Antal: jó törvények kellenek, nem személycserék
Marius Popica jól ismeri az etnikai gondokat, melyek leváltásával nem oldódnak meg – jelentette ki Antal Árpád, aki szerint a sűrű prefektuscserék helyett jó, egyértelmű törvények kellenének.
„Mi mindig azt mondtuk, nem a prefektus nemzetisége a fontos, hanem az, hogy olyan törvények legyenek ebben az országban, amelyek biztosítják számunkra, hogy teljes jogú román állampolgárként, magyar nemzetiségű európai polgárként élhessünk. Vagyis nem a prefektus jelenti a gondot, hanem a törvények, éppen ezért azt kérjük Bukaresttől, hogy készítsenek jó törvényeket, és akkor teljesen mindegy, ki a prefektus Kovászna megyében vagy Konstanca megyében. Hiszen, ha a törvények szavatolják, hogy a magyar közösség megőrizze nemzeti identitását, akkor nem lesznek gondok, és akkor jöhet a legrosszindulatúbb prefektus, nem lesz eszköze provokálni bennünket” – nyilatkozta a politikus.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Belföldi hírek
Az RMDSZ módosító javaslatai
A jövő évi állami költségvetés-tervezethez az RMDSZ képviselői és szenátorai számos szakterületen fogalmaztak meg módosító indítványokat, javaslataik nagy többsége a magyarok lakta megyékben zajló infrastrukturális befektetések folytatásáról, valamint újabb munkálatok elkezdéséről szólnak, így a szövetség javaslatainak elfogadásával folytatódhatna a magyar települések modernizációja – nyilatkozta Erdei-Dolóczki István, a költségvetési, pénz- és bankügyi bizottság tagja, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője.
A jövő évi költségvetés-tervezethez az RMDSZ 33 módosító indítványt nyújtott be, amelyeknek nagy része a helyi infrastruktúra fejlesztésére vonatkozik, de a Brassó–Kolozsvár–Bors autópálya megépítésére tervezett finanszírozás megemelését is kérik, valamint terelőutak megépítésére Bánffyhunyad, Nagyszalonta, Érmihályfalva, Margitta, Élesd, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Szatmár és Marosvásárhely városoknak. A 2015-ös évre a szövetség képviselői és szenátorai 71 500 000 lejjel emelnék meg a műemlékek restaurálására elkülönített összeget, valamint pénzalapot biztosítanának az államkasszából annak érdekében, hogy kisebbségi szakmai továbbképző központot hozzanak létre a pedagógusok számára.
Johannis ismét győzött
Alina Gorghiu jogász lett a Nemzeti Liberális Párt (NLP) elnöke, aki a tisztségben az államfővé választott Klaus Johannis elnököt váltja. Az NLP tegnap tartotta vezetőségi ülését, amelyen a résztvevőknek a Johannis által támogatott Gorghiu, valamint a Crin ANtonescu volt liberális pártelnök által pártfogolt Ludovic Orban közül kellett elnököt választaniuk. A szavazás során Gorghiu 47 voksot kapott, Orbanra csak 27-en szavaztak. Elemzők szerint a választás eredménye azt jelenti, hogy Crin Antonescu befolyása az NLP-ben erőteljesen csökkent, még inkább háttérbe szorul pártjában, és kisebb az esélye visszatérni a politika élvonalába.
Összevonnak két ügynökséget
A kormány úgy döntött, hogy megszünteti a Munkaügyi Felügyelőséget és a Kifizetési Ügynökséget, és helyettük összevonással egy új ügynökséget hoz létre Munkaügyi Felügyelőség és Társadalmi Biztonság Ügynöksége néven, amely a munkaügyi minisztérium felügyelete alatt fog állni. Az új ügynökség a két összevont intézmény személyzetét veszi át, az alkalmazottak nem veszítik el állásukat, jelentette ki Liviu Pop szociális párbeszédért felelős miniszter, aki az átszervezést azzal indokolta, hogy az új ügynökség létrehozásával megerősödik a fekete munka feletti ellenőrzés. A kormány ugyanakkor egy másik ügynökség létrehozásáról is döntött, a Fogyatékkal Élők Országos Hatósága átveszi a tevékenységet a munkaügyi minisztériumtól, finanszírozását azonban az állami költségvetésből biztosítják a munkaügyi tárca büdzséjén keresztül.
Kevesebb a hagyományos élelmiszer
A hagyományos élelmiszerek száma idén 298-ra csökkent a tavalyi 4500-ról, miután a tanúsító szabályok szigorúbbá váltak – jelentette ki Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter. A tárcavezető kifejtette, az egyik legfontosabb módosítás, ami miatt annyira lecsökkent a hagyományos élelmiszerek száma, az, hogy ezeket a termékeket tilos ipari módon előállítani. Hozzátette, a törvény módosítása arra kötelezi a termelőket, hogy ne csapják be többé a fogyasztókat. Constantin szerint a hagyományos termékeknek főként belföldön van piaca, a mézet kivéve, amelyet exportra is visznek.
Fogy Románia lakossága
Közel 19,95 millió állandó lakosa van Romániának 2014-ben, 174 330-cal kevesebb, mint a legutóbbi, 2011-es népszám­láláskor – áll az Országos Statisztikai Hivatal kimutatásában. 1992-ben Románia állandó lakossága 22 810 035 személyt számlált, huszonkét év alatt a csökkenés több mint 12,6 százalékos. A romániai lakhellyel rendelkező lakosság száma is csökkent, az 1992-ben regisztrált 23 143 860-ról 22 299 730-ra 2014-ben, azaz 844 130 személlyel. Az adatok  rávilágítanak arra is, tavaly az országban a természetes szaporulat negatív volt, 64 654 személlyel több halt meg, mint ahány született. Tavaly ugyanakkor több kivándorló (161 755) volt, mint bevándorló (153 646).
 
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Huszonöt év után
Megérte? Ez az 1989-es fordulat óta eltelt időszak leggyakoribb dilemmája. Ez a minduntalan visszatérő kérdés a forradalmárokban, azokban is, akik tegnap a prefektúrán emlékeztek azokra a decemberi véres eseményekre, amelyek Marosvásárhelyen is hat halálos áldozatot követeltek. A forradalmárok hangulatát általában apátia, kiábrándultság jellemezte. Nem beszélve az elesettek hozzátartozóinak arcára dermedt fájdalomról, amely huszonöt év alatt sem múlt el.
Ezt igazolja a parlamentben tartott, ünnepinek tervezett botrányos megemlékezés is, ahol a politikusok épppen azoktól tagadták meg a szót, akik szenvedő alanyai voltak azoknak az eseményeknek, amelyek nyomán parlamenti bársonyszékhez jutottak. A felháborodott forradalmárok hangos tiltakozása közben mondták a magukét. Persze, ők jobban tudják, hogy "merre van az arra".
Sem ezek, sem azok, akik a tegnap a prefektúrán részt vettek a megemlékezésen, nem voltak olyan elegáns, nyakkendős, szépen kigömbölyödött "úriemberek", mint a rendszerváltás után politikai bársonyszékeikbe kapaszkodottak, akik azóta is élvezik a politikusi lét minden áldását. Tiszta, öltözetükben és beszédükben is egyszerű emberek voltak, akik negyedszázaddal ezelőtt azért mentek ki az utcára puszta kézzel, farkasszemet nézve a rájuk meredő puskacsövekkel, mert abban bíztak, hogy szabadság és demokrácia, civilizáció, jólét vár mindenkire.
A magyar emberek ennél is többet reméltek: anyanyelvű oktatást minden szinten, az anyanyelvhasználat jogát a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, szimbólumaik szabad használatát, egyenlő jogokat a többségi nemzettel, és a mindennapok biztonságát.
Ezzel szemben huszonöt év után azt tapasztaljuk, hogy a végleg soha el nem csitult magyarellenesség éppen most lángolt fel újra, és egyesek szégyentelen vehemenciával mérgezik a mindennapok gondjaival küszködő embereket. Akik ma is arra várnak, hogy megvalósulnak és megszilárdulnak azok a célok, amelyekért százak áldozták életüket ’89 decemberében.
A magyarok azt is szeretnék, ha nem kellene attól félniük, hogy a történelem kereke visszafordítható, és gyermekeiknek, unokáiknak soha nem kellene átélniük azt, amit ők átéltek. Azt szeretnék, ha valódi jogállamiság érvényesülne demokratikusan működő intézményekkel, egy olyan jóléti társadalomban élhetnének, amelyet magukénak érezhetnek, amelyben nem ítélnek el senkit csak azért, mert betartja és alkalmazza a törvényeket, vagy elénekli saját nemzeti himnuszát.
Ma is aktuálisak Petőfi Sándor szavai: "Ha majd a bőség kosarából/ Mindenki egyaránt vehet,/ Ha majd a jognak asztalánál/ Mind egyaránt foglal helyet,// Ha majd a szellem napvilága/ Ragyog minden ház ablakán:/ Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,// Mert itt van már a Kánaán!// És addig? Addig nincs megnyugvás,/ Addig folyvást küszködni kell…"
Ezt kell tennie az erdélyi magyarságnak és a magyarság érdekvédelmi szervezetének.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Újjáalakult a kisebbségügyi munkacsoport az EP-ben
Újjáalakult csütörtökön Strasbourgban az Európai Parlament (EP) kisebbségügyi munkacsoportja.
A testület a közlemény szerint az uniós parlament egyik legrégibb és legaktívabb munkacsoportja, létrejöttét pedig Gál Kinga fideszes képviselő kezdeményezte. Ahogy az előző két mandátumban, a munkacsoport fő célja továbbra is a hagyományos nemzeti kisebbségi közösségek problémáinak napirenden tartása nemzetközi szinten, hiszen ez az egyetlen olyan fórum az Európai Unióban, ahol ezen közösségek érdekérvényesítése megjeleníthető.
Az EP-zsargonban intergroupnak nevezett munkacsoport a téma iránt érdeklődő és aktívan tenni kívánó képviselőkből áll az EP különböző politikai frakcióiból. Gál Kinga mellett egy liberális és egy zöldpárti képviselő lett a testület társelnöke. A kisebbségi munkacsoportban továbbra is erős a magyar néppárti jelenlét, hiszen a határon túli magyar közösségek képviselői – Sógor Csaba és Winkler Gyula is – mind tagjai lettek annak – közölte Gál Kinga.
"Kiemelném, hogy ez a fórum komoly lehetőségeket rejt magában a határon túli magyar kisebbségeket illetően, hiszen itt uniós szinten lehet felvetni problémáikat, a legégetőbb kérdéseket, konkrét eseteket vagy jogsértéseket" – mondta a fideszes képviselő.
Népújság (Marosvásárhely)

Megválaszolatlan kérdések, 25 év távlatában
„Felidézzük a múltat, éltetjük Temesvár szellemét”
A temesvári forradalom emlékhetének egyik fontos rendezvényét december 18-án a Regionális Üzletközpont Európa termében tartották, Anno mirabilis 1989 – Megválaszolatlan kérdések, 25 év távlatában címmel.
A rangos konferenciát Tőkés László egykori temesvári lelkipásztor nyitotta meg. A Rendszerváltoztatók a rendszerváltoztatásról című első részt Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök vezette le, az előadók között volt többek között Pozsgai Imre volt államminiszter, Max Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció elnöke, Deutsch Tamás EP-képviselő, Németh Zsolt parlamenti képviselő, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Filep Mária, a Páneurópai Pinknik szervezője, Kincses Előd ügyvéd, Balaton Zoltán, a 89-es Emlékbizottság tagja Győri Béla rádiós, a Vasárnapi Újság volt felelős szerkesztője, Borbély Imre politológus és más jeles személyiségek.
– Melyek a temesvári forradalom legfontosabb megválaszolatlan kérdései? – kérdeztük a rendezvény szünetében Tőkés László EP-képviselőtől.
–  Nem teremtődött meg azóta sem az objektív tudományos igényű kivizsgálás és kutatás lehetősége, nem tudjuk kideríteni hogy tulajdonképpen mi is zajlott Bukarestben. A titkosszolgálat továbbra is őrzi azokat az információkat, amelyek segíthetnének a valóság feltárásában. Csak találgatásokra támaszkodhatunk abban a tekintetben, hogy miképpen viszonyult az önmagát átmentő posztkommunista vezetőség forgatókönyve az öntörvényű, hiteles, eredeti temesvári népfelkeléshez. Nekem is megvan a véleményem erről, de csak a sötétben tapogatózunk.
– Mennyire visz közelebb bennünket a valóság feltárásához ez a temesvári konferencia?
– Ennek a konferenciának úgy gondolom inkább erkölcsi jelentősége van, azáltal, hogy felidézi a múltat, élteti Temesvár szellemét. Természetesen olyan hozadéka is van ennek a konferenciának, ennek az eseménysorozatnak, hogy új megvilágításba helyez egykori eseményeket vagy éppenséggel a holnapi könyvbemutatón látni fogjuk, hogy egészen új információk alapján járul hozzá a múlt megismeréséhez.
– Két államelnök is megtisztelte jelenlétével a temesvári 25. évfordulós megemlékezéseket. Hogyan értékeli Őn a nemrég megválasztott román elnök és a magyar köztársasági elnök temesvári jelenlétét?
– Nagyon biztatónak tartom, hogy Klaus Iohannis megválasztott államelnök még beiktatása előtt ellátogatott Temesvárra, szakítva azzal a bukaresti politikával, amelynek a main stream-je általában háttérbe szorította Temesvár szerepét a romániai forradalomban. Ebből a szempontból igazi erdélyi magatartást és objektivitást tanúsit Klaus Iohannis. A kommunizmus emlékmúzeumának a támogatásával pedig egy régi hiányt igyekszik pótolni. Kommunista-ellenességét is örömmel fogadhatjuk, hiszen Romániában az a baj, hogy a többszöri visszarendeződés nyomán 25 év után még mindig kormányon van egy utódkommunista kormány. Ideje volna követni a magyar példát, új fejezetet nyitni a romániai demokratikus átalakulásban, a rendszerváltozásban.
Nagyon örvendünk hogy Orbán Viktor miniszterelnök nyomán Áder János államelnök is ellátogatott Temesvárrra, és ezáltal jelképes módon Temesvárt ráhelyezte a magyar nemzetpolitika és a kommunizmusellenes küzdelem térképére. Tulajdonképpen azt fejezte ki – az én olvasatomban –, hogy Temesvár szerves részét képezi a magyar történelemnek, de ugyanakkor a magyarok és a románok a közös szabadságharcban találkoztak egymással, és ki is fejezte, hogy ez lehetne a jövendő útja is: nem a mostani különválás, hanem az újabbkori összefogás.
A temesvári konferencia délután a „25 év után – a múltból a jövőbe” témakörbe csoportosított előadásokkal folytatódott, neves bel- és külföldi előadókkal.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

„1989 fekete karácsonya a magyaroknak a maguk forradalmát idézte fel”
A temesvári Forradalom kitörésének 25. évfordulója tiszteletére megszervezett emlékhét Jubileumi Gálaestjére került sor december 17-én a Regionális Üzletközpontban, amelynek díszvendége volt Áder János magyar köztársasági elnök és Tőkés László egykori temesvári lelkipásztor, akinek meghatározó szerepe volt a temesvári népfelkelés kirobbantásában.
Áder János a Jubileumi Gálesten elmondott ünnepi beszédében a csodák évének nevezte 1989-et: „Nekünk magyaroknak mindig csoda kellett ahhoz, hogy emberségünket, magyarságunkat szabadon éljük meg. Megtanultuk azt is, hogy a csodák nem maguktól jönnek el. Nekünk kell tennünk a megszabadító csodákért.” A magyar köztársasági elnök felidézte a 25 esztendővel ezelőtti eseményeket, amikor Magyarország az első szabad választásokra készülődött, miközben Romániában még erős lábakon állt a Ceauşescu-diktatúra, az emberek sötétségben éltek, fagyoskodtak és éheztek. Ebben a reménytelen helyzetben a hallgatás törvényét megtörte a tiltakozás hangja. „Egy fiatal temesvári lelkész kimondta azt, amit milliók éreztek: tovább nem lehet így élni, elég volt! Elég volt az éhezésből, a fagyoskodásból, a hazugságokból, a mindennapos megaláztatásból, elég volt a kilátástalanságból, elég volt a félelemből. Ezek a szavak megmutatták, hogy a legerősebbnek gondolt birodalom is gyönge, ha hazugságokra épül” – mondta Áder János, aki úgy véli, hogy „soha nem beszéltünk eleget" arról a felbuzdulásról, amelyet Magyarországon váltottak ki a temesvári események. A forradalom jelképévé vált, középen kivágott zászlók az akkoriban még túlnyomó többségben fekete-fehér televíziókon pontosan úgy néztek ki, mint 1956 forradalmának magyar zászlói. „1989 fekete karácsonya a magyaroknak a maguk forradalmát idézte fel” – jelentette ki Áder János, aki szerint a romániai forradalom, a szabadságukért küzdő magyarok és románok közös harca hatalmas reményeket és várakozást keltett. „Azt a hitet ébresztette fel mindenkiben, hogy történelmi esély nyílt a korszakokon át kibeszéletlen és megoldatlan nemzeti feszültségek feloldására, hogy a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok közösségében a népek sorsközössége is új értelmet nyer” – idézte fel az akkori közhangulatot a köztársasági elnök. „Hősünk egy város, ahol csodálatos összefogásban talált egymásra sokféle akarat, amelynek egyetlen célja volt: szabaddá lenni. Ez a szabadság az, amely testvérré tett nemzeteket. Ez a szabadság az, amely idehívta a magyarországi magyarok segítségét, ez az, amely felvillantotta az igazi nemzeti megbékélés reményét. Ez a szabadság az, amelyre reményeinket ma is építhetjük” – ezekkel a szavakkal zárta ünnepi beszédét Áder János, aki megköszönte a temesváriaknak a 25 esztendővel ezelőtt tanúsított hősiességüket.
Tőkés László a jubileumi gálaesten arról beszélt, hogy 25 évvel a romániai forradalom után is az 1989-es nemzeti szolidaritás, vallási ökuménia szellemének a megmentésére, továbbvitelére kell törekedni. Hangsúlyozta, nem szabad új falakat építeni a régiek helyére, fel kell számolni a nemzeteket megosztó falakat, az előítéletek, a gyűlölet szerteágazó falrendszerét. Emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi elnökválasztáson megvalósult román-magyar egység a 25 évvel ezelőtti Temesvár szellemét idézi. Úgy vélte, az elnökké választott Klaus Iohannis újabb esélyt nyújt a romániai rendszerváltozás folytatására, ami az erdélyi magyarság életében is gyökeres változást indíthat. „Fogadjuk meg, hogy amit 1989 decemberében megszereztünk, sohasem hagyjuk veszendőbe menni” –  idézte Románia megválasztott elnökét Tőkés László. Az évfordulós rendezvény vendége volt Sali Berisha, volt albán államfő és miniszterelnök, aki Dávid és Góliát harcához hasonlította a temesvári református parókia is a bukaresti elnöki palota harcát. „A kicsiny református parókia győzött, és ez akkor erőt adott az albánoknak is a rendszerváltozáshoz” – mondta Sali Berisha. „Azóta Románia az Európai Unió tagja lett és Albánia is keményen dolgozik azért, hogy ezt a státust elnyerje. Sokat köszönhetünk a temesváriaknak, akik arra ösztönözték az albánokat és engem is, hogy együtt harcoljunk a szabadságért” – zárta ünnepi beszédét Sali Berisha.
A jubileumi gálaműsoron az ünnepi beszédeket a Magyar Állami Népi Együttes ünnepi műsora, a Magyar Rapszódia követte. A tartásos emlékest felemelő pillanata volt, amikor Szabó Abigél hatodikos temesvári diák elénekelte a Boldogasszony anyánk című régi magyar himnuszt.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Rendhagyó irodalmi ülés Lippán
Temesvár borzalmai 25 év távlatából
Szerdán a lippai Hildegardis Ház üléstermében 17 órakor kezdődött a helybeli Degré Alajos Olvasókör decemberi ülése, ahol Czernák Ferenc programszervező köszöntötte az egybegyűlteket, ismertette az összejövetel kettős témáját, a 25 évvel ezelőtti temesvári eseményekre, szemtanúként történő visszaemlékezését, illetve a karácsonynak a magyar irodalomban való tükröződését.
Megrázó valóság 
Amint előrebocsátotta, katonatisztként 1982-ben helyezték Temesvárra, ahova Lippáról ingázott. 1989 decemberében egy fegyvernemnek a főnöke, egy katonai laktanya parancsnok-helyetteseként a tiszttársaival együtt, jó fizetésük volt, és ha a kommunizmus jobban vigyázott volna rájuk, hogy ne keveredhessenek a lakossággal, valóságos janicsárokká lettek volna, akik semmit nem tudtak volna a társadalmi életről, hangulatról. Mivel a lakossággal is érintkeztek, tudomásuk volt az egyre növekvő elégedetlenségről, a kiszolgáltatottságról. Jól tudta, hogy a Securitate emberei mindenen rajta tartják a szemüket, mindent lehallgatnak, ezért nagyon vigyáznia kellett, kivel, mit beszél. Érezhető volt a társadalmi feszültség növekedése, hogy készül valami. Elmúlt Ceauşescu utolsó kongresszusa is, amit vezényszóra végig kellett nézniük, hallgatniuk. A helyzet Nagy Imrének a júniusi újratemetésekor vált feszültté, amivel kapcsolatban agresszív megjegyzések is elhangzottak a tisztek között, akiket a szekusok gyakran vitára provokáltak. Azt is tudták, hogyan fojtották vérbe a brassói tiltakozó megmozdulásokat, amelyeknek a vezetőit előbb egyenként tették el láb alól, majd az összetartó magot képező 57 embert csellel Bukarestbe hívták a Ceauşescuval történő tárgyalás ürügyén, majd az ülésteremben mindnyájukat besugarazták, minek következtében rövid idő alatt elhunytak. 1989. december elején látszott, hogy a Securitate készül valamire, új sisakokat, több kutyát kaptak, de olyasmit is hallott, hogy újfajta, könnyebb löveggel ellátott töltényeket is kaptak. Azokkal tömegre is lehetett lőni, mert nem mentek át több emberen, mint a háborús golyók, amelyek akár 6-8 emberen is képesek keresztülhatolni. Néhányszor elment a belvárosi református templom előtt, ahol a hívek Tőkés László védelmére keltek. Ehhez a lakosság eleinte vegyes érzelmekkel viszonyult. December 16-án, szombaton szolgálatban volt, ami este letelt, de nem mehetett haza, mert telefonáltak, hogy maradjon. Utána riadót fújtak: baj volt a városban. A katonaságot a zuhogó esőben teljes készenlétben tartották. Nagy sokára megérkezett a parancs, hogy a városban rendet kell teremteni, de nem fegyverrel, hanem minden katona kapott egy-egy olyan botot, aminek a végén fémből készült csavaros rész volt, hogy azokat 4-5 méter hosszúra összecsavarva, az ágyúcsövek tisztítására használhassák. A hozzávetőleg egyméteres, fémvégű botokkal felfegyverzett katonák a városban a civilek között teremtették a rendet, miközben ő a kaszárnyában maradt, megduplázta az őrséget. A katonák reggel érkeztek vissza a rendcsinálásból, a szintén bottal felfegyverzett parancsnok vezetésével, aki nem is fogadta az ő jelentését, hanem felment az irodájába, ahonnan csak akkor jött le, ha nagyon fontos volt, de a fentről kapott további parancsok végrehajtását megpróbálta elodázni. Állítólag már 16-ára virradóra is hagytak halottakat maguk után, akiket az aluljárókban gyűjtöttek össze, majd elszállították őket. Mivel esett az eső, vérnyomok nem maradtak, a lakosság nem szerzett tudomást róluk. Reggel, amikor a szolgálati lakására ment, a Grivicai úton az állomásig minden kirakat be volt törve, az üzleteket nem csak a randallirozók, hanem az üzletvezetők is kifosztották. Vasárnap a lányával volt a városban, amikor 15.45 órakor megszólaltak a fegyverek, tehát hazugság volt, miszerint Bukarestben a 17 órakor megtartott plenáris ülésen adták ki a tűzparancsot. Azt Milea tábornok adta ki, sőt Czernák Ferenc azt a táviratot is látta, amiben Milea parancsot adott ki a háborús töltények kiadására azzal a megtoldással, hogy lehetőleg lábra lőjenek. Az viszont balgaság, hiszen a golyó bármivel érintkezik, megpattan, tehát bármit eltalálhat. Még most is vita témáját képezi, hogy Vasile Milea hadügyminiszter öngyilkos lett-e vagy lelőtték. Czernák szerint öngyilkos lett, mert amikor a bukaresti tüntetésekről visszaért a minisztériumba, telefonhoz hívták, méghozzá Moszkvából, ahonnan állítólag alaposan letolták, felelősségre vonással fenyegették meg, ezért kétségbeesésében, a szolgálati pisztolyával főbe lőtte magát.
Temesváron 15.45 órakor kezdtek tüzelni, látta, amint egy tank is kigyulladt. Hazaküldte a lányát, és bement a katonai egységhez. Mivel azt mondták, mérgező gázokat is bevetnek, ellenőrizze a katonák számára készült hatástalanító fiolákat. Jól tudta, hogy a két nappal azelőtt behívott katonák teljesen ártatlanok, a fegyverüket sem tudták megtölteni, ezért a legtöbb sebesülés, haláleset a balesetek miatt következett be. Az egység katonáit a városba vitték, ahol másnap reggelig ész nélkül lőttek mindenre, ami mozgott. Amikor visszajöttek a kaszárnyába, a tisztek egy része büszkén mesélte, hol, hogyan tisztították meg a várost, egymásnak dicsekedtek, ki hány embert lőtt le. Akkor nagyon megutálta őket. Utána még gyújtogattak itt-ott, de amint később kiderült, nem csak a civilek, hanem a belügyisek is tették, hogy okot találjanak a beavatkozásra. Később derült ki, hogy a katonák nyomában jártak a szekusok, akik képesek voltak a sebesülteket lelőni, sőt a kórházba is bementek utánuk, végezni velük. Czernák számára december 18-i kaszárnyába történt reggeli visszatérés volt a legborzalmasabb, amikor a tisztek dicsekedtek, ki hány embert lőtt le.
Czernák Ferenc elbeszélésébe Tornáczky Dénes is bekapcsolódott, elmondva, amikor egyik barátjával a legnagyobb zűrzavar közepette Temesvárra látogattak, minden kirakat be volt verve. Vasárnap 11 órakor viszont katonai zenekarral gyűjtötték össze a népet, amely békésen a városháza elé vonult, követelte az eltűnt embereket. Aznap kiszabadították a bebörtönzötteket. Hétfőn a gyárakban a párt tiltakozó felvonulásra gyűjtötte az embereket, hogy ítéljék el a forradalmat.
Czernák folytatta az emlékezést, visszatérve december 18. reggeléhez. Sok emberrel beszélt, ezért tudta: a legénység kiképzetlen volt. Elterjesztették a terroristák hírét, akik jól beszélnek románul, ezért a katonák mindenkire lőttek, akit nem ismertek, sok bűncselekményről is hallott. Állítólag Temesváron, de Bukarestben is sokkal többen haltak meg, mint ahányat hivatalosan elismertek. December 19-én parancsot kaptak, hogy vonuljanak ki a magyar határra, mert onnan várható támadás. Utána visszavonták a parancsot. A magyar ügynököket nagyon keresték, de egyet sem találtak. Lesújtó volt, hogy képesek lettek volna háborúba sodorni az országot, hogy megvédjék Ceauşescu hatalmát. Ha hatalmon maradt volna, a szekusok befolyására a katonák lettek volna a bűnbakok a vérengzésekért, mivel azok nem értették helyesen a parancsot – zárta le visszaemlékezését Czernák, aki Tóth Emil kérdésére, miszerint, hivatásos katonaként, nem volt-e lelkiismeret-furdalása a temesvári események miatt, bevallotta: mardosta a lelkiismeret, szégyellte a mundért, amit le is vetett, amilyen gyorsan csak tehette, nyugdíjba vonult.
Karácsonyváró
Az irodalmi ülés további részében, Czernák a karácsony kialakulásának a történetét ismertette, majd a körtagok, Tóth Emil, Wonerth Lóránt, Barabás József, Boda Ferenc, Nagy Mária, Simó Luca, Détári Katalin és Igna Ilona,  József Attila, Ady Endre, Szabolcska Mihály költeményeiből, Beke György prózájából olvastak fel. A találkozó végén Czernák Ferenc elszavalta Márai Sándor Mennyből az angyal című költeményét. Az irodalmi ülés szeretetvendégséggel, kellemes együttlétben, bensőséges karácsonyváró hangulatban zárult, nagy kár, amiért a legfiatalabb korosztály nem képviseltette magát rajta.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Korszerű adatbázisba kerül Erdély egykori lakossága
Önkéntesek is segítenek az adatbevitelben
Több hónapos tevékenységét ismertette tegnap az a csapat, amely a történelmi Erdély népességének adatbázisát készíti el, norvég segítséggel.
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Lakosságkutató Központjának sajtótájékoztatóján elhangzott: a szükséges műszaki és szervezési előkészületeken már túl vannak a júliusi rajt óta, sőt, 12 ezer személy adatai már be is kerültek a majd ingyenesen „lapozható” adatbázisba. A 650 ezer eurós projekt mintegy 5,4 millió személy adatait kívánja feldolgozni az 1850–1914-es időszakra vonatkozóan, ami az eddigi erdélyi összlakosság 5–10 százalékának felel meg. Az így elkészülő adatbázis sokféle társadalomtudományi ág számára válik majd hasznos segédeszközzé, vele a jelenleginél sokkal átfogóbb kutatásokat lehet majd végezni a történelem, a gazdaságtan, a szociológia terén, míg a magánszemélyek családfájuk felkutatása közben vehetik majd hasznát.
Szabadság (Kolozsvár)

Letöltendőt kérnek az ügyészek Nagy Zsoltékra
Letöltendő, a büntető törvénykönyv által megszabott maximális időtartamú börtönbüntetést kér a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) a stratégiai privatizációk perének vádlottjaira, akik között Nagy Zsolt volt távközlési miniszter és Kerekes Gábor egykori távközlési államtitkár, valamint Codruţ Sereş korábbi gazdasági miniszter is ott van.
A legfelsőbb bíróságon szerdán tizenöt órán keresztül zajlott az utolsónak szánt tárgyalás, amelyet éjfél után megszakítottak, és péntekre tűzték ki a folytatást, amely után a bírák jogerős ítéletet hoznak.  
Szerdán az egyik vádlott ügyvédeit, illetve a vád képviselőjét hallgatták meg, pénteken további ügyvédeket hallgatnak meg, majd a vádlottak élhetnek az utolsó szó jogával, ezt követően pedig már csak az ítélethozatal marad hátra.
Mint arról beszámoltunk, Nagy Zsoltot tavaly decemberben alapfokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a legfelsőbb bíróság bűnszövetkezethez való csatlakozás miatt. Ugyanezt az ítéletet szabták ki Kerekes Gáborra is, miközben Sereşt hazaárulás miatt hat, szervezett bűnözői csoporthoz való csatlakozás miatt pedig további öt év szabadságvesztésre ítélték, de csupán a súlyosabb büntetést kell letöltenie.
Kerekes ellen időközben nemzetközi körözést adtak ki, és Németországban őrizetbe vették, mert az igazságszolgáltatási szervek szerint megsértette a bírói felügyeletre vonatkozó szabályokat, amikor engedély nélkül elhagyta az országot, hogy meglátogassa a szüleit.
Nagy Zsolt, Codruţ Şereş, illetve több más személy ellen 2009. március 30-án emeltek vádat a stratégiai privatizációk kapcsán. Az ügyészek szerint a vádlottak 2006 májusától kezdődően másfél évig nemzetközi bűnszövetkezetet működtettek, illetve társultak ahhoz, hogy haszonszerzés céljából súlyos bűncselekményeket kövessenek el.
Şereş ellen hazaárulás miatt is vádat emeltek, mivel az ügyészség szerint államtitoknak minősülő információkat adott ki illetéktelen személyeknek.
A két volt tárcavezetőt az Electrica Muntenia Sud privatizációjához, a Petrom-részvények nyolc százalékának értékesítéséhez, valamint a bukaresti Romaero Rt. és a craiovai Avioane Rt. átszervezéséhez, valamint az Országos Rádiókommunikációs Társaság, a Román Posta és a Romtelecom egy részének privatizációjához kapcsolódó bűncselekményekkel vádolják.
