Amikor Marosvásárhely volt a világ
Hazatérők nagy ünnepe
Harmadszorra hozta haza a Forgatag a világ különböző tájain élő marosvásárhelyieket. Az augusztus 29-ére, szombatraidőzített együttlét első délelőtti helyszíne a Bolyai líceum udvarán nyílt Nosztalgia kávéház volt, délután pedig a Kultúrpalotában bemutatott gálaműsor nagyérdeműjeként tölthettek el emlékezetes órákat a Bernády városát otthonuknak érzők.
Tíz órakor már több mint százan haladtak át a líceum udvarán felállított, korhűen díszített kapun, amely, akárcsak a vendégeket fogadó önkéntesek öltözete, a közelgő időutazáshoz teremtett hangulatot, feledtetve az első kellemetlen benyomást, amelyet a tanintézet bejáratától nem messze dübörgő munkagépek okoztak. Amint azt a délutáni gálán Kirsch Attila főszervező, az Öregdiákok Baráti Körének elnöke meg is jegyezte, az útjavítást kimondottan a kávéházi program idejére tervezhette be a polgármesteri hivatal, a gépek munkája ugyanis pontosan addig tartott, ameddig a műsor.
A délelőtti hőségben pillanatokon belül "elkeltek" a kávéház napernyővel védett asztalai, de mivel nem minden asztalhoz jutott ernyő, a világtalálkozó több résztvevője tarthatott attól, hogy nehezen bírja ki az előtte álló két órát. A szervezők természetesen igyekeztek ezt megoldani, és árnyékosabb helyekre kísérték a vendégeket, a gond csak az volt, hogy a színpadtól távolabb – bizonyára hosszú idő után találkozott – ismerősök, barátok beszélgetőcsoportjai alakultak ki, így nem mindenhol lehetett zavartalanul élvezni az egyébként rendkívül színvonalas, szórakoztató produkciókat.
Mielőtt a szellemi és földi jót – a múlt század eleji Marosvásárhelyt megidéző dallamok, arcok, tárgyak mellé aprósüteményt és később feketekávét is – kínáló kávéház megnyílt volna, Kirsch Attila üdvözölte a jelenlevőket. Száz főre számítottak, de most már pótasztalokra is szükség van – jegyezte meg a főszervező, majd a korábbi két év világtalálkozóját idézte fel, végül pedig átadta a szót B. Fülöp Erzsébetnek, a múlt és jelen találkozására épülő műsor rendezőjének, aki színművész társaival, Ördög Miklós Leventével és Galló Ernővel varázsolta elő a száz évvel ezelőtti világot.
Múlt századi Thália-varázs
A Nosztalgia kávéház vendégei 1920-ban, a Király Ernő-estek publikumának soraiban találták magukat, a szenzációként bekonferált, Amerikából érkező színész – akit Galló Ernő alakított – partnerével, Bársony Rózsival egy Mágnás Miska-jelenettel mulattatta az egybegyűlteket. Már az első percekben kiderült, hogy a műsort a kor könnyed derűje és eleganciája mellett az idősíkok közötti csapongásból, illetve elszólásokból és bakikból eredő egészséges humor hatja át. A beígért Király Ernő-kritika helyett például egy háromgyermekes anyáról szóló írást hallhattunk a korabeli színházi lapból, az ünnepelt színész pedig arról mesélt, hogy cipésze egyszer megkérdezte: miért kell annyit próbálni, nem megy? Szintén a jókedvet szolgálta egy hajdani – szintén Galló Ernő alakította – akrobataművész performansza, aki egy keréken mutatta be, hogy hogyan sétáltak egy évszázaddal ezelőtt a vásárhelyi korzón.
Női szívek ismerője
"Volt egyszer, 1864-től 1938-ig egy gyógyszerész, jogász, városépítő, (…) a női szívek ismerője, egy igazi snájdig férfi" – vezette fel az egyik leginkább várt jelenetet B. Fülöp Erzsébet, miközben fekete öltönyben, cilinderben máris színre lépett Bernády György. Ördög Miklós Levente minden gesztusában hiteles Bernády volt. A hajdani polgármester nagyvonalúságát, nők iránti hódolatát, humorát felidéző vidám pillanatok után az irodalmat kedvelő, Petőfit szavaló, nótára gyújtó férfiú is megmutatkozott, majd újra a humoré lett a főszerep, a Bernády rejtélyes nőügyeiről kíváncsiskodó titkárnő ugyanis azt az ígéretet kapta kenyéradójától, hogy a titokról a fátyol majd a negyedik világtalálkozón lebben fel. A városépítő polgármester alakjának megidézése végkicsengésében azonban Bernádyhoz méltón ünnepélyes volt, az egybegyűltek a Nyílt levélből hallhattak egy gondolatot: "Egész életemen át egyetlen vágyam, egyetlen célom volt, hasznára lenni a köznek, hasznára lenni fajomnak".
Ükanyák csészéi, dédanyák emlékfüzete
A kávéházi együttlétet, múlt és jelen egybefonódását a közönség folyamatos megszólítása, bevonása tette igazibbá. B. Fülöp Erzsébet mikronfon-jával az asztalok között sétált, és század eleji reklámszövegek, régi marosvásárhelyi cégek, üzletek, szórakozóhelyek felidézésére kérte, majd az igazi férfi jellemzőiről faggatta az egybegyűlteket, illetve azt is megtudakolta, hogy járt-e valaki közülük fürödni a Ritzbe. Előadók és publikum közeledését a tárgybörze tette teljessé. Amint azt a szervezők korábban meghirdették, az együttlétre régi kávéházi tárgyakat lehetett hozni, és a három színművész által megformált alakok alkotta zsűri értékelte a régiségekkel megterített asztalokat. A versenyre hárman neveztek be, Szőcs Boróka az üknagyszüleitől maradt kávéscsészéket tette közszemlére, Szabó Judit az egykori fizetésképtelen írók, költők elmaradhatatlan kávéházi kellékeit, tollat, papírt, melléje pipát, magyar kártyát és régi pálinkáspoharakat sorakoztatott fel, a legfiatalabb versenyző, Kiss Bora pedig egy 1800-as évekből származó Bibliával, illetve a déd- és nagymamája emlékfüzeteivel érkezett. A zsűri tetszését az ő asztala nyerte el leginkább, de a virágcsokor mindhárom versenyzőt megillette.
A Nosztalgia kávéház kínálta időutazás a jelenben ért véget, erről a bolyais diákok tavasszal alakult együttese, az Illusion gondoskodott. Miután a kávéház bezárt, az érdeklődők Buksa Éva Mária tanárnő vezetésével az iskolamúzeumba látogathattak el.
"Őrzői vagyunk egymásnak"
A találkozó délután a Kultúrpalotában folytatódott. A telt házas közönség egyértelműen igazolta a műsorvezetői szerepet betöltő színművész házaspár, Nagy István és Fodor Piroska üzenetét: "A világot ma Marosvásárhely jelenti". A találkozó első perceiben a délelőtti élmények felidézése után Kirsch Attila üdvözölte az idei Forgatag Bajáról érkezett díszvendégeit, a testvérvárosok, Zalaegerszeg és Kecskemét küldöttségét, Magyarország csíkszeredai konzulátusának képviselőjét, illetve az egyházak és a média képviselőit.
– Ma harmadszor adjuk a nagyvilág tudtára, hogy a marosvásárhelyiekben van erő és akarat, éljenek akár itthon vagy a nagyvilágban, a közösségépítés és erősítés szándékával képesek egymásért cselekedni. (…) Valahol otthon kell lennünk a világban, földrajzi és lelkivilágunkban. Bárhogy alakul sorsunk, felelősségünk mindig nagy marad, mert őrzői vagyunk egymásnak, mindenkinek, akivel találkozunk, és akit a Gondviselés ránk bízott, akár marosvásárhelyi, akár nem – mondta a rendezvény főszervezője, aki a továbbiakban az átlagban 25 év körüli lelkes szervezőcsapatról szólt, majd így zárta gondolatait:
– Kívánom Önöknek, éljék meg a világtalálkozó során a pillanat örömét (…), az értékmegőrző és értékteremtő marosvásárhelyiség erejét. Viszlát 2016-ban. A mi itthonunk és otthonunk Marosvásárhely.
Fercsák Róbert bajai polgármester üdvözletét Csubákné Besesek Andrea, a város alpolgármestere tolmácsolta.
– Ahol baráti szálak futnak össze, ott az egész világ szülőföldnek látszik – mondta egyebek mellett a köszöntő sorok felolvasása után az alpolgármester. Dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul üzenetét dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul adta át. "Marosvásárhely minden magyar számára fontos, és annak is kell maradnia" – hangzott el a főkonzuli levél felolvasásakor.
Együtt, a csitári hegyek alatt…
A köszöntők után kezdődhetett is a mintegy két és fél órás, műfajokban gazdag műsor, amelyet Sebestyén Aba állított színpadra. A Bekecs néptáncegyüttes kalotaszegi, majd Maros menti táncokkal gyönyörködtette a nagyérdeműt, Ritziu Ilka Krisztina népdalokat énekelt. "Kinek nincs kedve itt lakni, menjen mennyországba lakni", szárnyalt fel hangján a sokat tudó, népi lélek. A marosvásárhelyi születésű Grossmann Péter zongoraművész a klasszikus zene és a költészet egybefonódásának élményét nyújtotta. Kilyén Ilka Lázáry René Sándor-verset adott elő, majd a "vásárhelyivé lett" kategória két fiatal képviselője, a musicalbetétdalokat előadó Kiliti Krisztián és Illés Alexa művészetis diákok uralták a színpadot. A bajai Liszt Ferenc ami Rézfúvós Kvintett Bartók-műveket szólaltatott meg, majd a negyedórás szünet után legfiatalabb fellépőként az Illusion bolyais diákegyüttes lépett színpadra. A tehetséges fiatalokat a Tiberius vonósnégyes követte, majd Ördög Miklós Levente és Szabadi Nóra kabaréjelenetekkel és kuplékkal szórakoztatta a nagyérdeműt. A gálaműsor utolsó fellépői Boros Emese és zenésztársai, a zongorán játszó Fülöp Csongor, illetve a trombitán kísérő Puja Barna voltak. Négy népdalfeldolgozást hallhatott a publikum, az utolsó A csitári hegyek alatt kezdetű dal volt, amelyet az együttlét utolsó előtti perceiben felállva énekelt a világtalálkozó minden résztvevője. Az "énekpróba" után a műsor valamennyi előadója színre lépett, hogy közönségével együtt énekelhesse el a székely, majd a magyar himnuszt.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Bemutatták a Bán Péter-mellszobor gipszvázlatát
A tíz éve elhunyt íróra, műfordítóra emlékeztek a székelymuzsnaiak a kilencedik falunapon, ahol leleplezték a Bán Péter-mellszobor gipszvázlatát.
A Viharsarok Egyesület a szomorú évfordulóra emlékképeslapot adott ki, és az ünnepi műsor után az irodalmár testvére, Bán Margit, valamint a hagyatékot gondozó egyesület elnöke, Nemes Anna Borbála leleplezte a Székelyudvarhelyi születésű, Baján élő szobrászművész, Harmath István által készítendő Bán Péter-mellszobor gipszvázlatát.
