Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Bárdudvarnok (HUN)
1 tétel
2016. június 15.
Akik elsőként fújták a rezet
Elsőként alakult meg Alcsíkon a Csíkszentkirályi Fúvószenekar 2001-ben, amely jelenleg 21 taggal működik. A zenekar évi 30–50 felkérést is kap.
„A Csíkszentkirályi Fúvószenekar története három részre, generációra bontható: az első helyi rezesbanda 1884-ben alakult, a csíki vármegyében elsőként. Az akkori csíkszentkirályi plébános, Hosszú Ferenc kezdeményezésére jött létre – erről írásos bizonyíték is van az egyház tulajdonában lévő Historia Domusban. Ez a zenekar valószínűleg az első világháború alatt bomlott fel. A két világháború közt nem működik zenekar a településen, majd 1943-ban alakul meg a második társaság. Ők 2001-ig zenéltek együtt, ekkor szükségessé vált a harmadik generáció belépése, ugyanis a régi zenekari tagok 70–80 év körüliek voltak” – ismertette Ravasz Ákos.
A fúvószenekar egyik tagja továbbá azt is elmondta, hogy 2001-ben Székely Ernő polgármester kezdeményezésére szerveződik újjá a csapat – Alcsíkon elsőként. Ekkorra már szükségessé vált egy szakember bevonása, hogy a zenészek hozzáértőbbekké válhassanak. Karmesternek 2002-ben Urszuly Árpádot kérik fel, ő egészen 2009-ig segíti a fúvósokat, azt követően 2012-ig Domahidi-Vaszi Zalán kántor vezeti a zenekart. Azóta pedig vendég-karmesterekkel dolgoznak együtt.
Repertoárjukon hagyományos magyar, székely népi énekek, keringők, tangók szerepelnek. Nem utasítják el az újat, csupán jobban ragaszkodnak a sajátjukhoz. Ingyenesen lépnek fel a helyi kortárstalálkozókon, búcsús ünnepeken, falunapokon, faluébresztésen, de akár temetéseken, lakodalmakon is. A szomszédos településeken való zenélésért azonban elkérnek egy szimbolikus összeget – számolt be Ravasz Ákos. Hozzátette, évente 30–50 fellépésen vesznek részt. Az elmúlt esztendőkben a helyi és szomszédos falvak eseményei mellett felléptek Barátoson, Bárdudvarnokon, Berekfürdőn, Zalakomáron, Kaposváron, Krasznahorkaváralján, Igal városában.
Megjegyezte azt is a zenész, hogy a jelenleg 21 tagú zenekart a tavaly augusztus huszadikai ünnepkor két részre osztották, míg az zenészek egyik része a magyar nemzeti ünnepen vett részt Igalon, addig a többiek településükön zenéltek a falu ünnepén. Érdeklődésünkre elmondta, ez azért volt kivitelezhető, mert a zenekar pár tagja több hangszeren is játszik, s mivel kellő számú hangszerük is van, így megfelelő elosztásban tudtak itt és ott is helyt állni.
Elsősorban a fellépésekből befolyt összegekből boldogulnak, törekednek önfenntartóak lenni, de elfogadják a felajánlásokat is. Például a 2005-ben készült fellépőruhájukat a helyi vállalkozók és a polgármesteri hivatal segítsége révén vásárolták meg. Rendszeres bevételt jelent továbbá a karácsonyi előadásukkal egybekötött bál is, amelynek bevételét kiadásaikra fordítják. Emellett a közbirtokosság pár éve vásárolt számukra öt hangszert, 2015-ben pedig az önkormányzat közreműködésével sikerült megnyerniük egy Csík LEADER Egyesülethez leadott pályázatot, amely révén egy rend új egyenruhával és egy rend új hangszerrel bővült az eszközkészletük – tájékoztatott Ravasz Ákos.
Beszámolt továbbá arról is, hogy 15–70 év közöttiek a zenészeik, csapatukba bármikor jó szívvel fogadják a zenélni akaró helyieket.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro