Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Zsigmond Sándor
12 tétel
2009. január 22.
A Sorstalanság írója, Kertész Imre az irodalmi Nobel-díj kitüntetettje lett. Az erdélyi magyar sorstalanság kiváló írója, Wass Albert nem kapta meg az elismerést, magyar állampolgárságát sem adták vissza. A Kard és kasza, Adjátok vissza a hegyeimet és még számtalan, erdélyi témájú könyv szerzője úgy halt meg, hogy sosem láthatta viszont szeretett hazáját, Erdélyt. Ráadásul egyik legnagyobb nemzeti elkötelezettségű írónkra rásütik a háborús bűnös bélyeget, jegyezte meg a cikkíró. A nemzetet összefűző szálakat szétszaggató, a szellemi és lelki szolidaritást sárba tipró, a Kárpát-medencei magyarságot sorstalanságra ítélő magyar kormány, a jelenlegi politikum nem fog kiállni Erdély halálában is üldözött írója mellett. Az Erdélyi Magyar Ifjak szervezésében októberben megtartott Wass Albert-megemlékezések bizonyították, hogy a civil társadalom képviselői, a nemzeti értékek iránt elkötelezett ifjúsági szervezetek egyértelműen állást foglalnak a Kárpát-medencei magyarság mellett. A marosvécsi Helikon-asztal melletti Wass Albert-sír a megmaradás szimbóluma marad, akkor is, ha lakóját a törvény erejével üldözik. /Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak: Sorstalanság. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 22./
2009. augusztus 7.
Amikor Eckstein-Kovács Péter exszenátor az államelnök kisebbségi tanácsosának jogkörét elnyerte, egyértelművé vált, hogy kulcsszerepe lesz egy új kisebbségpolitikai alternatíva kialakításában, amelyben az RMDSZ csak másodhegedűs, és Szász Jenő megkapja a selyemzsinórt. A Székely Nemzeti Tanács folytonosan taktikázó, bármilyen összetételű szövetségtől elhatárolódó vezetői lassan a Magyarok Világszövetségének sorsára jutnak. A báványosi nyári szabadegyetem, azaz Tusványos egyetlen győztese Basescu államelnök, aki vérlázítóan provokatív modorban már harmadszor oktatta ki a székelyeket, írta hozzászólásában Zsigmond Sándor. Mindezek után Tőkés László békítő szándékú reakcióján kívül nem történt semmi. A cikkíró szerint Orbán Viktor „miniszterelnökként kiszúrta a szemünket egy kibelezett kedvezménytörvénnyel”. A cikkíró az állította, hogy miután választási győzelme már biztosra vehető, Orbán Viktor fő prioritása az európai néppárt vezetésének a megszerzése lesz, a székelyföldi autonómia számára kizárólag romániai belüggyé degradálódott. A cikk kárhoztatja a széthúzást, „a buta álhazafiasságot”. A székely virtus „csak egymás megalázásában, a folytonos civakodásban csúcsosodik ki. ” Eközben az ortodox kupolák, militarizált intézmények gomba módra szaporodnak. /Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak: Egy jubileum árnyoldalai (Álláspont). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 7./
2015. január 13.
Rekviem a hősökért
Olvasói levél
Nem tud róluk a nagyvilág. Hőstetteikről nem beszélnek. De amíg zöldellnek a fenyők, amíg magyar él a földön, nem felejtjük a Don-kanyar hőseit. „Nyugosznak ők, a hősfiak, dúló csaták után. Nyugosznak ők, sírjok felett zöldell bokor, virány. (…) Márványlapokra tettöket örök betűivel a történet komoly szavú múzsája vési fel.” (Bajza József: Apotheosis) „Oh, áldott harcnak áldott vértanúi, századok fognak tőletek tanulni. S dicsőt, nagyot, ha tesznek egykor mások, az is, oh, Szentek, a ti alkotástok!” (Palágyi Lajos)
Hősök voltak, akik egykor áldozatot, vértanúságot vállaltak egy eszméért: a hazáért és a szabadságért. Szimbólumok, melyek feledhetetlenül bizonyítják, hogy fényesebb a láncnál a kard. Kegyelettel emlékezzünk a 2. Magyar Hadsereg halottaira, akiknek sírjai ismeretlenek. Helytállásra, kitartásra buzdítanak, és lelkünkbe vésik kitörülhetetlenül az eszmét, amiben töretlenül hittek: csak azért érdemes élni, amiért érdemes meghalni. Az eszmét, amit mi, székelyek úgy hívunk: szabadság!
Hőstetteik, véráldozatuk 70 év után is maradandóvá teszik azt a gondolatot, amit zivataros történelmünk során, sok száz vértanú kiáltott vagy suttogott az utolsó szó jogán, a halálba menetel előtt vagy a csatatéren, és amelyik így szól: jobb állva meghalni, mint térdre roskadva élni.
Ők, a hősökké átszellemült áldozatok azok, akik tartják bennünk a lelket. Segítenek tartani a helyes irányt ebben az értékvesztett világban. Emlékezzünk hát meg Róluk. Erősítsük meg magunkat. Formáljunk együtt egy erős, maradandó közösséget.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak
Nyugati Jelen (Arad)
Olvasói levél
Nem tud róluk a nagyvilág. Hőstetteikről nem beszélnek. De amíg zöldellnek a fenyők, amíg magyar él a földön, nem felejtjük a Don-kanyar hőseit. „Nyugosznak ők, a hősfiak, dúló csaták után. Nyugosznak ők, sírjok felett zöldell bokor, virány. (…) Márványlapokra tettöket örök betűivel a történet komoly szavú múzsája vési fel.” (Bajza József: Apotheosis) „Oh, áldott harcnak áldott vértanúi, századok fognak tőletek tanulni. S dicsőt, nagyot, ha tesznek egykor mások, az is, oh, Szentek, a ti alkotástok!” (Palágyi Lajos)
Hősök voltak, akik egykor áldozatot, vértanúságot vállaltak egy eszméért: a hazáért és a szabadságért. Szimbólumok, melyek feledhetetlenül bizonyítják, hogy fényesebb a láncnál a kard. Kegyelettel emlékezzünk a 2. Magyar Hadsereg halottaira, akiknek sírjai ismeretlenek. Helytállásra, kitartásra buzdítanak, és lelkünkbe vésik kitörülhetetlenül az eszmét, amiben töretlenül hittek: csak azért érdemes élni, amiért érdemes meghalni. Az eszmét, amit mi, székelyek úgy hívunk: szabadság!
Hőstetteik, véráldozatuk 70 év után is maradandóvá teszik azt a gondolatot, amit zivataros történelmünk során, sok száz vértanú kiáltott vagy suttogott az utolsó szó jogán, a halálba menetel előtt vagy a csatatéren, és amelyik így szól: jobb állva meghalni, mint térdre roskadva élni.
Ők, a hősökké átszellemült áldozatok azok, akik tartják bennünk a lelket. Segítenek tartani a helyes irányt ebben az értékvesztett világban. Emlékezzünk hát meg Róluk. Erősítsük meg magunkat. Formáljunk együtt egy erős, maradandó közösséget.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak
Nyugati Jelen (Arad)
2015. augusztus 22.
Cselekedjünk közösségünkért (Sepsikőröspatak)
Sepsikőröspatakon negyedik alkalommal tartottak Szent István-napot. Csütörtökön este államalapító királyunk előtt hajtottak fejet a katolikus templomban, majd fáklyás menettel vonultak a Veres barátok tornyához, ahol lármatüzet gyújtottak.
Fekete János plébános a bemutatott miséjének középpontjába a nemzetünket megtartó Szent István-i örökséget helyezte, s arra buzdított, kövessük mindennapjainkban a nagy feladatot vállaló példáját. A mise végén a házasságkötések és a születések számának visszaesésére figyelmeztetett: idén csak két házasságot kötöttek, s év végéig még ugyanannyira van kilátás – Szent István is arra figyelmeztet, a föld azé, aki benépesíti – mondotta.
A templomtól a sepsikőröspataki-kálnoki fúvósok és a Székely Virtus hagyományőrzők vezetésével fáklyával vonult az ünneplő sereg. A Veres barátok tornyánál Kisgyörgy Sándor polgármester népünk kereszténység útján való elindításának küldetését vállaló, a feladatot teljesítő és lelki-szellemi értelemben is maradandót alkotó Szent Istvánról szólt. Mint mondotta, államalapító királyunknak köszönhetjük azt, hogy bő ezer év után is ezeken a tájakon élünk. Zsigmond Sándor tanár a közösségért való cselekvés fontosságát hangsúlyozta, hiszen gyarapodásunk, megerősödésünk csak így biztosítható. „Nekünk is vállalnunk kell, hogy teszünk valamit a közösségért, hogy megjavítjuk azt, ami elromlott a történelem viharaiban. Vállaljunk új dolgokat, és küzdjünk is meg keményen a megvalósításukért. Építsünk kiszámítható, szebb és biztonságosabb jövőt, úgy, hogy itt újabb ezer év múlva is Székelyföld legyen! Ha ezt megtesszük, együtt örülhetünk az anyaföld adta javaknak. Magyarul fognak beszélni a Kárpát-medencében, magyar népdalokat énekelnek unokáink, magyar néptáncot táncolnak az utódaink” – mondotta.
A lármatűz többméteres csóvái a romos kápolna környékét messze bevilágították. A kései óra és a sötétségben való botorkálás nem ijesztette el Sepsikőröspatak és Kálnok népét, s több százan tartották fontosnak részt venni nemzetünk jeles ünnepén.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Sepsikőröspatakon negyedik alkalommal tartottak Szent István-napot. Csütörtökön este államalapító királyunk előtt hajtottak fejet a katolikus templomban, majd fáklyás menettel vonultak a Veres barátok tornyához, ahol lármatüzet gyújtottak.
Fekete János plébános a bemutatott miséjének középpontjába a nemzetünket megtartó Szent István-i örökséget helyezte, s arra buzdított, kövessük mindennapjainkban a nagy feladatot vállaló példáját. A mise végén a házasságkötések és a születések számának visszaesésére figyelmeztetett: idén csak két házasságot kötöttek, s év végéig még ugyanannyira van kilátás – Szent István is arra figyelmeztet, a föld azé, aki benépesíti – mondotta.
A templomtól a sepsikőröspataki-kálnoki fúvósok és a Székely Virtus hagyományőrzők vezetésével fáklyával vonult az ünneplő sereg. A Veres barátok tornyánál Kisgyörgy Sándor polgármester népünk kereszténység útján való elindításának küldetését vállaló, a feladatot teljesítő és lelki-szellemi értelemben is maradandót alkotó Szent Istvánról szólt. Mint mondotta, államalapító királyunknak köszönhetjük azt, hogy bő ezer év után is ezeken a tájakon élünk. Zsigmond Sándor tanár a közösségért való cselekvés fontosságát hangsúlyozta, hiszen gyarapodásunk, megerősödésünk csak így biztosítható. „Nekünk is vállalnunk kell, hogy teszünk valamit a közösségért, hogy megjavítjuk azt, ami elromlott a történelem viharaiban. Vállaljunk új dolgokat, és küzdjünk is meg keményen a megvalósításukért. Építsünk kiszámítható, szebb és biztonságosabb jövőt, úgy, hogy itt újabb ezer év múlva is Székelyföld legyen! Ha ezt megtesszük, együtt örülhetünk az anyaföld adta javaknak. Magyarul fognak beszélni a Kárpát-medencében, magyar népdalokat énekelnek unokáink, magyar néptáncot táncolnak az utódaink” – mondotta.
A lármatűz többméteres csóvái a romos kápolna környékét messze bevilágították. A kései óra és a sötétségben való botorkálás nem ijesztette el Sepsikőröspatak és Kálnok népét, s több százan tartották fontosnak részt venni nemzetünk jeles ünnepén.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. december 30.
Így is lehet közösséget építeni
Olvasói levél
Civil szervezetünk, a Kálnoky Ludmilla Társaság alapcélkitűzése a helyi közösségi öntudat, a nemzeti identitás megerősítése, elsősorban a fiatalok körében. Programjainkat ismeretterjesztő összejövetelek, történelmi, kulturális kegyhelyek meglátogatása, évfordulós megemlékezések, hagyományőrző tevékenységek képezik. A Communitas Alapítvánnyal, a Háromszéki Közösségi Alapítvánnyal, Kovászna Megye Tanácsával és a Bethlen Gábor Alappal alakítottunk ki pályázati kapcsolatot.
A legtöbb sikeres pályázatunk a Communitásnál volt, sikerült egy működőképes partnerségi kapcsolatot is kialakítani. A 2015-ös évben a Múlt nélkül nincs jövő – légy aktív a közösségedben és a legutóbbi, Kegyhelyeink üzenete nevű programunk részesült anyagi támogatásban. Tanulmányi utunk Sepsiszentgyörgyöt, Csíksomlyót (kegytemplom) és Gyimesbükköt foglalta magába, két csoportot is szerveztünk, hogy minél többen részt vehessenek. Az útvonal megtervezésekor elhatároztuk, hogy minden emlékhely bemutatását egy-egy résztvevő kapja feladatul, a legszebb, legdokumentáltabb ismertetést díjaztuk. Sikerült felkelteni az érdeklődést a magyar történelem, a helytörténeti dolgok megismerése iránt, ezáltal programunk második, de nem elhanyagolható célja, az egészséges nemzeti öntudat megerősítése is megvalósult.
A program szervezésében jó partnernek bizonyultak a Kálnoky Ludmilla Társaság támogatói, elsősorban a helyi tanács, a polgármester, de helyi vállalkozók is, akik az önrész megszerzéséhez, valamint a nyertes ifjú díjazásához hatékonyan hozzájárultak. A Communitas Alapítványtól kapott 500 lejes támogatásból az utaztatás költségeit fedeztük.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
Olvasói levél
Civil szervezetünk, a Kálnoky Ludmilla Társaság alapcélkitűzése a helyi közösségi öntudat, a nemzeti identitás megerősítése, elsősorban a fiatalok körében. Programjainkat ismeretterjesztő összejövetelek, történelmi, kulturális kegyhelyek meglátogatása, évfordulós megemlékezések, hagyományőrző tevékenységek képezik. A Communitas Alapítvánnyal, a Háromszéki Közösségi Alapítvánnyal, Kovászna Megye Tanácsával és a Bethlen Gábor Alappal alakítottunk ki pályázati kapcsolatot.
A legtöbb sikeres pályázatunk a Communitásnál volt, sikerült egy működőképes partnerségi kapcsolatot is kialakítani. A 2015-ös évben a Múlt nélkül nincs jövő – légy aktív a közösségedben és a legutóbbi, Kegyhelyeink üzenete nevű programunk részesült anyagi támogatásban. Tanulmányi utunk Sepsiszentgyörgyöt, Csíksomlyót (kegytemplom) és Gyimesbükköt foglalta magába, két csoportot is szerveztünk, hogy minél többen részt vehessenek. Az útvonal megtervezésekor elhatároztuk, hogy minden emlékhely bemutatását egy-egy résztvevő kapja feladatul, a legszebb, legdokumentáltabb ismertetést díjaztuk. Sikerült felkelteni az érdeklődést a magyar történelem, a helytörténeti dolgok megismerése iránt, ezáltal programunk második, de nem elhanyagolható célja, az egészséges nemzeti öntudat megerősítése is megvalósult.
A program szervezésében jó partnernek bizonyultak a Kálnoky Ludmilla Társaság támogatói, elsősorban a helyi tanács, a polgármester, de helyi vállalkozók is, akik az önrész megszerzéséhez, valamint a nyertes ifjú díjazásához hatékonyan hozzájárultak. A Communitas Alapítványtól kapott 500 lejes támogatásból az utaztatás költségeit fedeztük.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2016. március 11.
