944 októberében a muszkák fogságába estem a Beszterce-Naszód megyei Betlenben. Négy-ötezer hadifoglyot kísértek onnan az oroszok a földvári lágerbe. Román és német is volt közöttünk. Minden tíz méterre orosz őr állt. Gyalog hoztak, én félmezítláb voltam, az egyik orosz levette a lábamról a síbakancsot, s nekem adta az ő rossz bakancsát. Az egyiknek le volt jőve a talpa. Egyik nap az egyik, másik nap a másik lábamra húztam fel a jó bakancsot. Amikor megérkeztünk Földvárra, nem is mentünk be az épületbe, mert rengeteg volt a poloska. Az udvaron maradtam. Meg akartam szökni, mind az járt a fejemben, de nem ismerve a terepet, nem mertem elindulni, pedig lett volna alkalmam. Két nap után, november elsején bevagoníroztak. Voltunk vagy hatezren a szerelvényen. Irány Szovjetunió. Ukrajnán vittek keresztül, a hegyes vidéken a vonat csak lassan tudott haladni. Az egyik vagon alját a rabok kivágták, és mind megszöktek. Az oroszok csak a következő állomáson vették észre, hogy üres a vagon. A mi vagonunkba is felszállt egy orosz egy karóval a kezében, számolni kezdett, s közben jó nagyokat vágott ránk. Engem már az első percben letapodtak. Egy ötventonnás kocsiban hatvan fogoly volt begyúrva. Amikor végigszámolt, visszafelé kezdett számolni, gondoltam, ismét kapok egy adag verést. Szerencsére, másodszor megúsztam. Tizenöt napig semmit nem adtak enni, ki se nyitották a vagonajtót. Tizenöt nap után borsókonzerveket adtak fel, vizet nem, a zúzmarát vakartuk le a vagon oldaláról. A halottakat egy más vagonba rakták át, hogy legyen meg a létszám, s amikor megérkeztünk a lágerbe, ott temették el őket.
A magnitogorszki lágerben
December elsején érkeztünk meg a magnitogorszki lágerbe. Mikor megérkeztünk, még három napig a vagonokban tartottak, téli ruha nélkül, mezítláb. Csak akkor vittek a barakkokba, ahol rengeteg tetű volt, miután adtak téli ruházatot. Mindkét hónom alól marokszámra vettem ki a tetűt. 1945 tavaszáig a tetű és a poloska evett meg. Ételt naponta egyszer adtak, nem győztek főzni hétezer embernek. Nyáron egy külön- brigád szedte a labodát a mezőn, vitték a konyhára, ahol összeszecskálták, majd beletették az ételünkbe. Káposzta, a pityóka héjason, cukorrépa és murok volt az alapételünk. A pityóka, a murok, a répa télen teljesen meg volt fagyva, a silógödörből vették ki és vitték a konyhára. Tíz perc múlva kész volt az étel. Egy német bemondó mondta, hogy mikor, ki menjen ebédelni vagy a cukorfejadagot átvenni. Kéthetente orvosi vizitet tartottak. Amint valaki felerősödött, máris munkára küldték. Én egy darabig hatos kategóriás voltam, majd egyes lettem. Beosztottak az orosz nők mellé öt-hat emeletes blokkokat építeni. Az egyik kemény orosz fehérnépet Marucának hívták, ő rakta kívül a falat zsinórral, én belülről tettem a téglákat, szidott is ezért eleget, de nem értettem, hogy mit mond. Raktam, ahogy tudtam, horgasan, görbén. Amit délelőtt raktam, az délutánra mind ledőlt, nem kötött a tégla. Szidott oroszul. Azzal fenyegetett, hogy nem kapok ételt. Még egyszer megmutatta, hogy kell falazni, raktam én is, odajött, és már elégedett volt a munkámmal. Mind mondta nekem oroszul, hogy ocsiny kharaso roboti (nagyon jól dolgozol, így kell dolgozni). Az orosz nőket internálták. Kilencszáz kilométeres körzetben mind internáltak voltak. Az Urál folyón innen van Magnitogorszk, az Urálon túl már Ázsia fekszik. Szibéria. Európában laktunk és Ázsiában dolgoztunk. A lágerből vittek keresztül az Urálon a vasolvasztó kemencékhez. Télen a jégen jártunk keresztül, négy méter vastag volt a 35 fokos hidegben. Egy idő után kivettek onnan. Jöttek az egyik kolhozból azzal, hogy kell húsz ember. Csernátonból együtt voltam Makó Bélával, még velünk volt Ráduly Miklós, ő már előttem hazajött, Bulárka János, Nagyoláh Károly és Fehér Ferenc, ők már elhunytak. Jelentkeztünk Bélával, hogy legyünk szabadabbak, ne kísérjenek naponta szuronyos puskával. Már akkor jól értettem oroszul, ezért megtettek brigádosnak, és pirivoc (tolmács) is lettem. A kolhozban ökrös szánokkal szénát hordtunk olyan távolságra, mint ide Sepsiszentgyörgy. Reggel öt órakor keltünk, és éjszaka egy órakor feküdtünk le. A következő tavasz is a kolhozban ért. Ha a foglyok nem értettek meg valamit, vagy nem azt csinálták, amit nekik kiadtak az oroszok, mindig engem szólítottak, hogy tolmácsoljak. Kértem a társaimat, hogy dolgozzanak többet és szivarozzanak kevesebbet, hogy engem ne szidjanak értük. Megemberelték magukat, és délutánra elvégezték a kiszabott munkát. Az orosz nagyon elégedett volt. Már egy telet és egy egész nyarat voltunk ott. A négy év alatt a kilencezer fogolyból háromezer maradt életben, a többiek ott pusztultak el. Eljött az idő, mikor haza kellett volna szállítaniuk, mert minket, erdélyi magyarokat Gheorghiu-Dej hadisarcként adott az oroszoknak. Elég az, hogy kimentünk a kolhozba, s amíg mindent be nem takarítottunk, nem vittek vissza a lágerbe. Október elsején kerültünk vissza. Az egyik orosz katona tudatta velünk, hogy másnap nem megyünk dolgozni, egynapos pihenőt kapunk a kapitánytól. Másnap reggel kinyitotta az ajtót, és elkiáltotta magát a kapitány háta mögött, hogy smirna (vigyázz). A kapitány egy kicsit tudott magyarul, az anyja magyar asszony volt. Mondta, hogy menjünk a raktárhoz, mert kapunk jó ruhát, a konyhán pedig két napra élelmet. Megtörtént. Még nem tudtuk, hová visznek.
Hazafelé és újra itthon
Délben vagonokba ültettek, és mentünk még felfelé Cseljabinszkbe, egy másik gyűjtőlágerbe érkeztünk. Amikor megérkeztünk, nem vittek be, hanem odatettek főzőkazánokat szerelni a vagonokba. Egy Tőkés nevű korondi mondta, segít nekem. Estig ketten három kazánt be is szereltünk. Éjszaka két óra lehetett, amikor kiáltották, hogy a vagonokból senki ne szálljon le, mert a szerelvény indul Románia felé. Amikor megvirradt, láttuk, hogy szembe megyünk a nappal. Erről jöttünk rá, hogy nem hazafelé, hanem más irányba tartunk. Vigasztaltam magam és a bajtársaimat, hogy nem baj, jó az Isten, hátha egyszer hazakerülünk. Két napon át mind a nappal szembe mentünk, harmadik nap került a hátunk mögé. Erről tudtuk, hogy nyugat felé tartunk. Egy hétig utaztunk nyugat felé. Október elsején beraktak a vagonokba, és 1948. október 26-án érkeztünk meg Foksányba. Egyenesen a fürdőbe kellett mennünk, majd átadtak a románoknak. A lágerből fúvószenekarral kísértek az állomásra, de a bukaresti személyvonat nem tudott bejönni az állomásra a nagy tömeg miatt. Nagy nehezen begördült a vonat. Még azok is felszálltak, akik nem arra tartottak. Voltunk tizenhatan kézdiszékiek. Az állomásfőnök megkérdezte, hová szeretnénk eljutni. Mondtuk, Kézdivásárhelyre. Mondta nekünk, hogy menjünk be a közeli kertbe és ott várjunk. Hozott két láda szőlőt, egy jó nagy kenyeret, bort is, de az nem kellett nekünk. Szőlőből jóllaktunk. Egyszer estefelé azt mondja nekünk, hogy készülődjünk, mert jön a vonatunk. Rengetegen voltak a szerelvényen. Nem fértünk fel a kocsikba, hanem ötön felmásztunk a vagonok tetejére a gőzlyukak mellé, így mentünk Predeálig, amikor következett az alagút. Mondtam, hogy ha eddig nem haltunk meg, most biztosan ott maradunk. Szerencsénkre az alagút rövid volt, nem értük a tetejét. Másnap reggel megérkeztünk Brassóba. Egy mozdonyvezető rendes volt hozzánk, felhozott egészen Sepsiszentgyörgyig. Jelentkeztünk a hadkiegészítőnél. Bereck felé amúgy is csak este indult vonatunk. Én akkor már házasember voltam, a katonaság előtt megnősültem. Lett volna egy szekér Csernáton felé, Gyergyai Károly, az idősebb Felsőcsernátonban boltos volt, hazahozott volna, de én úgy döntöttem, hogy bajtársaimmal maradok, velük jövök. Szőcs Józsival, a fuvarossal is jöhettem volna. Nem hagytuk el egymást. Voltak velem albisiak, dálnokiak, torjaiak és szentlélekiek is. Együtt maradtunk. A bajtársaim fele leszállt az eresztevényi megállónál, mi, a többiek, a torjaiak, csernátoniak és szentlélekiek Kovászna felé kerülve két órakor érkeztünk meg a kézdivásárhelyi állomásra. Ott váltunk el, mindenki ment hazafelé.
Kézdivásárhelyről Makó Béla barátommal gyalog indultunk Csernáton felé. Jövögettünk az úton. Az akkor nem ilyen volt, mint most. Egyszer halljuk, hogy előttünk egy szekér halad, azon valaki egyházi éneket énekel. Mondta nekem Béla, hogy ez Bajka Marci hangja. Ő volt. Utol is értük a futásfalvi útnál. Leszökött a szekérről és összevissza csókolt. Nagyon örült, mivel holt hírünk jött a faluba. Mire beértünk a faluba, megvirradt. Marci mindenkit felköltött, ahol csak elhaladtunk, kiabálta, hogy két olyan embert hoz, akiknek holt hírük jött, de hála az Istennek, élnek. Makó Béla szülői házához értünk. Bementünk a kapun, a kutya Bélát nem ismerte meg. A testvére kiáltotta a nyári konyhából a kutyának, hogy fogd meg. Béla visszaszólt neki, hogy ne haraptasson meg a kutyával, mert alig vártuk, hogy hazaérjünk. Nem tudott megszólalni, némán öleltük egymást. A szülei szintén így jártak, negyedóráig nem jött ki hang a szájukon. Néztük egymást, majd összevissza csókoltuk egymást. Addig beszélgettünk, míg kilenc óra lett. Csak apám élt akkor. Elindultam én is hazafelé. Délre még nem értem a szülői házhoz, körülvett a nép, mesélni kellett. Szegény apám is hat évig volt orosz fogságban. Én csak négy évig voltam hadifogoly két magnitogorszki lágerben és a kolhozban, két évig pedig katona. Elegem volt abból az életből. A testvérem összeszólalkozott a feleségemmel, s ezért hazaköltözött Felsőcsernátonba. Máthé Péternél szolgált akkor. Elindultam találkozni vele. Anyósom egyedül volt otthon, és mondta, hogy a mezőn van, csak este kerül haza. Egy kanapén ültem, amikor bejött az ajtón. Ő sem tudott megszólalni egy darabig, csak nézett. Nagy sírva a karomba borult és csókolt. Azt hitte, hogy soha többé nem lát. Nagy volt az örömünk. Leült mellém a kanapéra, s akkor mondtam neki, hogy soha többé nem hagyom el. Visszaköltözött hozzánk, s nekifogtunk gazdálkodni. A kollektivizálás után erdész is voltam vagy tizenhét évig.
Lejegyezte: IOCHOM ISTVÁN
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. január 23.
Anya helyett anya lenni
Zsurzs Angéla több mint tíz éve él Csíkszeredában, és bár még nem édesanya, jelenleg hét gyermek gondját viseli. Büszkén mutatja a „családi fotókat”, lelkesen mesél kicsiről és nagyról. – A Szilágyságban születtem, tizenkét évvel ezelőtt a munkám sodort ide, akkor Gergely Istvánon, a Tisztin keresztül kerültem Csíkszeredába. Ezt megelőzően egy évet Beszterce-Naszód megyében dolgoztam egy ottani Csibész-háznál, Csíkszeredában pedig szintén a Csibész Alapítvány egy házához kerültem, amely a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság fennhatósága alatt van. Hat évvel ezelőtt volt egy újabb, ezúttal kisebb változás az életemben, elvállaltam a gyermekvédelmi igazgatóság kettes számú családi típusú elhelyező központjának a vezetését.
– Elhagyott gyerekek gondját viseli, noha más területen tevékenykedett. Könnyen hozta meg a döntést a váltás mellett?
– Hirtelen hozok döntéseket, és érzem belülről, hogy mit kell tennem. Korábban teljesen más területen dolgoztam, tanultam. Öt nap állt a rendelkezésemre, hogy egy teljesen új lehetőséget elfogadjak, ezek voltak a gyerekek. Szinte a semmire igent mondtam, otthagytam a munkámat, váltottam, és elmentem Beszterce-Naszód megyébe, majd egy év után felajánlották a csíkszeredai munkát. Mindig nagyon szerettem a gyerekeket, és szerettem volna velük foglalkozni. Tizenkét évvel ezelőtt sok mindent másként gondoltam, de beledobtam magam, és teljesen jól alakult. Az is nagy váltást jelentett számomra, hogy amíg az első otthonban kicsi gyerekek gondját kellett viselni, itt egyből serdülőket kaptam.
– Hogyan zajlik egy napjuk?
– Én hét gyermekkel a gyermekvédelmi igazgatóság hármas számú központjához tartozó családi házban lakok, Csibész-háznak ismerik Somlyón. A legkisebb gyermek két éves és nyolc hónapos, aztán vannak első, harmadik és negyedik osztályosak, hárman pedig egyetemisták. Van két nevelő kollégám, akik naponta váltják egymást, illetve egy szakácsnő. Ők hárman nem laknak velünk, csak napi rendszerességgel jönnek. Reggel hétkor ébredünk, elviszem a gyerekeket iskolába, aztán számomra kezdődik az irodai munka, a kicsihez jön a nevelő, aki reggel nyolctól este kilenc óráig van a gyerekekkel. Délután tanulás, szabad foglalkozás zajlik a nevelővel, este kilenctől pedig én vagyok a gyerekekkel, hétvégén pedig, szombat déltől hétfő reggelig együtt vagyunk. De persze ha napközben otthon vagyok, nem tudom kivonni magam a napi tevékenységekből, a pici gyerek állandóan ott van körülöttem.
– Mennyire szoros a kapcsolata a gyerekekkel?
– Anyukámnak szólítanak a kicsik, ez sokat elárul. Egyébként számomra ez nem jelent gondot, viszont ahogy nőnek, beszélünk arról, hogy nekik van édesanyjuk, és én a nevelőanyjuk vagyok. Erről beszélni egy majdnem három évesnek még túl korai, így számára én vagyok az anyuka. Érzem egyébként, hogy oszlopnak tekintenek, bizalommal fordulnak hozzám. Igyekszem, hogy anyjuk helyett anyjuk legyek. Sajnos nem vagyok én még édesanya, de bízom benne, hogy hamarosan az leszek. Nem tudom, a saját gyerekkel hogyan bánnék, de azt igen, hogy ezeknek a gyerekeknek a lehető legjobbat akarom.
– A gyerekek testvérként viszonyulnak egymáshoz?
– Ragaszkodnak egymáshoz. A nagyok sokszor elviszik a kicsiket sétálni, foglalkoznak velük, segítőkészek nagyon.
– Érzelmek vannak ebben a munkában, ha annak lehet nevezni. Egy felnőttnek sem lehet könnyű...
– Pontosan. Minden ember más, az elvárások, a képességek is mások. Nekem például megvoltak a magam elképzelései a gyereknevelés kapcsán, aztán a gyerekek jelezték, hogy ez így nem megy, én pedig rádöbbentem, hogy a szuper elképzelések csak az én fejemben szuperek, és nem tudom ráerőltetni egy másik emberre. Az embernek döntési joga van, más igényei, más elképzelései a saját élete kapcsán. Az idők során letisztul ez. Jó kis felkészítő ez az életre.
– 13 évvel ezelőtt nem tudta, mire vállalkozik. Most is belevágna?
– Határozottan. Úgy érzem, mindent megtettem, hogy kihozzam belőlük is és a helyzetből is a maximumot. Nem azt mondom, hogy nem lehetne jobban csinálni. Ezelőtt pát évvel például alig figyeltem magamra, most már ott tartok, hogy magamra is figyelek, mert az idők során megértettem, ha én nem vagyok jól, akkor a környezetemet is fertőzöm. Most már magamnak is megadom azt, amire szüksége van a lelkemnek ahhoz, hogy tudjak türelmesebb lenni.
– Arra gondolt, hogy mi történik, ha majd családja, gyereke lesz?
– Kialakul. De ez nem összeférhetetlen a családi élettel, én úgy látom, nem lesz gond. Nagyon szeretném a saját családomat megalakítani, de nem szeretném, ha kizárná a mostani életemet. Szeretném folytatni a munkámat, kihozni a legtöbbet magamból. Végzem a feladatomat, s nyitott vagyok bármire. Bízom benne, hogy segítenek az égiek.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro
2015. február 16.
Elkerüli a MOGYE-karaván a magyar „oázisokat”
Majdnem teljesen elkerüli a magyar többségű településeket a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) által szervezett, kizárólag román nyelvű kínálatnépszerűsítő karaván. A potenciális magyar érdeklődők „toborzását”, mint minden évben, ezúttal is a diákszövetség vállalta magára.
Tizenöt erdélyi település harmincnégy középiskolájában népszerűsítették tanintézetük kínálatát a hétvégén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanárai és diákjai.
A pénteken elkezdődött és több hétig tartó MOGYE-karaván 2015 elnevezésű tájékoztató program keretében az egyetem „nagykövetei” olyan, érettségi előtt álló diákok számára próbálják meg vonzóvá tenni a vásárhelyi tanintézetet, akik érdeklődést tanúsítanak az orvosi vagy gyógyszerészeti hivatás iránt.
Az egyetem vezetői azt szeretnék, ha az idei felvételin minél többen választanák Marosvásárhelyt. „Számunkra lényeges, hogy minél nagyobb merítési felülettel rendelkezzünk, hogy minél jobb diákok jussanak be az egyetemünkre” – indokolta meg a szenátus döntését Leonard Azamfirei rektor. Ezért a most felkeresett Brassó, Szeben, Beszterce-Naszód, Fehér és Hargita megyei településeken kívül, a karavánozóknak szándékukban áll további tizennégy megyébe és hetvenhat iskolába ellátogatni.
Az intézményvezető azt is elmondta, hogy a MOGYE nemcsak az erdélyi diákságra pályázik, népszerűsítő körútjuk során az akcióban részt vállaló oktatók és diákok a Kárpátokon túli régiókat is felkeresik. Az első körben a MOGYE szinte teljesen elkerülte a magyarlakta vidékeket, valamint a román többségű nagyvárosok magyar iskoláit. Az illetékesek mindössze egy szovátai és három székelyudvarhelyi magyar tannyelvű középiskolát kerestek fel.
A népszerűsítő körút tervezése valószínűleg nem a véletlen műve: a sajtónak bemutatott, kizárólag román nyelvű tájékoztató kiadványból is kiderül, hogy a MOGYE vezetősége számára lényegében egyetlen tagozat létezik. Az egyik, tizenkét oldalas kiadványban a vezetőség tíz érvet sorakoztat fel amellett, hogy a diákoknak miért kellene Marosvásárhelyt választaniuk, és többek közt a román–magyar vegyes kultúrát is megemlíti. Ezt a főtéri ortodox katedrálisról és a Víkendtelepről készült fotóval illusztrálja.
Ugyanaz a templom jelenik meg egyedüli istenházaként a harminchat oldalas füzetecskében is. „Már ezek a füzetek is árulkodnak arról, hogy milyen összetételű diákságot szeretne az egyetem jelenlegi vezetősége. Ettől függetlenül, akárcsak az eddigi években, mi, a magyar diákszövetség is igyekszünk népszerűsíteni a MOGYE kínálatát” – mondta el Szilágyi Tibor, az egyetem hónapokkal ezelőtt lemondott rektorhelyettese.
Hetven évvel ezelőtt még más volt a cél
A jelenleg Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nevet viselő tanintézet 1945 októberében háromszáz magyar diákkal a kolozsvári – akkor még önálló – Bolyai Egyetem fakultásaként indult. Az egyetemalapítás, melynek dekrétumát Mihály király írta alá, szintén az 1945-ös esztendőhöz kötődik.
