Elhunyt Raduch György /Kolozsvár, 1909. - Brassó, 1999. jún. 25./, az erdélyi magyar evangélikus egyház legidősebb szolgáló lelkésze. Noha vagyona csak egy bicikli volt, kuláknak nyilvánították. 14-szer állították bíróság, sőt hadbíróság elé. Azért is verték, hogy nyáron miért öltött kabátot vagy miért van nála a szentírás. Egy ízben az isteni gondviselés mentette meg a halálos ítélettől: ügyiratcsomójából eltűntek lapok. 1949-ben kénytelen volt odahagyni barcaújfalusi szeretett gyülekezetét. 1953-ban a brassói gyülekezet meghívta lelkészének. Látogatta híveit, látogatta a kórházakat is, hogy a kétségbeesett embereknek lelki megnyugvást nyújtson. /A hit megtartója volt. = Brassói Lapok (Brassó), júl. 2./

Ápr. 9-én mutatják be Budapesten, a Lítea Könyvszalonban a barcasági származású, Budapesten élő Veress Emese-Gyöngyvér Gergely napjától Péter-Pálig, Ünnepek és jeles napok a barcasági csángóknál című, a Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság gondozásában nemrég megjelent kötetét. Veress Emese szerint a hétfalusi csángók közé sorolhatóak a barcaságiak is. Ezért nem csupán Zajzon, Tatrang, Pürkerec, Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu és Hosszúfalu, hanem Apáca, Krizba és Barcaújfalu is kutatása színhelye lett. ?Húsz éve kutatom ezt a vidéket. Budapesten elsősorban újságíró vagyok, de nagyon sokat tartózkodom otthon.? ? vallotta Veress Emese. /Antal Erika: Gergely napjától Péter-Pálig. Veress Emese-Gyöngyvér kötetét mutatják be Budapesten. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 9./

A Brassó megyei RMDSZ múlt heti sajtótájékoztatóján Szakál András tudatta a megjelentekkel, hogy a négyfalusi kétnyelvű tábla lefestéséhez hasonló magyarellenes jelenségeket más településekről is jeleztek. Keresztváron is összekenték a település határában álló kétnyelvű táblát, ugyanígy Barcaújfaluban is. A helyi közigazgatási törvény március óta hatályba lépett, sok helységben mégsem szerepelnek az intézményeken (községháza, művelődési ház, orvosi rendelő stb.) magyar feliratok. Markó Gábor alelnök az ürmösi föld és erdőügy kapcsán kijelentette: "A helyzet nagyon súlyos, egy mindent uraló maffia van ott, élén a polgármester asszonnyal." /(Tóásó Áron Zoltán): Maffia itt, maffia ott... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 21./

"Az utóbbi években sorrendben harmadszor szólt bele az eső a hét végén immáron tizenegyedik alkalommal összehívott rétyi fúvóstalálkozó eseménysorozatába. Mindez nem zavarta a zenészeket, de még a kíváncsiakat sem, akik előbb Sepsiszentgyörgyön, a nyitányon, majd Rétyen, a művelődési otthonban, végül pedig a Nyírben fújták az örömzenét. Jelen volt három magyarországi fúvószenekar is. A házigazda, Kelemen Antal tanár úgy fogalmazott: "az a fontos, hogy egymást végighallgassuk, hogy egymástól tanuljunk, és érezzük jól magunkat". A zsűri tagja volt Romániai Magyar Dalosszövetség tiszteletbeli elnöke, Guttman Mihály és elnöke, Major László is. A fellépők között volt a házigazda rétyieken kívül az uzoni, az agyagfalvi, a mezőhegyesi, a barcaújfalusi, a csengelei fúvószenekar, a kézdi-kovásznai egyesített fúvószenekar, a barátosi Ferencz Ernő Református Fúvósegyesület és a tótkomlósi fúvószenekar. /(benkő): XI. rétyi fúvóstalálkozó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 22./"

"Megnyílt Fazakas Tibor grafikusnak a Nyugati Jelen dévai szerkesztőségében rendezett tárlata. A Vasarely-követőként ismert vajdahunyadi grafikus barcasági, olasz, és német tájakat ábrázoló tusrajzait mutatta be. A megnyitón Schreiber István, az EMKE Hunyad megyei szervezetének elnöke mutatta be a Barcaújfaluban született alkotó életútját. Tanulmányait a kolozsvári Pedagógiai Főiskolán, majd a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Intézetben folytatta. Fazakas Tibor elmondta, hogy a kilencvenes évek derekán kezdte el megrajzolni neves emberek portréit. Előbb 16 magyar, aztán 16 román írót, majd 32 zeneszerzőt, 20 magyar tudóst. Művészként 30 országos, 6 nemzetközi kiállításon vett részt és 28 egyéni tárlaton mutatta be alkotásait. /Gáspár-Barra Réka: Fazakas Tibor grafikus tárlata Déván. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 14./"

A Brassó megyei Apácán ezerkétszáz, jövedelem nélküli roma lakik, ők vannak többségben. A terményeiket védő falusiak és a mindennapi betevőjükért lopni kényszerülő romák összecsaptak. Az ügyet etnikai konfliktusként állították be az országos tévécsatornák. Apáca polgármestere, Bölöni Gyula igyekezett hangsúlyozni, hogy nem etnikai, hanem társadalmi oka van a történteknek. A terménylopások rendkívül megkeserítik a falusi gazdák életét. Négyfaluban, Apácán, Ürmösön, Szászmagyaróson a jelenség mindennapos, és állandó feszültség forrása. Az apácai községháza több éve megszervezte a mezők őrzését, de az őrök jelenléte nem riasztja el a tolvajokat. Egy augusztusi este a mezőőrök három kiskorút állítottak meg, aki lucernával megrakott szekérrel tartott hazafelé. Felelősségre vonták őket. Pillanatok alatt több tucat roma termett a helyszínen. A szóváltás verekedéssé fajult, s a mezőőrök elmenekültek a támadó romák elől. A hír gyorsan elterjedt a faluban, a magyarok és románok is csapatokba szerveződtek, és összecsaptak a romákkal. A verekedésnek néhány könnyebb sérültje volt mindkét oldalon. Jó két órával később megjelent a csendőrosztag. Másnap rendkívüli tanácsülést tartottak, amelyen a szemben álló felek egymást vádolták: a magyarok és a románok a romákat gyanúsították a mindennapos