"Ion Iliescu államfő okt. 15-én Kairóba utazott, ahol hatnapos körutat kezd Egyiptomban, Jordániában és Libanonban. Az elnök elmondta, hogy a három ország vezetőivel tervezett megbeszélések fő témái a kétoldalú, különösen a gazdasági kapcsolatok fellendítése, valamint a közel-keleti helyzet lesznek. Az államfőt üzletemberek küldöttsége is elkíséri útján. Iliescu okt. 16-án részt vesz az alexandriai könyvtár hivatalos megnyitóján. Románia háromezer kötetet adományoz az intézménynek. A román államfő okt. 17-én Ammanba érkezik, Abdullah jordán király meghívására. Az államfő Romániát képviselő küldöttség élén részt vesz a frankofon országok okt. 18-20-án, Bejrútban megrendezésre kerülő kilencedik államfői és miniszterelnöki konferenciáján. /Iliescu körúton az arab világban. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./"

"Ápr. 1-jén hivatalosan felavatták a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karainak könyvtárát. Lányi Szabolcs professzor, a romániai magyar magánegyetem csíkszeredai karainak dékánja köszöntő beszédében ünnepnek nevezte az eseményt. Balog László könyvtárigazgató hangsúlyozta, hogy már egy éve működik az intézmény, az avatóra a második olvasóterem elkészülte szolgáltatott alkalmat. Az intézmény könyvállománya 25 ezer kötet, az állomány gyarapodását számos hagyaték gazdagította. Ezek között Szent-Györgyi Mária, Jalki István, André Kosztolany és Fábián Ernő hagyatékadományát említette. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke beszédében Erdélyt egy folyamatosan égő Alexandriai könyvtárhoz hasonlította. - Itt az ideje, hogy eloltsuk ezt a tüzet, és sorra nyissuk könyvtárainkat - hangsúlyozta. /Magyar egyetemi könyvtár Csíkszeredában. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 2./"

Az oktatás reformjáról a parlament épületében augusztus 18-án kezdődött közvita első napján nem tisztázódott, hogy a kormány melyik törvénytervezetért vállal felelősséget két hét múlva. Traian Basescu államfő és Emil Boc miniszterelnök minél hamarabb új oktatási törvénycsomagot akar. Basescu üdvözölte a kormány ama szándékát, hogy felelősségvállalással terjeszti a parlament elé szeptember 2-án az oktatási törvénycsomagot, burkoltan bírálta az Andronescu-féle tervezetet. Andronescu oktatási miniszter visszautasította a bírálatot. Basescu szerint a Spiru Haret Egyetemhez hasonlóan egyes állami felsőoktatási intézmények is átverik a diákokat úgy, hogy valós tudás nélküli okleveleket adnak nekik. Példaként említette a nagyváradi, a targu-jiui, az alexandriai és a jászvásári orvosi egyetemet. Andronescu szerint alexandriai egyetemet soha nem akkreditálták, csak ideiglenes engedéllyel működött egy ideig. /B. T. : Nem tisztázott semmit az oktatás közvitája. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./

Szellemi barangolás Kőrösi Csoma Sándor nyomában
Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain – a magyarság közép-ázsiai gyökerei címmel tartott előadást kedden a nagyváradi Ady-gimnáziumban Kádár József jogász a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének szervezésében létrejött találkozón.
Közel félszáz érdeklődő vett részt Kádár Józsefnek a magyarság eredetéről tartott érdekes előadásán.
Kőrösi Csoma Sándor orbaiszéki nyelvtudós 1819-ben hagyta el Magyarországot, az erdélyi Nagyenyedről indult el keletre, hogy megkeresse a magyarok őshazáját. Szófiából Énosz (ma Enez) felé ment, a Marica torkolatához, ugyanis Konstantinápolyban pestisjárvány volt. Alexandriába utazott, ahol tovább akarta tanulmányozni az arab nyelvet, azonban a járvány miatt el kellett onnan mennie. A szíriai Latakiába hajózott, onnan gyalog folytatta az útját. Aleppó, Moszul és Bagdad után Teheránba érkezett, ahol perzsa és angolt tudását fejlesztette. Innen Buharába indult, azonban háború miatt kénytelen volt a perzsiai Meshedben maradni egy fél évig. Eljutott Kabulba 1822-ben, utána Lahore-ba, majd onnan a kasmíri Szrinagarba. Ezután Ladakhba, azaz Kis- Tibetbe ment, júniusban érkezett annak fővárosába, Lehbe. A továbbutazás veszélyesnek bizonyult. Kőrösi Csoma találkozott egy angol utazóval, William Moorcroft katonaorvossal, akinek ösztönzésére elkezdett a tibeti nyelvvel és irodalommal foglalkozni, hogy bizonyítékokat találjon a magyarok eredetére. A kutatások során elolvasott több ezer tibeti könyvet, összeállított egy negyvenezer szóból álló jegyzéket. Kanamban elkészítette a buddhista terminológiai szótárt Szangye Püncog láma segítségével. Kalkuttában kiadatta 1834-ben az első hiteles tibeti–angol szótárt és a tibeti nyelvtant. El szeretett volna jutni Lhászába, azonban útközben maláriát kapott. Kőrösi Csoma Sándor 1842-ben halt meg és a Himalája harmadik legnagyobb csúcsa, a Kancsendzönga árnyékában meghúzódó dardzsilingi sírkertbe temették, amely India Nyugat-Bengália tartományában található.
Kádár József beszéde közben képeket vetített azokról a helyekről, ahol megfordult a nyelvtudós. A kézdiszéki Jakabos Ödön 1972-73-ban végigjárta Kőrösi Csoma útját önerőből, veszélyek és nélkülözések közepette, erről könyvet is írt, de az csak korai halála után jelent meg 1983-ban – folytatta Kádár. Nagyváradon jártában az elszánt utazó Jósa Piroska közírónál, lapunk régi munkatársánál is megszállt.
Kőrösi Csoma munkáját az 1844-ben született Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvész folytatta. Tagadta a magyar nyelv finnugor eredetét, ezért a Budapesti Egyetemen elbocsátották a tanári állásából. Stein Aurél Kelet-kutatóról is szót ejtett Kádár. Elmondta, Stein olyan selyemtekercset talált, amelyen nyomtatott írásjelek voltak. Kínában nyomtatták több száz évvel a mozgatható betűelemekkel való könyvnyomtatás feltalálójának, Gutenbergnek a születése előtt.
Az előadáson elhangzottak igencsak lekötötték a jelenlévők figyelmét. A rendezvény végén a közönség soraiból sokan megköszönték Kádárnak az izgalmas előadást, gratuláltak is neki, valamint kérdeztek is tőle. A fiatalember szívesen vallott az érdeklődőknek Kőrösi Csomáról, a magyarságról, a Kelet-kutatókról, valamint saját magáról is. Megtudhattuk, már gyermekkorától vonzza Ázsia, akárcsak tegnapelőtti előadásának főszereplőjét, a híres erdélyi tudóst, utazót.
Ladányi Norbert. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Válságban a román felsőoktatás
Folyamatos botrányok övezik a román felsőoktatást: diplomák akkreditáció nélkül, uniós el nem ismerés, állami pénzek elszivárgása, hogy csak a legfontosabbakat említsük.
Diploma gyakorlati alkalmazhatóság nélkül
A szocializmus óta nem vizsgálták felül a bukaresti egyetemen bizonyos szakok „naprakészségét”. A mai napig képeznek kohász- és vaskohász mérnököket, míg szinte minden, ezzel foglalkozó romániai cég befejezte működését az utóbbi 20 évben. Emellett meg kell említeni, hogy évente körülbelül 9000 diák kap jogi diplomát, míg mindent egybevetve (ügyvédbojtár, közjegyző stb.) legfeljebb ezren tudnak elhelyezkedni.
Romániában jelenleg mintegy 710 ezer munkanélkülit regisztráltak a hatóságok, míg legfeljebb 7 ezer állásajánlat van. Az Impulzus.ro értesülései szerint a felsőfokú végzettséggel rendelkezőket sokkal inkább sújtja a munkanélküliség, ugyanis a szakmunkásokhoz képest jóval nehezebben találnak – képzettségüknek megfelelő – állást.
Nem véletlen, hogy körülbelül 3 millió román állampolgár megy külföldre jobb elhelyezkedési lehetőségek miatt. Ők azonban azzal szembesülnek, hogy – minden uniós jogszabály ellenére – diplomájukat számos országban nem fogadják el, így például Franciaországban sem. Így marad a taxisofőrség, bébiszitterkedés, újságkihordás, és a többi.
A román felsőoktatás válsága hosszabb ideje húzódik. Már Basescu is felemelte szavát több ízben a helyzet lehetetlensége miatt. Tavaly augusztusban például az államelnök élesen bírálta a nagyváradi, a Târgu Jiu-i, az alexandriai állami egyetemeket és a iaşi-i orvosi egyetemet is a tanügyi reformmal kapcsolatban. Szerinte olyan felsőoktatásra volna szükség, ami értékeket, képességeket és ismereteket ad át hallgatóinak, és – nem utolsósorban – megfelel a jelenlegi munkaerő-piaci elvárásoknak. A felsorolt egyetemeket azzal vádolta, hogy tulajdonképpen a Spiru Haret magánegyetem megfelelői állami pénzen.
Az egyetem, mint sikeres gazdasági vállalkozás
A Spiru Haret egyetem több botrány főszereplője volt a közelmúltban. Mint kiderült, számos, még nem akkreditált szakon adott ki diplomát, amelyek érvényességét az oktatási minisztérium később kétségbe vonta. Végül megállapították, hogy ezeket nem vonják vissza, a közeljövőben azonban a hallgatóknak más egyetemeken kell államvizsgát tenniük amennyiben érvényes diplomához akarnak jutni. Mindemellett arra is fény derült, hogy az egyetem „meglehetősen” nyereségesen működik: a tavalyi év legsikeresebb román vállalkozása ugyanis a Spiru Haret volt. Pénzügyi hatékonyságával az ország legnagyobb vállalkozásait is maga mögé szorította. A siker titka: számos új szak indítása (akár akkreditáció nélkül), megnövelt hallgatói létszám, valamint a távoktatás kiterjesztése, ami jóval olcsóbb az egyetemnek.
Rangsorolás – lefokozás
A tarthatatlan helyzetet tovább fokozta, amikor közzétették a Times Higher Education című brit felsőoktatási szakfolyóirat éves ranglistáját, ahol egyetlen román egyetem sem került be a legjobb ötszáz közé. A bukaresti egyetem valahol 500 és 600 között szerepel, míg a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem nevét csupán megemlítették – igaz, ez jelentős előrehaladás, eddig ugyanis még ez sem történt meg. Basescu szerint „a román tanügy nem engedheti meg magának, hogy a nemzetközi ranglisták végén kullogjon, hogy szalagon állítsa elő a munkanélkülieket és a diplomákat, amely az állami intézményekben ugyanolyan látványos, mint a magánegyetemeken.”
Éppen ezért készítenek 2011-re egy országos rangsort Romániában, ahol az egyetemek közötti sorrend a végzősök sikeres munkapiaci elhelyezkedése, a hatékony információátadás és az oktatási programok minősége alapján alakul majd ki. Ennek elsődleges célja az lesz, hogy rákényszerítsék a felsőoktatási intézményeket képzéseik munkaerő-piaci elvárásokhoz való igazítására.
Magyar egyetemek
Erdélyben a rendszerváltás óta több intézményben tanulhatnak magyar nyelven a hallgatók. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen több-kevesebb megszorítással folytonos volt a magyar nyelvű oktatás, bár a 80-as években fennállt annak a veszélye, hogy ezt is elveszítik határon túli testvéreink. Emellett sikeresen működik a Református Egyház fenntartásában a Partiumi Keresztyén Egyetem Nagyváradon, valamint a marosvásárhelyi Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Problémák azonban itt is akadnak, többek közt ezért határozta el 2010 januárjában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), hogy oktatási szakbizottsága kidolgozzon egy egységes magyar felsőoktatási tervet.
A román és a magyar állam között voltaképpen a rendszerváltás óta vitatéma az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete. Ezzel kapcsolatban számos megegyezés született több-kevesebb sikerrel. A 2009-ben aláírt román–magyar együttműködési jegyzőkönyv szerint nem engedhető meg, hogy bárkit is hátrány érjen amiatt, hogy magyarul tanul Romániában. Emellett a két fél által felállított vegyesbizottság vizsgálja majd a jövőben a kétnyelvűség megfelelő alkalmazását a Babes-Bolyai Egyetemen.
Ilyen szempontból sokkal jobb helyzetben van a Sapientia Tudományegyetem, ahol egyre több szakot akkreditálnak. Az egyetem rektora, Dr. Hollanda Dénes szerint célirányosan olyan képzéseket indítanak, amire manapság igény van: kommunikáció, fordító, informatika, automatizálás, távközlés stb. Itt nem a diplomagyártásra „szakosodtak”, hanem az egyetem tudományos hírnevét kívánják növelni, amire jó szakemberekkel meg is van az esélyük. Az egyetemet javarészt a magyar állam finanszírozza, de a fentebb említett megállapodás szerint több szak sikeres akkreditálása után a román fél is fontolóra veszi a hozzájárulást.
Mindezek sok jóval bíztatnak az erdélyi magyar felsőoktatással kapcsolatban, aminek a helyzete – nagy küzdelmek árán, de – folyamatosan javul. A képet árnyalja, hogy a tapasztalatok szerint az itt végzett hallgatók javarészt külföldön kamatoztatják tudásokat. Éppen ezért az intézményeknek arra is kell törekedniük, hogy visszafogják az "agyelszívást", ami fizetőképes munkahelyek nélkül meglehetősen nehéz.
ZSÁR VIRÁG. Forrás: Kitekinto.hu

Magyarok a Regátban – XIX. századi hírlapok tükrében
Közben Koós Ferenc folytatja az Ország Tükre című laphoz intézett levelezését, melyből álljon itt néhány jellegzetes rész: „A rabszolga cigányok szabaddá tétetvén – írja 1864. május 21-én – tömegesen vonultak ki a bojár udvarokból, hol eladdig ingyen munkát voltak kénytelenek végezni.
Ezek helyét többnyire székelyek foglalták el. Ma ritka azon udvar hol öt-hat magyar cseléd ne találtanék. A bojár a magyar cselédet pontossága és igazlelküségéért kedveli leginkább. Az iparos jobban fizettetvén mint honunkban, sietett ismét elfoglalni azon tért melyet ősei bírtak. Lakatos, puskás, asztalos, kovács, bérkocsi tulajdonos s több más iparos méltán megáll a más nemzetiségű iparosok mellett, s ha egyházunk anyagi ereje megengedné, hogy iskolánkat reáliskolává változtathatnók, még sokkal többre haladnánk”.
Azonban nemcsak az ipar terén, hanem a gazdászat, gyógyszerészet, építészet, kereskedés, ügyvédség s művészet terén is jeles magyar képviselőket említ föl a tudósító. Így Călăraşi-ban Mester Ede gyógyszerész az első botanikus kertet állítja fel az országban, míg Hajnal nevű testvére Botoşani-ban valósított meg hasonlót. És a nevek magyar értelmiségiek felsorolásával folytatódnak: Szathmári Károly, Veress, Czakó, Csíki, Horvát, Varga, Borosnyói, Daragi, Tar, Vrányi, Fialla. Mindezek számára „a Hunnia megalakulása – Koós szerint – elsőrendű szükségletnek számított. Aki magyar könyvet akar olvasni Oláhországban, ha erszénye nem engedi, hogy saját költségén hozasson könyvet a hazából, azonnal a Hunniához fordul és vágya ki van elégítve. A Hunnia báljai pedig, míg egyrészről ennek eszközt nyújtanak magyar könyvek vásárlására, másrészt magyar viselet, magyar tánc és szellemnek nemcsak védbástyái, de sőt hatalmas terjesztői is. Azon román ifjak, kik ebben részt vesznek, csak oly jó kedvvel járják nemzeti táncunkat, mint a született magyarok”.
