1849. január 8-án az Axente Sever és Prodan Simion muzsnaházi pópa vezette román sereg megrohanta a védtelenül hagyott Nagyenyedet, és lemészárolta a védtelen magyar lakosságot. A martalócok nemcsak Nagyenyeden, hanem szerte a megyében meggyilkoltak magyarokat, öregeket, gyerekeket és nőket. A vérengzés január 11-ig tartott. A vérfürdő áldozatainak tömegsírja a várfal tövében található. Az első megemlékezést 1998-ban tartották, és azóta a nagyenyedi magyarság január 8-án mindig fejet hajt az áldozatok emléke előtt. Eddig a református templom nyújtott otthont az ökumenikus istentiszteletnek, idén a római katolikus istenháza vette át ezt a szerepkört. /N. T.: Megemlékezés Nagyenyed pusztulásáról. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 12./ Rácz Levente, Fehér megyei RMDSZ-elnök bízik abban, hogy eljön annak is az ideje, amikor majd a templomfalakon kívül lehet beszélni e szomorú eseményekről Nagyenyeden. Egyelőre még nem érett meg Nagyenyed arra, hogy szembenézzen ezekkel a dolgokkal. /Sz. Cs.: Nagyenyed fekete vízkeresztje – 1849. január 8. Főhajtás a mártírok előtt. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./ Rácz Levente beszédében felidézte a történteket. Az 1848. szeptember 16-i balázsfalvi gyűlésen a románság képviselői – miután a császár megengedte fegyverkezésüket – külön nemzetőrség állítása mellett voksoltak. Ezt követően sorra végigpusztították Alsófehért, az akkor legtöbbet szenvedett vármegyét, és ezen belül Hegyalja magyar lakossággal rendelkező számos települését: Zalatnát, Magyarcsesztvét, Magyarigent, Búzásbocsárdot, Borosbocsárdot, Sárdot, Krakkót, Benedeket, Borbándot, Koslárt, Harit, Asszonynépét, Forrót, Nagylakot, Marosújvárt és Felvincet. Axente Sever parancsnoksága alatt ezen települések nagy részében a magyar közösségeket majdnem teljesen kiirtották. A nagyenyediek jelentős része ekkor nem tartózkodott a városban: a férfiak jelentős része a honvédségnél szolgált, a nők egy része elmenekült Kolozsvárra , a kollégiumban az oktatás szünetelt. Becslések szerint mégis kb. 4000 fegyvertelen ember maradt a városban, többnyire öregek, nők és gyermekek. A magyar lakosság egy része túlzott bizakodást mutatott, mert nem hitték, hogy a szelíd román emberek, akikkel addig együtt éltek, képesek legyenek őket lemészárolni és kirabolni. 1849. január 8-án Axente Sever feleskette embereit, hogy kő kövön nem marad Nagyenyeden. Prodan biztosította a város elöljáróit, hogy nincs szándékukban bejönni a városba, a polgárok maradjanak nyugodtan házaikban, és térjenek nyugovóra. Ezt követően indultak el a románok. Felgyújtották a házakat, nőket, gyerekeket és öregeket is öltek. A város magyarságának egy része a minorita rendházba és a katolikus templomba menekült, de hiába, őket is megölték. Az áldozatok száma kb. 800-ra emelkedett. /Részletek Rácz Levente ünnepi beszédéből. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./