Méltató szavak Kónya Lászlóról a Múlt és jövő című verseskönyv kapcsán
Ma kevesen ismerik Kónya Lászlót, az erdélyi papköltőt. Most megjelentetett posztumusz kötete1 alkalom arra, hogy beszéljünk róla, mint olyan irodalmi munkásról, aki a verset a papi szolgálat egyik eszközének tekintette.
Kónya László abból a híres nagyenyedi református kollégiumból került a Kolozsvári Református Teológiára, amelynek szellemiségét nemcsak a kollégium nagynevű tanárai alakították ki, hanem a magyar kultúra olyan „felszentelt” személyiségei is, mint Apáczai Csere János filozófus, pedagógus, Áprily Lajos költő, Bod Péter teológus, egyháztörténész, Barabás Miklós arcképfestő, gróf Bethlen Miklós, a Diploma Leopoldinum szerzője, báró Kemény Zsigmond, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, Köteles Sámuel bölcsész, Kőrösi Csoma Sándor orientalista, az első tibeti-angol szótár szerzője, Makkai Sándor költő, református püspök, Mikó Imre történész, Pápai Páriz Ferenc tudós orvos, Szenczi Molnár Albert, az első magyar nyelvtankönyv szerkesztője, Sáska László tudós, Afrika-kutató, Sütő András író és még sokan mások.
A nagyenyedi indíttatás, a református szellemiség végigkísérte Kónya László egész életét, amelynek iránymutató vektorai a hitben való bizakodás, a reményteli küzdelem és a szeretetben való példamutatás voltak. Ezt vitte magával Nagyenyedről, és ezt ápolta, tanította, hirdette, terjesztette. Életbölcsességét így foglalta össze a kötet címadó versében: „Mert leszek én mindörökké,/ Kiről mondják: élt és meghalt,/ Akkor is, ha emlék se lesz/ Rólam többé./ Mert ki hittel élt e földön,/ Élni fog az mindörökké” (Múlt és jövő).
Kónya László lírai munkássága a Makkai–Reményik tengely mentén helyezhető el. Hozzájuk hasonlóan ő is a keresztyénséget szolgálta, a hitet erősítette, a jóság győzelmét hirdette, a tiszta lelkületű életet minden földi jó fölé emelte. „Ami test, az múlandó,/ Ne felejts el, ember,/ De ami örök való,/ A lélek nem vész el./ Vigasztaljon az Ige, Isten örök beszéde:/ A lélek nem vész el” – írja az Ami test, az múlandó című versében. Reményik és Kónya között kettős kötődés alakult ki az évek során: az egyik az egyházi hierarchiában elfoglalt hely, a másik az irodalmi pártfogás. Reményik Sándor, a Pásztortűz főszerkesztője írta az előszót Kónya László első verseskötetéhez, az 1937-ben megjelent Hang és visszhang című kötethez. Reményik egy reményteljes költői hangot ajánl az olvasók figyelmébe, aki „’hajnali szózattal’ hirdeti a mi lefokozott életlehetőségeink tudatos vállalását” – olvassuk a Múlt és jövő c. kötet életrajzi adalékában.
A Múlt és jövő című kötetben a család által összegyűjtött versek három nagy témakört érintenek. Az egyik az egyházi ünnepekkel foglalkozik, a költőt itt az egyházi ünnepek tartalmának felidézése és köszöntése foglalkoztatja. Erről árulkodnak az ilyen verscímek: Advent, Karácsony, Újév, Konfirmáció, Húsvét, Anyák napja, Pünkösd, Új kenyér, Reformáció. Erre egy példa az új kenyér ünnepére írt vers: „Oh, áldott kenyér és ital/ Az Úrnak asztalán,/ Add a napsugárnak/ Lelket is tápláló erejét/ És boldog örök életre/ Vidámító melegét.// Mert napsugár a szeretet,/ Mely lelkünk kenyeréül/ És italául testet érlel,/ A Názáreti Jézust./ Krisztussá lett a keresztfán,/ Örök életünk Ura” (Isten szeretetéről). A másik témakörbe az egyházi élet, a papi szolgálat, a hit és hitvallás sorolható. Intelmek, imák, hódolatok. Az alábbi strófa jól szemlélteti ezt: „Választott nép, mit teszel most, ami méltó?/ Ne feledd, hogy nem Dávid a szabadító!/ Ő is csak úgy, Megtartót vár, mint a szent nép,/ Hirdessük hát: Az Istené a dicsőség!/ Magasztalja urát föld s ég:/ Nincs megtartó, szabadító a földön,/ – Óriás bűnünk legyőzője fentről jön! –” (Dávid és Góliát). A harmadik csoportba a családi versek tartoznak, amelyeket a szerkesztő az Én és az én házam gyűjtőcím alatt tesz közzé. Ezeknek a verseknek a szereplői az édesanya, a feleség, a gyermekek, a család. „Ha egy kicsit szép s jó/ Lett az én életem,/ Isten után az én/ Jó édesanyámnak,/ Neki köszönhetem” (Édesanyámnak).
Kónya László meg akarja érteni a világot, amelyben él, dolgozik, szeret, gyermekeket nemz, nevel, utat és példát mutat, és tovább akarja adni Nagyenyed szellemiségét. Kónya László pap lett, de lehetett volna „hivatásos” költő is, hisz 1939-ben szerepelt a nagyváradi Istenes énekek c. versantológiában is, amelyet a kor kiváló íróasszonya, Berde Mária szerkesztett. A Kolozsváron 1921–1944 között megjelenő Pásztortűz irodalmi és művészeti folyóiratban való szereplés is belépő lehetett volna az irodalomba. (Szerkesztői között találjuk többek mellett Reményik Sándort, Nyirő Józsefet, Tavaszy Sándort, Dsida Jenőt vagy Áprily Lajost. Mind nagy nevek a két háború közötti erdélyi irodalomban.) A Pásztortűz folyóiratot a kritikai és vallásos nemzetszemlélet jellemzi, nos, ezt a szemléletet képviseli Kónya László is. Az 1944 után íródott Kónya-versek is megőrzik ezt az irányt.
Kónya László, a református lelkész, a hűség költője: hűség a hithez, amelyet nap mint nap hirdet, amely átitatja egész személyiségét. Költészete hitvallás, amelyet mély átéléssel, meggyőződéssel, szenvedéllyel vállal és ad tovább. Nem a költészet egén akar csillogni, de a költészetet is a papi munka szolgálatába állítja. A gyülekezethez szól, a paptársakhoz szól, a családhoz szól, s miközben konkrét életterének társait, eseményeit és tárgyait szemléli és értelmezi teológiai tudása és jártassága szerint, az egész lutheri-kálvini közösséget szeretné megszólítani, tanítani. Költészetét nem lajstromozta az irodalmi kánon, de ő nem költőnek készült. Nála a vers „a lelkipásztori szolgálatban az önkifejezés egyik legfontosabb eszköze […], bizonyságtétel […], a tömbben vagy szórványban élő magyarság ünnepeit és lelkiségét pallérozhatják” – így összegez a kötet szerkesztője, Lozsádiné Kónya Klára.
A most bemutatott közel 180 oldalas, fényképes illusztrációkat is tartalmazó verseskötet lényegében a családi összefogás példája, a gyermekek, unokák és dédunokák tisztelgése az előd előtt. Nekik köszönhető, hogy a könyv Marosvásárhelyen megjelenhetett.
Albert-Lőrincz Márton
1 Kónya László: Múlt és jövő. Szerkesztette Lozsádiné Kónya Klára, Marosvásárhely. Magánkiadás. Népújság (Marosvásárhely)

Egymásra találtak a székelyek
Közös néptánctanulás Csíkfalván
Az elmúlt napokban néptánctábor zajlott Csíkfalván, ahol a helyi gyerekek a kakasdi és székelykakasdi társaikat fogadták, együtt tanultak és szórakoztak egy héten át.
A magyarországi Kakasd és a nyárádmenti Csíkfalva 2013 óta hivatalosan is testvértelepülések, de együttműködésük korábbi. A két település iskolája és néptáncosai között kialakult kapcsolat elmélyítése céljából tavaly nyáron első alkalommal szerveztek közös néptánctábort Kakasdon, a Tolna megyeiek pedig most viszonozták a látogatást. A napokban gyermekek csatlakoztak Kakasd viszonylag új testvértelepüléséről, a Marosvásárhely mellőli Székelykakasdról is.
Megvalósult álom
Mintegy hatvan gyerek tanult egy héten át Csíkfalván néptáncot, hiszen az elsajátított tudást elutazás előtt előadás keretében mutatták fel az érdeklődő nyárádmentieknek: közösen ropták a nyárádmagyarósi és nyárádselyei táncokat, majd a bukovinai székelyek egykori táncait, a székelykevei fenyegetőst, a bukovinai silladrit és ádámit, valamint a gólyatáncot. Az ezt követő köszönetnyilvánítások rendjén a házigazdák polgármestere, Balogh István elárulta: régi vágya, hogy néptánctábort szervezzen Csíkfalván, de mivel a szomszédos községben minden nyáron van, nem szerettek volna erre „rászervezni”, ám örül, hogy ilyen formában is végül megvalósult az óhaja. Olyan pillanatnak nevezte ezt az eseményt, „amikor azt mondhatjuk: van értelme a testvérkapcsolatoknak”. Bár egyikük sem lehetett jelen, köszönetüket küldték Kakasdra Sebestyén Brigitta tanítónőnek szervezői munkájáért, valamint Sebestyén Lajosnak, aki személyesen 200 ezer forint támogatást szánt a csíkfalviaknak. Ugyanakkor köszönetet mondtak a táncoktatóknak is, a nyárádszeredai Nagy Keresztesi Tamásnak és Chiricuţa-Péterfi Adrienn-nek, valamint a kakasdi Varga Jánosnak és Vargáné Dávid Mónikának kitartó és következetes, fáradságos munkájukért. A búcsúvacsora utáni tábortűznél a gyerekek előadták a hét folyamán költött tábori dalt, hogy milyennek ismerték meg a nem létezőnek hitt csíkfalvi medvét.
Érdeklődésünkre Balogh Tünde csíkfalvi iskolaigazgató elmondta: a többéves községi kapcsolatokat szerették volna az iskolák és gyermekek szintjén is erősíteni, hiszen „bennük van a jövő”, amikor Sebestyén Brigittával erről kezdtek terveket szőni, majd a két iskola közös rajzpályázatot is megvalósított, tavaly pedig Kakasdon megszervezték az első közös néptánctáborukat. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, megerősödtek a tavaly kialakult baráti kapcsolatok, és újak is szövődtek, remélhetőleg hosszú távú kezdeményezésről van szó. Másrészt alkalom ez a tábor közös hagyományaink, kultúránk ápolására, hisz a kakasdiak is székelyek – bár a 18. században Bukovinába menekültek, onnan a 20. században kerülővel kerültek és telepedtek le Magyarországon –, így mondhatni egymásra talált a két székely közösség. Az igazgatónő elmondta: a Bethlen Gábor Alap és Sebestyén Lajos adománya mellett a kollégái (Ács Ilona, Antal Ilka, Marton Erzsébet, Szopos Katalin, Kerekes Katalin), az iskola adminisztratív személyzete és a szülők hozzáállása révén tudhatnak sikeres hetet maguk mögött.
Még maradtak volna
Vargáné Dávid Mónika is nagyszerűnek nevezte az itt töltött napokat, ezt a tavalyi kakasdi tábor alapozta meg, hisz már akkor sokat tanultak a gyerekek, itt pedig elmélyítették ezt a tánctudást, további barátságok is születtek. Az itteni programok nagyon jók voltak, jól beosztották az időt a szervezők, lekötötték a nagyobb gyerekeket is, be tudták őket vonni a játékokba, és a tánctanulás során sem különültek el településenként, hanem együtt dolgoztak és szabadidőben szórakoztak, a pedagógusok pedig ötletes játékokkal rukkoltak elő, amiből ők is fognak otthon hasznosítani – mondta el Mónika, aki a néptáncpedagógus férje mellett oktatói asszisztensi munkát végez ilyen alkalmakkor. Szavaira az általunk megkérdezett két kakasdi kislány is ráerősített: rendkívüli élményekben volt részük, olyannyira, hogy haza sem szeretnének menni, szívesen maradnának még egy hetet – mondta el Balassa Rebeka és Szabó Barbara, akik nagyon sokat tanultak a tánc terén is, de azért is jól érezték magukat, mert tavaly jól összekovácsolódtak a két csapat tagjai, most örömmel látták viszont egymást, nagyon jól szórakoztak, és már csak azt remélik, hogy a jövő nyáron ismét találkozhatnak.
A hét folyamán a délelőttöket néptánctanulással töltötték a gyerekek, délutánonként kézműves-foglalkozások, kirándulás, strandolás és sok-sok közös játék töltötte ki idejüket, estéiket pedig a tábori posta felolvasásával és a tábori induló egy-egy szakaszának megírásával töltötték – tudtuk meg a csíkfalvi szervezőktől.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)

