"Sződemeter negyven lelket számláló református magyarsága 1990 óta minden évben megünnepli Kölcsey Ferenc születésének évfordulóját. Idén a templomudvaron megtartott ünnepségre többnyire partiumi helységekből érkezettek vettek részt: jöttek Erdélyből, Nagybányáról, Szinéváraljáról, Álmosdról, Szatmárcsekéről, de a Kölcsey nevével összefűződő Debrecenből is. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület általános igazgatója kiemelte: Kölcsey a gyökér, szellemiség; a szülőföld, a hely ihlete, a genius loci, az onnan kisugárzó szellemi áramlat. Tanúság erre, hogy alig néhány kilométerre innen született Budai Ézsaiás debreceni püspök, a Magyar Tudományos Akadémia egyik alapító tagja, illetve Ady Endre, Kaffka Margit, Dsida Jenő, Páskándi Géza. - A közéleti erkölcsiséget óhajtók zarándokolnak minden esztendőben Sződemeterre, ahol olyan tanulságot lehet felmutatni, mely - Kelemen Hunor államtitkár szavait idézve: "kortársa lesz eljövendő nemzedékeknek is″. - Meleg Vilmos nagyváradi színművész szavalata mellett Marcel Mirea szatmárnémeti kollégája is elmondta a Himnuszt, román nyelven. /Fejér László: Tisztelgés Sződemeteren. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 8./"

Negyedszer rendezték meg Bihardiószegi Napokat. A rendezvények színhelyén, a volt Zichy-kastély kertjében sétányokat alakítottak ki. A majorette-ek, a népi táncosok végigsétáltak a főutcán, úgy hívogatták a helybelieket a kastélykertbe. A Tempo Klub menettáncosai tartottak bemutatót, majd Varga Sándor diószegi polgármester üdvözölte a megjelenteket, köztük a magyarországi vendégeket: a testvértelepülés, Álmosd küldöttségét, valamint az első ízben meghívott Bedő községbelieket. Elsőnek a mihályfalvi Siluette menettáncos csoport lépett fel. A kilenc éve működő csoport felvezető táncosa megalakulásuk óta Réthi Enikő. Több mint három órán át népi táncosoké volt a színpad. Egymást váltották a magyar és a román csoportok. A diószegi Szömörce népi táncegyüttes aug. 19-én ünnepelte tízéves fennállását. /Dérer Ferenc: Ismét ünnepi köntösbe öltözött Bihardiószeg. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 4./

"1990 óta augusztus első napjaiban a Szatmár megyei Sződemeter zarándokhellyé alakul. A falu nagy szülöttjére, Kölcsey Ferenc költőre emlékeznek a határon innen és túlról érkezők. A beszédeket, szavalatokat követően virágcsokrok kerülnek a Kő Pál készítette szobor alá, amely 1994 óta áll a református templom kertjében. Tavaly - a 210. születésnapon - a Kölcsey nevével összeforrt települések küldöttei találkoztak a szülőfaluban. Védnököt is választottak rendezvényüknek: Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök és Tőkés László királyhágómelléki ref. egyházkerület püspöke személyében. A 2001-es esztendő sződemeteri ünnepségét megelőző napokban négy országból érkező fiatalok zarándokolnak el Erdély és Magyarország területén a Kölcsey Ferenc életében jelentős szerepet betöltött helységekbe. A zarándoklat az iskolai éveket idéző Debrecenből indul július 30-án, a következő állomás Álmosd lesz, ahol a családnak birtokai voltak, és ahol Kölcsey fiatalkorát töltötte. A résztvevők a sok emlékhellyel bővelkedő Budapestre is eljutnak. A visszafelé út érinti Szatmárcsekét, ahova a költő 1815-ben telepedett át, és 1838-ban itt is érte a halál. Nagykároly, ahol Kölcsey megyei főjegyző volt, szintén szerepel az emléktúra programjában. Végállomás augusztus 3-án Sződemeter, a szülőfalu lesz. A díszvendégek és szónokok között van: Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főtanácsosa, Erdélyi Géza, Felvidék református püspöke, Helmeczy László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke, Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, Kötő József, az EMKE elnöke, Szabó István, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök és Tőkés László püspök. /S. Muzsnay Magda: Négy ország fiataljai két ország emlékhelyein. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./"

"A magyar nemzet szabadságharcának egy sikerkorszakáról emlékeztek meg okt. 14-én Bihardiószegen: Bocskai István hajdúi élén Bihardiószeg és Álmosd között 1604 okt. 15-én vívta meg első, fontos ütközetét a Habsburgok ellen. A református templomban igét hirdető Tőkés László püspök leszögezte: 12 év alatt kevés változás történt, mert nem volt mentalitásbeli átalakulás. "Visszaválasztottuk elnyomóinkat" és hogy "a magyarok életét is az anyagi érdekek határozzák meg. Eredeti céljainktól visszaestünk"- hangoztatta. Bocskairól Cs. Nagy Zoltán történész tartott előadást. A templomkertben felállított kopjafánál egyházi és világi vezetők koszorúztak. /Balla Tünde: Bihardiószegen az álmosdi csatára emlékeztek. Tőkés László szerint egyéni anyagi érdekek kerültek a nemzet érdekei elé. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./"

Okt. 16-án tudományos ülésszakot rendezett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nagyváradon, leszögezték: az erdélyi önkormányzatiság kialakításában példa értékűek lehetnek II. Rákóczi Ferenc fejedelem és Bocskai István szabadságharcának törekvései. Tőkés László megnyitó beszédében a Trianon utáni modern kor és a 17., 18. századi állapotok közti hasonlóságot hangsúlyozta. Most vértelen élet-halál harc folyik, állapította meg. A következő évek, évtizedek döntik el a magyarság sorsát Erdélyben, a megoldás a püspök szerint a három szintű autonómia volna. A hallgatóságot köszöntötte Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke és dr. Kreczinger István /Budapest/, a Bocskai Szövetség vezetője. Dr. R. Várkonyi Ágnes emeritus történész professzor értekezett II. Rákóczi Ferenc konföderációs törekvéseiről. Dr. Magyari András, kolozsvári történész professzor előadásában a rendek összefogásáról, Sárkány Viola történész Bocskai István fejedelem szülőhelyéről, dr. Nyakas Miklós, a Hajdúsági Múzeum igazgatója Bocskai hajdúiról, míg dr. Csorba Csaba a fejedelem csatáiról beszélt. Balassi Bálintról Kupán Árpád történész értekezett. Másnap Bihardiószegen folytatódott a megemlékezés, ahol az Álmosd-Diószegi csata helyén emléksziklát avattak, majd Bocskai hajdúinak 1604. október 15-i győzelmére emlékezve istentiszteletre került sor a helyi református templomban. Délután felavatták Bocskai István mellszobrát és megkoszorúzták a szabadságharc emlékére állított kopjafát. Balla Tünde: II. Rákóczi Ferencre, Bocskai Istvánra és Balassi Bálintra emlékeztek.= Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 18./

