Okt. 26-án a Beszterce-Naszód megyei Vicén megkezdődött az I. Mezőségi Néptánctalálkozó. A megnyitón Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy megkülönböztetett figyelemmel kell fordulnunk a Mezőség szórványban élő magyar közösségei felé, akik a nehéz körülmények között is őrzik anyanyelvüket, hagyományaikat. A találkozóra Almásmálom, Beszterce, Dés, Füzes, Magyarborzás, Magyardécse, Magyarpalatka, Mezőkeszü, Szék, Szamosújvár, Vajdakamarás és Visa táncosai jöttek el. Megjelent Beder Tibor, a Juliánusz Alapítvány elnöke és Vetési László tiszteletes, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványfelelőse is. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 28., 896. sz./ A találkozó egyik kezdeményezője és szervezője Lőrincz Károly, Vice fiatal katolikus papja. A csíkszeredai Hargita Állami Népi Együttes tagjai közreműködtek, segítettek a szervezésben, a táncosok bemutatkozásban. Ezen a vidéken alig folyt folklórgyűjtés, ezért a segíteni fognak azzal is, hogy a gyűjtött anyagot majd betanítják, hogy a falvak saját énekeikkel, táncaikkal lépjenek föl. /Guther M. Ilona: Ideje volt már ennek! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./

Az 1996 óta Vicében évente megrendezésre kerülő Mezőségi Népi Tánc- és Énektalálkozón résztvevő csoportok közül 11 számára Lőrinczy Károly vicei plébános parabola-antennákat pályázott meg a Duna Televízió Alapítványtól. A kérést kedvezően bírálták el, s a marosvásárhelyi Bernády Alapítvány közvetítésével a következő helységek hagyományőrző csoportjai kapnak egy-egy parabolát: Vice, Magyarborzás, Várkudu, Apanagyfalu, Buza, Almásmálom, Szentmáté, Tacs és Zselyk, Kolozs megyéből pedig Váralja és Szépkenyerűszentmárton. /Parabolák a Mezőségre. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./

"Okt. 2-3-a között negyedik alkalommal rendezték meg a Vicei Fesztivált. A fesztiválról visszatérve, a hivatásos népi együttes /Hargita Állami Székely Népi Együttes/ vezetői, András Mihály és Füleki Zoltán számoltak be az egyre nagyobb visszhangot kiváltó seregszemléről. Egyfajta kultúrmentésről, a nemzeti örökség mentéséről van szó, hiszen a negyedik alkalommal megrendezett fesztivál most már egyre több értéket vet felszínre. Induláskor a népi kultúra már-már csak latensen volt észlelhető e "holttengeren", ma már a környék szinte minden településének hagyományőrző tánccsoportja, zenekara, énekesei vannak. A legutóbbi fesztiválon - a szervező hivatásos táncegyüttesen és a csíksomlyói gyermekcsoporton kívül - tizenegy település képviseltette magát: Almásmálom, Bálványosváralja, Bethlen, Búza, Cegőtelke, Dés, Felőr, Óradna, Ördöngösfüzes, Tacs és a házigazda Vice. Csupán a táncosokat, zenészeket, énekeseket számítva - mintegy 320 ember. /Vicei Fesztivál ? negyedszer. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 8./"

Almásmálom Beszterce-Naszód megye szórványmagyarságának aktív református egyházközsége nov. 27-én emléktáblát avatott az első és a második világháború hőseinek emlékére. Tőkés László püspök hirdetett igét. Szilágyi Zoltán nyugalmazott besztercei történelemtanár az elesett hősökről tartott előadást, Máthé Ilona az emléktábla történetét elevenítette fel. A tábla elsősorban a Besztercei Művelődési Alapítvány anyagi támogatásával készült, melyet Tőkés László és Vetési László tiszteletes leplezett le. Aznap rendezték meg a faluból elszármazottak találkozóját is. /Tóthpál Tamás: A két világháborúban elhunyt katonákra emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./

"Jan. 27-én Bethlenben, a Beszterce-Naszód megyei kisvárosban a helyi RMDSZ szervezésében nagyszabású bált, ún. batyus bált rendeznek. Tavaly mintegy 170 részvevővel zajlott a bál, zömében fiatalokkal, akik a Bethlen környéki magyarlakta szórványfalvakból, Somkerékről, Almásmálomból, Vicéből, Mezőveresegyházáról, Magyarborzásról, Kékesről, Felőrből, Várkuduból, Szentandrásból, Sajóudvarhelyről, Magyarberétéről érkeztek. A 12 ezer lelkes Bethlenen kb. 1700 magyar él. Szeretnék, ha a jövőben magyar szórványközponttá válna a város. /Szabó Csaba: Batyus bál Bethlenben. Szórványközponttá növi ki magát a Nagy-Szamos-parti kisváros. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 20./"

"Bethlen magyarsága két évvel ezelőtt elhatározta, hogy a Beszterce-Naszód megyei magyarság szórványközpontjává növi ki magát. Ápr. 19-20-án kétnapos pedagógus továbbképzőt tartottak, amelyet a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége bethleni fiókja szervezett. A továbbképző fő témája a pszichodráma volt - mondta a rendezvény lelke, Borsós K. László helyi pedagógusszövetségi elnök. A jelenlévő árpástói, magyardécsei, magyarnemegyei, almásmálomi és bethleni tanerők betekintést nyerhettek az iskolai konfliktusok kezelésének problémakörébe. /Sz. Cs.: Véget ért a pedagógus továbbképző. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./"

"A máj. 23-án életbe lépő helyi közigazgatási törvény előírásai értelmében Beszterce-Naszód megyében hét községben alkalmazhatóak a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó előírások: Apanagyfaluban, ahol a magyarság aránya 28,83 % (hozzátartozó falvakon: Apanagyfalu 25,8 %, Vice 94,74, Nyírmezőtanya 53,33, Almásmálom 48,13), Árpástón (67,18 - hozzátartozó falvakon: Árpástó 51,55, Magyardécse 99,77), Felőrön (27,37 - hozzátartozó falvakon: Felőr 64,08), Kékesen (25,37 - hozzátartozó falvakon: Kékes 34,59 , Magyarborzás 46,79, Mezőveresegyháza 93,68, Szászzsombor 21,79), Mezőkecsed (24,49 - hozzátartozó falvakon: Mezőköbölkút 65,26), Rettegen (20 - hozzátartozó falvakon: Retteg 20, Baca 45,64), Szentmátén (33,33 - hozzátartozó falvakon: Szentmáté 75,39, Újős 61,61). - A felsorolásból kimarad Tacs, Zselyk és Cegőtelke, itt már a régi törvény alapján fölállították a kétnyelvű táblát. E jogukkal nem élt Teke, Komlód, Magyarnemegye, Magyarberéte, Somkerék és Sajószentandrás, ahol községi szinten nem, de a település magyarsága meghaladja a 20 %-ot. Dr. Szántó Árpád, a megyei tanács alelnöke szerint eddig sem volt s a törvény alkalmazásakor sem lesz ellenállás közigazgatási és politikai síkon. (Kresz Béla): A helyi közigazgatási törvény és Beszterce-Naszód megye. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 17./"

"Május 27-én ünnepelte Almásmálom népe a református templomban, amit a gyülekezet két éves áldozatos munkával, továbbá külföldi segéllyel renováltak. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Pap Géza erdélyi püspök és Vetési László református lelkész. Az ünnepségen részt vett Szántó Árpád, a megyei tanács alelnöke és Szilágyi János RMDSZ-elnök. Az istentiszteleten és az úrvacsoraosztáson több mint 550 személy volt jelen. /(Kresz Béla): Templomának szentelését ünnepelte Almásmálom. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./ "

"Bethlenben a Bethlen Egyesület, valamint a helyi Tulipán Ifjúsági Szervezet rendezésében szept. 29-án történelmi vetélkedőre került sor. A versenyen - amelynek fő témája az Anjou-kori Magyarország történelme volt - tíz környékbeli magyarlakta falu fiataljai vettek részt: Bethlenből, Felőrből, Almásmálomból, Besztercéről, Magyarberétéről, Magyardécséről, Bálványosváraljáról, Cegőtelkéről, Somkerékről és Szentmátéról. Kötő József, az EMKE főjegyzője elmondta, mindenki nyertes lett, hiszen egy ilyen jellegű vetélkedőből senki nem kerülhet ki "vesztesen". Réman Ernő, a Tulipán Ifjúsági Szervezet vezetőségi tagja elmondta: ez a rendezvény az egyetlen a régióban, ahol találkozhatnak egymással a Beszterce-Naszód megyei fiatalok. Kötő József figyelmeztetett, hogy lényegében nem Beszterce-Naszód megye, hanem az egykori Szolnok-Doboka vármegye fiataljainak sikeres rendezvényéről van szó. /Vetélkedő Szolnok-Doboka vármegyében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 3./"

A Beszterce-Naszód megyei Almásmálomban Krizbai Attiláné óvónő és Veress Blanka tanítónő kezdeményezésére megalakult a Bethlen Művelődési Egyesület égisze alatt működő Almavirág színjátszó és hagyományőrző csoport. A színjátszók január 28-án mutatkoztak be a helyi közönség előtt. A csoport már járja a környező falvakat. Március 17- én Veresegyházán és Szentmátén léptek fel. A hagyományőrző csoport célja felkutatni és feleleveníteni az észak-mezőségi népi szokásokat, táncokat és viseletet. /Almásmálomi színjátszó és hagyományőrző csoport. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 25./

A Bethlen és környéki magyar óvónők már a tanév elejétől rendszeresen tartottak közös módszertani megbeszéléseket és mintaórákat. A tanév utolsó módszertani köre máj. 27-én volt az almásmálomi óvodában, ahol a vidék óvónőit Krizbai Róza Jolán óvónő fogadta. Krizbai Róza Jolán nyugdíjazásáig nevelte a magyar gyerekeket. Nyugdíjasként talán még többet tesz a magyar szórványközösségek megmaradásáért, a magyar oktatás továbbfejlesztéséért. Elvállalta az újraindult almásmálomi magyar óvodai csoport irányítását. Szász Mária, a megye magyar óvónőinek módszertani felelőse építő jellegűnek nevezte a Bethlen környéki továbbképzések sorozatát, hisz Magyarnemegyétől Magyardécséig, Veresegyházától Felőrig a magyar óvónők megismerhették egymást. /Borsos Károly László: A mese a felnőttek szívéből jövő ajándék Sikeres volt az óvónők továbbképzője. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 29./

"A szórványban élő magyarok számára rendezték meg idén hetedik alkalommal a Hagyaték nevet viselő találkozót a Beszterce-Naszód megyei Vicén. Népviseletben felvonultak, majd felléptek a mezőségi falvak hagyományőrző csoportjai. Idén 14 hagyományőrző csoport előadását láthatták a megjelentek. /Óradna, Zsejk, Mezőkeszü, Várkudu, Magyarborzás, Bálványosváralja, Magyarpalatka, Cegőtelke, Ördöngösfüzes, Magyardécse és Vice hagyományőrző csoportjai, a csíkszeredai Hargita Székely Népi Együttes, a csíksomlyói gyermek néptánccsoport, valamint a marosvásárhelyi Napsugár gyermekcsoport./ Már románul beszélő, még magyarul éneklő csoport is fellépett. A Hargita Székely Népi Együttes mezőségi turnéjára indult, Magyarborzáson, Almásmálomban és Bethlenben tartott előadásokat. /János Enikő, Csíkszereda: Találkozó Vicén. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 6./"

"Beszterce-Naszód megye magyar óvónői több mint egy éve minden második hónapban rendszeresen találkoznak. Legutóbb a besztercei 13-as óvoda adott otthont ennek a találkozónak, amelynek témája a farsang volt. A találkozón az óvónőkön kívül részt vett Gáspár Teréz, a megye magyar óvónőinek szakirányítója és Balázs Dénes, a magyar tagozat tanfelügyelője. Egy éve a megye minden óvónője részt vehet a találkozókon. Megismerik egymást, segítenek egymáson, mondta Krizbai Rozália bethleni óvónő. A találkozó csak két órát tarthatott, mivel a magyardécsei, bethleni, máthéi, cegőtelki, tacsi, rettegi, magyarborzási, sófalvi, almásmálomi, szásztekei, köbölkuti, ősi, óradnai, nemegyei óvónőknek haza kellett utazniuk. Két hónap múlva Cegőtelkén találkoznak, ahol a húsvéti ünnepkörről fognak tanácskozni. /Bencze Anna: Óvónők soros farsangi találkozója. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./"

"A marosvásárhelyi kántortanítóképző főiskola végzős diákjai augusztus végén egy hetet töltenek a Melles patak völgyén, Beszterce-Naszód megyében, Barabás László igazgató vezetésével. Meglátogatják a következő egyházközségeket: Kékes, Mezőveresegyháza, Apanagyfalu, Vice, Magyarborzás, Almásmálom. A cél, hogy a végzős diákok megismerjék a szórványban élő magyarság gyülekezeti és társadalmi életét. /(Kresz Béla): Diákok a Melles völgyén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 11./"

