"Az Új Ember hetilap köszöntötte a 90 éves Domokos Pál Pétert. Az Erdélyi Magyarság (Budapest), augusztusi számából idézte az ünnepelt szavait: "Sepsiszentgyörgyön csángó szervezet alakult, s újságot adnak ki. Kétnyelvű újságot, hogy a magyar iskolába nem járt csángók is olvashassák benne a népük múltjáról és jelenéről szóló írásokat. Csángó gyermekek jönnek tanulni Erdélybe, s ez roppant fontos dolog. Moldvában csángó fesztiválokat rendeznek, Budapesten megalakult a Lakatos Demeter szabófalvi csángó költő nevét viselő egyesület, amelynek célja azok összefogása, akiket érdekel a moldvai magyarság ügye. A Tudományegyetemen kiadták Lakatos Demeter verseit egy szebb kiadásban Svájcban is megjelent Csángó strófák címmel. Úgy gondolom, hogy az erdélyi és a magyarországi magyarok szerető segítségével a moldvai csángók nagy elesettségükből visszatérhetnek a magyarság egészének körébe." /Rendhagyó köszöntő. = Új Ember (Budapest), szept. 15./ Az említett könyvek: Lakatos Demeter Csángó strófák /ELTE Magyar Nyelvtörténeti és Nyelvjárási Tanszéke, MTA Nyelvtudományi Intézete, Budapest, 1986/ Lakatos Demeter Csángú strófák válogatott versek /Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern, 1988/ Válogatta, a szöveget gondozta és a bevezetőt írta: K. Lengyel Zsolt, Szabó T. Ádám, Szász Judit Anna."

Bernben jan. 25-én a közép- és kelet-európai cigányság helyzete volt a tárgya egy nemzetközi szimpóziumnak. Smaranda Enache felszólalásában kifejtette, hogy Romániában 1989 decembere óta 18 összecsapás során 6 cigányt megöltek, 240 házat felgyújtottak, többezer családot elűztek lakóhelyéről. A cigányokat megtámadókat nem vonták felelősségre. /Gazeta de Mures (Marosvásárhely), febr. 3-9./

Tóbiás Áron Szabófalvára, a moldvai csángó faluba látogatott. Itt élt és írta verseit Lakatos Demeter /1911-1974/ csángó népköltő. Első versét /Falevelek hulladoznak/ még Dsida Jenő közölte 1935 novemberében Kolozsváron, a Keleti Újságban. Halála után jelent meg egy kötet verseiből /Csangú strófák, Európai Protestáns Szabadegyetem, Bern, 1988/. Tóbiás Áron Szabófalván meglátogatta Perka Mihály tanárt, aki Kolozsváron végezte egyetemi tanulmányait, majd visszatért szülőfalujába, Szabófalvára, azóta is itt tanít. /Tóbiás Áron: csángó magyarok között. Moldovának szíp tájaind?= Magyar Nemzet, aug. 3./

"A Romániai Németek Demokrata Fórumának 1991-ben kidolgozott nemzetiségi törvénytervezetét meghaladottá teszi az alkotmány és több törvény, arra tehát nincs szükség, olvasható a külügyminisztériumnak a Kisebbségi Tanácsnak megküldött dokumentumában. Azonban ha mégis úgy értékelik, hogy ez szükséges, akkor egy kerettörvény erre megfelelne. A dokumentum szerint ellenkezik az alkotmánnyal a "nemzeti kisebbségek identitása" és a kollektív jogok elve, ugyancsak kifogásolja a dokumentum a kettős állampolgárság elvét. /Bogdán Tibor: Bukarest: fölösleges a nemzetiségi törvény. = Magyar Hírlap, nov. 9./"

Dec. 5-9-e között Markó Béla RMDSZ-elnök és Bodó Barna ügyvezető politikai alelnök Svájcban tett látogatást az ottani Helsinki Egyesület meghívására. Előadást tartottak a magyar kisebbség helyzetéről, majd Bernben találkoztak külügyminisztériumi tisztségviselőkkel, Genfben az Amnesty International képviselőivel. Mindenütt kifejtették, hogy az Európa Tanács Romániával szemben támasztott követelményeivel szemben nem tapasztalható előrelépés. /Az RMDSZ-vezetők svájci útjáról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 16./

Lakatos Demeter /1911-1974/ szabófalvi csángó költőre emlékezik egy másik csángó, Demse Márton, aki áttelepült Magyarországra. Lakatos Demeter versei először az ELTE gondozásában jelentek meg /Csángó strófák, Budapest, 1986./, majd Svájcban láttak napvilágot, Szabó T. Ádám gondozásában /Csángú strófák. Európai Protestáns Szabadegyetem, Bern, 1988./. Búcsú az ifjúságtul /Áramlat Kiadó, Budapest/ című kötete pedig 1992-ben kerülhetett az olvasók asztalára. /Pest Megyei Hírlap, jan. 21./

