Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Bejrút (LBN)
8 tétel
1993. április 13.
Iliescu elnök ápr. 13-án Bejrútba érkezett, ahol a libanoni vezetőkkel a két ország közötti kereskedelemről tárgyalt. /MTI/
1998. szeptember 2.
Radu Vasile miniszterelnök visszatért kétnapos libanoni látogatásáról, amelyet Rafik Harari miniszterelnök meghívására tett a közel-keleti országban. Románia hajlandó részt vállalni a bejrúti újjáépítési programban. /Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 2./
2002. október 16.
"Ion Iliescu államfő okt. 15-én Kairóba utazott, ahol hatnapos körutat kezd Egyiptomban, Jordániában és Libanonban. Az elnök elmondta, hogy a három ország vezetőivel tervezett megbeszélések fő témái a kétoldalú, különösen a gazdasági kapcsolatok fellendítése, valamint a közel-keleti helyzet lesznek. Az államfőt üzletemberek küldöttsége is elkíséri útján. Iliescu okt. 16-án részt vesz az alexandriai könyvtár hivatalos megnyitóján. Románia háromezer kötetet adományoz az intézménynek. A román államfő okt. 17-én Ammanba érkezik, Abdullah jordán király meghívására. Az államfő Romániát képviselő küldöttség élén részt vesz a frankofon országok okt. 18-20-án, Bejrútban megrendezésre kerülő kilencedik államfői és miniszterelnöki konferenciáján. /Iliescu körúton az arab világban. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./"
2002. október 21.
"Okt. 20-án befejezte közel-keleti diplomáciai körútját Ion Iliescu államelnök. Látogatása során regionális és nemzetközi problémákat tárgyalt meg az egyiptomi elnökkel, Hoszni Mubarakkal, valamint Jordánia királyával, II. Abdullahhal. A civilizációk párbeszéde volt a témája a Nemzetközi Frankofón Szervezet hétvégén megrendezett bejrúti összejövetelének, melyen Iliescu is részt vett. Ezen az összejövetelen tárgyalt Vladimir Voroninnal, a Moldovai Köztársaság elnökével, szóba hozták a két ország közti konfliktust. A két elnök megegyezett, hogy a jelenlegi helyzet elemzését, a kétoldalú kapcsolat gondjainak megoldását elősegítő csoportot hoznak létre, melyben mindkét ország képviselteti magát. Iliescu tárgyalásokat folytatott továbbá Emile Lahoud libanoni, Kaepar Viligier svájci, illetve Jacques Chirac francia elnökökkel. /Iliescu tárgyalásai. = Krónika (Kolozsvár), okt. 21./"
2002. november 28.
"Miután Vladimir Voronin, a Moldovai Köztársaság elnöke egy interjúban azzal vádolta meg Romániát, hogy a szakadár Transznisztria "legfőbb kereskedelmi partnerévé vált", nov. 27-én Mircea Geoana román külügyminiszter kifejtette, a prágai NATO-csúcs utáni helyzetben a Moldovai Köztársasággal való kapcsolatok javítása "kötelessége és küldetése" Romániának. Geoana hangsúlyozta, országa különös figyelemmel követi az EBESZ Minisztertanácsának portói ülését, amelyen a transznisztriai helyzet alakulását tárgyalják meg, és azt is, hogy teljesül-e a két államelnök, Ion Iliescu és Vladimir Voronin Bejrutban megkötött megállapodása. /Újabb nézeteltérés. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28/"
2011. április 30.
Már több mint 70 ezren kérték a magyar állampolgárságot
Több mint hetvenezren kérték péntekig a magyar állampolgárságot; hetente több mint négyezer kérelem érkezik, ami megfelel az előzetesen prognosztizált adatoknak – közölte Wetzel Tamás miniszteri biztos adatai alapján a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-vel.
Eddig közel ezren lettek magyar állampolgárok az egyszerűsített honosítási eljárás révén. Az államtitkárság tájékoztatása szerint péntekig 67 275 egyszerűsített honosítási kérelem érkezett már meg Budapestre, míg további 3584 kérelem van feldolgozás alatt a külképviseleteken, így 70 859-en nyújtottak be magyar állampolgárság iránti igényt. Hetente több mint 4 ezer kérelmet adnak be a határon túli magyarok, amely megfelel az előzetes hatástanulmány által prognosztizált adatoknak – írták.