Sorskérdések
„A magyargyalázó szekuscsatorna sorsa fontosabb az RMDSZ-nek, mint egy magyar napilapot ért nyilvános hatósági fenyegetés és támadás?!” – kérdezi a február 27-ei Háromszék, és egyféle válaszként meg kell kérdeznem elsősorban a legolvasottabb napilap főszerkesztőjét, de a kritikusokat is, hogy tényleg eljött az ideje végleg szétverni azt, amit eddig jól-rosszul felépítettünk?! Mit teszünk a helyébe?!
A FIDESZ erdélyi leányvállalataiként futó magyar pártocskák egymással marakodó, tehetségtelen karrieristáit?! A pártszédelgő, szájmagyar politikai kalandorokat, akik már nem is rejtik véka alá hataloméhségüket?! Egyetlen ember messianizmusával akarunk behelyettesíteni egy hatalmas – és megengedem: egyáltalán nem tökéletes – szervezetet?! Teljesen elmúlt a veszélyérzetünk?! Veszélyben a magyar érdekképviselet minden szinten, de összefogás nincs. A román államhatalom által működtetett úthengerrel szemben egyenként nem tudunk érvényesülni. Ha nem leszünk képesek arra, hogy egymillió magyar ember felsorakozzon egy ügy mögé, hogy szembeálljunk az úthengerrel, akkor minden erdélyi magyart, aki gondolkozik és cselekszik, ez az úthenger el fog lapítani. Elveszünk a román tengerben, a globalizálódó Európában.
Több hibát, sőt, bűnt tudok felsorolni, mint leheletnyi félsikert az RMDSZ elmúlt huszonöt évének mérlegéből. Lehet azt mondani, hogy a szervezet renegát, korrupt és megalkuvó, de ettől még az erdélyi magyarok több mint kétharmada benne bízik. Főleg a szórványban, ahol nem folytonosan a vészharangokat kongatják, hanem közös célokon és ezek megvalósításán gondolkodnak, hogy élhetővé tegyék az életüket magyarként. Ahol Reményik Sándor hitvallásának – „...a bátorság is sokfajta lehet. Lehet fennhéjázó kardcsörtetés, s lehet ennyi: betöltöm a helyemet…” – valós tartalmat is adnak. Minden bűne, tévedése mellett ez az egyetlen erdélyi magyar párt, amely valamit is kivívott a magyarok számára, amelyik nem lázálmokat kergetett, folytonosan heccelve, egymásnak ugrasztva az ártatlan erdélyi magyar népet. Pártokból, intrikákból, árulásból nincs hiány – csak szavazni nem nagyon van, kire! Az RMDSZ-t – de általában a magyar képviselet létét – elsősorban a megosztottság, a kompromisszumképtelenség, a régi vezetők hatalomhoz való görcsös ragaszkodása veszélyezteti. A megújulás, az egység egyelőre csak üres duma. Az erdélyi magyarság karizmatikus vezetőjének a hiánya mind sürgetőbb problémává válik. Ellentétben ezzel: lenne, kire szavazni, ha tényleg megvalósulna a magyar egység, és végre karizmatikus jelölteket állítanának, nem pedig hatalomleső karrieristákat. Sajnos, nagyon kevesen maradtunk azok közül, akik még hisszük, hogy miután több mint ötven esztendeig tűrtük a kisebbségi sorsot, a megaláztatást, az üldöztetést nyelvünk és fajtánk miatt, érdemes volt 1989 telén, fegyverropogás közepette, egy maréknyi bátor emberrel magyar érdekszervezetet alakítani a román tengerben. A történelem majd megmutatja, melyik lett volna az igazi út, és példásan megbünteti azokat a megélhetési politikusokat, akik megmérgezték a lelkeket és mélypontra vitték első, demokratikusan alakult, kezdetben elsöprő támogatottságú magyar szervezetünk hitelét.
Mindezek után én mégis elmegyek, és rányomom még egyszer – talán utoljára – a pecsétet erre a hervadt tulipánra.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
„A magyargyalázó szekuscsatorna sorsa fontosabb az RMDSZ-nek, mint egy magyar napilapot ért nyilvános hatósági fenyegetés és támadás?!” – kérdezi a február 27-ei Háromszék, és egyféle válaszként meg kell kérdeznem elsősorban a legolvasottabb napilap főszerkesztőjét, de a kritikusokat is, hogy tényleg eljött az ideje végleg szétverni azt, amit eddig jól-rosszul felépítettünk?! Mit teszünk a helyébe?!
A FIDESZ erdélyi leányvállalataiként futó magyar pártocskák egymással marakodó, tehetségtelen karrieristáit?! A pártszédelgő, szájmagyar politikai kalandorokat, akik már nem is rejtik véka alá hataloméhségüket?! Egyetlen ember messianizmusával akarunk behelyettesíteni egy hatalmas – és megengedem: egyáltalán nem tökéletes – szervezetet?! Teljesen elmúlt a veszélyérzetünk?! Veszélyben a magyar érdekképviselet minden szinten, de összefogás nincs. A román államhatalom által működtetett úthengerrel szemben egyenként nem tudunk érvényesülni. Ha nem leszünk képesek arra, hogy egymillió magyar ember felsorakozzon egy ügy mögé, hogy szembeálljunk az úthengerrel, akkor minden erdélyi magyart, aki gondolkozik és cselekszik, ez az úthenger el fog lapítani. Elveszünk a román tengerben, a globalizálódó Európában.
Több hibát, sőt, bűnt tudok felsorolni, mint leheletnyi félsikert az RMDSZ elmúlt huszonöt évének mérlegéből. Lehet azt mondani, hogy a szervezet renegát, korrupt és megalkuvó, de ettől még az erdélyi magyarok több mint kétharmada benne bízik. Főleg a szórványban, ahol nem folytonosan a vészharangokat kongatják, hanem közös célokon és ezek megvalósításán gondolkodnak, hogy élhetővé tegyék az életüket magyarként. Ahol Reményik Sándor hitvallásának – „...a bátorság is sokfajta lehet. Lehet fennhéjázó kardcsörtetés, s lehet ennyi: betöltöm a helyemet…” – valós tartalmat is adnak. Minden bűne, tévedése mellett ez az egyetlen erdélyi magyar párt, amely valamit is kivívott a magyarok számára, amelyik nem lázálmokat kergetett, folytonosan heccelve, egymásnak ugrasztva az ártatlan erdélyi magyar népet. Pártokból, intrikákból, árulásból nincs hiány – csak szavazni nem nagyon van, kire! Az RMDSZ-t – de általában a magyar képviselet létét – elsősorban a megosztottság, a kompromisszumképtelenség, a régi vezetők hatalomhoz való görcsös ragaszkodása veszélyezteti. A megújulás, az egység egyelőre csak üres duma. Az erdélyi magyarság karizmatikus vezetőjének a hiánya mind sürgetőbb problémává válik. Ellentétben ezzel: lenne, kire szavazni, ha tényleg megvalósulna a magyar egység, és végre karizmatikus jelölteket állítanának, nem pedig hatalomleső karrieristákat. Sajnos, nagyon kevesen maradtunk azok közül, akik még hisszük, hogy miután több mint ötven esztendeig tűrtük a kisebbségi sorsot, a megaláztatást, az üldöztetést nyelvünk és fajtánk miatt, érdemes volt 1989 telén, fegyverropogás közepette, egy maréknyi bátor emberrel magyar érdekszervezetet alakítani a román tengerben. A történelem majd megmutatja, melyik lett volna az igazi út, és példásan megbünteti azokat a megélhetési politikusokat, akik megmérgezték a lelkeket és mélypontra vitték első, demokratikusan alakult, kezdetben elsöprő támogatottságú magyar szervezetünk hitelét.
Mindezek után én mégis elmegyek, és rányomom még egyszer – talán utoljára – a pecsétet erre a hervadt tulipánra.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 27.
Nemzetszolgálat
„Föl-földobott kő, földedre hullva,/ Kicsi országom újra meg újra/ Hazajön fiad” – emlékezett életének utolsó éveiben hazájára, szülőföldjére Ady Endre.
Bedő Albert is mindig hazakívánkozott, és végül haza is jött megpihenni szülőfaluja, Kálnok temetőjébe.
Közösségéért élő emberként, magyar népének szolgálatát felvállalva mindig is e közösséghez tartozónak érezte magát. Már otthonról, a családból magával vitte azt a hitet, hogy az ember a szíve mélyén örökké odavaló, ahol születik. „A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége” – vallotta töretlenül. Ezt a kötelességet végezte egész életében.
Szakmai-közéleti tevékenysége kezdetétől a magyar erdészeti szaknyelv és szakirodalom kimunkálásán fáradozott. Székely szülőföldje erdővel, erdészettel kapcsolatos népi kifejezéseit, vagy más tájak erdészeti szavait beemelte a szaknyelvbe, országos közhasználatba. Az erdészeti szakma fő motorja ebben az időben az Országos Erdészeti Egyesület volt, és szinte minden eredményéhez Bedő Albert egyesületi vagy hivatali tevékenysége is hozzájárult. Közreműködött az első modern polgári erdőtörvény megalkotásában és végrehajtásának megszervezésében. A törvény bevezette az üzemterv szerinti gazdálkodást és az erdőfelügyelet szervezetét. Ezek a határozatok ma is érvényben vannak. Meghatározó szerepe volt az állami erdészképzés megszervezésében.
Az Ásotthalmon – Királyhalmán (1883), Temesvár – Vadászerdőn (1885), Liptóújváron (1886) és Görgényszentimrén (1893) létrehozott oktatási intézmények az ő nevéhez fűződnek. Erdő-őr című könyvéből erdésznemzedékek tanultak. Az Országos Erdészeti Egyesület Budapesten az Alkotmány utcában felépített és 1886-ban birtokba vett háromemeletes székháza, az első magyar erdészeti közgyűjtemény (múzeum) is az ő közreműködésével létesült. Szakkönyvtárát ennek az intézményeknek adományozta.
Bedő Albert írásaiban, melyek az Erdészeti Lapokban jelentek meg, kizárólag a magyar erdészetet fenyegető veszélyekre emlékeztet. Hivatkozik arra, hogy éppen a szaktársak körében is hanyatlik és meggyengült az összetartás. Mindez a személyeket a közérdek kárára elidegeníti, és egyéni érdekek túlzott szolgálatára vezethet. „Mivel erőnk és hatalmunk nincs olyan erős, mint az, amelyikkel a nemzeti és gazdasági létünk örökös küzdelmét vívjuk, nem marad más számunkra, mint nem lankadó eréllyel és kitartással a köz- és magánéletnek körében hazánk javára szolgáljunk, nem feledkezvén meg, hogy az egyetértés és az összetartás hiányából keletkezett a mohácsi vész is” – vallotta következetesen több szakmunkája bevezetőjében.
1918. október 20-án bekövetkezett halálakor az OEE Budapest Alkotmány utcai, még Bedő Albert által 1884–1886 között felépíttetett székházában felravatalozott földi maradványait az unitárius egyház szertartását követően az Országos Erdészeti Egyesület búcsúztatta. Saját végakaratának megfelelően, hazaszállították Kálnokra, az unitárius temetőbe édesanyja, leánykori nevén Jancsó Anna hamvai közelében temették el. A ritka állású, több évszázados öreg tölgyfák között lévő sírjára állított kopjafa, a kőröspataki szülői házra nemrég elhelyezett emléktábla ékes példája, hogy Bedő Albert szelleme itt maradt közöttünk. Egész életében következetesen vallott hitvallása aktuális maradt a mai és a jövő nemzedékek számára is.
„Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel, egyetértéssel és összetartással!”
Zsigmond Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
„Föl-földobott kő, földedre hullva,/ Kicsi országom újra meg újra/ Hazajön fiad” – emlékezett életének utolsó éveiben hazájára, szülőföldjére Ady Endre.
Bedő Albert is mindig hazakívánkozott, és végül haza is jött megpihenni szülőfaluja, Kálnok temetőjébe.
Közösségéért élő emberként, magyar népének szolgálatát felvállalva mindig is e közösséghez tartozónak érezte magát. Már otthonról, a családból magával vitte azt a hitet, hogy az ember a szíve mélyén örökké odavaló, ahol születik. „A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége” – vallotta töretlenül. Ezt a kötelességet végezte egész életében.
Szakmai-közéleti tevékenysége kezdetétől a magyar erdészeti szaknyelv és szakirodalom kimunkálásán fáradozott. Székely szülőföldje erdővel, erdészettel kapcsolatos népi kifejezéseit, vagy más tájak erdészeti szavait beemelte a szaknyelvbe, országos közhasználatba. Az erdészeti szakma fő motorja ebben az időben az Országos Erdészeti Egyesület volt, és szinte minden eredményéhez Bedő Albert egyesületi vagy hivatali tevékenysége is hozzájárult. Közreműködött az első modern polgári erdőtörvény megalkotásában és végrehajtásának megszervezésében. A törvény bevezette az üzemterv szerinti gazdálkodást és az erdőfelügyelet szervezetét. Ezek a határozatok ma is érvényben vannak. Meghatározó szerepe volt az állami erdészképzés megszervezésében.
Az Ásotthalmon – Királyhalmán (1883), Temesvár – Vadászerdőn (1885), Liptóújváron (1886) és Görgényszentimrén (1893) létrehozott oktatási intézmények az ő nevéhez fűződnek. Erdő-őr című könyvéből erdésznemzedékek tanultak. Az Országos Erdészeti Egyesület Budapesten az Alkotmány utcában felépített és 1886-ban birtokba vett háromemeletes székháza, az első magyar erdészeti közgyűjtemény (múzeum) is az ő közreműködésével létesült. Szakkönyvtárát ennek az intézményeknek adományozta.
Bedő Albert írásaiban, melyek az Erdészeti Lapokban jelentek meg, kizárólag a magyar erdészetet fenyegető veszélyekre emlékeztet. Hivatkozik arra, hogy éppen a szaktársak körében is hanyatlik és meggyengült az összetartás. Mindez a személyeket a közérdek kárára elidegeníti, és egyéni érdekek túlzott szolgálatára vezethet. „Mivel erőnk és hatalmunk nincs olyan erős, mint az, amelyikkel a nemzeti és gazdasági létünk örökös küzdelmét vívjuk, nem marad más számunkra, mint nem lankadó eréllyel és kitartással a köz- és magánéletnek körében hazánk javára szolgáljunk, nem feledkezvén meg, hogy az egyetértés és az összetartás hiányából keletkezett a mohácsi vész is” – vallotta következetesen több szakmunkája bevezetőjében.
1918. október 20-án bekövetkezett halálakor az OEE Budapest Alkotmány utcai, még Bedő Albert által 1884–1886 között felépíttetett székházában felravatalozott földi maradványait az unitárius egyház szertartását követően az Országos Erdészeti Egyesület búcsúztatta. Saját végakaratának megfelelően, hazaszállították Kálnokra, az unitárius temetőbe édesanyja, leánykori nevén Jancsó Anna hamvai közelében temették el. A ritka állású, több évszázados öreg tölgyfák között lévő sírjára állított kopjafa, a kőröspataki szülői házra nemrég elhelyezett emléktábla ékes példája, hogy Bedő Albert szelleme itt maradt közöttünk. Egész életében következetesen vallott hitvallása aktuális maradt a mai és a jövő nemzedékek számára is.
„Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel, egyetértéssel és összetartással!”
Zsigmond Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. június 30.
Tenni Sepsikőröspatakért
Alapításának tizedik évfordulóját ünnepli a Kálnoky Ludmilla Egyesület. Sepsikőröspatak első és legkiterjedtebb tevékenységet folytató civil szervezete elsősorban a szakmai oktatást, a felnőttképzést és hagyományápolást tűzte zászlajára, de szervez honismereti kirándulásokat, együttműködik az egyházakkal, pártolja az ifjúságot és részt vesz romaprogramokban is.
Zsigmond Sándor, az egyesület elnöke beszélgetésünk elején előbb kidohogta magát: az igazgatótanács folyton váltakozó tagjainak zömére szervezéskor nem számíthat, a pályázatok megírásától kezdve, levezénylésén át jóformán minden rá és feleségére, Ildikóra hárul. Időközben megbékél: szívesen dolgozik azért faluért, azért a közösségért, amelynek lassan két évtizede tagja, ahol jól érzi magát, és megbecsülik tevékenységét. Csak az elmúlt négy év rövid kimutatásait nézzük át, s kiderül: több tízezer lej támogatást szereztek, az idei hat jelentősebb tervük megvalósításával pedig még további tizenhétezer lej jut közösségi tevékenységre. Mondhatnánk, könnyű annak, akinek jó kapcsolatai vannak a Bethlen Gábor Alapnál, a Communitas Alapítványnál, a Háromszéki Közösségi Alapítványnál és a megyei tanácsnál, partnerei között pedig nem egy erdélyi és anyaországi szakmai szervezet áll. Mondhatnánk, de nem lenne igaz, mert mindez a sikernek csak nagyon kicsi szeletét adja, a többiért újból és újból meg kell küzdeniük. Hasonlóképpen sok munkával jár a pályázati önrész előteremtése is. Igaz, meglehetősen sok tagja van az egyesületnek, s az évi tagsági díjat is fizetik, de mellé még szerezni kell, nem is keveset. A falu módosabb cégei készek jelentősebb összeggel is hozzájárulni az egyesület sikeréhez, és akadnak adakozóbb falustársak is. Harminc-negyvenre tehető azok száma, akik adójuk két százalékát nekik ajánlják. A teljesség igénye nélkül, csak szemléltetésül ragadtunk ki néhányat a „ludmillások” sikeréből. A sepsikőröspataki és kálnoki gyermekeknek tizennégy rend székely ruhát pályáztak, a fúvószenekarnak egyenruhát és dobot vásároltak, támogatták a tűzoltócsoportot, hozzájárultak a katolikus templomtorony szerkezeti megszilárdításához, kirándulásokat szerveztek, jártak Gábor Áron és Wass Albert nyomdokain, felkeresték az erzsébetvárosi szórványmagyarságot, hagyományos mesterségeket oktattak, szerepük volt a falunapok sikerében, legutóbb pedig kivetítő-felszerelést vásároltak. „Kicsit nagyobb létszámú és lelkesebb tagságra lenne szükség, hogy a rengeteg ügyintézéssel járó feladatot könnyebben el lehessen látni, illetve többet lehessen szervezni és tenni a falu érdekében. Jó érzés tölt el, amikor néhányan az úton csak azért állítanak meg, hogy a legutóbbi kirándulás élményeiért még egyszer köszönetet mondjanak, vagy arról érdeklődnek, mire készülünk, mert ők is jönnének, ők is mellettünk állnak. Szóval, tovább dolgozunk – remélem, erőnk is lesz hozzá, mert Sepsikőröspatak megérdemli a törődést” – mondta Zsigmond Sándor.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Alapításának tizedik évfordulóját ünnepli a Kálnoky Ludmilla Egyesület. Sepsikőröspatak első és legkiterjedtebb tevékenységet folytató civil szervezete elsősorban a szakmai oktatást, a felnőttképzést és hagyományápolást tűzte zászlajára, de szervez honismereti kirándulásokat, együttműködik az egyházakkal, pártolja az ifjúságot és részt vesz romaprogramokban is.
Zsigmond Sándor, az egyesület elnöke beszélgetésünk elején előbb kidohogta magát: az igazgatótanács folyton váltakozó tagjainak zömére szervezéskor nem számíthat, a pályázatok megírásától kezdve, levezénylésén át jóformán minden rá és feleségére, Ildikóra hárul. Időközben megbékél: szívesen dolgozik azért faluért, azért a közösségért, amelynek lassan két évtizede tagja, ahol jól érzi magát, és megbecsülik tevékenységét. Csak az elmúlt négy év rövid kimutatásait nézzük át, s kiderül: több tízezer lej támogatást szereztek, az idei hat jelentősebb tervük megvalósításával pedig még további tizenhétezer lej jut közösségi tevékenységre. Mondhatnánk, könnyű annak, akinek jó kapcsolatai vannak a Bethlen Gábor Alapnál, a Communitas Alapítványnál, a Háromszéki Közösségi Alapítványnál és a megyei tanácsnál, partnerei között pedig nem egy erdélyi és anyaországi szakmai szervezet áll. Mondhatnánk, de nem lenne igaz, mert mindez a sikernek csak nagyon kicsi szeletét adja, a többiért újból és újból meg kell küzdeniük. Hasonlóképpen sok munkával jár a pályázati önrész előteremtése is. Igaz, meglehetősen sok tagja van az egyesületnek, s az évi tagsági díjat is fizetik, de mellé még szerezni kell, nem is keveset. A falu módosabb cégei készek jelentősebb összeggel is hozzájárulni az egyesület sikeréhez, és akadnak adakozóbb falustársak is. Harminc-negyvenre tehető azok száma, akik adójuk két százalékát nekik ajánlják. A teljesség igénye nélkül, csak szemléltetésül ragadtunk ki néhányat a „ludmillások” sikeréből. A sepsikőröspataki és kálnoki gyermekeknek tizennégy rend székely ruhát pályáztak, a fúvószenekarnak egyenruhát és dobot vásároltak, támogatták a tűzoltócsoportot, hozzájárultak a katolikus templomtorony szerkezeti megszilárdításához, kirándulásokat szerveztek, jártak Gábor Áron és Wass Albert nyomdokain, felkeresték az erzsébetvárosi szórványmagyarságot, hagyományos mesterségeket oktattak, szerepük volt a falunapok sikerében, legutóbb pedig kivetítő-felszerelést vásároltak. „Kicsit nagyobb létszámú és lelkesebb tagságra lenne szükség, hogy a rengeteg ügyintézéssel járó feladatot könnyebben el lehessen látni, illetve többet lehessen szervezni és tenni a falu érdekében. Jó érzés tölt el, amikor néhányan az úton csak azért állítanak meg, hogy a legutóbbi kirándulás élményeiért még egyszer köszönetet mondjanak, vagy arról érdeklődnek, mire készülünk, mert ők is jönnének, ők is mellettünk állnak. Szóval, tovább dolgozunk – remélem, erőnk is lesz hozzá, mert Sepsikőröspatak megérdemli a törődést” – mondta Zsigmond Sándor.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 1.
Közösségépítés Kőröspatakon
Sepsikőröspatak első bejegyzett civil szervezete, a Kálnoky Ludmilla Társaság tíz éve alakult. Alapcélkitűzése a helyi közösségi öntudat megerősítése. Programjainkban elsősorban ismeretterjesztő összejövetelek, történelmi, kulturális kegyhelyeink meglátogatása, évfordulós megemlékezések, hagyományőrző tevékenységek szervezése szerepeltek. Sikeresen pályáztunk a székely népi tánccsoport ruházatának bővítésére, működésének anyagi támogatására, a fúvószenekar egyenruháinak beszerzésére, hangszerei skálájának bővítésére. A 2%-os támogatásokból sikerült modern audio-video-berendezést beszerezni, amit közösségi alkalmakkor rendszeresen használunk.
Honismereti kirándulások, a környezetvédelem, a felnőttképzés, a hátrányos helyzetű, tehetséges ifjak megsegítése, tradicionális mesterségek oktatása, bármilyen, a közösségi szellemet erősítő rendezvény megszervezése több nyertes pályázatunk tárgyát képezte. A Communitas Alapítvánnyal, a Háromszéki Közösségi Alapítvánnyal, Kovászna megye Tanácsával és a Bethlen Gábor Alappal alakítottunk ki működőképes partnerségi kapcsolatot.
2016-ot hat megnyert pályázattal ünnepeljük, összesen 17 500 lej értékben. A Bethlen Gábor Alaptól kaptuk a legnagyobb támogatást a Múlt nélkül nincs jövő és a Kőröspataki ifjak lendületben című pályázatainkra. Támogatást kaptunk a Communitástól is Kegyhelyeink üzenete és az Elérhető Székelyföld nevű programjainkra. Kovászna Megye Tanácsa részéről A sérülékeny társadalmi csoportokból származó fiatalok szakmai kompetenciájának fejlesztése című programunk részesült támogatásban.
Ám az elmúlt tíz év egyik legnagyobb sikerélménye, hogy sikerült végre egy lelkes, ütőképes önkéntes csapatot kialakítani. Remélem, még sokan vagyunk, akik úgy gondolják, a közösséget nemcsak személyeskedéssel, megosztással, kihasználással kell szolgálni, hanem hittel, becsülettel, munkával.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Sepsikőröspatak első bejegyzett civil szervezete, a Kálnoky Ludmilla Társaság tíz éve alakult. Alapcélkitűzése a helyi közösségi öntudat megerősítése. Programjainkban elsősorban ismeretterjesztő összejövetelek, történelmi, kulturális kegyhelyeink meglátogatása, évfordulós megemlékezések, hagyományőrző tevékenységek szervezése szerepeltek. Sikeresen pályáztunk a székely népi tánccsoport ruházatának bővítésére, működésének anyagi támogatására, a fúvószenekar egyenruháinak beszerzésére, hangszerei skálájának bővítésére. A 2%-os támogatásokból sikerült modern audio-video-berendezést beszerezni, amit közösségi alkalmakkor rendszeresen használunk.
Honismereti kirándulások, a környezetvédelem, a felnőttképzés, a hátrányos helyzetű, tehetséges ifjak megsegítése, tradicionális mesterségek oktatása, bármilyen, a közösségi szellemet erősítő rendezvény megszervezése több nyertes pályázatunk tárgyát képezte. A Communitas Alapítvánnyal, a Háromszéki Közösségi Alapítvánnyal, Kovászna megye Tanácsával és a Bethlen Gábor Alappal alakítottunk ki működőképes partnerségi kapcsolatot.
2016-ot hat megnyert pályázattal ünnepeljük, összesen 17 500 lej értékben. A Bethlen Gábor Alaptól kaptuk a legnagyobb támogatást a Múlt nélkül nincs jövő és a Kőröspataki ifjak lendületben című pályázatainkra. Támogatást kaptunk a Communitástól is Kegyhelyeink üzenete és az Elérhető Székelyföld nevű programjainkra. Kovászna Megye Tanácsa részéről A sérülékeny társadalmi csoportokból származó fiatalok szakmai kompetenciájának fejlesztése című programunk részesült támogatásban.
Ám az elmúlt tíz év egyik legnagyobb sikerélménye, hogy sikerült végre egy lelkes, ütőképes önkéntes csapatot kialakítani. Remélem, még sokan vagyunk, akik úgy gondolják, a közösséget nemcsak személyeskedéssel, megosztással, kihasználással kell szolgálni, hanem hittel, becsülettel, munkával.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. november 18.
Múlt nélkül nincs jövő
A tíz éve alakult Kálnoky Ludmilla Társaság 2016-ot a legsikeresebb évének mondhatja, hét megnyert pályázattal zárjuk az esztendőt.
Sikerült egy modern audiovizuális felszerelést beszerezni, amelynek segítségével érdekesebbé, vonzóbbá tesszük a közösségi rendezvényeket, a felnőttképzési tanfolyamok is érdekfeszítőbbé válnak a vetített anyagok bemutatásával. A három elnyert számítógépünkkel megpróbáljuk bevezetni a világháló rejtelmeibe az idősebb nemzedék tagjait is.
Honismereti kirándulásaink rengeteg élménnyel gazdagították a résztvevőket: bejártuk Székelyföld, Erdély történelmi, kulturális jelentőségű helyszíneit. Emlékév lévén, Erdély nagy püspöke, Márton Áron kegyhelyei kiemelt célként szerepeltek útvonalainkon. A szórványba is eljutottunk, sok személyes és közösségi kapcsolatot sikerült kialakítani. Múlt nélkül nincs jövő, éppen ezért minden körútra sok fiatalt vittünk el. Ők legyenek majd, akik megtartják és továbbadják a lángot, kegyhelyeink üzenetét. A délutáni csoportos hagyományőrző foglalkozásokat is ennek az eszmének a megvalósításáért szerveztük. A közös kirándulásoknak az ismeretszerzés mellett megvolt a közösségépítő szerepük is, ami ebben az ellentétektől szabdalt községben nem elhanyagolható eredmény... A legtöbb támogatást a Bethlen Gábor Alaptól, a Communitas Alapítványtól és a Kovászna Megyei Tanácstól kaptuk, sikerült működőképes partnerségi kapcsolatot kialakítani mind a három szervezettel. Az elmúlt tíz év egyik legnagyobb sikerélménye, hogy sikerült végre egy lelkes, ütőképes önkéntescsapatot kialakítani, akik az információs és a szervezési munkát elvégzik. A munka érdekes, új és nemes kihívások elé állítja mindazokat, akikben megmaradt a cselekvő láz. Remélem, még sokan vagyunk, akik úgy gondoljuk, hogy a közösséget hittel, becsülettel, munkával kell szolgálni. „Mi dolgunk a világon? küzdeni. Erőnk szerint a legnemesbekért” – írta Vörösmarty Mihály. Szűkebb hazánkban, Székelyföldön most ezt tartom az egyik legnemesebb feladatnak.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A tíz éve alakult Kálnoky Ludmilla Társaság 2016-ot a legsikeresebb évének mondhatja, hét megnyert pályázattal zárjuk az esztendőt.
Sikerült egy modern audiovizuális felszerelést beszerezni, amelynek segítségével érdekesebbé, vonzóbbá tesszük a közösségi rendezvényeket, a felnőttképzési tanfolyamok is érdekfeszítőbbé válnak a vetített anyagok bemutatásával. A három elnyert számítógépünkkel megpróbáljuk bevezetni a világháló rejtelmeibe az idősebb nemzedék tagjait is.
Honismereti kirándulásaink rengeteg élménnyel gazdagították a résztvevőket: bejártuk Székelyföld, Erdély történelmi, kulturális jelentőségű helyszíneit. Emlékév lévén, Erdély nagy püspöke, Márton Áron kegyhelyei kiemelt célként szerepeltek útvonalainkon. A szórványba is eljutottunk, sok személyes és közösségi kapcsolatot sikerült kialakítani. Múlt nélkül nincs jövő, éppen ezért minden körútra sok fiatalt vittünk el. Ők legyenek majd, akik megtartják és továbbadják a lángot, kegyhelyeink üzenetét. A délutáni csoportos hagyományőrző foglalkozásokat is ennek az eszmének a megvalósításáért szerveztük. A közös kirándulásoknak az ismeretszerzés mellett megvolt a közösségépítő szerepük is, ami ebben az ellentétektől szabdalt községben nem elhanyagolható eredmény... A legtöbb támogatást a Bethlen Gábor Alaptól, a Communitas Alapítványtól és a Kovászna Megyei Tanácstól kaptuk, sikerült működőképes partnerségi kapcsolatot kialakítani mind a három szervezettel. Az elmúlt tíz év egyik legnagyobb sikerélménye, hogy sikerült végre egy lelkes, ütőképes önkéntescsapatot kialakítani, akik az információs és a szervezési munkát elvégzik. A munka érdekes, új és nemes kihívások elé állítja mindazokat, akikben megmaradt a cselekvő láz. Remélem, még sokan vagyunk, akik úgy gondoljuk, hogy a közösséget hittel, becsülettel, munkával kell szolgálni. „Mi dolgunk a világon? küzdeni. Erőnk szerint a legnemesbekért” – írta Vörösmarty Mihály. Szűkebb hazánkban, Székelyföldön most ezt tartom az egyik legnemesebb feladatnak.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 14.
Vitézi állománygyűlés
Szombaton délután a sepsiszentgyörgyi Sugás étteremben tartotta adventi évzáró állománygyűlését az Erdélyi Vitézi Rend Hagyományőrző Kulturális Egyesület. A Magyar Hiszekegy elmondása után dr. v. Székely Zsolt főkapitány köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően v. Benedek Farkas Péter főszéktartó a rend évi tevékenységét, valamint a következő év tevékenységeinek tervezetét mutatta be, majd v. Pitlák Károly törzskapitány pénzügyi beszámolója hangzott el.
A 2017-re kiírandó pályázati lehetőségekről v. Zsigmond Sándor háromszéki kapitány tartott tájékoztatót, amelyet v. Gecse Imre orbaiszéki, v. Székely Ernő csíkszéki kapitányok beszámolója követett. Dr. v. Székely Zsolt főkapitány a 2016-os évben a Vitézi Rendért és a nemzetért végzett áldozatos tevékenységük elismeréséül díszokleveleket adományozott rendtársainak.
Az est díszvendége, dr. v. l. Rimay István Kálmán anyaországi és nyugat-erdélyi törzskapitány köszöntőbeszéde zárta a felszólalók sorát. A 2009-ig v. Balogh István által írt Krónikák könyvét v. Benedek Farkas Péter főszéktartó átadta e sorok írójának, aki a továbbiakban a rend krónikása szerepét is betölti. A barátságos hangulatú vitézi összejövetel ünnepi vacsorával és rövid táncmulatsággal zárult.
V. Nyáguly Vilmos hadnagy-krónikás Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Szombaton délután a sepsiszentgyörgyi Sugás étteremben tartotta adventi évzáró állománygyűlését az Erdélyi Vitézi Rend Hagyományőrző Kulturális Egyesület. A Magyar Hiszekegy elmondása után dr. v. Székely Zsolt főkapitány köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően v. Benedek Farkas Péter főszéktartó a rend évi tevékenységét, valamint a következő év tevékenységeinek tervezetét mutatta be, majd v. Pitlák Károly törzskapitány pénzügyi beszámolója hangzott el.
A 2017-re kiírandó pályázati lehetőségekről v. Zsigmond Sándor háromszéki kapitány tartott tájékoztatót, amelyet v. Gecse Imre orbaiszéki, v. Székely Ernő csíkszéki kapitányok beszámolója követett. Dr. v. Székely Zsolt főkapitány a 2016-os évben a Vitézi Rendért és a nemzetért végzett áldozatos tevékenységük elismeréséül díszokleveleket adományozott rendtársainak.
Az est díszvendége, dr. v. l. Rimay István Kálmán anyaországi és nyugat-erdélyi törzskapitány köszöntőbeszéde zárta a felszólalók sorát. A 2009-ig v. Balogh István által írt Krónikák könyvét v. Benedek Farkas Péter főszéktartó átadta e sorok írójának, aki a továbbiakban a rend krónikása szerepét is betölti. A barátságos hangulatú vitézi összejövetel ünnepi vacsorával és rövid táncmulatsággal zárult.
V. Nyáguly Vilmos hadnagy-krónikás Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. december 20.
Jó évük volt a gazdáknak: pityókából és szőlőből is rekordtermés volt
Rendhagyó módon a mezőgazdasági esztendőről tartott sajtótájékoztatót Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője, illetve kollégája Zsigmond Sándor szerdán. Szó esett rekordtermésekről, De minimis-támogatásokról és képzéseikről is.
Az évértékelő beszámolón először az országos adatokat ismertették. Mint kiderült, nemcsak megyei, hanem országos szinten is jó évet zárhattak a mezőgazdálkodók, két kultúra (pityóka és szőlő) esetében az átlagtermés felülmúlta a sokéves átlagot.
Emellett több kultúra esetében nemcsak az átlag-, hanem a teljes termés is nagyobb lett, mint az előző években.
A gabonafélékből összesen 26,87 millió tonnát arattak le országszerte. A búzából, rozsból és tritikáléból összesen 10,16 millió tonnát gyűjtöttek be, az átlagtermés hektáronként 4,84 tonna volt. Hektáronként országos szinten repcéből 2,84 tonna, borsóból 2,77 tonna, árpából 4,9 tonna, napraforgóból 2,7 tonna, szójából 2,38 tonna, kukoricából 5,8 tonna, pityókából 18,8 tonna, szőlőből 6,5 tonna lett az átlagtermés – részletezték.
Ahhoz, hogy kedvező évet zárhassanak a hazai mezőgazdálkodók, hozzájárult egyebek mellett az is, hogy megfelelően alakult az időjárás, volt kellő csapadék, így szárazság csak kevés térséget érintett. Emellett időben érkeztek a támogatási értékek, így a gazdák meg tudták vásárolni, amire szükségük volt. Az év során pedig a mezőgazdasági intézmények is jobban együttműködtek, mint korábban – sorolta Török Jenő.
Nyomott a pityóka ára
Mint az igazgató rámutatott, a Hargita megyei kultúránkénti terméshozamok közül kiemelkedő volt a pityókáé: idén hektáronként 26,3 tonnás átlagtermést gyűjthettek be a gazdák, ez negyven százalékkal több, mint az országos átlagtermés. Üröm az örömben, hogy az ára még mindig nyomott, mindössze 40-50 banit kínálnak a krumpli kilójáért, emellett pedig kereslet sincs a termésre. Török Jenő megjegyezte, Borzsovában például az elmúlt egy hónapban egyetlen felvásárló sem kereste a pityókát, családi gazdaságukban termett 350 tonna burgonyának még 10 százalékát sem értékesítették. De bíznak benne, hogy az ünnepek alatt a kereslet és az ár is jó irányba mozdul el.
Több rekordtermés is volt
Zsigmond Sándor a Hargita megyében termesztett további főbb kultúrák terméshozamát is ismertette: rekord átlagtermést – hektáronként 4100 kilogrammot – arathattak a búzát vető gazdák, s szintén jónak mondható volt a tavaszárpa hektáronkénti 2510 kilogrammos átlagtermése. A kukoricatermesztők sem panaszkodhattak a 4100 kilogrammos átlagtermésre, ami az előző évekhez viszonyítva jónak mondható. Azt is kifejtették, hogy a cukorrépatermő földek mérete egyre növekszik a 2015-ös mélyponthoz képest, idén a termesztők 78 hektárról rekordmagas, 45 500 kilogrammos átlagtermést gyűjthettek be. A takarmánynövényekkel bevetett területek mérete évről évre növekszik, ami az állattenyésztési ágazat növekedését is jelenti.
A kormánytámogatásokról
Ezt követően az igazgató ismertette az idén elindult országos De minimis-programokat: a gyapjú értékesítését ösztönző juttatást Hargita megyében 641 juhtartó gazda igényelte, amely révén az értékesített gyapjú után kilogrammonként 1 lejes támogatást kapnak a gazdák.
Ennek a juttatásnak a célja, hogy a juhtartók felismerjék a gyapjú értékét, így az feldolgozásra kerüljön az elégetés helyett. A paradicsomtermesztők megsegítésére indított De minimis-támogatással a megyében négy gazda élt, elsősorban Keresztúr és Udvarhely környékén, akik teljesítették a vállaltakat, és már meg is kapták az az után járó idei juttatást. Érdekességként Török Jenő azt is megjegyezte, ezzel a lehetőséggel elsősorban fiatalok éltek: olyan is van közöttük, aki Angliából hazaköltözve fogott paradicsomtermesztéshez.
Újabb, De minimis-támogatás lesz
Az igazgatóság által szervezett képzéseket Zsigmond Sándor ismertette, mint tőle megtudtuk, az agrár-környezetgazdálkodási támogatások megszerzéséhez is szükséges képzéseiken idén 941 érdeklődő vett részt a megyében, a méhészeknek szánt képzésükre pedig 40 méhész jelentkezett 2017-ben. Török Jenő vázolta a várhatóan jövőben elinduló mangalica és báznai sertések tenyésztését ösztönző program már ismert részleteit is. Mint mondta, jelenleg e sertéstenyésztők számának és farmjaik méretének felmérése zajlik az illetékes intézmények szakemberei révén. A tervek szerint, akik felvállalják e hagyományos fajták tenyésztését, erre a célra ingyen kaphatnak malacokat az államtól, továbbá 250 lej támogatást állatonként. Az egyik megkötés, hogy a tenyésztett állatok felét hivatalosan működtetett vágóhídon vagy feldogozónak kell eladni.
Összevonnak több intézményt
Török Jenő újságírói kérdésre arról is tájékoztatott, hogy jövőben valóban a megyei mezőgazdasági igazgatóságok ernyője alá vonják az eddig bukaresti központú, mezőgazdasági vonatkozású intézményeket – kivétel a vidéki beruházásokat finanszírozó ügynökség (AFIR) és mezőgazdasági kifizetési is intervenciós ügynökség (APIA).
Valószínűleg már a jövő év első felétől az igazgatóság adminisztrálása alá fog tartozni a vetőmag felügyelőség, a növényvédelmi hivatal, az állatnemesítő és szaporodásbiológiai hivatal (OARZ), a talajtani és agrokémiai hivatal (OSPA) és az állami földbirtokok ügynöksége (ADS) is. Kömény Kamilla / Székelyhon.ro
Rendhagyó módon a mezőgazdasági esztendőről tartott sajtótájékoztatót Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője, illetve kollégája Zsigmond Sándor szerdán. Szó esett rekordtermésekről, De minimis-támogatásokról és képzéseikről is.
Az évértékelő beszámolón először az országos adatokat ismertették. Mint kiderült, nemcsak megyei, hanem országos szinten is jó évet zárhattak a mezőgazdálkodók, két kultúra (pityóka és szőlő) esetében az átlagtermés felülmúlta a sokéves átlagot.
Emellett több kultúra esetében nemcsak az átlag-, hanem a teljes termés is nagyobb lett, mint az előző években.
A gabonafélékből összesen 26,87 millió tonnát arattak le országszerte. A búzából, rozsból és tritikáléból összesen 10,16 millió tonnát gyűjtöttek be, az átlagtermés hektáronként 4,84 tonna volt. Hektáronként országos szinten repcéből 2,84 tonna, borsóból 2,77 tonna, árpából 4,9 tonna, napraforgóból 2,7 tonna, szójából 2,38 tonna, kukoricából 5,8 tonna, pityókából 18,8 tonna, szőlőből 6,5 tonna lett az átlagtermés – részletezték.
Ahhoz, hogy kedvező évet zárhassanak a hazai mezőgazdálkodók, hozzájárult egyebek mellett az is, hogy megfelelően alakult az időjárás, volt kellő csapadék, így szárazság csak kevés térséget érintett. Emellett időben érkeztek a támogatási értékek, így a gazdák meg tudták vásárolni, amire szükségük volt. Az év során pedig a mezőgazdasági intézmények is jobban együttműködtek, mint korábban – sorolta Török Jenő.
Nyomott a pityóka ára
Mint az igazgató rámutatott, a Hargita megyei kultúránkénti terméshozamok közül kiemelkedő volt a pityókáé: idén hektáronként 26,3 tonnás átlagtermést gyűjthettek be a gazdák, ez negyven százalékkal több, mint az országos átlagtermés. Üröm az örömben, hogy az ára még mindig nyomott, mindössze 40-50 banit kínálnak a krumpli kilójáért, emellett pedig kereslet sincs a termésre. Török Jenő megjegyezte, Borzsovában például az elmúlt egy hónapban egyetlen felvásárló sem kereste a pityókát, családi gazdaságukban termett 350 tonna burgonyának még 10 százalékát sem értékesítették. De bíznak benne, hogy az ünnepek alatt a kereslet és az ár is jó irányba mozdul el.
Több rekordtermés is volt
Zsigmond Sándor a Hargita megyében termesztett további főbb kultúrák terméshozamát is ismertette: rekord átlagtermést – hektáronként 4100 kilogrammot – arathattak a búzát vető gazdák, s szintén jónak mondható volt a tavaszárpa hektáronkénti 2510 kilogrammos átlagtermése. A kukoricatermesztők sem panaszkodhattak a 4100 kilogrammos átlagtermésre, ami az előző évekhez viszonyítva jónak mondható. Azt is kifejtették, hogy a cukorrépatermő földek mérete egyre növekszik a 2015-ös mélyponthoz képest, idén a termesztők 78 hektárról rekordmagas, 45 500 kilogrammos átlagtermést gyűjthettek be. A takarmánynövényekkel bevetett területek mérete évről évre növekszik, ami az állattenyésztési ágazat növekedését is jelenti.
A kormánytámogatásokról
Ezt követően az igazgató ismertette az idén elindult országos De minimis-programokat: a gyapjú értékesítését ösztönző juttatást Hargita megyében 641 juhtartó gazda igényelte, amely révén az értékesített gyapjú után kilogrammonként 1 lejes támogatást kapnak a gazdák.
Ennek a juttatásnak a célja, hogy a juhtartók felismerjék a gyapjú értékét, így az feldolgozásra kerüljön az elégetés helyett. A paradicsomtermesztők megsegítésére indított De minimis-támogatással a megyében négy gazda élt, elsősorban Keresztúr és Udvarhely környékén, akik teljesítették a vállaltakat, és már meg is kapták az az után járó idei juttatást. Érdekességként Török Jenő azt is megjegyezte, ezzel a lehetőséggel elsősorban fiatalok éltek: olyan is van közöttük, aki Angliából hazaköltözve fogott paradicsomtermesztéshez.
Újabb, De minimis-támogatás lesz
Az igazgatóság által szervezett képzéseket Zsigmond Sándor ismertette, mint tőle megtudtuk, az agrár-környezetgazdálkodási támogatások megszerzéséhez is szükséges képzéseiken idén 941 érdeklődő vett részt a megyében, a méhészeknek szánt képzésükre pedig 40 méhész jelentkezett 2017-ben. Török Jenő vázolta a várhatóan jövőben elinduló mangalica és báznai sertések tenyésztését ösztönző program már ismert részleteit is. Mint mondta, jelenleg e sertéstenyésztők számának és farmjaik méretének felmérése zajlik az illetékes intézmények szakemberei révén. A tervek szerint, akik felvállalják e hagyományos fajták tenyésztését, erre a célra ingyen kaphatnak malacokat az államtól, továbbá 250 lej támogatást állatonként. Az egyik megkötés, hogy a tenyésztett állatok felét hivatalosan működtetett vágóhídon vagy feldogozónak kell eladni.
Összevonnak több intézményt
Török Jenő újságírói kérdésre arról is tájékoztatott, hogy jövőben valóban a megyei mezőgazdasági igazgatóságok ernyője alá vonják az eddig bukaresti központú, mezőgazdasági vonatkozású intézményeket – kivétel a vidéki beruházásokat finanszírozó ügynökség (AFIR) és mezőgazdasági kifizetési is intervenciós ügynökség (APIA).
Valószínűleg már a jövő év első felétől az igazgatóság adminisztrálása alá fog tartozni a vetőmag felügyelőség, a növényvédelmi hivatal, az állatnemesítő és szaporodásbiológiai hivatal (OARZ), a talajtani és agrokémiai hivatal (OSPA) és az állami földbirtokok ügynöksége (ADS) is. Kömény Kamilla / Székelyhon.ro