Megtudjuk továbbá a terjedelmes hírlapi levelezésből, hogy a ’48-as forradalom előtti időkben Piteşti-en, Ploieşti-en, Galacon és Brăilán éltek nagyobb számban magyarok. Következett Craiova, Slatina, Focşani, Giurgiu, míg Câmpulung, Târgovişte, Câmpina, Buzău, Călăraşi, Alexandria és Turnu Severin helységekben – Koós szerint – „csak egyes családokra találunk, kik mint orvosok, gyógyszerészek, építészek és mesteremberek igyekeznek megőrizni kebleikben és családjuk körében, elszigetelt helyzetükben is a magyar nemzetiséget, kik itt is becsületére vállnak a nemzetnek”.
S hogy ez így volt, abból is kitűnik, hogy Sükei Imre közbenjárására még a forradalom előtt Argeş megyei orvossá nevezte ki a brassói Székely Károlyt a román kormány, s ezáltal Piteşti-en telepedett le. E lelkes magyar orvosnak 1847-ben sikerült egy ifjú segédlelkészt vinnie Piteşti-re, Kovács Zsigmond személyében, kinek a buzgó orvos biztosított szállást, s aki vasárnapokon magyar istentiszteletet, hétköznap pedig magyar iskolát tartott. Nem sokat virulhatott viszont e kis magyar Sion, mert az 1848-as évben úgy Székely, mint Sükei elköltözött e földi világból, viszont Székely Károly végrendeletileg Piteşti legszebb piacán egy gyönyörű nagy telket s a város határában egy szép szőlőt hagyott, azzal a céllal, hogy előbbire templomot építsenek, a szőlő jövedelméből pedig a lelkész anyagi fedezetét biztosítsák. A fáradhatatlan Kovács Zsigmond addig járt-kelt Piteşti-en, Câmpulungon, Râureni-ben és Bukarestben, míg 1857-ben a hagyakozott telekre iskolát épített, és Horzsa János személyében egy több nyelvet ismerő derék tanítót szerzett. 1858-ban két szép harangot vásárolt, s ezek számára haranglábat épített.
GYŐRFI DÉNES
Előző rész
Szabadság (Kolozsvár), 2015. július 14., Magyarok a Regátban – XIX. századi hírlapok tükrében
Szabadság (Kolozsvár)

Országos Helyi Fejlesztési Program: tucatnyi székely község nem kért támogatást
Valamennyi Hargita és Kovászna megyei infrastruktúra-fejlesztési pályázatot elfogadta az illetékes minisztérium, ám abszolút értékeben – Ilfovot leszámítva – így is a két székelyföldi megye kapta országosan a legkevesebb pénzt. Az összeg tán nagyobb is lehetett volna, de 17 székelyföldi önkormányzat nem kért támogatást.
Az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretében a két székely megyéből benyújtott valamennyi pályázat megkapja az igényelt támogatást. Hargita megyéből 139 pályázat érkezett a fejlesztési minisztériumhoz, ezekre összesen 507 millió lejt utalnak majd ki. Kovászna megyéből 105 pályázatot nyújtottak be az önkormányzatok. A megyei tanács által kiadott tájékoztató szerint Háromszéknek 437 millió lej jut.
A székely megyéknek juttatott pénzösszeg valószínűleg nagyobb is lehetne, ám Háromszékről öt, Hargita megyéből pedig tucatnyi önkormányzat nem vette a fáradtságot, hogy akár egyetlen pályázatot is benyújtson. A pozitív példa Dobolló, a háromszéki községnek 12 pályázatra sikerült támogatást szereznie. Élen jár Csíkszereda és Sepiszentgyörgy is: mindkét megyeszékhelynek egyenként 10 projektét támogatják. Erdélyben egyetlen olyan település van még, ahonnan ennyi sikeres pályázat érkezett, a Bihar megyei Élesd városa. Maros megyéből 171 pályázatot támogatnak a PNDL keretében, 737,5 millió lej értékben.
Korábban a román sajtó alapján tévesen írtuk azt, hogy lakosságarányosan Hargita és Kovászna megye kapta a legkevesebbet helyi fejlesztésekre. A penzcsinalok.ro kiszámolta, hogy Kovászna megye a kormányzati alapból kapott, egy főre jutó pénzek alapján a 19. helyen, Hargita megye a 23. helyen áll az országos listán.
A regionális fejlesztési minisztérium összesen 30 milliárd lejt oszthat szét infrastrukturális fejlesztésekre: utak korszerűsítésére, víz- és csatornahálózat kiépítésére vagy modernizálására, oktatási-, egészségügyi-, illetve közigazgatási intézmények építésére, felújítására. A projekteket 2020 végéig kell kivitelezniük az önkormányzatoknak.
A legtöbb pénzt Suceava megye kapja
A pénzből 2017. és 2020. között országosan összesen 9500 projektet finanszíroznak, közöttük 2500 bölcsödét és óvodát, 2000 iskolát valamint egyéb létesítményeket. A legtöbb pénzt Suceava megye kapja, közel 929 millió lejben,vagyis 206, 3 millió euróban részesül. A moldovai megye települései 254 beruházás megvalósítására nyújtottak be projekteket. Az összeg egy részét, csaknem 47 milliárd lejt a Văleni-Stănișoara-Iesle út felújítására fordítják.
A második helyen, 883 millió lejjel – 196,2 millió euróval – Krassó-Szörény megye áll, ahol a tervek szerint 181 fejlesztést valósítanak meg. Az összegből több mint 46 millió lejt utcák és járdák felújítására fordítanak, Măgura, Bocșa Montana, Vasiov, Bocsa Română és Neuwerk településeken.
Krassó-Szörény megyében a legutóbbi helyhatósági választások alkalmával a két nagy párt, a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok megosztották egymás között a tisztségeket. A szociáldemokraták megszerezték a megyei tanácselnöki tisztséget, míg a nemzeti liberálisok soraiból került ki Resicabánya polgármestere.
882 millió lejjel még dobogós lett a szociáldemokraták által uralt Vaslui megye, ahol 256 pályázat kap támogatást. Az összegből 33,5 millió lejt a Băcani-Băltățeni-Cepești-Radăești-Coroiești-Bogdănița-Schitu megyei út felújítására költenek.
A negyedik helyet Liviu Dragnea pártelnök megyéje, Teleorman megye foglalja el, amely 170 projektre kapjaa a számára kiutalt 875,6 millió lejt. Ebből 32 milliót a megyei tanács kap a Rădoiesti-Săceni megyei út felújítására. A megyeszékhely, Alexandria polgármestere egyébként a harmadik mandátumát szociáldemokrata Victor Drăgușin, de a megyei tanácsot is a szociáldemokraták uralják.
Mehedinți megye 849 millió lejt kap a 174 projektjére, ebből 41,2 millió lejt szintén megyei útfelújításra fordítanak. A megye maga is a szociáldemokraták kezében van, Turnu Severin polgármestere, valamint a megyei tanácstagok többsége ennek a pártnak színeit képviseli.
De jelentős pénzekben részesül a Kárpátokon túli Botoșani megye (847,8 millió lej), Iași megye (831 millió lej), Bacău megye (827 millió lej), Olt megye (823 millió lej), valamint Dolj és Ialomița megye (813-813 millió lej).
