Sepsiszentgyörgy magyar települései (10–13. század)
Sepsiszentgyörgy város kialakulási magja a Debren-patak völgyében, az Őrkőtől nem messze, a templomvár déli tornyának közelében lehetett, ahol magyar település nyomait tárták fel. A korongon készített edények maradványai a magyar népesség 10–12. századi ittlétét bizonyítják. A 10. században itt élt emberek nyomait jelzik a kör alakú gödrök és a kerámia. A helytörténész Bogáts Dénes is a szláv nevek alapján következtet arra, hogy itt volt a mai város magja.
A Vojkán megnevezés utcanévként és határnévként ma is ismert. A magyar határőr közösség rátelepedett a szláv településre, vagy annak közelében alapított saját falut. Az együttélést bizonyítja a Vojkán, Piliske, Debren-patak megnevezés átvétele. Ha a magyarok a szlávoktól távol alapítottak volna külön falut, akkor az utcák nem őrizhették volna meg a szláv megnevezéseket. Bogáts Dénes a legrégibb utcanévként említi a Bolgárszeget és a Vojkánt. A Vojkán név több szláv nyelvben megtalálható. Több jelentése, megfejtése lehetséges. Talán a Vojk, a Vokány, Volkan szláv megnevezésekhez áll a legközelebb. A régészeti kutatás szerint a templomvár környéki magyar település népessége megérte a székely letelepedést. A templomvár, az Őrkő melletti szláv és magyar együttélést a toponímia jelzi, de a régészet ezt egyértelműen nem támasztja alá. A szláv településre való magyar rátelepedést kétséget kizáróan a Sepsiszentgyörgy (Gidófalva) határán, a Bedeházi malomnál feltárt Árpád-kori falu régészeti anyaga igazolja. Itt az „Árpád-kori (magyar) falu alatt fekvő, korai szlávok gödörházait és gödreit” tárták fel. A 11–12. századi putri lakásokban koronggal készült, párhuzamos és hullámvonallal díszített edényeket, edénytöredékeket, köztük agyagból készült bográcstöredékeket és két tüskével ellátott sarkantyút találtak. A Bedeházi település magyar lakói nemcsak megérték a székely letelepedést, de az 1241-es tatárjárást is, amikor áttelepedtek a védett helyen fekvő közeli Árkosra. A Bedeházi határt egy 1575-ben keltezett pereskedési okmány is említi. Bedeháza emlékét ma is őrzik az árkosi Bedőházi nevű családok. Szentgyörgy mai területén, a Kula-kertben (az Olt-hídtól délre, mintegy ezer-ezerötszáz méterre az Olt bal partján) 9–10. századi települést tártak fel. Egyenes és hullámvonalas, hullámvonalköteggel díszített kerámiatöredék jelzi az itt élő közösség létét. E település 10. század végi fennállása történelmi tény. Ugyancsak ebben az övezetben, az Olt bal partján, a folyó és a Brassó irányába haladó főút mellett egy másik települést is feltártak. Cölöpnyomok, téglalap alakú házak, kör alakú tűzhely, agyagüst, vaseszközök, zabla és vaskengyel került elő. A homokbánya területén, az Olt és a Brassó felé haladó út között – Bartók Botond és Bordi Zsigmond Loránd többévi kutatása után – újabb anyag került felszínre. Idézem dr. Székely Zsolt ismertetőjét: a település „leletanyagában téglalap alakú házak, cölöpnyomok, kör alakú tűzhely, vaseszközök, sarkantyú, zabla, agyagüst” került elő. A települést a 13. századra datálják. Ezek a 11–13. századi megtelepülést is bizonyítják. A magyarság korai ittlétét igazoló legértékesebb régészeti leletre 1943-ban bukkantak a sepsiszentgyörgyi Eprestetőn, a Csutakné homokbányájában, a vasútállomáshoz közeli teraszon, a főút mentén. Itt egy olyan lovas sír került elő, amelyben a lócsontok, a vaskengyelmaradvány, a köpűs vaslándzsa-csúcs, vaskésdarabok és a bronz markolatú egyenes vaskard egy 10–11. századi magyar harcosra utalnak. A sírban a lovast hanyatt fektették, kelet–nyugat irányban. Mellette a hosszú, kétélű, Bizáncban készült vaskard. A közeli, mintegy tíz kilométer távolságra, északra fekvő Zalánban és az ugyancsak tíz kilométerre lévő Kökösön is kerültek elő Árpád-kori harcosok temetkezései: csontvázak, fegyverek és pénzérmék. Ezek a 13. századból maradtak ránk. Hogyan képzeljük el a székelyek előtti magyar településeket és lakásokat? E kérdésre a régészeti kutatás ad választ. Idézem dr. Székely Zoltán régész szavait, aki rámutat arra, hogy „a népesség faluközösségben élt. A falvak lakóházainak a formája a földbe mélyített négyszögletű kunyhó volt. Ennek egyik sarkában mindig boltozatos kőtűzhely állott. A kunyhóban talált munkaeszközök a lakosság foglalkozására: halászat, vadászat, földművelés, állattenyésztés, szövés-fonás, edénykészítés, fémek feldolgozása stb.-re adnak felvilágosítást. (…) Ezeknek a kora középkori településeknek a nyomait megtaláljuk egész Délkelet-Erdélyben [Székelyföldön]”.
Részlet Kádár Gyula: Sepsiszentgyörgy korai története és népessége. Székely vértanúk című könyvéből. Scribae Kádár Lap- és Könyvkiadó, 2013
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)