Arad megye népszámlálási adatai a magyarság csökkenését mutatják, az előző népszámláláshoz viszonyítva 17,8 %-kal kevesebben vannak. Arad megye 487 ezer lakosából 60,9 ezer magyar. Tömbben él a magyarság Kisiratoson, Majláton, Kisperegen, Zerinden, Ágyán, Simonyifalván, Feketegyarmaton, Szentpálon, Nagyvarjason, Bélzerinden és Kisvarjason, de ezeken a településeken is csökkent a magyar nemzetiségűek lélekszáma. Számbeli fölényben van még a magyarság Nagyiratoson, Újzimándon, Fazekasvarsándon, Zimándközön, Szapárligeten, Vadászon és Dezsőházán. Arad város lakóinak 15,6 %-a magyar /29 759 fő/, a városban 27 838 római katolikus, 9460 református és 141 unitárius él. Pécska község a hetvenes években még magyar többségű volt, 1992-ben azonban már csak 4577 magyar élt 5974 román mellett. Számottevő a magyarság lélekszáma még Kőröskisjenőn, Borosjenőn, Pankotán, Lippán, Gyorokon és Vingán. /Péterszabó Ilona: A népszámlálás tükrében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 15./

Febr. 23-án Nagyzerinden megtartották a Körös-vidékiek találkozóját, amelyen a térség képviselői vettek részt és megalakították a Körös-vidéki Egyesület. Orbán Attila, az RMDSZ kisjenői szervezetének elnöke, a körösközi találkozó kezdeményezője felvázolta, mennyire szükséges e vidék magyarságának összefogása. Szívós László /Simonyifalva/, aki már nem bízik abban, hogy a körösközi magyartöbbségű települések adminisztrációs téren önállósodhatnak, felvetette, jó lenne, ha valamennyi településen lenne egy állandó iroda, így jobban érvényesülne a helyi önkormányzat. Fazekas József nagyzerindi iskolaigazgató beszámolt arról, hogy az általános iskola végzettjei közül idén négyen Magyarországon kívánják folytatni a tanulmányaikat. A megalakult Körös-vidéki Egyesület ideiglenes vezetőségben Orbán Attila elnöki, Szívós László és Borsos Vilmos alelnöki tisztséget kapott. - A találkozó előtt ifjúsági megbeszélésre is sor került, melynek során megegyeztek abban, hogy április végén háromnapos sátortábort szerveznek az aradi, illetve a környékbeli település magyar ifjúsága számára. /Balta János: Nagyzerinden megszületett a Körös-vidéki Egyesület. = Nyugati Jelen (Arad-Temesvár), febr. 29./ A Körös-vidéki Egyesület létrehozói Kisjenő, Fazekasvarsánd, Simonyifalva, Vadász, Bélzerind, Szapárliget, Ágya, Feketegyarmat és Nagyzerind, vagyis az térség magyarságának képviselői. /Nagyzerinden megalakult a Körös-vidéki Egyesület. = Nyugati Jelen (Arad - Temesvár), febr. 25./

Márc. 23-án Nagyzerinden nótaestet rendezett az Ibolya hagyományőrző női csoport. A helybeli és feketegyarmati nótázók mellett szentlányi, simonyifalvi, erdőhegyi és bélzerindi énekesek is bemutatták tudásukat. Aradról fellépett Matekovits Mária. A megjelentek úgy látták, hogy a közös együttlétnek, a csoportos nótázásnak hagyományt kell teremteni. /(Balta): Nótaest Nagyzerinden. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 25./

"Bélzerindi olvasóikkal találkoztak a Nyugati Jelem munkatársai. A mintegy százkilencven lakosú színmagyar falu ifjú lelkésze, Futó Ferenc elmondta, hogy a bélzerindiek többsége egyelőre nem lát sok hasznot az állattartásban. Tanász István szerint az eddigi felvásárló most Magyarországról hozza a disznóhúst, mert állítólag ott még olcsóbb. De nem csak az állattartás nem jövedelmez, a növénytermesztésbe befektetett pénz és munka sem térül meg. A falu kiöregedőben van, az elemi iskolába négy gyerek jár, az óvodába pedig öt, s félő, hogy a következő években utánpótlás miatt megszűnik a magyar oktatás. Sokan eladják földjüket, hektáronként potom ötmillió lejért. Többnyire az olaszok fektetik pénzüket a földbe, hiszen ha Románia csatlakozik az Európai Unióhoz, felértékelődik a most értéktelennek tűnő föld. Balta János, a Nyugati Jelen vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy ne adják el földjeiket a bélzerindiek, hiszen azé a haza, akié a föld. /(Nagyálmos): Ne adjuk el földeinket. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 16./"

1996-ban, a Bihar megyei Árpádon indult útjára az Erdőháti Napok rendezvénysorozat, amelyet azóta évente más-más település szervez. A hét végén Bélzerind adott otthont a kétnapos rendezvénynek, amely ifjúsági találkozóval indult. Másnap az istentiszteleten Tőkés László püspök hirdetett igét. Alapgondolata a református és a magyar közösségek megmaradása volt. Ujj János történész előadást tartott Rákóczi gyermek- és ifjúkora címmel. A felújított, zsúfolásig megtelt kultúrotthonban folytatódtak a rendezvények: a Körösmente Irodalmi Kör versműsort adott elő. Csanádi János és Fazekas József bemutatták Olosz Lajos: Percek közt virágok című, válogatott verseket tartalmazó kötetét. A nagyterem falain Szegedi János helybeli és Vajda Ildikó kisjenői amatőr festők munkáit lehetett megtekinteni. Fellépett a simonyifalvi Leveles felnőtt és a Pitypang gyermek népi táncegyüttes. /Balta János: Erdőháti Napok Bélzerinden. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 13./

Ifjúsági klub részére különítettek el egy nagyobb termet Bélzerinden az iskola hátulsó részében. A helyiséget a fiatalok kimeszelték, a hiányzó ablaküvegeket bevágatták, a parkettát, az ajtót megjavították. Egyik végében pingpongasztal, középen néhány szék, a bejárat felőli végében egy kisebb vaskályha, egy CD-lejátszó, két hangszóró meg egy sakktábla jelenti a teljes felszerelést. Must Attila és Gyarmati János mondta el: esténként, miután bezár a közeli butik, 8-10 fiatal ebben a teremben gyülekezik. Szombatonként, amikor Aradról, Kisjenőről hazalátogatnak a bentlakásbeli diákok, többen egybegyűlnek, diszkót azonban ritkán, jobbára nagy ünnepeken szerveznek. /(balta): Kié a bélzerindi ifjúsági klub? = Nyugati Jelen (Arad), márc. 8./

Vadászon valóságos népünnepély volt október 14-én a szüreti bál. Magyar népviseletbe öltözött, helybeli s fiatalokat a simonyifalvi Pitypang és Leveles néptáncegyüttesek követték táncolva, énekelve. A talpalávalót a Roller zenekar szolgáltatta. A kultúrotthonban volt a szüreti mulatság, amelyen sok simonyifalvi, bélzerindi és tőzmiskei polgár mulatott együtt, nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül. Jakab Károly elnökkel az élen az RMDSZ helybeli szervezete által szervezett szüreti mulatság az egész község, magyarok és románok népünnepélyévé nőtte ki magát. /(balta): Vadászon az egész község mulatott. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 16./

Arad megyében Petrucz János két éve református lelkipásztora a majdnem 200 lelket számláló bélzerindi gyülekezetnek. Érdekes, ahogyan a falu megszervezi önmagát: minden idénymunkát 10-12 nagycsalád végez, utolérhetetlen szakértelemmel. Állhatatosságukra jó példa Puskás Sándor, aki 40 éve presbiter, illetve gondnok. Petrucz János bibliakört vezet, felesége szociális gondozói végzettségénél fogva kiválóan szót tud érteni az emberekkel. /Balta János: Élő gyökerekre alapozni. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 4./

Június 20-án zsúfolásig megtelt Bélzerinden a református templom a két világháború helybeli hőseire való megemlékezésen. Petrucz János helybeli lelkész köszöntötte a jelenlévő lelkészeket, a világi meghívottakat. Megköszönte a községi tanácsnak az emlékmű felállításában nyújtott segítségét. Haász Tibor polgármester köszönetet mondott a hősök azonosításának hosszadalmas munkáját felvállaló szervezőknek, Szívós László kőfaragónak az emlékmű megépítéséért, Brittich Erzsébet képzőművésznek a magyar honvéd kopjafájának az elkészítéséért. Tóth Csaba az Erdély-szerte létező honvédsírok ápolásának, a kegyeletük megőrzésének a fontosságát ecsetelte. Ezután leleplezték a feketemárványból készült emlékművet, amelyiken feltüntették a két világháborúban elhunytak névsorát. Az emlékműre vésték Illyés Gyula sorait: „áll az én hazám már, védőbben minden magasságnál. ” Az egyházaikkal az élen a tömeg átvonult a temetőkertbe, ahol Petrucz János ismertette Jugola Jánosnak, a bélzerindi híd védelme közben bekövetkezett hősi halála körülményeit. /Balta János: Világháborús hősökre emlékeztek. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 22./

A tanügyi átszervezés hatásai Arad megyében – Apránként morzsolódik a magyar oktatás
Több mint valószínű, hogy bezárják a bélzerindi és a nagyvarjasi iskolát, megvonják a gáji Neuman Fivérek Általános Iskola jogi személyiségét, a magyar 5–8. osztályokat beköltöztetik az Aurel Vlaicu Iskolába, és minden bizonnyal ingázniuk kell majd a zimándközi tanulóknak is.
Ezek a legfontosabb változások, amely az Arad megyei magyar oktatást érintik a 2010–2011-es tanévtől, nem beszélve az összevonásokkal járó, illetve a kormány által diktált tanügyi létszámleépítésekről. Pellegrini Miklós aradi főtanfelügyelő-helyettes bízik benne, hogy minél kevesebb pedagógustól kell megválni, és kijelentette, hogy a kevésbé rossz megoldást fogják választani. Minden körülmény között a gyerekek érdekeit kell szem előtt tartani – szögezte le a tanügyi átszervezés kapcsán.
– A múlt hétvégén Marosvásárhelyre hívott össze tanácskozást Markó Béla miniszterelnök-helyettes az RMDSZ oktatási szakembereinek. Miről volt ott szó? – kérdeztem Pellegrini Miklóstól.
– A fő cél az volt, hogy felleltározzuk azokat a problémákat, amelyek általában a tanügyet, azon belül a kisebbségi, még közelebbről a magyar oktatást érintik, mert gyökeres változások elé nézünk.
– A szóbeszéd szerint szeptembertől 320-330 tanügyi állás szűnik meg Arad megyében. Lehet-e tudni, tényleg hány, és hogyan vonják össze az iskolákat?
– Pontosan nem, csak elképzelések vannak. Az iskolahálózatot kell kialakítanunk, és ha megszűntetésekre kerül sor, át kell gondolni a beiskolázási tervet, s csak utána beszélhetünk arról, hogy ez hány személyt érint, hogy lesznek-e olyan kollégák, akik kénytelenek távozni a tanügyből, vagy akik egyik iskolából a másikba kerülnek, netán több helyen kell munkát vállalniuk. A változások kivédhetetlenek, de megpróbáljuk a kevésbé rosszat választani. A következő tanévtől bevezetik a fejkvótát, tehát az iskolák és az önkormányzatok kiszámolhatják, hogy mennyi pénz fog befolyni, és abból hány intézményt lehet fenntartani. A tanulók száma után kapott pénzből a fizetéseket kell fedezni, a fenntartási és működtetési költségek eddig is az önkormányzatokat terhelték. Arad megyében valószínűleg megszűntetünk néhány alsó tagozatos, kis létszámú iskolát. A gyerekek ingázni fognak, de nem túl nagy távolságokra. Például a bélzerindi iskolában négy gyerekünk lesz a következő tanévben – őket Simonyifalvára fogjuk utaztatni, a tőzmiskei polgármesteri hivatal vállalta ennek a költségeit. Abban bízunk, hogy a gyerekek jobb környezetben tanulhatnak majd. Minden esetben szimultán osztályokról van szó, amelyekben a gyerek a ráeső foglalkozási időnek csak egy hányadát kaphatja meg. Ilyen sors vár a nagyvarjai iskola összevont 1–4 osztályára is: a román és a magyar tagozatos gyerekek egyaránt Nagyiratosra fognak járni. Elképzelhető, hogy Zimándköz is erre a sorsra jut. A diákok a közeli Zimándújfalun tanulhatnak majd, mondanom sem kell, hogy milyen kis távolságra… Remélem, hogy a szülők, és az egész közösség elfogadja ezt. Ha a gyerekek érdekeit nézzük, és nem a tanárokét, vagy az iskoláét, akkor az előmenetel szempontjából jobb, ha nem osztatlan osztályban tanulnak, hanem olyanban, amelyikben versenyhelyzet van, ugyanakkor alkalom nyílik a társakkal való együttműködésre is.
– Ön személy szerint jónak tartja ezt az egész változtatást?
– Is-is. Vannak olyan iskolák, amelyek nem gazdaságosak – tudom, hogy az iskola nem biznisz, nem jövedelmet kell termelnie, de az önkormányzat sem szórhatja ki az ablakon a pénzt. Ha létezik egy racionálisabb megoldás, ami pedagógiai szempontból elfogadható és a gyerek érdekei nem sérülnek, azt kell választani. Másrészt a szimultán oktatás nem elvetendő, mert vannak országok, ahol ez jól működik. Nem a harmadik világra gondolok, hanem Svájcra, Finnországra, vagy más olyan országokra, ahol a települések távol vannak egymástól, és kevés a gyerek. De ott a tananyag más, mint nálunk. Ha nálunk a tanárnak lenne annyi szabadsága, mint ott, és nem lenne ennyire tantárgyiasított a rendszer, lenne jövője a szimultán oktatásnak, de így, ahogy mi csináljuk, nem.
– Nem túl nagy felelősség hat-, hét-, nyolcéves kisgyerekeket utaztatni?
– Fűtött iskolabusszal 10-15 percet utazni jobb, mint a falu széléről begyalogolni a központba. De nincs általános képlet erre, minden egyes település esetében ezt külön végig kell gondolni. Ez az új tanév kísérleti év lesz, és szerintem nem olyan merev a rendszer, hogy ha gondok adódnak, ne lehessen visszacsinálni.
– A „temesvári példa” mintájára Aradon is beolvasztanak magyar tagozatokat más iskolákba, mondjuk a Csikybe?
– Arra a döntésre jutottunk, hogy a Mosóczy-telepi és a mikelakai összevont elemi osztályokat tartsuk meg, ne utaztassuk a gyerekeket a Csikybe, vagy máshová, mert nagy a távolság. Mindkét iskola igazgatója azt mondta, hogy vállalják a létszám alatti osztályok fenntartását, remélem, ez sikerülni fog. Viszont kénytelenek vagyunk átszervezni a gáji Neuman Fivérek Általános Iskolát. A magyar tagozat elemistái, az 1–4. osztály ott marad, viszont az 5–8. osztály átköltözik az Aurel Vlaicu általános iskolába, oda fognak járni a magyar gyerekek…
– Ha a szülők nem íratják át őket román osztályba…
– Bízom benne, hogy nem, hogy megértik a helyzetet, és felfogják, milyen fontos, hogy magyar osztályban maradjon a gyerekek. Amúgy is, Gájban olyan kevés a tanuló, hogy az iskola elveszíti önálló jogi személyiségét, és beolvad az Aurel Vlaicu-iskolába.
– Akkor, gondolom, néhány tanárnak is mennie kell.
– Elvileg igen, de gyakorlatilag nem biztos. Amint az iskolahálózat végleges formát kap, meglátjuk, hány pedagógusra van szükség. Előfordulhat, hogy valakinek nem marad meg a kötelező óraszáma, vagy egyáltalán nem tudunk ott órát biztosítani, de a címzeteseket feltétlenül el kell helyeznünk más iskolákban, esetleg többfelé oszlik a katedrájuk. Nagy problémák nem lesznek, és arra számítok, hogy minden kolléga álláshoz fog jutni, lehetőleg a szakjának megfelelőhöz.
– Másutt nem szűnik meg iskola?
– A magyar, vagy magyar tagozatos iskolákat, például Pécska, Kisiratoson, Ágyán, Szapáryligeten, Simonyifalván vagy Zerinden nem érinti a változás. Egyrészt megvan a létszám, másrészt a miniszteri rendelet előírja, hogy egy közigazgatási egységen belül egy jogi személyiséggel rendelkező iskolának maradni kell. Ha az történetesen magyar iskola, mint Kisiratoson, nem lesz gond, még ha a létszám kisebb is a minimálisnál. A minisztérium pótlékot ad kisebbségi osztályok, vagy művészeti iskolák esetében, mert ezeket nem lehet az átlaggal összehasonlítani.
– Az elmúlt négy-öt évben szinte mindenütt felújították az iskolaépületeket. Mi lesz azokkal az ingatlanokkal, amelyekben megszűnik a tanítás?
– Az önkormányzatoknak kötelességük fenntartani ezeket, de a minisztérium tulajdonában vannak – hacsak nem egyházi vagy magántulajdon –, és a rendeltetésüket nem lehet megváltoztatni engedély nélkül. Az önkormányzatoknak korábban meg kellett volna gondolniuk, hogy mire fordítják az államtól kapott közpénzt, mert a fejkvótás rendszerről régóta szó van, számíthattak arra, hogy előbb-utóbb ez lesz.
Vélemények a normatív támogatásról, az összevonásokról, a párhuzamos osztályokról
Király András, a tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős aradi illetőségű államtitkára kinevezésekor a következőképp nyilatkozott a Nyugati Jelennek a fejkvóta-rendszerről és az iskolák összevonásáról: „A tanügyi törvényben és az Országos Oktatási Paktumban is vannak kitételek, amelyek a kisebbségi oktatás esetében pozitív megkülönböztetést alkalmaznak, és azon leszünk az RMDSZ-szel, hogy ésszerű, elfogadható változások legyenek. Még parlamenti képviselői mandátumom alatt volt egy törvényjavaslatom – amit most is fenn fogok tartani –, hogy az elszigetelt, tömegközlekedéssel nehezen megközelíthető helységekben lévő iskolákat működtessék a létszámtól függetlenül, mert mindenkinek joga van a közoktatáshoz és az anyanyelvű oktatáshoz. Természetesen, ha az utaztatás, az étkeztetés és a felügyelet megoldható, akkor jobb, ha nagyobb közösségben tanul a gyerek, több pedagógus ügyel rá. Előbb-utóbb a napközis programot is be fogják vezetni, hiszen a karcsúsítás mellett valós reformra is szüksége van már a tanügynek.”
Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége aradi szervezetének elnöke, a tanügyminisztérium nemrég nyugalmazott kisebbségi vezérigazgató-helyettese: „Lehetetlen megmondani, hogy mi lesz szeptember elsejétől. Míg régebb fontosabb volt a jóindulat, és kevésbé számított a pénz a kisebbségi oktatás esetében, most hiába a jóindulat, ha nincs rá pénz. Örülök, hogy nem leszek a döntések aktív részese, de ütjük a vasat, amíg meleg, hogy a legkisebb faluban is megmaradjon a magyar oktatás.”
Kiss Anna tanítónő, az RMPSZ aradi szervezetének titkára a szimultán oktatásról: „Nem kell idegenkedni tőle, mert a gyerek fejlődését szolgálja az, hogy állandóan számon kérik tőle a tananyagot, ugyanakkor folyton ismétel. Már első osztályban is hallja akár a negyedikes leckét, de negyedikben is, mondjuk a másodikos anyagot. Naponta aktívnak kell lennie, míg egy nagyobb közösségben ritkábban kerül rá a sor a felelésnél.”
Gájban beletörődtek
A Neuman Fivérek Általános Iskola magyartagozat-felelőse, Nagy Gizella magyartanár azt nyilatkozta, hogy beletörődéssel vették tudomásul intézményük önálló jogi státusának megszűnését. „Sajnos számítani lehetett arra, hogy előbb-utóbb bekövetkezik ez. A gyerekek tudják, bizonyára a szüleik is, bár ezt még hivatalosan nem közöltük velük. Az elemi tagozat egy tanerővel itt marad, de az 5–8. osztály elköltözik. Mi azon leszünk, hogy minden diák, aki magyar osztályba jár, magyarul is folytassa a tanulmányait. A többség az Aurel Vlaicu Általános Iskolában, de a távolabbról ingázók, mint a fazekasvarsándiak a Csiky Gergely Iskolacsoportban, amelynek bentlakása is van” – nyilatkozta.
Pataky Lehel Zsolt. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Képlékeny az új iskolahálózat
Az iskolahálózat átszervezéséről, a kis létszámú oktatási intézmények megszűntetéséről, vagy összevonásáról írtunk már, de az új tanév őszi megkezdéséig valószínűleg még fogunk néhányszor, mert valószínűleg csak akkor fog véglegesen eldőlni, hogy hol kezdődik meg a tanítás, illetve hol nem.
Ami a magyar oktatást illeti, nagyvonalakban ismertek azok az iskolák, amelyeket bezárnak, vagy csökkentik tevékenységüket. Az biztosra vehető, hogy az Aradi Neuman Fivérek Általános Iskola megszűnik, mint önálló intézmény, és a magyar 5–8. osztály beköltözik az Aurel Vlaicu Általános Iskolába (Gájban csak magyar elemi marad). Korábban azt is megírtuk– az illetékesekre hivatkozva –, hogy a bélzerindi magyar elemit felszámolják, és a gyerekeket Simonyifalvára utaztatják majd. Pellegrini Miklós Arad megyei főtanfelügyelő-helyettes azonban tudomásunkra hozta, hogy a bélzerindi 1–4. osztály megmarad, pontosabban az önkormányzat vállalja a fenntartását. „Nekünk községi szinten, és nem iskolánként kell meglegyen a költségvetésünk a tanintézmények fenntartására. A fejkvóta-rendszer alapján kiszámolt béreket biztosítani tudjuk, így nem szüntetjük meg a bélzerindi iskolát – mondta Haász Tibor Tőzmiske község polgármestere.– Nem ezen fogunk spórolni! Ha karcsúsítani kell, akkor ésszerűen tesszük meg, például úgy, hogy Vadászon a két ötödik osztályt összevonjuk eggyé, de semmi esetre sem zárunk be iskolát.” Bélzerinden a polgármester szerint 5 tanuló van, de létrehoztak egy „játszósarkot”, ahol a tanítónő az óvodáskorú gyerekekkel is foglalkozik, és így állandóan 8-9 gyerek van a felügyelete alatt. A községben egyébként Bélzerinden csak a magyar elemi van, Vadászon 1–8. osztályos román és 1–4. osztályos magyar tagozat működik (itt világbanki pályázatból egy új négycsoportos óvodát is építenek az idén), Simonyifalván meg magyar általános iskola létezik. Haász Tibor szerint a nem is olyan távoli jövőben Simonyifalván lesz a községi magyar oktatás központja, mert a népesedési mutatók szerint Bélzerinden és Vadászon meg lesz elég magyar iskoláskorú gyerek. De addig tartják a tarthatót.
„Hogy mit fog dönteni a tanügyminisztérium vagy a tanfelügyelőség két-három héten belül, nem tudhatjuk, de a jelen állás szerint a zimándközi iskola megszűnik, és a magyar elemisták Zimándújfalura fognak járni iskolába szeptembertől” – mondta érdeklődésünkre Muntean Tibor, a Zimándújfalui Általános Iskola igazgatója. Tudomása szerint Zimándközön ez 23 diákot érint, míg náluk jelenleg 26 elemista van. Így összesen lenne annyi tanuló, hogy minden évfolyamon önálló osztály induljon, vagy legfeljebb csak kettőt vonnának össze – magyarázta az igazgató, aki szerint nem csak a gyerekeket vennék át, hanem a címzetes tanerőket is. Közbevetettük, hogy lapunk legutóbbi író–olvasó találkozóján a zimándköziek egy része azt mondta, hogy ragaszkodnak iskolájukhoz, és inkább Aradra viszik csemetéiket, semmint Zimándújfalura, mire Muntean Tibor így válaszolt: „Megértem, hogy ragaszkodnak az iskolához, de egyelőre a tanfelügyelőség és az önkormányzat így döntött. De tudjuk, hogy a romániai tanügyben óráról órára változik a helyzet… Azt nem hallottam, hogy Aradra vinnék a gyerekeket, de nem hiszem, hogy mindegy lenne a szülőknek az, hogy másfél kilométert utazik a gyerekük, vagy 13-at.” Megpróbáltuk elérni a zimándközi iskola illetékeseit is – sikertelenül.
A Nagyvarjasi Általános Iskolát bezárják ősztől (az óvoda marad), ez már eldöntött tény. De a magyar tagozat már elébe ment az eseményeknek, és a gyerekek már 2010 elejétől átjárnak a községközpontba, a Nagyiratosi Általános Iskolába. „Ennek az oka, hogy a varjasi tanító néni gyermeket vár, és egészségügyi problémái adódtak, ezért betegszabadságra ment – mondta Maria Paşcalău iratosi romántanárnő, megbízott igazgató. – A román tagozat tanulói még Varjason járnak iskolába,őket csak ősztől hozza majd át az iskolabusz.”
Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes szerint az Aradi 12-es számú Általános Iskola (Mikelakán) kérdéses még a magyar elemi tagozat megmaradása, mert jelenleg csak 3 elsős iratkozott be.
Pataky Lehel Zsolt
Nyugati Jelen (Arad)

Erdély közigazgatási bekebelezése
Az Erdély közigazgatási bekebelezését, az I. világháború nemzetközi szerződései nyomán létrejött Románia közigazgatásának egységesítését szabályozó törvényt 1925. június 9-én a bukaresti képviselőház, és 11-én a szenátus is megszavazta.
A Stauber József által főszerkesztett Aradi Közlöny politikai és közigazgatási napilap 10-én számolt be a törvényről. Július 10-én az első oldalán közli a lap, hogy elkészültek az új megyebeosztások, és csak az ókirálysági megyék határai nem változnak érdemben. 11-én arról számolt be a Közlöny, hogy az Arad és Temes-Torontál megye vezetősége egyezségét követően Arad vármegyéhez csatolnak 25 temesi települést – amiből végül csak 11 került Arad megyéhez – az újaradi, lippai és vingai járásból, továbbá három új járás lesz Soborsin, Csermő és Szentanna központtal, de a tornovait megszüntetik.
A Trianon utáni Románia közigazgatási egységesítéséről 1925. június 14-én jelent meg a törvény a Hivatalos Közlönyben (Monitorul Oficial). Ennek 380-as szakasza elrendelte az ország új közigazgatási beosztását: a községek, városok, megyék, megyeszékhelyek, megyei rangú városok határait, számukat és nevüket. A végrehajtási törvények és miniszteri rendeletek 1925. október 7-e és 1926. február 5-e között jelentek meg. 71 megyét, 498 járást, 8879 községet hoztak létre. 17 megyei jogú város és 54 város – a 144-ből – lett megyeszékhely. 10 külvárosi községet és 8704 falusi községet hoztak létre.
Az Aradi Közlöny 1925. szeptember 17-én arról tudósított, hogy a belügyminiszter Bukarestbe rendelte a prefektusokat, hogy átadja nekik a közigazgatási reform végrehajtási utasításait.
Arad megye prefektusa, Ioan Georgescu 1925. október 16-án tette közzé Az új közigazgatási beosztások, megyék, városok – mint székhelyek –, törvényhatóságok, városközösségek, mint nem székhelyek, községek és falvak tárgyú rendeletét az Aradi Közlönyben. A prefektusnak ugyanaz a közleménye románul október 14-én és 16-án jelent meg az aradi Tribuna Nouă napilapban. Tudomására hozták a szolgabíróknak, községi és körjegyzőknek, hogy a Hivatalos Közlöny 1925. október 7-én kelt 220-as számában kihirdetett 2465-ös királyi dekrétum megállapította az új közigazgatási beosztásokat, településneveket. A királyi dekrétum a minisztertanács 1925. szeptember 24-ei ülésének 3303-as számú naplóját hagyta jóvá, amelyben elhatározták, hogy Románia területe – Krassó–Szörény és Temes–Torontál vármegyék kivételével – 68 vármegyére oszlik. E két megyét későbbi jogszabályban szervezték át. A kialakított városok és községek területeinek módosításai 1926. január 1-jén léptek életbe.
Az Aradi Közlöny október 18-án közölte a prefektusok javaslatára, és a legfelsőbb közigazgatási tanács véleményezése alapján elkészült új járási beosztást, amit a 87 615-ös, 1925. október 9-ei belügyminisztériumi rendelet szabályozott. E szerint Arad vármegyének a székhelye Arad, tíz járása, két városa – Arad és Nagylak –, valamint 194 községe lett.
Az Aradi Közlöny november elsejei száma közli a Lázár Ágoston alispánnal az új törvényről folytatott beszélgetését. Kertész László megállapította, hogy az 1886-os törvény helyébe lépő „gyökereiből tépi ki a vármegyei igazgatás eddigi rendszerét”.
A járások: Arad – 20 községgel és Újarad székhellyel, Kisjenő – 21 –, Kisjenő, Halmágy – 29 –, Nagyhalmágy, Borosjenő – 15 –, Borosjenő, Pécska – 12, közöttük Nagylak –, Magyarpécska, Radna – 30 –, Radna, Borossebes – 30 –, Borossebes, Szentanna – 12 –, Szentanna, Világos – 11 –, Világos, valamint Tornova – 14 községgel – és Tornova/Spineni székhellyel.
A településnevek változása és a települések új járásokhoz való besorolása 1925. október 7-én lépett életbe. A meglévő megyei és községi hatóságok megtartották addigi illetékességüket az új községi és megyei tanácsok beiktatásáig.
Az Állami Levéltár Aradi Igazgatóságán általam megtalált, időrendben első dokumentum, amely Románia közigazgatásának egységesítése jegyében készült, 1925. május 11-ei keltezésű. A Bartos Jenő vezette Aradi Út- és Hídügyi Hivatalban kézzel írt összesítés az akkor tervezett kilenc járás települései és a kiválasztott járási székhely, illetve a települések és az azokat éppen ellátó jegyzőségek közötti távolságokat tartalmazza. Ez az összesítés az Országos Levéltár Aradi Igazgatósága 1296. fondja 13/1926-os dossziéjának (OLAI 1296/13/1926) 38–41 illetve 42–45 lapján olvasható.
A közigazgatás egységesítését célzó törvénykezés várható lépéseiről május 20-a előtt megjelent egy elég részletes eligazítás (OLAI 1296/13/1926, 11–13. l.), amelyből kiderül többek között, hogy a törvény megjelenését követő átszervezés után megszervezik a helyhatósági választásokat, amelyekre végül 1926. február 19-én került sor, a választhatóság a 25. évüket betöltötteket illette meg. A tanácsosok 3/5-e választott volt, 2/5-e hivatalból került a testületbe, községekben 9 választott és legfennebb 6 helyi képviselő volt hivatalból. A megyeszékhely lakosai nem voltak megválaszthatók és nem szavazhattak a megyei képviselőkre.
Június 25-én a prefektus – a választói névjegyzékek összeállításához – rendeletben kötelez minden lakost, hogy tíz napon belül jelentkezzen a lakhelye község- vagy városházáján személyi adatai nyilvántartásba vétele miatt.
A Belügyminisztérium Községi Igazgatósága augusztus 12-én sürgősséggel kérte a kilenc járás községei névjegyzéke elírásainak kijavítását, és azonnali visszaküldését. Ebben az átiratban még az volt az utasítás, hogy a községek nevét csak azokban az esetekben változtassák meg, amelyekben azzal visszatérnek az előző igazgatás által megváltoztatott régi román elnevezésekre (OLAI 1296/13/1926, 10. l.).
Az Aradi Prefektúra augusztus 14-ei válaszában küldte el a minisztérium által igényelteket, és abban megismételte a július elsejei 6679-es átiratában megfogalmazott kérését, hogy az új Arad megyét ne csak kilenc, hanem 11 járásra oszthassák, mert kilencben egyesek nagysága miatt képtelenség lesz megvalósítani a rájuk háruló igazgatási teendőket. Megjegyezték, hogy Temes megye 199 községéhez 14, míg Arad 194-éhez csak kilenc járást akar engedélyezni a minisztérium (OLAI 1296/13/1926, 18. l.).
A prefektúra kérésére az Ötvenespusztai Zselinszki birtokon, amelynek 500 hektárját 100 betelepített román családnak osztották ki, a kormány jóváhagyta Andrei Şaguna település megalakulását (OLAI 1296/13/1926, 17. l.).
Augusztus 25-én a seprősiek táviratban kérték a prefektúrától, hogy ne csatolják a települést a borosjenői járáshoz, hanem hagyják a kisjenőiben, amint eddig is volt.
A prefektúra szeptember elsejei 4358-as átiratával válaszolt a belügyminiszter 17860/C rendeletére, és elküldte a leendő megyéhez tartozó települések névjegyzékét az előírt 9, és az óhajtott 10 illetve 11 járáshoz soroltan, megismételve a 6679-es átiratukba foglaltakat (OLAI 1296/13/1926, 20. l.). A levéltárban megmaradt dossziéban (OLAI 1296/13/1926, 21–29. l.) a tervezett Újarad, Kisjenő, Borosjenő, Világos, Pankota (előzőleg Tornova), Borossebes, Halmágycsúcs és Radna járásokhoz rendelt települések vannak felsorolva, és utána a javasolt nevük szerinti ábécé sorrendben szerepelnek a megye községei (OLAI 1296/13/1926, 30–33. l.), adott esetben a hozzájuk tartozó falvak települései is, a megjegyzés rovatban az addigi neveikkel vagy pedig, hogy addig Temes–Torontál megyéhez tartoztak. Ebben a névjegyzékben Ácsvának – Aciuva – még a Tribunul Crişan nevet, Almásnak – Almaş – Tâmpat, Bátyafalvának – Bătuţa – Cristeşti-et, Feketegyarmatnak Principele Carol-t, Gósdnak – Govăşdia – Colonel Păuliant, Gyarmatának – Iermata – Popa Gheorghet, Déznaláznak – Laz – Lăzeşti-et, Nagyiratosnak Câmpiat, Zarándnádasnak – Nădaş – Dreciat, Nagylaknak Lacul Maret, Nagyvarjasnak Corbut, a Semloc-ként szereplő Öthalomnak – Glogovaţ – Horiat, Szentlánynak Principesa Ileanat, Tőzmiskének Teuzat, Zimándköznek Principele Mihait és Zimándújfalunak Principele Mirceat javasolták. Ezekről a névváltoztatásokról végül lemondtak.
A belügyminiszter szeptember 23-án elrendelte a helyhatósági választói névjegyzék összeállítását (OLAI 1296/13/1926, 65. l.).
A Hivatalos Közlönyben október 7-én megjelent 2465-ös királyi rendelet végül 40, a megnagyobbított Arad megyéhez tartozó település nevét változtatta meg (OLAI 1296/13/1926, 85. l.). Akkortól és azért lett Ötvenesből – Utviniş – Andrei Şaguna (A gondolatjelek között a település addigi román neve szerepel), Ácsvából – Aciuva – Avram Iancu, Erdőskerekből – Cherechiu – Caporal Alexa, Bokszegből – Bocsig – Caragheorghievici, Kisjenőből Körös-Kisjenő, Kisiratosból – Iratoşul Mic – Dorobanţi, Otlakapusztából – Otlaca – Grăniceri, Újrákosból – Iarcoş – Iercoşeni, Nagyiratosból – Iratoşul-mare – Iratoşul, Fakertből – Fachert – Livada, Bélzerinből – Zerindul-mic – Luntreni, Alsókövesből – Găvoşdia – Mocioni, Gósdból – Govăşdia – Păulian, Erdőhegyből – Erdeiş – Pădureni, Ópécskából / Románpécskából – Pecica română – Pécska / Pecica, Németperegből – Peregul german – Nagypereg / Peregul Mare, Holmézesből – Holtmezeş – Pescari, Nagypélből – Pilul-mare – Pél, Kovásziból – Covăsinţi – Podgoria, Kertesből – Chertiş – Prunişor, Bozósdból – Bodeşti – Rădeşti, Kisrónából – Ravna – Rănuţa, Rabszékből – Răpsig – Regele Carol, Magyarpécskából – Pecica maghiară – Rovine, Simonyifalvából – Şimoneşti – Satul nou, Szentannából – Sântana – Sfânta Ana, Szentpálból Sfântul Paul, Nagyszintyéből – Sintea – Sintea-mare, Kisszintyéből – Sinitea – Sintea-mică, Marosszalatnából – Slatina – Slatina de Mureş, Mikószalatnából – Slatina – Slatina de Criş, Tornovából – Târnova – Spineni, Szarvaságból – Soroşag – Stejar, Tornyából – Tornea – Turnu, Kis- és Nagyvarjasból – Variaşul mic és Variaşul mare – Variaşul, Tótváradból – Totvărădia – Vărădia de Mureş, Gyulavarsándból – Jula Vărşand – Vărşand, Vadászból – Vădas – Vânători, Halmágycsúcsból – Ciuciu – Vârfurile és Nagyzeréndből – Zerindul-mare – Zerind.
Október 8-án a miniszter táviratban kér azonnali választ, hogy a várossá nyilvánított Nagylak járási székhely-e vagy sem (OLAI 1296/13/1926, 68. l.)? A prefektus azt a választ adta, hogy határszéli településként nem lehet járási székhely, és Pécska járáshoz tartozik (OLAI 1296/13/1926, 67. l.).
Október 10-én a belügyminiszter táviratban figyelmeztette a prefektusokat, hogy az intézmények levelezésükben kötelesek a 7-én közzétett törvény szerinti új településneveket használni (OLAI 1296/13/1926, 74. l.).
