Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Aranyosrákos (ROU)
28 tétel
1999. június 17.
Jún. 15-én a hegyekből lezúduló víz elöntötte Várfalvát, Aranyosrákost, Bágyont és Kövendet. 500-600 hektárnyi termőföldet árasztott el a víz, és a négy helységben összesen körülbelül 100 lakóházat. Este valamennyire visszahúzódott a víz, de Rákoson így is ki kellett lakoltatni egy családot. Bágyonban helyenként a víz magassága meghaladta az 1,5 métert. - Az árvíz hatására Tordán beszüntették a vízszolgáltatást, ugyanis nem tudtak megfelelő minőségű és tisztaságú ivóvizet biztosítani. - Kolozs megyében a felhőszakadás miatt több településen árvíz keletkezett: 70 házat, körülbelül 650 hektár termőföldet lepett el a víz. Számtalan helyen a jégeső tette tönkre a gazdák termését. - A Várfalva községhez tartozó falvakban a kár körülbelül 1 milliárd lejre tehető. /Aranyosszék víz alatt Várfalván 24 éve nem volt ilyen árvíz. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17./
2000. február 5.
Tordaszentlászlón százéves a műkedvelő színjátszás. Az emlékező ünnepségen fellépett a kórus, színjátszó csoport és fúvószenekar mellett a Zajongók gyermek és ifjúsági néptánccsoport, a Tarisznyás zenekar kíséretében. Boldizsár Zeyk Imre, a hajdani kultúrigazgató és fia, Boldizsár Zeyk Zoltán tanár - aki feleségével, Bázsa Lovász Ibolyával együtt a helyi színjátszás szervező-rendezője emlékeztek a megtett útra. A múlt században alakult a fúvószenekar. Thamó Gyula lelkipásztor - akinek ma nevét viseli a tordaszentlászlói kulturális egyesület - alapította meg a kórust, ezután született meg a Tordaszentlászlói Ifjúsági Daloskör, Kalotaszeg első műkedvelő csoportja. 1988-ban női kórus is alakult. A helyi színjátszók a nagy ünnepeken mindig fellépnek egy-egy előadással. Boldizsár Zeyk Zoltán 1990 óta foglalkozik a színjátszókkal. A színjátszók a Csárdáskirálynőt már Tordán, Bánffyhunyadon, Kövenden és Aranyosrákoson is bemutatták. /Kerekes Edit: Százéves a tordaszentlászlói színjátszás. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./
2000. augusztus 21.
Várfalván aug. 20-án fellépett a szolnoki Német Nemzetiségi Együttes fúvószenekara. Lőrinci Károly aranyosrákosi lelkész István királyunk érdemeit hangsúlyozta. Kiemelte: a legnagyobb Szent István-i örökség maga a magyar nemzet. Végül Bálint Mátyás nyugalmazott tanár Aranyosszékről tartott előadást az egybegyűlteknek. A pusztinai László Katalin és László Erzsébet Szent István és Boldogasszony dalát adta elő. /Balázs Bence: Várfalva. Rögtönzött utcai fúvóskoncert. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./
2001. augusztus 6.
"Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet szervezésében aug. 3-5. között Küküllődombón immár ötödik alkalommal rendezték meg az unitárius ifjúsági egyletek színjátszó seregszemléjét. Az idei mottó: Érted - Világ. Közel 350 fiatal töltött három napot Küküllődombón Erdély mintegy 16 településéről, és Brassótól Csíkszeredáig, Lupénytól Nagybányáig jöttek olyan csoportok is, amelyek csak megfigyelőként vettek részt. Nyitottak és szabadelvűek, felekezetre való tekintet nélkül mindenki itt lehet, reformátusok, baptisták és katolikusok, hirdették. A versenyben részt vettek a jobbágyfalvi, homoródalmási, várfalvi, aranyosrákosi, fiatfalvi, dicsőszentmártoni, bethlenszentmiklósi színjátszó csoportok, úgyszintén a budapesti UNIK, a székelykeresztúri, marosvásárhelyi és a nagyajtai DFIE, a kolozsvári UK, versenyen kívül a környékbeli és más tájakról érkezett fiatal színjátszó csoportok. /(lokodi): Érted - Világ. V. ODFIE Színjátszó Találkozó Küküllődombón. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 6./"
2001. december 13.
"Alig jelentek meg, máris kiegészítésre szorulnak a helyi közigazgatási törvény végrehajtási rendelkezései. Kolozs megyében tíz olyan település maradt hivatalos magyar elnevezés nélkül, ahol a magyar nemzetiségű lakosság meghaladja a törvény által előírt minimális húsz százalékot. Kimaradt Egeres gyártelep (26 százalékban magyar nemzetiségű lakosság), Magyarkapus (88,6 százalék), Magyarkiskapus (56,4 százalék), Szásznyíres (60,1 százalék), Tordaszentmihály (28,9 százalék), Várfalva-Aranyosrákos (76,6 százalék), Kalotaszentkirály-Zentelke (84,5 százalék), Szépkenyerűszentmárton (62,5 százalék), Dombokfalva (85,9 százalék) és Detrehemtelep (74,2 százalék). A Román Akadémia által jóváhagyott magyar elnevezések nem minden esetben egyeztek az illető település történelmi megnevezésével, emiatt az RMDSZ korrigálásokat javasolt. /Kerekes Edit: Magyarkapus is lemaradt a település-névjegyzékről Magyarkapus is lemaradt a település-névjegyzékről. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./"
2001. december 20.
"A Szabadság körkérdéséből kiderül: a Kolozs megyei vegyes lakosságú falvak többségében még nincsenek kitéve a kétnyelvű táblák. Több faluban a táblák feltevésével a jövő év elejére várnak, másokban viszont nem is hallottak a kormányrendeletről. Az is gondot jelent, hogy Román Akadémia által kibocsátott helységnévjegyzékről tíz Kolozs megyei település (Egeres gyártelep, Magyarkapus, Magyarkiskapus, Szásznyíres, Tordaszentmihály, Várfalva-Aranyosrákos, Kalotaszentkirály-Zentelke, Szépkenyerűszentmárton, Dombokfalva és Detrehemtelep) lemaradt. Néhány településen még a kormányrendelet megjelenése előtt föltették nemcsak a kétnyelvű településnév-táblát, hanem a magyar nyelvű feliratokat is. Kolozsváron továbbra sem lesznek kétnyelvű feliratok, mivel Gheorghe Funar továbbra sem hajlandó alkalmazni a közigazgatási törvényt. Kolozs megye az egyetlen, amely még nem küldte el a törvény hatálya alá eső helységnevek jegyzékét. /Kónya Klára, Máté Erzsébet: Kétnyelvű tábla-körkép Kolozs megyében. Sok helyen nem fért be a költségvetésbe. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./"
2002. február 14.
Március elején letelik a helyi közigazgatási törvény szabta kilencven napos határidő, amíg a polgármesteri hivataloknak ki kell függeszteniük a kétnyelvű helységnévtáblákat. A jogszabály végrehajtásáért az RMDSZ és a kormánypárt által megkötött legújabb együttműködési megállapodásban is garanciát vállaltak. Kolozs megyében 85-re tehető azon települések száma, ahol a magyarság aránya meghaladja a húsz százalékot. Ebből 11 település neve (Egeresgyártelep, Ajtony, Magyarkapus, Szásznyíres, Tordaszentmihály, Várfalva-Aranyosrákos, Kalotaszentkirály-Zentelke, Szépkenyerű-szentmárton, Dombokfalva és Detrehemtelep) még tisztázásra vár, ezért nem szerepelt a Hivatalos Közlönyben megjelent településnévjegyzéken. Bitay Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke kérdésünkre elmondta: tudomása szerint eddig csak Magyarszováton készült el a törvényszabta modellnek megfelelő kétnyelvű településjelző, amelynek kifüggesztését azonban néhány hónappal ezelőtt a rendőrség megakadályozta. Az elnök hangsúlyozta: a román-magyar nyelvű településjelzőket márciusig feltétlenül el kell helyezni, hiszen a közigazgatási törvény ellenkező esetben 25-től 50 millió lejig terjedő pénzbüntetést ró ki a polgármesterekre. A jogszabály szerint a közigazgatási miniszter és a prefektus által felhatalmazott személyek állapíthatják meg a büntetést. /Kicserélnek minden kétnyelvű helységnévtáblát. Márciusban lejár a határidő. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./
2003. június 2.
"Jún. 1-jén, vasárnap Tordaszentlászlón összesen tíz Szentlászló nevű település elöljárója gyűlt össze. Magyarországiak voltak, ketten pedig erdélyiek: a székelyföldi Nyárádszentlászlóról érkezett Kiss Mihály unitárius lelkész, illetve Tordaszentlászló polgármestere. Ez már a nyolcadik találkozó volt. Mindegyik községi elöljáró ismertette települését. Egyed Ákos professzor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke Szent László királyról beszélt. Ezt követően Beder Tibor, a Magyarok Világszövetsége részéről mondott köszöntőt. Boldizsár Zejk Imre /Tordaszentlászló/ Tordaszentlászló és vidéke címmel tartott előadást. Tamás Gebe András polgármester részletesen bemutatta a község életét. Elmondta: Tordaszentlászló községhez hét falu tartozik - Magyarfenes, Magyarléta, Kisfenes, Hesdát, Románléta, Sztolna és Rákos. A lakosság nemzeti összetétele: 51% magyar, 49% román és roma. A nyolc falunak jelenleg csupán egyetlen háziorvosa van, akinek 3000 lakost kell ellátnia. Hét faluban I-IV. osztályos iskola működik, míg Kisfenesen és Hesdáton I-VIII. osztályos románul és Szentlászlón magyar nyelven. Iskolabusz szállítja naponta a gyermekeket a szentlászlói iskolába. A magyar lakosság zöme református, kevés római katolikus él Magyarfenesen. Jól működik a fúvószenekar és a kórus. Van színjátszó- és tánccsoport is, teleházuk az első volt Kolozs megyében. 1990 óta minden évben Szent László-napi kórustalálkozót szerveznek. Nyárádszentlászlón 136 unitárius és 28 református lakik. A gazdálkodók átlag életkora közel 60 év. /Barazsuly Emil: Szentlászló nevű települések elöljáróinak találkozója. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./"
2003. július 17
"Újabb színfolttal bővült az erdélyi magyar hagyományőrző rendezvények sora: idén először szervezte meg Várfalva az Aranyosszéki Néptánctábort. Júl. 13-án kezdődött a tábor 120 fő részvételével. Fodor Melinda, a frissiben bejegyeztetett Aranyosszék Alapítvány kuratóriumi tagja elmondta, hogy Várfalva szórványban, nem annyira hagyományőrző vidéken fekszik. Igény és kedv volna viszont a népi értékek ápolására. A táncmozgalom eredete Bálint Mátyás magyartanár nevéhez fűződik, aki már húsz esztendővel ezelőtt létrehozott egy csoportot, amellyel helyi jellegű táncokat adtak elő. Ez a csoport aztán megszűnt. Bálint Mátyás két évvel ezelőtt alakította meg az Aranyosszék Néptánccsoportot kövendi, aranyosrákosi, várfalvi, sinfalvi, tordaszentmihályi fiatalokkal. Ma már 50 fős utánpótlás csoport is létezik. Az Aranyosszék Néptánccsoportot meghívják a különféle rendezvényekre. Legutóbb a csíksomlyói ezer székely leány napján rendezett ünnepségen is felléptek. A tábor egy hete alatt néptáncoktatás, népdaloktatás, kézműves foglalkozások folynak. Várfalván néhány éve megfigyelhető a lakosság számának enyhe emelkedése. A tavaly esketett 28 pár közül mintegy 24 Várfalván kezdett új életet. /Kerekes Edit: I. Aranyosszéki Néptánctábor Várfalván. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17/"
2004. július 15.
Várfalván zajlik a második Aranyosszéki Néptánctábor. A táncok mellett az aranyosszéki hagyományos korongozásba is betekintést nyer a mintegy száz résztvevő, akiket Suba László tordai művész avat be a fazekasság titkaiba. A Várfalva községhez tartozó Aranyosrákoson is ropják már a táncot. /Bálint B. Eszter: Új életre kelt tánclépések Várfalván. = Krónika (Kolozsvár), júl. 15./
2005. július 16.
Idén harmadik alkalommal szervezték meg az Aranyosszéki néptánc- és kézműves tábort Várfalván. Az első évben 75, a tavaly 100 és az idén már 150 gyermek jelentkezett a táborba. A környékbeli falvak (Aranyosrákos, Kövend, Bágyon, Aranyosszentmiháy, Sínfalva) fiatalságát gyűjtik össze ezekbe a táborokba, de Magyarországról is érkeztek csoportok. Előadások is vannak, Keszeg Vilmos néprajzkutató beszélt az aranyosszéki templomokban talált régi iratokról. – Kiemelhető a tábor közösségépítő szerepe – mondta Szalma Annamária, a tábor egyik szervezője. Várfalván kincset adnak át a fiatal nemzedéknek, a néphagyományt. /Dézsi Ildikó: Kincseket adtak át a fiataloknak. A héten zajlott a III. Aranyosszéki néptánctábor. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 16./
2005. szeptember 24.
Aranyosrákos unitárius falu. Aranyosszék, a régi székely székek egyik települése. Itt született 1860 augusztusában Borbély György, jómódú parasztgazda gyermekeként. Tanulmányait a kolozsvári unitárius gimnáziumban folytatta, majd Debrecenben érettségizett. Kolozsváron szerzett latin–magyar szakos tanári diplomát. Sorozatban nyerte a futó és távgyalogló versenyeket. Ezek eredményeként elsőként nyerte el az Erdély bajnoka címet. 26 vármegyén, 250 községen keresztül, 65 nap alatt 1950 km-t gyalogolt. Terjedelmes és színes beszámolókat küldött útjának állomásairól. Ekkoriban honosodottk meg Kolozsváron a biciklisport. Nagykerekű velocipéddel elkerekezett Párizsba, az 1889-es világkiállításra. Szorgalmasan tudósított kalandos útjáról. Írásai dokumentáris értékük mellett szórakoztatóak. 1893-ban az Erdélyben letelepedett Paget Olivérrel, ennek szülőhazájába, Angliába kerekeztek, majd 1895-ben tordai kollégájával, Scharscher Dániellel, Konstantinápolyba ment biciklivel. Útjáról a Kerékpáron keletre című kis könyvében közölt beszámolót. 1896-ban, a Millennium esztendejében Zalaegerszegre telepedett át. 1885-ben alapító tagja az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyletnek, melynek évkönyvét több évig ő szerkesztette. 1930. február 8-án tért örök nyugovóra. /Tatár Zoltán: Aranyosrákos szülötte – Erdély bajnoka: Borbély György. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./
2006. július 18.
Idén negyedik alkalommal került sor a nemcsak aranyoszéki tánccsoportokat és tánckedvelőket magába ölelő rendezvénysorozatra. Az Aranyosszék Alapítvány által, július 9. és 15. között megszervezett rendezvény idén is igen sikeresnek bizonyult. A Várfalva és Aranyosrákos közös szervezésében lezajlott, fiataloknak szóló tábor kiváló alkalom az Aranyosszék népzene-néptánc hagyományaival való megismerkedésre. /Ladányi Emese Kinga: IV. Aranyosszéki Népzene és Néptánc Tábor. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 18./
2007. január 31.
Kövenden, Aranyosszék szívében egykor pezsgett az élet. Napjainkra azonban olyannyira megváltozott, hogy szinte rá sem lehet ismerni. Kövend lakossága már nem a régi, a faluban rohamosan csökken a magyarság létszáma. A falu egykor teljesen magyarlakta település volt. Egyfajta változást a Várfalva – Rákos – Kövend – Bágyon útszakasz aszfaltozása jelentene. Reményt jelent, hogy a magyarországi Balatonakali településsel egyre jobbak a kapcsolatok. /Ladányi Emese Kinga: Kilátástalanok az elhagyott települések. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./
2007. október 1.
Életének 88. évében Kolozsváron elhunyt Létay Lajos költő, szerkesztő, publicista. /Aranyosrákos, 1920. jan. 23. – Kolozsvár, 2007. szept. 26./ Lírikusként indult az Erdélyi Helikon hasábjain. A háború után tanárként dolgozott, később az Irodalmi Almanach, a Dolgozó Nő munkatársa, majd a Kolozsvári Magyar Színház dramaturgja. 1959-től harminc éven keresztül az Utunk hetilap főszerkesztője volt. Több vezető közéleti tisztséget töltött be, a párt Központi Bizottságának tagja volt, emiatt később sok bírálat érte. Gyermekverseiben és az erdélyi hagyományokból építkező publicisztikájában maradandót alkotott. Verseit 1990 után a Szabadság is közölte. /Elhunyt Létay Lajos. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 1./
2007. október 4.
Október 3-án kísérték utolsó útjára Létay Lajost, Kolozsvár legöregebb íróját, költőjét. Mielőtt szülőfalujában, Aranyosrákoson végső nyugalomra helyezték, a Házsongárdi temető kápolnájában búcsúztatták szerettei, barátai, ismerősei. Bálint Benczédi Ferenc unitárius lelkész a szellemi, lelki emberre emlékezett, Szilágyi István búcsúztatóját pedig Rekita Rozália színművésznő olvasta fel. /Elbúcsúztak Létay Lajostól. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./
2012. augusztus 27.
Országos EKE-központ épül Várfalván
Hétvégén közmunkán vett részt harminc természetkedvelő
Kiemelt fontosságú esemény zajlott péntektől vasárnapig Várfalván. A Kolozs megyei településen a Várfalvi Községi Napok és Hagymafesztivál mellett az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) önkéntesei munkája zajlott: az úgynevezett EKE-Várat építették Aranyosrákoson, amely tulajdonképpen összenőtt Várfalvával. Az épület az EKE első saját ingatlana az erdélyi magyar civil szervezet újraalakulása óta. Dezső László, az egyesület országos elnöke elmondta: közel négy évig keresték a megfelelő ingatlant, a várfalvi házat egy hónapja sikerült megvásárolniuk, a hétvégén önkéntesek segítségével elkezdték a ház felújítását.
Az EKE központ helyszínének kiválasztásakor fontosnak tartották, hogy könnyen megközelíthető legyen, de ugyanakkor a természetkedvelők és természetjárók csendes, kevésbé forgalmas helyre vágytak. Az új központ a Kolozs megyei Várfalvához tartozó Aranyosrákoson, az autópálya tordai lejárójától néhány kilométerre található, egy csendes mellékutcában.
Dezső László elmondta, hogy az egyesület a múlt század elején nagyon sok menedékházzal rendelkezett, amelyeket a rendszerváltás után nem sikerült visszaszerezniük. Rájöttek, hogy hiába keseregnek a múlton, és az elvesztett tulajdonokon, fontosabb, hogy az egyesület múltjának megőrzéséért és a jövőjének biztosításáért befektetéseket eszközöljenek, és új menedékházakat hozzanak létre annak érdekében, hogy a fiatalokkal, az ifjúsággal is megismertessék a természetjárás szépségeit, ugyanakkor kellemes és hasznos időtöltést, túralehetőségeket kínáljanak az egyesület tagjainak.
Közel vannak a természeti szépségek
Székelyföldön jóval drágábbak a hasonló ingatlanok, fejtette ki az egyesület elnöke, ezért döntöttek úgy, hogy Kolozs megyében alakítják ki a központot. Valamikor a Tordai-hasadékban található menedékház volt az egyesület legfontosabb pillére, ennek közelében Várfalván vásároltak meg egy 150 éves, jó állapotban lévő székely parasztházat több mint húsz ár telekkel. Az új EKE központ elhelyezkedése miatt fontos stratégiai pont lehet a különböző túrák megszervezésében, hiszen a közelben több látványosság is található: a Tordai-hasadék 9 km-re van, Torda városa, a sóbányával és a sós tavakkal alig 10 kilométerre helyezkedik el. Torockóra és Torockószentgyörgyre húsz perc alatt lehet eljutni a központból autóval, Székelykő pedig két órás gyaloglással közelíthető meg. De innen indulva felfedezhetjük az Aranyos-völgyét, egynapos csillagtúrával akár a Szolcsvai-búvópatak, Verespatak, a Detonáta, a Szkerisórai-jégbarlang is megtekinthető, vagy ellátogathatunk a környékbeli nagyobb városok – Torda, Kolozsvár, Nagyenyed, Gyulafehérvár – történelmi látványosságaihoz. A honismereti túrák lebonyolításán túl, az egyesület célja gyermekkirándulások és táborok szervezése is, amelyek helyszínéül szintén ez a központ fog szolgálni – áll az EKE elnöke által a tagoknak küldött körlevélben.
A ház felújítási munkálatai már pénteken elkezdődtek, amikor két teherautónyi alapanyag érkezett a Székelyföldről Várfalvára. A szentegyházi Vándortáborból két darab ezerliteres tartályt, a zuhanyzók faanyagát, műanyag csöveket és idomokat, valamint négy köbméter faanyagot szállítottak Várfalvára, és megérkezett a ház berendezéséhez szükséges hét emeletes ágy és azok matracai is.
A felújítási munkálatokat az EKE Tordai Osztálya koordinálja Pálfi Miklós vezetésével, az önkéntesek pedig egész Erdély területéről érkeztek: Tordáról, Gyergyószentmiklósról, Kolozsvárról, Brassóból, Nagyváradról. Egy igazi összefogás valósult meg.
1862-ben épült parasztházat építenek újjá
A megvásárolt ingatlant székely ácsmesterek építették 1862-ben. Dezső László elmondta, hogy az EKE megalakulásakor ez a ház már harmincéves volt, ezért tisztelettel fordulnak minden egyes gerendához és ajtófélfához. A megvásárlás pillanatában az ingatlan teljesen lakható állapotban volt, ezért csak elemi átalakításokat végeznek korunk elvárásainak megfelelően. A döngölt agyagpadlót hajópadlóra cserélik, központi fűtést szerelnek, és új zuhanyzókat hoznak létre.
Szombat délelőtt az 1863-ban épült festett székely kapu mögött lázas munka folyt. A mintegy harminc önkéntes lelkesen segített a ház otthonossá tételében. Az udvaron a nők és asszonyok a bográcsgulyás és a lucskos káposzta hozzávalóit készítették elő, a kétszobás házban pedig az önkéntesek óriási porfelhőben alakították ki a központi fűtés csöveinek elhelyezéséhez szükséges árkokat, talicskával hordva ki a lomokat, törmeléket.
A kánikulában a 22 áras kert gyümölcsfái nyújtottak némi hűsölési lehetőséget, itt gondos kezek gyűjtötték össze a gyümölcsöket, és a kerítés környékét is megtisztították a bozóttól. Megtudtuk, hogy a hétvége folyamán még megtisztítják a famennyezetet, és újralakkozzák az impozáns gerendákat, lemeszelik az oldalfalakat, a szobákat hajópadlózzák, majd összeszerelik az ágyakat, hogy a következő közmunka alkalmával már a házban tudják elszállásolni a segíteni érkezőket.
Az EKE országos elnöke bízik abban, hogyha nem is heti rendszerességgel, de gyakran lesz majd hasonló közmunka a központ szépítése, építése érdekében, hiszen tervek vannak: le szeretnék bontani a telken található gazdasági épületet két kis faházat építve a helyére.
Jelenleg az Erdélyi Kárpát-Egyesületnek 15 erős bástyája van Erdély különböző részein, a Székelyföldtől Partiumig, a Bánságtól a Barcaságig. Közel kétezer taggal az ország legnagyobb turistaszervezete. Ezeket a bástyákat fogja összefogni, és összetartani a most felújított „vár”
HÁROMSZÉKI ESZTER
Szabadság (Kolozsvár)
2012. augusztus 28.
Országos központot épít az Erdélyi Kárpát-Egyesület
Országos központot épít a Kolozs megyei Várfalván az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE). A több mint 120 éves múltra visszatekintő egyesület a kommunista államosítás előtt tizenöt saját és több mint húsz bérelt menedékházat működtetett Erdélyben, ezeket azonban a rendszerváltás után újjáalakult szervezetnek nem sikerült visszaszereznie.
Dezső László, az erdélyi magyar természetjárókat tömörítő civil szervezet elnöke: az egyesület úgy döntött, hogy újabb ingatlant vásárol, ahol kialakíthatja országos központját.
„Nem érdemes keseregni az elveszett tulajdonokon, fontosabb, hogy az egyesület jövőjének biztosítása érdekében új menedékházakat hozzunk létre, feltételeket teremtsünk ahhoz, hogy a fiatalokkal megszerettessük a szervezett természetjárást” - mondta az EKE elnöke.
Az EKE a Kolozs megyei Várfalvához tartozó Aranyosrákoson vásárolt egy hónapja egy 150 éves parasztházat. A szervezet önkéntesei a napokban megkezdték ennek felújítását, a központi fűtés beszerelését, a házhoz tartozó kert megtisztítását. Dezső László kifejtette: a helyszín kiválasztásánál fontosnak tartották, hogy erdélyi vonatkozásban központi, könnyen megközelíthető helyen alakítsák ki az EKE székházát, de természetkedvelő tagságról lévén szó, egy csendes, kirándulóhelyekkel övezett helyre vágytak. Ezért választotta az EKE a Tordai hasadéktól kilenc kilométernyire, a torockói Székelykőtől kétórás gyalogútra található falut.
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület jelenleg 15 területi szervezettel működik. Fénykorában az EKE-nek hatezer tagja volt, de a jelenlegi kétezer főre tehető tagságával is Románia legnagyobb turistaszervezete - mondta Dezső László, az EKE elnöke.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

2012. szeptember 17.
Folytatódik az „EKE-vár” építése Várfalván
A Kolozs megyei településsel összenőtt Aranyosrákoson tovább folytatódik az úgynevezett EKE-vár építése, amely az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) országos központja lesz. Hétvégén többnyire az EKE bihari szakosztályának tagjai vették ki részüket a munkából, de jelen volt Dezső László, a természetjárókat és szeretőket magába foglaló erdélyi magyar civil szervezet országos elnöke is.
Amint arról korábban beszámoltunk, az EKE központ helyszínének kiválasztásakor fontosnak tartották, hogy könnyen megközelíthető legyen, de ugyanakkor a természetkedvelők és természetjárók csendes, kevésbé forgalmas helyre vágytak. Az új központ a Kolozs megyei Várfalvához tartozó Aranyosrákoson, az autópálya tordai lejárójától néhány kilométerre található, egy csendes mellékutcában.
Az új EKE-központ elhelyezkedése miatt fontos stratégiai pont lehet a különböző túrák megszervezésében, hiszen a közelben több látványosság is található: a Tordai-hasadék 9 km-re van, Torda városa a sóbányával és a sós tavakkal alig 10 kilométerre helyezkedik el. Torockóra és Torockószentgyörgyre húsz perc alatt lehet eljutni a központból autóval, a Székelykő pedig kétórás gyaloglással közelíthető meg. De innen indulva felfedezhetjük az Aranyos-völgyét, egynapos csillagtúrával akár a Szolcsvai-búvópatak, Verespatak, a Detonáta, a Szkerisórai-jégbarlang is megtekinthető, vagy ellátogathatunk a környékbeli nagyobb városok – Torda, Kolozsvár, Nagyenyed, Gyulafehérvár – történelmi látványosságaihoz. A honismereti túrák lebonyolításán túl, az egyesület célja gyermekkirándulások és táborok szervezése is, amelyek helyszínéül szintén ez a központ fog szolgálni
Az EKE képviselői szerint a felújított parasztházat októberben adják át.
