Több néprajzi kötetet mutattak be március 5-én Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában. A marosvásárhelyi születésű Veres Emese Gyöngyvér a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) diplomázott, és több alkalommal foglalkozott már a Barcaság bemutatásával. Három könyve szerepelt a bemutatón: Gergely napjától Péter-Pálig. Ünnepek és jeles napok a barcasági csángóknál /Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság, Szecsele, 2002/; Ma leszek először házadban vendéged. Felnőtté válás a barcasági csángóknál /Magyarországi Evangélikus Egyház Néprajzi Munkacsoportja, Barcasági Könyvek, Budapest, 2005/; „Mikor Oláhország háborut izene” – A barcasági csángók kálváriája /Barca Kiadó, Budapest, 2008., Barcasági Könyvek sorozat 2./ Péter László „Kálmány Lajos. Válogatott tanulmányok” című kötete a pécskai önkormányzat és a szegedi Bába Kiadó közös kiadásában jelent meg 2008-ban. Kálmány Lajos, a magyar néprajzi gyűjtés klasszikusa kápláni pályafutása 1875-ben, Pécskán kezdődött, az ott élők 1997-ben jegyeztették be a faluban a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesületet. Pécskán idén november 7-én, a Klebersberg napon (Pécska nagy szülöttje Klebersberg Kuno, egykori kultuszminiszter) mutatják be a Kálmány Lajos életében írt tanulmányait tartalmazó, A magyar hitvilág című kötetet. A 83 éves Péter László irodalomtörténész professzor írásai bemutatják Kálmány Lajost, akinek teljes hagyatéka még mindig nincs közzétéve. /Ferencz Zsolt: Újabb néprajzi könyvek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./

Fennállásának 160. évfordulóját ünnepelte a hétvégén a legrégebbi, ma is megjelenő erdélyi magyar nyelvű újság, a Brassói Lapok. Ambrus Attila főszerkesztő elmondta, a lap a mai napig azt a szerepet vállalja magára, amit még ‘49-ben Bem József szánt neki: ne valami ellen álljon, hanem valami mellett, konstruktív szerepe legyen. „A lapot először az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc idején Veszely Károly katolikus pap jelentette meg, Bem József felkérésére. Az első szám 1849. április 16-án hagyta el a nyomdát Brassói Lap néven. A kiadványnak akkor tizenkilenc száma jelent meg, mindaddig, amíg a bevonuló orosz csapatok le nem foglalták a nyomdát, Veszelyt forradalmárként letartóztatták, és átadták az osztrák hatóságoknak, akik halálra ítélték őt. Az ítéletet ugyan nem hajtották végre, mivel Veszely a klérus tagja volt, de száműzték, és Kolozsváron telepedett le. ” „Ezek után az újság utóda már nem viselhette Veszely lapjának címét. Csak 1895-ben kaphatta vissza nevét, így ettől az évtől Brassói Lapok néven jelent meg, egészen 1940-ig, amikor a hírhedt Vasgárda betiltotta megjelenését. A második világháború után Vörös Zászló, majd Új idő néven jelent meg a lap, eredeti nevét csak 1969-be kapta vissza, amikor Albert Sándor, a lap eredeti nevének újrahasználhatásához kötötte a főszerkesztői állás elfogadását” – részletezte a főszerkesztő. A hetilapot jelenleg a Barcaság mellett főleg Kovászna, Hargita és Maros megyékben terjesztik. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) a Brassó melletti Tatrangon tartott elmúlt hét végi közgyűlésén átadták az idei Veszely Károly-díjakat. A díjat ez alkalommal – a Brassói Lapokhoz hasonlóan 1849-ben alapított, Kézdivásárhelyen megjelenő – Székely Hírmondó hetilap szerkesztősége, valamint a brassói magyar nyelvű televíziózás létrehozója, Bálint Ferenc vette át. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének hétvégi találkozóján téma volt a gazdasági válság hatása az erdélyi magyar médiára. /Fleischer Hilda: A hosszú életű újság: 160 éves a Brassói Lapok. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./

Május 21-én Déván megnyílt Fazakas Tibor, vajdahunyadi képzőművész, ismert grafikus és Ladar Valentin tárlata. Fazakas Tibor többnyire Hunyad megyei és barcasági tájakat megörökítő képei láthatók. /Gáspár-Barra Réka: Fazakas és Ladar közös tárlata. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 23./

Veres Emese Gyöngyvér Mikor Oláhország háborut izene – A barcasági csángók kálváriája /Barca Kiadó, Budapest, 2008/ című kötetét mutatta be Dávid Gyula irodalomtörténész Kolozsváron a Reményik Sándor Galériájában. Az íratlan források épp olyan fontos elemei a történelmi tudatnak, mint az írottak, még akkor is, ha sokan nem vesznek tudomást róluk. Ezeket az íratlan forrásokat próbálja pótolni Veres Emese kötete, mondta Dávid Gyula. Hozzátette: a „kibeszélhetetlenség” és a múlt megfelelő ismeretének hiánya miatt károsodások következtek be a közösség történelmi tudatában. /F. Zs. : Fontosak az íratlan források a közösség életében. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./

Veres Emese Gyöngyvér Mikor oláhország háborut izene... A barcasági csángók kálváriája című kötetének bemutatójával zárult júniusban az Evangélikus-Lutheránus Püspökség a kolozsvári Reményik Sándor Galériájában szervezett, Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely 2008-2009-es programja. A Reményik Sándor Művészeti Galéria azelőtt koszos pince volt, majd helyreállították a helyiséget, és kiállításokat szerveztek. Kulturális műhelyüket Járosi Andorról nevezték el. Járosi a két világháború között lelkészként szolgált Kolozsváron. Az oroszok elhurcolták és szovjet fogságban halt meg, ilyen értelemben tehát mártír is. /Ferencz Zsolt: Színvonalas előadások helyszíne kíván lenni a Járosi-műhely. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 12./

Katolikusok, reformátusok és unitáriusok használják közösen a tizenegy éve épült feketehalmi Ökumenikus Központot. A Brassó megyei településen csupán a szász evangélikusoknak és a román görögkeletieknek volt templomuk. A három felekezet magyar és csángó tagjai javarészt az iparosítás idején költöztek be a barcasági kisvárosba, és saját épület híján a lutheránusok mindinkább hívek nélkül maradó templomát használták. A saját, ökumenikus templom építését Ménessy Miklós jelenleg Brassóban szolgáló református lelkész és Sebestyén Ottó katolikus plébános kezdeményezte. 1998 nyarán felszentelték a templomot. A templomban időről időre közös istentiszteletet is tartanak, az ökuménia jegyében – hangsúlyozza Sántha Pál katolikus plébános, akinek gyülekezetébe mintegy 550 személy tartozik. Nagy veszély az elrománosodás. „A hittant kénytelen vagyok románul tartani, a fiatalok közül ugyanis egyre kevesebben beszélnek magyarul” – nyilatkozta Sántha Pál. A néhány éve megszűnt magyar nyelvű oktatás felélesztésével lehetne megállítani a folyamatot. /Pengő Zoltán: Feketehalmon áll Erdély egyetlen ökumenikus temploma. = Krónika (Kolozsvár), dec. 18./

Maradi” a PC
Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter képtelenségnek nevezte a Konzervatív Párt (PC) állítását, miszerint sérti az alkotmányt a Székelyföld megnevezés használata.
A Mediafax hírügynökségnek nyilatkozó tárcavezető szerint a PC-nek nem sikerült túllépnie a kisebbségi kérdés XIX. századi megközelítésén, amikor olyan történelmi régiók létezését vonja kétségbe, mint a Székelyföld, Barcaság vagy Mócföld. A konzervatívok azt nehezményezik, hogy Kelemen Hunor a Székelyföld kifejezést használta a tárca védnöksége alatt szervezett hivatalos, kulturális rendezvényen.
„Emil Boc miniszterelnök közvetlenül felelős egy elfogadhatatlan helyzetért, amelyben kormányának tagjai támadják Románia alkotmányos rendjét” – állítják a konzervatívok. Úgy vélik, az esemény internetes honlapja Székelyföldet is népszerűsíti és egyenesen elérhető a minisztérium honlapjáról.
„Egy minisztérium honlapja az alkotmányellenes Székelyföld elnevezést népszerűsíti. Úgy véljük ez elég ok arra, hogy a jelenlegi miniszter távozzon posztjáról, mert ezt arra használja, hogy Románia alkotmánya ellen harcoljon” – véli a PC.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Nem szűnő vita a régióról
Továbbra is vita tárgyát képezi, hogy milyen szempontok alapján kellene a romániai megyéket csoportosítani. Az új régiókról és az ország regionális politikájáról beszélgettek Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, Tánczos Barna államtitkár, Csutak István régiófejlesztési szakértő, Ilyés Szabolcs pályázatíró tanácsadó, Nagy Egon, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának adjunktusa, Vincze Mária, a Közgazdaságtan és Gazdálkodástudományi Kar professzora Kolozsváron egy kerekasztal-beszélgetésen.
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság által szervezett beszélgetés során kiindulásként szolgált a Csutak István által kidolgozott, új regionális felosztás, amelyet az RMDSZ törvénytervezet formájában már a román parlament elé is terjesztett, sőt már a szenátus hallgatólagos szavazattal el is fogadta azt.
Vita tárgyát képezték a Csutak által használt kritériumok, így például a homogenitás elve, miszerint az azonos problémákkal, azonos gazdasági szinten levő megyék jobban tudnak fejlődni. A beszélgetés résztvevői ezzel szembeállították azt az elvet, hogy a gazdag, jól fejlett szomszéd húzóerő tud lenni.
A jelenlévők egyértelműen elfogadták: fontos, hogy a külvilág egységes régiónak lásson egy területet, de ennél sokkal fontosabb az, hogy az ott lakók magukat egységnek „éljék meg”, azaz legyen identitástudatuk. És ebben az irányban érdemes lenne előkeresni a történelmi régiókat: Bánság, Partium, Székelyföld, Barcaság, bár ezeknek a határai nehezen meghatározhatóak, és a több évtizedes megyeformában való élés is rombolta az identitástudatot.
Fontos kérdésként merült fel az, bár a legjobb lenne a megyehatárokat is felbontani, vajon ez most kivitelezhető-e, vagy egy méhkast nyitna ki a román kormány. Ugyanis akkor minden megyében előjönnének a régi konfliktusok, követelések, ugyanakkor ezáltal egy organikusabb átszervezést lehetne létrehozni. Az 1968-ban végrehajtott megyésítés ugyanis mesterséges és erőszakos volt, amit akkor rengeteg kistérség megszenvedett.
A jelenlegi felosztás nem működik hatékonyan, nagyon kevés pénzt tudott lehívni Románia. Az új regionális politika kidolgozása arra lenne jó, hogy a 2012-ben kezdődő új költségvetési szakaszban jobb pozíciói lennének az országnak, hatékonyabban tudná a pénzeket lehívni. A költségvetési éven belül szinte lehetetlenség bármit is módosítani.
Erdély.ma

Egységesen megélt” régiók
Továbbra is vita tárgyát képezi, hogy milyen szempontok alapján kellene a különböző megyéket csoportosítani. Az új régiókról és az ország regionális politikájáról beszélgettek Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, Tánczos Barna államtitkár, Csutak István régiófejlesztési szakértő, Ilyés Szabolcs pályázatíró tanácsadó, Nagy Egon, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának adjunktusa, Vincze Mária, a Közgazdaságtan és Gazdálkodástudományi Kar professzora Kolozsváron egy kerekasztal beszélgetésen.
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság által szervezett beszélgetés során kiindulásként szolgált a Csutak István által kidolgozott, új regionális felosztás, amelyet az RMDSZ törvénytervezet formájában már a román parlament elé is terjesztett, sőt már a szenátus hallgatólagos szavazattal el is fogadta azt.
Vita tárgyát képezték a Csutak által használt kritériumok, így például a homogenitás elve, miszerint az azonos problémákkal, azonos gazdasági szinten levő megyék jobban tudnak fejlődni. A beszélgetés résztvevői ezzel szembeállították azt az elvet, hogy a gazdag, jól fejlett szomszéd húzóerő tud lenni.
A jelenlévők egyértelműen elfogadták: fontos, hogy a külvilág egységes régiónak lásson egy területet, de ennél sokkal fontosabb az, hogy az ott lakók magukat egységnek „éljék meg”, azaz legyen identitástudatuk. És ebben az irányban érdemes lenne előkeresni a történelmi régiókat: Bánság, Partium, Székelyföld, Barcaság, bár ezeknek a határai nehezen meghatározhatóak, és a több évtizedes megyeformában való élés is rombolta az identitástudatot.
Fontos kérdésként merült fel az, bár a legjobb lenne a megyehatárokat is felbontani, vajon ez most kivitelezhető-e, vagy egy méhkast nyitna ki a román kormány. Ugyanis akkor minden megyében előjönnének a régi konfliktusok, követelések, ugyanakkor ezáltal egy organikusabb átszervezést lehetne létrehozni. Az 1968-ban végrehajtott megyésítés ugyanis mesterséges és erőszakos volt, amit akkor rengeteg kistérség megszenvedett.
A jelenlegi felosztás nem működik hatékonyan, nagyon kevés pénzt tudott lehívni Románia. Az új regionális politika kidolgozása arra lenne jó, hogy a 2012-ben kezdődő új költségvetési szakaszban jobb pozíciói lennének az országnak, hatékonyabban tudná a pénzeket lehívni. A költségvetési éven belül szinte lehetetlenség bármit is módosítani.
Baló Levente
Új Magyar Szó (Bukarest)

Megjelent a Székelyföld kifejezés a Hivatalos Közlönyben
Nincs ebben semmi különös, a városok, községek címerét sorra hagyja jóvá a kormány (a közlöny e számában többek között a Kovásznáét is, melyet Gazda István tervezett), miután előzőleg bizonyos szakmai szűrőkön átjutottak.
Ami viszont figyelemre méltó, az a címerelemek leírása, illetve azok jelentésének magyarázata: az illyefalvi esetében a címerpajzsban található határkő azt jelenti, „a helység Székelyföld és Barcaság határán található", a nap és a hold pedig, hogy „a község a határ székely felén helyezkedik el". A Székelyföld kifejezés pedig a Hivatalos Közlönyben ez ideig egyszer sem fordult elő.
Április 12-i ülésén fogadta el a kormány Illyefalva címerét — Szekeres Attila István heraldikus alkotását —, az erre vonatkozó határozat a Hivatalos Közlöny május 11-i, 306. számában jelent meg.
Váry O. Péter, Háromszék
Erdély.ma