lopásokkal, a romák pedig azt állították, hogy csak néhány család lop. Az ülésen bizottságot hoztak létre mindhárom etnikum képviselőiből, melynek feladata a mező és a termények hatékonyabb őrzése lesz. A polgármester javasolta, hogy a nincstelen romáknak a parlagon heverő földeket adják bérbe. Azóta semmi sem változott. Már másnap lefoglaltak egy fogatot, mert gazdája lopott fát szállított az erdőből. Két év alatt hárommilliárd régi lejes büntetést róttunk ki azokra, akik lopják a termést, ebből eddig alig 11 milliót fizettek ki. A tolvajok agresszívek, többször megverték a szolgálatban levő rendőröket. Az ügyész tízmillió lejre büntette, és szabadon engedte az elkövetőket. A parlagon levő földekért egyetlen roma sem jelentkezett. Apácán nincs elég rendőr. Az apácai magyarok félelemben élnek. Constantin Leonte, az apácai rendőrőrs helyettes vezetője egyért azzal, hogy csendőrőrs létrehozása szükséges. Hozzátette, szó sincs etnikai konfliktusról. Egyszerűen a be nem tartatott törvények miatt a bűnözés igen gyakori Apácán, és a gazdák türelme elfogyott. Megoldást kell találni mindenütt, például Tatrangon, Barcaújfaluban, Ürmösön, Krizbán és máshol is, ahol a nyomorban élők száma meghaladja az aktív lakosság számát. /Tamás F. Attila, Both Csaba: Nincstelenek a szegények ellen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 20./

Megnyílt a Vajdahunyadon élő Fazakas Tibor grafikáit tartalmazó kiállítása Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában. Előző kiállításán op-artos, mérnöki pontossággal megszerkesztett, de művészi spontaneitással és fantáziával dúsított konstrukciókat mutatott be. Fazakas Tibor /sz. Barcaújfalu, 1946/ 1968-tól rajztanár Vajdahunyadon, a helyi művelődési élet aktív résztvevője, művészeti irányítója. 1993-tól alapító tagja a Magyar Képző- és Iparművészek Társaságának, 1997-től pedig a Barabás Miklós Céhnek. 1975-től minden jelentősebb megyei és országos kiállításon részt vett, de kiállított Finnországban, Franciaországban, Németországban, Magyarországon, a Moldovai Köztársaságban és Olaszországban is. /Németh Júlia: Az op-arttól a tájképfestészetig. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 5./

Élő emlékezet – „Fennen hirdették, itt az idő, hogy a magyar értelmiséget lefejezzék”
Dani Péter evangélikus lelkész 1956-ra és következményeire emlékezik
Tíz éve tart már a húszadik század értékelése, egy nagyon tömény és agresszív századé, amely sok csodát és szörnyűséget produkált. És nagyrészt még mindig ismeretlen ez a század, ha csak arra gondolunk, hogy 2000-ben rátaláltak egy 1945-től orosz hadifogságban felejtett túlélőre, 1956 októberéről és következményeiről pedig folyamatosan újdonságokat tudunk meg. Az ötvenhatosokat 1957–58-ban, illetve az ezt követő években egyenként, rövidebb-hosszabb szünetek után tartóztatták le, így nem volt feltűnő a megtorlás. Dani Péter evangélikus lelkész németországi emigrációból tért haza azt követően, hogy 1958-ban tizenöt évre ítélték. Hatévi börtön után szabadon engedték, majd ezután Németországba szökött. Dani Péter „Ez volt…, így volt Börtönországban’’ címmel adta ki emlékiratait (Püski Kiadó, Budapest, 2006), bemutatva teljes életútját, pályáját, az egész magyarság történelmét meghatározó 1956-os eseményeket.
– Ez a könyv rövid összefoglalása annak, ami gyermekkoromtól az exodusomig történt velem – mondja. Röviden leírtam annak a kornak a történetét, amelyben 1982-ig éltem. Megdöbbenve és elszomorodva követtem az 1956 utáni időkről szóló nyilatkozatokat, amelyekben maguk a résztvevők is csak az eufóriát látják, csak a dolgok felszínéről beszélnek, s nem tudják, mi volt az akkori magatartásunk mozgatóereje. Másrészt pedig lassan elhalnak a még élő szemtanúk, s egyre jobban beszínezik az akkori eseményeket, de el is ferdítik azokat. Ezért úgy gondoltam, hogy az egykori történések tanújaként szükséges leírnom az átélteket az utánunk következő nemzedékek számára. Most a könyv német fordításán dolgozom, jelent meg már kivonat belőle, el is kapkodták annak idején a frankfurti bemutatón, ugyanis a németek keveset tudnak 56-ról, és amit tudnak, azt is elferdítve.
Az átélt események rögzítésére persze korábban is gondoltam, de csak 2004-ben tudtam nekiállni, mert miután kijöttem a börtönből, besúgókkal voltunk körülvéve. Az egész ország tele volt besúgókkal, ellenőrizték minden lépésünket, levelezésünket, a házkutatás veszélye nagyon nagy volt, s ha találtak volna bármit, megint börtönbe kerülök. Miután kijöttem Németországba, sok volt a munkám, több mint az ittenieknek. Minden időmet lefoglalta a napi tennivaló. Egy hatezres gyülekezetbe kerültem. A másik ok, amiért halogattam emlékeim leírását: féltettem idős szüleimet, nehogy bosszút álljanak rajtuk a hatóságok. 1999-ben meghalt édesapám, 2003-ban pedig édesanyám, rajtuk immár nem állhatnak bosszút az állambiztonsági szervek, akik most is figyelnek. Sokan kértek, sőt nógattak, hogy írjam le az élményeimet. Aki a könyvet olvasta, láthatta, hogy nagyon nyers a stílusom, hisz nem vagyok sem író, sem költő. Úgy vélem, vétek, ha az ember az eseményeket bepólyálja. Mindezeket úgy kell megírni, ahogy történtek, a maguk bestialitásában, még ha fennáll is a veszélye annak, hogy a volt kommunisták leszármazottai berzenkednek. Az akkori román vezetés megfelelőnek látta a politikai miliőt arra, hogy magyarellenes munkáját bevégezze. Fennen hirdették, itt az idő, hogy a magyar értelmiséget lefejezzék. Aki olvasta Varró János tanár úr írásait, meggyőződhet erről.
