Bandából közösségbe Istennel
Színes, először papír, majd hús-vér emberkék lepték el az elmúlt hét végén a brassói Reménység Házat, ahol a helyi református ifik első ízben szerveztek nagyszabású regionális találkozót. A Banda vagy közösség? címmel meghirdetett rendezvénysorozatra közel százhúszan neveztek be a Brassó, Maros és Kovászna megyei Kőhalomból, Nagymohából, Sepsiszentgyörgyről, Olthévízről, Komollóról, Héjjasfalváról, Négyfaluból, Alsórákosról és természetesen a Cenk alatti nagyvárosból.
Közösségben. A brassói ifjúsági találkozón interaktív istentisztelet és szabadidős programok is voltak
 Az első nap áhítattal és köszöntőbeszédekkel kezdődött. A fiatalokat is meglepte, hogy nyoma sem volt unalmas, elkoptatott frázisok ismételgetésének. Nemes Emil segédlelkész kicsik és nagyok, 11 és 22 évesek számára egyaránt érthetően és élvezhetően adta át Isten üzenetét, azt hogy külön-külön mind értékesek, de ez az Istennel való közösségben nyilvánul meg. Ménessy Miklós lelkipásztor mint a rendezvény házigazdája arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy ne simuljanak és fásuljanak bele a világba, különben könynyen értéktelenné válhatnak.
„Lehettek divatosak, mint mindenki más, hallgathattok modern zenét, mint mindenki más, de a plusznak, ami bennetek van, a hitetetknek meg kell mutatkoznia!” – biztatta a jelenlévőket a lelkész. Kocsis András, az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület alelnöke is arra buzdította a fiatalokat, hogy kapcsolódjanak be a szervezet minél több programjába. Az első nap amúgy is laza, kellemes hangulatát az ificsoportok bemutatkozása és a játékest oldotta fel végképp. 
Szombaton Bartos Károly tartott érdekfeszítő előadást a találkozó témájáról, a Banda vagy közösség? gyakran visszatérő kérdésről. A lelkipásztor hamar eloszlatta a tévhitet, miszerint bandába mindössze cigis, italozó, drogos vagy bűntettekre kész fiatalok verődhetnek. A banda mindössze egy lazább kapcsolatokra épülő csoport, mondta. „Az ide való tartozást meg kell tapasztalni ahhoz, hogy értékelni tudjuk a keresztyén közösség fontosságát, azt a közeget, ahol nemcsak a közös témák, problémák, azonos stílus és egyebek, hanem az Istenbe vetett hit köti össze az embereket” – figyelmeztette a fiatalokat. A kiscsoportos beszélgetések során még inkább lehetőség adódott elmélyülni a témában.
A sporttevékenységekkel, origamizással, karaokéval és élőzenés bulival tarkított eseménysorozat záróakkordjaként Imreh Jenő segédlelkész interaktív ifjúsági istentiszteletbe vonta be a jelenlévőket. Kijövet a belvárosi templomból a fiatalok elmondták, élmény volt bekapcsolódni a szertartásba, a rendkívüli istentisztelet még inkább megerősítette bennük az Istenhez való tartozás érzését.
Ambrus Melinda, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Erősödött a magyar képviselet a szórványban
Kolozs megye a részvételi arány tekintetében sereghajtónak számít – a vasárnapi voksnapon a jogosultak alig 53 százaléka szavazott. A végleges eredmények alapján a Szociálliberális Unió (USL) jelöltje, Horea Uioreanu 705 szavazattal győzte le Alin Tişét (PDL) a megyei tanácselnöki tisztségért kiírt szavazáson, az RMDSZ-es Máté András 12 százalékot ért el.
A szövetség tanácsosi listája a voksok 13,7 százalékát kapta, míg az USL 41, a PDL 30 százalékot kapott. A párhuzamos szavazatszámlálás alapján várhatóan nyolc Kolozs megyei településen állíthat polgármestert az RMDSZ – derül ki a szövetség megyei szervezetének a közleményéből. A megyei választási iroda által közölt végleges eredmények szerint Emil Boc exminiszterelnök (PDL) a szavazatok 40 százalékával újra polgármester lett Kolozsváron, Marius Nicoară, az USL jelöltje 38,97 százalékot kapott. Eckstein-Kovács Péter (RMDSZ) a voksok 10, Gergely Balázs (EMNP) kevesebb mint egy százalékát kapta. Az EMNP közép-erdélyi régióelnöke úgy értékeli, Kolozs megyében az EMNP a magyar pártokra leadott szavazatok 14 százalékát kapta meg, ez összesen 2,5–3 százalékos eredményt jelent megyei szinten.
Fehér megyében egyetlen településen, Torockó községben nyert polgármesteri mandátumot az RMDSZ, ahol Szőcs Ferenc legyőzte az EMNP színeiben induló Király Melindát. Torockószentgyörgyön és Torockón a lakosság 70 százaléka szavazott bizalmat Szőcs Ferencnek. „A torockóiak a folytonosság és a tapasztalat mellett adták le voksukat. Bebizonyították, hogy felelősségteljesen döntöttek ezáltal, felelősséget vállalva a jelen és a jövő nemzedékéért” – nyilatkozta az újabb mandátumát megkezdő elöljáró. Szőcs Ferencnek első alkalommal 1996-ban szavaztak bizalmat a választópolgárok, ezt követően pedig az RMDSZ politikusa 2008 és 2012 között irányította a községet.
Beszterce-Naszód megyében egy településen, Árpástón lesz a következő négy évben RMDSZ-es városvezető. A megyében a választásra jogosult személyek 59,15 százaléka adta le a voksát, 2008-ban ez az arány 52,43 százalék volt. Brassó megyében a megyeszékhely tanácsában az RMDSZ két mandátumot szerzett, a 2008-as választásokhoz hasonlóan pedig négy településen – Alsórákoson, Apácán, Tatrangon és Ürmösön – szavaztak bizalmat a szövetség jelöltjeinek. A megyében egyébként a lakosok 54,59 százaléka szavazott, négy évvel ezelőtt ez az arány 46,69 százalék volt. Máramaros megyében egyetlen polgármesteri tisztséget sem sikerült megszereznie az RMDSZ-nek. A választópolgárok valamivel több, mint fele élt szavazati jogával, a részvételi arány 52,09 százalékos volt, a 2008-as 45,99 százalékhoz képest.
Temes megyében az RMDSZ-nek három településen, Óteleken, Igazfalván és Végváron sikerült elöljárói tisztséget szereznie, utóbbinak tizenhat év után van ismét magyar polgármestere. A községben a szövetség színeiben induló Csáki-Gál Károly nagy fölénnyel győzte le ellenfeleit. Elmondta: Végvár a példája annak, hogy összefogással a magyar közösség meg tudja mutatni erejét. A tavalyi népszámlálás előzetes adatai szerint Végváron mindössze 37,5 százalék a magyarság aránya, a községben pedig legutóbb 1992 és 1996 között volt magyar polgármester. Azóta a magyar jelöltek rendszerint a választások második fordulójában, a román pártok összefogásának következtében veszítették el a versenyt. Az idei, egyfordulós rendszerrel esély mutatkozott a tisztség visszaszerzésére.
„Végre együtt erősek vagyunk. Végváron mától az emberek számítanak. Mától kezdődik a munka, az elkövetkező négy évben pedig együtt építjük újra a várost” – nyilatkozta az eredményhirdetést követően Csáki-Gál Károly. A bánsági megyében a 2008-as 40,96 százalékhoz képest idén a választópolgárok 49,33 százaléka adta le voksát.
Kőrössy Andrea, Gyergyai Csaba. Krónika (Kolozsvár)

Három nyelven a Várhegy alatt
Kissé nagyobbat ugrottunk szomszédolásunkkal. Sorrendben ugyan érdekes települések következtek volna: Árva Bethlen Kata faluja, Olthévíz, avagy a Persányi-hegyek mögé elrejtett Datk. Ugrani kellett, mert szeretettel hívott ünnepére a kőhalmi vallásos kisközösség, hadd húznánk meg jelképesen a harangokat, mutatnánk be az azokról szóló könyvet az államalapítás emlékünnepén. Szent Istvánra emlékeztek a kőhalmi keresztények, a szórványban élő magyarok.
Jókai és László Gyula nyomában a Homoród mentén
Az emlékezetes vasárnapon négy templom harangjai szóltak: a szász lutheránus központi nagy templomban, a városszéli kisebb görögkeleti tornyában, továbbá Szegedi László református tiszteletes főtéri templomában és a kőhalmi Várhegy alatt emelkedő magyar katolikus és unitárius templomban. Utóbbiban melegszívű kisközösség várt, ahol mindvégig úgy éreztük, nem Kőhalomban, hanem a Homoród mentén vagyunk, Homoródjánosfalván vagy Peteken, Homoródoklándon vagy éppen székelyzsomboriak, alsórákosiak között. Minden települést képviselnek – tudtuk meg tiszteletes Márkos Ervin kőhalmi unitárius lelkésztől. Hogyne tudná ő, milyen az etnikai összetétele ennek a kisvárosnak, milyen annak magyar lakóközössége, hiszen itt járt iskolába, itt szövődtek fiatalkori élményei-emlékei, falusfeleinek, régi barátainak és lehet, éppen iskolatársainak lett papja két évvel ezelőtt, amikor egyhangúlag meghívták az 5000 lelket számláló városkába. Ebből közel ezer ember vallotta magát magyarnak, azt is feltételezhetjük, hogy a 350 cigány között akadnak magyar ajkúak is.
Legyen elég abból a tizennyolc évből, tiszteletes úr – mondták bizonyára a kőhalmiak –, amit a fogarasföldi, majdnem haldokló unitárius szórványban töltött, itt többen vagyunk. A zsenge korban eltöltött kőhalmi és segesvári éveknek köszönheti a lelkész, hogy németül és románul is olyan szépen és folyékonyan prédikál bármilyen ünnepi alkalommal, hogy a más felekezetűek is magukénak tartották. A zömében románság lakta Fogarasban valaki úgy nevezte e sorok írójának, hogy „părintele cu gură de aur” (aranyszájú pap). Márkos Ervin tanár is, mert jelenleg a kőhalmi líceum minden nemzetiségű tanulóinak német nyelvet tanít. Ismerősként járta be néprajzi kutatóútjai alkalmával a Szentágota környéki szászság falvait, hiszen ő a lutheránus szász templomokban is megállta a helyét a szószéken. Így hát aztán bátran mondhatjuk: három nyelven él és tud prédikálni a kőhalmi Várhegy alatt is.
A parókia udvaráról, ahol már beérik a szőlő, rálátni a Hortobágyi-dombság Oltra behajló peremére. Miközben terül a fehér asztal, Torró Zoltánné Ida gondnokné asszony, aki a lelkét is belefőzte a savanyú levesbe, egy helybeli, főleg bútorokat restauráló kft. társtulajdonosa, a Kőhalom városi RMDSZ-választmány elnökeként és a városi tanács egyetlen magyar képviselőjeként arról beszélt, hogy másképpen kell tekinteni a szórványban élő magyarok sorsának alakulására. „Mi nem engedhetjük meg magunknak – mondta –, hogy több pártra szakadjunk, ajánlatos megmaradni egy tömbben az itt már működő RMDSZ mellett!” Beszélgetésünk idején közbeszúrta: „egyébként Kőhalomban született az önök tevékeny sepsiszentgyörgyi polgármestere is, Antal Árpád András, aki ugyancsak alsórákosi származású. Mi erre büszkék vagyunk.” Itt született a jeles farmakológus Issekutz Béla (1886–1979) is, fűzzük hozzá mi, az árapataki származású jeles magyar orvos, Jancsó Miklós életrajzírója is.
Kedves hely a parókia udvara. Birtalan Barangó, aki gépkocsi-vezetői gyakorlatát még az egykori téeszkamionokon szerezte, nyugdíjas ráérősként segít be a parókián, nekünk éppen a paplak kertjében termett szőlőből készült bort hoz fel a pincéből. A tiszteletes műkincseit mutogatja, kerámiagyűjteménye akkora, hogy kiállításra kívánkozik. Szomszédja, Faragó István a Kőhalomban és környékén élő magyar katolikus lelkek papjaként ugrott be villámlátogatásra, s mert a két lelkész két temploma nagyon közel egymáshoz, állja helyét a jó szomszédság. Mindkettőjüknek több szórványa van. Fiatal és háromszéki, csak egy kézfogásra futott be, mert hallotta, hogy földijei érkeztek: Faragó plébános bölcsőjét ugyanis Kovásznán ringatták. Van olyan fiatal is Kőhalomban, aki tanár úrnak szólítja Márkos tiszteletest, ugyanis vallást és német nyelvet is oktat a helybeli líceumban, ahol magyar anyanyelvű osztályok is működnek. Jó kapcsolatokat ápol a közismert tiszteletes Szegedi László református esperes-lelkésszel, aki nemcsak az anyanyelvű oktatásnak, hanem a kőhalmi magyar művelődésnek is mecénása. Az utóbbi népszámlálás alkalmával csak Kőhalomban közel ezren vallották magukat magyarnak. Ez az ezer lélek majdnem egyenlő arányban oszlik meg a három magyar felekezet között. A három lelkész által pásztorolt lelkekhez még hozzá kell adni a szórványban-filiákban élő magyarságot, no meg az illető településeken élő magyar anyanyelvű cigányokat. Mondanunk sem kell, három jeles és jó szónok-lelkész kezében a környéken élő magyarság identitástudatának ápolása. Az egykori szász településen, Kőhalomban az őslakó szászok száma megcsappant, helyüket túlnyomó többségben a románság és szerényebb kisebbségben a székelyek foglalták el. Ennek eredményeként jött létre a kőhalmi unitárius gyülekezet is 1978-ban, amelynek Vass Mózes nyugalomba vonult lelkész teremtett templomot, s később, a rendszerváltás után harangtornyot emelt.
Egy címer mesélni kezd
A parókia beépített udvarán emlékképek, művészi alkotások, László Gyula-emléktábla és a professzor rajzai láthatóak. A lelkész néprajzi gyűjtésének darabjai mellett szerettük volna látni az unitárius egyházközség ama címerét is, amely Pécsi L. Dániel magyarországi jelképtervező munkája. Márkos tiszteletes elmondta, a címer csak az egyházközség zászlóján látható, de távlati tervük plakettként is elkészíttetni. Leírását maga a szerző közölte a Budapesten megjelenő Unitárius Élet című folyóiratban. Felső felében az ismert unitárius címer látható, alsó mezőjében vörös színű háttérben aranyszínű szkíta szarvasbikafej. A szarvas fejéből agancskorona terebélyesedik, melynek középső mezejében egy félhold, fölötte pedig napkorong látható. „Ezzel az összetett jelképpel a Kőhalomban született és gyermekeskedő László Gyula unitárius régészprofesszornak állítottunk emléket – írja –, aki nemcsak a honfoglalás korát feltáró ásatásaival vált híressé, hanem a honfoglaló magyarság mindennapjait megálmodó gyönyörű rajzaival is. A címer és a zászló László János nemes adománya, amivel néhai nagybátyjának, László Gyula régészprofesszornak állított tiszteletre méltó emléket.”
A Széchenyi-díjas dr. László Gyula ősrégészt, a kettős honfoglalás megfogalmazóját több szál kötötte Háromszékhez. Édesapja, az unitárius vallású id. László Gyula kőhalmi igazgató-tanító Abásfalváról származott, édesanyja, Tordai Vilma bibarcfalvi, aki korán árvaságra jutott, és a székelyszáldobosi Jánó Sándor református kántortanító nevelte. Így kötődött emlékeiben, lélekben a gyerek László Gyula ehhez az erdővidéki székely-magyar településhez, ahová meglett emberként is gyakran visszajárt. Nosztalgiával emlékezett egyik könyvében azokra a kosaras bálokra, amelyeken a Hegyfarki feredő épületében vett részt. Szoros barátság fűzte a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kovács József (1928–2008) száldobosi bányafelmérő-helytörténészhez. Kovács Irén helybeli tanár tájékoztatott, hogy édesapja hagyatékában őrzik kettőjük levelezését is. Székelyszáldobos nem feledkezett meg a jeles tudósról, aki még az 1941-ben itt felszentelt magyar országzászló avatóünnepségére is eljött édesapjával, és előadást tartott. Kolumbán Sándor száldobosi lakos, Bardoc község alpolgármesterének kezdeményezésére 2009-ben egyházi és világi vezetők jelenlétében ünnepi keretek között emlékművet állítottak László Gyula professzornak a száldobosi református templom előtti emlékkertben, „hogy hirdesse az idők végezetéig, kölcsönös (volt) a tudós és a faluközösség ragaszkodása.” László Gyula, halálának története is hozzánk kapcsolódik. 1988-ban tartották Kézdimárkosfalván a nemzet festője, Barabás Miklós (1810–1898) halálának centenáriumát. „Erre az ünnepségre én hívtam meg László Gyulát – nyilatkozta Jánó Mihály sepsiszentgyörgyi művészettörténész –, de Nagyváradon útját állta a halál. Fáradt szíve ekkor dobbant utolsót.”
Válságban is épül a vár
A várost első ízben 1324-ben említi oklevél castrum Kuholm néven. Léstyán Ferenc is feltételezi, hogy még a szász telepítés előtt, a XI. században a Várhegyen, ahol most magasodik-szépül a vár, királyi vár állt. Ezt legjobban, ellentétben a sajtóban megjelent és nem okadatolt nézetekkel, a szászok betelepítése előtti magyar neve mutatja, ami nem más, mint Kőhalom. Nem töltött be nagy stratégiai szerepet a történelem folyamán, inkább az alatta lakók élelmiszerraktáraként és rejtekhelyeként szolgált. 1451-ben törökök rombolják le, de utána megerősítik, 1791-ben pedig vihar letépi a fedélzetét. A geológus szeme itt ennél többet is lát, hiszen a hely valóságos földtani kuriózum, mert a vár egy 608 m magas bazalt-batolit tetején áll. Látogatásunk idején a várfalat javították, a bástyák tetején már piroslott az új cserépfedélzet. Mint megtudtuk, felújítása nyolcmillió eurós pályázatból történik, amelyből majdnem hatmillió vissza nem térítendő összeg. Bizonyára elcsodálkozna Jókai, aki megmászta a Várhegyet, hogy a mai ember felújítja az ősi várat. Minden poklokon keresztül című történelmi kalandregényének (1884) ez a vár a helyszíne. Cselekménye itt kezdődik, de nagyobbik részét a szentföldi keresztes hadjárat történelmi eseményrétegébe beágyazott, II. Endre királyunk idejében történő kalandsorozat tölti ki, a hűséges nő és a vérétől űzött, csapodár férfi ellentéte. Kőhalomra már rá sem ismerne a regény egykori írója. Talán a heti piaca hasonlítana a régi sokadalmakra. Mindenben utánozza Európát.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Melyik előbb: fejlesztési régió vagy autonómia?
Eltérések az SZNT és az RMDSZ álláspontja között
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kedden este, a Marosszéki Tanács ülését követően kijelentette, hogy egyetértenek az aláírásgyűjtéssel és támogatják azt, de az SZNT nem fejlesztési régióban, hanem Székelyföld autonómiájában gondolkodik. Mint mondta, az RMDSZ- szel számos kérdésben közös az álláspontjuk, de a népszavazáson megfogalmazott kérdésben nem egyezik. Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szerint realistának kell lenni, mert egyelőre nincs szó közigazgatási régiókról, az alkotmányban sem szerepel, ellenben a fejlesztési régiók átszervezése napirenden van.
Az alábbiakban a két nyilatkozatot olvashatják:
Mi az autonóm Székelyföld megteremtését tűztük ki célul
Izsák Balázs: – A mi célunk nem egy fejlesztési régiónak a létrehozása, hanem az autonóm Székelyföldé. Ez 153 székely önkormányzatot jelent, amelynek a jegyzéke megtalálható a Székely Nemzeti Tanács törvénytervezetének a függelékében. Ezek tulajdonképpen nyolc széket alkotnak. Többször hangsúlyoztuk, hogy számunkra Székelyföld nem három megyét jelent, hanem nyolc széket. Ez nemcsak Maros megyében tér el tulajdonképpen a jelenlegi közigazgatási felosztástól, hanem Hargita és Kovászna megyében is. Bodzaforduló például soha nem tartozott a Székelyföldhöz, viszont a Brassó megyében található Apáca, Alsórákos tulajdonképpen Háromszékhez, Erdővidékhez tartozik. De beszélhetünk akár a Brassóhoz csatolt Homoródjánosfalváról is vagy Gyimesbükkről, amely jelenleg Bákó megyéhez tartozik.
Tehát mi az autonóm Székelyföld megteremtését tűztük ki célul, és nem helyes az, hogy elsőként a fejlesztési régiók kialakítását fogalmazzuk meg célkitűzésként, ugyanis az 1059/2003-as rendelete az Európai Uniónak kimondja, hogy a fejlesztési vagy sta- tisztikai régiókat közigazgatási egységek fogják kialakítani. Előbb kell tehát a közigazgatási határokat módosítani, a közigazgatási egységeket létrehozni, s utána gondolkozni azon, hogy hogyan alakítják a fejlesztési régiókat.
Ha most sikerülne keresztülvinni azt, hogy Maros, Hargita, Kovászna megye egy fejlesztési régió legyen, sokkal nehezebb lenne utána megváltoztatni a közigazgatási határokat, különösen, ha fölmutatják mellette éppen az érintett magyar székely lakosság akaratát.
Mi ezt nem tartjuk jó dolognak, ettől függetlenül folytatjuk az együttműködést az RMDSZ-szel is minden más területen, további egyeztetéseken próbáljuk meggyőzni, hogy ne ezen az úton haladjanak.
A fejlesztési régiók racionális átrajzolása fontos lépés az autonómiatörekvésekben
Brassai Zsombor: – Azt gondolom, hogy a realitások mentén kell gondolkodnunk, és ennek megfelelően kezdeményezzük a népszavazást a régióátszervezés ügyében. Továbbra is fenntartjuk, hogy Hargita, Kovászna és Maros megyének ebben a hármas egységben kell fejlesztési régióvá átszerveződnie, hogy érvényesüljenek a regionalizációnak a célkitűzései, vagyis hogy megszűnjenek a különböző területek, megyék közti különbségek, illetve erősödjenek a helyi sajátosságok. Pillanatnyilag ennek van politikai aktualitása, és erre kell erős véleményt megfogalmazzon a térségben érintett lakosság.
Ami a közigazgatási hatáskört illeti, regionalizációs összefüggésben az RMDSZ nagyon világosan kifejezte az álláspontját, mely szerint nem támogatja egy újabb közigazgatási szint beiktatását az országos kormányzás és a megyei kormányzás közé, hiszen ez tovább bonyolítaná a bürokráciát, ami egyáltalán nem szolgálja a lakosság érdekeit. Tehát nem hiszünk egy olyan közigazgatási hatáskörrel felvértezett régióban, amelyik tovább fokozná az adminisztrációs bürokráciát. Ennek megfelelően mi a fejlesztési régiókat támogatjuk, amelyeknek realitásuk és aktualitásuk van ebben a pillanatban. Kifejezzük, hogy elfogadhatatlannak tartjuk ennek az egységességnek a beolvasztását olyan fejlesztési régió keretébe, amelyben tulajdonképpen elhalványodna a térségnek a jelentősége. A fejlesztési régiók racionális átrajzolása fontos lépés az autonómiatörekvésekben. Az RMDSZ nem mondott le az autonómiatörekvésekről, köztudomású, hogy a következő hetekben napvilágra kerül egy autonómiatervezet, melynek mentén a szövetség tovább küzd annak érdekében, hogy ez a cél megvalósuljon. Fontos jelzés a népszavazás mellett az október 27-ére tervezett székely nagy menetelés is, ezért támogatjuk ezt a kezdeményezést és csatlakozunk a rendezvényhez.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Új lap Erdővidéken
Erdővidéki Hírlap címmel új közéleti hetilap látott napvilágot, az első szám tegnap jelent meg. A szerkesztők megfogalmazott szándéka az elődök nyomdokain haladva bemutatni a kistérség jelenét a maiaknak, meg a jövőben a múlt iránt érdeklődőknek.
A kimondott Erdővidék mellett kiterjesztik felségterületüket Hidvégre, no meg az Olton túlra, a Brassó megyei magyarlakta településekre: Apáca, Ürmös, Ágostonfalva és Alsórákos. Szándékuk az Erdővidék-tudat, az összetartozás, a szülőföldhöz való ragaszkodás erősítése. Vallják, az újság pártlap: az erdővidéki magyarság pártján áll. A vidék jeles szülötte, Egyed Ákos akadémikus Kriza Jánostól kölcsönzött címmel, Erdővidék az én hazám című beköszöntőjével mutat rá a térség történelmi, kulturális, szellemi gazdagságára. A lapot a Tortoma és Sámán kiadó a Ferenczy Géza Egyesülettel partnerségben adja ki. Főszerkesztője Lázár Zoltán kommunikáció szakot végzett fiatal, főmunkatársai: Benkő Levente történész, közíró, a Háromszék volt munkatársa, a kolozsvári Művelődés folyóirat szerkesztője és Szabó Gyula Jenő tapasztalt újságíró. A térségben 1997-től működik az Erdővidék regionális hetilap, s tavaly novemberben múlt ki a 2008 májusában indított Vidékünk című hetilap.
(szekeres)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felújították a nagyszebeni szórványkollégium udvarát
Az 1696-ben a Fieltsch Tamás szelindeki lutheránus lelkész házával együtt elkészült udvar a XVII. század történelmét és patináját hordozza magán.
Az épület az udvarral együtt 1784-ben a Nagyszebeni Református Egyházközség tulajdona lett, majd ennek tetőterében épült ki 2004-ben a szórványkollégium. Az udvar a négy évszázaddal ezelőtt divatos macskakő–folyami kő kombinációjával volt kirakva, egy sajátos mintázat szerint elkészítve. Sajnos az idők múlásával a folyami kő egyre egyenlőtlenebbé vált. A víz nem megfelelő lefolyása miatt az épület állaga is idővel romlott.
A felújításban támogatott bennünket az anyaországi Bethlen Gábor Alap. Bár 2007-ben az Arhimus Kft. tervezőiroda már elkészített egy tervet a felújításra, akkor, pénzhiány miatt, a kivitelezése nem vált lehetővé. Ugyanaz a tervezőiroda hét évvel később a tervet átdolgozta, a Műemlékvédelmi Bizottság jelenlegi elvárásai alapján aktualizálta és engedélyeztetésre előkészítette.
A gyakorlati kivitelezés 2013. november közepén kezdődött el és 2014. február végén fejeződött be. A Kolcsár Ferenc mérnök irányítása alatt dolgozó építkezési vállalat szakszerűen és a Műemlékvédő Bizottság illetve a tervező meghagyásai alapján végezte a munkálatot.
A bazalt alapú macskakövet Alsórákosról szállítottuk, az udvar mintázatának kialakításánál a XVII. századi mintázatot vették alapul, melyből mintegy 8 m2 megmaradt udvar első felében.
A nagyszebeni szórványkollégium illetve parókiális épület udvara visszanyerte régi patináját. Rengeteg kompromisszum és szakemberekkel való konzultáció után sikerült egy olyan megoldást találni, amely reményeink szerint figyelembe vette mind az esztétikai, mind a biztonsági előírásokat. Tiszteletben tartottuk az udvar történetiségét, egykori mintázatát és anyagait, ugyanakkor fokozottabb biztonságot tudtunk nyújtani szórványkollégiumunk diákságának, az itt működő oktatási központ tanulóinak és a gyülekezeti tagoknak egyaránt. Ezzel együtt lehetőség nyílott az itt történő szabadtéri rendezvények rendszeresebb megtartására.
Hálás köszönetünket fejezzük ki a Bethlen Gábor Alapnak a munkálatok megvalósulása érdekében biztosított hathatós támogatásáért.
Varró Sándor, a nagyszebeni szórványkollégium lelkész igazgatója. Népújság (Marosvásárhely)

125 éve született Nyirő József
Százhuszonöt éve, 1889. július 18-án született Nyirő József, a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom egyik legnépszerűbb szerzője.
Az Udvarhely megyei Székelyzsomborban látta meg a napvilágot, ahol édesapja a helyi elemi iskola igazgató- tanítója volt – olvashatjuk az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portrésorozatában. A gyulafehérvári papnevelő intézetben tanult, majd a bécsi egyetemen teológiai doktori oklevelet szerzett, 1912-ben pappá szentelték. Ezt követően Nagyszebenben, majd Besztercén hittant tanított, lapokat szerkesztett, 1915-ben a Kolozs megyei Kide község plébánosa lett. 1919-ben kilépett az egyházi rendből, megnősült és Kide molnárjaként dolgozott tovább.
1920-tól, miután Haldoklik a székely című novellájával elnyerte a Zord Idők című irodalmi lap pályázatának első díját, írásból élt. 1923-ban többekkel együtt megalapította a Kaláka kiadóvállalatot, majd az Erdélyi Szépmíves Céh könyvkiadót, és részt vett az Erdélyi Helikon című irodalmi folyóirat létrehozásában is.
Első novelláskötete, az 1924-ben megjelent és országos sikert arató Jézusfaragó ember elbeszéléseiben tragikus emberi sorsokat ábrázolt mély együttérzéssel. 1926-os Havasok könyve című kötetéből készítette el 1941- ben Szőts István az Emberek a havason című filmjét, amely a velencei filmfesztiválon díjat kapott. Nyirő 1931 és 1933 között alsórákosi kisbirtokán gazdálkodott. Ekkoriban jelent meg Tamási Áron Ábel a rengetegben című műve, ennek sikerén felbuzdulva írta meg Uz Bence című regényét, amelynek tréfacsináló főhőse ugyanúgy a székely életrevalóságának és leleményességének képviselője, mint Tamási Ábele.
1933-tól Székelyudvarhelyen élt, majd Kolozsvárott a Keleti Újság felelős szerkesztője lett. Ebben az időszakban jelent meg a balladák tragikus világát idéző Kopjafák című novelláskötete, a Júlia szép leány című színműve és a Madéfalvi veszedelem című történelmi regénye. 1940-ben Corvin-koszorúval tüntették ki, 1941-ben – miután az 1940. augusztusi második bécsi döntés Észak-Erdélyt visszaadta Magyarországnak – Nyirő behívott erdélyi képviselőként a magyar országgyűlés tagja lett és Budapestre költözött.
1942 és 1944 között a jobboldali Magyar Erő című lapot szerkesztette, 1944-ben és 1945-ben a Törvényhozók Nemzeti Szövetsége tagja volt. 1944 őszétől részt vett a soproni nyilas parlament tevékenységében, 1945 márciusában Németországba menekült. Az akkori magyar hatóságok 1947-ben eredménytelenül kérték ki mint háborús bűnöst a szövetséges hatalmaktól. 1950-től Spanyolországban, a Madrid melletti Escorialban élt, emigrációjában írta meg az Íme, az emberek és A zöld csillag című regényét, a Mi az igazság Erdély esetében című tanulmányt. Madridban hunyt el 1953. október 16-án. 2002 decemberében a "székelységhez hű írói munkásságát" posztumusz Magyar Örökség Díjjal jutalmazták.
Nyirő elbeszélői világképét két alaptényező határozta meg: az egyik a trianoni döntés, Erdély elcsatolása, a székelység kisebbségbe szorulása, a másik pedig az író- publicista Szabó Dezső hatása. Műveiben a székely nép lelkét kívánta megidézni és bemutatni, ehhez – ahogy Pomogáts Béla írta róla – "természetes módon használta fel a székely népnyelvet, esetenként a régies elbeszélő nyelv fordulatait".
A politikai tevékenysége miatt ellentmondásos megítélésű író hamvai hazahozatalának gondolata 2004-ben vetődött fel először, amikor a székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában felavatták első köztéri szobrát, de az elképzelések meghiúsultak. A 2012 pünkösdjére tervezett újratemetés, amely politikai feszültség forrása lett Magyarország és Románia között, végül elmaradt, Székelyudvarhelyen csak megemlékezést rendeztek.
Népújság (Marosvásárhely)

Ambrus Attila: Szórványra is figyelj
Brassó a magyar próza térképén ma is fehér foltnak számít. A barcaságiaknak is. Legfennebb azzal került be az irodalom- és eszmetörténetbe, hogy a Cenk alatti városban írta le Németh László a kisebbségi idegbajt és az ebben a kórban szenvedő zárványi ember három típusát. A dohogót, aki minden sérelmet számon tart, aki szinte örül az újabb és újabb igazságtalanságnak, s a sérelmet azért növeszti apokaliptikussá, hogy ne lásson lehetőséget arra, amire ereje nincsen. A lojálist, a hatalom támaszát, aki minden kis többségi gesztusban vagy pesti vállveregetésben a megdicsőítő élet felkínált lehetőségét látja. A szervezőt, aki szerint, ha fenn akarunk maradni, az anyagi létünket kell rendezni, a gazdasági függetlenségben majd fészket talál a szellem is, aki hősnek képzeli magát, noha minden kisebbségi hősiesség: neurózis. Ezeknek a kisebbségi embertípusoknak a leírása után a nemzeti író levonta a szomorú következtetést: az erdélyi magyarságnak nincs komoly hadrendje, amelybe beállni férfipróba, mert egy nagy eszme sem fut a körében szét.
Németh László szerencsére tévedett.
Ahogyan az is hibázik, aki a mai Brassó megyét a magyar irodalom térképén üres tartományként jelölné. Az jár a legközelebb az igazsághoz, aki terra incognitának tarja a Barcaságot. Így járt el a román irodalomtörténész, Vasile Şelaru is, aki összeállította a Barcasági írók és gondolkodók enciklopédiáját. A magyar írókról avatatlanoktól informálódott, ezért az első kiadás mindössze tucatnyi és szinte kivétel nélkül tucatszerzőt említett meg.
Eléggé felelőtlenül elvállaltam, hogy a lexikon második kiadására összeállítom a mai Brassó megye területén született, élt, alkotó és elhunyt magyar író lajstromát, életrajzát, életművének listáját. Felelőtlen vállalás volt, ugyanis nem gyanítottam, hogy 139 személyiségről kell kartotékokat készítenem.
Közülük most csak hármat említek: a Kossuth-díjas Sánta Ferencet (akinek sikerült átadnunk szülővárosa, Brassó az ajándékát: a kovásznai származású Csutak Levente grafikáját az Ötödik pecsét írójáról), Nyirő Józsefet és Ignácz Rózsát.
Nem csupán a barcasági, de az erdélyi olvasó is csak az elmúlt húsz-huszonöt évben fedezte fel a három jelentős szerzőt. Az ismeretlenség oka mindhármuk esetében azonos: az irodalmi kanonizáció, amely igyekezett eltemetni a kánonnak mindenben meg nem felelő életműveket. Ahogyan Jókai Anna Ignácz Rózsa irodalmi száműzetéséről írta: „Az irodalom történetéből agyonhallgatással próbálják kitörölni. A politikai diktatúra a politikai vétkeket néha – kellő vezeklés után – megbocsátja. A világlátás másságát azonban soha.”
Sánta Ferenc elbeszélés kötetének (Isten szekerén – Stúdium, Kv), illetve esszégyűjteményének megjelenése a reveláció erejével hatott a szülőföldjén. Felfedezhettünk egy XX. századi humanista szerzőt, aki kíméletlen kritikát mondott a kóros korról, amikor élt. Nyirő József újrakanonizációja is megtörtént. A szülőfalu Székelyzsombor az évente megtartott Nyirő-ünnepségek révén is ápolja az író emlékét, ezek mediatizálása is hozzájárul ismertségének növekedéséhez. Ignácz Rózsa barcasági felfedezésére azonban még várnunk kell.
Noha Ignácz Rózsa és Nyirő József egyaránt beemelte a fogarasi, erzsébetvárosi, illetve a székelyzsombori és alsórákosi tájat, embert, életérzést a magyar irodalomba, előbbi munkássága jobbára ismeretlen ott, ahol az írónő gyermek- és fiatalkorának egy részét töltötte.
Igaz, nem teljesen ismeretlen. Fogarason, a nemrég felújított református iskolaépületben, amely ma magyar közösségi házként várja a kultúrára vágyó magyarokat, illetve az anyanyelvüket, őseik történelmét, népüknek irodalmát megismerni akaró gyerekeket – akik csak román tannyelvű iskolába járhatnak, mert a magyar oktatás megszűnt, amikor még hetven magyar diák volt a városban – nos, a magyar közösségi ház tanácstermét Ignácz Rózsa teremnek nevezték el. Szász Tibor református lelkész pillanatig sem mondott le arról, hogy a város jelentős társadalmi szerepet vállaló lelkészének, Ignácz László esperesnek és lányának, az író-színművész Rózsának életét és munkásságát népszerűsítse, emlékét őrizze.
A lelkész az elmúlt években az Árva Bethlen Kata hagyaték, a református templom ápolására, megőrzésére fordította energiái, anyagi tartalékai jó részét. A felújított templom átadása, a hálaadó istentisztelet október 5-én lesz. Értesüléseim és reményeim szerint az elkövetkező években fokozott figyelmet szentelnek Fogarason az Ignácz család örökségének feltárására, megőrzésére és megismertetésére. Ehhez a kezdeményezéshez, erőfeszítéshez a Brassói Református Egyházmegye is csatlakozik.
A húsz éven át Kovásznán szolgált, majd 1918-ban püspöki kinevezéssel Fogarasra átirányított, a Magyar Párt megbízásából bukaresti képviselőséget is vállalt református lelkész apának, Ignácz Lászlónak (a püspök-író Makkai Sándor sógora) jelentős szerepe volt Rózsa íróvá válásában, ahogyan kulcsszerepe volt ebben Fogarasnak is.
Rózsa kilencéves volt, amikor a családjával a gazdag történelmi múltú  kisvárosba költözik, ahol a vár a középkori magyar királyság s az erdélyi fejedelemség fölemelő és gyászos eseményeire emlékeztet: II. Endrétől Nagy Lajosig és Mátyás királyig, Bethlen Gábortól Apafi Mihályig vezetnek a  birtokadományozások, a várépítések. És ennek a több évszázados történelemnek részesei, szereplői a havasalföldi és az erdélyi románok, illetve a szászok.
Amikor Ignácz Rózsa Fogarasra érkezik, a kisváros már alig hasonlít arra a csendes, szinte nyomasztóan néma településre, amely Babits Mihály tanári éveiben volt, s amelyről ma már egyre több Babits-kutató állítja, filozófikus gondolkodóvá és költővé avatta a Nyugat későbbi mesterét.
Ikerpályáimon című önéletrajzi írásában Ignácz Rózsa visszaemlékezik arra, hogy az 1910-ben Mikszáth Kálmán alapította gimnázium homlokzatára felkerül a Liceul Radu Negru felirat. Egyetlen drámai mondatban írja le, hogy a város magyar lakosságának fele, köztük mintegy ezer hivatalnok 1918 és 1920 között elhagyja a várost. Megemlíti azt is, hogyan ismerkedik meg Babits verseivel, regényével, illetve hogyan veti össze Babits kora Fogarasáról alkotott képét az új valósággal.
A gyerek Rózsa a felgyorsuló történelem tanúja, miként annak is, hogy az ország urai és a város lakói gyorsan kicserélődnek. A várba ezerkétszáz fogoly katonát hoznak, az ellenálló székely hadosztály volt tisztjeit és közlegényeit. Később polgári internáltak jönnek a helyükbe. A helybeli magyar polgárság összetétele megváltozik: távoznak a régi hivatalok és velük a tisztviselők, maradnak a cipészek, szabók, bádogosok, szűcsök. És marad a változás előtt éppen csak megérkezett református lelkész és családja. Ignácz Lászlóék, a kilencéves Rózsával. Bizonytalanság és sorsvállalás, kétségbeesés és abból fakadó teremtő cselekvés: a megszűnt magyar állami iskola helyébe magyar nyelvű református gimnázium teremtése, a háromezer fogarasi magyar áldozatvállalásából. Ignácz László aktív közreműködésével.
A gyermek- és serdülőkori indíttatás, a fogarasi élmény egy életre szól, Ignácz Rózsa prózáját, legalábbis az első évtizedét döntően meghatározza.
A húszas évek fogarasi élménye nélkül aligha írhatta volna le a két világháború közötti erdélyi – és a mai erdélyi – valóságra is leginkább jellemző sorokat: „…a temetőben a sírfeliratok magyarok, és arról beszélnek, hogy nem is olyan régen itt egy más nép élt, nem az, amelyik most uralkodik. A múlt, ó a múlt, a történelem, erősen kísért az új urak boldog életében, erősen háborgatja biztonságérzetüket. Pedig a huszadik században nincsenek – nem lehetnek kísértetek. A technika századában az a jelszó, hogy mindent gyártani lehet. Múltat is. Történelmet is. Csak okos emberek kezébe kell letenni a várospolitika irányítását.”
Ignácz Rózsa szociológiai éleslátásról tanúskodó írásait ma is haszonnal forgathatnák idősek és fiatalok. Nála a mai napig senki nem érzékeltette szemléletesebben a Budapestre vágyakozó magyar fiatalok és a román királyságból betelepedők dilemmáit, a Bukarestbe kitelepedők  „kis minoritár” lányok vagy jövendő román feleségek sorsát. A folyamat ma sem ért véget, csak Budapest mellé felsorakoztt opcióként London, Bécs vagy Sidney.
Felfedezéséhez azonban szükség van a rekanonizációjára, ami ellentétben Nyirővel és Wass Alberttel, tovább késik. De talán már a rekanonizáció is kevés. A mai középiskolások – a jövő olvasói – ma (valamilyen furcsa félreértés folytán) nem hallanak Szabédi Lászlóról, Sütő Andrásról, Székely Jánosról, Bözödi Györgyről, Nyirő Józsefről, Ignácz Rózsáról. Az erdélyi magyar irodalomról sem, mert a legújabb iskolák szerint ilyen nem létezik. Pedig van, ahogyan van zsiráf is, hiába bizonygatja a komájának a góbé, hogy ilyen állat nincs.
Külön tantárgyként kellene megszerettetni az erdélyi magyar irodalmat a középiskolában, mert rólunk beszél, nekünk szól, nyújt eligazítást a kisebbségi sor(s)ban, kelt bennünk megválaszolásra váró kérdéseket, melyek a cselekvésre is késztetnek. Mert a miénk. Akárcsak Ignácz Rózsa, a kovásznai-fogarasi: az erdélyi író.
maszol.ro

Szeretik a múzeumot
Több ezer tárggyal gyarapodott a Székely Nemzeti Múzeum az utóbbi négy-öt évben. Ezek közül néhányat megvásároltak, de zömmel adományként kapták – mondotta Vargha Mihály igazgató a Szerzeményeink című tárlat megnyitóján szerda este. Szerinte ez azt mutatja, az emberek szeretik a múzeumot. Kollégái javaslatára nyújtanak ízelítőt a szerzeményekből. Szigorú válogatás eredménye e reprezentatív kiállítás, hiszen figyelni kellett arra, hogy a tárgyak „ne üssék egymást”, miközben a tematika sokrétű. A tárlat másrészt visszajelzés az adományozók felé, s nem titkolt szándékuk, ezzel tovább szeretnék ösztönözni a kedvet.
A múzeum adományok révén jött létre – mondotta az igazgató, felelevenítve, hogy Cserey Jánosé Zathureczky Emília saját vagyonát tette közszemlére udvarházában, majd 1879-ben a gyarapodó gyűjtemény felvette a Székely Nemzeti Múzeum nevet. Vargha Mihály ecsetelte: csak tárgyakat látunk, de azoknak történetük van, s jó lenne krónikába összegyűjteni őket. Az adományozók egy-egy történetet meséltek el, amikor tárgyaikat átadták az intézménynek. Szívmelengető volt, amint tavaly egyikük azt mondta, úgy döntött, ide adja be, mert hallotta, úgy őrzik itt a tárgyakat, hogy ha kell, el is ássák. S ez nem legenda, fűzte hozzá az igazgató, hiszen a honvédszobrot a kommunista rendszer idején a kertben ásták el, s most restaurálva visszakerült talapzatára a Rétyi Nyír bejáratához. Az intézményvezető még hozzátette, másfél-két évente rendeznek hasonló bemutatókat. Tárlatvezetést Szőcsné Gazda Enikő muzeológus tartott. Ő is említette, időnként könnyeket ejtve adták át féltve őrzött tárgyaikat az adományozók. A múzeum mindent gyűjt, s a kiállítás ennek metszete. Legtöbb a fénykép, melyből több ezer kerül be évente, de vannak kerámiatárgyak, bútordarabok, képzőművészeti alkotások, ruházati cikkek is. Gyűjteményük kiegészült a kisborosnyói régészeti ásatás leleteivel, melyek az erősdi kultúra körébe tartoznak. Látható az egerpataki Márk család 1591-ből származó címeres nemeslevele, Szentkereszty Stefánia portréja, Gyárfás Jenő egy festménye, északolasz intarziás asztal, az alsórákosi unitárius egyházközség mintegy kétszáz éves úrasztala, felvidéki habán tál, francia majolika, szász hímzett irhabunda, szemészeti eszköztár és sok más szerzemény. Külön sarokban lakberendezési tárgyak láthatóak székely népviselettel kiegészülve.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdővidék lehetőségei
Hosszú az út, de a célba érés rajtunk múlik
Dr. Máthé Csongor, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem földrajz karának adjunktusa szerint Erdővidék előtt hosszú és göröngyös út áll, amennyiben szembe kíván nézni a problémáival, és ki akar evickélni mai tehetetlen, sehova se vezető, kilátástalan állapotából.
A fiatal szakember vargyasi számazású, de már több éve Kolozsváron él: a baróti Tortoma Önképzőkör keretében tartott előadását (melynek az Erdővidék területfejlesztő szemmel – kihívások és lehetőségek címet adta) vitaindítónak szánta, a keretében felvetett témák mindegyike külön elemzést is megérne azok számára, akiknek kezében van vagy lesz Erdővidék sorsa. Már elöljáróban leszögezte, hogy a Brassó megyéhez tartozó erdővidéki községek, mint Ürmös, Apáca vagy Alsórákos gazdaságilag lepipálták a közigazgatásilag Kovászna megyéhez tartozó többi erdővidéki települést, a leggyengébben Bölön áll. De öröm az ürömben, hogy eladósodott önkormányzatok azért az Olton „inneni” Erdővidéken sincsenek.
– Barót megszűnt a térség „hajtómotorja” lenni, demográfiailag sem áll jól a szénája: legalább egy Kézdivásárhely nagyságú városnak kellene lennie ahhoz, hogy az egyébként Székelyföld határán fekvő Erdővidék gyűjtőpontjává válhasson – hangoztatta az előadó.
Másrészt, míg sokan a turizmus fellendülésétől várnák a gazdasági csodát Erdővidéken, Máthé megjegyezte: nincsenek itt olyan egetrengető táji adottságok, hogy azokkal a főnyereményt megüssük – egyébként is Erdővidék lemaradása a turisztika terén (is) nagyon nagy, az egyre csak telítődő piacra betörni sem könnyű. Véleménye szerint az önkormányzatok sokkal nagyobb szerepvállalására lenne szükség – élen a barótival –, hogy elsősorban befektetőket vonzzanak a térségbe, hiszen a csodát, mint fogalmazott, csak tőlük remélhetjük.
– A 21. század kihívásai már egy másfajta polgármestert és másfajta helyi tanácsot követelnek, nem lehet úgy gondolkodni, mintha a kilencvenes években lennénk – hívta fel a figyelmet.
Kötelező lenne ugyanakkor a gazdasági nyitás Brassó irányába: a dinamikusan fejlődő nagyváros csupán egyórányira van Erdővidéktől, ez pedig ma már nem távolság, és hiba lenne ezt a tényt figyelmen kívül hagyni. Szükség lenne a közbirtokosságok gazdasági erejének felzárkóztatására is – az erdő nagy kincse a vidéknek, de ha a faanyag csak rönk vagy fűrészáru formájában távozik innen, annak vajmi kevés haszna van. Megint más kérdés, hogy miért nincsenek helybéli tej-és húsfeldolgozók – ezekkel is be lehetne törni akár a brassói piacra, a termékek sikerének esélyét pedig növelné, ha azok erdővidéki márkanévvel lennének ellátva.
A turizmust csak nemzetközi szinten lehet elképzelni, nyitni kellene a román turisták fele is, a térség turisztikai promoválását egy nagyon erős online-felület által ugyancsak Barótnak kellene felvállalnia. Vannak lehetőségek a különböző pályázatokban is, ám itt megint az önkormányzatokra hárulna a feladat, hogy képzett szakemberek bevonásával útbaigazítsák a pályázni vágyókat. 
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Színjátszás több mint százéves hagyománnyal Csíkcsicsóban
Csicsóban több mint százéves hagyománya van az amatőr színjátszásnak, a jelenlegi csoport Szabó Magdolna kezdeményezésére alakult 2008-ban, az Élő Emlékezet Egyesület keretében. Néhány hónapja az egyesülettől függetlenül, önálló színjátszó csoportként működnek.
Este nyolc óra után érkeztünk meg a csíkcsicsói kultúrotthonba, hogy ezúttal a csicsói amatőr színjátszókkal beszélgessünk. Épp a próba szünetében toppantunk be a színjátszó csoporthoz, a Rejtő Jenő Úrilány szobát keres című darabját próbálták, készülve a karcfalvi vendégjátékra.
Első nagy sikerű előadásuk Heltai Jenő A néma levente című darabja volt, melyet Varga Sándor, a Csíki Játékszín színésze állított színpadra. A néma leventét 1965-ben láthatták még a helybéliek, hisz az akkor működött színjátszó csoport is játszotta. Következett A hullámzó vőlegény című darab, amelyet szintén Varga Sándor rendezett, majd miután a színművész Magyarországra költözött, Bilibók Attilát kérték fel rendezni a csicsói műkedvelők. Ő Csiky Gergely Buborékok című művét ajánlotta a csoportnak, majd vitte színre velük. A legutóbbi előadásukat, az Úrilány szobát keres címűt is ő rendezte.
„Nem könnyed darabokat akarunk, amire így is, úgy is elmennek az emberek, hanem népművelő jellegűeket, kicsit fajsúlyosabbakat” – mondta Lutz Levente, a csoport egyik tagja.
Az előadásokhoz a díszlet, jelmez otthonról kerül ki, vagy éppen turkálóból vásárolják meg. A csicsói színjátszóknak már külön díszletraktáruk is van, egy csűrben tárolják azokat a díszleteket, amelyeket épp nem használnak a játszott előadásban. „A kulturális központnál volt egy megbeszélés az amatőr színjátszók vezetőivel, és ott javasoltam, hogy csináljunk egy börzét, Facebookon, vagy valahol, ahová mindenik csoport írna egy leltárlistát azokról a díszletekről, amelyeket épp nem használnak. így kölcsön tudnánk kérni egymástól, ha szükségünk van valamire, például fogasra, lámpára, kanapéra. Sajnos nem történt még előrelépés ez ügyben” – jegyezte meg Lutz. Megtudtuk, arra is volt példa, hogy egy díszletdarabot pályázat útján szereztek be, bár nehezen tudták megértetni, hogy az adott csikókályha tényleg díszletként fog funkcionálni. A rendezői díjakat is általában pályázatokból oldották meg.
Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Gelence, Csernáton, Alsórákos, Szentmárton, Csíkmadaras, Csíkkarcfalva – csak néhány hely, ahol a csicsói színjátszók felléptek. A néma levente című előadással még egyhetes turnén is voltak Magyarországon.
A faluban jól fogadják az előadásokat, ha többször játszanak egy darabot, akkor is telt ház van. Még Csíkszeredából is sokan mennek el megnézni a csicsói színjátszókat. Aztán előadás után, mint újságolták, úton-útfélen gratulálnak nekik a szomszédok, ismerősök. A színjátszó csoport tagjai, dacára annak, hogy van, mikor éjszakába nyúlóan próbálnak, szívesen járnak össze. „Egyfajta szórakozás, jó csapat kovácsolódott össze. Ugyanakkor lehet fejlődni, a rendezőtől, a darabból tanulni is tudunk" – mutattak rá.
A színjátszó csoport tagjai:
Adorjáni Lajos, Silló Attila, Részegh Attila, Csobot Zsófia, Pál Tibor, Lutz Levente, Sántha Imre, Kósa Gyula, Sántha Mária, Pál Norbert, Becze Géza, Becze Éva, Kelemen Emma, Fülöp Irén, Kelemen Béla, Bencze Etelka, Pál Piroska.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Megoldáskeresés (Őrkői gondok)
Néhány esztendeje Alsórákos nevétől visszhangzott a romániai média: a faluban a „fehér” – magyar és román – és a cigány közösség között olyannyira elmérgesedett a viszony, hogy összetűzésekre is sor került, már-már lincshangulat uralkodott. A rendfenntartókat többször csapatostul kellett kihívni, napokig-hetekig sűrűn járőröztek, ez idő alatt viszonylag csend volt a faluban, aztán ahogy visszavonultak, újból minden kezdődött elölről.
És egy ideje Alsórákos neve eltűnt a hírekből: ismét csend van a faluban. Gondjaikat a helyiek sajátos módon oldották meg, miután látták-tapasztalták, az egyenruhások jelenléte csupán törékeny tűzszünet: az önkormányzat és a közbirtokosság összefogott, felbérelt jó néhány Afganisztánt és a világ egyéb, békésnek nem mondható helyét megjárt volt katonát, akik rövid idő alatt rendet teremtettek a faluban. Nem modell ez a megoldás, Sepsiszentgyörgy városvezetése sem szeretné, hogy ehhez a módszerhez kelljen folyamodnia, de az tény, hogy az őrkői gondokat kezelni kell. Erről egyeztettek a napokban a városházán. A rendfenntartó közegek – megyei, városi, helyi rendőrség, területi közrendészeti hatóság, csendőrség –, a gyermekjogvédelmi igazgatóság, valamint civilek bevonásával zajlott megbeszélésen Antal Árpád polgármester elmondta, bízik abban, hogy Sepsiszentgyörgynek nem kell az alsórákosi példát átvennie, hanem a hatóságokkal sikerül megoldást találniuk. A rendőrség szerint Sepsiszentgyörgy biztonságos város, súlyosabb bűnesetek nem vagy csak nagyon ritkán fordulnak elő, persze, azt el kellett ismerniük, hogy kisebb gondok azért akadnak, és ezeket is kezelni kell. Véleményük szerint jó döntés volt a város területéről kitiltani a szekereket, ezzel az intézkedéssel máris számottevően csökkent a lopások száma, de azt is el kellett mondaniuk, hogy sok esetben a törvénykezés köti kezüket. És a polgármester szerint is frusztráló az az egyenruhások számára, ha például a valamilyen kihágásért megbírságolt cigány a rendőr szeme láttára tépi össze a jegyzőkönyvet: ilyen esetben tehetetlenek a hatóságok. És az utóbbi években egyre inkább a rendfenntartók munkáját nehezítő törvények vagy törvénymódosítások születtek, melyek őket akadályozzák, és nagyobb szabadságot biztosítanak a bűnözőknek – panaszolták a rendőrök. Adta magát tehát az első megoldási lehetőség: minden intézmény képviselőiből egy munkacsoportot alakítsanak, mely egy hónapnyi idő alatt törvénymódosítási javaslatokat dolgoz ki, amit majd a polgármester – merthogy az ilyen jellegű gondok országosan jelentkeznek – a Municípiumok Országos Szövetségének támogatásával terjeszt fel a parlamentnek. De ez a hosszú távú megoldási lehetőség, és rövid távon is szükségesek az intézkedések: ennek érdekében határoztak arról, a rendőrség és csendőrség erősíti pozícióját az Őrkő környékén, több járőrcsoportot alakítanak, sűrűbbé teszik jelenlétüket. A rendőrség egyébként tudja, melyek a problémás családok vagy egyének, hiszen nem mindenki, aki a városszéli lakótelepen él, hajlamos a bűnözésre: ez utóbbiak száma pár tucatnyi csupán, rájuk az elkövetkezőkben külön figyelnek. Őket amúgy a közösség is elítéli, hiszen miattuk a kollektív bűnösség stigmáját kell viselniük. Ez adta aztán a polgárőrségszerű civil szervezet létrehozásának ötletét, melybe a cigányok képviselőit is bevonnák. A rövid távú megoldások között az Őrkőn lévő térfigyelő rendszer bővítését, illetve a közvilágítás korszerűsítését említette még a polgármester, azt ígérte, idén azokban a környékbeli utcákban is megoldják az éjszakai kivilágítást, melyek felújítását még nem tervezték
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hol tart a diszkriminációellenes küzdelem?
Április végén egyöntetű szavazattal Asztalos Csabát választották a Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnökévé, és ezzel megkezdte harmadik 5 éves mandátumát. A testület szóvivője Haller István lett. A 41 éves jogászt, Asztalos Csabát az RMDSZ delegálta 2002-ben a diszkriminációellenes tanácsba. A jogász időközben kilépett a szövetségtől, hogy politikai hovatartozása miatt ne érjék támadások az intézményt. Interjúnkban arról faggattuk, hol tart ma Romániában a diszkriminációellenes küzdelem, hogyan viszonyulnak az erdélyi magyarok a többségi társadalomhoz, a romákhoz, a szexuális kisebbségekhez. Pezsgőt még korántse bontsunk. Harmadik mandátuma elején tart. Az elmúlt 10 évben hogyan alakult a Diszkriminációellenes Tanács jogi háttere? A kiszabható pénzbírságok nagysága mennyire elrettentő? 2005-ben, amikor az első elnöki mandátumomat elkezdtem, az intézmény még a kormány fennhatósága alatt volt. Rá egy évre törvény módosítottunk, így a parlament alárendeltségébe került a tanács, amely fontos előrelépés volt a függetlenedéshez. Míg 2005-ben a kollégium hét tagból állt, 2006-tól már kilenc tagú lett, és a parlament nevezte ki az államtitkári rangú tagokat. Az Európai Unió független elemzése is elismerte a 2006-os módosítások fontosságát, felzárkóztunk az elvárásokhoz.
A másik fontos módosítás 2013-ban következett be. Kitoltuk a szankciók, a bírságok elévülésének határidejét, ekkor nőtt minimum tízszeresére a kiszabható pénzbírságok összege is: míg 2005-ben a maximális bírság 8 ezer lej volt, addig 2015-ben már százezer lej. Százezer lej, ha egy egész közösség ellen, 30 ezer lej, ha egy fizikai személy ellen irányul a diszkrimináció. Ezek fontos előrelépések, ám a legnagyobb szerintem az, hogy sikerült felszínre hozni a hátrányos megkülönböztetés jelenségét Romániában, és egyre többen már egyenesen a bíróságokhoz fordulnak, ha diszkrimináció éri őket vagy a közösségüket. Azt még hozzá kell tennem, annak ellenére, hogy nőtt a bejelentett esetek száma, még mindig nem reprezentálja a valóságban tapasztalható mértéket, még mindig nem reagálja le a társadalom kellőképpen, nem lép, amikor hátrányos megkülönböztetéssel találkozik. Az elmúlt tíz évre visszapillantva, hogy látja, kitapogatható a civil öntudat Romániában? Szociológiai kutatásokat tekintve van előrelépés, például tíz százalékkal nőtt a romák elfogadottsága a többségi társadalom részéről. Persze voltak olyan esetek, gondolok a Mailat vagy a Cozma ügyre, amelyek visszafogták a fejlődést, de ezek aránylag rövid ideig tartó reakciók. Említette a száz ezer lejes kiszabható pénzbírságot. A tanács hány esetben élt ezzel a lehetőséggel? Még nem szabott ki a tanács ilyen nagy büntetést. A legnagyobb összegű bírság eddig 49 ezer lej volt, de szabtunk ki 20 ezer lejes büntetést is, amit jóvá is hagyott a bíróság. Tavaly 270 ezer lej értékben róttunk ki bírságot, ennek nagy részét be is fizették. A bírságok behajtása nem a Diszkriminációellenes Tanács feladata. Nem, ez a pénzügyőrség, az ANAF feladata. Előbb-utóbb behajtják ezeket az összegeket, ha egy éves késéssel is. A tanács döntéseinek hány százalékát fellebbezik meg? És a bíróságok a határozatok hány százalékát erősítik meg? A tanács döntéseinek 90 százalékát megfellebbezik, a megfellebbezett határozatok 90-92 százaléka viszont megállja a helyét a bíróságokon, helyben hagyják. Ez utóbbi nagyon magas arány... Igen, a jogászaink kiváló munkájának eredménye. Rengeteg munka elég kevés emberrel. Ha már a statisztikánál tartunk: a benyújtott panaszok hány százaléka vonatkozik a magyar kisebbségre? Évtől függ. 2005 és 2008-2009 között kevés megkeresés, panasz érkezett magyar kérdésben, 2009-től viszont ezek száma megnőtt, és főleg a kétnyelvű feliratok, a nyelvhasználat miatt emeltek kifogást. Olyan megkeresés is érkezett, amikor a román nyelv használatának a hiánya miatt emeltek panaszt.
2009 és 2013 között több mint 360 olyan panasz érkezett, amely a román-magyar viszonyt érintette. Ez a szám annak tudható be, hogy a non-profit szervezetek elkezdtek komolyabban foglalkozni a kérdéssel, de az erdélyi magyarok emberjogi tevékenysége még mindig nagy hiányosságokat mutat. A gond az, hogy nincs rendszeres és önkéntes jogtanácsadás, itt van, mit bepótolni. Megjegyzem, nagyon fontos törvénymódosítás van folyamatban, az RMDSZ kezdeményezte, hogy a tanácshoz anyanyelven, tehát magyarul is lehessen fordulni ott, ahol a magyarság aránya eléri a 20 százalékot. Ha ezt elfogadja a parlament, fontos előrelépést tettünk. A Nép Ügyvédjéhez már lehet magyarul fordulni. Mennyire kifinomult ma Romániában a hátrányos megkülönböztetés? Hát van "fejlődés" ezen a területen, a zaklatástól a retorzióig minden előfordul, a közvetett diszkrimináció nagyon is jelen van. Volt dolgunk kimondottan nehéz esetekkel például a munkajog, az egészségügy területén, rengeteg dokumentumot, jogszabályt kellett áttanulmányoznunk ahhoz, hogy meghozzuk a jogszerű döntést. Ezekben az években rengeteget tanultunk, különböző intézményekkel elég jó együttműködést alakítottunk ki, tapasztalatot, szakvéleményt cseréltünk. A romákkal kapcsolatban: szaporodott-e a tanács fele jelzett esetek száma? Mindig is sok romákat érintő panasz érkezett a tanácshoz. Főleg a gyűlöletbeszéd, az iskolai szegregáció, a minőségi oktatás hiánya, az egészségügyhöz való hozzá nem férés, a gettótelepek kialakítása miatt vannak óriási gondok Romániában. Romániának ez igencsak gyenge és támadható pontja, a kisebbségi jogok területén a fő téma, bármilyen külföldi, EU-s delegáció érkezzen Romániába, mindig előkerül, akárcsak a nemzetközi fórumokon. A roma kérdéssel a magyar közösségnek komolyabban, méltányosabban kellene foglalkoznia, már csak azért is, mert nagyon sok roma magyar anyanyelvűnek vallja magát, tehát magyar. Nekem mindig is az volt a benyomásom, hogy az erdélyi magyarok, hiába tapasztalják nap mint nap a kisebbségi lét hátrányait, semmivel sem toleránsabbak a többségi társadalomnál a romákkal szemben. Ez való igaz, saját tapasztalatainkból tanulnunk kellene. De a roma közösségen belül is például a nőkkel szembeni tolerancia, a nők emberi méltóságának tiszteletben tartása ritka, mint a fehér holló. Igen, el kell mondani, hogy voltak székely-roma konfliktusok, gondok, de nem csak Székelyföldön jelenség ez. Például a rákosi eset, vagy a motoros ügy mind azt mutatja, hogy a romákkal szembeni negatív érzelmek elég nagyok. Mi a helyzet a szexuális kisebbségekkel? Érkezett a tanácshoz a magyar közösség részéről ilyen irányú megkeresés? Nem, a magyar közösség részéről eddig még nem, pedig 13 év létezik és működik a tanács. Tavaly 12 szexuális kisebbségeket érintő megkeresésünk volt, egyik sem érkezett magyar részről. A tanács nemrég nyilvános térré, köztérré nyilvánította a Facebookot , a közösségi médiát, amit a legfelsőbb bíróság is helyben hagyott. Érkezett a tanácshoz azóta a Facebookon tetten érhető diszkrimináció miatt panasz? Igen. Például a temesvári polgármester egyik rasszista Facebook-os bejegyzése miatt, ki is szabtunk egy két ezer lejes bírságot, amit a temesvári táblabíróság megerősített. A polgármester kifizette a büntetést. De éppen ma (hétfőn, szerk. megj.) láttam egy cikket az Adevărulban, amelyben az áll, hogy a szenátus elnöke rasszista bejegyzéseket közölt a Facebook-oldalán, lehet, hivatalból eljárást indítunk ellene. A szólásszabadságnak vannak határai, az Emberi Jogok Európai Egyezménye (10. cikkely, második bekezdés) is kimondja, a szólásszabadság ott ér véget, ahol mások jogai sérülnek. Leginkább mire büszke a diszkriminációellenes tanács elnökeként? Hogy nem hoztam szégyen azokra, akik megbíztak 2002-ben a tagsággal, majd 2005-ben az elnökséggel. Azokra is, akik az RMDSZ-ben felismerték ennek az intézménynek a fontosságát, hogy erre a szakterületre tereltek, hogy meggyőztek, amikor inkább politikai pályára szerettem volna lépni. Nem volt könnyű helytállni, hiszen értek támadások amiatt, hogy magyarként foglalom el ezt a tisztséget. De a magyar közösségből is jöttek támadások, amikor elmarasztaló döntéseket hoztunk. Minden nap be kell bizonyítanunk, hogy tudunk szakmailag felkészültek és objektívek lenni. Melyek az új mandátumának prioritásai? A prioritások közé sorolható az intézmény függetlenségének fenntartása, a szakmai nívó megtartása, javítása. Szeretnénk programok szintjén is előrelépni. Jelenleg egy diszkriminációellenes országos stratégián dolgozunk, amit a kormánynak készítünk. A stratégia kidolgozásához civil szervezetek is segítséget nyújtanak, és a tervek szerint a kormány valamikor ősszel terjeszti elő.
Ha a tervet elfogadják, nagyon sok területen újat hozhat. Például köteleznénk a tanárokat, hogy már az egyetemen ismerkedjenek meg az esélyegyenlőség elveivel. Vagy, hogy szerepeljen erre vonatkozó tétel is a tanári vizsgán, a közhivatalnokok versenyvizsgáján. De az iskolák engedélyeztetésének egyik feltétele is lehetne az esélyegyenlőség elvének betartása, és még folytathatnám. Kevés pénzből megoldható lenne a stratégia gyakorlatba ültetése, és nagyon sok pozitív haszonnal járna. Nagyon komoly munkát végzünk az uniós strukturális alapok lehívásának, elköltésének területén is, hiszen a tagállamokat úgymond kötelezik, hogy a pénzek elköltésében nyilvánuljon meg az esélyegyenlőség elve. Brüsszel már most elismerte, hogy ez az elv érvényesül. Személyes terv, hogy írni szeretnék. Elemezni, publikálni szeretnék, leírni az eddig megszerzett tapasztalatokat. Szeretnék többek áldozni a tanításra, az akadémiai előmenetelre. Ami a magyar kisebbséget illeti, szeretném, ha részt vehetnék abban a tevékenységben, amely az emberjogi munkának a újraélesztését, megszervezését feltételezi, szeretném kamatoztatni itt is a szakmai tapasztalatomat. Szeretnék előadásokat tartani, többször, mint eddig. El kell mondanom, hogy a román szervezetek, közösségek nagyon gyakran hívnak felkészítőt, előadásokat tartani, a magyar közösség ezt kevésbé teszi. De azért bizakodó vagyok.
Oborocea Mónika
maszol.ro

Hegedűs Imre János: Erdővidék 2. (Szerelmes földrajz)
A Persányi-hegységben már-már háziállatnak számító barnamedvéről és annak testrészeiről három virágnövényt is elneveztek: medvehagyma, medvetalp, medveköröm. A medicina ugyanúgy kedveli, mint a kertkultúra. Egy sárga virágú mocsári növényt pünkösdi rózsának neveznek errefelé, holott az igazi pünkösdi rózsa a népdal szerint kihajlik az útra a lányok, asszonyok kertjéből, s halványpiros virágának illata nyomán indul el a szerelmes legény a rózsabokor tulajdonosához.
Erdővidék állatvilága, éppen a jó klíma, a termékeny talaj, a sűrű bozótok, ciheresek, vágatok miatt, igencsak gazdag. Vadászok, természetbúvárok állítják, hogy csak ritkán csattognak itt a hímszarvasok agancsai, annyi a tehén, jut mindenik basának bőven; őzet, nyulat, vaddisznót, borzot lépten-nyomon lehet látni az erdőszéleken, a tisztásokon; lakja az erdőket a feketególya, a szürke gém, a kék-, a szén- és a fenyőcinke, a pinty, az őrgébics, a citromsármány, a harkály, a tüzesfejű királyka; madárrajok lármájától vagy csicsergésétől hangosak a völgyek és a zugok, csattog a haris, uppog a tollbóbitás búbos banka, pitypalattyol a fürj, turbékol a vadgalamb, rikoltozik a kánya, kacag a gerle, vijjog a vércse.
Ha visszafelé pillantunk a fauna történetében, szédítő időutazásba bonyolódhatunk. Felsőrákos melletti lignitbányából 2008 júniusában szenzációs lelet került elő, a pleisztocén korban élt, a masztodonfélék családjába tartozó őselefánt csontváza kb. 2–3 millió éves, hossza 6 méter, magassága 2,65 méter, agyara 4,27 méter hosszú. Nemcsak kuriózum a lelet, hanem a Föld élővilágának értékes relikviája. Az Erdővidék Múzeuma őrzi Baróton. Csalóka ármány játszadozik a látogatóval, ha elmerülünk a lenti lapályok és hepehupák áldásainak csodálatában, máris a magaslatokra, a csúcsokra, hegyi hágókra kívánkozunk vissza. Van egy vulkáni kúp, amelyik beszélni tud: a Nagy-Murgó. Ez már a Hargita folytatásának számító Baróti-hegység unikuma, testvére a csíkországi Csomádnak, éppen csak a Szent Anna-tó hiányzik a belsejéből, tetejéről. Tökéletes gúla, olyan szabályos kúp, amilyent csak tüzet, követ és lávát okádó tűzhányók tudtak alkotni egykoron. Termékeny talaj képződött a vulkáni hamuból, így csúcsig ér az erdő, ősszel rozsdavörös óriás, télen, ha zúzmara rakódik a fákra, zizegő hang hallatszik, zenél a hegy, nyáron ő jelzi leghamarabb a vihart, máshol még szellő se rebben, de a Murgó morogni, dörmögni kezd, innen származik a neve. A tövében kanyarog be Erdővidékre – a Hatod-hágón keresztül – a XX. század elején épített betonút, az Olt völgyéből itt lehet átjárni Erdővidékre.
Mint jól megépített várnak, Erdővidéknek is több kapuja van. Az északkeleti kapu, vagyis átjáró a Persányi-hegységen keresztül Udvarhelyszékre vezet. Akár Felsőrákosról, a Rika-patak völgyén, akár Vargyasról, a Vargyas-patak mentén indulunk el, s eltérünk balra a Hagymás-, a Szármány-, a Súgó-patakok völgyébe, a környéken bámulatos kőlikakra, szurdokokra, tölcsér alakú mélyedésekre, azaz dolinákra és hasadékokra bukkanunk. A Gódra nevű táj Erdélyország egyik legszebb karszthegysége, nevezetes pontja a Súgólik, onnan ered a Súgó-patak, amelyik nem jelenik meg a felszínen, kacskaringós barlangalagútban folyik, remek föld alatti karszttünemény.
Erdővidék határmezsgyéjén, Vargyas és Homoródalmás között mosott számos barlangot föld alatt a víz, legnagyobb az Almási-barlang (újabb nevén Orbán Balázs-barlang), amelyet az erdővidékiek éppen úgy magukénak tartanak, mint az udvarhelyszékiek, s kultuszát egyformán őrzik, ápolják. Az igazi vándor nemcsak kapni akar a tájtól, adni is szeretne neki. Élményeket hordozunk magunkban, s azok egyesülnek az itt szerzett friss benyomásokkal. Az élmények sokszor hosszú, szövődményes utat járnak be, átalakulnak, metamorfózisuk révén beépülnek lírába, festményekbe, szobrokba, úti beszámolókba, az olvasóhoz a vászon, a színek, alakzatok könyvek által jutnak el. Ha Olaszhonba utazunk, előtte olyan jó kézbe venni Goethe híres munkáját: Utazás Itáliában. Ez a remekmű a részecskegyorsítókhoz hasonlóan mozgósít a pszichében, agyban, lélekben minden belső áramlást. Itt, a Vargyas völgyének és környékének csodás karsztvidékén önkéntelenül idéződik fel a legerdélyibb költő, Reményik Sándor szülőföldhimnusza. Ő délvidéki utazása során figyelte meg, miként keríti körbe a karszthegység földművelője a zsebkendőnyi területet, s termeli meg azon a mindennapit. Ez szólal meg, mint háttérzene gordonkahangja, ha szétpillantunk Erdővidék és Udvarhelyszék határvonalán:
Te is, testvérem, karszt sorsodat Fogadd el, s védd meg karszti földedet, Azt a sírodnak is kevés humuszt, Azt a pár négyzetméternyi helyet, S azt a fölséges Isten-lábnyomot, Mit a lavina minden rohama Eltörölni még sohasem tudott. Védd ezt a talpalatnyi telkedet, Cserépkancsódat és tűzhelyedet, Utolsó darab száraz kenyered! De azt aztán foggal, tíz körömmel. Démoni dühvel és őrült örömmel – Ahogy lehet…
(Ahogy lehet)
A reformkor költője, Kriza János még boldog mámorral nevezte hazának Erdővidéket, Trianon után Erdély számunkra már kőlavina-sújtott terület, törmelékkerítéssel kell védeni a megmaradt oázisokat. A szellem, a lélek, az ész minden kalandozását megengedi, sőt ösztönzi ez a vidék! Ha Olaszteleken nem térünk el Vargyas irányába, hanem továbbhaladunk a Kormos völgyén fölfelé – ez Erdővidék legnagyobb folyóvize –, boldog öntudatlansággal merülhetünk el az áldott természet pompájában, a füzesek, juharosok, bükkösök, gyertyánosok, tölgyesek, fenyvesek rengetegében, s Erdőfülén keresztül, át a hegygerinceken, mindvégig vízfolyással szemben haladva, a Keleti-Kárpátok hegyvonulatának legnagyobb tőzeglápjához, a Lucshoz jutunk, ennek a vizét csapolja le a Kormos, a láp hordalékanyagától lesznek a vízfenék kövei sötét színűek, innen a Kormos-patak neve. Igaz, a 3 km hosszú, 1 km széles kaldera, vagyis beroggyant kráter már Csíkszentkirály területén van, de hozadéka, a víz az Erdővidéket táplálja, ott kerülget kanyarjaival csodás lapályokat, ott öntöz virágarcú réteket, s oda csalogatja a szenvedélyes horgászokat pettyes és szivárványos pisztrángokra. Akkor zárul be a kör, akkor kerültük meg Erdővidéket, ha délnyugat felé is pillantunk, arra, ahol az Olt kanyarog, azon túl már más tájegység, a Barcaság kezdődik. Két sor füzérfalu keletkezett a két parton, egyik oldalon Hidvég, Bölön, Nagyajta, Miklósvár, Köpec, a másik oldalon – az mostani felosztás szerint már Brassó megye – Apáca, Ürmös, Ágostonfalva, Alsórákos. Apáca az első magyar enciklopédista, Apáczai Csere János és a kiváló költő, Bartalis János szülőfaluja, kultúrában, szokásokban, önazonosságban mindenik falu része Erdővidéknek, része a Székelyföldnek, még ha Brassó fennhatósága alá is kerültek. A történelem során az volt az itteni lakosság legnagyobb gondja, miképpen védheti meg magát a nyílt síkon betörő ellenségtől, ezért szász mintára erős várakat építettek, az egész vidék fölé emelkedő, impozáns épülettömb például a bölöni unitárius vártemplom. A népi kultúra, a viselet, az építkezés stílusa is vegyült, komoly szász hatás, újabban román hatás érte ebben a határsávban a magyarságot.
Szerencsére olyan szellemi kincsekben gazdag Erdővidék, amelyek megfejthetetlen hieroglifek idegenek számára, csak mi értjük azokat, mi lelkesülünk s termékenyülünk meg naponta általuk. El lehetne mondani e vidék történelmét, meg lehetne rajzolni a térképét csak a mondák, legendák, mítoszok alapján! Benedek Elek meg is cselekedte ezt.
Amott a Felsőrákosról Oklándra vezető út mellett Rika-vára, ott élt a nagy hun király felesége, ott szült három fiúgyermeket, s amikor meghalt, valahol ott temették el, ahol a várból legurított hatalmas szikla megállt. Ez a királyné sírja, s körülötte az erdőt ma is Rika erdejének hívják. Azt is tudni véli a népfantázia, hogy a királyné lovait egy bika vadította meg, a hintó felborult, s a mélybe zuhant. A bánatos férj, Attila, arany, ezüst, vas hármas koporsóba helyeztette a drága testet, és rabszolgáival temettette el. Azok kardjukba dőltek, hogy soha senki ne tudja meg pontosan a hant helyét, ne foszthassák ki a sírrablók.
A kör alakú Réka-vár romja viszont már nem legenda, Orbán Balázs is felmérte a bástyát, az omladékokat, Székely Zoltán régész a XIV., a Ferenczi testvérek a XI–XII. századra teszik az építését. Egyesületek lelkes csoportjai restaurálták, kirándulók sokasága keresi fel. Itt húzódik a Székelyföldön olyan sok helyen felbukkanó rejtélyes sánc- és töltésvonal egyik szakasza, az Ördögborozda, más néven Kakasborozda, amit talán a szarmaták, talán a honfoglaló magyarok ástak. A tudomány hallgat, a nép beszél.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Politikai összefogással készülnek az őrtűzgyújtásra
Közös sajtótájékoztató keretében beszéltek az SZNT, az RMDSZ, az MPP, valamint az EMNP háromszéki vezetői az október 24-ére tervezett, Székelyföld határait megvilágító őrtűzgyújtási akcióval kapcsolatban. Kovászna megye több településén is lehet csatlakozni a kezdeményezéshez.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Nemzeti Tanács elnöke elmondta, még 12 nap van hátra a Székelyföld határának őrtüzekkel való kivilágításáig, és úgy érzi: a szervezésben erőt ad az a tény, hogy az erdélyi magyar politikai alakulatok együtt dolgoznak. Kifejtette, megközelítőleg 750 kilométer hosszan, összesen 59 településen szervezik meg az eseményt Erdély-szerte. 17 óra 30 perc és 18 óra 30 perc között ökumenikus istentiszteletet vagy misét tartanak, majd a székely és magyar himnusz eléneklését követően felolvassák a székelység jogait követelő kiáltványt. Az őrtűzgyújtás, illetve a reflektorok vagy más világító eszközök felkapcsolása 18 óra 45 perctől kezdődik.
„Bízom benne, hogy az emberek érezni és tudni fogják, fontos, hogy minél többen hallassuk a hangunkat arról, hogy nem értünk egyet a román régiósítási szándékkal, ugyanakkor van alternatívánk, amelyet felkínálunk: Székelyföld autonómiája” – fejtette ki Gazda Zoltán. Elmondta, még mindig problémát okoz a műholdfelvétel elkészíttetése, ám a Maros megyei Vármezőn működő hőlégballon-mozgalom tagjaival is tárgyalnak, hogy egy-egy szakaszról készítsenek fotókat hőlégballonból. Az eseményt különben plakátokkal, szórólapokkal, valamint a helyi önkormányzati képviselőkön keresztül népszerűsítik. Arra a kérdésre, hogy mi történik, amennyiben október 24-én az akció alkalmával esni fog az eső, Gazda Zoltán úgy válaszolt: a tűzgyújtást mindenképp megoldják, inkább azért aggódnak, hogy az esőzés során felázott terep miatt lesz, ahol nehezebben megközelíthetővé válnak egyes helyszínek.
„Annak ellenére is vállaljuk a közös munkát, hogy Izsák Balázs, az SZNT elnöke a legutóbbi választások alkalmával lecövekelt az egyik erdélyi magyar párt mellett, és ezzel aláaknázta az SZNT azon imázsát, miszerint független bármely politikai alakulattól” – magyarázta Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke. „Székelyföld ügye fontosabb, mint az, hogy az adott politikusok hogyan látják az aktuálpolitikai kérdéseket” – tette hozzá Tamás Sándor, aki arra is kitért, hogy az önkormányzatok vezetőivel már folynak a tárgyalások az SZNT kezdeményezésébe való bekapcsolódással kapcsolatban.
Balázs Attila, az EMNP háromszéki vezetője elmondta, korábban, illetve az elkövetkezendőkben is stratégiai partnerei lesznek a Székely Nemzeti Tanácsnak. „Nemzeti ügyekben nem csupán az SZNT, hanem a további politikai alakulatok mellett is dolgozni fogunk” – jelentette ki Balázs Attila. „Ha közösen lépünk, ha együttműködünk, akkor van eredmény” – utalt a kovásznai Benedek Géza Szív- és érrendszeri Rehabilitációs Kórház, illetve a himnuszper esetére Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke, aki ugyancsak úgy vélekedik: nemzeti ügyekben nem lehet különutas politikát folytatni.
Sepsiszéken egyébként Hidvégen, Előpatakon, Sepsiilyefalván, Kökösben, Uzonban, Zabolán, Kézdiszéken Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényben, Esztelneken, ugyanakkor Orbaiszéken Nagyborosnyón, Zágonban, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, míg Bardóc-Miklósvárszéken Apácán, Alsórákoson, Ürmösön és Bölönben gyújtanak tüzeket.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Világítson Székelyföld határa – Az őrtűzgyújtáskor felolvasott kiáltvány
Mottó: „Adjon az Isten fényeket,
temetők helyett életet.”
Tekintettel arra, hogy Románia kormánya nem mondott le arról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriásrégióba beolvassza, figyelembe véve, hogy Székelyföld autonómiájára vonatkozó, több alkalommal és formában kinyilvánított igényünket több mint egy évtizede figyelmen kívül hagyják, párbeszédre vonatkozó kezdeményezéseink válasz nélkül maradnak, elítélve azt, hogy a román kormány minden erre vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalását megszegve tervezi az ország közigazgatási átalakítását, kitartva a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása mellett, amely szerint
„Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie”, megerősítve a székelyföldi önkormányzati határozatokat, amelyek megszólították Európa és a nagyvilág nemzetközi fórumait, emlékeztetve őket arra, hogy van egy nép a Kárpátok kanyarulatában, amely szabadon és békében akar élni, szabadon akarja használni anyanyelvét, és maga akar dönteni a saját sorsáról szülőföldjén; ma, október 24-én a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek, a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok ősi hagyományaink felelevenítése révén lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfelé irányított fénycsóvákkal több száz pontban világítjuk ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát. Ezzel kívánjuk Románia kormánya, de az egész nagyvilág tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ezzel kívánjuk ismételten megerősíteni a gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényünket: élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magában foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.
Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.
Amint immár több alkalommal, több tíz, sőt, százezer résztvevőt mozgósító megmozduláson kinyilvánítottuk: Székelyföld autonómiája államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától. Ugyanakkor a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföldnek önálló fejlesztési régiót is kell alkotnia!
Változatlanul hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak. Erre szólítjuk fel ismételten Románia kormányát, hiszen csak így lehet békés úton megteremteni a székelyek jogegyenlőségének intézményi garanciáit, amely egyben a térség hosszú távú stabilitásának záloga is lesz.
Kérjük Magyarország kormányát, szerezzen érvényt a két ország közötti, 1996-ban kötött alapszerződésben foglaltaknak, különös tekintettel annak 15/9-es cikkére, amely kimondja: „A szerződő felek, az általános integrációs politikájuk megvalósítását célzó intézkedéseket nem érintve, tartózkodni fognak a kisebbséghez tartozó személyek akaratuk elleni asszimilációját célzó politikától vagy gyakorlattól, és védelmezni fogják ezen személyeket bármilyen cselekedettel szemben, ami az ilyen asszimilációra irányul. Tartózkodnak továbbá az olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák e személyeknek az ezen cikk 1. bekezdésében felsorolt nemzetközi standardokból és normákból következő jogait és szabadságjogait.”
Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajdaszentiványban, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagygalambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székelymuzsnában, Kányádon, Székelydályán, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfaluban (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hidvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösben, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényben, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódon, Csíksztentmártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpálfalván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csíkszentdomokoson, Balánbányán, Gyergyószentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyóhollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban.
Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Székelyföld, 2015. október 24.
Erdély.ma

Világított Székelyföld határa!
Október 24-én, szombaton este, a Székely Nemzeti Tanács felhívására több száz helyszínen gyújtottak őrtüzet Székelyföld peremtelepülésein, és egy időben tartottak ökumenikus istentiszteleteket, majd kiáltványt olvastak fel a régió önkormányzási jogát követelve.
"Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajda-szentiványon, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagy- galambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székely-muzsnában, Kányádon, Székelydályában, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfalu (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hídvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösön, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényen, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódban, Csíksztent- mártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpál- falván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csík- szentdomokoson, Balánbányán, Gyergyó- szentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyó- hollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban – hangzott el szombaton este Lukailencfalván (Dózsa György), a református templommal szemben meggyújtott máglya mellett.
Az SZNT kiáltványát, amely ugyanabban az órában a felsorolt székely települések mindegyikén elhangzott, Lukafalván Izsák Balázs,a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasta fel. A megjelentek tapssal fogadták.
A kiáltvány szerint a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek és a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfele irányított fénycsóvákkal több száz pontban világították ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát, mert így kívánták Románia kormánya és az egész világ tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ismételten megerősíteni a gyergyóditrói székely nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényt: "élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé".
Ugyanakkor követelik, "hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén". Ami "államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától".
A kiáltvány párbeszédre szólítja fel Románia kormányát, Magyarország kormányát pedig arra kérte, hogy szerezzen érvényt a két ország közötti alapszerződés 15/9. cikkelyének. Ebben a felek vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a régiók etnikai arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák a kisebbségek szabadságjogait.
A lukafalvi templommal szemközti területen meggyújtott őrtüzet több száz fős tömeg állta körül. Sokan székely és magyar zászlót lengettek, a székely és a magyar himnusz eléneklése után népdalok éneklésébe kezdtek.
A rendezvényen jelen volt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki elmondta, azért jött Lukafalvára, mert egy ilyen főbenjáró ügyet az egész magyarságnak, közelebbről Székelyföldnek és népének támogatnia kell.
"Ha valamilyen változást akarunk a társadalomban, tennünk kell valamit. Úgy gondolom, a jelenlétünk és a szavunk, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Nemzeti Tanács egységes közös képviselete felerősíti a tűz lángját". Beszédében hangsúlyozta: a székely szabadság lángját nem tudta kioltani semmiféle földindulás, szívünkben ég a láng. Reményik Sándort idézte: "Egy lángot adok, add tovább!" Ebből a lángból gyújtsunk őrtüzet és lármafát!
Iszlai Tibor polgármester a Népújság kérdésére kijelentette: "Azért tartottam fontosnak az eseményt, mert mi vagyunk Székelyföld egyik kapuja. Két évvel ezelőtt egy székely kaput is állítottunk a bejárathoz, amely jelzi: e kapun belépve megérkeztél Székelyföldre! Úgy gondolom, hogy Székelyföld Vásárhelyhez legközelebbi határtelepüléseként jó helyet talált az SZNT, hogy itt olvassuk fel a kiáltványt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Értékek Erdővidékről
A XXIII. Erdővidéki Közművelődési Napok szombaton a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület főszervezésében zajló III. Erdővidéki Huszárbállal értek véget. Pénteken az Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista- és Barlangászegyesület tíz esztendővel ezelőtt elhunyt elnöke, Dénes István (1954–2005) alakját és munkásságát idézték fel, Erdővidék Múzeumának falán pedig emléktáblát avattak tiszteletére.
A fiatalon elhunyt kiváló geológus, Dénes István emléke előtt előbb a temetőben tisztelegtek. Sírjánál gyűltek össze családja mellett barátai és tisztelői, ahol Tüzes-Bölöni Ferenc olaszteleki református lelkész imájában arra kérte az egybegyűlteket, őrizzék meg a kiváló szakember ránk testált örökségét. Az emlékkonferencia első felszólalója, Sztáncsuj Sándor, a Székely Nemzeti Múzeum régésze Dénes István régészeti munkásságát mutatta be. Mint mondotta, Dénes István sok tekintetben a Székely Nemzeti Múzeum legendás igazgatójához, László Ferenchez hasonló életpályát járt be: mindketten túlságos fiatalon, életük virágában hunytak el; a nehézségek ellenére itthon maradtak, s székely népüket szolgálva értek el – bár egyikük sem volt szakképzett régész – szélesebb körben elismert eredményeket. A régészettel szembeni elkötelezettségük és szenvedéllyel végzett munkásságuk által megkerülhetetlen nyomot hagytak maguk után; oktató-, nevelő- és tudománynépszerűsítő munkát is folytattak. Dénes István régészeti kutatásai során – a székelyföldi töltésvonulatok jobb megismeréséhez való hozzájárulása mellett – a Vargyas-szoros mintegy százhuszonöt ismert barlangja közel felének felfedezésében, illetve feltárásában vállalt szerepet, a barlangi lelőhelyek felderítése során pedig kivételesen pontos és részletes dokumentációt készített. „A barlangi lelőhelyek megközelítése és feltárása sokszor meghaladja az egyszerű régész erejét. Dénes István azon emberek közé tartozott, akikben a régészeti tudás és a barlangi világ ismerete remekül ötvöződött, így a leleteket nemcsak megmenteni tudta, de megtalálásuk körülményeit leírta és le is rajzolta, ami az utókor kutatói számára jelent nagy segítséget” – méltatta Sztáncsuj Sándor. A Székely Nemzeti Múzeum régésze kérdésre válaszolva elmondta: Dénes István hagyatékának feldolgozása folyamatban, eredményeit hamarosan nyolc-kilenc tanulmányban foglalják össze, amelyeket a jövő esztendőben kötetben tesznek közzé.
Bartha Zoltán a geológus Dénes Istvánt mutatta be, s képekkel gazdagon illusztrált előadásában szólt a gyermekként közösen töltött vakációik alatt tett kirándulásaikról, majd kedvenc kőgyűjtési helyeikre – Hidegaszóra, Szármány-patakára, Alsórákosra, Hagymáskőre, Kuvaszóra, Felsőrákosra, Erdőfülére, Bodvajra, Kőröspatakra és Bodosba – kalauzolt el.
Az Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista- és Barlangászegyesület titkára, Demeter Zoltán az 1996-ban alapított egyesület történelmét és Dénes István 1999-től kezdődőén elhunytáig betöltött elnöki tevékenységét ismertette. A baróti geológusnak köszönhető, hogy a Vargyas-szoros barlangrendszere ismertté vált, majd természetvédelmi besorolást nyert. Dukrét Lajos, az Erdélyi Kárpát Egyesület sepsiszentgyörgyi szervezetének alapító elnöke Dénes Istvánhoz még 1972-től datálódó barátságáról szólt, s osztotta meg felejthetetlen emlékeiket az Erdővidék Múzeumában összegyűlt népes közönséggel.
Huszárhagyományaink A III. Erdővidéki Huszárbál felülmúlta az eddigiek sikerét. Az erdővidékiek és háromszékiek mellett a maros-, csík- és udvarhelyszéki huszárok is képviseltették magukat, az anyaországból részt vett a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség, a Szegedi 3. Honvéd Zászlóalj, a kecskeméti, somogyi és kaposvári huszárok küldöttsége. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki csapata tisztújítást tartott, élükre Dávid Gábor hagyományőrző hadnagyot választották. Az esemény ünnepélyességét kihasználva avatás is zajlott: az erdővidékiek mellett sepsi-, kézdi- és csíkszéki újoncokat is avattak.
Jakab Kevend István főszervező örömét fejezte ki, hogy Erdővidéken láthatóan egyre többen tartják fontosnak a huszárok hagyományának őrzését, s kapcsolódnak be munkájukba. „Azért vagyunk sikeresek, azért kívánnak sokan közénk tartozni, mert sorainkban a legfontosabb a bajtársiasság és az egymás iránti hűség, na meg a történelmünk és lovaink iránti elkötelezettség – hála Istennek, ilyen emberekből Erdővidéken sincs hiány” – nyilatkozta.
Ablak Erdővidékre
A Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke, Demeter László szerint sikeres rendezvényt zártak: amellett, hogy az érdeklődők elé tárták Erdővidék eddig talán kevésbé ismert értékeit, más tájegységek rangos és nagy közönséget vonzó előadásait is elhozhatták. Utóbbiak közül kiemelte a csütörtökön a római katolikus templomban Nagy Noémi Kriszta népdalénekes, Laczkó Vass Róbert színművész, Szép András zongorista, Szép Gyula Bálint szólóhegedűs által bemutatott, Paraliturgia – szakrális magyar népköltészet a Kárpát-medencéből című előadást, amelyre közel kétszázan voltak kíváncsiak.
Demeter úgy vélte, jó választás volt Demeter Jánosnak ítélni az Erdővidék Kultúrájáért Díjat: 1988-ban a Kájoni Consort együttes létrehozásával tett a régi zene erdővidéki ismertté tételéért, 1990-től kezdődően a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnökeként, majd a megyei tanács elnökeként járult hozzá Erdővidék hírnevének öregbítéséhez s értékeinek megmentéséhez. A Dénes István-emléknapot azért tartja fontosnak, mert úgy véli, a geológusként, barlangkutató-régészként, sőt, környezetvédőként is jelentőset alkotó szakember munkásságát népszerűsíteni kell: rövidre szabott életútja során olyan eredményeket ért el, amelyek feljogosítják, hogy Benedek Elek, Baróti Szabó Dávid vagy Apáczai Csere János mellett Erdővidék nagyjai közé soroljuk.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Élmények, kincsek, királyi gála (Mesekunyhó-vetélkedő)
Öröm látszott minden arcon a Mesekunyhó-vetélkedő szombati záróünnepségén, és nem csupán a résztvevőkön, hanem a véletlen nézőkön is: olyan hangulat volt a királyi palotában (a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében) és udvarban (az Erzsébet parkban), hogy még az éppen arra sétáló családok is beálltak a táncba vagy az aranyport hintő királyfi előtt elvonuló sorba.
Hetedhét országra szóló dínomdánommal végződött a tavaly szeptember 30-án – a magyar népmese napján – kezdődött hétpróbás eseménysorozat, amelynek ugyan tárgyi nyereménye is van – a nyertesek egy-egy mesekunyhó míves berendezését kapják ajándékba, no meg mindenféle csodaszerrel (életvízzel, tudásalmával, írott tojással, hamuban sült pogácsával és hasonlókkal) megtöltött tarisznyát –, a legfőbb jutalom azonban maga a mesében való részvétel volt. Bizonyosság erre a Brassó megyei Alsórákosról benevezett Szerencsepróbálók csapata, akik eleve tudták, hogy a Kovászna Megyei Művelődési Központ által szervezett vetélkedőn külső versenyzőnek nem adhatnak díjat, mégis teljes erőbedobással küzdöttek, és valóban gazdag, különleges kincsestárat mutattak be eleven szokásokkal és ritka kövületekkel. A versenyzés bő féléves pluszmunkát rótt az irányítást felvállaló pedagógusokra, akiknek a pályázat meseszerű kerete tetszett meg, és nem is a nehézségekről, hanem az élményeikről számoltak be Gergő királyfinak (Nagy-Kopeczky Kristóf középiskolás diáknak), aki minden egyes csapatot külön audiencián fogadott. Nem voltak túl sokan: a nagyobb települések kategóriájában Sepsibodok és Zágon egy-egy közössége indult (utóbbiak menet közben feladták és kiestek), a kisebbek közül Páva és Kilyén. A szombati seregszemlén egyesek őszintén elmondták azt is, hogy néha igen nehéznek érezték a kirótt feladatot, de egymást biztatva sikerült továbblendülniük. S bár mindenkinek ugyanazokat a próbákat kellett teljesítenie – mesekunyhó helyének megtalálása, közös rendbetétele, berendezése, helyi kincsek, emlékek felkutatása, hagyományok felelevenítése, királyi fogadás, nagy könyv vezetése –, mindenütt másként élték meg ezeket: volt, ahol a királyi fogadás okozta a legtöbb fejtörést, másutt ez volt a legjobb mulatság. A Szent Kilián kőkeresztes lovagjai nevet viselő kilyéni csapatnak a (város közelségéből adódó) helyi hagyományok teljes hiányával kellett végigharcolnia az elmúlt hónapokat, de nem adták fel, jó kedvvel tanultak kölcsönzött népi játékokat, dalokat is a gyermekek... Azt még a nagyobbak is élvezték, hogy csengettyűs nyírfakapun élő zene mellett a királyi bohóc vezetésével vonultak fel, a ceremóniamester és a bölcsek tanácsának éber tekintete előtt; pogácsát, friss vizet a tündérek osztogattak. Minden csapatban volt totyogó apróság és tiszteletre méltó idős személy, és az értékmentésen kívül ez volt a vetélkedő legfőbb célja: valódi közösségek létrehozása, erősítése; ezt is érezték legnagyobb sikerüknek a résztvevők. És végül nyertest is hirdettek: a nagytelepülések versenyében az egész falut megmozgató Sepsibodok csapata, a Kincsás óriásai kapnak egy mesebútort, a kisebbek közül a pávai Színestollú pávamadár. Az alsórákosiaknak különféle előadásokat, gyermekprogramokat visznek majd.
A mesekunyhó-vetélkedőt idén második alkalommal hirdették meg, az elsőre – három évvel korábban – tizenegy háromszéki falu nevezett be. Azt még nem tudni, hogy lesz-e következő, de azt igen, hogy Sepsiszentgyörgyön van igény hasonlóan meseszerű és tartalmas rendezvényre.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Régiók zarándoklata kicsi pünkösdre
Nemcsak a helybelieket, hanem a szomszédos településekről, a távolabbi kisrégiókból érkezőket, az országban és külföldön élő alsórákosiakat, a magyarországi testvértelepülések – Zugló és a Békés megyei Gádoros – hivatalos küldöttségeinek tagjait is köszöntötte a református templomban tiszteletes Csákány Antal alsórákosi lelkipásztor azon az ünnepi istentiszteleten, amelyen a jobbágyfelszabadítás 168. évfordulójára, a szabadság napjára, a helyiek nyelvén a kicsi pünkösdre emlékeztek.
Visszalapozó Bizonyára kevesebb írott dokumentum maradt fenn arról, hogy mikor és miként jutott tudomására Háromszék és a többi székely szék jobbágyainak a robot megszüntetése, a jobbágyfelszabadítás híre. 1848. április 2-án Csernátonba, június 20-án az Erdővidékkel szomszédos Alsórákosra érkezett meg az örömhír. Háromszék számon tartja a csernátoni eseményt, de Alsórákos magyarsága ünnepet is ül emlékére, s ezt nevezik ők a szabadság napjának, kicsi pünkösdnek. Idén is méltó módon ünnepelt a Brassó megyei település. Nem számított szabálysértésnek, hogy a délelőtti közös istentisztelet idején a Sükösd– Bethlen-várkastély falainak árnyékában már mulatott a nép, füstöltek a lacikonyhák, sőt, reggelesen bárki megtekinthette a rákosi várplaccon azt a szabadtéri megszemélyesített játékot, amelyen a szabadságnapi eseményeket jelenítette meg a helybeli színjátszó kör Vetési Nándor zenetanár rendezésében.
Alsórákoson a jobbágyság felszabadításának napját mindig megtartják a pünkösd utáni hét hétfőjén, s ezt tették a diktatúra évtizedeiben is. A bécsi és a pesti forradalom híre néhány nap alatt eljutott Erdélybe, s ez váltotta ki, fokozta a határőri szolgálattal terhelt székely katonarendek megmozdulásait mifelénk is. A végekre azonban lassabban jutott el a hír, több helyen titokban tartották a földbirtokok uraságai. A főnemesség vagyonharácsolása anyagilag érintette a népet, s emiatt a forradalom idején megkísérelte önhatalmúlag orvosolni panaszait – írja Egyed Ákos történész. A szabad parasztok jobbágysorsba való döntése nagyon régi jelenség, a föld kisajátítása révén ugyanis személyes függésbe kerültek. Lazább volt a szabad jobbágy függése, mint a jórészt rabszolgákból lett örökös jobbágyé. A szabad jobbágynak sem volt földje, s a földesúr joghatósága alá tartozott. Földet, jobbágytelket kapott urától, s azért úrbért fizetett terményben vagy pénzben, tehát robottal tartozott. Az úrbér eltörlését hozták meg az 1848. március 15-ét követő események. A Habsburg-abszolutizmus kénytelen volt elismerni a jobbágyság eltörlését.
Mi is történt a Tepő-hegy alatt?
Áldott emlékezetű dr. Imreh Barna (1908–1982) volt alsórákosi református lelkipásztor sorait idézzük a még mindig kéziratban heverő alsórákosi falumonográfiájából. A szép, tavaszból nyárba hajló hétfőn jó hírre ébredt Alsórákos jobbágy- és zsellérrendű népe. „Pálszegiben, az úthoz közel dolgozók kocsizörgésre lettek figyelmesek. Az utas, amikor a Turzonon beereszkedve megpillantotta a robotolókat, kiszállt kocsijából. Idevaló fiú volt, a Huszár család sarja, lelkész Kolozsvár környékén, öreg szülei látogatására jött haza. Felháborodott a jogtalanságon, hogy a népet még mindig úrdolgára hajtják, felvilágosította véreit, hogy már március 15-én eltörölték a jobbágyságot, és máshol már él a nép szabadságával: a föld, a telek tulajdonukban van, és nincsen többé tized- és robotkötelezettség. Az örömhír futótűzként terjedt el az egész határon. Munkaszerszámaikat vállra vetve, egy emberként indul a nép a határ minden részéről hálaadásra az Isten házába. Mindenki: magyarok, a mátéfalvi románok, reformátusok, unitáriusok a tágas református templomba. Szerszámaikat a templom előtti szádogfának támasztották, s örömkönnyes szemmel lépték át a templom küszöbét, megköszönni Istennek a szabadítást. Petre Mózes, az akkori lelkész beszédében az új ünnepet kicsi pünkösdnek nevezte el, mert úgymond ekkor töltetett ki Alsórákos népére Isten szabadító szentlelke. A felszabadult nép pedig a hálaadás után az öreg fa alatt, fedetlen fővel, térdre hullva tett átok alatt fogadást utódaikra is kötelező erővel, hogy ezt a napot, a szentháromság vasárnapja utáni hétfőt, mint szabadság napját, minden évben megünneplik!”
Háromszéken Csernátonba 1848 áprilisában vitte a robot megszűnésének hírét uzoni Pünkösdi Gergely határőrtiszt, aki a katonarendűek és a jobbágyok jelenlétében hirdette ki. Sepsiszentgyörgyön április 11–12-én tartottak székgyűlést, amelyen a nép minden rétegének küldöttei részt vettek. Elhatározták a határőr-katonaság kötelezettségeinek rendezését, az úrbéri viszonyok kárpótlás melletti eltörlését, a törvények előtti egyenlőséget, a közös teherviselést. A fejlemények a május 30-án tartott népgyűlésen tetőztek, amikor Végh Ábrahám százados Csernátonban 257 nemzetőrt toborzott, hogy ellenállhasson a mozgalomnak. Még ma is ismert a nép körében – tájékoztatott Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus – az „egrecírplacc”, ahol gyakorlatoztak.
A főnemesség vagyonharácsolása tűrhetetlenné vált, s a pórnép megkísérelte önhatalmúlag orvosolni panaszait. Torján le akarták mészárolni a nemeseket, Kézdiszentléleken egy nemest halálra vert a nép, és kezdték visszafoglalni a földeket, Albisban, Futásfalván és Csernátonban pedig az uraság szénafüveire hajtották a marhacsordát. Határőri mozgalmak jelentek meg, Ozsdolán erdőt foglaltak, Feldobolyban megtámadták a helyettes királybíró telkét. A katonaság mozgalmai egyfajta jobbágymegmozdulásokká alakultak. A nemesség védekezésképpen nemzetőrséget szervezett. Rétyen a jobbágyok megtagadták a robotot, összeesküdtek a nemesi családok elpusztítására. Zalánban egy huszárkatona a szolgálat megtagadására buzdította a népet, és ingerelte az úrbéreseket. Torján a dühöngő katonaság agyonveréssel fenyegette a jobbágyokat. A zsellérek lakta Mikóújfaluban az elöljáróság intézkedett a grófi birtokok felosztásáról, felparcellázták az irtványföldeket. Az alsórákosi Bethlen família sem képezhetett kivételt, de hogy magatartásáról maradtak-e fenn bizonyítékok, arról nincsen tudomásunk.
Protestáns zarándoklattá vált a kicsi pünkösd
Aki szabadnak hiszi magát, és mégsem az, nem más, mint a tudatlan szabadság áldozata. Goethe-idézettel kezdte ünnepi igemagyarázatát Csákány Antal zabolai származású lelkipásztor. Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (5:13–15) alapján értelmezte a szabadság fogalmát. „Egyféleképpen hasonlóak vagyunk mi is a rabszolgákhoz – mondta –, igazi szabadságra van szükségünk, isteni szabadságra. Minél jobban akarjuk a teljes szabadságot, annál inkább belegabalyodunk abba, akárcsak a pók hálójába az áldozat. A szabadsággal ugyanis tudni kell élni. Nem elég ünnepelni, a jézusi szabadság alapján kell élnünk, mérhetetlen összefogásban, egymással szembeni szeretetben.”
Az ünnepelt eseményhez igazodott a gazdag templomi műsor. A helybeli református vegyes kar a Szózattal nyitott, a gyerek- és ifjúsági kórus a kicsi pünkösdről született számot adta elő, vezényelt Vetési Nándor zenetanár. Gáspár Gizella helybeli óvónő kis ovisai – az aranytartalék – a messzi időbe viszik majd előre a betanult negyvennyolcas és Kossuth-nótákat – szentül hitte a hallgatóság. Pál Balázs elemista kisfiú nagy átéléssel énekelte a székely himnuszt. Az ünnepség immár hagyományos résztvevőjeként lépett fel a baróti Zathureczky-kórus és a Csíkszeredában tanuló moldvai csángók furulyával kísért dalcsoportja az általuk csángó himnusznak nevezett énekkel és csángó népdalokkal. Hunyadi Péter – aki magyarországi ösztöndíjasként már kilenc hónapja a helyi közművelődés önkéntes közkatonája – a kuruc szabadságharchoz kötődő nótákat adott elő kobzán. Ünnepi köszöntőbeszédet mondott Lukács Vencel csíkszeredai magyar konzul és Kovács Attila, a Brassó Megyei Tanács alelnöke. Az ünneplők serege a templom előtti öreg hárs alá gyülekezett most is, szólt a csíkkozmási Tuzson János Fúvósegyesület zenekara és Zsigmond István, mint annyiszor a lepergett évtizedek alatt, elszavalta a szabadság napjáról írt saját versét. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével a helyi gyökerekkel rendelkező Antal István parlamenti képviselő, nagytiszteletű Török István szomszédos olthévízi lelkész, a Sepsi- Barcasági Unitárius Egyházkör esperese.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erősebb magyar képviselet Kolozsváron
VÁLASZTÁSI ÖSSZEFOGLALÓ – A korábbiaknál jobban szerepelt az RMDSZ a vasárnapi helyhatósági választásokon Kolozsváron, ahol a részeredmények szerint megőrizheti az alpolgármesteri tisztséget, és növelheti önkormányzati képviselői számát a helyi tanácsban.
Kolozs megyében a végleges adatok szerint a szavazati joggal rendelkező lakosok 44,88 százaléka vonult urnák elé, a megyeszékhelyen ennél kisebb volt a részvétel.
Emil Bocot hatalmas szavazatfölénnyel választották ismét elöljárójukká a kolozsváriak, az eddigi polgármester a voksok 69,1 százalékát kapta. Őt meglepő módon Horváth Anna követi, az RMDSZ-es alpolgármester a voksok 10,8 százalékát szerezte meg, mintegy két százalékkal többet, mint 2012-ben Eckstein-Kovács Péter.
A helyi tanácsosi lista is nagyobb arányú támogatottságot szerzett, ennek köszönhetően az RMDSZ a jelenlegi négy helyett öt tanácsost juttathat be a döntéshozó testületbe, és jobb alkupozícióból tárgyalhat az eddigi koalíció esetleges fenntartásáról a győztes Nemzeti Liberális Párttal (PNL). Így nagy az esély arra, hogy Horváth Anna személyében a következő négy évben is magyar alpolgármestere lesz a kincses városnak.
Az RMDSZ kolozsvári sikeréhez az is hozzájárulhatott, hogy a szövetség a nagyobb mozgósítás érdekében a történelmi magyar egyházak által javasolt Gergely Balázst, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjét állította listája második helyére, aki négy éve az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) polgármesterjelöltje volt. A néppárt mostani jelöltje, Fancsali Ernő 574 szavazatot szerzett.
Ami a megyei tanácsosi listákra leadott szavazatokat illeti, a hétfő délutáni részeredmények szerint Kolozs megyében a legtöbben a PNL-nek szavaztak bizalmat (42,11%), a PSD a voksok 24,22%-át, az RMDSZ 15,71%-át kapta. A szövetségnek nyolc településen van polgármestere, Buza, Bálványosváralja, Kalotaszentkirály, Körösfő, Magyarszovát, Tordaszentlászló, Tordaszentmihály és Várfalva élén áll RMDSZ-es elöljáró.
A szövetségnek egyébként a szórványban is sikerült polgármesteri székeket szerezni, Beszterce-Naszód megyében Árpástón, Fehér megyében Torockón és Székelykocsárdon, míg Brassó megyében Apácán, Alsórákoson és Ürmösön van magyar elöljáró.
Krónika (Kolozsvár)

RMDSZ-párti maradt az erdélyi magyarság
A négy évvel ezelőtti helyhatósági választásokhoz képest kisebb százalékban, a szavazóképes romániai választópolgárok 48,44 százaléka adta le voksát vasárnap a polgármesterekre és a helyi és megyei önkormányzatok képviselői listájára. A polgármester-választásokat országszerte a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte 37,62 százalékkal és 1638 mandátummal, a második helyre szorult Nemzeti Liberális Párt (PNL) részesedése 32,80 százalék 1065 polgármesteri mandátummal. A negyedik helyen az RMDSZ végzett 4,35 százalékkal és 195 polgármesterrel. A helyi és a megyei önkormányzatok listáján szerzett szavazatok alapján az RMDSZ mindkét esetben átlépte az országos öt százalékos küszöbértéket.
A Központi Választási Iroda keddi, 97,99 százalékos feldolgozottság mellett közzétett adatai szerint az RMDSZ 93, az EMNP és az MPP 6-6 mandátumot szerzett a megyei önkormányzati listáin. A helyi tanácsokban az RMDSZ mérlege 2281 tanácsos, az Erdélyi Magyar Néppárt 207, a Magyar Polgári Párt pedig 158 tanácsosi mandátum birtokosa. Az RMDSZ a magyar politikai alakulatokra leadott szavazatok 88,17 százalékát gyűjtötte be, az EMNP a 8,21 százalékát, míg az MPP a 3,62 százalékát. Az RMDSZ megyei listáira 410 213 szavazat érkezett. Az EMNP és az MPP megyei listáira 38 215, illetve 16 824-an szavaztak. Az RMDSZ 16, az EMNP 7 megyében, az MPP csak Kovászna ésHargita megyében állított megyei listát.
RMDSZ-párti Székelyföld
Hargita megyében Székelyudvarhely kivételével a legtöbb városban papírforma szerinti eredmények születtek. Az RMDSZ-es Ráduly Róbert Kálmán 72 százalékos támogatottsággal úgy tudott újabb mandátumot szerezni Csíkszeredában, hogy még csak meg sem próbált kampányolni. Az sem meglepő, hogy a megyeszékhely tanácsában megőrizte a többségét az RMDSZ: a szövetség 14 önkormányzati képviselőt állíthat, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) listájáról 3 tanácsos jutott be, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) két, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig egy képviselőt delegálhat.
A csíkszéki településeken Balánbánya kivételével minden községnek magyar polgármestere van. A legnagyobb meglepetést a megyében kétségkívül a harmadik esélyesként induló, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az EMNP által is támogatott Gálfi Árpád győzelme okozta Székelyudvarhelyen. Gálfi maga mögé utasította a korábbi polgármestert, Bunta Leventét és az RMDSZ jelöltjét, Arros Orsolyát is. A tizenkilenc tagú önkormányzati testületben a végleges eredmények szerint az EMNP–MPP választási koalíciónak tizenegy képviselője foglalhat helyet, míg az RMDSZ nyolc tanácsosi mandátumot szerzett. Szentegyházán az EMNP–MPP koalíció jelöltje, Molnár Tibor győzött. Gyergyószentmiklóson a Magyar Polgári Párt megőrizte a városvezetői tisztséget: a legtöbb szavazatot a várost korábban ideiglenesen irányító Nagy Zoltán kapta.
A helyhatósági választások egyértelmű győztese Kovászna megyében is az RMDSZ volt.
A szövetség a megyében 34 polgármesteri mandátumot szerzett, és három további településen – Gelencén, Málnáson és Zabolán – az RMDSZ által is támogatott MPP-s jelölt győzött. Mind a négy magyar többségű város élén RMDSZ-es polgármester áll, és önkormányzati többséget is szereztek. Az Erdélyi Magyar Néppárt egyetlen polgármesteri mandátumot sem szerzett: elveszítette Maksát, ahol az RMDSZ nyert, és Nagyborosnyót, ahol a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) jelöltje győzött.
A kampányban rendkívül diszkrét Antal Árpád (RMDSZ) ezúttal is simán, a szavazatok 73 százalékát megszerezve újrázott Sepsiszentgyörgyön, legfontosabb kihívója, a néppártos Bálint József csupán 9 százalékot kapott.
Szatmárnémeti siker, váradi vereség
Szatmár megyében a végleges adatok szerint a szavazásra jogosultak 47,82 százaléka vonult urnák elé. A legádázabb küzdelem a megyeszékhelyen, Szatmárnémetiben zajlott, ahol a szövetség négyévi szünet után magyar polgármester állítását tűzte ki célul Kereskényi Gábor parlamenti képviselő személyében. A végleges adatok szerint Kereskényi a leadott voksok 42 százalékával lett a partiumi város polgármestere, ahol a magyar közösség a lakosság 36 százalékát teszi ki. Az RMDSZ tíz tanácsost juttat be a szatmárnémeti döntéshozó testületbe, és így a tanács legnagyobb frakciója lesz, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 7, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) pedig 3–3 tanácsosi mandátumot szerzett.
Elsöprő győzelmet aratott a szövetség Nagykárolyban is, ahol Kovács Jenő eddigi polgármester a leadott voksok 67,77 százalékát szerezte meg. Emellett Avasújváros, Börvely, Mezőpetri, Érendréd, Hadad, Halmi, Kolcs, Kökényesd, Lázári, Mezőfény, Pusztadaróc, Szatmárhegy, Sárközújlak élén áll RMDSZ-es polgármester, de Egriben, Szatmárpálfalván és Ákoson elvesztette a községvezetői széket. Az MPP Egriben, Kaplonyban, Csomaközön és Mezőteremben szerzett polgármesteri széket.
Az elmúlt két évtized legnagyobb vereségét szenvedte el az RMDSZ Nagyváradon, ennek eredményeként az eddiginél jóval kisebb súllyal bír majd a helyi tanácsban, ahol két magyar tanácsossal lesz kevesebb. Ilie Bolojan eddigi polgármester hatalmas fölénnyel nyerte a versenyt, a PNL-es politikus a voksok 70,95 százalékát szerezte meg, az őt követő Huszár István csupán a szavazatok 13,03 százalékát kapta. Nagyváraddal ellentétben a megyében az RMDSZ-nek nagyjából sikerült megőriznie erejét, az eddigi 24 polgármesterből 23-at sikerült megtartani.
Szilágy megyében Debren, Haraklány, Ipp, Kárásztelek, Kraszna, Krémer, Oláhbaksa, Sarmaság, Szilágybagos, Szilágycseh, Szilágyperecsen, Szilágysámson, Szilágyszeg, Varsolc élén áll majd RMDSZ-es polgármester, míg Szilágynagyfaluban MPP-s támogatással független jelölt nyert. Szintén MPP-s támogatással nyert a szövetség jelöltje a Máramaros megyei Hosszúmezőn. Nagybányán a magyarok jó szereplésének köszönhetően két RMDSZ-es önkormányzati képviselő is lesz a tanácsban.
Jobb eredmény Kolozsváron
Kolozs megyében a végleges adatok szerint a szavazati joggal rendelkező lakosok 44,88 százaléka vonult urnák elé, a megyeszékhelyen ennél kisebb volt a részvétel. Emil Bocot hatalmas szavazatfölénnyel választották ismét elöljárójukká a kolozsváriak, az eddigi polgármester a voksok 69,1 százalékát kapta. Őt Horváth Anna követi.
A helyi tanácsosi lista is nagyobb arányú támogatottságot szerzett, ennek köszönhetően az RMDSZ a jelenlegi négy helyett öt tanácsost juttathat be a döntéshozó testületbe, és jobb alkupozícióból tárgyalhat az eddigi koalíció esetleges fenntartásáról a győztes Nemzeti Liberális Párttal (PNL). A szövetségnek egyébként a szórványban is sikerült polgármesteri székeket szerezni, Beszterce-Naszód megyében Árpástón, Fehér megyében Torockón és Székelykocsárdon, míg Brassó megyében Apácán, Alsórákoson és Ürmösön van magyar elöljáró.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Emlékerdő Középajtán
Középajtai és nagyajtai iskolások ragadtak pénteken ültetőkapát és ásót, hogy Középajta határában, a Kicsifenyősben ötszáz facsemetét ültessenek el, ugyanakkor megtisztították az Ajta pataka martjának egy részét. Az eseményt a Kriza János Általános Iskola, a középajtai közbirtokosság és a helybeli református egyház szervezte. Az ötszáz csemete a reformáció óta eltelt öt évszázadra emlékeztet, a március végi dátum pedig az erdők nemzetközi napjának apropóján hívta fel a figyelmet természeti értékeinkre.
Az ötven diák reggel kilenckor az iskolából indult tanárai felügyelete mellett a falutól alig kőhajításnyira levő, szemet gyönyörködtető területhez. Kovács Katalin, a baróti magánerdészet erdőalap-felelőse és Balázsi Imre erdőmérnök előzetesen szólt az erdészeti munka jelentőségéről, az erdőgazdálkodás alapismereteiről és az erdőgondozásról. A segítő kezet nyújtóknak elmagyarázták azt is, mekkora fészket alakítsanak ki a csemeték számára, mennyi vízzel kevert földet tegyenek gyökereikre, és miként tapossák azt meg úgy, hogy levegő ne érje, s hogyan takarják be, hogy a szél ne szárítsa ki az apró fákat. A szakemberek arra kérték a fiatalokat, vigyázzák s tartsák tisztán a természetet, álljanak ki bátran, szólítsák meg a felnőtteket, ha szemetelni látják őket: az erdő több, mint fák összessége, élettér állatnak és növénynek, kiemelkedően fontos az embernek is. Gazdag Katalin úgy nyilatkozott, szívesen karolták fel az egyház emlékerdő létesítésére vonatkozó ötletét. „Szeretnénk, ha fiataljaink úgy nőnének fel, hogy tisztelik a természetet, óvják értékeit. Hasonlóképp támogatjuk azokat a kezdeményezéseket is, melyek történelmünkhöz, hagyományainkhoz és vallásunkhoz kötődnek – jöttünk tehát jó szívvel” – mondotta az általános iskola igazgatója.
A közbirtokosság a Kicsifenyős 1,9 hektáros területén saját embereivel további 5500 csemetét – többségben lesz a bükk és a tölgy, de kiegészítőként kőris és juhar is jut – ültet el. A baróti magánerdészet is csatlakozik ahhoz az országos kezdeményezéshez, melynek során 1,2 millió csemetét ültetnek el. Jelentős mennyiségű csemetét helyeznek el Bodosban, Alsórákoson és Ürmösön.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fejlesztési modellek: Vargyas és Alsórákos
Meeting Kastély Erdélyben
Szombaton az árkosi Szentkereszty-kastélyban az erdélyi kastélyok gazdasági és társadalmi szerepéről szervez értekezletet a Pont-csoport. A rendezvény partnere a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület.
A rendezvényen bemutatják a Kastély Erdélyben program eddigi megvalósításait, a Kastély Erdélyben Koalíció, illetve a projekt további tevékenységeiről is szó lesz. Emellett, a Pont-csoport munkatársai, illetve a projekt turisztikai, jogi, gazdasági-pályázati és művészettörténeti szakértői bemutatják azokat a fejlesztési modelleket, amelyeket a decemberi Kastély Formula-táborban résztvevő fiatalok ötletei alapján dolgoztak ki a vargyasi Daniel-kastélyra és az alsórákosi Sükösd-Bethlen várkastélyra.
Délelőtt 9.30-tól különféle előadások hangzanak el többnyire a háromszéki kúriák és kastélyok fenntarthatóságáról, turizmusban betöltött szerepükről, több meghívott is külön foglalkozik az alsórákosi és vargyasi kastélyokkal. 13 órától szekcióbeszélgetések zajlanak. Az erdélyi kastélyok gazdasági fejlesztési modelljeiről Derzsi László gazdaságfejlesztési szakértő, Bánffy Farkas, kastélyfejlesztési projektek vezetője és Roy Chowdhury Gergely, a zabolai Mikes-birtok tulajdonosa értekezik, moderál Farkas András. A kulturális örökség turisztikai apportjáról Boda Szabolcs közösségfejlesztő, Anca-Raluca Majaru Castle Break projektvezető, Stelian Burduhos vállalkozó és Csoma Szidónia, a Kovászna Megyei Turizmusáért Egyesület képviselője beszélget, moderál Rácz Lilla. A szakmai beszélgetések mellett Kastély Erdélyben címmel fotókiállítás nyílik az alsórákosi gyerekrajzokból. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A szórványmagyarság peremén
Első alkalommal kaptak ajándék tanfelszerelés-csomagot Brassó megyei, vidéken magyarul tanuló kisdiákok. A program célja odafigyelni a szórványmagyarság peremén élő gyermekekre és a program által bátorítani a családokat, hogy a magyar anyanyelvű oktatást válasszák számukra. Minden gyermek korosztályának megfelelően összeállított csomagot kapott, többek közt tornazsákot, órarendet, ceruzákat, színes ceruzákat, írószereket, radírt, hegyezőt, kézimunka-felszerelést, rajzfelszerelést és többfajta füzetet, összesen körülbelül 21 terméket. Alsórákoson 41, Apácán 37, Barcaújfaluban 33, Darócon 26, Datkon 12, Kacán 11, Keresztváron 51, Kőhalomban 33, Krizbán 9, Nagymohán 19, Olthévízen 29, Székelyzsomboron 29, Tatrangban 16, Ürmösön 22, Zernyesten 7 diák, Fogarason 30, Halmágyon 5 gyerek vehette át az iskolakezdési csomagot. A program szervezője a Brassó Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, főtámogató az RMDSZ. (RMDSZ-tájékoztató) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Aki morális okokból fordult szembe a népakarattal (Beszélgetés Lászlófy Pállal, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége volt elnökével)
Azt állítja, véletlenek fűzére kísérte útját az egyetemi KISZ-titkárságtól a pedagógusszövetségi elnöki tisztségig. Beszélgetés az RMPSZ tiszteletbeli elnökével, Lászlófy Pállal, aki a németek visszavonulását is képes volt megakasztani.
– Kisgyermekként élte meg a „kis magyar világot”. Emlékszik valamire azokból az időkből? – Hogyne! Nekem Alsórákos a szülőhelyem, de mivel nem sokkal a megszületésem után az alig néhány kilométerre fekvő Barót Magyarországhoz került, Alsórákos pedig maradt Romániában, átköltöztünk. Ott teltek a szép gyermekéveim, pedig háború volt, emlékszem, ahogy a bicikli csomagtartóján ülve, az anyám derekát fogva mentünk fürdeni Bibarcfalvára, a fejünk felett pedig zúgtak a repülők. Rettenetesen féltem, de megnyugtattak, hogy itt nem dobnak le bombákat. Apám csináltatott nekem honvédtiszti egyenruhát, csillagot is kaptam rá, ha jól viselkedtem. Ha meg nem, lefokoztak. Tíz perc erejéig még a németek visszavonulását is megakasztottam. Tiszti egyenruhámban szalutáltam az elvonuló katonáknak, egy német tiszt pedig megállította az autót, ölbe vett, csokoládéval halmozott el, s míg anyám észre nem vette, hogy a gyermek megint elkódorgott valamerre, állt a konvoj.
– Másik történelmi pillanatban, ötvenhat őszén került a Bolyai Egyetemre. Igyekezett ellenállni az akkori ideológiai viharoknak, vagy a többséggel együtt hagyta magát sodortatni a lelkes idők által?
– Első látásra úgy tűnhet, hogy még vezető szerepet is vállaltam. Ezért aztán nehéz elmagyarázni, még nehezebb el is hitetni, mennyi véletlen volt az életemben. Úgy lettem például KISZ-titkár, hogy egy csángó gyerek, Horváth György javaslatára gólyaként beválasztottak a diákszövetség vezetőségébe. A kutya sem ismert, egyébként sem jelentkeztem soha sehová. Amikor 1959-ben elkezdődtek a két kolozsvári egyetem egyesítését előkészítő gyűlések, néhai Balázs Márton tanár úr, a Bolyai matek-fizika szakának KISZ-titkára épp akkor ment el Bukarestbe hathavi továbbképzésre, és engem, a harmadéves diákot bízott meg a helyettesítéssel. Így lettem közeli tanúja mindannak a förtelemnek, amit végigcsináltak velünk. Az a félév tönkretett, lefogytam, amikor apám meglátott, haza akart vinni. Harmadév végén aztán bejelentettem, hogy a továbbiakban semmilyen funkciót nem vállalok.
– Gyakorló középiskolai tanár akart lenni – tanfelügyelő lett. Ugyancsak véletlenül?
– Mondhatni. Jól elvoltam a szentkeresztbányai szaklíceum fizika-matematika tanáraként, majd igazgatójaként, időközben viszont nyolcadikos lett a nagyobbik lányom, a feleségem pedig döntéshelyzet elé állított: vagy most megyünk nagyobb városba, vagy végleg itt maradunk. Megyünk, határoztuk el, sikeresen versenyvizsgáztam a székelyudvarhelyi mezőgazdasági líceumba, és vártam, hogy felmentsenek az igazgatói tisztség alól. Csakhogy az akkori tanfelügyelő azt mondta: csak akkor mozdulhatok Szentkeresztbányáról, ha elvállalom a matematika-tanfelügyelői tisztséget. Így kerültem végül Csíkszeredába. Főtanfelügyelőként szereztem magamnak hívet is, ellenséget is bőven, de bizonyos szempontból még a diktatúra körülményei között is jobb volt az anyanyelvi oktatás helyzete Hargita megyében, mint ma… Statisztikák is igazolnak: nyolcezer középiskolai diákkal vettem át a tanfelügyelőséget, tizenkétezerrel hagytam ott. Ez a négyezer gyermek pedig a román nyelvű oktatásból érkezett.
– Az 1989. decemberi változásokat követően a „népakarat” helyezte volna vissza a főtanfelügyelői székbe. Miért nem vállalta?
– Mert azt vallottam: nem kezdődhet az új világ azzal, hogy olyan ember áll egy intézmény élére, aki Ceaușescu idején is ott volt. Ez etikai szempontból egyszerűen nem működött. Semmilyen közéleti szerepet nem vállalok, mondtam mindenkinek, tudtom és beleegyezésem nélkül mégis beválasztottak a forradalmi tanácsba. Annak alelnökeként mindenekelőtt azt kezdeményeztem, hogy valamennyi Hargita megyei iskola küldjön képviselőt az 1990. január végére meghirdetett megyei oktatási parlamentbe. Ekkor készültünk meghatározni a megyei oktatás jövőjének irányait, megválasztani a megyei főtanfelügyelőt, elejét akartuk venni annak, hogy Bukarestből próbáljanak valakit a nyakunkba ültetni. Kétszáznegyven ember ült be a szakszervezetek művelődési házának nagytermébe, az udvarhelyszékiek voltak a legfelkészültebbek. Ennek a parlamentnek köszönhető az is, hogy a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumot leszámítva valamennyi Hargita megyei magyar, illetve román iskolát sikerült szétválasztani.
– Milyen alapelvek szerint akarta akkoriban új alapokra helyezni az oktatást?
– Abból a tapasztalatból indultam ki, hogy ha nekünk, kisebbségben élőknek nem esik jól valami, akkor azt bizonyára a Székelyföldön kisebbségben élő románság is hasonlóan élné meg. Embertelen dolog lett volna, ha valamennyi román osztálynak azt mondjuk, hogy mars ki az épületből, ha pedagógusként nem érdekel egy végzős román osztály sorsa. Akadtak kollégáim, akik az azonnali szétválasztás mellett voltak, én akadályoztam meg, hogy így történjen.
– A közélettől való távolságtartása ellenére közel húsz éven át volt az RMPSZ elnöke. Milyen „balsorsnak” tulajdoníthatóan?
– Azt Beder Tibornak „köszönhetem”. Mert miközben vannak és kellenek is a „lángoló” emberek, valakinek a mindennapi munkát is el kell végeznie. Törökországi útjai között 1991 tavaszán főtanfelügyelői minőségében Beder egyszer elment egy marosvásárhelyi ülésre, ahol már többedszer elhatározták, hogy megalakítják a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét. Miután hazajött Szeredába, azt mondta nekem: elhatároztuk a megalapítást, de ha te nem veszed kézbe a dolgot, nem lesz belőle semmi. Próbáltam „védeni” magam, hagyjon békén, végre taníthatok, osztályfőnök vagyok, épp elég az nekem. De nem hagyott, egy szovátai ülésen megválasztottak intézőbizottsági elnöknek. Októberre a szövetséget már be is jegyeztettük, az első közgyűlést pedig a Székely Mikó Kollégiumban tartottuk, hogy nem minden Csíkszeredára összpontosuljon. Ennek emlékére tartottuk a huszonöt éves jubileumot is Szentgyörgyön. Mi tagadás, nagy lendülettel és lelkesedéssel végeztem azt a munkát, nyugdíjas lévén megengedhettem magamnak, hogy sokat „terepezzek” elnöki minőségemben.
– Beváltotta az RMPSZ mindazokat az elvárásokat, amelyekkel útnak indították?
– Mindenekelőtt azért adok hálát a Fennvalónak, hogy megmaradtunk és ma is tevékenykedünk. Biztosan lehettünk volna eredményesebbek, de ne feledjük, hogy előzmény nélküli szervezetként alakultunk. A szakmai érdekvédelemben is eredményesebbek lehettünk volna, ha az RMDSZ igazi és nem csatlós partnerként tekint ránk. Mert az oktatási stratégiák érvényesítéséhez bizony szükségünk lett volna politikai eszközökre. Ami viszont csak rajtunk múlott, és messze nem sikerült megvalósítanunk: emberközelibbé tenni a szövetséget. Valamennyi iskolában legalább egy olyan embert találni, aki felkészülten képviseli az RMPSZ-t. Nem gyűléseket tartani, papírokat gyártani, hanem segíteni az információáramlást, ami ma is igencsak döcög. A tanügybe 1990 után kerülők derékhadának valóban nem volt érzéke, érdeklődése a hasonló „mozgalmi” feladatok iránt, ám a legfiatalabb nemzedék fogékonyabbnak tűnik. A továbbképzések, a tehetséggondozás, a kulturális tevékenységek iránti érdeklődés, azok fontosságának felismerésében jóval előbbre tartanak, mint az egy generációval idősebbek.
– Leköszönő elnökként mit hagyott örökségül utódjának?
– Azt, hogy az oktatásban szükséges változtatások megvalósítása érdekében az erdélyi magyar politikum valamennyi szereplője felé nyitottnak kell lenni, de nem szolgai módon. Meg hogy ne befolyásolja, ki milyen duzzogással kezeli ezt a nyitottságot. Arra is igyekeztem felhívni a figyelmét, hogy jogosak a kritikák, miszerint az RMPSZ nem figyel eléggé a pedagógusi állomány felhígulására, a tanár ember társadalmi rangjának csökkenésére. Csak részben magyarázat erre, hogy a pedagógusszövetség tevékenysége bizonyos mértékben a szolgáltatások irányába tolódott el, egy sor hazai és anyaországi program lebonyolítója, ami rengeteg energiát visz el. De ezekre hivatkozva sem szabad elhanyagolni a tagságot. Úgy tűnik azonban, hogy egyre több fiatal kolléga ráébred: ha meg akarunk maradni, az csak abba a közösségbe kapaszkodva, azt segítve lehetséges, amelybe beleszülettünk. És az egyetemi képzésben is tapasztalok pozitív változásokat, örvendetesen hangsúlyosabb például a gyermekekkel való bánásmód.
LÁSZLÓFY PÁL ISTVÁN
Matematika-fizika szakos tanár, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alapító tagja és első elnöke. Alsórákoson született 1939. december 6-án. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen kezdte, és az egyesített Babeș–Bolyai Tudományegyetemen fejezte be 1960-ban matematika-fizika szakon. 1960 és 1975 között a szentkeresztbányai szaklíceum fizikatanára, de tanított matematikát is. 1975 és 1984 között tanfelügyelő, majd főtanfelügyelő volt Csíkszeredában. 1984-től nyugdíjazásáig a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium tanára, 1994 és 2000 között igazgatója volt. Az 1991-ben alakult Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége alapító tagja, első elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. A Sapientia Alapítvány kuratóriumának tagja. Közoktatással kapcsolatos írásai a helyi és az országos lapokban jelentek meg. Díjak, kitüntetések: Pro Cultura Hungarica díj (1996), Magyar Köztársaság Kisebbségekért díja (2001), Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2010), A Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérme (2011), Ezüstgyopár életműdíj (2011), Kós Károly-díj (Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, 2017). Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)