Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Alsó-Nyárádmente
9 tétel
2005. augusztus 16.
Négy Maros megyei település küzd régi nevéért. Három alsó-nyárádmenti és egy Dicsőszentmárton mellőli magyar falu harcol eredeti nevének visszaszerzéséért. Az 1968-ban Nyárádkarácsonba beolvasztott Káposztásszentmiklós, Csiba és Folyfalva lakosai, valamint a Vámosgálfalva egyik utcájává visszaminősített Szőkefalva lakossága reméli, hogy hosszas küzdelmének már ősszel meglesz az eredménye. Vámosgálfalván nem ellenezte senki a nevüktől szintén 1968-ban megfosztott szőkefalviak óhaját, azonban a leghevesebb ellenző a Nagy-Románia párti Gheorghe Funar volt. /Szucher Ervin: Parlamenti jóváhagyásra várnak. = Krónika (Kolozsvár), aug. 16./
2008. június 14.
A bukovinai székelyek alapították az Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Andrásfalva és Józseffalva nevű településeket. Itt élt közel két évszázadon át, 1941-ig ez népcsoport, majd az akkori áttelepítésével később a kálvária részesévé lett. A bukovinai székelyek sorsáról, megpróbáltatásairól több könyv jelent meg. Arról, hogy a Suceava, Radauti környékén letelepedett székelyek településeivel mára mi lett, arról ritkábban érkeznek hírek. Váradi Péter Pál Veszprémben élő, erdélyi származású fotográfus feleségével, Lőwey Lilla irodalmi szerkesztővel közösen értékes honismereti fotóalbum-sorozatot jelentetett meg Erdély – Székelyföld címen. Vállalkozásuk befejező részeire készülve felkeresték az említett bukovinai falvakat. Szépek, rendezettek, tiszták, magyar szót azonban nem hallani. Mindegyik helységben kopjafák állnak, amelyeket 1994-ben állítottak az innen hazatértek utódai „Tisztelet a szülőföld emlékének” felirattal. A temetőket több helyen belepte a gyom. Ott jobb a helyzet, ahova régebbről románok is temetkeztek. Ezekben a temetőkben az itt nyugvó bukovinai székelyek sírköveiket nem bántják, a kőkereszteken archaikus írásmóddal köszön vissza a múlt. A köztéri kopjafák feliratát sem rongálta meg senki. Néhol a falvak építkezésében felismerhető a székely népi stílus. Aki arra jár, érdemes felkeresnie Andrásfalva (Maneuti), Hadikfalva (Dornesti), Fogadjisten (Iacobesti), Istensegíts (Tibeni) és Józseffalva (Vornicenii Mari) körzetét. Váradi Péter Pál elmondta, hogy immár a sorozat 25. kötetén dolgoznak. Ősszel kerül az olvasók asztalára a Felső-Nyárádmentét bemutató album. Vármezőtől Nyárádszeredáig öleli fel a településeket. Majd az Alsó-Nyárádmente, vagyis Murokország következik. /N. M. K. : Bukovina: Istensegíts. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 14./
2012. április 17.
Közömbösek névadásügyben a Maros megyei magyarok
Míg Marosvásárhelyen a magyar szülők, a civil társadalom és újabban az RMDSZ is hónapok óta ádáz harcokat vívnak annak érdekében, hogy a szinte fele arányban lakott város bár egy általános iskolája magyar személyiség nevét vehesse fel, a megye színmagyar településeinek nagy többségében egészen más a helyzet. Bár az elmúlt huszonkét év alatt az önkormányzati, illetve iskolai vezetők egyszerű tollvonással megoldhatták volna a tanintézetük elkeresztelésének ügyét, nagyon sok helyen 1989-től máig erre még nem kerítettek sort.
Néhány településen voltak említésre méltó próbálkozások, azonban azok különböző okokból csak részmegoldást eredményeztek. Máshol viszont – az illetékesek elmondása szerint – sem idő, sem alkalom még nem volt a keresztelőre.
Ahol „még nem volt alkalom”
Az egyik ilyen község a Marosvásárhelytől mintegy 11 kilométerre fekvő Ákosfalva, amely a maga kilenc településével a megye egyik legnagyobb közigazgatási egységének számít. Mind a kilenc, szinte színmagyar faluban működik iskola, de neve egyiknek sincs. „Lenne kiről elnevezni, de eddig nem volt rá alkalom” – magyarázkodik a három polgármesteri mandátumot kitöltő és újrázni készülő Ozsváth Csaba. Kérdésünkre, hogy ha az elmúlt huszonkét év alatt a kilenc falu egyikében sem került megfelelő alkalom, mikor fogják azt megtalálni, Ozsváth az őszi iskolakezdést jelölte meg.
„Nyárádszentbenedeken van egy kezdeményezés, ott majd az ősszel elkereszteljük az iskolát” – mondta. Arra, hogy kiről, az elöljáró nem tudott választ adni. Ugyanazt a kifogást találta Kacsó Antal is, Nyárádmagyaros elöljárója, aki szerint az elmúlt huszonkét év alatt sem a községközpontban, sem Nyárádselyében „nem kínálkozott alkalom” a névadásra. A polgármester szerint az iskolák elnevezését a „feltárások” hiánya is akadályozta.
„Most viszont már tudunk arról, hogy a falunak van egy ’48-as forradalmára. Szó is van arról, hogy a Bereczki László nevet adjuk a magyarosi iskolának” – mondta. A forradalmárról egyébként a faluban számos öreg eddig is tudta, hogy ő és testvérei voltak azok, akik megalakították a környék nemzetőrségét, majd a forradalom leverése után részt vettek a szabadságharc újjáélesztését célzó Makk-féle összeesküvésben.
Az ákosfalvival és nyárádmagyarosival szinte azonos helyzetet találtunk az öt faluval és egyben ugyanannyi iskolával rendelkező Csíkfalván. „Gondolkodtunk, javaslatok is elhangzottak, de egyelőre még nem döntöttünk” – jellemezte az elmúlt bő két évtized történéseit Balogh István. A községgazda úgy tudja, a színmagyar önkormányzat, illetve a tantestület tagjai azon akadtak fenn, hogy helyi személyiségről vagy valamelyik klasszikus költőről nevezzék el a falvak tanintézeteit.
Az elöljáró szerint a helyhatósági választások után a község valamelyik településén csak lesz névadó ünnepély. „Az 50-es években volt egy nevezetes sporttanár, aki Csíkfalváról származott, nem emlékszem a nevére, talán valami Kémenesnek hívták, lehet, hogy róla fogjuk elnevezni az iskolát” – hangzott az újabb négyesztendős mandátumért versenybe szálló RMDSZ-es polgármester válasza.
Keresztelő a polgármester tudta nélkül
Nagyernye és Gernyeszeg szintén a megye legnagyobb magyar többségű községei közé tartozik. Az itteniek egy fél lépéssel az ákosfalviak és csíkfalviak előtt járnak, ugyanis iskolai szinten már megszületett a döntés. Nagyernyében I. Apafi Mihályról, Erdély – a falu határában megválasztott – uralkodójáról Gernyeszegen Teleki Domokosról neveznék el az iskolát.
Tar András erdőszentgyörgyi polgármester szerint a küküllőmenti kisvárosban is iskolakeresztelőt kellene tartani. „Jó lenne Rhédey Klaudiáról elnevezni a helyi iskolacsoportot” – fejtette ki lapunknak a leköszönni készülő városatya. Felvetésünkre, hogy Szent György lovag személyében a kisvárosi iskolának két éve már van neve, Tar elmondta, hogy arról nem a helyi tanács döntött. „Mire ráébredtünk, megvolt a név. Én például nem is tudtam róla, csak nagyot csodálkoztam, amikor bejelentették, hogy a város egyetlen iskolacsoportját ezentúl így hívják” – mondta el lapunknak Erdőszentgyörgy polgármestere.
Valamivel jobb a helyzet Marossárpatakon, Gernyeszegen, Erdőcsinádon, Marosvécsen, valamint a Makfalvához tartozó Hármasfaluban.
A sárpataki általános iskola tanügyi káderei már évekkel ezelőtt eldöntötték, hogy a falu első tanítójáról, Adorjáni Károlyról keresztelik el a tanintézetet. Három évvel ezelőtt az önkormányzat is felkarolta a kezdeményezést, és „bizalmat szavazott” a nép néhai napszámosának. A tanfelügyelőség azonban a mai napig sem bólintott rá a sárpatakiak kérvényére.
„Négy éve kitettük a táblát, azonban a tanfelügyelőség még válaszra sem méltatott. Az elején még arra gyanakodtunk, hogy az iskola akkori, román nemzetiségű igazgatója nem adta le a dossziét. Aztán kiderült, hogy az okiratok már rég Marosvásárhelyen voltak, csak az illetékeseket nem érdekelte” – mondta el Berekméri Edmond marossárpataki tanító és egyben önkormányzati képviselő. A gernyeszegiek kálváriája 2003-ban kezdődött, amikor úgy döntöttek, Teleki Domokosról, a Magyar Tudományos Akadémia tagjáról, a falu és egyben Erdély egyik neves, 19. századi politikusáról nevezik el általános iskolájukat.
„Nyolc év várakozás után, tavaly újrakezdtük a folyamatot, és akármi is legyen, e hónap végén, április 29-én megtartjuk a névadási ünnepséget” – szögezte le Antal Levente, az iskola igazgatója, hozzátéve, hogy hivatalosan csak az ősztől használhatják az új nevet. A Gernyeszeghez tartozó erdőcsinádiak is évekkel ezelőtt tették meg az első lépést. Annak ellenére, hogy ők sem kapták meg a szükséges jóváhagyást, az iskola homlokzatára kihelyezték a templomépítő Szucsáki Ferenc nevét rögzítő táblát. A Dózsa Györgyhöz tartozó kisebb falvak iskoláinak viszont éppen azért nincs neve, mert Iszlai Tibor helyi polgármester szerint csak a központi iskolát lehet elkeresztelni. Az Alsó-Nyárád menti tanintézet egyébként Rákosi Lajos nevét viseli.
Marosvécsen Kemény Jánosról, a helikonista mecénás báróról nevezték el a tanintézetet, de a hivatalos okiratokban ez a név sem jelenik meg. A küküllőmenti Hármasfaluban tíz évvel ezelőtt, nagy pompával tartották meg a keresztelőt. 2002. augusztus 17-én az RMDSZ csúcsvezetőinek utasítására és jelenlétében leplezték le a Szent István államalapító királyunkról elnevezett iskola tábláját. A helyi illetékesek már jóval az avató előtt leadták a kérvényt a tanfelügyelőségre, de Marosvásárhelyen azzal a nevetséges kifogással utasították el, hogy Szent István nem a település szülöttje, és semmi köze Hármasfaluhoz. Holott a három faluból álló település egyikét mindaddig Székelyszentistvánnak hívták, amíg a kommunista hatalomnak szemet nem szúrt ez a név.
„Másodjára is leadtuk a dossziét, akkor egy úgymond jellemzést is kértek Szent Istvánról. 2003-ban újrakészítettük a teljes dokumentációt, de azóta sem érkezett válasz. Én kitettem a táblát, és azt mondtam, akinek nem tetszik, jöjjön, és vegye le. A kétnyelvű tábla azóta is áll” – idézte fel az egy évtizeddel korábban történteket Muszka József, az iskola akkori igazgatója. Utódja, Albert Csilla lapunknak elmondta, hogy a tantestületnek szándékában áll újból próbálkozni, de csak a következő tanévben.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) emberjogi szervezet aktivistái és a marosvásárhelyi Dózsa György utcai 2-es számú iskolába járó magyar gyerekek szülei hónapok óta kérik, hogy a tanintézetet a város múlt század eleji polgármesteréről, Bernády Györgyről nevezzék el. A kezdeményezést látszólag Dorin Florea polgármester is támogatja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) azonban Ceauşescu tavaly elhunyt udvari költőjéről, Adrian Păunescuról szeretné elneveztetni a belvárosi iskolát.
Lépni kell, mert formaság az egész
Fejes Réka tanfelügyelő szerint nem elképzelhetetlen, hogy az általa képviselt intézményben egy-egy magyar településről érkező dosszié valamelyik fiók mélyére került volna az évek során. Szerinte a kéréseket és a dokumentációt időnként fel kellett volna frissíteni. Mint mondta, azok a magyar iskolaigazgatók és polgármesterek, akik szívügyüknek érezték a tanintézet elnevezését, addig nem hagyták lerázni magukat, amíg a tanfelügyelőség rá nem bólintott a kérésükre. „Az új tanügyi törvény értelmében a dolgok sokkal egyszerűbbek: az önkormányzat dönt, mi pedig tudomásul vesszük a helyi közösség akaratát” – fejtette ki Fejes, aki egyébként a tanfelügyelőség névadó bizottságának tagja. A tanfelügyelő ugyanakkor cáfolta a dózsagyörgyi polgármester állítását, miszerint csak az önálló vagy központi iskola viselhet nevet.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)
Míg Marosvásárhelyen a magyar szülők, a civil társadalom és újabban az RMDSZ is hónapok óta ádáz harcokat vívnak annak érdekében, hogy a szinte fele arányban lakott város bár egy általános iskolája magyar személyiség nevét vehesse fel, a megye színmagyar településeinek nagy többségében egészen más a helyzet. Bár az elmúlt huszonkét év alatt az önkormányzati, illetve iskolai vezetők egyszerű tollvonással megoldhatták volna a tanintézetük elkeresztelésének ügyét, nagyon sok helyen 1989-től máig erre még nem kerítettek sort.
Néhány településen voltak említésre méltó próbálkozások, azonban azok különböző okokból csak részmegoldást eredményeztek. Máshol viszont – az illetékesek elmondása szerint – sem idő, sem alkalom még nem volt a keresztelőre.
Ahol „még nem volt alkalom”
Az egyik ilyen község a Marosvásárhelytől mintegy 11 kilométerre fekvő Ákosfalva, amely a maga kilenc településével a megye egyik legnagyobb közigazgatási egységének számít. Mind a kilenc, szinte színmagyar faluban működik iskola, de neve egyiknek sincs. „Lenne kiről elnevezni, de eddig nem volt rá alkalom” – magyarázkodik a három polgármesteri mandátumot kitöltő és újrázni készülő Ozsváth Csaba. Kérdésünkre, hogy ha az elmúlt huszonkét év alatt a kilenc falu egyikében sem került megfelelő alkalom, mikor fogják azt megtalálni, Ozsváth az őszi iskolakezdést jelölte meg.
„Nyárádszentbenedeken van egy kezdeményezés, ott majd az ősszel elkereszteljük az iskolát” – mondta. Arra, hogy kiről, az elöljáró nem tudott választ adni. Ugyanazt a kifogást találta Kacsó Antal is, Nyárádmagyaros elöljárója, aki szerint az elmúlt huszonkét év alatt sem a községközpontban, sem Nyárádselyében „nem kínálkozott alkalom” a névadásra. A polgármester szerint az iskolák elnevezését a „feltárások” hiánya is akadályozta.
„Most viszont már tudunk arról, hogy a falunak van egy ’48-as forradalmára. Szó is van arról, hogy a Bereczki László nevet adjuk a magyarosi iskolának” – mondta. A forradalmárról egyébként a faluban számos öreg eddig is tudta, hogy ő és testvérei voltak azok, akik megalakították a környék nemzetőrségét, majd a forradalom leverése után részt vettek a szabadságharc újjáélesztését célzó Makk-féle összeesküvésben.
Az ákosfalvival és nyárádmagyarosival szinte azonos helyzetet találtunk az öt faluval és egyben ugyanannyi iskolával rendelkező Csíkfalván. „Gondolkodtunk, javaslatok is elhangzottak, de egyelőre még nem döntöttünk” – jellemezte az elmúlt bő két évtized történéseit Balogh István. A községgazda úgy tudja, a színmagyar önkormányzat, illetve a tantestület tagjai azon akadtak fenn, hogy helyi személyiségről vagy valamelyik klasszikus költőről nevezzék el a falvak tanintézeteit.
Az elöljáró szerint a helyhatósági választások után a község valamelyik településén csak lesz névadó ünnepély. „Az 50-es években volt egy nevezetes sporttanár, aki Csíkfalváról származott, nem emlékszem a nevére, talán valami Kémenesnek hívták, lehet, hogy róla fogjuk elnevezni az iskolát” – hangzott az újabb négyesztendős mandátumért versenybe szálló RMDSZ-es polgármester válasza.
Keresztelő a polgármester tudta nélkül
Nagyernye és Gernyeszeg szintén a megye legnagyobb magyar többségű községei közé tartozik. Az itteniek egy fél lépéssel az ákosfalviak és csíkfalviak előtt járnak, ugyanis iskolai szinten már megszületett a döntés. Nagyernyében I. Apafi Mihályról, Erdély – a falu határában megválasztott – uralkodójáról Gernyeszegen Teleki Domokosról neveznék el az iskolát.
Tar András erdőszentgyörgyi polgármester szerint a küküllőmenti kisvárosban is iskolakeresztelőt kellene tartani. „Jó lenne Rhédey Klaudiáról elnevezni a helyi iskolacsoportot” – fejtette ki lapunknak a leköszönni készülő városatya. Felvetésünkre, hogy Szent György lovag személyében a kisvárosi iskolának két éve már van neve, Tar elmondta, hogy arról nem a helyi tanács döntött. „Mire ráébredtünk, megvolt a név. Én például nem is tudtam róla, csak nagyot csodálkoztam, amikor bejelentették, hogy a város egyetlen iskolacsoportját ezentúl így hívják” – mondta el lapunknak Erdőszentgyörgy polgármestere.
Valamivel jobb a helyzet Marossárpatakon, Gernyeszegen, Erdőcsinádon, Marosvécsen, valamint a Makfalvához tartozó Hármasfaluban.
A sárpataki általános iskola tanügyi káderei már évekkel ezelőtt eldöntötték, hogy a falu első tanítójáról, Adorjáni Károlyról keresztelik el a tanintézetet. Három évvel ezelőtt az önkormányzat is felkarolta a kezdeményezést, és „bizalmat szavazott” a nép néhai napszámosának. A tanfelügyelőség azonban a mai napig sem bólintott rá a sárpatakiak kérvényére.
„Négy éve kitettük a táblát, azonban a tanfelügyelőség még válaszra sem méltatott. Az elején még arra gyanakodtunk, hogy az iskola akkori, román nemzetiségű igazgatója nem adta le a dossziét. Aztán kiderült, hogy az okiratok már rég Marosvásárhelyen voltak, csak az illetékeseket nem érdekelte” – mondta el Berekméri Edmond marossárpataki tanító és egyben önkormányzati képviselő. A gernyeszegiek kálváriája 2003-ban kezdődött, amikor úgy döntöttek, Teleki Domokosról, a Magyar Tudományos Akadémia tagjáról, a falu és egyben Erdély egyik neves, 19. századi politikusáról nevezik el általános iskolájukat.
„Nyolc év várakozás után, tavaly újrakezdtük a folyamatot, és akármi is legyen, e hónap végén, április 29-én megtartjuk a névadási ünnepséget” – szögezte le Antal Levente, az iskola igazgatója, hozzátéve, hogy hivatalosan csak az ősztől használhatják az új nevet. A Gernyeszeghez tartozó erdőcsinádiak is évekkel ezelőtt tették meg az első lépést. Annak ellenére, hogy ők sem kapták meg a szükséges jóváhagyást, az iskola homlokzatára kihelyezték a templomépítő Szucsáki Ferenc nevét rögzítő táblát. A Dózsa Györgyhöz tartozó kisebb falvak iskoláinak viszont éppen azért nincs neve, mert Iszlai Tibor helyi polgármester szerint csak a központi iskolát lehet elkeresztelni. Az Alsó-Nyárád menti tanintézet egyébként Rákosi Lajos nevét viseli.
Marosvécsen Kemény Jánosról, a helikonista mecénás báróról nevezték el a tanintézetet, de a hivatalos okiratokban ez a név sem jelenik meg. A küküllőmenti Hármasfaluban tíz évvel ezelőtt, nagy pompával tartották meg a keresztelőt. 2002. augusztus 17-én az RMDSZ csúcsvezetőinek utasítására és jelenlétében leplezték le a Szent István államalapító királyunkról elnevezett iskola tábláját. A helyi illetékesek már jóval az avató előtt leadták a kérvényt a tanfelügyelőségre, de Marosvásárhelyen azzal a nevetséges kifogással utasították el, hogy Szent István nem a település szülöttje, és semmi köze Hármasfaluhoz. Holott a három faluból álló település egyikét mindaddig Székelyszentistvánnak hívták, amíg a kommunista hatalomnak szemet nem szúrt ez a név.
„Másodjára is leadtuk a dossziét, akkor egy úgymond jellemzést is kértek Szent Istvánról. 2003-ban újrakészítettük a teljes dokumentációt, de azóta sem érkezett válasz. Én kitettem a táblát, és azt mondtam, akinek nem tetszik, jöjjön, és vegye le. A kétnyelvű tábla azóta is áll” – idézte fel az egy évtizeddel korábban történteket Muszka József, az iskola akkori igazgatója. Utódja, Albert Csilla lapunknak elmondta, hogy a tantestületnek szándékában áll újból próbálkozni, de csak a következő tanévben.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) emberjogi szervezet aktivistái és a marosvásárhelyi Dózsa György utcai 2-es számú iskolába járó magyar gyerekek szülei hónapok óta kérik, hogy a tanintézetet a város múlt század eleji polgármesteréről, Bernády Györgyről nevezzék el. A kezdeményezést látszólag Dorin Florea polgármester is támogatja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) azonban Ceauşescu tavaly elhunyt udvari költőjéről, Adrian Păunescuról szeretné elneveztetni a belvárosi iskolát.
Lépni kell, mert formaság az egész
Fejes Réka tanfelügyelő szerint nem elképzelhetetlen, hogy az általa képviselt intézményben egy-egy magyar településről érkező dosszié valamelyik fiók mélyére került volna az évek során. Szerinte a kéréseket és a dokumentációt időnként fel kellett volna frissíteni. Mint mondta, azok a magyar iskolaigazgatók és polgármesterek, akik szívügyüknek érezték a tanintézet elnevezését, addig nem hagyták lerázni magukat, amíg a tanfelügyelőség rá nem bólintott a kérésükre. „Az új tanügyi törvény értelmében a dolgok sokkal egyszerűbbek: az önkormányzat dönt, mi pedig tudomásul vesszük a helyi közösség akaratát” – fejtette ki Fejes, aki egyébként a tanfelügyelőség névadó bizottságának tagja. A tanfelügyelő ugyanakkor cáfolta a dózsagyörgyi polgármester állítását, miszerint csak az önálló vagy központi iskola viselhet nevet.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 14.
Ez legyen jelképe a magyar ember erejének!
Árpád-szobrot avattak Székelyberében
A nyárádszentlászlói Szent László szobor és a deményházi Krisztus-szobor után újabb alkotással gazdagodott Nyárádmente kulturális térképe. Székelyberében május 12-én, szombaton avatták fel a neves marosvásárhelyi szobrászművész, Gyarmathy János Árpád fejedelemről készült köztéri alkotását. A bronzból készült mellszobor az RMDSZ és a helyi önkormányzat támogatásával készült.
Délelőtt, a ragyogó napsütésben ünneplőbe öltözött emberek gyűlekeztek Székelybere központjában, a leleplezésre váró Árpád-szobor körül. Az ünnepi rendezvényen Markó Béla szenátor, Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke, Majláth Károly, Székelybere polgármestere, Benedekfi Csaba, az RMDSZ székelyberei polgármesterjelöltje és Nagy Miklós Kund művészeti író mondott beszédet. Felvonultak a havadi lovashuszárok, fellépett Albert Orsolya és Barabási Tivadar, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatója.
"Szerény lehetőségekkel is hatalmas megvalósításokra vagyunk képesek"
Majláth Károly hangsúlyozta: "szerény lehetőségekkel is hatalmas megvalósításokra vagyunk képesek". Köszönte, hogy összefogással, bizalommal mellette és az RMDSZ mellett voltak, ennek az eredménye, hogy egy ilyen csodálatos esemény szervezői lehettek. "A ma leleplezett honfoglaló hadvezérünk Árpád fejedelmünk mellszobra szimbólum, neki köszönhetjük, hogy magyarrá lett a Kárpát-medence. Ez legyen jelképe a magyar ember erejének. Legyünk és maradjunk együtt, szükségünk van egymásra. Mindennapjainkban, ha csak egy pillanatra is erre a szoborra tekintünk, gondoljunk elődeink kitartó, erős, szándékától el nem téríthető egybetartó, hatalmas erejére. Ez adjon nekünk továbbra is erőt, kitartást, közös világunk megépítéséhez, céljaink megvalósításához, közérzetünk, magyarságtudatunk méltó megéléséhez. Isten áldjon bennünket!", zárta köszöntőjét a polgármester.
Vigyázzanak erre a szoborra!
Lokodi Edit meghatónak nevezte a pillanatot, hogy a gyönyörű szobor egy erdélyi község terét díszíti. "Árpád fejedelem hozott minket ide, a Kárpát-medencébe. Ő mutatta meg a magyarok erejét, ő mutatta meg, miként kell céljainkért kiállni. Árpád fejedelem "azt üzeni nekünk, hogy a munkát folytatni kell, meg kell maradni itt, a Kárpát-medencében, meg kell maradni a Nyárád mentén. Hiszen bizonyítottuk az elmúlt időben, hogy az a csapat, amely az RMDSZ köré tömörült, jól dolgozik. Itt vannak a polgármesterek, akik mandátumról mandátumra azt bizonyítják, hogy jól dolgoznak azért, hogy a közösségük fejlődjön".
Legyünk minél erősebbek az elkövetkezendőkben
Markó Béla mindenekelőtt azt a közös célt hangsúlyozta, hogy "minél erősebbek legyünk az elkövetkezendőkben". Gratulált a művésznek, aki egy szinte lehetetlen feladatnak tett eleget, mert Árpád fejedelemnek nem ismerjük semmiféle ábrázolását szemben más jeles eleinkkel, Szent Istvánnal, Szent Lászlóval, Mátyás királlyal.
A szobrászművész "jól tudta milyen volt Árpád, az a magyar fejedelem, aki tulajdonképpen Magyarországot alapította" mondta hozzátéve, hogy bár nem maradtak képek, rajzok, de még vázlatok sem Árpád fejedelemről, "pontosan tudjuk, milyennek kellett lennie annak az embernek, aki a hatalmas történelmi művet végigvitte, és megalkotta Magyarországot.
Véleménye szerint a honfoglalás korát nem tekinthetjük valamiféle romantikus kornak, "mert el kellett jönni Etelközből és kellett keresni egy új hazát". Ehhez nemcsak erőre volt szükség, de kiváló szervezőképességre, tudásra, taktikai és stratégiai, vezéri és hadvezéri képességekre is. "Ha ezeket így egymás mellé tesszük, akkor anélkül, hogy láttunk volna valamiféle rajzot, vázlatot arról, hogy Árpád fejedelem hogyan nézett ki, tudjuk, milyen embernek kellett lennie annak a vezetőnek, aki ezek nélkül a képességek nélkül nem tudott volna helyt állni és nem tudott volna egy két évtizedes életművet Etelköztől egészen haláláig létrehozni, megalkotni Magyarországot"
"Ellenfeleink stratégiája az árulás"
Benedekfi Csaba polgármesterjelölt arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ a mostani kampányban a román pártokon kívül még két magyar párttal is meg kell méretkezzen. "Ellenfeleink stratégiája ismét ugyanaz: az árulás, a hiszékeny emberek elvakítása", jelentette ki. Sajnálja, tette hozzá, mert "ha nem is egyeznek a vélemények, egy csapatban kellene játszanunk, főleg, hogy a pályán startból kevesebb játékossal indulunk. Kérdem én, így hogyan érvényesítsük érdekeinket, a magyar emberek érdekeit Romániában, ha ahányan vagyunk, annyifelé húzunk? Az RMDSZ bizonyított, rendezzük sorainkat és megfontoltan, felelősségtudattal, gyermekeink jövőjére gondolva döntsünk", mondta, majd arra kérte az erdélyi magyarokat Székelyberétől Nagyváradig, hogy szavazzanak az egységre, vagyis az RMDSZ-re.
Ismét diadalt ülhet a művészet
Nagy Miklós Kund művészeti író örült, hogy "ismét diadalt ülhet a művészet". Rámutatott: Árpád fejedelem az írók, költők, művészek számára mindig is ihlető erejű volt, majd emlékeztetett, hogy Árpád monumentális lovas szobrát pontosan ezelőtt 100 évvel állították fel Budapesten, a Hősök terén. "És Budapest után 100 évvel itt, Székelyberében, ebben a kis nyárádmenti községben ismét testet ölt. Ez a mellszobor tulajdonképpen mindent elmond a fejedelemről. Úgy hiszem, ez az esemény újra megerősíti az egész Nyárád mente felértékelődését". Örömmel állapította meg, hogy a térségben korábban nem voltak szobrok, ám az utóbbi években a köztereken legjobb szobrászaink – Hunyadi László, Bocskai Vince és Gyarmathy János – alkotásai ott vannak sokfelé a Felső-Nyárád mentétől az Alsó-Nyárád mentéig.
A szoboravatási ünnepség végén Majláth Károly polgármester plaketteket adott át azoknak, akik hozzájárultak, hogy Árpád fejedelem mellszobrát felállíthassák Székelybere főterén. A rendezvény a himnusszal ért véget, majd a polgármester mindenkit meghívott egy gulyáspartira.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)
Árpád-szobrot avattak Székelyberében
A nyárádszentlászlói Szent László szobor és a deményházi Krisztus-szobor után újabb alkotással gazdagodott Nyárádmente kulturális térképe. Székelyberében május 12-én, szombaton avatták fel a neves marosvásárhelyi szobrászművész, Gyarmathy János Árpád fejedelemről készült köztéri alkotását. A bronzból készült mellszobor az RMDSZ és a helyi önkormányzat támogatásával készült.
Délelőtt, a ragyogó napsütésben ünneplőbe öltözött emberek gyűlekeztek Székelybere központjában, a leleplezésre váró Árpád-szobor körül. Az ünnepi rendezvényen Markó Béla szenátor, Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke, Majláth Károly, Székelybere polgármestere, Benedekfi Csaba, az RMDSZ székelyberei polgármesterjelöltje és Nagy Miklós Kund művészeti író mondott beszédet. Felvonultak a havadi lovashuszárok, fellépett Albert Orsolya és Barabási Tivadar, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatója.
"Szerény lehetőségekkel is hatalmas megvalósításokra vagyunk képesek"
Majláth Károly hangsúlyozta: "szerény lehetőségekkel is hatalmas megvalósításokra vagyunk képesek". Köszönte, hogy összefogással, bizalommal mellette és az RMDSZ mellett voltak, ennek az eredménye, hogy egy ilyen csodálatos esemény szervezői lehettek. "A ma leleplezett honfoglaló hadvezérünk Árpád fejedelmünk mellszobra szimbólum, neki köszönhetjük, hogy magyarrá lett a Kárpát-medence. Ez legyen jelképe a magyar ember erejének. Legyünk és maradjunk együtt, szükségünk van egymásra. Mindennapjainkban, ha csak egy pillanatra is erre a szoborra tekintünk, gondoljunk elődeink kitartó, erős, szándékától el nem téríthető egybetartó, hatalmas erejére. Ez adjon nekünk továbbra is erőt, kitartást, közös világunk megépítéséhez, céljaink megvalósításához, közérzetünk, magyarságtudatunk méltó megéléséhez. Isten áldjon bennünket!", zárta köszöntőjét a polgármester.
Vigyázzanak erre a szoborra!
Lokodi Edit meghatónak nevezte a pillanatot, hogy a gyönyörű szobor egy erdélyi község terét díszíti. "Árpád fejedelem hozott minket ide, a Kárpát-medencébe. Ő mutatta meg a magyarok erejét, ő mutatta meg, miként kell céljainkért kiállni. Árpád fejedelem "azt üzeni nekünk, hogy a munkát folytatni kell, meg kell maradni itt, a Kárpát-medencében, meg kell maradni a Nyárád mentén. Hiszen bizonyítottuk az elmúlt időben, hogy az a csapat, amely az RMDSZ köré tömörült, jól dolgozik. Itt vannak a polgármesterek, akik mandátumról mandátumra azt bizonyítják, hogy jól dolgoznak azért, hogy a közösségük fejlődjön".
Legyünk minél erősebbek az elkövetkezendőkben
Markó Béla mindenekelőtt azt a közös célt hangsúlyozta, hogy "minél erősebbek legyünk az elkövetkezendőkben". Gratulált a művésznek, aki egy szinte lehetetlen feladatnak tett eleget, mert Árpád fejedelemnek nem ismerjük semmiféle ábrázolását szemben más jeles eleinkkel, Szent Istvánnal, Szent Lászlóval, Mátyás királlyal.
A szobrászművész "jól tudta milyen volt Árpád, az a magyar fejedelem, aki tulajdonképpen Magyarországot alapította" mondta hozzátéve, hogy bár nem maradtak képek, rajzok, de még vázlatok sem Árpád fejedelemről, "pontosan tudjuk, milyennek kellett lennie annak az embernek, aki a hatalmas történelmi művet végigvitte, és megalkotta Magyarországot.
Véleménye szerint a honfoglalás korát nem tekinthetjük valamiféle romantikus kornak, "mert el kellett jönni Etelközből és kellett keresni egy új hazát". Ehhez nemcsak erőre volt szükség, de kiváló szervezőképességre, tudásra, taktikai és stratégiai, vezéri és hadvezéri képességekre is. "Ha ezeket így egymás mellé tesszük, akkor anélkül, hogy láttunk volna valamiféle rajzot, vázlatot arról, hogy Árpád fejedelem hogyan nézett ki, tudjuk, milyen embernek kellett lennie annak a vezetőnek, aki ezek nélkül a képességek nélkül nem tudott volna helyt állni és nem tudott volna egy két évtizedes életművet Etelköztől egészen haláláig létrehozni, megalkotni Magyarországot"
"Ellenfeleink stratégiája az árulás"
Benedekfi Csaba polgármesterjelölt arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ a mostani kampányban a román pártokon kívül még két magyar párttal is meg kell méretkezzen. "Ellenfeleink stratégiája ismét ugyanaz: az árulás, a hiszékeny emberek elvakítása", jelentette ki. Sajnálja, tette hozzá, mert "ha nem is egyeznek a vélemények, egy csapatban kellene játszanunk, főleg, hogy a pályán startból kevesebb játékossal indulunk. Kérdem én, így hogyan érvényesítsük érdekeinket, a magyar emberek érdekeit Romániában, ha ahányan vagyunk, annyifelé húzunk? Az RMDSZ bizonyított, rendezzük sorainkat és megfontoltan, felelősségtudattal, gyermekeink jövőjére gondolva döntsünk", mondta, majd arra kérte az erdélyi magyarokat Székelyberétől Nagyváradig, hogy szavazzanak az egységre, vagyis az RMDSZ-re.
Ismét diadalt ülhet a művészet
Nagy Miklós Kund művészeti író örült, hogy "ismét diadalt ülhet a művészet". Rámutatott: Árpád fejedelem az írók, költők, művészek számára mindig is ihlető erejű volt, majd emlékeztetett, hogy Árpád monumentális lovas szobrát pontosan ezelőtt 100 évvel állították fel Budapesten, a Hősök terén. "És Budapest után 100 évvel itt, Székelyberében, ebben a kis nyárádmenti községben ismét testet ölt. Ez a mellszobor tulajdonképpen mindent elmond a fejedelemről. Úgy hiszem, ez az esemény újra megerősíti az egész Nyárád mente felértékelődését". Örömmel állapította meg, hogy a térségben korábban nem voltak szobrok, ám az utóbbi években a köztereken legjobb szobrászaink – Hunyadi László, Bocskai Vince és Gyarmathy János – alkotásai ott vannak sokfelé a Felső-Nyárád mentétől az Alsó-Nyárád mentéig.
A szoboravatási ünnepség végén Majláth Károly polgármester plaketteket adott át azoknak, akik hozzájárultak, hogy Árpád fejedelem mellszobrát felállíthassák Székelybere főterén. A rendezvény a himnusszal ért véget, majd a polgármester mindenkit meghívott egy gulyáspartira.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)
2012. október 29.
Közös jelölteket indít Maros megyében az EMNP és az MPP
Közös jelölteket indít Maros megyében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP). A néppárt közleménye szerint a két szervezet hosszú egyeztetések eredményeképpen biztosítani kívánja a nemzeti oldal egységes fellépését, ennek érdekében pedig az EMNP színeiben fele-fele arányban közösen indítanak jelölteket a parlamenti választásokon.
A tájékoztatás szerint az 1-es szenátori körzetben Marosvásárhelyen Jakab István üzleti menedzser; a 2-es körzetben, Nyárád- és Felső-Küküllő mente térségében Tőkés András tanár; a 3-asban, Dicsőszentmárton, Marosludas, Radnót, Balavásár és Segesvár környékén Máté János vegyészmérnök; a 4-es egyéni választókörzetben, Nagysármás, Szászrégen és Felső-Maros mente térségében Varga Lóránd közgazdász indul szenátorjelöltként.
Marosvásárhelyen, az 1-es képviselői körzetben Portik Vilmos kommunikációs szakember, a 2-esben Boros Zoltán filmrendező, a Román Televízió Magyar adásának főszerkesztője, a 3-as körzetben Marosvásárhely környékén, Székely-Mezőségen, Alsó-Maros mentén, valamint Alsó-Nyárád mentén Bereczki Ferenc építészmérnök, a 4-es egyéni választókörzetben, Dicsőszentmárton, Marosludas, Radnót térségében dr. Pálosi Csaba állatorvos, a Magyar Polgári Párt marosvásárhelyi elnöke; az 5-ösben, Szováta, Erdőszentgyörgy és Nyárádszereda térségében László György építésztechnikus, a Magyar Polgári Párt Maros megyei elnöke; a 6-osban, a Segesvár és Balavásár közti térségben Ölvedi Zsolt gyógyszerész; a 8-as körzetben a Görgény völgyében és Szászrégen környékén Barabás Tibor gépészmérnök indul képviselői mandátumért.
A jelöltek hétfő délután nyújtják be a jelöltlistákat a Megyei Választási Irodánál.
Néhány napja Toró T. Tibor, az EMNP elnöke politikai szövetséget, az erdélyi autonomista pólus létrehozását ajánlja az MPP-nek, miután a választásokon való közös indulásban nem tudtak megegyezni. Toró ekkor úgy fogalmazott: arra még mindig van lehetőség, hogy a polgári párt megyei szervezeteivel helyi szinten egyezségeket kössenek.
Krónika (Kolozsvár)
Közös jelölteket indít Maros megyében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP). A néppárt közleménye szerint a két szervezet hosszú egyeztetések eredményeképpen biztosítani kívánja a nemzeti oldal egységes fellépését, ennek érdekében pedig az EMNP színeiben fele-fele arányban közösen indítanak jelölteket a parlamenti választásokon.
A tájékoztatás szerint az 1-es szenátori körzetben Marosvásárhelyen Jakab István üzleti menedzser; a 2-es körzetben, Nyárád- és Felső-Küküllő mente térségében Tőkés András tanár; a 3-asban, Dicsőszentmárton, Marosludas, Radnót, Balavásár és Segesvár környékén Máté János vegyészmérnök; a 4-es egyéni választókörzetben, Nagysármás, Szászrégen és Felső-Maros mente térségében Varga Lóránd közgazdász indul szenátorjelöltként.
Marosvásárhelyen, az 1-es képviselői körzetben Portik Vilmos kommunikációs szakember, a 2-esben Boros Zoltán filmrendező, a Román Televízió Magyar adásának főszerkesztője, a 3-as körzetben Marosvásárhely környékén, Székely-Mezőségen, Alsó-Maros mentén, valamint Alsó-Nyárád mentén Bereczki Ferenc építészmérnök, a 4-es egyéni választókörzetben, Dicsőszentmárton, Marosludas, Radnót térségében dr. Pálosi Csaba állatorvos, a Magyar Polgári Párt marosvásárhelyi elnöke; az 5-ösben, Szováta, Erdőszentgyörgy és Nyárádszereda térségében László György építésztechnikus, a Magyar Polgári Párt Maros megyei elnöke; a 6-osban, a Segesvár és Balavásár közti térségben Ölvedi Zsolt gyógyszerész; a 8-as körzetben a Görgény völgyében és Szászrégen környékén Barabás Tibor gépészmérnök indul képviselői mandátumért.
A jelöltek hétfő délután nyújtják be a jelöltlistákat a Megyei Választási Irodánál.
Néhány napja Toró T. Tibor, az EMNP elnöke politikai szövetséget, az erdélyi autonomista pólus létrehozását ajánlja az MPP-nek, miután a választásokon való közös indulásban nem tudtak megegyezni. Toró ekkor úgy fogalmazott: arra még mindig van lehetőség, hogy a polgári párt megyei szervezeteivel helyi szinten egyezségeket kössenek.
Krónika (Kolozsvár)
2014. január 20.
Betörtek a templomba Lukailencfalván
Egyelőre még nem tudni kik azok a tettesek, akik felfeszítették a lukailencfalvi református templom ajtaját és behatoltak az épületbe. A rendőrség sajtószóvivője, Andreea Pop érdeklődésünkre elmondta, hogy idén a környéken ilyen jellegű bűncselekmény még nem történt.
Néhány évvel ezelőtt az Alsó-Nyárádmentén több lelkészi lakásba is betörtek, értékes tárgyakat lopva el, megfélemlítve családokat, közösségeket. A sorozatos betörések miatt a lelkészek nagy többsége riasztóberendezést szereltetett a szolgálati lakásba, többen a templomba is. A szóban forgó templomba is szereltettek, csak épp a betöréskor meghibásodás miatt nem volt bekapcsolva.
Lukafalva és Ilencfalva között, a főúton található, éjszaka is részben megvilágított templomba valamikor az elmúlt hét folyamán törtek be. Az illetéktelen behatolást a harangozó vette észre, ő értesítette a helyi lelkipásztort, Szövérffi Istvánt.
„Lefeszítették az ajtón levő díszszegőlécet, és jól látható, hogy egy piros feszítővassal nyitották ki az ajtót” – mutatta a lelkész, miközben kulccsal nyitotta ki a fából készült ajtót. Az ajtón és ablakokon riasztó van, de épp a betörés idején nem üzemelt, mert az ajtónál érintkezési hiba van, emiatt többször is éjszaka, látszólag ok nélkül megszólalt a csengő. „Már szóltam a szakembernek, hogy ellenőrizze, de még nem jött. Valószínűnek tartom, hogy idegenek lehettek, és pénzt kereshettek vagy klenódiumokat. Aki bejáratos, illetve ismeri a református templomokat, tudhatja, hogy úrvacsorai kellékeket, értékes tárgyakat nem tartunk a templomban. Mivel sok betörés volt a környéken, így a perselypénzt is minden vasárnap elvisszük. Azon kívül, hogy a tettesek néhány helyen összesározták a templomot, és nyomokat hagytak maguk után, nem okoztak kárt” – mondta el a lelkész, miközben körbevezetett a tavaly szeptemberben teljesen felújított, szépen rendbetett templomban.
A helyszínre természetesen a rendőrség is kiszállt és megvizsgálta a karzatban és szószéken levő nyomokat, amelyek alapján folytatják a kivizsgálást a tettesek azonosítása érdekében.
Simon Virág
Székelyhon.ro,
Egyelőre még nem tudni kik azok a tettesek, akik felfeszítették a lukailencfalvi református templom ajtaját és behatoltak az épületbe. A rendőrség sajtószóvivője, Andreea Pop érdeklődésünkre elmondta, hogy idén a környéken ilyen jellegű bűncselekmény még nem történt.
Néhány évvel ezelőtt az Alsó-Nyárádmentén több lelkészi lakásba is betörtek, értékes tárgyakat lopva el, megfélemlítve családokat, közösségeket. A sorozatos betörések miatt a lelkészek nagy többsége riasztóberendezést szereltetett a szolgálati lakásba, többen a templomba is. A szóban forgó templomba is szereltettek, csak épp a betöréskor meghibásodás miatt nem volt bekapcsolva.
Lukafalva és Ilencfalva között, a főúton található, éjszaka is részben megvilágított templomba valamikor az elmúlt hét folyamán törtek be. Az illetéktelen behatolást a harangozó vette észre, ő értesítette a helyi lelkipásztort, Szövérffi Istvánt.
„Lefeszítették az ajtón levő díszszegőlécet, és jól látható, hogy egy piros feszítővassal nyitották ki az ajtót” – mutatta a lelkész, miközben kulccsal nyitotta ki a fából készült ajtót. Az ajtón és ablakokon riasztó van, de épp a betörés idején nem üzemelt, mert az ajtónál érintkezési hiba van, emiatt többször is éjszaka, látszólag ok nélkül megszólalt a csengő. „Már szóltam a szakembernek, hogy ellenőrizze, de még nem jött. Valószínűnek tartom, hogy idegenek lehettek, és pénzt kereshettek vagy klenódiumokat. Aki bejáratos, illetve ismeri a református templomokat, tudhatja, hogy úrvacsorai kellékeket, értékes tárgyakat nem tartunk a templomban. Mivel sok betörés volt a környéken, így a perselypénzt is minden vasárnap elvisszük. Azon kívül, hogy a tettesek néhány helyen összesározták a templomot, és nyomokat hagytak maguk után, nem okoztak kárt” – mondta el a lelkész, miközben körbevezetett a tavaly szeptemberben teljesen felújított, szépen rendbetett templomban.
A helyszínre természetesen a rendőrség is kiszállt és megvizsgálta a karzatban és szószéken levő nyomokat, amelyek alapján folytatják a kivizsgálást a tettesek azonosítása érdekében.
Simon Virág
Székelyhon.ro,
2014. december 24.
A murokországi betlehemezés száz esztendeje
A karácsonyi ünnepkör a dramatikus népszokások, népi játékok előadásának egyik kiemelkedő alkalma. A legismertebb karácsonyi színjátékszerű népszokás a betlehemezés, melyet a közelmúltban még sokfelé gyakoroltak, és napjainkban is élő szokás. Így van ez Murokországban is.
Murokország betlehemes határai
Murokországot ne keressük a térképen. A kérdésre, hogy hol van Murokország és meddig terjed, azt válaszolhatnánk: földrajzilag az Alsó- Nyárádmentén, egyébként pedig csak a szóbeszédben létezik és terjed. Egy falucsoportról mondják Székelyföld, az egykori Marosszék egyik legsűrűbben lakott vidékén, ahol az emberek életformáját mintegy háromszáz éve a piacozó zöldségtermesztés alakította és alakítja napjainkban is. Székely humorba oltott népi, néprajzi táj.
Azt nem merem állítani, hogy a karácsonyi betlehemezés is ugyanennyi ideje hozzátartozna e vidék népi kultúrájához, de Murokország határait aszerint is meg lehetne húzni, hogy a 20. század elején, közepén melyik faluban élt a betlehemezés szokása. Az eddigi gyűjtések és a magam adatai szerint betlehemeztek Luka- és Ilencfalván (mai neve: Dózsa György), Teremiújfaluban, Káposztásszentmiklóson, Csibán, Karácsonyfalván, Folyfalván és Somosdon is. Ezek a falvak mind reformátusok, tehát a betlehemezés itt a reformátusok hagyományvilágához tartozott, akárcsak a Mezőségen, Kalotaszegen vagy az Alföldön.
Betiltották, tetszhalottá vált
A diktatúra szorításának erősödése idején, a ’80-as évek elején sorra vettem a fenti falvakat; a betlehemezésről és más karácsonyi népszokásokról érdeklődtem. Káposztásszentmiklóson és Csibán az öregek emlékeztek a gyermekkorukbeli betlehemezésre, de szövegéből és énekeiből csak foszlányok jutottak eszükbe. Somosdon több eredménnyel jártam. Székely Viktor 60 év körüli gazda, akit a faluban szószólói tehetségéért mindenki a megtisztelő "Kossuth" néven emlegetett, gyönyörű karácsonyi köszöntőket mondott, és megígérte, hogy a betlehemezésnek is utánanéz, mert azt már a ’40-es évek vége óta nem gyakorolják. Ez volt a helyzet Lukailencfalván is. Ide pedig már a helybeli betlehemes játék szövegével, leírásával felszerelkezve mentem. Időközben ugyanis megkaptam az Adatok téli néphagyományaink ismeretéhez című, 1939-ben Kolozsváron kiadott kötetet, amelyet hetven néprajzi gyűjtő munkája alapján két fiatal teológus, Makkai Endre és Nagy Ödön állított össze. A gyűjteményben Adorjáni Zoltán református igazgató tanító lejegyezte az itteni karácsonyi játékot a részt vevő gyermekek elmondása alapján. "Lehet, hogy volt, de már rég nem járják." "Betiltották, nem szabadott ilyesmivel foglalkozni" – válaszolták érdeklődésemre. De azért útbaigazítottak. Menjek a szomszédos Újfaluba, úgy tudják, ott még betlehemeznek.
A felújított betlehemezés
Teremiújfaluban végre találkoztam az élő vagy felújított betlehemezéssel. De ennek is megvan a története. Vetési András középkorú gazdaember és zöldségtermesztő nem kérdezte senkitől, hogy szabad-e vagy nem. Amikor a legnagyobb fia akkorára cseperedett, András bácsi elmesélte és megmutatta, milyen volt az ő idejében a várva-várt karácsonyi játék. A kalendárium akkor 1975-öt mutatott. Vetési András negyedszázaddal azelőtt, a negyvenes-ötvenes évek fordulóján járt betlehemezni. Utána náluk is betiltották. Ebben az emberöltőnyi időben a szokás tetszhalottá vált, csak a felnőtt korosztályok emlékezetében élt, a fiatalok egyáltalán nem ismerték. Ezért mondogatták sokáig a faluban: "No, András, ember vagy, mert amit elfelejtettünk, te felelevenítetted". Ahogy meghallották, hogy járnak, hívták őket Lukafalvára, Ilencfalvára is. Vetési Andrást pedig hívták a milíciára. Megfenyegették, hogy elviszik, mert rendszerellenes dolgokra biztatja a gyermekeket. A milíciára hívásnak az lett az eredménye, hogy a következő generáció nem mert betlehemezni. Aztán egy-két évnyi kimaradás után csendben újból elindultak, András bácsi háttérbeli irányításával. A hetvenes évek második felétől megszakítás nélkül, minden évben sor kerül a betlehemezésre.
Mostan kinyílt egy szép rózsavirág
A murokországi betlehemes játéknak – mind a harmincas években lejegyzett lukailencfalvi, mind a felújított teremiújfalusi változatnak – hét szereplője van: a csengettyűs bottal beköszönő Kengyelfutó, a Király, Szent József, a betlehemi istállót vivő két Angyal, és két – az ifjabb és az öregebb – Pásztor. Az előadás azzal kezdődik, hogy a Kengyelfutó beköszönő versével engedélyt kér a gazdától a betlehemi történet előadására; miután bemennek, a Király elmondja jövetelük célját: "Mi nem azért jöttünk, hogy itt históriázzunk, hanem az Úr Jézusról példát mutassunk". A játék két jelenetből áll: a szálláskeresésből és a pásztorjátékból. Az elsőben Szent József bebocsáttatást kér, de a Király elutasítja, a másodikban a pásztorok ajándékokat (bárányt, sajtot) visznek Jézuskának. A játékmenet egyszerűsödött, szinte egybeolvadt a két jelenet, a váltást az énekek biztosítják, szinte több benne az ének, mint a prózai rész. Legjellemzőbb éneke a "Mostan kinyílt egy szép rózsavirág" kezdetű karácsonyi népének, amelyet napjainkig több vidéken ismernek.
1989, amikor terroristáknak véltek
András bácsi az újfalusi betlehemes játék szövegét, énekeit karácsonyi lélekkel úgy "előadta", hogy egyszemélyes szent színházi élményben részesített. Abban maradtunk, hogy 1988 karácsonyán is eljövünk, és néhány helyre elkísérjük a betlehemező fiatalokat, de valami közbejött, akkor nem sikerült, elmaradt 1989 karácsonyára. A huszonöt évvel ezelőtti véres karácsonyra. De járnak-e most a betlehemezők, akik Jézus születéséről példát mutatnak? Járnak, járnak, de kicsiben, nem mennek más faluba, így András bácsi. Bálint Zsigmond fotós barátommal csak mi mentünk "más faluba" karácsony első napján délután. Vásárhelytől Újfaluig legalább háromszor megállítottak a "rend új őrei", gyanúsan nézegették felszerelésünket. Újfaluban is idegenkedve fogadtak, hiába volt velünk Vetési András. Keserűen nevetve mesélte később az okát: elterjedt a faluban, hogy a villanyóráját leolvasni mentünk hozzá, mások azt híresztelték, hogy magunkhoz édesgetjük és elvisszük a gyermekeket, voltak, akik éppenséggel terroristákat gyanítottak a fényképezőgéppel és magnóval felszerelkezett idegenekben. Megértem a falu akkori, álhírekkel táplált és manipulált lelkiállapotát. Többrendbéli találkozással és házi beszélgetésekkel felmelegedett aztán irántunk a falu, megnyíltak az emberek.
Színjáték és szimbolikus szertartás
Meggyőződhettem, hogy itt nemcsak a karácsony gazdag szokáshagyományokban, hanem a farsangi időszak és húsvét ünnepe is. És megérteni véltem azt is, hogy miért itt újították fel egyszerű, értelmes falusi emberek a szent színjátékot, és miért állandósult újból: mert a teremiújfalusiak belső értékrendjének lényegéhez tartozik, sok szállal kapcsolódik a közösség kultúrájához. Ezért jártunk velük ’89-ben, ’90-ben, ’91-ben; próbáltuk megérteni a házról házra járó színházi előadás értelmét. Mert az, színházi előadás, bár csökevényes formában: bekérezés, szövegmondás–párbeszéd, éneklés, megmutatás rögtönzött színpadon (betlehemi csillagos istálló, fehér ruhák, csákók, kendők, csengettyűk, botok, kifordított bundák, királyi korona), elköszönés, adománygyűjtés. És a "színjátszó személyek", a próbák és a minden házbeli közönség, a kocsma közönsége és a templomi előadáson a templom népe. A falu teljes közössége. Maradjunk csak a színjátszó személyeknél. A játékosok nevét, életkorát mindenik évben feljegyeztem. A három év adataiból világosan kiderül, hogy a betlehemezésnek itt szigorú életkorbeli határai vannak: a tizenhárom-tizenöt éves korcsoport jár, járhat betlehemezni. A betlehemezés résztvevői azon fiúgyermekek közül verbuválódnak, akik a következő évben konfirmálnak, vagyis nagykorúvá válnak a református egyházban. A konfirmandusokra tartozik, hogy ki melyik szerepet alakítja. Ha nem telik ki a tizennégy évesekből a csapat, beveszik a tizenhárom vagy tizenöt éveseket is. Belső rangsorolás szerint a fiatalabbak a "pásztorsággal" vagy az "angyalsággal" kezdik, nem lehetnek egyből Kengyelfutó, Szent József vagy Király. Királynak lehetőleg a legidősebb és legértelmesebb fiút választják, ő a csapat vezetője. Így a betlehemezés szokása Teremiújfaluban a gyermekkorból az ifjúkorba lépés szimbolikus szertartásává is vált.
Hagyományozódás apáról fiúra
Bár nem rendszeresen, de azóta is nyomon követem, figyelem a murokországi betlehemezés alakulását. Örültem, amikor hallottam, hogy 2000 után Somosdon is felújították, és néhány évig betlehemeztek a fiatalok. Amikor egyik diákunk révén megszereztem e játék"szövegkönyvét", nagy meglepetésemre az általam publikált játékleírás (Magyar karácsonyok, Impress kiadó, Marosvásárhely, 2001, 130-139.) másolatát hozta, abból tanulták meg. Na tessék, gondoltam, erre is jó a folklórgyűjtő munkája.
Teremiújfaluban az elmúlt negyedszázadban minden nemzedék megélte, napjainkban is megéli – és velük együtt az egész közösség – a betlehemi szent színjátékot. Részletes leírást igényelne, hogy mi változott benne e negyedszázad alatt, és mi nem. 2012 karácsonyán Bálint Zsigmond fotós barátommal újból elkísértük az aktuális betlehemező csapatot néhány házhoz, majd másodnapján a református templomba, ahol szintén előadták, és Szövérfi Zoltán tiszteletes úrral megdicsérhettük őket. A három nap során összesen vagy hetvenszer, hetven helyen mondták és énekelték el Jézus születését. "Az üzenetjét, azt kell megbecsülni. Ez egy ünnepi hangulatot teremt minden háznál, ahová beengedik". Aki erre az üzenetre figyelmeztet, nem más, mint az egyik házigazdánk, Henter József, aki az 1990-es csapatban Kengyelfutó volt, a 2012-esben a fia, Henter Loránd Szent Józsefként vett részt, pedig még csak 12 éves volt. Gyönyörű példája ez annak, hogy mit jelent, jelenthet az, ha a kultúránk, a népszokásaink "apáról fiúra" hagyományozódnak.
Barabás László
Népújság (Marosvásárhely)
A karácsonyi ünnepkör a dramatikus népszokások, népi játékok előadásának egyik kiemelkedő alkalma. A legismertebb karácsonyi színjátékszerű népszokás a betlehemezés, melyet a közelmúltban még sokfelé gyakoroltak, és napjainkban is élő szokás. Így van ez Murokországban is.
Murokország betlehemes határai
Murokországot ne keressük a térképen. A kérdésre, hogy hol van Murokország és meddig terjed, azt válaszolhatnánk: földrajzilag az Alsó- Nyárádmentén, egyébként pedig csak a szóbeszédben létezik és terjed. Egy falucsoportról mondják Székelyföld, az egykori Marosszék egyik legsűrűbben lakott vidékén, ahol az emberek életformáját mintegy háromszáz éve a piacozó zöldségtermesztés alakította és alakítja napjainkban is. Székely humorba oltott népi, néprajzi táj.
Azt nem merem állítani, hogy a karácsonyi betlehemezés is ugyanennyi ideje hozzátartozna e vidék népi kultúrájához, de Murokország határait aszerint is meg lehetne húzni, hogy a 20. század elején, közepén melyik faluban élt a betlehemezés szokása. Az eddigi gyűjtések és a magam adatai szerint betlehemeztek Luka- és Ilencfalván (mai neve: Dózsa György), Teremiújfaluban, Káposztásszentmiklóson, Csibán, Karácsonyfalván, Folyfalván és Somosdon is. Ezek a falvak mind reformátusok, tehát a betlehemezés itt a reformátusok hagyományvilágához tartozott, akárcsak a Mezőségen, Kalotaszegen vagy az Alföldön.
Betiltották, tetszhalottá vált
A diktatúra szorításának erősödése idején, a ’80-as évek elején sorra vettem a fenti falvakat; a betlehemezésről és más karácsonyi népszokásokról érdeklődtem. Káposztásszentmiklóson és Csibán az öregek emlékeztek a gyermekkorukbeli betlehemezésre, de szövegéből és énekeiből csak foszlányok jutottak eszükbe. Somosdon több eredménnyel jártam. Székely Viktor 60 év körüli gazda, akit a faluban szószólói tehetségéért mindenki a megtisztelő "Kossuth" néven emlegetett, gyönyörű karácsonyi köszöntőket mondott, és megígérte, hogy a betlehemezésnek is utánanéz, mert azt már a ’40-es évek vége óta nem gyakorolják. Ez volt a helyzet Lukailencfalván is. Ide pedig már a helybeli betlehemes játék szövegével, leírásával felszerelkezve mentem. Időközben ugyanis megkaptam az Adatok téli néphagyományaink ismeretéhez című, 1939-ben Kolozsváron kiadott kötetet, amelyet hetven néprajzi gyűjtő munkája alapján két fiatal teológus, Makkai Endre és Nagy Ödön állított össze. A gyűjteményben Adorjáni Zoltán református igazgató tanító lejegyezte az itteni karácsonyi játékot a részt vevő gyermekek elmondása alapján. "Lehet, hogy volt, de már rég nem járják." "Betiltották, nem szabadott ilyesmivel foglalkozni" – válaszolták érdeklődésemre. De azért útbaigazítottak. Menjek a szomszédos Újfaluba, úgy tudják, ott még betlehemeznek.
A felújított betlehemezés
Teremiújfaluban végre találkoztam az élő vagy felújított betlehemezéssel. De ennek is megvan a története. Vetési András középkorú gazdaember és zöldségtermesztő nem kérdezte senkitől, hogy szabad-e vagy nem. Amikor a legnagyobb fia akkorára cseperedett, András bácsi elmesélte és megmutatta, milyen volt az ő idejében a várva-várt karácsonyi játék. A kalendárium akkor 1975-öt mutatott. Vetési András negyedszázaddal azelőtt, a negyvenes-ötvenes évek fordulóján járt betlehemezni. Utána náluk is betiltották. Ebben az emberöltőnyi időben a szokás tetszhalottá vált, csak a felnőtt korosztályok emlékezetében élt, a fiatalok egyáltalán nem ismerték. Ezért mondogatták sokáig a faluban: "No, András, ember vagy, mert amit elfelejtettünk, te felelevenítetted". Ahogy meghallották, hogy járnak, hívták őket Lukafalvára, Ilencfalvára is. Vetési Andrást pedig hívták a milíciára. Megfenyegették, hogy elviszik, mert rendszerellenes dolgokra biztatja a gyermekeket. A milíciára hívásnak az lett az eredménye, hogy a következő generáció nem mert betlehemezni. Aztán egy-két évnyi kimaradás után csendben újból elindultak, András bácsi háttérbeli irányításával. A hetvenes évek második felétől megszakítás nélkül, minden évben sor kerül a betlehemezésre.
Mostan kinyílt egy szép rózsavirág
A murokországi betlehemes játéknak – mind a harmincas években lejegyzett lukailencfalvi, mind a felújított teremiújfalusi változatnak – hét szereplője van: a csengettyűs bottal beköszönő Kengyelfutó, a Király, Szent József, a betlehemi istállót vivő két Angyal, és két – az ifjabb és az öregebb – Pásztor. Az előadás azzal kezdődik, hogy a Kengyelfutó beköszönő versével engedélyt kér a gazdától a betlehemi történet előadására; miután bemennek, a Király elmondja jövetelük célját: "Mi nem azért jöttünk, hogy itt históriázzunk, hanem az Úr Jézusról példát mutassunk". A játék két jelenetből áll: a szálláskeresésből és a pásztorjátékból. Az elsőben Szent József bebocsáttatást kér, de a Király elutasítja, a másodikban a pásztorok ajándékokat (bárányt, sajtot) visznek Jézuskának. A játékmenet egyszerűsödött, szinte egybeolvadt a két jelenet, a váltást az énekek biztosítják, szinte több benne az ének, mint a prózai rész. Legjellemzőbb éneke a "Mostan kinyílt egy szép rózsavirág" kezdetű karácsonyi népének, amelyet napjainkig több vidéken ismernek.
1989, amikor terroristáknak véltek
András bácsi az újfalusi betlehemes játék szövegét, énekeit karácsonyi lélekkel úgy "előadta", hogy egyszemélyes szent színházi élményben részesített. Abban maradtunk, hogy 1988 karácsonyán is eljövünk, és néhány helyre elkísérjük a betlehemező fiatalokat, de valami közbejött, akkor nem sikerült, elmaradt 1989 karácsonyára. A huszonöt évvel ezelőtti véres karácsonyra. De járnak-e most a betlehemezők, akik Jézus születéséről példát mutatnak? Járnak, járnak, de kicsiben, nem mennek más faluba, így András bácsi. Bálint Zsigmond fotós barátommal csak mi mentünk "más faluba" karácsony első napján délután. Vásárhelytől Újfaluig legalább háromszor megállítottak a "rend új őrei", gyanúsan nézegették felszerelésünket. Újfaluban is idegenkedve fogadtak, hiába volt velünk Vetési András. Keserűen nevetve mesélte később az okát: elterjedt a faluban, hogy a villanyóráját leolvasni mentünk hozzá, mások azt híresztelték, hogy magunkhoz édesgetjük és elvisszük a gyermekeket, voltak, akik éppenséggel terroristákat gyanítottak a fényképezőgéppel és magnóval felszerelkezett idegenekben. Megértem a falu akkori, álhírekkel táplált és manipulált lelkiállapotát. Többrendbéli találkozással és házi beszélgetésekkel felmelegedett aztán irántunk a falu, megnyíltak az emberek.
Színjáték és szimbolikus szertartás
Meggyőződhettem, hogy itt nemcsak a karácsony gazdag szokáshagyományokban, hanem a farsangi időszak és húsvét ünnepe is. És megérteni véltem azt is, hogy miért itt újították fel egyszerű, értelmes falusi emberek a szent színjátékot, és miért állandósult újból: mert a teremiújfalusiak belső értékrendjének lényegéhez tartozik, sok szállal kapcsolódik a közösség kultúrájához. Ezért jártunk velük ’89-ben, ’90-ben, ’91-ben; próbáltuk megérteni a házról házra járó színházi előadás értelmét. Mert az, színházi előadás, bár csökevényes formában: bekérezés, szövegmondás–párbeszéd, éneklés, megmutatás rögtönzött színpadon (betlehemi csillagos istálló, fehér ruhák, csákók, kendők, csengettyűk, botok, kifordított bundák, királyi korona), elköszönés, adománygyűjtés. És a "színjátszó személyek", a próbák és a minden házbeli közönség, a kocsma közönsége és a templomi előadáson a templom népe. A falu teljes közössége. Maradjunk csak a színjátszó személyeknél. A játékosok nevét, életkorát mindenik évben feljegyeztem. A három év adataiból világosan kiderül, hogy a betlehemezésnek itt szigorú életkorbeli határai vannak: a tizenhárom-tizenöt éves korcsoport jár, járhat betlehemezni. A betlehemezés résztvevői azon fiúgyermekek közül verbuválódnak, akik a következő évben konfirmálnak, vagyis nagykorúvá válnak a református egyházban. A konfirmandusokra tartozik, hogy ki melyik szerepet alakítja. Ha nem telik ki a tizennégy évesekből a csapat, beveszik a tizenhárom vagy tizenöt éveseket is. Belső rangsorolás szerint a fiatalabbak a "pásztorsággal" vagy az "angyalsággal" kezdik, nem lehetnek egyből Kengyelfutó, Szent József vagy Király. Királynak lehetőleg a legidősebb és legértelmesebb fiút választják, ő a csapat vezetője. Így a betlehemezés szokása Teremiújfaluban a gyermekkorból az ifjúkorba lépés szimbolikus szertartásává is vált.
Hagyományozódás apáról fiúra
Bár nem rendszeresen, de azóta is nyomon követem, figyelem a murokországi betlehemezés alakulását. Örültem, amikor hallottam, hogy 2000 után Somosdon is felújították, és néhány évig betlehemeztek a fiatalok. Amikor egyik diákunk révén megszereztem e játék"szövegkönyvét", nagy meglepetésemre az általam publikált játékleírás (Magyar karácsonyok, Impress kiadó, Marosvásárhely, 2001, 130-139.) másolatát hozta, abból tanulták meg. Na tessék, gondoltam, erre is jó a folklórgyűjtő munkája.
Teremiújfaluban az elmúlt negyedszázadban minden nemzedék megélte, napjainkban is megéli – és velük együtt az egész közösség – a betlehemi szent színjátékot. Részletes leírást igényelne, hogy mi változott benne e negyedszázad alatt, és mi nem. 2012 karácsonyán Bálint Zsigmond fotós barátommal újból elkísértük az aktuális betlehemező csapatot néhány házhoz, majd másodnapján a református templomba, ahol szintén előadták, és Szövérfi Zoltán tiszteletes úrral megdicsérhettük őket. A három nap során összesen vagy hetvenszer, hetven helyen mondták és énekelték el Jézus születését. "Az üzenetjét, azt kell megbecsülni. Ez egy ünnepi hangulatot teremt minden háznál, ahová beengedik". Aki erre az üzenetre figyelmeztet, nem más, mint az egyik házigazdánk, Henter József, aki az 1990-es csapatban Kengyelfutó volt, a 2012-esben a fia, Henter Loránd Szent Józsefként vett részt, pedig még csak 12 éves volt. Gyönyörű példája ez annak, hogy mit jelent, jelenthet az, ha a kultúránk, a népszokásaink "apáról fiúra" hagyományozódnak.
Barabás László
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 14.
Szabó Árpád: a folytonosság biztosítása a cél Maros megyében
Nem az RMDSZ határozatlanságára vall, hogy három év alatt három alelnököt cserélt a Maros megyei önkormányzat élén – állítja Szabó Árpád, a tisztség legújabb elfoglalója. A szövetség politikusa úgy érzi, eddigi tanácsosi tevékenysége által korrekt és jól működő kapcsolatot sikerült kialakítania Ciprian Dobre Nemzeti Liberális Párti (PNL) megyei tanácselnökkel. Arról, hogy jövőre versenybe szállna-e a tisztségért, a 64 esztendős politikus még nem tudott nyilatkozni.
– Három év alatt ön a Maros megyei önkormányzat harmadik RMDSZ-es alelnöke. Ilyen sűrű lemondások és hirtelen előléptetések után mennyire vehetik komolyan a vezető román pártok Szabó Árpádot és politikai alakulatát?
– Az állandó cserebere valóban érdekes jelenség volt, hisz amióta ismerem a megyei tanácsot, még nem fordult elő, hogy egy párt három alelnököt váltson egy mandátum alatt. Azon túl, hogy mindenik visszalépésnek megvolt az objektív oka, gondolom, ez véletlen egybeesés, ami nem az RMDSZ határozatlanságára vall. Remélem, ez nem fogja negatívan befolyásolni a megítélésemet és a további kapcsolatomat a testület vezetőivel és tagjaival.
– Ciprian Dobre liberális megyei tanácselnök szinte megalázóan viselkedett az első RMDSZ-es alelnökkel, Lokodi Edit Emőkével, Kelemen Mártont viszont már emberszámba vette. Ön mire számít?
– Úgy érzem, korrekt, jól működő kapcsolat alakult ki közöttünk. Talán az is közrejátszik, hogy nagyon régóta ismerjük egymást, mi több, 2008-ban, mielőtt Dobre decemberben bejutott volna a parlamentbe, dolgoztunk együtt, hisz fél éven keresztül alelnökkollégám volt.
– Mit talált a megyei önkormányzatnál? Mi változott 2012 óta, amióta nem az RMDSZ vezeti a tanácsot, és amióta ön is csak testületi tag?
– Lényeges változások nem voltak, legalábbis egyszerű megyei tanácsosként, aki figyelemmel követi a testület működését, nem észleltem különösebb szakadásokat vagy elmozdulásokat. Ez arra utal, hogy mindkét elődöm, Lokodi Edit Emőke és Kelemen Márton is megpróbálták fenntartani azt az egészséges állapotot, ami 2012 előtt uralkodott. Egy biztos: mindketten nagyon odafigyeltek arra, amivel kapcsolatban nekünk, a magyarság képviselőinek résen kell lennünk. Ügyeltek és ügyelünk arra, hogy a döntéseknél a román partnerek vegyék figyelembe a megye etnikai egyensúlyát.
– És mi az, amire elsősorban oda kell figyelni?
– Mindenekelőtt arra, hogy folytonosságot biztosítsunk a magyarságot érintő kérdésekben. Oda kell figyelnünk a megkezdett nagy kaliberű projektekre. Az egyikre éppen a közelmúltban tettünk pontot, június végén avattuk a Nyárádmagyarós és Sóvárad közötti műutat, azt, amely nemcsak hogy lerövidíti a Marosvásárhely és Szováta közötti távot, de bekapcsolja a megye vérkeringésébe az eldugott, kis bekecsalji falvakat is. Messzemenően a térség legfontosabb beruházásának számít.
A hulladékgazdálkodási projektnek is a vége felé járunk; a vásárhelyi önkormányzatnak még ki kell építenie a kakasdi átrakóállomáshoz vezető infrastruktúrát, nekünk meg ki kell választanunk a kerelőszentpáli új szeméttelep működtetőjét. Ugyanakkor be kell fejeznünk a két hatalmas kórház, a megyei, illetve a sürgősségi járóbeteg-rendelőinek a felújítását és felszerelésének korszerűsítését.
Szintén Lokodi Edit Emőke idejében megkezdett projektnek számít a megye víz- és csatornahálózatának a korszerűsítése és bővítése. A Nyárád menti gerincvezeték elkészült, jövőre megépül a szeredai vízüzem is. Reméljük, a közeljövőben, hosszas jogi huzavona után végre sikerül befejeznünk a Csergeden épülő motorsportparkot is.
– Mi a helyzet az úthálózattal? Míg az országutak megfelelő állapotban vannak, a megyei utakon nagyjából csak toldoznak-foltoznak.
– Több mint 700 kilométer aszfaltos út tartozik a megyei önkormányzat fennhatósága alá. Ezt karbantartani sem könnyű, nemhogy korszerűsíteni, bővíteni! Viszont így sikerült összekötnünk Vajdaszentiványt Beresztelkével. A Nyárád menti lakóknak a Nyárád menti út a fontos, a Küküllő mentieknek a Küküllő menti, a mezőségieknek az ott áthaladó szakasz jelent prioritást.
Ez így is van rendjén, csakhogy a megyei önkormányzat költségvetése véges, ráadásul egyébre is kell pénzt elkülönítenünk. Mindenre és mindenkire próbálunk odafigyelni, de a legfájóbb az Ákosfalvát Nyárádtővel összekötő, 15 kilométeres, Alsó-Nyárád menti szakasz, ahol a házak repedeznek a nehézgépjármű-forgalom miatt. Évek óta próbálkozunk átadni az országos útügynek, úgy tűnik, ez a közeljövőben végre sikerül.
– A végső megoldás nem egy terelőút megépítése volna? Mert attól, hogy az útügy újjávarázsolja a megyei utat, még mindig dübörögni fognak a kamionok.
– Persze hogy az lenne a végső és az ideális megoldás. De ki mer jelenleg arra gondolni? Ha viszont az Országos Közút- és Autópálya-Kezelő Társaság alapjaiban is megerősíti az utat, mely nem ekkora terhelésnek épült, talán a dübörgés is sokkal kisebb és elviselhetőbb lesz.
– Fájó pont a bözödújfalui tóhoz és Kőrispatakhoz vezető út is, amely lényegében Maros és Hargita megyét köti össze. A jelenlegi elöljáró az elsőbbségi listáról a pótlista végére csúsztatta.
– Végül csak sikerült kompromisszumos megoldást találnunk, és megegyeznünk arról, hogy nem mondunk le az Erdőszentgyörgyöt Székelykeresztúrral összekötő út megépítéséről. Mint ismeretes, a Hargita megyei szakasz, néhány kilométer kivételével elkészült, idéntől saját forrásból mi is évi három kilométert próbálunk leaszfaltozni a megyehatárig.
– Beiktatása után Kelemen Márton arról beszélt lapunknak, hogy meggyőzte Ciprian Dobrét arról, hogy nemcsak a Görgény-völgyi, illetve a Felső-Maros menti fesztivált kell finanszírozni, hanem egy magyar vidéki sokadalmat is illene kitalálni és anyagilag támogatni.
– A megyei tanács már tavaly támogatta a Nyárád menti népi és kézműves vásárt, sőt idéntől a Kis-Küküllő mentének is meglesz a népi ünnepélye, melyet Erdőszentgyörgyön szervezünk. És ne feledjük, az önkormányzat jelentős támogatást nyújtott az immár hagyományos lófuttatásnak vagy a vásárhelyi magyar napokként ismert Forgatagnak is. Persze mindez nem magától történt, ehhez az RMDSZ-frakció kitartó munkájára is szükség volt.
– Apropó RMDSZ-frakció. Lát esélyt arra, hogy amennyiben a jelenlegi erőviszony marad, vagy ehhez hasonló felállás alakul ki, 2016-tól, a közvetett választások nyomán ismét magyar elnök kerüljön a megye élére?
– Ez több mindentől függ: a testület majdani összetételétől, a román pártok egymáshoz való viszonyától és egyebektől. Az elnökállítás lehetőségével számolnunk kell, hisz 2000-ben, majd rá négy évre, amikor szintén a testület választotta meg az elnökét, a legnagyobb frakcióval rendelkező, de mégis kisebbségben lévő RMDSZ-nek román támogatással sikerült elnyernie az elnöki tisztséget.
– Azon túl, hogy az egyik legtapasztaltabb tanácsosának tartja, pártja azért is jelölte erre az utolsó száz méterre alelnöknek, hogy „melegítsen" a 2016-os megpróbáltatásra?
– Erről nem esett szó.
– Ellenhangokat is lehet hallani; van kollégája, aki megkérdőjelezi, miért egy hatvanan felüli politikust kell pályára helyezni, és nem egy fiatalt bejáratni?
– Amikor a frakcióban szóba került az új alelnök megnevezése, ezt senki nem hozta fel. Legalábbis hozzám nem jutott el semmiféle ellenvélemény.
– Amúgy idősnek érzi magát?
– Nem, egyáltalán. Persze az idő telik, az ember a korát nem tagadhatja le. Energikusnak érzem magam, aki, ha felkérik, a jövőben újabb tanácsosi mandátumot vállal.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Nem az RMDSZ határozatlanságára vall, hogy három év alatt három alelnököt cserélt a Maros megyei önkormányzat élén – állítja Szabó Árpád, a tisztség legújabb elfoglalója. A szövetség politikusa úgy érzi, eddigi tanácsosi tevékenysége által korrekt és jól működő kapcsolatot sikerült kialakítania Ciprian Dobre Nemzeti Liberális Párti (PNL) megyei tanácselnökkel. Arról, hogy jövőre versenybe szállna-e a tisztségért, a 64 esztendős politikus még nem tudott nyilatkozni.
– Három év alatt ön a Maros megyei önkormányzat harmadik RMDSZ-es alelnöke. Ilyen sűrű lemondások és hirtelen előléptetések után mennyire vehetik komolyan a vezető román pártok Szabó Árpádot és politikai alakulatát?
– Az állandó cserebere valóban érdekes jelenség volt, hisz amióta ismerem a megyei tanácsot, még nem fordult elő, hogy egy párt három alelnököt váltson egy mandátum alatt. Azon túl, hogy mindenik visszalépésnek megvolt az objektív oka, gondolom, ez véletlen egybeesés, ami nem az RMDSZ határozatlanságára vall. Remélem, ez nem fogja negatívan befolyásolni a megítélésemet és a további kapcsolatomat a testület vezetőivel és tagjaival.
– Ciprian Dobre liberális megyei tanácselnök szinte megalázóan viselkedett az első RMDSZ-es alelnökkel, Lokodi Edit Emőkével, Kelemen Mártont viszont már emberszámba vette. Ön mire számít?
– Úgy érzem, korrekt, jól működő kapcsolat alakult ki közöttünk. Talán az is közrejátszik, hogy nagyon régóta ismerjük egymást, mi több, 2008-ban, mielőtt Dobre decemberben bejutott volna a parlamentbe, dolgoztunk együtt, hisz fél éven keresztül alelnökkollégám volt.
– Mit talált a megyei önkormányzatnál? Mi változott 2012 óta, amióta nem az RMDSZ vezeti a tanácsot, és amióta ön is csak testületi tag?
– Lényeges változások nem voltak, legalábbis egyszerű megyei tanácsosként, aki figyelemmel követi a testület működését, nem észleltem különösebb szakadásokat vagy elmozdulásokat. Ez arra utal, hogy mindkét elődöm, Lokodi Edit Emőke és Kelemen Márton is megpróbálták fenntartani azt az egészséges állapotot, ami 2012 előtt uralkodott. Egy biztos: mindketten nagyon odafigyeltek arra, amivel kapcsolatban nekünk, a magyarság képviselőinek résen kell lennünk. Ügyeltek és ügyelünk arra, hogy a döntéseknél a román partnerek vegyék figyelembe a megye etnikai egyensúlyát.
– És mi az, amire elsősorban oda kell figyelni?
– Mindenekelőtt arra, hogy folytonosságot biztosítsunk a magyarságot érintő kérdésekben. Oda kell figyelnünk a megkezdett nagy kaliberű projektekre. Az egyikre éppen a közelmúltban tettünk pontot, június végén avattuk a Nyárádmagyarós és Sóvárad közötti műutat, azt, amely nemcsak hogy lerövidíti a Marosvásárhely és Szováta közötti távot, de bekapcsolja a megye vérkeringésébe az eldugott, kis bekecsalji falvakat is. Messzemenően a térség legfontosabb beruházásának számít.
A hulladékgazdálkodási projektnek is a vége felé járunk; a vásárhelyi önkormányzatnak még ki kell építenie a kakasdi átrakóállomáshoz vezető infrastruktúrát, nekünk meg ki kell választanunk a kerelőszentpáli új szeméttelep működtetőjét. Ugyanakkor be kell fejeznünk a két hatalmas kórház, a megyei, illetve a sürgősségi járóbeteg-rendelőinek a felújítását és felszerelésének korszerűsítését.
Szintén Lokodi Edit Emőke idejében megkezdett projektnek számít a megye víz- és csatornahálózatának a korszerűsítése és bővítése. A Nyárád menti gerincvezeték elkészült, jövőre megépül a szeredai vízüzem is. Reméljük, a közeljövőben, hosszas jogi huzavona után végre sikerül befejeznünk a Csergeden épülő motorsportparkot is.
– Mi a helyzet az úthálózattal? Míg az országutak megfelelő állapotban vannak, a megyei utakon nagyjából csak toldoznak-foltoznak.
– Több mint 700 kilométer aszfaltos út tartozik a megyei önkormányzat fennhatósága alá. Ezt karbantartani sem könnyű, nemhogy korszerűsíteni, bővíteni! Viszont így sikerült összekötnünk Vajdaszentiványt Beresztelkével. A Nyárád menti lakóknak a Nyárád menti út a fontos, a Küküllő mentieknek a Küküllő menti, a mezőségieknek az ott áthaladó szakasz jelent prioritást.
Ez így is van rendjén, csakhogy a megyei önkormányzat költségvetése véges, ráadásul egyébre is kell pénzt elkülönítenünk. Mindenre és mindenkire próbálunk odafigyelni, de a legfájóbb az Ákosfalvát Nyárádtővel összekötő, 15 kilométeres, Alsó-Nyárád menti szakasz, ahol a házak repedeznek a nehézgépjármű-forgalom miatt. Évek óta próbálkozunk átadni az országos útügynek, úgy tűnik, ez a közeljövőben végre sikerül.
– A végső megoldás nem egy terelőút megépítése volna? Mert attól, hogy az útügy újjávarázsolja a megyei utat, még mindig dübörögni fognak a kamionok.
– Persze hogy az lenne a végső és az ideális megoldás. De ki mer jelenleg arra gondolni? Ha viszont az Országos Közút- és Autópálya-Kezelő Társaság alapjaiban is megerősíti az utat, mely nem ekkora terhelésnek épült, talán a dübörgés is sokkal kisebb és elviselhetőbb lesz.
– Fájó pont a bözödújfalui tóhoz és Kőrispatakhoz vezető út is, amely lényegében Maros és Hargita megyét köti össze. A jelenlegi elöljáró az elsőbbségi listáról a pótlista végére csúsztatta.
– Végül csak sikerült kompromisszumos megoldást találnunk, és megegyeznünk arról, hogy nem mondunk le az Erdőszentgyörgyöt Székelykeresztúrral összekötő út megépítéséről. Mint ismeretes, a Hargita megyei szakasz, néhány kilométer kivételével elkészült, idéntől saját forrásból mi is évi három kilométert próbálunk leaszfaltozni a megyehatárig.
– Beiktatása után Kelemen Márton arról beszélt lapunknak, hogy meggyőzte Ciprian Dobrét arról, hogy nemcsak a Görgény-völgyi, illetve a Felső-Maros menti fesztivált kell finanszírozni, hanem egy magyar vidéki sokadalmat is illene kitalálni és anyagilag támogatni.
– A megyei tanács már tavaly támogatta a Nyárád menti népi és kézműves vásárt, sőt idéntől a Kis-Küküllő mentének is meglesz a népi ünnepélye, melyet Erdőszentgyörgyön szervezünk. És ne feledjük, az önkormányzat jelentős támogatást nyújtott az immár hagyományos lófuttatásnak vagy a vásárhelyi magyar napokként ismert Forgatagnak is. Persze mindez nem magától történt, ehhez az RMDSZ-frakció kitartó munkájára is szükség volt.
– Apropó RMDSZ-frakció. Lát esélyt arra, hogy amennyiben a jelenlegi erőviszony marad, vagy ehhez hasonló felállás alakul ki, 2016-tól, a közvetett választások nyomán ismét magyar elnök kerüljön a megye élére?
– Ez több mindentől függ: a testület majdani összetételétől, a román pártok egymáshoz való viszonyától és egyebektől. Az elnökállítás lehetőségével számolnunk kell, hisz 2000-ben, majd rá négy évre, amikor szintén a testület választotta meg az elnökét, a legnagyobb frakcióval rendelkező, de mégis kisebbségben lévő RMDSZ-nek román támogatással sikerült elnyernie az elnöki tisztséget.
– Azon túl, hogy az egyik legtapasztaltabb tanácsosának tartja, pártja azért is jelölte erre az utolsó száz méterre alelnöknek, hogy „melegítsen" a 2016-os megpróbáltatásra?
– Erről nem esett szó.
– Ellenhangokat is lehet hallani; van kollégája, aki megkérdőjelezi, miért egy hatvanan felüli politikust kell pályára helyezni, és nem egy fiatalt bejáratni?
– Amikor a frakcióban szóba került az új alelnök megnevezése, ezt senki nem hozta fel. Legalábbis hozzám nem jutott el semmiféle ellenvélemény.
– Amúgy idősnek érzi magát?
– Nem, egyáltalán. Persze az idő telik, az ember a korát nem tagadhatja le. Energikusnak érzem magam, aki, ha felkérik, a jövőben újabb tanácsosi mandátumot vállal.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2015. december 23.
In memoriam – dr. Hints Miklós emlékére
„Halnak, halnak, / Egyre halnak, / Színe, lángja a magyarnak. / Itt is egy név, / Ott is egy név, /
Hányat elvisz minden egy év.
S aki még él, / Minden névnél / Összerezzen, búsan, árván: / Mint a néma / Lomblevél, ha / Egy-egy társa hull le sárgán.” (Arany János: Néma bú)
Hetvenévesen távozott közülünk Hints Miklós marosvásárhelyi nyugalmazott vegyészmérnök /Marosvásárhely, 1945. máj. 16. - Marosvásárhely, 2015. dec. 18./
az Erdélyi Kárpát Egyesület tagja. Polihisztornak tartottam, minden érdekelte, mindennel foglalkozott. Iskoláskorában lencsét csiszolt távcsőhöz, nagy türelemmel, hosszú hónapokon át. Édesapjával motorbiciklin bebarangolta egész Erdélyt. Később a vegyészettel kötelezte el magát.
A változások után, a kétes módú privatizációt követően profilt kellett változtatnia; a világ végén, szeretett hegyei között oktatta a móc gyerekeket mindenre, ami a tantervben volt, de azon túl is. Ott, a hegy tetején szerény szobát bérelt, ahol télen megfagyott a víz a lavórban. Nyaranta helynévgyűjtő utakat tett biciklivel, gyalogosan, hogy megmentse a magyar falvak még ismert helyneveit az enyészettől. Az Erdélyi Kárpát Egyesület aktív tagja volt.
