Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. március 3.
Fokozódó magyarellenesség
Sepsiszentgyörgyön hetek óta egy csendőrségi terepjáró járőrözik. A benne ülők lépésben haladva róják vele a várost, ha éppen nem a Gróf Mikó Imre utcában vagy a Bodok hotel előtt kialakított pihenők valamelyikében állnak lesben. Ugyanakkor egy idő óta a rendőrség járművei is sűrűbben tűnnek fel, mint eddig, így ha valaki esti sétára indul, tekintete lépten-nyomon a karhatalmi szervek járműveibe botlik.
Mindezek láttán óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés, hogy mi lehet a készültségi állapot oka. Válasz híján azonban csak találgatni lehet, bár egy demokratikus államban az ilyen és hasonló intézkedések bevezetését nemcsak az érintettek tudomására hozzák, hanem meg is indokolják. Nálunk nem, főleg a szerintük nem is létező Székelyföldön, ugyanakkor viszont az is megtörténhet, hogy csak itt követelik meg a fokozott éberséget. Számtalanszor bebizonyosodott ugyanis, hogy Bukarest gyarmatként kezeli ezt a vidéket, őshonos lakóit pedig ellenségnek nézi. Így az sem véletlen, hogy mifelénk a rendőrség, csendőrség és titkosszolgálatok állományának létszáma jóval magasabb az országos átlagénál.
Az a tény pedig, hogy a fegyveres testületek nálunk szolgálatot teljesítő tagjai még veszélyességi pótlékot is kapnak, akárcsak afganisztáni küldetésük alatt, mindent elárul a nálunk betöltött szerepükről, illetve a hatalom szándékáról. És hogy ez számunkra semmi jót sem ígér, azt a velünk szemben tanúsított pökhendi viselkedésük, valamint arrogáns, olykor agresszív magatartásuk is bizonyítja. Gondoljunk csak a durván bántalmazott gidófalvi és szentléleki fiatalokra vagy a február 20-án Kézdivásárhelyen általuk elkövetett halálos gázolás elhallgatására. Legújabban pedig terrorista veszélyre hivatkozva fokozzák a magyarellenes intézkedéseket.
Minden jel arra mutat tehát, hogy kezdenek visszatérni a Ceauşescu-féle kommunista diktatúrának az erdélyi magyarság megfélemlítésére és megsemmisítésére irányuló gyakorlatához. Szándékuk megvalósítását azonban összefogással és bátor kiállással meg lehet akadályozni!
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Zaklatják Böjte atyát
Nagyüzemi módszereket kérnek számon
Aki netán úgy gondolná, Romániában könnyű jó dolgokat véghezvinni, annak mondjuk bátran a szemébe, hogy téved. Most éppen a dévai Szent Ferenc Alapítványt kezdték vegzálni olyasmivel, amit a törvényes előírások egyébként nem kérnek. A jó hír viszont az, hogy egy magánszemély, az énekes Ákos 50 millió forinttal segíti Böjte atya gyermekeit.
Hatósági ellenőrzésekre panaszkodik Böjte Csaba, a Szent Ferenc Alapítvány vezetője. A ferences szerzetes a Hargita megyei intézmények legutóbbi megbeszélésén elmondta, a székelyföldi megyében az elmúlt időszakban számos ellenőrzést hajtottak végre a hatóságok az alapítvány által működtetett otthonokban, miközben más megyékben nem voltak hasonló vizsgálatok.
Nem jó az emberközeli
„Hargita megyében a konyhák modern felszerelését kérik, amire nincs anyagi lehetőségünk, ugyanakkor más megyékben nem tapasztaltam ezt a szintű ellenőrzést” – idézte Böjte Csabát a Hargita Megyei Tanács közleménye.
Hozzátette, hogy eközben a hatóságok arra akarják rávenni őket, hogy az alapítvány „nagy vendéglátó-ipari konyhákat, mosodákat hozzon létre, ahol a gyermekeket vendéglátási normák szerint szakképzett szakácsok látják el”. „Ne kérjenek olyant, amit a törvény sem kér” – jelentette ki az atya.
A ferences szerzetes arra is kitért, hogy az iskolai tananyag elsajátítása mellett fontosnak tartja, hogy a háztartásba is bevonják a gyerekeket, a hátrányos helyzetből érkezők megtanuljanak ételt készíteni, a házat kitakarítani, hiszen ezekre otthon nagyrészt nincs lehetőségük. „Ezért ragaszkodunk ahhoz (bár anyagilag sokkal egyszerűbb lenne egy nagy központi mosodában a gyermekek ruháit kimosni), hogy a kicsik a nevelőjükkel tanulják meg saját ruhájukat kimosni, kivasalni, rendben tartani. Ahhoz is ragaszkodunk, hogy tanuljanak meg bevásárolni, ételt készíteni, önmagukat fenntartani” – mutatott rá a szerzetes.
Ákos adománya
Hogy valamennyire feledje a gondokat Böjte atya, kedd este a budapesti Andante Borpatikában Kovács Ákos zenész ötvenmillió forintos támogatást nyújtott át a dévai Szent Ferenc Alapítványnak, hogy támogassa az ott zajló gyermekmentő munkáját.
Csaba atya a csekk átvétele után elmondta: „Ez a legnagyobb egyéni adomány a dévai Szent Ferenc Alapítvány történetében. Igyekszünk a lehető legjobb árfolyamon átváltani gyermekkacagássá, jó magyar szóvá. Ez a támogatás az anyaotthonaink, gyermekvédelmi központjaink számára váratlan tavaszi angyaljárás. Isten fizesse!”
Egyesek kapcsolatot sejtenek Ákos nagylelkű adománya és aközött, hogy a zenész megegyezett a Magyar Telekommal. A cég közleményben tudatta, „a partnerek a vitás kérdéseket megnyugtatóan rendezték, az ügyet véglegesen lezártnak tekintik, megköszönve egymásnak a sokéves, eredményes közös munkát”.
Mint ismeretes, a mobilszolgáltató azután bontotta fel váratlanul és egyoldalúan szponzori szerződését Ákossal, hogy az előadó támadások kereszttüzébe került egy úgymond „nőgyűlölő” kijelentése miatt. Az énekes szerint szavait kiforgatták, azóta pedig többen is helyreigazítást közöltek az ügyben. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Megrázó dokumentumok a csíki Márton Áron-kiállításon
Írógéppel írt végrendelete is megtekinthető Márton Áron püspöknek az Emlékéven belül szervezett csíkszeredai kiállításon. A feltáró fényképekben gazdag kiállításnak a Megyeháza Galéria ad otthont.
Márton Áron végrendeletét és számos személyes adatot, dokumentumot, fényképet tár fel az a kiállítás, amelyet a Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Márton Áron Emlékév jegyében szervezték meg.
Az időrendi sorrendben összeállított, a Hargita Megye Tanácsával és alintézményeivel közösen szerkesztett dokumentum-pannók az életutat követik. Olyan személyes visszaemlékezésekkel kísért részleteket is feltárnak életéről, mint például azt, hogy a kisgyerek Márton Áron édesanyját egyszer eszméletvesztésig csípték a családi házuknál kirajzó méhek, és ő csak állt mellette, és várt, nem tudván, mit tegyen.
A Csíkszentdomokoson született Márton Áron életútját és szolgálatát gyerekkorától követő tárlat olvasmányos összekötő szövegekkel tálalja az idézetekből és dokumentumokból készített montázsokat. Pannóról pannóra vándorolva filmszerűen peregnek az események, és beavatást nyerünk a püspök személyisége mellett az egész korról. Egy-egy pannó a fotóival, mások a tisztán kiolvasható dokumentumokkal vonzanak.
Ilyen a Márton Áron írógépen keltezett végakarata is, melyet minden bizonnyal lehetetlen bárkinek is közömbösen végigolvasni. Festetlen koporsóba kérvén az eltemetését, híveit arra kérte, helyezzenek egy fenyőágat sírjára.
Az 1924-ben pappá szentelt Márton Áront 1938 karácsonyán XI. Pius pápa Márton Áront nevezte ki Erdély püspökévé. Püspöki beiktatásán az Erdélyben élő népek és vallások kölcsönös elfogadása és megbecsülése mellett tett hitet. „Erdély földjén három nyelven beszélnek és hat-hét féle szertartás szerint imádják Istent… Ígérem, hogy ezekkel a történelmi adottságokkal számot vetek.”
1940. május 18-án papokat szentelt a kolozsvári Szent Mihály templomban. Az összegyűlt tömeg előtt felemelte a szavát a faji megkülönböztetés és a zsidóüldözések ellen. Híveit az üldözöttek mentésére kérte, és levélben szólította fel a magyar kormányt a deportálások azonnali beszüntetésére. Ellenállást tanúsított a kommunista román kormány intézkedéseivel szemben. Kiállt görög katolikus testvérei mellett, és még a papságnak juttatott államsegélyről is lemondott, hogy ne kelljen alávetnie magát a hatalom zsarolásának.
1949. június 21-én letartóztatták és hadbíróság elé állították. Hazaárulással és államellenes összeesküvéssel vádolták és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Sanyarú körülmények között, földalatti pincékben, vasra verve tartották sokáig. 1955 tavaszán vette át újra egyházmegyéje irányítását. Két év múlva házi őrizetbe helyezték. Házőrző kutyáit rendszeresen megmérgezték. Az is előfordult, hogy rálőttek, de a golyó célt tévesztett. Ő maga soha nem szegte meg a házi őrizetet. A hatóságok többször ajánlottak kompromisszumot, szabtak árat szabadságának. Ő azonban minden alkut visszautasított.
Fogságából 1967-ben szabadult. 1970-ben, 1971-ben és 1974-ben is eljutott Rómába, ahol VI. Pál pápa fogadta. Súlyos betegen is ellátta hivatalát. 1980. szeptember 29-én halt meg.
Gellért Edit. maszol.ro

A túlélés nagymestere
Lassan szállóigévé lesz Fricz Tamás politológus azon diagnózisa, mely szerint Magyarország egy következmények nélküli ország. Szó, ami szó, nálunk bukni nagyon nehéz, pontosabban esetleges, a politikusi siker illetve kudarc nincs közvetlen összefüggésben a pozitív vagy negatív teljesítménnyel.
Többnyire az bukik, aki elveszti a pártvezetés bizalmát. Ehhez viszont nem kell hagyományos értelemben vett politikai hibát véteni. Elég rákérdezni például a párt kétes pénzügyeire (mint a MIÉP esetében) vagy csak egyszerűen tengelyt akasztani az elnökkel (Torgyán-féle FKGP). Önmagában az, hogy valaki politikai hibát vét, hazugságon érik, nem teljesít semmit programjából, korrupciós ügybe keveredik, napvilágra kerül zilált magánélete vagy netán bíróság ítéli el, nem jelent feltétlen bukást.
Erdélyben sem sokkal jobb a helyzet. Markó Béla túlélte, hogy 1993 és 1995 között a rá bízott legfontosabb programpontok közül (kataszter, belső választás, autonómia-statutumok) semmit sem teljesített. Sőt: 1995 óta még két ízben (1999-ben és 2003-ban) újraválasztották, annak ellenére, hogy e kulcsfontosságú közösségi kérdésekben azóta sincs előrelépés. Azt is túlélte, hogy az ominózus 1996-os kormányzati szerepvállalás kapcsán kijelentette: ha e történelmi kísérlet kudarcba fullad, lemond. A prognosztizálható kudarc "megvolt", az RMDSZ nemhogy az autonómia megvalósítását nem érte el 1996 és 2000 között, de még a kormányzati partnerek által megígért minimumot sem: a közigazgatásbeli nyelvhasználat végül csak a következő ciklusban rendeződött s nem éppen kielégítő módon, az ingatlan visszaszolgáltatás jogi rendezése szintén, (s mindmáig megy a huzavona a gyakorlatba ültetés szintjén) s önálló állami magyar egyetem továbbra sincs. Markó Béla pedig még mindig elnök.
Tokay György önként vonult vissza annak dacára, hogy pártállami múltjára már 1993-ban fény derült (lásd ehhez Szőcs Géza 1993 január közepén a brassói kongresszuson bemutatott pamfletjét, mely bőven idéz Tokay hét éves pártújságírói munkásságából), hogy részt vett a Neptun-ügyben, hogy az Egyesült Államokban (!) azzal vádolta Tőkés Lászlót (!), szervezete tiszteletbeli elnökét, hogy apokaliptikus látomásai vannak, (a 2002-es népszámlálás tragikus módon igazolta, hogy szó sem volt "látomásokról": 200.000 lélek elvesztése tíz év alatt egy másfél-kétmilliós közösség esetében békeidőben példátlan veszteség), hogy elhatárolódott a tiszteletbeli elnök etnikai tisztogatásra vonatkozó kijelentésétől, melyet még a román oldalról is volt, aki felvállalt (!),1996 elején azzal vádolta meg az RMDSZ egy részét minden ok nélkül, hogy "faji alapra akarja helyezni a szervezetet", minisztersége idején pedig kijelentette, hogy az erdélyi magyarok nem kívánnak pozitív diszkriminációt az anyaország részéről vízumügyben. Példákat lehetne még sorolni, de olyat aligha említhetnénk, mely felülmúlná Frunda György szenátor produkcióját. A román és magyar oldalon mindmáig sztárszenátornak tekintett politikus a túlélés nagymesterre. Sikerült megszerezze az RMDSZ vezetőinek bizalmát annak dacára, hogy a Független Magyar Párt politikusaként került be a parlamentbe. (E szervezetet még a Markó-vonal is szekus-gyanús képződménynek tartotta, ebből jött létre a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt, melynek elnöke Kiss Kálmán, az RMSZDP totális esélytelenségét látva 2004-ben előbb székely etnikai szervezetet próbált létrehozni, majd e terv meghiúsulása után a Nagyrománia Párt listáján (!) indult a választásokon. Csutak István volt képviselő 1993-as visszaemlékezése szerint éppenséggel Frunda egyik mai szövetségese, a szintén Neptun megjárt Borbély László járta körbe a képviselőket azzal, hogy vigyázzanak Frundával, mert az FMP embere és titkosszolgálati ügynök. FMP-s múltját maga Frunda sem tagadta.
1993-ban ő volt az, akinek javaslatára végül is nem került bele az RMDSZ programjába a területi autonómia. (E követelést csak 1995-ben sikerült programszinten kodifikálni.) Ezt 1996-ban kerek perec letagadta már idézett Erdélyi Naplós interjújában. Ugyanebben az évben, midőn a román hatalom magyarellenessége a csúcsokat verdeste, arról nyilatkozott, hogy akkor lenne a legboldogabb, ha kormányon látná saját szervezetét , illetve részt vett a nyilvánvalóan diverziós célzatú, kizárólag Románia külföldi imázsának javítását célzó Neptuni tárgyalásokon , melyet a Markó-szárny által dominált RMDSZ SZKT is kemény hangon ítélt el. 1996-ban elnökjelöltként megpróbálta legimitálni a Neptun-gate-et azzal, hogy az atlantai tárgyalásokkal állította azokat párhuzamba. (Holott a neptuni akció előkészítése titkos volt, csak a román hatalmat támogató David Binder tudósított róla, az RMDSZ-es résztvevőknek nem volt megbízásuk a szervezettől s akció célja Románia külpolitikai tőkéjének gyarapítása volt. Az Atlantai tárgyalás a legnagyobb nyilvánosság előtt zajlott, az RMDSZ részéről minden politikai irányzatot felölelő legitim delegáció vett rajta részt. A célokat illetően mindkét félnek megvolt a maga számítása. A román hatalom továbbra is arra törekedett, hogy párbeszédkészséget mutasson, az RMDSZ pedig arra, hogy nemzetközivé tegye az erdélyi magyarság megoldatlan problémáit. A két esemény összemosását még Markó Béla is elutasította .) Az 1996-os választási kampány teljében a Heti Világgazdaságnak adott interjújában hamis állítások sorát engedte meg magának az elnökjelöléssel kapcsolatban, valamint - s ez még sokkal súlyosabb - a román-magyar alapszerződés lábjegyzetét illetően. Ez, mint ismeretes, azt rögzíti, hogy az Európa Tanács 1201-es ajánlása nem vonatkozik a kollektív jogokra és az autonómiára. Frunda beállítása szerint azt rögzíti, hogy "a cikkelyben foglaltak nem vezethetnek elszakadáshoz". 1996-ig az autonómiának a szegregációval való összefüggésbe hozása a kifejezetten magyarellenes erőknek, vagyis a román félnek valamint az SZDSZ-nek volt a sajátja. (Magyar Bálint 1993-ban egy Szegeden tartott előadásában kísérelte meg a szomszédok prizmáján keresztül nézni az autonómiatörekvéseket . De Tamás Gáspár Miklósnak is volt olyan megnyilatkozása abban az időben, miszerint "Föderalizmus, regionalizmus, autonomizmus: ez mind alkotmányos államaink felbontására irányul." )
Az 1999-es RMDSZ-kongresszuson, midőn a kettős állampolgárság kérdése szóba került, Frunda azzal az állításával hökkentette meg a hallgatóságot, miszerint Horvátország nem adott állampolgárságot a határain kívül élő horvátoknak, csak útlevelet és választójogot. (A horvát példa a 2004. december 5-i népszavazásnak köszönhetően az egyik fő hivatkozási alapja lett a nemzet oldalnak, így talán nem kell ecsetelnem Frunda csúsztatási kísérletének nevetségességét s azt bizonygatnom, hogy Horvátország természetesen állampolgárságot adott minden azt igénylő horvátnak.) 2002-ben, midőn a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) ügyében a Szabályzatfelügyelő Bizottság határozata rámutatott az RMDSZ eljárásának törvénytelenségére , azt állította, hogy a határozat nem jogerős és a dokumentumot nem volt hajlandó felolvasni. (Nota bene a nem jogerős döntés is a testületre tartozott volna. Érdekes jogi megoldás lenne az első fokú bírósági határozatok eltitkolása az érintettek, valamint a nyilvánosság elől. A felolvasás megtagadásának oka az volt, hogy az SZFB állásfoglalása tartalmazta azt a passzust, miszerint a döntés jogerős és a Markó-klikk csak kétes szabályosságú manipulációval érte el, hogy a bizottság térjen vissza a döntésre. Mire a visszatérés megtörtént volna, a MIT helyeit a 2003-as kongresszuson a nomenklatúrális szempontok alapján életre hívott Markó-hu Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) küldöttei foglalták el.) Emlékezetes ugyanezen időben tett nyilatkozata is, mely szerint már elértük a kulturális autonómiát. Miközben Frunda nyilatkozatának idején működtek a tankönyv-kommandók, melyek a személyiségi jogokat semmibe véve székely gyerek iskolatáskájában kutattak magyarországi tankönyveket keresve, a román hatalom mindmáig ott akadályozza a csángók magyar oktatását, ahol tudja, miközben mind a magyar nyelvű oktatás intézményes keretéről, mind pedig a magyaroknak szánt tananyag tartalmáról Bukarestben döntenek. Nesze neked autonómia! Napjainkban Frunda György azzal került az újságok címoldalára, hogy nyilatkozata szerint igyekezni fog meggyőzni az európai fórumokat a román választási törvény demokratizmusáról. A Helsinki bizottságtól az Európai Néppártig, nem kevesen találtak eddig kifogásolnivalót abban, hogy a román szabályozás az etnikai szervezetek számára sokkal szigorúbb feltételeket támaszt, mint a pártok számára. (Ennek értelmében egy kisebbségi szervezet az általa képviselt közösség legalább 15%-ának támogatását kell élvezze, vagy legalább 25.000 tagot kell számláljon, úgy hogy 15 megyében is legkevesebb 300 tagja legyen. E feltételek sokkal keményebbek bármely kisebbség számára, mint a pártoktól megkövetelt 50.000 tag, ami egyébként szintén rendkívül szigorú követelmény.) Frunda tehát bárhonnan jött, bárhányszor mond ellent önmagának, állíthatja a legnagyobb jogi abszurdumot, megmarad pozíciójában. A jelenség sajnos Kárpát medencei szintű. A többségi hatalom számára kényelmes figurák Bugár Bélától, Kasza Józsefen át Markó Béláig vagy Frunda Györgyig mindaddig csúcspolitikus maradnak, amíg egy hiteles magyar szervezet meg nem buktatja az őket hordozó komprádor-alakzatot, az MKP-t, a VMSZt valamint az RMDSZt, a nemzeti érdekek kiárusítására szakosodott álnemzeti triumvirátust.
Borbély Zsolt Attila
a HUNSOR Erdélyi tudósítója
a cikk megjelent a Kapu oldalain is
hunsor.se/bzsatudositasai

