Székelyföld a lekvár mellett a kultúrát is elkezdte kitermelni
Hogyan éli meg a szórvány a Székelyföld-diskurzus felerősödését, milyen kényszerpályára tolja ez a politikusokat, és mit tesz eközben a civil szféra? Kerekasztal-beszélgetés Székelyföld mentális megkonstruálásáról.
A Félsziget fesztiválon tervezett harmadik Inspiráció-kerekasztalunk azt a témát járta körbe, hogy hol tart most Székelyföld mentális megkonstruálása, mit kell rajta még építgetni, hol állunk a kommunikációban. Eleget beszélünk-e másoknak is róla, vagy túl sokat beszélünk magunknak Székelyföldről? A beszélgetés résztvevői Veres Nagy Timea fejlesztési tanácsadó, Kádár Magor kommunikációs szakember, Zsigmond Csilla szociológus voltak, illetve Nagy Endre, az Erdély FM szerkesztője, műsorvezetője irányította a beszélgetést.
Az első felvetés az volt, hogy a Székelyföld-koncepció miért néz ki másképp Székelyföldről, és másképp azoknak a fejében, akik nem székelyföldiek. Hogyan lehetne megfogni ezt a különbséget? Miért jelent mást Székelyföld egy csíkszeredainak, mint egy kolozsvárinak vagy egy aradinak? Zsigmond Csilla megjegyezte, nehéz egységesen megközelíteni a kérdést: mert ha egyáltalán létezik egyfajta egységes Székelyföld-kép, annak mindenképp van legalább négy pillére. Ráadásul az is kérdés, hogy a Székelyföldön élőknek egyértelmű identitás-e a székelyföldiség. Kifelé legalább három irányba más-más kommunikáció él: egyrészt létezik a székelyföldi tömbmagyarság vs. a romániai magyarság, és ha a politikai diskurzust nézzük, ez egyértelműen egy konfliktusos állapot. Ugyanakkor más a Székelyföld-kép a magyarországi magyarok számára, és megint más a románság számára, ami nemcsak a politika és média szempontjából érdekes, hanem a turisztikai potenciál irányából is. Azt tudjuk, hogy a románok számára nem létezik egy egységes Székelyföld turisztikai régió. Pedig a székelyföldi turisták többsége még mindig román turista, akik számára csak különállóan létezik Kovászna, Szováta vagy Tusnádfürdő. A szociológus szerint ha Székelyföldről beszélünk, közpolitikai értelemben sincs egy egységes koncepció. Különböző trendek vannak, vannak puzzle-szerű elemei, amiben néha konfrontatívan, néha konvergálóan megfér a hagyományos Székelydföld-kép a többivel. Zsigmond úgy érzékeli, hogy az utóbbi 4-5 évben erősödött fel igazán ez a Székelyföld-diskurzus, és nyilván ennek van egy politikai versengés része is. Jó példa arra, hogy a politikum hogyan használja fel az olyan valóban hiánypótló fejleményt, mint a székely tankönyv megjelenése: a kiadás utána fél évvel Bunta Levente polgármester is bejelentette, hogy a hivatala támogatja egy háromkötetes Székelyföld története megjelenését. Időnként létrejönnek hasznos együttműködések, ilyen pl. a Székelyföld napok, vannak próbálkozások, de a pillanatnyi politikai érdek rendszerint felülírja azt, hogy egy végiggondolt stratégia, egy összehangolt közpolitikai döntés megszülessen. Zsigmond szerint talán abban lehet áttörést elérni, ha a felek megpróbálnak versenyképes, dinamikus, nyitott, befogadó imázs-programokat kitalálni – mint pl. amilyen a Sepsiszentgyörgy Székelyföld kulturális és ifjúsági fővárosa projekt -, amely közös háttérgondolkodást eredményezhet.
Hogyan épül fel a székelyföldiek identitása?
Kádár Magor elmondása szerint amikor egy várost vagy egy régiót márkáznak, akkor elsősorban azt nézik meg, hogy mi az, amit a helyiek gondolnak önmagukról, mert az a legfontosabb, hogy az ott lakók komfortérzése nagyobb legyen, jobban kötődjenek. A kommunikációs szakember úgy véli, hogy nagyon sok elem van, amelyek egyformán erősek, ezért nehéz azt megmondani, hogy melyik az a fő érték, indentitáselem vagy vezérelv, amire fel lehetne építeni egy brandet. Ha kiemeled az egyiket, akkor nem az történik, hogy mindenki mögé áll, hanem inkább azt kifogásolják, hogy kihagytad a másik kilencet – hangsúlyozta. Például ha a hagyományos Székelyföld-kép mellett maradnak, akkor rögtön érkezik is a kritika, hogy nem csak tejfejés és kürtöskalács van Székelyföldön.