Megjelent Dukrét Géza, az Erdélyi Kárpátok Egyesület elnöke Emléktáblák, emlékművek Bihar megyében /Partiumi Füzetek 35. kötete, Nagyvárad/ című munkája. A Partiumi Műemlékvédő Bizottság 2000-ben kezdte el a megye műemlékeinek felmérését. Ennek eredményeként a kötet Bihar megye 52 helységéből 258 emlékhelyet mutat be. Nagyváradon 33 emléktábla van. Legutóbb a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán létesítettek emlékpanteont. Itt Fényes Eleknek, a magyar statisztika atyjának és a kommunizmus áldozatainak táblája áll. Néhány adalék a könyvből: Hegyközcsatárban emléktábla idézi föl Csokonai Vitéz Mihály legációját. Bihardiószegen Kossuth-szobor áll, valamint az álmosd-diószegi csata emléktáblája és emléksziklája. Bihar községben van Gáspár Sándor honvédtiszt emlékhelye. Belényes városban három kopjafa áll a Belényesi-medence mártírainak tiszteletére. Albison turulmadaras emlékmű és Irinyi József-emléktábla áll. Nagyszalontán 27 emlékhely várja a látogatókat. /F. T.: A könyv ünnepe. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 10./

Bocskairól és nemzetről – határokon átnyúlva
Bár egyes kárpát-medencei hírforrásokból az a valótlan állítás buzogott fel a hétvégén, hogy a partiumi Mezőtelegden alakult meg a Bocskai Társaság, ebből csak annyi igaz, hogy az ezen a néven nemrég létrejött civil szervezet itt – mégpedig a régió egyik legrégebbi református templomában – tartotta meg egyik első nyilvános rendezvényét, azaz idei díjainak átadását. Amúgy a szervezet a Pelbárhidával átellenben, a gúnyhatár túloldalán fekvő Kismarjában szervezte meg alakuló ülését, ezzel is nyomatékosítva a névadó fejedelem itteni kötődését. A társaság elnöke, Sárkány Viola történész amúgy fennen állítja és hirdeti, hogy Bocskai István – aki ezer szállal kötődik régiónkhoz, úgy is mint volt váradi várkapitány, úgy is mint a hajdúk „atyja”, de úgy is mint a reformáció nagy alakja – nem Kolozsvárott látta meg a napvilágot (miként az a történelemkönyvekben áll), hanem Kismarján. S erre nemcsak az előneve utal, hanem számos más körülmény is, bár perdöntő adatok és dokumentumok nem merültek fel ennek igazolására. Azt viszont mindenképpen jelezni illik, hogy nemcsak Bocskai szülőhelyéből van immár „több”, hanem a nevét viselő civil szervezetből is, hiszen Szerencsen is létezik egy – nyilván nem véletlenül, hiszen itt választotta az országgyűlés Magyarország fejedelmévé –, sőt maga Sárkány Viola is az előző években a budapesti Bocskai Szövetségnek volt oszlopos tagja.
Mindez azonban csak mellékzöngéje annak a jelentős eseménynek, aminek a Sebes-Körös-völgyi Telegd adott otthont szombaton. A Bocskai Társaság díjátadó ünnepségét azért időzítették ekkora, mert 1604. októberének idusán zajlott le a nevezetes nyúzóvölgyi csata Bihardiószeg és Álmosd térségében Bocskai csapatai és a császári hadtest között, amikor is a magyar történelem egyetlen győztes szabadságharcát vívó fejedelem felülkerekedett a túlerőben lévő, jobban felszerelt és képzett Basta-zsoldosok fölött. Mezőtelegd meg azért lett kiválasztott helyszín, mert itt nyugszik az ugyanabban az évben elhunyt Bocskainé Hagymássy Kata, aki Sólyomkőről Váradra tartva néhány napra megszállt itteni rokonainál, ahol hirtelen rosszul lett és meghalt. A telegdi templom kriptájában temették el nagy pompával, ma is itt alussza örök álmát, a kertben 2004-ben avatták fel a szobrát. Bocskainé – mint arra Sárkány Viola a szombati ünnepségen mondott történelmi visszatekintésében és méltatásában is hangsúlyozta – hűséges és megértő társként, szövetségesként állt a politikai szerepvállalástól eleinte húzódozó férje mellett, vélhetően neki is köszönhető a férfiúi hezitálás átváltozása hadvezéri elszánássá.
Mint arról tegnap már írtunk, a szombati rendezvénynek illusztris vendége volt Tőkés László volt váradi püspök, erdélyi EP-képviselő, az Európai Parlament egyik alelnöke személyében, aki ezúttal lelkipásztorként érkezett Telegdre igét hirdetni a Bocskai Társaság szíves invitálására. S bár túl sokan nem voltak szombaton délben a templomban, az igehirdetőt ez nem tántorította el attól, hogy széles történelmi és közéleti ölelésű prédikációval demonstrálja a Szentírás példázatos örökérvényűségét. Szoboszlai Gáspár István parókus lelkipásztor ezután többször is felkonferálta a három vendégművészt, Antal Imre és Ágnes énekmondókat, valamint Meleg Vilmos színészt, akik verssel, dallal, csöndes citeramuzsikával szolgáltak az alkalomhoz illően. Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke is jelen volt Grim András szórványügyi alelnök társaságában, előbbi szót is kapott néhány történelmi konzekvenciát és aktuálpolitikai megállapítást téve.
A templomi együttlétet kissé elnyújtotta a díjátadás, pontosabban a két laudáció felolvasása. Bura László szatmárnémeti nyelvész (sőt polihisztor) és Makovecz Imre budapesti építőművész volt a két kitüntetett, előbbi személyesen köszönte meg az elismerést a Bocskai Társaságnak, utóbbi levélben.
