Fülöp Sándor a Szabadságban korábban (febr. 24.) ismét szóvá tette, hogy „I. Mátyás magyar király” román „fordítása” nagy tudatlanságot tükröz. Egyrészt a Mátyás név románul Matia (és nem Matei, ami magyarul Máté), másrészt a királyok megnevezésében csak keresztnevük szerepel. Ily módon Mátyás király neve románul Matia I., regele Ungariei, nem pedig Matei Corvin. Azonban hiába jelennek meg ezek a cikkek. Hivatalosan véleményezni kellene ezeknek az emléktábláknak a szövegét, talán a Román Akadémiának. A táblák szövegének összeállítás, helyesbítése nem jelentene gondot, hiszen nagy tudású szakemberek vannak, mint például Asztalos Lajos vagy Gaál György. A felterjesztők talán a Babes–Bolyai Tudományegyetem történészei lehetnének, esetleg a helyi RMDSZ. A cikkíró emlékeztetett, a Mátyás király-szobron elhelyezett Nicolae Iorga szöveg több tévedést is tartalmaz. Stefan cel Mare kevéssel Baia-i nyert csatája után Mátyás királynak hűbéri hűségesküt tett. A cikkíró kitért arra, hogy Gaál Gábor (emléktáblája a Kossuth Lajos utcában) fizetését a Szovjetuniótól, 1933-tól a Kominterntől kapta: ezt feltétlen engedelmességgel kellett meghálálnia. Ezt a szerepet 1945 után átvette az RKP. Minden „engedelmessége” ellenére, trónja épp úgy ingott bizonyos időben, mint 1938-ban Kun Béla feje Moszkvában. /Nagy L. György: A funári emléktáblák megmaradnak? = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./

Százöt évvel ezelőtt, 1902 októberében avatták fel Kolozsvár főterén Fadrusz János leghíresebb alkotását, a Mátyás szoborcsoportot. A Trianont követő román hatalomátvétel után előbb a talapzatát díszítő magyar címert távolították el, majd 1932-ben Nicolae Iorga idézetet helyeztek el a talapzaton: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Baiánál, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult. ” A szöveg Mátyás etnikai eredetét és Stefan cel Mare ellen vezetett sikertelen hadjáratát foglalta közös ideologikus értelmezésbe. 1940-ben, Észak-Erdély visszatérése után visszaállították a szobor 1902-es állapotát, majd a szovjet hatóságok 1945-ben a magyar Mátyás király feliratot az etnikailag semleges, latin nyelvű megfelelőjére (Mathias rexre) cserélték. Gheorghe Funar Kolozsvár volt polgármestere 1992. december 1-jén, az egyesülés ünnepén visszahelyeztette az 1932-es táblát, amely azóta sem került le a talapzatról. Az elmúlt években a város egyik legfontosabb szimbólumának számító műalkotás és talapzatának állapota súlyosan leromlott. A felújításra vonatkozó versenytárgyalást tavasszal írja ki Kolozsvár polgármesteri hivatala. /S. B. : Százöt éves a Mátyás-szobor. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 2./

Erőteljes nacionalista kampány folyik Ukrajnában a magyar szimbólumok helyreállítása kapcsán, amely már kisebb diplomáciai súrlódást is okozott Kijev és Budapest között. Ukrán szélsőségesek elsősorban a vereckei honfoglalási emlékmű tervezett felavatása, valamint a munkácsi turulmadaras alkotás visszaállítása miatt tiltakoznak. Emiatt Sólyom László köztársasági elnök a napokban lemondta ukrajnai útját, sőt a magyarok bejövetelének emléket állító alkotás március 14-ére tervezett avatóünnepsége is későbbi időpontra csúszik. Ungváron március 12-én mintegy félszázan tüntettek a szélsőjobboldali Ukrán Nacionalista Kongresszus és más szélsőséges szervezetek felhívására a vereckei emlékmű és a Kárpátalján szerintük erősödő ruszin szeparatizmus ellen „Kifelé Ukrajnából a magyar imperializmussal!” és „Nemet mondunk a külföldi provokációkra” feliratokkal. Válaszként a kárpátaljai megyei tanács visszautasította az ukrán nacionalista szervezetek vádjait. A 150 ezres lélekszámú kárpátaljai magyar közösség 1996 óta szorgalmazza emlékmű felállítását annak a 2,5 méter magas, régi obeliszknek a helyére, amelyet a Kárpát-medencébe bevonuló honfoglaló magyarok tiszteletére emeltek a Vereckei-hágón, és amelyet 1964-ben lebontottak. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) több mint tíz évvel ezelőtt már kísérletet tett az emlékmű felállítására – felkérésére Matl Péter szobrászművész neki is látott az alkotásnak –, de az ukrán hatóságok „megfelelő engedélyek hiányában” megakadályozták a tervet. Az emlékmű felállítását korábban támogatásáról biztosította Viktor Juscsenko ukrán államfő is. Idén januárban a probléma rendezésére létrehozott szakértői bizottság úgy határozott, hogy Matl Péter fejezheti be a szoborkompozíciót, amelynek költségét a magyar állam vállalta fel. Az épülő emlékművet a Szvoboda Összukrajnai Szövetség Voliny megyei szervezete a napokban a magyar állam jelképének nevezte, és a Vereckei-hágón kialakítandó park szerinte Magyarország egykori határát állítja vissza. A munkácsi turulmadaras emlékmű egy héttel ezelőtti visszaállítását a zakarpat.info ungvári internetes hírújság bírálta élesen. Erdélyben Aradon az 1890-ben felavatott Szabadság-szobrot 1925-ben a Ion. I. C. Bratianu vezette román kormány eltávolíttatta, a szoboregyüttes darabjait 1999-ig az aradi várban őrizték, amikor Radu Vasile kormánya átadta az aradi minorita rendnek. A restaurált alkotást 2004. április 25-én avatták fel újra, az aradi Tűzoltó téren román nacionalisták füttykoncertje közepette. Mátyás király 1902-ben felavatott kolozsvári lovas szobrának talapzatáról az 1918-as impériumváltást követően a román hatóságok eltávolíttatták a magyar címert, 1945-ben pedig a Mátyás király feliratot a semleges Mathias Rex szövegre cserélték. 1992. december elsején Gheorghe Funar akkori polgármester az 1932-ben egyszer már elhelyezett, „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Baiánál, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult” – feliratú táblát illesztetett a talapzatra Mátyás román eredét, illetve Stefan cel Mare moldvai vajda elleni sikertelen portyáját bizonygatva. A Maros megyei Fehéregyháza melletti Ispánkútnál Petőfi Sándor feltételezett elestének helyén álló, 1969-ben leleplezett emlékművén a kőbe faragott Petőfi-arcképet az 1990-es évek elején ismeretlenek kalapáccsal rongálták meg, emiatt 2005-ben bronz féldomborműre cserélték ki, majd az emlékművet restaurálták. Az 1911-ben felavatott pozsonyi Petőfi-szobrot többször meggyalázták, legutóbb 2007 tavaszán levágták a költő és a múzsáját jelképező szoboralakok kezét, az alkotás sérülékenyebb részét „lefaragták”. /B. E. L. : Kárpátaljai emlékművita. = Krónika (Kolozsvár), márc. 13./

Mátyás a „román” király és „román vezérei”
A román televízió egyik adásában egy olyan „dokumentumfilmet” láthattunk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város – néhány évtizeddel korábban –, magyar település volt.
Egy kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9%-ot. Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt félévszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabbkor műemlékei: Mihály vajda, Baba Novac, Avram Iancu szobra stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1974-ben Kolozsvár nevét a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át. Senkit sem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, s a város története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. Azonban a városismertető kiadványok többsége nem teszi lehetővé a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását.
Műemlék-ismertetés román módra
Az alábbi történet egy kis ízelítőt nyújt abból a „tudásanyagból”, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt egy olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt, nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint, Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál… nem léteztek. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus alkotást, a „jeles román személyiségek” szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései, jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya, tehát nem Mátyás király, hanem Matei, a magyarok román királya. A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor… Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek matuzsálemi életkort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a szerb zsoldos katona, Mihály havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1601-ben, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei, e román nemzeti hős tiszteletére a Szabók tornya (más néven a Bethlen bástya) mellett szobrot emeltek. A másik „kortárs”, Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után, mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort, a nagybányai polgárok koncolták fel, ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban.
Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban, a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsiszentgyörgy városában, az egyik magyar vezetésű és még magyar többségű iskola miért nem vehette fel Mátyás király nevét, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvinhoz.
Műemlék-ismertető magyar módra
Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, mennyire szükséges a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatása. Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amelyik nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e kérdésről egész könyvet lehetne írni, ezért bővebben csak Mátyás király „román” származását, illetve a király moldvabányai „vereségét” ismertetem.
E gyönyörű szoborcsoport – az emlékmű gipsz mintája – az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját a Grand Prix-díjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akart kifejezni, azt legjobban a saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt leveléből idézzük: „A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”.
Maga a szultán, II. Mehmed, a világon saját magán kívül csak egy uralkodót ismert el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást. A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak a neve természetesen Mátyás volt és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyásként emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király előtt hűséges hadvezérei állnak. Bal oldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobb oldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja.
A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902. október 12-én került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918 végi, decemberi román megszállás után, a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkas-szobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben, a talapzatára olyan táblát helyeztek el Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
Mátyás király származása
A történelemhamisítás abban áll, hogy Mátyás királyról azt állítják, román nemzetiségű, és azt, hogy Moldvabányán vereséget szenvedett. Mindkét állítást érdemes elemezni. Mátyás király származását csak a legfontosabb nevekre korlátozva igyekszünk bemutatni. Kezdjük a bemutatást a király anyai ágával. A Szilágyiak négy nemzedékét név szerint ismerjük, magyar nemesek. Mátyás üknagyapja, Szilágyi Loránd, dédapja, Szilágyi Miklós a harctereken jeleskedő hadvezér, nagyapja, Szilágyi László boszniai és délvidéki hőstetteiért nyerte el a Temes megyei Horogszeg-kastélyt. Édesanyja Szilágyi Erzsébet. Ezen az ágon tehát nagyítóval sem találunk más nemzetiségűt.
Apai nagyapja Vajk szintén kardjával szerzett hírnevet és birtokot. A dédapát Serbanak (Sarbanak) hívták. Ő a 14. század második felében élt, akkor, amikor az 1330-as években Basarab tatár herceg kunokra, a kun vezetőrétegre támaszkodva megszervezte a vlachok (a korabeli magyar szóhasználatban az oláhok) államát. E vezetőréteg csak a 15. században románosodott el. Ennek ismeretében kétséges Mátyás király dédapját egyértelműen románnak nevezni, hisz nagyapja Vajk neve is török. Rásonyi László professzort idézem: „… a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” ...A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.”
FOLYTATJUK
2010. május 6.: Mátyás a „román” király és „román vezérei”
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 5-I SZÁMÁBÓL
Mátyás román eredetének hívei az 1430 táján, Milánóban írt levélre (levelekre) hivatkoznak, amelyben Hunyadi Jánost „Oláh Jánosnak” írják. Ez többféleképp értelmezhető. Gondolhatunk arra, hogy Hunyadi Oláhországban, a vazallus magyar tartományban, valamilyen címmel, hatáskörrel bírt. Ne feledjük, 1439-ben nevezték ki szörényi bánnak. A Szörényi bánságot, a mai Olténiát, a középkorban még Kisoláhországnak is nevezték. Lehetséges az is, hogy a milánói hercegi udvarban a magyar király jeles kapitányáról tudták, hogy havaselvi származású. E megnevezés a származási helyet jelölte, akkoriban elterjedt szokás volt az, hogy a származási hely népességéről neveztek el családokat oláhnak, szásznak, tótnak, rácnak stb. De azt nem szabad elfelejteni, hogy a 15. század negyedik évtizedében a levélíró nem tudhatta, hogy az 1390-es években, amikor Serba fia Vajk Magyarországra telepedett, a vlach (oláh) állam vezetőrétegében még nagyszámban voltak kunok, illetve kun származásúak. Az oláh megnevezés tehát nem egyértelműen jelent etnikumot, mert Hunyadi Mátyás dédapja, nagyapja lehetett kun, türk blak, délszláv, elszerbesedett vlach is.
Nem szabad elfelejtkezni a többi lehetséges származtatással kapcsolatos forrásról sem. A híres nyomdász, Heltai Gáspár, az 1575-ben kinyomtatott Chronica az magyaroknak dolgairól című históriájában Mátyás apját, Hunyadi Jánost, a magyar király törvénytelen gyermekének mondja. Ő úgy tudja, hogy Zsigmond beleszeretett egy Morzsinai nevű nemesi család lányába, és e frigy eredményeképp született Hunyadi János. A király az áldott állapotba került leányt férjhez adatta Serba fiához, Vajkhoz. E származtatással megmagyarázható a Hunyadi család gyors felemelkedése, Hunyadi János példátlan karrierje.
Bonfini, a király olasz krónikása, a Hollós címer alapján, Mátyás származását a római Corvinusokig vezeti vissza. Egy másik elképzelés szerint, Hunyadi János édesanyja a bizánci császári család tagja volt. Mátyás egyik levelében a török szultánt, II. Mehmedet rokonának, azaz egyazon vérből származónak nevezi. A királyi udvarba menekült Dzsem török trónkövetelőről azt mondja a pápai követnek, hogy rokona, mert a görög nagyanyja nővérének a fia. E szerint II. Murát és II. Mehmed szultán anyai ágon Mátyás rokonai.
Egy biztos: Hunyadi János Magyarország kormányzójaként, a magyar történelem egyik legnagyobb birtokkal és hadsereggel rendelkező, római katolikus főura volt. Fia, Mátyás, a Szilágyiak hadvezéreket adó családjából is származva, Szilágyi Erzsébet nevelésében, magyar anyanyelvű és műveltségű, márpedig az etnikai hovatartozás kérdése mindig a nyelvi és művelődési hatások függvénye.
A király származásának ilyen részletes elemzésére azért volt szükség, mert még a magyar történészek is gondolkodás nélkül elfogadják Mátyás havaselvi román származását, miközben egy szót sem szólnak a Szilágyi-ág hadvezéreiről, illetve a származással kapcsolatos más történeti forrásokról. Akarva nem akarva, lehetőséget teremtenek a nacionalista román történetírásnak arra, Hunyadi Jánosból Iancu de Hunedoara-t és Mátyásból Matei-t „faragjanak”. Nem véletlen a Mátyás-szoborcsoport talpazatán olvasható szöveg, mely szerint Mátyás a saját nemzete, „a román” ellen harcolt.
Mátyás moldvai hadjárata (1467)
E csatát azért kell bővebben bemutatni, mert akárcsak Mátyás származásával kapcsolatban, még a magyar történelmi kiadványokban is találunk olyant, amelyik Mátyás király vereségét emlegeti. Ennek történelmi gyökere csupán annyi, hogy az 1460-as években Mátyás-ellenes összeesküvésre került sor. Mivel a lázadók, az elégedetlenkedők hátterében, felbujtásában Moldva vajdája, István állt, így érthető módon igyekeztek a királyt befeketíteni.
Miután Mátyás király 1467-ben a királyi hadak élén felszámolta az erdélyi lázadást, elhatározta, hogy megbünteti a török hűbéres és lengyelbarát Nagy Istvánt is. Bár késő ősz volt, Mátyás elrendelte a hadjárat megindítását. A király hadereje 12 ezer főnyi elit hadtestből állt és ennek vezetésére több tapasztalt hadvezért állított. A kor jeles, csatákban edzett hadvezérei: Giskra János, Magyar Balázs és Kinizsi Pál irányítják a sereget. A Szebenből kiinduló haderő 1467. november 2-án Segesváron pihent meg, majd november 6-án Erdővidék központját érintve a barcasági Földvár irányába haladt. November közepe táján átkeltek az Ojtozi-szoroson. A tehetséges moldvai vajda azonban időben értesült Mátyás hadi készülődéseiről és segítséget kért IV. Kázmér lengyel királytól. Bevágatta és eltorlaszoltatta a Keleti-Kárpátok szorosait. Ezek az intézkedések azonban nem tudták meggátolni a magyar király hadának az előrenyomulását, mert a magyar csapatok elhamvasztották a fatorlaszokat és szétverték a lengyel lovas alakulatokat. Mivel István vajda seregei csupán könnyűfegyverzetű lovasokból és gyalogosokból álltak, ezért nem merte vállalni a csatát egy olyan magyar hadsereggel szemben, amely kitűnően fel volt szerelve és kiképezve, amelyben a lovasság nagy része páncélos vagy félnehéz felszerelésű volt. Ebben az előnytelen katonai helyzetben a moldvai haditaktika csak a cselvetés, a portyázás és a felperzselt föld stratégiája lehetett.
2010. máj. 7.: Mátyás a „román” király és „román vezérei”
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 6-I SZÁMÁBÓL
Mátyás serege az Ojtozi-szoroson kelt át, már november 19-én elfoglalta Tatrosvásárhelyt, vagy Tatáros mezővárost (Tîrgu Trotuş), november 26-án Bákót (Bacău), majd a Szeret folyó völgyében haladt előre Szucsáva (Suceava) főváros felé. November 29-én már a jól megerősített Románvásárhelyt foglalták el. Itt került sor az első hosszabb pihenőre. Ez idő alatt István vajda több tárgyalást kezdeményezett, de a király és a tanácsadói nem hittek a vajda szóbeli ígérgetéseinek. A magyar királyi had – december 6-án – ellenállás nélkül folytatta útját. December 13-án sor került Moldvabánya megszállására. E római katolikus püspöki székhellyel büszkélkedő városkában, amelynek katedrálisát még 1410-ben építették, vert szállást a király. A főemberek, az udvari bandérium és a főtisztek katonai kíséretei kaptak helyet a város központjában, míg a hadsereg a városon kívül táborozott, mert nem tartottak semmilyen meglepetésszerű támadástól. Ez érthető volt, mert a vajda követei itt is felkeresték a királyt, de a megegyezésre ekkor sem kerülhetett sor, mert a követségnek nem ez volt a feladata, hanem a kémkedés, a királyi sereg stratégiai helyzetének a megfigyelése, valamint a közelgő moldvai orvtámadás gyanújának az elterelése. Ez bevált, a király és főemberei, valamint az egész magyar sereg békésen készült vacsorázni és lepihenni, nem gondoskodtak még őrségállításról sem, miközben a vajdai sereg óvatosan körülvette a várost, úgy, hogy a tábori poggyászt és a lovakat, a szekereket a közeli Somuz és Moldva folyók erdeiben hagyta. Lévén, hogy a városközpontot szászok és magyarok lakták, a támadók számára nem okozhatott különösebb gondot a város felgyújtása. Egyszerre több oldalról kezdtek hozzá a gyújtogatáshoz. Amikor Mátyás értesült a támadásról, akkor már nem lehetett alaposan megszervezni a védelmet, nem lehetett sánccal, szekérvárral körülvenni a szétszórt táborozókat, és egységes irányítás alá helyezni a sereget. A piactér és a város központjának védelmét maga a király irányította. Hamarosan két nyíllövés és egy dárdaszúrás éri, vérzik, de nem teszi le a fegyvert. Körülötte mindössze 200 veterán zsoldos, a királyi bandérium és a főemberek tömörülnek. A védelemben kitűnt a máramarosiak egy csoportja. Később az egyik vitézt köznemesi birtokkal jutalmazták.
Csak négy órás küzdelemben sikerült legyőzni az orvul támadókat. István is fogságba esett, de az egyik erdélyi hadnagy futni engedte az őrizetére bízott vajdát. A szemtanú, Janus Pannonius leírása szerént a moldvabányai csatában 11 ezer moldvai és 4 ezer magyar vesztette életét. E csatát kétség kívül Mátyás király nyerte meg. Győzött, de sebesülései, a tél gyors érkezése miatt, távol az utánpótlás lehetőségétől, kénytelen volt hazaindulni. Seregének háromnapi pihenőt engedélyezett, majd december 16-án elrendelte a hazatérést. Erdélyben a Gyergyó–Brassó vonalon haladt a nagy barcasági szász városba, ahol lehetőség nyílt a sebesültek ápolására.
A győzelem jelképeit, aranyozott hadilobogókat, a moldvai jelvényeket, a fegyvereket a budavári Boldogasszony templomban helyezték el. Az új hadjáratra, a Moldva-ellenes háborúra már nem került sor, mert István vajda követei a magyar királyi székhelyen vazallusi esküt tettek, elfogadták Mátyást hűbéruruknak.
E történelmi tények alapján, az olvasót nem kell meggyőzni arról, hogy a moldvabányai nagy moldvai győzelem, mennyire tekinthető „román” győzelemnek, mennyire jogos a Mátyás király szobrának talpazatán éktelenkedő tábla, illetve, hogy milyen szintű a történelemhamisítás. Mindazok, akik sérelmezik a szoborcsoporton elhelyezett, a legyőzött Moldvát jelképező zászlót, azok tehát megnyugodhatnak. 1940-ben, amikor Észak-Erdélyt visszaadták Magyarországnak, akkor természetesen nemcsak az etruszk (római?) farkast távolították el, de a hazug propagandaszöveget is, visszaállítva Fadrusz szoborcsoportjának eredeti állapotát. Pár év múlva, 1945-ben, amikor a szovjet hadsereg megszállta Kolozsvárt, a városvezetés a magyar Mátyás király felirat helyébe a latin nyelvű Mathias rex-et helyeztette. 1992. december elsején, Gheorghe Funar magyarellenes kolozsvári polgármester, a Mathias rex felirat alá feltétette az 1932-es táblát. Így adódik az a helyzet, hogy a fiatal nemzedék, e tábla felirata alapján, immár 18 éve ismét olvashat a saját, azaz a román nemzete ellen támadó Mateiről.
Most, amikor Kolozsváron véget ért a tizennyolcadik alkalommal megrendezett Mátyás napi rendezvénysorozat, amikor a magyar és a román kormány közös költségén, néhány hónap múlva befejeződik e szoborcsoport restaurálása, csak remélni merjük, hogy a táblára felkerül Mátyás király és vezéreinek neve. Természetesen nem Matei Corvin, Paul Chinezu, Ştefan Báthory, Ştefan Szapolyai, hanem édesanyjuk ékes magyar nyelvén: Hunyadi Mátyás, Kinizsi Pál, Magyar Balázs, Szapolyai István és Báthory István. (Forrás: Történelmi Magazin)
KÁDÁR GYULA
A szerző történész
Szabadság (Kolozsvár)

