"Szőcs Géza, az RMDSZ főtitkára Zudor Jánosnak az RMDSZ sorsára vonatkozó kérdésére válaszolva leszögezte: "Lehetetlennek tartom azt, hogy olyan döntés szülessen, amely megfosztaná az egymilliós magyar szavazóblokkot politikai akaratának kinyilvánításától. Egyetlen hatalomforma, amely ilyen határozatot hozhatna, a diktatúra lenne." /Zudor János: Mi lesz az RMDSZ sorsa?! = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 12./"

Keszthelyi Gyula, a Határon Túli Magyarok Titkárságának kormányfőtanácsosa a vele készült beszélgetésben hangsúlyozta, hogy a romániai magyar fiataloknak nehéz bejutni az egyetemekre. Romániában 808 magyar fiatal tanul bizonyos tárgyakat magyarul az egyetemeken. Ebből közel 500-an Kolozsváron, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanárképző fakultásain, készázvalamennyien pedig Marosvásárhelyen, az orvosin részesülnek részleges anyanyelvi oktatásban. Amíg nincs teljes magyar nyelvű főiskolai hálózat, addig a magyar gyerek elbizonytalanodik, inkább magyarországi egyetemet választ. A romániai magyarság legfontosabb gondja a gazdasági helyzet. A gazdasági létbiztonságot kellene megteremteni. Szükség lenne magyar hitelszövetkezetekre, hitelintézetre. A román szélsőségeknek az az állítása, hogy önálló magyar iskolák létesítése szeparatizmushoz vezet, hamis állítás. A két világháború között önálló magyar gimnáziumok léteztek, a második világháború után rendkívül kiterjedt volt a magyar oktatási hálózat. Jelenleg viszont, amikor a választópolgárok 7,3 %-a az RMDSZ-re szavazott, a magyar gyermekeknek mindössze 4,6 %-a jár magyar líceumi osztályokba. /Zudor János: Beszélgetés Keszthelyi Gyulával, a magyar kormány mellett működő Határon Túli Magyarok Titkárságának kormányfőtanácsosával. = Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 16./

"Csoóri Sándor költő, a Magyarok Világszövetségének elnöke a vele készült beszélgetésben hangsúlyozta: "Én már régóta nem tudok úgy nézni a magyarokat, mint akik a határ egyik felén vagy a másik felén élnek, hogy kinti vagy benti magyarok, és a magyarságot a kultúra, a történelmi emlékezete, az érzelmek, a művészet miatt egységesnek tekintem?" "Nem tudom Sütő Andrást vagy Lászlóffy Aladárt egy másik kultúrához tartozónak tekinteni." Csoóri úgy látja, elkerülhetetlen lesz, hogy Romániában a magyarok autonómiát kapjanak. A költő szerint a "huszadik században nem föltétlenül egy bizonyos országrészhez kötődik a nemzet, a magyarság, hanem eszmékhez, gondolatokhoz, történelemhez, kultúrához, és nagyon az egyénhez" és "a személyiséggel azonos hazafiságot, a nemzethez tartozást nem lehet feladni senkinek sem itt, sem Erdélyben, sem Amerikában. Lesz egy olyan nemzetünk, amelyikre azt mondhatjuk, hogy hasonló lesz a görögökéhez, akik sosem éltek egy államban, nagyon sokféle városállamokban éltek, és mégis, ha utólag gondolunk rájuk, akkor azt mondhatjuk, hogy a görögség klasszikus nemzet. Mi talán egy mozaiknemzetet tudunk megteremteni. De ehhez minden kockára szükség van. Mert hogyha egy mozaikból egy kocka is hiányzik, már baj van." /Zudor János: Beszélgetés Csoóri Sándorral. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 14./"

Majd ötéves szünet után Nagyváradon, dec. 20-án az RMDSZ-székházban működő Tulipán könyvesboltban újraéledt az Ady Kör. A nyitó összejövetelen Gittai István költő-újságíró mutatta be a Fagyöngy `95 versantológiát, majd az abban szereplő négy nagyváradi költő /Szűcs László, Dénes László, Patali István, Zudor János/ olvasott fel verseiből. Az Ady Kör legvirágzóbb időszaka 1971 és 1990 közötti évekre esett. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 28./

Kolozsváron az Előretolt Helyőrség irodalmi körben jún. 8-án bemutatták Martos Gábor Éjegyenlőség című kötetét. Martos Gábor budapesti irodalomtörténész, a Népszava című napilap kulturális rovatának vezetője, kiváló ismerője a közelmúlt erdélyi magyar irodalmának. A szerzőnek 1994-ben két "ikerkönyve" jelent meg a kolozsvári Erdélyi Híradó Könyv- és Lapkiadó gondozásában: a Marsallbot a hátizsákban a Forrás harmadik generációjának szellemi körét térképezte fel, míg a Volt egyszer egy Fellegvár a generáció egyik legfontosabb orgánumát, a kolozsvári Igazság című napilap (a mai Szabadság) ifjúsági mellékletét mutatta be. Az Éjegyenlőség ennek folytatása, kiegészítése: olyan magyarországi, illetve romániai magyar irodalmi folyóiratokban 1987 és 1996 között megjelent, vagy előadásként elhangzott írásokat gyűjt egybe, amelyek mindegyike a mai erdélyi magyar irodalommal foglalkozik. A kötet középpontjában a Forrás harmadik nemzedéke tagjainak (Balla Zsófia, Egyed Péter, Szőcs Géza, Markó Béla, Kovács András Ferenc, Visky András, Zudor János), illetve az őket követő fiatalabb alkotóknak a munkássága áll. /Boné Ferenc: Forrásaink. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 12./

