Maros megyében 29 polgármesteri helyet szerzett az RMDSZ. Az 1996-os helyhatósági választásokhoz képest az akkori 24-gyel szemben, idén az RMDSZ 29 polgármestert tudhat színeiben. A június 4-i első forduló után 24 helyet szerzett, a második fordulóban további 5 helységben /Marosbogáton, Beresztelkén, Ernyében, Gernyeszegen, Küküllőszéplakon/ van immár polgármestere. /(mózes): Megyei összesítés. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 20./

"Első ízben tartották meg a magyar népi gyermekjátékok Gyöngykoszorú találkozóját dec. 8-án, Marosvásárhelyen. A kezdeményező az EMKE volt. Szabó Éva tanárnő felhívására egyetlen megyeszékhelyi iskola jelentkezett. A Kultúrpalota színpadán a jeddi, beresztelki, marosvásárhelyi (1. számú Általános Iskola), mezőpaniti gyermekek "játszottak". /b.d. [Bölöni Domokos]: Csilicsalamádé, nyári karalábé, Sári hopp! = Népújság (Marosvásárhely), dec. 10./"

Febr. 23-án tartották Marosvásárhelyen a Csipike mesemondó verseny megyei döntőjét, megérkeztek a marosvásárhelyi, szovátai, magyarkirályfalvi, szászrégeni, makfalvi, marosvécsi, maroscsapói, marosugrai, radnóti, vámosgálfalvi, székelykakasdi, nyárádszeredai, beresztelki, bonyhai, székelyberei mesemondó második osztályosok. A zsűrinek főtt a feje, mert szívük szerint minden gyereket díjaztak volna. /(mezey): Mesemondó vetélkedő a fonóban. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 25./

Háromszéken kilenc településen került sor második fordulóra, ezek túlnyomó többségében a függetlenek diadalmaskodtak. Az RMDSZ jelöltje nemcsak Nagyváradon maradt alul, hanem több olyan bihari településen is, ahol a magyarság aránya meghaladja az ötven százalékot. Bihar megyében tíz településen volt érdekelt az RMDSZ a második választási fordulóban, és jelöltjei három újabb polgármesteri széket szereztek. Nagyváradon Biró Rozália alpolgármester megközelíteni sem tudta Petru Filip hivatalban levő polgármestert, aki a szavazatok 77,37 százalékát kapta. Érkörtvélyesen és Köröstárkányban annak ellenére sem sikerült győznie az RMDSZ jelöltjének, hogy többségben magyarok laknak a településen. Körtvélyesen függetlenként induló magyar ember győzött. Háromszéken Illyefalván az MPSZ által is támogatott Benedek Huszár János nyert. Bükszádon szintén a polgári szövetség független jelöltje, Bács Márton Csaba győzött az RMDSZ-es Pépel Józseffel szemben. Két városban, Kovásznán és Baróton függetlenként induló magyarok – Zsuffa Levente és Nagy István – győzték le az RMDSZ-eseket. Az RMDSZ jelöltjei alulmaradtak Nagyajtán és Kézdiszentléleken is, ahol szintén függetlenek győztek. Az RMDSZ jelöltjei elveszítették a polgármesteri széket Jedden, Küküllőszéplakon, Marosbogáton és Beresztelkén. /Háromszéken a független jelöltek taroltak. = Krónika (Kolozsvár), jún. 22./

A Beresztelke községhez tartozó Kisfülpös magyarjai öt éve, 2001 augusztusában tartottak először falunapot. Öt éve szolgál a faluban Bíró Sándor lelkész, ügyszeretetének és gyülekezete szorgalmas munkájának gyümölcse a megújított templom, a korszerű parókia és gyülekezeti terem, a magára találó közösség hit- és közösségi élete. A gyülekezet mindössze 240 lelket számlál, nem bírná meg az évenkénti találkozók anyagi áldozatát, ezért tartják ötévenként a számbavételt. Augusztus 19-én kezdődtek a falunapok, Szász Attila körtvélyfájai lelkész, görgényi esperes tartott igehirdetést. A fiatalok műsorában énekek, köszöntők és versek hangzottak el, őket követte e helyi dalcsoport. A falu számos értelmiségit adott a magyarságnak, köztük három református lelkészt és dr. Demény Lajos történészt. Az ünnepségen megkoszorúzták a templombejárat előtt felállított millenniumi kopjafát, majd elhangzott Bíró Sándor László magyarrégeni lelkész kisesszéje Bocskai Istvánról és koráról. – Szeptemberben szólal meg újra Kisfülpösön az 1790-ben épített, felújított orgona a templomban. /Bölöni Domokos: Atyafiságos szeretetben, Kisfülpösön. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 22./

Beresztelkéhez közigazgatásilag még két falu tartozik, Kisfülpös és Magyarfülpös (Nagyfülpös). Az önkormányzat tervei között szerepel az ivóvíz bevezetése a községbe. Kisfülpösről 15 gyerek ingázik naponta a községközponti általános iskolába. Szórványvidéken és nehéz anyagi körülmények között élő gyerekeket toboroztak Magyarfülpösre, a Szivárvány Alapítvány által működtetett állami iskolába, amelynek a hasonló nevű ház ad otthont. Magyarfülpösön 2003-ig csak román tagozaton tanulhattak a magyar gyerekek. A Szivárvány Házban hét más településről érkezett és hat helybeli gyerek tanul az összevont I-IV. osztályban. A hét gyereket magánházban szállásolták el, anyagi nehézségek miatt az évekkel ezelőtt tervezett bentlakást nem sikerült felépíteniük. A bentlakó gyerekek étkeztetését holland támogatással az alapítvány finanszírozza. A Szivárvány Házban működő magyar óvodában, ahol 12 fülpösit oktatnak. A holland támogató jóvoltából 2003-tól minden évben megszervezik a magyarfülpösi sátortábort. A magyarfülpösi református templom javításra szorul, mivel a domb, amelyen áll, folyamatosan süllyed. A 274 lelket számláló gyülekezet adakozásából nehéz lenne a szükséges pénzalapot előteremteni. /Berekméri Ildikó: Beresztelki vendégoldal. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 24./

Diakóniai otthont avattak Magyarfülpösön. A Diakóniai Keresztény Alapítvány szászrégeni fiókja által működtetett – otthoni beteggondozást vállaló – létesítmény Beresztelke, Magyarfülpös és Kisfülpös településeket látja majd el. A kerületben a szászrégeni és a gernyeszegi után ez a harmadik otthon, januárban várhatóan Marosfelfaluban is megnyílik egy egészségügyi szociális munkapont. Ady István helybéli református lelkész megköszönte a hollandiai testvéregyház jelen levő képviselőinek a támogatást. /(erdélyi): Diakóniai otthont avattak Magyarfülpösön. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./

Púposnapján, fársáng végin
Szentháromsági remények
Gyermekkora Parajdjáról gazdagon feltarisznyálva indult a tudásszerzés rögös útjára Barabás László. Már egyetemistakorától érdekelték a népszokások. 1982 óta gyűjti és dokumentálja a szokásokat. Fotósokkal, filmesekkel szövetkezve rögzíti az erdélyi magyarság gazdag, színes hagyományait. 1998-ban jelent meg első gyűjteménye Sóvidéki népszokások címmel, ezt követte az Aranycsitkók, maszkurák, királynők című kötet 2000-ben, majd 2009-ben a "nagy könyv": Akiket fog a figura. Barabás László a nyelvjárás, a helyi identitástudat, a csűrök, a házak típusa, a székely kapuk és a székely harisnya elterjedése alapján megállapította, hogy létezik egy közép-erdélyi régió, amely átmenetet képez a felső-székelység és a mezőségi magyarság kultúrája között, ennek két övezete van: a mezőségi és a székely régió – így tehát a Mezősámsondtól Korondig, a Magyarótól Nagykendig terjedő széles területen vizsgálódott. Összesen 126 településen gyűjtött, és 915 népszokás hiteles leírását végezte el. Könyvét a dokumentumfilmekkel együtt "hazaviszi" a gyűjtés színhelyeire, és fel-, illetve bemutatja az embereknek. Stílusosan – farsang idején. Afféle csöndes diadalmenet ez, Marosvásárhelytől Kibédig, Mezőpanittól Nyárádszeredáig, Mezőbándtól Parajdig, Alsósófalváig. Idei "állomásai": Szentháromság, Beresztelke, Mezősámsond, Szabéd és Nyárádszereda.
Falukönyv
Török Vilma (1941) Szentháromságon született, 1973-ig magyartanárként működött a helyi iskolában, aztán Sepsiszentgyörgyre került a család, és aztán már csak vendégként járogatott haza. De hű maradt a szülőhelyhez, a maga és diákjai gyűjtését 530 oldalas falukönyvbe foglalva adta ki (Szentháromság tornya, jaj, de messzire látszik, Kolozsvár, 2008). Egykori diákjainak legfiatalabbja is 35 éves, a legidősebb száz volna, ha élne. A könyvben iskolatörténetet is találunk, amely az 1770–1970-es időszakot fogja át. A színes képanyagban találunk a 98. oldalon egy fotót, amelynek hátterében a Tüzes-hegy alatti, még viszonylag tűrhető állapotban lévő Bereczki-kastély látszik, udvarán kisdiákok hancúroznak. A következő oldalon az új iskola. Mára az udvarház bombázás utáni képet mutat, az iskola ellenben szép, tiszta, otthonos. Díszítése ízléses. A kastély nem kell senkinek, hiába keres vevőt rá az önkormányzat. Az iskola nem eladó, csak éppen az elnéptelenedés veszélye fenyegeti. Összevonják diákságát a szomszédos községközpont, Nyárádgálfalva tanulóival. A négy felekezetnyi (katolikus, unitárius, református, ortodox) lakosság száma, főleg az elvándorlás miatt, egyre csökken. Pedig ennél csendesebb helyet találni sem lehet: aszfaltozott az út, gázfűtés van, közel Nyárádszereda és Marosvásárhely is – de egyéb turisztikai csalogatóval nemigen rendelkezik. A fiatalok Tüzes tánccsoportja is oszladozik, a lányok és legények a nagyobb együttesekben ropják a nyárádmentit.
Bölöni Domokos. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A TKT tisztújítást írt ki a megye több helységében
Szeptember végéig át kell szervezni a marosvásárhelyi szervezetet is
Maros megyében az RMDSZ megőrizte a polgármesterek számát, 38 polgármesterünk van, remélem, legalább 45-46 alpolgármesterünk lesz, több helyi tanácsosunk van, mint 2008-ban, tehát a Maros megyei magyarság egyértelműen arra szavazott, hogy az RMDSZ-t továbbra is az egyetlen olyan legitim érdekvédelmi szövetségnek tartja, amely képviselni tudja a magyarság érdekeit a helyi tanácsokban és a megyei tanácsban, nyilatkozta tegnap Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke.
Az alelnök szerint ez nem azt jelenti, hogy nem voltak problémák. Ezekben a helységekben tisztújítást tartanak. Ezért egy öttagú bizottságot neveztek ki, amely elvégezte az elemzéseket, és a TKT egyhangú döntéssel tisztújítást írt ki Szászrégenben, Vajdaszentiványban, Makfalván, Beresz-telkén, Szászbogácson, valamint Marosludas, Erdőszentgyörgy és Dicsőszentmárton kerületekben, és a marosvásárhelyi szervezet újraszervezéséről döntött. – Ez azt jelenti, hogy felelősen elemeztük a helyzetet, most kell megújítani azokat a szervezeteket, ahol gyengébb eredmény volt. Ez nem jelenti azt, hogy nincs szükségünk továbbra is azoknak a munkájára, akik eddig is dolgoztak a szervezetben akár Vásárhelyen, akár vidéken. A felelős szervezet le kell vonja a konzekvenciákat, és akkor kell újítson, változtasson, amikor egy nagyon nehéz parlamenti választás következik. Ezért öttagú bizottságot neveztek ki, amely elvégzi az elemzéseket, és ideiglenesen, a szeptemberi határidőig vezeti a szervezetet.
Borbély a következőkben arról szólt, hogy a marosvásárhelyi iskolanevek területén áldatlan állapot alakult ki a rendszerváltás után, csupán két iskola viseli magyar személyek nevét akkor, amikor Marosvásárhely lakóinak 44%-a magyar. Ezzel nemcsak hogy nem érthetünk egyet, hanem a törvény értelmében azokban a helységekben, ahol nemzeti kisebbség létezik, ott az illető nemzeti közösség arányának megfelelően, a helyi tanács kötelező módon figyelembe kell ezt vegye. Tehát itt, Marosvásárhelyen, az iskolák 45%- ának magyar nevet kellene viselnie, nemhogy egy iskolának Bernádyról való elnevezése ellen tiltakozzanak egyesek éveken át! Ezért felkérték a marosvásárhelyi RMDSZ-frakciót, érvényesítse ezt az előírást a tanácson belül, és első lépésként a 2-es iskolát már ősztől nevezzék el Bernádyról.
A továbbiakban arról beszélt, hogy kötelezni fogják a polgármestert, tartsa be a törvényeket és a jóérzés szabályait, és biztosítson irodát a két alpolgármesternek a főépületben, és ruházza fel őket hatáskörrel. Borbély arról is beszélt, hogy lesz egy beszélgetésük Csegzi Sándorral, aki szintén jóérzésből át kellett volna adja az irodáját az újonnan megválasztott alpolgármesternek, hogy döntse el, mit tesz a továbbiakban. – Véleményünk szerint az, hogy Csegzi Sándor el akarja fogadni a polgármester-tanácsosi funkciót, konfliktushelyzethez vezet a továbbiakban.
Népujság: Milyen kritériumok alapján választották ki a marosvásárhelyi szervezet tevékenységét elemző bizottságot?
Borbély László: Benedek István az eddigi elnöke a városi szervezetnek, Kelemen Márton a megyei tanács RMDSZ-frakciójának vezetője, Brassai Zsombor a megyei szervezet ügyvezető alelnöke, Csép Andrea nemcsak a fiatalságot képviseli, de tag az Állandó Tanácsban, Peti András a marosvásárhelyi tanács frakcióvezető-helyettese. Ennek alapján választottuk ki a bizottságot.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Harmónia, együttműködés – de csak románul?!
Szinkrontolmács jelenlétét és a fordítókészülék üzembe helyezését kérte Ciprian Dobrétól, a Maros Megyei Tanács elnökétől a tegnapi közgyűlésen Lokodi Edit Emőke alelnök valamint Kelemen Márton képviselő, az RMDSZ frakcióvezetője. A tanácselnök és az egyik képviselő nagy egyetértésben "kényeskedésnek" nevezte a fenti igényt, de Ciprian Dobre hozzátette, a tanács felkészült erre is.
A tegnapi megyei közgyűlésen, sürgősségi eljárású határozattervezet nem lévén, a képviselők mintegy 30 perc alatt, futószalagszerűen szavazták meg a 12 napirendi pontot. Ám az ülés ezzel nem ért véget, az utolsó, a Beresztelke–Vajdaszentivány–Sárpatak közötti 154J jelzésű megyei rangú út felújítására vonatkozó határozattervezet kapcsán Lokodi Edit, a tanács alelnöke magyar nyelven szólalt fel. Ciprian Dobréhoz intézett kérdésére, hogy van-e szinkrontolmács az ülésen, a tanácselnök nem reagált, ezért Lokodi tovább folytatta beszédét magyarul, elmagyarázva a szóban forgó út helyzetét, egy korábbi, a Vajdaszentiványt Sárpatakkal összekötő út javítására kiírt licitről szóló tanácsi határozat újratárgyalását kérve, szorgalmazva a szóban forgó út kiszélesítését. Ezt követően Lokodi Edit román nyelven is megismételte felszólalását, majd arra kérte a tanács elnökét, hogy a következő közgyűlésre alkalmazzon szinkrontolmácsot, tegye ezáltal lehetővé, hogy érvényesíthesse anyanyelvhasználati jogát. Filimon Vasile általános helyzetjelentést kért a megyei utak állapotáról, felszólalását követően Ciprian Dobre azt javasolta a képviselőknek, nyissanak vitát a megye jövő évi kulturális, a kitüntetések adományozására vonatkozó projektjéről, e kérdéskörben elsősorban Csép Andrea és Bolos Vasile támogatását kérte, illetve a Maros megye 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési stratégiájának kidolgozását végző munkacsoport megalakítását szorgalmazta. "Hamarosan elkezdődnek a politikai egyeztetések, ezért fontos, hogy tudjuk, milyen prioritások mentén tárgyaljunk" – jelentette ki az elnök. Dobre más témájú felszólalása nem terelte el a figyelmet az anyanyelvhasználatról, hiszen – választ nem kapván – Lokodi Edit ismételten felkérte az elnököt, hogy a következő ülésre alkalmazzanak szinkrontolmácsot, majd "román kollégái iránti tisztelete jeléül" románul intézett kérdéseket a tanácselnökhöz. A motorospark – uniós beruházás – helyzetéről, a marosvásárhelyi szájsebészet főasszisztensi irodájának illetve a klinikavezető irodájának ajtajáról eltűnt kétnyelvű feliratokról, valamint a megyei sürgősségi klinikai kórház poliklinika részlegén levő, időközben szintén eltűnt magyar nyelvű információs pannóról kérdezte Ciprian Dobrét, illetve nehezményezte, hogy – bár hatásköréhez tartozik a kulturális intézmények irányítása – a tanácselnök az elmúlt időszakban ezen intézmények menedzsereivel a menedzsmenttervek előkészítése kapcsán folytatott tárgyalásaira nem hívta el, nem tájékoztatta. Jelezte, hogy Dobre ugyanúgy jár el vele, mint Dorin Florea polgármester Ionela Ciotlaus alpolgármesterrel, ami a liberálisoknak nem esik jól. "96.000 megyei tanácselnöki jelölésemre leadott szavazatnak kellene számítania" – tette hozzá Lokodi. A tanácselnökhöz intézett kérdészápor nem ért véget itt, Filimon Vasile az iskolások almaprogramja felől érdeklődött, a reptér menedzsmenttervéről kért információkat, illetve arról, hogy miért volt szükség vezetőcserére a Megyei Klinikai Kórház élén. Tatár Béla nagy részletességgel írta le a marosvásárhelyi repülőtéren uralkodó állapotokat: mocsok, penészes, megrepedt gipszkarton falak, majd az utasváróban működő büfé csillagászati árait nehezményezte. "A legmagasabb árai vannak e büfének: lepipáljuk az európai röptereken alkalmazottakat. Egyetlen Maros megyét népszerűsítő könyvet sem lehet kapni, az illemhelyek száma kevés az egy gépről leszálló utasok számához képest. Szégyellnivaló" – jelentette ki. Sopterean Ioan felszólalásában kényeskedésnek nevezte Lokodi Edit magyar nyelven történő felszólalását és igényét a fordítógépre, mondván, eddig nem nyilvánította ki ezen óhaját, majd hozzátette, bizonyára több tanácsostársa is egyetért ezzel, és hogy "joga van az anyanyelvhasználathoz, de mi itt harmóniára, együttműködésre törekszünk". Kelemen Márton RMDSZ-frakcióvezetői minőségében kérte a sok évvel ezelőtt megvásárolt fordítógép használatba helyezését. "Mit tehetünk, vannak kényeskedések is…" – mondotta Dobre, aki a következőkben néhány felvetésre válaszolt, és ma reggel 8 órára az irodájába rendelte Lokodi Editet. A vita folytatódott volna, de az ülésről távozni kezdő képviselők berekesztették. A közgyűlés azon napirendi pontjával kapcsolatosan, amely Gáspárik Attila lemondására vonatkozott, a Népújság kérdésére Kelemen Márton frakcióvezető kijelentette: tudomása szerint a képviselő személyes okokból mondott le, mivel úgy érezte, hogy színházigazgatói állása összeférhetetlen megyei tanácsosi tevékenységével. "Sokat veszít a frakció Gáspárik Attila távozásával, hiszen a kulturális szakbizottságban értékes munkát végzett, ő a vásárhelyi értelmiség markáns alakja, akinek jelenléte fontos volt a tanácsban. Ezen az ülésen tudomásul vettük lemondását, a következő tanácsülésen helyettesíteni fogjuk az RMDSZ-listán következő jelölttel, Dászkel Lászlóval, Nyárádszereda volt polgármesterével, aki vállalja a tisztséget" – tette hozzá Kelemen Márton.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Megtartó munka a szórványban
Ha az utazó a Szászrégen–Kolozsvár útvonalon elhagyja Beresztelkét, a következő falu a Marosvásárhelytől 40 kilométernyire fekvő Magyarfülpös, ahol azonban a község vezetősége már elfelejtette kiírni a település nevét magyarul is. Hasonlóképpen felejtenek el a környék lakói magyarul, és válik az élet egyre céltalanabbá és kilátástalanabbá. Ady István, a falu lelkipásztora, a Szivárvány Alapítvány vezetője és munkatársai ezen próbálnak két évtizede változtatni: 26 gyereket taníttatnak, és közben remélik, a környék magyarsága egyszer csak megérti és elkezdi támogatni munkájukat.
Péntek délben a Szivárvány Ház iskolaterme pont olyan életvidám képet fest, mint bármely más elemi tanintézeté: a padokon szanaszét heverő, ottfelejtett ceruzák, a földön papírfecnik, kihúzott székek, kintről beszűrődő gyerekzsivaj – mindeközben a tájékozatlan látogató nem is sejti, hogy a látszólagos harmónia és jólét mögött minden gyerek élettörténete szomorúságot és nélkülözést rejt.
Hétfőn iskola, ha pizsamában is…
Beszélgetőtársaink – Ady István lelkipásztor, Székely Éva, a Szivárvány Ház munkatársa, Bodor Vera tanítónő – úgy tekintenek az alapítvány 16 kis bentlakójára, mintha a sajátjaik lennének. „Ezek a gyerekek különlegesebbek, hiszen mindeniknek ismerjük életkörülményeit, ezért tudjuk, hogy más bánásmódot igényelnek. Mindent nagyon az elejétől kell kezdenünk, mert arra is volt már példa, hogy 8 évesen a gyerek nem tudta megmondani nevét és életkorát. Ezért lehet, hogy a kívülálló számára a fejlődés nem olyan látványos, de nekünk, velük foglalkozó pedagógusoknak már az is nagy sikerélmény, ha megtanulnak egy verset, leírnak helyesen egy szót vagy azt mondják: kérem szépen” – magyarázza Vera.
A gyerekek szülei a környékbeli farmokon dolgoznak, ahol igénytelen és olcsó munkaerőként használják őket, és akiknek kisebb gondja is nagyobb annál, mint gyerekeik taníttatása. De Ady Istvánék nem hagyják elveszni egyetlen védencüket sem, ha hétfőn reggel a szülő nincs ott a megbeszélt helyen és időben a gyerekével, utánamennek, és ha kell pizsamában és mezítláb viszik a bentlakásos iskolába.
Balladai harcok a nemtörődömséggel
Gyakran az az érzésük, hogy Kőműves Kelemen harcát vívják: amit közösen felépítenek egy év, de akár egy hét alatt, az a nyári vakáció vagy a hosszú hétvége alatt tönkremegy, kezdve attól, hogy minden hétfőt tetűirtással, fürdetéssel kezdenek. „A gyerekeket minden pénteken hazavisszük, mert akármilyenek is a szüleik, ragaszkodnak hozzájuk, és nem szeretnénk őket elszakítani tőlük vagy a testvéreiktől” – meséli Éva. Természetesen gyakran előfordul, hogy a Timko pékség jóvoltából felajánlott pénteki édes péksüteményük lesz az egész hétvégi eledelük, mégis, akármelyik gyereket kérdeztük, mindenik azt válaszolta, igen, várja, hogy hétvégén hazamenjen.
A holland testvérkapcsolati segítséggel épült Szivárvány Házról senki nem gondolta volna, hogy iskolaként, óvodaként és bentlakásként fog működni. A közösségi házként indult hely története is érdekes: amikor 1994-ben a holland település képviselőinek egy magyarfülpösi halotti tor alkalmával szinte jeges húslevest szolgáltak fel, akkor született meg a gondolat, hogy újítsák fel a kultúrotthont. Mivel a román nemzetiségű polgármesternek ez ellen kifogásai voltak, saját ház építése mellett döntöttek.
Évtizedes szünet után: újraindult magyar oktatás
Ady István 1996-ban gondolt egy merészet és újraindíttatta az egy évtizede megszűnt magyar elemi oktatást a faluban, amely Donáth Árpád főtanfelügyelő-helyettes közbenjárásának köszönhetően a mai napig hivatalos keretek között működik a Szivárvány Házban. Mivel létszámhiány volt, Mezőörményesről is hoztak egy testvérpárt, akik az első évben a parókián laktak. A következő évben az iskola újabb három görgényi gyerekkel bővült, ekkor azonban már házat kellett bérelniük, de csak addig, míg hét évvel ezelőtt elkészült az iskola és óvoda fölötti emelet, ahol most 16 óvodás és elemista gyerek lakik, a többiek a faluból járnak reggelente.
A gyerekek egy része Kőhalmon folytatja a tanulmányait, de Ady Istvánék minél közelebb szerették volna tudni védenceiket, ezért úgy gondolták: muszáj egy szászrégeni bentlakást is létesíteniük. A katolikus egyháztól kaptak egy romos állapotban lévő épületet, amelyet 25 évig ingyen használhatnak. A lelkipásztor azt remélte, hogy az ingatlant a régeni magyar vállalkozók segítségével újítják majd fel. Végül egy vállalkozó, a szászrégeni Portik János saját költségén és saját embereivel egy nyár alatt a földszinti részt és a hálószobákat rendbe tette. Jelenleg tíz gyerek lakik itt, akiknek minden nap egy önkéntes viszi be Magyarfülpösről a meleg ételt.
A gondok ellenére új terveket szőnek
„Nem tudom, hogy ősztől hogyan tudjuk majd működtetni. Néha kijönnek, vállon veregetnek, s azzal mennek tovább” – ecseteli a választási kampányok során ismétlődő forgatókönyvet a lelkipásztor, aki azon a véleményen van, hogy sajnos sem a régeni, sem a Maros megyei magyarság még nem érti meg azt, hogy nem személyes ambíciókról, hanem valami sokkal mélyebb és egyre tragikusabb dologról van szó. „Mi, szórványban szolgáló lelkészek gyakorlatilag elfelejtünk keresztelni és esketni – csak temetünk. Magyarfülpösön is sok a vegyes házasság, ami azt jelenti, hogy hiába magyar az apa, a gyerek nem fog megtanulni magyarul” – vázolja a 260 lelkes gyülekezet jövőképét a lelkipásztor.
Gyülekezetük és a már meglévő bentlakásaik sorsa miatti aggodalmuk ellenére, falujárásaik során Ady Istvánék újabb terveket szőnek: a Szászrégen melletti Vajola, Dedrád és Dedrádszéplak elemistáit is a régeni bentlakásban szeretnék tudni, de Dedrádszéplakon még mindig van 11 magyar gyerek, akiknek óvodát kellene építeni.
Csak a töredékét ismerhettük meg a Szivárvány Ház mindennapjainak, de azzal váltunk el Ady Istvántól, hogy követjük történetüket. Látogatásunk legutolsó mozzanataként megnéztük a takaros bentlakás szobáit, és miközben Éva azt fejtegeti, hogy szülővárosában, Csíkszeredában milyen könnyű magyarnak lenni, tekintetünk a szobák ajtóira felszegezett holland támogatók neveire réved, és hangosan sóhajtunk fel: bárcsak magyar nevek is ékeskednének a táblákon.
Vass Gyopár. Székelyhon.ro

Szabó Árpád: a folytonosság biztosítása a cél Maros megyében
Nem az RMDSZ határozatlanságára vall, hogy három év alatt három alelnököt cserélt a Maros megyei önkormányzat élén – állítja Szabó Árpád, a tisztség legújabb elfoglalója. A szövetség politikusa úgy érzi, eddigi tanácsosi tevékenysége által korrekt és jól működő kapcsolatot sikerült kialakítania Ciprian Dobre Nemzeti Liberális Párti (PNL) megyei tanácselnökkel. Arról, hogy jövőre versenybe szállna-e a tisztségért, a 64 esztendős politikus még nem tudott nyilatkozni.
– Három év alatt ön a Maros megyei önkormányzat harmadik RMDSZ-es alelnöke. Ilyen sűrű lemondások és hirtelen előléptetések után mennyire vehetik komolyan a vezető román pártok Szabó Árpádot és politikai alakulatát?
– Az állandó cserebere valóban érdekes jelenség volt, hisz amióta ismerem a megyei tanácsot, még nem fordult elő, hogy egy párt három alelnököt váltson egy mandátum alatt. Azon túl, hogy mindenik visszalépésnek megvolt az objektív oka, gondolom, ez véletlen egybeesés, ami nem az RMDSZ határozatlanságára vall. Remélem, ez nem fogja negatívan befolyásolni a megítélésemet és a további kapcsolatomat a testület vezetőivel és tagjaival.
– Ciprian Dobre liberális megyei tanácselnök szinte megalázóan viselkedett az első RMDSZ-es alelnökkel, Lokodi Edit Emőkével, Kelemen Mártont viszont már emberszámba vette. Ön mire számít?
– Úgy érzem, korrekt, jól működő kapcsolat alakult ki közöttünk. Talán az is közrejátszik, hogy nagyon régóta ismerjük egymást, mi több, 2008-ban, mielőtt Dobre decemberben bejutott volna a parlamentbe, dolgoztunk együtt, hisz fél éven keresztül alelnökkollégám volt.
– Mit talált a megyei önkormányzatnál? Mi változott 2012 óta, amióta nem az RMDSZ vezeti a tanácsot, és amióta ön is csak testületi tag?
– Lényeges változások nem voltak, legalábbis egyszerű megyei tanácsosként, aki figyelemmel követi a testület működését, nem észleltem különösebb szakadásokat vagy elmozdulásokat. Ez arra utal, hogy mindkét elődöm, Lokodi Edit Emőke és Kelemen Márton is megpróbálták fenntartani azt az egészséges állapotot, ami 2012 előtt uralkodott. Egy biztos: mindketten nagyon odafigyeltek arra, amivel kapcsolatban nekünk, a magyarság képviselőinek résen kell lennünk. Ügyeltek és ügyelünk arra, hogy a döntéseknél a román partnerek vegyék figyelembe a megye etnikai egyensúlyát.
– És mi az, amire elsősorban oda kell figyelni?
– Mindenekelőtt arra, hogy folytonosságot biztosítsunk a magyarságot érintő kérdésekben. Oda kell figyelnünk a megkezdett nagy kaliberű projektekre. Az egyikre éppen a közelmúltban tettünk pontot, június végén avattuk a Nyárádmagyarós és Sóvárad közötti műutat, azt, amely nemcsak hogy lerövidíti a Marosvásárhely és Szováta közötti távot, de bekapcsolja a megye vérkeringésébe az eldugott, kis bekecsalji falvakat is. Messzemenően a térség legfontosabb beruházásának számít.
A hulladékgazdálkodási projektnek is a vége felé járunk; a vásárhelyi önkormányzatnak még ki kell építenie a kakasdi átrakóállomáshoz vezető infrastruktúrát, nekünk meg ki kell választanunk a kerelőszentpáli új szeméttelep működtetőjét. Ugyanakkor be kell fejeznünk a két hatalmas kórház, a megyei, illetve a sürgősségi járóbeteg-rendelőinek a felújítását és felszerelésének korszerűsítését.
Szintén Lokodi Edit Emőke idejében megkezdett projektnek számít a megye víz- és csatornahálózatának a korszerűsítése és bővítése. A Nyárád menti gerincvezeték elkészült, jövőre megépül a szeredai vízüzem is. Reméljük, a közeljövőben, hosszas jogi huzavona után végre sikerül befejeznünk a Csergeden épülő motorsportparkot is.
– Mi a helyzet az úthálózattal? Míg az országutak megfelelő állapotban vannak, a megyei utakon nagyjából csak toldoznak-foltoznak.
– Több mint 700 kilométer aszfaltos út tartozik a megyei önkormányzat fennhatósága alá. Ezt karbantartani sem könnyű, nemhogy korszerűsíteni, bővíteni! Viszont így sikerült összekötnünk Vajdaszentiványt Beresztelkével. A Nyárád menti lakóknak a Nyárád menti út a fontos, a Küküllő mentieknek a Küküllő menti, a mezőségieknek az ott áthaladó szakasz jelent prioritást.
Ez így is van rendjén, csakhogy a megyei önkormányzat költségvetése véges, ráadásul egyébre is kell pénzt elkülönítenünk. Mindenre és mindenkire próbálunk odafigyelni, de a legfájóbb az Ákosfalvát Nyárádtővel összekötő, 15 kilométeres, Alsó-Nyárád menti szakasz, ahol a házak repedeznek a nehézgépjármű-forgalom miatt. Évek óta próbálkozunk átadni az országos útügynek, úgy tűnik, ez a közeljövőben végre sikerül.
– A végső megoldás nem egy terelőút megépítése volna? Mert attól, hogy az útügy újjávarázsolja a megyei utat, még mindig dübörögni fognak a kamionok.
– Persze hogy az lenne a végső és az ideális megoldás. De ki mer jelenleg arra gondolni? Ha viszont az Országos Közút- és Autópálya-Kezelő Társaság alapjaiban is megerősíti az utat, mely nem ekkora terhelésnek épült, talán a dübörgés is sokkal kisebb és elviselhetőbb lesz.
– Fájó pont a bözödújfalui tóhoz és Kőrispatakhoz vezető út is, amely lényegében Maros és Hargita megyét köti össze. A jelenlegi elöljáró az elsőbbségi listáról a pótlista végére csúsztatta.
– Végül csak sikerült kompromisszumos megoldást találnunk, és megegyeznünk arról, hogy nem mondunk le az Erdőszentgyörgyöt Székelykeresztúrral összekötő út megépítéséről. Mint ismeretes, a Hargita megyei szakasz, néhány kilométer kivételével elkészült, idéntől saját forrásból mi is évi három kilométert próbálunk leaszfaltozni a megyehatárig.
– Beiktatása után Kelemen Márton arról beszélt lapunknak, hogy meggyőzte Ciprian Dobrét arról, hogy nemcsak a Görgény-völgyi, illetve a Felső-Maros menti fesztivált kell finanszírozni, hanem egy magyar vidéki sokadalmat is illene kitalálni és anyagilag támogatni.
– A megyei tanács már tavaly támogatta a Nyárád menti népi és kézműves vásárt, sőt idéntől a Kis-Küküllő mentének is meglesz a népi ünnepélye, melyet Erdőszentgyörgyön szervezünk. És ne feledjük, az önkormányzat jelentős támogatást nyújtott az immár hagyományos lófuttatásnak vagy a vásárhelyi magyar napokként ismert Forgatagnak is. Persze mindez nem magától történt, ehhez az RMDSZ-frakció kitartó munkájára is szükség volt.
– Apropó RMDSZ-frakció. Lát esélyt arra, hogy amennyiben a jelenlegi erőviszony marad, vagy ehhez hasonló felállás alakul ki, 2016-tól, a közvetett választások nyomán ismét magyar elnök kerüljön a megye élére?
– Ez több mindentől függ: a testület majdani összetételétől, a román pártok egymáshoz való viszonyától és egyebektől. Az elnökállítás lehetőségével számolnunk kell, hisz 2000-ben, majd rá négy évre, amikor szintén a testület választotta meg az elnökét, a legnagyobb frakcióval rendelkező, de mégis kisebbségben lévő RMDSZ-nek román támogatással sikerült elnyernie az elnöki tisztséget.
– Azon túl, hogy az egyik legtapasztaltabb tanácsosának tartja, pártja azért is jelölte erre az utolsó száz méterre alelnöknek, hogy „melegítsen" a 2016-os megpróbáltatásra?
– Erről nem esett szó.
– Ellenhangokat is lehet hallani; van kollégája, aki megkérdőjelezi, miért egy hatvanan felüli politikust kell pályára helyezni, és nem egy fiatalt bejáratni?
– Amikor a frakcióban szóba került az új alelnök megnevezése, ezt senki nem hozta fel. Legalábbis hozzám nem jutott el semmiféle ellenvélemény.
– Amúgy idősnek érzi magát?
– Nem, egyáltalán. Persze az idő telik, az ember a korát nem tagadhatja le. Energikusnak érzem magam, aki, ha felkérik, a jövőben újabb tanácsosi mandátumot vállal.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Világítson Székelyföld határa – Az őrtűzgyújtáskor felolvasott kiáltvány
Mottó: „Adjon az Isten fényeket,
temetők helyett életet.”
Tekintettel arra, hogy Románia kormánya nem mondott le arról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriásrégióba beolvassza, figyelembe véve, hogy Székelyföld autonómiájára vonatkozó, több alkalommal és formában kinyilvánított igényünket több mint egy évtizede figyelmen kívül hagyják, párbeszédre vonatkozó kezdeményezéseink válasz nélkül maradnak, elítélve azt, hogy a román kormány minden erre vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalását megszegve tervezi az ország közigazgatási átalakítását, kitartva a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása mellett, amely szerint
„Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie”, megerősítve a székelyföldi önkormányzati határozatokat, amelyek megszólították Európa és a nagyvilág nemzetközi fórumait, emlékeztetve őket arra, hogy van egy nép a Kárpátok kanyarulatában, amely szabadon és békében akar élni, szabadon akarja használni anyanyelvét, és maga akar dönteni a saját sorsáról szülőföldjén; ma, október 24-én a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek, a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok ősi hagyományaink felelevenítése révén lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfelé irányított fénycsóvákkal több száz pontban világítjuk ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát. Ezzel kívánjuk Románia kormánya, de az egész nagyvilág tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ezzel kívánjuk ismételten megerősíteni a gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényünket: élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magában foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.
Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.
Amint immár több alkalommal, több tíz, sőt, százezer résztvevőt mozgósító megmozduláson kinyilvánítottuk: Székelyföld autonómiája államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától. Ugyanakkor a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföldnek önálló fejlesztési régiót is kell alkotnia!
Változatlanul hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak. Erre szólítjuk fel ismételten Románia kormányát, hiszen csak így lehet békés úton megteremteni a székelyek jogegyenlőségének intézményi garanciáit, amely egyben a térség hosszú távú stabilitásának záloga is lesz.
Kérjük Magyarország kormányát, szerezzen érvényt a két ország közötti, 1996-ban kötött alapszerződésben foglaltaknak, különös tekintettel annak 15/9-es cikkére, amely kimondja: „A szerződő felek, az általános integrációs politikájuk megvalósítását célzó intézkedéseket nem érintve, tartózkodni fognak a kisebbséghez tartozó személyek akaratuk elleni asszimilációját célzó politikától vagy gyakorlattól, és védelmezni fogják ezen személyeket bármilyen cselekedettel szemben, ami az ilyen asszimilációra irányul. Tartózkodnak továbbá az olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák e személyeknek az ezen cikk 1. bekezdésében felsorolt nemzetközi standardokból és normákból következő jogait és szabadságjogait.”
Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajdaszentiványban, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagygalambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székelymuzsnában, Kányádon, Székelydályán, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfaluban (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hidvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösben, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényben, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódon, Csíksztentmártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpálfalván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csíkszentdomokoson, Balánbányán, Gyergyószentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyóhollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban.
Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Székelyföld, 2015. október 24.
Erdély.ma

Világított Székelyföld határa!
Október 24-én, szombaton este, a Székely Nemzeti Tanács felhívására több száz helyszínen gyújtottak őrtüzet Székelyföld peremtelepülésein, és egy időben tartottak ökumenikus istentiszteleteket, majd kiáltványt olvastak fel a régió önkormányzási jogát követelve.
"Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajda-szentiványon, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagy- galambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székely-muzsnában, Kányádon, Székelydályában, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfalu (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hídvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösön, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényen, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódban, Csíksztent- mártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpál- falván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csík- szentdomokoson, Balánbányán, Gyergyó- szentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyó- hollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban – hangzott el szombaton este Lukailencfalván (Dózsa György), a református templommal szemben meggyújtott máglya mellett.
Az SZNT kiáltványát, amely ugyanabban az órában a felsorolt székely települések mindegyikén elhangzott, Lukafalván Izsák Balázs,a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasta fel. A megjelentek tapssal fogadták.
A kiáltvány szerint a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek és a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfele irányított fénycsóvákkal több száz pontban világították ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát, mert így kívánták Románia kormánya és az egész világ tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ismételten megerősíteni a gyergyóditrói székely nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényt: "élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé".
Ugyanakkor követelik, "hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén". Ami "államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától".
A kiáltvány párbeszédre szólítja fel Románia kormányát, Magyarország kormányát pedig arra kérte, hogy szerezzen érvényt a két ország közötti alapszerződés 15/9. cikkelyének. Ebben a felek vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a régiók etnikai arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák a kisebbségek szabadságjogait.
A lukafalvi templommal szemközti területen meggyújtott őrtüzet több száz fős tömeg állta körül. Sokan székely és magyar zászlót lengettek, a székely és a magyar himnusz eléneklése után népdalok éneklésébe kezdtek.
A rendezvényen jelen volt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki elmondta, azért jött Lukafalvára, mert egy ilyen főbenjáró ügyet az egész magyarságnak, közelebbről Székelyföldnek és népének támogatnia kell.
"Ha valamilyen változást akarunk a társadalomban, tennünk kell valamit. Úgy gondolom, a jelenlétünk és a szavunk, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Nemzeti Tanács egységes közös képviselete felerősíti a tűz lángját". Beszédében hangsúlyozta: a székely szabadság lángját nem tudta kioltani semmiféle földindulás, szívünkben ég a láng. Reményik Sándort idézte: "Egy lángot adok, add tovább!" Ebből a lángból gyújtsunk őrtüzet és lármafát!
Iszlai Tibor polgármester a Népújság kérdésére kijelentette: "Azért tartottam fontosnak az eseményt, mert mi vagyunk Székelyföld egyik kapuja. Két évvel ezelőtt egy székely kaput is állítottunk a bejárathoz, amely jelzi: e kapun belépve megérkeztél Székelyföldre! Úgy gondolom, hogy Székelyföld Vásárhelyhez legközelebbi határtelepüléseként jó helyet talált az SZNT, hogy itt olvassuk fel a kiáltványt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Akadozó magyar–magyar tárgyalások Maros megyében
Úgy tűnik, az összefogást szorgalmazó hangzatos kijelentések ellenére magyar–magyar verseny lesz Maros megye azon településein is, ahol a politikai pluralizmus veszélybe sodorhatja a választási sikert. 
Néhány hónappal ezelőtt az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP), valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is arról igyekezett biztosítani a választópolgárokat, hogy azokon a településeken, ahol a magyarság aránya nem garantálja valamelyikük biztos győzelmét, nem szállnak versenybe egymás ellen.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke a Krónikának szerdán elmondta, minden jel arra utal, hogy a megyében van néhány olyan település – Jedd, Maroskeresztúr, Szászrégen, Vajdaszentivány, Bonyha, Beresztelke vagy akár Mezőbánd –, ahol összefogással nyerhetne a magyarság.
„Van, ahol tudatosult a kisebb pártokban, hogy a politikai pluralizmus az adott településen hátrányt jelent, és van, ahol a személyi ambíciók fölülírják az észszerűséget" – állapította meg a politikus, aki szerint néhány településen az MPP, de főleg az EMNP csak azzal a szándékkal készül jelöltet indítani, hogy gáncsolja el a szövetség emberét. Rámutatott: Maroskeresztúron például legutóbb szintén a megosztottság és mintegy húsz szavazat miatt úszott el a polgármesteri szék, most hasonló helyzet körvonalazódik.
Hasonló a forgatókönyv Vajdaszentiványon is, ahol három magyar készül megmérkőzni egymással és a román ellenjelölttel. Jedden, ahol szintén reális esély mutatkozik a polgármesteri szék visszaszerzésére, az MPP segítene az RMDSZ-nek, de az EMNP támogatása kérdéses. „Ugyanez a helyzet Szászrégenben, ahol szintén a néppártosok döntésétől kell tartanunk" – adott hangot aggodalmainak az RMDSZ megyei vezetője. Brassai úgy tudja, az etnikailag vegyes lakosságú településeken csupán Bonyha az, ahol nem lesz „egészségtelen konkurencia".
Biró: számtalan sérelem gyűlt fel
Biró Zsolt, az MPP országos elnöke nem rejti véka alá, hogy saját alakulata is polgármestert állítana például Maroskeresztúron vagy Vajdaszentiványon, ahol egy-két tucatnyi szavazaton múlhat a magyar siker, mint ahogy egyébként 2012-ben is történt. „Ezek mind olyan községek, ahol kötelező érvényű lenne a magyar–magyar együttműködés és összefogás. Továbbra is folynak a tárgyalások az RMDSZ-szel, és remélem, hogy végül sikerül egyezségre jutnunk. Mint ahogy abban is bízom, hogy egyes településeken a szövetség a mi jelöltünket fogja majd támogatni" – nyilatkozta lapunknak az MPP vezetője.
Kérdésünkre, hogy a sokat hangoztatott összefogás nevében az alakulat elnökeként hogyan tudja visszafogni a helyi MPP-sek ambícióit, Biró Zsolt elismerte, hogy nyolc év háborúzás után nem könnyen. „Helyi szinten számtalan sérelem gyűlt fel, ezeket nagyon nehéz kezelni. Jó volna, ha nemcsak a politikai bölcsesség, de a magyar közösség iránti felelősségtudat is felülkerekedne" – fejtette ki.
Egyébként a megyei szervezet elnökválasztásán jelen lévő Biró kijelentette, hogy a Nyárád és a Küküllő menti településeken, akárcsak a Felső-Maros menti magyar szigetek esetében helye van a versenynek. Az említett térségekben az MPP önállóan indul – tette hozzá az országos elnök.
Biró szerint a polgáriak célja minél több helyi tanácsosi hely megszerzése, mert csak általuk tudják képviselni a választóikat. „Ahol lehet, önállóan indulunk, másutt partnereinkkel közösen, de a cél minden esetben ugyanaz: képviselni és nem megosztani magyar közösségünket" – nyomatékosította a Makfalván szervezett pártgyűlésen Biró Zsolt.
Tőkés András: elég a maszatolásból
Tőkés András, az EMNP Maros megyei alelnöke szerint nincs miért meglepődni azon, hogy vidéken egyre többen jelzik, szeretnének megmérkőzni a helyhatósági választásokon. Szerinte az RMDSZ által hirdetett együttműködés „nem több virtuális összefogásnál vagy maszatolásnál". „Eddig is hajlandóak voltunk, a továbbiakban is tárgyalnánk az összefogásról, de csak akkor, ha a felek mindent írásban vállalnak, különben kár erre időt pazarolni" – szögezte le Tőkés András.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Visszahódításra váró tisztségek Maros megyében
VÁLASZTÁS – Kelemen Atilla (2004), Borbély László (2008) és Frunda György (2012) után Soós Zoltán a negyedik magyar politikus, aki megpróbálja visszahódítani Marosvásárhelyen a polgármesteri tisztséget a 2000 óta regnáló Dorin Floreától.
A tizenhat évvel ezelőtt Fodor Imrét legyőző, több pártban is megfordult, idén függetlenként feltűnő polgármester az ötödik mandátumának megszerzésére készül. A közvélemény-kutatások szerint ő az első számú esélyes, azonban ha a város magyarsága visszanyeri önbizalmát, és összeszedi magát – búcsút intve annak a letargiának, amely jó ideje rátelepedett –, jó eséllyel megfordítható az eredmény, és június 5-étől Soós lehet Marosvásárhely polgármestere.
A „házigazda” előnye
Marosvásárhelyen, ahol a románság és a magyarság aránya nagyjából egyenlő, idén is ádáz harc dúl a polgármesteri székért. Mint mindig, átszavazások ezúttal is lesznek, azonban sem a felvilágosultság, sem a politikai meggyőződés, sem a békítő szándékú vagy éppenséggel hangzatos nyilatkozat, sem a sokasodó vegyes házasságok tapasztalata nem elegendő ahhoz, hogy megakadályozza az etnikai szavazást. Június 5-én tehát kétesélyes magyar–román „viadal” lesz, amelyet Dorin Florea vagy Soós Zoltán nyerhet meg, a többi román jelölt legfeljebb csak a nem sokat érő „bronzéremért” küzdhet.
Dorin Florea startból előnnyel indul: a magyarság aránya 45 százalék alá esett, ráadásul a felmérések szerint a szavazási kedv is csökkent a magyarság körében. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy az elégedetlenségek és az egyre bővülő kudarclista ellenére rosszmájúság lenne azt állítani, hogy 16 éve nem történt változás a városban. Hogy milyen áron, az már más téma. A jelenlegi polgármester és az őt támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára nem jelentett akadályt, hogy Florea úgy is részt vegyen a megmérettetésen, hogy korrupció miatt vádat emelt ellene az ügyészség. Bár a párt vezetősége a bűnvádi per miatt nem hagyta jóvá Dorin Florea PNL-színekben való indulását, az elöljáró megtalálta a kiskaput: a polgármester függetlenként száll harcba, a PNL pedig – a látszatra sem adva – nyíltan támogatja.
Ezzel szemben Soós Zoltán szinte a semmiből érkezik. Mi több, a fiatal, „alig” négyéves tanácsosi tapasztalattal rendelkező politikusnak komoly küzdelmet kellett vívnia azért is, hogy egyáltalán rajtpozícióba kerüljön. Előbb a nagyágyúkhoz szokott RMDSZ-ben kellett bizonyítania, majd az összmagyar előválasztáson kellett versenybe szállnia néppárti barátja, Portik Vilmos és a civil társadalom képviselője, Barabás Miklós ellen.
Közben belülről a vallási meggyőződéséért, kívülről a Maros Megyei Múzeum élén elfoglalt igazgatói tisztsége miatt támadták. Közösségen belüli és kívüli ellenfelei több mint egy éve próbálnak fogást találni rajta – mindmáig sikertelenül. Igaza van viszont annak, aki azt veti a szemére, hogy nem eléggé durva és rámenős. Soós nem Kelemen, Borbély vagy Frunda stílusával küzd, a Floreáéval még kevésbé. Soós Zoltán abban bízik, hogy az emberarcú politikus is nyerhet csatát vagy akár háborút. Egy normális társadalomban mindenképpen.
Maşca, aki másabb
Az idei meglepetésember Dan Maşca, aki igyekszik megszólítani a románokat és a magyarokat is (ezt megpróbálta négy évvel ezelőtt Smaranda Enache is), és „abszolút” civilként érkezik a politikai pályára. Sikeres vállalkozóként – akit nem az állami szervekkel kötött szerződések éltetnek vagy köteleznek – harmadmagával megalapította a Szabad Emberek Pártját, a POL-t, és belecsapott a közepébe.
Tudja, hogy semmi esélye túlszárnyalni Dorin Floreát vagy Soós Zoltánt, okos üzletemberként viszont jövőbe nézően gondolkodik, szeretné megvetni a lábát, majd bennebb és bennebb „kúszni”. Ha ad absurdum holnaptól elvennék a maga kreálta játékszerét, nem esne búskomorságba: az a típusú ember, aki a maga (meg a cége) ura szeret és tud lenni. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, akár a mérleg nyelve is lehet a két főesélyes között.
A felmérések szerint 5 százalék fölött teljesít, szurkolói szerint pedig akár a tízet is súrolhatja. Függetlenségével, kiegyensúlyozott diskurzusával, a kisebbségek iránt tanúsított tiszteletével számos, az RMDSZ-ből kiábrándult, de a kisebb pártokban alternatívát nem látó magyarnak a szavazatára számíthat. A jelek szerint kétszer akkorát szakíthat Floreától és a románoktól, főként a fiataloktól és az értelmiségiektől. Kelemen Hunor megfogalmazása szerint aki a szlovákiai Most–Híd mintájára létesült vegyes pártra szavaz, annak voksai elvesznek, magyarán nem Maşcát és csapatát, hanem Floreát támogatja. A képlet érvényes fordított esetben is.
Újfajta magyar kártya
Nem lenne igazán vásárhelyies a választási kampány, ha nem kerül elő a magyar kártya. Míg a ’90-es években és a 2000-es esztendők elején az esélyes román jelöltek nyíltan támadták a város magyarságát és az őt képviselő legnagyobb pártot, Florea és román nemzetiségű kihívói ezúttal európaibb illemszabályok szerint játszanak. Ma már nem divat nacionalista szólamokat puffogtatni, főként azoknak, akik évek óta a multikulturalizmust hirdetik és a harmónia városának nevezik Marosvásárhelyt.
Nemcsak Dorin Florea, de Ionela Ciotlăuş (Liberálisok és Demokraták Szövetsége), Sergiu Papuc ( Szociáldemokrata Párt) és Nicolae Nicodim Matei ( Népi Mozgalom Párt) is kínosan ügyel arra, hogy ne bántsa a magyarokat, viselkedésével inkább szavazatokat csaljon ki tőlük. A regnáló polgármester helyett mások, többnyire álnév mögé bújt „talpnyalók” végzik el a piszkos munkát. Legutóbb Aurel Mărgineannak, az Azomureş és a Romgaz villanyszerelőjének személyével gazdagodott a kamuprofil mögé húzódó Facebook-betyárok hada, aki hirtelen megtanult románul és magyarul egyaránt helyesen írni, tanácsi határozatokból bizonyos részleteket idézni és azokkal manipulálni. A „szaki” azzal riogatja a vásárhelyi románságot, hogy gyermekei, miután kénytelenek voltak elhagyni a város visszamagyarosított iskoláit, a Bolyait meg az Unireát, Soós Zoltán megválasztása esetén a művészeti gimnáziumból is az utcára kerülnek.
Hasonlóan nyomul a városháza nem hivatalos internetes oldala, a Tîrgumureşeanul.ro is, amely úgy mutatja be a hagyományos utcanevek kifüggesztésére vonatkozó tavalyi tanácshatározatot, hogy aszerint a jelenlegi hivatalos, román elnevezések helyett színmagyar nevek kerülnének előtérbe. Holott mindössze arról van szó, hogy az épületek falán, a tükörfordítás helyett megjelölnék az utcák egykori magyar nevét is. Az RMDSZ által tavaly tavasszal előterjesztett javaslatot egyébként a román tanácsosok többsége is megszavazta, mi több, az Erdélyi Naplónak adott interjúban maga Dorin Florea is azt mondta, hogy ezzel a Strasbourgban és más, vegyes lakosságú európai városokban is használt köztes megoldással rendezné a kétnyelvű utcanévtáblák negyed évszázada terítéken lévő ügyét. Ennek ellenére az említett honlap azzal riogatja a felsorolt utcák lakóit, hogy amennyiben az RMDSZ visszanyeri a polgármesteri széket, az érintetteknek okiratokat kell majd cserélniük saját zsebből.
Újabb RMDSZ-cél
Egyébként az elemzők és a politikusok is nagyobb esélyt látnak arra, hogy a magyarság a megyei tanácselnöki tisztséget szerezze vissza, miután 2012-ben Lokodi Edit Emőke kénytelen volt fejet hajtani a liberális Ciprian Dobre előtt. A közvetett választási módszer – a megyei tanácselnök személyéről nem a szavazók, hanem az önkormányzati képviselők döntenek – látszólag az RMDSZ-nek kedvez.
Amennyiben a szövetségnek sikerül megtartania az egyharmados jelenlétét a képviselő-testületben, egy észszerű politikai alku révén ismét megszerezheti az elnöki széket. A tisztség várományosa Péter Ferenc, aki hosszas polgármesterkedés után egy felvirágoztatott Szovátát hagy maga mögött. Az RMDSZ esélyeit némileg csorbítja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amely önálló tanácsosjelölt-listát állított Marosvásárhelyen, és benevezett a megyei szintű megmérettetésre is. Amennyiben az EMNP-sek nem jutnak be a testületbe, a rájuk adott voksok a közös kosárba kerülnek.
Nagy András ismét Szászrégen élére állhat
A megye három, majdhogynem színmagyar városában, Szovátán, Nyárádszeredában és Erdőszentgyörgyön jóformán még magyar–magyar versenyre sem lehet számítani. A helyzet egyértelmű Segesváron, Dicsőszentmártonban, Marosludason, Radnóton, Nagysármáson és Nyárádtőn is, ahol a magyarság aránya nem teszi lehetővé, hogy a közösség polgármestert állítson.
A statisztika Szászrégenben sem sokkal kedvezőbb, ahol a városnak ma már kevesebb mint egyharmada vallja magát magyarnak. A hegedűk városában viszont komoly esély mutatkozik arra, hogy az egyetlen jelölt, Nagy András visszatérjen a 2004 és 2012 között elfoglalt székébe. Ezt csak a románok és a cigányok hathatós segítségével teheti meg, akárcsak nyolc, illetve tizenkét esztendővel ezelőtt. A közvélemény-kutatások alapján egyébként Nagy András a legesélyesebb. Egyrészt a város románságának jelentős része nem felejtette el az RMDSZ tettrekész polgármesterét, másrészt nincs elragadtatva Maria Precup szociáldemokrata elöljáró megvalósításaitól és kommunikációs stílusától.
Községi szinten a legnagyobb kihívást a vegyes lakosságú Jedd, Vajdaszentivány, Beresztelke és Maroskeresztúr visszaszerzése, Marosszentanna, Ádámos és Marosbogát megőrzése jelenti. A helyzetet segíti a román pártok versengése, ám ugyanakkor bizonyos településeken bonyolítja a magyar jelöltek sokasága. A Magyar Polgári Pártnak egyetlen polgármesteri széket kell „megvédenie”, a makfalvit. Ha a Küküllő menti községben veszít is, magyar kézben marad a település irányítása. Az Erdélyi Magyar Néppárt 28 településen állított tanácsosi listát, míg 16 településen polgármesterjelöltjük is van.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Szeptember 12-én kezdődik az új tanév
Lemondások és kinevezések
Szeptember 12-én kezdődik a tanév – erősítette meg a hírt Somesan Stefan főtanfelügyelő az igazgatókkal tartott keddi megbeszélésen. A megyénkben működő több mint 600 tanintézménybe 88.636 óvodás, alsó és felső tagozatos diákot várnak. Az előkészítő osztályt 4912 kisiskolás kezdi el, 3033-an a román, 1744-en a magyar, 94-en a német, 22-en a roma tagozaton és 19-en a sajátos nevelési igényű diákokat befogadó iskolában.
Az első napokban a tanév előkészítése zajlik. Feldolgozzák a diákok jogait és kötelességeit tartalmazó, újonnan elfogadott szabályzatot a diákoknak és a szülőknek, az iskolaorvosi rendelők szakszemélyzete elvégzi a tanulók egészségügyi ellenőrzését, találkozót szerveznek a rendőrség képviselőjével, véglegesítik az iskolatanácsok összetételét, amelyben polgármesterek, alpolgármesterek nem vehetnek részt.
A prefektúrán bemutatott jelentés szerint a megyénkben működő tanintézmények többsége valamennyi követelményt teljesítve rendelkezik működési engedéllyel, igaz, 68 csak ideiglenessel, de a talált hiányosságok rendezését ígérik. Négy tanintézmény nem kapta meg a közegészségügyi hatóság jóváhagyását, így például a lőrincfalvi óvoda és iskola, amelyek a református egyháznak visszaszolgáltatott épületben működnek, a Segesvár melletti Rora alsó tagozatos iskolája, valamint a héturi óvoda, amelyekben nincsen ivóvíz és mellékhelyiség az épületben. Marosvásárhelyen a Művészeti Líceum és a Bolyai Farkas középiskola épületével kapcsolatosan fogalmaztak meg kifogásokat a közegészségügyi szakemberek, a vidéki iskolák közül Mezőbándon, Nagysármáson, Szászrégenben, Segesváron, Nyárád-gálfalván, Mezőzáhon, Beresztelkén, Sámsondon, Ákosfalván, Bonyhán, Balavásáron stb. a központi iskolához tartozó kisebb települések iskoláiban, óvodáiban jeleztek hiányosságokat az ellenőrzések során.
A pedagógusokkal való ellátottság még nem teljes. Bár a 169 tituláris, tehát hosszabb távra szóló állás betöltésére szervezett versenyvizsgán több mint 600-an vettek részt, a meghirdetett állásoknak csak a 46 százalékát foglalták el, a többit az ötösön fölüli átlagot elért helyettesítőkkel és a hétfőn sorra kerülő újabb tesztvizsgára jelentkező képzett és szakképzetlen helyettesítőkkel töltik be. Hiányszakmának számít a német óvodapedagógus és tanító, a magyar, kémia, fizika, hangszeres zene szakos tanár, a legtöbben pedig a történelem, földrajz, román és magyar óvodapedagógusi, tanítói, román, angol és sporttanári állásokra jelentkeztek.
Az önálló jogi státussal rendelkező tanintézmények élére augusztusban 168 igazgatót és 101 aligazgatót neveztek ki ideiglenesen. A keddi gyűlésen a főtanfelügyelő bejelentette, hogy tíz iskolaigazgató le kell mondjon vezető tisztségéről, mert nincsen meg a felsőfokú végzettsége, öt igazgatót pedig nyugdíjaztak. Somesan Stefan azt is bejelentette, hogy az Egyesülés Főgimnázium két igazgatónője, Andreea Naznean és Maria Motoroga, akik a tanév végén nagy vihart kavartak, arra hivatkozva, hogy az épület tulajdonosa, a Katolikus Státus kiszorítja őket az iskolából, s ezért a főtenfelügyelőt tették felelőssé, beadta a lemondását. Az igazgatói székbe Aurora Stanescu román szakos tanárt nevezték ki, ő jelöli ki az aligazgatót, akivel együtt akar dolgozni.
Kérdésünkre dr. Tamási Zsolt, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium vezetője elmondta, hogy reményei szerint meg tudnak egyezni a tantermeket illetően.
Lemondott a tanfelügyelőség mellett működő megyei oktatási erőforrás és tanácsadói központ igazgatója, akinek a helyébe Porkoláb Annamáriát nevezték ki.
A további igazgatói állások betöltésére október 12-én tartják a versenyvizsgát, amelyen azok a pedagógusok vehetnek részt, akik minden feltételnek eleget tesznek – hangzott el többek között a keddi megbeszélésen.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Tölgyfák egyenes derékkal
Születésnapi beszélgetés a 80 éves Márton Béla tanárral, néprajzkutatóval, fafaragó művésszel
– Se szeri, se száma néprajzi írásaidnak, faragsz, tanulmányozod a madarak viselkedését, helytörténeti kutatásokat végzel, verset írsz a piroslábú cankóról – végül is minek tartod magad?
– Kutatónak. Egyik tanártársamról hallottam, hogy ő pedagógus, tehát tipikus tanár. A másik azt mondta: ő igazgató. Én pedig úgy érzem, hogy kutatónak vagyok jó…
– Milyen kutatásra gondolsz?
– Már az egyetemen rendszeresen jártam a nyelvjáráskörre, ott váltam kutatóvá, ott rögzítettem azokat a szempontokat, amelyek szükségesek a kutatáshoz. Ahogy befejeztem az egyetemet Kolozsváron, el is kezdtem az anyaggyűjtést, a nyelvjáráskutatást.
– Kik voltak azok a tanárok, akik felkészítettek erre?
– Elsősorban Márton Gyula professzor úrra gondolok, vele jártunk gyűjteni Kalotaszeg falvaiba. De minden héten, bent a tanszéken is végeztünk rendszerező munkát. Amikor megtudta, hogy a Felső-Maros mentéről származom, ahol nagyon erős az a-zás, azt mondta: írjon az a-zásról! Ezt választottam államvizsga-dolgozatnak is, címe: Az a-zás Magyarón és környékén. Az ottani hat magyar településnek a hangtanát vizsgáltam, hol, milyen esetekben ejtenek „a”-t o helyett. Pl. malom helyett malam és így tovább…
– Folytattad a Sóvidéken is, miután befejezted az egyetemet?
– Első munkahelyem a szakadáti iskola volt, ahová 1963-ban kerültem. Készítettem kérdőívet, s azzal jártam a Sóvidék tíz faluját (két tanyát hagytam ki). Főleg a kismesterségek témaköre érdekelt, amelyben mindent kutattam. Később e témakörben született a legtöbb írásom, amit Ambrus Lajos, a Hazanéző főszerkesztője is megerősített. Azt mondta: a legtöbb néprajzi írást tőlem kapta. Közben fokozatosan elkezdtem vizsgálni a népi faragásokat. Már gyerekkoromban kapcsolatban voltam a fával, mert édesapám készített néhány épületet, értett a famunkához. Közel állt a fa lelke hozzám, és érdekelt a díszítőművészet is. Mert az élő fának lelke van. Ezt több ízben éreztem, tapasztaltam. Például, amikor családommal, barátaimmal a Tivoli körüli vegyes erdőben jártunk, láttam a fejedelmi szépségű tölgyfákat sugár, egyenes derékkal, a koronájuk, mindenik águk, levelük egészséges, viruló. Ép a lelke ezeknek a fáknak. Nekem mint tapasztalt faragónak azt is jelenti, hogy remek alkotás születne belőle. A nyersanyag fának is gyakran érzékeltem a lelkét, amikor szép szálú, „hibátlan húsú” körtelapot, diófa deszkát, világos színű juharfát szárítottam, majd rárajzoltam a kompozíció fő vonalait. Valósággal kínálták/kínálják magukat, hogy mester vagy tehetséges faragó a tudásával, szerszámaival leheljen beléjük új életet. Sokszor gyönyörködtem az ilyen nyersanyagban. Érzem a juharfa lelkét, amikor már ritka szépségű bútor vagy jelkép lett belőle.
– Kissé elkalandoztunk, de folytassuk a kezdeti évekkel…
– Első perctől Szovátán laktam, innen jártam ki a szakadáti iskolába, mindig gyalog, 20 percnyi járásra van. Tíz évig voltam igazgató.
– Mi érdekelt még különösképpen?
– A művészet és a művelődéstörténet. Minden héten olvastam két-három tanulmányt, megismertem Kelemen Lajos művészetelemző könyveit, járattam a Művelődés című folyóiratot, s hozattam Magyarországról is könyveket. Életem egyik vonulata a művészettörténet. Ebben a témakörben előbb a Vörös Zászlóban, később a Népújságban és a Művelődésben jelentek meg írásaim.
– Szinte hetente találkozunk a Népújság Színes világ c. rovatában azzal a madársorozattal, amit te írsz, s amit tudtommal szívesen olvasnak a lapforgatók. Kinek volt az ötlete a rovat?
– A ’80-as években Kolozsvárra jártam tanártovábbképzőre, s egy alkalommal elkészítettem a Hangok és színek Áprily költészetében című dolgozatomat. Megmutattam P. Dombi Erzsébetnek, aki a továbbképzésnek volt a vezetője. Kedvezően értékelte, és később is figyelemmel kísérte ez irányú írásaimat. Következett egy nagy szünet, végül 1990-ben, amikor újraindult a Cimbora folyóirat, megjelent hat írásom a lapban. Kimondottan madárjellemzések voltak. Akkorjában került Szovátára Németh János biológiatanár, akivel együtt madarásztunk, fényképeztük a madarakat. Nos, ezelőtt három évvel kerültem kapcsolatba Ferenczi Ilona rovatszerkesztővel, akivel megegyeztünk, hogy több írást küldök, folyamatosan ellátom a Népújságot. Végül 50 közlemény lett, 100 madarat ismertettem. Most is folyamatosan postázom madaras cikkeimet, amiket – a visszajelzések szerint – szeretnek és érdekesnek tartanak az olvasók.
– Egyik nagy szerelmed a néprajzi értékek gyűjtése és közlése.
– Vidéki tanárként folyton kapcsolatban álltam a néppel, találkoztam a népi mesterségek gyakorlóival. Egy szovátai találkozó alkalmával Pál-Antal Sándor akadémikus kérte, hogy cím szerint írjam össze, mi jelent meg és mi van kéziratban. Elküldtem neki, s azt írta: ez magyarországi viszonylatban is jelentős…
– Valóban sokat írtál, egy része meg is jelent, de nem könyv formátumban, csak újságokban, folyóiratokban. Nem gondolkodtál kötetben?
– Ezt már többen is szóvá tették! Ha kapnék anyagi forrást, két-három év alatt öt kötetem jönne ki. Eddig csak a Fából faragott díszítmények a Sóvidéken c. kötet jelent meg 2002-ben, Szováta önkormányzata támogatásával.
– Mióta foglalkozol faragással?
– Több mint 42 éve faragok tanári munkám mellett, egyik jelentős vonala az életemnek. A kiindulási pont a népi faragászat és a jelképek faragása volt, ami a legközelebb áll hozzám. Több mint 2300-at készítettem. Egy faragványhoz 12-13 óra kell, de voltak olyan munkáim is, amelyek 20-24 nap alatt készültek el. Faragtam bútort, lakásdíszt, jelképeket, honfoglalás kori díszeket, ezeknek több mint 60%-a külföldre került. Szívesen dolgozom juharból, kerti és vadkörtéből, tölgyből és szilvából. Utóbbinak szép az alapszíne, nem kell pácolni. Kis munkák esetében szívesen használom a bodzafát és a somfát. Foglalkozom egzotikus fákkal is, amelyek távoli országokból, más kontinensekből származnak. Ilyen pl. a fekete színű ébenfa. A régeni hangszergyárnál jutottam hozzá – az ára vetekedik az ezüstével. Ők a hegedűkulcsot és a hegedű nyakára készült lapot készítik belőle. Dolgozom még mahagóniból, ami közepes keménységű és közepes értékű, de szép melegbarna, nem kell színezni. Nyáron a szabadban faragok, a kertemben, Szováta végében. A kisebb munkákat hideg időszakban a lakásomon végzem. Egész életem során kutattam, vizsgáltam és gyűjtöttem a nemes vagy egzotikus fából készült tárgyakat és ékszereket. Én magam is készítettem efféléket. Egyszer rábukkantam a japán necuké iparművészeti tárgyak leírására. Lányom segítségével kaptam egy olyan könyvet, amely 540 alkotást mutat be a japán necukékből.
– Mi a necuké?
– Ébenfából, csontfélékből, agancsból vagy puszpángból (csontszínű keményfa) készült miniatűr munkák, amiről a szakirodalom azt tartja, hogy egy diónagyságú munka elkészítése akár egy hónapot is felvesz. Magam is készítettem ékszert puszpángból és somfából. A puszpáng nagyon kemény, vajszínű, nemes fa. Lelke van a puszpángfából faragott kasztanyettának. Tömör rostjával, sárga tónusával, öblös formájával ritmust csattog, ver a táncosok mozdulataihoz. Nálunk a tiszafa és a somfa a legkeményebb. A tiszafát tartom Európa talán legértékesebb fájának. Megtalálható Erdélyben is: a második világháborúig nagyobb mennyiség termett hazánkban is. A marosvécsi Kemény-kastély egyik szobájának a plafonja például tiszafából készült kazettás mennyezet. Nyaranta járok oda, megnézem és gyönyörködöm benne.
– Beszéljünk helytörténészi munkásságodról is...
– A legfontosabb helytörténeti írásaim a Sóvidék c. folyóiratban jelentek meg. Itt jelent meg írásom a szovátai kaszinóról, a kihalt kopactanyai szállásokról, a szovátai sóhegyekről és őrzésükről, a szovátai református tiszteletes faragott kapuiról stb. A Hazanézőben jelentek meg a malmokról, molnárokról, a havasi fenyőről és hangszerkészítésről, a szovátai Lengyel Dénes újítóról, a posztóványolókról készült írások. Van még egy érdekes téma, amit megírtam, s várom, hogy lehozza a Sóvidék: a szovátai jégvermekről készült írás. A hűtőszekrények elterjedése előtt Szovátán 5-6 jégverem működött, mert nyáron el kellett látni a vendéglőket jéggel, a húsféléket tárolni kellett. Ezért a vendéglősöknek, cukrászoknak, mészárosoknak volt jégvermük. Felkutattam ezeket, és gazdag anyag került elő.
– Mesélj a gyermekkori évekről.
– 1937. március 25-én születtem Holtmaroson. Édesapám gazdálkodó volt, de dolgozott a szinajai villák építésénél, s a Maros mentén is készített rokonoknak néhány istállót és kaput. Választott bírója volt Holtmarosnak ’40-től ’44-ig. Emberségesen tudott bánni a lakosokkal, ha magyar volt, ha román. Édesanyám szerény, gazdálkodó asszony volt, főleg a négy gyerek nevelése foglalta le. 1936-tól ’48-ig, az államosításig, tejcsarnokunk volt, a falunak a fele oda hozta a tejet, a sajtot és a vajat főleg Szászrégenben értékesítettük.
– Hol jártál iskolába?
– I–IV. osztályba Holtmaroson, V–VII.-be Magyarón. Következett a faipari szakiskola Régenben, ahol nem kellett fizetni, ez fontos volt anyagi szempontból. Ott ismerkedtem meg Osváth Sárika kitűnő magyar szakos tanárnővel, aki, látva az irodalom iránti vonzalmamat, külön foglalkozott velem magyarból. Ő mesélt Jékely Zoltánról, Áprilyról és másokról. Ezután bekerültem Marosvásárhelyre, a Faipari Műszaki Középiskolába, ami négyéves volt, ám amikor kijártam a harmadévet, megszűnt. Kellett még egy év, hogy érettségizzem. Elmentem a barátommal a Bolyai iskola titkárságára, ahol azzal biztattak: ha letesszük a különbözeti vizsgákat, felvesznek a 10. osztályba. Végül 1957-ben bejutottam a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem magyar szakára.
– Az egyetem elvégzése után milyen lehetőséged volt a kihelyezésnél?
– Mehettem volna Borszékre, Beresztelkére és Szakadátra. Utóbbit választottam, mert Borszéket hidegnek találtam. Később mondta is Gub Jenő kollégám, hogy Szovátának rendkívül kedvező a mikroklímája, hegykoszorú védi a hideg szelektől és kellemes az időjárása.
– Mint helytörténeti kutatótól kérdem: milyen kapcsolata volt Petelei István írónak Szovátával?
– Petelei örmény volt, a Régen melletti Peteléről származott. Ezt Budapesten hallottam egy örmény konferencián. Ő egyébként Kolozsváron élt, kiváló novellista volt. Csakhogy betegeskedni kezdett, s valószínű, hogy orvosa ajánlotta neki Szovátát mint gyógykezelési helyet. Vett vagy bérelt egy kis házat, és sokáig itt is alkotott. Ez ott volt, ahol jelenleg Bocskay Vince lakik. Híressé vált a Petelei székely kapuja, amely a háza előtt állt; ő faragtatta, ezzel is kifejezve a népi hagyományok iránti tiszteletét. Az ő irodalmi tevékenységéből kiemelkednek Szovátán írt novellái, például a Két fehérnép, Őszi éjszaka, A tiszta ház. Még azt hadd mondjam el, hogy jelentős a kolozsvári Mátyás-szobor felállításáról szóló írása is, ti. egész harc alakult ki az ügyben, hogy hová kerüljön a szobor. Döntő szerepe volt abban, hogy a szobor oda került, ahol jelenleg van.
– Van még egy neves épülete Szovátának, mégpedig a Bernády-villa. Mit kell tudnunk róla, miért van kitéve az enyészetnek, s nem engedik restaurálni, esetleg újraépíteni?
– A Bernády-villát Marosvásárhely híres polgármestere 1934-ben készíttette szovátai mesterekkel. Az özvegy 1946-ban eladta Roza Solomonnak, akinek az örökösei Düsseldorfban élnek. Műemléknek nyilvánított épület, restaurálásakor nem szabad változtatni rajta. Az épület jogi kérdései tisztázatlanok. Az állaga nagyon leromlott, már csak a homlokzata van meg.
– Mondj néhány szót családodról is.
– Feleségem szintén magyartanár, Árvay Márton Katalin, Kinga lányunk angol–magyar szakos tanár, Levente fiunk technikus. Feleségem édesapja Árvay Árpád volt, aki már fiatalon küzdött a jogainkért, a II. világháború után meg is hurcolták.
– Min dolgozol jelenleg?
– Folytatom a trópusi madarak sorozatát a Népújságnak, ez májusig tart. Aztán művelődéstörténeti írásokat küldök a Népújságnak olyan neves tudósokról, mint Eötvös Loránd, továbbá olyan erdélyi arisztokratákról, akik kiemelkedően támogatták anyagilag azt a közösséget, ahol éltek.
SZÉKELY FERENC / Népújság (Marosvásárhely)

Maros megye is csatlakozik
Ismét terítéken a medveügy
Amint korábban megírtuk, a Felcsík Kistérségi Társulás tagjai – polgármesterek, közbirtokossági elnökök – kezdeményezésére Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke július 5-én a környezetvédelmi miniszterhez fordul meghallgatásra. A találkozón megoldást sürget a medvetámadások miatt kialakult helyzetre. 
Nemcsak Hargita, hanem Kovászna és Maros megyében is égetővé vált a kérdés, ugyanis egyre gyakrabban számolnak be arról, hogy a medve rendszeresen bejár a településekre. Legtöbbször békésen közelít, de amint akár a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség nyilvántartásából is kiderül, 2017-ben 42 esetben kárt okoztak a nagyvadak. A leggyakrabban Erdőszentgyörgyön, Gyulakután, Véckén láttak medvét, de Mezőcsávásról, Nyárádtőről, Panitról, Balavásárról, Héjjasfalváról, Székelykálból, Tekeújfaluból, Görgényhodákról, Beresztelkéről, Alsóidecsről és Nagyernyéből is érkezett panasz és készült kárfelmérés. A medve általában esztenákon, legelőn szarvasmarhákra csapott le, kaptárakat szedett szét, ám több alkalommal a háztáji gazdaságok udvarára is bemerészkedett. Mint ismeretes, Ratosnyán fennakadt a kerítésen. Az idén Székelykálban és Hodákon embert is megtámadott. Emiatt Maros megye is határozott lépéseket sürget a medvekérdésben. Péter Ferenc Maros megyei és Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök a bözödújfalusi útavatót követő közös sajtótájékoztatón elmondták, hogy a medvetámadások okán kialakult közhangulat miatt is sürgőssé vált az intézkedés, ezért Borboly Csaba július 5-én ez ügyben is találkozik a környezetvédelmi tárcavezetővel, ugyanakkor a Hargita megyei települések polgármesterei is tiltakozó látogatást terveznek Bukarestbe. 
Péter Ferenc is egyetért az intézkedéshozatal sürgetésével, hiszen Maros megyében is jelentős károkat okoznak a medvék, és beavatkozásra van szükség az emberi áldozattal járó támadások megelőzése érdekében – ezért csatlakoznak a Hargita megyeiek kezdeményezéséhez. 
Korodi Attila volt tárcavezető kezdeményezte egy olyan kormányrendelet kidolgozását, amely, figyelembe véve az egyes területeken levő medvepopulációt, arányos kilövési kvótát engedélyezett volna a vadásztársaságoknak. Leváltását követően azonban az utána következő környezetvédelmi minisztereknek nem volt fontos a kérdés, ugyanakkor leállították a medve vadászatát, így gyakorlatilag több mint egy éve csak különleges engedéllyel, sürgősségi esetben lehet elejteni a nagyvadat, a legtöbb esetben altatólövedékkel kábították el a településeken befogott medvéket, és visszaengedték a természetbe. Létezik a vadászatára vonatkozó előírás, illetve a kvótákat is kiszámították, azonban, mint korábban említettük, az ügyvitel megrekedt a környezetvédelmi minisztériumban. 
A szakértők – a medve természetes szaporulatát figyelembe véve – azt állítják, hogy a tilalmi időszakban akár duplájára is növekedhetett az addig felbecsült állomány. A szakemberek szerint itt van a legnagyobb medvepopuláció Európában, több mint 5000 medve él a Kárpátokban. Mindenképpen észszerű megoldást kell találni a természetvédelmi követelmények és a lakosság megóvása érdekében tett intézkedések között. 
VAJDA GYÖRGY Népújság (Marosvásárhely)

„Néhány száraz gally miatt kivégezték” a 25 éves Leventét a Maros megyei erdőben
Nem a lábát, hanem egyenesen a fejét vették célba a rendőrök a Maros megyei Beresztelke melletti erdőben az állítólagos falopáson ért férfinek – állítja egy szemtanú. A 25 éves áldozatot Leventének hívták, és egy gyermeket hagyott árván.
Mint ismert, vasárnap este a Maros megyei Beresztelke és Magyarfülpös közötti erdőrészen a rendőrség lelőtt egy falopáson tetten ért férfit, aki nem állt meg a felszólításukra. A marosvásárhelyi sürgősségre vitték, ahol azonban nem tudták megmenteni az életét. A koponyáján hatolt át a golyó.
A 25 éves férfi nem egyedül tartózkodott az erdőben, amikor kiérkeztek a rendőrök és az erdőfelügyelők. Vele volt egy 13 éves fiú és egy Zoltán nevű szászrégeni társa is. Utóbbi férfi azt állítja, hogy csak tüzelőnek való száraz gallyakat gyűjtöttek, a barátját, Leventét pedig gyakorlatilag kivégezték a rendőrök.
„Lövéseket hallottam, majd jött felém a gyermek üvöltözve: jöjjön, mert meghal!” – nyilatkozta a zi-de-zi.ro portálnak. A férfi szerint a rendőrök nem lábra, hanem egyenesen fejre céloztak, utána pedig megijedhettek a történtektől, mert kifutottak az erdőből.
„Miután fejbe lőtték Leventét, a rendőrök és az erdőfelügyelők otthagyták a gyereket a holttest mellett, és elmenekültek a helyszínről. A holttestet én tettem szekérre és vittem ki az erdőből, utána szállították kórházba” – állítja a férfi, aki fel akarja jelenteni a rendőrséget a történtek miatt.
A halálesetet azonban már a vádhatóság is vizsgálja. A Maros megyei törvényszéki ügyészek hétfői közleménye szerint a rendőrök „egy csoport roma etnikumú személyt” értek tetten falopáson. „Előállításuk és azonosításuk érdekében a rendőrök kénytelenek voltak használni a szolgálati fegyverüket” – olvasható a szűkszavú közleményben, amelyik nem tért ki arra, mi indokolta a halálos testi sérülést okozó fegyverhasználatot. zi-de-zi.ro; maszol.ro

Ahol egy magyar is számít
Szórványsors
Alighogy elhagyjuk Szászrégent Beresztelke irányába, nyugatnak tartva a mezőségi kietlen dombok között kanyarog az út. Bármerre tartunk, ugyanaz a táj fogad. Valamikor erdő borította a vidéket, de annak még a történelmi emléke is halovány. Pedig itt hajdanában járt besenyő, kun, honfoglaló magyar, tatár, aztán az évszázadok során letelepedett és elment, vagy maradt szász, román és roma. Feltűnik a faragói tó, amelynek partja helyenként a Duna-delta sásrengetegére emlékeztet. Erdőtaréjjal tarkított domb alatt visz a köves út Nagyercsébe, ahonnan egy domb választ el a községközponttól, Balától. Ide azonban könnyebben jutunk el arról a megyei útról, amely Sárpatakig, s onnan vissza a Maros völgyéig vezet.
A Baláról szóló első hivatalos dokumentumot 1327-ben keltezték. A falu nevét egykori lakójáról kapta. Ercsét először 1439-ben említik az okiratok. A község hivatalos honlapján a 2011-es népszámlálási adatok szerint 756 lakosa van Balának, ebből 86,9%-a románnak, a 7,01%-a cigánynak, míg 1,98%-a magyarnak vallotta magát, és 4,1%-uk nem tartozott egyik etnikumhoz sem. A vallásfelekezeti eloszlást illetően: 92,33% ortodox, 1,59%-a református, 1,06%-a görögkatolikus, míg 4,37%-a nem hívő.
Nagyercse a magyarfülpösi református egyházközséghez tartozik. Ady István lelkipásztor 1984-ben vette át a gyülekezetet. Ekkor a faluban négy református volt. 1998 márciusában a Népújság (Lokodi Imre) riportban számolt be az utolsó magyarokról, Nagy Ilonáról és fiáról, Györgyről. Ő mesélt arról, hogy valamikor az 1960-as években több mint száz magyar volt Nagyercsében. Aztán mind elmentek, a pap is elköltözött, közel 40 éve filiálé lettek. 2016 januárjában eltemették az utolsó református magyart is, a templom árván maradt. Vagy mégsem?
2002. április 12-én Marosvásárhelyről kiköltözött egy vegyes ajkú család, Oprea Bulat Gheorghe és felesége, Emese. Elmondásuk szerint a férfi kőműves volt a hajdani állami építkezési vállalatnál (TCM), a nő a Rotecom Rt.-nél elárusító. Mindkét cég csődbe ment, munka nélkül maradtak. Meggyesfalván laktak egy garzonban, nem bírták fizetni a közköltséget, a lakásfenntartást, ezért eladták. Ebből a pénzből vásároltak házat Nagyercsében, és kiköltöztek. A férfi ortodox, a nő római katolikus, amikor meghalt az utolsó református, ő maradt az egyetlen magyar a faluban.
Ady István lelkipásztorral egy falcsempével kicifrázott kicsi ház előtt állunk meg. Az udvarról visszaköszön a szegénység. Bulat Emese fogad, de nincs ahova leülni a házban. Mindenük össze van zsúfolva egy szobába, talán azért, hogy ne kelljen a másikat is fűteni. Ez a konyha, a hálószoba, nappali, kamra s minden. Nem időzünk. A templomba megyünk. Közben előkerül a férj is, és vele együtt a templomkulcs. Menet közben mondja Emese, hogy most sincs jövedelmük, csak a segély, amit a gyerek után kapnak. Az egyikért, a negyedikes fiúért, mert van egy 29 éves fiuk is, de ő Konstancán van, ahol őrként dolgozik. Még néha idénymunkából csurran-cseppen nagy ritkán.
– Amikor ideköltöztünk, megkérte a tiszteletes úr az uramat, hogy harangozzon, ha valami történik Nagy Károllyal, mert ő volt az utolsó gondnok és harangozó is egyben. Így amikor Károly elment a mezőre az állatokkal, volt aki harangozzon – mondta Emese.
A templom felé tartunk, amely egy domboldalon van, mintha uralná azt a kis völgyet, ahol szerényen meghúzódnak a házak. Különálló fa harangláb áll az udvaron, ahova egy szerényen faragott kapun lehet bejutni, rajta bevésve egy évszám: 1946. Felérünk, nyikorogva nyílik a kapu, majd a templomajtó is kitárul előttünk. Csodálatos kazettamennyezetes, hajdanában festett mellvédes karzattal, csipkézett barokk díszítésű padokkal, kopott, de így is remekmívű szószékkoronával berendezett helyiségben vagyunk. Egykor egyhajós katolikus templom lehetett, amelynek oltára helyén két igen jó állapotban megmaradt címer áll, alatta kőbe vésett latin felirat az 1762-es évszámmal.
Megtudom, hogy a XV. század előtt már állt itt középkori templom. Sajnos, oklevél nem maradt fenn róla. A már említett Toldalagi- és Losonczi–Bánffy-címer alatti felirat az 1762-es átépítésről tanúskodik. Nem véletlenül, hiszen a koronkai kastélyt is építtető nagyercsei és nagyiklódi Tholdalagi család Erdély régi mágnás családjainak egyike, nevét a család Toldalag helységről kapta, ősi birtokaikhoz tartozott a település. Az egyik kazettában az 1772-es évszám olvasható. 1924-ben felújították, azóta csak kisebb javításokat, karbantartási munkát végeztek az épületen. Legutóbb idén a Teleki László Alapítvány támogatásával a Römer-program keretében járt kint három marosvásárhelyi szakember, akik, a tancsi templomhoz hasonlóan, a kazettamennyezetet megszabadították a szútól. Mivel műemlék templomról van szó, bármilyen javítási, állagmegőrzési munkálatot csak különleges engedéllyel lehet végezni.
A templomban folytatjuk a beszélgetést a Bulat családdal.