A nyomozó hatóság szerint a határokon átívelő bűnszövetkezetet Sztamen Sztancsev bolgár állampolgárságú üzletember, a Credit Suisse First Boston (CSFB) nemzetközi tanácsadó cég képviselője építette ki, akit alapfokon kémkedés miatt 11 év szabadságvesztésre ítéltek.
Az ügyészek szerint Sztancsev állítólagos kémhálózatának magas rangú minisztériumi tisztviselők szolgáltattak ki bizalmas, több esetben államtitoknak számító információkat privatizáció előtt álló állami vállalatokról, a magánosítási folyamat kulisszatitkairól.
Nagy Zsolt mindvégig az ártatlanságát hangoztatta, és politikai indíttatásúnak nevezte a pert.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Terror
Sokakban fölmerülhet: aljasság vagy egyszerűen csak ostobaság kell ahhoz, hogy az illetékes ügyészség terrorizmussal való fenyegetés gyanúja miatt kezdjen nyomozást Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szavai nyomán, amelyekben azt ecsetelte: az 1990-es marosvásárhelyi fekete márciushoz hasonló események következhetnek be a Székelyföldön, amennyiben a román hatóságok nem fejezik be a magyarellenes ámokfutást.
A helyzet azonban nem ennyire egyszerű: inkább hideg számításról van szó. Persze Antal is fogalmazhatott volna kevésbé bombasztikusan, ugyanakkor enyhén szólva is a tények kiforgatása úgy értelmezni a szavait, mintha azzal fenyegetőzött volna, hogy a magyarok románellenes terrorcselekményeket fontolgatnának.
(Már csak azért is, mert tudjuk: 1990-ben Marosvásárhelyen épp hogy magyarellenes pogrom történt. Már ha nem derítik ki utólag, hogy a magyar nyelvű oktatásért „elvetemült módon”, gyertyával felfegyverkezve tüntető magyarok rohanták meg a környékbeli román falvak egyáltalán nem szervezetten a városba szállított, hanem csupán véletlenül épp arra sétáló lakóit. Hogy aztán fejüket, hátukat, sőt szemgolyójukat többször is aljasul és agresszív módon beleverjék a románok kezében szintén teljesen véletlenül ott levő fejszékbe, furkósbotokba és egyéb szálfegyverekbe.)
Lehet, hogy azoknak van igazuk, akik szerint a kormány többek között így, valamint a prefektusok magyarellenes túlkapásaival, a magyar jelképek és a Himnusz üldözésével bünteti, hogy az RMDSZ kilépett a kormányból.
Ugyanakkor – ha tágabb összefüggéseiben vizsgáljuk az ügyet – az is világos, hogy a román kormány számára semmi sem jönne jobban annál, ha valamilyen ürüggyel a teljesen jogos és indokolt magyar jog- és önrendelkezési követeléseket „rátolhatná” a közelben zajló, jórészt Oroszország által generált konfliktusokra. És elhitethetné a világgal, hogy ugyanolyan „terroristák” követelnek autonómiát a székelyföldi és a partiumi magyarok számára, mint azok, akik Kelet-Ukrajnában és Transznisztriában Moszkva támogatásával szakadár államokat kiáltottak ki.
Idén nyáron jelent meg az interneten egy olyan, Londonban bejegyzett, magát „elemzőportálként” hirdető angol nyelvű honlap, amely több írásában is azt a mérgezett információt hinti, miszerint az erdélyi magyar autonómiatörekvések mögött Moszkva áll. Még ha nem is egy tudatosan megtervezett akció részei, a prefektusok magyarellenes lépései akár olyan provokációként is értelmezhetők, amelyek nyomán bármilyen radikálisabb magyar reakció után ujjal mutogathatnak a magyar „terroristákra.”
Az, hogy eközben a magyar kormány keleti nyitásról szóló gazdaságpolitikája kapcsán fölmerült a gyanú, hogy a feszült geopolitikai helyzetben Budapest inkább Moszkvához húz, és hogy közben az Egyesült Államok és Magyarország közötti viszony is feszültté vált, egyáltalán nem segíti az erdélyi magyar közösség ügyét, amelynek az ilyen helyzetekben erős és nemzetközi tekintélynek örvendő anyaországra lenne szüksége. Főleg úgy, hogy Bukarest közben a legoroszellenesebb hangot üti meg, és a lehető legszervilisebb módon szolgálja ki az amerikai érdekeket Európában.
Ilyen körülmények között az erdélyi magyar közösség részéről higgadtság és összefogás szükséges. A provokációknak – legyenek azok bármilyen durvák – nem szabad felülni, és nem kell bombasztikus nyilatkozatokkal még tovább növelni a feszültséget, – de nem lehet passzivitásba sem vonulni.
A magyar politikai és civil szervezetek, valamint a sajtó felelőssége is, hogy kitalálják, milyen határozott – de amennyire lehet, békés – ellenlépések lehetségesek, és hogy mindent megtegyenek a befolyásos külföldi fórumok – kormányok, média – tájékoztatása érdekében.
Hogy a román és a nemzetközi közvélemény ne csupán a Bukarest által tálalt, ferdített, az országot a kisebbségek Kánaánjaként bemutató információk alapján és kétes hátterű portálokról tájékozódjon, hanem a lehető legobjektívabb, -átfogóbb és -hitelesebb képet kapja Bukarest kisebbségpolitikájáról, a romániai nemzetiségi helyzetről, a magyar közösséget ért sérelmekről és a magyar jogkövetelésekről.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Gábor Dénes-díjat kapott Bitay Enikő kolozsvári kutató
Tizenegy tudóst és kutatót, fejlesztőt és feltalálót tüntettek ki kiemelkedő teljesítményének elismeréséül idén a Gábor Dénes-díjjal csütörtökön az Országházban – köztük Bitay Enikő kolozsvári mérnök-informatikust.
A kutatót a határon túli magyar tudományos műhelyek vizsgálata, a technikatörténeti örökség feltárása, kutatása és védelme, a fiatal műszakiak tudományos találkozóinak létrehozása és az eredmények közreadása területén elért eredményeiért tüntették ki.
„A tudósok, az idei díjazottak nemcsak megálmodják és megtervezik, majd létrehozzák a jövőt, hanem fel is találják azt, új távlatokat nyitnak meg új eszközökkel, új eljárásokkal, amelyek révén eddig ismeretlen lehetőségekhez juthat a magyar állam, az egész nemzet – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a díjak átadásakor.
Bitay Enikőn kívül Dusza János fizikus és anyagkutató, Solymosi János, Haidegger Tamás és Augusztinovicz Gusztáv Fülöp villamosmérnök, Szikla Zoltán papírgyártó mérnök, Guttman András és Karger-Kocsis József vegyészmérnök, Katona Gergely fizikus, Szelezsán János matematikus részesült az elismerésben, Borbás Enikő vegyészmérnök hallgató pedig Gábor Dénes Tudományos Diákköri ösztöndíjat kapott.
Bitay Enikő Kolozsvári születésű tudományos kutató, egyetemi docens a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának Gépészmérnöki Tanszékén dolgozik többek közt, kutatási területe az anyagtudomány és technológia, alkalmazott informatika.
Krónika (Kolozsvár)

Családnapok Nagyszalontán
Egy nagyon szép hagyománynak tettek eleget a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum pedagógusai, diákjai és a szülők. A szeretet jegyében rendezték meg a közelgő karácsonyi ünnep alkalmából a Családnapokat.
Elsőként az adventi várakozást tették ünnepibbé a harmadikos tanítók (Lukács Gabriella, Kisvárdai Gabriella, Takó Csilla, Kornya Tünde és Tóth Anita), majd a karácsonyi készülődés vette kezdetét az elsősök tanítóinak celebrálásával (B. Balogh Enikő, Kósa Judit, Kenéz Ilona és Szallós Ildikó). Mindkét esemény megszervezésében segítségünkre sietett a református egyház, a Pro Lyceum alapítvány illetve az iskola vezetősége is. Lelkes vendégek tették még emlékezetesebbé ezt a pár órát.
Nagy Ildikó aligazgatónő nyitóbeszéde után Fazekas Eszter lelkészasszony elénk varázsolta a Szent Család megható történetét a gyerekek interaktív részvételével: éneket tanított, hangszereket szólaltatott meg ügyes kis csapatával. A furulya, gitár és énekszó elbűvölte a lelkes közönséget. Nagy Evelin angoltanárnő bemelegítő gyakorlataival gondoskodott arról, hogy a kicsik és nagyok kellőképp felkészüljenek a vidám játékokra. Szülő-gyerek egyaránt részt vett az ezt követő közösségépítő csapatjátékokban. Diógyűjtéstől akadálykerülgetésen át a szaloncukor célbadobásáig minden játékban szívesen vettek részt a szülők gyermekeikkel. Jó volt látni, hogyha csak pár óra erejéig ugyan, de minden család önfeledten, a mindennapos gondokat maga mögött hagyva játszott, szórakozott egymásra figyelve, egymást segítve, tiszta szívvel, gyermeki kíváncsisággal. Fábián Zsuzsanna vallásoktató és Illyés Judit könyvtáros is besegítettek az ezt követő csendesebb, de annál eredményesebb kézműves-foglalkozásokba. A családok együtt készítették el a közös fenyődíszeit, amik fel is kerültek méltó helyükre, szívderítő látványt nyújtva az iskola folyosóján.
Reméljük ez a szép hagyomány nem vész ki az iskolából, és még szebbé, meghittebbé tudjuk tenni a családok ünnepnapjait.
„Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.” – G. Bernard Shaw szavaival kívánunk mindenkinek áldott, békés ünnepet!
Szallós Ildikó, pedagógus
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A folyamatosan félbeszakadt rendszerváltás
Huszonöt éve, 1989. december 16-án Temesváron a felháborodott tömeg meg akarta akadályozni Tőkés László református lelkész kilakoltatását. A következő napokban a megmozdulások átterjedtek az ország más vidékeire, és forradalommá terebélyesedve elsöpörték Nicolae Ceausescu román kommunista diktátor uralmát, lerombolva a Hallgatás falát.
Ki hitte volna akkor, hogy valóban lehetséges egy mélyreható változás lehetőségét előidézni, megdönteni a diktatúrát, széjjeltépni a nemzeteket béklyóba kötő mindenható kommunista rendszert? A csoda végbement, ugyanis a szabadsághoz és a demokráciához ragaszkodó polgárok eltökéltsége, tenni akarása nem ismert határokat. A kommunizmus embergyalázó fertőjéből, az elszenvedett megaláztatásokból, a méltánytalanságokból, az élelmiszerhiánytól és minden egyébtől, ami a vasfüggönyön belüli állapotokat jellemezte, elemi erővel tört fel a sorsunk irányításának, az igazságosságnak, a szabadságnak mindent elsöprő folyama. Ennek már többé nem lehetett útját állni. Az 1989-es temesvári események jól példázzák azt, hogy minden lehetséges. Szabadságunk kivívásának pótolhatatlan megélése mellett az új korszak lehetőséget teremtett a magyar-román együttműködés lehetőségére, valamint a magyar-magyar megbékélésre. Nem véletlen az, hogy az utóbbi évek folyamán egyes körök folyamatosan, rendszeresen csökkenteni akarják Tőkés László, valamint a magyarság történelmi szerepét a 25 évvel ezelőtt népfelkelésben. Gondoljuk csak a politikai boszorkánykonyha aktuális „készítményeire”: Tőkés László állami elismerésének visszavonására, a székelyzászló-ügyre, a himnusz-hisztériára, a Mikó kollégium vissszaállamosítására, és még hosszasan sorolhatnám az erdélyi magyarságot érintő „hangulatjavító” fogásokat. Újból és újból előveszik a magyar kártyát, hogy kételyeket ébresszenek bennünk, hogy elbizonytalanítsanak, hogy rosszul érezzük magunkat szülőföldünkön. 25 évvel a kommunizmus úgymond bukása után is. Egy percig se higgyük azt, hogy a dolgok menete visszafordíthatatlan, mát jól tudjuk, hogy ez nem így van. De nemcsak a magyar-román kapcsolatok véreznek ezer sebből, hanem a romániai társadalom szénája sem áll jól. Nem célom most a jelenlegi romániai politikai, oktatási, egészségügyi siralmas helyzetet ecsetelni, de a legfájóbb, hogy fiataljaink nem szülőföldjükön képzelik el jövőjüket. Sokan külföldön keresik a boldogulásukat, tanulmányaik után eszük ágában sincs visszatérni Erdélybe, Partiumba. Egy közelmúltban készített felmérés szerint a 15–24 éves korosztály rendkívül pesszimista a jövőt illetően, a megkérdezettek kevesebb, mint egyharmada bízik abban, hogy jobban fog élni, mint a szülei. Ködbe vész a jóléti állam rózsaszín képe… Kik fognak majd beiratkozni a magyar iskolákba, egyetemekbe, kik élnek majd a ki tudja mikor kibontakozó autonómiaformákkal? Erre is kíváncsiak vagyunk 25 évvel a rendszerváltás után. Persze sok minden másra is, például arra, hogy miért nem teljesedett eddig ki a 25 évvel ezelőtti népfelkelés, miért érezzük úgy, hogy itt nemhogy előrelépés, hanem folyamatos visszarendeződés van… A Temesvári Nyilatkozat szerzői még annak idején leszögezték: „Mi, a kiáltvány szerzői az 1989-es december 1.–22. közötti események résztvevői nem tekintjük befejezettnek a forradalmat. Folytatni fogjuk békésen, de határozottan.”
Erre égetően szükség van, de meddig még?
Rais W. István
erdon.ro

Már csak Johannis állíthatja meg a ma elfogadott új Big Brother-törvényt
A szenátus döntőházként fogadta el pénteken, ellenszavazat nélkül azt a törvénytervezetet, amelyik Románia kibernetikai biztonságára hivatkozva engedélyt ad a titkosszolgálatoknak, hogy hozzáférjenek az internet- és telefonszolgáltatók által birtokolt adatokhoz, amelyeket a felhasználókról tárolnak. A törvénytervezetet a kormány májusban terjesztette elő, arra hivatkozva, hogy a virtuális térben az ország ellenséges erők támadásának van kitéve.
A törvénytervezet szerint a „kibernetikai biztonság növelése érdekében a kibernetikai infrastruktúráknak” a következő kötelességeik vannak: a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a védelmi minisztérium (MApN), a belügyminisztérium (MAI), a titkosszolgálatokat koordináló országos szerv (ORNISS), a Külügyi Hírszerzés (SIE), a különleges telekommunikációs szolgálat (STS), a védelmi és őrző szolgálat (SPP), valamint a CERT-RO és az ANCOM igazolt kérésére „kötelesek a kért támogatást megadására, valamint arra, hogy engedjék az említett szervek megbízottainak a hozzáférését a birtokolt, az igénylés szempontjából releváns adatokhoz”.
A kibernetikai infrastruktúrák megfogalmazás azoknak a törvénytervezetben olvasható meghatározása szerint a telefon- és az internetszolgáltatókat takarja, amelyek nem a kommunikáció tartalmát, hanem metaadatokat, így telefonbeszélgetések esetén a hívott számot, a hívás idejét és időtartamát, valamint az ún. cellainformációkat (a mobiltelefon pozícióját) tárolják.
A törvénytervezetet a képviselőház hallgatólagosan fogadta el, szeptember 17-én.
Mivel a szenátusban ellenszavazat nélkül fogadták el a törvénytervezetet, feltételezhető, hogy nem fogják a politikai pártok a rendelkezésükre álló öt napon belül megfellebbezni azt az alkotmánybíróságon. Ebben az esetben Klaus Johannis, az akkorra beiktatott elnök az egyetlen, aki egyetlen alkalommal visszautasíthatja, vagy az alkotmánybírósághoz küldheti. (adevarul/hírszerk.)
Transindex.ro

A himnusz védelmében – Ezrek imádkoztak a Szabadság téren Sepsiszentgyörgyön
Ökumenikus szabadtéri istentisztelethez, nem zajos politikai rendezvényhez hasonlított a tegnapi megmozdulás, amelyen mintegy ötezer teli torokból szállt fel a nemzeti ima. Áhítattal, méltósággal, emelt fővel énekelt mindenki a Himnusz védelmében meghirdetett utcai tüntetés ötödik napján, békére buzdított minden felszólaló lelkész és politikus. Akkor sem volt kiabálás vagy fütyülés, amikor a kormányhoz címzett petíciót olvasták fel, három nyelven: hiszen nem valaki ellen, hanem saját szimbólumaink és jogaink érdekében vonultunk ki a Szabadság térre. A prefektúra sötét és néma maradt, ahogy eddig.
Szívszorító és felemelő is volt, ahogy a két hosszú zászló a fúvósok és huszárok mögött bekanyarodott a megyeháza elé. Az 250 méteres magyar zászlóval az állomási Szent Benedek-templomtól, az ugyanakkora székely zászlóval a szemerjai református templomtól indultak a hívek. Érkezésüket zászlólengetéssel és tapssal fogadták a már ott várakozók, és voltak könnyes szemek, amikor a tömeg rázendített a nemzeti imára. Ezek után a történelmi magyar egyházak egy-egy lelkésze állt – együtt – a kis emelvényre. Incze Zsolt református esperes arról beszélt, hogy szomorú és keserű érzései vannak, békétlen, mert ebben az államban a magyarokat nem szeretik, nem engedik énekelni és imádkozni, mert nincs igazságszolgáltatás, mert be akarják zárni a közösségért cselekvőket. Jó lenne harcra buzdítani, de a Biblia arra tanít, „egymással békében éljetek”, és mi azért vagyunk itt, hogy békességet kérjünk magunknak – mondotta, és áldott ünnepeket kívánt mindenkinek, aki ebben az országban él.
Dávid György római katolikus plébános könyörgést tartott, amelyben a nemzet és a valamiért szenvedő embertársak mellett a vezetőkért is elhangzott több kérés: legyenek bölcsek és előrelátók. A belső szabadságunktól nem tudnak megfosztani – hangsúlyozta, és végül a vallásgyakorlás szabadsága mellett foglalt állást. Bíró Attila unitárius lelkész arról beszélt, hogy egyesek szerint bűn áldást kérni és Istenhez anyanyelvünkön fordulni, de nincs olyan földi hatalom, amely megkövetelheti, hogy bánatunkban jókedvet, szűkölködésünkben bőséget hazudjunk. Segítséget kérünk Istentől, és ezt senki nem tilthatja meg nekünk – vette át a szót Zelenák József evangélikus-lutheránus esperes is, aki szerint a keresztény embernek joga és kötelessége imádkozni, lélek nélkül embertelenné válunk. Volt idő, amikor azt szerették volna, hogy ne imádkozzunk, lesték és számon kérték a templomba járókat, de ez is elmúlt, habár ma már látjuk, hogy mindig jönnek újak a régiek helyére. Csütörtökön leváltották a prefektust, de semmi nem szavatolja, hogy utódja más lesz – mégse féljünk, énekeljük bátran a mi himnuszunkat, ami nem mások ellen, hanem Istenhez szól.
Ekkor énekelték el másodszor a himnuszt a jelenlevők. Karácsonyi vers következett, Wass Albert ünnepre hangoló költeménye Kovács Emese XI. osztályos diák előadásában hangzott el. Ekkor már sötétedett, és gyertyákat, fáklyákat adogattak kézről kézre. A lángok fényében Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke mondott beszédet. Ha karácsony előtt pár nappal a székelyek nem otthon, a családban, a templomban készülnek az ünnepre, akkor baj van – jelentette ki, és a 123. zsoltárt idézve kifejtette: ez is jelzi, hogy torkig vagyunk már. Egyéni és közösségi gondjaink összefonódnak, fulladozunk, tényleg elegünk van, és nem tudjuk már visszanyelni, muszáj kimondani fájdalmunkat. Gúnyolnak, bántanak a másságunkért, elegünk van a szegénységből, munkából, hátrányos megkülönböztetésből, igazságtalanságból – sorolta, és egy másik zsoltárral szemléltette, hogy akik állandóan a mások lepipálására törtek, azok még szegényebbek és nyomorultabbak lettek. Torkig vagyunk már, ezért fordulunk Istenhez – hangoztatta. Mintha csak erre vártak volna, megszólaltak a templomi harangok. A Miatyánkot egymás kezét fogva mormolta el a tömeg.
A kormányhoz címzett petíciót magyarul Gazda Zoltán, románul Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök, angolul Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat képviselője olvasta fel. Tamás Sándor maga mellé szólította Biró Zsolt MPP-elnököt és Váncsa Albert sepsiszentgyörgyi EMNP-elnököt is, és kijelentette: a sérelmeket nem lehet a prefektus leváltásával orvosolni. A kisebbség jogaiért, közérzetéért mindig a többség, a hatalom a felelős, és egyesek nem akarják, hogy otthon érezzük magunkat. Mi azonban felkérjük a hatalmat, hasson oda, hogy 25 évvel a diktatúra megdöntése után egyenlő polgárként élhessünk a szülőföldünkön.
Megemlítette, hogy Antal Árpád ellen a terroristaellenes ügyészség indított vizsgálatot, és biztosította, hogy nincs egyedül, mellette állnak – a tömeg tapssal fejezte ki szolidaritását. Biró Zsolt megköszönte a jelenlétet, az összefogást és a kitartást, és úgy vélekedett: együtt meg tudjuk védeni szülőföldünket, és jövőt tudunk biztosítani gyermekeinknek. Utolsóként a sorozatos, közös himnuszéneklés ötletgazdája, Bálint József lépett mikrofonhoz: elmondta, ezen a héten megtudtuk, milyen érzés együtt lenni, napról napra nagyobb létszámban, azokkal is, akikkel máskor talán haragosok és ellenfelek is vagyunk. Az első napokban megmutattuk, hogy bátrak vagyunk, ma megmutattuk, hogy sokan vagyunk és erősek vagyunk, a továbbiakban azt kell megmutatni, hogy kitartóak vagyunk – jelentette ki. És újból felcsendült a magyar, majd a székely himnusz is.
A Himnusz védelmében elindított közös éneklés szombaton déli 12 órakor az Erzsébet parkban felállított székely zászlónál folytatódik.
A székelyföldi követelések
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Románia kormánya hatalmát a kisebbségek elnémítására, megsemmisítésére, megalázására és ellehetetlenítésére használja. A kisebbségi nyelv üldözése, a kisebbségi vezetők börtönnel való fenyegetése, a visszaállamosítás, az erdélyi magyarság elleni rendszeres uszítás a XXI. században, az Európai Unióban nem méltó egy olyan országhoz, amely 25 éve lerázta magáról a diktatúra, az elnyomás láncait és a szabadság, a jogállamiság és az önkifejezés szabadságát választotta – ezzel kezdődik az a petíció, amelyet tegnap, a himnusz védelmében szervezett ötödik közös éneklésen olvastak fel Sepsiszentgyörgyön a prefektúra előtt; a román szöveget benyújtják a kormánynak.
A magyar közösség követeléseit tíz pontban fogalmazták meg: a magyar közösség elemi jogainak elvitatásával ne szítsák az ellentéteket a Székelyföldön élő románok és magyarok között, fogadjanak el a kisebbségi szimbólumok használatát, identitásának megőrzését lehetővé tevő törvényeket, hagyjanak fel a székely zászló, a magyar feliratok és a magyar himnusz üldözésével, tartsák tiszteletben a tulajdont, adják vissza a Mikót a református egyháznak, és mindent, amit államosítottak, tegyék lehetővé az érdemi párbeszédet Székelyföld autonómiájáról, adjanak kulturális autonómiát az erdélyi magyaroknak, önállósítsák a magyar orvosképzést Marosvásárhelyen, Székelyföldön legyen a magyar is regionális hivatalos nyelv, legyen vége a székelyföldi gazdasági bojkottnak, és tegyenek róla, hogy a székelység ne megtűrt idegen, hanem teljes jogú polgár legyen Romániában, amelynek ugyanolyan alkotó része, mint a többségi nemzet.
Háromszék
Erdély.ma

A negyedik Ponta-kormány
Victor Ponta kormányfő nemcsak plágiumbotránya miatt vonulhat be a rekordok nemzetközi könyvébe, hanem azzal az elhanyagolhatatlan ténnyel is, hogy az ő egymást leköröző és váltogató kormányaiban volt a legtöbb miniszter és államtitkár. Fel sem lehetne sorolni, hány nagyra hivatott szociáldemokrata politikus méretkezhetett meg, igaz, meg se melegedtek jóformán a bársonyszékben, fel se mérhették tennivalóikat, csak tervezhettek, de ebből sem lett semmi, hiszen jött az elbocsátó szép üzenet.
Mintha Victor Ponta egyik nagyralátó szociáldemokrata szenátor igazát akarta volna bizonyítani? Az úr szerint – ez nem a reklám helye, neveket csak a korrupcióellenes ügyészég ügyosztályain (ott is nagy a tolongás) – a baloldal annyi képzett, jól felkészült, rutinos, széles látókörű, tapasztalt politikusból áll, hogy egyszerre négy kormányt is felállíthatnának! És az egyik jobb lenne, mint a másik, amint azt Ponta kormányai már eddig ékesen bizonyíthatták! Bizonyos tárcák, például a külügy, az egészségügy, oktatásügy, pénzügy élén szinte futólépésben követték egymást a delikvensek, az arcukat sem tudtuk jóformán megjegyezni, nemhogy neveiket, de más tárcák, a gazdasági, a kulturális, a fejlesztési minisztérium élén is nagy volt a forgalom. S most nem is beszéltünk az államtitkárokról, annyian voltak már, mint fűszál a réten. Jellemző, hogy az új, nemrég beiktatott tárcavezetőkkel Traian Băsescu államelnök nem is fogott kezet, noha életében remélhetőleg utoljára rázhatta volna meg általa beiktatott miniszterekét. Ez nem az új tisztségviselőket minősíti – száz napig mindenkit megillet a bizalom – hanem az államfőt. Csakhogy megérik-e a száz napot?
Olvasva az új Ponta-kormány névsorát egy dolog tűnik fel, sok az ismeretlen név! Hogy ezek az urak (s a három hölgy közül kettő) eddig hol voltak, hol bujkáltak, merre kerengtek a román politika huzatos berkeiben, kitalálni sem lehet, de most a bűvész kormányfő váratlanul őket húzta ki a kalapból. Költségvetést már kidolgoztak, igaz, hogy ezer sebből vérzik, s most a minisztereken a sor, magának és tárcájának rág, aki rág. Igen, az érdekérvényesítés, mert különben fel lehetünk készülve mindenre. Minden rosszra.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Terror fenyegeti a demokráciát (Izsák Balázs kiáll Antal Árpád mellett)
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kijelentette, szolidaritást vállal Antal Árpáddal, azonosul véleményével, és amennyiben a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság nem szünteti be a sepsiszentgyörgyi polgármester ellen indított jogtalan eljárást, felszólítja a vádhatóságot, ellene is indítsanak eljárást. A SZNT tegnapi közleményében Izsák Balázs kifejti, Románia közelmúltjában egyfajta terror létezett csupán, a kommunista diktatúra államterrorja, és a mostani hatóságok ennek visszatértével fenyegetnek.
Az előzményeket felelevenítve Izsák Balázs felhívja a figyelmet, az államelnök-választás második fordulója után erősödött fel ismét a Székelyföldön a magyarellenesség, immár provokáció szintjén, hiszen ha eddig csak a székely jelképek használata ellen léptek fel a hatóságok, immár a magyar himnusz szabad eléneklése miatt is bírságot szabtak ki. Izsák úgy véli, mindez az államelnöki választáson alulmaradt posztkommunista hatalom bosszúja, mely Románia törvényesen megválasztott elnöke ellen is irányul, aki ellen „manipulatív támadás indult, és a hatóságok bírósági meghurcolására készülnek”. Az eszközök pedig, melyekkel a hatalom visszavág, ugyanazok, mint 1990 márciusában, amikor „a bukott hatalom, a nemzetiségi feszültségek szításával a marosvásárhelyi nemzetiségi összecsapást is kiprovokálta és megszervezte saját hatalmának visszaállítása érdekében”. Ezek figyelembevételével az SZNT elnöke helytállónak tartja Antal Árpádnak a mostani sepsiszentgyörgyi és az 1990-es marosvásárhelyi helyzetet párhuzamba állító kijelentését. „Akkor a hatóságok támogatásával felfegyverzett és félrevezetett románok rohanták le az anyanyelvi oktatás megteremtéséért tüntető magyarokat, ma szintén a hatóságok lépnek fel provokatív módon a magyar közösség ellen” – fogalmaz Izsák. Az SZNT elnöke kijelenti, a Szer­vezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság „fenyegető fellépése Antal Árpád polgármester ellen jogsértő és alkotmányellenes, hiszen a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát olyan mértékben sérti, ahogyan azt csak a Ceauşescu politikai rendőrsége, a Securitate merte megengedni magának. Egyben arra emlékeztetünk, hogy Románia közelmúltjában kizárólag állami terror létezett, a kommunista diktatúra államterrorja, és az alapvető emberi jogokba gázoló mai hatóság is az állami terror visszatérésével fenyegeti a romániai demokráciát.” Mindezek tükrében Izsák Balázs felszólítja az ügyészséget, szüntesse be a jogtalan eljárást Antal Árpád ellen, vagy indítsanak ellene is eljárást, „amiért ebben a kérdésben alkotmányos jogommal élve, összhangban az Emberi Jogok Európai Egyezményével a nyilvánosság előtt csatlakoztam Sepsiszentgyörgy polgármesterének véleményéhez és kifejeztem vele vállalt szolidaritásomat.”
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírsaláta
KITART PONTA MELLETT. A román hatóságok magyar- és RMDSZ-ellenes lépései ellenére sem kíván lemondani a kormányfő tiszteletbeli tanácsosa tisztségről Frunda György. „Akkor válok meg ettől a tisztségtől, ha Victor Ponta számomra elfogadhatatlan módon kezd politizálni: magyarellenessé válik, demokráciaellenes döntéseket hoz”, mondta a Maszolnak.
Frunda jogászként véleményezte Marius Popica himnuszéneklésért kirótt büntetését: túlkapásnak értékeli, mert szerinte tévesen hivatkozott egy olyan jogszabályra, amely értelmében külföldi vendégek jelenlétében a román himnusz és az adott állam himnuszának eléneklése is kötelező. „Abban azonban majdnem biztos vagyok, hogy Bukarestből telefonáltak rá a volt Kovászna megyei prefektusra, tegye meg a már ismert jogi lépéseket”, szerinte ha volt ilyen hívás, az a belügyminisztériumból jöhetett, ugyanis a prefektus a belügyminisztérium alárendeltje. „Nem Victor Ponta stílusa az, hogy mosolyogva a szemedbe nézzen, s közben hátba támadjon” – állítja Frunda. Ami meg a korrupcióellenes ügyészségnek az RMDSZ ellen terrorizmus gyanújával indított vizsgálatát illeti, Frunda az ügyészek eljárását túlzott lépésnek tartja. „Nem tudom megállapítani, hogy most túlbuzgóságról van-e szó, vagy meg akarták ijeszteni az RMDSZ-t” – mondta.
BĂSESCU SZOMSZÉDJA LESZ. A kormány az állami vagyon- és protokollalap 2-es számú protokollvilláját utalja ki Klaus Johannisnak hivatalos államelnöki rezidenciaként. Az épület megközelítőleg 2000 négyzetméteres, benne szauna és úszómedence, jégpálya, teniszpálya és öltözők. 37 230 négyzetméteres terület is tartozik hozzá. Traian Băsescu államelnök a 3-as számú, hasonló felszereltségű protokollvillában lakott, a Johannisnak most kiutalt tőszomszédságában, mandátuma lejártát követően még 60 napig lakhat ott. (Mediafax) LENGYELORSZÁG A JÓ PÉLDA. Lengyelország példájára Románia is rugalmas hitelkeretet nyitna a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) a jövő évben. Victor Ponta ugyanis úgy véli, nem lesz szükség újabb elővigyázatossági hitelmegállapodásra, ezért más típusú hitelkeretről gondolkodnak. Az országnak jelenleg négymilliárd euró értékű elővigyázatossági hitelszerződése van az IMF-fel és az Európai Bizottsággal, ám Bukarest és a nemzetközi hitelezők között idén nézeteltérés támadt amiatt, hogy a kormány a jóváhagyásuk nélkül csökkentette öt százalékkal a munkáltatói nyugdíjjárulékot. Emiatt az IMF nyáron a felülvizsgálati látogatás lezárása nélkül távozott Romániából. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tény és fikció (Mentor-est Sepsiszentgyörgyön)
Kezd hagyománnyá válni a marosvásárhelyi Mentor Kiadó író-olvasó találkozója ilyenkor, karácsony előtt – nyitotta meg Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója a Gábor Áron Teremben tartott Erdély – tény és fikció című rendezvényt. Káli Király István, a kiadó igazgatója sikeres sorozataikról beszélt, majd két-két történelmi munkát és szépirodalmi kötetet mutattak be.
Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja idén megjelent Történelmi szimbólumaink – Székelyföldi pecsétek című munkáját Spielmann Mihály – írói nevén Sebestyén Mihály – történész, író, a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár nyugalmazott igazgatója méltatta. A kötetben feldolgozott 850 pecsétről a könyv szaklektora, Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus tartott vetített képes előadást. A szerző elmondta, pecséttani kutatásainak szintézisét tette le az asztalra.
A Sebestyén Mihály által összeállított Időtár című sorozat legfrissebb, Marosvásárhely történeti kronológiája 1945–1989 című,  negyedik kötetét  Pál-Antal Sándor méltatta. Elmondta, a szerző a teljességre törekedett, ám az csak akkor következhet be, ha majd a titkosított iratok is kutathatóvá válnak. Sebestyén Mihály értékelésében Marosvásárhely elveszítette személyiségét, vonzereje a nullára csökkent, az emberek elvándoroltak vagy belső emigrációba vonultak. Az egykori székely kisváros, majd közép-erdélyi nagyváros mára inkább románul beszélő várossá vált, a magyar városlakók száműzik magukat a központból.
A tények után következett az áttérés a fikcióba. Bogdán László sepsiszentgyörgyi író, költő, publicista Vaszilij Bogdanov néven írt A végzet kirakós játékai című verseskötetéről Káli Király István elmondta, ebben csúcsosodik ki Bogdán László Bogdán László­sága. A költő elmondta, igazából csak a Kovács András Ferenc által kitalált orosz név alatt tudta megírni biografikus ciklusát. A nemrég elhunyt Váradi B. László Emlős-viselkedéstani jegyzetek című novelláskötetét Bogdán László ismertette.
Madarasi István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vezényelt történelem (Gazda József új könyve)
Gazda József kovásznai író, szociográfus legújabb, Vezényelt történelem című könyvét mutatták be szerda este Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban. A kötetet értékelte és a szerzőt faggatta Czegő Zoltán író, publicista.
Czegő Zoltán bevezetőjében boncolgatta, műfajilag hova is sorolható a könyv. A regény feltételeinek eleget tesz, de mégsem az, inkább panaszesszé, történelmi tényáradat, lírai jeremiáda (Jeremiás siralmainak mintájára), a 20. század történelme balladában elmesélve... Végig borzongva olvasta a könyvet, tette hozzá Czegő, hiszen hatalmas, fájdalmas adatanyag, vallomásregény ez. Gazda József kifejtette: a téma számára nem új, egész életében foglalkoztatta a nemzet sorsa. Százszor és ezerszer feltette magának a kérdést, miért történt az, ami történt. A korra rálátást szerzett. 1970 óta, amikor az első magnót megvásárolta, a múlt század utolsó évtizedeinek tanúival kezdett beszélgetéseket rögzíteni. Sok emberrel mondatta el sorsát, legalább háromezer interjút készített, olyanokkal is, akik az első világháborúban harcoltak, a vörös forradalomban, a magyar forradalomban, a Székely Hadosztályban. Egy ozsdolai bácsi, aki 103 évesen mondta el történetét, azzal kezdte, 1901-ben finánc volt Fiuméban. Ezeket a vallomásokat Gazda József felhasználta írásaiban. Egy könyve is megjelent már a témában: Jaj, mik történtek, jaj, mik is történtek. Mindig arra törekedett, hogy valami szépet is nyújtson a nem szép históriával, mert ennek a nemzetnek a történelme szörnyű  – tette hozzá. A könyvre ráírta, hogy sorsregény, de a műfajnak csak néhány eleme lelhető fel benne. A szereplőknek neve van, a színhely Sóhajföld, azon belül Sóhajd nevű falu, ahol lejátszódik a történet.
A történet adott, azon nem változtatott, hisz az utolsó évszázad történelmét dolgozta fel, azt, amit átéltünk. Meditatív könyvnek képzelte el. A szerző enyhe spekulativitással, de a valóság ütköztetésével meditál, és próbál választ adni a miértekre. Megítélése szerint a történetírók nem mondják ki a teljes igazságot. A hatalmi erő ráerőszakolja magát a népekre, tönkretéve azokat. Eredetileg A kereszt alatt címet szánta könyvének, de egy jó pillanatban megjelent előtte a zenekar, s a főhőst, az erőt, a pénz erejét elnevezte Karmesternek, s onnan adódott a Vezényelt történelem cím, s a kötetet egy hatalmas szimfónia tételeiként építette fel. A karmestert nem tudja megnevezni, csak addig, hogy a pénz hatalma, ereje, melynek ugyanúgy törvénye van, mint az életnek – mondotta a szerző.
A Vezényelt történelem szilveszter éjszakáján kezdődik és száz év múlva szilveszterkor ér véget. A körülírásokból kiviláglott, a világ nagyhatalmai szövetkeztek Magyarország ellen, hiszen még az első világháború előtt, 1910-ben megrajzolták Európa majdani térképét. S kiderült, ez a folyamat napjainkban is tart. A pénz uralma addig nem nyugszik, míg tönkre nem tesz. Mindezek után Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész hallgatóként feltette a kérdést: ilyen kisugárzás után marad-e valamilyen pozitív jövőkép? Gazda József bizakodóan szögezte le: van remény.
 
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lucian Boia: Miért más Románia? (Külföldi hatások. Az idegenek)
Gyakran hivatkoznak az „idegeneknek” a XIX. századi román társadalomban játszott jelentős szerepére, ám némiképp „hígított” formában: hiányzik a számvetés, amely előítéletek és kisebbrendűségi komplexusok nélkül határozta volna meg tényleges befolyásukat a nyugativá válás legintenzívebb időszakában. Ez a szerep azonban döntő volt.
Nyilván, nem az idegenek döntötték el Románia Nyugat felé való fordulását: objektív folyamat volt, amelyet az adott pillanatban a történelem diktált, és – amennyiben választásról beszélünk – ezt a döntést a román elit tette meg. A román elit viszont önmagában nem vitte volna sokra. Az ország híjával volt az őt modernizálni tudó embereknek (a bármikor felidézhető kivételek mindössze a szabályt erősítik). A társadalmat szinte teljes egészében bojárok és parasztok alkották, a fő gazdasági tevékenység a mezőgazdaság volt. Extenzív, kevéssé hatékony mezőgazdálkodás, amely úgy-ahogy, de ellátta – inkább rosszul – a parasztokat, és valamivel jobban a bojárokat. Ahogy a román társadalom a Nyugat felé vezető útra lépett, az elitnek, pontosabban a fiatal bojárságnak nyugati iskolákban kellett képeznie magát ahhoz, hogy az új típusú civilizációt annak teljes eszköztárával együtt elsajátítsa – és ez meg is történt (a fő célpont Franciaország, majd Németország volt). Kezdetben viszont csakis hozzáértő külföldiekkel lehetett pótolni a hiányosságokat. A XIX. században a román fejedelemségek – majd a későbbi Románia – az európai emigráció célországai között sorakoznak. Számos külföldi azért érkezik ide, mert szabadabb életet sejt a románok között, mint a szomszédos impériumokban: görögök és bolgárok az Oszmán Birodalomból, zsidók a cári Oroszországból… Legtöbben viszont azért telepednek itt le, mert a román társadalomban mindent meg kell és meg is lehet valósítani: a románoknak mindenképp szükségük van a szakértelmükre – saját kapacitásuk nem lévén, mindent el kell fogadniuk. A bevándorlók java része városon telepszik le, ott kezd el munkálkodni... és nyereségre tesz szert. A főként kereskedéssel foglalkozó görögök többnyire a kikötőkben telepszenek meg a dunai folyami kereskedelem liberalizálásával egy időben: rendkívül nagy számban leljük fel őket Brăilán és Galacon, illetve Szulinán és Konstancán. A zsidók bevándorlása a XVIII. század végén válik intenzívebbé, és nem is hagy alább a XIX. század folyamán (a Habsburg-monarchiából, elsősorban Galíciából és Oroszországból érkeznek). Kézművesek és kereskedők, akik elsősorban a moldvai városokban telepednek meg, néhol többséget alkotva – az 1900-as évek tájékán Jászvásáron is –; nagy számban élnek továbbá Havasalföldön: az első világháború küszöbén Bukarest lakosságának 13 százalékát alkotják. 1900 tájékán mintegy 50 ezer német él Romániában (többségük Ausztria–Magyarországról érkezett, de jöttek Németországból, sőt, még Svájcból is). Nincsenek túl sokan, de nagyon képzettek és hatékonyak – a szakmunkásoktól, sőt, akár épp mezőgazdászoktól (utóbbiak Dobrudzsában tevékenykednek) kezdve egészen a mérnökökig, orvosokig, tanárokig… Az olaszok szintén hozzák szaktudásukat, ők főleg kőfejtésben és útépítésben vállalnak részt. A magyarok is jelentős hányadát képezik a lakosságnak, különösen a fővárosban; olyannyira, hogy Bukarestet „magyar” városként emlegették (az ilyenkor szokásos túlzással: Budapest után a második legnagyobb magyar városként!). Tény, hogy a XIX. század folyamán egyre mélyül a szakadék a hagyományos és etnikailag „tiszta” román falu és az egyre színesebb, kozmopolitább és végre a modernizáció útjára kényszerült város között.
Az iparosok és a kereskedők között a románok kisebbségben maradtak. A román fejedelemségek polgársága, annak gazdasági szegmense jelentős nem román többséggel alakul ki. Még a két világháború közötti időszakban sem sikerül a románságnak többségbe kerülnie a gazdasági ágazatokban, bár valamelyest már teret nyer. Az 1930-as népszámlálás adatai szerint a románok az iparban tevékenykedők mindössze 47 százalékát tették ki (a tulajdonosokat, az alkalmazottakat és azok családjait is ideértve – a százalékokat jómagam számítottam ki); a zsidók 13, a magyarok 17, a németek 11 százalékos arányban képviseltették magukat, jóval az illető etnikumok részarányán felül. A kereskedelemben a románok jelenléte még szerényebb volt: 39,5 százalék, miközben a zsidóké elérte a 40 százalékot. Összességében a gazdasági polgárság és a „munkásosztály” (amely az illető ágazatok alkalmazottjaiból állt) több „nem román” elemet számlált, mint románt. Az „idegenek” felsorolása itt még nem fejeződik be. A XIX. század derekáig a hazai orvosokat egy kézen meg lehetett számolni; majd mindenikük külföldről érkezett. Közülük a leghíresebb Carol Davila (származása tisztázatlan – talán francia, de semmiképp sem román), aki létrehozta az ország teljes egészségügyi rendszerét, és elindította az orvosképzést, kétségtelenül a modern Románia megteremtői közé sorolható. A „kis Párizzsá” alakuló új Bukarest építészei kezdetben majdnem mind külföldiek, főleg franciák: Paul Gottereau építi meg a királyi palota új szárnyát, a Takarékpénztár székhelyét, az I. Károly Egyetemi Alapítvány épületét; Albert Galléron nevéhez fűződik a Román Atheneum (Bukarest szimbólumértékű épülete) és így tovább. A legjelentősebb történelmi emlékművek restaurálására ugyancsak egy franciát, Lecomte du Noüy építészt kérik fel, ő újítja fel Neagoe Basarab Curtea de Arges-i kolostorát (a legnevezetesebb középkori román műemléket), a jászvásári Trei Ierarhi (A három szent főpapról elnevezett – a ford.) templomot… Szintén külföldiek az első művészek, akik a nyugati stílusú festészetet meghonosítják a román fejedelemségekben; az olasz Schiavoni és Levaditi vagy a cseh Chladek (Grigorescu mestere). Korábban ezt a művészeti ágat csak a vallásos témákat bizánci stílusban feldolgozó templomfestők gyakorolták. A szobrászattal azonban még ennél is nehezebben ismerkedtek meg a románok, annál az egyszerű oknál fogva, hogy az ortodox művészetből hiányzik. Román szobrászatról csak a XIX. század utolsó évtizedeiben beszélhetünk. Mindaddig (de azután is egy ideig) – főképp a köztéri szobrok elkészítésére – francia, német, olasz művészeket kérnek fel. Mihály Viteazul szimbolikus emlékműve, amelyet Bukarest középpontjában 1874-ben lepleznek le, a francia Albert-Ernest Carrier-Belleuse alkotása (az anekdota szerint Jeanne D’Arc egyik szobrát alakította át, hogy a rendelésnek idejében eleget tegyen, ami, bár nem igaz, jól illusztrálja a kor román–francia kulturális szimbiózisát). És szintén egy franciának, Emmanuel Frémiet-nek köszönhető III. István (Ştefan cel Mare) 1883-ban leleplezett szobra, amely a jászvásári Művelődési Palota előtt áll.
Rostás-Péter István fordítása
(Részletek a szerző Koinónia Kiadónál 2013-ban megjelent könyvéből – © Humanitas)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Experimentum crucis (Az RMDSZ 25. évfordulójára)
Az államelnök-választás meglepő végkifejlete óta valamiféle Johannis-forradalomról (tisztítótűzről) beszélnek, mely a mérvadó román közszolgálati médiákat is feltöltötte energiákkal. (Tévedés ne essék, 1989 karácsonyán a „Szabad Román Televízió” még nem volt szabad a szó nemes értelmében, idő kellett, hogy rájöjjünk a háttérből elművelt gazemberségre.) A következőkben a közönség által legrangosabbként minősített Radio România Actualităţi egyik éllovas műsorában elhangzottakról fogalmaznék meg néhány reflexiót erdélyi magyar állapotainkra való kivetítéssel.
Szól a rádió
November közepét írtunk. Bár a kovásznai Fenyő Szállóról nem esett szó, de örvendetes, hogy a „botfalusi” adó félórás déli műsorából világgá röppent, miszerint Máramaros vidékén is történt „hűbéri” ajándékosztás az ortodox egyház javára Pontáért ügyeskedő „imádságok” reményében. Hangfelvételt is bejátszottak! Egy ortodox pópa arra biztatta híveit: a két jelölt közül a „miénkre”, mármint a románra és ortodox hitűre szavazzanak, ne idegenre. De élőben hallhattuk, hogy a párizsi román (ortodox) papot is rajtakapták hívei. (Ejnye! Hetvenes évekbeli elődje szekus volt, lásd Gocz Elvira visszaemlékezéseit.)
A történteket elemezve a vita egyik meghívottja, Radu Preda professzor, a Babeş–Bolyai Egyetem tanára kijelentette: „templom nem válhat albérlet tárgyává!”, majd arról beszélt, hogy Romániában minden államilag elismert hitközösség autonómiát (!) élvez, de az ortodox papság – belső alkotmányából eredően – nem politizálhat. Hivatásával össze nem egyeztethető a pártaktivistaság, a helyi vagy akár parlamenti közéleti megbízatás. S mindezek ellenére nagyszámú vidéki pópa, sőt, egy főpap is elkövette a szabálysértést. Hónapokkal ezelőtt ugyanezen a hullámhosszon hangzott el, hogy Temesvár néhai érseke érdemei mellett a Securitate munkatársa volt. (Lám: évek kellenek, amíg megértjük a politikát! Emlékezzünk arra, hogy amint Kelemen Hunor a Boc-kormány kultuszminisztere lett, az ortodox egyházat kivették hatásköréből.)
Örömmel üdvözölhetjük, hogy a román értelmiség egy része fel meri vállalni a kényes témát, mert láthattuk: a marosvásárhelyi események idején a hodáki pópa is „háttérsugallatra” szólította harcba híveit a magyarok ellen. Ideje, hogy mi is önvizsgálatot kezdeményezzünk.