A felsőfokú oktatási intézmény létesítésének igénye az év elején fogalmazódott meg. Szinte rekordidő alatt június elsejére Kolozsváron megalakult a magyar tannyelvű kolozsvári tudományegyetem. Mivel egyazon városban nehézkésnek tűnt két – magyar és román – orvosi egyetemet működtetni, az illetékesek további két alternatívában kezdtek gondolkodni. Szóba került Nagyvárad és Marosvásárhely; a földrajzi és demográfiai érvek végül az utóbbi javára döntöttek.
Az egyetemalapítás eseményei felpörögtek: július 16-án megtörtént az orvosi kar tanárainak helyszíni szemléje, majd napvilágot látott az a rendelet, melynek értelmében a védelmi minisztérium átadta az egyetemnek a hadapródiskola épületét, megoldva ezzel a preklinikai diszciplínák elhelyezését.
A magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészképzés történetében újabb fontos állomást jelentett az 1948-az tanügyi reform. Ennek keretében a Bolyai Egyetem orvosi karát kizárólag magyar tannyelvű orvosi és gyógyszerészeti intézetté alakították. Az intézmény magyar jellegének megváltoztatása 1962-ben kezdődött el, amikor pártutasításra a tanügyi tárca elrendelte a román nyelvű oktatás bevezetését. Ezzel egy időben elkezdődött a magyar nyelvű oktatás háttérbe szorítása és fokozatos elsorvasztása. A legutóbbi fejleményről múlt héten számoltunk be: Leonard Azamfirei közölte, jelen állás szerint ősztől felszámolódik a magyar gyógyszerészképzés.
Az Erdélyi Magyar Néppárt egyébként a hétvégén közleményben mutatott rá: az orvosi egyetem vezetősége „a legarcátlanabb módon játszik a magyarul tanulni akaró fiatalok jövőjével, és fosztja meg őket a továbbtanulás lehetőségétől”. A szervezet egy olyan szakmai-politikai testület összehívását javasolja a helyzet orvoslása érdekében, melyben az egyetem magyar oktatói mellett a három magyar politikai szervezet képviselői is helyet kapnak.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2015. február 21.
Kelemen: oktatási kérdésekben folyamatosan tárgyalunk a kormánnyal
„Fontos tanulsága az elmúlt időszaknak az, hogy nem csak kormányon, de ellenzékben is fenntartsuk a folyamatos párbeszédet azokkal a döntéshozókkal, akik közösségünk jelentős problémáinak megoldásában segíthetnek. Ennek jegyében egyeztettünk nem rég az oktatásügyi miniszterrel az anyanyelvű iskolahálózatról, a beiskolázás és tankönyv-ellátás helyzetéről, az iskolaigazgatókat és aligazgatókat, megyei tanfelügyelőket érintő kérdéséről” – tájékoztatta pénteken Kelemen Hunor az RMDSZ Beszterce megyei szervezetének tagjait.
A miniszterrel való tárgyaláson a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem gyógyszerészképzés is felvetették és körvonalazódik a megoldás a magyar nyelvű szakképzésre vonatkozóan – tette hozzá a szövetségi elnök a besztercei Megyei Képviselők Tanácsának ülésén.
„Fontos tanulsága az elmúlt időszaknak az, hogy nem csak kormányon, de ellenzékben is fenntartsuk a folyamatos párbeszédet azokkal a döntéshozókkal, akik közösségünk jelentős problémáinak megoldásában segíthetnek. Ennek jegyében egyeztettünk nem rég az oktatásügyi miniszterrel az anyanyelvű iskolahálózatról, a beiskolázás és tankönyv-ellátás helyzetéről, az iskolaigazgatókat és aligazgatókat, megyei tanfelügyelőket érintő kérdéséről” – tájékoztatta pénteken Kelemen Hunor az RMDSZ Beszterce megyei szervezetének tagjait.
A miniszterrel való tárgyaláson a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem gyógyszerészképzés is felvetették és körvonalazódik a megoldás a magyar nyelvű szakképzésre vonatkozóan – tette hozzá a szövetségi elnök a besztercei Megyei Képviselők Tanácsának ülésén.
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ elmúlt 25 évének elemzésekor az is egyértelmű: a magyar közösség nem térhet vissza oda, ahonnan azokba a kezdeti időkben elindult. Az érdekvédelem következő időszakában pedig a jövőkép megfogalmazásának, a fiatalok szükségleteire való megfelelő válaszok megtalálásának kell elsődleges helyen állniuk.
„Közösségünk azért támogatta az elmúlt két és fél évtizedben a politikai egység megőrzését, mert nem szeretne visszatérni a bizonytalan múltba. Bízom abban, hogy polgármestereink és alpolgármestereink, a történelmi egyházak és civil szervezetek, az ifjúsági és nőszervezet, a kulturális és oktatási szervezetek segítségével továbbra is el tudjuk látni közösségépítő feladatainkat, ugyanakkor köszönetet mondok az eddig végzett munkájukért” – fogalmazott a szövetségi elnök, és hozzátette: a Beszterce-Naszód megyei magyar nyelvű oktatás kérdését folyamatosan napirenden tartja a Szövetség, hiszen a következő időszakban a szórványbeli tanintézmények hatékony működtetésére jövőbe tekintő megoldásokat keres az RMDSZ oktatási főosztálya. „Az ország a folyamatos változások időszakában van, de reméljük, hogy mielőbb stabilizálódik a helyzet és az igazán fontos dolgok is napirendre kerülnek. Tevékenységünkkel mi továbbra is azt szeretnénk egyértelművé tenni, hogy lehet ránk számítani az oktatási kérdések mellett minden olyan téren, amely közvetlenül érinti közösségünket: a munkahelyteremtés és egészségügy, az infrastrukturális és vidékfejlesztési stratégiák tekintetében” – szögezte le Kelemen Hunor Besztercén.
A megye magyar vállalkozóinak szorosabb együttműködését szeretné elősegíteni az RMDSZ Beszterce megyei szervezete, ugyanakkor ősztől tervezik az iskolatáska-program folytatást is, amely révén a magyar osztályba iratkozó gyermekek iskolatáskát kapnak – erről számolt be Décsei Attila, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke. Tájékoztatójában azt is elmondta: a múlt évben is RMDSZ-különdíjjal jutalmaztak magyar középiskolás diákokat, és a szervezet támogatja egy önálló magyar nyelvű tanintézmény létrehozását a közeljövőben. A hiteles turisztikai tájékoztatás érdekében ugyanakkor magyar műemlékeket tartalmazó kiadvány publikálását is tervezik. A megyei képviselők tanácsának soros ülésén megvitatták a települések oktatási kérdéseit, és felmerült továbbá egy tájház létesítésének gondolata is, amely a megye magyar közösségének kulturális értékeit mutatná be.
maszol.ro
2015. március 2.
Félmegoldást kínál a MOGYE szenátusa
Nem számolja fel a magyar nyelvű gyógyszerészképzést a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetősége, azonban a román többségű szenátus a magyar tagozat számára kedvezőtlen, ráadásul törvénybe ütköző megoldást talált a kar akkreditáltatására.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa saját magának ellentmondva, egyetlen év leforgása alatt immár a harmadik forgatókönyvet készíti el a magyar gyógyszerészképzés akkreditációjának lebonyolítása érdekében
A MOGYE román többségű vezetőtestülete a múlt héten – elektronikus szavazás útján – a román és a magyar tannyelvű szak közös akkreditációja mellett döntött. Ez azonban nem felel meg a 2011/1-es tanügyi törvénynek a kisebbségi tagozat intézet-alakító jogkörére vonatkozó 135-ös és 138-as cikkelyeinek, mert ez esetben az előírt nyelvenkénti külön engedélyeztetés elmarad
„Ha sehol nem jelenik meg, hogy ez egy külön magyar nyelvű program (program de studiu în limba maghiară), nincs garancia arra vonatkozóan, hogy a beiskolázási számokat miként fogják elosztani, felvesznek-e még magyar tanársegédeket a román nyelvű gyakorlatokhoz, és hogy pár éven belül nem fogják-e teljesen marginalizálni a magyar oktatást” – olvasható a magyar tagozat vezetőtanácsának levelében, melyet az egyetem magyar oktatóinak juttatott el.
Mellőzött háromszéki diákok
A Kovászna megyei tanintézeteket elkerüli a marosvásárhelyi felsőoktatási intézmény MOGYE-karaván 2015 elnevezésű népszerűsítő karavánja – derül ki a tanintézet közleményéből. Lapunk már korábban is jelezte, hogy majdnem teljesen el fogja kerülni a magyar többségű településeket a MOGYE által szervezett kínálatnépszerűsítő karaván. A potenciális magyar érdeklődők „toborzása”, mint minden évben, ezúttal is a diákszövetségre hárul. Miután február közepén az egyetem tanárai Maros, Szeben, Brassó, Fehér, Beszterce-Naszód és Hargita megyei iskolákat kerestek fel, márciusban Szilágy, Hunyad, Szatmár, Hargita, Suceava, Gorj, Argeş, Neamţ, Botoşani és Vaslui megyei középiskolai végzősökhöz készülnek. Az akció harmadik, és egyben utolsó szakaszában a karavánozók Maros megyei tanintézményekből próbálnak felvételizőket toborozni.
Tiltakozólevelében a tagozatvezetés ezt jelezte a szenátusi tagoknak is. Leonard Azamfirei rektor azonban továbbra is azt tartja, hogy a szenátus korrigálta a magyar nemzetiségű illetékesek hanyagságát és konokságát, amiért valakinek majd fizetnie kell. A február 11-ei sajtótájékoztatóján az intézményvezető még azt nyilatkozta, amennyiben nem sikerül megoldást találni, a nyáron már nem hirdetnek felvételit magyar nyelvű gyógyszerészképzésre.
Király: megmentett felvételi
Az egyetem által kifundált megoldás kapcsán Király András oktatásügyi államtitkár a Krónikának úgy vélekedett, „az lehet jó is, kevésbé jó is, nézőpont kérdése”. „Az ügy megoldása nem a politikum, nem az érdekvédelmi szervezet, de még csak nem is a minisztérium kezében volt, hanem az egyetem feladata. A következő lépést a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökségnek (ARACIS) kell megtennie” – kommentálta a holtpontról kimozdult, ám korántsem ideális helyzetet az RMDSZ minisztériumi tisztségviselője.
Mindemellett Király hangsúlyozni kívánta, hogy döntésével a szenátus „gyakorlatilag megmentette a felvételit”. Arra a kérdésre, hogy a közösködés következtében a magyar diákok hány helyre számíthatnak, az államtitkár nem tudott választ adni. Mint mondta, az ingyenes helyek elosztásáról az ARACIS, a fizetésesekről pedig az egyetemi szenátus dönt. „Merem remélni, hogy az ARACIS nem fog cselezgetni” – tette hozzá a Krónikának nyilatkozó Király András.
