Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zsolt Imre
21 tétel
2000. május 13.
Temesváron a Csiky Gergely Színház Stúdiótermében megkezdte tevékenységét a Lektűr színpad. Lényege: sajátos színpadi környezetben (díszletek között) jellegzetes részeket olvasnak fel színpadi művekből. Az első lektűr nem váltott ki túl nagy érdeklődést a nézők körében, pedig Mátray László, Szabó Károly, Higyed Imre, Szilágyi Kinga, Miklusicsák Alíz, Kocsárdi Levente, Majorán Attila, Bedő Andrea és Zsolt Imre teljesítménye felért egy jó előadással. /Érdekes kísérlet - mérsékelt érdeklődéssel. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 13./
2000. június 21.
Jún. 9-10-én hetedik alkalommal állították színpadra Magyarországon, Magyarpolányban a Polányi Passiót. Jézus szerepét idén is, akárcsak tavaly, Mátyás Zsolt Imre erdélyi színész formálta meg. - A produkciót Európa szerte óriási érdeklődés követi. Angliából például szinkronizálva kérik az előadás televíziós változatát. /Józsa Tímea: Polányi Passió - hetedszer. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 21./
2001. október 27.
"Nagyváradon, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban a Kárpátokon túlról érkezett vendégeket fogadtak a hétvégén. A moldvai csángó-magyarok különös kultúráját, hétköznapjait nyolcan hozták közelebb a nagyváradi érdeklődőkhöz, köztük Duma István András csángó-költő, a Szeret-Klézse Alapítvány vezetője, illetve Csoma Gergely budapesti csángó-szakértő és dr. Budavári Gyula, az erdélyi szövetség alelnöke. Okt. 25-én Énországom Moldova - egy csángó költemény ösvényin címmel a csángó világot bemutató fotókiállítás nyílt. Tóth Beáta csángó népdalokkal, Mátyás Zsolt Imre pedig Duma István András költeményeivel gazdagította a nyitórendezvényt, Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő beszélt az egységes nemzetről, amely az ősi gyökerekből táplálkozó csángókultúrával lehet teljes. Csak akkor van megmaradásunk Nagyváradon, Bihar megyében, a Kárpát-medencében, ha segíteni tudunk a nálunk elesettebbeknek - mondta. Másnap a moldvai csángókról szóló előadásokkal folytatódott a rendezvénysorozat. Okt. 27-én a nagyváradi Mikes László Csángóbaráti Társaság gyűlésére kerül sor, Szilágyi Zsolt a moldvai csángómagyarság jelen helyzetéről tart előadást, majd Duma István András Én országom, Moldva c könyvének váradi bemutatója következik. Okt. 28-án, vasárnap a nagyváradi bazilikában a Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök celebrálta szentmisével zárulnak a Csángó-napok. /Csángó-napok Nagyváradon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./"
2007. augusztus 28.
Temesváron társulati üléssel megkezdte a 2007–2008-as évadot a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Könczei Árpád zeneszerző és koreográfus, valamint Plugor Judit táncpedagógus irányításával megkezdődött az első mozgásművészeti mesterkurzus, amelyen nemcsak a temesváriak, hanem más romániai és vajdasági magyar színházak tagjai is részt vesznek. Könczei a Kövesdy István rendezte Ibusár és a Török Viola által jegyzett Ingyenélők színpadra állításánál működött közre a Csikyben, s ekkor támadt az ötlete, hogy fektessenek hangsúlyt a mozgáskultúra fejlesztésére. Szász Enikő igazgató kemény szezont ígér, 9-10 premierrel a műsorban. Az első kettőt mindjárt szeptemberben: 13-án Mátray László egyéni előadóestjére (Az állat is ember…) várják a nézőket a Művészetek Házába, 27-én meg a Gyöngyharmat János című bábjátékra Lábadi Éva rendezésében. Októberben Mátyás Zsolt Imre állít színpadra egy Csehov-adaptációt De mi lett a nővel? címmel, s az év végén bemutatják a Macskák című musicalt. Szász Enikő erősíteni szeretné a térségi együttműködést, ezért “elhozzák” az újvidéki Tanyaszínház Pál utcai fiúk című produkcióját, amelyben öt temesvári színész is játszik. Emellett rendszeresíteni akarja a szomszédos megyékbe a kiszállásokat. /Pataky Lehel Zsolt: Évadkezdés a magyar társulatnál. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 28./
2008. február 15.
A kulisszák mögé pillanthatnak be a nézők a temesvári színház új sorozatában. A telt házas De mi lett a nővel? című előadás nézőinek közel fele maradt ott a Nézőszemmel nevet viselő rendezvény kedvéért, hogy betekintést nyerjen a Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásának kulisszatitkaiba. A nyilvános beszélgetésen Balázs Attila színházigazgató mellett részt vett Mátyás Zsolt Imre, az előadás rendezője, Magyari Etelka segédrendezőként és szereplőként, valamint az előadás három férfi szereplője. Balázs Attila igazgató elmondta, hogy a drámaíró Anton Pavlovics Csehov és Kiss Csaba szövegkönyvíró mellett a színészek is „írják” a darabot, gyakran improvizálnak. /Pataki Zoltán: Lehulló leplek estje. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 15./
2008. március 12.
Mátyás Zsolt Imre Ködszurkáló, avagy egy bohóc nézetei c. egyszemélyes műsora hangzott el az Aradi Kamaraszínházban. (A címbeli ködszurkáló Latinovits Zoltán 1973-ban megjelent könyvére, az egy bohóc nézetei Heinrich Böll német író azonos című regényére utal. A regényre épült az M. Józsa Tímea Ildikó és Mátyás Zsolt által összeállított szövegű előadás). Mátyás Zsolt Imre, a temesvári Csiky Gergely Színház művésze, nagy sikert aratott. /Jámbor Gyula: Mit gondol a bohóc? = Nyugati Jelen (Arad), márc. 12./
2008. április 17.
