Forró falunap Zsobokon tervekkel
Először szerveztek falunapot a zsobokiak: a kultúrotthonuk udvarán tavaly felépített tágas színpad nem akármilyen fedelét avatták ezzel a sokszínű ünnepléssel.
Az európai országútról lekanyarodó zsoboki út mintegy hat kilométerének több mint fele már aszfaltozott. A központban nagy a nyüzsgés így dél körül. A színpad előtti zöld pázsit szabad, a közönség a művelődési ház oldalán kifeszített árnyékolók alatti padokról követi a gazdag műsort. Hátul a gyereksátorban gyöngyöt fűznek, amott kürtöskalácsot sütnek a zsoboki pékség szorgos dolgozói, ami nem kis teljesítmény ebben a fullasztó rekkenőségben. A falunap fő motívumát szolgáltató igen összetett színpadfedél állja a próbát: a helybeliek által megépített szerkezet, a díszesre mintázott oromzatú tető esőtől-napsugártól oltalmat kínál a fellépőknek. Égető napsütés ide vagy oda, a pázsit is lassan benépesedik, egyre többen vagyunk. A holland fiatalok az asztalok alatti fűbe heveredve keresnek némi menedéket a Nap elől. A fellépőknek – de bárkinek, aki megkívánná – sorban felállított üstökben rotyog a bográcsgulyás a színpad mögötti fák némi enyhet adó árnyékában. A kultúrotthonban jóval hűvösebb van, ott ebédelnek sorra a vendégek, a falakról a napokban véget ért képzőművészeti alkotótábor színes-változatos képeiben visszaköszönnek a vidék kék vakolt tornácos házai, virágok, arcok, életek, hangulatok.
A reggeli áhítat és áldás után a Szilágy megyei hatóságok RMDSZ-es és önkormányzati képviselői köszöntik az ünneplőket. A zsoboki gyerekek sokat táncolnak, kalotaszegi magyar és román táncokat, később modernet is. A Transylvanian Saxophone Quartetnek ezúttal csak két tagja lép fel, Mozart, Schuman és Beethoven mellett filmzenével is. A gyerekek hangszeres-zenei nevelésével foglalkozó kolozsvári InstruMentor Egyesület nagyobbak számára szervezett sztánai nyári táborát záró műsort is itt mutatják be: a 9–14 évesek egyetlen hét alatt megtanult hangszeres dalokat adnak elő, népdalokat és filmzenét egyaránt, aztán az ebédre várva később is bele-belecsapnak a húrokba, belefújnak a furulyákba.
K. E.
Szabadság (Kolozsvár)

Erdély tájain – Búcsú Ajtay Ferenc tanár úrtól
Elment a földtudományok népszerűsítője, túraösvények kalauza, szakmájabeli neves elődei emlékének ápolója, a Tanár és szerkesztő; elment egy szeretetre méltó Nagy Öreg.
Ki ne ismerte volna városunk magyarjai közül? Hiszen több mint 30 éven át tanította a földrajzot Kolozsvár iskoláiban, sőt azelőtt Magyarfenesen, Magyarlónán és Szováton is. Több mint félezer írása jelent meg a sajtóban, számos könyve hirdeti tudását, féltő természetszeretetét, tudománytörténeti jártasságát. Hányszor mesélt népszerűsítő előadásokon a Föld s a Világmindenség titkairól, régmúlt idők emlékeiről, a Föld felszíne és belseje lassú, de erős nyomokat hagyó törvényszerű folyamatairól!
Wanek Ferenc
Ajtay Ferenc /Rava, 1932. márc. 6. – Kolozsvár, 2015. jún. 23./ tanár, újságíró. Könyvei: Múlt és jelen – az EKE története, 1996, Kolozsvár környékének kirándulóhelyei /Studium Kiadó, Kolozsvár, 2001./ újra: 2011, Erdély természeti csodái /Studium Kiadó, Kolozsvár, 2005./ újra: 2007, Kalotaszeg környékének kirándulóhelyei (társszerző), 2004, 2007.
Szabadság (Kolozsvár)

Hiánypótló támogatást jelentett be a magyar kormány
Több ezer, határon túli magyar volt hadiözvegyet és hadiárvát érinthet az a juttatás, amelyről a közelmúltban a magyar Országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás rendelkezik – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken.
Az államtitkár kiemelte: a juttatást a határon túliak a fővárosi kormányhivataltól igényelhetik; ha magyarországi lakóhellyel nem rendelkeznek, a hadigondozás iránti kérelmét az érintett lakóhelye szerinti államban működő, e feladatra kijelölt magyar diplomáciai és konzuli képviseleten is benyújthatják, amelyet a képviselet továbbít. A kérelembe bele kell írni a családtag nevét, elesése, eltűnése, hadifogságban történő elhalálozása idejét, helyét, utolsó ismert lakóhelyét. A jogosultságot okiratokkal vagy tanúkkal lehet igazolni. Az igénylésekkel már a nyár folyamán felkereshetők lesznek a kormányhivatalok. Az iratokat a kormányhivatalok megvizsgálják, és döntenek a jogosultságról.
A juttatást a nyugdíjjal együtt folyósítják majd, annak összege az öregségi nyugdíj minimális összegének 30 százaléka, jelenleg 8850 forint. A törvénymódosítás hatálya azokra is vonatkozik, akik a világháborút lezáró békeszerződés miatt elveszítették magyar állampolgárságukat – jelezte. Rétvári Bence úgy fogalmazott, hogy a törvénymódosítással Magyarország 70 éves adósságát rendezi. Rétvári Bence kiemelte: ez az első olyan törvény, amely a határon túli területeken élő, de egykor a magyar királyi honvédségben harcoló katonák leszármazottaira, rokonaira is vonatkozik. Ezáltal Kárpát-medencei térben gondolkodik, és nemcsak az országhatárokon belül.
Kontrát Károly, a belügyminisztérium parlamenti államtitkára Tusványoson bejelentette: a magyar kormány meghozta a szükséges döntéseket ahhoz, hogy a kedvezményes honosítással magyar állampolgárságot nyert külhoniak külföldön születő gyermekei is napok alatt megkaphassák a magyar útlevelet. Amint az állampolgárság igénylésében segítséget nyújtó irodahálóz egyik vezetője jelezte, jelenleg 7–8 hónapba telik, amíg egy újszülött anyakönyve és útlevele eljut a szülőkhöz. Kontrát Károly ígérete szerint a probléma hamarosan meg fog oldódni.
Wetzel Tamás, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta, 750 ezer kedvezményes honosítási kérelmet regisztráltak eddig, és mintegy 700 ezer kérvényező már le is tette az állampolgársági esküt. Azt is hozzátette, hogy a tavalyi magyarországi választások óta visszaesett a kérvényezők száma, és immár a magyar konzulátusok képviselőinek kell a kevésbé mobilis igénylőket megkeresniük. A helyettes államtitkár problémaként említette, hogy a határon túli magyar állampolgárok nem jelentik a magyar hatóságok számára is a születéseket, elhalálozásokat. Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke elmondta, a külhoni állampolgároknak csak közel egyharmada regisztrált a választási irodánál, és a regisztrációs kérelmek száma erősen megcsappant a tavalyi magyarországi választások óta. Az elnök elmondta, annak a lehetővé tételét kezdeményezte, hogy levélben kereshessen meg valamennyi esküt tett állampolgárt, hogy kérje felvételét a választói névjegyzékbe, vagy ha ezt már megtette, akkor jelezze a neve vagy címe esetleges változását.
Krónika (Kolozsvár)

Lényeges kérdések
Csalódniuk kellett azoknak, akik arra számítottak, az illiberális demokráciáról tett tavalyi értekezésére rátromfolva Orbán Viktor a tusnádfürdői szabadegyetemen idén is mond valami hasonló „egetrengetőt”.
Várható volt, hogy a 25 éve hagyományossá vált, a táborlakók által előszeretettel Orbán-koncertként emlegetett tusványosi beszédet ezúttal a bevándorlás kérdése tematizálja, e téren pedig a miniszterelnök gyakorlatilag megerősítette kormánya eddigi markáns álláspontját. Azt, hogy Budapest határozottan elkötelezett az újkori népvándorlás megállítása mellett, és ebből nem hajlandó engedni. Nem számít meglepetésnek a témában lezajlott nemzeti konzultáció szintén Tusnádfürdőn ismertetett eredménye sem, amely még ha nem is tükrözi teljes mértékben az anyaországi társadalom viszonyulását, jelentős hátszelet biztosít a kormány szigorú bevándorláspolitikájának. Amelyről egyre többször kiderül, hogy Európa nyugati felében is egyetértenek vele, csak a szókimondó orbáni retorikához képest sokan óvatosabban mernek rátapintani a lényegre. Mindemellett a migrációs hullámnak egyelőre kevésbé kitett Románia hatóságainak már most jó lenne felkészülniük arra, hogy a magyar–szerb határon felépülő kerítést elkerülve a bevándorlók egy része valószínűleg az országon keresztül lép majd be az EU-ba. A kontinens egészét sújtó menekültkérdésen túlmenően a külhoni, ezen belül az erdélyi magyarok számára fontos hír, hogy a tusnádfürdői szabadegyetemen megerősítést nyert, miszerint a magyar kormány prioritásként tekint a nemzetpolitikai építkezésre. A határon túli magyar közösségek megtartását erősítő projektek közül kiemelendő a Kárpát-medencére kiterjesztendő egységes egészségügyi ellátás ügye, amely ugyancsak kiemelt helyen szerepel az Orbán-kormány stratégiájában. Úgy tűnik viszont, hogy az Erdélybe tervezett „állami magyar kórház” megvalósításának jelenleg a partiumi és a székelyföldi magyar közösségek körében zajló versengés, intenzív lobbi a legnagyobb akadálya. Vagyis mielőtt benyújtaná a számlát a budapesti kormánynak, az erdélyi magyarságnak kellene eldöntenie, hol működhetne a leghasznosabban és a -hatékonyabban az egészségügyi intézmény.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Harmadszorra is magyar lett
102 éves lelkipásztort köszöntöttek Bodokon
Száz esztendő történelmi időszak, egy ember életében pedig isteni áldás, mely ritka ajándékban csak keveseknek lehet részük. Az ilyen szerencsés embe­rek közé tartozik a bodoki 102 éves nt. Nemes Dénes unitárius lelkipásztor, aki harmadszor lett magyar állampolgár.
Dénes bácsit július 25-én, szombaton otthonában Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke és Antal Árpád András, a szövetség sepsiszentgyörgyi elnöke kereste fel.
Az udvarhelyszéki Kadácson 1913 karácsonyán született Nemes Dénes a korát meghazudtoló szellemi frissességgel mesélt vendégeinek életéről, melyben mindig az első helyen szerepelt a család és közösségének, népének szeretete, az érte való kitartó munka. A lelkipásztor bevallása szerint kétszer született magyar világba: 1913-ban és ’40-ben, a második bécsi döntéssel, ekkor került haza segédlelkészként Tordáról Székelyföldre, és szolgált közel négy évtizeden át Kálnokon és Sepsibodokon.
– Így kerültem abba a közösségbe, amiről álmodtam. Megkaptam a gyülekezet részéről a tiszteletet. Boldog vagyok, hogy valamit hagytam a népemnek, ami rám volt bízva. Boldoggá tesz az a megtisztelő magatartás, amit tapasztalok. Lelkész voltam. Lelkeket indítottam és úgy látszik, lelkeket indítottam meg öreg koromban, 102 évesen is. Nem múlt hiába, hogy törekedtem arra, hogy megkapjam a kettős magyar állampolgárságot, hogy magyar állampolgár is legyek, nemcsak román, hiszen magyar vidéken születtem és éltem le az életem – mondta az idős tiszteletes.
Semjén Zsolt a magyar kormány nevében kézfogással és ajándék átnyújtásával köszönte meg Nemes Dénesnek nemzethűségét, és mindazt, amit az egyházért és a hazáért tett, valamint magyar állampolgárként azt a példamutatást, amelyet a Magyarországon és az egész Kárpát-medencében élőknek nyújtott.
– Dénes bácsit a nemzetét és hazáját tisztelő és érte dolgozó emberként ismerik nemcsak Bodokon, hanem egész Háromszéken, akinek 102 évesen is csodálatra méltó életereje, hazája iránti szeretete. Példát vehetünk tőle, aki a politikum megszorításai okozta nehézségek ellenére sem hagyta el szülőföldjét egy jobb élet reményében, mint ahogyan ma azt nagyon sokan teszik – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A magasztos szó
Írom – lévén levelező viszonyban nemzetemmel –hogy míg benned boldogan kóborol a felfedezés öröme, addig erősnek érezheted magad.
Az erőseket pedig futva kerüli a halál. Ha többet kutattam volna Vasvári (született Fejér) Pál 48-as forradalmár majd 49-es hősi halott nyomában, most nem riasztana föl romániai csendemben a felfedezés öröme. Adom is tovább az Igét; épp eleget idézgetik a példabeszédeket bölcsőnk és koporsónk mellett. Vasvári Pál (1826–1849) a pesti Pilvax kávéház egyik jelentős alakja, Petőfi és a többi mellett. Jogász volt, ő a híres Tizenkét pont egyik fogalmazója, melyet az elnyomó Habsburg udvar ijedtében sietve elfogadott. Addig is, amíg az orosz cárral leverette a szabadságharcot, forradalmat.