Mátyás a „román” király és „román hadvezérei” (1.)
A román televízió egyik adásában egy olyan „dokumentumfilmet” láthattunk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város – néhány évtizeddel korábban –, magyar település volt.
Egy kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9%-ot. Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt félévszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabbkor műemlékei: Mihály vajda, Baba Novac, Avram Iancu szobra stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1974-ben Kolozsvár nevét a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át. Senkit sem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, s a város története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. Azonban a városismertető kiadványok többsége nem teszi lehetővé a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását.
Műemlék-ismertetés román módra
Az alábbi történet egy kis ízelítőt nyújt abból a „tudásanyagból”, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt egy olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt, nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint, Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál… nem léteztek. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus alkotást, a „jeles román személyiségek” szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései, jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya, tehát nem Mátyás király, hanem Matei, a magyarok román királya. A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor… Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek matuzsálemi életkort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a szerb zsoldos katona, Mihály havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1601-ben, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei, e román nemzeti hős tiszteletére a Szabók tornya (más néven a Bethlen bástya) mellett szobrot emeltek. A másik „kortárs”, Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után, mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort, a nagybányai polgárok koncolták fel, ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban.
Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban, a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsiszentgyörgy városában, az egyik magyar vezetésű és még magyar többségű iskola miért nem vehette fel Mátyás király nevét, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvinhoz.
Műemlék-ismertető magyar módra
Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, mennyire szükséges a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatása. Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amelyik nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e kérdésről egész könyvet lehetne írni, ezért bővebben csak Mátyás király „román” származását, illetve a király moldvabányai „vereségét” ismertetem.
E gyönyörű szoborcsoport – az emlékmű gipsz mintája – az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját a Grand Prix-díjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akart kifejezni, azt legjobban a saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt leveléből idézzük: „A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”.
Maga a szultán, II. Mehmed, a világon saját magán kívül csak egy uralkodót ismert el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást. A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak a neve természetesen Mátyás volt és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyásként emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király előtt hűséges hadvezérei állnak. Bal oldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobb oldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja.
A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902. október 12-én került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918 végi, decemberi román megszállás után, a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkas-szobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben, a talapzatára olyan táblát helyeztek el Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
Mátyás király származása
A történelemhamisítás abban áll, hogy Mátyás királyról azt állítják, román nemzetiségű, és azt, hogy Moldvabányán vereséget szenvedett. Mindkét állítást érdemes elemezni. Mátyás király származását csak a legfontosabb nevekre korlátozva igyekszünk bemutatni. Kezdjük a bemutatást a király anyai ágával. A Szilágyiak négy nemzedékét név szerint ismerjük, magyar nemesek. Mátyás üknagyapja, Szilágyi Loránd, dédapja, Szilágyi Miklós a harctereken jeleskedő hadvezér, nagyapja, Szilágyi László boszniai és délvidéki hőstetteiért nyerte el a Temes megyei Horogszeg-kastélyt. Édesanyja Szilágyi Erzsébet. Ezen az ágon tehát nagyítóval sem találunk más nemzetiségűt.
Apai nagyapja Vajk szintén kardjával szerzett hírnevet és birtokot. A dédapát Serbanak (Sarbanak) hívták. Ő a 14. század második felében élt, akkor, amikor az 1330-as években Basarab tatár herceg kunokra, a kun vezetőrétegre támaszkodva megszervezte a vlachok (a korabeli magyar szóhasználatban az oláhok) államát. E vezetőréteg csak a 15. században románosodott el. Ennek ismeretében kétséges Mátyás király dédapját egyértelműen románnak nevezni, hisz nagyapja Vajkneve is török. Rásonyi László professzort idézem: „… a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” ...A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” (Forrás: Történelmi Magazin)
KÁDÁR GYULA
A szerző történész.
FOLYTATJUK
Erdély.ma

Hírsaláta
AKADÉMIKUSOK A FUNAR-TÁBLÁÉRT. Nyílt levélben követeli több kolozsvári román akadémikus, hogy a kolozsvári önkormányzat tetesse vissza a Mátyás-szoborcsoport talapzatára a Gheorghe Funar által 1992-ben engedély nélkül felhelyezett táblát, amelyen Nicolae Iorga szövege áll: “A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
A levelet olyan személyiségek írják alá, mint Camil Mureşan, Horia Colan, Dumitru Protase, Emil Burzo. A táblát 2009-ben távolították el, amikor elkezdődött a szoborcsoport felújítása, az idei átadásra pedig nem helyezték vissza. Az akadémikusok azzal érvelnek, hogy a tábla “részese volt a szobor történelmének, illetve Kolozsvár jelenkori kollektív tudatának”. Szerintük a szobrot alkotó Fadrusz János rosszul ábrázolta Moldva lobogóját, így az arra enged következtetni, hogy Moldva Mátyás uralma alatt állt, márpedig Moldvabányán Magyarország királyát legyőzték a moldvaiak. (Krónika)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Iorga-plakett a kolozsvári polgármesteri hivatal tudtával került ki
A kolozsvári önkormányzat tudott a Nicolae Iorga-féle idézetet tartalmazó bronzplakett elhelyezéséről – áll a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal közleményében. Oana Buzatu az önkormányzat szóvivője a közleményben kifejti, hogy 2008. augusztus 18-án az önkormányzat építkezési engedélyt bocsátott ki a Mátyás szoborcsoport restaurálására. Az engedélyben jóváhagyták egy bronztábla kihelyezését, amelyen a szobor történetének főbb mozzanatairól szóló információ szerepelhet.
A közlemény szerint a Iorga-idézetet tartalmazó táblát az Utilitas építőcég tette ki a múlt hét végén az önkormányzat beleegyezésével. A táblaüggyel kapcsolatban Máté András Leventét, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének hétvégén megválasztott új elnöke a Paprika Rádiónak elmondta, hogy megbeszélést hív össze az ügyben, amelyre többek között László Attila, RMDSZ-es alpolgármestert is meghívja.
– Elítélem a tábla kihelyezését, remélem, hogy nem a 2008-as engedély alapján tették ki. Miután megnézem az iratokat, hozunk egy döntést azzal kapcsolatban, hogy hogyan tovább. Mindenféleképpen az együttműködés kapcsán felmerül a kérdőjel, mert ha nem tartják tiszteletben az egyezségünket, akkor milyen együttműködésről beszélünk – fejtette ki Máté András Levente.
A hétvégén elhelyezett tábla nem azonos a korábbival, azonban az idézet megegyezik azzal: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldovabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult”.
Paprika Rádió

