Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Bácstelek (ROU)
5 tétel
2001. június 7.
"Kökösben és a hozzá tartozó Bácsteleken ma 29 tanító és tanár oktat és nevel összesen 245 gyermeket. A tanerők zöme szakképzett, a kivételt képező két személy is végzi tanulmányait. 1995-ben sikerült kijavítani az iskolaépület tetőzetét, ezt megelőzte az ivóvíz bevezetése az intézmény saját kútjából. Tervezik a jelenlegi számítógéppark (informatikai laboratórium) bővítését és a bácsteleki iskola épületének felújítását. Nagy Hajnal hitoktató és zenetanár érdeme, hogy dalcsoport működik az iskolában, s a kökösi gyermekek ott vannak a legjelesebb helyi történelmi, vallási és közművelődési rendezvényeken. A nyár végén sorra kerülő Kökösi Napokra falufüzet kiadását tervezte az önkormányzat, írják a patinás iskola történetét is. /Kisgyörgy Zoltán: Oktatás-nevelés falun. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 7./"
2005. július 19
A barcasági csángóföldön, ahol a Tatrangnak hatalmas víztárolója van, amikor fenyeget az ár, útjára engedik az elképesztő mennyiségű vizet: ,,hadd menjen Kovászna megye felé, az ő dolga, hogy ott milyen bajokat okoz!” Bácsteleken tetőzik az ár, itt ömlik a Feketeügybe a Falupataka. Kökös községben egy négy házból álló tanyafélét körülvett az ár, elzárta a kijárást. Közel 50 hektárnyi mezőgazdasági területet és 90 hektárnyi kaszálót tett tönkre Kökös és Kökösbácstelek területén az árvíz. Három óra alatt pusztított Lisznyóban a Falupataka, temérdek kárt okozott. Lisznyóban hét házat öntött el a víz, és húsz bennvaló zöldségeskertjeit tette tönkre. Lisznyóban, Lisznyópatakon és Bikfalván egy-egy hidat rontott szét. A májusi áradás után is felmérték a károkat, de eddig még senki sem részesült kártérítésben. A hegyi patakok medreit is szabályozni kellene teljes hosszúságban. /Kisgyörgy Zoltán: Víz alatt az alsó-háromszéki róna. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 19
2007. február 23.
A tervezettnél hosszabb ideig tart Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nem hivatalos autonómia-népszavazása. A kevés önkéntes miatt ugyanis a város túl nagy falatnak bizonyult a szervezők számára. Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke közölte, az eredetileg február 25-ére tervezett urnazárás határidejét Kovászna megye székhelyén 10 nappal hosszabbították meg. „Tapasztalataink szerint Sepsiszentgyörgy »kiürült«, szinte minden tömbházban van üres lakrész, rengeteg helyen a nagyszülők nevelik a gyerekeket” – mondta el Tulit Attila, az SZNT alelnöke. Számításaik szerint a megyeszékhely lakosságának több mint 30 százaléka nem tartózkodik a városban, sokan külföldön dolgoznak. Öt sepsiszéki településen nem szerveznek autonómia-népszavazást. A zömében román és roma lakosságú Árapatakon, Erősdön, Bácsteleken, Hetén és Előpatakon azért nem lesz autonómia-referendum, mert ezeken a településeken nem találtak önkénteseket. A szavazóbiztosok által bejárt településeken a választópolgárok 72 százaléka válaszolt a feltett kérdésre. Az eddig megkérdezett 12 ezer sepsiszéki lakos több mint 99 százaléka támogatja Székelyföld területi autonómiájának gondolatát, 14 településen pedig mindenki igennel szavazott. /Kovács Zsolt: Elhúzódó referendum. = Krónika (Kolozsvár), febr. 23./
2008. augusztus 1.
Évek óta nincs buszjárat kilenc Kovászna megyei faluban. A közlekedési cégek azokra a járatokra kiírt versenytárgyalásokon jelennek meg csupán, ahol sok az utas, jók az utak, vagyis gazdaságosan lehet működtetni a rendszeres járatot. Kilenc útvonalra azonban évek óta nincs jelentkező. Pedig valamennyire háromhavonta kiírnak versenytárgyalást. Zalán, Bácstelek, Dobolló, Szárazajta, Köpec, Futásfalva, Ikafalva, Felsőlemhény és Kommandó lakóinak nem áll rendelkezésére közszállítás. A megyei tanács nem támogathatja ezeket a járatokat, a helyi önkormányzatoknak pedig nincs pénzük. Demeter János, a tanács alelnöke szerint a mikrorégiós társulások oldhatnák meg a problémát. Az önkormányzatoknak kellene buszokat vásárolniuk, és működtetniük a járatot. /Bíró Blanka: Falvak buszjárat nélkül. = Krónika (Kolozsvár), aug. 1./
2010. szeptember 15.
Lassítják az árvízkárok helyreállítását a késő kormánytámogatások
Nehezíti az árvízkárok helyreállítását, hogy késlekedve érkezik Kovászna megyébe az áradások során megrongálódott házak helyreállítására és újjáépítésére ígért kormánytámogatás. A napokban két ház felépítésére elegendő, 34,5 köbméter betontéglát és a szükséges fémszerkezeteket szállították a térségbe. Az építkezést azonban csak akkor kezdik el, ha minden szükséges anyagot megkapnak, közölte György Ervin prefektus. A vonatkozó rendelet értelmében a térségben 152 lakás helyreállítását és három újjáépítését támogatja a kormány. Az általános terv szerint a kétszobás házakat 60,5 négyzetméteren építik meg. A kormánybiztos abban bízik, hogy az első hó lehulltáig befejezik a munkálatokat.
Három házat Szitabodzán és Bácsteleken kell újjáépíteni, de megyeszerte vannak javításra szoruló otthonok. Constantin Filofi, Szitabodza polgármestere a Krónikának elmondta: az újjáépítendő házak még mindig állnak, azonban annyira meggyengült a tartószerkezetük, hogy bármelyik pillanatban összeomolhatnak.
Ezek tisztességesen megépített, jól megalapozott téglaházak, amelyeket nem visz el könnyen az ár, de például az egyiket tíz év alatt tíz alkalommal öntötte el a víz. Az elöljáró szerint az önkormányzat és a lakosok is segítenek: a nyolcvanas éveiben járó házaspárt például a rokonok fogadták be, amíg az új ház megépül.
Szükség van a segítségre Bölönben
Bölönben is nagy szükség van a segítségre, hiszen a sorozatos áradások nyomán házak rongálódtak meg, az iskola épülete megcsúszott, míg a polgármesteri hivatal irodáit ki kellett költöztetni – mondta lapunknak Sikó Imre polgármester. A falut szorgalmas emberek lakják, mindenki önerőből próbálja helyreállítani a házát, az önkormányzat kevés cementtel tudott segíteni, ellenben sürgős lenne a kormány által beígért támogatás, mondta Sikó, aki szerint a község vezetői már a lemondást fontolgatták a támogatás késlekedése miatt.
Bölönben két híd rongálódott meg az áradásokban, az egyik teljesen beszakadt, közel száz ház teljesen elszigetelődött, ezekhez még az építőanyagot sem lehet odaszállítani. Az elmúlt héten a megye 3,5 millió lejt kapott a környezetvédelmi minisztériumtól árvízvédelemre, ebből kétmillió lejt különítettek el a Bölön-patak szabályozására, a part megerősítésére. Sürgősen fel kell javítani az óvoda melletti beszakadt részt, hisz nincs kerítés a tanintézet udvara és a szakadék között.
Korábban a környezetvédelmi tárca tízmillió lejt utalt ki Háromszéknek a gátak megerősítésére, mederszabályozásra. Mint arról beszámoltunk, jelenleg a Debren- és a Kovászna-patak medrének tisztítása zajlik, a hét folyamán pedig 13 árvíz sújtotta településen kezdődnek el a munkálatok.
Kovászna megyében idén nyáron néhány települést több alkalommal is elöntött az ár, a prefektúra összesítése szerint az áradások vidéken 71,6 millió lej kárt okoztak. A legtöbb pénzbe, hozzávetőleg 30 millió lejbe az infrastruktúra helyreállítása kerül, 12,3 kilométer megyei, 103 kilométer községi utat kell felújítani, illetve a két bölöni híd helyreállítása is jelentős összegre rúg.
Önerőből építkeznek Udvarhelyszéken
Csak akadozva vagy egyáltalán nem érkeznek a támogatások az udvarhelyszéki árvízkárok helyreállítására is. A települések lakói ennek ellenére megpróbálják önerőből megjavítani azt, amit lehet. A Székelyudvarhely melletti Felsőboldogfalva község szinte minden faluján végigsöpört az ár augusztus 8-án, hatalmas rombolást okozva. A kormánytámogatást várják, de nem sok reményt fűznek hozzá, és más forrásokra sem számíthatnak, hiszen az elöntött ingatlanok alig öt százaléka biztosított – mondta el a Krónikának Sándor József polgármester.
Hozzátette, egyelőre az utak és a közintézmények helyreállításán dolgozó gépek bérét sem tudták kifizetni, ennek ellenére folytatják a munkálatokat, összefogással és a helyi vállalkozók segítségével próbálják helyreállítani a rendet.
Nem sokkal jobb a helyzet a Homoród mentén sem, ahol eddig 15 ezer lejt kaptak a megyei tanácstól és némi ígéretet további támogatásokra, amelyekre egyelőre várni kell. A Homoródszentmártonhoz tartozó településeken augusztus 7-én pusztított az ár, a végső kárfelmérés után 1,7 millió lejre tehető a rongálás értéke. A beérkezett pénzt az utak és hidak helyreállítására fordították, a munkálatokban a helyi közbirtokosság is részt vállalt – mondta el lapunknak Jakab Attila alpolgármester. Mint kiderült, olyan települések is vannak, ahová egyáltalán nem jutott pénz, azonban a lakosok közmunkával, vagy adott esetben saját költségen újra járhatóvá tették az utakat. Mivel a házak nagy része itt sincs biztosítva, az azokban keletkezett anyagi kár helyrehozása is a lakókat terheli.
Hargita megyének eddig 7,5 millió lejes támogatást hagyott jóvá a kormány a Környezetvédelmi Alapból árvízvédelmi munkálatokra. Négymilliót egy zsögödi vízgyűjtő gát építésére szánnak, míg 3,5 millió lejből a Fehér-Nyikót és mellékpatakait szabályoznák.
Jól haladnak Magyarlapádon
A szintén árvíz sújtotta Fehér megyei Magyarlapádra is egyelőre csak a házak újjáépítéséhez szükséges tégla és cement érkezett meg, a kavicsot, a maltert és a festéket még várják – tudtuk meg Jenei Csillától, az árvízkárosultak megsegítésére alakult helyi bizottság RMDSZ-es tagjától. A magyarlakta községben négy házat kell újjáépíteni, míg további 80 javításra szorul. A négy újjáépítendő otthon közül egy faház és egy téglaház már elkészült.
A faházat többnyire adományokból, az egyik szászsebesi építőipari cég segítségével húzták fel, míg a téglaházat saját forrásokból újítják fel – magyarázta a Krónikának Jenei Csilla. A maradék két ház közül az egyik építésén már dolgoznak, a másik felújításához azonban csak ezután fognak hozzá. Fehér megyében még a Marosújvárhoz tartozó Csongván építenek újjá hat házat. A térségben júniusban több mint 21,5 millió lejes kárt okoztak az áradások, míg júliusban újabb 60,5 millió lejes kárt regisztráltak az ítéletidő nyomán. A természeti katasztrófában egy 66 éves nő életét vesztette.
A Máramaros megyei Felsővisónak 400 ezer lejt utalt ki a kormány az árvízkárok helyrehozatalára. A júliusi áradásokban tönkrement utak miatt mintegy 170 ház maradt elszigetelődve. A munkálatokhoz már hozzá is láttak, nyilatkozta lapunknak Vasile Ciolpan polgármester. Mint mondta, a kapott összegnek a duplájára, vagyis 800 ezer lejre lenne szükség ahhoz, hogy az utakat meg tudják erősíteni. A kapott pénz ugyanis csak foltozásokra elegendő, így félő, hogy a következő áradás újra elviszi az utakat, öszszegzett az elöljáró
Bíró Blanka, Dénes Emese, Kiss Előd-Gergely, Zahoránszki Brigitta. Krónika (Kolozsvár)