Tiltakozás a Székelyföld megnevezésnek megjelenése miatt
A Hargita, Kovászna és Maros megye román lakosságát képviselő érdekvédelmi szervezet tiltakozik az ellen, hogy a Székelyföld megnevezés megjelent a hivatalos közlönyben.
A pénteki híradások szerint a civil szervezet a bukaresti kormánynál tett panaszt amiatt, hogy az Emil Boc miniszterelnök és Vasile Blaga belügyminiszter kézjegyét viselő egyik sürgősségi rendeletben megjelenik a Székelyföld megnevezés. A rendelet május 11-én jelent meg a hivatalos közlönyben. Az jóváhagyja Illyefalva (Ilieni) község címerét. Leírja, hogy mit ábrázol a címer, és megállapítja, hogy “az ezüsthatárkő Székelyföld (románul: Tinutul Secuiesc) és a Barcaság (Brassó vidékének hagyományos neve) határát jelképezi”. 
 Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke egy korábbi nyilatkozatában kifejtette: a kormányhatározat szövege azért fontos, mert mindeddig a román hatóságok kétségbe vonták a magyar többségű történelmi régió létezését, amelyet a román sajtó következetesen “úgynevezett Székelyföldként” emleget. A románok szervezete szerint a rendeletben használt terminológia alkotmányellenes, úgy véli, a Székelyföld megnevezés figyelmen kívül hagyja a három megye 40 százaléknyi román nemzetiségű lakosságát. A szervezet a “határ” szó használatát is kifogásolja, mert az a román értelmező szótár szerint két országot egymástól elválasztó vonalat jelent. A civil szervezet ezért azt vallja: a kormányhatározat ellentmond a román alkotmány első cikkelyének, amely kimondja, hogy Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam.
erdon.ro; Transindex.ro

Székelyföld románul is
Egy, Hargita, Kovászna és Maros megye román lakosságát képviselő érdekvédelmi szervezet panaszt tett a kormánynál amiatt, hogy egy sürgősségi rendeletben megjelenik a Székelyföld megnevezés. A Illyefalva község címerét jóváhagyó rendelet május 11-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelet leírja, mit ábrázol a címer, és megállapítja, hogy „az ezüst határkő Székelyföld és a Barcaság határát jelképezi”. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke egy korábbi nyilatkozatában kifejtette: a kormányhatározat szövege azért fontos, mert mindeddig a hatóságok kétségbe vonták a magyar többségű történelmi régió létezését, amelyet következetesen „úgynevezett Székelyföldként” emleget.
A szervezet szerint a rendeletben használt terminológia alkotmányellenes, úgy vélik, a Székelyföld megnevezés figyelmen kívül hagyja a három megye 40 százaléknyi román nemzetiségű lakosságát. A szervezet a határ szó használatát is kifogásolja, mert az a román értelmező szótár szerint két országot egymástól elválasztó vonalat jelent. Szerintük a kormányhatározat ellentmond az alkotmány első cikkelyének, amely kimondja, hogy Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Szórványkonferencia Hunyad megyében - Megismerni egymást
Omladozó templomok, etnikai leépülés, vagy építkezés is életkedv: mi jellemzi jobban az erdélyi szórványmagyarságot?
A hétvégén szervezett háromnapos Hunyad megyei konferencián a különböző szórványvidékekről és a tömbvidékről érkezett újságírók, közösségszervezők erről szereztek helyszíni tapasztalatot.
Noha ellentmondásosnak hangzik, Hunyad megyében a leépülés és az építkezés párhuzamosan zajlik, hangsúlyozta Winkler Gyula EP-képviselő, a szórványkonferencia házigazdája. 1992-ben még 35.000 magyar élt a megyében, mára olyan 20.000 körül lehetnek. A drasztikus fogyás ellenére 20 év alatt Déván megépült a Téglás Gábor iskola, Vajdahunyadon a magyar ház, a Böjte Csaba atya által működtetett Szent Ferenc alapítvány keretében több száz gyerek részesül magyar nevelésbe, számos civil szervezet alakult, magyar napilap jelenik meg, s a magyarság politikai súlya (EP-képviselet és magyar prefektus) is jelentős. Egyszóval az évszázadok óta szórvány Hunyad megyei magyarság megmaradásának sosem voltak ilyen szilárd alapjai az utóbbi évtizedekben. 20 év alatt komoly eredmények születtek, hangsúlyozta pénteki dévai nyitóbeszélgetésen az EP-képviselő.
A helyzetet megerősítette Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője: Brassó környékén olyan 50.000 magyar él, még sincs iskolaközpont, sem magyar ház, mint Déván, illetve Vajdahunyadon. A sajtó azonban a Barcaságban is fontos szerepet játszik a magyarság megmaradásában, tulajdonképpen átvette a szépirodalomtól a nyelv tisztasága fölötti őrködés és a nemzeti öntudat megerősítésének szerepét, ismertette tapasztalatát a nagy múltú brassói újság főszerkesztője.
A tömbvidék szemében a szórvány jóformán ismeretlen, az ottani sajtóban inkább kuriózumként szerepel, ha egyáltalán szerepel, mondta Karácsonyi Zsigmond, a MURE elnöke. A szórványközösségek sajtója ismeretlen, noha az internet terjedésével remélhetőleg e téren is javul a helyzet. Mindenesetre a szórványban megjelenő magyar újságok helyzete sokkal mostohább, mint a tömbvidékieké, mindenekelőtt az anyagi nehézségek és az emberi erőforrás korlátozottsága miatt.
Szabó Csaba, aki kolozsvári létére évek óta a szórvánnyal foglalkozik viszont a lehetőségek kihasználása mellett foglalt állást. Sok helyütt nincs közösség-szervező, emiatt például Fogarason (Brassó megye) megszűnt a magyar oktatás, noha 76 gyerek volt. Szerinte ezt a szerepet az RMDSZ kellene fölvállalja, s a magyar államtól is hatékonyabb szórványápolást várna el. A Szeben megyei példával támasztotta alá álláspontját, ahol erőteljes német támogatásnak köszönhetően a német oktatás virágzik, közel 10-szer több gyerek jár német iskolába, mint magyarba, noha a magyarság 2,3-szor népesebb.
Jogos-e ölbe tett kézzel várni, amint az RMDSZ, vagy Budapest megoldja a szórvány gondjait, vagy inkább alulról kell építkezni? A szamosújvári (Kolozs megye) példa egyértelműen az utóbbira utal. 20 év alatt Bécsi-Balázs Attila, a TÉKA alapítvány elnöke felvirágoztatta a mezőségi magyarságot, gyakran a válaszúti Kallós Zoltán alapítvánnyal karöltve. Összeszedtek a szórványfalvak gyermekeit, s magyar oktatást biztosítanak számukra, bentlakást és étkezést, állandó jellegű kulturális programokat szerveznek, kirándulásokat, táncházat, sőt még felnőttképzést is. Több, mint 650 gyereknek és felnőttnek, derült ki Bécsi-Balázs Attila szombati vajdahunyadi előadásából. Amely távolról a legnagyobb elismerésnek örvendett a kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyváradi, zilahi, brassói, temesvári, székelyudvarhelyi és Erdély más tájairól összegyűlt vendégek körében. A szamosújvári TÉKA alapítvány ugyanis ugyanazt végzi, mint Böjte Csaba atya Szent Ferenc alapítványa, csakhogy kizárólag civil alapon. Hogy miből teremti össze a havi félmilliárd régi lejt, amennyibe csupán a gyerekek oktatása és ellátása kerül? Bécsi-Balázs Attila leszögezte, hogy nemcsak a Communitas alapítvány és Budapest létezik, számos külföldi pályázati lehetőség is van. A TÉKA például Norvégiából is kapott pénzt, pályázatok révén. Jelenlegi fő tervük egy önálló magyar iskolaközpont felépítése Szamosújváron, amely 3 millió euróba kerül, s amely a dévai Téglás Gábor iskola példájából inspirálódott, hangsúlyozta Vajdahunyadon Bécsi-Balázs Attila. A pénteki dévai megnyitó után ugyanis a szórványkonferencia Vajdahunyadon, a magyar házban folytatódott.
Noha a szamosújváriak előadása volt a legfelemelőbb, a kölcsönös megismerkedés mellett a fő cél a Hunyad megyei magyarság bemutatása volt. Az egész Erdélyből jött vendégek meglátogatták a vajdahunyadi kastélyt, a dévai várat, a Téglás Gábor iskolát, a Szent Ferenc alapítványt, majd szombaton délután Dézsi Attila prefektus fogadta őket a vármegyeházán. Amelynek impozáns dísztermében csak zengett a magyar szó: ilyesmi se fordult elő már régóta. Az ottani kötetlen szabad beszélgetésen az egyre meghatottabb vendégek újabb belátást kaptak a Hunyad megyei magyarság életébe, 20 év alatt elért eredményeibe.
A három napos rendezvény bizonyára rövid volt a Hunyad megyei magyarság alapos megismeréséhez. Mindenesetre hasznos volt, mivel az előadások, a látogatások és a szabad beszélgetések nyomán a szórvány mellőzésére hajlamos kolozsvári, marosvásárhelyi és székelyföldi újságírók és közösségszervezők számára a Hunyad megyei – és általában a szórvány – ügye immár nem közömbös. Sőt, a háromnapos tapasztalat révén sokan szívükön viselik.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Új Székelyföld-vita. Markó: rosszindulatúak és ostobák a régióelnevezés bírálói
„Szilágyság (Ţara Silvaniei), Hátszeg (Ţara Haţegului), Avas (Ţara Oaşului), Küküllő-mente (Ţara Târnavelor), Barcaság (Ţara Bârsei)” – sorolta Markó Béla RMDSZ-elnök tegnapi bukaresti sajtótájékoztatóján a példákat arra, hogy az ország különböző régióinak történelmi elnevezése mennyire közhasználatban van Romániában.
„Szilágyság (Ţara Silvaniei), Hátszeg (Ţara Haţegului), Avas (Ţara Oaşului), Küküllő-mente (Ţara Târnavelor), Barcaság (Ţara Bârsei)” – sorolta Markó Béla RMDSZ-elnök tegnapi bukaresti sajtótájékoztatóján a példákat arra, hogy az ország különböző régióinak történelmi elnevezése mennyire közhasználatban van Romániában.
„Akkor miért éppen a Székelyföld (Ţinutul Secuiesc) használata lenne tilos?” – tette fel a kérdést a miniszterelnök-helyettes. Markó annak kapcsán tette a fenti megjegyzést, hogy az elmúlt napokban a román sajtóban témává vált, hogy a Kovászna megyei Illyefalva címerének a Hivatalos Közlönyben publikált szövegében megjelenik a Székelyföld elnevezés.
A miniszterelnök-helyettes felháborítónak nevezte a Székelyföld megnevezés megjelenése kapcsán kialakult indulatokat. Mint kifejtette, rosszindulatról és ostobaságról tanúskodik, hogy sokan megkérdőjelezik a Székelyföld megnevezés, illetve a címer létjogosultságát, hiszen eddig több kormányhatározat is született, amely különböző történelmi régiókról tesz említést.
„Határozottan visszautasítom azt, hogy míg egyeseknek joguk van használni ezeket a regionális megnevezéseket, másoknak (a székelyeknek vagy a magyaroknak) ne lehessen erre joguk” – szögezte le az RMDSZ elnöke.
Ami Frunda György szenátornak a szövetség politikájával kapcsolatos bírálatait illeti, Markó újságírói kérdésre kifejtette, Frunda populista-demagóg eszközökhöz nyúl azzal, hogy meglovagolja a kormány megszorító intézkedései miatti szociális elégedetlenséget. „A szenátor úr egyébként természetesen nincs egyedül a helyzet miatti elégedetlenségével, én magam sem rajongok azért, hogy egy ennyire nehéz időszakban kell kormányoznunk. De ez nem jelenti azt, hogy populista módon kell megnyilvánulnunk” – tette hozzá az RMDSZ elnöke.
S. M. L. Új Magyar Szó (Bukarest)