Erdély.ma

Ismét arcul csapták a kolozsvári magyarságot
Visszakerült a Mátyás-szoborhoz a Iorga-idézet, eltűntek az ötnyelvű köszöntő táblák
Egyetlen nap leforgása alatt váratlan övön aluli ütések érték a kolozsvári magyarságot. Elsőként a pénteken kihelyezett, ötnyelvű köszöntő táblák tűntek el szombatról vasárnapra virradóra a város három bejáratától, majd tegnap észrevettük: titkon visszakerült a Mátyás-szoborcsoporthoz az a Iorga-idézet, amelyről László Attila alpolgármester alig néhány napja úgy nyilatkozott lapunknak, hogy a tábla elhelyezése még esetleges opcióként sem merül fel, és a kérdést lezártnak tekinti. Most azonban mégis ott van az idézet, igaz ugyan, hogy nem a szobor talapzatán, hanem az ahhoz tartozó zöldövezet közepén elhelyezett bronztáblán. Nem sokat árnyalja a tényeket az sem, hogy nem a Gheorghe Funar által 1992-ben elhelyezett plakett került vissza, hanem egy tájékoztató táblának álcázott felirat, amely azonban szóról szóra a Iorga-idézetet tartalmazza. A kettős tábla-ügy kapcsán egyébként az egyik helyi román napilap portálja tegnap késő délután „bombaként” dobta be a hírt: titkos politikai egyezség született Kolozsváron, amelynek értelmében a Iorga-idézetért cserébe a magyarok megkapják a háromnyelvű helységnévtáblákat, bónuszként pedig az alpolgármesteri széket. László Attila cáfolta, Máté András kacsának nevezte a Ziua de Cluj értesüléseit.
Amint a Iorga-idézet („A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a legyőzhetetlen Moldva ellen indult”) elhelyezésének híre terjedni kezdett, a magyar értelmiségiek valóságos zarándokhelyévé változott Kolozsvár főtere: mindenki a saját szemével akart meggyőződni arról, hogy a híresztelés nem alaposan megkésett április elsejei tréfa. Értesüléseink szerint megjelent a helyszínen Virgil Pop, a Kolozs Megyei Műemlékvédelmi Igazgatóság főtanácsosa is, aki a látottak után átirattal kíván a polgármesteri hivatalhoz fordulni a tábla eltávolítása érdekében. Pop egyébként éppen a múlt héten fejtette ki a Szabadságnak, hogy műemlékvédelmi engedélyt csak konkrét terv alapján bocsátanak ki, illetve az 1992 november–decemberében, a Főtéren végzett átalakítási munkálatok – így a Gheorghe Funar által elhelyezett tábla is – törvénytelenek voltak. Mint elmondta, a megyei műemlékvédelmi igazgatósághoz nem érkezett kérvény, márpedig a tábla esetleges visszahelyezését a tulajdonosnak, ez esetben a kolozsvári polgármesteri hivatalnak kell kérelmeznie az intézménytől. Hozzátette: a műemlékvédelmi engedély mellett a városháza által kibocsátandó építkezési engedély is szükséges a beavatkozáshoz.
László Attila az ügy kapcsán elmondta: engedély nélkül, ismeretlenek tették ki a táblát. Kolozsvár alpolgármestere rámutatott, hogy az A kategóriás műemlékként besorolt Mátyás-szoborcsoporton módosításokat csak a regionális vagy az országos műemlékvédelmi bizottság engedélyével lehet végrehajtani, de senki nem kérte ezektől a testületektől a jóváhagyást. László Attila sajnálatosnak nevezte a történteket, ugyanakkor cáfolta a Ziua de Cluj azon értesüléseit, miszerint titkos paktum létezne a Iorga-idézet és a magyar nyelvű helységnévtáblák elhelyezését illetően.
A térfigyelők rögzítették a táblák eltávolítását
Tiszavirág-életűnek bizonyultak azok az ötnyelvű köszöntő táblák, amelyeket pénteken kora este helyeztek ki Kolozsvár három bejáratához. A román, magyar, német, angol és francia nyelvű üdvözlő feliratokat tartalmazó pannókat a feltételezések szerint szombatról vasárnapra virradó éjszaka távolították el a helyükről, egyelőre ismeretlen tettesek.
A különböző helyszíneken általunk tapasztaltak szerint a táblákat meglehetősen szakszerűen távolították el. Az RMDSZ képviselői Kisbácsnál és Szászfenesen a pannókat pénteken este a meglévő helységnévtáblákra helyezték el, a Cluj-Napoca felirat alá. A tettesek innen szerelték le és vitték el azokat, de érdekes módon a román nyelvű helységnévtáblát sehol sem érte bántódás. A város erdőfeleki bejáratánál kirakott táblát fémből készült két tartórúdhoz rögzítették, amiket az elkövetők feltételezhetően vágókoronggal „szakítottak el” a talapzattól, és mindenestől, azaz a tartórúdakkal együtt tűntettek el a helyszínről. A város erdőfeleki és szászfenesi bejáratánál közvetlenül a pannók közelében térfigyelő kamerák léteznek, ezek egészen bizonyosan rögzíthették a történéséket, tehát az elkövetők is láthatók. Következésképpen a felvételek kulcsfontosságúak lehetnek az igazság kiderítése szempontjából, és akár bizonyítékként is szolgálhatnak az ügyben.
László Attila lapunknak elmondta: péntekről szombatra virradó éjszaka mind a három táblát őrizték, hogy megakadályozzák azok esetleges megrongálását és eltávolítását. A feliratok szombaton este még a helyükön voltak, vasárnap viszont kollégái már jelentették, hogy azok eltűntek. Kolozsvár alpolgármesterének közlése szerint azért is döntöttek úgy, hogy elsőként a köszöntő táblákat, és nem a háromnyelvű helységnévtáblákat helyezik el a város határainál, mert a korábbi példák alapján számítottak ezek „bántalmazására”.
A térfigyelő kamerák által rögzített felvételekről szólva László Attila elmondta: azokat nem tudta megtekinteni, mivel a két helyszínen található készülékek nem a helyi önkormányzathoz tartoznak. Hozzátette: telefonon felvették a kapcsolatot a kolozsvári rendőrséggel, és az ügy kivizsgálását kérték. Abban maradtak, hogy kedden, azaz a mai nap folyamán személyesen fognak találkozni a rendőrfelügyelőség vezetőivel a helyzet tisztázása érdekében, és valószínűleg feljelentést fognak tenni a rendőrségen az ügyben. Kolozsvár alpolgármestere hangsúlyozta: semmi különöset nem tettek a köszöntő táblák kifüggesztésével, hiszen 2002 óta érvényes tanácsi határozat létezik a háromnyelvű helységnévtáblák elhelyezéséről is.
Máté András Levente, az RMDSZ megyei szervezetének frissen megválasztott elnöke lapunknak kifejtette: a Iorga-tábla kihelyezése valaki részéről provokáció, és mivel bűnténynek minősül, el kell induljon a tettes ellen a kivizsgálás. Tudomása szerint a feljelentés már megtörtént a műemlékvédelmi hatóságok részéről. Szerinte a tettesek azonosítása könnyű lesz, hiszen a Főtéren számos térfigyelő kamera van. Hozzátette: reméli, hogy nem a PDL áll az akció mögött.
Az ötnyelvű táblákat illetően Máté elmondta: amennyiben azok törvényes keretek között lettek kihelyezve, akkor szintén büntetés szabható ki az eltávolításuk miatt, rongálásért. Végül kijelentette: a titkos paktumról szóló sajtóhír kacsa, ha lett volna valamilyen egyezség, akkor arról László Attila korábbi megyei elnök szólt volna neki.
BALÁZS BENCE, PAPP ANNAMÁRIA 
Szabadság (Kolozsvár)

Iorga-idézet a kolozsvári Mátyás-szobor talapzatánál
Román nyelvű tábla jelent meg a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport talapzata előtt. A táblán a korábban eltávolított Iorga-idézet is olvasható. A talapzatot övező füves részen a földbe süllyesztve elhelyezett bronztáblán domborodó felirat szerint 1932-ben Nicolae Iorga román történésztől származó idézetet helyeztek el a szobron, a 2010-es restaurálás során pedig az eredeti Mathias Rex felirat került vissza a kőtalapzatra. A táblán ugyanakkor megjelenik a Iorga-idézet is: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
László Attila, Kolozsvár alpolgármestere a Krónikának azt nyilatkozta: az önkormányzat nem tudott a tábla elhelyezéséről, az ismeretlen tetteseket műemlékgyalázásért vonhatják felelősségre. Az elöljáró elmondta, a táblát Virgil Pop, a megyei műemlékvédelmi bizottság elnöke is megtekintette, és ma hivatalosan is értesíti az önkormányzatot erről, így várhatóan még a nap folyamán eltávolítják azt.
Paktum eredménye?
A Ziua de Cluj című kolozsvári napilap honlapján tegnap azt állította forrásaira hivatkozva, hogy a tábla megjelenése politikai alku eredménye. Eszerint az RMDSZ beleegyezik a Iorga-idézetet tartalmazó plakett elhelyezésébe, cserébe pedig a település nevét magyarul is feltüntető helységnévtáblákat állítanak fel a város bejáratainál, ugyanakkor az RMDSZ garanciát kap arra, hogy a 2012-es önkormányzati választások után is betöltheti az egyik alpolgármesteri tisztséget. A lap arra is utal, hogy a történelem folyamán ez a tábla mentette meg a szobrot a lerombolástól, hiszen a román nép a Iorga-idézetnek köszönhetően érezte magáénak az alkotást.
Máté András Levente, a Kolozs megyei RMDSZ újdonsült elnöke „kacsának” nevezte a paktum létezését. „Nincs ilyen egyezség” – jelentette ki a szombaton megválasztott megyei vezető. Hasonlóképpen nyilatkozott lapunknak László Attila alpolgármester is. Elmondta, semmilyen titkos megállapodás nem született, különösen nem olyan, amely törvénytelenséget tartalmazott volna, hisz az Országos Műemlékvédelmi Bizottság engedélye nélkül a Mátyás-szoborcsoportra bármilyen feliratot elhelyezni szabálysértésnek számít.
Mint arról beszámoltunk, mintegy tíz napja több kolozsvári román akadémikus nyílt levélben követelte, hogy a helyi önkormányzat helyezze vissza a Mátyás-szoborcsoport talapzatára a Gheorghe Funar által 1992-ben engedély nélkül feltétetett, a Iorga-idézetet tartalmazó táblát. A levelet olyan személyiségek írták alá, mint Camil Mureşan, Horia Colan, Dumitru Protase vagy Emil Burzo. Az akadémikusok azzal érvelnek a tábla visszaállítása mellett, hogy az „részese volt a szobor történelmének, illetve Kolozsvár jelenkori kollektív tudatának”.
A táblát 2009-ben távolították el, amikor elkezdődött a szoborcsoport felújítása, az idei átadásra pedig nem helyezték vissza. Újbóli elhelyezését április közepén Radu Moisin, a kincses város demokrata-liberális párti (PDL) alpolgármestere helyezte kilátásba, azonban a Krónika megkeresésére akkor László Attila alpolgármester és Molnos Lajos önkormányzati képviselő egybehangzóan úgy nyilatkozott, teljesen esélytelen a próbálkozás, ehhez ugyanis a megyei, illetve az Országos Műemlékvédelmi Bizottság engedélye szükséges.
Eltűntek az üdvözlő táblák
A román nyelvű tábla megjelenésével egy időben tegnapra eltűntek a Kolozsvár kisbácsi, erdőfeleki és szászfenesi bejáratainál pénteken elhelyezett ötnyelvű táblák. A pannók tartóoszlopait tőből vágták ki ismeretlenek. Mint arról beszámoltunk, a kolozsvári tanács RMDSZ-frakciójának tagjai és László Attila alpolgármester péntek délután helyezték el a többnyelvű táblákat a kincses város erdőfeleki, szászfenesi és kisbácsi bejáratánál. Ezeken románul, magyarul, németül, angolul és franciául volt olvasható az „Üdvözöljük Kolozsváron!” felirat. A tervek szerint a táblákat a következő időszakban a város Apahida, Kajántó és Györgyfalva felőli bejáratainál is felszerelték volna a magyar önkormányzati képviselők, akik maguk állták azok előállítási költségeit. Kifejtették, ezzel megtörtént az első lépés afelé, hogy a háromnyelvű – román, magyar és német – helységnévtáblákat is kihelyezzék, amit a tanács 2002-es, még a Funar-korszakban hozott határozata tesz lehetővé.
Krónika (Kolozsvár)

Valótlanságot állít a kolozsvári városháza a Iorga-idézet ügyében
Valótlanságot állít a kolozsvári városháza abban a közleményében, mely szerint a Nicolae Iorga történésztől származó idézetet tartalmazó táblának a Mátyás-szoborcsoport elé helyezése a restaurálási terv része. A Kelemen Hunor kulturális miniszter által a Krónikához eljuttatott dokumentumokból kiderül: csupán a műalkotás megnevezését tartalmazó négynyelvű táblára bólintott rá az Országos Műemlékvédelmi Bizottság és a polgármesteri hivatal, a Iorga-idézet nem szerepel a restaurálás dokumentációjában.
Ezt a tervet hagyta jóvá az Országos Műemlékvédelmi Bizottság. A tervnek része a tábla is, pontosan szerepel benne nem csak a tábla mérete, hanem a rajta szereplő szöveg is. A kolozsvári Polgármesteri Hivatal által tegnap elhelyezett tábla nem az engedélyezett szöveget tartalmazza, emiatt ezt onnan el kell távolítani” – áll a kulturális miniszter által küldött tájékoztatóban.
A jóváhagyott terv pontosan leszögezi, milyen felirat kerül a szoborra, illetve a műalkotás elé tervezett táblára. Utóbbiról a dokumentum 3.9 paragrafusa beszél, amely szerint négy nyelven tüntetik fel a következő feliratot: „Mátyás Király Lovasszobra. Fadrusz János alkotása. Felavatták 1902 október 12-én”. A domumentumcsomag nem tartalmaz egyetlen utalást sem a Iorga-féle idézetre.
A Kolozsi Tibor szobrászművész aláírásával ellátott javaslatokat (a tábla pontos tervével együtt) maga Sorin Apostu polgármester is jóváhagyta. A restaurálást végző Concefa cégnek küldött levelében az áll: a „MATHIAS REX” feliratot tartalmazó táblát ugyanúgy helyezik vissza a szoborra, ahogy a restaurálás megkezdése előtt volt – az Utilitas Kft és a Part of Art alapítvány közös tervének megfelelően. Ugyanakkor a szobor elé tervezett táblát a Kulturális Minisztérium által jóváhagyott tervnek megfelelően készítik el.
A kolozsvári polgármesteri hivatal keddi közlése szerint a Iorga-idézetet tartalmazó tábla elhelyezését már a szoborcsoport restaurálási terve is tartalmazta. Oana Buzatu szóvivő szerint az építkezési engedély is előírta egy „feliratos, bronzból készült lap” elhelyezését. Mint mondta, a restaurálást végző vállalat valószínűleg csak most helyezte el a táblát – ahogyan a terv azt előírta.
Kelemen Hunor kedd délelőtt felszólította a városházát, hogy azonnal távolítsa el az új táblát a szobor közeléből, az ugyanis mindössze a magyar és román közösségek közötti mesterséges feszültségkeltésre szolgál. Érvei szerint a műemlékvédelmi törvény is tiltja annak elhelyezését.
Egyetért László Attila, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere Kelemen Hunor azon felszólításával, hogy azonnal el kell távolítani a Iorga-idézetet tartalmazó táblát a szoborcsoport elől.
Az alpolgármester a Krónikának határozottan cáfolta a kolozsvári polgármesteri hivatal állítását, miszerint már az építkezési engedély tartalmazta a fent említett tábla elhelyezését. „Percről percre követtem az engedélyeztetési eljárást, a kulturális minisztérium által elfogadott technikai terv pedig nem csupán azt írja elő, hogy csak egyetlen bronztáblát helyezzenek el a szoborcsoport talapzata előtt, hanem annak teljes szövegét tartalmazza, sőt még a betűtípust is rögzíti” – nyilatkozta a Krónikának László Attila, aki állítása alátámasztására szó szerint felolvasta az engedélyezési dokumentáció vonatkozó passzusait. Az alpolgármester hozzáfűzte: megkapta Virgil Popnak, a Kolozs Megyei Műemlékvédelmi Bizottság elnökének a jelentését, amelyben Pop is azt kéri: távolítsák el a táblát, illetve javasolja, hogy az eredeti terveknek megfelelően, helyezzék középre a hivatalosan engedélyezett, most a szoborcsoport jobb oldalán látható négy nyelvű bronztáblát.
„Félrevezeti a közvéleményt a kolozsvári önkormányzat” – reagált lapunknak a polgármesteri hivatal közleményére Máté András, a Kolozs Megyei RMDSZ elnöke. „Amit tettek bűnténynek minősíthető” – kommentálta a Iorga-idézetet tartalmazó tábla elhelyezését az egyébként jogász végzettségű politikus. Kérdésünkre, hogy a történtek hogyan befolyásolják az RMDSZ és a Demokrata Liberális Párt (PDL) koalíciós együttműködését, Máté András leszögezte: nem marad következmény nélkül, főleg akkor, ha az önkormányzat még kedden nem távolítja el a táblát. Hozzáfűzte: épp ezért péntekre összehívta az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének Állandó Tanácsát. „Ez nem csak a kolozsvári RMDSZ hátbatámadása, hanem a kolozsvári magyarság arcul csapása” – nyilatkozta a Krónikának Máté András.
A Mátyás-szoborcsoport talapzata előtt hétfő délután jelent meg egy román nyelvű tábla, melyen a korábban eltávolított Iorga-idézet is olvasható. A talapzatot övező füves részen a földbe süllyesztve elhelyezett bronztáblán domborodó felirat szerint 1932-ben Nicolae Iorga román történésztől származó idézetet helyeztek el a szobron, a 2010-es restaurálás során pedig az eredeti Mathias Rex felirat került vissza a kőtalapzatra. A táblán ugyanakkor megjelenik a Iorga-idézet is: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
A törvénytelenül elhelyezett Iorga-tábla ellen egyébként tegnap délután tiltakozó akciót hirdettek az egyik közösségi portálon: a résztvevőket arra kérték fel, hogy este nyolc órakor takarják el virágokkal a bronztáblát. A felhívás szerint az akció egy hétig tart, ennyi ideig szeretnék, ha a feliratot virágszőnyeg takarná el.
Gyújtópontban – El kell távolítani a Iorga-idézetet tartalmazó táblát!
Szőcs Géza: Brutális beavatkozás a szobor esztétikai terébe
A Mátyás király szoborcsoport elé kihelyezett vitatott tábla eltávolítását kérte Kelemen Hunor művelődési miniszter a Kolozsvári Polgármesteri Hivataltól, amely azonban tegnap azt állította, hogy törvényesen történt a Nicolae Iorga idézetét tartalmazó tábla elhelyezése. Kelemen tegnap délután újabb közleményt bocsátott ki, amelyben ismételten a tábla eltávolítására szólította fel az önkormányzatot, és csatolta azokat a dokumentumokat, amelyekből egyértelműen kiderül: az országos műemlékvédelmi bizottság csak a már korábban elhelyezett, négynyelvű felirat elhelyezését hagyta jóvá. Kolozsi Tibor restaurátor is ugyanerről számolt be lapunknak, aki maga készítette el a táblát, és szereltette fel a szobor elé. Ez nem pontosan a tervrajzban szereplő helyre került, hanem kicsit odébb, a gyep enyhén baloldali részén. Ezt a helyzetet használták ki a Iorga-idézetet tartalmazó tábla kifüggesztői, bár az eszközölt változtatásokról írásos dokumentum létezik.
A művelődési minisztérium hétfőn késő este kiadott közleményében arra kérte Sorin Apostu kolozsvári polgármestert, hogy haladéktalanul távolítsák el a Nicolae Iorga román történésztől származó idézetet is tartalmazó táblát a szobor előtti gyepről, amit hétfőn délután vettek észre először Kolozsvár főterén.
László Attila kolozsvári alpolgármester úgy nyilatkozott hétfőn, hogy engedély nélkül, törvénytelenül helyezték el azt a szobor talapzata előtti gyepre. Csakhogy a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal sajtóosztálya kedden délelőtt közleményben azt állította, hogy az „építtető cég” helyezte el hétvégén a táblát az emlékmű restaurálására a 2008. december 8-án kibocsátott 1237-es számú építkezési engedély alapján. A hivatal sajtóosztálya a közlemény mellé egy tervrajzot is csatolt, amely szerint a szobor fő alakja elé, tehát a gyepes rész kellős közepén egy tájékoztató táblát kell elhelyezni.
„A múlt hét végén a kivitelező által felszerelt plakett fontos tudnivalókat tartalmaz a szobor történetét illetően” – szögezi le a városháza. Ez egyébként kizárólag román nyelvű, és a fordításban így hangzik: „1932 – a szobor talapzatára feliratozzák a nagy történész Nicolae Iorga idézetét: «A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a legyőzhetetlen Moldva ellen indult» 2010 – a szoborcsoport restaurálásakor megtartották a Fadrusz J. által elhelyezett feliratot, amely azon a munkán szerepelt, amellyel megnyerte az 1894-es versenyt: «Mathias Rex».
Kolozsi: megindokoltuk a változtatást
Az április eleji újraavatási ünnepség előtt elhelyezett négynyelvű tábla román, magyar, angol és német nyelven írja le, hogy Fadrusz János alkotásáról van szó, és felidézi, hogy 1902-ben avatták fel a szobrot. Ezt a szoborhoz viszonyítva enyhén baloldali részen rakták ki a gyepen, vagyis eltértek az eredeti tervrajztól.
Kolozsi Tibor képzőművész, az alkotás restaurátora lapunknak elmondta, hogy gyakorlati szempontok miatt módosították a tábla eredetileg meghatározott helyét, amiről hivatalos iratokat is készítettek, és megindokolták a változtatást. Szerinte a restauráláskor használt acélállvány betonalapja már megvolt a munkálatok befejezésekor, ezért célszerűnek tartotta, hogy erre szereljék fel a táblát. Ellenkező esetben egy újabb alapot kellett volna önteni a tervrajz által eredetileg kijelölt helyre. Kolozsi szerint az emlékmű restaurálásának engedélyezésére vonatkozó dokumentumokban – amit a román művelődési minisztérium hagyott jóvá – pontos leírás van arról, hogy a tájékoztató táblának milyen szöveget kell tartalmaznia. Kolozsi szerint kizárt, hogy az általuk elkészített feliraton kívül egy másik tábla elhelyezésére vonatkozó tervek is szerepeltek volna a jóváhagyott dokumentumok között. A polgármesteri hivatal által elküldött tervrajz szerint egyébként a szobor előtt egyetlen táblának van kijelölve hely, nem pedig kettőnek.
A Kolozsi által elmondottakat tegnap délután megerősítette a szoborcsoport restaurálására vonatkozó projektből származó kivonat is, amely szerint a restaurálási tervnek része a tábla is. Pontosan szerepel benne nem csak a tábla mérete, hanem a rajta szereplő szöveg is. Kelemen Hunor szerint ezért el kell távolítani a hétvégén elhelyezett táblát, hiszen az nem az engedélyezett szöveget tartalmazza.
Szabó Bálint, a restaurálás terveit készítő Utilitas Kft. vezetője cáfolta, hogy ők helyezték volna el a vitatott táblát. Szerinte a tervrajzban középen látható tábla csakis az a négynyelvű felirat lehet, amit már az újraavatás előtt helyeztek el a restaurátorok. Hozzátette: csütörtökön az országos műemlékvédelmi bizottságnál tisztázzák a részleteket, és az Utilitas ez után közli az üggyel kapcsolatos hivatalos álláspontját.
Felül kell vizsgálni a PDL-vel a megállapodást
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete felháborítónak tartja, hogy a Mátyás-szoborcsoporthoz tartozó zöldövezet közepére elhelyezték a Iorga-idézetet tartalmazó bronztáblát. Az RMDSZ megyei szervezetének frissen megválasztott elnöke, Máté András Levente és Csoma Botond, az RMDSZ városi frakciójának vezetője tegnap szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményükben leszögezik: sajnálatosnak tartják, hogy a PD-L-vel kötött helyi koalíciós megállapodása ellenére erre a minősíthetetlen gesztusra sor került, egy magát multikulturálisként meghatározó, és Európa kulturális fővárosa címére pályázó településen.
„Kolozsvár egész magyarságának arculcsapása elleni tiltakozásunk jegyében minden politikai és jogi lehetőséget latba vetünk a bűncselekménynek minősülő provokációt elkövetők azonosítása érdekében. Felszólítjuk egyben a polgármestert, hogy azonnali hatállyal távolítsa el a jogtalanul elhelyezett, sértő táblát. Annál is inkább, hogy az építkezési engedélyt nem a Iorga-tábla kihelyezésére bocsátották ki, hanem a szoborcsoport restaurálására vonatkozó információk közlésére” – hangsúlyozzák.
Az RMDSZ képviselői úgy vélik: mivel a kormánypárti polgármesternek tudomása volt a tábla elhelyezéséről, az RMDSZ és PD-L közötti együttműködés azonnali felülvizsgálatára van szükség.
Nyílt levélben tiltakozik az EMNT
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nevében Gergely Balázs közép-erdélyi régióelnök és Csigi Levente, a Kolozs megyei szervezet elnöke nyílt levélben fordulnak Kolozsvár polgármesteri hivatalához, a rendőrségéhez és a csendőrségéhez. Ebben megütközéssel veszik tudomásul, hogy Mátyás király kolozsvári lovas szobrának talapzatán engedély nélkül újból elhelyeztek egy, a történelmi valóságot elferdítő és a magyarságot sértő feliratot tartalmazó bronztáblát, valamint hogy a város bejáratainál eltűntek az érkezőket románul, magyarul, németül, angolul és franciául üdvözlő, alig egy nappal korábban felszerelt feliratok.
„Mindezek a törvénysértések egyben nyilvánvaló provokációk, amelyek az 1990 márciusában Marosvásárhelyen kirobbant súlyos nemzetiségi zavargások kiváltó okait juttatják eszünkbe” – állapítják meg.
Véleményük szerint súlyosbítja a helyzetet az a körülmény, hogy az illetékes hatóságok az azonnali és határozott fellépés helyett tétlenül szemlélik az eseményeket, ezáltal hallgatólagosan járulva hozzá – akárcsak Marosvásárhely tragikus emlékezetű márciusán – a feszültség fokozásához és a helyzet elmérgesedéséhez.
„Határozottan visszautasítjuk és elítéljük ezeket a cselekedeteket, és követeljük a Mátyás-szoborcsoport talapzata elé elhelyezett, a Iorga-idézetet tartalmazó bronztábla azonnali eltávolítását, a város bejáratainál az érkezőket üdvözlő ötnyelvű táblák visszahelyezését, valamint a két nyilvánvaló bűncselekmény elkövetőinek felderítését és felelősségre vonását” – szögezik le.
Nem távolítjuk el a feliratot!
A városháza képviselői Kelemen Hunor kérésére reagálva tegnap kijelentették: nem távolítják el a kifogásolt táblát, mert elhelyezése annak a restaurálási projektnek a része, amelyet a minisztérium hagyott jóvá. Oana Buzatu a Mediafaxnak megismételte, hogy a projektben szerepel az információs feliratot tartalmazó bronztábla. „Azt hiszem, hogy Kelemen Hunort nem tájékozatták pontosan, mert a terv haszonélvezője a kulturális minisztérium, és abban világosan ki van jelölve a plakett helye. A projektet a haszonélvező írta alá és pecsételte le” – érvelt.
…dobd vissza kenyérrel!
A világhálón terjeng annak a békés ellenszegülésnek a terve, amelynek célja a Iorga-idézetet tartalmazó tábla virágokkal való eltakarása. „Hogy miért éppen virág? Mert békés; mert tiszteletet fejez ki Mátyás királlyal szemben, ugyanakkor pedig eltakarja a tendenciózus, lejárató Iorga-idézetet; mert nem létezik olyan törvény, mely tiltaná egy virágcsokor elhelyezését egy szobor talapzatán” – áll a kétnyelvű felhívásban.
Szőcs Géza: Egyfajta szellemi és politikai rongálás történik
 Az ügyben megkérdeztük Szőcs Gézát, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkárát, aki a Szabadságnak adott exkluzív nyilatkozatában elmondta: a magyar kormány, mint a Mátyás-szoborcsoport restaurálási munkálatainak társfinanszírozója elvárja, hogy ne kerüljön olyasmi a szoborra, amiről őt előzetesen nem tájékoztatták, és amivel aligha értene egyet, hiszen kontextusból kiragadott feliratról van szó.
Leszögezte ugyanakkor, hogy az eset miatt a magyar kormány egészen biztosan nem kívánja visszafizettetni a restaurálásra adott összegeket, hiszen Fadrusz János munkájának a megmentéséről volt szó, amikor anyagilag támogatták a műalkotás felújítását. „Sajnálatos viszont az, hogy brutális beavatkozás történik a szobor esztétikai terébe, amely legalább olyan ártalmas, mint a rozsda száz év alatt elvégzett munkája, csak ez egyfajta szellemi és politikai rongálás” – hangsúlyozta a kulturális államtitkár.
Úgy vélte: „Egyetlen egy műtárgy esetében sem engedhető meg, hogy hozzátoldjunk valamit, még ha csak a talapzatára is, illetve többet akarjunk elmondani róla, mint amennyit a szobrász vagy a festő közölni akart. Hogy néznének ki a világ képtárai és múzeumai, ha az éppen hatalmon lévők a politikai érdekeknek megfelelően, kényük-kedvük szerint értelmeznék azokat az alkotásokat, amelyeket más korok művészei hagytak ránk” – mondta Szőcs Géza, hozzáfűzve: a legbarbárabb és leggyermetegebb lépésnek tartja azt, hogy egy műtárgyba „behatoljanak” politikai üzenetekkel.
Balázs Bence, Borbély Tamás és Papp Annamária 
Krónika (Kolozsvár)

Szőcs Géza: szellemi és politikai rongálás történt 
A Nemzeti Erőforrás Minisztériumának államtitkára ártalmasnak nevezte, hogy a Mátyás-szoborcsoport elé ismeretlenek egy vitatható szövegű táblát helyeztek ki. 
Szellemi és politikai rongálásnak nevezte Szőcs Géza kulturális államtitkár azt, hogy a kolozsvári polgármesteri hivatal egy vitatott tartalmú táblát helyezett el a kolozsvári Mátyás király szoborcsoport esztétikai terébe.
Szőcs: brutális beavatkozás történt
A Nemzeti Erőforrás Minisztériumának államtitkára a Szabadság című kolozsvári napilapnak nyilatkozott. Elmondta: a magyar kormány, mint a Mátyás-szoborcsoport restaurálási munkálatainak társfinanszírozója elvárja, hogy ne kerüljön olyasmi a szoborra, amiről őt előzetesen nem tájékoztatták, és amivel aligha értene egyet, hiszen kontextusból kiragadott feliratról van szó. Mátyás szobor
Leszögezte: az eset miatt a magyar kormány egészen biztosan nem kívánja visszafizettetni a restaurálásra adott összegeket, hiszen Fadrusz János munkájának a megmentéséről volt szó, amikor anyagilag támogatták a műalkotás felújítását.
”Sajnálatos viszont az, hogy brutális beavatkozás történik a szobor esztétikai terébe, amely legalább olyan ártalmas, mint a rozsda száz év alatt elvégzett munkája, csak ez egyfajta szellemi és politikai rongálás” – hangsúlyozta az államtitkár.
Rámutatott: egyetlen egy műtárgy esetében sem engedhető meg, hogy hozzátoldjanak valamit, még ha csak a talapzatára is, illetve többet akarjanak elmondani róla, mint amennyit a szobrász vagy a festő közölni akart. Szőcs Géza a legbarbárabb és leggyermetegebb lépésnek tartja azt, hogy egy műtárgyba „behatoljanak” politikai üzenetekkel – olvasható a Szabadságban.
Hétfőn került ki a tábla
Hétfőn jelent meg a tavaly restaurált Mátyás király szoborcsoport előtt egy olyan bronztábla, amely a magyarok számára sértő, és ezért vitatott idézetet tartalmaz Nicolae Iorga román történésztől. Ez az idézet a következő: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult”.
Először 1932-ben került fel a szoborra ez az idézet, amely 1940-ben Észak-Erdélynek Magyarországhoz kerülése után lekerült, majd Gheorghe Funar nacionalista volt kolozsvári polgármester helyeztette el ismét a táblát a szobor talapzatára 1992-ben törvénytelenül.
A kolozsvári polgármesteri hivatal szerint törvényesen helyezték ki a táblát, Kelemen Hunor román művelődési miniszter szerint azonban a most elhelyezett feliratot nem hagyta jóvá az országos műemlékvédelmi bizottság, ezért törvénytelenül járt el a kolozsvári polgármesteri hivatal. 
hirado.hu
Erdély.ma

Pengeváltás Romániával
Délután bekérette Románia nagykövetét Németh Zsolt külügyi államtitkár a kolozsvári Mátyás-szobor ügyében. Délelőtt a magyar nagykövet járt a bukaresti külügyminisztériumban, kevéssé baráti beszélgetésen.
Az államtitkár a kolozsvári Mátyás-szoborra elhelyezett román felirat és zászló, valamint a bukaresti magyar nagykövet feltartóztatásának ügyét említette a diplomatának, s elmondta: ezek az események ellentétben állnak a két ország egyezményeivel, és ártanak a jószomszédi együttműködésnek. Múlt hétfőn jelent meg a tavaly restaurált Mátyás-szoborcsoport előtt egy olyan bronztábla, amely a magyarok számára sértő, és ezért vitatott idézetet tartalmaz Nicolae Iorga román történésztől, amely a következő: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult”. Először 1932-ben került fel a szoborra ez az idézet, amelyet 1940-ben, Észak-Erdély Magyarországhoz kerülése után eltávolítottak, majd Gheorghe Funar nacionalista volt kolozsvári polgármester helyeztette el ismét a táblát a szobor talapzatára 1992-ben, törvénytelenül. A kolozsvári polgármesteri hivatal szerint törvényesen helyezték ki a táblát, Kelemen Hunor román művelődési miniszter szerint azonban a most elhelyezett feliratot nem hagyta jóvá az országos műemlékvédelmi bizottság, ezért törvénytelenül járt el a kolozsvári polgármesteri hivatal.
Kedden a román külügyminisztériumba kérették a magyar nagykövetet, hogy tájékoztatást kérjenek tőle arról, miért ad otthont a brüsszeli Magyar Régiók Háza a székelyföldi irodának. A Hargita és Kovászna megyei önkormányzatok kezdeményezéseként megalakuló képviseleti irodát kedden nyitják meg.
fn.hu/MTI 
Erdély.ma

Trikolór szalag a Mátyás-szobron
Egy nyugdíjas férfi tegnap román nemzetiszín szalagot ragasztott a kolozsvári Mátyás király-szoborcsoport talapzatára, ám két órával később a kolozsvári köztisztasági vállalat alkalmazottjai eltávolították azt. A férfi a román és a magyar állam által közösen restaurált szobornál a kolozsvári városháza által az emlékmű őrzésére kirendelt közösségi rendőr jelenléte ellenére felragasztotta a talapzatra a román nemzetiszín szalagot.
Az utóbbin olvasható szöveg arra emlékeztet, hogy Mátyás király vereséget szenvedett 1467-ben Moldvabányánál a középkori Moldva fejedelemség akkori uralkodójától, Ştefan cel Maretól. Erre utal a Nicolae Iorga-idézet is, amely azon a táblán olvasható, amelyet egy héttel ezelőtt helyeztek el a kolozsvári polgármesteri hivatal tudomásával a szoborcsoport elé. Magyarország a tábla eltávolítását kérte a román külügyminisztériumnál, ugyanis Budapest szerint ez feszültséget gerjeszt a magyarság és a románság kapcsolatában. Egy nappal korábban Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete csatlakozott a kolozsvári magyarok interneten meghirdetett akciójához, amelynek kezdeményezői arra kérték a lakosságot, hogy aki nem ért egyet a tábla elhelyezésével, virággal takarja el a vitatott feliratot. A kolozsvári polgármesteri hivatal szerint törvényesen helyezték ki a táblát. Kelemen Hunor művelődési miniszter azonban leszögezte: a feliratot nem hagyta jóvá az országos műemlékvédelmi bizottság, ezért törvénytelenül járt el a hivatal.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Kárpátokon túli magyarság
A század végén Alexandru cel Bun – magyar feleségének, Losonczy Margitnak, Losonczy István erdélyi vajda leányának az ösztönzésére – nagyszámú katolikus templomot építtetett. 1410 táján megalapította a Moldvabányai Római Katolikus Püspökséget.
A lengyel királyi udvar 1413-ban arról tájékoztatta a pápát, hogy Moldvabányán virágzó katolikus központ alakult ki, két templomuk van. Az egyiket a Szentháromságnak, a másikat Szent Péter és Pál tiszteletére szentelték fel. Ez utóbbit alakították át püspöki katedrálissá, később ide temették el Losonczy Margitot. Moldvabánya püspöki székébe 1423-ban XIII. János pápa János dominikánus szerzetest helyezte. Baia községben az egykori székesegyház romjai még ma is láthatók. 1510-ben nevezték ki Moldvabánya utolsó püspökét, Marinoski Mihályt.
A moldvai magyar közösségek fennmaradását a 15. század végéig az erős magyar állam biztosította, a moldvai vajdaság a magyar királyság hűbéres tartománya volt. Mátyás király egyik levelében, melyet a lengyelek Moldvával kapcsolatos területi igényeinek visszautasítására írt, egyértelműen kifejtette, hogy Moldva mindig Magyarország vazallus tartománya volt. „Ama földnek joga a mienk a legrégebbi, megszakítás nélküli idők óta, amit a magyar királyi cím is igazol, (amelyet) nemcsak esetleg, hanem megszakítás nélkül viseltek elődeink... Elődeinktől tudjuk, hogy emberemlékezet óta a moldvai vajdák mindig a magyar királyoknak szolgáltak, és hogy a vajdaság feje senki sem lehetett jóváhagyásuk nélkül, a minket nemző édesapánk csupáncsak kormányzó volt, mégis következetesen és ellentmondás nélkül ő tette a vajdákat vajdákká.”
A két vajdaság területén alapított öt római katolikus püspökség 1227-től 1518-ig, mintegy háromszáz éven át irányította a többségükben magyarokból álló közösségek lelki életét. Ezek megszűnése után, 1518-tól rövid ideig Tatrosvásárhely, majd Bákó lett a katolikus magyarság lelki életének központja. A magyarság lélekszáma a 16. század végén még mindig jelentős. Ezt igazolja Brutti Bertalan moldvai kancellár 1588-ban keltezett levele, melyet a nápolyi érseknek írt. E levél valóságtartalmát megerősíti a Petru Şchiopu moldvai vajda parancsára 1591-ben készült népesség-összeírás. Mindkét forrás adatai arra utalnak, hogy Moldva népességének 30–40 százaléka római katolikus magyar, illetve kis részben szász etnikumú.
A 17. századtól kezdve a virágzó magyar települések és egyházközségek fokozatosan elsorvadtak. Megkezdődött a magyarság elnemzettelenítése. A pápa 1622-ben Moldvát és Havaselvét missziós területté nyilvánította, a protestantizmus terjedésének megakadályozására megszervezte a De Propaganda Fide nevű egyházi intézményt. A magyarok lelki gondozására többnyire olasz és lengyel származású papokat küldtek. Az 1622–1812 között kinevezett 54 missziós prefektus között egyetlen magyar sincs. A moldvai magyarság háttérbe szorítása a 19. században is folytatódott, jogfosztottságukra már a román politikusok is felfigyeltek. 1857-ben az ideiglenesnek nevezett országgyűlésen Mihail Kogălniceanu 52 javaslatot terjesztett elő a nem ortodox polgárok jogainak biztosítására. Az egyesült fejedelemségek korában (1859–1881) a 75 százalékban még magyar anyanyelvű csángóságnak magyarul prédikáltak, de az 1881-ben létrejött román királyságban egyre több nacionalista jellegű intézkedést hoztak. Az 1893-ban kiadott román népoktatási törvény már a hittan oktatását sem engedélyezte magyarul, azaz anyanyelven. A magyar anyanyelv teljes visszaszorítását az 1884-ben létrehozott iaşi-i püspökség és papnevelde tette lehetővé, amely nemcsak román tannyelven működött, hanem missziója volt a román szellemiségű csángó magyar papok nevelése. E renegátok feladata lett az alig megalakult független román állam római katolikus, magyar anyanyelvű polgárainak az elrománosítása. Mindezt akkor tették, amikor Magyarországon, a magyar állam támogatásával, százával alakultak meg az olyan román tannyelvű iskolák, amelyekben az oktatók töredéke ismerte az állam nyelvét, a magyart.
Az 1900-as évek fordulóján a magyarság lélekszámára vonatkoztatva értékes adatokat közölt Weigand Gusztáv lipcsei tanár, aki beszámolt 1894 és 1902 közötti moldvai tanulmányútjáról. Szerinte Moldvát 58 000 csángó magyar és 2100 székelymagyar lakta. Ekkor még Szaláncz, Ónfalva, Tatros lakosságának több mint fele székely volt.
A 20. században, leszámítva az 1950-es éveket, amikor nagyszámú (de rövid életű) magyar iskolát alapítottak, tovább folyt a moldvai magyarság erőszakos románosítása.
1929-ben, amikor Domokos Pál Péter felleltározta, feltárta a moldvai magyarság demográfiai és egyházi helyzetét, kimutatta, hogy a magyarok tízezrei, többezres lélekszámú közösségei nemcsak magyar iskolákkal, tanítókkal, de magyar anyanyelvű papokkal sem rendelkeznek. Így például a Tatros- (Tatáros – Trotuş) völgyi Szaláncon 180, Szalánctorkán 62, Aknavásáron 27, Ónfalván 280 magyar családot talált magyar pap nélkül. De hasonló volt a helyzet a tatrosi plébánia 97 százalékában. Összeírása szerint a Bákó megyei 12 plébánia 43 620 római katolikusa nem részesült anyanyelvű hitéletben. A következő évben végzett hivatalos román népszámlálás (csak) Bákó megyére vonatkoztatva 49 034 magyart mutatott ki, akik 11 plébániában, 150 fiúegyházban éltek úgy, hogy egyetlen magyar papjuk sem volt.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Minisztériumi feljelentés a Mátyás-szobor ügyében
Büntetőeljárás indítását kérte a kulturális és örökségvédelmi minisztérium az ügyészségtől a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport elé helyezett, vitatott tábla miatt.
A Kelemen Hunor tárcavezető által aláírt dokumentum eljárás indítását kéri a kolozsvári polgármesteri hivatal által törvényellenesen kihelyezett tábla miatt. A feljelentést a kolozsvári ügyészséghez küldte a minisztérium. Korábban a szaktárca többször felszólította a polgármesteri hivatalt a tábla eltávolítására, de hasztalanul. A nemrégiben restaurált szoborcsoport – a költségeket Románia és Magyarország fele-fele arányban finanszírozta – talapzata elé a kolozsvári önkormányzat május 23-án táblát helyezett el, amelyen Nicolae Iorga történész sorai olvashatók: "A csatákban győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult." A feljelentésben a minisztérium felhívta a figyelmet arra, hogy a Iorga-idézetet tartalmazó táblát műemlékvédelmi szakhatósági és építkezési engedély nélkül tették ki a szoborcsoport elé, ami ellentmond a hatályos törvénynek, miszerint engedélyköteles minden olyan beavatkozás, amely egy műemléken történik. A különleges művészeti, tudományos vagy történelmi értékű javak ellen elkövetett beavatkozás bűntette egytől tíz évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szobormentő Iorga-idézet
A Kolozs megyei kormánybiztos, Florin Stamatian a Schmitt Pál magyar államfővel való találkozása után kijelentette: 1920 után a Iorga-féle idézet elhelyezése mentette meg a Mátyás király szoborcsoportot a lebontástól, mivel a román történész – úgymond diplomatikusan – az uralkodó román származására utalt.
A kormánybiztos szerint Mátyás király fontos történelmi személyiség, aki mindkét nemzeté, és úgy vélte, hogy a tábla senkit nem sért, pusztán hangsúlyozza Mátyás király román származását. Mint ismeretes, a szoborcsoportot a román és a magyar állam restauráltatta közös anyagi erőfeszítéssel. A hivatalos áprilisi felavatás után a kolozsvári polgármesteri hivatal utasítására helyezték a szobor elé azt a táblát, amelyen egyebek között a román történésztől származó idézet is szerepel: "A csatákban győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult." Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Halogatja László Attila a Iorga-tábla eltávolítását
Teljes kudarcba fulladt Kolozsváron a Nicolae Iorga történésztől származó, Mátyás királyt román nemzetiségűként beállító idézettel ellátott köztéri tábla eltávolításának terve. Noha László Attila, a kincses város alpolgármestere már december elején úgy nyilatkozott: reális esély van arra, hogy karácsonyig, legkésőbb év végéig leszereltessék a Mátyás-szoborcsoport talapzata elől a bronzplakettet, erre a mai napig nem került sor. Miközben az RMDSZ-es elöljárót a korrupcióval vádolt Sorin Apostu letartóztatása óta magyar civil szervezetek is felszólították, rendelje el a tábla eltávolítását, László Attila a Krónikának tegnap is úgy nyilatkozott: „mindent a maga idejében”.
Mint ismeretes, Fadrusz János 1902-ben leleplezett monumentális alkotására 1932-ben szerelték fel a Nicolae Iorga történésztől származó idézettel – „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányánál, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult” – ellátott táblát. A román fél később is úgy állította be a történteket, hogy a Mátyás-szoborcsoportot tulajdonképpen az igazságos uralkodót románként beállító felirat mentette meg attól, hogy a mócok ledöntsék.
A szélsőségesen magyargyűlölő Gheorghe Funar expolgármester 1992. december 1-jén, a román nemzeti ünnepen helyezte el ismét a műemlék talapzatára, a Mathias rex felirat alá az 1932-es táblát, ideologikus értelmezésbe helyezve „a saját nemzetére támadó, de legyőzött királyt”. A szoborcsoport 2009-ben kezdődött restaurálási munkálatai során a tábla lekerült a mellvédről, ahová a helyreállítás befejezése alkalmából 2011. április 2-án rendezett ünnepségig nem is került vissza. Nem is kerülhetett, hiszen műemlékvédő szakértők egybehangzó véleménye szerint mindez törvénytelenség lenne, hiszen annak idején Funar is építkezési engedély nélkül helyezte el a plakettet.
Csakhogy ezzel mit sem törődött Sorin Apostu akkori polgármester, aki – vélhetően román történészek, akadémikusok nyomására – május végén, az éj leple alatt kirakatta a Iorga-idézetet a talapzat előtti zöldövezetre. Különben Apostu hamisan állította, miszerint a tábla szerepelt a restaurálási tervben, ugyanakkor nem sok jót ígér, hogy annak idején vehemensen követelte a tábla újrahelyezését Radu Moisin alpolgármester is, aki Apostu letartóztatása után ideiglenesen ellátja a polgármesteri teendőket.
Apostu november 10-ei letartóztatása után a Iorga-tábla eltávolítására szólította fel László Attilát a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), amely szerint erre immár törvényes eszközökkel lehetőség nyílna. Annál is inkább, mivel az ügyben korábban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, később pedig a Kelemen Hunor vezette kulturális minisztérium is bűnvádi feljelentést tett az ügyészségen; a nyomozó hatóság azóta sem fejezte be a nyomozást. Kolozsvár alpolgármestere novemberben leszögezte: az eltávolítás nem jöhet szóba, amíg az ügyészség le nem zárja az ügyet, később, december elején több sajtóorgánumnak sokat sejtetően azt nyilatkozta, hogy a tábla eltűntetésének reális az esélye, és ez „rövidesen, karácsonyig” megtörténik.
László Attila tegnap a Krónika megkeresésére, miszerint a tábla még mindig a helyén van, úgy válaszolt: „mindent a maga idejében”. Kérdésünkre, miszerint van-e esély arra, hogy esetleg januárban eltávolítsák onnan, a politikus úgy válaszolt: „van”.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Radu Moisin: szó sincs a Iorga-tábla eltávolításáról
Szóba sem került a Iorga-tábla eltávolítása, mivel az rendelkezik engedéllyel – jelentette ki tegnap Radu Moisin, Kolozsvár ügyvivő polgármestere a Krónika azon kérdésére, hogy az önkormányzat mikor távolítja el a Mátyás-szoborcsoport elé törvénytelenül kihelyezett feliratot.
László Attila alpolgármester – aki tavaly novemberben még azt ígérte, hogy 2011 végére eltávolítják a táblát – lapunknak megismételte pár héttel korábbi válaszát: „mindent a maga idejében”.
Mint ismeretes, a Nicolae Iorga történésztől származó idézettel – „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányánál, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult” – ellátott táblát tavaly májusban, titokban szerelte fel az önkormányzat a Fadrusz-alkotás elé, miután a szoborcsoport restaurálási munkálatai során az lekerült a talapzatról.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

A Mátyás-szoborcsoport ügyében is vizsgálja Sorin Apostut a rendőrség
Műemlékeken és védett övezeteken elvégzett engedély nélküli beavatkozás miatt indított kivizsgálást a rendőrség csalásokkal foglalkozó ügyosztálya Sorin Apostu volt kolozsvári polgármester ellen. A Krónika napilap internetes oldalán csütörtökön idézte a rendőrség szóvivőjét, aki szerint tavaly júniusban hárman is büntetőfeljelentést tettek a városvezető ellen, mivel az engedély nélkül végzett el beavatkozásokat bizonyos műemlékeken, valamint védett területeken. A szóvivő nem pontosította, mely műemlékről van szó, a vizsgálatokról beszámoló kolozsvári sajtó azonban tudni véli, hogy a Mátyás-szoborcsoport elé elhelyezett magyarokat sértő felirat ügyében folyik a vizsgálat. A kolozsvári Mátyás-szoborcsoportot 2011 áprilisában avatták fel újra a román és a magyar kormány közös támogatásával végzett restaurálás után. Egy hónappal később a szobor talapzatánál ismeretlen tettesek bronztáblát helyeztek el egy Nicolae Iorga román történésztől származó, Mátyás román eredetére utaló idézettel: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult." A tábla elhelyezését Sorin Apostu akkori polgármester történelmi jóvátételnek nevezte.
A Krónika szerint a tábla ügyében három feljelentést is tettek az ügyészségen. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az akkor Kelemen Hunor vezette román Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium a tábla törvénytelen kihelyezését, Gheorghe Funar ultranacionalista politikus, volt kolozsvári polgármester pedig a tábla eltávolítását kifogásolta. A tábla Funar polgármestersége idején került a szobor talapzatára.
Sorin Apostu volt polgármester 2011 novembere óta vizsgálati fogságban van. A vád szerint polgármestersége alatt mintegy 94 ezer euró értékben fogadott el csúszópénzt vállalkozóktól azért, hogy azok sikeresen szerepeljenek a polgármesteri hivatal által meghirdetett közbeszerzéseken. MTI
Erdély.ma

Szép álmok a jövendőről
Beszélgetés a 75 éves Ráduly János népköltészet- és rovásíráskutatóval, költővel, fordítóval
– Kedves Ráduly János, 2012. október 27- én lesz 75 éves. Hogy érzi magát?
– Az elmúlt 2011-es esztendő végén ilyen elgondolásom született: "De hiszen jövőben töltöm a 75. életévemet. Milyen jó lenne, ha 75 önálló kötettel ünnepelhetném." Akkor a könyveim száma 70 körül volt. A szerencsés véletlenek folytán már befutott a 81. kötetem. Felajzott lelkiállapotomnak háromsoros versben, a Hetvenöt című haikumban adtam hangot. Íme: Hetvenöt évem: / Visszapillantó tükör / Aranykeretben.
– Kiszámítottam, hogy 1975-től, első kötete megjelenésétől a 37 év alatt megjelent 81 kötet több mint kétkötetes átlagtermést jelent évente. Persze, voltak "gazdagabb" és "szegényebb" évek is…
– Úgy van, de ne feledjük: első cikkem a sajtóban 22 éves koromban jelent meg, és már 38 esztendős voltam, amikor az első, Kibédi népballadák című gyűjteményem napvilágot látott. A kötetkésésnek egyszerű a magyarázata: a kibédi balladakincs első bemutatására 1966-ban került sor, ugyanis akkor védtem meg a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen Kibéd népballada-költészete című államvizsga- dolgozatomat. Ezt aztán bővítettem, fejlesztettem, tökéletesítettem tovább, hogy végül a bevezető tanulmányomat így kezdhessem: "Ez a balladagyűjtemény (...) a Maros megyei Kibéd (Chibed) élő népballada-költészetének bemutatására vállalkozik..." Könyvem tehát műfajmonográfia volt, első kísérlet egy adott faluközösség balladatudásának a taglalására. Érdekes a "gazdagabb" meg "szegényebb" termésű évekre való utalás: 1981-1984 között nem jelent meg könyvem, 2008-ban viszont 13 önálló kötet "birtokosa" lettem.
– Kérem, szíveskedjék megadni a 81 kötet műfaji besorolását.
– Elsőként a néprajzi/népköltészeti kiadványokat említem, ezek száma 48. Zömében népmese- és mondakötetekről, népi tréfákról van szó, ezek mintegy 1200 népi epikumot tartalmaznak. De vannak népballadákat, találós kérdéseket, népi imákat, szolgavallomásokat tartalmazó könyvek is, valamint három tanulmánykötet. A székely (magyar) rovásírást taglaló művek száma 11. Újabban fölfedezett rovásemlékeket (is) bemutatnak, valamint számos, nyelvtörténetileg is igazolható olvasattal vagy olvasatpontosítással hozakodnak elő. A szépirodalmat 22 kötet képviseli, ebből a verseskönyvek, fordításkötetek száma tizenhárom.
– Mint látjuk, a legtöbb néprajzi kiadvány, de nem elhanyagolandó a verseket, rovásírás-tanulmányokat és fordításokat tartalmazó kötetek száma sem. 1962-ben kezdte népköltészeti gyűjtéseit Kibéden, amiből aligha hiszem, hogy maradt volna még, ami nem került "ceruzavégre". Vagy mégis?...
– Sok anyag van, ami Kibéden nem került "ceruzavégre". A néprajz mint fogalom roppant tág, gyűjtése mai és eljövendő nemzedékek hosszú sorának alapos kutatómunkáját igényli. A magam pászmáján maradva: nem foglalkoztam – például – a gazdag szokásvilággal, a szokásvilág költészetét is csak itt-ott említettem – érintőlegesen. A tárgyi néprajz kérdésköre úgyszólván a figyelmemen kívül maradt. Csak bizonyos szellemi műfajokra "specializáltam" magamat, de ott sem végeztem teljes értékű munkát. A lehetőségeim már behatárolódtak. Ez a tény többirányú érdeklődési köröm/köreim természetes következménye is.
– Hol gyűjtött még Kibéden kívül?
– Elsősorban Hármasfaluban, ahol nevelkedtem, majd Erdőszentgyörgyön, ahol 1955-ben hivatali munkámat megkezdtem. Említésre méltó, hogy Erdőszentgyörgyön állt össze A tulipános láda című személyi mesemonográfiám (1958–1961-es gyűjtés), amely közel ötven esztendős késéssel látott napvilágot. Kibéden és Hármasfalun kívül anyagokat közöltem még Nagykendről, Bözödújfaluból, Székelyvéckéről, Havadról, Havadtőről, Egrestőről, Ravából, Szovátáról stb.
– Ismer-e olyan erdélyi magyar települést, ahol nem jártak még a "parlagtörők", azaz: találni mesét, balladát, lakodalmi búcsúztatót, sirató kesergőt vagy egyebet, ami még nincs lejegyezve?
– Igen, az úgynevezett "fehér foltok" eltüntetésében nagy feladataink vannak. A főutaktól távolabb levő kis települések folklórkincse elevenebb, ezt Bartók és Kodály is hangsúlyozta a XX. század elején. Ma Romániában van magyar néprajzi képzés, az iskola, a pedagógusok egyik szép feladata – a hivatali munka mellett – a gyűjtőmunka megsokszorozása. Az előjelek biztatóak: egyre több cikk, tanulmány, sőt gyűjtemény lát napvilágot a főiskolát/egyetemet végzett pedagógusok tollából. De nyilvánvaló: mint ahogy írónak/költőnek születni kell, jó gyűjtőnek is születni kell. Ők akadályozhatják meg a néphagyomány "sírba-vitelét".
– Amit eddig publikált, abból mi került tankönyvekbe, gyűjteményes válogatásokba, mit oktatnak a néprajzi egyetemen?
– Számos antológia, kalendárium, évkönyv, tankönyv stb. közölte már eddig – a gyermekversek mellett – meséimet, mondáimat, találós kérdéseimet. Íme néhány adalék: 1982-ben jelent meg a Nyitva van az aranykapu. Versek, mesék, játékok óvodásoknak című összeállítás, a munkaközösség irányítója Péterfy Emília volt. Kibédi anyagok is helyet kaptak benne. Megemlítem a Nagyapó mesefája új sorozatának Az égbe nyúló fa című kiadványát (10. kötet, 2003), amelyben az összeállító egyáltalán nem említette a nevemet és gyűjteményeimet, holott a könyvnek vaskos fele kibédi népmese. A kötetcím is kibédi mesecím. Roppant beszédes a következő adalék: Varga Ferencné: 1111 találós kérdés című, több kiadásban megjelent gyűjteménye (1998) 304 kibédi találós kérdést tartalmaz, a forrás pompás megjelölésével.
– Egyébként milyen a kapcsolata a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem néprajzi tanszékével?
– Jók a kapcsolataim a tudományegyetem néprajzi munkaközösségével és más egyetemek megfelelő tanszékeivel. Itt két, munkásságomról szóló dolgozatot említek. Az első: "Van itt mese zsákszámra". Ráduly János és a kibédi népmese hatása. Készítette Jenei- Szenner Emőke-Szende (2008). Babes-Bolyai Tudományegyetem. Kolozsvár-Marosvásárhely (a mellékletekkel együtt 118 old.). A második: A Ráduly János gyűjtötte kibédi népmesék az oktató-nevelő munkában. Készítette: Bereczki Erzsébet (2008). Károli Gáspár Református Egyetem, Nagykőrös-Marosvásárhely (a mellékletekkel együtt 67 old.).
– Gyűjtéseiből, verseiből bizonyára kazetták és CD-k is készültek...
– Hát igen, íme néhány kazetta: Szép Magdolna. Kibédi népmesék. Előadják Albert Júlia és Katona Éva (1997), Tündérszép Mosolygó Ilona. Kibédi magyar népmesék Katona Éva előadásában. Kibédi népmesék Katona Éva előadásában (2006). Most CD-k következnek: Válogatás Ráduly János népmeséiből (Csobánka, 2010), Kis- Küküllő menti népmesék (Csobánka, 2012). Előadják Bagi Rea és Koncz Hédy. Három megzenésített gyermekversem szerepel az Álomjáró című kiadványban, a zenét szerezte Székely Réka és Orsolya János (2009). Két felnőtteknek szóló versem is található az Üzenet, másként című CD-n, megzenésítette és előadja a budapesti Németh Viktor (2012). Külön kell megemlítenem azt a svéd sztereó lemezt, amelynek anyagában három kibédi népballada is szerepel a pécsi Janus Pannonius Női Kórus előadásában. Conductor: Mátyás Ivasivka (1976). Három kibédi népmese dramatizált változatáról is szólok, a szerzők: Bölöni Domokos, Kolcsár Irén, Jenei-Szenner Emőke- Szende. Ezek nyomtatásban is megjelentek.
– Régebbről tudom, hogy gyakran jönnek látogatói kibédi otthonába; ezek milyen "súlycsoportba" sorolandók?
– Elsősorban a baráti körömhöz tartozó belföldiek/külföldiek "ütik be" magukat hozzám, de lám, 1994-ben a japán Bartók- kutató Susumu Kuroishi látogatott meg, 2007-ben pedig az ugyancsak japán Takashi Yamazaki volt a vendégem. Bartók és Kibéd kapcsolata érdekelte őket. Takashi – Bartók életművének japán népszerűsítéséért – megkapta a magyar Pro Cultura Hungarica díjat. Az idén pedig a mongóliai Ulánbátorból érkeztek egyetemi tanárok, a rovásírás kérdésköre érdekelte őket. Rögtönzött előadásomat több tévékamerával rögzítették, a tolmács dr. Obrusánszky Borbála (Barbi) volt. Megkérdeztem, miért a több tévékamera? "Mert más-más egyetemeken tanítunk, s meg akarjuk őrizni találkozásunk félóráját /óráját" – válaszolták.
– Egy-egy székely rovásírásos emlék felkutatása akár több száz kilométeres út megtételét is megköveteli. Melyik volt a legtávolabbi pont Romániában, ahol ez ügyben megfordult?
– Számomra a legtávolabbi romániai rovásemlék a moldvabányai (Baia) volt, amelyet Tánczos Vilmos egyetemi tanár fedezett föl. 2006. augusztus 18-án magával vitt a helyszínre, ahol "meg- tanulmányoztam" a feliratot. Még aznap haza is hozott Kibédre (hatalmas vállalkozás volt!), így nem kényszerültem arra, hogy magammal vigyem félpatikányi gyógyszereimet. Persze, vonattal, busszal, alkalmikkal más rovásemlékgócokat is megközelítettem, például Székelyzsombort (Nyirő szülőfaluját), Sepsikilyént, Csíksomlyót, Bonyhát. Át a hegyeken sokszor jártam Berekeresztúron, rendszerint gyalog tettem meg a huszonvalahány kilométeres utat.
– Most min dolgozik?
– Pillanatnyilag bibliográfiámat állítom össze, a mintegy kétezer publikációból a néprajz és rovásírás témakörébe vágó közléseimet lajstromozom. Különben is: fel-felváltva mindig több kéziraton dolgoztam, kb. húsz újabb könyvkéziratom van kész, fokozatosan számítógépbe viszem át őket.
– Ha már "túlszárnyalta" a 75 kötetet, gondolt-e arra, hogy 75. születésnapja alkalmával egy többszáz oldalas válogatást tegyen le az olvasó asztalára, amelyben mindegyik Ön által művelt műfaj képviselve legyen?
– Ilyen típusú könyvre nem vágyom, a műfajmonográfiák híve maradok ezután is.
– Mit ajánl a most induló néprajzos(ok)nak?
– Nincs bátorságom az ajánlásokhoz, végül is – ahogy a sláger mondja – "mindenki másképp csinálja".
– Beszéltünk könyvekről, munkáiról, beszéljünk az életéről is. Hol született, s milyen volt a gyermekkora?
– A Hargita megyei Korondon születtem 1937. október 27- én. Édesapám akkor pénzügyi tisztviselő volt, s mint ilyent, minden két, két és fél év elteltével tovább helyezte a hatalom. Apám 35 éves korában meghalt, s Gizella édesanyám visszaköltözött három gyermekével Hármasfaluba (Csokfalvára). Itt végeztem elemi iskolai tanulmányaimat. Akkoriban faluhelyen is nagy volt a szegénység, varrónő édesanyám éjt nappallá téve dolgozott érettünk. Ilyen körülmények között is szép, nagyon szép álmokat dédelgettem a jövendőről.
– Korondon kívül Erdőszentgyörgy és Kibéd is fontos állomás az ön életében. Mit kapott a két helységtől?
– 1955. október 1-jén lettem – frissen érettségizettként – az induló erdőszent- györgyi líceum egyszemélyes "titkársága" (kívül ez volt az ajtóra felírva). Tizennyolc éves voltam akkor, már gyűjtöttem a népköltészetet, és folytattam a még harmadik osztályosként elkezdett versírást. 1957 őszétől bentlakási nevelő (pedagógus) lettem. Épp akkor felvételiztem a mai Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakára, a levelező tagozatra. Erdő-szentgyörgyön váltam érett legénnyé. Kezdtem közölni a sajtóban, a marosvásárhelyi Vörös Zászló lap hozta első cikkeimet, riportjaimat. Az erdőszentgyörgyi helyi rádióstúdióban egyre gyakrabban jelentkeztem könyvrecenziókkal, Kádár Klári, a szerkesztő épp hármasfalusi volt. 1960-ban, 51 éves korában elhunyt édesanyám, így egyik napról a másikra családfenntartó lettem, két húgom eltartásáról is gondoskodnom kellett. Anyám mondogatta volt: "Fiam, mikor bajba kerülsz, nehézség támad, szorítsd össze a fogaidat, a lelkedet acélosítsad, az Isten megsegít". Úgy cselekedtem, ahogy anyám mondta. 1962-ben, huszonöt évesen kerültem Kibédre, ahol magyartanárként dolgoztam nyugdíjas koromig. A község akkor még elevenen őrizte az évszázados hagyományokat. Csodavilágba csöppentem, már könyvekben kezdtem gondolkodni, döntöttem: fokozatosan megörökítem Kibéd szellemi arculatát. Erőfeszítéseim nem voltak/lettek hiábavalóak, ezt megjelent könyveim zömével igazolom. Különben: Kibéd vezetősége, önkormányzata díszpolgári címet adományozott 2009-ben.
– Gyerekei nem viszik tovább a néprajzkutatást, de mindannyian a tanári pályát választották…
– Úgy igaz: Jutka lányunk magyartanár, Ani lányunk matematikát tanít, Zoltán fiunk történelemtanár, több írása jelent meg a kolozsvári Korunkban.
– Milyen kapcsolatot ápol Koronddal, a Hazanéző folyóirattal és a "hazanéző" írókkal, művészekkel, a korondi táj szerelmeseivel?
– Amikor első írásaim kezdtek megjelenni, a korondi értelmiségiek újólag fölvették velem a kapcsolatot. Neveket mondok: Ambrus Lajos, Páll Lajos, Tófalvi Zoltán, István Lajos. Ez utóbbi azon is ügyködött, hogy kiderítse: melyik házban születtem? A szülőházam ma is áll a városiasodó nagyközség régi központjában, a volt patika épülete mellett, István Mihály bácsi lakik benne. A Hazanéző folyóiratnak indulása pillanatától állandó munkatársa lettem, egyben szerkesztőbizottsági tagsággal is megtiszteltek. Föltétlenül meg kell említenem, hogy a Hazanéző Könyvek sorozatban három könyvem is napvilágot látott: egy kibédi meséket tartalmazó kötet (1993) és két rovásíráskötet (1995, 1998). Aztán 2007 novemberében a Firtos Művelődési Egylet vezetőtanácsa tiszteletbeli tag címet adományozott. Az együttműködés azóta sem lanyhult. Ragaszkodásomat Serlegén című haikuversemben örökítettem meg, íme: Korond álmai / Aranypénzként csengenek / Sorsom serlegén.
– Köztudottan nem vállal nagy utazásokat, előadásokat, elég ritkán hagyja el a kibédi Belszeget. Ha mégis sikerülne, hová szeretne elmenni a nagyvilágban?
– Külföldre először 1990-ben jutottam el, Budapest, Pécs, Bonyhád, Mohács voltak állomáshelyeim. 1991-ben Szegeden részt vettem a III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson, ahol előadást is tartottam. A futó évekkel már nem bírom a versenyt, úgyszólván sehová sem utazom. Kolozsváron például jó 25 éve nem jártam. Ha kimerészkedem is a közelebbi városokba, betegen térek haza. Itthoni munkálkodásom teljesen leköt. A legelső kibédi tanítványaim már 63 évesek, tehát ők a legfőbb adatközlőim. Mert ma is gyűjtök népköltészetet.
– Egyik régebbi könyvének ezt a címet adta: Siratóim lesznek az égi madarak. Ezt komolyan gondolta?
– Az elmúlás gondolata már apró gyermekségem idején foglalkoztatott. A siratóim lesznek motívuma azóta kísért. Ezt időskori lírám is tanúsítja. Íme a Fokozatosan című haikum: Most önmagamnak / Leszek – fokozatosan – / Végállomása.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Nyelv és Tudomány
Magyar aranykor Moldvában
A csángók életéről beszámoló írások régebben és ma is inkább a szegénységről, kiszolgáltatottságról, kirekesztettségről szólnak – nem alaptalanul. De nem volt mindig így: a moldvai magyarok a 14–16. században befolyásosak voltak a vajda udvarában, és viszonylagos jómódban éltek. Erről keveset hallunk – itt az ideje pótolni!
Arról többféle – bár nem egyformán alátámasztható – nézet létezik, hogy mikor kerültek a csángók ősei Moldvába, erről volt már szó korábban. A leginkább alátámasztható nézetet szerint, akár éltek magyarok a mongol fennhatóság előtt a Kárpátoktól keletre, akár nem, a csángók elődei nemigen lehettek köztük, nagyobb tömegben semmiképp sem élték volna túl a nomád inváziót. A 14. századi érkezés mellett többféle tudományág tanúskodik, és megjelennek a moldvai magyarok életéről szóló írott források is.
14. század: a moldvai megtelepedés
A Moldvai Fejedelemség megalapítása a magyar király, Nagy Lajos (1342–1382) támogatásával történt: miután 1345-ben Lackfi András legyőzte a tatárokat, a Magyar Királyság birtokába került a Kárpátoktól a Dnyeszterig terjedő terület, s itt határvédelmi sávot hoztak létre. A terület uralkodójává Nagy Lajos Dragoş máramarosi (román) vajdát tette meg, a csángók elődeinek első csoportjai minden valószínűség szerint szintén vele érkeztek. A Moldvába települők között más magyarországi csoportok tagjai, jászok és szászok is voltak, az előbbiek alapíthatták Jászvásárt (Iaşi), róluk későbbi adataink nemigen vannak. A szászokról annál inkább: Észak-Moldvában egészen a 17. század végéig jelen voltak, és jelentős szerepük volt a városi életben, például Moldvabányán, Kutnárban, Szucsáván, Szeretvásáron, Németvásáron.
A nyelvjárástörténeti megfontolások arra mutatnak, hogy a magyar csoportok Erdély északi részéről, a Mezőségből, illetve az ezzel összefüggő Szamos-völgyi területekről érkeztek Moldvába. Néprajzi kapcsolataik – viseletük, eszközeik, szokásaik, építkezési módjuk stb. – is ehhez a területhez kötik őket. A Moldvába település a Kárpátok északkeleti hágóin, a Radnai és a Borgói hágón keresztül, a Beszterce és a Moldva folyók mentén át történhetett. Első telepeiket is itt, Észak-Moldvában hozták létre, valószínűleg első betelepülőként – erre utal, hogy nemcsak a településnevek, hanem a hegy- és folyónevek is magyar eredetűek ezen a vidéken.
Nem sokkal később, még a 14. század folyamán, tovább terjeszkedtek dél felé is, falvaik zárt láncot alkottak Szucsávától a Tatros folyó torkolatáig. A települések jórészét a 14. századi helynévadási szokásoknak megfelelően a -falva utótaggal képezték.
15. század: az aranykor
A Moldvai Fejedelemség nagyon korán, alapítása után alig egy évtizeddel ténylegesen függetlenedett Magyarországtól, de a névleges függőség egy ideig még fennállt. Az 1370-es években vert első moldvai pénzen az Anjou címer (Nagy Lajos címere) is látható, és a magyar befolyás még sokáig erős maradt. Ezzel lehet összefüggésben az is, hogy a 14–15. században több moldvai vajdának is magyar felesége volt. A fejedelmi udvar belső emberei között a korabeli oklevelek sok magyart említenek, s rajtuk kívül számos birtokost is.
A Moldvai Fejedelemség katonailag továbbra is a magyar érdekszférába tartozott, keleti határait a 15. században a magyar királyok erősítették meg, most már nem a mongolok, hanem az Oszmán Birodalom ellen. De magyar irányítás alatt álltak a moldvai katolikusok is. Az 1370-ben alapított szeretvásári, az 1382-ben alapított argyesi és az 1423-ban alapított moldvabányai püspökség egyaránt az esztergomi érsek fennhatósága alá tartozott, püspökeiket a magyar király nevezte ki. Szorosan kötődött anyakolostorához az erdélyi csíksomlyói ferences kolostor filiáléjaként 1412-ben létrejött bákói ferences kolostor. A 14–15. században a moldvai (magyar és szász) katolikusok nemcsak szabadon gyakorolhatták vallásukat, hanem a vajdák kifejezett támogatását is élvezték.
A magyaroknak és a szászoknak egyébként fontos szerepük volt a városi élet kialakításában: a kézművesipar és a kereskedelem szinte kizárólag az ő kezükben volt. A 15. században megalakultak az első moldvai céhek (pl. ácsok, fazekasok, szabók céhei), és kereskedelmi kapcsolatok alakultak ki az erdélyi és a galíciai városokkal. A magyar alapítású Bákó ebben az időben vált fontos kereskedelmi központtá, szerepét a ferences kolostor tovább növelte. A kereskedelem virágzására utal az is, hogy a területen sok -vásár utótagú helynév van, s ezek jórészt lefedik Moldva egész területét (például Jászvásár, Aknavásár, Németvásár, Tatrosvásár, Románvásár stb.). A történeti adatok szerint a moldvai vásárok messze földön híresek voltak. A magyar hatást mutatják azok a kölcsönszavak, amelyek ebben az időben kerültek a magyarból a románba. Ezek többsége az állami élettel, a közigazgatással, a katonasággal, a városi élettel kapcsolatos, pl. ’vitéz’, ’kard’, ’apród’, ’zsold’, ’ispán’, ’bíró’, ’deák’, ’polgár’, ’(kézműves) mester’ stb.
A legkorábbi telepesek zöme azonban földműves volt, s tulajdonképpen a mezőgazdaságból éltek a kézművesiparral foglalkozók és a kereskedők is. Ezeknek a földműveseknek a jó része valószínűleg a jobb lehetőségek reményében, s az erdélyi nehéz körülmények miatt – ekkortájt háborúskodás dúlt és járvány pusztított Erdélyben – települt át a Kárpátok keleti oldalára. A gazdálkodásra kiválóan alkalmas föld jól termett, az állattenyésztés is jelentős volt: különösen a moldvai lovak voltak híresek, de számottevő volt az ökörkivitel is. Különösen a Szeret északi részén volt fontos a bortermelés: a híres kotnári szőlőket művelői, a magyar telepesek a 15. század végén adták el a vajdának; de termesztettek szőlőt Bákó és Tatros vidékén is. A falvak folyók mentén épültek, s a területen ekkor még nagy erdőségek is voltak, így halban, vadban sem volt hiány.
A faluközösségek nagy önállósággal bírtak: lakosaik szabadparaszti sorban éltek, földesúr alá nem tartoztak, hanem ún. răzăşok, azaz részesek voltak: a falu birtokában lévő közös földön gazdálkodtak, egymás között fölosztva a határt. Szükség esetén peres ügyeikkel közvetlenül a vajdához fordulhattak, s neki fizettek adót is; a falu ügyeit önrendelkezéssel irányították: maguknak választották bíráikat és az esküdteket, maguk szerződtették a papot és a tanítót.
16. század: gazdasági stabilitás, népességnövekedés
A 14–15. században a Moldva és a Beszterce fölső és középső folyásának lakossága még javarészt magyar lehetett, összeköttetéseik eredeti kirajzási területükkel, a Szamos-völgyi–mezőségi magyarsággal ebben a korban folytonosak voltak. A kapcsolatok a 16. század folyamán szakadtak meg, amikor ezeknek az északnyugati telepeknek nagy része elrománosodott; ezzel a magyar települések súlypontja fokozatosan Románvásár vidékére tolódott el.
A nem székely magyarsággal egy időben – bár náluk jóval kisebb létszámban – már a 14–15. században is érkeztek székelyek Moldvába, nyugati irányból. Telepeiket a Kárpátokhoz közelebb, a Tatros völgyében és a Tázló, az Ojtoz és a Tatros összefolyásának vidékén hozták létre, a helynévi adatokból következtethetően első betelepülőként. A terület a 14. században csak földrajzilag tartozott Moldvához: néprajzilag Székelyföld része volt, s az Ojtozi és a Gyimesi szoroson át földrajzilag is szoros kapcsolatban állt Erdéllyel. Ez Moldva egyetlen sóvidéke, és a sóbányák első művelői székelyek voltak: erre utal a magyar helynévi anyagon kívül az is, hogy az itteni sókitermeléssel kapcsolatos román terminusok magyar eredetűek, pl. a ’sóvágó munkás’ jelentésű şaugău (< magyar sóvágó), céhük első embere a birău (< magyar bíró), a bányák felügyelője a cămăraş (< magyar kamarás), és Tatrosnak még a 17. században is katolikus magyar şoltuza, azaz soltésza (városbírája) volt.
Tatros vidékére a folyamatos székely betelepülés mellett 1436-tól mintegy fél évszázadon át viszonylag nagy tömegben érkeztek huszita menekültek a Szerémségből és Dél-Erdélyből, később Pozsony környékéről is – Németi György 1566-ban Tatrosban fejezte be a Huszita bibliát.
A 16. század nem hozott sok változást a gazdasági és a társadalmi vonatkozásokban: a moldvai magyarság továbbra is megtartotta szerepét a vajdai udvarban, a kereskedelemben, a városi életben: Moldva húsz kerületéből 1591-ben kilenc magyar vagy német domináns mezőváros volt. Változatlan maradt a falvak önállósága is, és fenntartották az élénk a kapcsolatot az erdélyi városokkal.
A moldvai magyarok lélekszáma a 16. század végéig folytonosan növekedett. Az északi területeken megszakadt ugyan az összeköttetés a Szamos-völgyi magyarsággal, mert a Szeret és a Moldva felső folyása körül lévő korábbi magyar települések elrománosodtak, és a városokban már mindenhol, sőt északon helyenként a falvakban is vegyes román–magyar települések jöttek létre, bár megtartva a különállást, azaz elkülönült város- vagy falurészekben települve. A Románvásár vidéki magyarság gyarapodása miatt újabb kirajzásokkal falvakat alapítottak a Szerettől keletre, és kapott innen utánpótlást a Bákó vidéki, déli terület is.
A 16. században egyre nagyobb tömegekben érkeztek székelyek Moldvába, főként a jobb életlehetőségek reményében. Az 1560-as években a székely kivándorlás tömegessé vált, a század végén pedig már őriztették a hágókat az erdélyi fejedelmek, hogy megakadályozzák a Moldvába költözést. E székely áttelepülők egy része minden bizonnyal olyan Bákó környéki falvakba települt be, ahol már élt korábbi, nem székely eredetű magyar lakosság.
Egy 1591-ben készült részletes adóösszeírás alapján Moldva összlakossága a 16. század végére kb. 200 000 főre tehető. Ebből mintegy 15000–20000 volt katolikus, nagyobbik részük, 11000–15000 magyar, a többi szász. Ez azt jelenti, hogy Moldva lakosságának kb. 6–8 százaléka volt magyar a 16. század végén. A század végére kialakult a később – egészen a 20. századig – fennmaradó helyzet, nevezetesen hogy a moldvai magyarság két központ körül helyezkedik el: északon Románvásár, délen pedig Bákó környékén.
Sötét felhők
Moldva katonai és politikai helyzetében időközben nagy változások következtek be. Magyarország 1526-ban elszenvedett veresége után az oszmán seregek elfoglalták az ország középső részét, s az ország három részre szakadt. A Magyar Királyság összeroppanása azzal is járt, hogy Moldvában is elvesztette katonai jelentőségét: a Dnyeszternél korábban emelt védelmi vonal megsemmisült, így 1538-tól krími tatár és oszmán hadak portyáztak Moldvában, s bár a vajdaság adót fizetett a szultánnak, tényleges megszállására – ahogyan például a Balkánon történt – nem került sor.
A katolikus egyházi életben történt változások nem voltak ennyire drasztikusak, de a 16. században kezdődtek azok a gondok, amelyek az elkövetkező évszázadokban nemcsak sok keserűséget okoztak a moldvai magyarságnak, hanem asszimilálódásukat is nagy mértékben elősegítették. Bár a moldvai vajdák közül kettő, Nyúzó István (Stefan Rares Belicine) 1551–1552-ben, illetve Rettenetes János (Ioan-Vodă cel Cumplit) 1572-ben üldözte a katolikusokat, a vajdák többsége továbbra is türelmet mutatott irányukban, vagy egyenesen támogatta őket.
A bajok egyik forrása ismét a magyarországi helyzet megváltozása volt: a 16. századra Magyarország nagy része protestánssá vált, jelentősen csökkent a katolikus papok száma, így Moldvába nemigen tudtak többé lelkészt küldeni. Az addig folyamatos magyar kapcsolatok megszakadtak: 1574-ben leégett a csíksomlyói obszerváns ferenceseknek helyet adó bákói kolostor, s területüket elfoglalva 1580-ban a rendház újjáépítésébe már a minoriták kezdtek. Ennek a későbbiekben azért volt nagy jelentősége, mert a katolikus élet központja 1597-től évszázadokra Bákó lett – ekkor helyezték ide a moldvai püspökséget. Magyarország egyházjogilag is elvesztette Moldvát, mert a területet a szófiai érsekség fennhatósága alá helyezték. A Vatikánnal szimpatizáló Sánta Péter vajda a protestantizmus moldvai térhódítását megakadályozandó 1588-ban jezsuitákat hívott Moldvába, s mivel a missziót a lengyel rendfőnök küldte, ezzel a lengyel katolikus egyház is megjelent Moldvában. A század végére így négy, különböző érdekeltségű katolikus szervezet volt itt jelen: a püspökség által felügyelt világi papság mellett a jezsuiták és a ferences rend mindkét ága. A következő időkben ezek egymás közötti torzsalkodása határozta meg a moldvai katolikus magyarság sorsát.
Sándor Klára
Irodalom
Baker, Robin 1997. On the origin of the Moldavian Csángós. The Slavonic and East European Review 75.
Benda Kálmán 1989. Moldvai csángó-magyar okmánytár 1467—1706. I—II.
Benkő Loránd 1989. A csángók eredete és települése a nyelvtudomány szemszögéből. Magyar Nyelv 85.
Kiss Lajos 1987. Magyar helységnevek a Keleti-Kárpátokon túl. Magyar Nyelvőr 111.
Lükő Gábor 1935. Havaselve és Moldva népei a X–XII. században. Ethnographia 46.
Mikecs László (1941/1989). Csángók.
nyest.hu/hirek/magyar-aranykor-moldvaban

Csángók – Magyar aranykor Moldvában
A csángók életéről beszámoló írások régebben és ma is inkább a szegénységről, kiszolgáltatottságról, kirekesztettségről szólnak – nem alaptalanul. De nem volt mindig így: a moldvai magyarok a 14–16. században befolyásosak voltak a vajda udvarában, és viszonylagos jómódban éltek. Erről keveset hallunk – itt az ideje pótolni!
Arról többféle – bár nem egyformán alátámasztható – nézet létezik, hogy mikor kerültek a csángók ősei Moldvába, erről volt már szó korábban. A leginkább alátámasztható nézetet szerint, akár éltek magyarok a mongol fennhatóság előtt a Kárpátoktól keletre, akár nem, a csángók elődei nemigen lehettek köztük, nagyobb tömegben semmiképp sem élték volna túl a nomád inváziót. A 14. századi érkezés mellett többféle tudományág tanúskodik, és megjelennek a moldvai magyarok életéről szóló írott források is.
14. század: a moldvai megtelepedés
A Moldvai Fejedelemség megalapítása a magyar király, Nagy Lajos (1342–1382) támogatásával történt: miután 1345-ben Lackfi András legyőzte a tatárokat, a Magyar Királyság birtokába került a Kárpátoktól a Dnyeszterig terjedő terület, s itt határvédelmi sávot hoztak létre. A terület uralkodójává Nagy Lajos Dragoş máramarosi (román) vajdát tette meg, a csángók elődeinek első csoportjai minden valószínűség szerint szintén vele érkeztek. A Moldvába települők között más magyarországi csoportok tagjai, jászok és szászok is voltak, az előbbiek alapíthatták Jászvásárt (Iaşi), róluk későbbi adataink nemigen vannak. A szászokról annál inkább: Észak-Moldvában egészen a 17. század végéig jelen voltak, és jelentős szerepük volt a városi életben, például Moldvabányán, Kutnárban, Szucsáván, Szeretvásáron, Németvásáron.
A nyelvjárástörténeti megfontolások arra mutatnak, hogy a magyar csoportok Erdély északi részéről, a Mezőségből, illetve az ezzel összefüggő Szamos-völgyi területekről érkeztek Moldvába. Néprajzi kapcsolataik – viseletük, eszközeik, szokásaik, építkezési módjuk stb. – is ehhez a területhez kötik őket. A Moldvába település a Kárpátok északkeleti hágóin, a Radnai és a Borgói hágón keresztül, a Beszterce és a Moldva folyók mentén át történhetett. Első telepeiket is itt, Észak-Moldvában hozták létre, valószínűleg első betelepülőként – erre utal, hogy nemcsak a településnevek, hanem a hegy- és folyónevek is magyar eredetűek ezen a vidéken.
Nem sokkal később, még a 14. század folyamán, tovább terjeszkedtek dél felé is, falvaik zárt láncot alkottak Szucsávától a Tatros folyó torkolatáig. A települések jórészét a 14. századi helynévadási szokásoknak megfelelően a -falva utótaggal képezték.
15. század: az aranykor
A Moldvai Fejedelemség nagyon korán, alapítása után alig egy évtizeddel ténylegesen függetlenedett Magyarországtól, de a névleges függőség egy ideig még fennállt. Az 1370-es években vert első moldvai pénzen az Anjou címer (Nagy Lajos címere) is látható, és a magyar befolyás még sokáig erős maradt. Ezzel lehet összefüggésben az is, hogy a 14–15. században több moldvai vajdának is magyar felesége volt. A fejedelmi udvar belső emberei között a korabeli oklevelek sok magyart említenek, s rajtuk kívül számos birtokost is.
A Moldvai Fejedelemség katonailag továbbra is a magyar érdekszférába tartozott, keleti határait a 15. században a magyar királyok erősítették meg, most már nem a mongolok, hanem az Oszmán Birodalom ellen. De magyar irányítás alatt álltak a moldvai katolikusok is. Az 1370-ben alapított szeretvásári, az 1382-ben alapított argyesi és az 1423-ban alapított moldvabányai püspökség egyaránt az esztergomi érsek fennhatósága alá tartozott, püspökeiket a magyar király nevezte ki. Szorosan kötődött anyakolostorához az erdélyi csíksomlyói ferences kolostor filiáléjaként 1412-ben létrejött bákói ferences kolostor. A 14–15. században a moldvai (magyar és szász) katolikusok nemcsak szabadon gyakorolhatták vallásukat, hanem a vajdák kifejezett támogatását is élvezték.
A magyaroknak és a szászoknak egyébként fontos szerepük volt a városi élet kialakításában: a kézművesipar és a kereskedelem szinte kizárólag az ő kezükben volt. A 15. században megalakultak az első moldvai céhek (pl. ácsok, fazekasok, szabók céhei), és kereskedelmi kapcsolatok alakultak ki az erdélyi és a galíciai városokkal. A magyar alapítású Bákó ebben az időben vált fontos kereskedelmi központtá, szerepét a ferences kolostor tovább növelte. A kereskedelem virágzására utal az is, hogy a területen sok -vásár utótagú helynév van, s ezek jórészt lefedik Moldva egész területét (például Jászvásár, Aknavásár, Németvásár, Tatrosvásár, Románvásár stb.). A történeti adatok szerint a moldvai vásárok messze földön híresek voltak. A magyar hatást mutatják azok a kölcsönszavak, amelyek ebben az időben kerültek a magyarból a románba. Ezek többsége az állami élettel, a közigazgatással, a katonasággal, a városi élettel kapcsolatos, pl. ’vitéz’, ’kard’, ’apród’, ’zsold’, ’ispán’, ’bíró’, ’deák’, ’polgár’, ’(kézműves) mester’ stb.
A legkorábbi telepesek zöme azonban földműves volt, s tulajdonképpen a mezőgazdaságból éltek a kézművesiparral foglalkozók és a kereskedők is. Ezeknek a földműveseknek a jó része valószínűleg a jobb lehetőségek reményében, s az erdélyi nehéz körülmények miatt – ekkortájt háborúskodás dúlt és járvány pusztított Erdélyben – települt át a Kárpátok keleti oldalára. A gazdálkodásra kiválóan alkalmas föld jól termett, az állattenyésztés is jelentős volt: különösen a moldvai lovak voltak híresek, de számottevő volt az ökörkivitel is. Különösen a Szeret északi részén volt fontos a bortermelés: a híres kotnári szőlőket művelői, a magyar telepesek a 15. század végén adták el a vajdának; de termesztettek szőlőt Bákó és Tatros vidékén is. A falvak folyók mentén épültek, s a területen ekkor még nagy erdőségek is voltak, így halban, vadban sem volt hiány.
A faluközösségek nagy önállósággal bírtak: lakosaik szabadparaszti sorban éltek, földesúr alá nem tartoztak, hanem ún. răzăşok, azaz részesek voltak: a falu birtokában lévő közös földön gazdálkodtak, egymás között fölosztva a határt. Szükség esetén peres ügyeikkel közvetlenül a vajdához fordulhattak, s neki fizettek adót is; a falu ügyeit önrendelkezéssel irányították: maguknak választották bíráikat és az esküdteket, maguk szerződtették a papot és a tanítót.
16. század: gazdasági stabilitás, népességnövekedés
A 14–15. században a Moldva és a Beszterce fölső és középső folyásának lakossága még javarészt magyar lehetett, összeköttetéseik eredeti kirajzási területükkel, a Szamos-völgyi–mezőségi magyarsággal ebben a korban folytonosak voltak. A kapcsolatok a 16. század folyamán szakadtak meg, amikor ezeknek az északnyugati telepeknek nagy része elrománosodott; ezzel a magyar települések súlypontja fokozatosan Románvásár vidékére tolódott el.
A nem székely magyarsággal egy időben – bár náluk jóval kisebb létszámban – már a 14–15. században is érkeztek székelyek Moldvába, nyugati irányból. Telepeiket a Kárpátokhoz közelebb, a Tatros völgyében és a Tázló, az Ojtoz és a Tatros összefolyásának vidékén hozták létre, a helynévi adatokból következtethetően első betelepülőként. A terület a 14. században csak földrajzilag tartozott Moldvához: néprajzilag Székelyföld része volt, s az Ojtozi és a Gyimesi szoroson át földrajzilag is szoros kapcsolatban állt Erdéllyel. Ez Moldva egyetlen sóvidéke, és a sóbányák első művelői székelyek voltak: erre utal a magyar helynévi anyagon kívül az is, hogy az itteni sókitermeléssel kapcsolatos román terminusok magyar eredetűek, pl. a ’sóvágó munkás’ jelentésű şaugău (< magyar sóvágó), céhük első embere a birău (< magyar bíró), a bányák felügyelője a cămăraş (< magyar kamarás), és Tatrosnak még a 17. században is katolikus magyar şoltuza, azaz soltésza (városbírája) volt.
Tatros vidékére a folyamatos székely betelepülés mellett 1436-tól mintegy fél évszázadon át viszonylag nagy tömegben érkeztek huszita menekültek a Szerémségből és Dél-Erdélyből, később Pozsony környékéről is – Németi György 1566-ban Tatrosban fejezte be a Huszita bibliát.
A 16. század nem hozott sok változást a gazdasági és a társadalmi vonatkozásokban: a moldvai magyarság továbbra is megtartotta szerepét a vajdai udvarban, a kereskedelemben, a városi életben: Moldva húsz kerületéből 1591-ben kilenc magyar vagy német domináns mezőváros volt. Változatlan maradt a falvak önállósága is, és fenntartották az élénk a kapcsolatot az erdélyi városokkal. A moldvai magyarok lélekszáma a 16. század végéig folytonosan növekedett. Az északi területeken megszakadt ugyan az összeköttetés a Szamos-völgyi magyarsággal, mert a Szeret és a Moldva felső folyása körül lévő korábbi magyar települések elrománosodtak, és a városokban már mindenhol, sőt északon helyenként a falvakban is vegyes román–magyar települések jöttek létre, bár megtartva a különállást, azaz elkülönült város- vagy falurészekben települve. A Románvásár vidéki magyarság gyarapodása miatt újabb kirajzásokkal falvakat alapítottak a Szerettől keletre, és kapott innen utánpótlást a Bákó vidéki, déli terület is.
A 16. században egyre nagyobb tömegekben érkeztek székelyek Moldvába, főként a jobb életlehetőségek reményében. Az 1560-as években a székely kivándorlás tömegessé vált, a század végén pedig már őriztették a hágókat az erdélyi fejedelmek, hogy megakadályozzák a Moldvába költözést. E székely áttelepülők egy része minden bizonnyal olyan Bákó környéki falvakba települt be, ahol már élt korábbi, nem székely eredetű magyar lakosság.
Egy 1591-ben készült részletes adóösszeírás alapján Moldva összlakossága a 16. század végére kb. 200 000 főre tehető. Ebből mintegy 15000–20000 volt katolikus, nagyobbik részük, 11000–15000 magyar, a többi szász. Ez azt jelenti, hogy Moldva lakosságának kb. 6–8 százaléka volt magyar a 16. század végén. A század végére kialakult a később – egészen a 20. századig – fennmaradó helyzet, nevezetesen hogy a moldvai magyarság két központ körül helyezkedik el: északon Románvásár, délen pedig Bákó környékén.
Sötét felhők
Moldva katonai és politikai helyzetében időközben nagy változások következtek be. Magyarország 1526-ban elszenvedett veresége után az oszmán seregek elfoglalták az ország középső részét, s az ország három részre szakadt. A Magyar Királyság összeroppanása azzal is járt, hogy Moldvában is elvesztette katonai jelentőségét: a Dnyeszternél korábban emelt védelmi vonal megsemmisült, így 1538-tól krími tatár és oszmán hadak portyáztak Moldvában, s bár a vajdaság adót fizetett a szultánnak, tényleges megszállására – ahogyan például a Balkánon történt – nem került sor.
A katolikus egyházi életben történt változások nem voltak ennyire drasztikusak, de a 16. században kezdődtek azok a gondok, amelyek az elkövetkező évszázadokban nemcsak sok keserűséget okoztak a moldvai magyarságnak, hanem asszimilálódásukat is nagy mértékben elősegítették. Bár a moldvai vajdák közül kettő, Nyúzó István (Stefan Rares Belicine) 1551–1552-ben, illetve Rettenetes János (Ioan-Vodă cel Cumplit) 1572-ben üldözte a katolikusokat, a vajdák többsége továbbra is türelmet mutatott irányukban, vagy egyenesen támogatta őket.
A bajok egyik forrása ismét a magyarországi helyzet megváltozása volt: a 16. századra Magyarország nagy része protestánssá vált, jelentősen csökkent a katolikus papok száma, így Moldvába nemigen tudtak többé lelkészt küldeni. Az addig folyamatos magyar kapcsolatok megszakadtak: 1574-ben leégett a csíksomlyói obszerváns ferenceseknek helyet adó bákói kolostor, s területüket elfoglalva 1580-ban a rendház újjáépítésébe már a minoriták kezdtek. Ennek a későbbiekben azért volt nagy jelentősége, mert a katolikus élet központja 1597-től évszázadokra Bákó lett – ekkor helyezték ide a moldvai püspökséget. Magyarország egyházjogilag is elvesztette Moldvát, mert a területet a szófiai érsekség fennhatósága alá helyezték. A Vatikánnal szimpatizáló Sánta Péter vajda a protestantizmus moldvai térhódítását megakadályozandó 1588-ban jezsuitákat hívott Moldvába, s mivel a missziót a lengyel rendfőnök küldte, ezzel a lengyel katolikus egyház is megjelent Moldvában. A század végére így négy, különböző érdekeltségű katolikus szervezet volt itt jelen: a püspökség által felügyelt világi papság mellett a jezsuiták és a ferences rend mindkét ága. A következő időkben ezek egymás közötti torzsalkodása határozta meg a moldvai katolikus magyarság sorsát.
Sándor Klára
nyest.hu /Nyelv és Tudomány folyóirat/
Erdély.ma