A Határon Túli Magyarok V. Fesztiváljára hét országból csaknem kétszáz résztvevőt várnak Baranya megyébe okt. 10-től 20-ig. A vajdasági Gombosról, Kolozsvárról, a burgenlandi Alsóőrről, a felvidéki Martosról, a muravidéki Petesházáról, a horvátországi Eszékről érkező népi együttesek mellett zombori és kalotaszentkirályi festőművészek, szabadkai képzőművészek és erdélyi diaporámások érkeznek. A megnyitó után fórumot tartanak a határon túli magyarságot foglalkoztató kérdésekről. Az üzletemberek fórumára több mint félszáz vállalkozó jelentkezett. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./

"Nov. 24-én Zabolán, a római katolikus templomban bemutatták Pozsony Ferencnek a Száz magyar falu könyvesháza sorozatban frissen megjelent Zabola című kötetét. Dr. Botlik József, a Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetem történelemprofesszora, a könyv szerkesztője a sorozat határon túli településeiről készült köteteinek történetéről, illetve kiadási szempontjairól beszélt. Mint elmondta: a száz magyar faluról szóló sorozatot a magyar állam millenniumára adták ki, és a trianoni szerződéssel elcsatolt részekről csupán hat település: Deáki (Felvidék), Gát (Kárpátalja), Szilágynagyfalu (Partium), Laskó (Drávaszög), Alsóőr (Burgenland) és Zabola (Erdély) került be a sorozatba. A Zabola-kötetet Csáky Árpád, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum történésze méltatta. Pozsony Ferenc hangsúlyozta: az embernek csak egy szülőfaluja van, és sok-sok kötelessége. Ezzel a könyvvel egyik kötelességének tett eleget. A rendezvény előtt Budapestről érkezett közel kétszáz kötet egytől egyig elkelt. /Bodor János: Könyvbemutató Zabolán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./ "

"Az Apáczai Csere János Líceum /Kolozsvár/ Szarkaláb Néptáncegyüttese júl.7-én kéthetes közép-európai turnéra indult, Erdély hagyományos magyar népi kultúrájának képviseletében. Az együttes a németországi szorb kisebbség V. Lausitz-i Nemzetközi Kisebbségi Néptáncfesztiválján vesz részt, majd Ausztriában, Seebodenben lesz az Európai Ifjúsági Fesztivál vendége. Útközben az együttes fellép a magyarországi Szobon, a felvidéki Diószegen, majd hazafelé jövet a burgenlandi Alsóőrön és a magyarországi Kisbéren. A két fesztivál között, július 15-16-án az erdélyi fiatalok a müncheni Magyar Intézet, Széchenyi Kör és Táncház vendégei lesznek. A négy országban sorra kerülő tíz-tizenkét fellépés programjában mezőségi, kalotaszegi, marossárpataki, szentbenedeki és felcsíki népzenét és néptáncokat mutatnak be. Pillich László, a Heltai Alapítvány vezetője a bautzeni Szorb Intézetben, a müncheni Magyar Intézetben és az alsóőri Magyar Kulturális és Információs Központban is magyar, illetve német nyelvű előadást és sajtóértekezletet tart az erdélyi magyarság jelenlegi demográfiai, szellemi és politikai helyzetéről. Az Alapítvány nevében a küldöttség mintegy 10 millió lej értékű könyvadományt visz a müncheni Magyar Intézetnek, valamint az alsóőri magyar központ könyvtárának. /A Szarkaláb Néptáncegyüttes közép-európai turnéja. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 8./"

"Az Ausztriához tartozó Felsőpulyán (Oberpulendorf) szept. 6-7-én rendezték meg a Kufstein VII. tanácskozást, Az Európai Unió és az etnikai kisebbségek - Diagnózis és prognózis címmel, amelyet az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége, a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ), Felsőpulya városa, valamint a Közép-Burgenlandi Magyar Kultúregyesület szervezett, a Határon Túli Magyarok Hivatalának támogatásával. A háromezer lakost számláló, valaha többségében magyarok lakta Felsőpulya lakosai közül ma alig húsz százalék vallja magát magyarnak. A tanácskozásra a Kárpát-medence minden tájról érkezett több mint 250 résztvevő. Erdélyt Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője, Antal János, Kőrösfő polgármestere és Péntek László /kőrösfői Rákóczi Kultúregylet/ képviselte. Jelen volt Bálint-Pataki József HTMH-elnök, valamint Pekár István, a Duna TV elnöke is. Szabó Vilmos politikai államtitkár Ernst Kulmann volt felsőpulyai polgármesternek átadta a Magyar Köztársaság Keresztje kitüntetést, amelyet Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök ítélt oda a régió magyarságának támogatásáért, a magyarságtudat ébrentartásáért és megmaradásáért végzett munkáért. Sok érdekes előadás hangzott el, így például dr. Szarka László (Budapest): A magyar kisebbségek napjaink kutatásainak tükrében - Asszimilációs folyamatok és önkormányzati törekvések elemzése. Nagy sikert aratott dr. Chrisoph Pan (Bozen) német nyelvű előadása, amely a dél-tiroli autonómia létrejöttéről és működéséről szólt. Kiderült: több mint harminc évvel Dél-Tirol autonómia kiépítése után valóban el lehet mondani, hogy fő célja, a német és ladin népcsoport védelme jelentős részben megvalósult. Az Európai Tanács Parlamenti Gyűlése jún. 24-én a 133. sz., Autonóm régiók pozitív tapasztalatai mint a konfliktus megoldás forrása Európában című határozatban fontos alapelveket fogadott el az autonómiát illetően, és a hasonló című, 1609. sz. Ajánlásban felszólította a Miniszteri Bizottságot, hogy dolgozzon ki európai autonómia-konvenciót. Kudlik Gábor /Szabadka/ Civil kontroll - a szerbiai nemzeti kisebbségeket tömörítő civil szervezetek szerepe rendszerváltásban és az azt követő időszakban címmel tartotta meg előadását, amelyet Markó Béla RMDSZ-elnök előadása követett Együttműködés vagy konfrontáció? Az erdélyi magyar politika dilemmái 1989 után címmel. Az elnök ismertette az RMDSZ politikáját, létrejöttétől napjainkig. Bugár Béla (Pozsony) Kisebbségből kormányzásban - a Magyar Koalíció Pártjának tapasztalatai Szlovákiában címmel tartott előadásában a "kis lépések" politikájának helyességéről győzködte a hallgatóságot. A tanácskozásokat követő műsorban fellépett a kalotaszegi Rákóczi Hagyományőrző Néptánccsoport is. Dr. Szabó Vilmos (Budapest) A határon túli magyarok kérdése a magyar kormány kisebbségpolitikájában címmel értekezett, majd dr. Szabó Mátyás (Svédország), Kelemen László (Alsóőr), Dujmovics Déna (Bécs), valamint dr. Elisabeth Hlawac (Bécs) előadása következett. A konferencia végén a résztvevők zárónyilatkozatot fogalmaztak meg. /Péntek László: Kőrösfői táncosok Felsőpulyán. Nemzetközi konferencián mutatták be a kalotaszegi táncrendet. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./"

Életének 87. évében, április 2-án elhunyt Galambos Ferenc, Iréneusz bencés szerzetes /Budapest, 1920. okt. 21. – Pannonhalma, 2007. ápr. 2./, temetése április 11-én Pannonhalmán lesz. Magyar–német szakos középiskolai tanári oklevelet, majd a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián teológiai doktorátust szerzett. Posztgraduális tanulmányokat folytatott Rómában, továbbá az Egyesült Államokban és Kanadában. Szerepet vállalt az 1956-os forradalomban, majd Ausztriába menekült. 1957–69-ig a Burg Kastl-i magyar gimnázium igazgatója volt. Galambos atya a burgenlandi magyarság mindeneseként lett ismert, 1969 és 1981. között hittanár Felsőlövőn és lelkész Felsőőrött. 1977 és 2002. között Alsóőrött volt plébános. 2002-től Pannonhalmán élt nyugalomban. /Elhunyt Iréneusz atya. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 6./

Tízéves a Termini – a hálózat, amely összeköti a magyarokat
Termini- és Ariadné-köteteket mutattak be a főkonzulátus udvari termében
A nyelvi változatosság kölcsönös elfogadását, mások nyelvi jogainak elismerését, a magyar nyelv jellemzőinek felmérését és a kisebbségi nyelvi jogok folyamatos bővítését tűzte ki céljául a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat, amely 2001-ben, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézete és Kisebbségkutató Intézete kezdeményezésére alakult meg. Nyelvi kutatóállomások jöttek létre a Kárpát-medence magyarlakta régióiban, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön például ennek nyomán alakult meg a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet. Az elmúlt évek eredményeit tárja a nagyközönség elé A Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat tíz éve című reprezentatív gyűjteményes kötet, amelyet csütörtökön délután, az Ariadné-sorozatban megjelent két másik kiadvánnyal egyetemben mutattak be a kolozsvári magyar főkonzulátus udvari termében.
Szilágyi Mátyás főkonzul köszöntő szavai után Péntek János nyelvészprofesszor, az MTA külső tagja, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke kifejtette: sikeres évet tudhat maga mögött a magyar nyelvészet Kolozsváron, 2011 utolsó hónapjaiban ugyanis több kötet is napvilágot látott ezen a területen. Közülük válogatva állították össze a most bemutatott könyvek listáját, a kisebbségi közösségek nyelvhasználatának témájára fókuszálva. Az ismertetések előtt a professzor vetített képes előadásban vázolta a Termini-hálózat legfontosabb megvalósításait.
– Akárcsak a „limes” és a „termini” által határolt terület a római közigazgatási egységek esetében, a külső régiók is védőövezetet alkotnak Magyarország körül, az országhatár és a nyelvhatár között, ilyen tekintetben a külső régiók nyelvi és kulturális végvárak, mi pedig, „terminisekként” ezeknek a végváraknak vagyunk a nyelvmunkásai, tanárai – magyarázta Péntek János. Hozzátette: bár mindössze tíz éves múltra tekint vissza a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat, a Kárpát-medencei magyar nyelvészek közötti együttműködés már a rendszerváltás után elkezdődött. Évente, kétévente szervezett konferenciákon találkoztak a szakemberek, tudományos képzéseket tartottak Budapesten, Pécsen, Pozsonyban, Kolozsváron, Beregszászon, Debrecenben, Újvidéken, Veszprémben, Bukarestben, kutatásokat végeztek, adatbázisokat hoztak létre stb.
2001-ben kutatóállomások és egyéni kutatóhelyek létrehozását kezdeményezte a Magyar Tudományos Akadémia, a határon túli magyarság fennmaradásának szolgálata, a nemzetrészek nyelvének dokumentálása és a nyelvi jogok érvényesítése érdekében. Megalakultak tehát a szlovákiai, kárpátaljai, erdélyi és vajdasági „kirendeltségek” (Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön, Gramma Nyelvi Iroda Dunaszerdahelyen, Hodinka Antal Nyelvi Intézet Beregszászon, Imre Samu Nyelvi Intézet Alsóőrön stb.), kizárólag pályázati keretből, főállások nélkül, tevékenységüket pedig az MTA Nyelvtudományi Intézete és Kisebbségkutató Intézete koordinálja, részletezte Péntek János.
Az országhatárok által generált és felerősített nyelvhasználati eltérések csökkentése érdekében indították el a határtalanítási programot, emellett pedig kontaktológiai (nyelvi kapcsolatok) és kétnyelvűségi vizsgálatokat, nyelvjogi és nyelvpolitikai elemzéseket végeztek az elmúlt tíz évben. S hogy hasznosulhat-e a gyakorlatban mindaz, amivel foglalkoznak? Az akadémikus, válaszként a romániai intézménynevek (nyelvijogok.ro és sztanyi.ro) és a román hivatalos űrlapok magyar megfelelőinek (ispmn.gov.ro) közreadását, valamint a Transindex által kezdeményezett Keressük a legsármosabb nyelvjárást! elnevezésű projektet említette, amelyek azt bizonyítják: nem hiábavaló mindaz, amivel foglalkoznak. Örömét fejezte ki ugyanakkor, hogy a különböző vizsgálatok szerint továbbra is magas az erdélyi nyelv értékelése, és az erdélyiek is büszkék nyelvükre.
Az est folyamán Péntek János által elmondottakat is vázolja a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda és a kolozsvári Szabó T. Attila Nyelvi Intézet által kiadott Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat tíz éve. Tanulmányok, beszámolók, kutatási programok című kötet, amelyet Benő Attila egyetemi docens, társszerző mutatott be. – A könyv megjelenése is azt bizonyítja, hogy működik a régiók együttműködése – hangsúlyozta, majd Tolcsvai Nagy Gábor akadémikus, az ELTE egyetemi tanárának szavait idézte: „a kiadvány tárgya a magyar nyelv, a határokon kívüli magyar nyelvhasználat. A szerzők a mai nemzetközi nyelvtudomány módszertana, szemlélete és terminológiája alapján, tárgyilagosan és szakszerűen fogalmazzák meg kutatásaik eredményeit”. A gyűjteményes kötetben Péntek János és Benő Attila mellett másik két erdélyi szakember, Csomortáni Magdolna és Juhász Tihamér írása is szerepel.
A Korunk–Komp-Press Kiadó Ariadné-sorozatában újonnan megjelent nyelvészeti kötetek fontosságát, közérthetőségét és hasznát emelte ki Balázs Imre József szerkesztő, a Korunk főszerkesztője, majd Rigán Lóránd szerkesztőnek adta át a szót, aki Benő Attila A dolgok másik neve című kötetét méltatta. – A szerző lehetőségrendszerként értelmezi a nyelvet, amely által sokféleképpen létesíthetünk kapcsolatot a világgal, hogy „gondolatainkat, értékelő viszonyulásunkat kifejezzük. A dolgokat, a szavak és szószerkezetek jelöltjeit mindig megnevezhetjük másként is”, írja. Ez pedig azért jó, mert ezáltal idegenné tehetjük az ismerőst, szokásost, új nevet kereshetünk a dolgoknak, és új módon szemlélhetjük a saját életünket, viselkedésünket, intézményeinket – vélekedett Rigán. Hozzáfűzte: amennyiben a szakemberek – nyelvészek, filozófusok, politológusok stb. – saját eszközeikkel bebizonyítják, hogy egy elfogadott nyelvhasználat nem megfelelő vagy esetleg nem az egyedüli lehetséges, perspektívával szolgálhatnak arra nézve is, hogy miként lehetne „másként beszélni, másként cselekedni, élni ebben a világban”.
Keszeg Anna értelmiségi útinaplónak nevezte a Péntek János által jegyzett Változó korunk – változó nyelvünk című kötetet, amely, a benne szereplő írások révén „elegánsan és árnyaltan dokumentálja” a szerző útjait, amelyeket nyelvészként, tudományszervezőként és -teremtőként megtett. Földrajzi tekintetben a magyar nyelvterület minden régiójára kiterjed; a szövegek 2003 és 2010 között íródtak, s több más mellett a nyelvmegtartásra, Sütő András munkásságára, Kalotaszeg és az erdélyi tudományos élet múltjára és jelenére is reflektál bennük Péntek János.
FERENCZ ZSOLT 
Szabadság (Kolozsvár)

Hármas nyelvtudományi könyvbemutató Kolozsváron
„A nyelvtudomány az egyetlen szakterület, amelynek van kutatóhálózata a Kárpát-medencében. A tárgy maga egyetemes a magyar kultúrában, a magyar identitásban, ezért megköveteli, hogy ne mindenki a maga módján, hanem lehetőleg egységesen, megfelelő szakmai nyomvonalon, közös programok szerint folytassa kutatásait” – mondta el Péntek János nyelvészprofesszor a Krónikának a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat történetét leíró kötet bemutatóján Kolozsváron.
2001-ben, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézete és Kisebbségkutató Intézete kezdeményezésére létrehozott kutatóhálózat történetéről szóló kiadványt a kolozsvári magyar főkonzulátus udvari termében ismertették. A Kolozsváron szerkesztett és tördelt kötetet a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda és a kolozsvári Szabó T. Attila Nyelvi Intézet adta ki, az Érdi Rózsa Nyomdában készült a Magyar Tudományos Akadémia és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
Ebből az alkalomból két további, a Korunk–Komp-Press Kiadó Ariadné-sorozatában megjelent nyelvészeti könyv bemutatására is sor került. Benő Attila A dolgok másik neve című könyvét Rigán Lóránd, míg Péntek János Változó korunk – változó nyelvünk című kötetét Keszeg Anna mutatta be. Mint részletezte: a nyelvészek korábban is együttműködtek egymással, 2001-ben azonban kutatóállomások alakultak valamennyi kisebbségi régióban: így jött létre a Gramma Nyelvi Iroda Dunaszerdahelyen, a Hodinka Antal Nyelvi Intézet Beregszászon, az Imre Samu Nyelvi Intézet Alsóőrön és a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön. A kutatóhálózat jelentősebb tevékenységeit sorolva Péntek János kiemelte a  határtalanítási programot, amelynek az a lényege, hogy  a különböző régiók nyelvi különbségeit úgy oldják fel, hogy valamennyi nyelvjárás elfogadott legyen.
„Normális, hogy mi erdélyiesen vagy  részben a kétnyelvi környezetnek megfelelően beszélünk, és ha bárhol Magyarországon megjelenik a magyar nyelv szótára vagy magyar nyelv kézikönyve, az ne csak a magyarországi nyelvet tartalmazza, hanem a mi nyelvünket is” – magyarázta Péntek János.  Rigán Lóránd Benő Attila A dolgok másik neve című könyvéről ugyanakkor elmondta: az a nyelvet mint a hozzánk tartozó létmódot mutatja be szemben a hagyományos nyelvfelfogásokkal. Ezek szerint a nyelv részint eszköz, amelyet az ember használ, másrészt pedig a nyelv korlátozza az embert: azaz csak az mondható el, amit a nyelv enged. Keszeg Anna Péntek János Változó korunk – változó nyelvünk című kötetét értelmiségi útinaplónak nevezte, amelyben Sütő András munkásságát, Kalotaszeg és az erdélyi tudományos élet múltját és jelenét tárgyalja a szerző.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Vitéz és faragó
Orbán Ferenc kőbe és fába vésett alkotásaiban az egyszerű székely falusi ember jelenik meg, de számos egyházi jellegű munka is kikerült kezei közül. Külföldön több kiállításon is láthatta műveit a nagyközönség. Gazdálkodó emberből lett faragómester, aki a második világháború poklát is megjárta, hazája védelmében. A többi között a Bilibók-tetői harcokban történt helytállásáért vitézségi érmet kapott.
Vitéz Orbán Ferenc Ajnádon született 1924. február 3-án. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte. Hárman voltak testvérek, két fiú és egy lány. A szülők földműveléssel foglalkoztak. A fiatal Orbán Ferenc már az elemi iskola elvégzését követően besegített édesanyjának a gazdálkodásba, mert édesapja korán elhunyt. Tizenhat éves volt, amikor Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz. Beszélgetésünk alkalmával elmesélte: „Ajnádon nem vonultak át a honvédek, hanem Csíkrákoson keresztül mentek Csíkszereda felé, de odafent a faluban, mi is nagy örömmel vártuk a magyar katonákat, ezért a fiatalság összegyűlt. Igaz sokan lementek Rákosra, ahol volt egy nagy díszkapu állítva és ott fogadták a honvédeket. Egy teherautóval persze néhány katona feljött Ajnádra is, mert mondták nekik, hogy ott is várják őket. Azt az örömet, amit akkor átéltünk nem lehet szavakba önteni. A két világháború közti román elnyomás után végre magyarok lettünk. Sajnos rövid időre”. A bevonulást követően jöttek a háborús idők. Megalakították a levente mozgalmat melynek tagja lett Orbán Ferenc is. Minden héten egy délután kötelező volt megjelenni a katonai előképzéseken, vasárnaponként pedig templomba járni.
Búcsú a szülőfalutól
A háborús évekre nagyon részletesen emlékszik. Napra pontosan elevenítette fel az eseményeket, amiket emlékirataiban részletesen le is írt. Megtudtuk, hogy 1942-ben Kolozsvárott egy nagy seregszemlét tartottak, melyen ő is részt vett. Akkoriban építették a Déda–Szeretfalva közti vasúti szakaszt, így a vonatról Dédán leszálltak és Szeretfalváig gyalogoltak, ahol újra felültek a vonatra, így jutottak Kolozsvárra. Ott egy hónapos tanfolyamra jelölték ki. Szakaszparancsnokot képeztek belőle. Így került haza Ajnádra, ahol a legkisebb leventékkel foglalkozott.
1943-ban az 1924-ben és az 1925-ben születetteket besorozták. Októberében pedig bevonultak a gyimesbükki kiképzőtáborba. 1944. március 19-én, amikor a németek megszállták Magyarországot, a tábort megszüntették és visszakerült Ajnádra a 4. Székely Határőr Zászlóaljhoz, ahol állandó készültségben voltak. Ennek ellenére mindenki végezhette a munkáját, de amikor megszólalt a trombita, menni kellett Szentmihályra, ahol az iskolánál volt a fegyverraktár. 1944 júliusának végén ki is adták a felszerelést és a lőszereket és úgy vonultak a Gyimesekbe. A távozó katonákat Vitéz Búzás Ferenc harangozó búcsúztatta, megszólaltatva a templom harangját. „Elbúcsúztatott a csíkszentmihályi nagyharang a falutól, azokat is, akik többé nem térhettek haza és azokat is, akik ugyan hazatértek, de többé nem hallhatták annak hangját, mert a harangot a németek elvitték nyersanyagnak” – elevenítette fel emlékeit Orbán.
Nyolc napig Magyarország
Elmesélte: „1944. augusztus 23-án megtörtént a román átállás, elárulták addigi szövetségesüket. A Gyimesekben elfoglaltuk tüzelőállásainkat. Mi a Bilibók-tetőn voltunk. Az orosz támadások augusztus 26-án kezdődtek. Nappal nem, csak éjjel támadtak, majd szeptember elsején taktikát váltva, egy hirtelen nappali támadásban elfoglalták a Bilibók-tetőt. Deáky Béla zászlós hamar megszervezte az ellentámadást és délutánra visszafoglaltuk a magaslatot, így a Bilibók-tető nyolc napig még Magyarország maradt”.
Orbán Ferenc alakulata a visszavonulás során többször is tűzharcba keveredett az orosz csapatokkal. Nyíregyháza előtt bekerítették őket, de sikerült kitörniük és bevonulni Nyíregyházára, ahol utcai harcokban kiverték az oroszokat a városból, de nem sokkal azután parancsot kaptak a település feladására, így átmentek a Tisza túlsó partjára. Szerencsnél egy hónapos álló harc alakult ki, „ekkor hallottuk először, hogy román csapatok is vannak az oroszok között” – jegyezte meg Orbán, aki a Bilibók-tetőn történt helytállásáért bronz vitézségi érmet kapott, a Tisza-parti harcokban való részvételért pedig kis ezüst vitézségi érmet tűzkereszttel.
Fogság és szabadulás
1944 karácsonya előtt néhány nappal Hidasnémeti környékén orosz fogságba esett és a foksányi fogolytáborba került, ahol vérhast kapott, amiben rendkívül legyengült. „Talán ennek köszönhető, hogy a fogva tartók elhitték, hogy még nem vagyok 18 éves, így '45 tavaszán szabadulhattam” – emlékszik a nehéz időszakra Orbán. Hozzáfűzte: amikor felépült már be is sorozták a román hadseregbe, ahol egy évet szolgált. Leszerelését követően gazdálkodásba kezdett. 1947-ben elvette feleségül Tamás Ilonát, akivel 50 évig éltek együtt. Frigyükből két gyermek született. 1955-ben költöztek Csíkszeredába. 1956-ban Marosvásárhelyen elvégezte a sofőriskolát. Minden típusú járműre megszerezte a jogosítványt. Tizenöt évig a szállítási vállalatnál (IRTA) dolgozott. Tizenhat esztendőt pedig a mentősöknél.
Az alkotó ember
Orbán Ferenc amikor a mentősöknél sofőrként dolgozott, akkor kezdett faragással foglalkozni. Fából és kőből készült remekművei közül több otthonában és annak udvarán is megtalálhatók. Kiállításai voltak Bécsben, Gratzban, Alsóőrön és Budapesten. Csíkszeredában viszont csak egyszer volt egyéni kiállítása. Alkotásaiban a székely falusi embert mintázta meg. A '90-es évek elején kezdett egyházi témájú faragásokat készíteni. „Nagyon sok feszületet faragtam. Ezzel próbálok vezekelni, hogy a frontvonalban nem imádkoztam. Nem azért, mert vallástalan voltam, hanem mert ott rendkívül elfásult volt mindenki” – érzékeltette az embert próbáló időket Orbán Ferenc. A Bilibók-tetőn történt harcok emlékére is faragott egy emlékművet 2006-ban. Az alkotást még abban az esztendőben, szeptember elsején, a magaslat visszafoglalásának évfordulóján a történelmi esemény helyszínén felállították és Tamás József püspök fel is szentelte. Az akkori csatának ma már csak Orbán Ferenc az egyetlen élő résztvevője. Az emlékmű a keresztre feszített, töviskoronába zárt történelmi Magyarországot, benne a Szent Koronát ábrázolja Trianon felirattal. A kereszt fölött pedig rovásírással a „Hiszek Magyarország feltámadásában” hitvallás olvasható. A kereszt tövében pedig egy orosz és egy magyar katona néz szembe egymással.
Beszélgetésünk végeztével Orbán Ferenc elárulta, hogy a faragás mellett citerákat és néhány hegedűt is készített. Mint mondta: unokáinak, dédunokáinak készített emlékbe egy-egy citerát. Sajnos, mivel látása nagyot romlott az utóbbi időben az alkotást minden téren abbahagyta.
Létai Tibor, Székelyhon.ro.

Fóliánsok varázsa
Ha létezne a könyvtárturizmus fogalom, pontosan jellemezné a budapesti Országos Széchényi Könyvtár munkatársainak azt a baráti-szakmai csoportját, amely Nagy Zoltán vezetésével az elmúlt évek során keletről nyugat felé haladva, nagy ívben járta be a Kárpát-medence magyar vidékeit, hogy a föllelhető legkülönbözőbb bibliotékákban – falusi, iskolai és egyesületi könyvtáraktól kezdve egészen a kolostori, főiskolai és egyetemi gyűjteményekig – tekintse át a hungarológia csillagrendszerébe tartozó intézmények gondosan ápolt és őrzött szellemi kincstárainak együttesét. Hogy e térképen Munkács és Fiume, Versec és Alsóőr, Újlak és Kolozsvár, Zenta és Somorja jelezték a láthatár dimenzióit, azt nem az utas szándéka – sokkal inkább nemzeti történelmünk belső rendje határozta meg. Minden esetben a könyvek titkainak nyomában jártunk, akkor is, amikor Vereckénél a regösök énekére, Újlaknál Kapisztrán János imába foglalt fohászára, az Al-Dunán Herczeg Ferenc pogányaira, Fiumében pedig a Garádi Viktor által megidézett Árpádházi királyaink fényes fölvonulására emlékeztünk. Minden, amit az elmúlt idők homálya a fürkésző tekintetek elől eltakar, ott él a könyvtárak őrizte históriás emlékezet mélyén, s a zarándokra vár, hogy életre keljenek a történetek.
E sokéves zarándokút egyik legszebb állomását a minap a Somorján létrehozott Bibliotheca Hungarica néven ismert könyvtár, levéltár és adattár gyűjteményében tett látogatás jelentette, ahol az intézet igazgatója, Végh László volt a vendéglátónk. Végh László 1997 óta játszik meghatározó szerepet a szlovákiai magyarságkutatás intézményes kereteinek kialakításában és működtetésében, tudósi, kutatói, könyvtár- és levéltár-gondozói munkáját egyebek mellett A Bibliotheca Hungarica (cseh)szlovákiai magyar könyvgyűjteményének bibliográfiája (1918–2000) I–II. kötet (2000), és A Bibliotheca Hungarica (cseh)szlovákiai magyar folyóirat-gyűjteményének katalógusa (1918–2000) (2002) is dicsérik. A halk szavú tudósokra jellemző módon hagyja, hogy a hangulat és a látvány önmagáért beszéljen: állványok és könyvespolcok között szól az intézet sokrétű feladatairól. Tájékoztató szavai szerint a Bibliotheca Hungarica kutatókönyvtár gyűjtőkörét a (Cseh)Szlovákia területén 1918-tól napjainkig megjelent magyar nyelvű, illetve a szlovákiai magyarság történelmére, művelődésére, társadalmi és politikai életére vonatkozó magyar és más nyelvű kiadványok alkotják, polcain az 1918 után (Cseh)Szlovákiában megjelent magyar nyelvű könyvek, kiadványok, füzetek, egyéb írásos anyagok, folyóiratok, lapok – a központi, a regionális és a helyi sajtó –, továbbá kisnyomtatványok, szakdolgozatok lelhetők fel. Különös színfoltja az intézetnek a levéltár, amely a magyarság életéhez kötődő intézmények (iskolák, lapszerkesztőségek, művelődési egyesületek), írói-tudósi hagyatékok, térkép-, plakát- és fényképgyűjtemények, képzőművészeti alkotások és az egyházi élettel kapcsolatos iratok gondosan rendszerezett gyűjteménye. Úgy, ahogyan az a közönségét tisztelő történeti intézettől méltán elvárható. És én – elbűvölten, új elképzelésekkel gazdagodva – a háttérben máris a mi zentai intézetünket látom, ahol hasonló céloknak és elkötelezettségnek voltam éveken át a tanúja.
Zenta és Somorja között félúton Arany János főtitkári jelentésének szavai jutnak az eszembe, melyeket a kiegyezés lázában, a Magyar Tudományos Akadémia éves munkáját értékelve vetett papírra: „Elmondhatni: tudományban élünk, mozgunk, létezünk. […] a szellemiek terén politikai súlyunk is aszerint növekszik, aminő osztalékkal járultunk az egyetemes tudomány előbbviteléhez… Ha majd a haza szent földén minden rög ismerve lesz… ha népei egymásra temetkezett rétegeit felbúvároltuk a legmélyebbig, de kivált a ma élőknek – édes nemzetünknek – nyelv és tettben nyilatkozó múltját, jelenét a tudomány teljes fényébe állíthatjuk: ez által oly politikai tőkére tettünk szert, melynek keletét legörömestebb ismeri el a művelt külföld. És ím, ez a honszeretet a tudományban.” A Toldi írója figyelmeztetett: a tudós elsősorban tudósi mivoltában teljesíti polgári kötelességét, és bizonyítja a haza és a nemzet iránti elkötelezettségét. Ehhez kellenek a tudomány otthonai, ahol szelíd szerzetesek szolgálják az áhítat örömét, a szellemi gyarapodás boldogságát. Mert a haza ott van, ahol az elődeink emlékezete, bölcs munkájának eredménye – a gonosz tüzek rémülete nélkül – a mindennapokban is kitapintható
Mák Ferenc
Magyar Szó (Újvidék)