Április 18-án Esztergomban vendégszerepel a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Kiss Csaba Csehov-adaptációjával, a De mi lett a nővel? című előadással. A darabot Mátyás Zsolt Imre rendezte. A fellépés az első rendezvénye az Esztergomi Várszínház tavaszi előadás-kínálatának. /Pataky Lehel Zsolt: Esztergomban vendégszerepel a Csiky Gergely-színház. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 17./
2008. december 20.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház december 21-én mutatja be Kerényi Ferenc A nemzet csalogánya című darabját. Mátyás Zsolt Imre első nagyszínpadi rendezése Blaha Lujzát jeleníti meg. A szerző, Kerényi Ferenc a nemrégiben elhunyt, kétszeres Madách-díjas, irodalom- és színháztörténész. „Az előadás fontos üzenet lehet egy értékválsággal küzdő kor számára, amikor a profizmust, a szakmai hozzáállást teljesen kifordított, eltorzított formában értelmezzük, elfeledkezve a jó értelemben vett hivatástudatról” – vallja a rendező. A fiatal Blaha Lujzát a társulathoz újonnan szerződtetett Szűcs Noémi alakítja, az idősebb Blaháné szerepében Fall Ilona lép színpadra. /Pataki Zoltán: A nemzet csalogánya a temesvári színpadon. Zenés darab Blaha Lujza életéről. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 20./
2009. június 25.
A tavalyihoz képes sikeresebb évadot zárt a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A társulat 12 erdélyi helyszínen mutatott be előadásokat. Az évad során 16 520 nézőjük volt, ez négyezerrel több nézőt jelent a tavalyihoz képest. Az évad legsikeresebb előadása a Grimm testvérek meséjének színpadi adaptációja A brémai muzsikusok című produkció volt. A társulat színésze, Tokai Andrea kétszer nyerte el a legjobb női szerepért járó elismerést: a Román Dráma Fesztiválján Temesváron és a Kellemes és Kellemetlen Darabok Fesztiválján Lengyelországban. A társulat másik tagja, Mátyás Zsolt Imre pedig Kaleidoszkóp-díjat kapott a Ködszurkáló avagy egy bohóc nézeteiben nyújtott alakításáért, Éder Enikőt pedig eddigi munkásságáért és Sarolt szerepében az István, a király című rockopera magyarországi előadásaiban nyújtott teljesítményéért Simonyi-pezsgődíjjal jutalmazta a debreceni Regionális Simonyi Társaság. Mátray Lászlót, a társulat színművészét, írót a művelődési és művészeti életben betöltött szerepéért Kovács György-díjjal tüntette ki az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), valamint Pro Cultura Timisiensis 2008 elismerésben részesült Fall Ilona, Bandi András Zsolt és Éder Enikő. /Javulást mutat a temesvári színház idei mérlege. = Krónika (Kolozsvár), jún. 25./
2011. október 20.
Tíz éves a Varázshegy Színházi Műhely
Minifesztivállal ünepli fennállásának 10. évfordulóját a Varázshegy Színházi Műhely. Az ünnep első részét október 19-én tartották meg a nagyváradi Bábszínházban.
A könyvbemutató előtt az érdeklődők a bábszínház előterében vetített képes összefoglalót tekinthettek meg a műhely első tíz évéből. Majd Mátyás Zsolt Imre színész, rendező mesélt a Varázshegy múltjáról. Elmondta: az alternatív színházak még nem olyan elterjedtek, pedig csak az különbözteti meg az állami színházaktól, hogy saját zsebből, és nem állami támogatásból állják a költségeket. Továbbá elmondta, hogy az alternatív színházak általában stúdióelőadásokat tartanak, de a Varázshegy szakított ezzel a hagyománnyal, és pályázati pénzből a szabadtéri színházi előadások tradícióját kívánta feléleszteni. Ez az elgondolás 2003-2006 között működött is, viszont 2007-től a felújított Ködszurkáló, avagy egy bohóc nézetei című előadással újra stúdiózni kezdtek. Mátyás Zsolt Imre elmondta, hogy a stúdió és szabadtéri előadások mellett valami mást is ki szerettek volna találni. Így született meg az Íbisz-program, amelynek keretén belül könyveket adnak ki. Az első kötet Darvay Nagy Adrienne legújabb könyve, amelynek címe Kótsi Patkó János, avagy a Hamlet-kód, amelyet ezen az eseményen mutattak be. A kötet nem egy szokványos színháztörténeti munka, hanem fiktív interjú és oknyomozó riport egyben. Az írónő könyvében magát Kótsi Patkó Jánost (1763-1842) kérdezgeti, aki az első magyar Hamlet volt. Az időutazás során Darvay Nagy Adrienne a színész kortársait, színészkollégáit, írókat, akkori és kicsit későbbi krónikásokat szólít meg. A bemutatón egy nagyobb részletet is felolvastak. Az interjú részlet kérdései és válaszai úgy voltak felépítve, hogy azokból színháztörténeti és történelmi adatokat tudhattak meg az érdeklődők. A könyvbemutató Florian Chelu Madeva, Alexandra Chelu és Mircia Covaci előadásával zárult, akik megzenésített Shakespeare szonetteket adtak elő. A könybemutatón meg lehetett venni az írónő könyvét, amit végül dedikált is.
erdon.ro
2013. november 13.
Korhatáros kiadvány és más ínyencségek a váradi Könyvmaratonon
Nagyváradon csütörtökön kezdődik és szombaton ér végét az ötödik alkalommal megszervezett Könyvmaraton. A három nap alatt bemutatnak majd verses- és esszékötetet, emlékiratot, novellákat. Emellett pénteken este a váradi Szigligeti Színház művészei előadják Tasnádi-Sáhy Péter Kistotál című színművét, szombaton délelőtt pedig a váradi közönség előtt már ismert Kocsis Csaba tárlatát láthatják az érdeklődők, amelyet írók portréiból állított össze.
A Könyvmaratont csütörtökön 17.30 órától nyitják meg a Szilágyi Dezső (Moscovei) utcai Silent kávézóban, aznap többek között Kinde Annamára új, Húzódhatsz közelebb című verseskötetét, valamint Darvay Nagy Adrienne és Demény Péter könyveit is bemutatják.
Pénteken Varga Melinda Űrezüst című kötetének bemutatójával kezdődik a program, és lesz korhatáros könyv is, Miklóssi Szabó István Purgatórium című kötetét 16 éven felülieknek ajánlják a szervezők.
Szombaton egyebek mellett Péter I. Zoltán Főúr, fizetek! – Nagyváradi kávéházak a Monarchia korában című kötetét ismerheti meg a közönség, majd a díjkiosztás után Fábián Enikő színművész Lola Blau-dalok című előadásával zárul az V. Könyvmaraton.
2013. November 14., csütörtök – Silent Café
(Moszkva utca, Sonnenfeld Palota)
17.30: Megnyitó
18.00: Sike Lajos: A lopakodó riporter (memoár)
18.30: Kinde Annamária: Húzódhatsz közelebb (versek)
18.45: Boér Péter Pál: Engedélykérés (novellák)
19.15: Karácsony Benő: Pjotruska (regény)
19.30: Darvay Nagy Adrienne: Ki vagy? – Hamlet a Claudiusok korában (színház)
20.00: Demény Péter: A lélek trolija (esszék)
November 15., péntek – Silent Café
18.00: Varga Melinda: Űrezüst (versek)
18.45: Szűcs László: Gazoskönyv (publicisztika)
19.30: Miklóssi Szabó István: Purgatórium (16 éven felülieknek!)
20.15: Kistotál – Tasnádi-Sáhy Péter egyfelvonásos színműve
Játékmester: Dimény Levente
Játsszák: a Szigligeti Társulat művészei
November 16., szombat – Eurofoto-Art Galéria
(December 1./Nagyvásár tér 12.)
11.00: Kocsis Csaba – Íróportrék (fotókiállítás)
November 16., szombat – Silent Café
11.30: Maraton Café
November 16., szombat – Bábszínház (Fekete-Sas Palota)
15.00: Tóth Ágnes–Kovács Klaudia: Macskadombi versek
Közreműködik: Stéfán Bodor Mária és Trifán László
18.00: Balázs Imre József: Hadikórház a város szélén (esszék, publicisztikák)
18.30: Gittai István: Csordultig lebegéssel (versek)
19.15: Péter I. Zoltán: Főúr, fizetek! – Nagyváradi kávéházak a Monarchia korában
20.00: Zárszó, díjkiosztás
20.15: Lola Blau dalok – Fábián Enikő előadása, közreműködik: Ari Nagy Sándor
A könyvbemutatókon közreműködnek:
Firtos Edit és Mátyás Zsolt Imre színművészek, továbbá Demény Péter, Parászka Boróka, Szilágyi Aladár, Simon Judit és Szűcs László.
Fried Noémi Lujza
Maszol.ro
2014. június 28.
Tanyaszínház indul Temes megyében
„A projekt résztvevői belekóstolnak a vándorszínészek életébe”
A temesvári Bánsági Közösségért Egyesület és a Temes megyei RMDSZ július elején indítja el Tanyaszínház programját, amelynek célja magyar kulturális élményt nyújtani a vidéki szórványközösségeknek. A vajdasági mintára júliusban beinduló Tanyaszínház program részleteiről Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője, az egyesület elnöke, Aszalos Géza színművész, a Tanyaszínház szakmai vezetője és Andrásy Noémi projektfelelős számolt be.
Molnár Zsolt parlamenti képviselő, a projekt kezdeményezője elmondta: „A Bánsági Közösségért Egyesület célkitűzése, hogy hiánypótló magyar kulturális és közösségi élményeket tudjon biztosítani a bánsági magyar közösség számára. Ebbe a stratégiába illeszkedik bele a Tanyaszínház program, amely magyar élményt tud majd nyújtani a Temes és Arad megyében levő magyar szórványközösségek számára. Megpróbáljuk a vidéki magyar közösségek számára a magyar kultúrát, a magyar előadó-művészetet közelebb hozni, és kézzelfoghatóvá tenni”. A Temes megyei képviselő hozzátette: „A Tanyaszínház projekt a Vajdaságban már közel 40 éve sikeresen működik. Fontos az, hogy egymástól tanuljunk, átvegyük azokat a jó gyakorlatokat, azokat a jó példákat, amelyek hozzájárulnak közösségi életünk gazdagításához. A Tanyaszínház egy olyan modell, amelyet nagy készséggel veszünk át a vajdasági magyar közösségtől, és reméljük, hogy az egész nyugati régióban is ugyanolyan sikerrel és legalább ugyanolyan hosszú ideig fut majd a program!”
Aszalos Géza, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésze a Tanyaszínház projekt hátteréről beszélt: „2008-ban, amikor először kaptam meghívást a vajdasági Tanyaszínházba, eléggé szkeptikus voltam, mert nem nagyon hittem, hogy egy ilyen nonkonformista intézmény létezni és működni tud. Elmentem másfél hónapra, utána meg úgy jöttem haza, hogy azt mondtam: soha többé nem akarom azt hallani a színház berkein belül, hogy valamit nem lehet. Bármit lehet! Nekem ez egy olyan élmény volt, hogy azt mondtam, ha egyszer lehetőség lesz rá, akkor ezt itthon is meg kell csinálni, mert ebből mindenki nyertesként jöhet ki. 2012-ben is voltam a vajdasági Tanyaszínházban, akkor már mozgolódott bennem a gondolat, hogy minél több dolgot „ellopjak” onnan, mert biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb itt is meg tudjuk ezt valósítani. És íme, ha minden igaz, ebben az évben meg is valósítjuk!”
A bánsági Tanyaszínház első előadása Nagybodófalván születik meg a július 7–28. időszakban, ahol Aszalos Géza szakmai irányító, Mátyás Zsolt Imre rendező, Albert Alpár díszlet- és jelmeztervező, valamint Kiss Attila zeneszerző közreműködésével 8 kolozsvári és marosvásárhelyi színművészeti főiskolás hallgató színpadra állítja az ókori római komikus színműíró, Plautus Casina című vásári komédiáját. A Tanyaszínház első előadásának bemutatójára július 28-án kerül sor Nagybodófalván, majd ezt követően Temes és Arad megyei turnéra indul a fiatal társulat. A turné tervezett állomásai: Temes megyében Nagybodófalva, Igazfalva, Lugos, Végvár, Újmosnica, Újszentes, Újvár, Ótelek, Zsombolya, Nagyszentmiklós, majd Arad megyében Pécska, Szentpál, Kisiratos, Simonyifalva, Arad és Majlátfalva. „A projekt résztvevői belekóstolnak a régi vándorszínészek életébe, mindent ők csinálnak: a színészek építik a díszletet, ők főznek maguknak, ők játsszák az előadást, ők pakolják fel a díszletet az utánfutóra, reklámozzák a faluban az esti előadást, stb. Betekintést nyújt ez nekik a színházi életbe és véleményem szerint úgy kerülnek ki egy ilyen projektből, hogy utána meg tudják állni a helyüket a színpadon!” – mondta befejezésül Aszalos Géza színművész.
A Bánsági Közösségért Egyesület Tanyaszínház programja az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala támogatásával valósul meg.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)
2014. augusztus 5.
Vándorszínészek komédiáztak az újszentesi iskolaudvaron
A nagybodófalvi felkészülés és sikeres bemutató után Temes és Arad megyei turnéra indult a Bánsági Vándorszínház társulata. A magyar színjátszás hőskorát felidéző, a vándorszínész Petőfi Sándor nyomdokain járó társulat Nagybodófalva után eljutott Igazfalvára, Lugosra, Végvárra, Újmosnicára és Újszentesre, játszott romkocsmában, templomkertben, iskolaudvaron és (kényszerűségből) kultúrházban. A hangulatos előadásokat minden településen nagy szeretettel fogadta a magyar közösség.
