A szülőföld szeretetére nevelő túrakalauz
Az Erdővidéki Közművelődési Napok keretében öt helyszínen is bemutatták a héten Lőrincz Sándor nyugalmazott biológia tanár Erdővidéki túrautak című könyvét. A Tortoma kiadó kötete hiánypótló, hiszen legalább ötven éve nem jelent meg átfogó túrakalauz a térségről.
Lőrincz Sándor jó negyven éve, mint fiatal biológia tanár került Erdővidékre Udvarhelyszékről. „Az én szülőfalum, Kápolnásfalu határos Erdővidékkel, jó szívvel jöttem ide, s ma már mondhatom, hogy valósággal fiává fogadott Erdővidék és végleg meghonosodtam itt” – mondja el a tanár úr, aki az utóbbi időkben a cserkészekkel járja a vidéket és viszi a gyerekeket megismerni szülőföldjüket. „Sokat jártam a gyermekekkel, a táborok, kirándulások során aprólékoson megismertem a vidéket. Pásztoroktól, mezőn dolgozóktól kérdeztem, ennek a pataknak, annak a forrásnak mi a neve, egyik egyet mondott, másik másat, ezeket mind összegyűjtöttem és most harminc túraút formájában feldolgoztam, elláttam térképekkel, fotókkal” – idézi fel a könyv történetét Lőrincz Sándor.
Az Erdővidéki túrautak című könyv természeti érdekességeket, újonnan felfedezett legendákat, mondákat, történeteket tartalmaz, nem egyszerű turistakalauz, hanem a szülőföld szeretetére való nevelés egyik fogantyúja – tudjuk meg a szerzőtől, aki mosolyogva arra is felhívja a figyelmet, ne csak kirándulásokhoz használjuk, hanem lehet bátran olvasmányként is a könyvhöz nyúlni. Lőrincz Sándor könyvének bemutatóján csütörtökön Bardócon öt órától, Vargyason héttől lehetett részt venni.
Ezen a héten tartják a 21. alkalommal megszervezett Erdővidéki Közművelődési Napokat. A baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület, Erdővidék Múzeuma és a Városi Művelődési Ház rendezvénysorozata tizenegy helyszínen zajlik, a programok kicsiknek, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt szólnak. A közművelődési napokkal a Gaál Mózes Emlékévet is lezárják, az író, iskolaalapító pedagógus, lapszerkesztő egykori szülőházának telkén emléktáblát avattak a hét elején, a baróti Erdővidék Múzeumában pedig munkásságát, életét bemutató kiállítás is megtekinthető. Csütörtökön Középajtán adták át az Erdővidék Kultúrájáért Díjat, amelyet idén Kubánda Gizella nyugalmazott pedagógus vehet át.
Pénteken a baróti művelődési Házban 18 órától a Dabasi Fotóklub kiállítása nyílik meg, 19 órától Molière: A fösvény című darabját a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásában lehet megtekinteni. Felsőrákoson 19 órától a kultúrotthonban a bibarcfalvi Búzavirág Ifjúsági Egylet Lúdas Matyit adja elő. Szombaton este hét órától Bibarcfalván a Józsa Ferenc Kultúrotthonban Nagytata mesél. Élet az egykori Ürmösön címmel mutatja be előadását az ürmösi unitárius dalárda, az ürmösi diákok közreműködésével. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület a Baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesülettel közösen szervezi meg Baróton szombaton ugyancsak este hét órától az első Erdővidéki Huszárbált.
Gy. Turoczki Emese
Székelyhon.ro

A mi székelyeink és a laptop
Idén A mi székelyeink (Secuii noștri) című román dokumentumfilmet is díjazta a Romániai Profi Televíziósok Szövetsége. A gálát a héten felvételről közvetítette a TVR1 közszolgálati csatorna. Idén A mi székelyeink (Secuii noștri) című román dokumentumfilmet is díjazta a Romániai Profi Televíziósok Szövetsége. A gálát a héten felvételről közvetítette a TVR1 közszolgálati csatorna.
A filmben Kolumbán Gábor egyetemi tanárnak, énlaki bivalyos gazdának szánnak a legnagyobb teret, akinek szavait némelykor kontextusukból kiragadva, a drámai hatás fokozása érdekében manipulatív céllal vágják össze. Kolumbán a 2013-as márciusi autonómiatüntetésre utalva kijelenti: ha a régiósítás során elszakítanák a székely megyéket egymástól, akkor ezt a székelyek nem hagynák annyiban, olyan fokú tiltakozásba kezdenének, amihez képest gyerekjátéknak minősülne a márciusban történt marosvásárhelyi megmozdulás – ekkor az 1990-es fekete márciusi román-magyar véres összecsapást láthatjuk, a legdurvább jelenetekkel –, így a riportalany szavai lázító fenyegetésként hatnak. Nyilvánvalóan a rendező a román nemzeti érzéseknek, elvárásoknak is meg akart felelni, de azért látható egy-két gesztus a székelyek felé is. Elhangzik, hogy Székelyföldön szervezett, iparosításnak álcázott román betelepítés történt a Ceaușescu-érában, hogy az 1990-es marosvásárhelyi események eszkalálódása a Securitate érdeke volt mindazért, hogy tagjait egy új struktúrába átmenthesse.
A film képi és dramaturgiai szempontból megkapó. A rendező elmondta: ez az első alkalom, hogy egy ötvenperces dokumentumfilmben fel meri vállalni román újságíró ezt a témát. Gabriel Geamănu szerint semmivel nem vagyunk rosszabbak másoknál, talán zárkózottabbak egy kicsit, de meg akarjuk ismertetni magunkat a világgal, és valljuk: székellyé lenni nem lehet, székelynek születni kell.
Farkas Antal
Székelyhon.ro

1956 gócpont volt a kisebbségpolitikában
Nagyvárad- Szerda este az Ady Endre Középiskola dísztermében folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által életre hívott Szacsvay Akadémia Erdély a magyar történelemben című modulja. Ezúttal Stefano Bottoni történész, az MTA Történettudományi Intézetének tagja tartott expozét.
A megjelenteket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.
Előadásában Stefano Bottoni történész arról beszélt: hogyan fejlődött Románia 1944-1964 között, miért jelentett gócpontot az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc a hazai kisebbségpolitikában. Arra hívta fel a figyelmet: más kelet-közép-európai országoktól eltérően nálunk csak két kommunista vezető volt: Gheorghiu-Dej és Ceauşescu, akik mindketten valamivel több mint 20 évig voltak pozícióban, egészen a halálukig. A kommunista diktatúra, illetve a sztálinista korszak kiépülése szempontjából az első törésvonalat 1944. augusztus 23-a jelentette, mely abból a szempontból volt jelentős politikai fordulat, hogy Románia esélyt kapott rá, hogy a területi veszteségeit Erdély megtartásával kompenzálja. Éppen ezért még napjainkban is vita zajlik a szakemberek közt arról: hogyan kezeljék e napot, mi az üzenete? Másik fontos időpont 1946 novembere, amikor választásokat tartottak. A több mint félmillió taggal rendelkező Román Kommunista Párt (PCR) ekkora már kellőképpen megerősödött, a baloldal pedig megszerezte a parlamenti helyek 80 százalékát. Nyilvánvaló, hogy csalással, de azért az sem igaz, hogy a baloldalnak akkortájt ne lett volna jelentős támogatottsága- hangsúlyozta a történész. A kommunisták aztán 1947-ben fokozatosan egyeduralomra tettek szert, ahonnan már csak egy lépés volt Mihály király elmozdítása, a népi demokrácia kikiáltása, az új alkotmány elfogadása, 1948-ban pedig egy 95 százalékban a kommunisták uralta parlament megalakulása. Bár politikatörténeti szempontból ez egy egyszerű folyamatnak tűnik, azért a társadalmi átalakulás érdekes volt. Például a környező államokban hamarabb zajlott a kollektivizálás és az iparosítás. Románia háborús teljesítménye, kiugrása ugyan meghatározta a hadsereg fontos szerepét, de még kezdeni kellett valamit az ortodox egyház súlyával, a román polgársággal, a királyi udvarral és a szélsőségesen differenciát kisebbségekkel.
Autonóm Tartomány
Erdély, mint területi kérdés nem létezett, de Bukarest tudta, hogy valamit adnia kell a magyaroknak, a magyar ügy tehát politikai kérdéssé vált. A magyarokat asszimilálódni nem képes, ellenséges populációnak tartották, barátságtalan forgatókönyvek is napvilágot láttak a jobboldal részéről (kitelepítések, a jogegyenlőség és az autonómia megtagadása). Ezzel indokolható, hogy a magyarok nagy arányban léptek be a PCR-be, hiszen a kommunisták ajánlata számukra vonzó volt: jogegyenlőség, saját oktatási hálózat, anyanyelvhasználat. Különböző okok miatt a többi kisebbség nem bizonyult relevánsnak a román hatalom számára, a magyarokat viszont Bukarest többrétű partnerhálózattal szólította meg. Nem volt lebecsülendő, hogy 1947-ben a magyar kommunisták száma 100-150 ezerre volt tehető, és az 1944-1953 között működő, 500 ezer fős Magyar Népi Szövetség számos funkciót töltött be. Ugyanakkor figyelemre méltó volt Groza Péter szerepe, személyes varázsa, aki a magyarok körében rendkívül népszerűnek bizonyult, elbűvölte őket, mert annak ellenére, hogy román hazafi volt, személyes közbenjárásával rengeteg magyar embernek segített. Furcsa mód a magyarok ezen számukra kedvező állapotot az orosz stratégiai gondolkodásnak, Sztálinnak köszönhették, a Szovjetunió befolyásának hatására jött létre 1952-ben a Marosvásárhely központú Magyar Autonóm Tartomány, mely teljesen új dimenzióba helyezte a székely kérdést. A központi tudat érzését adta az ott élőknek, mert megjelentek a politikai térképen. Mivel a tartomány hatalmi vertikumát nagyrészt a székelyek alkották, a struktúra például szolgált arra nézve, hogy a kommunista rendszert magyarul is lehet építeni. Szinte minden magyarul zajlott, ezért a székelyek kevésbé élték meg az ismét Romániához való tartozás traumáját, pacifikálódtak. Ugyanakkor lassan belenyugodtak abba, hogy vége, nincs visszaút, hozzá kell szokjanak ahhoz a gondolathoz, hogy Erdély már soha többé nem lesz Magyarország része.
Megbízhatatlanok
Az ’56-os forradalmat egy érdekes pillanat előzte meg: az év nyarán a két kormány megállapodott abban, hogy megkönnyítik a határátlépést. Ebből adódóan több ezer ember Magyarországra utazhatott, ahol „energiabombával” töltekeztek fel, mert Budapesten azt tapasztalták, hogy lehet szó politikai változásokról. Sokan bekapcsolódtak az ottani eseményekbe, majd hazatértek, és elmesélték az ott történteket. A román hatalom ebből azt a következtetést szűrte le, hogy a magyarok megbízhatatlanok, nem tudnak integrálódni, visszautasítják azt a lehetőséget, amit felkínáltak nekik. A kisebbségpolitika átalakulásában emellett az is döntő szerepet játszott, hogy a román hatalom tévesen meg volt győződve arról, hogy Budapesten nacionalista puccs zajlik, Erdély is a követelések közt van. Noha Temesvárt kivéve Romániában nem voltak megmozdulások, Bukarest úgy vélte: túl sok engedményt tett a magyaroknak, szigorúbb ellenőrzésekre van szükség. 1956 után tehát új szakasz kezdődött, megváltozott a nemzetiségpolitika és az államigazgatási technika, fokozódott a bizonytalanság és lelki terror. A megtorlások 1964-ig tartottak, amikor amnesztiát kaptak a politikai foglyok. A rendszer egyik nagy tragédiája azonban, hogy közben az állambiztonsági hálózat megerősödött, és ebben kiemelt szerep jutott a volt politikai foglyoknak, sokuk számára a szabadulásuk után úgymond egy második élet kezdődött.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Keresztény Európát
Az EU egyik legnagyobb gondja az, hogy nem akarja elismerni a keresztény értékeket. Ez volt az egyik visszatérő gondolata a tegnapi nagyszalontai egyházi-politikai konferenciának.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) által kezdeményezett tegnapi konferencián nyitóáhitatot tartott Lukács József főjegyző, majd Török László Nagyszalonta polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Fellépett a Toldi Néptáncegyüttes gyermeknéptánc csoportja, majd díszpolgári oklevelet adtak át a nyolc éve a településen dolgozó Déri Tamásnak, egy helyi bútorgyár vezetőjének. Dr. Varga Attila a KREK főgondnoka beszédében kiemelte az egyház identitásmegtartó szerepét, különösen ott, ahol a magyarság kisebbségben van, majd hangsúlyozta az egyház társadalmi szerepét, külön említést téve a diakóniai feladatokról, ezen belül a cigány missziós tevékenységekről. Az egyház és az Európai Unió viszonyában aláhúzta, hogy az EU mintegy hátat fordít a keresztény értékeknek, és gyakran azt a tényt is megkérdőjelezi, hogy az európai civilizáció alapja a kereszténység.
Helyi gondok
A helyi problémákról Farkas Zsolt az egyházkerület közigazgatási előadótanácsosa beszélt. Elmondta, hogy az egyházkerületben közel háromszáz lelkipásztor van és közel háromszáz gyülekezet működik. A problémák között említette azt, hogy bizonytalan a világi alkalmazottak helyzete. Az egyházkerületben 402 teljes állásban dolgozó alkalmazott közül 338 személy fizetését az állam biztosítja. A gazdasági válság az egyházat is elérte, hiszen 65 ilyen állást felszámolt az állam, és ezek közül csak tizenöt állást tudnak fenntartani a gyülekezetek. A nehéz gazdasági helyzetben nagy segítség a magyar kormánytól évente kapott 15 millió forint, mondta az előadó. Az ingatlan visszaszolgáltatás kapcsán Farkas Zsolt elmondta, hogy az egyházkerület 348 visszaigénylési kérvényt nyújtott be, amelyek közül 229 esetben kaptak valamilyen, túlnyomórészt számukra kedvező választ. A fennmaradó 119 esetben mindeddig semmiféle válasz nem érkezett. Külön problémát jelent az, hogy az épületeket általában olyan leromlott állapotban kapják vissza, hogy gyakorlatilag az épületek értékével megegyező összeget kell még rájuk költeni ahhoz, hogy ismét használni lehessen azokat. Elmondta, hogy a román miniszterelnök által hangoztatott restitúcióvizsgálat a visszaszolgáltatott egyházi javakat már nem fogja érinteni, de az ellenőrzésnek minden bizonnyal az a célja, hogy az amúgy is lassú visszaszolgáltatási folyamatot még jobban lassítsa.
Figyelmeztetés
Pataki Csaba szenátor is úgy látja, hogy a restitúció kérdésében a román pártok időt akarnak húzni, majd jelezte, hogy a Magyar Országos Levéltárban rengeteg telekkönyvi irat megtalálható. Azt javasolta a visszaszolgáltatási folyamatban közvetlenül érdekelteknek, hogy készüljenek fel minden eshetőségre, mert Romániában a visszaszolgáltatási folyamat kezd veszélyes irányt venni, példaként említve ebben a vonatkozásban Markó Attila ügyét. Felhívta a figyelmet arra, hogy Románia 2015-től önkormányzati hatáskörbe foga átutalni a szociális ellátó rendszert, ugyanakkor a Románia-Magyarország határon átívelő együttműködési programban is külön finanszírozási tétel lesz a szociális programok működtetése és fejlesztése, ezért nagyon fontos, hogy az egyházak által működtetett szociális intézmények fel legyenek készülve erre, „mert csak így fogunk tudni ügyelni a mieinkre” – fogalmazott.
Értékválság
Csűry István, a KREK püspöke beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy Európa őshonos lakossága, ezen belül az erdélyi magyarság is zsugorodik, ugyanakkor meggyengült a család támogatása. Katolikus terminológiával élve kifejtette: a családi életnek manapság nincs szentsége. Mint mondta, ha krízisben is van az egyház, az éppen amiatt van, mert nem engedik azt, hogy kifejtse tevékenységét a család és az élet szentségének óvása, illetve éltetése tekintetében. Ugyancsak zavart okoznak a magyar közösség életében a karizmatikus egyházak, melyekben egyfajta vallási fundamentalizmus párosul a szélsőséges libertinizmussal, fejtette ki Csűry István, aki a továbbiakban kijelentette: „Egyre nagyobb probléma az EU-ban a keresztény értékek feladása. A keresztény szimbólumokat nem ismeri el az Unió, de a muszlimok szimbólumait valaki megkérdőjelezi-e?” – tette fel kérdését a püspök, utalva ezzel arra, hogy EU kettős mércét alkalmaz. Éppen ezért nem mindegy az egyház számára, hogy ki képviseli az erdélyi magyarságot az EP-ben, hiszen Csűry püspök álláspontja szerint olyan emberekre van szükség az EP-ben, akik hitelesen és következetesen mutatják fel az EP-ben a keresztény értékeket. „Tudatos vállalásnak kell tekintenünk azt, hogy diaszpóra helyzetben élünk” – jelezte a püspök, aki a minőségi kisebbség fontosságát emelte ki beszédének záró részében.
Az egyházakat nem érinti
Seres Dénes parlamenti képviselő leszögezte: biztos forrásból kapott ígéretet arra, hogy a restitúciós folyamat átvizsgálása nem fogja érinteni az egyházakat, és kijelentette azt is, hogy olyan személy nem kerülhet fel az RMDSZ EP-választási listájára, aki visszaélt a szövetség bizalmával.
A megbeszélésen szót kért Biró Rozália szenátor, az SZKT elnöke is, aki felhívta a figyelmet egy a Der Spiegel című német folyóiratban megjelent hírre, miszerint Németország lesz az első uniós ország, mely hamarosan elfogadja azt a törvényt, mely kimondja, hogy egy újszülött nemét a születésekor nem határozzák meg. Ezzel az információval is mintegy jelezni kívánta azt, hogy az Unióban egyre hátrább szorul a keresztény értékrend. Forró László előadótanácsos kifejtette, hogy a kettős állampolgársággal együtt a határon túli magyarság jogot nyert a szavazásra is. majd pedig elmondta: először a pártok feletti nemzetegyesítés a feladat, ugyanis csak ezután valósítható meg a határokon átívelő nemzetegyesítés. Végezetül Szabó Ödön szólalt fel, aki megismételte korábban már hangoztatott állítását, miszerint a Bihar megyei RMDSZ ötvenezer magyarnak készítette el ingyen a honosítási dokumentációját, „miközben félre lettünk téve, és mások ezeket a feladatokat ellenünk használták fel” – utalva a Demokrácia Központokra, és az Erdélyi Magyar Néppártra. Majd azokra az alapelvekre tért ki, melyek az RMDSZ politikáját meghatározzák gyakorlatilag a rendszerváltás óta. Az egyik ilyen alapelv az, hogy a magyar képviseletnek mindenhol ott kell lennie, ahol az erdélyi magyarságról döntenek. További alapelv az, hogy minden segítség a szülőföldön való megmaradást kell szolgálja. Ehhez kapcsolódva elmondta: „mi nem tudunk gyöngyhalász, meg hasonló programokat támogatni.”
Pap István
erdon.ro

