Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zsizsmann Rezső
9 tétel
1996. november 25.
A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében nov. 23-án megtartotta éves közgyűlését az EMKE. A tanácskozás napirendjén a magyar kultúrcentrumok létrehozásának stratégiája szerepelt. Dávid Gyula EMKE-elnök megnyitó beszéde után Kötő József helyzetfeltáró előterjesztése a közművelődési állapotokat jellemezte, megállapítva, hogy a kulturális intézmények állami támogatása 0,7 százalékos, szégyenletesen alacsony, hiszen a Cotroceni palota felügyeletére a költségvetés 0,8 százalékát fordították. Nincs kulturális autonómia, így csak reménykedni lehet abban, hogy a magyar kulturális intézmények megkapják a számarányos részesedést az állami támogatásból. Kovászna és Hargita megyén kívül a magyar kulturális intézmények diszkriminatív módon nem kapnak semmiféle támogatást, még Maros megyében sem, ahol a lakosság fele magyar. - Pozitív tény, hogy az EMKE és társegyesületei tevékenységének köszönhetően megindult az intézményesedés, több mint négyszáz alapítvány és egyesület létesült. Az EMKE az 1997-es évet magyar kultúrcentrumok alapítási éveként jelölte meg. Ezután a megyei tagszervezetek képviselői tartottak beszámolót. A háromszékiek kiemelték, hogy jövő év májusában adják át a felújított és átépített Mikes-kastélyt Zágonban, egyúttal leleplezik a Mikes Kelemen portré-szobrot. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./ Megünnepelték a 75 éves Romániai Magyar Dalosszövetséget. A dalosszövetség múltjáról dr. Benkő András és Kostyák Imre, az újjáalakult szövetségről pedig László Attila szólt. Fellépett a Kovács András vezette marosvásárhelyi Nagy István Kórus. Kiosztották az EMKE-díjakat: Kovács András és Kelemen Antal Nagy István-díjat, Németh Ildikó Kacsó Sándor díjat, Kovács Ferenc Janovics Jenő díjat, Molnár István Szolnay Sándor díjat, Hunyadi László Kovács György díjat, Tompa Miklós /post mortem/ Kemény János díjat, Hary Béla Erkel díjat, Fülöp Géza Monoki István díjat, a Csiporka Játszó-ház nevében Ráduly József Vámszer Géza díjat, Forrai Tibor és Szabó Szende Szentgyörgyi István díjat, Bács Lajos Rónai Antal díjat, Nisztor Ilona Seprődi János díjat és Geréd Vilmos Zsizsmann Rezső díjat kapott. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./
2002. november 21.
"Okt. 26-án tartotta közgyűlését a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöki tanácsa Kolozsváron. Erdély minden részéről több mint ötven karvezető jött el. A dalosszövetség tiszteletbeli elnöke, Guttman Mihály nyitotta meg a közgyűlést. A Hajnal akar lenni szakosztály gazdag tevékenységéről dr. Almási István beszámolója hangzott el, ami magában foglalta a népdalosok képzését, tánctáborok szervezését és a népdalgyűjtést. A gregorián szakosztály tevékenységéről Jakabffy Tamás adott számot. Kelemen Attila a fúvószenekarok tevékenységét ismertette. 47 zenekarral tartja fenn a kapcsolatot. Az egyházzenei szakosztály tevékenységéről Sógorné Rigó Magda beszélt. Megválasztották az új vezetőséget. A Romániai Magyar Dalosszövetség tiszteletbeli elnöke Guttman Mihály, elnöke Tóth Guttman Emese (Kolozsvár), elnökségi tagok: Péter Csabáné Sógor Éva (Kolozsvár), Kállai Tünde (Kolozsvár), Fórrika Éva (Marosújvár), Szabó Zsombor (Aranyosgyéres). A szakosztályok vezetői: iskolai szakosztály: Székely Árpád (Kolozsvár), gregorián zenei szakosztály: Jakabffy Tamás (Kolozsvár), egyházzenei szakosztály: Sógor Magda (Kolozsvár), fúvós szakosztály: Kelemen Attila (Réty). Ezután a Romániai Magyar Dalosszövetség-díjak ünnepélyes átadására és kórushangversenyre került sor. Gergely János (Székelyudvarhely), az agyagfalvi fúvószenekar vezetője a Rónai Antal-díjat kapta, Csórja Ferenc (Kovászna város) a református kórus 110 éves hagyományát ápoló munkásságáért Seprődi János- díjat, Péterné Sógor Éva, a kisbácsi református egyház vegyes karának vezetője Jagamas János-díjat, Lakatos Imre (Székelyudvarhely) zenetanár, karnagy, zeneszerző Márkos Albert-díjat, Sógor Gyula néhai református lelkész post mortem Zsizsmann Rezső-díjat kapott. /Murár Mária: Tisztújítás a Romániai Magyar Dalosszövetségben. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 21./"
2002. december 3.
"A Romániai Magyar Dalosszövetség Kolozsváron rendezett karvezetői találkozó-továbbképzést a Kolozs és Fehér megyei kántor-karnagyok részére. A tíz előadást díjmentesen tartották a meghívott tanárok: Péterné Sógor Éva egyetemi tanársegéd (a továbbképzés vezetője), Tóth Guttman Emese tanárnő (a magyarfenesi énekkar karnagya), Guttman Mihály ny. tanár-karmester (a tordaszentlászlói énekkar karnagya), továbbá dr. Szenik Ilona, dr. Angi István és dr. Dávid István (Magyarország) egyetemi tanárok. Az ünnepélyes záróhangverseny október 26-án volt, ekkor történt a Romániai Magyar Dalosszövetség díjkiosztása is. A díjazottak: néhai Sógor Gyula (volt aranyosgyéresi esperes) Zsizsmann Rezső díjban, Lakatos Imre nyugalmazott székelyudvarhelyi zenetanár Márkos Albert díjban, Csorja Ferenc nyugalmazott kovásznai zenetanár Seprődi János díjban, Gergely János, a székelykeresztúri fúvósok karmestere Rónai Antal díjban és Sógor Éva Jagamas János díjban részesült. A négy évre megválasztott új elnökség tagjai: Tóth Guttman Emese tanárnő, Fórika Éva marosújvári tanárnő, Kállay Tünde tanárnő, Sógor Éva egyetemi tanársegéd és Szabó Zsombor aranyosgyéresi tanár. /Guttman Mihály: Tíz hónap - tíz hétfő délutánja. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./"
2004. december 8.