Kozma Szilárd közleményben jelentette be, hogy szept. 14-én este megkezdett éhségsztrájkját 12 nap után, szept. 26-án félbeszakította a következő elhatározással: a tanügyi törvényt ellenzi és nem fog nyugodni addig, amíg ezt a törvényt a román parlament újra nem alkotja. Felhívja a magyarországi politikusok figyelmét, hogy a magyar nép érdekeit mindig a magyar írók és közgondolkodók képviselték, azért a magyarságot érintő politikai döntések előtt kívánatos azok véleményét kikérni, hogy többé ilyen, a határon kívül élő magyarság létét veszélyeztető politikai alkuk, mint amilyen a tanügyi törvény kapcsán a Horn Gyula és Nicolae Vacaroiu kormányfő berni kiegyezése volt, többet ne történhessenek. Fel fogja hívni a román író- és művésztársadalom figyelmét arra, hogy 1920 után minden diktatúra felé csúszó román hatalom először a romániai magyarság jogainak megnyirbálásával, jogtalan meghurcolásával kezdte, majd a román szellemi élet meghurcolásával folytatta. Szeretné elérni, hogy a következő választáson olyanok képviseljék a romániai magyarságot a parlamentben, akik nem a hatalommal való egyezkedést keresik. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 27., 627. sz./

Dec. 10-én Budapesten Magyar Bálint művelődési miniszter átadta a Pro Humanitate et Libertate kitüntetéseket. A díjazottak között volt Antal Árpád, a Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára és dr. Janics Kálmán szlovákiai magyar orvos. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 12./ Janics Kálmán A hontalanság évei /Bern, 1979/ című munkájában az 1945-1948 közötti csehszlovákiai magyarüldözésről, a jogfosztottság időszakáról írt dokumentumkötetet, könyvéhez Illyés Gyula írt előszót.

"A védelmi miniszterrel és a nagyvezérkar főnökével való konzultáció után beadta lemondását Decebal Ilina tábornok, a katonai hírszerzés vezetője, szintén távozik posztjáról Ioan Talpes, a Külföldi Hírszerző Szolgálat igazgatója is. A bukaresti lapok júl. 21-i számaikban már kész tényként kezelték, hogy Talpes utóda Emil Constantinescu államelnök egyik bizalmasa, Catalin Harnagea elnöki tanácsos lesz. A lemondásokat a svájci kémkedés ügye robbantotta ki, mely szerint egy berni diplomata Románia javára kémkedett. A székelyudvarhelyi Cserehát ügyében szintén svájci "kezek" keltettek feszültséget, minthogy a bukaresti, magát román-svájci pénzintézetnek nevező Columna Bank körüli pénzügyi problémák feszültséget keltettek. A leváltások mögött Frunda György szenátor szerint a román hírszerző szolgálatok "szovjettelenítése" áll. Romániát sokak szerint azért nem vették fel a NATO-ba az első körben, mert a hírszerző szolgálatok még kapcsolódnak a moszkvaiakhoz, tudósított Gyarmath János. /(gyarmath): Svájci vagy moszkvai kapcsolat a háttérben? Távozó román hírszerzési vezetők. = /Magyar Nemzet, júl. 23./Decebal Ilina tábornok irányításával működik a Katonai Információk Igazgatósága."

Életének 68. évében márc. 30-án elhunyt Bernben Gosztonyi Péter történész. 1956-ban, a forradalom leverése után hagyta el Magyarországot. 1963-tól nyugalmazásáig, 1997-ig volt a berni Kelet-Európai Könyvtár munkatársa. Elsősorban a második világháborúval kapcsolatos magyar események szakértője volt. /Népszabadság, ápr. 1./

"Júl. 22-én ünnepi istentisztelettel és a reformáció emlékművének megkoszorúzásával zárult Genfben a Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozója, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök, a rendezvény fővédnöke is részt vett. A genfi Szent Péter-katedrálisban Tőkés László püspök emlékeztetett, hogy a magyar reformátusok 1938-ban tartották első világtalálkozójukat, a folytatást azonban csak az 1989-es fordulat tette lehetővé Magyarországon és a határokon túl. Helyre kell tenni múltunkat és jelenünket, és emberközpontú világunkban Isten mindenhatóságát kell újra felismerni - mondotta. Orbán Viktor megjegyezte: "Mi, magyarok kalandozó nép vagyunk, a reformátusok is különösen azok". A magunkról alkotott képnek fontos vonása ez a vándorló, de mindig hazatérő, közösséget gazdagító magyar - mondta. Rámutatott, hogy a 20. században a Don-kanyarban elesettek, az odaveszett zsidó honfitársak, a kitelepített német származásúak, a szovjetunióbeli kényszermunkára hurcoltak és végül az 1956 után az országot elhagyó 200 ezer menekült együtt több mint egymillió embert jelent, ami szinte pótolhatatlan veszteség egy 10 milliós ország, de még egy 15 milliós nemzet számára is. - Bár ma is gyakrabban zúg a harang temetésre, mint keresztelőre, az utóbbi 10 évben visszaköltözött szívünkbe egy boldog családot építő, emelkedő magyarság és magyar nemzet reménye - mondta. Figyelmeztetett, hogy a külső szabadság aligha ér valamit belső szabadság nélkül. Aki megelégszik a jólét és a szabadság külső jegyeivel, az könnyen elveszítheti az emberi életet összetartó belső meggyőződését. A reformátusok kötelessége újra és újra emlékeztetni, hogy semmiféle szabadság sem segít a morális romlottság ellen - jelentette ki. Szent Ágoston, Szent Ferenc, Kálvin és a magyarságra gyakorolt befolyásuk jól példázza: az evangélium tanítása nélkül nincsenek életképes gyökerei a magyar összetartozásnak - mondta a miniszterelnök. Az ünnepi rendezvény résztvevői az istentisztelet után átvonultak a reformáció genfi emlékművéhez, ahol Péter Iván, a berni magyarok lelkésze emlékeztetett arra, hogy 1944-ben e helyen tüntetett mintegy 30 Svájcban tanuló magyar fiatal Magyarország német megszállása ellen. Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár a domborművek és a reformáció nagyjait, köztük Bocskai István fejedelmet ábrázoló állószobrok előtt szólva utalt arra, hogy annak idején a magyarok a svájciak után a második legnagyobb adománnyal, 40 ezer koronával járultak hozzá az 1917. október 31-én felavatott "reformátorok fala" megépítéséhez. Végezetül az egyház és a kormány képviselői elhelyezték a megemlékezés virágait az emlékmű Bocskai Istvánt ábrázoló szoboralakja előtt. /Véget ért a Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozója. Koszorúzás a reformáció genfi emlékművénél. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./"