Erdélyben Szilágyság áll az élen
A kormány a legszűkmarkúbb az erdélyi megyékkel szemben volt. Brassó megye például csak 587 millió lejt kapott a 112 projektjére. Ebből a pénzből 41,2 millió lejt Fundáta és Sernye falu úthálózatának felújítására fordítanak. A megyében egyébként a nemzeti liberálisok szerezték meg a megyei tanácselnöki és Brassó polgármesteri tisztségét.
Szeben megye 557 millió lejben részesül, ebből 109 projektjüket kell majd megvalósítaniuk. Közel 100 milliárd lejt ebben a megyében is megyei utak felújítására fordítanak, pontosabban a Pókafalva-Alamor-Széptelek közötti utat teszik majd járhatóbbá. A megyei tanácsot tekintve a nemzeti liberálisok vannak túlsúlyban, Nagyszeben polgármesteri tisztségét pedig a Romániai Németek Demokratikus Fórumának képviselője tölti be.
Erdélyből Szilágynak sikerült a legtöbb pénzt lehívnia, 767 millió lejt. A legaktívabb két magyar többségű község, Szilágyperecsen és Varsolc volt, mindkettő hat sikeres pályázattal büszkélkedhet. Temes 751 millió lejt kap a program keretében, Bihar pedig 750 milliót. Erdélyből, Hargita és Kovászna mellett Kolozsba, Fehérbe, Aradba és Szatmárba kerül még kevés pénz, 670 és 625 millió lej közötti összegek.
Országos szinten a legkevesebb pénz, 374 millió lej, az amúgy igen fejlett Ilfov megyének jutott.
Pengő Zoltán, Bogdán Tibor / maszol.ro

Gyalui Farkas, a tudós könyvtárigazgató (1866–1952)
Kultúrtörténeti kutatásaim közben bukkantam rá a Kolozs megyében, Gyalun született Gyalui Farkas sokirányú szellemi tevékenységére. 1891-ben könyvtártisztnek nevezték ki a kolozsvári egyetemi könyvtárhoz. 1892-ben bölcseletdoktori oklevelet nyert, 1896-ban az említett könyvtár őre lett. Magas szintű, megbízható munkájával kivívta, hogy 1911-ben kinevezték könyvtárigazgatónak az egyetemi könyvtár élére. De már előtte Erdély egyik kiemelkedő szakértője lett a könyvtári tudományoknak, erre alapozva 1901 óta a kolozsvári egyetemen a könyvtári tudományok magántanára lett. Nemzedékek sorát ismertette meg az ókori könyvtárak létrejöttével, helyével, működési módjával. Megvilágította hallgatóinak, hogy könyvtári jellegük volt az asszír–babiloni ék- írásos cserépgyűjteményeknek. Egyiptomban és Ázsiában már Krisztus előtt a XIX. században voltak könyvtárak, csakhogy ezekben papirusztekercseken tárolták az ismereteket. A legrégebbiek közé tartozott a Memphiszben, Szuzában, Jeruzsálemben létrehozott könyvgyűjtemény, más néven könyvtár. Általa ismerték meg a kolozsvári egyetemi hallgatók az alexandriai könyvtár értékeit, sajátosságait. Megtudták, hogy Alexandriában éltek a tudományos irányzatok elindítói és művelői, akik a Ptolemaioszok bőkezűsége által oly helyzetbe jutottak, hogy irodalmi és tudományos munkásságuk kevés megszakítással mintegy 800 évig tartott (Kr. e. 300-tól Kr. u. 500-ig). Ebben könyvtárban írta meg Eukleidész a Kr. e. III. században geometriáját. Itt fejlesztette Eratoszthenész a csillagászati földrajzot, Hipparchosz az észlelő csillagászatot. Itt gyűltek össze az asztronómiai észlelések, melyek a spekuláció helyébe léptek. Az Alexandriában állami költségen élő tudósok a tudományok mindenik ágát művelték, az addig ismert anyagot kutatták és rendezték. Tudományos munkásságuk inkább a meglévő tanítása volt, mint újabb igazságok felfedezése. Közös lakhelyük a múzeum volt, melyben tisztán a tudománynak éltek: folyvást gyarapodó alapítványok gondoskodtak függetlenségükről. A múzeumhoz tartozott a nagy könyvtár, melyben Kr. e. 250 körül mintegy 490.000 tekercset őriztek. Egy másik nagy könyvtár a Szerápis templomában állott (42 ezer tekercs). E könyvtárak használata végett, valamint a tudós könyvtárőrök tanításainak meghallgatására az egész világból idejártak. A nyugati és keleti tartományokban élt s hírre vergődött orvosok és tanárok, bölcselők és papok, számfejtők és
csillagászok mind Alexandriába jártak és ott tanultak, az ott-tartózkodást tudományos ké- pesítésnek tekintették. Sajnos, a világtörténeti események, a belső erkölcsi és szellemi fejlemények ezt a központot sem hagyták érintetlenül. A terjedő kereszténység erősen támadta a pogány görög hagyományok veszélyes székhelyét, s Caracalla pénzügyi zavarain a múzeumi alapítványok elkobzásával segített. A nagy görög filozófusok tanításai fennmaradtak. A görög szellem fenntartotta magát, amíg az arabok hódító serege föl nem dúlta a várost (Kr. u. 642). A görög szellemet az arab váltotta fel. A könyvtár először Alexandria ostrománál, Julius Caesar idején égett le, később Antonius Cleopátrának ajándékozta a pergamumi királyok könyvtárát. II. Teodosius császár Konstantinápolyba vitette a megmaradt könyveket. A dolgozatom első részében szóba került a kolozsvári egyetemi könyvtár mint nagy jelentőségű tudományos-művelődési intézmény. Az eltelt 108 évben a tanulóifjúság sok ezer tagja gyakran ide járt ismereteit gyarapítani, egyetemi dolgozatai megírására, vizsgára jegyzetelni, anyagot gyűjteni. A doktori dolgozatok, könyvek megírásához is itt találta meg a legtöbb forrást. A fenti okok miatt indokoltnak találom, hogy felidézzem az egyetemi könyvtár létrejöttének előzményeit, a legfontosabb humán tényezők számbavételét és az impozáns szecessziós épület felhúzásának, alakításának évét, valamint az avatás ünnepélyes mozzanatait. Tervezője Giergl Kálmán és Korb Floris volt. Az építést Reményik Károly kolozsvári vállalkozó irányította 1906-ban és 1907-ben, az év végén már állt az építmény. Az ünnepélyes felavatásra 1909. május 18-án került sor. Az előzményekről tudjuk, hogy az Erdélyi Múzeumot 1859-ben alapították, és ez 34.156 kötetét használatra átadta a kolozsvári egyetemnek. Ehhez az újonnan létrehozott egyetem hely híján különböző gyűjteményekben őrzött 11.134 kötettel járult. Így az egyetemi könyvtár működését 45.000 kötettel kezdte 1874-ben, az épülő egyetem egyik földszinti részében, Szabó Károly, az EME múzeumőrének igazgatása alatt. Szabó Károly három évtizedes (1859–1890) múzeumőri és húszesztendős egyetemi könyvtárigazgatói működése alapozta meg az egyesített könyvtár későbbi fejlődését. Az ő nevéhez fűződik az önálló könyvtárépület felépítésének gondolata is. Szabó Károly halála után, 1891-ben Ferenczi Zoltánt nevezték ki igazgatónak. Kilencévi igazgatása idején újjáalakult a könyvtár. 1899-ben Pestre hívták, ő lett a Budapesti Tudományegyetem Könyvtárának az igazgatója. 1900. augusztus 3-tól Erdélyi Pál vette át a könyvtár igazgatását. Szervezőkészségével és szaktudásával az egyetemi és múzeumi könyvtárat az ország legkorszerűbb intézményévé fejlesztette. Nevéhez fűződik a mai gyönyörű épület felépítése, berendezése, és a benne folyó tudományos munka megszervezése. Az ő kívánsága volt, hogy a különböző termek rendeltetésük szempontjából kövessék a bázeli egyetemi könyvtár beosztását. A katalógusterem: új találmányú fiókokban, rögzítve „téglány alakú kartonlapokra” vannak feljegyezve a könyvtárban lévő könyvek. Engedtessék meg nekem néhány személyes emlék felidézése. Legalább 50 alkalommal kerestem címeket, műveket a katalógusteremben, és jegyzeteltem az olvasóteremben. Akkor tapasztaltam az állomány rendezettségét, hiszen a részleg felelősének kezébe adott kérőlap után 5-6 perc múlva megkaptam a kért műveket. A rendszer kidolgozásához annak idején Gyalui Farkas szakíró is hozzájárult.
Forrásmunkák: Révai nagy lexikona, IX. kötet; Lászlóffy Aladár – Házsongárd; internet
Márton Béla / Népújság (Marosvásárhely)

Kelemen: a román társadalom nem tudta levetkőzni a kommunista történelemszemléletet
Ünnepeinkről, a magyarokkal szembeni előítéletekről, a magyar-román államközi kapcsolatokról beszélgettünk az RMDSZ elnökével A politika belülről új kiadásában.
– Az utóbbi hetekben visszatérő témák voltak a magyar nemzeti ünnepek, egyrészt a március 15-ről szóló törvénytervezete miatt, másrészt október 23. miatt. Ünnepeinkkor rendszerint nyilvános beszédeket mondanak a politikusok, és ilyenkor nehéz újat mondani. Hogyan birkózik meg ön ezzel a feladattal?
– A magyar ünnepek általában a szabadságharcokhoz kötődnek, augusztus 20. kivételével. Ha azt nézzük, hogy a szabadság olyan emberi érték, amelyért a történelem során a népek, nemzetek mindig föllázadtak – akkor is, amikor nem a mostani nemzetfogalom létezett –, viszonylag könnyen el lehet jutni mindig a mához, a ma kihívásaihoz, és össze lehet kapcsolni a múltat a jelennel és a jövővel. De az igaz, hogy ha a március 15-i vagy az október 23-i beszédeinket megnézzük visszamenőleg sok évre, akkor látszik azokon az ismétlés is és az is, hogy az ember miként próbál úgy újat mondani, hogy azért a múltat a jövővel összekapcsolva ne beszéljen butaságokat. Nem egy egyszerű mutatvány, én ezt készséggel elismerem. Szoktunk a kollégákkal erről beszélni, főleg azokkal, akinek megadatott, hogy sok-sok március 15-én, vagy sok-sok október 23-án mondjanak beszédet. Azért nem baj, ha az embernek azon kívül, hogy politikus, van egy kis alkotói készsége, íráskészsége. Nyilván sokat lehet arról is beszélni, hogy miért kell minden egyes ünnepen a politikusoknak beszélniük. Próbálom úgy alakítani a programomat, hogy időnként kimaradjon egy-egy esztendő, hogy csak koszorúzzak, csak ott legyek, én is csak meghallgassak másokat, és ne mindig csak én beszéljek. De akkor is kihívás, mert egy beszéd az egy alkotás, és ilyen értelemben nem egyszerű.
– Idén március 15. politikai téma lett. Úgy tűnik, hogy a március 15-öt a romániai magyarság nemzeti ünnepének elismerő törvénytervezetnek semmiféle parlamenti támogatottsága nincs, vissza is került a szenátusból a szakbiztosságokhoz. Miért március 15-re esett a választás?
– Több mint másfél esztendővel ezelőtt, még a korábbi parlamenti ciklus idején fölmerült, hogy március 15-tel kapcsolatosan fogalmazzunk meg egy törvénytervezetet, hogy a tatárokhoz, a romákhoz hasonlóan legyen a magyar közösségnek is egy ünnepe. Egy bejárt utat próbáltunk mi magunk is továbbjárni, hiszen az említett két kisebbségnek már van ünnepe Romániában.
Illetve ezzel párhuzamosan még a Tokay György minisztersége alatt, Constantinescu elnöksége alatt született egy kormányhatározat, amely december 18-at az összes nemzeti kisebbség napjává teszi, ebből lett a napokban törvény. Ezeknek a kezdeményezéseknek ilyen értelemben van már hagyománya.
Azért döntöttünk március 15. mellett, mert ez a leginkább elfogadott a teljes erdélyi, romániai magyarság számára, és erről az ünnepünkről mondjuk azt, hogy a bárhol élő magyarok ünnepe. Egy olyan nemes ideához köthető, amelyet az én értelmezésem szerint nem kifogásolhatna senki, mert a szabadságról, a francia forradalom eszméiről van szó, amelyek Magyarországon 1848-ban a szabadságharc kirobbanásához vezettek. Szabadság, egyenlőség, testvériség: olyan dolgok, amelyeket minden nemzet, minden nép kért és kér maga számára. Ebben az értelemben március 15-én, amikor a magyar szabadságharc kirobban, még semmiféle etnikai konfliktusról nem beszélünk. Az, hogy később mi hogyan alakult, és hol csúsztak vagy nem csúsztak mellé, és hogyan verték át, és ki hová állt, egy nagyon bonyolult történet, de maga a forradalomnak a kirobbanása nem tartalmazott semmilyen etnikai típusú konfliktust. Ezért gondoltuk azt, hogy ez lehet az a nap, amit a románokkal is racionális érvekkel el lehet fogadtatni. Másrészt pedig 26 esztendeje ünnepeljük szabadon ebben az országban, ezért is gondoltuk, hogy nem okoz különösebb problémát a román társadalomban az elfogadottsága. Ugyanis évek óta, Constantinescu óta az államelnökök, miniszterelnökök mindig megfogalmaztak ilyen vagy olyan, hosszabb vagy rövidebb, tartalmasabb vagy inkább csak formai üzeneteket, amelyet március 15-én felolvastak románul és magyarul. Ma már ki lehetne adni egy nagy könyvet abból, hogy ki mit mondott a román politikusok közül, és utána ahhoz képest, hogy miket mondott, hogyan viselkedett. Tehát úgy gondoltuk, hogy ennek az ünnepnek az elfogadottsága a román társadalomban eléggé stabil. Illetve azt mondtuk, hogy a tatárokhoz és romákhoz hasonlóan fogalmazzuk ezt meg, ami azt jelenti, hogy azon a napon a munkaadók a munkavállalóknak adhatnak szabadnapot, és az önkormányzatok, ahol szerveznek ilyen rendezvényeket, megemlékezéseket, hivatalosan is részei lehetnek a rendezvénynek. És ezért esett március 15-re a mi döntésünk. De mondom, ez nem ennek a parlamenti ciklusnak volt a döntése, ezt a törvénytervezetet még 2016 folyamán fogalmaztuk meg, de a választások közeledtével nem nyújtottuk be, mert mindenki választási kampányban volt, a parlament alig ülésezett. Azt mondtuk, hogy megvárjuk a választásokat, és az azt követő időszakban nyújtjuk be. Ezért nyújtottuk be most tavasszal, a március 15. előtti napokban. Az, hogy hogyan viszonyul ehhez ebben a pillanatban a román társadalom, sok mindenre rávilágít, de különösen arra, hogy ezt az egész március 15-és történetet nem tudják abból az értelmezési kontextusból kivenni, amelyet a kommunista idők alatt a történelmi oktatásban beléjük vertek. Avram Iancu, a 40 ezer, magyarok által legyilkolt román, ilyen butaságokat beszélnek, annak ellenére, hogy a történészek bebizonyították, hogy az a 40 ezer román, aki kárpótlást kapott az osztrák császártól később, nem az, akiket legyilkoltak. Hiába vannak a történelmi szempontból cáfolhatatlan tények, bizonyítékok, mert a románokban benne van a Ceauşescu-időkben tanított rossz történelem, a történelemhamisítás. Ezt hozták a felszínre most, arról nem is beszélve, hogy az Unió Erdéllyel kiáltványból pontot ma hogyan értelmezik. Főleg Băsescu hathatós segítségével az az értelmezés került köztudatba, hogy ha március 15-ét Románia elismeri ünnepként, akkor ezzel Románia kimondja, hogy Unió Erdéllyel, és ez elfogadhatatlan. Az 1848-as ideákat, a szabadságot, egyenlőséget, testvériséget teljesen lebutították, föláldozták ilyen buta értelmezésekkel, és úgy aktualizálták azt, amit felolvastak a múzeum lépcsőjén, mintha az ma történne, mintha ma olvasnák fel valahol és mai törekvések lennének pontszerűen. Próbáltunk sokféleképpen érvelni, próbáltuk