Bentről másként látszik
Valóban nézőpont kérdése a román többségű szenátus által javasolt megoldás: az egyetem magyar oktatói korántsem találják olyan fényesnek a helyzetet, mint az oktatási tárca államtitkára. A MOGYE lemondott rektorhelyettese, Szilágyi Tibor, aki lapunktól értesült a szenátus által javasoltakról, ugyan nem lepődött meg a román kollégák döntésén, de csalódottságának adott hangot a magyar tagozatot hátrányosan érintő félmegoldás miatt.
„Miután kis idővel ezelőtt halálra rémisztettek bennünket, szétkürtölve, hogy megszűnik a magyar nyelvű gyógyszerészképzés, most találtak egy olyan megoldást, ami csak egy pár lépéssel tol hátrébb, mint ahol voltunk a 2011-es oktatási törvény megjelenése előtt. Ezért legyünk mi hálásak és boldogok?” – tette fel a költői kérdést Szilágyi.
Tiltakozásként a magyar tanárokat és diákokat ért sorozatos megaláztatás miatt a tavaly lemondott rektorhelyettes szerint a szenátus által kitalált félmegoldás a teljes kiszorítás veszélyét hordozza magába. „Most már tényleg semmilyen garancia nincs arra, hogy a helyeket ezentúl is a bevett szokásnak megfelelően, fele-fele arányban osztják el. Ráadásul mivel a közös akkreditáció román nyelvű gyakorlati oktatást jelent, a magyar tanárok alkalmazása vagy előléptetése is bizonytalanná válik” – vélekedett Szilágyi Tibor.
Néppárti felhívás MOGYE-ügyben
A MOGYE ügyében közös, egységes és határozott álláspont kialakítását kéri az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőségétől az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Ennek célja a megfelelő politikai szintű megoldás követelése lenne, ugyanis az EMNP hétvégi közleménye szerint a vásárhelyi egyetem ügye elsősorban nem adminisztratív, hanem politikai kérdés, tétje pedig a közösség egyik alapvető jogának, az egészségügyi ellátásban való anyanyelvhasználatnak a biztosítása. „Ebben a képletben az egyetem vezetősége a bukaresti hatalom képviselője, amely hatalom napjainkban is az élet minden területén (lásd nemzeti szimbólumok üldözése, az adminisztrációban való anyanyelvhasználat korlátozása – önkormányzati ülések nyelve, prefektúrák kizárólag román ügyintézése, kétnyelvű helységnévtáblák ügye, és még sorolhatnánk) asszimilációs tendenciákat mutat. Rá kell ébrednünk a politikai képviseletek felelősségére, hiszen az állami adminisztrációban jelen lévő szereplők eddigi próbálkozásai a kérdésnek adminisztratív érvekkel és eszközökkel való megoldására csupán annyit jelentenek, mintha egy rákos beteg esetében az áttét okozta tüneteket fájdalomcsillapítással akarnánk megszűntetni” – áll a Zakariás Zoltán alelnök által aláírt felhívásban.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2015. március 13.
Erich Türk: orgonaszakértő bizottságokat kellene létrehozni
Kolozs, Szilágy és Beszterce-Naszód megye több mint kétszáz orgonáját mutatja be Erich Türk kétnyelvű (magyar és német) könyvében, amelynek bemutatójára a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében került sor.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) által kiadott Die Orgellandschaft dreier nordsiebenbürgischer Landkreise: Cluj, Sălaj und Bistriţa-Năsăud – Három észak-erdélyi megye orgonatája: Kolozs, Szilágy és Beszterce-Naszód megye című könyvről Biró Annamária, a kiadó vezetője elmondta: egyrészt a téma miatt, másrészt azért vállalták a kötet megjelentetését, mivel a bemutatott orgonák az erdélyi történelmi magyar egyházak révén maradtak fenn.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. március 17.
Beszterce: közel 400 ünneplő
Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc kezdetét, a szabadságszeretetet és a szabadság utáni vágyat Beszterce-Naszód megyében is megünnepelték a különböző településeken egyéni műsorokkal.
Besztercén teltházas megemlékező ünnepséget szervezett az RMDSZ megyei szervezete vasárnap, a városi kulturális központ ideiglenes dísztermében. Az eseményen részt vett Ovidiu Teodor Creţu, Beszterce polgármestere, Emil Radu Moldovan, a megyei tanács elnöke, Ioan Ţintean prefektus, Nicolae Moldovan, Bethlen város polgármestere, Alexandru Pugna megyei tanácsi alelnök, és az ünnepség házigazdája, Décsei Attila-Lehel, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének elnöke, aki tolmácsolta Kelemen Hunor szövetségi elnök üzenetét.
ZOLTÁN SIPOS TÍMEA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. március 26.
Eggyel több magyar előkészítő osztály indul Kolozsváron
Beindul minden tervezett magyar nulladik osztály a régióban
Az összes kolozsvári lakónegyedi iskolában lesznek magyar előkészítő osztályok, és vidéken sem szűnik meg egyetlen magyar előkészítő osztály sem.
Szabó Gábor, a magyar elemi tagozatért felelős Kolozs megyei tanfelügyelő közölte: a helyzet nem sokat változott tavalyhoz képest. Hasonló helyzetről számoltak be a Beszterce-Naszód, Fehér és Szilágy megyei szakfelügyelők is. Túljelentkezés miatt csak a János Zsigmond Kollégiumban hagytak jóvá az eredeti két előkészítő osztály helyett hármat. A tanügyminisztérium február 23-a és március 13-a között szervezte meg az előkészítő osztályba való beiratkozás első szakaszát. A több héten át tartó szakasz eredményeit tegnap összegezte a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség. Andreea Coroian-Goldiş, az intézmény szóvivője elmondta: a beiratkozási terv szerint 258 előkészítő osztály indult volna a megyében, ám ez a szám nem bizonyult elegendőnek: 260 osztályra lesz szükség.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. április 13.
Kis akadémiatörténeti szemle
Kutakodásaim közben figyeltem fel arra, amiről általánosságban már eddig is volt tudomásom: „mi”, erdélyi-partiumi-bánsági magyarok lélekszámunknál sokkal nagyobb arányban vettünk részt a közel két évszázada alapított Magyar Tudós Társaság, illetve utódja, a Magyar Tudományos Akadémia tevékenységében.  Szilágyi Aladár  írása.
Végigböngésztem, kijegyeztem és összegeztem az intézmény alapítása óta eltelt 185 év tagsági lajstromának Erdélyre, Partiumra és Bánságra vonatkozó adatait.
Az 1830 óta működő Akadémia ez idő alatt befogadott közel kétezres tagságának 16 százaléka, azaz 320 fő a „mi” hozzájárulásunk.
S ha mindezt összevetjük azzal a történelmi ténnyel, melynek következményei voltaképpen felmérhetetlenek, hogy Trianon óta – az utóbbi években kültagként kooptált néhány emberünk kivételével – romániai magyar tudós nem válhatott az MTA tagjává, ez a 16 százalék még inkább felértékelődik. – Bár annak nincs értelme, hogy azon töprengjünk: mi lett volna, ha nem következik be számunkra az intézmény történetének felét kitevő, sok évtizedes kiesés? Hány tagot tudtunk volna „szállítani” az Akadémiának?
Megyénkénti tudósmustra
Úgy vélem, nem érdektelen lebontva felmutatni hozzájárulásunkat az MTA tagságához: a tudósmustra élén Kolozs megye áll, 66 akadémikussal, a második Bihar, 43 taggal, a harmadik Maros 27 taggal. Meglepő módon két, mára elszórványosodott megye következik: Arad és Temes 24-24 taggal – mindennél beszédesebb jeleként annak, hogy Trianonig mekkora szellemi potenciált jelentett ez a két megyényi régió. Nyomukban a két székely megye halad: Kovászna 22, Hargita 20 akadémikussal. Szatmár 18, Máramaros és Fehér megye 16-16 taggal dicsekedhet. Utóbbival kapcsolatban fontosnak vélem megjegyezni, hogy Enyed városában a megyei 16-ból 10 akadémikusunk született. A hajdani szász megyék közül Brassó 11, Szeben 10 akadémikust adott, a Szilágyság 8-at. Már a Tudós Társaság megalapításakor szórványvidéknek számító megyék közül Krassó-Szörény 6-ot, Hunyad 5-öt, Beszterce-Naszód 4-et.
Érmelléki seregszemle
Bocsánatos lokálpatrióta buzgalommal Biharország szülötteinek nagytudományú társaságából vázolom fel néhányuknak az akadémiai pályáját. Érdekes módon a Magyar Tudós Társaság működésének első évtizedeiben legtöbben nem Nagyváradról, hanem az Ér mellékének falvaiból kerültek ki. Kivel is kezdhetnénk mással a bihariak seregszemléjét, mint Kazinczy Ferenccel (Érsemjén, 1759 – Széphalom, 1831), a nyelvújítás, a reformkor előtti évtizedek irodalmi vezéralakjával, aki egyik alapítója volt az 1830-ban létrejött Magyar Tudós Társaságnak? Furcsán, mondhatni tragikusan alakult az érmelléki Csokaly szülöttének, Fényes Eleknek (1807– 1876), a közgazdasági statisztika első jeles művelőjének az akadémiai pályafutása: 1837-ben levelező taggá, 1858-ban rendes taggá választották, 1867-ben, éppen a kiegyezés évében visszaminősítették. Magyarán: megfosztották akadémiai tagságától az ellenzéki-konzervatív Pesti Hirnökbe írt cikkei miatt. Ugyancsak Érmellék fia a kevésbé közismert Csécsi Nagy Imre (Érkeserű, 1804–Debrecen, 1847) tanár, orvos, minerológus, a „villanydelejességről” írt első magyar monográfia szerzője. Akár nagy földije, Kazinczy, Csécsi Nagy se tevékenykedhetett sokáig a Tudós Társaság berkeiben, hiszen az előbbi egyetlen esztendővel, utóbbi hárommal élte túl a felvételét. Immár a negyedik érmelléki származék, Kuthy Lajos (Érmihályfalva, 1813–Nagyvárad, 1864) regény- és drámaírót a Társaság ugyancsak 1843-ban választotta levelező tagjává. Korának egyik legtermékenyebb, legnépszerűbb szerzője volt. Pozsonyban részt vett a Lovassy László vezette ifjúsági mozgalomban, emiatt öt hónapra bebörtönözték. Egyes feltételezések szerint a bécsi titkosrendőrség besúgója lett. Bár a szabadságharc idején Batthyány Lajos, majd Szemere Bertalan mellett töltött be fontos hivatalt, később a Bach-korszak idején megyei főbiztosi tisztséget vállalt, emiatt hívei, barátai elfordultak tőle. Olyannyira, hogy a szabadságharc leverése után tíz évig szünetelő Tudományos Akadémia első ülésén senki nem volt hajlandó melléje ülni…
Nagyszalonta, Nagyvárad
A már említett, 1858. december 15-én megtartott, újra indító nagygyűlésen Bihar újabb szülöttével gyarapodott az Akadémia tagsága: Nagyszalonta fiát, Arany Jánost előbb levelező, majd ugyanazon a napon rendes taggá választották. Hét év múltán az intézmény titkára, 1870-től a főtitkára lett. 1877-ben lemondott főtitkári hivataláról, de a testület csak harmadik kérésére, 1879-ben fogadta el lemondását. Miután titkári fizetését nem volt hajlandó felvenni, felkérték, hogy legalább az Akadémia palotájában elfoglalt lakását tartsa meg. Egyébként költőnk Nagyszalontán született fia, Arany László 1872-től levelező tagként gyarapította az Aladémia közösségét. A hajdúváros „rovásán” még két akadémikus szerepel: Balogh Ernő orvos, egyetemi tanár (1890–1964), valamint Zilahy Lajos író (1891– 1974)
Nagyvárad a tudományok minden terén folyamatosan „küldte” fiait az Akadémiára. Íme több ismert név mellett néhány alig ismert a 27 Váradon született akadémikusból: Nagybányai Perger János (1791– 1838) jogtudós, történész. A Magyar Tudós Társaság megbízásából fogott hozzá egy jogtudományi műszótár összeállításához, de korai halála megakadályozta a munka befejezésében. Flór Ferenc (1809– 1871) orvos, honvéd alezredes, az 1848–49-es szabadságharcban a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetője. Elsők között vezette be a kloroform használatát. Szigligeti Ede, eredetileg: Szathmáry József (1814–1878) drámaíró, rendező, a nagyváradi magyar színház névadója.