Tulipán... és színeváltozásai
Tudjuk: tisztességben megőszült protestáns egyházaink nem tiltják papjaiknak a politikában való részvételt. Itt példaként azonnal Tőkés László karrierjére hivatkozhatunk. Johannis sikerének láttán pedig feltehetjük a drámai kérdést: Vajon mikor eshet meg újból az a „megváltó” élmény, hogy Romániában egy magyar ember történelmi főszereplővé váljék?
...Mert 1989 decemberében Tőkés, bár rövid ideig, de igenis, főhőse volt az eseményeknek. Emlékeznek-e arra a mozzanatra, amint páncélozott járművel hozták be Menyőből, és egy tévés rákérdezett: miként jellemezné a pillanatnyi állapotokat?
– A jelen pillanat drámai motívuma a bizalmatlanság, mert a jó szándékú forradalmárban is terroristát gyanít az ember – válaszolt mosolyogva. Még a magyargyűlölő néhai I. C. Drăgan is elismerően nyilatkozott Tőkés ízes, Királyhágó vidéki román kiejtését dicsérve. „Dicţie românească perfectă” – betű szerint így mondta! És eltelt negyed évszázad! Nyugodt lelkiismerettel diagnosztizálhatjuk, hogy a romániai rendszerváltás szikrakovácsának hazai és nemzetközi tekintélyét – s ezáltal az erdélyi magyarság esélyeit, majd ezen belül egy hiteles román–magyar megbékélés lehetőségét – nem a románság aknázta alá, hanem a „forradalom” hevében született, majd gyanús színeváltozásokon átesett RMDSZ, melynek Tőkés a kezdetektől tagja, majd tiszteletbeli elnöke is volt, amíg nemkívánatos személyként el nem lehetetlenítették. A szerencsétlenség a mi rövidlátásunknak is következménye. Nem figyeltünk arra, hogy miközben a Domokos Géza alapította-vezette RMDSZ még „egyszínű” volt, s bár egyesek „kommunista gittegyletként” bélyegezték kívülről, sőt, belülről is, óvatosan, de hitelesen mégis meg tudta jeleníteni a magyarságot az akkor még igencsak forrongó közéletben. Aztán bekövetkezett a Markó-féle hatalomátvétel és rövidesen az addigi egységnek platformokra töredezése. Majd kezdetét vette közöttük a vérre menő iszapbirkózás a hatalom bársonyszékeibe való behelyezkedésért. Az első függetlenek jelentkezése (helyhatósági szinteken) 1996-ban történt, ekkor kezdődött az RMDSZ „dzsihádja” a függetlenek, majd később a versenypártok (MPP, EMNP) jelöltjeinek ellehetetlenítésére és az őket megszavazó közösségek megbüntetésére (!), mégpedig – ez szégyen – a leggyalázatosabb módszerekkel. Anno 2000 vidékén csupa „Ká-Dé-Em”-től zengedezett az erdélyi magyar politikum (KDM – Kereszténydemokrata Mozgalom), mert az RMDSZ az Európai Néppárt szárnya alá igyekezett. Ez sikerült is neki. (Az EU-Néppárt az unió ötletgazdája, R. Schuman kereszténydemokrata filozófiáját vallja.) Jelen pillanatban a Kelemen vezette RMDSZ egy ismét homogén (kereszténydemokrata?) alakulat eléggé feszültségterhes látszatát kelti.
Itt álljunk meg egy pillanatra! Másfél évtizeddel ezelőtt halálközeli környezetben, a marosvásárhelyi klinikán, miközben csepegett a perfúzió, a szomszédos ágyban fekvő bajtárssal beszélgettünk. Kiderült: ő a Romániai Magyar Liberális Demokrata Párt elnöke! (Országos szinten? Helyben? Erre nem emlékszem.) A szomszéd többek közt azt is elmesélte, miként sikerült megbuktatniuk Marosvásárhely 1989 utáni  magyar polgármesterét, Fodor Imrét. „Öregúrként” emlegetette, aki azon kívül, hogy szeretett külföldre (legtöbbet Hollandiába) járkálni, és egyházaknak, szűk baráti köreinek osztogatta szét a humanitárius segélyeket, jövőbe mutatóbbat nem tett a városért, mondta. (Vajon? Igazat beszélt?)
– Közeledtek a helyhatósági választások! Mi, a szabad demokraták, állítottunk egy magyar ellenjelöltet, és 2000-ben kiborítottuk az öreget a helyéről. (Emlékezetből idéztem a pártelnököt.) Csakhogy, amint azóta is tapasztalhatjuk, nem a szabad demokrata magyar nyert, hanem (életfogytiglan?) Dorin Floreát segítették székbe. Ez volt az első pofon, amit az RMDSZ kapott? Nota bene: a Romániai Magyar Liberális Demokrata Párt létrejöttében (1992. VI. 14.) Iliescu bábáskodott, de az RMDSZ is felelős a történtekért. Markó, Frunda, Borbély... karrierjének „csernozjom talaján”, történelmi verekedés helyszínén, Marosvásárhelyen éveken át nem volt városi RMDSZ-szervezet. Tulipános klikkek lakónegyedenként konspiráltak, egymás ellen. S azt se feledjük, az RMDSZ „neptunos” agitációs brigádja (Frunda, Borbély...) majdnem eladott minket. S épp a napokban újabb PER-csapdába keveredett az RMDSZ. Ejnye! De próbáljunk utánanézni a KDM pályafutásának! Nos, az internet szerint a Romániai Magyar Keresztény Demokrata Párt 1990. március 30-án alakult, idézem: „kis létszámú, de elit tagsággal. Az RMKDP, mint az RMDSZ társszervezete, az SZKT-ban a kereszténydemokrata frakciót alkotta. 1999 júniusától az új párttörvény értelmében az RMKDP átalakult Kereszténydemokrata Mozgalommá, országos alelnöke dr. Bárányi Ferenc.” Nota bene: Bárányi 1998-ban miniszter lett, de jött az „átvilágítási” törvény, s távoznia kellett. Nesze nekünk: „elit tagság”!
A Tulipán második kereszténydemokrata platformját, az Erdélyi Magyar Kezeményezést 1992. március 14-én jegyezték. A Katona Ádám vezette alakulat javasolta a papsággal való együttműködést. Következetes, kegyetlen, nemzeti elkötelezettségű belső ellenzék volt az EMK. A közelmúltban őket is kiebrudalták... A KDM-platform pályája időközben felfelé ívelt, volt rangos kovásznai konferenciájuk, ahol Băsescu is beszélt! Aztán csend lett. Ejnye! Megkockáztatok egy szomorú ténymegállapítást! Egyszerűen csak annyi történt, hogy a „kereszténydemokratává” színeződött RMDSZ-nek sikerült beépülnie az alapjában jó szándékú, tisztességes, vidéki, erdélyi magyar papság bőre alá, presbitériumaiba is (az unitáriusok és a reformátusok jelentős részének kivételével). Amit nevetségesen kezdő módon Ponta megpróbált kivitelezni – mármint az ortodox papság lekenyerezését, de beletörött a foga –, ugyanazt a sátáni manővert az RMDSZ könnyedén megtehette, mert a történelmi protestantizmus épp közéletiségre, demokráciára tanítja a híveit, ebben rejlik a szépsége! De katolikus közösségekben, Csíkban a „Szentföldön” is hasonló „templomi albérletbe férkőzés” történt nemzetmentés jeligéjével. S eközben – horribile dictu! – Tőkésnek, a romániai rendszerváltás hősének (!) távoznia kellett a „kereszténydemokrata” RMDSZ-ből, melynek vezéri pódiumain biza sok kommunistát látunk.
Experimentum crucis
Felvezető sorainkban újabb forradalomról beszéltünk. Nos, szerintem erdélyi magyar terekben a Johannis-effektussal pattant ki. Az RMDSZ képviselőinek kolozsvári tanácsa azt javasolta, mindenki szavazzon lelkiismerete szerint, de eközben gőzerővel hozzákezdtek a „háttérmunkához” annak reményében, hogy Pontának besegítve bársonyszékeikben maradhatnak. Ponta tanácsosának, Frundának a sajtónyilatkozata, miszerint ő bízik abban, hogy a magyarok nem mennek el szavazni, már egyenesen vérlázító volt. Mindezekre végül Markó „jelenése” tette fel a koronát, melyben azt sulykolta: a történtek ellenére igenis kormányon kell maradniuk, hogy pénzeket téríthessenek hazafelé. Kelemen is alaposan elszólá magát a MTI-nek adott nyilatkozatában, melyben a teljes erdélyi magyarságot utólagosan is az RMDSZ szavazótáboraként emlegette. Vajon észre sem vevé az elnök úr, hogy pártklientúráján („vazallusain”) kívül már senki sem figyelt a szavára? De ideje, hogy kifejtsem írásom címének motivációját! Kölyökkorunkban a hazugság/igazmondás próbája (a népi „keresztkísérlet”) abban állt, hogy nyomogatásra orrunk hegye keménynek vagy puhának találtatott-e. Az experimentum crucis a tudományok módszere, dilemmás kérdések „tűzpróbáját” értjük alatta, de az elnevezés bibliai gyökerű. Abban a drámai mozzanatban keresendő, ahol Jézust felfeszítik, és a csürhe a látványban kéjelegve biztatja: – Na! Ha valóban Isten fia vagy, most tégy csodát! Szabadulj innen! De szavunkat ne feledjük! Klaus Johannis államelnökké választásában mi is teljes vállszélességgel részt vettünk, az RMDSZ aljas, félrevezető intelmei ellenére, mert hiszünk abban, hogy bár ideig-óráig, de találtunk egy újabb megváltó személyiséget. Az experimentum crucis és sikere abban is bemutatkozik, hogy bizonyítottuk ország-világ előtt: nem vagyunk gerinctelen köpönyegforgatók („udemerista” hívők), nem vagyunk Trianon-depresszióban élő, letiport roncsnemzet, nem tűrjük, hogy átverjenek minket! Az is nyilvánvalóvá vált: az épp 25 éves RMDSZ megérett arra, hogy eltanácsoljuk sorsunk ügyintézéséből, mert azon munkálkodott, hogy – mint a barmot – uralma alá hajtsa az erdélyi magyarságot, ahelyett, hogy ő szolgált volna bennünket. S nem utolsósorban lenyúlta, megbecstelenítette mentális higiénénk mentsvárát, az elektronikus sajtó egy részét is, mely templomaink mellett második autonóm politikai erősségünk lehetne Romániában. ...Csakhogy mi lesz velünk „dada” és főleg „csecs” nélkül? – aggodalmaskodhatnak egyesek. Ha kétpólusúvá egyszerűsödő állapotban – MPP-s kanyarok nélkül – fölülkerekedhetne a nemzeti minimumban való összefogás egysége, s a közelgő választásokig fennmaradna tisztánlátásunk és a forradalmi vérnyomás is a kincstári székely „putzákban” – megoldhatná e kérdést.
Gyila Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bakk Miklós: Állam- vagy nemzetépítés? (Moldva és Havasalföld egyesítése)
A nemzetépítés és az államépítés különböző, de egymást átfedő folyamatok. Európában az államépítés – főleg a kontinens nyugati felén – történetileg megelőlegezte a nemzetépítést. A kettő egymásra tevődéséről főleg a francia forradalom óta beszélhetünk, amely a nemzet értelmezésébe is kettősséget vezetett be.
A modern nemzetté fejlődésnek Vladislav Hroch szerint két fő típusa van, attól függően, hogy az államépítés és a nemzetépítés szakaszai hogyan kapcsolódnak össze. Nyugat-Európa nagy részén, Angliában, Franciaországban, Spanyolországban, Svédországban (de ide sorolhatjuk akár Lengyelországot is) „a kora újkori állam egy etnikus kultúra dominanciája alatt fejlődött ki. Itt az államépítés alapozta meg a modernitás azon történeti fordulópontját, amellyel az állam által már korábban „összerakott” társadalom civil társadalommá alakult át, és megalapozhatta az egyenlő polgárok közösségének létrehozását. Másrészt – írja Hroch – Közép- és Kelet-Európában jórészt „külső eredetű” uralkodó osztály gyakorolta a hatalmat olyan etnikai csoportok fölött, amelyek összefüggő területen éltek, de nem volt „saját” nemességük, vagyis feudális társadalmuknak nem volt „saját” vertikuma. (...)
Első pillantásra azt mondhatnók, hogy a magyar helyzet tipológiailag inkább az első mintához áll közelebb, míg a románság helyzete látszólag az utóbbi történeti típusba sorolható be. Azonban a kép összetettebb. Magyarországon a török megjelenése megakasztotta a nyugat-európai típusú nemzetépítést (vagyis az etnikus alapú feudális államra épülő civil társadalom megjelenését), és a hódoltságok megszűntekor a megváltozott társadalom fölött a magyar elit már nem folytathatta ott az állam-/nemzetépítő projektet, ahol az megszakadt. Románia esetében a nemzetépítés kiinduló helyzetét a megkésettség és a történelmi események véletlenjei szabták meg. Havasalföld és Mold­va szabadparaszti jellegű állam volt a középkorban, feudalizmusa későn alakult ki, a bojárság nem vált közép-európai jellegű feudális renddé, hanem olyan oligarchiává, amely hatalmát szívósan és jó alkalmazkodóképességgel tudta átmenteni nemzedékről nemzedékre. A rendiség hiánya a 16–17. századtól, amikorra teljesen kialakult a két állam Oszmán Birodalomtól való függése, teljesen nyitottá tette az egyes bojári csoportok között a fejedelemségek trónjáért Isztambulban folyó versenyt. E versengés helyébe a Porta 1711-tól a fanarióta uralmat állítja, a két fejedelemség amolyan „procunsuli tartománnyá” válik a birodalom határvidékén. A fanarióták, Isztambul egyik szűk, bizánci-görög származású elitje a két fejedelemségben csak a Portától megvásárolt helytartóság általi minél gyorsabb meggazdagodás érdekét követte. A nem erdélyi premodern román nemzettudatnak ez az uralom volt az egyik kialakítója. Egyrészt a lázongó helyi elitek (a bojárok) az „idegen” (görög) uralom elleni szembeszegülésről kezdtek beszélni, a görögellenességből a nemzettudat konstituálódását szolgáló „mi”–„ők” szembenállás alakult ki. Másrészt a fanarióta uralomnak volt egy nem szándékolt, különös következménye is. Mivel uralkodói könnyen „áthelyezhetőek” voltak az egyik fejedelemségből a másikba (Constantin Mavrocordat 1730 és 1769 között hat ízben volt Havasalföld és négyszer Moldva fejedelme), rotációik, az általuk gyakorolt uralom párhuzamosságai segítettek a két fejedelemség elitjének felismerni a két állam hasonlóságát, valamiképpeni összetartozását. Tulajdonképpen ez a felismerés készítette elő a két fejedelemség perszonálunióját, Cuza közös fejedelemmé választását. A fejedelemségek egyesülését lehetővé tevő 1859-es Párizsi Egyezmény tartalmazta a két állam „föderális” egyesülésének alternatíváját is a 27. cikkelyben Focşani székhellyel előírt Központi Bizottság révén.
Az állam tehát egy szűk körű elit kezére került (...), miközben a politikai társadalom civil alapzata hiányzott. Románia létrehozását követően az új államnak meg kellett teremtenie „a románokat” is, a „románosítás” pedig az állami eszközökkel segített polgárosítást, illetve asszimilációt jelentette. Ez egyaránt jelentette a városi rétegek bevonását a politikába (Brătianu programja) és a „lojális románok” megteremését. Ez utóbbi nem sok sikert ért el Besszarábia 1918-as egyesülését követően: sem akkor, sem később a román nemzetiesítő politikának, a román állam „infrastrukturális hatalmának” nem sikerült a cári birodalomban létrejött moldvai identitást átalakítania. Később, Dobrudzsa esetében Románia ki- és betelepítésekkel, erőszakos asszimilációval teremtette meg a lojális állampolgárok területi túlsúlyát.