Veres Nagy Timea szerint is sok kérdést vet fel a székely identitás. Egy példával élve, a zsögödiek úgy tartják, hogy zsögödinek lenni nem egy földrajzi hely kérdése, hanem egy életforma. Véleménye szerint
nagyon sok székely is így gondolja, hogy az, hogy székelyföldi vagy, az elsősorban egy lelkületi kérdés kell hogy legyen. Azért is kényes a kérdés, mert Székelyföldnek van egy jelentős román lakossága, akiket évtizedeken keresztül el lehetett ugyan hallgatni, de ott vannak, és egyre többen vannak. Barátokkal folytatott beszélgetései alapján úgy tapasztalta, hogy a székely identitásban nagyon fontos szerep jut a székelység történetének, és sokan azzal a fajta sajátos észjárással társítják, amit leginkább Tamási Áron fogott meg. De kérdés marad, hogy mitől van, mitől lehet a 21. században valakinek székely identitástudata? Személyes vallomása szerint ő azzal tud leginkább azonosulni, amire egyben büszke is. Az identitás-konstrukció az mindig kettős, egyrészt megmondja, hogy mi vagyok, illetve azt is, hogy mi nem vagyok – fejtette ki Kádár, aki szerint a székely identitásban ez utóbbi nagyon fontos szerepet kap, mert egy ún. nemzetállamban élnek, de nem tartoznak a többséghez, és ez lehet az elsődleges definíció. Ugyanakkor székelyként nem vagy erdélyi magyar sem, és itt jön be az, hogy van egy sajátos történelmük. Véleménye szerint az autosztereotípia a székelyeknél rendkívül erős és rendkívül pozitív: a székely is magyar, csak kicsivel több. De ha definiálni kell azt a kicsivel többet, akkor már bajban vannak. Mindenképp más, de ennél bővebben, konkrétabban talán nincs kialakulva.
Társadalmi igény vagy csak politikai diskurzus?
Veres Timó szerint azért lett 5-6 éve ennyire erős téma Székelyföld, mert a két megyei tanácsi elnök nekikezdett egy alapszintű együttműködésnek, és onnantól kezdve minden rendezvény megkapta a „székely” címkét. Véleménye szerint lehet, hogy most már van reális társadalmi igény, de némiképp manipulált igényről van szó. Amit Szentgyörgyön élőként érzékel, az az, hogy a társadalmi akarat valóban fel van vállalva a politikum által, támogatva van és tér van neki adva. A már említett Sepsiszentgyörgy Székelyföld kulturális és ifjúsági fővárosa esetében egy teljes egészében civil kezdeményezésként indult projektről van szó, amit a városvezetés felkarolt, és magát az elnevezést már a polgármesteri hivatal alakította így. Az etnobiznisz nem létezik, de jól élnek belőle – viccelt Magor, aki szerint az elmúlt pár évben megtörtént annak tematizálása, hogy Székelyföld létezik, és megvannak a maga sajátosságai. Beindult egy politikai építkezés, hogy ki lesz az „autonómistább”, a székelyebb, és ha valaki nem autonómiapárti, az legalább akkora bűntény, mint amikor a románok az mondják valakire, hogy „neortodox”. A román politikában és politikai kommunikációban ez a jelző számít az egyik legnagyobb sértésnek. Érvelése szerint magyarul ennek megfelelője lesz „nemautonómista”, aki haza- és nemzetáruló, a kettő egyben, nem közösségünknek a része, nem azt akarja, amit mi. Kicsit versenyeztek a magyar pártok, most már beindult az identitásépítés, szimbólumokban kifejezhető, előkerült egy székely zászló is, aminek a történetiségét ne vitassuk, nagyon sok székely termék, találkozó és rendezvény létezik – foglalta össze a történteket. Hozzátette: kicsit olyan lesz, mint Magyarországon, ahol minden nemzeti: nálunk minden székely. Zsigmond ennek kapcsán úgy véli, egy csapdahelyzet is van abban, hogy azonnal nemzetáruló lesz, aki nem áll teljes mellszélességgel az ügy mellé, és ennek van egy óriási negatívuma: példa erre, ahogy a székely zászló a tél-tavasz folyamán tabutémává vált a romániai magyar politikum számára. Természetesen nagyon fontos, hogy élhetünk a szimbólumainkkal, és ki kell állni ezért, de hogy ez hol párosul a cirkusszal, hol van az a határ, amit akár politikusként is meg lehet húzni, ez már egy csapdahelyzetté vált, nem nagyon lehet meghúzni.