Az unitárius közösségi ház udvarán előbb István Adorján, Székelyderzs község polgármestere mondott köszöntőt a Szent István napján kezdődött kétnapos falunapon. Azzal az örömmel, hogy „saját utcájukért” dolgozhatnak.
Előbb az óvodások, majd a kisiskolások mutatták be ünnepi összeállításukat, aztán Geréd Gábor tanár-vállalkozó, az író jó barátja emlékezett az együtt töltött évekre. Az 1946. július 14-én született Bán Péterrel Székelyudvarhelyi középiskolás éveik alatt ismerkedett meg az emlékező. írogató diákokként tartották számon mindkettőjüket: Geréd egyik versét Bán lefordította litván nyelvre, ami meg is jelent.
Az ünnepség előkészítése során Geréd Gábor telefonkapcsolatba került Kányádi Sándorral, így az ő üzenetét is tolmácsolta szombaton. Bán sokszor átment kerékpárral Nagygalambalvára, de első verseit is a Napsugárban jelentette meg. Kányádi Sándor, akinek verseit litván nyelven tolmácsolta a műfordító, úgy érzi, „ha a néhai vékonypénzű literátort ilyen nagyra becsüli faluja, képes lesz talpra állni ez a közösség”. Amihez sok sikert, egészséget kívánt a Kossuth-díjas költő.
Geréd kiemelte: kettőjüket az orosz nyelv is összekötötte: hetente egy napon ezt használták kommunikációjukban. Példásnak említette munkabírását, tehetségét, és azt is, hogy bár kortársai nem becsülték, a falu ilyen „makacsul ragaszkodik” emlékének megőrzéséhez. Hiszen mint ismeretes, immár öt éve látogatható a helyi kultúrotthonban a Bán Péter-emlékszoba, és a Viharsarok Egyesület folyamatosan dolgozza fel írott hagyatékát, amely szintén ott kap majd helyet.
A megemlékezésen Demény Andrea diák Bán Péter-mesét olvasott fel, melynek hallatán újra bizonyossá vált: írója elkötelezettséggel vitte bele az egyetemes mesekultúrát a magyar mesevilágba. Harmath István szobrász életútjáról Dénes Kinga beszélt, majd felolvasta az írót-műfordítót személyesen ismerő művész visszaemlékezését.
Molnár Melinda
Bán Péter /Székelymuzsna, 1946. júl. 14. - Székelymuzsna, 2006. júl. 27./
Székelyhon.ro

Húszéves Marosvásárhely első testvértelepülési kapcsolata
Jubiláló barátság
Augusztus 31-szeptember 4. között látta vendégül a Marosvásárhelyi küldöttséget a ZA-MA Baráti Társaság, s szerveztek pörgős, színes, élménydús programot, mindezt az immár két évtizede tartó testvértelepülési kapcsolat és a második alkalommal sorra került vadpörkölt- és borfesztivál apropóján.
Visszatértek a "vitaminok"
Pénteken, szeptember 2-án vette kezdetét Zalaegerszeg város háromnapos ünnepsége, amelyen megtisztelő szerep jutott a közel 800 kilométerről érkezett küldöttség művészeinek is.
– Zalaegerszeg a köztéri szobrok és alkotások városa. Most egy olyan alkotással bővült, amely nemcsak azt bizonyítja, hogy a városban fontos a jövő generációjára való odafigyelés, de tárgyi bizonyítéka a húszéves barátságnak is. Ahogyan Farkas Ferenc Piac téri Fiatalok című bronzszobrának két hőse, a lány és a fiú között szerelem látszik kibontakozni, úgy fonódtak a két város lakosai között barátságok, erős szálak – mutatott rá köszöntő avatóbeszédében Balaicz Zoltán polgármester.
A bíróság zsúfolásig megtelt dísztermében a Domahidi kvartett Sok számos esztendők című köszöntő népdala nyitotta meg a hivatalos ünnepséget.
Vígh László országgyűlési képviselő köszöntője szerint összetartozásunk nem 20, hanem 1100 éves. Eperjes Károly színművészt idézte, aki szerint a régi Magyarország formája olyan volt, mint egy kenyér. Erről azonban Trianonban levágták a vitamint tartalmazó héját. "Köszöntöm itt a vitaminokat" – fejezte ki örömét a képviselő.
– A hivatalos kapcsolat 1996. október 22-én jött létre, dr. Gyimesi Endre akkori polgármester, valamint a néhai Fodor Imre polgármester és Orbán Dezső egykori alpolgármester kézjegyével – elevenítette fel a kezdeteket Balaicz Zoltán. Ezt követte 2000-ben a MA-ZA (Marosvásárhely-Zalaegerszeg Baráti Kör Egyesület), majd 2003-ban a ZA-MA (Zalaegerszeg–Marosvásárhely Baráti Kör Egyesület) megalakulása. "Összeköt bennünket a közös múlt, a keresztény hit, a nemzeti hagyomány, az emberek közötti barátság, a megértés, egymás értékeinek tisztelete. Ezzel magyarázható, hogy ez a kapcsolat erős, kitartó és folyamatosan megújuló" – mondta Balaicz. Nem hagyhatta szó nélkül a 2004. december 5-i, "az akkori politikai élet által beszennyezett népszavazást" sem, melyet követően dr. Gyimesi Endre kezdeményezte, hogy a testvérváros polgárait fogadják jelképesen Egerszeg tiszteletbeli polgáraivá. Ennek eredményeként 2005 novemberében 237 vásárhelyi vehette át a díszpolgárságot bizonyító okiratot. "Egy nemzetet nem az országhatárok, hanem a szeretet, a ragaszkodás, a hűség, az összetartozás egymásba kapaszkodó kis körei tartanak össze, szellemisége tesz naggyá. Ezért csatlakozott Zalaegerszeg is ahhoz a nemzeti szolidaritási mozgalomhoz, melynek keretében székely zászlót tűztünk ki a városházára, kifejezve ezzel együttérzésünket erdélyi magyar-székely testvéreink iránt, s a zászló azóta is ott leng!" – újságolta örömmel a polgármester. De az összetartozásnak más tárgyi bizonyítékai is vannak: míg Egerszegen székely kaput állítottak, addig Vásárhelyen göcseji haranglábat; évente megszervezik a Zala megyei és a határon túli magyar területek fiataljai közötti kapcsolatokat erősítő Kárpát-medencei ifjúsági tábort, s az évtizedek alatt számos erdélyi magyar Zalában talált második otthonra.
A történelem folytatódik
A Zalaegerszegért díjas Cseh Gábor, a MA-ZA elnöke felszólalásából kiderült, a két város közötti kapcsolat az 1980-as évekig nyúlik vissza, s a kezdeti sportkapcsolatok idővel önkormányzati, politikai, kulturális és oktatási intézmények közötti együttműködéssé bővültek. "A jó testvéri kapcsolatot azonban igazán élővé a barátság, az emberi érzések, az emberi kapcsolatok teszik. Ezért alapítottuk 2000-ben a MA-ZA Baráti Kör Egyesületet", mutatott rá a felszólaló. Az azóta épülő szimbolikus hídnak pedig a két évtized történései az alappillérei: számos zalai képzőművész mutatkozott be Vásárhelyen, illetve vásárhelyi Egerszegen, de kitűnő kapcsolat működik a Zalai Táncegyüttes és a Maros Művészegyüttes között, illetve a Látó és a Pannon Tükör folyóiratok szerkesztősége között. Sportvonalon ifjúsági, serdülő és felnőtt labdarúgók találkoznak különböző tornákon. A barátság tárgyi bizonyítékokkal is rendelkezik: három köztéri alkotást helyeztek el Egerszegen: a Béke téren a vásárhelyi RMDSZ állíttatott kopjafát; a Vizsla parkban a Barátság kapuját; míg Wass Albert születésének 100. évfordulója alkalmából a Dózsa-parkban Wass-mellszobrot avattak. Zalaegerszegnek három Pro Urbe-kitüntetettje van: Józsi György, a Zala megyei labdarúgó-szövetség elnöke, dr. Gyimesi Endre és dr. Hóbor Erzsébet, a ZA- MA Baráti Társaság örökös tiszteletbeli elnöke. "Maros-vásárhely és Zalaegerszeg testvérkapcsolata már történelem. De ez a történelem folytatódik" – fogalmazott az elnök.
A testvértelepülési szerződést aláíró dr. Gyimesi Endre elmondta, Zalaegerszeg volt Vásárhely első magyarországi testvérvárosa. "Örömmel tölt el, hogy országgyűlési képviselőként 2010-ben szavazatommal én is letehettem a voksot a határon túli magyarok teljes jogú állampolgársága mellett", húzta alá felszólalásában az egykori polgármester, aki a nemrég elhunyt Fodor Imrével 20 évig őszinte barátságot ápolt.
Az eseményen jelen levő s a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban a testvértelepülési kapcsolatok ápolásáért felelő Csegzi Sándor, a polgármester tanácsadója szerint mi, vásárhelyiek, a gyökerekhez való visszatérés lehetőségét adjuk Zalaegerszegnek. Reményét fejezte ki, hogy ezután a hivatalos kapcsolat is új erőre kap, majd a 400 éves szabad királyi városi rangot jelképező plakettet és jelvényt adott át Balaicz Zoltánnak, dr. Gyimesi Endrének, Orbán Dezsőnek és Cseh Gábornak. Orbán Dezső szerint az egerszegi kapcsolat nemcsak az első, hanem a legértékesebb, legsokszínűbb és leginkább életszerű is. Köszönetképpen Balaicz Zoltán a 20 éves jubileum előtt tisztelgő emléklapot adott át Csegzi Sándornak és Cseh Gábornak, a vásárhelyiek pedig Czirjék Lajos festményével és Duha László fafaragó munkájával kedveskedtek a házigazdáknak. Záró-momentumként a Domahidi lányok az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga? című, saját feldolgozású népéneket adták elő.
Hármas tárlat a Zsinagógában
A zalaegerszegi vadpörkölt- és borfesztivál részeként az erdélyi tájakat megelevenítő festményekből, az örmény és a magyar népi motívumokat feldolgozó faragványokból, illetve a 20 éves testvérvárosi kapcsolat sajtóvisszhangjának anyagából Jubileum címmel hármas tárlat nyílt pénteken a kiállító- és hangversenyteremmé átalakított zsinagógában. Nemes László Marosvásárhelyi származású, immár 30 éve Egerszegen lakó festőművész méltatásában a szülőföldtől való elszakadás fájdalmát, de a szülőföldjétől 800 kilométerre talált segítő kezek örömét emelte ki.
Három nagy vidék – a Mezőség, Kalotaszeg, a Homoród mente – lenyűgöző falusi tájai elevenednek megCzirjék Lajos 25 festményén. A falu világát megörökítő olajfestmények az ezeken a vidékeken az utóbbi két- három évben szervezett festőtáborok "termései". A munkákat az anyaországi közönség már láthatta Budapesten, Baján, a művész azonban első alkalommal járt most Egerszegen.
A szemközti falon az örmény gyökerekkel is rendelkező Duha László 54 alkotása tekinthető meg. 43 plakett az örmény művészetből vett motívumokat tartalmaz. "Az örmény kódexszél-illusztrációkból megőrzöm a tipikus örmény motívumokat, amelyeket más, az örmény művészetre jellemző elemekkel egészítek ki" – avat be az alkotás titkaiba a szakmáját tekintve egészségügyi asszisztens autodidakta művész. Így elevenedik meg a hárpia, vagyis a női fejet viselő madár, az örök szerelmet szimbolizáló, nyakukat egymásba fonó madarak, az örmények megélhetését jelképező gránátalma, az erőt jelképező stilizált oroszlán, a páva – a büszkeség jelképe, mindezeket nem tudni honnan induló, majd hol végződő indák fonnak körbe.
A tizenegy magyar népi motívumokat feldolgozó plaketten szintén jelen van az életfát jelképező indamotívum. A Maros, Hargita, Kovászna megyei motívumrendszerekből egyénileg összekombinált plaketteken visszaköszön a margaréta, a tulipán, a szegfű, a búzavirág, a nap, a rozetta.
A két tárlatrész között középen, mintegy összekötő kapocsként várja a látogatókat az az összeállítás, amely a testvérvárosi kapcsolat és a baráti társaság két évtizedes tevékenysége során szervezett különböző események plakátjait, valamint a Marosvásárhelyi és zalaegerszegi sajtóban megjelent írásokat öleli fel.
A rendezvény létrejöttét a Bethlen Gábor Alapítvány támogatta.
Vásárhely címere az első
Mind a 14 testvérváros címerével gazdagodik jövőre a városháza előtti tér, mondta Balaicz Zoltán polgármester, a jubiláló ünnepségsorozat részeként szervezett címeravatón. Zalaegerszeg címere mellett az idén Marosvásárhely címere kapott helyet, s róluk ünnepélyes keretek között leplezték le a magyar, illetve a székely zászlót. "Két város, de egy nagy szív vagyunk. A címer pedig örökre hirdetni fogja barátságunkat" – fogalmazta meg Cseh Gábor.
Színes kavalkád a borutcán
Zalaegerszeg városának vezetői, Marosvásárhely és Barót testvérvárosok delegációi, a helyi méz- és borlovagrendek képviselői, a zalai 47-es Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület honvédei, fúvósok, mazsorettek, vadászok, erdészek, néptáncosok és népzenészek alkotta színes menet vonult végig pénteken délután Zalaegerszeg borutcává átalakult főutcáján. A II. vadpörköltfesztivált a köszöntőbeszédek elhangzása után a zalai 47-es Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület díszsortüze nyitotta meg hivatalosan. A másnapi, szombati vadpörköltfőző versenyre 72 csapat iratkozott fel, erről a pénteken megjelent riportban számoltunk be.
Nélküled…
Az ünnepség következő mozzanataként a Domahidi kvartett – Zsuzsa (21), Kata (19), Sára (15) és Anna (10) – a hangversenyteremben lépett fel, felejthetetlenné téve a 20 éves jubileumot. A mezőbergenyei lányok Domenico Gallo-, Mozart- és Bach-műveket adtak elő. Ezután népi alkotásokat játszottak. Az Én Istenem című régi székely himnusz és egy Balassi-feldolgozás után Kata, majd Sára csodálatos hangja töltötte be a termet. A szépszámú hallgatóság valósággal megbabonázva hallgatta a lányok tiszta, szívbe markoló előadását, s azt, amikor a két nappal később 10. életévét betöltő Anna kristálytiszta hangján felcsendült a Nélküled című dal. Nem is próbálta senki sem visszatartani a meghatódottság könnyeit, aztán a ráadásként újra előadott dal éneklésébe már a közönség is bekapcsolódott.
– Nagy élmény volt számunkra ez a fellépés, hiszen most muzsikáltunk, énekeltünk közönség előtt úgy, hogy csak mi töltjük ki az egész estés műsort – osztotta meg élményét Domahidi Zsuzsa.
Nagy Annamária
Népújság (Marosvásárhely)

Magyarok tömegeit hurcolták el németként „három napos” munkára
Az is elegendő okot adott a kényszermunkára, ha valakinek „er”-el végződött a neve, mint Hitlernek.
A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemen szervezett előadássorozat szeptemberi meghívottja dr. Bognár Zalán, a Károli Gáspár Református Egyetem docense volt, aki Hadifogolytáborok és (hadi)fogolysors a Kárpát-medencébencímmel tartott előadást. Mindjárt az előadása elején leszögezte, hogy bár a címben Kárpát-medence szerepel, a hadifogolytáborok mintegy 80 százaléka a trianoni Magyarország területén, ezen belül is főleg a Dunántúlon működött.
Bognár Zalán egy tévedést tisztázott: gyakran elhangzik, hogy mintegy 800 ezer magyart vittek el Gulagra, ami nem állja meg a helyét, hiszen nem a Gulag, hanem a GUPVI internálta a foglyokat. Mivel Szolzsenyicin írása nyomán a Gulag-rendszer vált általánosan ismertté, a köztudatban is így maradt fenn. Az 1930-ban létrehozott Gulag a lágerek főparancsnokságát jelenti, ahova személyes ítéletek alapján hurcolták el és kényszerítették munkára a politikailag üldözötteket és a köztörvényeseket.
Ezzel szemben az 1939-ben, közvetlenül Lengyelország megszállása után alapított  GUPVI hadifogoly- és internáltügyi főparancsnokság már tömegesen gyűjtötte nemcsak a fogságba esett katonákat, hanem a civileket is. A szigorú tervgazdálkodás szerint üzemelt Szovjetunióban a foglyok „leszállítása” is tervszerűen működött: ha hiányos volt a létszám, vagy utazás közben meghalt egy fogoly, civilekkel pótolták a hiányt. A deportáltaknak egyébként egynegyede volt közember. Elvitték azokat, akik korábban katonai szolgálatot teljesítettek, sőt azokat a 12 év fölötti gyerekeket is, akik leventeképzésben részesültek – magyarázta Bognár Zalán.
A kényszermunkatábor-rendszer létrehozásának okai:
a világháborúk hatalmas embervesztesége miatti munkaerőhiány és az erre válaszoló tudatos munkaerő-beszerzés,
illetve az ellenség kollektív büntetése voltak.
Emellett Bognár három speciális indokot is felsorolt:
a hadifogoly létszám kiegészítése,
az etnikai tisztogatás,
és a németként jóvátételi munkára való elhurcolás.
Azt, hogy ki számított németnek, a főparancsnokság döntötte el: esetenként az is elég volt, hogy – akárcsak Hitlernek – „er”-rel végződjön egy magyar polgárnak a neve, máris elhurcolták. Ők internált státuszban más szerelvényeken, más útvonalon, más táborba kerültek a Szovjetunióba. Az átmeneti gyűjtőtáborokban vagy útközben elhunytakról semmilyen nyilvántartást nem vezettek, így csak azokról készült feljegyzés, akik megérkeztek valamelyik szovjet kényszermunkatáborba, és túlélték az első pár hónapot, míg egy hivatalnok fel nem vette az adataikat.
Miután Németország megtámadta a Szovjetuniót, a nyugati hatalmak nyomására a szovjetek is kidolgoztak egy a genfi konvencióhoz hasonló rendeletet, amely a hadifoglyokkal való bánásmódot szabályozta. Az 1941 július elsején meghozott rendelet szerint hadifoglyoknak minősültek azok a fegyveres személyek, akiket a Szovjetunióval hadban álló ellenséges területeken katonai tevékenység során estek fogságba, de ugyanide sorolták az ezen országokból a Szovjetunió területére internált civileket is.
Maga a rendelet sem fogalmazott világosan arról, hogy kik számítanak hadifoglyoknak.
A jelentéseket meghamisították: az éppen aktuális felsőbb utasításnak megfelelőan az internáltakat egy tollvonássál átnevezték hadifoglyokká, és fordítva, ha éppen az ellenkezőjére volt szükség. Az előadó arra is felhívta a figyelmet, hogy a Magyar Királyi Honvédségben nem voltak nők, mégis tömegesen hurcolták el hadifoglyokként őket, ami szintén azt mutatja, hogy nem csak hadifoglyokat szedtek.
Az etnikai tisztogatás szándéka elsősorban Kárpátalján volt tetten érhető, de például Kolozsváron vagy Tordán is megmutatkozott. Minél nehezebben volt bevehető egy város, a csaták elhúzódásának okát bizonyítva annál több civilt ejtettek fogságba.
Döbbenetes, hogy több héttel egy-egy város eleste után is üldözték a lakosságot
– hangsúlyozta a történész. A leghosszabb ideig Budapest ostroma tartott, aminek a következménye mintegy 100 ezer civil elhurcolása volt. Gyakran az óvóhelyekről szedték össze a leendő internáltakat, hogy emeljék a hadifoglyok létszámát. A Budapesten fogságba esett civileket Gödöllőre, Ceglédre, Jászberénybe, Kiskunfélegyházára, sőt, a közel 200 km-re található Bajára gyalogoltatták, ahonnan marhavagonokba zsúfolták őket.
A visszaemlékezésekből kiderül, hogy a foglyok számára a táborok felé tartó gyalogmenetek voltak a legnehezebbek, hiszen étlen, szomjan és megfelelő ruházat nélkül embertelen távokat tettek meg. Az emberi életnek nem volt értéke, bárkit lelőttek, ha menekülni próbált, de az adott körülmények között még a halál is szabadulásnak számított. A gyűjtőtáborok felé menetelőket sokszor csak az mentette meg, hogy az útjukba eső településeken az asszonyok a kerítéseken keresztül ételt dobáltak nekik. A bátor asszonyok áldozatára emlékezve Albertirsán nemrég emléktáblát is avattak – hívta fel a figyelmet az előadó.
A trianoni Magyarország területén 47 településen 56 hadifogolytábor létesült. Laktanyákat, börtönöket, oktatási intézményeket, vagy kastélyokat kiszolgáló majorsági épületeket alakítottak át lágerekké. Bár többségük szovjet őrizet alatt állt, de voltak románok és bolgárok által felügyelt lágerek is.
Ezek jóformán megközelíthetetlen, könnyen őrizheztő fogolytáborok voltak, amit jól szemléltet az 1945 márciusában, Szegeden történt eset, amikor a Csillag börtönben kialakított hadifogolytábor területén tifuszjárvány tört ki, mely az egész városra átterjedt, a járvány megfékezésével megbízott kormánybiztost viszont nem engedték be a tábor területére. Ebből is kitűnik, hogy a vörös hatalom által 1944-45-ben megszállt
Magyarországon csak árnyékkormány működött, a teljes hatalom a szovjetek kezében volt
– mondta az előadó.
A gödöllői táborról a svájci nagykövetség beszédes jelentéséből tudunk meg részleteket: ebben a nagykövet szögesdrótokkal körbevett koncentrációs tábornak nevezi, ahol 40 ezer internáltat őriznek, akiket kelet felé deportálnak.
