"A moldvai csángómagyarok napjainkban is szenvedő alanyai a román nacionalisták támadásainak. A bákói Ziua újság munkatársa, Eugen Sendrea két írásában is kétségbe vonta a moldvai magyarság létét. Magyarosítással vádolta az erdélyi és magyarországi kutatókat, Domokos Pál Pétert, a közelmúltban elhunyt kiváló csángókutatót is kárhoztatta. Sok csángó jön dolgozni Magyarországra, és itt felfedezik magyar származásukat. Idén nyár elején a bákói római katolikus dékánnál összegyűlt több helyi pap, hogy tiltakozzanak a csángók "magyarosítása" ellen. Marian Fekete lészpedi pap elutasította Zöld Ferenc lészpedi csángó fiatalember kérését, hogy házasságkötése alkalmából engedélyezze a templomban a magyar nyelvű szentmisét. Zöld Ferenc Budapesten, a Tanárképző Főiskola hallgatója, aki egy északi csángó faluból választott társat. Csobán Teréz a legarchaikusabb moldvai magyar települések egyikéről, Kelgyesztről került Szegedre, főiskolába. Magyarországon ismerkedtek össze. A lészpedi pap elutasítása miatt a két fiatal nem Lészpeden tartotta az esküvőt. A násznép /Lészpedről és Kelgyesztről/ aug. 7-én Gyimesbükkre utazott, a Dani Gergely plébános idején felépült katolikus templomba. Itt adta össze őket Káki Teodóz győri pap, a csángók jó ismerője. Az esküvőre Lészpedre utazó magyarországi egyházaskozári csángó pávakör szép műsorral ajándékozta meg a fiatalokat és a falu lakóit. A Magyarországra, Egyházaskozárra és más baranyai falvakba letelepedett csángók kulturális kapcsolatokat létesítenének a lészpediekkel. Több hónapja várnak a lészpediek válaszára. /Csoma Gergely: Csángó esküvő, a szülőföldtől távol. = Magyarok Világlapja, nov./"

Okt. 22-én Pécsett befejeződött a Határon Túli Magyarok IV. Fesztiválja. Az egyhetes rendezvénysorozat keretében irodalmi esteket, üzleti találkozót és képzőművészeti kiállítást szerveztek. A fesztivált, mint a korábbiakat is a Baranya megyei művelődési központ és a Határon Túli Magyarságért Alapítvány rendezte. Lábody László, a HTMH elnöke méltatta a kezdeményezés jelentőségét. Kallós Zoltán kifejtette, ha anyagi segítséget kapnának, maguk is megrendeznék a Kárpát-medencei magyarok fesztiválját Erdélyben. /Magyar Nemzet, okt. 24./

A Határon Túli Magyarok V. Fesztiváljára hét országból csaknem kétszáz résztvevőt várnak Baranya megyébe okt. 10-től 20-ig. A vajdasági Gombosról, Kolozsvárról, a burgenlandi Alsóőrről, a felvidéki Martosról, a muravidéki Petesházáról, a horvátországi Eszékről érkező népi együttesek mellett zombori és kalotaszentkirályi festőművészek, szabadkai képzőművészek és erdélyi diaporámások érkeznek. A megnyitó után fórumot tartanak a határon túli magyarságot foglalkoztató kérdésekről. Az üzletemberek fórumára több mint félszáz vállalkozó jelentkezett. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./

Pécsett megkezdődött a hatodik alkalommal megrendezett Határon Túli Magyarok Fesztiválja. A határon túli magyar közösségek megmaradásának alapját is az autonómiák szigetei jelentik, mondotta a megnyitón Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Az autonómia megadása annak függvénye, hogy a többségi nemzet politikai elitje felismeri-e: a kisebbség nem jelent veszélyt számára, nem próbálja felmorzsolni, mint például a Meciar-kormány teszi immár két éve. Ellenpéldaként említette Tabajdi Csaba Romániát, ahol Trianon óta először néhány kiválogatott "díszmagyar" helyett a kétmilliós romániai magyar nemzeti közösséget képviselő RMDSZ-szel kötöttek koalíciós szerződést. Jugoszlávia vezetői sem értették meg, hogy a vajdasági magyarok jogainak szavatolása felhőtlenné teszi a magyar-jugoszláv kapcsolatokat. Horvátországban erre már van politikai akarat, de hiányoznak még a konkrét lépések, például a háború sújtotta Kelet-Szlavónia újjáépítését célzó kormánytámogatás arányosabb elosztása, a magyarlakta települések figyelembe vételével. Kárpátalján a korábbi évek biztató jelei után megmerevedni látszik az ukrán kormány kisebbségpolitikája. - A fesztivál keretében okt. 10-én a külföldi magyar szerezetek és a baranyai polgármesterek részvételével lezajlott találkozón a fiatalokat foglalkoztató kérdéseket vitatták meg. A magyarországi és a határon túli üzletemberek okt. 17-én találkoznak. Okt. 22-én lesz a Kolozs megyei magyar civil szervezeteknek és az EMKE képviselőinek tapasztalatcseréje. A fesztivál okt. 25-én gálaműsorral zárul. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 13.

1995 decemberében ért véget a Duna Televízió mind ez ideig legnagyobb szabású jótékonysági akciója a Könyvet-könyvért Kárpátaljára elnevezésű kezdeményezés, melynek keretében a Duna Televízió nézőitől több mint 100 ezer könyvet gyűjtöttünk össze. Ezzel az akcióval a leghátrányosabb helyzetű magyar közösségeknek kívántak segíteni, s mintegy 90 iskolát, 54 óvodát szereltünk fel komplett könyvtárral. A könyveket beküldők között - stílusosan - frissen megjelent könyveket sorsoltunk ki. Ennek az akciónak a sikere adta az alapot egy hasonló gyűjtés megszervezéséhez. Ezúttal a kárpátaljai művelődési intézmények mellett erdélyi, vajdasági és dél- baranyai (Horvátország) könyvtárak, iskolák könyvállományának bővítése a cél. Külön hangsúlyt kap két lerombolt dél-baranyai falu, Szentlászló és Kórógy most épülő, illetve újjáépülő könyvtárának felszerelése. Az elképzelések szerint ezúttal a gyűjtés kétközpontú lesz: a Duna Televízión kívül Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala is fogadja a könyvadományokat. Az akció sikeres lebonyolításához jelentős segítséget ígért a Pro Hungaris Alapítvány (rendszerezés és számítógépes feldolgozás), de a munkát támogatja a szegedi Arc Film (kreatív munkák), az MTV szegedi stúdiója (helyi reklámok), a Magyar Posta Budapesti Postacsomag Üzeme (szállítás) is. Azokkal a határon túli szervezetekkel, amelyek fogadják az adományokat és gondoskodnak majd a szétosztásról, a Duna Televízió együttműködési megállapodást köt. Az akció része a Duna Televízió évek óta folyó karitatív munkájának, melynek keretében a könyveken kívül gyógyszerekkel, orvosi felszerelésekkel segítette a határon túli magyar szervezetek munkáját. Az önzetlen adakozás mellett kimondatlan célja e munkának a nézőkkel való kapcsolat elmélyítése. /Szeptember végén - ismét könyvakció a Duna Televízióban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./

"A Besztercei Híradó melléklete, a Mementó hasábjait az 1996 óta évente Vicén megrendezett Mezőségi Népi Tánc- és Énektalálkozónak szentelte. A találkozó helyének is jelentése van, a szórványvidéken, hiszen a Mezőség Beszterce-Naszód megyei részét évtizedek óta mostohagyerekként kezelik a hivatásos néprajzosok. A találkozó megrendezésében a Hargita Állami Székely Népi Együttes vállalta a védnökséget. "Napszámos módra részt vállaltak abban a bajlódásban is, ami az ilyen rendezvények megszervezésével jár." - írta róluk Guther M. Ilona. Az eddigi vicei találkozók: I. Találkozó 1996. okt. 26. - II. Találkozó: 1997. okt. 11. - III. Találkozó: 1998. szept. 26. A legutóbbira eljött többek között Csoóri Sándor, az MVSZ elnöke, Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Vetési László szórványügyi előadó és Zsombori Vilmos, Hargita megye tanácsának alelnöke is. /Besztercei Híradó (Beszterce, közéleti havilap), dec. - Harmadik sorozat 2. sz./ Csoóri Sándor a Beszterce lap munkatársának elmondta, hogy jelentős ez a fesztivál. Az ilyen találkozókat támogatni kell, "mert a peremmagyarság, akár Erdélyben, akár Kárpátalján, akár Kelet-Szlavóniában, akár a baranyai háromszögben - olyan nehéz helyzetben van, amit sem a magyarországi magyarság, de az Erdélyben, tömbben élő magyarság sem érzékel igazán." Csoóri örült annak, "hogy emögött is ott vannak a papok, Erdélyben majdnem minden ilyen fontos ügy mögött papokat láttam. Az ilyenfajta rendezvények számomra majdnem olyanok, mintha a papok missziós feladata lenne." Nagyon fontosak ezek a rendezvények, "de el kell jönnie a pillanatnak, amikor határozottan ki kell jelenteni, hogy a kisebbség, a szórvány ne csak táncoljon, ne csak énekeljen, hanem találjon ki magának valami olyat, ami ezen túlmenően is az életképességét szolgálja." Arra a kérdésre, hogy mit tudna segíteni a tömbmagyarság a szórványnak, Csoóri emlékezetett: a két világháború között szociográfikus írások születtek a szórványról. Most is érdemes lenne feltárni egy-egy falu helyzetét. /Füleki Zoltán: Interjú a Magyarok Világszövetsége elnökével, Csoóri Sándorral. = Besztercei Híradó (Beszterce, közéleti havilap), dec./"

"Október 13-24 között nyolcadik alkalommal tartják meg Pécsett a Határon Túli Magyarok Fesztiválját, a kárpát-medencei magyarság találkozóját. A Fesztivál szervezője már 1992 óta a Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ és a pécsi székhelyű Határon Túli Magyarok Alapítványa. A rendezvény keretein belül az idén harmadik alkalommal tartották meg a Médiafórumot. Idén először megszervezték a kárpát-medencei magyar építészek találkozóját. /Pataki Zoltán: Határon Túli Magyarok VIII. Fesztiválja Pécsett: "Vannak olyan alkalmak, amikor meg lehet ismerni a másikat". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./"

Okt. 12-én Pécsen a tervezett státusztörvényről tartott fórummal megkezdődött a Határon Túli Magyarok Fesztiváljának tíznapos programja, melynek a Kárpát-medencei művészeteket felvonultató rendezvényein közel félezer határon túli magyart lát vendégül Baranya megye és székhelye. A fesztivál házigazdája, a rendező Határon Túli Magyarságért Alapítvány elnöke - egyben Baranya megye közgyűlési alelnöke - Bokor Béla biztatónak nevezte a jugoszláviai politikai fordulatot, mely szerinte a demokratizálódás révén sokat javíthat az ottani magyarság helyzetén is. Hargitai János (Fidesz) képviselő, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának tagja a státusztörvényről kifejtette: a határon túli magyarokat csupán az alkotmány hatodik szakaszának harmadik bekezdése említi, mint akikért az anyaország felelősséget érez -, s bár van számos őket érintő, alacsonyabb szintű jogszabály -, a magyar törvények előtti jogállásuk lényegében ugyanaz, mint bármely külföldi turistáé. - A Magyarok Világszövetsége erdélyi tanácsának a határon túli magyarok jogállására tett javaslatának megvalósításához kétharmados többségű politikai akaratra lenne szükség. Ez azonban ma nem létezik - Mézes Rudolf, a felvidéki magyarság részéről azt szorgalmazta, hogy a tervezetet egyeztessék a határon túli magyarok szervezeteinek minél szélesebb körével. /Határon Túli Magyarok Fesztiválja. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 14./

"Millenniumi gyermektalálkozó kezdődött jún. 17-én Pécsett a Kárpát-medencében megjelenő magyar nyelvű ifjúsági lapok szerkesztőinek, és két határokat átívelő magyar történelmi-kulturális vetélkedő erdélyi és baranyai győzteseinek részvételével. A Kárpát-medence magyar nyelvű gyermeklapjainak első találkozóját 1998-ban tartották Pécsett, a másodikat egy év múlva Kolozsvárott, a harmadikat pedig tavaly, a vajdasági Szabadkán. /Begyógyulnak a szétválás sebei. Kárpát-medencei gyermektalálkozó Pécsett. = Krónika (Kolozsvár), jún. 18./"

"Jún. 16-20. között rendezték meg Sikondán (Magyarország) 120 határon túli és 80 magyarországi diák és ifjúsági lapszerkesztő részvételével a kárpát-medencei gyermektalálkozót, melyet a pécsi Szivárvány Gyermekház és a Baranya Megyei Gyermek és Ifjúság Közalapítvány szervezett. A rendezvény lehetőséget nyújtott az ismerkedésre, a határon túli magyar nyelvű ifjúsági kiadványok tartalmi, szerkesztési problémáinak megbeszélésére. Az erdélyi kiadókat a kolozsvári Napsugár és Szivárvány részéről Zsigmond Emese, a Tinivár Kiadó részéről dr. Bartha Zoltán, a nagyváradi Szemfüles részéről Molnár Anikó, a marosvásárhelyi Talentum Alapítvány részéről Náznán Olga, a sepsiszentgyörgyi Cimbora részéről Farkas Ágnes képviselte. A vajdasági Jópajtás, a horvátországi Barkóca, a burgerlandi Hírhozó, valamint a magyarországi Szivárvány és Hetedhéthatár diákolvasóinak és szerkesztőinek együttléte hasznos volt. /Horváth Gyöngyvér: Nemzetközi gyermektalálkozó. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./"