„Személyes történetek, nem számadatok”
Bemutatták Lőwy Dániel új kötetét
A második világháború alatt Kolozsvárról elhurcolt zsidókról, emberi sorsokról, viszonyulásokról írt Lőwy Dániel Sárga csillag Kolozsváron című könyvében, a kötet bemutatójára a 8. Kolozsvári Magyar Napok alatt került sor a Koffer kávézóban. A barátságos kis helyiség szűknek bizonyult a rengeteg érdeklődő számára. A szerzővel Rostás-Péter István rádiós újságíró beszélgetett.
– A könyv elkészülése huszonöt évet vett igénybe, az 1990-es évek elején fogtam neki az íráshoz. Az elkészült részeket havonta egészítettem ki új adatokkal, hiteles és megbízható forrásból származó történetekkel. Ez a kötet abban különbözik eddig megjelent könyveimtől, hogy az előbbiekben tematikus összegzés által, több tanúságtételből ragadtam ki egy-egy gondolatot, itt pedig teljes élettörténeteket mutatok be. Interjúalanyaim azt mesélik el, hogyan élték meg azt, amikor zsidó nemzedéktársaikat elvitték a lágerekbe. A szakkönyvek számadatokat közölnek, ám ez a kötet megrendítő eseményeket, személyes történeteket mutat be, amelyek minden résztvevőt mélyen megdöbbentettek – részletezte Lőwy Dániel a könyv keletkezésére vonatkozó kérdésre válaszolva.
A szerző elmondta: interjúalanyait felkavarta a régi, fájdalmas emlékek felidézése, és olyasmi is előfordult, hogy a lágert megjárt személy olyan történeteket mondott el, amelyekről még a közvetlen családnak sem volt tudomása. A könyvben 36 személlyel közöl interjút, közülük 29-en már nincsenek az élők sorában.
A koncentrációs táborból kiszabadult zsidók aztán igyekeztek családot alapítani, gyermekeikkel és unokáikkal szoros kapcsolatot kialakítani és fenntartani, hiszen „az élet megy tovább, minden túlélhető és feldolgozható” – tette hozzá Lőwy Dániel.
Rostás-Péter István kérdésére, miszerint milyen volt Kolozsvár lakosságának viszonyulása a zsidók elhurcolásához, Lőwy Dániel megjegyezte: „abban a szélsőséges helyzetben vált el a gyöngy a magtól”. Az igaz emberek fájdalommal és szégyenérzéssel viszonyultak a zsidók elhurcolásához, de sajnos, sokan hasznot is húztak ebből.
Az eseményen kiderült: Lőwy Dániel jövőt illető tervei között szerepel, hogy Halmos György zongoraművész családja által Kolozsvár belvárosában működtetett, európai szintű könyvesbolt történetét könyv formájában bemutasssa.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Nyári Téka-táborok: nyelvtanulás, tánc, kézművesség, művészet
Egy edzőtábor még inkább összekovácsolja a tánccsoportot
A szamosújvári Téka Alapítvány egyik fő célkitűzése a helyi értékek népszerűsítése, illetve a mezőségi gyerekek oktatása, iskolán kívüli tevékenységek szervezése által is. A nyár tehát nemcsak a pihenésé, hanem olyan táborok megvalósításának lehetősége, amikor a játék, a tánc és a dal nyelvén neveljük a jövő nemzedéket.
17 éve kezdődött, akkor szervezték meg az első honismereti tábort. Egyik alapötlet, amely azóta is aktuális, hogy az 5. osztályt a Téka Szórványkollégiumban kezdők e tábor idején megismerkedhessenek a bentlakási élettel, illetve a válaszúti szórványkollégiumból érkezők az itteni rendszabályokkal, épülettel, pedagógusokkal. Idén, június utolsó hetében, 50 helyi és környékbeli gyerek ismerkedett a város és tágabb környezetének értékeivel. Harmadszor táboroznak a helyiekkel a veszprémi Bárczi-iskola speciális nevelésű diákjai is. A hetet néprajzi, történelmi, irodalmi csoportos játékok, kirándulások, kézműveskedés, sportolás, népdal- és néptánctanulás színesítette.
A következő héten a legnépesebb táborunk, a IX. Kézműves tábor lakói népesítették be a Téka Alapítvány székhelyét. Több visszajáró, sok első táborozó, akik közül 89 bennalvó, a többi (106-ig) bejáró. Kilenc műhelyben alkottak, de ki tudja hány tárgyat.
A kilenc műhely közül néhány a megszokott és várt agyagozás, nemezelés, gyöngyfűzés, varrás, festés, üvegfestés, ám voltak újak is, mint a fonás körmöcske segítségével, gyékényfonás, illetve a népi gyermekjátékok. Délelőtt és délután egy-egy háromórás alkotási folyamatban vehettek részt a 7–14 éves gyerekek, közte természetesen ebédszünettel. Délután a szamosújvári és széki gyerekek hazamentek, a kolozsvári, décsei bennalvók pedig egy kis szünet után népdaltanuláson vettek részt. Erdély és Dunántúl tájegységeinek dalait sajátíthatták el.
Szórakoztató román nyelvtanulás
A kézműves tábort, a „legfiatalabb” táborunk, a II. román nyelvű kommunikációs bejáró tábor követte. S bár a szórványban levő gyerekekről az az elképzelés, hogy ők kevert nyelvet, illetve főleg a román nyelvet beszélik, létezik egy olyan gyerekcsoport, akik számára a román nyelv tanulása nehézséget okoz, csupán az iskolában használják. Nekik segítenek e táborban, amelynek célja: magyar anyanyelvű gyerekek románul való kommunikálásának segítése, beszédbátorságuk és beszédkedvük erősítése.
A július 10. és 14. közöt szervezett táborban a Téka Alapítvány szervezésében 55, 5–11 év közötti gyerek vett részt 3 román anyanyelvű oktató irányításával. Délelőtt kommunikációs játékokon, délután pedig kézműves foglalkozásokon, szórakoztató és mozgásos játékokon vehettek részt, amelyeket román nyelven irányítottak.
A román tábor és a felnőtt fazekastábor néhány napja párhuzamosan zajlott. A fazekas tábor résztvevői olyan felnőttek voltak, akik év közben havi egy hétvégét e mesterség titkainak megismerésével töltenek. Demeter Irén nyolc éve a tanfolyam és a táborok résztvevője, így ír erről:
„Minden évben van júliusban négy nap, ami a tied, és csakis a tied. Már nyolcadik éve várod ezeket a napokat. Olyan ez, mint egy sátor, ahova bebújhatsz, akár a vihar, akár a napsütés elől, és egészen biztosan tudod, hogy jól fogod érezni magad, hiszen körülvesz, és beborít a békéjével és biztonságával. Ez a csodája a szamosújvári Téka Alapítvány Fazekas Táborának. Olyan kevés dolog van, amiről biztosan tudod, hogy jó lesz számodra. Főleg nekünk, felnőtteknek, akik már kinőttünk az anyaölből. Ott volt még ilyen biztonságos, meleg, szeretetteli és elfogadó, kiszámítható környezet. Itt tudod, hogy mi vár rád: a társaid, akiket már 5-9 éve ismersz, akikkel minden évben egyszer találkozol, és egy hosszú hétvégét együtt töltesz. Akiktől tudod, hogy mire számíthatsz, tudod, hogy elfogadnak, megértenek, lelkesítenek, inspirálnak, jókedvre derítenek. És vár rád az agyag meg a korongok. Már hónapok óta gyűjtögeted a terveidet, szövögeted álmaidat. A terv az sok, az idő az kevés. A listád jó hosszú, és tudod, hogy nem valósíthatod meg mind, de nem is ez a fontos. Teret engedsz a pillanatnyi hangulatodnak, és odafigyelsz az agyagra, megérzed, hogy mivé szeretne válni a kezed alatt. A fontos az, hogy itt te magad lehetsz. De nem vagy egyedül, nem vagy magányos. Egy közösségnek, a műhelynek tagja vagy, együtt alkottok, hattok egymásra. Együtt gondolkoztok, segítitek egymást. Velük együtt fájlalod csontjaidat. Itt az idő valahogy mindig kevés, a napnak a 24 órája sem lenne elég. Pont ezért akár éjjel 2-ig is fenn vagy, görnyedsz a korong fölött, együtt a hozzád hasonló megszállottakkal. A legfontosabb az alkotás. Lelkedből, fejedből, szívedből, kezeden keresztül megtestesülnek megálmodott edényeid, tárgyaid. Ezek a tárgyak mindig szépek. A lelked mosolyából születtek, és mindenki, aki ránéz, ezt meglátja bennük. Megismer általuk téged. Látja derűdet, látja szépségedet, rajtuk keresztül belelát a lelkedbe. Ablakaid ezek a tárgyak. A négy nap alatt, bármilyen körülmény közül érkeztél, azt érzed, hogy jól vagy, és itt minden segít téged abban, hogy ez így legyen. A mesterei ennek Egri Hajnal, és Balázs-Bécsi Enikő, a táborunk, műhelyünk vezetői, akik mindent megtesznek azért, hogy igazi »wellnesstáborrá« alakuljon ottléted. Ha kell, kiszednek a görnyedtségből, elvisznek a széki tavakhoz, a nádashoz, ahol inspirációt, további feltöltődést kaphatsz, elvisznek közösen pizzázni. És még véget sem ért a tábor, máris várod a következő találkozást.” Ősszel új csapattagokat is várnak az alkotók és természetesen a régiek is folytatják a tervek szövésétől a csodaszép kerámiákig tartó utazásokat.
Összművészet Feketelakon
A negyedik alkalommal megszervezett Feketelaki Összművészeti Tábornak újból sikerült trendet teremtenie. A merőben szórványban élő magyar jelentkezők az idén Makkai Bencével, Bordás Attilával, Márton Evelinnel, Farkas Györggyel, Demeter Rékával és Vajna Botonddal dolgozhattak együtt. A tábor ötletgazdája Debreczeni Orsolya magyartanár.
A Téka Alapítvány és az EMKE szervezésében július 6. és 9. között zajlott a IV. Feketelaki Összművészeti Tábor. Az idei tematika a rend volt, amelyet az irodalom, tánc, film, fotó felől közelítettek meg az előadók. Újdonságnak számított, hogy a műhelymunkák nem határolódtak el élesen, hanem a meghívottak egyszerre dolgoztak a végtermék érdekében.
Első nap Márton Evelin írónő párba (az egyik a rendet a másik a káoszt jelképezve) állította a táborlakókat, akiknek együttesen olyan fiktív figurát kellett életre kelteniük, amelyben a rend és a káosz elemei egyszerre vannak jelen. Ezeket a történeteket később kiértékelték a mentorokkal, és elkezdődhetett a munka: szövegkönyv készült a történetekből. Este a tábor blogjára feltöltött szövegkönyveket másnap a mozgás felől értelmezték újra.
Bordás Attila táncos, koreográfus segítségével a történeteket a mozgás szempontjából is továbbgondolták és Demeter Rékával a szimbolisztikájukat is megbeszélték. A harmadik nap a forgatásé volt. Az eddig fokozatosan épülő történeteket kisfilmmé alakíthatták a táborlakók, ebben Makkai Bence és Farkas György mutatott irányt, úgy, hogy közben a filmezés háttérmunkájába is beavatták a jelenlévőket. Kipróbálhatták, milyen stábnak, rendezőnek, operatőrnek lenni. Sőt még a vágásnál is komoly szerep jutott a táborlakóknak.
Az utolsó nap az utómunkálatoké, a következtetéseké, és persze a búcsúzásé volt. A nyersanyagot visszanézve, mindenki gyönyörködhetett a munkájában. A délután folyamán Vajna Botond szolgáltatta a zenét, aki a DJ szakma rejtelmeibe is beavatta a fiatalokat.
Befejezésképpen a jelenlévők abban egyeztek meg, hogy Márton Evelin Szalamandrák könyvét a következő táborig mindenki kézbe veszi, elolvassa és továbbküldi. Ez a folyamat akkor zárulna le, amikor az Evelin által felajánlott könyv jövőre, a tábor kezdetére visszakerül a szervezőhöz.
A táborban készült kisfilmek augusztusban nyerik el végleges formájukat, remélhetőleg bemutatásra is kerülnek majd különböző rendezvényeken.
Edzőtábor táncoslábúaknak
Ugyancsak Feketelakon szervezték a 21. Feketelaki edzőtábort. Sokan nosztalgiával gondolnak az 1900-as évek végén zajló táborokra, amelyeknek akkor aktív részesei voltak. Szőlősi Kata az idei tábor krónikása: „A Téka Alapítvány idén 21. alkalommal rendezte meg a Kaláka illetve Kiskaláka néptáncsoportnak szóló edzőtábort, amely keretén belül táncismereteinket bővíthettük. Táncos nyarunk első állomása a feketelaki edzőtábor. Csodálatos érzés minden nyáron egy hetet eltölteni Feketelakon és együtt táncolni meg szórakozni. A Kaláka mezőszopori táncokat kezdett el tanulni a hét első felében Kiss Zsolt és Tálas Ágnes vezetésével, majd a hét második felében az egész éves bonchidai tánctanulás gyümölcseként összeállították Feketelaki Tibor és Székely Melinda irányításával a várva várt koreográfiát. A Kiskaláka a hét folyamán Both Józseffel és Zsuzsával magyarózdi táncokat tanult.
A tánctanulás mellett számos program színesítette a hetet. A reggeli zenés és olykor túl korainak tűnő ébresztés után a lányoknak Puscas Rebeka zumbát tartott, míg ez idő alatt a fiúk szaladni voltak. A reggeli után már kezdődött a délelőtti táncoktatás, amelyre mindig izgatottan mentek a résztvevők, mivel ilyenkor új lépéseket sajátíthattak el. A táncoktatást az ebéd követte, amikor ugyanis finomabbnál finomabb ételek fogadták a táncosokat. A táncoslábúak kedvence a töltött káposzta volt. A pihenőidőt mindenki a maga kedvére tölthette el, ilyenkor a nagy meleget vizeződéssel vagy épp egy fa árnyékában való pihenéssel próbálták átvészelni. Bence és Balázs függőágyai nemcsak a pihenést szolgálták, hanem a szórakozást is, főként azután, hogy a nagy terhelés miatt néhányszor leszakadtak. A délutáni táncoktatás ugyanolyan jókedvűen telt, mint egyébként az egész nap. A vacsora után a közös népdaloktatáson az oktatók a táncanyagokhoz tartozó népdalokat tanították meg, amelyeket az egész napot záró táncházban el is énekelhettek. A táncház volt az, ahol mindenki kedvére táncolhatott, énekelhetett és jól érezhette magát. Szombaton délután közös erővel meg persze vidámsággal rendet raktak a táborközpont területén. Este meg a már szokásossá vált tábortűz következett, ilyenkor a lobogó tűz mellett az oktatókkal együtt énekelnek meg beszélgetnek a résztvevők. Miután a tűz leégett fergeteges tánc következett, pihenésként meg szalonnát sütöttek a táncoslábúak. Egy ilyen tábor még inkább összekovácsolja a tánccsoportot, új szerelmek születnek és új táncismeretekkel meg élményekkel várják, hogy ősszel újrakezdhessék a táncpróbákat.
A Téka Szórványkollégium diákjai közül többen nyaraltak az alapítvány és a támogatók jóvoltából, Balatonakaliban 23-an, illetve ötön Kiskunmajsán. A nyár idején elvégezték a szobák felújítását, illetve átalakítását is, hogy szeptemberben a 120 kollégista otthonra leljen.
Fodor Emőke / Szabadság (Kolozsvár)

Túlélő képek – Kántor Lajos hiányában
Az először 1989-ben, majd húsz év múlva, 2009-ben immár bővített formában újra kiadott Túlélő képek című Kántor László-kötet köré szervezett találkozót a Kolozsvár Társaság.
Az esemény elgondolója eredetileg a társaság elnöke, Kántor Lajos volt, azonban az irodalomtörténész nemrégiben bekövetkezett halála miatt a házigazda szerepét Balázs Imre József vette át. Az egybegyűlteket Tibori Szabó Zoltán, a rendezvényt befogadó Minerva Művelődési Egyesület elnöke köszöntötte, hangsúlyozva, az est forgatókönyvét Kántor Lajos képzelte el, de sajnos hirtelen halála miatt már nem jutott idő annak részletes megbeszélésére. A fényképekkel, dokumentumokkal illusztrált könyv 34 erdélyi magyar író művét, vallomását tartalmazza, a Noran Libro Kiadó által megjelentetett második kiadásban pedig már az erre való reflektálások is bekerültek, és a képanyag is gazdagodott. Az esten Kántor László is jelen volt, a kötetben szereplő szerzők közül pedig heten jelentek meg a rendezvényen.
Rohonyi D. Iván / Szabadság (Kolozsvár)

Betiltatnák Budapest „beavatkozását” a marosfői román szabadegyetem résztvevői
Határozatot fogadtak el pénteken a marosfői nyári egyetem résztvevői, akik azt kérik, dolgozzanak ki stratégiát arra, hogy a Kovászna, Hargita és Maros megyei román közösség megőrizhesse nemzeti identitását.
A nyíltan magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült nyári egyetem résztvevői szorgalmazzák továbbá a három megye román kulturális szervezeteinek finanszírozását, valamint azoknak a tevékenységeknek a betiltását, amelyek szerintük akadályozzák a békés egymás mellett élést. A rendezvény kezdeményezi, hogy a bukaresti államelnöki hivatal és a kormány keretében egy-egy tanácsos foglalkozzék a számbelileg kisebbségben élő román közösségek problémáival.
A határozat kéri ugyanakkor, hogy a decentralizációs törvényt úgy alkossák meg, hogy az megvédje a számbelileg kisebbségben élő románokat a helyi hatóságok „visszaéléseitől”, biztosítsák a románok képviseletét a helyi és központi hatóságokban, továbbá hogy a helyi közigazgatás hivatalos nyelve a román legyen. A határozat kéri, hogy a román hatóságok „határozottan utasítsák el a budapesti kormány beavatkozását Románia belügyeibe”, és tiltsák be, hogy közpénzből finanszírozzanak olyan tevékenységeket, amelyek „a román nép, az alkotmány, a történelmi hagyományok ellen irányulnak”.
A határozat szükségesnek tartja, hogy „kivizsgálják és eltöröljék azon ingatlanok tulajdonjogának a megváltoztatását, amelyek 1920 után a román állam tulajdonát képezték, valamint fogadjanak el egy törvényt, amely korrigálja azon visszaéléséket, amelyekkel egyes ingatlanok, föld- és erdőterületek tulajdonjogát törvénytelenül megváltoztatták”.
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a dokumentumot továbbítják az elnöki hivatalnak, a parlamentnek, a kormánynak és a pártoknak. Krónika (Kolozsvár)

Nem csak beszédre van szükség, hanem cselekedetekre! – Szent István ünnep Fehér megyében
A Fehér megyei, Tompaháza községhez tartozó, Lőrincrévén tartották idén, vasárnap augusztus 20-án a Szent István ünnepet. A nagyszámú közönség nem fért be a falu kis református templomába, így a templom előtti téren elhelyezett padokon hallgatták az ökumenikus Istentiszteletet. Gudor Kund Botond, református esperes, Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt első leveléből idézett, miszerint most is szilárdok és rendíthetetlenek kell maradjunk. A szilárdság nem jelent mást, mint fogadalmaink, ígéreteink megtartását. Sajnos sokszor mondjuk ki, hogy „ígérem és akarom” de könnyedén elfelejtjük e két szót s nagyon sok döntés, változás áll e két kis szó betartása mögött. Az esperes úr szerint „aki nem vállalja ígéreteit, eltűnik a történelem színpadjáról.” S valóban úgy van, mivel a történelem során sok ígéret elveszett, s népek sorsai alakultak a fogadalommal ellentétben.
Oláh Zoltán professzor elmondta, hogy egy közösségben fontos a megbocsátás és az összefogás! Példának I. László, Szent László királyt hozta fel, aki átlépett személyes érdekein, s szorgalmazta első keresztény királyunk, István szenté avatását, annak ellenére, hogy nagyapját, Vazult, István király megvakíttatta.
Dimény József, alsófelsőszentmihályi unitárius esperes úr, hangsúlyozta, hogy nem csak beszédekre, hanem cselekedetekre van szükség, mert a cselekedetek határozzák meg életünket, jövőnket s a ránk bízott örökséget meg kell őriznünk és tovább kell adjuk.
Ezek után, Horhát Miklós, a lőrincrévei református lelkipásztor köszöntötte a jelenlévőket, s bemutatta az egyházközség rövid történetét, illetve Holányi Julianna festőművész „Szent István napok a Fehér megyei mélyszórvány-templomokban (2003-2017)” című tusrajz kiállítását.
A templom előtti téren, Dr. Lőrincz Helga a Fehér megyei RMDSZ elnöke köszöntőbeszédében, I. István királyt méltatta, s kiemelte, hogy „azt az embert ünnepeljük aki megteremtette a magyar hazát, s ezer éve ezen a környéken magyarul beszélhetünk, magyarul énekelhetünk, s ünnepelhetünk.
Száz éve, azt mondták nekünk, hogy ettől, arrafele is ugyanígy szabadon ünnepelhetünk. Azt ígérték nekünk, hogy igaz, átcsatolnak, de mi maradhatunk, olyanok lehetünk, amilyenek voltunk és most száz év elteltével azt mondják nekünk, hogy ünnepelni kell, mert ha nem, akkor nem tisztelünk. Engem úgy tanítottak, gyermekkorom óta, hogy a tiszteletet ki kell érdemelni, azt kell tisztelni aki megérdemli, hogy tiszteljük és akkor kell ünnepelni, mikor okunk van rá! Nekünk ma okunk van ünnepelni, március 15-én is okunk volt ünnepelni és akárhányszor okunk lesz rá, ünnepelni fogunk, örülni fogunk annak, hogy vagyunk és ígérjük azt, hogy leszünk. Száz év távlatából azt mondhatjuk, hogy megfogyatkozva bár, de itt vagyunk és ígérjük, hogy leszünk, s tesszük azt, amit tennünk kell szeretetben, mosolyogva és együttértésben. Meg kell tanítsuk a fiatal nemzedéket arra, hogy jó itt élni, a mi feladatunk az és a mi kötelességünk, hogy élhetővé, széppé és lakhatóvá tegyük Erdélyt.”
Dr. Demény Piroska, professzor asszony, a Fehér megyei RMDSZ nevében mondott ünnepi beszédében, elmondta, hogy: „e nap, az államalapítóról és a nemzetről szól, s mindarról ami összeköt minket. A lehetőségek kapuja, csak azok előtt nyílik meg, akik előrelátó tervekkel, bátor és okos tettekkel módot látnak hozzá, álmaik valóráváltásához. Szent Istvánt, és akkor élő magyarokat is az tette naggyá, hogy élni tudtak a lehetőséggel, az államalapítás lehetősége más népek számára is adott volt, s akik nem éltek vele, azokat jórészt szétmorzsolta a történelem. Nem kis büszkeség, hogy mi magyarok az államalkotó nemzetek közé tartozunk.(...) Szent Istvánt nem a hadjáratai, nem a csatákban aratott győzelmei tették naggyá, hanem az alkotó tevékenysége, a közigazgatást szervező munkája, teremtő gondoskodása. Ha az ő példáját követjük, idővel elmondhatjuk majd, hogy olyan városban, olyan megyében, olyan településen élünk, ahol csak másképp gondolkodó emberek vannak, ahol közös sorsú párbeszéd eredménye, ahol gáncsoskodás helyett, valódi építés és fejlesztés zajlik, ahol civilnek és pártpolitikusnak egyaránt megvan a becsülete és arról folytatnak eszmecserét, hogy mit és hogyan lehetnek jobban tenni. Teremtsünk békés és szélsőségmentes közéletet, hiszem és bízom benne, hogy egy valódi közösség ezer év távolságából is képes meghallani és meghallgatni Szent István üzenetét!” Az ünnepi beszédek után a helybeli fiatalok szavalatai következtek, majd a rendezők egy kis szeretetvendégségre hívták meg az ünneplő közösséget.
Remélhetőleg, a mai ünnep üzenetét mindenki meghallja nemcsak a szórványban, hanem a Kárpát-medencében s az elkövetkező években, nemcsak beszédeket, ígéreteket fogunk hallani, hanem közösségépítő cselekedetek szemtanúi is lehetünk, hogy egy évszázad múlva is a nemzeti ünnepek alkalmával a magyarság nagyszámban együtt ünnepelhessen.
Érsek Attila / Erdély.ma

Nemzeti konzultációt indítanak Trianonról
Vecsésen, a trianoni országcsonkítást megjelenítő székely kapu körül kialakított történelmi emlékhelyen mondott Szent István-napi ünnepi beszédében, Patrubány Miklós bejelentette, hogy idén ősszel a Magyarok Világszövetsége és az Országos Trianon Társaság számos más, nemzetben gondolkodó szervezettel karöltve nemzeti konzultációt indít Trianonról, amelynek során a ma élő magyar nemzedék millióinak kérik ki álláspontját az 1920. június 4-én Versailles-ban meghozott békediktátumról, a magyarságot máig sújtó nemzetgyilkossági kísérletről. Szent István napján Vecsésen a magyar történelem újabb négy nagy személyiségének avatta fel mellszobrát a történelmi emlékhelyet kialakító, v. Hompoth Zoltán vezette Orbán Balázs Erdélyi Kör. A ma megörökítettek: Mátyás király, II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem, Kossuth Lajos és gróf Széchenyi István. Ezzel – Atilla, Csaba, Árpád, Szent István, Szent László és IV. Béla után – tízre emelkedett történelmünk Vecsésen köztéri szoborral megörökített nagyjainak száma.
A magyar keresztény állam alapításának ünnepére időzített szoboravatás ünnepi szónoka Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke volt. Patrubány Miklós külön-külön méltatta a most leleplezésre kerülő szobrokkal megörökített személyiségek mindegyikét, és fontosnak tartotta Szent István személyén túl a magyar államalapításban meghatározó szerepet játszó Árpád nagyfejedelemnek és elődjének, Atillának a méltatását is. A hely szelleméhez igazodva, az MVSZ elnöke a trianoni nemzet- és országcsonkítást tette beszédének politikai súlypontjává, és bejelentette, hogy a Magyarok Világszövetsége és az Országos Trianon Társaság elnökségének előző napi közös ülésén meghozott határozata szerint a két szervezet októberben nemzeti konzultációt indít Trianonról. (MVSZ-közlemény) Erdély.ma

Ünnep három napon át a székelyudvarhelyi közösségért
Több ezren vettek részt a székelyudvarhely Szent István-napi rendezvénysorozaton, amelyet megannyi koncert és bemutató tarkított. Egyebek mellett megáldották a Haáz Rezső Múzeum névadójának mellszobrát, de köszöntötték a jubiláló házasokat, valamint az új kenyér megszentelése sem maradt el.
Sófalvi András Hadakozás és önvédelem a középkori és a fejedelemség kori Udvarhelyszéken című könyvének bemutatójával kezdődött pénteken a háromnapos Szent István-napi rendezvénysorozat Székelyudvarhelyen. Ezután a Haáz Rezső Múzeum névadójának mellszobrát áldotta meg Bekő István református tiszteletes, amely immár a Haberstumpf-villába költözött intézmény udvarát díszíti.
Miklós Zoltán, a múzeum igazgatója rámutatott, a szobrot, amely a szentegyházi Bodó Levente művész munkáját dicséri, még 1995-ben emelték elődeink a 20. század elején élt rajztanár, etnográfus és közéleti személyiség előtt tisztelegve, aki az udvarhelyi közgyűjteményt is megalapozta. Az egybegyűltek az alkotás restaurálását és az intézmény új székhelyére való átszállítását ünnepelték. Haáz Ferenc Rezső nem volt székely származású, hiszen a Felvidékről költözött Udvarhelyre, de a székely népművészet egyik legkiválóbb ismerője és apostola volt. Különösen fontosnak tartotta, hogy a székelyek megismerjék és megbecsüljék értékeiket. A Jóisten küldte őt hozzánk – fogalmazott Gálfi Árpád polgármester a múzeum névadójának munkásságát felelevenítve. Bekő István isteni áldásért fohászkodva azt kérte, hogy a magyarság mindig tudja tisztelni, becsülni és értékelni azokat, akik önfeláldozóan tanítják, nevelik, oktatják és példát mutatnak népünknek.
Újkori szablyák címmel nyílt tárlat pénteken a Haáz Rezső Múzeumban, amelyet székelyföldi múzeumok gyűjteményéből állítottak össze. A tárlatot rendező tanár, Szász Hunor elmondta, a szablya, mint fegyver fejlődését – a 17. század végétől a 20. század elejéig –, valamint a fegyvernemenkénti használatát próbálják szemléltetni. Egyebek mellett osztrák, magyar, kozák és japán fegyverek is megtekinthetők a kiállításon. Az októberig nyitva tartó tárlat különlegessége, hogy a szablyákat úgy mutatják be a látogatóknak, ahogyan azok használva voltak: például a különböző vágásokat szemléltetik.
A tárlat megnyitójáról az udvarra érve egy újabb érdekesség várta az érdeklődőket, a Méhkas Dia Project tagjai a Szentek a street artban című projekciójukat mutatták be, vagyis kézzel festett üveglapokról vetítették ki a Képes Krónika ihlette alkotásokat a múzeum épületének külső falaira.
Ez már a járókelők érdeklődését is felkeltette, többen az intézmény kapuin kívülről lesték, hogy mi történik. A Székesfehérvárról érkező Szepesi Imre, a projekt ötletgazdája lapunknak elmondta, különböző magyar királyokat és királynőket vetítettek a falakra, Szent Istvántól II. Béláig. A Virágos Székelyudvarhely elnevezésű program díjkiosztója is kiemelt része volt a Szent István-napi rendezvénysorozatnak. A házuk tájékát önerőből megszépítők kategóriájában első díjat szerzett Lengyel László Levente, akit Kiss Vivien és Szokol Enikő követtek.
Ők virágokra, illetve dísznövényekre válthatják a jutalomként kapott 1000, 500, illetve 300 lej értékű utalványaikat. Virágos erkélyek és ablakok kategóriájában Kolumbán Attila, Hegyi Ferenc és Kiss Erzsébet lett díjazott. A közösségi tereket, bejáratokat és kerteket is lehetett szépíteni, így két harmadik helyezettet – Benedek Mária, Tamás Andrea – és egy másodikat jutalmaztak. Utóbbit a Függetlenség sugárút 27-es tömbházának lakóközössége tudhatja magáénak. A program külön díjazottja Buzogány Tünde, a szombatfalvi református egyházközség, valamint Gáll Kinga lettek.
A polgármesteri hivatal Szent István-termébe várták vasárnap délután azokat házaspárokat, akik gyémánt, arany vagy ezüst lakodalmukat ünneplik ebben az évben. Már a rendezvény előtt meg is telt a helyiség az ünnepeltekkel, illetve hozzátartozóikkal. Maga Szent István is sokat értekezett a házasságról és a családról, valamint annak a társadalomban betöltött fontos szerepéről, így méltó dolog köszönteni a sok éve együtt élő házasokat – jelentette ki Gálfi Árpád. Idén Bara Gézát és Elzát, Szilágyi Ferencet és Irént, valamint Tribel Józsefet és Vilmát köszöntötték házasságuk 60. évfordulója alkalmából. Ökumenikus istentisztelet részeként idén is megtörtént az új kenyér megszentelése és megáldása.
A polgármesteri hivatal összesen 120 kenyeret kapott támogatásként, amelyeket megáldásuk után a szociális tevékenységet folytató udvarhelyi szervezeteknek továbbítottak.
A Szent István-napokat számos bemutató, állandó vásár és koncertek is tarkították. Teljesen megtelt a nagyszínpad előtti tér például a Zséda koncerten, ahol táncolva és énekelve szórakozott a tömeg. Ezenkívül fellépett még az Unless, a One More Minute, a Concordia Vegyeskar, Esze Zsolt és zenekara, Péter Szabó Szilvia és több udvarhelyi kórus.
Középkori hadi bemutatót tartott az Arany Griff Rend, ahol nem csak a fegyvereket lehetett megtekinteni, de párbajokat is imitáltak.
Ezen kívül a tüzes íjazást is szemléltették az esti órákban. A rendezvénysorozat kiegészítő programjaként hétfőn este a Santa Diver, valamint kedden este a Pál Utcai Fiúk koncerteznek a Mokka Kávéház teraszán.
Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro

Előadásoktól a túrákig: gombászkonferencia Bálványosfürdőn
Mintegy száz résztvevővel kezdődött pénteken Bálványosfürdőn a László Kálmán Gombászegyesület XVII. nemzetközi gombásztábora és konferenciája, amely keddig tart.
Előadások, filmek, kiállítások, versenyek, játékok várják az egész magyar nyelvterületről, de Ausztriából, Németországból, Svájcból és Hollandiából is verbuválódott érdeklődőket. Szombattól keddig naponta gombásztúrára indultak-indulnak a helybeliek kalauzolásával, gombaszépségversenyt szerveznek, ugyanakkor nemcsak a környék, de más vidéken is szedhető gombákkal kapcsolatos érdekességeket, hasznos tudnivalókat is megismerhetnek a résztvevők. Kedden átadják a Pázmány Dénes- és a Veress Magda-díjat. A mostani tábor és konferencia egyben előkészítése a megyei tanáccsal közösen szervezendő nemzetközi gombászkongresszusnak (JEC, Journées Européennes du Cortinaire), melyre Bálványoson kerül sor jövő ősszel, s melyre főleg nyugat- és észak-európai résztvevőket, a világ kiváló szakembereit várjuk – tájékoztatott Zsigmond Győző egyetemi tanár, a László Kálmán Gombászegyesület elnöke. Háromszék a gombászok körében amiatt is egyedi, hogy itt nő a harapégés vagy harapégte gomba, amely világraszóló helyi érdekességnek számít.
Háromszéken kívül sehonnan nincs adatunk a harapégésgomba előfordulásáról. Ezt a fakó zsemlegombához hasonló méretű és formájú, de kifejezetten égetett cserjés, fás (főleg tölgyes) helyeken termő gombafinomságot a csirkehúsnál is ízletesebbnek tartják. Tokánynak, paprikásnak, vadasnak és savanyúságnak megkészítve eszik. Mindeddig minden otthoni termesztésére irányuló próbálkozás csődöt mondott – írja egy tanulmányában Zsigmond Győző.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro

A szent korona mása Váradon
Augusztus 20-a ünnepén a nagyvárad-újvárosi református templomban állították ki a magyar szent korona mását.
A vasárnap délelőtti istentiszteleten Sándor Lajos lelkipásztor elmondta: a Szent László Egyesület kezdeményezésére a Szent Korona Lovagrend hozta el Nagyváradra az eredeti ereklye hű másolatát, mely tegnap délután négy óráig volt látható a templomban.
Három fő cselekedet
Az istentisztelet végén a Szent Korona Lovagrend képviselője tartott nagyon rövid ismertetőt, elmondva, hogy Szent Istvánnak három fő cselekedete volt: megszervezte a keresztény magyar királyságot, megírta intelmeit Imre hercegnek, amely tulajdonképpen egy keresztény alapokon nyugvó országvezetési útmutató volt, és ami 1222-ben az aranybullában második írott formában fogalmazódott újra, a harmadik nagy cselekedete pedig az volt, hogy felajánlotta az országot Szűz Máriának. Az elhangzottak után az istentiszteleten résztvevők elvonultak a korona előtt, majd a Szent Korona Rend tagjai részletesebb ismertetőt tartottak az érdeklődőknek a koronáról. erdon.ro

Külhoni Magyarságért Díjat vett át Kolozsváron Horváth Anna, Kató Béla és Tamási Zsolt
Az államalapítás ünnepén Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke nevében Pótápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár átadta a Külhöni Magyarságért Díj elismeréseket az erdélyi díjazottaknak a kolozsvári főkonzulátuson. Horváth Anna, a kincses város volt alpolgármestere, Kató Béla püspök és Tamási Zsolt József történész részesültek a kitüntetésben.
Pótápi Árpád János államtitkár Dobó István gondolataival kezdte beszédét, miszerint „a falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében”. Az elöljáró szerint ma is ez nemzeti megmaradásunk legnagyobb titka. A magyarok ereje soha nem a fegyverekben, a lélekszám fölényében vagy a haragos gondolatokban rejlett, hanem a lélekben, magyarázta.
„A Külhoni Magyarságért Díj elnyerői a tavalyi és az idei évben is olyan erdélyi példaképek, akik nem hátráltak meg a nehézségek idején, magyarságukat vállalva tették azt, ami rájuk bizatott” – mondta az államtitkár. Hozzátette, a közösség sikerét soha nem a győzelemben, hanem a helytállásban kell mérni.
„Ma három olyan ember áll előttünk, akik súlyos küzdelmeket vállaltak és hordoztak a magyarságért” – szólt a díjazottakról, akiket arról biztosított, hogy nincsenek egyedül a küzdőtéren. Pál apostol üzenetével zárta köszöntőjét, eképpen: „üldöztetünk, de el nem hagyatunk, tiportatunk, de el nem veszünk.”
Horváth Anna laudációjában elhangzott: a csíkszeredai születésű, jogász és közgazdász végzettségű díjazott egy olyan család leszármazottja, amelyben a köz szolgálatának hagyománya nemzedékről nemzedékre szállt, Nagy Benedek 1956-os elítélt gyermeke. Doktori fokozatot földrajz szakon szerzett. Egyetemi éveiben Magyarország Bukaresti Nagykövetségén fordítóként dolgozott, első munkahelyét a román kormány 1997-ben létrehozott Kisebbségvédelmi Hivatalában szerezte. 2007-ben államtitkárnak nevezték ki, 2012–2016 között Kolozsvár alpolgármestere volt, a tisztségről 2017-ben lemondott, miután befolyással való űzérkedéssel vádolták. 2015 óta a Kolozsvári RMDSZ elnöke. Munkássága során bebizonyította: a nehezen értelmezhető törvénykezések ellenére sem szabad meghátrálni.
Kató Béla püspök Barátoson született, a teológia elvégzése után ugyanitt teljesített szolgálatot. A laudációban úgy fogalmaztak, a nemzetpolitika ő maga, hiszen hitelesen képviseli mindazt, amit nemzetpolitikának nevezünk. Elhangzott: minden erdélyi városban ott látjuk a püspök úr keze nyomát, de ő maga azt vallja, hogy az épületek semmit sem érnek, ha nincs, aki élettel megtöltse azokat. Lelkészi szolgálatának nagy részét Illyefalván töltötte. A Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány és az Illyefalvi Gyermekfalu megalapítója. Abban hisz, hogy csak a közösségi élmény tarthatja itthon az erdélyi magyarokat.
Tamási Zsolt József történelem szakon szerzett diplomát, a BBTE és a marosvásárhelyi Sapientia EMTE óraadójaként is dolgozott. 2015 óta a Marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum címzetes tanára és igazgatója, oktatásszervezőként és vallásoktatási módszertanosként is tevékenykedett. 2016-ban a Korrupcióellenes ügyészség hatósági felügyelet alá helyezte, azt kifogásolva, hogy annak ellenére járult hozzá a líceum működéséhez, hogy tudta, az intézmény nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az MTA és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság tagja is volt. „Elévülhetetlen érdemeket szerzett a tudomány és az oktatás területén” – összegeztek a laudációban.
Tasi Annabella / maszol.ro