A fontos vasúti csomópontként számon tartott Cegléden az egykori huszár- és páncélos laktanyában működött Közép-Európa legnagyobb hadifogolytábora, 1945 májusában például 130 ezer embert tartottak itt fogva a szovjet hatóságok. A megszállt területekről ide szállították a rabokat, és csak azokat vittek tovább, akikről úgy gondolták, hogy kibírják az utat a Donyeck-medencéig vagy Szibériáig, a megüresedett helyeket pedig „friss” erővel pótolták. Hasonló tranzittábor működött Temesváron és Pozsonyban is.
A 46 nyaráig működő ceglédi táborban csak a kommunizmus bukása után vált láthatóvá, hogy a rabok milyen sok nyomot hagytak maguk után.
Az előadó, aki Téglákba vésett történelem címmel könyvet írt erről a ceglédi táborról, az itt készített fényképekkel illusztrálta az elmondottakat. Előadását térképekkel, a táborépületekről készített fotókkal, az áldozatok napló- és levélrészleteivel tette életszerűvé, amit csak fokozott, hogy a rendezvényen a Gulagot megjárt két túlélő is részt vett, akik megosztották a részvevőkkel fájdalmas emlékeiket.
Az előadássorozat ezzel nem ér véget: ahogy korábban már megírtuk a Sapientia Torda úti épületében Gulag-múzeumot hoznak létre. Az átadására október 12-én 18 órától kerül sor, amelyre szeretettel várnak minden érdeklődőt. foter.ro/cikk

A Bethlen Gábor-szoborpályázat nyertese
A marosvásárhelyi Bethlen Gábor-szobor kezdeményezői immár hivatalosan is bejelentették, hogy a pályaműveket elbíráló szakmai szoborbizottság döntése alapján Harmath István terve kerül kivitelezésre. A város főterére tervezett egész alakos alkotás gipszmodelljét a fejedelem reális méretűre nagyított portréjával együtt a Maros Megyei Múzeum székhelyén fotóztuk az októberi zsűrizés idején. Azóta az emlékmű kivitelezése már folyamatban lehet a művész bajai műtermé- ben, hiszen az a cél, hogy Bethlen Gábor bronz szobormása mihamarabb ott álljon Marosvásárhely központjában. Az alkotóról a helybeliek keveset tudnak, olvasóink bizonyára szí- vesen fogadnak róla néhány fontosabb adatot. Harmath István Székelyudvarhelyen született 1974-ben. Jelenleg magyarországi testvérvárosunkban, Baján él, tanár és az ottani művészélet egyik legaktívabb tagja. Rendkívül termékeny, sikeres szobrászművész, számos köztéri szoborpályázatot megnyert. Alig múlt negyvenéves, de máris elmondhatja magáról, hogy számos magyarországi és erdélyi emlékmű és térplasztika megvalósítója. Sepsiszentgyörgyön a Szent György-kompozíció, Nagyváradon Boldog Bogdánffy Szilárd, illetve Pázmány Péter szobra, Baján Wass Albert, Zsuffa István, II. János Pál pápa, Mészáros Lázár mellszobra, dr. Belon Gellért emléktáblája, Budapesten a Lobogás című jelképes emlékmű és mindmáig legnépszerűbb munkája, a gróf Tisza Istvánról készített egész alakos szobormás mutatja fel alkotói erényeit, tehetségét, tudását. Jelenleg nemcsak a vásárhelyi pályázat nyertese, Sepsiszentgyörgyön is újabb köztéri mű megalkotása vár rá. Az 1848-as forradalmi kormánybiztos, Berde Mózsa szobrát az ő megmintázásában tervezik felavatni 2017. március 15-én. Remélhetőleg Marosvásárhely sem marad le Bethlen Gábor szobrának olyantájt várható felavatásával. (nk) Népújság (Marosvásárhely)

Politikai, történelmi időutazás
A polgármester-jelöléstől a neolitikumig
Soós Zoltán múzeumigazgató tavaly a helyhatósági választásokkor Marosvásárhely polgármesterjelöltjeként a figyelem központjába került. A kampány ideje alatt, majd közvetlenül utána mondtak róla jót, rosszat. Aztán végül, miután lecsengett minden, és visszatért régi beosztásába, nem hallani róla. Megtörtük a csendet. A választás utáni időszakról, a múzeum terveiről beszélgettünk az igazgatóval. 
– Fölöttébb érdekes időszaka volt életednek a tavalyi választási kampány és a választás, mivel függetlenjelöltként próbáltad meg a szinte lehetetlent, hogy leváltsd a jelenlegi polgármestert. Miután elült a politikai vihar, visszatértél az „eredeti” szakmádhoz és állásodba, úgy, hogy a helyi tanácsban sem vállaltál feladatot. Teljesen visszavonultál a közélettől? 
– Egyáltalán nem, sőt továbbra is részt fogok venni a közösségépítésben, a Forgatag, a múzeumi rendezvények szervezésében, vagy akár a megye kulturális örökségvédelméért vállalt munkával. A kampányban megtanultam, hogy miként kell folytatni a közösségért vállalt munkát, harcot. Számomra a legnagyobb tanulság az volt, hogy megmutattuk a többségieknek: számolniuk kell velünk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy „leírjanak”. Ha egyesek úgy gondolják, hogy a marosvásárhelyi magyar közösség létszámcsökkenése ellenére visszaszorulóban van, téved. Az engem támogatók szavazataikkal igazolták, hogy van jövőjük a marosvásárhelyi magyaroknak. 
– Ennek ellenére a helyhatósági választásokat követően a mai napig pesszimista hangulat uralkodik: elvesztettük a választást, a helyi tanács pedig egyelőre szélmalomharcot vív a katolikus iskola ügyében... 
– Tudjuk jól, hogy olyan városvezetéssel van dolgunk, amellyel, csodák csodája, a sok korrupciós dosszié ellenére nem történik semmi. Horváth Annát, Kolozsvár alpolgármesterét korrupció gyanúja miatt felfüggesztették, ezzel szemben Dorin Florea több ügyben vádlott, és továbbra is polgármester. Ez is igazolja, hogy nem reális politikai viszonyok uralkodnak Marosvásárhelyen. Valóban egy jól meghatározott üzleti kör összefonódása tartja fenn ezt az állapotot, ahol semmi nem történik az akaratukon kívül, és a város fejlődése jó ideje stagnál. Logikus, hogy ha valaki ennyi terhet visel, nem tudja megfelelőképpen irányítani a várost. Tulajdonképpen nem is törődik vele, mert a holdudvarába tartozók már felélték a város vagyonát. Bízom abban, hogy sikerül ennek az állapotnak véget vetni. Ezért fogott össze Marosvásárhely magyarsága a helyhatósági választásokon. Az elkövetkezendő időszakban ezt az összefogást kell megerősíteni és meggyőzni minél több jóérzésű vásárhelyi románt, aki nem attól fél, hogy magyar lesz a polgármester, hanem aki azt akarja, hogy ennek a városnak legyen jövője, és hozzájárul ahhoz, hogy a jelenlegi állapotokat megváltoztassuk. 
– Öntsünk tiszta vizet a pohárba: a helyi tanácsban az RMDSZ-frakciót erősítetted, majd a helyhatósági választásokon függetlenként indultál. Most is az vagy? 
– A polgármesterjelölést el lehet vállalni függetlenként, de mindenképpen szükség van anyagi és humán háttértámogatásra. A kampányban is hangsúlyoztam, a függetlenség lényege egy gesztus volt a konkurens magyar politikai pártok felé, hiszen nem akartam pálcát törni senki fölött, ugyanakkor nyitás volt a román közösség felé is azzal az üzenettel, hogy nemcsak a magyar közösség gondjainak rendezését vállaltam fel, hanem a városnak szerettem volna más jövőképet ajánlani. Jelenleg az RMDSZ Maros megyei szervezetének kulturális alelnöke vagyok. Most lesznek a tisztújítások. Amennyiben arra kérnek, hogy tovább folytassam ezt a munkát, vállalom. A múzeumon keresztül több egyházközséget segíthettem műemlék templomaik felújításában. Ugyanakkor szeretnék továbbra is meghatározó szerepet vállalni a Forgatag, a mikházi fesztivál, a Múzeumok éjszakája, Maros-parti majális vagy akár a március 15-i rendezvények szervezésében. Ezeket a számunkra fontos eseményeket új, a fiatalok számára is vonzó tartalommal kell megtölteni, és úgy érzem, ebben jó úton járok. Ezek azért is fontosak, mert minél erősebben kell éreztetnünk jelenlétünket a városban. Nyilván, ha három év múlva lesz politikai támogatás, akkor újra vállalhatom a polgármesterjelölést. 
– Ha már visszatértünk a helyhatósági választásokhoz, meg kell említenem, hogy az ígéretek között volt a Bethlen Gábor-szobor felállítása is, amely nagy port kavart, az utóbbi időben viszont nem hallottunk semmit róla. 
– Tavaly októberben döntött a pályáztató művészi grémiuma, hogy Harmat István marosvásárhelyi születésű, jelenleg Baján élő szobrászművész készíti el a szobrot. Elértük, hogy a város tavalyi költségvetésében megjelent a szoborállítás költsége, és a helyszínt is elfogadta a tanács. A napokban találkoztam a tanács RMDSZ-frakciójával, és ismertettem velük a szoborállítás helyzetét. Előkészítés alatt áll a műszaki terv, aminek költségeit az önkormányzat kellene fedezze az idei költségvetésből. Ezt követően a polgármesteri hivatal szerződést kell kössön a művésszel, hogy meginduljanak a konkrét munkálatok. Sajnos, az eredeti ütemtervhez viszonyítva mintegy féléves csúszásban vagyunk, ami azt jelenti, hogy ha jó ütemben haladnak a munkálatok, valószínűleg 2018-ban lesz a szoboravató. 
– Nemcsak ezzel a szoborállítási tervvel, hanem számos történelmi, művelődési rendez-
vénnyel emlékeztünk a szabad királyi városi cím odaítélésének 400. évfordulójára. Ebben, de az elmúlt időszakban is a múzeum jelentős szerepet vállalt abban, hogy a város kulturális életét emelő, rangos kiállításon elevenítsük fel a város múltját és nem csak. Mire számíthatunk az idén? 