– Miután meghalt Károly, mondtam az uramnak, álljunk át a reformátusokhoz, úgyis már több mint 10 éve ő húzza a harangot. Azért tartjuk fontosnak, hogy reformátusok legyünk, mert nekem nincs templomom. A férjem ortodox, de katolikus templomban esküdtünk. Amikor Nagyercsébe költöztünk, megkérdezte a férjemet az ortodox pópa, hogy beáll-e a közösségbe. Nem akart. Nekem pedig nagyon jólesik, amikor magyar szót hallok az istentiszteleten. Azt mondtam a református tiszteletesnek, hogy ha már nem tudok áldozni és gyónni, akkor legalább egy évben kétszer vehessek úrvacsorát. Aztán, ameddig élek, egyedüli magyarként gondját viselem a templomnak – magyarázza Emese.
Kimegyünk az istenházából, megtekintjük a haranglábat. A harangon gr. Toldalagi Ferenc és gr. Bánffy Kata neve áll. A faépítmény gerendázata szűk lépcsőt zár körbe. Fentről messze lehet ellátni, s jó, hogy szombaton délután még van aki meghúzza a harangokat, s a messzi völgyekbe is eljuttatja az üzenetet.
Az udvaron lovak, tehenek legelnek. A tiszteletes megjegyzi, azért ezt nem kellene engedni. Bulát Emese románul szólítja fel a férjét, intézkedjen, mert hát szomszéd ide vagy oda, azért mégse lehet, hogy a helyet legelőnek tekintsék.
Útközben Bala polgármesterével, Vlad Marianával találkozunk, aki 2000-től áll a falu élén. Pályázati támogatásnak köszönhetően újjáépítik a nagyercsei kultúrotthont, egy óriási tábla hirdeti, hogy vidékfejlesztési alapból a községi utat is felújítják. Ady István lelkész megemlíti, hogy a református műemlék templom is főjavításra szorul. A polgármester megígéri, amennyiben lehet, támogatja a kezdeményezést. Majd büszkén mondja: nem hagyja magát, tisztában van a templom értékével.
Miután elköszönünk a polgármestertől, a tiszteletes hozzáteszi:
– Benépesítjük az elárvult templomot. Eddig háromszor szerveztünk kihelyezett istentiszteletet, amikor az egyházközségből egy nagy autóbusznyi magyarfülpösi atyafival jöttünk ide. November 8-án újra készülünk, s addig, remélem, nagyercsei „gazdája” is lesz a templomnak. S ha Isten megsegít, sikerül felújítani és az utókor számára megőrizni örökségünk.
Amint a gépkocsival Marosvásárhely felé tartunk, azon gondolkodom, hogy talán nem ártana szórványmentő programként Erdélyben támogatni azokat, akik kihalófélben levő – hajdanában magyarok által lakott – faluba költöznének. Mert lehet, hogy egy ember vagy egy család ilyen helyen többet tehet a közösségért, mint sokan mások, akik máshol keresik a boldogságot, s házat, hazát feladva talán sohasem lelik meg. Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)

Guruló szórványkavicsok
Elárvuló kövek
Bárba szorult kulturális élet
Mezőseptér irányába folytatjuk utunkat, ahol mindössze öt magyar – mind református – él. Útközben értesülünk arról, hogy a templom gondnoka, annak ellenére, hogy korábban megígérte, nem tud fogadni. Így csak rövid kitérőt teszünk, és lefotózzuk az ortodox temető szomszédságában az erdő szélén álló cserépborítású templomot, amely javításra szorul. Hogy ki szán erre majd pénzt, és lesz-e akinek, egyelőre megválaszolatlan kérdés. A faluból felkapaszkodunk egy dombra, majd egy erdőn átvezető úton kanyarodunk le Mezőörményes községközpontba, ahol az itteni szórvány legnagyobb református közössége él, összesen 47-en vannak.
Mezőörményes a legkorábban ismert adatok szerint a Kán nemzetségbeli László vajda és fiai birtoka volt, amelyet 1321-ben I. Károly király Kácsik nemzetségbeli Mihály fia Péternek adott adományul Myke magtalan halála miatt. 1329-ben I. Károly több birtokkal együtt elcserélte a Hontpázmány nemzetségbeli Pogány Istvánnal, ő 1336-ban továbbcserélte Zyluas-i Sumbur fiaival, Gyulával és Petheuval, valamint Gyula unokájával, Pál fia Andrással, olyan területekre, amelyeket szegénységük és elpusztulásuk miatt sem hasznosítani, sem megőrizni nem tudtak. Egy peres ügyben 1413-ban említik a települést, amikor a tuzsoni Bolgár Miklós bevádolta az Örményes birtokon lakó Mihály vlah kenézt és Mánt, hogy Dragus nevű jobbágyától elvettek egy 40 forint értékű lovat, forintját száz új dénárral számítva. 1554-ben Somy Anna örményesi és egyéb birtokbeli részének negyedét férje, Kechkemeth-i Pathochy Boldizsár részére kötötte le, annak a 8000 forintnak fejében, amelyet tőle kapott, hogy az apjától örökölt ékszereit, amelyeket zálogba kényszerült adni peres ügyei és fiai neveltetése érdekében, visszaszerezhesse. Kastélyát 1638-ban említik először. 1910-ben 1401 lakosából 1042 román és 314 magyar, 1992-ben a 2430 lakosából 2215 román, 117 cigány és 97 magyar volt. A 2011-es népszámlálási adatok szerint 1949 lakója volt a községnek, 87,33%-uk román, 8,41%-uk roma, 2,57%-uk magyar nemzetiségű.
Kiváló aszfaltos úton kanyarodunk a házak között. Egy nagy telken van a református templom, mellette jókora parókia, amely jelenleg lelkipásztorhiány miatt üresen áll. Szépen rendezett udvarra lépünk be, ahol Silimon Dénes és felesége, Erzsébet fogad. Leülünk a konyhában, és rögtön a múltról beszélünk. Fiatalkorukban kétszer annyi magyar volt a faluban, mint most. Dénes IMSZ- (Ifjú Munkások Szövetsége) titkár volt. Hétvégeken rendszeresen báloztak. Színjátszó csoport is működött. Emlékezetük szerint 1963-ig négy osztályig volt magyar oktatás is. Az 1970-es években megindult a sorvadás. Akkor városba mentek, ma már külföldre távoznak a fiatalok. Az istentiszteleteken, egyházi ünnepek kivételével nem igazán gyűlnek össze a magyarok. A fiatalok nem tudnak táncolni, énekelni, mint hajdanán – mondja Silimon Dénes, majd hozzáteszi, időnként a bárban azért magyar zene van. Nem véletlenül. A tulajdonos Silimonék lánya, Tomşa Ilona, az RMDSZ helybéli szervezetének a vezetője, Dumitru Tomşa (román) polgármester felesége. Neki aztán nem mernek szólni azok a románok, akik betérnek a bárba, és esetleg nem tetszik az, amit hallanak. Aztán viccesen megjegyzik, hogy lányuk jó házasságban él: az RMDSZ „egybekelt” a PNL-vel, most az ALDE-val. Tisztelik egymást a faluban a magyarok és a románok, a vejük ért magyarul, és jó gazda. Minden utcát leaszfaltozott, felújították a kultúrotthont, rendbe tették a községközpontot, a lehetőségek szerint törődnek az emberekkel. Akkor van remény, hogy megmaradjanak! – jelentem ki. Erre a házaspár elgondolkodik, majd Dénes elmondja: a fiatalság nem szeret gazdálkodni. Ha egy kicsit felkarolnák, talán többen maradnának a falun. Hogy meddig, nem tudni.
Elköszönünk, mert nem messze tőlük Pásztor Lajos presbiter és felesége, Erzsébet is vár ránk. Jó gazda portáján vagyunk. Kőből épült csűr és ól áll a hátulsó udvaron, a kert a ház mögött messze lenyúlik a völgybe.
– Van olyan nap, amikor nem kell jó napottal köszönni – mondja Pásztor Lajos, majd hozzáteszi, azért a szomszédban levő magyar családdal rendszeresen tartják a kapcsolatot. Azon igyekeznek, hogy a templomban ne csak egyházi ünnepekkor gyűljenek össze. Az idén, ha szerényen is, de megünnepelték március 15-ét. Volt anyák napja is, ajándékcsomagokat is készítettek. Gazdálkodnak, ahogy tudnak, de nem panaszkodnak. Azt szeretnék, hogy a parókia minél többször benépesüljön. Csak legyen, aki eljöjjön. Ha kevesen is vannak, de összetartanak, akkor helytállhatnak az őrhelyen – vonjuk le a következtetést, miközben mindketten kikísérnek a kapuig.
Agyúval (is) őrzött kastély
Mielőtt az útirányt Beresztelke felé vennénk, egy kis kitérőt teszünk a községközpontban levő kopott külsejű, egykori Bánffy-kastélyhoz. Egyik oldalán felirat: kultúrotthon. Betört ablakai, az udvaron levő szemét és gaz arról árulkodik, hogy rég nem használták. Fotózom, mire az udvaron levő egyik épületből előkerül egy alkoholtól felpuffadt arcú férfi, és rám szól: tilos fényképezni! Elmondom: békés szándékkal jöttünk, csak a kastély helyzetéről szeretnénk érdeklődni. A földszinten levő sötét helyiségbe invitál, s közben mondja, a tulajdonosok őt bízták meg, hogy vigyázzon az épületre, mert ha nem, a cigányok mind elhordanák. Szállást adtak neki, ő pedig senkit sem enged be. Készségesen megadja a tulajdonos telefonszámát, mert ő nem mondhat semmit, nem is tud. A múltját sem ismeri és a jövőjét sem. Pedig nem is akármilyen épületbe költözött be.
A település 1638-ban került I. Rákóczi György tulajdonába, aki a görgényszentimrei várához vezető úton, pihenőhelyként egy korábbi, tornácos, földszintes udvarház helyén 1639–1641 között kastélyt építtetett. Korabeli források szerint az épület téglából, kőalapokra épült, földszintjét az emelettel egy kőből készült oszlopos lépcső kapcsolta össze. A földszint szobái boltozottak voltak, az emelet szobái síkmennyezetet kaptak. Az udvarház alsó ablakait vasráccsal látták el, az épületet pedig fecskefarkú cserepekkel födték be. Az udvarház II. Rákóczi György idején a Barcsai, végül a (losonczi) Bánffy család tulajdonába került, Bánffy Dénes 1667–1668 között felújíttatta. 1721-ből származik az a leltár, amely leírja a korabeli állapotokat. A jelenlegi épület a 18. század végén nyerte el mai formáját. A 19. század elején több alkalommal kisebb felújításokat végeztek, többször javították a tetőzetet, fedélszéket, illetve kicserélték a nyílászárókat is. Legutóbb 1962–1967 között végeztek jelentősebb helyreállítási munkálatokat, amelyeket pénzhiány miatt nem fejezhettek be. A kommunizmusban az emeleten kultúrotthon, könyvtár, a földszinten pedig iskola működött. Hozzá tartozott még egy gabonaraktár is. A kastély eredeti berendezése, illetve a díszítése részleteiben sem maradt fenn. Valamikor egy kis tó is állt gyönyörűen rendezett parkjában.
Telefonon beszélgettem a kastély jelenlegi tulajdonosával, a szászsebesi (Sebeş Alba) Cosmean Cosminával, aki elmondta, hogy Ludovic Zaharia 1937-ben vásárolta meg az épületet a tulajdonos Bánffy gróftól. Tőle vette meg Branea Eugen, az ő nagyapja. Így igényelte vissza jogos tulajdonát, amelyet a 10/2001-es törvény alapján 2012-ben meg is kapott. Elmondta, szándékában áll valamilyen turisztikai létesítménnyé alakítani, azonban még nincs elképzelése, hogy miként. A beszélgetésből viszont kiderült, hogy még azt sem tudta, hogy milyen dokumentáció szükséges egy műemlék épület helyreállításához. Arra is gondolt, hogy támogatja egy falumonográfia szerkesztését, amibe a kastély történetét is belefoglalja. Egyelőre azonban csak a szándéka és az elhatározása van, nem létezik terv, és a pénzről sem igazán beszélt. Az épületre nemcsak a megbízott őr vigyáz. Szomszédságában áll a második világháborúban elhunytak emlékoszlopa, amelyet két korabeli ágyú övez. Az egyik mintha a kastélyt is védené, vagy perlekedne vele. Mert az épület és a fegyver is a letűnt idők néma tanúja, csak éppen másról regélnek.
*
Vannak emberek, akik még mesélnek a közelmúltról és a jelenről, amely lassan történelemmé lesz. A magaslatokra épült templomok őrzik még a falak közé zárt szavakat, a magyarul elmondott zsoltárokat, igéket, aztán maradnak a kövek, amelyek kaviccsá porladnak, és egyszer majd homokként szétszóródnak a szélben. Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)