Nov. 20-án tartotta Kolozsváron közgyűlését megalakulásának 83., újraalakulásának 10. évfordulója alkalmából a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD). Erdély minden részéről több mint 70 karvezető és kóruselnök érkezett. Tóth Guttmann Emese elnök asszony beszámolója összefoglalta az elmúlt tíz év tapasztalatait eredményeit. Az RMD célkitűzéseiben legyen ott a szórványmagyarság felkarolása és az éneklő Erdély megteremtése, hangzott el. Jakabffy Tamás beszélt a gregorián zene oktatásáról. Sógor Magda az egyházzenei tagozat tevékenységéről szóló beszámolóban részletesen ecsetelte az új énekeskönyv bevezetésének fontosságát. A népzenei tagozat Fejér Kálmán vezetésével minden évben megszervezi Szatmárnémetiben a Hajnal akar lenni népdalvetélkedőt. Következett a 2004-es díjak ünnepélyes átadása. A Jagamas János-díjat a 70. életévét betöltött dr. Almási István vette át a népzenekutatásban elért munkásságáért. Seprődi János-díjat kapott Gáspár Attila a Szilágyságban végzett pedagógiai közművelődési tevékenységéért, Márkos Albert-díjat Vizsnyai Csaba a kamarakórus-muzsika terén végzett munkájáért. Zsizsmann Rezső-díjat kapott Kállai Miklós Tünde kántor, karnagyi és zenepedagógiai munkájáért. Rónai Antal-díjat kapott a szatmárnémeti Cacu Mircea, az általa vezetett fúvószenekar élén végzett munkájáért, aki alaposan ismeri a román és magyar zenekultúrát. A Romániai Magyar Dalosszövetség különdíját adták át Guttmann Mihály karnagynak, aki 1994-ben újra indította a kórusszövetséget. Ez alkalommal minden tagkórus átvette az RMD emléklapját és a Szivárvány havasán című kórustárat. /Murár Mária: Jubilált a Romániai Magyar Dalosszövetség. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./
2010. november 22.
Közgyűlés és díjkiosztó a dalosszövetségnél
Közös népdalénekléssel kezdődött november 20-án, szombaton délelőtt a Romániai Magyar Dalosszövetség évi közgyűlése az unitárius kollégium Felvinczi György termében. Guttman Mihály, a dalosszövetség tiszteletbeli elnökének felkérésére Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök tartott rövid áhítatot. „Adjon Isten önöknek erőt, hogy az erdélyi magyar kórusmozgalom elkötelezettjeiként minél többet énekelhessenek”, buzdított a püspök. Kötő József, az Erdélyi Közművelődési Egyesület (EMKE) tiszteletbeli elnöke beszédében kifejtette: “Az EMKE és a dalosszövetség újraalakulásuktól megőrizték nemzeti és közösségépítő jellegüket. Fenntartottuk azt a szellemiséget, amely egy népet megéltet és egyedivé tesz. Ezért kell ma ünnepelni a dalosszövetséget, megmaradásunkhoz a többezer kórustag éneklése is hozzájárul”.
Tóth Guttman Emese, a dalosszövetség elnöke beszámolójában elsőként a 2010-es év megvalósításait vette számba: januárban megünnepelték a Magyar Kultúra Napját, majd tél végén Kodály szellemében került sor egy rendezvényre Kézdivásárhelyen, tavasszal a 125 éve született Zsizsmann Rezsőre emlékeztek, az elkövetkező időszakban pedig Mérában szerveznek népdalversenyt. Az elnökasszony megemlítette azt is, hogy egyes énekkarok későn vagy egyáltalán nem küldték el a szövetségnek ezévi tevékenységükről a beszámolót. Megtudtuk: a kórusok működésében a legnagyobb gondot a nem megfelelő kottaolvasás és az elöregedés okozza. Idén több énekkar ünnepelte meg létrejöttének kerek évfordulóját, továbbá közel húsz erdélyi településen tartottak kórustalálkozót. Mint kiderült, 2010-ben már három népdaléneklési versenyt szervezett a dalosszövetség. Tóth Guttman Emese örömmel említette, hogy a kórusok eleget tettek az egyházi és nemzeti ünnepek alkalmával szervezett rendezvényekre szóló meghívásoknak is. Szó esett ugyanakkor a testvérkórusokkal való kapcsolattartásról, valamint a dalosszövetség kórusainak külföldi szerepléséről.
Jövőre 90 éves a dalosszövetség
Ami a 2011-es évre vonatkozó terveket illeti, januárban ismét megünneplik a Magyar Kultúra Napját, továbbá Liszt Ferenc születésének 200. és halálának 125. évfordulójáról is megemlékeznek. Halálának 30. évfordulóján Márkos Albert kolozsvári zeneszerző életművére kívánnak hangsúlyt fektetni. Mindemellett kórustalálkozókra és népdalversenyekre kerül majd sor, jövő novemberben pedig a dalosszövetség megalapításának 90. évfordulóját is megünneplik.
A gregorián szakosztály tevékenységét összegző, Jakabffy Tamás által összeállított beszámolót Péter Éva, a dalosszövetség egyik alelnöke olvasta fel. Ezáltal képet alkothattunk a gregorián zenét művelő, és a dalosszövetség égisze alatt tevékenykedő énekkarok sokrétű, sikerekben gazdag tevékenységéről. Sógor Magda karnagy a kántorképzés jelenlegi lehetőségeit ecsetelte, majd Kelemen Antal, a fúvós szakosztály vezetője a több mint 40 erdélyi fúvósegyüttes évi tevékenységéről számolt be.
Öt karnagyot tüntettek ki
A beszámolók után került sor a díjak átadására. Zsizsmann Rezső-díjban részesült Fórika Balázs, a kézdivásárhelyi Kantai Római Katolikus templom kántorkarnagya. Fekete Miklós zenetanár laudációjából kibontakozott a karnagy sokoldalú tevékenysége: kántor, önkormányzati tanácsos, vitézi rend birtokosa, és nem utolsósorban két gyermek édesapja. „Kívánom, hogy ez a díj is boldoggá tegyen”, összegzett Fekete Miklós. A díjat Zsizsmann Ilona, Zsizsmann Rezső lánya adta át.