– Büszkén mondhatom – és ez nemcsak az én érdemem, hanem kollégáimé, illetve a Maros Megyei Tanácsé is –, hogy az elmúlt 10 év alatt a Maros Megyei Múzeum regionális intézménnyé nőtte ki magát, hiszen rangos országos kiállításoknak is a házigazdái lehettünk. Az első ilyen nagy kiállítás két évvel ezelőtt Románia ókori kincsei voltak, majd a Budapesti Szépművészeti Múzeum jóvoltából Dürer, Mantagna, Hogarth és más korabeli alkotók metszeteit mutathattuk be. Az idén, szintén a Szépművészeti Múzeum közreműködésével, a Zichy Jenő-féle gyűjteményt hozzuk el, Németalföldtől Rómáig címmel, ami XVI-XVIII. századi európai festők műveit vonultatja fel. S a mi közvetítésünkkel viszik majd el a tárlat anyagát Bukarestbe, a román Nemzeti Szépművészeti Múzeumba. Hosszú utat kellett bejárnunk ahhoz, hogy országos jelentőségű kiállításokat fogadhassunk, ki kellett alakítani az ehhez szükséges szakmai és műszaki hátteret. Ha így haladunk, elképzelhető, hogy négy év múlva akár világszenzációnak számító kiállítást is Marosvásárhelyre hozzunk. Ezért is jelentősebb rendezvényeinket továbbra is megszervezzük és fejlesztjük. A Múzeumok éjszakája már háromnaposra nőtte ki magát, egyre nagyobb a visszhangja a mikházi Római fesztiválnak is. Előkészületben a Marosvásárhely a XVI-XVII. században című kiállítás, amelyen azt mutatjuk be, hogy miként alakultak ki és működtek a középkori mezővárosok. Ugyanakkor a református egyházzal közösen szervezzük a reformáció 500. évfordulójára a kiállítást, ahol bemutatjuk, hogy mit jelent a reformáció az erdélyi magyar közösségnek, milyen hatása volt az irodalomra, az anyanyelvre, az oktatásra és a nemzettudat kialakítására. 
– Befejeződött a vár felújítása, amelyet megnyitott ugyan a polgármesteri hivatal, de még mindig üresek egyes helyiségek, és úgy tűnik, hogy nincs kihasználva mind a lehetőség, amelyet kínálhatna akár az idelátogató turistáknak. Más városokban a várakban, kastélyokban a kulturális terek mellett hangsúlyozottan jelen vannak a múltat idéző kiállítások is. Milyen állandó történelmi kiállítások lesznek a várban? 
– Jelenleg a megyei múzeum kezelésében van a központi épület, ahol berendezzük a reformációról és a város múltjáról szóló kiállítást. Az elkövetkezendő hetekben tárgyalunk a vár igazgatóságával és a polgármesteri hivatal képviselőivel arról, hogy miként hasznosítsuk a várat. Jeleztük, hogy ha a város visszaadja a múzeumnak a kapubástyát, ide a tulajdonunkban levő mintegy 800 korabeli fegyverből egy gazdag állandó kiállítást rendeznénk be. Van elképzelésünk a régészeti park hasznosításáról is. Azt tervezzük, hogy a volt kolostor épületében rekonstruálunk egy könyvmásoló műhelyt. De mindez attól függ, hogy mennyire érdeke a városvezetőségnek, hogy valódi tartalommal töltse meg a várat, vagy a már megszokott olcsó fesztiválok helyszíne lesz. 
– Tudomásom szerint tavaly a múzeum munkatársai jelentős régészeti ásatásokon, feltárásokon vettek részt, ennek is köszönhetően számos tudományos dolgozat született. Milyen újdonságokat tudhatunk meg a megye múltjáról? 
– Tavaly több helyszínen voltak régészeti feltárások. A marosvásárhelyi vár felújításakor több izgalmas leletanyag került elő, ezekből a már említett kiállításokon láthatnak néhányat az érdeklődők. Kiemelt helyszín volt a mikházi római vár kutatása is. Itt a római fürdőt és az erődbeli életet bemutató pavilon mellé az idén egy harmadikat tervezünk, ahol helytörténeti anyagot állítunk ki a falu életéről, a Ferenc-rendi kolostor könyvtáráról, a reneszánsz korról. A leglátványosabb eredmény a terelőút leletmentésekor született. Nagyernye határában előkerült egy V. századi gepida temető több mint 100 sírral, ahonnan több ezüstfibulát sikerült kiásnunk. Tófalva határában előkerült egy II. századi római falu, ahol a 11 épületmaradvány mellett feltártunk két hun lovas sírt is, ami ritkaságszámba megy, ugyanis Erdélyben nem telepedtek le a hunok, ők az alföldi legelőkig vonultak. Inkább katonai jelenlétről beszélhetünk Erdélyben, mivel a hunok ellenőrzés alatt tartották az itt élő germán (gepida) lakosságot, így talán a két lelet is összeköthető. Érdemes megemlíteni, hogy Jedd határában őskori (neolitikum, rézkor) kultúrához tartozó falu maradványaira bukkantunk. 
Nemcsak a földből előkerült leletanyaggal gazdagítottuk a múzeum gyűjteményét, hanem a megyei tanács támogatásának köszönhetően számos értékes műtárgyat is sikerült vásárolnunk a piacról. Egy marosvásárhelyi család eladta a volt városi Teleki-palota XVIII–XIX. századi főúri bútorait, fegyvergyűjteményünk 76 – köztük több egyedi – darabbal bővült, sikerült megvennünk ritkának számító, Erdélyből származó tárgyakat, mint az 1400-as évek elejéről való, gótikus, rézlemezből készült, arannyal borított cibórium, XVI. és XVII századi ón- és aranyozott ezüstkannákat, az alsóporumbáki hutából származó üvegedényeket, térképeket, XVIII. századi néprajzi jellegű kerámiát, amivel majd kiegészítjük az említett, középkori várost bemutató kiállításunkat. 
– Milyen régészeti ásatásokat tervez az idén a múzeum? 
– Folytatjuk a mikházi feltárást, visszatérünk a nyárádszentlászlói templomhoz, ahol 12. századvégi nemzetségi monostor alapjait tártuk fel. Ez azért jelentős, mert igazolható, hogy a székelység betelepedése előtt volt egy egyházi szervezet. A 11. század elején a magyar királyság konszolidált katonai jelenléte bizonyítható a határvédő várakkal, ez a feltárás viszont alátámasztja, hogy egyházi szervezet is létezett ebben a korban. A megyeszékhelyhez közeli Malomfalván (Morăreşti) találtunk egy VII–VIII. századi gepida, szláv jelenléthez köthető erődítményt, ami a XI. században is állt. A leletanyag segíthet abban, hogy jobban megértsük Erdély ez időszakbeli betagolódását a magyar királyságba.
– Nagyobb felújítási munkálatokat is végzett a múzeum. Tavaly sikerült megszépíteni a néprajzi részleg főtéri épületét, a Toldalagi-palotát. Terveztek újabb beruházási munkálatot? 
– Két nagy horderejű munkálatot sikerült befejezni. A néprajzi részleg épülete mellett a várban levő volt katonai sorozó is megújult. Mindkét helyen az idénre is maradtak simítási munkálatok. Az idén a Kultúrpalota külső felújítását tervezzük, ugyanakkor két EU-s pályázatot is készítettünk. Az egyik a természetrajzi múzeum épületének a rehabilitációját célozza. Ugyanakkor a görgényszentimrei kastélyt is szeretnénk helyreállítani. Mindkét pályázat túljutott az első szűrőn, folyamatban van a műszaki terv vizsgálata. Bízom benne, hogy legalább az egyik megkapja a támogatást. A görgényszentimrei kastély értékesítése hosszú távú terveink egyike. Sikerült felújítani a tetőszerkezetet, ami fontos, hiszen ezáltal megőrizhetjük az épületek jelenlegi állagát. Nagyon izgalmas épületegyüttes, 1640 körül építtette I. Rákóczi György vadászkastélyát a vár alatt. Ez teljes épségben áll, kibővítve a barokk korban felhúzott szárnnyal. Az idén befejezzük a kapuépület felújítását. Szerettük volna, hogy a munkálatok költségeit uniós alapokból fedezzük, de a terület tulajdonjogi vitája miatt, ami az erdészeti hivatal és a polgármesteri hivatal között folyik, nem tudtuk benyújtani a pályázatot. Ha ennek ellenére jó ütemben halad a felújítás, akkor négy éven belül a görgényi kastély régi fényében teljes kapacitással megnyithatja kapuit a látogatók előtt. Persze a hosszú távú tervezgetéssel óvatos vagyok, mert nem lehet tudni, mit hoz az ország politikai-gazdasági helyzete. Remélünk, és nem ülünk karba tett kézzel. 
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Arany kétszáz
Csütörtök volt. Március 2-a. Mint minden olyan reggelen, amikor 8 óra felé már egyedül maradok otthon (mivel a család tanuló, illetve tanító tagjai addigra már elmennek az iskolába), tennivalóim közepette Petőfi rádiót hallgattam. Aznap reggel az a meglepetés ért, hogy a Talpra, magyar! című műsor témájául Arany Jánost nevezték meg.
Azt tudtam ugyan, hogy a közmédia egész napos műsorfolyamot szentelt a bicentenáriumnak (épp elégszer hallottam ezt a megelőző napokban), arra mégsem gondoltam, hogy az egyébként könnyed reggeli műsorban Peller Mariann, Harsányi Levente és Kardos-Horváth János is arról fog beszélgetni, hogy mit jelent számukra Arany János költészete. Pedig ezt történt: kiderült, hogy mindenkinek van egy meghatározó emléke iskolás korából, egy darabka Toldi, egy Ágnes asszony vagy A dalnok búja, amelyet azóta is hord, visz magával. Aztán a műsorba telefonon bejelentkezett a tudósító Nagyszalontáról: elmondta, hogy a szikrázó reggeli napsütésben az ünneplők épp a református templomból sétálnak át a városházára, ahol hamarosan kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia kihelyezett ülésszaka. Ez volt az a pillanat, amikor a kávém kortyolgatása közben kicsit el is érzékenyültem, arra gondolva, hogy igen, most talán egy rövid időre mindenki arra a picike bihari városra figyel, ahol Arany János 200 évvel ezelőtt megszületett.
Hogy mi mindent jelentett és jelent nekünk, szalontaiaknak Arany János, azt nehéz lenne felsorolni. Nemcsak a minden év márciusában felöltött ünneplő ruhákat, nemcsak a beszédeket és koszorúkat a szobornál és az egykori szülőház telkén lévő tájház falán, nemcsak a városban itt-ott megtalálható emléktáblákat és intézményneveket. Illetve dehogynem, de ezeket csak mintegy negyedszázada, amióta már nem tilos, amióta lehet nyíltan és szabadon ünnepelni. Szüleink, nagyszüleink generációja azonban nemcsak akkor tartotta számon Aranyt, amikor már lehetett, hanem azokban az időkben is, amikor még a büszkeséget is titkolni kellett. Valamikor könyvesbolti eladóként dolgozó nagymamámnak köszönhetően családi könyvtárunk polcán elég korán felfedezhettem a három kötetes Arany-összest. Ma is szeretem kézbe venni, lapozgatni némiképp már barnuló oldalait, és bár azóta több újabb kiadás is került a polcokra, nekem ez a régi, patinás, papírszagú az igazi, mert ez őrzi az első szembesülést, az első megtanult verseket, a később már saját érdeklődésből felfedezett, szépséges sorokat. Nekem valamiért mindig Arany volt az a költő, akivel nem lehetett, nem tudtam betelni. Merem állítani, mindig többet tudtam róla, mint egy átlagos iskolás, hiszen abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy középiskolás koromban több éven át rendszeresen összeállítottunk róla szóló emlékműsorokat, ezért alaposan elmélyültünk a versein túl többek között a levelezésében, a fordításaiban, esszéiben, de még azElveszett alkotmányból is simán tudnék idézni néhány szakaszt, holott az nem is volt tananyag. Balladái közül jónéhányat megtanultam, nemcsak azért, mert eljuthattam a nagykőrösi balladamondó versenyre is, hanem mert jól esett tudni az V. Lászlót, a Tengeri-hántást, vagy épp a legnagyobb kedvenc Vörös Rébéket (amelynek két kezdő soráról Moldova György is azt vallja: borzongató hatású, tökéletes remekmű). Mindezek ellenére is valami iszonyatos lázban izgultam végig a magyar szóbeli érettségit, mert híre ment, hogy olyan bizottság jön ki az egyik nagyváradi gimnáziumból, akik különösen érzékenyek arra, hogy ha egy szalontai diák Aranyból húz tételt, akkor tündököljön, és pontosan tudtam, hogy bármennyi tudás sem elég. Mindig van tovább, mindig van az embernek, a költőnek egy olyan oldala, amelyről alig-alig tudunk valamit.