Augusztus 2-án, szombaton az újszentesi iskola udvarán vert tanyát a Bánsági Vándorszínház társulata, ahol szökőkút csobogása szolgáltatta a hangulatos háttérzajt Plautus ókori színműíró Casina című vásári komédiájának előadásához. A „rhapsodos” Lanstyák Ildikó gitárját pengetve avatott be a vénségére a szerelemtől megbolondult római szenátor történetébe, aki meg akarván csalni nagyszájú nejét, talpnyaló szolgájával együtt csapdába esett és csúfosan meglakolt cselszövéséért. A Mátyás Zsolt Imre rendezte előadás önfeledt komédiázásra nyújt lehetőséget az Aszalos Géza, Kocsárdi Levente, Benczi Tekla, László Réka, Fekete Ágnes, Lanstyák Ildikó, Nagy Karina, Mihály Csongor, Pálffy Péter összetételű vándortársulatnak. Az előadás eredeti zenéjét Kiss Attila szerezte, az egyszerű, praktikus, ötletes díszletet Albert Alpár tervezte. Az újszentesi előadás közönsége nagy tapssal honorálta a vándorszínészek fergeteges produkcióját.
A bánsági vándortársulat, az előadás és a turné létrejöttét a Bánsági Közösségért Egyesület és az Etnikumközi Hivatal (DRI) támogatja. „Nagy teljesítmény, amit a Bánsági Vándorszínház csapata elért az elmúlt hetekben – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Molnár Zsolt parlamenti képviselő. Nem kis munka volt előkészíteni és összeállítani az előadást, amely jelentősen hozzájárul a nyugati országrész magyar szórványközössége kulturális életének gyarapodásához. Nagy öröm számomra, hogy hozzájárulhattam az előadás és a turné megvalósításához és meg vagyok róla győződve, hogy a Vándorszínház ötlete gyökeret ver a Bánságban. Mindenképpen támogatni fogjuk a folytatást!”
A Bánsági Vándorszínház augusztus 3-án, vasárnap Magyarszentmártonban, augusztus 4-én, hétfőn Óteleken vendégszerepelt. A turné következő állomásai: augusztus 5-én Zsombolya, augusztus 6-án Nagyszentmiklós, augusztus 7-én Pécska, augusztus 8-án Magyarszentpál, augusztus 9-én Kisiratos, augusztus 10-én Simonyifalva, augusztus 11-én Arad és végül augusztus 12-én Majláthfalva. A szabadtéri előadások este 21 órakor kezdődnek, a részvétel ingyenes.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)
2014. augusztus 12.
Majláthfalván fejezi be turnéját a Bánsági Tanyaszínház
Lehúzta a függönyt a Bánsági Tanyaszínház. A vándortársulat háromhetes próbafolyamat után három hétig járta a Temes és Arad megyei településeket, mindennap más és más helyszínen mutatva be előadását.
A Vajdasági Tanyaszínház mintájára alapított alkalmi társulat tagjai belekóstolhattak a vándorszínész életmódjába: bár nem echós szekérrel közlekedtek, hanem kisbusszal, a színpadállítástól a díszletek és a kellékek szereléséig mindent maguknak kellett megcsinálniuk.
A néhány hivatásos, de jórészt főiskolás színészekből álló társulat Plautus ókori drámaíró Casina című darabját mutatta be Mátyás Zsolt Imre rendezésében, augusztus 12-én, ma este az Arad megyei Majláthfalván lesz a záró előadás, ami után szétszéled a társaság, de abban a reményben, hogy a Bánsági Közösségért Egyesület jövőre ismét megszervezi a Tanyaszínházat.
Pataky Lehel Zsolt az augusztus 11-i, hétfői aradi előadás után szólaltatta meg a vándortársulat néhány tagját.
aradihirek.ro, Erdély.ma
2014. október 2.
Megkezdődött az oktatás a Művészeti Egyetemen
Köszöntötték a "plutónium évfolyamot"
Tegnap délelőtt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió termében hivatalosan is megnyitották a 2014/2015-ös tanévet. Ahogy ez már hagyományossá vált, a hivatalos felszólalásokat az intézmény tanárainak és diákjainak rövid produkciói tették színesebbé. A tanárok mellett nemcsak a gólyák és a véndiákok voltak jelen az ünnepségen, hanem a nagy visszatérők is: a magyar szakon 1994-ben végzett színészosztály akkori hallgatói, akik 20 éves találkozójukra gyűltek össze a szélrózsa minden irányából.
Strausz Imre tanársegéd orgonaakkordjai vezették fel az ünnepélyes megnyitót. Elsőként Sorin Crisan rektor szólalt fel, aki az elsőéveseket bátorította szavaival. A kezdet fontosságára hívta fel a figyelmet, mint mondta, az életben minden kezdet egy ajtót nyit meg, ami meghatározhatja a további sorsunkat. Az egyetem kapuján belépőknek az oktatók értéket, munkaszeretetet, elkötelezettséget adnak majd át. A szakmai oktatáson túl viszont életre szóló kapcsolatok alakulhatnak ki, amelyek igen fontos fogódzók lehetnek a továbbiakban – összegezhetnénk a rektor gondolatait.
A magyar kar nevében Koós Anna dékán az új nemzedék elvárásairól beszélt, Szent-Györgyi Albertet idézve pedig az oktatás módszerére reflektált, hangsúlyozva, hogy bár Romániában a rendszerváltást követően nem sokat változott a helyzet, a Művészeti Egyetem egyike azon felsőoktatási intézményeknek, ahol a művészi teljesítményre helyezik a hangsúlyt, az "otthonról hozott tehetségre" építik a szaktudást, a kitartó munkaszeretetet, amely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy ezen a területen a végzősök élen maradjanak. Elmondta, az idén két új mesterképzés indult: korszerű zenei koncepciók és alkalmazott bábművészet.
Dana Lemnaru docens a román kar nevében köszöntötte a tanárokat és a hallgatókat, akiknek azt tanácsolta, hogy használják ki azokat a lehetőségeket, esélyeket, amelyeket az egyetem majd felkínál számukra, mert egy elit intézménybe kerülnek, ahonnan a végzősöknek sikerül elhelyezkedniük.
Végül pedig Kovács Levente rendező, egyetemi tanár köszöntötte az 1989-es változások utáni első évfolyam végzőseit, a "plutónium nemzedéket" – ahogy mondta. Hiszen ők voltak azok, akikkel tulajdonképpen majdhogynem a nulláról kezdett mindent újra az intézmény, mivel – mint ismeretes – addig mindössze három diákot vehettek fel egy évfolyamra. A ’94-es évfolyam volt az, amely négy év alatt a tanárokkal együtt (Kovács Levente, Tarr László, Farkas Ibolya – csoportvezető tanárok) letette azokat az új alapokat, amelyekre szolidan építkezhetett az egyetem, s amelynek köszönhetően nemcsak színészképzés folyik, hanem több más művészeti ágban is képeznek diákokat. Nemcsak azokat a díjazott előadásokat emelte ki, amelyeket Tompa Gábor vagy Victor Ioan Frunza rendezett, hanem azokat a gyakorlatokat, közös kezdeményezéseket, amelyek "forradalmasították a színészképzést" Marosvásárhelyen, s amelyeknek köszönhetően "atombombaként robbantak be" a színház világába a volt diákok. Eddig mindenki kivívta a szakmai elismerést életpályája során.
A méltató szavak után Kovács Levente volt osztályvezető tanárként bemutatta az évfolyamot (Balázs Attila, Bandi András Zsolt, Bogdán Zsolt, Csiszér Lajos, Csutak Réka, Fodor Piroska, Fülöp Erzsébet, Gajzágó Zsuzsa, Kardos Máriusz Róbert, Mátyás Zsolt Imre, Sajnár György, Sólyom Katalin, Szikszai Rémusz, Tordai Tekla), majd a tízéves találkozóról készült filmet vetítették le – amelyet az RTV magyar adása készített –, "elrettentésül az új nemzedéknek".
A rendezvény után a jelenlegi diákok birtokba vették a tantermeket, beindult a mókuskerék!…
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)
2014. november 24.
Befejeződött a Könyvmaraton Nagyváradon
Szombaton délután több kötetet is bemutattak a VI. Könyvmaraton keretében a Silent kávézóban, illetve az Ady Endre Emlékmúzeumban.
A kínálatban a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Időutazás Farnastól Zsobokig című riportkötete, Molnár Judit Nádpálca nélkül című irodalomtörténeti munkája, Tasnádi-Sáhy Péter A békaember legendája című novelláskötete, Székely Ervin  Bársonyszék és aszfalt című regénye, az Europrint kiadó újdonságai és a kultika.com honlapnak, Kós Károly összegyűjtött publicisztikáinak, valamint Péter I. Zoltán A Zöldfától a Kék macskáig – nagyváradi vendéglők a Monarchia idején című kötetei szerepeltek.
Tasnádi-Sáhy Péterrel Simon Judit szerkesztő, a Riport Kiadó vezetője beszélgetett az új kötetről. Bevezetésképpen elmondta, hogy a Budapesten született, jelenleg Nagyváradon dolgozó író, újságíró járt többek között Indiában, és beszél hindiül is.
„Abszolút igen és abszolút nem” – válaszolta Tasnádi-Sáhy Péter arra a kérdésre, hogy saját élethelyzeteiből jeleníti-e meg figuráit. Mindig egy kép, ami megtelik tartalommal számára, így alakulnak ki történetei. S hogy miért éppen a békaember? Jár a városi uszodába, ahol van egy ember, akin meglátta az apró, figyelemfelkeltő jegyeket, a békaember pedig városi legenda lett.
„Mindig egyensúlyban vagyunk” – mondta a szerző, csak éppen kétféle ez az egyensúlyi állapotot, az egyikből könnyebb, a másikból nehezebb kibillenteni az embert. A kötet novellái ezt a két állapotot mutatják be, a címadó novella az, ami egy klasszikus boldogságtörténet.
A kötetből a Tejpor és puding illetve a Karmok című novellákat olvasta fel a szerző, mintegy illusztrálandó, hogy a novellák szereplői helyenként átfedik egymást.
A maraton záróakkordjaként a könyvbemutatók végén az Ady Endre Emlékmúzeumban Mátyás Zsolt Imre színművész performanszának köszönhetően úgy érezhette a közönség, hogy maga Ady sétált be az egykori Müllerájba. A színművész az általa előadott versek mellett arról is gondoskodott, hogy interaktívvá váljon a rendezvény, hiszen a közönség tagjai közül a vállalkozó kedvűek felolvashatták kedvenc Ady-költeményüket, majd mécseseket helyeztek el a délelőtt megkoszorúzott szobor talapzatán.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro
2016. december 7.
Átadták a Pro Cultura Timisiensis díjakat
Mátyás Zsolt és Csata Zsolt színművészek a kitüntetettek között
A Megyeháza multifunkcionális termében december 6-án, kedden adták át az idei Pro Cultura Timisiensis díjakat, amellyel a Temes Megyei Tanács a kiemelkedő eredményeket elért kulturális személyiségeket honorálja. Mátyás Zsolt Imre, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésze a Pro Cultura díj „szenior” változatát érdemelte ki, az ifjú temesvári színművész, Csata Zsolt pedig a tehetséges fiatal művészeknek odaítélt „ifjúsági” Pro Cultura díjat vehette át.
A 15. alkalommal megrendezett Pro Cultura Timisiensis díjátadó ünnepség résztvevőit Sorin Grindeanu megyei tanácselnök köszöntötte, aki felkérte a jelenlevő kulturális személyiségeket, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel támogassák a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa 2021 projektet.
A Pro Cultura díj életműdíjként is felfogható szenior változatát írók, előadó- és képzőművészek, tudományos kutatók vehették át, köztük egy rendkívül sokoldalú alkotó, Mátyás Zsolt Imre temesvári színművész. A több mint két évtizeddel ezelőtt Temesvárra érkezett tehetséges színész, filmszínész, rendező, író, producer, kulturális menedzser, koreográfus és szobrász alkotói tevékenységét Simona Donici kulturális újságíró méltatta, aki reneszánsz művésznek tartja Mátyás Zsoltot. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház mellett a nagyváradi és a szarvasi (Magyarország) színházak művésze, illetve szabadúszó színész, Mátyás Zsolt több mint két évtizedes pályafutása alatt királyokat, püspököket alakított, sőt, Jézust is, megszemélyesítette Petőfi Sándort, Sztálint, Victor Hugót, Shir Khán tigrist, legutóbb A végjáték című előadásban egy bokszolóból lett színészt alakít mesterien. Mátyás Zsolt játékfilmekben, televíziós sorozatokban és dokumentumfilmekben játszott, nyolc színielőadást rendezett, megalapította és vezeti a Varázshegy Színházi Műhelyt és a Theatron Egyesületet, novellákat és kulturális riportokat közöl, szobrokat farag – sorolta érdemeit Simona Donici, aki különdíjjal, egy Brâncuși ihletésű famunkával is jutalmazta a sokoldalú alkotót.