Lekerült a magyar felirat a nagyváradi rendőrkocsikról
Lekerültek a Nagyváradi Helyi Rendőrség járműveiről a magyar nyelvű feliratok - tette szóvá Szabó József RMDSZ-es városi tanácstag a tanács keddi, novemberi rendes ülésén.
Az önkormányzati képviselőnek a helyi rendőrség vezetője, Alexandru Laza röviden válaszolt: szerinte a városi rendőrség még tavasszal arra szólította fel őket, arra, hogy a „törvényeknek megfelelően” feliratozzák a járműveket, azaz csak románul.
A helyi rendőrség járművein egyébként az intézmény megalapítása óta volt magyar felirat is.
Fried Noémi Lujza
Maszol.ro

Üdülővárosi ifjúsági élet – kicsit másként szervezik, de az övék
Manapság már minden nagy és kisváros rendelkezik ifjúsági szervezettel, ez lassan egy éve Szovátára is igaz. A Szovátai Ifjúsági Szervezet (SZISZ), tavaly létesült, hivatalosan decemberben tölti be az egy évet. A szervezet alakulása óta számos kitűzött célját kisebb-nagyobb sikerrel megvalósította. Tevékenységéről Pál Tamással, az ifjúsági szervezet elnökével beszélgettünk.
– Mikor és milyen céllal alakult a Szovátai Ifjúsági Szervezet? Kinek az ötlete volt létrehozni ezt a szervezetet? – Tavaly áprilisában verődtünk össze, jogi formát pedig decemberében öltöttünk. Ekkorra körvonalazódott ugyanis mindenkiben, hogy a jogi státusz megszerzése nélkül új pénz- és erőforrásokra nem tudunk szert tenni. Az ötlet többek között onnan jött, hogy Szovátán nem volt olyan ifjúsági szervezet, amely megmozgatta volna a különböző rétegeket, gondolok itt elsősorban a fiatalokra, de az idősebbekre is. Hát ezért jött létre az ifjúsági szervezet.
– Jelenleg hány tagot számláltok?
– Ezt nehéz megmondani, mert mindig jönnek új tagok. Persze megvannak még az alapítótagok és a régiek közül is néhányan. Vannak alapembereink, akire lehet számítani, ők több mint 10-en vannak. – Melyek azok a rendezvények, amelyeken részt vesztek, vagy esetleg megszerveztek? – Rendezvényeket főként télen, tavasszal, valamint meg ősszel szervezünk, mert Szováta szezonális jellegű város. Nyáron nem igazán elérhetőek a fiatalok, kevés a szabadidejük. Többségük az idegenforgalomban dolgozik. De megpróbáltunk gyerekeknek rendezvényeket szervezni, főleg gyereknapra időzítettük ezeket. A másik rendezvény – amely egy kicsit a mienk is – a Medve-tó Napok, ennek szervezéséből is kivettük a részünket.
A Medve-tó Napok keretében gulyásfőző versenyen vettünk részt elég szép számban. Akkor a csapat nagy része felvállalta, hogy a gyerekeknek arcfestést készít, továbbá sókristálykép készítést is szerveztünk, ennek érdekessége, hogy egy lapra megrajzolt figurákat sókristályokkal kellett kitöltsenek és megragasszanak a gyerekek.
Ennek volt talán a legnagyobb sikere, a szülök is mindvégig ott voltak a gyerekekkel. Közben karaoke-esteket szervezünk, próbáljuk ezeket rendszeressé tenni. Egyik legfontosabb rendezvényünk ugyanakkor a tavaly először megszervezett adventvárás volt. Ez teljesen egyéni ötleten alapul, amelyet a Szovátai Népi Játszóház segítségével sikerült megvalósítani, ugyanakkor más szervezeteket és kórusokat bevontunk, valamint gyerekcsoportokat is, akik verseket szavaltak el, énekeket adtak elő. Ez egész decemberben, karácsonyig zajlott. Elvállaltuk a helyi újság, a Szovátai Hírmondó kihordását.
Elkezdtük a diáknapok szervezését még februárban, hogy az sikeres lehessen májusban. Áprilisban önkéntes csemetefa-ültetést szerveztünk, amivel egy iskolai programba kapcsolódtunk be. Nagyon sok fenyőfacsemetét sikerült elültetni Szováta határában. Aztán jött a diáknapok, a visszajelzések pedig nagyon jó voltak, kellett ez a diákoknak.
Emellett a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezettel közösen elmentünk egy Mezőhavas-túrára. Aztán a Balavásár község Ifjúsága és Szabadidő Egyesület (BISZE) meghívott a falunapjukra, ahol szintén gulyást főztünk. Halloween-partit szerveztünk, ahova meghívtuk a Kis-Küküllő menti ifjúsági szervezeteket, valamint a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezetet. Idén még hátra van a mikulásozás, valamint az adventvárás, amelybe több szervezet is bekapcsolódna.
– Tehát idén is megszervezitek az adventvárást?
– Igen. Sőt már el is kezdtük a szervezést. Mostani terveink szerint Mikulás-szolgálatot teljesítünk. Ennek az a lényege, hogy beszervezünk néhány mikulást, akik felveszik a rendelést az anyukáktól, apukáktól, hogy hol és mikor kell megjelenni. Eszerint a mikulásaink a megbeszélt időben elmennek mindenkihez, kiviszik a csomagot, köszöntik a gyermekeket. A cél, hogy Mikulás estéjén a gyerekeket meglepjük.
– Mi működteti a szervezetet? Miből tartjátok fenn magatokat?
– Támogatóink vannak szép számmal, a többségük szovátai. Örülünk, hogy sok olyan cég van, amely belátja, hogy fontos a tevékenységünk, ezért termékekkel, szolgáltatásokkal támogatnak minket. Ezeket mi továbbadjuk a vetélkedők nyertes csapatának, vagy egy fiatal társaságnak, gyerekeknek. Ők profitálnak mindenképpen belőle, mi a szervezés részével foglalkozunk csak.
Mivel tavaly decembertől bejegyzett szervezet vagyunk, megpróbáltuk az adóink két százalékát is felajánlani. Ezt mindenki családjában és az ismerősein keresztül tette. Egyébként a helyi önkormányzat is nagyon sokat segít. Minden rendezvényünkön biztosítja a helyszínt, a kellékeket, mindent, amire szükségünk van.
– Mekkora költségvetéssel dolgoztok?
– Mivel az idén még nincs lezárva a könyvelési év, és ugye nonprofit szervezet vagyunk, pontos összeget nem tudnék mondani. De nagyon kevés az a pénz, amiből gazdálkodunk. Mint mondtam, a szponzoraink jósága a fő forrásunk, azt pedig nem lehet pénzben mérni.
– Melyek azok a fontosabb megvalósítások, amelyeket az alakuláskor célul tűztetek ki magatok elé és azokat sikerült is elérni?
– Az elsődleges célunk az volt, hogy megmozgassuk a fiatalokat, hogy lássák azt, hogy itt is van ifjúsági élet, nem csak nagyvárosokban. Ne gondolják azt, hogy csak Kolozsváron, Marosvásárhelyen vagy Székelyudvarhelyen zajlik az élet. Itt is vannak lehetőségek,.
Igaz, hogy Szováta nem egyetemi város, kisebb az egyetemista korú fiatalok száma, akik itt is laknak Szovátán. De itt vannak az óvodások, kisiskolások, iskolások, középiskolások és nem csak, mert nekik szüleik, ismerőseik, testvéreik is vannak. Ez volt végső soron a cél: tudjunk nekik olyant nyújtani, olyan rendezvényeket szervezni, amelyekből mindenki okul, szórakozik és közösségben van.
– Hol szoktatok összegyűlni?
– A polgármesteri hivatal kistermét használjuk. De az egyik jövőbeni projektünk, hogy egy székhelyet találjunk magunknak, akár egy másik nonprofit szervezettel összeállva. Rendezvényeink után néhány kellék megmarad, amelyeket mindenki otthon tart. Jó lenne egy székhely, amely raktárként is működhetne. – A Kis-Küküllő menti és a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezeteken és a Szovátai Népi Játszóházon kívül más szervezetekkel is együttműködtök?
– Mi a Maros megyei MIÉRT egyik tagszervezete vagyunk, emellett Szováta testvérvárosi kapcsolatait is az ifjúsági szervezeten keresztül ápolja.
– Milyen céljaitok vannak a jövőre nézve?
– Mindenképpen meg szeretnénk tartani az eddigi rendezvényeinket, amelyek pozitív visszajelzéseket kaptak. Ezeket bővítenénk például készműves tevékenységekkel, a népi játszóházzal karöltve. Emellett táncházat is indítanánk heti rendszerességgel. Volt erre próbálkozás korábban, de kudarcba fulladt. A végső cél pedig ugyanaz marad: a fiatalokat érdekeltté kell tennünk, hogy lássák, zajlik a kisvárosi élet, itt is tudunk szervezni rendezvényeket, és van itt is amire törekedni.
Urbán Izabella
morfondir.ro
Erdély.ma

MOGYE-ügy – Az RMDSZ hosszú távú megoldást tart lehetségesnek
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) fokozatos megoldást remél a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) önálló jogkörökkel rendelkező magyar tagozatának a kialakításában.
A MOGYE helyzetéről Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt el- nöke tartott előadást Marosvásárhelyen, a szövetség helyi és megyei szervezete által előkészített, Értékeinkre Építünk elnevezésű konferencia oktatáspolitikai szekcióülésén.
Markó Béla azt a folyamatot hozta fel példaként, amellyel a 2000-es években a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium vált vegyes nyelvű intézményből magyar iskolává. Az Intézményből fokozatosan „fogyott el" a román tagozat, azt követően, hogy egy politikai alku következtében nem indítottak újabb román osztályokat. Markó szerint amiként a gimnázium esetében, úgy a MOGYE-n is a „most vagy soha" elv alkalmazása helyett csak a „lassúbb, nehezebb, és bizonytalanabb" átalakulási folyamatra van lehetőség.
Amint Markó Béla felidézte, az RMDSZ oktatáspolitikai törekvései az elmúlt két évtizedben arra irányultak, hogy egyfelől megteremtsék a lehetőséget, hogy minden szinten és minden szakterületen lehessen magyarul tanulni, másfelől pedig arra, hogy legyen a magyar oktatóknak, a magyar közösségnek döntési jogköre a magyar oktatásban. Hozzátette, az első cél többnyire megvalósult.
A három állami felsőoktatási intézmény közül, amelyen magyar nyelvű képzés folyik, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen önálló karba szervezték a magyar tanítást, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen a karokon belül alakultak önálló magyar intézetek. Markó szerint a MOGYE-n azért nem kapott önálló jogköröket a magyar oktatás, mert az egyetem román vezetése a 2011-ben elfogadott oktatási törvényt „útmutató brosúrának" tekinti, amelyből egyes rendelkezéseket alkalmaz, másokat nem.
Markó Béla úgy vélte, a MOGYE magyar tagozatának arra kell törekednie, hogy a magyar oktatást külön akkreditálják az intézmény keretében, és sorolják magyar illetve román csoportokba a hallgatókat. A szenátor előadásához helyeslően szóltak hozzá az egyetem magyar tagozatának a vezetői.
MTI
Erdély.ma

Tőkés: elegem van az ellenem zajló hajtóvadászatból!
„Elegem van Romániából” – írta tizenöt évvel ezelőtt Sabin Gherman. A Steaua României érdemrend ürügyén való meghurcoltatásom nyomán én is ezt mondhatnám – de magyar létemre ugyanezt nem mondhatom, mert szavaimat rögtön félremagyaráznák, és „románellenesnek” nyilvánítanák. Hadd mondja tovább tehát Sabin Gherman és az a három-négy millió népi román, aki megelégelte a posztkommunista Románia nyomorát, és a túlélés érdekében a Nyugat fejlettebb országaiba költözött...
Nekem magamnak is elegem van azonban abból, hogy közel egy negyed századdal a Ceauşescu-diktatúra bukása után ugyanazok az elvtársak, ugyanazokkal a módszerekkel folytatnak hajtóvadászatot ellenem, és pártutasításra, pártfeladatként törnek pálcát a fejem felett.
November 20-án kísérteties élményben volt részünk Bukarestben. Huszonnégy év után ugyanaz a Kincses Előd ügyvéd vett védelmébe Victor Ponta pártvezér és miniszterelnökkel szemben, aki 1989-ben, Temesváron Nicolae Ceauşescu kondukátor ellenében látta el védelmemet.
Ceauşescu hírhedt titkosszolgálata visszaüt. Egykor a Securitate 2. Ügyosztályának 3. csoportfőnöksége keretében működött a „Német nacionalisták és fasiszták” elnevezésű alosztály, mely Herta Müller és német sorstársai megfigyelésével foglalkozott. A „Magyar irredentákra” szakosodott igazgatóság viszont velünk szemben volt hivatott megvédeni a nacionálkommunista román rezsimet. Oly hosszú idő után egyenesen hátborzongató, hogy a kétharmados többséggel regnáló Ponta-kormány megintcsak az „irredenta magyaroktól” félti Erdélyt – ez esetben pedig engem vádol azzal, hogy „románellenes” magatartásommal és cselekedeteimmel veszélyeztetem Románia területi egységét és integritását.
A Steaua României érdemrend becsületbíróságának szerdai ülése és döntése híven jelzi a romániai demokrácia jelenlegi állapotát. Egyedi voltában is hiteles indikátora annak, hogy országunkban egy posztcseaususzkánus és egy posztszekurista rezsim van hatalmon, mely a rendszerváltozás temesvári örökségével együtt a kisebbségi magyarság jogainak biztosítását is megtagadja.
Elegünk van abból az antiszemtia és xenofób típusú magyarellenességből, mely a Ceauşescu-féle homogenizációs politika gyakorlatának megfelelően országunk egyre súlyosbodó válságáról a „magyar kártya” – ismételt – bevezetésével akarja elterelni a figyelmet.
Elegünk van a kommunizmusból, melynek jogutódai a román nemzeti érdek védelme ürügyén éppen a nemzet jövőjét áldozzák fel korrupt hatalmi pártpolitikájuk oltárán.
Hol voltak 1989-ben Victor Ponta, Corina Creţu és Mircea Geoană, valamint vádaskodó és bíráskodó elvtársaik, akik most, ahelyett hogy a kommunizmus és a forradalom idején elkövetett tömeggyilkosságok tetteseit vonnák felelősségre, mondvacsinált vádak és okok alapján csúfolják meg Temesvár szellemét, és próbálják a magyarok ellen fordítani a románokat?
Ami november 20-án történt Bukarestben, az része és egyenes folytatása annak a jogállami és alkotmányos válságnak, amely miatt 2012-ben az Európai Unió ismételten elmarasztalta Romániát. Az Alkotmány által biztosított szólásszabadság, a szabad véleménynyilvánítás és a védelem alapvető emberi joga szenvedett sérelmet a Steaua României becsületbíróságának eljárása rendjén. Ezzel együtt a romániai magyarság jogainak legitim védelmezése miatt büntet a Párt és a Securitate.
Idén nyáron, Tusnádfürdőn, Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében Magyarország védhatalmi szerepvállalását kértem az erdélyi magyarság érdekében. A történtek után az eddiginél is indokoltabb, hogy kérésem megismételjem. A nacionalista, posztkommunista hatalom represszív magatartása, általános magyarellenessége és autonómia iránti visszautasítása láttán nemcsak Magyarország, hanem Európa törvényes védelmére is igényt kell tartanunk – részeként az Unió és földrészünk valamennyi kisebbségi nemzeti közösségét megillető demokratikus jogvédelemnek. „Románia csillaga” elvörösödőben…
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
Erdély.ma

Álgondok álcázásra
Ugyanazon a napon, amikor egy zömmel szociáldemokrata politikusok által uralt testület pártelnökük és kormányfőjük egyenes utasítására úgy döntött, hogy Tőkés Lászlónak a diktatúra megbuktatásában játszott szerepéért odaítélt állami kitüntetést vissza kell vonni – és nem azért, mert kétségek merültek fel akkori tetteit illetően, hanem egy vitafórumon megfogalmazott vélemény miatt, amely az 1989 decemberében kivívott szólásszabadság 24. évében hangzott el; tehát ugyanebben az időben egy másik, szintén szociáldemokrata honatya irányítása alatt álló csoport a besszarábiai románok státusára vonatkozó törvénytervezetet nyújtott be a képviselőházban.
Kezdeményezői büszkén jelentették be: „történelmi” lépést tettek a két román ország egyesítéséért, ami remélhetőleg már 2020-ban bekövetkezik; egyúttal a külföld figyelmét is felhívták a történelem igazságtalansága folytán szétszakított románokra. Azt is kiemelik, hogy a tervezetet 117 000 polgár és minden parlamenti párt támogatja, és az eddig nyilvánosságra hozott nevek között valóban van szociáldemokrata, nemzeti liberális, demokrata-liberális, konzervatív, kisebbségi (bolgár) és populista képviselő is. Némelyek nevét csak az ellenük folyó hatósági vizsgálat tette ismertté, fő szócsövük pedig az SZDP-s Bogdan Diaconu, aki eddig főleg magyarellenes kirohanásokkal szolgálta választóit és országát. A – többségükben egyáltalán nem egyesüléspárti – Pruton túli románok sorsának intézése közben tegnap is ráért arra, hogy hevesen visszautasítsa Magyarország „beavatkozását” a „román belügyekbe”. Pedig Budapestről diplomáciai közlemények érkeztek, azaz szintén véleménynyilvánításról van szó, szemben azzal, amit a moldovai polgárokat saját akaratuk ellenére is boldogítani kívánó román unionista mozgalom tervez. A kettős mérce és a magyar veszéllyel való riogatás persze nem újdonság, és még a nevetséges buzgalom is jó, ha Románia fontosabb gondjairól kell elterelni a figyelmet – de a nagyobb baj az, ami mögötte van: a hibáinak és mulasztásainak görcsös takargatásával elfoglalt kormány egyre hiteltelenebbé válik, itthon a növekvő adóterhek, megszorítások és a mindennapos korrupciós ügyek, személyes perpatvarok, lopott vagyonok és címek, külföldön pedig a sorozatos diplomáciai bakik miatt. Egy uniós tagország kormánypárti honatyáitól ugyanis nem a nemzetközi feszültségek szítását várják el.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Állásfoglalás a Tőkés László kitüntetése ügyében született bizottsági döntés kapcsán
A Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága úgy találta, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az 1989-es romániai népfelkelés elindítója méltatlan a kitüntetésre, és javasolta az érdemrend visszavonását.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöksége – habár nem érte meglepetésként a hír – mélységesen elítéli a döntést, amely évtizedekkel ezelőtti mentalitást idéz, és több szempontból is aggasztó a jelenlegi romániai állapotok tekintetében.
A testület döntése gyakorlatilag lenullázza a demokratikus átalakulás elmúlt negyed évszázadát, amelynek során Románia, rengeteg botladozással és vadhajtással ugyan, de elindult ama értékek és célkitűzések irányába, amelyek felé az utat 1989 decemberében éppen Tőkés László nyitotta meg Temesváron. Arculcsapása nem csak a romániai, hanem az egész közép-kelet-európai rendszerváltozás folyamatának és értékeinek.
A döntés nyílt és durva támadás az emberi és demokratikus jogok egyik legalapvetőbbike, a vélemény- és szólásszabadság ellen, ugyanakkor szűk látókörű és rosszindulatú akció Tőkés László, rajta keresztül pedig a teljes erdélyi magyar közösség ellen.
Azt jelzi ugyanakkor, hogy Romániában 24 évvel a totalitárius kommunista rendszer bukása után is törékeny a demokrácia, az átalakulás folyamata pedig nem visszafordíthatatlan. A bizottsági javaslat elsősorban a testület tagjait minősíti, de kedvezőtlen fényt vet arra a hatalmi-politikai közegre is, amelyben megszületett.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kiáll Tőkés László mellett, és bízik abban, hogy az államfő nem ért egyet a becsületbíróság javaslatával, és nem vonja vissza a kitüntetést.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöksége nevében,
Sándor Krisztina ügyvezető elnök
Nyugati Jelen (Arad)

Református médiaközpont Kolozsváron
Újabb ingatlant kapott vissza Kolozsváron a református egyház: a Luther (Konstanca) utcai visszaszolgáltatott épületben alakítaná ki médiaközpontját az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK).
A majdani sajtóintézmény is beleillik azon egyházi törekvésbe, amelyről püspökké választását követően nyilatkozott a médiában Kató Béla: a kommunikáció javítása. A médiaközpont kapcsán Kató Béla püspök elmondta, ebben az épületben kapna helyet minden, ami misszióval kapcsolatos, ide kerül majd az egyházkerület nyomdája, a könyvkiadás, könyvterjesztés, illetve az Agnus Rádió és az egyházkerületben működő különféle lapok szerkesztőségei is – írja a reformatus.ro. Az ingatlant tizenkét évig húzódó pereskedést követően szolgáltatták vissza, leromlott állapota miatt felújításra szorul.
A Szabadság értesülései szerint az ingatlanban kínálnának helyet a Református Család (az egyházkerület nőszövetségének negyedévenként megjelenő lapja), az Üzenet (az EREK havonta kétszer megjelenő gyülekezeti lapja), a Református Szemle (az erdélyi és királyhágómelléki református, valamint a zsinatpresbiteri evangélikus egyház lapja) és az Igehirdető szerkesztőségének, valamint az egyházkerület Misztótfalusi-nyomdájának is. Az ingatlan leromlott állapota miatt előbb javítási munkálatokra van szükség, ezeket leghamarabb tavasszal kezdhetnék el, de egyelőre nem tudni, átfogó felújításra vagy csak használhatóságot lehetővé tevő javításra kerülne sor.
Az épületet a kolozsvári önkormányzat még a kilencvenes években eladta, ezt a szerződést támadta meg bíróságon az egyház 12 évvel ezelőtt. Az akkori adásvételi szerződésben szereplő új tulajdonos a bérlőket még annak idején távozásra szólította fel. Most ott semmiféle intézmény nem működik, így a restitúciós bizottság „áldását” követően az ingatlan gyakorlatilag azonnal birtokba vehető lenne
Szabadság (Kolozsvár)

Rendőrökkel verekedett a bölöni polgármester
Hatósági közeg elleni erőszak vádjával indult eljárás Bölön község polgármestere ellen, miután – a megyei rendőrség állítása szerint – néhány társával bántalmazta a helyi rendőrség két képviselőjét. Az elöljáró cáfolja a rendőrség állításait.
Rendőrverés miatt hatóság elleni erőszak vádjával indult eljárás Sikó Imre bölöni polgármester és társai ellen – közölte csütörtökön a Kovászna megyei rendőrség. Nicoleta Marin sajtóreferens elmondta: négy személy támadta meg a rendőröket a háromszéki község rendőrőrse előtt 19 óra körül. Ököllel ütlegelték, egyikük pedig egy nyakkendővel fojtogatta az egyik rendfenntartót. A rendőrök egyike felszólította a támadókat – köztük Sikó Imre polgármestert –, hogy hagyják abba az erőszakoskodást, majd könnygázzal fújták le a támadókat, ezt követően pedig erősítést kértek Sepsiszentgyörgyről. Kovászna megye rendőrparancsnoka, Ion Popa is megerősítette, hogy a rendőröket verő egyik személy Sikó Imre bölöni elöljáró volt. A rendőrparancsnok elmondta: miután a bántalmazott rendőrök elhagyták a helyszínt, a polgármester három másik személlyel a bölöni rendőrőrsre ment utánuk, ahol ismét erőszakosan viselkedtek. A bölöni polgármestert és társait csütörtökön őrizetbe vették.
Az incidens tanúja volt Gáj Nándor megyei tanácsos is, aki a Székelyhon portálnak úgy nyilatkozott, tudomása szerint régóta megromlott a kapcsolat a település elöljárója és az ott szolgálatot teljesítő rendőrök között. „A szerda esti konfliktust megelőző délután Bölönben tartották meg a Kovászna megyei Területi Közrendészeti Hatóság (ATOP) ülését, ahol Sikó Imre polgármester és a közbirtokosság elnöke is felrótta a rendőröknek, hogy szemet hunynak a nagyméretű falopások fölött, viszont a bölönpataki romákat 2-3 szál fáért több száz lejre büntetik, de ugyanígy borsos pénzbüntetéssel sújtják azokat, akik láthatósági mellény nélkül közlekednek biciklivel. Gáj Nándor szerint a kétórás ülést követően a bölöni rendőrök az utcán állították meg a polgármestert, számon kérték az ülésen elhangzottakat, és az őrsre akarták kísérni. Ekkor a közbirtokosság elnöke kelt a polgármester védelmére. Gáj Nándor hangsúlyozta, hogy Sikó Imre bölöni polgármester és az incidens többi résztvevője ötven éven felüli személy, akik kórházi kezelésre szorultak, a rendőröknek velük ellentétben „csak kicsit összegyűrődött az egyenruhájuk”. Sikó Imre csütörtökön cáfolta a rendőrség állításait, elmondása szerint a rendőrök támadtak rá és társára. Bölön polgármestere a Székelyhon portálnak úgy nyilatkozott: a közrendészeti hatóság ülését követően házigazdaként megvendégelte a résztvevőket, ahol ő is fogyasztott italt. „Ezt követően hazafelé tartottam az erdei úton, amikor észrevettem, hogy a főút mellett várnak ránk a rendőrök. A vacsora alatt én is fogyasztottam szeszes italt, ezért visszafordultam, hogy megkérjem az egyik jogosítvánnyal rendelkező fiatal roma gyereket, hogy vigyen haza. Igen ám, de erre már ott termett a két rendőr, és mire észbe kaptam, már a földön feküdtem – részletezte a történteket Sikó Imre. – Az előttem haladó gépkocsiban ülő tanácsosok észrevették, hogy lemaradtam, visszatérve, ők szabadítottak ki a rendőrök kezéből. A bátyámat, aki közbirtokossági elnök és tanácsos is, a parancsnokhelyettes leütötte. Közben a környéken lakó romák kezdtek gyülekezni, így a rendőrök gyorsan eltűntek” – tette hozzá. Az incidenst követően az elöljáró bement a rendőrségre, hogy tisztázzák a helyzetet, de elmondása szerint ott is hasonló fogadtatásban volt része. „Újra megütöttek és könnygáz spray-vel is szembefújtak. Közben több tucat maszkos rendőr is megjelent a helyszínen. Rajtam nem látszanak ütésnyomok, de a bátyámon tisztán kivehető zúzódások vannak” – tette hozzá. Sikó Imre elmondta: 1986-tól dolgozik a közigazgatásban, kezdetben titkárként, polgármesterként harmadik mandátumát tölti, de ilyen bánásmódban még soha nem volt része.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Kiosztották a Székelyföld díjakat
Daczó Katalin csíkszeredai újságíró-közíró, Markó Béla költő, és Buda Ferenc magyarországi költő részesült idén a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat nívódíjában. A debütdíjat a kolozsvári Adorjáni Pannának ítélte a szerkesztőség.
Daczó Katalin csíkszeredai újságíró-közírót, Markó Béla költőt, és Buda Ferenc költőt jutalmazta idén a Székelyföld irodalmi folyóirat. A díjakat csütörtökön adták át a csíkszeredai Székelyföld Galériában. Lövétei Lázár László, a Székelyföld főszerkesztője az MTI-nek elmondta, a 16 éve alakult folyóirat szerkesztősége évről-évre megvizsgálja, kik közölték a legjobb írásokat az illető évben a Székelyföldben. Ezeknek a szerzőknek adják át az év díjait. „Daczó Katalin olyan újságíró, aki alaposan utánanéz a témáinak, nem a világhálóról tájékozódik, hanem alaposan felkutatja a forrásokat. Az 1916-17-es csíkszeredai katonavilágról, valamint Márton Áron püspök és a csíkszépvíziek konfliktusáról közölt kiváló írást a Székelyföldben” – méltatta a szerzőt a főszerkesztő. Markó Béla a Székelyföldben közölt verseivel érdemelte ki a folyóirat elismerését. "Számunkra szinte felfoghatatlan, hogy miként tud valaki tíz év kihagyás után így visszatérni az irodalomba" – fogalmazott Lövétei Lázár László. A Székely Bicskarend Díjat Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas magyarországi költő, műfordító vehette át, akit a Fehérlófia című eposzáért díjazott a szerkesztőség. Amint a főszerkesztő megemlítette, ezt a díjat évről évre nem székelyföldi szerzőknek adják át, akik kiemelkedő írást közöltek a csíkszeredai folyóiratban. A folyóirat Szabó Gyula Debütdíját az egyelőre kötettel még nem rendelkező kolozsvári Adorjáni Pannának adták át rövidprózai írásaiért. Idén első ízben két különdíjat is átadtak: a százkötetesre tervezett Székely Könyvtár sorozat támogatásáért Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere és Laczkó-Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere részesült elismerésben. A csütörtöki díjátadó ünnepségen az ünnepelteket a Székelyföld szerkesztői – Molnár Vilmos, Fekete Vince és Lövétei Lázár László – méltatták, a díjakat Borboly Csaba, a folyóiratot fenntartó Hargita Megyei Tanács elnöke adta át. A díjátadó záróakkordjaként Buda Ádám az apja megzenésített versét adta elő.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Honosítási számmanipuláció Biharban?
Politikai érdekből manipulált honosítási számadatokra gyanakszik Bihar megyében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amióta az RMDSZ helyi szervezete nemrég köszöntötte az ötvenezredik olyan személyt, aki – szerintük - irodájukon keresztül folyamodott magyar állampolgárságért. „Sokáig gondolkodtunk azon, hogy megszólaljunk-e az ügyben, de már a konzulátus felé is hazudnak” – magyarázta csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján Csomortányi István, az EMNP helyi vezetője.
Egy általuk októberben készített és most nyilvánosságra hozott felmérés alapján leszögezte: Bihar megye magyar lakosai közül összesen csak mintegy 28 ezren tarthatnak az egyszerűsített honosítási eljárás valamely szakaszában, ebből pedig – saját adatbázisuk alapján – 16 ezren az általuk irányított demokrácia-központon keresztül intézték a papírokat. Rámutatott, a megye összmagyarsága 138 ezer fő, így ha az RMDSZ valóban ötvenezer kérelmet fogadott volna, a magyarok már több fele kettős állampolgár lenne. „Nagyon szeretnénk, ha ez valóban így lenne, hiszen a célunk, hogy elérjük a száz százalékot. Azért is készítettük a felmérést, hogy megvonjuk az elmúlt három év mérlegét, és hogy tudjuk tervezni a következő időszakra, lássuk, mely vidéken kell többet tennünk a honosítás érdekében, hogy létrejöhessen a határok feletti nemzetegyesítés” – mondta Csomortányi.
Váradon a legnagyobb az érdeklődés
Szociológiai felmérésüket 990 fős mintán végezték, 62 közigazgatási egységre kiterjesztve. Kistérségi bontás szempontjából érdekes, hogy bár arányos eredményekre számítottak, kiderült, hogy a nagyváradi magyarok már több mint egyharmada – azaz mintegy 15 ezer személy – áll a honosítási eljárás valamely stádiumában, miközben a Belényesi medencében kevesebb, mint háromszázan igényelték az állampolgárságot, ami az ott élő magyarság alig nyolc százaléka. „Utóbbi mondjuk érthető, hiszen azon a részen bonyolultabb az eljárás intézése. Az általános tapasztalat pedig az, hogy a kisebb településeken halad nehezebben, ott sokkal nagyobb munkára van szükség a jövőben” – magyarázta a néppárti vezető. Az adatok alapján különben az Érmellék és környéke a 10 százalékot alig haladja meg, a Nagyvárad körüli községekben sem éri el a 12 százalékot, a Berettyómentén viszont Margittának köszönhetően már 16 százalékos a honosítást kérő magyarok száma, míg Nagyszalonta környéke is – itt is a város miatt – 24 százalékhoz közelít. A patiumi megyékben különben eddig összesen mintegy ötvenezren intézték a honosítást a demokrácia-központokon keresztül.
Csomortányiék tapasztalata alapján ugyanakkor sokan még mindig félnek kérni a magyar állampolgárságot a kezdeti rémisztgetések miatt. A megkérdezettek közül még mindig volt, aki attól tart, hogy kettős állampolgárként elveszíti romániai nyugdíját, vagy éppen bizonyos jogok gyakorlásától fosztják meg. „A riogatás nagyon káros, hiszen mindebből semmi sem igaz” – szögezte le a fiatal politikus, aki mindenkit bátorít arra, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel.
Nagy József Barna, a váradi demokrácia-központ vezetője egyébként a csütörtöki sajtótájékoztatón jelezte: sehol máshol Erdélyben nem tapasztalt ilyen „számháborút” az RMDSZ részéről. Nem is értik, hogy erre mi szükség van, hiszen „ez egy olyan történelmi lehetőség, ami nem politikai ügy”.
Szabó: nem releváns a felmérés
Ez utóbbival még Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke is egyetért, csakhogy szerinte épp a néppárt az, amelyik a honosítást politikai megosztásra használja. „A kettős állampolgárságot nem szociológiai felméréssel, hanem konkrét dokumentumok alapján mérik. Biztosan rosszul érinti őket, mert nyilván el kellene számolniuk Magyarország felé az erre kapott pénzekkel, amit aztán pártépítésre költöttek. Érzik, hogy kezdik elveszíteni a Fidesz támogatását. Ez előzetes pártépítési reflex” – vélte Szabó. Azt állította: az 50 ezres számot az alapján számolták, hogy hány személynek végeztek ingyenes fordítást az irodájukon keresztül. A politikus szerint hozzájuk nem csupán Bihar megyei magyarok fordultak, hanem több száz magyarul beszélő román is, de állítása szerint voltak más megyékből, sőt még más országokból is, akik velük fordítattak, így a néppárt felmérését nem tartja relevánsnak.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Irodalmi napok Váradon
Temetői zarándoklat nyitotta meg csütörtök délelőtt az első Nagyváradi Irodalmi Napokat, amelyet a Partiumi Írótábor Egyesület szervezett, hagyományteremtő szándékkal.
Az újdonságnak számító programra több irodalombarát és művész is kilátogatott a Rulikowski-sírkertbe, hogy ott néhány jeles váradi író, költő vagy épp újságíró-szerkesztő örök nyughelyét felkeresve, a szerzők műveiből tartott rövid felolvasással adózzanak emlékük előtt. Barabás Zoltán, a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke már korábban is hangsúlyozta: ahogyan szeretteink, hozzátartozóink nyughelyét meglátogatjuk, úgy azok emlékét is ápolni kell, akik műveikkel járultak hozzá mindennapjainkhoz, akiktől tanultunk, és akik maradandót alkottak. A résztvevők a többek között Juhász Gyula ás Ady Endre által alapított Holnap Irodalmi Társaság egykori tagjai közül Emőd Tamás és Dutka Ákos sírját is felkeresték. Az irodalmi napok programja délután két könyvbemutatóval folytatódott: előbb a magyarországi Papp-Für János Nehogy egyedül, majd a felvidéki Hodossy Gyula Ma elkezdődik bennünk a szeretet című új könyvét mutatták be. Mivel az irodalmi napokat részben Ady Endre váradi kultuszának ápolása érdekében szervezték, nem véletlen, hogy a programsorozat részeként Tasnádi Ferencz és Tasnádi Melinda a költő megzenésített verseit adta elő Thurzó Zoltán zongoraművész kíséretében. Pénteken, Ady születésének 136. évfordulóján koszorúzást terveznek a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarában lévő, a költő és a Holnaposok tiszteletére elhelyezett emléktáblánál.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföldi lokálpatriotizmussal a multik ellen
Idén több mint kétszáz boltot nyitottak a multinacionális kiskereskedelmi láncok Romániában, jelentősen növelve piaci részesedésüket. A Szuper boltokat és a Merkur szupermarketeket működtető Elan Trió székelyföldi és magyarországi termékek forgalmazására fektetve a hangsúlyt veszi fel velük a versenyt.
Rohamléptekkel fejlődnek az általános fogyasztási javakat forgalmazó áruházláncok Romániában. Öt év leforgása alatt a 12 legnagyobb forgalmat lebonyolító áruházlánc boltjainak száma több mint duplájára nőtt, 570-ről 1200-ra. A növekedés idén volt a leglátványosabb, ez a 12 kiskereskedelmi hálózat ugyanis 2013 október végén 203-mal több egységet számlált, mint tíz hónappal korábban.
A legagresszívabban a Mega Image terjeszkedett, amely 64 új boltot nyitott, igaz, ezek egy része korábban is működött, más cég égisze alatt. A Profi 31 egységgel gyarapodott, míg az Auchan hipermarketek száma hússzal nőtt, melyeket kivétel nélkül a Realtól vette át. A modern kereskedelem (cash&carry, hipermarket, szupermarket, diszkontáruház) fejlődését a hagyományos kiskereskedelem sínyli meg, öt év leforgása alatt 6 000 független vegyeskereskedés húzta le a rollót.
A több mint 50 ezer lakosú városokban a független vegyeskereskedések jelenleg a teljes kiskereskedelmi forgalomnak csupán 3 százalékát bonyolítják, ami fele a két évvel korábbinak. A Gfk és a Nielsen piackutató cégek adatai szerint 2008-ban a romániaiak 11 százaléka még a sarki ABC-ben vásárolt leginkább, tavaly azonban ez az arány már csak 3 százalék volt. A legtöbben (62 százalék) a hipermarketeket (Carrefour, Auchan, Cora, Real, Kaufland) preferálják, 20 százalék a szupermarketeket (Billa, Carrefour Market, Penny Market XXL, Mega Image, Profi stb.) részesíti előnyben, 17 százalék pedig a diszkont áruházakat (Penny Market, Lidl stb.). Szakértők szerint a folyamatnak távolról sincs vége, a nemzetközi áruházláncok részesedése a teljes kiskereskedelmi forgalom 70 százalékát fogja kitenni néhány éven belül.
A kiskereskedelem növekvő koncentrációja általános piaci jelenség a Közép-Kelet-Európai régióban, ám a multik egyeduralma tipikusan hazai. A 12 legnagyobb áruházlánc kivétel nélkül külföldi tulajdonban van: a Carrefour, a Cora és az Auchan francia, a Selgros svájci, a Kaufland, a Metro, a Real, a Billa, a Penny Market és a Lidl német, a Mega Image belga, a Profi pedig lengyel.
Magyarországon ezzel szemben az öt legnagyobb kiskereskedelmi lánc közül három hazai tőkéjű, a CBA, a Coop és a Reál (nem azonos a Metro-csoporthoz tartozó Reallal) 2012-ben összesen mintegy 1,5 milliárd forintos forgalmat bonyolított le, ami duplája a piacvezető Tesco forgalmának. Romániában a legnagyobb hazai tulajdonban levő hálózat a vetési székhelyű Unicarm, de a boltok összterülete alapján országos szinten az első húszba tartozik a székelyudvarhelyi Elan Trió kft. is. Az elmúlt években a multik piaci részesedése Romániában folyamatosan nőtt, részben amiatt, hogy egy sor hazai kiskereskedelmi hálózatot magukba olvasztottak.
Az Elan Trió állja a sarat
Annak ellenére, hogy a multinacionális láncok lendületesen terjeszkednek a Székelyföldön is, az Elan Trió állja a sarat. Câmpean Éva kereskedelmi igazgató elmondása szerint egy év alatt 9,32 százalékkal nőtt a forgalma. A vállaltnak jelenleg öt Szuper név alatt futó boltja, hat Merkur nevű szupermarketje, valamint három raktáráruháza van. Idén két új boltot nyitottak Udvarhelyen, jövőre pedig Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön fognak terjeszkedni.
A sikeres üzletpolitikának több összetevője van – mondta a maszol.ro-nak Gönczi Dezső, a vállalat marketing- és PR felelőse. „Mivel kizárólag Székelyföldön tevékenykedünk, az itt élő embereknek emocionális kapcsolatuk van velünk. Ezen túl nagy hangsúlyt fektetünk a helyi eredetű termékek forgalmazására, amivel az emberek lokálpatriotizmusára apellálunk, nemzeti hovatartozástól függetlenül. A harmadik fontos tényező az, hogy minőségi magyarországi élelmiszereket forgalmazunk, és a románul kevésbé jól beszélő vásárlók számára nagy előny, hogy értik, melyek egy termék összetevői” – nyilatkozta Gönczi Dezső, hozzátéve, annak ellenére, hogy 600 alkalmazottjuk van, a cégnél családias a hangulat, amit a vásárlók is éreznek.
Pengő Zoltán
Maszol.ro