Szent László-szobrot avattak Kézdiszentléleken
Szent István-búcsú a Perkőn
A tegnapi kézdiszentléleki Szent István-búcsú fénypontja volt a Szent László-szobor-avatás. A helybeliekkel együtt ünnepelt a három magyarországi testvértelepülés, Budapest XI. kerülete, Szentgál és Alsónyék küldöttsége is. A Perkőn mondott szentbeszédében Tamás József segédpüspök hangsúlyozta: „Vegyetek példát Szent István királyunktól, aki országát és népét kereszténnyé tette.”
Az egész napos rendezvény szokás szerint a főtéren álló Szent István-szobornál kezdődött, ahol házigazdaként Balogh Tibor, a község polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, a szép számban megjelent helybelieket, a búcsúra határon innen és túlról érkezett zarándokokat, a világi és egyházi elöljárókat, valamint a testvértelepülések küldöttségeit. Az ünnepléshez megfelelő hangulatot az egyházi énekkar és Balogh Mónika Beáta énekes teremtette meg. Az elöljáró rövid beszédében országalapító szent királyunk alakját és történelemalakító szerepét méltatta, majd koszorúzás következett. A szent király kőszobrától a tömeg a templom közelében kialakított Szent László parkhoz és -szoborhoz vonult, ahol Balogh Tibor polgármester mondott elsőként ünnepi beszédet. A szobor két oldalán díszőrséget állt a bélafalvi Tuzson János Hagyományőrző Társaság négy „vitéze”. „Az idei Szent László-emlékév alkalmat teremtett arra, hogy a községünkben kialakított teret elnevezzük róla, azt egy őt ábrázoló mellszoborral ékesítsük. Köszönet Bartalis Béla kőfaragónak a szobor talapzatáért, Todor Elődnek a szobor elkészítéséért, Venczel Róbertnek a park kivitelezéséért, Gál Bélának pedig a villanyhálózat kiépítéséért, valamint minden kollégámnak, a támogatóknak, akik hozzájárultak a terv kivitelezéséhez” – mondotta a polgármester. Tamás Sándor, a megyei önkormányat elnöke párhuzamot vont a két szent király alakja között. „Szent István országépítő nagy művét László király folytatta. Szent László megerősítette a magyar államot, amelyet megvédett minden külső támadástól és belső ármánytól, a hatalmasságok között reálpolitikát folytatva biztosította országunk függetlenségét. Megvédte a magyarokat a nomád népek pusztításától. Bár pontosan tudjuk, hogy Felvidéken és Székelyföldön azért maradt meg több Szent László-emlék, mert az ország többi részén a törökök leromboltak, földig égettek számtalan templomot, mégis arányaihoz mérten Székelyföldön azért van a legtöbb Szent László-emlék, mert mi, székelyek hű katonái voltunk a határvédő lovagkirálynak, és a mai napig is hiszünk legendás élete útmutatásainak. Hisszük a Szent László-pénzek legendáját, hisszük az általa fakasztott források csodatevő erejét. Pontosan tudjuk, hogy a Képes krónika egyik, a szent királlyal kapcsolatos iniciáléjának kucsmás alakja székely hadvezér, sőt, azt is tudjuk, hogy Grigore Ureche moldvai krónikaíró is írt a székelyek élén vívott, tatárok feletti győzelméről. Tehát méltán vagyunk büszkék királyunkra. Székelyföldön belül, Háromszéken Bibarcfalva, Gelence, Gidófalva, Kilyén, Kökös, a kézdiszentléleki Perkő tetején álló kápolna, Sepsibesenyő, Szacsva őrzi kisebb-nagyobb mértékben falfestményeit, emlékképeit a nagy királynak” – hangsúlyozta a megyei tanács elnöke. Csige Sándor, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja szintén a két Árpád-házi szent király alakját méltatta, augusztus 20-át a magyarság legfontosabb ünnepének nevezve. A vezető konzul hitet, kitartást és állhatatosságot kívánt minden magyar érzelmű embernek, Kézdiszentlélek lakóinak, kiemelve, hogy ez az egyetlen felső-háromszéki település, ahol mindkét szent királynak szobrot állítottak. A szobrot Tamás Sándor és Balogh Tibor leplezte le, majd Tamás József segédpüspök áldása után a szoboravatás koszorúzással zárult. Ezt követően indult a búcsújárók körmenete a Perkőre, útközben minden település és a nagyszámú zarándok elvégezte a segédpüspökkel a keresztúti ájtatosságot a 2012-ben állított emlékjeleknél. Mivel az idei ünnep vasárnapra esett, az előző évekhez viszonyítva a zarándokok száma megkétszereződött. Az ősi kápolna mögötti szabadtéri oltárnál 12 óra után kezdődött a búcsús szentmise, amelynek főcelebránsa Tamás József segédpüspök volt. A nagy meleg ellenére mintegy kétezren vonultak a szabadtéri oltár elé, hogy meghallgathassák a másfél órás ünnepi szentmisét, előtte a Dávid Emil kézdiszentléleki kántor által vezényelt egyházi énekkar szent királyunk emlékét idéző énekeket adott elő. Tamás József szentbeszédé¬ben arra kérte a jelenlevőket, legyenek hűségesek őseink szent hitéhez, nemzetünk gyökeréhez. „Vegyetek példát Szent István királyunktól, aki országát és népét kereszténnyé tette, ő testesítette meg a történelem folyamán legelőször a keresztény királyok eszményképét, ő volt az első olyan király, aki szentté tudott lenni, és népének olyan atyja, akit azóta is tisztelettel és szeretettel vesznek körül és szentként tiszteltnek” – mondotta a főpap, aki négy nagy emberi bűnt – kevélység, kapzsiság, hazugság és erkölcstelenség – sorolt fel, amelyek a mi életünket, keresztény értékeinket próbálják tönkretenni. A szentmise végén Pál Ferenc kézdiszentléleki plébános házigazdaként mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a szentmise megszervezéséhez és lebonyolításához. Áldás után az ünnepi szentmise a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget. Délután három órától a nyeregben Szent István-napi ünnepség kezdődött, amelynek során a kőszínpadon előadták Az államalapítástól Szent László haláláig című bábelőadást, amelyet néptáncfesztivál és hagyományőrző délután követett. A Szent László királynak szentelt idei első őrtüzet 22 órakor a Perkőn gyújtották meg, majd még huszonhárom háromszéki településen lobbantak fel a lángok.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jubileumi Jancsó-emléknapok Gelencén
Tizedik alkalommal szervezett a hétvégén Jancsó-emléknapokat a Jancsó Alapítvány Gelencén, Jancsó Benedek szülőfalujában. A 2008-ban indult kezdeményezés a kiváló székely tudósra, a Székely Nemzeti Tanács egykori alapítójára kívánja a figyelmet ráirányítani.
A gelencei megemlékezésekre Magyarországról rendszeresen érkeznek érdeklődők, most tizenhét Jancsó leszármazott, illetve látogató érkezett az anyaországból. A szombaton és vasárnap lezajlott programok megszervezésében a Jancsó Alapítvány együttműködött a kolozsvári Jancsó Noémi Egyesülettel és Gelence önkormányzatával. A kétnapos program szombaton a Szent Anna-tónál tett kirándulást követően megemlékezésekkel kezdődött, a megemlékezők először a Jancsó Benedek-iskola kertjében 2001. szeptember 15-én felavatott, Petrovits István által készített mellszobra elé vonultak, ahol Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány elnöke emlékeztetett: tizedik esztendeje, hogy évente rendszeresen visszajárnak Gelencére Jancsó Benedekre emlékezni és méltóképpen ápolni az emlékét „ennek a kiváló székely történésznek, amint azt Gelence is teszi, aminek érdekében a Jancsó Alapítvány eddig hét könyvet adott ki. Legutóbb tavaly jelent meg Jáki László neveléstörténész Egy oktatáspolitikus a XX. század fordulóján – Jancsó Benedek című könyve, amely kizárólag pedagógiai tevékenységével foglalkozó nagymonográfia. A kötetet januárban mutattuk be Budapesten, Erdélyben még nem került bemutatásra” – mondotta többek között az alapítvány elnöke, aki nemzeti színű szalagot kötött a szoborra, és meggyújtotta a Kovács Attila és Zsuzsa által őrzött és néhai Jancsó Imre római katolikus plébános által megszentelt gyertyát, amelyen a nyujtódi, esztelneki és nagynyujtódi, valamint a kézdivásárhelyi Jancsók nemesi címere látható. A jelenlevők egyperces néma csenddel emlékeztek a nagy székely tudósra, majd elénekelték a magyar himnuszt. Az iskolakertből a 2013-as falunapok alkalmával felavatott turulmadaras emlékműhöz vonultak, ahol Jancsó Antal rövid beszédében azt hangsúlyozta, hogy Gelence székely lakói fontosnak tartják az olyan emlékművek állítását, amelyek megerősítik identitásukat, nemzeti öntudatukat. A bronzszobrot Gáspár Géza szobrász készítette, az emlékmű talapzatán Gelence címere és a község bejáratánál található székely kapu kicsinyített mása, továbbá egy Jancsó Benedek-idézet látható. „A székely népnek lelke van. Ez a lélek fogja őt megvédeni s megtartani az idegen rabságban is a magyar nemzet számára mindaddig, amíg csak egy magyar él a Duna és Tisza medencéjében” – olvasható a turulmadaras emlékmű talapzatán. Ezt követően a résztvevők az Árpád-kori műemlék templom cintermében 2010-ben felállított Jancsó-kopjafához mentek, ahol az elmúlt találkozó óta elhunyt Jancsókra, többek között a múlt hónap 17-én hetvenéves korában eltávozott Jancsó Miklós kolozsvári íróra, színművészre és tanárra emlékeztek néma csenddel, és megcsodálták a műemlék templom középkori falfestményeit. Délután Haralyba látogattak, ahol az 1894-ben épített Fejér-kúriát, valamint Szőke Tibor és fia, Barna kádárműhelyét tekintették meg. Tegnap délelőtt a központi Szent Imre római katolikus templomban szentmisén vettek részt, délután pedig Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás parkban 2014-ben a Székely Nemzeti Tanács és a Jancsó Alapítvány által Jancsó Benedek születésének 160. évfordulóján állított domborműves emlékjelnél rótták le kegyeletüket a nagy székely tudós emléke előtt. Visszatérve Gelencére, a Ladia falurészen megtekintették a Jancsó Benedek szülőházának helyén álló porta kapulábára 2010-ben elhelyezett emléktáblát, majd a Nádika-tetőre mentek, ahol együtt ünnepeltek a gelenceiekkel, szabadtéri misén vettek részt. Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány elnöke érdeklődésünkre azt is elárulta: a gelencei önkormányzattal közösen azon munkálkodnak, hogy a szülőfaluban egy Jancsó Benedek-emlékházat hozzanak létre.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Isten, áldd meg nemzetünket!
Szent István-napi megemlékezés és az új kenyér ünnepe a Színház téren
A marosvásárhelyi magyarok összefogása jegyében szervezte meg a Színház téren az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete a Szent István-napi ünnepséget.
Az immár hagyományosnak nevezhető rendezvényre augusztus 20-án, vasárnap 19 órától került sor.
Az idén ötödik alkalommal köztéren megtartott Szent István-napi ünnepség a Boldogasszony anyánk című dallal indult a mezőcsávási fúvószenekar előadásában.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, dr. Sándor Krisztina betegség miatt nem lehetett jelen. Államalapító királyunkra emlékező ünnepi beszédét Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke beszédében hangsúlyozta: „István igazi politikai nagysága abban nyilvánult meg, hogy éles szemmel meglátta a váltás szükségességét, és volt ereje változtatni. Ő jelölte ki számunkra azt az irányt, amelyet – leszámítva az idegen hódítások idejét – már több mint ezer esztendeje követünk. A magyar nemzet a kereszténység felvételének és az ő életművének köszönhetően vált azzá, ami ma is: európai magyar nemzetté” – mondta a szónok. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa képviseletében dr. Flender Gyöngyi konzul méltatta a nap jelentőségét.
A rendezvényen fellépett Sorbán Enikő népdalénekes és Simó Annamária énekes, a Csillagfény néptáncegyüttes, amely mezőmadarasi, küküllőmenti magyar és szászcsávási cigánytáncokat adott elő (koreográfus Lengyel Ildikó).
Fellépett a Száztagú Székely Férfikórus marosszéki dalcsoportja, a Marosszéki Harmónia (karvezető: Biró Jenő csejdi református lelkipásztor), amely a Dal a hazáról (Karai József szerzeménye, szöveg Várnai Zseni 1927), illetve az Erdő, erdő, erdő... (Bartók Béla gyűjtése – 1914) című dalt adta elő.
Az ünnepség az új kenyér megszentelésével folytatódott, hiszen a kenyér az életet, a megélhetést, az otthont jelenti. A szervezők a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyérrel fejezték ki, hogy a haza és az élet összekapcsolódik.
Az óriáskenyereket az Eldi pékség készítette.
Történelmi egyházaink képviseletében a római katolikus egyház részéről főtisztelendő Oláh Dénes főesperes, a református egyház részéről Henter György lelkipásztor, az unitárius egyház képviseletében Nagy László lelkipásztor, az evangélikus egyház részéről Pap Noémi lelkipásztor mondott áldást.
Az esemény a székely himnusz, valamint nemzeti imánk, a magyar himnusz eléneklésével ért véget, majd a jelenlevők között szétosztották a megszentelt új kenyeret.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)

Elmulasztott (eszme)történeti esemény a hetvenes évekből
(részlet Szász László bemutatás előtt álló kötetéből)
Szerepvivő emberré lettem
– a szerző műhelyvallomása
A kötetem címébe foglalt „Szerepvivő emberré lettem” megfogalmazás nem tőlem: Kálvintól, a reformátorunktól származik, és egy kényszerűségekkel irányított, hazát váltó életút sűrítményét tartalmazza számomra. Aki mindaddig törekedtem magyar irodalmat tanítani, éjszakai íróként publikálni a szülővárosomban, amíg el nem zavartak onnan (innen). Csaknem negyvenévesen kezdtem újra a szellemi munkát az anyahazában, saját köteteim is csak itt (ott) jelentek meg, s nemrég a Károli Gáspár Református Egyetem docenseként „vonultam” nyugdíjba. Mindennek csupán annyi jelentősége van, amennyi talán a könyv első darabjából kiderül: borzasztó nehéz, de nem lehetetlen egyetlen élet alatt két, teljesen különböző irodalmár-életformát felépíteni. Egyet, mely az Erdélyben csaknem elkerülhetetlen „önkéntes szolgálatelvet”, és egy másikat, mely a „professzionális megfelelés” kényszerét valósítja meg.
Annak ellenére, hogy Sütő András életművét teljes gazdagságában feldolgozták, szinte minden sorát elemezték, munkásságának mégis van egy meghatározó területe, mellyel jószerint nem foglalkoztak: drámáinak egyházi fogadtatásával. Ha a korabeli (akár erdélyi, akár magyarországi) irodalmi kritikákat olvassuk újra, az értő elemzésekben észlelhető az a bujkáló tapintat, ahogyan a politikai megtorlástól óvni szeretnék a szerzőt. Az egykori hatalom bírálatára irányuló dramaturgiai gesztusokat afféle összekacsintó „félre/szólással” mindenki érteni vélte; az egyháziak azonban jobbára valós történeti tényeket kértek számon e műveken, némely vallási dogmák művészi kritikáját pedig zokon vették. Nem szükséges magyarázni, miért nem olvashattunk Erdélyben egyetlen sor nyíltszíni bírálatot sem egyháziak tollából, például a Csillag a máglyánról a hetvenes években: vallási kérdésekről szóló vitának nem volt helye Ceauşescu Romániájában. Viták pedig voltak, sőt, szigorú ítéletek is megfogalmazódtak, csakhogy a háttérben, a nyilvánosságtól elzárva. „Rögtön, ahogy megjelent..., a reformáció szent eszméit és erdélyi eredményeit érezték támadva ebben a darabban. A kolozsvári református egyház a teológiai hallgatókat nem engedte a bemutatón megjelenni” – emlékezik vissza évek múltán a szerző, keserűen. És miközben az irodalmi sajtó mindenütt, azonnal és csaknem egyöntetűen remekműként értékeli Kálvin és Szervét tragikus konfliktusának ábrázolását, a magyarországi egyházi lapok jelentős részben lenyűgöző értetlenséggel és agresszivitással fogadják a darabot. Ti. azt kérik számon egy példázatértékű fikciótól, ami az irodalom természetétől teljességgel idegen: a történelem valóságos tényeit; többen Kálvin alakjának meghamisításával, a szervéti szentháromság-tagadó eszmék túlértékelésével vádolják a szerzőt.
Irodalom (mint kitaláció) és valóság viszonya napjainkban is sokak számára feloldhatatlan ellentmondás, ám épp ezért volna szükséges feldolgozni, tényszerűen és elfogulatlanul, Sütő művének egyházi fogadtatását. A legkiválóbb teológusok ugyan még idejében elvégezték a Csillag a máglyán vallástörténeti értékelését is, csak hát ezek az írások jószerint ismeretlenek. Az Európai Protestáns Szabadegyetem még 1980-ban kis füzetet adott ki Bernben az előző évben lezajlott, igencsak építő, tárgyszerű vitáról (Kerekasztal-beszélgetés Sütő András történelmi drámájának német megjelenése alkalmából. Csak tiszta forrásból, 12.).
Ennél is szomorúbb, hogy máig hozzáférhetetlen a dráma legkiválóbb erdélyi vallástörténeti elemzése. Szerzője Juhász István (1915-1984), a maga korának lenyűgözően nagyformátumú, európai értékrendet képviselő tudós teológusa és (nincs rá jobb szó) diplomata egyházpolitikusa. Az történhetett, hogy a pletykaszinten zajló háttérvitákat az igényes egyetemi tanár megsokallta, és – a kemény diktatúra íratlan törvényeivel is szembeszegülve – az erdélyi magyar református oktatás hagyományaihoz visszafordulva, nyílt disputát szervezett a Csillag a máglyán teológiailag is megragadható jelentésárnyalatairól. Kihívó helyszínen és környezetben: a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet épületében, együttműködve a teológushallgatók önképzőkörével. A világi és az egyházi, a magyar, a román és az egyetemes történetben egyaránt otthonosan mozgó professzor elemzése oly sokirányú megközelítésről tanúskodik, hogy módszertanát nem csupán máig időszerűnek, de példamutatónak tekinthetjük. Ha évtizedekkel korábban birtokunkban lett volna ez a szemléleti perspektíva, bizonyára egyetemesebb érzékenységgel közelítünk Sütő András és kortársai életművéhez is. Talán nem szakad végzetesen ketté minden toleranciát mellőzve a Sütő (s általa két-három írástudó-nemzedék) munkásságát firtató közgondolkodás.
Juhász István előadásának egyetlen, rövidített publikációja található a magyarországi Confessio 1979/3-as számában, Kolozsvári disputa a Csillag a máglyánról címmel, magyarázó kopffal: „A prezidens D. dr. Juhász István professzor volt, a respondensek: Bereczki András, Jenei Tamás, Kató Béla, Kovács István hallgatók voltak”. Furcsamód, a professzor kéziratos hagyatékának gondozói a 2016-os tisztelgő Juhász-kiadványból is kihagyták ezt a jelentős írást. Az alább közzétett – nagyon rövid, de remélhetőleg mégis súlyos üzenetet közvetítő – töredéket nem a Confessióból vettem át: az egykori résztvevők jegyzetei alapján rekonstruált részlet. Jakab László Tibor (jelenleg nagyatádi lelkész) juttatta el hozzám, önzetlenül, szellemi életünk jobbításáért, az általa kézzel lejegyzett teljes szöveget. Amikor számítógépre átmásoltam, megőriztem az előadás enyhén archaikus ízű, egyházi nyelvhasználatát, néhány kifejezés és név eredeti, latinos írásmódját.
Röviden: a szöveg töredék mivoltában is érzékelhető, hogy egy erdélyi, elmulasztott eszmetörténeti esemény tanúi vagyunk.
Kötetbemutató holnap, augusztus 22-én 17 órától az unitárius egyházközség Bolyai téri tanácstermében. A szerző beszélgetőtársa Lázok János, a Művészeti Egyetem tanára.
******
Disputatio
Disputatio: egy tárgy megvizsgálása párbeszéd útján. (…) Ma esti disputációnk irodalom és történelem oldaláról keresi az igazságot. A Calvin és Servet ellentétein felül álló igazságot abban a szabadságban keressük, amelyre egyházaink XX. századi ökumenikus útja mindnyájunkat elindított. (…)
Sütő András drámája szerint Calvin és Servet 1533-ban… barátok voltak, két ellentétes jellemű ifjú. (…) Van-e áthidalás e két ember között, az Isten lényegét kérdező kételkedés és (részletek) az Istenhez forduló imádság között?
Calvin és Servet ellentétét nem lehet az újkori európai történet semmilyen analógiájával magyarázni. (…) A reformátori tant a szabadság egyetemes rendje kiépítésére való törekvés jellemzi, s ennek megfelelően a „szabadság” és „rend” feszültsége határozza meg. A lelkiismereti szabadság Calvin tanítása szerint az egyházi szabadság alapja. A tragikus az, hogy ennek ellenére sem Calvin, sem a reformátorok nem erre a tanra építették koruk egyházának a szabadságát.
(…) Célunk mégis a dráma reformátori tartalmának összefoglalása. Amikor ismételten kifejezzük köszönetünket, nemcsak a mű szépségére, hanem a modern dráma eszközeivel végzett építő munkájára gondolunk.
Arra a kérdésre: miért éppen a Servet és Calvin alakját kellett feleleveníteni – [az író] a reformáció vallomásával felel: „Itt állok, másként nem tehetek”. Újra megszólaltatni azt a példát, mely a reformátorokban szabad szemmel látható: mindhalálig megállni az emberért vállalt legmagasabb célok mellett! – olyan írói vállalkozás, amelyet szeretnünk és becsülnünk kell.
A dráma nem a reformátori szabadság bibliai fundamentumát, hanem annak történeti értékét kéri számon. Hogyan valósította meg a reformáció azt, amit sok európai nép tőle várt: a lelkiismeret szabadságát, a nép szabadságát, a gondolat szabadságát? Válasza nem sűrűsödik egyetlen „Tiborc-monológba”. A szabadság-gondolat kifejezésében részt vesz minden szereplő, sőt maga az olvasó, hallgató is, akinek lelkében tovább élnek a sokszor félig kimondott igék.
Vannak a drámában számunkra olyan elfogadhatatlan pillanatok, amelyek azt az érzést keltik, mintha a szabadságnak egykor Calvin és Servet által közösen vállalt ügyét, miután Genf az inkvizícióhoz hasonult, egyedül Servet vinné tovább. Mivel úgy véljük, nem ez a dráma álláspontja, arra gondolunk, hogy ezek a félreértések – éppen a mű szerkezete és igazsága szerint – elkerülhetők lettek volna. Emlegetésük helyett azonban szeretnénk kiemelni Calvinnak a drámába foglalt olyan szavait, amelyek a reformáció és a szabadság ügyéért vállalt áldozatából fakadtak.
Az egyik az a történeti beszéd, amelyet 1553. szept. 1-én a hatalom nélküli konzisztórium nevében a hatalmat kezében tartó Kistanács előtt mondott, fenntartva a Philibert Berthelier tanácsúr felett kimondott fegyelmező határozatot: „Kezeimet levághatjátok, tagjaimat szétzúzhatjátok, házamat felperzselhetitek, halott gyermekeim csontjait is szétszórhatjátok, de soha semmivel sem fogtok arra kényszeríteni, hogy a szent jegyeket odanyújtsam”. Calvin tiltakozása nem a Kistanács törvényes hatalma ellen irányult, de megvédelmezte a keresztyén gyülekezet belső autonómiáját. Ez volt a genfi példa jelentősége a 16. század egyháztörténetében.
A másik az a szerző által formált Calvin-beszéd, amelyben a reformáció európai mártírjairól szólva felsorolja a Németországban felkoncolt százezer lutheránus parasztot, majd így folytatja: „Nem a reformáció adott fegyvert a kezükbe? Nem a reformáció mondta ki, hogy fejedelmek és minden hatalmasságok Istentől kapott hatalmát fegyverrel kell összetörni, ha letér az igazság útjáról?” E szakasz jelentősége az, hogy nem csak a politikai calvinizmus 16-17. századi útját summázza, hanem belefoglalja annak előzményeként az 1525-ös német parasztforradalmat is. Azt a nagy harcot, amelyet a múlt protestáns történetírása is ki akart tagadni a reformáció közösségéből. Sütő drámájának álláspontja azt az igazságot mondja ki, amelyik az 1975-ös évfordulón megjelent Thomas Münzer-írások feldolgozásával a parasztforradalom vértanú prédikátora theológiájának reformátori jellegét igazolja.
Ennyi gazdag tanúságtétel után kérdezzük: mi az írói állásfoglalás a legsúlyosabb konfliktusban, amelyik a reformáció egyháza szabadsága kérdésében Servet-t és Calvint szembeállította? Azokhoz az olvasókhoz és méltatókhoz csatlakozunk, akik szerint Calvin feleségének a szerepe a kulcs a dráma megértéséhez. Ő is történetietlen, a szerző jegyzete is figyelmeztet, hogy 1553-ban De Bure Idelette már négy éve halott. De a róla szóló feljegyzésekkel egybehangzik az, ahogy őt itt megismerjük. Méltó volt, hogy általa szólaljanak meg a szabadság két szélső pólusát összekötő, a szabadság jövendő útját kifejező igék: „A Megváltó jelent meg előttem. Feltámadásának legelső szavait hallottam: Békesség néktek. Parancsot is mondott: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj, és békélj meg előbb a te atyádfiával. Most már fényesnek látom arcodat, János. Eltűnt arcodról a Káin-bélyeg. A tiedet is fényesnek látom, te szegény Servet Mihály”.
Conclusio
A disputáció célja az igazság: mindkét részről. Úgy gondoljuk, hogy történet és irodalom valóban egy közös pontra mutat. Arra, mely Bethlen Gábor gyülekezeti törvényei óta erdélyi egyháztörténetünknek is legfényesebb csillaga, s ez a tolerancia.
Valljuk, hogy a tolerancia nem közömbösség, hanem az a szeretet, mely a maguk szabadságát a testvér-egyházak és testvér-hitek szabadsága által védelmezi.
A reformáció korának máglyáin – sem ezen az egyen, sem azon a tizenháromezren, amelyről a dráma beszél – nem égett el a szabadság csillaga. Szikráik a tolerancia csillagképében egyesültek.
Dr. Juhász István / Népújság (Marosvásárhely)