Az Erdélyi Gyopár hasábjain érdekfeszítő beszámolókat írt a Törökországban, Iránban, Indiában és más országokban megtett útjairól, ahol a helyi lakosság életmódját, kultúráját tanulmányozta, és ahová – akárcsak Kőrösi Csoma Sándor – alkalmi szállítóeszközökkel, szerény körülmények között utazott, példát mutatva, hogyan lehet kevés pénzzel, nyelvtudás nélkül is nagy távolságokat bejárni.
Természetet és kirándulásokat népszerűsítő előadásokat tartott többek között a Kolozsvári Rádióban – nagy érdeklődéstől övezve. Optimizmussal, bizakodva viselte alattomos betegségét. Azt hittük győztes lesz. Nem így történt. Végső akarata szerint szülei mellett, Marosvásárhelyen fogja égi turistaútjait járni. Volt osztálytársa és kiránduló cimborája búcsúzik tőle. Isten veled, Miki!
Fodor András
Emlékeztető:
Művelődés (Kolozsvár). 1995. 11. sz.
Hints Miklós: A romániai magyar helynévkutatás
1. Nem kell bizonygatnom, hogy a modern, korszerű magyar helynévkutatás bölcsője Kolozsvár. Kezdete Szabó T. Attila nevéhez fűződik, és az 1930-as évekre nyúlik vissza. Ezekben az években lát napvilágot Szabó T. Attila gyűjtésében és feldolgozásában néhány erdélyi kisváros: Nagyenyed (ETF. 58. sz.), Zilah (ETF. 86. sz.), Dés (ETF. 101. sz. ) helynévanyaga, valamint egy többnemzetiségű település, Szásznyíres helynévtörténeti adatainak a feldolgozása. Ebben az időben írja meg, dolgozza ki Szabó T. Attila a helynévkutatás módszerét a már klasszikussá vált tanulmányában: Miért és hogyan gyűjtsük a helyneveket? (Népművelési Füzetek 4. sz.). Az 1940-es években, részint az Erdélyi Tudományos Intézet keretében meginduló tervszerű gyűjtés eredményeként néhány olyan mintaszerű kiadvány látott napvilágot, mint a Szabó T. Attila szerkesztette Kalotaszeg helynevei (1942), Árvai Józsefnek A barcasági Hétfalu helynevei (1943) című könyve, ez talán mindmáig a legrészletesebb helynévgyűjtés, továbbá Gergely Béla és Szabó T. Attila három kiadványa a szolnokdobokai Tőki völgy (1945), a Dobokai völgy (1946) és a Kolozs megyei Borsa völgy (1945) helyneveiről. Néhány, csupán egy-egy falu helyneveit feldolgozó tanulmány is született. Gazda Ferenc Csomakőrös, Imreh Barna Mezőbánd, Márton Gyula Nagymon, Ördöngösfüzes és Árpástó helyneveit tette közzé. És ki kell emelnünk Benkő Lorándnak a későbbiekben több vonatkozásban is mintául szolgáló feldolgozását az Alsó-Nyárádmente földrajzi neveiről (1947), de ez már nem Erdélyben, hanem Magyarországon látott napvilágot.
2. S míg a háború utáni években, némi változtatással és finomítással, de lényegében a Szabó T. Attila kidolgozta módszer alapján Magyarországon a helynévkutatás lendületet vett — a megyei kiadványok sora látott napvilágot —, addig Erdélyben a helynévkutatás teljesen szünetelt. De nem azért, mintha a kolozsvári nyelvészek körében lanyhult volna a földrajzi nevek iránti érdeklődés, hanem mert az akkori hatalom és szerve: a cenzúra szemében a helynévkutatás a nacionalizmus gyanújába keveredett. Érthető: a helynév mint a népiségtörténet fontos forrása, nem azt a történelmi felfogást példázta, amely a korabeli román ideológiába beágyazható lett volna. Jóval később, két évtized elmúltával gondolt arra az 1957-ben meginduló Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztősége, az öncenzúra feladásával is, hogy próbálkozzon helynévanyag közlésével. Így jelent meg a lapban 1967-ben elsőként Csák László, Bélfenyér jelenkori helynevei című közleménye. S minthogy a cenzúra a továbbiakban sem gördített akadályt — bár itt-ott, egy-egy helynév kapcsán akadékoskodott — a NyIrK. a további számaiban is helyt adott a helynévközléseknek, s 1967-től 1994-ig bezárólag 124 település helyneveit tette közzé. Itt jelentették meg dolgozataikat nemcsak az elkötelezett helynévgyűjtők (Janitsek Jenő, Csomortáni Magdolna, Burus János, Hints Miklós stb.), hanem az „egyfalus” gyűjtők is, azok a végzős egyetemi hallgatók meg vidékre kihelyezett tanárok, akik államvizsga- vagy szakdolgozatként szülőfalujuk helynévanyagát gyűjtötték össze és dogozták fel. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszékén ugyanis előbb Márton Gyula, majd B. Gergely Piroska mindig is ösztönözte e témaválasztást. Valamennyi ilyen dolgozat — ellenőrző gyűjtés után — máig sem kerülhetett kiadásra. Az erdélyi helynevek közzétételében időközben besegített a Sepsiszentgyörgyi Történelmi és Néprajzi Múzeum évkönyve, az Aluta is, hasábjain több háromszéki település — közöttük Sepsiszentgyörgy — helynévanyaga látott napvilágot. A továbbiakban spontánul, minden szervezeti keret nélkül — de talán a NyIrK. adta lehetőségek hatására — lendületet vett erdélyi helynévgyűjtés anyagának közlését, a kilencvenes évektől az ELTE kiadványa, a Magyar Névtani Dolgozatok szerkesztője, Hajdú Mihály is pártolta. A MND. egy-egy számaként több kiadvány is megjelenhetett: az erdélyi Sajó völgye (MND. 94. sz.), az erdélyi Melles-völgy (MND. 102. sz.), Torockó és Torockószentgyörgy (MND. 106. sz.), Közép-Mezőség (MND. 110. sz.), Bardocszék (MND. 118. sz.), továbbá Mezőségi magyar falvak (MND. 121. sz.) és a máramarosi Hosszumező helyneveiről.
3. A kilencvenes évektől az erdélyi helynévkutatás ösztönzésének halvány keretei is mutatkoznak. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszéke azon túl, hogy támogatja a helynévkutatással kapcsolatos témákat államvizsga- és szakdolgozatokként, helynévkutatást és -feldolgozást doktori értekezések témájául is felvett és felvesz. Ilyen volt Tibád Levente értekezése a Nyikó mente és Csomortáni Magdolna készülő disszertációja a csíki székelység földrajzi neveiről. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület anyagilag is támogatja — igaz szimbolikus összeggel — a csíki meg a gyergyói gyűjtést és Murádin László szervezésében a háromszéki és aranyosszéki gyűjtést. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület évi pályázataira is több, egy-egy falu helyneveit bemutató pályázat érkezik. Itt kell említenünk a budapesti Néprajzi Múzeum pályázataira beérkezett pályamunkákat is. A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények továbbra is vállalja a lehetőségeihez mérten, ösztönzésül, főleg a még „ismeretlen” szerzők dolgozatainak közlését.
4. Bízva a hallgatóság földrajzi ismereteiben, mielőtt röviden áttekintenők a közölt és még kéziratos anyag alapján az erdélyi helynévkutatás eredményeit és hiányait, előre kell bocsátanunk: nem lehet célunk valamennyi erdélyi település, Erdély egész területe földrajzi neveinek összegyűjtése — függetlenül a lakosság etnikai összetételétől. Gyakorlatilag pusztán rövidebb távú céljaink lehetnek: s ez a magyar vagy magyarok is lakta tájak és vidékek, jól körülhatárolható magyar etnikai csoportok földrajzi neveinek összegyűjtése és kiadványsorozatokban való közzététele. Nem lehet feladatunk a csak román lakosságú települések helynévanyagának a felmérése, annak ellenére, hogy bizonyos esetekben a román helynevek, például a Mezőség területén, a magyar népiségtörténet szempontjából is sokatmondóak. A feladat így sem kevés, Erdély mintegy 3 800 településéből legalább 1 500 magyarok is lakta helység földrajzinév-anyagára lenne szükségünk.
A moldovai csángó települések helynévanyagának gyűjtéséről már beszélt az előttem szóló előadó, Halász Péter. Mindenekelőtt a Székelyföld helynevei tarthatnak az érdeklődésre számot. E területet tájegységekre tagolva, Csík helyneveinek gyűjtése — Csomortáni Magdolna révén — befejezéséhez közeledik. Gyűjtőt igényel ugyanakkor a Gyimesi-szoros és a Kászoni-medence. A gyergyói települések helyneveit az EME megbízásából Janitsek Jenő gyűjti. Háromszék több mint 100 helységéből befejeződőtt a gyűjtés 54 faluban, még 48 település van hátra. Főleg Kézdiszék területe hiányos, innen csupán 3 falu anyaga gyűlt egybe. A megjelent Hétfalu mellett, kéziratos anyaggal rendelkezünk a Brassó melletti királyföld területéről. A régi Udvarhely vármegyét tekintve gyűjtés folyt az Erdővidék ideeső részén, a Nyikó mentén és a megye nyugati felében, a székely Párciumban. Egy-egy gyűjtőre lenne szükség a két Homoród vidékére és a Hargita-Hegyalja falvaira. Összegyűlt a Sóvidék helynévanyaga, de innen a Kis-Küküllő mentén egészen Balázsfalváig mindössze 6 falu anyagával rendelkezünk. A Felső-Maros mentén Magyarótól Székelykocsárdig mindössze 14 faluban folyt gyűjtés, de közzé kellene tenni a nemrég elhunyt Vígh Károly remek dolgozatát Marosvásárhely helyneveiről. Folytatni kellene Benkő Loránd Nyárád menti gyűjtését, Felső-Nyárádmente területéről mindössze 2 falu anyaga gyűlt egybe. Igen nagy terület az erdélyi Mezőség. E területről a már régebben közzétett Tőki-, Dobokai-völgy, Borsa völgye, továbbá egy tucatnyi településen végzett gyűjtésen túl, magam eddig 50 település helynévanyagát tettem közzé, s alighanem, magyar szempontból e szórványvidéken még 100 olyan magyarok is lakta település van, ahol szükségszerű gyűjtést végezni. Aranyosszék, továbbá Kolozsvár környéke helyneveinek gyűjtése befejeződött, s a már említett kalotaszegi gyűjtés vált közismertté.
A Királyhágótól nyugatra eső települések közül a Szilágyság mintegy 60 falujából csupán 12-ben folyt gyűjtés. Míg Máramarosban Janitsek Jenő munkájaként a gyűjtés befejeződött, Szatmár vidéke, Bihar és a Bánság területéről csupán szórványos gyűjtéseket említhetünk, ilyen falvakból, mint Mezőfény, Albis, Érbogyoszló, Berettyószéplak, Érmihályfalva, Ottomány, Bélfenyér, Köröstárkány, Kis- és Nagyiratos, Szentpál. Tudomásunk van Bura László és tanítványainak gyűjtőmunkájáról, de a pontos terület számomra ismeretlen.
5. E futólagos áttekintés után megállapítható, hogy Erdély területéről a kívánatos 1 500 településből mindössze kb. 400–450 helység földrajzinév-anyaga gyűlt egybe. Ezek egy része nyomtatásban is megjelent, más részük még kéziratos anyag. A fentiekből következően a még hosszú évekig, évtizedekig elnyúló gyűjtőmunka eredményessége érdekében néhány közvetlenül elvégzendő feladatunk lenne:
a) Bár készült már kimutatás a közzétett erdélyi helynevekről (vö. NyIrK. 36: 113), szükségünk lenne egy átfogóbb kimutatásra, amely tájegységenként számba venné a már publikált, de a kéziratos anyagot is, főleg a Néprajzi Múzeum, az EME, a kolozsvári magyar tanszék archívumaiból, valamint az iskolák és a különböző magánszemélyek birtokában lévőket. (Ezeket újsághirdetések révén kellene felkutatni.) Csak ez esetben lennének elkerülhetőek a gyűjtési átfedések. Kapott már gyűjtési pályázaton díjat olyan személy is, akinek beküldött anyagát más gyűjtő már rég publikálta, egy magyarországi főiskola diákjai e nyáron például olyan faluban is gyűjtöttek, ahonnan már két másik, alapos gyűjtésünk is van.
b) Szerveznünk kell önkéntes gyűjtőket a pedagógusok köréből, esetleg a megyei Tanfelügyelőségek segítségével. Munkájukat a történelmi helynevek és a szükséges térképek beszerzésével segíthetjük elő.
c) Meg kellene indítanunk egy kiadványsorozatot, folyamatosan egy-egy tájegység földrajzinév-anyagának a bemutatására.
Mindehhez, persze, anyagi támogatás szükségeltetik.
-
Kiegészítés
Hints Miklós gyűjtései:
Hints Miklós: Az erdélyi Sajó völgye nyolc településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),1991
Hints Miklós: Közép-Mezőség hét településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1992
Hints Miklós: Mezőségi magyar falvak helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1993
HINTS Miklós: A mezőségi Lúc völgye helynevei.
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1995
HINTS Miklós: A Bodoki-hegység hét településének család- és helynevei. (Sepsibükszád, Mikóújfalu, Málnás, Málnásfürdő, Oltszem, torja, Futásfalva, Ikafalva.)
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1997
Hints MiklósA Maros-Küküllő köze tizenkét településének jelenkori és történeti helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 1999
Hints Miklós Kászon jelenkori és történeti család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Gyimesi helynevek
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Marosvécs és környéke család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),2002
Hints Miklós: A Komlód völgye hét településének család- és helynevei ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2004
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Aranyosgerend helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 1. sz. 84–90. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Magyarpalatka és Visa helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 2. sz. 182–187. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Székelykocsárd helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXV. évf. (1991) 1. sz. 174–177 1991
Krónika (Kolozsvár)
„Halnak, halnak, / Egyre halnak, / Színe, lángja a magyarnak. / Itt is egy név, / Ott is egy név, /
Hányat elvisz minden egy év.
S aki még él, / Minden névnél / Összerezzen, búsan, árván: / Mint a néma / Lomblevél, ha / Egy-egy társa hull le sárgán.” (Arany János: Néma bú)
Hetvenévesen távozott közülünk Hints Miklós marosvásárhelyi nyugalmazott vegyészmérnök /Marosvásárhely, 1945. máj. 16. - Marosvásárhely, 2015. dec. 18./
az Erdélyi Kárpát Egyesület tagja. Polihisztornak tartottam, minden érdekelte, mindennel foglalkozott. Iskoláskorában lencsét csiszolt távcsőhöz, nagy türelemmel, hosszú hónapokon át. Édesapjával motorbiciklin bebarangolta egész Erdélyt. Később a vegyészettel kötelezte el magát.
A változások után, a kétes módú privatizációt követően profilt kellett változtatnia; a világ végén, szeretett hegyei között oktatta a móc gyerekeket mindenre, ami a tantervben volt, de azon túl is. Ott, a hegy tetején szerény szobát bérelt, ahol télen megfagyott a víz a lavórban. Nyaranta helynévgyűjtő utakat tett biciklivel, gyalogosan, hogy megmentse a magyar falvak még ismert helyneveit az enyészettől. Az Erdélyi Kárpát Egyesület aktív tagja volt.
Az Erdélyi Gyopár hasábjain érdekfeszítő beszámolókat írt a Törökországban, Iránban, Indiában és más országokban megtett útjairól, ahol a helyi lakosság életmódját, kultúráját tanulmányozta, és ahová – akárcsak Kőrösi Csoma Sándor – alkalmi szállítóeszközökkel, szerény körülmények között utazott, példát mutatva, hogyan lehet kevés pénzzel, nyelvtudás nélkül is nagy távolságokat bejárni.
Természetet és kirándulásokat népszerűsítő előadásokat tartott többek között a Kolozsvári Rádióban – nagy érdeklődéstől övezve. Optimizmussal, bizakodva viselte alattomos betegségét. Azt hittük győztes lesz. Nem így történt. Végső akarata szerint szülei mellett, Marosvásárhelyen fogja égi turistaútjait járni. Volt osztálytársa és kiránduló cimborája búcsúzik tőle. Isten veled, Miki!
Fodor András
Emlékeztető:
Művelődés (Kolozsvár). 1995. 11. sz.
Hints Miklós: A romániai magyar helynévkutatás
1. Nem kell bizonygatnom, hogy a modern, korszerű magyar helynévkutatás bölcsője Kolozsvár. Kezdete Szabó T. Attila nevéhez fűződik, és az 1930-as évekre nyúlik vissza. Ezekben az években lát napvilágot Szabó T. Attila gyűjtésében és feldolgozásában néhány erdélyi kisváros: Nagyenyed (ETF. 58. sz.), Zilah (ETF. 86. sz.), Dés (ETF. 101. sz. ) helynévanyaga, valamint egy többnemzetiségű település, Szásznyíres helynévtörténeti adatainak a feldolgozása. Ebben az időben írja meg, dolgozza ki Szabó T. Attila a helynévkutatás módszerét a már klasszikussá vált tanulmányában: Miért és hogyan gyűjtsük a helyneveket? (Népművelési Füzetek 4. sz.). Az 1940-es években, részint az Erdélyi Tudományos Intézet keretében meginduló tervszerű gyűjtés eredményeként néhány olyan mintaszerű kiadvány látott napvilágot, mint a Szabó T. Attila szerkesztette Kalotaszeg helynevei (1942), Árvai Józsefnek A barcasági Hétfalu helynevei (1943) című könyve, ez talán mindmáig a legrészletesebb helynévgyűjtés, továbbá Gergely Béla és Szabó T. Attila három kiadványa a szolnokdobokai Tőki völgy (1945), a Dobokai völgy (1946) és a Kolozs megyei Borsa völgy (1945) helyneveiről. Néhány, csupán egy-egy falu helyneveit feldolgozó tanulmány is született. Gazda Ferenc Csomakőrös, Imreh Barna Mezőbánd, Márton Gyula Nagymon, Ördöngösfüzes és Árpástó helyneveit tette közzé. És ki kell emelnünk Benkő Lorándnak a későbbiekben több vonatkozásban is mintául szolgáló feldolgozását az Alsó-Nyárádmente földrajzi neveiről (1947), de ez már nem Erdélyben, hanem Magyarországon látott napvilágot.
2. S míg a háború utáni években, némi változtatással és finomítással, de lényegében a Szabó T. Attila kidolgozta módszer alapján Magyarországon a helynévkutatás lendületet vett — a megyei kiadványok sora látott napvilágot —, addig Erdélyben a helynévkutatás teljesen szünetelt. De nem azért, mintha a kolozsvári nyelvészek körében lanyhult volna a földrajzi nevek iránti érdeklődés, hanem mert az akkori hatalom és szerve: a cenzúra szemében a helynévkutatás a nacionalizmus gyanújába keveredett. Érthető: a helynév mint a népiségtörténet fontos forrása, nem azt a történelmi felfogást példázta, amely a korabeli román ideológiába beágyazható lett volna. Jóval később, két évtized elmúltával gondolt arra az 1957-ben meginduló Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztősége, az öncenzúra feladásával is, hogy próbálkozzon helynévanyag közlésével. Így jelent meg a lapban 1967-ben elsőként Csák László, Bélfenyér jelenkori helynevei című közleménye. S minthogy a cenzúra a továbbiakban sem gördített akadályt — bár itt-ott, egy-egy helynév kapcsán akadékoskodott — a NyIrK. a további számaiban is helyt adott a helynévközléseknek, s 1967-től 1994-ig bezárólag 124 település helyneveit tette közzé. Itt jelentették meg dolgozataikat nemcsak az elkötelezett helynévgyűjtők (Janitsek Jenő, Csomortáni Magdolna, Burus János, Hints Miklós stb.), hanem az „egyfalus” gyűjtők is, azok a végzős egyetemi hallgatók meg vidékre kihelyezett tanárok, akik államvizsga- vagy szakdolgozatként szülőfalujuk helynévanyagát gyűjtötték össze és dogozták fel. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszékén ugyanis előbb Márton Gyula, majd B. Gergely Piroska mindig is ösztönözte e témaválasztást. Valamennyi ilyen dolgozat — ellenőrző gyűjtés után — máig sem kerülhetett kiadásra. Az erdélyi helynevek közzétételében időközben besegített a Sepsiszentgyörgyi Történelmi és Néprajzi Múzeum évkönyve, az Aluta is, hasábjain több háromszéki település — közöttük Sepsiszentgyörgy — helynévanyaga látott napvilágot. A továbbiakban spontánul, minden szervezeti keret nélkül — de talán a NyIrK. adta lehetőségek hatására — lendületet vett erdélyi helynévgyűjtés anyagának közlését, a kilencvenes évektől az ELTE kiadványa, a Magyar Névtani Dolgozatok szerkesztője, Hajdú Mihály is pártolta. A MND. egy-egy számaként több kiadvány is megjelenhetett: az erdélyi Sajó völgye (MND. 94. sz.), az erdélyi Melles-völgy (MND. 102. sz.), Torockó és Torockószentgyörgy (MND. 106. sz.), Közép-Mezőség (MND. 110. sz.), Bardocszék (MND. 118. sz.), továbbá Mezőségi magyar falvak (MND. 121. sz.) és a máramarosi Hosszumező helyneveiről.
3. A kilencvenes évektől az erdélyi helynévkutatás ösztönzésének halvány keretei is mutatkoznak. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszéke azon túl, hogy támogatja a helynévkutatással kapcsolatos témákat államvizsga- és szakdolgozatokként, helynévkutatást és -feldolgozást doktori értekezések témájául is felvett és felvesz. Ilyen volt Tibád Levente értekezése a Nyikó mente és Csomortáni Magdolna készülő disszertációja a csíki székelység földrajzi neveiről. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület anyagilag is támogatja — igaz szimbolikus összeggel — a csíki meg a gyergyói gyűjtést és Murádin László szervezésében a háromszéki és aranyosszéki gyűjtést. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület évi pályázataira is több, egy-egy falu helyneveit bemutató pályázat érkezik. Itt kell említenünk a budapesti Néprajzi Múzeum pályázataira beérkezett pályamunkákat is. A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények továbbra is vállalja a lehetőségeihez mérten, ösztönzésül, főleg a még „ismeretlen” szerzők dolgozatainak közlését.
4. Bízva a hallgatóság földrajzi ismereteiben, mielőtt röviden áttekintenők a közölt és még kéziratos anyag alapján az erdélyi helynévkutatás eredményeit és hiányait, előre kell bocsátanunk: nem lehet célunk valamennyi erdélyi település, Erdély egész területe földrajzi neveinek összegyűjtése — függetlenül a lakosság etnikai összetételétől. Gyakorlatilag pusztán rövidebb távú céljaink lehetnek: s ez a magyar vagy magyarok is lakta tájak és vidékek, jól körülhatárolható magyar etnikai csoportok földrajzi neveinek összegyűjtése és kiadványsorozatokban való közzététele. Nem lehet feladatunk a csak román lakosságú települések helynévanyagának a felmérése, annak ellenére, hogy bizonyos esetekben a román helynevek, például a Mezőség területén, a magyar népiségtörténet szempontjából is sokatmondóak. A feladat így sem kevés, Erdély mintegy 3 800 településéből legalább 1 500 magyarok is lakta helység földrajzinév-anyagára lenne szükségünk.
A moldovai csángó települések helynévanyagának gyűjtéséről már beszélt az előttem szóló előadó, Halász Péter. Mindenekelőtt a Székelyföld helynevei tarthatnak az érdeklődésre számot. E területet tájegységekre tagolva, Csík helyneveinek gyűjtése — Csomortáni Magdolna révén — befejezéséhez közeledik. Gyűjtőt igényel ugyanakkor a Gyimesi-szoros és a Kászoni-medence. A gyergyói települések helyneveit az EME megbízásából Janitsek Jenő gyűjti. Háromszék több mint 100 helységéből befejeződőtt a gyűjtés 54 faluban, még 48 település van hátra. Főleg Kézdiszék területe hiányos, innen csupán 3 falu anyaga gyűlt egybe. A megjelent Hétfalu mellett, kéziratos anyaggal rendelkezünk a Brassó melletti királyföld területéről. A régi Udvarhely vármegyét tekintve gyűjtés folyt az Erdővidék ideeső részén, a Nyikó mentén és a megye nyugati felében, a székely Párciumban. Egy-egy gyűjtőre lenne szükség a két Homoród vidékére és a Hargita-Hegyalja falvaira. Összegyűlt a Sóvidék helynévanyaga, de innen a Kis-Küküllő mentén egészen Balázsfalváig mindössze 6 falu anyagával rendelkezünk. A Felső-Maros mentén Magyarótól Székelykocsárdig mindössze 14 faluban folyt gyűjtés, de közzé kellene tenni a nemrég elhunyt Vígh Károly remek dolgozatát Marosvásárhely helyneveiről. Folytatni kellene Benkő Loránd Nyárád menti gyűjtését, Felső-Nyárádmente területéről mindössze 2 falu anyaga gyűlt egybe. Igen nagy terület az erdélyi Mezőség. E területről a már régebben közzétett Tőki-, Dobokai-völgy, Borsa völgye, továbbá egy tucatnyi településen végzett gyűjtésen túl, magam eddig 50 település helynévanyagát tettem közzé, s alighanem, magyar szempontból e szórványvidéken még 100 olyan magyarok is lakta település van, ahol szükségszerű gyűjtést végezni. Aranyosszék, továbbá Kolozsvár környéke helyneveinek gyűjtése befejeződött, s a már említett kalotaszegi gyűjtés vált közismertté.
A Királyhágótól nyugatra eső települések közül a Szilágyság mintegy 60 falujából csupán 12-ben folyt gyűjtés. Míg Máramarosban Janitsek Jenő munkájaként a gyűjtés befejeződött, Szatmár vidéke, Bihar és a Bánság területéről csupán szórványos gyűjtéseket említhetünk, ilyen falvakból, mint Mezőfény, Albis, Érbogyoszló, Berettyószéplak, Érmihályfalva, Ottomány, Bélfenyér, Köröstárkány, Kis- és Nagyiratos, Szentpál. Tudomásunk van Bura László és tanítványainak gyűjtőmunkájáról, de a pontos terület számomra ismeretlen.
5. E futólagos áttekintés után megállapítható, hogy Erdély területéről a kívánatos 1 500 településből mindössze kb. 400–450 helység földrajzinév-anyaga gyűlt egybe. Ezek egy része nyomtatásban is megjelent, más részük még kéziratos anyag. A fentiekből következően a még hosszú évekig, évtizedekig elnyúló gyűjtőmunka eredményessége érdekében néhány közvetlenül elvégzendő feladatunk lenne:
a) Bár készült már kimutatás a közzétett erdélyi helynevekről (vö. NyIrK. 36: 113), szükségünk lenne egy átfogóbb kimutatásra, amely tájegységenként számba venné a már publikált, de a kéziratos anyagot is, főleg a Néprajzi Múzeum, az EME, a kolozsvári magyar tanszék archívumaiból, valamint az iskolák és a különböző magánszemélyek birtokában lévőket. (Ezeket újsághirdetések révén kellene felkutatni.) Csak ez esetben lennének elkerülhetőek a gyűjtési átfedések. Kapott már gyűjtési pályázaton díjat olyan személy is, akinek beküldött anyagát más gyűjtő már rég publikálta, egy magyarországi főiskola diákjai e nyáron például olyan faluban is gyűjtöttek, ahonnan már két másik, alapos gyűjtésünk is van.
b) Szerveznünk kell önkéntes gyűjtőket a pedagógusok köréből, esetleg a megyei Tanfelügyelőségek segítségével. Munkájukat a történelmi helynevek és a szükséges térképek beszerzésével segíthetjük elő.
c) Meg kellene indítanunk egy kiadványsorozatot, folyamatosan egy-egy tájegység földrajzinév-anyagának a bemutatására.
Mindehhez, persze, anyagi támogatás szükségeltetik.
-
Kiegészítés
Hints Miklós gyűjtései:
Hints Miklós: Az erdélyi Sajó völgye nyolc településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),1991
Hints Miklós: Közép-Mezőség hét településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1992
Hints Miklós: Mezőségi magyar falvak helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1993
HINTS Miklós: A mezőségi Lúc völgye helynevei.
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1995
HINTS Miklós: A Bodoki-hegység hét településének család- és helynevei. (Sepsibükszád, Mikóújfalu, Málnás, Málnásfürdő, Oltszem, torja, Futásfalva, Ikafalva.)
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1997
Hints MiklósA Maros-Küküllő köze tizenkét településének jelenkori és történeti helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 1999
Hints Miklós Kászon jelenkori és történeti család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Gyimesi helynevek
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Marosvécs és környéke család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),2002
Hints Miklós: A Komlód völgye hét településének család- és helynevei ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2004
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Aranyosgerend helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 1. sz. 84–90. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Magyarpalatka és Visa helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 2. sz. 182–187. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Székelykocsárd helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXV. évf. (1991) 1. sz. 174–177 1991
Krónika (Kolozsvár)