A helyszínen készített videóriport a Szabadság hírportálon (www.szabadsag.ro) találhat

2013. május 7.
EKE-Napok az EKE-Várban: együtt Erdély természetjárói
A nagyszabású rendezvénysorozatra május 10. és 12. között kerül sor
Ünnepel az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE): a Kolozs megyei Várfalvához tartozó Aranyosrákoson május derekán hivatalosan is átadják régiónk természetjáróinak központját, a szimbolikusan EKE-Várnak nevezett turistaházat. Az elmúlt hónapokban a Szabadság nyomtatott változatában több cikk, hírportálunkon pedig videó- és fotóriportok segítségével követtük az ingatlan felújítását, a kert rendbetételét, a berendezések felszerelését, szűkebb hazánk valamennyi sarkából érkezett ekések önkéntes tevékenységét: most az erdélyi természetjárókat átölelő, nagy múlttal rendelkező civil szervezet háromnapos rendezvénysorozattal ünnepli a munkálatok végét. Az ünnepséget ismét bérmentes munkával egészítik ki: a kaláka során Várfalván és Aranyosrákoson faültetésre kerül sor, emellett az önkéntesek az Aranyosrákos-patak medrét is kitisztítják. Az EKE-Vár hivatalos átadásával újabb mérföldkőhöz érkezett az EKE: az ingatlannal a jövőbe fektetnek.
Közmunkával újították fel a turistaházat, amely számos rendezvény lebonyolítására lesz alkalmas.
KISS OLIVÉR

2013. május 13.
Ahol élet van, ott jövő van: felavatták az EKE-várat
Még sok a tennivaló a tiszteletreméltó parasztház körül
Erdély minden területéről a Várfalvához tartozó Aranyosrákoson gyűltek össze ünnepelni a hétvégén a természetjárók, hiszen hét évized után újra saját házat avathatott az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE). Az EKE-vár létrehozását hároméves álmodozás, tervezés előzte meg, majd a szervezet országos vezetősége eldöntötte, ideje tettekre váltani a terveket, és merész elképzelését a Szentegyházason tartott országos közgyűlés elé tárta. „A néma csend azt sugallta, hogy terveinket nagy felelősség övezi” – emlékezett vissza Dezső László országos elnök. De a hétvégén nem csak ünnepeltek az EKE-tagok, hanem a településért is felelősséget vállalva 350 fát ültettek a helyi iskola udvarán, és kitakarították az Aranyosrákos-patak medrét. „Az önkéntes munkának szimbolikus jelentése is van – mondta Dezső László –, hiszen a fa a tiszta levegőt, a tiszta víz pedig az életet szimbolizálja. És ahol élet van, ott jövő is van.”
A Szentegyházason meghozott döntés után az EKE nem palotát vagy kastélyt vásárolt, hanem egy olyan tiszteletre méltó parasztházat, amelynek erős tölgygerendái már majdnem három évtizede tartották a ház falait, amikor 1891-ben az EMKE szervezésében létrejött az EKE. Egy évig tartó munkával sikerült elérni, hogy tavaly év végére rendezték az ingatlan tulajdonjogát, átírták az EKE nevére, majd sok szorgos kéz a kalákák alkalmával napról napra csinosította, építette az EKE-várat. Az országos elnök köszönetet mondott Várfalva község önkormányzatának, amelynek tagjai már az első beszélgetések alkalmával is támogatásukról biztosították, és ezt a partnerséget már több alkalommal is bizonyították az elmúlt időszakban. Kérte: fogadják az EKE-t községükbe, remélve hogy terveikkel, céljaikkal és megvalósításaikkal újabb színfoltot tudnak vinni Várfalva életébe. Dezső László kifejtette: „Az EKE-vár annyit fog érni, amennyire kihasználjuk. Addig fogja a céljainkat szolgálni, amíg mi építjük, és mi vigyázunk rá.” Elmondta, hogy egy olyan központot szeretnének kialakítani, amely fotós túrák, oktatási és képzési tevékenységek, erdei iskolák, tanácskozások és a kikapcsolódás otthona lehet. Hozzátette: még sok a tennivaló a portán, fürdőszobát, újabb szálláshelyeket kell kialakítani, és a romos csűr is felújításra vár. Másfelől, mivel Aranyosszék ezen vidéke számtalan olyan idegenforgalmi lehetőséget tartogat, amelyet érdemes megismerni és megismertetni, az EKE megpróbálja ezeket a látványosságokat egy csokorba szedni és a környék turisztikai kalauzát is elkészíteni. Álmainknak és terveinknek egyelőre csak az anyagi keretek szabnak határt.
Közös cél: megvédeni a természeti értékeket
Mărginean János, a község polgármestere köszöntőbeszédében elmondta, büszke arra, hogy az EKE Várfalván találta meg főbástyájának helyét. Úgy érzi: nem csak az egyesületnek, hanem a településnek is nagy előrelépést jelent, ezért Várfalva község polgármesteri hivatala és a helyi önkormányzat ebben a nemes munkában örök partnerséget vállalt. Hiszen a céljuk ugyanaz: megvédeni a természeti értékeket, ápolni minden talpalatnyi földet. A polgármester ismertette a község idei rendezvényeit, és meghívta az EKE tagjait az augusztusi községi napokra, amely jó alkalom a testvértelepülések megismerésére is. Reméli, hogy az EKE otthonra talál Aranyosrákoson, és természetszeretetükkel, tapasztalatukkal, szaktudásukkal még szebbé, tisztábbá, zöldebbé varázsolják a községet.
Dankó Szilvia konzul, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának képviseletében szintén örömmel látta az EKE-sek lelkesedését és azt a hozzáállását, amivel megpróbálják a fiatalokat a természeti értékek felismerésére, megőrzésére biztatni. Fontosnak tartja, hogy az olyan szerveződések, mint az Erdélyi Kárpát Egyesület, létezzenek és aktívan működjenek is. „Kiemelkedő jelentősége van annak, hogy tudatosítsuk az emberekben környezetünk fontosságát, amelynek nagyszerű módja a mai rendezvény is. Az ilyen eseményeken alkalom nyílik nemcsak a környezet építésére, hanem a közösség erősítésére és a hagyományok megőrzésére is” – összegzett a konzul.

Sógor Csaba: Az EKE-t építve Erdélyt építjük
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) május 10–12. között ötödik alkalommal ünnepelte az EKE napját, arra emlékezve, hogy 1891-ben, az Ígéret havának 12. napján kezdte el tevékenységét az egyesület. A központi ünnepség ezúttal a Kolozs megyei Várfalván, az aranyosrákosi EKE-várban zajlott, melynek hivatalos átadására is sor került. A többnapos rendezvény szombati meghívottja Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő volt, aki beszédében az EKE tevékenységét méltatta.
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület 1891. május 12- én alakult meg Kolozsváron. Ennek megünneplésére gyűltek össze pár napra az erdélyi természetjárók a Kolozs megyei Aranyosrákosra, az EKE-várba, ahol a szervezet központját, a szimbolikusan EKE-várnak nevezett turistaházat is felavatták. – "Az idei ünnep különleges számunkra, hiszen hosszú derengés után, az EKE meglévő bástyái mellé egy épülő vár kulcsát is átadhatjuk" – mondta Dezső László, az Erdélyi Kárpát-Egyesület országos elnöke, aki hozzátette: "ennek a kulcsnak nem szabad megrozsdáznia, tovább kell adni kézről kézre, generációról generációra".
Sógor Csaba európai parlamenti képviselő az egyik legrégebbi civil szervezet több mint 120 éves kiemelkedő tevékenységét méltatta: "Ma mindenki tudja, hogy szükség van a civil szervezetekre, hiszen a polgári társadalmak összeverődése nélkül elképzelhetetlen lett volna az európai integráció" – fejtette ki a képviselő. Rámutatott, hogy a jelenleg 15 tagszervezettel működő EKE tevékenysége példaként szolgál, hiszen a természeti környezet és az épített örökség értékeinek tudatosítása és megőrzése, a menedékházak létesítése, az ifjúság természet- és környezettudatos nevelése, az ökoturizmus támogatása, továbbá a fizikai erőnlét, a lelki egyensúly, az életképesség, az önuralom és a csapatszellem fejlesztése, valamint a hagyományőrzés mind olyan értékek, melyek erősítésében az EKE oroszlánrészt vállal Erdélyben. – Az EKE-vár átadásával újabb mérföldkőhöz érkezett az egyesület, hiszen az ingatlan felújításával, a kert rendbetételével, a berendezések felszerelésével az erdélyi jővőbe fektetnek az "ekések" – tette hozzá Sógor Csaba, aki a szombat esti árverezés két résztvevőjét brüsszeli tanulmányúttal jutalmazta.