Csengery Antal (1822– 1880) Jogtudós, politikus, közgazdász, publicista, a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöke.
Tisza Kálmán (1830– 1902) közgazdász, politikus, miniszterelnök. Előbb a deáki kiegyezést ellenző Határozati Párt elnöke, az úgynevezett bihari program egyik kezdeményezője, majd 1875-től a meggyengült kormányerőkkel egyesülve létrehozta a Szabadelvű Pártot, amely három évtizedig tudott hatalmon maradni megszakítás nélkül.
Munkácsi Bernát (1860– 1937) nyelvész, finnugrista, turkológus, néprajztudós. Első szibériai expedíciója 1885-ben az udmurtokhoz, a második, 1888-ban a vogulokhoz vezetett. Hatalmas anyagot gyűjtött. 1890-ben az MTA levelező, 1910-ben rendes tagjává választotta. Annak ellenére, hogy a Finnugor Társaság külső tagja, illetve a Magyar Néprajzi Társaság alelnöke volt, zsidó származása miatt élete végéig nem kapott egyetemi tanári állást.
Kortársaink
Végezetül hadd villantsuk fel három olyan váradi tudós alakját, akik kortársaink voltak: Heller László (1907– 1980) gépészmérnök, feltaláló. 1931-ben Zürichben szerzett oklevelet. Az 1940-es években dolgozta ki az erőművek hűtővizének vízveszteség nélkül, levegővel történő száraz hűtésére a Heller-System néven világszerte ismertté vált eljárást. Úttörő munkát végzett az entrópia addig inkább fizikai jellegű fogalmának a technikai gyakorlatba történő bevezetése terén, és javaslatokat dolgozott ki az atomerőművek körfolyamataira. További, az egész világ technikai fejlődésére ható kezdeményezései közül említésre méltó: a gázturbina mint ipari hőforrás; a nukleáris és fosszilis energia kombinált felhasználása.
Benda Kálmán (1913– 1994) történész, levéltáros. Fő kutatási területe az újkori magyar művelődés- és politikatörténet volt, sokat foglalkozott az Erdélyi Fejedelemség történetével is. Politikai okokból sokáig mellőzték, csupán 1990-ben válhatott az Akadémia levelező, 1991-ben rendes tagjává.
Straub Ferenc Brunó (1914–1996) biokémikus, Magyarország államfője. Kutatói tevékenysége főleg az enzimek, az izomműködés, a fehérjeszintézis és a sejtlégzés területére összpontosult. A Szegedi Biológiai Központ főigazgatója volt, az Akadémia alelnöke. 1985-ben párton kívüliként bekerült a parlamentbe, 1988. június 29-én Németh Károly utódaként megválasztották a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa utolsó elnökévé. 1989. október 23-án, a Magyar Köztársaság kikiáltásának napján – elnöki tisztsége megszűnésével – visszavonult a közszerepléstől.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2015. április 16.
Minimálbéren tengődik Udvarhely, Csík, Gyergyó
Szilágy és Hargita megyében az országos átlag másfélszeresét, kb.45 százalékot tesz ki azoknak az alkalmazottaknak az aránya, akik havi bruttó 975 lejt keresnek. Más magyarlakta megyékben is az országos átlagnál rosszabb a helyzet a minimálbérek arányának tekintetében. Az Országos Munkaügyi Hivatal adatai szerint a romániai munkavállalók 83 százaléka a 2415 lejes bruttó átlagbérnél kevesebbet keres. A legrosszabbul keresők, akik a 975 lejes minimálbért kapják, országos szinten az alkalmazottak 29 százalékát teszik ki. Valós arányuk valószínűleg kisebb, hiszen közismert az a munkáltatói gyakorlat, hogy az alkalmazottat minimálbérrel jelentik be, ám a valóságban annál többet fizetnek neki.  
A dolgozók 54 százaléka a minimálbér és az átlagbér közötti összeget keres. A bruttó fizetések 13 százaléka az átlagbérnél magasabb és 5.000 lejnél kisebb. 195 ezer azok száma akik havi 5.000 lejnél többet keresnek, ők a munkavállalók 4 százalékát teszik ki. A bérsávok területi megoszlása hatalmas eltéréseket mutat, s az adatok nem túl kedvezőek a magyarlakta vidékek esetében. A minimálbéresek aránya két erdélyi megyében a legmagasabb. Az országos elsőség szomorú dicsősége Szilágy megyének jut, ahol a munkaszerződéssel dolgozók 45,5 százaléka, az országos átlag másfélszerese, minimálbért keres, legalábbis papíron. A második helyen Hargita megye áll, ahol a munkavállalók 43,6 százalékát, 26.442 embert fizetnek minimálbérrel. A bérezés tekintetében Hargita olyan, gazdaságilag elmaradott megyéknél is rosszabbul áll, mint Giurgiu, Călărași vagy Mehedinți, melyekben a minimálbérek aránya 43,45 és 40 százalék között változik. A másik két székely megye helyzete jóval kedvezőbb: Kovásznában 33,6, Marosban pedig 31,3 százalék a minimálbéresek aránya. Más magyarlakta megyékben is az országos átlagnál rosszabb a helyzet a minimálbérek arányának tekintetében. Biharban a munkavállalók 37,44, Szatmárban pedig 32,2 százaléka viszi haza a törvényben előírt minimális összeget.
Kolozs megye nem panaszkodhat
Erdélyben a Kolozs megyei alkalmazottak lehetnek a legelégedettebbek, ugyanis csak 22,5 százalékukat fizetik minimálbérrel, ellenben 4,91 százalékuk 5.000 lejnél többet keres, ami magasabb az országos átlagnál. Kolozsban 10.408-an tartoznak a legmagasabb bérsávba, többen mint Hargita, Kovászna, Szilágy, Szatmár, Bihar, Máramaros, Maros, Beszterce-Naszód, Hunyad és Fehér megyékben együttvéve.
Kolozshoz hasonlóan jó a bérezés Temesben is. Ilfov mellett ebben a két erdélyi megyében van csak 10 ezernél több személy a legmagasabb bérsávban, az utánuk következő Brassóban már csak 5.825-en keresnek 5.000 lej fölött. Hargitában 466, Háromszéken pedig 333 személy keres többet havi bruttó 5.000 lejnél.  
A minimálbérek aránya Bukarestben a legkisebb, csupán 18,4 százalék, ugyanakkor itt vannak a legtöbben olyanok, akik 5.000 lejnél többet keresnek, ők a munkavállalók 10,9 százalékát teszik ki.
Pengő Zoltán
maszol.ro
2015. április 24.
Örökségünk Őrei immár Kolozsváron is
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012-ben indította útjára az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű programot, amelynek célja a szórványban és interetnikus környezetben elő magyar közösségek identitástudatának megőrzése és fejlesztése, a közösségi élet helyszíneinek biztosítása, az összetartozás érzésének kialakítása és fenntartása épített örökségünk védelme, ápolása által.
Ebbe a többéves projektbe kapcsolódtak be most a kolozsvári magyar iskolások. – A projekt során eddig közel 30 műemléket és emlékművet fogadtak örökbe Brassó, Beszterce-Naszód, Szeben, Temes, Fehér, Hunyad megyében. A programba bekapcsolódó diákok számtalan oktatási, kulturális és figyelemfelkeltő programot szerveztek az elmúlt években, az általuk „őrzött” épületek pedig visszakerültek a köztudatba.
Szabadság (Kolozsvár),
2015. május 11.
Megvédik az erdőket – Félszáz visszaélést tártak fel
Több mint félszáz lehetséges büntetőjogi visszaélést tárt fel a miniszterelnöki hivatal ellenőrző testülete, amely az állami erdőgazdálkodási hatóságnál (Romsilva) és megyei erdészeti igazgatóságoknál vizsgálódott.
Az ellenőrző testület már az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget (DNA) is értesítette az ügyben. Az Agerpres hírügynökség által idézett közlemény szerint a testület a Beszterce-Naszód, Máramaros, Suceava, Neamţ és Mehedinţi megyei igazgatóságon végzett ellenőrzést az állami tulajdonban lévő erdőkben folytatott kitermelés és fakereskedelem kapcsán, míg a Romsilvánál egy 2009-ben, mint kiderült, törvénytelenül elfogadott szabályzat miatt vizsgálódtak.
Az eljárás nyomán szerzett bizonyítékok arra utalnak, hogy az intézmények összesen 52 büntetőjogi kihágást követtek el: többek között okirathamisítást, hamis iratok használatát, hamis tanúvallomást, feljelentés elmulasztását, magánszemélyek és közérdek sérelmére elkövetett hivatali viszszaélést, valamint hivatali mulasztást.
Hatáskörén kívül tevékenykedett a Romsilva
Az ellenőrző hivatal azt is kiderítette, hogy a 2009-es szabályzat elfogadása nem tartozott a Romsilva vezetőtanácsának hatáskörébe, ezt ugyanis kizárólag a mezőgazdasági minisztérium tehette volna meg.
