Jún. 6-10-e között Markó Béla Gálfalvi Zsolttal, a romániai PEN Club elnökével részt vett a Nyelvi Jogok Világkonferenciáján Barcelonában. A számos NGO /nem kormányzati szervezet/ részvételével zajló tanácskozáson elfogadtak egy nyilatkozatot a nyelvi jogokról, amelyet az UNESCO-nak és az ENSZ-nek kívánnak beterjeszteni. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 13., 801. sz./

Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke Spanyolországba, Katalóniába utazott, hogy átvegye azt a kitüntetést, melyet olyan személyiségeknek adományoznak, akik a népek jogaiért, a kisebbségi nemzeti közösségek kollektív jogaiért küzdenek. A díjat dec. 12-én Barcelonában, a Kisebbségi Etnikumok és Nemzetek Központjában /CIEMEN/ adják át, a Népek Kollektív Jogaiért Alapítvány közreműködésével. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), dec. 13., 930. sz./

"Az 1989-es romániai események hetedik évfordulóján jogosultnak érzem magam, hogy azt mondjam: tartós, gyökeres megoldásokat kell keresni - jelentette ki Tőkés László püspök Budapesten, a Magyarok Világszövetségének székházában dec. 14-én Csoóri Sándorral, az MVSZ elnökével tartott sajtótájékoztatóján. Tőkés Lászlót a romániai magyar nemzeti közösség felemelkedéséért folytatott harcának elismeréséért Barcelonában a Kisebbségek és Nemetek Központja nagydíjával tüntették ki. "Fájdalom, hogy ma már csak pejoratív értelemben használják a 'radikális' jelzőt az erdélyi politikai paletta jellemzésekor" - utalt Tőkés László az 1989-es fordulat óta bekövetkezett változásokra, majd hozzátette - ezen az alapon Temesvárt is el lehet ítélni, amely radikálisan lépett fel egy diktatúra ellen. Tőkés László aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az új román kormány programja nem tartalmaz kisebbségi tárgyú célkitűzéseket. - Csoóri Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy Tőkés László elsőként kapta meg a térségben a katalán szervezet nagydíját. - Tőkés László kiemelte, hogy 1996-ra a "radikális irányzat" bírálata ürügyén az anyaország részéről is támadások érik 1989 örököseit. A Magyar Televízió Sajtóklubjában kárhoztatják az "erdélyi magyar radikálisokat". Tőkés szerint Tabajdi Csaba a magyar kormánnyal együtt arra törekszik, hogy "leradírozza ezt irányzatot". 1996-ban ismét oroszlánrésze volt a magyaroknak a demokratikus átalakítás folyamatában, hangsúlyozta a püspök, hiszen Constantinescu az ő szavazatuk nélkül nem győzhetett volna. Az RMDSZ "alkalmazkodó magatartása" életveszélyes lehet az előállt új helyzetben. "Az új román kormány 1997 első félévre vonatkozó programjában egyetlen magyar vagy kisebbségi vonatkozású célkitűzés sem szerepel" - mutatott rá Tőkés László. Hozzátette, hogy az RMDSZ-t ennek ellenére sem lehet megosztottnak nevezni. /Udvardy Zoltán: Erdélyi paletta. Tőkés László értékel. = Új Magyarország, dec. 16./"

"Bodor Pál lapjában közli Tőkés László elleni támadását, abból az alkalomból, hogy Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke kisebbségvédelmi küzdelméért kitüntetést kapott Barcelonában. Tőkés László "szentül meg van győződve arról, hogy csak Ő cselekszik helyesen". Lassan ellenszenvessé teszi "sokak szemében" a szent ügyet. Bodor nem részletezi, kik azok a sokak. - Annyit azért Bodor is elismer, igaz, óvatosan, hogy a magyar baloldal és liberalizmust nem érdekli a magyar kisebbség nehéz helyzete, szemben a nemzeti-keresztény-konzervatív erőkkel, de azonnal hozzáteszi, azok egy része "éppen ebből él". Tőkés "őszintén hitte: akik a román hatalommal tárgyalnak, eleve hazaárulók." Bodor elfelejtette hozzátenni: a titkon tárgyalókról volt szó... Bodor hangja nyers: Tőkés László nem hallgatott a józan szóra, ha nem igazolta rögeszméit. Bodor, a kormánylap munkatársa védelmébe veszi az alapszerződést, majd megfeddi Tőkés Lászlót: "A hősi intranzigencia nem elég." Nem állíthatja, vallja Bodor Pál, hogy a mai hatalom elkényeztetné, mégis azaz "engesztelhetetlen ingerültség, amellyel Tőkés a mai magyar politikát szüntelenül böcsmérli", "megkérdőjelezi Tőkés László történelmi judíciumát. És a romániai magyarság esélyeit..." /Bodor Pál: Tőkés László barcelonai kitüntetéséhez. = Népszabadság, dec. 20./ Nem kényeztette el a hatalom, írja Bodor Pál, közben két napja kapta meg a 200 ezer forinttal járó Kisebbségi Díjat. Ezután írta meg támadását."

"Építkezések és átalakítások zajlanak a Kolozsvári Állami Magyar Színház és Opera épületében. Tompa Gábor színigazgató nyilatkozatából kiderült, hogy a társulat új, fiatal színészekkel bővült, akik egyrészt a marosvásárhelyi színiakadémián, másrészt pedig a helyi, kolozsvári színészképző magyar tagozatán végeztek; de számos művész érkezett a szintén helyi román színháztól is, színészek és rendezők egyaránt; s külföldi, idegen nyelvű szerzők műveit játszván, ily módon sikerült némileg bizonyos nemzeti és nemzetközi szellemi, kulturális kapcsolatrendszerbe is bekapcsolódnia a színháznak. Tompa Gábor igazgató kifejtette, hogy "művészi és esztétikai teljesítményeink meg kell hogy birkózzanak a helyi, kulturális szempontból igencsak zárt ízlésvilággal, valamint az elhivatottságtudattal is - igen, a konzervativizmussal. S mindezek ellenére sikerült mégis színházunknak számos fergeteges sikert elérnie bel- és külföldön egyaránt." A társulat az elkövetkezőkben külföldi turnékon vesz részt, tehát hamarosan Budapestre utazik a Troilus és Cressidával, valamint Csehov Cseresznyéskertjével, aztán a franciaországis Grenoble-ba Ionesco: Székek című darabjával, majd Párizsba ismét csak a Cseresznyéskerttel, továbbá pedig Barcelonába, Marsiliába és Limogeba a Troilus és Cressidával. Tompa Gábor úgy látja, valószínűleg marad még egy-két évadot. /Kisgyörgy Réka: Retrospektív számvetés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 13./"

Húsz esztendő múltán ismét díjat nyert a sepsiszentgyörgyi Vox Humana, Szilágyi Zsolt vezetésével. A háromszéki madrigálkórus húsz éve aratta az olaszországi Goriziában első nemzetközi sikerét. Az elmúlt napokban Barcelonában az Európa és dalai elnevezést viselő nemzetközi kórustalálkozón a Vox Humana aranyérmet szerzett, míg karvezetőjük, Szilágyi Zsolt a tizenkét művészi irányító közül elnyerte a három legjobb karnagyot kitüntető karvezető mesteri címet. /Barcelona háromszéki aranyérmesei. = Brassói Lapok (Brassó), szept. 24./

"Magyarország kolozsvári főkonzulátusa több mint 11 ezer munkavállalási kérelmet regisztrált 2000-ben. Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul szerint a kérelmezők többsége az építőiparban, a számítógép-szakmában, vagy a mezőgazdaságban szeretne dolgozni. A főkonzul szerint a kolozsvári főkonzulátus az isztambuli után a legtöbb vízumkérelmet regisztrálja, megelőzvén ezzel a sydney-i, los angelesi és barcelonai diplomáciai képviseleteket. "14 200 vízumot bocsátottunk ki, ebből 11 000 munkavállalási engedély, 1500 tanulmányi vízum, a többit román ösztöndíjasoknak és külföldi állampolgároknak bocsátottuk ki″, mondta Alföldi László, aki úgy véli, hogy az idén körülbelül 17 000-re nő a vízumkérelmek száma. Megjegyezte: 700 esetben tiltottak ki román állampolgárokat Magyarország területéről különböző bűncselekmények elkövetése miatt. /Isztambul után Kolozsvár... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./"

"A kolozsvári Állami Magyar Színház tevékenységével kapcsolatos vitához hozzászólt Szőcs István színikritikus. A színház állandóan dicsekszik a nagy nézőszámmal, holott hetekig, hónapokig előadások nélkül maradunk, írta. A színház dicsekszik az európai színjátszás vérkeringésébe való bekapcsolódással, holott az elmúlt tíz év alatt Európa, London, Párizs, sőt Amszterdam vagy Barcelona vezető színiegyüttesei egyszer sem léptek fel Kolozsváron, viszonzásul Tompáék különböző műkedvelő fesztiválokon vagy követségi garázsokban rendezett vendégjátékaiért. Még a többi erdélyi magyar együttes sem igen kap lehetőséget, módot arra, hogy Kolozsváron felléphessen! Kétszáz egynéhány év után Kolozsvár megszűnt magyar színházi központnak lenni! Szőcs szerint szándékosan törekedtek erre. Szembeállították a népszínház és a stúdió-színház koncepcióját. Ezt a színházpolitikát a volt művelődési államtitkárok, Horváth Andor és Kelemen Hunor körömszakadtáig támogatták. Tompa görcsösen ragaszkodik bizonyos sztereotípiákhoz, ami az intellektus szempontjából nagyon aggasztó jel. Már a kilencvenes évek elején felszínre jött Tompa Gábor rendezői alkatának az a súlyos fogyatékossága, hogy csak nagyjelenetekben tud gondolkozni, de nem nagy előadásokban. /Szőcs István: A népszínház kolozsvári esélyei. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./"

Adrian Nastase kormányfő és Günther Verheugen, az Európai Unió bővítési főbiztosa a román csatlakozási folyamat helyzetéről tárgyalt márc. 14-én Barcelonában. A miniszterelnök tájékoztatta a bővítési biztost a csatlakozási tárgyalások gyorsítása érdekében az idei év első részében hozott kormányzati intézkedésekről. "Harminc jogharmonizációs jogszabályról van szó, illetve a tárgyalások gyorsítását és a román állam adminisztratív kapacitását erősítő tervről", mondta a kormányszóvivő. Az idei év végéig Romániának szándékában áll megnyitni a hátralévő 12 tárgyalási fejezetet és lezárni a lehető legtöbbet. Románia eddig 17 fejezetet nyitott meg, ebből kilencet lezárt. /Nastase Barcelonában. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./

"Magyar-katalán írótalálkozó volt nov. 20-án Barcelonában. A Katalán Írószövetség hatodik alkalommal megrendezett Baráti Szó programjának idei meghívottjai magyar alkotók, Kalász Márton, a Magyar Írók Szövetségének elnöke, Esterházy Péter, Grendel Lajos, Szilágyi István /Kolozsvár/ és Déri Balázs. A kétnapos rendezvény keretében kerekasztal-beszélgetéseket tartanak a mai magyar és katalán irodalomról. A program nov. 21-én a szerzők felolvasóestjével zárult. A fordítások könyv alakban is megjelennek. /Kultúra - magyar-katalán írótalálkozó. Szilágyi István is a meghívottak között. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 22./"

A hétvégén Barcelonában ülésezett az Európai Ombudsmanok Kerekasztala, amelyen részt vett Frunda György szenátor is. Az RMDSZ szenátora elmondta, hogy az ombudsmanok a nemzeti kisebbségek jogvédelmét illetően a barcelonai ülésen több javaslatát is elfogadták. Kezdeményezésére megállapították, hogy az európai ombudsmanoknak foglalkoznia kell a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogaival, e célból pedig országonként létre kell hozni nemzeti kisebbségi ombudsmanokat. Frunda György elmondta, a Velencei Bizottság napirendre tűzte az európai államokban érvényben levő választási törvények kivizsgálását szorgalmazó javaslatát, amelyet nemrég Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén terjesztett elő. Mint mondta, erre elsősorban azért van szükség, mert ezen a téren még nem létezik egy egységes európai mérce. /Frunda javaslata a Velencei Bizottságban. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./

„Nem róható fel Romániának a legutóbbi ciánbaleset, a szennyezés mértéke pedig elenyésző” – nyilatkozta Niculescu Tóni RMDSZ-es külügyi államtitkár, reagálva Sólyom László magyar köztársasági elnök kijelentéseire. A barcelonai euromediterrán csúcstalálkozón résztvevő elnök kijelentette: „Nem lehet megengedni, hogy a ciánszennyezés állandóan fenyegesse Magyarországot, fel kell lépni ellene. Nagy szerencse, hogy nem történt nagyobb baj, de ez nem döntő szempont. Tűrhetetlen, hogy a szennyezés veszélye állandóan fennáll. Meg kell nézni, milyen lehetőségek vannak a fellépésre, beleértve az egyeztetést és a nemzetközi egyezményeket.” Az elnök nyilatkozataival egybevágóan vélekedtek a környezetvédők is. Az Élőlánc Magyarországért szervezet szerint egyértelmű, hogy Magyarország védtelen a határon túlról érkező vízszennyezésekkel szemben: „A Tisza vízgyűjtő területén működő, súlyosan környezetszennyező bányák, vegyi és nehézipari üzemek időzített bombákként veszélyeztetik folyóinkat.” A szervezet határozott fellépést követel az „ökológiai agresszió” ellen. A román külügyi államtitkár közölte, a külügyminisztérium nem kapott semmilyen megkeresést ez ügyben, és megértik a magyarországi aggodalmakat. Niculescu Tóni azt is elmondta, hogy a két ország között jók a kapcsolatok, ami a környezetvédelem problémáját illeti. A magyar fél ebben az ügyben hivatalosan megkereste Romániát, de nem tiltakozás, hanem tájékozódás céljával. A román hatóságok elküldték a tájékoztatást, de a magyar fél további információkat is kért. /Isán István Csongor: Hivatalosan nem tiltakozott a magyar fél a ciánszennyezés ügyében. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./

Az Európai Színházi Unió 17. Fesztiváljának társszervezőjével, azaz a bukaresti Bulandra Színház alkotóival való találkozás zárta a majdnem két hónapig tartó színházi maratont Kolozsváron. Az Európai Színházi Unió 17. Fesztiváljának társszervezőjeként, az unió elnökeként Alexandru Darie örömét fejezte ki, hogy a fesztivál Giorgio Strehler elképzelésének szellemében zajlott, hiszen a nagyközönség számára színházi panoráma nyílt az európai színjátszásra. Visky András ismertette az UPfest kezdetén meghirdetett fotó–film pályázat nyerteseit. A díjakat – egy római és egy barcelonai utazást – két fiatal fotós: Szász Emma és Stefana Lapadat vehette át. /Musca Szabolcs: Fesztiválzáró közönségtalálkozó a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 23./

A múlt héten Barcelonában tartotta éves közgyűlését az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Egyesülete (MIDAS), amelynek a romániai magyar napilapok közül a Szabadság és a nagyváradi Bihari Napló is tagja. A közgyűléssel párhuzamosan zajlott a MIDAS rendezésében az a nemzetközi konferencia, amely a Többnyelvűség és a sajtó az Európai Unióban címet viselte. Leszögezték: a 4 milliós olvasótáborral rendelkező kisebbségi napilapoknak könnyebb úgy túllépni a súlyos problémákon, ha közösen lépnek fel érdekeikért, megmaradásukért. A kisebbségi sajtó állami vagy EU-s alapokból való támogatása a kisebbségek kultúrájának fennmaradását szolgálja. Az európai kisebbségi sajtó komoly veszélyben van a válsághelyzet miatt, sőt, a MIDAS egyik tagja, a korábban is anyagi nehézségekkel küzdő észak-írországi Lá anyagi nehézségei miatt megszűnt. Ugyancsak megszűnés fenyegeti a vilniusi Kurier Wilenski lengyel nyelvű napilapot, amelyet Toni Ebner, a barcelonai közgyűlésen immár harmadik alkalommal újraválasztott MIDAS-elnök biztosított arról, hogy az általa vezetett szervezet mindent megtesz annak érdekében, hogy a lap EU-s vagy állami támogatáshoz jusson, és ezáltal fennmaradhasson. A cikk szerzőjét, a Szabadság munkatársát beválasztották a MIDAS háromtagú döntőbíróságába, amelynek a szervezet nyolcéves fennállása óta először van magyar tagja. /Balázs Bence: Nehéz helyzetben az európai kisebbségi sajtó. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./

Erdélyi krónikások az Európai Parlamentben
Erdélyi újságírók tettek munkalátogatást múlt héten az Európai Parlamentben Tőkés László alelnök meghívására. A jól szervezett háromnapos brüsszeli programon alulírott képviselte a Reggeli Újságot. A látogatás során EP-képviselőkkel találkoztunk, betekintést nyerhettünk a parlament működésébe, valamint tapasztalatokat gyűjthettünk.
A csapatot Jakabos Janka, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács háromszéki elnöke vezette, segítette. Az EP-ben találkoztunk Szilágyi Zsolt alelnöki kabinetfőnökkel, aki megmutatta többek között az EP plenáris üléstermét. Ezután egy beszélgetésre került sor Panyi Miklóssal, az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) magyar képviselőcsoportjának sajtótanácsosával, valamint Forgács Annamáriával, az EP elnöki kabinetjének munkatársával. Panyi elmondta, főleg írásban kommunikálnak az újságírókkal és rajtuk keresztül az olvasókkal. Azt szeretné, hogy ne csak a pályázatok jussanak az emberek eszébe, amikor az EU-ról beszélnek. A lapokban többnyire az utolsó oldalakon szerepelnek eldugva az EP-közlemények. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a közérthetőbb hírek sokat javítanának az olvasók álláspontján, ezzel a tanácsos is egyetértett, hozzátéve azt is, hogy olykor nehéz a közérthető és ugyanakkor precíz megfogalmazás között megtalálni az egyensúlyt. Forgács Annamária az elnöki kabinet működéséről beszélt nekünk, ezután ellátogattunk a Magyar Fejlesztési Bank brüsszeli kirendeltségéhez, ahol Harsányi Csaba, az MFB brüsszeli képviseletének vezetője fogadott. Elmondta, amikor folytak a tárgyalások az EU-hoz való csatlakozásról, azt a feladatot kapta, hogy az MFB-t olyan egyesületekbe vetesse fel tagként, amelyek európai állami pénzintézeteket tömörítenek. Ez sikerült, s a gyümölcse meg is látszik: a magyar gazdaság a bankon keresztül jutott EU-s támogatásokhoz. Harsányi – miután bemutatta a bank történetét és célkitűzéseit – végigvezette a csapatunkat a kirendeltség épületében. Ezután az EP-ben What role does business play in Human rights? címmel kezdetét vette egy konferencia, amelyen jelen lehettünk mi is.
Kitárult előttünk az EP kapuja
A nap végén egy találkozót szerveztek nekünk Tőkés Lászlóval. Schmitt Pál leköszöntével megüresedett az EP-alelnöki tisztség, ennek a betöltésére az Európai Néppárt erdélyi képviselőnket jelölte a Magyar Néppárti Delegáció ajánlására. Az alelnök feladatkörébe az oktatás, a kultúra és az egyházi párbeszéd kialakítása tartozik, valamint a Nyugat-Balkán bővítési ügyei. Az összejövetelen kötetlen beszélgetés alakult ki a részvevők között. A vacsora után Erdélyt érintő kérdésekről, politikai témákról is szó esett. Belefeledkezve a jó hangulatú társalgásba, észre sem vettük, hogy az étterem lassan bezár. A szállodához vezető úton lehetőségünk nyílt megnézni az óváros középpontját, a főteret (franciául Grand-Place). Gótikus és barokk stílusú épületek között járva megpillanthattuk a városházát, amelyet céhházak vesznek körbe. A téren egy hatalmas feldíszített fenyőfa állt, nem messze ettől a betlehemi jászol. A szent ünnephez közeledve karácsonyi kedvcsináló videó-összeállítást vetítettek a városháza falára, eközben a hangfalakból alkalomhoz illő dalok szóltak.
Másnap a szmolenszki légi katasztrófáról tartottak konferenciát a parlamentben. Katyn falu közelében a szovjetek 1940-ben húszezer lengyel hadifogoly tisztet mészároltak le. A vérengzés 70. évfordulójának alkalmából tartott megemlékezésre utazott a lengyel államelnök, Lech Kaczyński a feleségével, valamint az ország politikai, katonai és társadalmi életének számos vezetőjével. A gép idén április 10-én zuhant le 96 utasával a szmolenszki katonai repülőtér közelében, a tragédiát senki sem élte túl. A konferencián felszólalt a katasztrófa áldozatainak néhány családtagja, mások mellett a néhai elnöki pár lánya, Marta Kaczyńska. Mint kiderült, az elhunytak hozzátartozói kételkednek a nyomozás eredményében. A vizsgálat során a hatóságok azt állapították meg, hogy a pilóta hibázott, figyelmen kívül hagyta a jelzéseket, melyek azt mutatták, hogy túl alacsonyan repülnek. A hozzátartozók nem elégedettek a megállapításokkal. Az értekezleten rávilágítottak a tragédia gyanús körülményeire, például hogy hiányosak a boncolási adatok, nem végeztek DNS-tesztet, nem történt meg az összes maradvány azonosítása, nem engedélyezték az exhumálást, nem tájékoztatták megfelelően a nyomozásról a családtagokat; az a kérdés is felvetődött, hogyan zuhanhatott le a gép olyan rövid idő alatt, s hogy a fák miként maradhattak sértetlenül a katasztrófa helyszínén. A hozzátartozók egy vizsgálóbizottság felállítását kérik az igazság kiderítésére, valamint Jerzy Buzek EP-elnök segítségét, támogatását.
Jelen lehettünk a Magyar Néppárti Delegáció ülésének nyilvános részén. Tőkés László bemutatott minket az egybegyűlteknek. Gyürk András küldöttségvezető köszöntött, gazdag tapasztalatgyűjtést és hasznosan időtöltést kívánva. Az ülésen szó esett egyebek mellett a schengeni övezet bővítéséről. Tőkés László kijelentette, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is támogatja Románia schengeni övezetbe való felvételét. Jakabos Janka és Szilágyi Zsolt ezután Sandu Eugennel, az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) román képviselőcsoportjának sajtótanácsosával ismertetett össze bennünket, aki – miután beszélt EP-beli teendőiről – megmutatta a parlament sajtóközpontját, illetve a 2006-ban meggyilkolt orosz újságírónőről, Anna Politkovszkajáról elnevezett sajtótájékoztató-termet.
Az autonómia alapköve a kultúra és a nyelv megőrzése, védelme
Röviddel ezután Ramon Tremosa i Balcells EP-képviselővel találkoztunk, akivel a katalán önrendelkezésről beszéltünk. 1936–1975 között, a Franco-rezsim alatt a katalán helyett a spanyol nyelvet használták Spanyolország leggazdagabb tartományában, Katalóniában. A képviselő beszélt arról, miként telepítették be a spanyolokat a diktatúra alatt Barcelona környékére, gyűrűt alkotva a város köré. Miután meghalt Franco, a demokrácia helyreállásával együtt a katalán újjászületés is bekövetkezett. Ma az ország lakosainak több mint tizenöt százalékát teszik ki a katalánok. Már nem tekinthetők kisebbségnek, amióta autonómiában élnek. A képviselő a katalán nyelv megőrzésének fontosságáról is beszélt. Elmondta, nem számít, ki liberális vagy kereszténydemokrata, egységesen védik a nyelvüket és a kultúrájukat, ez képezi az autonómiájuk alapját. A kisebbségek sorsára vonatkozó kérdésekben továbbra is érzékenyek maradtak, legyen szó róluk, vagy más nemzetekről.
Az EP Gazdasági és Monetáris Bizottságának alelnökével, Theodor Stolojannal beszélgethettünk ezután. Az EP-képviselő, aki a Pénzügyi, Gazdasági és Szociális Válsággal Foglalkozó Különbizottságnak is a tagja, kijelentette, a gazdasági válság enyhítésére Magyarország okos előrelépést tett az adócsökkentéssel. Szerinte pár év múlva a szomszédos ország nem lesz már krízishelyzetben. Romániáról más a véleménye: azt mondta, a recesszió megoldására át kellene alakítani a szociális ellátórendszert. Arra utalt, hogy kikötésekkel kellene a társadalmi segélyeket folyósítani.
Közvetlenül ezután Schöpflin György EP-képviselővel találkozhattunk, aki egyebek mellett az alkotmányügyi bizottság, valamint az Albániával, Bosznia-Hercegovinával, Szerbiával, Montenegróval és Koszovóval fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja a parlamentben. A könnyített honosításról kérdeztük a politológust, aki azt válaszolta, Szlovákiában problémát jelentett ez, Romániában viszont nem. Orbán Viktor szavait idézve úgy vélekedett, nem volt ilyen jó viszony Magyarország és Románia között évtizedek óta. A honosításnak az a célja, hogy a határon túli magyarok ne legyenek idegenek az anyaországban. Jogaikra vonatkozóan kijelentette, csak azoknak kellene szavazati jogot adni, akik Magyarországon laknak. Az új magyar alkotmányról azt mondta, tudomása szerint áprilisban lépne érvénybe. Az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottsága az új alaptörvény koncepcióját december első felében vitatja meg, majd az Országgyűlés elé terjeszti. Az alapvető rendelkezések között rögzítenék, hogy Magyarország viseljen felelősséget a határain kívül élő magyarok sorsáért. A munkaanyag egyaránt számol az egy- és a kétkamarás parlamenttel is. A második kamara (felsőház vagy szenátus) külön törvényben meghatározott összetételű testület lenne, tagjai lennének a történelmi egyházak, a nemzeti és etnikai kisebbségek. Továbbá rögzítenék, hogy minden magyar állampolgárt sarkalatos törvényben meghatározott feltételek esetén illesse meg a választójog. Megszűnne a konstruktív bizalmatlansági indítvány, a képviselőknek nem kellene új miniszterelnököt megnevezniük a bizalmatlansági indítvány benyújtásakor. A schengeni csatlakozásról is szó esett. E tekintetben a képviselő nem túl bizakodó, szerinte Franciaország hozzáállása miatt nem veszik fel sem Romániát, sem Bulgáriát a schengeni övezetbe. A törökök EU-s csatlakozásáról annyit mondott, hogy Törökország nem szeretne uniós tagállam lenni, mivel nem hajlandó teljesíteni a felvételi követelményeket. Nem értik például, mit jelentenek a gyermekek és a nők jogai. Mindezek ellenére komoly esélye van arra, hogy a Közel-Keleten fontos regionális hatalmi pozíciót töltsön majd be.
Erdély regionális felosztásába nem szól bele az EU
Brüsszeli ottlétünk utolsó napján lehetőségünk nyílt beszélgetni Járóka Lívia magyar EP-képviselő tanácsadójával, Ökrös Oszkárral, aki a romastratégiát részletezte. A kérdés európai üggyé vált. A korai iskolaelhagyás elleni küzdelem, a felnőttoktatás, a foglalkoztatási lehetőségek bővítése, a közmunkaprogramba való bevonás, versenyképes szakmák képzése – tehát minden olyan megoldás, ami a romák társadalmi beilleszkedéséhez vezethetne – egyaránt kapcsolódik a stratégiához. A tájékoztatást követően Deutsch Tamás EP-képviselővel találkoztunk, aki az EP Költségvetési Ellenőrző Bizottságának az alelnöke, valamint a Regionális Fejlesztési Bizottságnak a tagja. Mivel Románia regionális felosztás előtt áll, megkérdeztük, szerinte mi lenne célszerűbb: történelmi, etnikai vagy gazdasági szempontok alapján kellene-e meghatározni a régiókat. Nem titok, sokan tartanak attól, hogy Székelyföld több részre szakad majd. Deutsch Tamás azt válaszolta, az lenne az ideális, ha Erdély regionális felosztása egyszerre lenne nemzetpolitikailag kielégítő és az uniós támogatások szempontjából is kedvező. Hogy végül miként alakul majd a regionális felosztás, az a tagállam saját szuverén döntése lesz. Az EU a szubszidiaritás elvére épül, ez azt jelenti, hogy nem szólhat ebbe bele, csak segíthet, koordinálhat. Felvetődött az a kérdés is, hogyan képzelhető el majd a sportélet a könnyített honosítás után. A képviselő azt válaszolta, a határon túli magyar közösség fiataljainak ez egy karrierlehetőség, magyar színekben válhatnak akár a világ legjobb sportolójává, arra viszont ügyelni kell – hívta fel a figyelmet –, hogy ez ne alakuljon át a legtehetségesebbek „levadászására.”
A háromnapos tartalmas brüsszeli munkalátogatás után tapasztalatokkal gazdagodva térhettünk haza. Az EU-parlamentbe, illetve az ott zajló sokrétű munkába való betekintés mellett számos érdekes témáról is szót válthattunk, amelyek nem csupán az újságíró szemszögéből érdekesek: a válságkezelés, az önrendelkezés, az új magyar alkotmány, a könnyített honosítás, a schengeni csatlakozás, valamint a regionális felosztás kérdése minden erdélyi-partiumi számára fontos, sorsmeghatározó.
Ladányi Norbert, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Utcanévbotrány Nagyváradon
Jogi útra tereli a nagyváradi utcanévtáblák ügyét az Erdélyi Magyar Ifjak helyi szervezete. Nem kaptak választ az önkormányzat vezetőségéhez októberben intézett beadványukra, amelyben a történelmi magyar utcanevek kiírását kérték. A civil szervezet tagjai úgy döntöttek, hogy bírósághoz fordulnak. A Partium Élesd városában, bár a magyarság számaránya mindössze tizenhat százalék, magyarul is olvashatóak az utcák nevei. Az újonnan elnevezett utcák több, mint húsz százalékát nevezték el magyar személyiségekről.
Nagyvárad közel 750 utcájának kevesebb, mint tizenöt százaléka visel magyar személyiségek nevét. Az Erdélyi Magyar Ifjak helyi szervezetének tagjai 2006 óta harcolnak azért, hogy a meglévő utcaneveket helyes magyarsággal írják ki a megyeközpontban. Így például a strada Gheorghe Doja legyen újra Dózsa György utca, valamint, hogy a város főtere, az Egyesülés-tér kapja vissza a Szent László király városalapító nevét.
nagyváradi önkormányzat öt évvel ezelőtt elfogadott egy határozatot az utcanevekre vonatkozóan, amely arról szól, hogy a közterület, híd, tér, sétány, utca elnevezést írják ki magyarul is. Ezen döntését a helyi tanács azóta sem ültette gyakorlatba. A helyi tanács RMDSZ-es képviselője szerint a történelmi utcanevek kiírása nem lehetséges, a meglévők fordítása viszont igen, ezért az önkormányzat elkészíttette az összes utcanév tükörfordítását, amely botrányosra sikeredett. Az utólag kijavított tükörfordításokat is csak néhány helyen tették ki. Tanácsi határozat nincs ezek használatára.
Az Erdélyi Magyar Ifjak szerint ragaszkodni kell a történelmi magyar lenevezésekhez, hiszen az utcák kétharmadának van történelmi magyar neve.
A fiatalok nem adják fel. Precedens értékű perrel szeretnének pontot tenni az utcanévtáblák ügyére.
Több európai városban, így Brüsszelben, Barcelonaban, Prágában, Sopronban, sőt Románia más városaiban is, így Szászsebesen is találtak megoldást erre a problémára. az EMI tagjai remélik, ha jogi úton is, de sikerül dűlőre vinni az utcanévtáblák ügyét Nagyváradon.
Erdély.ma

Készen állnak-e a szabadságra a székelyek?
„A népvándorlás zürjéből, – mely másfél ezred év előtt mindent elsodort, – egy néptörzs emelkedett ki, számban ugyan csekély, de azért mégis nagy tényező az uj alakot ölteni indult Európában." Orbán Balázs A Székelyföld leírása című kötetében így emlékezik meg népéről, a székelységről, mely a mű 1868-as megjelenése óta folyamatosan fogyatkozik, de autonómiára való törekvésének iránya mit sem változott az elmúlt majd 150 évben. A helyes útról, a múltról és a jövőről a Székely Nemzeti Tanács elnökét és a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárát kérdeztük.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs Székelyföld önálló külpolitikai útra lépésének nevezte a múlt héten éppen Katalónia „fővárosában”, Barcelonában tett látogatását. A tanács tagjai a katalán kormány külkapcsolatokért felelős politikusaival egyeztettek, és az együttműködés új formájáról állapodtak meg. Eközben a román parlament 2005 után másodszor is érdemi vita nélkül utasította el a Székelyföld autonómiájáról szóló statútumot.
A lépés kapcsán olyan kérdéseket feszegettünk, melyeket az utóbbi időben talán kevesen. Milyen kihívásoknak kellene egyáltalán megfelelnie egy független Székelyföldnek? Életképes lenne-e gazdaságilag a közel egymilliós lakossággal bíró terület, egyáltalán előnyt jelentene-e az önállóság? Képesek lennének-e kormányt alakítani az egymással rivalizáló magyar pártok? A felmerülő kérdések sorában az elsők között szerepel: megfelel-e Székelyföld a területi autonómia támasztotta kritériumoknak? „Az Európában eddig megismert autonómiákat megvizsgálva bátran állíthatjuk, hogy megfelel – véli Izsák Balázs. – A székely székeknek jól kivehető kulturális és nyelvi határaik vannak, így a cél nem is lehet más, mint az autonóm régió státusának elérése” – hangoztatja a politikus, aki mintaként állította Katalóniát, Baszkföldet, vagy a brit devolúciós törvény alapján önkormányzatisággal bíró Skóciát és Walest.
Koszovó, Katalónia, Skócia, Dél-Tirol
Koszovó, Skócia és Katalónia valóban példaként állhat az elszakadási vágyat rendületlenül tápláló Székely Nemzeti Tanács (SZNT) előtt. Előbbi nemrég vált teljesen függetlenné, míg a skótok önálló parlamenttel, oktatással, egyházzal bírnak, és 2013-ban szavazhatnak arról, kiváljanak-e Nagy-Britanniából, a korona országai közül. Katalónia külön törvényhozással bír, és a tervek szerint azt követően ír ki népszavazást az autonómia kérdéséről, hogy a parlament kinyilvánítja a függetlenséget. Azzal hogy az SZNT 2005-ben elkészítette és a román parlament elé terjesztette az autonómiáról szóló tervezetet, tulajdonképpen megtette az első lépést. A szenátus, mely még vitázni sem volt hajlandó a tervezetről, csak halogatja az elkerülhetetlent. A tanács véleménye szerint az 1968 óta érintetlen román megyerendszer idejétmúlt, reformra vár. Az átalakításra eleddig éppen a Székelyföld státusának kérdése miatt nem került sor. Az elnök biztos benne, hogy a közvélemény „puhításával” és a józan indokokkal előbb-utóbb meg tudják győzni a román honatyákat.
Merre tovább, Székelyföld?
Nehezíti a helyzetet, hogy a román parlament jogi bizottsága korábban azzal az érveléssel utasította el a statútumtervezetet, hogy az megváltoztatná a közigazgatási határokat, így arról népszavazást kellene kiírni. Az SZNT ezután rögvest a prefektúrákhoz fordult, és kérelmezte a népszavazás kiírását. Az itt működő közigazgatási bíróságok annak ellenére fojtották el a kezdeményezést, hogy Izsákék nem is ügydöntő, hanem véleményfelmérő szavazást szerettek volna tartani.
Na de a statútum elfogadása esetén vajon milyen előnyökkel járna a területi autonómia a székelyek számára? A kontinensen speciális területi státusszal bíró körzetek, mint például Dél-Tirol vagy Katalónia komoly gazdasági felemelkedést produkált az önállósodást követően. Előbbi lakosainak átlagos évi jövedelme jelenleg már 15 ezer euróval haladja meg az olasz átlagkeresetet, miközben a régió magával húzza az olasz gazdaságot is. Ha a katalánokat vesszük számba, hasonló adatokra bukkanunk: Katalónia adja a spanyol össztermék legnagyobb hányadát a tartományok közül.
Kifosztják a székelyeket
Jogos kérdés viszont, hogy az önálló Székelyföld gazdaságilag megállna-e a lábán a központi újraelosztó rendszerből kiválva. Az SZNT elnöke úgy véli, Székelyföldet jelenleg kifosztja a román állam. Felszántatlan földek és kaszálatlan legelők találhatóak mindenhol, miközben a magyar többségű megyék jóval többet adnak az össztermékhez, mint amennyit később visszakapnak támogatás formájában. Izsák a dél-tiroli példához visszatérve jelezte: az autonóm térség fejlett turizmussal, mezőgazdasággal bír, és az európai almatermelés immár közel tíz százalékát adja. Székelyföld földrajzi adottságaiból kiindulva hasonló fejlődés lenne várható a státusz megszerzésével. Ha a román törvényhozás rá is bólintana egyszer az autonóm státuszra, mi a biztosíték, hogy a több irányba húzó erdélyi magyar pártok képesek lennének együttműködni, akár kormányt is alakítani? – tehetjük fel a kérdést. Izsák biztos benne, hogy ezzel sem lenne probléma, hiszen a jelenleg is működő regionális parlamentekben érvényesül a demokratikus választás elve. Összefogásra inkább abban lenne szükség, hogy minden magyar párt egyetértsen az autonómia szükségességében. A lakosság részéről továbbra is megvan az igény az önállósodásra, most a politikusokon lenne a sor.
Az unió nem mozdul
Az Európai Unió ugyan kiemelt figyelmet fordít a régiós politikára, ettől függetlenül Izsák szerint nem tartozik a jogalkotási körébe az autonómia kérdése. Az EU várhatóan sem segíteni, sem akadályozni nem fogja a székelyek törekvéseit. Ugyanakkor az Európa Tanács 1201-es ajánlásának 11. cikkelye kimondja: „azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státusszal rendelkezzenek”. Márpedig Románia tagja az ET-nek, a székelység pedig 75 százalékos többségben van a történelmi Székelyföld területén. Tízezrével kellene utcára vonulni
Nem hiszek a perszonális autonómiában, az ugyanis a területi önállóság nélkül mit sem ér – fogalmazott portálunk kérdésére Szatmáry Kristóf, az NGM gazdaságszabályozásért felelős államtitkára. Ahogyan Dél-Tirol vagy Katalónia földrajzilag, jogilag, etnikailag is jól körülhatárolt tömböt alkot, úgy ezek a kritériumok Székelyföld esetében is teljesülnek, ez tehát nem lehet akadály. Az lehet viszont a román politika ellenállása.
A politikus biztos benne, hogy ha a katalánokhoz hasonlóan a székelyek is tízezrével vonulnának utcára az autonómiát követelve, hatékonyabban tudnák képviselni érdekeiket. „A néhány napja lezajlott barcelonai demonstrációhoz képest a székelyek törekvése értelmiségi diskurzus. Ez persze lehet célravezető, de ha a múltba tekintünk, eddig nem volt túl hatékony. Annyi bizonyos, hogy a székelyek legnagyobb ellensége a beletörődés. Ha kiállnak igazukért, elérhető az álom.” Ehhez persze a székelyföldi magyar politikai pólusoknak is össze kell fognia, ami Szatmáry Kristóf szerint kevésbé problémás, hiszen a vita sokszor inkább az autonómia hiányából fakad.
Az államtitkár meglátása szerint az autonómia egyetlen hátulütője az lenne, hogy onnantól ténylegesen csak magukra számíthatnának a székelyek, nem fordulhatnának többé a központi hatalomhoz. Az előnyöknek ellenben se szeri, se száma. Amellett, hogy biztosítanák önnön megmaradásukat, kiépíthetnék nemzetközi kapcsolataikat, jóval szorosabbra vonhatnák a köteléket Magyarországgal, és saját bevételekkel bírnának. Szatmáry Izsák Balázshoz hasonlóan biztos benne, hogy a román állam támogatása híján, önálló gazdasági térségként is működőképes lenne a régió. „Székelyföld a történelmi Magyarország határain belül korábban is autonóm, speciális közigazgatási egységként működött. Ha akkor életképes volt, ma is az lenne”.
Gabay Balázs
mno.hu;
Erdély.ma