Eckstein: azok is ítélkeztek Tőkés ügyében, akiktől hivatalból el kellett volna venni a kitüntetést
Traian Băsescut sok mindennel vádolták már, de azzal, hogy nem tud gyors döntéseket hozni, tudtommal, soha - írja Facebook-oldalán Eckstein-Kovács Péter volt elnöki tanácsadó annak kapcsán, hogy a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága méltatlannak találta a kitüntetésre Tőkés Lászlót, és annak visszavonását kéri, Traian Băsescu államfő pedig úgy nyilatkozott, hogy óvatosan akarja kezelni a kérdést.
A volt RMDSZ-es szenátor bejegyzésében felidézi, hogy "amikor 2009 őszén jeleztem, hogy az év decemberében 20 éves évfordulója lesz a forradalomnak/felkelésnek/rendszerváltó eseményeknek, és méltányos lenne Tőkés László szerepét egy állami kitüntetéssel elismerni, percig se habozott (Băsescu - a szerk. megj.): „Románia Csillagát adom neki”- mondta".
A politikus emlékeztet, hogy a Csillag Románia legjelentősebb állami kitüntetése, amelynek a legmagasabb fokozatát jelenleg csak ketten birtokolják: Teoctist Pátriárka (post mortem) és Mugur Isărescu. Eckstein-Kovács a korábbi államfők hozzáállását is értékeli: "Ion Iliescutól, bár ő volt Tőkés László kiállásának legfőbb haszonélvezője, valahogy nem várta el az ember, hogy kitüntesse Tőkést, mentségére szolgálhat, hogy bár sokáig volt elnök, mindazidő alatt nem adódott kerek évforduló. Emil Constantinescu már sáros ebben: nem vállalta be Tőkést, megkérdőjelezhetetlen szerepe dacára. Gondolom, félt a reakcióktól. Utólag nézve ez indokolatlan volt. Mikor végül Tőkés Lászlót kitüntették, nem kísérte semmiféle lejárató sajtókampány".
A mostani fejlemények kapcsán az RMDSZ-es politikus annak a véleményének ad hangot, hogy azok közül, akik az érdemrend megvonását kérik, többen maguk sem lennének már rá jogosultak:
"Aztán jött 2013 és egy EP képviselőnő (Gabriela Crețu) kérte a kitüntetés visszavonását. Nosza csatlakozott hozzá vagy tíz PSD-s csillagtulajdonos, köztük olyanok is, akiket jogerősen elítéltek, ám akiktől ezért hivatalból el kellett volna venni a kitüntetést. (N.b. a „nemzet öngyilkosától”, Adrian Năstasetől sem vették el a ma napig a kitüntetést, pedig a törvény egyértelmű: akit jogerősen elítélnek, attól vissza kell venni a csillagot.) Victor Ponta miniszterelnök is támogatta a visszavonás kezdeményezését. Felállt a becsületbíróság, amelyik javasolhatja a kitüntetés megvonását vagy megtartását. A szavazatokat Corina Creţu (a feljelentő) számolta meg. A 7 tagú becsületbíróság 2 tagja korábban aláírta a feljelentést, 4 tagja pedig aktív PSD politikus. Számomra ilyen körülmények közt nem volt meglepetés a kitüntetés megvonásának az ajánlása" - fejtette ki Eckstein-Kovács.
"A foci most Traian Băsescu térfelén pattog, ő hozza a döntést. Hogy milyen morál uralkodik a politikai és/vagy intellektuális elitben (a Románia Csillaga kitüntetettjei, az elismerés szándéka szerint a maguk területén kitűnőségek kell, hogy legyenek), jelzésértékű. Remélem, hogy akár Traian Băsescué, akár a bíróságé az utolsó szó, nem fogunk csalódni" - zárja bejegyzését a politikus. (hírszerk.)
Transindex.ro

Elsőfokon elveszítette a megye a felirat-pert
Háromszék kormánybiztosának adott igazat első fokon a Kovászna Megyei Törvényszék, a megyei önkormányzat épületének homlokzatára elhelyezett megyeháza felirat ügyében indított perben.
Az ítélőszék november 15-én hozott döntést az ügyben, helyt adva Dumitru Marinescu prefektus keresetének. A kormányhivatal vezetője ebben azt kérte, hogy a bíróság kötelezze a megyei önkormányzatot, hogy távolítsa el a feliratot, amely még a tavasszal került fel, a székely zászló védelmében Sepsiszentgyörgyön szervezett megmozduláson, akkor kizárólag magyar nyelven.
Marinescu a Székelyhon.ro érdeklődésére megerősítette, hogy az ítélethirdetésre majdnem egy hete került sor, amely egyelőre a prefektúrának kedvez. A kormánybiztos hozzátette, hogy mivel eddig minden ilyen jellegű, vagy a székely, illetve helyi szimbólumok ügyében indított bírósági eljárás esetében a megyei önkormányzat élt a fellebbezés jogával az alapfokú döntés után, így várhatóan most is ezt teszik. Kérdésünkre, hogy a mostanra két nyelven is feltüntetett elnevezés miért nem maradhat, a prefektus röviden annyit mondott: teljesen mindegy, hogy két nyelven szerepel a felirat, az nem a hivatalos megnevezése az intézménynek, így nincs mit keresnie a homlokzaton. A kormányhivatal ezért továbbra is fenntartja, hogy törvénytelenség történt, és az eltávolítását kérik.
Tamás Sándort, Kovászna Megye Tanácsának elnökét pénteken többszöri próbálkozás után sem sikerült elérnünk, így nem erősítette meg, hogy megfellebbeznék a törvényszék döntését. Az önkormányzati vezető korábban azt nyilatkozta, hogy nem lepte meg őket, hogy a prefektus figyelmét a székely és megyezászló mellett a felirat sem kerülte el, és emiatt szólította fel a testületet, hogy távolítsák el a feliratot, ezt követően pedig beperelte az önkormányzatot. Válaszkeresetükben felajánlották, hogy román nyelven is megjelenik az elnevezés (Casa Județului), ami elviekben elfogadható lett volna, hiszen az egykori szász vidéken bevett szokás a Ratthaus kifejezés használata. A pert egyébként az elnök az országos szinten uralkodó magyarellenes hangulat számlájára írta.
Nagy D. István
Székelyhon.ro

Alkuajánlat közösségi harcokhoz
A felvetés nem az enyém, de készséggel „megveszem”. Az autonómiaügyben elkerülhetetlen magyar–román kiegyezést célzó tárgyalásokon jó ajánlatnak tűnik: országszerte olyan önrendelkezési jogosítványok illessék meg a magyarokat, mint az autonóm Székelyföld románságát. Az alkuajánlat persze nem „veszélytelen”, hiszen ezzel máris kötelezettségeket vállal a székelyföldi magyarság, összességében azonban olyan elvi egyensúlyhelyzet alapjait is megteremtheti, amellyel nem csak a románokat, de a Székelyföldön élő magyarokat is az ügy mellé állíthatja. A konszenzuskeresés mindenképpen megkerülhetetlen, s ezt egyaránt jelezték a Járossi Andor–Erdélyi Napló-vitaest keretében, illetve a múlt hétvégi sepsiszentgyörgyi autonómiakonferencián elhangzottak. A Székelyföld önrendelkezéséért vívott harc belátható időn belüli sikerre vitele ugyanis nagyban múlik a helyi románság megnyerésén. A falbontáshoz ők rendelkeznek hatékonyabb eszközökkel, s a velük kötendő nem is feltétlenül elvi, de legalább érdekszövetség a nemzetállamfóbia leküzdésében is oroszlánrészt vállalhat. Ezért aztán az erről szóló román–magyar tárgyalásokat legalább akkora intenzitással kell lefolytatni az érintett közösségek helyi képviselőivel, mint a parlamentben. Még akkor is, ha az utóbbi harcot sok esetben a hírtelevíziók műsoraiból törvényhozó és kormányzó bukaresti politikusokkal kell megvívni.
A közös kapaszkodók és érvrendszer egy másik gát gyorsabb lebontásához is segítséget nyújthat. Továbbra is makacsul tartják ugyanis magukat a „miért lenne jó a belső-erdélyi, partiumi magyarságnak a székelyföldi autonómia?” típusú kétségek. És nemcsak a kocsmapolitizálás szintjén közéletet élőemberek körében, de az RMDSZ vezetői között is. Aki nem próbálja megérteni a tömbrománsággal együtt élő magyarok félelmeit, az nemcsak minden empátiától mentes, de önmaga ellensége is. A székelyföldi románsággal kötendő szövetség e tekintetben is üzenhet: azt az életmodellt hitelesítheti, amelybe a szórvány beleszületett, beleszocializálódott, s amelytől nem függetlenítheti a mindennapjait. Mi több, a paritás elve alapján működő egyességet ajánl, amelynek keretében szinte mérhető, de mindenképpen összevethető viszonyokat lehet teremteni. Kétségbevonhatatlan: Székelyföld helyzetének rendezése mindkét nép érdeke, és ez teheti sikeressé a székely autonómia ügyét. Megvalósulása esetén a romániai magyarság személyi elvű autonómiájának, a sajátos jogállású önkormányzatok autonómiájának megvalósítása összehasonlíthatatlanul könnyebb feladatnak ígérkezik – és nemcsak a precedens okán.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Alternatívák és szimbólumok
A politikai propaganda egyik legfőbb, leghatékonyabb eszköze az ismétlés, a sulykolás, feltéve, ha kellő médiaerővel párosul. Ennek minden bizonnyal a médiatámogatottságnak soha híján nem levő RMDSZ vezetői is tudatában vannak, erre utal legalábbis, hogy Markó Béla és követői az utóbbi tizenöt esztendőben kevés dolgot hangsúlyoztak annyira, mint azt, hogy a politikájuknak nincs alternatívája. Ami persze nem igaz, de jól hangzó, sokfelé bevált szólam. Hallhattuk a tézist SZKT-kon, kongresszusokon, ünnepi beszédekben, interjúkban és esszékben. Legdurvább megfogalmazása Markó nevéhez fűződik, a 2011. február 28-i RMDSZ-kongresszuson a hamis beállítást azzal tetézte a leköszönő RMDSZ-elnök, hogy aki őket „legtöbbet támadta” – itt nyilván Tőkés Lászlóra célzott –, „most ott van az Európai Parlamentben, pártot alapít, és minden bizonnyal román parlamenti jelenlétről, esetleg kormányzásról álmodik.” Amiből Markó szerint az következik, hogy „vagy megalkudott az is, aki minket annyi éven át megalkuvással vádolt, vagy egyszerűen kezdettől fogva nekünk volt igazunk.”
Sajátos út
Holott az EP-képviselet éppenséggel szerves része annak a politikai vonalvezetésnek, amely több, mint húsz esztendeje néhány évre győzedelmeskedett az RMDSZ-politikában. E politika konszenzuális volt, az egész erdélyi magyarság, a civil szféra, a sajtó és az egyházak támogatását élvező stratégián alapult. Ehhez képest jelentett alternatívát az 1996-os távlattalan kormányzati szerepvállalás, az új, önfeladó kurzus, a román kisebbségpolitika külföldi legitimálása apró-cseprő engedményekért cserébe. A Tőkés László ellen a Románia Csillaga érdemrend kapcsán indított hajsza épp annak visszaigazolása, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke jól képviselte közösségének ügyét e magas fórumon, mint ahogy a román politikum ismételt dicsérete az RMDSZ megbízhatóságáról és kiszámíthatóságáról igencsak kétes értékű egy sovinizmussal átitatott, autonómiaellenes politikai közegben.
A pártalapításból sem következik a markói konfrontációkerülő kurzus helyeslése, a párt ugyanis, amint azt megalapítói számtalanszor elmondták, eszköz az autonómia kivívására. Első lépésben arra, hogy az RMDSZ-t rászorítsa saját programja betartására, a nemzeti önkormányzat építésére és az autonómiakövetelés képviseletére. A parlamenti jelenlét sem jelenti automatikusan a távlati célok feladását, ellentétben a kormányzati szerepvállalással, amely esetében viszont elvi problémák merülnek fel, a radikálisnak mondott nemzeti-autonomista oldalon zajlottak is izgalmas elméleti viták arról, hogy lehetséges-e egyáltalában autonómiapolitikát folytatni úgy, hogy az adott közösség politikai érdekképviselete részt vesz a kormányzásban. E kérdésre adott választól függetlenül azonban Markó Béla kitalációja, hogy az EMNP-ből vagy EMNT-ből bárki kormányzati szerepvállalásról álmodna. A lényeg, hogy az erdélyi magyarság sajátos utat választott: ellentétben a maguk korlátozott vagy teljes szuverenitását erőszakos eszközökkel kivívó koszovóiakkal, írekkel és dél-tiroliakkal, az erdélyi magyar érdekképviseleti szervezetek békés eszközöket választottak, s ellentétben az autonómiakövetelés hallatára nem egyszer ügyészséget, bíróságot, börtönt emlegető román hatalom rágalmaival, mindig megmaradtak az alkotmányosság keretein belül. Az alkotmányosság keretein belül azonban nemcsak tájba simuló, Bukarestre kacsintó politika alternatívája elképzelhető. Egyik oldalról létezik egy konfrontációt vállaló törvényes út, amely belső és külső nyomás alá igyekszik helyezni a román hatalmat, illetve létezik olyan út is, amely legalább az elért eredményeket igyekszik maximálisan kihasználni. S persze a kettő ötvözete lenne az optimális.
Mozgástér-perspektívák E tekintetben egyik vesszőparipám: ha az első szabad választás után, 1990 májusában a frissen megválasztott RMDSZ-frakció tagjai nem lettek volna hajlandók megszólalni másként, mint magyarul, előbb-utóbb felszerelik a tolmácsgépeket, és de facto intézményesítik, hivatalosítják az ország kétnyelvűségét. A román hatalom nem engedhette volna meg magának, hogy a vásárhelyi pogrom s a bányászjárások után, a demokratikus teljesítménykényszer alatt ne engedje szóhoz jutni az akkori legnagyobb ellenzéki pártot. Lett volna persze hörgés, fenyegetőzés, átkozódás a román oldalon, de ha az RMDSZ-frakció egységet, megfélemlíthetetlenséget és megvásárolhatatlanságot tanúsít, helyzetet lehetett volna teremteni. S ezzel többet érünk el, mint a közel negyedévszázados gazsulálással. Ehhez képest mit láthatunk a gyakorlatban? Azt, hogy a törvényes lehetőség még az olyan szimbolikus helyszínen is, mint Marosvásárhely, hosszú évekig vonakodtak a magyar képviselők magyarul beszélni – 2013 őszéig csak a néhai Ráduly Levente élt rendszeresen ezzel a lehetőséggel. Most, 2013 őszén is csak tiltakozásképpen kezdtek a magyar tanácsok magyarul beszélni, miután a román hivatalosságok impertinensen, az ember természetes jogait taposva reagáltak Lakó Péterfi Tünde magánakciójára. A vásárhelyi hölgy neve azóta szimbólummá vált Erdélyben, a helytállás, a magyar büszkeség, a méltóság, a jogainkért való kiállás szimbólumává. Összességében, az egyéni példamutatáson túl is sokat köszönhetünk neki. Egyik oldalról az összerdélyi „egybanis” gyűjtőakció közösségi energiákat szabadított fel, közösségi sikerélményt jelentett, másrészt végre azt olvashattuk a sajtóban, hogy a marosvásárhelyi tanácsülésen „valamennyi RMDSZ-es képviselő előbb magyarul fejtette ki álláspontját az ülésen, aztán tolmács hiányában románul is összefoglalta az elmondottakat.” Mindegy, hogy milyen párthoz húz a szívünk, ha magyarul érzünk, akkor csak szurkolhatunk, hogy tartson a szuflából és intézményesedjen a magyar beszéd az erdélyi frontvárosban, ne maradjon az akció egyfajta időszakos tiltakozás. Nem egymást kell legyőznünk, hanem közösségi mozgásterünket kell bejátszanunk s szélesítenünk. No meg törekednünk arra, hogy összefogással, közös erővel rákényszerítsük a többséget jogos követeléseink elfogadására.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