Gazdaságilag is meg kell erősíteni a magyarságot a Kárpát-medencében
A szimbolikus jogszabályok után Magyarország gazdaságpoltikai eszközökkel is tenni akar a szülőföldön boldogulásért - mondta Potápi Árpád államtitkár a bukaresti RMÜE konferencián.
Romániában új növekedési ciklus vette kezdetét, és az elmúlt ciklusokat is figyelembe véve, rendkívül fontossá vált, hogy levonjuk a megfelelő tanulságokat. Következtetéseket kell megfogalmazni a prociklikus és anticiklikus gondolkodásmód alapján: ne adósodjunk el még jobban akkor, amikor már nem kéne, illetve próbáljuk meg a vállalkozásainkat úgy diverzifikálni, hogy abból hosszú távon is kiegyensúlyozott, saját, biztonságos növekedésünk lehessen - mondta Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója a Romániai Magyar Üzleti Egyesületáltal Magyarország Bukaresti Nagykövetségével, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Román Tagozatával és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság bukaresti fiókjával közösen, Bukarestben szervezett üzletember találkozón.
Ha a román gazdaság teljesítményét európai viszonylatban vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy nagyon szép gazdasági növekedésünk volt az uniós átlaghoz viszonyítva - mutatott rá Diósi. Hozzátette: Románia gazdasága természetes módon növekedett ilyen ütemben, ami különösen biztató, hiszen szinte semmi nem történik, ami ezt elősegítené: nincsenek nagy beruházások, nem beszélhetünk az uniós pénzek jelentősebb beáramlásáról, és nagyobb külföldi tőkeberuházásokról sem - fogalmazott a vezérigazgató, aki elmondta, a román gazdaság növekedését jelenleg a belső kereslet növekedése, a fogyasztás fűti.
A vezérigazgató előadásában arra is kitért, hogy bár a megyék egy része szépen kiveszi a részét Románia gazdasági növekedéséből, az ország harmada rendkívüli mértékben leszakadt az általános növekedési tempótól, ezt a változást pedig az ingatlanárak is jól tükrözik. Diósi szerint ez arra hívja fel a figyelmet, hogy az előző kormányok többsége nem sokat tett annak érdekében, hogy olyan fejlesztési programot dolgozzanak ki, amely a déli országrészben, Kovászna megyében, vagy az elmaradottabb területeken befektetőbarát környezetet hozzon létre.
Rámutatott, munkanélküliség tekintetében ugyan látszólag rendkívül jól állunk, hiszen EU-s összehasonlításban a 6,5%-os munkanélküliségi ráta alacsonynak számít, fontos ugyanakkor azt is figyelembe venni, hogy a munkaképes lakosság jelentős része külföldön vállal munkát, illetve nagyon sokan kiesnek a statisztikából. Elmondta, a foglalkoztatottság szerkezete sem mutat túl biztató képet, a lakosság mintegy 30%-a ugyanis mezőgazdaságból él Romániában, de döbbenetesek azok az adatok is, amelyek szerint az Európai Unióban működő kis családi gazdaságok harmada nálunk található.
Diósi kifejtette, bár önmagában jó hírnek számítana, hogy az elmúlt időszakban növekedtek a munkabérek, de ront az összképen, és rendkívül veszélyes helyzetet teremt, hogy a hazai termelékenység növekedése nem tart ütemet a munkabérek emelkedésével. "Ugyanezt láttuk 2007-ben is, amikor a bérek elaszabadultak, és a termelékenység mögöttük maradt. Akkor ennek nagyon rossz vége lett" - mondta a vezérigazgató.
Diósi szerint problémát jelent az is, hogy az állam nagyon gyengén veszi ki a szerepét a gazdaságépítésből, illetve, hogy a külső befektetők számára rendkívül fontos jogi biztonság is nagymértékű csorbát szenvedett az elmúlt időszakban. Elmondta, a külföldi befektetők körében a túlzott bürokrácia, a korrupció jelenléte, illetve a jogrendszer kiszámíthatatlansága is jelentős kérdőjeleket vet fel.
Pótápi Árpád: gazdaságilag is meg kell erősíteni a magyarságot a Kárpát-medencében
"Az elmúlt másfél évben radikális váltás következett be a magyar nemzetpolitikában. A szimbolikus jogszabályok meghozatala után ugyanis Magyarország egyre nagyobb figyelmet fordít a szülőföldön való boldogulás elősegítésére, amelyet immár gazdaságpolitikai eszközökkel is támogat. A cél az, hogy csökkentsük, vagy lehetőleg megállítsuk az elvándorlást, ami különböző mértékben, de azért mindenhol jellemző a magyarságra" - mondta Potápi Árpád János magyar államtitkár, aki előadásában Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának tevékenységéről is beszámolót tartott.
Az államtitkár előadásában kitért azokra a határon átnyúló határmenti programokra is, amelyek a magyarság 80%-ának teremtenek lehetőséget arra, hogy az uniós pénzek lehívásába magyar-magyar együttműködés keretén belül tudjanak bekapcsolódni. A kapcsolatrendszer fejlődésében gondot jelenthet ugyanakkor, hogy a közép-erdélyi, illetve a székelyföldi magyarság ezekbe a határmenti programokba nem bevonható - mutatott rá az államtitkár, hozzátette viszont, hogy keresik a módját annak, hogy a Budapesten kiírt pályázatok lehívásába ezeket a térségeket is be lehessen kapcsolni.
Potápi elmondta, a gazdaságélénkítés egyik stratégiai alapillérét továbbra is a szakképzés támogatásában látják, hiszen a Magyarország által felvállalt gazdasági motor szerepet nem tudják teljesíteni, ha a szakemberek mennyisége és minősége nem növekedik. "Az elmúlt években egyre többet beszélünk a duális szakképzés jelentőségéről és megerősítéséről. Magyarország 2016-ban is, akárcsak 2015-ben, 500 millió forintot (mintegy 1,61 millió eurót) fordít konkrét határon átnyúló fejlesztésekre, tanműhelyek felújítására, illetve eszközök beszerzésére" - mondta az államtitkár.
Olti Ágoston: megéri lehetőséget adni a fiatal vállalkozóknak
Olti Ágoston, az OTP Consulting Románia vezérigazgatója a vállalat Bukaresti Műszaki Egyetemmel partnerségben 2015-ben lebonyolított vállalkozásfejlesztési projekjéről számolt be, amely alapvetően a bukaresti és a délvidéki régióra korlátozódott. A projekt keretében 400 személyt, köztük 200 egyetemistát képeztek vállalkozói alapismeretekre. A résztvevőkből 40 új vállalkozó került ki, akik egyenként 10 ezer eurós támogatást kaptak egy üzleti terv verseny részeként új vállalkozás indítására.
A projekt részeként a 40 kezdő vállalkozás mellett 80 munkahely jött létre. A nyertes cégek között volt 7 informatikai vállalkozás, magas hegyvidéki turizmusban tevékenykedő cég, fogorvosi rendelő, de különböző kreatív szakmák képviselői is. Olti elmondása szerint, amikor a vállalkozásokat kiválogatták, elsősorban azt tartották szem előtt, hogy az üzleti ötlet életképes legyen, és egyedi.
A vezérigazgató kiemelte, a projekt egyik legsikeresebb részének azokat a rendezvényeket tartja, ahol a kezdő vállalkozások egymással találkozhattak, és egymás közt tanultak meg üzletelni. A projekt részeként ugyanis azon túl, hogy tanácsadással segítették a kezdő vállalkozókat, fontosnak tartották, hogy ne csak a POS DRU program keretén belül megnyert 10 ezer eurót adják, hanem hozzásegítsék a kezdő vállalkozásokat az új üzleti lehetőségekhez is.
Olti rámutatott, érdekes tapasztalat volt számukra is, hogy a vállalkozásaik az üzleti tervükben a támogatás jelentős részét fordították marketingköltségekre. "Eleinte szörnyülködtünk a reklámköltségek magas összegén, de később a vállalkozások online jelenléte és sikere is őket igazolta" - mondta. Hozzátette, sajnos a fiatalok még mindig félnek az EU-s forrásoktól és a bürokráciától, hiszen a tapasztaltabb vállalkozók és a média is gyakran nagyon negatív képet mutatnak a támogatásban rejlő lehetőségekről.
Tamás Péter: a magyarság még mindig kiaknázatlan üzleti lehetőség
Magyarnak lenni egy rendkívül jó üzleti lehetőség - hívta fel a figyelmet Tamás Péter, a temesvári székhelyű Tifel vállalat tulajdonosa, aki a romániai magyar üzleti vállalkozások elindulásának buktatóiról, illetve lehetőségeiről tartott előadást. Elmondta, a szórványban, vagy a nyugati országokban élő magyar közösségek nagyon gyakran nem vállalják fel az értékeiket, és nem ismerik fel az ebben rejlő potenciált. "Van bennük egy kis komfortizmus, miszerint egy magyar étterem például a románokat úgysem érdekli. Azt gondolom, ez egy hatalmas tévedés, és egy elszalasztott üzleti lehetőség" - mondta a vállalkozó.
Tamás rámutatott, azért is fontos lenne ezeknek az értékeknek a kiemelése, mert az infrastruktúra fejlődésével nem csupán a külföldről érkező, hanem a belföldi turisták száma is lényegesen növekedni fog. "Erre fel kell készülni. Székelyföldön például nagy előrelépések történtek ebben a tekintetben, egyre több a vendég. A szórványvidékekre azonban ez még talán nem jellemző" - fejtette ki. Hozzátette, nem feltétlen "magyarkodásra" van szükség, hanem egy olyan környezet kialakítására, amely a turizmus szempontjából célravezető lehet.
A networking nem más, mint a tudatos üzleti kapcsolatépítés megfűszerezve azzal, hogy bizalmi alapon, jutalékmentesen egymás kapcsolati hálóját megosztjuk, és ezen erősödünk - emelte ki előadásában Bács Ferenc, a BNI Észak-Kelet Magyarország regionális igazgatója. Rámutatott, az üzleti előrementelt gyakorlatilag nem a kapcsolatok mennyisége, hanem a minősége határozza meg. Bács Ferenc: a legolcsóbb marketing a névjegykártya
"Nagyon sokan arra koncentrálnak, hogy minél több névjegykártyát gyűjtsenek. Nem ismerik fel, hogy stratégiailag kell összekapcsolniuk magukat erős vállalkozásokkal. Stratégiai partnerségnek pedig azt lehet nevezni, amikor ugyanazt az ügyfélkört több partner más-más szolgáltatásokkal egészíti ki" - mondta Bács. Kiemelte, a kapcsolatok minőségi irányba való elmozdítása azért is nagyon fontos, mert rengeteg felesleges kiadástól kímélheti meg magát a vállalkozó.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Román Tagozatának szerepéről beszélt előadásában Rák János Zoltán, a tagozat titkára. Elmondta, az 1999-ben létrehozott tagozat feladata a kétoldalú gazdasági kapcsolatok erősítése Románia és Magyarország egész területén. Kiemelte, hogy 2012-től minden Magyarországon jegyzett vállalatnak kötelező regisztrálnia a kereskedelmi és iparkamara valamely tagozatához. "A vállalatoknak a regisztrációhoz körülbelül 5 ezer forintos díjat kell fizetniük. Eleinte nehezen fogadták ezt a kötelezettséget, később azonban felismerték, hogy ezért a díjért cserébe az MKIK olyan szolgáltatásokat nyújt, mint a pénzügyi, adózási és hitelezési tanácsadás, üzleti partnerkeresés, illetve pályázatfigyélés" - mondta a tagozat titkára.
Rák János jelentős előrelépésként számolt be arról, hogy a kötelező regisztrációnak is köszönhetően, most már össze tudnak állítani egy olyan adatbázist is, amelyben kategóriákra bontva a tagok meg tudják tekinteni a leendő partnerek vagy ügyfelek adatait. Emellett naprakész információkkal is tudnak szolgálni azokról a területekről, amelyek iránt a tagozat tagjai érdeklődést mutatnak.
Kicsid Attila. Transindex.ro

Védhatalmi státus
A romániai magyarság elmúlt negyed századának megaláztatását jellemzi dióhéjban az a történet, amely a Tőkés Lászlónak odaítélt Románia Csillaga érdemrend visszavonásáról szól. A bukaresti legfelsőbb bíróság döntése értelmében a kitüntetés visszavonását javasoló becsületbírósági javaslat érvényes, tehát Klaus Johannis államfő kezében van a végleges döntés.
A román politikum által szélsőségesnek, románellenesnek, alkotmányellenesnek bemutatott egykori református püspök, a romániai magyar ellenzéki politizálás frontembere és EP-képviselő megnyilatkozásait ilyen formán kategorizálni annyit tesz, mintha ezzel a romániai magyarság többségét minősítenék. Tőkés László ugyanis a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen elhangzott ominózus beszédében – amely többek között a szociáldemokraták volt elnökénél, Victor Pontánál verte ki a biztosítékot – nem többet és nem kevesebbet kért, mint autonómiát az erdélyi magyarságnak. Mivel tudvalevő, hogy a nagy román ellenszélben ezt önerőből nehéz kiharcolni, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnök társaságában Magyarország védhatalmi státusát kérte, amelyet annak idején Ausztria is gyakorolt a dél-tiroli német közösséggel való viszonyában.
A véleménynyilvánítás szabadságának letéteményeseként elkönyvelt Európai Unióban egy ilyen kijelentés senki ellen nem irányul: Európa egyik legnagyobb, önrendelkezési jogok nélkül, kisebbségben élő és diszkriminált közössége, a romániai magyarság érdekében hangzott el. A többségi román politikum nemcsak közösségi jogokat nem hajlandó adni az erdélyi magyarságnak, hanem azt is büntetné, ha valaki ezt szóba hozza.
Tőkés László érdeme, hogy az elmúlt 25 évben az autonómia gondolatát a Kárpát-medencei közbeszéd tárgyává tette, amiről ma már széles körben lehet gondolatokat cserélni és vitázni. Ennek a közbeszédnek egy újabb fontos stációja a védhatalmi státus iránti igény megfogalmazása, amellyel az anyaország adós az erdélyi magyarság számára. Minden közszereplőnek, aki a közösségi jogok érvényesítéséért száll síkra Erdélyben, éreznie kell, hogy Magyarország ehhez a roppant nehéz és esetenként egyéni szabadságát is kockáztató fellépéséhez erkölcsi, politikai és anyagi támogatást egyaránt biztosít.
Ne legyenek illúzióink a román államhatalom módszereit illetően. Mivel Románia a kisebbségi jogok biztosítása terén nem jogállam, nemcsak érdemrendeket vesz el, hanem minden eszközzel harcol az erdélyi magyarság jogos közösségi követelései ellen. Hathatós magyarországi „védhatalmi” támogatás nélkül mindezt nem lehet ellensúlyozni.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szétesőben az RMDSZ
Csak a vak nem látja, hogy nagy bajban van az RMDSZ. A választások közeledtével vezetői ugyan görcsösen próbálják az erő látszatát kelteni, magabiztosnak tűnni. Hangoskodnak is gyakran, bár ez nem mindig indokolt, de csak úgy, mint az erdőben elcsatangoló gyermek: a maguk bátorítására. Kincstári optimizmusuk, a politikai ráolvasás sem sokat segít, még a 85 százalékos támogatottságuk révedt zsolozsmázása sem, mert gyakran elbizonytalanodnak és nem ok nélkül. A legutóbbi felmérés szerint alig 3 százalékos támogatottságuk nem sok jóval kecsegtet. Ha nincs az előre kialkudozott alternatív küszöb biztonsági hálója, most sokan kétségbeesve kapkodnának fűhöz-fához. Egyesek megteszik így is.
A jelek szerint hiábavaló volt a boldogulást az RMDSZ-ernyőn kívül kereső erők oszd meg és uralkodj elve szerint felszámoló, megsemmisítő akarat, csupán az MPP-t sikerült olyan erővel magukhoz szorítaniuk, hogy az már csak tehetetlen rángásokra képes. Az EMNP nem kér a nagyobb testvér megsemmisítő szövetségéből. Az RMDSZ nőszervezetének – vagy mondjuk kisgazdaplatformjának – szintjére jelentéktelenedett MPP az utolsókat rúgja. Biró Zsolttal vagy nélküle, de nehezen hihető, hogy önálló erőként valaha szerephez juthat, külön entitásként elindulhat-e még valamely választáson. Maradt az EMNP, mint az egyetlen önálló, a kijáró politizálást elvető politikai akarat megfogalmazója. Ez most az RMDSZ legfőbb célpontja. A „szövetség” ahelyett, hogy közösségi, nyelvi, szimbólumhasználati jogaink fokozatos és agresszív visszavétele miatt a bukaresti hatalmi gépezettel venné fel a küzdelmet, minden erejével az erdélyi magyar politikai préri felett akar továbbra is kizárólagos ellenőrzést. Miközben Marosvásárhelyen az erdélyi magyar jogérvényesítés szempontjából szimbolikus jelentőségű frontvárosban képtelenek voltak a polgármesteri szék, illetve a városi képviselőtestületi többség visszaszerzéséhez szükséges valós összefogás feltételeit kidolgozni. A szűk látókörű, kicsinyes politikai érdekeken, helyi ellentéteken nem tudtak felülemelkedni, ezért koalíciós jelölt helyett most független jelölttel próbálkoznak.
Mielőtt elfogultsággal vádolnának, az általam állítottakkal egybecseng az, amit legutóbb az alakulat egyik kulcsembere nyilatkozott a sajtónak, s ami úgy hangzott: az RMDSZ szétesett.
Szentgyörgyi László. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ne szórakozzanak velünk, így akarnak tönkretenni minket?
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a közelmúltban a kolozsvári Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely meghívottja volt: a Közép- és Kelet-Európa kulcsszerepe a keresztény kultúra megőrzésében témájú pódiumbeszélgetésen vett részt. Bevándorlási hullám, a magyar kormány migrációs politikája, a liberális világszemlélet bukása és az európai kereszténység – a jelenünket meghatározó témákról Soltész Miklóssal beszélgettünk.
– A kelet-európai országok – elsősorban a visegrádi négyek – egységesen lépnek fel a migrációval kapcsolatos kérdésekben, a nyugati országokkal ellentétes álláspontra helyezkednek. Minek köszönhető ez?
– Talán annak, hogy ezek az országok hosszú évtizedekig kemény diktatúrában éltek, és az emberekben kialakult egy veszélyérzet. Sokkal nagyobb, mint azokban az országokban, ahol a jólét és a mindennapos küzdelmeknek a hiánya elaltatta az embereket, de a politikusi réteg nagy részét is. Egyre inkább látszik, hogy amint Nyugat-Európában szaporodnak a bajok, az atrocitások, az emberek folyamatosan döbbennek rá arra: itt nagyon nagy gond van. Ugyanakkor azzal a politikával, amelyet Magyarország a bevándorlással kapcsolatosan képvisel a kontinensen, egyre többen azonosulnak. Azt viszont még nem lehet tudni, hogy a nyugati országok vezetői ezt mikor fogják belátni és magukévá tenni.
– Románia is egy hagyományosan keresztény – ortodox – ország, mégsem csatlakozik ebben a kérdésben a többi kelet-európai állam által képviselt állásponthoz. Ez a hagyományos kétkulacsos politikának a következménye?
– Én inkább annak tulajdonítom, hogy Románián nem ment keresztül olyan nagy embertömeg, mint Macedónián, Szerbián, Horvátországon, Szlovénián vagy Magyarországon. Ennek következtében nem érzékeli ennek veszélyét és súlyát. Amikor egy gond távol van az embertől – legyen az földrengés, szökőár vagy bármi más –, akkor lehet, hogy sajnálkozik az adott helyzet miatt, de teljesen másképp reagál, mint amikor azt saját bőrén tapasztalja. Azt látom, a román politika még nem szembesült ezzel a gonddal. Amennyiben az ország határait is elérné egy jelentős bevándorlóhullám, azt hiszem, azonnal felsorakozna a többi ország mögé, amely a V4-ekkel közösen lép fel. Én biztatom is erre őket, mert a Romániában élő emberek élet- és munkaszeretete – bizonyítja ezt az is, hogy milliók hagyják el az országot azért, hogy dolgozzanak – megérdemelné ezt a törődést. A másik gondolatom pedig a következő: az ortodox egyház sokat szenvedett a szétszakítottság miatt, kár lenne az ortodox keresztényeket egy másik fajta veszélynek is kitenni.
– Előadása elején kijelentette: a liberalizmus végnapjait éli Nyugat-Európában. Valóban erről van szó, vagy csak egy pillanatnyi megrendülés tanúi vagyunk?
– Az, hogy a veszélyeket nem ismerik fel, az, hogy ez az ideológia a természet törvényeit akarja felrúgni, az, hogy társadalmi berendezkedésük a kereszténységet teljesen háttérbe szorítja, sőt meg is veti, előbb-utóbb oda vezet, hogy a társadalom képtelen lesz az önvédelemre. Sajnos ezt látjuk már Európa egyre több országában. Ezért a kölni események és a terrorcselekmények sokakban földrengésszerű változást idéztek elő: az emberek ráébredtek arra, hogy őket becsapták. Kérdés, felismerik-e azt, hogy az eddigi társadalmi berendezkedésük mondott csődöt, vagy valami másban fogják meglátni a probléma gyökerét. Tény: a liberalizmus képtelen arra, hogy a társadalomnak védelmet nyújtson. Hadd mondjak egy abszurdnak tűnő, de valós példát: ha valaki Norvégiába kerékpárral megy be, akkor az közlekedési eszköznek számít és a jogszabály értelmében a beutazót nem szabad megállítani. Ezért Norvégiába az összes migráns biciklivel érkezik. Normális dolog ez? Nincs ott épeszű rendőr vagy határőr, aki kijelentené, hogy „Ne szórakozzanak már velünk! Így akarnak tönkretenni minket?”. Egy másik példa az, amit Faymann osztrák kancellár művelt a tavaly ősszel. Csupán azért, hogy politikailag korrekt legyen a beszéde, hosszasan gondolkozott azon, hogyan nevezze a migránsok megfékezésére építendő kerítést. Napokig hazudtak össze-vissza, ócsárolták a magyar politikát. Végül a kerítést szárnyas kapunak kiáltották ki. Hogy jut eszébe valakinek ilyet mondani? Ahelyett, hogy elismerje: a magyaroknak igazuk volt, igenis kerítést kell építeni. Amikor az igazságot nem merik kimondani, amikor a politikailag korrekt diskurzus miatt mindennek és mindenkinek meg akarnak felelni, akkor bizony nagy baj van.
– Tavaly nyáron a magyar kormány a bevándorlókkal kapcsolatos politikája miatt egyedül maradt Európában. Azóta a helyzet folyamatosan változott, az emberek egyre inkább rájöttek arra, hogy „a tárt karokkal fogadjunk be minden bevándorlót” hozzáállás helytelen. Informális csatornákon érkeznek-e olyan vélemények, amelyek helyeslik az akkori magyar álláspontot?
– Amit kérdezett, annak több üzenete is van. Az egyik az, hogy mindenkinek van felelőssége. Mi, magyarok, kicsi, tíz-tizenötmilliós nemzet vagyunk, mégis meg tudtuk változtatni az európai közvéleményt, a közgondolkodást. A környező országok teljes mértékben mellénk álltak, az átlag európai szavazópolgár is nagyrészt nekünk ad igazat. És bizony mesélik a Nyugat-Európában többször megforduló képviselőink, hogy egyes uniós politikusok a liftben rájuk kacsintanak vagy kezet ráznak, és igazat adnak nekünk, de amikor kiállnak a pulpitusra, akkor éppen az ellenkezőjét mondják. Ez a politikai korrektség. Ha valamit a fejükbe vettek, akkor attól nem tágítanak, nem merik elismerni, hogy egy kis nemzetnek is igaza lehet. Reméljük, eljön ennek is az ideje. A másik dolog az, hogy ezek után nekünk nem kell majd folyamatosan a szemükre hánynunk tévedéseiket és azt mondani, „íme, nekünk volt akkor igazunk”, hanem keresni kell az együttműködést, a közös megoldásokat: a kontinens határait meg kell védeni, a közel-keleti konfliktusban szenvedőket szülőföldjükön megsegíteni, az ott élő keresztényeket megvédeni, valamint országainkban a keresztény gyökereket megerősíteni.
– Rádöbbentheti-e a migrációs jelenség Európát arra, hogy rossz irányba indult el, nem a helyes úton jár? Vagy már túl késő?
– Temetni nem szabad magunkat még akkor sem, hogy ha a baj valóban nagyon nagy. Látnunk kell: a felelősség és a feladat óriási. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy az Úr Istennek vannak olyan üzenetei egy nép, egy társadalom, jelen esetben a kereszténynek mondott országok felé, amely így szól: gyerekek, ébredjetek fel, valami nem működik jól a gondolkodásotokban. Ez egyúttal a remény is egyben. Ez változtathatja meg az európai felfogást, aminek – ha belegondolunk – az elmúlt kétezer évben sokszor volt szomorú következménye: rengeteg viszály, belháború, világháború. De szerencsére ezekből mindig talpra tudott állni. Bízom abban, egy ilyen helyzet is arra ébreszti fel a társadalmat, hogy rájön: ami eddig volt, az nem folytatható. A természet törvényeit nem lehet teljes mértékben mellőzni, és igenis vissza kell térni azokhoz a gyökerekhez, amelyek a kereszténységben rejlenek. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenkinek azonnal kereszténnyé kell válnia, de elfogadja annak kulturális, civilizációs alapjait, értékeit.
Soltész Miklós
Budapesten született 1963. július 23-án. A budapesti Piarista Gimnáziumba járt. 1988-ban az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskolán városgazdász üzemmérnöki diplomát szerzett. 1994-től 2000-ig a Wastl Kft. kereskedelmi vezetője volt. 1994-től a Cisztás Fibrózisban Szenvedő Betegek Országos Egyesületének főtitkára. Mérnöki munkája mellett 1996-tól az V. kerületi alpolgármester. 1997-ben a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség budapesti alelnökévé, majd 2000-ben országos ügyvezető titkárává választották. 1998-tól a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ–MDF képviselőcsoportjának tagja, Budajenő önkormányzati képviselője. 2000 és 2002 között a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium vezetőjének, Fónagy Jánosnak a kabinetfőnöke. 2002 és 2005 között Budajenő polgármestere. A 2006. évi országgyűlési választásokon Pest megyei területi listán szerzett mandátumot. 2006-tól az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság alelnöke, a Fidesz–KDNP frakciószövetség Népjóléti Kabinetjének vezetője. A 2010. évi országgyűlési választásokon is listáról jutott be a parlamentbe. 2010 júniusától a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában dolgozik, jelenleg az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárként.
Somogyi Botond. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Márciusi események a Tomcsa Sándor Színházban
Újabb ősbemutatóra kerül sor a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban: Toepler Zoltán és Garaczi László Brahms és a macskák című drámáját láthatják, Hatházi András rendezésében.
Az előadást csütörtökön, március 3-án 19.00 órától mutatják be. A színház vezetése szerint egy olyan darabról van szó, ami nem szokványos „konzerv”, vagyis nem engedik elbújni a nézőket a székek közt, miközben a színészek játszanak. A nézőket is bevonják – amennyire ezt ők megengedik. Éppen ezért hangsúlyozottan kérik, hogy a bemutatóról ezúttal senki ne késsen el!
„Mivel a Brahms és a macskák egy nyilvános próba, olyan lehetőséget ad a közönségnek, hogy betekintsen a színház életébe, magába a próbafolyamatba. Erre az elmúlt tizenhat évben nem volt lehetőség” – részletezte az igazgató.
Nagy Pál színházigazgató kiemelte, hogy 2016-ban ez az első bemutató, de nem az első Hatházi által rendezett darab Udvarhelyen, szintén ő rendezte három évvel ezelőtt A lovasokat. A szakemberek elsősorban azért szeretik Hatházi munkáját, mivel teljesen másképp közelít magához a színházhoz. Időnként a közönség veszi is a rá kiosztott lapokat, ha nem csak szórakozni és töltekezni akar, hanem játszaná ugyanakkor a színházat.
A Brahms és a macskák ily módon "ősbemutató egy nyilvános próbán", amelyet március 3-án, csütörtökön, 19.00 órától Tomcsa Sándor-bemutatóbérleteseknek, március 4-én, pénteken, 19.00 órától Nyirő József-bérleteseknek, március 10-én, csütörtökön, 19.00 órától Haáz Rezső-, március 11-én, pénteken Kovács György-, március 29-én, kedden Tamási Áron- és március 30-án, szerdán pedig Fekete István-diákbérlet tulajdonosoknak játszanak, szintén este 7 órai kezdettel.
Az égig érő fa bábelőadás - Nagy Regina m.v. rendezésében - március 7-én, hétfőn, 10.00 és 12.00 órától, illetve március 8-án, kedden, ugyancsak 10.00-től és 12.00-től lesz műsoron a Koncertteremben, szabadelőadás formájában.
Az Udvarhely Néptáncműhely előadása, A bál egy táncszínházi előadás, amely a magyar nép kultúrtörténetét próbálja a színpadi mozgás és a zene eszközeivel ábrázolni - rendező: Antal József - március 9., szerda 12.00 – Mikszáth Kálmán diákbérlet, nagyterem, március 9., szerda 19.00 – Fekete István diákbérlet, nagyterem.
A zűrzavaros éccaka Ion Luca Caragiale örökérvényű vígjátékának sajátos továbbgondolása Albu István rendezésében. Ezt az előadást március 13-án, vasárnap 19.00 órától lehet majd megtekinteni, szabadelőadás formájában a nagyteremben, játssza a gyergyószentmikósi Figura Stúdió Színház.
Március 15-ét a forradalom.ma című műsorral köszöntik, napján, 2016. március 15-én 9.00 és 12.00 óra között. További információkat az eseményről a színház honlapján találhat az érdeklődő: www.szinhaz.ro
Neil Simon Pletyka című bohozatát március 22-én, kedden, 19.00 órától Móricz Zsigmond-, március 23-án, szerda, 19.00 órától Arany János-diákbérleteseknek játsszák.
Örkény István Tóték című tragikomédiával március 15én, kedden Brassóban, a Mátyás mesékkel március 18-án, pénteken 11.00 és 13.00 órától Kézdivásárhelyen, március 31-én, 11.30 és 13.30 órától Csíkkarcfalván lép fel a társulat. eloszekelyfold.com

Kolozsvári táblaháború
Évek óta zajlik ez is, újabb és újabb kanyarokkal, mindmáig kézzel fogható eredmény nélkül. Már a magyar közösség szempontjából nézve. A legújabb fejlemény az, hogy a Kolozsvári Törvényszék elutasította a Minority Rights egyesület azon kérését, hogy kötelezze a polgármestert hogy tegyen ki a kétnyelvű helységnévtáblákat a város bejárataihoz.
Az nem derül ki a törvényszék honlapján található szűkszavú összefoglalóból, hogy pontosan mi a per tárgya, de az előzményekből és sajtóhírekből arra lehet következtetni hogy az, hogy a polgármester ültesse gyakorlatba a városi képviselő-testületnek a táblák kihelyezésére vonatkozó határozatát. Ez pedig egy teljesen jogos kérés és érthetetlen az ítélet, magam is kíváncsi vagyok, hogy mivel indokolja azt a bíró. Remélem amint a felperes kézhez kapja, közkincsé is teszi majd. Ez biztos: a polgármester az elutasítást nem indokolhatja azzal, hogy a magyarok alakosság kevesebb mint 20%-át teszik ki, ugyanis az 1206/2001-es Kormányhatározat olyan esetben ezt kötelezővé teszi, ellenben legyen akárhány százalék a magyar lakosság, ha a képviselő-testület úgy dönt, akkor a magyar felirat ki kell kerüljön, azért, mert helyi ügyekben ilyen téren a testület szuverén módon dönt, a polgármesternek pedig törvényes kötelessége a testület határozatait végrehajtani. Ha nem ezt teszi, az hivatali visszaélés, vagyis bűncselekmény. Éppen ezért a kolozsvári magyarok megfontolhatják azt is, hogy büntető panaszt tegyenek az akadékoskodó polgármester ellen, megvan rá minden okuk és joguk.
A kérdés ugyanakkor megközelíthető más irányból is. A már említett kormányhatározat 2001-ben született, melléklete pedig tételesen felsorolja az összes olyan települést, amelyben valamely nemzeti kisebbség 20% felett van jelen, s rögzíti azt is, hogy mi a neve az adott településnek ama kisebbség nyelvén. Ebben a mellékletben pedig ott szerepel Kolozsvár is! A kormányhatározat azt is előírja, hogy az érintett települések polgármesterei ki kell helyezzék a kétnyelvű feliratokat (települések s azon belül közintézmények nevei) maximum 90 nappal a határozat érvénybe lépése után. Az a határidő 2002 márciusában járt le, addig kellett volna az akkori polgármester kihelyezze a város bejárataihoz a kétnyelvű táblákat, 14 éve van tehát mulasztásban a mindenkori polgármester.
Ezen rendelkezések végrehajtását a prefektus (is) felügyeli, be nem tartásuk esetén 2500 és 5000 lej közötti bírságot szabhat ki.
Következésképpen ha van ha nincs a táblák kihelyezéséról szóló önkormányzati határozat, azokat a kormányhatározat előírásai szerint még 2002 elején ki kellett volna helyezni, s ez azóta is aktuális, ezt a kötelességet mulasztotta a mindenkori polgármester, ezért a prefektusnak büntetni kellett volna és büntetni kellene. S mivel a jogszabály semmi olyat nem tartalmaz, hogy ha valahol utólag a lakosság részaránya csökken, akkor el kell távolítani a táblát (már csak azért sem, mert a szerzett jogokat jobb helyen visszavonni nem illik), ezért az a tábla ma is ott kellene álljon.
Mindebből az következik, hogy túl azon, hogy a táblaállításra vonatkozó határozat gyakorlatba ültetését kérik, a kolozsváriak még két – békés, azaz nem büntetőjogi – dolgot tehetnek:
1. Felszólítják a polgármestert, hogy az 1206/2001-es Kormányhatározat előírásainak megfelelően helyezze ki a város bejárataihoz, illetve a helyi középületekre a kétnyelvű feliratokat.
2. Jelzik a prefektusnak, hogy a polgármester 14 éves mulasztásban van, s felszólítják, hogy ezért bírságolja meg és kötelezze őt a feliratok kihelyezésére.
Ezek a hazai lehetőségek. De nem szabad megfeledkezni a nemzetköziekről sem. Az Európa Tanács (azon belül kiemelten az 1206/2001-es Kormányhatározatban is hivatkozott Kisebbségi Keretegyezmény titkársága, valamit a két éve igen kritikus jelentést kiadó ECRI) és az EBESZ tájékoztatása a minimum, amit szerintem ezzel az üggyel kapcsolatban is célszerű megtenni. Illetve ha meglesz az ítélet indoklása, azt meg lehet küldeni az Európai Bizottságnak is, azt alátámasztandó, hogy távolról sem jött el az ideje annak, hogy a román igazságszolgáltatás felügyeletét megszüntessék.
Árus Zsolt. itthon.ma//szerintunk

2016. március 4.
Egy találkozás, két emlékezet
Szóváltásba keveredett csütörtökön Ráduly Róbert Kálmán a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság székhelyén az intézményt vezető Radu Sandu Moldovannal – tudtuk meg Csíkszereda volt polgármesterétől. Szerinte Moldovan ingerülten beszélt és bírsággal fenyegette őt, a főkapitány viszont ezt cáfolja, és nem érti, hogy Ráduly miért őt hibáztatja jelenlegi helyzetéért.
több mint nyolc hónapja hatósági felügyelet alatt álló, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal megvádolt Ráduly Róbert Kálmánnak a kényszerintézkedésre vonatkozó előírások szerint rendszeresen jelentkeznie kell a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságon. Csütörtökön is ez történt, az intézményben viszont váratlanul összetalálkozott Radu Sandu Moldovan Hargita megyei rendőrfőkapitánnyal. Az ezután történtekről szóló, az érintettektől származó beszámolók részben eltérnek egymástól.
Ahogy Ráduly emlékszik...
„Mivel a bűnvádi iratcsomóból egyértelműen kiderül, hogy a megyei rendőrfőkapitány a koholt vádak gyártásának elindítója, nem kívántam érintkezni vele, de ő beszélgetést kezdeményezett. Mit csinálok? – kérdésére azt válaszoltam, az ön ügyködésének következményeit járom. Majd egyre ingerültebbé válása közepette emlékeztettem, a Truţăval 2014 nyarán folytatott beszélgetésre, és a maroshévízi rendőrség egyik tagja számára kiadott ukázra” – mondta a volt polgármester. Ráduly szerint ennek hatására Moldovan hangnemet váltott és miután azt mondta, „azért van itt, amiket aláírt”, számon kérte Rádulytól, hogyan merte kérni a lemondását, „amikor ön is balesetet okozott”. „A folyamatos közbeszólásai közepette ugyan kissé nehezen, de sikerült rávilágítanom a lényegi különbségre: a rendőrök részegen okoztak halálos balesetet. Szolgálaton kívül voltak – vágta rá, és az ekkor már mintegy féltucatra duzzadt hallgatóság előtt bírsággal fenyegetett, elmarasztalta a szolgálatban levő rendőröket, és távozott” – mesélte Ráduly.
... és ahogy Moldovan
Radu Sandu Moldovan is elmondta kérdésünkre a beszélgetés részleteit. Szerinte ugyanis nem volt vita vagy szóváltás, hanem csak párbeszéd. „Beléptem reggel a rendőrség székhelyére, ő ott volt aláírni. Nem tudtam, ki az, mert háttal állt nekem. Kérdeztem, ki van ott és mit keres? Ő akkor odajött, köszöntem neki, és azt kérdeztem, mit csinál? Azt mondta, azért vagyok itt, amit ön okozott nekem. Rákérdeztem: mit csináltam? A válasz az volt, hogy miattam van ott. Miért, uram? – kérdeztem. Én írtam alá azokat a dokumentumokat, amelyeket ön aláírt? Én is mondhatnám, hogy bűnügyi feljelentést teszek ellene, de még ez hiányzik neki, amilyen helyzetben van most. Nem teszek ilyet, nem ilyen ember vagyok” – magyarázta a rendőrfőkapitány.
Moldovan szerint, ha Ráduly úgy gondolja, hogy így kell viselkednie, az nem az ő problémája, hanem a volt polgármesteré. „Én nem fogok senkit vádolni mindaddig, amíg nincs bizonyítékom. Miért nem hívott tanúskodni?” – tette fel a kérdést Moldovan. Cáfolta azt is, hogy bírsággal fenyegette volna Rádulyt, mint mondta, túl rég ismerik egymást, hogy ehhez folyamodjon. „Ő most ki van borulva, meg kell érteni, hogy ez a helyzet, ő írt alá dokumentumokat. Sajnos nem mindenki érti meg, én megértettem” – összegzett a rendőrfőkapitány. Moldovan azt is jelezte, hogy bármikor szívesen szóba áll a volt polgármesterrel.
Ráduly a lapunknak elmondta még azt is, hogy a szóváltást követően elnézést kért a szolgálatos rendőrtől a kialakult helyzetért, majd a szokásos formaságok után távozott. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt nyolc hónapban több mint százszor járt hasonló okokból a megyei rendőr-főkapitányságon, és mindig állampolgárhoz méltó fogadtatásban volt része.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

Érdemtelenül
Klaus Johannis alig egy év alatt tökéletesen belesimult a tájba, és ma már nyugodtan letagadhatja, hogy nyitott szellemiségű gondolkodó lenne. Nem mintha korábban az lett volna, de bizonyos jelek arra mutattak, hogy talán. A kétség maradéktalanul eloszlott.
A román államfő még alig lépett hivatalba, amikor nekilátott kitüntetéseket osztogatni. Így sikerült alig néhány hetes elnökösködés után kitüntetni egy olyan fickót, akit a civil szféra azzal vádolt, hogy a rossz emlékű legionárius mozgalommal szimpatizál. Lett ebből ugyan egy kisebb botrány, de semmi sem változott. A szóban forgó úriemberről kiderült, hogy ő ugyan nem volt sem gyilkos legionárius, sem véreskezű vasgárdista, mert hát kisgyerek volt akkoriban. 19 évesen került börtönbe kommunistaellenes szervezkedés miatt, a szerencsétlen még egészen fiatalon ismerkedett meg a könyörtelen elnyomás embert próbáló módszereivel és eszközeivel. De az is kiderült róla, hogy néhány évvel ezelőtt nyilvános eseményen méltatta a fentebb említett gyilkos egyletek kétes hírű tagjait, szóval ez így normális helyeken több mint vállalhatatlan. Csak nem itt. Mert az egyáltalán nem baj ebben az országban, ha valaki az egykoron szégyenteljes tetteket elkövető bűnözők emlékét ápolja. Csak éppen ne magyarkodjon, mert akkor lőttek mindennek.
Klaus Johannis csütörtökön megvonta Tőkés Lászlótól azt az állami kitüntetést, amit ő a korábbi államfőtől kapott az 1989-es rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért. Tőkés László 2009-ben azért kapta meg a Románia Csillaga Érdemrend lovagi fokozatát, mert két évtizeddel korábban volt kurázsija szembeszállni a kommunista elnyomással. Nagy szerepe volt abban, hogy megváltozott Románia sorsa, hogy elindult azon az úton, amely a szabad választásokhoz vezetett. Azokhoz a választásokhoz, amelyek végül hatalomra juttatták sok-sok évvel később azt a Victor Pontát, aki éppenséggel az érdemrend visszavonását kezdeményezte. A több mint negyed évszázaddal ezelőtt megváltozott világnak köszönhetően lehetett elnök Klaus Johannisból, aki most éppen a kommunizmus lebontásában szerepet játszó embertől megvonta a kitüntetést. Akár azt is mondhatnánk, Tőkés László magának köszönheti ezt az egészet, hiszen ha ’89 decemberében kussol, akkor most nincs érdemrendügy.
Klaus Johannis csütörtökön azzal indokolta a döntését, hogy aki román állami kitüntetést kap, annak tisztelnie kell Romániát, valamint az alkotmány alapjául szolgáló értékeket. Ezek szerint Tőkés László a fentiek valamelyikének nem tett eleget. Mint emlékezetes, az egész cirkusz onnan indult, hogy 2013-ban a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen azt javasolta: Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyi magyarság fölött. Az akkori kormányfő, Victor Ponta erre hivatkozva kezdeményezte a kitüntetés visszavonását – amely most meg is történt. Nem tudom, hogy Tőkés László tiszteli-e vagy sem Romániát, vagy hogy mennyire veszi komolyan az alaptörvény értékeit. Az viszont egészen nyilvánvaló, hogy ha ezen az alapon kezdenénk fenékbe rugdosni a romániai politikusokat, akkor Tőkés László valahol a sor végén lenne. Sosem volt például tagja olyan kormánynak vagy parlamentnek, amely alkotmányellenes jogszabályt hozott. Sőt nyugdíjasokat sem fosztott ki, nem tett tönkre vállalkozókat, nem hagyott kínok között meghalni betegeket, nem lopta el a fél államkasszát sem. Még gyilkosok emléke előtt sem hajtott fejet.
Ha valakinek van gusztusa, megnézheti, hogy hányan vannak, akiket bűncselekmények elkövetése miatt jogerősen elítéltek, mégis nyugodtan birtokolnak valamilyen román állami kitüntetést. Ebben az összefüggésben viszont lehet, hogy Tőkés László járt jobban: kirakták egy olyan szűk klubból, amelyben nyüzsögnek a bűnözők.
Szüszer-Nagy Róbert. Székelyhon.ro

A fogyó gyereklétszám indokolja az iskolaösszevonásokat
Tanévről tanévre csaknem ezerrel kevesebben ülnek be az iskolapadokba Maros megyében, s ez a helyzet az elkövetkező években sem változik. A születési statisztikai adatok is a gyermekek létszámának csökkenését bizonyítják, amelynek figyelembe vételével dönt a tanfelügyelőség a tanintézetek összevonásáról. Bár a szülők, igazgatók változtatni szeretnének, az idén ősztől betervezett összevonások már a minisztérium jóváhagyására várnak.
Általános felháborodásához vezet valahányszor a Maros Megyei Tanfelügyelőség iskolák összevonásáról, a jogi személyiség megszüntetésről, netán az épületek kiürítéséről dönt. Pár évvel ezelőtt az Emil Dandea Kémiai Iskolaközpont összevonásáról és költöztetéséről, valamint a szülők, tanárok tiltakozásáról számoltunk be, tavaly a Constantin Brâncuși Építészeti Iskolaközpont veszítette el jogi személyiségét, vonták meg tőle a lehetőséget az önálló tervezéstől, pályázástól. Idén ősztől tíz iskolából gyúrnak ötöt, négy a megyeszékhelyen, kettő-kettő Nagyernyében, Nyárádszeredában és Radnóton van.
Az iskola-összevonások már 15 éve elkezdődtek, s ha a statisztikai hivataltól kapott számadatokat vesszük figyelembe, nincs miért csodálkoznunk. 1990-ben az óvodások és általános iskolások száma Maros megyében 132 683 volt, de azóta folyamatosan csökkent. Bár több gyerek született, nagyon sokan elhagyták az országot, Maros megyét, így 2000-ben az óvodások és 1-8. osztályosok száma 115 158-ra csökkent. A 2012-es népszámláskor ez az adat már csak 104 523-as számot mutatott.
230-al kevesebb tanintézet
Az általános népességcsökkenést minden beiskolázási terv elkészítésekor figyelembe vette a Maros megyei tanfelügyelőség. Míg a 2000-es évek elején megyeszinten 400 tanintézményt tartottak nyilván, ma már csak 170 van. A szám azért is csökkent ilyen drasztikusan, mert első körben a kis vidéki iskolákat számolták fel, a községközponti iskolába irányítva a gyermekeket, és iskolabusszal oldva meg szállításukat. Jelenleg a községek szintjén mindenhol csak egy központi iskola van, s ha a hozzá tartozó falvakban van még tanintézet, az alárendelt viszonyba került. Az óvodák esetén is hasonló a helyzet, azzal a megjegyzéssel, hogy nem csak vidéken, hanem városon is elveszítették önállóságukat.
A döntést a tanfelügyelőség hozza meg
Bár a szakminisztérium előírása szerint elsősorban a háromszáz diáknál kisebb tanintézeteket kell összevonni, Maros megyében a nagyobb iskolákra is sor került már. Ștefan Someșan szerint már a szakminisztérium asztalán levő összevonások esetében sem ez a számadat volt a döntő. „A tanfelügyelőség szintjén jól látjuk, hogy milyen csökkenések vannak településenként, s hosszútávon is tervezni tudunk. Ha Nyárádszeredát vesszük figyelembe, akkor megnéztük, hogy jelenleg hány diák van, mekkora a személyzet, és összehasonlítottuk egy vásárhelyi, például Papiu-s vagy unireás adatokkal. Ez utóbbi iskolák ezres létszámmal működnek. Racionális és anyagi okok miatt döntöttünk az iskolák összevonásáról, szó sincs itt nacionalizmusról vagy más, a helyi, székükhöz ragaszkodó igazgatók, vagy polgármesterek által felhozott okokról. A diáklétszám-csökkenés miatt megyeszinten hozunk intézkedéseket, és idén Nyárádszeredára, Nagyernyére és Radnótra került sor, valamint, mint jól tudják, Marosvásárhelyen is összevonások lesznek. A döntést meghoztuk, kiközöltük, elküldtük a minisztériumba” – közölte a főtanfelügyelő, tudtunkra adva: ez a döntés visszafordíthatatlan.
Nem csak ez a tanfelügyelőségi döntés, hanem az általános népességcsökkenés is visszafordíthatatlannak tűnik. A legfrissebb statisztikai adatokból ugyanis az derül ki, hogy a születések száma Maros megyében sem nő. A megyei hivataltól kapott kimutatás szerint 2009-ben Maros megyében 6451 csecsemő született, 2010-ben ez a szám 6113 volt, 2011-ben 5854-re csökkent, 2012-ben 5781 volt, s kis emelkedést mutatott 2013-ban 5930-cal. A 2014-es és 2015-ös adatokat még nem összesítették. Ha településekre leosztva vesszük górcső alá az újszülöttek számát, akkor kiderül, hogy 2009-hez képest 2013-ban 230-al kevesebb gyerek született Marosvásárhelyen, Szászrégenben 45-el kevesebben, Nyárádszeredában viszonylag stabil volt a születések száma, hiszen 2009-ben 76 csecsemő, majd két évben egymás után 75 kisgyerek jött a világra, majd 2012-ban csak 64, de 2013-ban újra 70. Nagyernyében 2009-ben 86, 2013-ban csak 72 gyerek született, Radnóton 12-vel kevesebb, de Szováta sem dicsekedhet, hiszen 2010-ben 115 születést iktattak, míg 2013-ben már csak 78-at. A backamadarasi adatok sem biztatóak, hiszen 2009-ben 25 új életet vettek nyilvántartásba, 2013-ban már csak kilencet.
Vannak pozitív esetek is
Vannak olyan települések, ahol pozitív irányba mozdult el a születési mutató, például Marosszentkirály, ahol 2009-ben 68-an, 2013-ban már 82 keresztlevelet bocsátottak ki, de Marosszentgyörgy is a születések szempontjából stabil települések közé sorolható, ahol 2009-ben 119 csecsemő, 2013-ben 118 csecsemő jött a világra. A kibédiek is büszkék lehetnek, hiszen 2009-ben 19, 2013-ban már 25 csecsemővel szerepelnek a statisztikai adatokban. Ákosfalván a 2009-es 54-es számot 2013-ban 60-ra sikerült feltornászni.
Amiről nincsenek adatok
Bár Maros megyében a születési adatok nem mutatnak drasztikus csökkenést, s semmiképp sem akkorát, hogy évente ezerrel kevesebb diák kezdje a tanévet, elég ha szétnézünk ismerőseink, családunk körében, s összeszámoljuk, hogy csak az elmúlt év évben hányan hagyták el szülőföldjüket a jobb megélhetés reményében, és hányan vitték magukkal gyermekeiket is. Ezekről a statisztikai adatok csak népszámláláskor beszélnek.
Simon Virág. Székelyhon.ro

Irányváltás kellene
Érdekes jelenségre világított rá a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) minap, rámutatva, milyen visszásságokhoz vezet az RMDSZ kint is vagyok, bent is vagyok politikája, no meg hogy a nemzeti közösség érdekeinek védelmében inkább akadály volt, mint segítség a kormányzati szerepvállalás.
Nem véletlen, hogy csak jó néhány hónappal az ellenzékbe szorulás után hallani először arról: az RMDSZ árnyékjelentéssel próbálja kiigazítani azokat a valótlanságokat, melyeket az Európa Tanácsnak elküldött, a kisebbségi jogok biztosításáról szóló országos dokumentum tartalmaz. Csakhogy, mint kiderült, a jelentést az az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala készítette, amelynek vezetője októberig az RMDSZ embere volt – a jelentést decemberben továbbították az ET-nek –, és Laczikó Enikő azóta is ott van, igaz, „csak” helyettes vezetőként. Fura az is, hogy az RMDSZ mostanáig soha nem emelt kifogást a hasonló jelentések kapcsán, pedig ez immár a negyedik, és ismervén helyzetünket, nehéz elképzelni, hogy a korábbiak a mostaninál valósabb képet festettek volna. A szövetség kormányon lévén vagy épp oda készülődvén, „mindhárom alkalommal maximálisan támogatta az országjelentések nem túlzottan magyarbarát és irreális statisztikáit, amelyek a magyar közösséget érintően a »minden rendben« képet festették” – fogalmazott a CEMO. Magyarán, hitelesítették a román kormányok sorozatos hazugságait.
Az RMDSZ főtitkára, Kovács Péter felháborodott a CEMO felvetésén, hogy független civil szervezetek lennének illetékesek árnyékjelentések készítésében – az ET kritériumai között is ez szerepel –, nem hajlandó sem megérteni, sem elfogadni, miért találják úgy egyesek, hogy az előzmények után a szövetség nem hiteles forrás. Mintha Csipkerózsika-álomból ébrednének, hirtelen kiderült: „az RMDSZ-nek minden joga és kötelezettsége is megvan árnyékjelentést készíteni”. Szaporodnak a magyarellenes támadások, az RMDSZ-es tisztségviselők feje fölött is ott köröz a korrupcióellenes ügyészség, összeomlani látszik a torony, amelynek tégláit 25 éve rakosgatják egymásra nagyon lassan Bukarestben. Előtűnik, hogy megszerzett jogok is visszavehetőek, a kormányba simulásnak, a kis lépések politikájának eredményei egyik napról a másikra szertefoszolhatnak. Semmivé válhat mindaz, aminek kiharcolására oly büszke az RMDSZ. Újabb és újabb bizonyítékok kerülnek elő, melyek megmutatják, mennyire téves úton bolyongunk bő negyedszázada. Milyen keveset adott és mily sok lehetőséget vett el a megalkuvó, kompromisszumokra alapozott Bukarest-központú politizálás. Változás kellene, melyhez a tavaly meghirdetett megújulás nagyon kevés, ideje lenne az irányváltásnak, a határozottabb, következetesebb kiállásnak és nemcsak választások előtt, a szavazatszerzés bűvöletében.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Halványodó emlékezet
Egy tucat emlékező gyűlt össze tegnap a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban a kommunizmus áldozatainak kopjafájánál, hogy koszorúzva, gyertyákat gyújtva idén is leróják kegyeletüket a pontosan 67 évvel ezelőtt az akkori hatalom által ki- és áttelepítettek emléke előtt.
A megemlékezést a dálnoki Beczásy Tánya szervezte, aki maga is elszenvedője volt az akkori eseményeknek, de Szotyorból, Uzonból, valamint Sepsiszentgyörgyről is érkeztek. Beczásy Tánya szerint, noha évről évre kevesebben gyűlnek össze, úgy érzik, szükség van ezekre az eseményekre, hiszen ők az utolsók, akik még fel tudják idézni, mit jelentett 1949. március 3-a, hiszen átélték az akkori terrort és borzalmakat. Manapság már egyre kevesebben ismerik, pontosan mi is történt 67 évvel ezelőtt, és mintha nem is szívesen beszélnének arról a korszakról. Incze Sándor nyugalmazott református esperes – akinek érmelléki rokonai szintén átélték a meghurcoltatást, áttelepítést – szerinte„egy igazán sötét korszakról” lehet beszélni, a ma emberének fogalma sem lehet, mit jelentett, amikor az éjszaka közepén a milícia kiver az ágyadból, majd akaratod ellenére menned kell, istállóban, disznópajtában, viskókban élned, egyszerűen azért, mert a rendszer úgy gondolja, osztályellenség vagy. Éppen ezért fontos nem csak emlékezni, de gyermekeinknek, unokáinknak elmesélni az akkor történteket, hiszen lassan, de biztosan feledésbe merül minden. Az emlékezők az Úr imádságával, a Miatyánkkal zárták a megemlékezést.
Hatvanhét évvel ezelőtt a 87. számú törvény megjelenését követő nap hajnalán a román kommunista hatalom országszerte mintegy 3500–5000 földbirtokos családot hurcolt el kényszerlakhelyre. Erdélyben Marosvásárhelyt, Sepsiszentgyörgyöt, Nagyenyedet, Gyulafehérvárt és Dévát jelölték ki számukra. A Háromszék megyei földbirtokosságot Sepsiszentgyörgyre, majd másfél év múlva Dobrudzsába hurcolták.
Nagy D. István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Évet értékelt a védelmi tárca
Románia a NATO kollektív védelmének megerősítését szorgalmazza a szövetség keleti szárnyán, kiemelten a Fekete-tenger térségében, de a déli szárnyon is – hangoztatta Klaus Johannis államfő a védelmi minisztérium évértékelő értekezletén csütörtökön.
Az észak-atlanti szövetség varsói csúcsértekezletén Románia támogatni fogja, hogy a NATO többnemzetiségű tengerészeti erőt szervezzen a Fekete-tengeren – tette hozzá.
Johannis szerint a 2015. év jelentős előrelépéseket hozott a román hadsereg életében, az ország teljesítette nemzetközi vállalásait, NATO-szövetségesei előtt bizonyítva eltökéltségét, hogy igazi "szolgáltatója" akar lenni a biztonságnak a térségben.
Az elnök felidézte, hogy tavaly a parlament elfogadta az új nemzetvédelmi stratégiát, továbbá pártközi konszenzus született arról, hogy Románia kormányai a GDP legalább 2 százalékát fordítják védelmi kiadásokra a következő évtizedben.
Dacian Ciolos miniszterelnök kiemelte: Románia felelőssége, hogy maga is hozzájáruljon a NATO keleti szárnyának megerősítéséhez. Rámutatott: a közeljövőben megkezdi működését az amerikai rakétapajzs romániai bázisa, továbbá Románia fogadta be a gyorsreagálású erők egyik integrációs központját, valamint a NATO délkeleti hadosztály- parancsnokságát.
Mihnea Motoc védelmi miniszter úgy vélekedett: az információ intelligens hasznosítása ma már nagyobb erőt jelent, mint egy páncéloshadosztály, de hozzátette: a tárca megnövekedett költségvetésének jelentős részét felszerelésekre költik.
A hadsereg tavaly 96 közbeszerzési programot és 400 hadgyakorlatot bonyolított le, ezek közül több mint százat nemzetközi részvétellel. Románia 764 katonája vett részt külföldi missziókban, folytatta a korszerű harci repülőgépek beszerzési programját, Spartan rövid- és középhatótávú repülőket, Piranha páncélos járműveket vásárolt, egy harmadik IAR 330 Puma haditengerészeti helikoptert és egy második C-130-as szállító repülőgépet is beszerzett. Népújság (

Verseny a hazaszeretetről és az összefogásról
Kisiratosi siker az Erzsébet-vetélkedő döntőjében
Három hónap megfeszített munkája hozta meg gyümölcsét a kisiratosi diákok számára február 26-án, amikor a műsorvezető a mikrofonhoz lépett és kihirdette a végeredményt. A Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, Iratosi betyárok csapata a Kárpát-medencei döntőben a harmadik helyezést érte el.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány támogatásával immár negyedik alkalommal szervezték meg az Erzsébet-vetélkedőt, ami Kárpát-medencei kitekintésű, hiszen határon innen és túlról 7–12. osztályos diákok vehetnek részt rajta. Négy év alatt közel másfélezer csapat mérte össze tudását a vetélkedőn, melynek célja, hogy minél több fiatalban felébredjen a vágy a Kárpát-medence ismert vagy kevésbé ismert, „rejtőzködő” értékeinek felfedezése iránt.
Az idei Erzsébet-vetélkedőre 156 csapat regisztrált, melyből 48 képviselte a külhoni magyarságot. A három tagból álló csapatok 3+1 internetes fordulóban, a Kárpát-medencei magyarság kultúrájával, történelmével, természeti értékeivel kapcsolatos feladatsorokat oldottak meg. Az érdekes és szórakoztató feladatok nagy türelmet és kitartást igényeltek tanulóktól és vezetőtanároktól egyaránt. A tíz legjobb eredményt elérő csapat utazhatott azután Budapestre, a Duna-palotában megrendezett döntőre.
Iskolánk két csapatot nevezett az idei versenyre. Ezek: a Szalbek brigád – Almási Dóra, Cioara Alexandra, Torma Alex (VII. osztályos tanulók) és az Iratosi betyárok – Almási Lóránt (VII. o), Kiss Nikolett (VIII. o) és Pelle Patrik (VIII. o). Amikor hírül vettük, hogy az Iratosi betyároknak sikerült beverekedniük magukat a legjobb tíz közé, nagy volt az öröm, hiszen összesen egymillió forint értékű tárgynyereményekért és üdülési lehetőségekért versenghettek a február 26-ai szóbeli döntőn. Utaztunk Budapestre, de tudatában voltunk a felelősségünknek is. A döntőn részt venni óriási megtiszteltetés önmagában is, de nem felejthettük el, hogy Kisiratos nevét visszük az összmagyarság fővárosába, tehát nem vallhatunk szégyent. „Csak ne legyünk utolsók” volt a jelszó. A feladatot nehezítette, hogy a döntőbe jutottak között csupán három általános iskola volt, a többiek középiskolások.
Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkárának megnyitója után, melyben az összefogás és a Kárpát-medencében élő tehetséges fiatalok támogatásának a fontosságát hangsúlyozta, kezdetét vette a próbatétel. A szerény kezdés után, az Iratosi betyárok csak a maximummal érték be. A néha komoly, de sokszor játékos feladatok, melyekből nem hiányzott a prezentáció, az irodalom, a művészettörténet, az activity-játék, a Kárpát-medence élővilága témaköre, kettő és fél órán át magasan tartották az adrenalinszintet. Az első két feladatsor megoldása után az Iratosi betyárok szemmel láthatóan élvezni kezdték a játékot, és sorra maguk mögé utasították a riválisok nagy részét. Végül, két középiskola (Margitta, Pécs) után dobogós, harmadik helyen végzett az Iratosi betyárok Almási Lóránt, Kiss Nikolett és Pelle Patrik alkotta csapata. Eredményükkel ismertté és elismertté tették Kisiratos és a Páter Godó Mihály Általános Iskola nevét. Nyereményük többnapos vízparti üdülés Siófokon, értékes könyvutalványok, múzeumi belépők és más értékes tárgyak mellett, mindenekelőtt a jól végzett munka érzete. Vezető tanáraik Almási Zsuzsanna és Almási Gábor voltak. A versenyen való részvétel támogatásáért köszönet illeti Kiss József magánvállalkozót.
Zárszóként és a verseny tanulságaként egyetérthetünk Schanda Tamás helyettes államtitkár gondolatával. A Kárpát-medence magyar jövője a tehetséges magyar fiatalok kezében van. Ezt a jövőt azonban csak kemény munkával lehet és kell felépíteni.
Almási Gábor. Nyugati Jelen (Arad)

Ötven év a temesvári Piarista Gimnázium életéből
Pénteken, 2016. március 4-én 18 órakor a piarista rend szervezésében könyvbemutatóra kerül sor a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum épületében. P. Both Ferenc, az egykori temesvári Piarista Gimnázium igazgatójának visszaemlékezéseit feldolgozó könyv kerül az olvasó kezébe. Az átdolgozott visszaemlékezések címe: Ötven év a temesvári Piarista Gimnázium életéből. A könyv betekintést enged a piarista iskola és a város I. világháború előtti és az azt követő időszak éveibe, mindezt egy piarista szerzetes-tanár szemszögéből.
A könyvbemutató előtt, délután 16.30 órakor szentmisét mutat be P. Ruppert József, az egykori gimnázium elhunyt tanárai és diákjai lelki üdvéért a temesvári piarista templomban. Ezt követi 18 órakor a Gerhardinumban megrendezendő könyvbemutató.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Pillanatképek megnyitókról, Horváth Lászlótól
Első fényképezőgépét Horváth László 22 éves korában kapta, azóta elméleti és gyakorlati vonatkozásban is igyekezett fejleszteni a fotózással kapcsolatos tudását, ismereteit. Szerepelt már a nagyenyedi Inter-Art és a nagyváradi Varadinum csoportos kiállításain, Kolozsváron a Szabók bástyájában, a Kolozsvár Társaságnál és a magyar főkonzulátuson láthatták munkáit az érdeklődők. A Művészeti Múzeum emeleti termeiben az utóbbi években készített alkotásai közül mutat be ezúttal néhányat, amelyek kolozsvári tárlatmegnyitók különböző mozzanatait örökítik meg, a köszöntésektől és méltatásoktól kezdve a vidám, baráti beszélgetésekig.
Florin Gherasim muzeográfus, a kiállítás kurátora a szerda délutáni megnyitón felidézte, hogy ők is éppen egy tárlatmegnyitón ismerkedtek meg, majd azután többször találkoztak hasonló eseményeken. Többezer fotó közül választottak ki több mint hatvanat a mostani alkalomra, az első két teremben a Művészeti Múzeumban, a másik kettőben pedig a város más helyszínein (Minerva-ház, Quadro Galéria, Barabás Miklós Galéria, Apáczai Galéria stb.) készült fényképeket tárnak a nagyközönség elé – igazgatókról, művészekről, műkritikusokról, a kultúra iránt érdeklődőkről, a várakozás boldog izgalmát, az örömteli találkozások hangulatát is megmutatva.
F. Zs. Szabadság (Kolozsvár)

Elnöki elfogultság
Egyre jobban köteleződik el Klaus Johannis államelnök az agymosásra szakosodott Antena 3 hírtelevízió retorikájának, és válik a televízió által sugalmazott nacionalista értékrend rabjává. Az eseményeket kontemplatív módon, mély és üres rezignáltsággal figyelemmel kísérő, időnként aggodalmaskodó elnök nem húzta az időt Tőkés László kitüntetése ügyében. A lassú és hosszas döntésekhez szokott Johannis önmaga tempójára némiképp rácáfolva, pont egy hét alatt kiadta a rendeletet, miszerint megvonja Tőkés Lászlótól a 2009-ben Traian Băsescu által adományozott román állami kitüntetést.
Az elnök döntése csak részben meglepő, hiszen eddig is kaptunk arra utaló jeleket megbízható forrásból – a Johannist közvetlenül ismerő egykori munkatársaitól –, hogy nem rajong a magyarokért. Csak a politikát rózsaszín felhőben látó naiv magyar választók voltak azok, akik 2014-ben irreális lelkesedéssel hitték, hogy Johannis megválasztásával bekövetkezik a Kánaán az erdélyi magyarság számára, és Románia szigorú védelmezője lesz a nemzeti kisebbségi jogok betartásának. Azóta bebizonyosodott, hogy Johannis sokkal inkább a kisebbségvédelmi kötelezettségek maximális teljesítéséről szóló román hivatalos, ferde és valótlan propagandának a közvetítője.
BORBÉLY TAMÁS. Szabadság (Kolozsvár)

Interjú – Újraszínezte Mező Misi életét a hit
Magna Cum Laude, teológia és romaság
A legtöbb gyülekezettől eltérően Bogártelkén két hétig tart a reformátusok ökumenikus imahete. Idén a záró istentiszteleten a rákoscsabai baptista gyülekezetből látogattak el tucatnyinál többen a kalotaszegi kis faluba. A gyülekezeti tagok közül többen tagjai a BÉTHEL alapítványnak, amely támogatja a bogártelki templom kazettás mennyezetének felújítását. Az istentiszteleten bizonyságtétellel és énekkel szolgáltak a rákoscsabai baptista fiatalok, akiket elkísért Mező Misi, a Magna Cum Laude énekese. Az ebédre várva beszélgettünk az ismert zenésszel megtérésének körülményeiről, illetve arról, hogy miként fogadták zenésztársai és a családtagok ezt a komoly változást az életében.
Énekeljetek az Úrnak
– Melyik a kedvenc bibliai idézeted?
– Jó néhány évvel ezelőtt vettem egy mikrofont, amit egyedivé szerettem volna tenni. Megkértem valakit, hogy fesse rá nekem Krisztus képét. Egy bibliai idézetet is belevésettem a mikrofonba. Amikor a Szentírásban keresgéltem, Jeremiás könyvénél bukkantam erre az igére: Énekeljetek az Úrnak, dicsérjétek az Urat, mert a szegénynek lelkét megszabadítja a gonoszok kezéből(Jer 11, 20). A mikrofon ma már nincs meg, mert amikor elromlott, odaadtam egy kedves barátomnak, aki a Magna klubbot szervezi. Szerintem minden bibliai vers egyformán fontos, talán Jézus tanításai azok, amelyek egy kis elsőbbséget élveznek.
– Hogy állsz a teológiai tanulmányaiddal?
– Jelenleg a második évemet taposom a baptista teológián, de nem azért végzem a főiskolát, mert teológus vagy lelkipásztor szeretnék lenni. Igazából a Bibliába, és a baptista hitvallásba akartam mélyebb betekintést nyerni, de persze hiszem, hogy az Úr irányítja az életünket. Ha ő úgy akarja, akkor lehet, hogy teológus leszek, de egyelőre nem ez az indíttatásom. Nagyon nehéz a zenélés meg a család mellett ezt végezni, de azért egészen jól boldogulok.
Megbocsátás nélkül nincs jövőnk
– Már a megtérésed előtt könnyen megbocsátottál. Amikor például az első együttesedtől, a La Bombától meg kellett válnod, azt nyilatkoztad, hogy nem maradt benned harag. Mennyiben változott a megbocsátásra való hajlam, amióta hívő ember lettél?
– A megbocsátás az egyik legfontosabb dolog az életünkben. Anélkül nincs jövőnk. Aki állandóan csak a múlton rágódik, az nem halad előre. Egy alkalommal Szenczy Sándor, a baptista szeretetszolgálat elnöke prédikált a megbocsátásról, amikor egy lány sírva fakadt, és azt mondta, hogy ő képtelen megbocsátani. Elmesélte, hogy az édesanyja eladta őt háromévesen, és egy bordélyházban kötött ki. Később megpróbált megszökni onnan, de visszavitték, ágyhoz bilincselték, és egy csomó férfi megerőszakolta. Hogyan tudna megbocsátani, amikor a saját édesanyja ilyet tett vele? Azóta a lány megtért és megbocsátott az édesanyjának. Most már előre tud tekinteni, le tudta tenni a terheket, amelyek majdnem megfojtották. Van jövője.
– Hogyan fogadta a zenekar ezt a változást az életedben?
– Ők eleinte csak röhögtek. Azt gondolták, hogy ez is csak egy újabb hóbort, amin majd túlteszem magam. Aztán amikor látták, hogy valóban megváltoztam, és igyekeztem a vadhajtásokat lemetszeni az életemről, akkor már látták, hogy komolyan gondolom. Azóta a színpadon is megváltozott sok minden. Van egy számunk, aminek az a címe, hogy Gondatlanságból elkövetett emberölelés, ami a megcsalásról szól. Amikor bekövetkezett a változás az életemben, kértem a srácokat, hogy ezt vegyük le a koncertek repertoárjáról, mert az értékrendemmel már nem fér össze. Nem akartam arra bátorítani a fiatalokat, hogy megcsalják a kedvesüket. Zenésztársaim ezt megértették, és azóta színpadon már nem énekeljük.
– Hogyan viszonyult hozzá a család?
– A család nagyon pozitívan fogadta. Szoktam mondani félig poénból, hogy a megtérésem első haszonélvezője a feleségem volt. Teljesen másként viselkedem otthon is. Már nem jelentett terhet számomra, ha le kellett menni a játszótérre a gyerekekkel. Több türelmem van és odafigyelek rájuk. Természetesen követek el én is hibákat. A megtérés nem azt jelenti, hogy többet nem vétkezünk, de teljesen más fajsúlyú, más jellegű bűnöket követünk el. Az emberek mind követnek el hibákat, csak az a kérdés, hogy harcolnak-e a bűnök ellen. Próbálok példaértékű életet élni, hisz cselekedeteink által leszünk megítélve.
HOVER ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Apróka eszponka
Vigyázkodás, nézelődés, bámészkodás
Az iskolából sétálok haza, szívből örvendek, hogy este hat órakor még világosság van.
A háza előtt, a kapun belül nézelődik. Annyira magas, hogy kilóg a képből.
– Nézelődik, nézelődik? – kérdem kedvesen.
– Vigyázkodok, vigyázkodok, nezem, hogy immán lassan jő az este.
– Én tíz esztendő alatt egyszeres nem láttam kendet csak nézelődni munkálkodás nélkül – mondom meg az igazat.
Mert ritka dolog férfiembert Moldvában csak úgy vigyázkodáson kapni, csak bámészkodva látni.
– Akkor holnap este is kiállok ide, hogy lásson még vigyázkodni! – neveti, szeméből látom, hogy jót tesznek szavaim a lelkének.
(2016. március 1.)
Kollégák
– Komolytalanság ez az egész magyaróra! – mondta tíz évvel ezelőtt egy idős tanítónő a tanáriban a jelenlevő tanítói közösség előtt.
Alig egy hónapot éltünk Frumószán akkor, sem megfelelő információm, sem nyelvi tudásom nem volt elegendő ahhoz, hogy megvédjem magam. Nem lettünk barátok. Évekig sandán méregettük egymást, évekig nem jöttek magyarórára az osztályából gyerekek.
Öt év után véletlenül egymás mellé kerültünk egy iskolai rendezvényen. A lányomat hordtam a szívem alatt, az állapotom kihozta belőle az anyát, fontos információkkal látott el a rá jellemző szigorral, de mégis oly kedvesen. Órákig beszélgettünk.
A tavaly nyár elején egy nagy tállal lépett be a tanáriba, s elém tette.
– Lépesméz a lánykának! – s nagyobb lett a csend, mint annak idején.
A tegnap a folyóson találkoztunk, fáradtan nézett maga elé, aggódott valamin. Köszöntöttük egymást. Két lépés után ujjait éreztem a karomon. Betegek az unokái, helyettesíteném egy napig? Mikor? Holnap? Természetesen, menjen nyugodtan? Az első óra az a ... Hagyja, boldogulok, menjen, menjen, ne legyen gondja az osztályára.
Hála szemében, öröm a lelkemben.
Korán reggel üldögélek a tanáriban, a szerre érkező tanítók kérdezgetik, hogy kit helyettesítek ilyen korán? Halkan mondom a nevét, pontosan tudom, hogy ki volt jelen tíz évvel ezelőtt. Tekintetünk találkozik. Mosolyog. Én is.
(2016. február 25.)
Ceruzák
A keresztanyjának készít képeslapot, kitartóan, figyelmesen dolgozik. Váratlanul, kissé kapkodva elővesz egy marék ceruzát. Régiek, rágottak, töröttek, tompák.
Megnyugszik tőlük. Lassabban színez, mosolyog közben. Figyelem a ceruzákat. Kétfelén hegyezettek, rágottak...
– Mikortól vannak meg? – kíváncsiskodok.
– Vagy öt esztendeje, még a gradinicából (óvodából) valók.
– De vannak újak a tolltartódban, nem?
– De, de ezek kedvesebbek – mondja szerényen, le is süti közben a szemét.
Az óra végén elkérem, lefényképezem a kincsecskéit.
– Gyere, mutítsam meg a pózát! – hívom.
Pisolyogva figyeli.
– Kend es olyan szipnek lássa, mint én!
A bennem lakó gyerekecske büszkén mosolyog.
(2016. február 29.)
MÁTHÉ KRISZTA

Ifjúság – Apáczai–Farkas utcai templom – Múltban gyökerező élő kapcsolat
A Belvárosi református templom minden kolozsvári számára ismert műemlék. A történelmi Erdély református főtemplomaként számon tartott épület művészettörténetileg is jelentős későgótikus remekmű. Az augusztusi felújítás során a templom feltárta sok évszázados rejtett kincseit, amelyek ismertetésére az Örökségünk őrei elnevezésű projekt is vállalkozik.
Iskolánk az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, és jogelődje, a Református Leánygimnázium, több szállal kötődik a Mátyás király idejében alapított templomhoz. A közös múlt a 17. századba nyúlik vissza, amikor névadónk, a templomot övező kolostorban levő iskolának volt növendéke, majd oktatója. A hajdani falak között hangzott el híres székfoglaló beszéde: „Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról” és itt próbálta ujjászervezni a református oktatást. Tehát allíthatjuk, hogy az egykori templomhoz tartozó területen működött és működik a mai Alma Materünk.
Adorjáni Csenge és Salamon Orsolya. Szabadság (Kolozsvár)

Kelemen: elfogadhatatlan Tőkés érdemrendjének visszavonása
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elfogadhatatlannak minősítette, hogy bármilyen ürüggyel vissza lehessen vonni Tőkés Lászlótól az 1989-es forradalomban betöltött szerepéért kapott román állami érdemrendet. Szijjártó Péter csalódást keltő döntésnek nevezte az intézkedést.
Kelemen Hunor pénteki Facebook-bejegyzésében arra reagált, hogy előző nap Klaus Johannis államfő bejelentette: megfosztja Tőkés Lászlót a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatától, amellyel a forradalom huszadik évfordulóján, Traian Băsescu akkori román elnök tüntette ki a romániai rendszerváltás elindításában betöltött történelmi szerepéért – emlékeztet az MTI.
„26 évvel később is ugyanolyan értékük van a teljes hazai társadalom számára az akkori bátor tetteknek. Mindannyiunk történelmét nem lehet ilyen módon átírni, újrafogalmazni. Ezért sem értek egyet az érdemrend visszavonásával" – írta a közösségi oldalon az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor 2013-ban is, amikor élénk politikai és médiakampány indult Romániában Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonása érdekében, úgy nyilatkozott, hogy nem szabad senkitől sem megtagadni a szólásszabadságot, amit a román alkotmány szavatol, és nem szabad visszavonni az elismerést „az 1989-es érdemeivel kapcsolatba sem hozható egyéb okok miatt”.
Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, miként azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
Szijjártó: a megvonás európai mércével is nehezen mérhető
Szijjártó Péter csalódást keltő döntésnek nevezte Tőkés László, a Fidesz-KDNP listáján megválasztott európai parlamenti képviselő, nyugalmazott királyhágómelléki református püspök romániai kitüntetésének visszavonását, ami szerinte „európai mércével is nehezen mérhető”. A külügyminiszter kiemelte: Tőkés László elévülhetetlen érdemeket szerzett Románia közelmúltbeli történelmében.
Emellett Szijjártó Péter kitért arra is, hogy legutóbbi látogatásakor a román külügyminiszter és miniszterelnök is konstruktív hangnemet ütött meg. A miniszter szerint a román elnök döntése abba a kontextusba sem illik, miszerint a két ország (Magyarország és Románia) kapcsolatrendszerét fejleszteni kívánják. Krónika (Kolozsvár)

Tőkés: Johannis megkérdőjelezte, hogy felléphetnek a határon túli románokért
Tőkés László szerint a neki adományozott román állami kitüntetés visszavonásával Klaus Johannis államfő és a visszavonást javasoló becsületbíróság megkérdőjelezte Románia jogát, hogy felléphet a határon túli románok védelmében.
Tőkés László, aki jelenleg az Európai Parlament képviselője (Fidesz-KDNP), egy nagyváradi sajtótájékoztatón reagált pénteken a Románia Csillaga érdemrend csütörtöki visszavonására.
„Nem tettem egyebet, csak kiálltam amellett, hogy egy kisebbséget az illetékes anyaország részesítsen védelemben, olyanképpen, ahogyan Ausztria védhatalmi státussal rendelkezett az olaszországi dél-tiroli osztrák kisebbség tekintetében” – idézte fel azt az álláspontját, amely miatt méltatlannak találták a kitüntetésre.
Az MTI szerint megemlítette, hogy 1989-ben „a hallgatás falát” törte át megszólalásaival, és most is a politikai véleménye szabad kinyilvánítása miatt kell bűnhődnie. „Bujtatott formában tovább tart a ceausizmus” – jelentette ki a Nicolae Ceaușescu román kommunista diktátor által kialakított rendszerre utalva.
Úgy vélte, hogy a rendszerváltozásban játszott szerepéért kapott elismerés megvonása a romániai rendszerváltozás állapotát jelzi, és a szólásszabadság eszméjét, valamint Temesvár szellemét is sérti. Emlékeztetett rá, hogy a kitüntetést már 2013-ban átadta megőrzésre az egykori temesvári harcostársaiból alakult forradalmi emlékbizottságnak.
Tőkés László szerint kitüntetésének megvonása beleilleszkedik abba az általános magyarellenes hangulatba, amely Romániában az elmúlt években erősödött meg. „Célpontokat keresnek a megfélemlítés céljával, és példát kívánnak statuálni azokkal, akik szólni mernek” – utalt a székelyföldi városok polgármesterei ellen indított eljárásokra. Kijelentette: „fokozott mértékben ragaszkodnunk kell az olyan értékekhez, mint a szólásszabadság és a román–magyar barátság”, amelyek kárt szenvednek a döntés következtében.
Újságírói kérdésre Tőkés László elmondta, nem döntötte még el, hogy megtámadja-e a bíróságon az államfő intézkedését. Hozzátette, a pereskedés mellett is és ellen is tud érveket felsorakoztatni. Kijelentette, 1989-ben sem a dicsőség vágya késztette cselekvésre, és most sem kell neki föltétlenül a kitüntetés, de „nem lehet válasz nélkül hagyni, ha belénk fojtják a szót”.
Azt is megemlítette, hogy a történtek után az általa vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak (EMNT), és az EMNT védnöksége alatt működő Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) is újra kell értelmeznie a 2014-es választásokon támogatott Klaus Johannishoz fűződő viszonyát. Az államfő csütörtökön jelentette be, hogy a kitüntetettek becsületbírósága által tett javaslatnak megfelelően visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrendet. Krónika (Kolozsvár)

„Hatványozott jelentőségű minden tanácsosi hely”
Az RMDSZ megyei szervezete legutóbbi küldöttgyűlésének résztvevői egyhangúan javasolták, hogy a júniusi helyhatósági választásokon Pásztor Sándor legyen a megyei tanácsosi lista vezetője. Erről és egyébről is kérdezzük az RMDSZ-es politikust az interjúnkban.
– Az RMDSZ Bihar megyei szervezete legutóbbi küldöttgyűlésének résztvevői egyhangúan javasolták, hogy a júniusi helyhatósági választásokon Ön legyen a megyei tanácsosi lista vezetője, ami egyszersmind az RMDSZ Bihar megyei tanácselnök-jelöltségét is jelenti. Hogyan értékeli a történteket? – A Megyei Tanács kulcsfontosságú szerepet tölt be a helyi önkormányzatok költségvetésének kialakításában. Bihar megyében 24 települést irányít magyar polgármester, az ő munkájukat erősíteni kell a megyei önkormányzat szintjén. A helyhatósági választás tehát nem csupán annak eldöntéséről szól, hogy kik fogják vezetni a következő négy évben a megyei önkormányzatot, hanem arról is, hogy az RMDSZ színeiben megválasztott elöljárók munkájához szükséges támogatást sikerül-e biztosítani. Csapatommal erre a munkára készültünk a négy évvel ezelőtti helyhatósági választásokon is. Vízügyi államtitkárként is szorosan együttműködtem polgármestereinkkel, hiszen ők ismerik legjobban a településeik gondjait. Fontos számomra, hogy az akkori együttműködés megerősítette a bizalmat és polgármestereink, valamint a küldöttgyűlés résztvevői egyhangúan támogattak. Ez hatalmas felelősséggel jár, és ugyanakkor számomra plusz motivációt is jelent.
Hatékony képviselet
– Négy évvel ezelőtt elnökjelölt volt, most vezeti a megyei tanácsosi listát. Mi a különbség? – Időközben változott a választási törvény és a Megyei Tanács elnökére már nem lehet közvetlenül szavazni. Ezért is hatványozott jelentőséggel bír minden tanácsosi hely. Minden településen, minden magyar szavazat számít! Négy évvel ezelőtt több szavazatot kaptam mint az RMDSZ megyei tanácsosi listája. Akkor is, most is egy jól felkészült csapattal állok a választók elé, hogy minél hatékonyabban képviseljem Bihar megye magyarságának érdekeit. Az elmúlt évek tapasztalatait fogjuk kamatoztatni a kampányban és utána a Megyei Tanácsban. A helyhatósági választásokon dől el, hogy erre milyen jogosítványaink lesznek. Az RMDSZ jelöltjeire leadott minden egyes szavazat, az Értől a Fekete-Körösig, lehetőséget jelent a minél hatékonyabb munkára.
Esélyek
– Hogyan értékeli a mostani választási esélyeket?
– A választások eredménye leginkább a részvételi hajlandóságon múlik. Döntő lesz tehát, hogy a megye magyarsága milyen arányban járul majd az urnák elé. Minden szavazatra szükség van, hiszen csak akkor tudjuk érdekükben szavunkat hatékonyan felemelni ha megkapjuk a bizalmukat. A mi felelősségünk a hiteles jelöltek indítása. A gondjaink közösek, azokat kell előtérbe helyezni, amelyek a választókat valóban érdeklik, és olyan megoldásokat kell ajánlani, amelyek megegyeznek elvárásaikkal. A választóknak is tudniuk kell, hogy csak azoknak van lehetőségük beleszólni a megye sorsába, akik elmennek szavazni. Régi tapasztalat, hogy a szélsőséges megoldásoknak csak akkor van reális esélyük, ha nagyon alacsony a részvétel a választásokon. Ezért a legfontosabbnak a minél szélesebb körű mozgósítást tartom.
– Ezt a mozgósítást milyen eszközökkel kívánja megvalósítani?
– A teljes körű összefogás híve vagyok. A választók sokasága és a jelöltek sokszínűsége teheti teljessé a képet. Amennyiben a választók nagy számban felsorakoznak a jelöltek mögött, az eredmény mindenki számára érezhető lesz. Elengedhetetlenül szükséges, hogy a megyei tanácsosi listán szereplő jelöltek szorosan együttműködjenek a helyi jelöltekkel. Két választás folyik párhuzamosan és egyik sem lehet sikeres a másik nélkül. Vagyis egyszerre szükséges, hogy minél több polgármesterünk és helyi tanácsosunk legyen, és ugyanakkor minél nagyobb számú legyen a frakciónk a Megyei Tanácsban. Az utóbbi akkor tud segíteni, ha vannak magyar helyi vezetők, akik viszont nem sokra mennek a megye támogatása nélkül. Ennek felismerése és minél szélesebb körbe történő eljuttatása lehet a siker egyik kulcsa. Ezért nem mindegy, hogy azokon a településeken, ahol a magyarság tömbben él, milyen arányban vesznek részt a választásokon. Mindenkinek meg kell értenie, hogy nem csak polgármestert választunk, hanem megyei tanácsosokat is. Egyes településeken lehet, hogy a polgármester megválasztása előre lefutott, de ezekben az esetekben is szükség van mindenki szavazatára, hogy minél erősebb megyei tanácsosi frakciónk legyen.
Középpontban
– Ezek szerint kampányának középpontjában a megye tömbben élő magyarsága áll?
– Kiemelten figyelünk rájuk, de nem kizárólag. Hiszen tudnunk kell, hogy a megye magyar lakosságának közel fele nem az Érmelléken él. Különösen fontosnak tartom a Nagyváradon élőket. Nélkülük a megyei választás nem lehet sikeres. Remélem, hogy a nagyváradiak szívéhez vezető útban nagy segítségemre lesz az, hogy közel 4 cikluson át városi tanácsos voltam. Mondhatom, hogy testközelből ismerem a nagyváradiak minden gondját. A megyeszékhelyen működő több intézmény, gondoljunk a kultúrára, gyermekvédelemre vagy akár a repülőtérre, a Megyei Tanács fennhatósága alá tartozik. Mint bármelyik településen, itt is kiemelten fontos a helyi, ebben az esetben városi szintű erős képviselet és mellette a hangsúlyos megyei képviselet. Ami pedig a dél-bihari magyarságot illeti, az ő számukra is a megyei önkormányzat nyújthat anyagi forrásokat, különböző pályázati lehetőségeken keresztül.
– Megválasztása esetén miben kíván változtatni és miben ígér új megközelítést?
– Lendülettel, friss erővel készülök a kampányra és az azt követő időszakra. Az eddigi vezetői tapasztalataim szerint az egyszerű és világos megoldások vezetnek eredményre. Felkészült, jól teljesítő polgármestereink, alpolgármestereink vannak és reményeim szerint megkapják a további bizalmat. A Megyei Tanács szintjén is kialakult egy jól felkészült, nagy munkabírású csapat. De úgy gondolom, hogy a mi csapatunk ennél jóval nagyobb, hiszen szavazatával minden magyar ember hozzájárulhat a sikerekhez, a további fejlődéshez!
Palagáz kitermelés
– Zárásként egy friss hírre kiadott közleményről kérdezem. Elég vehemensen reagált a metropolisz-övezet északi részén kilátásba helyezett palagáz kitermelés hírére.
– Igen, mert nagyon határozottan ellenzem, hogy Bors, Bihar, Hegyközpályi, Hegyközcsatár környékén palagáz kitermelés kezdődjön. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban államtitkárként szembesültem hasonló helyzetekkel. Az esetek döntő többségében a lakosság ellenzi az ilyen típusú kitermelést. Szakemberként hozzáteszem, jogosan, hiszen rövid távon a kitermelés közelében felbomlik az ökológiai egyensúly, hosszú távon pedig egyszerűen beláthatatlanok a következmények. Hasonló kitermelést nem szabad engedélyezni az érintett települések lakosságának megkérdezése, az illetékes önkormányzatok jóváhagyása nélkül. Sőt, szerintem már a hatástanulmányokban is kötelezővé kell tenni a széles körű helyi konzultációt!
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Válságban van, de nem szűnik meg a PKE
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem pénzügyi válságban van, de nem fog megszűnni, ehelyett az intézmény átszervezésével próbálják meg orvosolni a bajt.
Az elmúlt időszakban több sajtóinformáció került napvilágra arról, hogy komoly pénzügyi válsággal küzd a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE). A válságnak a tényét maga az egyetem vezetősége is elismerte, de konkrétumokról mindeddig nem esett szó. Most megtört a jég: Tőkés László EP-képviselő, a PKE Alapítók Tanácsának elnöke, valamint Szilágyi Zsolt, ennek a testületnek a tagja tartottak sajtótájékoztatót a témában pénteken. „A fenntarthatóságát veszélyeztető súlyos válságot él át a PKE, ezen próbál változtatni az Alapítók Tanácsa” – szögezte le elöljáróban Tőkés László.
Gondatlanság, hűtlen kezelés
Elhangzott, hogy jelenleg is folyik a vizsgálat annak kiderítésére, hogy az elmúlt évek során miért és hogyan halmozott fel a PKE mintegy 3,5 millió lejes adósságot. Tőkés László kifejtette, hogy az egyetem évente jelentős költségvetési támogatást kap a magyar államtól, ebbe e költségvetésbe bele kell férni, csakhogy az utóbbi években az egyetem ezt a költségvetést általában túllépte, ami már önmagában hiányt generált. Emellett az egyetem olyan kifizetéseket is eszközölt, amiket nem lehet elszámolni, tehát amit nem fizet ki az egyetemnek a támogató. Az anyagi válsághoz járultak hozzá azok az EU-s pályázatok is, amelyeknek többségét a PKE veszteséggel zárta. Ehhez kapcsolódva Szilágyi Zsolt elmondta, hogy ezekhez a jogi szempontból egyébként korrekt módon lebonyolított projektekhez biztosítani kellett az önrészt, amelyekre az egyetem bankkölcsönöket vett fel az OTP Banktól, amiket aztán nem tudott időben törleszteni. Ráadásul voltak olyan projektek, amelyekről csak utólag derült ki, hogy egyes kiadási tételeket formai hiányosságokra hivatkozva nem térít vissza a finanszírozó, ami szintén az egyetem veszteségeit növelte. Mindezek mellett az állami illetékek, sőt a közüzemi díjak befizetésének elmaradása is a veszteségek között szerepel. A pénzügyi szabálytalanságok egy másik szeletét képezte az, amit Tőkés László így fogalmazott meg: „a költségvetési tételek között átjáróház volt” – vagyis a különböző célokra (például Erasmus program) elkülönített költségvetésbe belenyúltak, nem rendeltetésüknek megfelelően költötték el ezeket a pénzeket.
Felelősök keresése
Hogy ez a teljesen szabálytalan gazdasági-pénzügyi állapot éveken át úgymond zavartalanul folytatódhatott, az többek között annak tudható be, mondta Tőkés László, hogy szelektív tájékoztatás történt az egyetem vezetősége részéről az Alapítók Tanácsa felé, emellett nagyok voltak a testületi átfedések. Erre példaként említette az alapítók tanácsának elnöke azt, hogy dr. János Szabolcs leváltott rektor annak a testületnek is a tagja volt, amelyik többek között éppen az ő munkáját volt hivatott ellenőrizni. Tőkés László megjegyezte, hogy noha a vizsgálat jelenleg is tart, és a személyi felelősség pontos kiderítése még várat magára, de dr. János Szabolcs rektor és Berei Annamária gazdasági igazgató felelőssége nyilvánvaló az ügyben. Tőkés László elmondta, hogy Berei Annamária egy alkalommal 56 ezer lej előleget vett fel, míg dr. János Szabolcs rektor ennek az összegnek mintegy a felét vette fel előlegként. Tőkés László hangsúlyozta, hogy a kivizsgálás lezárulta után annak ellenére sem szeretnének világi bírósághoz fordulni, hogy gondatlan pénzügyvitel, valamint hűtlen kezelés alapos gyanúja merült fel, de ehhez arra is szükség van, hogy az érintettek is „segítsenek a szálak kibogozásában. Amennyiben együttműködnek, akkor nem lesz feljelentés”, mondta Tőkés László, hozzátéve, hogy ezzel együtt mindazokkal szemben ragaszkodnak a személyi felelősség megállapításához, akik anyagi kárt okoztak az egyetemnek.
Tervek
A PKE válsága nem olyan természetű, hogy a fiatalok és a szülők elveszítsék bizalmukat az egyetem iránt – hangsúlyozta a tájékoztatón Szilágyi Zsolt, aki leszögezte: biztos, hogy az egyetem megmarad, de belső átalakulásra szorul, amit Tőkés László azzal egészített ki, hogy bár felmerült a PKE egyfajta egyesítése a Sapientiaval, mindazonáltal a PKE önállósága a kívánatos alternatíva. A Sapientia Alapítvány ultimátumszerű felszólítására a PKE kidolgozott egy tervezetet, mely az egyetem pénzügyi talpraállítását célozza. A Kolozsvárra elküldött válságkezelési tervezet tartalmazza többek között azt az elképzelést, hogy az egyetem három karát összevonják két karrá, és a tanszékeket is átszervezik. A leendő karok egyike a társadalomtudományokat és a közgazdaságtudományokat foglalja magába, a másik pedig az irodalomtudományi és a művészeti szakokat öleli majd fel az elképzelés szerint. Bizonyos szakok megszűnnek, azt azonban nem árulták el, hogy melyek, az oktatói állományt is csökkenteni kell, és egyéb átszervezésekre is szükség lesz. Ebben a vonatkozásban példaként említette Tőkés László az utaztatások jelenleg túl nagy költségeit. A leépítések nem előzetes tervszámok alapján történnek, válaszolta arra a kérdésünkre, hogy hány oktatót érint majd a leépítés, majd hozzátette, hogy az egyik elképzelés az, hogy hasonló profilú tantárgyak esetében nem szükséges máshonnan tanárokat Váradra utaztatni, ha helyi tanár is elláthatja azt a feladatot. A nyilatkozók biztosították a közvéleményt arról, hogy az esetleg megszűnő szakok esetében a jelenleg ezeken a szakokon tanulók mindenképpen befejezhetik itt tanulmányaikat és államvizsgázhatnak is. Szilágyi Zsolt kérdésre válaszolva elmondta, hogy az egyetem pénzügyi gazdasági helyzete akár már ebben az évben rendeződhet, amennyiben sikerül gyakorlatba ültetni a válságkezelési tervet, aminek végrehajtása az ebben a hónapban megválasztandó új rektor feladata lesz. A PKE rektori tisztségére egyébként két jelentkező van: dr. Pálfi József, jelenlegi megbízott rektor és Fogarasi István docens.
Pap István. erdon.ro

Megszűnhet az egyetem?
A tavaly ősszel több online és nyomtatott lapban is megjelent a hír, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) anyagi gondokkal küszködik, ezekről azonban az egyetemi vezetőség nem tájékoztatott nyíltan. Csupán a Tőkés László által vezetett Alapítók Tanács adott ki egy pontosító nyilatkozatot a sajtóban megjelent információkra reagálva.
Az 1999-ben, a Sulyok István Református Főiskola jogutódjaként alakult felsőoktatási intézményt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel együtt a magyar állam finanszírozza. A támogatásokat a Sapientia Alapítvány kezeli, melynek kuratóriumi elnöke, Kató Béla lelkipásztor, az Erdélyi Református Egyház püspöke legutóbb két héttel ezelőtt tárgyalt az egyetem elnökével, Tőkés Lászlóval és a felsőoktatási intézmény vezetőségével az anyagi helyzet rendezéséről – adta közre a Maszol.ro hírportál.
Korábban a Krónika napilap kutatásai alapján derült ki, hogy a felhalmozott óriási adósságról szóló hírek nemcsak hogy igazak, de kitudódott az is, hogy hogyan rúghat ez az összeg 3,5 millió lejre: a PKE a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretén belül 14 projektben vett részt, amelyekhez csak úgy tudta biztosítani az önrészét, hogy kölcsönöket vett fel az OTP Banktól (300 ezer eurót). A pályázati pénzek elszámolásai azonban folyamatosan késtek és hiányosak voltak, ahogy a törlesztések is, az adósság pedig egyre gyarapodott.
A visszafizetéshez, illetve a banki törlesztés átütemezéséhez radikális intézkedésekre van szükség, és ezek terveinek kidolgozására március 2-ig hagyott időt a kuratórium a Maszol információi szerint. A nagyváradi magyar egyetem számára most két lehetőség tűnik a legvalószínűbbnek: a PKE átszervezi önmagát, és legalább négy szak megszüntetésével csökkenti a költségeit, vagy a Sapientia nagyváradi részlegeként működik tovább, azaz megszűnik az önállósága.
Tavaly a PKE rektora, János Szabolcs lemondott, és jelenleg Pálfi József egyetemi tanár, nagyvárad-réti lelkész tölti be a megbízott vezetői tisztséget, akit a tegnap hiába kerestünk, nem tudtunk elérni, hogy nyilatkozzon a határidő lejártával esedékes döntéshozatalról.
Szamos Mariann. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kampány a magyar suliért
A szülő felelőssége, hova íratja gyerekét
Csütörtökön beharangozó sajtótájékoztatóval indította az RMDSZ beiskolázási kampányát Kolozsváron. A Minden magyar gyermek számít akció célja, hogy kilencezer fölött tartsák a magyarul tanuló előkészítő osztályosok számát, illetve hogy elérjék a tízezret.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, a 2012-ben indított, az anyanyelven történő oktatás előnyeit hangsúlyozó kampány túlnőtt a szövetség keretein, hiszen évek óta bekapcsolódtak a tájékoztatásba az egyházak, civil, szakmai szervezetek, pedagógusok is. Az összefogásnak köszönhető, hogy minden évben hetekig, hónapokig nyújtanak információkat szülőknek, diákoknak arról, miért fontos anyanyelven tanulni.
Ami az RMDSZ idei oktatáspolitikai célkitűzéseit illeti, az ügyvezető elnök elmondta, hármas célt tűztek ki maguk elé: az anyanyelvi oktatás erősítését, a diákok tehermentesítését, a gyermekközpontú oktatás kialakítását. „A gyermekközpontú oktatás fontos része, hogy a minisztérium végre biztosítsa a kisebbségek számára a román nyelv speciális módszertan alapján történő oktatását. Jelenleg csak négy évig tanulják nem anyanyelvi szinten a román nyelvet a magyar gyermekek, utána, amikor még a nyelvet sem beszélik rendesen, ugyanabba a rendszerbe csöppennek bele, mint a román anyanyelvűek” – mondta Kovács.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási ügyekért felelő ügyvezető alelnöke elmondta, fontos cél, hogy az előkészítő osztályosok számát 9 ezer fölött tartsák, és lehetőleg elérjék a 10 ezret. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kolozsváron kezdődik a Feszty Árpád Emlékév vetélkedősorozata
Feszty Árpád születésének 160. évfordulója és a körkép megalkotásának 120. évfordulója alkalmából, az idei évet a Feszty Körkép Alapítvány Feszty Emlékévnek hirdette meg.
Az alapítvány Hazatérés címmel történelmi és ismeretterjesztő vetélkedőt hirdetett a Kárpát-medence területén élő diákok számára.
„A Történelmi Magyarország területén élő, 10 és 18 életév közötti magyar ajkú gyermekek részére összeállított vetélkedősorozat azzal az üzenettel indul útjára, hogy bármely tájegységről érkezzünk is, ahol magyar szó, magyar lelkület lengi át szívünket, mindenhol otthon vagyunk, egyek vagyunk. Sorsunk közös, s ennek megfelelően egységes akarattal tudunk a jövőbe nézve olyan célokat megvalósítani, mint ezer éve Árpád vezér a magyarok bejövetelével, vagy Feszty Árpád, aki a kor jelentős szellemi alakjait és patrónusait mozgósítva határidőre elkészítette a körképet, melynek felállításában az egész nemzet egységes szívdobbanása lüktetett” – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
Az emlékév vetélkedőjének első állomása Kolozsvár lesz. A március 12-13-án sorra kerülő kétnapos előadássorozat és ismeretterjesztő vetélkedő helyszíne a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem. A tudáspróbán hét csapat méri össze tehetségét, amelyre egy-egy csapatot Ógyalla és Eger városa, ötöt pedig a rendezvényt befogadó, Kolozsvár városa állít ki.
Ezt követően az év során ellátogatnak a vetélkedővel a délvidéki Magyarkanizsára, a kárpátaljai Munkács városába, érintőlegesen kitekintenek a horvátországi Lovranba, Feszty Árpád életének utolsó helyszínére. Végül az emlékévet egy szakmai konferenciával zárják, melynek helyszíne a Felvidéken lévő Duna-menti Múzeum lesz. A konferencián képzőművészek, művészettörténészek, történészek tartanak előadásokat a témáról.
T. Koós Imola. maszol.ro