Egyszerűsített honosítási kérelmet eddig 69 külképviseleten, 1009 polgármesteri hivatalban, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 23 ügyfélszolgálatán és (március 15-től) 26 kormányablaknál nyújtottak be.
A kérelmek körülbelül 40-40 százalékát külképviseletek és az anyakönyvvezetők, míg a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a 20 százalékát vette át. A külképviseleteken a legnagyobb érdeklődés Csíkszeredán, Szabadkán és Kolozsváron tapasztalható, de volt ügyfél Tallinnban, Bejrútban, Abu Dhabiban, Tokióban és Teheránban is.
A döntések előkészítése és a honosítási okiratok az eskütételek helyszínére történő eljuttatása folyamatos, így március 15-től már közel ezren lettek magyar állampolgárok.
Az államtitkárság közölte azt is, hogy Szabadkán, pénteken dél előtt pár perccel Korsós Tamás főkonzul és Babity János vezető konzul átvette a tízezredik ügyiratot. A fiatal ügyfélnek a főkonzulátus vezetői egy Budapest albumot és egy EU-elnökségi ajándékcsomagot adtak át ez alkalomból. A magyar állampolgárságot január 3-tól lehet kérelmezni az egyszerűsített honosítási eljárás segítségével, amelyet az Országgyűlés az elmúlt év május 26-án hozott döntése tett lehetővé. Az utóbbi négy hónapban a nagyon komoly szervezésnek köszönhetően az eljárás zökkenőmentes, mind a kérelmek átvétele és elbírálása, mind az ünnepélyes állampolgársági eskütételek fennakadás nélkül folynak.
(MTI)
Nyugati Jelen (Arad)
Több mint hetvenezren kérték péntekig a magyar állampolgárságot; hetente több mint négyezer kérelem érkezik, ami megfelel az előzetesen prognosztizált adatoknak – közölte Wetzel Tamás miniszteri biztos adatai alapján a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-vel.
Eddig közel ezren lettek magyar állampolgárok az egyszerűsített honosítási eljárás révén. Az államtitkárság tájékoztatása szerint péntekig 67 275 egyszerűsített honosítási kérelem érkezett már meg Budapestre, míg további 3584 kérelem van feldolgozás alatt a külképviseleteken, így 70 859-en nyújtottak be magyar állampolgárság iránti igényt. Hetente több mint 4 ezer kérelmet adnak be a határon túli magyarok, amely megfelel az előzetes hatástanulmány által prognosztizált adatoknak – írták.
Egyszerűsített honosítási kérelmet eddig 69 külképviseleten, 1009 polgármesteri hivatalban, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 23 ügyfélszolgálatán és (március 15-től) 26 kormányablaknál nyújtottak be.
A kérelmek körülbelül 40-40 százalékát külképviseletek és az anyakönyvvezetők, míg a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a 20 százalékát vette át. A külképviseleteken a legnagyobb érdeklődés Csíkszeredán, Szabadkán és Kolozsváron tapasztalható, de volt ügyfél Tallinnban, Bejrútban, Abu Dhabiban, Tokióban és Teheránban is.
A döntések előkészítése és a honosítási okiratok az eskütételek helyszínére történő eljuttatása folyamatos, így március 15-től már közel ezren lettek magyar állampolgárok.
Az államtitkárság közölte azt is, hogy Szabadkán, pénteken dél előtt pár perccel Korsós Tamás főkonzul és Babity János vezető konzul átvette a tízezredik ügyiratot. A fiatal ügyfélnek a főkonzulátus vezetői egy Budapest albumot és egy EU-elnökségi ajándékcsomagot adtak át ez alkalomból. A magyar állampolgárságot január 3-tól lehet kérelmezni az egyszerűsített honosítási eljárás segítségével, amelyet az Országgyűlés az elmúlt év május 26-án hozott döntése tett lehetővé. Az utóbbi négy hónapban a nagyon komoly szervezésnek köszönhetően az eljárás zökkenőmentes, mind a kérelmek átvétele és elbírálása, mind az ünnepélyes állampolgársági eskütételek fennakadás nélkül folynak.
(MTI)
Nyugati Jelen (Arad)
2011. augusztus 16.
/vezércikk/
A fal és a bandák
Ágoston Hugó
Ötven évvel ezelőtt húzták fel a falat a „két Berlin” határán az NDK-s biztonsági erők. A kommunista elnyomás legkézzelfoghatóbb jelképe volt Európában, nem csak két város- és országrészt választott el százhatvan kilométerével, de két világot.