SZKT ülés – Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai beszámolója
Közeledvén az év végéhez, rövid számadást kell készítenünk arról az esztendőről, amelyet Bethlen Gábor és Kós Károly év- ként jelöltünk meg mindenekelőtt a saját magunk számára. Igen, a saját magunk számára, mert olyan időket élünk, amikor érdemes a nagy transzilván elődök örökségét újra elővenni, átolvasni, átgondolni, értelmezni és újraértelmezni, ha szükséges, s miért ne, a mai korba átültetve a közösségi munkában hasznosítani.
És a számadásnak akkor van igazán értelme, ha a jövő megtervezéséhez is hozzá segít, ha előre tekintünk és megfogalmazzuk a célt, számba vesszük az elvégzendő feladatokat.
De mit is mond Bethlen Gábor? Talán a legtöbbet idézett mondata a „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.” Ez ránk, erdélyi magyar emberekre, közéleti munkásokra, érdekképviseletet vállaló politikusokra többszörösen érvényes. Olyan, mint egy négyszáz éves, de ma is pontosan működő közéleti iránytű.
Választ kell adnunk arra a kérdésre, hogy az elmúlt időszakban megtettük-e azt, amit lehetett, vagy sem? Azt tettük-e, amit lehetett, az adott időszakban és az ismert körülmények között, vagy sem?
Kós Károlytól leggyakrabban a „Kiáltó Szó”-ból szoktunk idézni. Például azt, hogy: „Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája. De kiáltom még egyszer azt is: aki gyáva, aki rest, aki alkudni akar, az nem közénk való...”
Kemény, nagyon kemény szavak ezek, akár szó szerinti értelmét, akár annak átvitt értelmét akarjuk meghallani. Bő másfél éve ellenzékben politizálunk, és közel egy éve egy hetvenszázalékos parlamenti többséggel rendelkező kormány van hivatalban. Tetszik, vagy sem, ennek a kormánynak mi az ellenzéke vagyunk, nem vagyunk a része, nincs naponta mérhető ráhatásunk a kormányzati döntésekre. Azt mondtuk, hogy mi konstruktív ellenzéki szerepet fogunk betölteni, mert azt gondoljunk, hogy még egy olyan kormány is hozhat a mi közösségünk és általában a társadalom számára fontos és hasznos döntéseket, amelynek mi nem vagyunk a része. Ugyanakkor azt is mondtuk, hogy újra kell tanulnunk az ellenzéki szerepet, meg kell barátkoznunk az ellenzéki politizálás demokratikus eszközeivel, még olyan eszközökkel is, amelyek egy kicsit idegennek tűnnek, ijesztően hatnak, szokatlanok, nem föltétlenül kényelmesek, s közben nem kell úgy tennünk, nem szabad azt a hamis látszatot keltenünk, hogy azok használata irányváltást, értékváltást jelentene. Azzal az örök dilemmával kell szembenéznünk, amit az idő folyton újratermel: változó időkben kell-e változnunk, vagy minden maradhat a régiben? S ha változnunk kell, ha hallani véljük az idő szavát, akkor a változásnak milyen méretűnek kell lennie? Másképpen fogalmazva: tudjuk-e, akarjuk-e, szabad-e úgy szemlélni a politikát, mint egy várótermet, előszobát, ahol csak üldögélni kell csendben, nem föltétlenül felemelt fejjel, várni kell mozdulatlanul, ha lehet úgy, hogy senkit ne zavarjunk, mert egyszer, előbb vagy utóbb, úgyis beszólítanak.
Nehéz kihívások elé néztünk az elmúlt egy évben, és nincs semmi okunk azt gondolni, hogy holnaptól ez meg fog változni.
Ellenzékben lenni nem tragédia, bár egyetlen politikai alakulat sem erre szokott készülni, nincs benne semmi drámai, különösen akkor nincs, nem lenne különösebb gond ezzel, ha a mi társadalmunkban érvényes lenne az az elv, hogy megszerzett jogokat nem vonnak vissza, azok gyakorlását nem korlátozzák, nem keresnek buta ürügyet arra, hogy például miért kell olyan közigazgatási átszervezést kitalálni, amely nemcsak a nyelvi jogok gyakorlásának szab gátat, de a nemzeti kisebbség teljes kiszolgáltatottságát is előre vetíti. Szóval nem lenne semmi gond ellenzékben politizálni egy olyan társadalomban, amelyben a többség-kisebbség viszonyát a kölcsönös tisztelet és együttműködés őszinte szándéka hatja át, és ennek természetesen a kölcsönös bizalom az alapja.
Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az elmúlt húsz esztendőben rengeteg munkánkba, sok-sok erőfeszítésbe került, hogy egy ilyen társadalom irányába az első lépéseket megtegyük. Néha élt bennünk az az illúzió, hogy ha már egyszer elindultunk ezen az úton, akkor nem lehet visszafordulni, s nem is lesz senkinek érdeke: sem a többségi társadalomnak, s még kevésbé a kisebbségben élő közösségeknek. Mostanában viszont egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy ez nincs így. És egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy a megszerzett jogok megőrzése legalább akkora kihívás ma, mind az esetleges továbblépés.
Szóval alaposan megváltozott a világ körülöttünk. Ez a változás nem csak abból áll, hogy a kisebbségi érdekvédelmet ma ellenzékből kell ellátnunk, hisz ilyen még volt – huzamosabb ideig a kilencvenes években -, hanem abból is, ahogy stratégiát váltottak valahol. Valahol több helyen is!
Vegyük sorra ezeket!
A megszerzett jogok korlátozására újabban az igazságszolgáltatás intézményeit kezdték használni. Ez politikai perverzitás. Ott, ahol a törvények őrzői ülnek, ott születnek a törvény szellemiségével és gyakran betűjével ellentétes döntések. A Mikó-ügytől a székely és magyar zászlós perekig, a nyelvhasználattól a diszkrimináció kiforgatásáig számtalan példát sorolhatunk ide.
Ezzel párhuzamosan, ugyancsak az igazságszolgáltatás intézményein keresztül próbálják azt üzenni nekünk, hogy magyar ember ne próbáljon teljes jogú állampolgárként élni, mert a meghurcoltatástól a börtönig bármire számíthat. Az igazságszolgáltatás döntéseit pedig nem illik, különösen politikusok részéről, bírálattal illetni, mert azt rögtön befolyásolásnak, beavatkozásnak minősítik a hivatásos ás megélhetési óbégatók. És milyen célja lehet az olyan akcióknak, ha nem a megfélemlítés vagy erőfitogtatás, esetleg egy időben mindkettő, amikor a titkosszolgálat tisztje az RMDSZ politikusait látványosan, feltűnően követi, lefotózza, lefilmezi és provokálja. Nem tartom valószínűnek, hogy azért cselekedne így, mert rajongói hevületében a saját fotóalbumát kívánja teljesebbé tenni.
És közben azt sem mondhatjuk, hogy a román politikai pártok között a nemzetiségi kérdést illetően jelentős különbség lenne. Ugyanannak a pártnak a polgármestere az egyik városban partnerünk a magyar napok megszervezésében, maga is részt vesz az eseményeken, dicséret és köszönet érte, miközben egy másik város polgármestere, ugyanabból a pártból, itt Marosvásárhelyen a magyar kulturális rendezvényeket kitiltja a városból, a város határain kívülre száműzi, mert úgy tudja, hogy amennyiben mi ragaszkodunk nemzeti identitásunkhoz, etnikai feszültséget gerjesztünk, mert számára az a jó magyar, aki csendben van, lehajtja a fejét, nem kér semmit és nem akar semmit.
De ez igaz a másik oldalra is, a kormánykoalícióra: miközben a kormányfővel tisztességes párbeszédet tudunk folytatni, az Alkotmány módosítására tett javaslataink jelentős részére empátiával válaszol, addig párttársai magyarellenes törvénykezdeményezések garmadával riasztgatnak bennünket, és prefektusainak egy része a magyar polgármesterek hivatásos feljelentőivé szakosodott.
Ilyen körülmények között kellett és kell a kóskárolyi közösség építés szellemi örökségét tovább éltetni, ilyen társadalmi és politikai kontextusban kell a bethlengábori imperatívuszt követni.
A csíkszeredai Kongresszus utáni napokban még szinte biztosra lehetett venni, hogy ebben az évben alkotmánymódosításra kerül sor, amit rögtön követni fog egy átfogó közigazgatási reform, amit csak régiósítás néven emlegettünk.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség egy teljes, az alaptörvény minden fejezetére kiterjedt javaslatcsomagot tett le a Parlament asztalára. Olyan körülmények között, hogy nélkülünk is megvolt, megvan az a többség, amivel az Alkotmány módosítását ki lehet hozni a Parlamentből. Magyarán, nincs, nem volt szükség ránk, mégis sikerült olyan párbeszédet folytatni a kormányzó koalíció vezetőivel, amelynek eredményeként néhány fontos javaslatunkat elfogadták.
Az első cikkely kiegészült egy olyan bekezdéssel, amely a nemzeti kisebbségeket államalkotó tényezőnek ismeri el. Sikerült elfogadtatni a kulturális autonómia alkotmányos garanciáit, illetve a közösségi szimbólumok szabad használatának is megteremtettük az alkotmányos védelmet. Azt is el kell mondani, hogy nem sikerült elfogadtatni a különleges státusú régiók létrehozásának Alkotmányos feltételeit.
Ma már nagy valószínűséggel mondhatjuk, hogy a következő egy esztendőben biztosan nem lesz Alkotmány-módosítás. Egyik szemünk sír, a másik meg nevet. Sír az egyik szemünk, mert azt, amit én komoly jelzésnek tartok, nem föltétlenül áttörésnek, de a mentalitásváltás komoly jelének, az előbb említett javaslatokra gondolok, azok egyelőre az asztalfiókba kerültek. És nevet a másik szemünk, mert elmarad az a közigazgatási reform, a régiósítás, amely a mi önkormányzati erőnknek a megtizedelésével járt volna.
Még a nyár elején kezdeményeztünk egy átfogó decentralizációs törvényt, amely a szubszidiarítás elvének gyakorlatba ültetésével a központi kormányzattól elvéve a közösségek kezébe adta volna az őket érintő döntések egy igen széles körét. A nyár folyamán a kormány is bejelentette, hogy decentralizációs elképzeléseit még ebben az évben életbe lépteti. Ismét párbeszédet kezdeményeztünk erről a témáról a kormánnyal, és minden túlzás nélkül állítom, hogy a napokban elfogadott törvény a mi kezünk nyomát is magán viseli. A mi tervezetünk a kormány által felelősségvállalással elfogadott törvénynél átfogóbb volt, de én ellenzékből is készséggel elismerem, mert így tisztességes, hogy az elmúlt sok-sok esztendő legmélyebb hatalomátadására kerül sor. Az önkormányzatok erősebbek lesznek, nagyobb hatáskörökkel rendelkeznek, és a döntések közelebb kerülnek a helyi közösségekhez. Ezt mi támogattuk, és nem szégyen kimondani, hogy jó szívvel tettük.
Innen, ettől a mikrofontól is szeretném megköszönni minden egyes kollégának a gyors és alapos munkát. Itt ismét érdemes megismételnünk: ennek a tervezetnek az elfogadása nélkülünk is ment volna. Az a tény, hogy heteken keresztül tárgyaltunk, hogy a javaslataink jelentős része a törvényben helyet kapott, azt mutatja, hogy mind a szakértelmünket, mind a politikai szerepünket, azt, hogy egy nemzeti közösségek képviselünk, komolyan veszik.
A politikában a sikerhez nem elég a tiszta ész, a hűvös ráció, a logikus okfejtés. Szükség van a szívre, szükség van az érzelmekre is. Azonosulni egy programmal, egy céllal, egy szervezettel, magunkénak tudni, bízni benne, elhinni, hogy képes a közösségi akarat felmutatására és képviseletére, mind-mind szükséges ahhoz, hogy a munkánkat sikeresen végezhessük.
A csíkszeredai Kongresszusunkon olyan dokumentumokat fogadtunk el, és olyan programot szavaztunk meg, amelyek szerves folytatását jelentik az elmúlt 23 esztendőnek. Nem változtattunk irányt, nem változtattunk eszköztárat, nem gondoljuk azt, hogy csodavárásra kell berendezkedni, s azt sem gondoljuk, hogy a mi munkánkat helyettünk más el akarja, vagy el tudja végezni. Ebben az időszakban a prioritásokat is újra kellett fogalmaznunk. Ez a világ legtermészetesebb dolga.
A fejlesztési régiók átalakításáról már évekkel ezelőtt törvénykezdeményezést tettünk le a Parlament asztalára. Miután kiderült, hogy a kormány nem lesz képes átfogó közigazgatási átalakításra, a fejlesztési régiók átszervezését tűzte napirendre. Javasoltuk, hogy a mi tervezetünket vegyük elő, és azt tekintsük kiindulási pontnak. Ugyanakkor azt a meggyőződésünket is elmondtuk, hogy bármilyen átalakításra csak akkor kerülhet sor, ha népszavazáson kérdezzük meg a polgárokat, hogy mit gondolnak a változtatásról, hisz az minden egyes embernek, családnak, közösségnek az életét közvetlenül érinti és befolyásolja. Ezért kezdeményeztünk aláírásgyűjtést a népszavazások kiírása végett. Azt tapasztaltuk, hogy a szó szoros értelmében néhány nap alatt sikerült hat megyében közel kétszázezer aláírást összegyűjtenünk. A közösségi akarat felmutatásán túl ez jól és elég pontosan jelzi, hogy a mi törekvéseink egybecsengenek a választóink akaratával. Itt ismét a köszönet hangján kell szólanom mindazok irányába, akik aláírásukkal támogatták a Szövetség kezdeményezését, és azok irányába, akik részt vettek a munkában.
A Nagy Menetelés is ezt a célt szolgálta: megmutatni, hogy amit mi mondunk, amit politikai célként felmutatunk a programunkban és a napi üzeneteinkben, az a közösségünk akarata. Ezért vettünk részt a szervezésben, és ezért vettünk részt a menetelésen is. Azt mondom, hogy helyesen cselekedtünk, s bár egy 53 kilométeres szakaszon jelenlévő százezres nagyságrendű tömegben lehettek és voltak olyan üzenetek, kijelentések, amelyekkel nem tudunk azonosulni, összességében sikeresnek tekinthetjük a háromszéki rendezvényt. A mi üzenetünk az volt, hogy sem régióátszervezést, sem autonómiát nem valaki ellenébe képzelünk el, hanem valakikért. Nem akarunk senkitől semmit elvenni, senkit nem akarunk megfosztani semmitől, mert amit mi kérünk, az nem olyasmi, hogy el kell venni másoktól, másokat meg kell rövidíteni, hanem csupán annyit jelent, hogy a mi dolgainkról mi magunk akarunk dönteni. És azt is elmondtuk, hogy ezt a célt kizárólag politikai eszközökkel és a román társadalommal folytatott párbeszéd és az ők meggyőzése révén kívánjuk elérni. Nem mondtunk mást, mint ami a Szövetség programjában szerepel, nem mondtunk mást, mint amit a közösségünk akar. Ennek kapcsán más irányról beszélni, az eddigi eredmények feladását és új időszámítást emlegetni, igazságtalan dolog.
Az elmúlt hónapok semmilyen formában nem a vagy-vagy dilemma elé állították a Szövetséget. Nem tartom életszerűnek azt a felvetést, mely szerint vagy politizálunk a parlamentben, az önkormányzatokban, vagy menetelünk. Azt mondom, hogy az is-is helyzet sokkal inkább igaz. Egyik eszköztárunkat kiegészítjük olyan eszközökkel, amelyeket ez a szervezet még használt. És valószínű, hogy az élet még teremthet olyan helyzetet, amikor használnia kell.
Azok a kívülről bekiabálók, akik azt a hamis látszatot keltik, s ahhoz még ideológiai alapot is próbálnak fabrikálni, hogy a tömbben élő magyarok törekvései ellentétesek az interetnikus környezetben vagy a szórványban élő magyarok érdekeivel, vagy fordítva, hogy Székelyföld nincs tekintettel más régiókra, esetleg hogy a szórványban élők visszafogják Székelyföldet, nem járnak el helyesen. Szerencsétlen kísérletnek tartok minden ilyen próbálkozást.
Én ennek pontosan az ellenkezőjét állítom. Azt mondom, hogy végső soron egymást erősítjük, egymásnak képesek vagyunk kölcsönösen reményt és erőt adni. S ezt nem csak mondom, hanem tapasztalom is. Figyelünk egymásra, szolidárisak vagyunk egymással, kiegészítjük egymást, mert nincs egyetlen nagy igazság, ami kizárná a sok kis igazságot. A mi sok igazságunkból áll össze az a mozaik, amely attól szép és tartós, attól erős, hogy a kötőanyag közös, hogy az illesztések találnak, hogy harmóniát sugároz. Mondhatnám azt is, hogy a kulturális autonómia a területi, vagy regionális autonómiával alkot teljes egészet, egyik nem zárja ki a másikat, hanem kiegészíti azt. Arról persze nincsenek illúzióim, hogy ma éppen milyen esélye van egyik vagy másik tervünk megvalósításának. Ez természetesen nem jelentheti azt, hogy mozdulatlanul állunk és csodára várunk.
De lássuk, milyen feladatok előtt állunk?
Számunkra és a romániai magyarság számára a következő időszak legnagyobb kihívása a jövő évi európai parlamenti választások. Mától kezdődően hivatalosan is elkezdjük a felkészülést a fél év múlva esedékes választásra. A cél: megőrizni képviseletünket az európai parlamentben. Ehhez hoznunk kell a szokásos formánkat, ami a jelölteken és a programon kívül szervezést, kőkemény munkát és mozgósítást jelent. Ez mindenkinek a feladata és a felelőssége. Ez alól a munka alól senki sem vonhatja ki magát. Nem engedhetjük meg, hogy a romániai magyarság képviselet nélkül maradjon. Nem könnyű terep az európai politizálás, ezt néhány esztendő alatt megtapasztaltuk. De ha nem vagyunk ott, akkor a mi dolgainkat ott senki sem fogja képviselni. Mert másoknak más dolguk van, más céljaik, más prioritásaik. Az európai polgári kezdeményezésünket elutasította a Bizottság. És mégis van egy óriási eredményünk: a kezdeményezés körül sikerült egy olyan előzmények nélküli európai nemzeti kiseb

