Toró T. Tibor parlamenti képviselő beszédében utalt arra, hogy a vegyes lakosú Zsombolyán a magyarság Kaba Gábor személyében képes volt a saját soraiból polgármestert állítani a város élére. Petőfi szobrot állítottak a város szívében, a főutcán. Markó Béla, az RMDSZ országos elnöke és Elekes Botond, Magyarország Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főosztályvezetője is beszélt az ünnepségen. Küldöttséggel képviseltette magát Keszthely, Kőszeg, Kapuvár, Sajószentpéter, Tatabánya, Kiskőrös, Jászberény, Hajdúböszörmény, Kiskunmajsa, Budapestről a XVI. és XVII. kerület, Apátfalva, Szeged. A közönség tapssal köszöntötte Soltész Teophilt, a szobor alkotóját. /Sipos János: "Zsombolya népe a jól végzett munka örömével ünnepelhet" Petőfi szobor a költők sétányán. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 9./

"A Temes-megyei Zsombolya neve 670 évvel ezelőtt jelent meg először írásos dokumentumokban. A kerek évforduló tiszteletére aug. 9-11 között ötödik alkalommal tartották meg a Zsombolyai Napokat. Zsombolya a környékbeli svábság kulturális központja. Látványos volt az első zsombolyai termékbemutató, a Zsombolyai Napok Expo megnyitója. Ünnepség keretében történt a felújított Szent-Flórián szobor felavatása. A költségek nagyobbik részét a Németországba kivándorolt zsombolyai svábok fedezték. A rendezvénysorozat részeként felavatták a város jelenleg legrégebbi, 1833-ban épült felújított sváb házát. - A magyar-román határ menti kistérség, amelybe beletartozik Apátfalva, Magyarcsanád, Magyar-Nagylak, Csanádpalota, illetve a Zsombolya térségében található magyarlakta települések Phare-pályázatot készítenek, amelyek célja a közös múlt, a közös hagyományok, mesterségek felkutatása. /Pataki Zoltán: A 670 éves Zsombolya ünnepe. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 13./"

"Anya- és erdélyországi helységek testvéri kézfogásának, együttműködésének, rokoni szálak ápolásának se szeri, se száma mostanában. Az idei Apáca Napok alkalmából összesereglett a négy testvérhelység. A hagyomány szerint a Békés megyei Csanádapáca, a Csongrád megyei Apátfalva, a vajdasági Kisoroszi és az erdővidéki Apáca esztendőnként felváltva látja vendégül testvéreit. Szerveztek kirándulásokat, az apácai evangélikus parókián és gyülekezeti házban a népes gyülekezet együtt gyönyörködhetett minden színpadra lépő csoport hazulról hozott szellemi ízelítőjében. Vándorguzsalyat indítottak útjára, a guzsalyat őrző helység köteles továbbvinni a hagyományt. /Benkő Levente: A testvériség fonala. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 19./ "

"A Pro Apáczai-Bartalis Egyesület fennállásának 10., Bartalis János születésének 110. évfordulóját ünnepelték Apácán júl. 5-6-án. Az Apácai Napokon volt lovas felvonulás, mazsorettbemutató, labdarúgótorna, néptánc, könnyűzenei koncert és versmondás. Fellépett a Tamacisza együttes, a Brassói Magyar Dalárda és az Apácai Dalárda. A rendezvényre eljöttek a testvértelepülések, Csanádapáca és Apátfalva képviselői is. Idén az apácai származású Mátis Jenőt, a Reform Mozgalom alelnökét avatták díszpolgárrá. Ugyancsak az Apácai Napok alkalmával posztumusz avatták díszpolgárrá Bartha Jenőt az evangélikus egyházban kifejtett több évtizedes tevékenységéért és az 1992-ben elhunyt Varga Mihályt, Apáca egykori polgármesterét is. /Petki Judit: Posztumusz díszpolgárok. = Krónika (Kolozsvár), júl. 8./"

Kulturális műsorral “színezett” bálba hívta október 15-én a Temes megyei Gátalja RMDSZ-szervezete az apátfalviakat, hogy kifejezzék köszönetüket a támogatásért, vendégszeretetért és gondoskodásért. Augusztus második felében ugyanis két hétig Apátfalván táborozhatott 64 gátaljai gyerek, a szervezőknek, a magyarországi magán- és jogi személyeknek, közületeknek köszönhetően teljesen ingyen. Megismerhették Csongrád megye nevezetességeit is. A fiatalok a táborban tanult versekkel, dalokkal léptek fel, az alakulófélben lévő gátaljai Szent László Tánccsoport magyar ruhában adott elő táncokat. /(pataky): Gátaljai köszönet Apátfalvának. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 17./

Szeptember 24-én emlékeznek meg Szent Gellértről Nagycsanádon a templomban, a kőkoporsó köré gyűlve papok és hívők. Az egykori csanádi római katolikus egyházmegye alapításának 977., és első püspöke, Szent Gellért halálának 961. évfordulóján zarándokoltak ide a temesvári és szeged-csanádi egyházmegyei plébániák papjai és hívei, Temesvártól Apátfalváig, Makótól Aradig s a bánsági hegyvidékig. Minden évben szeptember 24-én gyűlnek Szent Gellért kőkoporsója köré, hogy megemlékezzenek a mártírhalált halt főpásztorról. A szertartást Roos Márton temesvári megyés püspök vezette, koncelebrált Gyulay Endre nyugalmazott szeged–csanádi püspök. A német, magyar és román nyelvű prédikációt Kovács István buziásfürdői plébános mondta. Az ősi egyházmegye története majdnem ezeréves, de egy emberöltő óta háromfelé szakadt, Magyarország, Szerbia és Románia mai területén terül el. “Hitben azonban egységes maradt. A kapcsolat nagyon jó a három egyházmegye között, ráadásul most a határok sem olyan »gorombák«, mint régebben, s ez megkönnyíti a kapcsolattartást. Lélekben és szellemiségben Szent Gellért összeköt bennünket” – mondta a Nyugati Jelennek Gyulay Endre. /Pataky Lehel Zsolt: Az őscsanádi egyházmegye és első főpásztorának ünnepe. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 25./

A falu kitemetése
– Ha nincs mutatóujja egy magyar falunak, ott hét baj is lehet.
– Tiszteletes úr, szíveskedjék talán a legsúlyosabbat említeni.
– Az élhetetlenség, az. Mert ez a Szentágota, ahová tartozunk, hétszáz éves is megvan. Még a szászok építették a tatárjárás után. Ugyebár, az első tatárjárásra gondolok, az 1241-esre. Béla király a Dalmát-tengerig meg sem állott, ott egy szigetre menekítették a horvátok. De a tatár sosem szerette a tengert, hát tovább nem üldözte. Ez a mi Bélánk volt a második országteremtő, az országépítő. Mert a nyugati krónikás már azt írta, s máig is fennmaradt az írás, hogy Hungária megszűnt létezni. Megvoltunk, no, valahogy. Töltök még egy pohárkával. Jó bor ez, így igaz. 1910-ben több mint 1100 lakosa volt a mi falunknak, Bürkösnek. De a falunak fele-fele már akkor is román és magyar volt. Csak azért mondom, hogy tudd, hová kerültél lelkésznek.
Szentágotát is ellepték a románok. 3400 lakosból magyar alig 900, cigány már akkor is sok, s a románság.
– Mi a falu mutatóujja, tiszteletes úr?
– Egyszerűbben hangzik és látványosabb, ha azt mondják, hogy hát a templom tornya. Színigaz. De én hozzáteszem, hogy a pap, az ám, a papja a falunak! Mert a pap mutatja, merre kell menni.
Ez jutott eszébe Kelementelki Béla tiszteletesnek, a harminc évvel azelőtti beszélgetés. Akkor került a szétszórt magyarság falujába, aztán onnan el, el Székelyföldre. A falu mutatóujja. Az. A torony leomolhat, az isteni hitbe és a nemzet megmaradásába vetett hit soha.
Íme, itt kezdtem, itt. Most üres a papilak. A falak megvannak. Mit siratnék? Az életet? Sirassa az, aki nem vette hasznát, és nem vetette meg az ágyát annak az életnek.
– Béla, nem sírsz ugye? Csak 55 vagy. Három gyermek…
– Temetésre hívtak. Utánam már csak beszolgáltak papok. Mért nem őket, valamelyiket? Szanaszét vannak itt, Fogaras megyében a magyarok. És itt ma temetem az utolsó magyart. Hideg van.
– A falak hidegek, Bélám, a falak már rég nem élnek… Csak egyszer láttalak sírni. Akkor boldog… boldogok voltunk. Te mondtad akkor, hogy egymástól tanuljuk a boldogságot.
Délidő volt, az ebéd nem zavarta őket, hiszen Brassóban ebédeltek. A papilak kulcsa Szentágotán volt található a lelkésznél. A templom kulcsa – hol is lehet a templom kulcsa? A templom cserepes, vörös fedele foghíjas. A lefolyó vízszintes csatornában fű nőtt, valami facsemetehajtás is, a függőleges bádog csatornákat ki tudja, mikor lopták el. A kapu vicsorítva néz belé a román világba. Istenem, vajon hol lehet sírja az öreg papnak, aki itt fogadott borral, pánkóval, elkészülődésben jó szóval? A falu mutatóujja a pap s a templom tornya. Ha azt súgnák az égiek, hogy most, most dől a torony, beállnék-e mellé megtámasztani?
Nyár volt, meleg a dél, háromkor lészen a temetés. Háborús Beke Bálint halt el utolsóként. Egy jó ideig presbiterem is volt, de inkább templomszolgálat volt az övé. Hová levél, hová, ábrándok világa… Ez a műdal járt a fejében, még az anyjától tanulta a pap, kinek az a küldetése meghívottként, egykori lelkészként, hogy a magyar falut temesse ki innét egyszer s mindenkorra.
Cigány csapat sereglett a kapu előtt, röhejcseltek, vigyorogtak, és integettek a tornácon levő házaspár felé. Sokan emlékeztek a faluban Béla papra.
Három előtt már vagy húszan jelen voltak a sírgödör körül. Frissen barnállott Háborús Beke Bálint sírja, aki megúszta a két világháborút, s úgy tartották a faluban, hogy Isten örök kopjafaként tartotta a falu felé, immár csak máig.
Isten óvja és megtartja a benne hívőket! Egy egész falura kellett figyelnie a 94 éves Beke bácsinak, hogy jó felé menne a népség. Most itt állunk az őt befogadó szülőföldön – Kelementelki Béla pap érezte, egyetlen gondolata, szava nem illő ehhez az elképesztő, hihetetlen alkalomhoz. A helybeli románok mögött itt vannak, lám, Apátfalváról, Hégenből, Kiskercből is a szórványbéli magyarok. El, hát eljöttek. – Bürkös falu ezennel kivonult a magyar nemzet kebeléből. A nemzet egy darabkáját, a nagy lélek Bálint bácsit adjuk vissza a szülőföldnek, melyből vétetett…
Akkor egy feketébe öltözött román ember szólalt a sír mellett, szemközt a pappal, a halottnak lábtól, románul.
– Eu încă sunt ungur. Én még magyar vagyok, csak nem tudok magyarul, református volt nagyapám, apám is… Magyar vagyok, őrzöm a sírt. Hoztam kolivát, édes gabonát, gyümölcsöt a halottnak. Nekem két keresztem van, református is, román is… Kijárok ide…
Sírt erősen. Megmentette a papot a fájdalomtól. Sírtak a szomszédos román falvak magyarjai is erősen. Látták a múltat abban a gödörben.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely