Kész a Sas-palota homlokzata
Lebontották az állványokat a nagyváradi Fekete Sas-palota Szent László (ma Unirii) téri homlokzatáról is, miután az építő cég elkészült a helyreállítási és restaurálási munkálatokkal. Tegnaptól ismét teljes pompájában megtekinthető a múlt századeleji szecessziós építészet eme keletközép-európai gyöngyszeme.
A Nagyváradi Ingatlankezelőség tavaly újíttatta fel a Sas-palota Kossuth (Independenţei) utcai homlokzatát, mostanra pedig elkészültek a Szent László tér felőli homlokzattal is. A munka végeztével és az állványok elbontása után zavartalanul folytatódhat a főtér átépítése a keleti oldalon is, a palota szomszédságában.
Jelenleg a Fekete Sas passzázsának belső munkálatai zajlanak. Egyebek mellett megerősítik a tetőszerkezetet, újjáépítik az üvegtetőt, lecserélik az ablakokat, továbbá a teljes átjáróban restaurálják az eredeti, múlt század eleji falfestést. A felújításhoz még tavaly januárban fogtak hozzá.
A közel 8 millió lej (áfával) összértékű beruházás határideje 24 hónap, azaz 2016 január vége. Jelenleg a munkálatok 86 százalékával készültek el, melyre a teljes összegből 6,54 millió lej lett eddig átutalva. A munkálatokat a Constructorul Sălard Kft. végzi.
Ugyanakkor fontos elmondani, hogy a passzázs kőburkolatának, az úgynevezett mozaik ismételt felújítására kiírt második versenytárgyalásra egyetlen cég sem jelentkezett.
S. T. K.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Brüsszelben énekeltek a Váradi Dalnokok
Tőkés László EP-képviselő meghívására szeptember 21-én háromnapos látogatásra Brüsszelbe érkeztek a Váradi Dalnokok. Erdélyi képviselőnk több mint fél évtizedes áldásos tevékenységük elismeréseként hívta meg a férfikórus tagjait az Európai Parlament székhelyére.
A parlament épületében, a hivatalos szeminárium keretében a magyar látogatócsoportok felelőse, Láng Péter tartott kedden szakavatott bemutatót az EP működéséről.
Tőkés László a meghívottak köszöntésekor kifejtette, hogy a dalnokok éppen azt képviselik a maguk sajátos módján, amit védelmezni kell Európa elidegenítésének körülményei között: önazonosságunkat, nemzeti értékeinket, kultúránkat, anyanyelvünket. Az EP migrációról szóló közvitáján a megszólalók túlnyomó többsége számára nem az volt a kérdés, hogy miként képviselhetjük Európa, az EU értékeit és érdekeit, hanem sokkal inkább a migránsok jogainak és érdekeinek a gondja foglalkoztatta őket. Ez önmagában még dicséretes is lenne, de Európa a saját választóinak szempontjából végletesen egyoldalú.
Gál Kinga Fideszes néppárti képviselő az alapjogi bizottság üléséről jőve beszámolt a legforróbb kérdés, a menekültügy kapcsán felmerülő nagyon összetett vitákról. Mint mondta, „olyan ez az eset, mint azé a bizonyos állatorvosi lóé”. Az európai érdek- és értékellentétekre, valamint a Magyarországot ért méltatlan támadásokra vonatkozóan pedig kifejtette, egyre többen vannak azok, akik azt mondják, a konfliktus magyar kezelése nem kritikát, hanem pont ellenkezőleg, elismerést érdemelne.
Az énekkar ezután a parlament előtti, a lengyel Szolidaritás mozgalomról elnevezett téren találkozott Andrej Plenkovichorvát és Sandra Kalniete lettországi néppárti képviselőkkel. Utóbbi, országa egykori külügyminisztere és európai biztosa, meleg szavakkal köszönte meg a meghívást, különösképpen azért, mert tiszteli és harcostársának tartja Tőkés Lászlót. Elmondta, hogy Lettországban 1873 óta minden öt évben kórusfesztivált tartanak, a legutóbbi alkalommal több mint ötvenezren vettek ezen részt. „Jöjjenek önök is legközelebb, meghívom önöket hazámba, a soron következő kórustalálkozóra” – mondta a képviselőnő. A balti országokban egyébként nagy hagyománya van a közösségi éneklésnek, nemhiába nevezték a szomszédos Észtországban „énekes forradalomnak” az 1989-as megmozdulásokat.
A Váradi Dalnokok ezután alkalmi koncertet adott, amelyet a téren összesereglettek élénk és lelkes érdeklődése kísért. A kórustagok a továbbiakban megtekintették az európai demokrácia történetét bemutató Parlamentáriumot, meglátogatták Bartók Béla brüsszeli szobrát, és a híres főtér, a Grand Place megtekintése után, a mai hazaindulás előtt az Atomium felkeresésére is jutott idő – írta Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A Szekuritáté hálójában a Király család
Király Károly volt háromszéki megyei pártitkár, a Ceauşescu-rendszer legendás ellenállója szeptember 26-án tölti 85. életévét. Testvére, Király István, szekusdossziéjának néhány részletével emlékezik a hetvenes és nyolcvanas évek családi üldöztetéseire, amikor a beépített besúgók és mikrofonok előtt nem volt titok. Az archív felvételen Király Károly Fazekas János egykori miniszter társaságában.
Király István
Tíz évig, 1977 és 1987 között tartott megfigyelés alatt Ceuşescu hírhedt állambiztonsági szervezete, a Szekuritáté. De lehet, hogy még ezt követően is, miután családommal 1988 januárjában hivatalosan áttelepedtünk Magyarországra. Legalábbis erre lehet következtetni abból a feljegyzésből, miszerint szükséges a további megfigyelésem. Ha van ilyen anyag, azt a SRI nem adta át a CNSAS-nak, így nem juthattam hozzá.
A megfigyelési dossziékat feldolgozó szerzők közül sokan úgy vélik, hogy ezeket az anyagokat fenntartással kell kezelni, mert nem minden szempontból megbízhatóak. Nem szeretnék senkivel polemizálni, de a 7 kötetből álló és több mint 2500 oldalt magába foglaló dossziém iratanyagának alapos áttanulmányozása után a fentiekkel ellentétes következtetésre jutottam. A „fiúk” igen alapos és a körülményekhez képest korrekt munkát végeztek: „3 D”-ben rögzítették a megfigyelt személyt, azaz családja, barátai, ismerősei életét, tevékenységét, gondolkodásmódját és kapcsolatrendszerét követték figyelemmel. A háromdimenziós megfigyelés hangot, írást és képet egyaránt tartalmaz. A hanganyagot írássá átalakítva közlik, a fényképek az írásos anyag kiegészítéseként jelennek meg.
Az ellenőrzés dimenziói
Az operatív technikai eszközök (TO) bevetése az átfogó, mindenre kiterjedő lehallgatást, a levelek felbontását és tartalmuk teljes vagy kivonatos feljegyzését jelentette. A megfigyeltnek teletűzdelték a lakását mikrofonokkal, és telefonbeszélgetéseit lehallgatták.
A második dimenziót a besúgók, kollaboránsok és ügynökök jelentései képezték. Ezek alapján készültek a tartótisztek, az ügyosztályok, az igazgatóságok és a megyei parancsnokok összefoglalói. Bármely megszerzett információ – ha áttételesen is kapcsolatba lehetett hozni a célszeméllyel – bekerült a nyilvántartásba. Ezért szerepel az én dossziémban is más megyékből származó információ és megszámlálhatatlanul sok személy neve függetlenül attól, hogy ismertem-e őket vagy sem.
Ameddig 1975. november 1. és 1980. november 30. között a Csíkszeredai Állami Levéltár vezetője voltam, elsőként a szászrégeni származású beosztottamat, Giurgiu Aurelt (konspiratív nevén „Dunăreanut”) állították rám. Két év múlva, a helyébe került Boar Liviut vagy meg sem próbálták beszervezni, vagy ellenállt a kísérletnek. Igaz, az intézménynél velem együtt mindössze öten dolgoztak. Amikor később a Hargita Megyei Munkaügyi Igazgatóságnál dolgoztam (1980. december 1.–1987. december 31.), a negyven alkalmazott közül három személlyel figyeltettek. Tájékoztatást kértek mindenről, saját kézírással. Kíváncsiak voltak, hogyan viszonyul hozzám a vezetőség, a munkatársaim, miről beszélgetünk, mi a véleményem az éppen aktuális bel- és külpolitikai eseményekről és intézkedésekről? A „Sabău”, a „Mureşan” és a „Stanciu” fedőnevű besúgók mellett más intézményektől beszervezett informátorok is jelentettek rólam, például a Hargita napilaptól egy rám állított újságíró, akinek „Fekete”, illetve „Botos” név alatt aláírt jelentéseire bukkantam a dossziémban. Akadt egy túlbuzgó gyermekgyógyász orvosnő is, aki a Jégpálya- negyedbeli egyesített gyermekorvosi rendelőben dolgozott – „Coman Zsófia” fedőnévvel volt nyilvántartva –, és a János Pált leváltó múzeumigazgató, „Áron” fedőnév alatt, valódi nevén Barabási László, aki 1944-ben született és 2013-ban halt meg. Ez utóbbiról érdemes több szót ejtenünk, mert nem hétköznapi kis besúgó volt. Annyira megbízhatónak tartották, hogy 1988-ban ügynökként átdobták Magyarországra azt követően, hogy Magyarország bejelentette, menedéket nyújt a romániai menekülteknek. A rendszerváltás után visszahívták, majd később újra visszaküldték, és a Magyarok Világszövetségének lett a munkatársa! Mindezekről a halálával kapcsolatban, az MVSZ Sajtószolgálatának 2013 július 16-i kommünikéjéből szereztem tudomást, amelyben felvázolták életútját. A világszövetség saját halottjának tekintette, és a Csíkszereda Kalász-negyedi köztemetőjében temette el. Sírja ott árválkodik egymagában, egy olyan parcellában, amelyet tudomásom szerint a város jövendőbeli díszpolgárai számára tartanak fenn.
Volt a szekuritátés megfigyelésnek egy harmadik dimenziója is, az úgynevezett szoros megfigyelés (filaj), a másik kétféle megfigyelési módszerhez képest azonban elenyésző mennyiségben. Itt már kiegészítésként fényképek is szerepelnek, amelyekre azért lehetett szükség, mert utcán, parkban vagy egy lokálban beszélgettem. Nem tudom, hogy általános gyakorlat volt-e vagy sem, de az én esetemben ezt mindig más megyékből érkezett szekus csapat végezte. Talán azért, mert a megyei szekuritátés tisztek nagy részét látásból ismertem. Léteztek korszerűbb megfigyelési eszközök is, például a filmfelvevő készülék, de esetemben ezt nem használták.
Tény, hogy azokban az időkben szervezkedni nem sokan mertek. Jómagam is mindig arra törekedtem, hogy ennek a látszatát se keltsem. Tudtam, hogy azonnal lecsap az állambiztonság. Hargita megyében is megtörtént, hogy szervezkedő csoportok tagjait sújtottak nehéz börtönévekkel. A legközismertebb politikailag elítéltek: Borbély Ernő, Buzás Balázs és Bíró Katalin.
Áttelepedésünk után Magyarországra, 1988 nyarán célszerűnek láttam 50 oldalnyi papírra vetni mindazt, amit fontosnak tartottam a kommunista Romániában átélt tapasztalatokról. Természetesen az idő sok mindent kirostált emlékezetemből, most viszont összevethetem az általam szubjektíven leírtakat az igen precízen dolgozó állambiztonságiak rögzített adataival. Vannak olyan epizódok, amire én jól emlékszem, de ezek a dossziémból már nem köszönnek vissza. Lehetséges, hogy bizonyos dolgokról mégsem szereztek tudomást? Vagy tudatosan nem rögzítették azokat? Volt ezek között olyan is, amivel az intézkedési terveikben mindegyre visszatérő céljukat – személyem kompromittálását, lejáratását, ez által pedig elszigetelésemet – tudták volna elérni. Nem hiszem, hogy erre a kérdésre valaha is megtalálom a választ.
Király Károly és az amerikai külügy
Dossziém áttanulmányozása alapján megbizonyosodtam arról, hogy a szerv behatolt az emberi élet legintimebb szférájába is. Számukra nem volt semmi sem szent: meghitt családi eseményeken – keresztelő, házasság, lakodalom vagy temetés – egyaránt jelen voltak. Mindig találtak olyan résztvevőt, akitől megszerezzék a számukra fontos információkat. Már akkor felmértem ezt, amikor 1980 februárjában a marosvásárhelyi református temetőben édesanyánk temetése egy csendes szimpátiamegnyilvánulás volt bátyám, Király Károly „disszidensi” tevékenysége mellett. Sok gondot okozott az állambiztonsági szerveknek a rá három hónapra, 1980 májusában Burján József temetése is. Burján József párttitkárként bátyám mellett dolgozott a Gyergyó-rajonban. A megyésítéskor, 1968-ban Hargita megye szakszervezeti elnöke lett, de nemsokára megyei pártitkári tisztségbe került. A párt Központi Bizottságának instruktoraként halálozott el 1980-ban, Gyulafehérváron a Nicolae Ceauşescu által a megyei pártbizottságokkal tartott telekonferencia idején. Szülőfalujában, Galócáson temették el. Temetésén részt vett bátyám és jómagam is, számtalan megyei és gyergyói párt és állami funkcionáriussal együtt.
Az előzményekhez hozzátartozik, hogy Ceuşescuék nem tudtak kitérni az Egyesült Államok által nyújtott legnagyobb kereskedelmi kedvezmény előtt, ezért belementek abba, hogy 1980. április 24-én este, Marosvásárhelyen a Maros vendéglőben az Egyesült Államok Kongresszusának két szakértője és a bukaresti amerikai nagykövet, Hall Pattison vacsorával egybekötött, családias jellegű beszélgetésen tájékozódjon a romániai nemzetiségi kérdésről. A beszélgetésre magas rangú szekuritátés tisztek jelenlétében került sor. Király Károly ezúttal a szokásosnál mérsékeltebben, de kellő határozottsággal fejtette ki álláspontját, ami így is szenzációként hatott a világsajtóban. A Szabad Európa Rádió és Amerika Hangja világgá kürtölte bátyám bírálatait. Nem véletlen tehát, hogy munkatársa temetésére a szokásosnál népesebb „díszkíséret” érkezett. A megfigyelési dossziémban erről több tízoldalas jelentés készült, amely részletesen beszámol arról, kivel találkozott, mit beszélt, mi a visszhangja a nyilatkozatának, ki hogyan reagált a megjegyzéseire, kik tudnak a nyilatkozatáról, és hogyan viszonyulnak az abban kifejtett bírálataihoz.
Megfigyelések kereszttüzében
Dossziém igen szerteágazó anyagaiból fontosnak tartom kiemelni egy lakodalom történetét, amivel ízelítőt adhatok arról, mire is volt kíváncsi a Szekuritáté egy családi esemény kapcsán. Bizonyára nem minden lakodalmat figyeltek ennyire elszántan és körültekintően, de ez különösen felkeltette érdeklődésüket, hiszen két közismert „magyar nacionalista és irredenta” személy vett részt rajta: Kányádi Sándor és Király Károly. És ha már Magyarországról egy volt horthysta tiszt is megjelent, érthetővé válik, hogy az ő szemszögükből ott valószínűleg „ellenséges megnyilvánulásra” is sor kerülhet. Nincs tehát semmi meglepő abban, az állambiztonsági szolgálat időben tudomást szerzett arról, hogy a Bögöz községhez tartozó Nagygalambfalván Kányádi Sándor unokahúga esküvőjére kerül sor 1980. augusztus 30-án. Az első jelzést a székelyudvarhelyi Szekuritáté adta le egy nappal az esemény előtt: Könyves Lajos őrnagy feljegyzést juttatott el a megyei szervhez arról, hogy Csomor Ilona – Kányádi Sándor leánytestvérének leánya – érettségizett hajadon, a helyi kisipari termelőszövetkezet alkalmazottja házasságra lép a volt Gábor Áron néven közismert Technoutilaj vállalatnál dolgozó Csíki Elekkel. Az esküvőt követő lakodalomra a nagygalambfalvi kultúrházban került sor. A „hálózatból” senkit nem hívtak meg az eseményre, viszont a meghívottak között mégis akadt egy személy, aki a szomszédos Maros megyei milícia hálózatában tevékenykedett. Könyves őrnagy rögtön intézkedett: másnap reggelre magához rendelte a községi milícia őrsparancsnokát, hogy a szükséges lépésekről megállapodjanak.
