Új gyülekezeti újság az Alvégen
A lassan elfogyó esztendő elején Háromszög néven kezdett lapjának szerkesztésébe az aldobolyi református egyházközség. Négy A4-es oldalnyi téren egyházi, közéleti és – dicséretére váljék – hely- és családtörténeti írásokat is közöl.
Hogy miért Háromszög a neve, arra szerkesztője, Benke János helybeli lelkipásztor adott feleletet még induláskor. „Mint ismeretes, az egyenlő oldalú háromszög – írja – a szentháromság Isten jelképe: három szöge jelenti az Atyát–Fiút–Szentlelket, az egymásnak alá nem rendelhető, munkájukban megkülönböztethető, de egymástól el nem választható három személyt, aki az egy örök Istent alkotja. Háromszög formában ábrázolták elődeink például a templomok kőből rakott kapuzatában a három-egy Istent, akinek a léte, jelenléte életünk sorsdöntő valósága.” Az csak természetes, hogy vezércikknek a lelkész vasárnapi szószéki beszédeit hozza, mert akadnak olyan hívei, akik a valamilyen okból nem hallott prédikációt utólag szívesen elolvassák. Egyfajta helybeli missziói lapnak is indítottuk – tájékoztatott a lelkész. A vezércikket egyházi és közösségi gondok részletezése követi: iskolai névadás, templomápolás szárítórendszerrel, nyári tábor a gyerekeknek, a volt felekezeti iskola gyülekezeti házzá, orvosi rendelővé való átalakítása stb. Állandó rovattal jelentkezik a presbiter Csergő Mária hely- és igen értékes családtörténeti mazsoláival, a szintén presbiter Muscalu Anna Ágota gyógynövényajánlataival (apróbojtorján, kék iringó, apró szulák, ánizs, articsóka, cickafarok stb.). A háziasszonyok különleges ínyenc falatairól mindig más és más szerző ír: Lepedus Hajnal, Zsigmond Tünde, Daniela Ardelan, Csere Erzsébet. Közlik a soros gyülekezeti és ünnepi alkalmak (vallásórák, bibliaórák) időpontjait, ritkábban jeles költők alkalomra illő verseit, helyi alkotott örökségeket, érdekes tárgyakat (varrottas a prázsmári református imaházból), helyi gyerekek rajzait, fényképeket, olvasnivalóként meséket, mondákat, legendákat. E sorok írója különösképpen értékesnek tartja Csergő Mária helytörténeti adatait, annál is inkább, mert erről az alvégi, igen érdekes és változatos történelemmel rendelkező, vegyes lakosságú faluról tudtunkkal nem jelent meg falufüzet, kismonográfia, amelyben rögzíteni lehetett volna a hely- és családtörténet adatait. Az Emlékképek című rovat például arról szól, hogy miért nevezik Lázárfalvának Aldoboly egy falurészét: nevét a dálnoki származású 1848-as szabadságharcostól, majd főispántól, Lázár Mihálytól örökölte, akinek sírkövét megmenti a magyar egyház. Érdekes családtörténeti adatokat közöl a rokon Reznek családról, Reznek-Kósa Károly székely huszárkapitányról, akinek síremléke a helybeli temetőben van, kertjét ma is Reznek-kertként emlegetik. Külön cikket szánt a rovatszerkesztő erdőfülei Boda Dénes (1844–1936) naplóíró néptanítónak, közéleti tevékenységének (iskolát és óvodát épített Farkasvágón, Aldobolyban Ifjúsági Egyletet, dalárdát, könyvtárat, olvasóegyletet, gazdakört és községi állatbiztosító szövetkezetet hozott létre), mellyel kiérdemelte, hogy a rendszerváltás után róla nevezzék el az aldobolyi elemi iskolát. A rovat révén megismerhettük Magyari Ferenc aldobolyi és prázsmári körjegyző tevékenységét. Ő irányította 1902-ben a telekkönyvezést és a tagosítást, 1895-ben pedig Rákossy Ferenccel együtt megalakították a ma is sok fejtörést okozó Kétág Katonaság erdő-közbirtokosságot. A helybeli Rákossy család bemutatása révén Csergő Mária kiderítette, hogy ebből a családból származott az ünnepelt sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc polgármester nagyanyja, Rákossy Anna. Azt is elmondta: családja rokoni szálakkal kapcsolódott a lapunkban is bemutatott, tragikus véget ért kálnoki Hosszu Zoltán színművészhez.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lelkekbe írt élet
Emlékszobát avattak Disznajón
A Felső-Maros menti falu néprajzát, helytörténeti adatait és a Csősz házaspár munkássága idején virágzó visszhangos művelődési életét tükröző dokumentumokkal Csősz Ferenc tanítónak állít emléket felesége, Csősz Irma. A hónapok óta tartó előkészületekben a polgármesteri hivatal és a nőszervezet nyújtott segítséget, hogy a falu népével közös sok évtizedes munkájuk tárgyi nyomai is fennmaradjanak.
Az ünnepségre összesereglett elöljárók, nőszervezeti tagok, tanítványok, volt kollégák, jelenlegi pedagógusok, rokonok, ismerősök, falubeli érdeklődők főhajtással adóztak a hajdani népnevelő tanító emlékének a disznajói temetőben. Ezt követően a művelődési otthonban bemutatott gazdag műsorral idézték fel Csősz Ferenc emlékét, aki feleségével együtt énekre, táncra, szereplésre bírta a falu lakóit, elismerésre méltó oktatói, nevelői, az önazonosság megőrzésére irányuló és a színvonalas szórakozást meggyökereztető tevékenységük által.
A Nagy Enikő, a marosvécsi iskola aligazgatója által vezetett ünnepségen elhangzott, hogy a Csősz házaspár egyik tagja sem volt helybeli születésű, mégis hamar megnyerték a disznajóiak bizalmát, és „úgy tudtak élni, célokat kitűzni, hagyományt őrizni, kultúrát életben tartani, a megmaradásért minden erejükből munkálkodni, és harcolni is, ha kellett”, ahogy kevesen – hangzott el Vita Melinda, Zsigmond Edit és Dali Enikő visszatekintőjében. A falu történetét levéltárakban kutatták fel, népdalkincsét házról házra járva gyűjtötték össze, a kezükre bízott kis- és nagyobb diákokat az oktatómunka mellett fegyelemre, rendre, kitartásra és a szülőföld, a szülőhely iránti szeretetre, illemre nevelték.
1975-ben érkeztek a faluba, miután első állomáshelyükön, Mezőfelében is belefogtak már a népnevelésbe, amit Iszlón folytattak, ahol iskolát építettek, de tevékenységük a Disznajón töltött évek alatt bontakozott ki a legteljesebben. Tovább éltették a hagyományos Nagy-éneket, úgy adva elő a több mint ötvenszakaszos Móti-lassút, mint sehol máshol Erdélyben. Új viseletet terveztek a disznajóiaknak, ami a szövés, varrás és a jellegzetes helybeli keresztszemes hímzés eredménye. 1982-ben a marosvásárhelyi Kultúrpalotában ebben a viseletben énekelt a 120 disznajói gyermek, akárcsak Csősz Ferenc karmester, akit másnap a pionírtanácshoz hívattak, és ingyen csináltattak neki pionírparancsnoki egyenruhát, hogy máskor abban vezényeljen.
A hőskorszakban műsoraikat csak a megyei pártbizottság engedélyével mutathatták be. A Kodály Zoltán 100. születésnapjára betanult Háry János daljáték, a szigorú feltételek ellenére – a szöveg lefordítása román nyelvre, a huszárok számának egyre való csökkentése – 25 előadást ért meg négy év alatt. A daljátékot a háromszéki Rétyen, Csősz Ferenc szülőfalujában is előadták, ahogy minden május 2-án valamennyi műsorukat, Disznajón pedig minden évben fogadták a rétyiek híres fúvószenekarát.
Csősz Ferenc vezetésével „Háry János volt a csúcs”– hangzott el a továbbiakban. Az előadás érdekében az egész falu összefogott, a fűtetlen kultúrotthonban és az iskolában éjfélig folytak a próbák. A kedvenc éneket – Felszántom a császár udvarát – a művelődési házat megtöltő közönség együtt énekelte.
Megyei viszonylatban Disznajón szervezték meg először az ötvenévesek találkozóját, amire Csősz Ferenc évről évre ünnepi műsort szervezett. 1980-tól erre az alkalomra tanították be Beethoven IX. szimfóniájából az Örömódát három nyelven, amit ma is ismer a közösség, és a falunappá alakult találkozót az idén augusztusban 37.-szer szervezik meg.
Ha valaki azt hinné, hogy ezért az emberpróbáló, lelkes munkáért Csősz Ferenc elismerésben részesült, igencsak téved. 50. születésnapjára az volt a köszönet, hogy kitiltották a kultúrotthonból. A köszöntőműsort a megyei pártbizottság 1989-ben azzal a feltétellel engedélyezte, ha háromnegyed része román nyelven szól.
Csősz Ferenc munkáját felesége folytatta, évről évre új színdarabot mutattak be, a dalcsoport rendszeresen részt vett a Gyöngykoszorú találkozókon, felújították és bemutatták a régi fonó játékait, műsort állítottak össze a János-napi köszöntőkből, sikeres volt a Sorozó is. Színvonalas műsorokkal szerepeltek a Kárpát-medence magyarok lakta területein – hangzott el többek között az előadásban.
Mindezt a tevékenységet a Csősz-szoba őrzi. A plakátokon az összes zenés és prózai darab szereplőjének neve olvasható. A sikeres előadások sajtóvisszhangja a 40 éve vezetett falukrónikában négy kötetet tesz ki. Gyöngybetűs kézírással be van kötve a később könyvformában megjelent helybeli népdalok gyűjteménye, olvashatók a disznajói diákok néprajzi témájú dolgozatai, fényképalbumok őrzik a termékeny évek fontosabb eseményeit, s megtalálható a Csősz házaspár valamennyi kiadványa, ami nyomtatásban is napvilágot látott. Egy nagyon szép kék „lájbis fersing” őrzi az eredeti Felső-Maros menti népviseletet, keresztszemes és írások kézimunkák pedig a házaspár mindkét tagjának a kevés szabadidőben folytatott tevékenységét, hiszen Csősz Ferenc nagyon szépen tudott kézimunkázni. A sportban is élen járt a legjobb környékbeli A osztályos röplabdacsapatok tagjaként.
A falu sok mindennel tartozik a Csősz házaspárnak, ezért örül, hogy a néprajzi múzeum mellett a Csősz-emlékszobát is felavathatják, amely a múltról és Disznajó művelődési életéről szól – hangzott el többek között Ördög Ferenc, Marosvécs polgármesterének az emlékszobát megnyitó beszédében. Csép Éva Andrea parlamenti képviselő a nőszervezet munkáját értékelve kijelentette, hogy egy közösségben olyan kincsre, amit Csősz Irma, a falu óvó nénije jelent, ügyelni kell.
„Aki egy évre lát előre, magot vet, /aki több évre, fát ültet,/ aki több nemzedékre – gyermeket nevel” – idézte az ismert mondást Nagy Ferenc jódtelepi református szórványlelkész, aki tagja volt az első 33 gyermekből álló osztálynak, amelynek kisdiákjai a Csősz Ferenc keze alatt nevelkedtek. A hozzá fűződő emlékeit idézte a gyermekkoriaktól kezdődően egészen a halálos ágyán megszólaltatott hegedűig. Beszélt a ma is benne élő táncokról, dalokról, majd Reményik Sándort idézve hangsúlyozta, hogy az a nemzedék, aki Csősz Ferencnek tanítványa volt, jól tudja, hogy mit köszönhet egykori tanítójuknak. Csősz Ferenccel kapcsolatos családi emlékeket mondott el Nagy Géza, a sógor, Csősz Irma testvére. Felszólalt László (Fülöp) Irén tanítónő, aki a Csősz házaspár előtt bontogatta szárnyait Disznajón.
A beszédeket megszakító műsorban többségében olyan helybeli gyermekek léptek fel, akik már a szüleiktől hallották a Csősz Ferenc által tanított énekeket. Megható volt látni, hogy munkássága hogyan él ma is tovább immár a második nemzedékben. Verset mondott, énekelt és hangszeren játszott Zsigmond Andrea, Nagy Sarolta, Bíró Krisztina, Bíró László, Nagy Boglárka, Nagy Franciska, ifj. Nagy Mihály, aki eljutott a kisiskolások szavalóversenyének országos szakaszáig, és fellépett a Zsigmond Tünde tanítónő irányításával működő tánccsoport, megérdemelt sikert aratva.
Bár munkássága során Csősz Ferenc az egyre nehezebb körülmények között semmilyen elismerést nem kapott, feleségét az EMKE 1994-ben Vámszer Géza-díjjal ismerte el, és Marosvécs község díszpolgárává avatták.
Aki Disznajó régi és mai történetére, egy megszállottan, szívvel-lélekkel dolgozó pedagógus házaspár életének és tevékenységének alapos részleteire kíváncsi, a falumúzeum mellett megtekintheti a Csősz Ferenc-emlékszobát is a helyi óvoda épületében.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)