Igen, először találkoztam most az ő megfogalmazásában minden szabadságharcok fő feltételével. Idézem. „Minden pártkérdésen felül áll a magasztos szó: nemzetegység. Ha mi egymás között birkóznánk, ellenségeink kacagnának.”
És megvolt a nemzetegység! És győzött volna véglegesen a honvédség, Kossuth és a magyar nép, még akkor is, ha a ránk uszított Avram Iancu a maga románjaival hátba támadta a világszabadság zászlaját fennen lobogtató honvédséget. Ha nem támad ’49 nyarán kelet felől a cári sereg, a románság sem mészárolta volna a magyarságot, hiszen volt védelem. Iancu jelentette Bécsnek, hogy gyilkoltak rettenetesen, és Vasvári halott.
A Habsburgokat a cár mentette ki az egységben harcoló magyarok szabadságharcából. Vajon bennünket ki ment meg a 95 éves román elnyomásból, a 25 évnyi szakadatlan pártoskodás posványából? Senki.
Vasvári Pál kristálytisztán látta azt, amit mi – amit mi is tisztán látunk, de türemkedik nyakunkra az elnyomókkal együtt a hatalomvágy.
Ellenségeink kacagnak, mert mi a saját ravatalunk mellett birkózunk egymás közt. Mai politikusunktól veszem a szólást: nem az a fontos, mennyi hiányzik az üvegből, hanem az, hogy mennyi van benne. Bizony, szerintem az a fontos, kik itták ki azt, ami hiányzik. Mert abból a népnek csak néhány csepp jutott, amivel be-bekeresztelték őket a pártba. Vasvári Pál sem nyugszik, de szavai élnek.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Beszterce-Naszód megyében járt a csíkszentkirályi néptánccsoport
A Tacsi Gyékényfonók Napján, Beszterce megyében vett részt vasárnap a csíkszentkirályi Vadrózsa Néptánccsoport, amely Hargita Megye Tanácsának Összetartozunk szórványprogramja, illetve a Hargita Megyei Forrásközpont támogatásával tudott eleget tenni a meghívásnak.
Az Összetartozunk szórványprogram egyik fő célja segíteni a szórványban élő magyarságot a népi hagyományaik megőrzésében, felkutatásában, felelevenítésében és ezáltal a nemzeti identitásuk megőrzésében és megerősítésében. A Tacsi Gyékényfonók Egyesülete által szervezett rendezvény felhívja a figyelmet a gyékényfonás fontosságára, megmaradására és továbbéltetésére a fiatalok körében. A besztercei Vadrózsa, az almásmálomi Almavirág, a magyardécsei Cseresznyevirág és a szentmátéi Kéknefelejcs néptánccsoportok előadásai mellett autentikus folklórműsort láthattak a mezőségiek a csíkszentkirályi Vadrózsa néptánccsoporttól.
A Tacsi Gyékényfonók Napján, Beszterce megyében vett részt vasárnap a csíkszentkirályi Vadrózsa Néptánccsoport, amely Hargita Megye Tanácsának Összetartozunk szórványprogramja, illetve a Hargita Megyei Forrásközpont támogatásával tudott eleget tenni a meghívásnak.
Az Összetartozunk szórványprogram egyik fő célja segíteni a szórványban élő magyarságot a népi hagyományaik megőrzésében, felkutatásában, felelevenítésében és ezáltal a nemzeti identitásuk megőrzésében és megerősítésében. A Tacsi Gyékényfonók Egyesülete által szervezett rendezvény felhívja a figyelmet a gyékényfonás fontosságára, megmaradására és továbbéltetésére a fiatalok körében. A besztercei Vadrózsa, az almásmálomi Almavirág, a magyardécsei Cseresznyevirág és a szentmátéi Kéknefelejcs néptánccsoportok előadásai mellett autentikus folklórműsort láthattak a mezőségiek a csíkszentkirályi Vadrózsa néptánccsoporttól.
maszol.ro

„Maradhassunk meg ott, ahol születtünk”
Magyarkanizsáról, Ormosbányáról, Lupényből, Somoskőújfaluból, Fülekről, Losoncról, Eszenyről, Szalókáról – egyszóval a Kárpát-medence majd minden részéről érkeztek részvevők a 16. Környezetvédelmi Gyermektáborba. Az elmúlt héten Oklándról csillagtúráztak: várakat, természeti ritkaságokat, templomokat látogattak meg, és megismerkedtek a helyi ételkülönlegességekkel is.
Bő másfél évtizede Csillebércen fogalmazódott meg az igény, ahol a Kárpát-medencei környezetvédelmi csoportok konferenciáztak: az egész napos előadások helyett a gyermekeknek szervezzenek terepjáró közös programokat. A következő évben már meg is tartották az első környezetvédelmi tábort – tudtuk meg Molnár Zoltán földrajz-rajz szakos tanártól, aki környezeti neveléssel foglalkozik. A Somosi Környezetnevelési Központ, amely 2001 óta tagja a Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetségének (KOKOSZ), tizenhat éve szervezi meg a Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermektábort. A szakember nyomatékosította, a Kárpát-medence földrajzi egység, és ezzel együtt környezetvédelmi egység is. A nyári táborozás célja, hogy a fiatalok saját élmény alapján korán ismerkedjenek össze Kárpát-medencei magyar társaikkal. Majd a mai technika mellett tartsák is a kapcsolatot. Akikkel elkezdték a táborozást, már egyetemet végeztek. Saját fia madarászkodik és szakmai kapcsolatokat ápol hasonló érdeklődésű, a táborokban megismert magyar ajkú fiatalokkal, és segítik egymás kutatásait.
A Losonci Máté szlovák nyelvű tábori beszámolóját édesanyja, a felvidéki csoport egyik vezetője fordította magyarra, amit fia magyarul olvasott fel. Néhány éve még alig értette társait, ma már elég jól tudnak egymással beszélgetni – hallottuk a helyi panzióban tartott búcsúesten, ahol közel ötvenen osztották meg múlt heti erdélyi élményeiket. Másfél évtizede járnak ebbe a táborba az Oklándi Elhelyezőközpont gyermekei. Környékünkről elsőként az Oltszemi Elhelyezőközpont kapcsolódott be a környezetnevelési rendezvénysorozatba. Idén mindkét intézmény gyermekei jelen voltak. A délvidéki magyarkanizsaiak kifejezték, bár a nagy melegben fárasztó volt a gyaloglás, örökre emlékezetes marad számukra a Békás-szoros, a Gyilkos-tó látványa, és izgalmas volt a homoródalmási Orbán Balázs-barlang rejtett zugainak felfedezése. Kiemelték a kenyér- és kenyérlángos sütést is. Legjobban a Szent Anna-tó látványa ragadta meg őket.
Cseke Miklós, Oklánd község polgármestere reméli, nemcsak a nagy melegben volt részük, de „meleg fogadtatásban” is a különböző helyszíneken; lesz miről mesélniük. Egy-egy, a község településeit bemutató leporellót ajándékozott a részvevőknek, hogy belekukkanthassanak otthon is. Molnár Zoltán pedig elmondta: idén a tizenhat évvel ezelőtti régi táborlakók maguk szervezik a visszatekintő találkozót. Cseke Rozália bízik abban, hogy visszatérnek majd tájainkra, addig is a Facebookon tartják a kapcsolatot. Orosz Kálmán kárpátaljai pedagógus a kezdetektől bekapcsolódott a határokon átnyúló „vérkeringésbe”. A magyar nyelv irodalmi és tájnyelvi fontosságát emelte ki. Ha most nem teszünk érte, az utódnemzedék már nem fog – vallja Kálmán bácsi, aki negyvenöt évet töltött a tanügyi pályán. Szülőhazájában nem mindenütt vannak szeméttárolók, így azt tudatosítja neveltjeiben: nem csak az államnak, az állampolgároknak is tenniük kell a környezetért. A szülőföldet úgy is kell szeretni, hogy környezeti világunkat óvjuk. Megjegyezte, ha a kárpátaljai szülőknek kellett volna állniuk a költségeket, a gyermekek nem tudtak volna eljutni Erdélybe. A csoport kiválasztásánál elsődleges szempontnak tekintették, hogy a részvevők szeressék a gyalogtúrát, érdeklődjenek a természet iránt, és év közben kapcsolódjanak be a különböző vetélkedőkbe, melyeknek célja, hogy játszva tanulják meg a természethez való megfelelőbb hozzáállást. Értékelte, hogy a tájegységek képviselői ilyen sokszínűen tudják elmondani élményeiket, megköszönve a helybéliek gondoskodását és odafigyelését.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Huszonöt éve a magyar kultúráért
Évek óta meghatározó szerepet vállal Marosvásárhely kulturális életében a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, amelynek tevékenysége nyáron sem szünetel. Jelenleg a fennállása 25. esztendejét bemutató kiállítás készül fotókból, plakátokból, műsorfüzetekből.
A 25 esztendőt számos művelődési rendezvény fémjelzi, irodalmi estek, megemlékezések, kirándulások, honismereti túrák, képzőművészeti, népművészeti és fotókiállítások, koncertek, nótaestek.
Náznán Olga, a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnöke úgy véli, van okuk némi elégedettségre, hiszen civil szervezetként sok színes és színvonalas programot sikerült a város magyar közösségének nyújtani.
A legkiemelkedőbb tevékenységeket a Marosvásárhelyi Napok keretében szervezték. A városnapok alatt a magyar jellegű rendezvényekről azok a magyar civil szervezetek gondoskodnak, amelyeknek ez szívügyük. Az idén a legtöbb esemény a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület nevéhez kötődik, hiszen, ahogy Náznán Olga elmondta, sok jó ötletet sikerült megvalósítani, illetve az előző évek kezdeményezéseit folytatni. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetével közösen nyújtottak maradandó élményeket a magyar közösségnek. Például az idén első alkalommal szervezte meg az egyesület a városháza előtti téren a toronykoncertet, amelynek során a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenészei és énekesei fent a Városháza tornyából szórakoztatták az alul összegyűlteket.
Jelenleg egy kismonográfia kiadására készülnek, amelyben az elmúlt 25 év tevékenységének beszámolója lesz olvasható magyar, román és angol nyelven. A Vásárhelyi Hírlap kérdésére, hogy miért szükséges három nyelven megjelentetni a beszámolót, Náznán Olga elmondta: azért, mert a támogatók, közöttük a román kulturális szaktárca, a Maros megyei önkormányzat, a városháza is érdeklődik a tevékenységek iránt, amikor egy-egy pályázatot meghirdet. Ugyanakkor, ha európai uniós pályázatról van szó vagy partnerkapcsolatról, elmaradhatatlan az angol nyelvű nyomtatvány.
Augusztusban nem marad el a honismereti kirándulás, amelynek során tavaly Dél-Erdéllyel és a Partiummal ismerkedtek a résztvevők. Az idén Csíkszeredába és környékére készülnek. Az augusztusi programok között szerepel a Vásárhelyi Forgatagban való részvétel, szeptemberben pedig a Reményik Sándor-megemlékezés, a költő születésének 125. évfordulója alkalmából. A Lorántffy Zsuzsanna Egyesületnek köszönhetően egyre több vásárhelyinek jut a tudomására, hogy Marosvásárhelyen, a római katolikus sírkertben nyugszik Kántorné Engelhardt Anna, a magyar színjátszás hőskorának egyik legkiemelkedőbb művésze, akinek sírján évről évre koszorút helyeznek el, emlékét irodalmi esteken elevenítik fel.
Az Operett Napja, a Magyar Nyelv Napja, ahogyan a karácsonyi előkészületek, vásárral egybekötött kézműves kiállítások, öregotthon látogatások, Pál atya árváinak a megsegítése mind-mind olyan alkalom, amely nem marad ki az egyesület naptárából.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Borboly Csaba hallgatása
Moldován József RMDSZ-es parlamenti képviselő Borboly Csabához, a megyei önkormányzat elnökéhez intézett múlt heti – nagyon sok igazságot tartalmazó – nyílt levelétől le kellett volna szakadjon az ég. Mégsem történt semmi. Miért?
Először a tényekről! Nyílt levélben tett szemrehányó kijelentéseket Borboly Csabának Moldován József: a Nagy szavak a levegőben című levéllel arra utalt, hogy számos beígért beruházás és egyéb kezdeményezés csak szavak szintjén maradt, nincs előrelépés. Konkrétan a borszéki kezelőbázis ügye borította ki a képviselőt. A levélben tulajdonképpen kimondta mindazt, amit rajta kívül még sokan gondolnak („az ígéretekről és nagy szavakról bebizonyosodott, hogy légből kapottak, és nincs mögöttük tartalom, sem pedig valós megvalósítás”).
Egy közéleti szereplőhöz intézett, valóban súlyos megállapításokat tartalmazó irományra (még egy idézet a levélből: „Ez a szintű elkapkodott mohóság az elnök meggondolatlanságát, inkompetenciáját támasztja alá, sokadjára”) a megszólított félnek reagálnia kellene. Borboly mégsem írt választ, gyakorlatilag úgy tett, mintha a levél nem is létezne. Az a Borboly Csaba hallgat – okosan –, akiről jól tudjuk, hogy egyetlen alkalmat sem szalasztana el, hogy szerepeljen. Nincs olyan olvasói levél a Csíki Hírlapban, amire az érintettség jogán ne válaszolna a megyei önkormányzat elnöke, vagy ahogy mostanság magát nevezteti, a megyeelnök.
