?Belföldi hírek
Fellebbez az RMDSZ
Megtámadja az Európai Unió luxemburgi bíróságán kisebbségvédelmi polgári kezdeményezésük bejegyzésének elutasítását az RMDSZ és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) – ismertette tegnap Vincze Loránt, az RMDSZ külügyi titkára. A FUEN alelnöki tisztségét is betöltő politikus elmondta, a napokban jár le az a határidő, ameddig benyújthatják keresetüket. Ennek a szövegét ügyvéd véglegesíti.
„Az elutasítás indoklásának tartalmát kifogásoljuk, a fellebbezés elsősorban ennek ellentmondásaira kíván rávilágítani” – jelentette ki Vincze Loránt. Az Európai Bizottság szeptember 16-án közölte, hogy álláspontja szerint az európai sokszínűség megőrzését célzó Minority SafePack kezdeményezés nem tartozik a testület jogalkotási hatáskörébe. A bizottság elismerte, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása az unió egyik értéke, de hozzátette, sem az Európai Unió szerződése, sem az EU működési szerződése nem nyújt törvényes alapot a kisebbségekhez tartozó személyekkel kapcsolatos jogalkotáshoz. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az elutasítást követően úgy értékelte: politikai döntést hozott a bizottság, és azonnal kilátásba helyezte a határozat bírósági megtámadását.
Két büntetés
Két bírságot is kilátásba helyezett az Országos Diszkriminációellenes Tanács az Informaţia zilei Szatmár megyei napilap számára, mely a magyar nemzetiségűeket sértő apróhirdetést jelentetett meg. A Diszkriminációellenes Tanács nem csak a szóban forgó álláshirdetés közzététele miatt bírságolhatja meg a lapot kiadó céget, hanem információk ki nem szolgáltatása miatt is, ugyanis a kiadó nem volt hajlandó eleget tenni a testület kérésének, és nem bocsátotta rendelkezésükre a hirdető adatait.
Kevés a munkahely
Az Országos Munkaerő Ügynökség központosított adatai szerint összesen 12 400 munkahely szerepel az országos szinten meghirdetett állásbörzén, a legtöbb Bukarestben, illetve Kolozs, Iaşi, Brassó, Prahova és Argeş megyékben. A legkevesebb betölthető állás Krassó-Szörény (13), Mehedinţi (20), Ialomiţa (37), Szilágy (51), Bákó (57) és Tulcea (77) megyében található.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kegyes ajándék a vásárhelyi magyarságnak: ékezetek
Sok a dolgunk. Rengeteg. És sajnos nemhogy csökkenne a tennivalók száma, hanem inkább nő. Mert gondoskodnak róla. A törvény biztosította jogainkat úgy tiporják sárba, mintha biztosak lennének abban, hogy ezt büntetlenül tehetik. Mint ahogy eddig tehették is büntetlenül.
Az ember elolvas egy-egy cikket, amiben mérgelődünk egy sort, és nem tudja mi erősebb benne: a fájdalom, a szomorúság vagy a felháborodás. Azt a cikket olvasva, amelyben a legutóbbi vér- lázító eseményről van szó, megfordult a fejemben, hogy vajon ilyenkor mit szólnak azok az emberek, akik azzal vádolnak, hogy feszültséget szítunk a kétnyelvűségért folytatott harcunkkal? A cikk itt olvasható. Ezek után is azt mondják, vajon, hogy minek feszültséget szítani? Miért nem olvassuk el románul, és elégedünk meg azzal, hogy értjük úgy is?
Hát kedves kerékkötők, nem elégszünk meg ennyivel! Nem és nem!!!!
Az idén a Maros Megyei Könyvtár is száz éves, és bennünket, magyar polgárokat ismét nem szólítottak meg azon az ünnepségen, amit ennek tiszteletére tartottak. Mintha nem is léteznénk, mi több, mintha őseink se léteztek volna, akik szerintem most forgolódnak a sírjukban… Az a nagyfokú pofátlanság pedig, amivel válaszolnak a szerényen feltett kérdésre, miszerint miért nem szólnak hozzánk is, az anyanyelvünkön, miért nem írták rá magyarul a felavatott táblára a szöveget, azt mutatja, hogy nemcsak hanyagolnak bennünket, hanem egyenesen szembeköpnek, sőt, ökölöllel az arcunkba vágnak. Idézet a fent említett cikkből: „A plakettavatás csupán mellékeseménye a konferenciának, amely bárki előtt nyitott, amelyre a pópák jöttek most el, akik nem mind helyiek, Ștefănescu tiszteletes például Argeș megyéből érkezett. A plakett gyakorlatilag csak névsor, nevek és évszámok felsorolása, amin nincs lefordítanivaló. Mindent betartottunk, láthatja, hogy a magyar nevekre az ékezeteket is kitettük” – mondta az igazgatónő, Monica Avram.
Poftim, doamna Avram? Mi az amiről itt beszél??? Annyira kegyesek voltak, hogy az ékezeteket kitették? Akadt magyar nyelvű „menü” a tábla készítésekor??? És megbocsásson, igazgató asszony, mi a fészkest keresett itt Argeș ( én is kitettem az ékezetet…) megyéből a pópájuk, ráadásul egy „mellékeseményen”??? Következő kérdésem a mi, azaz a magyarság képviselői felé tevődik fel: hol vannak, hölgyeim és uraim??? Ott ültek a konferencián? Ha igen, miután látták mi történik, ugye kivonultak a teremből? Ha már szót nem kértek, hogy egy-két „adjonisten” azért mégiscsak elhangozzék az eseményen…
Szomorúan kérdem: mi történik Marosvásárhelyen? Hol vagyunk mi, magyar ajkú polgárok? Hol vannak, kedves választott képviselőink? Miért nem teszik a dolgukat, immár sokadjára? Nem rossz érzés önöknek, hogy újra és újra fel kell tennünk ezt a kérdést? Nem fáj ez önöknek? Nem tépi a szívüket a bánat ilyenkor? Tegyük meg ismét önök helyett, amit meg kell tennünk? Mi megtesszük, hölgyeim és uraim, de meg ám, ha erre van szükség! De akkor ne csodálkozzanak, hogy az emberekben fikarcnyi bizalom sem marad önök felé!
Gyűjtsünk, ismét? Egy táblára, amin magyarul van a szöveg? Szervezzünk egy konferenciát magyarul? Esetleg két nyelven, hogy nehogy diszkriminácó történjék? Gondolják, hogy ez hatásos lenne? Ezek után önök is lépnének esetleg? Miért van az ebben a városban, ebben az országban, hogy a megválasztott képviselőknek vannak elvárásai a választók felé, és nem fordítva? Hova jutunk így? Meddig mehet ez így? Nem érzik, hogy inog az a bizonyos szék önök alatt? Mikor mozdulnak meg végre? Mi kell történjen ahhoz, hogy lépjenek az érdekünkben? Mert, tudják, nem azok az igazi bűnösök akik ezt megteszik velünk. Azok akikkel ezt meg lehet tenni, mert gyávák, mert hallgatnak, mert úgymond a „ békesség „ jegyében eltűrik, na, azok a valódi bűnösök!
Mindaddig, amíg ilyesmi történik nap mint nap Erdélyben, azon belül a szeretett városunkban, nekem senki ne mondja, hogy feszültséget szítunk, ha tiltakozni merünk! Mert sokadjára írom le: nem vagyunk másodrendű állampolgárok, mi itt születtünk, őseink is itt éltek-haltak, és jogaink vannak, ha tetszik ez a vezetőségnek, ha nem! Tessék kérem tudomásul venni, és nem feszíteni tovább a húrt, mert még el talál pattanni!
Lakó Péterfi Tünde
vanegypercem.com
Erdély.ma

Árvíz dúl az ország déli részén
Több száz gazdaságot árasztott el a víz, több tucat embert – köztük terhes nőket és gyerekeket – kellett kimenekíteni otthonaikból vasárnap, miután kiöntöttek a folyók az ország déli részén, Teleorman, Olt, Argeş, Ialomiţa és Prahova megyében – számoltak be a hírtelevíziók.
A víz több száz hektár termőföldet és hidakat tett tönkre, utakat tett járhatatlanná. Több településen szünetelt az áramszolgáltatás. A helyzet továbbra sem nem javul: a hidrológusok vasárnap délután meghosszabbították a harmadfokú, piros jelzésű árvízriadót Teleorman, Prahova és Ialomiţa egyes folyóinak árterületére, és narancs jelzésű árvízriadót bocsátottak ki további hat megyére.
Emberéleteket is követel az árvíz. A parhova megyei vészhelyzeti felügyelőség munkatársai most is keresik azt a személyt, aki vasárnap eltűnt az áradásban. Szemtanúk szerint a felduzzadt patak vizébe esett, azóta sem találják. Buzau megyében két másik férfit vitt el az ár, akik át akartak kelni a folyón egy általuk összetákolt tutajon, hogy a túloldalon evő eszetnáról elhozzák a tejet. A gyors sodrású folyó azonban beborította őket a vízbe.
marosvasarhelyiradio.ro / Digi24 / Rador. Erdély.ma

Kurucok, székelyek és csángók Dél-Ukrajnában
Dél-Ukrajna sztyeppéin bőven találhatók magyar helynevek, amelyeket az 1750-es években magyarországi szerb kitelepülők vittek magukkal az oroszok által frissen gyarmatosított provinciába, Új Szerbiába. Nos, nemcsak szerbek mentek arrafelé, hanem tekintélyes számú magyarság is – az ő nyomukat próbáljuk most követni.
1751–52-ben települtek ki a bánsági szerbek, hogy ellássák a Jeliszavetgrad központú terület katonai védelmét. A város körül huszártelepek létesültek, délebbre pedig a pandúrezred helyezkedett el. A területre az orosz vezetőség ortodoxokat várt, az új Eldorádó csábítása pedig azt eredményezte, hogy románok, ukránok és bolgárok is betelepedtek, ezért 1757-ben a népesség 75 százalékát románok (származásilag moldvaiak és erdélyi mokányok), 11 százalékát pedig szerbek teszik ki.
A magyarok elsősorban nem erre a – magyar helynevekben bővelkedő – területre telepedtek le, hanem az 1753-ban létrehozott Szlavo-Szerbiába, amelyet 1764-ben donyecki járásnak neveztek át (ez ma a Dnyipropetrovszki terület részét képezi). 1756-ban a Jovanević által vezetett csapatok nemzetiségi megoszlása így nézett ki: 38% szerb, 23% vlah, 9% magyar, 22% egyéb. Nos, kik voltak ezek a magyarok, kik a vallásukat is feladták, és átálltak ortodoxnak, hogy itt letelepedjenek?
A huszárok dicsősége
A kuruc mozgalom 1711-es leverése után ezrével rekednek az országhatárokon kívül magyar szabadságharcosok, akiknek olyan megalázó módon nyújtana kegyelmet az osztrák kormány, hogy azt jóformán senki sem vállalja. Ismeretes, a II. Rákóczi Ferenc udvarához tartozó Mikes Kelemen 1761-es haláláig sem térhetett haza, annak ellenére, hogy Magyarországon számos alkalommal megpróbáltak közbenjárni hazatérése érdekében: azt sem III. Károly (ur. 1711–1740), sem Mária Terézia (ur. 1740–1780) nem engedélyezte.
A kint rekedt magyarok hamarosan hihetetlen katonai hírnévre tesznek szert, köszönhetően gróf Bercsényi Lászlónak, aki Franciaországban 1720-ra már ezredtulajdonos, az úgynevezett Bercsényi-huszárok vezetője, 1738-ban pedig Franciaország marsallja lesz. A Bercsényi-huszároké ma is létező ezred a francia katonaságban, nevük: Les hussards de Bercheny vagy 1er Régiment de Hussards Parachutistes (1er RHP), azaz Első huszár ejtőernyős ezred.
A lengyelországi kurucok
Így nem csoda, ha az oroszok is magyarokat próbáltak letelepíteni az új területekre, elsősorban kuruc harcosokat, akik Lengyelországban és Moldvában tengették életüket. Sokan közülük végleg Lengyelországban rekedtek (2009-ben Sólyom László akkori magyar köztársasági elnök is találkozott a Lengyelországban letelepedett kuruc emigránsok leszármazottaival), ugyanakkor elképzelhető, hogy egy részük elment új Eldorádóba.
Kurucok és csángók
A kint rekedt kurucok közül legjobban dokumentált az úgynevezett sztojcsini magyarok esete, akik a hihetetlenül veszélyes lengyel-török-orosz határvidéken éltek. A ma Ukrajnához tartozó, Hotintól 18 km-re fekvő Stăuceni faluról Patai András 1743-as jelentésében olvashatjuk, hogy Sztojcsin „nagy katolikus magyar falu Hotin megyében, amelyről a (de Propaganda Fide) atyái nem is tudnak”, s akik mély fizikai és szellemi nyomorban élnek. Patait Constantin Mavrocordat vajda hívta Moldvába, így jutott el Sztojcsinba, ahonnan viszont az olasz katolikus atyák kitessékelik.
Szegedi János így számolt be 1744-ben a faluról, feltehetően Patai beszámolója alapján: „Moldávia... sok magyar lakost fogadott be a különböző erdélyi zavargások és belső forradalmak, legutoljára a Rákóczi-féle felkelés alatt, amikor Ilosvai nem fogadván el VI. Károly császár kegyelmét és az általános amnesztiát, több társával a koczimi vagy hutini pasának a védelme alatt, a Prut és a Nyeszter folyók között, Podólia határán, a Sztöjcsinnak mondott nevezetes faluban telepedett le, magához fogadva sok más magyar menekültet és kun-magyart /= csángót/ is.”
Giovanni Maria Ausilia minorita szerzetes 1745-ben már mint missziós székhelyet említi a falut, amelyben 60 katolikus család él (azaz jóval több, mint ugyanabban az időben a csángók fellegvárának számító moldvai Lujzikalagorban vagy Huşi-ban). Nos, ezekről a sztojcsini magyarokról többé semmi hír nincsen, eltűnnek a történelem színpadáról – több mint valószínű, hogy egy emberibb élet reményében azon magyarok sorait gyarapították, akik Új-Szerbiában és Szlavo-Szerbiában találtak új otthonra.
Egy régi csángó falu: Sztojcsin
Ugyanakkor lehetséges, hogy a kurucok azért telepedtek éppen Sztojcsinba, mert ott már eleve egy csángó magyar közösség élt, erre nézve vannak is utalások. 1588-ban Petre Şchiopul vajda hívására egy háromfős lengyel jezsuita küldöttség utazik Moldvába, hogy a protestáns eretnekséget megállítsa. Ők elmondják, hogy Hotinban, valamint Hotin és Szeretvásár között egy „Zarnoucim” nevű településen katolikusok, azaz magyarok laknak. Mivel a lengyel atyák feltehetően az udvari könyvtárból szerzik be értesüléseiket, könnyen elképzelhető, hogy egy cirkalmas t betűt ar-nak olvasnak, így a Zarnoucim igazából Ztuoucim-et, azaz Stăuceni-t takarja.
Székelyek és románok a Bugon túl
Ám úgy tűnik, nemcsak kuruc harcosok és hozzájuk csapódott csángók, hanem székelyek is gyarapították a dél-ukrajnai magyarok sorait. A II. világháborúban a németek oldalán harcoló románok kapják meg a Dnyeszter és a Bug folyók közti terület adminisztrálását (azaz a mai Transznisztriát és a rajta túl levő területeket). Akkor Anton Golopenția vezetésével egy román szociológus-csapat elindul, hogy feltérképezze a Bug folyón túli, a németek által elfoglalt dél-ukrán területeken levő románokat, a hazatelepítési program keretében. Ők százával fedeznek fel román falvakat nemcsak a Dnyeszter és a Bug folyók közti területen, hanem a Bugon túl is. Megállapítják, hogy a kivándorlás 1750 és 1831 között történt.
Magyar nevek ukrajnai román falvakban
Ugyan nem volt célja a magyarok nyomainak megtalálása, mégis Golopenția, ez a Domokos Pál Péter formátumú román tudós többször említi jelentéseiben, hogy a románok mellett székelyek is emigráltak erre a vidékre. Így 1950-ben, a Szekuritáté kihallgatásain említi, hogy Erdélyből a románok és a székelyek emigrálása egészen 1919-ig folyt a zöldhatáron („vama cucului”) keresztül (ezen adatot Golopențiának nem volt honnan az ujjából szopnia, feltehetően valahol az útjai során hallotta). Feltehetően ezzel magyarázható az is, hogy a Bug folyótól északra levő 25 román falu neveinek feltérképezésében olyanok is szerepelnek, mint Zachei (értsd: Székely) Serbulovka faluban, Arcuș (értsd: Árkos) és Casap (Kaszap, csak a csángók közt előforduló név, jelentése: mészáros, kaszaboló) Alexandrovka faluban, Barabas (Barabás) és Băț (feltehetően Becz, Becze) Lisa Gora nevű faluban, Caracaș (Kerekes) az új-szerbiai Martinos (a magyar Martonosból) faluban, Chioșa (Kósa) Arnăutovka és Belousovka falvakban, Farcaș (Farkas) Belousovka faluban, Ghebe, Ghiaba (Gebe) Alexandrovka és Arnăutovka falvakban, Matiaș, Mateiaș (Mátyás) Noua Grigorovka, Pancsova, Martonos és Bulgarka falvakban, Mărcuș (Márkos) Novo Ukrainka faluban, Pârca (Perka, kizárólag csángó név) Pancsova faluban stb. Akár az is elképzelhető, hogy ezeknek a magyaroknak egy része még 1926-ban is magyarként határozta meg magát, ugyanis Golopenția közli az 1926-os ukrán népszámlálás adatait, amely nem kevesebb, mint 869 magyart mutat ki az országban, 480-at városi és 389-et falusi környezetben (1926-ban Kárpátalja még nem tartozott Ukrajnához). Ugyan biztosan kerültek oda is magyarok hadifogolyként és esetleg munkásként, ám kivált a falvakban élő nagyszámú magyar arra utalhat, hogy ők akár másképpen is odajuthattak, például 1919 előtti kivándorlással. Sántha Attila
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Árvíz és kitelepítések
Harmadfokú (vörös) árvízvédelmi készültséget rendeltek el tegnap Románia délnyugati – olténiai – részén, ahol a megáradt folyók útjából a kommandósok erővel telepítették ki a házukat elhagyni nem akaró embereket. A vörös riasztás a Gilort és Lotru folyó hegy- és dombvidéki szakaszaira vonatkozik, ahol az utóbbi 24 óra felhőszakadásai nyomán a patakok és folyók egyes szakaszokon kiléptek medrükből. Az árhullám helyenként háromméteres magasságot is elért.
A Gorj megyei Novaci városban hetven családot kellett kiköltöztetni, miután átszakadt a Gilort folyó gátja.
A mentésbe a belügyminisztérium kommandósait is bevetették, mert a veszélyeztetettek többsége nem akarta elhagyni házát. 12 gyereket helikopterekkel vittek ki a térségből. A Vâlcea megyei Vaideeni községet az árvíz elzárta a külvilágtól, itt is a SMURD rohammentő-szolgálat helikopterei mentették a bajbajutottakat.
Gabriel Oprea belügyminiszter Mircea Dusa védelmi miniszterrel utazott Vaideenire terepszemlére – közlése szerint az árvíz által érintett tíz megyében a tárca több mint 1600 alkalmazottja vesz részt a mentésben 400 esetkocsival és három jól felszerelt mentőhelikopterrel. Az állami tartalékalapból 3200 kilogramm májkonzervet, 4860 kilogramm húskonzervet, 24 300 liter vizet és 200–200 takarót, matracot, lepedőt és párnahuzatot juttatnak el az árvíz által érintett területekre. Tegnap délután Victor Ponta miniszterelnök vezetésével Craiován összeültek az árvízi védekezésben és katasztrófavédelemben érintett hatóságok. Ponta kijelentette: nem kell pánikot kelteni, senkinek nem esett bántódása. A kormányfő eredetileg pártja országos értekezlete és államfőjelöltségének hivatalos bejelentése miatt utazott Olténiába, ám az operatív törzs ülése után felkereste az árvíz sújtotta Gorj megyei településeket. A hordalék három országutat zárt el, és a vonatok közlekedésében is lehet fennakadás, ezért az állami vasúttársaság arra figyelmeztet, hogy az útnak indulók előbb érdeklődjenek a pillanatnyi helyzetről, a világhálón minden tudakozó telefonszámát megtalálják. Argeş megyében már kisiklott egy vonat, mivel az áradás megrongált egy kisebb hidat. A balesetben négy személy megsérült. Ugyanabban a megyében egy halottja már van az árvíznek, egy eltűnt személyt is keresnek. Mára kissé nyugodtabb időjárás várható, csütörtökön ismét zivatarokra, péntektől már kánikulára számíthatunk. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Belföldi hírek
A Kárpát-medence kenyere Kolozsváron
Kolozsváron a Magyar Napok keretében szelték meg és osztották ki tegnap a Kárpát-medence kenyerét, amelyet kunsági búza, vajdasági kovász, erdélyi só, kárpátaljai forrásvíz, valamint felvidéki és erdélyi burgonya felhasználásával sütöttek Szolnokon.
A nemzetiszín szalagokkal átkötött, kétszáz kilós kenyeret tíz önkéntes vitte fel a Kolozsvár főterén felállított színpadra. A kenyeret az erdélyi történelmi magyar egyházak képviselői szentelték meg. A kolozsvári kenyérszegés kezdeményezője, Kovács Sándor, Jász-Nagykun-Szolnok megye közgyűlésének elnöke ünnepi beszédében úgy vélekedett: a kenyér azt jelképezi, hogy a magyarok, ha összefognak, nagy dolgokra képesek. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a kenyér legfontosabb üzenetének tartja a nemzet önmagába vetett hitét, amely által valamennyi Kárpát-medencei régió álmai megvalósulnak. Az EMNP elnöke, Toró T. Tibor a marosvásárhelyi Új Kenyér Ünnepén vett részt, Szilágyi Zsolt, a párt államfőjelöltje a Szent István-napi néptánctalálkozón mondott ünnepi beszédet.
Új művelődési minisztert javasol az RMDSZ
Az RMDSZ „az elkövetkező napokban” javasol új művelődési minisztert, mivel a szövetség sok vezetője nem tartózkodott itthon az elmúlt időszakban – közölte Borbély László politikai alelnök, hangsúlyozva, hogy az államelnök szubjektív okokból utasította el Bíró Rozália kinevezését. Leszögezte: „második javaslatunkat az alkotmány értelmében nem is lehet már visszautasítani, de olyan jelöltünk lesz, aki reményeim szerint – az eddigi művelődési minisztereinkhez hasonlóan – becsülettel fogja képviselni mind a többség, mind a kisebbségek kultúráját”. A közismertséget Borbély nem tartja a jelölés elengedhetetlen kritériumának. „Elemezni fogjuk a helyzetet. Én úgy gondolom, hogy jó miniszter kell legyen. Van némi tapasztalatom, és tudom, hogy annak, aki egy minisztérium élére kerül, elsősorban jó szervezőkészsége kell hogy legyen, jó menedzsernek kell lennie, kevésbé politikusnak. Biztosan megfelelő javaslatunk lesz” – vélekedett. A művelődési miniszteri teendőket még mindig a tisztségből leköszönt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök látja el, mert Traian Băsescu államelnök két héttel ezelőtt – a román nyelv nem megfelelő ismeretére hivatkozva – elutasította Bíró Rozália RMDSZ-es szenátor kinevezését a tárca élére.
Minden visszafizetésre nincs amnesztia
A kormány nem minden jogtalanul felvett öregségi vagy gyermeknevelési járulékot enged el az érintetteknek a héten elfogadott törvénytervezetével, csupán azokat a különbözeteket törli el, amelyeket az érintetteknek a törvény életbe lépése után kellett volna visszafizetniük – figyelmeztetett tegnap Borbély László, aki szerint az RMDSZ többször is jelezte, hogy nem a nyugdíjasokat kellene terhelni a különböző nyugdíjtörvények és minisztériumi utasítások alkalmazása nyomán rosszul kiszámított járulékok visszafizetésével.
Kifütyülték a kormányfőhelyettest
Kifütyülte tegnap Liviu Dragnea kormányfőhelyettest Piteşti-en az Arpechim kőolaj-finomító néhány volt alkalmazottja, akiket arra köteleztek, hogy visszafizessék az OMV olajtársaságnak a több évvel azelőtt felvett bérpótlékokat. Dragnea – aki néhány iskolabusz átadására utazott Argeş megyébe – megígérte, hogy tárgyalni fog az adósságok újraütemezéséről, és megpróbál több éves törlesztést kialkudni a cégtől. Az elégedetlen munkavállalói csoport a megyeháza előtt várta. Érdekeiket egy civil szervezet védi, de mindeddig nem jártak sikerrel. Az OMV Petrom társaság a már 2009-ben bezárásra ítélt Arpechim több száz volt és jelenlegi alkalmazottjától peres úton követelte vissza a karácsonyi, húsvéti, szakmai ünnepeken az akkor érvényes kollektív munkaszerződés szerint kiosztott pénzeket, és mivel a bíróság a vállalatnak adott igazat, a dolgozók öt- és húszezer lej közötti összegeket kötelesek visszafizetni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyelv és Tudomány
Magyar aranykor Moldvában
A csángók életéről beszámoló írások régebben és ma is inkább a szegénységről, kiszolgáltatottságról, kirekesztettségről szólnak – nem alaptalanul. De nem volt mindig így: a moldvai magyarok a 14–16. században befolyásosak voltak a vajda udvarában, és viszonylagos jómódban éltek. Erről keveset hallunk – itt az ideje pótolni!
Arról többféle – bár nem egyformán alátámasztható – nézet létezik, hogy mikor kerültek a csángók ősei Moldvába, erről volt már szó korábban. A leginkább alátámasztható nézetet szerint, akár éltek magyarok a mongol fennhatóság előtt a Kárpátoktól keletre, akár nem, a csángók elődei nemigen lehettek köztük, nagyobb tömegben semmiképp sem élték volna túl a nomád inváziót. A 14. századi érkezés mellett többféle tudományág tanúskodik, és megjelennek a moldvai magyarok életéről szóló írott források is.
14. század: a moldvai megtelepedés
A Moldvai Fejedelemség megalapítása a magyar király, Nagy Lajos (1342–1382) támogatásával történt: miután 1345-ben Lackfi András legyőzte a tatárokat, a Magyar Királyság birtokába került a Kárpátoktól a Dnyeszterig terjedő terület, s itt határvédelmi sávot hoztak létre. A terület uralkodójává Nagy Lajos Dragoş máramarosi (román) vajdát tette meg, a csángók elődeinek első csoportjai minden valószínűség szerint szintén vele érkeztek. A Moldvába települők között más magyarországi csoportok tagjai, jászok és szászok is voltak, az előbbiek alapíthatták Jászvásárt (Iaşi), róluk későbbi adataink nemigen vannak. A szászokról annál inkább: Észak-Moldvában egészen a 17. század végéig jelen voltak, és jelentős szerepük volt a városi életben, például Moldvabányán, Kutnárban, Szucsáván, Szeretvásáron, Németvásáron.
A nyelvjárástörténeti megfontolások arra mutatnak, hogy a magyar csoportok Erdély északi részéről, a Mezőségből, illetve az ezzel összefüggő Szamos-völgyi területekről érkeztek Moldvába. Néprajzi kapcsolataik – viseletük, eszközeik, szokásaik, építkezési módjuk stb. – is ehhez a területhez kötik őket. A Moldvába település a Kárpátok északkeleti hágóin, a Radnai és a Borgói hágón keresztül, a Beszterce és a Moldva folyók mentén át történhetett. Első telepeiket is itt, Észak-Moldvában hozták létre, valószínűleg első betelepülőként – erre utal, hogy nemcsak a településnevek, hanem a hegy- és folyónevek is magyar eredetűek ezen a vidéken.
Nem sokkal később, még a 14. század folyamán, tovább terjeszkedtek dél felé is, falvaik zárt láncot alkottak Szucsávától a Tatros folyó torkolatáig. A települések jórészét a 14. századi helynévadási szokásoknak megfelelően a -falva utótaggal képezték.
15. század: az aranykor
A Moldvai Fejedelemség nagyon korán, alapítása után alig egy évtizeddel ténylegesen függetlenedett Magyarországtól, de a névleges függőség egy ideig még fennállt. Az 1370-es években vert első moldvai pénzen az Anjou címer (Nagy Lajos címere) is látható, és a magyar befolyás még sokáig erős maradt. Ezzel lehet összefüggésben az is, hogy a 14–15. században több moldvai vajdának is magyar felesége volt. A fejedelmi udvar belső emberei között a korabeli oklevelek sok magyart említenek, s rajtuk kívül számos birtokost is.
A Moldvai Fejedelemség katonailag továbbra is a magyar érdekszférába tartozott, keleti határait a 15. században a magyar királyok erősítették meg, most már nem a mongolok, hanem az Oszmán Birodalom ellen. De magyar irányítás alatt álltak a moldvai katolikusok is. Az 1370-ben alapított szeretvásári, az 1382-ben alapított argyesi és az 1423-ban alapított moldvabányai püspökség egyaránt az esztergomi érsek fennhatósága alá tartozott, püspökeiket a magyar király nevezte ki. Szorosan kötődött anyakolostorához az erdélyi csíksomlyói ferences kolostor filiáléjaként 1412-ben létrejött bákói ferences kolostor. A 14–15. században a moldvai (magyar és szász) katolikusok nemcsak szabadon gyakorolhatták vallásukat, hanem a vajdák kifejezett támogatását is élvezték.
A magyaroknak és a szászoknak egyébként fontos szerepük volt a városi élet kialakításában: a kézművesipar és a kereskedelem szinte kizárólag az ő kezükben volt. A 15. században megalakultak az első moldvai céhek (pl. ácsok, fazekasok, szabók céhei), és kereskedelmi kapcsolatok alakultak ki az erdélyi és a galíciai városokkal. A magyar alapítású Bákó ebben az időben vált fontos kereskedelmi központtá, szerepét a ferences kolostor tovább növelte. A kereskedelem virágzására utal az is, hogy a területen sok -vásár utótagú helynév van, s ezek jórészt lefedik Moldva egész területét (például Jászvásár, Aknavásár, Németvásár, Tatrosvásár, Románvásár stb.). A történeti adatok szerint a moldvai vásárok messze földön híresek voltak. A magyar hatást mutatják azok a kölcsönszavak, amelyek ebben az időben kerültek a magyarból a románba. Ezek többsége az állami élettel, a közigazgatással, a katonasággal, a városi élettel kapcsolatos, pl. ’vitéz’, ’kard’, ’apród’, ’zsold’, ’ispán’, ’bíró’, ’deák’, ’polgár’, ’(kézműves) mester’ stb.
A legkorábbi telepesek zöme azonban földműves volt, s tulajdonképpen a mezőgazdaságból éltek a kézművesiparral foglalkozók és a kereskedők is. Ezeknek a földműveseknek a jó része valószínűleg a jobb lehetőségek reményében, s az erdélyi nehéz körülmények miatt – ekkortájt háborúskodás dúlt és járvány pusztított Erdélyben – települt át a Kárpátok keleti oldalára. A gazdálkodásra kiválóan alkalmas föld jól termett, az állattenyésztés is jelentős volt: különösen a moldvai lovak voltak híresek, de számottevő volt az ökörkivitel is. Különösen a Szeret északi részén volt fontos a bortermelés: a híres kotnári szőlőket művelői, a magyar telepesek a 15. század végén adták el a vajdának; de termesztettek szőlőt Bákó és Tatros vidékén is. A falvak folyók mentén épültek, s a területen ekkor még nagy erdőségek is voltak, így halban, vadban sem volt hiány.
A faluközösségek nagy önállósággal bírtak: lakosaik szabadparaszti sorban éltek, földesúr alá nem tartoztak, hanem ún. răzăşok, azaz részesek voltak: a falu birtokában lévő közös földön gazdálkodtak, egymás között fölosztva a határt. Szükség esetén peres ügyeikkel közvetlenül a vajdához fordulhattak, s neki fizettek adót is; a falu ügyeit önrendelkezéssel irányították: maguknak választották bíráikat és az esküdteket, maguk szerződtették a papot és a tanítót.
16. század: gazdasági stabilitás, népességnövekedés
A 14–15. században a Moldva és a Beszterce fölső és középső folyásának lakossága még javarészt magyar lehetett, összeköttetéseik eredeti kirajzási területükkel, a Szamos-völgyi–mezőségi magyarsággal ebben a korban folytonosak voltak. A kapcsolatok a 16. század folyamán szakadtak meg, amikor ezeknek az északnyugati telepeknek nagy része elrománosodott; ezzel a magyar települések súlypontja fokozatosan Románvásár vidékére tolódott el.
A nem székely magyarsággal egy időben – bár náluk jóval kisebb létszámban – már a 14–15. században is érkeztek székelyek Moldvába, nyugati irányból. Telepeiket a Kárpátokhoz közelebb, a Tatros völgyében és a Tázló, az Ojtoz és a Tatros összefolyásának vidékén hozták létre, a helynévi adatokból következtethetően első betelepülőként. A terület a 14. században csak földrajzilag tartozott Moldvához: néprajzilag Székelyföld része volt, s az Ojtozi és a Gyimesi szoroson át földrajzilag is szoros kapcsolatban állt Erdéllyel. Ez Moldva egyetlen sóvidéke, és a sóbányák első művelői székelyek voltak: erre utal a magyar helynévi anyagon kívül az is, hogy az itteni sókitermeléssel kapcsolatos román terminusok magyar eredetűek, pl. a ’sóvágó munkás’ jelentésű şaugău (< magyar sóvágó), céhük első embere a birău (< magyar bíró), a bányák felügyelője a cămăraş (< magyar kamarás), és Tatrosnak még a 17. században is katolikus magyar şoltuza, azaz soltésza (városbírája) volt.
Tatros vidékére a folyamatos székely betelepülés mellett 1436-tól mintegy fél évszázadon át viszonylag nagy tömegben érkeztek huszita menekültek a Szerémségből és Dél-Erdélyből, később Pozsony környékéről is – Németi György 1566-ban Tatrosban fejezte be a Huszita bibliát.
A 16. század nem hozott sok változást a gazdasági és a társadalmi vonatkozásokban: a moldvai magyarság továbbra is megtartotta szerepét a vajdai udvarban, a kereskedelemben, a városi életben: Moldva húsz kerületéből 1591-ben kilenc magyar vagy német domináns mezőváros volt. Változatlan maradt a falvak önállósága is, és fenntartották az élénk a kapcsolatot az erdélyi városokkal.
A moldvai magyarok lélekszáma a 16. század végéig folytonosan növekedett. Az északi területeken megszakadt ugyan az összeköttetés a Szamos-völgyi magyarsággal, mert a Szeret és a Moldva felső folyása körül lévő korábbi magyar települések elrománosodtak, és a városokban már mindenhol, sőt északon helyenként a falvakban is vegyes román–magyar települések jöttek létre, bár megtartva a különállást, azaz elkülönült város- vagy falurészekben települve. A Románvásár vidéki magyarság gyarapodása miatt újabb kirajzásokkal falvakat alapítottak a Szerettől keletre, és kapott innen utánpótlást a Bákó vidéki, déli terület is.
A 16. században egyre nagyobb tömegekben érkeztek székelyek Moldvába, főként a jobb életlehetőségek reményében. Az 1560-as években a székely kivándorlás tömegessé vált, a század végén pedig már őriztették a hágókat az erdélyi fejedelmek, hogy megakadályozzák a Moldvába költözést. E székely áttelepülők egy része minden bizonnyal olyan Bákó környéki falvakba települt be, ahol már élt korábbi, nem székely eredetű magyar lakosság.
Egy 1591-ben készült részletes adóösszeírás alapján Moldva összlakossága a 16. század végére kb. 200 000 főre tehető. Ebből mintegy 15000–20000 volt katolikus, nagyobbik részük, 11000–15000 magyar, a többi szász. Ez azt jelenti, hogy Moldva lakosságának kb. 6–8 százaléka volt magyar a 16. század végén. A század végére kialakult a később – egészen a 20. századig – fennmaradó helyzet, nevezetesen hogy a moldvai magyarság két központ körül helyezkedik el: északon Románvásár, délen pedig Bákó környékén.
Sötét felhők
Moldva katonai és politikai helyzetében időközben nagy változások következtek be. Magyarország 1526-ban elszenvedett veresége után az oszmán seregek elfoglalták az ország középső részét, s az ország három részre szakadt. A Magyar Királyság összeroppanása azzal is járt, hogy Moldvában is elvesztette katonai jelentőségét: a Dnyeszternél korábban emelt védelmi vonal megsemmisült, így 1538-tól krími tatár és oszmán hadak portyáztak Moldvában, s bár a vajdaság adót fizetett a szultánnak, tényleges megszállására – ahogyan például a Balkánon történt – nem került sor.
A katolikus egyházi életben történt változások nem voltak ennyire drasztikusak, de a 16. században kezdődtek azok a gondok, amelyek az elkövetkező évszázadokban nemcsak sok keserűséget okoztak a moldvai magyarságnak, hanem asszimilálódásukat is nagy mértékben elősegítették. Bár a moldvai vajdák közül kettő, Nyúzó István (Stefan Rares Belicine) 1551–1552-ben, illetve Rettenetes János (Ioan-Vodă cel Cumplit) 1572-ben üldözte a katolikusokat, a vajdák többsége továbbra is türelmet mutatott irányukban, vagy egyenesen támogatta őket.
A bajok egyik forrása ismét a magyarországi helyzet megváltozása volt: a 16. századra Magyarország nagy része protestánssá vált, jelentősen csökkent a katolikus papok száma, így Moldvába nemigen tudtak többé lelkészt küldeni. Az addig folyamatos magyar kapcsolatok megszakadtak: 1574-ben leégett a csíksomlyói obszerváns ferenceseknek helyet adó bákói kolostor, s területüket elfoglalva 1580-ban a rendház újjáépítésébe már a minoriták kezdtek. Ennek a későbbiekben azért volt nagy jelentősége, mert a katolikus élet központja 1597-től évszázadokra Bákó lett – ekkor helyezték ide a moldvai püspökséget. Magyarország egyházjogilag is elvesztette Moldvát, mert a területet a szófiai érsekség fennhatósága alá helyezték. A Vatikánnal szimpatizáló Sánta Péter vajda a protestantizmus moldvai térhódítását megakadályozandó 1588-ban jezsuitákat hívott Moldvába, s mivel a missziót a lengyel rendfőnök küldte, ezzel a lengyel katolikus egyház is megjelent Moldvában. A század végére így négy, különböző érdekeltségű katolikus szervezet volt itt jelen: a püspökség által felügyelt világi papság mellett a jezsuiták és a ferences rend mindkét ága. A következő időkben ezek egymás közötti torzsalkodása határozta meg a moldvai katolikus magyarság sorsát.
Sándor Klára
Irodalom
Baker, Robin 1997. On the origin of the Moldavian Csángós. The Slavonic and East European Review 75.
Benda Kálmán 1989. Moldvai csángó-magyar okmánytár 1467—1706. I—II.
Benkő Loránd 1989. A csángók eredete és települése a nyelvtudomány szemszögéből. Magyar Nyelv 85.
Kiss Lajos 1987. Magyar helységnevek a Keleti-Kárpátokon túl. Magyar Nyelvőr 111.
Lükő Gábor 1935. Havaselve és Moldva népei a X–XII. században. Ethnographia 46.
Mikecs László (1941/1989). Csángók.
nyest.hu/hirek/magyar-aranykor-moldvaban

"Ebből a portálból történelmet lehetne csinálni"
Októberben indult útjára a román-magyar párbeszédet segíteni hivatott corbiialbi.ro portál. A honlapot a Fehér Holló Médiaklubba tömörült magyar újságírók szerkesztik, de románok is csatlakoztak a projekthez. Az elmúlt hetek visszajelzéseiről, a jövőről Szabó Csaba újságírót, a Fehér Holló Médiaklub Egyesület vezetőjét, a vállalkozás koordinátorát kérdeztük.
Milyen céllal jött létre a corbiialbi.ro?
Azért hoztuk létre, hogy legyen egy olyan román nyelvű portál Romániában, amelyik elősegítheti a tömeges szintű magyar-román párbeszédet. Ezt szolgálja a portál tartalma, hozzáállása, enyhén oktatós-magyarázós hangneme. A román tömegek három-négy dolgot tudnak a magyarokról, és azokat is úgy tálalta nekik a mindenkori hatalom, hogy mindennel, ami kapcsolódhat a magyar szóhoz, azzal csínján kell bánni, mert a magyarok azok... nem kóserek. El nem lehet képzelni, milyen mélyről kell kezdeni ezt a párbeszédet, és milyen türelmet, pedagógiai érzéket követel ez a munka. Aki bepillant egy-egy hangosabb cikkünk kommentárvilágába, láthatja micsoda harc folyik azért, hogy például egy alapjában jó szándékú regáti mérnök megértse, hogy a Magyar Operából kijövő magyarok is „valódi” magyarok, nemcsak a zászlós székelyek. Az Argeş megyei kollégánk írását mintegy 80 ezren olvasták el, szenzációsnak tartották, annak ellenére, hogy mi magyarok jól tudjuk, hogy valójában a hivatalos nyolcadikos tananyagból idézett, legfeljebb a tálalás volt egy kicsit másabb. Van érdeklődés a magyar ügyek iránt, persze hogy mekkora, azt nem tudhatjuk még.
Hogyan lehet, hogy 25 évet kellett várni ilyen kezdeményezésre? Meg kellett érnie a pillanatnak?
A válaszom egyszerű. A román-magyar megbékélés – illetve ennek bármilyen formája vagy nüánsza – nagyon kevesek érdeke. Ha ez fontos lenne, akkor nem kellett volna annyit várni a román nyelvű Magyarságtörténetre sem. Fogalmazhatnék úgy is: sokan élnek meg a román-magyar ellentétek holdudvarából. Engem azért támogatnak, mert „a románok bántanak”, téged azért támogatnak, mert a „Székelyföldön a magyarok bántanak”. Kialakult egy status quo: nagy dumák mindenhol, munka semmi. Aztán szabadidőben összekacsintunk. Nem valami népszerű manapság a párbeszéd oldalára állni, és a román-magyar közeledést szolgálni. Unalmas dolog ez sokak számára, hiszen ez nem produkál verekedést, látványos zászlóerdőt, nemzeti dörgedelmeket. Amikor még az írott sajtóban dolgoztam, volt egy kedvenc mondásom: hivatásos magyarok, hivatásos románok. Abból élnek meg, hogy magyarok, vagy románok. Jó szakma ez manapság... És hát arra is gondolni kell, mi lenne akkor, ha megoldódna egyszerre ez a dolog? Ha arra ébrednénk, van MOGYE, van autonómia, feliratok, meg minden. Megmondom, mi lenne: ülnénk a nagy nihil közepén, mert kiderülne, semmiféle reális terve nincs sem a magyar sem a román félnek arról, hogyan lehetne munkahelyeket teremteni, hogyan lehetne az exodust megállítani. Mert, ugye, munkahelyet teremteni és jövőt építeni nagy dumákkal meg zászlóerdővel nem lehet.
Melyek az első hetek tapasztalatai, az olvasók visszajelzései, a közös munka alapján?
Újdonság az olvasóknak és a szerkesztőknek egyaránt. Már látszik, melyik rovatnak van sikere illetve értelme, melyiknek nincs. Két-három regáti munkatársunk is lett. Először hosszabb kommenteket írtak, aztán befogtuk őket munkatársnak. Jászvásár, Ploieşti, Argeş, Bukarest, Krajova... Egyértelműen érezzük, hogy jó döntés volt a portál. Vannak olyan regáti olvasóink, akik már reggel lesik, mi a mai csemege. Bevallották: bármit posztolunk, örvendenek, mert nem találnak olyan román portált, ahol ennyi mindenről lehetne hallani, vitatkozni, bámészkodni. Különösen értékelik, hogy a kommentárokat moderáljuk, és majdnem mindenkinek válaszolunk.
Prioritás, hogy egy hírportálhoz hasonlóan mindig aktuálisak legyenek, vagy inkább a „nagy kérdések”, témák fontosak?
Közismert a felfogásom, miszerint a romániai magyar médiában dolgozók zöme valójában a magyarság píárosaként éli meg szakmáját. Elkönyveljük mi volt itt, ott, utána sírunk egyet, miben bántottak meg a „románok” – ez az „újság”. Leleplezni valakit, felfedezni valamit, ellene mondani a trendnek – nagyon ritka. Én a kapcsolatteremtő média harcosa voltam mindig. Éppen ezért nem is gondolok arra, hogy konkurencia lehetnék, vagy mások lennének konkurenseim. A hozzánk legközelebb álló, hozzánk hasonló munkát végző csoportosulást például egyenesen felkértük, válasszanak maguknak helyet a portálon, fussunk együtt. Természetesen a témacentrikus újságírás érdekel bennünket, hiszen az férfimunka és hasznos. Az, hogy én román vagy magyar nyelven tudom meg azt, hogy lemondott Ponta a doktori címéről – teljesen mindegy. A lényeg az, hogy azonnal tudjam meg. Magyarul, románul, angolul. De körüljárni egy témát, felfedni mozgatórugókat, tendenciákat, jelenségeket – hát nálam itt kezdődik az újságírás.
Vannak-e negatív visszajelzések?
A román olvasók közül csak az lép be hozzánk, akit valamiféleképpen érdekelnek a „magyarok”. Egyharmaduk vitázni érkezik, egyharmaduk egyetérteni, egyharmada kötekedni. Ez utóbbiak azok, akik semmihez nem tudnak hozzászólni, semmit nem értenek, csak ismételgetik azt, amit annyiszor hallunk: bozgorok, menjetek ki a mi országunkból... Ennek ellenére nem szoktunk rögtön letiltani senkit, sőt, még az obszcén megjegyzéseket is megpróbáljuk a javunkra fordítani. A napokban az üzente egy román fiatalember, hogy kapjuk be. Erre én szójátékra váltva, visszaüzentem, aminek az lett a vége, hogy a magyar nők szépek, és savanyú a szőlő...
Áll-e szándékukban „kihozni” az internetről a projektet, találkozók, különböző események formájában?
Ebből  a portálból történelmet lehetne csinálni. Ezért nem is válaszolnak leveleinkre bizonyos alapítványok, ezért bujkálnak előlünk azok, akik reklámot ígértek. Ki van zárva, hogy támogassanak bennünket. Ismétlem: keveseknek érdeke, hogy mederbe, majd helyére kerüljön a román-magyar súrlódáskorszak.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Lucian Boia: Miért más Románia? (Külföldi hatások. Az idegenek)
Gyakran hivatkoznak az „idegeneknek” a XIX. századi román társadalomban játszott jelentős szerepére, ám némiképp „hígított” formában: hiányzik a számvetés, amely előítéletek és kisebbrendűségi komplexusok nélkül határozta volna meg tényleges befolyásukat a nyugativá válás legintenzívebb időszakában. Ez a szerep azonban döntő volt.
Nyilván, nem az idegenek döntötték el Románia Nyugat felé való fordulását: objektív folyamat volt, amelyet az adott pillanatban a történelem diktált, és – amennyiben választásról beszélünk – ezt a döntést a román elit tette meg. A román elit viszont önmagában nem vitte volna sokra. Az ország híjával volt az őt modernizálni tudó embereknek (a bármikor felidézhető kivételek mindössze a szabályt erősítik). A társadalmat szinte teljes egészében bojárok és parasztok alkották, a fő gazdasági tevékenység a mezőgazdaság volt. Extenzív, kevéssé hatékony mezőgazdálkodás, amely úgy-ahogy, de ellátta – inkább rosszul – a parasztokat, és valamivel jobban a bojárokat. Ahogy a román társadalom a Nyugat felé vezető útra lépett, az elitnek, pontosabban a fiatal bojárságnak nyugati iskolákban kellett képeznie magát ahhoz, hogy az új típusú civilizációt annak teljes eszköztárával együtt elsajátítsa – és ez meg is történt (a fő célpont Franciaország, majd Németország volt). Kezdetben viszont csakis hozzáértő külföldiekkel lehetett pótolni a hiányosságokat. A XIX. században a román fejedelemségek – majd a későbbi Románia – az európai emigráció célországai között sorakoznak. Számos külföldi azért érkezik ide, mert szabadabb életet sejt a románok között, mint a szomszédos impériumokban: görögök és bolgárok az Oszmán Birodalomból, zsidók a cári Oroszországból… Legtöbben viszont azért telepednek itt le, mert a román társadalomban mindent meg kell és meg is lehet valósítani: a románoknak mindenképp szükségük van a szakértelmükre – saját kapacitásuk nem lévén, mindent el kell fogadniuk. A bevándorlók java része városon telepszik le, ott kezd el munkálkodni... és nyereségre tesz szert. A főként kereskedéssel foglalkozó görögök többnyire a kikötőkben telepszenek meg a dunai folyami kereskedelem liberalizálásával egy időben: rendkívül nagy számban leljük fel őket Brăilán és Galacon, illetve Szulinán és Konstancán. A zsidók bevándorlása a XVIII. század végén válik intenzívebbé, és nem is hagy alább a XIX. század folyamán (a Habsburg-monarchiából, elsősorban Galíciából és Oroszországból érkeznek). Kézművesek és kereskedők, akik elsősorban a moldvai városokban telepednek meg, néhol többséget alkotva – az 1900-as évek tájékán Jászvásáron is –; nagy számban élnek továbbá Havasalföldön: az első világháború küszöbén Bukarest lakosságának 13 százalékát alkotják. 1900 tájékán mintegy 50 ezer német él Romániában (többségük Ausztria–Magyarországról érkezett, de jöttek Németországból, sőt, még Svájcból is). Nincsenek túl sokan, de nagyon képzettek és hatékonyak – a szakmunkásoktól, sőt, akár épp mezőgazdászoktól (utóbbiak Dobrudzsában tevékenykednek) kezdve egészen a mérnökökig, orvosokig, tanárokig… Az olaszok szintén hozzák szaktudásukat, ők főleg kőfejtésben és útépítésben vállalnak részt. A magyarok is jelentős hányadát képezik a lakosságnak, különösen a fővárosban; olyannyira, hogy Bukarestet „magyar” városként emlegették (az ilyenkor szokásos túlzással: Budapest után a második legnagyobb magyar városként!). Tény, hogy a XIX. század folyamán egyre mélyül a szakadék a hagyományos és etnikailag „tiszta” román falu és az egyre színesebb, kozmopolitább és végre a modernizáció útjára kényszerült város között.
Az iparosok és a kereskedők között a románok kisebbségben maradtak. A román fejedelemségek polgársága, annak gazdasági szegmense jelentős nem román többséggel alakul ki. Még a két világháború közötti időszakban sem sikerül a románságnak többségbe kerülnie a gazdasági ágazatokban, bár valamelyest már teret nyer. Az 1930-as népszámlálás adatai szerint a románok az iparban tevékenykedők mindössze 47 százalékát tették ki (a tulajdonosokat, az alkalmazottakat és azok családjait is ideértve – a százalékokat jómagam számítottam ki); a zsidók 13, a magyarok 17, a németek 11 százalékos arányban képviseltették magukat, jóval az illető etnikumok részarányán felül. A kereskedelemben a románok jelenléte még szerényebb volt: 39,5 százalék, miközben a zsidóké elérte a 40 százalékot. Összességében a gazdasági polgárság és a „munkásosztály” (amely az illető ágazatok alkalmazottjaiból állt) több „nem román” elemet számlált, mint románt. Az „idegenek” felsorolása itt még nem fejeződik be. A XIX. század derekáig a hazai orvosokat egy kézen meg lehetett számolni; majd mindenikük külföldről érkezett. Közülük a leghíresebb Carol Davila (származása tisztázatlan – talán francia, de semmiképp sem román), aki létrehozta az ország teljes egészségügyi rendszerét, és elindította az orvosképzést, kétségtelenül a modern Románia megteremtői közé sorolható. A „kis Párizzsá” alakuló új Bukarest építészei kezdetben majdnem mind külföldiek, főleg franciák: Paul Gottereau építi meg a királyi palota új szárnyát, a Takarékpénztár székhelyét, az I. Károly Egyetemi Alapítvány épületét; Albert Galléron nevéhez fűződik a Román Atheneum (Bukarest szimbólumértékű épülete) és így tovább. A legjelentősebb történelmi emlékművek restaurálására ugyancsak egy franciát, Lecomte du Noüy építészt kérik fel, ő újítja fel Neagoe Basarab Curtea de Arges-i kolostorát (a legnevezetesebb középkori román műemléket), a jászvásári Trei Ierarhi (A három szent főpapról elnevezett – a ford.) templomot… Szintén külföldiek az első művészek, akik a nyugati stílusú festészetet meghonosítják a román fejedelemségekben; az olasz Schiavoni és Levaditi vagy a cseh Chladek (Grigorescu mestere). Korábban ezt a művészeti ágat csak a vallásos témákat bizánci stílusban feldolgozó templomfestők gyakorolták. A szobrászattal azonban még ennél is nehezebben ismerkedtek meg a románok, annál az egyszerű oknál fogva, hogy az ortodox művészetből hiányzik. Román szobrászatról csak a XIX. század utolsó évtizedeiben beszélhetünk. Mindaddig (de azután is egy ideig) – főképp a köztéri szobrok elkészítésére – francia, német, olasz művészeket kérnek fel. Mihály Viteazul szimbolikus emlékműve, amelyet Bukarest középpontjában 1874-ben lepleznek le, a francia Albert-Ernest Carrier-Belleuse alkotása (az anekdota szerint Jeanne D’Arc egyik szobrát alakította át, hogy a rendelésnek idejében eleget tegyen, ami, bár nem igaz, jól illusztrálja a kor román–francia kulturális szimbiózisát). És szintén egy franciának, Emmanuel Frémiet-nek köszönhető III. István (Ştefan cel Mare) 1883-ban leleplezett szobra, amely a jászvásári Művelődési Palota előtt áll.
Rostás-Péter István fordítása
(Részletek a szerző Koinónia Kiadónál 2013-ban megjelent könyvéből – © Humanitas)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Félmegoldást kínál a MOGYE szenátusa
Nem számolja fel a magyar nyelvű gyógyszerészképzést a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetősége, azonban a román többségű szenátus a magyar tagozat számára kedvezőtlen, ráadásul törvénybe ütköző megoldást talált a kar akkreditáltatására.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa saját magának ellentmondva, egyetlen év leforgása alatt immár a harmadik forgatókönyvet készíti el a magyar gyógyszerészképzés akkreditációjának lebonyolítása érdekében
A MOGYE román többségű vezetőtestülete a múlt héten – elektronikus szavazás útján – a román és a magyar tannyelvű szak közös akkreditációja mellett döntött. Ez azonban nem felel meg a 2011/1-es tanügyi törvénynek a kisebbségi tagozat intézet-alakító jogkörére vonatkozó 135-ös és 138-as cikkelyeinek, mert ez esetben az előírt nyelvenkénti külön engedélyeztetés elmarad
„Ha sehol nem jelenik meg, hogy ez egy külön magyar nyelvű program (program de studiu în limba maghiară), nincs garancia arra vonatkozóan, hogy a beiskolázási számokat miként fogják elosztani, felvesznek-e még magyar tanársegédeket a román nyelvű gyakorlatokhoz, és hogy pár éven belül nem fogják-e teljesen marginalizálni a magyar oktatást” – olvasható a magyar tagozat vezetőtanácsának levelében, melyet az egyetem magyar oktatóinak juttatott el.