"A Marosvásárhelyen működő Református Kántor-Tanítóképző Intézetet dr. Barabás László néprajztudós, tanár vezeti. A diákok a nyári szünidőt arra is felhasználják, hogy jobban megismerjék szülőföldjüket. Céljaik között szerepelt, hogy feltérképezzék a meglátogatott vidékeken a nemzetiségi, felekezeti viszonyokat, az anyanyelv állapotát, az iskola és az anyanyelvi és vallásoktatás ügyét, az egyházi, gazdasági életet, a kultúrát, történelmét, műemlékeit. Az idei tapasztalatokról beszámolt Barabás László igazgató. Immár a tizedik egyházszolgálati és népismereti tábort tartották augusztusban. Az első években főleg Marosvásárhelyre és környékére mentek, majd egyre szélesítették a kört, és a dél-erdélyi szórványvidékeken jártak, idén pedig az Észak-Mezőségen voltak, a Kis- és Nagyszamos mentén, a Sajó mentén, a Szamosújvár, Dés, Bethlen, Beszterce városokkal jelezhető vidéken, továbbá a Bethlentől délre eső Mellespatak völgyében. Útjukon azt nézték, hogy milyen a magyar identitástudat, amibe beletartozik a hit megvallása anyanyelven, az iskolai oktatás, a mindennapos román-magyar együttlét. A fiatalok kérdőíves tematikus lapokkal mérték fel a helyzetet, ebből - mivel immár a tizedik nyaruknál tartanak - hatalmas anyag állhat össze. Dellőapáti faluban már csak egy-két magyar él. Azt is láthatták, hogyan változott meg a vidék etnikai képe, amelyről Wass Albert a Kard és Kasza című regényében írt. Azt is megfigyelhették: minden falu egy külön világ. Ahol kisnemesek és szabadparasztok éltek, ott jobban megőrizték identitásukat a magyarok. Etnikailag a Mellespatak völgyében vegyes a kép. Vice, az egyetlen római katolikus többségű falu ezen a vidéken, 95 százalékban magyar lakosságú, Mezőveresegyháza magyar többségű falu, a már Kolozs megyei Feketelak szintén magyar többségű falu. Körülbelül fele-fele az arány Kékesen, Magyarborzáson, Almásmálomban. Kisebbségben van, húsz százalékos Apanagyfalu, Bethlen, Várkudu, itt azonban mindenütt ki van írva magyarul is a helység neve. Szórványnak számít, már a Tóvidéken Cege, aztán Fellak és Noszoly. A magyarság apadóban van, az elmúlt évtizedekben a fiatalok városokba költöztek, Bethlenbe, Besztercére, Kolozsvárra. Nincs megfelelő munkaeszköz. Emiatt az öregek kegyetlenül megdolgoznak a betevő falatért. A szórványban a diákok az anyanyelv szavainak a kicserélődésével találkoztak. A jelzett nyelvállapotot szeretettel kell megközelíteni, és csak így, belülről lehet a nyelvromláson segíteni. Kövesdi Kiss Ferenc könyve szerint harminc iskola szűnt meg az elmúlt tíz-húsz évben a Mezőségen.. De a Mezőség északi részén vannak kedvező jelek is: ha van megfelelő létszámú gyerek, azonnal létrehozzák az óvodát. Magyar óvoda indult Apanagyfaluban, előbb egyházi alapon, utána átminősítették államira. Magyarborzáson indult egyházi óvoda, és most felvállalja az RMDSZ, az állam. Feketelakon a református parókián indította meg a tiszteletes asszony az óvodát. Kékesen is ez a helyzet. Jár iskolabusz, Kékesről, Mezőveresegyházáról az V-VIII. osztályosokat átviszi Vicébe. Vice tíz falunak általános iskola-központja. Apanagyfaluból Bethlenbe járnak. A RMDSZ besztercei szervezete és a megyei tanács kiválóan dolgozik. Utóbbinak két magyar tagja van, alelnöke dr. Szántó Árpád, a tanácsos Kocsis András, a Mellespatak Bethlenben élő képviselője pedig Borsos László, tanítóember. Kétszázvalahány települése van Beszterce-Naszód megyének, abból százvalahányban élnek magyarok (is):. A legtöbb gyülekezetben kántorra volna szükség. A református egyháznak van Szamosújváron két olyan létesítménye, ahol a szamosújvári gyerekeket fogadják délutáni, a szórványból bejövőket pedig egész heti foglalkozásra. /Bölöni Domokos: Diákok a szülőföldön. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 12. folyt.: szept. 16./ "

"Mezőségi turnéra indul a héten a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A csíkszeredai csapat ezúttal Vice, Szék, Dés, Szamosújvár, Ördöngösfüzes, Bethlen, Almásmálom és Bálványosváralja helységekben lép fel. /(Daczó Dénes): Mezőségi turnén a Hargita Együttes. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./"

"Immár nyolcadik alkalommal gyűltek össze Vicében a néphagyományokat tisztelők és kedvelők okt. 25-én megszervezett Hagyaték Népzene- és néptánctalálkozóra. Tizenkilenc csoport jelentkezett és mindegyik megjelent. Az ökumenikus istentiszteletet előtt a csoportok felvonultak a falu központjába. Felléptek a bálványosváraljai és a cegőtelki egyházi kórusok. A találkozón elsőként az Óradnáról érkezett Havasi Gyopár Fúvószenekar lépett színpadra. Utánuk következtek: a vicei Vitszit néptáncegyüttes, az almásmálomi Almavirág, az apanagyfalui Hagyományőrzők, a magyarnemegyei Pipacs együttes mezőségi táncokkal, a Kék Ibolya csoport Bethlenből, a bálványosváraljai tánccsoport, a Tacsi Általános Iskola magyar népdalokkal, az Árvalányhaj együttes Besztercéről, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Földműves Énekkar Szépkenyerűszentmártonból, a Magyarpalatkai Hagyományőrző Tánccsoport, a várkudui Hagyományőrző Népdalkör, a dési Aranyeső, magyarborzási Gyökerek, valamint a szamosújvári Kiskaláka. András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Együttes elnöke, a Vicei Fesztivál főszervezője elmondta: szívesebben nevezik ezt az eseményt találkozónak fesztivál helyett, mert a cél az, hogy a résztvevő települések egymás hagyományait tiszteljék, és egymással baráti kapcsolatokat alakítsanak ki. /Valkai Krisztina: Nyolcéves a Vicei Néptánctalálkozó. Egyre értékesebb a Hagyaték népzene- és néptánc-repertoárja. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./"

"Dec. 13-án Besztercén a megyei és a városi RMDSZ, a megyei tanács és a Népi Hagyományőrző Központ először szervezett magyar karácsonyi ünnepséget. Ennyi glóriát, angyalt, pásztort, betlehemet és jókívánságot ebben a teremben még nem látott Beszterce. Kocsis András megyei tanácsos köszöntötte a város és a megye elöljáróit, polgármestereket, lelkészeket, tanácsosokat, szervezetek vezetőit, igazgatóit, elnökeit. Volt népitánc, betlehemes játék, gyerek- és felnőttkórus, óvodai és iskolai csoportok bemutatója - legalább 500 ember fordult meg a nap folyamán a házban. Krizbai Rozália nyugdíjas óvónő Almásmálomból érkezett 14 óvodással, de jöttek Rettegről, Felőrből, Cegőtelkéről, Vicéből, Magyardécséből, Nemegyéről, Árpástóról, Sajószentandrásról és a megye számos magyarlakta településéről a gyerekek, ifjak. /Bencze Anna: "Örvendj Ég, örvendj Föld". = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./"

Január 10-én Almásmálomban a kultúrotthonban tartották a hagyományos farsangi mulatságot. A helyi Almavirág Hagyományőrző Csoport előadásával indult a rendezvény. Az Almavirág Hagyományőrző Csoport 2001-ben kezdte tevékenységét, és hivatásos táncoktatók segítségével sajátította el a hagyományos mezőségi táncelemeket. A hagyományőrző csoport lelkes tagjai, Krizbai Rózsika óvónő irányításával a mezőségi népdalok és néptáncok megőrzését és továbbadását próbálják megvalósítani a szórványfaluban. /Székely Emese: Csodálatos szombat este. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./

Beszterce megyei Almásmálomban megtartották az idei első farsangi ünnepet s az azt követő bált. A Mezőségen, Vice és Magyardécse szomszédságában meghúzódó kis település a közösségformálás szándékával tartotta meg a hagyományőrző ünnepséget. A rendezvény főszereplője ezúttal is az a 14 tagú, hét párból álló Almavirág hagyományőrző együttes volt, melyet Krizbai Attiláné óvónő vezet. A műsort a szokásos magyar bál követte. A népi színjátszásban is jeleskedő csoport az évek során bemutatta Illyés Gyula Tűvétevők c. vígjátékát is. /Ferencz L. Imre: Farsangi „nyitány" Málomban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./

A Beszterce megyei Bethlen a mezőségi szórvány pereme, ahol a lakosság 17 százaléka magyar. Lassan semmi jel sem utal arra, hogy városkát magyarok is lakják. A 3500 magyar között az értelmiségiek száma alig 35-40-re tehető, s közülük is csak tucatnyian azok, akik tettek, tesznek valamit a magyarságtudat továbbéltetéséért. A 89-es fordulat utáni években felfutott a kisváros magyar művelődési élete: csoportok alakultak, tevékenykedtek, utaztak. Aztán az akkori fiatalok felnőttek, az utánpótlás elmaradozott. Maroknyi lelkes ember, Borsos K. László tanító vezetésével létrehozta a Bethlen Egyesületet, mely 2000 óta pályázatok írásával, számos rendezvény lebonyolításával igyekszik élőbbé tenni az itteni művelődési életet. Kialakult egy csapat, számos rendezvény megszervezését vállalják. A Bethlen Egyesület Kékestől Vicéig, Berétéig mindenkinek segített, aki tenni akart a magyar közművelődésért, ugyanakkor jó, partnerkapcsolatot alakított ki az RMDSZ-szel és a Beszterce AlapítvánnyalKrizbai Rózsika óvónő – az almásmálomi Almavirág hagyományőrző együttes vezetője, Kerekes Jolánnal együtt az egyesület kultúrfelelőse. A város magyarságának nagy szüksége van az egyesületre. A városi művelődési házban, a könyvtárban nincs magyar alkalmazott. /Ferencz L. Imre: Művelődési élet a szórványban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 24./

December 17-én tartott nagyszabású karácsonyi ünnepséget Besztercén a művelődési házban a megye magyarsága. A megye egész területéről érkeztek fellépők. A késő estig tartó rendezvényen tizenkilenc település képviselői színesítették a karácsonyi műsort. Bálint Emőke és Mayla Levente műsorvezetők után felléptek Magyardécse, Felőr, Dés, Magyarnemegyei, Szentmáté, Teke, Csicsókeresztúr, Beszterce, Retteg, Várkudu, Tacs, Óradna. Almásmálom, Naszód, Magyarborzás, Magyarberéte, Cegőtelke, Szászlekence tánccsoportjai, illetve kórusai. A szavalatok, karácsonyi énekek mellett betlehemes- és pásztorjátékot is láthattak a jelenlévők. A karácsonyi rendezvényen részt vett Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Szilágy János prefektus is. Markó Béla hangsúlyozta: Együtt lenni szeretetben – ez a karácsony üzenete mindenki számára. A karácsony egy nagy családi ünnep, és mi erdélyi magyarok egy nagy család vagyunk. Csak a szórványban élők érzik igazán, hogy mit is jelent ilyen nagy számban együtt lenni. Markó leszögezte, az elmúlt tizenhat évben „nagyot léptünk előre. Magyar prefektusa van a megyének, és ez nagyon nagy eredménynek számít.” /Dézsi Ildikó: Örvendj, Ég, Örvendj, Föld. Beszterce-Naszód megyei magyar karácsonyi ünnepség. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./

Mégsem szűnik meg a magyar tagozat a Beszterce-Naszód megyei Magyarnemegyén és Rettegen. A megyében működő kevés magyar oktatási intézmény működik, idén egyévi szünet után Almásmálomban is újraindul, Kékesen pedig hosszú kihagyás után megkezdi működését a magyar nyelvű óvoda. Besztercén ha lesz elegendő gyermek, magyar nyelvű step by step rendszerű első osztály is indulhat. Óradnán három elsős gyermek kezdi magyar nyelven a tanulást, így nyolcfősre gyarapodott az elemista magyar tagozat. A 6400 lelkes Óradna községben közel negyvenévi szünet után 2006 őszén öt gyermekkel indult újra a magyar nyelvű oktatás, szeptember 17-étől pedig három elsős, négy másodikos és egy harmadikos gyermek kezdi el az iskolát. A helyi RMDSZ-szervezet elnöke, Strambuné Osztrovszki Erzsébet magyar játszóház létrehozásában látná az újraindult tagozat fejlődését. A közel 780 fős óradnai magyar közösség soraiból pillanatnyilag 60–70 gyermek tanulja fakultatív módon a magyar nyelvet, viszont helyhiány miatt nincs arra lehetőség, hogy egyszerre ötven gyermek együtt lehessen, és hogy az órák rendszeresek legyenek. Ha a plébánia visszakapja egykor elkobzott ingatlanát, magyar játszóházat hoznak létre. Ezt segíti Beszterce-Naszód megyének néhány napja kinevezett magyar főtanfelügyelő-helyettese, Balázs Dénes is. /Benkő Levente: Magyar nyelvű oktatás hivatalosan és fakultatívan. = Krónika (Kolozsvár), szept. 13./