A belügyminisztérium körrendeletben tudatja a prefektúrákkal, hogy az eddigi helyi vagyon- és közigazgatási szabályok csak 1926. január elsejével, de a változásokkal kapcsolatos ügyek, azok törvényességi felügyelete, a rendfenntartási kérdések a törvény megjelenésétől alkalmazandók, így az Arad megyei prefektúra hatásköre már október 7-étől kiterjed a Temes–Torontáltól Aradhoz csatolt Temeskeresztes – Cruceni – Cheresteş, Újarad, Angyalkút – Engelsbrunn, Temeshidegkút – Guttenbrun, Németság, Kisszentmiklós, Szépfalu – Schöndorf, Cseralja – Traunau, Réthát – Wiesenheid, Zádorlak községekre is (OLAI 1296/13/1926, 75. l.).
Október 11-én a minisztérium táviratban közli a prefektussal a kinevezett járási elöljárók névsorát: Putici Andrei, Spacovici Vasile, Suciu Traian, Fazekas Ludovic, Cornea Ion Petrica, Petrila Laslo, Pop Simion és Oanea Aurel (OLAI 1296/13/1926, 48–49. l.).
Október 24-én az új közigazgatási törvény végrehajtását felügyelő bukaresti bizottság körlevélben közölte Arad megye képviselőinek a számát: pótképviselő 10, kinevezett képviselő maximum 20 és választható képviselő 30. A kinevezendő képviselőkre a prefektúra által javasolhatók köre (OLAI 1296/13/1926, 90–91. l.):
– Arad polgármestere és két megyeszékhelyi képviselő;
– a mezőgazdasági, kereskedelmi, ipari és munkaügyi kamarák által jelölt képviselők, amennyiben Aradon van a székhelyük; – az egészségügyet és a tanügyet képviselők, akik lehetnek nők is; – minisztériumi felügyelők – ha vannak –: tanügyi, humán- és állategészségügyi, államépítészeti stb. A törvényben nevesített hivatalok döntötték el, hogy kit javasolnak kinevezett képviselőnek.
Ha az így kinevezendők száma kisebb volt a lehetséges húsznál, de indokoltnak látták, akkor a létszámot kiegészíthették a jelölő intézmények legmagasabb rangú tisztségviselőivel.
Mivel a helységben nagy volt az elégedetlenség az október 7-én közzétett településnév-változtatás miatt, a ternovai képviselő testület október 31-én összeült és kérte, hogy ha meg is változtatják, akkor ne Spineni, hanem Dacia-Traian legyen a település új neve (OLAI 1296/13/1926, 113. l.). A beadványra a prefektúra november 28-án azt válaszolta, hogy a rendeletben szereplő településnév csak a helyhatósági választások után változtatható meg (OLAI 1296/13/1926, 111. l.).
November 9-én a belügyminisztérium a településekre vonatkozó adatokat kért a helyi elöljáróktól az új közigazgatási felosztás miatt indokolt rendőrségi átszervezéshez: mennyi a település területe, a lakosok száma, az utcák száma és hossza, valamint a meglévő rendőrök száma (OLAI 1296/13/1926, 104. l.). A november 18-ai válaszból kiderül, hogy Arad területe ekkor 11 238 hektár, amiből 1261 ha belterület, 94 185 lakosa volt, 280 utcájának hossza összesen 146 606,43 km (A 146 606,43 km nem lehetett igaz, talán 146 606,43 métert kellett volna írnia a gépírónak.), nem volt városi rendőr, de az állami rendőrségen 258 szakaszvezető, 9 őrmester, 16 tiszthelyettes, 12 tiszt és 10 főtiszt teljesített szolgálatot (OLAI 1296/13/1926, 106. l.). Nagylak területe 13 112,5 hektár, lakossága 14 594 fő, 46 utcája 44 833 méter hosszú, és 11 rendőre volt (OLAI 1296/13/1926, 102. l.).
Mivel a Temes–Torontál vármegyétől Aradhoz csatolt települések nevei semmit sem változtak, az Arad megyei prefektus november 13-án változtatásokat kért a belügyminisztériumtól. Ebben kéri Temeskeresztes – Cheresteş – nevének Kreutzstädtenre változtatását, és a csupán 120 lakosú, önfenntartásra képtelen Temeshidegkútnak – Zăbrani, Guttenbrun – a hozzá való csatolását (OLAI 1296/13/1926, 87. l.).
Az új közigazgatási törvény alkalmazása következtében új községi jegyzőséget hoztak létre Farkasházán – Lupeşti, Zimándújfalun, körjegyzőséget Iltőn – Ilteu, Odvason – Odvoş, és Babszéken – Răpsig, de ezeken a jegyző kinevezéséig a szomszéd jegyzőség jegyzője látta el a tennivalókat (OLAI 1296/13/1926, 131. l.).
1926. Január 11-én a belügyminiszter napi hét órában rögzítette a hivatalnokok munkaidejét, és szabályozta a közhivatalok órarendjét, amely Arad megyében január 25-én lépett életbe és fél kilenctől egy óráig, valamint délután négytől fél hétig tartott.
Január 16-án Arad megyében 119 jegyző működött, akik jövedelmük háromnegyedét pótlékként kapták, míg a fennmaradó negyed volt az alapfizetésük, amelynek 40%-át a község természetben fizette (OLAI 1296/13/1926, 55–60. l.).
Az új közigazgatási törvény szerint szervezett helyhatósági választást 1925. február 19-én, pénteken tartották. Legtöbb helyen két lajstrom indult egymás ellen, és a legjobb minden mandátumot megkapott. A választásokon a 21. évüket betöltött személyek szavazhattak, és nyolc évben állapították meg a két választás közötti időtartamot. A polgármestereket a tanácsosok választották. Az új törvény szerinti megyei tanácsi választásokat 1926. június 4-én tartották. Aradi lakosok nem választhattak megyei tanácsosokat. Ekkor a megye lakossága 335 479 fő volt: román 232 644, magyar 58 809, német 24 512, zsidó 2500 és más nemzetiségű 3014. Választhatott 84 902 szavazó: 62 523 román, 13 597 magyar, 7149 német, 817 tót, 563 zsidó, 78 szerb, 67 cigány és 108 más nemzetiségű. A választásokat több községben megóvták. Aradon a magyar-liberális lista 4452 szavazattal győzött. Az ellenzéket 3601-an támogatták (OLAI 1296/14/1926, 1–313. l.).
Nagy István, Erdély.ma

Élet a Leveles-ér partján 1.
Gyermekkori nyaralásaim fontos színtere volt a Fekete- és a Fehér-Körös ölelésében Kis-Körösköz nevezettel ékeskedő táj, azon belül Vadász, Vadászon belül a református parókia. A papi portán öt virágszál, öt papkisasszony nyílott, mindegyikbe szerelmes voltam, s bár nem mind lett volna korban hozzám illő, hatéves koromban bármelyiket szívesen elvettem volna feleségül. A szomszédos Bélzerindnek, a környék legapróbb és legeldugottabb falujának anyai nagyapám, Gyenge János volt bő száz évnek előtte a lelkipásztora. A múltbeli dolgok ilyetén állásának köszönhetően mostani riportutunk számomra többet jelentett szokásos etnoszportyánál: zarándoklat egy kisvilág tünedező partjain.
A táj közelmúltjáról szóló, mára érvényét vesztett természeti leírásban olvastam nemrég, hogy „itt találhatóak a legsűrűbben természeti értékek, itt a legösszefüggőbbek a természeti élőhelyek. A térség legszabályozatlanabb folyóvize: a Tőz menti holtágak régi idők hírmondói. A nagyobb sodrású szakaszokon békaszőlő, süllőhínár, tócsagaz, a lassúakon vízipáfrány, fehér tündérrózsa terem”. A közeli Ágya szülötte, Olosz Lajos versbe örökítette a Fekete-Köröst délről tápláló folyóvizek szabdalta kishazát: „TŐZMISKE, ÁGYA, SZINTYE, KERÜLŐS / határán kanyargott a lusta, szelid Tőz. / Mindkét partján kék erdő sötétlett. / Őstölgyek alatt a nappal is sötét lett.”
Királyi vadászok faluja volt. 1910-ben lett legnépesebb a település, 2448-an lakták, 552 román mellett 1761 magyart, 126 cigányt, 10 szlovákot és 9 németet írtak össze. A legutóbbi népszámláláskor, 2002-ben 1258 lakosából viszont 539 cigány, 429 magyar és 280 román nemzetiségű volt. Haász Tibor, a 35 százalékban magyarok lakta, négy faluból álló község, Tőzmiske RMDSZ-es polgármestere szerint Vadászon kilenc esztendő elteltével tovább változtak az etnikai arányok a romák javára: 2011-ben mintegy 800 főre szaporodtak, a magyar maradék körülbelül 350, a román 80 lelket számlál.
A falu neve királyi vadászok egykori lakóhelyére utal. A honfoglaló magyarság elég hamar megüli a környéket, erről tanúskodik a környékbeli falvak ősi neve, a honfoglaló nemzetségek neve: Gyarmat, Zerind, Jenő, Elek, Bököny. Az oklevelek Vadaz formában már 1214-ben említést tesznek a településről, és arról, hogy két vízimalma is van. Korai megülését eredetileg 13. századi, később bővített temploma is bizonyítja. Első román lakói a 17. század végén telepedtek be, az 1960-as években a már régebben itt élő néhány roma család mellé több hullámban román anyanyelvű cigányok érkeztek a faluba.
Vadász korábbi, ambiciózus református lelkésze, Szakács Lajos 2002-ben kismonográfiába foglalta össze a település históriáját, mutatta fel értékeit. A történelem minden viharát túlélő falu számtalanszor cserélt gazdát, 1566-ban a két közeli erősség: Gyula és Jenő elestével került török kézre. S hogy ekkor kik lakták, arra nézve pontos kimutatás maradt fenn a korabeli török lajstromokban. Egytől egyig magyar nevek: Aszalós, Bothos, Csatári, Csomós, Diák, Dorog, Fábián, Gács, Gerefi. Szakács tiszteletes monográfiája szerint „1636–1649 között annyira kipusztul a falu, hogy az akkori gazdának nagy áldozatok árán sikerül újratelepítenie. A lelkes újratelepítést jellemzi, hogy a nemesek sokan feladják vagyonukat, és inkább jobbágyok lesznek, csak hogy ne szűnjön meg létezni a falu. (…) 1692-ben ismét a királyi udvar tart igényt Vadászra, mint saját birtokra. Ekkor települnek be a hegyekből a románok. (…) Az 1657 és 1695 között folytatott harcokban a falu lakossága megdöbbentően megfogyatkozik, egyharmadára csökkent. 1698-ban tatár seregek pusztítják a környéket, a Rákóczi-féle szabadságharc is megtizedeli a falut. 1703-ban pedig végleg megpecsételődik a sorsa: Rákóczi és Bercsényi katonái teljesen elpusztítják. A lakosság nagy része ekkor menekül a Sárrétre.” Egy Vadász múltját ismertető román szerző így sommázza kurtán-furcsán a korszak történéseit: „Fosta veche localitate românească, este distrusă de ungurii lui Rakoczy (sic!), după 1711 populaţia revenind în sat.” (A volt régi román települést Rakoczy magyarjai pusztítják el, 1711 után a lakosság visszatér a faluba.) Érdekes volna utánajárni: mi válthatta ki a kurucok haragját a már szinte teljesen elnéptelenedett falu lakossága ellen.
A gyülekezet. A sok oszloppal tagolt, kúriaszerű parókián beszélgetünk Lőrinc Lóránd Péter lelkipásztorral és Jakab Károly főgondnokkal (képünkön). A kurátorban ötven esztendeje nem látott aradi líceumi diáktársamat ismerem fel. Néhány percnyi nosztalgiázás után rátérünk az eklézsia és a falu dolgaira. Az ifjú tiszteletes 2004 óta pásztorolja a vadászi gyülekezetet. 2011. január elsején 325 híve volt, azóta hétszer temetett, egyszer sem keresztelt, tehát beszélgetésünk napján 318 tagja van az egyházközségnek. Tavaly tizenhárom temetés volt, három keresztelő mellett, tavalyelőtt nem volt keresztelő, és kilencszer temettek. Három-négy „gyermekreménységgel bíró” fiatal családot tartanak számon. Minden évben átlag négyen konfirmáltak, 2006 volt a csúcs, tizenegy konfirmandussal. Jó esetben három esküvőre lehet számítani, de tavaly egyetlen pár sem fogadott örök hűséget egymásnak. Ünnepekre, főleg karácsonyra hazajönnek az elszármazottak is, olyankor megtelik a templom. Mialatt a népmozgalmi adatokat sorolgatják, kiderül, hogy Jakab főgondnok borúlátóbb a papjánál. „Szerintem 2050-ben nem lesz ötven magyarnál több Vadászon. Hatvan éve még ezerkétszázan voltunk, s most minden évben elveszítünk nyolc-tíz református magyart.” A jóval fiatalabb lelkész kevésbé pesszimista: „Minél kevesebben vagyunk, annál kisebb a fogyás. Igenis, a magyar közösségnek még van megtartó ereje, s ami a legfontosabb, egy-két kivétellel nem románosodnak el.” A közösségi alkalmak közül, melyeknek az egyház is társszervezője, a Fekete-Körös menti magyar ajkú fiatalok találkozója a legnépszerűbb. Nagyzerind, Feketegyarmat, Ágya, Erdőhegykisjenő, Simonyifalva, Bélzerind fiataljai sereglenek egybe olyankor Vadászon.
A falu dolgairól. A mezőgazdász végzettségű főgondok elmondása szerint az egyházi földeket – 36 hektárnyi területet – csak hosszas pereskedés után sikerült visszanyerniük. A Fekete-Körösből Simonyi fölött kiszakadó, Tamásda alatt a Tőzzel visszatérő Leveles-ér, vadásziasan: „a Zér” két partján régente csak magyarok éltek. Jakab mérnök vitatja a falu monográfiájába foglaltakat a románság megjelenésével kapcsolatban, szerinte betelepedésük későbbi keletű, mint ahogy a dolgozatban áll. Egyébként a legrégibb, a magyarok által megült falumag görbe utcákból áll, a későbbi jövevények, a románok, majd a romák számára alakítottak ki egyenes házsorokat. Az első cigány családok pásztorkodtak és kéregettek, a falu eltartotta őket. Az egykéző magyarokkal, illetve románokkal ellentétben egy-egy roma családban nyolc-tíz gyermek született, s ma sem adják hatnál alább. Az első–negyedik osztályba öten járnak az osztatlan magyar tagozaton, és még hárman Simonyifalvára. A hajdani felekezeti iskola rekordéve 1902 volt, akkor 131 fiú és 143 leány volt iskolaköteles. A fiatalok száma (19 éves korig) csaknem a lakosság felét képezte: 1125-en voltak. Jövőre négy-öt elsős lesz, bár a magyar óvodát nyolcan fejezték be, kettő közülük vegyes házasságból származik, egy román ajkú cigány gyermek is magyar óvodába járt, a községközpont román iskolájába íratják majd őket.
A vadászi első–nyolcadik osztályos román tagozat voltaképpen „roma tagozat”, hiszen csupán egy-két román kisdiák tanul ott, közel kétszáz, párhuzamos osztályokba járó cigány gyermek mellett. Miattuk az iskolát, az óvodát is állandóan bővíteni kell, nemrég adtak át egy új, modern épületet. A cigánysor régen kinőtte magát. A romák először a „román” faluban vették meg a házakat, most már a „magyar” faluban sincs olyan utca, ahová nem költözött be néhány cigány család. Az a nyolcvan román beékelődve él a cigányok között, minden román családra jut öt cigány família. A románoknak már papjuk sincs.
Van vagy hetven tehén, a magyarok és a románok közül vagy három-négy ember tart lovat. A cigányok egyre-másra vásárolják a lovakat, jobbára lopott takarmánnyal etetik őket. Két esztendeje a gazdák értesítették a községközpontban székelő rendőrséget, hogy roma falusfeleik ráeresztették a lovaikat a zsenge vetésre, kijött két altiszt, ám az egyiket úgy megverték, hogy a kezét is eltörték. Azokkal a fiatalabbakkal, akik jobban beilleszkedtek, akiknek munkahelyük van, Borosjenőbe vagy Nadabra járnak dolgozni, nincs baj, csak tíz-tizenkét családot kellene Vadászról kizsuppolni – vélekednek beszélgetőpartnereim.
A földekkel sok a gond, nagy szárazság sújtotta a vidéket, az idén még nem volt ötvenliternyi eső, ami a tizede az átlagos évi csapadékmennyiségnek. A gazdák elmentek, kiöregedtek. A szántók negyven-ötven százalékát művelik meg. Szerencsére jelentkezett két magyar vállalkozó, ők vagy kétszáz hektáron gazdálkodnak, ők majd bővülnek, terjeszkednek, ahogy tudnak. „A Körös árterületén, a Leveles két oldalán nagyon jó termőföldek vannak. A Fajzásban, a kaszáló helyén, nagyapámék még hallották, ahogy a bölömbika bőgött – meséli Jakab Károly. – Szeszélyes vízi világ volt ott hajdanában. A régiek őszi búzát vagy őszi árpát nemigen vetettek, mert mindig elvitte az árvíz.” Károly jelenleg nyolcvan hektárt művel. A fele az övé, a többit béreli. Gépesítve, egy emberrel dolgozik, de az idei évet nem tudja, hogy fogja kiheverni, nagyon gyenge termés ígérkezik. A lelkipásztor és a főgondok kíséretében indulunk falunézőbe. A parókiával szemközt vadonatújnak tűnő épület ékeskedik. „A községi tulajdonban lévő volt egyházi iskolát a polgármesteri hivatal korszerűsítette. De ha felépül az új tanintézeti épület, a református egyház fogja használatba venni. Évek óta lakatlan, nagyon romos volt, most központi fűtés van benne, a víz bevezetve, angolvécéket szereltek fel. Csak az udvart kell még rendbe tenni. Az eklézsiának nem lett volna annyi pénze, hogy felújítsa” – bizonygatja a lelkész. Elképzeléseik szerint lesz egy terem, amelyikben istentiszteleteket fognak tartani, a másik a fiatalok vagy akár az idősebbek számára közösségi rendezvények megtartására lesz alkalmas. „A magyar polgármester harmadik ciklusát tölti, a tizenhárom tanácsos közül kilencen magyarok vagyunk – magyarázza a községi tanácsosi tisztséget is betöltő kurátor. – Vadász a mérleg nyelve, ilyen szempontból szerencsések vagyunk a cigányokkal, mert ők reánk szavaznak, sőt a románok egy része is.”
A templomról. Vakációs emlékeim között fontos helyet kapott a hatalmasnak tűnő istenháza monumentálisan égre törő tornya. A vaskos, akár bástyának is beillő épületrész – melyről később megtudtam, hogy a török hódoltság idején valóban erősségként, őrtoronyként használták – gyermekkori emlékeim szerint igen romos állapotban lehetett, az oldala leomlással fenyegetett. A tatárjárás pusztítása után, a 13. század második felében hamar újratelepült Vadász. A régészeti kutatások arra engednek következtetni, hogy ebben az időszakban, az Árpád-kor utolsó évtizedeiben épült a temploma. A lakosok, a templom építtetői minden bizonnyal tehetős emberek lehettek, hiszen egy hatalmas toronyra is jutott tégla, melyet a közeli téglaégetőből hoztak. A műemlék értékeinek feltárását és a restaurálást irányító szakemberek, Emődi Tamás és Lángi József véleménye szerint a tornyot egy időben emelték a templomhajó legrégibb részével. Az eredeti épület óromán stílusban épült. A középkori bejárat ma is látható, bár ma már nem ezt használják. A templom belső tere északon és délen ülőfülkékkel van tele, melyek előtt a középkori szokás szerint a gazdagabb lakosok helyet vásárolhattak maguknak. Rómer Flóris, a főbejárat fölötti freskó újrafelfedezője ezt írja a templomról: „eredetileg cemiterialis kis templom volt, mint a legtöbbje az első keresztény templomoknak, mely körül az ősök temetkeztek.” Rómer azt is tudni véli, hogy a templom körül leásván, bizonyára emberi csontokat is találnánk. 1332-ben már saját plébániával bír a falu, és papjának nevét is tudjuk. György pap a Köleséri főesperesség legmódosabb plébánosa. Ez az adat bizonyítaná a kutatók előbbi megállapításait is.
A Vadászról írt kismonográfia szerzője szerint: „Az 1400-as évek rengeteg viszontagságot hoznak, hiszen a falu egyik nemesi család birtokából a másikéba kerül. A Becseyek, a Sámolykeszyek, a Pethők, a Vásáryak, az Illyeyek, a Farkasok, a Maróthyak és a Miskeyek kezén is keresztülmegy. Gazdag falu lehetett, különben nem harcoltak volna ennyien érte. A kutatók szerint a 15. század első felében festhették a templomban talált képeket. A templomban ugyanis, a belső bejárat felett timpanonos szerkesztésű freskó ugrik ki a falból. A képet minden bizonnyal megrendelésre készítették, valószínűleg a fent említett években. A kép nagy művészi értékkel bír és a restaurátorok szerint, a felhasznált színek alapján, egy szász mester készíthette, ami az akkori időben nem kis pénzbe került. A freskó a keresztre feszített Krisztust ábrázolja. Az alkotó meglepő plasztikussággal és realitással ábrázolja a Megváltót. A kereszt jobb oldalán az asszonyok állanak, a három Mária. Bal oldalán pedig két apostol látszik, egyikről bízvást állíthatjuk, hogy Péter apostol, hiszen egy kulcsot tart a kezében.” Egy régi, 1832-es lelkipásztori jelentés arról számol be, hogy „templomunk régibb része mint most is látszik, és a még most is élő öregektől tudatik vak ablakokkal, faragott és festett képekkel volt teljes”.
Főszerkesztő-fotográfus kollégám egyre-másra készít felvételeket a gótikus, bélletes kapuzat fölötti falfestmény maradványairól (képünkön). Annak idején a kálvini hitre tért elődök nemigen kímélték a templom ma már közel hat évszázados értékeit, a feltárt freskómaradék felületét valamikor egy gerenda számára törték át. Belépve a kapun a legények számára 1801-ben épült, a gyülekezet lélekszámának gyors gyarapodásáról tanúskodó karzat köti le a figyelmünket. Feliratának sutaságában is sokatmondó szövegét csak a nyakunkat kitekerve sikerül kibetűzni: „Urunk engedelméből a Vadászi reformata Szent Eklzsia a maga költségével építette e fikart Ohlá János molnár által Albert Miháj biróságá: öreg Kováts István kur. és Máté Ferenc egyházfiságában.” Kísérőnk tájékoztatása szerint a patinás bútorzat is, az 1833-ban újrafestett kazettás mennyezet első változata is korabeli. 1810-re készül el a munka, amint ezt a következő felírással egy kazetta is bizonyítja: „Ez a mennyezet épült a kőkar alatt valóval és a bent lévő székekkel s katedrával együtt Ns. Csatári János asztalos által Bíró ör. Kováts István, kur. Bondár Ferenc, egyházfi Kotsis Ferenc idejében Ao. 1810 Die 8 sept.” A berendezés elkészítése Csatári János asztalosmester érdeme. Munkájának szemléletes leírása a belső tér gazdag kiképezését bizonyítja: „Erre a célra rengeteg veres, kék, fehér és zöld festéket vásárolnak a mester számára. Az asztalos igen szép munkát készít. A mennyezetet kifesti. A kazettákon szereplő jeleknek megvan a jelentésük. A mennyezet közepén található Nap Istent szimbolizálja, míg a szószék felett levő Hold a lelkipásztort. Ahogyan a hold a naptól kapja fényét, úgy a lelkipásztor Istentől kapja azt, és szét kell szórnia Isten Igéjének hallgatóira. Nem az övé tehát, amit ad, hanem Istené. A többi kazettán a Csillagok láthatóak, azaz a gyülekezet. Az Úrasztala felett található faragott kazetta az Édenkertet jelképezi, ebből azt lehet kiolvasni, hogy az Úrvacsora azt a helyreállított közösséget jelenti Istennel, amelyet csak az Édenkertben tapasztalhatott meg az első emberpár, bűnbeesése előtt. Valószínű, hogy a padok mellvédjén kívül a kőkar alatt levő deszkázás és a szószék is ki volt festve. Erre utalnak azok a minták, amelyek jelenleg a cinteremben találhatóak.” Jelenleg a templom tetőszerkezetének az átalakítása volna a legfontosabb munka. Emődi Tamás, az egyházkerület építésze pályázattal igyekszik támogatást szerezni az eredeti, román kori ablakok feltárására, amikor lesz rá anyagi fedezet, a tizenegy ülőfülkét is elővarázsolják. 2002-ben csak falkutatásra, a bejárat freskójának felújítására futotta. Székesfehérvári szakértők restaurálták, Láng József irányításával. A gyülekezet adakozó kedvét mi sem bizonyítja beszédesebben, mint hogy 2006-ban, amikor legutóbb renoválták a templomot, kétszázmillió lej adomány gyűlt össze; volt olyan egyháztag, aki kéthavi nyugdíját is felajánlotta.
Névcsemege. Jártunkban-keltünkben kirajzolódik számomra a falu – a „magyar” falu legősibb része. Előzetes olvasmányaimat kísérőink elmondásával kiegészítve élhetem ki helynévgyűjtő mániámat: Napkeleti utca, a Malom tér, a Hat ház utca, a Nagy korcsma utca, a Kápolna utca, megannyi girbe-gurba, zegzugos sikátor, odébb az újabb keletű Nyárfás utca, Bokor utca, Ponyvahát őrzi a településtörténet különböző időszakait. És a határrészneveknek a falumonográfiában fellelhető gazdag választéka is csemege riporterségem számára: „A vadászi határt, ahogyan az a régieknél szokásban volt, természetesen a régi tulajdonosokról, birtokosokról nevezték el. A Józsi major József főhercegről kapta nevét, aki a 19. században vásárolta meg a határnak ezt a részét. A Maróczi tarló az egykor ezen a földön lévő, de a törökdúlás alatt elpusztult Marócz faluról kapta nevét. A Blayer, a Teleki, a Tisza, a Szentpáli és a Csete tarlók az egykori birtokosokról kapták nevüket. A falu határában levő földek nevei: Ködmönös, Balogföld, Árpáskert, Kenderföld, Szálláskert. A földeken laposok voltak, melyek biztosították a környező földek vízellátását. Ilyen volt a Mészár lapos, a Jegyző lapos, a Horgos rét, a Fajzás lapos.” Nincs szándékomban a teljes helynévkincset belezsúfolni riportnak szánt írásomba, csak megjegyzem, hogy trófeámat legidősebb riportalanyom, Vékás János egészítette ki.
A legendás csontkovács. Mielőtt Vadász másik hírességét – az egyik a templom… –, János bácsit meglátogatnánk, arra is futja kísérőim idejéből, hogy megmutassák: túl a falu szélén, a határban hol állt a Simonyi bárók szépséges kastélya, megannyi uradalmi épülettel, halastóval, hatalmas parkkal, melyről immár csak egyetlen egy fa, egy Észak-Amerikában honos virginiai boróka tanúskodik. (Simonyi óbesterre és a birtokközpontot tovább fejlesztő, miniszterviselt fiára riportom következő részében, az általa alapított Simonyifalvának szánt beszámolómban szentelek nagyobb spáciumot.) Elbúcsúzunk hajdani iskolatársamtól, Jakab Károlytól, hiszen aratás közben áldozta fel az idejét számunkra, és Lőrincz tiszteletes úr kíséretében nyitunk be Vékásékhoz. A jómódról, szorgalomról és rendről tanúskodó portát könnyű megtalálni: az utolsó előtti ház az alvégen. Egyébként minden cigánygyerek tudja, hiszen ha más megyei vagy külföldi rendszámú gépkocsi érkezik Tőzmiske felől, némi fizetségért egymással versengve kalauzolják a messze földön hírt s nevet szerzett csontkovácshoz a gyógyulni vágyó pácienseket.
János bácsi meg a lánya az udvaron fogad bennünket, egy aradi kútmester azon tüsténkedik, hogy új szivattyút szereljen a mélységes mélyen, a felszíntől 150 méterre rejtőzködő forrás vizét előcsalogatandó. A gazda némi habozás után elegyedik szóba velünk. Nem titkolja: unja már az okvetetlenkedő újságírókat, de miután kienged, csak úgy árad belőle az ízes beszéd, akár a föld mélyéről a tiszta, jéghideg ivóvíz. A „csontkovácsolást” a nagyapjától, Vágó Istvántól tanulta, Vágó István meg az apósától, aki huszárok szanitéce volt hajdanán az osztrák–magyar seregben. „Nem akartam én ezzel foglalkozni, volt nekem más megélhetőségem, harminc évig a pékségben dolgoztam. Nem akartam, hogy kuruzslónak tartsanak, a kommunizmusban nem lehetett itt fityegni. Pedig a nagytatám el volt ismerve, elvittek bennünket Bukarestbe a nagyfőnökökhöz, napokig ott voltunk, azt mondták, Vágó bácsi csinálhatja, de csak itthon. Féltek, hogy a doktoroknak elveszi a kenyerit. Mégis meg-megpróbáltam az ő felügyelete alatt, gyakran le is gorombított. A tata 1974-ben halt meg, még el se temettük, már ott állott egy autó, attól kezdve én csináltam. Az előbb ment el egy kliens, gyakran még késő este is bekopognak, miután lefeküdtem. Itt nem lehet programáltatni. Az ország minden részéből jönnek, még külföldről is. Szeretném továbbadni a tudásom, de nem nagyon van kinek. Erre születni kell, itt voltak már nyolcan-tízen, mutassam meg, hogy kell csinálni, hogy kell helyre tenni a csontot. Egy bioenergiás teljes csontvázat is hozott magával, többen levideózták, mit hogyan csinálok, mégse tudták eltanulni. A doktorok gyakran ideküldik a kórházakból a betegeket. Hány kliensem volt, nem tudnám megmondani, milliónál kevesebb, százezernél több. Sokszor, ha kimegyek az utcaajtóba, még be se jövök, már három bokát meg három kezet helyre teszek. Az unokám átvehetné, ha volna hozzá hajlandósága, erős keze van, Aradon vízilabdázik, de nem áll kötélnek, nem lehet forszírozni, ha nem akarja. A kutyát se lehet bottal a nyúl után zavarni.
Amikor a rendszerborulás volt, harminc év után otthagytam a pékséget, lett a föld, gondoltam, hogy abból megélünk. Az lesz a kolbászból a kerítés, de nem lett. Először csak tíz hektárt adtak vissza, aztán még valamivel többet, mint húsz. Presbiter is voltam, megindítottam itt a kisgazdapártot, 500 hektáron pedig egy társulást szerveztem. De már négy esztendeje abbahagytam a gazdálkodást, nem is bírom már, hetvenéves elmúltam, de nem is érdemes. Nagytatámtól hallottam, a harmincas években ment itt legjobban az élet, szuper volt. Szorgalmas, jószágtartó emberek voltak. Minden jobb háznál volt négy ökör, két-három tehén, borjú, tíz-tizenkét nagyállat, disznó is sok volt, három csürhét makkoltattak az erdőben a vadásziak. Négyszer volt évente vásár, országos vásár. A tatám minden vásárra előállított egy pár szép ökröt, eladta a felvásárlóknak, azok tovább adták a zsidóknak. Akár egy hold földet is lehetett venni értük. A románok is szorgalmasak voltak, jól megvoltunk velük, megtanultak gazdálkodni. A románokkal szuper volt a viszony. Ők, a régi öregek mind tudtak magyarul.”
Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Élet a Leveles-ér partján 2.
Vadászi időmúlatásunk befejeztével (lásd Erdélyi Riport 2011/13.), indulunk napkelet irányába, Tőzmiske község legtávolabbi és legfiatalabb helysége, Simonyifalva felé. Számunkra ismerős helyszín, hiszen lapunk egykori munkatársa, Matekovics János több ízben írt riportot szülőfalujáról. A világháló is meglepő bőséggel kínál háttéranyagot, beszédes bizonyítékául annak, hogy az isten háta mögötti településen gyakran történik sajtóba kívánkozó esemény. Már Vadászra érkeztünkben észrevettük, amit portyánk többi állomásán is megtapasztalhattunk, hogy a község magyar többségű falvainak bejáratánál nemcsak a törvény előírta kétnyelvű szabvány-helynév látható, hanem jókora táblákon román feliratok piros-sárga-kék, magyar feliratok pedig piros-fehér-zöld mezőben díszelegnek. Szemlátomást a két nemzeti trikolór békésen megfér egymás mellett, mintegy jelzi, hogy Tőzmiske 36 százaléknyi magyarságának arányánál nagyobb súlya, befolyása van, hiszen a harmadik ciklusát töltő RMDSZ-es polgármester, Haász Tibor, és a tizenhárom tagú tanács kilenc RMDSZ-es tagja „kényelmes” kétharmados többséget képez. És – mint utunk során többször is meggyőződhettünk róla – nem csupán a magyarság, hanem román és roma falusfeleik érdekeit is felelősen képviselik az önkormányzatban.
Az alapítástól a kirajzásig. A falu névadójának, az alapító birtokos Simonyi Lajosnak az apja báró Simonyi József huszár ezredes, ahogy inkább ismerik: Simonyi óbester, a napóleoni háborúk korának legvitézebb magyar huszárja volt, aki tizenhét évesen megszökött az iskolából, és beállt közlegénynek. Hősiességéről országszerte legendák keringtek. Főhadnagy korában, 1802-ben kiérdemelte a legnagyobb katonai kitüntetést, a Mária Terézia-rendet, aminek alapján 1804-ben báróságot, majd több ezer holdas birtokot kapott adományul Vadász és Bélzerind határában. Fia, a falualapító báró Simonyi Lajos szintén hősies katona volt, a honvédségben harcolt, Görgey mellett futárszolgálatot teljesített. A szabadságharc leverése és osztrák várfogság után Vadászon, Arad megyei birtokán élt. Részt vett a passzív ellenállásban, majd a kiegyezés idején politizálni kezdett. Parlamenti képviselő, később ipar- és kereskedelemügyi miniszter volt két kormányban is. 1878-ban Tisza Kálmánnal ellentétbe került, lemondott mandátumáról és visszavonult vadászi kastélyába. Gazdálkodott és megalapított egy életképes magyar települést. Voltaképpen szorult anyagi helyzetében kényszerült arra, hogy kiparcellázva próbálja értékesíteni Simonyifalva mostani határát, ahová 1881-től a Monarchia különböző vidékeiről érkeztek telepesek, zömmel a szomszédos Békés megyéből. Az 1885-ben községi státust elnyerő Simonyifalva népe hamar öntudatos közösségé kovácsolódott. Pedig az otthonteremtés keserves, küzdelmes feladat volt. Matekovics János szerint: „Simonyifalva telepes népe kemény küzdelmet folytatott a megélhetésért. Le kellett csapolni a határt uraló mocsarakat, s embert próbáló volt a falu egész területén az erdőirtás után maradt tuskók kitermelése. Aki egyetlen fatönköt – itt inkább tuskóként ismerik – kiszedett már a földből, az fel tudja mérni, mit jelent a telkek és a határ megtisztítása a sok tízezer tuskótól. És közben fizetni kellett a parcellák után járó részleteket. Az öregek ma is mesélik a nagyszülőktől hallott történeteket. Hogy az egész utcának egyetlen lova volt, vagy csak egypár tehene, nem is ökre, és sorra azzal szántották fel a földet a többieknek is. Vagy volt olyan család, amely a nagy küzdelemben összeroppant, éjszaka felszedte a cókmókját és továbbállt, de égni hagyták a lámpát, hogy ne vegyék észre eltűnésüket. (…) S alig erősödött meg a falu, jött Trianon, jött az impériumváltás, Arad megye s benne a színmagyar Simonyifalva is Románia része lett.”
A több hullámban érkező telepesek közül a kertészkedés terén elsősorban a svábok jeleskedtek, s hamarosan a többiek is eltanulták tőlük az intenzív zöldségtermesztés fogásait. Már az első csoportokkal több kisiparos is érkezett a faluba, biztos megélhetést találhattak a gyorsan fejlődő településen, hiszen annak fénykorában több mint száz mesterember tevékenykedett. Akár megannyi falu a környéken, Simonyifalva is Gyula vonzáskörzetéhez tartozott. A vidék akkor lendült fel igazán, amikor 1906-ban elkészült a 42 kilométeres kisvasút, mely hét települést és több uradalmat kapcsolt össze. A körösközi kishaza terményei, főleg a gabonafélék nemcsak Gyuláig, hanem a MÁV hálózatára átrakodva a fiumei kikötőig is eljutottak. Trianon elvágta a vidéket természetes központjától, ma már csak egy-egy nemrégiben Gyulán, illetve Simonyifalván felállított emlékmű idézi a hajdani kisvasút élénk világát. Az alapítást követő első népösszeíráskor, 1890-ben 1402 lelket számoltak össze, 857 magyar mellett 487 német, 30 szlovák és 28 román ajkú lakost. Korabeli kimutatások szerint – igaz, nagyfokú gyermekhalandóság mellett – a születések számát tekintve az 1909. esztendő csúcsidőszaknak bizonyult a gyarapodás szempontjából, hiszen nem kevesebb, mint 130 újszülöttet jegyeztek fel! A legnépesebb éppen 1920-ban, a trianoni békeszerződés táján volt, 2770 lakójából 2434 magyarnak, 293 németnek vallotta magát. Azután minden összeíráskor egyre kevesebb dolguk akadt a számlálóbiztosoknak: egyik népszámlálástól a másikig három-négyszáz fős apadás következett. Várhatóan az idei „őszi betakarításkor” alig haladják majd meg a hétszáz lelket… A már-már általánossá váló egykézésen kívül az el- és kivándorlás is rohamos apadást okozott a Ceauşescu-éra végén falurombolásra ítélt településen. Kollégánk így foglalta össze a szétszóratás időszakát: „1989 után még évekig nem volt sok jele annak, hogy az utolsó pillanatban megmenekült falu nem múlik ki belátható időn belül »természetes« halállal. A talpraesettek, mozgékonyabbak rendre másfelé keresték a megélhetést, és a »létező szocializmus« utolsó esztendeiben majd a sváb eredetű lakosoknak is eszükbe jutott származásuk, s kivándoroltak Németországba. Úgyhogy ma simonyifalvi emberrel bármelyik földrészen találkozhatunk, de a legtöbben a származás okán Magyarországon és Németországban telepedtek le. Idehaza is a közelibb városokba, Kisjenőbe, Aradra, Nagyszalontára és Nagyváradra költöztek be, de jutott belőlük Temesvárra, Petrozsényba, Bukarestbe, Kolozsvárra és a Székelyföldre is.”