elmondani azt, hogy 1848-ban hol volt Románia, hol volt Erdély, hol volt Magyarország. Próbáltuk elhelyezni az akkori kor történelmi és politikai kontextusában, korrektül, viszont a racionális érveknek egyre kevesebb helye van. Egy ilyen feltüzelt, felfokozott nacionalista hangulatban a racionális érvek szinte senkire nincsenek semmiféle hatással, mert az érzelmi hangulat sokkal erőteljesebb, elnyom mindenféle észszerűségi követelményeknek megfelelő vitát. Egyelőre annyit tudtunk elérni, hogy most meghosszabbítottuk a hallgatólagos elfogadási határidőt, mert a szenátus az első ház, illetve a tervezetet visszaküldték a szakbiztottságba. Elhangzott az is, hogy keressünk egy más dátumot, és akkor elfogadják. Hát ez nem így van, hogy akkor kezdünk a törvénykönyvbe keresgélni dátumokat, és amelyik nekik tetszik, azt mi elfogadjuk. Nem vagyok én ma túlságosan optimista, hogy a szenátusban ebben az időszakban ebből pozitív döntés születik, bár a szakbizottsági jelentés, amely a plenáris ülés elé került, az elfogadásról szól. De ez még júniusban készült, azóta a PSD és az ALDE is meggondolta magát, hiszen mindig, amikor ez napirendre került, vagy szóba került, akkor a liberális párt és Băsescu pártja nagyon agresszíven támadták a szociáldemokratákat és az ALDE-t, hogy magyarbérencek, nemzetárulók, az ország érdekeit elárulják, elszakítják Erdélyt, és ettől megijedtek, megijednek. Az USR-ben láttuk azt, hogy van egy nagyobb nyitottság, az ideiglenes elnökük, Elek Levente írt egy levelet a szenátusi frakcióhoz, amiben arra kéri a frakciót, hogy támogassák ezt, mert ebben nincs semmi elvetni való. A frakciónak egy része, úgy értettük, hogy támogatná, de ez azért kevés.
Elindítottunk egy frakciókkal való egyeztetést is, a szenátusi frakcióvezetőnk egy történészkollégával, Novák Csaba Zoltánnal és egy másik szenátor kollégával már volt az ALDE frakcióban, és a frakció előtt érveltek a múlt héten. A frakcióval való beszélgetés után az ALDE-sek azt mondták, hogy az ő részükről ez után a beszélgetés után nincs semmiféle kifogás, de hát ők nyolcan vannak. Következik egy hasonló beszélgetés a PSD frakcióval is, próbáljuk megértetni velük, hogy ez miről szól, utána az USR-vel is és a PNL-vel is. A PNL szenátusi frakciójával körülbelül 10-12 nap múlva lesz ez a találkozó, ahol próbáljuk elmondani, hogy ez a törvénytervezet a románoktól nem vesz el semmit, nem bántja a románokat, a románok jövőjét sem erkölcsi, sem szellemi, sem anyagi értelemben nem rövidíti meg. Március 15-e maga, amikor kitört a szabadságharc, nem etnikai konfliktusokról szólt – hasonló érveket próbálunk felhozni, aztán meglátjuk. A képviselőház a döntő ház ebben az esetben, és az is megtörténhet, hogy 2018-ban egy fiókban marad, ha úgy látjuk, hogy nem érdemes továbbvinni, és megvárjuk, hogy talán egy békésebb, barátságosabb pillanatban beszéljen erről a képviselőház. Ma valóban nagyon erős érzelmi, nacionalista hangulatot kreáltak a törvény körül is.
– Ebben a hangulatban, ha egy ilyen, alapvetően sokkal inkább szimbolikus, mintsem kézzelfogható eredményeket hozó törvény kapcsán is ekkora problémák vannak, mennyire működhet egyáltalán az a parlamenti együttműködés, amelyet a PSD-ALDE kötött az RMDSZ-szel annak idején?
– A parlamenti együttműködésnek az egyik lényeges része, hogy sem az egyik, sem a másik oldal részéről nem tartalmaz konkrét tervezeteket. Hogy ez jó vagy rossz, az vitatható. Ezért van az, hogy minden egyes kérdésben egyeztetni kell. Ha meg tudunk egyezni, akkor támogatjuk azt, amit előterjesztenek, és fordítva, ha meg tudunk egyezni, akkor támogatják azt, amit mi beterjesztünk, ha nem, akkor nem. Mivel nekik nincs szükségük a mi szavazatainkra feltétlenül, nélkülünk is megvan a többségük, ezért ez a parlamenti megállapodás egy sokkal lazább keret, mint ami akkor lenne, ha nélkülünk nem tudnának többséget alkotni, nem tudnának kormányozni. Tulajdonképpen ez egy eszköz, egy fogódzó, amibe nap mint nap, ha valamit akarunk, vagy ők akarnak valamit, akkor bele lehet fogódzkodni, meg lehet tölteni tartalommal, vagy teljesen üres maradhat, és akkor sem történik semmi. A március 15-ével, és általában a kisebbségi nemzeti kérdéssel kapcsolatosan pedig úgy gondolom, hogy mindenek előtt ahhoz kell fordulni, aki a többséget adja, de ez az ügy nem kizárólag ez a PSD, az ALDE, vagy az aktuális parlamenti többség dolga. Mert ez a román társadalomnak a dolga, a román többségnek a dolga. A többség felelőssége az, hogy mi történik a vele együtt élő nemzeti kisebbséggel, a mi esetünkben a magyarokkal. Ezért szólítjuk meg mi az USR-t, ezért szólítjuk meg a PNL-t, és ezért próbálkozunk a Băsescu-féle párttal is, és nemcsak ebben az ügyben. Akkor is, amikor a nyelvhasználati törvényről van szó, és akkor is, amikor más ügyekről van szó. Mert nem hiszem, hogy ezt valamelyik oldal kisajátíthatja, a kormányoldal vagy ellenzék. (Azért mondom, hogy kormányoldal, és nem baloldal, mert a PSD egyre távolabb van attól, hogy baloldalinak nevezhetnénk, és a liberális párt már régóta távol van attól, hogy liberálisnak lehessen őket nevezni. Az csak ott maradt a nevükben, hogy liberális.) Amikor március 15-ről beszélünk, azt várnám el, hogy egy ilyen kérdés mellé mindkét oldal álljon oda, és ha vannak fenntartásaik, akkor azt meg kellene beszélni. De nem hiszem, hogy ezt mindig a kormányon lévő oldallal kellene megbeszélni. Ez elvezethetne oda, hogy egy adott pillanatban a kisebbségi kérdést, a magyar ügyet kiemelhessük a napi politikai harcokból a többség-kisebbség, ellenzék-kormányoldal háborúból, mert ez egy folyamatos belpolitikai harc, nem csak nálunk, máshol is. Se ez nem ma fog megtörténni, nincsenek nekem sem illúzióim. Az elmúlt időszakban számtalan olyan eset volt, ahol a PSD-ALDE kezdeményezéseit mi nem támogattuk, és a következő időszakban is lesznek olyan kérdések, ahol nem fogjuk támogatni az ő kezdeményezéseiket, mert úgy gondoljuk, hogy nem szolgálják a közjót. Például az áfával kapcsolatos beterjesztésüket nem fogjuk támogatni, mert nem tartjuk jónak, nem tartjuk helyesnek. Ez így fog működni a továbbiakban is, függetlenül attól, hogy van vagy nincs parlamenti megállapodás. Ha kérnek támogatást valamihez, megnézzük, hogy a mi szempontjaink szerint a közjót, az általános érdeket, a magyar közösség érdekeit szolgálja vagy nem, ha szolgálja, akkor megszavazzuk, ha nem szolgálja, akkor nem szavazzuk meg. Így állunk hozzá ebben a pillanatban ehhez a parlamenti együttműködéshez, és meglátjuk a parlamenti ülésszak végén, december végén, hogy hogyan folytatjuk. Én a parlamenti ülésszak alatt ezt nem szívesen vitatnám, tárgyalnám újra. Szeptember elején hoztunk egy döntést, az december végéig érvényes.