Márkos Albert-díjat kapott a fiatal Gáspár Anna zilahi zenetanár-karnagy. „Húsz éve ismerem a Gáspár családot, és ez alatt az idő alatt végigkísértem Anna pályáját, aki a zeneakadémia elvégzése után énekkart és játszóházat vezet, népdalt kutat, zeneóvodában tevékenykedik”, mondta laudációjában Essig Klára festőművész. A díjat Fórika Éva alelnök adta át.
A Jagamas János-díjat Czakó Gabriella szovátai missziós zenetanárnő érdemelte ki, akinek pályafutását kollégája, Nagy Éva Vera méltatta. „Csoda az, amit Gabriella a gyerekekkel tesz. Kodály elképzelései a szemem láttára valósulnak meg”, hangzott el a laudációban. A díjat Jagamas János özvegye adta át.
Bálint Zoltán, a Csíkkarcfalvi Bitykó Gyermekfúvószenekar karnagya Rónai Antal-díjat vehetett át. Laudációt mondott Kelemen Antal, a rétyi fúvószenekar igazgató karnagya. „Bálint Zoltán közvetlenül, barátságosan viszonyul a zenekarában tevékenykedő gyerekekhez. Öt éve, amióta átvette az együttes vezetését, kitartó munkát végzett”, összegzett Kelemen Antal.
Seprődi János-díjban részesült a 30 éves Sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar és annak karnagya, László Attila. Guttman Mihály félévszázados ismeretség fényében értékelte a karnagy áldozatos és sikeres tevékenységét.
A díjátadást követően a közgyűlés tiszteletbeli tagnak választotta Ferencz Ágnes Veronika brassói képzőművészt, aki a díjként szolgáló plakettet készíti el évek óta, valamint Tamás Gebe Andrást, Tordaszentlászló polgármesterét, mint a szövetség önzetlen támogatóját.
Délután gyermekkarok örvendeztették meg kórushangversenyükkel a dalosszövetség tagjait.
NAGY-HINTÓS DIANA, Szabadság (Kolozsvár)
2011. január 18.
Optimista vagyok
Közreadja: Bölöni Domokos
Kovács András karnagy, a marosvásárhelyi Nagy István ifjúsági vegyes kar és a vártemplomi Psalmus kórus karnagya – az elmúlt esztendő eseményeiről.
– Örvendetes tény, hogy az amatőr kórusok száma a múlt esztendőben is gyarapodott, ami a dalolási kedv mellett az együttesek nevelő, közösségszervező és erősítő szerepének felismerését is jelentheti. Még mindig az egyházak, a templomok gyülekezetei elsősorban a fenntartók. Az állami és gazdasági intézmények is felfedezhetnék e tevékenység jelentőségét. Örvendetes az is, hogy a régi, már bejáratott fesztiválok, találkozók mellett új együttesek próbálnak Erdély magyarok lakta régióiban ilyen ünnepi rendezvényeket meghonosítani. Ezekre nagy szükség van, hiszen a munkát motiválni, az eredményeket népszerűsíteni, a hibákat javítani kell.
Az erdélyi magyar amatőr kórusmozgalom komoly, figyelemre méltó hagyománnyal rendelkezik. Ezt a hagyományt próbáljuk ápolni a rendszerváltozás után újraélesztett szervezeteink segítségével, a Romániai Magyar Dalosszövetséggel és a Seprődi János Dalosszövetséggel. A nemrég Kolozsváron megtartott 2010. évi közgyűlésén az RMD elnökének, Guttman Emesének a beszámolójából tudhattuk meg, hogy milyen gazdag kórus- és zenei tevékenység zajlik a tőlünk távolabbi tájakon, elsősorban Székelyföldön, de említhetném a Szilágyságot, a Partiumot is. A közgyűlésen minden évben díjazzák a különböző területeken: a kórusvezetésben, egyházzenében, hagyományőrzésben, népdaléneklésben, népdalgyűjtésben, népi zenekari és fúvószenekari tevékenységben figyelemre méltó eredményt elért személyeket. A nemrég elhunyt Nagy Ferenc által létrehozott Seprődi János Dalosszövetség pedig most már anyaországi vezetéssel próbálja összehangolni a Kárpát-medence magyar kóruséletét.
Az általam vezetett két amatőr együttes eseményekben gazdag évadot mondhat magáénak. A Nagy István ifjúsági vegyes kar a tavaly áprilisban Budapesten vendégszerepelt egy önálló hangversennyel, és sikeresen lépett fel a budapesti Bárdos Lajos Zenei Hetek Alapítvány rendezvénysorozatának nyitóhangversenyén. Itthon megszervezte a XIX. Bárdos Lajos–Nagy István Kórusfesztivált, melynek hangversenyein tíz kórus énekelt. Ezenkívül sikerrel mutatkozott be a székelyudvarhelyi Bárdos Lajos–Balázs Ferenc Ifjúsági Kórusfesztiválon, majd idényzáró szereplésként a II. Szovátai Kórustalálkozón. Az új évadban, mely októberben kezdődött, fellépett a Bolyai Líceum Öregdiák Köre által szervezett Kozma Béla- emlékünnepélyen, majd decemberben a filharmónia által szervezett Musica Sacra rendezvénysorozat keretében a Vártemplomban, a Psalmus kórussal együtt adventi kórushangversenyen énekelt.
A Vártemplom Psalmus kórusa, mely az idén ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját, legfontosabb feladataként a templomi szolgálat ellátásának érdekében gazdagította tavaly is repertoárját. E szolgálatok mellett meg kell említenem a Szentháromság-napi református kórustalálkozót, melynek rendszeres résztvevői vagyunk. Örömünkre tavasszal megtisztelő hívást kaptunk a kolozsvári Szent Mihály-templomba a RMD által szervezett Zsizsmann Rezső-emlékhangversenyre. A helyi lapban megjelenő kritika kiemelte kórusunk színvonalas műsorát, a kórus tiszta intonációját, érthető szövegmondását. Társszervezőként a kórus sokat tett a XIX. Bárdos Lajos–Nagy István Kórusfesztivál lebonyolítása érdekében, melyen nagy sikerrel szerepelt, majd az etyeki Signum kórus hívására tavasszal Magyarországon énekelt. A kórus évadzáró szereplése a Nyárádszeredai Kórustalálkozón való részvétel volt, az új évadban pedig a már említett adventi hangversenyen mutatta be műsorát.
Meg kell említenem a szászrégeni rendezvényeket: a már hagyományos Zengjen hálaének református kórustalálkozót, valamint az adventi gyermekkari kórustalálkozót, melyet a tavaly második alkalommal rendezett meg a református egyház. Tudunk még a marosszentgyörgyi kórustalálkozókról, a körtvélyfáji Reneszánsz kórustalálkozóról, a marosvásárhelyi Szabadság úti ifjúsági kórustalálkozókról, melyeket többnyire az egyház patronál.
Befejezésként még csak annyit mondanék, hogy optimista vagyok, mert örömmel látom, hogy a fiatalok (köztük volt tanítványaim) kórusokat vezetnek, sikerült őket "meg-fertőznünk", és tovább éltetik, remélhetően jobban, mint mi, öregek, az együtténeklés ügyét. Népújság (Marosvásárhely)
2011. november 21.
Előkelő helyen a kultúra- és közösségfejlesztésben
Fennállásának 90. évfordulóját ünnepelte a dalosszövetség
Létesítésének 90. évfordulóját ünnepelte szombaton Kolozsváron a Romániai Magyar Dalosszövetség. Az ünnepi esemény a Kolozsvári Református Kollégium dísztermében délelőtt megtartott közgyűléssel kezdődött. Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke beszédében a szövetség közösség-megtartó erejét emelte ki. A dalosszövetség sikerekben gazdag tevékenységét összegző beszámolókat díjátadás követte. Díszoklevelet nyújtottak át Guttman Mihály tiszteletbeli elnöknek, aki idén nyáron töltötte be 85. életévét. Laudációjában Kállay-Miklós Tünde dalosszövetségi alelnök a díjazott kitartását, a zene iránti alázatát emelte ki. A több mint száz résztvevő felállva, hosszú tapssal köszöntötte a neves szakembert. Az esemény délután a Kolozsvári Magyar Operában tartott kórushangversennyel zárult. A hét kórust hallgatva meggyőződhettünk Bárdos Lajos művének alapgondolatáról: Istené az áldás, emberé a munka.
A Kolozsvári Református Kollégiumban megtartott közgyűlésen Kovács Tibor iskolalelkész a 90. zsoltárból idézve köszöntötte a jelenlevőket: „aki szívből énekel, kétszeresen imádkozik”. Guttman Mihály, a dalosszövetség tiszteletbeli elnöke köszönetet mondott a kollégium vezetőségének, hogy rendelkezésükre bocsátotta a dísztermet, majd egyperces néma csendet javasolt az elhunyt karnagyok és kórustagok emlékére.
Közösségteremtő dalosszövetség
Dáné Tibor Kálmán beszédében kifejtette: az EMKE által 1994-ben újralétesített szövetség az egyik legaktívabb társszervezetnek minősül. – A dalosszövetség és az EMKE élete összefonódott. Rendezvényeinket közösen készítjük elő, hetente találkozunk, megbeszéléseket tartunk. A dalosszövetség által kifejtett, óriási jelentőségű munka előkelő helyet foglal el az erdélyi magyarság kultúra- és közösségfejlesztésében – fejtette ki az EMKE elnöke. Mint mondta, egy kórus nem csak a karnagynak köszönhetően szólhat jól, hanem azért is, mert a lelkek összecsengése közösséget hoz létre. – Sokat köszönhetünk a dalosszövetségnek,
Tóth-Guttmann Emese, a dalosszövetség elnöke beszédében említést tett a szövetség létesítésének körülményeiről, illetve az azóta eltelt legfontosabb eseményekről.
– A zene sorsa az iskolákban dől el. Mindannyian ismerjük a zene művelésének nevelő hatását. Sajnos, iskoláinkban egyre inkább ellehetetlenedik a kórusmozgalom, és a közfelfogás sem nyitott a helyzet megváltoztatására – mondta az elnök. Kifejtette továbbá, hogy a dalosszövetség kórusainak mindössze 54 százaléka juttatta el évi beszámolóját a vezetőséghez, majd a rendelkezésére álló adatok alapján ismertette a tagkórusoknak a versenyeken, kórustalálkozókon, vendégszerepléseken, népdaléneklési megmérettetéseken, illetve a különböző táborok keretében kifejtett tevékenységét és az elért eredményeket.
Jövőbeli tervek és eredmények
A 2012-es évre vonatkozó terveket illetően Tóth-Guttmann Emese hangsúlyozta: szándékukban áll összegyűjteni a dalosszövetség dokumentumait, és továbbra is megszervezik a már hagyományos énekversenyeket, kórustalálkozókat.
Fejér Kálmán partiumi régiófelelős a Szatmárnémetiben idén 20. alkalommal megtartott, Hajnal akar lenni című népdaléneklési versenyről számolt be, amelyen 35 kórus jelent meg. Mint mondta, sikerült megjelentetni a mindmáig előadott népdalok gyűjteményét is. Hozzátette: bízik abban, hogy a versenyt 2012-ben is megrendezhetik. Arra buzdította a karnagyokat, zenetanárokat: küldjenek minél több, jól felkészült versenyzőt.
Sógor Magda az egyházközségek kórusainak működéséről számolt be. Utalt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Református Tanárképző Kara által márciusban szervezett egyházzenei konferenciára, amelyen 75-en vettek részt. Dicsérettel illette a Farkas utcai református templomban évről évre megtartott nyári hangversenysorozatot. Említést tett az új énekeskönyvnek az egyházközségekbe való bevezetéséről és a kántorképzés szükségességéről.
Jakabffy Tamás a gregorián szakosztály tevékenységének bemutatásakor a Schola Gregoriana Monostorinensis énekkar sikerekben és megvalósításokban gazdag tevékenységét ecsetelte. Megtudtuk: a Schola az egyetlen gregorián énekkar, amely liturgikus éneklésre szakosodott. A kórus többször szerepelt sikeresen Kolozsvár római katolikus templomaiban, nyáron több magyarországi városban lépett fel. A 2011-es év egyik újdonsága volt, hogy a kórus minden hónap második hétfőjén Kolozsváron ökumenikus vesperákat tartott más kórusokkal közösen, tavasszal pedig Kolozsváron is bemutatták Liszt: Via Crucis című alkotását.
Díjátadás a közgyűlésen
A beszámolókat a díjátadások ünnepi mozzanata követte. A díjazottakat és méltatókat Fórika Éva, a dalosszövetség alelnöke konferálta.
Márkos Albert hegedűművész zeneszerző édesapjáról elnevezett díjakat adott át. Poszthumusz ítélték oda az elismerést Benkő Enikőnek (1962–2009), a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség dalárdája egykori karnagyának.
A laudáló Gazdag Géza az elhunyt sokrétű tevékenységét, példamutató emberségét emelte ki. A plakettet és díszoklevelet az elhunyt lánya, Benkő Emőke vette át.
Úgyszintén Márkos Albert-díjban részesült Nagy Lajos hegedűtanár Szatmárnémetiből. Fejér Kálmán laudációjából megtudtuk: közel félévszázados ismeretség és barátság fűzi a sikeres hangszertanárhoz. Seprődi János-díjat kapott Demeter József szászrégeni lelkipásztor. A laudáló Böjthe Lídia a református lelkipásztor által több évtizeden át kifejtett kóruspártoló tevékenységéről értekezett.
Jagamas János-díjban részesült a Fall Ilona színművész által laudált Dénes Ildikó, aki több éven át a bánsági Újszentesen volt tanító, és ez idő alatt népdalvetélkedőket szervezett. A díjat Jagamas János özvegye, Anna asszony nyújtotta át. Zsizsmann Rezső-díjban részesült Adorjáni Katalin, a kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség Bethlen Gábor Földész Dalkörének karnagya. Péter Éva alelnök méltatásából kirajzolódott a karnagy gazdag tevékenysége: bár nem járt zeneiskolába, mindig zeneközelben élt. Református lelkészfeleségként megtanult kántorizálni, ifjúsági kórust alapított férje egykori szolgálati helyén, Marosvásárhelyen, hat gyermeke pedig a kolozsvári zenelíceum kiváló tanulója volt. Jelenleg a BBTE Református Tanárképző Karának hallgatója, de szervezett szakmai napot kántoroknak, összeállított kottagyűjteményt is. 2003-tól férjét, Adorjáni László református lelkipásztort az Agnus Rádió működésében is támogatja. – Sok feladat vár még Adorjáni Katalinra. Ezt tudja ő is, ezért mindig előre néz, és vállalja a kihívásokat – összegzett Péter Éva.
Objektív okok miatt nem lehetett jelen a dalosszövetség ünnepi gyűlésén a két Rónai Antal-díjas és méltatóik. Az újtusnádi fúvószenekar vezetőjének, Bitzó Jánosnak és a csíkszentsimoni fúvószenekar vezetőjének, Sándor Árpádnak a laudációját Miklós Ferenc olvasta fel. Ezt követően Haáz Sándor, a szentegyházi gyermekfilharmónia vezetője beszámolt együttese sikeres közelmúltbeli vendégszerepléséről az Európai Parlamentben. Egyúttal bejelentette: a szentegyházi gyermekfilharmónia 2012 májusában ünnepli létesítésének 30. évfordulóját, amelyre szeretettel meghívta a jelenlévőket.
Meglepetés-díj Guttman Mihálynak
A közgyűlés utolsó, meglepetésként ható eseményeként külön díszoklevelet nyújtottak át a dalosszövetség tiszteletbeli elnökének, Guttman Mihálynak, aki idén töltötte be 85. életévét. Kállay-Miklós Tünde alelnök laudációja kezdetén leszögezte: Misi bácsiról nem lehet a laudáció hivatalos és száraz hangján beszélni. Példákkal illusztrálta Guttman Mihály fáradhatatlan fiatalosságát, humorát, a zene iránti alázatát, illetve a rá jellemző kitartást. A díszoklevél átvételét követően a díjazott hangsúlyozta: élete egyik legnagyobb kitüntetése volt, amikor Tordaszentlászló első díszpolgárává nevezték ki. Zárszóként a László Attila karnagy által vezetett sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar egy Kodály-mű eléneklésével köszöntötte fel mindannyiunk szeretett Misi bácsiját.
Kórushangverseny a magyar operában
A dalosszövetség ünnepi közgyűlése délután a Kolozsvári Magyar Operában tartott kórushangversennyel folytatódott. Összesen hét énekkar lépett fel: a sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar (karnagy: László Attila), a marosvásárhelyi Psalmus Kórus (karnagy: Kovács András), a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa (karnagy: Bedő Ágnes), a szatmárnémeti Székesegyház Énekkara (karnagy: Varga Péter), a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Kamarakórus (karnagy: Kovács András) és a Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara (karnagy: Székely Árpád igazgató). Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum kórusa (karnagy: Szabadi Ildikó) a Református Kollégium kórusával közösen két művet adott elő. Műsorukon (főleg) erdélyi és anyaországi magyar szerzők művei szerepeltek
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 14.
Izgalmas boldogság
Beszélgetés Csíky Boldizsár zeneszerzővel, muzikológussal
Karakteres véleményével városunk szellemi életének meghatározó egyénisége. Művészeti titkárként, igazgatóként, majd tanácsosként évtizedeken át irányította a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia tevékenységét. 2006-tól a Művészeti Egyetem Zenetanárképző Karának tanára. Tagja a román és a magyar zeneszerzők szövetségének. Tartalmas, érdekes rendezvények szervezésével vezeti a Kemény Zsigmond Társaságot, a Pro Európa Liga társelnöke, részt vesz a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának munkájában, az 1990-ben alakult városi tanács művelődési bizottságában tevékenykedett nyolc éven át.
2003-ban kapta meg a Marosvásárhely díszpolgára címet, és a munkásságát elismerő számos kitüntetés közül itt csak a budapesti Liszt Ferenc Akadémia Bartók–Pásztory-díját, a Román Akadémia George Enescu-díját, a Magyar Kulturális Kormányzat Erkel Ferenc-díját és a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét említjük.
Egy délutánba hajló borongós hétköznapon szőttük, fontuk a szót életéről, a zenéről, a városról, s beszélgetés közben Csíky Boldizsár időnként a zongorához ült, hogy játékával is érzékeltesse a mondottakat. Végül pedig megmutatta azt a rendkívül szakszerű módon felszerelt ötvösműhelyt, ahol ezüst ékszereket készít a családjának.
– Ízig-vérig vásárhelyiként szülővárosodban futottál be figyelemre méltó pályát. Gondolom, nem tévedek abban, hogy a városhoz való ragaszkodásod nagyon mélyről ered.
– A Bolyai középiskolában látható nagyapám tablóképe, aki az Osztrák-Magyar Monarchia királyi közjegyzőjeként a Márton Áron és Bolyai Farkas utcák sarkán álló tornyos házat építtette, s jelentős adománnyal járult hozzá a Kultúrpalota építéséhez is. Édesapám a Vártemplom református lelkésze volt, az ő és az én 1954-es érettségi-tablóm is ugyanennek az iskolának a folyosóin található. Anyám és feleségem családjának élete is e városhoz kötődött.
– Mikor és hol kezdtél el zongorázni?
– Öt-hat éves koromban, az édesapám nyomában, aki elég jól játszott. Később a Kultúrpalota első emeletén levő városi zeneiskolába jártam Erkel Sári nénihez.
– Olvastam, hogy kétszer érettségiztél, hogyan is volt ez?
– A Bolyai középiskolában tettem először érettségi vizsgát, majd egy évre rá a művészeti iskolában is. Improvizációs készségem és a meghallgatott zeneművek kotta nélküli visszajátszása késztette tanáraimat, hogy a kolozsvári Gheorghe Dima Zenekonzervatórium zeneszerzés szakán meghirdetett helyre irányítsanak. 1955-ben kezdtem meg tanulmányaimat, a zeneszerzés szak hat évre volt tervezve, így diákéveim alatt sokféle nagy élmény részese lehettem, felemelőké, mint az ’56-os események kolozsvári hullámverései, lesújtóké, mint azon a gyűlésen való kényszerű jelenlét, ahol a Diákházban a még nem főtitkár Ceausescu a maga terrorisztikus stílusában kikényszerítette a Bolyai és Babes egyetemek összevonását. Az a feszült hangulat is mély nyomot hagyott bennem, amelyben vártuk, mikor kerül sor ránk, akik 1956 októbere végén a Mátyás-ház lovagtermében megszavaztuk követeléseinket, és társaink egymás után tűntek el közülünk. Ma sem tudom, hogyan úsztuk meg, talán nem voltunk rajta bizonyos helyszíni fényképeken?
– Tanáraid közül kire emlékszel szívesen?
– Az européer műveltségű Sigismund Toduta zeneszerzés-tanárként szigorú professzionális igényességre nevelt. Az egyáltalán nem kevésbé széles látókörű Jagamas Jánostól magyar folklórt és formatant tanultam, esztétikát az imponáló fantáziájú Földes Lászlótól.
– Egyetemi hallgató korodban mire készültél, mi volt az elképzelésed?
– "Gyanús" származásom miatt nem mertem nagy terveket szőni, ezért, amikor lehetőség nyílt, hogy hazatérjek, azt választottam. 1961-ben meghirdették a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészeti titkári állását, amire sikeresen vizsgáztam. Csak később jöttem rá elődöm, Bârceanu Klára kitörő lelkesedésének okára, amikor is átadta nekem a posztját. A művészeti titkár ugyanis mindenért felel, attól kezdődően, hogy a vendégművész milyen repertoárt választ, melyik szállodában helyezik el, ki várja érkezésekor, hogy a kiszállásra induló autóbusznak van-e ülésrendje, a partitúrában előírt hangszerek ott vannak-e a próbán, műsorfüzeteket, szakmai jelentéseket ír, ellenőrzi, hogy rendben van-e a koncert kottaanyaga, próbarendet ír, plakátokat tervez, számtalan jóváhagyó aláírásért előszobáz a gyanakvó cenzoroknál és párttitkároknál (mert ugyebár egy értelmiségi már eleve gyanús, egy művészeti értelmiségi kétszeresen, egy nemzetiségi művészeti-klerikális származású értelmiségi négyszeresen gyanús volt), és sorolhatnám tovább.
– Milyenek voltak az első évtizedek? Így kérdem, mert négy évtizedről van szó.
– 1961-ben neveztek ki. Különös érzés volt egy – általam addig idealizált – zenekar életének boszorkánykonyhájába belelátni. A zenekarban magas képzettségű hangszeresek mellett féldilettánsok ültek, akik kijavították a kottában a számukra érdesebbnek tűnő harmóniákat (Bartók is így járt). A párttitkár karmesterek egymást jelentgették fel a városi pártbizottságnál, botcsinálta funkcionáriusok magyarázták a szocialista művészet szerepét, időnként ankétok zajlottak, ahol egyszer a városi pártmegbízott a zenekar morális profilját kivizsgálva, az általa összehívott közgyűlésnek azt dörögte: "elvtársak, eljött az ideje, hogy a felsőbb szervek jól megmossák az alsóbb szerveiket". Néha megjelent egy bőrkabátos fedőneves alak, aki a külföldi művészek kijelentései után érdeklődött. Állandó bakalódás folyt a nagyteremért Tompa Miklós színházigazgatóval (akkoriban a színház is a Kultúrpalotában működött), mindazonáltal szerda esténként egészen jó színvonalú hangversenyek hangzottak el.
– Pályád alakulását illetően miben volt jó és miben nem a művészeti titkári állás?
– Ekkor kezdődött kettős életem. A zeneszerzés egész embert kíván, a zenekar melletti munka szintén. Nagy haszonnal járt viszont egy zenekar mellett annak minden szakmai titkát kitanulni. Nagyzenekari műveimben a karmesterek a hangszerelést szokták dicsérni. Az ifjúságnak szánt hangversenyek alkalmával tartott előadásaimban megtanultam – sok év alatt –, hogy hogyan lehet szakmailag hibátlanul, de számukra érthető nyelven közel hozni a zene üzenetét. Ennek ma tanárként is hasznát veszem. Kikísérleteztem, miképpen lehet a szigorúan cenzúrázott repertoárt finoman kijátszani, hol van az az érzékeny egyensúly, ahol a műsorpolitikában helyet kaphatnak a magyar előadóművészek is (szinte minden élenjáró magyarországi művész fellépett nálunk, még a legnehezebb időszakokban is), működésem alatt mindvégig kétnyelvű plakátok és műsorfüzetek jelentek meg.
– Voltak-e összetűzéseid a hatalommal?
– Sok alkalommal, de egy ideig nem volt szó véres összetűzésekről, és némely praktikákkal sikerült megúszni a párttagságot is. Ez 1988-ig tartott, ekkorra a fölém kinevezett új vezetőség miatt annyira sűrűsödött körülöttem a levegő, hogy áthelyezésemet kértem a bábszínházba. Boldog egy év volt, házi szerzőként végre zeneszerzésből éltem.
– Fesztiválok elindítása, szervezése kötődik a nevedhez, beszéljünk ezekről!
– 1971-ben Szalman Lóránttal megkerestük a zenekedvelő megyei főtitkárt, Veres Nicolaét, és engedélyt kértünk egy fesztivál szervezésére, ezt meg is adta. 1972-ben, a második Marosvásárhelyi Zenei Napokra készült el a város zenei múltjának a feltárása. Összeállítottam egy lexikont a város zenei alakjairól (1864-től kezdődően), a köztudatba kerülhetett végre Metz Albert, László Árpád, Erkel Charlotte, Zsizsmann Rezső és még 32 elfeledett muzsikus neve.
A Musica sacra fesztivált az 1990-es márciusi események nyomán találtam ki, hogy a cenzúra alól nemrég felszabadult vallásos zene erejével próbáljuk meg oldani a városban vibráló feszültséget. Az első műsorfüzettől kezdve mottóként szerepelt minden vallás képviselőjének az üzenete, s a város valamennyi templomában felléptünk. A Silvestri-fesztivál már az újabb idők eredménye volt.
– Hogyan kerültél vissza a filharmóniához?
– A zenekar és kórus kezdeményezésére versenyvizsga volt, évtizedek óta először az intézmény (és a város?) történetében, addig mindig "kinevezések" voltak, felülről (azóta is?). A kiváló muzikológus, Pavel Puscas volt a versenytársam, a zsűrit a zenekar és a kórus alkotta. Engem választottak. Aztán át kellett szervezni az intézményt. Egy nagyobb, szólamvezetőkből álló csoport volt a vezetőtanács, volt egy szűkebb, tagság választotta szenátus, szóval kitört az addig ismeretlen demokrácia. Négy évet ígértem, hét lett belőle. Aztán kértem a nyugdíjazásom, hátha még tudok írni valamit.
– Nem beszéltünk még Csíky Boldizsárról, a zeneszerzőről, holott szimfonikus zenekarra, kamarazenekarra, különböző hangszerekre írt darabok, sok kórusmű, színpadi zene jelzi, hogy a filharmóniánál töltött esztendők alatt az alkotóművész sem pihent. Olvasom, hogy műveidet 12 európai és Európán kívüli országban játszták, Romániában minden nagyváros zenekara előadta darabjaidat.
– Nem tartozom a könnyen alkotó szerzők közé, sokszor demoralizál a nagyok óriási opusszáma, talán a magammal szembeni éberség teszi ezt, s talán, mert attól félek leginkább, hogy az előadók vagy a közönség bőbeszédűnek tart. Egy jelenkori szerző megítélésében a legfontosabb tényező az, hogy van-e egyéni hangja, amiről őt fel lehet ismerni, és vannak-e eszközei, amelyekkel hatni tud a hallgatóságra. Elég későn éreztem azt, hogy talán közel kerültem ehhez, hogy kiműveltem saját stílusomat, amikor, vagy húsz éve, a Magyar Rádió kórusa adta elő egy Balassi-versre írt darabomat.
– Zeneszerzőként ki vagy mi volt rád a legnagyobb hatással?
– Mindig éreztem, de most már tudom, hogy Bartók. Nyilván teljesen más eszközökkel írok, de zenéjének kristályos tisztaságát, lényegmondását, robusztus erejét nem kerülhettem el, és beletörődtem, hogy a mélyből nézem őt. Másrészt vokális műveimben központi problémám a magyar nyelv és a zene bonyolult, titokzatos viszonya, a zenei prozódia végtelen lehetőségei, emellett a magyar népzene zenei anyanyelvvé válása majd minden darabomban tetten érhető.
– Viszonyod az előadókkal?
– A szerző ül a teremben, hallgat és izzad, "nem is én voltam", nagy ritkán kihúzza magát és körülnéz, figyelve a hatást.
– Feleséged, Csíky Ágnes elismert textilművész, a lakásotoknak is különleges hangulatot adnak az alkotásai, két nagyon tehetséges, szép gyermeked van, akik szintén a zenei karriert választották. A fiad bel- és külföldön elismert zongoraművész, egyetemi tanár rengeteg tanítvánnyal, a lányod csellistaként tehetséges, intelligens, sokoldalú muzsikus, az Erdély TV Visszhang című adását is vezeti. Gondolom, nagyon boldog ember vagy.
– Erősen izgalmas dolog ez a boldogság. Amikor kiállítnak, kiállnak a színpadra, ugyanazt a feszült emóciót érzem, mint mindig saját szerepléseimnél. Lehetek bármilyen edzett profi, ez az izgalom mindig átjár.
– Rendkívül meglepődtem, amikor egy rendezvényen érdeklődésemre a feleséged, Ágnes azt mondta, hogy érdekes, egyéni ékszereit te készítetted. Az ötvösséget, ami a művészi fantázia mellett kemény manuális igénybevételt jelent, sehogyan sem tudom összeegyeztetni a zongorázással, ami a kéz kímélését is feltételezi.
– Régóta izgatott, hogy régi horgász barátom, Hunyadi László szobrászművész amorf tárgyakból, egy ezüstkanálból például, ékszereket tud készíteni. Tűrte, hogy a nyakán üljek, és ellessem a mesterséget. Aztán megpróbáltam én is, kezdetben egyszerűbb, majd jobb darabok születtek, a mester is mondta, hogy: na.
Kérésemre mutatja a női nyakékeket, fülbevalókat, egyebeket. Formájukat, színösszeállításukat tekintve számomra különlegesen szép valamennyi. Ennél jobban a műhely láttán csodálkozom el, ahol szerszámok garmadája szolgálja ezt az egészen más típusú alkotómunkát.
Úgy köszönök el, hogy a beszélgetést még folytatjuk, hiszen sok mindenről nem esett szó, amit szerettem volna megkérdezni, és amiről Csíky Boldizsár is szívesen beszélt volna.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 14.
Székely Árpádot is díjazta a Dalosszövetség
Beszámolóval, díjkiosztással és a 80 éve született marosvásárhelyi származású zeneszerző, Szabó Csaba (1936–2003) emléke előtt tisztelgő kórushangversennyel ünnepelte fennállásának 95. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Dalösszövetség (RMD). Tóth-Guttman Emese, az RMD elnöke örömmel nyugtázta, hogy a civil szervezet célkitűzései ugyanazok, mint 95 évvel ezelőtt: az Éneklő Erdély megteremtése Bartók Béla és Kodály Zoltán szellemében. A közgyűlésnek és díjkiosztásnak idén is a Református Kollégium díszterme adott otthont, míg a színvonalas koncertet az Egyetemiek Háza nagytermében tartották. A koncertet megtisztelte jelenlétével a zeneszerző özvegye, Szabó Csabáné Szántó Klaudia asszony is. (Képünkön: Székely Árpád karnagy, a Református Kollégium igazgatója Tóth-Guttman Emesétől vette át a Jagamas János-díjat, a felvételt Rohonyi D. Iván készítette)
Oláh József református lelkipásztor igeolvasása után Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója, valamint az EMKE részéről Bartha Katalin Ágnes köszöntötte a jelenlévőket.
– A 95 éves RMD célkitűzései mind a mai napig nem változtak. Fő célunk és kötelességünk az Éneklő Erdély megteremtése Kodály és Bartók szellemében. Ezt főleg a kórustalálkozók révén valósítjuk meg: Erdély minden régiójában szervezünk kórustalálkozókat felnőtteknek és gyerekeknek, a tömb- és a szórványmagyarságban egyaránt – hangsúlyozta Tóth-Guttman Emese, az RMD elnöke. Örvendetesnek nevezte, hogy a magyar iskolákban újraszerveződnek az énekkarok, és ezáltal bővülhet a Dalosszövetség ifjúsági énekkarainak sora. Támogatják továbbá a népdaléneklési versenyek, zenei táborok, továbbképzések szervezését – ezek a tevékenységek egyúttal közösségépítő jellegűek, amelyek értéket, harmóniát, a szép élet stílusát alakítják ki, fűzte hozzá. Ezt követően Köllő Ferenc a Hargita megyei kórusmozgalomról, Sógor Magda pedig az egyházzenei eseményekről értekezett. Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés főszerkesztője és Kovács András marosvásárhelyi karnagy bemutatta a folyóirat azon mellékletét, amely tizenkét magyar népdalfeldolgozást tartalmaz.
Évek óta szokás, hogy a díjazottak tevékenységéről rövid videoklipet vetítenek, ám az idei első kitüntetett esetében erre nem volt szükség: a Jagamas János-díjjal jutalmazott Székely Árpád igazgató-karnagy énekkari csoportja ugyanis „élő videoklippel” örvendeztette meg a hallgatóságot.
– Székely Árpád szakmai felkészültsége kiváló, doktori értekezését az énekkar egyéni hangzásáról írta. Koncertjein az áhítat, a bensőségesség kristálytiszta élményét élhetjük meg. Énekkara az éneklő esztétikai élmény bizonyosságával van jelen a kulturális és egyházi eseményeken, a történelmi évfordulók ünneplésekor, a karácsonyi koncertek és kórusfesztiválok alkalmával. Ars poeticája több mint negyedszázada így határozható meg: a közösség szolgálata a zenei szépség jegyében – olvasta fel Angi István zeneesztéta méltatását Tóth-Guttman Emese, majd a jelenlévők hosszas tapssal fejezték ki a díjazott iránti elismerésüket.
Gergely Gábor kézdivásárhelyi kántor-tanárt Zsizsmann Rezső-díjjal tüntették ki. Az életút ismertetése mellett Fórika Balázs a laudált szerénységét, segítőkészségét, szakmai kiválóságát emelte ki. A díjat Zsizsmann Endre lelkipásztor, a díj névadójának dédunokája adta át.
– Máyer Róbert a közjó szolgálatába állította munkásságát. Mindent szűkebb hazája, a Székelyföld, a kórusmuzsika, a klasszikus és a népzene szolgálatába állított. Önzetlen oktató-nevelő tevékenysége mellett karmesterként is helytáll, fúvóstáborokat szervez – mondta a Rónai Antal-díj idei kitüntetettjéről Köllő Ferenc székelyföldi tanár-karnagy. A díjat a zeneszerző fia, Rónai Ádám hegedűművész adta át.
– Fülöp Judit zeneszeretete meghatározó pedagógusi pályafutása során. Óvónőként nagy hangsúlyt fektetett a gyermekek zenei nevelésére, a népi hagyományok ápolására és átadására. A gyermekek számára vetélkedőket szervezett, énekkart alapított, továbbá létrehozta a szovátai Intermezzo kamarakórust, ahol a tagok az együtténeklés öröméért, a zene szeretetért gyűlnek össze, nagy hiányt pótolva a város énekkari kultúrájában. Fülöp Judit bátor, mert megvalósította azt, amit követendőnek tartott. A kisvárosban az egyetemes zeneirodalom alkotásait adta elő, nem félt a kudarctól, az emberek véleményétől, merte vállalni önmagát – magyarázta a Márkos Albert-díj kitüntetettjéről Orosz Pál József.
A búzásbesenyői vegyeskar vezetőjét, Szakács Zoltán tanár-karnagyot Seprődi János-díjjal tüntették ki. Kovács András marosvásárhelyi karnagy ismertette a fiatal szakember életútját, majd kijelentette: az elismerés jó kezekbe került.
A negyedik alkalommal kiosztott Guttman Mihály-díjat a karnagy fia, Guttmann Szabolcs építész adta át Bartha Ilona marosújvári karnagynak. Laudációjában Fórika Éva zenetanár a díjazott sokoldalú tevékenységét, a kórus iránti gondosságát méltatta.
Ünnepi hangverseny volt a javából a Szabó Csaba-emlékhangverseny, ahol hét kórus lépett színpadra: a S. Toduță Zenei Főgimnázium V–VIII.osztályos magyar diákjait tömörítő kórus (karnagy: Kállay-Miklós Tünde), a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum kamarakórusa (Farkas László), a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Kamarakórus (Kovács András), a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara (Molnár Katalin), a BBTE Református Tanárképző Karának kamarakórusa (Windhager-Geréd Erzsébet), a csíkszeredai Lux Aurumque Kamarakórus (Ványolós András) és a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus (Bedő Ágnes). Illesse dicséret a karnagyokat elsősorban a művek betanításáért, másrészt a zeneművek kiválasztásáért: minden kórus azokat a darabokat énekelte el, amelyek megfeleltek az együttes felkészültségének, zenei képességének. Biztos vagyok abban, hogy ezeket a műveket nem volt könnyű feladat elsajátítani egy nem (csak) profi énekesekből álló kórusnak, ám az eredmény kitűnőre sikeredett.
Megbizonyosodhattunk arról, hogy Szabó Csaba munkásságát elsősorban nekünk, erdélyi magyaroknak kell megőriznünk, hiszen a zeneszerző életének javát Marosvásárhelyen töltötte. Kompozíciói a szépség megmutatkozására összpontosító, időtálló, értékes alkotások. Jó lenne, ha az erdélyi karnagyok ezt követően minél több Szabó Csaba-kórusművet iktatnának a repertoárjukba.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)