Első intézményük az iskola volt. Egy esztendővel az alapítás után már ötszáz népes család teremtett otthont magának az új kishazában. A gyerekeknek nem volt hol tanulniuk, s nem volt ki tanítsa őket. Kezdetben egy értelmes-lelkes parasztember, Hegyi Imre oktatta őket betűvetésre egy magánháznál. Egy esztendő elteltével, a sokfelől érkezett, immár közösséggé formálódott simonyiak összefogtak, és 1882-ben két iskolaépületet emeltek. Az apró vályogépítmények helyén 1958-ban, majd 1973-ban emeltek tágasabbakat. Az utóbbi években – akár a községhez tartozó valamennyi településen – teljes mértékben felújították és korszerűsítették az épületeket. Beszédes bizonyítékául annak, hogy Tőzmiske Haász Tibor vezette önkormányzata a községközpont mellett Vadászon, Simonyifalván és Bélzerinden is prioritásként kezeli az oktatás ügyét. A simonyi iskola főépületét bármelyik városi intézmény megirigyelhetné. Ízlésesen kimódolt előcsarnok, fényes műkő padlózatú folyosók, tágas, világos termek, s az előcsarnok falán két jeles pedagógus: Hévvizi Otilia és Héja Emma irodalomtanár portréját ízléses domborműveken megörökítő táblák, s bár vakáció idején toppanunk be, az emléktáblák alá friss virágcsokrokat helyezett valaki. Egyébként mindkét emléktáblát a helybeli Szívós László készítette, Hévvizi Otilia bronzplakettjét Deák Árpád nagyváradi, Héja Emmáét Brittich Erzsébet aradi (simonyifalvi születésű) képzőművész remekelte. Szabó Attila igazgató, testnevelő tanár (képünkön) büszkesége a 2009-ben felavatott sportcsarnok. A modern csarnok maga és az előtte kialakított, multifunkcionális szabadtéri pálya is jelzi, mennyire fontos a sporttevékenység. Ami pedig a szellemieket illeti, az intézmény apraja-nagyja minden kulturális rendezvényen szerepel. Gyermekeik tagjai a sokfelé fellépő néptánccsoportnak. Immár hagyománya van a falut, a környékét és a testvértelepüléseket megmozgató, az elszármazottakat is hazacsábító Simonyi-napoknak és a falu szülötte, Simonyi Imre költő tiszteletére rendezett szavalóversenyeknek. „A simonyifalviak összetartó közösség – bizonygatja az igazgató. – Ha valamit meg kellett csinálni, azt velük meg lehetett. Iskolai szinten is bármit akartunk rendezni, mindig akadtak szülők, akik mellénk álltak, és segítettek. Ennek köszönhetően is vannak nagyszabású rendezvényeink. Iskolánk keretében a nemzeti ünnepeket mindig megtartjuk, október hatodikát, március tizenötödikét. Van egy hagyományunk, a Mikulás-váró ünnepség, amikor a hetedik osztályosok felöltöznek, kis jelenetet játszanak el mind a három falu iskolájában. Voltunk már a tőzmiskei önkormányzatnál is, előadták a kis rigmusos jeleneteket, a karácsonyi ünnepséget mindig megtartjuk, farsangi ünnepségre az apraja-nagyja mind felöltözik, az óvodások is, az iskolások is.”
A látottak-hallottak alapján azt gondolhatná a riporter, hogy népes diáksereg jár a simonyifalvi magyar tannyelvű nyolcosztályos iskolába. Szinte hihetetlen, hogy a lét és a nemlét határán küszködő intézményről van szó… Hiszen Szabó Attila elmondása szerint a nyolc osztályba – a felső ciklusban itt tanuló vadásziakkal és bélzerindiekkel együtt – a múlt tanévben összesen 87 tanuló járt, az iskola alá rendelt óvodában 36 gyermekkel foglalkoztak. „A legnépesebb, akikkel büszkélkedhetünk, a most végzett hatodik osztály, huszonegy diákkal. A legszegényebb a harmadik osztály volt, csak négy tanulóval. Mire ötödikesek lesznek, ide iratkoznak a vadásziak és a bélzerindiek, velük együtt tíz tanulóban reménykedhetünk. Sajnos, egyre gyakrabban vannak hullámvölgyek, s a következő időszakban ilyenre számítunk. Két évben csak tíz-tíz diákra futja. Ez nagy probléma lesz, hiszen a tanügyi törvény értelmében most már tizenkettő a minimális létszám osztályonként. Ha ezt a két évet átvészeljük, akkor talán megint kiegyensúlyozódik a helyzet. Nehogy megismétlődjön iskolánkban a hat évvel ezelőtti állapot, amikor az ötödik és a hatodik osztályt összevonni kényszerültünk.”
Mivel az igazgató nem tudott pontos számokkal szolgálni a jelenlegi népmozgalmi adatokat illetően, gondoltam, a falu katolikus és evangélikus papját faggatom ki. Az iskola mellett magasodik a kecses, 1914-ben felszentelt, Nagyboldogasszony titulusát viselő plébániatemplom (képünkön). Főtisztelendő Hegedűs János nem tartózkodik itthon, telefonon tájékoztat a jelenleg mintegy 650 léleknyi, 1910-hez képest harmadolódott katolikusság helyzetéről. Az idén még egyetlen gyermeket sem keresztelt, az előző években öt-hat keresztelő volt, tavaly tizenhétszer temetett, tavalyelőtt huszonháromszor. Az idén még esketni sem esketett, tavaly két, tavalyelőtt három ifjú pár járult az oltár elé. A fogyatkozás ellenére kívül-belül renoválták a templomot, a tornyot is javítani kellett, mert tavaly éppen a templombúcsú napján, augusztus 15-én hatalmas vihar kerekedett, a szélvész lesodorta a toronysisak gömbjét keresztestül. Gyors összefogással sikerült helyrehozni a károkat. Deák Bálint evangélikus lelkipásztor éppen a Maros völgyében, Kladován táboroztatott gyerekeket és fiatalokat. A lutheránus egyházközség indulásból kisebb lélekszámmal dicsekedhetett, mint a katolikus, legtöbben 330-an voltak, jelenleg 140-en vannak. Ennyire kicsi közösségben évente legfeljebb egyszer-kétszer örülhetnek gyermekáldásnak. 2011-ben „csoda” történt: négy gyermek született. Négy, öt, hat temetés mellett jó évnek számít az az esztendő, amelyikre legalább egy-egy esküvő jut. És mindezek ellenére parókia és az imaház helyett templom építését tervezik a simonyifalvi evangélikusok…
Látogatóban a Szívós portán. Akár kudarcnak is minősíthetnők mostani etnoszportyánkat, hiszen minden előzetes próbálkozás, egyeztetés ellenére több helyütt nem sikerül diktafonvégre kapnom remélt riportalanyaimat. Balszerencsénkre a falu egyik legfontosabb személyisége – igaz, vele nem egyeztettünk… –, Szívós László kőfaragó mester, kultúrmindenes tíz perce indult el Békésre egy sírkövessel tárgyalni. Felesége, a tanító Irma fogad bennünket (képünkön), jóízű beszélgetésre. Vele hányjuk-vetjük meg a falu dolgait. „Nagyon kevesen munkálják meg a földeket, egyrészt nem éri meg, másrészt nincs aki művelje, a fiatalok a környező gyárakban dolgoznak, Borosjenőben, Kisjenőben, Nadabon. Azért Simonyifalvára jellemző, hogy a kertészkedés még megy, vannak, akik nagyobb területen foglalkoznak vele. Paradicsomot, paprikát, káposztát, karfiolt, uborkát, zöldségeket termelnek. Sokan el is adták a földjüket. Jelentkeztek olasz felvásárlók, magyarországiak is, van egy nagyobb mezőgazdasági vállalkozás, a polgármesteré, még van két család, amelyik nagyobb földterületen gazdálkodik.”
A simonyifalviak sokfelől telepedtek ide, aziránt érdeklődöm, van-e kapcsolatuk a gyökereikkel, azokkal a településekkel, ahonnan érkeztek. A rokoni kapcsolatokon kívül a közelmúltban testvértelepülési egyezményt írtak alá a magyarországi Békésszentandrással, ahonnan többségükben származtak. A svábok s a szlovákok már csak a nevükben léteznek. A németeket az 1930-as években érte az első nagy csapás, amikor iskolájukat megszüntették, s román tannyelvű intézményt indítottak helyette. Már nem használják az anyanyelvüket, otthon sem. A gazda távollétében Irma asszonyt faggatom ki a férje „viselt dolgairól”. Szívós László tősgyökeres simonyifalvi, az édesapja polgármester volt, az édesanyja tanítónő. „Férjem afféle művészlélek, mindenhez ért – mondja a felesége. – Már a szülői házból magával hozta a szép iránti érzékenységet. Az édesapja jól hegedült, az egész család színjátszott, táncot tanítottak, ők maguk is táncoltak. László középiskolás korában vakáció idején a helybeli kőfaragóműhelyben dolgozott, szépen rajzolt, és kitanulta a mesterség minden csínját-bínját. Igaz, másra, többre vágyott: kétszer is felvételizett – sikertelenül, a marosvásárhelyi színművészetire. Végül itthon maradt, és megnyitotta saját műhelyét. Az egész környéket ellátja sírkövekkel, messzebbről is megkeresik.” Még felsorolni is nehéz, mi mindennel foglalkozik Simonyifalva „mindenese”. Tanácstagságot vállalt, a 2000-ben Nagyzerinden megalakult, a vidék magyarságának összefogását célul kitűző Körös-vidéki Egyesület egyik alelnöke lett, fontos szerepet vállalt a 2001 óta rendszeresen megtartott simonyifalvi napok rendezvényein, és nem véletlenül vált a 2002-ben újraalakult Simonyi Társaság titkárává. Mire riportom megjelenik, lezajlanak a 2011-es simonyifalvi napok is… Hogy Szívós László mennyire megbecsült művelője a kőfaragásnak, azt a nem szokványos munkák igényes megtervezése és kivitelezése bizonyítja. Például az elhurcolt simonyifalvi németek általa megálmodott emlékműve (képünkön). Néha különleges felkéréseknek kell eleget tennie. 2002-ben az aradi Csiky Gergely Líceum padlásán lomtalanítás közben fehér márványdarabokra bukkant Éder Ottó, az iskola igazgatója. Az egyik épebb kődarabon döbbenten ismerték fel Petőfi Sándor arcvonásait. További illesztgetés során kiderült, hogy a dombormű alkotója Aradi Zsigmond neves szobrászművész – ugyanaz, aki a szabadságharcban elesett honvédek emlékére A búsuló Arad című márványkompozíciót is megmintázta. Az igazgató Szívós Lászlót kérte fel az értékes dombormű összerakására, s ő néhány nap alatt összeillesztette és megtisztította a műalkotást, majd Kocsis Rudolf aradi szobrászművész restaurálta.
„László rengeteg munkája mellett arra is szakított időt, hogy felelevenítse a szülei által kezdeményezett népi táncmozgalmat. 2000-ben támadt egy ötlete, alakítsunk néptánc együttest. A prímás szerepét – míg egészsége engedte – Szívós Imre vállalta fel. Összetoboroztuk a felnőttek Leveles együttesét, táncoltunk éveken keresztül, kezdtünk kiöregedni, és megalakítottuk a gyermekek Pitypang táncegyüttesét. László ugyan nem profi táncoktató, még táncos sem, kazettáról, könyvből, füzetből kellett újra megtanulnia táncolni, hogy betaníthassa a gyerekeket. Híresek lettünk a környéken, Budapesten is felléptek a gyerekeink, a fiunk is táncolt, majd ő vette át a táncoktatást. A csoport most is működik, de már csak gyerekekkel. Bárhol fellépnek falunapokon, mindenhová hívják őket. Mi is szívesen mentünk bárhová, kicsit kikapcsolódni. Helyi hagyományok nem nagyon voltak, a ruhákat mi varrattuk. Sokat jártunk a gyerekekkel tánctáborokba, Temes megyébe, a csanádi Nagy Albert bácsi híres táncoktató volt, ő tanította be a lépéseket, a fiunk is elvégezte a tánciskolát, amit máshol tanult, azt adta tovább a gyerekeknek.” Azon sajnálkozom, hogy ottlétünk alatt nem adódik alkalom Pitypangék táncaiban gyönyörködni. A magunk és olvasóink számára a Nyugati Jelen egy 2003 februárjában közölt tudósításából idézem az összefogás szép példáját, Kiss Károly kolléga tollából: „Minden várakozást felülmúlt annak a jótékonysági bálnak a sikere, amelyet szombaton este rendeztek Simonyifalván a helybeli Pitypang gyermek táncegyüttes támogatására. Szinte az egész falu összefogott Szívós László hívó szavára, aki feleségével, Irén asszonnyal együtt foglalkozik a gyerekekkel. Férfiak reggeltől felváltva fűtötték a művelődési ház helyiségeit – a nagytermet, az öltözőt és a büfének helyt adót – fatüzeléssel, s a nagytermet külön még négy gázkályhával, hála a falu pékje, Mészáros István által felajánlott gázbödönöknek, a mamák, nagymamák aprósüteményei és Bier Ferenc 30 liter borával töltött palackok várták a megterített asztaloknál a vendégeket, az utcát homokkal szórták le. Hivatásos együtteseknek is dicséretére válhatna az a több mint másfél órás, többször is vastapssal jutalmazott pergő műsor, amivel a gyerekek bebizonyították a termet zsúfolásig megtöltő közönségnek: jó helyre kerül az a pénz, ami a 270 meghívó megvételéből és egy dél-alföldi népviseletbe öltöztetett vándorbaba elárverezéséből összejött. (…) Az együttesnek jelenleg 57 tagja van, a legkisebb, Péter Adél tegnap volt hároméves, a legnagyobbak nyolcadik osztályosok, de az érdeklődés egyre nagyobb, s a létszám ennek arányában folyamatosan nő. (…) Az előadást gépzene kísérte. A zenekar prímása, Szívós Imre ugyanis egy komoly műtét után most még csak lábadozik, s otthon szurkolt könnyes szemmel a sikerért. De mindenképp boldog lehet, mert van, aki tovább vigye a faluban a hagyományápolást.”
Emlékház és emlékmű. Szívós Irma kíséretében látogatjuk meg a falunapok jelképesen is fontos színterét, a Simonyi-emlékházat. Az épületet, az öntörvényű, sokszor és sokat zaklatott költő Simonyi (családi nevén: Szmola) Imre szülőházát a gyulai önkormányzat támogatásával vásárolták meg és újították fel. A háromosztatú ház egyik helyisége a költőnek, másik Simonyi óbesternek állít emléket, a harmadikban helytörténeti kiállítást rendeztek be. Többszörösen zarándokhely a Simonyi-porta, hiszen 2008-ban az udvarán állították és szentelték fel a kényszermunkára hurcolt simonyifalvi németek emlékművét. Hatalmas talapzaton áll a svéd gránitból készült, középen szögesdróttal övezett, a tetején eltört, fekete gránitoszloptól megosztott emlékmű, amelyen egy csoportban a 26 helybeli deportált nő, a nagyobbik részen a 33 férfi neve van bevésve. A talapzaton román, magyar és német felirat: „A Szovjetunióba elhurcoltak emlékére”. Körülötte 13 kopjafa „a malenkij robot” halálos áldozatainak állít emléket (fenti képünkön). Silabizálom a neveket, az évszámokat. Apa és fia, meglett korú asszonyok és férfiak mellett gyermekkorukból alig kilépett fiatalok: 1903–1947, 1926–1946, 1896–1947, 1927–1945, 1929–1947, 1923–1946, 1919–1947, 1920–1947, 1927–1945. Több név mellől a halálozás időpontja hiányzik, a mai napig nem derült ki, hol, mikor pusztultak el. A falubeliek és vendégeik számára felejthetetlen élményt jelentett a 2008-as emlékműavatás. Tőzmiske község önkormányzata, illetve a Simonyi Társaság nagyszabású rendezvénysorozattal adta meg a módját a simonyi napok alkalmával. A krónikás feljegyzése szerint: „Vasárnap, a katolikus templomban megtartott ökumenikus, kétnyelvű istentiszteleten magyarul ft. Hegedűs János plébános és Deák Bálint helybeli, németül Walter Sinn szemlaki evangélikus-lutheránus lelkész hirdetett igét. A feszület nyomában átvonultak a Simonyiak Emlékházának az udvarába, ahol a nyakuknál fekete szalaggal átkötött egy-egy fehér lepel borította 13 kopjafa, illetve a svéd gránitkőből készült közös emlékmű várt a leleplezésre. A kényszermunkára hurcolt 59, közülük ott elhunyt 13 simonyifalvi emlékére a Balogh Csaba közreműködésével egy-egy kopjafát faragó Brittich Erzsébet képzőművész személyes indíttatású, lélekbemarkoló beszédben ismertette az elhurcoltatásuk, a kínlódásuk történetét. A műsorvezető Szívós László felszólítására nemzeti viseletbe öltözött fiatalok a neveket és születési, esetleg a halál évszámát viselő kopjafákhoz járultak, amelyek lábainál egy-egy nemzetiszínű szalaggal övezett, jelképesen búzakalászt és fenyőágat tartalmazó koszorúcskát és mécsest helyeztek el, miközben a hozzátartozók leleplezték, sírva körbeállták a kopjafát. A külön csoportot alkotó öt női, tulipános kopjafával kezdték, és a nyolc férfinak emléket állító, szív díszítésűvel fejezték be. (…) Az emlékmű Haász Tibor polgármesterrel az élen a tőzmiskei tanács, a Megyei Kulturális Központ, illetve számos helybeli cég és magánszemély anyagi támogatásával készült, a kőmunkát Szívós László és csapata, a parkosítást a felesége, Irén végezte.”
Nagyapám falujában. Még a Szívós-portán beszélgetve derült ki, hogy kedves riportalanyom, Irénke portyánk utolsó falujában, Bélzerinden tanít. A jelenleg alig százhetven lelkes, apró településen az elmúlt tanévben mindössze négy kisiskolásra futotta, Irénke tanító néni az öt helybeli óvodást is a szárnyai alá vette. Kész csoda, hogy – a bezárásáról szóló vészhírek ellenére – az önkormányzat, személyesen Haász Tibor fellépésének köszönhetően a liliputi tanintézmény a mai napig működik. 1900 táján, amikor anyai nagyapám, dr. Gyenge János pásztorolta néhány évig a gyülekezetet, akkor is a vidék legkisebb falujaként tartották számon, mintegy félezren lakták, pedig a 19. század második felében élte a virágkorát. Fényes Elek geográfiai szótárának adatai szerint – a simonyifalvi határrész leválasztása előtt – a falu határának közel háromnegyed részét erdőségek borították: „Róna lapályos határa 4000 hold, mellyből 676 h. szántóföld, 250 h. legelő, 175 h. rét, 2899 hold tölgyes erdő. Sok sertést és marhát tenyészt. Vizei: a Fekete-Körös, Szartos, Tőz, és Leveles folyók, és Kalakampós tó.”
A történelemnek a falut érintő viharai mellett több árvíz és egy tűzvész is pusztította Bélzerindet. Volt, amikor elnéptelenedett, s a természeti csapások következtében háromszor költöztették át a települést, míg – mire nagyapám odakerült – meg nem állapodott a mostani helyén. A múlt századelőn gyakran megközelíthetetlen volt a nagy esőzések idején, ennek ellenére, mint Gyenge János hagyatékából kiderült, a falu nagy tudományú fiatal lelkipásztora nem szigetelődött el a világtól. Amikor 1908-ban megírta a Servet Mihály pöre című könyvét, több mint húsz francia, angol, német és magyar forrásmunkát használt fel, sűrűn levelezett Párizs, London, Genf professzoraival. Vadász és Tőzmiske között jobbra térve jó minőségű mellékúton kanyarodunk Bélzerindre. Annyira kihalt a falu, hogy amíg elérünk a templomig, ahol a polgármester vár bennünket, egy teremtett lélekkel sem találkozunk. Mint utólag megtudom, mindenki a határban dolgozik, most van a „fokhagymaszüret” dandárja. Ugyanis ez a fűszernövény a paprika mellett legfontosabb megélhetési forrása a falubelieknek. Annyira jó híre van a bélzerindi fokhagymának és paprikának, hogy jószerével nem is szorulnak piacozásra, a viszonteladók helyben vásárolják fel a terményeket. Erről nagyapám kései utóda, Petrucz János helybeli lelkipásztor tájékoztat, méghozzá telefonon, ugyanis – lásd fentebb emlegetett pechsorozatunkat – előzetes egyeztetésünk ellenére, halaszthatatlan ügyei Nagyváradra szólították. Ilyenformán az apró gyülekezet népmozgalmi adatairól is távbeszélőn keresztül kapok tájékoztatást. Petrucz tiszteletes 2004 óta szolgál a faluban, ez alatt a hét esztendő alatt hatszor keresztelt, hatszor esketett, és tizenötször temetett. „Régóta fennálló demográfiai egyensúlyborulás következtében fura helyzet állott elő: mindig több fiúgyermek születik a faluban, mint leány. Belterjesen köttetnek házasságok, a felcseperedett ifjak nem törik magukat, hogy másfelől szerezzenek párt maguknak, s ennek a mentalitásnak tulajdoníthatóan nagy az agglegények száma.” A lelkész legalább tíz családtalan öregfiút emleget, ez egy ennyire kis lélekszámú közösség esetében nagyon magas arány. Jelenleg négy olyan fiatal házaspárt tart számon, amelyiknél a „gyermekreménység” reális. Nagyon szorgalmas emberek a bélzerindiek. Sokatmondó köszönési forma, hogy a hagyományos „jó napot!” kívánás helyett a „mit dolgozik?” kérdéssel üdvözlik egymást. Nemcsak szorgosak, hanem segítőkészek is. Jellegzetes szokás, hogy a lakosság jelentős részét kitevő néhány nagycsalád, szélesebb rokonság nagy munkák idején – lett légyen szó akár építkezésről, akár betakarításról – mindig összefog. Az összetartás régi tradíció, szép példája volt a 19. század második felében, az 1860 és 1870 között évente megismétlődő nagy árvizek után, melyek teljesen elsöpörték az akkor ezerlelkes falut, s a lakosság fele elmenekült, a maradék félezer úgy teremtett magának új lakhelyet, hogy először a régi középületeket bontották le, építették újra közös erővel. Így lett Bélzerindnek „új” iskolája a templom mellett, a Simonyi bárótól kapott területen.
Hatszemközt a polgármesterrel. A parókiára ülünk be Haász Tiborral (képünkön) beszélgetni, s a lelkészék távollétében is szíveslátásban részesülünk. A polgármester tősgyökeres simonyifalvi, de az eddigi tapasztalataink alapján bizton állíthatjuk, hogy mind a négy település gondját a szívén viseli. Ő maga is gazdálkodó lévén – 150 hektárnyi területen –, nagyon sajnálja, hogy a község 11 ezer hektáros határának, melyből 5 ezer hektár a szántó, már alig a felét művelik meg. A nagyállat-tartás is vészesen visszaesett. Egy gazdának van negyvenvalahány szarvasmarhája, a falu tíz tehene mellé csordás sem szükségeltetik. A község felségterületén működő három, egyenként 8160 sertést hizlaló farm olyan mértékben gépesített, számítógéppel irányított rendszer, hogy csupán négy-négy alkalmazottat foglalkoztat. Egyetlen kisüzem működik Simonyiban, 16 alkalmazottal. A többi munkavállaló a közeli kisvárosokba ingázik.
A mostoha körülmények ellenére a polgármester szerint jelentős eredmény, hogy a románok és a magyarok mellett az igen nagy létszámú – Vadászon 800, Tőzmiskén 330 lelkes – cigányság többsége is dolgozik valahol. „Hogy ilyen magas a romák lélekszáma, sok gonddal jár, nem könnyű kezelni őket, nagy szociális problémáik vannak, a mindennapi megélhetés is gond nekik, most is van négyszáz személy, aki szociális segélyen van. Őket nem könnyű munkára fogni. Lényegében az okoz feszültséget köztük és az őshonos helybeliek között, hogy ők nem tudnak úgy elmenni a termény mellett, hogy ne vigyenek belőle. Minden nyári szezonban, amikor jön a gabonaérés, meg kell szerveznünk az őrizetet. Ilyen csoportokat hozunk létre őrszolgálatra, akiket felhatalmazunk azzal a joggal, hogy megállíthassák őket, főleg Vadászon. A hidakat részben felszedtük, hogy ne járhassanak bárhol szekérrel keresztül, végig kell jöjjenek a falun, hogy lássák őket. A modernizációt elkezdtük a cigánytelepeken is. Amikor először megválasztottak, 2000-ben, sokkal elmaradottabb volt az egész cigány közösség. Most egyre több fiatal, emancipált család van, akik eljárnak dolgozni a gyárakba, meg lehet nézni a lakásukat, vásároltak háztartási gépeket, vannak már ilyenek. Azt lehet mondani, hogy tíz évvel ezelőtt 90 százalékuk tengett-lengett, meg alkalmi munkából élt, most úgy gondolom, csupán 30 százalék körül vannak ilyenek. A többi már el van helyezkedve, be van illeszkedve a társadalomba. Nagy változás történt. Vannak testvértelepüléseink is, támogatják a roma közösséget, hoznak nekik mindenféle dolgot, a gyerekeket segítik, a gyerekek öltöztetését, tanszerekkel való ellátását. Belga partnerünk főleg a vadászi iskolát támogatja és a nemrégiben – mondhatni számukra – felépült új vadászi óvodát. A cigánytelepen minden utca járhatatlan volt esőzések idején. Elkezdtük rendbe szedni és lekövezni. Most már eljutottunk oda, hogy elkezdtünk aszfaltozni. Ezt szeretném folytatni, erre dolgoztunk ki egy projektet. Több mint 7 kilométert fogunk aszfaltozni augusztusban. Csak abban látom a perspektívát, hogy minden cigánygyerek járjon iskolába, tanuljon szakmát. A modernizáció, az életkörülmények javulása számos részeredményt jelent. A bélzerindi bekötőutat 2004-ben aszfaltoztuk le. Az itteniek szerencséje, hogy a közösséget támogató holland testvérgyülekezetnek köszönhetően már tizenhárom éve kiépült a falu vízhálózata. Most az egész községben a vízprogram megy. Mindenütt le van fektetve a vezeték, a vízüzem Vadászon lesz, meg vannak fúrva a kutak, még egy arzéntisztító állomással is el lesz látva, mivel a mélyfuratok arzéntartalma magasabb a szabványnál. Az iskolákat mind felújítottuk, részint kormányzati pénzekből, részint önerőből. A kultúrotthonokat is renováltuk minden településen, a simonyifalvin még dolgozunk, oda akarok most egy hűtőházat építeni, és vízblokkos belső vécéket.”
Bélzerind büszkesége. Beszélgetésünket a parókiával átellenben ékeskedő kultúrotthonban folytatjuk. Később a lelkipásztor is megerősítette, amit Haász Tibor bizonygat, hogy a bélzerindiek „olyanok, mint a székelyek”. Kőművességhez, fafeldolgozáshoz, ácsmunkához, de még a szövéshez is értő emberek. A polgármester igyekszik maximálisan igénybe venni az „aranykezűeket”, olyan brigádot alakított ki helybeliekből, akik szívesen elvállalják minden középület építését, bővítését, felújítását. Jól jár a község, hiszen megbízhatóak, és jól járnak ők is, hiszen helyben biztosítanak számukra munkalehetőséget. A 2011 tavaszán általuk felújított, belül még festékszagú épület bárhol megállhatná a helyét. A nagytermet citromsárgára festették, a falak alsó részét préselt falemezzel körbeburkolták, új színpadot építettek, az épület helyiségeit – a hozzáépített, lakodalmak alkalmával használatos, oldalsó termet és tálalót is – a falak színéhez illő, világosbarna, csúszásgátló csempével burkolták, központi fűtéssel, vezetékes vízzel látták el az épületet. A négy kisdiáknak és öt óvodás fiókának fészket nyújtó iskolaépület is vadonatújnak tűnik. „Nem hagyom bezáratni ezt a legapróbb intézményünket sem, megszüntetése a falu halálát jelentené” – mondja búcsúzóul Haász Tibor polgármester.
Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Klebelsberg-nap Pécskán
Oktatási tükör
Jobb témát, mint az aradi és romániai magyar nyelvű közoktatás nem is lehetett volna választani” – mondta ma Király András oktatási államtitkár Pécskán a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület által hagyományosan, minden novemberben megrendezendő Klebelsberg-napon, amelyre sajnos idén is a vártnál kevesebben jöttek el, pedig a téma valóban érdekes és izgalmas volt. A gyér közönség láttán Nagy István egyesületi elnök is fanyalgott, aztán vigaszként megjegyezte, ennyi ember kíváncsi az előadókra, az aradi magyar közoktatás helyzetére.
Pedig a meghívásnak Király András mellett Pellegrini Miklós főtanfelügyelő helyettes és Juhász Béla, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója is eleget tett, válaszoltak bárki kérdésére, tájékoztattak az új tanügyi törvény végrehajtási tapasztalatairól, a problémákról.
„A törvény túllihegi az életpályát”
De vegyük sorba az eseményeket, elsőként az oktatási államtitkár beszélt, három részre tagolva mondandóját: diákok, pedagógusok, iskola-közösség.
– Én már tapasztalatból tudom, hogy ilyen rendezvényekre csak azok jönnek el, akiket érdekel a téma, akik pedig nincsenek jelen, azok remélem, tudják, mit kell tenni az oktatásban – jelentette ki, reagálva Nagy István bevezető szavaira, majd feltette a részben költői kérdést – quo vadis, magyar oktatás? – de csak azért részben, mert számos problémára igyekezett választ adni. Elmondta, az új oktatási törvény sajnos „lefékezte magát”, lefékezték, oktatási forradalom helyett a jó cikkelyek, a régi struktúrákat megtartva, inkább reformba csúsznak át, „nem lesz forradalmi változás”. Mindezek ellenére szerinte fontos, hogy a kisebbségek nyelvén, esetünkben magyarul folyó oktatás jobban fejlődhet.
Ami a diákokat illeti, Király András figyelmeztetett, hogy a magyar oktatást választó diákok számaránya kisebb, mint a romániai magyar lakosságé: az országban 3,18 millió gyerek része most a közoktatásnak, ebből 166 300 a magyar, vagyis mindössze 5,22 százalék, miközben a magyar lakosság azért még őrzi 6,5-7 százalékos arányát, s a gondokat tetézi a lakosság rohamos elöregedése. És még egy számsort ismertetett: Arad megyében 902 magyar gyerek jár román iskolába, s habár ez soknak tűnik, tudomása szerint Biharban vagy Szatmárban ez a mutató sokkal rosszabb.
– Most fő célunk az oktatási hálózat legalább szinten tartása, mert a törvény pénzügyi-gazdasági okok miatt egyre szűkíti az összevonásokkal az oktatást, és az elemi osztályaink 40-45 százaléka összevont, ezeket kötelességünk megtartani – magyarázta Király, hozzátéve, hogy a jogszabályok a felszámolás felé tolják az oktatást, mert a törvény nem ismeri azt a kifejezést, hogy összevont osztályok. De szólt arról is, milyen veszélyeket rejteget a magyar oktatás egyetlen, belvárosi iskolába való koncentrálása, a kerületi iskolák felszámolása, és példaként Kolozsvárt és a belvárosi Báthori iskolát hozta fel, ahol „már minden sarokban tanítanak”, Monostoron pedig egyetlen magyar tagozat maradt. „Saját magunk számoljuk fel a rendszert” – figyelmeztetett, jelezve, végre le kellene ülni tárgyalni, hogy mi a fenntarthatóság határa, és lépni kell „ha minőségi oktatást akarunk”.
„A pedagógusi pálya gyönyörű, de nincs megfizetve”, az oktatási törvény leírja a „pedagógusi életpályát”, de a dolog tartalmával bajok vannak, mert „a törvény túllihegi az életpályát” – mondta Király, aki szerint sajnos a törvény elcsúszott a pedagógusok képesítésének, mestervizsgájának megszerzése felé, hogy ezzel a papírral V–XII. között oktathat a tanár, de mindezt elbürokratizálták.
Rátérve a harmadik pillérre, az iskolára-közösségre, az államtitkár emlékeztetett, hogy 2012 szeptemberétől az önkormányzatok veszik át az iskolákat, költségvetést szabnak meg, ami szerinte megfelelő döntés, aggályai vannak, mert „nem élünk mindannyian a tömbmagyarságban”. Úgy vélte, fontos, hogy az iskolák vezetőségébe a legjobb pedagógusok kerüljenek, épüljön ki jó kapcsolat az iskola és a fenntartó, a polgármesteri hivatal között, ugyanakkor „meg kell találni a szülőket, akik ebben partnerek”.
„Képtelenség az esélyegyenlőség megteremtése”
Az államtitkárhoz hasonlóan színvonalas lényegre törő, konkrétumokkal tűzdelt előadást tartott Pellegrini Miklós főtanfelügyelő helyettes is, aki startból megjegyezte, a társadalom, a pedagógus társadalom telített, annyira túlbeszélték már az oktatási kérdéseket, hogy ez ma senkit nem érdekel igazából, majd hozzátette, nem hisz az adminisztratív reformok sikerében, mert a nemzetközi tapasztalat is ezt mutatja.
– Ami az oktatás sikeréhez vezethet, az egyedül a pedagógus „megreformálása”, a kérdés, hogy képes-e jól dolgozni. Lehet az iskola márványból, ha csapnivaló, amit odabenn művelnek, és befolyhat a víz a tanyasi iskolába, ha ott a tanító remekül dolgozik – mondta, majd kifejtette, hogy bűvös körbe szorultunk, mert „egy rosszul működő társadalom képtelen jó iskolát fenntartani, sőt, inkább a hibákat fejleszti tovább”, de azt is kijelentette, hogy „a szülőket sem szabad hibáztatni, mert őket is mi neveltük”.
Pellegrini szólt még a magyar oktatásról számokban, a létszámkérdésről, a pénzforrások csökkenéséről, és a fokozódó véleménykülönbségekről, amikor az aradi oktatással kapcsolatban túlsúlyba kerülnek a magánvélemények, de kevesen mondják ki, mit kellene tenni.
– Az oktatás az emberek alapvető joga, erre már külföldön rájöttek, nálunk még nem, pedig az iskola azért van, hogy a gyerek élhessen ezzel a jogával – mondta. – Egyelőre képtelenség az esélyegyenlőség megteremtése, mert most az oktatási rendszer minden gyereknek ugyanazt nyújtja, holott mindegyiknek színvonala, képessége szerint kellene oktatásban részesülnie, hogy meglegyen az esélyegyenlőség. A pedagógus társadalom képtelen így kezelni az esélyegyenlőség kérdését, mert nem erre képezték ki őket, hanem arra hogy homogén, amorf közegnek lássa a gyerekeket – mutatott rá egy másik érdekes kérdésre.
Pellegrini úgy vélte, nem lehet összmagyar aradi oktatási stratégiát kidolgozni, mert más a helyzet Kisiratoson, és más, például, Bélzerinden. A tennivalók sorában megemlítette, hogy tanítani kellene a szimultán oktatás (=párhuzamos osztályok) módszertanát, szükség van egy oktatási központra az aradi magyar pedagógusoknak, a pedagógus feladata pedig a tanulás tanítása, nem a tananyag tölcsérrel való betöltése, és térjen vissza az iskola a jellemnevelésre.
Fordítva a lovon 
A harmadik előadó, Juhász Béla sajnos nem osztotta meg véleményét, elképzelését az Arad megyei oktatásról, megelégedett azzal, hogy rövid reklámbeszédet tartott a Csikyről, felsorolva többek között a diákok, tantermek számát, osztályokat, beruházásokat, bejelentve, hogy céljuk a régi Római Katolikus Gimnázium tanári kara színvonalának elérése, sőt, annak túlhaladása.
A rendezvényen szót kért Bognár Levente, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke is, aki felelevenítette az ő régi iskoláját, tanárait, beszélt arról, hogy sajnos ma a társadalmat a pénz irányítja és nem az értékek, mennyire felhígultak az egyetemi diplomák, főként, amelyeket Aradon osztogatnak, majd kiemelte, mennyire fontos a Csiky az aradi magyarságnak, és milyen nagy szükség lenne a pedagógusok megbecsülésére.
A résztvevők számos kérdést vetettek fel, véleményt mondtak az elhangzottakról, az oktatás helyzetéről, a törvény végrehajtásáról. Lehoczky Attila, a Csiky tanára megkérdezte, lesz-e önálló magyar iskola Erdőhegyen, van-e beleszólása a tanfelügyelőségnek, ha egy önkormányzat majd be akar zárni egy iskolát, van-e elképzelése Juhász Bélának arról, miként lehetne emelni a Csikyben az oktatás színvonalát, mert ő az osztályától tudja, mely tantárgyakat oktatnak a gyerekeknek jól, és melyeket rosszul. Csepella János pécskai tanácsos felvetette, hogy milyen gyenge gyakorlati tudással érkeznek a gyerekek a szakosztályokból, Lovas Lóránd helyi tanácsos pedig az aradi egyetemek tragikomédiáját említette, és megkérdezte, miként lehetne kitessékelni az oktatásból a gyenge tanárokat, akik papírokkal takarózva foglalják el a helyet a jók elől.
A zárszót a házigazda Nagy István tartotta, ő a rugalmatlan közoktatásról beszélt, amely 15 évtől felfele sújtja a gyerekeket. „Nagyon régen Pécskán volt olyan osztály, ahol 17 szakmát oktattak, a gyerekek a tanműhelyben azt tanulták, amit szerettek, most viszont olyan fizikát kell oktatni, amely a reálosztályba járóknak is nehéz” – mutatott rá a szakoktatás egyik gondjára, megjegyezve, hogy más tantárgyakból is túl magasak a követelmények.