Persze, előállhat egy olyan helyzet menet közben is, amikor az ember azt mondja, hogy eddig volt és nem tovább, de minden héten arról beszélni, hogy akkor fenntartjuk/nem tartjuk fenn, széttépjük/nem tépjük szét, fölmondjuk/nem mondjuk föl, ahhoz hasonlítana, mint amit, nagyon rosszul, ’96-’97-’98 táján minden héten vitattunk, hogy bent vagyunk vagy kint vagyunk, maradunk vagy megyünk. Ezzel töltöttünk el másfél-két esztendőt az első kormányzási időben. Nem lehet ezt így csinálni.
– Miközben a romániai politikában egyre nagyobbak a szakadékok a románok és a magyarok között, diplomáciai szinten mintha egyre közelebb kerülne Magyarország és Románia, legalábbis a külügyminiszterek egyre gyakrabban találkoznak. Valós ez a közeledés, vagy csak a véletlen hozza azt, hogy idén a korábbinál több kétoldalú találkozó volt?
– Azért annyi véletlen nincsen, hogy ilyen gyakran találkozzanak a külügyminiszterek. Azt gondolom, hogy ez a normalitás felé vezető út, mer ha megnézzük az egymással szomszédos európai államokat, hogy például Hollandia, Belgium, Franciaország, Németország, Spanyolország bármelyik szomszédjával milyen gyakran találkoznak a kormányzati szereplők, a vezető politikusok, akkor az a természetes, hogy szinte hetente, kéthetente, háromhetente találkoznak. Ha dolguk van, és nem telefonon akarják megbeszélni, akkor beülnek az autóba, fölülnek a repülőgépre, megbeszélik, visszaülnek a repülőgépre, és hazamennek, és az egészet egy fél nap alatt letudták. Közép-Kelet-Európában is ez kellene normális legyen, függetlenül attól, hogy kinek mi az álláspontja egy-egy globális kérdésben. A regionális együttműködésnek sok politikai-gazdasági érdeket kell kielégítenie, és ha ezeket az érdekeket össze lehet hangolni, akkor mindenki nyer. Nyernek belőle a románok, a magyarok, csehek, lengyelek, horvátok, szlovénok, osztrákok, mindenki. Én hiszek a közép-kelet-európai együttműködések erősítésében. Ennek a térségnek az érdekeit meg kell tudni jeleníteni az Európai Unióban, amikor lehet, együtt, amikor nem lehet, akkor külön. A Három Tenger Kezdeményezés is, amiről nagyon keveset beszélünk, nem csak egy jószomszédi és biztonságpolitikai kérdés, az egy nagyon komoly gazdaságpolitikai együttműködés lesz, amennyiben a működése kiteljesedik, és tartalommal fog megtelni. Ezért én azt gondolom, hogy az lenne a normális, hogy ne csak a külügyminiszterek találkozzanak, hanem a miniszterelnökök, miniszterek, államtitkárok, szakpolitikusok, szakértők is, hisz az elmúlt esztendőkben, úgy 2011-től errefele, annyira megromlott a viszony, elmérgesedett, vagy megszakadt a kapcsolat, hogy az nem normális. Nem lehet azt természetesnek venni, hogy eddig nem találkoztak, és csodálkozni azon, hogy mi a fene történt, hogy most találkoznak. Bízom benne, hogy azok a gesztusok, az a nyitás, amit egyik fél is, másik fél is, ilyen vagy olyan formában megfogalmazott, tartós lesz. Nem lesz egyszerű a bizalmat visszaépíteni, ezt elismerem. Nem lesz egyszerű az elrontott dolgokat helyrerakni, de, ha el sem kezdik, akkor azok tovább romlanak. És én nem hiszem, hogy ez érdeke lenne a románoknak, vagy érdeke lenne a magyaroknak, rólunk nem is beszélve. Nekünk, erdélyi, romániai magyaroknak nem az az érdekünk, hogy a két állam folyamatos vitában, feszültségben, neadj’isten, konfliktusban éljen.
– Érdekes követni azt, hogy az, ami a politikában történik, hogyan szivárog vissza a társadalom szintjére. Az Elie Wiesel Kutatóközpont időnként megrendel egy olyan kutatást, amiben azt vizsgálja, hogy a különböző kisebbségekhez hogyan viszonyulnak a romániaiak, és most azt tapasztaljuk, hogy 2015-höz képes a magyar kisebbséggel szemben elutasítóbbak a romániaiak. Furcsa számomra, hogy a bukarestiek körében mennyire nagy a magyarokkal szembeni elutasítás szintje.
– Szociológusoktól kellene megkérdezni a magyarázatnak a különböző részleteit. Én azt gondolom, hogy a nagyon aktív bukaresti fiatal és középkorú társadalmi réteg sok tévét néz, Realitateát, Digit, Antena 3-at. Ezekből most már jóideje a magyarellenesség, a magyarok iránti antipátia ömlik. Ők a bukaresti társadalom legaktívabb rétege, a manipuláció őket sokkal hamarabb eléri. És nem élnek együtt a magyarokkal, mint mondjuk itt, Erdélyben, talán ez az egyik magyarázata, de nem biztos, hogy az egyetlen magyarázata. Ennek a jelei már jó ideje látszanak, ezt érezzük, mondjuk. A másik, amivel nem szembesül minden nap a polgár, de például a parlamentben mi látjuk, hogy az erdélyi román képviselők többsége az, párttól függetlenül, akik a legkevésbé akarják elfogadni például azt, hogy március 15-tel kapcsolatban lehet hozni egy jó döntést. A délieket ez különösebben nem érdekli, velük ebben az ügyben vagy a nyelvhasználat ügyében hamar szót lehet érteni, mert ott ezt nem kell alkalmazni, Alexandriában senki nem fog magyarul beszélni az önkormányzatban, és március 15-ét sem fogják valószínűleg megünnepelni Alexandriában az ott élő magyarok. Az erdélyi képviselők azok, akik folyamatosan bombázzák a pártvezetést, hogy nem, nem és nem. Ezzel az elmúlt hetekben, hónapokban nagyon gyakran találkoztunk, és próbáljuk meggyőzni őket, a beszterceiket, a hunyadiakat, a brassóiakat, a Fehér megyeieket, helyenként a Kolozs megyeieket, Marosról nem is beszélve, hogy urak, hölgyek, évek óta együtt ünnepeljük, eljösztök, koszorúztok, beszédet mondtok március 15-én, fölolvassátok a miniszterelnök, az államelnök üzenetét, akkor most miről van szó, mi történt? Van egy ilyen típusú probléma is, amivel szembesülünk. Az Elie Wiesel központ felmérése engem is elgondolkodtatott. Van egy csomó olyan eleme, amiről a következő időszakban a politikusoknak, a társadalomkutatóknak, politológusoknak érdemes lenne alaposabb beszélgetéseket, elemzéseket végezni, mert azt mutatja, hogy a román társadalom többnyire azokat a kisebbségeket fogadja el, amelyek létszámban nagyon-nagyon lecsökkentek. Velük kapcsolatosan a bizalom nagyobb, vagy az ellenszenv kisebb. Azokat, akik nagyobbak vagyunk, és a befolyásunk érezhető, nem fogadja el. A romákat sem, de őket más okból. És azokat nem fogadja el, akikkel nem találkozott soha, de akikről hallotta, hogy esetleg bánthatják a román embert. Ezekre koherens magyarázatot adni és orvoslást találni nem egy egyszerű mutatvány.