A Pro Cultura díj ifjúsági változatát idén 15 fiatal alkotó vehette át, közöttük van Csata Zsolt, a Csiky Gergely Színház művésze, aki alig két esztendeje érkezett Temesvárra, de máris jelentős sikereket ért el a pályán. Idézzünk a marosvásárhelyi Berekméri Katalin laudációjából, amelyet Dobre Júlia olvasott fel: „Felkavaró élmény olyan fiatallal találkozni, aki csillogásán, lendületén, teherbírásán, szárnyalásán túl mintha az öregek bölcsességét is hordozná, aki önmaga megvalósításán túl a szépen öregedők érzékenységével és empátiájával képes figyelni a mellette lévőre és magára egyaránt. Felkavaró élmény olyan fiatallal találkozni, aki az útkeresésben teljesen elkötelezett, mégis mintha az út ismerné őt… Csata Zsolt nagyszerűségét többek közt személyiségének ez a különös paradoxonja adja. Ez teszi képessé arra, hogy színészként már fiatalon az önmaga útját járja, közben pedig mindenkori környezete számára az értékalkotás lehetőségének megvalósítását segítse.” … „Csata Zsolt egyértelműen azzal a készséggel rendelkező színész, aki a szakmai teljesítményt és ennek módját – a színházi alkotófolyamatra nem mindig jellemző –emberbarát kultúrateremtés jegyében valósítja meg.”
Gratulálunk a két alkotónak a rangos elismeréshez!
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
2017. szeptember 20.
Kortárs magyar dráma bemutatásával ünnepel a magyar színház
Az évad legelső bemutatójára készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, mely szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján kerül közönség elé a stúdiószínpadán. Görgey Gábor kortárs magyar szerző krimi-vígjátékának, a Wiener Walzernek színpadi változatát Szász Enikő jegyzi.
A nyolcszereplős vígjáték nemcsak felhőtlen szórakozást ígér, de olyan morális problémákat is felvet, melyek emberi minőségünket veszik górcső alá. A hetvenes években írt szövegből született előadás az értékrend, a morál teljes kiüresedését, önmagából való kifordulását sugallja, azt a napjainkban egyre hangsúlyosabb ellentmondást igazolva, mely szerint az ártatlanság bizonyítása szinte lehetetlen, a bűnösök pedig mindent megúszhatnak, ha az érdek úgy kívánja. Milyen mértékben vagyunk képesek felelősséget vállalni saját tetteinkért? És milyen messzire megyünk el, ha az érdekeink úgy kívánják? – teszi fel a kérdést az előadás. Mert hiába vagyunk ártatlanok, ha a körülmények nem minket igazolnak. Ebben a játszmában nem az a kérdés, hogy ki a bűnös, hanem az, hogy végső soron ki tud megmaradni ártatlannak?
Szász Enikő több évtizedes, sokrétű színpadi munkásságát és kiforrott látásmódját tükrözi az előadás, melyben a cselekményen túl az egyéni színészi alakítások kapnak kiemelt fontosságot. A karakterformálás, az egyes szereplők egyéni íve a történet egészén belül fontos eleme ennek a műfajnak, melyben a komikum és a tragédia forrása nem egyszerűen csak a helyzetben rejlik, de az azt megteremtő és uraló egyéni történetekben is.
A temesvári társulat hat színésze (Kiss Attila, Borbély B. Emília, Tar Mónika, Aszalos Géza, Molnár Bence, Mátyás Zsolt Imre) mellett két vendégművész is fellép az előadásban. Balázs Éva, nyugdíjazásáig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja és a Művészeti Egyetem tanára, illetve Bicskei István vajdasági származású színész, aki pályája során Szabadkától Párizsig több színházban is dolgozott már. Jelenlegi, temesvári vendégszereplése mellett, napjainkban a Debreceni Csokonai Színház előadásaiban játszik.
A Szász Enikő rendezésében látható darab látványvilágáért Giliga Ilka jelmeztervező, valamint Albert Alpár díszlettervező felelnek. Az előadás alapját alkotó vizuális koncepció – a ketrecjellegű vonatfülke, mely egy forgószínpad segítségével a mozgó vonat illúzióját kelti – a szereplők saját emberi korlátaik közé zártságát jelzi. Ez az egyszerre konkrét és szimbolikus tér adja Szász Enikő rendezői koncepciójának magját. Dramaturgként Orbán Enikő, koreográfusként pedig Baczó Tünde vett részt az előadás színpadra állításában.
A bemutatót követően legközelebb szeptember 23-án, rendhagyó módon délután 6 órától lesz látható az előadás a Temesvári Magyar Napok keretén belül.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)
2017. szeptember 20.
Ezekbe az erdélyi színházakba térhetünk be a magyar dráma napján
134 évvel ezelőtt, 1883. szeptember 21-én tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját a budapesti Nemzeti Színházban. Ennek emlékére csütörtökön a romániai magyar társulatok is megünneplik a magyar dráma napját. Mutatjuk a programokat.
Csíkszereda
A Csíki Játékszín két magyar szerző művét játssza repertoárjáról a magyar dráma napján, valamint a következő napon: Szép Ernő színművét, a Vőlegényt, valamint Egressy Zoltán Portugál című vígjátékát. A Vőlegénynek nem csak a csíkszeredai közönség örülhet, az előadás ugyanis szerda este Székelykeresztúrra, vasárnap délután pedig Gyimesközéplokra is eljut.
Kolozsvár
A 2016-os egyéjszakás drámaírói műhelyt a Kolozsvári Állami Magyar Színház idén Drámai Útvesztővé alakítja. A program úgy módosul, hogy az előzőleg beküldött kétszereplős jeleneteket a társulat tagjai elő is adják a színház különböző helyszínein. Amennyiben valaki szeretné kipróbálni a drámaírást, még semmiről sem késett le, a beküldési határidő ugyanis szeptember 25., az eseményt pedig szeptember 29-én, pénteken szervezik meg.
Marosvásárhely
Aranka György művelődésszervező szobrának hagyományos megkoszorúzása mellett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata egy színpadra kevésbé alkalmazott kolozsvári író szövegéből készült előadást mutat be: Karácsony Benő Pjotruska című regényéről van szó.
Nagyvárad
A nagyváradi Szigligeti Színház olyan drámát tűzött műsorra csütörtökön, amely nem csak fiatalokhoz szól, hanem szerzője is pályakezdő drámaíró: a 2016-os dráMÁzat Debüt-díjasa. Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című szövegét Tasnádi-Sáhy Péter rendezésében csütörtökön este hét órától láthatjuk.