Be nem tartott ígéretek
Európa több mint 50 millió lakosával megy szembe Románia kormánya azzal a lépésével, hogy az EU Bíróságán megtámadta az Európai Bizottság azon a határozatát, amellyel a Mentőcsomag a kisebbségek számára (Minority SafePack) európai polgári kezdeményzés bejegyzését rögzítette március 29-én. Az EU hivatalos közlönyéből a napokban derült ki, hogy a Sorin Grindeanu vezette kabinet június 28-án keresetet nyújtott be az Európai Bírósághoz, amelyben kéri a határozat semmissé nyilvánítását. Tette ezt annak ellenére, hogy az RMDSZ-nek megígérte: nem fogja akadályozni a kisebbségvédelem bizonyos területeinek a törvénybe foglalásáért indult polgári kezdeményezést.
A javaslatcsomagban, amihez az aláírások gyűjtését a FUEN májusi kolozsvári kongresszusán kezdeményezték, az a kérés szerepel, hogy Európa álljon ki az őshonos kisebbségek jogaiért. A kontinens 47 államában ugyanis 340 történelmi kisebbség él, amelyek hozzájárultak a kontinens mai arculatának kialakításához, és továbbra is önazonosságuk megőrzésével kívánnak az unió polgáraiként élni. Helyzetük a nyugat-európai államok többségében rendezett, a volt kommunista országokban korántsem az. Ezen szeretne változtatni a kisebbségi jogvédelem különböző területeire kiterjedő javaslatcsomag, amelyet egymillió európai állampolgárnak kell támogatnia ahhoz, hogy az Európai Bizottság jogszabályt alkosson a szabad anyanyelv- és szimbólumhasználat, a többség és kisebbség közötti egyenlő bánásmód törvényi szabályozása terén.
Ha Románia példásan megoldotta a kisebbségi kérdést, ahogy önmagáról állítja, vajon miért volt szükség az ígéret megszegésére, különösen egy olyan kormányfő részéről, aki a többnemzetiségű Temesváron irányította a közügyeket? Ha egy kormány a kisebbségi ügyekben ilyen módon adja meg az alaphangot, mit várhatunk annak minisztereitől, akik be nem tartott ígéretekkel hitegették a szülőket a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyében? És folytathatnánk a sort a kormányhivatal helyi képviselőjével, aki a legbuzgóbban ígérte a Marosvásárhelyre látogató pápai nagykövetnek a katolikus iskola helyzetének rendezését, és ennek érdekében a helyhatóságnak nyújtandó segítséget. Az ígéret betartása helyett jogászai többoldalas válaszban utasították el a tanintézmény jogállásának az ideiglenes rendezésére hozott tanácsi határozatot. A számunkra kedvező ígéretek úgy szálltak el a szélben, ahogy a népszerű román közmondás megfogalmazza. Egyben azonban biztosak lehetünk: az ellenünkre tett ígéretek véghezvitele nem szenved csorbát.
Ha az Unió legkevesebb hét tagállamából jövő márciusig összegyűl az egymillió aláírás a mentőcsomag, a Minority SafePack ügyében, az Európai Bizottság megkezdheti a jogalkotást. Ehhez romániai viszonylatban 250.000-en kell támogatnunk a kezdeményezést. Bár többen jelezték, hogy az internetes felületen (jogaink.eu) nem jártak sikerrel, szeptemberben minden helyi RMDSZ-szervezetnél lehetővé válik a papíralapú nyomtatványok aláírása. Éljünk vele!
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Böjte Csaba: a világot az igenek, a bizalom és a hit viszi előre
A világot az igenek, a bizalom és a hit viszi előre - jelentette ki Böjte Csaba ferences rendi szerzetes ma Pécsett, a Magyarok kenyere jótékonysági program központi ünnepségén.
Az árva gyermekeket gondozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója szerint a világ viszontagságait látva "olyan könnyen mondjuk ki, hogy nincs tovább, hogy a Jóisten elfordította az arcát", de mint kiemelte, "igenis a sorsot meg lehet fordítani és rajtunk múlik, hogy mit hoz a holnap".
Korinek László jogászprofesszorra, a Pécsről indult Magyarok kenyere program ötletgazdájára utalva döbbenetesnek nevezte, hogy egy ember kezdeményezése ilyen szép eredményeket tud elérni. Korinek László a csapadékos időjárás miatt a Pécsi Egyházmegye Magtár elnevezésű rendezvényközpontjában megtartott ünnepségen az összefogás és a másokért tenni akarás fontosságát hangsúlyozta, majd külön méltatta a kárpátaljai gazdák idén is kiemelkedő búzagyűjtését.
MTI; Szabadság (Kolozsvár)

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Kolozsváron
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök, Marius Tabacu zogoraművész, filmes szakember és műfordító, Kása Zoltán egyetemi professzor vehette át szombat délben a magyar államfő, Áder János által augusztus 20-a alkalmából adományozott kitüntetéseket.
Prőhle Gergely, a magyarországi Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a magyar kultúra által teremtett értékközösség fontosságát hangsúlyozta.
Adorjáni Dezső Zoltánt, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökét az erdélyi magyar evangélikus egyház, illetve a magyar történelmi egyházak érdekeinek és értékeinek képviselete terén végzett kiemelkedő tevékenysége, odaadó szolgálata elismeréseként a Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. Csendes László hegedűművész laudációjában kifejtette: a püspökre a keresztény értékrend hiteles megélése és a hitre alapozott közösségi szerepvállalás a jellemző.
Marius Tabacu zongoristát, műfordítót, a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia igazgatóját az erdélyi többnemzetiségű kulturális térben közéleti szereplőként, gondolkodóként és műfordítóként a békés együttélést elősegítő intellektuális és művészi tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntettéki ki. Laudációjában Lucian Nastasă-Kovács, a kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója a közért munkálkodó kultúrembernek, példaképnek nevezte Marius Tabacut.
Kása Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Sapientia EMTE) Marosvásárhelyi Kara Matematika-Informatika Tanszékének professzora az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás megszervezésében vállalt jelentős szerepe elismeréseként kapta meg a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora a díjazott sokszínű egyéniségét, az egyetemhez való hűségét, közösségi szerepvállalását emelte ki.
Szabadság (Kolozsvár)

Temesi Ferenc: Ha újraírnánk a regényeinket, soha nem írnánk újat
„Azt írod le, amit már tudsz. Mindennek megvan a helye, az írás nem megfeledkezés, hanem szembenézés, folyamatos tükörbenézés” – mondta Temesi Ferenc szombat délután a Bulgakov teraszán szervezett beszélgetésen. A Kossuth- és József Attila-díjas íróval Fekete Vince, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese beszélgetett.
Fekete Vince a beszélgetés elején kiemelte: Temesi Ferenc csak annyit kért tőle, amikor az estről egyetlen e-mailben egyeztettek, hogy sok lehetőséget kapjon felolvasásra, amelyre persze ő igent mondott. Így az író hosszabb részleteket olvasott fel alkotásaiból: a Por című szótárregényből való részlettel tesztelte az érdeklődők magyarságát, a Kölcsön idő: alapíttatott 1990-ben. I-II című újságregényéből felolvasott egy Rózsa Sándor interjút, a Bartók című munkájából a zeneszerző önparódiáját prezentálta, de a készülő 49/49 című regényből is megismerhettünk egy részletet.
Temesi Ferenc írói pályáját négy évesen kezdte, mint „óvodai mesemondó”, derült ki a beszélgetésen, aki, miután kifogyott az édesanyjától hallott-tanult népmesékből, saját történetekkel szórakoztatta óvodástársait és az óvónőket. – Népi szürrealista mesék voltak ezek, amelyekbe belefoglaltam az óvodai élményeinket is – mesélt első „alkotásairól” az író.
Azóta számos regényt írt, amelyek közül az egyik leghíresebb a Por című szótárregény, negyedik kiadása idén jelent meg. Az első alkalommal kiadott, 666 szócikket, címszót tartalmazó alkotásával Temesi megteremtette a szótárregény műfaját Magyarországon. Az író elmondta: a negyedik kiadásnál sem írta újra a regényét, csak a számtalan hibát javította ki, és nagyjábol 15 sort írt a por szócikkhez. – Ha újraírnánk a regényeinket, soha nem írnánk újat – hangsúlyozta.
A szótárregény műfajáról elmondta: mindannyian szótárai vagyunk az életnek, csak nem mindenki írja le a saját szótárát. Minden ember saját jelentést társít a különböző szavakhoz, így minden szótárregény más lenne.
Temesi Ferenc újságregényt is írt, a Kölcsön idő: alapíttatott 1990-ben. I-II. című kötetek az író szerint azért buktak meg, mert nem sárguló újságpapírra nyomtatták, ahogy azt illett volna, hanem hófehér papírra.
De Bartók Béláról is ő írt először regényt, amelynek alkotási folyamata megközelítőleg 40 évig tartott. – Bartók a mi szellemi valutánk. Mindenki ismeri a nevét, a műveltebbek a zenéjét is – fejtette ki. Az író szerint, az ő Bartókja többet mond, mint amennyit a valódi, szemérmesebb és zárkózottabb is. Az író olyan helyzetekbe helyezte szereplőjét, amelyekbe élete során kerülhetett, Bartókot, az embert alkotta meg és szólaltatta meg.
Temesi Ferenc a beszélgetés végén bevallotta: a mesterművét még nem írta meg. A regény, amely mint búvópatak bukkan fel néha, amikor más regényeken, projekteken dolgozik, lassan összeáll egy egésszé, így reméli, hogy megírhatja azt is. Ebben az író egyetlen nő életét mutatja majd be. – A nők nélkül nem lehet semmi, de velük sem. A nők életem során mindig a legmagasabb szintre emeltek, de a legmélyebb pontra is ők süllyesztettek – vallotta be Temesi Ferenc.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyi példaképek: nem a győzelem a fontos
Nemzeti ünnepünk alkalmából ma a Kolozsvári Magyar Főkonzulátuson a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád János nyújtotta át a Külhoni Magyarságért Díjakat az erdélyi kitüntetetteknek. Dobó István egri várkapitány szavait idézte: „a falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében”.
A folytatásban elmagyarázta: a díj elnyerői olyan erdélyi példaképek, akik nem hátráltak meg a nehézségek idején, hanem kiálltak az erdélyi magyarságért. „Ma három olyan ember áll előttünk, akik súlyos küzdelmeket vállaltak és hordoztak magyarságukért. Akik azáltal váltak igazi példaképpé, hogy nem hallgattak, amikor szólni kellett és nem tétlenkedtek, amikor a magyarság ügye cselekvést kívánt.”
„Az igazságért való harchoz ma is, akárcsak közös történelmünk során oly sokszor, az a biztos tudat adhat igazi erőt, hogy bárki is áll ki magyarságáért, lélekben egy emberként áll mögötte az egész nemzet” – jelentette ki az államtitkár, biztosítva a díjazottakat közösségük, nemzettársaik és a Magyar kormány támogatásáról. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy más nemzetekkel szemben nekünk, magyaroknak nem az a példakép, aki nyer, hanem aki minden gátló körülménnyel dacolva harcol az igazságért, aki nem futamodik meg a feladat elől, nem ijed meg a támadás erejétől. „A győzelemhez azonban mindnyájunkra szükség van, mert csak együtt teljesíthetjük be a Pál apostoli igét: Üldöztetünk, de el nem hagyatunk, tiportatunk, de el nem veszünk” – zárta beszédét Potápi.
A három kitüntettet Albertné Simon Edina konzul méltatta, majd az államtitkár rendre Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármesternek, Kató Béla református püspöknek és Tamási Zsoltnak, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatójának nyújtotta át a díjakat.
Balázs Bence / Szabadság (Kolozsvár)