– Egy politikai pártnak van-e lehetősége egyáltalán, hogy a társadalomban pozitív változásokat idézzen elő ezzel kapcsolatban?
– Önmagában nincs. Azt mondani, hogy a politikusok mindenhatóak, és csak azon múlik, hogy ők meg akarják-e változtatni a társadalmat, vagy nem, szerintem hiba. De a politikusoknak – a mi esetünkben az RMDSZ politikusainak, önkormányzati és parlamenti képviselőinek – próbálniuk kell minden esetben a párbeszédet újrakezdeni, próbálniuk kell érvelni, próbálniuk kell a bizalmi szintet ha nem is országosan, egyből, de helyenként, pontszerűen növelni, különböző társadalmi rétegekkel találkozva. És ebben jó lenne, ha minél nagyobb szerepet vállalna az értelmiség is. Nem úgy, hogy a politikai vitákban részt vegyenek, hanem úgy, hogy írjanak románul, vitázzanak románul, ne csak a politikusoktól várják el, hogy ezt a feladatot elvégezzék. De ez a román oldalról is ugyanígy igaz. Mostanában sokszor mondtam, de régóta gondolom, hogy talán ma sokkal célravezetőbb lenne az erdélyi románokkal intenzívebb párbeszédet folytatni. Ez nem azt jelenti, hogy a bukarestiekkel, a déliekkel vagy a moldvaiakkal nem kell beszélni, de talán most, a centenárium közeledtével, ebben az időszakban, a nyitottabb erdélyi románokkal – mert nem mindenki az – intenzívebbé kellene tenni a társadalmi párbeszédet minden szinten. Ez nem a politikusoknak a kiváltsága. A politikusok a parlamentben beszédeikkel, a törvényekkel, azzal a kis befolyással, amivel rendelkeznek (mert ma már nem akkora a politikusok befolyása, mint a 90-es években) javíthatnak vagy ronthatnak a helyzeten. Sajnos, az utóbbi időben azt tapasztaljuk, hogy a felkorbácsolt, feltüzelt nacionalizmussal inkább rontanak. Azzal, hogy minden nap minden tévéadásban azt a látszatot akarják kelteni, hogy a magyarok el akarják szakítani Erdélyt, hogy a magyarok rosszat akarnak a románoknak, hogy a magyarok mindig csak bajt okoznak, hogy a magyarok a román társadalom biztonságát veszélyeztetik, azzal nem segítik a közeledést. És amikor ebbe akadémiai szinten is bekapcsolódnak román emberek, az hihetetlenül problematikus. Lehet az RMDSZ-t vádolni, hogy elrontja vagy elrontotta, nem teszi helyére a dolgokat vagy nem javítja, de nem hiszem, hogy az elmúlt időszakban mi lettünk volna azok, akik a magyarellenességet szítottuk. Voltak olyan kijelentéseink, amelyek a románoknak nem tetszettek, de azokat soha nem a sértés szándékával mondtuk.
– A tévén keresztül nézve valóban úgy tűnhet, hogy a parlamentben folyamatos konfliktushelyzet van a magyarok és a románok között.
– 15-20 percig kérdezgetnek a tévések a parlament folyosóján, én nagyon türelmesen, nagyon őszintén elmondom, mi a véleményünk gazdaságpolitikai kérdésekről, a gáztőzsdéről, mindenféle egyéb ügyekről. Utána semmit nem játszanak be, csak azt az egy dolgot, hogy nem szavazzuk meg a TVA-t, és összevesztünk a PSD-ALDE-val. Egy 15 perces beszélgetésből csak azt az egy dolgot bejátszani engem semmi másról nem győz meg, csak arról, hogy van egy nagyon erős manipulatív szándék. Feszültségkeltés, feszültségkeltés, feszültségkeltés. Transindex.ro

Harminc év után
1987. november 15-én rendszerellenes tüntetéssé vált munkáslázadás tört ki Brassóban, és bár a hatóságok azonnal elnyomták, estére a nyomait is eltüntették, beszélni pedig a helybeliek sem mertek róla – mert súlyos megtorlás következett, egyesek máig viselik a következményeit –, ez volt az első tömeges kommunistaellenes megmozdulás Romániában.
Két év és egy hónap múlva tört ki a másik, amely már a diktatúra összeomlásához vezetett. Azóta sok szó esett az ellopott 1989-es forradalomról, máig elvitatkoznak rajta, hogy mennyire spontán elégedetlenség és mennyire titkosrendőrségi aknamunka, illetve nemzetközi konjunktúra (a vasfüggöny lehullása) okozta Ceauşescu bukását, pedig a válasz szinte kínálja magát: máig nem vontak törvényesen felelősségre és nem ítéltek el senkit azért, mert 1987-ben és 1989-ben embereket kínoztak és öltek, családokat hurcoltak meg és lehetetlenítettek el. Illetve „átmeneti demokráciánkban” néhány katonai vezetőt rövid időre bezártak, de inkább csak a látszat kedvéért: Romániában nagy csend övezi a témát, miközben az Emberi Jogok Európai Bíróságán sorozatosan, százával nyernek pert az akkori áldozatok. Legutóbb – a múlt héten – egyszerre 75-en.
Azt nem mondhatjuk, hogy semmi sem változott: bár nem állunk úgy, ahogy reméltük, élelemből már annyi van, hogy egyharmada szemétre kerül, és nem viszik el az embert egy politikai viccért. Ámbár e téren mintha érződne valami visszarendeződés: a mondvacsinált kézdivásárhelyi terrorvád mellett az is sokatmondó, hogy Alexandriában, Teleorman megye székhelyén – Liviu Dragnea SZDP-elnök kiskirályságában – ma is az állásával játszik, aki tüntetni merészel a hatalom ellen.
Igen, harminc év után ismét tömegek vonulnak az utcára, azokkal szembemenve, akik jólétről és demokráciáról papolva rabolják ki az országot és a benne élőket. 1987-ben a munkabérek levágása verte ki a biztosítékot, most is az anyagi bizonytalanság miatt forrong a lakosság, bárhogy próbálják az idegen érdekekről szóló maszlagra terelni a figyelmét. Ez is régi lemez, untig ismeri mindenki, sokan el is andalodnak rajta, de a kormány hitele a lejjel együtt zuhan, és ebből a maga által ásott, trehánysággal, hozzá nem értéssel, korrupcióval elmélyített mocsárból nem tud makulátlanul kimászni. A kapkodás, a tények makacs tagadása csak ront a helyzeten, de az sem segít igazán, hogy most már vádlottként is láthatjuk a korábban minden törvény fölött álló vezetőket. Persze szép dolog, hogy a tolvajokat elítélik, még ha a legmagasabb polcon, kormányfői vagy mentelmi joggal körülbástyázott parlamenti bársonyszékben ülnek is, de amíg az emberiesség ellen vétőket, a hatalmuk megtartásáért gyilkolókat, a több évtizedes elnyomás értelmi szerzőit érdemük szerint meg nem büntetik, addig nem lehetünk nyugodtak, mert a valódi rendszerváltás nem történt meg. Demeter J. Ildikó Háromszék (Sepsiszentgyörgy)