1990 tavaszán indult a Kelet-Nyugat, pár év múlva megszűnt, Nagyvárad ismét kulturális folyóirat nélkül maradt mostanáig. Közösségi összefogásként jelent meg április utolsó napjaiban a Várad című irodalmi, művészeti, társadalmi, tudományos negyedévi periodika első száma, a Nagyváradi Ady Társaság kiadásában. Javarészt ugyanazok szerkesztik-írják, akik a jó emlékezetű Kelet-Nyugatot. Ismert és kevésbé ismert nevek sorakoznak az első számban, köztük Indig Ottó, Zudor János, Fábián Sándor, Varga Gábor, Gittai István, Dénes László, Balla D. Károly, Beke György, Toró Tibor. A Várad második száma júniusra várható. /Feltámadás? Újjászületés? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 7./

"Okt. 15-én Kolozsváron Zudor János És egy kicsit tovább /Posticum - Movimentum Iuventutis Christianae Egyesület, Nagyvárad, 2001/ című verseskötetét ismertette, majd verseket adott elő. /Köllő Katalin: Zudorig, de egy kicsit tovább. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./"

Kusza „baleset” érte Váradon Zudor János Sziveri-díjas költőt. Állítólag egy autó gázolta el Nagyváradon Zudor János beteg költőt, nagyon súlyos állapotban került még január 25-én kórházba. Legközelebbi hozzátartozói sem tudták mostanig, mi van vele, hol van. Csak a véletlenen – egy szemtanú beszámolóján – múlt, hogy a lap tudomására jutott a már több mint két hete történt baleset. A rendőrségi közleményben nem szerepelt, a költőnél nem voltak iratok. Állítólag Nagyváradon egy autó gázolta el az amúgy is beteg költőt, az esetnek szemtanúi is vannak. A család, miután a hírét vette, két napig kereste. A nagyváradi rendőrség ügyeletese, valamint a mentősök nem tudtak semmit, s a baleseti sebészeten sem szerepelt ilyen nevű beteg. Legalábbis az első napon. Másnapra „megkerült” a páciens, akiről azt is elárulták, hogy még január 25-én koponyaműtétet hajtottak végre rajta. Állapota rendkívül súlyos, testének teljes jobb oldala lebénult. /Both Abigél: Gázolás vagy esés? = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 13./

Az egyik nagyváradi kórház igazgatójának felesége ütötte el autójával a jelenleg súlyos állapotban lévő Zudor János Sziveri-díjas költőt. A nő ellen már bűnvádi eljárás is indult – erősítette meg Liviu Popa Bihar megyei rendőrfőkapitány. A január 25-i balesetről mindeddig vélhetően azért hallgatott eddig a rendőrség, mert „valamelyik helyi nagykutya felesége ütötte el” Zudort. Zudor Jánost még január 25-én érte baleset Nagyváradon, de a család csak a napokban szerzett tudomást az ügyről. A költő jelenleg túl van egy agyműtéten, és állapota válságos. A rohammentő akkor készített jegyzőkönyve szerint elláttak és kórházba vittek egy 52 éves férfi sérültet, aki közlekedési baleset áldozata lett. A kórlapon feltűntették, hogy „elütötte egy autó”, de a kórházi kórlapon már „esés” szerepelt. /Both Abigél: ‘Nagykutya-feleség’ ütötte el Zudort. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 14./

Az életveszélyes sérülésekkel Nagyvárad kórházban fekvő Zudor János költő megsegítésére szervez gyűjtést a Nagyváradi Ady Társaság (NAT): a beteg mellé ápolót szeretnének fogadni. A skizofréniában szenvedő költő januárban szenvedett balesetet, azóta kétszer műtötték. Zudor a műtétek után lebénult, állandó gondozást igényel. Szűcs László NAT-alelnök elmondta: már érkeztek hazai és külföldi felajánlások. A NAT alelnöke szerint minden jel arra mutat, hogy a balesetet el akarták tussolni: a mentőorvosok jelentésében még közlekedési balesetként szerepel a Zudorral kapcsolatos bejegyzés, a közlekedésrendészetnél és a kórházban viszont nyomát sem találták az ügynek. Szemtanúk állítják, hogy a város egyik kórházigazgatójának felesége a gyalogátjárón ütötte el a költőt, a rendőrségi iratok szerint azonban Zudor János elesett. /Gergely Gizella: Összefogás Zudor János költőért. = Krónika (Kolozsvár), febr. 19./

Sziveri Jánosra emlékeztek szombaton a Bulgakovban
A fiatalon, 36 éves korában elhunyt Sziveri János (1954–1990) vajdasági költőre, az Új Symposion című folyóirat szerkesztőjére emlékezhettek a kolozsváriak szombaton este, a Bulgakov Kávéház emeletén, az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy és a Sziveri Társaság közös szervezésében. A Sziveriáda névre keresztelt találkozón barátai, pályatársai, valamint Sziveri-díjasok olvastak fel műveikből, és a budapesti Gondolat Kiadó gondozásában tavaly megjelent két kötetet – Sziveri János művei (szerk.: Reményi József Tamás) Partitúra ne légy soha! Sziveri-díjasok antológiája (szerk.: Géczi János, Reményi József Tamás) is bemutatták.
A résztvevők elsőként egyperces néma csenddel tisztelegtek a szerdán éjszaka elhunyt Fodor Sándor író emléke előtt. Orbán János Dénes, a kávézó tulajdonosának köszöntője után Marosán Csaba színinövendék adott elő néhány Sziveri-költeményt, majd közeli barátai – Szőcs Géza költő, kulturális államtitkár, Géczi János költő, prózaíró és Balázs Attila vajdasági prózaíró – elevenítették fel Sziveri Jánoshoz fűződő élményeiket. – Egyfajta szuggesztív erő volt a megjelenésében: nem volt divatfi, de mégis úri eleganciával tudott jönni-menni-fellépni – hangsúlyozta Szőcs Géza, hozzátéve: az Új Symposion általa válhatott ismét a legfontosabb irodalmi és művészeti folyóirattá Újvidéken.
Az est folyamán Sziveri szerkesztői munkásságáról, az emlékét ápoló Sziveri János Társaságról és a Sziveri-díjról is szó esett. Elhangzott: személyének és életművének népszerűsítése céljából alapították meg 1992-ben az elismerést, amellyel azokat a fiatal tehetségeket jutalmazzák, akiknek műveit a Sziveriéhez hasonló „nonkonformizmus, ösztönösség, játékosság és szenvedélyesség” jellemzi. A másik teljesítmény pedig, amiért valaki megkaphatja a díjat, ha hozzájárul a Sziveri-kultusz szélesebb körökben való megismertetéséhez. A húsz év alatt 24 Sziveri-díjat osztottak ki, a kitüntetésben a következő személyek részesültek: Babics Imre, Háy János, Zudor János, Fekete Vince, László Noémi, Orbán János Dénes, Sántha Attila, Sebők Zoltán, Hizsnyai Zoltán, Szerbhorváth György, Kécza András, Szálinger Balázs, Mezei Kinga, Balogh Robert, Lábass Endre, Csehy Zoltán, Lovas Ildikó, Virág Zoltán, Mátis Lívia (posztumusz), Danyi Zoltán, Győrffy Ákos, Orcsik Roland, Kollár Árpád és Virág Gábor/Aaron Blumm.
Sziveri János összes versei mellett szellemi hagyatékát is őrzi a Gondolat Kiadónál tavaly megjelent Sziveri János művei című kötet, így korai képzőművészeti írásai, rajzai, drámái, valamint két életútinterjúja is megtalálható benne, derült ki. Ami pedig a Sziveri-díjas alkotók munkáit tartalmazó Partitúra ne légy soha! című kiadványt illeti, ebben a szerzők egy-egy új írása szerepel, versek, novellák és prózarészletek egyaránt.
Befejezésül Balázs Attila, Cserna Szabó András, Farkas Wellmann Endre, Géczi János, Márkus András, Orbán János Dénes, Sántha Attila, Szálinger Balázs és Szőcs Géza olvasott fel, Szálinger Balázs tolmácsolásában pedig egy Zudor János-költeményt is hallhattunk.
F. ZS. Szabadság (Kolozsvár)

Kortárs erdélyi költők versei az ETV-ben
József Attila születésnapjának évfordulóján Verspercek szinesítik az Erdély TV műsorát. Félóránként egy-egy vers hangzik majd el, melyet a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Másodéves és Mesteri Színész szakos hallgatói adnak elő.
A kortárs költők verseit a hallgatók maguk választották, ki-ki a saját belső indíttatása alapján.
Az összeállítások a KultúrPart és az Erdélyi Magyar Televízió közreműködésével készültek: Kátai István művészeti vezető irányításával, a televízió eszközeivel.
Ünnepeljék április 11-ét, a magyar költészet napját, az Erdélyi Magyar Televízióval!
Az elhangzó versek költőinek névsora:
Kovács András Ferenc
Bencze Mihály
Varga Melinda
Rafi Lajos
Kányádi Sándor
Orbán János Dénes
Fekete Vincze
Zudor János
Benő Attila
Halmosi Sándor
Farkas Welmann Endre
Király László
Szőcs Géza. Nyugati Jelen (Arad)

„Idehaza vagyunk elveszett városunkban”
A rusnya valcer címmel készülőben van Zudor János legújabb könyve. A nagyváradi költő legújabb verseiből Selyem Zsuzsa kolozsvári írónő, egyetemi tanár válogatott ki egy kötetre valót. A kiadáshoz a Posticum Egyesület támogatókat keres.
„Nagyvárad hajdani sokat emlegetett irodalmi pezsgése ma már szinte teljesen a múlté. Hogy kinek a hibája? Hát nem a Jánosé, az biztos. Ő az a rohanó szakállas alak, akivel összefuthatsz Nagyvárad sétálóutcáján, kér tőled egy cigarettát, elveszi tőled a dobozt, és ír rá neked hálából egy verset.
Ő az a szakadtan is sármos, öregen is fiatalos törzsvendég a kocsmában, aki legújabb, vagy legutóbb magánál felejtett kötetét próbálja rád sózni egy sörért, és ennyivel nem is szabadulsz, mert még a nevedre vagy kedvesed nevére költött ajándék verset is kapsz tőle. És ő az a bolondos ember, aki a koszos poros busz egyik végében ülve „hátra-beszélget” a busz másik végébe egy fiatal lányhoz, tárgyalva családi, szakmai, politikai és filozófiai témákat. Ez csak próbálkozás volt a jellemzésre. Mert Jánost személyesen kell ismerni. Vagy ha ez nem jön össze, akkor legalább a verseit kell olvasni.” (Barabás-Vanyovszki Mária)
Én egy nagy dögfehér halott vagyok. / Kísértet ingben járok, / bocsánatot kérek mindenkitől, / mint egy született vesztes! / Egy csókot adok mindenkinek, aki / meztelen. Én vagyok az örök búbánat. (Zudor János: Én)
Kísérlet egy életrajzra
Zudor János 1954-ben született Nagyváradon. 1983-ban végezte el a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának magyar-francia szakát. 1987-ig tanárként dolgozott, de volt a nagyváradi vegyi üzem, a Sinteza alkalmazottja is, aztán pedig újságíróként tevékenykedett. 1993 óta betegnyugdíjas. A Posticum egykori projektvezetője és recepciósa, Barabás-Vanyovszki Mária – kicsit talán múzsaként, de mindenképp figyelve és értve a költő szavait – rábírta, hogy János rendszeresen egy öreg írógépbe üsse be verseit. Ezek „őrzési jogáért” a Posticum minden alkalommal fizetett a költőnek. Így neki cigarettára (vagy talán ennivalóra is) jutott, az utókornak pedig a 2010-ben megjelent Jónás és a mérték. A Posticum Szent Erzsébet kápolnájának hívei a perselypénzzel egy éven keresztül folyamatosan támogatták a költőt.
János csak az őt értőkkel ért szót, a többiek számára nyárspolgárok, összeesküvők vagy csak az útjába kerülő akadályok. Kezelésre szorult, de nem mindenki kezéből fogadta el a pirulákat. Édesanyja halála után aztán minden még rosszabb lett. Lakását elcsalták tőle, a városban csatangoló költőt autó üti el, nemsokára bátyja is meghal, őt beutalják a diófási, és később a tölgyesi elmegyógyintézetbe.
Innen hozza Rencsik Imre vissza Váradra, és a Posticum egyik helységében szobát alakít ki számára. Verseit begépeli és mindenki számára hozzáférhetővé teszi a zudorversei.blogspot.com oldalon, a Posticum konyhájában együtt ebédel vele, és ezen felül kiadót keres a költő válogatott versei számára.
A rusnya valcert Selyem Zsuzsa kolozsvári egyetemi tanár válogatta össze és írt utószót hozzá. A könyv a magyarországi Új Forrás kiadónál jelenne meg, ha a nyomtatáshoz szükséges pénz összejönne hozzá. Ehhez kérjük az irodalombarátok támogatását a Posticum számlaszámra (Asoc. Posticum Mov. Iuv. Christ., Banca Transilvania, Oradea, Ag. Cantemir: RON – RO67 BTRL 0050 1205 7810 80XX, EUR – RO16 BTRL 0050 4205 7810 80XX, SWIFT: BTRL RO22 BHA. A kötet a június 2. és 6. között megrendezendő 83. Ünnepi Könyvhétre jelenne meg. erdon.ro

Bemutatták Sall László kötetét
Göteborgban, a Move & Walk Intézet támogatásával látott napvilágot Sall László erdélyi magyar költő, író Politkö című verseskötete, amelyet csütörtökön délután mutattak be a Minerva Művelődési Egyesület székházában. A szerző, akivel Demény Péter beszélgetett a Cs. Gyimesi Éva teremben szervezett találkozón, 1990 óta él Svédországban, azelőtt fizikai munkásként dolgozott szülővárosában, Nagyváradon, vezetőségi tagja volt ugyanakkor az ottani Ady Endre Irodalmi Körnek.
Külföldre költözése után többedmagával megalapította a göteborgi Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kört, Gittai Istvánnal és Szűcs Lászlóval közösen pedig az Ady-kör húsz évét áttekintő Péntek esti szabadságunk című interjúkötetet szerkesztette.
– Várad éppen az a vízválasztó, amely engem romániaivá tesz – magyarázta Sall László a kolozsvári bemutatón, hozzáfűzve: valamilyen szinten a város illusztris személyiségéhez, Zudor János költőhöz is kapcsolta első kötetének megjelenését, mint mondta, nem látta értelmét „tolongani azelőtt, hogy Zudornak kötete lenne”. A három évvel ezelőtt, Hora Gina grafikáinak felhasználásával készült mozgás-sérült-szeretet című falinaptár-kötet után a Polit köt teszi le ezúttal az olvasó asztalára, amelyben a versekhez magyarázatot, egyfajta kulcsot is kínál Schneider Németh Antal előszava, valamint Szilágyi-Gál Mihály, Terék Anna, Józsa Márta, Szeles Judit és Demény Péter utószavai révén.
Az est folyamán a szerző, valamint videóüzenetben Gáspárik Attila olvasott fel verseket a jelenlévőknek.
Szabadság (Kolozsvár).

Szükség van-e ma Ady-körre?
Pénteken a Várad folyóirat szerkesztőségében azok közül gyűltek össze néhányan, akik a ’70-es, ’80-as években a Váradon működő Ady irodalmi kör tagjai voltak. Írásokat is felolvastak.
Vitaindítónak Sall László – alias Cseletneki Ányos – három kérdést tett fel. Ment-e előre az irodalom a huszonhárom évvel ezelőtt, 1990 januárjában megszűnt Ady-kör nélkül? Jobbat írtak-e a Securitate figyelő szeme nélkül? Mire lenne ma jó az Ady-kör, illetve a jövőben tölthet-e valamilyen szerepet?
Szűcs László úgy vélte: ahogy például Kolozsváron a napjainkban is működő Bretter-kör csupán a nevében ugyanaz mint a hajdani, de működésében valahogy más, mert a rendszerváltozást megelőző körülmények megszűntek, úgy kérdéses, hogy mi értelme van a hasonló köröknek, kluboknak, hiszen megjelentek más fórumok, melyek talán feleslegessé teszik ezeket. Hozzátette ugyanakkor: Nagyváradon sajnos kevés a tehetséges fiatal író, és a helyzeten az sem változtatott, a Partiumi Keresztény Egyetem magyar irodalom szakot indított.
Kell vagy nem?
Varga Gábor felidézve néhány régi emlékeket, az elhangzottakat azzal egészítette ki: megváltozott a helyzet, napjainkban már millió találkozási pont kínálkozik, beleértve az elektronikus média világát is, viszont ami pótolhatatlannak tűnik, az az Ady-kör „brancsszelleme”, hogy azonos érdeklődésű, de nem feltétlenül ugyanolyan világnézetű fiatalok összejönnek. Ezzel együtt meglátásában ez a fajta irodalmi tevékenység még nem halt ki, és annak ellenére, vagy éppen annak köszönhetően, hogy millió önkifejezési lehetőség létezik, az Ady-kört újra lehetne éleszteni, mert menet közben jönnének új tagok, akik átvehetnék a stafétabotot. Ezen a véleményen volt Sall László is, aki szerint az Ady-körnek napjainkban is van létjogosultsága, és nem kell hogy helyettesítse a közlést. Ő volt az, aki azt is felvetette, hogy emlékoldalakat kéne létrehozni azoknak, akik már nincsenek köztünk.
A beszélgetés folyamán felmerült továbbá az is, hogy jövőre valahogy meg kéne ünnepelni az utolsó Ady-kör 24. évfordulóját, illetve digitalizálni kellene az anyagokat. Szűcs László és Zudor János verseket olvastak fel, Varga Gábor pedig egy 1975-ben keletkezett, A tagadás etikuma című rövid prózáját ismertette.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Évadot zárt a Várad folyóirat
Szombaton délután a Szigligeti Stúdióban bemutatták a Várad folyóirat megújult portálját, majd átadták a Tabéry Géza-novellapályázat díjait.
Szűcs László főszerkesztő köszöntötte a megjelenteket, mint mondta, a színházhoz hasonlóan és főleg a Törzsasztal beszélgetéseknek köszönhetően már ők is évadokban gondolkodnak. Ősszel folytatják a rendezvényeiket, a Törzsasztal mellett megszervezik a Holnapfesztet és a Könyvmaratont is.
Tasnádi-Sáhy Péter, a Várad irodalmi rovatának szerkesztője bemutatta a folyóirat megújult portálját. Erre feltöltik a régebbi lapszámok tartalmát is, és az Élő Várad elnevezéshez illően bemutatnák a Nagyváradon napról-napra termelődő kultúrát is. Napló rovatukban például a mindennapi élet eseményeire reflektáló, irodalmi igénnyel megírt írásokat közölnek. Fotógalériák készülnek a különféle eseményekről is, és a Művészet rovatban is több lesz a kép. Hírlevélre is fel lehet iratkozni, képtár, videótár és hangtár is van az oldalon, utóbbiban például a Törzsasztal-beszélgetések vágott változatait halhatják majd. A videótár is működik, láthattuk is a tizenkét költészetnapi videóklipet, amelyeket a Szigligeti Színház és a folyóirat közösen készített. Zudor János, Gittai István, Kinde Annamária, Tóth Ágnes, Kemenes Henrietta, Kőrössi P. József, Lipcsei Márta, Sall László, Sorbán Attila, Ozsváth Zsuzsa, Szűcs László egy-egy verséből, valamint Mihók Tamás műfordításából készültek a rövid videók.
Ezt követte a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéke és a Várad folyóirat közös, 26 éven aluli fiataloknak meghirdetett Történet, töredék, ének tematikájú novellapályázata díjazása. Kiemelkedően jó minőségű kéziratokat kaptak, 82 pályamunka érkezett, mondta Szűcs László, aki elárulta, a legjobb 18–20 írást aVárad valamelyik nyári számában közlik. Boka László ötletgazda, az Országos Széchenyi Könyvtár tudományos igazgatója, a PKE oktatója szerint nemcsak mennyiségileg és minőségileg, hanem tartalmilag is gazdag az anyag. Balogh Andrea, a PKE adjunktusa oktatóként is, Tasnádi-Sáhy Péter pedig, mint elmondta, szubjektív szempontok alapján értékelte az írásokat.
A megosztott első díj nyerteseinek, Bíró Brigittának ( Csíkszenttamás) és Finta Klára Enikőnek ( Kolozsvár), valamint a Várad különdíjasának, Füzesi Csengének (Füzesgyarmat) első kötetét is megjelentetik, hangzott el a díjkiosztáson. A Holnap Kulturális Egyesület különdíját Farkas Szabolcs kapta, mint Szűcs László elmondta, néhány pályázójuk lakhelyét nem ismerik, az emailben érkezett pályamunkák nem mindegyikénél szerepelt ez az adat.
A megosztott második díjat Szovay (Szabova) Barbara ( Budapest), Szabó Attila és Tóth Anna ( Kecskemét) kapta. A szintén megosztott harmadik díjat Ozsváth Zsuzsa (Nagyvárad), Nagy Márta ( Marosvásárhely), Kiss Virág ( Zalaegerszeg) és Prózsa Lilla Zsuzsanna ( Kolozsvár) érdemelte ki.
Dicséretben Vass Antónia (Székesfehérvár), Rosu Krisztina (Sepsiszentgyörgy), Tankó Andrea (Sepsiszentgyörgy), Szilágyi Szilvia (Székelyhíd), Gyalai Áron (Gyömrő) Bobric Henrietta, Havrics Dóra (Máramarossziget) és Petrics Villő részesült.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Emlékképek a 25 éves Erdélyi Naplóról
Negyedszázaddal ezelőtt, 1991 szeptemberében jelent meg először az Erdélyi Napló hetilap. A romániai magyar lappiac legnagyobb, ötvenezres példányszámú hetilapja a kommunista visszarendeződés elleni harc zászlóshajója lett. A kezdetekre emlékezünk.
Már virradt, mire kiálltuk a többórás sort a borsi határátkelőnél, és elindultunk Nagyréde felé. Négyen ültünk az 1300-as Daciában: Nagy Laci, Tompa Zé, Benke és én. Nem nagyon beszéltünk egymással. Kora hajnalban indultunk Nagyváradról, el-elbóbiskoltunk a reggeli napsütésben, csak akkor kaptuk fel a fejünket, amikor az autórádióban elkezdődött a Reggeli Krónika, benne a hírek Moszkvából. 1991. augusztus 23-at írtunk, három nap telt el a moszkvai puccs óta. Feszülten figyeltük a fejleményeket, aggódtunk, nálunk is bekövetkezhet a kommunista visszarendeződés. Félelmünk nem volt alaptalan, hiszen Marosvásárhely fekete márciusa, a Szekuritáté újbóli megalakulása, mondhatni rehabilitálása után, lépten-nyomon erre utaló jelekbe botlottunk. Úgy éreztük, a romániai magyar sajtó legnagyobb és legprogresszívebb lapkiadójává fejlődött Bihari Napló „felrobbantását” is az új szeku szervezte, ezért szűntek meg lapjaink, ezért kerültünk utcára mi is. Ezért indított, mondvacsinált vádak alapján eljárást ellenem a régi Milíciától semmiben sem különböző rendőrség… És ezért lettünk állástalan újságírók, akik ezzel az utazással változtatni akartak sorsukon…
Azért is izgulhattunk a fejlemények miatt, mert nem tudtuk kiszámítani, miként befolyásolja a puccs az éppen széteső szovjet-piacról profitáló, nagyrédei Sámson Holding kft. helyzetét és tulajdonosának adakozókedvét.
Hogy mi közünk volt nekünk ehhez? Hát nem kevesebb, mint az, hogy az Erdélyi Napló elindításához szükséges pénzért mentünk Nagyrédére. Ugyanis Zalatnay István, az Antall-kormány határon túli magyarokért felelős államtitkára (jelenleg a Budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkésze) azért irányított bennünket a jótékony célokat támogató Sámsonhoz, mert fontosnak tartotta kezdeményezésünket, és mert segíteni próbált, hogy mielőbb talpra álljunk a bennünket ért méltánytalan helyzetből.
Nagyrédén síri hangulat fogadott, nem csoda, hiszen a zavaros viszonyok miatt hatalmas összegek ragadhattak a szovjet partnereknél. De mivel nem küldtek el bennünket, reménykedtünk, hogy mégiscsak megkapjuk a megígért támogatást. Egész nap tűkön ültünk, estefelé adták át. A két és fél millió forint szinte kitöltötte az akkor divatos, fémkeretes, fekete műbőr „diplomata táska” belsejét. Mint a maffiafilmekben, kattantak a táska fémcsatjai, és elindultunk hazafelé. Már csak azon aggódtunk, miként jutunk át a határon vele. Másnap megkönnyebbülve tettük be az összeget a kiadó pénztárába, reklámbevétel előlegeként könyveltük el. Bár senki sem kérte, a lap megjelenése után értékét le is hirdettük becsülettel.
Indulás a malteros ládákról
A Kanonok Sor stadion felőli végén lévő épületrészben a szanaszét heverő malteros ládákra tett deszkákon ültünk, az Erdélyi Napló alakuló összejövetelén. Nem emlékszem pontosan, ki volt ott, csak arra, hogy már ősziesen bágyadt volt az augusztusvégi napsütés, és olyan csipikés volt a hangulat: „szomorúak voltunk és boldogok”. Szomorúak, mert még mindig nem hevertük ki a bennünket ért méltánytalanságokat, és boldogok, mert éreztük, hogy ismét lehetőséghez jutottunk. A szerkesztőség alapító tagjainak névsorát az első szám impresszumából idézem: Tompa Z. Mihály (főszerkesztő-helyettes), Dénes László (olvasószerkesztő), Némethy László (szerkesztőségi titkár), Bagi László, Bartos Csilla, Benke Péter, Bércesi Tünde, Csapó József, Kállai László, Legmann Ronald, Simon Judit, Szőke Mária, Tófalvi Zoltán, Vajnovszki Kázmér szerkesztők.
Olyan volt ez a gyűlés, mint egy demonstráció: itt vagyunk, élünk, lapot fogunk csinálni és nem akárhol, hanem a Kanonok Soron. Még a Bihari Napló Kiadó vezérigazgatójaként indítottam el a 25. szám alatti épületrész átvételét és felújítását. Hosszú egyeztetés után, a katolikus püspökség gazdasági ügyeinek adminisztrátora, Matos atya, azzal a feltétellel adta bérbe, ha a jelenlegi bérlőket „kitesszük” és felújítjuk az állagát. Lehet, azt hitte, nem tudjuk teljesíteni a feltételeket, így mégsem lesz „sajtófészek” az a hely, amely éppen az újságíró Ady Endre Egy kis séta című cikke miatt vált hírhedtté a magyar kultúra történetében. Egyik feltételt sem volt könnyű teljesíteni, hiszen a megyei rendőrség útlevélosztályát, a Kőrös Vidéki Múzeum restauráló műhelyét kellett „kitennem”. A sajtónyilvánossággal zsaroltam meg az intézményvezetőket, hol szépen, hol csúnyán, egyszer majdnem tettlegességig fajult viták után elértem, hogy végül kiköltöztek. A felújítás augusztus végére még nem fejeződött be, így az első lapszámokat a Bémer téri lakásom nappalijában készítettük. Néhány hét múlva költöztünk be a szerkesztőségi szobákba, nekem a romos fészerekkel tarkított belső udvarra néző iroda jutott, az első emeleten. Négy évig ez volt az otthonom.
A siker titka
Nem is olyan rég már marketing-kommunikációs tanácsadóként unottan ültem az irodámban, éppen a megújuló energiatermelési projekteken dolgoztam, de igazából csak arra tudtam gondolni, mit válaszolok, ha nemsokára megjön a volt kolléga és kérdéseket tesz fel a pályámról. Biztosan megkérdezi, mi volt az Erdélyi Napló népszerűségének, piaci sikereinek a titka, hogyan tudott éveken át ötvenezres példányszámban megjelenni, gazdaságilag független, politikai befolyás nélkül fennmAradni?
Nézek ki az ablakon az ipari tájra, próbálok visszaemlékezni. Lassan ráhangolódom huszonöt évvel ezelőtti énemre, nehezen élesednek azok az értékek, amelyekben akkor hittem. Feljegyeztem őket, nehogy ismét a feledés homályába vesszenek.
Az Erdélyi Napló sikerét mindenekelőtt az alapító csapat konok elhatározása alapozta meg, ez a társaság úgy érezte, hogy a visszarendeződő viszonyok között, az egykori kollégák árulása ellenére sem hagyja magát félreállítani, elhallgattatni. Az első szám Újra itt van című, beköszöntő szerkesztőségi vezércikkében azt írtam, ez a kis csapat, a háttérből irányított egymásra uszítás, a mesterségesen szított gyanakvás légkörén felülemelkedve is hisz egymásban, a gazdaságilag független, szabad sajtó ügyében és a visszarendeződés viszonyai között vállalja a hatalmi represszió kockázatát és létbizonytalanságot. Igen, komolyan vettük a sajtószabadságot. Ma már megmosolyognivalóan patetikusnak hangzik, de akkor ez volt az életérzésünk. Úgy érzem, ez az attitűd mindvégig megmAradt a csapatban, ez érezhetően meghatározta a lap koncepcióját, a szerkesztőség értékrendjét. Tehát a titok első nyitja, az érdektelen lapcsinálás őszinte, tisztességes szándékában keresendő.
A tisztességes szándék azonban nem lett volna elég, ha nem sikerül egy olyan lapkoncepciót kialakítani, amely magas szakmai színvonalon kielégíti a korszak romániai magyar társadalmának érdeklődését. A lap szerkezete, tematikai és földrajzi egyensúlya, műfaji felépítése, nyelvezete, őszinte, a dolgokat nevén-nevező kommunikációja hitelessé tette tartalmát az olvasó szemében. Meghatározó szerepet töltött be ezeknek a szakmai értékeknek a megvalósításában Dénes László, Mihálka Zoltán lapszerkesztő és Adonyi Nagy Mária olvasószerkesztő műveltsége, szakmai tudása. Bércesi Tünde, később Kinde Annamária, Indig Ottó, T. Szabó Edit, Barabás Zoltán szakmai alázattal végzett szerkesztői munkája. A fáradtságot nem ismerő utazó riporterek, Tófalvi Zoltán, Simon Judit, Szőke Mária, Marián Antal, Sorbán Attila sokszor szenzációs interjúi, riportjai. És a hosszabb-rövidebb időre csatlakozó jó nevű munkatársak: Ágoston Hugó, Ferenczes István, molnár Gusztáv, Zudor János, Ferencz Zsuzsanna, Ágopcsa Marianna, Szekernyés János, Boros Ernő, Klacsmányi Sándor, Krilek Sándor, Mirk László, Tarr Károly, Ujj János, Váradi Mária, Magyari Tivadar és még sorolhatnám a neveket.
A lap 1992 januárjától, pályázaton nyert McIntosh rendszeren, a romániai magyar sajtóban elsőként, Romániában másodikként vezette be a számítógépes szövegszerkesztést, tördelést és nyomdai előkészítést. Telegdi Gyula rendszergazda ezzel beírta nevét az egyelőre senki által nem vezetett, romániai magyar sajtó történetébe.
Sikerült tehát a lap mellé állítani a romániai magyar sajtó színe-javát, de ez is kevés lett volna, ha nem sikerül a már ismertetett módon szerzett kezdőtőkére alapozva, kialakítani egy olyan gazdasági hátteret, reklám és terjesztési tevékenységet, amely életben tartotta a vállalkozást. A romániai magyar sajtóban egyedülálló módon, az Erdélyi Napló hosszú távú és nagy értékű szerződéseket kötött Budapesti reklámügynökségekkel, így a hirdetési felület értékesítéséből származó bevétel nyereséges működést biztosított. A kiadó saját lapterjesztő hálózata – Nagy László koncepciója alapján – minden magyarlakta településre eljuttatta a lapot, anélkül nem érhette volna el a rekordpéldányszámokat.
A kiadó helyzete egy-két év alatt megszilárdult, így a réteglapok kiadását is fel tudta vállalni. Mindenekelőtt a Kelet-Nyugat kiadását Horváth Andor szerkesztésében, a Molnár Anikó alapította Szemfüles című gyermeklapot, új kiadványként beindította a Média című sajtószemle hetilapot és a Cápa szabadidő magazint, de megpróbálkozott a gazdaságilag bajba jutott Fiatal Fórum és a Családi Tükör megmentésével is.
A lelátóról nézve
Budapest, Bem rakpart, Szőcs Géza főhadiszállása. Gyakran megfordultam ott, hiszen egy ideig az Erdélyi Napló Budapesti képviselete is ott működött. De 1995 tavaszán, egy havas, csatakos kora tavaszi napon nem reklámügyekben nyomtam le a kilincset, hanem azért, hogy felajánljam Gézának, vegye át a kiadó többségi tulajdonát és vállalja magára a kiadó működtetésének felelősségét.
1995 elején kiderült ugyanis, nem lehet minden lapot megmenteni, sőt az Erdélyi Napló túlélésének esélyei is egyre többször szóba kerültek. Az egyre nézettebb Duna Televízió lassan, de biztosan elvonta az olvasókat, felére csökkentve a lap ötvenezres példányszámát. A bajt csak tetőzte, hogy a kiadó gazdasági hátterét biztosító reklámbevételek is egyre apadtak, mint utóbb kiderült, azért is, mert jórészük magánzsebekben kötött ki. Új alapokra kellett helyezni tehát a működést. Olyan megoldást kerestem, amely biztosítja a kiadó értékrendjének megtartását és politikamentes gazdasági függetlenségét. Szőcs Gézára gondoltam, amikor úgy véltem, olyan piacismerettel és kapcsolatrendszerrel rendelkező személyt kell bevonni, aki képes lesz új reklámszerződésekkel, egyéb források feltárásával biztosítani a lap függetlenségét.
Géza kötélnek állt, és ezzel elkezdődött az Erdélyi Napló új korszaka.
Nemsokára elváltak útjaink. Az én utam az Ady Endre Sajtókollégium, majd az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda felé vette az irányt, később a Krónika, az Erdélyi Riport, az Új Magyar Szó szerkesztőségében próbáltam érvényesíteni azt az etikai és szakmai modellt, amivel az Erdélyi Naplótól eljöttem. Most pedig a lelátóról figyelem, mi történik a pályán.
Többek között azt látom, az Erdélyi Napló nem sokat változott, immár 25 éve, hétről hétre megjelenve éli viszontagságos életét, örömmel fedezem fel néha, hogy az első évek értékeit is tovább viszi.
Köszönet mindazoknak, akik segítették, hogy megérje, megünnepelhesse negyedszázados születésnapját!
Laptörténet Az 1991. szeptember 5-én indult Erdélyi Napló hetilap a rendszerváltás után alakult első országos terjesztésű magyar újság volt, amely 1990-ben rövid ideig napilapként is megjelent, az erdélyi terjesztés megoldatlansága miatt azonban kiadását felfüggesztették. A lap kiadóvállalatát, az Analóg Kft-t 1995 őszén váltotta a kolozsvári székhelyű Erdélyi Híradó. Stanik Istvánt követően a lap új főszerkesztője Szőcs Géza, helyettese pedig Sorbán Attila lett. Ezt követően a hetilap újabb főszerkesztőjévé az Erdélyi Napló korábbi munkatársát, Barabás Zoltánt nevezték ki. A kolozsvári székhelyű kiadóvállalatot 1997 januárjától a Nagyváradi Erdélyi Sajtóház Kft. váltotta, és a lap vezetőségében is személycserék történtek. A főszerkesztői teendőkkel Gazda Árpádot, a lap korábbi temesvári munkatársát bízták meg. 1997 végén tőle vette át a stafétabotot Dénes László, aki előzőleg a lap főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. A lap életében 2004 decemberében állt be újabb változás, amikor a szerkesztőség Kolozsvárra költözött: a lap menedzseri és főszerkesztői teendőit Makkay József vette át, a lapot a Kalauz Kft. adta ki. 2009 augusztusa és 2010 szeptembere között az Erdélyi Napló megjelenése szünetelt.
2010 augusztusától a lap új tulajdonosa a Magyar Nemzet Lapkiadó Kft., 2012-től pedig az Erdélyi Napló tagja lett az Udvarhelyi Híradó Kft. által kiadott lapcsoportnak. A lap főszerkesztői teendőit 2012 áprilisától Csinta Samu vette át, távozása után pedig 2015 októberétől Makkay József lett a lap felelős szerkesztője.
Stanik István
Erdélyi Napló (Kolozsvár)