Mellőzött háromszéki diákok
A Kovászna megyei tanintézeteket elkerüli a marosvásárhelyi felsőoktatási intézmény MOGYE-karaván 2015 elnevezésű népszerűsítő karavánja – derül ki a tanintézet közleményéből. Lapunk már korábban is jelezte, hogy majdnem teljesen el fogja kerülni a magyar többségű településeket a MOGYE által szervezett kínálatnépszerűsítő karaván. A potenciális magyar érdeklődők „toborzása”, mint minden évben, ezúttal is a diákszövetségre hárul. Miután február közepén az egyetem tanárai Maros, Szeben, Brassó, Fehér, Beszterce-Naszód és Hargita megyei iskolákat kerestek fel, márciusban Szilágy, Hunyad, Szatmár, Hargita, Suceava, Gorj, Argeş, Neamţ, Botoşani és Vaslui megyei középiskolai végzősökhöz készülnek. Az akció harmadik, és egyben utolsó szakaszában a karavánozók Maros megyei tanintézményekből próbálnak felvételizőket toborozni.
Tiltakozólevelében a tagozatvezetés ezt jelezte a szenátusi tagoknak is. Leonard Azamfirei rektor azonban továbbra is azt tartja, hogy a szenátus korrigálta a magyar nemzetiségű illetékesek hanyagságát és konokságát, amiért valakinek majd fizetnie kell. A február 11-ei sajtótájékoztatóján az intézményvezető még azt nyilatkozta, amennyiben nem sikerül megoldást találni, a nyáron már nem hirdetnek felvételit magyar nyelvű gyógyszerészképzésre.
Király: megmentett felvételi
Az egyetem által kifundált megoldás kapcsán Király András oktatásügyi államtitkár a Krónikának úgy vélekedett, „az lehet jó is, kevésbé jó is, nézőpont kérdése”. „Az ügy megoldása nem a politikum, nem az érdekvédelmi szervezet, de még csak nem is a minisztérium kezében volt, hanem az egyetem feladata. A következő lépést a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökségnek (ARACIS) kell megtennie” – kommentálta a holtpontról kimozdult, ám korántsem ideális helyzetet az RMDSZ minisztériumi tisztségviselője.
Mindemellett Király hangsúlyozni kívánta, hogy döntésével a szenátus „gyakorlatilag megmentette a felvételit”. Arra a kérdésre, hogy a közösködés következtében a magyar diákok hány helyre számíthatnak, az államtitkár nem tudott választ adni. Mint mondta, az ingyenes helyek elosztásáról az ARACIS, a fizetésesekről pedig az egyetemi szenátus dönt. „Merem remélni, hogy az ARACIS nem fog cselezgetni” – tette hozzá a Krónikának nyilatkozó Király András.
Bentről másként látszik
Valóban nézőpont kérdése a román többségű szenátus által javasolt megoldás: az egyetem magyar oktatói korántsem találják olyan fényesnek a helyzetet, mint az oktatási tárca államtitkára. A MOGYE lemondott rektorhelyettese, Szilágyi Tibor, aki lapunktól értesült a szenátus által javasoltakról, ugyan nem lepődött meg a román kollégák döntésén, de csalódottságának adott hangot a magyar tagozatot hátrányosan érintő félmegoldás miatt.
„Miután kis idővel ezelőtt halálra rémisztettek bennünket, szétkürtölve, hogy megszűnik a magyar nyelvű gyógyszerészképzés, most találtak egy olyan megoldást, ami csak egy pár lépéssel tol hátrébb, mint ahol voltunk a 2011-es oktatási törvény megjelenése előtt. Ezért legyünk mi hálásak és boldogok?” – tette fel a költői kérdést Szilágyi.
Tiltakozásként a magyar tanárokat és diákokat ért sorozatos megaláztatás miatt a tavaly lemondott rektorhelyettes szerint a szenátus által kitalált félmegoldás a teljes kiszorítás veszélyét hordozza magába. „Most már tényleg semmilyen garancia nincs arra, hogy a helyeket ezentúl is a bevett szokásnak megfelelően, fele-fele arányban osztják el. Ráadásul mivel a közös akkreditáció román nyelvű gyakorlati oktatást jelent, a magyar tanárok alkalmazása vagy előléptetése is bizonytalanná válik” – vélekedett Szilágyi Tibor.
Néppárti felhívás MOGYE-ügyben
A MOGYE ügyében közös, egységes és határozott álláspont kialakítását kéri az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőségétől az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Ennek célja a megfelelő politikai szintű megoldás követelése lenne, ugyanis az EMNP hétvégi közleménye szerint a vásárhelyi egyetem ügye elsősorban nem adminisztratív, hanem politikai kérdés, tétje pedig a közösség egyik alapvető jogának, az egészségügyi ellátásban való anyanyelvhasználatnak a biztosítása. „Ebben a képletben az egyetem vezetősége a bukaresti hatalom képviselője, amely hatalom napjainkban is az élet minden területén (lásd nemzeti szimbólumok üldözése, az adminisztrációban való anyanyelvhasználat korlátozása – önkormányzati ülések nyelve, prefektúrák kizárólag román ügyintézése, kétnyelvű helységnévtáblák ügye, és még sorolhatnánk) asszimilációs tendenciákat mutat. Rá kell ébrednünk a politikai képviseletek felelősségére, hiszen az állami adminisztrációban jelen lévő szereplők eddigi próbálkozásai a kérdésnek adminisztratív érvekkel és eszközökkel való megoldására csupán annyit jelentenek, mintha egy rákos beteg esetében az áttét okozta tüneteket fájdalomcsillapítással akarnánk megszűntetni” – áll a Zakariás Zoltán alelnök által aláírt felhívásban.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Az autonómiát a székelyek nem is akarják”
Van-e élet az autonómia után? címmel jelent meg az a 11 román és magyar szakembert megszólaltató interjúkötet, amelyet a hétvégén mutattak be Kolozsváron, a Koffer könyvesboltban. A közel másfél órás beszélgetésen Benkő Levente újságíró faggatta a szerzőt, Borbély Tamást, az MTI és a Szabadság napilap munkatársát, és az egyik interjúalanyt, Szilágyi N. Sándor nyelvészt. Benkő Levente azzal nyitotta a beszélgetést, hogy a 2014-ben, a Koinónia gondozásában megjelent kötet két év késéssel látott napvilágot, az interjúk 2012-ben készültek el. Akkor a Communitas Alapítvány nem támogatta a könyv megjelenését, tavaly viszont ismét elővették, és az alapítvány valamint a Nemzeti Kulturális Alap (AFNC) finanszírozásával sikerült kiadatni. Mivel a szerző, Borbély Tamás fontosnak tartotta, hogy az interjúalanyok reflektáljanak a kimaradt két év aktuálpolitikai eseményeire (ukrán válság, az RMDSZ autonómiatervezete), a megszólaltatott szakember kiegészíthették mondanivalójukat. Többen éltek is a lehetőséggel.
kötetben megszólított szakemberek: Juhász Jácint közgazdász, Szilágyi N. Sándor nyelvész, Bakk Miklós politológus, Stefano Bottoni történész, Csutak István fejlesztéspolitikai szakértő, Gabriel Andreescu emberjogi aktivista, Salat Levente politológus, Bocsárdi László rendező, Smarande Enache emberjogi aktivista, Bárdi Nándor történész, Biró A. Zoltán társadalomkutató.
Politikusok nem szólalnak meg a kötetben
Borbély Tamás elmondta, a cél az volt, hogy a könyvben ne politikusok osszák meg gondolataikat az autonómiáról, hanem olyan, az autonómiát érintő területeken jártas szakembereket, akik más megvilágításba helyezhetik a kérdést.
"Amit nagyon sajnálok, hogy nem sikerült például még több közgazdászt és román interjúalanyt megszólaltatni, ez utóbbiakkal kapcsolatban egyfajta visszautasítást is tapasztaltam. A magyar szakemberek körében is elég nagy az autonómiával szembeni szkepszis, voltak olyan interjúalanyok, akiket elég nehezen lehetett rávenni, hogy vágjunk neki egy ilyen beszélgetésnek. A román interjúalanyok, Gabriel Andreescu és Smaranda Enache készségesen vállalták első perctől. Akit még meg szerettem volna szólaltatni, az Cristian Pârvulescu és Marius Oprea" - magyarázta Borbély.
Hozzátette, aki kézbe veszi a kötetet, ne számítson arra, hogy most megtalálja a választ arra, hogyan működik pontosan az autonómia, kizárólag milyen feltételek között lehet megvalósítani, hiszen nem is ez volt a cél. Az interjúkban szempontok, kérdések fogalmazódnak meg. Például hogy milyen változásokra kellene odafigyelni, hogy lehetőség legyen az autonómia megvalósítására, egyáltalán lehetséges-e a jelenlegi körülmények között.
"Ebben a kötetlen van hideg is, meleg is. Benne vannak azok a kritikák, kételyek is, amelyek általában elhangzanak az autonómiával kapcsolatban, hogy van-e életképessége, van-e rá szükség, és elhangzanak olyan vélemények is, amelyek alátámasztják, hogy igenis szükség van rá, hogy ez egy hasznos közigazgatási forma, amely segíthet egy kisebbség integrálódásában. A kötetben bizony vannak nagyon népszerűtlen gondolatok is, amelyek talán néhány székelyföldinek nem esnek jól, de mindenképp segít abban, hogy egy reálisabb képünk legyen önmagunkról és az autonómiáról" - fejtegette a szerző.
"A székelyeknek nem is kell autonómia"
Hogy milyen "népszerűtlen" gondolatokról is van szó, abból Szilágyi N. Sándor nyelvész adott ízelítőt. Benkő Levente az egyetemi tanárnak szánt kérdését azzal vezette fel, hogy a kötetben többen elmondják, az autonómia politikai csatározások eszközévé vált.
"Szilágyi N. Sándor igen helyesen teszi fel a kérdést, hogy vajon kell-e autonómia Székelyföldnek, szélesebb értelemben a romániai magyarságnak, amikor a közigazgatásban nem hajlandó használni saját anyanyelvét. Egyáltalán nem ismerjük például a közigazgatási, pénzügyi terminológiát. Vagy gondolok azokra a Székelyföldön is elterjedt kifejezésekre, mint az interszekció, a proces verbal, a buletin, amelyeket a hétköznapi nyelvben az útkereszteződés, a jegyzőkönyv és a személyi igazolvány helyett használnak. Változott a tanár úr autonómiára vonatkozó véleménye 2012 óta?" - kérdezte az újságíró.
"Azóta semmi az égvilágon nem történt, ami miatt változott volna a véleményem. Persze, most lehet azt mondani, dehát hogyne történt volna, megjelent az RMDSZ autonómiatervezete, és ez már valami. Senki nem gondolja komolyan, hogy azt a parlament valamikor is el fogja fogadni, mert az nem erről szól" - válaszolt az egyetemi tanár. Figyelmeztette a hallgatóságot és az olvasókat, hogy "elég csúnya dolgokat" írt le a kötetben, és aki "kímélni akarja lelke nyugalmát", annak nem biztos, hogy az ő írásával kellene kezdenie az olvasást.
"Ha a helyi emberek tényleg annyira fontosnak tartanák az autonómiát, nagyon sok minden megvalósult volna azóta belőle. Kolozsváron tele vagyunk székelyföldi borvízzel, tejtermékekkel, de ezek címkéjén egy magyar szó nincs. Legalább azt el lehetett volna érni, hogy odaírják, bibarcfalvi ásványvíz, ezt semmilyen törvény nem tiltja" - fejtegette Szilágyi N.
Az egyetemi tanár a könyvbemutatón be is mutatott egy termékcímkét mint jó példát. A címkén a sepsiszentgyörgyi diószegi pékség magyarul is feltüntette a tepertős pogácsát. Egy másik példával élve a nyelvész elmondta, Kolozsváron már találkozott olyan magyarul is kiírt őrölt szerecsendióval, amit Argeș megyében csomagoltak. "Mert Argeș megyében tudják, hogy itt magyarok is vannak, és hátha akadnak közöttük olyanok, akik nem ismerik a román megfelelőjét. A Hajnal negyedi magyar melós elmegy a boltba, és hazaviszi a biborțeni ásványvizet, mert nem tudja, hogy az bibarcfalvi. Honnan tudná?" - fejtegette.
Politikai diskurzus kontra autonómia?
"Székelyföldi autonómia esetleg csak akkor lesz, ha a román parlament a székelyek megkérdezése és akarata ellenére elrendeli. De ne gondoljuk, hogy akkor minden megoldódna, mert a politikusok rögtön elmondanák, hogy ez csak olyan nesze semmi, fogd meg jól. Ha az RMDSZ tervezetét a parlament feltéve, de nem megengedve elfogadná, nehogy azt higgyük, hogy valaki megnyugodna, dehogy, az első dolog az lenne, hogy az RMDSZ elárulta a székely autonómiát, mert elfogadtatott egy olyant, ami nem az. Hogy mi lenne, senki sem tudja, de ez nem az" - válaszolt arra a kérdésre, hogy mi a véleménye az autonómiáról szóló politikai diskurzusról.
Elmondta, szerinte rengeteg bajt okozhat a politikai csatározásokra szolgáló autonómiázás. "Ha egyszer kialakul az, hogy az igazi megoldás az autonómia, beállhat egy olyan hozzáállás, miszerint amíg nem lesz autonómia, nem csinálunk semmit, mert várjunk az autonómiát" - figyelmeztetett Szilágyi N.
Hozzátette, ha az autonómiát tényleges, igazi problémák megoldására találták volna ki, minimum elkészült volna az a hatástanulmány, amely azt méri fel, milyen következményei lennének az önrendelkezésnek. Például az sem világos, hogy jár-e különadóval ez a közigazgatási forma, egyáltalán vannak-e olyan problémák, amelyet a jelenlegi eszközökkel, azok hatékonyabbá tételével ne lehetne orvosolni.
Szilágyi N. szerint az autonómiát csupán "csodafegyvernek találták ki más magyarokkal szemben, és azóta is ezt a célt szolgálja".
Az egyetemi tanár 1994-ben fogalmazott meg egy törvényjavaslatot Törvény a nemzeti identitással kapcsolatos jogokról és a nemzeti közösségek méltányos és harmonikus együttéléséről címmel. A tervezetre a kötetben többen is utalnak. Egyik érdekessége, hogy bár egyszer sem hangzik el benne az autonómia szó, mégis közösségek önrendelkezéséről szól (nyolc százalékos úgynevezett kisebbségi aránnyal operál).
Nem "kisebbségi törvény", például nem az áll benne, hogy a kisebbségeknek joguk van az anyanyelvük használatához, hanem teljesen más logika mentén képzeli el a nyelvi, etnika és kulturális identitásmegőrzést. A tervezet abból indul ki, ha minden állampolgár egyenlő, akkor minden állampolgárnak joga van az anyanyelve használatához, ilyen értelemben tehát a kisebbségek jogai nem értelmezhetők különjogokként. A tervezetet egyetlen politikai párt sem karolta fel.
A tervezet szövege a Korunkban jelent meg 1994-ben, a folyóirat akkori számai nem érhetők el digitális formában.
Az Igazi Csíki Sör
Benkő Levente újságíró Szilágyi N. Sándor hozzászólása után a diószegi jó példát az Igazi Csíki Sörrel egészítette ki. Borbély Tamás elmondta, az egyetemi tanárral készített interjúban pozitív dolgok is elhangzanak, például az Igen, tessék! mozgalom, amely a nyelvész szerint követendő kezdeményezés. "Bennem is az a benyomás erősödött meg, hogy a civil szféra sokat tud tenni az autonómia bizonyos elemeinek megvalósulása érdekében" - tette hozzá a szerző.
Annyit még megjegyzett, hogy úgy látja: az autonómiának politikai eszközként történő felhasználása egyre inkább kifullad, így talán elkezdődhet egy reálisabb megközelítésmódja ennek a közigazgatási formának.
A közönség kérdésére reagálva elmondta, több érdekes megközelítést is ki lehetne emelni a kötetből, többek között például Juhász Jácint közgazdászét. A szakember kimutatása szerint a székelyföldi megyék nem szegényebbek az országos átlagnál, a középmezőnyben helyezkednek el. Ám téves az az elképzelés, hogy a mezőgazdaságra, az élelmiszeriparra és a turizmusra középtávon építeni lehetne a régió jövőjét. A központi régió, ahol Székelyföld is található, a turizmus a termelés 2, a mezőgazdaság esetében 7, az élelmiszeripar esetében pedig 3,5 százalékát jelenti. Ezek összesen 12,5 százalékot tesznek ki a bruttó hazai össztermékből.
A közgazdász szerint Székelyföldnek fel kellene készülnie egy nagyon agresszív és jól előkészített uniós pénzlehívási stratégiára, hiszen például a Magyarországról érkező támogatások a Székelyföldön lehívott uniós pénzek 5 százalékát sem érik el. Meglátása szerint a régióban például az ásványvíz és az erdő az értékes erőforrás.
Oborocea Mónika
maszol.ro

Ki volt Tudor Arghezi édesanyja?
Nem, nem a gazdag román családból származó Anastasia Petrescu, miként néhány román irodalomtörténész vélte. Hanem a szentkeresztbányai szolgálólány, Ergézi Rozália. Igazi bulvár bomba hírek kellenek ahhoz, hogy egy székelyföldi kulturális folyóirat elérje a bukaresti román sajtó ingerküszöbét. De még így is időbe telik.
A Székelyföld ez évi januári számában Ferenczes István nagylélegzetű nyomozati anyagot közöl Tudor Arghezi román költő (1880–1967) felmenőiről, különös tekintettel az anyai ágra. Nagy titok lappangott ugyanis jó ideig akörül, ki is a költő édesanyja. Sokáig ugyanis az a változat tartotta magát, hogy Arghezi apja Nae Theodorescu, anyja pedig Anastasia Petrescu, a költő felvett neve művésznév, s az Argeşből eredeztethető.
Nos, Ferenczes István szívós munkájának eredményeképpen kiderült, hogy mindez nem igaz. Az édesanya neve Ergézi Rozália, szentkeresztbányai születésű, római katolikus szolgálólány, aki az ismert székely sorsot követve Bukarestbe ment szolgálni, ahol találkozott Nae Theodo­rescu cukrászsegéddel, és a hu­szadik század Tudor Ar­ghezi néven ismert egyik legnagyobb román költője a köztük kibontakozott szerelem gyümölcse. Szerelemgyermek. Ugyanis Theodorescu nem vette feleségül a szolgálólányt, inkább a gazdag családból származó Anastasia mellett döntött. Az Adevărul napilap 2015. augusztus 4-én terjedelmes cikket szentel Ferenczes kutatási eredményeinek. Ennyi idő kellett, amíg a kultúrák összeérnek, legalábbis a main­stream média szintjén. A cikk amúgy kiegyensúlyozottan számol be a gigászi kutatómunkáról. És ami fontos: fény derült arra, honnan tudott a nagy román költő idős korában is egész jól magyarul. Magyarán: helyükre kerültek a dolgok.
SZÁNTAI JÁNOS (Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszék képviseli Erdélyt Nagyszebenben
Kovászna megye képviseli Erdélyt a péntektől vasárnapig tartó XIII. Nemzeti Hagyományok és Szokások Fesztiválján, amely helyszíne a nagyszebeni Astra Néphagyományok Múzeuma. Az eseményen több hagyományőrző csoport, valamint kézműves képviseli a régiót.
A nagyszebeni Fiatal Erdőben található múzeumkomplexumban megszervezendő fesztiválon minden évben három megye kap lehetőséget a bemutatkozásra, ennek megfelelően tehát egy megye Erdélyből, egy Munténiából, illetve egy Moldvából – tájékoztatnak a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársai. Az említett régiókból érkező megyéken kívül ugyanakkor meghívást kapnak a határon túli román közösségek képviselői is a Moldovai Köztársaságból, Szerbiából, Bulgáriából, Magyarországról és Ukrajnából. A tizenharmadik alkalommal tartandó eseményen jelen levő romániai megyék: Argeş, Caraş Severin, valamint Kovászna.
A hétvégén zajló fesztivál célja különben a lehetőség megteremtése a különböző tájegységek élő hagyományainak megmutatására és népszerűsítésére. Ennek megfelelően az idei programot népzenei és néptánc produkciók, mesterség-, továbbá gasztronómiai bemutatók fogják színesíteni, ahol bemutatkozhatnak a meghívott közösségek még élő népi hagyományaikkal, értékeikkel. A nagyszebeni fesztiválon Erdély a Kovászna Megyei Művelődési Központ által válogatott kulturális ajánlattal lesz jelen: a helyi népdalokat éneklő és helyi népviseletbe öltözve fellépő, 1970-ben alakult felsőrákosi Hagyományőrző Dalcsoport, az ezredfordulón elindított bodzafordulói „Cununa Carpaților” Együttes, továbbá a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes.
Az említett fellépőkön kívül tíz népi kézműves mester, egy kiállítási anyag Kovászna megye természeti és kulturális örökségéről, valamint hagyományos népi mesterségekről szóló dokumentumfilmeket is bemutatják, amelyek valóban a háromszéki közösségek identitását igazoló védjegyek lehetnek a rendezvényen.
Mint ismeretes, az eseményt az Astra Nemzeti Múzeum Központ kezdeményezésére első alkalommal 2001-ben szervezték meg a Művelődési Minisztérium és a Román Kulturális Intézet védnöksége alatt, illetve a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Népszerűsítő Nemzeti Központtal, a meghívott megyék közigazgatási intézményeivel, továbbá művelődési központjaival közösen. Az eseményt támogatja még Szeben Megye Tanácsa és a Szebeni Polgármesteri Hivatal.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Így hamisították a román történelmet a kommunista korszak filmrendezői
Mihai Viteazul úgy győzött, hogy visszavonult, a dák filmekben pedig többet gyűléseztek, mint a vörös aranykorszakban.
A kommmunizmus idején készített román történelmi filmek hemzsegnek a hazugságoktól és hamisításoktól. Egy sor uralkodót teljesen más körülmények között ábrázolnak, és a bemutatott cselekmények köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.
Ennek oka egyrészt a kommunista rezsimnek való megfelelési kényszer volt, másfelől pedig a hősökre szomjazó közönségigények kielégítése. A filmek általi történelemhamisítás legnagyobb mestere Sergiu Nicolăescu színész és rendező volt – írja az historia.ro. A történelmi magazin pedig egy listát is közöl a szóban forgó hazugságokról.
A călugăreni-i csata – győzelem vagy vereség Mihai Viteazul számára?
A román történelmi filmekben előforduló ferdítések legtöbbjére Marius Diaconescu történész hívta fel a figyelmet. Például arra, hogy az 1595-ös călugăreni-i csata a valóságban közel sem volt akkora siker, mint ahogy azt a történelemkönyvekben és az 1970-ben forgatott Mihai Viteazul filmben bemutatják.
„Mihai Viteazul jelentős veszteségeket okozott ugyan a törököknek, ám a nap végén visszavonult csatamezőről a hegyekbe. Ha csataként tekintünk rá, Mihai Viteazul győzött, mert csapdát állított, viszont ha a törökök szemszögéből nézzük, veszített” – fogalmazott a történész. A fejedelem ugyanis a hegyekbe visszavonulva várta Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem seregeit, hogy Giurgunál ismét megtámadhassa a törököt.
Mihai Viteazul és a Román Országok egyesítése
A fentiekben említett film egyik jelenetében a fejedelem belovagol Gyulafehérvárra, ahol egyesíti a három román fejedelemséget. A valóság ezzel szemben az, hogy Mihai Viteazulnak esze ágában sem volt minden románok egyesítése, mivel a középkorban nem volt semmiféle erre vonatkozó terv, vagy elképzelés. Sokkal később, a 19. század második felében a kulturális elit hívta újból életre Mihai Viteazul alakját, ezzel is alátámasztva a románok évszázados egyesülési igényeit.
A rovinei csata rejtélye
„Mindenki tudja, hogy Mircea cel Bătrân Rovinenél legyőzte Bajazid szultánt. Csakhogy ez nem igaz, mivel a csata után Mircea cel Bătrân közel két és fél évig Erdélyben tartózkodik. Ha megnyerte volna az ütközetet, mit keresett 1395 márciusában, Brassóban, ahol behódolt Luxemburgi Zsigmond magyar királynak? Miért próbálkozott négy alkalommal is a magyar hadsereg, hogy visszasegítse Havasalföld trónjára, de egyszer sem sikerült, mert a törökök mindig elűzték” – teszi fel a kérdést Diaconescu. A rovinei csatát hamisan jelenítik meg – mondja, hisz arra 1394 októberében került sor egy mocsaras területen, közel egy Craiova melletti római erődítmény romjaihoz. A zűrzavart tetézi, hogy 1395 májusában volt egy másik csata is Argeş mellett, amit Bajazid nyert meg.
A rabló Pintea Viteazul
Az 1976-os rendezésű filmből az derül ki, hogy a Habsburgok a románok elnyomói voltak, akik ezért harcoltak ellenük. Ez nem igaz, hisz Pintea egy közönséges tolvaj volt, és a film állításával ellentétben a Habsburgok a románokat támogatták a magyarokkal szemben az éppen akkor kezdődő konfliktus során. Ştefan cel Mare és Vlad Ţepeş ellentmondásos barátsága
Egy másik népszerű mítosz, ami a könyvekben és filmekben is megjelent, az Ştefan cel Mare és Vlad Ţepeş barátsága. Számos történész keresi a magyarázatot arra, hogy miért támadta meg Chilia várát és ez által Havasalföldet Ştefan cel Mare akkor, amikor Vlad Ţepeş épp hadban állt a törökkel. Sok történész azt mondja, hogy Ştefan cel Mare Chiliát akarta megmenteni a törököktől, de ez is hazugság – állítja a történész. Chilia várát a tenger felől a törökök, míg a szárazföld felől Ştefan cel Mare támadta. Tulajdonképpen a moldovai és a török hadseregek közötti együttműködésről volt szó.
Propaganda a Mircea című filmben
A történelmi filmekben tetten érhető hamisítások kapcsán Stelian Tănase író is megszólalt. „A Mircea cel Bătrânról készült film pontosan ugyanannyira propagandisztikus, mint a Mihai Viteazulról készített, és nem tudom mosolygás nélkül végignézni. A filmben feltűnik Dan, Mirce cel Bătrân testvére, akit Bajazid udvarában tartózkodó árulóként mutatnak be. Pedig Mircea vajda nagyobbik testvére már 1386-ban meghalt, nyolc évvel a rovinei csata előtt. Az író arra is felhívja a figyelmet, hogy a filmben Bajazid szultán jóval fiatalabb Mirceanál, holott a valóságban ez sem állja meg a helyét. A filmben ráadásul Mircea cel Mare volt a vajda neve, hogy véletlenül se asszociáljanak a nézők Nicolae Ceauşescu előrehaladott korára, aki 1989-ben már 71 éves volt.
A romanizmus bástyája félig szerb volt
Mircea cel Bătrân nem volt tősgyökeres román, ahogy azt a filmekben ábrázolták. „Mirceáról hibásan állítják mindezt, hisz a korszakban nem lehetett ilyesmiről beszélni. Mircea félig szerb volt, hisz édesanyjaLázár szerb kenéz lánya volt. Azonban, amíg Mihai Eminescu és Dimitrie Bolintineanu tévedései természetesek voltak Mircea cel Bătrân és Ştefan cel Mare anyjával kapcsolatban, mivel nem álltak rendelkezésükre elégséges történeti források, addig a kommunisták tévedései szándékosak voltak – állítja Stelian Tănase.
A dákokról és rómaiakról szóló filmekben a kommunista nagygyűléseket is megjelenítik
Hamisítások a dákokról szóló filmekben is megjelennek. Ciprian Plăiaşu történész három filmet elemzett: a Dákokat (1967), az Oszlopot (1968) és a Burebistát (1980). Ezekben az alkotásokban kötelező módon megjelennek az Aranykorszakra jellemző elemek.
„A Ceauşescu-rezsim első éveiben készült két filmben a gyűlések mennyisége még elviselhető. Ám a Burebistában már nyomasztóan hatnak, és mintha a korszak valóságát igyekeznének tükrözni a fejedelmek tanácsával, a fegyverek és erődítmények tanácsával, a külföldi követekkel való találkozásokkal, a Magna mater találkozójával, a haditanácsok, Cézár tanácskozása Gallia meghódítása után”- magyarázza Ciprian Plăiaşu, aki szerint ezekben a filmekben a vezérkultuszt is eltúlozzák. Az európai léptékű Tudor Vladimirescu
A Tudor című filmet 1963-ban rendezték, és az első darabja volt az úgynevezett nemzeti filmművészeti eposznak. A filmben Tudor Vladimirescut bölcs, nemzeti, európai kaliberű hősként ábrázolják, aki az elnyomottakért szállt síkra. „A valósággal ellentétben Mihnea Gheorgiu rendező az orosz-török háborúban kitüntetett Tudort a Bécsi Kongresszusra küldi, ahol bennfentesen mozog az európai vezető politikai elit körében, sőt maga I. Sándor orosz cár is fogadja, akitől méltósággal és bátran kér segítséget a török ellen” – írja Călin Hentea író.
A kapzsi bojárok és a bátor betyárok
A kommunista időszak valamennyi propagandafilmjében jelen van ez a két kategória, amelyeknek tulajdonságai nem felelnek meg mindig a történelmi valóságnak. „Még a történelmi kalandfilmekben (pl. a Dinu Cocea által rendezett Betyár-sorozat, vagy a Doru Năstase által rendezett Mărgelatu-sorozat), vagy a háborús és rendőrös filmekben (a Sergiu Nicolaescu rendezte Moldovan felügyelő-sorozat) a bojárok vagy a burzsoá szereplők kapzsik, gyávák, arrogánsak és képmutatók. Ezzel szemben a betyárok, az illegális kommunisták kizárólag bátrak, őszinték, segítőkészek és szimpatikusak lehettek” – mondja Călin Hentea.
S. I.
Transindex.ro

A tasnádiak feje fölött döntöttek a menekülttáborról
Menekültközpontot alakítanának ki egy évekkel ezelőtt bezárt csendőrlaktanyában a Szatmár megyei Tasnádon, a településen azonban előzetesen senkivel nem egyeztettek a témában a kormány vagy a belügyminisztérium illetékesei, akik még az önkormányzat tagjait sem értesítették az elképzelésről.
A migránsokat befogadó, nyitott központ kialakítását Petre Tobă belügyminiszter jelentette be, aki azt is közölte, a bevándorlásügyi hivatal vezetője, Nelu Pop két héttel korábban járt a termálfürdőiről híres, a magyar és az ukrán határhoz is közel lévő településen, és a helyszíni terepszemle után rábólintott az elképzelésre.
„Az a minimum, hogy megkérdeznek”
Tasnádon egyébként hatszáz szíriai menekültet helyeznének el, a régi csendőrlaktanya azonban jelenlegi állapotában nem lenne erre alkalmas, hiszen korábban csak az épületegyüttes egy részét újították fel – tudtuk meg Véron András Levente alpolgármestertől, aki szerint egy ilyen horderejű, a helyi közösség egészét érintő döntés meghozatala előtt „az lett volna a minimum, hogy a városvezetés véleményét is kikérjék".
Az elöljáró bevallása szerint még nem találkozott olyan tasnádival, aki támogtná a migránsok befogadásának tervét. „Napok óta érdeklődik mindenki, hogy mit tudunk erről a menekültközpontról, de hát sajnos a városvezetés sem tud válaszolni a kérdésekre. Annyi biztos, mi is követjük a híreket, vannak Ausztriában, Németországban élő ismerőseink, rokonaink, is és hát nem sok jót hallottunk a szíriai menekültekről. Egy részük legalábbis nem kifejezetten kedves vendég" – fogalmazott Véron András Levente, aki szerint a valamivel több mint 8400 lakosú város nincs felkészülve arra, hogy nyitott menekülttábor működjön a területén.
„Egy állandó létszámú csoporttal még lehetne valamit kezdeni, de attól tartok, nagy lesz itt a jövés-menés, és kezelhetetlenné válik a probléma" – fogalmazott. Az alpolgármester szerint aggodalomra ad okot, hogy a menekültközpont a város legfőbb bevételi forrásától, a termálstrandtól alig száz méterre működne, a menekültekkel való szomszédság pedig elriaszthatja a turistákat. „Ebbe még belegondolni se jó" – jegyezte meg.
Tasnádra egyébként Vasile Mitraşca polgármester szerint évente 250 ezer fürdőlátogató turista érkezik, a Vocea Transilvaniei oldalnak nyilatkozó elöljáró szerint azonban ez a szám drasztikusan csökkenni fog, amennyiben a városnak migránsokat kell befogadnia.
Derült égből villámcsapás
Bendel József, a helyi tanács öttagú RMDSZ-frakciójának vezetője egyenesen hülyeségnek nevezte a belügyminisztérium tervét. „Egy olyan városról beszélünk, ahol a helybeliek közül nem tudunk mindenkinek munkát biztosítani, s ahol a roma kisebbség problémáit sem tudjuk megoldani évtizedek óta – mutatott rá a Krónika érdeklődésére Bendel. – Egyértelmű egyébként, hogy a menekülteknek nem fog tetszeni a csendőrlaktanya, ahol nem kifejezetten szállodai körülmények uralkodnak, közös mosdók vannak és az ingatlan felét nem is újították fel. Az első dolguk az lesz, hogy megpróbálnak innen elmenekülni."
Pakulár István tasnádi református lelkész szerint a Szatmár megyei kisváros lakosságát derült égből villámcsapásként érte a menekülttábor létesítéséről szóló hír. Az RMDSZ városi tanácsosaként is tevékenykedő tiszteletes hétfőn a Krónikának elmondta, egyházkössége egyik híve éppen hétfőn érdeklődött nála az erről szóló szóbeszéd kapcsán, és bár ő sem tud semmit a részletekről, sejtette, hogy helyszínként a termálfürdő tőszomszédságában lévő egykori csendőrlaktanyát szemelték ki.
Ama megjegyzésünkre pedig keserűen kacagott egyet, miszerint a több száz bevándorlót nyitott menekülttáborban szállásolnák el. „Sajnálatos, hogy miközben erre a nemzetpolitikai és -stratégiai szempontból egyaránt kockázatos kérdésre nincs felkészülve az ország, kormányzati szinten olyanok határoztak a menekülttábor létrehozásáról, akik nem fogják viselni a felszínes döntés kezelésének a felelősségét" – állapította meg Pakulár István.
Hozzátette, nincsenek illúziói annak kapcsán, hogy a bukaresti hatóságok esetleg a helyi lakosság ellenkezésének hatására meggondolnák magukat, mivel Ausztriában is létesítettek már menekülttábort az érintett település lakosainak tiltakozása ellenére. Szerinte a helyi képviselő-testületnek mindenképpen meg kellene vitatnia az ügyet, hiszen a település infrastrukturális és gazdasági helyzete sem teszi lehetővé a menekültek befogadását, arról nem beszélve, hogy mindössze két-három orvos látja el a város lakosságát.
„Még hatszáz román, magyar ember vagy ugyanennyi gyerek idetelepítése is terhelné a város működését, hát még az olyanoké, akik teljesen más kultúrát képviselnek" – jegyezte meg a református lelkész, akinek meggyőződése, hogy a létesítmény működése padlóra kényszeríti az idegenforgalmat Tasnádon.
Az országban egyébként hat menekültközpont működik: Bukarestben, Nagysomkúton, Radóczon, Giurgiuban, Galacon és Temesváron. Tasnádon kívül a belügyi tárca tervei szerint az Argeş megyei Câmpulung Muscelen, és a Gorj megyei Bumbeşti-Jiuban is menekültközpont nyílna.
Kvótarendszer: bukaresti következetlenség
Bár a bukaresti hatóságok többször hangsúlyozták, hogy nem értenek egyet a kötelező kvótarendszerrel, az Európai Bizottság döntése értelmében Romániának összesen 6351 migránst kell befogadnia. A román kormány korábban tett felajánlása 1785 bevándorló befogadásáról szólt, Victor Ponta volt kormányfő és Klaus Johannis államfő hónapokkal ezelőtt kifejtett álláspontja szerint ugyanis ennél több menekült elszállásolására nincs kapacitása az országnak.