"Júl. 9-én a prefektúra és a Kolozs megyei tanács képviselőivel találkozott a Papp Béla alpolgármester vezette pécsi testvérvárosi küldöttség. Gheorghe Funar polgármester "a státustörvény miatt kirobbant vita" miatt nem volt hajlandó fogadni a pécsieket. Papp Béla javasolta, hogy jövő nyárára szervezzenek diákcserét, ugyanakkor korszerű játszóteret ajánlott fel Kolozsvárnak. Kolozs és Baranya megye között eléggé intenzívek a kapcsolatok. Példaként Kerekes Sándor, a megyei tanács alelnöke a Transilvania expón évek óta kiállító Baranya megyei vállalkozókat említette. /Kiss Olivér: Kolozsváron Pécs küldöttsége. A polgármester nem fogadta a vendégeket. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./"

"Pannon Magyar Ház nyílik Pécsett, amely a környező országok magyarjait segíti információval, kulturális rendezvényekkel és szálláshelyekkel. A ház információs központ, találkozási pont lehet a barátok, rokonok számára: sok szomszédos országbeli magyar fiatal tanul Pécsett, könyvtár, számítógép, e-mail cím, fax áll rendelkezésükre a hallgatóknak és az otthoniaknak. A belvárosi házat a Baranya Megyei Önkormányzat átadta az alapítványnak. A Pannon Magyar Házat a hét környező ország magyar szervezeteinek és a szomszédos dunántúli megyék képviselőinek jelenlétében avatják fel. /G. T.: Pannon Magyar Ház Pécsett. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 6./"

"Tizenegy év után Kolozs és Baranya megye újra felvette a kapcsolatot, melynek története 1990-ig nyúlik vissza, amikor a két város, Kolozsvár és Pécs után a megyék is testvérkapcsolatot hoztak létre, de az együttműködési szándék kimerült a szerződés aláírásával. Okt. 8-án a Megyei Tanács meghívására Kolozsvárra látogatott a Baranya megyei önkormányzat alelnöke, valamint Minorics Marianna Tünde, a Határon Túli Magyarságért Alapítvány művészeti vezetője. Megegyezés született, hogy a két megye a következő területeken fog majd együttműködni: ipari park, oktatás - beleértve a közép- és felsőoktatást -, turizmus, közös európai projektek, kultúra, a civil szervezetek közötti kapcsolatok, vásárok és kiállítások. Pécsett egy hónapja megnyílt a Pannon Magyar Ház, mely a határon túli magyarságot szolgáló információs és szolgáltató házként kíván jelen lenni. /Köllő Katalin: Közös európai projektek Felújította a kapcsolatot Kolozs és Baranya megye. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./"

A magyarországi Baranya és Kolozs megye testvérkapcsolatának erősítését célzó együttműködési szerződést írt alá a két önkormányzat vezetősége a hét végén Pécsen. Kerekes Sándor, a Kolozs megyei tanács alelnöke elmondta: az egyezmény magába foglalja a települési önkormányzatok együttműködési támogatását, az információ- és tapasztalatcserét az ipari parkok, valamint a kis- és középvállalatok területén. Az együttműködés lehetőséget teremt a közoktatási és tudományos intézmények közötti kapcsolatok támogatására, valamint a kiállításokon való részvételre. Kerekes Sándor emlékeztetett: a két megye kapcsolata 1989-re nyúlik vissza, amikor a magyarországiak segélyt küldtek Kolozsvárra. Az 1990-ben megszületett megállapodás azonban nem mozdította előre az együttműködést, és a tanács csak 2002-ben szavazta meg a szerződést, amelyet most írt alá a két önkormányzat elnöke. Baranya megyén kívül Fejér megye is együttműködik az itteni önkormányzattal. /B. T., K. O.: Együttműködési szerződést írtak alá. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./

Tíz éve hunyt el az erdélyi származású léczfalvi Bodor Ferenc /1941. máj. 12. – 1994. ápr. 26./, Budapest mikrovilágának szakavatott ismerője és lelkiismeretes megörökítője. Kereste a főváros egykori patinás szállodáit, kisvendéglőit. Városfi, ködlovag, az utolsó garabonciás, mondták róla. A Tölgyfa Galéria vezetője is volt. Édesapja Bodor György volt, aki 1941-ben kormánybiztosként a Bácskába telepített, majd onnan Baranya és Tolna megyébe költöztetett bukovinai székelyeket. Az őt érdeklő dolgokról, témákról háromszáz hosszabb-rövidebb írása árulkodik. Legjobban Gelencén érezhette magát, a vén Jancsó Péter ódon portáján. Bodor Ferenc haló porában is Gelencére kívánkozott. /Sas Péter: In memoriam léczfalvi Bodor Ferenc. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./

Pécs-Baranyai Művészek/2004-06-08 címmel nyílt kortárs képzőművészeti tárlat Kolozsváron, a Tranzit Házban. A kiállító művészek a legkülönfélébb anyagfeldolgozást és társítást művelik. Boros János alpolgármester és Eckstein-Kovács Péter szenátor is a két város között 1990 óta fennálló, de valójában nem működő hivatalos testvéri kapcsolatnak a civil szférában való konkretizálódását emelte ki. /Ördög I. Béla: Pécs-Baranyai Művészek/2004-06-08. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./

Kampánystábot hozott létre Kolozsváron a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) azért, hogy közvetett módon ösztönözzék Magyarország lakosságát, vegyen részt a december 5-i népszavazáson. A kampánycsapat az Erdélyi Református Egyházkerület által működtetett Misztótfalusi Kis Miklós Nyomda támogatásával 10 200 darab szórólapot készített el, és jutatott Pécsre. A kezdeményezők azért választották a Baranya megyei várost, mert Kolozsvár és Pécs testvérvárosi kapcsolatot tart fenn. /B. T.: Népszavazási kampánycsapat működik Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./

Vándor-fotókiállítás anyagával tért haza, Temesvárra az 1989. decemberi fordulat után Németországba kitelepült Lucian Geier újságíró. A kiállítás címe – Vissza a birodalomba – találóan kifejezi az 1940-es évek kevésbé ismert eseményét, amikor is Hitler parancsára “hazatelepítették” a bukovinai és besszarábiai németeket. A gyökérvesztettek táborokban, alkalmi lakóhelyül kijelölt sportcsarnokokban, kolostorokban stb. húzták meg magukat. A cikkíró azt állította, hogy a budapesti kormány „szolgalelkűen követte a német példát. Több bukovinai székely falu lakosságát áttelepítette a visszafoglalt Délvidékre”. Még meg sem melegedhettek, a szerb megtorlás elől menekülniük kellett. Végül a Baranyából kitelepített németek falvaiban találtak végleges otthonra. /(Sipos): Vissza a birodalomba. Németországi dokumentum-fotók. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 27./ A cikkíróval szemben a bukovinai székelyek haza akartak jönni, önként jöttek, menekülve a román elnyomás elöl. Sorsukat a résztvevő hitelességével megírta Sebestyén Ádám A bukovinai andrásfalvi székelyek élete és története Madéfalvától napjainkig /Szekszárd, 1972/ címmel.