Számtalanszor elhangzik, hogy imitt-amott iskolákat zárnak be, mert csökkent a gyereklétszám. Az ilyen jellegű intézkedések a szórványvidék tragédiái. Tanárok maradnak állás nélkül, kisiskolások kényszerülnek ingázásra vagy átmennek román tagozatra. Végül a falu magyar lakossága lassan eltűnik. Van példa arra is, hogy egy szórványtelepülés pedagógusai tesznek azért, hogy a közösségük életben maradjon, iskolájuk megmaradjon. Létrehoztak egy egyesületet, azon belül egy kollégiumot, melybe olyan gyerekeket toboroztak a megyéből és más megyékből, akik nem tanulhatnak magyarul saját településükön. Az egyesület költségeit 90 százalékban pályázatokból fedezik. Sok gyerek számára második otthon a vicei Bástya Egyesület által létrehozott és működtetett kollégium, vallja Kerekes Zoltán, a Bástya Egyesület jelenlegi elnöke. Beszterce-Naszód megye magyarságának nagyobb része a déli vidéken él. Itt található Vice is, mely jelenleg közigazgatásilag Apanagyfaluhoz tartozik. A környék magyar gyerekei ide járnak naponta iskolába. 2006-ban néhány lelkesebb ember kigondolt egy egyesületet. Javasolták a kapcsolatfelvételt Böjte atyával, de amellett döntöttek, hogy más utat fognak járni, így jutottak el a moldvai csángókhoz. A vicei Bástya Egyesületet 2007 áprilisában jegyezték be. Elsődleges célja az volt, hogy olyan háttérintézményt alakítson ki, amelynek segítségével az iskolát megmenthették az osztályok összevonásának veszélyétől. „Magyarberétén, Szentmargitán, Apanagyfaluban, Magyarborzáson, Mezőveresegyházán, Almás–málomban, Várkuduban és Vicén is gyűjtést szerveztek az érdekünkben” – mesélte Kerekes Zoltán. Két év után látszanak már az eredmények. Noha többségében csángó gyerekek laknak a Bástya Csángó- és Szórványmagyar Kollégiumban, a környék távolabbi falvaiból is lassan kezdnek beköltözni a magyar gyermekek. A jelenlegi harminc gyermek közül hatan Beszterce megyeiek, a többi moldvai csángó. /Bencze Anna: A vicei bástya. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 28./

Van jövője a tetterős szórványnak
Besztercén össze tudnak fogni
Besztercére tartva azon tűnődtem, hogy milyen keveset tudunk a szomszédos megyéről, annak magyarságáról. Néhai Kövesdi Kiss Ferenccel jártuk be évekkel ezelőtt a Mezőséghez tartozó Beszterce-Naszód megyei falvakat Köbölkúttól Mátéig, s akkor csodálkoztam rá Újős, Álmásmálom, Magyarberét és sok más település érdekes, szép hangzású nevére, ismerkedtem meg az ott élő emberek gondjaival. Ezért örültem Szabó Csaba meghívásának, aki a Szórványtengely mozgalom keretében az erdélyi kisközösségek egymás közötti kapcsolatának erősítését tűzte ki célul.
E kezdeményezés keretében vettünk részt az elmúlt héten a besztercei Magyar Házban szervezett könyvbemutatón és kerekasztal-beszélgetésen, amely a hangzatos Szórványgrófság és szekértábor-média címet viselte. A Marosvásárhelyi Rádiót László Edit és Sármási Bocskai János szerkesztők képviselték, a Szórványtengely mozgalom Fehér hollók könyvsorozatának szerzőit pedig Szabó Csaba, a Kolozsvári Televízió és Mihály István, a Kolozsvári Rádió szerkesztője. Örömünkre a Magyar Ház terme megtelt, s a találkozó során meggyőződhettünk, hogy mennyi értékes, érdekes képviselője van a besztercei magyarságnak.
A szervező beszélt Mihály István két kötetéről – A képernyő jótékony homálya és az Örömszakadtáig – majd saját könyvéről is, amely az erdélyi magyar irodalom három jeles képviselője, Kaffka Margit, Kuncz Aladár és Szabó Dezső barátságáról szól (Kaffka Margit félmosolya). A besztercei közönség megismerhette az újságíró- szerzők által írt Fehér hollók sorozat legreprezentatívabb alkotásait magába foglaló Noi-Mi című román nyelvű antológiát. A vendégek pedig a vásárhelyi és a kolozsvári rádió műsorszerkezetét, illetve a Népújságot mutatták be a jelenlevőknek.
Száz iskolatáska
S hogy miért Beszterce volt a helyszíne a szórványtalálkozónak? Amint a jelen levő megyei RMDSZ-elnök, Décsei Attila beszámolójából kiderült, a reméltnél nagyobb sikerrel zárták a szórványműhely által indított iskolatáska programot. A Nagyváradi Portikum Ifjúsági Központ ajánlatát a szórványtengely-műhely karolta fel. A cél az volt, hogy minden nehéz anyagi helyzetű családban élő első osztályos kisiskolás a szórványban tanfelszereléssel megrakott táskát kapjon becsengetésre. A programot a legsikeresebben Beszterce-Naszód megyében bonyolították le, ahol az ígért 30 és végül 15-re apadt iskolatáska helyett a megye mind a száz magyar osztályba beíratott kisdiákja táskát kapott. Ezt a helyi magyar közösségek összefogása révén és a Communitas Alapítvány támogatásával sikerült megvalósítani. A 22. szórványtengely műhely keretében pedig kiosztották a 80 eurós Őrhely díjat is, amelyet olyan családoknak adományoznak, ahol nagy erőfeszítést tesznek annak érdekében, hogy magyar iskolába írassák a gyermekeiket.
Kérdésemre Décsei Attila elmondta, hogy a 18.000-es Beszterce-Naszód megyei magyarság 40 százaléka városon él, közülük több mint 5000-en a megyeközpontban. Népes magyar közösség található Bethlenben, Magyardécsén és a Melles patak völgyében levő falvakban. A mezőségi szórványtelepüléseken, mint például Komlódon, Oroszfáján még élnek az idősek, de a jobbára vegyes házasságot kötött fiatalokat nehéz megszólítani. Jó hír viszont, hogy új református templom épült Mezőköbölkúton, a mátéit felújították, a Bethlen melletti Várkudun pedig visszaállítják a II. világháború áldozatainak emlékművét.
A tankönyvellátás hiányos
A megye 26 településén működik magyar tagozatos iskola összesen 1200 gyerekkel. Amint már említettük százan kezdték az első osztályt, s a múlt évben 90 nyolcadikos tanuló végzett, ami jóval kevesebb, mint 2001-ben, amikor 148-an fejezték be az általános iskolát. Balázs Dénes kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő elmondta, hogy pedagógusokban nincs hiány, a tankönyvek dolgában viszont rosszul állnak. Sok helyen a magyar gyerekeknek régi, nem a programnak megfelelő könyv jutott. Hiányzik a kisebbségeknek készült román tankönyv, s Újősön, ahol 14 magyar gyerek kezdte az első osztályt, (többen mint a múlt tanévben), egyeseknek egyáltalán nem jutott tankönyv.
Besztercén két kilencedik osztály indult, ami annak köszönhető, hogy a 26 vidéki diáknak ingyenes szállást biztosítanak a református egyház által működtetett központban, ahol összesen 43 középiskolás fiatal lakik.
A beszterceiek élő lexikona Szilágyi Zoltán nyugalmazott tanár, aki közel 400 oldalas átfogó, érdekes, tartalmas könyvet írt Beszterce történetéről (Besztercevidék a népek és a hegyek szorításában) és a megye kisebbségeinek a létért, megmaradásért vívott küzdelméről a huszadik század viharos éveiben (Kisebbségi sors és anyanyelvű oktatás Beszterce-vidéken).
A torony már méri az időt
A városban tett séta nyomán beszélgettem el dr. Illyés Istvánnal, a városi tanács egyetlen magyar képviselőjével. Kérdésemre, hogy miért olyan elhanyagolt a főtér műemlék épületeinek és az egykori Magyar utca régi házainak többsége, a képviselő elmondta, hogy a rendszerváltás után a lakásokat eladták a lakóknak. Többségük olyan család, amelynek nincs anyagi lehetősége a magántulajdonba került épületek felújítására. A városvezetés tömbházakat épít, hogy a régi lakásokért cserébe újakat tudjon felajánlani, s így a műemlék-épületek felújítása elkezdődhessen.
Akkor hallottunk gyakori híradást Besztercéről, amikor a 16. században épített, s a városközpontot uraló evangélikus templom tornya leégett. Az országos és nemzetközi összefogás eredményeként a torony felső része a fiatornyokkal és a templom fedélzete már megújult, s a kicsi torony is visszakerült a helyére. A Németországban és Ausztriában élő besztercei szászok által adományozott GPS vezérelte új óra mutatja már az időt is. Az értékes műemlék épület külső és belső felújításával 2013-ra készülnek el, mondta Illyés doktor, aki egy egységes városfejlesztési stratégia meglétét hiányolja.
Nehéz "táncba vinni"
Bár a helybeliek szerint nehéz a beszterceieket "táncba vinni", azaz a vendégszerepléseknek közönséget toborozni, az elegáns, tágas magyar házban könyvbemutatókat, tárlatokat szerveznek, s Szilágyi Ilona irányításával néptánccsoport működik, amelynek tagjait a Kolozsvárról járó Both házaspár oktatja. Egy fiatalasszony pedig az általa kitalált és már szabadalmaztatott társasjátékot mutatja, ami azt jelzi, hogy játékos kedvben sincs hiány a szórványban.
Összességében pedig kellemes élmény marad a beszterceiekkel való találkozás s a visszatérés reményében várjuk, hogy újra hírt adhassunk arról, hogy milyen újdonságok történnek a velünk szomszédos megyében.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

IV. Ifjúsági Karaván Beszterce megyében
Újabb kulturális hetet szervezett a Beszterce-Naszód megyei ifjúsági szervezet, a Besztercei MADISZ az Ifjúsági Karaván által augusztus 9-15 között. Az immár negyedik alkalommal megszervezett karaván megállói közé tartozott ez alkalommal Mezőköbölkút, Tacs, Magyarborzás, Almásmálom, Várkudu, Szentmáté és Magyardécse.
Idén harmincöt fiatal indult útnak, akik a megye különböző településeiről érkeztek. A program fejlődése nyomon követhető a négy éve megszervezett eseményen, hiszen ha első alkalommal a nézőket néptánc, modern tánc és egy kis gitárest fogadta, most színdarab, néptánc, modern tánc, humorprodukció volt megtekinthető.
A mindennapi program négy órakor startolt, amikor főként a gyerekeket szólították meg a fiatalok, hiszen a Gyerekvilág program keretén belül különböző kézműves foglalkozásokat próbálhattak ki: arcfestés, quilling, gyöngyfűzés, rajzolás, színezés, cserépdíszkészítés, álarckészítés, katicabogárka, kőfestés, barátságkarkötő készítés. Ezt követte a kulturális program, elsőként a Csipet-csapat színjátszó kör lépett színpadra az Egyszer volt, hol nem volt, de most itt van című humoros összeállítással, amikor is bemutatták a Hupikék törpikék és a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki című mesetörténeteket. Ugyanakkor a jelenlévők megtekinthették a besztercei Vadrózsa néptánccsoport fellépését is.
Ezt követően modern táncokkal szórakoztatta a közönséget a Szelfie tánccsoport is, valamint a móka, a humor, a jókedv megtestesítői, a besztercei Mókaklub Mindenki másképp csinálja című humorprodukciója zárta a kulturális programot. A meglátogatott települések közül kettő egy meglepetéssel is fogadta a Besztercei MADISZ csapatát, hiszen Almásmálomban színpadra lépett az Almavirág néptánccsoport, valamint Szentmátéban a Kéknefelejts néptánccsoport egy kimagasló műsorral. A településeken minden este a Selena együttes hívta a helybélieket a táncparkettre élő, mulatós zenével, kivéve Magyardécsében, ahol egy fergeteges buli várta a fiatalokat Dj Picivel. A teljes programon való részvétel bérmentes volt.
A fiatalok ugyanakkor ízelítőt nyerhettek az általuk meglátogatott települések történelmi múltjából is. Magyardécsében Fekete János, helyi református lelkipásztor jó tanácsokkal is ellátta a fiatalokat útravalóul, amikor is így fogalmazott „ne sajnáltassuk magunkat, hogy szórványban élünk. Fogjunk össze és legyünk nagyon erősek.”
A program az Etnikumközi Hivatalának támogatásával zajlott le. A program célja az volt, hogy népszerűsítse a magyar kultúrát és szokásokat, olyan településeken, ahol ritkán adódik lehetőség kulturális műsorok megtekintésére.
„Annak csak örvendeni tudok, hogy van tenni akarás a megyei magyar fiatalokban. Ők a következő nemzedék, ők azok, akik továbbviszik a magyar értékeket, hagyományainkat, örökségünket és örvendek, hogy van bennük potenciál, van bennük akarat. Öröm velük együtt dolgozni, és természetesen bármikor bármilyen gonddal fordulhatnak az érdekvédelmi szervezethez, hiszen mi támogatjuk őket. Én csak gratulálni tudok nekik, és kívánok további sok sikert, hogy minden évben meglephessenek bennünket egy ilyen csodálatos műsorral” – fogalmazott Décsei Atilla, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének elnöke.
„Minden produkció a fiatalok átdolgozásával került színpadra. A színdarabnál megragadtunk a két mesetörténetből egy-egy jelenetet, kicsit átdolgoztuk és színpadra elevenítettük. Hasonlóképpen történt ez a modern táncokkal is, valamint a humorprodukció esetében is. Büszke vagyok a fiatalokra. Nagyon sok munka áll a háttérben, felbecsülhetetlen energiát fektettek bele ebbe a projektbe és nagyon jól esett az, amikor a helybéliek eljöttek ezt megtekinteni, megtapsolták őket, sőt a végén odamentek hozzájuk és megdicsérték. Nem is kell ennél több. Nagyon jó hetet tudhatunk a hátunk mögött, sok új barátság született, és természetesen bővült a Besztercei MADISZ tagsága is, aminek kimondottan örvendünk, hiszen felkeltettük több fiatal érdeklődését munkánk iránt. Köszönetet mondunk mindenkinek, akik segítettek, hogy sikeresen megvalósuljon ez a hét, a helybélieknek a munkáért, a szülőknek, hogy megbíztak bennünk és nem utolsó sorban támogatóinknak.” – nyilatkozta Zoltán-Sipos Tímea, a Besztercei MADISZ elnöke.
„Az ilyen és hasonló jellegű teljesítményekkel bebizonyíthatjuk, hogy sokszor tévesen ítélnek meg bennünket, fiatalokat. Amit a nézők láthattak a színpadon, az a mi munkánk. Januártól dolgozunk rajta. 2013-ban színjátszó kört alapítottunk, amelynek vannak állandó, de vannak új tagjai is. Ugyanakkor létrehoztuk a Szelfie tánccsoportot is, valamint a humorklubot is, melyet idéntől elneveztünk Mókaklubnak. Örvendünk, hogy ennyire pozitívan értékelték munkánkat, amely által bátorítást nyertünk, hogy igenis ezt nem szabad feladni és tovább kell csinálni.” – jelentette ki Barta Zsolt, a IV. Ifjúsági Karaván programfelelőse.
„A karaván nem csak ismerkedésre jó, hanem egy hét alatt megtanultunk osztozni, tisztelni egymást. A mindennapi fáradságot és az ide-oda rohanást felülmúlta egy kiváló csapat és az esti bálozgatás. Nagyon jól szórakoztunk és mindenkivel jó kapcsolatba kerültem. Néhány személlyel még szorosabb lett a kapcsolatom és ennek nagyon örülök. Nagyon nehéz egy hét után újra visszakerülni a csendbe és az otthonomba. Nagyon örültem, hogy részt vehettem és reménykedem jövőre is meg less szervezve.” – Köő Krisztina.
„Nekem nagyon tetszett a karaván, sok új embert ismertem meg, sok barátra tettem szert, sok újat tanultam egy het alatt és sikerült jobban kikapcsolódni is, habár nem volt könnyű. De a fáradság nem akadályozta meg a tevékenységeket és minden nap újabb vicces dolgok miatt tűnt el a fardság és egyre jobban szórakoztunk és nevettünk. A karaván segítségével sikerült eltávolítani a szégyenlősségemet és bátrabb lettem, többet kommunikálok és ami a lényeg, sok új dolgot tanultam, hogyan kell jobban összetartani és egymásért jóban-rosszban ott lenni. Nekem ez a hét örökre egy nagyon szép emlék marad.”- Kiss Melinda.
„Nagyon örülök, hogy részt vehettem a negyedik Ifjúsági Karavánon. Jó élmény volt számomra. Megismertem rengeteg új személyt, új barátokat szereztem. Jó volt a társaság, karaván társaim szuperek voltak. Igazán jó élmény volt egy héten át minden nap más és más faluban lenni és ott foglalkozni az ott élő gyerekekkel/fiatalokkal. Nekem nagyon tetszett és remélem jövőre is ott leszek.” – Balogh Zoltán.
Zoltán-Sipos Tímea
Erdély.ma