Az Európai Parlament által megszavazott kvótarendszer alapján Romániának újabb mintegy 4600 menekültet kellene befogadnia az 1700-on felül. A mechanizmusban részt vevő tagállamok áttelepített menedékkérőnként 6 ezer eurót kapnának, amelynek felét előfinanszírozás keretében fizetné az Unió. Johannis szeptemberben leszögezte: Bukarest elutasítja a Brüsszelben kidolgozott kvótarendszert, ellenzi ugyanis, hogy a tagállamokkal való egyeztetés nélkül, „könyvelői módszerekkel" szétosztott embereket fogadjon be.
Románia ebben a szellemben a szeptemberben rendezett európai uniós belügyminiszteri fórumon – Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt – a kötelező kvótarendszer ellen szavazott. Ehhez képest novemberben, a párizsi terrortámadás után az államfő már úgy vélekedett: Romániának szolidárisnak kell lennie, gyakorlatba kell ültetnie a meghozott döntéseket és alkalmaznia kell a kvótákat.
Dacian Cioloş miniszterelnök – aki Románia képviseletében vesz részt az EU állam- és kormányfőinek december 17–18-án tartandó tanácskozásán – a múlt héten közölte, a migránsok állandósított elosztási rendszere nem oldhatja meg a probléma okait, csak a következmények kezelésére alkalmas. Magyarország és Szlovákia a múlt héten megtámadta az Európai Bíróságon a kötelező kvótarendszerről szóló határozatot.
Gyergyai Csaba, Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Letett a román belügyminisztérium a magyar határ mellé tervezett menekülttáborról
Letett a román belügyminisztérium arról, hogy menekülttábort alakítson ki a magyar határ közelében lévő, termálvizéről híres Szatmár megyei Tasnádon – derült ki a tárca honlapján csütörtök este megjelent közleményből.
Petre Toba belügyminiszter tavaly decemberben a román parlament költségvetési bizottsága előtt beszélt arról, hogy a jelenlegi hat befogadóközpont mellett további három kialakítását tervezik. Tasnádon, illetve az Arges megyei Campulung és a Gorj megyei Bumbesti-Jiu városokban is régi csendőr-laktanyákat akartak erre a célra átalakítani.
A közlemény szerint a minisztérium “körültekintő vizsgálat” nyomán arra a következtetésre jutott, hogy a kiszemelt laktanyák nem felelnek meg a követelményeknek, ezért a tárca vezetője elrendelte az átalakításukkal kapcsolatos előkészületek leállítását, ugyanakkor felszólította a bevándorlási hivatalt, hogy keressen más törvényes megoldást a menedékkérők elhelyezésére. A magyar határ mellé tervezett menekültszállóról csütörtöki számában a Magyar Idők című lap is beszámolt, kiemelve: mind az önkormányzat, mind a lakosság élesen tiltakozott ez ellen, hogy a településen hatszáz, elsősorban szír migránsnak alakítsanak ki átmeneti otthont. Kereskényi Gábor, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője a lap megkeresésére elmondta: a bukaresti kormány senkivel nem egyeztetett elképzeléseiről. Tasnádon tiltakozó akció indult, több ezer aláírást gyűjtöttek. A képviselő, aki interpellációt nyújtott be a belügyminiszternek, úgy vélte: ésszerűbb volna a dél-nyugati határ közelében, Temes vagy Krassó-Szörény megyében elhelyezni a migránsokat. “A legjobb megoldás az lenne, ha Románia is kerítést húzna az adott határszakaszra. Talán még nem késő észbe kapni, hiszen a menekültáradat nem fog enyhülni” – vélekedett.
Romániának 6300 menedékkérőt kell befogadnia, amiről szeptemberben született határozat az uniós igazságügyi és belügyi tárcavezetők találkozóján. Az országban jelenleg hat befogadóközpont működik, ezeknek Bukarest és Giurgiu mellett a Máramaros megyei Nagysomkút (Somcuta Mare), a Suceava megyei Radócz (Radauti), Galati, valamint Temesvár ad otthont. erdon.ro

Mégsem alakítanak ki menekülttábort Tasnádon
Letett a belügyminisztérium arról, hogy menekülttábort alakítson ki a magyar határ közelében lévő, termálvizéről híres Szatmár megyei Tasnádon – derült ki a tárca honlapján csütörtök este megjelent közleményből.
Petre Toba belügyminiszter tavaly decemberben a parlament költségvetési bizottsága előtt beszélt arról, hogy a jelenlegi hat befogadóközpont mellett további három kialakítását tervezik. Tasnádon, illetve az Argeş megyei Câmpulung és a Gorj megyei Bumbeşti-Jiu városokban is régi csendőrlaktanyákat akartak erre a célra átalakítani.
A közlemény szerint a minisztérium „körültekintő vizsgálat” nyomán arra a következtetésre jutott, hogy a kiszemelt laktanyák nem felelnek meg a követelményeknek, ezért a tárca vezetője elrendelte az átalakításukkal kapcsolatos előkészületek leállítását, ugyanakkor felszólította a bevándorlási hivatalt, hogy keressen más törvényes megoldást a menedékkérők elhelyezésére. Szabadság (Kolozsvár)

Hírsaláta
AZ ISZLÁM ÁLLAM FEGYVERSZÁLLÍTÓI. Húsz ország, köztük Románia is gyárt olyan alkatrészeket, amelyeket az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet felhasznál bombái készítéséhez – derült ki egy csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérésből. A konfliktusokban használt fegyverek megfigyelésével foglalkozó intézet tanulmánya szerint 51 cég – olyan országokból, mint Románia, Ausztria, Brazília, Törökország, Oroszország vagy az Egyesült Államok – mintegy 700 alkatrészt szállít az IÁ házi készítésű pokolgépei számára.
Az IÁ szinte ipari mennyiségben használja fel ezeket az alkatrészeket, és olyan könnyen hozzáférhető alapanyagokból is bombát gyárt, mint a műtrágya és a mobiltelefonok. Törökországban tizenhárom cég érintett ilyen alkatrészek szállításában, a második helyen India áll hét érintett céggel, Romániából egy alumíniumport gyártó Fehér megyei cég szerepel a listán. (Krónika)
MEGELŐZNI KELLENE A KORRUPCIÓT. A hatóságok arra a következtetésre jutottak, hogy a korrupcióellenes harcnak nem a bírósági eljárásokban kellene kimerülnie, inkább a megelőzésre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni. A megelőzésre vonatkozó törvényi előírások léteznek ugyan, de nem alkalmazzák ezeket – állapítják meg az illetékesek. Az igazságügyi minisztérium szerint az ellenőrző testületeknek nagyobb hatalmat kellene biztosítani; ezek hatékony munkája azért kifogásolható jelenleg, mert egy háromtagú bizottságra olykor akár 30 ezer alkalmazott ellenőrzése is hárul. Az igazságügyi miniszter júniusig várja a korrupcióellenes harc elleni új stratégia összeállítását, a szaktárca honlapján levő fórumon bárki javaslatokat küldhet a korrupció visszaszorítását célzó intézkedésekre, amelyek a következő négy évre szóló stratégia részévé válhatnak. (Erdély FM)
ELTŰNT EGY TURISTA. Harmincöt éves ukrán turistát keresnek az Argeş és Brassó megyei hegyimentők és hegyi csendőrök, aki csütörtök reggel tűnt el egy menedékházból a Királykő-hegységben. Barátai csak kilenc órával később jelentették eltűnését. A 112-es sürgősségi hívószámon csütörtökön 14 órakor jelentették be, hogy a turista reggel 5 órakor hagyta el a helyet, és többé nem tért vissza. A csendőrök és hegyimentők 19 óra körül értek a menedékházhoz, a keresés azóta tart. A zernyesti hegyimentők vezetője, Ioan Pividă tegnap azt nyilatkozta, igen kevés az esélye annak, hogy a turistát életben találják, miután az éjszakát fagyban töltötte. Hírforrások szerint a hegyimentőknek egy SMURD-helikopter is segít a keresésben. (Mediafax) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lenyúlnák a kürtőskalácsot a román hatóságok
Úgy tűnik, a román hatóságok semmiképp sem szeretnék, hogy más országokban – így Magyarországon vagy Szlovákiában – is készülhessen kürtőskalács: Achim Irimescu mezőgazdasági miniszter kedden egy mezőgazdaság-fejlesztési konferencián egyértelműen kijelentette: Románia földrajzi oltalom alá helyeztetné az Európai Bizottsággal a népszerű édességet.
„A kürtőskalács egy román termék, ez 1784 óta tanúsítható, akkor egy román nemzetiségű, de magyar állampolgárságú asszony készítette el. A terméket az egész régióban készítik, Csehországban, Magyarországon, sőt Szlovákiában is, de mivel tanúsíthatóan erdélyi, nincsen kételyem afelől, hogy romániai termékként kell elismerni” – fogalmazott a tárcavezető.
Kijelentésében valóban pontos egyébként az 1784-es évszám, a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint ez ugyanis a kürtőskalács első hivatalos említésének időpontja: a feljegyzések szerint Dániel Istvánné Gróf Mikes Mária 1784-es keltezésű, a Gazda Aszszonyi Böltseségnek Tárháza című, kézírásos erdélyi szakácskönyvében a Porániné módja szerint kürtőskalács megnevezés alatt bukkan föl első ízben.
Mindez pedig minden valószínűség szerint szerepelt is azokban a dokumentumokban, amelyeket a székelyföldi hatóságok eljuttattak a bukaresti agrártárcához, s amelyekben egyúttal azt is leszögezték, hogy a kürtőskalács „Magyarország területéről származik, és ma is szorosan kötődik a magyar kultúrához".
Mint ismeretes, a magyar–román „kürtősháború” nem újkeletű. Legutóbb tavaly novemberben a magyar Földművelésügyi Minisztérium jelentette be, hogy a kürtőskalács mint hagyományos különleges termék uniós bejegyeztetése érdekében lépnek fel. A tárca tájékoztatása szerint viszont a minősítés megszerzése után a bejegyzett elnevezést minden olyan gazdasági szereplő használhatja földrajzi elhelyezkedésre tekintet nélkül, amely az adott termékleírásban foglalt receptúrának megfelelő terméket forgalmaz.
„Erről szakmai párbeszéd zajlik” – közölte akkor a budapesti minisztérium. A közlemény szerint az elnevezés uniós bejegyzése érdekében benyújtott kérelem elbírálásának van egy nemzeti szakasza, ezt követően pedig egy két hónapos uniós szakasza.
Az FM emlékeztetett, hogy a kürtőskalács kiemelkedő nemzeti érték lett, miután a Hungarikum Bizottság döntött a Magyar Értéktárba történő felvételéről idén januárban. Ezen kívül a sütemény Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjeggyel is rendelkező termék, amely egyedülálló hagyományos előállítási módjában, kiemelkedő jelentőségű történetét és a mai fogyasztói ízlést tekintve. „A termékleírás elfogadásához szükséges egyeztetések már megkezdődtek, ebben minden érdekelt fél, így mind a magyarországi, mind a romániai érintettek részt vehetnek” – közölte a múlt héten a budapesti minisztérium.
Mint ismeretes, a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület még 2014-ben kezdeményezte az édesség hagyományos különleges termékként való bejegyzését az Európai Unióban.
Védett a libánfalvi telemea
Földrajzi oltalom alá helyezte az Európai Unió a görgénylibánfalvi telemeát (sós vízben áztatott sajtféleség) – tájékoztatott kedden a mezőgazdasági minisztérium. Mint rámutattak, erről Phil Hogan agrárügyekért felelős biztos tájékoztatta Achim Irimescu szaktárcavezetőt. A Maros megyében, pontosabban a Görgény völgyében található település sajátos terméke tehát ezentúl csak meghatározott földrajzi környezetben készülhet, erről a vonatkozó tenderfüzet rendelkezik. 
Mint ismeretes, ez a harmadik olyan romániai termék, amely uniós védettséget kap: 2011-ben Magiunul de prune de Topoloveni néven bejegyezték a híres Argeş megyei szilvalekvárt, majd nemrég a szebeni szalámi is földrajzi oltalom alá került. Világviszonylatban egyébként 1427 hagyományos termék áll oltalom alatt, ezek közül 1404 található az Európai Unióban. A legtöbb védett termék, összesen 296 olaszországi, majd a franciák (243), a spanyolok (205), a portugálok (139), a görögök (106) és a németek (96) következnek.
Bálint Eszter. Krónika (Kolozsvár)

Hencz Hilda : Magyar Bukarest, 4. (Orvosok)
Az első magyar orvos, aki hivatalosan érkezett a városba, a magyarországi Molnár Ádám volt. A Halle-i Egyetemen doktorált, és Constantin Mavrocordat hívta meg személyi orvosának 1749-ben. Majdnem két évtizedig Munténia főorvosi tisztjét is betöltötte. Pár évtizeddel korábban volt még néhány sikertelen próbálkozásuk a havasalföldi uralkodóknak, hogy magyar orvosokat csábítsanak ide. 1688-ban Şerban Cantacuzino Pécsi András Páduában végzett orvost hívja Bukarestbe magánorvosának, de köztisztviselőnek is. Constantin Brâncoveanu ugyanebből a célból nemcsak Pécsit, hanem a Hollandiában tanult szebeni Kölesér Sámuelt is felkeresi, aki 1709-ben el is látogat Havasalföldre.
Molnár a román orvostudomány számára néhány úttörő jellegű tanulmányt írt, egyiket az oláhországi járványokról. Érdeklődési köre nem szorítkozott az orvostudományra, foglalkozott román földrajzzal és néprajzzal is. Mivel tudott románul, Benkő József felkérte, hogy állítsa össze a munténiai növények névjegyzékét egy botanikai atlasz számára. A munka, sajnos, elveszett a török–orosz háború előli menekülése során, Molnár 1768-ban végleg elhagyta Havasalföldet. Később, a XIX. századtól több magyar orvos ittlétének is maradandó a nyoma. Sokan kérdezhetik: miért is telepednének meg idegen orvosok Bukarestben?
Az anyagi lehetőségekért, amelyekkel egy népes, de felsőfokú orvosi oktatás nélküli és szánalmas egészségügyi rendszerrel rendelkező város kecsegtetett. A román orvosi oktatás mindössze egy felcseriskolából állt, amelyet Kiseleff tábornok alapított a Filantropia Kórházban 1832-ben. Két további felcseriskolát, egy katonait és egy polgárit 1841-ben, illetve 1842-ben alapított az orvos Nicoale Creţulescu. Egy bábaiskola is nyílt 1839-ben. A román fejedelemségekben praktizáló néhány román orvos mind külföldön végezte tanulmányait, egyikük, a moldovai Constantin Vârnav éppenséggel Pesten. 1833-ban az Oláh Fejedelemségben csak 42 orvos volt, a szaklisták megőrizték (elrománosított) neveiket, Bukarestben 27 orvos praktizált – azaz minden 2000 lakosra jutott egy –, nagyrészt külföldiek: görögök, németek vagy magyarok, pesti, bécsi, olasz vagy német diplomával. 1809-ben az Oláh Díván bizottsága megállapította, hogy 11-nek közülük nem volt megfelelő végzettsége. Erre az állapotra utalt sok malíciával Ürmösy is, amikor a sok gazdag német evangélikus láttán megjegyezte, hogy bárki, aki Szebenben megtanult borotválni, Oláhországban híres orvossá válhatott. Név alapján több magyar orvos azonosítható a munténiai és moldvai szaklistáknál. Egyikük Vásárhelyi Mózes Károly katonaorvos, neve többféle átírásban: Vasarel, Vaşarheli, Vasarhely, Carol Vasarheli szerepel. Tanulmányait Pesten végezte és 1832-ben jött Bukarestbe, Oláhország egyik első katonaorvosaként. Részt vállalt a református közösség tevékenységében, pénzzel támogatta Sükei parókiáját; 1834-től a templom főgondnoka. Más városokban, Brăilán, Craiován és Ploieşti-en is dolgozott, Bukarestbe 1859-ben tért vissza, egy évvel később újranősült, olyan gazdag magyar nőt vett el feleségül, aki már alig tudott magyarul. /.../ Az orvost Ürmösy is említi – neki ajánlja naplóját –, de Koós is.
Egy Világ nevezetű másik magyar katonaorvos a bukaresti katonai kórházat vezette 1838-ban. Havasalföldön néhány magyar állatorvos is praktizált, marhadoktorok, ahogy a román hivatalos iratok említik őket. A magyaroknak lehetőségük volt Bécsben vagy Pesten végezni tanulmányaikat. Pesten az orvosi karon már 1782-től létezett állatorvosi képzés. 1834-ben a román dokumentumok két, nevük után magyar állatorvost említenek: Ostoloşt (Asztalos), aki Kisoláhországért és Argeş, Teleorman, Vlaşca és Olt megyéért felelt, és Kişt (Kis), akihez a többi megye tartozott. Több adatunk maradt fenn Hubossy János (Ioan Huboţi) tevékenységéről, akit 1835-ben a református parókia anyakönyve is említ. Hubossy diplomáját Bécsben szerezte 1817-ben, és 1833-ban érkezett Bukarestbe. 1841-ben a román hatóságok állami állatorvosnak nevezik ki. Egy évvel később megírja az első román nyelvű állatorvosi könyvet. A román állatgyógyászat történészei megállapították, hogy a könyv „halhatatlan oldalakat írt a román állatgyógyászat történetében”, ám nem tértek ki Hubossy (Huboţi) vagy akár Lukács Farkas osztrák állampolgárságára, illetve magyar nemzetiségére. A másik nagyra értékelt, a román orvostörténetben úttörő szerepet játszó magyar orvos Lukács Farkas (1806–1890) sebész. A román forrásokban neve többféle változatban is megjelenik: Wolfgang Lucaci (Wolfgang a magyar Farkas keresztnév német megfelelője), vagy Volfgang Sukaci (itt valószínű nyomdahibáról van szó). Marsillac 1877-es útikönyvében, de Th. Bauer 1882-es Bukaresti Kalauzában (Călăuza Bucureşcilor) is Wolfgang Lucas-ként, illetve W. Lucaci-ként jelenik meg. Lukács Farkast 1835-ben hívta az országba egy román bojár, hogy állatgyógyászati iskolát szervezzen, az iskolaalapításra azonban csak később, 1861-ben került sor. Időközben Ploieşti-en volt orvos (1842–1845), a román állam fő állatorvosa (1853-tól), tanított Pantelimonon, az 1852-ben alapított Nemzeti Mezőgazdasági Iskolában, a katonai felcseriskolában és a Nemzeti Orvosi és Gyógyszerészeti Iskolában (amelyet 1857-ben alapítottak). Ő volt az első, aki állatgyógyászati kurzust tartott, és 1855-ben kiadott egy román nyelvű könyvet az állatbetegségekről . Tagja volt a református egyházközség presbiteri tanácsának is.
1843-ban elvette Enderle Paulinát, Carol Enderle műépítész nővérét, családja elnémetesedett, halálát már az evangélikus egyháznál anyakönyvezték, feltüntetve az elhunyt református vallását. /.../ Az orvos leszármazottjainak elnémetesedésére utalt Koós is, aki szerint a családban németül beszéltek, és a gyermekek már nem tudtak magyarul.
Vásárhelyi és Lukács fontos szerepet játszott a borszéki borvízkúra népszerűsítésében, hozzájárultak ahhoz, hogy jelentősen megnőtt a híres székelyföldi településen nyaraló román bojárok száma. A hivatalos román orvoslistákon további magyar nevek is találhatóak. A Havasalföld Fejedelemség 1836/1837-es, majd az 1838-as és 1840-es évkönyvében szerepelnek: Sekeli (Székely Károly) – Muscel és Argeş megyék orvosa, Ioab Sebeni/Sibineanu (Szebényi János), Ştefan Sobotlai (Szoboszlai István) – Muscel és Turnu megyékben, Sigism. Bartok (Bartók Zsigmond), Samuel Kiş (Kis/Kisch), a Filantropia Kórház főorvosa, Ladislav Nagi (Nagy László), Francisc (Ferenc) Orsoni és mások. A felsoroltak közül a Nagyszeben melletti Mikeszászáról származó Szebényi János Pesten szerzett diplomát 1831-ben és 1832-ben érkezett a Fejedelemségekbe; 1837-ben pedig elsőként adott ki könyvet román nyelven a nemi betegségekről.
A Piteşti-en letelepedő Székely Károlyról emlékiratokban is megemlékeznek; mivel örökösök nélkül halt meg 1855-ben, egy házat és egy szőlőst hagyott a református közösségre. Néhány orvos a református nyilvántartásokban is felbukkan: Barabás József sebész és szülész 1839-ben esküdött, Márton Pált meg mint adományozót jegyzik. Borosnyói János Lukács elismert bukaresti orvos, és több éven keresztül a református egyházközség kurátora volt, Bécsben tanult és 1850-ben érkezett Bukarestbe. Valamivel korábban, 1846-ban jött Szebenből Iosif Brust, aki román nőt vett feleségül. Amint azt a Hivatalos Közlönyből megtudhatjuk, ő és Brust Albert 1860-ban kérik honosításukat. G. Costescu szerint a botanikus Brust magyar származású volt.
Több magyar orvos dolgozott Jászvásáron. A marosvásárhelyi származású Viola József Bécsben tanult; Sturdza fejedelem személyi orvosa volt, aki a moldvai kórházak megszervezésével is őt bízta meg. Ő volt az első magyar, aki könyvet jelentetett meg a Regát területén, pontosabban Jászvásáron, 1833-ban, azonban német nyelven (Diätetik für einen Regenten); a könyv nem maradt fönn. Jászvásáron valóságos orvosi és gyógyszerészeti mozgalom indult, tagjai közt magyarokkal, Ábrahámfi Antallal és Szabó Józseffel. A jászvásári magyar orvosok az elsők között publikáltak román nyelvű szakirodalmat, Ábrahámfi 1834-ben az ásványvizekről. Szabó József (1803–1874) állította össze az első román farmakológiai munkát Iacob Czihakkal; 1872-ben a Román Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta. A 2006-os enciklopédiai szótárban (Dicţionar enciclopedic, VI. kötet) Szabó Józsefet német nemzetiségűként említik meg, annak ellenére, hogy az egyik leggyakoribb, köznévi eredetű magyar családnév az övé.
Az 1848-as forradalom után nemcsak a bukaresti, de a vidéki magyar orvosok száma is megnőtt. Ketten közülük, Oroszhegyi Józsa és Fialla Lajos különleges szerepet játszottak, az előbbi a magyar nép viharos történelmében, utóbbi a román orvostudomány úttörőjeként. Vidéken, Craiován folytatott bakteriológiai kutatásokat Sárkány Sándor (Alexandru Sarcani), Jászvásáron dolgozott a kémikus és gyógyszerész Kónya Sámuel (1845–1940). Emlékiratokban említik 1860-ban Buzăuban dr. Eperjesit. A román fejedelemségek minden nagyobb városában megtelepedett szakemberek külön kategóriáját alkották a magyar gyógyszerészek.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tudtuk nélkül kísérleteztek betegeken
Összesen 31 kórházban foglaltak le tegnap iratokat és mintákat Argeş, Botoşani, Buzău, Brassó, Kolozs, Constanţa, Dâmboviţa, Dolj, Iaşi, Maros, Neamţ, Prahova, Suceava, Szeben, Temes és Vrancea megyék területén házkutatások során.
Az ügyészek egyebek közt arra gyanakszanak, hogy az orvosok pszichés betegségek kezelésére használt gyógyszerekkel végeztek klinikai teszteket úgy, hogy az állítólagos önkéntesek beleegyezését meghamisították. A cél e gyógyszerek engedélyeztetése, piacra dobása volt. Források szerint Kolozs megyében az Onkológiai Intézetbe, a Megyei Sürgősségi Kórház 2-es és 3-as pszichiátriai osztályára, valamint a tordai városi kórházba szálltak ki az ügyészek.
Szabadság (Kolozsvár)

Johannis: a hazai iskolák legalább felének nincs működési engedélye
Nem lehet minőségi, a jövőt megalapozó oktatást elvárni olyan körülmények között, amikor a tanulók nincsenek biztonságban az iskolákban – jelentette ki Klaus Johannis államelnök pénteken, az iskolák közbiztonságának javítása érdekében összehívott tárcaközi tanácskozás megnyitóján.
A belügyi, oktatási, és egészségügyi minisztérium, valamint a biztonsági szolgálatok vezetői előtt mondott beszédében Johannis elégedetlenül állapította meg: a középiskolát elvégzők fele nem tud leérettségizni, sokan már meg sem próbálják, de szakmai képesítéssel sem rendelkezik, érvényesülési esélyei korlátozottak. Az államfő szerint az oktatási rendszer átfogó reformjára van szükség, de az általa meghirdetett „Művelt Románia” megteremtéséhez elengedhetetlen, hogy az iskolákban tanuló, illetve oktató négymillió ember legalább biztonságban legyen.
Johannis szerint a hatóságok még csak reális adatokkal sem rendelkeznek az oktatási infrastruktúráról, az épületek állapotáról. Rámutatott: az iskolák alig egyharmada rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel, a közegészségügyi jóváhagyásokat pedig ellenőrzés nélkül, – a valóságnak gyakran nem megfelelő – egyszerű nyilatkozat alapján adják ki.
Úgy vélte, az utóbbi napok hírei is azt bizonyítják, hogy nincs megfelelő együttműködés a hatóságok között. Johannis példaképpen az Argeș megyében leleplezett rabszolgatartó-hálózat esetét hozta fel, amelynek áldozatai között kiskorúak is voltak. Kifejezte reményét, hogy a felháborító ügyben hozott intézkedések világossá teszik: az ilyen esetek elfogadhatatlanok és nem mAradnak büntetlenül.
Johannis felhívást intézett a hatóságokhoz, hogy 2018-ban már ne létezzen egyetlen olyan iskola sem, amely ne rendelkezne a tanulók és tanárok biztonságát szavatoló működési engedélyekkel.
maszol.ro

Székelyföldi fizetés? Az a legkevesebb
Továbbra is a lista végén kullog a Székelyföld, ha az átlagkeresetet vesszük górcső alá: miközben Bukarestben az április átlagbér megközelítette a 3000 lejt, addig Hargita és Kovászna megyében az 1500 lejt sem érte el. A Krónika által megszólaltatott szakemberek szerint a számok a valóságot tükrözik, így beruházásokat sürgetnek, amelyek nagyobb fizetéseket eredményeznek.
Továbbra is a lista végén kullog a Székelyföld, ha az átlagkeresetet vesszük górcső alá: miközben Bukarestben az áprilisi átlagbér megközelítette a 3000 lejt, addig Hargita és Kovászna megyében az 1500 lejt sem érte el.
A legnagyobb fizetések az Országos Statisztikai Intézet (INS) által a napokban közölt rangsor szerint a főváros után Ilfov (2309 lej), Kolozs (2269 lej), Argeş (2231 lej), Temes (2221 lej) és Szeben megyében (2216 lej) vannak, és mindössze ezekben a megyében haladják meg a 2086 lejes országos nettó átlagbért. A középmezőnyben, messze elmAradva az éllovasoktól Brassó (1984 lej), Konstanca (1930 lej), Gorj (1923 lej), Iaşi (1907 lej) és Maros megye (1901) következik. Az utolsó három helyen, a legkisebb fizetésűekként Hargita (1387 lej), Vrancea (1444 lej) és Kovászna megyét (1149 lej) találjuk.
Amint arra a statisztikai intézet is felhívja a figyelmet, áprilisban szinte valamennyi ágazatban nőttek a fizetések az ortodox húsvét miatt, így enyhén torzítanak az adatok, de a különbség így is jelentős. A májusi statisztikákat azonban csak jövő hónapban hozzák nyilvánosságra. Összetett kérdés
Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke amellett, hogy elismerte, miszerint a két szomszédos, magyar többségű megyében valóban igen alacsonyak a fizetések, azt is leszögezte, furcsának tűnik, hogy elmAradott déli megyék is megelőzik az átlagbér tekintetében a Székelyföldet. „Ez egy összetett kérdés, jó lenne ismerni az adatgyűjtés módszerét, mert például Kovászna megyében rengeteg bank és biztosító működik, amelyek tisztességesen megfizetik az alkalmazottaikat, de ezek mind Bukarestben vannak bejegyezve, és ott jelentik le a béreket. Az viszont tény, hogy ebben a két megyében alacsonyak a fizetések. Ha ezt a román sajtó nyilvánosságra hozza, nem kell megsértődni, sem megijedni, hanem azt kell megvizsgálni, mit tudunk tenni, hogy ez megváltozzon” – hangsúlyozta a gazdasági szakember. Hozzátette ugyanakkor, hogy több olyan stratégiát is kidolgoztak, ami a fizetések növekedését eredményezheti Kovászna megyében.
Mint rámutatott, az mindenki számára egyértelmű, hogy alacsonyak a bérek. Ez abból is kiderül, hogy Sepsiszentgyörgyön már két éve a helyi adó visszapályázásánál kedvezményben részesítik azokat a cégeket, amelyek az átlagbér felett fizetik alkalmazottaikat, és csak két-három vállalkozás tud élni ezzel a lehetőséggel.
Versenyhelyzetet teremtenének
Éppen ezért a helyi illetékesek egyre gyakrabban hangoztatják: jó, hogy Háromszéken megtelepedett a könnyűipar, hiszen sok embernek ad munkát, s ezzel sikerült visszaszorítani a munkanélküliséget, most viszont az a feladat, hogy olyan vállalkozások érkezzenek, amelyek több hozzáadott értéket termelnek, és nagyobb bért tudnak adni az alkalmazottaiknak.
„A szépmezői ipari park beindításával is az a cél, hogy versenyhelyzetet teremtsünk. Ne az olcsó munkaerőért jöjjenek a beruházók, mert olyant már nem találnak, hanem fizessék meg a szakembereket. Abban bízunk, hogy az ipari parkkal sikerül bérversenyt generálni, és ezzel növekszik majd a Háromszéki átlagbér” – magyarázta Édler András, aki szerint olyan ágazatokat kell odavonzani, ahol nem ezer lej, hanem ezer euró a havi kereset. Meglátása szerint egyébként a turizmus, az informatika és a távközlés teremthet olyan mértékű hozzáadott értéket, amely a bérek növekedésében is tükröződhet. Kovászna megyében jelenleg mintegy ötezer cég és feleannyi egyéni vállalkozói engedéllyel rendelkező magánszemély szerepel a nyilvántartásokban.
Visszahúz az infrastruktúra hiánya
Valósnak tartja a statisztikai adatokat Balási Csaba, a Hargita Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is. Mint lapunk megkeresésére kifejtette, nem is csoda, hogy ilyen alacsonyak a bérek, hiszen a Székelyföldre az elmúlt 25 évben alig áramlott külföldi tőke. „Országszerte egyre nehezebb a vállalkozóknak, mert olyan törvényeket hoznak, amelyek nehezítik a dolgukat, a befektetők ilyen körülmények között inkább a határ menti, nyugati megyékbe mennek, ezért fejlődik látványosan Temes, Arad, Kolozs megye, míg Hargita megyében nem történik semmi” – hangsúlyozta a kamara elnöke. Rámutatott, Hargita megyében idén kétszer annyi cég áll felszámolás alatt, mint tavaly, nincs fejlődés, inkább hanyatlás jellemző.
„Ha autonómiázunk, akkor kormánypénzekre, kormányfejlesztésekre sem számíthatunk. Ezért állnak jobban még a déli megyék is, hiszen oda a kormány folyamatosan pumpálja a pénzt, míg Hargita és Kovászna megyékbe soha nem fogja” – vallja Balási Csaba, aki szerint az infrastruktúra fejlesztésével a gazdasági növekedés is szorosan összefügg, hiszen „ne várjunk külföldi beruházókat, amíg 220 kilométerre van Csíkszeredától a legközelebbi autópálya”.
A szakember szerint ugyanakkor számos más területen is óriási problémák vannak, meglátása szerint a szakképzés elmAradott, és a mentalitáson is változtatni kellene. „Ha most jönne egy beruházó, és háromezer betanított munkásra lenne szüksége, nem biztos, hogy lenne annyi” – mondta Balási, aki egyúttal úgy véli, az sem természetes, ha a pályakezdők első dolga az, hogy kérjék a munkanélküliségi segélyt. „Lassan odajutunk, a gyerekek úgy nőnek fel, hogy azt látják, apa-anya nem kel fel reggel, nem megy dolgozni, a munka pedig szégyen lesz” – mutatott rá a visszásságokra a Hargita megyei kamara elnöke.
Bálint Eszter, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

A törzsi Románia – România liberă
Mindig úgy gondoltam, hogy magunk mögött kellene hagynunk a klánok, a cinkos „nagycsaládok” Romániáját, ahol a rokoni kapcsolat helyettesíti az alkalmasságot, az intelligenciát. Ahhoz, hogy kikerüljünk a ceauşizmus nyomorúságából és egyenes gerinccel lépjünk be a nyugattal kompatibilis, nemcsak technológiailag fejlett civilizáció reflektorfényébe, véget kellett vetnünk ennek a feneketlen szakadéknak tűnő múltnak, mely a történelem legmélyebb bugyraiból érkezett és egy tanyákból és viskókból álló világra jellemző, ahol a túlélés sokkal inkább függ a vérségi szolidaritástól és hűségtől, mint a bölcsességtől és a dolgok jó irányításának képességétől.
Úgy tűnt, hogy a szabadság első évétől, 1990-től kimutatott atavizmusok – bányászjárások, romaházak felgyújtása és magyar kisebbség elleni harcias uszítások – ellenére és ronda módon élve túl egy csaknem egy újabb évtizedet (az utolsó bányászjárásig). És mégis, huszonöt évvel később, negyed évszázaddal Ceauşescu és a vörös totalitarizmus bukása után, a jogállamiság kellős közepén és az Európa-párti demokrácia kifeszített lobogói alatt, kilenc évvel Románia EU-felvétele után újra alkalmunk van belépni a történelem rémálmába.
Minapi hírek azt mutatják – feketén fehéren, pontosabban a helyszínen készített felvételeken –, hogy Romániában a demokratikus változások apoteózisának teljében újra bevezették a rabszolgaságot. E téren, sajnos, nincs semmilyen kétség, a dolgok – legalább egy helyen az országban – a hatóságok szeme előtt és cinkos hallgatása közepette zajlanak. Nem a világ szexuális kereskedelmének piacain romániai, vagy moldovai fiatal lányok eladásában közvetítő futtatói hálózatokról beszélek és arról a számos állampolgárunkról sem, akiket „feketén” alkalmaznak olyan vállalkozók, akik nem akarnak az állammal osztozni a nyereségen, megfosztva ezzel a nem hivatalosan foglalkoztatott alkalmazottaikat a munkában eltöltött idő hosszától függően növekvő pótlékoktól és a hivatalosan igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásoktól. Ezek az esetek annyira gyakoriak és ismertek, hogy visszaszorításuk az állam egyik fő céljává vált (azt is el kell mondani, hogy nem túl nagy sikerrel).
Az ilyenfajta mindennapokkal szembesülő egyszerű ember, pAradox módon, a gazdaságilag elnyomottak oldalára áll. Tudja, hogy ha az állam többet tenne egy virágzó gazdaság létrehozásáért, akkor kevesebben fogadnának el megalázó túlélési feltételeket és nem hagynák többé, hogy átverjék, manipulálják, vagy a lehető legtalálékonyabb módon kihasználják őket. És ilyen körülmények között a maffiózókat gyakran olyan ügyes fickóknak tekintenek, akik legalább megpróbálnak ezt-azt elérni, semmint hogy elfogadják a munkanélküliség és a távlathiány lehangoló bénultságát, amire úgy tűnik, hogy a hivatalos politikák számos olyan szerencsétlent ítélnek, akikről beszélek. És amikor egyik, vagy másik maffiózó visszaél a hatalmával, akkor az illető morog valamit a bajsza alatt arról, hogy nem volt szerencséje és hogy ez egy többé, vagy kevésbé elszigetelt eset, míg ha arról értesül, mint 2008, vagy 2009 környékén, hogy az állam csökkenti a fizetését, akkor felfogja, hogy ez általános politika, ez pedig nemcsak a saját költségvetésére mér csapást, hanem a jobb életről magában táplált reményekre is.
De a dolgok ezúttal teljesen elszabadultak. Egy Argyas (Argeş) megyei – tehát nem az ország legelmAradottabb, vagy a civilizációtól legtávolabbi megyéje – településen maffiaklánok által utcáról elrabolt, majd nyomorúságban és szabadulási remény nélkül szolgálatra kényszerített fiatalokat és öregeket bántalmaztak, használtak ki, éheztettek, hagytak megbetegedni, vagy egyes esetekben, közömbösségből és cinizmusból meg is halni, éveken keresztül. Évekig tartott, mire a rendőrség tudomást szerzett erről és közbelépett.
De tényleg ennyi időre volt szükség, miközben a polgári hatóságok, a szomszédok és az ismerősök, a kérdéses település lakói derűsen és felemelt fejjel mentek el mindezek mellett, aljas módon és teljesen cinikusan foglalkozva rendezett életükkel ugyanúgy, mint korábban? Nemcsak azt kérdezem, hogy vajon hol volt a szemük a polgármesteri hivatal embereinek, a postásoknak, az adószedőknek, a rendőrnek és az óra-leolvasónak, hanem azt is, hogy vajon mit tett a magasságos egyház, illetve képviselői, a pap és kántor? És azon a településen, vagy valahol a szomszédságban nem működik egyetlen civil szervezet sem, egyetlen állatvédő, galambóvó, bélyeggyűjtő kör sem, mely egy bizonyos – bármilyen – közös ügy köré gyűjtene néhány polgárt, akikben aztán esetleg felvethetné a fejét egy polgári nyugtalanság, netán szégyen- és bűnösségi érzet?
Ezúttal nem külföldön nehéz helyzetbe hozott, vagy megalázott román állampolgárokról van szó. Azok, akiket beszélő eszközök szintjére alacsonyítottak, kitéve azok kénye-kedvének, akik a térségbeli hivatalosságok – mondjuk úgy – rövidlátását kihasználva kisajátították őket, a saját hazájukban, egy olyan államban élnek, melynek alkotmánya szavatolja számukra az állampolgári jogok, általában véve a szabadsághoz fűződő, sőt még az önkiteljesedésre törekvési joguk gyakorlását is. Mondjuk ki őszintén: attól kezdve, hogy valahol Argyasban – vagy bárhol máshol Romániában – vannak rabszolgasorsra alacsonyított polgárok, Romániának többé nincs oka modern és demokratikus államnak tartania magát.
A történelem órákon azt tanítják, hogy a világ más részein a rabszolgaságot már 1848-ban eltörölték. Egyetlen mozdulattal kitépték a történelemnek ezt a dicsőségnek és méltóságnak híján nem lévő lapját. A hatóságok bűnös cinkosságával, mondjanak bármit. Vajon mit csinál a rendőrség, a csendőrség, a titkosszolgálataink, a nyomozóügynökségek, azok a polgárok, akik arra is odafigyelnek, ami a saját portájukon túl történik? Milyen embertelen világba jutottunk?
Megvártam, míg elhalkulnak az ügy kapcsán kirobbant első morajok. Arra gondoltam, hogy talán nem értettem meg pontosan a történeteket. A dolgok lecsillapodtak, a bűnösöket megsétáltatják a bíróság előtt és valószínűleg kapnak valamilyen büntetést. Ezzel az eddig is nyugodt Románia teljesen megnyugodott. A kormányfő – tudomásom szerint – nem tartotta fontosnak érdeklődni a helyzet iránt, ellátogatni a térségbe, leváltani valaki mást is, ne csak az ügyeletes bűnbakot. A Victoria-palotából valószínűleg az ügy helyiérdekűnek és semmiségnek tűnik. Nem hiszem, hogy a legkevésbé is megingott volna az Argyas megyei kormánymegbízott alatti szék. Az ország effektív vezetője elégedettnek tűnik a területi és szakminisztérium képviselői munkájával. Ami az elnököt illeti, mit is mondjak?!
Mondjon ő is valamit, ha van mit… A klánok Romániájában élünk és visszasüllyedtünk a rabszolgaság Romániájába. 2016 nyarának kellős közepén, a XXI. században, hogy úgy mondjam. És köztünk még vannak egyesek, akik moderneknek, európaiaknak és – ez mindennek a teteje – az egységes és központosított állam megalapítóinak derék utódainak tartják magukat és bennünket is. Vajon milyen mélyre süllyedhetünk még.
Ovidiu Pecican
eurocom.wordpress.com

Felértékelődött Bálványosfürdő
„Habár még csak a nyári idény felénél tartunk, már most kijelenthetem, hogy a Háromszéki panziótulajdonosok kiváló idényt fogtak ki, az utóbbi huszonöt év legjobb nyarát éljük” – mondotta érdeklődésünkre Daragus Attila, az Országos Faluturisztikai Szövetség alelnöke.
Daragus szerint idén a magyarországi vendégek száma látványosan növekedett, a tavalyi háromszorosára, s ugyancsak megugrott a Bukaresti, Brassói, konstancai, galaci, argeşi és az ország déli megyéiből a kánikula elől Bálványosfürdőre érkező turisták száma. Egyre többen érkeznek Kolozs, Szilágy és Szatmár megyéből is, akik a tengerpart felé tartva megszállnak Székelyföldön. Az idény a megszokottnál hamarabb kezdődött, az első turisták sokkal korábban érkeztek, mint az előző esztendőkben és még szeptemberre is foglaltak. Június végétől teljes kapacitással működnek a bálványosi panziók, vendégből nincs hiány.
Daragus szerint a terrorista veszély miatt a turisták elsősorban a biztonságukat tartják szem előtt, és inkább a belföldi nyaralást választják, de előnyt jelent a jó meleg nyár is. Kovászna fürdőváros után Bálványos és Torja következik megyeszinten az eladott vendégéjszakák számát illetően. Egyre több azon román turisták száma, akik felfedezték, felfedezik Székelyföld csodálatos tájait, és bizalommal jönnek ide, s itt költik el a nyaralásra szánt pénzüket, mert tudják, hogy nem lopják el a kocsijukat, nem rabolják ki őket. A medvék is turistacsalogatók lettek, sokan jönnek kukázó medvéket nézni. Daragus Attila szerint szépül-gyarapodik Bálványosfürdő, mindenki igyekszik fejleszteni, ahogy a zsebe megengedi. A legnagyobb beruházást a Grand Hotel Bálványos tulajdonosai végezték, a nyugati színvonalú wellnessközpont eddig hiányzott a bálványosi kínálatból, de május óta az is működik. A mofettákat is egyre többen látogatják. Egyelőre Sepsibükszád irányába nem folytatódik az aszfaltozás, a tizennyolcas kilométerkőnél, ahol a betonburkolat kezdődik, abbahagyták a munkát.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az igazi bűnösök
Kiengedték, illetve hazaengedték félévi bezártság, raboskodás, sanyargatás után a két székely „terroristát” az előzetesből. Hat hónap sem volt elég, hogy bizonyítékokat találjanak a nyomozó hatóságok arra vonatkozóan, mi különös történt volna 2015. december elsején Kézdivásárhely főterén az addig sohasem tartott, megfélemlítő katonai felvonulás alkalmával.
Nem történt semmi, csak a nagy büdösség, hiszen a vád, hogy robbantani akartak, nem igazolódott be. Megtörtént a megfélemlítő eljárás, a két képzeletbeli székely terrorista letartóztatása. Gondolom, a hatóságok szégyenletükben most hazaengedték őket, de miért is? Ha ez az állítólag elképzelt, de megvalósításhoz közel sem levő „robbantás” nem okozott semmiféle anyagi, erkölcsi, de még politikai kárt sem, akkor mi van a naponta történő súlyos, sokszor halálos eseményekkel, amelyekről az állami szervek hanyagsága, nemtörődömsége tehet? Megemlítek ízelítőül pár esetet a sok ezerből, amelyek sokkal nagyobb méretűek, mint a Kézdivásárhelyi „robbantásos” ügy.
A közutak rossz állapota miatt naponta törnek autók és emberi nyakak.
Az árvizek falvakat, városokat, mezőket mosnak el, mert nincs védőgát.
Az erdők letarolásával megváltozott a klíma.
A régi történelmi épületekről hull a vakolat és a tégla az emberek fejére. A Bukaresti Colectiv Klubban kitört tűz, illetve a védelmi rendszer hiánya 60 halálos áldozatot követelt. A hamisított fertőtlenítőszerek gyártása és forgalmazása az egészségügyben felmérhetetlen károkat okozott. A kórházak hiányos felszerelése és az emberi tényezők szintén.
Az Argeş megyei rabszolgatartók évekig (2008 óta) fenntartották törvénytelen birodalmukat. A sort lehetne folytatni, de ezek után már megkérdezhetjük: melyik tevékenység, illetve nemtevékenység a súlyosabb Románia-szerte? Az-e, amit csak elképzelt valaki, vagy az, ami megtörtént és történik naponta? A felelősek mégis szabadon járnak! Hogy nem tudták és tudják az illetékes megfigyelő és nyomozó szervek leleplezni az igazán nagy, súlyos törvényszegéseket, ami valóban lényeges lenne?
Még a tömlöcök működtetését sem képesek biztosítani – vagy cserélni kell játékosokat? Csak csodálkozom azon, hogy Romániában német a király, német az államelnök, német a hírszerző szolgálat főnöke, német a nemzeti futballcsapat edzője, és mégis... N. Kányádi Mihály,
Szentivánlaborfalva
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mennyi adót fizet és mennyit kap vissza Székelyföld?
MTI - A befizetett adó és a költségvetésből visszakapott összegek aránya alapján a középmezőnybe tartoznak a magyar többségű megyék - derült ki abból az összeállításból, amelyet a Transindex portál tett közzé kedden a 2016-os év első kilenc hónapjának a pénzügyi adatai alapján.
A portál közérdekű adatigényléssel kapta meg a pénzügyminisztériumtól a társasági adó, jövedelemadó, áfa, illetve jövedéki adó formájában befizetett összegek megyei bontását, és a megyéknek visszautalt összegek statisztikáját.
Ezek szerint az államháztartásnak a megyékből és a fővárosból származó bevételei az első kilenc hónapban elérték a 89,9 milliárd lejt, ebből visszaosztás vagy minisztériumi utalások formájában összesen 33,3 milliárd lej, azaz az összeg 37 százaléka jutott vissza helyi szintre.
Az adatok szerint az egész országban beszedett adó több mint kétharmadát Bukarestben összesítették. Ez annak tulajdonítható, hogy a törvények szerint a nagyvállalatok a fővárosban adóznak. Bukarest az általa begyűjtött adónak csupán a 13 százalékát kapta vissza, de ez is öt és félszer több, mint a székelyföldi Kovászna, Hargita és Maros megyének visszaosztott összegek együttvéve.
A megyei bontás azt mutatja, hogy Románia negyvenegy megyéje közül csak 11 fizetett be többet, mint amennyit visszakapott, harminc megyének viszont több jutott, mint amennyit befizetett. A befizető megyék rangsorát Konstanca vezeti (a befizetések 26 százalékát kapta vissza), utána a Bukarestet körülvevő Ilfov (33), Brassó (34), Kolozs (44), Prahova (52), Temes (53) valamint Dolj (73), Iași (78), Szeben (80) és Argeș (97) megyék.
Nagy mértékben különbözik az eltartott megyék eltartottsági foka. A legeltartottabb megye, a dél-romániai Teleorman csaknem háromszor annyit kapott vissza a költségvetésből, mint amennyit befizetett (292 százalék), további nyolc megye pedig a befizetései több mint kétszeresét kapta vissza. Ezek a bánsági Krassó-Szörényt leszámítva Kárpátokon túli megyék.
A jelentős magyar lakossággal rendelkező erdélyi megyék közül Bihar a befizetett adók 101 százalékát, Maros 104, Arad 108, Szatmár 130, Kovászna 138, Hargita 144, Szilágy pedig 159 százalékát kapta vissza.
maszol.ro

Fagyriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság; a figyelmeztetés az erdélyi megyékre is érvényes
Sárga jelzésű fagyriasztást rendelt el január 19-én, csütörtökön az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) 20 megyére és Bukarestre. A figyelmeztetés Maros, Hargita, Kovászna, Brassó, Szeben, Fehér, Hunyad, Gorj, Vâlcea, Argeş, Dâmboviţa, Prahova, Buzău, Brăila, Ilfov, Călăraşi, Giurgiu, Teleorman, Olt és Dolj megyére érvényes.
erdon.ro

Ha fellebbez, üljön otthon
Ha a kolozsvári városházának szándékában áll, hogy fellebbezzen a többnyelvű helységnévtáblákra vonatkozó törvényszéki ítélet ellen, a Musai–Muszáj akciócsoport felkéri Emil Boc polgármestert, hogy ne vegyen részt a március 15-én rendezett ünnepélyen „csak azért, hogy magát fölöslegesen tapsoltassa”. Hétfőn közzétett felhívásában a többnyelvűséget szorgalmazó mozgalom emlékeztet arra, hogy a város kulturális örökségének szellemében a Cluj-Napoca és Kolozsvár mellett a Klausenburg feliratnak is szerepelnie kell a városnévtáblákon. A Musai–Muszáj mozgalom ennek a bejelentését várja a polgármestertől, és számítanak a jelenlétére március 15-én – írják. Kolozsvár polgármestere még nem döntötte el, hogy fellebbez-e a Kolozs megyei törvényszék alapfokú ítélete ellen, amely szerint magyarul is ki kell írni a város nevét a helységnévtáblákra. (Maszol)
VÍZÁGYÚKKAL TISZTOGATNÁ EL A TÜNTETŐKET Cătălin Rădulescu Argeş megyei SZDP-szenátor a bukaresti Győzelem térről. Szerinte el kell venni a kedvüket a tiltakozástól azoknak, akik „minden este maflán ülnek” kint, mert a manipuláló multinacionális cégek kivitték őket. Azt is kijelentette: megvan az a géppuskája, amelyet az 1989-es forradalomban kapott, és meg is tartja, sőt „mindjárt, mindjárt” használni is kész, ha „valaki át akarja alakítani azt az országot, amiért mi harcoltunk”. Rădulescu természetesen diplomás forradalmár, és fel is veszi havi járandóságát, mert ez jár neki, noha csak „nyomorúságos” összeg, mit sem ér. Ugyanez a véleménye ötezer lejes szenátori alapbéréről is, szerinte ezért a semmi pénzért épp eleget dolgozik. A politikust a legfelsőbb bíróság tavaly decemberben másfél évi felfüggesztett börtönre ítélte megvesztegetés miatt, most pedig többen is feljelentették a tüntetők elleni fellépésre vonatkozó nyilatkozatai miatt. (Digi24)
BORZASZTÓ FELFEDEZÉS. Három csecsemő holttestét találták meg egy beszterceborgói tömbház padlásán a múlt héten. Az egyik lakó, egy nő bukkant rájuk ruhateregetés közben, de minden jel szerint évek óta ott voltak, és legalább egyiküket megfojtották. A tetemek boncolását tegnap fejezték be, az első adatok szerint kettő több mint hét éve, a harmadik pedig legalább három éve halott. Azt már tudni, hogy különböző években születtek, és rögtön születésük után ölték meg őket, de azt még nem, hogy testvérekről van-e szó; egyelőre a nemüket sem sikerült megállapítani, a DNS-vizsgálattól várnak pontosabb eredményeket. A rendőrök a helyszínen vizsgálódtak, kihallgattak minden szomszédot, akik egybehangzóan azt nyilatkozták, hogy évek óta nem lakott terhes asszony az épületben, a faluban azonban élt egy asszony, akinek több férjétől több gyermeke volt, és most Németországban dolgozik. A hatóságok szerint legalább egy cinkosa kellett hogy legyen a gyilkosnak, mert a felső emeleten négy lakás van, és a padlásra falétra vezet, nehezen hihető, hogy egy vajúdó kismama vagy egy zsákot cipelő nő egyedül, észrevétlenül fel tud jutni rajta. (ProTv)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Meguntam és elfáradtam” – Markó Attila reagált az újabb DNA-vádemelésre
„Meguntam és elfáradtam már ezredszer is elmondani, hogy soha semmilyen kártérítési ügyben senkitől egy vasat sem kértem, nem is kaptam. Meguntam már és elfáradtam ismételgetni, hogy semmi közöm ezekhez a kártérítési ügyekhez, nem ismerem a felértékelőket, nem ismerem a kérelmezőket”.
Így reagált a szerkesztőségünkbe eljuttatott állásfoglalásában Markó Attila arra a hírre, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség újabb kártérítési ügyben emelt vádat ellene. A vádhatóság szerint a kártérítési bizottság további hat tagjával együtt több mint hatmillió lej kárt okozott a román államnak azáltal, hogy a piaci értéknél háromszor nagyobb kárpótlást ítélt meg egy - a kommunizmus idején államosított - 1250 négyzetméteres telekért.
Az ügyész két ingatlanbecsüs ellen is vádat emelt, a bizottsági tagokat pedig arra hivatkozva küldte bíróság elé, hogy szerinte ellenőrizniük kellett volna: megfelel-e az felértékelők által közölt összeg annak az árnak, amelyen az ingatlanpiacon adják-veszik a hasonló telkeket.
Állásfoglalásában Markó Attila leszögezi: semmilyen törvény nem írt elő olyan kötelezettséget, hogy minden kártérítési dossziét tüzetesen át kell vizsgálnia, hogy ismernie kell a nemzetközi felértékelési szabályokat (ez szerinte a szakapparátus és a hivatásos felértékelő kötelessége és kizárólagos felelőssége), hogy szakmai szempontból cenzúrázza egy hivatásos ingatlanfelértékelő szakvéleményét.
„Meguntam és elfáradtam már állandóan üvölteni, hogy a hivatali visszaélés bűntettének egy lassan már egy éve alkotmányellenesnek minősített rendelkezésével rúgnak sorozatosan belém, hogy gyakorlatilag egyetlen bűnöm az, hogy a kártérítési bizottság tagja voltam – amit azért vállaltam el, hogy legyen legalább egy olyan tag, aki azért került oda, hogy a Neamt, Arges, Prahova vagy Ialomita tömeges kárpótoltjai mellett a magyar lakosságú megyékből származó magyar emberek jogos kérelmei ne a hivatalnokok fiókjainak, raktárainak mélyén porosodjanak” – írja a volt RMDSZ-es képviselő.
Mint korábban írtuk, március elején a legfelsőbb bíróság arra a következtetésre jutott az egyik Markó Attilát is érintő kárpótlási ügyben, hogy a vádemelés szabálytalanul történt, ezért visszaküldte az aktát a DNA-nak. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke akkor úgy kommentálta a történteket: a volt képviselőt az elmúlt évben jogtalanul vádolták, és Romániában valójában karaktergyilkosság történik a korrupcióellenes harc leple alatt.
Markó Attilát 2014-ben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy az illetékes restitúciós testület tagjaként hozzájárult egy államosított sepsiszentgyörgyi egyházi ingatlan - a Székely Mikó Kollégium - visszaszolgáltatásához. Miután az RMDSZ politikusa ellen a kártérítési bizottság kollektív felelősségének elve alapján további restitúciós ügyekben is vádat emelt a DNA, Markó Attila bejelentette: Magyarországon keres menedéket, mert nem bízik már a román igazságszolgáltatásban. maszol.ro