Méltóságteljesen viszonyulni a családi múlthoz, örökséghez
Kolozsváron is bemutatták Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája című dokumentumfilmet
1949-ben a román állam gyakorlatilag egy tollvonással megfosztott egy egész társadalmi réteget mindenétől, majd megkísérelték még emlékét is eltörölni. Hogyan gondolnak ma az utódok nagyapáikra, dédapáikra? Csak az ezüst teáskészlet maradt meg esetleg a főúri múlt örökségeként, vagy más, örökérvényű útravaló is? – elsősorban erre a kérdésre keresi a választ Szederkényi Olga Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája című, egyelőre két részből álló, sorozatosnak tervezett dokumentumfilmjében.
A 8. Kolozsvári Magyar Napok keretében a főtéri Bánffy-palotában szervezett dokumentumfilm-bemutatón Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke beszélgetett Szederkényi Olgával a film készítésének körülményeiről, tapasztalatairól.
Az első epizód Bánffy Miklósról és leszármazottairól, a második pedig Bethlen Istvánról és utódairól szól. A beszélgetés nagyobbrészt az első rész szereplőire összpontosult, nem utolsósorban azért, mert Bánffy Miklósnak ma két unokája és három dédunokája van, de él egyetlen leánya, Katalin is, aki maga is kiemelt alakja a dokumentumfilmnek. Neki az otthona volt az „erdélyi Versailles”, a visszavonuló német hadsereg által felgyújtott, majd rosszindulatú kezek által minden ingóságában szétzúzott, kifosztott bonchidai kastély.
– A film nagy érdeme, hogy emberközelbe hozza az arisztokratákat, akik valamikor erdélyi magyar sorsunkért felelősek voltak, történelmünket irányították – állapította meg Hegedüs Csilla, aki a koncesszióba vett kastélyegyüttes felújításán jelenleg is dolgozó Transylvania Trust Alapítvány elnöke. Mint mondta, 17 éve ismerkedett meg a kastély örökösével, Bánffy Katalinnal Budapesten; a varázslatos személyiségű idős hölgy ma is hihetetlen derűvel, humorérzékkel képes viszonyulni a világhoz és történéseihez. Apja kívánsága szerint1944-ben hagyta el édesanyjával Bonchidát, hogy Budapesten vészeljék át a háborút; 1946-ban házasodott meg Ted Jelennel, akit aztán az amerikai hadsereg tisztjeként a marokkói Tangerbe helyeztek ki, így Bánffy Katalin új földrészen kezdett új életet, nevelt fel három gyermeket. Bevallása szerint soha nem akar visszatérni többé Bonchidára, mert nem szeretné mostani állapotában látni a kastélyt.
– Hálás volt a sorsnak, hogy ott nőhetett fel; sokat mesélt arról, hogy mennyire szeretett a Szamosban úszni, a különféle egzotikus növényekkel benépesített kastélyparkról. Mint mondta, a főlépcsőház falain az ősök portréi már kamaszkorában azt a nyomasztó gondolatot ébresztették benne, hogy meg fog-e tudni felelni az elvárásnak, amelyet az elődök megvalósításai is alakítottak – mondta el Szederkényi Olga.
A rendező a film kapcsán több interjút készített az idős korában is életszerető és nagyon tevékeny Bánffy Katalinnal. Amikor el kellett hagyniuk Bonchidát, apja megtiltotta, hogy bármit elvigyenek; mint mondta, „a kastély vagy úgy marad meg számukra és az utókornak, ahogy volt, vagy úgy pusztul el”. Mindamellett, Katalin öntörvényű fiatal lány volt akkoriban, és két apró porcellán nippet mégis zsebébe süllyesztett, ennyi maradt meg neki otthona berendezéséből – részletezte Szederkényi Olga. Mindemellett, valamilyen módon, a többezer kötetes Bánffy-könyvtárból valaki kimenekítette az Erdély-trilógia első kiadását, ezt most Bánffy Miklós Párizsban élő unokája őrzi.
Szederkényi Olgát az Erdély-trilógia „varázsolta el”: elmondása szerint 2012-ben fél évig Kolozsváron élt, és Erdély jellegzetességeivel, múltjával foglalkozó könyveket keresve vette kézbe Bánffy Miklós nagy művét, amely azonnal „beszippantotta”. Elolvasta Bánffy Katalinnak az Ének az életből című memoárkötetét is, melynek nyomán egyértelműen úgy érezte, meg kell ismernie ezt a hölgyet, ezt a családot, többet meg kell tudnia róluk.
Bánffy Katalin nem tanította meg gyermekeit, Elisabeth-et, Nicolette-et és Davidot magyarul. A filmben az idős hölgy elmondja: a soknyelvű marokkói közegben nem akarta terhelni gyermekeit még egy nyelvvel, nem gondolta, hogy a kommunizmus valaha véget ér és visszatérnek még Magyarországra. Csak sejteni lehet, hogy a döntés és a kimondott szavak mögött sokkal több rejlik... Mindamellett, gyermekei a tangeri villában Bánffy Miklósnak a budapesti lakásból elvitt rajzai, grafikái, könyvei között nőttek fel, és Katalin rengeteget mesélt nekik életéről, apjának megvalósításairól. A nagyanya, Váradi Aranka maga is ott élt több mint egy évtizedig az unokák mellett Marokkóban.
Amikor visszatérhettek Magyarországra, Bánffy Miklós unokái örömmel tették ezt, meghatottan járták be a helyeket, amelyekhez családjuk története kötődött, büszkék voltak rá. A nagyapai tehetségek egyébként az unokákban is megmutatkoztak, hiszen Elisabeth belsőépítész lett, Nicolette festő és üvegművész, David író és diplomata volt – magyarázta a rendező. A dokumentumfilm forgatásakor Nicolette a rendezővel többek között az Operaházat is meglátogatta. A főigazgatói szobának bútorzata ma is ugyanaz, mint Bánffy Miklós főintendánssága idején volt; Nicolette rendkívül meghatódott, amikor néhány percre beülhetett nagyapja egykori igazgatói karosszékébe – mondta el Szederkényi Olga. Szerényen, gőg nélkül, de méltóságteljesen, a lényeget szem előtt tartva viszonyulnak családi múltjukhoz, annak szellemi örökségéhez, a dédunokák is legalább évente egyszer ellátogatnak Erdélybe, és szeretnek ott lenni – tette hozzá.
Bár magyarul nem tanította meg gyermekeit Bánffy Katalin, azért fordította le angolra az Erdély-trilógiát, hogy ők is elolvashassák. A sors különös fordulata ez, hiszen, ha tudtak volna magyarul, nem látott volna neki a 12 esztendeig tartó hatalmas munkának, amelynek folytán ezeket köteteket már világszerte olvashatják, s azóta tucatnyi más nyelvre is lefordították – fejtette ki a filmrendező.
Mindkét Bánffy-unoka tanul egyébként magyarul, Nicolette alapfokon már társalogni is tud – jegyezte meg Hegedüs Csilla, aki a Bánffy-kastélyban szervezett különféle kulturális programok kapcsán is tartja velük a kapcsolatot. Említést tett arról, hogy Károly walesi herceg is olvasta a trilógiát, sőt, végig akarta járni a benne olvasott helyszíneket is.
– Szorgalmasan kell dolgozni, bízni abban, hogy Isten észrevesz és megsegít minket, a tudást és hagyományt tovább kell adni, a kritikát szerényen viselni, a sorsszerűségben bízni – talán így összegezhető Bánffy Katalin életszemlélete, állapította meg Szederkényi Olga.
A Bethlenekről szóló epizód az előzővel ellentétben nem a múltból, hanem a jelenből indul, Bethlen István dédunokájával, a Rómában élő Stefanoval beszélgetve kezdődik. A rövid bejátszásból kiderül, Stefano Rómában született, édesapjától pedig többször hallotta: Bethlen vagy, ezért több kötelességed van, mint jogod...
Mindkét dokumentumfilm-rész teljesen mást mond a nézőnek, és a filmet mindenekelőtt látni kell ahhoz, hogy üzenetét meg lehessen érteni – hangsúlyozta a rendező. Megtudtuk, Az erdélyi arisztokrácia diszkrét báját már két tévécsatorna vetítette, és különböző fesztiválokra is meghívták, ezért valószínűleg csak jövőre lesz majd a világhálón elérhető.
A rendezővel való beszélgetést követően a Kolozsvári Magyar Napok programsorozatának részeként a 25 perces dokumentumfilmet le is vetítették egy másik helyszínen, a Sapientia EMTE dísztermében.
Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)

Potápi a KMN zárógáláján: az erdélyiek irányt mutatnak minden magyar számára
Az erdélyi magyarok kötelességvállalását méltatta a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Kolozsvári Magyar Napok vasárnap esti zárógálája előtt mondott ünnepi beszédében.
Potápi Árpád János az erdélyiség sajátosságait keresve megállapította: az erdélyi magyar közösség minden időben a magyarság többi része előtt járt a szellemi élet számos területén, és a kötelességvállalásban. Amikor már majdnem minden elveszett, amikor kicsúszott a kezünkből az irányítás, akkor a haza áthelyeződött ide, akkor a magyar államiságot a Tündérkert rejtekében őrizték.
Könnyebb lett volna közömbösnek maradni, az erdélyi magyarok azonban mindig készek voltak arra, hogy utat mutassanak a sötétségben, felelősséget vállaljanak az egységes magyar nemzetért” – fogalmazott az államtitkár.
Potápi Árpád János szerint a magyar kormány azzal a hittel támogatja az erdélyi magyar oktatást, kultúrát, gazdaságot, hogy ezzel annak a szellemi bázisnak az életben tartásához járul hozzá, amely irányt mutat minden magyar számára. Arra biztatta ugyanakkor a Kolozsvár főterét megtöltő hallgatóságát, vállaljanak szerepet a közös ügyek irányításában, és hallassák hangjukat a jövő évi magyarországi országgyűlési választásokon.
Az államtitkár a Kolozsvári Magyar Napokat az erdélyi magyarság legnagyobb kulturális eseményének nevezte, amely azt is megmutatja, hogy az itt élők mit adnak hozzá az egyetemes magyar és a román kultúrához, mivel járulnak hozzá a többnemzetiségű régió sajátos képének a kialakításához.
A közönség megtapsolta az államtitkár bejelentését, hogy külhoni magyarságért díjjal tüntették ki Horváth Annát, Kolozsvár volt alpolgármesterét, Kató Béla erdélyi református püspököt és Tamási Zsoltot, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium volt igazgatóját.
Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere beszédében kívánatosnak nevezte, hogy a Kolozsvári Magyar Napok ünnepélyessége a hétköznapok részévé váljon, hogy a nyitottság, a magyarokkal együtt élők egymás iránti tisztelet ne csak egy hétig győzedelmeskedjen, hanem váljon a hétköznapok valóságává.
Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője a szervezők fáradtságáról beszélve megemlítette: olyan jól eső fáradtság ez, mint a sportolóé, amikor célba ér a maratoni táv végén. Hozzátette: már nem a magyar napok zárórendezvényét várja, mint az elején nyilatkozta, hanem a jövő évi magyar napokat.
Kolozsvári Magyar Napok zárógáláján Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjét nézhette meg a közönség a Budapesti Operettszínház előadásában. Krónika (Kolozsvár)

