Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Bacon (ROU)
16 tétel
2004. június 1.
Máj. 31-én emlékeztek Nagybaconban Nagybaczoni Nagy Vilmosra, volt honvédelmi miniszterre. Bardocz Csaba, Bacon község polgármestere a vezérezredes életútjának főbb állomásait felsorolva emberi tartásáról emlékezett. Dr. Csikány Tamás hadtörténész kiemelte, nem szabad megfeledkezni azokról, akik nem harci tetteikkel, hanem emberségükkel szolgálták a nemzetet. Leleplezték Bodó Levente szentegyházi művész (kezének nyomát őrzi Erdővidéken Baróti Szabó Dávid és Gaál Mózes mellszobra, illetve a tejgyár falán elhelyezett, a Beke család ’48-as hőseinek emléket állító plakett és a millenniumi emlékmű) alkotását, a volt honvédelmi minisztert ábrázoló domborművet, az emlékplakettet. A délutáni tudományos ülésszakon Nagybaczoni Nagy Vilmos életútjáról dr. Csikány Tamás, Horváth Csaba, Illésfalvi Péter, Szani Ferenc budapesti hadtörténészek értekeztek, Kónya Ádám tanár Találkozásaim Nagybaczoni Nagy Vilmossal címmel tartott előadást, illetve Szabó János József hadtörténész, egyetemi tanár bemutatta Ivas István Az utolsó székely határőrök, 1944 című könyvét. /Hecser László: Nagybaczoni Nagy Vilmos-emléktáblát avattak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 1./
2008. szeptember 20.
A hét végén a Benedek Elek Művelődési Egyesület, Bacon község tanácsa és a nagybaconi református egyház ünnepli Sepsi- és Telegdi-Bacon 1878-as Nagybaconnal való közigazgatási egyesítésének évfordulóját. Bardocz Csaba polgármester a százharminc esztendővel ezelőtti eseményről szólt. Az Őszi Csokor nyugdíjasklub által szervezett virágkiállításnak köszönhetően igazi botanikus kertté változott a református kultúrotthon. A Nagybaconból elszármazott, Németországban élő Lutz Bardocz Gyöngyi képzőművész alkotásaiból nyílt tárlatot volt középiskolai osztálytársa, Rácz Magda tanárnő nyitotta meg. A kézművesszerszámok és -termékek kiállításán megemlékeztek a nyolcvanas években itt dolgozó Seres Andrásról és lelkes barátairól. Tavaly a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójára összegyűjtötteket most szőttesekkel egészítették ki. /Hecser László: Az eggyé vált Nagybacon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 20./
2008. szeptember 24.
Sereghajtó Háromszék a föld- és erdő-visszaszolgáltatás szempontjából, az országos listán hátulról a harmadik helyet foglalja el. A megyében 80 százalékban szolgáltatták vissza a föld- és erdőterületeket. Például Illyefalván, Baróton, Baconban és Bodzafordulón még mindig nagyon sok a megoldatlan ügy. Számos helyen azonban a nemtörődömséggel is indokolható ez, és sok településen nagy gondot jelent a földhiány. György Ervin prefektus több ízben igyekezett jobb belátásra bírni az érintetteket, de ez eddig nem használt. /Farkas Réka: Sereghajtó Háromszék (Föld- és erdővisszaszolgáltatás). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 24./
2014. október 17.
Tizenkét háromszéki tanácsos igazolt át az RMDSZ-be
Tizenkét önkormányzati képviselő állt be az RMDSZ-be Kovászna megyében a politikai migrációt az önkormányzati tisztségviselők számára is lehetővé tevő jogszabály alapján – közölte a Háromszék napilap, Tamás Sándort, a szövetség megyei szervezetének elnökét idézve.
A megyei tanács elnöke elmondta, hatan a Magyar Polgári Párt (MPP), négyen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), ketten pedig a Demokrata-Liberális Párt (PDL) kötelékéből igazoltak át.
Grüman Róbert, az RMDSZ háromszéki szervezetének ügyvezető elnöke a Háromszéknek elmondta, Baconban két néppárti és egy MPP-s, Gidófalván egy néppárti, Dálnokban és Lemhényben két-két MPP-s, Rétyen egy MPP-s tanácstag igazolt át, Sepsikőröspatakon egy néppárti és két magyar nemzetiségű demokrata-liberális tanácsos kérte a szövetségbe való felvételt.
Kulcsár Terza József, az MPP megyei szervezetének elnöke az átigazolások kapcsán a napilapnak azt nyilatkozta, nem tartja korrektnek az RMDSZ háttérügyködését, és úgy véli, ez a magatartás nem tesz jót a nemzetpolitikai érdekeknek sem, mert a politikai pártok közötti súrlódásokhoz vezet.
Mint arról beszámoltunk, a választott helyi elöljárók pártváltását 45 napig lehetővé tevő sürgősségi kormányrendeletet augusztus 28-án fogadta el a kormány Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes kezdeményezésére.
Dragnea azzal indokolta a tervet, hogy az új pártok megjelenésével, a Szociálliberális Unió (USL) felbomlásával és a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) megalakulásával átrendeződött a politikai térkép, és számos önkormányzatban felborultak az erőviszonyok.
A pénteken lejárt türelmi időre Dragnea szerint azért volt szükség, hogy a választott elöljárók eldönthessék, melyik pártban akarnak tovább politizálni. Az RMDSZ egyébként vehemensen ellenezte a kezdeményezést.
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 27.
A hős honvédekre emlékeztek Nagybaconban
Alig múltak el 1989 decemberének történései, a nagybaconiak már megemlékezésre készültek. Volt is miért készülődniük: a két világháborúban 147 falustársuk veszett oda, ám áldozatvállalásukért soha köszönetet nem mondhattak.
Az első rendezvényeken még sok olyan hadfi vett részt, aki átélte a háború borzalmát, ám időközben sokan nyugodni tértek, mára hírmondónak alig hatan maradtak. A kevésnek is fogytán az ereje: Mokán Ferenc, Baló András, Kiss Árpád, Virág Mihály, Nagy B. Sándor és Nagy Máthé Árpád közül már csak az előbbi négynek engedte egészsége, hogy részt vegyen a rendszeresen pünkösd másodnapján tartott főhajtáson. Hetven esztendővel a világégés lezárulta után szülőfalujuk tapssal jutalmazta kiállásukat.
A református templomban Molnár Sándor lelkipásztor János evangéliumából vett igére alapozott prédikációjában a haszontalan háborúkról beszélt: mindegyiket az igazságosság nevében indítják, ám nem számolnak azzal, hogy mennyi szenvedést okoz. Feladatunk – mondotta a tiszteletes –, hogy az igazságot a mindennapokban keressük, s ha tehetjük, cselekedjünk úgy, hogy az ellenségeskedésnek elejét vegyük.
A Kós Károly tervezte református kultúrház falán elhelyezett Nagybaczoni Nagy Vilmos-emlékplakettnél a Történelmi Vitézi Rend nevében Dimény János, a Baróti Szabó Dávid Középiskola igazgatója mondott beszédet. Szólt az Erdővidékről származó kilenc – köztük hat Bacon községi – tábornokról, majd a székelyek szabadsághoz való ragaszkodását emelte ki: ha van Európában olyan népcsoport, amely megérdemli, hogy sorsát saját kezében tartsa és jövőjéről döntsön, az évszázadokon keresztül a határokat védő székely nép az.
A felújított központi parkban Simon András polgármester a veteránok példamutató kitartásáról beszélt, s arra kérte az egybegyűlteket, a hazájukért és népükért vérüket hullajtókra egy perc néma csenddel emlékezzenek. Nagy Kinga Sarolta történelem szakos tanár a falu háborús vesztességeit vette számba: nincs olyan család, amely valamilyen módon ne lett volna érintett – mondotta. A hősök napjának egyik első szervezője, a falut harminc esztendeig református lelkészként szolgáló Bereczki László a megemlékezés fontosságát emelte ki, s az utókort adósnak mondotta, amiért sem a harcokban elesett, sem a hazatért honvédeknek évtizedekig nem adóztak.
Az eseményen fellépett a nagybaconi fúvószenekar, a nyugdíjasklub Őszi Csokor Dalköre, a Benedek Elek Művelődési Egyesület Dalköre, a Konsza Samu Gimnázium xilofoncsoportja, szavalt Lakatos Ágnes, Bardocz Boglárka, Bartha Imre, Molnár Erzsébet, énekelt Szabó Tamara.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 9.
Sikeres erdővidékiek (LEADER-pályázatok)
Az Alutus Régió Egyesület a LEADER-térségben megvalósult sikeres erdővidéki pályázatokat mutatott be kedden. A karaván által felkeresett bölöni, nagyajtai, felsőrákosi és baróti pályázók mind úgy nyilatkoztak, a kiírásokon való részvételtől nem kell félni: segítséget kaptak a LEADER-irodától és szakemberektől, az uniós és román kormány által biztosított támogatásból pedig gazdaságuk fejlesztését lehetővé tevő összeghez jutottak.
Az érdeklődők első állomása Bölönpatak volt, ahol 540 000 lej vissza nem térítendő támogatásból, illetve százezer lej önkormányzati önrészből fél kilométer erdei útszakasz újul meg. A munkának csak nemrég kezdtek neki, de Sikó Imre polgármester szerint augusztus végére, szeptember elejére elkészülnek a környéken lakókat, illetve a közelben található kétezer hektáros erdőrész kitermelőit kiszolgáló úttal. A községvezető elismeri, nem túl nagy szakasz kap burkolást, de számukra minden méter aszfalt számít, ezért ők szívesen lesznek partnerei bármilyen kezdeményezésnek, ami céljaik megvalósítását elősegíti.
Nagyajtán Bihari Edömér polgármester lát vendégül, s mutatja azt az útgyalut, amelyről múlt héten lapunk már beszámolt: a 428 000 lejes beruházással vásárolt erőgéppel a 117 kilométer erdei és mezei utat fogják karbantartani. A falu egy másik pályázója, a Szeged Szarvasmarhatartók Egyesülete 26 000 eurós támogatáshoz jutott, amiből a jelenleg a görög felvásárló tulajdonában levő tejcsarnokot vásárolnák vissza. Forgalmuk nem nagy, az ötvennégy gazda napi 1100 liter tejet ad le, azaz, ha nem lenne a támogatás, jóformán esélyük sem volna a csarnok megvásárlására mindaddig, míg a tej literéért alig hetvenöt banit fizetnek.
Felsőrákoson Szász-Andorkó Károly Róbert fiatal gazda a 36 000 eurós támogatásból vásárolt szervestrágya-szóró utánfutóját mutatja, s beszél a kétezer méteres vadháló hasznáról és a darabonként háromezer lejért vásárolt suffolk fajtájú berbécsekről. Apósával és három kisegítővel nyolcvanöt hektáros kaszálót, legelőt és szántót is magában foglaló területen gazdálkodnak. Jelenleg 350 juhuk és bárányuk van, de céljuk az, hogy az anyajuhok számát négyszázra emeljék. Keményen dolgoznak, de az állatok felnevelése és értékesítése sem egyszerű. Megbízható munkaerőt nehéz találni, ezért nem is fejik a juhokat. A bérük biztosítása, illetve a bizonytalanság, hogy egyik napról a másikra felmondhatnak, s továbbállhatnak, szerfelett megnehezítené a gazdaság működtetését, inkább lemondanak a minimális jövedelemről. Hasonló a helyzet – bár ezt ha tetszik, ha nem, végezni kell – a gyapjúval is: a juhok nyírása 3,50 lejbe kerül, ám a kiváló ipari alapanyag kilójáért alig három lejt fizetnek. Az értékesítés nehézkesen megy, hiszen húsvétot követően visszaesik a kereslet, ősszel pedig igencsak szűkmarkúak a felvásárlók. „Bejönnek a kapun, mondanak egy árat, s ha nem tetszik, úgy tesznek, mintha fordulnának ki. Nehezen, nagyon nehezen tudunk dűlőre jutni velük” – mondotta a gazda, aki szerint a megoldás az lenne, ha létrejönne egy székelyföldi felvásárló és értékesítési hálózat. Szász-Andorkó Károly Róbert szerint, bár nem volt egyszerű a pályázati iratcsomó összeállítása, mégis várja, hogy az Alutus Régió Egyesület újabbat írjon ki: a régi, sokszor elromló traktorát szeretné újracserélni segítségével.
Baróton a pályázó Dávid Tamás nincs otthon, ezért a vele közösen dolgozó nagybátyja, Dávid Benedek fogad. A megmunkált földből tizenhét hektár sajátjuk, a többit bérelik. Mint mondja, régebb a bért inkább termékben kérték, mert azt feletették állataikkal, de a háztáji gazdálkodással foglalkozó nemzedék kiöregedése és ritkulása miatt manapság inkább pénzt várnak a tulajdonosok. A takarmánynak való mellett krumplit és cukorrépát termesztenek; utóbbit azért, mert nincs vele sok vesződés, a felvásárlógyár minden szükségest biztosít hozzá, aránylag könnyen termeszthető, s tisztes jövedelmet hoz. A 87 564 eurós pályázati keretösszegből 35 308 euró a vissza nem térítendő támogatás. Azt remélik, a pénzből vásárolt permetezőgép, rotációs fűnyíró, rendkészítő, gereblye, váltvaforgató eke és az öntözőrendszer hatékonyabbá teszi a gazdaságot, s így még a jelenlegi csúfosan kevés, alig hetven banis tejfelvásárlási árral is nyereséget könyvelhetnek el év végén. A karaván utazásának végén az egyik baróti vendéglőben az Intermédia Erdővidék Egyesület nevében pályázó Székely Blanka mutatta be a közel tízezer eurós támogatásból készült, Bacon, Nagyajta és Vargyas turisztikai látványosságait, tizenkét kisfilmet is tartalmazó honlapot (erdovidekinfo.ro). Azt reméli, hogy megvalósítása révén ismertebb lesz a kistérség, s ez az idegenforgalom növekedésén is látszani fog.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 18.
Első könyv kilencvenévesen
„Reaszolgáltam” – mondta a homoródszentpáli Péter Mózes bácsi arra a kérdésünkre, miért kapta a nagyméretű emléklapot az eklézsiától. – Írtam egy könyvet – tette hozzá mosolyogva. Igen, abban az évben, amikor már elmúlt 90 éves.
Élete nagy része mezőgazdasági munkával telt, ért a kerekességhez, kő- és fafaragáshoz. Színdarabot tanult be, konferált, lakodalmak szószólója volt. Elfoglaltságai, munkái közül az „utóbbi időben” a seprűkötést szerette a legjobban. Még a múlt héten is kötött.
Alig vártam, hogy kézbe vehessem a 2013-ban kiadott Minden út Szentpálra vezet című munkát. Megismételhetetlenül megható percek következtek. A kilencvenhárom éves Mózes bácsi tollat ragadott, és lakószobájuk asztalánál dedikálta „sok-sok szeretettel” könyvecskéjét. Közben arra gondoltam: falujának legidősebb férfija nehéz munkában edzett kézzel mennyi gonddal írogathatta össze azt a sok mesélnivalót, amit kötetbe rendezett. Hogy aztán unokái, Mónika és Erika biztatására „a meséket, énekeket saját maga, felesége, családja és mások szórakoztatására” ne hagyja veszendőbe. Illetve annak a táskának a mélyén, amelyet a szekrény tetejéről vett le a kedvünkért. Megsárgult füzetlapok őrzik a vőfélyszövegeket, friss feljegyzéseket, melyeket olvasmányul szán. „Kár volna, hogy elhulljon-vesszen ez a sok írás!” – nyomatékosítja.
1922 szilveszterének éjjelén született, 1923 januárjára írták bé, vagyis anyakönyvezték beszélgetőtársamat. „Volt nekünk egy zsindelyes házunk itt a kőhalmi úton, a szüleim elhatározták, hogy építenek egy új kőházat – írja Péter Mózes a könyvében. – Úgy történt, hogy az anyagot beszokotálták (beszerezték), ahogy lehetett: a szarvazatot Oláfaluból (gerendákat, léceket és egyebeket), követ a legelőről, cserepet Baconból. Apámnak volt két igás kancája, azzal hozta össze az építőanyagot. Megfogadta a városfalvi mestereket: Gáll Ferencet, Jobb Dénest, meg másokat is. A hosszú koszorúfa a sáncba volt rakva, meglátták, hogy a 10 méteres koszorúfa éppen jó volna a falunak – mivel megadták az engedélyt a baromvásár létrehozásáról. Fel akarták szentelni a vásárt, hát elvitték a koszorúfát, meghántották, lekenték faggyúval, a tetejébe feltettek egy liter bort és 100 lejt. Aki felmászott és sikerült levennie, annak adták. Sokan próbálkoztak, végül két idegennek sikerült levennie a jutalmat.” (Megemlékezés a homoródszentpáli népek munkálatairól 1920–1940).
„1942. január elsején néhai Vári Domokos tiszteletes úr azt mondta édesanyámnak, hogy a fiát el akarom küldeni Kolozsvárra, tanfolyamra, mégpedig népfőiskolai tanfolyamra. Érdeklődött édesapám, hogy mit fognak tanulni? – Zsiga bácsi legyen nyugodt, megéri ez a tanfolyam, válaszolta a tiszteletes. Tizenharmadikán kezdődik, székely ruhában kell menni, minden unitárius székely faluból fog egy fiatal menni. Erre a beszédre édesapám így válaszolt: – Hát menjen – el voltam engedve. (…) Minden reggel kellett templomba menni, a papi növendékek prédikáltak, aztán kezdődött a tanítás. A tanárok délelőtt tanítottak, délután a város nevezetes részeit mutogatták. A Minervában ismertették a betűk keletkezését, az újság nyomtatását. Bemutatták a tűzoltók hogyan gyakorlatoznak. (…) Megmutatták az acélgyárat, a botanikus kertben bizony sok látványos dolog volt. Voltunk Szamosfalván a repülőtéren, sorban mentünk a tanárokkal együtt, bemutatták a dermata gyárat, elmagyarázták, hogy lesz a nyersbőrből lábbeli talp. (…) Tovább menve egy három emeletes munkacsarnokba vittek, ahol 1500 munkás dolgozott, fele férfi, fele női osztály, ott olyan gyorsan ment a munka, hogy alig tudták raktározni. Én pedig a delegát úr mellett a munkálatokat, beszédeket, a látottakat jegyeztem le, ezekből kellett másnap felelni a tanárok előtt.”
A Kolozsvári népfőiskolai tanfolyam című visszaemlékezésből azt is megtudhatja az olvasó, hogy a tanulás mellett előadásokat csináltak, szólóéneket, színdarabot tanultak. A homoródszentpáli Mózes monológokat mondott. A püspök egy alkalommal bement az osztályba, érdeklődött, melyik az a legény, aki a monológot mondta. „Na, akkor vasárnap bejön hozzám délebédre, szívesen látom.” Az almási Sándor Jenővel mentek. „A szakácsnő nyáladzót akasztott a nyakunkba, hogy ne csepegtessük le magunkat. Tyúkleves volt, sóba főtt, utána meg egy nagy tál hólyagos pánkó. Én is meg akarok szúrni egyet a villával, de azt mondja a püspök úr: ezzel az ötágú késsel biztosabb. Továbbá azt is mondta, hogy: bocsássanak meg, ebéd után bor illenék a vendégeknek, de az én nevem Józan Miklós, ezért nem használok semmi italt.” Ezek után „Péter öcsémet” arra kérte, a családja előtt mondja el a búcsúestén elhangzott monológot. Kért egy hegedűt, és a nevetés meg taps mellett kapott egy szép könyvet is ajándékba Péter Mózes.
Családja mezőgazdasági munkával foglalkozott, gazdálkodtak. Kitanulta a kerekességet, fonókereket, szekeret, kerekeket, „ami létezett, mindent meg tudott csinálni”. A bátyjától tanult, most is megvannak a szerszámai. Ez mellékmunka volt, télen és esős időben. Kezdetben lábbal hajtott esztergagépen dolgoztak, később motor hajtotta. „Kéz kellett tartani” – jegyezte meg. Faragászattal is foglalkozott, de a kőfaragáshoz is ért. A szövetkezetesítés után a kollektívben részt vállaltak, hogy 30 árat visszakaphassanak. Helyben volt seprűkötő műhely, tízen dolgoztak ott. Nádseprűkötéssel foglalkozott. Cirkot termeltek, gépet „szereltek”. A felesége is megtanulta. Cséplőgéppel aratták, megválogatták. A rövidebb anyagból kicsi seprű készült – mutatta, amit a múlt héten kötött.
Míg beszélgettünk Mózes bácsival, végig ott ült felesége, Idus néni. Fotózáskor nemcsak egymás mellé telepedtek, de át is ölelte hitvesét. „Ahogy elvégeztem a katonaságot, fogságot, és hazakerültem, a birtok is többecske volt, nem győztük a sok munkát.” Édesapja biztatta: „Te Mózsi, meg kéne házasodj!” Hogy kit vegyen el? Ajánlgatták a lányokat, de Idussal egy utcában laktak… „Három évig udvarolgattam a feleségemnek, úgy egyeztünk fiatalokul, hogy hozzám jön, csak a szülőktől egyszer meg kellett kérdezni, hogy beleegyeznek-e, hogy összeházasodjunk. Úgy is történt. Ha ti úgy akarjátok, szeretitek egymást, semmi kifogásunk az elinduláshoz, a jó Isten segítsen meg.” Hatvannégy együtt leélt év után is „fenn tudunk lenni, s magunkat el tudjuk rendezni.”
Molnár Melinda
Péter Mózes: Minden út Szentpálra vezet, 2013.
Székelyhon.ro
2016. január 6.
Sokasodnak a székelyszáldobosiak és magyarhermányiak (Erdővidék)
Az Erdővidéken született kisbabák mintegy fele székelyszáldobosi és magyarhermányi szülők gyermeke, miközben a térség központjában, Baróton kétszer annyi temetést jegyeztek, mint ahányan a világra jöttek. Az alábbiakban a 2015-ös év anyakönyvi adatait ismertetjük.
Az elmúlt évben a baróti városházán 140 születést, 88 elhalálozást és 39 esketést jegyeztek, továbbá egy esetben éltek az egyszerűsített válás lehetőségével – tudtuk meg Toma Éva anyakönyvvezetőtől. Míg az elhalálozás és esketés adatai Barót közigazgatási területére (Barót, Bibarcfalva, Bodos, Köpec, Miklósvár és Felsőrákos) érvényesek, a születések száma a térségre értendő, hisz a városi kórházban világra jötteket ott anyakönyvezik.
A legtöbb szülőanya székelyszáldobosi: 49 csecsemőt hoztak világra tavaly. A falu szaporulata folytatódik, mint jeleztük, a baróti kórházban az új év első két napján három székelyszáldobosi anya szült, az idei első gyerek Valentin Lingurar. Igen magas a szaporulat a Bacon községhez tartozó Magyarhermányban is, 24 gyereket anyakönyveztek, míg a község többi településéről összesen 8-at. Továbbá 8 csecsemőt bölöni és 5-öt a közeli, ám Brassó megyéhez tartozó ágostonfalvi anyák hoztak világra. A gyereklétszám fennmaradó részét a Barót közigazgatási területéről származó 44 és a vargyasi illetőségű két csecsemő teszi ki.
A baróti anyakönyvi nyilvántartásból kiderül: Erdővidéken 2009-ben 93-an, 2010-ben 67-en, 2011-ben 98-an, 2012-ben 121-en, 2013-ban 143-an, 2014-ben 140-en születtek, s tavaly is ugyanannyian. A baróti elhalálozások száma hat évvel ezelőtt 109, 2012-ben 100, három éve 94, 2014-ben 88, tavaly szintén 88 volt, a házasságkötéseké 2012-ben 29, 2013-ban 44, 2014-ben 40, tavaly 39.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 6.
Újrázik Antal Árpád és Bokor Tibor Háromszéken
Több háromszéki település nem hivatalos választási eredményeit is közzétette az RMDSZ közösségi oldalán. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere újabb négy éves mandátumot nyert, ahogy Bokor Tibor Kézdivásárhely polgármestere is.
Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán is RMDSZ-es jelölt gyűjtötte be a szavazatok többségét, így Antal Árpád és Bokor Tibor régi-új polgármestere a megyeszékhelynek, valamint a céhes városnak, míg Gyerő József a fürdőváros elöljárója lesz az elkövetkező négy évben – tájékoztat az RMDSZ közösségi oldalán. Baróton is régi-új a polgármester, Lázár-Kiss Barna András személyében.
Az RMDSZ háromszéki szervezete ugyanakkor még hat települést is kiemelt, ahol a nem hivatalos adatok alapján ugyancsak saját jelöltjük nyerte az önkormányzati választásokat: a román többségű Előpatakon Kovács László, Sepsiillyefalván Fodor Imre, Maksán Deszke János, Sepsikőröspatakon Kisgyörgy Sándor, Sepsibükszádon Bács Márton Csaba, valamint Ozsdolán Brandus Szilveszter.
Háromszék több településén is csupán egy jelölt indult az önkormányzati választásokon vasárnap, mindannyiukat az RMDSZ indította: Simon András Baconban, Fodor István Bodokon, Tánczos Ferenc-Szabolcs Barátoson, Balázsi Dénes Bardócon, Bölöni Dávid Csernátonban, Kocsis Béla Kommandón, Domokos Ferenc Esztelneken, Lukács Róbert Lemhényben, Molnár István Kézdialmáson, Demeter Ferenc Mikóújfaluban, Páll Endre Kézdiszenkereszten, Dombora Lehel-Lajos Rétyen, Balogh Tibor Kézdiszentléleken, Daragus Attila Torján – tájékoztat az RMDSZ. Hozzáteszik: a felsorolt tizennégy településen is biztos, hogy az említett személyek fognak polgármesterként tevékenykedni az elkövetkező négy évben.
Bereckben Dimény Zoltán, Nagyajtán Bihari Edömér, Bölönben Sikó Imre, Gidófalván Berde József nyert a helyhatósági választásokon. Uzonban Ráduly István, Kökösben pedig Sántha Gyula újrázott.
Szentkatolnán Tusa Levente, Dálnokon Bartók Ede-Ottó nyerték az önkormányzati választásokat, míg Gelencén és Málnáson az RMDSZ által is támogatott, a Magyar Polgári Párt színeiben indult Cseh József és Szotyori Angéla.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2016. június 7.
Elsöprő győzelmet aratott az RMDSZ ( Háromszék)
A korábbi választásokhoz képest a háromszéki RMDSZ jobban teljesített, hiszen növelte helyi és megyei tanácstagjainak számát – értékelte tegnap az eredményeket Tamás Sándor, a szövetség megyei elnöke az RMDSZ székházában tartott sajtótájékoztatón. A 73 százalékkal újraválasztott Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Miklós Zoltán, a 21 tagú tanácsban 15 helyet szerzett megyeszékhelyi RMDSZ-frakció vezetője azt hangsúlyozta: nem kívánnak visszaélni többségükkel, konszenzusos döntésekre törekednek az önkormányzati testületben.
Tamás Sándor ismertette a nem hivatalos megyei eredményeket. Ezek szerint a megyei önkormányzati listára leadott szavazatok 57,7 százalékát szerezte meg a szövetség. Az Erdélyi Magyar Néppártra leadott voksok aránya 8,6 százalék, s végül az MPP is bejutott a megyei tanácsba, miután 5,5 százalékos eredményt ért el. A Tăriceanu-féle Demokraták és Liberálisok Szövetsége 5 százalék körül mozgott, a Nemzeti Liberális Párt 7,8 százalékot szerzett, a szociáldemokraták 9,6 százalékos eredményt értek el. Ez azt jelenti, hogy a 31 tagú megyei tanácsban az RMDSZ várhatóan húsz (eggyel többet, mint négy évvel korábban), az EMNP, a liberálisok és a szociáldemokraták 3–3-at, az MPP két mandátumot szerez. A megye 45 polgármesteri tisztsége közül az RMDSZ 34-et szerzett meg, három településen – Zabola, Málnás, Gelence – MPP-jelölt nyert RMDSZ-es támogatással is, két településen független induló győzött – Vargyas és Szitabodza. Két községet a Tăriceanu-féle párt színeiben mandátumhoz jutó polgármester vezet, a szociáldemokraták négy községgazdai posztot nyertek. Mind a négy háromszéki város – Sepsiszentgyörgy, Barót, Kézdivásárhely, Kovászna – vezetését az RMDSZ jelöltje nyerte el. Ami a helyi tanácstagok számát illeti, RMDSZ-es színekben jutott mandátumhoz 338 önkormányzati képviselő, az MPP 24, az Erdélyi Magyar Néppárt 51 tanácstagot juttatott be települési tanácsokba. Megyei szinten 43,6 százalékos részvételi arányt jegyeztek, a szórás azonban elég nagy, több helyen 40 százalék alatti maradt a szavazókedv – Bacon, Mikóújfalu, Zabola, Csernáton, Sepsiszentgyörgy, Lemhény, Kézdivásárhely, Bardoc –, másutt a szavazópolgárok legalább 60 százaléka járult az urnákhoz: Előpatakon, Málnáson, Hidvégen, Nagypatakon, Maksán, Illyefalván, Dobollón, Sepsikőröspatakon. Tamás Sándor értékelése szerint az eredményeit javító RMDSZ-en kívül a választások nyertesei közé tartozik az MPP, amely növelte polgármesterei számát, de ide tartoznak a román pártok is, amelyek a jobb mozgósításnak, a Bodza-vidéken jegyzett magasabb részvételnek köszönhetően eggyel növelték a megyei önkormányzati képviselőik számát. Nettó vesztesnek az EMNP-t nevezte, amely mindkét polgármesteri tisztségét elveszítette (Maksán és Nagyborosnyón). Ugyanakkor köszönetet mondott a választóknak, amiért a „konkrét megyefejlesztési terveket” részesítették előnyben a „bohóckodással” szemben. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a helyi lakosság a választások legnagyobb nyertese, hiszen folytatják a munkát a városért, a következő napokban kezdik azokat az utcajavításokat, aszfaltozásokat, amelyeket nem akartak kampányban elkezdeni. Az általa elért eredményt azzal magyarázta, hogy az emberek megértették: szükség volt azokra a népszerűtlen beruházásokra is, amelyek sok kellemetlenséget okoztak, de a következő időszakban igyekeznek eltüntetni a vezetékcserék nyomait. A bürokrácia, a késlekedések miatt egy-másfél év múlva lesz olyan a város, mint amilyennek idén májusban szerette volna látni – vélekedett. Megjegyezte: a részvételi arány is azokban a körzetekben volt alacsonyabb, amelyek a felújítatlan utcák környékén találhatók, például a Gyöngyvirág vagy a Kós Károly utca körül. Ugyancsak a győztesek közé sorolta Bálint Józsefet, aki jobb eredményt ért el, mint négy évvel korábban. Győztes az RMDSZ-frakció is, hiszen 14-ről 15 fősre gyarapodott a 21 tagú tanácsban. Az MPP nem jutott be, az EMNP két helyet szerzett, ugyancsak két-két képviselője lesz a szociáldemokratáknak és a liberálisoknak. Ennek kapcsán hangsúlyozta: nem fognak visszaélni kétharmados többségükkel, akárcsak az előző mandátumban, konszenzusos döntésekre törekednek. A hat szakbizottság közül egy-egynek a vezetését felajánlják a liberálisoknak, illetve az EMNP-nek. A vesztesek közé sorolta az MPP-t, amely nem jutott be a tanácsba, a román közösséget, mert negatív kampányt folytatott egyik jelöltjük a másik ellen, továbbá Mădălin Guruianut.
Kitért ez utóbbi visszavonulására is, mint mondta, maga is csak nézte, „mint a moziban” a liberális politikus kampányát, amelyben az alpolgármesteri tisztség megszerzésére összpontosított, holott erről korábban semmilyen egyeztetés nem történt. Arra a felvetésre, hogy a kölcsönösség elve alapján Sepsiszentgyörgyön is felajánlhatnának egy alpolgármesteri tisztséget a román közösség képviselőjének, miként azt az RMDSZ Kolozsváron, Marosvásárhelyen és más erdélyi városokban kéri, Antal Árpád leszögezte: az RMDSZ által kidolgozott autonómiatörvény előírja, hogy a román közösségnek automatikusan jár alpolgármesteri és megyei alelnöki tisztség a székelyföldi településeken, ezt kellene elfogadni.
Miklós Zoltán frakcióvezető ugyancsak arról szólt, hogy bár a szavazás eredménye a kötelezettség mellett nagyfokú legitimitást is biztosít számukra a város vezetésében, szakmaiságon alapuló együttműködésre, konszenzusra kívánnak törekedni a továbbiakban is.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 10.
Érkezik az élelmiszersegély
Péntektől kezdődően a megye több településére szállítják ki az uniós élelmiszersegély-csomagot – közölte sajtótájékoztatóján Sebastian Cucu prefektus.
Mint arról lapunkban többször is beszámoltunk, az Európai Unió által a hátrányos helyzetű társadalmi csoportoknak biztosított – étolajat, cukrot, lisztet, tésztafélét, konzerveket tartalmazó – élelmiszercsomag kiosztása több hónapja csúszik, a következőkben kezdhetik majd szétosztani a tavalyi segélyeket. Péntektől kezdik a csomagok szállítását Nagyajtára, Árkosra, Barótra, Bölönbe, Baconba, Bodokra, Kökösbe, Kommandóra, Dobollóra, Gidófalvára, Hidvégre, Illyefalvára, Málnásra, Mikóújfaluba, Uzonba, Sepsiszentgyörgyre, Kőröspatakra, Előpatakra, Bükszádra – tájékoztatott a prefektus, hozzátéve: egyes településekre a csomag egésze megérkezik, máshová csak a segély egy része. Azt nem közölte, hogy a következő szállítmány mikorra várható.
(farcádi)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 10.
Árvízkárok a megyében
Több mint 1700 ha terület víz alatt
Kovászna megyében összesítették a május végi és a június eleji erős esőzések következtében keletkezett árvízkárokat. Több száz hektár mezőgazdasági területet és legelőt öntött el a víz, de egy kisebb hidat is elsodort.
Kovászna megye prefektusa, Sebastian Cucu sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy több háromszéki településen pincékbe, udvarokra, mezőgazdasági területekre hatolt be a víz. Szerencsére az Olt és a Feketeügy nem okozott jelentős gondokat, ellenben kiöntöttek a helyi patakok, miután óriási vízmennyiséggel járó felhőszakadások voltak a május 24.–június 5. közötti időszakban. A legérintettebb települések Bardoc, Bereck, Ozsdola és Bacon, de Kézdivásárhelyen is jegyeztek károkat.
Háromszéken az áradások összesen 76 gazdaságot érintettek, 43 lakóház pincéjét árasztotta el a víz, de 1521 hektár szántóföld és 217 hektár kaszáló is víz alá került. Ugyanakkor az árvíz 2 kilométer megyei utat tett tönkre, három településen a községi utat, és elmosott egy hidat is Ozsdola és Kézdimartonos között. A kormánymegbízott megjegyezte, nemcsak az áradások, hanem a jégeső is okozott károkat a termőföldeken, elsősorban Kézdivásárhelyen és Ozsdolán.
(ke)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. szeptember 14.
Aki Kovásznát a szívbetegek Mekkájává tette (Dr. Benedek Géza-emlékjeleket avattak)
Emlékplakett-avatással, szoborállítással emlékeztek szeptember 13-án Kovásznán dr. Benedek Géza kardiológus főorvos, kórházalapító és igazgató születésének 100. évfordulóján. A kettős ünnepség a Dr. Benedek Géza Szív és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház udvarán, majd a fürdőváros központi parkjában zajlott.
Mindkét eseményen kovásznai és idegenből érkezett orvosok, a megye, a város, a környező települések elöljárói, rengeteg fürdővendég, a helybeliek, szomszéd településekről érkezettek tisztelegtek a kórházalapító emléke előtt. A plakett elhelyezését, a szoborállítást a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület kezdeményezte, a műalkotások készítője Vetró András Kézdivásárhelyi képzőművész. Mindkét remekműről Gyerő József polgármester és a Nagy Előd fia, dr. Benedek Csaba húzta le a leplet, majd a kegyelet koszorúit helyezték el. A parkban közreműködött a vajnafalvi református egyházközösség kórusa Gyerő Katalin vezetésével, Barti Lehel szavalattal állt elő. A szívkórházban az emlékplakett avatásán elsőként Joós Ştefan kórházmenedzser szólt a jelenlévőkhöz. Száz éve született dr. Benedek Géza, az ünnep mérföldkő, amikor vissza lehet tekinteni a múltra, de azt is számba lehet venni, mit hagyott ránk, mit kell tovább vinnünk. Az ő személyiségére emlékezünk, álma nélkül valószínűleg ma nincs meg ez a kórház. Példáját követni kell – érvelt a kórházvezető.
Gyerő József polgármester beszédében hangsúlyozta, dr. Benedek Géza meg tudta változtatni a város jövőjét, munkáját nem csak a mai kórház világhíre tükrözi, közvetve hozzájárult a város gazdasági fejlődéséhez, más területeken is nyomot hagyott. A szívkórház a város védjegye lett, emellett a városban a legtöbb munkahelyet adó egység is – húzta alá az elöljáró. Több orvos is szólt az összegyűltekhez, mindannyian személyesen ismerték dr. Benedek Gézát. Dr. Suceveanu Mihaela tőle vette át az igazgatóságot. A kardiológiai rehabilitáció úttörőjének nevezte az ünnepeltet, akinek nevéhez fűződik a világszerte ismert Kovászna-modell kezelési eljárás. Dr. Benedek Csaba – az eltávozott fia – édesapja életútjáról szólt. Az orvosi egyetemet Kolozsváron, Budapesten és Halleban (Németország) végezte. 1955-ben lett belgyógyász szakorvos, később Bukarestben 1959-ben kapott szívgyógyász titulust. 1952-ben került Kovásznára a városi kórház igazgatójaként. 1962-ben feladatul kapta a Tartományi Szívkórház létrehozását. A kezdetben 200 ággyal rendelkező egységet 910 ágyasra bővítette, ahol 54 orvos és majdnem 500 fős személyzet dolgozott – elevenítette fel a történéseket.
Prof. dr. Kikeli Pál „kedves Géza bátyjához” szólt, és a hajdani Marosvásárhelyi kettes klinika orvoskarának nevében mondta: Isten éltessen! Az általa kidolgozott Kovászna-modell – mely lényegében a szív és érrendszeri betegségek kezelésében a Tündérvölgy páratlan természeti forrásainak – levegő, víz, gázak – gyógyító hatását használja ki, sok mozgással kiegészítve – példaértékű hagyaték, de ugyanilyen példaértékű és követendő az ő emberi mivolta. Dr. Tatár Márta 1976-ban diákként került először a Tündérvölgybe, a hely varázsa és dr. Benedek Géza személyisége megfogta, orvosként ottmAradt a szívkórházban – elvenítette fel. A kórházalapító tevékenységének elismerésére 90. születésnapján a megyei tanács Pro Comitate Covasnae-díjjal tüntette ki, a kórház fennállásának 50. évfordulóján róla nevezték el az intézményt, nemrég a Kovászna megyei Értéktárba foglalták a szívkórházat és a Kovászna-modellt – sorolta. Dr. Albert István azt hangsúlyozta, a megye ma is tevékenykedő szívspecialistái mind a szívkórházban kezdték pályájukat, dr. Benedek Géza szellemiségét vitték tovább.
A központi parkban, a leleplezett szobor előtt Tamás Sándor megyeitanács-elnök az előd érdemei mellett a közelmúlt rossz ízű eseményeiről is szólt. Bukaresti irányítással, egy éjszaka alatt, egyetlen tollvonással megváltoztatták a szívkórház elnevezését, meggyalázva dr. Benedek Géza nevét és emlékét. A módosítás eltörléséhez napok alatt harmincezer aláírás gyűlt össze, az összefogás sikert hozott, helyreállt dr. Benedek Géza becsülete – ezzel is helytállásra ösztökélt a kórházalapító. Gazda József kiemelte: kegyhely lett Kovászna központi parkja, Ignácz Rózsa, Fábián Ernő, Gazdáné Olosz Ella emlékművei mellett – akik a kultúrában alkottak nagyot – immár az is szobrot kapott, aki Kovásznát a szívbetegek Mekkájává tette. Az ünnepségen az orvos szülőfalujából, Baconból is érkezett küldöttség, kétmaréknyi földet – egyiket dr. Benedek sírja mellől – hoztak, a kis zsákocskát a szobor talapzatához helyezték.
Prof. dr. Benedek Imre rokonként, jó ismerősként nevezte „Géza bácsit” a tenni akaró székely megtestesítőjének. Látta, érezte, hogy itt, Kovásznán valami van, víziója volt, és ez bejött neki. Nemcsak gyógyulva mentek el innen a betegek, hanem jól is érezték magukat Kovásznán. „Géza bácsi, nekünk az a feladatunk, hogy nevedet és módszeredet megőrizzük” – jelentette ki a tudós orvos, a módszerrel nemcsak a kezelési eljárásra, hanem dr. Benedek emberségére, szellemiségére is utalva. Hermann Rossner közgazdász, turisztikai szakember kiemelte: dr. Benedek Kovászna hírnevének öregbítésén, az itteni balneoklimatérikus tényezők folyamatos népszerűsítésén dolgozott, minden kapcsolatát kihasználta ennek érdekében. Munkája eredményeképpen nemcsak a szívkórház fejlődött, az egész várost előbbre vitte – mondta a szakember.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 14.
Kelemen szkeptikus
15 ezer lejt fizetnek a letelepedőknek 
Megérkezett az alkalmazás módszertana azokhoz az új támogatási formákhoz, amellyel a foglalkoztatás növelését, a munkaerőpiac felpezsdítését célozta meg a technokrata kormány – számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal igazgatója.
A kormányrendelet december 3-tól lépett érvénybe, és jelentős összegeket hagy jóvá a munkavállalók ingázására, támogatja a munkahely érdekében történő költözést és a nyugdíj előtt állókat, 45 éven felülieket vagy friss végzősöket alkalmazó vállalkozókat. 
Annak ellenére, hogy a jelenlegi munkaügyi miniszter szilárdan kitart amellett, hogy a költségvetés rendelkezik a fenti intézkedésekhez szükséges pénzalapokkal, belső és uniós forrásokból, Kelemen Tibor szkeptikus, ugyanis a szeptemberi költségvetés-kiigazításkor is lefaragták a hivatal büdzséjéből.
Az Országos Mobilitási Terv keretében 15 ezer lejt fizetnek azoknak a letelepedéshez, akik 50 kilométernél messzebb költöznek jelenlegi lakhelyüktől azért, hogy munkát találjanak, mondta el. Megszorításként azonban csak a megye egyes helységei szerepelnek azon a listán, ahol a foglalkoztatás nagyon gyenge, tehát vagy el kell menni onnan, vagy oda kell költözni ahhoz, hogy megkaphassa az illető ezt a pénzösszeget. Ezek a helyiségek Bacon, Bölön, Nagyborosnyó, Bardoc, Barátos, Bereck, Dálnok, Esztelnek, Gelence, Hidvég, Ozsdola, Maksa és Zágon. Illene ott lenni Bodzafordulónak is, Kovásznának, Barótnak, de Vargyas, Olasztelek, Felsőrákos helyzete is indokolná – értékelte az igazgató, aki lehetségesnek látja a további tárgyalásokat ez ügyben, de az új minisztertől is sok minden függ majd. 
Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. január 10.
Több a házasságkötés, de továbbra is fogyunk
Nem túl biztatóak a háromszéki városok anyakönyvi hivatalainak adatai: bár a házasságkötések száma növekedni látszik, a születések száma alulmarad az elhalálozásokhoz képest, még úgy is, hogy a statisztika torzít: minthogy a kórházak városokban működnek, az újszülöttek számában általában a környező falvakban élő családok gyermekei is szerepelnek. Mindez azt jelenti, hogy folytatódik a hosszú évek óta tartó trend: fogyunk.
Sepsiszentgyörgyön többen házasodtak
Sepsiszentgyörgyön 1128 születést anyakönyveztek tavaly, ebből kimondottan 2016-ban és a városban születettek száma 1079, a többiek vagy 2015 végén születtek, ám bejegyzésük áttolódott, vagy külföldön jöttek világra, és átírták – tudtuk meg Fekete Rénától, a megyeszékhelyi városháza anyakönyvi irodájának vezetőjétől. A születések száma a kistérségre érvényes, az átírások kimondottan Sepsiszentgyörgy közigazgatási területét érintik. Nem minden sepsiszentgyörgyi kismama szül itthon, vannak, akik máshová mennek, például Brassóba, Csíkszeredába, Kézdivásárhelyre, s míg be nem zárt a sepsiszentkirályi magánkórház, oda is.Tavaly 854 elhalálozást anyakönyveztek, jórészt helybelieket, de akadt más illetőségű is közöttük. A házasságkötések száma 331 volt, emellett 10 egyszerűsített válást is intéztek a polgármesteri hivatalban.
Az utóbbi évek statisztikája a következőképpen mutat: 2013-ban 1038 születést jegyeztek, 2014-ben 1036-ot, 2015-ben 1011-et, 2016-ban 1128-at. Az elhalálozások száma 2013-ban 755, 2014-ben 812, 2015-ben 800, 2016-ban 854. A házasságkötéseké 2013-ban 325, 2014-ben 305, 2015-ben 300, 2016-ban 331. Az egyszerűsített válások száma 2013-ban 17, 2014-ben 11, 2015-ben 16, 2016-ban 10 volt.
ErdővidékenSzékelyszáldobos szaporodik
Az előző esztendőkhöz hasonlóan a térségben jelentős roma lakossággal rendelkező Székelyszáldobos és Magyarhermány szaporodik a leginkább. Emellett a korábbi évekhez képest Baróton nőtt az elhalálozások száma.
Toma Évától, a baróti városháza anyakönyvvezetőjétől megtudtuk: 2016-ban összesen 144 születést, 117 elhalálozást és 43 esketést jegyeztek, egyszerűsített válásra nem került sor a polgármesteri hivatalban. A születések száma egész Erdővidékre értendő, hiszen Baróton van szülészet, és törvény értelmében ott anyakönyvezik az újonnan világra jötteket. Az elhalálozások és esketések Barót közigazgatási területét (Barót, Bibarcfalva, Bodos, Köpec, Miklósvár és Felsőrákos) érintik. A szülő nők területi megoszlása a következő: 52 Bardoc község, mindannyian székelyszáldobosiak (tavaly 49-en jöttek világra), 36 Bacon község, közülük 23-an magyarhermányiak (tavaly 24), 46 Barót közigazgatási területe,  ebből 15 külföldi születés átírása, Vargyas 5 és a fennmaradó 5 Ajta, Bölön és a Brassó megyéhez tartozó, de szomszédos Ágostonfalva község területéről származik.
A baróti anyakönyvi nyilvántartásból kiderül: Erdővidéken 2009-ben 93, 2010-ben 67, 2011-ben 98, 2012-ben 121, 2013-ban 143, 2014-ben 140, 2015-ben szintén 140, 2016-ban 144 születést jegyeztek be. A baróti elhalálozások száma 2011-ben 109, 2012-ben 100, 2013-ban 94, 2014-ben 88, 2015-ben szintén 88, 2016-ban 117, a házasságkötéseké 2012-ben 29, 2013-ban 44, 2014-ben 40, 2015-ben 39, 2016-ban 43.
„Statisztikailag gyarapodott” Kovászna
Kovászna lakossága is csak statisztikai szempontból gyarapodott az elmúlt évben: hetvenhét halálesetet jegyeztek az anyakönyvi hivatalnál, ezzel szemben 132 újszülöttnek állítottak ki születési bizonyítványt. A számadatok azonban itt is csalókák: ugyan kovásznai anyakönyvbe jegyeznek be minden gyereket, aki a városi kórház szülészeti osztályán látja meg a napvilágot, de ide nemcsak a fürdővárosból érkeznek szülni anyák. Az intézmény szolgáltatásait előszeretettel veszik igénybe a környékbeli – lényegében az egész orbaiszéki – településeken lakók is, így a kovásznai újszülöttek között sokan vannak zágoniak, kommandóiak, barátosiak vagy más falubeliek is. A házasságkötések tekintetében „jól teljesítettek” a kovásznaiak. Tavaly kereken ötven pár esküdött örök hűséget egymásnak, ezzel szemben csupán két házaspár lépett a válás útjára – az anyakönyvi hivatal adatai szerint.
Nőtt az elhalálozások száma Kézdivásárhelyen
A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal anyakönyvi irodájában az elmúlt esztendőben 490 újszülöttet, 236 elhalálozást és 103 házasságkötést vettek nyilvántartásba – tudtuk meg Kovács Mária irodavezetőtől, aki arról is tájékoztatott, hogy az előző évhez viszonyítva csökkent az újszülöttek száma, ellenben nőtt az elhalálozásoké. Tavalyelőtt 502-en születtek, 204-en hunytak el és 112 pár mondta ki a boldogító igent. A válásokról nincs pontos kimutatás.Mint minden esztendőben, a születések száma azért ilyen magas, mert a Felső-Háromszéken született babákat mind a kézdivásárhelyi városházán veszik nyilvántartásba. Az anyakönyvvezető szerint az újszülöttek fele-fele arányban helybeliek, illetve kézdiszékiek, sepsiszentgyörgyiek.Kovács Mária azt is elmondta, hogy a régi magyar keresztnevek – az Anna, Izabella, Stefánia, Eszter, Iringó, Fruzsina, illetve a Zsolt, Levente, Csaba, Imre, Hunor, Gergely, Iván, Géza, Magor – mellett tavaly gyakori volt a Jázmin, Zsanett, Maja, valamint a Dániel, Alpár, a szokatlanabb keresztnevek között az irodavezető az Amirát, a Leonardót és a Palitot említette, hangsúlyozva, hogy Winnetou vagy Zorro névre már nem keresztelnek.
ÖSSZEÁLLÍTOTTA: BOKOR GÁBOR,  IOCHOM ISTVÁN, SZEKERES ATTILA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 3.
Jól teljesítettek az igazgatók
Százszázalékos átmenési arányt jegyeztek az iskolaigazgatók háromszéki versenyvizsgájának írásbeli szakaszán, országszinten ez a legjobb eredmény – tudtuk meg Kiss Imrétől. Kovászna megye főtanfelügyelője tegnap lapunk érdeklődésére elmondta: „komoly vizsga volt, és erre fel is készültek a kollégák”.
Mint arról korábban tájékoztattunk, a július derekán indult versenyvizsgán 25-en jelentkeztek iskolaigazgatói, 13-an pedig aligazgatói helyre. Az igazgatói állásra pályázók mind sikeresek voltak, az igazgató-helyettesi tisztségnél egy pályázó nem érte el a szükséges minimális pontszámot. Nem is pályáztak, így tizenkét háromszéki településen nincs igazgató, ezért augusztus végén intézményvezetőket nevez ki a tanfelügyelőség Szentkatolnán, Csernátonban, Kökösben, Dobollón, Illyefalván, Maksán, továbbá a sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumban, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben, a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola mellett a kovásznai Avram Iancu Általános Iskolában, Kézdiszentkereszten, valamint Kézdiszentléleken is. Igazgató-helyetteseket Baconban, Csernátonban, Hidvégen, a megyeszékhelyi Ady Endre Általános Iskolában, a kézdivásárhelyi Túróczi Mózes Általános Iskolában, a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskolában, a baróti Gáll Mózes Általános Iskolában, Kézdiszentléleken, továbbá Torján, Zabolán és Uzonban neveznek ki.
Százszázalékos átmenési arányt jegyeztek az iskolaigazgatók háromszéki versenyvizsgájának írásbeli szakaszán, országszinten ez a legjobb eredmény – tudtuk meg Kiss Imrétől. Kovászna megye főtanfelügyelője tegnap lapunk érdeklődésére elmondta: „komoly vizsga volt, és erre fel is készültek a kollégák”.
Mint arról korábban tájékoztattunk, a július derekán indult versenyvizsgán 25-en jelentkeztek iskolaigazgatói, 13-an pedig aligazgatói helyre. Az igazgatói állásra pályázók mind sikeresek voltak, az igazgató-helyettesi tisztségnél egy pályázó nem érte el a szükséges minimális pontszámot.
Százszázalékos átmenési arányt jegyeztek az iskolaigazgatók háromszéki versenyvizsgájának írásbeli szakaszán, országszinten ez a legjobb eredmény – tudtuk meg Kiss Imrétől. Kovászna megye főtanfelügyelője tegnap lapunk érdeklődésére elmondta: „komoly vizsga volt, és erre fel is készültek a kollégák”.
Demeter Virág Katalin / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)