– Az oktatásban többé-kevésbé érintettek, beleértve a szülőket is, fordítva ülnek a lovon – jelentette ki.
Koszorúzás
A Klebelsberg-nap záróakkordjaként a meghívottak, résztvevők a magyar himnusz eléneklését követően megkoszorúzták Klebelsberg Kuno mellszobrát a templomkertben. Koszorút helyezett el Nagy István, Király András, Bognár Levente, Matekovits Mihály, Lehoczky Attila, Juhász Béla, Nagy Gizella, Kocsik Imre, Bölöni György, Csepella János.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

Tanévkezdés előtti körkép
Küzdelem a diáklétszámért
Tanévkezdés közeledtével körképet készítettünk az Arad megyei magyar nyelvű oktatás helyzetéről – az oktatási intézmények épületeinek az állaga, a diáklétszám, a tanerők helyzete, a felszereltség, illetve a rendhagyó estek után érdeklődtünk.
Pécskán minden rendben
A Pécskai 2-es Számú Általános Iskola, illetve a hozzá tartozó óvodák helyzetéről Bacsilla Sándor igazgatót kérdeztük, aki elmondta: a magyar nyelvű előkészítő osztályba 15, az első osztályba ugyanannyi diákot írattak. Mindenhol megtörténtek, illetve még a héten folynak a szükséges karbantartási, javítási, fertőtlenítési munkálatok, a működési engedély is rendben van. Az iskolához tartozó nagylaki úti román nyelvű elemi iskolában is 15 előkészítős és ugyanannyi elsős diákra számítanak. Az iskolához tartozó 3-as óvodában 2, míg a 4-es óvodában 3 magyar csoport működik, összesen 95 óvodással. Hivatalosan nem működik ugyan napközis csoport, de már 5 éve külön szolgáltatást nyújtanak azzal, hogy a 4-es óvodában 17 óráig felügyelnek a gyermekekre. Pécskán tehát hétfőn 9 órától osztályfőnöki órák, 11 órától ünnepélyes megnyitó következik.
Újjá varázsolt óvodaépület Kisiratoson
A kisiratosi P. Godó Mihály Általános Iskolához tartozó óvodának az épületét idén helyi forrásból teljesen felújították, a falakat hőszigetelték, hőszigetelő nyílászárókat is felszereltek, az épületbe központi fűtést szereltek. Kedden a szülők közreműködésével az utolsó simítások még zajlottak, hétfőre azonban minden készen várja a tanévnyitót. A 13 tagú felkészítő osztály az óvodában fog működni, új bútorzattal. Ugyanakkor 16 I. osztályos is elkezdi a tanulást. Az összesen 45 gyermeket foglalkoztató óvodában tanévkezdéstől beindul a hosszabbított programmal működő csoport. Az elemi iskolába összesen 56, míg a felső tagozatba 60 diákot várnak. Megoldásra vár még a tüzelőnek az elraktározása, az osztálytermekben kedden még takarítottak. Az óvónői állások még nincsenek letisztázva, de hétfőre minden készen áll a tanévkezdésre – mondta el érdeklődésünkre Hadnagy Dénes iskolaigazgató.
Korszerű mosdók Kisperegen
A Kisperegi Általános Iskolában tanévkezdésre befejezik a 3 éve készülő korszerű illemhelyek és mosdók építését. Az előkészítő osztály az összevont elemiben fog működni. A korszerűsített iskolaépületbe költöző óvodában létrehozandó összevont csoportba 15 kisgyermeket írattak be. A gyermekhiány továbbra is sújtja Kispereget – sommázta véleményét Kocsik Imre igazgató.
Festettek, takarítottak Zimándújfalu községben
Zimándújfalu községben rendbe tették, kitakarították a zimándközi, valamint az Andrei Şaguna falubeli óvoda, illetve az iskola, a zimándújfalui iskola és óvoda, továbbá az ötvenesi óvoda épületeit, tantermeit – mondta el érdeklődésünkre Kocsis József alpolgármester. A Zimándújfalui Általános Iskolában induló 8 felkészítős számára megérkeztek a megrendelt bútorok, de a 6, I. osztályba iratkozott is készül a tanévkezdésre. A felkészítő, illetve az I. osztály összevonva fog működni, az összesen 45 gyermekkel foglalkozó elemi iskolában 3 pedagógus tanít. Az iskolához tartozó két óvodai csoportba mintegy 32 kisgyermeket várnak. A Zimándközön lévő, összesen 40 óvodás közül 17 magyarul, a többi románul tanul, két különálló csoportot alkotva – egészítette ki a községközpont oktatási intézményeire vonatkozó tájékoztatót dr. Muntean Tibor iskolaigazgató.
Ágyán és Szapáryligeten várják a diákokat
Nagyszintye község minden oktatási intézményében elvégezték a szükséges fertőtlenítési, takarítási, festési munkálatokat, amelyeket már augusztusban befejezetek. Ágyán bővítésre, illetve egy falnak a megerősítésére lenne szükség. Szapáryligeten az oktatási intézmények épületei belülről teljesen rendben vannak, a régi iskolaépületet viszont kívülről újra kellene vakolni, csakhogy pénzhiány miatt még várni kell a munkálatokkal. Mindenhol központi fűtés működik, beszerezték a tüzelőt. Az előkészítő osztályosok, illetve más iskolai bútorok beszerzésére igényelt 14 ezer lejt nem kapták meg, ezért önerőből kell beszerezniük.
Az ágyai iskola egyik osztálytermének a padlóját felújították, az óvoda bejárati falán hívogató virág, csiga, gomba, kisvonat és lepke fogadja a betérőket, de belülről is kitapétázták a folyosót, kicsinosították a helyiségeket. Az iskolába szerdán reggel érkeztek meg a 11 tagú felkészítő osztály számára az asztalok, de egy nagyobb osztály számára külön is rendeltek padokat. Ugyanakkor 13 első osztályos is elkezdi a tanulást, ami azt jelenti, az elemiben is különálló osztályok alakulnak, de úgy néz ki, a meglévő mellé még egy óvodai csoport is létrejön, összesen 37 kisgyermekkel. Az épületben a nyár folyamán csak festés és takarítás zajlott, de ráférne egy külső tatarozás is. Hétfőn zavartalanul beindulhat az oktatás – mondta el érdeklődésünkre Kiss Anikó iskolaigazgató.
A szapáryligeti Általános Iskola magyar nyelvű elemi iskolájában 5 felkészítős diák, ugyanakkor 10 első osztályos kezdi el a tanulmányait. Az elemiben összesen 45 kisdiákot 3 pedagógus oktat. Az anyanyelvű óvodai csoport több mint 20 gyermekkel fog működni – tudtuk meg Goja Camelia iskolaigazgatótól.
Tőzmiske községben felkészültek
Amint Haász Tibor tőzmiskei polgármester elmondta, az oktatási intézmények felkészülve várják a diákokat. Tőzmiskén, Simonyifalván és Bélzerinden elvégeztek minden szükséges munkálatot, egyedül Vadászon dolgoznak még a kibővített roma iskola épületén. Itt nehezíti a haladást, hogy folyamatosan rongálják a már elkészült dolgokat. Ezzel együtt, sportpálya építésén is dolgoznak az egyre szaporodó diákok számára, akiknek a régi óvoda épületében is nyitnak két tantermet. A vadászi magyar nyelvű elemi visszaköltözik a régi helyére, a református parókiával szemben. Minden intézmény működési engedéllyel rendelkezik, az előkészítő osztályok számára is beszerezték a szükséges bútorzatot. A simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskolában 7 felkészítős diák, továbbá 12, I. osztályos diák kezdi meg tanulmányait. A felkészítősök különleges asztalkáit éppen tegnap reggel kapták meg. A felkészítő osztály a II. osztállyal, az I. osztály magában, míg a III. és a IV. osztály szintén összevonva működik. A 49 elemis diákot 3 szakképzett pedagógus fogja oktatni, míg a felső tagozat különálló osztályokként működik. A helybeli óvodában egyetlen óvónő 27 beiratkozott kisgyermeket oktat. Egy magyar nyelvű összevont elemi, illetve óvodai csoport Vadászon, míg egy ugyancsak összevont elemi osztály Bélzerinden is várja a tanévkezdést – tudtuk meg Szabó Attila simonyifalvi iskolaigazgatótól.
Erdőhegyen biztos háttér szükséges
Fokozott kíváncsisággal látogattunk az önállósult Erdőhegyi Általános Iskola épületébe, amelyik azonban komoly meglepetést tartogatott számunkra: kívül ugyanolyan állapotban van, ahogyan az júniusban maradt. Hozzáfogtak ugyan a stukator bezárásához, de csak az oldalsó deszka felerősítéséig jutottak, a bejárat fölötti tetőn most is csak a vasváz éktelenkedik, az esővíz elvezető csatornák nincsenek felszerelve, de az új épületnek a hátulsó része sincs még befestve. A felújított régi épületnek a hátulsó falain több helyen beverték a nemes vakolatot, majd a lyukakból kiszedték a szigetelőanyagot. Belülről sem rózsásabb a helyzet, ugyanis a folyosó jobb oldalának a két osztálytermében a villanycsatlakozások fedő nélkül éktelenkednek, a hézagosan lerakott műanyag parkettát sem igazította meg senki. A jelek szerint, az építész még mindig nem fejezte be a munkát, de az utóbbi években kialakult szokása szerint, ha pénzt kap, valószínűleg folytatni fogja. Őszintén szólva, magam úgy képzeltem el, hogy az iskola önállósodásával az intézménynek végre kerül egy komoly támogató gazdája is, aki hóna alá nyúl a főként hölgyek alkotta tanári karnak, a vezetőségnek. A jelzett hiányosságok ellenére az iskola működőképes, érvényes a tavalyi működési engedély, noha Sime Judit iskolaigazgató szerint a közintézményekben a nyári szabadságok miatt nehezen halad a szükséges jóváhagyások beszerzése. Ettől függetlenül, hétfőn a 9 órára tervezett tanévnyitóval beindulhat a tanítás. Az előkészítő osztályba 12, az I. osztályba 20 gyermeket írattak, a diáklétszám megfelel a törvényes előírásoknak, a 3 magyar nyelvű óvodai csoport közül egy továbbra is napköziként fog működni. Sime Judit igazgató és lelkes pedagóguscsapata nem kis izgalommal készül az önálló intézményként induló új tanévre, amelyben minden tőlük telhetőt megtesznek a siker érdekében, amit nagyban elősegíthetne, ha a pedagógusoknak csakis az oktatással, a helybeli anyanyelvű közművelődéssel kellene foglalkozniuk, nem a véget nem érő építkezés, javítás és újrajavítás miatt kellene, hogy főjön a fejük. Nem csak Erdőhegyen, minden iskolában csakis úgy képzelhető el minőségi oktatás, ha az zavartalanul működhet, kerülnek emberek, intézmények a nyugodt, alkotó háttér biztosításához.
Nagyiratoson reménykeltő kezdés
A Nagyiratosi Általános Iskolába 6 felkészítős kisdiákot várnak, akik számára beszerezték a szükséges bútorzatot. Az I. osztályba 10-en iratkoztak, ezért a két osztályt valószínűleg összevonják. Clepe Elisabeta igazgató azt szeretné, ha az elemi osztályok különállók lennének, mert a programjuk eltérő az összevonttól. Éppen ezért szerdán még nem lehetett pontosan tudni, hány pedagógust foglalkoztatnak majd a 45 tagú elemi iskola osztályaiban. Az viszont már biztos, hogy a felső tagozat V. és VII., valamint a VI. és VIII. osztályait összevonják. A helybeli óvoda összevont csoportjába eddig 13-14 kisgyermeket írattak be, de hozzájuk tartozik a nagyvarjasi óvodában tanuló 12 gyermek is. Ugyanakkor úgy tűnik, Kisvarjasról is a nagyiratosi óvodába fog majd járni 8 magyar kisgyermek, ezért könnyen meglehet, a helybeli óvodában még egy óvónői állásra szükség lesz. Clepe Elisabeta iskolaigazgató elégedetten nyilatkozott Papp Attila polgármesternek a községbeli oktatáshoz való hozzáállásáról, ugyanis mind a magyar, mind a román nyelvű iskolák új bútorokat kaptak, példásan kitakarították, kifestették az iskolák és az óvodák épületeit.
Csoda Majláthfalván
A Majláthfalvi Általános Iskolában tanévkezdésre megtörténik a három éve várt csoda, ugyanis az új polgármester ígérete szerint, addig a sporttermet csatlakoztatják a villanyhálózatra. A nyáron elvégezték a szükséges takarítást, fertőtlenítést. A 7 előkészítős a 6 első osztályossal szimultán osztályt fog alkotni, az elemiben 3 összevont osztály működik. Az óvoda 22 kisgyermekkel két csoportban indul. A pedagógusgárda kialakítása a Bányai Eliza igazgatóval történt beszélgetéskor még folyamatban volt, de hétfőtől az oktatás zavartalanul beindulhat.
Óvodaépület felavatásával Nagyzerinden
A nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola élére az új tanévtől Szilágyi Ildikót nevezték ki, de már ezt megelőzően a polgármesteri hivatal, önerőből befejezte az óvodaépületnek a teljes felújítását. A zerindi iskolaépület takarítását, festését befejezték, de a feketegyarmatiban kedden még dolgoztak. Ugyancsak Feketegyarmaton kifestették azt a két tantermet, ahol három éven keresztül a nagyzerindi kicsinyek tanultak. Amikor a helyszínen jártunk, az iskolába már megérkeztek a 11 diákból álló előkészítő osztály számára a különleges asztalok és székek. Nagyzerinden további 4 első osztályos, míg Feketegyarmaton 5 előkészítős kezdi el hétfőn a tanulmányait. Méghozzá úgy, hogy az előkészítősök a II. osztályosokkal, míg a III. a IV. osztállyal összevonva fog működni. Mivel a felkészítő osztály számára elkülönített illemhely és mosdó szükséges a fiúknak és a lányoknak, a működési engedély beszerzése is folyamatban van. Hétfőn 9 órától tanévnyitót, míg 10 órától a felújított óvoda épületének az ünnepélyes átadását tervezik.
Fazekasvarsándon marad az elemi
A Fazekasvarsándi Általános Iskola román nyelvű oktatásához tartozó magyar nyelvű elemiben előkészítősök nincsenek, de 7 első osztályos kezdi meg a tanulmányait. Az összevont elemiben Gyurkócza Magda tanítónő összesen 20 gyermeket oktat anyanyelven. A helybeli magyar nyelvű óvodában továbbra is két csoport működik, amelyeknek a pontos létszámát kedden még nem lehetett tudni.
Vészhelyzet Pankotán
A pankotai magyar nyelvű elemi iskolában az elmúlt tanévben 5 gyermek tanult, csakhogy a református lelkész a két gyermekével együtt az anyaországba távozik. Ugyanakkor, a dévai Szent Ferenc Alapítvány kisiratosi gyermekotthonába is eltávozott két pankotai kisdiák. A helybeli magyar elemiben tehát 1 gyermek maradt, akihez társult egy osztályismétlő. Melléjük kedden még legkevesebb 2 kisdiákot kellett találni ahhoz, hogy külön engedéllyel beindulhasson az anyanyelvű elemi. Gulyás László RMDSZ-elnök szerdán értesített, hogy sikerült találniuk további két kisdiákot, ezért a tanfelügyelőség külön engedélyével beindulhat az elemi. A helybeli magyar nyelvű oktatáshoz tartozik még egy óvodai csoport is, ahol viszont 10 kisgyermek közül már alig beszélnek magyarul.
Figyelmeztetés Gyorokon
A Gyoroki Általános Iskola román nyelvű oktatása mellett működő magyar nyelvű elemibe idén sem felkészítős, sem I. osztályos diákot nem írattak. Tekintve, hogy idén egy III-os és négy IV-es diák jár, jövőre komoly létszámgondok merülhetnek fel. Amint Lőrincz Matild tanítónőtől megtudtuk, a helybeli magyar nyelvű óvoda két csoportja idén még valószínűleg beindul, jövő tanévtől azonban az ottani két csoport sem biztos. A gyoroki figyelmeztető jelek fokozott odafigyelést igényelnek, mert nélküle jövőre, a valamikor szép időket megért anyanyelvű oktatás megszűnhet.
Nem dőlhetnek hátra kényelmesen
Amint a körképből is látszik, hétfőn minden magyar nyelvű oktatási intézményben beindulhat a tanítás, a vezetőik azonban kevés helyen dőlhetnek kényelmesen hátra a karosszékben, mert a gyermekhiány, illetve sok magyar szülőnek a gyermeke érvényesülési, boldogulási esélyeiről megfogalmazott téves elképzelései miatt, a legtöbb helyen kemény küzdelmet kell folytatni a diáklétszám megtartásáért.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Hajszálgyökereink mentén
Több mint egy évtizede annak, hogy az akkor még nyomtatott hetilapként létező Erdélyi Riport  Etnosz címmel időszaki melléklettel is rendelkezett. A század első éveiben a riporter sorra járta a Romániában élő nem magyar kisebbségeket a szatmári sváboktól a Konstanca megyei arománokig, a deltai lipovánoktól a bánsági szerbekig, előcsalva az egységes nemzetállam egyszínű ideológiai elkendőzője alól az ugyancsak tiri-tarka, élő etnikai szőttes küszködő darabjait.
A pozitív fogadtatáson felbuzdulva a sorozatot két kötetbe szerkesztve, A Klisszúra titkai – Zárványok és szórványok a Partiumtól Dobrudzsáig (2006) és A nemlétezők lázadása (2009) címmel könyvformában is kiadták. A tízes évek elején a riportutak kacskaringói elsősorban a román többségű vidékek magyar településszigeteihez vezettek. A riportok könyv formájában két kötetre osztva jelentek meg: a Zárványok és szórványok III. köteteként: Csodaváróktól, csodateremtőkig (2011) és a Váradhegyalja – Egy világ a város körül (2014) címmel.
A legújabb kötet, immár az ötödik válogatás – Besztercétől a Bánságig (2016) – újrajárja a magyar szórványvidék egy részét, számba veszi és rögzíti a 2011–13 közötti szívszorító, de nem reménytelen szórványállapotokat.
Szimbolikus helyről, a Beszterce megyei zsákfaluból, Cegőtelkéről – László herceg híres kerlési csatája színhelye közeléből, onnan ahol a későbbi szent királyunk megmenti a pogány karmaiból a magyar lányt – indulva ereszkedik le Máramaroson át a Partiumba, innen pedig Arad-hegyalján át Végvárig, a Bánság temesi részének déli pereméig. 
   A kötet betekintést kínál a hagyományokban gazdag, ám rohamosan fogyatkozó máramarosszigeti magyarság mindennapjaiba; s a jó negyedszázada a névtelenségből hirtelen a világsajtó címoldalaira robbant kis tövisháti falu, Szilágymenyő küzdelmébe, amely a környező magyar településekkel való összefogásban képzeli el fejlődését és képesnek tartja magát kinőni a „csak idillikus természet-közeli menedék” állapotából.