Beszélgetés Orbán Juliánna Ezüstgyopár díjas matematikatanárral
Örültem, hogy taníthattam
Hunyad megyéből idén Orbán Julianna, a Téglás Gábor Elméleti Líceum matematikatanára vehette át a Romániai Magyar Pedagógusszövetség által kétévente kiosztott Ezüstgyopár-díjat. A szovátai díjátadó ünnepséget követően beszélgettünk a 38 esztendőt felölelő oktatói pályájáról, az indulásról, az eredményekről.
– Kiskorom óta tanítónak vagy tanárnak készültem. Élő példáim voltak, szerettem volna hozzájuk hasonlóvá válni. Szeretettel emlékszem vissza Lőrincz Imre matematikatanáromra, aki egyben osztályfőnököm is volt. Vagy Petrozsényból Csutak István és Fekete Zsolt matematika-, illetve fizikatanáraimra. Mellettük Édesapám volt a példaképem, aki már kisgyerekkorom óta úgy tanított, hogy szeressem az embereket, a körülöttem élőket, szeressem a magyar irodalmat, írjak helyesen és a magyartanáraim mellett neki köszönhetem, hogy soha szégyent nem vallottam a helyes magyar beszédben, illetve a helyesírásban. Az otthonról, az általános és középiskolából hozott útravaló nagyon sokat jelentett számomra.
– Említette a magyar nyelv, a magyar kultúra fontosságát az életében. Középiskolás diákként néprajzgyűjtéssel is foglalkozott. Oktatói pályáját mégis román vidéken kezdte.
– Abban az időben könnyebb volt román környezetben tanulnunk. Habár nem akartunk. De voltak olyan dolgok, amiket azon a vidéken nem tudtak rólunk. Aztán mikor kiderült, már ott sem volt könnyű. Az én esetemben az történt, hogy középiskolás koromban magyar tanárom vezetésével néprajzgyűjtésbe kezdtünk Lozsádon. Bizonyos személyeknek ez szemet szúrt, főképp az, hogy miért csak a magyar népi kultúrával foglalkozunk. És ezután elég sok kellemetlen pillanatot, szomorúságot, fájdalmat okoztak a családunknak is, és az iskolában is. Így történt, hogy Bákóba kerültem. Ott szereztem meg tanári diplomámat. Ott mentem férjhez, ott született meg első gyermekem, Zsolt, ott dolgoztam hét éven keresztül. Azután kerültünk vissza Dévára, amikor a férjemre itt volt szükség. Közben a fiúnk nőtt, magyar óvodába szerettük volna adni, de nem volt rá lehetőség. Ellenben nagyon sok jó barátunk volt ott, akik hasonlóképpen egyfajta száműzetésben éltek a Kárpátokon túl: tanárok, orvosok, sőt református lelkipásztor is. És itt el kell mondanom, hogy Zsolt fiam volt az első Bákóban megkeresztelt református gyermek, vele nyitottuk meg az anyakönyvet. Remélem, azóta gyarapodott a megkereszteltek sora és adja a jó Isten, hogy ezután is legyen gyermek a bákói református anyakönyvben. Persze ez sem volt némelyeknek ínyére, hogy megkerestük egymást a magyar értelmiségiekkel, összejártunk, beszélgettünk. Közben egy csángó iskolában is tanítottam, ahol egyszer-kétszer magyarul is szóltam a gyermekekhez. Ez sem volt helyes – egyesek szerint. Ezért aztán egy adott pillanatban el kellett jönnünk onnan. De nem bántam meg. 1981-ben a férjemet áthelyezték a dévai tornaiskolába edzőnek és szaktanácsadónak, mert azelőtt a bákói testnevelési főiskolán tanított szintén művészi tornát. Ez a váltás akkor nagyon jól jött számunkra. Azóta is nagyon szeretjük Dévát, a várost, a környezetünket. És sokszor jött ajánlat a férjem részére külföldi munkára, de mi úgy éreztük, hogy itt van a helyünk, itt kell végeznünk azt, amit a jó Isten ránk bízott.
– Dévára költözésük óta sok iskolában tanított, de 10 esztendeje a Téglás Gábor Elméleti Líceum tanára és itt a tanórák megtartása, osztályfőnökség mellett nagyon aktív szerepet vállal a versenyek megszervezésében, lebonyolításában is.
– Valóban sok iskolában tanítottam. Mert amikor átjöttünk Dévára én nem kaptam áthelyezést. Le kellett mondanom a címzetes állásomról, mert másképp nem követhettem volna a családom. De nem bántam meg. Itt kezdtem az oktatást a 3-as iskola magyar tagozatán. Nagyon köszönöm Deák Piroska tanárnőnek, aki akkor a tanintézmény igazgatójaként fogadott és bátorított. Azok a szavak most is a fülemben csengenek, egész pályámon elkísértek. Nemcsak a bátorító szavai, hanem jelenléte is. Azután 1990-ig Vecel, Déva, Vajdahunyad különböző iskoláiban tanítottam. A jó Isten mindig kirendelte számomra a katedrát, tehát mindig nem volt hol dolgoznom. És nem volt számomra nehéz alkalmazkodni, mert a munkámat imádtam, a gyerekeket úgyszintén. Tehát könnyű volt beilleszkednem a közösségbe. Soha nem az érdekelt, hogy milyenek a kollégák, bár mindig rendesek voltak, de annak örültem, hogy dolgozhattam, taníthattam. Mert úgy éreztem, hogy nekem ezt kell tennem. 