Székely László (Sáromberke, 1907. május 7. – Kolozsvár, 1959. április 19.) erdélyi magyar költő, újságíró, műfordító, nyelvész 1933-tól választott faluja nevét vette fel, így lett Szabédi László. Az ő emlékét idézték május 20-án, vasárnap Szabédon. A költő Kolozsváron az unitárius kollégiumban és Strasbourgban a teológián tanult. Aradon tisztviselőként dolgozott, majd Kolozsváron lett színházi dramaturg. 1931 – 1938 között a kolozsvári Ellenzék belső munkatársa volt. 1940 után Báréban tanított. 1942-ben csatlakozott a helikoni közösséghez, 1943-ban ott volt a szárszói találkozón. 1943-ban Baumgarten-jutalmat kapott. 1945 – 1947 között Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója volt, közben a Világosság munkatársaként dolgozott. 1947-től haláláig esztétikát tanított a kolozsvári Bolyai Egyetemen. A Bolyai Egyetem beolvasztásakor tanúsított magatartása miatt a rendőrség zaklatta, amit nem tudott elviselni és Szamosfalvánál a gyorsvonat elé vetette magát. Sírja a Házsongárdi temetőben található. Szabéd a székely Mezőség „utolsó bástyája, Szabédi László pedig a magyarságért való küzdelem jelképe, hangzott el Szabédon, az emlékezésen. Dr. Ábrám Zoltán, az EMKE megyei elnöke európaiság és erdélyiség összefonódását emelte ki Szabédi László sorsában, munkásságában és tragédiájában. Nagy Pál szerkesztő, tanár szerint Szabédi „a józan – és kijózanító – ráció megszállottja volt – kiemelkedő tehetségekben oly gazdag nemzedékének élvonalában. Példakép lehetett, neve nem pusztán fejezetcím irodalmunk modern kori történetében, ennél sokkal több: történelmi fogalom. Tragikus sorsa, életpályája és a gerincropogtató küzdelem mélyen összefügg az erdélyi magyar értelmiség közelmúltjának megpróbáltató eseményeivel, azokkal a drámai történésekkel, melyek több nemzedék életében kitörölhetetlen emléket hagytak. Elismerésre méltó napjainkban a magyar feliratokért vívott bátor küzdelem, ám nyilvánvaló: nem csupán ilyen és hasonló látszatengedményekre van nekünk szükségünk Kolozsvárt (és másutt) valamely multikulturálisnak becézett intézmény folyosóin, hanem igenis, államilag fenntartott, önálló magyar egyetemet akarunk – az ország magyar adófizetőinek számarányára való tekintettel!” Szabédon az ünnepség szervezésében fontos részt vállalt a gyülekezet és a falu vezetősége, segített számos helyi és megyei támogató. Külön színfoltja volt a napnak dr. Makkai Gergely kiselőadása (Az Erdélyi-Mezőség tájökológiája című könyve alapján), tájtörténet és történelem, természet és kultúra kapcsolatáról. /Bölöni Domokos: Emlékezés Szabédon. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 22./