Moldován Józseffel viszont nem vette fel a kesztyűt. Borboly úgy alázta meg Moldován Józsefet, hogy nem reagált a kóstolgatására. Jól döntött, mivel valószínűleg nagyon tisztában van azzal, hogy ki is írta a levelet.
A 2012-ben képviselőnek megválasztott Moldován közéleti munkájáról nem nehéz beszámolni. Az elmúlt évekből vele kapcsolatban csak az az eset ugrott be, amikor a csíktaplocai autós gyakorlóteret gokartpályává szerette volna alakítani, ám időközben a környékbeli lakosok a kisautók által kibocsátott majdani magas zajszintre hivatkozva a befektetést ellenző aláírásgyűjtésbe kezdtek. Végül az elképzelésből nem lett semmi.
2015 júliusában Moldován József RMDSZ-es parlamenti képviselő aggódik szülővárosáért, Borszékért. Helyes. Itt tesszük hozzá, hogy a választópolgáraiért is ugyanennyire aggódhatott volna, amikor nemrég megszavazta a képviselők különleges speciális nyugdíj-kiegészítését.
Kozán István
Székelyhon.ro

Megőrizni az épített örökséget (Kastélyok Erdélyben) (Tusványos)
Kastélyok Erdélyben – eladó, kiadó, vagy mi lesz velük? meghirdetett címmel fejtegették a témát a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján, szombat délután a Corvina-udvarban. A tömör összegzést Bánffy Farkas fogalmazta meg: nem az a lényeg, hogy ki egy kastély tulajdonosa, hanem hogy az épített örökség megmaradjon.
A társalgás meghívottjai: Gregor Roy Chowdhury, zabolai gróf Mikes Katalin fia, aki a zabolai Mikes-kastélyról és helyzetéről feltett kérdésekre válaszolt, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ vezetője, magyargyerőmonostori báró Kemény János unokája, aki a marosvécsi Kemény-várkastély jövőjét feszegette, Gergely Balázs régész, a Kincses Kolozsvár Egyesület társelnöke, aki a gyalui Barcsay-várkastély adminisztrátoraként volt jelen és a már említett losonci báró Bánffy Farkas, a fugadi udvarház kezelője. A beszélgetést Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője moderálta, akinek nemrégiben jelent meg a témába vágó kötete: Erdély újranemesítői. Arisztokraták honfoglalása (Heti Válasz, 2015). Arról faggatta a meghívottakat, honnan lehet támogatást szerezni felújításra, mi lesz az általuk képviselt kastély jövője. A beszélgetés során felvetődött, hogy az Erdélyben található kastélyok legtöbbje igen romladozó állapotba került, lásd az aranyosgerendi vagy koronkai kastélyt, de akad néhány pozitív példa is, mint a marosugrai Haller- vagy az olaszteleki Daniel-kastély. Utóbbiak arra is példát mutatnak: nem feltétlenül az épületet évszázadokon át birtokoló családnak kell gondját viselnie, azt el is szabad, el is lehet adni, nem bűn az, csak jó kezekbe kerüljön. Mert rossz példa is akad. (Nem említették, de a felújított küküllővári Bethlen–Haller-kastély belsejének egyik mai jellegzetessége a Vitéz Mihály vajdát ábrázoló falfestmény.)
A kastélysors minden esetben más. A Bánffyak meg akarják őrizni a családnak a fugadi kúriát. Sok az örökös, Bánffy Farkast bízták meg a kastély és a hozzá tartozó, eddig töredékében vissza­adott birtok gondnokságával. Annyi a kikötés, hogy a család minden tagja nyaralhasson ott. Tehát családi célra tartják fenn. Zabolán a vendégforgalomban látják a jövőt, vendégházat működtetnek, és annak fejlesztése a cél. Gregor Roy Chowdhury szerint, ha a család visszakapná összes erdejét, gond nélkül fenntarthatnák a kastélyt. Annak idején a birtok méretéhez és annak függvényében jövedelméhez igazították a kastélyok méretét.
A másik két kastélyt közösségi célokra igyekeznek használni tulajdonosaik. A gyalui várkastélyt visszakapta Barcsay Tamás, aki látva, hogy nem tudja fenntartani, eladta Nagy Elek magyarországi nagyvállalkozónak. A kastély stratégiai helyen található, Kolozsvár közelében, s ott a közép-erdélyi magyaroknak közösségi teret igyekeznek kialakítani. Kolozsvár mellett lefödné Kalotaszeget, a Mezőséget. Marosvécs az erdélyi irodalom bölcsője – mondotta Vécsi Nagy Zoltán, hozzátéve, ezzel a kijelentéssel még nem hatott meg senkit annyira, hogy támogatásról biztosította volna. A kastélyban és parkjában született a Trianon utáni összes, kultúrát érintő döntés. Szándékuk szerint a családnak fenntartanának néhány szobát, a kastély többi termében helikonos kiállítást rendeznének be, illetve vártörténeti tárlatot, amely Erdély-történeti kiállítás is lenne, hiszen Erdély fejedelmei sorra birtokolták a várat. Rendezvényeknek is teret adnának. Kastélyszállásokat alakítanának ki, olcsó szállóhelyeket a gazdasági épületekben, hogy a turizmust is fellendítsék.
A beszélgetés során felmerültek a nehézségek is: az örökösök minden esetben csak részben szerezték vissza tulajdonukat, s van, ahol – például Zabolán – az állam próbál újraállamosítani részeket. Helyenként, ahol önkormányzati tulajdonban vannak magyar műemlékek, alig várják, hogy összedőljenek, és arra is van példa, hogy a telket ortodox templom építésére nézték ki, vagy wellnessközpontot létesítenének kétszáz éves fák kivágásával. Bánffy Farkas arra is utalt, nincs becsületes műemléklajstroma Romániának.
Vécsi Nagy Zoltán visszautalt Orbán Viktornak kevéssel korábbi tusványosi beszédére, s hangoztatta, nemcsak az egyházi tulajdont kell nemzeti érdeknek tekinteni, hanem a magántulajdon is pont annyira fontos. A kastélysorsokat eddig kedvezőtlenül befolyásolta, hogy magántulajdonban levőkre nem lehetett kormánypénzeket vagy uniós támogatásokat lehívni. Úgy tűnik, a most kezdődött európai uniós költségvetési ciklusban lehet majd pályázni, B kategóriás műemlékek esetében legtöbb 500 ezer euróra. Ha annyit megadnának, elég lenne egy kastély rendbetételére, állapították meg a jelenlévők.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dolgozni tilos! Konspirálni nem?
Amikor a vendégoldal után még az "aktuálist" is meg kellett írnom, tegnap reggel az jutott az eszembe, hogy nem jó: a végén még elkapom a pestist. Ugyanis a tegnapi román sajtó azzal ijesztgette a népet, hogy aki július 27-én dolgozni mer, halálbiztos, hogy elkapja a pestist, sötét idők következnek rá, és búcsút mondhat a családi békének is.
Arról már nem szól a fáma, hogy milyen munkát nem szabad végezni. Nem mondták meg, hogy például írni-olvasni szabad-e, hogy veszekedni, rágalmazni lehet-e, az összeesküvéselmélet-gyártás a munka kategóriájába tartozik-e. Nem egyébért, csak mert a jelek szerint a politikusok – románok és anyaországiak –, vállalva a pestisveszély ódiumát, tegnap sem tartottak szünetet a sárdobálásban. Hol a magyar, hol a román miniszterelnökkel foglalkoztak. Előbbivel azért, mert úgymond szélsőséges nacionalista, revizionista és ki tudja még milyen "ista" jelképeket tett ki a "fészbukjára", a románnal meg azért, mert az utóbbi időben ő lett a "sláger", rájár a rúd, ha tesz valamit, azért, ha nem csinál semmit, azért.
Ilyenkor, nyár közepén a magyar kormányfő "hagyományosan" kiveri a biztosítékot a román nacionalisták és ellenzéki honfitársai körében egyaránt. A hét végén a román külügyminisztérium O. V. saját közösségi oldalára kitett, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen készült képeit, az úgymond "revizionista jelképek népszerűsítését" kritizálta, amely szerinte ellentétben áll az 1996-os magyar–román alapszerződés és a 2002-ben megkötött 21. századi stratégiai partnerség szellemével, és "semmiképpen sem járulnak hozzá" annak a bizalmi légkörnek a helyreállításához, amelyet a magyar miniszterelnök szombaton javasolt. Ennél is "cifrábbakat" mondtak a magyar ellenzéki pártok, odáig menve, hogy egyesek szerint nem is a bevándorlóktól kell félteni Európát, hanem a kormányfőtől.
Tehát mindenki mondja a magáét, ahogy ilyenkor szokás. A képtelen konspirációs elméletek sem hiányoztak: szinte tényként fogalmazták meg, hogy Orbán Bálványosról Erdéllyel a zsebében akart hazatérni. Még szerencse, hogy idejében "leleplezték".
A konspirációelmélet mindig otthon volt a politikában. Tulajdonképpen a kijelentések, helyzetek stb. önkényes értelmezése, ami, sajnos, elég gyakran vezet (politikai) sikerhez.
Most azonban nem az elméletet szeretnénk fejtegetni: a fő kérdés az, hogy dolog-e a rágalom és a politikai csatározás? Mert ha igen, még a végén az összes politikust elviszi a pestis. Vagy csak dolgozni nem volt szabad, konspirálni igen?
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Unokai unokák hálaadása
Zöldeskék szalag aranyhajban. Az aratásra váró búzatáblák között kanyargó Maros. A folyó választja el a Marosvásárhely–Régen főútvonaltól a vidéket. Székely ruha és hegedű hangja tette felejthetetlenné a vasárnapi hálaadó istentiszteletet Unokában. Abban a dombok mögött megbúvó kis faluban, melyet 1268-ban Vanokatelke néven említ a pápai tizedjegyzék, több mint kétszázan vehettük a püspöki áldást a megújult templomban. Főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szívhez szóló prédikációja – a 80. zsoltár 20. verse alapján – gondolatokat ébresztett a helybéliekben és a vendégekben, elszármazottakban, hazalátogató unokaiakban, akik a jeles napon eljöttek együtt ünnepelni a 41 lelkes református közösség hálaadó istentiszteletére. A püspök a változásról beszélt, amely körülvesz, és Isten igéjéről, ami nem változik, annak életet formáló, megtartó erejéről.
Aki elolvasta a meghívó hátoldalán az évszázadok távolában megörökített szavakat, láthatta, olvashatta, hogy 1886-ban egy akkori lelkipásztor vetette papírra azokat, hogy beszámolójával eleget tegyen őrálló kötelességének. Aligha gondolta akkor a vizitáló Benkő János esperes, hogy az 1886. szeptember 8-án Nagyercse fíliájaként nyilvántartott unokai gyülekezet 2015. július 26-án emlegetni fogja az ő nevét. 77 férfi és 90 nő tette ki akkor a 167 lélekszámú unokai gyülekezetet. Ma 41 a gyülekezet lélekszáma, és immár nem Nagyercséhez, hanem Toldalaghoz tartozik mint leányegyház. És e napon ez a negyvenegy lélek a meghívottakkal együtt hálát adott Istennek, hogy létezik, van rendbe tett temploma és haranglábja, de mindenekelőtt azért, hogy van még egy kis reménye is a jövendőre nézve. Nem tudjuk, hogy a mi nevünket 130 esztendő múlva említik-e majd egy hálaadó istentiszteleten vagy nem, de Urunk szavai örömet adnak, mikor arra gondolunk, hogy a mi nevünk nemcsak az anyakönyvek lapjain és a vizitációs jegyzőkönyvekben marad meg, hanem a mennyben is fel van írva. És én hiszem, hogy az unokai gyülekezet neve is ott van felírva a Mindenható előtt, akinek kegyelme az ünnepnap. Köszönjük neki, és köszönjük azoknak, akik lélek szerint adakoztak a templom és a harangláb javítására, mert csak így – lélek szerint – érdemes bármit is tenni. Az unokai emberek szeretnek ünnepelni, tudnak összefogással együtt dolgozni, és meg akarnak maradni itt – otthon. Meg akarják mutatni a világnak, hogy itt is lehet otthont teremteni, sőt a csend és a békesség falujában egyszerű, tiszta élettel kifejezni mindazt, ami fontos e földi életben, s hálát adni azért, ami áldás és siker. Ketten készülnek konfirmálni idén szeptembertől. Mindketten jelen voltak vasárnap, és hiszem, hogy felnőttként is emlékezni fognak arra a napra. Köszönöm nekik, hogy itt voltak, és jelenlétükkel jövőt ígértek. 1886-ban, az egykori jegyzőkönyv szerint, nem volt konfirmálás. Ha Isten éltet, 131 évvel később, 2017 virágvasárnapján újra lesz. Az 1752 márciusában jegyzett Banga György "curator" mai megfelelője Dán Mihály gondnok. Sokat számít, ha egy ember a helyén van a szolgálatban. Szeretném megköszönni neki és családjának, hogy az egyházért, a templomért és a július végi vasárnapért annyi mindent tettek, hogy minden idejében elkészüljön. Fontos, hogy milyen egy gyülekezet lelkipásztora, de egy leányegyházközségben nagyon fontos az is, hogy milyen ember a gondnok. Mindig segítőkész és aktív munkatársakra találtam Dán Mihályék családjában. Dán Mihály gondnok köszönetet mondott a főbb segítőknek, a faragói polgármesteri hivatalnak, Zima Ferenc sáromberki vállalkozónak, valamint a magyarrégeni és szászrégeni gyülekezeteknek. Szász Attila, a Görgényi Református Egyházmegye esperese is megerősítette reménységében és hitében az ott jelen lévőket. Elmondta, hogy öröm számára, de öröm az unokai gyülekezetnek, az egyházmegyének és a kerületnek is, ha egy ilyen kis gyülekezet megmutatja, hogy megmaradni, élni akar. A Görgényi Református Egyházmegye lelkipásztorai és az egykor itt szolgáló vagy beszolgáló lelkészek is hivatalosak voltak, és eljöttek. Pápai László volt lelkész is elmondta, hogyan zajlott az ő szolgálati idejében a templom kazettáinak restaurálása. A három unokai fiatal, aki verssel köszöntötte az ünneplőket: Kis Sándor, Banga Edit és Dán Róbert Zsolt. Székely Anita hegedűszólója és éneke, valamint a közös gitár-hegedű kísérettel előadott ének emelte az ünnep hangulatát. A hálaadó istentiszteletet követte a vendégek számára az unokai kultúrotthonban felszolgált ebéd. Én, mint a gyülekezet jelenlegi lelkipásztora, köszönöm mindazok segítségét, akik imádságukban hordozták e kis református közösséget, akik segítettek, és akik eljöttek részt venni hálaadásunkban, örömünkben.
Székely Levente lp.
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar támogatás a háromszéki lovas turizmus fejlesztéséhez
Magyar állami támogatást ígért az oltszemi (Olteni) Mikó-kastély felújítására Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, a székelyföldi lovas turizmus fellendítése érdekében.
Semjén Zsolt szombaton részt vett a háromszéki településen szervezett lipicai ménszemlén. A Mikó- kastély műemlék épületét és a hozzá tartozó tízhektáros kastélykertet tavaly vásárolta meg a Kovászna megyei és a települési önkormányzat, ahol turisztikai központot alakítanának ki.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke felvázolta a terveiket: székely lovas múzeumot, konferenciatermet és szálláshelyeket rendeznének be a felújításra váró kastélyban. Mint mondta, eddig önerőből végeztek felújítási és karbantartási munkálatokat, a tetőszerkezetet újjáépítették, lomtalanították az épületet és a pincéket, az udvaron pedig farmot hoztak létre felújított lóistállókkal és kifutóval.
A megyei önkormányzati vezető emlékeztetett: Háromszéken hangsúlyosan támogatják a lovassportokat. Az oltszemi Mikó-kastély tízhektáros kertjében négy lovaspálya működik, ahol több programot kínálhatnak a látogatóknak. Hamarosan egy kiadvány is napvilágot lát a történelmi és lovas múlttal rendelkező kastélyról. A háromszéki politikus kifejtette, saját anyagi forrásaik végesek, európai uniós pályázatot is összeállítanak, de még az sem lesz elegendő a műemlék épület felújítására, a turisztikai központ megvalósítására. Semjén Zsolt kijelentette: a magyar kormány támogatni kívánja a háromszékiek erőfeszítéseit, ezáltal fellendülhet a székelyföldi lovas turizmus.
Háromszéki látogatása során a miniszterelnök-helyettes a 102 éves Nemes Dénes bodoki unitárius lelkipásztort is felkereste otthonában.
Nemes Dénes elmondta, harmadszor lett magyar állampolgár: 1913-ban magyar állampolgárként született, majd 1940-ben, a második bécsi döntéskor – amikor Tordáról Székelyföldre került segédlelkészként, négy évtizedet szolgált Kálnokon és Sepsibodokon – ismét esküt tett, majd nemrég kettős állampolgárrá vált. Semjén Zsolt megköszönte a magyar kormány nevében Nemes Dénes nemzethűségét, az egyházért és a hazáért végzett munkát.
"Példát vehetünk róla, aki a politikum megszorításai okozta nehézségek ellenére sem hagyta el szülőföldjét egy jobb élet reményében, mint ahogyan ma azt nagyon sokan teszik" – méltatta az idős lelkészt a miniszterelnök-helyettes.
Népújság (Marosvásárhely)

A VI. Szederháti Falunap sikere
Odafigyelni a kisközösségek igényeire is
A Pécska városhoz tartozó Szederháton szombaton VI. alkalommal szervezték meg a falunapot, ami történelmi eseménnyel indult, ugyanis a rekkenő hőség miatt, Szederhát történetében bizonyára első alkalommal locsolták a főutcát. A program a helybeli katolikus templomban 17 órakor szentmisével indult, ahol ft. Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébános köszöntötte az Antal Péter polgármesterrel és Miodrag Stanoiov alpolgármesterrel az élen megjelent pécskai tanácsosokat és a szederhátiakat.
A továbbiakban magyarul együtt énekeltek, imádkoztak a helybeli közösség megmaradásáért, arra kérve a híveket, hogy nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül, hallgassanak lelkészeikre, illetve civil vezetőikre. Ezt követően Sarca Miron görög katolikus plébános vezetésével románul mondtak fohászt. A templomi szertartás után, az iskolaudvaron felállított szabadtéri színpadról a műsorvezető, Gerbe Zoia köszöntötte a sörsátrak hűvösében, illetve a nézőtéren gyülekezőket, majd a színpadra kérte Antal Péter polgármestert, Miodrag Stanoiov alpolgármestert, Vasile Chifor, Dorin Ponta, Halasi András és Demeter Miklós városi tanácsokat, illetve ft. Király Árpád marosi főesperes-plébánost és ft. Sarca Miron görög katolikus plébánost. A lelkészek vezetésével az egybegyűltek magyarul és románul elmondták a Miatyánkot, majd az Isten tartsd meg szeretetben és egységben Szederhátot kéréssel fejezték be. Antal Péter polgármester románul, majd magyarul köszöntötte az egybegyűlteket, kifejtve: kitüntetésnek érzi, amiért VI. alkalommal vehet részt a Szederháti Nap rendezvénysorozatán. Őszintén örvend, amiért 2009 óta rendszeresen megszervezhették a falunapot, amelynek a közössége megérdemli a törődést, ugyanis 2004-ben, amikor alpolgármesterré választották, a falunak 200 lakosa volt, míg a 10 év múlva megtartott népszámlálás alkalmával 300 lakost találtak. E jelenség nem csak Arad megyében, hanem az országban is valószínűleg egyedi, miszerint egy település lakossága 10 év alatt 50%-kal gyarapodjon. Ez azt bizonyítja, hogy az utóbbi tíz évben ide érkezett emberek jól érzik magukat, közel laknak a megyeközponthoz, de Pécskához is. Az elmúlt 10 évben a falu sokat fejlődött, elkezdték a betonjárdák építését, leaszfaltozták a nemzetközi főúttal összekötő bekötő utat, de felújították az orvosi rendelő, valamint az óvoda épületét is. A következő időszakban tovább fejlődik a falu a vízvezeték megépítésével, illetve az utcák leaszfaltozásával. Mivel az eddigi, illetve a tervezett fejlesztés nem csak magán, hanem a városi, de a megyei tanácson is múlt és múlik, ezúton mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a megvalósításokhoz. Miután mindenkinek jó egészséget, illetve felszabadult szórakozást kívánt, Miodrag Stanoiov alpolgármester és Vasile Chifor városi tanácsos ecsetelték a falu fejlődésének a perspektíváit, majd a műsorvezető elsőként a szederháti óvodásokat kérte a színpadra. A 12 gyermek az óvónőjük irányításával tetszetős, virágöntöző játékkal és táncokkal kedveskedett a hozzátartozóknak, akik vastapssal jutalmazták a teljesítményüket. Utánuk a pécskai Forever moderntánc-csoport 4 lányának a tánca közepette, a fiú akrobatikus mutatványainak tapsolt a közönség. Ezt követően a tornyai Torneana néptánccsoport 7 párja járta az alföldi román táncokat, majd a pécskai Romaflores cigánytáncai arattak osztatlan sikert, Doru Craiţar vezetésével. A tornyai és nagyvarjasi asszonykórus magyar népdalcsokra különleges színt hozott a programba Iacsity Florentina vezetésével. Utánuk a pécskai Păstrătorii Tradiţiei román néptánccsoport, majd Florin Lipitor és Oana Barbură román népdalokkal szórakoztatták a közönséget. 22 órától Gabi Stoica és együttese lépett fel. Egész délután sörsátrak szolgálták a résztvevők igényeit, a programban fellépett csoportokat vacsorán látták vendégül. 24 órakor tűzijáték zárta a VI. Szederháti Falunap programját, aminek a sikeréért köszönet jár a Pécskai Polgármesteri Hivatalnak és a Városi Tanácsnak, amelyeknek a vezetősége figyelemmel kíséri a kistelepülések lakosságának is az igényeit. A falunap kiváló alkalom volt a találkozásra a szederháti magyaroknak is, akik szombaton nem csak Aradról, hanem még Resicabányáról is hazalátogattak.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Népvándorlás
Magyarország magyar marad, nem lesz nyugati értelemben vett „multikulturalizmus”, szögezte le Tusványoson Orbán Viktor. Szavait a tették is kiegészítik: augusztus végéig felépül a kerítés a déli határon. Magyarország nem fogad be menekülteket – kiknek nagy többsége nem politikai üldözött, hanem gazdasági bevándorló, akik jelentős összegeket fizetnek az embercsempészeknek, hogy Európába jussanak.
Orbán hozzáállása kicsapta a biztosítékot a budapesti és brüsszeli bal-liberális körökben egyaránt, noha a nyugati országok keserű tapasztalata kijózaníthatta volna őket. Már a német és a brit kormányfő is elismerte a nyilvánvalót: a „multikulturalizmus” megbukott. Az ideológiailag túlfűtött nyugati bal-liberális politikai korrektség mégis erőlteti. „Európa valódi megoldások helyett ideológiává vált. Európa ideológiai rögeszme”, jegyezte meg a magyar kormányfő Székelyföldön. Ezért is véli úgy a magyar társadalom nagy többsége, hogy Brüsszel politikája megbukott bevándorlás és terrorizmus terén.
Be lehet-e fogadni tömegesen olyan embereket, akik közül sokan nem hajlandók elfogadni az európai kultúrát, vagy eleve annak rombolási szándékával érkeznek? A muszlim és afrikai világ ugyanis távolról sem a demokrácia fellegvára, sem az emberi jogok mintapéldája, vagy a tolerancia és a női emancipáció bástyája, az európai civilizációba való integrációjuk egyre inkább illúzió.
A liberális túlzások tavalyi tusványosi elutasítása után (illiberális demokrácia) Orbán Viktor a multikulturalizmus dogmáját is visszautasítja. Az újkori népvándorlástól tartó többi keleti országhoz hasonlóan a magyar társadalom is megtartotta európai keresztény, polgári gyökereit, 45 év baloldali ideológiai kísérlet pusztítása után nem hajlandó alávetni magát egy újabb baloldali dogmának. A tét immár Európa jövője, az hogy megmarad-e mindaz, amit Európának nevezünk.
Jobb megelőzni a kárt, mint utólag kijavítani, ha egyáltalán lehetséges, jött rá Orbán Viktor. Álláspontját nemcsak Magyarországon osztják, hanem a többi kelet-európai EU-s tagországban is, noha az ottani politikusok még nem mertek nyíltan szembeszállni a nyugati ideológiai fősodrással, ahogy Orbán Viktor tette.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Kolozsi Magyar Napok: egekbe repítette a bátrakat
Közösségépítés egyre jobban kikristályosodott programokkal
Tematikailag sokszínű, a kolozsi és a Kolozsról elszármazott lakosságnak szóló rendezvényt szerveztek az elmúlt hétvégén a sósfürdőjéről híres községben, amelyet ezúttal madártávlatból is megcsodálhattak a merészebbek.
A hagyományőrzést modern szórakozási lehetőségekkel ötvöző II. Kolozsi Magyar Napok programjának összeállításakor a sajátos helyi értékekre alapoztak ugyan, de igyekeztek minden korosztály számára vonzóvá tenni a kétnapos rendezvénysorozatot. Idén az újdonságok között szerepelt a hőlégballonos falunézés, valamint a fürdő területén található, frissen megnyílt kalandpark nyújtotta „adrenalin-bomba”. A hagyományos vonalat képviselték a változatos gyermekprogramok, a kézművesvásár, a néptánctalálkozó, valamint az első nap záróeseménye, az Anna-bál. Vasárnap szórakoztató és ismeretterjesztő előadások várták az érdeklődőket, este pedig Phoenix és Desperado koncert, majd tűzijáték zárta a napot.
Szabadság (Kolozsvár)

Magyarvista: milliós beruházást avattak
„Egészséget, bőséget, és kevés munkát a doktornőnek” – tömören ezt az üzenetet fogalmazták meg a felszólalok a magyarvistai új orvosi rendelő épületének az avatásán, amelyre a hagyományosan július utolsó vasárnapján megtartott falunap alkalmával került sor.
A rendelőnek mostantól az ez idáig meglehetősen romos állapotban lévő egykori községháza épülete ad otthont, amelyet a magyargorbói önkormányzat teljesen lebontatott, és megerősítve az alapot, szinte eredeti állapotában állított vissza. A tervek szerint az orvosi rendelőn kívül az épületben szálláslehetőséget biztosító vendégszobák, illetve több, különböző rendeltetésű iroda is helyet kap. Jóllehet a több milliós beruházás újabb fontos előrelépés a kalotaszegi település életében, többen viccesen megjegyezték: azt kívánják, hogy inkább látogatóként, mint ügyfélként keressék fel az épületet.