Az MSZT Izsák Balázst jelölte az SZNT elnökének
Hétfő délután tartotta soros ülését Marosszék Székely Tanácsa. A Kultúrpalota kistermében tartott tanácskozáson, a nemzeti összetartozás napjára készülve – a magyar országgyűlés 2010-ben június 4-ét, a trianoni békediktátum napját nyilvánította a magyar összetartozás napjává – , megemlékeztek a székelység történetének legutóbbi közel száz évéről. Utána szavaztak Marosszék SZNT- elnökjelöltjéről, meghallgatták a megyei elnök beszámolóját, és elfogadták a következő időszak tevékenységi tervét.
Marosszék Székely Tanácsa Izsák Balázsnak szavazott bizalmat a Székely Nemzeti Tanács június 22- én tartandó tisztújító gyűlésére.
A székelység történetének arról az időszakáról, amikor kisebbségi sorsba került, a rendezvény díszvendége, Egyed Ákos akadémikus, a Székely Nemzeti Tanács által Gábor Áron-díjjal kitüntetett történész tartott előadást.
A székelyek helyzetének alakulása 1918 után
Az előadásból megtudhattuk, hogy a kisebbségi sors másféle magatartást, másféle politikát és életmódot követelt, mint amelyben azelőtt voltak a székelyek a magyar állam keretében vagy az erdélyi fejedelemségekben, majd az Osztrák-Magyar Monarchia területén. A székelység történetének létesszenciája az, hogy hogyan tarthatta meg ősi szállásterületét. Ha ezt a kérdést az ember a megélt történelemben meg tudja ragadni, akkor tulajdonképpen érti a székelység történelmét, mutatott rá Egyed Ákos.
– 1918, illetve Trianon után az a kérdés, hogy az eltelt 93-95 évben hogyan sikerült a székelységnek megtartani továbbra is a szállásterületét, identitását úgy, hogy ne szakadjon el közben a magyarságtól, a magyar kultúrának ápolója, fészke, továbbfejlesztője legyen.
A székelységnek – mondta – sajátos a történelme. Ez a sajátosság az autonómia keretében alakult ki, a századok folyamán, és 1920 után, megfosztva az autonómiától, újfajta alkalmazkodást kellett keresnie. Ezt a megtartó életmódját találta meg véleményem szerint, mert a székelység 90 százaléka falun élt, s az egy külön életmódot jelentett: az önellátó székely családi gazdaság általános volt, és azt egy pillanatig sem lehetett abbahagyni 1918 után sem, és 1920 után sem. Meg kellett a földet szántani, be kellett takarítani a termést. Érdekesnek találta, hogy a demográfiai számadatok ebben az életmódban tovább nőttek, vagyis nem született kevesebb gyermek, mint azelőtt, nagyon sokáig – csak az utóbbi évtizedekben kezdődött el a csökkenő tendencia –, mert ez az életmód nagymértékben függetlenítette az embereket az államtól és a politikától is.
Emellett – mondta a továbbiakban –, a politika tette a magáét. Kós Károlyt és a Kiáltó szót említette, amely szerint: az lesz a miénk, amit ki tudunk harcolni! Mint mondta, ez volt a nagy stratégiai jelszó, emellett pedig az, hogy akkor lesznek lojálisak az új állam keretében, ha az megadja nekik azt, amit 1918-ban megígértek: az autonómiát, az egyházi, iskolai autonómiát és azokat a szabadságjogokat, amelyeket megígértek 1918 decemberében, és amit a Párizsi Szerződés is leszögezett. Ezt a román állam soha nem volt hajlandó megadni, a székelység ezért tovább küzdött, ragaszkodott identitásához. A történész szerint ebben a magyar kultúra nagymértékben segítette, mert azzal, hogy a magyar nyelvet használta, taníthatta, tanulhatta, egy-egy lépést tett a kulturális autonómia felé. Emellett nem szakadt el a magyarságtól még akkor sem, amikor elszakították az anyaországtól. ’89 után a székelység megpróbálta visszaszerezni a történelmi arculatát – utcanevek, az újságok nevei, amelyeket a Ceausescu-éra előtt használt –, és sok mindent sikerült is ezekből megszerezni. Amit nem, az az autonómia, amiért tovább kell küzdeni, jelentette ki Egyed Ákos akadémikus.
Az előadást követően Gáspár Sándor ülésvezető, a Marosszéki Székely Tanács marosvásárhelyi elnöke ismertette a napirendet. A testület Izsák Balázs jelenlegi SZNT-elnököt nevezte meg elnökjelöltnek a június 22-i tisztújító ülésre, amelyet titkos szavazással erősítettek meg.
Ezután Csíki Sándor megyei elnök ismertette a tanács tevékenységét. Beszámolt a januári madéfalvi megemlékezésről, a Bocskai István-emléknapról, a március 10-i Székely szabadság napja rendezvényről, illetve arról, hogy az akkor elfogadott petíciót 35 ezer aláírással erősítették meg, valamint a makfalvi székely majálisról.
A tervek között említette a június elején Nyárádszeredában tartandó Csaba királyfi ünnepséget, a júliusi biciklis zarándoklatot Brüsszelbe, az augusztusra tervezett, Makai Zsigmond székely képviselőre való megemlékezést. Szeptemberben arra emlékeznek, hogy Balavásár helyi tanácsa elsőként fogadott el határozatot az autonómia- népszavazásról, októberben lesz 10 éves az SZNT, novemberben fociselejtezőre kerül sor, decemberben pedig Makfalván Wesselényi Miklós születését ünneplik meg.
Izsák Balázs megköszönte a bizalmat, és elmondta, hogy 2003-ban, amikor megalakult a Székely Nemzeti Tanács, úgy gondolták, nem jó úgy belépni a közéleti porondra, hogy hosszú távú célokat fogalmazzanak meg. Azt hitték, elkészítenek egy autonómia-törvénytervezetet, a parlament elé terjesztik, majd elfogadása után az SZNT szerepét átveszi a Székelyföldi Önkormányzati Tanács. Csapó Józseffel indultak a hajrára, majd Csapó 2006-os lemondása után egy nehéz átmeneti időszak következett, amikor Fodor Imre szinte emberfeletti munkával szervezte a népszavazásokat Székelyföld önrendelkezése kérdésében. 2008-ban választották meg őt az SZNT elnökének, s mivel sokakban felmerült a kérdés, meddig tart az elnök mandátuma, tavaly kiegészítették az alapszabályzatukat azzal, hogy az elnök mandátuma négy évre szól.
Ugyanakkor arról is beszélt, hogy a tavaly ősszel a szenátus vita nélkül elutasította az SZNT törvénytervezetét a parlament törvényhozási tanácsának jelentése alapján, amely, mint mondta, meghamisította az Európa Tanács 1201-es Ajánlása 12. cikkelyét. Az SZNT ezért büntető feljelentést tett a Bukaresti Legfelsőbb Törvényszék melletti ügyészségen. Az ügyészség a panaszt azzal utasította el, hogy a törvényhozói tanács véleménye nem kötelező jellegű. A következő tárgyalásra júniusban kerül sor. Az SZNT jogi képviselője Kincses Előd.
Bejelentette, hogy a 2014. március 10-i Székely szabadság napjára "a helyfoglalás megtörtént", már iktatták a kérést. Ha Barcelonában a hétmilliós katalán közösség másfél millió embert tud mozgósítani, az SZNT-nek legalább százezer embert kell mozgósítania a Székely szabadság napjára – mondta végezetül Izsák Balázs.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Mi szükség volt erre?
Asztalos Csaba terjedelmes írásban fejtette ki nemrég véleményét a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról és az EU-ellenes Orbán-rezsimről a Contributors nevű véleményportálon.
Román nyelven megírt cikkében az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke az Orbán Viktor lejáratására alkalmazott balliberális eszköztárt használja. Írását végigkíséri az „Orbán-rezsim" kifejezés, miközben Orbán Viktor nacionalizmusáról, a magyar demokráciadeficitről, a magyar történelem diktatórikus és szélsőséges nézetű személyeinek rehabilitációjáról, a piacgazdaság elveitől való eltávolodásról, valamint a multikra, bankokra és az Európai Unióra terelt magyar népharagról értekezik.
A cikk végén mintegy ráadásként felhívja a figyelmet az Orbán-doktrína aggasztó erdélyi terjedésére. Szerinte az eredetileg magyar–román párbeszéd céljából létrehozott bálványosi (1997-től tusnádfürdői) rendezvény mára az Orbán Viktor és Tőkés László képviselte csoportok monológjává vált, és ezt a magyar miniszterelnök saját politikai céljaira használja. Ezért kapott a rendezvény túlzott figyelmet a közszolgálati médiában, ami kifejezi a FIDESZ-kommunikáció offenzív stratégiáját, és megmutatja, milyen hatalommal rendelkezik a kormánypárt a közmédia felett.
Végigolvastam a cikket és nem értettem: mi szükség volt erre? Miért érez egy bukaresti magyar ellenállhatatlan vonzódást aziránt, hogy üres lózungokkal támadja Magyarország miniszterelnökét? Kórustaggá válni hiába – nem az értelmes emberekre jellemző vonás. A politikai karrier szempontjából Asztalos cikke kétségtelenül hozhat némi babérokat a konyhára. Nem csak azért, mert – egyik kommentelője fogalmazásával élve – „a román nacionalisták megtapsolják" érte, hanem mert a nemzetközi trendőrök is megdicsérhetik, mivel befolyásos köreikben divatossá vált Orbán Viktorral riogatni. Tartalmát tekintve a cikk egy értelmiségi mázba bújtatott okfejtés, melynek nyomán értelemszerűen felmerül a kérdés: vajon a nagyváradi találkának köszönheti-e a létrejöttét?
Orbán Viktor és a szekuláris trendőrség
Alapértékek tekintetében Orbán Viktor példaértékű politikát folytat Európában. Élve a kétharmad adta történelmi lehetőséggel, megmentette Magyarországot a csődtől, és az új alkotmány bevezetésével végrehajtotta az 1989. óta halogatott rendszerváltást. Ezzel viszont elkerülhetetlenül belenyúlt az opportunizmus darázsfészkébe, amit sajnos Brüsszelben ma nem díjaznak. A balliberális támadások egyik oka az elvesztett privilégiumok mindenáron való visszaszerzése, és a megújulásra való képtelenségük.
Egy másik ok a szekuláris intolerancia – egy elitista attitűd, mely lenézi a népet mint a tudatlanság és a maradi vallásosság primitív megtestesítőjét. Ha egy erdélyi elolvassa azokat a „konkrétumokat", melyekkel ez a szekuláris szemléletű baloldali tábor igazolni véli a magyar kormányt elítélő riogatásait, meghívhatja őket egy kis összehasonlító-terápiára a hétköznapi Romániába (ami ugye, nem az irodák Romániája). A hipochondria ugyanis csak zárt egyének esetében gyógyíthatatlan.
„A politikailag korrekt erkölcs és erény védelmezőit zavarja, hogy Budapesten egy nemzeti kormány van hatalmon" – mondja Reinhardt Olt a Frankfurter Allgemeine Zeitungban. Hasonló véleményen van Marion Smith, aki a tekintélyes National Review-ben egyenesen liberális keresztes háborúról ír. Rupert Scholtz német alkotmányjogász, egykori szövetségi miniszter szerint pedig „aki a magyar Alkotmányból Európa-ellenes nacionalizmust akar kiolvasni, az vagy nem olvasta a szöveget, vagy szándékosan félreértelmezi". A jogászprofesszor képtelenségnek nevezte azokat a vádakat, miszerint Orbán Viktor önkényuralmi államot hozna létre vagy a szélsőjobb irányába tartana. „Ha Orbán diktatórikusan akarna kormányozni, soha nem hozott volna ilyen Alkotmányt" – mondta. Tegyük hozzá Klaus von Dohnanyi német szociáldemokrata politikus véleményét is, aki „tiszta hülyeség"-nek nevezte azt, hogy Magyarországon sérült volna a demokrácia.
Az ügyvéd lelkiismerete
Helyhiány miatt a piacgazdaság elveitől való eltérés témájával most nem foglalkozom. Megjegyzem, ítélkező nyilatkozatok előtt meg kellene érteni ezeket az elveket. Multikra, bankokra és Európai Unióra terelt népharag? A magyar kormányfő tusványosi előadásában részletesen kifejtette gazdaságpolitikai stratégiájának fő vonalait. Elmondta és megindokolta azt, amiért nem hajtott térdet egyes monopolhelyzetbe került energiaszolgáltatók és pozícióikkal mohón visszaélő bankok előtt. És ott vannak a multicégekkel évek óta folyamatosan kötött stratégiai megállapodások is, melyeket a miniszterelnök kezdeményezett, e vállalatok igényei szerint alakítva az oktatást, és méltatva azok teljesítményét s hozzájárulását a magyar gazdasághoz.
Miként egyeztethető össze ez a hozzáállás a „rájuk irányított népharag"-gal? Ami pedig a bankokat illeti, a százezreket sújtó devizahitelek mibenlétét megismerve lehetetlen az azokban részt vevő bankokat úgy védeni, hogy közben az ügyvéd lelkiismerete is ébren maradjon.
Európában sokan egyetértenek a klasszikus európai értékekért kiálló Orbán Viktor kritikájával, mellyel a hatáskörüket túllépő EU-bürokratákat illeti. Ám ez a kritika konstruktív és valóságfelfedő, nem haragcélpont jellegű. Jellemző, hogy a szekuláris trendőrök nem értik a különbséget. Az pedig, hogy arroganciájuk nem tűri a kritikát, nem a miniszterelnök hibája. Számukra az EU szent és sérthetetlen, mindenek fölött álló intézmény. Ezért aki alapvető félrecsúszásait kritizálni merészeli, szemükben ellenséges érzületet szít ellene.
Tusványos 24.
Hogy Asztalos Csaba járt-e Tusványoson vagy sem, nem tudom. Ő maga nem tesz említést erről, részemről meg csak annyit mondhatok, hogy ott voltam, de nem láttam őt. A 24. rendezvényen 23 nagysátorban zajlottak az igen sokszínű előadások. A találkozóra eljöttek Londonból, Helsinkiből, Rómából, Barcelonából és Budapestről, az erdélyi helységekről nem is beszélve.
Hogy Viorel Hrebenciuc, Mihai Răzvan Ungureanu és az UDMR (az RMDSZ bukaresti elöljárói) miért nem fogadták el a meghívást, nem tudom. Talán mert nem az UDMR szervezte, és Bukarest távolabb van Tusványostól, mint London vagy Helsinki. Az RMDSZ egyes képviselői viszont megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt. Jómagam is érdeklődve hallgattam Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnökének okfejtését, és sajnálom, hogy nem volt időm Horváth Anna kolozsvári alpolgármester előadására elmenni. A szombati beszédnél pedig jelen volt Antal Árpád sepsiszentgyörgyi, Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester és Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke is, akik – túllépve a pártpolitikai törpeségeken – meghallgatták a miniszterelnök világos előadását a magyar helyzetről, annak okairól és nemzetpolitikájának lényegéről.
A magyarországi és erdélyi kezdeményezők következetességének köszönhetően Tusványos szépen kinőtte magát. Olyan gondolatserkentő rendezvénnyé vált, melyre szükség és igény van a Kárpát-medencében. A magyarságproblémák közös megbeszélését és a magyar–román–európai párbeszédet szolgáló szabadegyetemtől azonban a magyar baloldal távol tartotta magát. Nem akarván „komplikálódni" a külhoniakkal, inkább pezsgőt bontott 2002 december elsején (Kempinski Szálló, Medgyessy Péter, Adrian Năstase, Göncz Árpád, Kovács László, Verestóy Attila, Kelemen Atilla), és agresszív kampányt folytatott a kettős állampolgárságról szóló 2004. december 5-ei népszavazás előtt az erdélyi magyarság ellen. A magyar állampolgárság megadását követően viszont kénytelen volt „komplikálódni". Így jött létre Mesterházy Attila szimbolikus bocsánatkérése Kolozsváron, és a bocsánatkérést mellőző Bajnai–Kelemen-találka Nagyváradon. És akkor jöhet a kérdés: melyik politikai oldal szűkíti pártpolitikai keretek közé a magyar nemzetpolitikát?
A homokóra kiürült
24 év... Ideje, hogy a „mi majd..." feliratú internacionalista felhőben utazgató UDMR visszatérjen a földre és visszaváltozzon RMDSZ-szé. De ez csak Erdélyben lehetséges, a magyar nemzet iránti szeretetben és az Úr előtti alázatban, a képviseletek közti konstruktív párbeszéd által. Mert a felhő útja illúzió, az örök csalódások sugárútja. Nekünk pedig erre se szükségünk, se időnk. A bizalom homokórája 24 év alatt kiürült, és már csak annyit mutat, hogy Erdély itt van, Bukarest meg ott.
Lőrinczi Loránd
Krónika (Kolozsvár)

Biró Zsolt: ki kell mondani, hogy az erdélyi magyarság autonómiát akar
Eljött az ideje annak, hogy az erdélyi magyarok kimondják: nem a román hatalomnak akarnak megfelelni és behódolni, hanem a saját érdeküket szem előtt tartva, autonómiát akarnak – jelentette ki Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke.
A politikus a Hargita megyei Szentegyházán az 1849. október 6-án mártírhalált halt aradi vértanúk emlékére szervezett megemlékezésen vett részt és mondott beszédet. Kifejtette: az autonómia jár a romániai magyaroknak, hiszen „nem vagyunk sem kevesebbek, sem alávalóbbak román honfitársainknál vagy Európa más nemzeténél".
Felidézte, hogy tavaly szeptember 11-én, a katalánok nemzeti ünnepén Barcelona utcáin másfélmillió ember követelte a függetlenséget.
„Nem kell őket logisztikailag mozgatni, nem kell szónoki emelvény, ahová csak a kiváltságosak ülnek, ahonnan csak előzetes egyeztetések során kialakított, avagy kialkudott forgatókönyv szerint szólalnak meg a hatalmasságok, de legfőképpen nem kapkodja a fejét ijedten a lojalista párt politikai felelőse, attól tartva, hogyan számol el Bukarestben mindezzel" – mondta Biró Zsolt, aki szerint „Erdélyben is ezt a forgatókönyvet kell alkalmazni".
Emlékeztetett arra, hogy október 27-én a székelyek „nagy menetelésével" akarnak nyomatékot adni az egységes, önálló, autonóm Székelyföld követelésének. Mint mondta, ezen a megmozduláson mindenkinek ott a helye, mert „gyerekeink jövője múlik azon, hogy ma hogyan lépünk fel jogainkért" – mondta az MPP elnöke. MTI
Erdély.ma

„A csatavesztés tanulságait győzelemmé kell formálni”
A tizenhárom aradi vértanú emléke előtt hajtottak fejet tegnap mindazok, akik a Házsongárdi temetőben, Tamás András honvéd alezredes emlékoszlopánál gyűltek össze az RMDSZ Kolozs Megyei, Belmonostori és Nők Szervezete, valamint a Belmonostori Ifjak szervezésében. A magyar szabadságharc tábornokainak 164 évvel ezelőtti kivégzésével kapcsolatban Oláh Emese, a Kolozs Megyei RMDSZ Nők Szervezetének elnöke elmondta: a hősök halálának az ad értelmet, hogy belőle újra meg újra erőt lehet meríteni. – Nem önfeladást jelent a gyászt életerővé, a csatavesztés tanulságait győzelemmé formálni. Mert van, amikor halni kell a hazáért, van, amikor élni és tenni érte. Most az a dolgunk, hogy tegyünk érte – hangsúlyozta Oláh Emese, aki szerint nincs az az erő és nincs az a hatalom, amely képes feltartóztatni a saját útját járni akaró magyar közösségünket.
Rollinger Ágnes, a belmonostori RMDSZ elnöke röviden ismertette az emlékmű történetét, amelyet egykor a csíkszéki honvédegylet állíttatott, és amelyet a Belmonostori RMDSZ Bitay Csaba volt elnök kezdeményezésére felújíttatott. – Tamás András honvéd alezredes Kolozsvár környékén esett el, ezért szentelték az ő emlékének az emlékoszlopot, amely felújított változatának 2002-es felavatása óta minden évben összegyűlünk felidézni a kivégzett vértanúk emlékét – mondta Rollinger Ágnes.
Gáll Sándor az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsi kancellárja, tanügyi előadója imát mondott a hősi halált halt tábornokok emlékére. Székely Árpád igazgató vezényletében a Kolozsvári Református Kollégium énekkara alkalomhoz illő kórusműveket énekelt. Ezt követően az emlékezés koszorúit helyezte el a Kolozs Megyei RMDSZ és Nők Szervezete, a Belmonostori RMDSZ, a Kolozs Megyei Diákszövetség, a Bitay és a Talpas család nevében. Az emlékezés hálaadó ökumenikus istentisztelettel folytatódott a Farkas utcai református templomban.
Méltóságteljes megemlékezés a Szabadság-szobornál
Ezrek emlékeztek tegnap délben Aradon az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 164 évvel ezelőtt kivégzett tábornokaira az emlékükre állított Szabadság-szobornál. A megemlékezésen felszólaló Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter kijelentette: senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad. Kelemen Hunor az RMDSZ szövetségi elnöke hangsúlyozta: nem lesznek kevésbé szabadok a románok, ha a magyar nemzeti közösség jogos szabadságigényét kielégítik.
Kelemen Hunor a mai napig érthetetlennek tartja, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) miért nem lehet elfogadni a magyar oktatási részlegek beindítását. – Nem értjük, hogy hol csorbítja a románok érdekeit, szabadságát, boldogságát az, ha a magyar diákok anyanyelvükön tanulnak. Meg kellene már végre érteni, hogy nem akarunk senkitől semmit elvenni, csupán szabadon akarunk dönteni arról, milyen nyelven tanuljunk – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor szerint az is érthetetlen, hogy miért ingerel egyeseket még mindig a nemzeti, közösségi szimbólumok szabad használata. – Aki ettől bennünket megfoszt, az semmit sem értett meg a történelemből. (...) Aki azt gondolja, hogy el lehet bennünk fojtani a szabadság iránti vágyat, el lehet tiporni lelkünkben azt az eszmét és azokat az értékeket, amelyekért küzdünk, az 1849 hóhérainak az utódja, az elnyomók e századi katonája – fogalmazott Kelemen.
Az RMDSZ elnöke szerint a vértanú tábornokok is egy olyan hatalomnak voltak az áldozatai, amely nem nézte jó szemmel a nemzeti önrendelkezési törekvéseket, és nem bírta elfogadni a szabadságszerető népek óhaját. Emlékeztetett arra, hogy voltak, akik évekkel ezelőtt a Szabadság-szobor visszaállításától is féltek. Hozzátette: ma is sokakban keltenek félelmet a magyarság jogos kérései.
A szabadság egyetemességét állította beszéde középpontjába Hende Csaba is. Meg is említette: a magyar kormány képviselője és az RMDSZ elnöke akár egymás beszédét is elmondhatta volna Aradon. – Senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad. Nem élhetünk szabadon, ha a mellettünk élő nem használhatja az anyanyelvét, ha nem imádkozhat, nem álmodhat szabadon, nem dönthet a sorsa fölött szabadon – jelentette ki a magyar honvédelmi miniszter.
Hende Csaba szerint a vértanúkra való emlékezés a magyar-román összefogás egykor elszalasztott lehetőségére is emlékeztet. – A testvérháború lezárása és a kölcsönös bizalmatlanság eloszlatása után csak végzetesen későn, 1849. július 14-én tudott megegyezni a magyar kormány a románsággal. Akkor a jóakarat elkésett, a hadi helyzet már megfordíthatatlan volt – idézte a 164 évvel ezelőtti történéseket.
A miniszter úgy értékelte, hogy az 1848–49-es események során új magyar nemzet született, „olyan nemzet, amely a szabadság útján jár, és minden tagja összetartozik”. Hozzátette: a közös szabadságban való egység tudatát a katonai erő sem tudta elvenni. Emlékeztetett arra, hogy az Aradon kivégzett tábornokoknak nagy szerepe volt a nemzet első honvédseregének a felállításában, és hogy ez a „sebtében megszervezett haderő a világ legjobb hadseregének is méltó ellenfele tudott lenni”.
Az aradi Szabadság-szobornál rótta le kegyeletét a vértanú tábornokok előtt Schmitt Pál volt köztársasági elnök és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is. A megemlékezésen a szélsőségesen nacionalista Noua Dreapta (Új Jobboldal) román szervezet mintegy harminc szimpatizánsa óriás román zászlót feszített ki a téren. A polgármesteri hivatal korábban elutasította a szervezet térfoglalási kérését. Az aradi megemlékezések délután ökumenikus gyászszertartással és koszorúzással folytatódtak a vesztőhelyen felállított obeliszknél.
Biró Zsolt: az erdélyi magyarság autonómiát akar
Eljött az ideje annak, hogy az erdélyi magyarok kimondják: nem a román hatalomnak akarnak megfelelni és behódolni, hanem a saját érdeküket szem előtt tartva, autonómiát akarnak – jelentette ki Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a Hargita megyei Szentegyházán az 1849. október 6-án mártírhalált halt aradi vértanúk emlékére szervezett megemlékezésen. Kifejtette: az autonómia jár a romániai magyaroknak, hiszen „nem vagyunk sem kevesebbek, sem alávalóbbak román honfitársainknál vagy Európa más nemzeténél”.
Felidézte, hogy tavaly szeptember 11-én, a katalánok nemzeti ünnepén Barcelona utcáin másfélmillió ember követelte a függetlenséget. – Nem kell őket logisztikailag mozgatni, nem kell szónoki emelvény, ahová csak a kiváltságosak ülnek, ahonnan csak előzetes egyeztetések során kialakított, avagy kialkudott forgatókönyv szerint szólalnak meg a hatalmasságok, de legfőképpen nem kapkodja a fejét ijedten a lojalista párt politikai felelőse, attól tartva, hogyan számol el Bukarestben mindezzel – mondta Biró Zsolt, aki szerint „Erdélyben is ezt a forgatókönyvet kell alkalmazni”.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)

Több ezren tüntettek Bukarestben Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséért
Több ezren tüntettek vasárnap délután Bukarestben Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülését követelve. A demonstráció résztvevői a román kormány székháza elől a parlamenthez vonultak, közben pedig „Bukarest és Chisinau, két román szív", „A vér nem válik vízzé: egyesülést akarunk, Besszarábia román föld" jelszavakat skandáltak.
A szervező, a 2012-es Polgári Akció Platform szerint a bukaresti menetelés idején Párizsban, Rómában, Barcelonában és New Yorkban is hasonló megmozdulások zajlottak az ottani román és moldovai vendégmunkások részvételével.
A bukaresti tüntetés résztvevői Moszkva „zsaroló politikája" ellen is szót emeltek. Az Orosz Föderáció néhány hete fogyasztóvédelmi okokra hivatkozva leállította a moldovai bor importját. A lépést a román média úgy értékelte, hogy Moszkva így bünteti a Moldovai Köztársaságot az Európai Unióhoz való közeledésért. A Moldovai Köztársaság társulási egyezményt készül kötni az Európai Unióval, amit a tervek szerint novemberben, a Vilniusban megrendezendő Keleti Partnerség csúcstalálkozóján írnának alá.
Traian Basescu román államfő az utóbbi időben több ízben is jelezte, hogy a maga részéről támogatná a Moldovai Köztársaság és Románia egyesülését, de szerinte ennek nincs realitása, amíg a szomszédos országban a többség nem óhajtja az egyesülést.
Júliusi chisinaui látogatásán arra az újságírói kérdésre, hogy visszatérhet-e a Moldovai Köztársaság Románia határai közé, Basescu azt mondta, Románia prioritása az, hogy a Moldovai Köztársaság az EU tagállama legyen, amire szerinte 10-12 éven belül kerülhet sor.
A korábban a Szovjetunió részét képező Moldovai Köztársaság függetlenségének 1991-es kikiáltása óta mintegy negyedmillió moldovai szerzett román állampolgárságot. A román törvények a külföldi lakhely megőrzése mellett is lehetővé teszik az állampolgárság megszerzését mindazok számára, akiknek a felmenői valamikor román állampolgárok voltak. A több mint egy évtizede zajló visszahonosítási folyamatot 2009-ben könnyítették meg.
Erdély.ma

Románia és Moldova egyesüléséért tüntettek
Több ezren tüntettek tegnap délután Bukarestben Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülését követelve. A demonstráció résztvevői a román kormány székháza elől a parlamenthez vonultak, közben pedig Bukarest és Chişinău, két román szív, A vér nem válik vízzé: egyesülést akarunk, Besszarábia román föld jelszavakat skandáltak. A szervező, a 2012-es Polgári Akció Platform szerint a bukaresti menetelés idején Párizsban, Rómában, Barcelonában és New Yorkban is hasonló megmozdulások zajlottak az ottani román és moldovai vendégmunkások részvételével. A bukaresti tüntetés résztvevői Moszkva „zsaroló politikája” ellen is szót emeltek. Az Orosz Föderáció néhány hete fogyasztóvédelmi okokra hivatkozva leállította a moldovai bor importját, a lépést a román média úgy értékelte, hogy Moszkva így bünteti a Moldovai Köztársaságot az Európai Unióhoz való közeledésért. Traian Băsescu államfő az utóbbi időben több ízben is jelezte, hogy a maga részéről támogatná a Moldovai Köztársaság és Románia egyesülését, de szerinte erre nincs valós esély, amíg a szomszédos országban a többség nem óhajtja az egyesülést.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az autonómiaharc évtizede
Pont tíz évvel ezelőtt ezen a napon jött létre a Székely Nemzeti Tanács közképviseleti testületként egyetlen célkitűzéssel: a székelyföldi területi autonómia kivívásáért. Ez alatt az évtized alatt számos módon, eszközzel próbált eredményt elérni, ám kezdeményezései az egyre éleződő magyar–magyar politikai harcok miatt többnyire kudarcba fulladtak.
E tíz esztendő krónikáját állítottuk össze, a teljesség igénye nélkül, nem ejtvén szót a nemzetközi fórumokon tett népszerűsítési, figyelemfelkeltési próbálkozásokról és a román hatalomhoz több ízben intézett nyílt levelekről, perekről. E kronológia jól tükrözi, miként sikerült előbb közbeszéd tárgyává, majd az erdélyi magyar pártok programjának részévé emelniük az autonómiaküzdelmet.
Az SZNT végig próbált és többnyire sikerült felülemelkednie a pártpolitikán, tagjai, némely vezetői azonban csatlakoztak egyik vagy másik szervezethez (legtöbben az MPP-hez), így sok kezdeményezés az erdélyi magyarság belső politikai csatározásának áldozatául eset. Ez történt a helyi népszavazásokkal, a belső referendummal, több tüntetéssel, a székelyföldi önkormányzati nagygyűléssel. Az RMDSZ főként a politikai vetélytársat látta benne, túl radikálisnak találta kezdeményezéseiket, és nem volt hajlandó támogatni azokat. E számbavételben tisztán tetten érhetőek az RMDSZ válaszként megfogalmazott, soha be nem váltott ígéretei, de az is: 2012 után a szövetség székelyföldi képviselői végre nyitnak az SZNT irányába, és elkezdődhet a közös munka. Ennek köszönhetően jöhetett létre idén márciusban Marosvásárhelyen a minden eddiginél nagyobb autonómiatüntetés és az összefogásnak, együttműködésnek hála remélhetően sok tízezren, akár százezren vonulnak ki vasárnap a székelyek nagy menetelésére. Tanulságos ez az évtized, hűen tükrözi, mekkora szükség van arra, hogy politikum és civil kezdeményezés egyet akarjon, összehangoltan, egymást kiegészítve cselekedjék. Ha nekünk, erdélyi, székelyföldi magyarságnak sikerül saját hibánkból okulnunk, a következő tíz év sokkal eredményesebb lehet. Ez lenne az SZNT következetes kiállásának legnagyobb hozadéka.
2003. október 26. – Sepsiszentgyörgyön, a megyei könyvtár Gábor Áron Termében megalakul a Székely Nemzeti Tanács. Azért itt, mert mint megfogalmazták: „Ebben a teremben döntöttek másfél évszázada őseink az önvédelmi harc vállalásáról, a most megjelentek pedig ugyanezt vállalják”. A bejelentkezések alapján 211 személyt regisztrálnak, ám a nem hivatalos küldöttekkel, az érdeklődőkkel együtt közel négyszázan gyűlnek össze. Megválasztják a vezetőtestületet, melyben minden székely szék képviselője helyet kap, és az autonómiastatútum kidolgozóját, Csapó József lesz az SZNT elnöke. Négy határozatot és egy kiáltványt fogadnak el. A székely székek önigazgatásáról, a Székelyföld autonómiájáról hozott határozat leszögezi: „..a székely székek mai polgáraiként, Székelyföld lakóiként kinyilvánítjuk akaratunkat a székely székek önigazgatására, Székelyföld autonómiájára, Székelyföld autonómiastatútumának törvény általi jóváhagyására.” Ekkor döntenek arról, hogy véglegesítik az autonómiastatútumot és az SZNT jóváhagyása után Románia parlamentje elé terjesztik.
2003. december – összesítik a beérkezett módosító javaslatokat.
2004. január 17. – a testület szintén Sepsiszentgyörgyön ülésezik és egyöntetűen fogadja el a kiegészített statútumot. A 22 fejezetből és 131 szakaszból álló statútumtervezeten végrehajtott módosítások jelentős része formai, többnyire pontosító, lényeget kiemelő változtatások kerülnek a dokumentumba. A Székely Nemzeti Tanács Birtalan Ákos képviselőt kéri fel az autonómiastatútum törvénytervezetének román parlament elé terjesztésére, és Kovács Zoltán, Kónya Hamar Sándor, Szilágyi Zsolt, Vekov Károly, Pécsi Ferenc illetve Toró T. Tibor képviselőt bízza meg ennek támogatásával és fenntartásával.
2004. február 25. – a megbízott képviselők a román parlament elé terjesztik az autonómiastatútumot. 2004. március 30. – a képviselőház elsöprő többséggel elutasítja az SZNT által kezdeményezett és hat RMDSZ-es honatya által benyújtott törvénytervezetet. A közigazgatási szakbizottság egy általános vita után elutasító jelentést állított össze a tervezetről, ebben megismétlik a törvényhozási tanács korábban már megfogalmazott ellenérveket. A kormány is hasonló érveket sorakoztatott fel, az alkotmányos renddel összeegyeztethetetlennek minősítette a javaslatot. A képviselőházi vitában az autonómiával kapcsolatos általános kérdések kerültek napirendre. A kezdeményezők nevében Szilágyi Zsolt mutatta be a tervezetet, kiemelte, hogy a területi autonómia pozitív megoldás az unió több országában, kifejtette: a kisebbségek helyzetének rendezésére ezt szorgalmazta az Európa Tanács is tavalyi határozatában.
2004. június 29. – a szenátus is elutasítja a statútumot, a szavazáson a tizenkét RMDSZ-szenátoron kívül mindenki egyöntetűen a tervezet ellen voksolt.
2004. augusztus – a magyar többségű megyei tanácsokhoz fordulnak az SZNT széki elnökei, kérik, írjanak ki népszavazást az autonómiáról.
2004. szeptember 28. – többszöri egyeztetés után Kovászna megye tanácsa elutasítja az SZNT kérését, érvelésük szerint jogászaik törvénytelennek ítélték a referendum kiírását, ezért úgy határoztak, az erre vonatkozó törvény módosításának kezdeményezésére kérik fel az RMDSZ parlamenti képviselőit oly módon, hogy helyi ügyekről helyi szinten, regionálisakról pedig regionális szinten lehessen dönteni.
2004. október – a megyei tanácsok elutasítása után az SZNT a helyi önkormányzatokat kéri fel, hogy írjanak ki helyi népszavazást, amely során a szavazópolgárok igennel vagy nemmel válaszolhatnak arra a kérdésre, akarják-e, hogy Székelyföld autonóm adminisztratív régióvá váljék, és hogy településük ehhez tartozzon.
2004. október 20. – az illyefalvi tanács megszavazza a népszavazás kiírását, ugyanezt teszik Nagybaconban és következő év elején Vargyason is, a prefektúra minden esetben közigazgatási bíróságon támadja meg a döntéseket
2005. február 12. – Gyergyószentmiklóson ülésezik az SZNT, ismét szorgalmazzák, a helyi önkormányzatok tűzzék ki az autonómia népszavazást. A testület határozatban kezdeményezett tárgyalásokat Románia kormányával, miniszterelnökével, illetve elnökével Székelyföld területi autonómiájáról. Döntés születik arról is, hogy a frissen megválasztott parlament elé is beterjeszti statútumtervezetét. 2005. február 14. – az RMDSZ bejelenti, nem támogatja az SZNT autonómiastatútumának újbóli parlamenti előterjesztését, azt ígérik, az RMDSZ elkészíti saját törvénytervezetét, és azt terjeszti elő. 2005. május 13. – Csapó József az SZNT elnöke bejelenti, változatlan formában újra parlament elé terjesztik az autonómiastatútumot, és kezdeményezik, hogy az Európai Parlamentben nyílt meghallgatásra kerüljön sor a székelyföldi autonómia ügyében.
2005. június – Csapó nyílt levélben kéri az RMDSZ segítségét a statútum parlamenti beterjesztéséhez, a szövetség ezt visszautasítja, arra hivatkoznak, amíg a kisebbségi törvényt nem sikerül elfogadtatni, az RMDSZ nem foglalkozik más törvénytervezetek beterjesztésével.
2005. június 30.– Sógor Csaba szenátor és Garda Becsek Dezső képviselő az RMDSZ elutasítása dacára vállalja az SZNT statútumának beterjesztését.
2005. szeptember 23. – a képviselőház közigazgatási bizottsága vita nélkül elutasítja az autonómiastatútumot. 2005. szeptember 29. – jogerős, végleges döntéssel utasította el a brassói táblabíróság a vargyasi helyi tanács autonómiáról szóló népszavazásra vonatkozó határozatát.
2005. október 12. – a képviselőház plénuma is nemet mondott az autonómia-törvénytervezetre
2005. december – elutasító választ ad Csapó József levelére Traian Băsescu államelnök, újságírók kérdésére alkotmányellenesnek nevezi a székelyföldi területi autonómiát.
2005. december 11. – Sepsiszentgyörgyön ülésezik az SZNT. A közakarat határozott kinyilvánítására szólítanak mindenkit, tüntetések megszervezésével kívánnak közösségi nyomást gyakorolni választottaikra. Döntöttek arról, hogy 2006. március 15-én Székelyudvarhelyen Székely Nagygyűlést tartanak.
2006. március 15. – húszezren gyűlnek össze Székelyudvarhelyen a Székely Nagygyűlésen. „Autonómiát a Székelyföldnek – Szabadságot a székelységnek” – hangzott több ezer torokból azt követően, hogy Csapó József, az SZNT elnöke felolvasta a Székely Nagygyűlés kiáltványát.
2006. április – az SZNT Állandó Bizottsága felszólítja tagjait: válasszanak valamely pártban betöltött politikai tisztségük, illetve a közképviseletben vállalt vezetőszerepük között. Többen eleget tesznek a felkérésének, Szász Jenő azonban nem hajlandó erre.
2006. június 18. – Gyergyóditróban megtartják a Székely Nemzetgyűlést. A székelyföldi települések 4000–5000 küldötte kézfelemeléssel és háromszori „akarjuk” felkiáltással fogadják el a Csapó József által felolvasott határozatot, a széki elnökök az ezeréves, legendás, titkos helyen őrzött székely kehelyből kortyolt borral szentesítik fogadalmukat. Itt hangsúlyozta Csapó József, hogy a székely nép a történelem során mindig akkor hívta össze a Székely Nemzetgyűlést, amikor megelégelte a jogfosztottságot.
2006. október 7. – Sepsiszentgyörgyön ülésezik az SZNT, kezdeményezik, hogy még év vége előtt, Románia EU-csatlakozását megelőzően szervezzenek népszavazást Székelyföld autonómiájáról. Itt hangzik el, hogy mivel a hivatalos népszavazás kiírását megakadályozta a román hatalom – beperelték az erről határozatot elfogadó önkormányzatokat – belső, nem hivatalos népszavazással lehetne felmutatni az autonómiaigényt.
2006. október 15. – az SZNT is részt vesz az RMDSZ által szervezett agyagfalvi nagygyűlésen. Csapó ezt követően kezdeményez találkozót Markó Bélával, az RMDSZ elnökével, kéri, a szövetség támogassa az SZNT autonómia-népszavazását. Markó kijelentette: ezzel egyetértene, ha lenne rá törvényes lehetőség. De nincs, és ezt azok is tudják, akik ezt a népszavazást követelik – tette hozzá.
2006. október 23. – Csapó József váratlanul lemond az SZNT elnöki tisztségéről.
2006. november 4. – az SZNT Fodor Imrét választja ideiglenes elnökéül.
2006. november 22. – a gidófalvi tanács is elfogadja az autonómia-népszavazásról szóló határozatot. 2006. december 16. – a székely székek közül elsőként Bardoc-Miklósvárszéken (Erdővidéken) kezdik el a belső népszavazást. Önkéntesek járnak mozgóurnával házról házra.
2007. február – számos székely széken megkezdődött a belső népszavazás.
2007. március 30. – az SZNT ÁB a belső népszavazás határidejének meghosszabbításáról dönt, június végéig összesíthetik a támogatókat azokon a településeken, ahol objektív okok miatt akadozott a szervezés. Addig az időpontig 150 ezer igen választ gyűjtöttek az önkéntesek.
2007. szeptember 19. – Árpád fejedelem -díjat kap az SZNT.
2008. február 20. – az SZNT kezdeményezésére Sepsiszentgyörgyön szolidarizáló tüntetést tartanak a néhány nappal korábban függetlenné vált Koszovóval. A jelenlevők kinyilvánítják autonómiaigényüket. 2008. február 23. – Izsák Balázst választja elnökévé az SZNT sepsiszentgyörgyi ülésén. Határozatokat fogadnak el, amelyek elsősorban az autonómiaigény nemzetközi tudatosítását, hitelesítését célozzák. Ekkor hozzák nyilvánosságra a belső népszavazás eredményét: 209 304 szavazatot sikerült összesíteniük. Az SZNT adatai szerint az elérhető szavazók 52,98 százaléka nyilatkozott, és 99,31 százalékuk igennel válaszolt arra a kérdésre, akarja-e Székelyföld területi autonómiáját. 2008. június 18. – Sólyom László magyar államfő fogadja az SZNT küldöttségét. Átadják neki az autonómia-népszavazás eredményét tartalmazó iratcsomókat. Sólyom László megerősítette korábbi kijelentéseit, miszerint a székelyföldi autonómiaigény jogos, fontos és európai.
2008. július 5. – az SZNT ÁB ülésén döntenek arról, hogy megpróbálják felvenni a kapcsolatot a frissen megválasztott megyei és helyi önkormányzatokkal, elsősorban a hivatalos autonómia-népszavazás kiírásáról, a székely jelképek használatáról, a székelyföldi autonómiastatútum támogatásáról kívánnak egyeztetni.
2008. augusztus – az SZNT vezetősége tárgyalásokat kezdeményez a székelyföldi megyék tanácselnökeivel, polgármestereivel, önkormányzati képviselőivel az autonómia kérdésében. A megbeszélések egyik pontja a hivatalos autonómia-népszavazások kiírása.
2008. augusztus 30. – az SZNT felkéri a székelyföldi önkormányzatokat, november 30-ra tűzzék ki a referendumot, amely során arról kérnék ki a régió lakóinak véleményét, akarják-e a megyehatárok megváltoztatását oly módon, hogy létrejöhessen az autonómiastatútumban szereplő régió.
2008. szeptember 11. – nyílt levélben kéri az SZNT Markó Béla RMDSZ- és Szász Jenő MPP-elnöktől, hogy támogassák az autonómia-népszavazás kiírására vonatkozó kezdeményezésüket. Az MPP már másnap igennel válaszol. Markó Bélával október elején találkozik Izsák Balázs, az RMDSZ elnöke akkor azt ígéri, szakértőikkel elemzik a kezdeményezés jogi és politikai vonatkozásait, később azonban az RMDSZ kihátrál, és arra hivatkozva, hogy nincs jogi lehetőség a népszavazások megszervezésére, nem támogatja az SZNT kezdeményezését. Több tanács mégis napirendjére tűzi a népszavazást, és számos helyen el is fogadják az erről szóló határozatot.
2008. október 25. – ötödik születésnapját ünnepli az SZNT, úgy döntenek, hogy állampolgári kezdeményezésként – 100 000 aláírás összegyűjtésével – vagy a parlamenti képviselők révén harmadszor is a román parlament elé terjesztik Székelyföld autonómiastatútumát. Napirendre kerül a népszavazások ügye, hogy minél több polgármestert, önkormányzati képviselőt meg kell nyerni ennek támogatására, kiderül, az ülés napjáig alig néhány településen született döntés, de a következő hetekben várhatóan megsokszorozódik ezek száma. A népszavazás kiírását elfogadták már Gyergyóditróban és Gyergyóalfaluban, Kézdivásárhelyen, Kőröspatakon, Újszékelyen elutasította az RMDSZ-es többségű tanács, Marosvásárhelyen, Kovásznán és Zágonban a polgármesterek nem hajlandóak napirendre tűzni; – az SZNT vezetői Sepsiszentgyörgyön találkoznak a hivatalos romániai látogatáson lévő Sólyom László magyar köztársasági elnökkel, aki megerősíti korábbi álláspontját: jogosnak, európainak tartja a magyar közösség autonómiatörekvéseit.
2008. december 15. – Izsák Balázs közleményben szólítja fel az RMDSZ-t, hogy vállaljon aktív szerepet a székelyföldi népszavazások kiírásában, Székelyföld autonómiastatútumának parlamenti elfogadtatásában, a nemzetközi támogatás megszerzésében.
2008. december – a sepsiszentgyörgyi városházára is kikerül a székely zászló, amely az SZNT jelképe, és amelyet a tanács egyik alapítója, sepsiszéki elnöke, a néhai Kónya Ádám tervezett. Egyre több községházán tűzik ki a székely lobogót.
2008 vége – 2009 eleje – a prefektúrák megtámadják a helyi tanácsok autonómia-népszavazás kiírásáról szóló határozatait, a közigazgatási bíróságok érvénytelenítik az önkormányzati döntéseket. 2009. január 28. – Izsák Balázs kezdeményezi a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását. 2009. március 3. – Izsák Balázs ismét az autonómia támogatására kéri az RMDSZ-t, nyílt levélben fordul Markó Béla szövetségi elnökhöz és az autonómia-népszavazások, illetve a statútum parlamenti beterjesztésének támogatása mellett azt kéri, pártok fölötti összefogással kezdeményezzék a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását.
2009. április 3. – az RMDSZ és az EMNT megállapodásának köszönhetően megalakul az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF), amelynek feladata egyezségre jutni és megoldásokat találni az erdélyi magyar közösség jövőjét érintő stratégiai, politikai kérdésekben. Elhangzik, várhatóan már őszig közös törvénytervezeteket fogadnak el az autonómiáról. Az SZNT nem fogadja el a felkérést, nem delegál képviselőt az EMEF-be, mert politikai és kampánycéllal létrehozott testületnek tartja azt. Szerintük nincs szükség újabb tervezetek kidolgozására, az RMDSZ-szel közösen kellene képviselniük az EMNT által kidolgozott személyi elvű autonómiastatútumot, illetve az SZNT Székelyföld autonómiastatútumát.
2009. május 13.– az EP-választási kampányban levő RMDSZ és EMNT úgy dönt, felkarolja az SZNT által kezdeményezett székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását. Bejelentik, május 23-án Székelyudvarhelyen tartják meg a székely parlament előfutárak

Valamit igazítani a világon. Gálfalvi Zsolt 80.
Szűk családi és baráti körben köszöntötték Marosvárhelyen a nyolcvanéves GÁLFALVI ZSOLTOT pályatársai, hozzátartozói. Nem csak egy életmű összegzését hozta a Bolyai Klubban megrendezett este, hanem az erdélyi magyar közösségszervezés legfontosabb évtizedeit, a rendszerváltást, a rendszerváltás utáni évtizedeket tette érthetőbbé. Parászka Boróka írása.
Irodalomkritikusként, esztétaként, intézményvezetőként, kultúrdiplomataként, televíziós szerkesztőként-vezetőként, színházigazgatóként is maradandót alkotott, állítják pályatársai. Szerteágazó munkái révén egyike azoknak, akiknek a legkiterjedtebb kapcsolatrendszere épült ki az erdélyi magyar közösségi- szellemi életében. „Beszélgető-” és „kérdezőművész” – ez lehet a legpontosabb és legérzékenyebb meghatározása annak, mi az, amivel alkotók, gondolkodók sorát megihlette, munkára ösztönözte. Nyolcvanadik születésnapján több nemzedék közös kötetben köszöntötte a visszavonultan élő Gálfalvi Zsoltot, kinek szellemi jelenléte ma is meghatározó. A Bolyai Klubban rendezett beszélgetésen ebből a kötetből is elhangzott néhány írás. Földes György történész Budapestről utazott Marosvásárhelyre, hogy Gálfalvi Zsoltot, az „erdélyi Prosperót” köszöntse.
Az erdélyi Prospero„Nincs se világi, se túlvilági hatalma, se sziget, se kard, se varázs, se szolgák, se szellemek és mégis Prosperóra emlékeztet” – mondta Földes György, aki szerint a shakespeari hőshöz a marosvásárhelyi gondolkodót a bölcsesség szeretete és tisztelete teszi hasonlóvá. „Egyikük értelmét, cselekvését sem a bosszú, hanem a bölcsesség, az igazság irányítja” – hangzott el a Bolyai Klubban, ahol az évtizedes pályatárs visszafogott, de egyértelmű meghatottsággal méltatta Gálfalvi Zsolt érdemeit. „Születhetett volna arabnak, akkor kádi lenne, orosznak, akkor sztároszta. Ha amerikainak, akkor békebíró.
Amúgy meg mindenütt az lenne, aki. Újságot szerkesztene, okosítana, híd akarna lenni az emberi vágyak és a valóság között. Tanácsot adna annak, aki kér, asztalhoz ültetné a harcosokat, hogy ne üssenek, hanem inkább egy, vagy inkább két pohár bor mellett beszéljenek. Lehetne szülőföldjének fejedelme, jól járna ezzel mindenki, aki ott él. Legyen román, magyar, szász, félig ez, vagy tán egészen az. Hiszen az én Prospero barátom nem csak Milanónak akar jót, hanem Nápolynak is.
Nem kíván elvenni senkitől semmit, csak mindenkinek a jussát akarja. Nem akar rosszabb sorsot más nemzetének, mint a sajátjának. Ha bölcs barátom szavára hallgatnának az ott élők, akkor az, aki egykor elment, még az is visszatérne, mert tudná, hogy itt jobban értik és tisztelik”. A méltatások nem csak a személyes életművet, hanem a személyes életmű által gazdagított hely szellemét is érintették. „Marosvásárhelyen három világ, civilizáció ölelkezik egymással anélkül, hogy alágyűrné egymást. Ez a bölcsesség kútja három forrásból.” – mondta a budapesti Földes György a körülötte lévőknek, a Kolozsvárról, Bukarestből vagy éppen Nagyváradról származóknak-érkezőknek. Ahhoz, hogy ez a bölcsesség érvényre jusson, személyes kvalitásokra, helyzetértésre is szükség volt. „Az én barátom soha nem akart több lenni önmagánál, de azért a mindenséggel mérte önmagát. Ez a szerény öntudat, a mértékletesség, az empátia, és az ügy iránti alázat az, amivel mértéket ad mindenkinek, aki vele egy szellemi, gondolati és politikai térben és időben létezik, alkot és dolgozik. Mióta ismerem, sajnos káromra és hibámból nem elég régóta azzal a tudattal élek, hogy figyel, segít, harcostárs. Ha becsületes ellenfele lennék, akkor se kerülném el a háza táját. Ha igazáról nem tudna meggyőzni, akkor is okosabb lennék a távozás után, mint érkeztemkor. Az erdélyi Prospero uralkodás helyett egész életét a nép és a kultúra szolgálatával tölti. Nem a nyolcvan év teszi bölccsé, hanem a hivatása, az egyetemessége, az hogy az egyetemes kultúra nemzetivé, közös kinccsé válik. Mindez annak tudatában, hogy a hagyomány segít népként megmaradni, de a kultúra megújítása, a közös jövő kialakítása, a sorsközösség az, ami nemzetté emel egy népet. Sorsközösség nincs közös kultúra, az eltérő szellemi és politikai hagyományok kölcsönös tisztelete, a demokratikus és szociális minimum nélkül” – érvelt „erdélyi barátja” mellett Földes György, aki az életmű összegzésével nem zárta le azt. „Lenyűgöznek a kilencvenes években írt cikkei, az általa szerkesztett lap szerteágazó tartalmai. Ez a nem a múlt, ez az a kompetencia, amelyre mindannyiunknak most is szüksége van. Erdélyi Prospero járj közöttünk, ne csak hallgass minket, szólj is hozzánk, folytasd velünk is a párbeszédet.” – kért és biztatott a felszólaló.
Az intenzív értelmiségi
Gálfalvi Zsolt a tőle megszokott szerény iróniával fogadta a dicsérő szavakat. „Nem hiszem, hogy lenne alkalmam arra, hogy hasonló szövegeket magamról még egyszer végighallgassak. Amikor még egyszer elmondják majd ezeket, már nem fogom hallani” – mondta mosolyogva az ünnepelt, aki a legfontosabbnak a feléje irányuló megértést nevezte. „Éreztem valami megértést az iránt, amit én próbáltam kudarcokon keresztül csinálni az életemben. Az rajzolódott ki a szavaitokból, ami mindannyiónkat összeköt. Azokat, akik a koszorújukat a magyar nyelv elé úgy teszik, mint az egyetlen és közös hazájuk elé.” – utalt vissza Illyés Gyula Koszorú című versére, amelyet az est során Gáspárik Attila mondott el. Markó Béla az ünnepség házigazdájaként és moderátoraként arról faggatta az ünnepeltet, mit jelent a felelősség kérdése számára. Felkészült, de nem érzelemmentes válasz érkezett.
Gálfalvi arra figyelmezett, meg kell érteni, mit jelent „intenzív értelmiséginek” lenni – ezt a szerepkört ugyanis nem lehet kierőszakolni, és ehhez alapvető tulajdonságokra, szellemi, elvi igényekre és igényességre van szükség. „Senkit se lehet rákényszeríteni a felelősségre, arra, hogy gondolja végig, mit ír. Értelmesen élni és dolgozni csak akkor lehet, ha valamilyen felelősséget érzünk nem egyszerűen a leírt szavak iránt, hanem az emberi értelem iránt”
– mondta Gálfalvi Zsolt, aki nem szakadva el az iróniától megjegyezte, az értelem ez a legnagyobb hiánycikk, pedig ezért szoktak a legkevésbé panaszkodni az emberek, hogy nincs. „Szoktak panaszkodni ezért, azért, a pénzért, az élelemért. Az értelemért, na azért nem szoktak panaszkodni” – mosolygott össze a közönségével az ünnepelt. Nem csak az „intenzív értelmiségi” fogalmát elevenítette és magyarázta az érintett, hanem olyan további kulcsszavakat is felvetett, mint a „szóértés”. „Az értelem esélyein, lehetőségein munkálni, megteremteni a szóértés légkörét, azért fontos, mert e nélkül teremtő munka nem létezik.” – emlékeztetett Gálfalvi Zsolt. A tömör helyzetértékelés a rendszerváltás és a rendszerváltás utáni évtizedek értelmezésévé is vált. Az elmúlt évtizedekben ugyanis a kultúra szerepéről alkotott elképzelések, elvárások megváltoztak, több szempontból „magánüggyé” vált a színház, az irodalom, a képzőművészet. 89 után az emberek „rühellték a prófétaságot” – mondta az esztéta, aki úgy vélte, ez egy alapvető tévedés, és egyet jelent a felelősségtudatról való lemondással. Markó Béla kérdésére újabb és újabb, egymást kiegészítő válaszok érkeztek. „A felelősség nem számonkérés, hanem az, ami az emberen belül munkál, amikor ír, szerkeszt, emberekkel beszél, amikor megteremti a közösségi légkört amelyben értelmes esélyeket valóra lehet váltani. Enélkül nincs szabadság, se teremtő erő.”
„Mindig elkapott a gépszíj”Bár Gálfalvi Zsolt nagyon határozott, humorral erősített szavai „felelős”, következetes álláspontot képviseltek, Markó Béla, mint pályatárs és mint alkotó is árnyalta az elhangzottakat. Az „erdélyi intézménnyé” vált személyiség mögött mégsem olyan „egy tömbből faragott” életmű van. A Marosvásárhely–Bukarest tengelyen dolgozó intézményvezető háta mögül felsejlik a könyvtárlakó filosz, a Barcelonában is otthonosan mozgó européer. Van-e amit elszalasztott, amit másképpen csinálna, vagy nem vállalna el? – kérdezte a költő-politikus. „Ez a kérdés nem igazán időszerű. Nyolcvan éves vagyok, megpróbálhatom, hogy ne töltsem be még egyszer azokat a tisztségeket, amelyeket egyszer már betöltöttem, hogy ne legyek újra színházigazgató, televízió elnök, de ugye ez a vállalkozás teljesen reménytelen. Ha visszatekintek, azt kell mondanom, hogy bár nem akartam, de mindig elkapott a gépszíj. Az ember nem csak érzi a felelősséget, de felelőssé is teszik a szavaiért. Én igazán a műsorkészítést szerettem a televíziózásban, és mégis, egyszer csak ott találtam a vezetésben. Sok mindent sajnálok, hogy nem tettem meg, amit szerettem volna. De mindig volt valami feladat, amit el kellett végezni, és nem akartam kibújni a kötelezettségek alól. Gyakran mondjuk, hogy az esztétikai érték mindenek előtt, de az irodalom és a művészet nem gyakorlati feladatok megoldására való, és ha az ember kisebbségbe született, és annak a nyelvét és kultúráját vallja magának, akkor plusz feladatai vannak. Ezekről lemondani – próbálok nagyon finoman fogalmazni – nem dicséretre méltó dolog. Nagyon szívesen írtam volna Thomas Mannról, Márairól az elmúlt évtizedekben. Az embernek azonban tudnia kell azt, hogy vannak dolgok az életben, amelyeket el kell fogadni, meg kell érteni, és amelyeknek az érvényesítése nélkül nincs értelmes, teremtő élet” – összegezte lemondásainak és vállalásainak okát az ünnepelt.
Hogy milyen dilemmával jártak a tehertételt és társadalmi megbecsülést is jelentő faladatok, például a televízió elnöki posztja, azt Markó Béla tette érthetővé. „Annak idején nehezen, de meggyőztük Gálfalvi Zsoltot, hogy vegyen részt a televízió vezetőtanácsában, el is vállalta. Nagyon hamar kiderült, hogy a konfliktusok következtében nincs elnök. Korelnökként elvállalta a televízió vezetését, nagyon jól, mindenki megelégedésére, egyetlen hiányérzetem van, hogy nincs mód hosszú távon tovább vinni, és téged agyonnyomni ezzel a feladattal több esztendőn át” – emlékezett vissza az RMDSZ korabeli elnöke.
Kolozsvár, Vásárhely, Bukarest Gáspárik Attila, mint az audiovizuális tanács egykori elnöke úgy fogalmazott: Gálfalvi Zsolt volt az egyetlen olyan vezető, aki megkérdezte az embereket, hogy hogyan működjön az intézmény, amelynek az élén ált. Azzal hozta zavarba a környezetét, hogy odafordult a munkatársaihoz, hogy tárgyalt mindenkivel. „Ezt nem értették Bukarestben, azt hitték, hogy a normalitás az ravaszság. Bevallotta, hogy nem tévés ember, hanem érdeklődő, aki mer kérdezni, és mert munkát adni a körülötte lévőknek.”Hogyan lehetett Kolozsvárról és Marosvásárhelyről érkezve helyet találni Bukarestben, hogyan lehet a fővárosból visszatérni, onnan „visszacsatornázni” értékeket az erdélyi közösségi központokba? Gálfalvi Zsolt a többlakiságról, az utazásról és otthonra találásról így nyilatkozott. „Valójában három városban éltem: Kolozsvárt nagyon szerettem, nagy tisztelettel gondolok rá vissza. Örvendek annak, hogy működik például a Kolozsvár Társaság, változatlanul megteremti a szellemi élet pezsgő légkörét, ami nélkül város nincsen. Kolozsvár után kerültem Vásárhelyre, majd Bukarestbe. Sőt Marosvásárhelyre kétszer költöztem vissza: ez mindig az a hely volt, ahol valamit lehetett értelmesen cselekedni. Ezért mentem Bukarestbe, ezért jöttem vissza.
Az a véleményem, hogy az ember egy helyet akkor tud magáénak vallani, ha ott valamit tud igazítani a világon.
Ez a vágy bennem van. Bukarestben, függetlenül attól, hogy a város életmódja sok szempontból idegen volt, jó lehetőségek adódtak a szellemi kapcsolatokra. A színházi élet egészen csodálatos és ritka volna. Tamási azt mondaná, hogy igyekezzünk otthon lenni, én azt mondanám, legyünk ott, ahol lehet valamit tenni, ahol kapcsolatot lehet létesíteni másokkal, akik, ha nem is úgy gondolkodnak, mint mi, de akiknek az erőfeszítésein osztozni lehet.”
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

A győzelem küszöbén
Külső és belső erők egész sora próbálja akadályozni a székely szabadság napjának méltó megünneplését – legnagyobb gátjai mégis mi magunk lehetünk, ha hagyjuk félelmeinket, kicsinyhitűségünket felülkerekedni, ha nem ismerjük fel a marosvásárhelyi demonstráció jelentőségét, feledni hagyjuk azt az érzést, amely egy évvel ezelőtt vagy ősszel a nagy menetelés során adatott meg nekünk: a hitet, hogy együtt erősek vagyunk, küzdelmünk eredményes lesz.
A Székely Nemzeti Tanács három évvel ezelőtt ünnepelte először a székely szabadság napját március 10-én, katalán mintára kereste meg azt a történelmi dátumot, amely kifejezheti szabadságvágyunkat, és évről évre mind nagyobb tömegeket toborozhat ezt megerősíteni. Március 10-e az autonómiaharc újabb és újabb állomását jelentheti. A katalánok 1980 óta gyülekeznek szeptember 11-én, saját szabadságuk nemzeti ünnepén. Sok százezren lepik el Barcelona utcáit, tavaly 400 kilométeres élőlánccal erősítették meg autonómiájukat, álltak ki tartományuk függetlensége mellett. Szeptember 11-e több évtizede szent időpont a katalánok számára, kicsi, nagy, idős és beteg is utcára vonul. Vesztes csata évfordulóját választották ők is ünnepüknek, az 1714-es spanyol örökösödési háború tizennégy hónapnyi ostromot követő barcelonai bukására emlékeznek. Mi március 10-én a Makk-féle összeesküvés 1854-ben kivégezett tagjai előtt tiszteleghetünk, ők az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját próbálták újra fellobbantani. A nemzeti önrendelkezés volt az a cél, amelyért életüket áldozták, példát mutatva bátorságból és hűségből. Minden adott hát, hogy március 10-e a székelység nagy ünnepe legyen, melyet néhány nap múlva követ március 15-e, a magyar nemzet szabadságünnepe. Egyik nem kizárja vagy gyengíti a másikat, hanem erősíthetik egymást. Tavaly 30 ezren gyűltünk össze Marosvásárhelyen, október végén 120 ezren alakítottunk ki élőláncot Kökös és Bereck közt. Nem szabadna hagyni, hogy ez a folyamat most elbotoljon csak azért, mert a polgármester nemet mondott a felvonulásra, vagy mert az RMDSZ kormányon próbálja érvényesíteni közösségi igényeinket. Munkájukat is segítheti, ha utcára vonulva állunk ki az autonómia mellett, ha megmutatjuk: néhány miniszteri, államtitkári székkel nem lehet kiváltani a magyarság jogos követelését. „Először nem vesznek rólad tudomást, aztán kinevetnek, majd harcolnak ellened, végül győzöl” – Izsák Balázs SZNT-elnök Mahatma Gandhi szavait segítségül hívva toborozza Marosvásárhelyre a székelyföldi magyarokat. 2014 tavaszán mi, székelyek eljutottunk hát arra a pontra, amikor már tiltással, megfélemlítéssel próbálnak megállítani. Most nem szabad megijednünk, hiszen a győzelem következik.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Székely maraton
Katalán és baszk újságírókkal ebédelünk a tegnap Marosvásárhelyen rendezett székely nagygyűlés előtt néhány órával, és már az előételnél megegyezünk, hogy az erdélyi magyarok számos tekintetben egy cipőben járnak kisebbségben élő nyugat-európai sorstársaikkal.
A székely szabadság napjáról tudósítani érkezett kollégák által felsorolt, a spanyol–katalán viszonyt illusztráló példák közül több a romániai állapotok hű lenyomata is egyben. Valahányszor katalánok százezrei követelik Barcelona utcáin az autonóm tartomány függetlenségét, a központi spanyol sajtó úgy próbálja bagatellizálni az elszakadási törekvéseket, hogy mindössze néhány ezer fős demonstrálóról ad hírt.
Amikor egy évvel ezelőtt a Habsburgok által kivégzett székely vértanúk tiszteletére a Székely Nemzeti Tanács első alkalommal megtartotta a székely szabadság napi megemlékezést – amelyen a szervezők szerint mintegy harmincezren vonultak fel –, a bukaresti média öt-hatezer résztvevőről számolt be. Nem beszélve a román politikusok vissza-visszatérő retorikájáról, miszerint ugyan milyen autonómiát akarnak maguknak ezek a székelyek, amikor népszámláláskor csupán néhány százan vallják magukat eme etnikai csoport tagjának.
Persze a több szempontból azonos sorsú európai nemzeti kisebbségek helyzete, törekvései ettől függetlenül jelentősen eltérnek egymástól. Miközben a dél-tiroli németek, katalánok, baszkok és erdélyi magyarok időnként még ma is szembesülni kénytelenek a Mussolini-, Franco- és Ceausescu-féle asszimilációs politika nyúlványaival, nem lényegtelen, hogy az erdélyi, székelyföldi magyarok másokkal ellentétben nem függetlenedni, elszakadni akarnak, hanem „csak” nagyobb önrendelkezésre vágynak Románián belül.
Mindez az 1,2 milliós erdélyi magyarság esetében kulturális, míg a mintegy 800 ezer fős Székelyföld esetében területi autonómiát jelent, amelyre egyformán találni működő modelleket a kontinensen. Egyértelmű azonban, hogy a romániai magyarság egészének ügye egyedi rendezést, megoldást kíván. Hűen tükrözi a közösség saját nemzeti identitásáért folytatott küzdelmét, hogy huszonöt évvel a romániai rendszerváltás után is harcolnia kell jelképei szabad használatáért, anyanyelvi jogai érvényesüléséért.
Miközben a bukaresti kormány Hargita és Kovászna megyei képviselői az elmúlt hónapokban bírósági keresetek tucatját zúdították a székelyföldi települések polgármestereinek, a megyei közgyűlések vezetőinek nyakába a székely zászló kitűzése miatt, ugyanezek a prefektusok most, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minapi hatalomra kerülése után amiatt is perelik a magyar önkormányzati vezetőket, mert felszólításra nem távolították el azonnal a közintézményekről a közösség szimbólumát.
Nem beszélve arról az abszurd szituációról, hogy a tegnapi marosvásárhelyi demonstráció résztvevői attól a román kormánytól követelték a közösségi jogok szavatolását, amelynek egy hete immár az erdélyi magyarság egyetlen, parlamenti képviselettel bíró szervezete, az RMDSZ is oszlopos tagja.
Az alakulatnak egyrészt meg kell felelnie az autonómiát vörös posztónak tekintő román kormányzati partnerek elvárásainak, másrészt nemrég, ellenzéki pozícióban tett ígéretéről, a területi önrendelkezésről szóló törvénytervezet parlamenti beterjesztéséről sem mondhat le. Ami, valljuk be, kibékíthetetlen ellentétnek tűnik, különös tekintettel arra, hogy új szövetségese, Victor Ponta román szociáldemokrata miniszterelnök a Székelyföld létét is megkérdőjelezi.
Az erdélyi magyarokra, székelyekre tehát még hosszú menetelés vár az autonómiáig. De Európában egyetlen közösség sem vívta ki rövidtávfutással önrendelkezését.
Rostás Szabolcs
Magyar Nemzet,

Temetők találkoznak Kolozsváron: Firenzétől Kaliforniáig
A Házsongárdi temető szakmai bemutatásával kezdődött ma délután a 8 ország (Anglia, Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Magyarország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország) húsznál több szakemberének részvételével zajló háromnapos temető-szeminárium Kolozsváron. A nemzetközi és helyi figyelemfelkeltés, a Házsongárd turisztikai hasznosításának előmozdításán túl a szervezők (a budapesti székhelyű Teleki László Alapítvány és a kolozsvári Házsongárd Alapítvány) abban bíznak, a szeminárium áttörést fog jelenteni a Házsongárdi temetőben található több száz kiemelkedő örökségi értéket képviselő sír, síremlék és kripta megőrzésében.
Firenzéből, Lisszabonból, Barcelonából, Budapestről, Bécsből, Bolognából, Londonból és Kaliforniából is érkeznek többek között azok a szakemberek, akik A mulandóság emlékkövei – A történeti temetők örökségi értékeinek megőrzése témakörben szervezett nemzetközi szemináriumon tartanak ínyencségnek számító előadásokat. Köztük olyan témákat is találunk, mint például a londoni Highgate temető jövőjét fürkésző előadás, a firenzei svájci tulajdonú „Angol temető” bemutatása, de elbarangolhatunk a barcelonai, new orleansi vagy a híres bécsi központi temetőbe. A találkozó méltó befejezéseként Egyed Emese szerkesztett és Diószegi László rendezett műsort Gyertyaláng címmel a Házsongárdi temetőről szóló versekből és írásokból, a THÉ-Trupp Egyetemi Irodalmi Színpad, a Concordia vonósnégyes és a Tokos Népzenei Együttes közreműködésével. A konferencia díjtalan, programjaira minden érdeklődőt szívesen várnak a János Zsigmond Unitárius Kollégium épületébe. Szabadság (Kolozsvár)

Izsák Balázs megjegyzései az autonómia-tervezet Bukarestben lezajlott vitája kapcsán
A Székely Nemzeti Tanács elnöke szeptember 30.-án kiadott közleményében (A székelyek autonómiatörekvésének továbbra is szüksége van Magyarország támogatására) bírálta az RMDSZ elnökének kijelentéseit, amelyeket Bukarestben, román értelmiségiekkel, az RMDSZ autonómiastatútumáról folytatott beszélgetés során tett.
Az RMDSZ erre közleménnyel válaszolt, amelyben védelmébe vette a Kelemen Hunor által mondottakat, azt állítva, hogy a Székely Nemzeti Tanács elnöke újságcikkek alapján fogalmazta meg a véleményét, ezért a nyilatkozata valótlanságokat tartalmaz.
Figyelmesen végighallgatva az RMDSZ honlapján közzétett, több mint kétórás beszélgetést, megállapítható, hogy a Székely Nemzeti Tanács közleményébe foglaltak maradéktalanul helytállóak. A továbbiakban a két órás beszélgetésből készült, jegyzőkönyvszerű kivonatot teszünk közé, amelyet kommentárokkal láttunk el, és a végén a következtetéseket is levonjuk. Azért vagyunk kénytelenek ebben a szokatlan formában megtenni a megjegyzéseinket, mert az RMDSZ elutasítja a párbeszéd megszokott kereteit.
Kelemen Hunor
11:25 Nem azt határozza meg, mi az autonómia, hanem azt, hogy mit nem jelent. Nem jelent szeparatizmust, enklávét, államiságot. Kommentár: A szeparatizmus, az enkláve, az állam az államban, olyan kifejezések, amelyeket a román nacionalizmus a jogos magyar törekvések elfojtására, sajátos értelemben használ. Szeparatizmusról akkor beszélt, amikor mi magyar iskolát, magyar nyelvű oktatást kértünk. Ezeket a kifejezéseket átvenni nem szabad defenzív módon sem, hanem el kell utasítani a használatukat, és meg kell világítani a használatuk mögött álló szándékot. A helyes értelmezésük nélkül még a hárítás, a defenzíva is hallgatólagos elfogadása ezen kifejezések létjogosultságának! 13:45 Az autonómiát a parlamentben kell elérni, nem az utcán, nem olyan eszközökkel, amelyeknek nincsen köze a demokráciához.
Kommentár: Ezek szerint a Székelyek Nagy Menetelése olyan eszköz volt, amelynek nincs köze a demokráciához? 16:40 A Prut két partján élő emberek, ha együtt akarnak élni, együtt fognak élni előbb-utóbb. A kérdés az, hogyan. Annak is megvan azonban a kockázata, hogy más pályája legyen Moldovának.
Kommentár: A mi szempontunkból az a kérdés, hogy az egyesülés előkészítéseként, Románia tesz-e olyan lépéseket, amely a moldovai oroszokat és gagauzokat meggyőzi arról, hogy Romániában szélesebb jogköröket fognak élvezni, mint most. Mert jelenleg elriasztja őket a román többség viszonya a mi autonómiatörekvésünkhöz. Persze minket is érintene az egyesülés, hiszen a százalékarányunk csökkenne, ebbe többletgaranciák nélkül nekünk nem is szabad belemennünk! Ilyen többletgarancia az autonómia. Hurezeanu, amikor visszatér Moldova kérdésére, Kelemen Hunor másodszor szalasztja el az alkalmat, hogy előadja az általa képviselőt közösség szempontjait. Parvulescu 19:00 Az 1923-as alkotmány eltörölte a gyulafehérvári ígéreteket Hurezeanu 20:49 Méltatja Parvulescu történelmi felvezetését, (1859-ben föderatív államként jött létre Románia, Gyulafehérvári ígéretek) és kiegészíti a Dunai Konföderáció tervével. 22:08 Tabuk mindig lesznek. Tabuk nélkül nem lehet (Kelemen Hunor nevet). Az ön tabuja például ez: vegye ki az utolsó mondatából Moldovát, és tegye helyébe Erdélyt, ha egyesülésről van szó. (Kelemen Hunor közbeszól: „Nu se pune problema!” – azaz: ez fel sem merül.) 22:56 Önök bemutattak egy autonómia-tervezetet, egy feszült helyzetben, veszélyes, szeparatista törekvések korában.
23:33 Orbán Viktor egy olyan politikus, aki megkérdőjelezi az Unió alapértékeit, szövetséget köt Moszkvával, és ez nemcsak gazdasági szövetség, hanem értékközösség is. 24:15 Nem gondolja Kelemen Hunor, hogy egy hullámhosszra került a szeparatistákkal? Világ szeparatistái egyesüljetek! Hogyan fognak boldogulni egy ilyen feszültségekkel terhes világban Donyeck, Edinburgh és Barcelona közt, Budapesten és Moszkván keresztül?
Kelemen Hunor 25:57 Igaza van Hurezeanu úrnak, nehéz örökséget kaptunk. (?) A tervezetnek nincs köze a szeparatizmushoz, Krímhez, Moszkvához. Megismétli: nem akarunk szeparatizmust, nem akarunk enklávét létrehozni.
28:0 Ezt a tervezetet nem beszéltük meg sem budapesti, sem moszkvai politikusokkal. 30:38 Nem akarunk semmit elvenni a románoktól, sem területet sem egyebet.
30:56 Nálunk is vannak szélsőségesek, de nincs közünk hozzájuk. Nincsenek velük közös terveink. 31:40 Volt olyan idő, 89 előtt, amikor a román állam meg akart semmisíteni az ország területén mindent, ami nem román, de most ez már nem így van. 32:08 Románia a németeket és zsidókat eladta, a magyarokat csak azért nem, mert a magyarokra nem volt vevő. Nem akarjuk, hogy a jövőben azt mondják a románok, milyen kár, hogy már nincsenek magyarok (Romániában), ahogy mondják most a németekre, persze, hogy nincsenek, hiszen Önök mintha a németeket eladták volna? Kommentár: Valójában nincs semmi olyan biztos jel, amely arra vallana, hogy Románia lemondott volna az erőszakos asszimiláció politikájáról. Erre nagyon sok példát lehet felhozni, de elég lenne a jelenlegi kormány közigazgatási reformtervét említeni, vagy legalább azokat az érveket, amelyeket Kelemen Hunor helyett Tapalaga úr adott elő (1:05:40)
A szélsőségek dolgában épp a lényeget nem mondja ki: nincs a romániai magyarságnak szélsőséges szervezete, semmilyen szélsőségesnek nyilvánítható politikai erő. Az erdélyi magyarok a magyarországi választásokon a magyarországinál is nagyobb arányban szavaztak a FIDESZ-KDNP-re, amelyről kategorikusan kijelentjük, semmi köze a szélsőséghez. Ezek kimondása nélkül beszélni az erdélyi magyar szélsőségesekről roppant káros és félrevezető. Felmentést is ad a demokrata érzelmű románoknak, akik nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy a szélsőséges, idegengyűlölő, magyarellenes szemlélet ne legyen jelen szinte minden román politikai pártban, hogy a „magyar kártya” ne legyen ott, szinte minden román politikus kezében, a nyíltan szélsőséges pártokról nem is beszélve.
Hurezeanu: 32:35 Nem mi adtuk el, hanem a politikai rendszer. 1944 áprilisában a Horthy rezsim nem adta el, hanem haláltáborba küldte a zsidókat. (Kelemen Hunor közbeszól: ez igaz, ebben egyetértek.) Mi megtartottuk őket a háború idején, és csak azt követően adtuk el őket. Mégiscsak jobb volt eladni, mint megsemmisíteni
Kelemen Hunor:
Én voltam az a politikus (mindkét kezével önmagára mutat) aki ebben az évben háromszor is részt vettem Holokauszt megemlékezésen, a jövő héten megint megyek egyre. És minden alkalommal nagyon világos üzeneteket fogalmazok meg éppen azzal kapcsolatban, amiről Ön beszél.
Kommentár: Minden népnek szembe kell néznie a saját történelmével. A románoknak is szembe kell nézni a saját felelősségükkel, amely a jászvásári pogromért, vagy a besszarábiai zsidóság tragédiájáért terheli őket, mert ezt a felelősséget semmivel sem csökkentik az Észak-Erdélyben történtek, ezért nem helyes ezt tagadni, vagy másra mutogatva maszatolni el a felelősséget. A párhuzam sem helyes a Ceausescu rendszerrel, egyik politikai rezsim bűneit nem menti egy másik jogtiprása. A „jobb volt eladni őket, mint megsemmisíteni” egy megfontolatlan, szerencsétlen megfogalmazás, hiszen Emil Hurezeanu, ahogyan őt ismerjük, semmiképpen sem akarhatja a Ceuasecu diktatúra bűneit menteni. Arról nem is beszélve, hogy maga a mérlegelés is elfogadhatatlan: mi jobb, egy emberi közösséget megsemmisíteni, vagy pénzért eladni? Kelemen Hunor mondanivalója erről: „ez igaz, ebben egyetértek”.
Hurezeanu 33:30 Románia számára is dráma volt (a németek kitelepedése), és nem azért mert Önökkel maradtunk (mindketten nevetnek) hiszen itt vannak még a romák is.
Luca Niculescu
Ön egy erős régiók Európáját akarja, egy erős régiók Romániáját akarja, és én azt kérdezem, hogy éri el azt, hogy erős régiók legyenek, anélkül hogy megkérdőjelezné a nemzetállamokat? A skót, a katalán, az észak-olaszországi, a belgiumi törekevések felsorolása után felteszi a kérdést: mi lesz a nemzetállamokkal. El fognak tűnni? Új határok jelennek meg? Az új entitásokat hercegségeknek fogják hívni, vagy fejedelemségeknek? (Bekiáltás: báróságoknak!) Báróságoknak? Hogy lehet a régiósítást együtt ragozni az integrációval? A föderalizmus lenne a megoldás? Ha Belgiumra nézek, akkor a föderalizmus sem megoldás.
Kelemen Hunor
Minden országban más a helyzet, nem lehet másolni, átültetni egyiknek a gyakorlatát a másikba. Nem szabad merevnek lenni, újítónak kell lenni. Ha elfogadjuk, hogy különböző helyzeteket, különböző módon kezeljünk, akkor megfelelő megoldások is találhatók, úgy hogy minden ország, minden régió, minden közösség, minden ember nyerjen ezekből a helyzetekből. Nem fogunk egységes receptet, egységes gyógymódot találni, az Egyesült Királyságtól Görögországig, ahol egészen más a helyzet.
Kommentár: Kelemen Hunor megkerüli a választ a kérdésre: hogyan egyeztethető össze a régiósítás az integrációval? Nem ismeri az Európa Tanácsnak épp az európai régiósításra vonatkozó 2007/1811 számú ajánlását, amely éppen erre a kérdésre ad világos választ, és amely markánsan alátámasztja a székely autonómiatörekvést is.
Ennek az ajánlásnak mind a harmincegy cikkét szinte betéve kellene tudnia miden olyan magyar politikusnak, aki autonómia vagy régiósítás ügyében megszólal. Ez például egy „egységes recept”. Ugyanakkor igaza van Kelemen Hunornak abban, hogy nem szabad lemásolni más modelleket, például, ahogyan az RMDSZ tette a Dél-Tiroli autonómiastatútummal.
Parvulescu 45:00 körül: Többször is használja a stat-natiune kifejezést. Különbséget tesz a nemzeti állam (stat national, ez van Románia alkotmányában) és a nemzetállam között. Szerinte a második túlhaladott, az első értelmetlen. Tovább viszi a gondolatot, és kimondja, hogy a nemzetállam, etnikailag tiszta állam értelemben nonszensz, habár a románok többsége ezt így érti, az alkotmány meg kétértelmű. 49:40 – Horvátország alkotmányában szerepelt a nemzetállam kifejezés, az EU csatlakozás kedvéért módosítaniuk kellett az alkotmányt, hogy ezt az etnikai hivatkozást megváltoztassák benne.
Kelemen Hunor
52:00 Európa számára az egyetlen út a mélyebb integráció, a közeledés egy Európai Egyesült Államok felé.
Kommentár: Parvulescu nagyon fontos dolgokat mondott az alkotmány első cikkének kétértelműségéről. Érdemes lett volna erre reagálnia Kelemen Hunornak, ha már nem ő mondta ki, amit ki kellett volna mondania.
Az Európa Egyesült Államok doktrínája pedig igencsak megkérdőjelezhető. Hurezeanu 54:00 Párhuzamot von a múlt század eleji erdélyi románok s a mostani erdélyi magyarok helyzete között. Az akkori Románia szövetségese volt a Monarchiának, s a román király csitította az erdélyi románokat, most meg Budapest nyíltan barátkozik a szeparatizmust még Erdély viszonylatában is támogató oroszokkal. Az ő erdélyi nagyapját feszélyezte Bukarest. Bátorítja vagy feszélyezi most Budapest Kelemen Hunort?
Kommentár: A felvezetéssel nehéz bármit is kezdeni, a párhuzam logikátlan, nehezen érthető. A végén viszont elhangzik egy világos kérdés Kelemen Hunorhoz. És a válasz?
Kelemen Hunor
54:55: „Nem bátorít.”- Rendszeresen találkoznak a magyar miniszterelnökkel, de nem gyakrabban, mint a korábbiakkal, de a legutolsó találkozón sem kérdezett Orbán Viktor semmit a statútumról. Nem tárgyalnak ilyen témákról. (A Népszabadság újságírója félreértette ezt a részt. KH úgy értette a kérdést, hogy Budapest bíztatására készítették-e el az autonómia statútumot? Ez ellen tiltakozott, hangsúlyozva az RMDSZ függetlenségét.)
56:00 – Nem ért egyet a liberális demokrácia végével, ő a liberális demokráciában hisz. Nem hisz Moszkva jó szándékában és más a véleménye a Moszkvával való viszonyról, mint a budapesti kollégáknak. De ez az ő dolguk, nem a mienk. Nem tartozik magyarázattal senkinek Orbán Viktor helyett. Kommentár: Érthetetlen ez az elhatárolódási igyekezet a magyar kormánytól. Ez nem az erdélyi magyarok álláspontja. Ugyanakkor nyíltan szembemegy az egységes magyar nemzet koncepciójával, élesen elhatárolja a magyarországi magyarokat az erdélyi magyaroktól. Ami az ő dolguk ugyebár az nem a mienk.
Kelemen Hunor
58:30 Az alkotmánymódosításról: a szenátusnak a régió kamarájának kell lennie, s költségvetési, külpolitikai és védelmi téren legyen hatásköre stb. Kommentár: Finoman fogalmazva is különös és tarthatatlan dolgok, amelyeknek amúgy sem az autonómiához, sem a mi jogainkhoz nincs köze. Az első óra végén még egy hang nem volt arról, hogy miképpen is képzelik el az autonóm régiót, hogyan jön létre, miből áll, hogyan működik. S már ott tartanak, hogy adjanak szót a hallgatóságnak.
Tapalaga 1:05:40: Mit keres a kormányban ő személyesen, mert hónapokkal ezelőtt kevesebbért bejelentette a kilépését, és ebben a témában egyáltalán nem élvezi a koalíciós partner támogatását. Victor Ponta választási programja – Tapalaga úr szerint elítélendő módon – egy szót sem tartalmaz a kisebbségekről, és mert a Victor Ponta programjának a címe (a nagy egyesülésre utal) egyenesen provokatív a kisebbségek irányába. Az ígéret be nem tartására utalva: hogyan tudott az RMDSZ ilyen mértékben elrománosodni? (Tréfás bekiáltás a háttérből: mi akartuk ezt, nem?)
Kelemen Hunor
Nem kérte a szociáldemokraták támogatását, tehát nem haragszik rájuk, hogy nem támogatják. Amúgy a többi jelölt programjában sincs szó a magyarokról. Kielemezték a helyzetet, s arra jutottak, hogy ezekkel együtt inkább maradnak.
Egy kérdező:
1:16:45 Az első konkrét kritika, az altalajkincsek kérdése. Szerinte nem megvalósítható, hogy azok a régió tulajdonában legyenek. Másik kritika, hogy nem határolódik el kellőképpen a szélsőséges magyar mozgalmaktól, ideértve a magyar kormányt meg parlamentet.
Kelemen Hunor
Semmi kapcsolatunk a Jobbikkal, amely sajnos egy jelentős párt a magyar parlamentben. A március 10-i marosvásárhelyi események kapcsán is elhatárolódtunk tőlük. Ami az altalaji kincseket illeti, nagyon kevés van, egy kis ásványvíz (nevet), és nem gondoltuk soha, hogy az ottani erőforrásokat ott kell felhasználni, szó se róla! Semmi sem végleges, nem a Szentírás, amit leírtunk, ezen lehet változattani, ezeket a dolgokat tisztázni kell.
Kommentár: Kelemen Hunor nem reagál a magyar kormányt és parlamentet ért vádakra, sajnálkozik a magyarországi parlamenti erőviszonyokon, holott Közép-Európában előzmény nélküli módon szerzett másodjára is kétharmados többséget egy demokráciának elkötelezett, jobbközép párt. A sajnálkozás ennek az alapvető ténynek a mellőzésével próbálja lejáratni Magyarországot, a magyar népet. A marosvásárhelyi, március 10-i rendezvényhez amúgy nem volt a Jobbiknak semmi köze. Ennek meghirdetője és szervezője a Székely Nemzeti Tanács volt. A román média, a román kormányzat hamis propagandájával összhangban azért próbálta felnagyítani, és a Jobbikra kenni a jogkorlátozó intézkedések okozta néhány – nem jelentős – incidenst (a csendőrség erőszakkal próbálta felnyomni a járdára a tömeget, akkor is, amikor az a járdán nem fért el.), hogy ezzel is hiteltelenítse a rendezvényen résztvevő több tízezer magyar embert követelését. Szégyenletes, hogy Kelemen Hunor ebben a kérdésben a magyarellenes, román nacionalisták oldalára áll!
Az altalajkincsek esetében nem áll ki a helyi tulajdon mellett, azt mondja, hogy a tervezet javítható, több mindennel nem ért ő sem egyet. Egyenesen kihangsúlyozza, hogy nem akarják, hogy az altalajkincsek helyben maradjanak. Látszik, hogy nem ismeri részleteiben a tervezetet és nem tudja azt sem, hogy Székelyföld altalajkincsei nem korlátozódnak az ásványvízre, hiszen Románia földgáztartalékának jelentős hányada Székelyföldön van.
Gabriel Andreescu
1:42:55 – Az alkotmánymódosítás kapcsán egyesek azt mondják, hogy a mostani is megengedi a regionalizációt. Többen azt mondják, hogy egy új alkotmány csak rosszabb lehet, nézzük pl. Magyarországot, ahol az Orbán alkotmánya csökkentette a demokratikus jogokat. Szerinte egy alkotmánymódosítás elég, nem kell új alkotmány.
Másik kérdés a kisebbségi törvény és a statútum viszonya. Van olyan vélemény, hogy a kisebbségi törvény előírásai antidemokratikusak. Harmadik a Hunor viszonya Budapesttel. Ott olyan kormány van, amelyről joggal vetik fel, hogy mennyire demokratikus. A MÁÉÉRT tagjaként joggal mondható, hogy Budapest gyámkodása alatt van az RMDSZ. Mennyiben ért egyet azzal, hogy az RMDSZ egy olyan párt, amelyik kiemelten magyar témákkal foglalkozik.
Kelemen Hunor
1:56:15 Soha nem befolyásolt minket Budapest, ezért haragudtak is ránk az ottani kormányok. Ellenünk hozták létre a két másik pártot, amelyek két egymás utáni választáson nem voltak képesek 100.000 szavazatot összegyűjteni.
1:58:40 Tovább szidja a másik két magyar pártot, illetve félremagyarázza azt a vádat, hogy ha elfogadnák a kisebbségi törvényt, az antidemokratikus módon erősítené meg az RMDSZ-t, azon viccelődik, hogy ő nem tehet arról, hogy azoknak nincs szavazóbázisuk, mintha nem értené pontosan, hogy a törvény hatásköröket és anyagiakat biztosítana az RMDSZ-nek, állami eszközökkel erősítené meg az amúgy is nagy versenyelőnyét.
2:00:00 Azt magyarázza, hogy ha elfogadnák a románok az RMDSZ regionalizációs tervét, az nem jelentene semmi változást, hisz most is vannak magyar többségű közigazgatási egységek. Az ő elképzelésükben a plusz csak a nyelvi jogok.
Kommentár: Teljes mértékben elfogadhatatlan ez a viszonyulás Budapesthez. Ha nem így gondolja, csak a bukaresti román értelmiségi körök elvárasainak akart megfelelni, az is súlyos hiba. Egy biztos, a romániai magyarság viszonyulása Budapesthez más. Ezt kellett volna őszintén elmagyarázni a román értelmiségieknek.
Aztán: regionalizációs terv? Nem autonómiastatútum? S ha nem jelentene változást, akkor mi az értelme? Luca Niculescu
2:01.50 Zárszó: a legtöbbet az autonómiatervezetről beszéltek. (A valóságban viszont szinte semmit.) Hurezeanu 2:03.10 Megdicséri Kelemen Hunort, meg az RMDSZ-t, dicséri a nyelvtudásukat, meg hogy milyen fontos szerepet játszottak a romániai társadalomban, milyen megbízhatóak, stb. Ha ebben a kényes pillanatban az RMDSZ visszafogottabb lesz, azért hálás lesz nekik a román nemzet.
Következtetések A filmfelvétel alapján az is megállapítható, hogy Kelemen Hunor a beszélgetés során végig sodródott, és permanens defenzívában volt. Amikor nemzeti, nemzetiségi ügyekről volt szó hiányzott belőle a belső meggyőződés, elmaradt a hiteles, világos érvelés az általa képviselőt közösség mellett. Egyetlen szó, egyetlen hivatkozás nem volt a magyar-román alapszerződésre és egyéb nemzetközi egyezményekre, illetve azokra az Európa tanácsi dokumentumokra, amelyek számunkra komoly hivatkozási alapot jelentenek. A jelenlévő román értelmiségiek elvárásainak akart megfelelni, és abba a helyzetbe került, hogy olykor a magyar közösség érdekeit jobban megfogalmazta Tapalaga, vagy Parvulescu. Kelemen Hunor akkor volt a leginkább meggyőző, amikor általános, és magyar szempontból semleges értékeket kell megvédeni, valószínűleg pont azért, mert ezeket a jelenlevők közül senki nem kérdőjelezte meg. Látszott, hogy fél a konfliktustól, a vitától, a tabukérdések őszinte kezelésétől.
Határozottan kiállt a liberális demokrácia mellett, de ezzel önmagával is ellentmondásba került, amikor az RMDSZ sokszínűségét fejtegette. Úgy tűnik, hogy nem fontolta meg az erről szóló kijelentését sem, nem tudatosodott benne, hogy a kereszténydemokrácia az a liberális demokrácia alternatívája, és mennyire antidemokratikus és sértő a kereszténydemokratákra ennek az alternatívának a tagadása.
A Székely Nemzeti Tanács sajtószolgálata
Erdély.ma

Nem vagyunk bezárva a nemzetállamba
Néhány nappal a csíkszeredai kampánykezdés után Bukarestben is bemutatta államelnöki programját KELEMEN HUNOR, az RMDSZ jelöltje. Akadémiai környezetben, a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetemen (SNSPA) a politikust CRISTIAN PÂRVULESCU politológus, EMIL HUREZEANU politikai elemző és LUCA NICULESCU újságíró, a Radio France Internationale munkatársa kérdezte. A szeptember 29-i vita rövidített, szerkesztett változatát szemlézzük.
Cristian Pârvulescu: Ez az első olyan vita, amelyet Kelemen Hunor államelnök-jelöltként az akadémiai szférában kezdeményez. Az RMDSZ és a Kelemen Hunor által képviselőt ügyek a román társadalomban rendkívül vitatottak. Ráadásul Európa-szerte a kisebbségek ügye ma hullámokat vet. Azt hiszem, hogy a politikatudományi tanszéken nincs helye a sztereotípiáknak, világosan kell látnunk az RMDSZ szándékait. A Szövetség javaslatai egy szélesebb társadalmi párbeszéd alapjait jelenthetik a jövőben.  Nemrég Skóciában – a nemzeti oldal sikereként – népszavazás volt a függetlenségről. Spanyolországban viszont alkotmányellenesnek minősítették a katalán különválásra vonatkozó népszavazást.  Romániában mellőzhetjük a hasonló kérdéseket? Kérhetjük az RMDSZ-t, hogy ne vigye be az autonómia ügyét az államelnöki kampányba? Azt hiszem, hogy nem, megfelelő az idő ahhoz, hogy tárgyaljunk minderről.
Kelemen Hunor: Köszönöm Pârvulescu úrnak a vita lehetőséget, és azt, hogy itt lehetünk. A mi szándékunk az, hogy akadémiai keretek között, szakértőkkel folytassunk párbeszédet mindarról, ami Románia számára fontos, nem csak a kampányban, hanem azon túl is. Mert ezek az ország, és a románok számára is fontos felvetések. Amikor erről beszélünk, nehéz csak racionális szempontokat figyelembe venni. Erős érzelmek kötődnek ezekhez az ügyekhez. Ha volt hibánk az elmúlt 25 évben, akkor az az volt, hogy nem szerveztünk hasonló vitákat gyakrabban. A kampányban országos programot szeretnék bemutatni. 1990 után a román társadalom nagyon fontos céljai és problémái fogalmazódtak meg, demokratikus intézményeket, jogállamiságot kívántunk létrehozni, a piacgazdaság kialakításán dolgoztunk. Mindezek létrejöttek, de nem működnek tökéletesen, 24 év után változásra van szükség. Az általunk támogatott észak-atlanti integráció révén Románia fontos szereplője a térség biztonságpolitikájának. Látnunk kell azonban, hogy az uniós csatlakozás után nincsenek fontos nemzeti céljaink, országos program nélkül maradtunk. Nincs olyan ügy, amelyet az ország többsége támogatni tudna, ezzel kapcsolatban konszenzust keresne. Most kell eldöntenünk, hogy milyen Romániát akarunk a továbbiakban. Hiszek egy erős Romániában, amit elismernek a térségben, és az Európai Unióban. A jogi feltételek megteremtése mellett az ország állampolgárainak a mentalitása is változnia kell ahhoz, hogy erős országgá váljunk. És ha már az állampolgárnál tartunk: szükség van arra, hogy az állam intézményei tiszteljék az állam polgárait. Hiába várunk el tiszteletet és együttműködést az állami intézmények felé, ha nem adunk cserébe tiszteletet, és nem kínálunk együttműködést.  Ebben a kampányban erről szeretnék beszélni a legtöbbet, mert minden az állampolgárra, a családra, a közösségre épül. 2015-2016-ban új alkotmányra van szükség, ez a legnagyobb törvényhozói kihívás. A jelenlegi alkotmány működőképes, de őrzi az 1991-92-es időszak bélyegét.
Nem lehet megtiltani a következő nemzedékeknek, hogy más megoldásokat keressenek, mint amilyeneket a rendszerváltás utáni törvénykezés megfogalmazott. Elkötelezett híve vagyok a regionalizálásnak, az aktuális adminisztrációs felosztás meghaladott, Romániában erős a régiós identitás, és ezt meg kell erősíteni, meg kell őrizni.
Másik kihívás az, hogy mit kezdjünk az elnöki intézménnyel? Hosszú távon Romániának parlamentáris köztársasággá kell válnia. Ez nem azt jelenti, hogy az államelnököt ne választanánk közvetlenül. De az államelnök jogköreit, és a végrehajtó hatalom hatásköreit pontosan el kell különíteni. Mi legyen a parlamenttel? Egykamarás, kétkamarás parlamentre van szükség? Ez is egy fontos kérdés, amelyre választ kell adnunk. Amikor autonómiáról kezdünk beszélni, mindenki izgatott lesz, és azt kérdezi, hogy mire gondolunk igazából, amikor autonómiát mondunk? Talán azt kellene először leszögeznünk, mire nem gondolunk? Nem gondolunk szeparatizmusra, enklavizációra, önálló államiságra. Cristian Pârvulescu példáira reagálva Skóciában és Katalóniában is más-más a helyzet, mint Romániában. Mi szubszidiratiásra, decentralizációra gondolunk, ha autonómiáról beszélünk. Ott, ahol a magyarok többségben élnek, figyelmet fordítunk a nyelvi jogokra, az intézményes megoldásokra, a nemzeti identitásra. Azt hiszem, hogy az identitás megőrzése Európában rendkívül fontos. A romániai magyarok nem akarnak jobban élni, mint a románok, de meg akarják őrizni a nemzeti identitásukat. A kulturális autonómia, a régiós szinten biztosított intézményes keretek: ez teszi lehetővé. Azok az európai államok, amelyek a világháború után megoldották a többség-kisebbség problémáit, prosperáló, stabil országokká váltak. Ahol nem találtak mindenki számára elfogadható megoldást, ott a problémák újra és újra visszatérnek. Amikor kulturális autonómiáról, nyelvi jogokról beszélünk, 1990 óta mindig elmondjuk, hogy a többséggel folytatott párbeszéd révén, együtt a románokkal, a parlamenti demokrácia eszközeivel élve kívánjuk elérni a céljainkat. Nem az utcán, a demokrácia határain kívül keressük a megoldást. Ezért elkerülhetetlen a racionális párbeszéd, amelyhez nagyon sok érvünk van. Arról is beszélni kell, hogy mi az Európai Unió jövője középtávon. Vagy erősebbé válik az együttműködés, és létrejön az Európai Egyesült Államok, vagy minden szétesik, ami a második világháború óta épült. Ez a szuverenitás feladását is jelenti: az európai államok Kína, és más globális szereplők piacává válnak. A kérdés az, hogy hogyan nőhet a tagállamok versenyképessége: ha közösen, az Unióban lépnek fel, vagy ha mindenki külön utat keres. Azt hiszem, hogy csak együtt, és erős uniós politikával maradhatunk versenyben a többi nagyon fontos és erős hatalom, az USA, Kína, Oroszország, Latin-Amerika mellett. Románia és Moldávia viszonyáról el kell mondanom: a két ország viszonya lesz a következő évek legfontosabb kérdése, mert ez érzelmileg mindenkit nagyon érint. Azt hiszem, ha a Prut két partján élők együtt akarnak élni, akkor ez meg fog történni. Később vagy hamarabb, de bekövetkezik. A kérdés csak az, hogy hogyan és milyen módon? Ha Moldávia elfogadható ajánlatot kap uniós csatlakozásra, akkor ez egy elfogadható, demokratikus megoldás lesz.
Cristian Pârvulescu: A mai Románia létrejöttének két fontos pillanata volt, 1859 és 1918. Mindkét dátumhoz súlyos félreértések kötődnek. Elfelejtettük például, hogy 1859-ben föderális államként jött létre Románia, ezt a hivatalos történetírás hajlamos elhallgatni. Először fejedelemségek egyesülése történt meg, és csak aztán jött létre az egységes nemzetállam, mert akkor az volt az elfogadott állam-modell Európában. 1918. december 1-el kapcsolatban nem hallottam Kelemen Hunort a Gyulafehérvári nyilatkozatról beszélni, de tudom, hogy az RMDSZ diszkurzus gyakorta hivatkozik erre. Érdemes figyelmesen elolvasni a harmadik pontot, amely egyértelmű ígéret bizonyos fokú autonómia biztosítására. Ez lehet, véleményem szerint alapja a föderalizációnak is
Emil Hurezeanu: Pârvulescu úr nagyvonalú akadémiai ívet rajzolt 1859 és 1918 között, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a két évszám között történt még egy s más. Beszéltünk a román fejedelemségek föderális egyesüléséről, az egységes nemzetállam létrejöttéről, de nem beszéltünk például a Duna-menti törekvésekről, arról, hogy Románia és Magyarország egy állami egység részeivé váljanak. Összegezve: az elnök úr erős, tabuk nélküli államot akar. Azt kell mondanom, ez nem lehetséges. Már csak azért sem, mert Ön következetesen és professzionálisan a magyar kisebbséget képviselői, a többség és a kisebbség viszonya itt tabukkal és totemekkel terhelt – hadd parafrazáljam az államelnök-jelölt szlogenjét. Tabuk nélkül lehetetlen politizálni. Például emeljük ki az ön összefoglalójából Moldvát, és helyettesítsük be Erdéllyel… Mi történne, ha így vetnénk fel a kérdést?
Kelemen Hunor: Itt nem áll fenn ez a helyzet.
Emil Hurezeanu: Mondhatjuk azt, hogy ha az emberek akarják, akkor az erdélyiek és a magyarországiak egyesülhetnek?
Kelemen Hunor: Mondom, ez nem az a helyzet.
Emil Hurezeanu: Nem tud eltávolodni a politikai célok hasonlóságaitól. Ezek az egyezések a fent jelzett ügyek militáns támogatói számára szerencsések, a hazai szavazókat azonban elriasztják. Úgy mutat be egy autonómia-tervezetet, hogy közben az ukrajnai szeparatista törekvésekről beszél, hogy közben ez idézi a skóciai és a katalóniai folyamatokat. Ennek jelentősége van még úgy is, hogy tudjuk, hogyan zárult a skóciai népszavazás. Önnek sokkal pontosabban kell kifejtenie a szándékait ahhoz, hogy párbeszéd lehessen azokról. Mert az anyaországát – és ez Magyarország, akárhogy is vesszük – olyan politikus vezeti, aki – hogy is fogalmazzak, meglehetősen szokatlan utat követ. Vitatja az európai intézményeket, értékeket, a liberális demokráciát. Szövetséget köt gazdasági téren, de a politikai értékek terén is Oroszországgal. A belpolitikai támogatottsága ennek az embernek jelentős, és most nem vitatjuk ezt a népszerűséget – tudjuk, hogyan születik ez az értéktagadó politika révén. Nem tűnik úgy, hogy a megkerülhetetlen regionalizációs terve előterjesztésekor (ezt Ön inkább autonómia-tervnek nevezi, egyértelmű miért) mindezeket figyelembe véve, magyarázatokra szorul? Melyek azok a nehézségek, amelyekkel szembenéz ekkor? Ön ugyanabba a nyomvonalba lépett, mint a szeparatisták. Világ szeparatistái egyesüljetek? Hogy tudja kezelni a Donyeck-Barcelona-Edinburgh közötti feszültséget? A Moszkva-Budapest tengelyt? Tabukkal teli térerőben politizál, ez nem fullasztó?
Kelemen Hunor: Mindaz, amiről Hurezeanu úr beszél, igaz. Nagyon nehéz örökséggel kell szembenéznünk. Sztereotípiákkal, előítéletekkel küzdünk mindannyian. De ezekről, nem tehetünk mást, beszélnünk kell. És arról is, hogy melyek a saját előítéleteink, és melyeket hoztuk magunkkal a kommunista rendszerből, mert a problémák zöme abból az időszakból származik. Meggyőződésem, hogy nincs, és nem lesz ideális pillanat ahhoz, hogy ezeket kibeszéljük. Mi már a kilencvenes években is beszéltünk az autonómiáról, a Tăriceanu kormány idején volt is egy kormányzati kulturális autonómia tervezetünk – ez a parlamentben akadt el. Akkor a Nyugat-Balkán eseményei, a volt jugoszláv tagállamok válsága nehezítette a párbeszédet. Tökéletes pillanatot nem fogunk találni. Ezt kell megérteni, és ahányszor kell, annyiszor mondom el: a mi javaslatunknak semmi köze Moszkvához, a Krímhez, a szeparatistákhoz. Amikor Székelyföldről beszélünk, akkor nagyon sok szempontból nemzeti identitásról, nyelvi kérdésekről beszélünk. De ha ezektől eltekintünk, akkor ez a modell bárhol működik, akár Moldáviában is. Mi történik Magyarországon? Meg kell mondanom Önnek, hogy
az autonómia-tervről nem egyeztettünk magyarországi politikusokkal, mint ahogy nem egyeztettünk moszkvaiakkal sem. Mi a román többséggel próbálunk párbeszédet folytatni, amikor csak tehetjük, ezért nem szeretem, és el is határolódom az ukrajnai párhuzamtól.
Ami a skót népszavazást illeti: számomra az a fontos tanulság, hogy demokratikus módon hogyan lehet eljutni egy ilyen kérdés rendezéséig. Fontos üzenet, hogy lehetséges az ilyen megoldás. A kérdés az, hogy el tudunk-e szakadni az előítéletektől.
Cristian Pârvulescu: Ön hogy tekint Budapestre? Mit gondol arról, amikor a budapesti kormány az Ön javaslataival ellentétben kevésbé európai és demokratikus javaslatokat tesz? Kényelmetlen ez Önnek? Az első felvetésemkor nem élt a lehetőséggel, hogy Orbán Viktorról beszéljen. Megértem. Zavarja Önt, bátorítja?
Kelemen Hunor: Nem bátorít. Én évente kétszer-háromszor találkozom Orbán Viktorral, ez hagyományosan így volt az eddigi magyar miniszterelnökökkel is. Az utolsó találkozásunkkor nem kérdezett semmit az autonómiáról.
Cristian Pârvulescu: Miről beszéltek?
Kelemen Hunor: Nagyon sok közös programról, a Sapientia egyetemről, amit a magyar állam támogat. Amikor Nyugat felé tekintesz akár Bukarestből, akár Kolozsvárról, Budapest előtted van, nem lehet kikerülni. Nem tekinthetsz el attól, hogy Magyarország szomszédos állam. Nem érthetek egyet a liberális demokrácia végét hirdető kijelentésekkel. Én azt gondolom, a liberális demokráciának nincs alternatívája, és hiszek benne, minden korrekcióra váró hibájával együtt.
Luca Niculescu: Hogyan készülnek az ön által javasolt társadalmi párbeszédre?
Kelemen Hunor: Hosszútávfutásra készülünk. Iaşitól Konstancán át Temesvárig el szeretnék jutni, és minden egyes alkalommal türelemmel el szeretném mondani a mi álláspontunkat. Emlékezzenek vissza arra, hogy 1990-ben egyetlen kétnyelvű marosvásárhelyi felirat hova vezetett. Azóta a mentalitás nagyon sokat változott. Ha ma türelmesen érvelve elmondasz valamit, az emberek elfogadják. Azóta csatlakoztunk az Unióhoz, a hazai románok is Európa szerte dolgoznak, utaznak. Vannak barátaim, akik Dél-Tirolban élnek, és nincs semmi ellenvetésük azzal kapcsolatban, hogy mi is valami ilyesmit szeretnénk. Nem vagyunk bezárva a nemzetállamba.
Parászka Boróka fordítása
Erdélyi Riport (Nagyvárad)