– Hogyan emlékszik vissza a börtönéveire?
– A hat esztendő egy örökkévalóságnak tűnt. Mert tétlenségre voltunk kárhoztatva. Nem volt szabad beszélgetni, írni, egy-egy nap borzalmas hosszú időnek tűnt. A nagy büntetés, amit ránk róttak, esztelen volt. Úgy éreztem, hogy nem fogom tudni letölteni a tizenöt évet, vagy történik valami a politikai életben, vagy meghalok. Ha nem jön 1964, elpusztulok sokakkal együtt. Az akkori börtönéletnek az volt az egyik jellemzője, hogy büntetésképpen mindenféle embert összeszorítottak egy szűk helyre. Már az is büntetés volt, hogy együtt kellett lennünk azokkal az emberekkel. Juhászok, vasgárdisták vagy szimpatizánsaik – elviselhetetlenné tették a börtönéletet. De voltak mélyhitű emberek is, civilizáltak, ezekkel azonnal megtaláltuk egymást, és kis szigeteket alkottunk. Hogy mennyire igaza volt a zsoltárosnak... Azok az órák voltak a legjobbak, amikor énekelni tudtunk, együtt énekelni. Gyorsan megtaláltuk a szólamokat, megtartó erő volt a muzsikálás. Emlékszem, amikor hazajöttem a tárgyalásról és megtudtam, hogy tizenöt évre ítéltek, azt énekeltem a cella ablakában, hogy „Életem, Jézus, egyedül Te töltsd be’’. Azóta is, ahogy csak tehetem, muzsikálok.
– Össze lehet-e kötni a szeretetet a megbocsátással?
– Igen. Feltétele a bűnbánat. Kész vagyok megbocsátani azoknak, akik belátják, hogy rosszul cselekedtek. Ugyanakkor elvárnám a belátást az egyházi fennhatóságomtól is, amely akkor a Szekuritáté parancsára oly gyorsan cselekedett, de aztán semmi jelét nem adta annak, hogy nem tartja emberségesnek azt, amit velem szemben elkövettek. Úgy gondolom azonban, hogy isteni gondviselés vett körül. Exodusom is bele volt ágyazva az Ő tervébe. Ha a gyülekezeti szolgálatomra gondolok, a gyermekekre külön figyeltem, mert ők voltak a jövő biztosítékai, és tudtam, hogy a zsenge korban becsepegtetett igazságok meghatározzák a későbbi életüket. Erdélyben is fontos volt a gyermekekkel való foglalkozás, de itt, Németországban is. Vidáman töltöttük az időt, tanítottam őket zenélni. Mindezt addig, amíg első sikereiket aratták, és akkor már motiváltak voltak. Úgy gondolom, hogy a kereszténységben vannak küzdők és nézők. Én nem szeretnék csak hajrázó néző lenni, és noszogatni azokat, akik a mai harcokat vívják, hanem ha lehet, segíteni akarok nekik. Ezért írtam meg az emlékkönyvemet, amelynek, mint említettem, most készítem a német fordítását. Mert az életcélom az, hogy szemtanúként, résztvevőként hátrahagyjam azt, amit átéltem. Hogy az emberek tudomást szerezzenek arról, hogy a kommunizmus emberellenes, sátáni utópia.
– Milyen fogadtatásban részesült a könyv?
– Hát amilyenben általában a könyvek. Egyesek lelkesedtek, mások pedig felháborodtak, főleg a volt kommunisták és még élő utódaik. Nem szeretik, ha tanúk mondják el, hogy miből származtak az előnyeik. Meg kell említenem, hogy 2006. október 28-án óriási megtiszteltetésben volt részem. A frankfurti Paulskirchében kitüntetést vettem át Sólyom Lászlótól, a Magyar Köztársaság elnökétől, a börtönben való helytállásom, tevékenységem elismeréseként. Amikor meghajoltam az emberek felé, zúgott a taps. Drága jó szüleim jutottak eszembe, úgy éreztem, hogy ez elsősorban nekik szól. Mert ők vérteztek fel, hogy a nyugati világban is meg tudtam állni a helyem.
– Hazafelé nem kacsintgat?
– Úgy gondolom, szükség volna a szolgálatomra otthon, de kisebb jelekből azt is látom, hogy nem lennék kívánatos személy. Aradon levették a képem a tanácsteremből, a többieké maradt. A gyülekezet felavatott, beiktatott lelkipásztora vagyok, de az emlékemet kitörölték. Ha visszamennék, ugyanaz lenne a sorsom, mint az elüldözésem előtt volt. A mostani vezetésnek nincs antennája az én gondolataimhoz. Hiába bizonyítottam itt. Egy jogállam polgára lettem, ahol nem csak kötelességeim, de jogaim is voltak s vannak, ahol emberi méltóságom szerint szabadon élhettem, élhetek. Boldog ember vagyok. Ajtók csukódtak be előttem, hogy kapuk nyittassanak meg.
Dani Péter Barcaújfaluban született 1936. november 15-én. Evangélikus teológiai magiszterjelölt volt Kolozsváron. Neve már egy, az evangélikus teológusokról 1957. május 24-én kelt besúgói jelentésben szerepel. Letartóztatták 1958-ban, az államrend elleni tevékenység vádjával. Egy későbbi besúgói jelentés szerint szerepe volt a kar egyes tanárai ellen írott beadvány szerkesztésében. Tizenöt év börtönbüntetésre ítélték, amelyből hat évet töltött le, többek között a Brăilai Nagyszigeten. Szabadulása után Nagyszentmiklóson, Székelyzsomboron, majd Aradon lelkész. Innen a hatóság toloncoltatta ki. Ekkor települt ki Németországba, ahol lelkészként dolgozott nyugdíjazásáig. (Forrás: 1956 Erdélyben, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2006) Szabadság (Kolozsvár)

Hetvenéves Fazakas Tibor grafikus
A művészet és közösség szolgálatában
Családias, meghitt hangulatú ünnepségen köszöntötte a helyi magyar közösség a hetvenedik születésnapját ünneplő Fazakas Tibor képzőművészt.
A vajdahunyadi Magyar Házban családtagok, barátok, kollégák mellett jelen voltak a helyi magyar civilszervezetek, RMDSZ, iskola egyházak és felekezetek tagjai és nem utolsó sorban Fazakas Tibor jó néhány hajdani tanítványa, szüleik. Mindannyian úgy érezték, hálával, köszönettel tartoznak a 70. születésnapját ünneplő művésznek, tanárnak. – Közel ötvenéves ismeretség, barátság fűz Fazakas Tiborhoz. Kolozsvári egyetemi hallgatóként ismerkedtünk meg a bentlakásban, majd 1987-től itt, Vajdahunyadon fűztük szorosra barátságunkat, a közösség szolgálatában. Fazakas Tibor tanárként, képzőművészként is kiemelkedő személyiség, aki számos nemzedéknek oltotta lelkébe a rajz, a festészet iránti érdeklődést, alkotásaival pedig nemzetközi elismerést szerzett. Templomba járó hívő ember, aki Istenbe vetett hittel él, alkot, és szolgálja a közösséget. Isten áldása legyen további életén is – köszöntötte az ünnepeltet Kun Árpád nyugalmazott református lelkipásztor.
Doboly Beatrice, vajdahunyadi EMKE-elnök szintén jó barátként, nagy-nagy tisztelettel és elismeréssel köszöntötte, méltatta Fazakas Tibort, akit 2013-ban, az Ezüstgyopár-díj átadásán elhangzó laudációban így méltatott: „Nemcsak díszpolgára, de meghatározó egyénisége Vajdahunyadnak és Hunyad megyének. Sokoldalú művészi tehetségén túl Fazakas Tiborban a jellemet, a nagybetűs Embert becsülöm. Legyen szó művészetről, iskoláról, templomról vagy közművelődésünkről, hivatástudata, rendszeres, kitartó, pontos munkája, igazi értékekre épülő világnézete, az átlagot meghaladó munkabíró képessége, a bonyolulttól a legkisebbig rábízott feladatnak is lelkiismeretes, tökéletes teljesítése, a megbízhatóság kivívta számára a kisebb és nagyobb közösség tiszteletét, szeretetét. ” – Számomra nagy megtiszteltetés volt 2013-ban is megírni Fazakas Tibor laudációját, és most is nagy öröm, hogy köszönthetem 70. születésnapján. Alkotó és pedagógusi munkája további elismeréseként javasolni fogom felvételét a Magyar értéktárba – mondta Doboly Beatrice.
Meleg, baráti szavakkal üdvözölte a művészt Winkler Gyula EP-képviselő, aki szintén fontosnak tartotta jelen lenni a születésnapi ünnepségen, és további egészséget, alkotókedvet, hosszú, gyümölcsöző életet kívánt Fazakas Tibornak.
Az ünnepelt meghatódva fogadta a sok-sok elismerést, baráti jókívánságot. – Ez a legszebb, legmeghittebb születésnapom. Jól eső érzéssel tölt el, hogy ilyen sokan eljöttek, barátok, ismerősök, tanítványok – szólalt fel Fazakas Tibor, külön köszönetet mondva mindazoknak, akik mellette álltak, állnak, támogatták pályáján. Jellemző módon ezúttal sem érte be az ünnepelt szerepével, hanem ő maga is ajándékkal lepte meg barátait: vadonatúj paszteleket, tusrajzokat, op-art alkotásokat állított ki a Magyar Ház nagytermében. Szülőfalujának, a Brassó közeli Barcaújfalu közösségének pedig ennél is nagyobb ajándékot készít. – Pünkösd után szeretnék hivatalosan átadni a szülőfalumnak 48 képet. Az evangélikus egyház visszakapta a művelődési otthont, amelyet közösségi házként kívánnak működtetni. Ide, illetve az evangélikus parókiára állítunk ki hamarosan több mint 45 alkotást, mely az egyház tulajdonában marad – közölte az ünnepi alkalmon Fazakas Tibor. Eddigi alkotói pályáját mérlegelve pedig elmondta: legfontosabb megvalósításának az op-art alkotásokat tartja. – Ez az én lételemem. Mikor op-artot rajzolok, festek, olyan számomra, mintha regényt írnék. A pasztellek, tusrajzok könnyedebb, napi alkotásként vannak jelen az életemben, mintha ilyenkor csak egy röpke hírt, tudósítást írnék. A kettő azonban kiegészíti egymást – fogalmazott Fazakas Tibor. Számtalan neves szakmai díj elnyerése, egyéni kiállítás, alkotótáborban, nemzetközi kiállításon való részvétel után is tele van ötletekkel, alkotói vággyal – idénre több kiállításon és táborban való részvételt tervez. Adja a jó Isten, hogy még hosszú ideig erőben, jó egészségben alkosson és gazdagítsa a Hunyad megyei magyar közösséget.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Csángó magyarok világtalálkozója
A reformáció 500. évfordulójára emlékeztek az elmúlt hét végén Brassóban és Hétfalu minden településén a csángó-magyarok világtalálkozóján. Ha figyelembe vesszük, hogy a kulturális rendezvényeken jelen volt Barcaújfalu, Krizba, Apáca képviselete is, elmondhatjuk: együtt ünnepelt Délkelet-Erdély evangélikus magyar hitközössége.
A Brassó-belvárosi evangélikus templomban a rendezvénysorozat egyház- és eseménytörténeti résszel, tudományos kerekasztallal vette kezdetét. Az előadókat, a világiakat, a megjelent hívek közösségét Zelenák József egyházmegyei esperes köszöntötte. Kolumbán Vilmos, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzora – földink – ecsetelte a királyföldi és barcasági reformáció történetét, kitért a barcasági vallásújítás úttörőjére, Johannes Honterusra is. A szervezők külön meghívottja, a Brassói Gernot Nussbacher történész, levéltáros és Honterus-kutató magyar nyelven pásztázta Honterus életpályáját, tevékenységének jelentőségét a protestantizmus ösvényének alakításában. A történelmi szász hegemóniáról esett ugyan szó, ennek kapcsán a Cenk alatti város és a szászság műveltség- és szellemalakító jelentőségéről is, több résztvevő azonban – miként azt jelezték – részleteiben szerette volna hallani, hogy milyen hatása volt ennek a folyamatnak és hogyan ment végbe Csángóföldön, gyanítva, hogy a reformáció közel sem volt mindenütt teljesen felhőtlen. Ezt az óhajt mintha alátámasztanák a csernátfalusi Bencze Mihály tanár, író, költő és ismert közéleti személyiség sorai, akinek a Barcasági csángók rövid története című írásában ez olvasható: „A reformáció idején a Brassói szászok Honterus vezetésével evangélikus hitre tértek. Hasonló sorsot erőltettek az addig zömében katolikus hétfalusi magyarokra. Egyik napról a másikra, akaratuk ellenére evangélikus vallásúak lettek. (...) Számtalan át nem aludt éjszakán töprengtem azon, hogy hol lehetnek azok az okmányok, dokumentum, írás, könyv, amelyből, ha már más minden dokumentum elveszett, a barcasági csángómagyarok igaz történelmét mégis meg lehetne írni. Hisz a természeti katasztrófákon és emberi butaságokon kívül történelmünk írásos dokumentumait hamisította és pusztította Róma, a frankok, az erdélyi szászok, a törökök, az osztrákok, a szerbek, a románok, a szlovákok, az oroszok, az izmusok, és hadd ne soroljam tovább.” A csángókérdéssel foglalkozó helyi tollforgatók igyekeztek ugyan az elmúlt 26 év alatt némi fényt deríteni erre a témakörre helyi kiadványokban, hangsúlyozva azt, hogy Brassó közelsége sok jót hozott, de ugyanannyi gondot is, meg kellett küzdenie a közelségében élő maréknyi magyar csángóságnak azért, hogy még ma is beszélhesse anyanyelvét, énekelhesse népdalainkat, megőrizze egykori népviseletét, borica-táncát.
Péntek délután Brassóban a Redutban tartottak megnyitó konferenciát lelkészek és egyházvezetők részére, köszöntőt mondott Adorjáni Dezső Zoltán püspök, előadást tartott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, a világtalálkozó meghívott résztvevője.
Türkösben, Bácsfaluban
A Brassói pénteki egyháztörténeti előadásokat gyerek- és ifjúsági istentisztelet előzte meg csütörtökön Türkös evangélikus templomában, amelyet Ifjúsági Nap követett a Zajzoni Rab István csángó költő nevét viselő elméleti líceumban. Az összes csángó falu iskolái képviseltették magukat. A tanulók számára fontos rendezvény tematikája a reformáció 500 esztendeje volt, a versenyző diákok felhasználhatták addigi magyar történelmi és irodalmi ismerteiket.
− Négy rövid történelmi előadást hallgattak meg a versenyt megelőzően a gyerekek, s az ott készített jegyzeteiket, a hallottakat is felhasználták a vetélkedőn. Feladatlapot készítettünk, és bizottság értékelte a feleleteket – tájékoztatott a szervezésben oroszlánrészt vállaló Kóródi Levente türkösi lelkipásztor. Bízunk abban, hogy a vetélkedő hozadéka mAradandó és hasznos lesz a csángó fiatalság aranytartaléka számára az elkövetkező évek során.
A bácsfalusi evangélikus templomban Kovács Lehel egyetemi tanár emlékest keretében értekezett a Bácsfaluban született nagy csángó szobrász, Istók János életművéről. Ezt követően a templomban elhelyezték Miklós István bácsfalusi kőfaragó Istóknak szentelt emlékplakettjét.
Tatrangban, Pürkerecen, Csernátfaluban
Tatrangban a krizbai gyerekek és fiatalok léptek színpadra. Szombaton a zarándoklatra indulók megkoszorúzták a költő Rab István zajzoni mellszobrát, majd hagyományos népviseletben, lovas bandériummal vonultak a pürkereci istentisztelet színhelyére.
Az ökumenikus istentiszteleten Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök hirdetett igét, a romániai Evangélikus-lutheránus Egyház legmagasabb kitüntetésében – Reményik Sándor-díjban – részesítették Kövér László országgyűlési elnököt és Riedl Rudolf egyházkerületi felügyelőt. Itt láthatta ismét a népes közönség a színpadon a háromfalusi boricásokat, a csángó leányok táncát, az apácai tánccsoportot.
Nem volt hiány vásári sokadalomban sem: lacikonyha, bogrács és hűsítők várták a vendégeket. Az eseményt ünnepi emlékest zárta a csernátfalusi evangélikus templomban, s a pürkereci nagyszínpadon szombat este a Cover Rock Band koncerttel rekesztette be a világtalálkozót.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

500 éves a reformáció
A Romániai Evangélikus – Lutheránus Egyház rövid története és jelene
A 16. század első felében a reformáció szele elérte Erdélyt is. A középkori egyházszervezetet egyre több hitújító mozgalom ostromolta. Kezdetben a szász közösség bizonyult leginkább fogékonynak az új eszmék iránt, később csatlakozott hozzá a vármegyék, illetve a székely székek többnyire magyar ajkú népessége.
A 16. századi erdélyi reformáció útja sajátos út, amelyben nem különíthető el szigorúan egyik vagy másik nagy európai reformátor eszmerendszere, hanem párhuzamosan és együttesen hat Luther, Melanchthon, Zwingli, Kálvin, Bullinger és mások teológiája, mindezt pedig kiváló helyi teológusok – Johannes Honterus, Dévai Bíró Mátyás, Kopácsi István, Melius Juhász Péter, Dávid Ferenc – igazították az erdélyi társadalmi valósághoz. Éppen ezért az 1560-as éveket megelőzően nem is beszélhetünk egyik vagy másik protestáns felekezet szigorúan konfesszionális jelenlétéről, csupán reformátori vagy reformált egyházakról abban az értelemben, hogy a felekezeti határok nem voltak élesen elválaszthatók, karakterük ekkor kezd kialakulni. Bizonyos azonban, hogy már az 1580-as években, Báthory István fejedelemsége alatt az erdélyi szászok a lutheranizmus mellett maradnak, a magyarok többsége ekkor az unitárius (Szentháromság-tagadó) hitet vallotta, kisebb hányaduk a helvét (kálvinista) felekezet mellett tette le voksát. Ez az arány a 17. század folyamán jelentősen változott, a református fejedelmeknek köszönhetően a helvét hitvallás uralkodóvá vált, gyakorlatilag államegyházi státust élvezett a fejedelemségben.