Az előírás az állami tulajdonban lévő erdők kitermelésére vonatkozik: eszerint a licitre jelentkező cégek számára már nem kötelező, hogy hivatalos dokumentumot adjanak le fizetőképességükről, illetve arról, hogy tartoznak-e az államnak, holott ez az előírás szöges ellentétben áll a kormány vonatkozó rendeletével.
„A Romsilva szabályzata gyakorlatilag lehetővé tette, hogy olyan vállalkozások is jelentkezzenek erdőkitermelésre, amelyek nem tudták bizonyítani, hogy rendelkeznek a szükséges anyagi feltételekkel és munkaerővel a tevékenység elvégzésére” – olvasható az ellenőrző testület közleményében.
A miniszterelnöki hivatal ellenőrző testületének Máramaros megyei akciója a nemrég támadások kereszttüzébe került osztrák Holzindustrie Schweighofer nagyvállalatot is érintette. A jelentés szerint a megyei erdészeti igazgatóság a hatályos törvény több előírását is áthágva kötött adásvételi szerződést a mamutcéggel, ennek nyomán pedig 2,1 millió lejjel károsították meg a Romsilvát.
A miniszter megerősítette az eljárás tényét
A napokban egyébként Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter hivatalosan is megerősítette azt a román sajtó által források alapján közölt hírt, miszerint a szaktárca vizsgálatot kezdeményezett a Schweighofer radóci és szászsebesi üzemeiben.
A miniszter elmondta: valóban az amerikai Environmental Investigation Agency (EIA) környezetvédelmi civil szervezet rejtett kamerás felvételei nyomán rendelte el az ellenőrzést, amelynek célja megállapítani, hogy az osztrák cég hazai gyáraiban törvényesen kitermelt fát dolgoznak-e fel, a radóci üzemnél pedig a légszennyezés mértékét is vizsgálják. Erre reagálva a Holzindustrie Schweighofer közleményben szögezte le, hogy belső kivizsgálást is indítanak az ügyben, ugyanakkor a román állam minden jogszabályát betartják.
A nagyvállalat képviselői a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkoztak: folyamatosan ellenőrzik a tevékenységet, és üdvözlik a gyanúsítgatások miatt kezdeményezett átfogó vizsgálatot, mert így „eloszlathatják a civil szervezetek alaptalan vádjait”, hiszen minden rönk, amit feldolgoznak, hivatalos kísérőlevéllel érkezik a gyárakba.
Többtucatnyi városban tüntettek a civilek
A törvénytelen erdőkitermelés ellen eközben a civilek is felléptek: szombaton többtucatnyi városban szerveztek tüntetést az erdők és fák védelme érdekében, ezzel kapcsolatban Graţiela Gavrilescu úgy nyilatkozott, szeretné, ha minden állampolgár ellenezné az erdőirtást.
Sepsiszentgyörgyön mintegy ezren vettek részt a prefektúra épülete előtt szervezett megmozduláson, a tüntetők pedig egyúttal a Schweighofer Rétyen épülő üzeme ellen is tiltakoztak. A civilek négynyelvű – magyar, román, angol és német – feliratot tartalmazó táblákat emeltek a magasba, amelyeken azt hirdették: „Védjük meg gyermekeink jövőjét, a természetet!”, illetve „Állítsátok le az osztrák favágóhidat!”.
Az egyórás tüntetésen Hans Hedrich, a fogarasi Neuer Weg Egyesület alelnöke ismertette, milyen lépéseket tettek, hogy megakadályozzák az erdőirtást, illetve leállítsák a rétyi favágóhíd beüzemelését. Emlékeztetett: eddig három pert indítottak a gyár építkezési engedélyének felfüggesztéséért, később visszavonásáért.
A környezetvédő úgy véli: Klaus Johannis a Schweighofer lobbija miatt küldte vissza a parlamentbe az új erdőtörvényt, amelyben az államfő az uniós versenyszabályokra hivatkozva éppen azokat a – zöldek által üdvözölt – cikkelyeket kifogásolta, amelyek megakadályoznák, hogy egy cégcsoport monopolhelyzetet alakíthasson ki a favásárlás során.
„Amennyiben a jogszabály tartalmazná azt az előírást, miszerint egy cég egy fafajtából legfeljebb 30 százalékot vásárolhat fel, az osztrák cég be sem indíthatná a rétyi gyárat, hiszen már rég túllépték az arányt. A nagyvállalat abban bízik, hogy ha még a régi törvény alapján indítják be az üzemet, akkor már később sem lehet leállítani őket” – fogalmazott Hedrich. Hangsúlyozta: a Schweighofer üzletterve arra alapszik, hogy lopott, törvénytelenül kitermelt fát dolgoznak fel, különben nem termelnének nyereséget, a hatalmas kapacitású üzemeiket nem tudnák profittal működtetni.
„A végtelenségig fogunk perelni, más módja nincs annak, hogy gátat szabjunk a korrupt vállalat tevékenységének. Verespatak példáját követjük, ott is azért nem valósult meg a kitermelés, mert a környezetvédő civilek szinte minden pert megnyertek” – tette hozzá a környezetvédő. Toró Attila, a helyi Indigó-csoport vezetője arról számolt be, hogy amennyiben az erdészeti törvényt a 30 százalékos korlátozás nélkül fogadják el, minden héten utcára vonulnak.
Johannis: jogos az aggodalom
Kolozsváron szombaton megbénították a városközpont forgalmát a tüntetők, akik egyebek közt „Ébresztő Románia!” és „Kifelé a Holz-cal az országból!” jelszavakat skandáltak. Csíkszeredában mintegy hetven tüntető gyűlt öszsze a Szabadság téren, köztük volt Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszter is.
„Meg kell mutatni, hogy az emberek figyelnek arra, hogy jövő héten mi történik a parlamentben. Az államelnök többé nem tudja visszaküldeni a törvényt, és így lesz egy normális törvényünk, amellyel megállítjuk a felelőtlen gazdasági fejlődést” – fogalmazott Korodi.
Klaus Johannis szombati Facebook-bejegyzésében „legitimnek” nevezte a zöldek, illetve a tüntetők aggodalmát és megígérte, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) legközelebbi ülésén napirendjére tűzi az illegális erdőirtások ügyét. „Biztos vagyok benne, hogy nem csak a jelenséget sikerül megállítanunk, hanem az állami intézmények képesek lesznek azonosítani és felelősségre vonni azokat, akik törvénytelenséget követtek el” – fogalmazott az államelnök.
Bíró Blanka, Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 25.
Matematikusokat és közírót tüntetett ki az EMKE a városnapokon
Értékteremtők gálája címmel szervezte meg művészi műsorral egybekötött díjátadó-rendezvényét szombaton délelőtt a marosvásárhelyi Vártemplom Diakóniai Otthonának Bocskai termében az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE).
A magyar közösségért végzett munkáját köszönte meg Sebestyén Júlia tanárnőnek, Bandi Árpád tanárnak, valamint Kuti Márta publicistának az egyesület a szombat délelőtti rendezvényen. Amint a Maros megyei egyesület elnöke, Kilyén Ilka színművésznő elmondta portálunknak, évek óta folyik az ilyen jellegű elismerések ünnepélyes átnyújtása, s ezt a folyamatot szeretnék továbbvinni, hagyományként megőrizni, hogy a nemzetünkért tevő emberek érezzék – munkájukat elismerés övezi, fáradozásukat értékeli a közösség, amelynek érdekében dolgoznak. És íme, az idei díjazottak.
A Csíkcsicsóban született Sebestyén Júlia a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán szerzett diplomát, 1966-ban, azóta matematikatanárként dolgozik Marosvásárhelyen. A tantárgyversenyeken tanítványai rendszerint kitűnő eredményeket értek el, a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen többször képviselték Maros megyét a kecskeméti országos döntőn. Nevéhez fűződik a Vályi Gyula Matematikai Társaság megalapítása (1994-ben), de Vályi Gyula, a világhírű tudós, Marosvásárhely nagy szülöttje emlékének ápolása is. Évről-évre megszervezte a Vályi Gyula Matematika Emlékversenyt, melyeken Bákó, Beszterce-Naszód, Brassó, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros, Máramaros, Szatmár, Szeben, Temes megyék több mint 50 helysége és Kecskemét tanulói vettek részt. A férjével közösen, Vályi Gyula halálának 100. évfordulója emlékére létesítették a Vályi Gyula Díjat. Számos kitüntetés, érdemérem és -oklevél tulajdonosa.
Kuti Márta szerkesztő, publicista ízig-vérig marosvásárhelyi. Fontos számára mindaz, ami ebben a városban történt és történik, igazi erdélyi értelmiségi is, aki tudja, hogy várunk, de ugyanakkor fegyverünk is az anyanyelv. A transzszilván értelmiségi feladatának tekinti, hogy megmentse a feledéstől és felmutassa a nem is annyira távoli múltból mindazt az értéket, ami ebben a városban termett vagy ehhez kapcsolódik. Az Igaz Szónál, majd a lap jogutódjánál a Látónál 1980-tól műszaki-, kép-, tördelő- és olvasószerkesztőként dolgozott. A rendszerváltás után megalakult Mentor Kiadónál több mint száz könyvet szerkesztett, rendezett sajtó alá, majd a Népújság és a Vásárhelyi Hírlap külső munkatársaként írta esszéit. 2000-ben jelent meg első önálló kötete az Írásnyomok.
Bandi Árpád matematikatanár Marosvásárhely emblematikus alakja. A két hónap múlva 90. életévét töltő Árpi bácsi korát meghazudtoló energiával, kitartással, munkabírással és lelkesedéssel kutatja a Bolyai család emlékeit, állítja az emléktáblákat, kopjafákat, avat emlékhelyeket, szervez kiállításokat. 1947-ben kezdett el tanítani, Ádámoson, Küküllődombón, Kerelőszentpálon, Balavásáron, Gogánváralján, Bátoson és Gyulakután. Nyugdíjba vonulása után Marosvásárhely több mint 15 iskolájában tanított matematikát. Első tanítási időszakban gyakran szolgálati érdekből került más-más iskolához, hol igazgatónak, hol karvezetőnek, hiszen minden településen sikeres kórusokat alapított. Kórusaival járt Ádámoson, Dombón, Kerelőszentpálon, Dicsőszentmártonban, Balavásáron, Bonyhán, Segesváron, Szebenben, Szászrégenben, Erdőszentgyörgyön, Kibéden, Szovátán és Marosvásárhelyen. Kelementelkén egy száz tagú vegyeskart vezényelt. Ezzel a kórussal az országos megyék közti versenyen harmadik helyezést ért el. Szavalóversenyre kétszer indított versenyzőt Bátosról. Nyugdíjazása után is fáradhatatlanul foglalkozott a matematikát kedvelő tanulókkal. Bolyai János eredeti sírhelyét kopjafával jelölte meg, emléktáblával pedig a Vár sétányon azt a házat, amely az 1846-ban Bolyai János által megvásárolt sövényfalu ház helyébe épült. Felkutatta és felújíttatta felsőkápolnai Kakutsi János királyi táblabíró címeres sírkövét, aki Bolyai Farkas anyai nagyanyjának a testvére volt. Eddig új, ismeretlen Bolyai családtörténeti adatokat kutatott fel, amelyekről gazdag képanyagot örökített meg. Most épp azon dolgozik, hogy Bolyai János női felmenőinek öt kopjafáját a Sapientia marosvásárhelyi épülete mellett felállítsák. Az avatási ünnepség október 10-re időzíttetett. Ahogyan Árpi bácsit, vagy a Tanár urat ismerjük, nem csak ezt, de számos más Bolyai-emléket fog még avatni nekünk.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro
2015. június 27.
