Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Zsóri Elemér
3 tétel
2005. október 25.
Tőzmiske község polgármesterét, Haász Tibort meghívták Debrecen önkormányzatának ünnepi ülésére, ahol Kósa Lajos polgármester átnyújtotta a város ajándékát, Simonyifalva zászlaját. A fehér selyemből készült, aranyrojtos zászlón a tulajdonosok óhaja szerint Simonyi óbester kis címere mellett aranyszálas varrással fent a “Simonyifalva”, a címer alatt “Báró Vitézvári Simonyi József óbester” szöveg van feltüntetve. A zászlót a Simonyiak házában fogják elhelyezni, ez lesz Simonyifalva ékessége is. Debreceni útjára a polgármestert elkísérte Zsóri Elemér simonyifalvi RMDSZ-elnök, valamint dr. Hevesi József, a Regionális Simonyi Társaság elnöke. /(b): Zászlót kapott Simonyifalva. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 25./
2008. május 21.
Május 18-án, Zsóri Elemér simonyifalvi kocsmatulajdonos RMDSZ elnök a falu kultúrotthonából távozó megyei MPP vezetőségének megtiltotta, hogy az intézet előtt parkoljanak mivel azt „az RMDSZ építette”. Zsóri Elemér az MPP egyik tanácsosjelöltje édesanyját nyomdafestéket nem tűrő hangnemben ócsárolta, majd bántalmazta és a vízelvezető árokba lökte az MPP egyik szimpatizánsát. Az esetek passzív szemlélője, Halász Tibor RMDSZ-es polgármester, a sértett fél méltatlankodására, magabiztos mosollyal ajánlotta, hogy jelentse fel a rendőrőrsön a bántalmazót. Az MPP tagjai és szimpatizánsai félnek, mert nap, mint nap zaklatásnak, verbális agressziónak és fenyegetéseknek vannak kitéve. Endreffy Lajos, a Magyar Polgári Párt Arad megyei elnöke tiltakozott az RMDSZ, tettlegességig fajuló akciói ellen. /Tiltakozás. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 21./
2015. január 27.
70 éve indultak a németek a Szovjetunióba
Simonyifalván az elhurcoltakra emlékeztek
Vasárnap 10 órától a simonyifalvi katolikus templomban ökumenikus istentiszteleten emlékeztek meg a Szovjetúnióba elhurcolt falubeliekről. Kerek évforduló az idei, éppen 70 éve történt ez a szörnyű esemény. Az istentiszteleten szolgált ft. Hegedűs János, helybeli plébános, igét hirdetett nt. Deák Bálint, helybeli evangélikus-lutheránus lelkész, valamint nt. Walther Sinn, szemlaki evangélikus lelkész, aki német nyelven szólt az egybegyűltekhez. A szertartás után a Simonyiak Házának udvarán levő Elhurcoltak emlékművénél folytatódott a megemlékezés, ahol a hívek együtt imádkoztak, énekeltek és gyertyát gyújtottak. Haász Tibor polgármester rövid köszöntőjében elmondta: az a feladatunk, hogy az emlékezést átadjuk a következő generációnak, nehogy szakadjon ez a hagyomány. Koszorút helyezett el Weil Alois zsigmondházi és Tóth Éva szemlaki túlélő, Haász Tibor és Kiss József a tőzmiskei önkormányzat részéről, Zsóri Elemér helyi RMDSZ-elnök és Szabó Attila iskolaigazgató. A megemlékezésen részt vett Contraş Magdolna és Malinger Lolita, az Arad Megyei Elhurcoltak Szövetségének képviseletében. Az iskolában meleg tea, kávé, sütemény várta a vendégeket, akik szeretettel üdvözölték egymást, új ismeretségek kötődtek.
Péter Dalma
Nyugati Jelen (Arad)