Évforduló – Az omladozó sajtóháztól a „sárgáig”
Húszéves a kolozsvári magyar újságíróképzés
Két évtizeddel ezelőtt indult be a négyéves újságíróképzés Kolozsvárt – előbb román és magyar, majd német nyelven. Korábban újságíróképzés csak kétéves formában, valamely alapképzés elvégzése után, a bölcsészkaron működött. Az újságírás nem velünk kezdődött – mutattam rá nemegyszer sajtótörténeti előadásaim során, és remélhetőleg nem is velünk fejeződik be. Így van ez még akkor is, ha jól tudjuk: az újságírás napjainkban korántsem az, mint amilyennek a sajtószabadságot hozó 1989-es változásokat követően elképzeltük. Az újságíróképzés sem. Különben ma már médiaoktatásnak nevezzük, hiszen az elektronikus újságírás mára fölényes túlsúlyba került. A mai médiaoktatóknak ennek tudatában kell felkészíteniük – alapszinten, mesteri és doktori fokon – hallgatóikat, hogy az ötcsatornás médiakommunikációs rendszer működtetői, alakítói, illetve annak továbbépítői lehessenek.
A négyéves alapképzés elindításának huszadik évfordulója alkalomából háromnapos konferencia helyszíne volt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem. A témának szentelt kerekasztal-beszélgetésen azzal kezdtem felszólalásomat: nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az első erdélyi hírlap 230 évvel ezelőtt (1783-ban) látott napvilágot iebenbürger Zeitung címmel, ezt követte (volna) – Bruckenthal báró és Bánffy György kormányzó támogatásával – egy román nyelvű gazdasági lap (Foaie română pentru economie), amelyik akkor csak a bécsi engedély megszerzéséig juthatott el, 1790-ben pedig megjelent az Erdélyi Magyar Hírvivő – ugyancsak a gubernium székhelyén, Nagyszebenben.
Kétéves újságíróképzés a bölcsészkaron
Az 1989-es fordulatot követően újjászerveződött a romániai magyar sajtó intézményrendszere, és amire csak a két világháború közt volt példa: a magyar újságírók is megalakíthatták a maguk önálló szakmai szervezetét. Amelynek vezetősége már indulásakor felismerte, hogy az új helyzetben alapvető fontosságú a szakmai felkészültséggel párosuló szemléletváltás. Azzal fordult tehát a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Filológiai Tanszékéhez, hogy indítsák újra az újságíróképzést. Arra hivatkozhattak, hogy a hatvanas években a magyar nyelv és irodalom szakon választható tantárgy volt a sajtótörténet, a lapszerkesztés, a műfajismeret – Balogh Edgár egyszemélyes műhelyének köszönhetően. A változások után Péntek János frissen kinevezett professzor vált a tanszék vezetőjévé, aki megértő támogatóra talált – a bölcsészkarról Bukarestbe került – Marian Papahagi oktatási és tanügyi miniszterhelyettes személyében, és 1990 őszén a Szabadságban már meg lehetett hirdetni, hogy bármelyik felsőfokú oktatási intézményből bárki jelentkezhet kétéves újságíróképzésre, aki a maga szakterületén az első három évet már elvégezte, illetve amennyiben az egyetemi diploma birtokában is szükségesnek tartja kiegészíteni szakképzését.
Meglepően nagy volt az érdeklődés. Mindjárt az első héten huszonkilencen jelentkeztek. Érdekes módon nem a bölcsészkarról, amint az várható lett volna, hanem például a matematika és fizika szakról, a műegyetemről, a teológiáról, a mezőgazdaság-tudományi főiskoláról... Hétvégekre tettük az előadásokat, szemináriumokat, műhelygyakorlatokat. Így Aranyosgyéresről, Brassóból, Nagyváradról, Tordáról is jelen lehettek azok, akik a sajtótörténet, a kommunikációelmélet, a sajtónyelv, a sajtószociológia, a tömeglélektan, a konfliktuselmélet iránt érdeklődtek, illetve írásgyakorlatot kívántak folytatni.
Nem érdektelen az sem, hogy azóta hányan szereztek közülük nevet maguknak az írott és elektronikus sajtóban, a közéletben, a felsőoktatásban. Bódizs Edit ma is rádiós szerkesztő-riporterként működik, Farkas Réka a Háromszék rovatvezetője, Fekete Vince a Székelyföld című kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese, Kelemen Hunor rádió- és folyóirat-szerkesztőként vált először a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének vezetőségi tagjává, művelődési miniszterré, majd az RMDSZ elnökévé, Szabó Mátyás a Közép-Európai Egyetem Tanterv Fejlesztő Központjának vezetője. Napjainkban az ő példájuk igazolja leginkább azt az axiómát, miszerint egy újságíróból bármi lehet, ha idejekorán abbahagyja az újságírást.
Magyari Tivadar és a Campus – önálló magyar újságíró szak?
Amivel csak arra szeretnék utalni, hogy a leendő újságírónak egyetemi szintű interdiszciplináris és interkulturális szemlélettel kell rendelkeznie. Ha nem is így fogalmazták meg ezt kollégáim a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét (MÚRE) 1993 februárjában újjászervező marosvásárhelyi közgyűlésen, a lényeg ez a szemléleti alap volt. Távollétemben választottak be a MÚRE tizenöt tagú igazgatótanácsába. A szakmai oktatási-nevelési bizottság elnökeként azt a közületi felhatalmazást kaptam, hogy a bölcsészkaron működő kétéves újságíróképzést fejlesszük négyéves szakképzéssé. Az első lépés az volt, hogy Kántor Lajos MÚRE-elnökkel és Péntek János professzorral – ma mindketten az MTA tagjai, Péntek János a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke – felkerestük Andrei Marga professzort, a BBTE rektorát, aki arról biztosított bennünket: semmi akadálya, hogy magyar tagozata is legyen az 1993 őszétől induló kolozsvári újságírói szaknak.
Volt. A minisztérium ugyanis nem biztosított külön létszámkeretet a magyar csoport elindításához. A Történelem és Filozófia Kar dékáni hivatala pedig, amelyiknek az újságírói szakoktatás beindítását rektori szinten feladatul adták, teljes „értetlenkedéssel” viszonyult a kérdéshez. Magyari András akkori magyar rektorhelyettesnek kellett közbelépnie. Magyari Tivadar akkori tanársegéd az Erdélyi Napló 1993. szeptember 30-i számában a nyilvánosság elé tárta: tíz nappal a felvételi előtt még azt sem lehetett tudni, hogy milyen nyelven fog zajlani a megmérettetés. A jelentkezőknek rendre azt mondták, hogy magyarul bizonyosan nem. Magyari Tivadar szerencsére résen volt, és arra biztatta a szándékosan elbátortalanítottakat: azért mégiscsak iratkozzanak be. A kolozsvári magyar egyetemi hallgatók diáklapja, a Szabadság heti mellékleteként megjelenő Campus alapító szerkesztőjeként (Balló Áronnal és Horváth Istvánnal együtt) érdekelt volt az utánpótlás nevelésében. A zavart növelte, hogy román tagozatot szervező kollégáink nem akartak osztozni a minisztérium által biztosított negyven helyen, mondván, hogy harcoljuk ki a magunkét. Nem volt könnyű, mert a neptuni politikai egyezkedések során kialkudott háromszáz fős „magyar keretet” a tanárképzés számára tartogatták.
Bár nem az esélyegyenlőség tiszteletben tartásával zajlott az első felvételi, a versenyvizsgára jelentkezett magyar diákok fele mégiscsak bejutott a BBTE-re. Főként az idegen nyelveknek köszönhetően. Később ketten a román tagozatról is átiratkoztak (érdekes módon azok, akik román osztályban végezték a középiskolát), így tizenhárom hallgatóval indulhattunk. Magyari Tivadarnak később is meghatározó szerepe volt az indulásban, hiszen a Szociológiai Tanszéken addigra már kellő gyakorlatra tett szert a tanrend kidolgozásában, később segítségünkre volt annak – a magyar újságíróképzés jogos igényei szerinti – harmonizációjában. P. Dombi Erzsébettel, Albert Júliával, Egyed Emesével, Horváth Istvánnal és másokkal együtt oktatóként is oroszlánrészt vállalt a magyar tagozat működőképességének megteremtésében, jóllehet az első években az egyetem anyagilag nem honorálta ezt a többletmunkát.
Két évvel később az önálló kar létrehozása hosszútávra rendezte/normalizálta a helyzetet. A német tagozat beindítását már eleve ajándékként fogadták mind a román, mind a magyar diákok. Mármint azok, akik kellő német nyelvismerettel rendelkeztek, jártasak voltak a német kultúrában. Miközben bővült az újságírószak felvételi kínálata, a külföldi vendégtanárok jelenléte és a hallgatók németországi szakgyakorlata révén megnőtt a kar külföldi presztízse.
Mindez alighanem összefügg azzal, hogy nekünk elsősorban nem egy adott keret feltöltése volt a célunk, hanem az elhivatottak kiszűrése. Elvégre versenyhelyzetben élünk, s a piacgazdaság törvényei szerint a minőségi lapszerkesztésé a jövő, tehát az utánpótlás-nevelésben sem érvényesíthetünk más szempontot.
Cseke Péter
Szabadság (Kolozsvár)

Új, négypárti koalíció alakult a kisebbségek támogatásával
Kelemen Hunor és Korodi Attila is tagja lesz a III. Ponta-kabinetnek
A kormányba lépett az RMDSZ, amelynek Szövetségi Állandó Tanácsa tegnap Bukarestben úgy döntött, a szövetség vállalja a közös kormányzást, miután olyan feltételeket sikerült kialkudni, amelyek az RMDSZ szerint megfelelőek.
Az RMDSZ elnöke egy kormányba lépési megállapodást írt alá Victor Ponta miniszterelnökkel, emellett egy négypárti politikai egyezség is született, amely kitér egyebek mellett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának, valamint a székely zászló használatának kérdésére is. A dokumentum az észak-erdélyi autópálya folytatását is tartalmazza, különös hangsúlyt fektetve az Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti szakasz megépítésére. Az új kormányban miniszterelnök-helyettesi és kulturális miniszteri posztot fog betölteni Kelemen Hunor, Korodi Attila a környezetvédelmi tárcát irányítja. A parlament várhatóan ma szavaz az új kabinet hivatalba iktatásáról.
Szabadság (Kolozsvár),

Borbély: 25 év után magyar prefektusa lesz Maros megyének
„A koalíciós pártok vezetőivel aláírt megállapodás lehetőséget ad arra, hogy a magyar kisebbség nyelvi, kulturális és szociális kérdéseivel kapcsolatos célkitűzéseinket megvalósítsuk, másrészt pedig garanciát jelent arra, hogy bele tudunk szólni a magyarságot érintő valamennyi döntésbe” – mondta hétfőn az RMDSZ politikai alelnöke. Borbély Lászlót a szövetség sajtóirodája idézte.
Politikus szerint az RMDSZ által is felvállalt 2013-2016-os USL-s kormányprogram nem rossz program. „ Sok mindent tartalmazott abból, amit most mi is elfogadtunk” – magyarázta. Felidézte: a kisebbségi fejezet alapján olyan politikai egyezséget kötöttek, amely kitér a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának megalakítására különálló intézetek révén, és elérték azt is, hogy Maros megyének 25 év után először lesz magyar prefektusa.
Hozzátette, az egyezményben a zászlótörvényről is bekerült egy világos megfogalmazás, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatoknak, hogy az alárendeltségükbe tartozó intézményekre, a román és az uniós zászló mellett, saját zászlójukat is kifüggeszthetik.
„Emellett az Észak-erdélyi autópálya sorsa is rendeződni látszik, ami az Aranyosgyéres-Marosugra közötti útszakaszt illeti. Az RMDSZ közbenjárására egy határidőnaplót állítottak össze, amelynek értelmében már két hónap múlva meg lehetne hirdetni a közbeszerzést” – mondta a politikai alelnök.
maszol/közlemény,

MENSURA TRANSYLVANICA: Mit várhatunk az RMDSZ kormányzati szerepvállalásától. Gyorselemzés az USD-RMDSZ protokollumról

Új RMDSZ-es kormány, régi magyar gondok
Két miniszteri tárcával és tizennégy államtitkári tisztséggel lett tagja az RMDSZ az új román kormánynak. A csúcsvezetőség elégedett a kialkudott protokollummal, amelynek vezető tétele az a kisebbségi törvénytervezet, amely végigkísérte az RMDSZ-t az utóbbi évtized kormányaiban. A szövetség főtitkára, Kovács Péter szerint ma ismét a magyarságnak áll a zászló Bukarestben.
Hét elején dőlt el az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának kérdése a Victor Ponta vezette szociáldemokrata többségű kormányban. Az egy héttel korábban a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotta Szociálliberális Unióból (USL) távozó liberálisok helyére a kormányfő az RMDSZ-t hívta meg, a felkérésre Kelemen Hunor igent mondott. A Szövetségi Képviselők Tanácsának múlt hétvégi, marosvásárhelyi ülésén a többség felhatalmazta az RMDSZ csúcsvezetőségét, hogy folytassa a tárgyalásokat a román kormánypártokkal. Sajtóhírek szerint a feszült hangulatban induló megbeszélések hétfő délutánra jutottak révbe: az RMDSZ olyan protokollumban egyezett ki, amely tartalmazza főbb követeléseit.
A kormányban az RMDSZ mellett a három román párt alkotta Szociáldemokrata Unió (USD) osztozik a miniszteri tárcákon és az államtitkári tisztségeken: a kormánykoalíció vezető pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 2002-ben aláírt egyezség szerint továbbra is együtt kormányoz az Országos Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) nevű politikai formációval és a Konzervatív Párttal (PC). A Szociálliberális Unió (USL) helyett sebtében megalakított Szociáldemokrata Unió (USD) megnevezést a Központi Választási Iroda azonban nem hagyta jóvá, mivel a két név túlságosan hasonlít egymásra.
Az új kormányban az RMDSZ egy miniszterelnök-helyettesi és két miniszteri tárcát, valamint 14 államtitkári tisztséget kapott. Utóbbiak nevesítéséről lapzártánkig még nem döntött a kormánykoalíció.
Nézeteltérések nélkül
„Az RMDSZ és a nagyobbik román kormánypárt közötti megbeszélésekről napvilágot látott sajtóértesülések 90 százalékának semmi köze nincs a valósághoz” – szögezte le az Erdélyi Naplónak Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. Tekintettel arra, hogy a Szociáldemokrata Párt elnöke a kormánykoalícióban részt vevő két román „törpepárttal” együtt aláírta az RMDSZ-szel kötött politikai megállapodást, elfogadták a protokollumban tételesen felsorolt magyar elvárásokat, innentől fogva ez a kormányprogram szerves részét képezi. Kovács Péter szerint semmi okunk nincs ma azt feltételezni, hogy az RMDSZ elvárásai nem valósulhatnának meg.
Az eddig született kormányzati egyezségek meg nem valósult részleteiről Kovács azt mondta: az RMDSZ számára egyértelmű, hogy Romániában nem létezik úgynevezett magyarbarát párt, csak olyan román pártok vannak, amelyek időnként rászorulnak az RMDSZ szavazataira. A sokat halogatott kisebbségi törvény elfogadásához ezúttal is a választási aritmetika, az RMDSZ által alkotott parlamenti többség lehet az egyetlen garancia. „Jelenleg az RMDSZ a mérleg nyelve: ő biztosítja a többséget a román parlamentben. Ameddig a román pártok mai felállása nem borul, ezzel a lehetőséggel tudunk élni. Számunkra teljesen egyértelmű, hogy a protokollum annyit ér, amennyit sikerül belőle megvalósítani” – fogalmazott lapunknak az RMDSZ főtitkára. Kovács szerint az RMDSZ arra törekszik, hogy a 2016-os parlamenti választásokig megtartsa kormányzati szerepét, és követelései közül minél többet megvalósítson.
Kisebbségi jogokat szavatoló új törvények
Az RMDSZ részvételével megkötött eddigi kormányzati protokollumokhoz hasonlóan a szövetség prioritáslistáján a jó tíz éve húzódó kisebbségi törvény elfogadása szerepel. Az RMDSZ honlapján olvasható új protokollum újdonsága mégis az, hogy az Európai Kisebbségek és Regionális Nyelvek Chartája által előírt kisebbségi jogok alkalmazása és életbeültetése tekintetében a kormány új törvények elfogadását tervezi. Erről több részletet egyelőre nem tudni, a tétel bekerülése mégis azt sejteti, hogy a kisebbségi törvénytervezet újbóli elodázása esetén az RMDSZ más törvényekkel szeretné szélesíteni az erdélyi magyarság nyelvhasználati jogát.
A harmadik Ponta-kormány
Miniszterelnök: Victor Ponta Miniszterelnök-helyettesek: Liviu Dragnea (egyben közigazgatási miniszter), Gabriel Oprea (egyben belügyminiszter), Kelemen Hunor (egyben művelődési miniszter), Daniel Constantin (egyben mezőgazdasági miniszter) Külügy: Titus Corlăţean Honvédelem: Mircea Dușa Igazságügy: Robert Cazanciuc Környezetvédelem: Korodi Attila Gazdaság: Constantin Niţă Egészségügy: Nicolae Bănicioiu Oktatás: Remus Pricopie Munkaügy: Rovana Plumb Európai források: Eugen Teodorovici Pénzügy: Ioana Petrescu Ifjúság és sport: Gabriela Szabo Közlekedés: Dan Șova Költségvetés: Liviu Voinea (tárca nélkül) Kutatás: Mihnea Costoiu (tárca nélkül) Víz- és erdőgazdálkodás: Doina Pană Parlamenti kapcsolatok: Eugen Nicolicea (tárca nélkül) Energiaügy: Răzvan Nicolescu (tárca nélkül) Kis- és középvállalkozások–idegenforgalom: Florin Jianu (tárca nélkül) Távközlés: Alexandru Răzvan Cotovelea Társadalmi párbeszéd: Aurelia Cristea Határon túli románok: Bogdan Stanoevici
„A protokollum kimondja: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyének az egyetem magyar és román oktatóinak 2012-ben aláírt megállapodása szerint kell megoldódnia.” Kovács elmondta, hogy az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának folyamatát is felgyorsítanák az új kormányban. RMDSZ-prioritásnak számít az alkotmánybíróság által megtámadott decentralizációs folyamat újraindítása is: a szövetség elképzelései szerint minisztériumokra, szakterületekre lebontva kezdenék újra a folyamatot, az eddiginél hatékonyabb jogszabályt terjesztenének a törvényhozás elé. Az észak-erdélyi autópálya ügye a megállapodás infrastrukturális fejlesztések fejezetének vezető tétele: Kovács szerint hamarosan folytatódik az Aranyosgyérestől Marosvásárhely irányába, Gyalutól pedig Nagyvárad felé tartó erdélyi autópálya építése.
A kolozsvári politikus igyekezett megnyugtatni: a Székelyföld területi autonómiáját szabályozó törvénytervezetről sem feledkeztek meg, „belátható időn belül” elkészül, véglegesítését az RMDSZ kormányzati szerepvállalása semmiben sem befolyásolja.
Államfői nem, demokrata-liberális támadás
Az aláírás és Victor Ponta, illetve a Szociáldemokrata Párt magabiztossága ellenére sem automatizmus az új román kormány beiktatása. Traian Băsescu államfő szerint ugyanis Ponta nem állhat a parlament elé egyszerű bizalmi szavazást kérve, mivel két külön kormánytöbbségről, és külön kormányprogramról van szó. Az államelnök azt szeretné, hogy Victor Ponta kérjen ismét kormányalakítási megbízást, miközben maga is kijelentette, hogy a PSD vezérének soha többé nem adna miniszterelnöki mandátumot. Băsescu kijelentette: Alkotmánybíróságon támadja meg az új Ponta-kabinet beiktatását, ha a parlament megszavazza. Politológusok szerint Traian Băsescu fenyegetőzése azért blöff, mert az államelnök nem fordulhat közvetlenül az Alkotmánybírósághoz, ebben az esetben ezt csak egy parlamenti párt teheti meg. A két ellenzéki párt közül a demokrata-liberálisok máris jelezték, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

„Románia megbízható szövetséges”
Románia azt üzeni az AEÁ-beli és NATO-beli szövetségeseinek, hogy egy olyan szövetséges, amelyben mind megbízhatnak, mivel szükség esetén jól felkészült katonákat találnak az országban, és egy olyan politikai osztályt, amely „tétovázás nélkül” támogatja a transzatlanti szinten hozott döntéseket.
„Fontos pillanatban vagyunk, mert látjuk, hogy az ukrajnai helyzet ahelyett, hogy megoldódna, még rosszabb lesz...és ezekben a pillanatokban nagyon világos üzenetet kell közvetítenünk, azt, hogy Románia nem áll egyedül a NATO és Európa keleti határán, hogy az AEÁ és minden szövetségesünk mellettünk áll, illetve, hogy mi olyan szövetséges vagyunk, amelyben mind megbízhatnak, és tudják, hogy szükség esetén jól felkészült katonákat találnak az országban, és egy olyan társadalmat, egy olyan politikai osztályt, amelyek tétovázás nélkül támogatják a transzatlanti szinten hozott döntéseket” - jelentette ki Victor Ponta kormányfő csütörtökön, a Kolozs megyei Aranyosgyéresen.
Ponta kifejtette, most meg lehet érteni, miért annyira fontos a tíz évvel korábban meghozott döntés a NATO-csatlakozást illetően.
„Nehéz pillanatokban jössz rá, mennyire fontosak ezek a döntések” - mondta Ponta.
Victor Ponta kormányfő csütörtökön az aranyosgyéresi katonai légibázison volt, ahol részt vett egy katonai ceremónián.
Mediafax. Nyugati Jelen (Arad)

Idős magyar sors öregek otthonában
A bágyoni öregotthon nagy társalgóasztalát körülülő néhány lakó Pálfi Éva szociális munkás társaságában tölti délelőtti programját. A 11 idős ember mintegy fele vesz részt a közös foglalkozáson a napsütéses délelőttön: aki nem ágyhoz kötött beteg, kimondottan örül, ha napi rendszerességgel összeverődik a négy asszonyból és egy férfiből álló asztaltársaság. Néhány percre magam is beülök közéjük. Nehezen indul a beszélgetés. Egy kintről jött ember mindig megzavarja az eltemetett múlt fölötti elmélkedést. Az öregotthonba „száműzött” idős embereket ritkán keresik fel hozzátartozóik, van, akit soha. A kíváncsiskodó akkor is sebeket tép fel, ha megpróbál a lehető legtapintatosabban „moderátori” szerepet vállalni. Az asztalfőn ülő egyetlen férfi, Korpos György arról beszél, hogy 11 éve, amikor felesége meghalt, teljesen megváltozott az élete. Hozzátartozók híján Körösfőről került be az idősek otthonába, azóta itt él. Elérzékenyülve beszél arról, hogy évek óta nem látogatja senki: utoljára néhány évvel ezelőtt jött el hozzá egy falubeli ismerőse...
Hasonló történetek sorakoznak. Kun Polixénia Kanadában élő keresztlányával tartja a kapcsolatot, aki két-három évente jár Erdélyben, akkor találkoznak. A többiek magukba roskadva hallgatnak: nem akarnak beszélni a kitéphetetlenül lelkükben hordozott örökségről. A öregotthon szociális munkása, kedves, fiatal lány megpróbál jobb hangulatot teremteni. Arról beszél, hogy a lehetőségek szintjén igyekeznek otthonosabbá, családbaráttá tenni a házat: nemcsak a változatos napi foglalkozások, a tágas, parkosított kertben eltöltött séta és pihenés szolgálja ezt, hanem a születésnapok és az egyházi ünnepek közös megünneplése is.
Kapacitásuk negyedén
A Torda közeli Bágyon negyven férőhelyes öregotthonának épületei ugyan nem kínálnak luxuskörülményeket, de erdélyi összehasonlításban állják a versenyt. Az 1350 lejes havi önköltség azonban sokak számára megfizethetetlen kiadás. Az évekkel ezelőtt 26 bentlakóval üzemelő öregotthon lakóinak egy része elhalt, és egyre kevesebb az új jelentkező.
Sógor Gyula gondnok (képünkön) a bekerülési kritériumokról beszél, amelyek között az egészségi állapot is szerepel. Olyan jelentkezőket látnak igazán szívesen, akik nem szenvednek súlyos betegségben, főleg nem a speciális gondozást igénylő Alzheimer-kórban. Kolozsváron létezik krónikus betegek gondozására szakosodott magyar öregotthon is, oda bekerülni azonban pénz kérdése: a havi 2000 lej körüli összeg kifizetése sok nyugdíjas számára lehetőségeit messze meghaladja.
Az 1996-ban alakult Misericordia – Irgalmasság Háza aranyosgyéresi alapítvány patrónusa, az időközben elhunyt lelkész-esperes, Sógor Gyula – a mai gondnok édesapja – még a hetvenes években Svájcban találkozott az időskori egyházi gondozással. A gyéresi református lelkésznek húsz évet kellett várnia, amíg Erdélyben is létrehozhatta az új egyházi szociális intézményt. Előbb Aranyosgyéresen próbálkozott, a helyi román polgármester azonban csak úgy engedélyezte volna, ha az önkormányzat is társtulajdonossá válik. Így került az öregotthon a Gyérestől mintegy 20 kilométerre fekvő Bágyon református szórványgyülekezetébe. A többségében unitárius lakosságú falu 25 tagú református gyülekezetében örültek, hogy a romos egyházi telekre végre élet költözik: a kétszáz éves felújított épületbe került az adminisztráció, az öregotthon lakói számára pedig nyugati támogatással két új épületet emeltek. A szűkös büdzsét ma is két holland alapítvány egészíti ki: egy-egy ellátott idős ember havi 1600 lejébe kerül az alapítványnak, és bizony nem mindenki tudja fedezni amegszabott 1350 lejes alapösszeget sem.
„A családi törvénykönyv nemcsak azt írja elő, hogy a szülőknek hogyan kell bánniuk a gyerekükkel, hogy a gyámhatóság ne lépjen fel ellenük, hanem arról is rendelkezik, hogy a gyerekek kötelesek gondoskodni öreg szüleikről. Az állam azonban csak a gyerekek jogaival foglalkozik, az idős szülőkével nem” – mondja Sógor Gyula. Hosszas jogi huzavonába kerül behajtani a gyerekeken a fenntartási költségeket, olyan esetet is említ, amikor négygyerekes szülők kerültek számkivetetten az öregek otthonába, anélkül, hogy a gyerekek kipótolnák az idős ember kevéske nyugdíját.
Rendszer közadakozásból
Öregotthont profitorientált vállalkozásban fenntartani Romániában lehetetlenség. Ez a történet szolidaritásról, emberi elkötelezettségről szól” – magyarázza Tokay Rozália (képünkön), a Magyar Mozgáskorlátozottak Társulata által fenntartott kolozsvári Szent Kamill Szociális Otthon vezetője. A gyerekkori bénulás következtében mozgássérült képzőművész hölgy rendszerváltás utáni élete egybeforrt az 1990-ben létrehozott egyesület, és a 2000-re megépült első magyar kolozsvári szociális intézmény történetével. Tokay Rozália jegyezte be az 1989 utáni első magyar egyesületet Kolozsváron, Gheorghe Funar pedig csak úgy akarta aláírni az öregotthon építési engedélyét, ha az egyesület nevéből kiveszik a magyar szócskát. Hosszú, több éves hercehurca következett, míg az Ausztriából hozott használt ruha árából mégiscsak elindult az építkezés.
„Amikor Bécsben a Kamilliánus Rend vezetőjének arról beszéltem, hogy készen állunk az építkezésre, de nincs pénzünk, visszakérdezett: van-e hitem? Amikor azt mondtam, hogy igen, ezekkel a szavakkal küldött haza: kezdjétek el az építkezést, mert a pénzről Isten gondoskodik” – mesél a kezdetekről. Az ingatlanegyüttes építésének minden mozzanatára igaznak bizonyult az osztrák szerzetes jövendölése: nemcsak a két tágas épület emelkedett fel adományokból, közadakozásból, de működését is az biztosítja. A hatvan főre tervezett öregotthonnak ma 40 lakója és 32 alkalmazottja van. A lakók 30 százaléka képes fizetni a bennmaradás költségeit, a fenntartáshoz szükséges pénz többi részét saját bevételekből és adományokból fedezik. Egyik emeleten vendégszobákat rendeztek be, ahol Kolozsváron tartózkodó szállóvendégeket fogadnak.
Tokay Rozália szerint Románia nemcsak abban különbözik Európa civilizáltabb részétől, hogy nem támogatja állami szinten az idősek ellátását, hanem abban is, hogy megdézsmálja azokat, akik önerőből erre vállalkoznak. Eddig több beadványt küldött a román törvényhozásnak, hogy legalább az adóktól és illetékektől mentesítsék az alapítványi működésű szociális intézményeket, de választ sem kapott. Az éves állami támogatás pedig kéthavi gázszámla költségeire lenne elegendő. A 200-300 lejes fejkvóta állami kifizetésére volna ugyan lehetőség, de cserébe az állam mindenbe beleszólna: többek között abba, hogy kik kerülhessenek be az intézetbe. Ezt a fajta együttműködést az alapítvány nem vállalja, hiszen a költségeik töredékének finanszírozásáért nem hajlandók lemondani önállóságukról.
Nyugati minta, romániai gyakorlat
Az elmúlt 25 esztendőben Romániában az egyházaknak és a magánalapítványoknak köszönhetően sok minden jó irányba változott az idős emberek ellátása terén, a nyugati modellt azonban nem sikerült meghonosítani. Az Európai Unió nyugati térfelén minden idős ember alanyi jogon jogosult szociális intézményi ellátásra, az intézményi beutalással járó gondozás költségeit az állam fedezi, amennyiben az érintett nyugdíja ezt nem teszi lehetővé. Az idős ember egyházi, alapítványi vagy magántőkével működő öregek otthonába kérheti felvételét. Nyugaton külön kategóriát jelent a magánintézmények luxuskörülményeket kínáló szolgáltatása, amit az igénylő fizet, cserébe viszont élete végéig külön szobát kap.
A hazai gyakorlat zömében egyházi és alapítványi tőkével működik, és az egyre fogyatkozó nyugati segítséggel fenntartott öregek otthona hálózatát jelenti. Ebben a rendszerben az ortodox egyház által működtetett szociális házak vannak előnyben, amelyek rendszerint a helyi önkormányzatokkal közösen kínálnak olcsóbb bekerülési lehetőséget a gondozásra szoruló, idős embereknek.
Amíg nem muszáj, szinte senki sem jön – szól Sógor Gyula tapasztalata. Sokan érdeklődnek, fontolgatják a lehetőséget, aztán amikor minden kötél szakad, megérkeznek a szerződés aláírására. Általában egy hónap próbaidő következik, ami alatt mindkét fél felmondhatja a megállapodást. Tokay súlyosabb esetekről is beszél, amikor a hozzátartozók eladják a szülő feje fölül a házat, és valaki értesíti az alapítványt, hogy az idős ember valamilyen pincehelyiségben vagy barakkban tengeti életét. Ilyenkor érte mennek, behozzák az intézetbe, az állami szervek ugyanis nem nagyon törődnek ezekkel az esetekkel.
Petőfi a tömbházrengetegben
A kolozsvári Hajnal negyed egyik csendes, félreeső utcájában felépített Szent Kamill otthon épületei által közrefogott udvaron Petőfi mellszobra fogad, nemzetiszínű szalagos koszorúkkal. A leányanya-központtal, magyar bölcsődével és óvodával kiegészítendő szociális épületegyüttes udvarát hamarosan gyerekzsivaj tölti majd be. Az otthon vezetői így is szeretnének családiasabb környezetet teremteni az öregek számára. Akik hamarosan nem csak Petőfi mellett, hanem történelmünk több nagy alakja mellszobrának társaságában pihenhetnek majd az udvaron. Tokay Rozália szerint a kolozsvári román hivatalosságoknak nem tetszik a magyar szoborpark ötlete, de nincs mit tenniük. Ő már Funar óta megszokta, hogy nem szabad engedni. Mert azért fontosak a magyar szociális intézmények, hogy ne csak magyarként éljük le az életünket, hanem az elmúlás időszakában is valahol otthon legyünk Erdélyben.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Székelyföld-ars poetica
1989. december 31. Szilveszter este van és a bukaresti főpályaudvaron senki sem tudja, hogy indul-e, s ha igen, akkor mikor, Budapest felé vonat. A Magyar Televíziót tudósítottam az eseményekről, s most hazamennék.
Szellemi és fizikai értelemben is sok volt ez az egy hét. Főként azért, mert karácsony másodnapján a rémhírekre éhes otthoniak, valamelyik lökött híradós világgá kürtölte, hogy „Kollégánk, Vári Attila bent rekedt a bukaresti tévé ostromlott épületében”. Otthon feleség és egy kétéves szöszke kislány vár. Haza mennénk. Az utcákon már petárdáznak, talán levegőbe is lőnek, azért hallunk hosszú sorozatokat. Teljes a karneváli hangzavar, mintha minden újrakezdődne. Az állomás fő- és mellékbejáratainál háromszög-állványzatukon pihenő golyószórók, mindenhol civil ruhás, lyukas nemzetiszínű karszalagot viselő s ehhez mérten, forradalmiságuk tudatában hetvenkedő buzgómócsingok. Nem láttak még soha elektronikus rögzítőt, azt hiszik, hogy filmezőgépünkkel titkokat akarunk kicsempészni Romániából. A filmtekercset követelik. A gyatra fényben az operatőr megmutatja, hogy mi ebben a kamerában a csízió. Nincs monitorunk, a keresőben láthatják a róluk és természetesen az engedélyükkel, pillanatokkal korábban készített felvételt. Hálából a parancsnok megsúgja, hogy az az ütött-kopott szerelvény indul majd, de hálókocsi nem lesz, mert ott könnyen elbújhatnának az ellenforradalmár terroristák. Rengeteg régi barátommal találkozhattam a harcok befejezése után, s a Victoria-palotában Király Károllyal is, akit nem láttam egy évtizede, azóta, hogy elmondtam neki: ki fogok telepedni Magyarországra. Amikor Sepsiszentgyörgyről, a (Megyei) Tükör szerkesztőségéből átigazoltam a bukaresti tévéhez, azt kérdezte, hogy miért megyek el, s én azt válaszoltam, hogy szeretnék nagyobb léptékben dolgozni, filmmonográfiában bemutatni szűkebb pátriámat. Tíz éve pedig, a búcsúzás végén, azt kérdezte, hogy „Na, és onnan megcsinálod a filmedet?” Elindul a vonat, a folyosókon fegyveresek mászkálnak egészen Brassóig. A líbiai vezér embereit, koreai terroristákat keresnek.
Az új évtized első percei ablakhoz szorított homlokkal találnak. Brassó után a barcasági ködbe bámulok, s a vonat menetszele által keltett hóviharban arra gondolok, hogy ott, ott délkeleten, Háromszéken kezdem majd a forgatást.
Otthon, váci lakásomban, íróasztalomon Orbán Balázs is vár. A híres váci könyvkötőmesterrel szétszedettem a kétkötetes díszkiadást, hogy a székely székeket könnyebben átláthassam, s szokásom ellenére, 1988-ban kezdve a munkát, bele-belejegyeztem, aláhúztam részeket, készítettem a Székelyföldről majd egyszer „szebb időkben” forgatandó filmem szcenáriumát. Elképzeltem, hogy négy évszakos lesz a filmem, amelyet tizenkétszer ötvenpercesre terveztem, de úgy, hogy láttassam a székely világot tavasztól télig, s ugyanabból a kameraállásból kezdjem az egyes részeket, hogy aztán a gyorsítás miatt az üde tavasz és tomboló nyár után már az ősz színorgiáját válthassa a tél jótékonyan mindent retusáló fehérsége.
Tudtam, hogy itt, Brassó után, valahol szinte karnyújtásnyira lehet Olthévíz, s a sokszögű alaprajzú, kéttornyú, reneszánsz stílusú Haller–Kálnoky-kastély. Valahol ott a ködben a hatszögű keleti bástya, az omladozó rom, Árva Bethlen Kata kastélyának maradványa is, s Bod Péterre gondoltam, udvari papjára. Arra a tudós prédikátorra, aki Pápai Páriz Ferenc latin–magyar, magyar–latin szótárának kibővített harmadik kiadásán munkálkodva, nyelvészként is jelentőset alkotott. Igen, akkor Csernáton, a szülőfaluja lenne logikusan a következő lépés, s ha Csernáton, akkor talán legalább egy képsor a nagybányai István-toronyról, hiszen ott kezdte pályáját, de nem maradhat ki Nagyenyed, az alma mater sem, szinte valamennyi erdélyi, székely híresség oskolája… lehet-e mindezt logikusan filmre vinni?
Tudtam, hogy kevés lesz mindenre az a hatszáz perc, amennyire a filmsorozatot terveztem, de nem gondoltam arra, hogy szakmai irigység, rosszindulat késlelteti majd munkámat, s szinte egy egész évtizednyi harc árán sikerül csak, s nem úgy, ahogy azt eredetileg elképzeltem. Azon az újévi hajnalon képzeletben a behavazott Marhafej-tetőn jártam, a Nyergesről néztem le a Kászonok felé, s mint imádkozó ember a rózsafüzért, mormoltam magamban a két Nyárád-völgyére fűzött falvak neveit, s emlékszem, bosszankodtam, mert a közel százból alig húsz jutott eszembe. A Nyikó és a két Küküllő, a Maros és az Olt, az Aranyos és a Feketeügy folyásvonalát próbáltam felrajzolni a bepárásodott ablakra, s a kiürült szász falvak mellett elhaladó vonaton belém hasított az az ijesztő felismerés, hogy védtelenek lettünk!
Aranyosszéket leszámítva, az összefüggő székely székeket nyugatról, északkeletről szász falvak, keletről a Kárpátok hegyei védték, s így szinte nem volt érintkezésük román többségű vidékekkel. A burok felszakadt, s a szászplacenta szűrője nélkül a fertőzés veszélye nőni fog, az eddigi részleges immunitás helyett egyre nagyobb lesz a románosítás járványának esélye. Emlékszem, Aranyosgyéresen az állomás peronján román népviseletben részeg férfiak énekeltek, kurjongattak, s kínálták pálinkájukat a vagon lépcsőjére kimerészkedő kalauznak, s eszembe jutott, hogy Aranyosszék sorsa, de leginkább Tordáé, vegytiszta képlete annak, ami ránk vár, s belém hasított: Istenem, Torda után Marosvásárhely következik, aztán a vasúti fővonalon fekvő s könnyen megközelíthető Szereda, Szentgyörgy…
Nem tudtam szemhunyásnyit sem aludni, arra gondoltam, hogy jó ideig nem lesznek novellák, versek, regény, s ha sikerülne könnyűelektronika, kamera helyett filmfelvevővel jó minőségű negatívra dolgozni, akkor majd évtizedek, de akár száz esztendő után is készülhet élvezhető másolat a munkámról. Arról, hogy Orbán Balázs nyomában járva milyennek is láthattam a Székelyföldet a huszadik század utolsó éveiben. Egy interjúban azt kérdezték, hogy mi az írói ars poétikám, s csodálkozott a riporter a válaszomon: „A címe: SZÉKELYFÖLD, ORBÁN BALÁZS NYOMÁBAN”, s még hozzátettem: „közel hatszáz perc filmszalagon”.
Vári Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sárándi Tamás
SZÉKELYFÖLD KÖZELLÁTÁSA 1940 ŐSZÉN
Amikor Székelyudvarhelyet csak ejtőernyővel lehetett megközelíteni Mi nehezítette Székelyföld közellátásának biztosítását 1940 őszén? Például az, hogy a kivonuló román hadsereg sok esetben minden mozdíthatót leszerelt és elszállított.
Az 1940. augusztus 30-án meghozott második bécsi döntés révén visszakerült Magyarországhoz Észak – Erdély, beleértve a Székelyföld is. a kezdeti nehézségek áthidalására a magyar kormány katonai közigazgatás bevezetése mellett döntött, ami 1940. november 26-ig igazgatta a területet. Ezen időszak alatt a különböző szintű parancsnokságok több nehézséggel is szembetalálták magukat, a Székelyföld esetében azonban a legsúlyosabbnak a közellátás biztosítása bizonyult.
Mindennek több oka és előzménye volt. Jelen írásunkban ezen okokat vesszük számba, illetve a konkrét megvalósulást igyekszünk nyomon kísérni. Elsősorban a Székelyföld esetében követjük nyomon a fejleményeket, de igyekszünk rövid áttekintést is adni az egész visszacsatolt terület közellátására vonatkozóan is.
Az 1940 őszi gazdasági és közellátási nehézségek több okra vezethetők vissza. Egyrészt a román hadsereg az európai általános politikai és katonai helyzet – első bécsi döntés, majd Kárpátalja 1939-es megszállása, 1940. júniusi szovjet ultimátum – miatt 1938-tól kezdődően mozgósítva volt, ami oda vezetett, hogy a második bécsi döntést megelőző hónapokban a román hadsereg kétharmada Erdélyben állomásozott. A helyszínen állomásozó román csapatok felélték a lakossági készletet – a korabeli beszámolók folyamatosan a román hadseregben uralkodó rossz élelmezési helyzetre panaszkodtak, ami miatt a hadsereg tagjai folyamatosan megdézsmálták a lakosság készleteit – másrészt a kivonuláskor rekvirálásokat hajtottak végre. A Székelyföld esetében ez a probléma két szinten jelentkezett, a lakosság lóállományának jelentős részét elrekvirálták, valamint egyes gyárakat leszereltek, ami fokozta a munkanélküliséget. Sok esetben a román hadsereg minden mozdíthatót leszerelt és elszállított,
pl. a későbbi közellátás szempontjából kulcsfontosságú vasúti szállítóeszközökből 800 mozdonyt, 700 személyvagont és 10 ezer tehervagont vittek el. A helyi lakosság szempontjából nagyobb gondot okozott, amikor egész gyárakat szereltek le. Pl. Désről a szeszgyárat, Sepsiszentgyörgyről pedig a dohánygyárat vitték el.
Az ezt követően meghozott második bécsi döntés negatív hatása – gazdasági értelemben – hogy addig szorosan összefüggő régiókat s vidékeket vágott el egymástól. A Székelyföld esetében ennek ugyancsak két súlyos aspektusa volt, egyrészt Brassó „elvesztése”, másrészt a térségben elhelyezkedő két cukorgyárat elvágta termőterületeitől. Pl. Brassó és Háromszék megye kölcsönösen kiegészítette egymást, a város innen kapta a nyersanyagok (elsősorban fa), az élelmiszer (70%) és a munkások jelentős részét, míg a megye a várostól kapta a kész ipari termékek (főleg vas), a közszükségleti cikkeket és a cukrot. A botfalusi (Brassó megye) cukorgyár Romániában maradt, míg a termeléshez szükséges termőterület Magyarországhoz került, a marosvásárhelyi cukorgyár esetében pedig fordítva történt ugyanez. A Székelyföld esetében a másik súlyos gazdasági gondot a fakereskedelem lecsökkenése jelentette.
A nagyobb üzemek regáti román tulajdonosok kezében voltak, akik leállították a termelést a bizonytalanság miatt és a meglévő fakészletet sem tudták elszállítani a területről. A székelyföldi és Naszód megyei fatelepek összesen 20–25 ezer munkást foglalkoztattak, azonban 1940 végén a leállások miatt csak mintegy 6–7 ezren dolgoztak. Korabeli jelentés szerint a Székelyföldön 250 ezer köbméter faáru volt, ami elszállításra várt. A gazdasági problémák harmadik csoportját a kőolajtermékek és földgáz használata jelentette, ugyanis ez jobban el volt terjedve Romániában, mint Magyarországon (a földgázmezők közelsége miatt ez hangsúlyosabban volt jelen a Székelyföld esetében).
Mielőtt rátérnénk a Székelyföld 1940 téli közellátásának biztosításához hangsúlyoznunk kell, hogy a visszacsatolt észak-erdélyi megyék mindegyikében gondok voltak a közellátással, másrészt a Székelyföld – más hegyes vidékhez hasonlóan, mint pl. Máramaros és Beszterce-Naszód – az alapélelmiszerek tekintetében mindig is behozatalra szorult. Ez elsősorban a búza- és kukorica behozatalt jelentett, míg árpából, zabból és szénából folyamatos többlettel rendelkezett. 1940-ben sem a behozatal jelentette a nagy problémát, hanem annak fizikai eljuttatása. Az ellátási gondokat nehezítette, hogy a román hadsereg kivonását a magyar hadsereg bejövetele váltotta fel, aminek ellátására ugyancsak tetemes mennyiségű élelmet kellett beszállítani. A katonai közigazgatás időszakában a Székelyföldön 10 ezer katona és 1500 ló állomásozott, akik elsősorban a határvonal megerődítésén munkálkodtak.
A katonai közigazgatás időszakában a Székelyföld legnagyobb gondját a vasúti összeköttetés hiánya okozta, ugyanis azt – Kolozsvárról Aranyosgyéresen és Marosludason át Marosvásárhelyre tartó vonal – az új országhatár kettévágta. A Kolozsvártól délre elterülő kiszögelés – az úgynevezett Göring-zsák – a belga tulajdonban lévő szamosújvári szódagyár igazgatójának közbelépésére alakult ki, s maradt a terület Romániánál (lásd a térképet). A helyzetet csak fokozta, hogy október 23-ától kezdődően a román hatóságok leállították a peage – átmenő – vasúti forgalmat, így a Székelyföld ezt követően vasúton átmenetileg megközelíthetetlenné vált. A helyzet súlyosságát érzékeltetve – kis túlzással élve – Teleki Pál ezt úgy fogalmazta meg, hogy Székelyudvarhelyre csak ejtőernyővel lehet eljutni.
Az elszigeteltséget azonban jól jelzi, hogy a katonai közigazgatás időszakában a postai küldeményeket a fontosabb székelyföldi városokba repülőgéppel jutatták el, illetve fölé érve ejtőernyővel dobták azokat le. A légi posta Székelyudvarhelyt, Csíkszeredát, Kézdivásárhelyt és Sepsiszentgyörgyöt érintette.
A tél közeledtével az ellátás megszervezése a katonai közigazgatás egyik legsürgősebb és egyben legnagyobb volumenű kihívása is volt. A problémával már szeptember végén a legmagasabb szinten – Legfelsőbb Honvédelmi Tanácsban – foglalkoztak, ahol csak azt állapították meg, hogy a terület nem képes az önellátásra, így azt az anyaországból fogják biztosítani, illetve elrendelték a meglévő készletek, illetve a bevitelre szükséges áruk mennyiségének összeírását, illetve döntöttek ennek fontossági sorendjéről. Ugyanakkor elhatároztak, hogy az ellátás megszervezését a helyi szövetkezetekre bízzák, s az anyaországi szövetkezetek tevékenységét egyelőre nem engedik meg a visszacsatolt területeken. Október 28-án ismét tanácskozást tartottak a kérdésről ekkor döntöttek, hogy a visszacsatolt területet két részre osztják, ellátásra szoruló térségekre – Székelyföld, Beszterce és Máramaros – illetve azon megyékre, amiket kereskedelmi tevékenység útján lehet ellátni. Ugyanitt döntöttek arról is, hogy míg a négy Székely megyét 100%-ban, addig a másik két – román többségű régiót – csak 50–60%-ban kívánják ellátni. A döntés értemében a Székelyföldre 16896 t, Máramarosba 748 t, Besztercére 3480 t élelmiszert terveztek szállítani. A két román többségű régió ellátása nem okozott gondot, így oda a szállítást a MÁV-ra bízták, a Székelyföld esetében azonban kombinált szállításra – vasúti és közúti – volt szükség. A térség ellátásához a leginkább használható közúti összeköttetés a Beszterce–Szászrégen út volt, így a Besztercéig vasúton érkező árút itt átpakolták tehergépkocsikra, majd Szászrégentől, illetve Marosvásárhelytől ismét a MÁV végezte a szállításokat
Nincsenek pontos kimutatásaink arra vonatkozóan, hogy miből mennyi készlet, illetve hiány volt a Székelyföld esetében, azonban – az eddig elmondottakból következően is – semmiképpen nem arról volt szó, hogy az ellátás biztosításához szükséges mennység 100%-át be kellett szállítani a területre. Több esetében előfordult, hogy olyan készleteket is beszállítottak, amikből elegendő volt a területen is. A helyzet inkább az volt, hogy míg egyes termékekből krónikus hiány volt, amit a katonai közigazgatás végéig sem siketül teljesen megoldani – pl. kőolajtermékek – addig másokból több ezer tonnányi felesleggel rendelkeztek. A helyzet illusztrálására bemutatjuk Háromszék megye terményeiről készült kimutatást, ami a bevonulás előtti állapotokat tükrözi (lásd a grafikont).
Ezen egyetlen eset tanulsága szerint is, még az élelmezésben kulcsfontosságú búza tekintetében is csak két járásban nem volt elégséges mennyiség, vagyis a kenyérellátást megoldható lett volna megyén belül, árpából pedig minden járás felesleggel rendelkezett. A kimutatásba nem vettük be a burgonyát, miből természetesen minden járásban több ezer tonna felesleg létezett. Kisebb hiány volt kukoricából és hüvelyesekből, amiből viszont semennyi készlettel nem rendelkeztek az a szalonna és petróleum volt, így ezen mennyiségeket 100%-ban az anyaországból kellett pótolni. A kukorica esetében számolni kellett azzal is, hogy ez ekkor még a lakosság táplálkozásában is jelentős szerepet játszott. A hadsereg lovainak az ellátására 60 vagonnyi kukorica volt előírva, azonban a Vezérkari Főnökség felvetette, hogy ezt inkább cseréljék ki zabra, ami a helyszínen is beszerezhető, s a kukoricát ajánlják fel a lakosság táplálkozásának biztosítására.
A közellátás nagy volumene révén jelentős üzletet is jelentett, így konfliktus alakult ki a szövetkezetek – erdélyrészi Hangya, illetve magyarországi Futura – illetve a különböző szállítási cégek – MÁVAUT és MATEOSZ – között. Mint láttuk első lépésként az a döntés született, hogy az ellátást a helyi szövetkezetek révén oldják meg, azonban ez alól kivételt jelentettek a partiumi járások, ahol az ellátást kezdetektől a Futura kapta meg. A Vezérkari Főnök erdélyi körútjának tapasztalataként azt a következtetést vonta le, hogy az erdélyrészi Hangya infrastruktúrája nem elég fejlett, így a közellátás zavartalansága érdekében vonják be a Futurát is. Mindez az erdélyrészi Hangya akarata ellenére történt, aki már ezt megelőzően is egyeztető tárgyalásokat folytatott a magyarországi szövetkezetekkel, így igyekezvén biztosítani pozícióit a visszacsatolt területeken. Ezt követően a beérkező árut a Hangya és a Futura együtt vette át és szállította a kijelölt raktárakba. A közúti szállítás lebonyolításába a Honvédség mellett bekapcsolódott a MÁVAUT és a MATEOSZ is. Az Erdélyrészi Gazdasági Tanács ülésén felmerült, hogy a MÁV elégedetlenségét fejezte ki, ha valaki nem az ő autóikkal – MÁVAUT – végzi a szállítást, holott a nagy forgalmat a vasúttársaság nem volt képes ellátni, ezért a minisztérium kérte a másik budapesti vállalatnak a MATEOSZ-nak a bekapcsolódását is. Nehézségek ezt követően is felmerültek, részben az anyagellátásban részben a fizetési kötelezettségek miatt. November végén a besztercei szállítási kirendeltség arra panaszkodott, hogy a hadsereg nem utalt ki motalkót, így a MÁVUT tehergépkocsik kénytelenek voltak ideiglenesen elállni. December végén a hadsereg teherutóin lévő gumiabroncsok kímélése miatt a szállítás csökkentéséről döntöttek. Folyamatos probléma volt a Beszterce–Szászrégen műút áteresztőképességével is, ami túl keskenynek bizonyult, illetve a túlzott terhelés miatt minősége hamar leromlott. Az út feljavítására a hadsereg zsidó munkaszázadokat rendelt ki, azonban ezeket sem tudták megfelelő felszereléssel ellátni. Ásót, csákányt és talicskát biztosítottak a számukra, de kővágót és kalapácsot már a helyszínen kellett beszerezniük. Mindezen nehézségek ellenére a Székelyföld közellátása egy sikertörténetnek tekinthető, s a katonai közigazgatás megoldotta a rá háruló feladatot. A közúti szállítás tehermentesítése érdekében 1940. december 20-áig elkészítették a Marosvásárhelyről kiinduló keskeny nyomtávú vasút Kolozsnagyida és Szászlekence közötti meghosszabbítását, ami napi 25 vagont volt képes átereszteni, majd ezt további bővítésekkel felvitték napi 50 vagonra (lásd a térképet). A vasútépítést a hadsereg végezte, 10 héten át hét vasútépítő század, két vasúti felépítmény század és hat vasúti építő munkásszázad vett részt. A közúti szállításban összesen 260 honvédségi, 100 MÁVAUT és 104 MATEOSZ tehergépkocsi segédkezett. A hadsereg emellett 16 vegyes munkaszázaddal is segítette a folyamatos átpakolásokat. Mindezen erőfeszítéseknek köszönhetően 4200 t búzát, 3000 t kukoricát, 31 t zsírt, 31 t szalonnát, 75 t tésztát, 75 t konzervet és 24 t étolajat jutattak el idejében a Székelyföldre. Ezen sikeres akciót követően is a katonai közigazgatás szerveinek – a visszacsatolt területek egészén – különböző technikákhoz kellett folyamodniuk a közellátás minimális szintjének biztosítása végett. Az ez irányba tett első lépések között volt az árak maximalizálása. Az árak maximalizálásának lényege, hogy a megszabott ártól drágábban elviekben nem lehetett árulni az illető cikket. Ezáltal az áremelkedést, illetve az inflációt akarták megakadályozni.
A közellátás biztosítása érdekében a katonai közigazgatás másik intézkedéssorozata a városokban található közellátási cikkek nyilvántartásba vétele, hiány esetén ezek zárolása volt. Emellett elrendelték a mezőgazdasági termények forgalmának a korlátozását is. Eszerint, ha valakinek a megadott mennyiség fölött volt terménye, azt be kellett jelentenie, illetve, ha el akarta azt adni, akkor azt csak a hadseregnek tehette meg. Később ezt a rendeletet is tovább szigorították és búza esetében már 50 kg feletti mennyiséget is be kellett jelenteni. Mivel egyes termékek esetében így sem rendelkeztek a lakosság ellátásához szükséges készletekkel, így a parancsnokok elrendelte ezek jegyrendszer alapján való adagolását. A heti fejadag az alábbiak szerint volt megállapítva: cukorból fejenként 12 dkg, kávéból 10 dkg családonként, teából 2 dkg családonként, rizsből 50 dkg családonként. Később ezt kiterjesztették a kenyérre és a zsírra is. A napi kenyéradag egy tisztviselő esetében 50 dkg, egy munkás esetében 1 kg volt, zsír esetében pedig egységesen 30 dkg. A későbbiekben tovább szigorították a kenyérre vonatkozó rendeltet, egyrészt korlátozták a malmok esetében a finomliszt őrlésének mennyiségét, illetve megtiltották fehér kenyér sütését, másrészt elrendelték, hogy burgonyát keverjenek a kenyérliszthez.
A húsfogyasztás korlátozása érdekében úgynevezett hústalan napokat vezettek be, amikor a piacon nem lehetett árulni, az éttermekben pedig felszolgálni olyan ételt, ami húst tartalmazott. Ez kezdetben heti két nap teljes, illetve két nap korlátozott húshoz való hozzáférést jelentett. Később ezen rendelkezést tovább szigorították és októbertől már három, teljesen hústalan nap volt. Ugyancsak a közellátás megkönnyítését, illetve a visszaélések megakadályozását szolgálta az az intézkedés, ami előírta, hogy minden családfő 48 órán belül jelentse be családját a hozzá legközelebb fekvő kereskedőnél, ahonnan a közszükségleti cikkeket be kívánta szerezni. A kereskedők ugyanis ezen lista alapján kaphattak árut. Ugyanakkor kikötötték, hogy azon családok, akik készletekkel rendelkeznek a zár alá vett közszükségleti cikkekből, csak az előírt fejadagoknak megfelelően fogyaszthatnak, illetve csak saját készleteik kimerülése után jelentkezhetnek a boltokban. Mindezen intézkedése ellenére egyes nyersanyagokból és ipari termékekből a katonai közigazgatás teljes időtartama alatt hiány volt (petróleum, benzin, gyufa, szappan, talpbőr). Ez azonban minden megyére jellemző volt, nemcsak a Székelyföldre. A terület nem piaci alapú ellátása azonban oda vezetett, hogy az árak tekintetében több esetben a Székelyföldön olcsóbban lehetett hozzájutni, mint Észak-Erdély más megyéiben.
Pl. a búza 1940 őszén Marosvásárhelyen 680 lej/q, addig Kolozsváron 840 lej/q, a zsír esetében Marosvásárhelyen 47 lej/kg, Kolozsváron pedig 88 lej/kg. Összegzésként elmondhatjuk, hogy az észak-erdélyi katonai közigazgatás egyik legnagyobb teljesítménye a négy székely megye ellátásának biztosítása tekinthető, amit minden nehézség ellenére sikeresen oldott meg. A nagy volumenű felvásárlások és szállítások felszínre hozták a regionális ellentéteket az erdélyi és anyaországi szövetkezetek közti különbséget. A közellátás nem piaci alapú megoldása következtében 1940 telén – habár folyamatosan voltak fennakadások – és mindenféle kényszerintézkedést kellett bevezetni, de nem a Székelyföldön volt a legrosszabb a közellátás színvonala.
Sárándi Tamás muzeológus-történész. Tanulmányait a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem szakán végezte 2005-ben, attól kezdve a Szatmár Megye Múzeum munkatársa. Jelenleg az ELTE doktori iskolájának hallgatója. Kutatási területe a nemzetiségpolitika Észak-Erdélyben 1940-1944 között.
• Észak- Erdély politikai közigazgatási helyzete 1944 augusztus 23 után, in. Székelyföld, 2005 július, 73- 91 p. • A kisebbségek és a magyarságpolitika a romániai sajtóban 1944-1945, in. Pro minoritate, 2005 ősz, 112-131 p. • A magyar lakosságot ért sérelmek és az MNSZ politikája, in. Magyar kisebbség, 2005/1-2, 369-393 p. • Észak- Erdély 1940-1944 közötti történte a román történetírásban, in. Limes 2006/2, 131-138 p. • Evoluţia membrilor Uniunii Populare Maghiară în judeţul Cluj în perioada 1945- 1948, in. Satu Mare Studii şi comunicări, 2005-2006, pp. 237-253. • Kísérletek a szatmári svábok visszanémetesítésére a két világháború között, in. Németek a Kárpát- medencében konferencia anyaga, Bonyhádi evangélikus füzetek 2, Bonyhád 2009, 295-319. • Historia domus, ca sursă istorică. Unirea subiectivă, (Diana Iegarrel közösen), in. Satu Mare Studii şi comunicări 2008, p. 119-126. • Consideraţii privind primul val de recrutare SS din 1942 în judeţul Satu Mare, in. Satu Mare Studii şi comunicări 2008, p. 223-246. • Kisebbségpolitika a közigazgatási gyakorlatban a katonai közigazgatás idején Észak-Erdélyben, in Limes, 2010/2, p. 75-96.
Transdindex.ro

A szeretet és a család a fontos
Nyárádmagyaróson arra kerestük a választ, miként készül fel rá, hogyan éli meg és ünnepli a közösség a karácsonyt. Bár mindketten máshonnan érkeztek ide, a lelkész és iskolaigazgató válasza egybehangzó: ez a szeretet és a család ünnepe.
A falu hatalmas kultúrotthonában péntek délután mutatták be karácsonyi műsorukat az iskolások. Iszlai Tünde igazgatónőtől megtudtuk: ez a műsor része az iskolai programnak és hagyománya is van. Minden osztály készül, a pedagógusok megegyeznek, hogy kik tanulnak verses összeállítást, kik betlehemest vagy épp színdarabot. A szülők nagy szeretettel fogadják a műsort, amelynek mindig van mondanivalója: hogy a karácsony nem a nagy ajándékozások, hanem a szeretet ünnepe. És ezt akarják a szülőkkel is megértetni, hogy a gyerekeknek a szeretetre, családi otthonra, békességre van a legnagyobb szükségük.
Az adventi időszakban már az iskolában is felkészülnek a karácsonyra, a gyerekek megtanulják, mit jelent az advent, miért készítünk koszorút, miért gyújtunk gyertyát, próbálják megértetni velük, hogy ez a négy hét a jóságról szól.
Iszlai Tünde és húga Aranyosgyéresről jött férjhez Nyárádmagyarósra, ezért a karácsony számukra tényleg családi ünnep. Karácsony szombatján elmennek a templomba, műsor után pedig meglátogatják egymás családját, megnézik, mit hozott az angyal. Bár itt nem szokás, ők ünnepi dalokkal is köszöntik egymás családját, hiszen otthon úgy szokás. Ezt követi a közös családi vacsora.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Belföldi hírek
Holokauszt-túlélőket tüntettek ki
Átadta tegnap Klaus Johannis azokat az állami kitüntetéseket, amelyeket holokauszt-túlélőknek adományozott az auschwitzi koncentrációs táborban átélt szenvedésük előtti mély tisztelete jeléül. Az elnök a Hűséges Szolgálat Érdemrend lovagi fokozatát adományozta Asztalos Erzsébetnek, Mármor Mártának, Székely Lászlónak, Tusa Etelkának, Bóné Gabriellának, Braun Viorának, és Diamantstein Zsuzsannának.
Az utóbbi három kitüntetett személyesen vette át az elismerést az elnöki hivatalban rendezett szertartáson. Klaus Johannis rámutatott: a román nemzet nem ódzkodik attól, hogy nyíltan beszéljen a felelősség, a bűnrészesség kérdéséről, és megértette, hogy fel kell lépnie a feledés, valamint az intolerancia minden formája ellen. Mint mondta: a hallgatás, a gyilkosságok elfogadása, a gyűlölettel szembeni érzéketlenség is hozzájárult ahhoz, hogy lehetővé vált a népirtás. Az államfő szent kötelességének nevezte, hogy Románia elnökeként megvédje a holokauszt áldozatainak emlékét és érvényt szerezzen a történelmi igazságnak. Elhúzódó vizsgálat, jelentős kártérítés
Közel 323 ezer euró kártérítést ítélt meg az 1989-es forradalom 81 áldozatának az Emberi Jogok Európai Bírósága amiatt, hogy a román igazságszolgáltatás mindmáig nem vizsgálta ki megfelelően ügyüket. A testület elismerte az ügy összetettségét, de szerinte ez nem indokolja a vizsgálat elhúzódását, mivel az idő múlása árt a történtek tisztázásának, és meghiúsíthatja a vizsgálat sikeres lefolytatását. A strasbourgi bírósághoz fordulók között elhunytak hozzátartozói, valamint az akkori események alatt megsebesített vagy megvert áldozatok találhatók. A bíróság ítélete szerint a 81 áldozat közül harminc 15 ezer euró kártérítést kapott, a többi ötvenegynek 7500 eurót ítéltek meg fejenként. Az áldozatok a bukaresti, a nagyváradi, a konstancai, a craiovai, a bákói, a marosvásárhelyi és a kolozsvári tüntetések megtorlásával kapcsolatos vizsgálat elhúzódása miatt tettek feljelentést. Eddig csak a temesvári felkelés vérbe fojtása ügyében született jogerős ítélet, amelyben két volt tábornokot ítéltek jogerősen 15 év börtönbüntetésre. Korábban már legalább hat hasonló ügyben ítélte el Romániát a strasbourgi bíróság. A hivatalos adatok szerint a forradalom napjaiban 1142-en vesztették életüket, 3138-an megsebesültek és 760 embert őrizetbe vettek. Lassan épül az észak-erdélyi autópálya
Kiválasztotta az országos útügyi vállalat azokat a cégeket, amelyek megépítik az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti szakaszát. Az 56,5 kilométer hosszú részt öt szakaszra bontva, öt különböző konzorcium építheti meg. Ezek között található a Strabag-Straco Grup, a Straco Grup-Specialist Consulting-Total Road, a Lemacons-Vega 93-Arcada Company és a Geiger Transilvania-Wilhelm Geiger konzorcium. A pályaszakasz építési költsége 1,2 milliárd lej, a munkálatokat vissza nem térítendő európai uniós alapokból finanszírozzák. A versenytárgyaláson részt vett cégek tíz napon belül fellebbezést nyújthatnak be, ha ezt nem teszik meg, az eredmény véglegessé válik, és az útügyi vállalat aláírhatja a megbízási szerződést a konzorciumokkal. Az autópálya-szakasznak a szerződés aláírásától számítva 16 hónap alatt kell megépülnie. Ismét Bukarestben a valutaalap
Megkezdte romániai látogatását a Nemzetközi Valutaalap, amely a frankhitelesek megsegítéséről tervezett intézkedésekről és az állami vállalatok helyzetéről folytat megbeszéléseket a bukaresti hatóságokkal. Hétfőn a küldöttség a Román Nemzeti Banknál kezdte el a február 10-ig tartó találkozósorozatot, amelynek keretében a kormánnyal, az államelnökkel, munkáltatókkal, szakszervezetekkel és pártok képviselőivel is megbeszéléseket folytatnak. A frankhitelesek problémájának felmerülése előtt az eredeti tervek szerint a tárgyalások fő napirendi témája állami vállalatok magánosítási folyamata lett volna, illetve annak megvizsgálása, hogy mennyire volt sikeres több olyan stratégiai fontosságú állami társaság hatékonnyá tétele, amelyeket nem terveznek privatizálni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kolozsvári tábla-ügy
A csüggedés népe
Óriási felháborodás, majd tipikus ősmagyar bú fogadta a kolozsvári tábla-ügyben hozott bírósági döntést. „Ezek vagyunk mi, örök vesztesek”, így összegezném kolozsvári és erdélyi magyar közösségünk tagjainak lelki hozzáállását.
Aranyosgyéresen sem volt hosszú életű a három nyelvű helységnévtábla: először Călin Platon volt prefektus támadta meg a közigazgatási bíróságon, majd egy aranyosgyéresi magánszemély. A pereskedés az aranyosgyéresi tanács vereségével végződött, így a 2010-ben kihelyezett háromnyelvű feliratot alig egy év után el kellett távolítani.
„Látjátok feleim szümtükkel, hogy mik vogymuk, isa por es chomu vogymuk” így szól az ezeréves Halotti beszéd. Az bizony. Gyáva népnek nincs hazája. De nem gyáva nép a magyar, csak a következetesség hiányzik nálunk és még kissé gyermetegek vagyunk. Végleges döntés született? Nem lesz kiírva: Kolozsvár? Ahogy mondani szokás, „Nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát”, nehogy már a kolozsvári bíró büntesse meg a végén Mátyás királyt! Nehogy valaki azt higgye, hogy a kétnyelvű táblák ügye lezárt dolog. Ez csak a mese kezdete. Még csak ott tartunk, hogy a kolozsvári bíró megbüntette Mátyás királyt, nem tudván a szerencsétlen, kivel húz ujjat.
Csak a tüzérség lőtte be magát
Minden igazi ütközet azzal kezdődik, hogy a tüzérség kipróbálja az ágyúkat. Amolyan próbaszerű rutin ez, ami arra hivatott, hogy korrektúrákat végezzenek a tüzérek a lövedékek röppályáját illetően. Ilyen volt a Kolozsvári tábla-ügy első menete. Az ellenség már itt, az első menetben elpuffogtatta muníciója nagy részét és most azt hiszi, hogy győzött. Pedig csak pirruszi győzelemről van szó.
Úgy vélem, Kolozsvár civil társadalma fel van készülve a küzdelemre. Nemcsak a magyar civil társadalomról beszélek itt, hanem a románok hasonló szervezeteiről. Hiszen ezt a harcot nem a románok ellen vívjuk, hanem egy olyan hatalom ellen, amely őket is megfosztja egyéni vagy akár kollektív jogaiktól. A verespataki ocsmány tervezet elleni tüntetések alkalmával láttuk, milyen erőt tud felmutatni ez a civil társadalom!
Az ellenség „fegyverei”
Lássuk csak, milyen „fegyverekkel” küzdött a kolozsvári bíró. Egyik fő fegyvere a dezinformáció, szóval a hazugság. Azt állítják, nincsenek közösségi jogok. Tehát sem a kolozsvári románoknak, sem a magyaroknak nincsenek kollektív jogaik, csak egyéni jogok léteznek. (Bár szerintem ezeket sem nagyon respektálják.)
Szőcs Sándor Attila ügyvéd a Minority Rights Egyesület elnöke
Szabadság (Kolozsvár)

Csak kijelentések szintjén létezik Kolozsváron a multikulturalitás?
A kolozsvári deklaratív multikulturalitással foglalkozó közvitán a városvezetés képviselői is megjelentek.
Halvány érveket hozott fel a kolozsvári városvezetés képviseletében megjelent Adrian Chircă polgármesteri tanácsos és Diana Apan, a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa szóvivője azon a közvitán, amelyet a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport kezdeményezett a kolozsvári helységnévtáblák ügyében csütörtökön az Ecsetgyárban.
A Musai-Muszáj.ro oldalon jelenleg közönségszavazás zajlik arról, hogy melyik volt a hónap legintoleránsabb intézménye és személye. A CKK Intolerancia díjra itt lehet szavazni.A vitát Szakáts István, az Ecsetgyár elnöke moderálta, aki elmesélte, hogy amióta Kolozsváron él – 1987 óta – folyamatosan azt hallotta, hogy a kolozsvári magyarok és románok között nincs igazából feszültség, azt csak a politikai osztály gerjeszti. Szakáts elmondta, megpróbálta kihámozni, hogy ez tényleg így van-e, és arra jutott, hogy ez annyiban nem igaz, hogy generációkként vannak traumák, felgyűlt negatív tapasztalatok, amelyek meghatározzák az esetleges negatív viszonyulást a másik közösség fele.
Azonban azt is elmondta, hogy szerinte a kolozsvári „nép” mindig is előrébb járt a multikulturalitás kérdésében, mint a lakosság nagy része. Szerinte a politikum reprodukál egy olyan diskurzust, ami már nem aktuális.
Ezután Szőcs Sándor Attila beszélt, a kétnyelvű táblák perét kezdeményező, hollandiai alapítású kisebbségjogi civil szervezet, a European Committee Human Rights Hungarians Central Europe Alapítvány elnöke. Szerinte az együttélést a múlt traumái teszik nehézzé, a történelmi események és azoknak a negatív tapasztalatai. Szőcs hangsúlyozta, hogy az egykor Kolozsvárra nagyobb mértékben jellemző sovinizmus kevésbé meghatározó ma. Szerinte az interetnikus kapcsolatokban érezhetően csökkent a feszültség, és inkább a hatóságok viszonyulása jelenti a problémát.
Szőcs azt mondta, hogy igazából nem csak a magyar kisebbséget diszkriminálják a hatóságok, hanem minden egyes kisebbséget. Szerinte nehezebb lehet egy román nemzetiségűnek feldolgozni azt, hogy a hatóságok még az olyan esetekben is, mint egy személyazonossági igazolvány kicseréltetése, úgy kezelik az adófizető polgárt, mintha ő lenne a hibás azért, hogy lejárt az okmánya érvényessége.
Szőcs szerint az egésznek a lényege annyi, hogy ez azért történhet meg, mert hagyjuk, hogy megtörténjen. „Ha nem állunk ellent, akkor elveszik a levegőnket” – mondta.
Szőcs elmondta, hogy a kétnyelvű táblákkal kapcsolatos per résztvevőjeként olyan érvelésekkel szembesült, mint például az, hogy „minél több jogot adsz egy kisebbségnek, annál fog többet kérni”, valamint azzal a feltételezéssel is találkozott, hogy a több joggal rendelkező kisebbség a hatóságok ellen fog fordulni. Szerinte az ilyen gondolkodás politikailag nem korrekt.
„A per alatt olyan érveket hallottam, hogy abban az esetben, ha Kolozsvárt is kiírnák a táblákon, akkor a kolozsvári románokat ez zavarná. Ez azonban nem egy ilyen kérdés, ugyanis ennek a jognak az alkalmazását nemzetközi szerződések szögezik le.
Nem lehet referendummal rendezni egy ilyen kérdést, ugyanis nem az számít, hogy egyik vagy másik fél mit gondol a kérdésről, szerződésbe foglalt vállalásokról lévén szó” – magyarázta Szőcs.
Eckstein-Kovács Péter volt kolozsvári RMDSZ-es polgármester-jelölt folytatta a beszélgetést, aki elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy a kétnyelvű táblácskák szóhasználat zavaró, hisz városjelző táblákról van szó, nem valami táblácskákról.
„Arról van szó, hogy tiszteljük meg magunkat és a városban élő embereket. Városvezetésként is fontos lenne, hogy kíváncsi legyél a másik közösségre, valamint hogy pozitívan viszonyulj hozzá” – mondta. Szerinte a magyar-román együttélés lerágott csont, ugyanis égetőbb kérdés a romák integrációja, valamint az a multikulturalitás, amit az egész világból ideérkező egyetemisták jelentenek.
A következőkben Csoma Botond, RMDSZ-es kolozsvári tanácsos beszélt, aki elmondta, hogy 2006-tól tagja a városvezetésnek, amióta számtalanszor kérték a városjelző táblákat a városvezetéstől. Elmondta, hogy létezik egy 2002-es tanácshatározat, amelyik kimondja a kétnyelvű táblák kitételének a kötelezettségét. Az ennek a betartására vonatkozó kérések kapcsán megemlítette a Sorin Apostu volt polgármesternek átnyújtott 13 pontot, valamint az aláírásgyűjtéseket, amiket eszközöltek ezért.
Elmondta, hogy 2004 óta, mióta eltűnt Gheorghe Funar volt polgármester a színről, jelentősen javultak az interetnikus viszonyok a városban.
„Úgy látom, hogy a román politikusok úgy érzik, hogy ha engedményeket tesznek a magyaroknak, akkor szavazatokat fognak veszíteni, én azonban nem hiszem, hogy egy román politikai vezető belebukna abba, ha megpróbálná a többnyelvűséget alkalmazni.
Én remélem, hogy az elkövetkezőben sikerül egy modus vivendit kialakítani. És azt is remélem, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel eredményt is tudunk elérni” – mondta. Bakk Miklós politológus visszautalt Szakáts vitaindítójára, egyetértve azzal, hogy a nép előrébb jár a multikulturalitásban, mint a politikusai.
Azonban szerinte azt is kell hangsúlyozni, hogy a politikusok felelősek azért, hogy a nép milyen traumákat éltet, és nem akarják ezt a felelősséget tudomásul venni.
Visszautalva a Csoma Botond által említett interetnikus viszonyokra, arra hívta fel a figyelmet, hogy bővíteni kellene a használt fogalmak skáláját. „A nyelvek egymás mellett élése és egyenjogúsága kellene legyen az alap. Ilyen példa Brüsszel városa, amely teljes mértékben kétnyelvű. Még akkor is, ha a flamandok csak 10% körül vannak. Ott az integráció nem a flamand-vallon együttélés kérdése, hanem a más kultúrájú bevándorolóké” – mondta.
A nyelvek egyenlőségének a kérdése kapcsán visszautalt Szilágyi N. Sándor nyelvtörvényjavaslatára, amelynek értelmében mindenkinek joga van anyanyelvét használni. „A románoknak is joga van, de mindenki másnak is. Tehát mindenki az anyanyelvét használhatja, és nem az állam hivatalos nyelvét” – magyarázta.
Geréd Imre RMDSZ-es kolozsvári tanácsos azzal folytatta a beszélgetést, hogy arra hívta fel a figyelmet, hogy Kolozsváron egy kiélezett helyzet alakult ki, mert az RMDSZ-nek nem volt partnere ezeknek az ügyeknek az átvitelében.
„Amikor egy városi tanácsban indulatokat tud kelteni az, hogy Petőfi Sándorról nevezünk el egy utcát, ami Avram Iancu volt, azt látjuk, hogy a többségi kollégák és a mi értelmezésünkben távol áll az, hogy mi elfogadott, és mi nem” – mondta Geréd.
Ezután Horia Nasra, a kolozsvári PSD szóvivője kért szót. Elmondta, hogy a PSD-n belül sem mindenki ért egyet minden határozattal, így például ő sem a verespataki aranybánya beindításával kapcsolatos PSD-állásponttal, se a Horváth Anna kolozsvári alpolgármester leváltására vonatkozó PSD-s kezdeményezéssel nem értett egyet.
Szerinte a PSD az európai baloldal fele próbál irányulni, miközben a nacionalizmus megtestesítőjének látják. Elmondta, azt szeretnék, hogy látható legyen az, hogy a PSD-ben is vannak, akik nem értenek egyet mindennel, amit a PSD képvisel.
Szőcs Sándor folytatta a beszélgetést. Szerinte a nyelvi jogok intézménye azért fontos, mert csak ezek segítségével képes egy kisebbség megtartani az identitását. „Ha nem gyakorolhatják az anyanyelvüket, akkor a kisebbség kevésbé kulturált tagjai asszimilálódnak.
A PSD-s hozzászólónak válaszolva elmondta, hogy ő is ismer olyan PSD-seket, akik nyitottak a kisebbségekkel szemben.
„A probléma az egésszel az, hogy Funar legalább őszinte volt. Lehetett tudni az, hogy mire lehet számítani tőle. A polgármesteri hivatalon azonban nem nagyon ismeri ki magát az ember.
Sokan okolják az emberek az RMDSZ-t, hogy miért nem tett többet. Azonban szerintem ők örvendtek, hogy még megvan az a 2002-es tanácshatározat, nem érvénytelenítették, ugyanis így legalább volt, amire hivatkozniuk” – mondta.
Csoma Botond az aranyosgyéresi példával illusztrálta azt, hogy Romániában mennyire ellentmondóak tudnak lenni a bírósági ítéletek.
„Aranyosgyéresen három éve megszavazták a többnyelvű várostáblákat. Azt az akkori prefektus megtámadta, és első fokon nyert. A fellebbezés után másodfokon veszített. Ezután egy magánszemély támadta meg, és akkor ugyanaz a bíróság másodfokon a magánszemélynek adott igazat. Tudjuk ugyanis, hogy Romániában a joggyakorlat nem jogforrás” – magyarázta Csoma.
Tunyogi Béla azt a kérdést tette fel, hogy miért kellett egy holland szervezet jöjjön, és pert kezdeményezzen, valamint hogy miért kellett ezáltal lehetőséget adni arra, hogy emiatt utasíthassák el a kérést. Feltette azt a kérdést is, hogy miért nem fog össze a kolozsvári magyarság, valamint, hogy a politikusok miért sorolják ilyenkor, hogy mennyi mindent tettek, ha abból nem látszik semmi.
„Miért van az, hogy ahol többség van, ott a vezetők nem értesítik az embereket, hogy például joguk van beadni magyarul egy kérést?” – tette fel a kérdést.
Borzási Sarolta, a SHARE Föderáció magyar ügyekért felelős alelnöke folytatta a beszélgetést, arra hívva fel a figyelmet, hogy a román és a magyar közösség között nyelvi korlátok vannak, és legtöbbször a románok egyszerűen nem értik a magyar közösségen belüli közhangulatot.
„A román kollégám nem érti a magyar sajtót. Az a tapasztalatom, hogy a román közösség egyáltalán nem beszéli a magyar nyelvet. Van olyan eset, hogy érti ugyan valamennyire, de nem olvas, tájékozódik ezen a nyelven.
Én úgy látom, hogy emiatt egymás mentalitását se értjük meg. Én valamennyire talán megértem a román mentalitást, de vice-versa nem hiszem, hogy ez így lenne” – mondta. Hozzátette, nem érti, hogy miért lehet az, hogy ennyi akadálya van annak, hogy a magyart idegen nyelvként tanulhassák a románok egy egyetemi központban.
Ezután Elek Ronáld kolozsvári lakos kért szót. Először Csoma Botondnak tette fel azt a kérdést, hogy milyen stádiumban vannak a helyi szervezetben a tárgyalások az elvesztett per kapcsán, valamint azt, hogy mit fog tenni az RMDSZ-frakció, ha elveszítik a pert.
Szőcs Attila válaszolt Tunyogi kérdésére, kifejtve véleményét, miszerint mindig nyugatról jönnek az olyan elvekkel, mint kisebbségi vagy emberi jogok, hogy civilizáljanak.
Szőcs elmondta, hogy mikor a fellebbezést tárgyalták, akkor a polgármesteri hivatal képviselője felállt, és elmondta a holland alapítványra, mint felperesre vonatkozó kifogását.
Szőcs elmesélte, hogy a bírónak kérnie kellett, hogy a többi indokot is sorolja fel, ugyanis ezt először a polgármesteri hivatal képviselője nem tette meg. Szőcs ebből azt a következtetést vonta le, hogy „a leckét megtanulva jött” a tárgyalásra az illető.
Ezután Bethlendi András, a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport egyik tagja kért szót, aki kifejtette, hogy nem igaz az az állítás, miszerint a kevésbé kulturáltak inkább asszimilálódnak.
„A középosztály inkább asszimilálódik, mint a munkásosztály. Ez a folyamat egy felzárkózási folyamathoz hasonlít, amely abból fakad, hogy mekkora a magyar kultúra és nyelv presztízse Kolozsváron. A hivatalos kétnyelvű táblák léte, vagy hiánya a magyar nyelv presztízsét növelik, vagy csökkentik, emiatt nem lehet ezt a hiányt kiváltani a tervezett 5 nyelvű üdvölő táblákkal.” –magyarázta.
A nyelvi jogoknak az identitás megőrzésében játszott szerepén túl Bethlendi szerint egyszerűbb okai is vannak a kétnyelvűség biztosítása szükségességének.
A magyarok is pont úgy adóznak, mint a románok, így ugyanazok a jogok illetik meg őket. A többnyelvűség többe kerül, viszont ha ez nem tetszik valakinek, akkor az mondjon le a saját nyelvi jogairól” – mondta.
Bethlendi szerint attól érdekes ez a találkozó, mert nem kettős beszéd folyik. „Magyarokként egymás között eddig elmondtuk, hogy mivel van bajunk, de a románoknak már sokkal visszafogottabb üzeneteket adtunk át. A Musai-Muszáj ezzel szemben egyenesen felvállalja azt, amit a magyar közösség a saját nyelvén elmond, és ami mellett érvel.
Szerintem fontos volt az, hogy a szervezet elment arra a városi tanácsülésre, és elmondta, amit gondol. Szerintem ezt nem rossz néven kellene venni, ugyanis a multikulturalizmus mindannyiunk érdeke” – mondta Bethlendi.
Ezután Csoma válaszolt az eddig az RMDSZ felé megfogalmazott kérdésekre. A tanácsülésen a polgármester elmondta, hogy azért fellebbezett, mert nem értette, hogy miért kellett a per, ugyanis ő ki szeretné tenni az ötnyelvű üdvözlőtáblát. Csoma elmondta, hogy már akkor felhívták a polgármester figyelmét arra, hogy az üdvözlőtáblák és városnévtáblák között van különbség.
„Érdekképviseleti szervként, politikai szervként azonban csakis politikai eszközökkel tudunk tenni a 2002-es tervezet életbeléptetéséért. Az, hogy ez azóta nem sikerült, egyszerűen annak köszönhető, hogy a tanácsi RMDSZ-nek eddig nem sikerült megtalálni az ehhez szükséges politikai többséget.
Ebben a kérdésben – úgy érzem – a PSD és a PNL ugyanúgy vélekedik. Továbbra is megpróbáljuk erről meggyőzni őket. Ha tényleg kulturális fővárosa szeretnénk lenni Európának, akkor nem kellene ilyen ügyeken vitáznunk” – mondta.
Geréd Imre ezután a 8% a sokszínűségért című kezdeményezésről beszélt, amely a finnországi nyelvtörvényt venné alapul, amely a svéd kisebbségnek biztosít széles nyelvi jogokat.
„Az unióban létező jogszabályt néztük tükörként, ugyanis ezáltal sokkal több helyen érvényesíthetnénk a nyelvi jogokat” – mondta, hozzátéve, hogy a kezdeményezést az RMDSZ az államelnök-választáskor felvállalta, és célja a nyelvhasználatot kötelezővé tevő 20%-os küszöb csökkentése. Ezután Bogdan Vătavu, a Bonchidai Kultúremberek Ligája tagjaként (Liga Oamenilor de Cultura Bontideni) arról beszélt, Kolozsvárról látható, hogy egy élő magyar város, ahol a magyar közösség meghatározó. Éppen ezért szerinte románként meg kellene ismerni ezt az oldalát.
„Ami engem érdekel, az az, hogy miért hívják Cluj-Napocának románul? A város rómaisága nem látszik, csak pár rom maradt az időszak után.
Szerintem az autonómia az, ami össze tudná fogni ezeket az identitásokat, ami együttműködésre késztethetné a két közösséget azért, mert ez mindkét identitást – románt és magyart is – le tudja fedni” – mondta Vătavu.
Bakk Miklós a 20%-os küszöb kapcsán fűzte hozzá a beszélgetéshez, hogy szerinte a törvény megengedő, nem restriktív ebben az esetben.
Ezután a polgármesteri hivatalt képviselő Adrian Chircă beszélt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy túl sokat beszélnek a táblákról, és szerinte nem kellene erről ilyen sokat beszélni.
„Az alapprobléma a táblácskák esetében az, hogy meg kellene változtatni a törvényt. A 20% csökkentésének a fontosságát az RMDSZ-esek is meglátták. Az igaz, hogy vannak ellentmondó bírói végzések, de a törvény úgy szól, hogy 20% alatt nem kötelező a kétnyelvű tábla kihelyezése. Fölötte azonban kötelező. Ezt meg lehet változtatni, országos szinten, törvénnyel. Ez azonban az országos szinten törvénykező politikusok dolga.
Ha tényleg mindenki ezt akarja, akkor változtassák meg a törvényt.
Azonban fel szeretném hívni a figyelmet, hogy a táblácskákon túl már írja, hogy Cluj-Napoca, Klausenburg és Kolozsvár. Azt a bannert meg a polgármesteri hivatal tette ki. Az ötnyelvű totem is a polgármesteri hivatalhoz kötődik.
Nincs akkora különbség a kimondott és a valós multikulturalitás között, mint tűnhetne abból, ami eddig ezen a beszélgetésen elhangzott” – mondta Chircă.
Sabin Gherman tévés műsorvezető beszélt ezután, aki szerint nincsen rendben az, hogy úgy beszélnek a magyar kisebbségről, mint egy rezervátumban lévő indián törzsről.
Szerinte nincs olyan, hogy kisebbség, együttlakó népek vannak, és egymás mellett létező közösségek. „Miért fontos a táblácska? Most jövök a műsoromból, ahol Doru Pop volt a vendégem. Vele beszélgetve fogalmaztuk azt meg, hogy románokként kellene szégyelljük magunkat azért, hogy a 19. században érezzük magunkat.
Nem lehet azt, hogy két nemzet harcol, s ha az egyik egyszer veszít, akkor annak többet nincsenek jogai. Ez a történet olyan, mint Mátyás király: egy kicsit van belőle innen is, meg onnan is” – mondta. Szerinte a megoldás az lenne, hogy a 2002-es határozatot, ami nem ütközik semmilyen törvénybe, tartassák be úgy, mint ahogy mindenkit megbüntetnek, aki átmegy a piroson. „Azt kell mondani, hogy a törvényt tartsátok be, hisz ti írtátok és ti szavaztátok meg” – mondta.
Bethlendi azzal reagált, hogy Chircă úgy beszélt, mintha valami törvényeken túli dolgot kérnének a városvezetéstől. „Hogy miért fontos kérdés ez a táblaügy? Hát, ha ennyire jelentéktelen a kérdés, akkor a polgármesteri hivatal miért nem teszi ki a kétnyelvű táblákat?” - tette fel a kérdést Bethlendi. Borzási beszélt ezután, aki azt fejtette ki, hogy kolozsváriként igenis sértőnek érzi azt, hogy egy román ember nem akarja kirakni a kétnyelvű várostáblát. „Az országos törvénykezésre hárítani a kérdést a felelősség terelésével egyenlő. Miden lehetőség megvan a táblák kihelyezésére, csak az látszik, hogy valaki úgy döntött, hogy nem akarja kirakni.
Ezek a szimbolikus háborúk, ez a térharc, a táblák kérdése... Én azt látom, hogy két őshonos közösség egymásra mutogat, és nem hiszem el, hogy még mindig tényleg arról beszélünk, hogy ki kit nyomott el – mondta.
Ezután Mihai Goțiu egyetemi tanár beszélt, aki szerint rá kellene venni a polgármestert arra, hogy tartsa be a törvényt. Erre petíciókat, tüntetéseket javasolt. Szerinte akár fel is lehetne jelenteni a polgármestert, mint aki visszaélt a hatalmával, hisz egy érvényes határozatot nem hajtott végre, ami a kötelessége lenne.
„Boc ellenállása nem jogi kérdés, és nem is arról van szó, hogy nem értené, hogy mi történik. Egyszerűen csak arra számít, hogy ebből többet veszítene, mint nyerne.
Szerintem be kellene bizonyítani, hogy legtöbbünket jobban zavar ez, mint a tábla. Ha Kolozsváron valaki végezne egy felmérést, szerintem nem lennének többségben azok, aki nem értenek egyet kétnyelvű táblák kihelyezésével” – mondta, hozzátéve, hogy a mentalitásváltásra jó példa az Avram Iancu szobrának a megváltoztatására tett kísérlet, amit sokan támogattak.
„Bocnak azt kell bebizonyítani, hogy többet veszíthet a románok szavazataiból, mint nyerhet az ellenkezésével” – mondta.
Ezután Eckstein beszélt, aki elmondta, hogy a törvény nem mond semmi többet, mint azt, hogy 20% felett kötelező a kétnyelvű tábla. Szerinte meg kellene állapítani a finn modell szerint egy lakosságszámot is, ami nem csak százalékos határt állapít meg a kényelvűség kötelezésére.
Eckstein szerint a Kulturális Főváros cím elnyerésére egy komoly érv a sokszínűség.
Ezután Diana Apan beszélt, aki a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosát lebonyolító SHARE Föderáció szóvivője. Elmondta, hogy a SHARE Föderáció nagy energiát fordít arra, hogy a többnyelvűség megvalósulhasson, és magyarul is kommunikálnak.
Szerinte igaza van Borzási Saroltának abban, hogy a román fiatalok nem interiorizálják a magyar közösség problémáit, de ez szerinte azért van, mert nem is értik, hogy melyek azok a problémák.
„Hiába várja el bárki, hogy ezzel a rendezvénysorozattal meg fogjuk változtatni a világot, de úgy hiszem, hogy fontos előrelépés lesz. De megkérek mindenkit, hogy ne legyenek irreális elvárásaik velünk szemben” – mondta Apan.
Ezután újra Sabin Gherman beszélt, aki azt hangsúlyozta, hogy egy másik kultúra elismerése nem konjunktúra kérdése. Szerinte nem Emil Boc személyére kellene koncentrálni a kérdésben, mert a helyi tanács a fő felelőse a táblaügynek.
Végül Szakáts István elmondta, ezután is fognak a témakörben találkozókat tartani, amelyek a terveik szerint sokkal fókuszáltabbak lesznek a csütörtök estihez viszonyítva, amit csak a beszélgetések megnyitójának szántak.
F. J. Transindex.ro

Marosludas. Harc a magyar iskoláért, megmaradásért a szórványban
A magyar iskola ügye, az úthálózat korszerűsítése, munkanélküliség – ezekről az aktuális kérdésekről beszélgettünk Kis Istvánnal, a város alpolgármesterével.
900 aláírás a magyar iskoláért
– Előző beszélgetésünkkor a magyar iskola ügyét feszegettük. Van-e előrelépés e tekintetben?
– Az iskola ügye nehéz, de kivitelezhető. A helyi tanácsülésen a "különfélék" pontnál ismertettük az elképzelésünket, a következő tanácsülésen napirendre tűzzük az épület kérdését. Az 1-es számú iskolához tartozik egy 13 tantermes, L alakú épület, ezt igényeljük. Persze, ezt ki kellene bővíteni, de van rá lehetőség. A terv szerint ez az iskola magyar tannyelvű központi iskola lenne, ahová a környező településekről is behoznák a gyermekeket. Ez a tendencia már régen kezdődött, van olyan gyerek, akit már óvodába is ide hoznak például, Bogátról és Bükkösről. A magyar iskolát igénylő íveket 900-an írták alá, s reméljük, mindenki komolyan kiáll az iskolaalapítás mellett. Jelenleg 450 gyermek tanul magyarul Marosludason óvodás kortól XII. osztályig. Egy különálló iskolához 300 gyerek már elegendő. Ez elegendő érv kellene legyen ahhoz, hogy kérésünket figyelembe vegye a tanács.
Tájház, kulturális és egyházi központ a telepen
– Mivel egyre hangsúlyosabb a magyar közösség igénye a magyar vonatkozású rendezvények iránt, egy olyan épületre van szükség, ahol művelődési, iskolai rendezvényeket, táborokat tudunk szervezni. Erre a célra tökéletesen megfelel a megüresedett andrássytelepi Petőfi Sándor Általános Iskola épülete, hiszen itt már nincs tanítás, a gyerekek a városba járnak iskolába. Kérvényt nyújtottunk be a tanügyminisztériumba, hogy az épület rendeltetését megváltoztassuk. Arról született döntés, hogy az épületet a 25 áras udvarral a katolikus egyház, az adminisztrációt Ambrus Vilmos római katolikus főesperes veszi át. Évekkel ezelőtt az ő külföldi kapcsolatai révén sikerült felújítani az épületet és a fűtési rendszert is. Ugyancsak a telepen egy tájházat létesítünk, melynek átadását a telepítés befejezésének 110. évfordulójára tervezzük. Az iskolában található gyűjteményt itt helyeznénk el. A tájház létesítésére 20.000 eurós támogatást kaptunk a magyar államtól.
Munka van, munkás kevésbé
A város lakói a munkanélküliségre panaszkodnak, munkaerőt mégsem találunk. Mi történt? A Hirschmann cég állásokat hirdetett meg negyven nőnek és tíz férfinak. A szakképzettség nem volt feltétel. A munkaadó havi 900 lejt, ételjegyeket, ingyenes szállítást biztosít az alkalmazottaknak. Fura jelenség, a sok munkanélküliből az ötven állásra egy férfi jelentkezett. Számunkra érthetetlen, miért jobb otthon ülni és a segélyre várni. Arra is gondolunk, hogy sokan a sztrádaépítés elkezdésére várnak, hiszen Maroskecén lesz egy bázis, ahol jobb fizetést ajánlanak majd. A csődbe ment Romvelót, ahol egykor 3000 ember dolgozott, "darabokban" adták el, itt kisebb cégeket hoztak létre.
12 km utat aszfaltoznak le
– Tavasszal mindig az az évi infrastrukturális fejlesztésekről számolnak be a település vezetői. Milyen munkálatokra kerül sor idén?
– 12 kilométernyi út aszfaltozására van egy jóváhagyott projektünk. Kétéves lefutású, a telepek – Andrássy-, Eczken- és Albis – mellékutcáit és a belső telep – Epres, Szőlő és Dorului – utcáit aszfaltozzuk le. A munkálatokat a Geiger cég nyerte el, egy hónap múlva el is kezdik a munkát. Aláírt szerződésünk van a Temető és a Poliklinika utcák korszerűsítésére is.
Március 15-re készül a magyarság
"Kik érted haltak, szent Világszabadság" mottóval szervezik meg idén a nemzeti ünnepet, amelyet két nappal korábban, március 13-án ünnepelnek meg. Az ünnepség pénteken 16 órakor a Petőfi- szobornál koszorúzással kezdődik, majd 16.30 órától a művelődési házban folytatódik, ahol Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója méltatja a történelmi eseményeket. 18.30 órától magyar est lesz a Jumbo étteremben. Zenél László István. A rendezvényre a város és a környékbeli települések magyarságát is várják.
Csodálatos virágok között
Tavasz felé mindig a városi virágkertészetet látogattuk meg, ugyanis közeledik a nagy hajrá, a parkok, járdaszegélyek beültetése. Ilyenkor még szépek a kertészet megbontatlan ágyásai. Tekintettel arra, hogy a Nyárádmentén és Udvarfalván egyre több a virágkertész, rákérdeztünk, itt magánkertészetek létesültek-e. Igen, mondták, van egy család, aki virágkertészettel foglalkozik.
Így látogattunk el a Varga családhoz, ahol többnyire a nyugdíjas szülők, Dániel és Ágota foglalkoznak virágtermesztéssel.
Gyönyörű, elegáns portára tessékeltek be, hogy az udvaron levő fóliasátrakba tekintsünk. Nőnap előtt éppen a piacra készültek. A fiúk, Róbert és Ervin munkahelyi elfoglaltságuk miatt kevesebbet vállalnak, de ők is besegítenek, amikor szükség van rá.
– Huszonnyolc éve foglalkozunk virággal. A kertészkedést zöldséggel kezdtük, de áttértünk, mert a zöldség nem ment olyan jól. Jelenleg hat fóliasátorban, tízárnyi területen termesztünk virágot. Most a tavaszi virágnak van a szezonja. Nőnapra primulát, jácintot, cikláment, boglárkát, árvácskát termeltünk. Nyárára többfajta muskátlit, fuksziát, petúniát nevelünk, felakaszthatót és kertit egyaránt. Van még szálviánk, büdöskénk, többféle begóniánk. Őszire pedig kivirágoznak a krizantémok. A virágot itt, Ludason a Timbus üzletnél áruljuk, viszünk Marosújvárra, Aranyosgyéresre és Kolozsvárra is. A nagybani felvásárlónk Kolozsvárra szállít. A virág ára a felvásárolt mennyiségtől függ, a nagybani felvásároló valamivel olcsóbban viheti el az árut. Így a primula ára 3 lejtől 6 lejig változhat, a jácinté 4-5 lej között van – mondta Varga Ágota, aki nagy szeretettel mutatta meg csodálatos virágait. Bevallotta, úgy gondozza a virágokat, mint a kicsi gyermekeket, folyamatosan és odaadással. A virágnak is akkor kell megadni a tápot, a vizet, az ápolást, amikor kéri. A virágot sem lehet felügyelet nélkül hagyni, s nem lehet semmit halogatni.
– Mi nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekszünk. Nem pusztán virágot, hanem szép virágot termelünk, hogy aki megveszi, örömét lelje benne. A virág mindig keresett volt, idén is jól ment, de a haszon nem arányos a kifejtett munkával, a munkát sohasem fizették meg. Amíg egy pici palántából egy szép cserép virág lesz, rengeteg munkát kell belefektetni. Mi szeretjük csinálni, azért is nem hagyjuk abba – folytatta a virágkertész, aki nyugdíjba vonulása előtt a ludasi sebészeten, a műtőben asszisztensként dolgozott.
Újdonság – palliatív osztály létesül
Új kórházi osztály létesül a városi kórház, s ezen belül a fertőző betegségek klinikáján. A szükség diktálta ezt az igényt, hiszen a súlyos, végstádiumban levő, elsősorban daganatos betegek humánus ellátását megfelelő körülmények között kell biztosítani, ahol testi és lelki szenvedéseiket a végső pillanatig enyhíteni lehet.
A palliatív osztály létrehozása dr. Oltean Hadrian, a marosludasi városi kórház igazgatójának ötlete volt, vele beszélgettünk a munkálatok kellős közepén.
– A palliatív kezelés újdonság a megyében. Az állami ellátásban nincs hasonló, csak magánklinikán. Egy két éven át tartó tanulmányt végeztek, melynek eredményei azt mutatják, hogy nagy szükség van egy ilyen osztályra, hiszen sok a súlyos, végstádiumban levő, orvosi ellátást és gondozást igénylő, magatehetetlen beteg. Ebből kiindulva januárban kezdtünk hozzá az építkezéshez. A fertőzőkórházat – amely a legrégebbi kórházépületben kapott helyet, s amelynek a tetőzetét két éve megjavítottuk – tulajdonképpen kettéosztottuk, s az épület hátsó felében alakítjuk ki a palliatív osztályt. Öt kórteremből áll, ahol 12 ágy kap helyet. A kórtermekben speciálisan kialakított fürdőszobák lesznek, széles ajtókkal, nagyobb térrel, ahová a betegeket tolókocsival is be lehet vinni. Az osztályon egy orvos, öt asszisztensnő, öt ápoló és két gondozó fog dolgozni. Olyan szakorvost kell alkalmaznunk, aki a palliatív kezelést illetően speciális képzésen vett részt. Meg is találtuk a megfelelő orvost Surd doktornő személyében, aki Tordáról érkezik. Az asszisztensnők Brassóban tanultak – mondta dr. Oltean Hadrian, a kórház igazgatója. A munkálatokra a polgármesteri hivatal 53.000 lejt utalt ki, amelyet a kórház költségvetéséből pótoltak.
Ottjártunkkor a falakat már lemeszelték, a munkások a fürdőszobákat csempézték. E héten teszik le a tarkett-padlót.
Készül a víztisztító állomás
Nagy beruházáson dolgoznak a város határában, épül a városi szennyvízülepítő. Erre az új ülepítőre azért van szükség, mert a régi a cukorgyár tulajdonába került, s a városnak gondoskodnia kellett egy új létesítményről. A ludasi új szennyvíztisztító állomás és a radnóti ülepítő felújítása egy projekt keretében zajlik.
A beruházás jelentős részét az unió környezetvédelmi alapjából biztosítják, a lehívott összeg 356 millió lej, míg a román kormány 54,4 millió lejjel járul hozzá az építkezéshez. A szennyvíztisztító állomás üzemeltetője az Aquaserv Rt. lesz, a munkálatokat a Veolia Water Solution&Technologies Romania Kft. – OTV France végzi. Az építővel aláírt szerződés értéke 34,3 millió lej.
Múlt héten esőben, havazásban sem szünetelt a munka, Bataran Viorel, az építőtelep vezetője mondta el, hogy májusban használatba kell adni az új létesítményt.
Népújság (Marosvásárhely)

Folyamatos NATO katonai jelenlét lesz Romániában
Folyamatos lesz a NATO-országok katonáinak jelenléte az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán – jelentette ki Mircea Dusa román védelmi miniszter szerdán, abból az alkalomból, hogy csütörtökön az utóbbi évek legnagyobb szárazföldi NATO-hadgyakorlata kezdődik a Fekete-tenger romániai partvidékén. A Wind Spring 15 elnevezésű manőverhez 2200 román, amerikai, brit és moldovai katonát és több száz páncélos járművet mozgósítottak.
Dusa elmondta, ezenfelül egy amerikai torpedóromboló tartózkodik a konstancai (Constanta) kikötőben, és nemrég 11 darab A-10-es csatarepülő érkezett Aranyosgyéresre (Campia Turzii), ahol az amerikai pilóták a románokkal közösen fognak gyakorlatozni. Az év folyamán később portugál F-16-osokat és amerikai F-15-ösöket várnak az erdélyi légi támaszpontra.
A Fekete-tengeren és a konstancai kikötőben az utóbbi időben folyamatosan jelen voltak a NATO, illetve uniós tagországok hadihajói – emlékeztetett a román védelmi miniszter.
Dusa kitérő választ adott arra az újságírói kérdésre, hogy a csütörtökön kezdődő hadgyakorlat összefüggésben áll-e a néhány száz kilométernyire lévő ukrajnai konfliktussal: mint mondta, a védelmi készültség ellenőrzése és a katonák közös gyakorlatozása a cél. A nem NATO-tag Moldovai Köztársaság katonáinak részvételét azzal magyarázta, hogy Románia keleti szomszédja az észak-atlanti szövetség partnere, amely – Grúziához és más országokhoz hasonlóan – nemcsak a felkészülésben, hanem egyes nemzetközi küldetésekben is részt vesz a NATO-tagállamok oldalán. A Wind Spring 15 hadgyakorlat április 30-án ér véget.
A NATO a Krím félsziget orosz elcsatolása után kezdett rotációs katonai manővereket a keleti tagállamok védelmi készültségének fokozása céljából. A bukaresti védelmi tárca március elején közölte: a keleti szárny új biztonsági kockázatai közepette Románia két vezénylési központot bocsát a NATO rendelkezésére. A NATO-erők integrációs egysége a tervek szerint 2016-ra, míg a Bukarestben kialakítandó, hadosztály szintű nemzetközi vezénylési központ 2018-ra éri el teljes operatív kapacitását.
MTI
Erdély.ma

Épülhet az autópálya Borstól Berettyószéplakig
Rendeződni látszik az észak-erdélyi autópálya Bors és Berettyószéplak közötti szakasza, miután az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR) és a kivitelezésre kiírt versenytárgyalásból győztesként kikerült Corsan Rt. – Corvian Construccion Rt., a Consinit Kft., a Road Consulting & Design Solution Kft. és a Via Design Kft. alkotta román–spanyol konzorcium képviselői szerződést kötöttek.
A dokumentum értelmében a cégek kilométerenként 2,6 millió euróért vállalták a hátralevő munkálatok elvégzését – ezzel szemben, ha a munkálatokkal eredetileg megbízott amerikai Bechtel vállalat fektette volna le a mintegy 60 kilométeres aszfaltszőnyeget, akkor az kilométerenként 4,33 millió eurót emésztett volna fel az állami költségvetésből.
Mint ismeretes, az amerikaiak hozzáláttak a munkához a szakaszon, ám mindössze egy völgyhidat építettek meg Berettyószéplaknál. A román–spanyol konzorcium a bejelentések értelmében másfél hónap múlva lát hozzá a kivitelezéshez. A szerződés értelmében két év után át kell adniuk a forgalomnak az aszfaltcsíkot.
Narcis Neaga, az autópálya-társaság vezérigazgatója elmondta, a sztrádaszakaszon három csomópontot terveznek, továbbá vizsgálják annak a lehetőségét, hogy az autópályára rá tudják csatlakoztatni Nagyvárad körgyűrűjét.
Mint ismeretes, az észak-erdélyi autópálya az eredeti tervek szerint a román–magyar határon levő Borsot Brassóval kapcsolná össze. Ennek megépítésére a bukaresti hatóságok 2003-ban kötöttek szerződést az amerikai Bechtel vállalattal, de miután több mint 10 év alatt csak 52 kilométer épült meg, Bukarest 2013-ban felbontotta a szerződést az amerikaiakkal, a román hatóságok pedig újabb versenytárgyalásokat írtak ki több szakaszra.
Jelenleg a Kolozs megyei Gyalu és Aranyosgyéres közötti 52 kilométeres szakaszon lehet közlekedni. Építés alatt áll ugyanakkor a Gyalu és Magyarnádas közötti mintegy 8,7 kilométeres szakasz is, amely lehetővé teszi, hogy a Szatmárnémeti–Kolozsvár-országútról is fel lehessen jutni az autópályára. Ugyanakkor az év elején jelentették be azoknak a konzorciumoknak a nevét, amelyek megépítik az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti öt szakaszát.
Ponta: nem volt jó ötlet a hétcentes adó
Elismerte hétfő esti televíziós nyilatkozatában Victor Ponta miniszterelnök, hogy nem volt jó ötlet az üzemanyagokra tavaly kivetett hétcentes extra jövedéki adó, mivel a kormány nem tudta konkrétan befektetni az így befolyt pénzösszegeket. Arra azonban – tette hozzá – jó volt, hogy mozgásteret biztosított a kormány számára.
„Ahhoz, hogy elindíts egy procedúrát, meg kellett mutatnod, hogy van pénzed, másként az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemet mondott volna” – fogalmazott a Digi 24 kérdésére a miniszterelnök, aki egyúttal ígéretet tett, hogy „az energiák nagy részével” az infrastrukturális projektekre összpontosítanak. Mint ismeretes, a hétcentes adó bevezetését a kormány azzal indokolta, hogy az így befolyó pénzeket az infrastruktúrára, főként autópálya-építésre fogják fordítani.
Bálint Eszter |
Székelyhon.ro

Belvita az RMDSZ-ben
„A választásokig a munkára kellene fektetni a hangsúlyt, nem a politikai helyezkedésre, kavarásra” – jelentette ki a maszol.ro-nak pénteken Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere Verestóy Attila csütörtöki nyilatkozatairól. Mint beszámoltunk róla, az RMDSZ udvarhelyszéki szenátora egy sajtóbeszélgetésen bírálta a városvezetőt, amiért szerint nem vesz részt eléggé a város politikai életében. Azt mondta: a polgármester újabb mandátumát is csak akkor támogatja, ha változást lát ebben a kérdésben.
Bunta Levente felelőtlennek és meggondolatlannak tartja ezeket a nyilatkozatokat. „Két, nagy súllyal rendelkező udvarhelyszéki tisztségviselőnek nem kellene a sajtón keresztül üzengetnie egymásnak, nekünk a közösség dolgaival kell foglalkozni, nem egymással. Úgy gondolom, nem adtam okot arra, hogy Verestóy Attila velem foglalkozzon” – nyilatkozta a polgármester. Az elöljáró emlékeztetett, a parlamenti választásokig még másfél év van, a helyhatóságig egy év. „Én arra szegődtem, hogy dolgozom. Ezt a feladatot látom el elsősorban. A kampány közeledtével természetesen szeretném javítani a politikai téren kifejtett tevékenységemet is” – tette hozzá.
POLGÁRI PER BRETFELEAN ELLEN. Polgári pert kezdeményez a kétnyelvű marosvásárhelyi utcanévtáblák leszerelését kö­vetelő Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség vezetője ellen Kincses Előd. Az ügyvéd azt követően fordul a bírósághoz, hogy a marosvásárhelyi ügyészség a múlt hónapban megalapozatlannak találta a fenyegetésért tett büntető feljelentést, melyet a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében érintett 11 vásárhelyi személy nyújtott be Bretfelean ellen. Kincses meglepőnek tartja, hogy az ügyészség még csak ki sem hallgatta a bepanaszolt rendőrfőnököt, és készpénznek vette a vásárhelyi rendőrfőnök érvelését, miszerint azért kellett az embereket megfenyegetni 30 ezer és 50 ezer lej közötti bírsággal, mivel építkezési engedély nélkül „reklámtáblát” szereltettek ingatlanjaikra. Kincses Előd szerint a fenyegetőlevelek kiküldésével az volt a rendőrfőnök célja, hogy arra kényszerítse a magyarságot, öncenzúrát alkalmazva, mondjon le anyanyelv-használati jogairól. (Krónika)
TÖMEGES CSALÁS AZ ÉRETTSÉGIN. A Bihar megyei Vaskohsziklás városban közel 200 végzős diákot kötelezhetnek arra, hogy újravizsgázzanak, miután kiderült, hogy a felügyelő tanárok engedték őket puskázni, illetve egyenesen segítettek nekik csalni. A Bihar megyei vizsgabizottság azt követően döntött a város műszaki szakközépiskolájában az érettségi alatt készült video- és hangfelvételek elemzéséről, miután a javítótanárok jelezték, hogy több dolgozat tartalma szóról szóra ugyanaz. A bizottság megállapította, hogy a tizennégy osztályteremben zajló vizsgán tíz teremben engedték a felügyelő pedagógusok, hogy a tanulók puskázzanak, valamint lemásolják egymás dolgozatát. A próbán felügyelő húsz tanárnak a kihágás súlyosságától függően akár a munkaszerződésüket is felbonthatják, a csaló tanulók pedig nem vehetnek részt a következő két érettségi vizsgaszesszión. (Krónika) DÁK SAS HADMŰVELET. Háromszáz román és ugyanannyi amerikai katona vesz részt a Dacian Eagle 2015 nevű hadgyakorlaton, mely júliustól szeptemberig tart az Aranyosgyéres melletti légi bázison. A hadgyakorlat az aranyosgyéresi román–amerikai gyakorlatok része, melynek során a NATO légi műveleteinek megfelelő technikákat, taktikákat és eljárásokat gyakorolják a két ország katonái. Az aranyosgyéresi légi bázison május elejétől június végéig román–portugál hadgyakorlat, március vége és június eleje között pedig egy másik román–amerikai hadgyakorlat zajlott. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Horváth Anna: a román tanácsosokból néha még előtör a magyarelleneség
kérdezett: Kertész Melinda
Az alpolgármester szerint a napi, közérdekű problémák a "magyar ügyeknél" is jobban foglalkoztatják a kolozsvári magyarokat.
Nemcsak magyarként kell sokszor politikai csatákat vívnia a román többségű, sokszor soviniszta tanácsosokkal, mandátuma alatt azzal is szembe kellett néznie, hogy a kolozsvári magyarok egy része elfordult az RMDSZ-től. Felismerte, hogy a választók bizalmának visszaszerzését azzal kell kezdeni, hogy meg kell hallgatnia igényeiket. Ezek az igények pedig nem feltétlenül esnek egybe a politikum által oly sokszor felvállalt "magyar ügyekkel". Horváth Annát a városházán folytatott munkájáról kérdeztük. Emil Boc polgármester mindent megtenne, csakhogy elkerülje a többnyelvű helységnévtábla témáját. Legutóbb azt mondta, hogy ő nem tehet mást, mint betartani a bírósági határozatot. Azt már nem említette, hogy ő döntött az alapfokon született pozitív bírósági határozat megtámadásáról. Szerinte a városkapuk felirata megoldaná az összes többnyelvű városnévtábla feliratot illető vitát. Ön pedig csatlakozott a várostáblák többnyelvűsítése miatt indult kezdeményezéshez, az Ezer per tavaszához. Ebből a helyzetből kiindulva ön szerint hogyan alakulhat a helységnévtábla sorsa?
- A törvény a polgármestert nem kötelezi semmire. Sem arra, hogy kitegye a táblát, de arra végképp nem, hogy ne tegye ki. A törvény 20%-on felüli kisebbségek esetében rendelkezik kötelező érvénnyel a kisebbségi nyelvi jogokat illetően. Ahol a nemzeti kisebbségek számaránya nem éri el a 20%-ot, ott lehetőség nyílik a többnyelvű várostábla kihelyezésére, ezt egyébként az alapfokon született ítélet indoklásában a bírónő is tételesen leírta: amit nem tilt a törvény, az megengedett. Tehát a törvény nem tiltja, hogy a polgármesteri hivatal kitegye a többnyelvű helységnévtáblát, és megadja a lehetőséget egy helyi közösségnek, hogy eldöntse, akar-e élni ezzel a lehetőséggel, vagy sem. Erre Brassótól Szászmedgyesig számos példa van országszerte, nem is érdemes őket sorolni.
Aranyosgyéres esetében azt mondta a bíró, hogy nem lehet a törvényhez hozzátenni, tehát ami nincs benne a törvényben, az még nem jelenti azt, hogy lehet.
- Aranyosgyéres esete tükrözi leginkább annak a következményét, amikor egy országban a bíró, vagy az ügyész a döntéséért nem tartozik semmilyen felelősséggel, hanem a saját meggyőződései, érzései és ellenérzései által befolyásolva leír valamit, amit később, 2015-ben saját bíró kollégája – gondolok itt a helységnévtábla-ügyben megszületett alapfokú döntésre - darabokra szed.
Más önkormányzatoknak, akik hivatalos helységnévtáblát tettek ki, nem kellett szembenézniük ezzel a jogértelmezési problémával, hiszen senki nem támadta meg a döntésüket. Ugyanakkor, sok esetben, az önkormányzatok a település bejáratokhoz több nyelven feliratozott „városkapuk”, obeliszkek kihelyezése mellett döntöttek, mert ezzel az adminisztratív döntéssel elkerülhették a pereskedést.
Egy ilyenszerű városkapuval próbálja Emil Boc polgármester áthidalni a problémát Kolozsváron is, mert ehhez nem szükségeltetik városi tanácshatározat. Ez egy adminisztratív döntés, de ennek az a hátulütője – és ide szeretnék kilyukadni a polgármester nyilatkozata kapcsán –, hogy nincs törvényes garancia: nem lévén egy tanácshatározat erről, egy következő városvezetés jóindulatának hiányában, neadjisten, rosszindulata esetén, a városkapukon szereplő többnyelvű felirat ugyanolyan könnyen levehető, ahogy azt kitették.
Hogy látja, miért maradt a pereskedés az utolsó lehetőség, mi az oka annak, hogy politikai eszközökkel nem sikerült elérni azt, hogy Kolozsvár bejáratainál magyarul is kikerüljön a város neve a helységnévtáblákra?
- Az elmúlt 25 évben igyekeztünk az ügy kapcsán partnert találni, ugyanis a román többség támogatása hiányában erről nem születhetett pozitív döntés. A román politikusok nagyon nehezen, és ritkán döntenek úgy, hogy véleményformálóként támogatnak egy kisebbségi ügyet, és a szavazótáboraik vélt vagy valós elvárásaiktól elvonatkoztatva, azt mondani: ez a normalitás része, ez egy európai opció.
Emil Boc retorikájában azonban jelen vannak azok az elemek, hogy európaiság, kisebbség elismerése, békés együttélés, mégis a tábla ügye nem látszik megoldódni.
- Én úgy egészíteném ki azt, amit ő mondott, hogy a városkapu többnyelvű feliratozása egy pozitív gesztus, egy lépés a normalitás és az európaiság irányába. Azért nem elég, és ezt neki valamilyen módon meg kell értenie, mert ez a vállalása nem foglal magába törvényes garanciákat. A kolozsvári magyar közösség – számát tekintve is, és a város fejlődéséhez, történelméhez való hozzájárulása okán is – kell legyen olyan értékű, hogy törvényes garanciákba is tudjuk foglalni a város többnyelvű helységnévtáblája ügyét. Azonban, amint azt az elmúlt évek tapasztalata is mutatja, ez nem fog menni anélkül, hogy a többségi román közösséget a mi oldalunkra állítanánk. Azért nem fog menni, mert a román politikusok arra koncentrálnak, hogy egy ilyen vállalás milyen hatást válthat ki az általuk képviselt közösségben.
Ezért mondtak csődöt a politikai eszközök is az elmúlt években. A törvényes előírásoknak és feltételeknek megfelelően az RMDSZ 2011-ben 13500 aláírást nyújtott be polgári kezdeményezésű tanácshatározatra. A törvény értelmében egy adott közigazgatási egységben polgárok is kezdeményezhetnek tanácsi határozatot, ha a szavazati joggal rendelkezők legalább 5%-a aláírásával támogatja azt. Ezzel együtt, azóta sem került napirendre a helységnévtábla-tervezet. Románok és magyarok egyaránt aláírták a határozat-tervezetet, ami megérdemelne annyi figyelmet, hogy napirendre tűzze a tanács, hiszen egy egyértelmű támogató vagy ellenző szavazat hiányában egy folyamatos játszma folyik ebben az ügyben: senki sem mondja azt ki nyíltan, hogy „nem”.
Februárban kiütötte a biztosítékot a PSD-frakcióban, hogy az Ezer per tavaszához való csatlakozásra buzdítottam az ügyet támogató kolozsvári román és magyarokat egyaránt. A tanácsülés másnapján kérték a lemondásomat. Ebben a kérdésben sajnos, a román politikusok kettős játszmát folytatnak: nem foglalnak állást a kérdésben, és nem hajlandóak támogatni, felvállalni azt, hogy ez egy olyan ügy, egy olyan pont, amin túl kell lépnünk. Ha nem oldjuk meg ezt a kérdést, akkor nem tudunk kulturális fővárosban gondolkodni. Például a Kolozsvári Állami Magyar Színház egy olyan intézmény, amely megoldotta a román feliratozás kérdését, úgy, hogy közben nem vár kölcsönösséget a román színháztól, mert úgy gondolja, hogy a román közönség felé is nyitnia kell. De amíg nem tudja a román többség is felmutatni ugyanezt a típusú hozzáállást, mentalitást, addig valóban csak üres szlogenekről beszélhetünk.
A mutlikulturalitásról Európa-szinten lemondtak a társadalomkutatók, a vezető politikusok, és helyette az interkulturalitást ajánlják, szerintük ezt a kifejezést kellene feltölteni tartalommal. Kolozsvár esetében nem is lenne olyan nagyon rossz ötlet, mert a multikulturalitás fogalma már nem hangzik hitelesen Boc részéről. Ön szerint el kellene mozdulni az interkulturalitás irányába?
– Jónak tartom azt, ha a szakemberek bizonyos fogalmakkal zsonglőrködnek, vagy játszanak, hiszen a fogalmakat időről időre – és ha a használati módozathoz, vagy a tartalmukhoz negatív konnotációk is kötődnek, akkor annál inkább – egy picit újra kell gondolni, de ezek még mindig csak szavak. Akár interkulturalitásnak, akár multikulturalitásnak nevezzük, mindkét esetben elsősorban a kultúrák egymáshoz viszonyított autonómiájáról kellene beszélnünk. Lucian Kovács Nastasă nagyon szépen fogalmazott, amikor azt mondta: ő abban hisz, hogy a különböző kultúrák legfennebb kölcsön tudnak kérni egymástól értékrendet, de nem kell egybefolyniuk, sem egybekapcsolódniuk. Én úgy fogalmaznék, hogy egymásból kellene építkezniük ezeknek a kultúráknak. Az egymás mellett élő közösségek megmaradása és a kulturális értékeinek újratermelése csak úgy valósulhat meg, ha egymástól függetlenek, létezik autonómiájuk, és ha intézményes keretek között is kapnak erre segítséget. Ilyen keret lehet például a Kolozsvári Magyar Napok, vagy a Kolozsvári Állami Színház és a Kolozsvári Magyar Opera.
A következő helyhatósági választásokig egy szűk év van hátra. Visszatekintve, milyennek értékeli a három éves tevékenységét, és még mit kellene elvégezni a következő mandátumig?
- A 2012-es választási kampányban azzal szembesültem, hogy a kolozsvári magyarok úgy érezték: az RMDSZ-frakció nem figyel eléggé rájuk, sokkal inkább a saját maga által felállított prioritások, célkitűzések, mint az emberek által megfogalmazott problémák, elvárások mentén tevékenykedik.
Talán az is fokozta ezt az érzést, hogy nem tájékoztattuk őket rendszeresen, naprakészen, ezért ábrándultak ki a politikából, fordultak el az RMDSZ-től. Ugyanis nem elég csak a kampányidőszakban ráerősíteni a választókkal való kommunikációra, hanem rendszeresen jelen kell lenni a közbeszédben, a köztudatban, konzultálni kell, beszélni a megvalósításokról, vagy éppen a kudarcokról, annak okairól. Másrészt, talán túl sokat foglalkoztunk a szervezeti gondokkal, és ez elvont energiát attól, hogy odafigyeljünk az emberek mindennapi gondjaira. Én akkor jöttem rá, hogy nagyon nagy személetváltásra van szükség, amikor kétheti rendszerességgel elindult a Paprika Rádióban az interaktív műsorom, talán elsőként a mindenkori városvezetés történetében. Azt tapasztaltam, hogy a kérdések 90%-a napi, közérdekű problémákról szól. Majdhogynem egyáltalán fel sem merültek kizárólag a magyar közösséget érintő kérdések, hiszen jellemzően a városgazdálkodás, parkolók, forgalomszabályozás problémakörben mozogtak a kérdések.
Ebből, persze, nem az következik, hogy a kolozsvári magyaroknak nem prioritás például az anyanyelvhasználat, a műemlékfeliratok, a magyar iskolák, egyházak, civil szervezetek támogatása, hanem, hogy úgy érezték, kiváltság és jó dolog az, ha van kihez rendszeresen forduljanak mindennapi gondjaikkal, javaslataikkal a polgármesteri hivatalban. Ettől kezdve részemről ez egy tudatos váltás volt, és az emberek egyértelműen pozitív változásként élik meg, hogy elérhető vagyok, a rendelkezésükre állok, feladatokat kapok és megoldásokat keresek ezekre.
Másrészt viszont, a magyar bölcsődei helyek kérdéséről tudtam, hogy egy olyan hiányosság, amely a magyar közösséget húsba vágóan érinti. Persze az is történhetett volna, hogy gyorsan beindítunk egy-két csoportot, hadd látsszon, hogy foglalkozunk az üggyel – a többi meg, ha összejön jó, ha nem, más prioritások veszik át a helyét. Ehelyett folyamatos odafigyeléssel, hosszútávú következetes építkezéssel próbáltam elérni, hogy minden évben sikerüljön a bölcsődei helyek számát növelni, újabb bölcsődei helyszíneken magyar csoportokat beindítani. A folyamat maga nagyon nehézkes, egy bölcsőde beindításának kifutási ideje legalább egy év: be kell azonosítani az intézménynek megfelelő ingatlant, a jogi, vagyoni kérdéseket rendbe kell tenni, az épületet fel kell újítani. A fél szemem mindig rajta kellett legyen ezen a projekten, de ebben a polgármester gyakorlatilag szabad kezet adott nekem. Persze az sem mellékes, hogy kezdetektől nagyon jó volt az együttműködésem a bölcsődéket igazgató kolléganőmmel, aki először talált olyan alpolgármester-partnerre, aki ezt az ügyet a sajátjának tekinti. Ilyen körülmények között az sem zavarta, hogy én a saját közösségem érdekeit akarom érvényesíteni, hiszen ebben a helyzetben mindenki nyert. 2012 óta évente indult a lakónegyedekben újabb magyar csoport, sőt az elkövetkező két évre is folynak az előkészületek: idén a Mărăști tér közelében a Karjala (Coastei) utcában, jövőre a Donát út végén, 2017-ben a Hajnal negyedben nyílik újabb bölcsőde és indulnak be újabb magyar csoportok. A polgármesteri hivatal egy olyan intézmény, ahol sokféle ember dolgozik. Csaknem 80%-uk 15 éve itt van, legtöbbjüket az akkori polgármester, Gheorghe Funar semmiképpen nem a hozzáértés, kompetenciák, szakmai tudás alapján hozta ide, tisztelet a ritka kivételnek.
A köztisztviselő egy nagyon alkalmazkodó fajta, legalábbis felszínesen, és a látszat erejéig nagyon képes az új retorikát elsajátítani, újszerűnek mutatkozni világnézeteiben és elképzeléseiben. Az egyetlen dolog, amiben nagyon nehéz ezt a váltást, változtatást eszközölni, az a szakmai hozzáértés, mert az vagy van, vagy nincs. S bár retorikailag mindenkinek könnyen megy az, hogy most nem divat gyűlölni, vagy nyíltan utálni a magyarokat, néha váratlan helyzetekben előtör belőlük, a tanácsosokból is a magyarellenesség.
Zsigeri ez a magyarellenesség?
- Nekem még mindig tudnak meglepetéseket okozni a városi tanácsban a kollégák. Az például, amikor egy liberális, nálam talán fiatalabb politikus azzal kezdi a mondatot, hogy a nagyapja magyar volt, és azzal folytatja, hogy őt „vérig sérti” az, hogy az Avram Iancu utca az számunkra Petőfi utca. Nem a magyar nagypapát, felmenőt nem tudom elhelyezni a képben, akit ő sűrűn emleget, hanem ezt a lelkiállapotát, hogy miért sérti, mitől tartja ő veszélyesnek, károsnak a magyar utcanév-használatot, arra hivatkozva, hogy mi a múltban élünk, és összezavarjuk a gyerekeinket a kettős utcanév-használattal. Hogy ez mennyire zsigeri, azt nem tudnám megmondani, de eléggé elkeserítő.
Ebből a szempontból Bocról mi mondható el?
- Úgy gondolom, hogy nekünk, magyaroknak, a jelenlegi helyi román politikusi kínálatból ő a legjobb és legelfogadhatóbb partner, és ide a politikai pártok teljes palettáját beleértem. Azt tapasztaltam, hogy benne nincs az a típusú ellenállás, ellenérzés, mint az említett kollégában. Októberben, a helységnévtábla-per kapcsán is elmondta: választási kampány van és ez egy olyan politikai kérdés, amit a pártja ebben a pillanatban nem vállalhat fel, mert ha ezt megtenné, szavazatokat veszíthet.
Azt nem tudhatom, hogy milyen adatokra támaszkodik, nem tudok olyan felmérésről, ami a kolozsvári lakosok körében szakmailag megalapozottan, mindenféle szempontból mérte volna a nacionalizmus alakulását, de ugyanígy reagált valamennyi helyi tanácsos, illetve az ellenzék, a PSD meg is mutatta, hogy milyen könnyedén lő csípőből, még akár a saját érdekei ellenében is, amikor adódik egy általa jónak vélt helyzet, amikor a magyar kérdésből ügyet lehet csinálni. Gondolok itt arra a februári esetre, amikor a lemondásomat kérték. Azzal próbálták a mézesmadzagot elhúzni a polgármesternél, hogy jelezték neki: hajlandóak lennének nagykoalíciót kialakítani a leváltásomra, és megszavaznák utólag a helyembe tett liberális kollégát, azonban a polgármester erre nem volt kapható. Ők sem gondolták végig, hogy mit nyernének abból, hogy a teljes magyar közösség haragját, ellenérzését magukra vonnák, hiszen precedens nélküli lenne, hogy 14 év után nincs magyar alpolgármestere a városnak, ráadásul nem azért, mert nem végzi a dolgát, vagy valamit mulasztott a hivatali teendői közül, hanem azért, mert kiáll a táblaügy mellett, ami a világ legtermészetesebb dolga. A PSD azt vágta a fejemhez, hogy hogyan támadhatom meg azt az intézményt, ahol dolgozom, és ahonnan a fizetésemet kapom, és hogyan buzdíthatok arra embereket, hogy perbe hívják a polgármesteri hivatalt. Azonban ebben a tényállásban semmi ellentmondás nincs, mert ez a per nem valaki, vagy egy intézmény ellen indult, hanem egy ügyért, és azért kell folytatódnia, mert nincs politikai akarat a többnyelvű helységnévtábla kihelyezésére. A román jogrendben bízva akarjuk a tanács döntésének hiányát egy bírósági döntéssel helyettesíteni. A magyar közösség képviselete számomra elsőrendű, hiszen ők küldtek ide szavazataikkal, az intézményi munkából fakadó kötelességek csak ezután következnek. Nagyon ritka, hogy ez a két érdek ütközik, de ha alpolgármesteri tisztségembe is kerül, nekem nincs más opcióm, mint az általam képviselt közösség érdekeit prioritásként kezelni.
Úgy gondolom, hogy ezt mára már megértették. A napokban azt kérdezték tőlem, hogy nem félek-e attól, hogy támadások érnek, amiért az Ezer per tavaszához csatlakoztam. Azt válaszoltam, hogy szerintem ezt a hibát senki nem fogja megismételni, azt gondolom, hogy mára a dolgok a helyükre kerültek a fejekben.
Ön szerint mekkora az esélye, hogy jövőre, a helyhatósági választások után az alpolgármesteri tisztségben folytassa a munkáját?
- Nagyon nehéz kimatekozni, hogy hány önkormányzati mandátummal válik megkerülhetetlenné az RMDSZ-frakció. Remélem, senki sem olyan naiv, vagy nem ringatja magát abban a hitben, hogy a mindenkori román polgármester úgy gondolja, hogy jár ez a tisztség a magyar közösségnek, mert ez nem igaz. Magyar alpolgármester akkor van, amikor a többséget velünk kialakítani tudó párt valamilyen politikai számításból úgy gondolja, hogy jó neki, ha köt egy ilyen alkut.
Persze, sokat lehet köbözgetni, de én azt gondolom, hogy ahhoz, hogy valamelyes bizonyossággal lehessen alpolgármesteri tisztségre számítani – függetlenül, hogy én vagyok az, vagy más – legalább hatszemélyes RMDSZ-frakcióra van szükség. Ha a tanácsra leképezzük a kolozsvári magyar közösség 16%-os számarányát, akkor az a 27 tanácsosból négy, jó esetben öt magyar tanácsost jelent. Ahhoz, hogy ebből hat legyen, vissza kell térni azokhoz a 90-es évek eleji állapotokhoz, hangulathoz, amikor a funari veszélyérzet, nyomás hatására, vagy más logikák mentén a kolozsvári magyar közösség példásan tudta mozgósítani magát a választásokkor. Akkoriban, azokon a településeken, ahol az elöljárói hitelesek tudtak lenni, a magyar közösség sokkal nagyobb arányban ment szavazni mint a román.
Nem értékelhető mégis pozitív fejleményként az, hogy ma már nem létezik az a félelem, ami ezt a nagy mozgósítást generálhatná, és, hogy az emberek nem gondolják azt, hogy nagy veszteséget jelentene vagy veszélyes lenne számukra, ha nem mennének el szavazni?
- Nagyon szomorú lenne, ha arra a következtetésre kellene jutni, hogy csak a félelemérzet az, ami ilyen példás, arányainkon felüli mozgósítást ki tud váltani. Én hiszek abban, hogy az elkötelezett munkavégzés és az őszinte odafordulás a választók felé, az elvárásaikra való figyelés meghozza a várt eredményét és az emberek megértik, hogy el kell menni szavazni. Megértik, hogy meg kell fogni egymás kezét, mertszükség van a hat tanácsosra ahhoz, hogy a román politikusok ne tudjanak játszani velünk, ahogy azt 2008 és 2012 között tették, amikor a PDL-nek egyedül is bőségesen megvolt a többsége, amikor az RMDSZ szavazatára majdhogynem csak kirakatból volt szükség. A magyar alpolgármestert pozitív gesztusként támogatták és szavazták meg, de az RMDSZ-frakció sokkal kisebb súllyal tudott fellépni bármilyen olyan ügyben, amit a politikai koalíciós partner kényelmetlennek tartott valamilyen oknál fogva. Úgyhogy nagyon nehéz volt ilyen körülmények között dolgozni, sokkal nehezebb volt eredményeket felmutatni.
Ebben a ciklusban – noha csak négyen vagyunk – egy nagyon szerencsés konjunktúra folytán lehet, hogy jobb a helyzetünk, mint az 5 tanácsosnak 2008 és 2012 között. Azonban nem hiszek a sorozatos és visszatérő szerencsében, azt gondolom, hogy egyfelől nekünk, önkormányzati képviselőknek kutyakötelességünk észrevenni, hogy mivel nem voltak megelégedve a magyar választópolgárok, és változtatni a viszonyulásunkon, a munkastílusunkon.
Áttérnék a Nőszervezet-beli tevékenységére, arra, hogy a nőket érintő kérdések mennyire vannak napirenden az önkormányzati munkájában. Például a háromszázezernél is több lakosú Kolozsváron nem működik menedékközpont a családon belüli erőszak áldozatainak. Fontosnak tartja pótolni ezt a hiányt? - Egy ilyen központ kétféle módon jelenhet meg és kellene megjelenjen egy településen, egy városban. Az egyik módja, hogy egy civil szervezet, amelyet az önkormányzat anyagilag támogat, felvállalja és működteti ezt a központot. A másik módja, hogy maga az önkormányzat találja meg annak a módját, hogy működtessen egy ilyen központot. Jelen pillanatban nincs döntés arról, hogy melyik irányba kellene elindulnunk, de jövőre, akár európai forrásokat is felhasználva meg kell találni a megoldást erre a kérdésre. Nemcsak az utcahálózati javításokra, és a közszállítási rendszer korszerűsítésére, hanem egy ilyen központ megnyitására is fel kell használni a pályázási lehetőséget. A 2008-ban bekövetkezett megszorító intézkedések, munkahely-befagyasztások miatt ezt a kérdést nem tudta az önkormányzat megoldani.
Az európai város szerepében tetszelgő Kolozsváron a kutya-kérdés még mindig nincs megoldva, noha egy közvitát is szervezett az ügyben a városháza. Egyik sarkalatos kérdés az volt, hogy a gazdák utazhatnak vagy sem ezentúl a buszon a kutyáikkal. Mi történt ezzel a tanácsi határozattervezettel?
- Néhány hónap megfeneklett vita után a polgármesternek sikerült döntést hoznia, így hamarosan a tanács elé kerül a szabályzat-tervezet. A közviták szakítópróbájának bizonyult, hogy a közszállítási eszközökön utazhassanak, vagy nem a kutyákkal közlekedők. Ebben a kérdésben rengeteg pró és kontra érv felsorakozott és végül a kutyatartók irányába billent el a mérleg, azaz megpróbáljuk, működőképes-e a közszállítási eszközökön kutyával utazni.
A kolozsváriak eléggé nehezen viselik, hogy a fesztiválszezon közepén, az ifjúsági főváros évében a város központja leginkább egy építőtelepre hasonlít. Bár soha nem jön jókor a közlekedés számára egy ekkora munkálat, a helyzetet súlyosbítja, hogy nagyon sok helyszínen dolgoznak. Miért időzítették ilyen szerencsétlen időpontra a munkálatokat?
- Tavaly az önkormányzat két opció közül választhatott: vagy elveszíti azt a nagyjából 20-30 millió eurónyi vissza nem térítendő támogatást, amelyet a megkésve jóváhagyott, ezért egymásra csúszott európai projektek jelentettek, vagy vállalja, hogy ezek a munkálatok egyszerre zajlanak és kellemetlenséget okoznak a város lakóinak.
A projektek kiterjednek a teljes villamosvonal mentén az utcahálózat, a járdarész és úttest feljavítására, emellett a Király utca, az Unió utca, a Mócok útja, illetve a Petőfi utca feljavítására is.
Akkor úgy döntöttünk, hogy vállaljuk a közfelháborodást, de nem mondunk le a finanszírozásról. Nagyon sok tényezős az, hogy kinek a hibája, hogy megcsúsztak a pályázatok és a munkálatokat most egyszerre kell elvégezni. A minisztériumokban késett éveket a jóváhagyás, illetve a finanszírozási szerződések megkötése. Emellett lassította az eljárást, hogy össze kellett hangolni a munkálatokat, például a gázvállalat munkálataival. Ezekkel a cégekkel nehéz volt együttműködni, mert nem alárendelt intézményekről van szó. Gyakorlatilag a tárgyalásokon és a jóindulatukon múlik az, hogy a németországi székhelyű E.ON Gaz hajlandó-e összehangolni velünk a munkálataikat.
A belváros legalább az ősz beálltáig így fog kinézni. Igyekszünk meggyőzni a kivitelező vállalatokat, hogy a lehető legjobban, leggyorsabban dolgozzanak, és próbáljuk minimálisra csökkenteni a kellemetlenségeket. Sokszor úgy tűnik, hogy senki nem dolgozik egy-egy útvonalon, de ez csak a látszat, mert vannak olyan munkaszakaszok, amikor az egyik a másikat be kell várja, vagy el kell telnie néhány napnak, mint például a Petőfi utcában, ahol a 80 centi mélyen kiásott, elhordott és helyére behozott új alapot ledöngölik, és az megroskad. Vannak olyan munkaszakaszok, amelyek betartásától függ az elvégzett munka tartóssága.
Transindex.ro

Jancsó Benedek: A székelység a[z egykori] magyar állam keleti részében ([Avagy: Miért állunk „csehül”?])
Erdély, geográfiai értelemben véve, délkeleti Ma­gyarország, természeti alakulata szerint a Kárpátok hegyrendszeréhez tartozó magas hegylánctól övezett medence. Egész középső része dombvidék, amelynek átlagos magassága a tenger színe felett 400–500 méter. A Keleti-Kárpátok hatalmas párkányhegység gyanánt északtól, Máramaros havasaitól kezdődően délkeleti irányban az Erdély délkeleti szögletében emelkedő Csilyános hegytömbig húzódik, ahol majdnem derékszög alatt törik meg, és mint déli párkányhegység folytatódik keletről nyugat felé, egészen az aldunai Vaskapuig, bástyafalként választva el Erdélyt a román királyságtól.
Nyugaton a magyar Alföld felé a medencét szegélyező hegyek sora nem olyan határozott választóvonal, mint a keleti és déli határhegység. A hegypárkányzat itt sokkal szaggatottabb és alacsonyabb. A Duna vízrendszeréhez tartozó számos folyó völgyén át járhatóbb is. A nyugat felé folytonosan lankásodó hegyvidék majdnem észrevétlenül megy át a magyar Alföldnek a Tisza folyótól keletre fekvő síkságába. Ezt a 102 787 négyzetkilométer (más adat szerint 103 003 négyzetkilométer) területet csatolta a trianoni békeszerződés a román királysághoz. Ε területen az 1910-es népszámlálás adatai szerint 5 265 000 főnyi lakosság él, amelyből a 2 800 000 főnyi románsággal szemben 1 705 000 magyar, 560 000 német, 54 000 szerb és 146 000 tót, horvát, bolgár stb. más nemzetiségű lakosság él, mégpedig nemcsak elszórt kisebb nyelvszigetek alakjában szorítva be a románság közé, hanem igen jelentékeny nagyságú összefüggő tömegekben is, hiszen a magyar etnikumnak második nagy területe éppen Erdélynek keleti sarkában, a Maros, az Olt és a két Küküllő folyó felső folyásának termékeny völgyeiben, az úgynevezett Székelyföldön, Háromszék, Csík, Udvarhely és Marostorda vármegyékben van. Ε területen tömör egységben több mint félmillió magyar él, csakis a terület szélein vegyülve román lakossággal.
A székelységnek egy másik 45–50 000 főnyi tömege nyugat felé Erdélynek majdnem a közepén, az Aranyos folyó alsó folyásának termékeny síkságán, a hajdani Aranyosszékben, a Nagyenyed, Felvincz, Toroczkó, Torda és Gyéres között fekvő területen él. Ezt, a két területen lakó magyarságot nevezik székelynek, amely egyik törzse a magyarságnak, s amely ez országrész történetében egészen napjainkig igazán jelentékeny és előkelő politikai szerepet játszott. Erről az etnikai és politikai tényről az ententhatalmak békét diktáló párisi főtanácsának is tudomása volt, amennyi­ben a Romániával kötött békeszerződés I. fejezetének 11. §-ába beiktatta, hogy „Roumanie agrée d’accorder sous le contrőle de l’État roumain, aux commu­nautés des Secklers et des Saxons en Transylvanie l’autonomie locale en ce qui concerne les questions religieuses et sco­laires”. (Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székelyek, szászok közületeinek a román állam ellenőrzése mellett vallási és tanügyi kérdésekben önkormányzatot engedélyez.) Gustave Le Bon, a francia tudományosság egyik világszerte legismertebb és legtiszteltebb képviselője 1916-ban Enseigments psicholigiques de la guerre Européenne címmel egy könyvet írt, amelynek 107. lapján a következőket írta: „La Transsylvanie compte 1 540 000 Roumains contre 380 000 Hongrois, 560 000 Tchèques, 234 000 Allemands et 54 600 membres de nationalités diverses”. (Erdélyben 1 540 000 román van 380 000 magyarral, 560 000 csehvel, 234 000 némettel és 54 000 más nemzetiségű lakossal szemben.) Le Bon szerint Erdélyben tehát 560 000 cseh lakik. Mi lehet a magyarázata a nagy tudós e tévedésének? – Semmi egyéb, mint a román politikusok, tudósok és hírlapírók által régóta divatba hozott következő megtévesztő statisztikai fogás: hogy Erdélyben a magyarság száma, szemben a románságéval, mentől kisebbnek tűnjék fel, az Erdély néprajzi viszonyait nem ismerő külföldi olvasó megtévesztése végett a székely vármegyék lakosságát a német nyelvből kölcsönzött sekler név alatt mindig elválasztják Erdély többi magyar lakosságától. Le Bon abban a forrásműben, amelyet használt, különválasztva látván az 560 000 seklert a 380 000 hongrois-tól, valószínűen úgy vélekedett, hogy miután abban a sekler világosan meg van különböztetve a hongrois-tól, nem lehet sem magyar, sem német fajú nép, tehát okvetlenül szlávnak kell lennie. Miután a világháborúban a csehek nagy szimpátiákra tettek szert a franciáknál, ezt a seklernek nevezett 560 000 főnyi, bizonytalan nemzetiségű népet megtette csehnek. A külföldi közvéleménynek a székelyekre vonatkozó kevés tájékozottságát a román politikai írók propagandacéljaiknak előmozdítása érdekében tudományos színezetű történeti hamisítás segítségével is igyekeznek kizsákmányolni. Ε tekintetben Jorga Miklóst*, a bukaresti egyetem tanárát tekinthetjük úttörőnek. Acte românesti din Ardeal etc. címmel 1916-ban kiadott könyvének bevezető részében bizonyos etnikai: testi és lelki sajátosságokban, továbbá társadalmi berendezkedésekben és jogi intézményekben megnyilvánuló hasonlóságokat igyekezett minden elfogadható komoly ok vagy bizonyíték nélkül megállapítani a székelyek és a románok között csak azért, hogy később bátran hirdethesse és a tájékozatlan külföldi közvéleménnyel elhitesse, hogy a székelyek tulajdonképen elmagyarosodott románok. Ennélfogva nem is tekinthetők igazságtalan erőszakosságnak az elrománosításuk érdekében életbeléptetendő intézkedések, mert ez intézkedések következtében nem történik semmi egyéb velük, mint hogy egyszerűen, habár némi douce violance-szal (szelíd erőszakkal – szerk.) ismét románokká lesznek, mint aminők századokkal ezelőtt voltak. Ε kis tanulmánynak nincs más célja, mint a külföldi érdeklődő közvéleményt a valósághoz és a történeti igazsághoz híven megismertetni a székelységgel, a magyarságnak ez értékes és igen nagy történeti múlttal bíró egyik legtősgyökeresebb ágával, amely Erdélyben mindig a legerősebb képviselője volt a magyar nemzeti törekvéseknek. (1921)
Nicolae Iorga (1871–1940), az egyik legnagyobb hatású, legtermékenyebb román történész és politikus. 1894-től tanított a bukaresti egyetemen, 1911-től akadémikus. Az ún. régi típusú nacionalizmus képviselője volt, 1907-től 1938-ig parlamenti képviselő, 1931–32-ben miniszterelnök.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közös hadgyakorlat
Amerikai–román közös légi hadgyakorlat kezdődött az aranyosgyéresi légi támaszponton, mely alkalomból tegnap Mircea Duşa román védelmi miniszter és Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete is felszállt egy-egy F-16-os vadászgépre „másodpilótaként”. A védelmi minisztert Alexander Vershbow, a NATO főtitkár-helyettese is elkísérte az erdélyi hadgyakorlatra.
A harmadik alkalommal megrendezett Dacian Viper fedőnevű NATO-hadgyakorlaton a román légierő hat MiG-21 LanceR típusú harci repülőgépe és három IAR-330-as helikoptere, valamint Alabama állam Nemzeti Gárdájának nyolc F-16-os vadászgépe vesz részt. A közös manőverezés során az amerikai és román pilóták a légi védekezésben és a taktikai feladatok végrehajtásában való együttműködést, egymás biztosítását, valamint földi célpontok bombázását gyakorolják, ez utóbbira a Nagysinken található lőteret használják.
A két politikus mintegy negyven percet töltött a levegőben, földet érésük után pedig mindketten elismerően szóltak a pilóták felkészültségéről és a harci repülők teljesítményéről. Duşa elmondta, előző nap szigorú orvosi vizsgálaton esett át, de nem először repült harci géppel, korábban a MiG-eket is kipróbálta. Az amerikai nagykövet csodálatosnak nevezte az F-16-oson szerzett élményt, a gép pilótája pedig azt mondta, először vitt olyan civilt, aki nem lett rosszul a levegőben. Mircea Duşa csütörtökön egy hírtelevízióban elmondta: a Pentagon még Barack Obama amerikai elnök bejelentését megelőzően közölte vele, hogy az Egyesült Államok elhalasztja csapatai kivonását Afganisztánból, azt azonban riporteri kérdésre nem árulta el, felkérték-e az amerikaiak Romániát is afganisztáni katonai jelenlétének meghosszabbítására. Idén csaknem ezer román katona vesz részt a kandahári repülőtér védelmében, de Bukarest korábban úgy döntött, jövőre már csak az a kétszáz román katona marad Afganisztánban, aki az afgán hadsereg kiképzésében segédkezik.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elfogadta a kormány a 2016-os költségvetés-tervezetet
A kormány 7,6 százalékkal kevesebb pénzt fordít közlekedésfejlesztésre 2016-ban, mint az idén - jelentette be szerdán Dan Costescu közlekedési miniszter.
A tárcavezető a szerdai kormányülés után közölte, hogy az általa vezetett minisztérium költségvetése 2016-ra 11,86 milliárd lej, ami 7,6 százalékkal kevesebb az ideihez képest. Costescu ugyanakkor jelezte, hogy a későbbiekben kiegészíthetik további 2 milliárd lejjel a büdzsét, amennyiben a közberuházások megfelelő ütemben haladnak, és el tudják költeni a betervezett költségvetési összegeket.
A kormány közleménye szerint 450 millió lejt fordítanak az észak-erdélyi autópálya folytatására, és további 230 millió lejt a szintén az észak-erdélyi autópálya nyomvonalán lévő Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti szakaszra.
A kormány szerdán fogadta el a 2016-os költségvetés-tervezetet, amelyről a parlamentnek is kell még szavaznia. A tervezet szerint a jövő évre 2,95 százalékos államháztartási hiánnyal számolnak 4,1 százalékos gazdasági növekedés mellett.
Halasztják a minimálbér-emelést
A pénzügyminiszter korábban bejelentette, hogy január 1-jétől nem emelik 1200 lejre a minimálbért, ugyanis attól tartanak, hogy Románia ezáltal elveszítené a versenyképességét a munkaerőköltségek megnövekedése miatt. Romániában jelenleg 1050 lej a minimálbér, amely 2013-tól 40 százalékkal nőtt. A minimálbér megemelését a Victor Ponta vezette volt kormány tervezte, a Dacian Ciolos vezette jelenlegi szakértői kormány azonban úgy véli, hogy erről nem készült elég alapos hatástanulmány.
A kormány szerdán arról is döntött, hogy 2016-ban befagyasztják aközalkalmazottak jövedelmét, így nem részesülhetnek pótlékokban és egyéb jövedelemkiegészítő juttatásokban.
A minimálbér növelésének elhalasztásáról és a közalkalmazotti jövedelmek befagyasztásáról azt követően döntött a kormány, hogy az idén 25-25 százalékkal növelték az egészségügyben és az oktatásban dolgozók bérét. Emellett a parlament elfogadott egy olyan módosító indítványt, amely szerint decembertől azon közalkalmazottak bére is nőtt 10 százalékkal, akik nem részesültek korábban fizetésemelésben. A kormány szerdai ülésén ugyanakkor arról is döntés született, hogy január 1-jétől 5 százalékkal nőnek a nyugdíjak.
Aggódik a költségvetési tanács
A gazdaság az idén várhatóan 3,7 százalékkal nő, de a költségvetési tanács arra figyelmeztette a kabinetet, hogy a közberuházások elégtelensége miatt hosszú távon nem tartható fenn a gazdasági növekedés. Jelenleg ugyanis az idén mintegy 6 százalékkal nőtt belföldi fogyasztás a fő hajtóereje a román GDP-bővülésnek.
A tanács az idei béremelésekkel és az általa túl magasnak tartott 2,95 százalékos államháztartási hiánnyal sem ért egyet. Úgy véli, hogy a deficit elszabadulhat, ami hosszú távon többet árthat, mint a béremelés és az adóteher-csökkentések okozta rövid távú haszon.
Romániában január 1-jétől 24 százalékról 20 százalékra csökken az áfa, miután az idén kiterjesztették valamennyi élelmiszerre a kedvezményes 9 százalékos áfát, és 16 százalékról 5 százalékra csökken az osztalékadó. A költségvetési tanács szerint indokolatlanul nagy adócsökkentést hajtott végre a kormány, figyelembe véve a gazdaság teljesítményét.
maszol.ro

"Teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal!"
Moszkva Erdély elrománosításával vádolta meg Romániát. Még mindig tabu, mi történt 1944-1945-ben: a románok tudtával és segítségével hurcoltak el több ezer németet és magyart szovjet lágerekbe.
Moszkva a múlt héten a második világháború történetének meghamisítási kísérletével vádolta meg Romániát. Az orosz külügyi szóvivő, Maria Zaharova Erdély elrománosítását is szóvá tette. 
Oroszország álláspontját egy az erdélyi szászok 1945-ös deportálásáról szóló bukaresti kiállítás kapcsán fejtette ki Zaharova, aki emlékeztette Romániát, hogy a Szovjetunióba elhurcolt erdélyi szászok és magyarok listáját román köztisztviselők állították össze, és ezt arra használták fel, hogy a németek és magyarok létszámát csökkentsék a románság javára. Bukarest „sajnálatosnak és nehezen összeegyeztethető összemosásnak” nevezte az orosz külügyi szóvivő szavait. 
A második világháború története még hetven évvel az események után is sok feldolgozatlan traumát hordoz magában, amelyekről sokáig nem volt szabad beszélni, ilyen az 1944-45-ös időszak, amikor röpke egy év leforgása alatt Erdélyből több százezer embert hurcolnak el csupán származása miatt. Amíg 1944. május 16. és június 9-e között a németek a magyar adminisztráció segítségével deportáltak több mint 130 ezer zsidót Észak-Erdély területéről, addig pár hónappal később, 1944. októberében a szovjetek a románok közreműködésével visznek el több mint 25 ezer magyar férfit. 1945. januárjában a németek is sorra kerülnek, amikor 100 ezer erdélyi németet visznek el a Szovjetunióba kényszermunkára. 
Ezekről a történetekről sokáig nem beszéltünk, s a román külügy válasza azt mutatja, hogy Románia számára továbbra is a tabutémák közé tartozik ennek a korszaknak a feldolgozása. Az 1944 őszén lejátszódó eseményekkel kapcsolatban dr. Murádin János Kristóf történészt, a Sapientia EMTE tanárát kérdeztük, aki a téma egyik szakavatott kutatója. 
Bukarest nem értette vagy nem akarta érteni az orosz külügyi szóvivő szavait? 
– Nyilván nem akarta érteni Bukarest, itt arról van szó, hogy bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű, hiszen ami az erdélyi deportálásokat illeti, mind a két fél benne volt. Ez egy olyan téma, amellyel nem volt ildomos foglalkozni a baráti országoknak. Mára nagyon kevés túlélő maradt, aki tudna mesélni azokról az időkről. Oda jutottunk hetven évvel a történtek után, hogy mivel a téma kikerült a társadalmi köztudatból, újra vissza lehet hozni a politikába, ezáltal lehet ujjal mutogatni egymásra, mivel az emberek előtt az igazság annyira ködbe veszett, hogy ez már nem jelent veszélyforrást. A társadalom nem fog felülbírálni ilyen politikai töltetű kijelentéseket ebben a kérdésben.  Mi történt a román átállást követően Észak-Erdélyben? 
– A Szovjetunió számára 1943-ig mindegy volt, hogy Magyarország vagy Románia, mind a két ország ellenség volt. A sztálingrádi csatát követően a román politikai vezetés érezni kezdte, hogy vesztésre áll a helyzet, ezért elkezdett közeledni a Szövetségesek irányába. A románok mindig is ügyesebben játszottak diplomáciailag, mint a magyarok, akiknél hamarabb belátták, hogy a Szovjetunióhoz kell közeledni és nála kell keresni a fegyverszünet lehetőségét. Románia hamarabb lépett, mint Magyarország, 1944. augusztus 23-tól már nem ellensége a Szovjetuniónak, hanem szövetségese a németekkel szemben. Ezzel szemben Magyarország még ellenség. 
Ezért 1944 őszén úgy alakulnak az események, hogy amikor a Vörös Hadsereg átlépi a szovjet határokat, az első két ellenséges terület, ahová szovjet katona lép, az Kelet-Poroszország és Észak-Erdély. Itt kerül először ellenséges területre a szovjet hadsereg, hiszen amikor Iaşi-nál áttörik a szovjetek a frontot, a román hadsereg átáll, így a szovjeteknek Moldván pillanatok alatt sikerült átjutniuk. Augusztus 26-án, három nappal a román átállást követően már az Uz-völgyén nyomul előre a szovjet hadsereg, és megpróbálnak betörni Erdély területére.
Itt kerülnek tehát először konkrét ellenállásba úgy, hogy ellenséges területen vannak, és nem a „fasisztákat” kell kiűzni a szovjet földről. Idegen területen vannak, ahol ellenséges lakosság lehet, és fegyveres ellenállásba ütközhetnek. A Szovjetunió saját tapasztalatából kiindulva attól félt, hogy a front háta mögött partizán tevékenység alakulhat ki, amely megnehezíti az előrenyomulást Budapest és Berlin irányába. 
Ezt a félelmet játssza ki a román fél, aki a szovjet katonai parancsnokság és Malinovszkij marsall számára listákat állít össze, hogy kik azok a veszélyes elemek, akiket össze kell gyűjteni és el kell hurcolni, mert ezek civilbe öltözött katonatisztek, akik a front mögött lemaradva partizán alakulatokat fognak szervezni. Mivel a Szovjetunió elsődleges célja a német főváros mielőbbi elérése, ezért a védelmi és utánpótlás vonalai szentek voltak, ezért az esetleges partizán tevékenység egy olyan kérdés volt, amit nagyon gyorsan meg kellett oldani. Ezért van az, hogy már szeptemberben, az első harcok idején a román listák alapján azonnal megkezdi a begyűjtést: ekkor csak magyarokat. 
A magyar elhurcolás rögtön a frontátvonulás után zajlik le, sőt, vannak olyan esetek is, hogy átment a front a falun, és már aznap elkezdik begyűjteni onnan az embereket. Ez a begyűjtés sok esetben valóban a román feljelentések és a román szomszédok nyomravezetése, valamint a román hatóságok által összeállított listák alapján történt. Kolozsváron például Gheorghe Onişoru román konzul valamint Aurel Milea helyi ügyvéd segítette a szovjet katonai hatóságokat. 
A listákat Bukarestben állították össze, úgy, hogy az észak-erdélyi magyarságnak azt az értelmiségi rétegét érintette, amely az 1940-44 közötti időszakban politikai szerepet is vállalt: így kerültek fel a listára olyan nevek, mint Vita Sándor országgyűlési képviselő, Mikó Imre jogász, magyar parlamenti képviselő, az Erdélyi Párt országos politikai főtitkára, Járosi Andor evangélikus lelkész, aki a vészkorszakban zsidókat mentett, Mikecs László történész, a csángó kutatás egyik kiváló szakértője, és természetesen olyan értelmiségi emberek is, akik meghatározóak lehettek a következő értelmiségi generációk kinevelésében, így vitték el Kolozsvárról a református kollégium teljes tanári karát is. 
Papíron a partizán akció megakadályozása a cél, a gyakorlatban etnikai tisztogatás zajlik az értelmiség lefejezésével. Elősegíteni azt, hogy az erdélyi magyar közösség védtelenné váljon, és a szétbomlás felé menjen. A cél tehát elsősorban az erdélyi magyarság megfélemlítése volt, hogy az tömegesen hagyja el Erdélyt. Ezt akarták elérni a román paramilitáris egységek is, amelyek számos atrocitást követtek el a magyarok ellen, gondoljunk itt csak a jól ismert szárazajtai vagy az egeresi esetekre, de ennél sokkal több volt. 
Hogyan viszonyult a román hatóság illetve az erdélyi román lakosság a magyarok deportálásához? 
– A román hatóságok pontosan tudtak az elhurcolásokról, a román lakosság meg elővigyázatos volt, ezért sok helyen felírták az ajtóra, hogy “casă românească – román ház”, mert arra gondoltak, hogy ha bejön a román és a szovjet hadsereg, és atrocitásokra vagy rablásokra kerül sor, akkor ők mentesítve legyenek. A román társadalom mindenestül elégtételt akart venni a bécsi döntésért, és ki máson tudott volna elégtételt venni, mint a magyarságon. 
Elég csak Ion Bozdog prefektus szavaira gondolni, aki 1944. szeptember 28-án így fogalmazott: „Hajthatatlan vagyok, mint az öreg Cato, és nem szűnök meg ismételni: teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal! Most vagy soha! A magyarok által annyiszor bemocskolt erdélyi földön mától fogva csak egyetlen nemzetnek van létjogosultsága: a románnak. Ne legyen nyugta a román szívnek, és a román férfi karja ne engedje el a fegyvert mindaddig, amíg Erdélyt meg nem tisztítottuk ettől a nemzettől.” S nem Bozdog volt az egyetlen a román társadalomban, aki hasonlóan gondolkodott, és akkor a korabeli sajtót még nem is említettem, hiszen rettenetes uszító hadjárat ment végbe a magyarok ellen a román sajtóban. 
Abban az időszakban szomorú divat volt a kollektív bűnösség gondolata, elég itt csak a Beneš-dekrétumokat említeni. A románság is úgy állt hozzá, hogy eljött az idő a bosszúra. Sajnos nagyon kevés ember volt, aki toleránsabb nézőpontból tekintve a kérdést, arra intette volna a lakosságot, hogy csak a bűnösöket büntessék meg, és ne egy egész népcsoportot. Tulajdonképpen most látták lehetőségét annak, hogy a magyar adminisztráció által elkövetett rengeteg hibát megtorolják. 
Észak-Erdély visszacsatolásakor a magyarországi tisztviselők, az ún. “ejtőernyősök” sajnos sok esetben ostoba módon viszonyultak a román kisebbséghez, s ne feledjük el, hogy Észak-Erdélyben egymilliót meghaladó román kisebbség élt 1940-ben, vagyis az akkori lakosság több mint 40 százaléka. Olyan megalázó esetek voltak, hogy a kötelező katonai behíváskor a román földművesek ingjének az öv alatti részét a magyar parancsnok levágatta, mondva, hogy magyar bakánál ilyen nincsen. Ez sértő és megalázó, nyilvános megszégyenítés volt. Felesleges, ostoba, feszültségeket generáló esetek voltak, és sok esetben az észak-erdélyi magyar lakosság is hozzájárult ehhez. Sokan úgy gondolták, hogy a románságon vesznek elégtételt a trianoni döntésért, és 1944-ben, amikor fordult a kocka, akkor a románok akartak elégtételt venni. 
Mennyire volt tudatos a szovjetek részéről, hogy Kolozsvárról olyan sok magyar férfit vittek el? 
– A szovjetek egyik legkiemeltebb célpontja Kolozsvár volt, hiszen itt van a legtöbb értelmiségi, innen 5000 magyar férfit vittek el, abból a városból, amelynek az összlakossága a frontátvonulás után 73000 fő volt. Ennek az 5000 embernek a 16 százaléka értelmiségi: jogászok, papok, tanárok, tanítók, azt kell mondjuk, hogy ez célirányosan végrehajtott deportálás volt. 
Más okai is voltak a deportálásoknak, szovjet tekintetben az egyik ilyen ok a már említett partizángyanús elemek eltávolítása a hátországból, a másik ok, hogy a Szovjetunió 22 millió halálos áldozattal járult hozzá a háborús győzelemhez, és a nyugati területei az országnak holdbéli tájak voltak, hiszen ahol a német hadsereg végigvonult, ott kő kövön nem maradt. A szovjetek visszavonuláskor szintén a felperzselt föld taktikáját alkalmazták, így teljes területek váltak pusztasággá, újjá kellett építeni a Szovjetuniót, ahhoz pedig munkás kéz kellett. Tehát munkaerőként is számítottak erre a többezer emberre. 
Hogyan zajlott le az elhurcolás, és honnan vittek el több embert? 
– Ahol hosszabb időre megállt a front és megakadt az előrenyomulásban a szovjet hadsereg, ott több embert hurcoltak el, ahol hamarabb sikerült átjutni, ott kevesebb embert szedtek össze, de mindenünnen vittek el embereket. Tordáról (a tordai csatában egy hónapig fenntartják a kisebb magyar alakulatok a szovjeteket) hétszáz magyar embert vittek el, abból a városból, amelynek a magyar lakossága 7300 fő, ott szó szerint megtizedelik a magyar lakosságot! Összesen minimum 20 000 magyar embert vittek el Észak-Erdélyből, de ez csak nagyon óvatos becslés. Valószínűleg ennél többen lehettek, akiket civilként foglyul ejtettek. 
Elhurcolási hullám még Székelyföldön volt, itt körülbelül 6-7000-re tehető azoknak a száma, akiket elvittek, a legtöbbet a Csíki medencéből, elsősorban a hágókon való küzdelmek után következett ez be, s ahogy átjutnak ezeken a szorosokon, végigvonultak Al- és Felcsíkon, ekkor összegyűjtöttek vagy 3000 embert. Körülbelül ugyanennyire tehető a partiumi elhurcolások száma is, ahol a debreceni páncélos csata állította meg a szovjet hadsereget, s járult hozzá, hogy erről a környékről nagyobb arányban vigyenek el embereket. 
Az elhurcolásokkal kapcsolatban el kell mondani, hogy a bűnhődés sok esetben nem volt összhangban a bűnnel, mert nagyon sok olyan embert vittek el, akik teljesen ártatlanok voltak. Én magam is több olyan interjút készítettem, ahol a 14 éves gyermeket felküldik az óvóhelyről a lakásba, a szovjet járőr összeszedi, és elviszik négy évre Szibériába. Nagyon sok volt a 18 év alatti diák, aki Szibériában, a lágerekben nő fel, szörnyű körülmények között. 
Amikor elfogytak a listák, akkor már azt vittek el, akit értek. Először a törvényszék fogdájába vitték az embereket, és húsz embert is bezsúfoltak egy három személyes cellába, majd hajnalonként, hogy ne legyen nagyon feltűnő, a Tordai úton kísértek fel több száz főt és indítottak el Torda irányába gyalogosan. Azért úgy, mert a visszavonuló német csapatok berobbantották a kolozsbósi alagutat és felszaggatták a vasúti síneket, így a vasútvonal használhatatlan volt. Tordán bevagonírozták őket és Aranyosgyéresen keresztül Brassó, Focşani, Iaşi irányában a Szovjetunióba vitték. 1944. decemberéig mind a 20-25 ezer észak-erdélyi magyart elviszik a Szovjetunióba. 
Hogyan kerülnek haza ezek az emberek? 
– Van, akinek hamar sikerült hazajönni, például akik szovjet szempontból “hasznavehetetlenek” voltak, mert nem tudtak dolgozni. Őket az első transzporttal hazaküldik, közvetlenül a háború befejezése után, de közülük sokan nem érnek haza, mert már a vonaton meghalnak az elgyengülés és a betegségek miatt. 
A többséget viszont kinn tartották évekig, az utolsók csak 1953-ban jutottak haza, Sztálin halála után. Az egyik túlélő elmesélte, hogy az utcáról szedték össze, s amikor megpróbált elszaladni, akkor a géppisztolyból kilőtt sorozattal ijesztették meg és kényszerítették vissza a sorba. 16 éves volt akkor, és kilenc évet töltött a Szovjetunióban.
A németek deportálása miben különbözött a magyarokétól? 
– A németek deportálása már más kontextusban zajlott le. A németeket úgy vitték el, hogy a románoknak 300 000 embert kellett biztosítani a Szovjetuniónak kényszermunkára. Persze ezt nem így mondták, jóvátételi munkának nevezték, amiért Románia részt vett a Szovjetunió elleni háborúban. Ekkor nem a románokat küldték, hanem a németeket, a „fasisztákat”, ahogy nevezték, akiket meg kellett büntetni. Ezek a „fasiszták” 16-17 éves lányok és fiúk voltak 1945-1946-ban. Körülbelül 90-100 ezer németet vittek el 1945. januárjában. 
A bánsági svábok közül több mint 50 ezer embert hurcoltak el, a besztercei szász területekről és a szebeni szászok közül is rengeteget, és 15 ezer embert elhurcoltak az akkor már nagyon elmagyarosodott szatmári sváb közösségből is. Így kerültek ki a németek és azok, akiket „németeknek” neveztek, a szovjet lágerekbe. Nagyon sokat csak a németes hangzású neve miatt vittek el. 
A németek esetében tehát jóval szisztematikusabb volt a begyűjtés, és nem a partizántevékenység volt az ürügy, hanem munkáskézre volt szüksége a Szovjetuniónak, ezért ekkor már lányok is bekerültek a transzportba. Amíg a magyarok esetében elsősorban a férfiakat vitték el, addig a németek esetében egész családokat deportáltak, sőt terhes nőket is, voltak olyan esetek, hogy ott szülte meg a gyermeket a lágerben. 
Amíg a negyvenes évek elején Erdély valóban egy multietnikus környezet volt, ez mostanra teljesen megszűnt, és ez a második világháború végén kezdődött. 1944-ben elvitték a zsidókat, 1945-ben deportálták a németeket. Így ma már lehet nyugodtan német államelnöke Romániának, mert németek már nincsenek. Én őszintén félek attól, hogy néhány évtized múlva magyar államelnöke lesz az országnak… Mert az azt fogja jelenteni, hogy mi már nem vagyunk, vagy legalábbis politikailag is jelentéktelen a maradék, összezsugorodott magyar közösség. Mint tudjuk, magyarok ma már egyre kevesebben vannak Romániában, maradtak a románok és azok a romák, akik még nem románosodtak el. Erdély hajdani etnikai sokszínűsége tehát elveszett. 
Az 1944 novemberében bevezetett szovjet katonai közigazgatás a magyar emlékezetben mintha pozitívként maradt volna meg. Mi az oka ennek a kettős emlékezetnek, hiszen a szovjetek voltak azok, akik alig egy hónappal azelőtt még deportálták az embereket? 
– Az 1944 őszi események mindenkit pánikszerűen érintettek. 1944 késő nyara volt a pánik csúcsa. Az erdélyi magyarok érezték, hogy a románok átállásával nagyon nagy a baj. A frontátvonulás, az atrocitások és a deportálások is viszonylag gyorsan lejártak, és kezdett visszatérni a normális élet. A szovjet megszálló alakulatok számára elsődleges cél volt, hogy lecsillapítsák a kedélyeket, ezért is parancsolták ki a román adminisztrációt, amely a szovjet hadsereg mögött érkezett. 
Először Kolozsvárról október 15-én, alig négy nappal a bevonulás után, Kolozsvár város parancsnoka visszautasította a román adminisztráció bevonulási kérelmét, és a román hivatalnokoknak el kellett hagyniuk a várost. Az ő közbenjárására, de szovjet felsőbb utasításra is, Malinovszkij marsall egy hónappal később elrendelte, hogy egész Észak-Erdélyből tűnjön el a román adminisztráció. A magyar fél ekkor úgy érezte, hogy a Szovjetunió megmentette őt a románoktól, és esély van arra, hogy ne kerüljön az egész terület Romániához, mert ne feledjük el, hogy a szeptemberi fegyverszüneti egyezmény úgy hangzott, hogy „Erdély vagy annak nagyobbik része adassék vissza Romániának”. 
A Szovjetunió nagyon okosan taktikázott, és nyitva hagyta a kérdést. A magyarság nagyon reménykedett abban, hogy a Szovjetunió mégsem fogja hagyni a helyzetet teljesen eldurvulni, és a szovjetek is úgy állították be magukat, hogy felszabadítóként érkeztek az országba. Néhány hónapig a magyarok azt hitték, hogy ha a szovjet árnyékban baloldali orientációt vesznek fel, jobb fényben tűnnek fel a Szovjetunió előtt, és ez a béketárgyalásokon segíteni fog abban, hogy megmaradjon Erdély egy része magyar területként. 
Ebben nagyon komolyan kezdtek hinni, sőt, volt egy másik vonulat is, amelyik azt mondta, hogy hátha elérhető egy magyar-román, svájci mintára szerveződő, önálló Erdély. A Szovjetunió ugyanis – mint ahogy Tofik Iszlamov levéltári kutatásaiból is tudjuk – egy ideig, 1943. decemberéig ezzel a gondolattal is játszadozott, hogy Magyarország és Románia közé kellene egy ütköző állam, így a Szovjetunió rovására egyik sem tudna megerősödni, és mindig sakkban tartanák egymást. Ezt a szovjet propaganda nem is titkolta, és ez eljutott Erdélybe, így sok baloldali orientációjú értelmiségi kezdett ebben gondolkodni. 
1944. november 14-től 1945. március 6-ig abban reménykedtek, hogy hátha sikerül etnikai megegyezésre jutni a románok és a magyarok között, s ne feledjük el, hogy akkor csak Észak-Erdélyben 1 millió 300 ezer magyar élt, az egy más etnikai közeg volt, akkor még lehetett beszélni román-magyar Erdélyről. Amikor a Groza-kormány hatalomra került, Románia hivatalosan is baloldali orientációt vett fel, méghozzá jóval korábban, mint Magyarország. Románia kezdett szebb fényben feltűnni Moszkvában, és a bukaresti kormányzat is inkább kommunistává vált, csak hogy Észak-Erdélyt megkapja, ezért, amikor márciusban Petru Groza hatalomra kerül, a Szovjetunió Románia javára dönt. Ekkor több szempontot is figyelembe vettek: a románok megígérték, hogy lemondanak Besszarábiáról és Észak-Bukovináról, cserébe viszont kérik Észak-Erdélyt. 
Ezért volt olyan nagy csalódás, amikor márciusban újra bevonult a román adminisztráció, és kiderült, hogy egész Észak-Erdély újra a románoké lesz. Talán emiatt is utólag még szebb fényben tűnik most fel az a pár délibábos hónap, ami az erdélyi köztársaság időszakát jelentette 1944. novembere és 1945. márciusa között.
Simon Mária Tímea. Transindex.ro

Rákóczi szövetségek tanácskozása Dálnokon
Február 12–14. között Dálnokon, a Barabás Miklós Központban került sor a különböző megyék Rákóczi szövetségei képviselőinek találkozójára.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára elmondta, hogy a tanácskozás célja a szövetség erdélyi tevékenységeinek – különös tekintettel a beiratkozási programokra – hatékonyabbá, eredményesebbé tétele, ugyanakkor az erdélyi partnerek emberi és szakmai együttműködésének erősítése.
Bevezetőként Takaró Mihály irodalomtörténész Magyar kultúra tegnap, ma és holnap című előadásában megfogalmazta, hogy ünnepelni már tudunk, ám a hétköznapokkal még baj van, hiszen a legújabb generáció számára nem hívó szó a dicső múlt, mert a kitárult, globalizálódott világot szeretné élni, nem a nagyapái életét. Ha lehetőséget teremtünk arra, hogy a gyerekeket szívesen írassák a szülők magyar iskolákba, ahol magyarul mernek gondolkodni és álmodni, akkor a magyar kultúra többé nem csupán gúnyát jelent, hanem életük részévé, a bőrükké válik. Rajtunk múlik, hogy a krízisből katasztrófa vagy katarzis lesz. Figyelmeztetett, hogy pedagógusként ne váljunk teljesen mozaiklátásúvá, mert a nemzet ereje gyengül, ha a mozaikrészek nem alkotnak egységet.
Kémenes Lóránt türi plébános beszámolt arról, hogy délutáni iskolát nyitottak, ahol magyar származású román gyermekekkel foglalkoznak, játékos magyarnyelv-tanulással ébresztgetik a mélyen alvó anyanyelvet. Hangsúlyozta, hogy a szórványban élő tudja igazán támogatni a szórványban élőt, és ehhez háttér lehet a tömbmagyarság.
Jelen volt az erdélyi Rákóczi szövetségek elnöke, Csorba Árpád István, aki feladatának érzi az olyan szövetségek támogatását, feltérképezését, amelyek lelkesedése lankadni kezdett. A marosvásárhelyi Rákóczi Szövetséget képviselte Szilágyi Nándor és Hargitay Tamás közgazdászként. Korodi Éva, szintén Marosvásárhelyről, angol szakosként vett részt a találkozón. Hargitay Tamás felajánlotta a segítségét az információ hatékony áramoltatásában.
Dr. Vass Levente szülőként és politikusként szólalt meg, kérdésfelvetése: országos projekteket hogyan lehet létrehozni, és meddig lehet fenntartani? Megfogalmazta, hogy alulról építkezve lehet minőséget elérni, olyan hálózatot kiépíteni, amely biztonságérzetet ad a társadalomban.
Erdei Ildikó a magyarság szempontjából 5% alatti szórvány-nagyvárost, Temesvárt és környékét képviselte. Játszóházas hétvégi programmal várják a magyar óvodáskorúakat, kismamaklubot vezetnek. Fodor Judit a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tevékenységéről számolt be.
Kéry Hajnal, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese elmondta, hogy a beiskolázási program sokféle ellenállásba ütközött, főleg a két tannyelvű óvodákban, de előrelendült az ügy, személyes jelenlétével is buzdítja a pedagógusokat, szülőket, hogy a magyar tagozaton való továbbtanulás mellett döntsenek. A beiratkozási program hozzájárult ahhoz, hogy 100-150 gyerekkel többen iratkoztak magyar osztályokba.
Balázs Gyöngyi, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány elnöke beszámolt, hogy négy gyerekkel indultak 1999-ben, majd 98 gyerekkel újraindították a magyar oktatást. Igazi sikert jelent Válaszúton a gazdaképzés is.
Gyergyószentmiklósról Selyem Antónia, Aranyosgyéresről Szabó Hajnalka volt jelen. Dést Tárkány Margit és Varga Loránd képviselte. Varga Loránd megjegyezte: nagyon oda kell figyelni, hogy ne az egyéni érdek irányítson.
Pálinkás Barnabás, a Rákóczi Szövetség főmunkatársa utalt arra, hogy idén is működtetik a diákutaztatási programot, regionális vezetőképzőket szerveznek, nyári táborokat, tanártovábbképzőket.
Gratulálunk, és sok sikert kívánunk!
Fábián Anna Olga. Népújság (Marosvásárhely)