Szórványoktatás, gyöngyhalászat – pro és kontra
A szórványban élő magyarság oktatásáról beszélgettek csütörtökön, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely keretében szervezett vitán a meghívottak: Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke, Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens (NSKI) , Bali János igazgatóhelyettes (NSKI), Veres Valér szociológus, egyetemi docens, Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató, a MTA külső tagja, Vetési László szórványkutató, Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész, Székely Melinda, a négyfalusi Zajzoni Rab István Általános Iskola igazgatója, Szabó Csaba tévés szerkesztő, Szilágyi Szabolcs, a Kossuth Rádió munkatársa, a Kolozsvári Rádió szerkesztője.
Az elmúlt hetekben vitát váltott ki, hogy a Szász Jenő vezette a Nemzetstratégiai Kutatóintézet különböző ösztöndíjakkal csábítaná székelyföldi kollégiumokba a szórványiskolában tanuló magyar fiatalokat. Szászék szerint a szórványkollégiumokat Székelyföldön kellene működtetni, ellenkező esetben sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy a szórványvidékekről származó fiatalok előbb-utóbb román iskolát választva beolvadnak, vagy kivándorolnak, jobb megélhetési lehetőségeket keresve. A szórványiskolákban oktatók viszont attól tartanak, hogy épp ez a „gyöngyhalászatként” elhíresült stratégia vezet majd a magyar oktatás teljes felszámolásához olyan helyeken, ahol egy-két gyereken múlik a magyar iskola, tagozat beindítása. A csütörtöki vitán elhangzottakból kiderült: Szászék egyelőre (kitartóan) próbálkoznak, de hivatalos politikai döntés még nem született a „gyöngyhalászatról”.
Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványkutatója kifejtette: a szórványközösségek megmaradását szolgáló intézményrendszer (iskolák, szórványkollégiumok, gyermekotthonok) mára kialakult, és szinte egész Erdélyt lefedi. A kutató szerint csak ott lehet reménykedni a szórvány megőrzésében, ahol a közösség is kifejezi megmaradási igényét. Nagyon fontos lenne, ha a szórványtelepülésekre sikerülne lelkész és tanár házaspárokat kiköltöztetni, egy közösségben ugyanis a lelkész, a tanító és a diakóniai gondnok meghatározó szerepet tölt be.
Veres Valér szociológus, a BBTE oktatója a 2002-es és 2011-es romániai népszámlálás adatait feldolgozó tanulmányából idézve megállapította: nagyon gyors a magyarság csökkenése azokban a megyékben, ahol a magyar közösség aránya 10% alatt volt már 1989 előtt is. A legrosszabb helyzet Krassó-Szörény megyében van, ahol a magyarság aránya 1992–2002 között 25%-kal, 2002–2011 között pedig további 49,85%-kal csökkent. Közel 30%-os a magyarság arányának csökkenése Máramaros, Temes és Hunyad megyében, Beszterce-Naszód, Arad és Fehér megyében pedig 20–30%-os csökkenést észleltek ebben az időszakban. Elmondta: azokban a megyékben, illetve településeken, ahol a magyarság aránya 7 százalék alatti, a vegyes házasságok aránya meghaladja az 50%-ot. Megjegyezte: a Kolozsváron egyetemet végzett székelyföldi magyar fiatalok nagy része nem marad Kolozsváron, inkább hazaköltözik.
Pozsony Ferenc néprajzkutató, BBTE-oktató az egyetem hallgatói és oktatói által az 1990-es években az erdélyi magyar szórványban végzett alapkutatás eredményeit felemlegetve elmondta: azokon a telelpüléseken, ahol a magyarság aránya nem éri el a 20%-t, a szórványban élők mindennapjaik során szoros kapcsolatokat működtetnek a többséggel, szerves részesei a többségi lakosság életvilágának. Pozsony elmondta: a szórványban élő magyarok rendszerint nem vállalják fel nyíltan etnikai identitásukat.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 27.
Szász Jenő: nem akarunk iskolákat megszüntetni
Cáfolta Kolozsváron Szász Jenő, az NSKI elnöke, hogy a sajtóban csak gyöngyhalászatként emlegetett szórványoktatás-programjukkal veszélyeztetnék a magyar iskolákat. Elmondta, azoknak a diákoknak segítenek, akiknek csak a román iskola maradt. A csütörtöki kerekasztalnál egyéb meglepetések is voltak. Közel három órás kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg csütörtökön Kolozsváron a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gyöngyhalászatként emlegetett szórványoktatás-programját (Magyar gyermek magyar iskolába).
A beszélgetésre a Lutheránus Püspökség Argay György Gyülekezeti Termében került sor, a moderátor szerepét Rostás Szabolcs, a Krónika újságírója helyett Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub Egyesület elnöke töltötte be. A találkozón Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke is részt vett.
A meghívottak: Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens (NSKI), Bali János igazgatóhelyettes (NSKI), Veres Valér szociológus, egyetemi docens, Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató, a MTA külső tagja, Vetési László szórványkutató, Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész, Szabó Csaba a Fehér Holló Médiaklub Egyesület elnöke, Szilágyi Szabolcs a Kossuth Rádió munkatársa, a Kolozsvári Rádió szerkesztője, valamint Székely Melinda, a Brassó megyei négyfalusi iskola igazgatónője,.
A kerekasztal apropóját az adta, hogy a hét elején összeült Besztercén a Szórványtengely-mozgalom, és több javaslatot is megfogalmazott az NSKI és Szász Jenő részére. A mozgalom ülésének összehívására Szabó Csaba tájékoztatása szerint azért volt szükség, mert a Beszterce-Naszód megyei iskolákban az NSKI képviselői előnyös ösztöndíjjal „Székelyföldre csábítgatták a gyermekeket”.
A helyzet kényességét az is jelzi, hogy közben a városi tanács megszavazta, így fel is avatták az önálló magyar iskolát Besztercén, amely Hunyadi János névre hallgat, és amelyben ősztől indul az oktatás.
Az NSKI legyen partner
A mozgalom tagjaként Szabó Csaba elmondta, a csütörtök esti kerekasztal-beszélgetést azért szervezték meg, mert nem ellenségként, hanem partnerként szeretnék maguk mellett tudni az NSKI-t.
Éppen ezért felkérik az intézményt és annak vezetőjét, hogy partnerként szálljon be egy olyan alapítvány létrehozásába, ahová minden olyan szórványban élő gyerek pályázhat, aki azért ingázik, hogy a Hunyadi János iskolába járhasson. A cél az, hogy az ingázás költségei ne akadályozzanak egyetlen gyermeket sem abban, hogy magyarul tanulhasson. Az elképzelés szerint az ingázó tanárokat is megilleti a támogatás, azt a román oktatót is, aki csupán egyetlen órát tanít magyar tagozaton.
A másik javaslat ösztöndíjat biztosítana a szórványban tanulóknak, hogy ne "csóróként" járjanak iskolába, ne így éljék meg a diákéveiket. A javaslatokat a mozgalom tagjai - amelyek között a legfontosabb szórványintézmények vezetői is képviseltetik magukat - egy olyan levélben fogalmazták meg, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek címeztek. A levélhez kimutatást is csatoltak, amelyben pontosan feltüntették, mekkora összegre lenne szükségük a Hunyadi János iskola fenntartásához. „Elküldenénk a levelet a miniszterelnök úrnak, amelyben emberként, civilként felkérjük, hogy legyen a Szórványtengely-mozgalom tiszteletbeli tagja, és ő is adakozzon. Huszonöten írtuk alá. Felkérjük az NSKI-t, hogy adja át a levelet” - mondta Szabó Csaba. Hozzátette, sürgősen lépni kell az ügyben, mert a jelenlegi állás szerint négyszáz lejbe kerül az iskola bentlakásában egy hely, ami túl magas összeg sok magyarul tanulni akaró számára.
Szilágyi Szabolcs, a Kolozsvári Rádió szerkesztője megjegyezte, ha nem a családok zsebéhez mérjük, „nevetségesen” kevés összegbe kerül a szórványban a magyar gyermek iskolába járatása. Azokban a megyékben, ahol a magyarság aránya az utóbbi két népszámláláskor tíz százalék alatt volt, a magyar népesség csökkenése százalékban nagyon magas, és tovább növekedik - mondta Veres Valér szociológus. Például Krassó-Szörény megyében 1992 és 2002 között 25 százalékkal csökkent a magyar népesség száma, ez a szám pedig felére apadt 2002 és 2011 között. Temes megyében 2002 és 2011 között 31 százalékkal, Szeben megyében 29 százalékkal, Hunyad megyében 37 százalékkal csökkent a magyar lakosság száma. Beszterce-Naszód, Arad, Brassó, Fehér megyében ez a szám 20-22 százalékos, a többi magyarlakta megyében pedig tíz százalék körüli. A szociológus azt is elmondta, azokban a megyékben, ahol a magyarok számaránya 7 százalék alatt van, óriási a vegyesházasságok száma. Mielőtt Szász Jenő megkapta a szót, a közönség részéről elhangzott egy ötlet, hogy a Szülőföldön magyarul program számára nyújtott magyar állami támogatást át kellene csoportosítani, és csak azoknak a gyermekeknek kellene kiosztani, akik valóban rászorulnak, akik enélkül nem járhatnának magyar iskolába.
Vetési László szórványkutató itt jegyezte meg, hogy a sok alap, alapítvány után nem biztos, hogy egy sokadik működni fog. „Nehéz lesz létrehozni egy nyolcadik bizonyúristen alapot, amely most aztán igazi lesz” – jegyezte meg.
Szász Jenő: nem tudom átnyújtani a levelet
Szász Jenő azzal kezdte mondandóját, hogy a mintaprogramról most beszél nyilvánosan először. Leszögezte, a program egyelőre kísérleti jelleggel fut. „A mi dolgunk az, hogy javaslatokat tegyünk a kormánynak, amit vagy gyakorlatba ültet a politika, vagy nem” - mondta.
Elmondta, meglátása szerint sem az oktatásban, sem a gazdaságban, és valójában semmilyen területen nem fogalmazott meg az erdélyi magyarság egy konszenzuson alapuló tervet, amit aztán követ is. Hozzátette, bár vannak helyi hősök, kiváló pedagógusok, polgármesterek, de nincs egy közös cselekvési terv, ami mentén egymást kiegészítve, felerősítve együtt tudnának működni.
Méltánytalannak nevezte, hogy az NSKI-t egy kilenc ösztöndíjból álló mintaprogram alapján támadták, holott öt ösztöndíj például megmentette a Brassó megyei négyfalusi iskola kilencedik osztályát, a másik négy pedig olyan diákok számára nyújtott segítséget, akiknek csak a román iskola maradt meg lehetőségként.
Hozzátette, a mintaprogramot idén is folytatják, „ha eddig volt kilenc ösztöndíj, idén lesz húsz”.
„Én azt a levelet nem tudom jó lelkiismerettel elvinni a miniszterelnök úrhoz, amíg például nem ment el egy hasonló kérés a Communitas alapítványhoz, a történelmi egyházainkhoz, az erdélyi magyar mecénásokhoz, hogy hozzunk létre egy erdélyi magyar ösztöndíjalapot. Ha mi magyarok ebbe összeszedtünk x forintot, már kérhetjük a magyar kormánytól, hogy tegyen mellé egy másik x összeget” - utasította el Szabó Csaba felkérését Szász. Az NSKI elnöke egyetértett a szórványösztöndíj-alap ötletével, és biztosította Szabó Csabát, hogy megnézik, mit tehetnek a besztercei iskola ügyében.
Az NSKI nem járt Medgyesen?
Az NSKI elnöke kifejtette, fájdalmasan érintette, amiért páran megkérdőjelezték, hogy ő és intézete őszintén áll a szórványoktatás kérdéséhez. „Nem tudom azt a Medgyesről érkező kritikát komolyan venni, amikor a medgyesi politikai vezető a saját gyermekeit Marosvásárhelyen járatja iskolába. Egyébként nagyon helyesen, mert megoldotta a saját kérdését. A baj az, hogy utána azt mondja, ne is próbáljunk a szórványban kiegészítő javaslatot megfogalmazni. Ha egy felelős vezető a saját gyermekét Vásárhelyre vitte tanulni, azzal tartozik, hogy minden gyermeknek megteremti ezt a lehetőséget” - utalt Szász Jenő a Szeben megyei RMDSZ elnökének, Balázs Bélának a tiltakozó közleményére, Molnár Zsolt Temes megyei képvselő tiltakozására, valamint a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnökhelyettesének, Kádár Petrának, és a medgyesi Madisz elnökének, Balázs Botondnak a „vádjaira”.
Kádár Petra és Balázs Botond május 20-án a sajtónak számolt be arról, hogy az NSKI három munkatársa sorra járja a szórványiskolákat, és arról győzködik a nyolcadikos diákok szüleit, hogy vegyenek részt az ösztöndíjprogramjukban, és írassák gyereküket valamelyik székelyudvarhelyi középiskolába. Kádár Petra elmondta, sérelmezik, hogy Szász Jenő budapesti intézete éppen azokkal nem egyeztetett az erdélyi akcióról, akik ismerik a magyar szórványközösségek problémáit.
A medgyesi Báthory István Iskolában idén valószínűleg az alacsony diáklétszám miatt nem indul magyar kilencedik osztály. Összesen hét nyolcadikos kerül ki az iskolapadból. A kerekasztal-beszélgetés végén Szász Jenő cáfolta, hogy az NSKI képviselői Medgyesen jártak volna, holott korábban a maszol.ro-nak Puskás Attila épp az ellenkezőjéről számolt be. Szász Jenő sajtónak elmondott cáfolata itt hallgatható meg.
Szilágyi N.: Inkább Székelyföldről hozzanak diákot
„Kedves Jenő barátom, zokon vetted, hogy nem mindenki írt szépeket, de rám nem haragudhatsz, mert én semmit nem mondtam. De azért gondoltam valamit, amikor elolvastam a sajtóban megjelent híreket. Valahogy úgy jött át a dolog, hogy a szórványvidékről, ahol nehéz az iskoláztatás, Székelyföldre vinnék a gyerekeket. Arra gondoltam, hogy aki ezt kitalálta, nem élt szórványban. Inkább arra kellett volna gondonia, ha van valahol egy olyan közösség, ahol azért nem indul ősszel osztály, mert hiányzik onnan két gyerek, inkább Székelyföldről kellene pótolni ezt a két diákot” – mondta hozzászólásában Szilágyi N. Sándor nyelvész, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Hozzátette, ez az ötlet a székelyföldi gyerekeken is segítene, hiszen megtanulnának románul, és a szórványban sem szűnnének meg osztályok, iskolák. A professzor szerint a legfőbb oka annak, hogy a szülők román iskolába adják a gyermekeket az az, hogy a magyar iskolában nem tudnak a diákok megtanulni románul.
„1991-től nagyon sokszor elmondtam, ha a magyar oktatást fenn akarjuk tartani, akkor teljes erőbedobással azért kell harcolni, hogy az iskolai román oktatás nyelvtanítás legyen, olyan, amely biztosítja, a gyerek meg fog tanulni románul. Mert különben a magyar oktatás megy tönkre, mert a román nyelv miatt elviszik a gyermekeket” – magyarázta a nyelvész.
A szórványban élőknek is jár a választás
A négyfalusi iskolaigazgató arról számolt be, hogy a kilencedikeseinek nyújtott NSKI-ösztöndíj, amely délutáni foglalkozást is biztosít, nem csak lehetővé tette, hogy beinduljon a kilencedik osztály Négyfaluban, hanem két tanuló máris javított a tanulmányi eredményein. Hozzátette, az öt diák olyan településről jött az iskolába, ahol csak románul folytathatták volna tanulmányaikat.
Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész a másik négy ösztöndíj sorsáról tájékoztatott. Elmondta, a magyarpéterfalvi gyülekezetből négy tanuló tanult az NSKI jóvoltából Székelyudvarhelyen.
„Miért nem lehet megadni a választás lehetőséget a szórványban élő gyermeknek, hogy neki is legyen alternatívája? Hogy olyan szakot választhasson, amit tanulni szeretne saját anyanyelvén? Amíg egy kolozsvári rengeteg középiskola közül választhat, addig egy szórványban élő gyerek predesztinálva van a legközelebbi iskolába. A péterfalviaknak a nagyenyedi iskola adott. Nem akarom az iskolát egyáltalán minősíteni, viszont be kell látni, hogy nem tud minden szakot lefedni. Ha egy kislány művészetet akar tanulni, ezt a nagyenyedi nem tudja biztosítani. A gyulafehérvári iskolában már van ilyen lehetőség, de ott románul folyik az oktatás. Tavaly az egyik kislány így ment a székelyföldi művészeti iskolába magyarul tanulni” - avatott be a részletekbe a lelkész.
Hozzátette, egy másik ösztöndíj egy olyan fiúnak jutott, aki a kilencediket a balázsfalvi román iskolában járta, mert humán szakon akarta folytatni tanulmányait. Egy év román iskola után került Udvarhelyre, ahol magyarul tanulhat. „Nem szabad veszélyeztetni egyetlen jól működő magyar intézmény létét sem, viszont az embert is látni kell” - zárta mondanivalóját.
Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató szerint nagyon fontos téma a kiváló, tehetséges diákok kérdése. Abban az esetben, ha nincs megfelelő profil a közelben, ezeknek a gyerekeknek a speciális képességeiknek megfelelő iskolát kell találni. Hozzátette, szerinte a szórványkérdés mindenekelőtt gazdasági kérdés.
Puskás: a lemorzsolódást szeretnénk enyhíteni
Az NSKI-t képviselő Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens elmondta, ők a szórványiskolákat járva a lelkészt, a tanítót és a szülőt szólították meg. „Az NSKI tevékenysége nem a magyar iskolába készülő gyermekeknek szól, hanem egy olyan társadalmi problémára próbál választ adni, amit lemorzsolódásnak nevezünk, és ami nagyon is aktuális probléma az erdélyi szórványban. Azokban a helységekben, ahol mi eddig megjelentünk, nagyon sokan nem beszélnek arról, hogy vannak elfelejtett számok. Senki sem beszél arról, hogy egy nyolcadik osztályt végzett évfolyamról hányan mennek magyar iskolába, és hányan román iskolába. Csak néhány példa: a medgyesi iskolában ebben az évben hét gyermekből kettő magyar iskolába, négy románba, egy pedi külföldre megy. Vagy a tavaly a bethlenszentmiklósi hét gyermekből kettő magyar és öt román iskolába iratkozott. Ezeket a számokat látva teljesen másképp kell ezt az egész ügyet értékelni, és az NSKI tevékenységét is megítélni, hiszen mi alapvetően azokat a gyermekeket szeretnénk megszólítani, akiknek nincs lehetőségük magyarul továbbtanulni, és román iskolába kényszerülnének” - ecsetelte.
Hozzátette, az NSKI programja nem magyar-magyr versenyt generál, és nem is egy alternatíva akar lenni, hanem csupán kiegészítés.
Miért nem egyeztetett az NSKI?
A közönség soraiból megszólaló válaszúti szórványközpont képviselője elmondta, nem azzal van a baj, hogy van egy konkurencia, hanem az, hogy előzőleg nem egyeztettek a szakmai szervezetekkel, a közösség képviselőivel. Megkérdezte, hogy van-e arra garancia, hogy visszatér Péterfalvára az ösztöndíjjal Székelyudvarhelyen tanuló gyerek?
A kerekasztal-beszélgetés utolsó felszólalója, az NSKI igazgatóhelyettese, Bali János volt: "Sajnos látunk egy olyan érvelést, amely túlságosan is az intézményekre fókuszál. Mintha a szórványban való megmaradás az épületek, iskolák kérdése lenne. Mi tudatosan az emberre fókuszálunk. Nem biztos, hogy görcsösen kell ragaszkodni az iskolák megmentéséhez akkor, amikor nem garantáljuk az oktatás színvonalát”.
Szabó Csaba azzal zárta a beszélgetést, hogy felajánlotta az intézet képviselőinek, ősszel találkozzanak ismét, és egyeztessenek. Szász Jenő nyilvánosan nem erősítette meg, hogy támogatná az ötletet.
Oborocea Mónika
maszol.ro