Szabadság (Kolozsvár)

Korzózás Kolozsváron, elődeink mulatozásainak helyszínein
A Korzo Egyesület legújabb tematikus városnéző sétájának résztvevői Kolozsvárnak azokat a helyeit járhatták be, azokat az épületeit nézhették meg szombaton, ahol a 19. században, a boldog békeidőkben mulattak elődeink.
„Acélabroncs, bricsesznadrág: a mulató város ükapáink korában” című valamint témájú városnéző séta a belvárosi úri kaszinó, a Polgári Társalkodó épülete elől indult, majd több helyszínt végigjárva a Sétatéren végződött. A Korzo Egyesület művészettörténész tagjainak célja (amint arról korábban is beszámoltunk), hogy a tematikus városnéző séták alkalmával a város épített örökségén túlmenően, annak személyes oldalával is foglalkozzon, megismertessék az arra kíváncsi turistákkal, de a helyi lakosokkal is a város egykori sajátos eseményeit, érdekességeit, élményekkel teli történeteit, így a sétákon résztvevők betekintést nyerhessenek Kolozsvár hangulatába is.
A szombati korzózás helyszínein nem csak a patinás, díszes épületek idézték fel a régi időket, hanem a városnéző séta témájának megfelelően felelevenített régi bálozási szokások is. A képzeletet régi felvételekkel, rajzokkal, történetekkel, újságbeszámolókkal is visszasegítették az elmúlt századokba a séta vezetői, Barazsuly Viktória és Újvári Dorottya. Induláskor pedig színes-rajzos Tánczrendet is osztottak a résztvevőknek, amelyen fel voltak tüntetve a kor legkedveltebb táncai. Számtalan érdekes adat és történet is elhangzott a séta során. Megtudhattuk például, hogy a Kolozsvári Casino már az 1840-es években, alig pár évvel a megalakulása után 35 folyóiratot járatott, az illemszabályok szerint a férfiak a nők jelenlé­tében csak engedéllyel gyújthattak rá és akkor is csak mértékkel dohányozhattak, a 19. században szinte mindent megpróbáltak szabályozni, így a viselkedést is (csak úgy nem lehetett ismeretlen személyhez odamenni és társalgást kezdeményezni, 16 éves koruktól vehettek részt bálban a lányok családdal vagy „gardedámmal”, az első bálozók fehér ruhát viseltek, a férfiaknak pedig akkor illett elfogadni a báli meghívót, ha tényleg tudtak táncolni), a New York szálló – Nyehó, ahogy az egykori kolozsváriak emlegették – minden értelemben a város közepének számított, és az Izraelita Nőegylet táncestélyén különleges műsorszámot találtak ki.
Szabadság (Kolozsvár)

Önerőből újította fel unitárius templomát a torockói közösség
Csécs Márton Lőrinc lelkész adatai alapján érdemes betekinteni a torockói unitárius templom történetébe.
A torockóiak 1796 és 1802 között építették fel templomukat, éspedig az „unitárius eclesia a maga költségén.” A bizonyító felirat (1802) az orgona háta mögött található. A tornyot 1823-ban építik meg (ifj. Czupor László), majd 1828-ban magasítják jelenlegi formájára. A templomhajó a kolozsvári belvárosi unitárius templom módosított másolata. Késő barokk, rokokó díszítéssel épült a protestantizmus egyszerűségével. A templom belsejének hármas központja: a szószék, az úrasztal és az orgona 1823-ban készültek. Az órát 1881-ben szerelik be a toronyba. Az erődtemplomot körülölelő várfal feltevések szerint már a XV. században épült, és védelmi szerepet is betöltött. A hozzá kapcsolt épületek az 1700-as években készültek. A templom utoljára Benczédi Domokos lelkész idejében (1938), a második nagy világégés előtt újult meg.
A jelenlegi felújítás saját erőből (összegyűjtött pénzből és nem pályázatokból) 2014-ben, a torony rendbetételével kezdődött, amit 2015-ben a templomhajó és a várfal munkálatai követtek. Csécs Márton Lőrinc lelkész, Király Ferenc gondnok, Király Zoltán pénztáros, Demény Andrea jegyző és még sok lelkes ember, idejüket nem kímélve, valamilyen formában részesei voltak a felújító, ritkán tapasztalható minőségi munkának. A fontosabb munkálatok között volt: a templomhajó újrafedése, a hibás tetőelemek kicserélése, részleges újravakolás és teljes átfestés, nyílászárak restaurálása, felújítása, a pléhfedelek cseréppel történő cseréje (csaknem harmincezer cserép); körülbelül 1501 négyzetmétert újravakoltak, kibontották a kőelemeket és restaurálták a feliratokat. A Maros megyei sáromberki Botex Construct vállalat (Sándor Antal tulajdonos) emberei dolgoztak: Orbán Sándor, Puci Sándor, Muresan László, Ercse Zoltán, Fazakas Ferenc, ifj. Fazekas Ferenc, Vass Csaba, Sándor Botond. Az enyedi Batson Construct is segített, személyesen Székely Levente tulajdonos adományaival.
Szabadság (Kolozsvár)

Ponta: Orbán bántó és provokáló alak
Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét értékelte egy hétfő esti televíziós műsorban.
A szombati szabadtéri fórumon Orbán Viktor a román-magyar kapcsolatokat firtató kérdésre azt mondta: nem sok boldogítót tud mondani. Hozzátette: ez nem volt mindig így, 2012-ig bizalmi alapon álló, gyakorlatias és eredményes együttműködés volt a két ország kormányai között. Megjegyezte: nem emlékszik arra, hogy vezető román politikusok annyiszor rúgtak volna Magyarországba, mint azóta. A kormányfő ugyanakkor lát lehetőséget egy új kezdetre, a magyarok készek felvenni a fonalat.
Victor Ponta az Antena 3 hírtelevízió stúdiójában azt mondta, a maga részéről „bóknak" tekinti, hogy a kormányra kerülése, 2012 előtti jobbközép román kabinetekkel Orbán Viktor együtt tudott működni. Az MTI által idézett szociáldemokrata politikus „bántó és provokáló alaknak” titulálta Orbán Viktort, hozzátéve, hogy ő viszont nem akar felülni a provokációnak, nem akar olajat önteni a tűzre.
A műsorvezető kérdésére, hogy akkor mi a megoldás arra, hogy Orbán Viktor „évente idejön, és úgy táncoltatja az embereket, mintha Románia kormányfője lenne”, Ponta azt mondta: a megoldás a román választóknál van, akiknek nem kell a magyar miniszterelnök kedvére való kormányt elfogadniuk Bukarestben. A műsorvezető tudni akarta, szokott-e olyasmit tenni Ponta Magyarországon, mint amit Orbán Viktor tesz Romániában. Válaszában a román kormányfő elismerte, hogy egyszer részt vett egy MSZP-rendezvényen, ám – mint mondta – ő „tiszteletet tanúsított” a magyar szomszédokkal szemben.
Műsorvezetői felvetésre Ponta helyeselte, hogy a román külügyminisztérium vasárnap szót emelt a magyar kormányfő Facebook-oldalán közzétett tusnádfürdői fotók ellen. Orbán Viktor oldalán kéttucatnyi hangulatkép jelent meg az erdélyi szabadegyetemről: az egyik felvétel egy jelvényárus portékáját ábrázolja, aki Nagy-Magyarország térképét megjelenítő kitűzőket is árul, másutt pedig székely zászlók láthatók. A magyar Miniszterelnöki Sajtóiroda szerint történelmi, míg a román külügyminisztérium szerint revizionista jelképek szerepelnek a magyar kormányfő közösségi oldalán.
Krónika (Kolozsvár)

Aki először nevezte nevén ’56-ot (1.)
Hazugság, hogy az 1989-es magyar rendszerváltás azért nem volt nagy dolog, mert úgymond a nagyhatalmak akkor már megegyeztek volna a magyarok feje fölött arról, hogy megengedik a változást – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Pozsgay Imre politikus, akinek oroszlánrésze volt a Kádár-rendszer felbomlásában.
– Egy recenzióban azt olvastam, hogy 1956-nak a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában 1989-ben elhangzott, 180 fokos átértelmezése óriási társadalmi visszhangot váltott ki, és felért egy „médiapuccsal”. Tudniillik mindaddig az „ellenforradalom leverése, a szocializmus testvéri orosz segítséggel történő megmentése” az egész Kádár-rendszer legitimációs alapját képezte. Alap nélkül pedig bármilyen építmény köztudottan megrokkanhat.
– Harminc évnél régebbi hatalmi pozíciójában megingott a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), és a polgárháborús veszély ezzel elmúlt. Ez azért is fontos volt, mert ezzel a Szovjetuniót is teszteltük. Ugyanis aki kimondja, hogy 1956-ban Magyarországon nem ellenforradalom, hanem népfelkelés zajlott le, az leleplezi a szovjet beavatkozást, ezáltal nem lehet azt testvéri segítségnek nevezni. Attól kezdve világos, hogy ami Magyarországon 1956. november 4-én történt, az nagyhatalmi intervenció volt. Ezek voltak az én alapgondolataim, és ezekhez kapcsolódtak már attól a pillanattól kezdve a különböző események. Az egyik az volt, hogy szavaim szinte ujjongást váltottak ki. Gyűlések sokaságára hívtak, a megrémült és megrettent politikai vezetőség pedig rendkívüli központi bizottsági ülést hívott össze 1989. február 10–11-ére. Romsics Ignác történész írja a rendszerváltásról írott könyvében, hogy a központi bizottságot Pozsgay „elintézésére”, a Pozsgayval való leszámolásra hívták össze, de az végül Pozsgay győzelmével végződött. Mert ugyan mindenki ellenem szólalt fel és ellenem szavazott, adott pillanatban ketten, Kállai Gyula és Korom Mihály bizalmi szavazást kértek ellenem. Ettől viszont Grósz Károly pártfőtitkár megijedt, mert ha a központi bizottság ellenem szavaz, akkor az pártszakadással járt volna. No, ezt elkerülendő gyorsan szünetet rendelt el, közben szétküldte a shabeszeit a tagok között azzal az utasítással, hogy mégiscsak bizalmat kell szavazni Pozsgaynak. Így miután két nap alatt ötvenketten szólaltak fel ellenem, a szavazásnál már a 106 központi bizottsági tagból 104 mellettem szavazott, a két kezdeményező magára maradt. Ezen én akkor egy kicsit felbátorodtam, és még két dolgot javasoltam. Az egyik az volt, hogy szavazza meg a központi bizottság, hogy népfelkelés volt, a másik pedig, hogy ennek a szavazásnak következményeként az MSZMP álljon be a sorba, és fogadja el az ellenzék felhívását a tárgyalásokra. A mameluktestület ezt is megszavazta, mégpedig ellentmondás nélkül. Ez a bejelentés, meg a demokráciacsomag fordulatot hozott az egész akkori politikai helyzetben.
– Említette, hogy a népfelkelés ügyét a Szovjetunióval szemben tesztelésnek is szánta, és csak pár katonai lap részéről történt haragos reakció, miszerint úgymond besározta ezzel a szovjet katonák emlékét... De maga a szovjet vezetés hallgatott. Mihail Gorbacsov elnököt, illetve Moszkvát tesztelték más alkalommal is?
– Persze. Az egyik teszt a határnyitás bejelentése volt, a második pedig a fentebbi, ’56-tal kapcsolatos. Teszteltük őket később is, amikor az MSZMP, a Szovjet Kommunista Párt szövetségese felvállalta, hogy az addig tiltott ellenzékkel politikai tárgyalásokba kezd. Márciusban megalakult az Ellenzéki Kerekasztal, és már abban a hónapban jöttek a kezdeményezések. Eleinte az MSZMP taktikázott, hogy egyenként akár mindenkivel tárgyal, de a közös Ellenzéki Kerekasztallal már nem. De nemsokára beadta a derekát, már nem volt ereje ellentmondani. És a Szovjetunió tudomásul vette, hogy az egyik legfontosabb szövetségese átállt egy másik vonalra. Ez azért is érdekes, mert az én spekulációmban benne volt, hogy ahhoz már nincs lehetősége a Szovjetuniónak, hogy itt beavatkozzék. Gorbacsovot igencsak lekötötte a saját baja: a reformjaival megbolygatta és kiforgatta a sarkaiból a több mint hetven éve működő szovjet rendszert. Így aztán nem is tudott volna katonai kalandot kockáztatni. Grósz viszont itthon, igencsak megijedve a következményektől, megpróbálta visszafordítani ezt a folyamatot. Elkezdte a katonákat szervezgetni, a vezérkar tisztjeit behívta magához. Amikor ez a tudomásomra jutott, berohantam hozzá, és közöltem vele: tudok róla, hogy némi kalandon jár az eszed, de vedd tudomásul, hogy Magyarország nem Dél-Amerika, ahol katonai puccsokkal intézik el a politikai ügyeket. Azt is mondtam, és itt egy kicsit blöfföltem: „te nem ismered a magyar katonát. Ha tűzparancsot adsz neki, hogy lőjön a népre, akkor ő előbb agyonlövi a parancsnokait, és utána hazamegy az édesanyjához”. Ez persze jókora túlzás volt, de a lényeg az, hogy közöltem vele, tudunk a kalandos elképzeléseiről, és álljon le. Miután ez így nyilvánosságra került, ő már nem is merte folytatni tovább. Ilyen kis buktatók és ilyen ellenállási pontok voltak ebben az egész folyamatban. Hozzá kell tennem, az egyik politikai partnerünk – hogy szépen fejezzem ki magam – ma is azt híreszteli, illetve tavaly ősszel, a rendszerváltás 25. évfordulóján jelentette ki, hogy nem volt ez az egész valami nagy dolog, hiszen a nagyhatalmak a fejünk felett megegyeztek, és megengedték, hogy a változás bekövetkezzék. Ez viszont hazugság. A nagyhatalmak közül a legérintettebb, a Szovjetunió a perifériáról kezdett bomlani. Megmozdult a Baltikum, megmozdult a Kaukázus, Gorbacsov pedig kezdetben engedett a hatalomvédő reflexeknek. Kazahsztánban, Alma-Atában tűzparancsot adtak ki, Litvániában, Vilniusban is belelőttek a függetlenséget követelő tömegbe. De ezzel már semmit sem tudtak megállítani. Lengyelország, Magyarország, Csehszlovákia is bomlástermék volt már akkor, és le is váltak a Szovjetunióról, mielőtt még a nagyhatalmi egyezségek megszülettek volna.
– Mi volt az oka, hogy annak idején a szovjet elnökkel, pártfőtitkárral nem találkozott személyesen, II. János Pál pápával viszont igen?
– Gorbacsovval annak előtte sze­mélyesen nem találkoztam, 1989-ben sem. Csak a hetvenedik születésnapján, az Adrián, a tiszteletére rendezett összejövetelen. Később tudtam meg, hogy Vlagyimir Krjucskov, a KGB főnöke Gorbacsovnak készített feljegyzésében – familiáris, oroszos megszólítással – azt írta: „tisztelt Mihail Szergejevics, óva intem attól, hogy Pozsgay Imrével találkozzék. Az Ön tisztelő híve, Krjucskov tábornok”. Amikor erről tudomást szereztem, elkezdtem spekulálni, mi a csudát jelenthet. Hiszen sem én, sem Magyarország úgysem tudtuk volna megdönteni Moszkvát, ilyen veszedelmet mi nem jelenthettünk. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg a példánktól féltették Gorbacsovot. Mert akkorra Magyarország és Lengyelország sokkal radikálisabb volt, mint a gorbacsovi reformok, és Krjucskov valószínűleg ettől a példától akarta távol tartani. A későbbi, meghiúsult puccsal a KGB-főnök be is bizonyította, hogy ő ebből a nézőpontból spekulált. 1989 márciusában részt vettem az Olasz Kommunista Párt kongresszusán, Giorgio Napolitano, a nemrégiben lemondott köztársasági elnök fogadott. Akkor kaptam egy üzenetet, hogy II. János Pál pápa szívesen találkozna velem, ami március 25-én meg is történt. Katolikus vagyok, tudom, hogy ez Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, de akkor korán jött a húsvét, mert ez egyszersmind a nagyhét első napja volt. Tehát 1989. március 25-én számomra nagyon érdekes, tartalmas és örökre emlékezetes beszélgetésünk volt. Azzal indítottam: Szentatyám, én az Olasz Kommunista Párt kongresszusáról jöttem Önhöz. Azt mondja, tudja. Ezzel a kiindulóponttal végülis nagyon előnyös protokollt kaptam, 25 percet a vele való beszélgetésre. A tolmács egy jezsuita páter volt, aki a Vatikáni Rádió magyar adásainak a vezetője, én pedig Bethlen János riporterrel mentem be, aki tökéletesen beszél olaszul. Ebben a körben tárgyaltunk. A huszonöt perc már lejárt, amikor arra gondoltam, lehet, hogy felségsértés lesz belőle, de akkor is kimondom: örülök, hogy egy magyar hazafi egy lengyel hazafival találkozhat. Ettől ő úgy felvillanyozódott, hogy még negyedóráig a magyar kapcsolatairól beszélt. Így tudtam meg, hogy ő volt a lelki gondozója a kabai cukorgyárat építő lengyel vendégmunkásoknak. Erre kissé elszemtelenedve megkérdeztem, tudja-e, hogy a legfontosabb lengyel zarándokhelyet, Częstochowát magyar pálosok alapították? Persze, hogy tudta. És akkor felsorolta a szentek közül a magyarokat. Hát ez volt a beszélgetés lényege.
Folytatjuk Pozsgay Imre
Rendszerváltó magyar politikus, egyetemi tanár, a filozófiai tudományok doktora, a Debreceni Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem emeritus professzora. 1933. november 26-án született Kónyon. A Kádár-korszak egyik jelentős politikusa volt. 1976 és 1982 között művelődési miniszter 1982 és 1988 között a Hazafias Népfront Országos Tanácsának a főtitkára, 1988 és 1990 között, a Grósz Károly, majd a Németh Miklós vezette kormányban államminiszter. Népi, nemzeti és demokratikus baloldali elkötelezettségének, kiváló helyzetfelismerésének és fejlett politikusi-taktikai érzékének köszönhetően döntő szerepe volt abban, hogy az állampártban a reformkommunisták fokozatosan átvehették kezdeményezést, majd az irányítást, ezáltal a magyar rendszerváltás békés körülmények között, megegyezéses alapon, közjogilag rendezetten zajlott le.
A rendszerváltó folyamat jelentősebb mozzanatai
1981. Megjelenik a Beszélő című szamizdat (magánkiadású) ellenzéki lap. A nyolcvanas évek során tucatnyi társa követi, az állampárti információs monopollal szemben megteremtve a „második nyilvánosságot”. 1983. A Magyar Tudományos Akadémia, főként ökológiai megfontolásokból, a magyar–szlovák együttműködéssel tervezett Bős-nagymarosi vízi erőmű és vízlépcső felépítése ellen foglal állást. Megalakul a Duna Kör, felgyorsulnak a természetvédők akciói a hivatalos politika projektjeivel szemben. 1984. Legálisan is megkezdi tevékenységét a Soros Alapítvány.
1984. Monori találkozó. A formálódó ellenzék népnemzeti és urbánus-liberális csoportjai közös állásfoglalása a válság okairól és a rendszerreform szükségességéről.
1985. Parlamenti választások. Kettős jelölések, független (ellenzéki) jelöltek is szereznek mandátumot, több helyen még a Kádár-rendszer prominenseit is maguk mögé utasítják.
1986. „Körök kora”. Klubok, egyesületek, kiscsoportok tömegeiben társadalmi párbeszéd indul be az általános és helyi gondok-problémák feltérképezésére és megvitatására.
1986. A Magyar Írószövetség tisztújító közgyűlésén kiszavazzák a pártközpont jelöltjeit. Az írótársadalom megosztására tett kísérlet – párthű ellenszervezet megalakítása – kudarccal végződik. 1988. május 21–22. Az országos pártértekezlet az elaggott és önmagával is meghasonlott Kádár János után Grósz Károlyt választja főtitkárrá. Kádár névlegesen pártelnök lesz, hatalmi jogosítványok nélkül, de a nevével jelzett történelmi korszak ezzel lezárult.
1987. A pártfőtitkár-helyettessé kinevezett Lázár Györgyöt a korlátozott reformokra hajló Grósz Károly követi a miniszterelnöki székben.
1987. szeptember 27. A 180 fő részvételével tartott lakitelki találkozón először hangzott el a többpártrendszer követelése. A magyarság esélyei címen tartott találkozó felett, Pozsgay Imre főtitkár személyes részvételével, a Hazafias Népfront tartott védőernyőt. Ugyancsak a Hazafias Népfront lapja, a Magyar Nemzet közölte 1987. november 14-én, egy egész oldalas Pozsgay-interjúban „elrejtve” a találkozó nyilatkozatát.
1988. június 27. Budapesten több tízezer ember tüntetett a romániai falurombolások, a Ceauşescu-rendszer elnyomó politikája ellen.
1988. szeptember 27. Megalakult a Magyar Demokrata Fórum, amely ekkor még független társadalmi szervezetként határozta meg magát.
1988. október 2. Megalakul a Fiatal Demokraták Szövetsége, a Fidesz.
1988. november 13. A korábbi Szabad Kezdeményezések Hálózata felveszi a Szabaddemokrata Szövetség (SZDSZ) nevet.
1988. november 26. Grósz Károlyt Németh Miklós követi a miniszterelnöki székben.
1988. november 27. A felmentett kormányfő, de továbbra is pártfőtitkár Grósz Károly egy pártaktíva-nagygyűlésen ellenforradalom és fehérterror veszélyével riogat.
1989. január 28. A pártfőtitkár távollété­ben Pozsgay Imre népfelkelésnek nevezi a mindaddig ellenforradalomként aposztrofált 1956-os forradalmat.
Krajnik-Nagy Károly
Krónika (Kolozsvár)

Kedvező a bel- és külpolitika
Magyarok a románok nélkül soha sem vívhatják ki az autonómiát
Az autonómia szükségességéről, annak különböző formáiról, a történelmi Erdély értékeiről és megőrzésüknek fontosságáról, jelenéről és jövőjéről, az erdélyi román–magyar párbeszéd, valamint egy multietnikus párt szükségességéről folytattak kerekasztal-beszélgetést magyar és román politikusok a tusványosi szabadegyetemen.
Az Erdélyi Demokratikus Liga alapítója, Sabin Gherman felszólalásában a kielégítőnek semmiképp sem mondható román–magyar viszony legnagyobb fogyatékosságának a két nemzet közötti kapcsolatok és párbeszéd hiányát nevezte. Ez a feladat ugyanis így teljes egészében a politikusokra hárul, akiknek viszont nem mindig érdeke a tények feltárása, vagy egy széles alapokon nyugvó őszinte párbeszéd kialakítása, sőt az esetek többségében ennek éppen az ellenkezőjét teszik. Ebből a helyzetből fakadóan pedig a tömegek nem is értik egymás elképzeléseinek lényegét. Így van ez az autonómiával is, melynek az említett okok, valamint a magyar politikusok kizárólagosan etnikai jellegű elképzelései miatt a románok fülében negatív csengése van, ezért ideje lenne a lényegét elmagyarázni.
A már létező és nyilvánosságra került elképzelések közül az Erdélyi Magyar Néppárt autonómiatervezetét tartja jobbnak, mert ez Székelyföld autonómiáját nem egyedi esetként, hanem egy szövetségi állammá alakult Romániában vázolja fel, azonban a már említett román érzékenységre való tekintettel, föderalizálás helyett ő a régiósítás kifejezés használatát javasolja. Annál is inkább, hogy meggyőződése szerint, a magyarok a románok, és románok a magyarok nélkül sohasem vívhatják ki az autonómiát, melynek megvalósítását ő leginkább a történelmi régiók határain belül tudná elképzelni. Nem veti el azonban az aszimmetrikus autonómia kialakításának a lehetőségét sem, mely esetben, Erdélyben például a Székelyföldön kívül a bánságiak, Zsil-völgyiek és mócvidékiek is megkaphatnák azt. A közös akarat kinyilvánításának legjobb módját pedig egy olyan erdélyi román–magyar közös párt létrehozásában látná, mely a három etnikum teljes kulturális, nyelvi és politikai egyenlőségének az eszméjén alapszik.
A jelenlegi bel- és külpolitikai helyzet egyaránt kedvez az autonómia eszméjének, a felvázolt módon történő megvalósításának, azonban, ha ezt 1–2 éven belül nem cselekedjük meg, akkor még akár 1000 év is eltelhet, amíg erre újból kedvező alkalom mutatkozik, figyelmeztetett Gherman.
Lucian Constantin, az egyelőre kulturális egyesületként bejegyzett és működő Erdélyi Demokrata Liga elnöke egyetértett Gherman elképzeléseivel, melyek gyakorlatba ültetése érdekében az erdélyi román, magyar és szász autonomisták együttes képviseletévé szeretné átalakítani az általa vezetett szervezetet.
Fancsali Ernő, az EMNP kolozsvári elnöke is amondó, hogy az autonómiatörekvéseket nem szabad kizárólag Székelyföldre leszűkíteni, de egy közös román–magyar párt létrehozásának az ötletével szemben fenntartásai voltak. Szerinte ugyanis a román hatalom irányunkba megnyilvánuló ellenséges gesztusai miatt a román politikum iránt nagyfokú bizalmatlanság alakult ki az erdélyi magyarságban, de az RMDSZ-nek a parlamenti képviselet elvesztésétől való félelemre alapozó eddigi politikája miatt sem fognak a magyarok tömegesen románokból is álló pártra szavazni.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mit szeretnénk, és mit akarunk?
A politikai uborkaszezonban immár 26. alkalommal megrendezett tusványosi szabadegyetem kiváló alkalom arra, hogy Orbán Viktor élénk médiaérdeklődés mellett megoszthassa a magyar nemzettel és a nagyvilággal a rövid-, illetve középtávú jövőről alkotott elképzeléseit.
Idei, szokásosan nagy ívű beszédében attól óvott, hogy a jövőkutatást egyfajta távolbalátási versenyként értelmezzük, mivel a jövő nincs, a jövőt mi alakítjuk, s hogy miként, az a múltértelmezés terén elért sikereink függvénye. Orbán a bevándorlás gondját emelte beszédének középpontjába, mivel ez kérdés, „mint cseppben a tenger”, minden fontos aktuális problémát megmutat.