Szerét ejthetjük az egykoron virágzó fazekassággal rendelkező Sebes-Körös menti, a ma is életerős partiumi magyar végvár, Rév megismerésének, ahol a politikum és az egyház összefogása határozza meg nemcsak a lassan, de fogyatkozó magyar közösség, hanem az egész többnemzetiségű település fejlődését. Várad felé lecsorogva a folyón két apró település sajátosságaival kínál meg a szerző: Pósalakéval, ahol „bármi is történjék, az mind az egyházhoz, személyesen a tiszteletes úrhoz köthető” és Fugyiéval, ahol aszfaltról kőre vált az út ugyan, de történelmi országútja elér 1236-ig.
A riporterrel újra felkeressük szülőhelyét, a magyar végnapjait élő Pankotát, ahol megszűnt létezni a művelődési ház és ahol kultúrára nemigen telik a közpénzből. „A megye legszebb barokk kastélya termeiben valamikor, a művészet- és irodalompártoló Dietrich József báró és utódja idejében előkelő társaságok vendégeskedtek. Szalonjaiban Liszt Ferenc koncertezett, Jókai Mór tette tiszteletét, de ma már a hazajáró lelkek sem járnak oda kísérteni… A kapuja zárva, jó néhány ablaka betörve, még a hatalmas kovácsoltvas ajtók – a fémművesség remekei – egyike-másikának lába kelt” – szomorkodik Pettenkofer Péter a városka mindentudó lokálpatriótája.
Házalásunk új állomása az a Gyorok, ahol 2013-ban csak öt gyereket írattak be magyar oktatásra. „Négyen közülük vegyes házasságból származnak, előbb meg kell tanítanom őket a legelemibb anyanyelvi ismeretekre, hiszen otthon csak románul beszélnek” – panaszkodik a tanítónő. A riporter keserűen konstatálja, hogy: „A Fehér Köröstől a Marosig húzódó vidék Árpádkori alapítású településein egyetlen magyar anyától és apától származó gyermek tanulja anyanyelvén a betűvetést…”
 Tanúi lehetünk, hogy a Simonyifalvát, Bélzerindet és Vadászt is magába foglaló Tőzmiske valóban élni akaró, fejlődő község, s végül eljutunk az alig 200 éves múltra visszatekintő telepes faluba, a temesi Végvárra, ahol ma is olyan összetartó, szervezett közösség él, hogy bármelyik magyar többségű település számára is példaképül szolgálhatna.
   A kötet riportjaiban a szerző választékos magyar nyelven tájakat rajzol meg, azonban a történetek igazi főszereplői nem a tájak, nem a műemlékek, hanem a magyarságukat ott megélő emberi közösségek és az azokat összetartó, a riportokban megszólaló hétköznapi hősök, lokálpatrióták, tisztségviselők, azok az 1990 után kibontakozó kisebbségi önépítés élharcosai, akik munkálkodása nyomán bizonyosan megállapítható, hogy e települések közösségei nem csupán magyar múlttal, hanem jelennel, s minden lélekszámbeli fogyatkozás ellenére jövővel is rendelkeznek.
 o0o
 Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete 2017. január 25-én, szerdán 17 órakor a Jelen Ház nagytermében  A számontartott nemzet címmel könyvbemutatóval egybekötött irodalmi estet rendez.
Szilágyi Aladár két újabb riportkötetét: A számontartott ország –Kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben; és az Etnosz sorozat új válogatását: Besztercétől a Bánságig Réhon József nyugalmazott tanár mutatja be, majd Szűcs László, a Várad irodalmi-művészeti folyóirat főszerkesztője beszélget a szerzővel.
Az est házigazdája: Murvai Miklós.
Nyugati Jelen (Arad)

Értékelő Péró Tamás és Bölöni György tanácsosokkal
Arad megye magyar programjaira idén is lesz pénz
Péró Tamás RMDSZ-megyei ügyvezető elnökkel, az Arad Megyei Tanács kulturális szakbizottságának a tagjával és Bölöni György pécskai RMDSZ-elnökkel, a megyei fórum költségvetési bizottságának a tagjával azt elemezzük, milyen a megyei tanács idei költségvetése az Arad megyei magyarság szempontjából.
A fenti kérdést előbb Péró Tamásnak tettük fel, aki kifejtette:
– Két-három, a kultúrára vonatkozó kérdést kívánok kiemelni: a tavalyihoz viszonyítva, idén mintegy 50%-kal több igénylést nyújtottunk be magyar kulturális tevékenységek támogatása céljából a Megyei Kulturális Központhoz. Felkértük civilszervezeteinket, hogy pályázzanak a fent említett Központhoz. Mozgósításunk következtében, a jelzett Központhoz több mint 360 ezer lej értékű pályázatot nyújtottak be. Azoknak a többségét anyagi támogatásra terjesztették elő, a mostani költségvetés vagy az esetleges pozitív költségvetés-kiegészítés forrásaiból.
– Ez azt is jelenti, hogy a tavalyi igénylőkhöz viszonyítva új pályázatok is megjelentek, vagyis bővül a kulturális program?
– Természetesen, minden hagyományos eddigi programot, ezen túlmenően, új kezdeményezéseket is támogattunk. Példának okáért, a Pro Identitas Egyesületnek több újszerű kezdeményezése van: a Magyar Szórvány Napja alkalmából egy jelentősebb pénzösszeget szeretnének lehívni olyan közös rendezvényekre, amelyek egy-egy kistérség magyarságát gyűjtenék össze, ahol egy színvonalas, közismert művész lépne fel. Ezenkívül, a magyar civilszervezetek maguk döntötték el, milyen kulturális rendezvényeikhez igénylik a Megyei Kulturális Központnak a támogatását. Ezen túlmenően, bizonyos licitációs rendezvények lebonyolítása is lehetővé válik, amelyeknek az összértéke 800 ezer lejre emelkedik megyei szinten. E rendezvények lehetnek sport, illetve szabadidős rendezvények. Végeredményben, be kell nyújtani a pályázatokat, és a hagyományos magyar rendezvényeket valószínűleg idén is támogatni fogják.
– A magyar felekezetek kapnak-e támogatást?
– Előrebocsátom: az RMDSZ javaslatára országos szinten megnövelték a kongruák, vagyis az egyházi alkalmazottaknak, egy-egy minimálbérnek megfelelő, a továbbiakban nagyobb létszámban történő támogatását. Amikor országos szinten megjelenik a jelzett költségvetési keret, akkor fogják e kongruáknak a számát megyei szinten is elosztani. Ez azt is jelenti, hogy a leosztásból nem maradhatnak ki a magyar egyházak sem. E tekintetben tartjuk a kapcsolatot a felekezetekkel, hogy a számukra létrejövő helyekre alkalmazottakat találjanak. E kongruákból Arad megye 21-et kapott, ezenkívül az Arad Megyei Tanács minden évben támogat egyházközségeket is. Tavaly a megyei magyar felekezeteket 85-90 ezer lejjel támogatta. Éppen ezért, felkértük a felekezeteket, hogy, szükség szerint, igényeljék az egyházi ingatlanjaik felújításának a támogatását. Az örökségvédelem kategóriába tartozik a megyei tanácsnak azon lépése, miszerint, a világosi és solymosi várak adminisztrálását átvette, azokat EU forrásokból megpróbálja felújítani.
– Végeztek-e felméréseket a felújításukhoz szükséges támogatás összegének a megállapítására?
– Folyamatban van a felújítási dokumentációnak az összeállítása, vagyis a megyei költségvetésben csak erre a munkára különítettünk el pénzt.
– A megyében a legjobb állapotban a borosjenői vár van, annak a felújításával ki foglalkozik?
– Arról egyelőre nem esett szó.
– A magyarlakta települések infrastruktúrájának a fejlesztésére kiutalt pénzekről Bölöni Györgyöt, a költségvetési bizottság tagját faggattuk, aki hozzáfűzte.
– A költségvetésről a legtöbbször azt kell előrebocsátani, hogy az mindig szűkös. Nos, az idei is ilyennek mutatkozik. Mert az önkormányzatok három forrásból juthatnak támogatáshoz. Közülük az elsőt a Közpénzügyi Hatóság osztja el az önkormányzatok között. Ez a Költségvetési Törvény által megszabott, igen bonyolult, soktényezős képlet szerint történik, ami minden önkormányzatnak figyelembe veszi a sajátos helyzetét: települések számát, lakosságszámot, saját bevételt, utcák hosszát stb. Vagyis minden objektív feltételt, ami befolyással van a működéshez szükséges anyagi kereteknek a meghatározásához. A második forrás az a keret, amit a megyei tanács saját hatáskörében oszt el helyi jellegű beruházásokra az önkormányzatok között. Itt már nagyrészt lobbiról, az érdekek érvényesítéséről van szó. Ebből a keretből Kisiratos 340 ezer lejt kapott 3 beruházásra. Pécska 70 ezer, Nagypereg 430 ezer, Nagyiratos 500 ezer, Tőzmiske 450 ezer, Sofronya 105 ezer, Vinga 87 ezer, míg Szintye község 430 ezer lejt kapott. Tehát az ezekben az adminisztratív egységekben élő magyar közösségeknek ennyi pénzt tudtunk szerezni. Ha azt számoljuk, hogy mintegy 2,412 millió lejről van szó, e támogatás nem is kevés, hiszen ez a megyében szétosztott egész összegnek a 10%-át képezi, miközben a megyében a magyar lakosságnak a számaránya 8,5%.Tehát a támogatást méltányosnak tekintem. A harmadik forrást az utaknak a javítása képezi, itt három objektumra összpontosítottunk. Tőzmiske község 350 ezer lejt kapott községi utaknak a felújítására Simonyifalván, Vadászon és Bélzerinden. Ezenkívül a megyei tanács hatáskörébe tartozó megyei utak felújításában idén hozzáfognak a Kisiratos–Mácsa, hasonlóképpen a Nagylak–Nagypereg – ahol mintegy 3 kilométeres szakaszon nem volt befejezve – közötti utaknak a korszerűsítéséhez. Útfelújításra nemcsak Arad megyében van kevés pénz, hanem a többi megye is csak 8-12 millió lej közötti összeget kapott. Ezenkívül az önkormányzatok rengeteg pályázatot – köztük a mienk is – nyújtottak be a Területfejlesztési Minisztériumhoz. Ezeket március 17-i hatállyal kellett benyújtani. Ezeknél a pályázatoknál a megyei tanács tulajdonképpen csak logisztikai segítséget nyújthat, az RMDSZ pedig figyeli a Minisztériumban, és követi a pályázatoknak a sorsát.
– A megyei tanácsban működik-e a Nemzeti Liberális Párttal megkötött koalíció?
– Úgy tűnik, igen, mert amit megbeszéltünk, illetve közösen eldöntöttünk, az gond nélkül került bele a megyei költségvetésbe.
– Mindkettőjüknek a köszönöm a tájékoztatót.
– Mi köszönjük a lehetőséget – zárult a beszélgetés Péró Tamás és Bölöni György RMDSZ-es megyei tanácsosokkal.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

A Bélzerénd Feszt 2017-es sikereÖsszefogva, egy kis falu is szervezhet nagyot
Amint azt a Nyugati Jelenben is meghirdettük, pénteken és szombaton Bélzerénd Feszt 2017 címmel szervezték meg a falunapokat, amelyeknek a programja pénteken 19 órakor a hivatalos megnyitóval indult. A szabadtéri színpadról Haász Tibor tőzmiskei polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd bemutatta vendégeit, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt és Parasca Teodor tőzmiskei alpolgármestert. Üdvözlőszavait követően a parlamenti képviselő örömének adott hangot, amiért egyre több magyarlakta településen, most már Bélzerinden is szervezetten felvállalták a hagyományőrzést, anyanyelvű kultúránk ápolásának a fontosságát. Miután vendéglátójának, Haász Tibor polgármesternek gratulált a Tőzmiske Község négy településén tapasztalható komoly eredményekhez, a közönségnek jó szórakozást kívánt a további programhoz. Parasca Teodor alpolgármester is gratulált a szervezőknek a Bélzerénd Feszt idei programjához.
A kulturális program a simonyifalvi és vadászi gyermekekből álló Algo Ritmus zenekar nagyszerű fellépésével indult, majd a Tesó Együttes élő koncertjével folytatódott, 23 óráról Bódi Csabi ugyancsak nagy sikerű koncertjére került sor, majd kora hajnalig tartó szabadtéri diszkó következett DJ Duka közreműködésével.
Futball, néptánc, cselgáncs
Szombaton déltől körmérkőzéses futballbajnokságot szerveztek 6 helybeli és környékbeli csapat részvételével. A tornát végül is a Másnaposok csapata nyerte meg a Leveles és a Bélzerénd nevet viselő csapatok előtt. A 6. helyen zárt, de a népszerűségi listán bizonyára élen végzett a Kőművesek csapata, amelynek tagjai, Must Attila, Gyarmati János, Veres Zoltán, Bódi Arnold, Kiss Imre, Vékás József, Vékás Tamás és Vass Arnold egy új targoncával érkeztek a helyszínre, hogy sérülés vagy rosszullét esetén bárkit elszállíthassanak.
17 órakor Komori Borbély Kitti műsorvezető az ágyai Kistőzike néptánccsoportot kérte szabadtéri színpadra, ahol népi játékokat és táncokat mutattak be Erdős Márta vezetésével, vastaps közepette. Utánuk a nagyzerindi Kisibolya néptánccsoport fellépése aratott nagy sikert Kiss Csilla betanításával.
Az ágyai Nagytőzike látványos elemekkel színezett, a lányoknak a levegőben történő kiforgatásával egybekötött tánca élményszámba ment. Ugyanakkor a nagyzerindi Nagyibolyások csapata sem hagyta magát, ugyanis Kiss Csilla vezetésével elemenként felépített, ízlésesen kidolgozott tánccal serkentették vastapsra a közönséget. A néptáncműsor házigazdája, a simonyifalvi Leveles néptánccsoport lendületes tánca is nagy sikert aratott.
A továbbiakban Komlósi Róbert nagyzerindi alpolgármester tartott rövid ismertetőt a cselgáncs harcművészet megszületéséről, ami 1881-ben, Jigoro Kano japán nagymester nevéhez kötődik. A Nagyzerindi Cselgáncsklub 2012-ben alakult, akkor jegyezték be a Román Cselgáncsszövetséghez. Azóta Téglás Róbert testnevelő tanár irányításával a nagyzerindi gyermekek az országos korosztályos bajnokságokon több mint 300 érmet szereztek. 2016-ban Gali Zsombor II., Kiss Krisztián III., Ádám Dominik ugyancsak III. helyezést ért el, míg Szilágyi Arnold és Komlósi Erik országos bajnokok lettek. Idén Erdős Máté III., Ozsvár Botond III., Kiss Krisztián III., míg Komlósi Erik országos bajnoki címet szerzett, de még sok verseny hátravan. A Nagyzerindi Cselgáncsklub működését Nagyzerind Község Tanácsa és Polgármesteri Hivatala támogatja – fejezte be az ismertetőt Komlósi Róbert. A továbbiakban a cselgáncsozó fiataloknak és a gyermekeknek az akrobatikai elemekkel is teletűzdelt, látványos bemutatójának tapsolt a közönség.
Koncert, diszkó, köszönet
A Bélzerénd Feszt 2017 programja 22 órától Bódi Guszti és Margó élő koncertjével, majd DJ Duka közreműködésével hajnalig tartó szabadtéri diszkóval zárult. A szervezők ezúttal is köszönetet mondanak Péter Dalmának, a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola igazgatójának, aki nem csak a rendezvény megszervezésében, de az anyagiak biztosításához szükséges pályázat elkészítésében is sokat segített. Ugyanakkor köszönet jár Haász Tibor polgármesternek és a tőzmiskei önkormányzatnak, továbbá az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének a Bélzerénd Feszt 2017 rendezvényének a támogatásáért. Utoljára, de nem utolsósorban köszönet jár Komori Borbély Kittinek és férjének, Norbertnek, illetve a fő szervező, Mihály Andrea községi tanácsosnak és az őt mindenben támogató férjének, Zsoltnak. Ugyanakkor köszönet jár mindazoknak, akik a kétnapos rendezvény során a munkájukkal járultak hozzá a vendégek ellátásához, a belépőjegyek okán ebéd- és italjegyre jogosultaknak a kiszolgálásáház, a Bélzerénd Feszt 2017 rendezvénysorozatának a sikeréhez.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Fejlődhet a magyar vidék – nemcsak jár, de jut is!
A Vidékfejlesztési Minisztérium július 19-én közzétette azoknak az önkormányzati pályázatoknak a listáját, amelyek támogatást nyertek a Nemzeti Vidékfejlesztési Program második, idén tavaszi kiírásán.
A magyar vezetésű önkormányzatok is sikeresen pályáztak, az alábbi fejlesztési tervekkel: Kisiratos 5 831 558 lejt kap utcáinak az aszfaltozására,
Vinga a szennyvízhálózatot és a szennyvíztisztító állomásának kapacitását bővítheti 11 314 334 lej értékben, akárcsak Kisjenő 9 096 644 értékben,
Nagyiratoson ugyancsak utcákat aszfaltoznak 5 180 939 lejből, Simonyifalva, Vadász, Bélzerénd és Tőzmicske hasonló célra kért támogatást és kapott is 6 398 199 lejt,
Pécskán 4 299 779 lejből teljes egészében – a pincétől a padlásig – felújul a 2. Számú Általános Iskola főépülete, tornaterme és a Kör épülete, az udvaron pedig sportpályák lesznek és garázs az iskolabusznak, Peregen a helyiek számára ugyancsak az utcák aszfaltozása volt elsődleges, erre kapnak 6 598 821 lejt,
Nagyzerénden és Feketegyarmaton az ivóvíz- és szennyvízhálózatot bővíthetik 12 534 679 lejből, Sofronyán és Szentpálon utcákat aszfaltoznak, erre 5 515 882 lej áll majd az önkormányzat rendelkezésére, Nagyszintye község pedig három pályázatára is kapott támogatást: 6 836 156 lejt Nagyszintyén, Ágyán és Szapáryligeten szennyvízvezeték és víztisztító állomás építésére, valamint a vízvezeték-hálózat bővítésére, 879 136 lejt a szapáryligeti óvoda felújítására és 395 576 lejt a község közvilágításának modernizálására.
Mindent összevetve, a megye magyar közösségének igencsak fontos beruházások 82 437 295 lejnyi támogatáshoz jutnak. Ez az Arad megyének jutott 645 millió lej össztámogatásnak kb. 13 százaléka, ami jóval meghaladja a magyar lakosság arányát. Ez a siker közös, mert önkormányzatainknak és az RMDSZ politikai képviseletének összehangolt munkája a forrása. Az ilyen eredmények a bizonyságai annak, hogy az RMDSZ – és ezen belül az RMDSZ Arad Megyei Szervezete – képes megszolgálni azt a bizalmat, amit a 2016-os helyhatósági és parlamenti választások alkalmával kapott Arad megye magyarságától. Az RMDSZ Arad Megyei Szervezete; Nyugati Jelen (Arad)