Sepsiszentgyörgy
A Tamási Áron Színházban szerdán zajlik a 120 éve született névadó író tiszteletére szervezett rendezvénysorozat, amelynek csúcspontja a Tamási-novellák felolvasása, illetve a Dresch Quintet koncertje.
Szatmárnémeti
A Harag György Társulat rendhagyó felolvasószínházi előadással lakja be a színház büféjét csütörtök délután, miközben az épület amúgy sem kihalt, hiszen vasárnapig zajlik a Tranzit Feszt. Pintér Béla Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög című drámájának felolvasásával a fiatal rendezőket és drámaírókat is bevonó Havi Dráma sorozat indul Szatmárnémetiben.
Székelyudvarhely
A szombatig tartó dráMA9 fesztivál csütörtöki napját a magyar drámaírás ónneplésének szenteli a Tomcsa Sándor Színház. Délután négy órától Az égig érő fa című bábelőadást adják elő a színház előtti téren, este hat órától pedig Visky András Pornó című előadását tűzték műsorra, miközben a darab szerzője és rendezője éppen Szép Ernő-díját veszi át Budapesten. A dráMa9 csütörtöki napja az Evilági együttes Pilinszky-koncertjével zárul.
Temesvár
A Csíky Gergely Állami Magyar Színház a magyar dráma napjára időzítette az évad első bemutatóját. Görgey Gábor kortárs magyar szerző krimi-vígjátékának, a Wiener Walzernek színpadi változatát Szász Enikő jegyzi. A temesvári társulat hat színésze (Kiss Attila, Borbély B. Emília, Tar Mónika, Aszalos Géza, Molnár Bence, Mátyás Zsolt Imre) mellett két vendégművész is fellép az előadásban: Balázs Éva, aki nyugdíjazásáig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja és a Művészeti Egyetem tanára, illetve Bicskei István vajdasági származású színész, aki pályája során Szabadkától Párizsig több színházban is dolgozott már.. maszol.ro
2017. szeptember 25.
Holnap Feszt volt Nagyváradon
Könyvbemutatók, performansz, koncert, érdekes beszélgetések – csütörtökön kezdődött és szombaton zárult az ötödik alkalommal megszervezett Holnap Feszt.
Csütörtökön, a magyar dráma napján Tasnádi-Sáhy Péter rendezésében bemutatták Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című drámáját, pénteken pedig a nagyváradi Darvas–La Roche házban tartották a hivatalos megnyitót.
A szervezők, azaz a Holnap Kulturális Egyesület és a Várad Kulturális Folyóirat képviseletében Simon Judit köszöntötte az érdeklődőket, majd Angela Lupşea, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány vezetője elmondta, örül annak, hogy abban az épületben szervezték meg a fesztivált, és ígéretet tett arra, hogy két év múlva, a ház felújítása után már egy erre kialakított teremben várják a fesztiválozókat.
Elsőként Mátyás Imre Zsolt színművész Diógyerekek című rövidpróza kötetét mutatták be. A szerzővel Szűcs László beszélgetett az „elengedések könyvének” nevezett kötetről, mely a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában jelent meg, borítóját Benkő J. Zoltán tervezte.
Az elengedés sokféleképpen értelmezhető, mondta Mátyás Zsolt Imre, aki többek között elárulta: nem készült tudatosan a kötet megírására, de figyelt arra, hogy a párbeszédei „kimondhatók” legyenek, színészként ugyanis gyakran találkozik azzal, hogy hiába jó a leírt szöveg, nem lehet azt kimondani. A színművész szerző is elárulta, Temesvárról, Görgey Gábor Wiener Waltzer című stúdió-előadásának premierjéről érkezett haza a könyvbemutatóra. A Marosvásárhely–Nagyvárad–Temesvár háromszög abban segíti, hogy ne váljon belterjessé és ingerszegénnyé. Temesváron például látható a fejlődés már újítják fel az épületeket, új kulturális tereket hoznak létre, „pezseg a város”, készülnek 2021-re, mikor Temesvár lesz Európa Kulturális Fővárosa.
Rendhagyó verseskötet-bemutató és beszélgetés következett ez után. Athena Farrokhzad svéd költő Fehérfehérré című kötete 2015-ben jelent meg magyarul a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában, vele és magyar fordítóival, Sall Lászlóval és György Kamillával beszélgetett Simon Judit. A versekből Kovács Enikő (Szigligeti Társulat) és Ioana Dragoş Gajdó (Regina Maria Színház) színművészek magyarul és románul, a szerző svédül olvasott fel.
A kötet román fordítója, Svetlana Cârstean szebeni elfoglaltsága miatt nem volt jelen, azonban Athena Farrokhzad elmondta, 2012-ben a stockholmi Román Kulturális Intézet projektje keretében találkoztak, két hetet dolgoztak együtt, fordítottak egymás nyelvéről, úgy, hogy egyikük sem beszélte a másikét, a francia és az angol volt a közös nyelv. Egymás első kötetét is lefordították románra, illetve svédre.
A magyar fordítás kapcsán Sall László elmondta, kedvenc göteborgi könyvtárosa Malin Andersson révén kerültek a kezébe Athena Farrokhzad versei. György Kamilla nyelvésszel dolgoztak együtt, s nehéz volt fordítani a szöveget, például a szójátékok miatt.
Athena Farrokhzad Teheránban született, gyermekkorában települtek át szüleivel Svédországba, ő svédnek tartja magát. Költő, irodalomtörténész és fordít. Verseskötete 13 nyelven jelent meg, a magyar kiadás egyébként a svéd mása, a könyv tervezője, Pascal Prosek ingyen adta át a terveit.
A versekben a háború, a forradalom, a migráció, a rasszizmus jelenik meg, ugyanakkor intim közegbe akarta helyezni ezeket a témákat, ezért a családtagok szólalnak meg a könyvben, melyet Budapesten is bemutatták a Swedish Arts Council és a Szépírók Társasága támogatásával.
Pénteken az Aranyhal. Nyolc jókedvű diákok című performansszal zárult a program. A produkciót – mely Oberon Kulturalis Egyesület szervezésseben és a Bihar Megyei Tanács támogatásával valósult meg, az Éjszaka a Színházban programjai között már láthatta a közönség.