Mintegy tárgyiasította Európa hidegháborús kettéosztottságának Winston Churchilltől származó politikai metaforáját, a Vasfüggönyt.
1989 novemberében – miután Magyarország (Horn Gyula emlékezetes mozdulatával) megszüntette az osztrák határon a szögesdrót vasfüggönyt – egy, az utazási szabályok liberalizálásáról szóló rendelet hatálybalépésének ígéretére NDK-sok százai vonultak a határátkelőhelyek felé, kinyitották a határsorompókat, és nekiestek a falnak. A jelképet jelképesen lebontották, szerepe megszűnt. Berlini fal, élt huszonnyolc évet: 1961. augusztus 13. – 1989. november 9.
Noha a „nyugatnémetek” közül, különböző okokból, ma már sokan bánják a két országrész egyesülését, az senkiben sem merül fel, hogy azok, többnyire fiatalok, akik akkor nekiálltak a fal lebontásának, vandálok lettek volna. A zsarnokság és az igazságtalanság, a megosztás és az embertelenség falainak lebontása nem vandalizmus.
Vandalizmus viszont, a hordaszellem alantas ösztönének kiélése az összeverődött bandák garázdálkodása, amivel a múlt héten London és néhány más angliai nagyváros képesztette el a világot. Emlékezetes, hogy hat évvel ezelőtt hasonló rendbontások forgatták fel Franciaországot, ahol az erőszakhullám a fővárosról úgyszintén átterjedt több más nagyvárosra is. Ezekben az esetekben a rendbontás, a rombolás, a fosztogatás, a rendvédelmi erők bántalmazása feladatuk ellátása közben: közönséges bűnözés, és akként kezelendő, még ha tömeges volta miatt ez nem is egyszerű.
A múlt hét angliai erőszakhulláma, de már korábban a szélsőjobboldali szervezkedések egyre durvább fasiszta megnyilvánulásai és különösen az oslói váratlan vérengzés nyomán felmerült a kérdés, hogy vajon mi a tudati, „ideológiai” háttere a gyűlölet, a türelmetlenség eme újabb és fokozódó világföllángolásának.
Lehet ezen töprengeni, lehet róla tudós konferenciákat szervezni, tanulmányokat írni. De lehet egyszerű, józan ésszel, a legkézzelfoghatóbban megállapítani; például úgy, ahogyan egy magyarországi publicista teszi: „A brit plebsz azért randalírozik, mert randalírozni akar. Éppúgy, mint előtte a francia csürhe és a 2006. őszi budapesti csürhe, amely Gyurcsány ürügyén csinált hetekre Bejrútot a fővárosból. És amely seggfejeknél éppúgy totál mindegy, milyen volt a gyerekkoruk, milyen a családjuk, az »osztályhelyzetük«, milyen politikusokon és honlapokon szocializálódtak. Mindenki önmagáért felel. A tettei minősítik az egyént, nem az, amit a társadalom állítólag elmulasztott megtenni vele kapcsolatban.”
Valóban, van, létezik, vagy legalábbis léteznie kell egyéni felelősségnek is. És sok filozófia helyett főleg a törvény érvényesítésének! Ebben kellene hogy megmutatkozzék az állam ereje. A többi, meglehet, csupán a dolgok elkenése... Új Magyar Szó (Bukarest)
A fal és a bandák
Ágoston Hugó
Ötven évvel ezelőtt húzták fel a falat a „két Berlin” határán az NDK-s biztonsági erők. A kommunista elnyomás legkézzelfoghatóbb jelképe volt Európában, nem csak két város- és országrészt választott el százhatvan kilométerével, de két világot.
Mintegy tárgyiasította Európa hidegháborús kettéosztottságának Winston Churchilltől származó politikai metaforáját, a Vasfüggönyt.
1989 novemberében – miután Magyarország (Horn Gyula emlékezetes mozdulatával) megszüntette az osztrák határon a szögesdrót vasfüggönyt – egy, az utazási szabályok liberalizálásáról szóló rendelet hatálybalépésének ígéretére NDK-sok százai vonultak a határátkelőhelyek felé, kinyitották a határsorompókat, és nekiestek a falnak. A jelképet jelképesen lebontották, szerepe megszűnt. Berlini fal, élt huszonnyolc évet: 1961. augusztus 13. – 1989. november 9.
Noha a „nyugatnémetek” közül, különböző okokból, ma már sokan bánják a két országrész egyesülését, az senkiben sem merül fel, hogy azok, többnyire fiatalok, akik akkor nekiálltak a fal lebontásának, vandálok lettek volna. A zsarnokság és az igazságtalanság, a megosztás és az embertelenség falainak lebontása nem vandalizmus.
Vandalizmus viszont, a hordaszellem alantas ösztönének kiélése az összeverődött bandák garázdálkodása, amivel a múlt héten London és néhány más angliai nagyváros képesztette el a világot. Emlékezetes, hogy hat évvel ezelőtt hasonló rendbontások forgatták fel Franciaországot, ahol az erőszakhullám a fővárosról úgyszintén átterjedt több más nagyvárosra is. Ezekben az esetekben a rendbontás, a rombolás, a fosztogatás, a rendvédelmi erők bántalmazása feladatuk ellátása közben: közönséges bűnözés, és akként kezelendő, még ha tömeges volta miatt ez nem is egyszerű.
A múlt hét angliai erőszakhulláma, de már korábban a szélsőjobboldali szervezkedések egyre durvább fasiszta megnyilvánulásai és különösen az oslói váratlan vérengzés nyomán felmerült a kérdés, hogy vajon mi a tudati, „ideológiai” háttere a gyűlölet, a türelmetlenség eme újabb és fokozódó világföllángolásának.
Lehet ezen töprengeni, lehet róla tudós konferenciákat szervezni, tanulmányokat írni. De lehet egyszerű, józan ésszel, a legkézzelfoghatóbban megállapítani; például úgy, ahogyan egy magyarországi publicista teszi: „A brit plebsz azért randalírozik, mert randalírozni akar. Éppúgy, mint előtte a francia csürhe és a 2006. őszi budapesti csürhe, amely Gyurcsány ürügyén csinált hetekre Bejrútot a fővárosból. És amely seggfejeknél éppúgy totál mindegy, milyen volt a gyerekkoruk, milyen a családjuk, az »osztályhelyzetük«, milyen politikusokon és honlapokon szocializálódtak. Mindenki önmagáért felel. A tettei minősítik az egyént, nem az, amit a társadalom állítólag elmulasztott megtenni vele kapcsolatban.”
Valóban, van, létezik, vagy legalábbis léteznie kell egyéni felelősségnek is. És sok filozófia helyett főleg a törvény érvényesítésének! Ebben kellene hogy megmutatkozzék az állam ereje. A többi, meglehet, csupán a dolgok elkenése... Új Magyar Szó (Bukarest)
2013. június 1.
Száz éve hunyt el Szentkatolnai Bálint Gábor
Harmincöt éves a fővárosban élő Bálint Gábor, amikor számot vet emberi és tudósi helyzetével. Amikor alábbi nyílt levelét 1879-ben közreadja, túl van már egy „tanulmányutazáson”, amelyre az akadémia támogatásával és a nagy tekintélyű Fogarasi János mecénás megbízásából került sor, hogy a magyar nyelv ázsiai (mongol, tatár, kínai) rokonságának kiderítésére végezzen helyszíni tanulmányokat,
és egy másikon, gr. Széchenyi Béla kelet-ázsiai expedícióján (1877–78), amelynek köszönhetően Dél-Indiába jutott el, de rövid időre még Sanghajban és Japánban is megfordult, igaz, egészségi állapota miatt még az expedíció befejezése előtt vissza kellett térnie. 1875-ben adta ki a Török nyelvtant, 1877-ben az első ázsiai tanulmányútján gyűjtött tatár népköltészeti anyagot, hiedelemgyűjteményt, szótárat és nyelvtant Kazáni tatár nyelvtanulmányok címmel. Ezek Péntek János kolozsvári nyelvészprofesszor véleménye szerint is Bálint munkásságának legértékesebb és legmaradandóbb értékei közé tartoznak, de ide sorolandó még a későbbiek közül a Tamul (dravida) tanulmányok (1897), a Kabard nyelvtan (1900) és egy kabard szótár (Lexicon cabardico-hungarico-latinum, 1904). A magyar nyelv és nép eredetéről folyó korabeli szakmai viták (ugor–török háború) kereszttüzébe került Bálint, aki ekkor már mind a finnugor, mind a török rokonítást megkérdőjelezte, s tette ezt a helyszínen szerzett hatalmas élő nyelvi ismeret birtokában, ami eleve fölényt jelentett számára a hivatalos nyelvészeti tanok képviselőivel szemben (Budenz József, Hunfalvy Pál), akiknek – amint ironikusan megjegyzi – nem volt hajlandó „tekintélyöket elismerni még abban is, amihez édeskeveset értenek”. Ezek viszont, „az uralomra jutott fanatikus pajtások” hatalmuk birtokában mindent elkövettek, hogy tudósként és emberként lehetetlen helyzetbe hozzák – Aranyt idézve, aki mint az Akadémia főtitkára rokonszenvezett a megalkuvást nem ismerő fiatal tudóssal – a „vasfejű székelyt”. Kiderül Bálint leveléből, hogy amikor fordítói állásért a külügyminisztériumhoz folyamodott, azzal utasították el: annak az állásnak a betöltéséhez annyi idegen nyelv ismerete nem szükséges (!?), a nyilvános rendkívüli tanári kinevezését a budapesti egyetemre pedig ellenezte Budenz, s a kultuszminisztériumban Hunfalvy gáncsolta el. Látván az „ápril-járatást”, hazája elhagyása mellett döntött Bálint. Erre írta Arany sokat idézett négysorosát: „Szegény Bálint Gábor, / Boldogtalan góbé; / Amennyit te szenvedsz, / Mi ahhoz a Jóbé!”
„A szenvedés azonban csak ezután következett – írja György Lajos. – Bálint Gábor csakugyan elhagyta Magyarországot, s közel másfél évtizedig Európa és Ázsia különböző helyein hányódott, mint egy földönfutó és üldözött vad, önmagával, hazájával és a tudománnyal meghasonulva. Életének ezt az időszakát sűrű homály fedi. (...) Csak elejtett nyilatkozataiból tudjuk, hogy Spanyolországban hivatalnokoskodott, a Libanon cédrusai alatti gyökerekkel élt és lepkéket gyűjtött, hogy abból tengesse életét, Damaszkuszban török pénzügyi ellenőr volt, Bagdadban pénzügyigazgató, s végül az athéni egyetemen mint meghívott előadó újgörög nyelven tartott előadásokat, s arab nyelvet is tanított. Csak egy-két erdélyi jó barátja tudta, hol és merre jár; talán majd a levéltárak fognak hányódásairól felvilágosítást adni.” Mintegy ezt igazolta évtizedekkel később Árvay József, aki Bálintnak egy 1891-ből származó feljegyzésére hivatkozik, miszerint az újesztendő napja 1880-ban Bagdadban, 1881-ben Brusszában, 1882-ben Bécsben, 1883-ban Boszniában, 1884-ben Konstantinápolyban, 1885-ben Bejrútban, 1886-ban Jaffában, 1887-ben és 1888-ban Bejrútban, 1889-ben és 1890-ben Athénban virradt reá.
Minthogy az akadémia tíz évvel Bálint távozása után sem mozdította elő az ő hazatérését, csak 1892-ben tért haza, hallgatva barátai s a székely vármegyék hívására, amikor is Szentkatolnán telepedett le, majd hívei támogatásával nevezte ki a minisztérium 1893 decemberében kolozsvári nyilvános rendkívüli, 1897-ben pedig nyilvános rendes egyetemi tanárnak, ahol rendszeresen előadta a török nyelvet, de tanított tatár, japán nyelvet, kabardot, sőt, egy félévet a finn tanszéken is helyettesített. A nagy magyar orientalista kolozsvári egyetemi tanárságára volt büszke, illetve hogy tiszteletbeli bölcsészdoktorrá avatták 1896-ban. 1913. május 27-e óta a kézdivásárhelyi temetőben nyugszik.