Aranyosgyéresi népfőiskola: siker fiatalos lendülettel
Sikeres volt az RMDSZ aranyosgyéresi szervezete új, zömében fiatalokból álló választmányának első rendezvénye.
A sorrendben 26., de a fiatalok által első alkalommal rendezett Népfőiskola öt napján az aranyosgyéresi magyarok közkedvelt gyülekezőhelye, a Magyar Ház zsúfolásig megtelt az érdeklődőkkel. Külön említésre méltó, hogy a Szabó Robert István újdonsült helyi RMDSZ-elnöknek és a választmánynak saját erejéből, vagyis a megyei szervezettől függetlenül sikerült olyan – nagyobbrészt Aranyosgyéresről elszármazott – fiatal előadókat beszerveznie, akik nagyon színvonalas előadásaikkal valósággal lenyűgözték a hallgatóságot.
A február 8-án debütált rendezvénysorozat első napján az érdeklődők előtt Lupescu Makó Mária egyetemi adjunktus tartott előadást Mátyás király könyvtáráról, vagyis a Corvináról. A Népfőiskola második estjén az irodalom kapott főszerepet, Rus Fodor Dóra irodalomtanár a női alakok megjelenését taglalta Ady verseiben. Két versciklusról esett szó, előbb Adynak a Lédához írt versei kerültek nagyító alá, majd a Csinszkához írt verseit elemezte ű, érdekfeszítő előadásába.
SCHMIDT JENŐ. Szabadság (Kolozsvár)

Az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszának megépítésére kötött szerződést a román autópálya-társaság
Az észak-erdélyi autópálya újabb – Kolozsvártól nyugatra eső – szakaszának megépítésére kötött szerződést a romániai Autópályák és Országutak Országos Társasága (CNADNR) – közölte honlapján a társaság.
A szerződés értelmében az olasz Impresa Costruzioni Giuseppe Maltauro SpA és a román Viaponte Rom srl. cégek konzorciuma építheti a Magyarnádas (Nadaselu) és Nádasszentmihály (Mihaiesti) közötti 16,8 kilométeres szakaszt. A pályaépítés nettó 446,12 millió lejes kivitelezési díját a román állami költségvetésből biztosítják. A kivitelezőnek hat hónap alatt kell elkészítenie a terveket, és további egy év áll rendelkezésére az út megépítésére.
A pályaszakasz Zilah irányába hosszabbítja meg az észak-erdélyi autópálya Kolozs megyei szakaszát. A pályának jelenleg a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres Gyalu-Aranyosgyéres szakasza használható, de még ezen a részen sem épültek ki a pihenőhelyek.
Az új és a meglévő pályaszakasz összekapcsolásához meg kell építeni a gyalui Szamos-hidat, és át kell adni a jelenleg épülő 8,7 kilométeres Gyalu-Magyarnádas szakaszt. A részben megépült Szamos-híd befejezésére még nem választották ki a kivitelezőt, a Gyalu-Marnádas szakaszt áprilisban kellett volna átadni, de várhatóan csak az év végére készül el.
erdon.ro

Kolozs megyei választási körkép
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének közlése szerint az RMDSZ 14 polgármesterjelöltje közül a vasárnapi választásokon nyolcnak sikerült mandátumot nyernie: Körösfőn Bódis László nyert, Buzában Czéghér István, Várfalván Marginean János, Bálványosváralján Muresan Ildikó, Kalotaszentkirályon Póka András György, Magyarszováton Szabó Mihály, Tordaszentlászlón Tamás Gebe András, Tordaszentmihályon Zeng János, míg Széken az RMDSZ támogatásával függetlenként induló Sallai János.
Az RMDSZ Kolozs megyében a következő helyeken nyert tanácsosi mandátumokat: Ajtony (1), Aranyosegerbegy (3), Aranyosgerend (–), Aranyosgyéres (2), Bánffyhunyad (3), Bálványosváralja (6); Bonchida (3), Dés (2), Detrehemtelep (az RMDSZ és az EMNP az elmúlt négy évben egy-egy tanácsosi mandátummal rendelkezett a településen, a vasárnapi választáson azonban a magyar szavazatok megoszlása miatt mind a két párt kiesett), Egeres (5), Erdőfelek (3), Gyalu (2), Harasztos (3), Kajántó (1), Kalotaszentkirály (10); Katona (1), Kisbács (5), Kiskalota (1), Kolozs (2), Kolozsborsa (1), Körösfő (5), Magyargorbó (2), Magyarkapus (3), Magyarszovát (6); Mikeháza (2), Mocs (2), Pusztakamarás (csupán 8 szavazaton múlott, hogy az RMDSZ bejusson a tanácsba), Szászfenes (4), Szamosújvár (3), Szásznyíres (2), Szépkenyerűszentmárton (az RMDSZ-nek négy év kiesés után sikerült ismét visszakerülnie a tanácsba), Torda (2), Tordatúr (3), Tordaszentlászló (8); Tordaszentmihály (6); Vajdakamarás (3), Várfalva (8); Zsuk (az RMDSZ négy év szünet után ismét mandátumhoz jutott).
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar a gyéresi alpolgármester
A 32 esztendős Szabó Róbert István, aki néhány hónapja tölti be az RMDSZ aranyosgyéresi szervezetének elnöki tisztségét, az első magyar alpolgármestere lett Aranyosgyéresnek.
A helyi tanács 19 tagja közül a szociáldemokraták 5 tanácsosa az alpolgármester választásra összehívott tanácsülésen nem élt a szavazati jogával, a többi 14 képviselő (ebből 2 RMDSZ-es) mind az RMDSZ fiatal tanácsosára szavazott. Az újonnan megválasztott tisztségviselő úgy értékelte a történteket: „történelmet írtunk Aranyosgyéresen.” Eskütétele és felszólalása után Szabó Róbert István vastapsot is kapott a gyűléstermet zsúfolásig megtöltő érdeklődők részéről.
A Kolozs megye alprefektusa, Györke Zoltán vezette tanácsülésen a meghívottak soraiban helyet foglaló Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke gratulált a megválasztottaknak és arról biztosította az aranyosgyéresieket, hogy az RMDSZ frissen megválasztott alpolgármestere, valamint az RMDSZ hét Kolozs megyei tanácsosa igyekszik mindenben az Aranyos menti város javát szolgálni.
SCHMIDT JENŐ
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar tannyelvű iskolák bezárását akadályoznák meg Kolozs megyeben
Megyei szintű tanácskozás kezdeményezett a várfalvi és a tordaszentmihályi iskola vezetősége, mert attól tartanak, hogy a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum elszippantja a községeikből a gyerekeket és emiatt veszélybe kerül a két településen a magyar oktatás. A csütörtöki gyűlésen az egerbegyi, az aranyosgyéresi és tordai tanintézmények képviselői mellett Magyari Tivadar az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke, Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, és Kelemen Hunor szövetségi elnök képviseletében Nagy Zoltán, az RMDSZ területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke is részt vett.
A probléma onnan fakadt, hogy a tordai líceum előkészítő osztályában idén alacsony gyereklétszám, egyelőre mindössze hat gyereket tartanak számon, aki az ősztől ebbe az osztályba járna. Jövőre már nem lesz gond a létszámmal, a következő, most óvodában járó évfolyamban már van elegendő gyerek egy teljes előkészítő osztály elindításához.
Csoma Botond megkeresésünkre elmondta, az ülésnek az volt a célja, hogy felhívják az iskolaigazgatók figyelmét az egyeztetés fontosságára, hogy ne kerülhessen el egy gyerek sem saját településéről egy másik iskolába a települési iskola igazgatója tudta nélkül. Elmondta, nyilván, a szülők döntését tiszteletben kell tartani, ha egy másik iskolába íratnák gyereküket, azonban úgy véli, megfelelő egyeztetéssel megelőzhető az iskolabezárás.
A Jósika Miklós Líceumra utalva elmondta, egy iskola alapításának nem lehet az a célja, hogy gyerekeket vonjon el olyan környező településekről, ahol még működik a magyar oktatás. A szamosújvári és a válaszúti iskolákat hozta fel követendő példának: ezek a tanintézmények csak olyan településekről vesznek fel gyerekeket, akiknek helyben már nincs lehetőségük magyarul tanulni. Csoma szerint ennek az elvnek kell érvényesülnie a tordai Jósika Miklós Líceum esetében is.
Szeptember elseje után egy újabb ülést hívnak össze a Jósika Miklós Líceum igazgatójának utódjával. A jelenlegi igazgató ugyanis lemondott, és lemondása szeptember elsejét követően lép hatályba.
Várfalván elemi osztályokkal, Tordaszentmihályon pedig elemista és gimnazista osztályokkal működik magyar tannyelvű iskola. (hírszerk.)
Transindex.ro

Hírsaláta
HARC A MAGYAR DIÁKOKÉRT. Megyei szintű tanácskozást kezdeményezett a várfalvi és a tordaszentmihályi iskola vezetősége, mert attól tartanak, hogy a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum elszippantja a községeikből a gyermekeket, és emiatt veszélybe kerül a két településen a magyar oktatás. A csütörtöki gyűlésen az egerbegyi, az aranyosgyéresi és tordai tanintézmények képviselői mellett az RMDSZ Kolozs megyei, valamint oktatásért felelős vezetői is részt vettek. Az aggodalom oka, hogy a tordai líceum előkészítő osztályában idén alacsony a gyermeklétszám, egyelőre mindössze hatan iratkoztak be ősztől ebbe az osztályba. Jövőre már nem lesz gond a létszámmal, a következő, most óvodában járó évfolyamban már van elegendő gyerek egy teljes előkészítő osztály elindításához. Az egyeztetés célja, hogy elkerüljék a magyar iskolák, tagozatok bezárását. Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnök szerint egy iskola alapításának nem lehet célja, hogy gyerekeket vonjon el olyan környező településekről, ahol még működik a magyar oktatás. A szamosújvári és a válaszúti iskolákat említette követendő példaként: ezek a tanintézmények csak olyan településekről vesznek fel gyerekeket, ahol már nincs magyar oktatás. Szeptember elseje után egy újabb ülést hívnak össze a Jósika Miklós-líceum igazgatójának utódjával. A jelenlegi igazgató ugyanis lemondott, és lemondása szeptember elsejét követően lép hatályba. Várfalván elemi osztályokkal, Tordaszentmihályon pedig elemista és gimnazista osztályokkal működik magyar tannyelvű iskola. (Transindex)
LEJTŐN AZ EGYETEMEK. 2007 és 2009 között évente átlag 170 ezer tanuló jutott el az érettségiig, 2008-ban 172 ezren tették le a vizsgát. Azóta a létszám folyamatosan csökken: az idén 137 ezer végzősből 88 ezer érettségizett, akik számára a romániai egyetemek 62 ezer államilag finanszírozott (ingyenes) helyet kínálnak, akárcsak tíz évvel ezelőtt, ami azt jelenti, hogy átlag 1,4 jelölt pályázik egy egyetemi vagy főiskolai helyre (2008-ban még 2,8 volt az arány). A felsőoktatási szakemberek szerint szigorítani kellene az egyetemi vizsgákat, mert ez emelné a színvonalat. Most – anyagi okokból – sok állami egyetem hirdet nagyszámú tandíjköteles helyet, és ez a minőség rovására megy. Ráadásul a gazdasági élet dinamizmusát figyelmen kívül hagyva a „régebbi” szakmákban képezik ki a legtöbb diákot. A romániai egyetemeken évente mintegy 4000 jogász végez, sokan közülük nem tudnak elhelyezkedni. Az újságírást oktató fakultásokon évente átlagosan 500 diák végez, az újságírói helyek száma azonban alig haladja meg az ötvenet. A politikai tudományok karán végzettek gyakorlatilag nem tudnak elhelyezkedni szakmájukban, akárcsak a filozófiát végzettek. (Maszol) FORRADALMÁR-KITÜNTETÉSEK. 548 személy számára hagyta jóvá a Meghatározó Szerepű Harcos az 1989. Decemberi Román Forradalom Győzelméért című kitüntetés adományozását Klaus Iohannis államfő. A kitüntetettek között politikusok is vannak, például Gheorghe Firczak, a rutén kisebbség parlamenti képviselője, aki Déván szerzett érdemeket a kommunista rendszer megbuktatásában, vagy Vasile Nistor liberális szenátor, aki Bákóban harcolt. (Hotnews)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csoma Botond: ideje a törvényhozás szintjén rendezni a kétnyelvű táblák ügyét
kérdezett: Kertész Melinda
Szerinte el kellene fogadni a regisztrált élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényt, és észszerűen kell megtervezni a magyar oktatási rendszert.
Csoma Botond Kolozs megyei képviselőjelölt első parlamenti mandátumára készül. A biztos bejutónak számító jelöltet arról kérdeztük, hogy milyen témacsomaggal megy a parlamentbe, és megpróbáltunk mellé pakolni még néhányat. A kampányban a többnyelvűség és nyelvi jogok témakörének népszerűsítését vállalta fel, a kolozsvári többnyelvű helységnévtábla is egy ilyen ügy. Ön szerint a táblaügyet ki lehet mozdítani a holtpontról parlamenti eszközökkel, ha már politikai, bírósági és a civil eszközök nem hoztak eredményt?
Csoma Botond: – Éppen azért döntöttem úgy, hogy ezt a kérdést a törvényhozás szintjén kellene rendezni, mert tíz évig próbálkoztunk politikai eszközökkel elérni a többnyelvű táblák kihelyezését, de ez nem sikerült. Aztán beléptek a civilek és beperelték az önkormányzatot, ennek a pernek még nincs végleges eredménye. Úgy gondoltam, hogy ilyen körülmények között egy törvénymódosításra lenne szükség: levinni a 20%-os nyelvhasználati küszöböt 10%-ra, és emellett megszabni egy abszolút számban is kifejezett alternatív küszöböt, ami azt jelentené, hogy azokon a településeken is érvényesülnének a nyelvi jogok, ahol a lakosság körében legalább 5000 kisebbségi személy él. Emellett expressis verbis be kellene írni a törvénybe, hogy ha egy települése egy kisebbség sem a 10%-ot, sem az 5 ezer személyes alternatív küszöböt nem éri el, akkor az önkormányzatnak döntési joga van a többnyelvű táblák kihelyezését illetően, amennyiben azt jónak látja. Így elkerülhetőek lennének az olyan helyzetek, mint ami Aranyosgyéresen történt: egy politikai egyezség következtében kitették a többnyelvű feliratot, de a prefektus perelt és megnyerte a pert, így le kellett venni a táblákat.
- A küszöb csökkentése és az abszolút szám meghatározása ugyan jól hangzik, azonban mit gondol, a parlamentben sikerül átvinni ezeket a módosításokat? 
– Nyilván, felmerülnek kételyek, de akkor is meg kell próbálni. Természetesen nagyobb esélyünk van, ha a parlamenti választások következtében kormányra kerül az RMDSZ, és egy kormánytöbbség, parlamenti többség keretén belül próbálja elképzelését érvényesíteni. Tisztában vagyok azzal, hogy nem elegendő a sikerhez az, hogy én bekerüljek a parlamentbe. Politikai szövetségeseket kell keresni ehhez a célkitűzéshez is, mint általában minden projekthez. A kérdés az, hogy sikerül-e meggyőznünk a leendő politikai partnereinket, parlamenti pártok képviselőit, hogy támogassák ezt a kezdeményezést.
- A nyelvhasználati jog kiterjesztéséről beszélünk ma olyan körülmények között, hogy sok helyen, ott, ahol a jelenlegi 20%-os arány teljesül, és így jogilag lenne lehetőség a nyelvi jogokat érvényesíteni, ez mégsem történik meg. Mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel, még mielőtt a 10%-os küszöbről beszélünk? 
– Nem lehet kényszeríteni senkit arra, hogy egy jogával éljen. Tisztában vagyok azzal, hogy sokszor kényelemből nem használják az adminisztratív ügyek elintézésekor az anyanyelvüket az emberek. Egy tudatosító kampányra is szükség van, mert sokszor nem tudják az emberek, hogy milyen jogokkal rendelkeznek. De ha az emberek tudnak az anyanyelven történő ügyintézés lehetőségről, és önként mondanak le róla, akkor meg kell győzni őket, hogy ne tegyék, mert hosszútávon az ilyen szerű joggyakorlás is hozzájárul az identitásunk megőrzéséhez. Mert, ha nem használjuk a magyar nyelvet hivatalos közegben, akkor az a magánszféra keretei közé szorul. Így jutunk el oda, hogy bizonyos szavakat – főleg interetnikus környezetben – már a magyar emberek számára is sokkal könnyebb románul használni. Ez nem csoda, ha soha nem volt alkalmuk magyarul használni ezeket a szavakat.
- Ezt az állítást, hogy az emberek nem használják hivatalos közegben az anyanyelvüket, megfordítanám, hiszen sokszor maguk a hivatalok nem teszik elérhetővé a magyar nyelvű formanyomtatványokat, vagy nem tájékoztatják a magyar nyelv használatának lehetőségéről a lakosságot.
– Nem rejtem véka alá, hogy ilyen esetek is vannak, amikor magyar vezetőségű önkormányzatok kényelemből nem élnek a törvény adta lehetőséggel. Nyilván, itt más eszközöket kell használni szervezeten belül, hogy az önkormányzati képviselők, polgármesterek, alpolgármesterek megértsék, számukra ez nem egy opció kérdése, hanem kötelező módon kellene élni ezekkel a jogokkal és lehetőséget biztosítani az állampolgárok, hogy igénybe vegyék ezeket a jogokat.
- A nyelvi jogokról és azok használatáról számos törvény rendelkezik, viszont, mivel nincsenek összefoglalva ezek egy kerettörvénybe, elkallódnak. Felmerült már tervként az, hogy ezeket a törvényeket egy kerettörvénybe gyűjtsék össze, ezzel is elősegítve ezek használatát?
– Nem egy elvetendő gondolat, de nem gondoltam egy ilyen kerettörvény kidolgozására. Véleményem szerint a 215-ös helyi önkormányzati törvény módosítása lenne a fontos, a már említett 10%-os küszöb és az abszolút szám meghatározását illetően. Ha politikai szövetségeseket találnánk ehhez a célunkhoz, akkor lehetséges, hogy egy ilyen kerettörvény is megvalósítható lenne, vagy egyáltalán beindíthatnánk ez irányban egy kodifikációs folyamatot. Az elsődleges politikai akarat az kell, hogy legyen, hogy a tartalmi módosításokat eszközöljük a 215-ös törvényben.
- Mit gondol arról a népszavazásról, amely kezdeményezőink az a célja, hogy újradefiniálják az alkotmányban a házasság fogalmát?
– Véleményem szerint első körben el kellene fogadni a regisztrált élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényt, amit az azonos neműek is igénybe vehetnek, és amely nagyon sok európai országban is érvényben van. Sajnos, nemrégen Romániában, a parlamentben elvetették az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényt. Véleményem szerint egy ilyen törvénnyel megkönnyítenénk ezeknek az embereknek az életét, hiszen tudnának együtt hitelt felvenni, örökölhetnének egymás után. Ami az azonos neműek házasságát illeti, azt gondolom, hogy folytatni kellene egy tolerancián alapuló széleskörű társadalmi vitát, mint ahogyan azt Klaus Johannis államfő is javasolta, éspedig, hogy ne a szélsőségek irányába tereljük el ezt kérdést. De, mint mondtam, az első lépés a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó törvény elfogadása lenne.
- Azok, akik újradefiniálnák a házasság fogalmát az alkotmányban, hogy ne a felek közötti unióként, hanem expliciten egy férfi és egy nő közötti unióként határozza meg, a demokrácia elvére hivatkoznak, amikor fenntartják kezdeményezésüket. Mit gondol, fennáll a veszélye annak, hogy visszaélnek ebben a kérdésben a demokrácia fogalmával, és ennek nevében próbálják meg korlátozni mások jogait?
– Sokfajta demokrácia-értelmezés létezik. Nyilván, hárommillió aláírás akár igazolhat is egy referendumot. De én nem tartanám a referendumot jó ötletnek ebben a kérdésben. Erről a kérdésről nem láttam egy átfogó társadalmi vitát, és hibának tartanám, ha úgy kerülne referendumra ez a kérdés, hogy nincs megbeszélve annak mindenféle aspektusa. Egyébként ennek a referendumnak a megszervezését nem tartom prioritásnak. Itt felmerül az is, hogy a hárommillió aláíró között hány olyan személy volt, aki nem külső nyomásra vagy elvárásnak eleget téve írta alá ezt a petíciót.
- Ön szerint elegendő a közvita megszervezése például érzékenyítő, vagy felvilágosító, informáló kampány nélkül?
– Szerintem a közvita magába foglalhatna egy felvilágosító kampányt is, és érveket kellene ütköztetni. Azt kellene elkerülni, hogy egyetlen világnézetből közelítsük meg ezt a kérdést. A parlamentben nem kellene önnek a szomszédba menni a meggyőzés kapcsán, hiszen saját kollégái körében is voltak olyanok, akik az bejegyzett élettársi kapcsolat elfogadása ellen szavaztak. Például Tánczos Barna szenátor elutasító szavazatát még egy nyilatkozattal is megtoldotta. A Maszol.ro-nak azt mondta, hogy nem ért egyet, nem tartja helyesnek a melegek partnerségi és házassági kapcsolatát.
– Én csak a magam nevében tudok nyilatkozni, és én teljesen természetesnek tartom, hogy fogadjuk el a regisztrált élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényt. És csak ezután kellene egy átfogó társadalmi vitát kezdeményezni a melegházasság kérdésében.
- A nők ellen erőszak és nőgyűlölet a román társadalom velejárója – legalábbis ez derült ki a nemrég kibocsátott Eurobarométer adataiból. Mit gondol, közpolitikák szintjén miként lehetne ezt a kérdést megfogni?
– Azt kellene tudatosítani a társadalomban, hogy nem a nők azok, akik kiváltják az ellenük elkövetett erőszakot. Társadalmi szinten meg kell értetni, hogy a férfit fizikai ereje nem jogosítja fel semmilyen előnyre egy nővel szemben. Az is járható út, hogy szigorúbbá tegyük a törvényeket, viszont a tudatosításra és a megelőzésre is hangsúlyt kell fektetni. El kell érni azt, hogy egy bántalmazó tett ne csak büntetőjogi következményekkel járjon, hanem társadalmilag stigmát váltson ki. Parlamenti eszközökkel a folyamatot úgy lehetne elősegíteni, hogy támogatást kapjanak azok a civil szervezetek, amelyek felvállalják ezt a kérdést.
- Kolozs megyében is problémát jelentett az iskolakezdés környékén az, hogy az iskolák egymástól próbálják meg elszívni a tanulókat. Mit gondol, hogyan kellene ezekhez a veszélyeztetett, vagy a megszűnés küszöbén levő oktatási helyszínekhez viszonyulni?
– Szembe kell néznünk, tudomásul kell vennünk a realitást a demográfiai folyamatokat illetően, és észszerűen kell szervezni az oktatási rendszerünket. Itt elsősorban azt kellene elérni, hogy a magyar iskolák ne ugyanazon a településen versenyezzenek a gyerekekért, ehelyett meg kellene nézni, hogy az illető településen hány magyar gyerek jár román óvodába, és onnan kellene toborozni magyar gyerekeket. A falvakon is működnek magyar oktatási intézmények, és jól működnek, nincsenek minőségi gondok. Nagyon sokszor elmondtam, hogy a mai világban az már nem elég egy magyar szülőnek, hogy magyar iskolába kell íratni a gyermeket, mert akkor tudja megőrizni a magyar identitását. De kell a perspektíva, és kell a minőségi oktatás, és úgy érzem, hogy az utóbbi időben, például a szamosújvári iskola létrehozásakor komoly elmozdulás történt a minőségi magyar oktatás megteremtése terén. Úgy érzem, hogy az oktatásszervezőknek, oktatásban dolgozó menedzsereknek, iskolaigazgatóknak meg kell érteniük, hogy kell legyen egy rendszeren belüli szolidaritás iskola és iskola között, és talán akkor elkerülhetjük az olyan típusú konfliktusokat, amiket a gyerekelszívás szít. A gyereklétszám-csökkenés reális folyamat, de kellő tervezéssel, úgy érzem, hogy Kolozs megyében el tudunk érni egy olyan létszámot a kilencedik osztály terén is, ami 10-15 évre stabilizálhatja a helyzetet. De ez nem működhet a rendszeren belüli szolidaritás megteremtése nélkül. Addig kell küzdenünk az oktatási helyszíneink megőrzéséért, amíg van gyerek, amikor nincs, akkor lehet gondolkodni az oktatási központok létrehozásában. Transindex.ro