A himnusz eléneklése és a kivonulás után szeretetvendégségre várták a meghívottakat – köztük a váradiakat, kismarjaikat és élesdieket – a Mezőtelegd-Sassenheim Gyülekezeti Házba, majd pedig a vendégművészek visszamentek a templomba, ahol műsort adtak azoknak a helybéli érdeklődőknek, akik a déli istentiszteleten és díjátadáson nem tudtak részt venni.
D. L. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Beszélgetés Muzsnay Árpád szatmárnémeti művelődésszervezővel
Magyartanár, újságíró, művelődésszervező. 1941. június 21-én született Szatmárnémetiben. Kiskolcson és Batizon tanított, majd az Előre, a Falvak Dolgozó Népe, később a Falvak Népe, ez utóbbi megszűnését követően pedig rövid ideig a Szatmári Friss Újság belső munkatársa. 2003-ban az RMDSZ alkalmazottjaként ment nyugdíjba. A rendszerváltást követően újjáalakult Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület partiumi alelnöke.
Számos, évente ismétlődő, magyar vonatkozású, főként irodalmi rendezvény elindító-szervezője Szatmár megyében. Az ön nevéhez fűződnek a Páskándi-, Rákóczi- és Szilágyi Domokos-megemlékezések, az érmindszenti zarándoklatok, a Kölcseyhez fűződő rendezvények és még számos más megmozdulás. Számos, a nagyjaink előtt tisztelgő szobrok állításának is kezdeményezője volt. Miért érezte fontosnak ezt a tevékenységet?
– A kommunizmus végén Szatmár, illetve Szatmárnémeti úgy nézett ki, mintha nem is élnének itt magyarok, szinte egyáltalán nem voltak itt magyar vonatkozású emlékhelyek. Annak ellenére, hogy ez a térség igen sok írót, költőt adott a magyarságnak. Sokan nem is tudják, hogy milyen sokat. Úgy éreztem, fontos felmutatni, hogy a jelenlegi romániai Szatmár megye, ha természeti látványosságokkal különösebben nem nagyon büszkélkedhet, vonzó lehet gazdag kulturális értékeinek köszönhetően. Szomorúan látom a mai napig, hogy a Magyarországról jövő turisták lényegében csak átutaznak rajtunk, esetleg bekukkantanak Kalotaszegre, aztán a Székelyföldig meg sem állnak, pedig itt is lenne bőven mit megnéznie egy olyan embernek, aki érdeklődik a kultúra iránt. Emellett pedig úgy éreztem, tartozom ezzel az itteni magyarságnak. Egyfajta népszolgálat ez a részemről: szolgálni azt a közösséget, mely taníttatott annak idején.
– Jelenleg Szatmárnémeti nem a pezsgő kulturális életéről híres, annak ellenére, hogy számos irodalmi, kulturális, történelmi személyiség származik innen. Miért van ez így ön szerint?
– Szatmár soha nem tudta megtartani nagy szülötteit – talán Gellért Sándort kivéve. A térség soha nem számított kulturális központnak, és egyike volt azon vidékeknek, ahol a leghamarabb tűnt el a népi kultúra. Trianon pedig felszabdalta, és perifériára került. A pezsgő kulturális élet hiányáért részben az itt a magyar televíziózás kezdetétől mindig jól fogható magyar tévé is okolható. Az emberek rászoktak a televíziózásra, és ettől eléggé eltunyultak. „Ellustul” kissé az, aki mindent tálcán kap. A Ceauşescu-rendszerben a szatmáriak fizikailag itt tartózkodtak ugyan, de szellemileg a budapesti tévéadásoknak köszönhetően tulajdonképpen az összmagyarságban élték mindennapjaikat. S valljuk be, annak idején művelődési szempontból sokkal színvonalasabb műsorokat sugároztak, mint manapság. Talán ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy nincs túl élénk kulturális élete a városnak. De korántsem vállalkoznék arra, hogy kimerítő választ próbáljak adni – épp egy beszélgetés keretében – erre a kérdésre.
– Hogyan fogadta az ön ténykedését 20 éve a magyar közösség, és hogyan értékelik ma?
– Az 1989-es fordulatot követő esztendőkben nagyobb mozgósító erővel bírt egy-egy magyar kulturális rendezvény, mint manapság. A szatmárnémeti Kölcsey-szobor avatásán például több ezren vettek részt. Az első Dsida-megemlékezésre annyian jöttek el, hogy a színház kakasülője is megtelt, az első Ifjú szívekben élek Ady-pódiumvetélkedő pedig zsúfolásig megtöltötte a filharmónia termét, de a kezdetben maratonira sikeredett ökumenikus kórustalálkozók iránt is oly nagy volt az érdeklődés, hogy a főtéri római katolikus székesegyház szinte kicsinek bizonyult. Manapság jó eredménynek számít, ha 20-25 érdeklődő eljön egy eseményre. Az emberek nagyon elfoglaltak lettek, szinte semmire nem jut idejük. Talán nem ártana korosztályonként megnézni, felmérni, hogy kiknek mi tetszik, és aszerint alakítani a kulturális programokat.
– A város, valamint a megye románsága hogyan reagált a kezdeményezéseire?
– Az elején lehet, hogy voltak egyeseknek ellenérzéseik, de komoly gondjaim nem voltak e téren. Szilágyi Domokos szatmárnémeti szobrát például meg is rongálták közvetlenül a leleplezése után, mostanában azonban már nem történik ilyesmi. Mielőtt egy-egy ötletemmel előrukkoltam, mindig megpróbáltam a románok fejével is végiggondolni a dolgokat: románként én hogyan viszonyulnék a rendezvényhez? Úgy érzem, ezzel is magyarázható, hogy Majtény községben a román értelmiség is magáénak érzi Rákóczit és a vele kapcsolatos hagyományos megemlékezésünket.