Egyben egy gondolatkísérletet is ajánlott a hallgatóság figyelmébe, azt javasolva, hogy töprengjen mindenki el, hogy most, amikor határozott fellépésre van szükség a legújabbkori népvándorlás idején az egyes államok részről, mi lenne, ha 2014-ben a magát baloldalinak mondó erők győztek volna. Alighanem mindenki egyetértett a miniszterelnökkel abban, hogy egy-két év elég lett volna ahhoz, hogy Magyarországra ne lehessen ráismerni.
Mert bizony úgy áll a helyzet, ahogy azt a kormányfő vázolta, hogy a bevándorlás minden szinten katasztrófát ígér, még ha ezt a kifejezést nem is mondta ki. Gazdasági és közbiztonsági katasztrófa fenyeget, növekszik a terrorveszély, a multikulturalitás hamis jelszava mellett pedig felszámolódik a nemzeti kultúra. Igen, ez vár egész Európára, ha most nem cselekszik, márpedig nem cselekszik, mert ideológiai béklyók szorítják, ebben is igaza volt Orbán Viktornak. Problémamegoldás helyett a megoldási javaslatokat mérik az emberjogi fundamentalizmus ideológiai mércéjéhez a zömmel baloldali ihletettségű döntnökök, nem csoda, hogy egy tapodtat sem sikerült előrébb jutni e kérdésben (sem).
Az is ténykérdés, hogy amennyiben az Európai Unió nem képes a maga határait megvédeni a beözönlő s egyelőre fegyvertelen „menekültekkel” szemben, akkor nemzetállami hatáskörben kell cselekedni. Megnyerő volt a szónok finom szemantikai megkülönböztetése a között, amit a magyar kormány szeretne és amit akar. Azt szeretnék, hogy Európa az európaiaké maradjon, azt viszont akarják, hogy Magyarország a magyaroké maradjon.
Ez egyben nekünk, trianoni határokon kívül rekedt magyaroknak is érdekünk, hiszen egy fejlődő, önmagát megvédeni és érdekeit érvényesíteni képes anyaországgal a hátunk mögött másképpen nézhetünk szembe a sorskihívásainkkal.
Borbély Zsolt Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székelyek a Botond-mondában
Aki bárdjával bevágta Konstantinápoly aranykapuját
A Székely Hírmondóban közölt cikksorozatomban újra és újra bizonyítottam, hogy a 9–12. században a bizánci írók műveiben feltűnő szkíta nép nem a bolgárokat és nem a besenyőket takarja, hanem a mi székely elődeinket. Alább arról fogok szólni, hogy 917-ben a Konstantinápoly elleni közös bolgár–magyar–székely támadást a székely Opour (Apor) vezeti, akinek kedvenc katonája a nagyerejű Botond, „legkisebb a magyarok közül”.
Egy datálás nélküli, feltehetően valamikor a 10. században íródott bizánci mű, a Miracula Sancti Georgii (Szent György csodái) szól egy Bizánc elleni nagy támadásról, amelyben szkíta csapatok is részt vettek:
„Miután ezek így voltak, történt ellenünk, keresztények ellen a nyugati népek, azaz a bolgárok, ouggros-ok, skythák, médek és türkök leghevesebb felkelése, úgyhogy szándékukban volt nem csupán az őközelükben levő helyek feldúlása, hanem a mi istenoltalmazta császári városunk elpusztítása is, ha a mindenható Isten emberszeretete és gondoskodása nem hiúsította volna meg szándékaikat. (…)
Összegyűltek minden tartományból és római parancsnokság alá helyezett földről a népek óriási tömegei, és eljutottak az említett vészthozó népek tájaira, egy kedvezőtlen helyre a tenger mellett. Ezeket a gyűlölt fegyveres ellenség tüstént felkelvén meglepte és megsemmisítette, éspedig úgy vélem, hogy a mi törvényszegéseink és jogtalanságaink mérhetetlen tömege miatt, Istennek megfoghatatlan és kinyomozhatatlan ítéletei folytán; egyedül a minket teremtő és kormányzó tudja az okokat, amiért ott a keresztények romlása történt. Egyeseket kard ölt meg, mások a tengerbe fúltak, ismét másokat megfojtottak, lovak tapostak agyon, erőszak áldozatai lettek, és egyik így, másik amúgy, különböző halálnemekkel végezték életüket…”
A bolgár kutatók megállapítják, hogy az események 917-ben történnek, a hadjáratban pedig bolgárok, ouggros-ok (onogur-magyarok), szkíták, médek (arabok Kréta szigetéről) és türkök (magyarok? erdélyiek?) vesznek részt. A szkítákban Moravcsik Gyula besenyőket lát, ám Victor Spinei megjegyzi, 917-ben a besenyők szerepe teljesen tisztázott: semlegesek maradnak a háborúban. Így a szkíták nem lehetnek besenyők.
A magyar krónika pontos adatai
Szerencsére a 917-es eseményekről a magyar krónikás hagyományból is tudunk, sőt ehhez kötődik a magyar hadakozások egyik legszebb története, a Botond-monda. Az 1360 körül készült, Kálti Márk-féle Képes Krónika, valamint a pár évvel későbbi Budai krónika ezt így írja le:
„A magyarok legyőzik a görögöket
Kiszállván (a honfoglalás utáni – S. A. megj.) huszonegyedik esztendőben (azaz 917-ben – S. A.), bementek Bulgáriába, onnan pedig Drinápolyhoz jutottak, elfoglalták, végül Konstantinápoly alatt megültek. Mialatt a magyarok ezt a várost ostromolták, egy görögöt küldtek ki a városból, akkora volt, mint egy óriás; azt kívánta, két magyar keljen vele birokra, mondván, ha le nem győzi mind a kettőt, a görög császár adófizetője lesz a magyaroknak.
Módfelett bosszantotta ez a magyarokat, majd találtak számára ellenfelet; ez kiállt a görög elébe, és így szólt: »Nevem Botond, igaz magyar vagyok, legkisebb a magyarok között; végy magad mellé még két görögöt: egyiknek legyen gondja kiszálló lelkedre, a másik pedig temesse el testedet, mert egészen bizonyos, hogy népem adófizetőjévé teszem a görög császárt.« Ekkor a magyarok Apor nevű kapitánya (eredetiben Opour – S. A. megj.), akit a község akarata állított a sereg élére, megparancsolta Botondnak, menjen a város érckapuja ellen, és mutassa meg a kapun erejét a bárddal.
El is ment a kapuhoz, és mondják, akkora csapást mért a kapura, és olyan lyukat vágott rajta, hogy a nyíláson egy ötesztendős gyermek kényelmesen ki-bejárhatott. Mialatt a magyarok és a görögök szeme láttára így cselekedett, a város kapuja előtt a viaskodásra való tért is elkészítették; csak rövid ideig tusakodtak: a magyar úgy vágta földhöz a görögöt, hogy azon nyomban kiadta lelkét.
A görög császár a város falán állott nejével; ezt a tettet, ezt az esetet roppant nagy szégyennek tartották, el is fordították ábrázatukat, és visszatértek a palotába; mikor azonban a magyarok az adót követelték, amiért a küzdelmet megvívták, az adókövetelésre a görög császár csak nevetett; erre a magyarok abbahagyták a város vívását, elpusztították egész Görögországot; aranyat, drágaköveket, gyöngyöt, barmot zsákmányoltak onnan töméntelen számban, így tértek meg saját földjükre. Mondják, hogy a magyar község kapitányai, vagyis vezérei alatt ilyeneket és más efféléket cselekedett Taksony vezér idejéig”.
Petrus Ransanus a mindeddig nem eléggé hasznosított, 1490-ben befejezett, a magyarok történetéről szóló művében nem említi Botondot, viszont igen Opourt. Emellett elmondja, hogy a magyarok húsz évvel a honfoglalás után (916-ban) ezen Opour nevű vezető irányítása alatt törnek be „mindkét Misiába”, Trákiába, és ostromolják meg Konstantinápolyt.
Megjegyzem, hogy a magyar kutatók – ellentétben a bolgárokkal – valami okból nem hiszik el, hogy a magyar krónikák jó évszámokat adnak meg (917-et vagy 916-ot), és elkezdenek spekulálni, hogy Konstantinápoly Apor-féle ostroma mikor is történt. Így például Moravcsik Gyula 959-re datálja az eseményeket, Marczali Henrik, aki amúgy egy nagyszerű tanulmányban dolgozza fel a Botond-mondát, 969-re.
Apor, a választott rabanbán
Nézzük a Botond-monda szövegét, mert az sokat segíthet az események megvilágításában, a szkíták kilétének újabb meghatározásában.
Marczali hívja fel a figyelmet arra, hogy Botond egy egyszerű ember: a „legkisebb magyar”, nincs sem atyja, sem rokonsága, sem tisztsége, sem birtoka, ugyanakkor azt is kiemeli, hogy „Minő demokratikus már az is, hogy a hős nem fejedelmének, hanem népének (genti mee) akarta adófizetőjévé tenni a császárt.” Mindezt azzal magyarázza, hogy „a krónikák teljes tanúságot tesznek afelől, hogy személyében a nép magának emelt emléket”.
Szerintem létezik annál egyszerűbb és kevésbé költői magyarázat is, hogy a nép egy „népi hőst” csinált belőle: mégpedig az, hogy a magyar hadak székelyekből álltak.
A szöveg szerint Apor kapitányt „a község akarata állította a sereg élére”, ami erősen meglepő a magyarokra vonatkoztatva, sőt mondhatni példátlan, hogy a sereg maga válassza meg a vezetőjét (legalábbis én nem tudok ilyesmiről). Ugyanakkor tudjuk, a székelyek rabanbánját, vezetőjét demokratikusan választották a Csíki székely krónika szerint:
„Azoktól a Pannóniába elébb béjött magyaroktól származván és a havasos földet (Havasalföldet – S. A.) magok fegyverekkel nyervén s azt magok között tribusok, nemek és ágok szerint felosztván, Árpád idejéig egy rabanbán főigazgató vezér alatt valának, kit egyezett akaratból választottak.”
„Árpád pedig annak emlékezetére, hogy törvényeit a mi székely nemzetünktől vette , a székely nemzetnek a maga tribusából ajánlja rabanbánnak a három fiúval ékeskedő Uopouletet, Uopourt és Uogrount, s ezeket végezvén felméne Munkácsra és áldozván s a törvényeket megújítván béméne Pannon földére.”
Eszerint a magyarok bejöveteléig a székelyek a főrabanbánt választották úgy általában a sok jelentkező közül, 888 után pedig szintén választották, ám most már sokkal szűkebb körből, a három fiú, Uopoulet, Uopour és Uogroun közül, majd ezek nemzetségéből.
A Botond-mondában az áll, hogy Opour – akinek neve egyezik a Csíki székely krónikában Zandrirhám rabanban második fiáéval – egy választott vezető, hadvezér volt.
Anélkül, hogy belemennék a kérdéskör értelmezői véleményeinek, vitáinak ismertetésébe, hadd jegyezzem meg azt, hogy ha valamelyik népre illik a „katonai demokrácia” kifejezés, az a székelység, amelynek „kiváltságos státusza, társadalmának egész konstrukciója nemrég eszményi katonai demokrácia gyanánt élt a köztudatban, és sokak számára így él ma is”.
A Csíki székely krónika azon részei, melyek a 9–12. századi székely társadalmat írják le, szintén egy katonai demokrácia képét vázolják.
„(…) A’ melly földet ki maga kezével keres, a’ néki légyen tulajdona, a’ mellyet pedig közerővel keresnek, az a’ szerzők között egyaránt osztassék fel. A’ közönséges dolgok pedig a Nép közakarattyával végeztessenek.”
Eszerint Botond szavai szó szerint értendők, mikor azt mondja, hogy „népem adófizetőjévé teszem a görög császárt”, ugyanis a föld – de a hadizsákmány is – a szerzők között (a nép, a had) egyformán osztatik fel.
„A legkisebb magyar”
S ha már itt tartunk, ilyen szövegkörnyezetben más konnotációt nyernek Botond szavai is: „Nevem Botond, igaz magyar vagyok, legkisebb a magyarok között”. Az „igaz magyar” a székelyekre vonatkoztatva – úgy tűnik – mindig is igaz volt, a székelyek mindig azzal büszkélkedtek (kérkedtek), hogy ők magyarabbak a magyaroknál, mi több, „székely szarta a magyart”. A legkisebb a magyarok között pedig nem termetére utal (elvégre nem parittyával harcolt ő, mint Dávid, de bárdot vág a kapuba, amihez nagy erő szükségeltetik), hanem arra, hogy a székelyek (akik szintén magyarok) számbelileg a magyarokhoz (Árpád népéhez) képest kevesebben vannak.
Sajnos a Csíki székely krónika azon része, mely ezzel a korral foglalkozik, az idők folyamán tönkrement, s csak ez az értelmetlen szöveg maradt fenn:
„10. vers: (hosszan olvashatatlan /h.o./) Azután csakhamar a nemzet egyetértéséből a földet fiai között felosztja… (h.o.) Végre általvivén a kelyhét, (h.o.) … mikor azzal áldoznék, maga házánál, Vacsárk földin meghal … (h.o.) és a több vezérektől a nemzet egyetértésével Bucsuj tétetvén fővezérnek” – mindössze ennyi, amit a 10. század elejéről tudunk, sőt az utolsó mondat, amelyben Bucsuj tétetik fővezérnek, már jócskán a 10. század közepén történik.
A magyar krónikás hagyomány alapján tehát kiegészíthetjük a Csíki székely krónikát: a székelyek rabanbánja, vezetője 917-ben Apor, a három fiú közül őt választották meg a székelyek.