"Lakatos Demeter csángó poéta terjedelmes gyűjteménye egy különös költőre irányíthatja a figyelmet, akinek az elmúlt évtizedekben Budapesten, majd 1988-ban Bernben, az Európai Protestáns Szabadegyetem kiadásában is jelentek meg versgyűjteményei, de ezek a kötetek még Erdélybe is alig-alig juthattak el. A könyv megkésve, de mégis igazságot szolgáltat ennek a boldogtalan munkásköltőnek. Stílszerűen a Romániai Magyar Írók sorozatban kellett volna már régebben megjelentetni! - állapította meg írásában Bogdán László. Évszázadokkal ezelőtti, jelesen kora középkori magyar nyelvi világ tárul fel itt, különös román vándorkifejezésekkel együtt. A magyar irodalomban ez a csángó költő unikum, most a törzs ismét körülállhatja verseit, mint különös, égből hullott köveket. /Bogdán László: Kultúra: A történelem alatt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 24./"

Az erdélyi magyar közösségnek és kulturális értékeinek elismerését jelenti, hogy a kolozsvári Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány szervezésében a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum Szarkaláb Néptáncegyüttese máj. 7–9. között a franciaországi Lyonban lesz vendége az Európa Napok ünnepi rendezvényeinek. A lyoni magyar–francia baráti kör Magyarország EU-s csatlakozására való tekintettel döntött az erdélyi meghívás mellett. A Heltai-alapítvány nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően – a lyoni látogatást gazdag svájci program előzi meg. Máj. 4-én a zürichi magyar közösség látta vendégül a küldöttséget. Következő állomásuk a berni Ifjúsági Ház, ahol az autonóm közösségi önszerveződésekről Pillich László tart előadást, majd a Szarkaláb mutatja be másfél órás műsorát. /Európai küldöttségben Erdély magyarságáért. Újabb nemzetközi turnén a Szarkaláb. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./

Szeptember végén, Bernben tartották az európai református egyházi vezetők második találkozóját. Az első egyházfői értekezletet tavaly ősszel tartották Utrechtben. A találkozón a Reformátusok Világszövetségének (RVSZ) Európai Területi Tanácsának (ETT) a választott vezetőségi tagjai is részt vettek, élükön Gottfried Locher európai területi elnökkel. A magyar református egyházak képviseletében jelen voltak Tőkés László, Erdélyi Géza felvidéki és Bölcskei Gusztáv magyarországi püspökök, valamint Kató Béla püspök-helyettes. Az egyházi vezetők tanácskozásának napirendjén egy stratégiai javaslatcsomag szerepelt. A dokumentumban azt határozták meg, hogy milyen európai RVSZ-szervezetre van szüksége a tagegyházaknak. Tőkés László és Erdélyi Géza külön értékelték, hogy az RVSZ stratégiai dokumentuma – hosszú elhallgatás után – végre hangsúlyosan szól „a magyar nyelvű egyházak nemzetközi szövetségéről”. Tőkés László 2007-re Erdélybe hívta meg az európai egyházi vezetők találkozóját, arra való tekintettel, hogy ebben az esztendőben Nagyszeben fogja vendégül látni az európai egyházak konferenciája által szervezett III. Európai Ökumenikus Nagygyűlést. /Találkoztak a Református Egyház európai vezetői. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 5./

Visszhangos sikerű útról érkezett haza a gyergyószentmiklósi Ipartestületi Férfi Kar. Szőcs László, a dalárda elnöke beszámolt az Oberdorfban megrendezett Svájci Kantonok Kórusfesztiváljáról. 96 kórus vett részt Svájc valamennyi kantonjából. Hat kórust díjaztak, köztük az Ipartestületi Férfi Kart. A székely népviseletbe öltözött gyergyószentmiklósiak Petres Csaba Négy magyar népdal című feldolgozásával vettek részt a kórusfesztiválon. A dalosok sokat kirándultak, ellátogattak Strasburgba, énekeltek a berni református templomban és Passauban Boldog Gizella sírjánál, ahol Pázmány Péter Boldogasszony anyánk című himnuszával tisztelegtek nagy királynénk emlékének. /(Bajna György): Gyergyószentmiklósról Boldog Gizelláig. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 15./

Vándorbottal az emberség útján (Bemutatták a Gazdáné Olosz Ella-kötetet)
Második nekifutásra, a tervezett időpont után három hónappal látott napvilágot a Gazdáné Olosz Ella életművét összefoglaló könyv. Az eredetileg a művész kovásznai mellszobrának avatójára időzített esemény késése még értékesebbé tette a kötetet.
„A szoboravató után hoppon maradtunk, de mondtam, nincs kizárva, hogy a Jóisten keze van a dologban, a könyv gazdagabb lett így” – mondta a hétfő esti bemutatón a kovásznai városi művelődési házban Gazda József, a könyv megálmodója, írója, szerkesztője. Mindez a nyomdai munkálatokat vállaló sepsiszentgyörgyi ArtPrinter Stúdió vezetőjének, Kopacz Attilának köszönhető. Miután elolvasta a kéziratot, úgy látta, a kötet teljesebb lesz, ha abban a művészeti szakértők írásai mellett Olosz Ella tervei, rajzai, vázlatai is helyet kapnak, ugyanúgy, miként Gazda József korábban a Püski Kiadónál megjelent, a textilművészt bemutató monográfiai kötetében. Az Olosz Ella életművét bemutató könyvet a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület Ignácz Rózsa Irodalmi Klubjában bocsátották útjára. Zsúfolásig megtelt a kovásznai művelődési ház nagyterme, mintegy tükrözve: Olosz Ellát nemcsak életében szerették, emberként és művészként – a maga szerénységével – maradandót alkotott. Szabó Etelka megnyitóbeszédében hangsúlyozta: „sokívű ember, művész, tanár, oktató, nevelő, néprajzos, egyben a közösségért, magyarságért sokat tevő személyiség volt, s ezzel még nem mondtunk el mindent róla. Életében nem tudatosult bennünk nagysága, észrevétlenül lopta közénk az értékeket – csak halála után döbbentünk rá erre”. A könyv születésének történetét Kopacz Attila ismertette. Kitért a nehézségekre, kihívásokra, de ennél sokkal komolyabb következtetéseket is levont. Kovásznának élnie kellene Olosz Ella anyagi és szellemi hagyatékával, kellő hozzáállással ez lehetne a város vendégforgalmi fejlesztésének egyik alapja – hangoztatta. Jó példaként a Bernben létrehozott Paul Klee-központot említette, ahol alapítvány kezeli a művész hagyatékát, amely turisztikai attrakció lett, önfenntartásra is képes. Hozzátette: Háromszék rendkívül gazdag olyan művészekben, akik világszinten is kimagaslót alkottak – annak ellenére, hogy Bukarest számára Erdély még mindig fehér folt az ország művészeti térképén, Budapesten pedig „vidékinek” titulálják az itteni alkotókat. Gazda József a kötet forrásanyagának összegyűjtését is felelevenítette. „Nem volt kivétel, a művészeti írók, akik megszólaltak, a legnagyobb alázattal, lelki meghajlással írtak Ella alkotásairól” – hangoztatta. A könyv előkészítése alatt újra együtt lehetett néhai feleségével, élete boldog napjai voltak ezek – vallotta be a közönségnek. A világmindenség bonyolult egyszerűségét vetítette ki, elevenítette meg munkáival, az élet szépségeivel, fájdalmával, bonyolultságával – összegezte Olosz Ella életművét. Olosz Ella munkásságának elismerése, összegzése vonatkozásában az utolsó mozzanat a most megjelent könyv. Halála után fél évvel Budapesten állítottak emlékplakettet, később Kovásznán is pislákolni kezdett kultusza, ma már emlékplakett, tárlat, mellszobor őrzi emlékét. Művészete vándorbot lehet kezünkben, mellyel az emberség útján haladhatunk – mondta Gazda József. A könyv bemutatóján fellépett a vajnafalvi Hozsanna kórus Gyerő Katalin vezetésével. Balogh István Lászlóffy Csaba: Vers – virradatig című versével hangolta az eseményre a jelenlévőket, Pál Szilvia Farkas Árpád írását idézte a könyvből. Az est rövid szeretetvendégséggel ért véget. A Gazdáné Olosz Ella-kötet ötszáz példányban jelent meg, kereskedelmi ára 80 lej. A család a részletfizetés lehetőségét is megteremtette, az igénylők a kovásznai városi könyvtárban áprilisig törleszthetik a könyv árát.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetközi fórumon az önrendelkezés
Egyre jobban figyel a világ a népek önrendelkezési törekvéseire, és a kérdéskör, aktualitása miatt, mind gyakoribb téma politikusi körökben, de konferenciákon, tudományos értekezleteken is. Az elmúlt hét végén a Berni Egyetem (Svájc) Földrajz Karának szervezésében tartottak háromnapos tudományos konferenciát, melynek címe: Önrendelkezés Európában – jelenkori kihívások a soknemzetiségű államok kisebbségi életében címmel.
A 90-es évek dél-kelet-európai és Kaukázus-vidéki erőszakos területi konfliktusaiból kiindulva a tudományos értekezlet azokat az egyre erősödő önrendelkezési törekvéseket is számba vette, melyek a kontinens szinte valamennyi részén, nevezetesen Spanyolországban (Katalónia), Nagy-Britanniában (Skócia), Belgiumban (Flandria) és Romániában (Székelyföld) nyilvánulnak meg erőteljes formában. Az egyes munkacsoportokban – egyebek mellett – kiemelt módon tették vizsgálat tárgyává a posztszovjet térséghez tartozó Moldova (Gagauzia és Transznisztria) és Ukrajna (Krím félsziget), valamint a nyugat-balkáni Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Koszovó népeinek és nemzetiségeinek válságos helyzetét és az annak rendezésére irányuló nemzetközi erőfeszítéseket. Egyik munkacsoport központi témáját a szecesszió képezte Pró és kontra a területi elszakadás kérdésében Európában címmel. Figyelemre méltó fejleménynek számít, hogy a nemzetközi politikai diskurzus napirendjén ma már Székelyföld területi autonómiájának kérdése is szerepel. A finnországi Åland-szigeti önkormányzatról és a koszovói szerbek autonómiajogairól szóló ülésszakon Benedek József és Bajtalan Hunor, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem kutatói a folyamatban lévő romániai regionalizációs tervekről tartottak előadást, különös tekintettel a székelyföldi régióra. A konferencia második nyilvános vitája a Nemzeti kisebbségek Európában és a nemzetközi/külső faktorok szerepe címet viselte. Rudolf Burger berni újságíró közreműködésével Tőkés László európai képviselő, Peter Burkhardt, a szerbiai EBESZ-misszió vezetője és Isabelle Schulte-Tenckhoff genfi egyetemi tanár vett részt az eszmecserén. Tőkés László bevezető előterjesztését követően a moderátor első kérdése az volt, hogy Erdély el akar-e szakadni Romániától, és ezen a téren „modellnek” tekinti-e a skóciai önállósági törekvéseket. Válaszában Tőkés László Martin Schulz EP-elnököt idézte, aki egyik legutóbbi nyilatkozatában maga mondotta, hogy Európában „teret kell nyitni az autonómiatörekvéseknek”, és hogy „a skót megoldás (az EU-n belül) a más régiókban felmerülő igények kielégítésére is modellként szolgálhat”. Kérdésekre válaszolva Tőkés ahhoz kérte a nemzetközi szervezetek – köztük az Európai Unió, az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet – támogatását, hogy a többszintű erdélyi magyar autonómia kiépítése által segítsék megmenteni a hajdan „Kelet Svájcának” nevezett soknemzetiségű régiónkat az asszimiláció és az etnikai homogenizáció pusztításaitól. A területi etnikai konfliktusok megoldása tekintetében az Európa Tanács 2003/1334. számú határozatát (Gross-jelentés) tartotta irányadónak, mely az egyes autonómiaformákat a leghatékonyabb konfliktuskezelő eszközként ajánlja a tagországok figyelmébe. Az autonómia kérdése Románia számára nem problémát, hanem megoldást jelent. Magyarságunk és a többségi románság közös érdekében ezért harcolunk következetesen és kitartóan érte – összegezte mondanivalóját európai képviselőnk.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Hazahozza” Veress Sándort a Segesvári Akadémia
Augusztus első két hetében 24. alkalommal szervezik meg a Segesvári Akadémia elnevezésű klasszikus zenei fesztivált, ahová 67 országból várnak zene szakos egyetemi hallgatókat. Ők Bázelből, Bécsből, Stuttgartból, Münchenből, Kolozsvárról és Bernből érkező előadóművészektől tanulhatnak.
A rendezvénysorozat ötletgazdája és főszervezője Alexandru Gavrilovici, Svájcban élő, romániai származású hegedűművész a Maros Megyei Néprajzi Múzeumban ismertette a kedden kezdődő programot.
Veress Sándor 1901. február 1-én született Kolozsváron, ahonnan 16 évesen költözött szüleivel Budapestre. Kodály Zoltán tanítványa volt a budapesti Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés főtanszakán, majd a zongora főtanszakon tanult Hegyi Emánuelnél és Bartók Bélánál. A kommunista rendszerváltást követően 1949-ben Svájcba távozott, ahol kimagasló zenei karriert épített. Az ő művészete, illetve Dinu Lipatti állnak az augusztus 1-én kezdődő kéthetes rendezvénysorozat fókuszában.
Alexandru Gavrilovici a kolozsvári születésű zeneszerzőről elmondta, Romániában gyakorlatilag ismeretlen a neve, holott Nyugat-Európában és Amerikában nagy elismerésnek örvend, rendszeresen játsszák műveit. Most itt az alkalom, hogy az erdélyi közönség is megismerje Veress Sándor nevét és művészetét, amely Kodály Zoltán és Bartók Béla nyomdokait követi – hangsúlyozta Gavrilovici.
A két hetes sorozat keretében 67 diáknak tartanak mesterképzést és workshopokat. A romániai hallgatók mellett Németországból, Kanadából, az Amerikai Egyesült Államokból, Svájcból, Izraelből, Koszovóból várnak résztvevőket. Közösen dolgoznak, ötleteket cserélnek és a zene nyelvén beszélgetnek művészetről, előadásmódról, zenei stílusról, technikáról – mondta a szervező, hozzátéve, hogy mindez csak úgy jöhetett létre éveken át és valósulhat meg most is, hogy összefognak a művészek, együttműködnek, illetve nem utolsósorban támogatást kapnak a segesvári önkormányzattól is.
A rendezvény két hete alatt minden este hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget. A belépés valamennyi koncertre ingyenes, a helyszín a legtöbb alkalommal a segesvári városháza díszterme, illetve augusztus 8-án a segesvári zsinagóga.
Antal Erika / maszol.ro

Elmulasztott (eszme)történeti esemény a hetvenes évekből
(részlet Szász László bemutatás előtt álló kötetéből)
Szerepvivő emberré lettem
– a szerző műhelyvallomása
A kötetem címébe foglalt „Szerepvivő emberré lettem” megfogalmazás nem tőlem: Kálvintól, a reformátorunktól származik, és egy kényszerűségekkel irányított, hazát váltó életút sűrítményét tartalmazza számomra. Aki mindaddig törekedtem magyar irodalmat tanítani, éjszakai íróként publikálni a szülővárosomban, amíg el nem zavartak onnan (innen). Csaknem negyvenévesen kezdtem újra a szellemi munkát az anyahazában, saját köteteim is csak itt (ott) jelentek meg, s nemrég a Károli Gáspár Református Egyetem docenseként „vonultam” nyugdíjba. Mindennek csupán annyi jelentősége van, amennyi talán a könyv első darabjából kiderül: borzasztó nehéz, de nem lehetetlen egyetlen élet alatt két, teljesen különböző irodalmár-életformát felépíteni. Egyet, mely az Erdélyben csaknem elkerülhetetlen „önkéntes szolgálatelvet”, és egy másikat, mely a „professzionális megfelelés” kényszerét valósítja meg.
Annak ellenére, hogy Sütő András életművét teljes gazdagságában feldolgozták, szinte minden sorát elemezték, munkásságának mégis van egy meghatározó területe, mellyel jószerint nem foglalkoztak: drámáinak egyházi fogadtatásával. Ha a korabeli (akár erdélyi, akár magyarországi) irodalmi kritikákat olvassuk újra, az értő elemzésekben észlelhető az a bujkáló tapintat, ahogyan a politikai megtorlástól óvni szeretnék a szerzőt. Az egykori hatalom bírálatára irányuló dramaturgiai gesztusokat afféle összekacsintó „félre/szólással” mindenki érteni vélte; az egyháziak azonban jobbára valós történeti tényeket kértek számon e műveken, némely vallási dogmák művészi kritikáját pedig zokon vették. Nem szükséges magyarázni, miért nem olvashattunk Erdélyben egyetlen sor nyíltszíni bírálatot sem egyháziak tollából, például a Csillag a máglyánról a hetvenes években: vallási kérdésekről szóló vitának nem volt helye Ceauşescu Romániájában. Viták pedig voltak, sőt, szigorú ítéletek is megfogalmazódtak, csakhogy a háttérben, a nyilvánosságtól elzárva. „Rögtön, ahogy megjelent..., a reformáció szent eszméit és erdélyi eredményeit érezték támadva ebben a darabban. A kolozsvári református egyház a teológiai hallgatókat nem engedte a bemutatón megjelenni” – emlékezik vissza évek múltán a szerző, keserűen. És miközben az irodalmi sajtó mindenütt, azonnal és csaknem egyöntetűen remekműként értékeli Kálvin és Szervét tragikus konfliktusának ábrázolását, a magyarországi egyházi lapok jelentős részben lenyűgöző értetlenséggel és agresszivitással fogadják a darabot. Ti. azt kérik számon egy példázatértékű fikciótól, ami az irodalom természetétől teljességgel idegen: a történelem valóságos tényeit; többen Kálvin alakjának meghamisításával, a szervéti szentháromság-tagadó eszmék túlértékelésével vádolják a szerzőt.
Irodalom (mint kitaláció) és valóság viszonya napjainkban is sokak számára feloldhatatlan ellentmondás, ám épp ezért volna szükséges feldolgozni, tényszerűen és elfogulatlanul, Sütő művének egyházi fogadtatását. A legkiválóbb teológusok ugyan még idejében elvégezték a Csillag a máglyán vallástörténeti értékelését is, csak hát ezek az írások jószerint ismeretlenek. Az Európai Protestáns Szabadegyetem még 1980-ban kis füzetet adott ki Bernben az előző évben lezajlott, igencsak építő, tárgyszerű vitáról (Kerekasztal-beszélgetés Sütő András történelmi drámájának német megjelenése alkalmából. Csak tiszta forrásból, 12.).
Ennél is szomorúbb, hogy máig hozzáférhetetlen a dráma legkiválóbb erdélyi vallástörténeti elemzése. Szerzője Juhász István (1915-1984), a maga korának lenyűgözően nagyformátumú, európai értékrendet képviselő tudós teológusa és (nincs rá jobb szó) diplomata egyházpolitikusa. Az történhetett, hogy a pletykaszinten zajló háttérvitákat az igényes egyetemi tanár megsokallta, és – a kemény diktatúra íratlan törvényeivel is szembeszegülve – az erdélyi magyar református oktatás hagyományaihoz visszafordulva, nyílt disputát szervezett a Csillag a máglyán teológiailag is megragadható jelentésárnyalatairól. Kihívó helyszínen és környezetben: a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet épületében, együttműködve a teológushallgatók önképzőkörével. A világi és az egyházi, a magyar, a román és az egyetemes történetben egyaránt otthonosan mozgó professzor elemzése oly sokirányú megközelítésről tanúskodik, hogy módszertanát nem csupán máig időszerűnek, de példamutatónak tekinthetjük. Ha évtizedekkel korábban birtokunkban lett volna ez a szemléleti perspektíva, bizonyára egyetemesebb érzékenységgel közelítünk Sütő András és kortársai életművéhez is. Talán nem szakad végzetesen ketté minden toleranciát mellőzve a Sütő (s általa két-három írástudó-nemzedék) munkásságát firtató közgondolkodás.
Juhász István előadásának egyetlen, rövidített publikációja található a magyarországi Confessio 1979/3-as számában, Kolozsvári disputa a Csillag a máglyánról címmel, magyarázó kopffal: „A prezidens D. dr. Juhász István professzor volt, a respondensek: Bereczki András, Jenei Tamás, Kató Béla, Kovács István hallgatók voltak”. Furcsamód, a professzor kéziratos hagyatékának gondozói a 2016-os tisztelgő Juhász-kiadványból is kihagyták ezt a jelentős írást. Az alább közzétett – nagyon rövid, de remélhetőleg mégis súlyos üzenetet közvetítő – töredéket nem a Confessióból vettem át: az egykori résztvevők jegyzetei alapján rekonstruált részlet. Jakab László Tibor (jelenleg nagyatádi lelkész) juttatta el hozzám, önzetlenül, szellemi életünk jobbításáért, az általa kézzel lejegyzett teljes szöveget. Amikor számítógépre átmásoltam, megőriztem az előadás enyhén archaikus ízű, egyházi nyelvhasználatát, néhány kifejezés és név eredeti, latinos írásmódját.
Röviden: a szöveg töredék mivoltában is érzékelhető, hogy egy erdélyi, elmulasztott eszmetörténeti esemény tanúi vagyunk.
Kötetbemutató holnap, augusztus 22-én 17 órától az unitárius egyházközség Bolyai téri tanácstermében. A szerző beszélgetőtársa Lázok János, a Művészeti Egyetem tanára.
******
Disputatio
Disputatio: egy tárgy megvizsgálása párbeszéd útján. (…) Ma esti disputációnk irodalom és történelem oldaláról keresi az igazságot. A Calvin és Servet ellentétein felül álló igazságot abban a szabadságban keressük, amelyre egyházaink XX. századi ökumenikus útja mindnyájunkat elindított. (…)
Sütő András drámája szerint Calvin és Servet 1533-ban… barátok voltak, két ellentétes jellemű ifjú. (…) Van-e áthidalás e két ember között, az Isten lényegét kérdező kételkedés és (részletek) az Istenhez forduló imádság között?
Calvin és Servet ellentétét nem lehet az újkori európai történet semmilyen analógiájával magyarázni. (…) A reformátori tant a szabadság egyetemes rendje kiépítésére való törekvés jellemzi, s ennek megfelelően a „szabadság” és „rend” feszültsége határozza meg. A lelkiismereti szabadság Calvin tanítása szerint az egyházi szabadság alapja. A tragikus az, hogy ennek ellenére sem Calvin, sem a reformátorok nem erre a tanra építették koruk egyházának a szabadságát.
(…) Célunk mégis a dráma reformátori tartalmának összefoglalása. Amikor ismételten kifejezzük köszönetünket, nemcsak a mű szépségére, hanem a modern dráma eszközeivel végzett építő munkájára gondolunk.
Arra a kérdésre: miért éppen a Servet és Calvin alakját kellett feleleveníteni – [az író] a reformáció vallomásával felel: „Itt állok, másként nem tehetek”. Újra megszólaltatni azt a példát, mely a reformátorokban szabad szemmel látható: mindhalálig megállni az emberért vállalt legmagasabb célok mellett! – olyan írói vállalkozás, amelyet szeretnünk és becsülnünk kell.
A dráma nem a reformátori szabadság bibliai fundamentumát, hanem annak történeti értékét kéri számon. Hogyan valósította meg a reformáció azt, amit sok európai nép tőle várt: a lelkiismeret szabadságát, a nép szabadságát, a gondolat szabadságát? Válasza nem sűrűsödik egyetlen „Tiborc-monológba”. A szabadság-gondolat kifejezésében részt vesz minden szereplő, sőt maga az olvasó, hallgató is, akinek lelkében tovább élnek a sokszor félig kimondott igék.
Vannak a drámában számunkra olyan elfogadhatatlan pillanatok, amelyek azt az érzést keltik, mintha a szabadságnak egykor Calvin és Servet által közösen vállalt ügyét, miután Genf az inkvizícióhoz hasonult, egyedül Servet vinné tovább. Mivel úgy véljük, nem ez a dráma álláspontja, arra gondolunk, hogy ezek a félreértések – éppen a mű szerkezete és igazsága szerint – elkerülhetők lettek volna. Emlegetésük helyett azonban szeretnénk kiemelni Calvinnak a drámába foglalt olyan szavait, amelyek a reformáció és a szabadság ügyéért vállalt áldozatából fakadtak.
Az egyik az a történeti beszéd, amelyet 1553. szept. 1-én a hatalom nélküli konzisztórium nevében a hatalmat kezében tartó Kistanács előtt mondott, fenntartva a Philibert Berthelier tanácsúr felett kimondott fegyelmező határozatot: „Kezeimet levághatjátok, tagjaimat szétzúzhatjátok, házamat felperzselhetitek, halott gyermekeim csontjait is szétszórhatjátok, de soha semmivel sem fogtok arra kényszeríteni, hogy a szent jegyeket odanyújtsam”. Calvin tiltakozása nem a Kistanács törvényes hatalma ellen irányult, de megvédelmezte a keresztyén gyülekezet belső autonómiáját. Ez volt a genfi példa jelentősége a 16. század egyháztörténetében.
A másik az a szerző által formált Calvin-beszéd, amelyben a reformáció európai mártírjairól szólva felsorolja a Németországban felkoncolt százezer lutheránus parasztot, majd így folytatja: „Nem a reformáció adott fegyvert a kezükbe? Nem a reformáció mondta ki, hogy fejedelmek és minden hatalmasságok Istentől kapott hatalmát fegyverrel kell összetörni, ha letér az igazság útjáról?” E szakasz jelentősége az, hogy nem csak a politikai calvinizmus 16-17. századi útját summázza, hanem belefoglalja annak előzményeként az 1525-ös német parasztforradalmat is. Azt a nagy harcot, amelyet a múlt protestáns történetírása is ki akart tagadni a reformáció közösségéből. Sütő drámájának álláspontja azt az igazságot mondja ki, amelyik az 1975-ös évfordulón megjelent Thomas Münzer-írások feldolgozásával a parasztforradalom vértanú prédikátora theológiájának reformátori jellegét igazolja.
Ennyi gazdag tanúságtétel után kérdezzük: mi az írói állásfoglalás a legsúlyosabb konfliktusban, amelyik a reformáció egyháza szabadsága kérdésében Servet-t és Calvint szembeállította? Azokhoz az olvasókhoz és méltatókhoz csatlakozunk, akik szerint Calvin feleségének a szerepe a kulcs a dráma megértéséhez. Ő is történetietlen, a szerző jegyzete is figyelmeztet, hogy 1553-ban De Bure Idelette már négy éve halott. De a róla szóló feljegyzésekkel egybehangzik az, ahogy őt itt megismerjük. Méltó volt, hogy általa szólaljanak meg a szabadság két szélső pólusát összekötő, a szabadság jövendő útját kifejező igék: „A Megváltó jelent meg előttem. Feltámadásának legelső szavait hallottam: Békesség néktek. Parancsot is mondott: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj, és békélj meg előbb a te atyádfiával. Most már fényesnek látom arcodat, János. Eltűnt arcodról a Káin-bélyeg. A tiedet is fényesnek látom, te szegény Servet Mihály”.
Conclusio
A disputáció célja az igazság: mindkét részről. Úgy gondoljuk, hogy történet és irodalom valóban egy közös pontra mutat. Arra, mely Bethlen Gábor gyülekezeti törvényei óta erdélyi egyháztörténetünknek is legfényesebb csillaga, s ez a tolerancia.
Valljuk, hogy a tolerancia nem közömbösség, hanem az a szeretet, mely a maguk szabadságát a testvér-egyházak és testvér-hitek szabadsága által védelmezi.
A reformáció korának máglyáin – sem ezen az egyen, sem azon a tizenháromezren, amelyről a dráma beszél – nem égett el a szabadság csillaga. Szikráik a tolerancia csillagképében egyesültek.
Dr. Juhász István / Népújság (Marosvásárhely)