Az erdélyi román nemzetépítés egészen másképp alakult, bázisa alapvetően kisnemesi és polgári, de gyenge volt. A görög katolikus egyház létrejöttével azonban olyan értelmiségi elitre tett szert az erdélyi románság, amely a nemzeti ébresztés tekintetében versenyképesnek bizonyult a többi erdélyi nemzetiségi elittel. Az 1791-ben II. Lipóthoz folyamodványként benyújtott Supplex Libellus Va­lachorum történeti érvelésre a dákoromán kontinuitás elméletére és a románok erdélyi többségére hivatkozva a románok negyedik erdélyi natióként való elfogadását követeli, azonos jogokat igényelve a román papság, nemesség és közrendűek számára a többi három natio, a magyarok, a székelyek és a szászok megfelelő rétegeivel. Ezzel kezdetét veszi Erdélyben egy részben rendies, részben polgári román nemzeti mozgalom. (…)
A cuzai egyesült fejedelemségek (az Óki­rályság) állami nemzetépítése igazából besorolhatatlan, tulajdonképpen a premodern abszolutista nyugati monarchiák megkésett követésének tűnik, amelyben egy szűk állami elit a „lojális románok” megteremtése érdekében mobilizálta olykor társadalmát. Minthogy ehhez hiányzott az előzetes kulturális és ideológiai teljesítmény, amely általában az „ébredés” szakaszában halmozódik fel, az Ókirályság politikusai nagymértékben az erdélyi nemzeti mozgalom szellemi teljesítményére alapoztak (átvették például a dákoromán kontinuitás elméletét), egészen 1918–19-ig. Ennek lett eredménye, hogy a gyulafehérvári határozatok – melyek gondolatisága visszavezethető a Supplex Libellus Valachorumig – a bukaresti államépítő centralizmus igazolásává torzult, és kilúgozódott belőle az erdélyi román nemzetépítésnek az a specifikuma, amely az erdélyi „párhuzamos társadalmak” belső konföderációját támogatta.
Bár Nagy-Románia a korábbi királyság államépítő (államnemzet-építő) ethoszát viszi tovább, a belső viták és válságok időnként a felszínre hozzák a korábbi belső feszültséget. Ilyen vita volt például a két évvel ezelőtti régiósítási vita, amelyen belül kitapintható volt, hogy a területi hatalommegosztás kommunitárius változatát inkább Erdélyben, míg delegált államépítő változatát inkább az Ókirályságban támogatják.
(Részlet egy hosszabb tanulmányból, Korunk, 2014/12.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A lélekmadár Tolla
Téli pompában zárja hatodik esztendejét a székelyudvarhelyi Erdélyi Toll. Hótalan, hideg estéken múzsák táncából rajzolódnak ki az ünnep díszletei, Beke Sándor és Kiss Székely Zoltán lírája, Ráduly János Hitem című haikuja is vágyott fehérséget teremt, idéz vissza körénk. Persze, a Toll legfőbb ismertetőjele a színek sokszínűsége, talán éppen ezért villan fel a hótisztaság mellett a napfosztottság szürkéje (Albert-Lőrincz Márton), az Őszpiros (Bartus Rozi), illetve a nyári hónapok pillanatfelvételeiből utóhatásként maradt ragyogás (Kiss Lehel). Prózájában is gazdag a kínálat, újra kézen fognak a folytatásban kibontakozó alkotások (Csire Gabriella: Regélő napkelet, Ferenczi Enikő: Harmat, Tar Károly: Pánik, Ráduly János: Félperces történetek), és magukkal ragadnak az erre az egy találkozásra szólók (P. Buzogány Árpád: Ló ajándékba, Elekes Ferenc: Mit kell megcélozni?, Molnos Ferenc: Kand úr).
Az Élő néphagyományok rovat is olvasmányosságával vonz magához, többek között Ráduly Találós meséi hangján. A folytonosságot biztosítja a korábbi Tollakban indított, anyanyelvi, illetve költői életművet bemutató tanulmányok soron következő részlete (Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében, Kozma László: Juhász Gyula költői világa). Izgalmas olvasmányt kínál az 1916-18-as évek Adyját megidéző Pomogáts Béla a költő egyik legnagyobb alkotásának – Ember az embertelenségben – címét viselő irodalomtörténeti munkával. Szintén figyelemre méltó Bertha Zoltán Bálint Tiborról, a 60-as, 70-es, 80-as évekbeli "erdélyi sors különleges szavú megörökítőjéről" szóló írása.
A Maradandó művészet terében ezúttal is Kedei Zoltán fogad. Különös egybeesés, hogy telet idéző műtermi gondolatainak egyik központi motívuma a lélekmadár, amely akár az udvarhelyi lap metaforájának is tekinthető. "Most a sötétben keresem a színes tollú lélekmadarat. Várom a megváltó pillanatot, amikor a színes tollú lélekmadár beragyogja a barbárság viháncoló tereit." Krisztus születéséhez kapcsolódnak a próza és líra hitbeli üzenetei (T. Ágoston László: Karácsonyi gondolatok, Czirják Edit: Gondviselés, Fülöp Kálmán: Karácsonyeste).
A névjeggyé vált szerkezeti felépítésnek megfelelően a lapvégi hangok ezúttal is a legkisebbekhez szólnak. Beke Sándor, Tar Károly, Csíki András, Jancsik Pál, P. Buzogány Árpád versei, Nagy Irén, P. Buzogány Árpád és Mester Györgyi prózája teszi számukra is simogató, kedves élménnyé az idei negyedik Tollal való találkozást.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

A széljárás irányai, avagy merről fúj a szél
(Bölöni Domokos Szélrózsa kankalin című könyvéről)
Kevés olyan gondolkodó elmét kanonizált az utókor, akiket töredékszövegeiknek köszönhetően tartottak érdemesnek arra, hogy ne merüljenek alá a felejtés süllyesztőjébe. Dilemma persze mindig volt, főleg amikor még kevesen forgattak tollat, és inkább csak okos hallgatóikat tanítgatták erre meg arra, beszélgettek, "meg- szavasították", amit a világról gondoltak. Így maradt fenn Herakleitosz híres szövegtöredéke is, mely szerint "a természet szeret rejtekezni". Az ő korában a természetfilozófiának volt becsülete, így a fenti torzószöveg sem vonatkoztatható az emberi természetre. Nem úgy, mint Bölöni Domokosnál, aki még le is írja, amit és ahogy elgondol, igaz, nyúlfarknyi szövegekben. Rövidprózáját én a nagyprózát előkészítő "töredékeként" fogom föl nagy bátorsággal, aminek tehát a nagyobb lélegzetű prózaművek előkészítésében lehet föltétlen szerepe. Kivéve talán a novellát. És ez biztatás is. Ám egyre valószínűbbnek tűnik, hogy rövid textusokból akarja fölépíteni írói világát, amely nem más, mint a személyes élettérben megszólaló ember a maga nyelvi és tárgyi kultúrájával. Amit Bölöni papírra vet, az emberről szól, az emberi természetről, amely, amint a "zokogó filozófus" mondotta, szintén szeret "rejtekezni". Ezt a "rejtekezést", rejtőzködést akarják föltárni azok a – viszonylag egymásba kapcsolódó – szövegek is, amelyek a vásárhelyi könyvvásáron bemutatott Szélrózsa kankalin1-ban alkotnak kötetet. Ebben a kis prózakötetben, amelyben ezúttal nem szűkebb pátriája érdekes figurái jutnak szóhoz, amint megszoktuk Bölöni ízes-humoros nyelvezetű novelláiban, karcolataiban. Itt, ebben a könyvben a saját életéről elmesélt "mondatokban" – ahogy mondja – ő, a saját családja, közelebbi-távolabbi vérei, az emlékezetében élő falusfelei a maguk hétköznapjaival, törekvéseivel, kapzsiságaikkal és nagyvonalúságaikkal elevenednek meg a történetekben, úgy visszafelé kétszáz évre megközelítve. Ezúttal maga az író tárulkozik fel olvasói előtt, a saját családja történéseinek kontextusában.
Bölöni szóban forgó prózakötete a Szélrózsa kankalin címet kapta (korábban már olvashattuk az Erdélyi Toll hasábjain is). A kötet címe szokatlanságával ragadja meg az olvasó figyelmét, ugyanakkor beindítja fantáziáját, kíváncsiságát. Mit rejthet magában a könyv, amely ily bizarr címet kapott? Ha a fedőlap hátán nem lenne némi eligazítás a címről, nem is tudnánk értelmezni a fura szókombinációt. Bölöni is megérezhette az olvasói dilemmát, talán épp emiatt, a címet megmagyarázva, igyekszik a könyv logikáját érthetővé tenni mindjárt annak kézbevétele, mustrálgatása során: az író itt és most, mint korábban is bármikor, az emberi érzékenységek és gonoszságok, vagyis a balgák erkölcsének szembesítését tematizálja.
Nekem nem a navigációs irányjelző, a széljárásról informáló műszer jut az eszembe, hanem egy távoli vidék világtájoló irányjelzője – szélrózsa?! –, valahol Európában, ahol még akár Herakleitosz is töprenghetett volna a világ dolgairól, vagy bárhol máshol, ahol fontosnak tartják megjelölni a távolságokat kilométerekben vagy időben. Bölöninél a megrajzolt figurák lélektáv-szélrózsát állítanak föl, amelyben az irányok mindig ugyanabból a kelet-európai küküllőmenti kis faluból szaladnak szerteszét, és amelyek a történelem fogatában akár a földrajzi szétrajzások sokirányúságát is jelezhetik. Bölöni szélrózsája abban igazít el, hogy egy kistérségből kifele és befele irányuló vektorok hogyan rajzolják át az erdélyi falu valóságát: rasszizmus és nacionalizmus, szegénység és harácsolás, a hogyan tovább dilemmájának terhe, a csodavárások reménye, a világítótorony hiánya, ilyenek kerülnek föl a szélrózsára, emberi játszmák, a lélek csapkodó hullámverései, a történelem malomjárása mentén. Bölöni nem lelkizik, csak ábrázol, csak történéseket mumifikál. Ezúttal a családszociológia és a falumonográfia határterületén.
Bölöni mesélő író. Ebben a kis könyvecskében nem vállalkozik többre, mint az életmű továbbírására, "néhány kóbor történet" elmesélésére a szűkebb pátriáról, a "gyermekkor csorgójából", mert, ahogy maga jelzi, "innen csordulnak-cseppennek a meséim". De, hogy bizonyossá váljék a történetek hitelessége, célszerűnek tartja, már a kötetecske elején, a 2. szövegben, a locus, a szűkebb pátria, a Kis- Küküllő mente tudós bemutatását, amely, mint egy mákföld – egész Erdélyre kiterjeszthetően – "kincsét konokul őrzi, álmodozóit (viszont) rendre hanyatt vágja", és amely " időnként lángba borul".
Bölöni könyvének olvasásához a tőle megszokott hangulatért, a genius lociért fogok. A első szövegben visszaköszön az író ismert fanyar- bánatos humora, viccelődik, de nem parodizál, mert ami fájóan érint, az nem gúnyolható ki. A kötetindító hangulat viszonylag hamar, már a 2. szövegben elkomorodik, itt ugyanis valamiféle faluszociometriai ténykedést vélek felfedezni, ami nem nélkülözi a hely szellemének megidézését, ugyanakkor érezteti, hogy illik ismerni, érteni és érezni azt a valóságos, ám múlékony világot, amely az ezután következő jó száz oldalon feltárulkozik. A jobbágyos-béres-agrárproletár-kisgazda arbor genealogiae, megspékelve a századforduló (úgy látszik, 100-évenként kényszerdivatba jövő) Kárpát-medencei exodusának szomorúságával, meg az értelmiségi sors küllemeivel-kellemeivel-felelősségével, ilyenszerű olvasói érzéseket előlegez meg. Aztán már ebben a szövegben kitisztul a kép: a családelbeszélésen keresztül egy szubjektív falumonográfiát vagy faluszociográfiát készülődik asztalra tenni az író. Törlesztés a faluval szemben, ahonnan gyökerei erőre kaptak. Ez történik az első majdnem hatvan oldalon. A szülőfalu (Dányán) és a szülőföld (Erdély) szeretete, imádata itatja át minden betűjét, gondolatát, gondolattöredékét, akkor is, amikor az elzüllött férfiakról szól, akik "nem találnak magyar lányt maguknak", amikor a kultúrafeladást előrevetítő nyelvcserére-nyelvváltásra tereli a szót, amikor a szászok elhagyják a magyar szót és románra váltanak, amikor a "pisztolyos" kommunista jegyző túlkapásaiért neheztel, amikor a román-magyar barátkozásról-együttélésről- versengésről beszél, vagy a "cigánypogromról", vagy a parasztgazdálkodással járó szokásokról, gyermekkori emlékekről, vagy az örök építkezőkről, akik "gyűjtik a pénzt a gázra" és fürdőszobáról álmodoznak, vagy amikor a pusztuló családi ház látványa nyugtalanítja. A falu sorsáról ír, az erdélyi szórványmagyar falu sorsáról ír, a történelem hatalmi hullámverésében ide-oda csapódó falu sorsáról ír, az elfogyó erdélyi magyar falu sorsáról ír, a Székely-Maros-vásárhelytől karnyújtásra levő haldokló falu sorsáról ír, és azokról az esendő emberekről, akik benépesítik.
A 6. elbeszélés egy szoborállítás paródiája, amelynek az a szerepe, hogy az eddigi komoly tényleírásból átvezesse az olvasót egy oldottabb, bölönis humoros világba, a falu világából a város világába, amelyet Bölöni Domokos bejárt/bejár. A faluról nosztalgikus tisztelettel és szeretettel, a városról parodikus szenvedélyességgel ír. Ellentéte egyik a másiknak. Két élettér, a mérleg két serpenyőjében.
Azt nem tudtam meg, hogy a Szélrózsa kankalin címválasztás mennyire tudatos szójáték, de Bölöni Domokos tudatos író, aki elkötelezte magát a szülőföldjének, és akiről joggal feltételezhető, hogy figyeli a széljárást: merről is fúj a szél, és vajon merre sodor? És aki már látott kankalint, azt is tudja, hogy viruló szirmai kocsányában asznak el.
1 Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2014
Albert-Lőrincz Márton
Népújság (Marosvásárhely)

A jelenleg birtokolt pozíciók megtartása távlati cél
Csütörtökön az RMDSZ Arad megyei székházában 17 órakor kezdődött a Megyei Küldöttek Tanácsának év végi ülése, ahol a prezídiumban helyet foglaló Kocsis József alelnök és Tóth Piroska titkár társaságában, Hadnagy Dénes MKT-elnök üdvözölte a több mint 30 egybegyűltet. Miután ismertette a napirendet, köszöntötte Sipos György megyei tanácsost, akinek egyben gratulált az Ezüstfenyő Díjhoz, majd átadta a szót Bognár Levente megyei elnöknek.
Az elnök ismertette a július 19-én tartott legutóbbi MKT-ülés óta a szervezet életében lezajlott eseményeket, amelyeket megvitattak a szeptember 6-án tartott megyei küldöttgyűlésen is. Amint előrebocsátotta, a szervezet mozgalmas évet zár, ugyanis tavasszal az országos szervezet kormányra lépett, ahonnan néhány napja kilépett. Ugyanakkor az EP-választás, majd az elnökválasztási kampány is komoly erőpróba volt nem csak az országos, de a megyei szervezet részére is. Mindenkinek köszönetet mondott az évi munkájáért, majd kronológia szerint, visszatekintett az évközben végzett munka eredményeire. Az anyanyelvű oktatás tekintetében, sikernek számít a Mikelakán beindított napközis csoport, de a Csiky Gergely Főgimnázium épületét is sikerült felújítani. Az október végén megszervezett Aradi Magyar Napok is sikeres rendezvénysorozatnak számítanak. A szervezési munkába a civilszervezetek, köztük a Nőszervezet és az Ifjúsági szervezet is bekapcsolódott. Az elnökválasztáshoz szükséges aláírásgyűjtésen a megyei szervezet 7239 aláírást gyűjtött, túlteljesítve az elvárásokat, ami viszont nem tükröződött a Kelemen Hunorra leadott 7529 szavazatban. A továbbiakban elemezte a második fordulóban begyűlt magyar szavazatoknak a motivációit, amelyek tulajdonképpen megszabták a Szövetség irányvonalát is, amit előbb a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT), majd a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) döntései is alátámasztottak – kilépni a kormányból, a szervezetépítésre összpontosítani. Ez azért is fontos, mert 2016 nyarán önkormányzati választásokat szerveznek, ahol a minimális elvárás, megtartani a jelenleg birtokolt pozíciókat.