Nyolcvanöt éve, 1920. június 4-én írták alá az első világháború győztesei Magyarország képviselőivel a versailles-i Nagy Trianon kastélyban a magyar békeszerződést. A béke feltételeit a magyarok részvétele nélkül, az 1919-20-as párizsi békekonferencián határozták meg, melynek célja az Osztrák-Magyar Monarchia szétverése volt. Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki álláspontját. A népszavazás kérdését is felvetette az elcsatolandó területeken, de a konferencia e javaslatát sem vette figyelembe. Az aláírás percében Magyarországon megkondultak a harangok, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek. A szerződés a haderő létszámát 35 ezer főben maximálta, tiltotta az általános hadkötelezettséget. Magyarország (Horvátország nélküli) területét 293 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. A Felvidék, a Kisalföld északi fele és Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánát Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánát, Zala megye nyugati pereme, a Muraköz és a baranyai háromszög a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz, Nyugat-Magyarország egy sávja Ausztriához került. Lengyelország Szepes és Árva megyékből kapott területeket, az olaszok 1924-ben Fiumét és környékét szerezték meg. Ezzel a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A szerződés az etnikai helyzetet, az 1910-es népszámlálási adatokat nem vette figyelembe, így a magyarság egyharmada, mintegy 3,2 millió magyar is az új határokon túlra került, fele részük összefüggő tömbben élt a határ mentén. A nemzetiségek egyenjogúságáról szóló rendelkezések papíron maradtak. A nagyobb határ közeli városok (Pozsony, Kassa, Nagyvárad, Arad, Szabadka) s a köztük lévő vasútvonalak az új államokhoz kerültek, a határokat hajózható folyók (Duna, Dráva, Tisza-kanyar) mentén húzták meg, de az Ipolyt is ide sorolták. A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta, s 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a békeszerződést. Az 1921. december 14-16-i népszavazás nyomán Sopron és környéke az ország része maradt, Somoskő és környéke 1923-ban tért vissza. A döntés sokkolta a magyar társadalmat, a két világháború közti években az ország meghatározó külpolitikai célja Trianon revíziója lett. A Párizs környéki békék hibás döntései jelentősen hozzájárultak a második világháború kirobbanásához. Magyarország az 1938-40-ben visszanyert területekért a háborús részvétellel fizetett Hitlernek, az 1947-es párizsi béke lényegében a trianoni határt állította vissza. (MTI-Panoráma) /85 éve írták alá a trianoni békét. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./

Nagy az érdeklődés a délvidéki magyarok körében a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) által felfedezett úgynevezett „lappangó magyar állampolgárság” iránt. Rácz Szabó László, az MVSZ délvidéki elnökségi tagja szerint amennyiben a magyarországi hivatalos szervek nem ismerik el, hogy az 1941-ben visszafoglalt bácskai, baranyai és muravidéki területeken élő magyarokat soha senki nem fosztotta meg a magyar állampolgárságtól, akkor bíróságnak kell majd erről állást foglalnia. Az MVSZ Gaudi-Nagy Tamás MVSZ-es Európa-jogi szakjogász tanulmányára alapozta ezt a felismerést, aki szerint a párizsi békeszerződés után Magyarország az elvesztett területeket birtokló utódállamokkal kötött kétoldalú egyezményekkel fosztotta meg az ott élő magyarokat magyar állampolgárságuktól, de Jugoszláviával ilyen egyezményt nem kötött, tehát a bácskai, baranyai és a muravidéki magyarok ma is magyar állampolgárok. Az MVSZ a délvidéki magyarok rendelkezésére bocsát olyan formanyomtatványokat, amelyekkel vissza lehet igényelni „a soha el nem vesztett magyar állampolgárságot”. /Érdeklődnek a MVSZ kezdeményezése iránt. = Krónika (Kolozsvár), júl. 1./

Az elmúlt hét végén harminchárom tagú EMKE küldöttség utazott Pécsre az ottani EMKE–Pécs-Baranya Társaság, valamint a helybeli polgármesteri hivatal meghívására, hogy részt vehessen a város kulturális napjain. Az EMKE együtt ünnepelhette az egyetlen határon túli EMKE szervezettel az erdélyi közművelődési ernyőszervezet megalakulásának 120. évfordulóját /Varga Ferenc az EMKE–Pécs-Baranya Társaság elnöke/. A kétnapos találkozó fénypontja az EMKE tiszteletére megrendezett jubileumi emlékműsor, majd azt követően a polgármesteri hivatal által szervezett fogadás volt. Az ünnepi rendezvényen a házigazdák részéről dr. Tóth Károly író, az EMKE–Pécs-Baranya Társaság elnökségi tagja méltatta a 120 éves erdélyi közművelődési szervezet érdemeit, az erdélyi küldöttség részéről pedig – a horvátországi hivatalos kiküldetésből érkező – Kötő József EMKE elnök beszélt az általa vezetett intézmény helyéről és szerepéről Erdély művelődési életében. /Dáné Tibor Kálmán EMKE ügyvezető elnök: Pécsen járt az EMKE küldöttsége. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 12./

Etéden május 31-től a Kárpát-medencei iskolások hatodik találkozóját szervezi a Jósika Miklós Általános Iskola, az azonos nevű alapítvány, valamint a Pro Énlaka Alapítvány, a megyei tanács támogatásával. Az iskola több éve tart kapcsolatot különböző országok magyarlakta vidékeinek oktatási intézményeivel. Közös programként minden esztendőben más-más helyen szerveznek találkozót. Most kárpátaljai, felvidéki, baranyai, vajdasági és anyaországi iskolások csoportjai érkeznek Etédre. A színes program után június 5-én búcsúznak a vendégek az etédiektől. /Kárpát-medencei Magyar Iskolatalálkozó. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 31./

Mintegy 400 ezer ember gyűlt össze június 2-án, a pünkösdszombati csíksomlyói zarándoklaton. Az ünnepi szentmise előtt P. Pál Leó, a Szent Istvánról Nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárója köszöntötte a zarándokokat. „Isten, tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben” – fogalmazta meg az idei búcsú célját Jakubinyi György érsek, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye elöljárója, idézve a Kis-Somlyó hegyén található Szálvátor-kápolnán olvasható feliratot. Az összmagyar társadalmon belül tapasztalható szembenállás megszüntetésére buzdított az ünnepi liturgia szónoka, Majnek Antal munkácsi megyéspüspök a csíksomlyói búcsún elhangzott szentbeszédében. Jakubinyi érsek köszöntötte a határon túli és a helyi zarándokokat, a keresztényeket és minden érdeklődőt, aki eljött erre a magasztos eseményre. Hangsúlyozta: az idei csíksomlyói nemzeti zarándoklat célja megegyezik az Erdő Péter bíboros-prímás által meghirdetett nemzeti imaév szándékával. Majnek Antal munkácsi megyéspüspök szentbeszédében kiemelte a csíksomlyói Mária-kegyhely jelentőségét, méltatva, hogy mit jelentett a történelem folyamán a Mária-tisztelet a magyarság, ezen belül a székelység számára. Mint mondta, a székely nép sokszor megtapasztalta imái meghallgatását, mikor „győzelmet és békét esdett”. Külön kitért arra, hogy veszélyben van a család intézménye, a házasság szentsége. Tragikusnak nevezte, hogy sok családban már „nem kell a gyermek”, s hogy az eutanázia révén többen szabadulni akarnak a betegektől és az öregektől. „Az ember Isten akar lenni Isten helyett” – mondta a szónok, hozzáfűzve, hogy közben „szétesik a család, elfogy a nemzet”. „Jönnek új népek, általunk megvetettek, de akik szeretik a gyermeket és megkapják az Istentől a jövőt” – fűzte hozzá a püspök. Majnek Antal hangsúlyozta, hogy mindezek ellenére van esély a megmaradásra, ha a hit szilárd sziklájára építjük ezt a jövőt, ha hűségesek maradunk az egyházhoz és mindent alárendelünk az evangélium tanításainak. A politika kisebbségbe kényszerítette a határon túli magyarságot – mondta a szónok, aki szerint a megoldás nem a politikában, hanem e nemzeti közösség lelkében rejlik. Véleménye szerint „nagy bajban van” a nemzet, de hozzáfűzte, hogy a jövőre reménységgel kell gondolni. A nemzet megújulását a püspök abban látja, hogy a magyarok rendet tesznek önmagukban és egymáshoz fűződő kapcsolataikban. Szerinte véget kell vetni az összmagyar társadalmon belül tapasztalható szembenállásnak. /Egységet az összmagyarságon belül! Közel félmillió résztvevő a csíksomlyói búcsún. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./ Nem riasztotta el az esős időjárás a hét végén a Csíksomlyóra érkezett több százezer zarándokot. A csíkszeredai járhatatlan utak megpróbáltatásokat okoztak. Több tízezren vágtak neki gyalog a zarándoklatnak – egyes környékbeli hívek, mint például a gyergyóalfalusiak vagy gyimesközéplokiak „keresztaljával”, vagyis a templomi zászlókkal, kereszttel felvezetett zarándokcsoporttal gyalogosan teszik meg a mintegy hatvan kilométeres távolságot. Az utóbbi években a magyarországi testvértelepülésekről érkezett zarándokok is az itteni falvak keresztaljáihoz csatlakoznak. Idén Belső-Ázsiából hárman zarándokoltak el a pünkösdi búcsúra, ujgurok. Évente jönnek Kanadából, Új-Zélandról, valamint Európa több országából. A szertartást követően Majnek Antal püspök a lapnak nyilatkozva azért adott hálát Istennek, hogy eljöhetett Csíksomlyóra, és hogy az utóbbi napok rossz időjárása ellenére egy csepp eső sem esett a szentmise alatt. „Ez sem véletlen, hiszen az Úristen nagyon figyelmes” – mondta az egyházi vezető. Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke évente elzarándokol Csíksomlyóra. „Nagy várakozásokkal jöttem idén is, mint minden évben – mondta az akadémikus -, és úgy megyek haza, hogy csodálatos pillanatokat élhettem át, mert magyarokat láttam érkezni a világ minden tájáról. Valami összeforrasztott minket, ez pedig a magyarság érzete, és ettől nagyon boldog vagyok.” /Mihály László: Pünkösd rózsafüzérrel, esőkabáttal. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./ Tavaly húsvétkor indították útjára első ízben Balatonzamárdiból a feltámadási jelvényt, amely stafétaként járta körbe a Kárpát-medencét, hogy pünkösdszombatjára Csíksomlyóra érkezzen. Idén nagypénteken, a tihanyi Golgotán kettévált a feltámadási jelvény útja: egyik északnak, másik délnek indult, hogy szív alakban járják körbe a magyarok által lakott területeket. A déli útvonalat követő feltámadási jelvényt Zala – Szlovénia – Somogy – Baranya – Horvátország – Bácska – az Alföld (Szeged és környéke) – Déva – Gyulafehérvár – Makfalva – Homoródújfalu – Sepsiszentgyörgy – Kászonok – és Alcsík fontosabb állomásokkal e vidékek katolikus, református és unitárius magyarsága adta kézről kézre. Az északnak induló jelvény Veszprém – Sopron – Győr – Felvidék – Budapest – Eger – Sátoraljaújhely – Felvidék – Kisszelmenc-Nagyszelmenc – Kárpátalja (Ungvár, Munkács) – Szatmárnémeti – Kalotaszeg – Kolozsvár – Torda – Marosludas – Marosvásárhely – Szászrégen – Gyergyószentmiklós – Felcsík útvonalat járta be, Somlyóra a madéfalvi keresztaljával érkezett. A jelvényeket minden állomáson ünnepséggel fogadták, mindenütt szalagot tűztek rájuk. Az utolsót Jakubinyi György érsek tűzte fel a kordon indulása előtt. /Takács Éva: Nemzeti zarándoklat Csíksomlyón. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 5./

Június 17-én ért véget a VI. Pécsi Országos Színházi találkozó, amelyre idén a határon túli magyar színházak közül a Kolozsvári Állami Magyar Színházat hívták meg. A kolozsvári társulat három kategóriában is a kitüntetettek között szerepel a találkozó díjazottjainak listáján. Bogdán Zsolt elnyerte a szakmai zsűri Legjobb férfi főszereplőnek járó díját, Kézdi Imola a Pesti Műsor díjai közül a Legjobb 30 év alatti színésznőnek járó kitüntetést vehette át, és a Kolozsvári Állami Magyar Színházat a Baranya megyei önkormányzat a Legjobb társulatnak járó különdíjban részesítette. /Deberczeni Hajnal: Kolozsvári színházsiker. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./

Az Ezer Székely Leány Napjának életben tartásában benne van Domokos Pál Péter nagy kultúraszervező személyisége iránti tisztelet is. Százöt éve született a ma Csíkszereda részét képező Csíkvárdotfalván Domokos Pál Péter Széchenyi-díjas néprajztudós, zenetörténész /1901. jún. 28. – Budapest, 1992. febr. 18./ 1919-ben szerzett kántortanítói oklevelet. Budapesten a főiskolán 1926-ban matematika–fizika–kémia, valamint ének–zene szakos tanári diplomát szerzett. Hazatérése után ének–zene tanár volt, 1936-tól az Erdélyi Katolikus Népszövetség titkára. 1929-ben indult első gyűjtőútjára a moldvai csángó magyarok falvaiba, s ettől kezdve e népcsoport elismert tudósa lett. Nagyjelentőségű könyve /A moldvai magyarság/ 1931-ben jelent meg Csíkszeredában. A könyvnek nagy visszhangja volt, sokan felfigyeltek a csángókra. Ő gyűjtötte össze Moldvában a 18. század hangszeres tánczenéjét. 1933-ban a románok felismerték, milyen veszélyes számukra Domokos munkássága a magyar-székely nemzeti öntudat erősítése terén, ezért eltiltották a katedrától. Ezután kántor lett Gyergyóalfaluban, később egyházmegyei tanfelügyelő, majd 1940–44 között a kolozsvári Tanítóképző igazgatója lett – itt védte meg néprajzi, majd magyar irodalmi és történelmi doktorátusát. Népművészeti kiállításokat rendezett, lerakta a csíkszeredai Székely Múzeum alapjait. A háború alatt segítette a bukovinai magyarság hazatelepülését. Népzenével, néprajzzal, történelmi zenével, nyelvészettel és irodalommal, Erdély nemzetiségi és vallási kérdéseivel, Csíksomlyóval mint a katolikus székelység lelki központjával foglalkozott. 1945–49 között Budapesten a Népjóléti Minisztérium tisztviselője lett, majd elbocsátották. Ezután a Baranya megyei Szárászpusztán több tucat, Moldvából áttelepült csángó család között gazdálkodott, itt folytatta a gyűjtést, de 1951-ben az ávósok elvitték. Hamarosan szabadon engedték, de földjét elvették. Az építőiparban dolgozott, majd 1951–1961 között, nyugdíjazásáig Budapesten általános, majd középiskolákban tanított, s írta néprajzi, népzenei és irodalomtörténeti munkáit, olykor ezekért is zaklatták. A határon túli magyarság élő lelkiismerete lett. Lefordította és közreadta a Bandinus-kódexet és több, a moldvai katolikusok múltjára vonatkozó okmányt. Dallamokkal kiegészítve adta ki Kájoni János 17. századi csíkcsobotfalvi énekgyűjteményét, a Cantionale Catholicumot /”...édes hazámnak akartam szolgálni...” Szent István Társulat, Budapest, 1979/. A Kájoni-gyűjtés révén került Kodállyal, majd Bartókkal is kapcsolatba. Márton Áron erdélyi püspökről Rendületlenül címmel írt könyvet, 1988-ban a történelem-, illetve néprajztudományok doktora lett, a Széchenyi- és a Bethlen Gábor-díjat 1991-ben kapta meg. /Százöt éve született Domokos Pál Péter. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 30./

Kovászna megye szerteágazó testvéri kapcsolatokat ápol több magyarországi megyével is. A testvérmegyei kapcsolatok kézzelfogható eredményességét sokszor megkérdőjelezik, de – amint az Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnökének legutóbbi háromszéki látogatásakor kiderült – a dél-magyarországi megyék aktívan hozzájárulnak ahhoz, hogy a Székelyföld versenyképes maradjon a jövő évi romániai EU-csatlakozás után. Baranya és Kovászna megye tavaly áprilisban, Pécsett írta alá a testvérviszonyt szentesítő dokumentumot. Átadják tapasztalataikat stratégiai és operatív programokhoz, pályázat-készítésekhez. Demeter János, a Kovászna megyei tanács elnöke, az árkosi Európai Tanulmányok Központja létrehozását említette elsőként a testvérmegyei (ezen belül Baranyai) kapcsolatok sorában. A Baranya megyeiek adománya mellett a Pécsi Tudományegyetem biztosít oktatókat a központnál zajló képzésekhez. Áprilisban Egerben történt kapcsolatfelvétel kulturális, oktatási és művelődési szakemberek között. Májusban Sepsiszentgyörgyön és Egerben került sor Ki mit tud-típusú diákvetélkedőre. /Domokos Péter: Az együttműködés hozadéka. Gazdagítják Háromszéket a magyarországi testvérmegyékkel ápolt kapcsolatok.= Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./

Több mint kétszáz baranyai roma a napokban a jobb megélhetés Svédországba utazott. A magyar jobboldal szerint Gyurcsány-kormány nem képes szociális biztonságot nyújtani a magyar állampolgároknak, a baloldal viszont egyéni akcióként próbálja beállítani a romák felkerekedését. Mindössze hat éve történt, hogy mintegy ötven magyarországi roma Strasbourgban kért (és kapott) menedékjogot, döntésük mögött bűncselekmény lapult. Az akkori ellenzék rögtön rasszizmust kiáltott, budapesti értelmiségiek egy csoportja pedig hálálkodó levélben köszönte meg Jacques Chirac francia államfőnek, hogy országa befogadta a hazájukban „idegengyűlöletnek kitett” romákat. Romániában más a helyzet. A bukaresti kormányok rá se hederítenek, hogy az elmúlt tizenhat évben több tízezer roma vándorolt ki az országból. Romániában egyetlen romastratégiára futotta: inkább külföldön kolduljanak, lopjanak, raboljanak, gettósodjanak a cigányok, mintsem szülőföldjükön. /Rostás Szabolcs: Romák és politikák. = Krónika (Kolozsvár), nov. 22./ Emlékeztető: 2001. márciusában magyar értelmiségiek nyílt levelet intéztek Lionel Jospin francia kormányfőhöz, megköszönve, hogy az illetékes francia hatóság menekültként ismerte el a roma (cigány) kisebbséghez tartozó magyar állampolgárok egy csoportját, a Zámoly községből Franciaországba menekült roma közösség tagjait. „Elkeserítőnek tartjuk, hogy ma, több mint tíz évvel a magyar demokratikus jogállam újjászületése után, még mindig vannak Magyarországon emberek, akiknek megalapozottan kell tartaniuk attól, hogy származásuk miatt hátrányos helyzetbe kerülnek, üldöztetés áldozatai lehetnek. Hisszük, hogy a francia társadalom szolidaritása a menedékkérőkkel és a francia hatóság döntése tanulság lesz a magyar társadalom számára.” Az aláírók között volt többek között Eörsi István, Esterházy Péter, Faludy György, Gombár Csaba, Halmai Gábor alkotmányjogász, Jancsó Miklós filmrendező, Kende Péter, Kenedi János, Kis János, Konrád György, Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke, Lengyel László, Nádas Péter és Tamás Gáspár Miklós.

A Feltámadási menet a magyarországi zamárdi római katolikus egyházközség kezdeményezésére született 2005-ben. Célja, hogy megújítsa az emberek szövetségét a feltámadt Krisztussal, valamint nemzeti újjászületés vágya. A körülbelül 3000 kilométeres nemzeti zarándoklat húsvéttól pünkösdig tart, Balatontól Csíksomlyóig áthalad minden Kárpát-medencei utódállamon. A részt vevő egyházközségek 30-40 km-es szakaszokat vállalva stafétaszerűen adják tovább a Feltámadási menet jelvényét. Ez egy fából faragott, ősi motívumú, húsvét és pünkösd (szárny) szimbolikáját egyaránt hordozó kereszt. A részt vevő közösségek egy-egy szalagot kötnek rá, a zarándokkönyvbe pedig beírják a mindnyájunknak szánt üzenetüket, élményeiket. Az idei útvonal (is) mintegy „szívet rajzolt” a Kárpát-medencébe. A menet egyik ága Zamárdiból dél-nyugati irányba indult, majd a szlovéniai magyaroktól visszafordulva Baranyán s a Délvidéken, majd az Alföldön át a Maros völgyén lépett be Erdélybe s haladt Somlyó felé. A másik ág Tihanyból nyugat felé haladt és Sopronnál keletre fordulva a Felvidéket, Észak-Magyarországot és Kárpátalját kötötte össze Csíksomlyóval. Főszervező Gál Péter József, a zamárdi egyházközség képviselője. Kolozsváron május 19-én, a Szent Mihály egyházközség Szentegyház utcai dísztermében fogadták ünnepélyesen a Feltámadási menetjelvényét. Kovács Sándor főesperes-plébános hangsúlyozta: az ősök és a hősök szent hitére épül a jövő. Majd megáldotta a kolozsváriak szalagját, melyet Fábián Mária, a nőszövetség elnöke kötött fel a jelvényre. Ezt másnap reggel továbbvitték Tordatúrra, onnan Tordára. Innen haladt az összetartozás útvonalán a csíksomlyói úti cél felé. A Feltámadási menet pünkösd szombatján úgy ért véget, hogy a madéfalvi és a csíkszentkirályi kereszt népe felvitte a feltámadási jelvényeket a Kis-Somlyó nyergében celebrált búcsús nagymisére. Ott az oltár előtt egyesítették őket. Az újra eggyé lett jelvényt azután a csobotfalvi közösség tagjai vitték le a plébániatemplomba a csángó misére. Itt őrzik minden esztendő szalagjait, a feltámadási jelvényeket pedig évente visszaviszik a balatoni kiindulási helyükre. /Fodor György: A Feltámadási menet jelvénye Csíksomlyón. = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 31./

„Hazátlanokként” járták kálváriájukat
Idén hetven éve, hogy a bukovinai székelyeket Magyarországra telepítették. A hazatérésre, mely a remélt boldogság helyett egy sajátos „kálvária” kezdetét jelentette, egész éves rendezvénysorozattal emlékeznek. Vasárnap a budai Várban ünnepelnek.
A népcsoport története a XVIII. század második feléig nyúlik vissza – idézi fel az MNO-nak Csibi Krisztina, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetéségének elnöke. 1763-ban Mária Terézia határőrség felállításáról döntött a Székelyföldön, amihez elrendelte a székelyek besorozását. A kiváltságaihoz ragaszkodó népcsoport ellenállása véres megtorlásba torkollott, a madéfalvi veszedelem néven elhíresült, 1764. január 7-i vérengzés során több száz székelyt mészároltak le az osztrák katonák. Ezt követően ezrek menekültek át Moldvába. A később már a Habsburg Birodalomhoz tartozó Bukovinába telepítésük Hadik András nevéhez fűződik. 1786-ig öt falut hoztak létre: Andrásfalvát, Istensegítset, Fogadjistent, Hadikfalvát és Józseffalvát. A Monarchia felbomlása után a terület Romániához került.
A nagyon vallásos székelyek így nagy örömmel fogadták az 1941 májusában kezdődött tárgyalásokat a hazatelepítésről. A román-magyar egyezményt május 11-én írták alá, június végéig meg is érkeztek a Bácskába a „transzportok” az öt településről, összesen 13 800 fővel. A Völgységi Múzeumban őriznek több hazatérési igazolványt, amely a családfő pontos (termetére is vonatkozó) adatai mellett tartalmazta a gyerekek számát is. Bukovinában nagyszámú fotó is készült, melyeken a székelyek „életje”, vagyis háza és a hozzá tartozó udvar látható – mondja Csibi Krisztina.
Ott kellett hagyniuk az „életjüket”
A Bácskába érkezők ugyanakkor csak kézipoggyászt és némi készpénzt vihettek magukkal, többi értéküket Bukovinában kellett hagyniuk. A frissen Magyarországhoz csatolt terület vasútvonalai mentén táblákkal köszöntötték a „hazatérőket”, akiket huszonnyolc településen helyeztek el, a „dobrovoljácok” által elhagyott házakban. Bonczos Miklós kormánybiztos fogadta őket, az általa felolvasott és kiosztott felhívást azóta is ereklyeként őrzik a bukovinaiak. Csibi Krisztina elmondása szerint a kormány példaértékű telepítést szervezett, a székelyeket orvosi vizsgálatnak vetették alá, gondoskodtak ellátásukról, valamint később gazdasági felügyelők és különféle eszközök segítették őket a gazdálkodásban. A katonaság lovakat adott, a zöldkeresztes nővéreket pedig annyira megszerették, hogy többüket keresztszülőnek is felkérték.
Aztán 1944 őszén megjelentek Tito partizánjai, így menekülniük kellett. A kiürítés gyorsan történt, javaik közül alig valamit tudtak csak magukkal vinni. A telet a Dunántúlon töltötték, szétszóródva. Azonban nem mindenkinek sikerült megmenekülnie, Szabadkánál 42 székely férfit a partizánok elfogtak, ők soha többé nem kerültek elő.
Letelepítésük szükségességét Bodor György későbbi kormánybiztos vetette fel, a telepítési hivatalt Bonyhádon állították fel – ismerteti a letelepítés körülményeit a szövetség vezetője. 1945 tavaszán a svábok kiürített házaiba költöztették a székelyeket. Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megye 38 településén találtak új otthonra a bukovinai székelyek (később, a gyáriparban rejlő munkalehetőségek miatt költöztek nagyobb számban Érdre és a főváros környékére). Próbáltak az eredeti falubeosztás szerint eljárni, így például Tevelre körülbelül 260 hadikfalvi került. A lengyeli internálótáborból visszaszökő svábok később azzal szembesültek, hogy bár nem kellett elhagyniuk az országot, házaikat elfoglalták, ahova csak az új lakók jóindulatán és lehetőségein múlt, hogy visszafogadták-e őket. Ez a helyzet pedig évtizedekig nehezítette a népcsoportok együttélését.
Éledező büszkeség
Csibi Krisztina további konfliktusforrásként említi, hogy a hazatérő bukovinaiak alacsonyabb fejlődési színten álltak. Nem elég, hogy a dunántúli gazdálkodáshoz nem volt elég ismeretük, de nagy részük se írni, se olvasni nem tudott magyarul, hiszen román iskolába jártak csak. Az elrongyolódva, vagyon nélkül érkező menekülteket így a magyarok és a svábok is lenézték. Ezt főleg az első generáció szenvedte el, hiszen a gyermekeik már közös iskolába jártak, hasonlóképp nőttek fel – hangsúlyozza Csibi Krisztina. „Bár már az '50-es évektől köttettek vegyesházasságok, a teljesen más szokások és mentalitás, az eltérő szocializáció ezekben a kapcsolatokban mindkét felet megviselte. A következő generáció volt az, aki már – a közös oktatásnak is köszönhetően – konfliktusok nélkül tudott együtt élni.”
Ezen okokból kifolyólag a többség szégyellte, vagy legalábbis elhallgatta származását – mondja a szövetség elnöke. Ebben a változást szerinte az 1978-as Röpülj páva című televíziós vetélkedő hozta el, melyet az izményi hagyományőrzők megnyertek. Ez nagy népszerűséget hozott a székelyeknek, akik számára egyre inkább bebizonyosodott: nem kell szégyellniük, hogy kik ők. A következő nagy lépés a rendszerváltással jött el. Egyrészt 1989-től alakulhattak társadalmi szervezetek, aminek köszönhetően szervezett formában kezdhettek a hagyományőrzéshez. Másrészt – és ez talán az előbbinél is fontosabb volt – elkezdhettek beszélni a problémákról, melyeket addig szőnyeg alá kellett söpörni. Hiszen Trianonhoz, vagy a doni katasztrófához hasonlóan a svábok ki-, és a bukovinai székelyek betelepítéséről sem lehetett szót ejteni az előző rendszerben – emlékeztet Csibi Krisztina. Épp Sára Sándor idézte fel a napokban Bonyhádon, hogy amikor Sír az út előttem című négyrészes dokumentumfilmjét forgatta, az idős székelyek nem mertek beszélni tragédiájukról, a „hadikfalvi 42-ről” pedig főleg nem szóltak. Ez a helyzet azóta sem sokat változott – teszi hozzá a bukovinaiak vezetője.
Beépült szokások
Csibi Krisztina szerint nagyon érdekes a beilleszkedés folyamatának néprajzi vizsgálata, hiszen 1941-ben egy 150 éves önálló fejlődési pályáról mozdították ki a bukovinai székelyeket, a vándorlás és a letelepedés pedig tovább változtatta őket. Gasztronómiájuk és szokásaik mára beépültek a magyarság kultúrájába, sokszor észrevétlenül is jelen vannak a mindennapokban – hangsúlyozza a szövetség elnöke. „Többségük a nagy ünnepekhez kötődik, mint a betlehemezés, temetés, lakodalom, vagy a gyermekszületés körüli praktikák. De az emberek szeretik a hagyományőrző műsorokat is, valamint a mesemondó versenyeknek is nagy sikerük van.”
A szövetség elnöke szerint akik átélték, máig sem tudták kiheverni a vándorlás, a hazátlanság sokkját, „amit ők átéltek, senki sem érti meg” – mondják. Csibi Krisztina úgy látja, hogy „nincs még egy népcsoport, amely ennyire összetartana”. Köszönhető ez a szájról szájra hagyományozódó közös történelmi múltnak, és a nécsoport születésnapjaként számon tartott madéfalvi vérengzés emlékének – teszi hozzá.
Ünnep a Várban
Az 1989-ben alakult Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége amellett, hogy a helyi hagyományőrzők munkáját segíti, több mint 10 éve néprajzi táborokat is szervez. Itt a szokások, táncok, ételek, fényképek és dokumentumok mellett visszaemlékezéseket is gyűjtenek, gyűjtöttek.
Az Emelt fővel – a Hazatérés emléknapja a Budai Várban című rendezvény vasárnap délben hálaadó szentmisével kezdődik a Budavári Nagyboldogasszony templomban, ahol Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mond köszöntőt. Egy órától koszorúzás és ünnepi megemlékezés következik, Hende Csaba honvédelmi miniszter ünnepi beszédével. Kettő órától fotókiállítás nyílik a Magyar Kultúra Alapítvány székházában, ahol később emlékülés és hangverseny is lesz. A Szent István-szobor melletti szabadtéri színpadon Tágasságot nekünk es! címmel folklórműsor lesz, mely Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármesterének köszöntőjével veszi kezdetét. Őt hagyományőrző együttesek követik a színpadon, valamint fellép Kóka Rozália és Sebestyén István mesemondó is.
mno.hu
Erdély.ma

16/„Nincs magyar történelem a Felvidék, Erdély, a Délvidék nélkül”
Minden magyar küldetése, hogy saját nemzeti örökségét kimunkálja, tudatosítsa és felmutassa – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vasárnap a bukovinai székelyek hazatérésének 70. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, a budavári Mátyás-templomban.
A KDNP-s politikus elmondta: ha végignézünk az európai gondolkodáson, akkor azt lehet látni, hogy a nemzettudattal kapcsolatban van olyan vélemény, amely nem tekinti értéknek a nemzetközösséget, és azt mondja, az európai embernek már nincs igazi nemzete. Semjén Zsolt ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a világ sokkal szegényebb lenne ezen fogalom nélkül. Ez olyan gazdagság, amit csak a nemzet adhat az egyetemes emberiségnek – tette hozzá.
„Éppen ezért minden nemzet az egyetemes emberiséggel szembeni elsődleges kötelessége, saját maga megőrzése, kimunkálása és felfuttatása, mert ez az a gazdagság, amit csak mi adhatunk az egyetemes emberiségnek” – hangsúlyozta. A mi gazdagságunk a magyarság gazdagsága – tette hozzá a bukovinai székelyekhez intézve szavait. Viszont nincsen általában vett magyar történelem és kultúra, hiszen a magyarság esetében ez csak a részek figyelembevételével értelmezhető: „nincs magyar történelem a Felvidék, Erdély, a Délvidék nélkül, sem akkor, ha bármelyik részt levágjuk az egészről” – mondta Semjén Zsolt.
A bukovinai székelység története bizonyos értelemben az előzménye annak a nemzetegyesítésnek, ami a mai magyar kormány célja. „Amit megtehetünk, hogy az állampolgárság biztosításával elérhetjük, minden magyar – bárhol legyen a világban – közjogi értelemben is a magyar nemzet része legyen” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Hende Csaba honvédelmi miniszter a budai Várban, Hadik András szobra előtt elmondott beszédében azt hangsúlyozta: a hazatérés ünnepe arra figyelmeztet bennünket, hogy mi az ára az összetartozásunknak, mi a tétje a magyarságunknak. „A sorsunk közös” – hangoztatta a miniszter. Mint elmondta: Hadik András az egyik legnagyobb magyar katona volt; a mádéfalvi veszedelem után neki jutott a feladat, hogy megbékítse a koronával a bujdosó székelyeket – tette hozzá. „Arról beszél ez a történet, hogy érdemes kitartanunk az összetartozás mellett, még akkor is, ha ez nagyon-nagyon sokba kerül” – mondta Hende Csaba.
A bukovinai székelyek a budai várban hálaadó szentmisével, koszorúzással, folklórműsorral ünnepelték vasárnap hazatérésük 70. évfordulóját. A népcsoport tagjai arra emlékeznek, hogy 1941-ben magyar-román kormányegyezmény alapján az akkori határokon belülre, a Bácskába telepítették a Bukovinában élő székelyeket. Az évfordulón a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége Emelt fővel címmel egész éves programsorozatot hirdetett.
Csibi Krisztina, a hagyományőrző egyesületeket, összesen 2200 tagot számláló szövetség elnöke a korábban elmondta: a vasárnapi ünnepség helyszíne jelképes, arra utal, hogy a bukovinai székelyek 1941. augusztus 20-án a budai várban vonultak fel. „Most is a várban mutathatjuk meg magunkat, így adunk hálát az akkori kormánynak azért, hogy hazatelepített bennünket” – tette hozzá.
A bukovinai székelyek áttelepítése 1941 májusában kezdődött el, júniusra 13 800-an kerültek az akkor visszacsatolt Bácska kiürített, szerb telepes falvaiba. 1944 októberében körülbelül ennyien menekültek el a II. világháború hadi eseményei elől Magyarországra, végül Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megyében, a kitelepített svábság falvaiban találtak új otthonra.
(MTI)
Magyar Nemzet