1990-ben kaptam meg a végleges kinevezésemet Solymosra, ahol sok ügyes tanítványom volt, akikkel szívesen foglalkoztam és örömmel látom, hogy többségük igen szépen boldogul, van köztük orvos, mérnök, asszisztens. Közben az én gyermekeim is nőttek. Itt született meg a lányom, Lilla. És gyakran megtörtént, hogy vagy velem voltak az iskolában és csöndben rajzolgattak a tanáriban, amíg én megtartottam az óráimat, vagy éppen az édesapjuknál a tornateremben. Megtanultak alkalmazkodni a helyzethez és öntudatosan, szépen fejlődtek. Ezért is tudták megállni a helyüket, és mai napig büszke vagyok rájuk. És hát igen – visszatérve a katedrámhoz. Tiszta véletlenül kerültem a Téglásba. Azelőtt is tanítottam a magyar tagozaton, mert szükség volt valakire, aki ott is tanítson, ahová nem jutottak el a kollégák. Sokan emlékeznek még arra, hogy 2005 előtt a magyar oktatás a város több tanintézményében szétszórva zajlott. Rohanni kellett egyik épületből a másikba. De én ezt is elvállaltam szívesen a solymosi óráim mellett. Tulajdonképpen csak akaratról volt szó. És én örömmel gondolok azokra az évekre, hiszen lehet, hogy más nem vállalta volna el, hogy egy nap három, egymástól távol eső iskolában tanítson. De én megtettem. Lehet, hogy még fiatal voltam?!
– A Téglás Gábor Elméleti Líceumba is tenni akarással érkezett. Számos országos vetélkedőre viszi diákjait és főszervezője, tulajdonképpen a Hunyad megyei meghonosítója is a Zrínyi matematika versenynek.
– Eredetileg Aradra vittük a diákjainkat a Zrínyire. De aztán rájöttünk, hogy ha itt helyben szerveznénk meg a megyei szakaszt, sokkal többen vehetnének részt. Hiszen az utazás elég sokba került és csak egy busznyi gyerek mehetett mindig. Ezért kérvényeztük, hogy itt is megszervezhessük a megyei döntőt. Az 57. megye lettünk Kárpát-medence-szerte a megyei szakasz lebonyolítására. Már rögtön az első évben 160 diákunk jelentkezett, és ez nagy teljesítmény, hiszen abban a tanévben 800 diák tanult magyarul a megyében. Ez a verseny azért nagyon jó, mert játékos módon, logikai feladatokkal népszerűsíti a gyermekek körében a matematikát, rávezetve őket az elméleti tudásuk gyakorlati alkalmazására. Azóta nem csupán ezt a versenyt tartjuk itt meg, egyéb vetélkedőket is meghonosítottunk. Itt van a Bonifert Nemzetközi Matematikaverseny, amin a gyermekek szintén nagyon szívesen vesznek részt, és már nemzetközi harmadik díjasunk is van. Emellett részt veszünk a matematika tantárgyversenyen is. Itt, sajnos, még mindig túlsúlyban van az elméleti megközelítés. Ellenben az Erdélyi matematikaversenyre harmadik alkalommal neveztünk már be, egyik tanítványom eljutott a kárpát-medencei fordulóra, ahol az elsők között végzett.
– Mindezen eredmények bizonyára hoztak némi szakmai elégtételt. A társadalom részéről viszont egyre kevésbé tapasztalható a pedagógusok iránti megbecsülés. Ön hogy érzi, érdemes volt-e 38 évet tanítani?
– Csak azt mondhatom: ha újra kellene kezdenem a pályámat, ugyanezt tenném. Szintén pedagógus lennék, matematikát tanítanék vagy éppen magyar irodalmat. Lehet, hogy a két tantárgy egymástól távolinak tűnik, de bennem egységet alkot, sőt a matematika és irodalom mellett a zene is egészen fontos helyet kap az életemben.
– Milyen érzés volt átvenni az életműdíjnak számító Ezüstgyopár kitüntetést?
– Hát nagy-nagy megtiszteltetés és öröm volt bennem, egyben hála is mindazok iránt, akik elindítottak a pedagógusi pályán, akik mellettem álltak és azon kollégák felé is, akik úgy gondolták, hogy nekem is ott a helyem a kitüntetettek sorában. Felemelő volt számomra maga a díjátadó ünnepség is, és különleges élményt jelentett, hogy szintén idén részesült Ezüstgyopár-díjban hajdani tanítónénim, Damó Erzsébet, aki a mezőségi Almásmálomban kezdte oktatói pályáját, ott lakott velünk együtt a református parókián. Én alig 7 éves voltam, amikor édesapám Lupényban vállalt szolgálatot, mivel ott kevésbé zaklatták a lelkészcsaládokat – négyen voltunk testvérek, fontos szempont volt a taníttatásunk. Így aztán azóta sem találkoztam a tanítónénimmel. Most megható volt újra látni egymást. És jó érzés volt végighallgatni a kollégák laudációját, megerősödni abban a tudatban, hogy az oktatói pálya különleges hivatás.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)