Borcsa János
Népújság
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Harmincöt éves a fővárosban élő Bálint Gábor, amikor számot vet emberi és tudósi helyzetével. Amikor alábbi nyílt levelét 1879-ben közreadja, túl van már egy „tanulmányutazáson”, amelyre az akadémia támogatásával és a nagy tekintélyű Fogarasi János mecénás megbízásából került sor, hogy a magyar nyelv ázsiai (mongol, tatár, kínai) rokonságának kiderítésére végezzen helyszíni tanulmányokat,
és egy másikon, gr. Széchenyi Béla kelet-ázsiai expedícióján (1877–78), amelynek köszönhetően Dél-Indiába jutott el, de rövid időre még Sanghajban és Japánban is megfordult, igaz, egészségi állapota miatt még az expedíció befejezése előtt vissza kellett térnie. 1875-ben adta ki a Török nyelvtant, 1877-ben az első ázsiai tanulmányútján gyűjtött tatár népköltészeti anyagot, hiedelemgyűjteményt, szótárat és nyelvtant Kazáni tatár nyelvtanulmányok címmel. Ezek Péntek János kolozsvári nyelvészprofesszor véleménye szerint is Bálint munkásságának legértékesebb és legmaradandóbb értékei közé tartoznak, de ide sorolandó még a későbbiek közül a Tamul (dravida) tanulmányok (1897), a Kabard nyelvtan (1900) és egy kabard szótár (Lexicon cabardico-hungarico-latinum, 1904). A magyar nyelv és nép eredetéről folyó korabeli szakmai viták (ugor–török háború) kereszttüzébe került Bálint, aki ekkor már mind a finnugor, mind a török rokonítást megkérdőjelezte, s tette ezt a helyszínen szerzett hatalmas élő nyelvi ismeret birtokában, ami eleve fölényt jelentett számára a hivatalos nyelvészeti tanok képviselőivel szemben (Budenz József, Hunfalvy Pál), akiknek – amint ironikusan megjegyzi – nem volt hajlandó „tekintélyöket elismerni még abban is, amihez édeskeveset értenek”. Ezek viszont, „az uralomra jutott fanatikus pajtások” hatalmuk birtokában mindent elkövettek, hogy tudósként és emberként lehetetlen helyzetbe hozzák – Aranyt idézve, aki mint az Akadémia főtitkára rokonszenvezett a megalkuvást nem ismerő fiatal tudóssal – a „vasfejű székelyt”. Kiderül Bálint leveléből, hogy amikor fordítói állásért a külügyminisztériumhoz folyamodott, azzal utasították el: annak az állásnak a betöltéséhez annyi idegen nyelv ismerete nem szükséges (!?), a nyilvános rendkívüli tanári kinevezését a budapesti egyetemre pedig ellenezte Budenz, s a kultuszminisztériumban Hunfalvy gáncsolta el. Látván az „ápril-járatást”, hazája elhagyása mellett döntött Bálint. Erre írta Arany sokat idézett négysorosát: „Szegény Bálint Gábor, / Boldogtalan góbé; / Amennyit te szenvedsz, / Mi ahhoz a Jóbé!”
„A szenvedés azonban csak ezután következett – írja György Lajos. – Bálint Gábor csakugyan elhagyta Magyarországot, s közel másfél évtizedig Európa és Ázsia különböző helyein hányódott, mint egy földönfutó és üldözött vad, önmagával, hazájával és a tudománnyal meghasonulva. Életének ezt az időszakát sűrű homály fedi. (...) Csak elejtett nyilatkozataiból tudjuk, hogy Spanyolországban hivatalnokoskodott, a Libanon cédrusai alatti gyökerekkel élt és lepkéket gyűjtött, hogy abból tengesse életét, Damaszkuszban török pénzügyi ellenőr volt, Bagdadban pénzügyigazgató, s végül az athéni egyetemen mint meghívott előadó újgörög nyelven tartott előadásokat, s arab nyelvet is tanított. Csak egy-két erdélyi jó barátja tudta, hol és merre jár; talán majd a levéltárak fognak hányódásairól felvilágosítást adni.” Mintegy ezt igazolta évtizedekkel később Árvay József, aki Bálintnak egy 1891-ből származó feljegyzésére hivatkozik, miszerint az újesztendő napja 1880-ban Bagdadban, 1881-ben Brusszában, 1882-ben Bécsben, 1883-ban Boszniában, 1884-ben Konstantinápolyban, 1885-ben Bejrútban, 1886-ban Jaffában, 1887-ben és 1888-ban Bejrútban, 1889-ben és 1890-ben Athénban virradt reá.
Minthogy az akadémia tíz évvel Bálint távozása után sem mozdította elő az ő hazatérését, csak 1892-ben tért haza, hallgatva barátai s a székely vármegyék hívására, amikor is Szentkatolnán telepedett le, majd hívei támogatásával nevezte ki a minisztérium 1893 decemberében kolozsvári nyilvános rendkívüli, 1897-ben pedig nyilvános rendes egyetemi tanárnak, ahol rendszeresen előadta a török nyelvet, de tanított tatár, japán nyelvet, kabardot, sőt, egy félévet a finn tanszéken is helyettesített. A nagy magyar orientalista kolozsvári egyetemi tanárságára volt büszke, illetve hogy tiszteletbeli bölcsészdoktorrá avatták 1896-ban. 1913. május 27-e óta a kézdivásárhelyi temetőben nyugszik.
Borcsa János
Népújság
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)