Összefoglalva: Botond székely, Opour a székelyek vezetője, a Szent György csodái a szkíta név alatt a székelyeket érti, Opour a szkítiai és a turkiai (havasalföldi és erdélyi) hadak vezetője, innen jön, hogy a népnevek felsorolásban külön szerepelnek a szkíták és a turkok is.
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az igazi Nemes
Újságírói munkám egyik nagy kihagyásának tartom, hogy soha nem készítettem Vele interjút. Főleg az utóbbi időben készültem e kihagyást jóvátenni, közben viszont betegség gyötörte, s az sem adatott meg számomra, hogy utolsó útjára elkísérjem. Távol voltam, amikor bekövetkezett az elkerülhetetlen, s bár a kilencvenegy évet túllépte, mégis úgy érzem, túl korán ment el. Azt tudom, rengeteg mondanivalója lett volna még, tanácsokat osztogathatott volna, s egyik alkalommal, a kapujuk előtt álldogálva, azt jegyezte meg, bizony nem kíváncsiak már mindarra, amit ők, a korosabbak megtapasztaltak, s amiből talán sokat tanulhatnának a fiatalabbak.
Megkésve bár, de mégis szólnom illik a Tanárról, aki annak a pedagógusnemzedéknek volt a tagja, amely a múlt század ötvenes–hetvenes éveiben meghatározó szereplője tudott lenni Háromszék társadalmának. Nem csupán oktatási, nevelési ügyekben voltak ők hivatottak véleményt mondani, de példamutató alakítói tudtak lenni mindannak, ami körülöttük történik. A hivatást kétségtelenül ők másképpen értelmezték, mint manapság szokás.
Igen, Nemes Antal nemcsak nevében volt nemes. Ha játszadozni akarnék a szavakkal, talán azt is megkockáztathatnám, hogy amolyan jó értelemben vett dzsentri volt ő, nem a leszegényedett nemesek fajtájából, hanem a viselkedésben, magatartásban, szórakozásban, társasági életben, széptevésben volt kiemelkedő jelenség. Nem egyszerűen csak személyiség, hanem benne megtestesült mindaz, amit a kiváló pedagógusról el szoktak, és el is kell mondanunk.
Nem palotában született Nagyernyén, ebben a Marosvásárhely közeli faluban, nem is egyke volt ő, hanem nyolcgyerekes család sarja, s amikor kedve volt a meséléshez, mindig elmagyarázta, melyik testvére mire vitte. Valahogy úgy voltam ezzel a történettel, mint tanártársa, a már néhány éve elhunyt lemhényi Dani Árpád esetével, akik tizenhatan voltak testvérek, s mindegyikük egyetemet végzett. A Nemes Tóniék családjában ugyancsak sok volt a tanult ember, s ha abból indulunk ki, amit ő felmutatott, ráhúzható a sikeres jelző erre a családra is.
Tanult tehát, mert a jövőhöz tanulni kellett, s amikor a múlt század ötvenes éveinek elején Sepsiszentgyörgyre került, hamar feltalálta magát, megtalálta a helyét az iskolákban, ahol tanított, ahol igazgató volt, a tanfelügyelőségen, ahol főleg az anyanyelv iránti elkötelezettséget kérte számon pedagógus kollégáitól. Akkoriban más becse volt az ilyen horderejű tanárnak, s ha példákat kellene mondanom, akkor az ő korosztályából hirtelen Nagy Béla, Kiss Lázár, a Czompó-házaspár jut eszembe Kézdivásárhelyről, Györgypál Lajos, Simon János, Zakariás Attila Barótról, Dudás János Kovásznáról, Bodó Jenő, Rácz Lajos, Rácz Gábor Sepsiszentgyörgyről… Ők és mellettük még sokan mások nemcsak az iskolában parancsoltak rendet már megjelenésükkel, hanem településükön is.
Szülőfalum volt tanítójáról maradt fenn a szájról szájra továbbadott történet, hogy a faluházban rendezett összejövetelen, ha hangosan vicogtak, rendetlenkedtek a fiatalok vagy a részegek, ő csak felállt, s abban a percben mindenki elhalkult. Ilyen tiszteletre méltó, már puszta megjelenésével csendet, rendet parancsoló ember volt Nemes Antal is (1924–2015).
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székely kaput avatnak a Keresztúrok találkozóján
Idén ismét Székelykeresztúr rendezi a Keresztúr nevű települések hagyományos találkozóját – ezúttal székely kaput is avatnak.
A Kistérségi napokkal egyszerre szervezik meg a Keresztúr nevű települések tizenhatodik találkozóját Székelykeresztúron. A programsorozat már szerdán elkezdődik, délelőtt a szervező település és Fehéregyháza közötti útvonalon történelmi kerékpártúrára várják az érdeklődőket, délután négy órától pedig Petőfi Sándor székelykeresztúri legendai sírjának megkoszorúzásával tisztelegnek a költő emléke előtt. Este fél tíztől a Keresztúr nevű települések képviselőivel együtt a Zeyk Domokos Szakközépiskola udvarán tábortüzet gyújtanak, majd fél tizenegytől utcabálra várják a táncos kedvű érdeklődőket.
Ünnepélyes zászlófelvonással kezdik a pénteki napot a Millecentenáriumi emlékműnél. Délelőtt fél tíztől ünnepi önkormányzati ülést tartanak, amelyen átadják a Pro Cultura- és a vállalkozói díjakat. Negyed egykor a Kossuth-negyedi Keresztúrok Európai Parkjában székely kaput avatnak a tizenhatodik találkozó emlékére, majd délután háromtól a Gyárfás-kúriánál Petőfi Sándorra emlékeznek, halálának 166. évfordulója alkalmából. Négytől a Keresztúr nevű települések küldöttségei vonulnak a főtérre, a délután folyamán pedig különböző műsorokat tekinthetnek meg az érdeklődők. Este kilenctől Zsuzsa Mihály budapesti operaénekes, valamint Szabó Ádám harmonikás lép fel, tizenegy órától pedig ismét utcabálon rophatják a keresztúriak és vendégeik
Szombat reggel főzőverseny és borvetélkedő zajlik a Zeyk Domokos Szakközépiskolában, de fellép az Ötven Felettiek Zenekara, valamint tűzoltó-bemutató is lesz. Délután öttől nemzetközi néptáncgálát rendez a Pipacsok Néptáncegyüttes, este fél kilenctől pedig a Keresztúrok közös tánca kezdődik. Este fél tíztől a budapesti MégEgyKör zenekar játszik, majd fél tizenegytől a Piramis zenekar koncertezik. Az éjféli tűzijátékot követően utcabállal zárul az ünnepi hétvége.
Veres Réka
Székelyhon.ro

RMOGYKE-programok: egyre több fiatalt vonzanak
Egyre népszerűbbek és látogatottabbak a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) által rendezett egyhetes szakképzések, melyeket neves anyaországi egyetemi oktatók tartanak.
Az idén negyven magyarországi vendégelőadót sikerült Marosvásárhelyre hoznia az RMOGYKE-nak, többnyire csupa olyan szív-lélek embert, aki ingyen és bérmentve vállalta az utazás viszontagságait, a családjától és az otthoni teendőktől való elszakadást és, nem utolsó sorban azt, hogy tizenöt órát tartson az itteni érdeklődőknek. A 2009-ben indult képzési programnak köszönhetően eddig immár 132 anyaországi vendégelőadót hallgathattak a vásárhelyi és környékbeli fiatal orvosok, diákok. A professzorok zöme a Pécsi Tudományegyetemről érkezett.
A sokszor ellenszélben dolgozó RMOGYKE kurzusai egyre népszerűbbek. Ádám Valérián, a szervezet titkára szerint a képzések látogatottsága az idén mintegy harminc százalékkal nőtt. Úgy tűnik, román részről is némi érdeklődés mutatkozik, ezért a szervezők fontolóra vették, hogy az október elsején újrainduló rendezvények egy része angol nyelven folyjon. A kétnyelvűsítés ugyanakkor hozzásegítheti a belvárosi római katolikus plébánia Deus Providebit Házában működő egyesületet a képzési központként való akkreditálásához. Kérdésünkre, hogy mitől lettek egyre látogatottabbak a kurzusok, Ádám elmondta, hogy a magyarországi vendégelőadók által biztosított képzések nem arról szólnak, hogy jön a tanár, egy-két óra alatt elmondja a mondanivalóját, majd sietve távozik. „A tizenöt órán keresztül itt helye van a szakmai vitának, a kérdezősködésnek, megbeszélésnek, tapasztalatcserének” – ecsetelte a jelenlegi helyzetet az RMOGYKE titkára. Az anyanyelvű orvos- és gyógyszerészképzést biztosító egyesület ugyanakkor Erdély más részeiben élő és dolgozó diákok és orvosok felé is próbál fordulni.
Ádám Valérián azt is örvendetesnek tartja, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanárainál is némi szemléletváltás történt. A magyar oktatók már nem tekintik konkurenciának a vendégelőadókat, kezdik őket fogadni, beviszik az egyetemre, megszólaltatják a diákok előtt.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Kezdődik az EKE vándortábor Tusnádon
Három napra huszonhárom túrát kínálnak a szervezők azoknak, akik az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) huszonnegyedik Vándortáborában részt vesznek.
A tusnádfürdői bázissal szervezett, legnagyobb Kárpát-medencei turistatalálkozó kedden kezdődik és szombaton az egyesület közgyűlésével, ünnepléssel ér véget.
Az EKE Vándortábor évente szervezik, ennek feladatát mindig egy-egy osztály vállalja fel, természetesen a korábbi szervezők javaslatainak figyelembe vételével. Célja, hogy az erdélyi és határon túli turisták megismerjék egy-egy régió természeti látványosságait, bejárva gyalogosan vagy kerékpárral, szert tegyenek honismeretre a buszos, szekeres túrák alkalmával. A többnyire sátrazó természetjárók száma a vándortáborok alatt meghaladja az ezret. Tavaly, az EKE Tordai Osztálya által szervezett turistatalálkozón 1080 résztvevőt regisztráltak, idén már az előzetes bejelentkezők 900-nál is többen voltak. A házigazdák 1200-1400 résztvevőre számítanak.
Legalább ötvenen képviselik a gyergyói osztályt is – tudtuk meg Vadász-Szatmári István elnöktől. Bejelentette: eddig köztudott volt, hogy a 2016-os Vándortábort a gyergyóiak szervezik, most már a helyszíne is rögzített, Borszék ad otthont az EKE huszonötödik táborának.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Térségi és városnapok egyidőben
Sok apró, de érdekes programponttal bővül az egyidőben zajló hétvégi Nyárádszeredai Városnapok és a Nyárádmenti Napok szórakoztató ajánlata.
Az eddigi megszokott programpontok – mint kézműves vásár, néptánc, koncertek, szépségverseny és tűzijáték – mellett újabbakat is találhat magának az érdeklődő. Augusztus 1-jén délben a lovak és a lovassportok kedvelőit Nyárádszereda Marosvásárhely felőli kijáratánál található Butyurka-tanyára várják, ahol lovas bemutatóra kerül sor. Az érdeklődők a nemrég lovasíjász-rekordot döntött Pászka Lehel produkcióinak örülhetnek, de szombaton reggel bevonulnak a településre a 15. Mátyás huszárezred havadi lovasai is, akik ugyancsak ezen a helyen pihennek meg.
Egész napos új programot szervez a fiataloknak a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezet ugyancsak szombaton. Az Ifjúsági Udvar nevű rendezvény színhelye az önkormányzat megújult udvara lesz. Tóth Sádor polgármester szerint a fiatalok képesek megszervezni a maguk mást stílusú programjait, és ezek kiegészítik a városnapi rendezvényeket. Így 11 órától kiértékelik Az én varázskertem című rajzpályázatra beérkezett legjobb munkákat, s ezúttal az alkotók újabb munkákat is készíthetnek, amelyet helyi tárlaton is bemutatnak majd a szervezők. 12 órától zumba-partin lehet zenére mozogni a közismert Bogival, 15 és 16 órától Bencze Ildikóval beszélgethetnek el az érdeklődők a tanulás új módszereiről és a kommunikációról, a meggyőzés erejéről, míg 17 órától Kraft Hunor nőgyógyásszal. 18 órától lazább programra hívják azokat, akik nevetni is szeretnek, ugyanis a klasszikus stand-up komédia képviselőit, Kun Zsoltot és a nyolcadik erdélyi humorfesztivál győztesét, György Botondot is meghívták a szervezők. A jó zenehangulatról az Elgé lokál fog gondoskodni, majd a főtéri esti koncertek és szépségverseny után a szórakozni vágyók visszatérhetnek a önkormányzat udvarára, ahol éjféltől szabadtéri buli lesz, a hangulatról a Pikowatt zenelovasa gondoskodik.
De aki nem szeretne bulizni, és aludni sem tud, azt a futballpályára várják, ahol éjszakai focitornát szerveznek megvilágított füves pályákon. A szervezők tizenhat csapat részvételére számítanak a Nyárád, Maros és Kis-Küküllő térségéből, akik négy csoportban küzdenek meg, mindenikből kettő jut tovább a döntő körökbe. Amúgy fociból nem lesz hiány a hétvégén, és nem csak éjszaka: szombaton 17 órától a futballpályán Székelyföld válogatottját és az egykori ASA öregfiú csapatát látja vendégül Nyárádszereda, míg vasárnap délután a műfüves pályán a papok, polgármesterek és vállalkozók csapatai rúgják majd a bőrt.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro