Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Zsóri Hortenzia
2 tétel
2013. szeptember 9.
200 éves a borossebesi református templom
Méltó utódai a dicső elődöknek
Szombaton a borossebesi református templomban 10 órakor kezdődött ünnepi istentisztelettel indult útjára az a rendezvénysorozat, amit a templom felszentelésének a 200. évfordulója alkalmából szerveztek.
Igehirdetésében ft. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, Pál Apostolnak a tesszalonikiekhez írt leveléből kiindulva, Istennek mondott hálát az eltelt 200 évért, valamint a következő, remélhetőleg hasonló időszakért. Mert Isten azért segít visszatekinteni, hogy még világosabban láthassuk, értékelhessük a jelent és a jövendőt. Vajon, meddig, a meddig – tette fel a kérdést. Vagyis e mai felgyorsult világban, amikor a sátáni erők egyre több hívőt eltávolítanak a templomtól, Istentől, meddig maradhat életben egy szinte maroknyira zsugorodott gyülekezet? Hogyan tovább, milyen erő viheti e gyülekezetet? Mert a nagyjaink nyomdokait követni felemelő dolog, csakhogy hol vannak már a dicső nagyjaink? Legnagyobb erőforrásunk a folytatáshoz az Istenbe vetett hitünk lehet, mert Isten hisz, a rengeteg botlásai ellenére is szereti a 21. századi embert. Még akkor is, ha mindennapos gondjaink, sikertelenségeink közepette, számtalanszor szembefordulunk Vele, Őt vádoljuk a botladozásainkért, a csalódásainkért, de még ekkor is hű az Isten. Pál Apostollal szólva: „Érzem, hogy hozzám hűséges az Isten”. Az Egyházkerület 300 gyülekezetének az utolsó templomában is érezniük kell a híveknek, hogy gyarlóságaik dacára, hozzájuk is hű az Isten. Éppen ezért kell neki hálát adni az elmúlt 200 évért, de a következőkért is, és szeretni kell Istent, de az egyházat is, ami hozzá vezet. A továbbiakban Voian Emília elszavalta Csiha Kálmán néhai püspök Szeressétek a templomot című költeményét.
Házigazdaként nt. Prém Imre Csaba lelkipásztor mondott köszönetet a püspöknek az igehirdetésért, egyben köszöntötte a születésnapján. Köszöntötte nt. Módi József esperest, aki az ágyai fiatalok egy csoportjával érkezett, hogy az előadásukkal emeljék az ünnepség színvonalát. Üdvözölte a megjelent lelkészeket, név szerint kiemelve Stojanovici Péter katolikus plébánost; feleségével együtt Gheorghe Feieş polgármestert, Bognár Levente aradi alpolgármestert, RMDSZ megyei elnököt, Faragó Péter ügyvezető elnököt, Jankó Andrást, az Aradi Kölcsey Egyesület elnökét, Kiss Lászlót, aki összeállította a Képek és szemelvények Borossebes város történetéből című kötetet, továbbá minden jelenlévőt. A borossebesi polgármestert az anyanyelvén is köszöntötte.
Nt. Módi József, az Aradi Egyházmegye esperese miután köszöntötte ft. Csűry István püspököt, a lelkésztársakat, a híveket, a meghívottakat, köszönetet mondott az isteni ajándékért, amivel 200 éven keresztül megtartotta a gyülekezetet és a templomát. Mert egy fehérre meszelt templom legnagyobb ékessége a gyülekezet, aminek a megtartásáért, Istené a dicsőség. A továbbiakban a Módi Kinga tiszteletes asszony által felkészített ágyai fiatalok 13 fős csoportjának a szavalatokkal fűszerezett ünnepi, zenés műsora következett. Duka Lilla elszavalta Wass Albert Üzenet haza; Zsóri Hortenzia, Reményik Sándor Ne hagyjátok a templomot, az iskolát; Kiss Evelin, Túrmezei Erzsébet Az otthonom a templom című költeményeit. Az ünnepi műsor ékes színfoltja volt a rendezvénynek.
Bognár Levente hozzászólásában köszöntötte a megjelenteket, majd azt a 200 évet értékelte, ami azt bizonyítja, múltja van a helybeli református gyülekezetnek, amelyiknek a tagjai a hitüket és az anyanyelvüket egyaránt megőrizték. Akik a templomot megépítették, a jövőben gondolkoztak, ezért nekünk is a jövőben kell gondolkoznunk, hogy a templom a következő 200 évben is erős bástyája lehessen a borossebesi református magyarságnak. A templomtorony a távolból nézve is iránymutató, mint világítótorony, biztonságot ad, hogy nem tévelyegtünk el. Azt kívánta, hogy a templom a jövőben is a helybeli hívek, a magyarság lelki világítótornya lehessen.
Hozzászólásában Gheorghe Feieş polgármester örömének adott hangot, amiért részt vehet e bensőséges ünnepen, ahol a templom 200 éves évfordulóját, a református, magyar közösség kultúrájának a megalapozottságát ünneplik. A városban élő 8 felekezetnek összesen 19 temploma, imaháza van, ami azt jelenti, az egységes egész szegényebb lenne a református kultúra nélkül, ezért ezt is nagyra becsülik. A nemzetiségek és a felekezetek közötti felhőtlen együttműködés, a tolerancia példaképévé emelte Borossebest. E szellemben, további hosszú, gyümölcsöző hitéletet, közösségi munkát kívánt a gyülekezetnek.
A továbbiakban nt. Prém Imre Csaba lelkipásztor Reményik Sándor Templomépítők című versét olvasta fel, majd rátért annak az alkalmi kiadványnak a bemutatójára, ami az 1546-ban megalakult helybeli református gyülekezet történetén vezeti végig az olvasót. A magyarul megtartott bemutatót követően, románul is kitért a gyülekezet történetének a legfontosabb eseményeire, majd felkérte elődjét, nt. Balla Sándor lelkipásztort és Máté József főgondnokot, a 200. éves évforduló alkalmából készült márvány emléktábla leleplezésére. Ennek a felirata: „E templom 200 éves fennállása megünnepeltetett 2013. szeptember 7-én, püspök Csűry István, esperes Módi József, lelkész Prém Imre Csaba, főgondnok Máté József, gondnok Patkó András, presbiterek Hălmăgean Ilka, Lach Gizella, Nanasszes János, Patkó Zoltán, Soltész Irén, Tóth Ilona, Radu Erzsébet és Venter Rozália”.
Az ünnepség után a templomudvarban szeretetvendégséget adtak a hívek részére, ahol egyik asztalnál Kiss László dedikálta a Képek és szemelvények Borossebes város történetéből című kiadványát. A meghívottak tiszteletére ebédet adtak a közeli vendéglőben. A borossebesi, maroknyi református gyülekezet tagjai méltó házigazdái voltak a 200 éves évfordulónak, ami azt jelenti, méltó utódaik is a gyülekezetalapító, templomépítő elődöknek, akiknek az örökségét remélhetően úgy őrzik, adják tovább, hogy megtartják hitüket, magyarságukat is.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2015. szeptember 8.
Sikeres III. Néptánctalálkozó Ágyán
Országos EMKE-díj Erdős Mártának
Szombaton délután szervezték meg a III. Ágyai Néptáctalálkozót. Programja 16 órakor a helybeli iskolában a vendégek, a fellépő Néptánccsoportok fogadásával indult, majd 17 órától a főutcán összegyűlt tapsoló tömeg közepette vonult végig a népviseletbe öltözött fiatalok menete. Élen az óvodásokat felvezető Zsóri Hortenzia és Péter Patrik haladt, a hosszú menet végén a nt. Dénes József nagyzerindi lelkipásztor által irányított zenekar indulóinak a ritmusára lépve. Miután a központi útkereszteződésben csoportonként körcsárdást, majd forgóst jártak, a tömeg kíséretében bevonultak a kultúrotthonba. A nagytermet zsúfolásig megtöltő közönséget Kiss. P. Anikó iskolaigazgató köszöntötte, örömének adott hangot, amiért a helybeli pedagógusok és iskolások hathatós közreműködésével III. alkalommal is megszervezhették a néptánctalálkozót. Mindenkinek jó szórakozást kívánt, majd átadta a szót Erdős Bálint polgármesternek. A község első embere szeretettel üdvözölte a megjelenteket, örömét fejezte ki, amiért Ágya egy szép hagyomány házigazdája lehet, ami nem jöhetett volna létre Szintye Község Polgármesteri Hivatala és Tanácsa, az RMDSZ Arad megyei szervezete, az Arad Megyei Tanács Kulturális Központjának az anyagi támogatása, illetve sok szervező és segítő támogatása nélkül. Miután név szerint üdvözölte Sipos György megyei tanácsost, Péró Tamás RMDSZ ügyvezető elnököt, Matekovits Mihályt és feleségét, Máriát, valamint Lucian Flueraş alpolgármestert – aki egyben a szintyei román néptánccsoportot is képviseli, amely, sajnos nem tudott eljönni – mindnyájuknak jó szórakozást kívánt. Magyarul elmondott köszöntőjét románul is megismételte.
A továbbiakban a fő szervező, Erdős Márta a néptánctalálkozók megszervezésének a motivációját ecsetelte, kiemelve: összefogással, ápolni az anyanyelvű kultúránkat a néptánc, a népi gyermekjátékok területén. Ezt követően köszöntötte a fellépő tánccsoportokat és vezetőiket, nő tagjaiknak egy-egy szál virággal, a férfiaknak egy-egy üveg borral kedveskedtek. A megajándékozottak között volt Nagy Rozália és Haász Endre, az ágyai Tőzike néptánccsoport koreográfusai, valamint Matekovits Mihály megyei RMPSZ és Matekovits Mária megyei EMKE elnök is. Matekovits Mária, az EMKE Arad megyei elnöke ismertette az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület országos elnökségének áprilisi határozatát, miszerint az idei EMKE Díjat Erdős Mártának ítélik oda, az ágyai iskolában zajló közművelődési élet előmozdításáért, a helybeli Tőzike néptánccsoport megalapításáért, vezetéséért. E díjat a megyében évente 1-2, arra érdemes személyiség kaphatja meg. Átadva a díjat gratulált, további hatékony, kultúraszervező munkát kívánt neki. A díjjal együtt átadta a megjelenés előtt álló, Hídverés című kötetét is, ami ugyancsak az anyanyelvű közművelődési élet egy vidéki szeletét fogja át. A kitüntetett meghatódva mondott köszönetet, fogadta a gratulációkkal járó virágcsokrokat, köztük Erdős Bálint polgármesterét.
Színes program
A műsorvezető Kiss Evelin házigazdaként az ágyai óvodások Almaszüret című népi játékát konferálta be, amit Hadi Tünde óvónő tanított be. Ezt követően a simonyifalvi Leveles néptánccsoport 6 párjának Péter Anikó és Bablina Norbert vezetésével, Farkas Tamás koreográfiájával előadott szatmári, magyapalatkai táncainak tapsolt a közönség. Utánuk a majláthfalvi Százszorszép tánccsoport Halál Endre vezetésével, Bagi Ferenc és Orbán László koreográfiájára lendületes délalföldi táncot adott elő. Hotăran Bernadett kisiskolás Borsos-Laczkó Vilmos orgonakíséretével magyar népdalokat énekelt. Az ágyai kisiskolások gyermekjátékokatz mutattak be, a kisperegi Napraforgó tánccsoport Zámbori Renáta koreográfiájára délalföldi táncot adott elő, vastaps közepette. Az ágyai Tőzike néptánccsoport 5 párja Erdős Márta vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára, nagy tetszés közepette adta elő délalföldi táncát. Utánuk a nagyzerindi Kisibolya néptánccsoport, Kiss Csilla vezetésével, ifj. Szilágyi András koreográfiájára mosolyogva, jókedvűen adta elő szigetközi táncát. Hotăran Bernadettnek, Borsos-Laczkó Vilmos közreműködésével előadott újabb népdalai után a kisperegi Napraforgó méhkeréki román táncai emelték a tetszésindexet. A nagyzerindi Ibolya tánccsoport felszabadultan előadott békési szlovák táncai élményszámba mentek. Hotăran Bernadett újabb népdalait követően az ugyancsak nagyzerindi Kékibolya menyecske csoport 10 tagjának délalföldi táncai bizonyították a 45 fős zerindi küldöttség csúcsformáját. A III. Ágyai Néptánctalálkozó végét, csattanóját képezte a helybeli Tőzike tánccsoport 5 párja által igényesen kidolgozott koreográfiájára bemutatott szatmári tánca, amit szűnni nem akaró tapssal jutalmazott a közönség. Miután a fellépők és a meghívottak Székely Éva és férje, Attila jóvoltából elfogyasztották az ízletes birka-, illetve sertéspörköltet, 20 órától a nagyváradi MM Pódium Színház művészei, Molnár Júlia és Meleg Attila A bugaci határon címmel előadott, sok humorral fűszerezett nótaesten szórakoztatták a közönséget, amelynek némely férfi tagjai a nézőtéren táncra is csábította a művésznő.
Köszönet
A III. Ágyai Néptánctalálkozó a fiatalok számára késő éjszakáig tartott diszkóval zárult. A rendezvány sikeréért köszönet jár a Szintyei Polgármesteri Hivatalnak és a községi tanácsnak, az RMDSZ Arad megyei szervezetének, az Arad Megyei Tanács Kulturális Központjának anyagi támogatásáért, illetve a szervezésben és a vendégek ellátásában kiemelkedően közreműködött pedagógusoknak, minden segítőnek.