A szász székekben volt néhány jelentős magyar ajkú település is. A középkorban ezek a falvak földrajzi elhelyezkedésük következtében a szász többségű főesperességekhez tartoztak, így a reformáció után is a szász vezetés alatt álló lutheránus esperességek részei lettek. Ezek közül a jelentősebb gyülekezetek: Brassó, Csernátfalu, Türkös, Bácsfalu, Hosszúfalu, Tatrang, Pürkerec, Zajzon, Barcaújfalu, Krizba és Apáca a Barcaságon; Halmágy, Székelyzsombor, Kóbor, Ugra és Tyúkos Kőhalomszéken; Oltszakadát Szebenszékben, illetve Zselyk Beszterceszéken. Ezek a gyülekezetek képezik mai egyházkerületünk alapját. A hitvallási egység eredményeképpen ezek a közösségek a szász evangélikus püspök joghatósága alá tartoztak egészen a 19. századig, lelkészeiket a szászok zsinatán szentelték, fegyelmi székük, házassági törvényszékük közös volt a német ajkú lutheránusokéval. Csupán a Barcaság délkeleti részén fekvő úgynevezett hétfalusi magyar gyülekezetek között érhető tetten némi szervezeti egység.
A 17-18. században ezek a lutheránus karakterű gyülekezetek szoros kapcsolatokat ápolnak a partiumi és felső-magyarországi, szintén magyar ajkú lutheránusokkal és reformátusokkal. A 19. század folyamán elsősorban a nemzeti mozgalmak eredményeképpen egyre több ellentét alakul ki a magyar, illetve szász lutheránus gyülekezetek között. Ezt csak erősíti az, hogy 1848-ban a két etnikum külön táborban harcol; ennek az eredménye lesz, hogy hosszas küzdelem után 1886-ban a barcasági magyar gyülekezetekből megalakul a Brassói Magyar Evangélikus Egyházmegye, amely már nem az Erdélyi Szász, hanem a Tiszai Egyházkerülethez tartozott.
Az 1920-as trianoni békeszerződés új helyzet elé állította a Romániába szakadt magyar evangélikusokat. Az erdélyi egyházak közül talán mi voltunk a legnehezebb helyzetben, hiszen a Romániához csatolt országrészben nem voltak szervezett központi egyházi intézményeink, sem püspökségünk, sem teológiai intézetünk, sőt középfokú iskolai intézményekben sem bővelkedtünk. 1920-ban a Kolozsváron tartott zsinat kimondta az Erdély-Bánáti Evangélikus Egyházkerület megalakulását, de ezt az államhatalom nem hagyta jóvá. Végül több kényszerű próbálkozás után, 1926-ban sikerült elismertetni az új egyházi struktúrát. A megszülető egyházkerület meglehetősen heterogén, ott voltak benne a több évszázados hagyománnyal rendelkező királyföldi falusi eklézsiák, valamint más erdélyi, városi gyülekezetek (Nagybánya, Kolozsvár, Marosvásárhely) mellett a partiumi nagyvárosoknak (Temesvár, Arad, Nagyvárad, Nagykároly, Szatmárnémeti) a 19. század folyamán alakult közösségei, valamint több szlovák anyanyelvű gyülekezet. Ez utóbbiak külön egyházmegyét alkottak és alkotnak ma is.
Lelkészképzésünk 1920-tól 1948-ig a kolozsvári református teológián zajlott, ahol az evangélikus szaktárgyakat a két helyi lelkész, dr. Járosi Andor és dr. Kirchknopf Gusztáv tanította. 1948 óta az akkor megalakult Protestáns Teológiai Intézetben református és unitárius hallgatókkal együtt tanulnak egyházunk jövendőbeli lelkipásztorai.
Jelenleg hozzávetőlegesen 27 ezer hívő tartozik egyházunkhoz, 41 gyülekezet és 18 szórványközösség keretében. Erdélyi eredetünk következtében nagyfokú nyitottság jellemzi egyházunkat más egyházak, kultúrák és etnikai népcsoportok felé. Ez abban is megmutatkozik, hogy istentiszteleteinken és gyülekezeti alkalmainkon öt nyelven hirdetjük Istennek igéjét: magyarul, németül, szlovákul, románul és angolul.
Szolgálataink sokszínűek, az istentiszteletek mellett rendszeres alkalmakat tartunk a gyerekeknek és az ifjúságnak (hittanórát, baba-mama klubot, vasárnapi iskolát, konfirmációi oktatást, ifjúsági bibliaórát és istentiszteletet), valamint felnőtteknek szóló különböző alkalmakat (felnőtt-, családi, illetve presbiteri bibliaórát, nőszövetségi alkalmat stb.).
Az ifjúsági munkát az országosan működő EVIKE (Evangélikus Ifjúsági Keresztyén Egyesület) fogja össze, amely az ifjúsági táborokat, a vetélkedőket és az ifjúsági vezetőképzőket szervezi évente több alkalommal. Az egyetemi városokban – Kolozsvár, Brassó – működő CL (Collegium Lutheranicum) egyetemi ifjúsági szervezet, szakkollégium a felsőoktatásban tanuló diákokat és fiatal felnőtteket igyekszik összefogni, a szervezeten belül folyó ifjúsági munka így kifejezetten ezt a korosztályt szólítja meg.
Szeretetszolgálatunkat tekintve jelenleg az elsődleges feladat diakóniai intézményeink újraszervezése; így jött létre a Vocatio Diakóniai Egyesület. A szeretetszolgálatok összehangolt megszervezése egyházunk számára nagy kihívás a jövőben. Kolozsváron és Brassóban működő diakónia irodánk ezt a feladatot igyekszik betölteni azáltal, hogy a különböző gyülekezetekben történő szeretetszolgálat összehangolásán fáradozik.