Az ország legnagyobb turistaszervezete egyébként az EKE- napokon sem tétlenkedett, ugyanis az ünnepséget ismét önkéntes munkával egészítették ki az egyesületi tagok: a szombati nap folyamán Várfalván és Aranyosrákoson faültetésre került sor, emellett az önkéntesek az Aranyosrákos-patak medrét is kitisztították. Vasárnap a berkesi-szorosi túrával illetve a EKE-vár kitisztításával érnek véget az EKE-napok.
szekelyhon.ro

2013. május 14.

Népújság (Marosvásárhely)

2013. november 8.
Egy aranyosszéki közösségszervező emlékére
Amikor legutóbb a szerkesztőségben járt, hosszú perceken át hallgattam a történetét Aranyosszék lehetséges megmentéséről. Az erdélyi szövetkezeti mozgalom egyik szülőatyjáról, a Mészkőn élt Balázs Ferencről beszélt és Kövend két világháború közötti jeles unitárius lelkészéről, Fikker Jánosról, aki új lendületet vitt a falu gazdasági és kulturális életébe. Cserés Ferenc joggal tekintette őket a vidék példaképeinek, hiszen az Alsó- és Felső-Tordaszentmihályból, Sinfalvából, Mészkőből, Várfalvából, Aranyosrákosból, Kövendből, Bágyonból és Kercsedből álló összefüggő magyar faluközösségek már a kommunista rendszer megjelenése előtt ország-világ előtt megmutatták, hogy a közösségi önszerveződés útján nemcsak a falu hétköznapi boldogulását segítő helyi lapokat tudnak kiadni, hanem a terményfeldolgozó és értékesítő szövetkezet révén kincsesbánya nyílik meg a gazdák előtt. A hetvenes években a Szilágyságból Aranyosszékre érkező fiatal magyartanár, Cserés Ferenc türelemmel tanulmányozta a nagy elődök által megteremtett és az utókor számára felkínált gazdálkodási módszereket, a szövetkezeti összefogás lehetőségét, miközben arra gondolt: egyszer eljöhet az ideje ezek megvalósításának. Az 1989-es rendszerváltással bekövetkező változások láttán megbizonyosodhatott róla, hogy az idő neki dolgozik, így végre megvalósul az, amit az Amerikából hazatért fiatal unitárius lelkész, Balázs Ferenc Mészkőn kezdett el, de a háború derékba törte.
Az elmúlt két évtizedben sokszor találkoztam Ferenccel, és mindannyiszor kiéreztem hangjából a mély csalódottságot, ami mögött a meg nem valósult közösségi terv, Aranyosszék megmentése állt. Cserés Ferenc nem értette, hogy ilyen jeles elődök életművének birtokában miért tehetetlenek az utódok. Miért nem sikerül ötven év után újraalakítani egy olyan jól működő tejszövetkezetet, amely nemcsak Mészkő, hanem a környező magyar falvak által megtermelt, tejet, túrót, vajat is jó eséllyel értékesíthetné Tordán és Kolozsváron, ahogyan azt Balázs Ferenc szövetkezete tette? Cserés azon töprengett, miként lehetne az Erdély-szerte híres aranyosszéki gyökérzöldséget ismét helyzetbe hozni, ezúttal szövetkezeti értékesítésben.
Nem értette, választott elöljáróink, lelkészeink és a vidék embereinek magatehetetlenségét, ahogy mindenki sodródott az idővel, anélkül, hogy világos közösségi céljaik lennének. Nem értette, mint ahogy mi sem értjük, mi történt velünk a rendszerváltás óta eltelt 23 évben. Emlékszem, Balázs Ferenc elképzeléseinek jegyében a kilencvenes években jelentősebb magyarországi támogatással több aranyosszéki lelkészi hivatal vásárolhatott nagyobb kiterjedésű földterületeket. Az eredeti elképzelés szerint ez jelentette volna egy később létrehozandó, a vidék gazdáit összefogó szövetkezeti rendszer alapját. Cserés később szörnyülködve mesélt a történetről, hogy egy-két faluban a legrosszabb minőségű földeket vásárolták meg olcsón, hogy az elszámolásban magasabb áron lehessen feltüntetni. A terv kivitelezői nyilván nem szövetkezetben és közösségi összefogásban gondolkodtak, akár tucatnyi más magyar projekt esetében Erdély-szerte. Ezúttal is az emberi gyarlóság győzött, ami az Aranyoskert nevű szövetkezeti próbálkozás kálváriájához vezetett: megannyi fiaskó, amiről a nyugalmazott tanár, a népművelő és közíró Cserés Ferenc keserű szájízzel beszélt és írt.
A napokban elhunyt volt kollégám temetése után közös ismerősünk szegődött mellém. Mindketten jól ismertük Ferencet, ő viszont gyakrabban találkozott vele. „Tudod – mondta –, mégiscsak teljesült az álma. A környék polgármesteri hivatalai összefogtak, és megnyertek egy nagy értékű uniós pályázatot. Az elképzelésük az, hogy a felépítendő hűtőházakban tárolják a gazdák zöldségét, gyümölcsét, majd nagy tételben adják tovább nagyáruházak fele.”
Csendben bandukoltunk az október végi langymelegben. Újra belénk költözött a 67 évet élt Cserés Ferenc örök optimizmusa.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2015. szeptember 3.
Mészkő: minden, ami Erdély
Itt minden van, ami Erdély: hegy, síkság, megcsuszamlott dombok, sziklák, hasadék, folyó, bánya s közelben a gyárakkal javított (vagy rontott) kisváros, Torda. Lakosai románok és magyarok: földművesek, iparosok, gyári munkások és hivatalbeliek – írja 1936-ban A rög alatt című emlékiratában Mészkőről Balázs Ferenc unitárius lelkész, közíró, népnevelő, társadalomszervező, az erdélyi szövetkezeti mozgalom szószólója. A jeles közéleti személyiség 1930–1936 között szolgált Aranyosszéknek a Tordai-hasadékhoz legközelebb fekvő szegletében, Mészkőn, és itt indította útjára falufejlesztési és társadalomszervezési terveit. A dán népfőiskolák és mezőgazdasági szövetkezetek mintájára dániai származású, amerikai feleségének támogatásával kezdi el kiépíteni az egyházi keretben elképzelt felnőttképzést, és megalakítja a Vidékfejlesztő Szövetkezetet. A környék első szövetkezetének aranyosszéki termékeit Tordán értékesítik.
A 2. világháborút követő kommunista éra Balázs Ferenc minden törekvését felszámolja, és a nyugat-európai tapasztalatokat Erdélyben meghonosítani akaró, világjáró unitárius lelkész emlékezetét is száműzi. Nem is lehetett ez másként, hiszen a sztálinista típusú kényszerszövetkezetesítéssel szemben annak a közösségi eszmének volt a híve, amit „nem felülről lefele akarnak reánk kényszeríteni, hanem amelyet alulról fölfele magunk építünk ki” – foglalta össze ezzel kapcsolatos ars poeticáját a Kis társadalmak önellátása című tanulmányában.
De milyen ma, 2015-ben Balázs Ferenc közösségi emlékezete Mészkőn, illetve a környező aranyosszéki falvakban? Ennek kiderítésére láttam jó alkalomnak a Balázs Ferenc Közösségi Ház átadási ünnepségét, amely egy öt évvel ezelőtt született építkezési terv befejezését jelenti az immár 111 lelket számláló mészkői unitárius gyülekezetben.
Isten völgye, az új népfőiskola
A földszinten tágas gyűlésteremmel és az emeleti részen korszerű vendégszobákkal felszerelt új közösségi otthon a faluban egyedüli, székely fafaragók által, frissen készített fedeles aranyosszéki kapuval várja az ide látogató környékbeli vendégeket és a nagyvilágból érkező turistákat. Balázs Ferenc életútja és az általa hátrahagyott anyagi és szellemi örökség unitárius zarándokhellyé tették Mészkőt. A vendégek megtekintik a falu 1931-ben újjáépített, 13. századi templomát, illetve ellátogatnak az 1936-ban elhunyt Balázs Ferenc sírjához a falu temetőjébe. A Balázs Ferenc Hagyatékmegőrző Terv keretében – a kétezres évek derekán kidolgozott gyülekezetfejlesztési programban – a régi helyett megépült új közösségi háznak azonban sokkal szerteágazóbb szerepet szánnak. 2006-ban a falut önszántából választó, csíki születésű, fiatal unitárius lelkész, Bálint Róbert Zoltán ténykedésével újjáéled a gyülekezeti élet, amely az előző lelkész öngyilkosságával süllyedt letargiába. A gyülekezet új világi vezetése – gondnok, pénztáros, kebli tanácsosok – felismerik a lehetőséget, hogy kiaknázásra váró kincsen ülnek, aminek közösségi hasznosítása rajtuk múlik. Az új lelkész irányításával igyekeznek fölkarolni azokat a Balázs Ferenc-i törekvéseket, amelyek megvalósítására nyolcvan év távlatából nyílik újra lehetőség. Így születik meg 2013 februárjában Az Isten völgye nevet viselő közösségi találkozások sorozata, amely Felső-Aranyosszék, azaz az „unitárius patkó” valamennyi települését érintik: Mészkő, Alsó- és Felsőszentmihály, Sinfalva, Várfalva, Csegez, Aranyosrákos, Kövend, Bágyon, Kercsed és Torda. A nyári hónapok kivételével, az évente hat alkalommal megrendezett találkozók évi rendszerességgel, februárban, Bágyonban kezdődnek az aranyosszéki falvak közös részvételével. Az áhítattal és az elmúlt év történéseire visszatekintő beszámolóval megnyitott, kosaras-, adománygyűjtő bál bevételeiből finanszírozzák a sorra kerülő újabb találkozókat. Az év során egy-egy gyülekezet által felvállalt helyi találkozóra ma már a környező falvak résztvevői érkeznek többségben. „A vendéglelkész által tartott istentiszteletet követően kerül sor egy unitárius esetleg közművelődési vonatkozású vagy világi témájú előadásra, mint például a verespataki cianidos aranykitermelés. A szeretetvendégséggel véget érő találkozóra mindig helyi asszonyok készítik el a harapnivalót, valamint a teákat és üdítőket” – magyarázza a találkozók „forgatókönyvét” Bálint Róbert Zoltán unitárius lelkész. A Balázs Ferenc által egykoron megálmodott népfőiskolai keret újjászületése ez Aranyosszéken.
A bágyoni huszárezred
A rendszerváltás után bő két évtizeddel szárba szökkenő aranyosszéki kezdeményezés a látszat ellenére mégsem annyira a természetes közösségi igény eredménye. Aki olvasta Balázs Ferenc A rög alatt című könyvét, tudja, mennyire nehéz volt ezt a folyamatot bő nyolc évtizeddel ezelőtt is az áskálódások és az emberi kicsinyesség miatt tető alá hozni. A mészkői lelkész úgy látja, néhány éve egy igen érdekes változás ment végbe Aranyosszéken. Az évtizedeken át a maguk gondjával, bajával és saját örömeikkel elfoglalt embereknek és faluközösségeknek sikerült túllépniük azokon a láthatatlan falakon, amelyek az egymás mellett élő falvakat elválasztották egymástól. Ez a nyitás még a kilencvenes években is nehezen lett volna elképzelhető. Ezzel is magyarázható a kétezres években, Szentmihályon bejegyzett, de szélesebb közösségi összefogás nélkül létrejött aranyosszéki zöldségfelvásárló és értékesítő szövetkezet, az Aranyoskert bukása. A lelkes kezdeményezők nem találkoztak a közösségi igénnyel, nem sikerült olyan tervet letenni az asztalra, amely a szövetkezeti tagokat, a gazdákat képes lett volna egy átgondolt középtávú terv támogatására késztetni.
Hogy változnak az idők Aranyosszéken is, azt jól mutatja az idén, március 8-án, a Bágyonban felavatott huszár lovasszobor története, amellyel az 1763-ban felállított bágyoni huszárezred emléke előtt tisztelegtek. A Duna tv által élő adásban közvetített szoboravatással Aranyosszék magyar falvai annak a 32 huszárnak állítottak emléket, akik 1848-ban parancsra sem voltak hajlandóak szembefordulni saját nemzetükkel és hazájukkal. A közös ünnep megmozgatta a környék magyarságát, és az esemény Aranyosszék rendszerváltás utáni legnagyobb ünnepévé vált. Bálint Róbert Zoltán szerint ez a fajta összefogás a faluról falura vándorló közösségi találkozók megszervezésében is tetten érhető: a népfőiskolai sorozat gazdája immár nem egyedül Mészkő – nem csak az aprócska mészkői gyülekezet –, hanem a környező falvak mindenike, valamennyi aranyosszéki unitárius gyülekezet immár a sajátjának tekinti.
Helyben maradást ígérő gazdaösszefogás
Balázs Ferenc hagyatékának gondozásába tartozik az az értékmentő felmérés is, amelyet az unitárius egyházon belüli népfőiskolai mozgalom irányítói készítettek közösen kolozsvári néprajzos szakemberekkel és diákokkal tavaly Felső-Aranyosszék falvaiban. A falujárás, az emberekkel való kapcsolattartás, az adatfelvétel azt is elősegítette, hogy a felmérés készítőinek átfogóbb képe alakulhasson ki Aranyosszék mai társadalmáról, a lakosság boldogulási lehetőségéről, a fiatalok párválasztási törekvéseiről.
Úgy tűnik, a történelem ismétli önmagát. A második bécsi döntés nyomán, amikor Aranyosszék falvai Romániában maradtak, a vegyes lakosságú Mészkő – amelynek a II. világháború előtt mintegy 55 százaléka volt román és 45 százaléka magyar – elveszítette magyar lakosainak 40 százalékát: aki tehette, Észak-Erdélybe, Magyarországra szökött. A második érvágást a hatvanas, hetvenes évek iparosítása hozta, amikor kivétel nélkül minden környékbeli magyar faluból tömegeket szippantott el Torda, Kolozsvár, illetve a távolabbi települések. A vegyes lakosságú Mészkő és Csegez érezte meg ezt a legjobban. Torda ipari centrumként történő felszámolódása másrészt az előző évtizedekkel ellentétes folyamatot indított el: a kiüresedő városból sok román család vásárolt házat vagy beépítésre váró telket Aranyosszék magyar falvaiban. Ezzel párhuzamosan kezdődött el a magyar fiatalok tömeges elvándorlása. „A fordulópont valamikor tíz évvel ezelőtt történt: az addig jó pénzt hozó aranyosszéki zöldség eladhatatlanná vált a piacokon. Sok gazdaember mondott le a zöldségtermesztésről és keresett munkahelyet magának” – magyarázza a bajok egyik fő okát a lelkész. A multinacionális cégek által telepített üzletláncok átalakították a vásárlói szokásokat, a kistermelés eddigi formája zsákutcába jutott. A fiatalok újabb nemzedékei nem fogadják el a környék gyengén fizető állásait, így a többség Nyugat-Európába indul: Angliában, Spanyolországban, Olaszországban, illetve egyéb gazdaságilag fejlett államokban keresik a boldogulás lehetőségeit. Félő, hogy aki huzamosabb időre talál magának külföldön munkát, nem fog többé hazatelepülni Aranyosszékre – véli a lelkész.
Kérdésemre, hogy a Balázs Ferenc által megálmodott aranyosszéki szövetkezeti rendszer kialakítására mennyivel van ma több esély, mint egy-két évtizeddel ezelőtt, Bálint Róbert Zoltán sem tud megnyugtató választ adni. Abban bízik, hogy az általuk elkezdett népfőiskolai szervezkedésnek előbb-utóbb gazdasági vonzata is lehet: az emberek rájönnek, hogy a gazdálkodás csak úgy tartható fenn, csak abban az esetben biztosít tisztességes megélhetést, ha a jobb hatékonysággal végezhető beszerzést és értékesítést szövetkezeti keretbe terelik. Az aranyosszéki falvak jövője függhet ezen a felismerésen.

2016. december 20.
Humanitárius segélyezés: nem csak karácsonykor „illik”
Évközben a SegédKezek kalákatábor alkalmával segítenek a rászorulókon
Öröm, hála és az elégtétel érzése – ez jellemezte a Magyar Unitárius Egyház égisze alatt működő Gondviselés Segélyszervezet és az Erdély Mentőcsoport által pénteken kezdődött és vasárnap véget ért hagyományos karácsonyi humanitárius tevékenységet. Alkalomadtán örömkönnyek fogadták a két erdélyi magyar civil szervezet önkénteseinek megjelenését, hálát lehetett kiolvasni a nehéz anyagi körülmények között élő mintegy 350 kolozsvári és aranyosszéki szülő és gyermek, idős és fiatal szeméből. A tizen- és huszonéves, de már több hasonló „bevetésen” részt vett, tapasztaltabb önkéntesek elégtétellel nyugtázhatták: az ünnepek előtt ismét sikerült segíteni embertársaiknak. Vagyas Attilla unitárius lelkésztől, a segélyakció egyik koordinátorától megtudtuk: a Gondviselés Segélyszervezet nemcsak karácsonykor gondol a nehéz helyzetben lévőkre, hiszen a SegédKezek kalákatábor keretében évközben is segítenek Erdély különböző régióiban.
Cudar hideg fogadta az önkénteseket szombaton reggel kilenckor a Gondviselés Segélyszervezet raktárhelyiségénél, a kolozsvári Brassai-líceum háta mögött, ám az alacsony hőmérséklet nem akadályozta meg a lányokat-fiúkat abban, hogy a kis fedett teherkocsiba hordják a napokkal korábban társaik által előkészített – tartós élelmiszereket, tanszert, édességeket, tisztálkodási szereket, ruhákat és néhány esetben a kicsinyeknek szánt távvezérlésű játékautókat tartalmazó – ajándékcsomagokat. A csapat két részre oszlott, így teljesen lefedték az évek során összeállított és kiegészített jegyzéken szereplő aranyosszéki településeket, s átadták a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai, a Kolozsvári Unitárius Óvoda és Bölcsőde gyerkőceitől, s ezek szüleitől, valamint a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség híveitől származó adományokat.
– Péntektől vasárnapig többgyerekes családoknak, időseknek, kisnyugdíjasoknak, fogyatékkal élő személyeknek igyekeztünk örömöt szerezni Tordán, Tordaszentmihályon, Sinfalván, Várfalván, Aranyosrákoson, Kövenden, Bágyonban és Kolozsváron. A körülbelül 130 családnak az imént említett intézményektől származó adományokat a Gondviselés Segélyszervezet saját anyagi alapjaiból kiegészítette, mert nem minden élelmiszerből gyűlt be a megfelelő mennyiség – közölte a Szabadsággal Vagyas Attila, a tevékenység egyik koordinátora.
Megtudtuk azt is, hogy a Gondviselés Segélyszervezet nem csupán húsvétkor és karácsonykor hajt végre hasonló programokat Aranyosszéken: idén éppen a régióban szervezett SegédKezek kalákatábort, amely keretében többnyire ugyanezeken a családokon, továbbá idős, tehetetlen személyeken segítettek az önkéntesek, így folyamatosan nyomon követik a rászorulók sorsának alakulását. – Ugyanakkor félárva vagy árva gyermekeket taníttatunk, segítünk. A táborok keretében például megjavítjuk a rászorulók kapuját vagy fedett helyiséget építünk a ház meghosszabbításában, hogy a többgyermekes család ott tárolhassa dolgait – tette hozzá Vagyas Attila.
A hétvégi program alkalmával a helyszínen azt tapasztaltuk: sok esetben, elsősorban az idősek vonatkozásában, rendkívül fontos a beszélgetés, az empátia. Egyik önkéntes hangsúlyozta: igyekszik minél többet kérdezni az idősek egészségi állapotáról, családi helyzetéről, a gyermekeiről, unokáiról, megkérdezi ezek nevét, s mikor legközelebb visszamegy hozzájuk, akkor már értő, lényegre törő kérdéseket tud feltenni nekik.
– Az emberek így már ismernek, várnak bennünket, könnyebben megnyílnak előttünk. Ugyanakkor sok esetben a helyi unitárius lelkipásztorral megyünk terepre, őt nagyon jól ismerik, megbíznak benne, s akkor sokat mesélnek. Amennyiben a családban pozitív irányú fejlemény következik be, akkor mások kerülnek fel a segélyezési jegyzékre – nyilatkozta Vagyas Attila.
A hétvégi program alkalmával készített videóösszeállítás és fotóriport megtekinthető a Szabadság hírportálon (www.szabadsag.ro), keresési kulcsszavak: Gondviselés Segélyszervezet.
Segély mezőségi és csángó gyermekeknek
Bányai József kolozsvári ügyvéd immár öt éve magánemberként a Beszterce-Naszód megyei Magyardécsében és Vicében a Bástya Egyesület által gondozott mezőségi és csángó gyermekeknek gyűjt és adományoz. – Előbbi településen levő központban tíz, utóbbiban pedig harminc, szociális szempontból hátrányos helyzetben levő gyermekre ügyelnek. Az évek során kialakult egy támogató csoport, amelynek tagjai anyagiakból, tárgyakból vagy élelmiszerekből álló adományokat adnak át nekem, én pedig az összegyűlt pénzből megvásárolom a szükségeseket, s a felajánlásokkal együtt a helyszínre szállítom vagy szállíttatom. Rendszerint téli ruhaneműt és lábbelit, társasjátékot, könyveket, filmeket, rajzfilmeket és természetesen tartós élelmiszereket viszünk a gyermekeknek – nyilatkozta a Szabadságnak Bányai József.
Hozzátette: minden évben körülbelül 1000 euró értékű adomány gyűl össze. – Idén minden bizonnyal ismét saját erőből kell megoldanom az adományok és segélycsomagok szállítását, mert ezúttal a civil szervezet járműve meghibásodott – jegyezte meg az ügyvéd.
A Báthory-líceum is gyűjtött
A kolozsvári Báthory-líceum a torockói Kis Szent Teréz gyermekotthont fogadta gondjaiba, immár ötödik éve szerveznek különböző segélyakciókat számukra. Idén is tartós élelmiszerrel, ruhaneművel, ajándékcsomagokkal lepik meg a Szent Ferenc Alapítvány keretében működő otthon kis lakóit.
Bakos Siklódi Kinga tanár, a segélyakció kezdeményezője-lebonyolítója a Szabadságnak elmondta: idén is nagy mennyiségű élelmiszer gyűlt össze, ezt a feladatot az elemisták vállalták magukra. Hogy milyen mennyiségről van szó, azt pontosan még nem tudni, de a kisiskola tanárijában már napok óta alig lehet közlekedni a felgyűlt csomagoktól.
Az otthonban jelenleg 21 gyermek él. Az „angyaljárás” úgy történik – tudtuk meg a tanárnőtől – hogy a gyermekek egy kis papírszívecskére ráírnak három kívánságot, amelyek a báthorys osztályközösségek jóvoltából teljesülnek. Majdnem minden osztálynak jut egy-egy szívecske az 5–12. évfolyamon. A tanári közösség részéről is összeáll egy-egy csomag – magyarázta Bakos Siklódi Kinga. A gyermekek leggyakrabban meleg kesztyűt, sportcipőt, kifestőket kérnek. Egy időben kobak is volt a listán, néhányan tánccipőre, görkorcsolyára vágynak.
Kiss Olivér Szabadság (Kolozsvár)

2017. január 18.
500 éves a reformáció A magyar unitárius egyház
Az unitarizmus a reformáció radikális ágaként alakult ki Erdélyben. Reformátora és egyházalapítója Dávid Ferenc, aki nyugati tanulmányútjairól hazatérve kiváló elméjével, teológiai és egyházszervezési felkészültségével az erdélyi reformáció szolgálatába szegődött. Reformátori tevékenysége beilleszkedik az erdélyi reformáció fejlődéstörténetébe. Erdélyben először a lutheri reformáció vert gyökeret az 1540-es években, melyhez a szász közösség csatlakozott. 1557-ben Dávid Ferencet a magyar lutheránusok püspökévé választották. Az 1550-es évek végén a lutherinél radikálisabb helvét – sacramentarius – reformáció jelentkezett, a magyarság többsége a hitújulásnak ezt a formáját fogadta el. Ennek lett püspöke 1564-ben Dávid Ferenc. Az új vallási helyzetet fejezte ki az 1557. és 1564. évi tordai országgyűlés, midőn a reformáció lutheri és helvét irányát bevett vallásnak nyilvánította és követőinek szabad vallásgyakorlatot biztosított. Dávid Ferenc dogma- és egyházkritikájában a „semper reformada” – az állandó reformáció – elvét hirdette. A hitújítást nem tekintette befejezettnek a lutheri és helvét iránnyal, az általuk elért reformokat elégtelennek tartotta. A reformációt kívánta folytatni, midőn a Biblia alapján, az értelem segítségével vizsgálta a keresztény vallás dogmáit és tanításait. Ezekből csak azokat tartotta meg, amelyeknek bibliai alapjuk van, és az értelem által elfogadhatók, így a lényegében és személyében egy Isten lesz reformációjának alapállása és ismertetője. Dávid Ferenc tevékenységét a kolozsvári szószéken, hitvitákon, a gyulafehérvári fejedelmi udvarban és kiadványai útján fejtette ki. Nevéhez fűződik az 1568. évi híres erdélyi országgyűlési határozat előkészítése, amely a világon először addig sehol nem ismert mértékben foglalta törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot, pontosabban fogalmazva, a gyülekezetek számára a szabad lelkészválasztást. Az 1568. január 6-13. között, Tordán tartott országgyűlés vallásügyi határozata: „Urunk őfelsége miképpen ennek előtte való gyűlésibe országával közönséggel az religio dolgáról végezött, azonképpen mostan és ez jelen való gyűlésébe azont erősíti, tudniillik, hogy midőn helyökön a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kényszerítéssel ne kényszerítse az ü lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő néki tetszik. Ezért penig senki az superintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, az elébbi constitutiók szerént, és nem engedtetik ezt senkinek, hogy senki fogsággal, avagy helyéből való priválással fenyögessön az tanításáért, mert a hit Istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon.” Mindez az egyetlen erdélyi alapítású magyar történelmi egyház állami elismeréséhez vezetett, ugyanakkor e törvénynek köszönhetően Erdély a korabeli vallásszabadság és felekezeti türelem földjévé vált, menedéket nyújtva az akkori Európa türelmetlenebb országaiból eretnekség vádjával elüldözötteknek is. A türelem hirdetése és gyakorlása azóta is kulcsfontosságú az unitáriusok számára. Az erdélyi ellenreformáció hajnalán az országgyűlés Dávid Ferencet hitújítás vádjával elítélte, és meghatározatlan idejű várfogságra ítélte. 1579 novemberében a dévai várbörtönben halt meg. Az 1570-es évek elejére Erdély legtöbb magyarok lakta falujában és városában otthonra talált az unitárius vallás. Az új hit Magyarországra is kisugárzott, nevezetesen az Alföldre, a Partiumra és Baranyára. Az erdélyi protestáns egyházszervezeti formát átvéve kormányzatunk zsinat-konzisztóriumi jellegű, ami azt jelenti, hogy az egyház kormányzása az 1579-ben megszervezett s 24 tagból álló consistorium feladata volt, élén a püspökkel. A Radecky Bálint püspök és munkatársai által 1626-ban összeállított első Egyházi rendtartás (Disciplina Ecclesiastica) szerint már intézményes formát öltött a Sancta Synodus Generalis, vagyis a Zsinat és a Generale Consistorium, azaz a Főtanács. A 18. század első felében ebből alakult ki az unitárius egyház mai központjának a csírája. Ez a központ az egész egyház ügyeinek az intézésével foglalkozik mind a mai napig, és élén egy vezető testület áll, amelynek Egyházi Képviselő Tanács a neve. Az ellenreformáció súlyos csapást mért a protestáns felekezetekre, különösen az unitárius egyházra. A kolozsvári unitárius egyházközség például elvesztette templomát (1716), iskoláját (1718) és más természetű javait. Mindez arra indította az unitárius főurakat, hogy az egyház jövőjének a biztosítása érdekében éppen ezt az egyházközséget erősítsék meg. Mivel a kolozsvári városi tanácsban az unitáriusok háttérbe szorultak, a kolozsvári unitárius egyházközség vette át az iskolai nevelés szellemi és anyagi támogatását. Amint már említettük, kulcsfontosságú volt ennek az egyházközségnek a megerősítése. Az unitárius főurak 1718-ban felhívást bocsátottak ki, amelyben adakozásra szólították fel az egyház híveit. Ennek a lépésnek egyházszervezeti jelentősége is volt: korábban az egyház kormányzásában a világiak nem vettek részt, ettől kezdve azonban az esperesek mellé világi felügyelő gondnokokat, a püspök mellé pedig két világi főgondnokot választottak. Ezzel az egyház belső szervezete megerősödött, és a kor viszonyainak megfelelően alakult. Mindennek ellenére a rekatolizáció következtében az unitárius egyházközségek és a hívek száma tovább csökkent. Ezek a támadások az egyház befelé fordulását eredményezték. A papság és a tanítók szorosabbra fűzték híveikkel a kapcsolatot, és a lelkigondozás korábban példátlan módon megerősödött. Az egyház továbbra is fenntartotta és táplálta a művelődési igényét. Ezt igazolja például az iskolák fejlesztése és a tehetséges ifjaknak továbbra is külföldi egyetemekre küldése. II. József uralkodása és az 1781- ben kiadott türelmi rendelet következtében egyházunk történetében a megújulás és a fejlődés korszaka kezdődött el. A cenzúra enyhülésével, 150 éves kényszerhallgatás után, 1778-ban végre megjelenhetett az első unitárius könyv Szentábrahámi Mihály: Summa Universae Theologiae Christianae Secundum Unitarius címmel. A hívek áldozatkészségéből mintegy 50 templom és iskola épült. A nagy építkezések mozgatója Lázár István püspök és Petrichevich Horváth Ferenc főgondnok volt. A kolozsvári főiskola mellett a 16. században alakult iskolák közül csak a tordai középfokú iskola és torockói partikula maradt fenn. Az egyház ama régi törekvése, hogy a Székelyföldön is létesítsenek középfokú iskolát, 1793-ban valósult meg, amikor a Homoródalmáson tartott zsinat elhatározta egy középfokú iskola felállítását Székelykeresztúron. A tordai és székelykeresztúri iskolák tehetséges tanulói Kolozsváron folytatták tanulmányaikat. Népiskola minden egyházközségben működött. Az 1785. évi Főtanács elrendelte, hogy minden egyházközségben keblitanácsot, azaz presbitériumot szervezzenek. Ez a világiakból álló testület a gyülekezet vezető és igazgató szerve lett. A 19. század elején egyre sürgetőbbé vált az oktatás megreformálása is. A tanügyi reformok Brassai Sámuel nevéhez fűződnek. Reformtervezetét az 1841-ben Korondon tartott zsinat elfogadta. Ennek értelmében az oktatás addigi latin nyelve helyett a magyart vezette be, az osztályrendszert a szakrendszerrel cserélték fel. Ezzel párhuzamosan felállították a nevelésügyi bizottságot is, amely szerv mind a mai napig működik. Ekkor kezdődik el az önálló intézményes lelkészképzés megszervezése is. 1845-ben a Főtanács elrendelte kétéves teológiai tanfolyam bevezetését azok számára, akik lelkészi pályára készülnek. Kriza János vezetésével 1847-ben indult a teológiai tanfolyam, amely a főiskola keretében a filozófiai kurzus elvégzése után következett. 1859-ben a kétéves teológiai tanfolyam időtartama három év lett. Egyházunk történetében fontos mozzanat volt az angol unitáriusokkal való kapcsolat felvétele 1821-ben, amely levelezéssel kezdődött, majd a kölcsönös látogatások megerősítették. Erre az időszakra tehető az amerikai unitáriusokkal való kapcsolatfelvétel is, amelyet Bölöni Farkas Sándor kezdeményezett 1831-ben, amikor az „új világban” járt. Európa történetében a 19. század eleje a forradalmak ideje. A magyar szabadságharc vívmányai közé sorolhatjuk a vallásügy korszerű rendezését és ezen belül az unitárius vallás törvényessé nyilvánítását Magyarországon. Ez a jog addig csak az erdélyi unitáriusokra korlátozódott. A szabadságharc leverését követően 12 évig tartó küzdelem kezdődött az abszolutizmussal szemben. AranyosrákosiSzékely Sándor püspök halála után, 1852-től a bécsi kormány kilenc évig nem engedte meg a püspökválasztó zsinat összehívását. Az egyház vezetését akkor Káli Nagy Elek főgondnok, Székely Mózes főjegyző-püspökhelyettes, Mikó Lőrincz főiskolai jogtanár és Fejér Márton ügyvéd vette át. Az abszolutizmus hanyatlását kihasználva az unitárius egyház 1861-ben Tordára püspökválasztó zsinatot hívott össze, amelyen Kriza Jánost választották meg főpásztornak. A kiegyezést követően hat évtizednyi szabad korszak következett egyházunkra, melyben az állam és az egyház közötti viszony megerősödött és egyházunk állami támogatást kapott. Kedvező körülmények között indulhatott meg az alkotómunka. 1861-ben Nagy Lajos tanár kezdeményezésére teológiai folyóiratot alapítottunk Keresztény Magvető címmel, amely az első ilyen jellegű vállalkozás volt Erdélyben. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal a mai napig megjelenik a folyóirat. Egyházunk 1868-ban ünnepelte fennállásának 300. évfordulóját, és ez volt az első alkalom, hogy megemlékeztek az 1568-as tordai országgyűlésről és Dávid Ferenc egyházalapítóról. 1876-ban, Kriza halála után Ferencz Józsefet választották püspöknek. Az ő élete és munkássága összefonódott az egyház háromnegyed százados történetével. Püspöksége idején és közreműködésével alkották meg 1899, 1902 és 1904-ben az egyház zsinatpresbiteri rendszerű új szervezeti szabályzatát, és alakult át az egyházközségeiben és hívei adakozásából élő decentralizált egyházunk erős központi egyházzá. Ez az időszak kedvezett az unitárius eszmék szabad terjedésének. Ennek eredményeképpen több egyházközség alakult, főleg városon, Brassóban, Székelyudvarhelyen, Fogarason, Petrozsényban, Lupényban, Sepsiszentgyörgyön, Segesváron, Nagyenyeden. A budapesti egyházközség mellett más Királyhágón túli területeken is szerveződtek egyházközségek: Hódmező- vásárhelyen, Orosházán, Füzesgyarmaton, Dévaványán, Polgárdiban, Mezőberényben. Ezekből az egyházközségekből 1902-ben megalakult a Duna-Tiszamenti egyházkör.
Bálint Benczédi Ferenc püspök
(Folytatása következik)

2017. augusztus 4.
Zenetáboroztatott az InstruMentor
Hetedik nyári táborát szervezte a hangszeres zenei oktatást kínáló kolozsvári InstruMentor Egyesület Aranyosrákoson. Az elemisták táborában 27-en, a tízévesnél nagyobbakéban 24-en vettek részt, és akadt az idén hat táborozó, aki az egyesület eddigi mind a hét táborában jelen volt. Furulyát, gitárt, ritmusjátékokat, éneket tanultak a két tábor egy-egy hete alatt a gyerekek, a kisebbekkel az idén először kézműves tevékenység is zajlott, és ügyességfejlesztő játékokat is beiktattak a hangszertanárok egy gyógypedagógus barátjuknak köszönhetően, a nagyobbakkal pedig már nemcsak kánont, hanem több szólamot is énekeltek. Természetesen jutott idő a kötetlen játékra, kirándulásra is. A nagyok annyira kedvelik a filmzene tematikát, hogy kedvükért az idén is része volt a repertoárnak, a filmzenék zenekari hangzásban csendültek fel, az élményt harsona és fuvola is színesítette. A táborok zárásaként hagyományosan kisebb műsort mutatnak be a gyerekek, a kicsiké a helybeli református, a nagyobbaké az unitárius templomban zajlott. Szabadság (Kolozsvár)