Arany életmű és erdélyi színjátszás
Szombaton délelőtt a Várad caféval folytatódott a program, a 15 éves Várad folyóiratról beszélgettek. Délután Közkinccsé lett az Arany életmű címmel Dánielisz Endre szalontai irodalomtörténésszel beszélgetett Szűcs László és Szilágyi Aladár. A tanár úr mesélt arról, hogyan lett diákként a magyarok nagyszalontai bevonulása után az Arany-múzeum teremőre – ő még látta azokat a darabokat, például Arany János epekövét – amelyeket 1944 októberében elraboltak. Vidáman, élvezetesen mesélt arról, hogy végezte el iskoláit, hiszen nemcsak tanítóként, de lévita lelkészként is dolgozott. Jelszavát “Hass, alkoss, gyarapíts” Kölcsey Ferenctől kölcsönözte, ennek jegyében dolgozik és dolgozik ma is Dánielisz Endre, aki többek között az Arany kritikai kiadás elkészítésében is részt vett.
Egy sorozat első alkalma következett ezután, a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) tagjaival, Hyross Ferenccel és Szőllőssy Balázzsal Tasnádi-Sáhy Péter és Bíró Árpád Levente beszélgetett irodalomról, annak esteleges definíciójáról és szerepéről, s természetesen a felolvasások sem maradtak el.
Váradról indult címmel Gáspárik Attila színművésszel, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház főigazgatójával előbb Simon Judit, majd a volt osztálytárs, Szűcs László beszélgetett. Gáspárik Attila – aki egy 1919-es nagyváradi színházi plakáttal is megajándékozta a szervezőket – elmondta, hogy egyik álma egy erdélyi színháztörténeti múzeum létrehozása. A színháznak hatalmas szerepe volt a nemzetté válás folyamatában 1848 után, azonban a színházművészet mintha háttérbe szorulna például az irodalommal szemben. Foglalkozik azzal is, hogyan befolyásolta 1989 előtt a szekuritáté a színházi vagy éppen a kulturális életet, ma már például tudható, hogy a Kolozsvár–Marosvásárhely szembenállás mesterségesen kreált konfliktus volt, a belügyesek mind Sütő Andrást, mind Panek Zoltánt tudtuk nélkül manipulálták. Gáspárik Attila beszélt arról is, hogy az általa vezetett marosvásárhelyi színháznál a magyar társulat minden évadban bemutat egy kortárs román, román társulat pedig egy kortárs magyar művet.
A Holnap feszt zenével, a Colombo`s Wife együttes (Nagy Orsolya ének, Imre Zoltán gitár, Emődi Tamás gitár, Antal János billentyűk, Herman Szabolcs basszusgitár, Makai-Dimény Zoltán dobok) koncertjével zárult.
Fried Noémi Lujza / Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. november 27.
Akik szeretik a szót és a könyvet
Csütörtökön a Darvas-házban elkezdődött a Várad Kulturális Folyóirat és a Holnap Kulturális Egyesület által IX. alkalommal szervezett Nagyváradi Könyvmaraton Bazárral és Gyújtóponttal.
A Darvas-LaRoche-házban csütörtök este megjelent érdeklődőket a Holnap Kulturális Egyesület nevében Simon Judit köszöntötte. Angela Lupşea, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet: az épületet hamarosan bezárják, mert kívül-belül restaurálják, de reméli, hogy amikor újból kinyit majd, ismét számos kulturális rendezvény helyszínéül fog szolgálni. Hozzátette: örül a Könyvmaratonnak, és jó olvasást kívánva mindenkinek, gratulált a szervezőknek, mert szerinte amit csinálnak, az a város hasznára van.
Az Europrint Kiadót képviselő Derzsi Judit azt mondta: türelmetlenül várja, hogy bemutassa a kiadó elmúlt évi termékeit. Az idei Könyvmaraton programját Szűcs László, a Várad Kulturális Folyóirat főszerkesztője ismertette, kiemelve azt: úgy döntöttek, hogy ezúttal nem a klasszikus, megszokott könyvbemutatókat tartják, mert a szerzők joggal sérelmezték azt, hogy a nagy jövés-menésben, a futószalagon egymás után következő bemutatók miatt nem kapnak elég figyelmet. És egyébként is, vannak még olyan kiadványok, melyeken még dolgoznak, tehát csak ezután fognak megjelenni.
Könyvbazár
Simon Judit két kötetet ismertetett. Mátyás Zsolt Imre színművész Diógyerek című novelláskötetét már korábban bemutatták, míg Fazekas Csaba Protestantizmus és közélet a XIX. századi Bihar vármegyében: Szilágyi Lajos életútja című könyve aznap jött ki a nyomdából. Id. Szilágyi Lajos (1784-1865) Bihar vármegyei nemes, a Bihari Református Egyházmegye világi ülnöke nem volt különösebben jelentős közéleti személyiség, történelemformáló politikus, viszont érdeklődött a helyi és országos közélet iránt, a protestánsokat az 1830-as években ért sérelmek miatt felekezeti egyenjogúságot követelt, például a házasságkötéskor, többek közt erről is lehet olvasni a kiadványban. Derzsi Judit azoknak ajánlotta az Europrint által megjelentetett, vagy a kiadótól megrendelt köteteket, „aki szeretik a szót, a szépet és a könyvet”. Felmutatta például a Murádin László nyelvész: Az asszony nem ember?, Bihari Csaba: Falusi mesék, Nemlaha György: Kabaré A Holnap városában című kiadványokat. Szűcs László, Móra László A román kézilabda magyar legendái című könyvet és a már bemutatott Dánielisz-kötetet állította fókuszba, illetve jelezte: előkészületben Keresztesi József naplója, Mozog Nagy Imre postamester visszaemlékezése, az Élő Várad antológiája, a MÚRE riportkönyve és a Karácsony a Szilágyságban.
Gyújtópont
A könyvismertetők után a Gyújtópont című sorozat következő részével folytatódott a rendezvény. A Fiatal Írók Szövetsége elnökével, Korpa Tamással, és az élővárados Ozsváth Zsuzsával Tasnádi-Sáhy Péter beszélgetett, felolvasásokkal tarkítva. A Várad folyóirat egy hónappal ezelőtt Ady 140 címmel meghívásos pályázatot kezdeményezett Ady Endre születési évfordulójához kapcsolódva, a folyóirat szerzői holdudvarától versben vagy prózában kérve parafrázisokat, stílusgyakorlatokat, a költő életművéhez formai vagy tartalmi megközelítésből kapcsolódó szövegeket. A találkozó befejezéseként ezekből olvastak fel ízelítőt maguk a szerzők, valamint Mátyás Zsolt Imre színművész, a temesvári színtársulat tagja, aki maga is költeménnyel jelentkezett a játékos, díjak, versengés nélküli kihívásra. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro