A román politikai élet „becalizálását” a választópolgárok elégedetlensége eredményezi, a koalíciós pártoknak pedig komolyan kell venni ezt a jelenséget – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke bukaresti sajtótájékoztatóján. Markó elmondta: miután megalakul az új magyar kormány, RMDSZ-küldöttség utazik Budapestre. Az RMDSZ elvárja, hogy az új magyar kormány minél hathatósabb politikai segítséget nyújtson az erdélyi magyarság számára – mondta a szövetségi elnök, aki hatékony, átláthatóbb és stabil anyagi támogatást vár a jövőben a kultúra, az oktatás és a szellemi élet területén. Markó fel fogja vetni a magyar miniszterelnöknek: vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy Budapest ezentúl a határon túli magyarság számára a mindenkori költségvetés előre meghatározott hányadát fordítsa. Gigi Becali pártjának napról napra nő a támogatottsága. Markó „egyáltalán” nem örvend ennek. Ez jelzés arról, hogy a választópolgárok egy része alternatívát keres, mégpedig a szélsőséges pártok körében. Markó hiányolta, hogy hetek óta nem ül össze a koalíciós egyeztető tanács. Markó szerint sikerült eredményeket elérni az infrastrukturális fejlesztés terén. Gyergyószentmiklós-Parajd, valamint a Csíkszereda–Balavásár–Marosvásárhely útszakasz felújítását említette, iskolákat, óvodákat javítottak az elmúlt időszakban. /Becalizálódó” román közvélemény. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./

„A Székely Nemzeti Tanács nagyon szeretné, hogy a független európai parlamenti képviselőjelölt székely legyen” – jelentette ki az SZNT Állandó Bizottságának hétvégi ülése után Fodor Imre Marosvásárhelyen. A megbízott elnök elmondta: az EP-választásra az SZNT nem állít saját jelöltet, de egy megfelelő független jelöltet akár az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen támogatna. Fodor hozzátette, folytatni kell a területi autonómia iránti igény felmérését célzó belső népszavazást, ezért legközelebb február 10–17-e között Szovátán, Balavásáron, Makkfalván, Abodon, valamint Szolokmán rendeznek autonómia-referendumot. /SZNT: jelölt nincs, de legalább legyen székely. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 22./ Ferencz Csaba alelnök kijelentette: – Azáltal, hogy Erdővidék lakosságának 99,52 százaléka kifejezte autonómiaigényét, ez az igény a közbeszéd alapvető igénye. Ilyen értelemben azt a jelöltet, aki nem vállalja fel a területi autonómiát, az SZNT nem tudja támogatni. /A SZNT egy „megfelelő” független jelöltet támogatna. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 22./

Július 8-án, vasárnap a Dicsőszentmárton közelében, Küküllődombón az Alsó-Küküllő Menti Ifjak Szövetsége (ALKISZ) és Ádámos község önkormányzata szervezte a vízmelléki hagyományőrzők találkozóját. A két Küküllő közének falvai a Balavásár – Kiskend – Nagykend vonaltól le Balázsfalváig, ritkán jutnak megmutatkozási lehetőséghez. Az ALKISZ Kökényes nevű tánccsoportja Varró Huba és Miklós Mónika vezetésével bemutatta az alsó-küküllői táncrendet, majd több csoport fellépett, eljöttek a dicsőszentmártoni Traian Gimnázium tanulói is. /B. D. : Táncostalálkozó Küküllődombón. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 10./

Kistérségi tanácskozás zajlott Kibéden. A kistérségi társulásokról Borbély Emma, a konferencia szervezője elmondta, az elmúlt hat és fél évben a Kis- Küküllő Térségi Társulás Balavásár–Szováta célkitűzései között a szociális és egészségügyi szolgáltatások színvonalának emelése mellett az oktatás, nevelés, kultúra, infrastruktúra, gazdaság, és a közösségek fejlesztése is szerepelt. Sok a magányos, támaszra szoruló ember, akiknek a gondoskodás a legnagyobb segítség. 2007-ben az öt község tizenkét településén több mint 300 rászorulót segítettek. Fő tevékenységük az ápolás és gondozás. Híd-háló programjukkal figyelmet fordítanak a mozgássérült vagy más testi fogyatékkal élő fiatalokra. Eddig 19 kistérségi fiatalt juttattak számítógéphez. Másik programjuk a kórházban „felejtett” gyermekeken segít. /B. D. : Együtt, egymásért. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 5./

Csutak István vitacikkében hiányolta, hogy a kökösi táblával egy időben nem volt Berecknél, Békásnál, Palánkánál, Szabédnál, Nyárádtőnél és Balavásárán is Székelyföld-tábla, de azt nem kérte számon, hogy amikor Markó Béla, az RMDSZ elnöke meghirdette a székelyföldi szimbólumok használatát, akkor miért nem tettek arról, hogy ténylegesen megjelenjenek ezek a szimbólumok. Miféle közigazgatási rövidlátás alapján jelentené a Székelyföldet csak Hargita és Kovászna megye? Parlagi törekvés, hogy egyetemet hoztak létre „minden magára valamit is adó székely (kis)városban”, amikora román (kis)városokban ugyanennyi, vagyis számszerűleg sokkal több egyetem jött létre? Valójában az a baj, hogy a sok magyar diplomás csak mesterember, aki sem alkotásra, sem közösségteremtésre nem törekszik. Csutak hiányolja a székelyföldi jövőképet. Gáspár Sándor ezzel egyetért. Arról is kellene írni, hogy miből állna a jövőkép. A térséget elkötelező politikai cselekvések egy szigorúan meghatározott politikai szervezethez kapcsolódnak, az RMDSZ-hez, de a nevét Csutak nem írja le. A székek felszámolásának szándékát hatalommegerősítő szándékkal néhány hete elárulta már Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, az európai parlamenti választások másnapján, egységes, megyei szervezetet kiáltva ki üdvözítőnek a két székely megyében. A székek valójában a környezet egységes megélésének keretei. Érdekes módon, a székely székek elleni harci riadót azután fújta meg az RMDSZ vezetősége, miután kiderült, hogy néhány székben jóval kevesebb szavazatot szerzett a szervezet, mint azokban a megyékben, amelyekben a hagyományos (magyar) történelmi közigazgatás még nyomokban se nagyon létezik. Székelyföldet nem modernizálni lehet a székek megszüntetésével, hanem felszámolni. Évszázadok során a székely székek megfeleltek feladatuknak – természetes közigazgatási keretet biztosítottak minden társadalmi rendszerben, minden gazdasági koncepcióban. /Gáspár Sándor: Széljegyzetek Csutak István (szél)kakaskodásához. = Krónika (Kolozsvár), jan. 18./ Előzmény: Csutak István miniszteri tanácsos, volt integrációs államtitkár: Székek földje – Székelyföld? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 8., ugyanezt közölte: Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 8., Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 8., Népújság (Marosvásárhely), jan. 11. . Krónika (Kolozsvár), jan. 18./

A Balavásár községhez tartozó Egrestőn sorozatosan meggyalázzák a református temető sírjait. Lovakat kötnek a sírkövekhez, majd virágvázástól ledöntik, a kegyelet virágait ellopják, a fém sírkereteket kirángatják. Az önkormányzat, az egyház, a falubeliek egyértelműen a temető szomszédságában lakó romákat okolják. A romák a faluból rendszeresen lopnak: tyúkot, nyulat, a füstölőkből húst, szalonnát, kolbászt, a gabonásból gabonát, lisztet, a mezőről elviszik a termést, a lovakkal rámennek a búzavetésre, szeméttel töltik meg a falut. Több sírkövet ledöntöttek, a vaskerítéseket kicibálták. Az egyház többször kérte a polgármesteri hivatalt, a rendőrséget, a csendőrséget, tegyenek valamit, de semmi változás nem történt. /Mezey Sarolta: Temetőgyalázás Egrestőn. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 5./

Gyökeresen átalakult Románia gazdasági szempontból az elmúlt négy év alatt. A gazdasági mutatók javulásával nőttek a lakosság bevételei. A változás nem kerülte el a magyar többségű településeket sem, ahol hosszú évek után újra jelentős kormányzati befektetések érkeztek. A GDP 2000-ben alig volt negyvenmilliárd euró – idénre minden valószínűség szerint meghaladja a 130 milliárd eurót, vagyis több mint háromszorosára növekedett. A kivitel értéke közel hatszor nagyobb most, mint 2000-ben volt. Akkor Románia valamivel több, mint tízmilliárd euró értékben exportált, idén ez becslések szerint meghaladja a 35 milliárd eurót. Az elmúlt négy évben a közalkalmazottak bére nyolcvan százalékkal nőtt. Az átlagnyugdíj 211 lejről 514 lejre emelkedett négy év alatt. – Elkészült a Gyergyószentmiklós–Parajd, Bucsinon áthaladó útszakasz, illetve a Csíkszereda–Szováta–Balavásár-útvonal feljavítása. /Fejlődés, kormányzati segítséggel. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./

Zsugorodó anyanyelvi oktatás
Kevesebb óvodai csoport, első és ötödik osztály
Búzásbesenyő, Mezőcsávás, Balavásár, Ernye, Mikháza, Sóvárad, Jobbágyfalva szerepel a vidéki települések között, de Szászrégent és a megyeközpontot is érinti a leépítés. A tanfelügyelő szerint a címzetes állással rendelkező óvónők nem maradnak munka nélkül, vala- mennyiüket el tudják helyezni.
21 olyan község van megyénkben, ahol átlagosan hat gyerek jár az osztatlan I-IV. osztályba. Ezeket az osztályokat sikerült megmenteni, s a jövő tanévtől is működhetnek – tájékoztatott Illés Ildikó főtanfelügyelő helyettes, Marosvásárhelyen viszont az első osztályos gyerekek számát elosztják 25-tel, és a hányadosnak megfelelő számú osztályt hagy jóvá a tanfelügyelőség. Ezek az osztályok azokban az iskolákban indulhatnak, ahova a legtöbb gyerek iratkozik. Új alternatív első osztályok nem lesznek a jövő tanévtől. A szeptemberben induló ötödik osztályok esetében 30-cal osztják a gyerekek számát, így több általános iskolában megszűnnek a párhuzamos osztályok.
b. gy. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Kiöntött a Nyárád
Hét hektár víz alatt
Az utóbbi napok esőzései miatt megnőtt a patakok, folyók vízszintje, a tegnap a Nagy-Küküllő Segesvár környékén, a Kis-Küküllő Balavásár, Marosludas, a Nyárád pedig Backamadaras – Nyárádszentbenedek határában öntött el egy héthektáros megművelt mezőgazdasági területet, Ákosfalva környékén elérte az árvízkészültségi szintet.
A tegnap Nagy Zsigmondot, Nyárádszereda jegyzőjét a város és a Jobbágyfalva határában lévő vízgyűjtőtónál értük el. Elmondta, a vízszint magas. A vízgyűjtő közvetlen közelében, a jobbágyfalvi határban mintegy 20 hektáros, a vízgyűjtőtóhoz tartozó terület van víz alatt, de ennek alig 10%-a művelt, mivel a jogtulajdonviszonyt a mai napig sem sikerült rendezni. A környező területeket nem fenyegeti árvíz.
Turbák Zoltán, Backamadaras polgármestere szerint kedden éjszaka a Kicsi utca környékén raktak homokzsákokat a Nyárád partjára, a folyó vize lefelé, Backamadaras – Nyárádszentbenedek határában öntött ki a mederből, egy olyan szakaszon, ahol nincs gát építve. Héthektáros, bevetett mezőgazdasági terület került víz alá, szerencsére egyetlen magángazdaságot sem ért el a víz.
Ugyancsak a tegnap Osváth Csaba, Ákosfalva polgármestere a kora délutáni órákban tájékoztatott, hogy a települést az ákosfalvi patak fenyegette, de a helyi tűzoltóegység a benzinkút körül, a patak Nyárádba ömlésénél szivattyúkkal pumpálta a vizet, a helyi katasztrófavédelmi egység alkalmazottai, a közösségi rendőrség, és önkéntesek Ákosfalva határában a Nyárád gátját 100 méteren homokzsákokkal erősítették meg.
Iszlai Tibor, Dózsa György polgármesterének tájékoztatója szerint a község településeit nem fenyegeti árvíz, a Nyárád szabályozási munkálatainak most mutatkozott meg a jótékony hatása. Nagyteremiben minden évben kiöntött a patak, a tavaly kiszélesítették a medrét, így az esőzések nem okoztak gondot. Teremiújfaluban is megnőtt a patak szintje, de még nem érte el az árvízkészültségi szintet.
(kilyén)
Népújság (Marosvásárhely)

Értékük az ember
Húsz év a szeretet jegyében
A Gyulafehérvári Caritas idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. Az eltelt két évtizedben Erdély egyik meghatározó civil szervezete lett, Maros megyében vidéken hangsúlyosabban, a Nyárád mentén, a Nagy- és Kis-Küküllő térségében van jelen a szeretetszolgálat. A Balavásártól Szovátáig terjedő vidék munkatársai gyűltek össze ünnepelni, mérleget vonni május 19-én, szerdán a gyulakutai kultúrotthonba.
A rendezvényre a szervezet vezetői mellett eljöttek a gondozottak, környékbeli önkormányzatok képviselői, polgármesterek és egyházi személyek. Samu Imola, a térség otthongondozó szolgálatának vezetője a házigazda szerepében köszöntötte a jelenlévőket. Ft. Máté Róbert és dr. Márton András, a szervezet igazgatói fejtették ki mit jelent a Caritas jubileumi mottója: "Értékünk az ember". Azt, hogy mindnyájan Isten teremtményei vagyunk és így az embert mint felbecsülhetetlen értéket helyezik tevékenységük középpontjába. Viszont a saját magával, családjával és közösségével szembeni felelősség senkitől sem vehető el, a gondok megoldásában a Caritas csak társ lehet.
A térségben 2004-ben az otthoni gondozással kezdődött a tevékenység, de a lendületet a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság partnereként megnyert európai uniós pályázat adta 2007-ben. Dr. Schmidt Loránd vezérigazgató elmondta, hogy az általa vezetett intézmény és a Maros Megyei Tanács közel öt esztendeje támogatja a Caritast munkájában, a rábízott feladatokban pedig olyan ritmust diktáltak a szervezet munkatársai, amihez még nekik is fel kell nőni.
A Kis-Küküllő vidékén két program működik: az otthoni gondozás és a családsegítő szolgálat, az előbbit a házigazda, az utóbbit a szolgálat gyulakutai munkatársa, Joó Ibolya szociális munkás mutatta be a jelenlévőknek. Lehetőségként került bemutatásra a gyergyói Caritas vidékfejlesztési programja, amelynek célja a gazdák támogatása és a falugondnokság, segítségnyújtás az elszigetelt települések lakói számára.
A rendezvény második felében a gondozottak, polgármesterek, tanácsosok és lelkészek közül mondták el néhányan véleményüket a Caritas tevékenységéről, méltatták és köszönték meg különösen azoknak a munkatársaknak, akikkel kapcsolatban vannak és akik nap mint nap elviszik hozzájuk a szeretet lángját, a reménység fényét. A végén a helyi családsegítő szolgálat gyermekcsoportja furulyaszóval, az idősek csoportja pedig zenés-verses összeállítással örvendeztette meg az ünneplőket.
Molnár József
Népújság (Marosvásárhely)

Népszámlálás 2011
Maros megyei részeredmények
2011. október 20. és 31. között zajlott a népszámlálás Romániában. Az Országos Statisztikai Intézet az elmúlt napokban hozta nyilvánosságra a népszámlálás részeredményeit. Eszerint Románia lakossága 2,6 millióval csökkent az elmúlt tíz évben, a romániai magyarságé pedig csaknem 194 ezerrel. A magyarság számaránya 6,5 százalék a korábbi 6,6 százalékhoz képest.
A Maros megyei részeredmények szerint a megye összlakossága 531.380 fő.
Etnikai felosztásban a románok száma a megyében 279.488 (52,60%), a magyaroké 200.989 (37,82), a roma nemzetiségűeké 46.637 (8,78%).
Marosvásárhely lakosainak száma 127.849. Ebből a románok száma 66.441, azaz 51,9%, a magyaroké 57.632, vagyis 44,87%, a romák száma 3.134 (2,45%).
A magyarok részaránya hét községben 90 százalék fölött van: Székelybere: 1189 lakos, magyar 1164 (97,90%), román 8 (0,67%), roma 16 (1,35%); Kibéd: 1765 lakos, magyar 1693 (95,92%), román 6 (0,35%), roma 32 (1,81%); Gyulakuta: 4595 lakos, magyar 4312 (93,84%), román 67 (1,48%), roma 184 (4,00%); Nyárádmagyarós: 1270 lakos, magyar 1180 (92,91%), román 10 (079%), roma 77 (6,06%); Havad: 1336 lakos, magyar 1227 (91,815), román 5 (0,37%), roma 103 (7,71%); Nyárádremete: 3797 lakos, magyar 3487 (91,84%), román 158 (4,16%), roma 151 (3,98%); Makfalva: 3157 lakos, magyar 2880 (91,23%), román 20 (0,63%), roma 238 (7,54%).
Szovátán, Székelyhodoson, Ákosfalván, Nyárádgálfalván, Székeyvéckén, Csíkfalván, Nyárádszeredában, Sóváradon, Backamadarason a magyarok aránya meghaladja a 80 százalékot.
Mezőmadarason, Mezőpantiban, Nagyernyében, Erdőszentgyörgyön, Dózsa Györgyön, Gernyeszegen a magyarok 70 százalék fölött van.
Marossárpatakon, Magyarón, Balavásáron, Nyárádkarácsonban, Koronkán, Vámosgálfalván, Vajdaszentiványon, Bükkösön 60 százalék fölötti a magyarok részaránya.
Mezőbodonban, Mikefalván, Marosszentgyörgyön, Jedden, Küküllőszéplakon a magyar lakosság részaránya 50 százalék fölött van.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Nyirő József újratemetése: csak a szelleme
Egy végre nem hajtott kegyeleti szertartás krónikája
Megemlékező ünnepség lett Nyirő József tervezett székelyudvarhelyi újratemetéséből, miután a Hargita megyei prefektus formai hibára hivatkozva semmisnek nyilvánította az udvarhelyi polgármesteri hivatal által kibocsátott temetkezési engedélyt. A Nyirő-ügyből diplomáciai pengeváltás kerekedett, ennek ellenére a szervezők nem mondtak le a „székely apostol” hamvainak tényleges újratemetéséről.
Úgy éreztük, elértünk a falig, ha tovább akartunk volna menni, már embereket sodorhattunk volna bajba – jelentette ki Lukács Csaba, az újratemetési szervezőbizottság kommunikációs felelőse. – Úgy tartjuk, a vasárnapi szellemi újratemetéssel megfelelően adóztunk az író emléke előtt, de természetesen nem mondunk le a tényleges újratemetésről sem. Ahhoz azonban nyugalmasabb, normálisabb idők kellenek.
Az újratemetés körüli eseménysorozat mindenesetre fájdalmas felismeréssel járt az erdélyi magyarság számára: a román államhatalom gyakorlatilag semmilyen eszköz bevetésétől nem riad vissza, ha a kisebbségek megfegyelmezése a cél. Mint ismeretes, a tiltások eredőjénél a román külügyminisztérium áll, amely a magyar nagykövetség ügyvivőjének jelezte: nem tartja időszerűnek az újratemetés megtartását. A következő lépés már adminisztratív szinten zajlott: a külügyminisztérium felszólítására a román államvasutak megtagadták az író hamvait szállító vasúti kocsi zarándokvonathoz való csatolásának engedélyezését. A lépésre adott válaszban a szervezők egyértelműsítették: megtalálják a módját annak, hogy Nyirő – időközben elhamvasztott – földi maradványait eljuttassák Székelyudvarhelyre. A temetést mindenképpen megtartják, hangzott el.
Vérre menő ellenőrzés
Ezzel elindult a hír- és üldözési lavina. A pünkösdi hétvége előtt valamennyi magyar–román határátkelőnél hatalmas sorok alakultak ki, miután a hatóságok úgynevezett alapvizsgálatot hajtottak végre az átkelésre jelentkező gépkocsiknál. De az sem érezhette magát biztonságban, aki átjutott a határszűrőn. Több gépkocsit is megállítottak közúti ellenőrzés ürügyén, ám a feltett kérdések egyértelműen arra utaltak, hogy az egyenruhás és civil rendőrök urnát keresnek.
Megállították Lukács Csabát is, akinél első körben kábítószert kerestek – és urnát találtak. „Természetesen nem véletlenül volt nálam urna – mondta el Lukács. – Azt akartam bebizonyítani, hogy tudatos zaklatás zajlik. A rendőrök kérdésére azt válaszoltam, hogy nem tudom, mit tartalmaz az urna, és felhívtam a figyelmet, hogy ügyészségi engedély nélkül nincs joguk felnyitni az edényt. Csakhamar bebizonyosodott, mennyire gyorsan és hatékonyan működik a román szakapparátus, hiszen annak ellenére, hogy munkaszüneti nap volt, gyakorlatilag perceken belül befutott az ügyészségi engedély. Ügyvédem tanácsára bekísértettem magam a korondi rendőrőrsre, megpróbálva megelőzni, hogy azonosíthatatlan módon például kábítószer kerüljön a holmim közé.”
A rendőrségen már részben a sajtó nyilvánossága előtt zajlott az ellenőrzés, az újságírók egy részét Lukács Csaba mozgósította, a többieket valószínűleg a rendőrség, egyes tévéstábok ugyanis azzal a rendőrségi információval érkeztek a helyszínre, hogy elcsípték a Nyirő-hamvakat szállító személyt. Mivel azonban az urna üres volt, közel hatórás procedúra után – szabálytalanság vagy kihágás híján – szabadon engedték a kommunikációs felelőst.
Prefektusi „rajtaütés”
Máris kéznél volt azonban az újabb adminisztratív eszköz: a Hargita megyei prefektus jelezte, hogy érvénytelennek tekinti a Bunta Levente polgármester által aláírt temetkezési engedélyt. Ez még a prefektúra által szombat délelőtt (!) a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalban végzett „rutinvizsgálat” előtt hangzott el, holott ez a vizsgálat szúrta ki az engedélyen szereplő téves iktatószámot, azt a formai hibát, amely megfelelő jogalapot teremtett a prefektusi tiltáshoz. Amúgy ez volt az egyetlen rendellenesség, amit a kontrollbrigád talált a hivatal működésében.
A kormánybiztosnak ilyetén ugyan nincs tiltási joga – csak a közigazgatási bíróságon tehetett volna feljelentést, aminek eredménye jóval pünkösd után született volna meg –, a szervezők nem feszítették tovább a húrt. „Valószínűnek tűnt, hogy akár hatóságilag is megakadályozták volna az aktust, ezért aztán a megemlékezés mellett döntöttünk” – hangzott Lukács Csaba indoklása.
A szervezők döntését az is „segítette”, hogy ekkor már Mátyás Károly katolikus esperes sem volt hajlandó eltemetni Nyirő hamvait, arra hivatkozva, hogy az igénylők nem fizették ki az egymillió forintos sírhelyet. „Ez valóban így van – támasztotta alá Lukács is –, viszont aláírt szerződéssel rendelkezünk. Az Országgyűlés elszámolási rendje szerint azonban csak számla ellenében lehet fizetni, a számlát viszont máig nem bocsátotta ki az esperesi hivatal.”
Az esperes álláspontjának megváltozását némileg érthetőbbé teszi, hogy szombaton már izmos fiatalemberek érdeklődtek az udvarhelyi temetőbe tartók úti céljai felől. „Engem is megállítottak, s ha netán ásó-kapa lett volna nálam, biztosan nem engednek be. Nemhivatalosan el is ismerték, hogy a sírásás megakadályozása a feladatuk” – erősítette meg Lukács Csaba is.
A zavarkeltés a megemlékezés napján is folytatódott, a csíksomlyói búcsúról érkező autók egy részét Székelyudvarhely csíkszeredai bejáratánál a rendőrök szorgalmasan terelték a Marosvásárhely felé vezető elkerülő útra azzal, hogy minden Nyirővel kapcsolatos rendezvényt töröltek. „Egy, már Balavásárnál tartó autóbusz utasától értesültünk a fejleményekről, és saját embereink révén igyekeztük elhárítani ezt az üzemzavart” – mesélte Lukács.
A kérdés, ami természetesen mindenkit izgatott: hol vannak, egyáltalán Székelyudvarhelyen vannak-e Nyirő József hamvai? Lábra kapott egy olyan „tuti értesülés” is, miszerint Szőcs Géza államtitkár mindenhová maga után cipelt hatalmas táskája rejtette volna. Lukács Csaba cáfolta ezt, viszont megerősítette, hogy az író hamvai biztonságban várják a tényleges újratemetést. „Hogy hol, arról mindössze két embernek van tudomása – Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke nincs közöttük.”
Román aggodalmak
Victor Ponta román miniszterelnök közleményben ítélte el a kormánya által románellenesnek, antiszemitának és fasisztaszimpatizánsnak tartott Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetésére irányuló kísérletet, és aggodalmát fejezte ki az ezzel kapcsolatos „incidensek” miatt. A román külügyminisztérium sajtóközleményében csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy a magyar parlament elnöke szerepet vállalt a Nyirő József emlékének szentelt vasárnapi nyilvános szertartás megszervezésében, annak ellenére, hogy a korábbi nyilatkozatokban magánjellegű eseményről volt szó. A román diplomácia ugyanakkor „meglepődve értesült” Kövér László házelnöknek a román hatóságokat bíráló sajtónyilatkozatairól, és ezek tisztázását igényli. A román külügyminisztérium ugyanakkor nem ért egyet egyes budapesti politikusok nyilatkozataival, amelyek „mintha tudatosan járulnának hozzá a térség jószomszédi szabályainak megsértéséhez, és egy olyan személyiség dicsőítéséhez, aki minden nemzetközi értékelés szerint szélsőjobboldali, antiszemita tevékenységet folytatott.”
Magyar sajnálatok
Kövér László kegyeleti aktusnak tartja Nyirő József újratemetését, ezzel kapcsolatban egyáltalán nem kíván ideológiai vitába bocsátkozni a román féllel – mondta a magyar házelnök kabinetfőnöke. Veress László a román kormány, illetve a román külügyminisztérium által megfogalmazott bírálatokkal összefüggésben úgy fogalmazott: az Országgyűlés elnöke sajnálatát fejezi ki, hogy a román hatóságok közigazgatási úton megakadályozták Nyirő József vasárnapra tervezett újratemetését. Hozzátette, a házelnök különösen sajnálja, hogy ebben a közigazgatási akadályoztatásban Székelyudvarhely magyar polgármestere is aktív szerepet vállalt. A kabinetfőnök hangsúlyozta, a törvényességet felügyelő Hargita Megyei Prefektúra maga állapította meg, hogy Nyirő József újratemetésének szervezői mindenben betartották a román jogszabályokat. A szervezők bíznak abban, hogy az újratemetés miatt kialakult függő jogi helyzet megoldódik, és ezt követően megtartják majd a szertartást, amelyen Kövér László házelnök is részt kíván majd venni.
Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Erdély fölött
Nyolc és fél kilométerrel a talajszint fölött fura érzés arra gondolni, hogy most Erdély fölött van az ember. Megszámlálhatatlanul sokszor megfordultam az Erdőn Túli Földön azóta, hogy 1974-ben lelkes és tájékozatlan egyetemistaként először léptem a magyarok Szentföldjére – de ez így, most egészen más. Sohasem átélt, sohasem sejtett érzés – Erdély fölött vagyok, jó magasan. (Sőt: magosan, ahogyan ott mondják.)
De lehet-e Erdély fölé kerülni egyáltalán? Ha jobban belegondolunk: talán igen – de inkább nem. Mostanában, hála istennek, úgy tűnik: különösen nem.
Közel két óra autókázás, végig a Székelyföldön. A legelső döbbenet: alig félórával a megérkezés és alig négy órával a budapesti lakásból történt távozás után már a Nyárád vizét látom, és magyar helységnevek sorakoznak egymás után: Lőrincfalva, Havadtő, majd Balavásár, Erdőszentgyörgy, Kibéd… És szinte végestelen-végig – különösen, amint elhagyjuk a Bucsin-tető lélegzetelállító kanyarjait és meredélyeit: a látványos gyarapodás, csinosodás megannyi jele. Jóval Gyergyószentmiklós előtt, a kanyargós úton szinte egymást érik a kívül-belül Ausztriát idéző panziók: Dorottya, Hóvirág, Rubin, Lőrinc, Dorka… Tisztaság, igényesség, rend, kedves, mosolygós, udvarias emberek mindenütt.
Ami ezen legutóbbit illeti, közbevethetné bárki: hiszen így volt ez már hosszú-hosszú évtizedekkel ezelőtt is, a székely néplélek nemcsak a közismert magasröptű humorral (a legújabb: milyen a derékszögű pálinka? 90 fokos) – de a hagyományos emberséggel, még a magyarországit is felülmúló vendégszeretettel és udvarias, intelligens magatartással járt együtt mindenkor. Csakhogy a körülmények, azok a bizonyos fránya „társadalmi-politikai együtthatók”, ugye, mikor mit, mennyit tettek lehetővé… Most a magyar feliratok özöne nemcsak a világ legtermészetesebb dolga, de a helységnévtáblák mögött a megnőtt székely önállóság és öntudat, az autonómiáért folytatott (olykor akármennyire szélmalomharcnak is tűnő) konok és következetes küzdelem erőfeszítéseinek látványos, meggyőző bizonyítékai. A székely címer napja és holdja ragyog itt is, ott is. A Kárpátia koncertjén valóságos székelyzászló-erdő, jóval több a haloványkék-sárga csíkos, napos-holdas lobogó, mint a piros-fehér-zöld. (Azért utóbbiból is akad jócskán.) Az autonómiáról – éppen aktuális román belpolitikai állás ide vagy oda – szinte csak úgy beszélnek: úgyis megszerezzük valahogy, akárhogyan es, no.
Magas, jóvágású srác szállít vissza Gyergyóból a marosvásárhelyi reptérre. Húszéves múlt, a fiammal egyidős. Harminc fölöttiek is megirigyelhetik józan bölcsességét, komoly, felelősségteljes elképzeléseit, értelmét, világlátását, egész fellépését. Egy higgadt, érett ifjú reménység ül csöndes és csinos barátnőjével a kocsiban és az elemi magyar létérdekek abszolút evidenciák számára. Örs pontosan azt és pontosan úgy mondja, amit legmerészebb álmaink erdélyi magyar fiataljának, egy igazi mai székely legénynek mondania kell. Szédülten szállok ki az autóból, amikor feltűnik a Transilvania, azaz Erdély nevét viselő repülőtér felirata.
Erdély fölött száll a gép, valahol amarra a Királyhágó s az egykori, 170 kilométeres frontvonal, amit közel négy hónapon át, szörnyű körülmények között védett a Székely Hadosztály, idegen hódítóktól és a bolsevizmustól egyaránt. Közben bemondják: ellenőrizzük, becsatoltuk-e biztonsági öveinket, Magyarország fölött turbulencia várható.
Domonkos László
Magyar Hírlap

Közös jelölteket indít Maros megyében az EMNP és az MPP
Közös jelölteket indít Maros megyében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP). A néppárt közleménye szerint a két szervezet hosszú egyeztetések eredményeképpen biztosítani kívánja a nemzeti oldal egységes fellépését, ennek érdekében pedig az EMNP színeiben fele-fele arányban közösen indítanak jelölteket a parlamenti választásokon.
A tájékoztatás szerint az 1-es szenátori körzetben Marosvásárhelyen Jakab István üzleti menedzser; a 2-es körzetben, Nyárád- és Felső-Küküllő mente térségében Tőkés András tanár; a 3-asban, Dicsőszentmárton, Marosludas, Radnót, Balavásár és Segesvár környékén Máté János vegyészmérnök; a 4-es egyéni választókörzetben, Nagysármás, Szászrégen és Felső-Maros mente térségében Varga Lóránd közgazdász indul szenátorjelöltként.
Marosvásárhelyen, az 1-es képviselői körzetben Portik Vilmos kommunikációs szakember, a 2-esben Boros Zoltán filmrendező, a Román Televízió Magyar adásának főszerkesztője, a 3-as körzetben Marosvásárhely környékén, Székely-Mezőségen, Alsó-Maros mentén, valamint Alsó-Nyárád mentén Bereczki Ferenc építészmérnök, a 4-es egyéni választókörzetben, Dicsőszentmárton, Marosludas, Radnót térségében dr. Pálosi Csaba állatorvos, a Magyar Polgári Párt marosvásárhelyi elnöke; az 5-ösben, Szováta, Erdőszentgyörgy és Nyárádszereda térségében László György építésztechnikus, a Magyar Polgári Párt Maros megyei elnöke; a 6-osban, a Segesvár és Balavásár közti térségben Ölvedi Zsolt gyógyszerész; a 8-as körzetben a Görgény völgyében és Szászrégen környékén Barabás Tibor gépészmérnök indul képviselői mandátumért.
A jelöltek hétfő délután nyújtják be a jelöltlistákat a Megyei Választási Irodánál.
Néhány napja Toró T. Tibor, az EMNP elnöke politikai szövetséget, az erdélyi autonomista pólus létrehozását ajánlja az MPP-nek, miután a választásokon való közös indulásban nem tudtak megegyezni. Toró ekkor úgy fogalmazott: arra még mindig van lehetőség, hogy a polgári párt megyei szervezeteivel helyi szinten egyezségeket kössenek.
Krónika (Kolozsvár)

Több volt a pénz, mint a pályázat
Zsúfolt év vár a Kis-Küküllő térségi egyesületre
Korántsem könnyű év mérlegét mutatták be a tagoknak és meghívottaknak a Kis-Küküllő Balavásár – Sóvárad Egyesület Leader Helyi Akciócsoportjának a balavásári Romantik komplexumban tartott csütörtöki rendezvényén, amely a számbavétel mellett egyben a vidékfejlesztési lehetőségek népszerűsítésére is szolgált. Erre azért van szükség, mert az egyesület Leader Akciócsoportja által a 2012-15-ös időszakra elnyert 2.285.432 eurós összegből a múlt év során 724.498 eurót pályáztak meg sikeresen. A 2012-ben benyújtott 24 pályázatból 18-at talált támogathatónak a vidékfejlesztési kifizetési ügynökség, amelynek a képviselői is jelen voltak az évértékelőn.
Amint kérdésünkre Borbély Emma projektmenedzser elmondta, a Kis-Küküllő Balavásár – Sóvárad Egyesület tízéves kistérségi együttműködés alapján jött létre nyolc település – Balavásár, Gyulakuta, Vécke, Havad, Makfalva, Kibéd, Sóvárad, Erdőszentgyörgy – polgármestere, a térség nemkormányzati szervezeteit képviselő nyolc és a magánszférát képviselő tíz személy összefogásával. Elnöke Dósa Sándor, vezetőtestülete a közgyűlés és a kilenctagú igazgatótanács. Az egyesület kezdeményezésére alakult meg 2010-ben a Leader Helyi Akciócsoport (HACS). Közös céljuk a kistérség fejlesztése a mezőgazdasági és nem mezőgazdasági tevékenységek, a szolgáltatások, a szociális ellátás, a tájékoztatás, a művelődés, az oktatás, a környezetvédelem és a hagyományok megőrzése terén. Erre a célra nyertek el a nemzeti vidékfejlesztési terv keretében 2.856.791 eurót, amit az EU és Románia kormánya biztosít, amelyből a már említett 2.285.432 eurót pályáztathatják ki.
A Helyi Akciócsoport tanulmányt készített a térségről, kidolgozta a helyi fejlesztési tervet, felkészítette a személyzetet, találkozókon, kiállításon s népszerűsítő kiadványokban tájékoztatta a vidék lakosságát arról, hogy milyen területeken hogyan pályázhatják meg a Leader program keretében felkínált összegeket.
Az eredményekről a HACS munkacsoportjának képviselői számoltak be. Borbély Emma szerint azért volt nehéz az elmúlt esztendő, mivel a program 2009 helyett csak 2012-ben indult. Másrészt nehézkes a pályázási procedúra is. A pályázatokat három szesszióban hirdették meg. Az elsőben a települések felújítása, fejlesztése, a szolgáltatások javítása intézkedéscsomag keretében három község, Havad, Kibéd és Balavásár pályázott sikeresen egyenként kilencvenezer euró körüli összegre. A második szesszióban két fiatal farmer próbálkozott sikertelenül, a félig önálló mezőgazdasági farmok közül a hatból ötnek ítélték meg a 7.500 eurós támogatást. A mikrovállalkozások létrehozására pályázókat sem bírálták el kedvezően, s az újabb négy önkormányzat közül három kapta meg a településfejlesztésre kért támogatást, mivel abban a keretben elfogyott a pénz. A harmadik szesszióban három fiatal farmer, egy félig önálló mezőgazdasági vállalkozás és három kisvállalkozó járt sikerrel. Mindez az Leader Helyi Akciócsoport által elnyert összegnek az egyharmadát jelenti. A mezőgazdaság és az erdészet, ennek infrastruktúrája, az erdősítés, termelői csoportok létrehozása stb. terén egyetlen pályázatot sem nyújtottak be a kistérség lakói, vállalkozói. Mivel más területeken lett volna igény, a HACS képviselői azt szeretnék elérni, hogy a pénzek átcsoportosításával a 2013-ban meghirdethető újabb három szesszió során minden euró gazdára találjon.
A hozzászólók értékelték Borbély Emma és csapata tevékenységét, és elhangzott a biztatás, hogy bár nehéz és körülményes, de pályázni kell, hogy a leutalt pénz a kistérségben maradjon. Elhangzott, hogy a turisztikai vállalkozások terén annak, aki tehetősebb, kevés a pályázaton elnyerhető pénz, a kezdőknek pedig több intézkedésben is a magas önrész előteremtése okoz gondot. Ennek ellenére a HACS munkacsoportja és az egyesület tagjai azt remélik, hogy az átcsoportosítások jóváhagyásával az idén meghirdetendő három szesszió során az elnyerhető összegek gazdára találnak. Ami azért is fontos, mivel vannak olyan tevékenységek, amelyek 2013 után már nem finanszírozhatók, 2014-től pedig már csak a megpályázott pénzek sorsát fogják követni.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

Harangot a Sapientiának!
Harangot kellene állíttatni a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának tornyába, vagy egy különálló haranglábba – az ötlet az egyetem kommunikáció szakos hallgatóinak körében egy szakmai gyakorlaton merült fel. Ennek alapján készült el a négy harmadéves hallgató projektje, amely A bölcsesség hangja címet kapta. A harang megszerzése, felszerelése és működésbe helyezése a közösségépítést, a közösség megerősödését szolgálja, s a mindennapi és az ünnepi kommunikációban betöltött szerepe mellett annak a csoportnak, évfolyamnak az emlékműve lesz, amely felállította. Az ötletet tett követte, s a terv részeként tartottak pénteken konferenciát Harang és harangszó – tárgy, jel, jelentés címmel ismert szakemberek és a diákok részvételével.
Az ötletet dr. Dávid László professzor, az egyetem rektora valamint dr. Székely Gyula egyetemi tanár, rektorhelyettes üdvözölte. Véleményük szerint a haranghoz hasonlóan a Sapientia egyetem is szimbólummá vált. Azt a megtartó erőt jelképezi, amelynek célja a szülőföldhöz való kötődés megerősítése, az elvándorlás megállítása.
Az előadók, dr. Buzogány Dezső professzor, egyháztörténész, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanára, Ősz Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület Levéltárának levéltárosa, dr. Tóth Levente és a marosvásárhelyi Teleki Tékát vezető Lázok Klára történészek, Gagyi József docens, az ötletgazda diákok évfolyamfelelős tanára és dr. Máté Márton gépészmérnök, docens a Gépészeti Tanszékről a harang kulturális és társadalmi funkciójának bemutatására vállalkoztak. Mellettük megszólaltak a hallgatók is, András Hanga, a Pécsi Tudományegyetem kommunikáció szakos hallgatója, aki mesterképzésen vesz részt, Gidófalvi Tamás, Dobos Szilveszter, Sófalvi László és Tóth Lehel kommunikáció szakos hallgatók, a projekt kezdeményezői és kollégájuk, Jakab István.
Az előadások során sok érdekes adat hangzott el a harang történetéről, amely a kezdetektől fogva a szakrális kommunikáció, azaz az ember és a természetfölötti erő közötti kapcsolat jelképe, ami a modern korban egyre inkább a világi kommunikáció időjelző eszközévé válik. A leggyakoribb feliratok szerint kulturális és társadalmi szerepe az élők megszólítása (VIVOS VOCO), a halottak siratása (MORTUOS PLANGO) és a villámok elűzése (FULGURA FRANGO) volt. A harang kapcsolatot teremt az ember és a kozmosz szférái között, jelzéseket ad a közösségben élő embernek, biztonságot, az otthonosság érzetét nyújtja, hazahív. Az időt tájolták, kifejezték a megtiszteltetést, a megemlékezés és a vészjelzés eszközei voltak, amely szerepekből vesztettek az idők során, amikor a harangozás napi gyakorisága megritkult. A magyarság számára különleges jelentőséggel, töltettel bírt, hogy a déli harangszót VI. Sándor pápa Hunyadi Jánosnak a törökök fölött aratott nándorfehérvári győzelme emlékére rendelte el egész Európában. Érdekes epizódként hangzott el, hogy 1970-ben rokoni látogatásra Dél-Magyarországra érkezett a balavásári Székely András, aki a helyi eklézsia harangjának szavát hallván kijelentette, hogy az otthoni harangot kongatják, ami a toronyban be is igazolódott, s így visszaadták a harangot az erdélyi falunak. Mint kiderült, a székely ember a jelenlegi rektor nagyapja volt.
Biztató hírként hallottuk, hogy a kolozsvári protestáns teológia egyháztörténészei 13 éve az egyház harangjainak a felleltározásába kezdtek.
Ősz Előd levéltáros előadásában hallottuk, hogy az erdélyi református falvakban a fatornyos haranglábak voltak jellemzőek. A harangozás kezdetben a papok feladata volt, később hárult a harangozókra, akik a faluközösség legmegbízhatóbb emberei közül kerültek ki, s a velük kötött díjlevelek az első munkaszerződéseknek számítanak.
Lázok Klára történész a Teleki Tékában őrzött könyvekről szólt, amelyek témája a harang, majd hozzátette, hogy elképzeléseik szerint a harang szerepét szánják az intézménynek is.
Mit jelent a mai ember számára, hogyan profanizálódik a harang szerepe? – adatokban gazdag dolgozatában András Hanga pécsi mesterképzős hallgató erre a kérdésre keresett és adott választ. A harang történetét, szerkezetét, hangzását, elkészítési módját vette számba a műszaki szakember szemszögéből és pontosságával dr. Máté Márton gépészmérnök, docens.
Majd a projektet kezdeményező hallgatók következtek, akik a környező falvak (Marosszentanna, Koronka, Jedd, Ákosfalva község, Marosszentgyörgy és Székelykál) harangjait mutatták be a hallgatóságnak. Végül Balogh József marosvásárhelyi öntőmester beszélt az életéről, a harangöntésről, az édesapjától örökölt mesterség elsajátításáról, a Bernády-szobor, és a legnagyobb, egy 500 kilós harang öntéséről.
A harangprojekt kezdeményezőinek célja, hogy a 300 kilós harang öntéséhez szükséges 24.000 lejt összegyűjtsék, s ehhez indulásként tanárukkal együtt már egy bizonyos összeget fel is ajánlottak. A közösségi adományozás folytatódik, s erről a harang.kommunikáció.ro honlapon lehet tájékozódni – válaszolta kérdésünkre Gidófalvi Tamás. A harangot marosvásárhelyi mester fogja önteni, s a Sapientia koronkai épületének tornyában szeretnék elhelyezni.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

Volt egyszer egy Makk-féle összeesküvés, és mártírokká lettek hőseink
Az erdélyi magyarság nem csak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emlékét őrzi kegyelettel. Mikor a nemzet porba hullt, reményt vesztett, székely hősökben lobogott fel újult erővel, hatványozottan a szabadságvágy. A ’49-es kegyetlen megtorlások dacára volt merszük, bátorságuk szervezkedésbe, harcba kezdeni. Ők a Makk- féle összeesküvők. Székely vértanúkként eddig hármukat ismerte jobban a világ. A Marosvásárhelyi Rádió szorgalmazására újabb nevek, történetek kerülnek be a köztudatba. Az ott elhangzott műsor szerkesztett változatát most olvasóink is kézbe vehetik. A szerzők: Bakó Zoltán, Gáspár Sándor, Kádár Gyula, Ötvös József és Vajda György.
Bágy leghíresebb szülötte
Pár évvel ezelőtt Papp Vilmos, Budapest-Kőbánya református lelkipásztora könyvet írt a nevezetes magyar református presbiterekről Őrállók címen. Akkor keresett meg engem is, hogy esetleg valamilyen festményt, rajzot, esetleg kőlenyomatot ismerünk-e Török Jánosról, a székely vértanúról, marosvásárhelyi presbiterről. Könyvekben és a Teleki Tékában való utánajárás nyomán szomorúan állapítottuk meg: nem maradt róla semmilyen rajz, de személye és emléke mégsem ment feledésbe.
A marosvásárhelyi Postaréten álló emlékmű felirata utal székelyföldi származására. Bágy a Homoród mente székely unitárius falvai között ma is élő református közösség. A közel kétszázan ott élő bágyiak ma sem felejtették el falujuk leghíresebb szülöttjét, az iskola előtt egy kopjafa emlékeztet: itt született 1806-ban Török János.
Korának jól bevált gyakorlata szerint a szorgalmas székely fiút tízévesen beíratták a székelyudvarhelyi református kollégiumba, ahol előbb szolgadiákként, később pedig magántanítványok oktatójaként végezte tanulmányait. Tizenhat évig volt a kollégium tanulója, majd az erdélyi négy református kollégiumban tett sikeres vizsgája nyomán külföldi tanulmányútra mehetett. Berlini peregrinációja után hívják meg a marosvásárhelyi református kollégiumba történelemtanárnak, majd a teológia professzora lesz itt haláláig.
Az 1848-as magyar szabadságharc megosztotta a kollégium tanárait. A császárhű tanárok – köztük Bolyai Farkas – ellenezték a fiatalok hadba vonulását. Török János harcra, szabadságharcra buzdította tanítványait. 1848 őszén Gedeon tábornok könnyen bevette Marosvásárhelyt, és Török János professzort több társával együtt túszként Nagyszebenbe záratta, ahonnan csak féléves rabság után Bem József tábornok honvédjei szabadították ki.
Világos nem ölte meg a szabadságvágyat
A levert forradalom után a nép egy részében még ott égett a szabadság vágya. A Makk József ezredes által szervezett mozgalom egyik erdélyi összekötője és irányítója lett bágyi Török János. A Makk-féle összeesküvés leleplezése után, 1852-ben Gálffy Mihály sógorával és Horváth Károly nevű tanítványával együtt letartóztatják, újból Nagyszebenbe zárják, ahol a haditörvényszék 1853. október 11-én kötél általi halálra ítéli őket.
1854 márciusában hozzák vissza Marosvásárhelyre, és március 10-én a Postaréten kivégzik. Halálával megszűnik Marosvásárhelyen a teológiai oktatás, azaz a lelkészképzés. Bágyi Török János nemcsak azért volt a marosvásárhelyi református kollégium egyik híres és nevezetes tanára, mert 48 évesen vértanúhalált halt a magyar szabadságért, hanem az ötödfél évszázadnál is öregebb székelyföldi kollégium jól képzett nevelője volt. Nyomtatásban megjelent tankönyvei mellett 33 műve maradt kéziratban. Egykori tanítványa, Deák Farkas így emlékszik vissza rá: "Mindenkivel tudott a maga nyelvén beszélni. Sok szegény székely fiú megkönnyezte, meggyászolta, kiknek ő atyja volt. Nem egy özvegy nő kereste fel és öntözte könnyeivel sírját, kiknek gyermekeit atyai gyámsága alá vette és embert csinált belőlük".
Visszacseng a múlt
Magyar és szűkebb hazánk, Erdély történelmében is vannak, akik megérdemlik, hogy nemzeti panteonba kerüljenek, és ne csak ünnepekkor, megemlékezésekkor említsék a nevüket. Ezt érdemeli a firtosmartonosi Gálffy Mihály is, akinek élete, tragédiája példaértékű a mai és a jövőbeli fiatal generációknak is. Elemi iskoláit szülőfalujában, Firtosmartonosban, a gimnáziumot Székelykeresztúron, jogi tanulmányait Kolozsvárt végezte. 1843-ban az alma materében rendezett nagyszabású vívóversenyen mindenkit, még két vívómestert is maga mögé utasítva győzedelmeskedett. Előbb Székelykeresztúr szolgabírája lett, majd 1848-ban ügyvédi irodát nyitott Marosvásárhelyen. Itthon alapozta meg tudását és indult el a fényes karrier útján. Igazságérzete ösztönözte arra, hogy részt vegyen az 1848-as szabadságharcban. Mi sem lehet nemesebb eszme, mint az idegen elnyomás és hatalom ellen küzdeni, olyan egyetemes polgári értékek mellé szegődni, mint a szabadság, egyenlőség, testvériség, a prosperitás, amelyet egy új világrend megteremtése jelentett volna. De mint oly sokszor, a történelem most is megismételte önmagát. A nagyhatalmak összefogtak, hogy az "ősi rendet" megvédjék: katonai túlerővel, cselszövéssel, árulással, az együtt élő nemzetek összeugrasztásával. Visszacseng a múlt most is, amikor azon vitatkozunk, hogy ki a létjogosultabb a Kárpátok ölében, kinek a szimbólumai erősebbek, s azokat kiáltják ki hősöknek, akik a nagyhatalmak játékában arra kényszerültek, hogy békésen együtt élő nációk húsába harapjanak.
Mi lett volna, ha sikerül?
A marosvásárhelyi Postaréten felállított obeliszk felkiáltójel. Üzenet a múltból a jelennek, s iránymutató a jövőnek. A Makk-féle összeesküvésben résztvevők hittek abban, hogy meg tudják fordítani a történelem kerekét, hogy mindenek fölött győz az eszme, amely tiszta, őszinte s haladó, hittek Kossuth Duna menti köztársaságában, s abban, hogy az emigrációba menekült politikus visszatérte elég lesz ahhoz, hogy a kioltott forradalmi láng újra, lobbanjon. Gálffy Mihály nem kevesebbet vállalt magára, mint azt, hogy a száműzetésből hazatérő Kossuth Lajost erdélyi hatalomra juttassa. El lehet játszadozni a gondolattal: mi lett volna, ha sikerül? Milyen gazdasági fejlődés indulhatott volna be a szabad és független Erdélyben, ha Kossuth, Széchenyi és a kor haladó magyarjainak eszméi megvalósulnak? De a nagyhatalmi érdekek nem ezt akarták. A franciák, akiktől az összesküvők segítséget kértek, elárulták őket. 1918-ban, 1956-ban is hiába várta e kis ország(rész), hogy melléálljanak. Az árulást követően kémek hálózatával ásták alá azt a szervezkedést, amely nemcsak egy szűk körű csoport érdekeit szolgálta volna. S került Júdás elég, pl. a kisgörgényi Bíró Mihály földbirtokos, aki az összeesküvőket kiszolgáltatta az akkori hatóságoknak. Sorsuk megpecsételődött, és azt hiszem, büszkén vállalták a kihallgatás, a nehéz börtön kálváriáját, a halálos ítéletet.
Amikor 1854. március 10-én a székely vértanúkat Marosvásárhelyen keresztül állig felfegyverzett katonák a postaréti vesztőhelyre kísérték, a lakosok tiltakozásul fehér szalagot tűztek ki ablakaikba. A béke szimbólumát egy olyan városban, amely, ha nem esik az árulás áldozatául, talán az új forradalom központjaként eltörölhette volna Világos szégyenét. Ezt a gesztust sem szabadna felednünk, s most is eszünkbe juthatna, amikor javában dúl a "zászlóháború". Jó lenne, ha 159 évvel a szomorú esemény után úgy emlékeznénk Marosvásárhelyen a mártírokra, hogy fehér szalagokat fonunk együtt: magyarok, románok, szászok és zsidók, azoknak a leszármazottai, akiket évszázadokon keresztül a nagyhatalmak átvertek. Gálffy Mihály és a névtelen hősök áldozata csak akkor nem volt hiábavaló, ha tanulunk végre sorsukból.
Gálffy Mihály drágán megfizetett az eszméért. Feleségét, Rozáliát is halálra ítélték, végül a kufsteini várbörtön hűvös falai között végezte. Két árvát hagytak maguk után. Nem világra szóló történet, de tanulságos. Tanulságos?
Hol zsarnokság van...
Jó száz évvel a székely vértanúk kivégzése után fogalmazta meg az önkény, a zsarnokság lényegét Illyés Gyula. Mert a Habsburg ugyanolyan kegyetlen és öntörvényű volt, mint a későbbi kommunista. Olykor még ismétlődtek is a történések. Mert hol zsarnokság van, ott zsarnokság van.
Horváth Károly fiatal földbirtokos teleki házába vezetett Rózsafi útja, amikor a Makk- féle összeesküvés szálait kezdték bogozgatni. És hová máshová mehetett volna nagyobb biztonsággal, mint az alig huszonhárom éves székely birtokoshoz, akinek zsenge kora ellenére már komoly forradalmi tapasztalat állt a háta mögött. Ahhoz a Horváthhoz ment, aki a forradalom kitörésekor azonnal nemzetőr tisztnek jelentkezett, s amikor az oroszok betörtek, a Kossuth-huszárokkal vágta a rendet az ellenség soraiban. S aki Kazinczy tábornok oldalán állt akkor is, amikor Zsibónál le kellett tenni a fegyvert. Ahhoz a fiatal földbirtokoshoz ment, aki nem menekült sem török, sem olasz földre, de a külföld felé igyekvő menekvőket segítette, hogy átjussanak a határokon. Tudta-e, hogy rá itt még szükség lesz, sejtette-e, hogy még egyszer el kell mennie iskolái városába, arra az utolsó, vissza nem forduló útra?
Ma már talán senki nem tudja, hol van az a szőlős Balavásáron, a Horváth Károly szőlőse, ahol a bukás elindult. Vagy folytatódott? De azt tudjuk, hogy hol volt Nagyszebenben a székely vértanúk fogdája, tudjuk, hogy hol volt Vásárhelyen az utolsó éjszakájuk, mint ahogyan tudjuk azt is, hogy mit mondott Horváth az őt szólásra bírni akaró Tapfernernek. Azt mondta: "Hiszem, hogy találtak önök most is árulót, de azért apportírozni ezt a becsületes székely népet a német nem fogja megtanítani soha."
Huszonöt éves volt Horváth Károly, amikor a vásárhelyi Postaréten kivégezték. Elfogatásakor az osztrák törvények értelmében még kiskorúnak számított, hisz nem töltötte be a 23. életévét. Kijárt volna neki a kiskorúakat illető mentesség. De nem járt ki. Mint ahogyan valamivel több mint száz évvel később nem járt ki Mansfeld Péternek sem. Mert hol zsarnokság van, ott zsarnokság van.
Várady József és társai…
A Makk-féle összeesküvés külön fejezete volt a Várady József vezette mozgalom. Várady akkor vállalja a fegyveres ellenállás szervezését, amikor a Marosvásárhely központú székely összeesküvés már elbukott. Ekkor vakmerőségre, bátorságra, makacsságra, nagy elszántságra és önbizalomra volt szükség. Várady épp ilyen adottságokkal rendelkezik. Az alig 26 éves bánpataki, Hunyad megyei ügyvéd, negyvennyolcas huszár a legalkalmasabb személy egy székely szabadcsapat szervezésére.
Várady 1852. július közepe táján érkezik Háromszékre. Kezdetben a Sepsiszentgyörgy környéki falvakból szervezi a mozgalmat, majd az erdővidéki Bibarcfalván. A később vértanúságot szenvedő bibarcfalvi Bartalis Ferenc mint levélhordó kétszer jár Makk ezredesnél Bukarestben, írásbeli és szóbeli utasításokat közvetít. A titkos mozgalom Háromszéken eredményesebben működik, mint más régiókban. Így például a mátisfalvi Benő Miklós egymaga félszáz fős szabadcsapatot fegyverez fel. Várady kapcsolatot létesít a csíki vezetőkkel is. 1853. október 2-án Bibarcfalváról – ötvenfős csapata élén – Csíkba indul. Terve az, hogy a csíkszentkirályi erdőkben bevárja a háromszéki és a csíki szabadcsapatokat, majd egyesült erővel megtámadja a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi adóhivatalokat. A pénztárakban talált pénzzel tovább növeli és erősíti az önkéntes alapon szerveződő székely haderőt, majd egyesül a külföldről érkező, a Makk ezredes vezette sereggel. Mivel a táborozók összeütközésbe kerülnek a helyi lakossággal, mert azok nem ismerik a szabadcsapat céljait, a csíkszeredai katonai kerület parancsnoksága hamar tudomást szerez róluk, és 1853. október 6-án nagyszámú katonaságot küld ellenük. A hadsereg meglepetésszerű támadása miatt a szabadcsapat felbomlik.
Várady és társai fölött a marosvásárhelyi haditörvényszék 1854. április 6-án mondja ki a döntést, a 16 fővádlottból tizenkét személyt halálra, négyet pedig sáncmunkára ítél.
Akik nélkül nem teljes a kép
Bertalan Lászlóról és Benedek Dánielről ritkán szólunk, pedig nélkülük nem teljes a kép, áldozatuk éppoly nemes és éppoly mérhetetlen, miként Török János, Gálffy Mihály és Horváth Károly áldozata. Közkatonái voltak a szabadságharcnak, közkatonái az összeesküvésnek, mártírjai a szabadság iránti küzdelemnek.
Életükről, halálukról alig tudunk valamit, pedig fordulatos sorsukról, jelkép értékű életükről még ma is filmet forgathatnánk.
Május 27-én Marosvásárhelyen végezték ki őket, csaknem egy hónappal katonai parancsnokuk, Várady József kivégzése után.
Bertalan László katona volt, szökött katona. A Coronini gyalogezredből szökött meg 1853 március 4- én, és Várady József alig jelent meg Erdővidéken, Bertalan Lászlót máris ott találjuk a csapatában, amely arra készült, hogy kirobbantsa a fegyveres felkelést, de legalábbis kiszabadítsa az összeesküvés fogságba került vezetőit.
Bertalan László Bibarcfalván született 1830-ban, nőtlen, református vallású – ennyit sikerül néhány könyvből és internetes publikációból megtudni róla.
Vajon hogyan került a Coronini gyalogezredbe, amelynek egyik százada Szentágotán állomásozott?
Büntetésből besorozott honvéd lett volna, ahogyan még sok százan a szabadságharc leverése után évekig a császár katonái lettek? Életkora alapján Bertalan Lászlóról leginkább erre gondolhatunk. Hiszen a forradalom lendülete sok fiatal legényt vitt a szabadságharc zászlói alá.
Ráadásul Erdővidéken, Bodvajon öntötték Gábor Áron több ágyúját is, az erdővidékiek ugyancsak szép számban voltak jelen a szabadságharc egységeiben. Tán legnagyobb Bibarcfalván volt a szabadságvágy. Várady szabadcsapatában a legtöbben bibarcfalviak voltak. Úgy tűnik, ebben az erdővidéki faluban sokkal nagyobb volt a változás iránti vágy, hiszen szinte önálló egységet lehetett volna szervezni a bibarcfalviakból, akik bekapcsolódtak a szabadságharc újraindításáért megkezdett szervezkedésbe.
A Coronini gyalogezredet különféle helyszíneken említik a hadtörténeti utalások, szegény Bertalan László összejárhatta a Habsburg birodalom több országát-tartományát, amíg fátuma Szentágotára nem vezérelte. Innen már megszökött. Két nap gyaloglás árán is hazajuthatott az erdővidéki medencébe.
Szökött katonának bujkálnia kell, de Bertalan nyugodtan meghúzódhatott volna a havason, pásztorként, amíg lecsendesedik a világ. De Bertalan László mindjárt az elején belép a szabadcsapatba, sőt felelős megbízatásokat is vállal – élelmet rekvirál a bajtársainak.
Bár a székelység is forrongott, a krími háborúban az oroszok és törökök szembekerülése azzal a lehetőséggel kecsegtette a szabadságharc híveit, hogy itt az alkalom újrakezdeni a harcot, de a szerveződő csapat mégsem kapott tömegtámogatást. Néhány hét után már nehéz volt adományokból élelmezni is a kis sereget, nemhogy tovább fejleszteni. Így az osztrák katonai helyőrség hamar tudomást szerzett az erdővidéki falvakban formálódó kis seregről, körülvették és rövid ellenállás után legtöbbjüket el is fogták. 12 embert ítéltek el, valamennyit halálra, de nyolcnak végül is megkegyelmeztek, 8-10-12 év fogságot kaptak "ke-gyelemből". Az ítéleteket április 6- án hirdették ki, de a négy halálos ítélet közül áprilisban csak kettőt tudtak végrehajtani, mert a két bibarcfalvi legény megszökött börtönéből. Ennek a bravúrnak a részleteiről hallgatnak a krónikák. Egy hónapig is üldözték a szökevényeket, amíg sikerült újra elfogni őket és végrehajtani rajtuk az ítéletet.
Bertalan László is Marosvásárhelyen halt meg, 1854. május 27-én, 159 évvel ezelőtt.
Halálos ítéletét kétszeresen is példastatuálásnak tekinthetjük, hiszen fegyveres fellépése neki sem volt súlyosabb, mint társainak. De ő szökött katona volt – valószínű, hogy erőszakkal sorozták be, de ez nem lehetett mentsége a hadbíróságon. Az erőszakos vagy csalárd toborzás megszokott módszer volt abban az időben a világ legtöbb abszolutista hadseregében. Ugyanakkor fegyverrel rekvirált élelmiszert – egy ökröt – a csapatnak, tehát az állami hatóságok hatáskörét sértette. Ezt pedig nem tűrték.
24 évesen akasztották föl.
Alig fél esztendeig tartott a vitézi élete
A székely vértanúk közül Benedek Dánielről tudunk a legkevesebbet. 26 éves volt, amikor meghalt. Petőfi 26 évesen egész életművet hagyott maga után, Benedek Dániel talán ezután mutathatta volna meg, mire képes.
Bibarcfalvi legény, a szökött katona, Bertalan László kenyeres pajtása. Miután Bertalan hazaszökött az osztrák seregből, együtt állnak be Váradyhoz. Benedek Dániel fiatal feleségét és pici gyermekét is otthon hagyta.
Számára alig fél esztendőt tartott a vitézi élet – hacsak nem volt ő is azelőtt a nemzetőrségnek vagy a honvédségnek katonája. De erről nem szólnak a források.
Csak arról, hogy a halálos ítélet végrehajtása elől megszöktek, és csak alig egy hónap után tudták csak elfogni őket.
Hogy sikerült megszökniük? Sokatmondó az a csend is, amely ezt a történetet övezi.
Legényes dac, vagy a remény tartotta őket a környéken? Nem tudni már, pedig a hegyeken át a két legény átjuthatott volna Moldovába, s ahogyan sok ezren, a száműzetés éveit ők is átvészelhették volna.
De maradtak.
Benedek Dánielt is utolérte a végzete, április 20-án megszökött ugyan, de május 19-én újra elfogták, láncra verve, szigorú őrizet alatt Mrosvásárhelyre hurcolták, és május 27- én már pergett is a dob, a hóhér végezte feladatát.
Máig rejtély, hogy miért hiányzik nevük is az obeliszkről, hiszen áldozatuk ugyanakkora – életükkel fizettek a szabadság álmáért. Katonának szegődtek – de odaadásuk, helyzetfelismerő képességük mutatta, hogy tehetséges, többre hivatott emberek voltak – ám sorsuk másként fordult.
Árulóvá, esküszegővé viszont nem váltak soha.
Bibarcfalva három vértanút is adott a magyar szabadságnak. Mindhárman Székelyföldön nyugszanak – ketten Marosvásárhelyen, Bartalis Ferenc Sepsiszentgyörgyön.
És mennyi mindent nem tudunk meg
Az elítéltek között sok volt a mai Maros megye területéről származó. Íme, néhányuk: Bereczky Sándor torboszlói (12 év), Albert János sáromberki, Musnay Pál szentistváni, Gál Antal szentgericei (10-10 év), Kenderessy Elekné Boér Anna mikefalvi (ő az egyetlen női halálraítélt, aki április 12-én szintén kegyelmet kapott), Bitai Mihály mezőcsávási, Dózsa Sándor makfalvi (10-10 év), Demjén (Dimény?) Lajos marosvásárhelyi, Nagy Dániel mezőbándi, Horváth Gáspár vajai, Deák Farkas marosvásárhelyi (5-5 év), Hajnal Róza marosvásárhelyi (Hajnal József marosvásárhelyi városi hivatalnok leánya), neki 12 évre csökkentették az ítéletét 15- ről, Albert Márton vajai, Sófalvi József nyomáti (6 év), Szentkirályi Zsigmondné Berzenczey Erzsébet marosvásárhelyi (8 év), s a désfalvi Boncza Imre, Ady Endréné Boncza Berta nagybátyja, akit 10 évre ítélték.
Emlékük legyen áldott!
Népújság (Marosvásárhely),

Az MSZT Izsák Balázst jelölte az SZNT elnökének
Hétfő délután tartotta soros ülését Marosszék Székely Tanácsa. A Kultúrpalota kistermében tartott tanácskozáson, a nemzeti összetartozás napjára készülve – a magyar országgyűlés 2010-ben június 4-ét, a trianoni békediktátum napját nyilvánította a magyar összetartozás napjává – , megemlékeztek a székelység történetének legutóbbi közel száz évéről. Utána szavaztak Marosszék SZNT- elnökjelöltjéről, meghallgatták a megyei elnök beszámolóját, és elfogadták a következő időszak tevékenységi tervét.
Marosszék Székely Tanácsa Izsák Balázsnak szavazott bizalmat a Székely Nemzeti Tanács június 22- én tartandó tisztújító gyűlésére.
A székelység történetének arról az időszakáról, amikor kisebbségi sorsba került, a rendezvény díszvendége, Egyed Ákos akadémikus, a Székely Nemzeti Tanács által Gábor Áron-díjjal kitüntetett történész tartott előadást.
A székelyek helyzetének alakulása 1918 után
Az előadásból megtudhattuk, hogy a kisebbségi sors másféle magatartást, másféle politikát és életmódot követelt, mint amelyben azelőtt voltak a székelyek a magyar állam keretében vagy az erdélyi fejedelemségekben, majd az Osztrák-Magyar Monarchia területén. A székelység történetének létesszenciája az, hogy hogyan tarthatta meg ősi szállásterületét. Ha ezt a kérdést az ember a megélt történelemben meg tudja ragadni, akkor tulajdonképpen érti a székelység történelmét, mutatott rá Egyed Ákos.
– 1918, illetve Trianon után az a kérdés, hogy az eltelt 93-95 évben hogyan sikerült a székelységnek megtartani továbbra is a szállásterületét, identitását úgy, hogy ne szakadjon el közben a magyarságtól, a magyar kultúrának ápolója, fészke, továbbfejlesztője legyen.
A székelységnek – mondta – sajátos a történelme. Ez a sajátosság az autonómia keretében alakult ki, a századok folyamán, és 1920 után, megfosztva az autonómiától, újfajta alkalmazkodást kellett keresnie. Ezt a megtartó életmódját találta meg véleményem szerint, mert a székelység 90 százaléka falun élt, s az egy külön életmódot jelentett: az önellátó székely családi gazdaság általános volt, és azt egy pillanatig sem lehetett abbahagyni 1918 után sem, és 1920 után sem. Meg kellett a földet szántani, be kellett takarítani a termést. Érdekesnek találta, hogy a demográfiai számadatok ebben az életmódban tovább nőttek, vagyis nem született kevesebb gyermek, mint azelőtt, nagyon sokáig – csak az utóbbi évtizedekben kezdődött el a csökkenő tendencia –, mert ez az életmód nagymértékben függetlenítette az embereket az államtól és a politikától is.
Emellett – mondta a továbbiakban –, a politika tette a magáét. Kós Károlyt és a Kiáltó szót említette, amely szerint: az lesz a miénk, amit ki tudunk harcolni! Mint mondta, ez volt a nagy stratégiai jelszó, emellett pedig az, hogy akkor lesznek lojálisak az új állam keretében, ha az megadja nekik azt, amit 1918-ban megígértek: az autonómiát, az egyházi, iskolai autonómiát és azokat a szabadságjogokat, amelyeket megígértek 1918 decemberében, és amit a Párizsi Szerződés is leszögezett. Ezt a román állam soha nem volt hajlandó megadni, a székelység ezért tovább küzdött, ragaszkodott identitásához. A történész szerint ebben a magyar kultúra nagymértékben segítette, mert azzal, hogy a magyar nyelvet használta, taníthatta, tanulhatta, egy-egy lépést tett a kulturális autonómia felé. Emellett nem szakadt el a magyarságtól még akkor sem, amikor elszakították az anyaországtól. ’89 után a székelység megpróbálta visszaszerezni a történelmi arculatát – utcanevek, az újságok nevei, amelyeket a Ceausescu-éra előtt használt –, és sok mindent sikerült is ezekből megszerezni. Amit nem, az az autonómia, amiért tovább kell küzdeni, jelentette ki Egyed Ákos akadémikus.
Az előadást követően Gáspár Sándor ülésvezető, a Marosszéki Székely Tanács marosvásárhelyi elnöke ismertette a napirendet. A testület Izsák Balázs jelenlegi SZNT-elnököt nevezte meg elnökjelöltnek a június 22-i tisztújító ülésre, amelyet titkos szavazással erősítettek meg.
Ezután Csíki Sándor megyei elnök ismertette a tanács tevékenységét. Beszámolt a januári madéfalvi megemlékezésről, a Bocskai István-emléknapról, a március 10-i Székely szabadság napja rendezvényről, illetve arról, hogy az akkor elfogadott petíciót 35 ezer aláírással erősítették meg, valamint a makfalvi székely majálisról.
A tervek között említette a június elején Nyárádszeredában tartandó Csaba királyfi ünnepséget, a júliusi biciklis zarándoklatot Brüsszelbe, az augusztusra tervezett, Makai Zsigmond székely képviselőre való megemlékezést. Szeptemberben arra emlékeznek, hogy Balavásár helyi tanácsa elsőként fogadott el határozatot az autonómia- népszavazásról, októberben lesz 10 éves az SZNT, novemberben fociselejtezőre kerül sor, decemberben pedig Makfalván Wesselényi Miklós születését ünneplik meg.
Izsák Balázs megköszönte a bizalmat, és elmondta, hogy 2003-ban, amikor megalakult a Székely Nemzeti Tanács, úgy gondolták, nem jó úgy belépni a közéleti porondra, hogy hosszú távú célokat fogalmazzanak meg. Azt hitték, elkészítenek egy autonómia-törvénytervezetet, a parlament elé terjesztik, majd elfogadása után az SZNT szerepét átveszi a Székelyföldi Önkormányzati Tanács. Csapó Józseffel indultak a hajrára, majd Csapó 2006-os lemondása után egy nehéz átmeneti időszak következett, amikor Fodor Imre szinte emberfeletti munkával szervezte a népszavazásokat Székelyföld önrendelkezése kérdésében. 2008-ban választották meg őt az SZNT elnökének, s mivel sokakban felmerült a kérdés, meddig tart az elnök mandátuma, tavaly kiegészítették az alapszabályzatukat azzal, hogy az elnök mandátuma négy évre szól.
Ugyanakkor arról is beszélt, hogy a tavaly ősszel a szenátus vita nélkül elutasította az SZNT törvénytervezetét a parlament törvényhozási tanácsának jelentése alapján, amely, mint mondta, meghamisította az Európa Tanács 1201-es Ajánlása 12. cikkelyét. Az SZNT ezért büntető feljelentést tett a Bukaresti Legfelsőbb Törvényszék melletti ügyészségen. Az ügyészség a panaszt azzal utasította el, hogy a törvényhozói tanács véleménye nem kötelező jellegű. A következő tárgyalásra júniusban kerül sor. Az SZNT jogi képviselője Kincses Előd.
Bejelentette, hogy a 2014. március 10-i Székely szabadság napjára "a helyfoglalás megtörtént", már iktatták a kérést. Ha Barcelonában a hétmilliós katalán közösség másfél millió embert tud mozgósítani, az SZNT-nek legalább százezer embert kell mozgósítania a Székely szabadság napjára – mondta végezetül Izsák Balázs.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Székelyvásárhelytől Marosvásárhelyig
Várostörténet a Forgatagban
Marosvásárhely annyira székely város, amekkora szerepet a székelynek tekintett magyarok életében betöltött és betölt. Lakói annyira székelyek, amennyire székelynek érzik magukat – hangzott el a következtetés dr. Pál-Antal Sándor társadalom- és helytörténész előadásának végén, amelynek helyszíne a Kultúrpalota kisterme volt vasárnap délután a Marosvásárhelyi Forgatag várostörténeti rendezvényei keretében.
Pál-Antal Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja a székelyek történetéről készült tankönyv bemutatóján elhangzott kérdést gondolta tovább sok érdekes adattal, részlettel a szabad királyi várossá váló új székely vásároshely 200 éves történetéről szóló előadásában. Hogy volt-e egy régebbi vásároshely a Novum Forum Siculorum előtt, ezt okleveles adatokkal nem lehet bizonyítani, ahogy azt sem, hogy a székely szó a város nevében a nép, nemzet megnevezésből vagy a Maros bal partján elterülő településtől ered, amelyet magába olvasztott a város. Biztos viszont, hogy 1323 az első írásos említés időpontja. Ahogy az is, hogy az első, ma is meglévő kiváltságlevél, amely Mátyás királytól származik, 1482. augusztus 28-i keltezésű. A kereskedelmi utak mentén, a hegyvidék és síkvidék találkozásánál elterülő vásároshely életét a kézműipar határozta meg, s területén a XVII. században már 20 ilyen jellegű cég tevékenykedett.
A székely joghatóság alatt álló település bélyegzője 1564-ben a székely nemzet pecsétje, a kardot tartó kard által átszúrt szívvel. A szék hatalma abban az időben akkora, hogy 1602- 04-ben a várépítéssel sem ért egyet. Bethlen Gábor fejedelem 1616-ban kiadott kiváltságlevele teszi lehetővé, hogy a szabad királyi várossá váló Marosvásárhely kiszakadjon a szék joghatósága alól, s nevét is megváltoztassa. A legendának, miszerint a város 6-8 falu beolvadásából alakult ki, van valóságalapja is, hisz néhány kicsi települést, mint Kisfalu, Székelyfalva, Sásvári, Benefalva, valóban magába olvasztott Marosvásárhely, amelynek történetéből nem hiányoztak a viszontagságos események sem. 1658-ban azonban, amikor Nagy Szabó Ferenc azzal zárja krónikáját, hogy már Balavásárnál pusztít a tatár, a veszedelem kikerüli a települést.
Az előadásban tanulságos adatokat hallhattunk arról, hogy ki lehetett városi polgár, milyen feltételei voltak e cím elnyerésének. Hadd soroljuk fel, hogy biztos megélhetéssel kellett rendelkeznie, ki kellett állnia a város érdekeinek védelmében, olyan szakmát kellett folytatnia, amely a város hasznára volt, nem utolsósorban házasember kellett legyen, s végül esküt kellett tennie a városi tanács előtt.
Marosszék központjának népessége 1602-től követhető nyomon, az akkori 119 család alkotta lakosok száma az évtizedek során spontán módon folyamatosan nőtt, de az 1700-as évektől a polgárjoggal nem rendelkezők mind nagyobb számban voltak jelen a polgárjogot elnyert lakosok mellett. A székely származásúak mellett jelentős a nem székely eredetű magyar lakosság betelepedése, akik szinte az egész magyar nyelvterületről érkeztek. II. József idején lett polgár az első román nemzetiségű személy, s németek, zsidók, örmények telepednek le Marosvásárhelyen. Mivel a romák nem voltak adófizető polgárok, elsősorban a konfliktusok kapcsán említik őket. Először 1752-ben Farkas Borbála, az utolsó boszorkány elégetésekor esik szó egy cigány emberről, akit lopás miatt elégetnek. A spontán, illetve szervezett módon történő lakossággyarapodás a kommunizmus éveiben az erőszakos betelepítéssel folytatódott, s az 1948-as 47.000 lélekszámról 1992- ben 162.000-re nőtt, a legutóbbi népszámlálásig pedig 134.290-re csökkent – hangzott el sok érdekes adat mellett az előadásban, majd Pál-Antal Sándor türelmesen válaszolt a közönség minden kérdésére.
A Forgatag nagy sikerű történelmi jellegű rendezvényeihez hasonlóan a Borsos Tamás Egyesület szervezte várostörténeti betekintő is telt házas lett volna, ha a szervezők a szélen levő üres helyekre is beengedik a nézőket, akiket a karzatra irányítottak, ahonnan ülőhely hiányában néhányan távozni kényszerültek.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Világhálóra az iskolákkal
A következő fél évben az ország 2500 iskolájába szeretné beköttetni az internetet az Oktatási Minisztérium. Az európai uniós finanszírozású projektnek köszönhetően 2020-ig további hétezer tanintézet jut majd internetkapcsolathoz. Most a vidéki településekre fektetik a hangsúlyt, Maros megyéből harmincöt település szerepel a minisztérium listáján.
Az internet egyre nagyobb szerepet játszik az oktatásban. Az Internet az iskoládban című program keretében országszerte 1.400 iskolát látogattak meg a szakemberek, akik felmérték az igényeket és a hiányosságokat. Egyes tanintézetekben földelés nélküli konnektorokat találtak, ezért arra kérték a tanfelügyelőségeket, szólítsák fel az iskolákat, hogy február 7-ig pótolják a hiányosságokat.
A mezőpaniti Kádár Márton Általános Iskola is szerepel a minisztérium listáján, ezért felkerestük az intézményvezetőt, Deák Jánost. „Két szakember járt az iskolában, akik felmérték a terepet, és rajzot készítettek. Nálunk telefonvonalas internetkapcsolat van az irodában és a tanáriban, ami meglehetősen lassú, és sok fejfájást okoz. A szakemberek azt mondták, minden feltétel adott, hogy beszereljék az optikai szálas internetkapcsolatot, így ez a diákok számára is elérhető lesz az informatika laborban. Úgy gondolom, hogy manapság egyre többször kell igénybe vennünk az internetet az oktatásban is. A diák számára is érdekesebb, ha nem könyvből kell tanulnia” – mondta az iskolaigazgató.
Csatlakozhat a világhálóhoz a mezőmadarasi Pataky Ágota Általános is. A tanintézet igazgatójától, Kovács László Istvántól megtudtuk, nagy igény volt erre. „Az iskola 2007-ben kapott számítógépeket, internet azonban nincs. Nagyon örültünk, amikor jöttek a szakemberek és elkészítették a rajzot. Még a számítógépes hálózattal lesz egy kis munka, de azután az informatika laborban, a tanáriban és az irodában is lehetőség lesz rákapcsolódni a világhálóra. Óriási segítséget jelentene ez, mert például a tanfelügyelőséggel is interneten tartjuk a kapcsolatot. Természetesen a diákok szempontjából is nagyon fontos, hiszen bizonyos tananyagok az interneten is elérhetők” – magyarázta az igazgató. A harmincöt település közül többek között Balavásár, Kibéd, Nyárádremete, Nagyernye, Vámosgálfalva, Marosugra és Nyárádgálfalva is szerepel a listán.
Becze Dalma
Székelyhon.ro,

Megcsúfolták a magyar feliratokat
Március 15-én, amikor Erdély-szerte békésen ünnepelt a magyarság, aki Segesváron túlról érkezett az esti órákban megyénkbe, nem kis meglepetéssel tapasztalhatta, hogy Fehéregyházától kezdve Kenden, Balavásáron, Göcsön, Székelyvajában, Ákosfalván és Marosvásárhely bejáratánál is a helységnévtáblákon a települések magyar megnevezését festékkel húzták át, néhol kört festettek rá, a közepén kereszttel, máshol a körben a NU felirat szerepelt. Mintha 1990. március 19-ének a szele csapott volna meg, ahogy az újabb meg újabb táblákat megvilágította az autó fényszórója. Huszonnégy évvel ezelőtt is így kezdődtek a marosvásárhelyi véres összecsapásba torkolló események – jutott eszünkbe első gondolatként. Akkor is először csak a magyar feliratokat festették be, verték le, hogy aztán az RMDSZ-székház ostromában, Sütő András ütlegelésében, majd a főtéren tüntető magyar lakosság megtámadásában csúcsosodjon a pogrom, amely öt emberéletet követelt. A történtek nyomán kizárólag csak magyar résztvevőket ítéltek el, s a vidéki románságot felbujtó és beszállító szervezők kilé-tét mélyen elhallgatták, az események sorrendjét elferdítették. Azóta Románia is az Európai Unió tagállama lett, s az ország aláírta a kisebbségi nyelvek chartáját, amellyel vállalta a kétnyelvűséget ott, ahol nemzetiségek élnek. Ez a helységnévtáblákat illetően meg is valósult, ezért volt felháborító, ami március 15-én történt. Vártunk, hogy talán a hivatalosságok valamilyen formában reagálni fognak, hiszen ha egy román feliratot festettek volna be, a tetteseket azonnal előállították volna.
Tegnap a Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője azt nyilatkozta, hogy tudnak a történtekről, elkezdődött a kivizsgálás, helyenként megfigyelő-kamerák is vannak, s ha megtalálják a tetteseket, rongálás vádjával indítanak eljárást ellenük. Hogy hány települést és útvonalat érintett megyénkben a festegető buzgalom, erre nem tudott egyelőre pontos választ adni.
Grosu Corneliu prefektus, aki pontosan tudta, hogy mi történt, határozottan elítélte a tettet: – A szakhatóságok arról tájékoztattak, hogy nyolc helységnévtáblán a magyar nyelvű elnevezést különböző színű festékkel festették be. A megye prefektusaként és olyan emberként, akinek fontosak a megye területén levő javak, aljas cselekedetnek tartom – nyilatkozta a prefektus, majd hozzátette, hogy az Európai Unióhoz tartozó településeken méltatlan dolog ilyen eszközökhöz folyamodni. – Nem is nevezhetem provokációnak, mivel csak ész nélküli emberek tehették, és nem értem, hogy mit akarnak, hiszen a hivatalos kétnyelvű táblákat rongálták meg. Vegyi anyagokkal eltávolíttattuk a festéket, helyreállítva az eredeti feliratot. Ahol tönkrement a helységnévtábla, ott az útüggyel közösen kicseréljük azokat. Prefektusként elítélem az ilyen cselekedeteket, amire ma csak beteg elme képes. Remélem, hogy sikerül azonosítani a tetteseket – zárta nyilatkozatát a prefektus.
Bár távol áll tőlünk, hogy a kormányhivatal képviselőjének a szavában kételkedjünk, de sajnos, ilyen esetekben, amikor a magyar lakosságot éri sérelem, a tettesek kilétére nem derül fény. Szinte elképzelhetetlen, hogy valaki ne látta volna, ahogy hatvan kilométeren keresztül minden helységnévtáblánál megállnak és befestik azokat.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

Hétköznapok a hátországban (Sepsiszentgyörgy az első világháború idején - 4.)
A román betörés
Románia – közelinek ítélve a központi hatalmak vereségét, s hogy az igényelt területrészeket megszerezze – augusztus 17-én Bukarestben titkos szerződéssel csatlakozott az antanthoz. A hadba lépésért cserébe Romániának ígérték részben Bukovinát és a Bánságot, a történeti Erdélyt s az attól nyugatabbra lévő területeket, nagyjából a Tisza vonaláig, mely térségnek akkor a románság mellett jelentős magyar, német, ukrán, szlovák és szerb lakossága is volt.
E titkos paktumban a román fél kötelezte magát, hogy megszakítja gazdasági kapcsolatait Németországgal, és augusztus végéig támadást intéz addigi szövetségese, a Monarchia ellen. Romániának orosz részről is katonai támogatást ígértek. A románok 1916. augusztus 27-én Bécsben átadták a hadüzenetet a Monarchiának, a három román hadsereg több mint 300 ezer katonával azonnal átkelt a Kárpátok valójában őrizetlenül hagyott hágóin. A támadás az egész határvonalon, minden erre használható szoroson egyszerre történt.
A menekülés
A hatóságok az első napon hozzákezdtek a veszélyeztetett zóna kiürítéséhez, felszólították a lakosságot a Maroson túli területek elhagyására, ez pedig elsősorban a magyar és szász városi népességet és Székelyföldet érintette. Az országutak megteltek szekerekkel és állatcsordákkal, a szülőföldje elhagyására kényszerített lakosság tömegeivel. Az arányaiban szűk területekre vonatkozó megszállás a korabeli társadalmat mélyen megrázta. A sérelmek egyik forrása a vidék lehető legrosszabb módon irányított és lebonyolított kiürítése volt. A kormány nem értett egyet a hadvezetéssel a kiürítés mértékét tekintve. A katonaság minél nagyobb területről, minél több embert kívánt kitelepíttetni, hogy a hadműveleteket ne zavarják a helyben maradt civilek. Közben kompromisszum született arról, hogy csak a hadra fogható lakosságot, illetve a hadianyagot szükséges a megszállás előtt álló területekről kivonni. Csakhogy a támadás hírére az érintett megyék lakosságának nagy többsége pánikszerűen menekülni kezdett, s a hatóságoknak nem sikerült úrrá lenniük a helyzeten. A menekülés torlódást, fennakadást okozott az országutakon, mert a vasutat csak nagyon kevés menekülő és csak az első napokban vehette igénybe. Az emberek szerették volna minél több ingóságukat magukkal vinni, háziállataikat is beleértve. A továbbiakban a jószág ellátása nagy nehézséget okozott, a legtöbben arra kényszerültek, hogy megszabaduljanak tőlük, ezért jóval áron alul eltékozolták takarmány nélkül maradt állataikat. Nehéz kérdés a menekültek számának megbecsülése. Különféle számadatok láttak napvilágot, száz-kétszázezer személytől egészen millióig terjedtek a becslések. Az Est című központi újság beszámolója szerint Sepsiszentgyörgy körülbelül 11 ezer lakosából alig több mint ötszázan maradtak vissza. Ugyanakkor sok település teljes lakossága otthon maradt, vagy rövid menekülés után magát meggondolva hazatért. A Sepsi Református Egyházmegyéhez tartozó, károkat összegző esperesi jelentés szerint az itteni harminckilenc település közül harmincból menekült el a lakosság nagy többsége, hatba a menekülők nagy része még a megszállás előtt visszatért, illetve háromból nem menekültek el nagy számban. A lakosság menekülésével kapcsolatosan két kérdés merül fel: életkörülményeik figyelemmel követése, majd később visszatelepülésükről is szót ejteni, annak ellenére, hogy erre vonatkozó forrásokban nem bővelkedünk. A témával szorosan összefügg a rövid román megszállás és annak hatása a helyben maradt lakosság életének mindennapjaira, valamint a megszállott területeken okozott anyagi károk mértéke. Mindezekről, valamint a menekülés problematikájával kapcsolatosan Bálint Dénes 1916. december 23-i polgármesteri jelentéséből tájékozódhatunk, ennél kevésbé részletes, de néhány érdekes adattal szolgál dr. Király Aladár, Háromszék vármegye alispánja 1917. január 30-án a vármegyei közgyűlésen elhangzott beszámolója is. A háborús viszonyokkal és az 1916-os harctéri kudarcokkal, a várható román megszállással és annak következményeivel a kormány túl keveset és csak felszínesen foglalkozott. Erre utal többek között a menekülők vasúton való kitelepítésének szükségessége és az ezzel kapcsolatos bonyodalmak. A Háromszék vármegyei lakosság részére körülbelül ezer vasúti kocsit ígért a belügyminisztérium, amiből a valóságban semmi sem lett. Így indult meg a népáradat Udvarhely vármegye irányába. Az alispán erről a szomorú eseményről így emlékezett: „Reményvesztett keserű csüggedéssel voltak tele a szívek. Ment a székelység gyalog, kocsin, szekéren a bizonytalan jövő felé, alig-alig mentve meg valamit, s hátrahagyva minden vagyonát, termését, házát, temetőit.” Bálint Dénes állítása szerint Sepsiszentgyörgy lakosságából a kiürítés alkalmával a menházat és a kórházat is beleszámítva körülbelül 150-en maradtak helyben. A menekülés közben viszont sokan meggondolták magukat és visszatértek, így a város lakosságának számát a rövid román uralom alatt 600–700-ra teszi. Ez a számadat jórészt egyezik az Est című újságban közöltekkel.
Homályban a végcél
A kormány felkészületlenségére utal az a fejetlenség is, ami a menekülők végcéljának kijelölését illette. Több kelet-magyarországi vármegyét is megjelöltek befogadó közegként, az útra kelők viszont indulásuk idején még nem ismerték végállomásuk helyét. Az alispáni jelentésből mindez kitűnik. Elmondása szerint ő személy szerint augusztus 28-án délután 6-kor hagyta el a várost. A homoródoklándi járás főszolgabírójától úgy értesült, hogy Hajdú megye a végállomás, Udvarhely vármegye alispáni hivatala pedig Bihar megyét jelölte letelepedésük helyéül. Balavásáron a kormánybiztossággal távbeszélő összeköttetés eredményeként tisztázódott, hogy Békés megyét jelölték ki számukra utazásuk végcéljául. A következő települések fogadták a menekülőket: Gyula, Vésztő, Gyoma, Szarvas, Orosháza és Békés. A háromszéki menekültek közül némelyek úgy határoztak, hogy nem térnek haza, ezek számára az államsegély folyósítását megszüntették. A menekülés idején, de Békés megyébe érkezésük után is a közigazgatási elöljárók elsőrendű kötelességüknek tekintették az emberek érdekeinek képviseletét: segélyeket osztottak szét, útbaigazításokkal látták el a rászorulókat. A Háromszék megyei különítmény őszinte támogatóra lelt Dósa Endre székely származású Kolozs vármegyei alispán személyében, akinek külön érdeme az állatállomány kedvező elhelyezése.
(folytatjuk)
Cserey Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvek birodalmában
– Könyvek között élni, könyvvel örömet szerezni, könyvet ajándékozni, könyvvel máshová kalandozni, elmenekülni a stresszes világ elől mindig boldoggá tesz. Szeretem. Felvidul a lelkem, amikor egy gyerek felkiált: Né, anyuka, magyar könyv! Egyesek azt állítják, hogy a digitális világban már nincs szükség rá. Ez nem így van. A könyv mindig is kelendő, ma is sokan olvasnak – állítja Trombitás János, a Kobak könyvkereskedés és a Bookyard könyvkiadó vezetője, akit a marosszentgyörgyi Keleti Könyvudvarban kerestünk fel, s aki több mint két évtizede azon munkálkodik, hogy magyar könyv kerüljön az olvasók kezébe.
Könyvre éhesek az emberek
– Hogyan lettek könyvkereskedők? – tettük fel a kérdést.
– 2002-től foglalkozunk könyvkereskedéssel. A "forradalom" előtt a kombinátban dolgoztam, utána egy magáncéghez kerültem, amely sajtóterjesztéssel foglalkozott. Ott láttam, hogy könyvre éhesek az emberek. Láttam, hogy mire van igény. Sohasem fogadtam el, hogy nem olvasnak az emberek, s bebizonyosodott, hogy nekem van igazam. Könyvet szállítottunk Parajdtól, Szovátától Balavásárig, Nyárádszeredától Marosludasig, Erdélyt egészen lefedtük, Temesvártól, Aradtól Szalontáig, Nagyváradtól, Margittától Nagybányáig, Máramarosszigetig vagy Besztercéig. Vitték a könyvet, minden műfajt. Amikor megjelent a Tudás fája, nem tudtunk annyit szállítani, hogy mindenkinek jusson belőle. Aztán megnyitottuk a könyvesüzleteket – mondta Trombitás János.
Kobak Szászrégenben is
A könyvbarátok számára jól ismert könyvkereskedésről van szó, hiszen ezekben a könyvesboltokban sokan megfordultak, s szívesen csemegéztek a kínálatból. A Kobakok, így, többes számban, ma is kedveltek. Egyik Marosvásárhely főterén, a városházával szemben, a másik, a "legfrissebb" bolt Szászrégenben nyílt meg kedden, a Mihai Viteazul utca 15. szám alatt. – Azt szeretnénk, hogy könyvből soha ne legyen hiány. Szászrégenben, a brassói, a gyergyószentmiklósi és parajdi után éppen ebből a meggondolásból nyitottuk meg a Kobak könyvesboltot. Sajnos, gazdasági okokból szűkíteni kellett a kört, Szovátán és Udvarhelyen bezártunk. A szászrégeni magyarságnak szeretnénk könyvkínálattal kedveskedni, hiszen a városban nem igazán volt választék – mondta Trombitás János.
Kiszorultak a főtérről
Városi rendezvényeken, vásárokon – ahol nagyon kelendő a könyv, főleg a gyermekkönyv – felcsillan a gyermekek szeme, amikor egy-egy szép könyvet látnak. A legtöbb szülő, nagyszülő szívesen vásárol a gyermeknek, de van olyan is, aki nem. Inkább továbbállnak azzal, hogy megrendelték a sört, a miccset, s nem maradt pénz egyébre. Pedig a mi kultúránk nem csak az evés-ivásról szól! Csíkban, Brassóban, Kolozsváron, a város napjain, forgatagokon, magyar napokon, legyen bármi, a könyvstand a főtéren kap helyen. Marosvásárhelyen nem! Sem az idén, sem tavaly nem engedélyezték a főtéri standállítást. Régebb még helyet adtak a főtéren, de most csak a Ligetben lehetett felállítani a standot. Kinek jó ez?
Könyvkiadás – két év alatt 25 kötet
Két évvel ezelőtt a Keleti Könyvudvar egy kiadóval és egy digitális nyomdával bővült. Itt több mint 25 könyv "született", szépirodalom, szótárak, továbbá különféle nyomtatványok, munkafüzetek. – Nagyon örülünk, amikor például iskolai évzárókra tőlünk rendelik meg a könyvet, s visszajeleznek, hogy tetszett, hogy ezek az olvasmányok meghatották, a szívükhöz közel kerültek. Lányaimnak gyerekkorukban mesefilmet vetítettünk, ami életre szóló élményt nyújtott az egész családnak. Ezt a katarzist nehéz elérni, de megpróbáljuk. Ezért adtunk ki egy gyűjteményt, a családi mesetárat, amelyhez CD-t is csatoltunk. A mesék, versek, mondókák hallatán elérhető az említett hatás. A mesét megszólaltattuk vásárokon, sokan odajöttek és megkérdezték, honnan jön a hang, honnan lehetne megvásárolni a CD-t. Mondtuk, nálunk. A könyvet úgy szerkesztettük, hogy a mesekönyv első lapján egy képkeretet rajzoltunk, ahová annak a személynek a fényképét ragaszthatják be, aki a könyvet ajándékozta. Ezt nagyon jó ötletnek tartják a nagyszülők, hiszen külföldön élo unokáknak eleve úgy küldik a könyvet, hogy beleragasztják a fényképüket – avatott be a kiadó.
Közben a Bookyard kiadványait lapozgattuk: Sármási- Bocskai János Varázslatos Kis-Küküllő mente, Szilágyi Rozália Peti a Hargitán, Nemes-Nagy Enikő Kópégömbbel Zinar nyomában című könyvét. Mind szűkebb pátriánk szerzői, akik szívünkhöz közel álló témákat dolgoznak fel. Olyan kötetek, amelyeket más kiadványok követnek.
– Mi szívet-lelket beleteszünk! – fogalmazott Trombitás János.
Ennél több nem is kell.
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)

Hivatalosan is használhatják címerüket
A kormány idei 996. számú határozatával több Maros megyei község címertervezetét jóváhagyta, másoknak azonban még mindig várniuk kell. A jelképek véglegesítése akár több éves folyamat is lehet.
A kormányhatározat értelmében Cintos, Balavásár, Alsóköhér, Görgényszentimre, Nyárádmagyarós, Havad, Szászkézd, Mezősályi, Csíkfalva és Vajdaszentivány jelképei véglegessé váltak, ezáltal hivatalosan is használni lehet őket. A helyi közösségek által elfogadott, majd a megyei és regionális bizottságok által is jóváhagyott tervezeteket az országos címertani bizottság rábólintása után terjesztették a kabinet elé, mindez esetenként egy-három évet vett igénybe.
Gazdag jelképek
A most véglegesített címerek mindenike kerekített oldalú címerpajzson helyezkedik el, fölötte egybástyás várfal-korona, amely azt jelenti, hogy az adott közigazgatási egység, közösség községi szinten van.
Hivatalosan is használható lesz
Divatos szóval élve a címer egy brand, ugyanakkor egy identitást is ad a helyieknek kifejezi a néveredetet, a vidéki jelleget és a folyó melletti elhelyezkedést – véli Balogh István csíkfalvi polgármester. A községi címert Szekeres Attila elismert hazai heraldikus készítette, és komoly tanulmányon alapszik. Elkészítésének folyamata lassan tíz évre nyúlik vissza, hiszen az első változatot elutasították, ezért egy teljesen újat készítettek, ezt sikerült most elfogadtatni. Ezután szerepelni fog a hivatalos átiratokon is, és a jövőben engedélyeztetendő községi zászlón is.
Balavásár címerének elfogadásában nem voltak akadályok, csupán a hosszú folyamatot kifogásolja Sagyebó István polgármester, aki szerint egy komoly múlttal rendelkező községnek kötelező is, hogy címere legyen. Az Anamaria Crişan által 2009-ben készített tervezetet a helyi tanács elfogadta, azóta a község honlapján szerepel, most pedig igyekezni fognak, hogy minden hivatalos okiraton is szerepeljen majd.
Van, akinek még várni kell
Koronka címertervezetét az ősz folyamán fogadta el a helyi tanács, ezután kerül a megyei bizottság elé, de megvitatása csak a következő évben várható – tudtuk meg Takács Olga polgármestertől. A Nyárádremete címerében szereplő Nap és Hold valakiknek szemet szúrt Bukarestben, ezért a község némi „változtatást” eszközölt rajta, így jó esélye van arra, hogy egy-két hónapon belül véglegessé váljon – mondta el Magyari Péter polgármester. Karácsony Károly nyárádgálfalvi elöljáró azt nehezményezi, hogy címertervezetük hét hónapja az országos bizottság előtt van, az általuk kért kiegészítéseket is megküldte a község, de döntés még mindig nem született. Nyárádszereda címere a bukaresti akadémiai bizottság asztalán van, remélhetőleg hamarosan kormányhatározattal véglegesítik a folyamatot – tájékoztatott Tóth Sándor városgazda. Varga Józseftől, Gyulakuta vezetőjétől megtudtuk: községüknek kétféle címertervezete is van, de szakértővel még nem dolgoztatták ki.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Mi történik Székelyföld autonómiatervezetével?
Két autonómiatervezete is van immár a székelyföldi magyarságnak, ám a patthelyzetet nem sikerül feloldani, nincs olyan jogszabály, melyet minden szervezet, párt hajlandó lenne felvállalni, támogatni. A székelyföldi autonómia kivívásáért létrejött Székely Nemzeti Tanács tizenegy évvel ezelőtt, 2004. január 17-én fogadta el a Csapó József által kidolgozott statútumot, és azóta is azt tartják alapdokumentumuknak, az egyetlen hiteles tervezetnek, mely megfelelő autonóm státust biztosíthatna Székelyföldnek.
Több ízben próbálták a román parlament elé terjeszteni, 2004 tavaszán az RMDSZ színeiben megválasztott képviselők megtették a szükséges lépéseket, ám előbb a képviselőház, majd a szenátus is vita nélkül leszavazta a törvénytervezetet. Egy év múlva Sógor Csaba szenátor és Garda-Becsek Dezső képviselő az RMDSZ elutasítása dacára vállalta az SZNT statútumának újbóli, változatlan formában történő parlamenti beterjesztését, ám a végeredmény nem változott. Ezt követően RMDSZ-esek többé nem vállalták fel a statútumot, és 2013 tavaszán kongresszusukon Kelemen Hunor elnök bejelentette, hogy kidolgozzák saját tervezetüket. Majd másfél éves késéssel 2014 szeptemberére készült el az RMDSZ statútuma – a munkába bevonták a Magyar Polgári Pártot is –, melynek alapjául az alkotók szerint a dél-tiroli autonómiatervezet szolgált. Az SZNT elnöke, Izsák Balázs élesen bírálta az RMDSZ tervezetét, amely végül a szövetség vezetőinek ígérete ellenére mindmostanáig nem került valós közvitára, és az elnökválasztási kampány múltával feledésbe merült parlamenti beterjesztésének ígérete is. Ugyanakkor csak fokozza az ellentéteket Kelemen Hunor január eleji nyilatkozata: „Székelyföldön mi vagyunk a Székely Nemzeti Tanács, nem más.”
Az SZNT tavaly november 8-ai ülésén ismét nyitással próbálkozott, határozatot fogadtak el, melyben leszögezték, ragaszkodnak saját tervezetükhöz, de hajlandóak a vitára. Levélben fordultak az RMDSZ képviselőihez, szenátoraihoz, hogy ha már elutasították az SZNT statútumának újabb parlamenti beterjesztését, február végéig tegyék meg azokat a módosító javaslatokat, melyek számukra is elfogadhatóvá tennék a tervezetet. „Annak érdekében, hogy a székely autonómiamozgalom egysége megmaradjon, a Székely Nemzeti Tanács készen áll rendkívüli ülésen megvitatni az esetleges módosító indítványokat” – állt levelükben. Bő két hónap teltével egyetlen képviselő méltatta válaszra az SZNT kezdeményezését, Márton Árpád. Az alábbiakban levelét és Izsák Balázs feleletét közöljük, melyekből kitetszik az egyetlen találkozási pont: mindketten tisztában vannak azzal, hogy szükséges egy mindenki által elfogadott és támogatott autonómiastatútum. De melyik legyen az? Melyik a jobb? Melyik szolgálja Székelyföld érdekeit? – erről továbbra is élesen különbözőek nézeteik. (-kas)
Márton Árpád levele Izsák Balázsnak
Tisztelt Izsák Balázs!
Kérésüknek több okból nem tudok eleget tenni. Az egyik az, hogy az RMDSZ-nek is van egy közvitára bocsátott tervezete, amely, véleményem szerint, lényegesen jobb, mint az Önök által támogatott. A másik az, hogy a történelmi Székelyföldről beszélnek, de tervezetük nem a történelmi Székelyföld területi szerkezete szerinti. A harmadik az, hogy abban a tervezetben, amelyről szavaztak, 126 közigazgatási egység szerepel, melyek közül néhány soha nem tartozott a történelmi Székelyföldhöz, legutóbbi határozattervezetükben, melyet néhány tanács elfogadott, a közigazgatási egységek számát 153-ban jelölik meg.
A harmadik az, hogy az önök által bejelölt székek mindegyikének lakossági száma alatta van a NUTS III. számára a vonatkozó uniós normában előírt minimális lakossági számnak. Egyebek között ezért is jobb a mi változatunk, mely az uniós szabályzatnak megfelelően a székeket a NUTS IV.-előírásnak felelteti meg, mint a NUTS III. alegységei, melyek közigazgatási hatáskörrel rendelkeznek. Ami a történelmi központokat illeti, az is a mi változatunkban áll közelebb a történelmi múlthoz. Ugyanis a ma Székelyföldnek tartott területen (Aranyosszék nélkül, ami azért a történelmi hűség tiszteletben tartása szerint szintén oda tartozna) négy közigazgatási központ, azaz főkirálybíróság működött Udvarhelyen, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön (lásd a székely székek létének kortársa, Benkő József leírását), efölött volt a hat szék kapitánya. Ennek megfelelően az RMDSZ-változatban a régió testületeinek székhelye e négy város között oszlik meg, és nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy akárcsak a történelmi múltban, a székek közigazgatási hatásköreit azok központjában lássák el, és ennek mibenlétéről már csak a székelyek dönthetnek. Ezért javasolom, hogy inkább konstruktívan szóljanak hozzá a mi változatunkhoz, hátha sikerül egy olyan szöveget létrehozni, ami minden követelménynek és elvárásnak megfelelő és szervezetünk által benyújtható.
Maradok tisztelettel,
Márton Árpád
Izsák Balázs válasza Márton Árpádnak
Tisztelt Képviselő Úr!
Bevallom, hogy levelére az első reakcióm az öröm volt: akad legalább egy magyar képviselő a román parlamentben, aki az RMDSZ ígéretét be is akarja tartani, és hajlandó is, képes is a vitára. A harmadik mondat után ért a csalódás. Az nem lenne baj, sőt, természetes is, hogy eleve jobbnak tartja „az RMDSZ sajátjaként” aposztrofált törvénytervezetet, mint azt, amely egy évtizede általánosan elfogadott, vagy ahogyan Ön fogalmaz: az általunk támogatottat. Az viszont már nem természetes, hogy már a harmadik mondatából kitűnik, a rosszabbnak tartott tervezetet Ön eleve olvasatlanul utasítja el. Azt írja ugyanis, hogy mi „történelmi Székelyföldről” beszélünk, viszont ezzel szemben az igazság az, hogy ez a szóösszetétel a Székely Nemzeti Tanács tervezetében egyáltalán nem szerepel.
A második kifogása így egyből kútba is esett. Harmadik ellenvetésként azt hozza fel, hogy a tervezetben, amelyről szavaztunk, 126 közigazgatási egység szerepel, míg legutóbbi határozattervezetünkben, „melyet néhány tanács elfogadott, a közigazgatási egységek számát 153-ban jelölik meg”. A képviselő úr bizonyára tud róla, hogy 2004 után számos új község jött létre. Azon közigazgatási egységeknek a száma, amelyeknek a tételes felsorolása 2004-ben kijelölte Székelyföld határait, időközben 153-ra emelkedett, anélkül azonban, hogy a korábban kijelölt határ változott volna. Ön azt is hibaként rója fel nekünk, hogy olyan községeket is az autonóm régión belül képzelünk el, amelyek nem tartoztak a „történelmi Székelyföldhöz”. Ez igaz, és természetes. Egyetlen példával élek. Orbán Balázs Székelyföld határát megvonva leírja a kulturális különbséget Balavásár „vármegyei magyarsága” és a Székelyföldhöz tartozó Kelementelke székely lakói között, némi megbocsátható elfogultsággal az utóbbiak javára. Mára ezek a különbségek elmosódtak, a két település lakossága a Székely Nemzeti Tanács által megszervezett népszavazáson egyformán kifejezte akaratát, hogy a majdani autonóm Székelyföldhöz akar tartozni. Mi több, a Székelyföld autonómiájáért kezdeményezett népszavazást Balavásár elsőként szavazta meg Marosszéken. Székelyföld határa itt és még sok helyen – a mi megközelítésünkben – a nyelvi, kulturális határ. Hiszen ezt a kérdést a ma élő embereknek kell eldönteniük, és mi sem természetesebb annál, hogy az egynyelvű, egykultúrájú közösség egy közigazgatási egységbe akar tartozni. Természetellenes viszont az, hogy ezt éppen egy magyar képviselő nem tudja elfogadni! Képviselő Úrnak egy újabb, „harmadik” kifogása szerint az általunk „bejelölt székek mindegyikének lakossági száma alatta van a NUTS III. számára a vonatkozó uniós normában előírt minimális lakossági számnak”. Ön megint téved, Képviselő Úr. A mi tervezetünk nem szól egyáltalán a NUTS statisztikai régiókról – különben az Önöké sem –, mi a székely székeket Székelyföld közigazgatási alegységeiként képzeljük el. Ám ha szóba hozta már a statisztikai régiók népességi korlátait, hadd hívjam fel Képviselő Úr szíves figyelmét az Európai Parlament és a Tanács 1059/2003/EK számú, a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozására vonatkozó rendeletére, amely kimondja: „ha egy adott NUTS-szinthez egy tagállamban – a (2) bekezdésben említett ismérvnek megfelelően – nincs megfelelő méretű közigazgatási egység, e NUTS-szintet megfelelő számú, egymással határos, meglévő kisebb közigazgatási egység összevonásával kell képezni”. Következésképp ez a kifogás sem megalapozott. A továbbiakban az Önök tervezetének erényeként felhozza, hogy a majdani autonóm Székelyföldre vonatkozó koncepciójukat a négy „főkirálybíróságra” (Udvarhely, Marosvásárhely, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy) építik, nyitva hagyva annak lehetőségét, „hogy akárcsak a történelmi múltban, a székek közigazgatási hatásköreit azok központjában lássák el, és ennek mibenlétéről már csak a székelyek dönthetnek”. Nyitva hagyják a lehetőséget? Miféle új kodifikációs találmány ez, Képviselő Úr? Nyilván, ha valamit a jogalkotó nem foglal bele a jogszabályba, az előtt még mindig nyitva maradhat a lehetőség. Ebbe a tengermélytől a csillagos égig minden belefér. Valójában Ön arról akarja elterelni a figyelmet, hogy az Önök tervezete a Nicolae Ceausescu megyésítése során létrehozott három megyére épül. Kényelmességből, konformizmusból Maros, Kovászna és Hargita megye együttesét nevezik Önök Székelyföldnek, amelyen belül a magyarság részaránya ma alig lépi túl az 50 százalékot, míg ez az arány az Ön által rosszabbnak ítélt tervezetben megjelölt közigazgatási határok között közel 75 százalék.
Tudomásul veszem, Képviselő Úr, hogy Ön négy „királybíróságra” hivatkozva, a majdani autonóm Székelyföld térképén látni sem akar Gyergyószéket, Kézdiszéket, Bardoc-Miklósvárszéket. Arra kérem viszont, hogy menjünk el együtt Gyergyóalfaluba, Ditróba, Vargyasra, Barótra, Kézdivásárhelyre, és ütköztessük ott az érveinket lakossági fórumokon, hadd legyen valóságos a közvita, és abban az érintettek is aktív szerepet tudjanak vállalni! Egy gondolatot fogok megosztani Önnel arról az Önök által sokat hangoztatott érvről, hogy azért jobb az Önök tervezete, mert egy „működő autonómia” statútumát másolták. Többen elmondták, beszéltem magam is részletekbe menően, hogy miért nem jó tájékozottság nélkül, ismeretek nélkül másolni. Most azt mondom el, ami ennél is fontosabb: Székelyföld autonómiáját a székely hagyományokra, a székelyek akaratára és az itteni valóságra kell építeni. Az a fajta outsider szemlélet, amely éppen ezt hagyja figyelmen kívül, s a messziről ideszakadtak értetlenségével mellőzi az itteni valóságot, és csak azért tart jobbnak valamilyen megoldást, mert az idegen, soha nem lesz győztes a székelyek körében.
Végezetül hadd mondjam el, találtam pozitívumot is a válaszában. Levelének záró soraiból az derül ki, hogy Ön is úgy gondolja, egyetlenegy, általánosan elfogadott autonómiastatútumra van szükség. Dolgozzunk ezen, hogy azt minél hamarabb a Székely Nemzeti Tanács elé, majd Románia parlamentje elé lehessen terjeszteni.
Üdvözlettel, Izsák Balázs
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hagyományos helységneveink védelmében
Ezúton hozzuk nyilvánosságra, hogy Lucian Goga Maros megye prefektusa április nyolcadikán átiratban közölte Makfalva polgármesteri hivatalával, hogy a Hármasfaluban felállított, „útjelző táblákkal összetéveszthető”, egyébként a három falu hagyományos nevét magyarul és románul tartalmazó táblákat – Csókfalva/Cioc, Székelyszentistván/Stefanesti, Atosfalva/Hotesti – távolítsák el, mert veszélyeztetik a forgalom biztonságát. Mindezt a Maros megyei Rendőrség jelezte.
Vass Imre alpolgármester április 15-én kelt válaszában egyebek mellett leszögezi: a táblák valóban nem szabvány szerinti útjelzők, turisztikai céllal magánterületre helyezték azokat, hogy az arra járók megismerjék a kommunizmusban eltörölt egykori helységneveket, s mint ilyen semmilyen módon nem veszélyeztethetik a Szováta-Balavásár országúton közlekedők biztonságát. Ugyanakkor visszautasítja a megkülönböztetett bánásmódot, hiszen szerte az országban több olyan eligazító táblával lehet találkozni, amely valamilyen település, vagy térség hagyományos nevét hirdeti. Vass Imre közli, hogy mind a prefektus átiratát, mind az általa küldött levelet eljuttatja a Rasszizmus és Intolerancia elleni Európai Bizottsághoz (ECRI).
Határozottan tiltakozunk a prefektus újabb diszkriminatív lépése ellen. Úgy véljük egy közösségnek joga, múltjával szembeni tisztelet jegyében pedig egyenesen kötelessége őrizni a történelem során – akkor is a közösség megkérdezése nélkül – eltörölt hagyományos helységneveket. Meggyőződésünk, hogy ezek a hely- és településnevek turisztikai vonzerőt jelentenek, s mint ilyen a települések fejlődését, gazdasági gyarapodását segítik, de a közösségi identitás erősítésében is fontos szerepet játszanak. Ilyen összefüggésben Maros megye prefektusa egyenesen hivatali kötelezettségei ellen cselekszik, hiszen a prefektus hatáskörébe a megye minden településének fejlesztése is beletartozik. 
Kiss Károly
a Makfalvi Székely Tanács elnöke
Erdély.ma