Mindennemű szolgálatainkat missziói koncepciónk határozza meg, mely szerint igyekszünk a Krisztus iránt való hűség, engedelmesség, hivatás szellemében megfelelni a kor igényeinek és társadalmi elvárásainak, hogy az értékőrzés és megújulás által állandó evangelizációt folytassunk, mélyítsük a hitet, erősítsük a lelkiséget. Tudatosan veszünk részt a keresztyén kultúra művelésében, és vállalunk szerepet a közéletben: a Petrőczy Kata Szidónia Nőegylet, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely és Reményik Sándor Galéria Kolozsváron, a Bartalis János Egyesület Brassóban, valamint az Irgalmas Samaritánus Keresztyén Egyesület Sepsiszentgyörgyön. Szorgalmazzuk a teológia mint tudomány minőségi, korszerű, integrált művelését. Az oktatási célra létrehozott Via Barcensis egyesület célja az evangélikus hitnek, öntudatnak a megerősítése a semper reformanda elv alapján. Kozma Zsolt teológiai professzor ezt mintaszerűen így fogalmazta meg: "Meg kell találni a hagyományőrzés és a semper reformanda közötti utat, meg kell fogalmazni az örök igazságot, és mai üzenetként le kell hozni a valóság talajára, s ebben nincs más kritérium, mint a Szentírás. Ha a teológia megalkuszik az örök igazsággal, Isten-idegenné válik, ha nem a ma emberéhez szól, akkor egyház- és világidegen lesz".
Püspökök
Frint Lajos: 1927–1940
Argay György: 1941–1974
Szedressy Pál: 1975–1991
Mózes Árpád: 1992–2004
Adorjáni Dezső Zoltán: 2004–
(Az oldalt szerkesztette Ötvös József lelkipásztor)
Adorjáni Dezső Zoltán püspök Népújság (Marosvásárhely)

Dani Péter (1936–2017)
„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az ÚR, az igaz bíró ama napon, de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” (2Tim 4, 7–8)
 Dani Péter (1936–2017)
 Barcaújfaluban született 1936. november 15-én. Evangélikus teológiai magiszterjelölt volt Kolozsváron. Neve már egy, az evangélikus teológusokról 1957. május 24-én kelt besúgói jelentésben szerepelt. 1958-ban lelkésszé szentelték és szintén ez év december 15-én, doktoranduszként tartóztatták le, az államrend elleni tevékenység vádjával. Egy későbbi besúgói jelentés szerint szerepe volt a kar egyes tanárai ellen írott beadvány szerkesztésében. Tizenöt év börtönbüntetésre ítélték, amelyből hat évet töltött le, többek között a Brăilai Nagyszigeten. Szabadulása után Nagyszentmiklóson, Székelyzsomboron, majd Aradon (1976–1982 között) szolgált lelkészként. Innen a hatóság toloncoltatta ki, mivel nem akart az akkori hatalomnak behódolni. Ekkor települt ki Németországba. Eschwegenben dolgozott főlelkészként nyugdíjazásáig, 1996-ig. Börtön-, és a későbbi, aradi meghurcoltatásairól szóló élményeit, atrocitásait 2006-ban jelenttette meg Budapesten Ez volt..., így volt Börtönországban címmel. Ugyanebben az évben Paulskircheben Sólyom László akkori magyar köztársasági elnök a Szabadság hőse emlékéremmel tűntette ki. 2017. február 7-én 80 éves korában hazaköltözött mennyei Urához.
A vasárnap délelőtt 10 órától tartandó istentiszteletünkön megemlékezünk Dani Péter lelkésztestvérünkről az aradi evangélikus gyülekezetben.
Jakab István lelkész
Dani Péter: Ez volt..., így volt Börtönországban 
Egy evangélikus lelkipásztor élete a román diktatúrában /Püski, Budapest, 2006/
Nyugati Jelen (Arad)

A szórványmagyarság peremén
Első alkalommal kaptak ajándék tanfelszerelés-csomagot Brassó megyei, vidéken magyarul tanuló kisdiákok. A program célja odafigyelni a szórványmagyarság peremén élő gyermekekre és a program által bátorítani a családokat, hogy a magyar anyanyelvű oktatást válasszák számukra. Minden gyermek korosztályának megfelelően összeállított csomagot kapott, többek közt tornazsákot, órarendet, ceruzákat, színes ceruzákat, írószereket, radírt, hegyezőt, kézimunka-felszerelést, rajzfelszerelést és többfajta füzetet, összesen körülbelül 21 terméket. Alsórákoson 41, Apácán 37, Barcaújfaluban 33, Darócon 26, Datkon 12, Kacán 11, Keresztváron 51, Kőhalomban 33, Krizbán 9, Nagymohán 19, Olthévízen 29, Székelyzsomboron 29, Tatrangban 16, Ürmösön 22, Zernyesten 7 diák, Fogarason 30, Halmágyon 5 gyerek vehette át az iskolakezdési csomagot. A program szervezője a Brassó Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, főtámogató az RMDSZ. (RMDSZ-tájékoztató) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Láthatóvá tennék a Barcaságot: kitörnének Brassó árnyékából a környékbeli csángó települések
Értékeik és hagyományaik erőteljes népszerűsítésével kitörnének Brassó árnyékából a barcasági csángók. A tíz vidéki település magyarsága rájött, hogy a térség népszerűsítése nélkül még a szomszédos székelyföldiek sem igazán tudnak sokat róluk.
Brassó megyéről mindenekelőtt egy kiadós séta jut eszünkbe a Cenk alatti városban a kihagyhatatlan Fekete templom felkeresésével, sízés és levegőzés Brassópojánán vagy Predealon, vár- és kastélylátogatás Törcsváron és Rozsnyón, esetleg ellátogatás az evangélikus erődtemplomokba Prázsmáron és Szászhermányon. Tagadhatatlan, hogy nagyjából így fest mind a hazai, mind a külföldi látogatók kötelező turisztikai programja. A tíz barcasági csángó falut jóformán sem az erdélyi, sem a magyarországi vendégek nem fedezték fel maguknak. Legalábbis egyelőre. Ezen próbál változtatni a Barcasági Csángó Alapítvány, amely a múlt héten indította útján a világhálón www.terrabarcensis.ro régiónépszerűsítő honlapját.
Nem egyszerű feladat kimozdulni a holtpontról – látja be a civil szervezet alelnöke, Hlavathy Zsuzsánna, aki elmondása szerint gyakran szembesült azzal, hogy az anyaországban jóformán nem is hallottak a barcasági csángókról.
„Tudnak a gyimesiekről, a moldvaiakról, de rólunk nem. Sajnos az erdélyi magyarság körében sem vagyunk túl ismertek, a térségbe érkező látogatók rendszerint elkerülik a Barcaság tíz csángó faluját. Pedig abból négy éppen Brassó tövében fekszik” – számol be tapasztalatairól az alapítvány programfelelőse. Szerinte nincs is miért csodálkozni a fura helyzeten mindaddig, amíg léteznek olyan brassói magyar kulturális programok, melyeken több négyfalusit látni, mint helybélit. Fordított esetben viszont nem mondható el ugyanez a brassóiakról. „Tisztelet a kivételnek, de a brassóiak általában mellőzik Négyfalut, mert oda »ki kell menni«, ahogy mondogatni szokták” – mutat rá a csángó vezető.
Amikor hátránnyá válik Brassó közelsége
Brassó közelsége számtalan tagadhatatlan előnnyel jár – látják be a nagyvárossal összenőtt Négyfalu lakói. Ugyanakkor bizonyos hátrányt is jelent. Hlavathy Zsuzsánna szerint Brassó „skizofrén helyzetbe taszítja” a valamikor csángó többségű kistérséget. „A maga négy falujával és harmincezer lakójával Négyfalu odajutott, hogy nem is falu, de nem is város. A hagyományai, népszokásai már szinte teljes egészében kihaltak, de Brassó mellett mégsem fejlődhetett annyira, mint egy egészséges város. Ráadásul az iparosítással járó elrománosítási hullám is komoly változást okozott” – állítja az alelnök.
Míg valamikor csak a juhtenyésztéssel foglalkozó mokányok képezték az egybenőtt négy csángó falu, Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu és Hosszúfalu románságát, az etnikai arányok olyannyira átfordultak, hogy a magyarság számaránya alig haladja meg a húsz százalékot.
A Kolozsváron töltött hosszú évek után szülőfalujába visszatérő Hlavathy Zsuzsánna úgy véli, a környék másik három csángó faluja, Tatrang, Zajzon és Pürkerec éppen a néhány kilométeres távolságnak köszönhetően maradt meg nagyjából ugyanannak, ami az évszázadok során volt.
Épülő térségmárka
A térség ismertetése érdekében a megyei önkormányzatnál sikeresen pályázó civilek előbb logórajzolásra hirdettek versenyt, melyet egy négyfalusi fiatal képzőművész, Sipos Gaudi Tünde nyert. Munkája alapján a Barcaság jelképe a nap, mely mind a tíz csángó falunak a közös szimbóluma.
Az égitest ma is fellelhető a régió számos régi házának ormózatán. Második lépésként egy, a kulturális-szellemi örökséget népszerűsítő weboldalt elkészítését vállalták. A gondosan és ötletesen szerkesztett, december 9. óta elérhető honlap egyelőre három nyelven – magyarul, románul és angolul – „tud”, de a közeljövőben németül is fogja tájékoztatni látogatóit. Következik a tevékenységek és programok szervezése, valamint a turisztikai kínálatok összeállítása.
Az 50-es évektől Szecseleváros néven is ismert Négyfalu jól áll a befogadóképességgel, a vízen túli további három településen, Tatrangon, Zajzonban és Pürkerecen csak az utóbbiban sikerült életben tartani a falusi turizmust. A valamivel távolabb fekvő települések, Apáca, Krizba és Barcaújfalu nemigen tudnak vendégül látni nagyobb számú turistacsoportokat. Éppen ezért egyelőre, a kisebb csoportos vendéglátásra alapoznának.
A faluturizmust az engedélyeztetések kálváriája fojtja meg.
A jelenlegi jogszabály szerint a vendég nem veheti ki magának reggelire a tyúk alól a tojást, és nem ihat abból a tejből, melyet a szeme láttára megfejt tehén adott. Ennek ellenére a Barcaságnak Brassó árnyékában, egyetlen esélye van a kitörésre és a megélhetésre: hogy a népi hagyományokra építsen” – véli Hlavathy.
„Másfajta turizmust” szeretnének meghonosítani
A programmenedzser azt is tudja, hogy a megfakult népi hagyományaival és aránylag gyenge elszállásolási lehetőségeivel a Barcaság miként veheti fel a versenyt a megye sokkal népszerűbb turisztikai régióival: mindenekelőtt a helyi románok és szászok, illetve az általuk képviselt örökség bevonásával.
Hlavathy Zsuzsánna szerint nem szabad megfeledkezni arról, hogy a környéken van tizenhárom szász falu is, és ezek közül szinte mindenikben van egy-egy erődtemplom. „A turizmus ma már nem arról szól, mint húsz évvel ezelőtt. A látogatónak nem elég egy szép szoba, melynek ablakából szép kilátás tárul a vendég elé. Aktivitásra van szüksége, lehetőleg olyanra, amit csak itt talál meg” – mondja Barcasági Csángó Alapítvány alelnöke, majd sorolásba kezd.
Aki a kézművességre kíváncsi, ellátogathat a szövőasszonyokhoz, a bútorfestőkhöz vagy a fafaragókhoz. Aki néptáncot szeretne látni Négyfaluban, december folyamán a borica nevű hagyománnyal ismerkedhet meg, ekkor legény- és férficsoportok járják az összenőtt falvak utcáit. Februárban az apácai farsangtemetésre ajánlatos ellátogatni, húsvétkor pedig a tatárjárás óta hagyományos kakaslövést érdemes megtekinteni. A helyiek igyekeznek minden programhoz idegenvezetőt is biztosítani.
A felhozatal iránt már az országos turisztikai vásáron is nagy érdeklődés mutatkozott, ahol a Barcaság első ízben lehetett jelen önálló standdal. „Olyan látogatók keresték fel standunkat, akik hangsúlyozták, ők nem Brassópojánára, nem Predealra, nem a törcsvári kastélyhoz szeretnének kirándulni, hiszen ott már jártak, hanem egy egészen más típusú, emberközeli vendéglátásra vágynak. Kiderült, hogy valami ilyesmire gondoltak, tematikus turizmusra, amit mi ajánlunk” – állítja Hlavathy Zsuzsánna. Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)