Irredentagyanús székely határkő
Augusztus derekán Marosfőn ismét elsiratták a Székelyföldre telepedett románok „tragikus" sorsát. A sirámok egyikét Ioan Lăcătuşu, a Kovászna és Hargita Megyei Európai Tanulmányok Központjának vezetője fogalmazta meg.
Idézem Simó Erzsébet írását: „a román megnevezéseket és jelképeket itt, a Székelyföldön folyamatosan mellőzik. Vajon melyek is azok?" Nos, érdekes volna folyóméterben felmérni Sepsiszentgyörgy román és magyar nevet viselő utcáinak hosszát, és hamar kiderülne e hazugság hossza-mértéke. Ami pedig a jelképeket illeti, nézzük meg az illyefalvi címerben levő egyik jelkép értelmezését.
Az illyefalvi címer ― a román Hivatalos Közlönyben 2010 májusában jóváhagyott ― magyarázatában olvasható az „ezüsthatárkő" megnevezés. Bár egyértelműen két történelmi tájegység: a Székelyföld és a Barcaság határát szimbolizáló megnevezésről van szó, mégis nacionalista indulatokat váltott ki. A székelyföldi román civil szervezetek számára e „határkő" irredentagyanússá vált, mivel Székelyföld határát jelképezi! Ez eléggé gyanús körülmény, nem csoda, ha a közénk telepedett első, másodgenerációs románság vezetőinek némely része azonnal megbolydult, rögtön a haza területi egységének megvédésére szólították fel a miniszterelnököt, a belügyminisztert, követelve a kormányhatározat azonnali visszavonását, mert az sérti a román alkotmány első cikkelyét, amely kimondja, hogy „Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam".
Úgy tűnik, hogy a román demokrácia nagy dicsőségére, az ún. kisebbségi jogok példás romániai biztosításának szemléltetésére ― a hivatalos okmányban ― ki fogják cserélni a hagyományos, a mintegy nyolcszáz éves Székelyföld és Barcaság megnevezést az alig 44 éves múlttal bíró Kovászna és Brassó megyére. Kit érdekel olyan apróság, hogy Székelyföld nem azonos a Kovásznára átkeresztelt Háromszék megyével, a Barcaság egy történelmi táj, régió, és nem egy közigazgatási egység neve.
Mivel már korábban ismertettem a Székelyföld megnevezés használatának történelmi gyökereit, ez alkalommal a címerben látható„határkő" szimbólum történelmi megalapozottságát, jogosságát mutatom be. A címerkészítésben járatlanok számára megemlítem, hogy minél régebbi gyökerekre támaszkodik egy címer, annál értékesebb. Ezt vette figyelembe Illyefalva címerének összeállítója, Szekeres Attila István heraldikus is. Ő arra törekedett, hogy az új címerbe átmentse a hajdani Illyefalva évszázados városi jogállását bizonyító címer-pecsét szimbólumainak némely részét. Idézem Szekeres erre vonatkozó sorait: „Illyefalva község címere az egykori Illyefalva mezőváros címerének egyszerűsített változata. A régi jelképből csupán a Székelyföld és Barcaság határát jelképező határkő és keresztbe tett két szablya került át a mai címerbe. A nap és a hold azt mutatja, hogy említett határ székely oldalán fekszik a község. A három csillag a közigazgatási egységet alkotó három falura utal."
Amikor a heraldikus a hagyományok tiszteletben tartására beemelte az új címerbe a régi határkőszimbólumot, nem sejtette, hogy a zavaros gondolkodású, elképzelt, kitalált történelmi múlt emlőin ringó honfiakban ez lelki traumát fog előidézni. Honnan sejthette volna, hogy a betegesen intoleráns gondolkodású egyénekben, egy helyi, egy községi címerben szereplő határkő szimbóluma ilyen riadalmat fog kelteni? Honnan gondolhatta volna, hogy a Székelyföld nevétől megremegő bús lovagok egy községi címer több száz éves múltú szimbólumában az ezeréves magyar országhatár rémképét látják? E demokraták többsége, friss telepes lévén, honnan tudhatná, hogy Illyefalva nemcsak határos volt a Barcasággal, hanem a régió határvonalán fekvő Olt-hídon, a Vámoshídon (Podul Olt) vámszedési joggal rendelkezett? E jogkört Illyefalva Aldobollyal együtt ― évszázadokon keresztül ― gyakorolta. Természetesen, az Olton átvezető híd jó karbantartása, vámosok fogadása, fizetése pénzbe került. Bizonyára a régiók közötti kereskedelmi útvonalon szedett vám fedezte a költségeket. Mivel a Székelyföld és a Barcaság Erdélyország területén helyezkedett el, ezért a címerben szereplő határkő sohasem volt országhatár-értelmű jelkép, hanem a szász jogállású Barcaság és a székely jogállású Székelyföld határának szimbóluma. Ha e sorok írójának nem hisznek, akkor bele kell lapozni a Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár Illyefalva városára vonatkozó gyűjteményében szereplő számadáskönyvbe, amely tartalmazza a település 18. és 19. századi költségvetésének nyilvántartását. Mivel a vámosok fogadását áldomásivás követte, ennek költségeit feljegyezték az illyefalvi számadáskönyvbe. Néhány példa: 1789-ben a vámos fogadása 24 krajcárba került. 1796-ban „az Vámos Hídhoz vámost fogadván áldomásra 1 Rft. 14 krajcárt", 1798-ban, 1799-ben és 1801-ben évenként egy rajnai forintot fizettek. Az áldomásivás a mindennapi élet állandó kísérőjeként jogérvényesítő jellegű volt. Az adásvételeket, a szerződéseket, a pásztorok, a mészárosok, a vámosok fogadását, szerződtetését csak akkor tartották megkötöttnek, ha azt áldomásivás követte, amelynek megvolt a külön ceremóniája.
E sorok írója sajnálattal állapítja meg, hogy 2010-ben is súlyos érzelmi károkat okoz ― a román–magyar együttélésre nézve ― az imaginárius történelmi szemléletből fakadó türelmetlenség. Kérdem, mikor ihatunk áldomást arra, hogy kölcsönös tiszteletben élünk? Mikor valósul meg az együttélés, amely nem azonos az egymás mellett éléssel? Mikor lesz vége annak, hogy e hely szellemétől idegen szemléletű emberek határozzák meg egy székely magyar település népének azt, hogy használhatja-e szülőföldjének hagyományos nevét, berajzolhatja-e szülőfalujának címerébe az elődei által ― évszázadokon keresztül ― használt szimbólumokat?
Kádár Gyula, Háromszék. Erdély.ma

A történelemhamisítás fellegvárai
Húsz évvel a rendszerváltás után is folytatódik a történelemelferdítés Erdély két leglátogatottabb várkastélyában. Noha mind Törcsváron, mind Vajdahunyadon történt némi áttörés a kastélyok történelmének hitelesebb bemutatása terén, a világszerte ismert két épület magyar jellegére elvétve mindössze néhány mondat utal. Míg a törcsvári „Drakula-kastélyban” a történelem jóformán 1920 után, a román királyi párral kezdődik, a vajdahunyadi vár falai között is sűrűbben találkozni a véres kezű és -szájú, mitikus román gróffal, mint Hunyadi Jánossal vagy fiával, Mátyással. A történelmi csúsztatások és féligazságok nem csak a magyar látogatókat zavarják; a jelenlegi helyzetet a Krónikának nyilatkozó Stelian Arcadie Mândruţ tudományos kutató is élesen bírálta. (Erdély védelmét szolgálta Törcsvár. A törcsvári kastély több évszázadon át a mellette elhaladó fontos kereskedelmi út ellenőrzésére és Erdély védelmére épült. Az I. Lajos magyar király engedélyével 1377-ben épült erőd, fekvéséből adódóan, a nehezen bevehető várak közé tartozott. 1498-ban II. Ulászló zálogba adta a várat Brassónak, majd 1528. január 25-én II. Lajos király meghosszabbította a zálogot 25 évvel azzal a kikötéssel, hogy a vár várnagya mindenkor magyar legyen.
1568-ban a kastély végleg Brassó fennhatósága alá került, aminek következményeként 1660-ban II. Rákóczi György, a Mikes Mihály vezette székely katonákkal elfoglalta a várat. A brassói szászok 1916-ban visszaajándékozták IV. Károly királynak, aki feleségének, Zita királynénak adta a várat. Trianon után, 1920-ban Karl Schnell brassói polgármester ismét elajándékozta, ezúttal Mária román királynénak.
Az uralkodó felesége átépítette és romantikus kiegészítésekkel restauráltatta, majd lányának, Ilona hercegnőnek hagyta örökségül, aki 1931-ben ment férjhez Habsburg Antalhoz. A házaspár később Ausztriába költözött, s 1948-ban – a királyi család száműzetése után – a törcsvári kastély a román állam tulajdonává vált. Az államosítás után nem sokkal ódon falai között múzeumot rendeztek be. A visszaszolgáltatási törvények alapján 2009-ben a kastély visszakerült Ilona hercegnő leszármazottaihoz.
Vajdahunyad – erősségből lovagvár Az apjától örökölt kicsiny erősséget Hunyadi János építette ki kormányzói rangjához méltó lovagvárrá. Később két jelentős építési periódus formálta: eleji és Zólyomi Dávidné század közepi átalakításai. A 18. század első felében, 1725-től a kincstári uradalom hivatalai is kaptak helyet. Első komolyabb felújítását két évszázaddal ezelőtt, 1807-ben látogatásakor rendelte el. A munkálatoknak tizenegy esztendővel később egy villámcsapás okozta tűz vetett véget. 1854-ben ismét tűz pusztított. Az erődítményben korábban is ütött ki tűz, de akkor az ellenség okozta.
Például 1601-ben, amikor az „országegyesítő” Mihály vajda (Mihai Viteazul) megrohamozta és felgyújtatta. Az évtizedekig elhúzódó helyreállítást 1868-ban népszerűsítő kampány nyomán, közadakozásból kezdték el. A restaurálást vezető Schulcz Ferenc és Steindl Imre, a kor felfogása szerint, egységesen gótikussá próbálta „visszaalakítani” a várat. Egyes részeket megsemmisítettek vagy kiemeltek és helyükre újakat toldottak be.
A tudományos igényű helyreállítás csak a múlt század elején kezdődött, amikor 1907 és 1913 között munkájával nem a kor divatját, hanem az eredeti rajzokat próbálta követni. A kommunista érában és az azt követő húsz évben a várat olykor nagyon lassú, máskor valamivel gyorsabb iramban, szinte folytonosan restaurálják.)
Drakula és a playboykirály
Tájékozatlan turistának nem ajánlatos a Nagy Lajos magyar király által épített kastély iránt érdeklődni, mert ilyesmiről tíz járókelőből kilenc sem Brassóban, sem a közeli Törcsváron nem hallott. A kérdésre általában kétféle válasz érkezik: az egyik egy unott vállvonogatás, a másik egy inkább turistabarátnak nevezhető pótajánlat. „Ilyen kastély nálunk nincs – mondja egy jól öltözött, angolul folyékonyan beszélő középkorú brassói hölgy, akit kíváncsiságból éppen a Kapu utcában állítunk le. – De ha valami érdekeset akarnak látni, érdemes kiruccanniuk Törcsvárra, ott van Drakula kastélya.”
Miért is lepődünk meg, hisz már a magyarországi turisták is Drakula-kastély néven kezdik emlegetni. Ami nem is csoda, hisz a történelemhamisítók nem alusznak. Legalábbis azok, akik a kastély alatti nagy bazárban szinte minden egyes portékájuk által a véres grófot népszerűsítik. Nem is akad olyan emléktárgy, amelyből ne készült volna drakulás változat. „Ezek mennek a legjobban, ezt kérik a turisták” – magyarázza az egyik idősebb elárusító, majd amikor hallja, hogy magyarul beszélünk, bizalmasan a fülünkbe súgja: „még a magyarok is”.
Pedig aligha hihető, hogy minden egyes magyar turista vámpírlátogatásra érkezne Törcsvárra, és a kastély I. Lajostól IV. Károly Zita nevű feleségéig tartó több évszázados történelme egyáltalán ne érdekelné. A szuvenírbolt könyvrészlegén azonban csak egyiptomi és görögországi útleírások sorakoznak magyar nyelven, vagy esetleg recepteskönyvet lehet vásárolni. „Valami történelmi jellegű írás nincs? Akár románul vagy angolul…” – fordulunk az eladóhoz.
A férfi arca felvillan, és máris gratulál. „Maguk komoly emberek lehetnek. Akkor Paul D. Quinlan, II. Károly román királyról szóló kötetét ajánlom” – mondja, és rámutat a Regele Playboy című kötetre. Ha belegondolunk, hogy a még életben lévő Mihály király édesapja volt a történelem egyetlen uralkodója, aki kétszer is lemondott királyságáról szerelmei, Zizi Lambrino, majd Elena Lupescu miatt, a Humanitas Kiadónak és szerzőjének nem is kellett különösebben elbulvárosítania az uralkodó sztoriját.
Mielőtt beérnénk a kastélyba, komoly tömegen kell átverekednünk magunkat. A legtöbben hazai látogatók, de a csoportok között vannak angolul, héberül vagy akár japánul beszélő turisták is. Rögtön a bejárat után magyarokkal is találkozunk, akik a közeli Székelyföldről léptek át a Barcaságba. Tekintetünk egyből megakad a falra rögzített ismertetőn, ahol néhány mondat erejéig szó esik a várkastély magyar vonatkozásáról is.
Legutóbbi látogatásunkhoz képest újdonságként hat, hogy Öreg Mircea neve mellett megjelenik a Sigismund de Luxemburgnak nevezett magyar király, Luxemburgi Zsigmond, majd Iancu de Hunedoarának keresztelt Hunyadi János, illetve Bethlen Gábor és II. Rákóczi György, szintén elrománosított változatban. Az ismertetőtábla szövege még így is előrelépésként hat az elmúlt évek teljesen egyoldalú feliratához képest.
Ám Zita magyar királynéról egyetlen mondatocska sem esik, még a múzeum alkalmazottai sem tudják megmutatni, melyik volt az ő szobája. Miután összenéznek, meg is vallják, hogy ők „életükben nem hallottak erről a nőről”.
A falakra kiaggatott korabeli képek csak a kastély későbbi tulajdonosáról, Mária román királynéról tanúskodnak. Az idegenvezetők is őt emlegetik mindegyre és nagy előszeretettel. Az egyik teremben pergő képsorok is csak a román királyi családról szólnak – mintha előttük emberfia nem tette volna be a lábát a kastélyba. A termek ismertetőjéből is csak az derül ki, melyik volt Mária könyvtára, Ferdinánd hálója, Miklós kitagadott herceg szobája vagy Mircea herceg kápolnája.
Meghalt Mátyás, oda az igazság
Vajdahunyadon, a Mikszáth által a várak királyának nevezett Hunyadiak váránál egy picivel másabb a helyzet. A történelemelferdítési kísérletek itt is már a bejáratnál megmutatkoznak, igaz, nagyjából ennyiből ki is merülnek. Ott Decebalnak és Avram Iancunak szentelt, gipszből készült domborműveket csodálhat meg a látogató, akit kétnyelvű köszöntőtábla fogad.
Sajnos a logika meg a várakozás ellenére a második nyelv nem a magyar, hanem az angol. Bent, a falakon meg az érintős képernyőn viszont már több minden olvasható magyarul is. Nem annyi, mint románul, pedig a helyiek szerint 2000-ig minden egyes tábla kétnyelvű volt.
A restaurálást követően azonban már nem helyezték vissza ezeket, s mára csak imitt-amott láthatunk egy-egy magyar feliratot. Az emléktárgyakat árusító boltokban is a vérszomjas Drakula jelentős fölényben van Mátyással, az igazságossal szemben.
Az egyik pultnál hűtőmágnes után érdeklődünk, de a bárányt, gombát vagy teknősbékát ábrázolók közül egyiket sem választhatjuk vajdahunyadi szuvenírnek. A dákok harci zászlaját pedig nem a magunkfajta látogatóknak kell kínálni. „Jó lenne valami magyar jellegű tárgyakat is árusítani, én kértem is, de még nem kaptam” – panaszkodik a pult túlsó oldaláról az egyik középkorú kereskedőnő, miután egyértelmű csalódottságot olvas le arcunkról.
Hogyisne szomorodna el az ember, amikor a kínai mütyür vagy a Drakulás csésze helyett inkább egy magyar nyelvű turisztikai könyvet vagy legalább egy útikalauzt választana. „Csak Erdély háromnyelvű térképével szolgálhatok.
De egy hét múlva lehet, hogy könyvem is lesz” – próbálja kiengesztelni potenciális, ám egy hét múlva biztos vissza nem térő vásárlóit az eladó. A magyar nyelv azért még sincs teljes egészében száműzve a Hunyadiak várából. Ha az ismertető feliratokon ritkán fellelhető, a falfirkák révén annál sűrűbben. „Itt járt Kovács Mária és Farkas Zoltán” – olvasható egyik helyen. Másutt Lázár Sándorné állított emléket önmagának. Valamivel odébb a felsőmarosmenti Disznajót juttatta be a falu egyik szülötte Mátyás király otthonába.
Dézsi Attila Hunyad megyei prefektus belátja, hogy annak ellenére, hogy a vajdahunyadi lovagvár látogatói mintegy 80 százalékban hazai vagy anyaországi magyar nemzetiségű turisták, az illetékesek aligha próbálnak a látogatók kedvében járni.
„Sok-sok év után annyit értünk el, hogy alkalmaztak egy magyar idegenvezetőt” – könyveli el az egyetlen sikert Dézsi. Ottjártunkkor, egy szombat délelőtt, amikor egyik magyar csoport a másik után érkezett, azonban nyoma sem volt a látogatók anyanyelvén is kommunikálni képes idegenvezetőnek.
Hamarosan kiderült: turista idény ide, látogatók igénye oda, az új alkalmazott a hatodik napot ünnepli, vallását pedig szentnek tekinti. „Szerettük volna, ha mindenüvé kikerülnek a magyar feliratok, amit eddig csak részben értünk el. Érződik, hogy a vár mint ingatlan a hunyadi önkormányzathoz tartozik, a műemlékvédelmi része pedig a művelődési tárca fennhatósága alatt áll. Ez a kétfejűség hátránya” – állítja a kormánybiztos.
Érzelem és tudomány
A helyzeten mielőbb változtatni kell, véli Stelian Arcadie Mândruţ történész, egyetemi tanár. A kolozsvári George Bariţiu Történelmi Intézet tudományos kutatója maga is meglepődve tapasztalta a falakon megjelenő útmutatók hiányosságait.
„Véleményem szerint az ismertetőket feltétlenül ki kellene egészíteni – nem érzelmi, hanem tudományos módon. Semmiként nem szabad letagadni vagy minimalizálni a középkor és az akkor épült erdélyi kastélyok magyar jellegét” – fejtette ki lapunknak a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult történész.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Beder Tibor - könyvismertető
Beder Tibor Apadó fájdalom című könyve a székely népről szól, tulajdonképpen egy lármafa a székelységnek, mely figyelmeztetni akarja a népet arra, hogy a föld, ahol élnek lassan elrongálódik, és ne hagyják azt elveszni.
Szatmárnémetiben első alkalommal került sor Beder Tibor csíkszeredai író könyvbemutatójára, melynek helyszíne a Németi Református Egyházközség gyülekezeti terme volt. Beder Tibort mint írót, mint egykori földrajz szakos tanárt, és a Julianus Alapítvány elnöke ként ismerik. A könyvismertető előtt Muzsnay Árpád, az EMKE elnöke tartott köszöntő beszédet.
Beder Tibor továbbra is tanári hivatásának él: "Apadó fájdalom" című könyvében tetten érhető az oktatói szándék, amely tulajdonképpen egy lármafa, azaz figyelmeztetőjelként szolgál a székely nép számára. Könyve a székely öntudat erős megnyilvánulása.
Az író a téves fogalmak elkerülése végett röviden ismertette Székelyföld helyzetét, és a székely ember tulajdonságát, akit erős regionális tudat jellemez. Könyvével fel akarja hívni a székely ember figyelmét arra, hogy továbbra is éljen abban a tudatban, hogy ő a székely földhöz, a székely közösséghez tartozik, továbbá meg akarja tanítani a székelységet arra, hogy a közösséget, és azt a földet ne hagyják elveszni, illetve őrizzék hagyományaikat.
Az író Székelyföldet bejárva, a székely nép történelmének számos meghatározó pillanatát megidézve, egy összefoglalót készít arról a folyamatról, amely a mai állapothoz vezetett. A kőkösi hídról indul, útja során körülnéz Aranyossszéken, a Barcasági medencében és Moldovában, vizsgálva a székelység fogyatkozásának okát. Megvizsgálja az örmények és a szászok sorsát, valamint a csángók drasztikus fogyatkozását, és figyelmeztet arra, hogy a székely nép van soron...
Póti Orsolya, szatmar.ro

Az autonómiaharc bibliája (Székelyföld határán)
Székelyföld határán a címe Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történész, a Történelmi Magazin szerkesztője, kiadója legújabb kötetének, mely tartalmát, mondanivalóját tekintve méltán jellemezhető az autonómiaharc bibliájaként, hisz olvasmányos, rövid írásaival igyekszik kiegészíteni a történelmi ismeretek hiányosságait és rávilágítani a kisebbségi sorsból fakadó életérzésre.
A szerző meggyőződése, hogy a helyi önkormányzás szükségességét és jelentőségét tudatosítani kell. Igyekszik rámutatni arra is, hogy Erdélyben a magyarság jogait nem szabad az Európába bevándoroltakéval mérni. Ha egy magyar és székely gyermek úgy nő fel az iskolai történelemoktatás eredményeképp, hogy ezen a földön jövevény, nincs remény az autonómiaharc eredményességére — vallja Kádár Gyula, hozzátéve: ha egy nép ismeri gyökereit, múltját, akkor azt is tudja, hogy őt milyen jogok illetik meg. A szerző minden eszközt megragad hitének közvetítése érdekében, ezért a történetírás mellett a politikai tájékoztatást és publicisztikát is felhasználja az autonómiaharc szükségességének alátámasztására.
Határkő A sajtóban és a belföldi politikai porondon jelentkező hőzöngés ismeretében érthető a könyv címe: Székelyföld határán. Az illyefalvi származású szerző épp a szülőfaluja címerének elfogadása nyomán kialakult ellenséges hangulatot is elemzi, s igyekszik higgadtan elmagyarázni, hogy a Székelyföld és a Barcaság határán fekvő község címerében található határkő, mely évszázados jelképből került át a közigazgatási egység mai címerébe, nem az állam egységének megbontását jelképezi, hanem történelmi tényt közöl: Székelyföld határát jelöli meg, s akkor is azt mutatta, amikor Románia mint állam még nem létezett.
A székely haza
Kádár Gyula nem csak keresi a választ a kérdésre, hol is van a székely haza?, hanem logikai levezetéssel válaszol is, így a felvetett kérdés nem szónoki. Miért fájdalmas a székelynek meghatározni a haza fogalmát? Mert ő Székelyföldön él, egy olyan területen, amely az önrendelkezés elve alapján önálló államiságra lenne jogos, de erről a román alkotmány és a nemzetközi szerződések sora nem hajlandó tudomást venni — írja. A székelynek gyakran hallania kell a bicskanyitó lebozgorozást, hazátlanozást, a csonka országban élők részéről pedig a lerománozást, leoláhozást. Akkor, amikor neki van háza, hazája, ,,élete", szülőföldje. Sehol a világon nincs még egy olyan népcsoport, amely telkét, udvarát, házát életnek, életének nevezné. A székely, ha vendéget fogad, akkor ma is azt mondja: lépjen be az életembe! Ez magyar nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy a vendéget szívesen fogadja a telkén, az udvarában, a házában. Nos, hol a székely haza? A székelymagyar hazája Székelyföld, lelke az egész Kárpát-medence történelme és kultúrája, anyanyelve a magyar. Egy olyan élettérben éli életét, amelynek történelme hozzá kötődik, ahol otthon érzi magát. Azért sem érezheti hazájának Romániát, mert ebben az országban még a Székelyföld megnevezést (is) tűzzel-vassal irtják. Hasonlóképp nem lehet haza az a megcsonkolt ország sem, melynek népe nemmel szavazott az egységes magyar nemzetben való gondolkodásra. A székelynek nem maradt más hazája, csak a szülőföldje, Székelyföld, melynek megtartásáért napról napra meg kell küzdenie, mert ez az ő sorsa, másképp nem cselekedhet. Anyagi jóléte, kultúrája, nyelvének szabad szárnyalása csak a saját ,,életében", házában-hazájában lehet, olyanban, ahol ő maga az úr. Belső önrendelkezését, autonómiáját Románia keretén belül is el tudja képzelni, csak hagyják, hogy élje életét!
Nép, nem csupán nemzetiség
A szerző történelmi levezetéssel igyekszik bizonyítani, hogy a székelység esetében nem csupán nemzetiségről van szó, hanem népről. Határozottan állítható, hogy a székely nép nem fog lemondani az önrendelkezés jogáról. A középkori Európában, ahol a feudalizmus kiépült, ilyen egyedülálló függetlenséggel csak a székely nép rendelkezett. Ennek alapja a székely nép páratlan szabadságvágya volt. Épp ezért bízunk abban, hogy a székelység nem fog lemondani a területi önkormányzat jogáról. Úgy gondoljuk, hogy a 21. században nincs szükség határok mozgatására, mert a régiók Európájában megvalósulhat a székely nép olyan önrendelkezése, amely a határokon átívelve lehetővé teszi számára azt, hogy a magyar nyelv és kultúra részeseként, közjogilag Románia keretében megőrizhesse identitását — vallja Kádár Gyula.
Autonómiát Az autonómia szükségességének kérdését boncolgatva a szerző kijelenti: a székely nép csak így őrizheti meg identitását, vehet részt saját sorsának rendezésében, biztosítható a közhivatalokban a részarányosság elve. A kétnyelvűséget pedig a kölcsönös érdekek alapján teremthetik meg. A dél-tiroli megoldás látszik követhető modellnek. Ez többek közt azt jelenti, hogy ha valaki munkát fektetett be egy másik nyelv megtanulásába, akkor fizetésének tíz százalékát kitevő nyelvismereti pótlékra jogosult. A szerző kimondott célja, hogy az erdélyi magyar olvasóban tudatosuljon, őshonosként ugyanazok a jogok illetik meg, mint a románokat. Ahhoz, hogy egyenjogú lehessen, szüksége van a megfelelő intézményrendszerre, közigazgatásra. Ez csak a helyi, a kulturális és a területi önkormányzat valamelyik formája által valósulhat meg. A szórványban élő magyarok számára a kulturális, a településen belül többségben élőnek a helyi autonómia, míg Székelyföldön vagy a Partium bizonyos régióiban a területi önkormányzat teremtheti meg az optimális kereteket. Nyelvtől és kultúrától függetlenül mindenkinek szüksége van arra, hogy a döntések helyben szülessenek, mert csak a helyi adottságok ismeretében lehet megfelelő intézkedéseket hozni. Nagyon fontos, hogy mindenki magáénak érezze azt a földet, amelyen él — szögezi le Kádár Gyula.
Hiszünk Székelyföld feltámadásában
A kötet végén a szerző szilárd hitének ad hangot: hisszük, hogy e történelmi régióban a székely nép képes lesz saját hagyományaira építve újjászervezni életét úgy, hogy a székely városokba betelepített és a korábbi századokban Székelyföld peremvidékeire letelepedett román közösségek tagjai is otthon érezzék magukat. Míg Erdélyt a románság a többség jogán, a magyarság a történelmi jog alapján igényli magának, addig Székelyföld a székelyeké (is) mind a népesség számaránya, mind a történelmi jog alapján. Ezért hiszünk Székelyföld feltámadásában! Hisszük, hogy ez Románia kereteiben is megvalósulhat. Karácsonyi ajándék Karácsony közeledtével csak ajánlhatjuk, hogy a székely autonómia kérdését alaposan körüljáró könyvet saját okuláson túl ajándék gyanánt is megvásárolják. Ezzel még egy gond megoldható, hisz az ilyenkor tapasztalható ajándékozási bizonytalanság kiküszöbölhető. A Scribae Kádár Lap- és Könyvkiadónál megjelent kötet kapható a H—Press lapterjesztő standjain, a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, megrendelhető a 0740 026 450-es telefonon, illetve a gyula.kadar@gmail.com e-mail címen.
Szekeres Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A székely társadalom (Különböző székely csoportok, 1.)
A székelyek településmódjáról találóan állapítja meg Rásonyi László: "A település a katonai beosztás állandóságának biztosítására teljes szabályossággal történt. A letelepítendő törzsszervezeti egységek számát és létszámát nivellálták. Kisebb területi egységekbe minden ágból egy falu települt be, tehát a törzsszervezeti egységek egyenletesen összekeveredtek."
Tény, hogy a mai Székelyföldön az első független jogállású székely ispánról az első okleveles említésünk 1235-ből való. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a székelyeknek korábban nem volt ispánjuk. Az Altaichi évkönyv az 1039-es évnél említést tesz egy sebesi "marchio" határispán haláláról. Természetesen ez sem jelenti azt, hogy a sebesi székelyek csak a 11. század első felében telepedtek le Szászsebes vidékére. Véleményem szerint a sebesi, orbai és kézdi székelyek 932 táján kerültek Dél-Erdélybe, Bogát Gyula győztes bolgárellenes háborúja idején. Tehát a dél-erdélyi székelyek nem a köztudatban ismert 11. század végi telepítés székelyei. E sorok írója úgy gondolja, hogy a szakirodalomban emlegetett Szent László korabeli telepítés székelyei a telegdi székelyek voltak. A nyelvészeti kutatások, az összehasonlító vizsgálatok különböző székely csoportokat különböztetnek meg. A székely nyelvjárások vizsgálatával kimutatható, hogy a székely nemzetségek a Székelyföldre való áttelepítés előtt a Kárpát-medence melyik térségében laktak. Mivel bizonyos székely közösségek a korábbi lakóhelyeiken maradtak, a beszélt nyelvjárás alapján feltérképezhető a mai Székelyföldön élők származási helye. A székelyek korábbi lakóhelye volt az Őrség, Sopron, Vas és Zala megye, Kisalföld, Csallóköz, a Dráva vidéke, Nagyszalonta, Gyula és Sarkad vidéke, Székelyhíd és Debrecen térsége, valamint Kalotaszeg. Az érdeklődők számára megemlítek néhány nyelvészeti kiadványt, amelyek ezt igazolják. Természetesen, a nagyszámú szakmunka felsorolására nincs tér, de a hozzáférhetőbbek közül kiemelném a Sántha Attila által összeállított Székely szótárat, a Gálffy Mózes és Márton Gyula által kiadott Székely Nyelvföldrajzi Szótárat és a Szabó T. Attila által összeállított Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárat. Székelyföld a székely nyelvszókincs alapján több földrajzi-néprajzi tájegységre osztható. A székelyföldi nyelvjárások Sántha Attila Székely szótára szerint a következők: 1. Marosszék és fiúszéke, Szeredaszék (Nyárád mente). Külön néprajzi táj a Kis-Küküllő és a Korond-patak völgyében a Sóvidék; 2. Udvarhelyszék és fiúszékei: Keresztúrszék és Bardocszék. Itt külön néprajzi táj a Fehér-Nyikó, valamint a Homoród mente; 3. Sepsiszék és fiúszéke, Miklósvárszék; 4. Kézdiszék, melynek keretében külön egységként kezelhető az ún. Szentföld; 5. Orbaiszék; 6. Csíkszék és fiúszékei, Gyergyószék és Kászonszék. Ha kisebb lélekszámban, de ma is élnek székely származású és tudatú magyar csoportok a Barcaságon, Fogarasföldön és a Szászföldön. Nyelvjárásuk őrzi a székely nyelvi jellegzetességeket. Ők a Dél-Erdélyben maradt sebesi, orbai és kézdi székely nemzetségek leszármazottjai. A székelyre utaló egyik írásos feljegyzés Szászsebesre vonatkozik, a város egyik negyedét 1709-ben Székely negyednek nevezték, később ennek emlékét őrzi a Székely utcanév. A város környékén találunk székely településneveket is, köztük Kálnok, Árkos, Réty és Egerpatak sepsiszéki településekét. Kelnek, Recs, Egerbach ma is fennálló települések. Árkos nevét pedig a Déli-Kárpátokban eredő pataknév, a Valea Archişelor őrzi, de két Árkos nevet viselő település léte is bizonyított. Az egyik a mai Săliştea, a Románárkos és a hajdani Szászárkos, valamint egy elpusztult település Alvinc közelében. Egy Egerbach (Egerpatak) nevű patak Szászsebestől északra ömlik a Székás-patakba. A sebesi, orbói és kézdi székelyek dél-erdélyi jelenlétét régészeti leletek is igazolják. A 12―13. századfordulón épült szász templomok alatt és körül magyar, azaz székely temetők pénzei, valamint a hajkarikás temetkezés utal arra, hogy itt korábban, a 11. és a 12. század folyamán székely lakosság élt. Ásatásokat végeztek Szászsebes (Mühlbach), Medgyes (Mediasch) és Szászorbó (Urwegen) templomainál, ahol korai fátyoltűk kerültek elő. Szászkézden (Keisd) bronz ereklyetartó keresztet találtak. A Kelnek (Kelling), Szászfehéregyháza (Weiskirchen/Deutschweskirch) templomainál végzett régészeti kutatások során előkerült leletek a hajdani székely települések létéről tanúskodnak. Úgy tűnik, hogy Szászváros és Kőhalomszékben hajdanán jelentős lélekszámú székelység közé telepedtek le a szászok. Erről tanúskodnak a magyar nyelvből átvett helynevek: Tekes, Hamruden, Halmagen, Scharosch, Wassied, Broos.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Várható volt, hogy begörcsölnek
„Várható volt, hogy begörcsölnek, bár Székelyföld brüsszeli képviseleti irodájának megnyitása nem jelent támadást az ország területi integritása ellen” – mondta lapunknak Sógor Csaba EP-képviselő, aki Tőkés László és Winkler Gyula társaságában kedden megnyitja a három székely megye érdekeit megjelenítő lobbiirodát.
Emlékeztetett a Székelyföldre látogató Károly herceg nyilatkozatára, aki szerint a régió Románia legjobb exportterméke.
A brüsszeli repülőtérről Sógor Csaba arról tájékoztatott: román újságírók tucatjai keresték meg azzal a kérdéssel, hogy miért adta nevét ehhez a kezdeményezéshez. „Hogyne adtam volna, hisz én a Székelyföldön élek” – zárta rövidre a kérdést Sógor. Arra a szociáldemokrata vádra reagálva, hogy brüsszeli képviseleti irodát csak jogi személyiséggel rendelkező városok, fejlesztési régiók nyitnak, a csíkszeredai illetőségű EP-képviselő elmondta: nem furcsállja, hogy épp a székely képviseletbe kötöttek bele.
„Akkor senki se panaszkodott, amikor egy suceavai képviselő Bukovina turisztikai célpontjait reklámozta” – fogalmazott Sógor. Mint hozzátette, „akkor se lett volna baj”, ha a Barcaság, Dobrudzsa vagy Mócföld nyit brüsszeli irodát. A jövő keddi megnyitóval kapcsolatban az RMDSZ-es EP-képviselő elmondta, a Magyar Régiók Házában helyt kapó lobbiiroda felavatásán várhatóan jelen lesznek mind a román, mind a magyar kormány állandó képviseletének munkatársai.
Visszafogottan Brüsszelből
A három romániai magyar EP-képviselő kezdeményezése azt követően került a bukaresti ellenzék pergőtüze alá, hogy a Realitatea hírtelevízió a tegnap reggeli órákban bejátszotta a hírt Székelyföld brüsszeli képviseletének megnyitásáról. Elsőként Cătălin Ivan, a Szociáldemokrata Párt (PSD) EP-frakciójának vezetője nevezte aggasztónak a helyzetet, de megjegyezte, hogy nem kell hisztériába esni.
„Az európai intézmények mellett amolyan kisebb követségek működnek, amelyek városok, kisrégiók képviseletei. Azonban ezek létező, törvényesen és alkotmányosan elismert közigazgatási egységeket képviselnek. A Székelyföld képviselete ostobaság” – fogalmazott az ellenzéki politikus, aki nem hagyta ki az adódó alkalmat, hogy odaszúrjon az RMDSZ-szel Bukarestben és Brüsszelben is „egybetartozó” Demokrata Liberális Pártnak.
Hevesebben Bukarestből
Sokkal vehemensebb hangot ütöttek meg a PSD bukaresti „magyarszakértői”. A kisebbségellenes kijelentéseiről elhíresült Olguţa Vasilescu szociáldemokrata szóvivő a Boc-kormányt bírálta, amiért nem reagál az RMDSZ-es honatyák lépésére. „Teodor Baconschi külügyminiszter továbbra sem válaszol a provokációkra, amelyek a román állam nemzeti, egységes, független és oszthatatlan jellegével kapcsolatosak” – sérelmezte Vasilescu.
A PSD-s politikusnő szerint a reakció hiánya annak tudható be, hogy a PDL fél: az RMDSZ feldühítésével elveszíti a parlamenti többségét. „A meghívón az Európai Néppárt frakciójának logója is szerepel, amelynek az a PDL is tagpártja, amely támogatta Tőkés Lászlót az EP alelnöki tisztségének megszerzésében, ez bizonyítja, hogy Baconschi úr reakciójának hiánya nem véletlen” – fogalmazott Vasilescu.
Kelemen Hunor: nem értem a felháborodást
Brüsszelben hivatalosan 15 ezer, nem hivatalosan 30 ezer lobbiiroda működik. „Nem értem a felháborodást Székelyföld brüsszeli képviselete ügyében” – nyilatkozta tegnap Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, hozzátéve, „egy teljes mértékben törvényes, alkotmányos és normális kezdeményezésről van szó, amelyet a három székely megye tanácselnöke kezdeményezett.
A brüsszeli képviseleti iroda célja az, hogy biztosítsa a kapcsolatot az Európai Unió intézményeivel, lobbitevékenységet folytasson, befektetőket vonzzon, és népszerűsítse Székelyföldet turisztikai szempontból. Nem a három RMDSZ-es európai parlamenti képviselő kezdeményezése ennek az irodának a megnyitása, de természetes módon támogatják és segítik ezt Brüsszelben.”
Más régió is nyithat
Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva elmondta, ezzel a lehetőséggel Románia bármely megyéje vagy régiója élhet. „Nem akadályozza meg senki sem Dâmboviţa, sem Prahova, sem Konstanca megyét, hogy képviseleti irodát nyisson Európa fővárosában. Ha van rá anyagi lehetőségük és felkészült szakemberük, akkor én azt javaslom, nyissanak ők is irodát Brüsszelben, mert ezzel is hozzájárulnak térségük fejlesztéséhez” – jelentette ki a szövetség elnöke, hozzátéve, visszautasít minden nacionalista nyilatkozatot ebben a kérdésben és teljes mértékben támogatja a székelyföldi megyék kezdeményezését..
Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője is annak a véleményének adott hangot, hogy a székelyföldi megyék kezdeményezése törvényes, ugyanakkor leszögezte, hogy az RMDSZ EP-képviselői csupán támogatói a képviseleti iroda megnyitásának. Winkler példaként elmondta, hogy a németországi bajor tartománynak is van képviseleti irodája Brüsszelben, hozzátéve, hogy a Romániában elégtelenül működő fejlesztési régiók is okolhatók azért, hogy az uniós alapoknak csupán 7 százalékát sikerült lehívnia az országnak.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Mi a gond a Székelyfölddel?
Rendkívüli sajtótájékoztatón reagált Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke a „Mircea Geoană és más román politikusok által keltett hisztériára” a Brüsszelben nyitandó székelyföldi képviseleti iroda kapcsán. Az elnök elmondta, több ezer képviseleti iroda működik Brüsszelben. Egyesek városokat, mások megyéket, ismét mások régiókat vagy akár népcsoportok érdekeit képviselik. Irodája van például Dél-Tirol tartománynak vagy a szász népcsoportnak, továbbá a flamandoknak, Wales, Skócia és Észak-Írország tartománynak. Azokat miért nem kérdőjelezi meg senki? – tette fel a szónoki kérdést. Irodája van a Romániai Megyei Tanácsok Szövetségének, a Romániai Municípiumok Szövetségének is, valamint a moldvai megyéket tömörítő Észak-Keleti Fejlesztési Régiónak és a Hargita, Kovászna és Maros megyét is magában foglaló Központi Fejlesztési Régiónak. Képviselete volt Kolozs és Máramaros megyének. A törvényes keret megvan, Kovászna megye tanácsa 2008. decemberében hozott határozatot a brüsszeli képviselet megnyitásáról, Hargita megye önkormányzata ebben az évben. Vagy az a gond, hogy a magyar kormány biztosított ingyenesen helyet a Magyar Régiók Házában? Ugyanúgy a romániai középrégiónak a németországi Brandenburg tartomány adott otthont szintén bérmentesen két éven át.
Vagy a Székelyföld megnevezés bánt egyeseket? Az is egy történelmi régió, mint ahogyan a román kormány által kibocsátott határozatokban megjelenik a Ţara Haţegului (Hátszeg vidéke), Ţara Silvaniei (Szilágyság), Ţara Almăjului történelmi régió neve, vagy a belügyminisztérium egyik egységét, a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget hivatalosan Barcaságról (ISU Ţara Bârsei) nevezték el. A Suceava megyei tanácselnök büszkén reklámozza térségét a Bukovina névvel. Mi ebben a kivetnivaló? Székelyföld önálló régió volt majdnem egy évezreden át, egyazon kultúra, hagyományok kötik össze az itt élő embereket, akiknek erős székelyföldi regionális identitástudatuk van – hangsúlyozta az elnök. A képviseleti iroda megnyitó ünnepségét a Székelyföld területén levő közigazgatási egységeknek a román kormány által elfogadott címereiből álló kiállítás tarkítja.
Szekeres Attila, Háromszék
Erdély.ma

Nem ismerik el a Székelyföldet
A román külügyminisztérium sajnálatosnak nevezte, hogy Brüsszelben „nem létező, mindenféle alkotmányos és törvényes alap nélküli” közigazgatási-területi egység számára hoznak létre képviseletet.
A tárca közleménye annak nyomán látott napvilágot, hogy az RMDSZ színeiben mandátumot szerzett EP-képviselők holnap megnyitják Brüsszelben a székelyföldi megyék uniós képviseletét.
A külügyi közlemény szerint az európai uniós gyakorlatnak megfelelően a tagállamok elismert területi-közigazgatási egységei valóban nyithatnak érdekképviseleti irodát Brüsszelben. Románia maga is bátorítja, hogy a törvényesen létrehozott közigazgatási egységek a romániai törvényes keretek között, tevékenyen képviseltessék magukat európai szinten is, mivel ez „értéktöbbletet” jelent az európai integráció elmélyítésének terén. Csakhogy a külügyminisztériumi állásfoglalásból egyértelműen kiderül: Bukarest nem ismeri el Székelyföldet ilyen önálló területi-közigazgatási egységnek.
Bejáratott út
Ezzel szemben Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hisztériának nevezte a román részről érkező reakciókat, emlékeztetve, hogy jelenleg Brüsszelben több ezer lobbiiroda működik, többek között megyék, régiók és népcsoportok számára. Így van képviseleti irodája Dél-Tirolnak, a belgiumi németeknek, magyarországi fejlesztési régióknak, a Romániai Megyei Jogú Városok Egyesületének, illetve a megyei tanácsok szövetségének is.
Az elmúlt években több romániai megyének, köztük Máramaros vagy Kolozs megyéknek is volt brüsszeli képviselete. Ilyen alapon a háromszéki önkormányzat még 2008 decemberében hozott végleges tanácshatározatot a brüsszeli képviseleti iroda létesítésére, a Hargita Megyei Tanács pedig idén tavasszal döntött erről. Tamás Sándor szerint a régiók Európájában az is megszokott dolog, hogy különböző jogi személyek és társulások nyitnak képviseleti irodát.
Székelyföld mint történelmi régió
Tamás Sándor szerint a román politikusok vehemenciáját valójában a Kovászna és Hargita megyei közös iroda nevében szereplő Székelyföld szó váltotta ki, bár a román jogrendben használatos a történelmi régiók megnevezése, sőt létezik olyan erről szóló kormányhatározat is, amelyet éppen Adrian Năstase PSD-s miniszterelnök írt alá.
„A történelmi régiók megnevezését használják turisztikai kiállításokon, és különböző leírásokban is. Székelyföld is ilyen, hiszen önálló régió volt, az emberek, akik itt élnek a kultúrájuk, hagyományaik, mentalitásuk, érzéseik által Székelyföldhöz tartoznak” – mondta Tamás Sándor, aki hangsúlyozta, hogy jogilag nem támadható a Székelyföld kifejezés használta.
A román kormány állandó gyakorlata, hogy a kormányzati döntésekben olyan kifejezéseket használ, amelyek általánosan határoznak meg egy földrajzi, történelmi tájegységet. Következésképpen, a „vidék”, „ország” vagy „föld” kifejezések – melyeknek ugyanaz a szerepe, mint a fent felsorolt kormányrendeletekben – használata törvényes, mondta a háromszéki tanácselnök, aki szerint a belügyminisztérium egyik egységét, a Brassó megyei sürgősségi helyezetek felügyelőségét Barcaságnak hívják.
Az összetartozás kifejezése
„Üdvözöljük, hogy Hargita, Kovászna és Maros megyék önkormányzati vezetői – legitim módon – közös európai képviselet mellett döntöttek, mert ezáltal egységes arculattal, egységes stratégiával tudják bemutatni a székelyföldi régiót. A közös iroda létrehozása kifejezi a három megye lakosságának összetartozását” – olvasható abban a közleményben, amelyet Tőkés László, Sógor Csaba és Winkler Gyula erdélyi magyar EP-képviselők juttattak el szerkesztőségünkbe.
Az aláírók aggasztónak tartják, hogy egy régiót promováló iroda létrehozása, amelynek közintézmények képviseleteként nincsenek és nem is lehetnek politikai célkitűzései, szélsőséges-nacionalista indulatokat gerjeszt.
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)

Nem enged az RMDSZ (Régiósítási háború Bukarestben)
Csatát veszített tegnap a Demokrata Liberális Párt: a koalíciós ülésen nem sikerült megállapodniuk az RMDSZ vezetőivel az ország közigazgatási átszervezéséről, a szövetség ugyanis határozottan elutasította a nyolc fejlesztési régió mamutmegyévé alakítását.
Ha a DLP ragaszkodik ehhez, elveszíti a parlamenti többséget – szögezte le tegnap Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Édler András háromszéki képviselő pedig kijelentette, az ellenzék bizalmatlansági indítványát, ezzel pedig a kormány megbuktatását is inkább kész támogatni. A vélemények a DLP-n belül is megoszlanak, többek szerint hiba volt bejelenteni, hogy a kabinet felelősséget kíván vállalni egy ilyen jogszabályért, mert ha erre sor kerül, a kormány megbukhat. Egyesek szerint a nyolc megamegye ötlete nem is a Demokrata Liberális Párttól, hanem Traian Băsescu államfőtől származik, és nincs kidolgozott tervezet. Most azonban megkezdték a tárgyalásokat a kormányban, és a következő napokban koalíciós szinten próbálják közelíteni az elképzeléseket. Emil Boc kormányfő és a DLP vezetői – köztük az átszervezéssel pénteken előállt Ioan Oltean pártfőtitkár – nem nyilatkoztak a hétfői koalíciós ülés után, tegnap azonban Sever Voinescu szóvivő kijelentette: a koalíciós pártok javában tárgyalnak, hogy konszenzusra jussanak az ország területi-közigazgatási átszervezése ügyében. Szerinte nem alakult ki zárlat a koalícióban. A törvény elfogadásának módja másodlagos – válaszolta a felelősségvállalásra vonatkozó kérdésre. “Végül kialakul a koalíció közös álláspontja” – fűzte hozzá. “Nem tudjuk elfogadni azt a változatot, hogy a nyolc fejlesztési régiót átalakítsák nyolc mamutmegyévé. Az RMDSZ egyetlen területi vagy megyei szervezete sem támogatja ezt a változatot. Számunkra a kiindulópont a tizenhat fejlesztési régióról szóló tervezetünk. Úgy véljük, nincs elég érv a nyolc mamutmegye létrehozására” – fejtette ki Kelemen Hunor tegnap a szövetség álláspontját. Szerinte ilyen átszervezés esetén előbb politikai döntésre van szükség, és azt követően lehet figyelembe venni a technikai vonatkozásokat, a dekoncentrált intézményeket, hivatalokat, azokat a hatásköröket, amelyek megyei szintűek. Ha pedig a DLP ragaszkodik a régióátszervezési projekthez, elveszíti a parlamenti többséget. Az RMDSZ elnöke ugyanakkor meglepőnek tartja, hogy a magyar kormány egyelőre nem reagált a fejleményekre, mert “az olyan kérdésekben, amelyek a romániai magyar közösség jövőjét érintik, reagálni szoktak”.
A kisebbségi törvény nem váltópénz
Nem voltak és nem is lesznek olyan tárgyalások, amelyek szerint az RMDSZ támogatná a DLP régióátszervezési tervezetét a kisebbségi törvény elfogadásáért cserében – nyilatkozta tegnap Kelemen Hunor. “A koalíciós tárgyalások nyomán megállapodtunk abban, hogy a kisebbségi törvényt kedden és szerdán vitatják meg a képviselőház emberi jogi bizottságában, és csütörtökre el kell készülnie a törvényről szóló jelentésnek. Ha késik, akkor megbeszéljük, mit teszünk, hogyan megyünk tovább” – magyarázta az RMDSZ elnöke, aki szerint a DLP kérte, hogy “még egyszer, utoljára nézzék át a kollégáink által a múlt héten a parlamentben megtárgyalt változat végső formáját”. “Csütörtökön még tárgyalunk erről, de ezek nem kapcsolódnak egymáshoz, a kisebbségi törvény nem váltópénz a régióátszervezésre” – hangsúlyozta Kelemen, aki egy hete azt mondta, hogy kérni fogja a kormány felelősségvállalását a kisebbségi törvény esetében, ha egy héten belül nem lesz meg a bizottsági jelentés. Sever Voinescu, a DLP szóvivője nem hinné, hogy gondok adódnának a kisebbségi törvény elfogadásában. “Várjuk a jelentést, és támogatjuk a törvényt abban a formában, amely a bizottság elé került” – nyilatkozta tegnap a párt állandó bürójának ülése után.
Átszervezésre szükség van
A régiók átszervezésére szükség van, de a vonatkozó törvényt nem felelősségvállalás révén kellene elfogadni – véli Vasile Blaga DLP-s szenátor, aki szerint a párt tegnapi frakcióülésén Emil Boc bemutatta az átszervezési tervet, de “a kezdeményezés a koalíción belüli tárgyalások fázisában van egyelőre”. A megyék számáról még nem született döntés. “Nekünk van egy álláspontunk, az RMDSZ-nek más a véleménye, a Románia Haladásáért Országos Szövetség és a nemzeti kisebbségek még nem alakították ki álláspontjukat. Még nem dőlt el semmi. Mintegy két héten belül alakulhatna ki a koalíció álláspontja, majd tárgyalások következnek, hiszen az államfő is konzultációra hívta a pártokat” – mondotta, és emlékeztetett: a régióátszervezés szerepelt a 2009-es kormányprogramban is, amelyet a Szociáldemokrata Párttal közösen dolgoztak ki, majd a jelenlegi kormányprogramban is. “Megoldást kell találnunk, azaz 800 000 és hárommillió lakosú régiókra van szükség, hogy közvetlenül a kormány beiktatása nélkül hívhassunk le pénzeket Brüsszelből” – összegzett.
Mi a gond a Székelyfölddel?
Személy szerint semmi kifogásom nincs az ellen, hogy az új megyékben bizonyos régiókat megkülönböztessünk, és semmilyen kifogásom nincs a Székelyföld elnevezés ellen – nyilatkozta tegnap Gheorghe Scripcaru brassói polgármester, aki szerint a majdani, Brassó központú közigazgatási egységen belül lehet Barcaság, Hátszeg stb. mellett önálló jogi személyiséggel nem bíró, de saját kultúrával és hagyományokkal rendelkező tájegység. Ezzel a magyarok büszkeségét is kielégítenénk – mondotta Scripcaru a DLP ülésén. Ötletét Emil Boc kormányfő nem fogadta lelkesen. Elég engedményt tettünk – válaszolta röviden. A pártnak az új régiók neveit is meg kell találniuk, eddig a nem történelmi egységek szerint szervezett vidékeken ugyanis élénk viták várhatóak. A Gândul úgy tudja, hogy a DLP júliusban rendkívüli ülésszakon szeretné elfogadtatni az új közigazgatási törvényt.
Az ellenzék tervei
A szociálliberális ellenzéki pártszövetség minden megyében népszámlálást kíván kezdeményezni a jelenlegi területi közigazgatási egységek felszámolásáról – jelentette be Victor Ponta SZDP-elnök az alkotmányra hivatkozva. Crin Antonescu liberális pártelnök azt reméli, hogy a DLP nem tesz túl sok engedményt az RMDSZ-nek. “És csak remélni lehet, hogy Băsescu úr és az övéi nem adják koncesszióba az RMDSZ-nek Románia egy darabkáját” – mondta. Az ellenzék átszervezési tervezetétben is nyolc megamegye szerepel, élükön a kormány által kinevezett prefektusokkal, ők azonban 2016-tól látják ezt megvalósíthatónak, hiszen alkotmánymódosításra is szükség lesz.
Aradon bizottság alakult
Három Arad megyei szervezet, az Aradi Kezdeményezés, a Helyi Polgári Tanács és a Szerbek Egyesülete tegnap bizottságot hozott létre Arad megye megmentéséért, és megpróbál minél több civil szervezetet és pártot a maga oldalára állítani. A DLP közigazgatási átszervezési tervezete szerint ugyanis Arad megyét felszámolnák, az új megye székhelye pedig Temesvár lenne. A bizottság közleményben szögezi le, hogy “Traian Băsescu államfő egyoldalú javaslata – amelyet utóbb a DLP is átvett – súlyosan érinti az állampolgárok pénztárcáját és a romániai demokráciát”. Ilyen összevonási tervezetre csak a sztálinista korszakban volt precedens – írják. A bizottság a következő időszakban konzultációt kezdeményez a lakosság körében, tiltakozó megmozdulásokat, tüntetéseket szervez, petíciókat és leveleket küld az Európai Unió intézményeinek. Megyei referendumot is kezdeményeznek a kérdésről. A bizottság a DLP vezetőinek csatlakozására is számít.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bocék „eltörölték” a Székelyföldet
Kiiktatta egy tavalyi dokumentumából a Székelyföld és a Barcaság megnevezését szerdai ülésén a Boc-kormány. A kabinet a tavaly áprilisban elfogadott, majd a Hivatalos Közlöny május 11-i számában megjelent, Illyefalva község címerének elfogadásáról szóló 402-es számú határozatából törölte a két régiót. Noha Gáti István kormányfőtitkár-helyettes szerint a döntésnek nincs köze az elmúlt hetek Székelyföld-ellenes hangulatkeltéséhez, a módosítás kapitulálásnak tűnik a román balliberális ellenzék támadássorozata előtt.
Az egy évvel ezelőtt elfogadott kormányhatározat a Sepsiszentgyörgy közelében fekvő Illyefalva új címerét, annak heraldikai elemeit hagyja jóvá, és a címerben szereplő ezüst határkő leírásánál jelenik meg indoklásként, hogy a díszgúla azt jelképezi: a település a Székelyföld és a Barcaság határán fekszik. Gáti István helyettes kormányfőtitkár csütörtökön a Krónikának elmondta: a határozatot azért kellett módosítani, mert a Kovászna megyei prefektúra felszólítására az illyefalvi önkormányzat utólag Kovászna és Brassó megyére cserélte a két tájegység elnevezését, tudniillik a kormány területi képviselője kifogásolta, hogy Székelyföld és Barcaság néven Romániában nem létezik önálló közigazgatási egység. „A módosítás közel egy éve szerepel a kormány napirendtervezetén, és nincs összefüggésben a régióátszervezés kapcsán az elmúlt időszakban tapasztalt Székelyföld-ellenes hangulatkeltéssel” – magyarázta kérdésünkre az RMDSZ-es politikus. Az ominózus kormányhatározatot azonban már tavaly össztűz alá vette a Hargita és Kovászna megyei Románok Civil Fóruma. A szervezet alkotmányellenesnek tartja a hivatalos dokumentumban szereplő Székelyföld megnevezést, sőt a „határ” szó használatát is elfogadhatatlannak nevezte, mivel az a román értelmező szótár szerint „két országot egymástól elválasztó” vonalat jelent.
Erőteljes nyomást gyakorolt a kormányra az ügyben Horia Grama szociáldemokrata (PSD) parlamenti képviselő is. A Kovászna megyei ellenzéki honatya nemrég a miniszterelnöknek címzett interpellációjában Románia alkotmányos berendezkedése elleni merényletnek, a Hargita, Kovászna és Maros megyében élő románok elleni sértésnek titulálta, hogy a kormány hivatalosan elismerte a Székelyföld létezését. Grama szerint a Boc-kabinet nemzetbiztonsági ügyet sértett azzal, hogy hivatalos rangra emelte azt a régiót, ahol a romániai magyar politikai szervezetek „etnikai alapú autonómiát” kívánnak kialakítani. Később, a brüsszeli Székelyföld-iroda megnyitása apropóján Olguţa Vasilescu PSD-s szenátor bírálta éles hangnemben a Boc-kormányt, amelyet azzal vádolt, hogy a „fű alatt” elismeri a Székelyföld létezését az illyefalvi címerről hozott határozattal.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Dúl az újabb címerháború
A Székelyföld elnevezés miatt bírálta fölül e heti ülésén önmagát a kormány: a Boc-kabinet elrendelte Illyefalva címerének módosítását. A döntést a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának kezdeményezésére hozták, mely szerint a címer nemlétező térségmegjelölést hivatalosít.
A Székelyföld elnevezés miatt bírálta fölül e heti ülésén önmagát a kormány: a Boc-kabinet elrendelte Illyefalva címerének módosítását. A döntést a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának kezdeményezésére hozták, mely szerint a címer nemlétező térségmegjelölést hivatalosít.
A döntés szerint a 2010-ben szintén kormányhatározattal megerősített címerleírásból ki kell venni a „Székelyföld” megnevezést. A heraldikai magyarázatban ez olvasható: „a címeren látható ezüsthatárkő Székelyföld (Ţinutul Secuiesc) és a Barcaság (Brassó vidékének hagyományos neve) határát jelképezi”.
A tavalyi rendelet megjelenése után a Kovászna Megyei Tanács elnöke, Tamás Sándor azt nyilatkozta: a kormányhatározat szövege azért fontos, mert mindeddig a román hatóságok kétségbe vonták a magyar többségű történelmi régió létezését. A címerleírás ellen a székelyföldi román civil szervezetek is tiltakoztak, az érdekvédők nemcsak a Székelyföld megnevezést sérelmezték, hanem a határ-fogalmat is vitatták. Úgy vélték, határ csak két különálló állam között húzódhat, márpedig Illyefalva Románia részét képezi, és nincs a közelében államhatár.
A kérdést egy évvel a tavalyi kormányhatározat után június 16-án Olguţa Vasilescu szociáldemokrata képviselő vetette fel újra. Szerinte a 2010 április 21-én kelt, 402-es számú, Emil Boc kormányfő által aláírt és Vasile Blaga akkori belügyminiszter által ellenjegyzett dokumentum jogszerűtlen feltételeket rögzít.
„Mindeddig úgy tudtuk, hogy Brüsszelben nem lehet székelyföldi képviseletet nyitni, mert ilyen adminisztratív egység egyetlen romániai hivatalos okiratban sem szerepel. És íme, a hátsó ajtót maga a román kormány nyitja ki a székelyföldi törekvéseknek, amikor az illyefalvi címermeghatározást engedélyezi” – vélekedett Olguţa Vasilescu.
A PSD-s képviselő emlékeztetett: a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Civil Fóruma a brassói táblabíróságon támadta meg a Barcaság és Székelyföld határát kijelölő címerleírást, az illetékes jogi fórum pedig helyt adott a keresetnek. A kormány fellebbezett a döntés ellen, Olguţa Vasilescu szerint azért, hogy „mindenki számára világos legyen: ki az, aki elismeri Székelyföldet”.
„Hogy a macska rúgja meg!” – reagált lapunk megkeresésére Fodor Imre illyefalvi polgármester, aki tőlünk tudta meg, mit tartalmaz az ominózus kormányhatározat. „Nekem az a fontos: hogy Illyefalvának legyen címere, amit a jogszabályoknak megfelelően tudunk használni” – nyilatkozta az elöljáró, aki hozzátette: az elmúlt években kompromisszumkészséggel kezelte az ügyet.
„Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy gondot jelent a Barcaság és a Székelyföld megnevezés, indítványoztuk, hogy a címerleírásban a fentieket cseréljék ki Brassó és Kovászna megyére” – mesélte Fodor, aki úgy tudja, végül is kommunikációs hiba miatt, véletlenül került bele a tavalyi kormányhatározat által legitimált verzióba a Székelyföld megnevezés.
„Illyefalván a románság aránya 15 százalék, a helyi románokat pedig nem érdekli az, amiből most aktuálpolitikai kérdést csinálnak, és én magam is nagyon sokat dolgozom azért, hogy itt ne legyen etnikai konfliktus” – hangsúlyozta az elöljáró.
Paradoxonok
A tavalyi kormányhatározatot hatályon kívül helyező döntés azért is meglepő, mert a címerügyben jelenleg is folyik a per. „Meglepődve vettük tudomásul a tavaly, hogy a román civil fórum által benyújtott kereset ellen, illetve a brassói bíróság döntése ellen maga a belügyminisztérium fellebbezett. Rengeteget kínlódtunk azért, hogy a román civilek, a román kormány mellett valaki már minket is, engem, kis falusi szutyok polgármestert is kérdezzen meg” – foglalta össze a történteket Fodor Imre.
Mint elmondta, a fellebbezésről jövő év februárjában dönt az illetékes hatóság. „Most politikai nyomásra a kormány önmagának mond ellent egy olyan ügyben, amelyben egyébként pereskedik” – összegezte a paradoxont az elöljáró.
Szekeres Attila István heraldikus, az illyefalvi címer készítője az ÚMSZ-nek elmondta: indokolatlan politikai vita folyik a címer körül, amelynek minden eleme történelmileg hiteles, és ha a kormány ezt nem ismeri el, történelemhamisítást követ el. „Felháborító, hogy összekötik ezt a címert a brüsszeli székelyföldi iroda ügyével” – tette hozzá a szakértő.
Nagy-Románia és horogkereszt
Bár Illyefalván az önkormányzat gondot fordít arra, hogy az országos vita ne gyűrűzzön be a vegyes lakosságú településre, Kovászna megyében érezhetően nőtt az etnikai feszültség az utóbbi időszakban. Amint arról lapunk korábban beszámolt, a Nagy-Románia Párt sepsiszentgyörgyi tagszervezetének irodájára ismeretlen tettesek néhány napja a „Székelyföld nem Románia!” feliratot festették, ugyanitt felbukkant a horogkeresztes jelkép is.
A felirat másodszor jelenik meg az irodának helyt adó tömbház falán, tavaly ősszel pedig a román zászlót lopták el a székház homlokzatáról. A Nagy-Románia Párt aktivistái a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjait vádolják, akik viszont tagadják, hogy részük lenne a provokációban. Az etnikumközi feszültség növekedését bizonyítja a youtube videómegosztó portálon nemrégiben megjelent felhívás is.
A román szélsőséges szervezetek nevében született videóüzenet sepsiszentgyörgyi „nemzetgyűlésre” hívja „az ország területi egységéért elkötelezett románokat”. Az üzenet szerint a kormány által meghirdetett közigazgatási reform miatt „ismét veszélyben van Románia egysége”. A videóban több civil szervezet logója is feltűnik, többek közt a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma vagy a Noua Dreaptă szélsőjobboldali alakulat is szervezőként jelenik meg. Mindkét szervezet cáfolta, hogy köze lenne a kezdeményezéshez, az akció végül elmaradt.
Parászka Boróka. Új Magyar Szó (Bukarest)

Újabb provokáció
Szonda Szabolcs könyvtárigazgató 2008-as versenyvizsgájának peres úton való felfüggesztetése, mondhatnám, pimasz, szemtelen, pitiáner provokáció, heccelődés a magyarság ellen, de nem mondom, próbálom egy szóba sűríteni azt, ami történik: gyalázat.
Azt kétségbe vonni, hogy egy magyar múltú, sok évszázados magyar kulturális hagyományokra épülő, a betűvetéshez kapcsolható szellemi értékteremtésben európai mércével mérhető térségben ne lenne alapvető és meghatározó követelmény, hogy a könyvtárigazgató ismerje a magyar nyelvet – ez egyszerűen abszurdum.
A könyvtárigazgatói felmentés tanulságai viszont figyelemre méltóak. Először is a történetet próbáljuk meg tipizálni, és soroljuk be a manapság egyre gyakrabban előforduló provokációsorba. Ez a történet is az illyefalvi címer jóváhagyásának felfüggesztéséhez hasonlatos. Ott a fő "argumentum" az, hogy nincs Székelyföld, és Barcaság sincs, a címer heraldikai jelképeinek indoklása folytán a felterjesztők ugyanis ezekről a tájegységekről beszéltek. És ezt vissza is vonták, másodszor Brassó és Kovászna megye határáról értekeztek. Jellemző, hogy az "ítélethozatalnál" ezt figyelemre se méltatták, mert a kezdeményezőknek eltökélt szándéka volt a székely magyarság provokatív megalázása.
Szonda Szabolcs versenyvizsgájának érvénytelenítése is ide rúg ki: az anyanyelv ismerete nem szükséges, nem feltétel egy hangsúlyozottan magyar jellegű intézmény esetében sem. A téma a maga kisszerűségével a sepsiszentgyörgyi utcanévharcokhoz és megyehatártáblák körüli nemtelen viadalokhoz hasonlatos. Történik mindez olyan körülmények között, mikor a magas politikában – legalábbis magyar részről – erőfeszítéseket tesznek, hogy a két ország, a két nép és nemzet között a kapcsolatok normalizálódjanak, az európaiság felé mozduljanak el.
Az ügy kapcsán megfogalmazható tanulság viszont számunkra rendkívül fontos: előrejelzi, hogy milyen célt követ, milyen következményekkel járna Háromszék Brassóhoz való esetleges társítása a régiósítás során. Székelyföld autonómiájának megteremtése tehát egyszerűen nemzeti lét és nemlét kérdése. Vagy bolondok leszünk, s elveszünk egy szálig, vagy a mi hitünk autonómiává válik – mondhatjuk költőt parafrazálva.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az erdélyi magyarság (1918–2011)
Székelyföld is veszélyben!
"Dióhéjba" tömörítve bemutatjuk az elmúlt kilencvenegy év történelmét, a fő hangsúlyt a nemzetiségi elnyomásra, az asszimilációs politikára helyezve. Miért fontos ennek ismerete?
Mert sokan még mindig nem hiszik el, hogy Székelyföld is veszélyben van, ha nem vívjuk ki a belső önrendelkezés jogát. Ha nem harcoljuk ki Székelyföld területi autonómiáját. Nem hiszik el azt sem, hogy nemcsak gyermekeink, unokáink, hanem mi magunk is megtapasztalhatjuk az erdélyi szórványsors szomorú valóságát. Nem szabad ámítanunk magunkat, tudni kell, hogy az erdélyi színmagyar városokat néhány évtized alatt tették román többségűvé. Az olyan régiókban pedig, ahol számottevő magyarság élt, az számszerű kisebbségbe került. Ennek illusztrálására Barcaság etnikai változását mutatom be. A Háromszékkel szomszédos Brassó lakossága 1910-ben még 70 százalékban magyar és szász többségű volt, míg a román számarány mindössze 28,7 százalék. Mára a helyzet drasztikusan megváltozott: az említett két (többségi) népcsoport elenyésző kisebbséggé vált, alig 8 százalék. Ha Brassó város 1910-es népességi arányait hasonlítjuk össze a mai Sepsiszentgyörgyével, azt látjuk, hogy a nem románok számaránya 71,3 százalék, tehát közel azonos! Brassó megye 1910-ben szintén magyar és német többségű, 64,2 százalékkal. Ma már itt sem sokkal jobb a helyzet, mint a városban. Az elmúlt évszázad alatt az alig néhány százalékéban román lakosságú észak-erdélyi nagy magyar városok népességi arányai szintén megváltoztak. A népességváltozásra elsősorban az 1950-es és az 1960-as években került sor. Néhány példa: az 1941-es népszámlálás szerint a népességi arányok Észak-Erdély néhány nagy városában a következők: Marosvásárhely magyarságának aránya 95 százalék, a románoké 3,9. Szatmárnémeti magyarságának aránya 92,9 százalék, a románoké 4. Nagyvárad magyar népessége 91,8 százalék, a románoké 5,2. Kolozsvár magyar népessége 86,5 százalék, a románoké 8,9. Hogy ki kit olvasztott be – magyarosított vagy románosított –, bárki megadhatja a választ a kérdésre. A nagy tatárjárás (1241) utáni 639 év alatt az Erdélybe betelepedő románság nemhogy tömegesen elmagyarosodott volna, de 1880-ban is mindössze 5,7 százalékuk ismeri az állam nyelvét, a magyart. Ne feledjük: az alkotmányban meghirdetett "egységes és homogén nemzetállam" megteremtésének útjában ma már csupán Székelyföld magyar közössége áll! Nem véletlen az, hogy a hivatalos okmányokban, de még a megyehatáron elhelyezett turisztikai táblákon sem tűrik meg a Székelyföld név használatát! Sokan abban a hitben ringatják magukat, hogy ha az elmúlt huszonegy évben alig észlelhető az etnikai arányok megváltozása, akkor az a továbbiakban sem módosul. Elfelejtik azt, hogy ez a rendszerváltás, a volt szocialista vagyon megszerzésével való elfoglaltság, a nagy gazdasági világválság, valamint Székelyföld tudatos elszegényítésének taktikájával magyarázható. De ha Románia gazdaságilag talpra áll, a veszélyérzet és az önvédelem hiányában "békésen álmodozó" székelységet is gőzhengerként fogják kisebbségbe szorítani, etnikailag fellazítani. Tehát addig kell kiharcolni Székelyföld autonómiáját, amíg nem késő! Ha most nem teszünk meg mindent – természetesen törvényes eszközökkel –, akkor számításaim szerint Sepsiszentgyörgyön már a 2020-as választást nem mi nyerjük meg. Márpedig, ha nincsenek választott vezetőink, akkor – amint Marosvásárhely példája is mutatja – szülőföldünkön mások fognak intézkedni, de nem a mi érdekünkben! Ne feledjük, a Székelyföld akkor már nem a mi otthonunk lesz, nem az a hely, ahol jól érezhetjük magunkat! El kell dönteni: mit akarunk?
A román nacionalizmus 1918 előtt Ahhoz, hogy a mai agresszív, türelmetlen román nacionalizmust megértsük, ismernünk kell annak mély gyökereit. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a román nacionalizmus csak most, az elmúlt huszonegy évben nehezedik ránk, illetve annak gyökerei csak a Ceauşescu-diktatúráig vezethetőek vissza. A román nacionalizmus már korábban kialakult. Természetesen ennek elemzése nem célunk, csak néhány példával szeretnénk rávilágítani arra, hogy nem új keletű. Az intolerancia, az idegengyűlölet már a Horea vezette parasztzendülés és magyargyilkolás idején is létező valóság. Hasonlóképp az 1848–49-es erdélyi polgárháborús kilengések, magyarmészárlások is erre mutatnak. A két román fejedelemség egyesítése előtt (1857-ben) a jeles román politikus, Mihail Kogălniceanu a nem ortodox polgárok jogainak biztosítására, a jogfosztottság felszámolására az ideiglenesnek nevezett országgyűlésen 52 javaslatot terjesztett be. Az 1866-os román alkotmány némi könnyítéseket hoz a nem keresztény idegenek számára, de ellentüntetésekre, pogromokra került sor. Az 1878-as berlini kongresszus arra kötelezi az új és független Romániát, hogy a zsidóknak, a mohamedánoknak biztosítsa az állampolgári jogokat. 1879-ig csak keresztények kaphattak román állampolgárságot. Amikor 1918-ban Románia megkapta Erdélyt, a nemzetiségek felszámolásában már óriási tapasztalatok birtokában volt. Az 1877-ben megszerzett Dobrudzsa etnikai arányait 1900-ig 19 százalékról 48,2 százalékra emelte. Egy 1900-ban megjelent román kiadvány azt állítja, hogy Dobrudzsában még mindig 51,8 százalékban élnek "idegenek". Több módszert alkalmaztak. Nem adtak politikai jogokat a nem román lakosságnak, hivatalt sem viselhettek, tehát érdekeltté váltak abban, hogy a nyilvántartásokban románként szerepeljenek. Ugyanakkor nagyfokú telepítés folyt az etnikai arányok megváltoztatására. Legfontosabb eszköz az iskolai oktatásnak a román nacionalizmus szolgálatába állítása volt. 1897-ben Spiru Haret közoktatási miniszter körrendeletében nacionalista szellemű oktatásra buzdít: "Legyenek rajta, hogy a gyermekek történelmünk eseményeit sokkal többre becsüljék, mint más nemzetekét..., higgyék, hogy a román nemzet a legvitézebb és a legelőkelőbb minden nemzetek között. Ne féljenek attól, hogy túlzásokba esnek, sőt mentől tovább mennek, annál jobb lesz." Az óvodák többségét is a románosítás szolgálatába, a román nyelv terjesztésére állították fel. Az 1911-ig létrehozott 168 óvodából 133-at a csángó magyarok és bolgárok településein alapítottak. 1906-ban Konstancán (Küstendže) a gimnázium igazgatója, V. Dumitrescu ezt írja: "Ezen iskolának az oktatáson és nevelésen kívül az ország többi iskoláival együtt az is célja, hogy románokká változtassa át a gyermekeket, akik közül legtöbben otthon a szülőiknél csak görögül, bolgárul, örményül stb. beszélnek." 1900 körül a mintegy 75 000–100 000 főnyi csángó magyarnak nincs egyetlen magyar iskolája. (2011-ben sincs!) Van olyan feljegyzés, amely szerint a csángó gyermek addig ismételte az első osztályt, amíg megtanulta a román nyelvet. Egymás között még a szünetekben sem beszélhetnek magyarul. 1848 után a csángó magyarok közé már olyan papokat küldtek, akik nem ismerték a magyar nyelvet. 1886-tól kezdve a jászvásári papneveldében csak román nyelven oktatnak. Az utolsó magyar papnak, aki még a századfordulón Moldvában működött, a püspök megtiltotta a magyar nyelvű misét. Erdélyben ugyanebben az időben a románoknak több ezer iskolájuk van. Az erdélyi román papok híveikkel nemhogy magyarul nem beszéltek, de 80 százalékban ők maguk sem ismerték az állam nyelvét. A román nacionalizmus 1913-ban sem esett kétségbe, amikor Romániával "egyesül" a 98 százalékarányban nem románok által lakott Dél-Dobrudzsa. Habozás nélkül fogtak hozzá az új, azaz "ősi román" föld elrománosításához is.
Fegyverszünet és megszállás Amikor az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. november 3-án Páduában aláírta a fegyverszünetet, elismerték az önálló Magyarországot. Azonban e fegyverszünet aláírását nem tekintették érvényesnek a szövetséges hatalmak, de a magyar területek megszerzését célul tűző országok sem. A történelmi Magyarország és Ausztria területén ekkor még idegen hadsereg nem tartózkodott. Tehát nem beszélhetünk a Monarchia katonai vereségéről. A vereség a fegyverszünet megkötése után alakult ki, amikor a magyar kormány látva a hadseregben terjedő anarchista és bolsevista mentalitást, feloszlatta azt, így akaratlanul lehetetlenné tette az aktív önvédelmet. Az új hadsereg megszervezése azonban nemcsak időigényes volt, de nagyrészt eredménytelen is. Minderre épp akkor került sor, amikor megindult a szerb, a csehszlovák és a román támadás. A magyar kormány másik nagy tévedése az volt, hogy bízott a győztes nagyhatalmakban, és úgy gondolta, ha Magyarország pacifista magatartást tanúsít, azt a béketárgyaláson méltányolni fogják. A területi egység megőrzésének céljából a magyar államvezetés a bolsevik és a szélsőjobboldali erők szervezkedései között fogott hozzá a svájci mintájú szövetségi államrendszer kiépítéséhez. Erdélyben a román, a magyar, a német és a vegyes önkormányzatú kantonok létrehozása azonban nem érdekelte a Iuliu Maniu vezette Erdélyi Román Nemzeti Tanácsot. De az előrenyomuló román hadsereget sem, sőt, igyekeztek felszámolni minden magyar önrendelkezési jellegű akciót. Ilyen történelmi helyzetben fogalmazódott meg a Székely Köztársaság megteremtésének gondolata. Néhány jeles erdélyi magyar vezető, köztük Paál Árpád politikus és újságíró is – 1918. november derekán, a Székelyudvarhelyen tartott gyűlésen – letette a hűségesküt a Székely Köztársaságra. Azonban a november 28-i marosvásárhelyi székely és a december 22-i kolozsvári magyar nagygyűlés már a magyar állam területi integritása mellett nyilatkozott. E politikai zűrzavarban, amikor az ország hadsereg nélkül maradt, miközben idegen haderők masíroztak, Kratochwil Károly vezetésével létrejött a székely és az erdélyi ezredekből, a székely önkéntesekből az a 12 000 főt számláló Székely Hadosztály, amely kis létszáma ellenére is megpróbálta a lehetetlent, szülőföldje védelmét az idegen hódító hadsereggel szemben. Nekik 1919 januárjában a Királyhágónál sikerült feltartóztatniuk a román királyi hadsereget. A magyarság jövőjének alakítására azonban nagy csapást mért az 1919. március 21-i Magyar Tanácsköztársaság megalakulása. A nagyhatalmak épp akkor vitatták meg a végleges határok kérdését. Úgy tűnik, hogy a bolsevizmus veszélye miatt még jobban büntették a magyar népet, Magyarországot. A székely hadsereggel ellenséges magatartású kommunista hatalom miatt 1919. április 25-én a Székely Hadosztály is feloszlott. A katonák némelyike beállt a Vörös Hadseregbe, és hősiesen harcolt az északi felszabadító hadjáratban, de többségüket a román hadsereg Brassóba internálta. A román hadsereg december 24-én megszállta Kolozsvárt, majd fokozatosan egész Kelet-Magyarországot. A magyarság vezetői hiába követelték Párizsban a határkérdés demokratikus, népszavazás, tehát a helyi lakosság megkérdezése általi meghúzását, kialakítását, hiába ajánlották fel, hogy a népszavazás eredményét, bármilyen is legyen, a magyarság tiszteletben fogja tartani, a magyarság meghallgatása nélkül megszületett a jelenkor történetének egyik legigazságtalanabb békediktátuma. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni szerződés eredménye a kompakt magyar területek, köztük Székelyföld elcsatolása lett.
(folytatjuk)
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

A barcasági csángók
Hétfalu gyűjtőneve annak a hét barcasági csángó-magyar falunak, amelyek lakosai a történelem forgatagában, a végvárak védelmében igyekeztek megőrizni önazonosságukat ebben a különleges világban, amelybe a Barca, Olt, Feketeügy, Tatrang folyók, valamint a Kárpátok, a Kárpát-kanyar összezárt magyarokat, szászokat és románokat.
Erdély e kicsiny világába, a Barcaságba, öt szoros torkollik és az eget tartó, kékes hegyek által körülvett völgyekben hét csángó-magyar falu házacskái tündökölnek, melyek közül négy teljesen összeépült – Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu –, és Négyfalut alkotják; három – Tatrang, Zajzon, Pürkerec – nagyon közel vannak egymáshoz és Háromfalut képezik.
A településrendszer alapítása a magyar királyság délkeleti határának a védelméhez kötődik. E szolgálattal kapcsolatos a „csángó” népességnév egyik magyarázata is, mely szerint jeladás volt a feladatuk. Az első írásos emlék I. Lajos király 1366. május 16-án kelt adománylevele. 
A Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság (HMMT) 1992-ben alakult meg, feladata a barcasági csángó falvak lakói részére megszervezni a művelődési, kulturális életet; támogatni minden olyan megnyilvánulást, amely a csángó hagyományok, értékek megőrzését, fejlesztését célozza meg. 
Erdély.ma

Figyeljünk a szórványra!
Nem csak a politikusok, hanem az újságírók feladata is odafigyelni a szórványra. A Szórványtengely-mozgalomhoz tartozó újságírók Kolozsváron találkoztak csütörtökön. A beszélgetésen beszámolókra és a Fehér Holló sorozatban megjelent legújabb kötet bemutatására is sor került.
Kérdő útján, ez a címe annak a kötetnek, amely Ambrus Attila és Ambrus Melinda írásait tartalmazza. A Brassói Magyar Lapok szerkesztője évek óta járja a szórványt és megpróbálja feltárni a szórványban élő magyarok problémáit. A Zsil völgyében például tapasztalta, hogy oda alig jut el a magyar sajtó és amennyiben jelen van, akkor sem az ottani magyarság sajátos gondjairól szól.
Ambrus Attila, a Brassói Lapok szerkesztője: „Nagyon fontos az, hogy a Zsil völgyiek például tudjanak arról, hogy hogyan élnek a Barcasági magyarok. A Barcasági magyarok tudjanak arról, hogy hogyan élnek a történelmi Máramarosban a magyarok és főleg halljanak azokról a sikertörténetekről, amelyek azt bizonyítják, hogy a szórvány nem egy eleve halálra ítélt közösség, sokkal inkább egy olyan közeg, ahol az értékmegőrzés mellett az értékteremtésre is lehetőség van.”
A szórványmagyarságnak szüksége van segítségre, erre hívta fel a figyelmet Bodolai Gyöngyi, a Népújság szerkesztője.
Bodolai Gyöngyi a Szórványtengely-mozgalom szerzője, és a Népújság újságírója: „Időnként ilyen divatszerűen feldobódik itt-ott a kérdés és utána mély csend lesz és ők maradnak a maguk problémáikkal. Sajnos sohasem született egy egész Erdélyt átfogó konkrét stratégia hogy hol, milyen pontokon és mit kellene és mit lehet még tenni annak érdekében, hogy a meglévő kicsi közösségek azok megőrizzék az identitásukat.”
A szórványban élőknek sokkal nagyobb az igényük arra, hogy kulturális tevékenységeken vegyenek részt. Az újságírók azt tapasztalták, hogy többen mennek el pl. egy könyvbemutatóra a szórványban, mint a nagyobb magyar közösségekben. Vannak olyan régiók, ahol a magyar iskola, vagy magyar politikai szerveződés hiányában már csak az egyház maradt az utolsó megtartó erő.
Ötvös József református lelkész: „Viszont nagyon nagy gond, hogy most már eljutott az egyház is oda, hogy szervezés és anyagi segítség nélkül nem lehet már megoldani. Az egyház még megpróbál szórványhelyzetekben talpon maradni ott, ahol már iskola sincs.”
A Szórványtengely találkozóján arról is szó esett, hogy a sajtónak fel kell fedeznie, hogy a mintegy 800 ezer tömbben élő magyar mellett van még egy ugyanekkora magyar közösség, amelynek mindennapjairól kötelessége tudósítani, akkor is ha ez nem mindig könnyű feladat.
Székely Blanka
Erdély Tv
Erdély.ma

Kolozsvárra jön a Gazdaélet
Lapbemutatóra és sajtkóstolóval ízesített kötetlen beszélgetésre hívja az aktív gazdákat – és a még nem gazdákat – a tavaly novembertől havonta megjelenő Gazdaélet országos agrármagazin. Az eseménynek a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva terme (Kolozsvár, Napoca – Jókai – u. 16. szám, I. emelet) ad otthont 2012. május 9-én 16 órától.
A Székelyudvarhelyen megjelenő kiadvány szerkesztői nemcsak a nagygazdákat igyekeznek megszólítani a Székelyföldtől kezdve a Barcaságon keresztül a Partium sarkáig, hanem azokat az akár hétvégenként kedvtelésből veteményező városiakat vagy hobbikertészeket is, akik számára nem idegen a kerti szerszám és a termőföld, és nyitottak a szakemberek tanácsaira vagy az újdonságokra. A riportok, interjúk vagy tematikus összeállítások mellett az olvasók havi rendszerességgel értesülhetnek az aktuális pályázati kiírásokról, a mezőgazdasági támogatásokról, továbbá kertészmérnök, állatorvos, biológus és más agrárszakemberek adnak tanácsot aktuális kérdésekről. „Úgy véljük, nincs veszve a mezőgazdaság, még ha sok gazda nehéznek vagy akár értelmetlennek is látja azt gyakorolni. Pozitív példákkal, sikeres gazdák bemutatásával igyekszünk visszaadni a reményt a vidéki embereknek és újra meggyőzni őket arról, hogy igenis van jövője a mezőgazdaságnak” – állítja Daczó Dénes, a Gazdaélet főszerkesztője.
Az agrármagazinra a www.gazdaelet.ro internetes címen vagy a 0743-879399-es telefonszámon lehet előfizetni, 3, 6, és 12 hónapra.
Szabadság (Kolozsvár)