Továbbá hogy Sződemeteren, ahol kezdetben nagyon is ellenségesen fogadták a Kölcsey-megemlékezéseket és emlékjelhagyásokat, az évek során olyannyira enyhült, változott a helyzet, hogy a polgármester részt vesz az ünnepségeinken, annak szervezésében ma már aktív szerepet vállal. Nem volt könnyű meggyőzni az ott élő románokat, hogy nincs szándékunkban az egykori Kölcsey-szülőházat erőszakkal elvenni a görögkatolikus egyháztól. Az Ady-megemlékezések kapcsán segítette a kölcsönös bizalmat, hogy ő – a jelenlegi Szatmár megyében Popp Aurel festőnek köszönhetően is – a románság számára már e vidék eleve elfogadott magyar személyisége volt. Egyféle híd a románok és magyarok között. II. Rákóczi Ferenc sem okozott gondot, hiszen nem csupán a magyar, de a Kárpát-medence történelmének legszebb, legelőremutatóbb alakja ő.
Hiszen a több nemzetiségű Kárpát-medence olyan utolsó társadalmi megmozdulását vezette, melynek zászlaja alatt egyesíteni tudta a nemzetiségeket, sőt a különböző társadalmi osztályok tagjait is és a korában igen kiélezett katolikus-református ellentétet is tompítani tudta. A mozgalmat nem árnyékolta így be sem nemzetiségi, sem felekezeti feszültség. Bár nem ez vezérelt, hatással voltak rám az 1990-es véres márciusi események is. Ma már bizonyos, hogy a Marosvásárhelyen véres etnikai konfliktusba torkollott úgynevezett „fekete márciust” eredetileg Szatmárnémetire tervezték, de legalábbis itt tartották a főpróbát. Nagy szerencsénkre azonban itt mind a magyarság, mind a románság körében akadtak olyanok, akik képesek voltak megakadályozni a komolyabb következményekkel járó összetűzést.
– Az ünnepségeket, főleg kerek évfordulókkor irodalmi, történelmi tanácskozással is egybeköti, az előadások kivonatait pedig általában kötet formájában jelenteti meg…
– Igen, erre büszke vagyok. A tanácskozások anyagát – bár közművelődési rendezvények keretében állnak össze – a szaktudományok is értékelik, főiskolákon például ajánlott irodalomként szerepelnek.
– Körülbelül két évvel ezelőtt nyilvánosan bejelentette, hogy felhagy a közéleti tevékenységgel, átadja a rendezvényeit a fiatalabbaknak. Ennek ellenére ismét dolgozik, sőt az ön által elindított hagyományos rendezvények zömének szervezését újra kézbe vette. Mi történt?
– Ez egy olyan időszakban volt, amikor nagybeteg voltam, és nem tudtam, mi következik. Őszintén megmondva, nem voltam megelégedve azzal, ahogyan továbbvitték a rendezvényeket. Korántsem tetszett például, ahogy tavaly szervezték meg az Érmindszenti Zarándoklatot. Úgy döntöttem, hogy ameddig bírom, csinálom. Ezzel tartozom a feleségem emlékének is, aki mindvégig mellettem állt és támogatott. Sajnos eddig nem sikerült megtalálnom, illetve megtalálnunk az utódomat. Lehetséges, hogy velem van a baj, nehéz követni az elképzeléseimet.
Ez a feladat nem könnyű. Rámenősnek, erőszakosnak is kell lennie az embernek, ha azt akarja, hogy neves személyiségek jelenjenek meg a rendezvényein. Megtörtént például, hogy Szatmárról Kolozsvárra azért mentem el egy ünnepi fogadásra, mert tudtam, hogy ott lesznek azok az irodalmárok és politikusok, akiket valamelyik általam szervezett ünnepségre előadónak, vagy szónoknak meg szeretnék hívni. Másként fogadják ugyanis a felkérést tartalmazó e-mail-t, ha az egy olyan embertől jön, akivel már személyesen is találkoztak, szót váltottak az esemnényről.
– Mik a további tervei? A hagyományos rendezvények mellett tervez újakat is?
– Különböző elképzeléseink vannak a Kölcsey-kultusz ápolására, továbbéltetésére. Felmerült egy turisztikai útvonal terve is, mely a Hymnus szerzőjéhez leginkább kötődő településeket – Sződemetert, Álmosdot és Szatmárcsekét – egybefűzné, hogy segíthessünk abban, hogy az érdeklődők könnyebben eljuthassanak életének fő színhelyeire. Az irodalmunk nagyjaihoz kötődő emlékhelyek szerintem olyanok, illetve olyanok lehetnének, mint fizikaórán a kísérletek vagy a szemléltető gyakorlatok. Sokat segíthetnek a megértésben, az ismeretek elmélyítésében. Ezért jónak tartom a magyar kormány határon túli magyarlakta területeket célzó osztálykirándulás-programját, azonban ez csakis akkor érheti el a célját, ha előzetesen otthon a gyerekeket alaposan felkészítik, voltak ugyanis a téren negatív tapasztalataim is. 
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Tíz éves a határok feletti „huszárdiplomácia”
Az elmúlt hét végén rendezték meg a Hajdú Bihar megyei Létavértesen a IV.Érmelléki Huszárokosító rendezvényt, Bihar megyeiek részvételével is. Arra is emlékezhettek, hogy éppen 10 esztendeje kezdett kialakulni a “huszárdiplomácia”, mely egyesek szerint sokszor hatékonyabb, mint a politikusok ténykedése.
Létavértesre érkezve rögtön szembetűnik a kisváros rendezettsége, a közterületek pedáns tisztasága, a kívülről impozáns sportcsarnok és uszoda épületére irigykedve vetettem sóvár pillantásokat. Mosolyogva igazított útba szombat délelőtt egy cukrászda pultja mögött álló hölgy a Liget tanya irányába, tudta, hogy “a Csontosékat” keresem. Valóban, Csontos János, a Hajdú Bihar megyei Hagyományőrző Huszáregyesület elnökének tanyájára tartok, ahol a IV.Érmelléki Huszárokosítót tartják. Az események már előző nap megkezdődtek, amikor fogadták a határon belüli és kívüli vendégeket, jártak velük Nagykerekiben, Kismarján, Kokadon és Álmosdon is. Utóbbin tölgyfából faragott kopjafát állítottak a honvédő harcokban elpusztult lovak emlékére, melyet több száz kilométerről hoztak el a Kovászna megyei Vargyas település Csillagkövetők civil szervezet ajándékaként. Emlékmű van, de hasonló kopjafa nem őrzi a mai Magyarország területén az ember hűséges bajtársainak emlékét, tudtuk meg Szoboszlai Endrétől, a huszáregyesület sajtófelelősétől. A kopjafát Gellért Gyula nyugalmazott bihardiószegi lelkész áldotta meg, akit köszöntöttek is az eseményen nyugdíjazása alkalmából, elismeréssel a lovas hagyományőrzésben (is) tett munkájáért, hiszen kiemelkedő szerepe volt a határ innenső oldalán a huszárhagyományok felélesztésében, nem is beszélve a Diószeg-Álmosdi csatáról történő évenkénti megemlékezésről.
Okosítás
A Létavértestől nem messze, erdő rejtekén lévő Liget tanyára érve a pipacsos, akácvirágos úton, az első, ami megüti az ember fülét: a megnyugtató csend, amit madárcsicsergés tesz még kellemesebbé. Aztán az “Álomzug”-nak nevezett tanyán sülő lángos illata kecsegtet, de pogácsát is felszolgálnak az ideiglenes konferenciateremmé előléptetett fészerben, ahol Menyhárt Károly létavértesi polgármester, majd Csontos János köszöntötte a magyarországi, illetve a partiumi és erdélyi vendégeket – megyénkből Bihardiószeg és Szentjobb huszárjai voltak jelen, illetve a Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesület tagjai. A rendezvény címében foglalt “okosítás” következett, egyelőre elméletben lovaglásról, lótartásról, futószárazásról, lótartókat érdeklő kérdésekről. Az elméletet gyakorlat követte, amikor a nagyobb karámban lovaglási és csikós, a kisebben futószáras bemutató volt, de például olyan érdekességet is megtudhatott a kívülálló is, hogy a ló patája az avatott szem számára az állat teljes életrajzát megmutatja. Közben már a több bográcsban rotyogott az étel, bor és pálinka is előkerült a kellemes napsütésben. Ahogy említettük, 10 esztendeje, a 2004. március 15-i ünnepségre érkeztek először a debreceni huszárok Nagyváradra. Az évforduló kapcsán Csontos Jánossal, illetve Rákóczi Lajos érköbölkúti tanárral, a honi lovassport jeles szakértőjével elevenítettük fel az akkori időket.
Emlékek
Ha nem is szóról szóra, de mindketten hasonló nosztalgiával emlékeznek arra, amikor az akkori RMDSZ-vezetők kérésére megszervezték a huszárok felvonulását a főutcán, illetve a Szacsvay és a Petőfi szobornál, arra, hogyan öltöztek huszárruhába a debreceniek az állatkert melletti kaszárnyában, nem kis pánikot keltve az ottani egyenruhások között, micsoda lelkesedéssel fogadták őket a váradiak a Körös partján, majd a felvonuláson, hányan és hányan könnyezték meg a látványukat, hogyan szórtak főleg az idősebbek virágot a lovak patája elé… Abban az évben csatlakozott Magyarország az EU-hoz, később Románia is, és ez könnyebbséget hozott a határ átjárhatóságában, így már sorra meg lehetett szervezni – hogy csak a nevezetesebbeket említsük – a Szent Imre Emléktúrát Csíkszentimre és Hegyközszentimre között, (2007), a marosvásárhelyi huszárok avatását az ottani várban (2009), a Bem-túrát Kolozsvár és Kézdivásárhely között (2011), a Lenkei tábornok-emléktúrát (2013). Közben Bihar megyében is megalakultak a huszárcsapatok, előbb Szentjobbon, majd Diószegen, bekapcsolódva a rendezvényekbe, és sajátokkal is előrukkolva. Mindkét beszélgetőpartnerem politikusi múlttal rendelkezik, így avatottakként válaszolhattak: miben különbözik a “huszárdiplomácia” a hagyományostól? Mindkettejük szerint a nem protokolláris, az emberekhez közvetlenebbül szóló kapcsolatokról van szó, melyeket (jó esetben) nem fertőz meg a fehérgalléros politika, olyan helyekre is eljutnak a magyar huszárok, például legutóbb Máramarosban, ahol a politikusokat nem biztos, hogy szívesen látták volna.
Magatartásforma
“A népi diplomácia, a ló szeretete, a hagyomány tisztelete összehozza az embereket, most például Kárásztelekről, Szilágysámsonból, Kémerről, Koltóról, Magyarremetéről, Szentjobbról, Székelyhídról, Diószegről, Létavértesről vannak vendégeim”, sorolta Csontos János, akinek a huszáregyesület tagjai segítettek a vendéglátásban. “A huszárok mindig is tudták, milyen drága az emberélet, így a huszárság, de akár a fogathajtást is említhetném, egy viselkedésmód, ami a becsületre, a tisztességre, az adott szó és egymás tiszteletére alapul, és nem utolsó sorban felelősségérzetre nevel, hiszen az állat tartása felelősség”, fogalmazott Rákóczi Lajos, hozzátéve, hogy Románia több megyéjére is ki szeretnék terjeszteni a huszárhagyományok őrzését, és a lovassportot is. Közben megfőttek az ételek, és három tangóharmonika is nótázásra csábította a huszárokat, civileket egyaránt, amibe bekapcsolódtak az időközben megérkezett szentjobbi Vadvirágok asszonykórus tagjai is. A “huszárokosítók” célja a kiképzés, a találkozás, a barátság erősítése – mondta Csontos János, aminek ez a negyedik is teljesen megfelelt.
Rencz Csaba
erdon.ro

Karácsonyi néptánc-ajándék az Ezüstperjétől
A hazai szereplések mellett tucatnál is több, határon inneni és túli településen lépett fel idén az érsemjéni Ezüstperje, derült ki a néptánccsoport év végi gáláján.
A szokásokhoz híven idén is mintegy karácsonyi ajándékként összegezte az érsemjéni Ezüstperje néptánccsoport a hazai publikumnak, mint végeztek az elmúlt esztendőben. Vasárnap este került sor az idei eseményre, a Fráter Lóránt Művelődési Házban Balazsi József polgármester köszöntötte elsőként a megjelenteket. Felelevenítette a csoport alakulásának néhány mozzanatát, hiszen a csoport éppen 10 éve alakult. (A “születésnapot” január végén fogják megünnepelni – szerk.megj.) A polgármester hozzátette: az eltelt években három generáció “táncolta át” magát az Ezüstperjén, és a gyerekeket, fiatalokat ma már el sem lehetne tiltani a táncolástól – már ha egyáltalán megpróbálná azt valaki.
Egy év képekben
Hogy a csoport jól végzi “dolgát”, arra bizonyíték, hogy idén a kisebb és a nagyobb csoport is megnyerte a megyei tehetségkutató versenyt kategóriájában. A munkáért Sütő Judit és Sütő Szabolcs csoportvezetőknek elöljáróként és szülőként is köszönetet mondhatott Balazsi József. A továbbiakban Sütő Judit műsorvezetőként konferálta a programot, magyarázatai mintegy időt is biztosítottak a táncosoknak a szusszanásra, öltözésre. Elsőként egy videó-összeállítást láthattunk a csoport idei életéről. A helyi fellépések mellett jártak Érmihályfalván, Micskén, Belényesújlakon, Nagyváradon, Magyarremetén, Érkörtvélyesen, illetve Hajdúszoboszlón, Debrecenben, Álmosdon, Sárospatakon, Bagamérban, Székesfehérváron. A fotók is bizonyították: nem csak fellépésekről volt szó, hanem kirándulásokról is egyben, a hozzájuk tartozó bulis hangulattal.
Táncbemutató
Ezt követően a képek megelevenedtek, az Ezüstperje kis és nagy csoportja, sőt, immár a legkisebb is bemutatta tudását és természetesen láthattuk az említett tehetségkutatón első helyet kiérdemelt koreográfiát is. Megcsillantotta tudását a csoport tagja, Darabont Gréta is, aki népdalénekesként ugyancsak első lett a Ki mit tud?-on. A meglepetés sem maradt el, amit egy karácsonyi hangulatú összeállítás jelentett. Bár már éppen túl voltunk karácsony napjain, a még feldíszített karácsonyfák alá jelképesen még sok helyen bizonyára odakerül az előadáson készült fotósorozat, videó-felvétel a gyerekekről, unokákról.
Rencz Csaba
erdon.ro

Hajdú-kuruc portya a Nyúzóvölgyben
A Bocskai-szabadságharc győztes Álmosd-Diószegi csatájának 412. illetve az első Nyúzóvölgyi csataimitáció és emlékkő állításának 10. évfordulója alkalmából tartották meg az I.Partiumi Hajdú és Kuruc Tábort szombaton.
Három éve nem volt csataimitáció a Nyúzóvölgyben, s aki azóta nem járt a környéken, több változást is tapasztalhatott. A helyszínre tartva a szombat délelőtti napsütésben a bekötő földút már korabeli hangulatba rázta az érkezőket, mintegy ráhangolódásként. A korábbi táborhelyek és a domboldal ezúttal fel voltak szántva, a hajdúk és kurucok az aljban gyülekeztek, az emlékkő körül. Gellért Gyula ny.esperes kérdésünkre felidézte: a Bocskai-szabadságharc győztes Álmosd-Diószegi csatájának (1604. október 15.) emlékére 2006-ban tartották meg először a csataimitációt, melyet még nyolc alkalommal megismételtek, az utolsó 2013-ban volt. A megjelenteket ezúttal is a korábbi diószegi lelkész köszöntötte, átadva a szót Fábián Tibornak. Szentjobb lelkésze Pál apostolnak Timóteushoz írt első leveléből olvasott fel igét: “Harcold meg a hit nemes harcát”. A keresztény Európa szemünk előtt recseg-ropog eresztékeiben, nem látni, mi lesz a sorsa: túlél vagy egy hit nélküli korszak kezdetét éljük, fejtette ki a hagyományőrző főkapitány, hozzátéve: a lélek fegyvereivel kell megvívni a hit szép harcát. A nyúzóvölgyi csataimitációk szívet-lelket melengető, egységet teremtő alkalmak voltak, amikor jó volt látni: nem csak mohácsok és trianonok alkotják történelmünket, mondta Fábián Tibor.
Hadimustra
Szabó Ödön képviselő szerint vannak vesztes és sikeres harcaink, de mindig is szabadságra vágyó nemzet voltunk, vagyunk. Harcainkat manapság is meg kell vívnunk összefogással, hagyományőrzéssel és akkor megvan az esélyünk újabb ezer évre. Mados Attila diószegi polgármester köszönetet mondott Gellért Gyulának, amiért “nem hagyja kialudni a lángot”, hagyományőrző kezdeményezését már mozgalommá változtatva. A továbbiakban Gellért Gyula vette át a szót, felidézve, hogy 412 éve éppen ezen a napon volt a csata, így nem lehetettek tekintettel arra, hogy sokan szüretet, tengeri szedést terveztek e napra. Emléklapokat adott át, illetve előléptetéseket hirdetett ki, majd úgynevezett seregszemle következett. Erről megtudtuk, hogy hajdanán akár napokig is tartott a seregek őszi hadimustrája, amikor a ruházatot, lovakat, fegyverzetet ellenőrizték szemlemesterek, szemleírnokok. Ez most csak pár percig tartott formálisan, a Bóné András és Vay Ádám kurucvezetők neveit viselő hagyományőrző századok sorfala előtt.
Koszorúzás
A 10 éve állított emlékkő körül az időközben méretesre nőtt fák és bokrok szinte teljesen átalakították a környezetet, a koszorúzók immár a csaták idején “hadi útvonalként” használt oldalról tudtak odaférni egy főhajtásra. A továbbiakban Létai Zoltán korábbi élesdi alpolgármester, a Pusztai Farkasok Hagyományőrző Egyesület Sólyom nemzettségének képviseletében mutatta be a helyi hagyományőrző munkát, illetve beszélt a szabadságharc történelemformáló szerepéről. Bemutatta Sólyomkővár várát, elbeszélve, hogy Bocskai István fejedelem ott készítette elő a nyúzóvölgyi hadicselt. Élesd is csatlakozik a hagyományőrző mozgalomhoz, hasonló rendezvényeknek otthont adva, mondta Létai Zoltán. Utána Meleg Vilmos színművész, h.őrző ezredes vers-összeállítást adott elő, később Piroska János h.őrző tüzérezredes vezetésével lovas és gyalogos alakzati gyakorlatokat végeztek.
Jövőre folytatják
Kérdésünkre Gellért Gyula elmondta: ez volt az I. Partiumi Hajdú és Kuruc Tábor, melyből ugyancsak hagyományt akarnak teremteni, a következő években más, de a Bocskai szabadságharchoz kötődő helyszíneken megtartva, jövőre talán éppen a fentebb említett Sólyomkőváron. A tábor résztvevőit délután ebéd várta a diószegi diakóniai házban.
Rencz Csaba erdon.ro

„Itt állok, másként nem tehetek”
Szokványosnak tűnő októberi hétvégén hívogattak a harangok az érköbölkúti dombok között megbúvó ősi templomba. A helybeliek és az idelátogatók azonban tudták, hogy az október 29-én, szombaton beharangozott istentisztelet ünnepet rejteget. A magát egyik írásában félig tréfásan, félig komolyan Isten udvari bolondjának tituláló lelkésznek, Luther Mártonnak emlékére állítottak szobrot az érmelléki településen.
Az esemény ötletgazdája a maga is evangélikus Rákóczi Lajos irodalomtanár és helytörténész kezdeményezésére állított egész alakos szobor mindezidáig egyedülálló az erdélyi tájakon. A szobor Luther Márton halálának 470. évfordulója, valamint a közelgő reformációi év tiszteletére állíttatott. Az sem mellékes, hogy a közelgő november 10-e a reformátor születésének évfordulója is. A hívogató harangok szavára érkeztek a hívek Budapestről, Debrecenből, Létavértesről, Álmosdról, Székelyhídról, Szalacsról, Albisról, Szentjobbról, Kolozsvárról, Margittáról, és a helybéliek közül is ott volt mindenki, aki ápolja és őrzi protestáns vallását, és jó keresztyénként folyamatosan részese az itteni hitéletnek. Így hát nem csoda, hogy nagy ünnephez méltóan megtelt az érköbölkúti templom.
A reformátor
Az ünnepség a székelyhídi férfikórus szolgálatával kezdődött, majd a Budapestről érkezett evangélikus lelkész és egyháztörténész, dr. Blázy Árpád hirdetett igét, aki a prédikációjában az etióp kincstárnok megtéréséről szólt, az Apostolok Cselekedetei 8,26–30. alapján. Ezt követően Ledán István érköbölkúti lelkész köszöntötte a megjelenteket és osztotta meg gondolatait a gyülekezettel. Mint mondta, Luther korában nem volt Facebook, de a Wittenbergi templomra kifüggesztett üzenetet igen sokan „like-olták”, és a hullám rekordidő alatt elöntötte Európát. Valóban, Luther és a protestáns mozgalom tanai megváltoztatták nemcsak az egyházat, hanem az egész világot, megalkotva egy olyan nyugati típusú társadalmat, amire ma is építkezünk.
Ezt követően az érköbölkúti iskolások műsora következett. Az alkalomhoz illő színvonalas műsor Hermann Csaba énektanár, Béres Angéla vallástanár és Szabó Anita tanítónő munkáját dicséri, utóbbi szavalatával is megörvendeztette a szépszámú gyülekezetet. Hogy az ökuménia teljes legyen, a Szalacsi Örökzöld Asszonykórus (tagjainak fele katolikus) többek között a régi magyar himnuszt énekelte. Ezt követően Mátyás Attila nagyváradi evangélikus lelkész érdekfeszítő és jól dokumentált előadását hallgathatták Várad és környékének reformációjáról. Az előadás az 1514-es és 1557-es időszakot foglalta magába, amikor is az itteni reformáció lezajlott.
Ezt követően Rákóczi Lajos ötletgazda és főszervező beszélt a szoborállítás fontosságáról. Elmondása szerint minden szoborállítás eszménykép-választás. Mint mondta, mi, magyarok hajlamosak vagyunk arra, hogy pesszimistán nézzük a világot, és legtöbb állított szobrunk mártírhősökről szól. II. Rákóczi Ferenc száműzetésben végezte életét, a ’48-as tábornokokat kivégezték, és az ’56-os forradalmároknak is tragikus a sorsuk. Luther Márton olyan forradalmár, aki ágyban, párnák között végezte, és életében átélhette a tanai győzedelmeskedését. Úgy is mondhatnánk, hogy ő olyan sikeres forradalmár, aki megváltoztatta a világot. Nem karddal harcolt, hanem eszmékkel, érvekkel, és ilyen sikeres forradalmárokra van szükségünk a 21. században is. A szoborra fölkerült „Itt állok, másként nem tehetek.” idézet példaként kell, hogy szolgáljon azoknak, akik a mai kor útvesztőiben eltévelyednek, és kapaszkodó kell legyen azoknak is, akik gyakran csüggedten nézik a mai kor történéseit. „Nem gyűlölködésre van szükségünk, hiszen a »nincs helye közöttünk« megbélyegzéseknek kora ma már lejárt. Luther Mártonnak is helye van végre közöttünk, ezért is állítottunk neki szobrot itt, az Érmelléken” – hangzott el.
Az érköbölkúti vallásórások műsora következett. Ledán Katalin, a közelmúltban idekerült lelkésznő közösségformáló munkája szép példája annak a lutheri örökségnek, hogy a lelkész szellemi és közösségformáló fáklyája annak a településnek, ahova őt szolgálatra rendelték. Az ünnepség további része a templom előtti kertben zajlott, ahol Ledán István református lelkész felolvasta Csűry István református püspök az eseményre küldött püspöki levelét. Rákóczi Lajos Adorján Dezső Zoltán evangélikus püspök a köbölkútiakhoz intézett levelét olvasta fel: „Nagyon örülök és gratulálok e nagyszerű történetíró köbölkúti eseményhez. Külön gratulálok az ötletgazdának, és köszönöm, hogy ezt az ügyet szívén viselte. Hálás vagyok a helybéli gyülekezetnek, hogy Luthernek ily módon is otthont ad. Hiszem, hogy ő itt jó helyen van, valóban otthon van. Isten áldása legyen ezen a közös ünnepen. Erős vár a mi Istenünk!” – fogalmazott az evangélikusok püspöke.
A szobrot az alkotó, Szabó István jelenlétében Mátyás Attila nagyváradi evangélikus lelkész és Rákóczi Lajos tanár, helytörténész leplezte le. Mátyás Attila áldása után Meleg Vilmos színművész tartott a már csípős októberi szélben lélekmelengető és a tőle megszokott színvonalú, erős pátoszú lélekhez szóló előadást. Az ünnepséget a Szalacsi Örökzöld Asszonykórus dalai, valamint a Szózat közös eléneklése zárta.
Az esemény szeretetvendégséggel fejeződött be, amellyel a vendégszerető köbölkúti gyülekezet ajándékozta meg az ünnepségen résztvevőket.
K. B.
Érköbölkút
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Történelmi huszártúra a határon át
Mintegy hetven éve nem lépték át a határt lovasok és szekerek Érkenéz és Bagamér között. Szombaton megtörtént ez a történelmi esemény, amikor huszár hagyományőrzők érkeztek a időszakos határátkelőn át Érsemjénbe.
A Hajdú-Bihar megyei Lovas és Huszár Hagyományőrző Egyesület hatodik éve szervez Létavértesen úgynevezett huszárokosítókat (továbbképzéseket), melyen rendszeresen részt vesznek megyénkbeli hagyományőrzők is. Az idei összejövetel másként alakult mint az eddigiek, hiszen a februárban megnyitott Érkenéz-Bagamér határátkelőn a huszárok ellátogattak Érsemjénbe is szombaton délben. A program szombaton kora reggel kezdődött, amikor Létavértesen, Csontos Jánosnak, a hajdú-bihariak vezetőjének tanyáján gyülekeztek, majd Bagamérra indult a négy szekér (egyenként 10-12 utassal), és a 12 lovas, ahol megkoszorúzták az első világháborús emlékművet. Onnan vették az irányt a határátkelő felé, ahol romániai idő szerint nem sokkal dél előtt tűntek fel. A továbbra is csak szombatonként nyitott átkelőnél a februárban látott módszer szerint, a határ vonalán egy-egy határrendészeti kisbusznál végezték az ügyintézést a két ország határőrei. A szekereket autós polgárőrök, a lovasokat lovasrendőrök kísérték a határig, nem mintha bármi rendbontásra lehetett volna számítani, sőt, hangos nótaszó szólt a gránicon át, míg megtörtént a viszonylag rövid ügyintézés.
Történelmi esemény
A határátlépés után Csontos János, a debreceni egyesület elnöke huszárosan “jelentette” Balazsi József semjéni polgármesternek, hogy a hagyományőrzők megérkeztek és engedélyt kért a község területén továbbhaladni. Az engedélyt természetesen megkapták, a menet továbbra is énekszóval haladt tovább, de előtte jópár fotó készült, főként a székelyföldieknek jelentett élményt huszárként fotózkodni az “Államhatár” táblánál. A semjéni kultúrházhoz némi késéssel érkeztek, de máris felsorakoztak a szoborparkban, ahol a Balazsi József köszöntésére visszhangozva jött a válasz: ”Jó napot huszárok! – Erőt, tisztességet!” Ezután a polgármester mondott rövid beszédet, melyben történelminek nevezte az eseményt, tekintettel arra, hogy huszárok eddig még nem érkeztek ebből az irányból a községbe, továbbá 1945 óta szekerek nem közlekedtek Bagamér és Érkenéz között! Örömtelinek nevezte azt is, hogy a hagyományőrzők ellátogattak elődjük, Fráter Lóránd nótáskapitány szülőhelyére. Kedvező egybeesés volt, hogy egy busznyi nagykanizsai diák, akik – mint megtudtuk – a Határtalanul program keretében lépték át a határt, útban belső Erdély felé, épp ebben az órában álltak meg Érsemjénben. Hozzájuk szólt először Csontos János, arra kérve őket: fotózzanak bátran, és felvételeiket osszák a közösségi oldalon, hírét keltve ezáltal is a huszártúrának, a hagyományőrzők határtalan együttműködésének. (A diákok persze addig is szorgosan fotóztak, videóztak.)
Felajánlás szoborra
A továbbiakban bemutatta a diószegi, szentegyházi, zetelaki, székelyudvarhelyi, szovátai, szentjobbi, marosvásárhelyi és hajdú-bihari huszárokat, akik ’48-as, kiegyezés után és első világháborús korhű huszárgúnyákat viseltek. Csontos János egy felajánlást is tett: az egyesület nevében 100 ezer forintnyi hozzájárulást ígért, hogy szobrot állíthassanak Kazinczy Lajos (a nyelvújító Kazinczy Ferenc fia) ’48-as vértanúnak, a szabadságharc kitörésének 170. évfordulóján, vagyis jövőre. Balazsi József köszönettel vette a felajánlást, megjegyezve: számon fogja kérni kellő időben, ugyanakkor már most meghívta a huszárokat a majdani szoboravatóra. A huszárok ezt követően megkoszorúzták Csiha Kálmán püspök, Fráter Lóránd és Kazinczy Ferenc szobrát, majd Rákóczi Lajos érköbölkúti tanár, lovas szakember szavalta el Radnóti Miklós: Nem tudhatom című versét. A Himnusz és a Székelyhimnusz éneklése után a huszárok Fráter Lóránd szobra köré sorakoztak, hogy elénekeljék elődjük szerzeményét: Akkor szép a huszár, ha felül a lovára…
Ebéd, nótázás
A nótáskapitány nevét viselő kultúrházba vonult ezután a sokadalom, ahol az Ezüstpertje néptánccsoport mutatott be nem csak tapssal, de ahol lehetett nótaénekléssel kísért műsort, majd ebéd következett, a házigazdák mintegy 100 személyre terítettek. A nótázás továbbra sem maradt el, ám rövidesen asztalt kellett bontani, hiszen egyrészt vissza kellett jutni a határon, mielőtt jövő szombatig újra lezárják azt, másrészt még további program várta a huszárokat: Álmosdon kopjafát avattak egy elhunyt hagyományőrző bajtársuk emlékére, ellátogattak a helyi Kölcsey-emlékházba, a vacsorát Kokadon tervezték elfogyasztani, majd a Létavértesen töltött éjszaka után vasárnap délelőtt ugyanott istentiszteleten vettek részt. Bár a romániai program néhány órája alatt végig lógott az eső lába, az égi csatornák a visszainduláskor eredtek meg, ám a “huszárdiplomácia” békés ügyvivőit ez nem rettentette el, ahogyan az illik is a lovas elődök mai utódaihoz.
Rencz Csaba / erdon.ro