A továbbiakban Faragó Péter ügyvezető elnök megtartotta a kampánystáb beszámolóját, érintve az államfőválasztás előtt begyűlt aláírásokat, az első fordulóban szerzett magyar szavazatokat. A kampányra a szervezet tulajdonképpen nem kapott pénzt, azt Kolozsvárról irányították, finanszírozták. 2015-ben augusztus 17–18-án, Kolozsváron kerül sor a szövetség kongresszusára, egyben tisztújító közgyűlésére, ahol Arad megyét a 3 SZKT-tag mellett az RMDSZ-polgármesterek, továbbá 9, az MKT által megválasztott személy fogja képviselni.
 „A megyei szervezetet nem kell felülről irányítani”
 A hozzászólások során Sipos György annak a véleményének adott hangot, hogy a megyei szervezetet nem kell felülről irányítani. Erdélyi István szerint a megyei magyarság már az elnökválasztás első fordulójában is háromfelé, az RMDSZ, a Néppárt, illetve Johannis irányában szavazott.
Bognár Levente hozzászólásában igazat adott Sipos Györgynek, hiszen a két megyei tanácsosnak, illetve az ugyanannyi városi tanácsosnak helyben kell megküzdenie azért, hogy a magyarság az arányának megfelelően részesüljön a közjóból.
Faragó Péter a megyebeli kulturális események hatékonyabb támogatása érdekében felszólította a civilszervezeteket, hogy március 15-ig küldjék be a programjaikat a megyei eseménynaptár elkészítése céljából. Ugyanakkor mindenkit meghívott a Jelen Házban december 28-án sorra kerülő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének a 25. születésnapját megünneplő eseményre.
Kisebbségvédelmi szakbizottság kellene
A szakbizottságok beszámolói során, Gali Izabella, a Nőszervezet alelnöke köszönetet mondott a szervezetnek a megalakulás óta nyújtott támogatásért, majd ismertette az elmúlt időszakban kifejtett tevékenységet.
Almási Vince, az önkormányzati szakbizottság vezetőjeként a 63 tagot számláló fórum munkáját taglalta. A politikai, érdekvédelmi szakbizottság munkájáról Cziszter Kálmán beszélt, aki elismeréssel szólt a hölgyek szervezeti életéről. Kocsik Imre, az oktatási szakbizottság munkájának az ismertetése során kifejtette: a megyei oktatási stratégia 85-90%-ban elkészült. Rövid távú cél, a jelenlegi oktatási hálózatnak a megtartása. A kulturális szakbizottság munkáját Szabó Mihály változatosnak, tartalmasnak ítélte. A szociális szakbizottság nevében Farkas Viktória ismertette a húsvéti szociális ebéd létrehozása, illetve a rászorulók, az idősek érdekében kifejtett munkájukat. A mezőgazdasági szakbizottság részéről Kocsik József az ideit egyik legsikeresebb évnek tekintette, amikor a 720 főt számláló, összesen 5 ezer hektáron gazdálkodó szervezet a Kárpát-medencei Mezőgazdasági Egyeztető Fórum tagjaként élvezi a Magyar Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium támogatását is.
Bognár Levente hozzászólásában az új jobboldal agresszív fellépéseire hivatkozva, a kisebbségvédelmi, illetve a szórvány szakbizottságok létrehozását, megerősítését sürgette. Varga Géza diakónus, a kisszentmiklósi baptista gyülekezet nevében köszönetet mondott Bognár Levente és Cziszter Kálmán városi tanácsosoknak, amiért a tanács a közbenjárásukkal támogatta a gyülekezet imaházának az építését. Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület titkára a szórványmagyarság megmaradásában az anyanyelvű kultúra jelentőségét emelte ki. Bognár Levente a 2016-os helyhatósági választások fontosságáról szólva megjegyezte: ha a megyei, illetve az aradi fórumban nem lesznek ott a képviselőink, kilátástalan helyzetbe kerülhet a magyarság.
Az egyéb napirendi ponton gyorsan átestek, az egyetlen hozzászóló, Sipos György megyei tanácsos az Ezüstfenyő Díja kapcsán mindenkit meghívott egy koccintásra.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Könyvbemutatók a 25. évfordulón
Hihetetlen háttérinformációk a temesvári forradalomról!
A Makovecz Imre tervezte, épülő Új Ezredév Református Központban december 19-én, pénteken egyszerre nyolc olyan könyv bemutatóját tartották meg, a szerzők jelenlétében, amelyeknek tartalma közvetlenül vagy közvetve a temesvári forradalomhoz kötődik. A rendhagyó könyvbemutatón részt vett Tőkés László EP-képviselő, egykori temesvári lelkipásztor, a 25. évvel ezelőtti események kulcsfigurája.
Az eseményt Gazda István házigazda lelkipásztor rövid áhítattal vezette be, majd néhány szót szólt az épülő Református Központról, amely szintén a forradalom hatására és emlékjeleként épülhet meg. Az első bemutatott könyv, Szőczi Árpád magyar származású kanadai újságíró Temesvár − A romániai forradalom igaz története című kötet volt, amelynek kapcsán hihetetlen dolgokat tudtunk meg magától a szerzőtől. Szőczi Árpád, akinek annak idején kulcsszerepe volt a Panoráma műsorban sugárzott Tőkés-interjú megszületésében, Temesváron elmondta: idén novemberben magyar titkosszolgálati információk birtokába jutott, amelyek szerint miközben Tőkés Lászlót a Securitate követte, a magyar hírszerzők „vigyáztak rá”, természetesen az ő és a szekusok tudta nélkül. Ennél is hihetetlenebb, hogy a magyar katonai hírszerzés emberei lehallgatták a Securitate telefonbeszélgetéseit, amit a decemberi népfelkelés kirobbanása előtt Tőkés László védelmére használtak fel, a diktátor elmenekülése után pedig együttműködtek a román katonai hírszerzőkkel, és információkat szolgáltattak az ún. terroristákról. „Volt egy egyezségük Stănculescu tábornokkal, hogy ha valami történik Romániában, akkor a magyar hírszerzők segítik a román hadsereget” – mondta Szőczi Árpád, aki hozzátette: Stănculescu tábornok egyáltalán nem hajlandó vele szóba állni, az információk Németh Miklós egykori magyar miniszterelnöktől és magyar titkosszolgálati levéltárakból származnak. A Kanadában élő magyar származású újságíró ennél szenzációsabb dolgokat is mondott: a temesvári szegények temetőjének hullaházában 1989 decemberében megtalált holttestek közül néhányan magyar hírszerzők voltak! „A magyar titkosszolgálati iratok sok értékes és pontos információt tartalmaznak, a román CNSAS csak megcsonkított, manipulált információkat bocsát a kutatók rendelkezésére, és ezeknek legalább 40%-a fantázia, érdektelen információ” – mondta Szőczi Árpád, aki komoly kutatásokra és interjúkra alapozza könyvét. A kötet szerzője azt is elmondta: Tőkés László két alkalommal is közvetlen életveszélyben volt: először 1989. november 2-án, amikor késsel felfegyverzett álarcosok törtek rá és családjára, feltehetően a Securitate emberei, de az utolsó pillanatban meggondolták magukat, és mégsem végezték ki a lelkipásztort, elképzelhető hogy erre utasítást kaptak. 1989 szilveszterén ismét merénylet készült ellene, de ezt az akciót is leállították az utolsó pillanatban. Tőkés Lászlót magát is meglepték a tudta nélkül körülötte lezajlott, kémregénybe illő eseményekről szóló információk. Az egykori temesvári lelkipásztor is pontosított az 1989. decemberi eseményekkel kapcsolatban: december 15-én reggel 8–9 óra körül kezdett gyülekezni a tömeg a református parókia előtt, hogy tanúja legyen Tőkés László kilakoltatásának, így ez az időpont tekinthető a temesvári forradalom kezdetének. „Temesváron van 1989. december 16-a utca, de valójában egy nappal korábban kezdődött a népfelkelés” – mondta Tőkés László.
Antal János és Joel David Rev. Revolution című, angol nyelvű kötete, amelyben a szerzők Tőkés László szájába adják saját életének és a temesvári forradalomnak a történetét, szintén izgalmas és aktuális információkat tartalmaz, mert Szőczi Árpáddal is egyeztettek a szerzők. A frappáns angol cím szójátékon alapul, hiszen a lelkészek a rev. előtagot viselik a nevük előtt.
Nagy Attila Egy forradalom a média tükrében című könyve a romániai forradalomról szóló magyar nyelvű híradások gyűjteménye 1988–89-ből. A 25. évforduló alkalmából a szerző Temesvár − Románia Csillaga árnyékában című könyvét is bemutatták. Molnár Kálmán Szilágysági szabadító karácsony. Tövisháti emlékezések című kötetének harmadik kiadását mutatták be Temesváron, amelyet néhány írással kiegészített a szerző. Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium. I−III.és Borbély Zsolt Attila Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet negyed évszázada című könyvei nem közvetlenül a temesvári forradalomról szólnak, de szorosan kötődnek a romániai rendszerváltozáshoz. A könyvbemutatók alkalmából a temesvári származású Pintye Tamás mini kiállítás formájában mutatta be, hogyan siettek a zalaegerszegiek a kolozsváriak és a temesváriak segítségére közvetlenül a forradalom után.
Puskel Péter
Nyugati Jelen (Arad)

Takács Mihály karácsonyi ajándéka
A tizenötödik aradi falinaptár
Takács Mihály aradi festőművész 1997-ben jelentkezett először sajátos falinaptárával, amely szeretett Aradja különböző, jellegzetes városrészét ajánlotta festményei révén mindannyiunk figyelmébe. Az elemi siker éveken keresztül magától értetődően hozta magával a további falinaptárakat, ám a piacgazdaság hazai sajátosságai – nyilván anyagi szempontból – többször is megtorpanásra késztették a művészt.
Ám így is már a tizenötödik falinaptár bemutatójára kerülhetett sor tegnap kora délután a Templom (Lucian Blaga) utcai Takács Gallériában, amelynek tizenkét lapja villamosokat ábrázol Arad különböző városnegyedében. Az már egyáltalán nem véletlen, hogy a művész túlnyomórészt piros színű járműveket helyez előtérbe, hiszen ez a kedvenc színe, ami már korábbi alkotásaiból is kiderült.
A bemutató, illetve magának a mostani falinaptárnak az ötlete – főként az anyagi feltételeket figyelembe véve – több aradi cégtől, valamint Andó Andrástól, az Arad Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesület ügyvezető elnökétől származik. A cégek – a témához szorosan kapcsolódó Közszállítási Társasággal kezdve – karácsonyi ajándékként szánták alkalmazottaiknak a falinaptárt, Andó András viszont a vezetése alatt álló Egyesület elsőrendű célkitűzésének megfelelően arra hívta fel a figyelmet a belsőséges hangulatú bemutatón, hogy Takács Mihály Aradhoz szorosan kapcsolódó művészete részünkről sokkal nagyobb odafigyelést érdemelne: a mostani falinaptár, akárcsak a korábbiak alkotásai is nemcsak művészi, hanem dokumentációs és szentimentális értéket is hordoznak, ezért igazi karácsonyi ajándékot is jelenthetnek azoknak, akik az ünnepváró napokban felkeresik a Takács Galériát.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)

Karácsonyi Szövétnek
Hallottam már róla, személyesen megtapasztalni nem volt lehetőségem, hogy Máramarosban, Budeşti és Kapnikánya között egy lejtős (vagy emelkedős, ahogy tetszik) útszakaszon felfelé, minden ismert fizikai szabálynak ellentmondva, dombnak folyik a kiöntött víz, felfelé, hegynek menet halad a sebességből kivett gépkocsi  – olvasom Jankó András, a szemtanú Mármarosi útijegyzet c. írásában a Szövétnek decemberi számában.
Ha semmi mással nem maradnék az aradi kulturális folyóirat legújabb számának elolvasásakor, akkor is megérné átböngészni a 40 oldalas kulturális szemlét. De távolról sem erről van szó: a Szövétnek lapszámról lapszámra mindig találni tartalmas, érdeklődésre méltán számot tartó cikkeket. Most, például, Szilvágyi Zsolt Istenkeresés a XXI. században
c. írását („Valóban keresi minden ember Istent, még akkor is, ha ez a keresés nem is annyira tudatos számára?”), az Irodalom, művészet rovatban Böszörményi Zoltán Majoranna a tér tenyerén c. kötetének méltatását (dr. Brauch Magda), a legújabb Fecskés könyv bemutatásáról szóló rövid méltatást (Juhász Béla, a Szövétnek főszerkesztője több más írást is szignál a lapban), aradi szerzők (Szabó Péter, Grosz László, Regéczy Szabina Perle verseit), Fekete Réka Tóték c. drámájának (számomra meglepetésként ható) „próbanaplóját”, a kiváló magyarországi történész, Blazovich László tanulmányát az 500 éve Temesváron kivégzett Dózsa Györgyről, dr. Vajda Sándor cikkének 2. részét a levegő lovagjairól, azaz (magyar) harci pilótáiról az I. világháborúban, Matekovits Mihály (Tanárok a porondon), Piroska István (Goldis László gyermekkori világa), Piroska Katalin (Thália második otthona Aradon), Puskel Péter (Hátországi srapnelszilánkok), Horváth Csaba evangélikus lelkész (Karácsony), Réhon József (Az első és utolsó karácsony), a Fitoriné Rezik Julianna által közreadott, Rezik Károly neves aradi gordonkaművészről, továbbá Pásztai Ottó, Dr. Kövér Péter írásait.
Aki hozzájut, olvassa el a Szövétnek legújabb számát. Érdemes!
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Böjte Csaba 2600 árvájának hozott szaloncukrot Áder János felesége
Böjte Csaba által létrehozott Dévai Szent Ferenc Alapítvány angyalváró ünnepséget rendezett szombaton a parajdi sóbányában, amelyen mintegy 2600 gyereket láttak vendégül. A rendezvényen részt vett Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, aki szaloncukrot hozott a gyerekeknek.
sóbányában összegyűlt mintegy 2600 gyermek ujjongva fogadta a szaloncukrot és a Baptista Szeretetszolgálat cipősdobozokba csomagolt ajándékait, valamint hallgatta a csíkszeredai Role együttes által előadott karácsonyi dalokat. „Adventkor az a legszebb ha olyan gyermekekre gondolunk, akiknek az év során nem sok ajándék jut. Megpróbáltunk egy kis örömöt, ajándékot hozni" - nyilatkozta a közmédiának a rendezvény után Herczegh Anita. Hozzátette, amikor az ember először tesz látogatást a Szent Ferenc Alapítvány valamely otthonában, a szíve szerint hazavinné az ott nevelkedő gyermekeket. "Jó látni, hogy Böjte Csaba otthonaiban melegséget, szeretetet, figyelmet kapnak." Csaba testvér elmesélte, hogy honnan fogadta be a gyerekeket, milyen körülmények között éltek. "Évek múlva egészséges, életre való, boldog emberként találkozom velük" - mesélte az otthonokban nevelkedő gyermekhez fűződő élményeit Herczegh Anita. 
Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat alelnöke az MTI-nek elmondta, immár kilencedik éve hozzák a cipősdoboz-ajándékokat a Böjte Csaba otthonaiban nevelkedő gyermekeknek a Székelyudvarhelyhez közeli Parajdra. Hozzátette, örömmel tapasztalják, hogy egyre inkább mozgalommá válik a cipősdoboz-ajándék készítése, adományozása Magyarországon. Hozzátette, a budapesti Deák téren felépített "cipősdobozvárból" futószalag viszi az ajándékokat az ottani raktárba, ahonnan naponta négyszer kell elszállítani a dobozokat. A szervezés ellenére az elmúlt napokban sorba kellett állniuk az ajándékozóknak. Hozzátette, idén mintegy 50 ezer ajándékdobozt gyűjtenek be és adnak át. 
A parajdi rendezvényen betegsége miatt nem vehetett részt Böjte Csaba. "Imádkozunk, hogy mielőbb meggyógyuljon, mert nagy szükségünk van rá" - jelentette ki Kovács Ágnes főszervező. A Bihar megyei székelyhídi gyermekotthon vezetője az MTI-nek elmondta, a Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban nevelkedő gyermekek mellett tíz közeli plébánia gyermek hívei is meghívást kaptak az angyalváróra. 
A Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott dévai Szent Ferenc Alapítvány 84 erdélyi gyermekotthonában mintegy 2400 árva, vagy nehéz sorsú gyermek nevelkedik.
maszol/MTI