Kezdjük a kályhától
Normális viszonyok közepette nem bírna különös hírértékkel két szomszédos ország külügyminiszterének találkozója. Abban az esetben pedig pláne nem, ha ez a két ország stratégiai partnerként tekint egymásra. 
De hát nagyon jól tudjuk, hogy Magyarország és Románia – hiszen róluk, rólunk van szó – kapcsolata politikai értelemben már csak a kölcsönös történelmi sérelmek okán sem tekinthető „normálisnak”, az eltérő színezetű, ugyanabban az időben hatalmon lévő kormányok közötti „járulékos” nézeteltérések pedig még inkább gerjeszthetik a két ország közötti konfliktust. Erre számtalan adalékot felsorakoztathatnánk az elmúlt huszonöt év történéseinek ismeretében, igazán elrettentő példaként azonban különösen az elmúlt négy év összezördülései szolgálnak.
Elmondható, hogy Victor Ponta szociáldemokrata kormánya ellenségként tekintett Orbán Viktor miniszterelnökre és a Fideszre, ez az alapállás pedig gyakorlatilag megbénította a kétoldalú kapcsolatokat. Ponta bukásával ismét el lehet indulni a „kályhától” a magyar–román viszony tekintetében, és új alapokra lehet helyezni az együttműködést. Persze tudjuk, mindez nem megy egyik napról a másikra, ráadásul Dacian Cioloş szakértői kormányának mandátuma csak az év végi választásokig szól, amely eleve beszűkíti a két fél mozgásterét, a lehetőségek tárházának kiaknázását.
Ezt bizonyította a magyar külügyminiszter bukaresti látogatása is, amelynek legfontosabb hozadéka, hogy megtörtént, igazán lényeges előrelépés azonban a mosolyszünet fémjelezte korszak lezárásán kívül egyelőre nem született. Az enyhülés nyilvánvaló jelein túlmenően akkor várható látványos, kézzel fogható változás a kétoldalú kapcsolatokban, amikor mindkét fél – de mindenekelőtt a román – belátja, hogy a nézeteltéréseket nem lehet a végtelenségig a szőnyeg alá söpörni, a két országot érintő problémákra csakis a Budapest és Bukarest közötti párbeszéd során születhet megoldás.
Hogy ehhez bizonyos területeken sikertörténetek kellenek? Nosza veselkedjen neki a két kormány az ilyen sztoriknak, közös pont akad bőven! Segítünk egy friss példával: a tavaly bezárt Nottara Színház előadásai számára a Balassi Intézet biztosít termet Bukarestben.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Szerényebb az erdélyi megyék idei költségvetése
A tavalyinál kisebb éves költségvetéssel számolnak 2016-ban az erdélyi megyei önkormányzatok: a visszaesés egyik oka, hogy erre az évre jóval kevesebb vissza nem térítendő támogatást nyújt az Európai Unió, amely 2015-ben számos költséges nagyberuházást finanszírozott. 
A kiadások növekedéséhez emellett a tavalyi közalkalmazotti béremelés is hozzájárult, a megyei hivatalok egy része ugyanakkor ebben az évben több szociális pályázatra különített el pénzt, mivel az állam évről évre kevesebb finanszírozást nyújt például az otthoni beteggondozással foglalkozó karitatív szervezeteknek, így a támogatás egyre nagyobb mértékben hárul az önkormányzatokra. A kisebb büdzsé ellenére a hivatalok igyekeznek beruházásokra is pénzt fordítani: a tervek között főként útépítések és -javítások szerepelnek.
A szociális védőhálóra költik a legtöbbet
A Kovászna megyei tanács és a hatáskörébe tartozó intézmények idén mintegy 197 millió lejből gazdálkodnak, ez kevesebb az előző két évi költségvetésnél, de nagyobb a korábbi esztendőkben meghatározott büdzsénél. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke a pénteki tanácsülésen – amelyen elfogadták a költségvetést – rámutatott: a kiadások növekedése elsősorban annak tudható be, hogy emelkedtek a bérköltségek, tavaly ugyanis kétlépcsős, 12, majd 10 százalékos bérkiegészítést hajtottak végre. „A törvényhozók is belátták, hogy nem lehet csapnivaló fizetésekkel a közigazgatásban megtartani az alkalmazottakat” – fogalmazott a tanácselnök.
Strandvásárlásra különítettek el pénzt Csíkszeredában 
Elfogadta 2016-os költségvetését a csíkszeredai helyi önkormányzat pénteki ülésén: a megyeszékhely idén 147 millió lejből gazdálkodik, ebből 57 millió lejt szánnak fejlesztésekre. Antal Attila alpolgármester kifejtette: az ingatlanvásárlásra elkülönített 4,1 millió lejből idén egyebek mellett a Szeredai-fürdőnek azt a részét vennék meg, amelyet nemrég visszaszolgáltattak a tulajdonosnak. Elmondása szerint a tulajdonosok nyitottak az alkura, főként azért, mert a strand másik része az önkormányzaté.  Az önkormányzat ugyanakkor módosította a Csíki Csobbanó működési szabályzatát, ennek nyomán a megyei rendőr-főkapitányság különleges alakulatának nyolc alkalmazottja bérmentesen használhatja az uszodát edzésre. Ezt Szabó Soós Klára, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője kifogásolta, szerinte ugyanis az uszodai bérlet ára amúgy is szimbolikus.
A megszavazott éves keretből egyenlő mértékben költenek a már meglévő intézmények működtetésére, valamint fejlesztésekre, beruházásokra. Mint kiderült: a működtetésre fordított összeg felét a szociális védőháló erősítésére fordítják, az önkormányzat hatáskörébe tartozó állami intézményekben ugyanis 1340 gyermek nevelkedik, emellett pedig egy több mint száz férőhelyes öregotthont is támogatnak. Tamás Sándor arra is kitért, hogy a hivatal két alkalommal fog szociális pályázatot hirdetni, a kormány ugyanis idén tovább nyirbálta az erre fordított állami támogatást, nehéz helyzetbe hozva ezzel az otthoni idős- és beteggondozást ellátó karitatív szervezeteket.
Beruházások terén továbbra is prioritást jelent a Kovászna megyei önkormányzatnak az infrastruktúra-fejlesztés, amelyre a költségvetés 19 százalékát fordítják, ez pedig összegben kifejezve meghaladja a korábbi években erre szánt pénzmennyiséget. Tavaly a megyei utak korszerűsítésére 36 millió lejt különítettek el, ebből 102 kilométer utat tudtak aszfaltozni, idén pedig erre a célra 41 millió lejt fordítanak. Mint kiderült: a Sepsiszentgyörgyöt Illyefalván keresztül Brassó megye határával összekötő forgalmas, de rendkívül leromlott állapotban lévő út korszerűsítésére már folyamatban van a közbeszerzés csakúgy, mint az új lécfalvi hulladékkezelő központhoz vezető szakasz felújítására vonatkozó licit.
A fejlesztésre szánt keret 16 százalékát, 11 millió lejt a megyei sürgősségi kórház korszerűsítésére fordítanak, Tamás Sándor elmondta, fontosnak tartják, hogy versenyképes egészségügyi ellátást nyújtsanak. Idén ugyanakkor a közösségépítés jegyében tervez a megyei önkormányzat: több képzési lehetőséget fognak biztosítani abban bízva, hogy ezzel jobb megélhetést, hatékonyabb kenyérkereseti lehetőségeket teremtenek. A tanácselnök emlékeztetett: méhészeti, sajtkészítői, kulturális rendezvényszervezői, szakács-, szabás–varrás-, fazekas-, bútorfestő-, hegyvidéki mezőgazdász-, biogazdálkodási, lovastréner-, szociális gondozói és egészségügyi képzést fognak indítani.
Kevesebb állami támogatás Hargita megyének
A Hargita megyei önkormányzat is elfogadta múlt héten a 2016-os büdzsét, amelyet Borboly Csaba tanácselnök „a szükség költségvetésének” nevezett, mivel a hivatal működési költségeiből kellett elvonniuk ahhoz, hogy a fontosabb beruházások folytatására, illetve újak elkezdésére jusson pénz. A hivatal idén 333 millió lejből gazdálkodik – ez az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint 189 millió lejjel kevesebb, mint a tavalyi büdzsé. Borboly úgy nyilatkozott: ez egyrészt annak tudható be, hogy a kormány visszatért egy régebbi módszerhez, amelynek alapján az állami pénzt szétosztja, ez Hargita megyének mínusz 40 millió lejt jelentetett, az önkormányzat tavalyi költségvetését pedig egy 25 millió lejes hitel is növelte.
A hivatal közleménye szerint az önkormányzat hatáskörébe tartozó intézményekben a 2014-es szintre csökkentették a kiadásokat, a beruházási tervek között pedig főként olyan projektek szerepelnek, amelyeket már korábban elkezdtek, de néhányj útfelújítás is helyet kapott a listán. Az elképzelések szerint folytatni fogják a csomafalvi, solymosi, büdösfürdői és csíkpálfalvi út korszerűsítését, emellett tovább dolgoznak az árvízkárok helyreállításán, valamint az atyhai és a két gyergyóremetei megyei út javításán.
Az új beruházások között szerepel ugyanakkor a járdaprogram, amely a megyei utak településeken átvezető szakaszain történő gyalogos forgalom biztonságát szolgálja. Növelték a megyei tanács támogatási programjainak keretösszegét is, amelyre civil szervezetek, egyesületek, egyházak pályázhatnak számos területen többek között sport-, kulturális, műemlékvédelmi, valamint készenléti tevékenységekre. Borboly az Agerpres-nek azt is elmondta: a költséghatékonyság érdekében korlátozzák az önkormányzat tulajdonában lévő gépkocsik használatát.
Műemlékek felújítására is van pénz
A székelyföldi megyékhez képest jóval nagyobb keretből, 764 millió lejből gazdálkodik 2016-ban Kolozs megye, amelynek önkormányzata az összegből 172 millió lejt fordít beruházásokra, fejlesztésekre. Vákár István, a megyei hivatal alelnöke a Krónikának elmondta: az idei büdzsé nagyjából megegyezik a tavalyival, viszont újdonság, hogy ebben az évben a műemlék épületek felújítására is tettek félre pénzt, ugyanakkor leltárba veszik a turisztikai jelentőségű útszakaszokat.
Az alelnök beszámolója szerint a megyei önkormányzat 15 millió lejt szán a Tetarom 4-es ipari park korszerűsítésére, emellett komolyabb összeget fordítanak az uniós forrásból is finanszírozott hulladékkezelő központ építésére, ugyanakkor kénytelenek voltak jelentős mennyiségű pénzt elkülöníteni a Kolozsvár Aréna adótartozásainak törlesztésére. Ez utóbbi intézkedésre a számvevőszék kötelezi a megyeházát.
Vákár lapunknak úgy fogalmazott: útjavításokra „elég szép összeget sikerült elkülöníteni”: a többségében magyarok lakta települések vonatkozásában a magyarszováti, valamint a Kalatoszentkirály és Zentelke felé vezető út felújítását fejezik be idén. Ezenkívül kisebb útjavításokat terveznek több településen, például Vajdakamaráson és Bálványosváralján. Vákár István azt is elmondta: a végső változatban is megmaradt a magyar kulturális intézmények és egyházak támogatására korábban kialkudott keret. Mint rámutatott: a megyei önkormányzat már pénteken kiírta a támogatási pályázatokat, amelyekre február 19-éig jelentkezhetnek a magyar civil szervezetek ifjúság, kulturális vagy egyházi jellegű projektjükkel.
Kisebb összeg áll a Bihar megyei tanács rendelkezésére is. Idei költségvetése 376 millió lej, ez alig 86 százaléka a tavalyi 435 millió lejnek – közölte az Ebihoreanul.ro hírportál. Ennek oka, hogy míg tavaly a megye közel 78 millió lejt kapott az EU-tól, idén csak 48 millió lejre számíthat: a támogatásból – más megyékhez hasonlóan – elsősorban a korszerű hulladékgazdálkodási központot fejezik be. A Bihar megyei hivatal ugyancsak a szociális védőháló fenntartására különíti el a legtöbb pénzt, 132 millió lejt, amelyből az állami intézményekben nevelkedő gyermekek gondozásán kívül, a fogyatékkal élőket is segítik.
Kőrössy Andrea, Barabás Hajnal, Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

„Az erdélyiség nem művészeti irányzat, hanem életérzés"
Banner Zoltán művészettörténész, műkritikus, előadóművész tartott előadást szombaton Marosvásárhelyen a transzszilvanizmusról. Ez nem stílus, nem művészeti irányzat, hanem egy életérzés, egy világszemlélet, amelynek az elmúlt húsz év nem tett jót – mutatott rá. 
Az első világháború után, mikor Erdélyt elcsatolták Magyarországtól, az erdélyi életérzés felerősödött, a nemzeti öntudat nemhogy csökkent volna, épp ellenkezőleg: jobban odafigyeltek az emberek a hagyományokra. A művészetekben – irodalomban, zenében, képzőművészetben, építészetben – is erőteljesebben kifejezésre jutott az erdélyiség mibenlétének megnyilvánulása.
Az erdélyiség mint történelmi szerep már 1920 előtt is létezett, majdhogynem egzisztenciális szerepet töltött be – mutatott rá Banner Zoltán. „Egyszerűen csak figyeltem az erdélyi művészetet, és ebből vontam le a következtetést, hogy mekkora szerepe volt abban, hogy a magyarságnak volt hova nyúlnia, voltak gyökerei, amelyekbe kapaszkodhatott, amikor mindenét elvették” – vallotta a Kemény Zsigmond Társaság idei első rendezvényének meghívottja a Bernády-házat zsúfolásig megtöltő közönség előtt. Mint mondta, a művészek sokkal érzékenyebbek a történelmi eseményekre, mint az átlagemberek, még meg sem történik a baj, éppen csak „benne van a levegőben”, de ők már érzik. „Az első világháború előtti években érezhető volt a pusztulás szele. Az Osztrák–Magyar Monarchia jól működött, gazdasági, szellemi, kulturális fellendülés jellemezte, a kreativitás táptalajra talált, ám ezt a nyugati nagyhatalmak nem nézték jó szemmel, ezt meg kellett szüntetni” – értékelte a múlt történéseit Banner.
„A transzszilvanizmus, mint kifejezés nem mindenki számára érthető, vannak, akik zavarba jönnek, úgy értelmezik, mint valamilyen stílusirányzatot. Holott ez nem egy stílus, mint például az impresszionizmus, szimbolizmus vagy kubizmus, ez egy életérzés, egy világszemlélet" – hangsúlyozta az előadó, aki szerint az erdélyi művészet a magyar identitás megőrzésének egyik alappillére.
A művészettörténész az erdélyi értékekről beszélve kitért Gyulafehérvárra, a Szent István király alapította püspökségre, Kolozsvárról mint Mátyás király szülővárosáról beszélt, míg Nagyvárad Szent László városa, valamint a magyar szecessziós építészeté. A transzszilvanizmus Kós Károly nevéhez kötődik a leginkább, aki „kissé naiv” volt, amikor hitt abban, hogy a hatalomváltást követően a románok értékeinket nem akarják maguknak kisajátítani, nem akarnak minket beolvasztani – osztotta meg észrevételeit Banner Zoltán. A transzszilvanizmus akkor élte virágkorát, amikor a bezártság, az elszigeteltség jellemezte Erdélyt, a diktatúra idején, amikor az identitás megőrzése volt a tét. Az utóbbi 20–25 esztendő azonban nem tett jót a transzszilvanizmusnak, bár most is épp olyan nagy szükség van a hagyományok őrzésére, a nemzeti jelleg megtartására, mint korábban.
Antal Erika. Krónika (Kolozsvár)

Kettős mérce
A Trianontól eltelt közel száz esztendő alatt megszoktuk, hogy Romániában mindent kettős mércével mérnek. Ami szabad a többséginek, nem szabad a kisebbséginek. Románia jelenlegi vezetői ugyanis nem akarják, hogy ebben az országban mi is otthon érezzük magunkat. Ezért átírnak mindent, históriát, eseményeket, átkeresztelik az utcákat, temetőket, megváltoztatják a nemzetiségi arányokat, és amikor csak tudják, zaklatják az erdélyi magyar embert. 
Itt van példának a zászlóügy. Senkinek nem szúr szemet például, hogy Jászvásáron minden ünnepkor lengetik a bölényfejes vörös lobogót. Ott lehet. S bár törvény tiltja, még mindig lobog a vasgárda székhelyén a duplakeresztes zöld zászló is. A hatalmon lévők titokban még drukkolnak is nekik, hiszen ugyanazokat a nagynemzeti álmokat melengetik. S nem egy sportversenyen hallottam egyfajta himnuszt, a krajovainak például Adrian Păunescu írta a szövegét. Ott énekelhetnek őrjöngve, mert – ahogy olvastam – ugyebár milyen szép a „jó értelemben vett” nacionalizmus.
Legutóbb pedig, egy úgynevezett jogállamban, megalakult a törvénynek ellentmondó, enyhén szólva is fasisztoid Egységes Románia Párt, s félkatonai szervezete, a nácikra emlékeztető Vlad Țepeș gárda, amely már induláskor fenyeget: hogyha a román állam nem védi meg a románságot, ők megteszik. Nagyon is jól tudjuk, mit jelent a párt elnöke, a letűnt Corneliu Vadim Tudor helyébe lépő Bogdan Diaconu számára a „megvédés”. 
És minderre egy tiltakozó hangocska sem hangzott el, sem az ügyészség, sem a hírszerzők részéről, a szocdemek Diaconut jó fiúnak tartják, az új liberálisok kissé bolondosnak. Az RMDSZ pedig a maga részéről nagyon engedékenyen csak ejnye-bejnyézik minderre. Pedig ha erdélyi magyar tenne, mondana ilyesmit, zengenének a tévéadók, tiltakoznának a pártok, a honatyák, működne az ügyészség.
Apropó, ügyészség. Időről időre már próbálgatják, meddig mehetnek el a nemzeti jogok visszavonásában, az erdélyi magyarság vezetőinek zargatásában, elítéltetésében. Amint látszik, nagyon sok megyei magyar vezért csak kitalált, be nem bizonyított vétséggel vádolnak, a pereknek pedig koncepciószaguk van. A cél az volt, hogy eltávolítsák őket tisztségeikből, s mindezt ellenállás nélkül megtették. 
Román Győző. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Jubiláltak a csángók
Egy napig övék volt a főváros 
Évente egyszer Budapest a csángókra figyel: a szombaton megrendezett hagyományos Csángó Bálon a szervezők arra próbálták felhívni a figyelmet, hogy a moldvai és a gyimesi csángó magyarok ősi és páratlanul gazdag népművészete és hagyományai egész Európa kincsei (kellene hogy legyenek).
Trócsányi László igazságügyi miniszter idézte az alaptörvényt, és rámutatott: Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését. Kiemelte a csángók kivételes helytállását és hűségét, magyarságuk megőrzését. A moldvai magyar népköltészet mára a világ szinte minden jelentős pontjára eljutott, és a magyar kultúra szerves része lett, mondta. A 20., jubileumi rendezvény fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt.
Ezután színpadra léptek idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek Pusztinából, Magyarfaluból, Forrófalvából, Klézséről, Somoskáról, Trunkból, Gyimesből, Setétpatakáról, Hétfaluból. 
Az új helyszínen, a SYMA Rendezvénycsarnokban tartott bálon közreműködött többek közt a moldvai Legedi László István, Nyisztor Ilona, Petrás Mária, Roman Stefan. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A közös gondolkodásért
Különleges kiadványt mutattak be 
Gyakran illetnek kiadványokat a „hiánypótló” jelzővel, többé-kevésbé indokoltan. Megalapozott viszont ezt a kifejezést használnunk a Magyarságtudományi füzetek tematikus száma kapcsán, amelyet szombat este telt ház előtt mutattak be a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában.
A Borsos Géza és Patrubány Miklós szerkesztésében megjelent, számos tanulmányt és releváns dokumentumot tartalmazó kiadványból kiderül, kiknek az örökségét és génjeit hordozzuk, és serkentheti a közös gondolkodást, hogy milyen úton kellene elindulnia a székely népnek.
A szerkesztők, valamint Fuksz Sándor és Hompoth Zoltán a Magyarságtudományi füzeteket kiadó Magyarok Világszövetsége képviseletében voltak jelen, Sántha Attila a Csíki székely krónika kutatójaként. Beke Ernő házigazdai minőségben köszöntötte a közönséget, a beszélgetést Ambrus Ágnes vezette fel, Mike Bernadett diáklány pedig vicces mesével teremtett oldott hangulatot.
Erre szükség is volt, hiszen a felszólalók borús képet festettek a székelység helyzetéről, az öntudatra ébredés, a magyarsággal nemzetközösségben élő néphez tartozásunk felvállalása mindennél sürgetőbb, összegezhetjük a felszólalásokat. (Az elhangzottaknak egy későbbi lapszámunkban biztosítunk megfelelő teret.)
(fi) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ahol szeretet van, erő is van
A tél kétségkívül az az évszak, mikor a legtöbb „látható” segélyakció zajlik, hiszen sok a rászoruló, a hajléktalanoknak szállásra, ételre van szükségük a túléléshez. Rászorulók, hátrányos helyzetűek azonban az év minden napján vannak, nemcsak a téli ünnepek idején. Arról, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) hogyan segít a szükségben szenvedőknek, Vinczéné Pálfi Judit missziói előadótanácsos beszélt a Reggeli Újságnak.
„A Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek (KREK) szociális hálója van, ami egyházi nyelvezetben természetesen azt jelenti, hogy szeretetszolgálat, azaz diakónia. Ha Nagyváradon maradunk, ahol egyházkerületünk székhelye is található, akkor elmondhatom, hogy itt 2013-ban indítottuk be a Diakónia Keresztyén Alapítványt nagyváradi fiókját” – vezetett be minket munkájukba Vinczéné Pálfi Judit. A 2013-ban létrehozott váradi alapítvány fiókszervezete a kolozsvári Diakónia Keresztyén Alapítványnak. A váradi fiók létrehozatalával a két református egyházkerület szeretetszolgálata egységesen jelent meg a világban. „Ez az alapítványunk elsősorban házi idősgondozással foglalkozik Nagyvárad területén, 2015-ben beindítottunk egy munkapontot a Szilágyságban, Perecsenyben, és idén is igyekszünk új munkapontot beindítani, de ez a közeljövő zenéje.” A Diakónia Keresztyén Alapítvány kolozsvári fiókja a KREK-kel közösen újragondolta, -szervezte és -indította az úgynevezett roma gyermek-projektet, a Kolozsvári út 63. szám alatti székelyen, és 20–24 gyermek helyett jelenleg már 81 gyermekkel folyik a munka délelőtt, délután. A program nemcsak szigorúan arról szól, hogy várják, hozzák a gyermekeket, és ott vannak velük négy órán át, hanem a szülőket is látogatják, folyamatos a kapcsolattartás a családokkal.
Romamisszió és idősgondozás Váradon
A roma családok között végzett munka nagyon kiterjedt Bihar megyében, ez egyházi viszonylatban a Bihari Református Egyházmegyét, illetve az Érmelléki Református egyházmegyét jelenti. Bihar megyében Nagyvárad mellett Biharfélegyházán, Bihardiószegen, Csokalyon, Kágyán, Székelyhídon, Köbölkúton, Kiskerekiben, Monospetriben, Hegyközszentmiklóson és Szentjobbon folyik ugyanez a munka. „Összesen közel 400 gyermekkel foglalkoznak a munkatársaink, körülbelül 30 munkatársunk van, közülük kilenc roma származású. Vannak közöttük vallástanár-szociális munkás végzettségűek, vannak tanítónők, akik bedolgoznak, és vannak szakképzettség nélküli roma munkatársak, akik megbízhatók, lelkiismeretesek, s örömmel beálltak a Diakónia Keresztyén Alapítvány munkatársainak a sorába” – magyarázta az előadótanácsos. Ő legalább évente kétszer találkozik ezzel a munkatársi közösséggel, ugyanis tudatosítani szeretné bennük, hogy a református egyházkerülethez tartoznak. „Valamilyen formában összetartozunk, és a találkozásokkor egy áhítattal, munkamegbeszéléssel, beszélgetéssel vagyunk együtt, egyrészt azért, hogy én is első kézből tájékozódjam arról, hogy a roma misszió területén mi zajlik gyülekezeteinkben, másrészt azért hogy én is tudjam őket lelkesíteni illetve biztatni.” – mondta Vinczéné Pálfi Judit.
A Kolozsvári úton tehát a földszinten a roma misszió zajlik, a Diakónia Keresztyén Alapítvány idősgondozással foglalkozó részlege ugyanott, az emeleten működik. Négy idősgondozó munkatársuk van, ők körülbelül 25–30 személlyel foglalkoznak. „Van, akit nem napi szinten, van, akit kétnaponta, van, akit háromnaponta kell meglátogatni, attól függően, hogy az illetőnek mire, milyen jellegű segítségre van szüksége. Elsősorban olyan idős emberekről van szó, akiknek vagy van családjuk, de külföldön, és egyszer ugyan ki tudnak mozdulni a lakásból, vagy nem tudnak kimozdulni, ez adja meg annak a mértékét, hogy hogyan, milyen időközönként kell őket látogatni és milyen gondozásban kell őket részesíteni” – fogalmazott Vinczéné Pálfi Judit.
A Lámpás Alapítvány
A felsoroltak mellett működik a nagyváradi székhelyű Lámpás Alapítvány, amely tulajdonképpen egy ernyőszervezet. „Ez az az ernyőszervezet, amely alatt összegyűjtöttük a diakóniai tevékenységeket folytató gyülekezeteinket kerületszerte, Temesvártól Nagybányáig, azokat, amelyekben bármilyen szeretetszolgálati munka zajlik. Ne feledjük, hogy mindaz, ami a gyülekezetben zajlik, a társadalomban is történik, mert gyülekezeteink tagjai a társadalomban élnek, legyenek városnak vagy falunak a lakói. Ugyanakkor a Vura Otília vezette Lámpás Alapítványnak különböző, más tevékenységei is vannak, elsődleges céljuk a hátrányosan megkülönböztetett egyének, közösségek életminőségének javítása. Közösségi, információs és tanácsadóközpontot működtetnek. Amivel nap mint nap foglalkoznak: tanácsadás, közvetítés, oktatási foglalkozások, műhelymunkák szervezése. Családvédelem, információ külföldi munkakeresők számára, nők, lányok védelme, olyan projektek, amelynek keretében információs alkalmakat tartanak az iskolákban, gyülekezetekben, egyházmegyéinkben” – magyarázta az előadó-tanácsos. Például tájékoztatják a fiatal lányokat a külföldön rájuk váró veszélyekről. Sokan dönthetnek váratlanul, azt mondhatják, hogy „én megyek külföldre, mert ott milyen jó és milyen könnyű” és ott szembesülnek azzal, hogy kényszerprostitúció vagy ezer veszély vár rájuk. A Lámpás Alapítványnak épp emiatt a munka miatt nagyon sok hasonló működésű külföldi alapítvánnyal is van kapcsolata.
Nagyváradon gyülekezeti alapítványként működik a Csillagváros Alapítvány, ennek célja szintén az idősek látogatása, gondozása. És a megyeszékhelyen van a Nagyvárad-Őssi Mentálhigiénés Központ is. Nyilvántartják a Csillagocska Alapítványt, amely elsősorban a népi kultúrával és hagyományőrzéssel foglalkozik. Szintén váradi székhelyű az Agnulli Dei, a velencei idősek otthona, amely nagyon sokrétű, nagyon sokféle szociális diakóniai tevékenységet folytatott az elmúlt 15 évben, majd idősek otthonává vált, amire ugyancsak nagyon nagy szükség van a városban. A királyhágómelléki egyházkerület szociális napközit is működtet, amivel ugyancsak a nagyon hátrányos helyzetben lévő szülőket, családokat támogatják, a gyermekekkel négy órát foglalkoznak ott, „Dombi Enikő szociális munkás végzi ezt a nagyon szép és nagyon gazdag szolgálatot, oda is el szoktam menni évente legalább kétszer, hogy találkozzam velük. Áhítatot tartok, beszélgetek a gyerekekkel és részt veszek abban a műsorban, amit a gyerekek előkészítenek” – mondta Vinczéné Pálfi Judit. A szociális napköziben általában 15–18 gyermek van, előkészítő osztályostól a negyedik osztályosig, de kivételes esetben a testvér is még csatlakozhat. Itt ebédet is kapnak a gyermekek és foglalkoznak velük.
Romamisszió, idősgondozás szociális bentlakás
Nemcsak Nagyváradon, más Bihar megyei teleüléseken is folyik a munka, tudtuk meg. „Ha ki akarunk menni Nagyváradról, akkor indulhatunk Tenke irányába, ahol több mint húsz éve működik a Tenkei Református Szeretetotthon, az idősek otthona, ami ugyancsak hiánypótló volt annak idején, mikor beindult, és mind a mai napig nagyon jó, hogy van. Tenkéről visszajövet Nagyszalontára érünk, ott is tudjuk, hogy létrejött néhány évvel ezelőtt a nagyszalontai református gyülekezet és a Bocskai István Alapítvány által a József Ház, Református Idősek Otthona, amire ugyancsak szükség van. Az Érmelléken a református egyházmegyében Székelyhíd központtal működik az ÉRDA, azaz Érmelléki Református Diakónia Alapítvány, amit még Gergely Annamária szociális munkásunk alapított. Úttörő munka volt ez az egész egyházkerületben, de az egyházmegyében is annakidején, valamennyi lelkipásztor összefogott, ez 37 gyülekezetet jelentett akkor, az ő összefogásukkal jött létre az alapítvány azért, hogy az érmelléki nagyon szegény falvak nagyon szegény családjait tudják feltérképezni, illetve támogatni. Mind a mai napig működik az ÉRDA, amely a rokkant fiatalokat és családjaikat, illetve a nagyon szegény családokat felkarolja. Most volt egy németországi négytagú diakóniai csoport Székelyhídon, a gyülekezetben tettek látogatást, meglátogatták a cigánysort, azt a közeget, ahol gyülekezet és az ÉRDA is működik. Két nappal azután találkoztam én a küldöttséggel, mélyen meg voltak döbbenve, könnybe lábadt szemmel kérdezték, hogy létezik, hogy az Európai Unióban még létezik ilyen lakhatási körülmény? Mondtam, nekik, hogy ez nekünk természetes… Körülbelül tíz évig jártam kisebb-nagyobb rendszerességgel Németországba, Svájcba, Spanyolországba, stb. az Európai Keresztyén Nők Ökumenikus Fórumának a konferenciáira, ahol többek között találkoztam egy brüsszeli képviselővel, aki a kelet-európai roma kérdésért volt felelős. Beszélgettünk, és kérdeztem, hogy járt-e már terepen. Az illető hölgy azt mondta, hogy nem járt még soha, ekkor megkérdeztem, ne haragudjon, de hogyan tudja koordinálni vagy elképzelni a kelet-európai roma integrációs kérdést így. Mondta, hogy leveleket, feljegyzéseket szokott kapni és azokra reagál. Meghívtam nagy szeretettel a svájci illetőségű hölgyet, hogy jöjjön, szívesen elkalauzoljuk a mi romatelepeinkre, hogy legyen képe, legyen fogalma arról, amivel foglalkozik Nem jött el. Ezért tart ott az unió, ahol tart.” – summázta a lelkipásztor.
Ugyancsak az ÉRDA-nak egy kiágazása a micskei székhelyű Sámuel szociális bentlakás. Ez mind kisebbségi létünk, mind az ott folyó szociális, diakóniai, szeretetszolgálati tevékenység miatt fontos. Bertalan Csilla szociális munkás az igazgatója a micskei szociális bentlakásnak. „Micske részben már kicsit szórvány, Micskén van nekünk egy előkészítő osztálytól nyolc osztályig terjedő iskolánk, viszont a szociális bentlakás hozzájárul ahhoz, hogy különböző, nagyon elszórványosodott falvakból odahozzák a gyermekeket. Roma és nem roma gyermekek laknak ott egyaránt, és nagyon értelmes és nagyon aranyos roma gyerekekkel találkozom, oda is szoktam menni, velük is tartom a kapcsolatot. Olyan 15–18 gyerek lakik a bentlakásban, akiket hétvégente a bentlakás fuvaroz, hoz-visz a családjaikhoz. Vannak olyan családok, amelyek olyan körülmények között laknak, hogy nem tudnak a gyermekek hétvégenként, csak vakációban hazamenni. Nagyon nehéz körülmények között, de él és van a Sámuel szociális bentlakásunk is.” – mondta Vinczéné Pálfi Judit
Az érmelléki egyházmegyében Magyarkécen működik a Kécenlét Alapítvány. Mike Pál lelkipásztor a vezetője az alapítványnak, roma gyermekekkel és fiatalokkal foglalkoznak, több mint százzal, tíz évnél régebben. Érszöllősön működik egy nagyon jó szociális konyha, Mezőtelegden is van idősgondozás, és Árpádon is ezzel szeretne foglalkozni a gyülekezet, terveznek napközis foglalkozást és idősgondozást, Biharfélegyházán működik a Gálya Egyesület, amelyet Szabó Zsolt lelkipásztor hozott létre, házi idősgondozással foglalkoznak, és ugyancsak roma missziót végeznek. „Ez egy kis egyházközség, és itt Szabó Zsolték létrehozták ezt a több mint tíz éve működő roma missziót, feleségével együtt, aki tanítónőként vállalt ebben részt. Gyönyörű maga a templom, a gyülekezet és Biharfélegyházáról már kinőtt roma munkatárs, aki dolgozik ebben a közösségben, és ez fantasztikus. Nagyon boldog voltam, amikor megláttam azt a fiatalembert, s mondta a lelkész felesége, hogy ő a tanítványunk volt” – idézte fel Vincze Judit.
Élesden, a Királyhágómellék földrajzilag utolsó előtti gyülekezetében (az utolsó Rév) működik a Kajántó Mária Gyermek- és Ifjúsági Otthon, ami 25–30 gyermeknek ad otthont, Dénes Éva szociális munkás az igazgatója, és szükség is van rá, nagyon nagy lelkesedéssel vezetik Dénes Istvánnal együtt az árvaházat.
Kitekintő
A királyhágómelléki egyházkerült azonban nemcsak Bihar megyéből áll, így Vinczéné Pálfi Judit arról is beszámolt lapunknak, hogy a többi megyében milyen szociális tevékenységeket folytatnak.
A nagykárolyi egyházmegyében van a Dégenfeld Alapítvány, a Dégenfeld-család a hadadi kastélyát adta használatba a református egyháznak, ott elsősorban ifjúsági rendezvényeket, ifjúsági konferenciákat, táborokat szoktak szervezni. Ugyancsak az egyházkerület területén, a károlyi egyházmegyében, Lelében található a jól működő Oikodomos Keresztyén Alapítvány, amely holland támogatással, a református egyház és a helyi közigazgatás támogatásával működik, ott időseket gondoznak, recepteket írnak, elviszik a gyógyszert, beadják az injekciót. A szatmári egyházmegyében, Szatmárnémetiben, a Szamos negyedben a semmiből épített templomot a kilencvenes években a Bogya-Kis házaspár, ők évekig a szabad ég alatt prédikáltak, építettek templomot és óriási  gyülekezetük lett a Szamos negyedben. Ők óvodát alapítottak a gyülekezetüknek, egy újabb ingatlant sikerült megvenniük, felújítaniuk, ahol időseknek tartanak napközis foglalkozást, áhítattal, beszélgetéssel, énekléssel, gyülekezetépítési misszióról is  szó van, ebédet visznek azoknak, akik nem tudnak már odajönni, tehát diakóniai munka folyik.
A nagybányai egyházmegyében a Bethesda Házról tudunk Szamosardón, ahol szociális központ működik. Mivel nincs orvos a községben, orvosi felügyeletet biztosítanak heti két alkalommal, ami vizsgálatot, receptkiírást, gyógyszerbeszerzést is jelent.
A Szilágyságban házi idősgondozás folyik Mocsolyán, Szilágyerkeden, Szilágyballán, Perecsenyben és Szilágynagyfaluban.
Kettős kisebbségben
Arról, hogy mi segítheti munkájuk, a missziós előadó így válaszolt. „Nagyon örülök annak, hogy a sajtó megkeres és megkérdez. Épp ahéten beszélgettem főtiszteletű Csűry István püspök úrral egy egészen más témában, de egyházi kérdésről, természetesen, s ő a következőképpen fogalmazott »közösségi illetve anyagi korlátok között élünk. « Ez így igaz, kétszeres kisebbségben vagyunk. Egyrészt magyar nemzeti kisebbségként, illetve protestáns egyházként is. Életfelfogásom, hitbeli meggyőződésem szerint épp ez a két tényező az, ami aktivál, ami valóságos tettekre késztet, ez a motivációs erőforrás. A rendelkezésre álló erőforrásokat nem szabad stagnálni engedni, hanem a meglévőkkel ott, úgy hatni, amint csak képesek vagyunk. Mert, aki ad, annak adatik, aki szeret, azt szeretik, aki él annak élete lesz, aki épít, annak jövője lesz. Hajt bennünket az ige, hajt bennünket a missziói parancs: Tegyetek tanítványokká minden népeket, (Máté 28.18), és ott van a Galata 6.2: Egymás terhét hordozzátok és így töltsétek be a Krisztus törvényét. És hogy ha mi ezt komolyan vesszük, akkor nemcsak prédikáljuk az Isten igéjét a szószéken, hanem elindulunk. Csillagvárosra 1999 novemberében kerültünk Szentjobbról, ahol 180 gyülekezeti tagunk volt, óvodástól aggastyánig. Megvolt minden korosztály, kis falusi gyülekezet, nagyon jó közösség. Váradon elsősorban azt láttunk, hogy aki szembenéz velünk, az egy elöregedett gyülekezet. Már kezdődtek a konferenciák, sőt megerősödöt  a diakónia, jöttek a hollandok, mi nagyon sok ilyen konferencián, képzésen részt vettünk a férjemmel együtt, és azt a döntést hoztuk már 2000-ben, hogy nem elég hirdetni, az igét, ahogy Krisztus mondja cselekedjétek meg. Így indultunk el, így lett megalapítva a Csillagváros Alapítvány, és a gyülekezet házi idősgondozói szolgálata, önkéntes alapon elsősorban. S ahogy ide kerültem a püspökségre azóta is, s amíg élek és amíg tevékeny leszek én ezt fogom vallani, hogy Isten az embert nem azért hívta el, vagy hívta életre, hogy csak beszéljen, hanem azért is, hogy cselekedjen. Ha ebben van egy isteni töltet, egy isteni elhívás, akkor az Isten dicsőségére, a másik ember javára cselekedhetünk. Örülök, hogy ablak nyílik a külvilágra, innen, ilyen formában is, és nagyon örülök annak, hogy a Lámpás ernyőjét most egy kicsit kinyitjuk, és alánézhetnek ez alá az ernyő alá, mindazok akik akár Bihar megyében vagy akár a megye határán is túl laknak, keressenek meg minket, hívjanak bennünket. Hiszem hogy ahol van szeretet, ott van erő is. És ha valaki elindul, és jó ügyért indul el, annak lesznek követői.”
Fried Noémi Lujza. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Negyvenkét évig eszközként Isten kezében
Negyvenkét év szolgálatból huszonöt esztendeig Bihar község református egyházközségének élén állt Csernák Béla, aki az elmúlt vasárnap tartott ünnepi istentiszteleten köszönt ki gyülekezetéből, ám marad a település lakosa.
Emlékezetes istentiszteletre hívtak vasárnap délelőtt a bihari református templom harangjai: nyugdíjba vonulása alkalmából búcsúzott gyülekezetétől Csernák Béla tiszteletes, ám az elválást enyhíti, hogy marad a község lakosa és ahogyan később Darabont Sándor gondnok mondta, továbbra is számítanak tanácsaira. Megteltek a nagy templom padsorai, az igehirdető pedig Kántor Csaba parajdi parókus lelkész, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese volt. Hogy miért ő, annak is megvan a maga története: 25 évvel ezelőtt a dési egyházmegyéből elkísérte a bihariba érkező kollégáját, most pedig Csernák Béla azzal kérte fel a szolgálatra, hogy “ha akkor idehoztál, most vigyél el”. A meghívott bevallása szerint meglepődött a felkérésen, ám nem kellett sokáig gondolkodjon, mit is mondhatna, hiszen arra vagyunk hivatva, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük mindannyian, mert csak ez szolgálja épülésünket – ezt tette Csernák Béla is az elmúlt évtizedekben, bárhol szolgált is.
Méltó szavak
A megszólított vette át a szót az igehirdetés után, és (saját szavával élve) konferansziéként vezette a történéseket. Többször is a köszöneté volt a szó: a lelkész az együttlétet, a barátságot nevezte a legszebb dolognak abban a széthulló világban, melyben milliók indulnak el új hazát keresni. Mint fogalmazott, 65 évesen nem talál méltó szót arra, hogy barátai Erdélytől Hollandiáig ragaszkodnak hozzá, megtalálták a módját, hogy eljöjjenek e jeles napon. A tiszteletes felidézte, hogy 25 éve milyen lelkesedéssel, bizakodással álltak egy reménybeli új világ eljövetele elé. Az emlékezésből kijutott lapunknak is: beiktatásáról a korabeli Bihari Naplóban a később főszerkesztői beosztást is betöltött Szűcs László írta egyik első tudósítását. A lelkész akkor megígérte a zsurnalisztának, hogy nyugdíjazására is meghívja és íme, negyedszázad múltán újra kezet foghattak.A “szomszéd” biharpüspöki kórus szolgált időközben, melyben énekelt Pénzes Józsefné, aki a helyi presbitérium és nőszövetség nevében mondott köszönő szavakat.
Békességben, egyenességgel
Csernák Béla üdvözölte Nagy Gizella polgármestert, Szilágyi Zoltán alpolgármestert, Popovics Magdolna iskolaigazgatót, illetve Mikló Ferenc esperest, aki az úrasztala elé járulva a bihari egyházmegye lelkészi karának nevében köszönte meg a házigazdának az összességében 10 állomáson eltöltött 42 szolgálati évet. “Békességben és egyenességben jártál a seregek urának követeként, tetszett vagy sem ez másoknak, hiszen megbízatásodat a teremtő Istentől vetted”, fogalmazott az esperes, aki hallható meghatódottsággal hangjában tette hozzá: nem él hiába az, aki végzi lélekmentő hivatását, eszközként Isten kezében. Az esperes szavait megerősítette az őt elkísérő szalontai egyházközség kórusa, majd Ida Eldering állt a hallgatóság elé. Felidézte, amikor először érkeztek meg a hollandiai Arnhem-Eldenből, majd a további látogatásokat, melyek mindkét félnek élményszámba mentek és testvér-gyülekezeti kapcsolathoz vezettek. Csernák Béla olyan ritka ember, aki akkor is mert határokat átlépni, amikor az még kivételes bátorságot igényelt, mondta a hollandiai hölgy, végig magyarul fogalmazva mondatait. A gyülekezet gondnoka, Darabont Sándor következett, aki a lelkésznek és feleségének, Ibolya asszonynak is köszönetét tolmácsolta, hozzáfűzve: továbbra is számítanak jótanácsaikra.
Áldás a gyülekezetre
Az istentisztelet zárásaként Csernék Béla úgynevezett kiköszönő beszédet olvasott fel, majd emléklappal és kézfogással köszönte meg a szolgálatát segítőknek, hogy mellette álltak. Közös fotó is készült, majd mi mással is zárhatta volna le az elmúlt 25 évet, mint a gyülekezet megáldásával. A templomból távozók az őket a kijáratnál váró lelkésztől egy-egy emlékkártyát vehettek át, hogy az eseményt őrizzék meg emlékezetükben.
Rencz Csaba. erdon.ro

A román rendőrök szerint Székelyföld igenis létezik
Eltávolíttattak a lelátókról egy Székelyföld-ellenes bannert a rendőrök a Dési Unirea és a Kolozsvári U közötti férfi röplabda-mérkőzésen.
A szombat este történtekről a someseanul.ro portál számolt be. E szerint a mérkőzés kezdetén a hazai szurkolók elénekelték a román himnuszt, majd kifüggesztettek két bannert a lelátókra. Az egyiken a „Himnuszbetiltás=nemzetárulás”, a másikon a „Székelyföld nem létezik” felirat volt olvasható.
A portál beszámolója szerint a mérkőzésen jelenlévő rendőrök felkérték a szurkolókat (a videón 4.49-nél), hogy távolítsák el a „Székelyföld nem létezik” feliratú bannert. A drukkerek eleget tettek a felszólításnak.
A dési szurkolók a két bannerrel az ifjúsági és sportügyi tárca minisztériumnak egy korábbi állásfoglalására reagáltak. A tárca figyelmeztette a szakszövetségeket, hogy csak a román válogatottak nemzetközi mérkőzései előtt indokolt a román himnusz éneklése. Ezt a szurkolók a román himnusz betiltásaként értelmezték.
Ismert, hogy a román és a székely himnusz mérkőzések előtti eléneklése vitát váltott ki. A vita Sepsi Sic sepsiszentgyörgyi női kosárlabdacsapat és a kolozsvári U sepsiszentgyörgyi mérkőzése utánbontakozott ki.
Akkor a Sepsi SIC által fölényesen megnyert mérkőzés után a kolozsváriak edzője sérelmezte, hogy csapatának ellenséges hangulatban kellett játszania, mert a mérkőzés előtt nem hallgatta mozdulatlanul végig a hazai szurkolók által elénekelt székely himnuszt. A kolozsvári csapat tagjai edzőjük buzdítására a székely himnusz éneklése alatt is melegítettek.
someseanul.ro. maszol.ro

Sebestyén Mihály: Keserűen – de nem reménytelenül?
Tisztában vagyok azzal, hogy a külkapcsolatok, az országaink közötti kapcsolatok dinamikusak, mi több dialektikusan változnak. De mégis... Milyen furcsa, hogy folyton javítani kell a két ország kapcsolatait. Rövid életem folyamán egyebet sem hallottam, mint azt, hogy javulnak a kapcsolatok. Eddigre már ki kellene csattanniuk az egészségtől, pirospozsgásnak és virgoncnak kellene lenniük, vasgyúróknak, izmos suhancoknak, hetvenéves örökifjaknak stb.
Ehelyett minden alkalommal, amikor a pinceszinttől a padlásig (sőt a tetőteraszig) találkozik a két fél, úgy értem, a törzsökös román (neaoş) és a magyar (Őskelet fia), minden találkozáskor hitet tesznek a béke, a barátság, a harmonikus összesimulás és -csiszolódás, a gazdasági érdekek összekapcsolása és együttműködése, népeik (-nk) együtt hancúrozása mellett. Aztán hazautaznak, visszatérnek az őket küldő hivatalba, és a dolog el van boronálva.
Rendszerint a romániai magyar sajtó ujjong, rózsaszínűbb jövőképet – pillanatnyi állapotot – vetít a bizakodó olvasó felé, aki aznap és még két másik szürke hétköznapon valamivel kihúzottabban, a Székelyföldön peckesebben sétál, érezve, hogy a háta mögött ott lebeg a védőangyal, akit hol Kádár Jánosnak, hol Horn Gyulának, vagy éppen Martonyi Jánosnak, most pedig Szíjjártó Péternek az arcát viseli. De ha megfordul, akkor Radnóti szavaival:
“nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem; ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints. Hol azelőtt az angyal állt a karddal, talán most senki sincs.”
A költő más helyzetben írta le, tudom, de olykor a költői szavak igazabbak a publicisztikánál. Nem szabály. Megérzés/átérzés kérdése.
Az ember csak magára és a maga alkotta belső honi szervezeteire számíthat. A kisebbségvédelmi egyezmények törékenyek, s a törvények illékonyak-múlékonyak. Ha nem vagy a hatalom birtokában, netán intéző a birtokán, ha nincs elég tekintélyed, taktikád, ha túl lojális vagy, akkor azok a vívmányok, amelyekre joggal voltál (voltunk) büszkék: eltűnnek. De ezt te is pont olyan jól tudod, mint ők, a mindenkori hatalom aktorai. És erre építenek.
Most helyhatósági választások jönnek. A fordulók számától függ, hogy lesz-e magyar és demokrata, a kisebbségi jogokra érzékeny, betartatásukra vigyázó, cselekvő polgármestered. Itt is érvényesül az etnikai, kisebbségi érdekkülönbség – színtiszta román, ha a választások kétfordulósak.
Visszatérve az örvendetesen szaporodó, gyarapodó, publicisztikailag ünnepelt kapcsolat-bokrosodásra, szóba került a határállomások gyarapítása. Minek, hiszen ma már (még) azok, akik érvényes személyi okmányokkal rendelkeznek, átjuthatnak a két országot csak szimbolikusan elválasztó vonalon. Ez volt a huszonöt év legnagyobb vívmánya. Minden más múlandó volt, legalábbis változékonynak bizonyult.
És most, amikor mégsem épül kerítés a két ország között – legalábbis ezt állítja Szíjjártó –, vajon mi, akik itt éltük le az életünket Közép-Kelet-Európábában, miként dédjeink és ükjeink is, át fogunk még jutni a másik országba, velünk kivételeznek majd a határőrizeti szervek? Vagy folyton regisztrációért állunk majd sorba Kürtösnél, Biharkeresztesen, Ártándnál vagy Szatmárpetén, míg odapetélünk? Esetleg gyűjtögethetjük az eurodollárokat, hogy fogadjunk egy-egy közel-keletiekre szakosodott embersíbolót, hogy átvigyen Nyugatról Keletre, Keletről Nyugatra? maszol.ro

Keresztszülőprogram Nagyenyeden: mentőöv a szórványból érkező diákoknak
A szórványból érkező magyar diákok anyanyelvi oktatásának biztosítéka a keresztszülőprogram. Nagyenyeden magánszemélyek, vállalatok, lovagrendek támogatják egy-egy diák anyanyelvi oktatását minimum négy évig, ami nélkül ezek a gyermekek talán elvesznének a szórvánnyal gyakran járó szegénységben.
Antal Kincső negyedik éve tanul a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, most tizenkettedikes. A Bákó megyei Gyimesbükkről érkezett Fehér megyébe, egy nap az út, amíg szülőfalujából az iskolába jut. Szülei munkanélküliek, édesapja alkalmi munkából tartja fenn a családot. Hogy Kincső a kollégiumban tanulhat, egy kanadai lovagrendnek köszönhető: a lovagrend tagjai adják össze havonta azt a 60 eurót, amelyből a csángó diáklány étkeztetését fedezik. A lovagrendet képviselő kanadai házaspár, Glaser János és Heidi a több éve működő keresztszülőprogram támogatói.
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban keresztszülőnek lenni nem csak anyagi hozzájárulást jelent. A programot úgy találták ki, hogy a keresztszülő és a támogatott diák folyamatosan tartsa a kapcsolatot egymással: írnak egymásnak, meg is látogathatják egymást. Glaser János és Heidi élt is ez utóbbi lehetőséggel, és Kanadából Nagyenyedre utazott, hogy lássa, hol tanul a keresztlányuk. Ajándékot is kaptam tőlük - meséli Kincső az élményt, akivel a nagy múltú, 400 éves iskolában találkoztunk.
"Magyarul kommunikálunk, beszélnek magyarul szerencsére. Tudok angolul, de éppen annyira nem, hogy ugyanolyan jó kapcsolatot tudjak fenntartani velük, mint magyarul. Elég gyakran írunk egymásnak, leginkább a Facebookon, vagy emaileken váltunk a Yahoon. Kíváncsiak arra, hogyan tanulok, hogy sikerülnek a felmérőim, én meg arra, hogy mi történik velük. Nagyon kedvesek" - magyarázza Kincső, aki néhány kulisszatitkot is elárul a programról. "Volt arra példa, hogy a diák összevitázott a keresztszülejével, el sem tudom elképzelni, hogyan történhetett. Volt úgy is, hogy csak két évet támogatták a diákot, de úgy is, hogy diák más iskolát választott, szépen megköszönte a támogatást" - tudjuk meg.
"Kenyérre még van pénzünk"
A Gyimesből Antal Kincsőn kívül még 17 diák tanul a keresztszülőprogram segítségével a Bethlen Gábor Kollégiumban. "Nekem ez a támogatás nagy esélyt jelent, a támogatottak legalább 90 százaléka így van vele. A Gyimesekből érkezők nagy része nem mondhatja, most annyira szegény, hogy kenyérre sincs pénzük, de éppen annyi nincs, hogy iskoláztatni tudjanak a szüleink. Mindenkinek jól jön a segítség, de egy olyan gyermeknek, akinek a szülei nem engedhetik meg maguknak, hogy fizessék a bentlakást, az utazást, annak persze nagyon jól jön" - mondja az érettségi előtt álló diáklány, aki Csíkszeredában szeretne tovább tanulni. 
Arra a kérdésre, hogy otthon lett volna-e lehetősége magyarul tanulni, igennel válaszol. Viszont nem olyan szakon, amin tanulni szeretett volna, és nem is olyan színvonalon - teszi hozzá. "Az egyik tanárnőm hívta fel a figyelmet arra, hogy itt van ez a Bethlen Gábor Kollégium, ahol anyagi támogatást kapnak a diákok. A családban meghánytuk-vetettük, és úgy láttuk, az a legjobb nekem, ha ide jövök. Igazunk volt" - mondja magabiztosan.
Kis unszolásra a családjáról is megoszt néhány információt. Például azt, hogy édesanyja 11 éves koráig egyedül nevelte, majd mostohaapján kívül új taggal bővült a család: egy kistestvérrel. Nem szeretne kitérni arra, hogy milyen alkalmi munkából tartja el őket az apa, és hogy mit jelent így élni Csángóföldön. Arról viszont szívesen mesél, hogy a szomszédok irigykedhetnek arra, milyen jó suliba jár, hiszen ott nem mindenkinek adatik meg a középiskola.
"Jaj, azok a pontok!"
Míg beszélgetünk, előkerül egy kék füzetecske, amelyben délutáni programok és pontok sorjáznak. Ekkor derül ki, hogy a diáknak pályáznia kell az iskola fele, hogy támogatásban részesüljön, ez alól a keresztszülőprogram sem kivétel. A tanulónak minden évben bizonyítania kell, hogy megérdemli a támogatást, ezt pedig egy pontrendszerben mérik fel. Pontokat lehet szerezni például a jó jegyekkel, aki pedig nem él ezzel a lehetőséggel, az a délutáni foglalkoztatásokon tehet eleget a feltételeknek: cserkészkedhet, kórusra járhat, táncot tanulhat a reneszánsz táncegyüttesben, bekapcsolódhat a máltai szeretetszolgálat tevékenységeibe, vagy éppen bibliaórákat hallgathat, ha ahhoz van kedve.
Az elv az: mivel a támogatásban részesülő diákok a kollégiumban laknak, tehát a szülők az iskolára bízták a felügyeletüket, nevelésüket, a tanulóknak ingergazdag környezetet kell biztosítani. Az igazgatónő, Szőcs Ildikó szavaival élve: nem elég az, hogy a diák a Bethlen Gábor Kollégium folyosóján wirelessszel mobilozik, hanem meg is kell tanulnia figyelni másokra. A 2014-2015-ös tanévben a kollégium minden bentlakója sikeresen érettségizett.
"Jaj, azok a pontok..., szükséges jó, vagy rossz, nem is tudom. Attól függ, hogy milyen szempontból nézzük. Az érettségi előtt állóknak nem mindig van idejük extra tevékenységekre járni" - mondja Antal Kincső, miközben mutogatja a kék füzetét. Én inkább a jegyekre összpontosítok, így szerzem meg a pontokat".
Minden bentlakásszobához külön fürdőszoba
A kék füzet után Kincső a bentlakásszobáját is megmutatja. Miközben anagyszabású és városcsőddel fenyegető felújítás alatt álló iskolában a lánybentlakás fele tartunk, tréfásan megjegyzi, biztosan azért helyezték el a lányokat az épületegyüttes legfelső emeletére, nehogy megszökjenek.
Belépve a néhány ágyas, hatalmas bentlakásszobába, rögtön megakad a szemünk a külön fürdőszobán. "Igen, külön fürdőszoba jár minden szobához. Mostmár nagyon jó környezetben vagyunk. Amikor kilencedikben idejöttem, még zajlott a felújítás itt. A jóval kisebb épületben, a Bagolyvárban voltunk elszállásolva, amelyet most is újítanak. Ott volt a kisintri, ahol pár szobára majdnem száz leány jutott. A majdnem száz leánynak volt két fürdőszobája, és a két fürdőszobában volt összesen négy zuhanyzó. Úgy oldottuk meg a zuhanyzást, hogy vagy szilenciumról kéreztünk el a nevelőnőtől, hogy kapjunk meleg vizet, vagy hideg vízben tusoltunk. De olyan is előfordult, hogy éjszaka felkeltünk, hogy meleg vízzel fürödhessünk" - meséli az élményeket.
Kincső viszont meglepetésünkre nosztalgiával gondol vissza ezekre az időkre: "Akkor talán egy kicsivel jobb is volt, mint most. Most szinte mindenki külön van, és alig találkozunk. Akkor amilyen jó vicceket hallottunk esténként a fürdőben, szerintem megért mindent. Az tagadhatatlan, hogy most nagyon kényelmes, külön fürdő, vécé, nagyok a hálók, nincs zsúfoltság, de akkor a beszélgetés, az ismerkedés sokkal könnyebben ment, jobban ismertük egymást. Most mindjárt vége az első félévnek, és van az intriben olyan kilencedikes, akit alig láttam kétszer-háromszor, nem is tudom, hogy hívják. Tavalyelőtt ilyen nem fordult elő".
Kincső azt is elárulja, hogy az iskolaigazgatónőnek köszönhető, hogy tavaly már megkapták az új bentlakást, ő sürgette a munkásokat, hogy az eredeti tervek előtt fejezzék be a munkát.
Szőcs Ildikó: keresztszülő most is kerestetik
Szőcs Ildikó iskolaigazgatót az műemléknek számító épületegyüttes felújítását végző munkások között találjuk. Most is sürget, tárgyal, magyaráz. Remélem, ősszel meglesz az avató - jegyzi meg, miközben az irodája fele haladunk.
A négyszáz éves kollégium nemcsak Fehér megye iskolája, hanem más megyéből, például Székelyföldről, Csángóföldről is érkeznek ide diákok. Olyan tanulójuk is akadt, aki román iskolába járt, majd itt folytatta tanulmányait, később pedig magyar tannyelvű egyetemet végzett. A szórványoktatásban nagyon fontos a támogatás, keresztszülőből sosem elég - mondja.
"Az a helyzet, hogy a szórvány gazdasági nyomorral is társul. Ha szórványban vagyunk, lehet munkalehetőség sincs. Ki kell mondanunk, hogy nagyonis előfordulhat: itt második, harmadik prioritás, hogy a gyermek milyen nyelven tanul. A szülőket meg kell győzni, el kell mondani, lehet, nem kerül neki pénzbe, hogy a gyermekét tanítassa, utána viszont már nagyon büszke, hogy a gyermek eredményt ér el. A szülőket leginkább azzal lehet meggyőzni, ha tudja, ösztöndíjat tudunk biztosítani" - magyarázza az iskolaigazgató.
Csíkszeredától az Egyesült Államokig
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium 104 bentlakójából mindössze 4 diák nem kap támogatást. Nem mindenki az intézményes keresztszülőprogramban jut anyagi segítséghez, hiszen az iskola mellett működő, hivatalosan bejegyzett Bethlen Gábor Alapítvány egyéb adományokat is fogad. Szőcs Ildikó iskolaigazgató beszámolója szerint például egy németországi egyházközség minden évben nyolc diákot támogat. De akad olyan sepsiszentgyörgyi vállalkozó is, aki rendszeresen él azzal a lehetőséggel, hogy adója két százalékát nem az államnak, hanem az alapítványnak adja.
A keresztszülők listájára pillantva rögtön kiderül, hogy több a külföldi támogató, mint az erdélyi. "Lehet, külföldön van már előzetes tapasztalat arról, mit jelent adományozni. Itt minden vállalkozót meg kell győzni, hogy nem a saját zsebéből fizet, hiszen leírhatja adójából az adományt, csakhát nálunk még nincs meg ennek a kultúrája" - magyarázza az iskolaigazgató.
Jelenleg 65 keresztszülője van az iskolának, köztük Sógor Csaba EP-képviselő. "Nagyenyedtől Ausztráliáig mindenhonnak vannak keresztszülők. Olyanok is, akik itt végeztek annak idején. Nagyon sok olyan is akad, akit annak idején mások támogattak, most meg ő teszi ugyanezt. És persze olyanok is, akik csak egyszerűen be szeretnének kapcsolódni a karitatív tevékenységbe, mert úgy gondolják, az ifjúságé a jövő, és érdemes ebbe pénzt fektetni" - ecseteli Szőcs Ildikó.
A keresztszülőprogram arra épít, hogy a támogató minimum négy évig biztosítja a gyermek kollégiumi ellátását. Ha menet közben egy keresztszülő már nem tudja előteremteni a pénzt, az iskolának mindig van B terve, de azért előfordult olyan helyzet is, amikor nagyon rezgett a léc, és nem lehetett tudni, maradhat-e a bentlakásban a diák.
Szőcs Ildikó azzal fejezi be mondandóját, hogy keresztszülők nemcsak magánszemélyek, hanem csoportok, munkaközösségek is lehetnek, sőt van résztámogatási lehetőség is, ugyhogy szinte akármilyen megoldásra nyitottak. A program része, hogy az iskola ajánlja a diákokat a keresztszülők fele: "Nem tapasztaltuk eddig, hogy a keresztszülőknek speciális kívánságaik lettek volna a diákokkal szemben, hogy például a gyermek legyen szőke és 1,60 méter. A támogatott és a keresztszülő között a kommunikáció a fontos".
Oborocea Mónika. maszol.ro

Házkutatás a Gyergyó Tv-nél: szerződéseket kerestek
Házkutatást tartottak a DNA ügyészei – csendőrök kíséretében, akárcsak Udvarhelyen – a Gyergyó Tv székhelyén hétfőn. Információink szerint a televíziót működtető cég és a gyergyószentmiklósi önkormányzat közötti korábbi együttműködés aktáit keresték.
Sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta Ketesdi Imre, a televíziót működtető Media Center Kft. ügyvezetője azt a feltételezést, miszerint Mezei János felfüggesztett polgármesterrel lenne kapcsolatos a nyomozás. Azt mondta, neki is alaposabban utána kell néznie, hogy mi is lehet a házkutatás célja, és mindaddig nem kíván további információkat közölni.
Madaras Szidónia, a gyergyószentmiklósi városháza szóvivője közölte, ugyanezeket az aktákat a polgármesteri hivatalban is vizsgálták már pénzügyi ellenőrök, de nem most, hanem évekkel ezelőtt, és nem találtak benne kivetnivalót.
A Gyergyó Tv a házkutatás után rövid közleményben tudatta, a DNA ügyészei hivatalos iratokat, szerződéseket kértek el, amelyeket rendelkezésükre is bocsátottak. Nem érdeklődtek a televízió által készített műsorok, adások iránt, kizárólag csak iratokról vittek el másolatokat. Sem a televízió működtetőjét, sem a műsorok szerkesztőit nem gyanúsították meg semmilyen törvénybe ütköző cselekedettel.
A DNA csupán annyit árult el, hogy Bukarestben és Hargita megyében hat helyszínen folytatnak házkutatásokat, különböző kereskedelmi egységeknél, és 2008–2012 közötti korrupciógyanús ügyeket vizsgálnak.
Gergely Imre. Székelyhon.ro

MÜTF-vizsgálat: hét évvel ezelőtti dokumentumokat kerestek
Szokatlanul indult a reggel a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központban: a DNA ügyészei jelezték a portásnak, dolguk van az intézményben. Mint kiderült, egy hét évvel ezelőtti projekt dokumentumaira voltak kíváncsiak. A város pedig minden egyébre.
Több álarcos csendőr és ügyész jelent meg hétfőn reggel nyolc körül a MÜTF-nél, az intézmény egyesületének elnökét keresve. Geréb László rámutatott, egy 2009-es projektjükkel kapcsolatban vizsgálódott a DNA két ügyésze, illetve egy könyvelő, amely során szerződéseket kötöttek a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatallal, különböző felső vezetői képzések lebonyolítása érdekében.
„Ezzel kapcsolatban keresték a szerződéseket, számlákat, nyugtákat, banki átutalókat és számlakivonatokat stb. A szerződések egy része itt volt az intézménynél, a könyvelési aktákat pedig a könyvelői cégtől kellett elhoznom” – magyarázta Geréb. Hozzátette, számítottak az ellenőrzésre, hiszen korábban a pénzügyi hatóság munkatársai is vizsgálódtak ugyanebben az ügyben – ők egyébként mindent rendben találtak.
Az elnök ugyanakkor cáfolta, hogy az ellenőrzésnek bármi köze lett volna a Szász Jenő által alapított Székelyudvarhelyért Alapítványhoz.
Nem általános ellenőrzésről volt szó, konkrét témában kutakodtak, a keresett szerződések iktatószámait is tartalmazta a házkutatási parancs – nyilatkozta Fóri Endre, a MÜTF Egyesület jogásza. Úgy gondolja, a keresett akták másodpéldányai a gyergyószentmiklósi városházán is megtalálhatók, ezek alapján jöttek Udvarhelyre az ügyészek – a dokumentumokat pedig össze fogják hasonlítani. „Az ilyen házkutatásoknak legalább ötven százalékát a formularisztika teszi ki” – magyarázta az ügyvéd, hogy miért is tartott hat órát a vizsgálódás.
Egyébként „úriemberként viselkedett mindenki” – hangsúlyozta az egyesület elnöke, akitől megtudtuk, az ügyészeknek még arra is gondjuk volt, hogy minden dossziét úgy és oda helyezzenek vissza, ahogy és ahol kapták – kivéve azokat, amiket magukkal vittek. A vizsgálat része volt ugyanakkor az is, hogy lejegyezzék, mikor és kivel telefonálnak az érintettek.
A nap folyamán egyébként Székelyudvarhely több pontján is látták az ellenőröket, többek között a Tihadar és Mihail Kogălniceanu utcákban, valamint a Függetlenség sugárúton – meg nem erősített információink szerint az ügyben érintett további személyeket keresték fel az ügyészek.
Az egyesület jogásza szerint a mostani ügy a vizsgálat alatt álló Mezei János tisztségéből felfüggesztett gyergyószentmiklósi polgármester személyéhez kapcsolható. Mint írtuk, ugyancsak hétfőn a Gyergyó TV-nél is vizsgálódtak a DNA ügyészei.
Fülöp-Székely Botond. Székelyhon.ro

Nem szeretné a DNA, ha Csíkszeredában folytatnák Ráduly és Szőke perét
A várakozással ellentétben nem kezdődött el hétfőn Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos perének elsőfokú tárgyalása a Hargita Megyei Törvényszéken. Az ügyészség a per áthelyezését kérte. Erről hetek múlva döntenek.
Csíkszereda tavaly lemondott polgármestere és tisztségének gyakorlásától bírói döntéssel felfüggesztett alpolgármestere az ellenük indult bírósági eljárás alapfokú tárgyalásán jelent meg hétfőn a Hargita Megyei Törvényszéken. Ez azonban el sem kezdődött, mert a tárgyalást vezető bíró közölte, a vádat képviselő Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a per áthelyezését kérelmezte.
Mint elhangzott, ezzel esedékessé vált a tárgyalás halasztása, és új, az áthelyezési kérésről történő döntés utáni időpont kitűzése, ezt február 29-re jelölte meg a bíró. Az áthelyezési kérés a vádlottak védőügyvédjeit is meglepte, akik, mint mondták, percekkel a tárgyalás kezdete előtt értesültek róla.  Meglepő, furcsa lépés
„A mi szempontunkból el kellett volna kezdődnie az elsőfokú tárgyalásnak, és nem volt semmilyen akadálya annak, hogy a bíró ezt megtegye” – értékelt a Ráduly Róbert Kálmán védelmét ellátó kolozsvári ügyvédi iroda ügyvédje. Milu Constantin Timoce elmondta, az áthelyezési kérést a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához nyújtotta be a vádhatóság. Az ügyvéd véleménye szerint meglepő ez a lépés az ügyészek részéről, mert ha úgy értékelték, hogy a Hargita Megyei Törvényszék bíráinak pártatlansága érintett, már a törvényszéki eljárás kezdetén lett volna lehetőségük megfogalmazni egy ilyen kérést.
Az ügyvéd szerint, ha elfogadják a DNA kérését, a per a Maros Megyei Törvényszéken folytatódhat, mivel csak az ítélőtábla hatáskörébe tartozó törvényszékre lehet áthelyezni egy per tárgyalását, és csak ez a két törvényszék tartozik ide. „Szeretnénk látni a kérés indoklását, mert nem ismerjük” – tette hozzá az ügyvéd.
Mi is szeretnék megismerni az áthelyezésre vonatkozó kérés indoklását, ezért írásban fordultunk a DNA szóvivőjéhez, hogy megtudjuk, miért folyamodott ehhez a lépéshez a vádhatóság. Egyúttal azt is megkérdeztük, miért most, az elsőfokú tárgyalás kezdetén nyújtották be ezt a kérést, és nem korábban. A DNA szerint a Hargita Megyei Törvényszék az illetékes a válaszadásban, ezért most ezt a törvényszéktől várjuk.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

Tudásátadás stressz- és tudománymentesen
Tokány készült vasárnap este az alfalvi művelődési ház udvarán. Volt, amivel meglocsolni is, hiszen sokan érkeztek, és nem üres kézzel. Sándor Csaba az ötletgazda. A helyszínt is ő választotta, a miértre a válasza egyszerű: „Azért, mert édesanyám alfalvi. Ezen felül pedig azért, mert van néhány izgalmas dallam, ami a Bartók-gyűjtésekből előkerült. Nagyon mély szövegében és dallamában, és arra vagyok kíváncsi, hogy most előkerül-e azok valamilyen változata vagy valami olyan régi népdal, amit elfelejtettnek hittünk. Minthogy az ének és tánc nem elválasztható, így beszélgetéssel kezdjük, amiből aztán nótázás lesz. A zenészek itt vannak, s így a nóta akármikor átmehet táncba.”
A gyűjtés módjára is válaszolt: „A gyűjtésnek én a tudományos megközelítésétől kicsit visszariadok. Úgy gondolom, az a rengeteg idős ember, aki őriz magában sok-sok régi népdalt, megérdemlik, hogy szőrmentén bánjunk velük. Először be kell férkőzni a bizalmukba. Mert az idős embernél minden nap más, nem lehet tudni, hogyan ébredt, mije fáj, mikor és mire nyit ki feléd. Ez annyira gazdag, hogy érdemes hagyni, történjen úgy, ahogy jön. Stresszmentesen, tudománymentesen. Viszont ha ott van húsz barátod, akik ilyesmivel másképp nem foglalkoznának, elmennének az öregek mellett, és nem tennének fel egy kérdést sem, akkor lehessenek egy ilyen alkalomnak részesei. Ami aznap felszínre jön, az legyen egy közös ajándék.”
Az említett „húsz barát” a Porozó táncklubba járók egy része. Nem zárt közösség, azoknak van köztük helyük, akik néptáncolni akarnak akár diákok, akár ötven év fölöttiek. Hetente egyszer a Gyergyószentmiklóson van a találkozó, de eljárnak a szárhegyi, a remetei táncházba. A gyergyószéki települések szinte mindegyikében van legalább egy porozós, de a táncoktató szerint a legerősebb magot az újfalviak képezik, akik önerőből néznek egyre mélyebbre a gyergyói népzenébe. „Nemcsak muzsikálják a gyergyói zenét, hanem fontosnak tartják, hogy ők a gyergyói zenének az éltetői. És ez nagy szó.”
Ilyen ifjú társaság várta az idős embereket a művelődési házban. Valami újat akartak kapni az eddig szerzett tudásukhoz. „Azt mondják a tudósok, hogy már újat nem nagyon lehet termelni. Viszont közösséget formálni lehet – mondta Sándor Csaba. – Ha ide bejön hat idős, asszonyok, férfiak vegyesen, és ők majd úgy mennek haza, hogy tele lesz a szívük, ha azt mondják: ezek a fiatalok kíváncsiak ránk, s ezt a komájuknak is továbbmondják, akkor a következő alkalomra már egymást szólítják meg, s keresni fognak emlékeikben, hogy még adhassanak. Mi most régi dalokat kérünk tőlük, és az együttlét élményét adjuk. Ezt ők legközelebb újra meghálálják. És ha ez megtörténik, akkor minden megvan.”
Érkeztek is az idős emberek: Nagy Teréz és Vad Erzsi Borzontról, Alfaluból Vizoli Demeter, a jó „zsukás” hírében álló idős táncos mellett az asszonyok is: Kis Amáli és Nagy Erzsébet, sőt még Kis Erzsébet, Sövér Elek húga is ott volt. A muzsikusok értették a dolgukat, úgy húzták, hogy az kikövetelt még egy szakaszt, amibe mindenki bepótolta azt a részt, ami felsejlett benne a régmúltból. Magukon is meglepődtek az idős emberek. Vizoli bácsi akkor, amikor egy olyan dalba kezdett, amit tízévesen énekelt utoljára: „most is tudom a szövegét, pedig soha le nem írtam” – mondta, s aztán megpótolta: „Annak idején mi sokat énekeltünk, egymástól tanultunk, de ha bekerült egy kazetta, az kincset ért. Egész éjszakákat dúdoltuk. Akkoriban divat volt énekelni. Az utcán is.”
Balázs József festőművész, akiről azt hinnénk, kisujjában van minden, ami alfalvi, szintén csodálkozhatott: „ez mágia, ami itt történik. Az idő megállt, s a teremtés, a népdalokon keresztül újratölti magát.”
A farsangi találkozót újabbak követik – ez az elképzelés. A böjtben „megemésztik”, átelmélkedik, amit eddig kaptak, s aztán ha újra vágynak egymás társaságára, húsvét után üzennek utánuk: kíváncsiak rájuk. S ami addig felszínre kerül az öregek lelkében, lesz, akiknek megmutatni.
Csibi Márti, Balázs Katalin. Székelyhon.ro

A deportálás borzalmaira emlékeztek
A többi településhez hasonlóan Kálmándon is ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a 71 éve történt szörnyűségekről.
A Szent Anna templomban tartott nagymise alatt Néma Sándor plébános felidézte az 1945 januárjában történt eseményeket, megemlékezve az elhurcoltak által átélt borzalmakról.
Ahogy a környező településekről is, Kálmándról is sokakat vittek el, azok közül akiknek sikerült hazatérniük még hatan vannak életben, és két olyan személy is van, akik a deportálás alatt, Oroszországban születtek. Ők: Bákai Rozália, Kreiter Veronika, Rosszel Erzsébet, Rosszel Magdolna, Kinczel Mária, Schlakter István, és akik ott születtek: Petz Mária és Vánhegyi László.
A szentmise után az egybegyűltek átvonultak a temetőbe, ahol beszédet mondott Sütő Imre, Kálmánd polgármestere, illetve a Néma Sándor plébános. Ezután Oóbis Kinga szavalt el egy olyan verset, amelyet a deportáltak írtak még a kényszermunka alatt. A továbbiakban a helyi fúvószenekar és a katolikus énekkar kísértében koszorúkat helyeztek el a még élő deportáltak, a polgármesteri hivatal képviselői, a helyi Német Demokrata Fórum képviselői, a helyi RMDSZ képviselői, a helyi Nemzeti Liberális Párt képviselői, illetve a helyi Általános Iskola.
Az ünnepség zárásaként a meghívottakat egy szeretetvendégségre várták a helyi kultúrházba, ahol a túlélők virágot illetve az önkormányzat jóvoltából csomagot kaptak. nagykaroly.szatmar.ro

„Hit, remény, szeretet”
Január 31-én, vasárnap délelőtt Mezőpetriben ünnepi szentmise keretében emlékeztek meg az 1945 januárjában deportáltakról.
Az Árpádházi Szent Erzsébet templomban tartott megemlékezésen Szinovácz György plébános kiemelte, hogy milyen fontos volt az elhurcoltak életében a hit, a remény és a szeretet hármas értéke. Ezek segítettek nekik, hogy túléljék az ottani borzalmakat, kibírják az embertelen körülményeket, és sikeresen hazatérjenek.
Mesélt arról, hogy nemcsak azok szenvedtek, akiket elhurcoltak, hanem az itthon maradt családtagok is, és hogy mekkora öröm volt számukra, hogy régen elveszett rokonaikat viszontláthatták. Azok akik hazatértek élő tanúi az emberi gonoszságnak, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy soha nem beszélnek az ott elszenvedett sérelmekről.
Mezőpetriben négyen élnek még azok közül, akiknek sikerült hazatérniük, egyikük, Heim Anna a szentmisén is és az ünnepség további részén is részt vett.
Az egybegyűltek a szentmise után átvonultak a temetőbe, és koszorúkat helyeztek el az ott található emlékműnél, majd imádkoztak az elhunytak lelki üdvéért.
A továbbiakban a meghívottakat az idősek otthonába várták egy rövid ünnepi műsorra, amelyben felidézték a 71 éve történteket, majd ebéddel zárult a megemlékezés. nagykaroly.szatmar.ro

Székely szabadság napja – Az SZNT negyvenezer résztvevővel számol
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár/Sepsiszentgyörgy, 2016. február 1., hétfő (MTI) - A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) negyvenezer résztvevővel számol a székely szabadság napján, március 10-én tartandó marosvásárhelyi tiltakozó megmozduláson.
Izsák Balázs SZNT-elnök egy hétfő délutáni sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalhoz leadott előzetes bejelentésben negyvenezer résztvevőt adott meg. Hozzátette: ha többen mennének el a megmozdulásra, vállalja ezért a felelősséget. Emlékeztetett rá, hogy januárban a marosvásárhelyi bíróság a tervezett tiltakozás tudomásulvételére kötelezte a polgármestert.
Az SZNT elnöke nem tartotta lényegi kérdésnek, hogy Marosvásárhely polgármestere fellebbez-e az ítélet ellen. Megjegyezte, hogy idén nincsen a megmozdulást betiltó határozat. A polgármester a tavalyi bejelentés után 48 órával tilthatta volna be a rendezvényt.
Izsák Balázs elmondta, a magyar pártokat a megmozdulás támogatására kérték. Megjegyezte: biztató jelként értelmezi a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi szervezetének az egyik januári közleményét, amelyben a szervezet bírálta Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesternek a gyülekezési jog korlátozására irányuló kísérleteit, és követelte a szabadságjogok érvényesítését. Az SZNT elnöke azért tartotta fontosnak az RMDSZ-szervezet állásfoglalását, mert - mint fogalmazott - a szervezetet éppen Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere vezeti.
Izsák Balázs fontosnak tartotta, hogy a székely szabadság napján az erdélyi magyar közösség egységesen lépjen fel, és erőt mutasson fel. Célnak tekintette, hogy március 10. ne szóljon a magyar szervezetek politikai vitáiról.
Az MTI telefonon feltett kérdésére Izsák Balázs elmondta, az SZNT az idei választási évben azt tartja fontosnak, hogy pártállástól függetlenül az autonómia iránt elkötelezett magyar emberek szerezzenek önkormányzati és parlamenti mandátumokat. "A Székely Nemzeti Tanács változatlanul a célok, elvek és értékek mellett áll, és ezt várja a választóktól is" - jelentette ki az SZNT elnöke. Erdély.ma

A prefektusnak a kultúra sem tetszik
Visszavonni kényszerült Sepsiszentgyörgy önkormányzata tegnapi ülésén a város kulturális stratégiáját rögzítő, tavaly októberben elfogadott határozatát. Az ok, hogy a prefektúra megtámadta az önkormányzati döntést, és erre indokot is talált: a testület úgy fogadta el a Sepsiszentgyörgy 2016–2021-es időszakra vonatkozó kulturális stratégiáját, hogy előtte nem volt meg a 45 napos közmeghallgatási időszak. Holott a törvény lehetőséget ad tíznapos rövidített közmeghallgatási időszakra is...
Mi mindent megteszünk, hogy a város művelődési intézményei a megfelelő körülmények között működhessenek, kiemelten támogatjuk az Andrei Mureşanu Színházat, a prefektus pedig mindent megtesz, hogy minden területen ellehetetlenítse az önkormányzat munkáját, így megtámadta a város kulturális stratégiájának elfogadásáról szóló határozatot is. Lehet, az zavarta, hogy egyáltalán fontos számunkra a kultúra támogatása, vagy hogy túl sok pénzt adunk a román színháznak – vezette fel a tavaly elfogadott határozat visszavonásáról szóló határozattervezetet az önkormányzat tegnapi ülésén Antal Árpád polgármester.
 Elmondta, indokként azt hozta fel a prefektus, hogy nem volt meg a 45 napos közmeghallgatási időszak, majd – miután az Európa kulturális fővárosa címért zajlott verseny első szűrőjén nem ment át a sepsiszentgyörgyi pályázat – levélben arról értesítette az önkormányzatot, hogy miután a város nem nyerte meg a címét (erről ugyan döntés még nem született, hiszen az Európa 2021-es kulturális fővárosa címért zajló verseny még javában tart négy város részvételével), okafogyottá vált a kulturális stratégiára vonatkozó határozat. Úgy látszik, a prefektus nem érti, miért fontos, hogy egy településnek legyen kulturális stratégiája – jegyezte meg a polgármester.
Sepsiszentgyörgy azonban nem marad kulturális stratégia nélkül – jelentette be Antal Árpád. Tavaly azért kellett „lefaragni” a másfél hónapnyi közmeghallgatásból, mert az idő sürgetett: a szabályzat szerint ugyanis az Európa kulturális fővárosa cím pályázatának leadásáig a jelentkező településeknek elfogadott kulturális stratégiával kellett rendelkezniük (bár utólag kiderült, mint oly sok mindent, Romániában ezt sem veszik komolyan: Nagybánya anélkül nyújtotta be pályázatát – és jutott is tovább az első válogatón –, hogy kulturális stratégiáját elfogadta volna önkormányzata). Most tehát újra lefolytatják a procedúrát, kivárják a 45 napos időszakot, és azt követően ismét az önkormányzat napirendjére kerül a határozat – mondta a polgármester.
A tegnapi tanácsülésen egyébként a kulturális stratégiához kapcsolódó másik határozatát is visszavonni kényszerült az önkormányzat – ezúttal nem utasításra, hanem mert fölöslegessé vált –, a városnak a Kovászna Megye Művelődési Központjával és Hargita Megye Kulturális Központjával közösen alakítandó, Terra Siculorum 2021 Egyesület létrehozására vonatkozót, mely az európai kulturális fővárosi cím sikeres megpályázása esetén a programok lebonyolításában vállalt volna szerepet. Tavaly októberben, a kulturális stratégia és az egyesületbe való belépésről szóló határozatok elfogadása előtt már a prefektus megpróbálta megakadályozni a Terra Siculorum 2021 Egyesület megalapítását.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mindenkit újraválasztottak
Újraválasztották az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakcióinak vezetőségeit. Az idei parlamenti ülésszak első felében továbbra is Máté András Levente frakcióvezető, Márton Árpád és Szabó Ödön frakcióvezető-helyettes, valamint Molnár Zsolt titkár fogja ellátni a képviselőházban az RMDSZ frakciójának vezetését. A szenátusban újból bizalmat szavaztak Tánczos Barna frakcióvezetőnek, Pataki Csaba frakcióvezető-helyettesnek, illetve Klárik László titkárnak. A Szenátus Állandó Bizottságában a frakció háznagyi tisztségét továbbra is Verestóy Attila látja el. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Segítenek feldolgozni a veszteséget
Tavaly novemberben indult Sepsiszentgyörgyön az unitárius templom közösségi házában az a kezdeményezés, mely tájainkon még kissé idegennek tűnik, de amelyet tőlünk nyugatabbra már nélkülözhetetlenül fontosnak tartanak a meggyengült közösségekben élő, egyre magányosabb és a gondjaival egyre inkább magára maradó huszonegyedik századi ember lelki egészsége szempontjából. Sánta Edit lelki gondozó és Nagy Enikő mentálhigiénés segítő szakember veszteségfeldolgozó csoportja iránt egyre többen érdeklődnek, akiknek élete különböző veszteségek miatt válságba jutott, és úgy érzik, a továbblépéshez szakemberek segítségére van szükségük. Írásunkban a csoport vezetőit és résztvevőket szólaltattunk meg.
Gyászfolyamat „Szeretteink halála mellett sok más veszteség is érhet bennünket, gyászfolyamata mindegyiknek hasonló. Akár válásról van szó, akár a munkahely, az egészség, a szülőföld, a bizalom vagy egy cél elveszítéséről, ezek mind-mind megviselhetik az embert. Azt is veszteségként élhetjük meg, ha a felnőtt gyermekünk kirepül a házból” – nyilatkozta lapunknak Sánta Edit lelki gondozó. Azért van szükség ilyen csoportra, mert ma már kikopófélben vannak a gyászmunkát segítő rítusok, egyre kevésbé jellemző, hogy a családtagok mellett a szomszédok vagy más kisközösségek is segítsék a veszteség feldolgozását. A gyászcsoport hatékony segítséget tud nyújtani a veszteséget megélt embereknek. A gyászfolyamat alatt a csoportmunka segít szembenézni a halállal, a veszteséggel, segít elfogadni a végleges hiányt, újrafogalmazni a jövőképet. Ez a tulajdonképpeni gyászmunka, amely során a veszteség minden lélektani szinten átdolgozódik. Bár a gyász egyetemes tapasztalat, minden ember gyásza egyedi. A folyamat függ a gyászoló nemétől, életkorától, a halál körülményeitől, attól, hogy mennyire erős a hite. Nagy Enikő mentálhigiénés szakember szerint a mai rohanó világban már nincs türelmünk végighallgatni egy gyászolót, nem tudjuk, mit mondjunk, hogyan reagáljunk, olyan panel-kijelentéseket használunk ilyenkor, mint a „szedd össze magad!”, „légy erős!”, „az idő mindent megold!” – pedig az idő önmagában nem old meg semmit, és ilyen helyzetben nehéz az embernek „összeszednie magát”.  Előítéletek Nagy Enikő szerint rengeteg tévhit él a gyásszal kapcsolatban. Az egyik az, hogy akkor gyászolunk „jól”, ha egész életünk folyamán folytatjuk, akkor szerettünk valakit igazán, ha nem mozdulunk ki ebből az állapotból. Pedig jó esetben erőt kapunk egy gyászmunkából, és ezt felhasználva úgy tudunk továbblépni az életünkben, hogy nem felejtjük el, akit vagy amit gyászolunk, hanem magunkkal visszük mindazt, ami értékes volt számunkra abból a bizonyos kapcsolatból, helyzetből. A másik felfogás ennek az ellenkezője: nem engedhetjük meg magunknak, hogy az érzelmek letaglózzanak, talpon kell maradni, és úgy kell folytatni az életet, mintha mi sem történt volna. De hogyan, amikor egy halál vagy veszteség az ember teljes életét átalakítja, alapjában rendítve meg az énképünket, világlátásunkat? Miként lehetne ezt problémamentesen elnyomni magunkban? Sánta Edit szerint fontos megállni néha, lepakolni azokat a terheket, amelyeket régóta cipelünk, így szabadabban tudunk továbblépni. Ha nem gyászoljuk el mindazt, aminek vége, nem tudunk teljes életet élni. Az el nem gyászolt veszteségek betolakodó gócként kötik le érzelmi energiáinkat, kibillentenek testi-lelki egyensúlyunkból, befolyásolják kapcsolataink alakulását, spontán alkotóképességünk kibontakozását.  Nagy Enikő úgy gondolja, azért is nehéz a gyásszal foglalkozni, mert minden veszteség, minden halál a saját elmúlásunkkal is szembesít bennünket, amit a huszonegyedik századi ember igyekszik nem venni tudomásul, pedig éppen a veszteségek vezetik el oda, hogy az élet minden pillanata értékes legyen számára. Nagyon sok gyászolóban ottmarad a befejezetlenség érzése az időben ki nem mondott szavak miatt, ezért mernünk kell búcsúzni, bocsánatot kérni, megbeszélni a problémáinkat, amíg nem késő.
A csoportról
A vezetők elmondták, Singer Magdolna magyarországi író, gyásztanácsadó képzésén döntötték el, hogy csoportot indítanak. Közösen vágtak bele a munkába, és a gyászcsoport fogalmát kitágították a veszteségekre.  Sánta Edit kifejtette, a magyarországi szakembertől tanultakat egy kissé átgyúrták, amikor elindították saját csoportjukat, pszichodrámás, bibliodrámás elemekkel is gazdagítva a gyakorlatok sorát, belefoglalva a munkába mindazt a sajátos többlettudást, amivel eddigi tapasztalataik alapján rendelkeznek.  Bíznak abban, a hitelesség és a csoporttagokban bekövetkező változások segíteni fogják, hogy a gyászcsoportnak idővel kialakuljon a folytonossága. Mint mondták, a résztvevők két-három alkalom után rájönnek, nincsenek egyedül érzéseikkel. Míg az emberek java része igyekszik elkerülni a halállal, gyásszal kapcsolatos beszélgetéseket, a gyászolók a csoportban nyíltan vallhatnak a veszteséggel kapcsolatos érzéseikről, gondolataikról, ezért erőforrás lehet számukra, hogy nincsenek egyedül gondjaikkal. A csoport vezetői tudják, hogy nagyon nehéz megosztani másokkal a legféltettebb érzéseket, ezért nagy hangsúlyt fektetnek a bizalom kialakítására, arra, hogy megfelelő légkörben történjen a gyászmunka. A csoportmunka folyamán strukturált gyakorlatokkal segítik elő a gyász feldolgozásának folyamatát. A gyász egyike a közös emberi tapasztalatoknak, a csoportban nem a különbségek éleződnek ki, hanem a közös vonások. A közösség megtartó ereje segít szembenézni a veszteséggel, megküzdeni a fájdalommal, bátorságot ad a továbblépéshez. Az egyéni fejlődés követése érdekében tíz-tizenkét személlyel indítanak csoportot, a jelenlegit hatvanórásra hirdették meg. Havonta egyszer, szombatonként találkoznak a résztvevők, és nyolc órát töltenek együtt, hogy kellő mélységben dolgozhassanak. A második alkalom után zárttá válik a csoport, hogy a megszületett bizalmat ne törjék meg az új bekapcsolódók. Sánta Edit elmondta, gyerekcsoportot is szeretnének indítani, ami más kihívás, mert a gyermekek nem tudják konkrétan megfogalmazni érzéseiket. Ebben a rajzolás, agyagozás, drámázás, meseterápia eszközei hatékonyan tudnak segíteni. Nagyon káros lehet a gyerekek lelki fejlődésére, ha egyedül maradnak a gyászukkal. A szakirodalom azt tartja, hogy aki tizenegy éves kora előtt jelentős veszteséget él meg, azt a további élete során bármilyen veszteség jobban megrendíti. Úgy vélik, tévedés tabuként, titokként kezelni a gyermekek előtt a halált, mert így az sokkal ijesztőbb számukra.
A résztvevők
A résztvevők közül ketten névtelenül nyilatkoztak lapunknak, mindketten nagyon eredményesnek tartják a csoportban zajló tevékenységet. Egyiküknek a közelmúltban egy elrákosodott anyajegye kapcsán kellett szembesülnie a halál gondolatával, és ez olyan mély nyomot hagyott benne, hogy bár úgy tűnik, meggyógyult, lelkileg még nem sikerült túltennie magát ezen a keserű tapasztalaton. Jelentkezésének másik oka, hogy a betegségével szinte egy időben többéves kapcsolata megszűnését is veszteségként élte meg. Mint mondta, mindkét esemény hozzájárult ahhoz, hogy úgy érezze, dolgoznia kell önmagával, veszteségeivel, a halálhoz való viszonyával, és nem bánta meg, hogy jelentkezett, ugyanis a csoportfoglalkozások során érdekes gyermekkori élményeit sikerült felelevenítenie az édesanyjával kapcsolatosan, melyek által sokkal közelebb került a halálfélelme megértéséhez, elfogadásához, és bízik abban, jó irányban halad a legyőzésének útján. A másik résztvevő arról számolt be: az utóbbi tíz évet úgy élte végig, hogy valahogyan mindig „átcsusszant a komolyabb gondokon”, de a nagy rohanásban soha nem szakított időt magára, és ez egy idő után hangulatingadozásokhoz vezetett, olykor egyszerűen rátört egy olyan állapot, amikor mindent feketén látott. Ennek próbál rájönni a nyitjára a csoportfoglalkozásokon. A csoportban annyira meghitt, barátságos hangulat fogadta, hogy feloldódtak a félelmei, meg tudott nyílni a többiek előtt. Mint mondta, csak most értette meg, hogy mit jelent foglalkozni magával, milyen sok a probléma az életében, amelyekkel eddig nem mert szembenézni.  Mindketten elismerően nyilatkoztak a csoportvezetők felkészültségéről, szakmaiságáról, mint mondták, türelmük és odafigyelésük csodákra képes, pedig csak tükröt tartanak nekik, hogy maguk vegyék észre a problémáik hátterében húzódó okokat. Persze az is fontos, hogy csoportosan zajlik ez a tevékenység, mert mindenki tapasztalatából tanulni lehet. Ha nem is akarnának mindent megosztani, mások hasonló gondjainak hatására egyszer csak megnyílnak, és olykor maguknak is bevallanak bizonyos dolgokat. Mint mondják, sokszor sírásra fakadnak, de ez segít nekik abban, hogy letegyék a terheket. Mindenkinek javasolják, hogy vegyen részt a jövőben induló hasonló csoportokban, ha veszteséget élt át.
Nagy B. Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Örökségünk – sikerdal és mozgalom
Örökségünk mottóval mozgalom indítását jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár nemrég Budapesten. A kezdeményezés célja, hogy egy dal segítségével megszólítsák a világ különböző pontjain élő magyarokat, és bevonják őket a magyar nyelv megőrzését, a magyarság megtartását szorgalmazó mozgalomba.
Potápi Árpád János elmondta: az Örökségünk című dal a magyar nyelv megőrzésére, a magyarság megtartására ösztönöz, miközben közösséget kovácsol, erősíti a világ különböző pontjain élő magyarok kapcsolatát az anyaországgal és egymással. Az államtitkár felajánlotta, hogy a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-program százötven ösztöndíjasa is segít a dal népszerűsítésében. A kampány során arra ösztönzik a magyarokat határon innen és túl, hogy énekeljék el a dalt, készítsenek erről videofelvételt – lehetőleg otthonuk emblematikus helyein –, és töltsék fel a produkció honlapjára. A felvételeket a weboldalon és a közösségi médiában folyamatosan közlik. A nagy sikerű dal szerzője Gyulai István paksi zenész, a városi Csengey Dénes Kulturális Központ munkatársa. A dal Paks mellett, Cseresznyepusztán a határon túli magyar középiskolások táborában született 2013-ban. Vida Tünde paksi újságíró, a mozgalom ötletgazdája szeretné, ha minél több magyar emberhez el tudnának jutni a dallal az anyaországon belül és a határon túl. Eddig több mint huszonkétezren tekintették meg a a YouTube videómegosztón – közölte az ötletgazda. A paksi PistiEst zenekarral tavaly nyáron kisfilmet készítettek Pakson, valamint az atomváros három határon túli testvérvárosában: Kézdivásárhelyen, Galántán (Felvidéken) és Visken (Kárpátalján) mintegy háromszáz iskolás bevonásával.
A kézdivásárhelyi videoklip a Gábor Áron-szobornál készült 2015 júniusában a Molnár Józsiás-iskola tanulóival, akik tavaly október 23-án a paksi városi ünnepségen a PistiEst zenekarral együtt kaptak vastapsot, amikor a nagyközönség első alkalommal láthatta az Örökségünk-klipet.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Iskola a szórványban – a segesvári oktatás 2016 elején
Az idei év igazi kihívást jelenthet a segesvári szórványoktatásban. A Maros Megyei Tanfelügyelőség vezetőtanácsa január 12- én hagyta jóvá a megye 2016–2017-es iskolai évre szóló beiskolázási tervét. A döntések alapját a CJARE központ őszi felmérése képezi, amely a nyolcadikos gyermekek továbbtanulási szándékait írja össze megyei szinten. A felmérés mindig is vitára adott okot: egyrészt csak a diákok első opcióját vizsgálták, másrészt nem vették figyelembe a földrajzi tényezőt. Ez utóbbi viszont meghatározó, legalábbis Segesvár szempontjából: Maros megye a város középiskolájában tanuló diákoknak alig több mint felét adja. A többi gyerek a szomszédos megyékből (Szeben, Hargita, Brassó) érkezik Segesvárra, mint például a Brassó megyei Ürmösről és Apácáról, tehát kb. 100 kilométer távolságról. Ebben az évben felkértük azoknak a nem Maros megyei általános iskoláknak a vezetőit, ahonnan hagyományosan érkeznek diákok a líceumba, hogy hivatalosan közöljék azoknak a VIII.-os diákoknak a számát, akik Segesváron szeretnék folytatni középiskolai tanulmányaikat. Erre azért volt szükség, mert a Maros megyei számok nem indokolták mindkét kilencedik magyar osztály beindítását. Az újabb adatok viszont megerősítették, hogy igenis van igény a második osztályra és az eddig is működő négy elméleti szakra. Hála Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes asszonynak, a tanfelügyelőség vezetőtanácsa elfogadta az érveinket, és jóváhagyta, hogy Segesváron az ősztől ugyancsak két párhuzamos magyar középiskolai osztály működjön. Kérésünket az RMPSZ országos elnöksége is támogatta, Burus Siklódi Botond elnök úr személyében, aki átiratban szorgalmazta a két párhuzamos kilencedik osztály megtartását.
Az osztályok megtartása mellett néhány olyan érvet is fel kell hoznunk, amelyek sajnos nem mindenki számára egyértelműek. Tudatában kell lennünk annak, hogy szórványban az iskola sokszorosan meghatározó tényező a közösség életében. Segesváron, ahol nincs önálló magyar színház vagy államilag fenntartott magyar művelődési intézmény, az iskola az, amely a Gaudeamus Alapítvánnyal és a magyar történelmi egyházakkal együttműködve olyan rendezvényeket szervez, amelyek a közösséget hivatottak megtartani és összetartani, összefogni. Ezért az iskola gyengülése vagy netalán megszűnése döntő csapást jelentene a helyi magyar közösség megmaradása szempontjából. Számtalan példa van arra, hogy Erdély-szerte magyar közösségek tűntek el, és minden ilyen folyamat az iskola megszűnésével kezdődött, majd a templom bezárásával végződött. Ezért, úgy gondolom, hogy az iskola fennmaradását vagy megszűnését nem lehet kizárólag csak számadatok alapján eldönteni!
Tudatosan kell átgondolnunk közös problémáinkat, teendőinket, és Szent-Györgyi Albert intő szavainak értelmében kell cselekednünk: ,,Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája". Remélhetőleg lesz jövő a magyar gyerekek, családok számára Segesváron.
Tóth Tivadar, a segesvári Gaudeamus Alapítvány igazgatója. Népújság (Marosvásárhely)

Sikeres farsangi mulatság Nagyiratoson
Négyszáz fánk, száznyolcvan adag kocsonya fogyott el
Szombaton a nagyiratosi Forray Népdalkör IV. alkalommal szerevezett farsangi mulatságot a helybeli kultúrotthonban, ahol 20 órától fogadták a vendégeket. 22 órakor a több mint 200 fős közönséget Juhász Rozália műsorvezető köszöntötte, majd a színpadra kérte Papp Attila polgármestert, aki üdvözölte az egybegyűlteket, név szerint kiemelve Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt. Miután mindnyájuknak jó szórakozást kívánt a szervező, a Forray Népdalkör szórakoztató műsora következett, ami tulajdonképpen az alkalomra betanult boszorkánytánc volt. Ahhoz a résztvevők minden, a boszorkányokra jellemző kelléket igénybe vettek, boszorkány-orrt viseltek, fekete kalappal és ruhában, illetve seprűn lovagolva ropták a kísérteties táncukat, majd egy nagy üstben megfőzték a csapat egyik tagját. A vastapsot kapott táncot követően, színpadra kérték a jelmezeseket, akik bemutatkoztak. A közel 100 jelmezes felszerelését, produkcióját a Faragó Péter, Kővári Sándor és Recski Cecília alkotta zsűri értékelte. Mivel a gyermek jelmezesek rangsorolása fölött nem tudtak dönteni, mindnyájan kaptak egy-egy csokoládét. A felnőttek között a legötletesebb jelmezért járó jutalmat a nagyvarjasi cigányok kéttagú csapata nyerte. A továbbiakban bemutatta jelmezét a kiskirálynő, a bolondkalapos, illetve a dombegyházi doktorok csapata. Amint az értékelés is jelzi, a farsangi jelmezbálon a helybeliek mellett kisiratosi, pécskai, dombegyházi, aradi, továbbá más magyarországi vendégek is részt vettek.
Ezt követően Czank Martin az édesapjával énekelt, majd az udvaron gyülekeztek, hogy a telet jelképező boszorkány-bábut elégessék. Az égő bábut körbetáncolták, majd a nagyteremben folytatódott a mulatás, illetve következett a tombolanyeremények sorsolása, melynek során gazdára talált az 50-nél több nyeremény, köztük a legutolsó, egyben az egyik legértékesebb is, a mixer. A rendezvény közben a szervezők folyamatosan farsangi fánkkal kínálgatták a vendégeket, ugyanakkor 180 adag kocsonyát is felkínáltak, ami egy szálig elfogyott. A 400 farsangi fánkot és a kocsonyát ezúttal is Szász Franciska, id. Juhász Rozália, illetve Andó Katalin készítették, a Népdalkör tagjainak a hathatós közreműködésével. A hajnali 3 óra utánig eltartott farsangi mulatságon a Czank Öcsi zenekar szolgáltatta a talpalávalót, sarkallta állandóan táncra, nótázásra a közönséget.
Nagy Melinda, a Forray Népdalkör vezetője ezúton is megköszöni a jelenlétet minden résztvevőnek, illetve mindazoknak a segítségét, akik az adományaikkal vagy a munkájukkal hozzájárultak a nagyiratosi farsangi mulatságnak a sikeréhez. A szombati remekül sikerült program további hagyományőrző, egyben szórakoztató műsorok szervezésére ösztönzi a Forray Népdalkör tagjait. 
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Oszlik a köd Méliusz körül
Január 30-án, szombaton Méliusz József temesvári születésű regényíró, költő, műfordító, az erdélyi magyar avantgárd irodalom úttörője munkásságának felidézésével folytatódott a Temesvári Tartozások beszélgetés-sorozat a Kafka irodalmi kávéházban. A rendezvény moderátorai, Mátray László színművész és Makkai Zoltán újságíró felidézték a Város a ködbencímű regény méltatlanul elfeledett írójának hányatott élettörténetét. Az író műveiből Mátray László, Makkai Zoltán és Czernák Ferenc lippai versmondó olvasott fel verseket és néhány regényrészletet.
Hányatott sorsa volt Méliusz Józsefnek és főművének, a Város a ködben című regénynek is, amelyet az 1930-as évek végén írt meg, és csak 1968-ban jelent meg a hazai Ifjúsági Kiadónál, miután több anyaországi és erdélyi könyvkiadó is elutasította. Az író 1932-ben visszhangos sajtóbotrányba is keveredett, miután Csíkszentmártonban írt Vasárnap este táncban című versét „a székelységet gyalázó” műnek minősítették, talán ez a közjáték is hozzájárult regénye többszöri elutasításához. Magát a szerzőt 1949-ben koholt vádak alapján letartóztatták, és ítélet nélkül hat évig börtönben tartották, miközben első feleségét a Securitate a halálba, fiát az őrültségbe hajszolta. A fenti időszak előtt és után a magát mindig baloldalinak valló Méliusz József fontos tisztségeket töltött be a romániai magyar közéletben: a Magyar Népi Szövetség sajtóirodájának vezetője, a Romániai Magyar Írók Szövetségének főtitkára, a Gaál Gábor-féle Utunk felelős szerkesztője, a romániai magyar színházak vezérfelügyelője a Művelődésügyi Minisztériumban, később a kolozsvári magyar színház főrendezője volt. 1955-ös szabadlábra helyezése után kevéssel az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó aligazgatójává nevezik ki, 1968–1972 között a Romániai Írók Szövetségének alelnöke. „Ennek ellenére, rehabilitálása nem diadalmenet, elsősorban román íróbarátainak köszönheti, hogy talpra állhat” – idézte fel Méliusz ellentmondásos fordulatokkal teli életpályáját Mátray László. Méliusz börtönből való szabadulása után nyilatkozatban elítélte az 1956-os „magyar ellenforradalmárokat” és Dsida Jenőt is megtámadta, ami sokat rontott a megítélésén az erdélyi magyar írótársadalom körében. A beszélgetés során szó esett Méliusz kedvenc műfajáról, a kávéház-regényről is, ennek a sorozatnak öt kötete látott napvilágot, köztük a Zsilava nem volt kávéház című börtönnapló is. Az elhangzottakat összegezve, Mátray László szerint Méliusz Józsefet ma már a magyar avantgárd költészet élvonalába sorolják, Város a ködben című trianoni témájú regényét pedig a Proust utáni modern európai próza szintjét megközelítő műként tartják számon. 
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

BMC-tárlat az emlékezés és a továbblépés jegyében
Nem kell a számmisztika híveinek lennünk ahhoz, hogy elismerjük: a számok befolyásolják életünket. Mintegy rendet teremtenek benne, szakaszokra bontják, mennyiségi mutatókhoz kötik létünket. A kerek számok, a kerek évfordulók pedig alkalmat teremtenek az emlékezésre, a visszatekintésre és jövőbe nézésre. A megalakulásának nyolcvanhetedik és újraalakulásának huszonkettedik évébe lépett Barabás Miklós Céh legnépesebb, kolozsvári csoportja Farkas utcai galériája hivatalos megnyitásának tízéves jubileuma után most újabb, ünnepi évfordulóhoz érkezett. Ötödik alkalommal jelentkezik a Minerva Kulturális Egyesület emeleti kiállítótermeiben hagyományos, értékfelmérő kiállítással. A magyar kultúra napjának jegyében rendezett, ötvenkét művész hatvankét alkotását bemutató tárlat sajátos stílusparádét ígér. A minden évben megismétlődő csoportos kiállítás mindenkori állandója ugyanis a változatosság. És mi sem izgalmasabb, mint nyomon követni ennek a sokszínűségnek az alakulását mind céhes, mind egyéni alkotókra lebontott vonatkozásban.
Az összképet illetően, a Kántor Lajos kezdeményezte szigorúbb válogatás eredményeként, az idei tárlat minőségben mintha némiképp felülmúlná a tavalyit, bár annak is megvoltak az erényei. Mintegy emlékeztetőül érdemes fellapozni a Tosa Szilágyi Katalin szerkesztésében megjelent hatvannyolc oldalas, nagy formátumú, színes katalógust, amely dokumentumanyagával a konkrét összevetés lehetőségét is megteremti.
Ami újdonságnak számít, s amit az elkövetkezendőkben állandósítani szeretnénk, az az elődeinkre való emlékezés. Az örökösök jóvoltából idén két kimagasló alkotás, Egri László Deltai halászok című, 1960-ban készült festői  remeklése és Károly Sándor geometrikus alakzatokba fogalmazott, nemes eleganciájú plasztikája emeli a tárlat színvonalát.
NÉMETH JÚLIA. Szabadság (Kolozsvár)

Akár ma megszülethet az ítélet a kolozsvári táblaügyben
Senki sem mondott újdonságot a tegnapi tárgyaláson
Hétfőn újabb állomásához érkezett a kétnyelvű helységnévtáblák pere: Szőcs Sándor ügyvédtől, a kolozsvári bejegyzésű Minority Rights Egyesület elnökétől lapunk megtudta: a bíró immár harmadik alkalommal megadta a szót az érdemben hozzászóló ügyvédeknek.
A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal védője ismét kifogásolta, hogy a civil szervezet által indított perhez csatlakozó mintegy négyszáz felperes nem volt rendesen beidézve, ugyanakkor ismételten azt is nehezményezte, hogy miért éppen ez az egyesület, s név szerint Szőcs Sándor vállalta fel az ügyet. Ez az ügy egyszer már nyert, ám másodfokon a bíróság jogtalannak ítélte, hogy a Landman Gábor vezette hollandiai alapítvány kérte a kolozsvári magyarok számára a kétnyelvű táblákat. Akkor a korábbi felpereseknél „illetékesebbek” vették át az ügyet, Szőcs Sándor és Izabella lánya. A perben akár már ma döntés születhet, Szőcs Sándor úgy véli, a bíróság nem halogat.
Négyszázan támogatják aláírásukkal, Szőcs Sándor és Izabella képviselik az ügyet. Szabadság (Kolozsvár)

Elfelejtett „dominókocka” (2.)
Folytatás a múlt heti Szempontból – Könyvismertetésünk múlt heti bevezetőjében utaltunk rá, hogy bár Magyarország a tízezres nagyságrendű erdélyi menekültek helyzetének a rendezése érdekében csatlakozott a genfi menekültügyi egyezményhez, a szocialista országok történetében e páratlan lépés igazi haszonélvezői mégis a folyamat „potyautasai”, a szövetségi köztársaságba igyekvő NDK-s menekültek voltak.
Viszont ez a csatlakozás majd csak a keletnémet menekültek Sopron melletti határáttörése révén válhatott az egész kelet-európai „dominóomlás” egyik kezdeti kockájává, és sajnos a későbbi felejtés okává is. Mert hát a berlini fal világszenzációval felérő leomlásának meglepetésében ugyan kit érdekeltek volna már a piknik, majd a falomlás kevésbé látványos előzményei? Minálunk pedig az év decemberében a gyorsvonat sebességével beindult átalakulások izgatott forgatagában kinek is maradt volna ideje és energiája, hogy ilyesmivel pepecseljen?
Erdélyi menekültek – így honosodott meg a közbeszédben, és így szerepel a félezer oldalas monográfia címében is, noha a szószerkezet mindkét tagja, az „erdélyi”, illetve a „menekült” is utólagos magyarázatra, pontosításra szorul. Vegyük például Nadia Comăneci esetét. Mielőtt a jobb napokat is megélt tornászlány egy november végi fagyos éjszakán Csanád és Kiszombor között átszökött volna a román–magyar határon, már „kegyvesztetten”, bukaresti lakosként és giurgiui tornaedzőként tengette az életét. Menekült volt a javából, erdélyinek viszont aligha, romániainak már találóbban nevezhetnénk. A hivatalos magyar közegek a köznyelvnél valamivel pontosabban fogalmaztak, amikor a „Magyar Népköztársaság területén tartózkodó román állampolgárok ügyeinek intézésével kapcsolatos tapasztalatokról” készítettek összefoglaló jelentést.
Ami a „menekült” megnevezést illeti, azt sem a mostanság bevett értelmezésekben használták – leggyakrabban háborús, illetve gazdasági menekülteket értenek ma alatta –, hanem inkább gyűjtőfogalomként. A házasságkötés, családegyesítés, visszahonosítás stb. címén legálisan áttelepülők nyilván nem tartoztak ebbe a kategáriába, azok viszont, akik legálisan érkeztek ugyan, de tartózkodási engedélyük lejárta után sem voltak hajlandók hazatérni, ők annál inkább. Akkor is, ha Magyarországot csupán ugródeszkának tekintették, előszobának Nyugat irányába, és akkor is, ha itt kérték az állandó letelepedést, utána a családegyesítést, végül pedig az állampolgárságot is.
Leginkább menekültnek viszont azok számítottak, akik még érvényes vagy lejárt útlevéllel sem rendelkeztek, akik életük kockáztatásával, gyermekeik, családtagjaik hátrahagyásával szöktek át a zöldhatáron, nem egyszer a helyi embercsempészek borsosan megfizetett kalauzolásával. Márpedig ahogy egy szakértői tanulmányban szó szerint olvassuk: „A határforgalmi szerződések Csehszlovákia, Románia és a Szovjetunió viszonylatában az államhatárt jogellenesen átlépett és az államhatár közelében elfogott személyek 48 órán belül történő, eljárás nélküli kiadatását írták elő, azaz nem tartalmaztak a menedékjogra vonatkozó olyan kitételt, amelynek alapján a kiadatás megtagadható lett volna”.
Hivatalosan innen indult a történet, a menekültügyi egyezmény elfogadásával viszont – Oplatka András zürichi közírónk szavaival élve – egyszerre bukott meg a szocialista országok közös határvédelme, és szűnt meg az elfogott disszidensek visszaadásának a kötelezettsége is. A történtek külön pikantériája, hogy a menekülttáborok egyes lakóiban a magyar hatóságok – bizonyára nem alaptalanul – átdobott Szekuritáté-ügynököket is sejtettek vagy feltételeztek, s a dolgok fordított irányban sem álltak másként. Azokkal, akik először kintmaradtak, de utána valamilyen okból visszaadták, pontosabban visszatoloncolták őket. Ezekben viszont itthon gyanítottak a menekülttáborokban rekrutált magyar ügynököket...
És ha már a menekültügy pikantériáinál tartunk, Kaszás Veronika könyvéből hadd példázzuk a menekültügy kapcsán felvirágzó üzletelést, sőt korrupciót is. Romániában például egy útlevél beszerzéséért 6600 lejt, negyedévi átlagkeresetet is kifizettek, egy magyar állampolgárral kötött névházasságért az erdélyiek nemegyszer száz-kétszázezer forintot is lepengettek anyaországi „hivatásos” jövendőbelijüknek. Mi több, olvashatunk egy „szupertitkos” román pártokmányt is, amely egyenesen azt ajánlja: a német és a zsidó kivándorlók mintájára állapítsanak meg fejkvótát és fejpénzt az erdélyi magyarok számára. Javasolják ezt elég későn, 1989 nyarán, amikor Ceauşescu rendszere számára már az utolsó „vonatok” is elmentek, vagy legalábbis mozgásban voltak.(Folytatás a következő Szempontban)
Kaszás Veronika: Erdélyi menekültek Magyarországon, 1988–1989, Gondolat Kiadó, Budapest, 2015
Krajnik-Nagy Károly. Krónika (Kolozsvár)

Mindennapi olvasmányunk volt
Gyűjteményes kötetben jelentek meg Magyari Lajos lezárult irodalmi életművének javát tartalmazó versei a minap Czegő Zoltán szerkesztésében a sepsiszentgyörgyi ARTprinter Kiadónál. A kötet kapcsán érdemes felidézni, s e hasábokon különösen indokolt, hogy a szerző másik nagyszabású teljesítményének pontosan a Székely Hírmondó nyújtott nyilvánosságot.
Nem szükséges fukarkodnunk a jelzőkkel: Háromszéken páratlan publicisztikai teljesítmény volt a Magyarié, aki éveken át napi rendszerességgel szemlézte és kommentálta a közéleti eseményeket, mindig ahhoz a hírhez szólva hozzá, ami a leginkább foglalkoztatta a közvéleményt, és ami a leginkább értelmezésre szorult. Utolsó, kórházban töltött napjai egyikén mondotta a nagybeteg költő a látogató elismerő szavaira reakcióként, a nyakára mutatva: „Innentől felfele nincs semmi bajom”. Cseke Péter, a média szakprofesszora üzente neki: vezércikkei annyira megfeleltek a műfaj Kossuth megszabta szabályainak, hogy diákjaival tananyagként használták a kolozsvári egyetemen. 
Az évtizednél hosszabb ideig tartó és egyetlen lapszámot ki nem hagyó jegyzetsorozat halála előtt három nappal szakadt meg, s utolsó írása, visszatekintve, szellemiségében akár végrendeletnek is minősíthető. Az utolsó két szó a nemzeti gondolatot félti belső rombolóitól, s aggodalma korántsem volt alaptalan. 
A magyarság jogvédelmét feladatuknak tekintő írástudók közé tartozott, s versei olvastán is érdemes eltűnődni azon, hogy a transzilvanizmusból, mely oly magas színvonalú magyar irodalom ihlete volt a két világháború között, milyen maradandó gondolatok testálódtak ama nemzedék utókorára, így a Forrás nemzedékek íróira is. Ennek felvállalását elvetik a rendszerváltás után felröppent rajai a honi magyar irodalomnak, a maguk arcélének mindenáron másként való megrajzolását keresvén. Holott annak humánumeszménye máig érvényes.
Noha a történelmi Erdélyt megalkotó három nemzetből mára kettő maradt a porondon, ráadásul többségi részről nagyon gyenge támogatást kap a néptestvériség eszménye, a többségi nemzetállamképzés pedig kimondottan kiebrudaló mozdulatokat tesz mindenki más fele, annál fájóbb az aktualitása az elárult közös jövőtervnek, s Magyari nem hagyta megtéveszteni magát, miként utolsó írásai – versek és publicisztikák – egyaránt tanúsítják.
B. Kovács András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Aki kőszínház helyett a hályogkovácskodást választotta
A hatodik szülinapját ünneplő Váróterem Projekt független társulat vezető színészével, Imecs-Magdó Leventével a kezdetekről és személyes pályájáról.
„2009-ben pár színis végzős felindulásából alakult meg a társulat”, olvashatjuk a Váróterem blogján. Ennek már jó pár éve, visszatekintve, hogyan látod a kezdeteket? 
– Eléggé hályogkovács módon fogtunk neki a megalapításnak, fogalmunk sem volt róla, hogyan kell létrehozni egy független társulatot. Hallottuk kollégáktól, hogy már ők is próbálkoztak ehhez hasonlóval (elmentek a városházához, kértek egy épületet, nem kaptak, és körülbelül ennyivel be is fejeződött a történet). Mi, az „alapítók” –Visky András, Csepei Zsolt és jómagam – még a színiről ismertük egymást, Hatházi András osztályában voltunk végzősök, amikor felmerült a társulatalapítás ötlete, és szinte rögtön csatlakozott hozzánk Vetési Nándor is. Az osztályunkból többen leszerződtek kőszínházakhoz – érthető okokból –, mi négyen pedig eldöntöttük, hogy a saját utunkat fogjuk járni. 
- Miért nem szerződtetek le ti is kőszínházakhoz? 
– Nem szerettük azt a színházat, amivel addig találkoztunk, unalmasnak találtuk, úgy éreztük, nem törődik velünk, a nézővel. Tök mindegy, hogy valaki megnézi-e a darabot vagy nem. Hozzáteszem, ezek eléggé szubjektív nézetek, és valamelyest változtak is időközben. Akartunk egy olyan színházat, ahol nem csupán végrehajtók lehetünk, hanem önmegvalósításra is lehetőségünk van. Így jött a Váróterem Projekt ötlete. 
- Ha jól tudom, a megalakuláskor más nevek is felmerültek. Emlékszel még néhányra? 
– Dereng valami, de így visszagondolva érthető okokból nem választottuk egyiket sem. Felmerültek a Malternativ Társulat és a Bet On Stúdió (fogadj rám) nevek is. Így elmagyarázva elég bénának tűnnek, de volt mögötte filozófia. Szerencsére már akkor éreztük, hogy ez nem az igazi. Végül a Váróterem Projekt mellett döntöttünk, sokan negatív konnotációt társítanak ehhez a névhez, mi az időből való kiszakadás mozzanatát próbáltuk megfogni ezzel az elnevezéssel. 
- Már iskolás korodban számos darabban játszottál, végül mégis a művészettörténet szakot választottad. Gondolom, ennek is van egy külön sztorija. 
– A suliban – Apáczai Csere János Elméleti Líceum – kilencedikben iszonyatosan lusta voltam, így én lepődtem meg a legjobban, amikor felsőbb évesek elhívtak az iskolaújsághoz és a színikörbe. A gimnázium ilyenkor nagy csapda, a tanárok elmondják, hogy milyen ügyes vagy, aztán elkerülsz egyetemre, elkezded a szakmát, és rájössz, hogy nálad sokkal tehetségesebbek is vannak. Ezt láttam előre, ezért is nem akartam színire menni, egy adott ponton eldöntöttem, hogy sportújságíró leszek. Aztán a szüleimmel együtt kigondoltuk, hogy menjek művészettörténetre, mert akkor lesz egy általános műveltségem, és utána még az újságírást is elvégezhetem. Közben a barátaim közül ketten is elmentek színire, és mondták, hogy milyen vagány, és próbáljam ki.
- Általános tendencia, hogy az első év után sokan otthagyják a választott szakot, a te szüleid hogyan reagáltak a döntésedre? 
– Teljesen jól fogadták, nem szülői nyomásra választottam ezt a szakot – ha lett volna, biztosan nem ezt választom. Anyukám álma azt volt, hogy a fia pap vagy színész legyen, a családunkban amúgy is többen dolgoznak színházban, így teljesen elfogadott volt a választásom. 
- Ha jól tudom, a feleséged művészettörténész. Hogyan egyeztethető össze ez a két szakma? 
– Az egyik rendezőm mondta egyszer, hogy igazából ő csak a színész-színész házasságok működőképességében hisz. A színházban nincs pontos program, sosem lehet tudni, mikor kell éjfélig próbálni. Mi szerencsés helyzetben vagyunk, a párom hosszú ideje doktorandusz, így saját idejének beosztója. Azért bonyolult a helyzet, néha- néha előjön az „inkább lennél elárusító egy üzletben, és akkor tudnám, hogy van egy szabad hétvégénk ” téma, de valahogy mindig megoldjuk. A Váróterem Projekt csapata 2-3 éve hirtelen ”beházasodott”, így közös igényünk, hogy azért tudjunk beiktatni pár szabadnapot is. 
- Mi a véleményed a megközelíthetetlen, gondolataiba merülő, egymagában vörösbort kortyolgató (hogy a sálat ne is említsem) színész sztereotípiáról? 
– Kevés ilyen színészt ismerek, a kolozsvári képzés valamelyest le is faragja az ilyenfajta magatartást. De azért vannak olyan színik, ahol kifejezetten pártolják az allűrös művészkép kialakítását. A kolozsvári román szakon külön tantárgy van ebben a témában (imidzsépítés), ahol a diákok megtanulják, hogyan szakítsanak régebbi énükkel. Nálunk ezekre abszolút nem fektettek hangsúlyt, nem hitették el velünk, hogy mi vagyunk a legnagyobb művészek a szemétdombon, inkább alázatra neveltek. 
- A beszélgetést pár villámkérdéssel zártam. A szabályok egyszerűek: pár könnyűnek tűnő kérdés, és gyors egyszavas – az alanyt jellemző – válaszok. 
-Klasszikus vagy kortárs? 
- Kortárs. 
- Rusztikus vagy minimalista? 
– Minimalista. 
- Rendező vagy színész? 
– Színész. 
Pakó Szilvia. Transindex.ro