A jelzés alapján a Szekuritáté Hargita megyei parancsnokságán is azonnal léptek: Purle Ioan alezredes az I. Ügyosztály megyei vezetőségében még aznap akciótervet dolgozott ki. Ebben felvázolta a rendelkezésükre álló információt, többek között azt, hogy az esküvőre és lakodalomra meghívták „Károlyt” (Kányádi Sándor) Kolozsvárról és a Călătorult (Király Károly) Marosvásárhelyről és vélhetően több rokont Magyarországról.
Az akcióterv kidolgozója hat pontban foglalta össze javaslatait, amelyet a megyei vezetőség, és szóban Szász János, a megyei pártbizottság titkára is jóváhagyott. Az intézkedések arra irányultak, hogy felkészítsék a lakodalomban biztosan résztvevő szomszéd megyei milicista kollaboránst. A Szekuritáté arra volt kíváncsi, kik vesznek részt a menyasszony és a vőlegény munkatársai közül. Arra törekedtek, hogyha lehet, ezek közül újabb együttműködőket szervezzenek be, illetve megfigyeljék a székelyudvarhelyi szállodát, ahol valószínűleg az utazó, illetve a Magyarországról érkező vendégek megszállnak. Azt is leszögezték, hogy szorosan együttműködnek az intézményen belüli egyéb egységekkel, valamint a Maros és a Kolozs megyei felügyelőségekkel. Az információkat jelentik Bukarestbe az I. Ügyosztály igazgatóságának. Az esemény fontosságát jelzi, hogy Székelyudvarhelyen megjelent Popescu Stelian, az I. Ügyosztály igazgatósága részéről: szeptember elsején már ő volt jelen Könyves őrnaggyal Nagygalmbfalván a „Păduraru” fedőnevet viselő rendőrségi informátorral való találkozón. Az intézkedést tartalmazó „feljegyzés” végére kézírással valaki rávezette, hogy vélhetően 200-300 meghívott vendég lesz az eseményen, többségük nem a községből való.
Egy polgármester vallomásai
A történet így kerekedik ki: Kányádi Sándort az unokahúga kérte fel, hogy legyen a násznagya a lakodalomban. Kányádi hívta meg Király Károlyt és feleségét. Részt vett még Szőke András nyugalmazott tiszt Magyarországról, aki távoli rokona a menyasszonynak. Összesen mintegy ötszázan voltak. Király Károly a fiatal pár asztalánál ült Kányádi Sándor mellett, és ugyanott helyezték el Szőke Andrást is. Éjfél körül ők hárman kimentek, nem egyszerre, hanem egymás után. A kultúrház előtt hosszasan beszélgettek. Egy adott pillanatban egy 45-50 éves őszülő férfi odalépett hozzájuk, és melegen köszöntötte Király Károlyt, majd mintegy 15 percig beszélgettek. A lakodalomban sem Király sem Kányádi nem mondott pohárköszöntőt. Augusztus 31-én fél háromkor mindhárman elvonultak Kányádi Sándor édesapjának a házához. Király 3 óra 20 perckor érkezett meg Székelyudvarhelyre a Küküllő Szállóba, ahol már előzőleg szobát foglalt. A gépkocsiját Nagygalambfalván hagyta. 11 óra 50 perckor elhagyták a szállodát és egy magyar rendszámú, piros színű Škodában visszamentek Nagygalambfalvára – írja szeptember 1-én keltezett jelentésben Könyves Lajos őrnagy.
A lakodalomról a legtöbb információt érdekes módon nem „hálózati” személytől, hanem a község polgármesterétől, Pásztor Jolántól kapták. Vele, mint az eseményen részt vevő hivatalos személlyel „tájékoztatást” írattak. A polgármesternő számtalan új információt szolgáltatott a témában az állambiztonságiaknak. A lakodalom a helyi szokásoknak megfelelően zajlott, nem volt semmi, ami túllépett volna „a társadalmi együttélés szabályain.” Kányádi bemutatta a polgármesternőt Király Károlynak, aki érdeklődött a tevékenységéről. Arról beszélt neki, hogy Nagygalambfalván egy 8 osztályos iskolát akar építtetni, beszélt a község szisztematizálásáról és más hasonló dolgokról. Király gratulált neki, és arra biztatta, hogy továbbra is eltökélten dolgozzon: mutassa meg, a női vezetőknek is megvan a rátermettségük ahhoz, hogy jó vezetők legyenek, bár sokan kétségbe vonják képességeiket. Király szerényen viselkedett, nem mondott tósztot. Leginkább Kányádi Sándorral, Bakk Sára nyugdíjas orvosnővel és annak Anikó nevű, Kolozsváron tanárnőként dolgozó lányával beszélgetett. Szőke Ferenccel is társalgott, aki Magyarországról jött. Ő vitte be éjjel két óra körül a Király családot Székelyudvarhelyre. Szőke ezt Kányádi Sándor kérésére tette. Amikor visszatért, mondta is Kányádinak: elintéztem, ahogy kérted. A polgármester jelentéséből az is kiderül, hogy Székelyudvarhelyről jelen volt a 45 év körüli Pethő Sándor, akinek a felesége a városházán dolgozik. Ő leginkább Kányádival beszélgetett. Mivel ő jó viszonyban van Kányádi Sándorral, meg is kérdezte tőle: „miért hozta ide Király Károlyt?” Kányádi ezt válaszolta: „Ne izgasd magad, mert nem lesz emiatt kellemetlenséged. Azért hívtam meg, mert mindenki azt hiszi, hogy Király kényszerlakhelyen van, és hadd győződjenek meg arról, hogy ez nem igaz. Azt is akartam, hadd lássa, milyen egy székely lakodalom.”
A jelentés nem tartalmazott semmit arról, hogy Király miről beszélgetett Bakk Sárával és családjával, sem Szőke Ferenccel. Szőkéről annyit tudunk meg, hogy első felesége révén kötődik a székelyföldi rokonhoz, de most más asszonnyal él. Tiszt volt, de már nyugdíjba vonult. Az országból a második világháború idején került ki.
Nem mindenkit lehetett beszervezni
A polgármesternő hétfőn, szeptember 1-jén írta meg jelentését. Ez a példa is bizonyítja, hogy a hivatalosságoktól sokszor több információhoz jutottak, mint saját besúgóiktól. Az egész rendszer így volt beállítva. Minden intézményért, gazdasági egységért egy szekuritátés tiszt felelt, aki tartotta a kapcsolatot az együttműködésre kötelezett helyi vezetőséggel. Esetemben például gyakran jártak ki feleségem munkahelyére, ahol az igazgató középiskolás osztálytársam volt, és vele is írattak jelentéseket. Fedőneve is volt, tehát beszervezték, de soha nem jelentett olyasmit, ami egyébként is ne lett volna közismert. Igaz, jó viszonyunk ellenére titokként kezelte kollaboráns voltát. Nem úgy Szép Zoltán gyermekkori barátom, aki a Talajfeljavító Vállalatnál dolgozott vezető beosztásban. Mivel vállalata modern sokszorosító eszközökkel rendelkezett, megkeresték és ellenőrzés ürügyén hozzám közel álló személyként akarták beszervezni. Zoltán rögtön felkeresett a lakásomon és elmondta a dolgot. Még azt is felajánlotta, hogyha akarom, látszólag belemegy a dologba, és így ő is fog tudni számomra információkat szolgáltatni, például arról, hogy a szekusok milyen utasításokkal látják el. Én erről lebeszéltem. Mondtam, ez nagyon kockázatos. Ne higgye, hogy más feladatokkal nem fogják megbízni. Jobb, ha nem vállal ilyen kockázatot. Harminc év után a dossziémban megtaláltam a beszélgetésünk anyagát. A lakásba szerelt mikrofonokon keresztül rögzítették, majd papírra vetették. Mivel tudomást szereztek, hogy Zoltán beszámolt nekem a beszervezési kísérletükről, leszálltak róla. Ezt a kis kitérőt azért iktattam be, mert a totalitárius rendszer ellenőrző tevékenységének szerves része volt a vezetők együttműködésre való kényszerítése.
Kolozsvári besúgók Nagygalambfalváról
A lakodalom kapcsán bárkiben felvetődhet a kérdés: mi oka lehetett annak, hogy Király Károly mással vitesse be magát Székelyudvarhelyre? A válasz szinte felkínálja magát: biztosan alkoholt fogyasztott és olyan személyt kellett találni, aki nem ivott. Logikusnak tűnik, de nem ez volt a tényleges ok. A Hargita megyei Szekuritáté a választ három héttel később, Kolozsvárról kapta meg. Egy 1980. szeptember 26-i keltezésű feljegyzés rögzíti, hogy ellenőrzött „forrás” szerint Kányádi Magdolna, Kányádi Sándor költő felesége arról beszélt, hogy Marosvásárhelyről Király Károly kocsijával utaztak a nagygalambfalvi lakodalomba. Székelyudvarhely felé haladva észrevették, hogy egy szekuritátés gépkocsi követi őket. Hogy megzavarják az állambiztonságiakat, a nagygalambfalvi lakodalomról való távozáskor Királyék nem a saját kocsijukkal tértek vissza Székelyudvarhelyre, hanem beültek egy magyarországi rendszámú kocsiba, akinek a tulajdonosa is rész vett a lakodalomban.
Ezzel az ügy nem zárult le. A legfontosabb információt egy „Csepán” fedőnevű besúgó szolgáltatta 1980. október 16-án. Könyves őrnagy tájékoztatója szerint „Csepán” egy nappal korábban járt Nagygalambfalván és szóra bírt italozás közben néhány helyi férfit. A besúgó tette fel nekik a kérdést, hogy ki volt az a személy, aki a lakodalomban azt mondta Királynak: „Ön mellett vagyunk, vigye tovább a küzdelmet, a harcot”. Valaki megmondta, hogy Feleki Jánosnak hívják az illetőt, a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet főkönyvelőnőjének a férje. Ugyanaznap a „forrás” találkozott Pásztor Jolánnal, a községi néptanács elnöknőjével, és közölte vele: megtudta, hogy ki volt az, aki dicsérte és biztatta Király Károlyt a lakodalom idején. Meg is mondta, hogy Feleki János ez a személy és Pásztor Jolán megerősítette, hogy valóban ő volt. Könyves rávezette a tájékoztatás aljára, hogy Feleki János eddig még nem került látókörükbe, és hogy egy hónap időtartamra ellenőrzés alá vonják. Október 22-én Suciu Mihăilă alezredes, a megyei I. Ügyosztály vezetője is megjegyzést ír a tájékoztatóra, miszerint ezt a dolgot a Kolozs Megyei Felügyelőség is jelezte. Utasította beosztottjait – vélhetően Könyves őrnagyot Udvarhelyről –, hogy sürgősen mélyítsék el az ellenőrzést, és javaslatokat kér.
Itt ér véget a történetem. Más forrás nem áll rendelkezésemre. Hogy mi lett Feleki János egy hónapos ellenőrzésének a következménye, nem tudom. Vélhetően egy újabb „magyar nacionalista–irredenta” személyt vontak megfigyelés alá. Lehet, egy újabb dossziéval gazdagodott az állambiztonságiak amúgy is óriásira felduzzasztott irattára, amely várja, hogy felfedjék titkait…
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az RMDSZ-es autonómiaharc színe és fonákja
Az RMDSZ elnökének, Kelemen Hunornak a múlt héten egy kisebbségi szemináriumon az autonómia témájában megtartott beszédét olvasva kettős érzései támadnak az embernek. Egyik oldalról örvendetes, helyes alapállás, hogy akkor is beszélnünk kell sajátos problémáinkról, önállósodási törekvéseinkről, ha most az Európai Unió a menekültkérdésre figyel. Az is nagyon helyes és értékelendő törekvés, hogy minden fórumon tisztázzuk: másként kezelendő az őshonos kisebbségek és másként a bevándorlók problémája. Rossz szájízt hagy azonban az emberben egy olyan kitétel, hogy „térségünk országaiban a legnagyobb gondot jelenleg a felkorbácsolt faj- és idegengyűlölet és az egyre elharapózó nacionalizmus jelenti, és ez lassan nemcsak Kelet-Európában, hanem Nyugaton is egyre nagyobb méretet ölt.”
Ebben a kérdésben éppen olyan differenciált megközelítésre lenne szükség, mint az őshonos és a frissen érkezett kisebbségek ügyének megkülönböztetésében. „Térségünk országaiban” a magyarellenesség és a nacionalizmus a politikai kultúra részévé vált, lassan történelmi hagyománnyá. Ez igaz. S az is igaz, hogy ez az általános, ellenünk irányuló nemzeti felbuzdulás nagyban akadályozza, hogy sorsunk irányítását saját kezünkbe vegyük, azaz elérjük az autonómia valamilyen formáját.
A rasszimzus retorikája
„Felkorbácsolt faj- és idegengyűlöletről” beszélni manapság, annak kapcsán, hogy a „menekültkérdés” felébreszti sokak önvédelmi reflexét a nemzeti radikális pártoktól Konrád Györgyig vagy Kertész Imréig, tömény demagógia. Nem lenne rasszizmus és idegengyűlölet kijelenteni, hogy Európa nem fogad többé idegen kultúrájú menekültet, különösen azután, hogy közülük egyesek nyíltan megüzenik nekünk: gyerekeink vagy Allahhoz fognak imádkozni vagy megölik őket. Sajnos, semmi nem utal arra, hogy a ma már történelminek mondható tapasztalat megváltozna: sem a muszlimok általános viszonyuláskultúrája, sem a muszlim országok politikája. Akik most hozzánk érkeznek, éppúgy nem mutatnak asszimilációs hajlandóságot arra, hogy ugyanazt a kölcsönösségi, méltányossági kultúrát képviselnék, mint mi. Nem látjuk azt, hogy magukénak éreznék az emberi együttélés ama általános, a kereszténység által is népszerűsített alapelvét, hogy ne tedd mással azt, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek. Első dolguk a követelőzés: rá akarják erőltetni saját valláserkölcsi normáikat a befogadó országokra, mintha legalábbis ők teremtettek volna itt maguknak kulturális-társadalmi-gazdasági otthont az elmúlt két évezredben.
Van nekünk, magyaroknak egy politikailag cseppet sem korrekt, de fájdalmasan bölcs, a történelem által makroméretekben visszaigazolt közmondásunk: „engedd be a tótot a házadba, hogy majd kiverjen onnan.” Ez kontinentális méretekben érvényes a muszlimokra. Nem rasszizmus megállapítani, hogy a mohamedán vallást követők nem Európa kulturális palettáját színesítik, hanem annak megmaradását veszélyeztetik. S nem hosszú, hanem rövid távon...
Közjogi kompetenciák nélküli autonómia
A tapasztalatok fényében tehát keserű szájízzel hallgatjuk Kelemen Hunor autonomista retorikáját is, és kétkedéssel fogadjuk a pártnak Szili Katalin nevével fémjelzett autonómiaegyeztetésen való részvételét. Az RMDSZ labanc szárnya ezt a politikát folytatja negyed évszázada. A később neptunistának nevezett irányzat 1991-ben sem azt mondta, hogy Szőcs Géza törvénytervezetét nem vállaljuk, nincs rá szükségünk, hogy elvesztünk általa néhány jó pontot a román hatalom szemében, hogy akadályozza a kisstílű, s mára már személyes érdekek által mozgatott alkupolitikát, hanem átadták a jogszabálytervezetet egy „meghalasztó” bizottságnak.
Nem került be explicit módon az autonómia az RMDSZ emlékezetes memorandumába sem, amit az Európa Tanácshoz intézett a szövetség 1993-ban Románia ET-felvétele előtt. Kevesen figyeltek fel rá, de a félmillió aláírással megerősített 1994-es RMDSZ-es oktatási törvénytervezet sem épült a kulturális autonómia elvére. 1996 és 2004 között az autonómia problémája még a szólamok szintjén sem jelent meg. Az autonomista erők saját szervezeteinek megalakulása és a 2004-es választás rákényszerítették az RMDSZ-t az autonómia ismételt szólamszintű felvállalására. A 2005-ös kisebbségi törvénytervezetbe bekerült ugyan a „kulturális autonómia” kifejezés, de a jogszabálytervezet – amit teljesen irracionális módon a román fél nem fogadott el – semmiféle közjogi kompetenciával nem ruházta volna fel a kulturális autonómiatanácsot, hanem kitolta annak tényleges közhatalmi körülbástyázását a bizonytalan jövőbe. 2009-ben Szőcs Géza törvénytervezetének sorsára jutott a Székely Önkormányzati Nagygyűlésnek a területi autonómiáról szóló határozata, amit az RMDSZ ismételt fogadkozása dacára sem szignáltatott polgármestereivel és tanácsosaival. A 2014-es elnökválasztási kampányban nyilvánosságra hozott, ezer sebből vérző RMDSZ-es alibistatútum még csaknem is Székelyföldre vonatkozik, hanem három, a Ceauşescu-kor elején, 1968-ban megrajzolt megyére. Mindezzel együtt az autonomista oldalnak úgy kell tenni, mintha elhinnénk, hogy van esély a közös autonómiaharcra. A megfogalmazás kissé ironikus, de azért a tétel sajnos komoly: valóban úgy kell tennünk, mert amíg az RMDSZ az urnához járuló erdélyi magyarok 85 százalékának bizalmát élvezi, addig meg kell ragadni minden lehetőséget a közös autonomista program kialakítására és képviseletére.
Az RMDSZ és annak egyelőre még formálisan különálló polgári platformja tényleges hozzáállását az autonómiához híven ábrázolja az a tény, hogy a mindkét szervezet távol tartotta magát a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésétől, nem delegáltak küldötteket a polgári bizottságba, amely abból a célból alakult, hogy Székelyföldnek az SZNT által elfogadott autonómiastatútumát, megtámogatva százezer aláírással, benyújtsa a román parlamentbe.
Az RMDSZ „autonómiaharcának” (fel)színe a szólamszint, retorika, valós fonákja az érdektelenség, kényszeredettség és a közömbösség.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nagyváradi ötvenhatosok emlékjele
Összesen 550 év börtönre ítélték 1961-ben azt az 58 nagyváradi magyar diákot és tanárt, akiket mintegy 400 kihallgatott személy közül emeltek ki az 56-os forradalom erdélyi megtorlásaként. Meghurcoltatásukra Nagyváradon emlékművel emlékeztek a hétvégén.
Az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot követő erdélyi megtorlásokból a nagyváradi Szekuritáté és a kommunista bíróság is „derekasan” kivette a részét: 1961 őszén 58 személyt ítéltek el összesen 550 év börtönre. Nagyváradon az egykori premontrei főgimnáziumban tanuló 13–16 éves diákok 1956. október 25-én megalakították a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetét. A román államvédelmi hatóság nagy erőkkel fogott hozzá a szervezkedés legapróbb részleteinek a felderítésére: mintegy négyszáz diákot, tanárt és szülőt hurcolt meg, de végül „csak” 58 személyt ítélt el hosszú börtönévekre. Rájuk emlékeztek 2015. szeptember 20-án a nagyváradi 56-os emlékparkban. A Deák Árpád szobrászművész által készített emlékmű mind az 58 elítélt nevét tartalmazza.
Az ünnepséget megnyitó vasárnap délelőtti istentisztelet keretében idézték fel a jó hatvan évvel ezelőtt történteket. Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszöntőbeszédében emlékeztetett: Magyarországon a forradalmat torolták meg, Romániában nem is volt forradalom 1956-ban, mégis megtorolták! A magyar 56-tal való romániai szolidaritás durva megbüntetésével a kommunista rezsim azt célozta, hogy megfélemlítse az erdélyi magyarságot és mindenkit, aki a szabadságról egyáltalán álmodozni mert. „A múltba nézés azt is megköveteli, hogy felleltározzuk: mivel rendelkeztünk a trianoni sorscsapás előtt, illetve után, mit vettek el tőlünk a diktatúrák, mit sikerült visszaszereznünk, visszaépítenünk. Vannak eredményeink, de nem lehetünk elégedettek, ráadásul az európai és világpolitikai fejlemények is aggodalomra adnak okot. Hitünk és nemzetünk hőseinek szabadságszeretete, bizonyságtétele, bátorsága, kitartása és kiállása, tettrekészsége és elszántsága kell lebegjen szemünk előtt kétségeink közepette” – mondotta Tőkés László.
Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi közíró, az erdélyi ’56 kutatója és történésze maga is kiemelte: a forradalom leverését követő romániai perek kimondottan azt szolgálták, hogy a nacionalista diktatúra szétverje, felszámolja, ellehetetlenítse a magyar intézményeket, szervezeteket, közösségeket. A történelmi magyar egyházak mellett a román értelmiséget is megérintette a megtorlás jeges szele. Felsorolta a legdrasztikusabb eseteket, emlékeztetve: a brassói központú Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége után a nagyváradi SZVISZ volt a legnagyobb szervezkedés, amely 1956 után is próbált országos hálózattá terebélyesedni. Ezeket a rezsim titkosszolgálata fokozatosan göngyölítette fel, hogy aztán „a népi demokratikus rendszer megdöntése és Erdély visszacsatolása egy burzsoá Magyarországhoz” vádjával 1960 októberében – a diákok nagykorúvá válásával – megkezdje letartóztatásukat. Az egy év múlva meghozott ítéletekben 3-tól 25 évig tartó, börtönben letöltendő kényszermunkára ítélte a katonai törvényszék a SZVISZ-perben szereplőket, köztük két olyan ismert magyartanárt is, akik nem is tudtak tanítványaik szervezkedéséről. Az elítéltek megjárták a poklok poklát, az 1964-es amnesztiával szabadulhattak végül. Tófalvi Zoltán azt is elmondta: tíz vaskos kötetben tervezi megjelentetni a romániai ’56 dokumentumait, ezek közül öt már meg is jelent.
Pálfi József váradréti lelkipásztor az emlékműállítás előzményeiről is beszélt. Amikor a kezdeményező, az érmihályfalvi Török László megkereste azzal, hogy emlékjelet kívánnak állítani az egykori ifjaknak, természetesnek vette, hogy az egyházközség melléjük áll, már csak azért is, mert mintha kikopott volna a köztudatból, hogy „Nagyváradon is volt ’56”.
Az 1961-ben börtönbüntetésre ítélt partiumi ötvenhatosok egy csoportja a nagyváradi emlékműnél
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Közszolgálat és sajtószabadság
Előre megmondta a román közszolgálati televízió elnök-vezérigazgatója, hogy le fogják váltani, és így is történt: a parlament visszautasította a tavalyi jelentést, és ideiglenes jelleggel új vezetőséget nevezett ki az egyik fontos állami intézmény élére.
A távozó Stelian Tănase politikai befolyásról beszélt: részletesen elmondta, hogy Gabriel Oprea tábornok hányszor és milyen módon – újságírókon, párttagokon, ismerősökön keresztül, telefonon, munkahelyen, még lakásán is – próbálta rábírni arra, hogy a számára kínos plágiumügyről ne beszéljenek az állami tévécsatornán. Oprea nem reagált e vádakra, a megkeresésekre sem válaszolt, de Victor Ponta kormányfő kiállt volt tanára és helyettese mellett, és kijelentette, hogy a tévéigazgató hazudik, mégpedig nem először.
És itt helyben is vagyunk. Egy olyan ember állítja ezt, akiről már hívei sem tudják, hogy mikor mond igazat, hiszen akkor is félrevezette őket, amikor nem volt tétje, hazudott pusztán megszokásból is, szemrebbenés nélkül, vidoran, a legkisebb szégyenérzetet sem mutatva, amikor újra meg újra rajtakapták. Nem is lenne érdemes figyelni rá, csakhogy még mindig övé a hatalom, és gyakorlásában, cselekedeteiben épp olyan gátlástalan, mint szavaiban: a kényelmetlenné vált igazgatónak – akit a volt szövetséges, ma ellenzéki liberális párt javaslatára neveztek ki – mennie kellett, az SZDP által irányított többség mukk nélkül megszavazta. A sajtószabadság nem fontos, vannak magasabb érdekek. Nem kell a választónak tudnia az adójából fizetett vezetők szennyeséről... Az RTV élére hirtelen kinevezett utód, Irina Radu ugyan azt ígérte, hogy ő sem fog beavatkozni a műsorokba, de ezt majd meglátjuk; amúgy is rövid időre szól a megbízatása. A sűrű vezetőcsere nem tesz jót az évek során egyre jobban eladósodott és egyre gyérebb nézettségű tévétársaságnak, de ennél sokkal többet árt, hogy a legfontosabb hírközlő és műsorszóró csatorna máig nem nyerte vissza szavahihetőségét, és még mindig a hatalom hivatalos szócsövének számít, mint 1989 előtt. Szépen hangzik, hogy a parlament felügyelete alatt működik, csakhogy ez azt jelenti, az uralkodó pártok embere ülhet a vezérigazgatói székben, akitől nem a közérdek tiszteletben tartását várják el és nem az elfogulatlan tájékoztatást követelik meg, hanem épp ellenkezőleg: a valóság bizonyos kozmetikázását, az egyéni és pártpolitikai ambíciók nyaklótlan kiszolgálását. Jól mutatja a törvényhozók véleményét a közszolgálatról az is, hogy a kereskedelmi csatornákhoz hasonló műsorokat és reklámbevételeket kérik számon, nem a tartásos és hiteles tartalmakat.
Természetesen fontosak az anyagiak, bizonyára lehet költségeket lefaragni és észszerűbben felhasználni a tévénél is, de valódi minőségi változást azt hozna, ha az alkotmányban garantált sajtószabadság nem írott malaszt, hanem napi valóság lenne.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Terra Siculorum egyesület alakul (Európa Kulturális fővárosa-terv)
Terra Siculorum (Székelyföld latin megnevezése, szó szerinti fordításban a székelyek földje – szerk. megj.) névvel alakul civil szervezet, melynek célja a Sepsiszentgyörgy – Európa kulturális fővárosa 2021 terv támogatása. A Terra Siculorum 2021 Egyesület tagjai Sepsiszentgyörgy önkormányzata, valamint a Kovászna Megyei Kulturális Központ és a Hargita Megyei Kulturális Központ. A két utóbbi csatlakozásáról tegnap döntöttek, Sepsiszentgyörgy tanácsa szeptember 30-i ülésén hoz határozatot.
Kovászna Megye Tanácsa rendkívüli ülést tartott tegnap a sepsiszentgyörgyi városházán. A napirenden egyetlen téma szerepelt, az alárendelt Kovászna Megyei Kulturális Központnak az egyesülethez való csatlakozása, és sikeres terv esetén a megye hozzájárulásának mértéke. Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere napirend előtti felszólalásában elmondta, komoly sikerélménnyel érkezett Hargita Megye Tanácsának szintén tegnap tartott üléséről, melyen a jelen lévő 30 tanácstag egyöntetűen megszavazta a Hargita Megyei Kulturális Központ csatlakozását. A polgármester elmondta, 2021-ben egy romániai és egy görögországi város lehet Európa kulturális fővárosa. Sokan mondták, hogy túl nagy fába vágták fejszéjüket, de ez nem így van, s kifejtette: európai tendencia a 100 ezer lakos alatti városok felkarolása. Sepsiszentgyörgy partnereivel – Csíkszeredával, Szé­kelyudvar­hellyel, Kézdivásárhellyel és Csíkszeredá­val, valamint Kovász­na és Hargita megye tanácsával – együtt pályázik Székelyföld nevében. Antal Árpád közölte, van példa arra is, hogy valamely város többedmagával pályázott és nyert, s arra is, hogy egy nemzeti kisebbségi térség nevében pályáztak. Utóbbihoz példaként említette, hogy Hollandiát a frízföldi Leeuwarden, Spanyolozrszágot a baszkföldi San Sebastian képviselte, s nem hinné, hogy Madrid ennek nagyon örvendett volna, de a nemzeti kormányoknak ebben nincs felülbírálati joga. Sepsiszentgyörgy pályázatának célja az egyéni és közösségi identitások megértésének elősegítése. Hiszen a különbözőségek meg nem értése, el nem fogadása feszültségeket szül egész Európában. Éppen ezért a kultúrát szeretnék felhasználni e feszültségek helyi csökkentésére. Antal Árpád arra kér mindenkit, hogy higgyen a tervben, és csatlakozzék hozzá. Meggyőződése, hogy ezzel, azon túlmenően, hogy erősítik a székelyföldi önkormányzatok közötti együttműködést, és elkészítik Székelyföld kulturális stratégiáját, mindenképp hozzájárulnak a különböző csoportok közötti párbeszéd elősegítéséhez.
A bemutató után Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke szavazásra bocsátotta a Kovászna Megyei Kulturális Központnak az egyesülethez való csatlakozásáról szóló tervet és nyertes pályázat esetén a tervnek hat év alatt 1,75 millió euróval való támogatását. A 30-ból jelen levő 21 tanácstag egyöntetű szavazattal bátorította a megvalósulást.
Szekeres Attila
Erdély.ma

Székelyföldi informatikai konferencia
Tegnap reggel kezdődött és ma este ér véget a bálványosfürdői négycsillagos Grand Hotelben immár harmadik alkalommal megszervezett Székelyföldi IT&C és Innovációs Konferencia. A székelyföldi, erdélyi régiót érintő számítástechnikai és információtechnológiai tematikájú szakmai konferencia szervezésében jelentős szerepet vállal a térségben működő IT&C vállalkozásokat tömörítő IT Plus Klaszter, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara IT és Telekom szakosztálya.
A szakmai konferencia célja a régióban, illetve a nemzetközi piacon működő IT&C vállalkozások, szakemberek, oktatók közötti kapcsolati háló kiépítése és ápolása, a legújabb ágazati trendek, sikeresen működő innovatív modellek bemutatása, az IT-oktatás, önkormányzati, valamint a vállalkozói szféra találkozása és nem utolsósorban üzleti kapcsolatok kialakítása. Emellett fontos szerepet kap az e-egészségügyi, valamint a mezőgazdasági IT-projektek bemutatása és fejlesztési lehetőségeinek a mikéntje. Az idei rendezvénysorozat az eddigi legnépesebb tömeget mozgatja meg, ugyanis a szervezők több mint kétszáz hazai és magyarországi résztvevőre, illetve negyvennyolc szakember jelenlétére számítanak, az utóbbiak többnyire kerekasztal-beszélgetéseken vesznek részt különböző szekciókba tömörülve.
A kétnapos rendezvény hivatalos megnyitójára a szálloda nagy konferenciatermében került sor, ahol a moderátor szerepét Rácz Attila, a Magic Solutions Kft. ügyvezető igazgatója látta el. Elsőként Bihari Béla, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara IT és Telekom szakosztályának elnöke köszöntötte a meghívottakat és résztvevőket. Elmondása szerint sikerült megyei és városi szinten, Kovászna és Hargita megyében egyaránt elérni az IT beiktatását mint fejlesztési pillért a 2014–2020-as stratégiába. „Ebben a szakmában az erőforrások aranyat érnek, ki kell jelenteni, hogy nem titkolt szándékunk e konferenciával is felhívni az elszármazott tehetségek figyelmét arra, hogy szükségünk van rájuk és a nagyvilágban szerzett tudásukra, hiszen itthon is lehet világklasszis méretű projektekben dolgozni” – hangsúlyozta Bihari Béla. Kozma István, az IT Plus Klaszter elnöke arról szólt, hogy az idei, harmadik konferencián a résztvevők összetétele nagyon sokszínű, hiszen vállalatvezetők, tanácsadók, IT-menedzserek, egyetemi oktatók, egyetemisták, önkormányzati és intézményvezetők vannak jelen Székelyföldről, Magyarországról, Bukarestből, Kolozsvárról, Temesvárról és Brassóból. Azt is közölte, hogy az általa vezetett és csíkszeredai székhelyű klaszterhez eddig harminc Hargita, Kovászna, Kolozs és Maros megyei vállalkozás csatlakozott. „Az a célunk, hogy minél több szakembert tudjunk itthon tartani és hazavonzani, és lehetőséget biztosítani számukra, hogy itthon kamatoztassák tudásukat” – mondotta végezetül a klaszter elnöke. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke az elvándorlás ellen szólva arra kérte a szakembereket, hogy legyenek a megyei önkormányzat partnerei olyan európai uniós projektek kivitelezésében, amelyek itthon biztosítanának munkahelyet a fiatalok számára. Henning László, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke arról szólt, hogy a megyei önkormányzat partner lesz minden olyan elképzelés kivitelezésében, amey meghonosítja az IT-t Székelyföldön. Merjünk nagyot álmodni – hangsúlyozta az alelnök –, merjük azt álmodni, hogy a Székelyföld az IT völgye lehet, ha megteszünk mindent ennek érdekében. Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője rangos eseménynek nevezte a kétnapos rendezvényt, azt emelve ki: a jelenlevők és a szülők közös felelőssége, hogy az informatika ne nyomja el a művészeteket, az irodalmat, ne vesszen ki a könyv a számítógép miatt. A köszöntőbeszédek elhangzása után a konferencia részlegenként folytatódott.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kommunista totalitarizmus múzeuma
Megszavazta kedden a szenátus Sorin Ilieşiu SZDP-szenátor a Kommunista Totalitarizmus Nemzeti Múzeumának és az áldozatok emlékművének létrehozására vonatkozó törvénykezdeményezését. Az új intézményt 2016 elején, bukaresti székhellyel hozzák létre, és kilenc hónapon belül megnyitják a közönség számára, az emlékművet – egy román zászlóval díszített, 20–25 méter magas inoxkeresztet – az Egyetem tér közepén, „a kommunistaellenes harc jelképes területén” helyezik el.
A jogszabály egyik cikkelye a Román Akadémiát arra kötelezi, hogy – a kommunizmus bűneit, a román száműzötteket és a totalitarizmust vizsgáló intézetekkel együtt – készítsen 150 nap alatt „tudományos és objektív” jelentést a kommunizmus elítélésére és a nemzeti emlékezet részére. Ennek terjedelmét is előírták: legyen egy nagyjából 300 oldalas jelentés, egy 10–15 oldalas összefoglaló és egy háromoldalas tartalomjegyzék. A jelentést a fontosabb állami intézmények honlapján is közlik, és 2017-ben több nyelvre, köztük magyarra is lefordítják. A törvénytervezetet – amelynek a szenátusban csak négy ellenzője volt, nyolcan pedig tartózkodtak a szavazástól – még a képviselőháznak is el kell fogadnia. (Agerpres)
ÁTVENNÉK A MÓDSZERT ÉS A HATALMAT. Az NLP időpontokat egyeztet a pártvezetőkkel, hogy a bizalmatlansági indítványról tárgyaljanak – jelentette be Alina Gorghiu liberális társelnök. „Mindenkit emlékeztetek a most kormányon lévők közül, hogy ők hasznot húztak egy másik kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány nyomán, és akkor ezt nem gondolták árulásnak. Két kormány is megbukott. A Boc- és az Ungureanu-kormányról beszélek, és akkor sem Tăriceanu, sem más vezetők nem tekintették ezt árulásnak, sőt, dicsérték azokat a képviselőket, akik a leváltásra szavaztak. Az idő telik, a helyzetek változnak, akár 180 fokban is” – fejtegette, hozzátéve: arra nem számít, hogy Liviu Dragnea ideiglenes SZDP-elnöknél is megértésre talál. (Mediafax)
MA NEKEM, HOLNAP NEKED. Megfeddte Victor Ponta kormányfő az SZDP bukaresti szervezetének elnökét. Robert Negoiţă kedden mindenki számára váratlanul jelentette be, hogy megpályázza a pártelnöki tisztséget, mert pártja „kényes” helyzetben van: az ügyvivő elnököt alapfokon elítélték, a kormányfő ellen pedig vádat emeltek. Ponta szerint kockázatos így beszélni, mert lehet, hogy „holnap ő következik”. Negoiţă egy nap után a visszavonulását is bejelentette: meggondolta magát, miután Liviu Dragnea ideiglenes pártelnök közölte, hogy ő is versenybe száll. (Ziare.com)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ma mutatják be Hatházi András Mankáját Szatmáron
Startolt a Nemzetiségi Színházi Kollokvium Gyergyószentmiklóson – ott is látható a szatmári társulat előadása
Valós, életrajzi mintákból ihletődött Hatházi András színművész, rendező Manka című drámája, egy pályázati kiírás apropóján született – hangzott el a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának évadnyitó előadását beharangozó szerdai sajtótájékoztatón. Az ősbemutatóként műsorra kerülő produkció rendezője maga a szerző, aki a 2014/2015-ös évadban egy többnapos szakmai workshopot tartott a társulat tagjainak.
A társulat történetében eddig összesen 14 ősbemutatót tartottak, ebből 11 a ’89-es változást megelőző időszakban – derült ki a színház által szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményből. – Mindenképpen folytatni szeretnénk a társulat azon, az utóbbi évadokban meghonosított műsorpolitikáját, hogy helyt adunk az ősbemutatóknak. Ezzel az új produkcióval jelenleg két ősbemutató is a társulatunk műsorán van, ugyanis a tavalyi évadban bemutatott Spiró-darabot, a Helló, doktor Mengelé!-t idén is tovább játsszuk – mondta a sajtótájékoztatón Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója.
Hatházi András kifejtette: a Székely János Határon Túli Magyar Drámaírói Ösztöndíj felhívására írta a darabot, amely aztán nyertes is lett. – Az előadás nem egészen ugyanazon szövegkönyv mentén készült el, hiszen az irodalom és a színpadon megszólaló szöveg a legtöbb esetben eltér, a próbafolyamat során szükségszerűen átalakul – fűzte hozzá a rendező. Gaál Gyula, a Manka egyik szereplője arról beszélt, hogy a mostani próbafolyamat bizonyos tekintetben egyenes folytatása volt a korábban elkezdett munkának. – Sajnáltam volna, ha csak magunknak tartottuk volna meg a tavaly összegyűjtött tapasztalatokat, és csupán a szakmai műhelymunka maradt volna. Nagyon örültem, hogy a nézők előtt is meg tudjuk mutatni, miként dolgoztunk, és a rendező idén egy teljes előadást vitt velünk színre – hangsúlyozta.
Szabadság (Kolozsvár)

Demeter Zsuzsa kapta az EME Debüt-díját
Demeter Zsuzsának ítélte oda a bíráló bizottság (Gábor Csilla és Keszeg Vilmos) az Erdélyi Múzeum-Egyesület Debüt-díját, az elismerést Sipos Gábor EME-elnök adta át kedden a Jókai/Napoca utcai székházban. A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály által első tudományos teljesítményekre kiírt díjat Keszeg Vilmos szakosztályi elnök javaslatára 2006-ban hozták létre. Azóta több mint negyven pályázat érkezett be elbírálásra, és megszakítás nélkül minden évben gazdára is talált a kitüntetés.
Idén hárman nyújtottak be egy-egy művet: Demeter Zsuzsa (Költői tradíció és könyvkiadás. Gyöngyösi István példája), Zabán Márta (Salamon Ferenc szakmai életútja. Hivatástörténeti esettanulmány) és Zörgő Ildikó Noémi (erdélyi #magyar #fiatalok #szavazás. A politikai kampányok speciális célcsoportjainak befolyásolása).
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Kolozsvári reformátusok Gyimesben
Egy-kétnapos erdélyi kirándulásokat szervezett közösségének tagjai számára a Kolozsvári Református Egyházmegye. A közösségépítő barangolások igen népszerűek, a gyimesvölgyit a túljelentkezés miatt meg is kellett ismételni.
Székelyföld után szeptember első felében a Gyimesek következtek, annyian jelentkeztek a kirándulásra, hogy egy hét múlva egy második csoporttal is megszervezte Floriska István, Erdély csodálatos tájainak nagyon jó ismerője, aki olyan útvonalakat választ, amelyek ámulatba ejtik a résztvevőket. Mindig sok földrajzi, történelmi és irodalmi tudnivalóval is gazdagodunk.
Hideg, borongós, esős időben indultunk, de Torda fölött már felvirradt a nap és végig szikrázó napsütésben, melegben volt részünk. Átutaztunk a vadregényes Felső-Maros völgyén, Wass Albert regényeinek és vadászhelyeinek területén, majd a Gyergyói és Csíki medencén áthaladva jutottunk el Csíksomlyóra. Felsétáltunk a Nagysomlyóra is, majd Csíkszeredán istentiszteleten vettünk részt.
Szabadság (Kolozsvár)

Apróka eszponka
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt. – A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
Megcsókolt talpacskák
Mindig megtiszteltük egymást a köszönésünkkel és egy pár jó szóval, ahogy időnk engedte épp. Aztán a lányaink összebarátkoztak, egymáshoz kezdtek el járni, olyan váratlanul, ahogy a szemünk láttára kezdenek felnőni. S jöttek a változások, s mi igazodtunk hozzájuk.
Az enyém megy szívesebben, az okát nem keresem. Elkényezteti annyira, amennyire csak lehetséges, a szó jelentésének teljes pozitívumával élve. Figyelem, amint az első hetekben tiszta ragtapasz a lábacskája. Nem játékból, valódi ütések, botladozások, csípések bújnak meg a pólyák alatt. Egyszer tanúja leszek épp, amint elesik. Nem hozzám fordul, hanem hozzá, Ő meg szalad a ragtapasszal, előtte lemossa, megpuszilja. Én állok ott, s megérzem a kimondhatatlant, a végtelen, alázattal teli, mindent befedő szeretetet, a kisgyerek előtti mélységes, leírhatatlan tiszteletet.
Eltelik a nyár, és ahogy őszbe fordulunk, egyszercsak beszélni kezdi a korát. 52 esztendős. És megáll a lélegzetem. Következőkor már jobban viselem.
Ma korábban megyek a lányecskám után. Otthonosan dőlök az istálló ajtajához. Már nem próbál a szemembe nézni fejés közben, megszokta a jelenlétemet. Várom, hogy teljen a kondér, etetném üvegből a borjút a gyöngyöző, habos, meleg tejjel. Közben megsimogatom a kitörő szarvacskáit, meg is ölelem, mert olyan szépecske, jámbor állat. Az anyja felém tekint, mosolyogni látszik, majd egykedvűen kérődzik tovább.
Úgy esik, hogy bemegyek a házba, az éles fényben észreveszem, hogy mennyire fáradt és szomorú ma, talán egyszer sem láttam ilyennek még. Előveszem a mindig bevált módszerem és könnyesre nevettetem, közben figyelem, amint visszatér arcának szép színe. Nevetünk, az embereinkről beszélünk, de leginkább nevetünk. – 52 esztendőm... – kezdi a mondatot, de már annyira késő van, annyira fárasztó, nehéz nap volt a mai... Nem tudom, mi volt a folytatás.
Eszembe jutsz ismételten. 52 esztendős voltál, amikor utoljára láttalak, a napokban lennél 65, ha az Isten éltett volna, de nem így volt megírva Neked, Nekem, Nekünk... Csendben állunk egymással szemben. Nem Anya, tonár néni, hanem egy apróka, kicsi lányként állok az 52 esztendő előtt. Minden áldott este tenyerembe fogtam a lányaim lábecskáit, amikor kicsikék voltak. De mennyit csókolgattam őket. Mert nem tudni, milyen földet járnak meg azok a talpecskák, mikor felnőnek, hova kerülnek. De azt tudtam, hogy lesz, mit menjenek, járjanak minden áldott nap, ha már lánynak, asszonynak születtek. Már nem nevetünk. Két Anya néz egymás szemébe. Mondatai visszaadták a jelenben levő felelősségem fontosságát. Tudtam, ezután is minden áldott este megcsókolom a leányecskám talpacskáit... Halkan köszönöm meg beszédét, és kívánok jó éjszakát.
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

Belső harc az udvarhelyi RMDSZ-ben
RMDSZ-es kihívója akadt Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármesternek, akinek tevékenységét a szövetség több vezetője is bírálta az elmúlt időszakban. Arros Orsolya, a Romániai Magyar Közgazdásztársaság (RMKT) székelyudvarhelyi elnöke csütörtökön egy rádiós műsorban jelentette be, az RMDSZ színeiben méretkezne meg a jövő évi polgármester-választáson, és úgy tudja, a szövetség előválasztást is szervez.
„Érzem magamban azt az erőt, azt a szakmai tudást, amely feljogosít arra, hogy a város szolgálatába álljak” – indokolta döntését lapunknak Arros Orsolya. Mint mondta, számára nem volt kérdés, hogy az RMDSZ színeiben jelölteti magát, hiszen úgy érzi, csak a szövetség tudja biztosítani számára azt az erős hátteret, amellyel képes hosszú távon együttműködni Udvarhely jobbá tétele érdekében. Mint mondta, azt nem meri teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy az érdekképviselet helyi szervezete teljes mértékben támogatni fogja a jelölését, azonban nagyon bízik ebben.
„Az egyetemi évek alatt vettem észre magamon, hogy megvan az a képességem, hogy a jó dolgokat multiplikáljam egy jó csapattal együtt dolgozva. Ha a körülöttem lévő jó szakembereket össze tudom fogni, akkor úgy gondolom, hogy csodás dolgokra leszünk képesek” – fogalmazott a közgazdász, háromgyerekes családanya, aki szerint a városvezetői tisztség betöltésénél a szakmaiság a legfontosabb.
Mint mondta, csak szervezés kérdése, hogy szülőként és városvezetőként is meg tudjon felelni a kihívásoknak. „Mindig azt mondom a nőknek, hogy mindegy, mit csinálnak, csak ők döntsenek erről” – magyarázta, hozzátéve, hogy a gyerekei mellett eddig is folyamatosan dolgozott, tanult, fejlesztette magát.
Verestóy versenypárti
Arros Orsolya bejelentésével kapcsolatban Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor lapunknak elmondta, maga is csak a médiából értesült a történtekről, személyesen nem is ismeri a potenciális jelöltet, azonban úgy tudja, egy jól képzett hölgyről van szó. Verestóy – aki több alkalommal is kifejtette, nem elégedett Bunta Levente polgármester tevékenységével, szerinte nem vesz részt eléggé a város politikai életében – azt mondta, a választók javát szolgálja, ha az RMDSZ színeiben többen is versengenek a jelöltségért.
Rámutatott, nem kérdés, hogy előválasztást fognak szervezni Udvarhelyen, ahol egy közgyűlés vagy küldöttgyűlés dönt a tényleges jelölt kilétéről, ennek megrendezése pedig a helyi szervezet feladata. „Nekünk az a fontos, hogy a székelyudvarhelyiek közül minél többen érezzék, hogy négyévente beleszólhatnak a közösség életébe, eldönthessék, ki rendezi majd a közös ügyeiket” – tette hozzá Verestóy.
A szenátor egyébként Bunta munkásságát kommentálva korábban úgy fogalmazott, ő jelenleg inkább olyan jelöltet támogatna, „akit érdekel, hogy mi történik a városban, menedzserként tud gondolkodni, szervesen része Udvarhelynek és az RMDSZ érdekképviseletének”.
Buntát egyébként Nagy Zoltán, az RMDSZ területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke is bírálta. A Maszol.ro hírportálnak adott interjújában úgy fogalmazott, az udvarhelyszéki RMDSZ-ben vannak olyan személyek Bunta Leventén kívül is, akik meg tudják nyerni a polgármester-választást. „Tavaly két kampányban kampányfőnök-helyettes voltam, és elmondhatom, hogy nem érzékeltem Bunta Levente polgármesternek a szervezetben folytatott tevékenysége eredményét, és egy év alatt egyszer láttam a polgármestert RMDSZ-rendezvényen” – mondta Nagy Zoltán.
„Reméljük, ez nem egy megtévesztő taktikai húzás”
Arros Orsolya bejelentésével kapcsolatban lapunk megkérdezte Jakab Attilát, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Hargita megyei elnökét is, aki rámutatott, pártjuk kifejezetten örül annak, hogy végre az RMDSZ is belátta: a város nem fejlődik megfelelőképpen a jelenlegi polgármester irányítása alatt.
„Mi már lassan nyolc éve hangoztatjuk, hogy a város rossz irányba tart” – fogalmazott Jakab. A Magyar Polgári Párt (MPP) székelyudvarhelyi szervezetével való együttműködési szándékukkal kapcsolatban kifejtette: tervük nem változott, a két párt közös jelöltet szeretne állítani. Jelenleg arra várnak, hogy az MPP országos vezetősége jóváhagyja a helyi együttműködést. „Részünkről teljesen mindegy, hogy EMNP-s, MPP-s vagy független jelöltet indítunk, csupán egy alternatívát szeretnénk biztosítani” – szögezte le.
Orbán Balázs, az MPP önkormányzati képviselője kifejtette, örül annak, hogy Arros bejelentkezett a megmérettetésre. Reményét fejezte ki, hogy ez a lépés „az RMDSZ udvarhelyi szervezetén belüli politizálás demokratizálódását jelenti, és nem csupán egy megtévesztő taktikai húzásról van szó”. Mint mondta, fontos volt, hogy a szövetség belássa, nem volt helyes, ahogyan Bunta Levente vezette a várost az elmúlt években.
Fülöp-Székely Botond, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Éltetik az Arany-kultuszt Nagyszalontán
Nagyszalontától Budapestig, Kassától Csíkszeredáig minden magyar ember azonosulni tud azzal az irodalmi hagyatékkal, amelyet a Toldi írója létrehozott – hangsúlyozta Kelemen Hunor csütörtökön azon a nagyszalontai konferencián, amelynek témája a 2017-es Arany János-emlékév előkészítése.
Az RMDSZ hajdúvárosi szervezete és az Arany János Művelődési Egyesület tavaly Arany 200 néven Kárpát-medencei konferenciasorozatot kezdeményezett abból az alkalomból, hogy két év múlva ünnepeljük a város legnevesebb szülötte, a legnagyobb magyar epikus költő születésének 200. évfordulóját. Az idei Hajdúhét keretében újabb konferenciát rendeztek a témában Csűry Istvánnak, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének fővédnökségével, erdélyi és magyarországi szakértők részvételével.
A csütörtöki rendezvényen az RMDSZ elnöke úgy vélekedett, hogy a 2017-re tervezett bicentenárium fontos szimbolikus eseménye teljes magyar nemzetközösségünknek, kedvező kulturális turisztikai lehetőség Nagyszalonta számára, ugyanakkor a különböző régiókban, különböző élethelyzetekben élő hazai magyar közösségeket is összefoghatja, egyetlen értékközösséggé kovácsolhatja.
„Fontos évre készül Nagyszalonta és a város magyar közössége. Az önkormányzat az elmúlt időszakban jelentős lépéseket tett az Arany-kultusz felélesztésére" – mutatott rá Kelemen Hunor, aki szerint a kulturális turizmus fontos lehetősége az egész térségnek, a szervezők akár irodalomtörténeti útvonalak kialakításában is gondolkodhatnak az emlékév előtt. Románia volt kulturális minisztere szerint a Szalontára látogatók Nagyvárad érintésével akár Szilágynagyfaluba, az Arany család származási helyére is ellátogathatnak, ahol irodalomtörténeti feltételezések szerint a Toldi történetének bizonyos epizódjai játszódnak, és ahol az Arany-kultusz felélesztése jegyében 2006-ban avatták fel a költő szobrát.
Kelemen elmondta, a nagyszalontai költőóriás irodalomtörténeti jelentőségén túl a romániai magyarságnak közösségi lehetőséget is látnia kell az Arany-kultusz kiszélesítésében. A politikus rámutatott, 2017 az irodalomtörténet számára is jelentős év, hiszen a Magyar Tudományos Akadémia az Arany-életmű kritikai kiadására készül, és olyan kultúrtörténeti ritkaságokat is hozzátesz az eddig ismert alkotásokhoz, mint amilyenek a költő különböző kiadványokban megtalált széljegyzetei, amelyekből az alkotói folyamatokról és Arany gondolkodásáról is többet tudhatunk meg.
„Magyarosan gondolkodó, a magyar kultúrát mélységeiben ismerő alkotóember volt, de ugyanakkor széles látókörű, más kultúrákban is otthonosan mozgó nyelvzseni is. És nemcsak klasszikus műveltsége volt, hanem németül, angolul és franciául olvasta kora irodalmát" – idézte az RMDSZ hírlevele a szövetségi elnököt, aki emlékeztetett, hogy Shakespeare drámái is Arany János tolmácsolásával „szólaltak meg" először a magyar kultúrkörben: Hamlet és János király is az ő nyelvét beszélte, és a Szentivánéji álom is a nagyszalontai költő példátlan nyelvi igényességével öltött testet magyar nyelven.
A bicentenáriumot előkészítő nagyszalontai konferencián felszólalt többek között Soltész Miklós, a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Korompay H. János, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főtanácsadója, Arany összes műveinek sorozatszerkesztője és Dánielisz Endre nagyszalontai helytörténész, Arany-kutató.
Krónika (Kolozsvár)

Értékteremtőket vár a gyalui várkastély
A gyalui várkastély kertjében első ízben szervezi meg a Várkert Fesztivált a patinás épületegyüttes gondozására létrehozott Traditio Transylvanica Alapítvány és a Kincses Kolozsvár Egyesület.
Az október 10-én és 11-én tartandó rendezvény helyszíne a reneszánsz jellegét máig őrző, patinás gyalui várkastély parkja.
Legelőször a Krónika számolt be arról tavaly novemberben, hogy a kastélyt Nagy Elek üzletember vásárolta meg Barcsay Tamás örököstől, aki kénytelen volt belátni, hogy nem lesz képes biztosítani a 2012-ben visszakapott ingatlan megmaradását.
„Kolozsvári lévén az egyik legfontosabb érték számomra a hagyományőrzés és vele együtt az útmutatás a jövő generációinak. A várkastélyban meg lehet valósítani egy olyan kulturális központot, amely az egész régióra nézve hasznos: az épület Kolozsvár közelében, Kalotaszeg szívében, a Mezőség határán, a Mócvidék lábánál található. A legjobb lehetőséget kínálja a kultúrák találkozására, egymás megismerésére" – nyilatkozta akkor lapunknak a Budapesten élő, kolozsvári származású Nagy Elek.
Történelmi jelentőségű épületegyüttes
Mint a fesztivál szervezői írják, céljuk bekapcsolni a több kultúra találkozási pontjánál fekvő Gyalu 15. századi nevezetes épületegyüttesét az erdélyi kulturális élet és turizmus vérkeringésébe. „Annál is inkább, mivel a jobb sorsra érdemes hatvantermes, négy sarokbástyás kastély hosszú évek óta kihasználatlanul áll. Meggyőződésünk, hogy a várkastélynak és a kastélyparknak szűkebb értelemben a régió magyar közösségét, tágabb értelemben Erdély történelmi nemzetiségeit és kulturális csoportosulásait kell szolgálnia értékteremtő és -megőrző kulturális programokkal, a régió sokszínűségét bemutató rendezvényekkel" – írták a szervezők.
A gyalui Várkert Fesztivál alkalmat teremt arra, hogy a nagyközönség megismerhesse az épületegyüttest, illetve annak történelmi és kulturális jelentőségét, mely olyan nagyszerű írókat ihletett meg, mint Móricz Zsigmond, Gárdonyi Géza vagy Kós Károly. Naponta több alkalommal vezetett sétára kerül sor a várkastély körül és a belső udvaron, melyek során az idegenvezetők bemutatják az épületegyüttes és a mellette húzódó római castrum történetét.
Gasztronómiai időutazás
A programokban különböző kulturális és szabadidős rendezvények, gasztronómiai, klasszikus- és népzenei, hagyományőrző és családos tevékenységek szerepelnek, kiegészítve a várkastély megismertetését célzó programokat. A borkóstolók mellett Korok, konyhák, kóstolók címmel gasztronómiai vetélkedőt szerveznek szombaton, melyre olyan főzőcsapatok jelentkezését várják, akik az elmúlt évszázadok korszakaira jellemző jellegzetes ételek elkészítésére vállalkoznak. Külön díjazni fogják az adott korhoz illő autentikus felszolgálást és öltözetet. Jelentkezni a varkertfesztival@gmail.com e-mailcímen és a 0742-591-639-es telefonszámon lehet.
A gasztronómiai program vasárnap sem marad el: Iglódi Ferenc ökörsütő mester egy 450 kilogrammos szürke marhát készít el nyárson. A különlegességet, akárcsak a szombati főzőversenyen elkészült ételeket, egy 10 lejes kóstolójegy kiváltásával bárki megízlelheti. Az ebből befolyt összeget a szervezők a Kolozsvári Magyar Napok adománygyűjtő akciójához kapcsolódva a kárpátaljai gyerekek megsegítésére ajánlják fel.
Az ökörsütéssel párhuzamosan a pecsenyéhez illő köretek és saláták elkészítése szintén verseny keretében történik. Mindemellett lacikonyhások, sörcsapok és fröccsstand szolgálják majd ki a résztvevők igényeit. Jelen lesz Gyaluban a Kolozsvári Magyar Napokról ismert Emese park, mely íjászattal, hajítógéppel, nemezeléssel, gyertyamártással, vívással, középkori és régi népi hangszerek bemutatásával, élő zenével, középkori vásári játékokkal, ügyességi feladatokkal, csutora-esztergálással és ördöglakatokkal várja majd a látogatókat, különösen a gyerekeket.
Szintén családos programnak ígérkezik a Kalotaszegi Turul hagyományőrző csoport lovasbemutatója, amelyet vasárnap szerveznek. A kultúrakedvelő közönséget irodalmi programokkal, bábszínházzal várják. Az erdélyi török világ hangulatát eleveníti fel a Canlar régizene együttes, melynek tagjai a klasszikus török zene mellett énekmondók verseit adják majd elő. A magyar népzenét mezőségi és kalotaszegi prímások és népzenészek képviselik.
Edda-koncert, fesztiválzáró táncház
A parkban felépített színpadon október 10-én, szombaton 19 órától fellép a legendás Edda együttes, október 11-én, vasárnap 16 órától pedig a fiatalok körében igencsak népszerű Bagossy Brothers Company. Vasárnap 18 órától a szintén közkedvelt erdélyi Nightlosers csap a húrok közé. A szombati koncert után tábortüzet gyújtanak, amihez a jó hangulatot Miklós Gyuri, valamint Ségercz Ferenc és barátai biztosítják. Vasárnap este több száz négyzetméteres sátorban táncházzal zárják az első alkalommal megszervezett Várkert Fesztivált.
A rendezvény két napjára szóló jegy 15 lejbe kerül. Jegyeket a Biletmaster.ro oldalon, a Kolozsvári Magyar Opera jegypénztáránál, valamint a rendezvény helyszínén, a kastély hátsó bejáratánál lehet váltani. A részletes programot október első napjaiban közlik a szervezők az esemény Facebook-oldalán és honlapján.
Krónika (Kolozsvár)

Mérgeznek és hülyítenek
Az ember azt hinné, rendezett és demokratikus társadalmi körülmények között egy szennyező ipari tevékenység betiltásához elegendő, ha az arra illetékes ellenőrző szervek kimutatják annak környezetre káros hatását. A többit megoldja a törvények tiszteletén, a jogkövető magatartáson alapuló társadalmi gyakorlat. Mindez lehet, hogy érvényes a világ valamely szerencsésebb fertályán, de itt, Romániában nem.
Ennek ékes bizonyítéka a marosvásárhelyi vegyipari kombinát esete, amelyről tudni kell: a kommunista rendszer alatt végig környezetvédelmi engedély nélkül működött. Jelenleg is mindössze „ideiglenesen” szennyezi a levegőt. A szaktárca a modern légszűrő berendezések felszereléséhez és üzembe helyezéséhez köti a működési engedély kibocsátását, amit egyébként a svájci tulajdonos szerződésben vállalt.
A nyári áramkiesés okozta pánikhangulat a kombinátra terelte a figyelmet. A szerencsés társadalmi csillagállásnak köszönhetően az érintettek – ki-ki a maga sajátos és önző megfontolásából – kényszerét érezték reagálni a helyzetre: a civilek tüntetésen követelték a termelés azonnali beszüntetését, a jövő évi választásokra készülő helyi politikum is jól kiaknázható kampánytémának tekinti az ügyet, s a svájci tulajdonú vállalat vezetése is, különösen az év végén lejáró környezetvédelmi engedély meghosszabbítása előtt, kerülni látszik a nyílt konfrontációt a városházával.
Ezúttal Dorin Florea polgármester – végzettségét tekintve orvos – is határozottabbnak tűnik, szerinte a kombinát vezetősége folyamatosan „semmibe veszi, hülyíti és főleg mérgezi” Marosvásárhely és környéke lakosságát. (Az országos statisztikai hivatal 2014-es adatai szerint Maros megyében az elhalálozottak 7,5 százaléka légúti betegségben hunyt el, ami kétszerese az országos átlagnak.) Korábban a szaktárca vezetőjeként Borbély László is a bezárással fenyegetőzött, aztán hirtelen elpárolgott az elszántsága.
Arra, hogy környezetvédelmi megfontolásokra hivatkozva esetleg bezárják a kombinátot, az illetékes szakemberek sem számítanak. Az azonban szerintük is joggal elvárható lenne, hogy egy független szakértői bizottság vizsgálja ki a vegyi üzem okozta szennyezést és annak egészségkárosító hatását.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A regisztrálást gyakorolták
Kelemen Hunor felment Pestre
Az erdélyi magyarság helyzetéről és a román–magyar viszonyról tárgyalt a menekültválság kontextusában Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. Közben kiderült, a gyakorlatképpen felhúzott sátortáborokat a román hadsereg nem bontja le, biztos, ami biztos.
„A külügyminiszternek elmondtam, bennünket mindig aggaszt, amikor Romániában a román nacionalizmus és idegengyűlölet felerősödik. Nem vagyunk érdekeltek abban, hogy a román–magyar viszony kiéleződjön” – tájékoztatta a Maszolt a találkozóról Kelemen Hunor. Szavai szerint, mivel Romániában még a menekültek nem jelentek meg, a felkorbácsolt idegengyűlölet a magyarság ellen irányul, és ezt az RMDSZ aggodalommal figyeli.
„Úgy látom, hogy a román közvéleménynek a nagy többsége, közel 70 százaléka a menekültek ügyében hasonlóan gondolkodik a térség más államainak (Csehország, Szlovákia, Magyarország) polgáraihoz. Ez azért is fontos, mert ezeknek az országoknak nem ártana minél gyakrabban közösen fellépni, közös álláspontokat kialakítani, megoldásokat megfogalmazni, amelyeket tovább lehet vinni Brüsszelbe” – magyarázta a politikus. Szerdán Kelemen Hunor tárgyalt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel is.
Szintén a migránskérdéshez tartozó hír, hogy a román hatóságok a vasárnap kezdődött gyakorlat lejárta után sem bontják le a román–szerb államhatár közelébe felépített két sátortábort. A román csendőrség és határrendészet az elmúlt napokban mind a kunszőlősi, mind pedig a temesmórai (Moravița) sátortábort kibővítette és felszerelte, tegnap pedig mindkét táborban a bevándorlók regisztrálását gyakorolták. A hírtelevíziókban bemutatott képsorokon mindkét táborban körülbelül száz-száz sátor látszik. Egy-egy sátor 8–10 személy befogadására alkalmas.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egy forrásgyűjtés tanulságai
Zágon sokkötetes múltidézést érdemel
Balog László és Málnási Levente Források Zágon egyház- és művelődéstörténetéhez című kétkötetes munkája nemcsak a tanulmányozott település szellemiségére irányítja rá a figyelmet, hanem bebizonyítja, hogy a források feltárását soha nem lehet lezártnak tekinteni, még egy olyan település esetében sem, amelynek múltját többen is igyekeztek feltérképezni.
Balog László, a Sapientia Tudományegyetem könyvtárának igazgatója a kézdivásárhelyi könyvbemutatón Salamon Ferenc magyartanárral közösen értékelte a kutatómunka erényeit és „hiányosságait”. Ez utóbbi abból a helyzetfelismerésből adódik, miszerint egy ilyen kútfő értékű vállalkozást soha nem lehet befejezni, elsősorban az adatok hatalmas mennyisége miatt.
Salamon külön értékként ki­emelte a katolikus és református egyházi dokumentumok felleltározásának fontosságát. Elmesélte, kezdő tanárként két évet tartózkodott a nagyközségben, és iskolatörténeti kutatásai során sokatmondó tényre bukkant: 1921-ben a helyi iskolából nemcsak a hűségesküt megtagadó tanárokat ebrudalta ki az új hatalom, hanem az iskola harangját is eltulajdonították, és azt az egyházi épületre szerelték fel; csak 1940-ben került vissza a helyére.
Hiányolta viszont a kötetből a Szentkereszty és Mikes családok történetét, de amint kiderült, a felvállalt és elvégzett munkának nem volt célkitűzése családtörténeti szálak kibogozása, ezek és még sok más témakör olyan hatalmas forrásanyag feldolgozását kívánja, hogy nemcsak a tervezett harmadik kötetre, hanem még jóval többre lenne szükség.
Amint a művelődéstörténeti rész jól mutatja, helybeli kutatók munkáit is befoglalták, de találunk ott más, Zágonról írt, eddig megjelent írásokat is. Ezek érdembeli feldolgozása úgyszintén további köteteket igényelne.
– A 26. órában vagyunk – kongatta meg a vészharangot Balog László. – Egyrészt azért, mert az adatközlők egyre kevesebben vannak, de azért is, mert a mai életfelfogás más irányba tart, valamint a kultúra- és falukutatásra, hétköznapi életre, mikrovilágok feltárására szánt kutatási támogatások beszűkültek.
Hozzáfűzte: hinni kell az alkotómunka értelmében, az írott malasztnak is „meg kell találni a helyét a nép életében, mindennapjaihoz hozzá kell tartoznia a könyveknek, s ha kell, újra meg kell szerettetni velük az olvasást, függetlenül a jelenben tapasztalható érdektelenségtől.”
Ezt a hitet igazolja ez a hiánypótló munka is, amely nem született volna meg, ha nt. Berszán Lajos atya, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum megalapítójaként (tegyük hozzá: zágoni születésűként) nem szorgalmazza, és Kis József polgármester, valamint az önkormányzat nem támogatja – összegzett Balog László.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nem mentek üres kézzel
A szórványban kirándultak a barótiak
A Kovászna Megyei Művelődési Központ támogatásával, a Kulturális Örökség Napok program keretében, a Baróton működő Erdővidék Múzeuma szeptember 18–20. között kirándulást szervezett Dél-Erdélybe.
A kirándulás során a résztvevők Kerc, Nagyszeben, Magyarigen, Borosbenedek, Ompolygyepű, Zalatna, Abrudbánya, Verespatak, Brád, Marosillye, Piski, Szászváros, Gyulafehérvár és Tür nevezetes, többnyire magyar vonatkozással is bíró helyeit látogatták meg.
– A kirándulás egyik célja volt, hogy a háromszékiek is közelebbről megismerhessék azt a felbecsülhetetlen értékű szellemi- és épített örökséget, melyet Erdélynek ezen a részén a szórványban élő magyarság kitartóan őriz, ápol – mondta az idegenvezető szerepét is ellátó Demeter László, Erdővidék Múzeumának igazgatója.
A kirándulók nem mentek üres kézzel: Barát Istvánnak, az abrudbányai református egyházközség lelkészének átadták azt a pénzadományt, melyet Krizbai Imre nyugalmazott baróti református lelkész küldött az Apafi-ház felújítására, továbbá a szászvárosi, gyulafehérvári, abrudbányai és türi magyar gyermekeket fa játékokkal lepték meg. A baróti Fauna játékgyár adományait Lukács Tibor vállalkozó kézbesítette.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nem értékelte Bunta teljesítményét Kelemen
A székelyudvarhelyi politikai helyzetről, illetve a migránsválságról is beszélt pénteken Kelemen Hunor Máréfalván. Az RMDSZ elnöke a jövő évi parlamenti választások előtti munkamegbeszélésre érkezett a községbe.
„A nyáron már elkezdtük, most folytatjuk a különböző megyei, területi szervezetekkel, polgármesterekkel a találkozókat” – magyarázta az RMDSZ elnöke. Mint mondta, a találkozón egyrészt körüljárják, mit kell tenni ahhoz, hogy a jövő évi választásokon a lehető legjobban szerepeljenek az RMDSZ-es jelöltek, másrészt azt is fel szeretnék mérni, hogy egyáltalán kik akarnak indulni a tisztségekért.
Örül a versenyhelyzetnek
A politikus újságírói kérdésre elmondta, nem szívesen mond véleményt Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester eddigi eredményeiről, mivel nincsenek előtte információk arra vonatkozóan, hogy három és fél évvel ezelőtt mit ígért a lakóknak, illetve azokból mit valósított meg. Kijelentette, erről inkább a város lakóit kell megkérdezni, hiszen „nem az RMDSZ országos vezetése fog polgármestert választani”.
Egyúttal örömét is kifejezte amiatt, hogy többen vannak, akik úgy érzik, tudnák vezetni a várost. Arros Orsolyával kapcsolatban hangsúlyozta, eddig csupán egy alkalommal találkoztak, azonban az első benyomása pozitív volt.
A jövő évi megmérettetésbe „beszálló” RMDSZ-es jelöltekre térve rámutatott, korai még erről beszélni, hiszen pontosan azt sem tudni, mikor tartják a választásokat. „November hetedikén lesz a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülése, ahol a jelöltállításnak a kritériumait, illetve a procedúráját fogjuk eldönteni” – magyarázta.
Visszavárja Dávid Lajost
Máréfalva egészségügyi okok miatt nemrég lemondott polgármesterének ügyére is kitért Kelemen. Hangsúlyozta, az ügyet még nem szeretné lezártnak tekinteni. „Amikor valaki az egészségi állapota miatt kénytelen egy döntést meghozni, akkor azt tiszteletben kell tartani. Dávid Lajos ugyanakkor egy kiváló polgármester. (…) Rettenetesen sajnálom, hogy erre a konklúzióra jutott” – fogalmazott, hozzátéve, amennyiben egészségügyi állapota javul, szeretné meggyőzni Dávidot: jövőre újból induljon a polgármesteri tisztségért.
Migránsválság az RMDSZ szemszögéből
„Nem az RMDSZ okozta a migránsválságot, és nem is fogja tudni megoldani” – jelentette ki Kelemen Hunor Máréfalván. Rámutatott, az Európai Parlamentben tartott szavazáson a szövetség képviselői nem támogatták a kötelező kvótarendszert. „Ebben a kérdésben Románia, Magyarország, Csehország és Szlovákia ugyanazon az állásponton volt – én azt gondolom, hogy a helyes álláspontot képviselték. Nincsenek meg a kritériumok, hogy mi alapján választják ki azokat, akik ide kerülnek” – fogalmazott a politikus. A kerítésvitával kapcsolatban emlékeztetett, a kérdésben először az RMDSZ nyilatkozott, álláspontjuk azóta sem változott. Úgy értékelte, ez „nem elválasztja Romániát Magyarországtól, nem be- és elzár bennünket valamitől”, hiszen „eddig sem a zöldhatáron rohangáltunk egymáshoz fejetlenül, éjszaka, törvénytelenül”, és ezután sem fogjuk ezt tenni. „Magyarország a kötelességét teljesíti. Egy olyan technikai megoldást talált, amely nem biztos, hogy a legelegánsabb, de hatékony. Romániának is segít, abban az értelemben, hogy időt ad felkészülni a román hatóságoknak” – jelentette ki.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

A Vártemplomban kezdi a tanévet a MOGYE
Nem akarja azt a látszatot kelteni, hogy minden rendben, ezért nem vesz részt a hétfő délelőtti hivatalos tanévnyitó ünnepségen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozata.
Szilágyi Tibor professzor, a tagozat vezetője arról értesítette szerkesztőségünket, illetve mindazokat, akik szeretnének részt venni a 2015-16-os egyetemi tanév megnyitóján, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Magyar Tagozata az idén is külön tanévnyitót tart.
„Mivel egyetemünkön a tanügyi törvény rendelkezéseinek maradéktalan betartása továbbra is várat magára, a tagozati vezetőtanács úgy döntött, hogy nem veszünk részt szeptember 28-án a délelőtti hivatalos megnyitón” – fogalmazott Szilágyi, hozzátéve, hogy „véleményünk szerint nem célszerű a jelenlétünkkel azt a látszatot kelteni, hogy a MOGYE-n minden rendben van. Ezzel csak legitimálnánk a jelenlegi, számunkra kedvezőtlen állapotot”.
Ezért a magyar tagozat ünnepélyes tanévnyitóját szeptember 28-án, hétfő este 8 órától a Vártemplomban tartja.
Antal Erika
maszol.ro

A MOGYE sorsfordító évéről jelent meg kötet Marosvásárhelyen
Dr. Bérczes Judit Sok szálból erős kötelék című könyvét mutatták be Marosvásárhelyen a Bernády Házban. A kötet azoknak az orvosoknak és gyógyszerészeknek tartalmazza az életrajzi adatait és visszaemlékezéseit, akik 1961-ben végezték az egyetemet Marosvásárhelyen.
Rendkívül tetszetős és tartalmában is izgalmas kötet került az olvasók elé – mondta felvezetőjében Bodolai Gyöngyi újságíró, aki Bérczes Judittal, a kötet ötletgazdájával és szerkesztőjével beszélgetett. Ez a könyv már az ötödik abban a sorban, amelyek a különböző években végzett orvosok és gyógyszerészek életrajzát foglalják össze.
Az 50-ik egyetemi találkozón, 2011-ben merült fel, hogy kötetbe kellene foglalni az adatokat, az egykori kollégák ki is töltötték a kérdőíveket, ugyanakkor a szerző azt is kérte tőlük, hogy ha érdekes, közölnivaló történetük van, írják meg azt is. A határidőt 2011. december 31-ére tűzte ki, de az utolsó kéziratot 2014 decemberében kapta kézhez. Elmondta, 156 személy adatát tartalmazza a kötet, akik közül 99-en élnek még. Ám a kötet mégsem csak 156 embernek az élete, hanem mindazoké is, akik akkor, abban a korban éltek – tette hozzá Bérczes Judit.
Az 1961-ben végzett orvosok és gyógyszerészek nagyon fiatalon kerültek be az egyetemre, hiszen tízedik osztály végén érettségiztek és 16 évesen kezdték már az egyetemet, sőt olyan is volt közöttük, aki még a 16-ot sem töltötte be. A kamaszkorból kilábaló fiatalok nagyon komolyan vették az egyetemet, céljuk a tudás volt és a műveltség, hiszen a tanulás mellett koncertekre jártak, általános műveltségüket is csiszolták.
Egyik szomorú érdekessége ennek az évfolyamnak, hogy míg a korábban végzettek az egyetemen maradhattak, közülük hiába vizsgáztak 14-en sikeresen, őket mind Iași-ba helyezték ki, az ottani egyetemre. Ketten fogadták el ideiglenesen a kihelyezést. A marosvásárhelyi egyetemen a megürült állásokra pedig román nemzetiségűeket alkalmaztak, megkezdve ezzel az egyetem elrománosítását.
Antal Erika
maszol.ro

Nyelvi jogok Európában – Románia nem modell
A nyelvek európai napjának kikiáltott szeptember 26. előtt egy nappal a regionális nyelvekről, a nyelvi jogokról, a rendkívül különböző anyanyelvhasználati lehetőségekről tartottak konferenciát Sepsiszentgyörgyön. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat által szervezett rendezvényen Kárpát-medencei és európai „körúton” vehettek részt az érdeklődők, pozitív és negatív példák sokaságát ismerhették meg, nemcsak a romániai helyzet fonákságaival szembesültek, de bepillantást nyerhettek az ennél is rosszabb felvidéki valóságba, hallhattak a jelentősen jobb vajdasági eredményekről, de a katalánok és a finnországi svédek helyzetéről is.
A román média képviselői, intézményvezetők távol maradtak, így a nyelvi jogok kiterjesztésének szükségességéről, az anyanyelvhasználat fontosságáról, a népek önrendelkezési jogáról megfogalmazott üzenetek nem érhettek célba.
A külföldi vendégek felé tett gesztusként angolul üdvözölte az egybegyűlteket a szervezők nevében Benkő Erika, reményét fejezte ki, hogy új, hasznos tudásra tehetnek szert a jelenlevők. Magyarul folytatta Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, aki elsősorban arra hívta fel a figyelmet, nem a román állam képviselőinek kell megfogalmazniuk, hogy példaértékű-e a romániai kisebbségek helyzete, erről véleményt mondani nekünk van jogunk. Valóban rengeteg előrelépés történt 1989 óta, de véleménye szerint azok az európai országok tekinthetőek modellnek, ahol egyenlő partnerként ismerik el a kisebbségben élő nemzeti közösségeket. Románia csak külső nyomásra volt hajlandó engedményeket tenni, most azonban ennek hiányában egy helyben állnak a dolgok, sőt, annak a veszélye is fenyeget, hogy elvesznek a megszerzett jogokból. Az ilyen konferenciák nagy hozadéka, hogy meg tudja mutatni a román közvéleménynek, mi az európai gyakorlat – vélekedett Kovács Péter.
Az önrendelkezés alanyi jogon jár
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke rövid székelyföldi bemutatót tartott a vendégeknek, majd Csóti György, a magyarországi Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója kapott szót, áttekintést nyújtott a magyar nyelvhasználati jogok Kárpát-medencei helyzetéről. Erdélyről szólva kiemelte, a román kisebbségpolitika szemfényvesztő és kétszínű. Elvárásként fogalmazta meg: anyanyelvhasználat születéstől a halálig, az élet minden területén. Ez a nemzeti megmaradásnak is alapfeltétele – mondotta. Nemzetpolitikai ars poeticaként jelentette ki: nem a többségi nemzettől kell várni, hogy jogokat adjon, az önrendelkezés alanyi jogon jár, hisz itt születtünk, őseink itt éltek, építkeztek, alkottak.
A magyarság megmaradását a különféle autonómiák szavatolhatják, és ezek megvalósításához két feltételnek kell teljesülnie: a legszélesebb össze­fogásra van szükség a magyar politikai erők között (véleménye szerint egy gyűjtőpárt tudna a leghatékonyabban fellépni), és kell az áldozathozatal a politikum és az egyszerű polgárok részéről egyaránt.
Az előbbieknek le kell tudniuk mondani a hatalomról, ha nem teljesülnek feltételeik, a kis lépések politikája nem hozta a várt eredményt, a lakosságnak pedig meg kell mozdulnia, tüntetésekre, közös fellépésekre, tömegtiltakozásokra lenne szükség. Székelyföldön megindult valami, lát kitörési lehetőséget – mondotta, de idézte Makovecz Imre tíz évvel ezelőtti kijelentését: „A szavak ideje lejárt, cselekedni kell”.
Pozitív példák
A dél-tiroli helyzetet ismertette Sergiu Constantin, az ottani Kisebbségi Jogok Európai Akadémiájának kutatója a teljes kétnyelvűségről és a ladinokat érintő részleges háromnyelvűségről beszélt, az oktatási hálózatról, a közigazgatási, igazságszolgáltatási nyelvhasználatról, a kultúrához való korlátlan hozzáférésről, és körvonalazódott az a modell, amely a kisebbségbe kényszerült magyarság számára egy­előre elérhetetlen álom.
A romániai helyzetnél sokkal jobb a szerbiai – derült ki Beretka Katinka előadásából, aki a Magyar Nemzeti Tanács nyelvhasználati bizottságának tagjaként számolt be eddigi munkájukról, stratégiájukról, és példákkal is igazolta, kevés pénzzel is el lehet érni jó eredményeket. Szerbiában a magyarság aránya 3,5 százalék, jelentős többségük a Vajdaságban él, körülbelül 250 ezren. A szerb az állam nyelve, de minden más nyelv hivatalosan bevezethető, ha az azt anyanyelvének tekintő lakosság aránya eléri a 15 százalékot. Vajdaság 45 önkormányzata közül 31-ben a magyar nyelv egyenrangú a szerbbel. „Ez azt jelenti, hogy minden olyan szervnek, amely valamilyen közszolgáltatást végez, egyenrangúként kell használnia a magyar nyelvet is. Az összes eljárást magyar nyelven kell folytatni, ha ezt kérik, el kell fogadniuk a magyar nyelvű kérvényeket, magyar nyelvű okiratokat kell kiadniuk, illetve egyenrangúként kell elfogadniuk azokat, minden településen, intézményen meg kell jelentetni a két- vagy többnyelvű feliratokat” – mondta el.
Beszélt a magyar kisebbségi önkormányzat, a demokratikusan megválasztott Magyar Nemzeti Tanács feladatairól és arról a nyelvhasználati stratégiáról, amely vázolta, hogy 2012–2017 között honnan hová kell eljutni a jogérvényesítésben. A jogi keretek bővítésén túl igyekeztek a lakosságot is felrázni, reklámfilmekkel, szórólapokkal népszerűsítették jogaikat, és így érték el, hogy míg korábban heti egy, ma már napi 15 bejelentés érkezik a sérelmekről. Államot segítő akcióik is voltak, például kis szótárat állítottak össze a szerb hivatalnokok számára magyar alapkifejezésekkel, ebből több tízezer példányt juttattak el az önkormányzatoknak. Beretka Katinka azt is elmondta, hogy mindezen sikeres akcióikat nagy összefogással és kevés pénzből hajtották végre, 40 ezer euróból fedezték a költségeket.
Anyanyelv és identitás
Adrian Szelmeczi, az ActiveWatch munkatársa számos példával mutatta be, miként sérülnek az erdélyi magyarság nyelvhasználati és más jogai. Románia nagyon jól áll a törvények területén, nemzetközi jogszabályokat is ratifikált, de ezek gyakorlati alkalmazása hiányos, aránytalan a média és a hatóságok reakciója a kisebbségi követelésekre, a román hatóságok nagyobb figyelmet szentelnek a román nyelvi jogok tiszteletben tartására, mint a kisebbségi nyelvi jogokéra – mutatott rá. Bogdán Andrea és Mohácsek Magdolna a romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkáját ismertette, Marc Gafarot i Monjo pedig a katalánok helyzetéről beszélt. A barcelonai Külügyi Intézet közpolitikai koordinátora a spanyolországi autonóm tartomány történelmét vázolta, a nyelvi standardizációs törvény volt az egyike az elsőknek, amit az autonómia elnyerése után a katalán parlament elfogadott, és minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy valós kétnyelvűség alakult ki.
Neki katalán az anyanyelve, de a spanyolt nem tekinti idegen nyelvnek, és nagyon sok spanyol család tanítja otthon is katalánul gyermekét, mert tudja, ez segíti boldogulását. Az autonómia elnyerése után megtapasztalták a katalán nyelv újjászületését, és ez nagyon fontos az identitás megőrzése szempontjából – mondotta. Peter Backa szociológus a finnországi svédek történelmét, jelenkori helyzetét ismertette, nem kisebbségként élnek Finnországban – kikérik maguknak, ha valaki így nevezi –, amelynek már alkotmánya is kimondja: kétnyelvű ország. Finnországban a nyelvi küszöb 8 százalék, de számos esetben ennél kisebb arányú lakosságnál is bevezetik a kétnyelvűséget, mert az állam sok pénzt ad a svéd fordításokra. A kép, amelyet helyzetükről festett, az erdélyi magyarság számára álomszerűen ideális, problémáik, dilemmáik pedig eltörpülnek az itteni gondok mellett.
Nagyon hasonlít a romániai helyzethez a szlovákiai – derült ki Kovács Balázs felvidéki nyelvi jogi aktivista előadásából, sőt, sok szempontból még nehezebb, sötétebb a helyzetük, mint a miénk. A szlovák törvények a szlovák nyelv használatát kötelezik, megengedik ugyan a magyarét is, de mindenütt alárendeltként jelenik meg, és ebben a légkörben ez olyan, mintha be lenne tiltva – fejtette ki. Elsősorban a civil aktivisták tevékenységeit ismertette, több oka volt annak, hogy létrejött az új mozgalom: a népességfogyás jelentős mértéke – húsz év alatt 180 ezerrel fogyott a ma 448 ezres szlovákiai magyar közösség –, de hozzájárult a magyar politika fokozódó válsága is, mint fogalmazott, „összetévesztették a dolgokról való beszélést a munkával”, és megjelent egy új nemzedék új szemléletmóddal, új eszközrendszerrel. Számos akciójuk volt, magyar településtáblákat szereltek fel, tüntetéseket szerveztek, céljuk, hogy a magyar nyelv a szlovákkal egyenrangú regionális nyelv legyen – fejtette ki.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Román–magyar együttműködést!
Románia és Magyarország együttműködését sürgeti az EMNP az Európára nehezedő bevándorlási hullám kezelé­sében. A párt pénteki közleménye szerint csak idő kérdése, hogy mikor indul el Románián keresztül is a bevándorlók áradata. „Egyetértünk a magyar kormány álláspontjával, miszerint az elsődleges közös feladat az unió határainak védelme, hogy a további bevándorlási hullám ellenőrizhetővé válhasson. (...)
A közös határvédelem kihívásai kitűnő alkalmat szolgáltatnak arra, hogy Románia bebizonyítsa: készen áll az unió szűkebb családjába, a schengeni övezetbe való belépésre – írja az EMNP. Végül felkéri a román kormányt és a romániai pártok vezetőit, hogy „a rövid távú belpolitikai és pártérdekeket félretéve, a román állampolgárok érdekeinek védelmezése mellett tekintsék kiemelt fontosságúnak a szomszédos országokkal, elsősorban a Magyarországgal való együttműködést azért, hogy a menekültválság a lehető legkisebb nehézséget okozza Erdélyben és az ország határain”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kincses Előd: Király Károly 85 éves
A Szovjetunió által kommunista rendszerbe kényszerített országokban tudtom szerint a vezető pártfunkcik csak abban az esetben szálltak szembe a párttal, ha már kikerültek a hatalomból. Király Károly viszont hatalma csúcsán, Kovászna megyei első titkárként és az Államtanács befolyásos tagjaként fordult szembe a rettegett diktátorral. Két okból tette ezt: elfogadhatatlannak tartotta Nicolae Ceauşescu egyre barátságtalanabb, beolvasztó nemzetiségi politikáját és diktatórikus döntéshozatalát.
Pacepa tábornok leírta a Vörös horizontokban, hogy Ceauşescu kiadta a parancsot, Királyt el kell tenni a láb alól. Életét az mentette meg, hogy Washingtonban közzétették tiltakozó memorandumát, és így nemzetközi ismertségre tett szert. Ennek következtében a diktátor visszavonta a gyilkos parancsot. Király küzdelme, a Szabad Európa Rádió által ismertetett beadványai sokunk számára lelki muníciót adtak a diktatúra legsötétebb időszakában.
Király kikezdhetetlen tekintélyének következtében nemcsak a magyarok, hanem a románok is természetesnek tartották, hogy a diktátor házaspár elmenekülése után ő legyen Maros megye első számú vezetője. 1989. december 22-én délelőtt a tüntető tömegnek bejelentette, hogy létrehozta a Frăţia-Testvériség fórumot. (Jellemző, hogy azt a cikkemet, amelyben ismertettem a közös román–magyar fórum létrejöttét, és hogy csatlakoztunk a hatalomba kerülő Nemzeti Megmentési Fronthoz, már 1989. december 26-án sem volt hajlandó közölni a bukaresti Adevărul, a „volt” kommunista pártlaputód.) Ma már Ioan Scrieciu tábornoktól, aki az NMF Maros megyei tanácsa első alelnöki tisztségét töltötte be, tudjuk azt, hogy Király Károly Maros megyei elnök bukaresti „felfelé buktatásában” az is közrejátszott, hogy így akarták őt kivonni a marosvásárhelyi, Maros megyei magyarság jogszerző küzdelméből, hiszen országos alelnökként állandóan Bukarestben kellett tartózkodnia. Az volt vele a gond, mondta Scrieciu, hogy a forradalom vezetője megváltozott, és a magyarság jogaiért kezdett küzdeni, „izgatni”. Ezért hozták meg Iliescu elnökkel közösen az eltávolítási döntést. Fontosnak tartom felidézni, hogy a hatalmat megragadó Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front január 7-ei nyilatkozatában még azt állította, hogy „határozottan elítéli az előző, diktatórikus rendszernek a nemzeti kisebbségekkel szemben folytatott politikáját és ünnepélyesen kinyilvánítja: valóra váltja és garantálja az egyéni és kollektív nemzetiségi jogokat. Következőképpen az NMF szükségesnek véli:
1. Az ország új alkotmánya ismerje el és garantálja a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait és szabadságjogait.
2. Ki kell dolgozni és meg kell szavazni az alkotmány előírásait, konkrét formában kifejtve a nemzeti kisebbségi törvényt. E törvénynek a parlament által való elfogadása történjék meg az új alkotmány életbelépésétől számított hat hónapon belül.
3. A törvényes előírásoknak megfelelően biztosítani kell a kisebbségek alapvető jogainak gyakorlásához szükséges intézményrendszer létrehozását, s ezáltal az anyanyelv szabad használatát, a nemzeti kultúra ápolását, a nemzeti identitás megőrzését. E célból Nemzetiségügyi Minisztérium is létrehozandó.” stb.
Elmondhatjuk, ez a program is írott malaszt maradt, akárcsak az 1918. december elsejei gyulafehérvári nyilatkozat.
Király Károly Nyílt kártyákkal című visszaemlékezéseiben is leírta és nekem is elmondta, hogy az eredeti szövegtervezetben szerepelt az autonómiához való jogunk. A szöveg véglegesítésekor Ion Iliescu azzal érvelt, hogy ezt óvatosságból ki kellene hagyni. Király határozottan ellenezte a fogalom törlését, de Domokos Géza, az RMDSZ akkor még ideiglenes vezetője közbeszólt, hogy szerinte is jobb lesz törölni a nemzetiségi programból az autonómiát. Iliescu Domokos baklövését azonnal kihasználta, és kijelentette, ha Domokosnak ez a véleménye, akkor törli az autonómiát a Nemzeti Megmentési Front programjából. Pedig ha ez akkor bennmarad, az autonómia gondolatát idejében megismeri/megszokja a román közvélemény, és ma egészen másként állhatna a szülőföldünkön magyarként való megmaradásunkat biztosító autonómiánk ügye. Király Károly visszaemlékezését Demény Lajos történész is alátámasztja.
Nem akarom megkerülni azt a tényt, hogy vannak, akik kifogásolják, hogy Király Károly és Ion Iliescu 1990. március 20-án nem utaztak le Marosvásárhelyre azért, hogy megakadályozzák az etnikai összecsapást.
Engem Székelyudvahelyről azzal hívtak haza Marosvásárhelye, hogy a főtéren tüntető magyarok kérésére Ion Iliescu és Király Károly ideutazik, és okvetlenül velem is tárgyalni akarnak. Ahogy hazaérkeztem, én is felhívtam Ion Iliescu elnököt, és kértem, jöjjön Marosvásárhelyre, ahol nagyon veszélyes a helyzet, az etnikai csoportok közötti összecsapásokra kerülhet sor. Hangsúlyoztam, hogy a március 19-ei, Sütő András súlyos sérülését okozó román randalírozás nem használt az ország hírnevének. Ajánlatos lenne elkerülni az ilyen incidensek megismétlődését. Iliescu azt válaszolta, hogy amikor ilyen feszült a légkör, nem utazhatnak Marosvásárhelyre. A mai eszemmel azt gondolom, hogy Iliescu és Király részére kockázatos lett volna a marosvásárhelyi leutazás, mert ha az államelnök és alelnöke nem tudták volna lecsitítani, hazaküldeni a felbőszített tömeget, akkor politikailag lenullázódtak volna! Az ideiglenes elnök feladata az lett volna, hogy adassa ki a parancsot Victor Stănculescu hadügyminiszterrel és Mihai Chiţac belügyminiszterrel, akadályozzák meg a Görgény-völgyiek, tordaiak stb. Marosvásárhelyre való szervezett beszállítását. Ion Iliescu és az őt hatalomba segítő/tartó securitatés társaság viszont úgy döntött, a magyar kártya kijátszása a siker kulcsa. Számításuk helyességét a néhány hónappal később sorra kerülő parlamenti választások eredménye sajnálatos módon, de igazolta.
A magyar kártyát napjainkban Victor Ponta próbálja kijátszani. Reméljük, nem lesz oly sikeres, mint Ion Iliescu.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az erdélyi románok elnyomása
Igyekszünk rövid betekintést nyújtani az erdélyi román egyház- és oktatástörténetbe, mert lépten-nyomon találkozunk azzal a véleménnyel – mind a magyar, mind a román médiában –, hogy a magyarok ezer éven át erőszakkal magyarosították, elnyomták a románokat. Nem tagadható, hogy itt-ott erre sor került. A határőrövezetekre vonatkoztatva – az első világháború idején – valóban adnak ki megszorító rendelkezéseket, de Erdélyben soha nem valósul meg az állami szintű magyarosítás, még akkor sem, ha az 1880-as évektől kezdve a román tannyelvű iskolákba bevezetik a magyar nyelv tantárgyként való oktatását.
Az első román iskolákat a 17. század első felében szervezik, számuk elenyésző. Az iskolák fenntartása a hívek és a papság feladata, a pópák a saját tudásuk és belátásuk szerint oktatnak. A románság ezeréves elnyomását emlegetők elfelejtik azt is, hogy Magyarországon és Erdélyben – az 1840-es évek derekáig – a hivatalos nyelv a latin. Azt sem harsogják, hogy Erdély rendi társadalmában mindenki, nemzetiségre való különbség nélkül, a saját társadalmi jogállásának megfelelő jogi keretek között élt. Nemzetiségi elnyomásról csak az beszél, aki nem ismeri Erdély történelmét, illetve azok, akik a történelmet politikai propagandaként használják. Az első erdélyi román iskolák
A magyar fejedelmek nemhogy nem akadályozzák, hanem támogatják a román iskolák szervezését. Báthori Gábor erdélyi fejedelem (1608–1613) felszámolja a román pópák jobbágyi státusát. Azonban az iskolaszervezést a román klérus nem mindig tartja szívügyének. Így például Ilie Vladika püspök, bár 1640-ben – a püspöki székbe való beiktatáskor – megígéri I. Rákóczi György fejedelemnek (1630–1648), hogy Gyulafehérváron román iskolákat alapít, ígéretét nem teljesíti. Végül a kultúrát támogató Rákóczi fejedelmi család elsőként indítja be a román iskolaalapítást. Fogarason Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony „az oláh nemzet” épülésére román nyelvű iskolát létesít. A század második felében I. Apafi Mihály fejedelem (1660–1690) folytatja elődei politikáját, védelmet biztosít a pópáknak a földesurak visszaéléseivel szemben. Támogatja a román nyelvű istentiszteletek tartását és terjesztését. Az iskolákat az egyház „veteményeskertjének” tekinti. Anyagilag segíti a fogarasi román iskolát, lehetővé téve annak magasabb szintre emelését. Ennek eredménye, hogy a fogarasi iskola pap- és tanítóképzővé alakul. Apafi a gyulafehérvári görög monostorban (1667) nyomdát és iskolát alapít. 1683-ban Szászvároson kinyomtatják az első román egyházi kiadványt.
Az erdélyi görögkatolikus román egyházat 1701-ben ismerték el. Az osztrák hatalom ösztönzi a románok katolikus hitre való térését, érthető, hogy az új egyházat bőkezűen támogatják, több kincstári uradalmat is adományozva számukra. Az egyház székhelye kezdetben Fogarason van, majd 1738-tól a püspökség Balázsfalvára költözik. Kezdetben a görögkatolikus papok képzése a katolikus iskolákban zajlik. A képzés magasabb szintje a kolozsvári jezsuita akadémián és a külföldi egyetemeken valósul meg, mert ezt a hatalmas egyházi uradalmak jövedelme lehetővé teszi. 1738-ban Balázsfalván elemi iskolát szerveznek, 1754-ben alsó fokú középiskolát alapítanak, 1772-ben már filozófiát is oktatnak, azonban a fő cél mindvégig a papképzés marad. Miután 1774-ben Balázsfalván nyomdát állítanak fel, lehetőség nyílik nagyobb számú görögkatolikus iskola szervezésére. Görögkatolikus püspökség alakul Nagyváradon is…
1794-ben a kolozsvári piarista (kegyesrendi) katolikus iskolában a diákok 27,1 százaléka román (görögkatolikus és ortodox) nemzetiségű. Arányuk 1846-ban 49,2 százalék. Itt tanult Ioan Leményi görögkatolikus, Vasile Moga ortodox püspök. Az iskola diákja volt a későbbi havaselvi iskoláztatás megszervezője, Gheorghe Lazăr is.
A dákoromán kontinuitás elméletének kidolgozói szabadon fejthetik ki véleményüket, köztük Samuil Micu-Klein, Gheorghe Şincai, Petru Maior. Ők alapozzák meg a román nemzeti tudatot. Petru Maior a budai Egyetemi Nyomda cenzoraként 1812-ben Budán kiadja Istoria pentru începutul românilor în Dacia (A románok eredetéről Dáciában) című könyvét. Az erdélyi iskola említett szerzői hozzájárulnak az 1791-es politikai beadvány, a Supplex Libellus Valachorum (Erdélyi oláhok kérelme) összeállításához.
A 18. század első felében az ortodoxoknak egy jelentősebb iskolája működik Brassóban. Számuk fokozatosan nő. Még a görögkatolikus Aaron püspök is – bár katolizáló szándékkal – létesít 56 népiskolát Dél-Erdély ortodox településein. A papok és a tanítók képzése alacsony színvonalú, áttörésre csak a 19. század derekán kerül sor. Şaguna püspök utasítására (1850-ben) Nagyszebenben tanítóképző intézet létesül. A szokásos hat hónapos teológiai képzés helyett kötelező lesz a kétéves, majd 1863-tól a hároméves képzés. A püspök utasítására elemi iskolák is létesülnek. Ezek alacsony színvonalára az 1870-es években végzett felmérés alapján következtetünk. Grigore Moldován, Torda-Aranyos vármegye tanfelügyelője úgy értékeli, hogy Şaguna püspök egyházmegyéjében az analfabetizmus 1868-ig alig változik. Şaguna közreműködésével alakul meg az Astra közművelődési egyesület, amely fiatalokat küld külföldre tanulni, 1851-ben pedig támogatja a brassói román főgimnázium létrehozását. 1852-ben egyházi kőnyomdát állíttat fel, és 1853-ban megjelenteti a Telegraful Român című hírlapot.
„Magyarosítás” Erdélyben
A román iskolahálózat fejlődése csak az 1868-as magyar oktatásügyi törvény után figyelhető meg. Néhány évtized alatt kiépül a magyarországi román iskolahálózat. Ha ezt összehasonlítjuk a szabad Romániában működővel, azt látjuk, hogy az „elnyomott erdélyi románok” helyzete sokkal jobb, mint a szabad Romániában élőké. Amíg Erdélyben minden 1016 román lakosra jut egy román tannyelvű iskola, addig a Kárpátokon túl csak 1418-ra. Megállapítható, hogy a 20. század első dekádjában Magyarországon közel egyharmaddal nagyobb számú diák tanulhat, mint Romániában. A magyar nyelv tantárgyként való oktatására bátortalan kísérleteket tettek 1879-ben és 1907-ben, de vehemens ellenállásba ütköztek. Megkezdődött az erdélyi román politikai elit magyarosítással való riogatása, amely mindmáig élő propaganda marad. Hirdetői elfelejtik emlegetni, hogy a román iskolák többsége (80 százalék) felekezeti, és a román egyházmegye szabja meg a tanfelügyeletet, valamint az oktatás nyelvét.
A magyar nyelv tantárgyként való oktatása azért sem lehet hatékony, mert a román tanítók zöme nem ismeri az államnyelvet. Őket a tanítóképzőkben nem kényszerítik a magyar nyelv megtanulására, az államnyelvet a hét román teológiai képző egyikében sem oktatják. 1880-ban a románok 5,7 százaléka beszél úgy-ahogy magyarul. A „nagy magyarosításnak” mondott 30 év után (1910-ig) a románok alig 12 százaléka állítja, hogy valamilyen szinten beszéli a magyar nyelvet, míg a román papság húsz százaléka. Az ó-romániai helyzet
Az 1864-es első román oktatási törvény előírja, hogy román állampolgárságúak csak román (tannyelvű) iskolába járhatnak. Amíg Erdélyben a magyar nyelv tantárgyi oktatása csak elméletben valósul meg, addig Romániában a román nyelv oktatása „modellértékű”. Nem tantárgyként tanítják, hanem csak e nyelven lehet tanulni. Nincs magyar nyelvű pap- és tanítóképzés. A százezernél több román állampolgárságú magyarnak nincs egyetlen magyar iskolája. Még a vallását sem gyakorolhatja anyanyelvén. A vallási és etnikai türelmetlenség illusztrálásra említjük meg, hogy az 1850-es évek második felében a bukaresti reformátusok kénytelenek a kálvinista csillagot levenni a templom tornyáról, hogy elkerüljék az ortodoxok ellenszenvét. A 19. század második felében a moldvai Szászkút református templomát megostromolják, a berendezést megrongálják, mert a templomban magyarul énekelnek, és a templom épületének formája (is) eltér az ortodox templomokétól. Az 1880-as években (Moldvában) az egyetlen magyar katolikus papnak megtiltják még azt is, hogy híveivel magyarul beszéljen.
Románosítás céljából hozzák létre az óvodákat. Az 1909-es első óvodai törvény után (1911-ig) 168 román óvodát szerveznek, melyből 133-at a magyarok (csángók) és bolgárok lakta településeken. Amíg az 1900-as évek táján Magyarországon nagyszámú román újság, folyóirat, szakmai lap és könyv jelenhet meg, addig Romániában egyetlen magyar nyelvű újság megjelenésére sem adnak engedélyt. A nemzetiségek elnyomásában Románia – Erdély megszerzése idején (1920) – már félévszázados gyakorlattal rendelkezik. Dobrudzsa bekebelezésekor (1878) Románia a lakosság túlnyomó többségének – a muzulmánoknak és zsidóknak – nem ad román állampolgárságot, amely teljes jogfosztottságot, kiszolgáltatottságot jelent. Hasonló módon járnak el Erdélyben is, ahol 1920-tól 1947-ig (eltekintve persze 1940–44-től) mintegy százezer magyar nem kap állampolgárságot.
Román iskolapolitika
Az 1921-es diszkriminatív földreform – más-más földreform valósul meg Moldvában, Havaselvén, Dobrudzsában és Erdélyben – megfosztja a magyar egyházakat azoktól a földbirtokoktól, amely évszázadokon keresztül a magyar iskolák és közművelődési intézmények fenntartását szolgálják. Miután elkobozzák a 372 ezer holdnyi egyházi földbirtok 84,5 százalékát, engedélyezik – az 1919-es kisebbségi szerződés előírása alapján – a felekezeti (egyházi) iskolák felállítását. A magyarság a román uralom kezdetén 645 magyar óvodával, 45 gyermekmenhellyel, 3500 ismétlő, 200 ipari és kereskedelmi iskolával rendelkezik. A nacionalista politika – a románosítás felgyorsítására – 1923-ban húsz megye területét kultúrzónává nyilvánítja. Mindazok a románok, akik a kisebbségek által lakott területen vállalnak munkát, 10 hektár földet, 50 százalékos fizetéskiegészítést és költözési segélyt kapnak. Az 1925-ös törvény az alkotmánytan, a történelem és a földrajz tanítását csak román nyelven engedélyezi. A magyar diákok román bizottságok előtti vizsgáztatása, valamint a kisszámú állami és egyházi iskola következménye az anyanyelven való tanulás visszaszorulása. 1930/31-ben a magyar tanulók 57,6 százaléka jár felekezeti iskolába. A középiskolások 54 százaléka nem tanul anyanyelvén. A bíróságokon 1921-től, a közigazgatásban 1922-től kötelező a román nyelv használata. Az ügyfelekkel az állami hivatalokban csak románul szabad beszélni. Az 1930-as években az állások betöltésének alapfeltétele a románnyelv-ismeret. Miután Románia megfelelő létszámú román tisztviselőt nevel – a román nyelv ismeretének hiányára hivatkozva –, mintegy tízezer szakmailag jól képzett erdélyi magyar hivatalnokot bocsátanak el.
A nacionalista román iskolapolitika mindmáig töretlen, csupán az 1945 és 1947 közötti pár év tekinthető kivételnek, amikor a béketárgyalások befolyásolására kirakatpolitikát folytatnak. Ekkor épül ki az óvodától az egyetemig működő magyar iskolahálózat, amelynek felszámolása – a párizsi békeszerződés aláírása után (1947. február 10.) azonnal megkezdődik.
Az olvasó – e részleges iskolatörténeti ismertetés alapján – összehasonlíthatja a magyar és a román nyelvi elnyomást. A magyar nemzetiségi politikáról megállapíthatja, hogy olyan liberális jellegű volt, amelyet még összehasonlítani sem lehet a románnal. Úgy véljük, itt az ideje, hogy megszűnjék az erdélyi magyarok és románok közötti gyűlölködés. Sajnos, a történelmi propaganda célja (ma is) a magyarellenesség fenntartása. A jelenleg tomboló „modellértékű” román nemzetiségpolitika célja a magyarság végleges felszámolása. A sikeres magyartalanítás eredményeképp a magyar nyelv ismerete és használata Erdélyben (is) egyre szűkül. Pomozi Péter nyelvész felmérései és statisztikai adatok arra mutatnak, hogy a határon túli magyarság és magyar nyelvűség 2060-ra teljesen felszámolódik. Hogy ez ne váljék valóra, szükséges kiharcolnunk a minket megillető közösségi jogokat, ideértve a területi autonómiához való jogot is.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Amiért érdemes élni
90 éve született Kusztos Endre (1925–2015)
Ha élne, holnap, szeptember 27-én lenne 90 éves Kusztos Endre grafikus- és festőművész. Február 14- én hunyt el autóbalesetben Marosvásárhelyen. Szováta város díszpolgára volt, február 18- án helyezték örök nyugalomra a szovátai köztemetőben.
Halk szavú, törékeny, de szívós alkat volt, tele tervekkel. Nyolcvanötödik születésnapja alkalmából, 2010 nyarán készítettem vele interjút szovátai lakásán. Lenyűgözött, ahogyan visszaemlékezett a régi időkre, csókfalvi gyermekkorára, főiskolás éveire, nagynevű tanáraira, a barátokra, pályatársakra. Szinte hihetetlen, ahogyan sorolta – egykori körzeti kultúrmindenesként – a nyárádmenti kultúrfelelősök nevét, a velük ápolt kapcsolatokat, az erdő-szentgyörgyi múzeumnál töltött évek történéseit, világjáró útjait, a szakma ismert vagy kevésbé számon tartott apostolait.
2013 elején, amikor A megmentett hűség c. sóvidéki interjúkötetet mutattuk be Maros és Hargita megye néhány helységében, interjúalanyként, 88 évesen vállalta, hogy eljön három helységbe, mert találkozni szeretne a vizuális művészetek, a szép szó iránt érdeklődő hallgatósággal. Olyan részleteket mesélt el akkor, amire biztos sokáig fognak emlékezni a könyvbemutatón megjelentek. Mikor Erdőszentgyörgyre jött (2013. február 13.), jó előre jelezte telefonon, hogy nem fog üres kézzel érkezni. S valóban, a középiskola könyvtárában berendezett, szerénységem által elnevezett sarok a fiatal korában festett, s mai napig Erdőszentgyörgyön őrzött két festményén kívül egy szénrajzos grafikával gyarapodott. Mély üzenete van ennek a munkának: imádkozó emberarcú Földanya, széltépte, sziklába kapaszkodó csonka fákkal. Egyik kedvenc témája volt a MEGMARADÁS, a helytállás, a magyarság küzdelmének a megjelenítése. Sebzett, szél döntötte fáival az erdélyi magyarság örökös küzdelmét akarta átadni az utókornak… Kevés művésszel találkoztam, aki ennyire TISZTELTE és szerette a fát!
Megígérte, hogy egy alkotással gyarapítja féltve őrzött kis képtárunkat. De ez hirtelen közbejött halála miatt elmaradt. A három művészi alkotás így is az erdőszentgyörgyi Szent György középiskola szellemi tárházának legszebb darabjai közé tartozik.
A napokban elővettem a kazettát, s újrahallgattam a 2010- es felvételt. Egy tragikusan lezárt életsorsot akartam felidézni. S valóban, most is érzem azt a pozítiv kisugárzást, amit kevés művésztől kaptunk, illetve kapunk együttlétünk alkalmával. Ő kivételes egyéniség és személyiség volt az európai kultúrában! Embersége, emberek iránti tisztelete és szerénysége lenyűgöző volt. Kérdésemre, hogy mit szeretne még megrajzolni, 85 évesen ezt válaszolta: – Álmomban gyakran látom édesanyámat, amint leélte életét, és szőtte nekem a lenvásznat. Kérdeztem tőle: mit fessek rá? Azt felelte: azt, amiért érdemes élni. Azt akarom megcsinálni – folytatta a művész –, ami körülöttünk zajlik. Életünk küzdelmét a lelkünk szerinti megmaradásért.
Aligha fogalmazták meg szebben és biztatóbban nemzeti hitvallásukat az erdélyi magyar művészek a többször át- és újrarajzolt Európában.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Feszt professzor átvette a kitüntetést
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke az augusztus 20-i nemzeti ünnep alakalmával a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét adományozta dr. Feszt György nyugalmazott farmakológiaprofesszornak. A kitüntetéssel a gyógyszertan területén kifejtett kutatómunkáját, valamint az erdélyi magyar tudományos élet és a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés terén végzett meghatározó szakmai tevékenységét ismerték el. Mivel a csíkszeredai főkonzulátuson megtartott ünnepélyes díjátadáson a szeptemberben 90. évét betöltött orvosprofesszor egészségi okok miatt nem vehetett részt, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja csütörtökön délután személyesen adta át a kitüntetést.
Feszt professzor méltatásában elhangzott, hogy édesapja példaértékű orvosi tevékenységét követve végezte el az orvosi egyetemet, majd a gyógyszerészeti tanszék vezetője, Obál Ferenc professzor mellett kezdte el a kutatómunkát. A magyar állampolgárságú hírneves egyetemi tanár 1953-as távozása után az egyetemi ranglétrán fokozatosan előre lépve folytatta tanítómesterének munkáját, megszerezve az orvostudomány doktora, majd a gyógyszertan professzora címet. Kutatómunkájának eredményeit (az idegrendszerre ható gyógyszerek és egyes gyógynövények hatásáról) hazai és külföldi folyóira-tokban közölte, s társszerzője volt a Bukarestben 1964-ben kiadott Farmacologie című könyvnek. Nyugdíjazását követően fontos szerepet vállalt az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának az élén, s az EME vezetősége 2005-ben Mikó Imre-emléklappal ismerte el kiemelkedő teljesítményét, a Magyar Tudományos Akadémia 2011-ben az Arany János-díjjal és éremmel tüntette ki.
A kitüntetés átadása után a világ dolgaiban kiválóan tájékozott Feszt professzor elbeszélgetett a főkonzullal.
(b.)
Népújság (Marosvásárhely)

Kályhabúcsúztató
Sokat sejtető, hangulatos címet adott színművének Varga Gábor. Ezt a marosvásárhelyi ősbemutatót követő hármas beszélgetésben ki is emelték, amikor a szerzőt a rendező Gáspárik Attila és a Látó-szerkesztő Demény Péter faggatta. Egy díszes, szép csempekályha képe mindvégig falra vetítve ott is ékeskedett a nézők szeme előtt, nyilvánvalóvá téve, hogy a kályhametafora egy általánosabb mondandó hordozója. Ugyanakkor viszont a szerzői- rendezői ötletnek köszönhetően funkcionalitása is kidomborodik. Amikor a villanyáram, gáz, távfűtés és minden más közszolgáltatás hirtelen felmondja a szolgálatot, és a szereplők kénytelenek begyújtani, füst is árad belőle, körbevéve az egymás mellett ülő, játszó személyeket. Igen, játék, színpadi elemek, kellékek is kéznél vannak az illúziókeltésre. Az utóbbi időben megszokhattuk, nem szó szerint kell értenünk, amikor felolvasószínházi produkcióra szólítja közönségét a Tompa Miklós Társulat. Több egyszerű felolvasásnál az, amit nyújtanak. Erről érdemes valamikor hosszasabban is értekezni, most csak annyit, hogy a publikum hálás ezért a Nemzeti Színház kínálta többletlehetőségért. Szeptember 21-én, a magyar dráma napján is zsúfolásig töltötte a Kistermet, és hosszas vastapssal köszöntötte a drámaírót s a sikeres előadás létrehozóit.
A nagyváradi Varga Gábornak már állították színpadra színművét, városának Szigligeti Társulata adta elő 1999-ben a Tábornokok című történelmi drámáját. Önálló kötetben is találkozhatott ilyen jellegű írásaival a nagy nyilvánosság. Sokan prózai műveit is ismerik. A Kályhabúcsúztatót az idei elhúzódó télutón, tavaszon írta meg. Maiságát nem csak a napi aktualitásokra tett néhány bemondás, utalás jelzi, ami bizonyára a rendezőnek és a dramaturg Keresztes Franciskának is köszönhető, tévébejátszás, folyamatosan zajló élő híradós események is hangsúlyozzák. De nyilván a darab egésze határozza meg a színmű maiságát. A kályha is fontos a dráma központi alakja, dr. Novák Sándor (Nagy István) számára, családi ereklyeként ragaszkodik hozzá, a múltját, gyermekkorát is beleérzi, az emlékké süllyedt erdélyi magyar polgári életmód egyik utolsó letéteményesét is látja benne, ezért sem akar megválni tőle. Pedig tudja, igaza van a feleségének, Piroskának (Lőrincz Ágnes), eladósodtak a szomszédnak, jövedelmükből sosem tudják megadni a tartozást, a kályha eladása némiképp kisegíthetné őket szorult helyzetükből. A távolban élő, váratlanul hazaugrott lányuk, Anikó (Simon Boglárka) számára sem jelent már semmit a csemperemek. Őt egyébként szülei gondjai sem izgatják különösebben, annál inkább az, hogy az áramszünet miatt nem tud skypolni, s a maroktelefon se működik. Az igazi feszültség azonban akkor teremtődik meg, amikor kiderül, hogy a kályhát megvásárolni szándékozó külföldi régiségkereskedő, Arnold Feldmann a háziúr egykori legjobb barátja, Mezei Attila (Korpos András), aki már vagy harminc éve nem járt itthon. Egy jó vásár reménye vagy a lelkiismerete hozta haza? Novák hűvös, ellenséges magatartása nyomán hamar megtudjuk, a vendég, a valamikori barát beszervezett szekusbesúgó volt, Németországba településéig jelentett haveréről. A darab aztán ebbe mélyed el, besúgott és besúgó viszonyát, alapállását járja körül. Ez az a mai, illetve közelmúltbeli jelenség, amit még alaposabban ki lehet bontani. Erről az elején említett beszélgetésen is szó volt. A két másik szereplő, a Novákéknak pénzt kölcsönző szomszéd, Dumitru (Tollas Gábor) és a Rendőr (Galló Ernő) jelenléte, szervesebb bekapcsolása a mai társadalomra jellemző színpadi események alakulásába ugyancsak gazdagíthatná a színművet, amelyen a szerző a továbbiakban még dolgozni akar. A bemutató így is emlékezetes estként marad meg a nézőiben, amihez jelentősen hozzájárultak a nagy kedvvel, energiával, a nap fontosságához méltó igényességgel teljesítő színészek, akiket ötletgazdagon hozott helyzetbe a felolvasószínház átértékelését szívügyének tekintő rendező. Feltételezhető, hogy amennyiben műsorra kerül, mások is szívesen megnéznék az előadást.
(N.M.K.)
Népújság (Marosvásárhely)