Légi összeköttetés Csíkszereda és a Balaton között?
Bár Csíkszereda repülőtere még csak megvalósíthatósági előtanulmány formájában létezik, Borboly Csaba megyei tanácselnök balatoni légi járat beindításáról egyeztetett magyarországi látogatása során.
A Hévíz-Balaton Airport és a csíkszeredai repülőtér közös fejlesztéséről egyeztetett a hétvégén Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Papp Gábor, Hévíz város polgármestere. A Hargita megyei önkormányzat vasárnapi közleménye szerint a Zala megyei üdülővárosban (Hévíz területén a világon egyedülálló természetes tőzegmedrű gyógytó van, a gyógyhelyet évente több százezer turista keresi fel) pénteken folytatott megbeszélés során a felek megállapodtak a két légikikötő közti együttműködésről, ami lehetőséget teremt a székelyföldi, illetve a délnyugat-magyarországi településeket összekötő repülőjárat elindítására. A közlemény szerint a járattal közvetlen és gyors kapcsolat jöhet létre a Székelyföld és Nyugat-Magyarország között, ami új lehetőségeket nyit az idegenforgalmi és munkaerő-piaci együttműködésben, ugyanakkor a csíkszeredai repülőtér fejlesztése révén a Székelyföldön élők sürgősségi egészségügyi ellátása is javulhat. A két repülőtér közti együttműködés létrejöttét támogatja Zala megye közgyűlésének elnöke, Pál Attila is.
Borboly Csaba közölte, nagy lehetőség rejlik Székelyföld és Nyugat-Magyarország légi összekötésében, hiszen jelenleg 14-15 órás autóúton lehet eljutni a két térségbe, és erre lenne alternatíva a légi összeköttetés. Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport ügyvezetője reményeit fejezte ki, hogy a csíkszeredai légikikötő fejlesztése „elérhető időn belül" megvalósul. Ma még lehetetlen megjósolni azonban, hogy ez az „elérhető idő” mennyi lesz pontosan. A Hargita megyei önkormányzat tavaly ősszel bocsátotta közvitára a Csíkszereda északi határába, Csíkcsicsóba tervezett kisrepülőtér megvalósíthatósági előtanulmányát, amelyet a magyar kormány finanszírozott. A tervek szerint a kis méretű légikikötő mintegy 20 millió euróból épülne meg, és kisebb gépek befogadására lenne képes, alacsonyabb utasszámra méretezik, ám a szabványos repülőterekhez hasonlóan lenne aszfaltozott kifutópályája, irányítótornya, utasterminálja és több, az utasokat kiszolgáló létesítménye is. A helyszínen egyrészt kiszolgálnák a turistákat, ugyanakkor az egészségügyi gépek le- és felszállását is biztosítanák, az illetékesek szerint pedig a projekt fellendítené az üzleti életet és az ipart a régióban. Borboly Csaba korábban elmondta, a megyei önkormányzat azt tervezi, hogy a létesítményt elsősorban egészségügyi járművek fogják használni a betegek, valamint az átültetésre váró szervek szállítására, a reptér pedig katasztrófahelyzetek – például egy erdőtűz – operatív kezelésében is nagy szerepet játszhat. Ezeket a szolgáltatásokat egészítené ki a légitaxi-rendszer: a turisták vagy az üzletemberek közeli helyekre, például Kolozsvárra, Budapestre vagy Bukarestbe utazhatnának Csíkszereda határából, illetve onnan szállíthatnák Marosvásárhelyre a távoli célpont fele tartó utasokat is. Krónika (Kolozsvár)

Augusztus 20.: először volt szabadtéri kenyéráldás Váradon – Szoboravatás Kézdiszentléleken
Az új kenyér megáldásával és megszentelésével ünnepelték vasárnap Nagyváradon, a Szent László téren az augusztus 20-ai nemzeti ünnepet.
A Szent László Egyesület, a helyi önkormányzat és több civil szervezet által szervezett ünnepség keretében tartott eseményen mind a négy erdélyi magyar történelmi egyház képviselője részt vett, és 250 kilogramm kenyeret osztottak szét.
A téren napközben népzene- és néptáncelőadásokra, fellépésekre várták az érdeklődőket, délután pedig kézművesfoglalkozást tartottak.
Nagyváradon ez volt az első év, hogy kültéri rendezvényeket szerveztek az államalapítás és az új kenyér ünnepén. Az ötlet a Szent László Egyesülettől eredt, az elképzelést pedig a helyi önkormányzat is felkarolta. Az ünneplés azonban nem volt mentes a viszályoktól és a nézeteltérésektől, néhány napja ugyanis az RMDSZ-es többségű megyei tanács bejelentette, hogy a Szent László téren tartott Szent István-napi ünneppel párhuzamosan a Rhédey-kertben szervez egész napos programokat.
Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából Kézdiszentléleken, a település katolikus templomával szemben lévő téren Szent László-szobrot avattak a helyi és a megyei önkormányzat, valamint az egyházi elöljárók jelenlétében. Az eseményre a hagyományosan a nemzeti ünnepen tartott perkői búcsú keretében került sor.
„Az ezeréves magyar államra emlékezve mindig ünnepelünk. Így tettük ma Kézdiszentléleken és a Perkőn is. Ünnepeltük a Szent István királyunk által alapított, Szent László királyunk által védett időtlen magyar Hazát. Azt a hazát, melyet a nagyvilágban bárhol élő magyar emberek hite, életereje, anyanyelve, tenni akarása testesít meg és éltet” – fogalmazott az ünnep kapcsán Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök. Háromszéken augusztus 20-án az a települések határában történő őrtűzgyújtás is hagyománynak számít: az első őrtűz idén Perkőn lobban fel, a tervek szerint pedig további 23 település csatlakozik az akcióhoz. Krónika (Kolozsvár)

A BBTE rektora kitessékelné az RMDSZ elnökét Romániából
Ha nem ismered el a román nemzeti ünnepet, nem élhetsz ebben az országban – jelentette ki a Realitatea hírtelevízióban Ioan Aurel Pop kolozsvári történész.
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektorát arra reagáltatták, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nemrég kijelentette: a románságnak el kell fogadnia, hogy az erdélyi magyarság nem fogja tudni és nem is akarja ünnepelni 1918-at. Ioan Aurel Pop közölte, minden román állampolgár erkölcsi és törvényes kötelessége tiszteletben tartani a nemzeti ünnepet, mivel a rektor szerint nem lehet szétválasztani egy bizonyos államhoz való tartozást és a nemzeti jelképek iránti tiszteletet. „Kelemen Hunor kijelentése összességében sértette meg a román nemzetet, kezdve az egyszerű avasi vagy máramarosi román embertől egészen Andrei Pleșuig.
Azt mondani, hogy az elmúlt száz évben nem történtek nagy dolgok, felér az ország valamennyi polgárának megsértésével” – jelentette ki a BBTE rektora.
A szombaton sugárzott műsort egyébként az az Alexandru Cumpănașu vezette, aki az általa vezetett Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) nevében előbb Kelemen Hunor román állampolgársága megvonását kezdeményezte, majd arra tett javaslatot, hogy vonják vissza a politikusnak 2000-ben adott Románia Csillaga állami kitüntetést.
A CNMR korábban közleményben tudatta: az államfő által vezetett Legfelsőbb Védelmi Tanácsnál és a parlamentnél tesz panaszt a kijelentés miatt, mely – értelmezése szerint – kétségbe vonja a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást. A társaság felszólította Kelemen Hunort, mondjon le a parlamenti képviselői mandátumáról, és tisztázza az RMDSZ viszonyát a román állammal.
A Cumpănașu-féle szervezet úgy vélte: az RMDSZ elnöke az idegen állampolgár szemszögéből belülről támadja a román államot, és elvitatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a román nép tett az elmúlt 27 évben azért, hogy a magyar nyelv, kultúra és identitás védelmében minden feltételt teljesítsen. Ezek az intézkedések a CNMR szerint a pozitív diszkrimináció határáig mentek, és oda vezettek, hogy a román lakosság elvándorolt vagy elszigetelődött a magyar többségű térségekben.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Személyes irodalomtörténet és rettegő cenzorok
Az erdélyi magyar irodalomtörténet személyes oldalára próbált rámutatni az a péntek esti kolozsvári beszélgetés, melyen az 1989-ben megjelent Túlélő képek antológia és fotóalbum „túlélői” emlékeztek az eltelt időszakra.
Kétségbeesett üzenetek gyűjteménye, így jellemezte Markó Béla költő pár évtized után az 1989-ben megjelent Túlélő képek című antológiát és fotóalbumot, melynek a második kiadását „túlélt” szerzők gyűltek össze felidézni péntek este a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A Minerva-házban tartott beszélgetés résztvevői úgy vélték, kész csoda, hogy a szövegek a Ceaușescu-korszak legsötétebb időszakában megjelenhettek, kijátszva a cenzorok éberségét. Tibori Szabó Zoltán házigazda köszöntője után Bogdán Zsolt színművész olvasott fel a hiányzók verseiből, majd
Balázs Imre József irodalomtörténész, egyetemi tanár kérte fel a jelenlévő „túlélőket” - Szilágyi Istvánt, Gálfalvi Györgyöt, Király Lászlót, Balla Zsófiát, Markó Bélát, Egyed Pétert és Tompa Gábort -, hogy olvassák fel a kötetben megjelent régi-új szövegeiket, és felidézzék a rendszerváltás óta eltelt időszakot. Erőfeszítése azonban többször hiábavalónak bizonyult, a meghívottak közül többen is előrebocsájtották: csak a szöveget olvassák fel, beszélni nem akarnak róla.
Irodalmi szöveg mint trójai faló
Pedig Balázs Imre József úgy vélte, a nemrég elhunyt Kántor Lajos irodalomtörténész a kötet és a beszélgetés kezdeményezőjeként egyfajta „személyes irodalomtörténetnek” szánhatta a találkozót. Rámutatott, a 34 erdélyi magyar szerző művét tartalmazó, Kántor László képeivel ellátott kiadvány megjelenése idején, nem sokkal a '89-es forradalom előtt egyfajta számvetésnek számított, melyben a felkért szerzők azt írták meg, milyen '88-89-ben Erdélyben magyar írástudónak lenni.
Ez egy reprezentatív névsora az erdélyi magyar irodalom elmúlt évtizedeinek, mondta a moderátor, hozzátéve, hogy az antológia ellenben „nem egy nagyon vidám körkép”.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Ünnepelt a váradi magyarság
A rendszerváltás óta idén először tartottak augusztus 20-i ünnepséget Nagyvárad főterén. Az ünnepi istentiszteletet követően megáldották az új kenyeret, és Szent Korona másolatát is megtekinthették az érdeklődők.
A Szent László Egyesület és a váradi önkormányzat közös programjai az újvárosi református templomban az ünnepi istentisztelettel kezdődtek. Az istentiszteleten az igét az újvárosi gyülekezet lelkésze Sándor Lajos hirdetett igét a Zsoltárok könyvének harminchatodik része, 6–11. versek alapján. Az istentiszteleten közreműködött a gyülekezet kórusa is. Az istentisztelet végén a részvevők tiszteletüket tehették a Szent Korona másolata előtt, valamint képeket is készíthettek vele.
Az ünnepi istentiszteletet követően Nagyvárad főterén folytatódtak az ünnepi programok. Idén első ízben szervezték és tartották meg az érmelléki gazdák vásárát, amelyen több Bihar megyei gazda és kézműves is megmutathatta és árulhatta termékeit a főtérre kilátogatóknak. Ottjártunkkor a jelenlévők nagy örömmel válogattak a friss zöldségek és fűszerek között.
A tegnapi nap fénypontja az új kenyér megáldása volt városunk főterén. A kenyérhez a búzát az érmelléki gazdák biztosították, a megyében őrölték azt lisztté, majd sütötték meg a nagyszalontai kenyérsütődében. Az új kenyérre négy lelkész kérte Isten áldását a jelenlévők előtt. Az első, aki megáldotta a kenyeret a református egyház képviseletében Sándor Lajos volt, őt követte az unitárius egyház lelkésze Molnár Imola. Harmadikként az evangélikus egyház lelkésze Mátyás Attila mondta el ünnepi szavait az érdeklődők előtt, végül de nem utolsó sorban a római katolikus püspökség részéről dr. Kovács Zsolt irodaigazgató mondta el áldást kérő szavait. A kenyeret megáldása után szétosztották a jelenlévőknek, ezzel szimbolizálva, hogy a kenyér mindenkié.
Akik tegnap kilátogattak a főtérre egész napos folklórműsort láthattak és hallhattak, többek között fellépett Heit Loránd zenekarával és Kiss Adrienn, aki a Felszállott a páva című tehetségkutatóban is bizonyította már tudását.
Vincze-Nagy Anikó / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Megkezdődött a Nyitott ablak Európára
Családi programokkal, gyermekelőadásokkal és tánccal vette kezdetét a Rhédey kertben, vasárnap, a XIV. alkalommal megszervezett Nyitott ablak Európára című rendezvény, amely ma, augusztus 21-én a debreceni Virágkarnevál feldíszített járműveinek felvonulásával folytatódik Nagyváradon.
A vasárnapi program elsősorban a gyermekeknek és a családoknak kedvezett. A kicsiket különböző ügyességi játékokkal és kézműves műhelyekkel várták a szervezők. Volt többek közt akadálypálya, óriásbuborék-fúvás, célba dobás, horgászat, építő foglalkozás, valamint „titkos doboz” és „pókháló” játék. Az ügyeskezű gyermekek többek közt zokniparipát, illatos levendulapárnát, királyfis és királylányos képkeretet, nyakláncokat, karkötőket készíthettek a szakemberek által vezetett kézműves-standoknál – ahol egyébként két nyelven folytak a foglalkozások, a magyar és román gyermekek pedig együtt, és egymást segítve szorgoskodtak a lehető legszebb művek elkészítésén. Akik pedig a foglalkozásoknak legalább felén részt vettek, és ezt a lepecsételt „útlevelekkel” igazolni is tudták, nyereményben részesültek. A foglalkozások egyébként kivétel nélkül olyan jellegűek voltak, amelyekben a szülők és gyermekeik is közösen részt vehettek.
A programot kézműves-vásár és színpadi fellépések tarkították. A közönséget 14 órától a Lilliput bábtársulat szórakoztattaMagelona históriája című interaktív előadásával, amelybe a bátran jelentkező gyermekeket is bevonták. A program 15 órától néptáncgálával folytatódott, amelyen több mint egy tucatnyi néptánccsoport és zenekar mutatta meg tehetségét. A gála összenépi tánccal vette kezdetét, melynek keretében a különböző formációk fiatal tagjai közösen ropták a táncot a legnépszerűbb, mindenki által ismert népi dallamokra, ami kiváló alaphangulatot teremtett a későbbi csoportos fellépésekhez.
Az idei Nyitott ablak Európára a Bihar–Hajdu Bihar Eurorégió Alapítvány, a Bihar Megyei Turisztikai Célpont Menedzsment Ügynökség (AMD Bihor), valamint a nagyváradi Szigligeti Színház közös szervezésében került megrendezésre.
Sz. G. T. / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Teltház fogadta, vastaps búcsúztatta Eszenyi Enikőt
Eszenyi Enikő az Északi Színház színpadán buja ritmusokkal kalauzolta a szatmári közönséget a vágyak világába.
A remek színésznőnek és a budapesti Vígszínház igazgatójának, Eszenyi Enikőnek a fellépése volt az idei Partiumi Magyar Napok egyik legjobban várt színházi előadása.
A művésznő, aki a Szatmárnémeti RMDSZ nőszervezetének a meghívására érkezett, nagy szeretettel köszöntötte a közönséget, elmondta: igazán különleges élmény számára a szatmári publikum előtt szerepelni, hiszen ő a közeli Csengerben nőtt fel, nagyszülei viszont Szatmárnémetiben éltek.
A vallomást újabb vallomások követték, de már versben és dalban. A színésznő előadása során folyamatosan kapcsolatban volt a közönséggel, a műsorszámok között pedig sztorizással szórakoztatta a nagyérdeműt. Akik több alkalommal is visszatapsolták a művésznőt - neki pedig mindig volt még a tarsolyában egy újabb vers vagy énekszám.
A Partiumi Magyar Napok színházi előadásainak főtámogatója az Autonet Import kft. szatmar.ro