Szabó László bálványosváraljai unitárius lelkész linómetszeteit állította ki Marosvásárhelyen. Erdély régi templomait örökítette meg metszetein. /Antal Erika: Metszetek az idő szorításában. = Krónika (Kolozsvár), aug. 9./

Szabó László bálványosváraljai református lelkész fametszet-kiállítása sikert aratott a helyi unitárius egyház gyűléstermében. Erdély szép templomai, műemlékei láthatók a képein. /K. Gy.: Szabó László fametszet- kiállítása. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 16./

Kolozs megye vidéki településeinek demográfiai helyzetéről tanulmány készült, az 1980–2003 közötti hivatalos statisztikai adatok felhasználásával. Ebből kitűnik, hogy a vidéki lakosság lélekszáma az összlakosságéval ellentétes módon alakult: 1990-ig folyamatosan csökkent, utána pedig a csökkenés lelassult, sőt kisebb növekedésbe ment át. 2002-ben a megye népességének 32,7%-a élt vidéken. A korfa az utóbbi évtizedben nagymértékben eltorzult: megnőtt az idősek száma, továbbra is alacsony a 35–49 évesek aránya, viszont megnőtt a 25–34 éveseké. Utóbbinak az a magyarázata, hogy a felnőtté váló fiatalok már nem költöznek el olyan hamar faluról. A hivatalos adatok szerint Kolozs megyének 2003. július elsején a 75 községben (azaz a 420 faluban) 230 631 vidéki lakosa volt. Nagy eltérések mutatkoztak a helyi aktív lakosság részaránya tekintetében. A két ellenpólus: Gyaluban 64,49%-ot, míg Szarvaskenden 40,46%-ot tett ki ez a fontos mutató. A kiskorúak és a 60 év felettiek aránya a 15–59 évesekéhez képest: a legkedvezőbb Gyaluban: 55%. Azonban 18 községben ez a mutató meghaladta a 100%-ot, ami azt jelenti, hogy minden munkaképes személynek, saját magán kívül, még legalább egy személyt kell a keresetéből eltartania. A legrosszabb helyzetet Csürülyén (146%) és Szarvaskenden (147%) mérték. Kolozs megye átlagos függőségi értéke 80%. Ami a magyar többségű községeket illeti, a függőségi mutató nagyjából megfelel a megyei átlagnak. Néhány példa: Körösfő 71%, Tordaszentlászló 78%, Bálványosváralja 79%, Szék 79%, Búza 84%, Kalotaszentkirály 93%, Magyarszovát 124% (!). Kolozs megye magyarlakta falvaiban a gyermeklétszám 1,5–4%-kal alacsonyabb, az idősek aránya pedig 1–15%-kal magasabb az átlagnál. A tanulmány azt a jelenleg felerősödő folyamatot sem mutathatta ki, hogy egyre több kolozsvári költözik ki a környező falvakba, és onnan ingázik megyeszékhelyi munkahelyére. A nagyvárosi lakásárak, lakásfenntartási költségek, általában a drága életvitelel és az urbanizációval járó más ártalmaktól (zsúfoltság, szennyezett környezet, ingatag közbiztonság stb.) való menekülés miatt. Magyar szempontból igazán kritikus helyzet a demográfia és a fenntartható gazdaság vonatkozásában csupán egyetlen községben, Magyarszováton létezik. Azonban az általánosan alacsony gyermeklétszám miatta Kolozs megyei magyarság nincs irigylésre méltó helyzetben. /Ördög I. Béla: Vidéki eltartottságunkról. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./

Magyardécse lakói 113 esztendővel ezelőtt első alkalommal megünnepelték közös sikereiket, amelyeket a cseresznye „megszelídítése”, nemesítése terén arattak. A közös ünneplés aztán szokássá, hagyománnyá érett. Hét évvel ezelőtt újraélesztették az elődök hagyományát. Az első cseresznyeszüretet, majálist, 1893-ban a Bethlen grófok szervezték, Magyardécse gróf Bethlen András birtoka volt. 1896-ban már versenyképes dalárdája volt a településnek A magyardécsei énekkar csaknem minden évben megrendezte a majálist. Az utolsó majálist 1957-ben rendezték és 42 évi kényszerű kihagyás után 1999-ben újraéledt a település ünnepe. Szórványban sokat számít, ha van mit megünnepelni. Az idei cseresznyemajálison fellépett a magyardécsei Cseresznyevirág néptánccsoport, a széki Szalmakalap néptánccsoport, a dési Aranyeső néptánccsoport, a bálványosváraljai néptánccsoport, majd a magyarországi testvértelepülésekről érkezett vendégek műsora zárta a programot. /D. I.: Magyardécsei cseresznyemajális a hagyomány jegyében.= Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./

Augusztus 20-án, Szent István-napján rendeztek második alkalommal falunapot Bálványosváralján. A községből elszármazottak is visszatérnek erre a napra. Leleplezték a világháborús hősök tiszteletére emelt emlékművet. Abrudean Gavril polgármester hivatalos megnyitó beszédét románul és magyarul is elmondta. Réti Ágnes tanítónő ismertette a település történetét – 1291-ben említi először írásos emlék a várat –, majd vázolta a Bálványosváralján 1821-ben, 185 éve született Bartalus István néprajztudós, MTA-tag életrajzát. /Farkas Imola: Az együttlét örömünnepe Bálványosváralján. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 22./

Bálványosváralján is megemlékezést tartottak március 15-én: népdalversenyt szerveztek, amelyen 42 gyerek vett részt, akik ajándékcsomagot is kaptak az RMDSZ, helyi vállalkozók és a Balvanus Kulturális Egyesület támogatásának köszönhetően. A hosszabb ideje működő egyesületet nemrég hivatalosan is bejegyezték, célja a helyi szokások, népdalok feltárása és továbbadása. – Új, több száz személy befogadására alkalmas teremmel egészítik ki a falu kultúrotthonát. /F. I. : Bálványosváralja. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./

K. [Keszi] Kovács László a magyar tárgyi kultúra, a népi gazdálkodás elkötelezett, módszeres kutatója. Kutatási eredményei a földművelést, a juh- és a lótartást, a népi közlekedési technikákat illetően maradandóak. 1941-ben részt vett a Venczel József által Bálványosváralján megszervezett falukutató programban. Az 1942–1943-as egyetemi évben néprajzot oktatott a kolozsvári tudományegyetemen. A kolozsvári Erdélyi Tudományos Intézet munkatársaként néprajzi kutatásokat végzett Kolozsvár környékén. 1944-ben jelent meg a szokáskutatásban ma is modell értékűnek tekinthető könyve, A kolozsvári hóstátiak temetkezése. A könyvet a L’Harmattan Könyvkiadó 60 évvel később, 2004-ben újra hozzáférhetővé tette az olvasók számára. Az 1950-es években úttörő szerepe volt a népi hagyományok dokumentumfilmben való megörökítésének. Századik születésnapján a tudóst a Magyar Néprajzi Társaság, a Néprajzi Múzeum, az MTA Néprajzi Kutatóintézete, az Európai Folklór Intézet köszönti, 2008. március 4-én. /Keszeg Vilmos: Köszöntjük a százéves K. [Keszi] Kovács Lászlót! = Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./

Az eddigi hat helyett csupán öt városi tanácsosa lesz az RMDSZ-nek Kolozsváron: László Attila, Csoma Botond, Molnos Lajos, Szenczi Bianka és Somogyi Gyula. A Demokrata-Liberális Párt (PD-L) 16 mandátumot szerzett, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 3-at, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szintén 3-at. A PRM nem jutott be az önkormányzatba. Kolozs megyében 2004–2008 között az RMDSZ-nek 11 polgármestere volt. A nem végleges adatok összesítéséből az derül ki: négy jelölt – Kalotaszentkirályon, Magyarszováton, Buzán és Bálványosváralján – már az első fordulóban nyert, további nyolc pedig bekerült a második fordulóba, valamennyi román jelölttel versenyez. /Öt városi tanácsosa lesz az RMDSZ-nek Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./

Legalább 19 polgármesteri tisztséget sikerült az első fordulóban megszereznie az RMDSZ-nek a román többségű erdélyi megyékben a helyhatósági választáson. Kolozs megyében az RMDSZ jelöltje Kalotaszentkirályon, Bálványosváralján, Búzában és Magyarszováton nyerte meg első körből a polgármester-választást. A szövetség polgármesterjelöltje ugyanakkor Mócson, Vajdakamaráson, Tordaszentmihályon, Várfalván, Tordaszentlászlón, Körösfőn, Magyargorbón és Kisbácsban mérkőzhet meg a június 15-i második fordulóban. Szintén a második fordulóban dől el, hogy ki lesz a polgármester Széken, ahol két független magyar jelölt pályázik a tisztségre. Az MPP a kincses városban a szavazatok 1,4, a megyein pedig 1,6 százalékát gyűjtötte be. A polgári párt Széken három, Tordaszentlászlón két, Bánffyhunyadon, Magyarnagykapuson, Szászfenesen és Magyarszováton pedig egy-egy tanácsosi mandátumot szerzett. Arad megyében az RMDSZ-nek sikerült megőriznie eddigi három polgármesteri székét, Kisiratoson, Micskén és Nagyperegen. A második fordulóban esélyesként indul a zimándi polgármesterjelölt. „Három településen, Tőzmiskén, Nagyszintyén és Pécskán egy-egy tanácsosi helyet veszítettünk el amiatt, hogy a Magyar Polgári Párt is indított jelölteket, miközben nekik egyetlen helyet sem sikerült megszerezniük” – fogalmazott Király András, az RMDSZ Arad megyei elnöke. Aradon szintén eggyel kevesebb önkormányzati képviselőt sikerült bejuttatniuk: az eddigi három helyett csak két RMDSZ-es szerzett tanácsosi mandátumot. Beszterce-Naszód megyében nem sikerült első körben megőrizni az árpástói polgármesteri széket, a többségében magyarok lakta településen a jelenlegi elöljáró egy román nemzetiségű független jelölttel méretkezik majd meg a második fordulóban. A besztercei városi önkormányzatba sikerült bejutnia az RMDSZ-nek, így mindössze egy tanácsos képviseli ezentúl a város magyarságát. A korábbi két megyei önkormányzati képviselői helyet elveszítette az RMDSZ. A Magyar Polgári Pártnak csupán Árpástón sikerült egyetlen jelöltet bejuttatnia a tanácsba. Brassó megyében Ürmös polgármesteri székét sikerült az RMDSZ-nek első fordulóból megszereznie, második fordulóban pedig további négy jelöltjük méretkezik meg Apácán, Alsórákoson, Keresztváron és Tatrangban. Brassóban két tanácsos képviseli majd a magyarságot a helyi önkormányzatban. Fehér megyében sikerült megőriznie az RMDSZ-nek a torockói polgármesteri széket, ám még nem lehet tudni, hogy önkormányzati képviselőit sikerül-e bejuttatniuk a megyei tanácsba. Szilágy megyében kilenc RMDSZ-es polgármesterjelölt került ki győztesen már az első fordulóból: Krasznán, Varsolcon, Szilágyperecsenben, Bagoson, Kémerben, Kárásztelkén, Sarmaságon, Debrenben, valamint Szilágysámsonban vezeti a továbbiakban is szövetségi elöljáró a települést. A második fordulóban pedig további kilenc RMDSZ-es jelöltnek adatott meg a lehetőség, hogy megméretkezzen a polgármesteri székért. Az MPP 11 településen indított jelöltet a helyi tanácsokban, és 6 helységben pályázott a polgármesteri tisztségre. Ebből egyelőre kilenc helyi önkormányzati képviselői helyet tudhatnak magukénak. Temes megyében egyelőre csupán az újszentesi polgármesteri széket sikerült megőriznie az RMDSZ-nek, viszont eséllyel indul a második fordulóban a zsombolyai, igazfalvi és újvári jelölt egyaránt. Az RMDSZ-nek sikerült megszereznie két helyet a temesvári önkormányzatban. /Bálint B. Eszter: Kudarcok és sikerek a szórványban. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./

Több mint 80, mezőségi általános iskolás gyerek vett részt augusztus első hetében a magyardécsei angoltáborban, amelynek rendezői a dési Bonaventúra Szórványkollégium három nevelője – Gózner Károly és felesége, Annamária, valamint Péter Tibor. Tavaly Bálványosváralján rendeztek hasonló tábort. Köszönet illeti az angoltábor támogatóit: a Communitas Alapítványt, Füstös Katalint és a dési ferences rendházat. /Kovrig Annamária: Magyardécse. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./

Október 17-én és 18-án két konferenciát is rendeztek Kolozsváron, amelyet a néprajzosok találkozója követett. Az első konferencia a tavalyi előzményeket maga mögött tudó A Mezőség-kutatás eredményei II. címmel az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Jókai utcai székházában zajlott. A konferencia szervezője az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya, valamint a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke volt. Keszeg Vilmos tanszékvezető professzor bemutatta az utóbbi 150–170 év Mezőségre vonatkozó kutatástörténetét. Fülöp Mónika néprajzkutató a múlt század közepén kibontakozott bálványosváraljai falukutatás kapcsán beszélt a váraljaiak hitét vizsgáló hagyatékról. Könczei Csongor egy mezőségi cigánymuzsikus család másodlagos etnikai- és vallási identitásváltását vizsgálta. Pozsony Ferenc, a kolozsvári Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének professzora a Pusztakamaráson a XX. század folyamán végbement etno-demográfiai folyamatokról beszélt. Kallós Zoltán neves folklórkutató mezőségi gyűjtését idézte fel. Másnap volt a kolozsvári néprajzoktatás 110. évfordulója alkalmából rendezett megemlékező konferencia. Kósa László akadémikus bemutatta azon tanszékeket és egyetemeket, ahol felsőfokon folyik néprajzoktatás. Végül a nyugdíjba vonuló Gazda Klára egyetemi docenst köszöntötték. /Dénes Ida: Néprajzos hétvége Kolozsváron. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 22./

A szórványban élő magyar közösségeket látogatta meg Désen és környékén Szilágyi Mátyás főkonzul, Barabás János alkonzul társaságában, május 14-én. „Kifejezetten jó benyomást keltett a pozitív interetnikai légkör, amelyet Szentmargitán, Mikeházán, Bálványosváralján és Désen tapasztaltunk” – nyilatkozta látogatása végén Szilágyi Mátyás. A helyi magyar közösség képviselőivel számos fontos problémát érintettek, kezdve az oktatástól az identitás ápolásáig, megőrzéséig. Fontos lenne egy teljes körű oktatási központ létrehozása Désen, Szamosújváron, óvodától érettségiig. Fontosak a szimbolikus jellegű kérdések, például a honvédsírok rendbehozatala, megjelölése, újraállítása ott, ahol ezeket felszámolták. Ebben a magyar kormány kész támogatást nyújtani. Nemrég lépett hatályba a magyar és román sírokra vonatkozó egyezmény, miszerint mindkét fél köteles a saját területén a másik fél első és második világháborúban elesett honvédeinek sírjait rendben tartani. Szentmargitán a tanügyi problémák kerültek előtérbe, a gyermekek magyarul történő továbbtanulási esélyei. Szilágyi Mátyás a főkonzulátus kompetenciái sorában központi helyen említette a konzuli kerületbe tartozó megyék, illetve az egész erdélyi – partiumi, szatmári és bánsági régió – magyar nemzeti kisebbség közösségei helyzetéről, kisebbségi jogainak érvényesüléséről, esélyegyenlőségének meglétéről, gazdasági és szociális problémáiról való tájékozódást. Leszögezte, hogy a magyar közösség nemzeti identitását sértő, azt korlátozó lépésnek, a kisebbségi jogok érvényesítése terén visszalépésnek értékeli a kolozsvári polgármester nemrégi bejelentését, amely szerint magyar nyelven nem szándékoznak feliratozni annak a nagylétszámú magyar közösség által is lakott városnak a történelmi műemlékeit, amelynek épített öröksége a magyar művészet- és kultúrtörténetnek szerves részét képezi. Bálványosváralján a faluban 60 százalékban élő magyar lakosság gazdag kulturális tevékenységben vesz részt. /Lukács Éva: Szórványtelepüléseket látogatott meg a főkonzul. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19/

Az idén tavasszal létesült Pro Gyalu Egyesület hagyományőrzés céljából először szervezett ifjúsági néptánctalálkozót július 11-én. Az egyesület elnöke, Imre Lenke elmondta: ezentúl minden évben meg szeretnék rendezni az ifjúsági néptánctalálkozót. Ezúttal a tordaszentlászlói Hagyományőrzők, a bálványosváraljai Árvalányhaj, a kőrösfői néptánccsoport, a helybéli román néptánccsoport mondott igent a szervezők felkérésére. A házigazda a felnőtt táncosokat tömörítő gyalui Tulipántos néptánccsoport volt, fellépett a gyerektánccsoport, az Apró Tulipántos is. A Tulipántos-csoportokat Török-Csingó Adorján készítette fel, aki tavaly ősztől foglalkozik a táncosokkal. /N. -H. D. : Ifjúsági néptánctalálkozó Gyaluban. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./

A régió egyházi és kulturális központjává válna Bálványosváralja
A régió egyházi és kulturális központjává válna a jövőben a Déstől 16 kilométerre fekvő Bálványosváralja, a célok elérésééig azonban számos teendő akad még a valamivel több mint 1900 lelket számláló Kolozs megyei faluban.
A település lakói közül egyre kevesebben gondolják úgy, hogy érdemes gazdálkodással foglalkozni – egyre több a parlagon maradt szántóföld és a gondozatlan legelő –, a fiatalok pedig amiatt panaszkodnak, hogy kevés lehetőségük adódik tartalmas kikapcsolódásra. A bálványosváraljai közösség azonban két néptánccsoportot és zenekart tart fenn, a helyi labdarúgócsapat pedig sok helybéli sportkedvelő örömére idén megnyerte a körzeti bajnokságot.
Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke a hétvégén ellátogatott a településre a helyi közösséget foglalkoztató problémák feltérképezése érdekében, a látogatásra a Krónika is elkísérte az elöljárót. „Nagyon fontos, hogy a megyei önkormányzat érdemi információval lássa el a helyi közösségeket, és az is, hogy helyszínen tájékozódjunk a vidéken élők napi gondjairól, hogy azokról érdemben tudjunk tárgyalni és közösen keressünk megoldásokat” – mutatott rá Fekete Emőke. A Kolozsvártól mintegy hatvan kilométerre található falu nemrég felújított művelődési otthonában a megyei önkormányzat alelnöke falugyűlésen találkozott a helybeliekkel is.
Asszimilációs kísérletek?
Barabási Ferenctől, a falu református lelkészétől megtudtuk, a településen közel 1750 magyar él. „Az itt élő románok kivétel nélkül tudnak magyarul, ami példaértékű” – jegyezte meg Barabási, aki ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy bár rendkívül erős, összetartó magyar közösség a bálványosváraljai, a román asszimilációs törekvések itt is megfigyelhetők. Példaként említette, hogy a faluban óriási ortodox parókiát építenek.
A lelkész szerint kulturális életére büszke Bálványosváralja. Van népi zenekaruk, egy ifjúsági néptánccsoport, továbbá a neves népzenegyűjtőről, Bartalos Istvánról – a falu szülöttjéről – elnevezett csoport is működik.
Megtudtuk még, Bálványosváralja lakói többnyire kisiparosok vagy nyugdíjasok. Sok köztük a kőműves, néhányan Magyarországon keresik kenyerüket, de van, aki saját vállalkozásba kezdett. A többiek pedig Désre ingáznak dolgozni. Több olyan nyugdíjas is él a faluban, aki korábban a Zsil-völgyében dolgozott bányászként. Barabási hozzátette, igaz ugyan, hogy a falu lakossága fogy, de a népesség csökkenése nem drasztikus: 150 általános iskolást, és 70–75 óvodást tartanak nyilván a településen.
Falu a vár alatt
Bálványosváralja a Várhegy tövébe épült, ahol régen történelmi jelentőségű vár állt. A falu a Várhegy északi lejtőjén keletkezett, majd onnan később húzódott lennebb a Bándó-völgyébe.
Váralja lakossága a népszámlálás szerint 1927 fő, ebből: 1756 magyar, 168 román. Bálványosváralja egyik legmagasabb dombján állt a falunak nevet adó Bálványos vára.
A várat első alkalommal 1269-ben névtelenül, majd 1291-től említik név szerint. 1537-ben az erdélyi vajda serege foglalta el és megerősítette. Valószínűleg 1538-ban rombolták le, köveit Szamosújvár építéséhez használták fel. Ma már csekély maradványai láthatók.
„A legtemplomosabb gyülekezet”
Barabási Ferenc megfogalmazása szerint „a bálványosváraljai az egyik legtemplomosabb gyülekezet”: minden vasárnap telt ház van az istentiszteleten. Az Árpád kori templom ráadásul műemlék épület – a 13. században építette a ciszterci rend. 1912-ben egy hatalmas szélvihar rongálta meg az épületet, a természeti katasztrófáról azóta évente megemlékeznek. Az egyházközség és a falu jó viszonyt ápol egyházi és világi alapon több külföldi testvértelepüléssel, így hollandiai, belga, franciaországi és magyarországi településekkel is jó a kapcsolatuk. „Nem titkolt szándékunk, hogy a jövőben regionális egyházi és kulturális központtá akarunk válni, ezért az 1866-ban épült parókia emeletén vendégszobákat, konferenciatermet alakítanánk ki” – mutatta meg Barabási Ferenc az egyelőre még berendezésre váró felső emeletet.
Falugyűlés válságról, pályázati lehetőségekről
A falugyűlésen Fekete Emőke beszámolt a falubelieknek a kormány megszorító intézkedéseiről és annak hatásáról, és arról, hogy mi az RMDSZ álláspontja a kérdésben. Majd a megyei tanács által társfinanszírozott programokat is ismertette. Mureşan Ildikót, Bálványosváralja polgármesterét elsősorban a pályázati lehetőségek és annak technikai részletei érdekelték, mert a helyi önkormányzat éppen egy sportcsarnokot épít pályázati forrásokból, és gondjaik vannak az építkezés befejezésével.
A helybeliek közül többen az erdő-visszaszolgáltatások körüli visszásságokról panaszkodtak a megyei önkormányzat alelnökének. Egyikük beszámolójából kiderült, a gondot az okozza, hogy több esetben az örökösök úgy igényelték vissza jogos tulajdonukat, hogy csak egyikük nevét tüntették fel a hivatalos okmányokban. A kedvezményezett örökösök pedig nem minden esetben hajlandóak osztozni a többi örökössel.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Édes Erdély, itt vagyunk (Erdélyi bevonulás, 1940)
Ünneplés Kézdivásárhelyen
Új könyvvel jelentkezik a baróti Tortoma Könyvkiadó: a hetven évvel ezelőtti II. Bécsi Döntést követő erdélyi bevonulást eleveníti fel két neves magyarországi hadtörténész, Illésfalvy Péter és Szabó Péter az Erdélyi bevonulás, 1940 című kötetben.
A szerzők nem csak a magyar hadsereg Észak-Erdélybe és Székelyföldre való bevonulását követik nyomon napról napra, hanem annak előzményeit is felvázolják. Feltérképezik a román—magyar viszonyt, annak alakulását a döntést megelőző két évben, nyomon követik a mozgósított magyar haderő felvonulását a román határra, a szörényvári sikertelen tárgyalások utáni lépéseket, a döntést s annak következményeit. Szemléletesen mutatják be Észak-Erdély visszafoglalását korabeli hadi dokumentumok, sajtóhírek és szemtanúk visszaemlékezései alapján. A könyvet igen gazdagon illusztrálták az eseményeket megörökítő fotókkal. Olyannyira, hogy első átlapozásra képeskönyvnek tűnik, ám szakmai megalapozottsága okán tudományos munkát kap az olvasó. Érdekesség, hogy egy-egy városba való bevonulás tárgyalásakor a fejezet különleges illusztrációval kezdődik: egy borítékrészleten a Magyar Királyi Posta által kiadott bélyeget az illető település új bélyegzőjével pecsételték le. Azon a város 1920 előtti címere, az 1940-es évszám, valamint Nagyvárad, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely (s még sorolhatnánk) visszatért felirat olvasható. Mihályi Balázs térképe segíti a könnyebb áttekinthetőséget. Az előszót Szakály Sándor történész, az MTA doktora jegyzi. A könyv kapható a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, megrendelhető a kiadó honlapján: www.tortoma.ro.
Hetven éve történt
Az 1940. augusztus 30-i II. Bécsi Döntés eredményét mind a román, mind a magyar fél csalódottan vette tudomásul: a románok sokallták, a magyarok, élükön gróf Teleki Pál miniszterelnökkel kevesellték, ám a tömegek úgy értékelték, a trianoni igazságtalanság részben jóvátétetett. Az előszóban olvashatjuk, a szerzők olyan könyvet szeretnének az olvasók kezébe adni a magyarság számára oly fontos hetven esztendővel ezelőtti eseményről, amely eligazítja az érdeklődőt a kor viszonyai és történései között, bemutatja az egykori szereplőket. Ezek mellett pedig települések, virággal borított harcjárművek, ujjongó és örömükben könnyező emberek jelennek meg a kötet lapjain. Mert vajon milyen érzés foghatta el vitéz lófő nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornokot, a magyar királyi 1. honvéd hadsereg parancsnokát, amikor több mint két évtizede nem látott szülőföldjére vezethette csapatait?
Előre, a Kárpátok gerincéig
Horthy Miklós kormányzó szeptember 3-án kiadott hadparancsában útnak indítja a Magyar Királyi Honvédséget, vonja ellenőrzése alá a döntésben megítélt területeket: ,,A trianoni igazságtalanság egy újabb része jóvátételt nyert. Indulunk, hogy újból birtokba vegyük ezer esztendős jussunk egy újabb részét. Felszabadulást viszünk 22 év óta rabbilincsben élő erdélyi magyar testvéreinknek és szeretetet a határainkon belül élő hozzánk hű nemzetiségeknek. Ezt tartsátok szemeitek előtt, amikor elindultok Isten és a Haza nevében: Előre a Keleti Kárpátok gerincéig!"
S a honvédség elindult. A IV. hadtest Szatmárnémeti, a II. hadtest Érmihályfalva, a 3. hadsereg Técső, a VII. és VIII. hadtest Máramarossziget előtt várta a határátlépést, melyet szeptember 5-re időzítettek. A megszállás néhány incidenstől eltekintve — Ördögkút, Szilágyipp, Márkaszék, Omboztelke — rendben zajlott. Fegyelemre intették a bevonulás fogadóit is. A Székely Nép szeptember 8-i számában báró Szentkereszty Béla felhívással fordult Háromszék vármegye magyarságához: ,,A székely önérzetből eredő méltóságteljes magatartás megköveteli, hogy őrizzük meg a rendet, a nyugalmat, és tartózkodjunk a kicsinyes, személyi bosszúállástól a román lakossággal szemben is."
Szeptember 5.
A bevonulás első napján Észak-Nyugat Erdély peremét vette birtokba a magyar hadsereg: Halmi, Óvári, Érmihályfalva, Nagykároly, Szatmárnémeti, Máramarossziget került magyar fennhatóság alá. A halmi készülődésről az Esti Kurír tudósítója jelenti: ,,A tegnapi éjszakát a község 5000 lakosa lázas izgalomban és boldog virrasztásban töltötte el. Gyertyavilágnál egész éjszaka névtáblákat festettek a magyarok, hogy reggelre kelve valamennyi román felírás eltűnjék. Diadalkapukat készítettek, kokárdákat varrtak, lobogókat hímeztek. Alig virradott meg, a boldog magyarok máris megindultak a község határába és szívdobogva várták a felszabadító magyar honvédséget."
Szeptember 6.
Második nap Nagyszalonta, Margitta, Nagyvárad, Felsőbánya, Kapnikbánya köszöntötte a honvédeket. Az előző napi szatmárnémeti bevonulás után Horthy Nagyváradra is lóháton érkezett: ,,Egyetlen fejként fordult az embererdő a kishíd irányába, minden szem arra szegeződik, ahonnan a kormányzót várják. Minden csillog és ragyog ebben a tündöklő őszi napsütésben. A zenekar az Erdélyi indulót játssza, és egy pillanat alatt teljes erejében kibontakozik a még soha nem látott meleg, lelkes ünneplés, mert a Sebes-Körös hídján feltűnt Magyarország kormányzója, aki eljött, hogy újra átvegye ezt az ősi magyar várost, amely szívében sohasem volt más, mint magyar. Büszkén táncol a fehér paripa a hátán altengernagyi díszben lovagló kormányzóval, aki mosolygó arccal, meghatottan fogadja a feléje áradó szeretet ezernyi jelét és tisztelgéssel köszöni meg a szűnni nem akaró ünneplést." — tudósít a Magyar Nemzet másnapi számában.
Szeptember 7.
Többek között Nagybánya, Szilágysomlyó, Bogdánd, Naszód, Élesd, Szelistye, Újnémet, Lecsmér került vissza. Igen érdekes, hogyan viszonyultak színtiszta román települések a határmódosításhoz. A Szelistyére érkező katonák biztosak voltak abban, hogy ott nem lesz ünneplés, ám kellemesen csalódtak: ,,A falu szélén két hatalmas fenyőfát pillantunk meg az út szélébe ásva, mint a karácsonyfa, úgy fel voltak díszítve színes papírossal, almával, szalagokkal, apró fafaragásokkal. Ez volt Szelistye diadalkapuja. Körülötte pedig ott várt a lakosság apraja-nagyja, bocskorban, darócban, hímzett vászoningben és kiáltoztak, integettek a honvédek felé... Szelistye népe kijött a falu végére ünnepelni. Pedig a visszavonuló román katonaság, mint ez később kiderült, azzal rémítette őket, hogy mindenkit megölnek a bevonuló magyarok. Nem volt szónoklat — mindössze hat üveg sör volt a faluban, ezt hozták el és így köszöntötték a bevonuló katonákat."
Szeptember 8.
Vezérkari jelentés a nap történéseiről: Csapataink a mai napra kitűzött menetcélokat — általában Királyhágó, Meszes-hegység gerincvonulata, Zsibó, Dés, Bálványosváralja, Sajómagyaros, Beszterce, Sajóvölgy és a Kelemen-hegység gerincvonulata — elérték. A megszállás tervszerűen folyik. Csapatainkat a lakosság lelkesedéssel fogadta.
Szeptember 9.
Csucsa, Bánffyhunyad, Szászrégen, Ördögkút, Szamosújvár, Désháza került többek között magyar kézre. Igen elhíresült, különösen román körökben, az ördögkúti mészárlás. Szemtanú szerint ,,a négy zászlóaljból álló menetoszlop utolsó zászlóalját a templomtoronyból meglövöldözték, mire a határvadász zászlóalj parancsnoka, Ákosy Károly alezredes megrohantatta egységeivel a templomot, parókiát, s az ott találtakat felkoncoltatta".
Szeptember 10.
Bonchida, Vasasszentgotthárd, Mezőbánd, Marosvásárhely, Nyárádszereda, Nyárádmagyarós, Mezőpanit, Gyergyószentmiklós, Maroshévíz, Parajd, Korond a főbb célpontok. A marosvásárhelyi bevonulásról így ír a Reggeli Újság: ,,Amerre a szem ellátott, mindenütt gyönyörű magyar viseletbe öltözött leányok, férfiak tömege folyta be a főtéri aszfaltot és a házak ablakaiból hatalmas piros-fehér-zöld lobogókat lengetett a szél. Az erkélyeket szőnyegekkel és virágokkal díszítették. Sorban érkeztek a vidéki falusi küldöttségek (...) A mezőmadarasiak koronás zászlóját Bursan Györgyné mentette át a román csendőrség és hatóság árgus szemei elől. Az utóbbi három hónapban dereka köré csavarta és így őrizte meg. (...) Az üdvözléseket vitéz nagybaconi Nagy Vilmos tábornok a következő lendületes szavakkal fogadja: Határtalanul boldog vagyok, hogy mint székely ember, én vezethettem be a magyar hadsereget Erdélybe, melyet a trianoni határ csak elválasztott, de soha el nem szakíthatott."
Szeptember 11.
Kolozsvár, Székelyudvarhely, Csíkszereda kerül vissza. A kolozsvári bevonulásról így ír a Keleti Újság: ,,Tízezrek ajkán csendül fel a Szózat, s mire hangjai elhalnak a kövér esőcseppek kopogásában, megkezdődik a diadalmas felvonulás, amelyhez foghatót soha nem láttunk. Mint egy érchenger dübörgött végig a városon a honvédség beláthatatlan hadoszlopa. Gyalogosok, géppuskások, légelhárító ütegek, tüzérek, huszárok vonultak el fenséges erővel, sziklaszilárd nyugalommal, arcukon az út porával, a visszaszerzett magyar földek áldott porával, mosollyal, ölükben virággal, örömünk, hálánk, boldogságunk, jövendőbe vetett hitünk szerény ajándékaival."
Szeptember 12.
Az Esti Kurír tudósítása a nap eseményeiről: A honvédség ma hajnalban a Csíki-medencében ismét fölkerekedett, és elhagyva Csík vármegyét, birtokába veszi a visszaszerzett erdélyi területek nyolcadik szakaszát. A tegnap birtokba vett Csíkszeredáról és Kányádról indulnak a csapatok, és megszállják a következő nagyobb helyeket: Barót, Nagybacon, Csíkszentgyörgy, Kozmás, Mikóújfalu, Sepsibükszád, Torja.
Szeptember 13. — bevonulás Háromszékre
A bevonulás utolsó napja, befejeződött a hatalomátvétel. Ekkor vonultak be Háromszékre. A jelentősebb települések Bölön, Előpatak, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Dálnok, Zágon, Kovászna, Kézdivásárhely, Bereck, valamint az ezeréves határon innen, ma már Bákó megyéhez tartozó Sósmező. (A megyeszékhelyi ünnepségről József Álmos Bevonulás Sepsiszentgyörgyre, 1940 című képes könyvéből tájékozódhatunk részletesebben.) A Székely Újság a kézdivásárhelyi eseményeket idézi: ,,Szeptember 12-én megtisztult a város a román katonáktól, és így egy teljes napon át szabad volt a készülődés. Megindulhatott a nagy sepregetés, elő lehetett venni az eldugott magyar nemzeti lobogókat és leszedni a kertek virágait. Szeptember 13-ára gyönyörű virág és lobogó díszben köszönti a város a falvak zarándokló lakosságát. (...) Déli 12 óra lehet, amikor megérkezik a honvédsereg. Hatalmas gépkocsik. Tankok. Ágyúk. Bámulat és öröm a szemekben. Újra virágeső hull. S a szívekből felszabadult tomboló érzés átfűti az ezrekre menő tömeget. Ünnepi percek. Talán a Magyarok Istene is mosolyogva tekint le a sokat szenvedett népre, melyre szabadulást hoztak a dicső magyar honvédek."
A berecki bevonulásra az akkor tízéves Hankó Ibolya így emlékszik: ,,Szövik, varrják a székely ruhákat, lázban ég mindenki, aki székely. Szeptember 13-án a templom tornyából figyelik a bevonuló hadsereget. Küldöttség megy eléjük a falu végére. A katolikus iskolában szétszedik az osztályokat elválasztó deszkafalakat. A nagyteremben vacsora, kürtős kalács várja a bevonuló gépkocsizó alakulatot. Ilyen örömet csak az érezhet életében, aki ezt megérte. Édesanyám azt mondotta: most haljak meg, ilyen boldog soha nem leszek! (...) Megyünk ünnepelni Sósmezőre, ott van az ezeréves határ."
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhunyt Pávai Gyula
Désen született, 1939. január 17-én. A középiskolát szülővárosában végezte, majd a Babeş–Bolyai Egyetemen szerzett gyógypedagógus–magyar szakos tanári oklevelet. 
Bálványosváralján, Árpástón, Enyedszentkirályon, majd Aradon tanító, logopédus, magyartanár. 1990-től az újjáalakult Kölcsey Egyesület elnöke, az úgynevezett Kölcsey-csütörtök rendezvényeire számos hazai és magyarországi irodalmárt hívott meg. Az egyesület Ifjúsági Színpadának és Irodalmi Stúdiójának lelkes szervezője és rendezője.
Első írását az Ifjúmunkás közölte (1964). Helytörténeti írásai, emlékezései, zenekritikái az Új Szó, Előre, Romániai Magyar Szó, a Vörös Lobogó, majd 1989 után a Jelen/Nyugati Jelen hasábjain jelentek meg. 1990-ben Péterfi Árpáddal és Ujj Jánossal közösen szerkesztette az újraindított Havi Szemlét, amely négy szám után a Jelen mellékletévé alakult. 1992-ben elnyerte a Ioan Slavici-díjat, 1997-ben a Márki Sándor-díjat.
Ficzay Dénes irodalmi hagyatékának rendezését végezte.
Szerkesztésében jelent meg Aradon 1997-ben Kató Sándor Megmaradt versek című kötete, Varga Domokossal társszerkesztésben Feltámadunk! címmel az aradi Kölcsey Egyesület antológiája (Budapest 1997), valamint önálló kiadásban két tanulmánya: Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc aradi emlékei, emlékhelyei (Arad 1998); Kálvária a halál után (Az aradi vértanúk földi maradványainak hányattatása. Arad 1998).
Több elbeszéléskötet, kisregény, regény szerzője.
Pávai Gyula /Dés, 1939. jan. 17. – Debrecen, 2011. Április

Kolozs, Beszterce-Naszód, Fehér és Szilágy megyei eredmények
Kolozs megyében az RMDSZ-nek Tordaszentmihályon, Tordaszentlászlón, Várfalván, Magyarszováton, Körösfőn, Kalotaszentkirályon és Bálványosváralján sikerült polgármesteri mandátumot szereznie – jelentette ki lapunknak Máté András Levente. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke elmondta: a szóban forgó településeken plusz tanácsosi helyekhez jutott a szövetség. A Kolozs megyei tanácsban az RMDSZ-nek az eddigi öt helyett hat mandátuma lesz. Máté András Levente tanácselnökjelölt 11 százalékot ért el.
Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének elnöke lapunknak elmondta: Árpástón az RMDSZ jelöltje, Martonos Tamás nyert polgármesteri mandátumot, az EMNP és a független magyar jelölt összesen alig 100 szavazatot szerzett. A Beszterce városi tanácsban az ideiglenes eredmények alapján 1 tanácsosa marad az RMDSZ-nek. Jó esély van arra, hogy átlépjék az 5 százalékos bejutási küszöböt és a szövetségnek ismét 2 megyei tanácsosa legyen, tudtuk meg Décseitől.
Fehér megyében is váratnak magukra a végleges eredmények. Lapunk értesülése szerint Nagyenyeden valószínűleg megmarad a 3 RMDSZ-es városi tanácsos a helyi tanácsban, és nem kizárt, hogy a következő 4 évben is lesz alpolgármester. A több mint 50 százalékos magyar többségű Magyarlapád községben a 12 éve regnáló PDL-s román polgármester újabb, immár negyedik mandátumát nyerte el az RMDSZ-es Szabó Dániel ellenében. Torockón az RMDSZ-es Szőcs Ferenc és a néppárti Király Melinda közül a szövetség jelöltje nyert újabb mandátumot. Torockószentgyörgyön és Torockón a lakosság 70 százaléka szavazott bizalmat Szőcsnek.
Szilágy megyében az RMDSZ eggyel növelte polgármestereinek számát: Ipp községben a szociáldemokrata polgármestert a szövetség jelöltje váltja fel. Jó eredményeket értek el Krasznán, Sarmaságon, Szilágybagoson, illetve Szilágyperecsen községben. Zilahon eggyel csökkent az RMDSZ-es tanácsosok száma – tudtuk meg Seres Dénes képviselőtől, az RMDSZ Szilágy megyei elnökétől. Polgármestere sem az EMNP-nek, sem az MPP-nek nincs, az ideiglenes adatok szerint az EMNP összesen 9 tanácsosi tisztséget nyert a megyében. Az MPP részéről nem sikerült pontos információkat szereznünk teljesítményükkel kapcsolatban. Szabadság (Kolozsvár)

Öt magyar képviselővel megalakult az új megyei tanács
Megvan az együttműködési szándék a megyei önkormányzatban
A nemrég lezajlott helyhatósági választásokon a Szociál-Liberális Szövetség (USL) 16, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) 12, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 5, a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) 3 jelöltet juttatott be Kolozs megye önkormányzatának 36 tanácsosi helyére. Miután Horea Uioreanut, a hajszálnyi előnnyel megválasztott tanácselnököt pénteken tisztségbe iktatták, tegnap ünnepélyes keretek között megtartották az új tanács alakuló ülését. Ezen a tanácsosok letették hivatali esküjüket, megválasztották a tanács alelnökeit, majd véglegesítették a szakbizottságok összetételét. A kezdeti fogadkozások békés optimizmust sugallnak valamennyi párt részéről az eredményes együttműködés megvalósítását illetően. Tény, hogy egyelőre senkinek sem akadhat össze a bajsza a tanácselnökkel, ugyanis Uioreanu egy korábbi, Victor Ponta miniszterelnöknek tett fogadalmát teljesítve tegnap a tanácsülés után megszabadult bajuszától.
A megyei tanács székházának nagytermében lezajlott alakuló ülésen kiderült: a magyar tanácsosok mind a hét szakbizottságban helyet kaptak, sőt, tisztségeket is betöltenek azokban. Így az 1-es számú, a hatóságok és helyi közösségek kapcsolattartásával megbízott szakbizottság titkára Ferencz István (Bálványosváralja), aki az 5-ös számú egészségügyi, szociális, ifjúsági és sportbizottság tagja is. A 2-es számú, költségvetési-pénzügyi és külkapcsolatokért felelős szakbizottságban Németi András (Aranyosgyéres) kapott helyet, aki egyben a 3-as számú, területi- és városrendezési, illetve a beruházási szakbizottság titkára is. A 4-es számú, közvagyon, kereskedelem és turizmus szakbizottság tagja Lőrinczi Zoltán László (Kolozsvár), aki egyben a 7-es számú mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és környezetvédelmi szakbizottság elnöke is. A 6-os számú oktatási, művelődési, vallásügyi szakbizottságban Okos-Rigó Dénes (Kalotaszentkirály) lett az elnök. Az RMDSZ frakcióvezetői tisztségét Lőrinczi Zoltán tölti be. Az eskütételi ceremónia alkalmával egyébként a magyar tanácsosok – ki-ki meggyőződése szerint – a román „jur” szót az „esküszöm”-mel vagy „Isten engem úgy segéljen”-nel toldották meg.
A jogszabály értelmében a tanácselnök két helyettesét titkos szavazással a tanácsosok közül választják meg. Tegnap ketten indultak jelöltekként a tisztségre: a megyei tanács korábbi RMDSZ-es frakcióvezetője, Vákár István, akit 34 igennel és 1 ellenszavazattal választottak meg alelnöknek, valamint Ioan Oleleu (USL), aki 23 igent és 12 ellenszavazatot kapott (mint ismeretes, a megyei önkormányzatban az RMDSZ az USL-vel kötött koalíciós megállapodást).
Az alakuló ülésen jelen volt Gheorghe Vuşcan prefektus, aki minden párt képviselőit összefogásra, a törvényesség és a normalitás betartására szólította fel, példaként hozva fel a civilizált nyugati államokat. Szerinte a közszolgálat érdekében a megválasztottaknak le kell vetniük a pártpolitikai ruházatot.
Lőrinczi Zoltán frakcióvezető közgazdász végzettségű, és eddig a mezőgazdaság, illetve a vidékfejlesztés irányításának területén dolgozott. Mint lapunknak elmondta, bizakodik az új önkormányzat eredményességében, mert nagyjából ismeri a tanács többi tagjait, és így nem tartja lehetetlennek a velük való jó együttműködést.
A tegnapi ülésen egyébként az is véglegessé vált, hogy – amint azt előzetesen már bejelentették – Máté András Levente és Alin Tişe lemondott tanácsosi tisztségéről, előbbi helyét a fentebb már említett Lőrinczi István, utóbbiét Adina Raţiu vette át. Szintén a jelöltlista következő helyezettjei kerültek befutó helyre a PPDD esetében, amely kirúgta a pártból a tanácsosi tisztséget nyert Dorel Matişt és Călin Leontet, akiket Axente Husar és Valentin Pop „helyettesít”. A PDL-nél is történt csere: Dan Gavrea és Marius Mureşan mondott le a tanácsosi székről, amelybe Rareş Rusu és Marinela Marc ül be.
Horea Uioreanu a tanácsülés során bejelentette, hogy a törvény értelmében a napokban lemond parlamenti képviselői tisztségéről. Ezt követően, a tanácsülés végeztével Uioreanu a sajtó képviselői előtt, irodájában borotválta le bajuszát. Mint elmondta, ezt Victor Ponta miniszterelnöknek ígérte meg, még tanácselnökké való megválasztása előtt. Hozzátette: újra bajuszt fog növeszteni, hiszen 14 éves kora óta bajuszos, és attól tart, hogy nélküle sokan nem fogják megismerni.
ÖRDÖG. I. BÉLA. Szabadság (Kolozsvár)

Székedi Ferenc: A felszín alatt
Csíkszeredában utcát neveztek el róla, emlékét plakett is őrzi, novemberben majd megünneplik születésének 100. évfordulóját. Noha Venczel József jogászként szerzett egyetemi oklevelet, munkásságát leginkább szociológiai és közéleti fogantatású írásai, könyvei őrzik.
Dávid Gyula a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon utolsó kötetében mindent összefoglal, amit ennek a hányatott sorsú erdélyi tudósnak az életéről tudni kell, Székely András Bertalan pedig immár hosszú esztendők óta gondoskodik arról, hogy a Venczel hagyaték szellemiségében és tárgyaiban is megtalálja a maga helyét a magyar köztudatban és gondolkodásban.
A napokban Csíkszeredában Venczel József nyomtatásban meg nem jelent hagyatékának egy részét vehette át a Sapientia EMTE társadalomtudományi tanszéke. A személyes levelezéseket, kéziratokat, szociológiai felméréseket Venczel József lánya és veje ajánlotta fel az egyetemnek, a dokumentumokat a Sapientia egyetem szociológia szakos oktatója, Telegdy Balázs dolgozza fel és használja doktori értekezésében. A fiatal társadalomkutató nem lehetett jelen az átadáson, ugyanis éppen Iaşi városában, a Romániai Szociológiai Társaság országos tudományos ülésszakán tartott előadást, több olyan magyar és román társával együtt, akik a Rostás Zoltán egyetemi tanár vezette bukaresti doktori iskolában szerzik meg ezt a tudományos fokozatot. Jómagam is jelen voltam a munkálatok egy részén, az előadásokat követő eszmecseréken és meggyőződhettem róla: a hazai szociológiai körökben, az úgynevezett akadémiai szférában milyen tiszteletettel beszélnek Rostás professzorról, aki nemcsak Bukarestben tanít, hanem vállalta a Sapientia tanszék indításával és működtetésével kapcsolatos nehézségeket.
Rostás Zoltánt a két világháború közötti, Dimitrie Gusti féle román szociológiai iskola egyik legjobb szakértőjének tartják számon, a témában számos, eredeti megközelítéssel és ugyancsak olvasmányosan megírt (ehhez hozzájárult minden bizonnyal kolozsvári és bukaresti magyar szerkesztői tapasztalata is) könyve is megjelent. Moldva egykori fővárosában, a patinás egyetemen azonban megjegyeztem még véleményem szerint néhány igen fontos tényezőt: a doktori képzések magyar résztvevői mindenekelőtt romániai magyar témákkal foglalkoztak, és ez a főként fiatal román hallgatóságban egy pillanatra sem váltott ki megütközést, hanem éppen ellenkezőleg, fokozta az érdeklődést. A véleménycserék mindig a tudományos fogalmak szintén maradtak, a közéletet és a médiát nem csupán ostromló, hanem olykor kimondottan birtokló politikai diskurzusoknak egyetlen töredéke sem tört be az előadó termekbe és a folyósokra.
Azt a természetes egyenrangúságot figyelve, ahogyan a román és a romániai magyar társadalomkutatók értekeztek, beszélgettek, csak úgy felsejlett bennem: a felszín minden, főként politika táplálta villanása és hőbörgése ellenére az elmúlt két évtized azért alaposan átalakította a románokban a magyarokról kialakított képet. A múlt század ötvenes-hatvanas éveiben Bukarestben még a hétvégeken kimenőt kapó székely cselédek, házvezetőnők és katonák uralták – hogy kellőképpen korszerű legyek – ezt az imázst vagy imidzs-t, azóta azonban sok víz lefolyt a Dâmboviţán, és a románokban kialakuló mai magyarságkép forrásai jóval összetettebbek. A politikára és politikusokra, a kormányintézményekre most nem térek ki, de számos fiatal romániai magyar szakember dolgozik és nem is akárhogyan igen jelentős hazai vagy nemzetközi tőkéjű bukaresti cégeknél, az egyetemeken, a tudományos munka más fórumain pedig úgyszintén nem akármilyen teljesítménnyel vannak jelen a magyarok. És ez rendkívül sokat számít nem a kívülről erőltetett, nem a fordításokkal vagy néhány úgymond magyarbarát román újságíró szövegeivel alakított, hanem a mindennapokban belülről létrejövő magyarságkép kialakításában.
Székelyföldi vagy más, jórészt magyar hazai környezetben jóval egyszerűbb nagyokat mondással feltűnni, mint más pályán, kemény munkával bizonyítani és talán jót tenne közösségünknek, közéletünknek, ha néha erről is szólnánk, illetve ha a megismerésnek ezeket a tapasztalatait felhasználnánk.
Venczel József nyitott erdélyisége egyébként erre is példát mutat. A múlt század harmincas éveiben nem csupán a monografikus szociológiai kutatásokban mélyedt el, többek között Gusti bukaresti szociológiai intézetében, hanem 1941-ben ő szervezte meg és vezette az akkori idők legnagyobb, a Dimitrie Gusti-féle monografikus iskola munkájának és módszereinek tanulságait is hasznosító falukutató tábort a Kolozs megyei Bálványosváralján.
Maszol.ro

Tájház, új iskola, vármaradványok
Bálványosváralja ünneptől a hétköznapokig
Nagyközség Déstől 18 kilométerre keletre – a falu felett magasodó hegy csúcsán a nyár folyamán fiatal régészek ráleltek a már 13. században említett Bálványos-Vár maradványaira, nem kis örömöt szerezve a hagyományőrző helybelieknek, akik nemcsak a legendákat, hanem évről évre eddig még nem ismert népdalokat tanulnak meg és énekelnek el ünnepi alkalmakkor. Muresan Ildikó polgármester és Czira Mária alpolgármester már öt éve vezetik a község mindennapjait. Fellengzősnek tűnhet, de ha lehetne kikiabálnám: dolgoznak példásan sok-sok diplomáciával, a kis és nagy gondokra egyforma odafigyeléssel, az emberek felé empátiával, nemcsak kigondolva a teendőket, hanem vállvetve reggeltől késő estig kivéve részüket a munkából. Fényképeket mutatnak az augusztusi falunap történéseiről, amely a 9. volt a sorban.
– A jövő évi jubileumi lesz, már leszögezték az időpontját, hogy akkorra semmi mást ne szervezzenek – mondják. – Az idei rendezvény mottója Együtt tovább Bálványosváralja. Nem véletlen megfogalmazás, nehéz időszakon vagyunk túl, nagy szükségünk volt erre az összefogásra. A húsztagú szervező csoport munkáját segítette a nagyszámú önkéntes, fiatal-idős, nők-férfiak. Így sikerült ebédre hívni kb. 300 vendéget (a fellépő csoportok tagjait és váraljai kapcsolattal nem rendelkező résztvevőket). Kora reggel lovasok és szekereken lányok járták a falu utcáit a nagy napra hívogatva a falubelieket, vendégeket. Ökumenikus istentisztelet után református kórus, adventista zenekar és kórus, Bálványosváralja farsangi szokásait megelevenítő, népviseletbe öltöztetett, embermagasságú rongy- és szalmabábuk kiállítása, Legendák nyomában című gyermekrajzkiállítás, a 80 évesek, valamint az 50 éves házasok köszöntése, és nem utolsósorban Az év embere, A falu legnépesebb családja, továbbá önkéntesek díjazásának lehettek tanúi a résztvevők – mesélik.
Megkoszorúzták az I–II. világháború, valamint az 1989-ben váraljai áldozatok emlékművét. Négy népballadát rendeztek színpadra, A halálra táncoltatott lány, Farkas Julcsa, Rózsa Sándor és Gulyás legény balladáját bálványosváraljai énekkel-tánccal kiegészítve adta elő a helyi hagyományőrző csoport. Mezőségi, kalotaszegi és cigánytáncot mutatott be a községen kívül is már ismert Árvalányhaj ifjúsági néptánccsoport, a fellépéseik bevételeiből megvásárolt új mezőségi és kalotaszegi népviseletben, valamint a gyerektánccsoport. Volt könnyűzene, modern tánc, a magyarországi Adácsról már 4 éve visszatérő vendégek ebben az évben operettgálával jöttek, volt foci, tűzijáték, bál. És felavatták a falu központjában a tájházat, az év egyik legkiemelkedőbb megvalósításaként. Ha az eddigiek nem győztek volna meg az összefogás erejéről, akkor a tájház hiteles példája annak, mit képes létrehozni az egyeztetés, közös akarat és a minden házhoz felhívással betérő két polgármester: két hét alatt több mint 700 kiállítási tárgy gyűlt össze – bútor, munkaeszköz, használati tárgy, ruha, szőttes, varottas, szebbnél szebbek, dédanyák vagy még idősebbek keze munkája, régi fotográfiák, családok még mindig féltve őrzött vagy éppenséggel véletlenül fellelt relikviái. Ezt a Tájházat látni kell. A két polgármesterasszony az utóbbi öt évben született megvalósítások mögött megbúvó erőket emelik ki, akik nélkül – állítják – semmi sem lehetséges. A község öt településből (köztük két tanya) áll, összesen 2746 lakost számlál. Bálványosváralja 1810 lakosából 1712 magyar nemzetiségű. Pályázatok, önkéntes hozzájárulás, húszéves francia testvértelepülési kapcsolat révén sikerült felújítani két hidat, a falu forrásaiból szabadeséssel kialakított vízhálózatot két gyűjtőmedencével bővíteni, felújítani a 300 férőhelyes kultúrotthont öltözőkkel, színpaddal, mellékhelyiségekkel, házasságkötő teremmel, négy bebútorozásra váró vendégszobával, fürdőszobával, könyvtárt létesíteni informatikai sarokkal (5 számítógéppel). 500 személyes rendezvénytermet alakítottak ki két konyhával, teljes konyhai felszereléssel. Tribünnel, öltözőkkel bővítették a sportpályát, iskolákat újítottak fel, 95 százalékban elkészült az új iskola épülete hét osztályteremmel, laboratóriummal, könyvtárteremmel.
A falu központjában áll a szépen felújított orvosi, állatorvosi rendelő, markológépet vásároltak mezei, községi utakon, községben szükséges munkák elvégzésére. Mindez az emberek véleményének meghallgatása közös akarat és munka eredménye – hangsúlyozta a két elöljáró.
Lukács Éva
Szabadság (Kolozsvár)

Beszélgetés Venczel József máig ható munkásságáról
Beszélgetés dr. Székely András Bertalan művelődésszociológussal.
- Csíkszereda nagy szülöttének, a post mortem Magyar Örökség díjas Venczel Józsefnek a centenáriumára készül a város, a Sapientia EMTE, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, mely képviseletnek köszönhetően a Magyar Tudomány Napjának hivatalos rendezvénye lett. Dr. Székely András Bertalan úr negyedszázada kutatja Venczel munkásságát, húsz éve pedig Ön kezdeményezte a 80. évforduló megünneplését, a Vetró András szobrászművész által alkotott portrét is önnek köszönhetjük... - Venczel József személyére és munkásságára valóban az 1980-as évtized közepén figyeltem föl, amikor is egy kutatótársammal elkezdtük a Hitel c. kolozsvári nemzetpolitikai szemle történetét feltárni. A folyóirat és a mögötte álló szellemi mozgalom a kisebbségi sorba szorult erdélyi magyarság egészének gondjait számba vevő, igazi felekezetközi, a társadalom minden számot- tevő rétegét megcélzó, elhivatott közösség volt, amely a kor színvonalán, felelősségteljesen próbálta számba venni a teendőket. Korszerű, komplex társadalomvizsgálatok kezdeményezője és szervezője volt a falukutatásoktól a népegészségügyi, gazdasági, oktatási, kulturális és más területeken – az ezt bizonyító dolgozatok nyomon követhetők az első és a második Hitel hasábjain. A valóságfeltárást megmaradási stratégia kidolgozása követte, amelynek nyomán az értelmiség népszolgálatának a magasztos feladata is körvonalazódott, részint gyakorlati megvalósulásai is történtek. Záhony Évának, az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosának a folyóirat bibliográfiai feltárását, dr. Szász István Tas orvos-írónak pedig a története megírását köszönhetjük.
Nos, e folyóirat és mozgalom valóságos vezetőjét tisztelhetjük Venczel Józsefben. Ezt fokozatosan felismerve adta magát a feladat: magyarságkutatóként a venczeli életmű összegyűjtésére, feldolgozására, közzétételére jómagamnak kell vállalkoznom. Tudatosan kezdtem tanulmányozni az eredeti írásait, gyűjtöttem a reá vonatkozó információkat, kerestem fel a családtagjait, a még élő szerkesztő- és kortársait. Egyre árnyaltabb képem alakult ki arról a nagyformátumú és példás életműből, amellyel nagymértékben azonosulni is tudtam, hisz meggyőződésem: a tudomány nem önmagáért való, hanem csak akkor létjogosult, ha az az ember, a közösség javát szolgálja.
Természetes, ha valakiről – megalapozottan – ilyen pozitív kép alakul ki, akkor a személyiség és a munkásság minél szélesebb körben való ismertté tételén is elkezd munkálkodni. A kutatásaim döntően a 80-as években zajlottak, egyfelől három kötetben sikerült is itthon s otthon megjelentetni a tanulmányai, dolgozatai, cikkei színe-javát. Az első nemzeti kormány idejére esett Venczel születésének nyolcvanadik évfordulója: szívügyemmé vált, hogy azokat méltóképp megünnepeljük a szülővárosában és az anyaországban. Csíkszereda akkori polgármestere, dr. Csedő Csaba és egy alföldi kisváros, Heves – ahol jómagam is korábban egy falukutató csoport résztvevője lehettem – első számú vezetője, dr. Hegedűs György barátom mellé állt a kezdeményezésnek, így mindkét helyszínen komoly megemlékezéseket sikerült tető alá hoznunk. Tudományos konferencia illetve előadások, emléktábla-, illetve emlékmű-avatások, kiállítás és kulturális program irányította akkor rá a figyelmet. Hevesen máig Venczel József térnek nevezik azt a közterületet, ahol Vetró András domborművével a mementó áll. Csíkban pedig ugyanezt a Kézdivásárhelyen alkotott domborművet emléktáblába foglalták Önök, az akkori önkormányzat. Istennek hála, hogy ezt anyagilag támogathattuk a határon túlról és máig az évfordulós megemlékezések színhelye. Heves önkormányzatával sikerült kiadnunk és színre vinnünk az egri színház meg a gyöngyösi énekkar művészeivel a csíksomlyói passió Venczel által újraálmodott változatát, a Misztériumjátékot, amelyből műsoros magnókazetta is készült.
- Kisebbségkutatóként is tevékenykedik, a magyar-román társadalomtudományi kapcsolatokat is elemzi. Venczel József szociológiai tevékenysége hogyan körvonalazható?
- Venczel József volt az úttörője a szaktudományos alapokon álló, 20. századi erdélyi szociológiai, társadalomstatisztikai kutatásnak. Emellett etikus ember volt, aki az övéi: a székelység, az erdélyi és az egyetemes magyarság megmaradásáért, felemeléséért is megfogalmazta és megkísérelte a gyakorlatba ültetni a tennivalókat: így tehát a társadalompolitikát, a népnevelést is művelte. Dimitrie Gusti legjobb magyar tanítványaként nemcsak tanulmányozta a román nemzettudományt, hanem alkalmazva annak általánosítható elemeit, megalkotta az erdélyi magyarságtudományt. Ez utóbbi munkássága párhuzamosságot, sőt nyilván összehangolást is mutat a kor többi Kárpát-medencei hungarológiai törekvésével. A 40-es évek első felének legnagyobb szabású táj- és népkutatását szervezte és vezette Bálványosváralján, amely monografikus igénnyel több éven át folyt – sajnos a teljes feldolgozást és közzétételt a háború derékba törte.
Érdemei az erdélyi magyar felsőoktatásban a Bolyai Tudományegyetem alapító professzoraként talán ismertebbek. Venczel Józsefnek a székelység a maga sorskérdéseinek a lényegbe vágó felvetését, a cselekvő népszolgálatot, az egyetemes erdélyi és összmagyarság pedig az elmélet és gyakorlat nagy ívű összekapcsolását, az emberi tartás máig ható példáját köszönheti, amely példából a mai nemzedék a ma feladatainak, tennivalóinak és cselekvési programjának a megfogalmazásához meríthet erőt, állhatatosságot és módszertant.
- Faluszemináriumok, a vidék monografikus társadalomrajza- és fejlesztése... Venczel életműve tehát időtálló és megkerülhetetlen. E bő két évtized alatt, részben a tulajdonviszonyok helyreállítása révén a rendtartó székely falukép lassan tisztul, mely folyamat össztársadalmi vonatkozásban is elindult: szervezeteink, intézményeink vannak, egyetemünk lett, ez utóbbi anyaországi segítséggel…
- Az önálló Bolyai Egyetem megszületése nagy dolog volt a második világháború után. Ismerjük a román egyetemmel való összeolvasztása körülményeit, Szabédi tragikus tiltakozását, a Ceauşescu-rendszer beolvasztó törekvéseit. A rendszerváltozás nagy reményeket és nagy csalódásokat is hozott magával, kétségtelenül létrejöttek szervezetek, intézmények, lehetőségek, amelyekkel élni kell, élt is nem kis mértékben az erdélyi nemzetrészünk. Jó, hogy mind a Babes-Bolyai, mind a Partiumi Keresztény, mind a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, annak különböző karain megnőttek az anyanyelvű továbbtanulás esélyei, amelyeket megalapozott, jól kiegészített több anyaországi felsőoktatási intézmény kihelyezett tagozata.
Szerencsére van végre olyan anyaországuk, amely nemcsak szimbolikus, hanem valóságos tettekben is odaáll a határain túlra szorult nemzetrészei törekvéseinek, beleértve a területi és kulturális autonómia – egyébként a kontinensen bevett – jogos igényét is. Bár a magyarországi társadalom – ami persze nem csupán ottani jelenség –, szétzilálásáért, atomizálásáért, nemzeti tudatának a gyengítéséért hét évtizede belső és külső destruktív erők nagyon sokat tettek, tesznek, mégis létezik egy hol búvópatakként alig látható, hol elemi erővel feltörő nemzeti szolidaritás, aminek számtalan jelét tapasztalhatja az erdélyi, a délvidéki, a kárpátaljai, a felvidéki és a többi közösségünk.
A döntően magyar híveket tömörítő erdélyi egyházaik, iskoláik, a szakmai és civil szervezeteik, a színházaik, öntevékeny művészeti csoportjaik szerepe kimagasló az anyanyelv, a kulturális identitás megtartása érdekében. A meglévő jogokkal élniük kell, a be nem tartottak betartatásáért és a meg nem lévők eléréséért pedig küzdeni kell, önmaguktól még sehol, sohasem teljesültek. Mindehhez hazai közös nevező, anyanemzeti és nemzetközi melléállás, szövetségesek keresése és közös fellépés szükségeltetik – ez is az egyik tanulsága a venczeli életműnek.
- Hogyan jellemezné Isten szolgája, a boldogemlékű Márton Áron és Venczel József kapcsolatát?
- A csíkszentdomokosi születésű főpap máig ható karizmatikus alakja, lobogó fáklyája volt a 20. századnak – nemcsak szűkebb pátriájában, hanem az egész magyar nyelvterületen. Lelkiismeretére hallgatva, Venczel József Márton Áron jobb keze volt a katolikus ifjúsági mozgalomban, majd utána folyamatosan. A párizsi békeszerződés nemzetiségi igazságossága érdekében is, Márton Áron oldalán megtette a maga szaktudományos lépéseit. Osztozott a nagy székely püspök sorsában az ellene folytatott koncepciós perben, majd utána is a börtönévei során. Ezek után az sem véletlen, hogy a tudós búcsúszertartását a Házsongárdi temetőben sem más vállalta, igen bensőséges szavakkal emlékezve az elhunyt földijére, eszme- és harcostársára.
- A kezemben „A híd, amely összeköt" c, könyv dr. Székely András Bertalan életének, munkásságának hat évtizedéről. Hogyan foglalná össze a szakmai, emberi ars poeticáját?
- A szakmai munkásságom értékelésére nem vagyok hivatott, tegye azt meg más a megjelent köteteim, tanulmányaim, cikkeim, szerkesztéseim, megszólalásaim alapján. Megpróbálok az eszmélésem óta valóban afféle hídként működni ember és ember, csoportok, népek, határokkal elválasztott nemzetrészek, hitvallások, világnézetek között. Merthogy a mestereim ráébresztettek, később a magam tapasztalatai ebben csak megerősítettek: nem azt kell keresnünk egymásban, ami szétválaszt, hanem azt, ami összeköt. A gyökereim katolikusak, reformátusok és unitáriusok, igyekeztem megismerni az alapvető hittételeiket, s bár az Úr a kálvini közösség felé irányított, ott igyekszem szolgálni, valahol mindhárom vallást a magaménak vallom, sohasem voltam hajlandó kijátszani egyiket a másik ellen.
Nemzetiségekkel foglalkozva, kutatóként magamévá tettem egyfelől a venczeli alapelvet, miszerint a feltárt valóság alapján cselekvési program megfogalmazására és konkrét javító lépésekre is szükség van, igyekeztem a lehetőségekhez mértem mindháromból kivenni a részem. És hát – amit nemigen mondtunk ki sokan –, megfogalmaztam, hogy nincs kétféle mérce a határon túli magyarok és a magyarországi nemzetiségek vonatkozásában. Tehát, bár nyilvánvalóak a kétféle közösségek szociológiai jellegzetességeinek, kisebbségi sorba kerülésének, településszerkezetének, identitásának a különbözőségei, etikailag nem szabad másféleképpen viszonyulni hozzájuk, segíteni szükséges őket a megmaradásban, a jogaik érvényesítésében. Mindezt következetesen, természetesen vállalva a magunk értékeit és önazonosságát, ésszerű kompromisszumokra igen, megalkuvásra viszont sohasem hajlandóan...
Az emberi hitvallásból nem maradhat ki a család, a legszűkebb mieinkért való tenni akarás, ami semmivel sem mögé, hanem mellé kívánkozik a közszolgálatnak. Négy – feleségem első házassága révén öt – gyermek, együttesen négy unokánk bőségesen szolgáltat kötelezettségeket s természetesen örömöket, gondokat is, de értelmet mindenképpen a létezésünkhöz, egyben jelenti az életünk, küzdelmeink meghosszabbítását. A családnak, a szűkebb-tágabb szakmai, vallási, civil, lakóhelyi közösségeinknek egyaránt meg kell próbálnunk használni. A kör pedig a magunk nemzetének a szolgálatával válik teljessé. Aki azt állítja, hogy mindezeket kikerülve, közvetlenül az emberiséghez csatlakozik, az valószínűleg tévúton jár. Pál apostollal együtt vallom: „A jó cselekvésben pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel..." (Gal 6,9-10)
Szekeres Adorján
/A csíkszeredai Székelyudvarhely folyóirat 2014. áprilisi számában megjelent interjú rövidített változata/
Erdély.ma

A hídszereptől a venczeli alapelvekig
Beszélgetés Székely András Bertalan budapesti művelődésszociológussal
Csíkszereda neves társadalomkutatója, a post mortem Magyar Örökség díjas Venczel József születésének centenáriumára (Csíkszereda, 1913. november 4. – Kolozsvár, 1972. március 16.) készül a város a Sapientia EMTE és a magyar főkonzulátus jóvoltából, sőt a diplomáciai képviseletnek köszönhetően a jövő heti megemlékezés a magyar tudomány napjának hivatalos rendezvénye lesz. Negyedszázada kutatja a két világháború közötti erdélyi magyar szociológia meghatározó személyiségének munkásságát, húsz éve Ön kezdeményezte a 80. évforduló megünneplését, a közíró portréjának és emléktáblájának leleplezését. Hogyan fedezte fel Vencze Józsefet?
Venczel József személyére és munkásságára az 1980-as évek közepén figyeltem föl, amikor egy kutatótársammal elkezdtük feltárni a Hitel című kolozsvári nemzetpolitikai szemle történetét. A folyóirat és a mögötte álló szellemi mozgalom a kisebbségi sorba szorult erdélyi magyarság egészének gondjait számba vevő, igazi felekezetközi, a társadalom minden számottevő rétegét megcélzó, elhivatott közösség volt, amely a kor színvonalán felelősségteljesen próbálta számba venni a teendőket. Korszerű, komplex társadalomvizsgálatok kezdeményezője és szervezője volt a falukutatásoktól a népegészségügyi, gazdasági, oktatási, kulturális és más területeken. A valóságfeltárást megmaradási stratégia kidolgozása követte, amelynek nyomán az értelmiség népszolgálatának a magasztos feladata is körvonalazódott, részint gyakorlati megvalósulásai is történtek. Nos e folyóirat és mozgalom valóságos vezetőjét tisztelhetjük Venczel Józsefben. Ezt fokozatosan felismerve adta magát a feladat: magyarságkutatóként a venczeli életmű összegyűjtésére, feldolgozására, közzétételére jómagamnak kell vállalkoznom. Tudatosan kezdtem tanulmányozni eredeti írásait, gyűjtöttem a rá vonatkozó információkat, kerestem fel a családtagjait, a még élő szerkesztő- és kortársait. Egyre árnyaltabb képem alakult ki arról a nagy formátumú és példás életműről, amellyel nagymértékben azonosulni is tudtam, hisz meggyőződésem: a tudomány nem önmagáért való, hanem csak akkor létjogosult, ha az az ember, a közösség javát szolgálja. Természetes, hogy ha valakiről – megalapozottan – ilyen pozitív kép alakul ki, akkor a személyiség és a munkásság minél szélesebb körben való megismertetésén is elkezd munkálkodni az ember. Kutatásaim döntően a 80-as években zajlottak, egyfelől három kötetben sikerült Magyarországon és Romániában megjelentetni a tanulmányai, dolgozatai, cikkei színe-javát. Az első nemzeti kormány idejére esett Venczel születésének nyolcvanadik évfordulója: szívügyemmé vált, hogy méltóképpen megünnepeljük a szülővárosában és az anyaországban. Csíkszereda akkori polgármestere, Csedő Csaba és egy alföldi kisváros, Heves – ahol jómagam is korábban egy falukutató csoport résztvevője lehettem – elöljárója, Hegedűs György barátom a kezdeményezésnek mellé állt, így mindkét helyszínen komoly megemlékezéseket sikerült tető alá hoznunk. Tudományos konferencia és előadások, emléktábla-, illetve emlékműavatások, kiállítás és kulturális program irányította akkor rá a figyelmet. Hevesen máig Venczel József térnek nevezik azt a közterületet, ahol Vetró András domborművével a mementó áll. Csíkban pedig ugyanezt a Kézdivásárhelyen alkotott domborművet emléktáblába foglalták. Heves önkormányzatával sikerült kiadnunk és színre vinnünk az egri színház és a gyöngyösi énekkar művészeivel a csíksomlyói passió Venczel által újraálmodott változatát, a Misztériumjátékot, amelyből műsoros magnókazetta is készült.
Kisebbségkutatóként, a magyar–román társadalomtudományi kapcsolatokat elemző szakemberként miként jellemezné Venczel szociológiai tevékenységét?
Venczel József volt a szaktudományos alapokon álló 20. századi erdélyi szociológiai, társadalomstatisztikai kutatás úttörője. Etikus ember volt, aki az övéi: a székelység, az erdélyi és az egyetemes magyarság megmaradásáért, felemeléséért is megfogalmazta és megkísérelte gyakorlatba ültetni a tennivalókat. Így a társadalompolitikát, a népnevelést is művelte. Dimitrie Gusti legjobb magyar tanítványaként nemcsak tanulmányozta a román nemzettudományt, hanem alkalmazva annak általánosítható elemeit, megalkotta az erdélyi magyarságtudományt. Ez utóbbi munkássága párhuzamosságot, sőt nyilván összehangolást is mutat a kor többi Kárpát-medencei hungarológiai törekvésével. A 40-es évek első felének legnagyobb szabású táj- és népkutatását szervezte és vezette Bálványosváralján, amely monografikus igénnyel több éven át folyt – sajnos a teljes feldolgozást és közzétételt a háború derékba törte. Érdemei az erdélyi magyar felsőoktatásban talán a Bolyai Tudományegyetem alapító professzoraként ismertebbek. Neki köszönheti a székelység a maga sorskérdéseinek lényegbe vágó felvetését, a cselekvő népszolgálatot, az egyetemes erdélyi és összmagyarság pedig az elmélet és gyakorlat nagy ívű összekapcsolását, az emberi tartás máig ható példáját. Ebből a példából a mai nemzedék a ma feladatainak, tennivalóinak és cselekvési programjának megfogalmazásához meríthet erőt, állhatatosságot és módszertant.
Faluszemináriumok, a vidék monografikus társadalomrajza és fejlesztése: Venczel életműve tehát időtálló és megkerülhetetlen. E bő két évtized alatt részben a tulajdonviszonyok helyreállítása révén lassan tisztul a rendtartó székely falukép, és a folyamat össztársadalmi vonatkozásban is elindult: szervezeteink, intézményeink vannak, egyetemünk lett, utóbbi anyaországi segítséggel...
Az önálló Bolyai Egyetem megszületése nagy dolog volt a második világháború után. Ismerjük a román egyetemmel való összeolvasztása körülményeit, Szabédi tragikus tiltakozását, a Ceausescu-rendszer beolvasztó törekvéseit. A rendszerváltozás nagy reményeket és nagy csalódásokat is eredményezett, létrejöttek szervezetek, intézmények, lehetőségek, amelyekkel nem kis mértékben élt is az erdélyi nemzetrész. Jó, hogy a Babes–Bolyai, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia különböző karain egyaránt gyarapodtak az anyanyelvű továbbtanulás esélyei, amelyeket megalapozott, jól kiegészített több anyaországi felsőoktatási intézmény kihelyezett tagozata. Végre van olyan anyaország, amely nemcsak szimbolikusan, hanem tettekben is odaáll a határain túlra szorult nemzetrészek törekvéseihez, beleértve a területi és kulturális autonómia – egyébként a kontinensen bevett – jogos igényét is. Bár a magyarországi társadalom szétzilálásáért, atomizálásáért, nemzeti tudatának gyengítéséért hét évtizede belső és külső destruktív erők nagyon sokat tettek, tesznek, mégis létezik egy hol búvópatakként alig látható, hol elemi erővel feltörő nemzeti szolidaritás, aminek számtalan jelét tapasztalhatja erdélyi, délvidéki, kárpátaljai, felvidéki és a többi még távolabbra szakadt közösségünk. Az erdélyi magyar egyházak, iskolák, szakmai és civil szervezetek, színházak, öntevékeny művészeti csoportok szerepe kimagasló az anyanyelv, a kulturális identitás megtartása érdekében. A meglévő jogokkal élni, a be nem tartottak betartatásáért és a meg nem lévők eléréséért pedig küzdeni kell, önmaguktól még sehol, sohasem teljesültek. Mindehhez hazai közös nevező, anyanemzeti és nemzetközi melléállás, szövetségesek keresése és közös fellépés szükségeltetik – ez is az egyik tanulsága a venczeli életműnek.
Hogyan jellemezné a boldogemlékű Márton Áron és Venczel József kapcsolatát?
A csíkszentdomokosi születésű főpap máig ható karizmatikus alakja, lobogó fáklyája volt a 20. századnak – nemcsak szűkebb pátriájában, hanem az egész magyar nyelvterületen. Lelkiismeretére hallgatva Venczel József Márton Áron jobb keze volt a katolikus ifjúsági mozgalomban, majd utána folyamatosan. Az egyházfő oldalán a párizsi békeszerződés nemzetiségi igazságossága érdekében is megtette a maga szaktudományos lépéseit. Osztozott a nagy székely püspök sorsában az ellene folytatott koncepciós perben, majd utána is a börtönévei során. Ezek után az sem véletlen, hogy a tudós búcsúszertartását a Házsongárdi temetőben Márton Áron vállalta, igen bensőséges szavakkal emlékezve elhunyt földijére, eszme- és harcostársára.
Székely András Bertalan A híd, amely összeköt című könyve életének, munkásságának hat évtizedét foglalja össze. Megfogalmazná a szakmai, emberi ars poeticáját?
Szakmai munkásságom értékelésére nem vagyok hivatott, tegye azt meg más a megjelent köteteim, tanulmányaim, cikkeim, szerkesztéseim, megszólalásaim alapján. Megpróbálok afféle hídként működni ember és ember, csoportok, népek, határokkal elválasztott nemzetrészek, hitvallások, világnézetek között. Merthogy a mestereim ráébresztettek, később pedig a magam tapasztalatai ebben csak megerősítettek: nem azt kell keresnünk egymásban, ami szétválaszt, hanem azt, ami összeköt. A gyökereim katolikusak, reformátusok és unitáriusok, igyekeztem megismerni az alapvető hittételeiket, s bár az Úr a kálvini közösség felé irányított, valahol mindhárom vallást a magaménak érzem, sohasem voltam hajlandó kijátszani egyiket a másik ellen. Nemzetiségekkel foglalkozva, kutatóként magamévá tettem egyfelől a venczeli alapelvet, miszerint a feltárt valóság alapján cselekvési program megfogalmazására és konkrét javító lépésekre is szükség van, igyekeztem a lehetőségekhez mértem mindháromból kivenni a részem. És hát – amit nemigen mondtunk ki sokan – megfogalmaztam, hogy nincs kétféle mérce a határon túli magyarok és a magyarországi nemzetiségek vonatkozásában. Bár nyilvánvalóak a kétféle közösségek szociológiai jellegzetességeinek, kisebbségi sorba kerülésének, településszerkezetének, identitásának a különbözőségei, etikailag nem szabad másféleképpen viszonyulni hozzájuk, segíteni szükséges őket a megmaradásban, jogaik érvényesítésében. Mindezt következetesen, természetesen vállalva a magunk értékeit és önazonosságát, ésszerű kompromiszszumokra igen, megalkuvásra viszont sohasem hajlandóan... Az emberi hitvallásból nem maradhat ki a család, a legszűkebb mieinkért való tenni akarás, ami semmivel sem a közszolgálat mögé, hanem mellé kívánkozik. Négy – feleségem első házassága révén öt – gyermek, együttesen négy unokánk bőségesen szolgáltat kötelezettségeket s természetesen örömöket, gondokat is, de értelmet mindenképpen a létezésünkhöz, egyben jelenti az életünk, küzdelmeink meghosszabbítását. A családnak, a szűkebb-tágabb szakmai, vallási, civil, lakóhelyi közösségeinknek egyaránt meg kell próbálnunk használni. A kör pedig a magunk nemzetének a szolgálatával válik teljessé. Aki azt állítja, hogy mindezeket kikerülve, közvetlenül az emberiséghez csatlakozik, az valószínűleg tévúton jár.
Szekeres Adorján
Székely András Bertalan
1952. július 7-én született Budapesten. A Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán 1977-ben földmérő mérnöki, az ELTE BTK-n 1981-ben művelődésszociológusi oklevelet szerzett. 1990–1996 között a Határon Túli Magyarok Hivatala osztályvezetője, 1998–2006 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának nemzeti és etnikai kisebbségek főosztályán dolgozott, jelenleg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi kapcsolatok főosztálya külkapcsolati és nemzetiségi kulturális együttműködésének osztályát vezeti. A tudomány- és művelődéstörténet, a nemzeti identitás, a magyarság és a szomszéd népek múltbeli és jelen viszonya, a Kárpát-medencei nemzetiségi kérdés, a nyelvi-kulturális asszimiláció és integráció, a kisebbségpolitika kérdésében három évtizede végez társadalomkutatásokat, tart tudományos és ismeretterjesztő előadásokat, és tesz közzé publikációkat Magyarországon és külföldön. Számos kitüntetése közül a Magyar Kultúra Lovagja címet 2004-ben a határon túli magyarságért végzett munkájáért kapta meg.
Krónika (Kolozsvár)

Székely András Bertalan: Venczel József, az erdélyi magyarságkutató
Annak ellenére, hogy a két világháború közötti erdélyi magyar szociológia, társadalom- és művelődéspolitika talán legkiemelkedőbb egyéniségeként tarthatjuk számon, hogy jó néhány – sajnos, többnyire posztumusz – kötetében az életmű legjavát immár kézbe vehetjük, mindmáig nem ismert kellőképp Venczel József munkássága sem szülőföldjén, sem az anyaországban.
Benkő Samu akadémikus 1980-ban úgy vélte, Venczelben „a hat évtizedes múltra visszatekintő romániai magyar művelődés egyik legmarkánsabb, ellentmondásosságában is jelentős életművet kigyöngyöző alkotóját” tisztelhetjük, aki egy éppen kialakulófélben lévő tudományágban képes volt túljutni a kísérletezés fázisán, és egyúttal a kutatásból új, elméleti-módszertani alapvetéssel hiteles, máig érvényes következtetéseket felmutatni. A pályatárs, Gáll Ernő az erdélyi szociológiai fogantatású önismeret atyjának nevezte, kiemelve, hogy „a matematikai látásmód és a korszerű demográfiai vizsgálatok úttörője volt.” Nagy Géza pedig – akivel a háború után együtt bővítették ki a magyar tannyelvű oktatás hálózatát az óvodától az egyetemig – a 30-as, 40-es évekbeli erdélyi magyar társadalomkutatás legképzettebb szaktudósának nevezte.
Az életút legfőbb állomásai
1913-ban Csíkszeredában született, középiskolai tanulmányait a ma Márton Áron nevét viselő katolikus főgimnáziumban végezte. Már tizenhét éves korában megnyerte A magyar falu XIX. századi irodalmunkban című dolgozatával az Erdélyi Helikon irodalomtörténeti pályázatát, amely tény egy életre meg is határozta elkötelezettségét a falvak népe mellett. 1930-tól a kolozsvári tudományegyetem joghallgatója, egyidejűleg a kincses város Lyceum Könyvtárában munkát vállalt. 1935 és 1940 között az Erdélyi Iskola című folyóirat műszaki szerkesztője meg ifjúságnevelési rovatvezetője. Az 1935-ben megindult és Makkai László Magyarországra távozása után a következő évben átalakított Hitel folyóirat, egyben a belőle kisarjadt mozgalom fő ideológusának és tényleges vezetőjének Venczel Józsefet tekinthetjük. A csaknem egy évtizedig fennállt Hitel az erdélyi magyarság gazdaságpolitikai, társadalomszerkezeti és művelődési viszonyainak feltárásában meghatározó jelentőségű volt. A valóságfeltárás mellett a fiatal értelmiség népnevelésre való felkészítését kívánták szolgálni.
Ellentétben a marxista kisebbségtörténet-írás állításaival, a mozgalom kulcsszerepet játszott az 1937. évi Vásárhelyi Találkozó megszervezésében és lebonyolításában, a közösség helyzet- és célmeghatározását szolgálandó. Jómaga „transzszilván diétaként” értelmezte a teendőket, amely később állandó testületté alakulhatott volna az időszerű sorskérdések mentén – szakosztályokkal, a feladatok számbavételével, cselekvési stratégia kidolgozásával, szolgálattevéssel. Az eszmecsere záródokumentumát többek között Tamási Áron és Venczel József öntötte végső formába. 1938–1945 között Venczel az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) statisztikai és birtokpolitikai ügyosztályvezetőjeként is dolgozott. Az önismereti, hungarológiai indíttatású kutatás szociális, művelődési és értelmiségnevelő programmal párosult egész tevékenységében. A tudomány tehát nála sohasem öncél volt, hanem a cselekvést megalapozó eszköz, amely mellé a nagyon tiszteletre méltó morális alapállás, hivatásetika, küldetéstudat adta a többletet. 1940–45-ig a Teleki Pál Intézet tagjaként az Erdélyi Tudományos Intézet tanára, később egyben ügyvezető igazgatója lehetett. A még el nem dőlt sorsú Erdély központi magyar felsőoktatási intézményének alapításakor, kiépítésekor a Bolyai Tudományegyetem jogi és közgazdasági karán 1945–47 között a statisztikai tanszék élén találjuk. Szülőföldje ismételt elszakításának megakadályozása érdekében az áldott emlékű Márton Áron római katolikus püspök vezetésével az 1947. évi párizsi békekonferencia magyar küldöttsége számára memorandum született, amelynek etnikai térképét Venczel készítette. E „bűnét” az új hatalom sohasem felejtette el. Először a katedrájától fosztották meg: 1948-tól az Erdélyi Múzeum Egyesület történeti levéltárát rendezte, fő levéltárosi minőségben.
1950-ben a püspök elleni koncepciós perben őrizetbe vették, majd másokkal együtt elítélték. Tizenegy évet töltött embertelen körülmények között különböző börtönökben, ahonnan bizony megromlott egészségi állapotban szabadult. Ezután még további nyolc esztendeig csupán méltatlan kottamásolói és kerámiafestői munkát végezhetett. Élete utolsó időszakában lehetett módja csak visszakerülni a tudomány közelébe: az akkor már Babeş–Bolyai névre átkeresztelt egyetem szociológiai tanszékén alkalmazta Ion Aluaş professzor, mint egy falukutatási anyag rendszerezőjét, további terepmunkák megszervezőjét. Halála előtt még megadatott neki, hogy a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztési módszerét kidolgozhassa, majd összeállítsa az abba bekerülő címszavak jegyzékét. 1972-ben visszaadta lelkét Teremtőjének.
Társadalomszemlélete Venczel társadalomszemléletében egy kétpólusú modell szerepelt, amelyben a dolgozó nép és az értelmiség alkotta az életképes társadalmi rétegeket. Az előbbihez tartoztak a földművesek, iparosok, kiskereskedők és munkások. Az értelmiség – mobilitás útján folyamatos utánpótlást nyerve a dolgozók soraiból – állandóan változik, így hivatott a népvezetésre. Ideáltípusában a népétől sohasem eltávolodó, hanem azért tenni képes és akaró értelmiség a műveltségét népi alapokra helyezve képes a dolgozók és a maga tudásszintjének folyamatos fejlesztésére, végső soron a kisebbségi érdekek megfogalmazására, azok képviseletére és a népszolgálatra. A közös kultúrára épülő, homogén népközösség e modellben konszenzusra talál, amelyben központi gondolat a társadalmi hivatás önkéntes vállalása.
A falumunka venczeli értelmezése
A korabeli erdélyi magyarság csaknem háromnegyed része falun élt, következésképp megkérdőjelezhetetlen Venczel ama megállapításának helyessége, miszerint „számbeli súlyánál fogva is a legerősebb réteg. Természetes tehát, hogy az erdélyi magyarság népi feladatkörében a legelső helyet foglalja el. Fenntartó erejét tekintve szerepe jól áttekinthető. Az erdélyi magyar társadalomban minden törekvésnek elindító és cél-oka.”
Gondolatrendszerében a „falumunka” kifejezés három, egymást kölcsönösen feltételező és egymásra épülő tennivalót takar: a tényfeltáró tárgyi-szellemi falukutatást, a falusi népnevelési, egészségügyi, népszervezési munkaszolgálatot és az értelmiségnevelést. A venczeli életmű egészén végigvonuló jellemző – a társadalomtudomány, a társadalompolitika és az etika hármas egysége – nyíltan vállalt rokonságot mutat Dimitrie Gusti szociológiaprofesszor felfogásával. A bukaresti szociológiai iskola rendszerének tengelyében az ún. sociologia militans, a cselekvő szociológia áll, amelyet Venczel József a maga népközössége szolgálatába állított. Amíg Gustit a román nemzettudomány, Venczelt az erdélyi magyarságtudomány megalkotójának tekinthetjük. A faluszemlélet jegyében, 1941-től kezdődően ő vezette a legnagyobb szabású, monografikus igényű táj- és népkutatást Erdélyben, de a korabeli Magyarországon is. A bálványosváraljai vizsgálat komplex módszere máig korszerű, interdiszciplináris módszereken nyugodott: a statisztika, a szociológia, a néprajz, más társadalom- és természettudományok vegyes metódusával kívánták feltárni a valóság minél teljesebb egészét. A következő években folytatták a terepmunkát, folyamatos konzultáció révén körvonalazódott a falumonográfia, de a front közeledtével teljesen befejezni nem tudták, csak részanyagok kerültek közlésre a Hitelben. Venczelnek egyetlen, életében megjelent kötete (Az erdélyi román földbirtokreform. Erdélyi Tudományos Intézet, Kolozsvár, 1942), de a megelőző résztanulmányai is a magyarság számára végtelenül diszkriminatív romániai földreformot elemzik. Az EMGE keretében harmincfős kutatócsoport dolgozott a keze alá, így valóban széles körű adatokkal tudta bizonyítani az impériumváltás utáni birtokszerkezet-átrendezés lefelé nivelláló és nemzetiségellenes voltát. A politikai és nemzeti elfogultság, és nem a gazdasági-társadalmi szükségszerűség, ami vezérelte az akkori döntéshozókat, amely sem a középbirtokosságot, sem az egyházi, községi, közbirtokossági, iskolai és alapítványi birtokot nem kímélte, ha az magyar volt. Székelyföld több évszázada nem volt képes minden ott lakót eltartani, az ott született agrárnépfelesleg kérdését a szülőföldje iránt elkötelezett Venczel József szintén több írásában vizsgálta. Nem csupán felmért, hanem javaslatokat is kidolgozott a föld eltartó erejének, népe vertikális és horizontális életterének a növelésére.
Nemzetvédelem Felfogásában a művelődéspolitika egyenértékű a gazdaságpolitikával, elsődleges célja pedig a nemzetvédelem. Nem véletlen, hiszen a korabeli román politika a nyílt beolvasztás, a személyek „visszarománosítása”, az ún. kultúrzónák kialakítása, különböző numerus claususok útján mindent megtett a magyarság gyöngítésére, számának apasztására. Venczel József látókörébe tartozott mind a tömbmagyarság, mind a szórványok és a nyelvszigetek védelme. Az evolúció, a lassú, de tudatos építkezés híve volt. A megőrizve haladás, a cselekvés és a hagyománytisztelet egyidejű megléte, a család, a faluközösség, az iskola, az egyház, a civil szerveződések, a nemzet, vagyis az elsődleges és másodlagos közösségek szerepének párhuzamossága, a társadalmi szolidaritás kereszténydemokrata alapelve mind-mind átszövi Venczel József gondolati és gyakorlati rendszerét.
Transzszilvanizmusa Transzszilvanizmusában mindez jól megfér az együtt élő népek és hitvallások tiszteletével. A toleranciát nem csak írásai tükrözik. Észak-Erdély visszatérése után memorandumot készített több magyar értelmiségi – közöttük Venczel –, és átnyújtotta 1940 szeptemberében Teleki Pál miniszterelnöknek. A dokumentumban egyfelől bizonyos magyar autonómiát javasoltak az anyaországon belül az erdélyi magyarságnak, másfelől különböző román nemzetiségi intézmények felállítását szorgalmazták. Ezen túlmenően kívánatosnak tartották, hogy minden középiskolában vezessék be a román nyelv és népismeret tanítását, s hogy a vegyes lakosságú vidékekre csak jó románnyelv-ismerettel rendelkező tisztviselőket nevezzenek ki.
A venczeli életmű zöme máig korszerű, hisz szaktudományos alapokra épül, elmélet és gyakorlat egységét valósította meg, s ott találjuk benne azt a morális többletet, ami, ha hiányzik egy társadalomkutatóból, öncélúvá válhatnak vizsgálatai. Eredményes társadalompolitika ma sem létezhet alapos kutatás és elemzés nélkül.
Amelyik kormányzat a népesség megtartását, a népegészségügyet, a szociálpolitikát, az oktatás-nevelést és a kultúrát nem stratégiai ágazatként kezeli, a maga jövőjét ássa alá.
(A szerző 2013. november 4-én Csíkszeredában a Venczel József születésének századik évfordulója alkalmából szervezett ülésszakon elhangzott, másnap Sepsiszentgyörgyön is bemutatott előadásának szerkesztett változata – SZ. A.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mezőségi szórványturnéra indul a Hargita együttes
Hargita Megye Tanácsa Összetartozunk közösségépítő programjának részeként május 26-án szokásos évi szórványturnéjára indul a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, és egybeköti körútját az egyik legfontosabb rendezvényével, a már hagyománnyá vált Hagyaték Mezőségi Népzene- és Néptánctalálkozóval. Az összetartozás, az identitástudat megerősítése Székelyföldön is fontos, de leginkább olyan vidékeken van szükség rá, ahol a magyarság szórványban él.
Az 1990-től Csíkszeredában hivatásos együttesként működő Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes 1995-ben szórványmissziót vállalt, arra törekszik, hogy évente legalább egyszer előadásával eljusson olyan szórványtelepülésekre, ahová ritkán vagy egyáltalán nem jutnak el hivatásos együttesek, ahol a Hargita előadása szinte az egyetlen magyar kulturális rendezvény egész évben, ahol a magyarságnak a szórványsors jutott osztályrészül a történelmi viszontagságok következtében. Bebizonyosodott, hogy a magyar kultúra, nyelv és hagyomány ezeken a vidékeken határozottabban igényli a segítséget és a törődést értékeinek megőrzése végett.
Az Összetartozunk közösségépítő szórványprogram egyik célja segíteni a szórványban élő magyarságot népi hagyományai megőrzésében, felkutatásában, felelevenítésében és ezáltal a nemzeti identitása megőrzésében és megerősítésében. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadásaival a szórványtelepülések kultúrájának értékeire szeretné felhívni a figyelmet.
Az idei turné során Felőr, Szépkenyerűszentmárton, Bethlen, Dés, Bálványosváralja, Szék, Vice és Magyardécse magyarságra láthatja a Hargita együttes A sóvidéki kalapács című előadását.
A szórványturné programja:
Május 26., hétfő, 19 óra: A sóvidéki kalapács – felőri kultúrotthon; az előadás előtt fellép a felőri Búzavirág Néptánccsoport.
Május 27., kedd, 20 óra: A sóvidéki kalapács – Szépkenyerűszentmárton, kultúrotthon. Május 28., szerda, 19 óra: A sóvidéki kalapács – Bethlen, művelődési ház. Május 29., csütörtök, 19 óra: A sóvidéki kalapács – Dés, „Andrei Mureșanu Kollégium” díszterme; az előadás előtt fellép a dési Aranyeső Néptánccsoport és a Rezeda zenekar. Május 30., péntek, 20 óra: A sóvidéki kalapács – Bálványosváralja, kultúrotthon; az előadás előtt fellép a bálványosváraljai Árvalányhaj (utánpótlás) Néptánccsoport. Május 31-én, szombaton egész napos program Széken a XIX. Hagyaték Mezőségi Népzene- és Néptánctalálkozón. Június 1., vasárnap, 12 óra: A sóvidéki kalapács – Vice, kultúrotthon; 17 óra: Magyardécse, kultúrotthon; az előadás előtt fellép a magyardécsei Cseresznyevirág Néptánccsoport. maszol.ro

Magyarsága miatt verte meg a pópa a fiatalembert a Kolozs megyei Bálványosváralján
Vasárnap este egy bálványosváraljai ortodox pópa megvert egy 19 éves fiatalembert, csak azért, mert magyar – írja a Stiridecluj.ro-ra hivatkozva a Maszol.ro.
Az incidens este 11 körül történt a Kolozs megyei faluban, amikor a fiú hazafelé tartott egy helyi kocsmából. Út közben szembetalálkozott a pópával, aki egy keresztelőről támolygott ki ittas állapotban, és a „Noi suntem români” (Mi románok vagyunk) című hazafias dalt énekelte – írja az erdélyi portál.
Amikor a pópa meglátta és felismerte a fiatalembert, azonnal rátámadt, ököllel ütlegelte, rugdosta, közben pedig azt kiabálta, azért teszi ezt, mert áldozata „nem román és nem elég hazafi” – számolt be a fiú az oldalnak.
A magyar fiatalembernek az volt a szerencséje, hogy az úton megjelent egy mentő és egy rendőrautó, amelyek egy helyszínelésen voltak a közelben. A rendőrök megálltak, szétválasztották a dulakodókat, ám a pópa annyira ki volt kelve magából, hogy meg kellett bilincselni.
A tettes nem ismerte el, hogy bántalmazta a fiatalembert, csak azt, hogy többet ivott a kelleténél. Amikor az egyenruhások az autójukba akarták tuszkolni, „feketemisével” fenyegette őket az egyházi személy. A fiatalembert a dési sürgősségre szállították, a pópa ellen pedig bűnvádi vizsgálatot indított a rendőrség – olvasható a Maszol.ro-n.
mno.hu, Erdély.ma

A Kárpát-medence gyöngyei
címen illethetjük azokat a zenélő, éneklő, táncoló ifjakat, akik e hétvégén – szeptember 5–7. között – Marosludason és az Andrássytelepen a nagyérdemű előtt színre viszik a Vajdaság, Kárpátalja, Erdély és Magyarország élő folklórját. Ludas-Supljákról (SRB), Téglásról (UKR), Bálványosváraljáról, Besztercéről, Csombordról, Ördöngösfüzesről, Raanielajosfalváról (Bukovina), Szabédról, Székről, Vajdaszentiványról, Vicéről és Kaposvár-Szentgáloskérről, illetve Százhalombattáról látja vendégül a Hajdina KE és táncosai e gyöngyszemeket.
A XII. Kárpát-medencei Gyöngykoszorú folklórfesztivál Marosludas és környéke magyarságának és nem csak nekik óhajt ezúttal is maradandó képet raktározni mindannyiuk lelkében.
Péntek este a művelődési házban Antonio Méda rajztanárnő tárlata látható este héttől, nyolctól magyar borest a Tivoli étteremben. Itt Papp Péter aranydíjazott borász pincéjének nedűjét ízlelgethetik a megjelenők. Hogy teljesebb legyen az áldott szőlő levének hatása, a Forrás néptáncegyüttes, arról az Orchidea és a Hajdina táncosai gondoskodnak, valamint a szentgáloskéri citerások. "Volt, mi volt, s mi elveszett, érte sírni kár, mert mindörökre megmarad a bor, a dal, a tánc" – e magyar mondás igazolódni látszik a Tivoliban.
Szombat délelőtt tenisztorna az ifjúsági parkban. Délután négykor a Petőfi Sándor- szobornál Magyarország Csíkszeredai Konzulátusának képviseletében dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul és dr. Tóth Bernadett Eszter konzul nyitja meg a találkozót. Tuját ültetnek, a földi ittlét és jövőbeli lét szimbólumát. Ezután népviseletben teszik meg a kilencszáz méternyi távolságot a művelődési házig. Itt Ambrus Vilmos főesperes igehirdetése után Kilyén Ilka művésznő, a Maros megyei EMKE elnök asszonyának dalcsokra "hangolja" tovább a néző, a táncos, mindenki lelkét. A táncot a Tatárka kezdi, és kb. 150 perc után a Hajdina zárja. A Harmadik Zenekar, a magyarlapádi Ifjúsági Zenekar és a vajdaszentiványi zenekar kíséretével csodálhatjuk meg valamennyi táncot. A táncházban kivilágos kivirradtig áll a tánc.
Vasárnap az Andrássytelepen, a Petőfi Sándor Általános Iskola udvárán már reggel nyolckor "tolongás" várható. A gulyásfőzők vetélkedése az ebédet hivatott biztosítani mind a kultúrműsort szolgáltatók, mind a nézők számára. A Hajdina határon túli vendégeivel ismét táncol. Muzsikál a Tokos zenekar. Ezenkívül gyermekprogram, ősi magyar foglalkozások, foci, neves fellépők előadásai elégítik ki a nagyérdemű igényeit. Este nyolctól magyar bál.
Ha valaki még nem döntötte el, nem késő, készülődjön, szeretettel fogadjuk.
Tóth Sándor, a marosludasi EMKE elnöke
Népújság (Marosvásárhely)

16. Petőfi Sándor Szavalóverseny Désen
Bálványosváralja, Magyardécse, Vice és Dés 60 diákja mérte össze versmondói tudását december 6-án a Petőfi Sándor Szavalóversenyen.
„A Communitas Alapítvány, a Kolozs Megyei Tanács és a dési városi tanács anyagi hozzájárulásának köszönhetően immár 16. alkalommal volt lehetőségünk a szép magyar beszéd ápolását hivatott rendezvényt megszervezni, a szórványban ezen igen fontos feladatot elvégezi” – emelte ki köszöntőjében Kovrig Annamária, az RMDSZ dési szervezetének elnöke.
LUKÁCS ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

"Megélni, megmaradni, jövőt építeni – a szórványvidék határán"
Ünnepelt Gógánváralja maroknyi közössége
Gógánváralján, e dombok szelíd ölelésében rejtőző bájos kis faluban együtt ünnepeltek elszármazottak és otthon maradottak, a holland testvértelepülésről érkezettek, meghívottak. Az Árpád-kori műemlék templomban felcsendült a váraljaiak és a hollandiai Emmeloordból érkezett vendégek éneke, a két település bajban és bánatban, imádságban és a különböző nemzedékek megsegítésében összeforrt gyülekezetét ugyanis 25 éves kapcsolat köti össze. E kapcsolatot tovább erősíti a szombati számos szórakoztató program, ügyességi vetélkedő, gulyásfőzés és a vasárnap közösen átélt ünnep, amelyen felavatták a gógánváraljai református egyház zászlaját és a templom támogatóinak nevét tartalmazó emléktáblát, kopjafával állítottak emléket az I. és a II. világháborúban elesetteknek, Gaál Sándor fizikus, a falu híres szülöttének házánál emléktáblát avattak és tájházat nyitottak meg.
– Itt vagyunk ebben a templomban, ahol megkereszteltek, konfirmáltunk, ahol a családunknak megvan a padja, ahova ezer és ezer emlék köt. Itt eszünkbe jutnak az őseink s az a reménységünk, hogy a jövőben is lesz aki megtöltse ezeket a padokat. Itt érezzük azt, hogy összetartozunk. Több ez, mint emberi találkozás, hiszen emberként, gyülekezetként, magyar közösségként összeköt a múlt, évtizedek tapasztalata. Többszörösen megajándékozott emberek vagyunk – köszöntötte a református templomban megtartott istentiszteleten a gyülekezetet, mindenkit, aki "hazatért" Nagy Gábor lelkipásztor, áldást kérve e testvéri kapcsolat folytatására. – Hálát adunk, hogy Gógánváralján van templom és gyülekezet, és azért is, hogy van igehirdetés és szól a harang. Nagy dolog az, hogy ma együtt lehet elszármazott és itthon lakó, holland és magyar testvérként. Nagy dolog az, hogy békességben tudunk itthon lenni egy olyan világban, ahol sokan menekülnek szülőföldjükről, mert lehet, már porig rombolták a falujukat, vagy mert annyira ellehetetlenült az élet" – hangsúlyozta. Az emmeloordi gyülekezettel immár 25 éve ápolt kapcsolatról szólva elmondta: "többről van szó évenkénti látogatásnál, személyes kapcsolatról, szeretetről és atyafiságról van szó. Negyed évszázadról, bajban és bánatban, imádságban és a különböző nemzedékek megsegítésében összeforrt ez a két gyülekezet", majd megköszönte a hollandiai testvérgyülekezetnek a törődést, az energiát, az imádságot és a testvéri szeretetet. Csiha Kálmán egykori gógánváraljai lelkész, erdélyi református püspök Kis falum temploma című versét Demeter Katalin szavalta el, Nagy K. Mihály, az egyházközség gondnoka szintén üdvözölte a váral-jaiakat, elszármazottakat és az emmeloordiakat, köszönetet mondva azoknak, aki a falutalálkozó megszervezésében segítettek, Nagy Balázs pedig tekerőlanton játszott egyházi zenét.
"E zászló alatt összegyűlve imádkozni…"
A holland testvérgyülekezet részéről Gijsbert Otter lelkipásztor és Folkert Holtrop szólaltak fel, megköszönve a váraljaiaknak a szeretetet, a tiszteletet, átadták az emmeloordi gyülekezet mintegy ezer euró értékű adományát jelképező oklevelet, amivel a falumonográfia és a 25 éves testvérkapcsolatról szóló könyv kiadását támogatják. Ezt követően került sor a Léczfalviné Borzási Éva bálványosváraljai származású varrónő által Szabó László marosvásárhelyi felsővárosi ref. lelkész tervei alapján kivitelezett zászló felavatására, amelyen a régies, a templom egyik mennyezetkazettájáról kölcsönzött címerpajzs a templom középkori eredetére utal, a címer alatt a 144. zsoltár 1. verse olvasható egy írásszalagon: "Az Úr az én kőváram". "A gógánváraljai új címer zöld alapját a templom és a fa harangtorony díszíti. A címerpajzs felső részében a háromsoros, 8 arany és 7 vörös kockából álló sakktáblázott mező a régi templom legnagyobb kincsét, a Gógán-váraljának hírnevet szerző, 1903 óta Budapesten található régi kazettás mennyezetet és annak színeit jelképezi, de utal a környék egykori szász népességére is. A középső sor három vörös kockájába belekerült a kazettás mennyezeten található három legjellegzetesebb kis címer. Balról (a címer jobbján) a már említett reneszánsz címerpajzsos »árpádsávos« áll. Középen a kígyós Bethlen-címer, hiszen az 1518- ban elhunyt Bethlen Miklós volt a falu ura, és ő rendelte meg a kazettás mennyezetet. Jobbról a Somi Józsa temesi főispán liliomos piros pajzsa található. Az új zászlón a gógánváraljai címert a kazetták gyönyörű motívumkincséből inspirálódott arany-vörös és ezüst-zöld címerfoszlányok keretezik. A zászló másik oldalán Erdély sasos, napos, holdas és hétbástyás kék-vörös-arany címere látható, valamint az egykori történelmi Kis- Küküllő vármegye vörös alapszínű pajzsa. Utóbbin a Maros és a Kis-Küküllő folyókat jelképező két ezüst (fehér) sáv (pólya) között jobbra tartó, vagyis növekvő, szőlőgerezdet tartó arany szárnyas griff szintén zöld hármas halmon áll. Erdély címere alatt az országrész latin neve olvasható. A zászló mindkét oldalának szegélyét hagyományos farkasfogazás díszíti. A gógánváraljai címeres oldalt piros-zöld, a hátoldalt piros-kék háromszögek szegélyezik" – idézte Szabó László református lelkész leírását Nagy Gábor lelkipásztor. A templomban felavatták az egyházat támogatók nevét tartalmazó, a dányáni Kapusi Mihály által készített emléktáblát is, majd az ünneplők részt vettek a templom előtti, a gyülekezet és a helyi RMDSZ által közösen, az I. és a II. világháború áldozatainak emlékére állított kopjafa avatásán. Az ünnepségen Dávid Lajos nyugalmazott református lelkipásztor vezényletével énekelt a még Csiha Emese tiszteletes asszony által alapított gógánváraljai református gyülekezet négyszólamú kórusa.
Tájház – adomány a gyülekezetnek
A Gógánváraljáról származó, 1885-ben született Gaál Sándor mérnök, fizikus szülőházánál Miholcsa Gyula fizikus beszélt a tudós életéről, alkotói és feltalálói lendületéről, szakmai pályájáról, majd emléktáblát leplezett le. A ciklotron elvének kidolgozójaként ismert fizikus, Gaál Sándor emlékét a vasárnap felavatott tájház előtt kopjafa is őrzi. A tájháznak berendezett, a Gógánváraljáról elszármazott Deák Tünde által Fábián Andrástól megvásárolt mintegy 200 éves ház a falu legrégebbi épületének számít, egyik helyiségében régi bútorzat, kézimunkák, asszonyviselet, jegyeslány- viselet található. A tájházat Deák Tünde az egyháznak adományozta. A koszorúzás után Nagy Júlia Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét szavalta, a közös ebédet pedig a héjjasfalvi néptáncegyüttes előadása követte, az ünnepség bállal zárult.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Kárpát-medence kenyere, Kolozs megyei lisztből
Hét Kolozs megyei település – Bálványosváralja, Buza, Györgyfalva, Magyarszovát, Szék, Tordaszentmihály és Várfalva – önkormányzata egy-egy zsáknyi lisztet adományozott, amelyből Szolnokon idén is megsütik a Kárpát-medence kenyerét.
A hét zsáknyi lisztet népviseletbe öltözött fiatalok adták át Diószegi László pékmesternek tegnap Kolozsváron, Magyarország Főkonzulátusának udvarán. Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke elmondta: augusztus 20-án Kolozsváron újra megkóstolhatjuk a nemzet kenyerét. Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke közölte: Kolozsvár tavaly kapcsolódott be a Kárpát-medence kenyere mozgalomba. Barabás János konzul kifejtette: az adományozott liszt annak a bizonyítéka, hogy „Kolozs megyében igaz magyar emberek élnek, akik Kárpát-medencei dimenzióban gondolkodnak”.
Szabadság (Kolozsvár)

Kárpát-medence kenyere: az összetartozás mindennapi betevője
Ünnepélyes keretek között adták át kedden azt a hét zsák búzalisztet a kolozsvári magyar főkonzulátus udvarán, amellyel Kolozs megye hozzájárul a Kárpát-medence kenyerének megsütéséhez.
A liszt a megye hét településéről érkezett: Bálványosváraljáról, Buzáról, Györgyfalváról, Magyarszovátról, Tordaszentmihályról, Székről és Várfalváról.
A zsákokat a falvak népviseletbe öltözött fiataljai adták át a szolnoki küldöttségnek. A rekordméretű kenyeret ugyanis Diószegi László pékmester vezetésével a Szolnoki Művésztelep óriáskemencéjében sütik meg augusztus 20-ára a Kárpát-medence magyarlakta területeiről származó hozzávalókból. Diószegi László elmondta: idén új rekordot állítanak fel: 250 kilós kenyeret fognak sütni. A tavalyi óriáskenyér ugyanis „csak" 200 kilós volt.
Mint részletezte, nem egyszerű feladat a kemencébe helyezni a hatalmas kenyértésztát, hiszen már maga a lapát ötven kilót nyom, ezért hat ember munkájára van szükség. Nem elég a kenyértésztát behelyezni a kemencébe, de ki is kell rántani alóla a félmázsás lapátot. Az óriáskenyeret egyébként, akárcsak tavaly, a Kolozsvári Magyar Napok keretében fogják felszelni augusztus 20-án.
Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője elmondta: a szolnokiak tavalyelőtt kérték fel először a Kolozs megyeieket, hogy vegyenek részt a programban. „Nagyon nagy megtiszteltetés volt számunkra a megkeresés, hiszen a Kárpát-medence kenyere a Kárpát-medencei magyarság összetartozását jelképezi" – nyilatkozta. Az ünnepélyes eseményen Barabás János vezető konzul és Vákár István, a Kolozs megyei közgyűlés alelnöke is üdvözölte a kezdeményezést.
Szolnok városa és a Szolnok Televízió egyébként 2011-ben indította útjára hagyományteremtő céllal a Nemzet kenyere – 2013-tól a Kárpát-medence kenyere címet viselő, Szent István király napján megrendezendő programját. Ennek központi eseménye a határokon átívelő összefogással készülő, rekordméretű kenyér megsütése és ünnepélyes keretek között történő megszentelése.
Tavaly kunsági búza, vajdasági kovász, erdélyi só, kárpátaljai forrásvíz, valamint felvidéki és erdélyi burgonya felhasználásával sült, 200 kilós kenyér „testvérkenyerét" Kolozsvárra is elhozta Kovács Sándor, Jász-Nagykun-Szolnok megye közgyűlésének elnöke. A kenyeret a Kolozsvári Magyar Napok keretében az erdélyi történelmi egyházak képviselői szentelték meg, majd osztották szét.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)