Március 2-a elmúlt, az ünnep azonban nem. Tart egész éven át. Bízom benne, hogy idén sokan felkerekednek, teljesítik az Arany-emléktúrát, végigjárják Nagyszalonta, Debrecen, Nagykőrös, Budapest emlékhelyeit, előveszik a verses köteteteket, akár meg is tanulnak néhány sort, és felfedezik a nyelvnek azt az egyedülálló zamatát, ami csak Aranynak a sajátja. S ha ötlet kell, azt is szívesen adok: mi éppen arra készülünk, hogy április 11-én, a magyar költészet napján néhány száz diákkal és további verskedvelőkkel együtt Baja főterén hangosan elmondunk egy Arany-balladát. Nevezhetnénk ezt villámcsődületnek, de mégsem az, mivel nem lesz meglepetésszerű: előre készülünk rá, hirdetjük, szervezzük, és bízunk benne, hogy messzire száll majd a hangunk. Lehet követni a példát, vagy kitalálni egyebet, a lényeg csak az, hogy ne hagyjuk veszni ezt az örökséget sem, hozzuk minél közelebb a gyerekekhez, hiszen Arany sosem lesz korszerűtlen. Mindig fénylik.
Sándor Boglárka
Szabadság (Kolozsvár)

Berde Mózsa közénk érkezett
Berde Mózsa egykori kormánybiztos, a háromszéki önvédelmi harcok szellemi vezetője szobrát tegnap délután leplezték le Sepsiszentgyörgyön, az Erzsébet park egyik központi helyén, a Bod Péter Megyei Könyvtár felé vezető lépcsősor előtt. A szoboravató ünnepségen Egyed Ákos történész, akadémikus méltatta Berde Mózsa életútját, majd a szentivánlaborfalvi Berde Mózsa Általános Iskola diákjainak ünnepi műsorát és Kovács István unitárius lelkész imáját-áldását hallgatta meg a népes gyülekezet.
„Az igazi példakép nem bálvány, hanem olyan személyiség, aki tevékenysége, társadalmi hatása, magatartása alapján mérce minden ember számára” – közölte nyitányként Nagy-Kopeczky Kristóf műsorvezető, emlékeztetve, hogy Berde Mózsa alakjában igazi példaképet tisztelhet Háromszék népe, majd Antal Árpád polgármester, Bálint Benczédi Ferenc, az erdélyi unitárius egyház püspöke és Kisgyörgy Zoltán helytörténész leleplezte Berde Mózsa szobrát. A szobor – amelyet a sepsiszentgyörgyi Hármas Alapítvány a helyi önkormányzat segítségével állíttatott – Harmath István székelyudvarhelyi születésű, Baján élő és alkotó szobrászművész alkotása, és Lakatos Pál Sándor szatmári származású kecskeméti szobrász, vállalkozó öntödéjében készült.
Egyed Ákos történész összefoglalta Berde Mózsa életének mindazon eseményeit, amelyek által a Laborfalván régi unitárius katonacsalád sarjaként született politikus az 1848-as forradalom és szabadságharc egyik vezető személyiségévé vált, elmondva, hogy Berde jogtudományt végzett, de a szó legjobb értelmében vett politikus volt, aki azt vallotta és hangoztatta: „legyünk igazságosak, mert ez a legjobb politika”, és ehhez az elvhez igazodott ő maga is képviselőként, Háromszék önvédelmi harcának választott vezetőjeként, majd nagyszebeni kormánybiztosi tisztségében is. A történész szerint az agyagfalvi gyűlésen ő volt egyik kezdeményezője a székely határőrség elszakadásának a császári hadparancsnokságtól, támogatta gróf Mikó Imrét abban, hogy békés felhívást intézzenek az erdélyi románokhoz, szászokhoz, később pedig, a harcok sikerében döntő tényező volt jó együttműködése Gábor Áronnal. Mindezeken túl egyik fő érdeme az volt, hogy létrehozta a társadalom egységét, fontos lépéseket tett annak érdekében, hogy megszűnjön a székely társadalom évszázados rendi megosztottsága. „Mához szóló üzenete, hogy minden körülmények között keresni kell a megmaradás eszközeit és lehetőségeit” – összegzett a történész.
Kovács István, a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség lelkésze fohászában ezekkel a szavakkal zárta a szoboravató ünnepséget: „Emberi létünk véges, de álmaink, eszményeink, szabadságvágyunk örökkévaló. Ez a legyőzhetetlen lélek ölt újból és újból testet emberek fölé emelkedő, kimagasló szobrokban és a szobrokra feltekintő csecsemőkben, gyermekekben, akik újból és újból megtanulhatják általuk, hogy a szabadság elvehetetlen, hogy a szabadon született ember gerince hajthatatlan.”
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ma kezdődik a Vásárhelyi Forgatag
Ma kezdődik az idén először kilencnaposra kibővített Vásárhelyi Forgatag, amelynek díszvendége Nyíregyháza.
Az augusztus 18. és 27. között Marosvásárhelyen több helyszínen zajló rendezvénysorozat kortárs művészeti programokkal kezdődik. Péntektől a Szféra kortárs térben lehet megtekinteni különböző kortársművészeti alkotóműhelyeket, kiállításokat, koncerteket.
A szervezők azért bővítették kilencnaposra a fesztivált, hogy a közönség ne kényszerüljön választásra a nagy tömegeket megmozgató koncertek és a kortárs művészeti programok között. A Szféra-programok a Marosvásárhely emblematikus épületének számító Aranykakas egykori vendéglő kertjében lesznek.
Az idén nagyobb hangsúlyt kap a népi kultúra – számoltak be a szervezők a fesztivál kezdete előtti utolsó sajtótájékoztatón. A Forgatagnak idén először partnere a Hagyományok Háza. A folkprogramok szervezésében oroszlánrészt vállalt a Forgataggal kezdetektől együttműködő Maros Művészegyüttes, amely egy ünnepi műsor mellett egyebek mellett népviselet-kiállítást szervez a Kultúrpalotában. A népi kultúrát bemutató programok szinte minden nap lesznek, nótaest és táncház mellett megszervezik negyedik alkalommal az Erdélyi legényes- és verbunkversenyt. A rendezvénysorozat színházi programját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház biztosítja. A szervezők meghívták a Hajdu Szabolcs által rendezett Ernelláék Farkaséknál című előadást, amelyet lakásszínházi produkcióként láthat a közönség a marosvásárhelyi Teleki-Köpeczi Házban. A Forgatagnak az első fesztivál kivételével mindig volt díszvendége. Az elmúlt három évben Zalaegerszeg, Baja és Kecskemét, amelyek Marosvásárhely testvérvárosai. Most azért esett a választás Nyíregyházára, mert Szabolcs-Szatmár-Bereg testvérmegyéje Maros megyének. A marosvásárhelyiek megismerhetik a nyíregyházi fürdőzési ehetőségeket, az állatparkot, valamint a helyi Lego-gyárat.
A Forgatagon lesznek családi és sport programok, kerekasztal-beszélgetések, kézműves vásár, borkóstoló, városnéző túra, valamint az idén is megszervezik a Vásárhelyiek Világtalálkozóját.
A Koncertforgatag keretében fellép többek között Zséda és a Kvartett, a Santa Diver, a Magashegyi Underground, az Ocho Macho, Odett, a Magna Cum Laude, a Bojtorján, a Bagossy Brothers Company és Charlie.
MTI; Erdély.ma

VII. Bolyais Világtalálkozó
„Fészekbe visszavágyó szárnyalással”
A rendezvény a Vásárhelyi Forgatag keretében zajlott három napon át, s a marosvásárhelyiek V. Világtalálkozója is. A rendkívül, talán túlságosan is gazdag, változatos program valamennyi eseményét, amelyek sokszor párhuzamosan folytak, lehetetlen volt egy személynek követni, holott volt diákként és a nap krónikásaként mindegyiken szerettem volna jelen lenni. Hamar be kellett látnom azonban, hogy ez lehetetlen, így hát a nagyszabású ünnepség első napjának néhány eseményéről, hangulatáról próbálok beszámolni.
A címbeli verssort Áprily Lajos A fejedelemhez című ódájából idéztem, amelyet a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium fennállásának 300. évfordulójára írt, és az 1922-es ünnepségen maga a költő olvasott fel. A sorskérdéseinket ódai hangvételben megszólaltató költemény előadásával Kilyén Ilka színművésznő adta meg az alaphangot a marosvásárhelyi iskola fennállásának 460. évfordulójára szervezett ünnepségen.
Az iskola olyan örökség, amely összetartó varázserő múlt és jelen között. A találkozások révén lehetőséget teremt valós értékeink számbavételére, miközben nemzeti összetartozásunk tudatával erősít minden résztvevőt – szólt a jelenlevőkhöz Kirsch Attila, a Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Körének vezetője. A szerteágazó, gazdag program megszervezésében nyújtott hozzájárulásukért érdemoklevelet nyújtott át a baráti kör vezetőségi tagjainak. A találkozó végén képzeletben átadhattunk egy-egy oklevelet a két iskola diákjainak is, akik kedvesen, előzékenyen vettek részt az ünnepség lebonyolításában, és fellépésükkel, előadásaikkal az iskolában folyó munka minőségébe nyújtottak tartalmas betekintést.
A Schola Particulából kialakuló Református Kollégium utódintézménye 1957-ben vette fel tudós tanárának, Bolyai Farkasnak a nevét, majd viszontagságos története során 1960–2007 között vegyes tannyelvű intézményként működött. Ma Erdély legnépesebb magyar tannyelvű iskolája a legjobb tanulmányi eredményekkel – hangzott el Mátéfi István, a Bolyai líceum igazgatójának köszöntőbeszédében, aki a hagyományokon alapuló jövőépítés feltételeként az összefogás fontosságát említette. Az öröm mellett ürüm vegyült Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatójának szavaiba, aki hiányolta a nemrégiben végzett diákokat az ünnepségről. Találkozni jó, kell, fontos – zárta rövidre szavait Székely Szilárd, a Római Katolikus Teológiai Líceum helyettes igazgatója.
A Bolyai iskolát nem impozáns falai teszik naggyá, hanem a benne tanító tanárok és az ott tanuló diákok – így együtt jelent meghatározó pontot az erdélyi magyarság térképén – tolmácsolta a csíkszeredai főkonzulátus üzenetét Farkas Balázs ügyvivő konzul, aki a Bolyai sportpályájának felújításában nyújtott segítséget említette, hiszen a fizikai értelemben vett iskolaépületek hiányában nem beszélhetünk folytonosságról, az értékek továbbításáról – tette hozzá.
A testvérváros Baja és a térség országgyűlési képviselőjének üdvözletét Bedele Norbert, a Duna-parti város alpolgármestere tolmácsolta, aki egy tanmesét hozott ajándékba a közösség összetartozásának éltető erejéről.
Borka Balázs Attila, a Bolyai Közhasznú Alapítvány elnöke az elődök munkájának folytatásaként arról a feladatról beszélt, hogy a 21. századhoz méltó körülményeket kell teremteni az iskolában, és ezt a célt szolgálják például a találkozó idején szervezett sportrendezvények is.
A nyitóünnepséget a Pethő testvérpár játéka, majd a Bolyai Farkas Elméleti Líceum Harangvirág tánccsoportjának fellépése zárta mezőségi táncokkal.
Ezt követően az udvaron felállított színpadot és környékét a Református Kollégium diákjai vették át, akik villámcsődülettel indítottak, a Márton Előd vezette Refi Karaván tagjai zenéltek, majd a Márton Csilla rendezte díjnyertes Arc az álarc mögött című improvizációs produkciót láthatta az iskolaudvaron maradt közönség. Köztük voltak azok az öregdiákok is, akik diákkori élményeikből osztottak meg részleteket a hallgatósággal.
Ugyanebben az időben Buksa Éva Mária tanárnő a gazdag anyagból összeállított iskolatörténeti kiállítást nyitotta meg, Kovács Levente rendező a Marosvásárhely néhány ismert személyiségéről készült portrékiállítást ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
A katolikus iskola bolyais múltjáról, azaz az első katolikus teológiai osztályok befogadásáról és működéséről készült kiállítást Székely Szilárd helyettes igazgató, vallástanár mutatta be, és az iskola volt diákjainak kiadványaival ismerkedhettek az érdeklődők Csáky Károly lelkipásztor szervezésében.
Ugyancsak ebben az időben a díszteremben bemutatták a Bolyai Farkas Elméleti Líceum címerét. Mivel a hajdani Református Kollégium angyalos jelképét a jogutód iskola használja, szükségessé vált, hogy a Bolyainak is önálló címere legyen – vezette fel a bemutatót Hajdú Zoltán aligazgató, a nézőközönség figyelmébe ajánlva dr. Szekeres Attila István történészt, elismert címertani szakértőt, aki az iskola diákja volt. Rövid előadást hallhattunk a címerek keletkezésének történetéről, jellegzetességeiről, majd következett az új címer ismertetése. Az alapot jelentő háromszögű pajzs kék színe az iskola alapításának idejére jellemző, és a vármegyékre utal. A Marosvásárhelyhez való kötődést a páncélos kard jelképezi, amely egy lúdtollat tart. A pajzsot aranyszínű, nyitott könyv fedi, ami a tudomány, bölcsesség jelképe, alatta az alapítás éve, a könyv lapjain az iskola nevét adó Bolyai Farkas nevének kezdőbetűi láthatók.
A címerbemutatót a bolyais diákok ünnepi műsora követte A sokoldalú Bolyai ma is él címmel. A népes közönség Bolyai Farkas személyisége mellett megismerhette a diákok irodalmi munkáin, magyar és idegen nyelvű szavalatain, a Kájoni János furulyakör, a Bolyai Zenekör felléptén át az iskolában folyó művészi és tudományos munka színvonalát. A hallgatóság jócskán megfogyatkozott, amire már eléggé jelentős késéssel az iskola tollforgató öregdiákjait szólította a mikrofon elé Buksa Éva Mária a Szívhangok műsor keretében. Közönség híján a verset, prózát, esszét író egykori diákok magukat szórakoztatták a felolvasással. A 12 tollforgató, Gálfalvi György, Kincses Elemér, Kiss Székely Zoltán, Komán János, Kovács Levente, Nagy József Levente, Nagy Székely Ildikó, Ötvös József, Ráduly János, Szász László és e sorok írója részleteket és verseket olvasott fel köteteiből, amelyekben a komoly gondolatok mellett az érzelmek és a humor is jelen volt. A felolvasás végén kiderült, hogy a közélet, az irodalom, a történelem, az erdélyi valóság bemutatása terén mennyire szerteágazó a tollforgató öregdiákok érdeklődése. Mármint azoké, akik a 19 meghívottból jelen voltak az ünnepségen.
Fél ötkor kezdődött az udvaron levő nagyszínpadon a Kozsik József vezette Kamaszok ifjúsági színtársulat fellépésével a kulturális-zenei program, melyen bemutatkozott a Rocksuli és a későbbiekben fellépett a Mary Grace, a Kővirág, a Polifon és a Boom együttes. Ez utóbbi nosztalgiaszámai mellett visszautazhatott az iskolában töltött évek zenevilágába a sátrak alatt kitartó, vagy akkor érkező hallgatóság, amelyet nem csábított el a Borudvar vagy a Liget hangulata. A korábbi találkozók népes közönségére gondolva, többen is elmondták, hogy jobb lenne önálló rendezvényként a Forgatag előtt megszervezni a következő világtalálkozót.
Az udvaron szóló zene miatt néha nehezen lehetett hallani az iskola amfiteátrumában szervezett három fórumbeszélgetés előadóinak szavát. Pedig érdekes, gondolat- ébresztő emlékezés volt a múltra, jelenre és kitekintés a jövőre is.
Mit tehetek egykori iskolámért? – ez volt a témája a Bolyai vezetőivel tartott találkozónak, amelyen Mátéfi István beszámolt a terveikről, az iskola épületének korszerűsítésére kidolgozott elképzelésekről, amelyek elől az akadályok elhárulni látszanak. Az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonában levő épület felújítására a tulajdonos pályázhat, a támogatók számára pedig a Bolyai Kollégium Alapítvány biztosítja a törvényes keretet. Ilyen módon sikerült a sportpálya épületeinek a korszerűsítése is. Ha minden szükséges okirattal rendelkezni fognak, az egyházkerület hozzáláthat a javításhoz. Ennek kapcsán egy jelen levő öregdiák szakember ötleteit ismertette. Kérdésre válaszolva Hajdú Zoltán aligazgató megnyugtatta a jelenlevőket, hogy a felújított régi épület falára rövidesen visszakerülnek az emléktáblák.
A Római Katolikus Líceum bolyais és korábbi viszontagságos múltjáról, amikor az évszázadok folyamán kétszer kellett a teljes megsemmisítésből újra talpra állni, Székely Szilárd ügyvezető igazgató számolt be. Meghívottjai azok a személyek voltak, akiknek valamilyen szerepük volt az újraindításban. Az ötlet a katolikus öregdiákokban merült fel az iskola fennállásának 300. évfordulóján – számolt be a rendszerváltás utáni újrakezdésről. Bár Fodor Imre alpolgármester határozottan és lelkesen támogatta, és Csató Béla főesperes nagyon sokat tett az akadályok elhárításáért, a katolikus teológiai osztályra kezdetben nem kaptak engedélyt, majd nehézségek árán sikerült a jóváhagyást elérni, és diákokat toborozni. Annak ellenére, hogy az egyház két iskolaépülettel is rendelkezett, sem az Unireába, sem a Művészeti Líceumba nem fogadták be az osztályt. Albertini Zoltán akkori főtanfelügyelő-helyettes kérésére végül a Bolyai adott helyet az évről évre gyarapodó katolikus osztályoknak, amelyek 2004–15 között működtek a Bolyaiban, mindig azzal a reménnyel, hogy sikerül önállósítani az iskolát. Amikor ez 2015-ben megtörtént, az öröm közös volt, ezért szó sincs arról, hogy a DNA felszólítására a Bolyai kártérítést követeljen azért, hogy a katolikus osztályok fokozatosan az önálló iskolában indultak. Hogy mi lesz szeptember 15-én, erre pontosan Székely Szilárd sem tudott válaszolni. Bár a tanfelügyelőség honlapján léteznek az üres állások, amikor egy áthelyezését kérő tanítónő iratait akarta beadni, kemény visszautasításban részesült.
A harmadik fórumbeszélgetés Márton Előd iskolalelkész vezetésével a Református Kollégium helyzetéről szólt, és a visszaemlékezések igazolták, hogy az alapítás nem volt mentes a gondoktól, nehézségektől, hiszen az indulás évében az első kilencedik osztályt, amelybe vidéken szervezték a felvételi vizsgát, tanfelügyelőségi utasításra az akkori igazgató kivezette az épületből. Az iskola történetének leghősiesebb osztálya a kistemplomban tanult, majd a második félévtől térhetett vissza az épületbe. Hányattatásukról Csáky Károly akkori iskolalelkész számolt be. Ötvös József az iskola hovatartozásáról szóló bizonytalanságokat említette, amit református esperesként tapasztalt.
Sorra kaptak szót az egykori igazgatók, Horváth Gabriella, akit katolikus létére, a vezetésben való jártasságára alapozva Csiha Kálmán kért fel az iskola vezetésére, Csiha Kálmán püspök, Tőkés Elek, a püspökség tanügyi tanácsosa és Mártha Ivor főgondnok Dónáth Árpád és Sárpataki János nevét említette, akiktől a legnagyobb támogatás érkezett. Székely Emese bevallása szerint már készen kapta az iskolát, s bár diákjaik nem tanultak luxustermekben, a Bolyai iskolával a békés egymás mellett élést választotta. Kezdetben nem voltak nagyon jó eredmények, a református osztályokban hagyták felnőni a diákokat, akik közül sokan szép karriert futottak be a humán tudományok terén. A közös imáknak nagy szerepük volt a diákjaik biztonságérzetének a kialakításában, s az esti tagozat elindítása nagyon sok személy számára tette lehetővé az érettségi diploma megszerzését. Szembe kellett nézni sok mindennel, meg kellett harcolni a harcot – emlékezett Enyedi Csaba iskolalelkész, aki a közösségformáló tevékenységekről számolt be. Hittel közösséget építeni – összegezte a jelenlegi irányvonalat Benedek Zsolt iskolaigazgató. Céljuk a teljes iskolaszerkezet kialakítása és az asszisztensképző megtartása. Ha egy iskolában van teljesítmény, akkor lesznek diákok is – tette hozzá, miképpen azt is, hogy az egyházkerület rendszeresen támogatja a Református Kollégiumot.
Szombaton a várba költözött át a rendezvény, 11 órától Balás Árpád vezetésével tekinthették meg az érdeklődők azokat a helyszíneket, amelyeket a Bolyaiak neve is fémjelez, az iskolát, hajdani lakásuk helyét, a Teleki Tékát, ahol a két Bolyainak emléket állító múzeum látható, és a Református Kollégium egykori könyvtárának értékes darabjait őrzik, majd a temetőben fejeződött be a séta a kopjafánál és a síremlékeknél tett látogatás után. Szombaton délelőtt a Kutúrpalotában verbunkversenyt, délután a világtalálkozó gálaműsorát láthatta a közönség. Vasárnap 10 órától az 500 éves reformációra és az iskolaalapítás 460. évfordulójára emlékeztek, és közös imát mondtak a Római Katolikus Teológiai Líceumért. Az istentiszteletet újabb temetői séta követte, amelyen a kollégium egykori tanárai, városunk és az iskola nagyjai emlékére gyújtottak gyertyát a református temetőben.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Csemő lovasa nyerte a tizedik Nemzeti Vágtát
Petrik Tamás, Csemő lovasa Vicces nevű lován nyerte a 10. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a budapesti Hősök terén. Petrik Tamás Füzér, Temerin, Baja és Debrecen lovasát utasította maga mögé a Millenniumi emlékmű körül kialakított különleges pályán. A 2017 leggyorsabb lovasa címet elnyert csemői versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Vicces hátára győzelmi takarót terítettek. A döntőben másodikként befutó Kun Ferenc, Füzér lovasa egymillió forintos, a harmadik helyezett Nagy Arnold, Temerin versenyzője félmillió forintos jutalmat kapott, a további két döntős 300–300 ezer forintot vihetett haza. Délután megrendezték a nemzetközi futam döntőjét is, melynek győztese Kína lovasa, Patö Pajier (Bate Bayier) lett. Másodikként Szerbia, harmadikként Suriname lovasa ért a célba. Negyedik, ötödik és hatodik helyen Magyarország, Üzbegisztán és Csehország versenyzője végzett. Összesen 12 ország, a döntőbe jutottakon kívül az Egyesült Államok, Törökország, Szlovénia, Mongólia, Szlovákia és Erdély lovasa versenyzett a nemzetközi futamon. A lovasok nem saját paripáikkal, hanem a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról kölcsönkapott, sorsolással kiválasztott shagya-arab őshonos magyar fajtájú lovakkal indultak a versenyen. A Hősök terén felállított speciális pályán a kétnapos versenysorozat ideje alatt 72 magyarországi és határon túli terepülés lovasa mérte össze tudását az elő- és középfutamokon. A kishuszár vágtán idén Viszus Viktória, Fülöpháza lovasa aratott győzelmet Fanni nevű pónilován. A szombat este megrendezett jótékonysági sztárfutamot idén is Sipos Imre, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház művészeti igazgatója, az Operettszínház színésze nyerte, aki így rekordot döntött, mivel két egymást követő évben lett első ebben a mezőnyben. Győzelme révén 500 ezer forinttal támogatta a Magyar Lovasterápia Szövetséget. A változatos időjárási viszonyok közepette, olykor szitáló esőben megtartott lovas programokra, az Andrássy úton felállított Vágta Korzóra, a részt vevő települések ételeit és italait bemutató Országkonyhára több ezren voltak kíváncsiak. A döntőt és az eseménysorozat több programját a közmédia is közvetítette.
Erdélyt öt lovas képviselte, közülük hárman középdöntőbe jutottak. Sepsiszentgyörgy lovasa, Zsigmond János az első előfutamot nyerte meg, Kézdivásárhely lovasa, Berde Loránd a hetedik előfutamban utasított mindenkit maga mögé, míg Mikóújfalu lovasa, Tóth Barna a tizedik előfutamban a továbbjutást érő második helyen végzett, viszont egyikük sem jutott a döntőbe. Nyujtód képviseletében Ugron Attilának, illetve Előpatak képviseletében Bartha Ferencnek nem sikerült középdöntőbe jutnia. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarországi önkormányzatok is támogatják a templomépítést
Egymillió forinttal támogatja a magyarországi Baja város a Bözödújfaluért Egyesület templomépítési szándékát. A támogatás ékes bizonyítéka annak, hogy Baja és Erdőszentgyörgy 2002-ben kötött testvértelepülési szerződésének kézzelfogható hozadéka is van.
Fercsák Róbert, Baja város polgármestere és a város önkormányzata jóvoltából az adomány a napokban érkezett meg az egyesület számlájára – tájékoztatott az erdőszentgyörgyi városháza. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere elmondta, mindig is jó kapcsolat volt a két település között.
– A testvérvárosi kapcsolatok nem csak arról kell szóljanak, hogy a településvezetők időnként ellátogatnak egymáshoz, hanem arról is, hogy tapasztalatot cseréljenek a két település lakói, diákjai és a megszerzett tudást otthon kamatoztatni, hasznosítani tudják. Baja számos eseményünkön vett részt, most bizonyította, hogy a bajban is számíthatunk rá. Egymillió forinttal támogatta a bözödújfalusi összetartozás templomának építését. Tolmácsolnom kell az egykori bözödújfalusi emberek köszönetét is – fogalmazott a polgármester.
A szintén testvértelepülési kapcsolatban lévő Bélapátfalva is hozzájárul a templomépítéshez. Támogatási szerződés jött létre Személy Dénes, a Bözödújfaluért Egyesület elnöke és Bélapátfalva önkormányzata között. A településről több vállalkozó és magánszemély jelezte, hogy hozzájárul az összetartozás templomának visszaállításához. Amint a felajánlások is beérkeznek, az önkormányzat adományával együtt eljuttatják az egyesület számlájára.
Az anyaországi testvértelepülések mellett, több önkormányzat is felkarolta a templomépítés ügyét. Balatonlelle, Szarvas, Sopron városok, valamint Kutas, Darnózseli, Hegykő, Farád, Acsalag, Abda, Dunasziget, Sopronnémeti községek önkormányzatait is segíteni igyekeznek. Számtalan helybéli és külföldi vállalat adakozott, névtelenül vagy nevét vállalva sok magánszemély érezte övének a templomépítés megvalósítását.
A héten az ausztráliai Sydney-ből érkezett egy magánvállalat jóvoltából felajánlás. A támogatások ellenére a szükséges 250 ezer eurótól a meglévő érték még messze marad. Sikerült átlépni az összérték 10 százalékát néhány euróval. Legkésőbb tavasszal el kell kezdeni az alap megépítését, hisz utána a jelenleg száraz területet, ismét beborítja a víz, ami a munkát megnehezíti és lelassítja.
Csibi Attila Zoltán polgármester hangsúlyozta, nagyon hálásak a már beérkezett adományokért, és remélik, hogy a továbbiakban is sok adakozókedvű emberhez jut el templomépítési szándékunk híre.
Az egyesület a továbbiakban is számlaszámokon keresztül és adománydobozok segítségével gyűjti a felajánlásokat. További információ az erdoszentgyorgypress@gmail.com e-mail címen, vagy a 0741-746.658-az telefonszámon kérhető. Székelyhon.ro

Példaértékű gesztus
Egymillió forint adomány a bözödújfalusi templom újjáépítésére
Egymillió forintot adományozott az Erdőszentgyörggyel testvértelepülési viszonyt ápoló Baja város a bözödújfalusi összetartozás templomának a felépítésére; az ígéretek szerint hamarosan a bélapátfalvi közösségtől is érkezik anyagi támogatás.
Amint arról többször is beszámoltunk, Erdőszentgyörgy önkormányzata a Bözödújfaluért Egyesülettel felvállalta, hogy közadakozásból visszaépítik a Bözöd-újfalu jelképeként számontartott, a tó vizéből kimagasló templomot. Az adománygyűjtés híre a világ legtávolabbi pontjaira is eljutott, és az elszármazottakon kívül olyanok is felkarolták az ügyet, akiknek nincsen közvetlen kötődésük az elárasztott településhez, viszont megérintette őket a története. A napokban jelentős összeg, egymillió forint érkezett a Bözödújfaluért Egyesület számlájára Fercsák Róbert, Baja város polgármestere és a város önkormányzata jóvoltából.
A magyarországi Baja és Erdőszentgyörgy között immár tizenöt éve tart a testvértelepülési kapcsolat. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere elmondta, mindig jó kapcsolatot ápolt a két település, sokat tanultak egymástól, számos együttlétre teremtettek lehetőséget a város lakóinak is, hogy ezt a kapcsolatot a magukénak érezhessék.
– Meglátásom szerint a testvérvárosi kapcsolatok nem csak arról kell szóljanak, hogy a településvezetők időnként ellátogatnak egymáshoz, hanem arról is, hogy tapasztalatot cseréljenek a két település lakói, diákjai, és a megszerzett tudást otthon kamatoztatni, hasznosítani tudják. Bajaiak számos eseményünkön vettek részt, és most bebizonyították, hogy a szükségben is számíthatunk rájuk, ugyanis nem kis összeggel, pontosan egymillió forinttal támogatták a bözödújfalusi összetartozás templomának építését – tájékoztatott a városvezető, aki az elszármazott bözödújfalusiak nevében is köszönetet mondott a magyarországi jótevőknek.
Biztató továbbá, hogy Baja mellett az Erdőszentgyörggyel szintén testvértelepülési viszonyt ápoló bélapátfalvi közösség is megígérte, hogy hozzájárul a templomépítéshez. A támogatási szerződés már létre is jött Személy Dénes, a Bözödújfaluért Egyesület elnöke és Bélapátfalva önkormányzata között. A településről több vállalkozó és magánszemély is jelezte, hogy anyagilag támogatná az összetartozás templomának a visszaállítását. Ferenc Péter, Bélapátfalva polgármestere megígérte, hogy amint ezek a felajánlások is megérkeznek, az önkormányzat adományával együtt eljuttatják az egyesület számlájára.
A fentiek mellett több anyaországi önkormányzat is felkarolta a templomépítés ügyét, a többi között Balatonlelle, Szarvas, Sopron városok, valamint Kutas, Darnózseli, Hegykő, Farád, Acsalag, Abda, Dunasziget, Sopronnémeti községek önkormányzatai. Emellett számos helyi és külföldi vállalat, illetve magánszemély is adakozott. A héten például Ausztráliából, Sydney-ből érkezett felajánlás egy magáncégtől.
Bár sokan felkarolták a templom visszaállításának az ügyét, a szükséges összegnek csupán a töredéke gyűlt össze. A beruházás értéke 250 ezer euró, és december közepén ennek alig több mint 10 százaléka gyűlt össze. Csibi Attila polgármester hangsúlyozta, hiszik, hogy megvalósul az álmuk, hálásan köszönik az adományokat, és remélik, hogy a továbbiakban is sok adakozó kedvű emberhez jut el a templomépítés híre. A gyűjtés tehát folyatódik, az egyesület a továbbiakban is számlaszámokon és adománydobozok segítségével gyűjti az adományt. Az idő eléggé sürget, ugyanis a vízügyi hatóság elkezdte a tó feltöltését, és legkésőbb tavasszal el kellene kezdeni az alap építését, hiszen utána a jelenleg száraz területet ismét beborítja a víz, ami igencsak meg- nehezíti a munkát.
Az alapozás, amit tavasszal kezdenének el, az építkezés legköltségesebb része, ugyanis különleges anyagokat kell használni, hogy időtálló legyen majd a vízből kiemelkedő templom. Menyhárt Borbála / Népújság (Marosvásárhely)