Hogy is van ez Marosvásárhellyel?
Nagy Endre felvetése szerint a Székelyföld koncepció mostani földrajzi elképzelésében az egyik gordiuszi csomó éppen Marosvásárhely, illetve az alsó Maros-mente, a két Küküllő-mente, ez lehet az a része a Székelyföldnek, ahol a magyarok kisebbségben lesznek. Foglalkoznak-e ezzel a kérdéssel, hogy a majdani Székelyföldnek is lesznek szórványvidékei? Veres Timea szerint az egész Marosvásárhely kérdés méhkasszerű, és személy szerint nem érzékeli, hogy erről bármilyen szinten érdemben beszélnének. Pedig nagyon kényes kérdés, mert az ott élő román lakosság miatt kétirányú kommunikációra lenne szükség, de a székely kommunikáció elsősorban befelé irányul. Ennek kapcsán megemlítette a nemrég a parlamentben nyílt, Székelyföldről szóló kiállítást, amely a "szekeres öreg bácsi" típusú fotókkal a hagyományos sztereotípiákat erősítette, ami egyben sajnos a szegénységről is szól – szerinte egy progreszívebb Székelyföldet is meg kellene mutatni, amiben a fiatalok is jól érzik magukat. Ugyanakkor azt nagyon izgalmasnak tartja, hogy a Székelyföld európai kulturális főváros kezdeményezést nyolc polgármester, köztük Dorin Florea is aláírta, vagyis Marosvásárhely polgármestere is beszállt ebbe a történetbe. Látok egy lehetőséget arra, hogy ha sikerül összeszervezni a (becenevén) SIC21-et, akkor meg lehetne oldani azt, ami sem a politikumnak, sem az ellenségképeknek nem sikerül: egy pozitív, mindentől független jövőképet összehozni – jegyezte meg. Kintről egy nagyon ködös kép él a Székelyföldről, nem létezik egy egységes arculat – tette hozzá Kádár Magor, aki szerint ezt most kezdjük csak tematizálni, és az elmúlt 3-4 év nem volt elég, hogy megfogalmazzuk, hogy mit is akarunk. De pont az ilyen kezdeményezések segíthetnek ebben, mint a SIC21. Az a fontos, hogy összeálltak azok az emberek, akik ebben a térségben gondolkodnak, projekteket találnak ki, és elkezdik bevinni a köztudatba. Tudományos vita Székelyföldről már a 90-es évektől kezdődően létezik, és lehet még erről hosszasan vitázni, de ehelyett meg kell kezdeni a munkát, és akkor a gyakorlatban fognak ezek a kérdések eldőlni.
Mit tehet a civil szféra?
A beszélgetés során felmerült a civil szféra átpolitizálódásának, illetve a politikát követő polarizációjának kérdése is, aminek kapcsán Zsigmond elmondta, hogy részben valóban átpolitizált a civil szféra. Viszont részükről mégiscsak létezik valamilyen egységes átgondolás, pl. amikor Székelyföld a bukaresti turisztikai vásáron vagy a Hungexpon is egységesként jelenik meg. Számos önálló civil kezdeményezés van Székelyföldön, és ezeknek mind van identitáserősítő hatása, és kölcsönösen egymást is erősítik. Veres Timea szerint nem szabad megfeledkezni az olyan kezdeményezésekről sem, mint pl. a Mercurius bulik Csíkban, vagy a strandbulik – ami egy igazi nagy székely party. De emellett milliónyi buli van, és a kocsmakultúra is része a kultúrának, a Tilost vagy a G-pont hálózatot mindenki ismeri, ott van a wUnderBar is – alakul egy alternatívabb, fiatalabb arca is a Székelyföldnek, ami azért pozitív, mert erre visszajönnek a fiatalok, ez hívószó a számukra. És természetesen nem csak bulik vannak, de összekapcsolják a kultúrával: slampoetry-estek, kocsmaszínház. Jó fejlemény, hogy a lekvár mellett ezt is elkezdte kitermelni Székelyföld – szögezte le.
Hogyan éli meg mindezt a szórvány?
Zsigmond Csilla szerint nagyon sokat romlott a politikai diskurzus minősége az elmúlt néhány évben. A romániai magyar pártok olyan kényszerpályára álltak rá, ami hosszabb távon nem fenntartható, és ez látszott már a választásokon is. Az RMDSZ-nek megjelentek a kihívó pártjai, és hangsúlyosan autonómiapárti diskurzust hoznak a közbeszédbe. Az RMDSZ addig sikeresen tudta folytatni azt a kettős kommunikációt – amit egyébként csak normális, kiegyensúlyozott politikai klímában lehet -, hogy bizonyos témákat tematizálok Székelyföldön, és más témákat interetnikus környezetben. De egyrészt a versenypártok miatt, másrészt a székelyföldi politikusok hangsúlyosabb térnyerése miatt az RMDSZ is elvitte a kommunikációt egy olyan irányba, amiben sokkal hangsúlyosabban tematizálta a Székelyföldet, mint rengeteg más, a romániai magyarság számára fontos témát. Ez pedig visszaüt: minél jobban tematizálok egy székely zászlót, annál nehezebb mellette arról is beszélni, hogy miért fontos az, hogy egy kisebb diáklétszámmal osztály indulgat Szilágy megye egyik településén – érvelt a szociológus. Elsikkadt a szórvány kérdése, és a választási eredményekből kiindulva az RMDSZ megtartotta pozíciót, sőt, a helyhatósági választásokon Székelyföldön jobban is szerepelt, de interetnikus közegben egyik választáson sem tudta jelentősen mobilizálni a saját választóit, és ez annak is betudható, hogy belement ebbe a diskurzus-radikalizálódásba. Veres Timea bevallása szerint nagyon sokat dolgozott szórványmagyarokkal, és azt érzékelte, hogy ez a nagyon egyoldalú diskurzus azt eredményezte, hogy a szórványban felnőtt fiatalok „bálványozzák” a székelyföldieket, úgy tekintenek Székelyföldre, mint a magyarság centrumára, mint egy kis Magyarországra – ehhez persze az is hozzátartozik, hogy alapvetően szegény megyékről van szó. A szórvány-székely együttműködési programot nagyon jó kezdeményezésnek tartja, és úgy véli, hogy a nyugdíjasok esetében nagyon jól is működött, viszont a diákoknál megbukott. Méghozzá azért, mert a székelyeknek semmilyen módon nincs bemutatva az, hogy hogy élnek a szórványmagyarok. Éppen ezért nem értik azt a sajátos gondolkodásmódot, lelkületet, ami őket jellemzi. Amikor szórványból érkező fiatalok bekeveredtek a szentgyörgyi középiskolások közzé, akkor néhány óra múlva szinte „lerománozták” őket. Természetesen nem rosszindulatból, de Székelyföldön tökéletesen hiányzik a többi régió ismerete. Ha a politikum így folytatja, és ennyire csak a Székelyföldre koncentrálják az erejüket, akkor még jobban el fog sikkadni a téma – véli Veres. A meghívottak egyetértetek abban, hogy regionalizációra szükség van Romániában, ez nem lehet kérdés senki számára, viszont nem mindegy, hogy az milyen módon valósul meg, és amíg nem a megfelelő módon történik, addig a decentralizáció az, ami fontosabb a magyar közösség számára. Kádár Magor fontosnak tartotta kiemelni, hogy mielőtt létrejönne a Székelyföld régió, meg kellene erősíteni azt a tendenciát, hogy Romániában mindenhol akarjanak regionalizációt, mert addig a magyarság „ellenség” lesz. Ha definiálja magát a Bánság, Közép-Erdély és Székelyföld és további régiók is, akkor abban a pillanatban már nem mi leszünk a vezérhajó, aki töri a jeget, és akit mindenki azzal vádol, hogy etnikailag szeparálódunk.
Gy.A.
Transindex.ro