Esély egy jobb jövőért
A Gyulafehérvári Caritas szerdán Erdőszentgyörgyön, a Rhédey-kastélyban mutatta be az Esély egy jobb jövőért elnevezésű projektet, amelyet Balavásáron, Erdőszentgyörgyön, Gyulakután és Makfalván indítanak. A projekt futamideje 14 hónap, az Európai Gazdasági Térség pénzalapjából támogatják, célja a térségbeli nehéz helyzetben élő gyermekek társadalmi kirekesztettségének elkerülése.
Romániában a gyermekek felét fenyegeti a szegénység
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a 2014-es adatok szerint Romániában a gyermekek több mint 50%-át veszélyezteti a szegénység és a társadalmi kirekesztettség. Ennek több oka van, például az anyagiak hiánya, a szülők gondatlansága és nemtörődömsége, a gyermekek elhagyása, az árvaság, amely tanulási kudarcot, iskolakerülést illetve -elhagyást eredményez. Ezekből adódóan számos más pszichoszociális probléma jelentkezik, nemkívánatos viselkedés, gyenge készség- és képességfejlődés, amelyek negatív hatással vannak a gyerekek személyiségének fejlődésére, életminőségére, és társadalmi kirekesztéshez vezetnek.
Az országos helyzettől, sajnos, a Nagy-Küküllő térsége sem tér el. A Balavásár, Erdőszentgyörgy, Gyulakuta és Makfalva vezetőivel, pedagógusaival és szociális munkásokkal folytatott tárgyalások igazolták a statisztikai adatokat. Éppen ezért a térség nehéz helyzetben lévő, 6-14 év közötti gyermekeinek pszichoszociális nevelését és fejlesztését tűzték ki célul. Ez egyéni és csoportos foglalkozásokból, képzésekből áll, amelyeket műhelymunkák keretében végeznek a gyerekek, a szülők és nevelők, valamint pedagógusok. Ezeket a tevékenységeket a Gyulafehérvári Caritas szakemberei – pszichológusok, szociálpedagógusok, szociális munkások, gyógypedagógusok, szociológusok – az oktatási intézmények vezetőivel folyamatosan egyeztetve ütemezik be és működtetik az igények és a szükség függvényében. A tevékenységek helyszíneit az önkormányzatok, a központok felszerelését a projekt támogatási alapjából biztosítják.
Négy szociális központot hoznak létre
Fontos pillére a projektnek, hogy megalapozza a társadalmi elfogadást egy régiós szociális stratégia és akcióterv kidolgozása révén, amelybe bevonják a helyi egészségügyi, oktatási és önkormányzati szereplőket, valamint a lakosságot, nem csupán a projekt 14 hónapos időszakára, hanem legkevesebb 5 évre a projekt lezárása után.
A terv keretében létrehoznak négy szociális központot a már említett településeken, Balavásáron, Erdőszentgyörgyön, Gyulakután és Makfalván. Szociális szolgáltatásokat biztosítanak, egyéni és családi pszichoszociális támogatást nyújtanak 6-14 év közötti gyermekeknek és hozzátartozóiknak, csoportos szociális tevékenységeket, foglalkoztatási terápiát, prevenciós programokat, felzárkóztató tevékenységeket végeznek. A szülőknek tematikus műhelymunkákat biztosítanak, módszertani képzéseket tartanak a helyi oktatók számára, továbbá kampányt folytatnak gyermekjóléti témában. Ezt követően szociológiai felmérést készítenek, amelyet egy hosszú távú stratégia és akcióterv kidolgozása követ. A projekt 125 6 és 14 év közötti gyermeket érint. Értéke 130.659 euró, amelyből 117.370 euró vissza nem térítendő támogatás.
A tájékoztatón Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója és Vécsei Szilárd, a területi tevékenységek koordinátora ismertette a projektet. Jelen volt Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere, Sagyebó István, Balavásár polgármestere, Kovács Zoltán, a gyulakutai iskola igazgatója, valamint Makfalva szociális referense – tájékoztatott Pápay Kamilla projektfelelős.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Matematikusokat és közírót tüntetett ki az EMKE a városnapokon
Értékteremtők gálája címmel szervezte meg művészi műsorral egybekötött díjátadó-rendezvényét szombaton délelőtt a marosvásárhelyi Vártemplom Diakóniai Otthonának Bocskai termében az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE).
A magyar közösségért végzett munkáját köszönte meg Sebestyén Júlia tanárnőnek, Bandi Árpád tanárnak, valamint Kuti Márta publicistának az egyesület a szombat délelőtti rendezvényen. Amint a Maros megyei egyesület elnöke, Kilyén Ilka színművésznő elmondta portálunknak, évek óta folyik az ilyen jellegű elismerések ünnepélyes átnyújtása, s ezt a folyamatot szeretnék továbbvinni, hagyományként megőrizni, hogy a nemzetünkért tevő emberek érezzék – munkájukat elismerés övezi, fáradozásukat értékeli a közösség, amelynek érdekében dolgoznak. És íme, az idei díjazottak.
A Csíkcsicsóban született Sebestyén Júlia a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán szerzett diplomát, 1966-ban, azóta matematikatanárként dolgozik Marosvásárhelyen. A tantárgyversenyeken tanítványai rendszerint kitűnő eredményeket értek el, a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen többször képviselték Maros megyét a kecskeméti országos döntőn. Nevéhez fűződik a Vályi Gyula Matematikai Társaság megalapítása (1994-ben), de Vályi Gyula, a világhírű tudós, Marosvásárhely nagy szülöttje emlékének ápolása is. Évről-évre megszervezte a Vályi Gyula Matematika Emlékversenyt, melyeken Bákó, Beszterce-Naszód, Brassó, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros, Máramaros, Szatmár, Szeben, Temes megyék több mint 50 helysége és Kecskemét tanulói vettek részt. A férjével közösen, Vályi Gyula halálának 100. évfordulója emlékére létesítették a Vályi Gyula Díjat. Számos kitüntetés, érdemérem és -oklevél tulajdonosa.
Kuti Márta szerkesztő, publicista ízig-vérig marosvásárhelyi. Fontos számára mindaz, ami ebben a városban történt és történik, igazi erdélyi értelmiségi is, aki tudja, hogy várunk, de ugyanakkor fegyverünk is az anyanyelv. A transzszilván értelmiségi feladatának tekinti, hogy megmentse a feledéstől és felmutassa a nem is annyira távoli múltból mindazt az értéket, ami ebben a városban termett vagy ehhez kapcsolódik. Az Igaz Szónál, majd a lap jogutódjánál a Látónál 1980-tól műszaki-, kép-, tördelő- és olvasószerkesztőként dolgozott. A rendszerváltás után megalakult Mentor Kiadónál több mint száz könyvet szerkesztett, rendezett sajtó alá, majd a Népújság és a Vásárhelyi Hírlap külső munkatársaként írta esszéit. 2000-ben jelent meg első önálló kötete az Írásnyomok.
Bandi Árpád matematikatanár Marosvásárhely emblematikus alakja. A két hónap múlva 90. életévét töltő Árpi bácsi korát meghazudtoló energiával, kitartással, munkabírással és lelkesedéssel kutatja a Bolyai család emlékeit, állítja az emléktáblákat, kopjafákat, avat emlékhelyeket, szervez kiállításokat. 1947-ben kezdett el tanítani, Ádámoson, Küküllődombón, Kerelőszentpálon, Balavásáron, Gogánváralján, Bátoson és Gyulakután. Nyugdíjba vonulása után Marosvásárhely több mint 15 iskolájában tanított matematikát. Első tanítási időszakban gyakran szolgálati érdekből került más-más iskolához, hol igazgatónak, hol karvezetőnek, hiszen minden településen sikeres kórusokat alapított. Kórusaival járt Ádámoson, Dombón, Kerelőszentpálon, Dicsőszentmártonban, Balavásáron, Bonyhán, Segesváron, Szebenben, Szászrégenben, Erdőszentgyörgyön, Kibéden, Szovátán és Marosvásárhelyen. Kelementelkén egy száz tagú vegyeskart vezényelt. Ezzel a kórussal az országos megyék közti versenyen harmadik helyezést ért el. Szavalóversenyre kétszer indított versenyzőt Bátosról. Nyugdíjazása után is fáradhatatlanul foglalkozott a matematikát kedvelő tanulókkal. Bolyai János eredeti sírhelyét kopjafával jelölte meg, emléktáblával pedig a Vár sétányon azt a házat, amely az 1846-ban Bolyai János által megvásárolt sövényfalu ház helyébe épült. Felkutatta és felújíttatta felsőkápolnai Kakutsi János királyi táblabíró címeres sírkövét, aki Bolyai Farkas anyai nagyanyjának a testvére volt. Eddig új, ismeretlen Bolyai családtörténeti adatokat kutatott fel, amelyekről gazdag képanyagot örökített meg. Most épp azon dolgozik, hogy Bolyai János női felmenőinek öt kopjafáját a Sapientia marosvásárhelyi épülete mellett felállítsák. Az avatási ünnepség október 10-re időzíttetett. Ahogyan Árpi bácsit, vagy a Tanár urat ismerjük, nem csak ezt, de számos más Bolyai-emléket fog még avatni nekünk.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Szociális központ nyílt Erdőszentgyörgyön
Tegnap délben nyitotta meg Erdőszentgyörgyön az első szociális központot a Gyulafehérvári Caritas, amelynek célja visszaszorítani a hátrányos helyzetű gyermekek társadalmi kirekesztettségét és az oktatásból való kimaradásukat. Erdőszentgyörgy után június folyamán Balavásáron, Gyulakután és Makfalván további három központot létesítenek.
Az Esély egy jobb jövőért elnevezésű projekt futamideje 14 hónap, és az Európai Gazdasági Térség pénzalapjából támogatják. A hátrányos helyzetű gyerekeket és családjukat felkaroló központok szükségességét az indokolja, hogy Romániában a kiskorúak nagy részét veszélyezteti a szegénység és az ebből fakadó társadalmi kirekesztettség. Gyakori, hogy az anyagiak hiánya a szülők gondatlanságával társul, és mindezek következtében a gyerekek nem tudnak felzárkózni a tanulásban társaikhoz, rosszabb esetben kimaradnak az iskolából.
Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója lapunknak elmondta, a projekt célcsoportja a 6-14 év közötti gyerekek, és a négy településen 125 haszonélvezője lesz. Például Erdőszentgyörgyön az utóbbi három évben évente 62-74 gyerek maradt ki az iskolából. Előfordul, hogy az elemi osztályokat sem sikerül befejezniük. Az igazgató szerint a szóban forgó négy településen nem súlyosabbak a gondok, mint más térségben, csupán e négy önkormányzatban leltek lelkes partnerre, biztosítják a központok működéséhez szükséges székhelyet, illetve a projekt lejárta után, azaz jövő év áprilisa után hozzájárulnak ezek fenntartásához. Erdőszentgyörgyön a Szent György Iskolaközpontban lesz a székhely, ahol a Caritas szakemberei – pszichológus, gyógypedagógus, szociális munkás – állnak a hozzájuk fordulók rendelkezésére. Lehetőség lesz egyéni tanácsadásra, csoportos foglalkozásokra mind a gyerekekkel, mind pedig a szülőkkel, illetve a pedagógusokkal, akikkel szorosan együttműködve szeretnének eredményeket elérni a Caritas szakemberei. Az állami intézményekben több mint ezer gyerekre jut egy iskolapszichológus, a szociális központokban bármikor bármilyen problémával felkereshetik a szakembert a diákok vagy azok szülei. Ludescher László hangsúlyozta, kollégái ugyanakkor terepmunkát is fognak végezni, például ha a pedagógus jelzi, hogy egy gyerek huzamosabb ideje nem volt iskolában, a szakember felkeresi a családot, és megpróbál segíteni, hogy a gyerek ne maradjon ki az iskolából. Az igazgató hozzátette, ha a 125 gyerekből tízet sikerül úgymond "megmenteni", már megérte a munkájuk.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Szociális központok a Kis-Küküllő mentén
Négy, a Kis-Küküllő mentére a Gyulafehérvári Caritas által tervezett szociális központ közül a hét elején nyitották meg az elsőt, Erdőszentgyörgyön – Balavásár, Gyulakuta és Makfalva következik, még ebben a hónapban.
Azt a tényt felismerve, hogy Romániában még mindig igen sok kisgyereket fenyeget a szegénység, s az ebből fakadó kirekesztettség, a Caritas igyekszik valósággal megmenteni ezeket a gyerekeket. A központok nemcsak a gyerekeket, de családjaikat is támogatják, ugyanis a szegénység az egész családot sújtja.
Az erdőszentgyörgyi megnyitón a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója, Ludescher László elmondta, az elemi és felső tagozatos oktatás korcsoportjában lévő, azaz 6 és 14 év közötti gyerekeket akarnak felkarolni. A négy településen mintegy 125 haszonélvezője lesz a programnak.
Erdőszentgyörgyön mintegy 75 gyerek maradt ki az iskolából, ezért is alakult meg az első központ itt, no meg azért is, mert a négy községet felölelő programnak a helyi Szent György Iskolaközpontban lesz a központi székhelye, ahol lelki támogatás nyújtó szakemberek, pszichológusok, gyógypedagógusok, de a konkrét munkával megbízott szociális munkások is dolgoznak majd azon, hogy az érintett családokat tanácsokkal lássák el, s konkrét segítséget is nyújtsanak nekik.
Elsődleges céljuk, hogy segítsenek az alapellátásban való hozzáférésben, és szociális szolgáltatásokban részesítsék a nehéz helyzetben lévő gyerekeket. Szerencsés helyzet, hogy a balavásári, gyulakutai, erdőszentgyörgyi és makfalvi önkormányzat és a pedagógusok felkarolták a kezdeményezést.
Pápay Kamilla, a Caritas szóvivője elmondta, az Európai Gazdasági Térség által biztosított pénzből sikerül ezeket a létesítményeket elkészíteni, az Esély egy jobb jövőért elnevezésű projekt keretében, amelynek futamideje 14 hónap. A tevékenységek helyszíneit a helyi önkormányzatok biztosítják, a központ felszerelésére a projekt támogatási alapja ad lehetőséget. A helyi önkormányzatok a projekt lejárta, jövő év áprilisa után hozzájárulnak ezeknek a központoknak a fenntartásához.
Bakó Zoltán
Krónika (Kolozsvár)