Fel a fejjel, Hunor!
Szinte senkit nem lep meg, hogy a választottak politikai migrációjának köszönhetően megerősödött posztkommunisták (PSD) akarata érvényesül az Szociálliberális Unión (USL) belül. Ez történt a decentralizáció esetében is. Ponta kiadta az ukázt: vita nincs, decentralizálnak. Elméletileg a decentralizáció egyet jelentene a központi hatalom, a központosított államhatalom lebontásával, a döntéshozatalnak a lakossághoz a lehető legközelebb vitelével. Mondom: elméletileg. Hogy a gyakorlatban hogyan fog festeni ez a mostani decentralizáció, azt még kiagyalói sem tudhatják. Merthogy Romániában az elmélet és a gyakorlat, a szavak és a tettek valahogy nem igen fedik egymást. Vegyük a szóban forgó esetet: a kormánykoalíció kétharmados parlamenti többsége ellenére sem volt képes az eredeti változat szerint átvinni a törvényhozáson elképzeléseit. A liberálisok nyomására számos esetben visszaléptek, mégpedig ott, ahol azok pillanatnyi érdekei úgy kívánták. Az elvtelen, sokszor vásári jellegű egyezkedések, alkudozások eredményeként nem kerülnek megyei hatáskörbe a tanfelügyelőségek, a szociális kifizetésekkel és ellenőrzésekkel foglalkozó ügynökségek, a munkaügyi hivatalok, ezek ellentétezéseként központi irányítás alatt marad a belügy, ahol a szocialisták érdekeltek.
Az RMDSZ saját sikereként értékeli a törvény elfogadását. Borbély László politikai alelnök szerint a decentralizáció hozadéka, hogy megnehezíti az erdélyi magyarság által kifogásolt régiókialakítási tervek megvalósítását. Majd meglátjuk. Az ellenzéki liberális-demokraták (PDL) bejelentették: miután az RMDSZ nem támogatja egy bizalmatlansági indítvány benyújtását, alkotmánybíróságon támadják meg a decentralizációs törvényt, amellyel szerintük nem a döntéshozatalt viszik közelebb az állampolgárokhoz, hanem a helyi kiskirályok forrásait és hatalmát akarják növelni a soron következő választásokra készülő kormánypártok.
Az ügy kapcsán parázs vita, szópárbaj alakult ki a két párt vezetői között, ami kölcsönös vádaskodásokba fulladt. Az egykori szövetséges párt vezetője szerint várható volt, hogy az RMDSZ nem támogatja a PDL indítványát, mivel előzőleg megállapodott a PSD-vel, továbbá úgy vélte, az önkormányzati hatáskörök kiterjesztése lehetővé teszi „az egységes román nemzetállam alapjainak lerombolását”, Románia föderalizálását. Bár igaz lenne!
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elutasította és képtelenségnek minősítette Cezar Preda állításait, valamint a másik Preda, a Cristian rosszallását is, amiért az RMDSZ nem támogatja a PDL bizalmatlansági indítványát, holott az joggal elvárható lenne, hiszen a két alakulat ugyanahhoz az európai pártcsaládhoz (EPP) tartozik. „Én nem tapasztaltam Cristian Predán ugyanezt az ideológiai összeférhetetlenség okozta megrázkódtatást 2009-ben, amikor a PDL a PSD-vel együtt kormányzott. Preda még csak össze sem ráncolta a homlokát emiatt négy évvel ezelőtt. Nem okozott neki fájdalmat, hogy – bár egy pártcsaládhoz tartozunk – ők kormányra kerültek, mi meg ellenzékben maradtunk” – replikázott Kelemen Hunor.
Valahogy nem meglepő az RMDSZ elnökének érvelése, amely által csak megerősítette előzetes gyanúnkat, miszerint az fáj nekik a leginkább, ha kimaradnak a kormányzásból. Fel a fejjel, Hunor, lesz majd újabb alkalom!
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma

Sabin Gherman: történelmi régiókat, autonóm Székelyföldet – Interjú
A múlt szombati autonómiakonferencia egyik legszínesebb előadója Sabin Gherman közismert publicista, a Transilvania Live televízió igazgatója, műsorvezetője volt. Regionalizmusról, Erdélyről, székelyföldi autonómiáról, magyarok és románok egy- másra utaltságáról szóló előadását többször taps szakította meg. Nem véletlen, hogy az előadót több média is megszólaltatta. Sabin Gherman lapunknak is nyilatkozott.
– Ön a Transilvania Live regionális televízió igazgatója, mely csatorna a nevével is jelzi: felvállalja az erdélyi régió gondolatát...
– Természetesen kulturális értelemben vett vállalásról van szó, azt szeretnénk megmutatni, ami jó Erdélyben. És azt hiszem, bőven van, amit. Hiszen rengeteg közösség él itt, románok, magyarok, romák, szlovákok, szászok, már amennyien maradtak – az interkulturalitás pedig előnyére válik a régiónak, gazdaggá teszi.
– Kolozsvárról miként látszik, létezik-e erdélyi identitástudat, erősödött-e ez az elmúlt években? – Létezik erdélyi identitástudat, csak van egy gond ezzel. Létezik ugyanis külön erdélyi román identitás, és külön erdélyi magyar identitástudat. Interkulturalitás szempontjából ez rendjén is lenne – de közös mozgalmak, az Erdélyért való együttes kiállás vonatkozásában már problematikusabb. Mert világosnak kell lennie mindannyiunk számára: a románok a magyarok nélkül semmit nem tehetnek Erdélyért, és magyarok románok nélkül úgyszintén. Ráadásul közös történelmünkben nincs sok jelentős mozzanat, amely elválasztana bennünket, annál több, ami összeköt. És nem hiszem, hogy létezik ma Erdélyben olyan őshonos román, aki gyermekkorában csak románokkal játszott, vagy olyan magyar, aki gyermekként csak magyarokkal volt együtt.
Ezt a tapasztalatot kellene valamiképpen meghonosítani a politikában, kultúrában, társadalmi életben, mindenben. A recept egyszerű: bíznunk kell egymásban. Mondok egy történetet: a nyáron a családommal néhány közép-kelet-európai országban jártunk, Magyarországon, Ausztriában, Szlovákiában. A fiam életében először Komáromban, Szlovákiában látott Hunyadi János-szobrot. Apa, kit ábrázol? – kérdezte. Azt válaszoltam, ő egy olyan román, aki nagy tiszteletet vívott ki Magyarországon, földesúr volt, nem pedig rabszolga, mint ahogy történelemből tanítják. És nem értette, miért nem ezt tanítják neki, miért nem mondja el senki a történelemórán, hogy például a Hunyadi nevéhez fűződő diadal emlékére szólnak minden délben a templomok harangjai. A tanügyi rendszer feladata lenne ez.
Egy másik példa: egy fiatalember írta nekem: Sabin úr, miért van az, hogy december elsejére az iskolák olyan soviniszta dalokkal és nacionalista versekkel készülnek, amelyek Erdély elszakadását féltő, a magyarok diszkriminálását célzó eszmékből erednek? Szerintem azért, mert Bukarest egyáltalán nem bízik a perifériában, Erdélyben. Ez érthető, hiszen vaj van a fejükön. Csak megemlíteném, 1932-ben a hatalmas gazdasági világválság idején egész Románia költségvetésének 86 százalékát Erdély és a Bánság adta. Ha évtizedeken át lopsz, számíthatsz arra, hogy egyszer valaki kérdőre von.
– Születőben-e a kölcsönös bizalom az erdélyi magyarok s románok között? – Sajnos, még nem eléggé érettek sem a románok, sem a magyarok. Egyre többen, persze, akik igen, mindkét oldalról, de cselekvőleg még nem merik felvállalni. Amikor lesz bátorságuk felvállalni ezt a gondolatot, akkor megalakul majd az erdélyiek pártja. Amelynek vezetősége három nemzetiségű, a belső dokumentumok három nyelvűek lesznek, hiszen Ioan Slavici is ekképp mutatott rá a közös Erdély szépségére: a románt Bună ziuával, a magyart Jó napottal, a németet Guten Taggal köszönthetjük. A régiós identitásra jó példa lehetne a Bajorok Pártja Németországban, akik 41 éve felismerték és azóta érvényesítik saját régiójuk érdekeit. Jöhet a baloldal, jöhet a jobboldal kormányozgatni, ők úgyis cselekszik a magukét. Nekünk is ezt kellene megértenünk. Ha megértjük, jó, ha nem, akkor várunk újabb ezer évet, tartunk még ezer szemináriumot, jöhet még ezer akadémikus, még néhány olyan naiv, mint én, még olyan újságírók, mint ön... – Ön szerint eljön-e az idő, amikor magyarok és románok együtt lépnek fel Erdélyért?
– Azt hiszem, nincs már messze, jelenleg a helyzet egy nyomás alatt levő edényhez hasonlítható. Az alapvető nézetkülönbségek ugyanis nem románok és magyarok között vannak, hanem magyarok és magyarok, illetve románok és románok között. Itt vagyunk Székelyföldön, és nagyon jó az, hogy van politikai verseny a magyarok szavazataiért. A magyarságnak nagyon jó vezetője Orbán Viktor, aki megmutatta, hogy a termőföld nem eladó, és lehet úgy is kormányozni, hogy közben nem szipolyozod ki azt az embert, aki már rengeteg átszervezést és átmenetet elszenvedett.
Az Európai Néppárt bukaresti kongresszusán két emlékezetes kijelentést jegyeztem meg, az egyik Angela Merkel német kancellártól származik, aki szerint a fejlődés nem uniós direktívához kötött, a gazdasági növekedés a vállalkozók szabadságán és kreativitásán múlik. A másik fontos gondolatot Orbán Viktor mondta: fel kell készítenünk közösségeinket egy válság utáni történelemre. De szerintem a magyarok és románok között, mikor egymást szólítják meg, a párbeszéd őszinte.
Ami nem őszinte, az a magyarok és magyarok, illetve románok és románok közötti dialógus. Ezen kellene változtatni. Ráadásul mindenki úgy érzi, saját közössége megosztott, a másik pedig egységes. Amikor Székelyföldre jövök, sokan mondják, itteniek, hogy mi, magyarok megosztottak vagyunk. Kolozsváron meg fordítva: a románok érzik úgy, hogy megosztottak, bezzeg, a magyarok egységesek. És ez valamiképpen megmérgezi az identitástudatot, anélkül pedig jobb, ha nem is beszélünk regionalizmusról.
– Miként látja a kormány régiósítási elképzeléseit?
– A fejlesztési régiók kialakításakor, 1998-ban súlyos hibát követtek el: nincs regionális identitás és nincs átadott hatáskör. Ma éppen Liviu Dragnea kormányfőhelyettesre bízták a régiósítást, aki az ország legszegényebb megyéjének, Teleormannak volt a tanácselnöke. Olyan is az identitása. Pedig a megoldás nagyon egyszerű volna: a történelmi régiók mentén kellene megvalósítani a régiósítást.
Tehát legyen máramarosi, crişanai vagy partiumi régió, Erdély, Bánság, Havasalföld, Olténia, Bukarest, Dobrudzsa, Moldva, Bukovina. Három régiót pedig különleges jogállással kell felruházni – éppen, mint Olaszországban –, mindeniket a saját adottságai, értékei alapján. Ilyen lenne a Duna-delta, a maga természeti-környezeti adottságaival, Székelyföld a kulturális sajátosságaival, és a hihetetlen vendégforgalmi potenciállal rendelkező Zsil-völgye. És, miként Olaszországban, minden régiónak meglenne a saját költségvetése, rögzítenék, mennyit kell befizetni az államkasszába, mennyi kell a külügyre, a hadseregre, országos kiadásokra, és persze, meg lehetne állapítani egy szolidaritási alapot, ha például Vaslui megye gyengébben áll, akkor áldozunk azért, hogy jusson pénz a rászorulókra – de közvetlenül oda jusson a pénz, ne Bukarestben halássza el valamely pártközeli cég.
Minden egyéb maradna a helyi közösségeknél, mint Dél-Tirolban vagy Spanyolországban. Mert most minden úgy működik, hogy bukaresti lobbi nélkül semmire nincs pénz. A román állam ráadásul állandóan úgy viszonyul Székelyföldhöz, mintha az nem az ország része lenne, hanem meg kellene hódítani. Brătianu miniszterelnök például Erdély és Románia egyesülését követően azonnal háromezer embert küldött Székelyföldre, hogy lássák, ki ott a főnök. Közismert az is, hogy 1986-ban a Román Kommunista Párt marosvásárhelyi vezetője 22 800 ember betelepítésére kért engedélyt bukaresti feletteseitől, hogy többségbe kerüljön a román lakosság. Tehát állandóan úgy viszonyulnak Székelyföldhöz, mintha nem hinnék el, hogy az része Romániának.
Ezért is ez a sok vacakolás, ahelyett hogy biztosíthatnák számukra az autonómiát. Az pedig nem igaz, hogy Székelyföld nem tudná eltartani magát Bukarest támogatása nélkül. Nemrég volt erről kimutatás: az állami költségvetésbe befizetett 100 euró adó után Maros megye 68-at, Hargita és Kovászna megye nagyjából nyolcvanat kap vissza. De Teleorman például, Dragnea miniszterelnök-helyettes megyéje 148, Vaslui megye pedig 152 eurót. Ki meri állítani, hogy rendjén van ez?
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az önzetlenül cselekvő tanítónőt díjazták (Erdővidék kultúrájáért)
Az Erdővidéki Közművelődési Napokat szervező Gaál Mózes Közművelődési Egyesület kuratóriuma az Erdővidék Kultúrájáért Díjat idén Kubánda Gizella nyugalmazott középajtai tanítónőnek ítélte. A díjátadási ünnepségen felszólaló egykori pályatársak, barátok és tisztelők Kubánda Gizellát a közösség érdekében fáradhatatlanul dolgozó, nemzedékek sorát felnevelő, boldogulásukért sokat tevő és népművelői munkáját lelkesedéssel végző pedagógusként mutatták be. Berszán István helybeli református lelkész szerint mi, székelyek akkor is fontosnak tartjuk a kultúrát, amikor mások szegénységre és érdektelenségre hivatkozva lemondanak róla. Ragaszkodunk történelmünkhöz, zenei hagyományainkhoz, irodalmi és képzőművészeti értékeinkhez, mert nélkülük gyökértelennek éreznénk magunkat. Sokat tett a középajtaiak szellemi és lelki épüléséért a hatvanas-hetvenes években formálódott tanári kar, amely a tanórák megtartásán felül közösség- és kultúrateremtő feladatot vállalt.
A közművelődési egyesület elnöke, Demeter László a tájegység páratlanul gazdag kulturális értékeit dicsérte, s köszönetet mondott mindazoknak, akik tettek azért, hogy ez a gazdagság megmaradjon, átöröklődjék nemzedékről nemzedékre. Bihari Edömér polgármester az önzetlenül cselekvő tanítónőt, néptáncaink, népdalaink, népszokásaink és hagyományaink őrzőjét méltatta. Bereczki László nyugalmazott református lelkész az 1955–1956-ban utolsó éves tanítóképzős Kubánda Gizellát mutatta be: tudással jól felvértezett lány volt, kétség nem fért hozzá, népe gyermekeinek kiváló oktatója lesz.
A díjazott méltatására a szervezők által felkért Barabás Mihály Kubánda Gizella tanítói pályájának főbb állomásait csokorba szedve vázolta az értékes munkát. „Hogy a csoda Középajtán létre tudott jönni, meg tudta mozgatni a falu apraját-nagyját, az nem kis munkába került. Gizellának néptánccsoportja mindig volt, azt vallja, a tánc szeretete apai öröksége. Ezt a dal- és táncszeretet adta át tanítványainak s az életrevaló középajtai ifjúságnak. Felkutatta, gyűjtötte Középajta népszokásait, annak egy részét feldolgozta egyedül, majd néhai Keszeg Edit tanítónővel előadható formába rendezték, színpadra vitték” – fogalmazott az egykori iskolaigazgató. Kubánda Gizella könnyeivel küszködve köszönte meg az elismerést, mint mondotta: az nem csak az övé, hiszen komoly érdemeik voltak néhai kollégáinak is abban, hogy jó, dolgos és a népszokásaink ápolását fontosnak tartó embereket sikerült nevelniük. Az eseményen fellépett a baróti Rozmaring kórus, Tatár Zsuzsanna nyugalmazott magyar szakos tanárnő és a bölöni Demény Istvánné verssel köszöntötte a díjazottat.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvek gyerekeknek, felnőtteknek (Húszéves a Koinónia Kiadó)
Főként gyerekes szülők tisztelték meg jelenlétükkel a székelyföldi könyvkaravánra indult, csütörtök délután a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban bemutatkozott kolozsvári Koinónia Kiadó könyvbemutatóját, melyen elsősorban gyerekkönyveket ismertetett a kiadót képviselő Zágoni Balázs igazgató és Rostás Péter Emese felelős szerkesztő.
A Horváth Zoltán zenész által írt Nyelvtörő ABC ritmus szerint gyűjtött szavakból összeállt verseket tartalmaz, a sepsiszentgyörgyi Moldován Mária készítette hozzá az illusztrációkat. A könyvbemutatón is részt vevő Cseh Katalin kiskamaszkori érzésekről, kérdésekről játékossággal, humorral megírt könyvéből olvasott fel, a kiadó másik szerzőjeként a sepsiszentgyörgyi Sikó-Barabási Eszter szólt arról, hogyan születnek meséi: ha egy, két, három gyereket nevelő anyák arra panaszkodnak, semmire nincs idejük, hát a gyerekekből sugárzó többlet minden anyát rávisz valamire: van, aki gyurmából ékszert készít, más jól rákiabál gyerekére – ő megírja meséit, mondta. És hogy milyeneket, abból ízelítőt is adott a közönségnek.
Akiadó újdonságai közül egy finn meseregényt és a Zágoni Balázs által magyarra fordított, az utóbbi évtized legjobb gyerekbibliájának tartott Jézus meséskönyve címűt ismertették még, a felnőtt olvasóknak több könyvet is ajánlottak, többek között Lucian Boia történész tavaly kiadott, Miért más Románia? című, sok vitát kiváltott esszékötetének fordítását.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Autonómia és regionalizmus – az évtized kihívása (Konferencia Sepsiszentgyörgyön)
A múlt szombaton Sepsiszentgyörgyön tartott autonómiakonferencián politológusok, történészek, többnyire egyetemi tanárok járták körül az autonómia és regionalizmus témakörét, fogalmakat igyekeztek tisztázni, támpontokat nyújtani az erdélyi magyarság autonómiaküzdelméhez, lehetőségekre és veszélyekre hívták fel a figyelmet. Összeállításunkban az elhangzottakat ismertetjük részletesen, természetesen a teljesség igénye nélkül.
Mindenkinek mást jelent?
Fontos az autonómiafogalom tartalmával kapcsolatos zavar tisztázása, annak végiggondolása, milyen érveket lehet felhozni az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseinek indoklása mellett – vezette fel előadását Salat Levente kolozsvári egyetemi tanár. Az elmúlt években megtapasztalhattuk, amikor politikusok beszélnek az autonómiáról, nagyon nehéz eldönteni, hogy mire gondolnak: használják ezt a kifejezést az önrendelkezésre, önkormányzatiságra, hatalommegosztásra, politikai autonómiára és megosztott szuverenitásra egyaránt, s tulajdonképpen mindenki azt ért alatta, amit akar. Ez azonban nem erdélyi sajátosság, Matti Wiberg már 1998-ban úgy fogalmazott, hogy az autonómiafogalom népszerűsége éppen annak sokarcúságára vezethető vissza, és az erdélyi magyar autonómiamozgalom szereplőinek is érdeke volt ezt a sokarcúságot fenntartani. Salat szerint, ha ma valaki felmérést készítene arról, mit jelent az erdélyi magyar embereknek az autonómia, lesújtó képpel szembesülne. Ez a sokféle értelmezés rávetült a román partnerekkel való kommunikációra is, ők a lehető leghátrányosabb, legelégtelenebb jelentést csatolták a fogalomhoz.
Salat előadása következő részében példákkal igazolta, hogy az autonómiafogalom egyértelmű tisztázásában a nemzetközi szakirodalom sem segít, elismert szakértők igen különböző álláspontokat képviselnek. Az erdélyi magyarság azonban nagyon sok, a szakirodalomban is használt fogalmi elemmel rendelkezik, de egyértelműen levonta a következtetést, hogy konszenzus nélkül elképzelhetetlen az autonómia elérése.
Salat Levente szerint az igazi nagy gond, hogy autonómia kérdésében az erdélyi magyarság sokkal kevésbé rendelkezik befolyással, mint gondolja magáról. Az előrelépés érdekében négy irányba kellene megszervezni a kommunikációt: szükség lenne egy, a román közvéleményt megcélzó stratégiára, eddiginél sokkal célratörőbb mozgósításra, ki kellene alakítani az autonómia működtetéséhez, fenntartásához szükséges kompetenciákat, és szükség volna a nemzetközi közvéleményt megszólító stratégiára is. Elérni: ha már nem támogatnak, legalább ne akadályozzanak.
Jó tanácsok, példák
Nincs az autonómiának egyértelmű meghatározása, senki nem tudja pontosan, mit jelent, még egyetemi körökben sem – erősítette meg a Salat Levente által elmondottakat Sergiu Constantin, aki tíz éve dolgozik tudományos kutatóként Dél-Tirolban. Az autonómia összetett, rugalmas és alkalmazható fogalom, értelmezése szerint létezik területi és nem területi. A XX. században két paradigmaváltás is történt az autonómiákkal kapcsolatosan. Ma több mint 60 működik világszerte, és ázsiójuk ismét emelkedőben. A legrégebbi autonómiát 1921-ben hozták létre az Aland-szigeteken, a II. világháború után azonban az egyéni jogok kerültek előtérbe, nem a kisebbségi jogok, de még ilyen körülmények között is sikerült létrehozni 1946-ban a Dél-Tirol autonóm tartományt – igaz, nagy segítségükre volt, hogy az erről szóló, Ausztria és Olaszország közötti megállapodást csatolták a párizsi békeszerződéshez. A hidegháború után ismét előtérbe került a kisebbségi jogok kérdése, ám többnyire személyi jogokként, autonómiáról nincs szó, és nem születtek erre vonatkozó, kötelező jogi normák, létrejött azonban néhány ajánlás, dokumentum, amelyek felhasználhatóak – magyarázta.
Sergiu Constantin kitért arra is, milyen tényezők befolyásolhatják pozitívan, illetve negatívan az autonómiák kialakítását. Kedvező időszak a rendszerváltások, a különböző átmenetek kora, az alkotmány reformjának ideje, az, ha a nemzetközi közvélemény aktívan támogatja, de előny, ha kis területen, kevésbé népes kisebbségi csoportot érint, és nagyobb eséllyel létrehozható demokratikus hagyományú jogállamban. Felhívta a figyelmet, hogy nem szabad kizárólag etnikai autonómiát kezdeményezni, szerencsésebb egy régió önrendelkezését kérni, amely minden ott élő népcsoportra vonatkozik, és nem jó az sem, ha az adott területen két nagyjából azonos arányú különböző nemzetiség él, illetve ha elkezdődik a vita a szuverenitásról. Az autonómia kialakításának folyamatába minél több szereplőt be kell vonni, így jöhet létre egy sokak által elfogadott, szolid alap. Nagyon fontos az is, hogy alkotmányos jogi háttere legyen, amelyet nem változtathatnak kényükre-kedvükre a különböző ideológiájú parlamentek. Az utólagos vitákat, konfliktusokat elkerülendő jó pontosan meghatározni a hatásköröket. Leszögezte: az autonómia nem jelenti a központi hatalomtól való megszabadulást, hanem segít a hozzá fűződő viszony ésszerű kezelésében.
Eötvös József és a nemzetiségi kérdés
Tematikájában kicsit kakukktojásnak számított az előadásfolyamban Demeter Attila kolozsvári történész, egyetemi előadótanár értekezése Eötvös József nemzetiségi nézeteiről. Európa keleti felében a nemzetiségi kérdés nem Trianonnal keletkezett, Magyarországon valamiféle megoldást nyújtott rá az 1868-as nemzetiségi törvény, melynek létrehozatalában nagy szerepe volt Eötvös Józsefnek, ő számított az 1848–1868-as időszakban a kérdés legfontosabb szakértőjének, szaktekintélyét a szerbek, szászok és szlovákok is elfogadták. Eötvös nézeteinek idők során történő változásait, politikai fő művében, az Uralkodó eszmékben kifejtett meglátásait ismertette Demeter Attila. Ebben a munkájában, de később is Eötvös elutasítja a „kikerekítés”, azaz a területi autonómia gondolatát, de végül mégis hajlik arra, hogy a Magyarországon élő nemzetiségeknek felajánlja az önkormányzatiság valamilyen formáját.
Minden régiónak sajátos autonómiát
Vasile Docea temesvári történész, egyetemi tanár Bánság esetében mutatta be a történeti diskurzus és a helyi identitástudat alakulását. Kiemelte: minden térségben más és más, különböző regionalizációs megoldásokat kell alkalmazni, nem lehet ugyanolyan kritériumok szerint megszervezni az összest. Bánsági vonatkozásban példákkal is igazolta, hogy a területen élő szászok, magyarok és románok történészei más-más diskurzust folytattak, ugyanazokat az eseményeket mindenikük sajátos szempontjai szerint tálalta. A szászok civilizáló hatásukra fektették a hangsúlyt, a magyarok a liberalizmus mítoszára, a románok pedig arra, hogy történelmi joguk a térség elrománosítása. Mindezek dacára sikerült közös elemeket is azonosítania: kiderül, a regionális azonosság felülírja az etnikai hovatartozást. Éppen ezért meglátása szerint Bánságban könnyebben kialakítható lenne a területi autonómia, mint Székelyföldön, ugyanis egy ilyen régió akkor tud jól működni, ha egyik népcsoport sem érzi kisebbségben magát, és ez ott az erős regionális identitás miatt adott. Úgy vélekedett, számos régió létezik Romániában, amely más-más szempontok alapján kaphatna autonómiát, Bánság és Székelyföld mellett elnyerhetné ezt a státust Galac és Brăila térsége vagy akár Dobrudzsa is.
Történelmi hagyományok és a regionalizáció
Bakk Miklós kolozsvári egyetemi tanár gesztusként románul tartott előadásában a Román Ókirályság és Erdély gyökeresen eltérő államépítési tradícióiból vezette le a mai nagyon különböző viszonyulást a regionalizációhoz. Két szerző, Miroslaw Hroch és Michael Hachter elméleteit segítségül hívva mutatta be, hogy a két térségben miként alakult ki az államiság szerkezete. A Román Ókirályságban előbb alakult ki az állam, csak azt követte a nemzetépítés, míg Erdélyben – hasonlóan a Közép-Kelet Európai államok többségéhez – a már kialakult nemzetek alakítottak önmaguk számára államot. Ezzel magyarázható, hogy Románia Erdélyen kívüli részein úgy vélték, az állam tudja kiteljesíteni a nemzetépítést, a regionalizációt pedig ennek egyik eszközeként értelmezik. Erdélyben azonban az állammal szembeni politikai közösség újraértelmezéseként tekintenek a régiókra.
Történelmi visszatekintéssel igazolta: nagyon különböztek Erdély és az Ókirályság kormányzási formái. (Erdélyben, íratlan alkotmánya szerint nagyon fejlett, jól intézményesített közvetett kormányzás működött, az Ókirályságot elsősorban uralkodói rendeletekkel irányították, sokkal szegényesebb volt politikai felépítése.) A Román Ókirályságban a közvetett kormányzás gyengébben intézményesített változata működött, melyet Alexandru Ioan Cuza reformjai alakítottak át közvetlen kormányzássá, és ez vált nemzetépítővé. Ez volt annak a központosított államnak az elődje, amely ha regionalizál is, azt a nemzetépítésért teszi. Erdélyben a közvetett kormányzásnak volt hagyománya, arra volt igény, hogy a regionalizálás a közösségi elemet hozza előtérbe. Ma sokan mondják, hogy a regionalizáció nem egyéb, mint a „helyi báróságok” visszaállítása, ezek pedig nem egyebek, mint az Ókirályság államfelépítéséből örökölt hűbérbirtokok. Erdélyben ezzel szemben elkezdtek megszületni azok a politikai mozgalmak, amelyek közösségi alapú regionalizációt szeretnének. Persze, ez nem jelenti a teljes különbözőséget, hisz helyi bárók Erdélyben is vannak – fogalmazott Bakk Miklós.
Tanulságos példák
Szász Alpár Zoltán politológus, a Kolozsvári Politeia Társaság elnöke a különböző európai autonómiaformákat vizsgálta azoknak a demokráciamodelleknek a szemszögéből, melyekben létrejöttek. Reprezentatív példákat nem lehet bemutatni az autonómiák világából, annyira sokfélék, hogy nincsenek olyan esetek, amelyek mások számára reprezentatívak, de vannak olyanok, amelyek tanulságosak lehetnek.
Feltérképezte az autonómiák létrehozatalának lehetőségeit is. Székelyföld estében kiemelten kell figyelni a magyar többség és itt élő román kisebbség viszonyára, ez mértékadó lehet a román többség és magyar kisebbség együttélésére nézve, erről megfeledkezni hiba – mondotta. Kitért arra is, hogy Székelyföldön minden tényező adott egy autonómia kialakítására.
Azonos szlovák és román reflexek
A Felvidékről érkezett Őry Péter, a Pro Civis Polgári Társulás elnöke a szlovákiai magyarok helyzetét mutatta be. A történelmi visszatekintés után a közelmúlt eseményeit vázolta, előadásából kitetszett: a szlovák és a román nemzetállami reflexek nagyon hasonlóan működnek. A szlovák alkotmány kirekesztő, megfogalmazói másodrendűnek tekintették a más etnikumú állampolgárokat, tételesen is megjelenik benne: az ország területén élő különböző nemzetiségek érezzék együvé tartozásukat. „Nem együvé tartozunk, csak legyen meg az az érzésünk, hogy olyan, mintha” – hangsúlyozta az előadó. 1998 és 2000 között olyan módon alakították át nyolc megyésre az ország közigazgatását, hogy egyetlen tartományban se legyen 25 százalék fölött a magyarok aránya. A 2001-es választásokon a magyarok összefogtak, és az öt megyében, ahol élnek, jó eredményt értek el, Nyitra megyében sikerült többséget megszereznie a Magyar Közösség Pártjának (MKP), négy évvel később azonban a szlovák pártok egyesítették erőiket, a magyarok nem tudták megismételni korábbi sikerüket, majd a szlovák kormány is gondoskodott erről, úgy módosította a választási körzeteket, hogy ez többé ne is legyen lehetséges.
Szlovákia jó példa arra, mennyi hátránnyal jár, ha a megyéket mesterségesen, nem a történelmi határok mentén hozzák létre, ma már szlovák szakértők és politológusok is nyíltan elismerik ezt – egyikük egy tévévitában mondta el: a megyésítés politikai döntés volt, és a magyarok ellen irányult. „Vívják ki Székelyföld autonómiáját, és lehet, ezzel nekünk is segítenek” – zárta előadását Őry Péter
Partiumi próbálkozások
APartiumi autonómiatörekvésekről Szilágyi Ferenc egyetemi adjunktus beszélt; próbálják bevinni a közbeszédbe az autonómia, a regionalizmus fogalmát, de az út elején járnak, inkább kérdésfelvetések vannak, válaszok még nincsenek. Egy jól működő régió akkor jöhet létre, ha kifelé az elválasztás, belül pedig az együttműködés jelenik meg hangsúlyosan, Partium esetében számos olyan tényező létezik, melyek szinte törvényszerűen adnák önálló régiós státuszát: Bukaresttől távol, az ország szélén helyezkedik el, természetes választóvonalak (a Kárpátok) határolják, nyugati irányban nyitott földrajzi szempontból mesterségesen létrehozott, de egyre légiesebbé váló államhatár a választóvonal, de a határon átívelő vonzáskör szintén előnyös, segítheti a térség nyugati irányú gazdasági integrációját. Vannak fékek is, melyek az önálló, autonóm régió létrejöttét akadályozzák: ilyen a több nemzetiségű lakosság, ami nagyon megnehezíti az egységes regionális öntudat kialakulását, de nincsenek történelmi előzmények sem, csak rövid ideig volt önálló tartomány, és nehézség az is, hogy két párhuzamos társadalom létezik, a magyar Partium és a román Crişana, a kettő között semmiféle kapcsolat nincs, a két közösség egymással szemben határozza meg magát. Éppen ezért nagy dilemma számukra, hogyan képzeljék el a partiumi autonómiát. Mindenképpen területi és nem etnikai alapon határoznák meg, és kétnyelvű lenne. Szerkezetileg Székelyföld sokkal kevésbé koherens, mint Partium, de a nagyon erős helyi identitástudat teszi sokkal előrehaladottabbá az itteni folyamatot – fejtette ki Szilágyi Ferenc. „Hatalmas kihívás áll előttünk az elkövetkezőkben, az identitáserősítés. Úgy kell elképzelni, mint egy hatalmas, felépült erőművet, amely teljesen működőképes, csak nincs meg a kritikus tömeg, hogy beinduljon a reakció. Ha ezt el lehetne érni, úgy gondolom, már magától működne a többi” – fogalmazott a váradi előadó.
Szótár kultúránk megismeréséhez
Az autonómiakonferencia központi témájához, a román–magyar párbeszédhez közvetlenül kapcsolódó kiadványt mutatott be Péntek János kolozsvári egyetemi tanár, nyelvész, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének (AESZ) elnöke. A Magyar–román kulturális szótár rólunk szól, román nyelven román partnereinknek – mondotta, hiánypótló kiadványról van szó, ilyen jellegű könyv még nem jelent meg, pedig tulajdonképpen rég esedékes és szükséges lett volna – fogalmazott. Hasznos és fontos információkat közvetít a magyar kultúráról azoknak, akik nem ismerik a magyar nyelvet, több mint háromszáz szócikkben, írásban közlik a legfontosabbnak ítélt tudnivalókat. A szótár alapfogalmakat ismertet, a Bibliától a hungarikumokig (Béres-csepp, Rubik-kocka), és műfajához illő módon indulat- és érzelemmentes, nem offenzív és nem defenzív – hangsúlyozta Péntek János, aki azt is elmondta, négy évvel ezelőtt kiadták a mostani könyv párját, a Román–magyar kulturális szótárat, amely a román kultúrát mutatta be a nyelvet nem ismerő magyar olvasóknak.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Tiszta” Romániát! - 18.
Magyartalanítási törekvések
Az etnikai arányok megváltoztatását Észak-Erdélyben már 1944 őszén beindítják, 1945-ben ez folytatódik – részben spontánul, részben szervezetten –, és tömegjelleget ölt. Megkezdik a magyar városok, köztük Kolozsvár elrománosítását.
Itt 1941-ben csupán 9814 (8,9 százalék) román él, de számuk 1948-ig eléri a 47 ezret. A románosítást a tömeges betelepítéssel és a magyar lakosság zaklatásával érik el. A „magyartalanítás” eszköze az elmenekültek visszatérésének akadályozása, az állampolgárságról való lemondásra kényszerítés. A katonai szolgálatra való behívást suttogó propagandával terjesztik, és azt is, hogy a leventéket le fogják tartóztatni. Érthető, hogy a magyar fiatalok tömegével mennek el, vagyonukat a román hatóságok elkobozzák. Ebben az ügyben a magyar külügyminisztérium is tiltakozni kényszerül, 1945. augusztus 28-án a Szövetségközi Ellenőrző Bizottsághoz fordul. A Groza-kormány kommunista igazságügy-minisztere, Lucreţiu Pătrăşcanu sem rejti véka alá, hogy több százezer magyar kitelepítését tervezi, és ezt szolgálja az 1945. április 4-én kiadott 261. számú állampolgársági törvény. Ennek értelmében nem kaphatnak állampolgárságot azok, akik Trianon (1920. június 4.) után a két háború közti időben sem nyerték el. Számuk mintegy 100 ezer körüli. Hasonlóképp azok sem, akik Észak-Erdélyben 1940 és 1944 között folyamodtak magyar állampolgárságért. 1946 áprilisában a Román Kommunista Párt az állampolgársági törvényre hivatkozva kéri a Szovjetuniót, hogy engedélyezze 400–450 ezer magyar kitelepítését. Szerencsére a szovjet legfelsőbb vezetés elutasítja e kitelepítési programot. Az állampolgárság kérdését végül a román állam kénytelen 1948 júliusában – a párizsi békeszerződés aláírása után – rendezni.
Ígéretek, engedmények kora
Amikor Észak-Erdélybe 1944. november 14-én bevezetik a szovjet közigazgatást, az 575. számú törvény alapján megszervezik a Kisebbségi-Nemzetiségügyi Minisztériumot. 1945. február 7-én közzéteszik a február 6-án elfogadott 86. számú törvényt is, a Kisebbségi Statútumot (Nemzetiségi Statútum). Ez a dél-erdélyi magyarság számára bizonyos többletjogokat biztosít a korábbi jogfosztottsághoz mérve, de az észak-erdélyiek számára a meglévő jogaik korlátozását, szűkítését jelenti. A Statútum legfőbb hiányossága, hogy legtöbb előírása gyakorlatban nem érvényesül, mert azok többsége ellentétes az 1923-as alkotmány szellemiségével. A király is azért írja alá, hogy „legyen” egy ilyen, nem azért, hogy a nemzetiségi problémákat megoldja. Ez tehát külföldnek szól, gyakorlatilag kirakat-törvény. Ki tudja, hogy mikor veszik hasznát párizsi béketárgyalásokon, amikor érvekkel kell bizonyítani, hogy az erdélyi magyarság jogai széles mértékben biztosítottak. A Kisebbségi Statútum kiadásával megszűnt az a korábbi jogi lehetőség, hogy a kisebbségi panaszokkal a nemzetközi fórumokhoz lehessen fordulni, miként a háború előtt a Népszövetséghez. Mivel 1945. március 6-án megalakul a kommunista befolyás alatt álló Groza-kormány, Sztálin engedélyezi a román közigazgatás észak-erdélyi bevezetését. Kurkó Gyárfás, az MNSZ elnöke a demokrácia bizonyítékát látja abban, hogy – az udvarhelyi népgyűlés idején – 1945. március 27-én „a magyar szín [a magyar zászló a] szervezetünk székházán” már szabadon lenghet. Az 1946. október 25-i választási kiáltványban a szövetség az általa elért sikereket így foglalja össze: feloszlatják a munkásszázadokat, az emberek hazatérhetnek. Megszüntetik a katonaságnál működő külön bíróságokat, hazasegítették és hazasegítik a hadifoglyokat. Az MNSZ-et a Groza-kormány támogatásáért a magyarság egy része meggondolatlan behódolónak tartja. Bár a jogszabályok – így az 1945. augusztus 6-i – tiltják a diszkriminációt etnikai, nyelvi és vallási alapon, megszabják az anyanyelvhasználat jogát, a nemzeti kisebbségek iskoláit egyenlővé teszik a többségivel, a változások alig észlelhetők. Ez azzal magyarázható, hogy Észak-Erdélyben a visszatért hatóságok nacionalista magyargyűlölők, bojkottálják a magyarságra vonatkozó pozitív rendelkezések végrehajtását, miközben elsősorban magyarokat sújtó törvények is születnek. Így például az erőszakos sorozások, a munkaszolgálat, a bűnvádi eljárások, a kisajátítások, a földreform, az állampolgársági törvények, a szövetkezeti tulajdon felszámolása, az „idegen vagyonok” kisajátítása mind-mind a magyarokat hozzák hátrányos helyzetbe, mutatják az ígéretek és a valóság közti távolságot. Az illúziók a Groza-kormány nemzetiségi politikájának demokratizmusáról hamar szertefoszlanak. Tudomásul kell venni, hogy a visszatért „reakciós, soviniszta közigazgatás” feladatának érzi, hogy „apránként lerombolja a nemzeti egyenjogúságnak és megbékélésnek azt a nagy reményekre jogosító művét, amelyet széleslátókörű és humánus szellemtől áthatott férfiak alig egy negyedév leforgása [1944. november 14. és 1945. március 8. között – a szerző megj.] alatt alkottak”.
A magyar iskolahálózat
A demokrácia legnagyobb akadálya a sokat emlegetett „restitutio in integrum” elv érvényben maradása, amely az 1940. augusztus 30. előtti állapotok visszaállítására törekszik. Ennek szellemiségében – az 1945. május 29-én kiadott 406-os számú törvény értelmében – mindazokat az iskolákat, amelyeket a románok a második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után hagytak el, ismét visszaveszik. Senkit nem érdekel, hogy azokat még korábban a magyaroktól vették el. Ilyen intézmény volt a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem, valamint az 1920 és 1940 közt erőszakkal kisajátított magyar iskolaépületek sora. Minden gáncsoskodás ellenére 1945 májusától 1946 májusáig kiépül, megvalósul az anyanyelvű oktatás az óvodától az egyetemig. Beindul a könyvkiadás, a színházak, a tudományos műhelyek, a gazdasági szervezetek, a szövetkezetek tevékenysége. 1945 őszén hozzáfognak az 1943-ban betiltott dél-erdélyi magyar iskolák visszaállításához. Az MNSZ 1946-ban kiadja a jelszót: „Minden magyar gyereket magyar iskolába!” A magyar iskoláztatás fejlesztése irányába jelentős lépést jelent az 1946. március 13-i törvény, amely lehetővé teszi minden tantárgy – ideértve Románia történelmét, földrajzát és az alkotmánytant – magyar nyelvű oktatását. A román nyelv tanítása csak a harmadik osztálytól kötelező. Két központtal: Brassó és Kolozsvár önálló magyar főtanfelügyelőségek, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Szatmáron és Temesváron magyar nyelvű tanfelügyelőségek alakulnak. A magyar tannyelvű óvodák, az egy-négy osztályos iskolák, a gimnáziumok, a líceumok állami és egyházi kezelésben átfogják a magyarlakta településeket. 1946 és 1948 között az Oktatásügyi minisztériumban a nemzetiségi iskolákat dr. Felszeghy Ödön, majd Czikó Lőrincz magyar államtitkár irányítja. 1947 őszén Moldvában megnyílnak az első magyar iskolák, számuk a következő években fokozatosan növekszik.
1945-ben visszaállítják a magyar egyetemet, amely egyszerre nyitja meg kapuit Kolozsváron és Marosvásárhelyen Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem néven. Dr. Csőgör Lajos, a Bolyai Egyetem első rektora írja, hogy ennek megnyitása a „mostoha körülmények, a tudatos akadályozás és sokszor ellenséges légkör” ellenére történt. Érdekes az a tisztánlátás, ahogy Márton Áron püspök 1945/46 fordulóján az egyetem jövőjét látja. Csőgör a püspökkel való egyik találkozóján tapasztalja, hogy – bár frissiben beindult a magyar egyetem és nagy ütemben folyik a magyar intézményrendszer kiépülése – Márton Áron az egyházi és az állami magyar iskolák jövőjét bizonytalannak tartja. A kiépülő magyar intézményekre hivatkozva arról győzködi a püspököt, hogy nincs miért aggódni. Később gyakran eszébe jutnak a püspök szavai: „Csőgör kérem, maga tényleg azt hiszi, hogy az önálló magyar egyetem sokáig megmarad? Magukat megszédítette az a négy év, amit Észak-Erdélyben éltek, és ezért nem látnak elég tisztán. Hogy mit várhatunk a jövőtől, azt csak mi tudjuk, akik Dél-Erdélyben éltünk”.
Csőgör nem volt az egyedüli, aki bizakodott. 1946. október 25-én az MNSZ választási kiáltványának 5. pontjában lelkendező szavakat olvashatunk, melyek mutatják a jövőbe vetett hitet: „Létrehoztuk hatalmas iskolai hálózatunkat. Az óvodától az egyetemig biztosítottuk a magyar anyanyelven való oktatást gyermekeink számára”. A 7. pont a közművelődés feltételeiről szinte büszkén említi: „Két főiskolánk van: a Bolyai Tudományegyetem és a Zeneművészeti Főiskola, s állami támogatásban részesül két színházunk.”
Az 1948-as tanügyi reform
Az 1948. augusztus 3-i tanügyi reform államosítja az egyházi iskolákat, megszűnik az önálló magyar intézményrendszer. A magyar egyházak mintegy 2000 épületét és a teljes magyar iskolarendszert a román állam veszi át. Felszámolják a nagy múltú magyar egyesületeket, köztük az Erdélyi Múzeum Egyesületet, az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesületet, az Erdélyi Tudományos Intézetet, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesületet. A színházak, a kulturális és közéleti folyóiratok, a könyvkiadás szintén a román állam politikájának függvénye lesz, mert a magán- és az egyházi tulajdon államosításával, a magyar szövetkezeti tulajdonnak a románba való beolvasztásával anyagi háttér nélkül maradt a magyar kultúra- és iskolarendszer. Megszűnnek a magyar tanfelügyelőségek, helyüket vegyes, azaz román és magyar tanfelügyelőségek veszik át. A román nyelv oktatását már az első osztálytól kötelezővé teszik. Immár senkit nem zavar, hogy két évvel korábban, 1946-ban csak a harmadik osztálytól követelték ezt, amikor még az volt a szakmai álláspont: tömeges oktatásban egy kisgyermek egy idegen nyelvet, mint a román is, csak úgy sajátíthat el, ha alaposan ismeri saját anyanyelvét és a fogalmakat. A reform következménye még, hogy a nagyszámú elméleti líceumból csak 22 működhet tovább. Magyar elméleti líceum nélkül marad Nagyszalonta, Szamosújvár, Szilágysomlyó, Nagykároly, Szászrégen, Medgyes, Kézdivásárhely, Gyulafehérvár, Nagybánya és Máramarossziget. Helyükbe román és magyar tagozatú műszaki középiskolákat szerveznek. A tanügyi reform negatívuma még, hogy több magyar egyházi iskolába román tagozatokat telepítettek. A közoktatásügyi minisztérium átszervezésekor megszüntették a nemzetiségekért felelős főosztályt is. A tanügyi reform utáni helyzetről az MNSZ új elnöke, Kacsó Sándor 1948-as kongresszusi beszédében megemlíti, hogy a teológiai főiskolákat leszámítva Romániában négy magyar főiskola és egyetem működik. A „Bolyai Tudományegyetem nyolc karral, a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet öt karral, a kolozsvári Művészeti Főiskola négy karral s a kolozsvári Mezőgazdasági Intézet egyelőre egy karral”.
Elmondható, hogy a Romániában 1948-ig kiépült önálló magyar iskolarendszert az államosítással alapjaiban rendítik meg, így felszámolva a kulturális autonómiát. Megkezdődik a magyar iskolarendszer elsorvasztása. Az elméleti líceumok egy részének megszüntetése után 1950-ben felszámolják az önálló magyar művészeti középiskolákat, főiskolákat, amelyek román és magyar tagozatúvá alakulnak. Egyértelmű: túl vagyunk az Észak-Erdélyt visszaadó 1947-es párizsi békeszerződés aláírásán, lejárt az ígérgetések és engedmények kora.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Értékeinkre építünk
Konferencia Székelyföld jövőjéről
Tegnap délelőtt a marosvásárhelyi közigazgatási palotában került sor a Maros megyei, illetve a marosvásárhelyi RMDSZ szervezésében az Értékeinkre építünk című konferenciára. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a közösségi akarat felmutatásának fontosságáról, az RMDSZ jövőépítéssel kapcsolatos terveiről beszélt, és arról, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban számos olyan esemény történt, amely közép- és hosszú távon meghatározza az erdélyi magyar közösség sorsát, jövőjét.
Mi a szülőföldünkön akarunk maradni!
"A kiindulópont minden cselekvési tervünknél az, hogy mi a szülőföldünkön akarunk maradni, itthon tervezzük az életünket. Az önkormányzatokban erősek vagyunk, a tervezett közigazgatási átszervezés ezt az erőt lenullázta volna, éppen ezért számunkra jó hír az, hogy végül a régiók átszervezéséről letett a kormány. Ezzel együtt nem kerül sor az alkotmánymódosításra sem, bár a tervezet megvitatásakor bekerült néhány, a magyar közösség szempontjából jelentős módosítás. Az elmúlt időszakban zajlott le a helyi népszavazások kiírása érdekében megtartott aláírásgyűjtésünk. Ennek során alig néhány nap leforgása alatt 200.000 aláírás gyűlt össze a Székelyföldön és a Partiumban. Ez azt jelzi elsősorban, hogy a magyar közösség és az RMDSZ elképzelései egybecsengnek, a magyar emberek egyetértenek a kezdeményezésünkkel, támogatják, megbíznak bennünk. Ez a leghatékonyabb fegyver az RMDSZ kezében – jelentette ki Kelemen Hunor.
Rámutatott: mind a kulturális autonómia, mind a székelyföldi autonómia ügyében az RMDSZ kizárólag politikai eszközöket használ, törekedve a román lakossággal való együttműködésre, közös érdekek mentén cselekedve valamiért, nem valaki ellen.
Nemcsak Székelyföldről van szó
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke kissé "tágította a kérdést", mert, mint mondta, itt nem csak Székelyföldről van szó. – Hadd ne fókuszáljunk csak Székelyföldre akkor, amikor régiósításról beszélünk, amikor egy európai elképzelésről beszélünk.
Elmondta, annak ellenére, hogy egy ideig az Európai Unióban az volt az elképzelés, hogy a szegény régiókat közelebb hozzák a gazdag régiókhoz, bebizonyosodott – egyébként Romániában is a nyolcas régiók teljesen hibás megfogalmazása miatt –, hogy fiaskó volt az egész.
– Nem működött: a gazdagok még gazdagabbak lettek, a szegények még szegényebbek. Ezért az Európai Unió a következő hét évre átütemezi a prioritásokat, azt mondja, hogy klaszter típusú felépítésre fókuszáljatok, ami azt jelenti, hogy kutatás, innováció, technológia, kis- és középvállalkozások, és olyan struktúrák megépítése, amelyek nem feltétlenül csak területhez kötődnek. Erre kell felkészülnünk, ha több európai uniós pénzt akarunk lehívni. Statisztikai adatokkal bizonyítható, hogy a nyolc régió nem működőképes, nem lehet így továbbmenni, és egy kicsit lépjünk ki abból a cipőből, hogy ebben a régiósításban nem tudunk időnként másról gondolkodni, csak így vagy úgy. Ez véleményem szerint nem fog megvalósulni Romániában, hiszen az alkotmány miatt valószínűleg 2015-ben lehet erről beszélni. Készüljünk fel, hiszen vannak kisebb régiók, vannak Leader-programok, vannak olyan helyi kezdeményezések, amelyek a régiót is segítik.
Bármilyen decentralizálás jó
Péter Ferenc, az Erdélyi Magyar Önkormányzati Tanács elnöke, Szováta polgármestere szerint ezek a tanácskozások nagyon hasznosak, hiszen már a kormány is decentralizálásról beszél. – El kell gondolkoznunk azon, hogy ez jó-e nekünk. Véleményem szerint bármilyen decentralizálás jó mind a megyéknek, mind magának Székelyföldnek. Ez azt jelenti, hogy nagyobb hatalommal rendelkeznek majd a megyei és a helyi önkormányzatok. Úgy gondolom, ezek a tanácskozások fontosak, továbbra is együtt kell lennünk, és együtt kell képviselnünk ugyanezt az irányt.
Székelyföldön a területi autonómia a megoldás, de ez nem megoldás a Székelyföldön kívül
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára: – Két témát választottunk: az egyik a Hogyan tovább, Székelyföld?, a másik az oktatási kérdés, amely mindenképp meghatározó nemcsak a mindennapjaink, hanem a magyar közösség hosszú távú megmaradása, fejlődése, boldogulása szempontjából. A hogyan tovább, Székelyföld kérdést én kizárólag Erdély vonatkozásában tudom megválaszolni, hiszen nemcsak erre a kérdésre kell válaszolnunk, hanem hogy hogyan tovább, szórvány, hogyan tovább partium, és amíg a Székelyföldön egyértelműnek tűnik, hogy hosszú távon a területi autonómia a megoldás, ez nem nyújt megoldást a Székelyföldön kívül. A kulturális autonómia és annak az elemei jelentik azt, ami magyar szempontból nagyon fontos.
Mérföldkőnek tartom a májusi kongresszust
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke: – A csíkszeredai kongresszus után a három székelyföldi megye, látva a kongresszusi dokumentumot is, amely Székelyföld fejlesztéséről szól, stratégiai, majd – ezt lebontva – akciótervet dolgozott ki annak érdekében, hogy hogyan visszük tovább Székelyföld fejlesztési kérdéseit és a székelyek ügyét. Ebbe a sorozatba kapcsolható be – láthatóan nagy eredménnyel – például az az aláírásgyűjtési akció, amelyen tíz nap alatt több mint 120 ezer aláírást gyűjtöttünk egy hárommegyés fejlesztési régió kezdeményezése érdekében. Ez azt jelenti, hogy a Székelyföldön lakó 609 ezer magyar ember közül 120 ezren írták alá, tehát minden negyedik székelyföldi ember támogatta aláírásával tíz nap alatt ezt az ügyet.
Visszaigazolta ez az akció is azt, amit a májusi kongresszuson megfogalmaztunk stratégiai célként Székelyföld jövőképe érdekében. Kialakult, újraindult, erősödött az összefogás különböző kérdésekben, a legutóbbi a székelyek nagy menetelése alkalmával, amikor Háromszéken több mint százezer ember gyűlt össze Székelyföld – és nem csak Székelyföld – minden sarkából. Tehát ilyen szempontból mérföldkőnek tartom a májusi kongresszust, és az elmúlt hónapok tanácskozásainak konkrét eredménye után látszik, hogy a terv reális és életképes. A mai rendezvény is ebbe illeszkedik bele.
Fontos, hogy Székelyföldre figyelünk
Vincze Lóránt, az RMDSZ külpolitikáért felelős titkára: – Már a címe is jó, mert van egy alap, amire építeni lehet. Ezek valóban az értékeink, és az, hogy Marosvásárhelyen került sor egy ilyen konferenciára, azt jelenti, hogy valóban a Székelyföldnek akar üzenni. Nagyon jó, hogy az elmúlt hónapban sok vita, sok javaslat elhangzott. Fontos az, hogy Székelyföldre figyelünk, és ez a konferencia valóban Székelyföldnek üzen. Sok építő vita volt, sok javaslat elhangzott a Székelyföld jövőjével kapcsolatosan, én úgy érzem, hogy a székelyföldi kohézió igazából most kezd körvonalazódni. És ez csak erősítheti a régiót. Európában is azok a régiók váltak sikeressé, amelyek pontosan meg tudták határozni, hogy mit szeretnének tenni a jövőben, melyek azok a fejlesztési vonalak, amelyekre ráállítanák a helyi gazdaságot, melyek a közösségnek a legfontosabb mozgatórúgói, és ha önmagunkat definiáljuk itt, a Székelyföldön, akkor utána a következő lépések már könnyebbek lesznek, utána már eszközöket és lehetőségeket lehet keresni a célok megvalósításához.
A szakmai viták mindig előre viszik az ügyeket
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke a tanácskozás végén a Népújság kérdésére kijelentette: – Azt hiszem, az RMDSZ ezúttal is két nagyon fontos tényt bizonyított. Egyik az, hogy mi minden kérdést szakmai megalapozottsággal közelítünk meg, és így próbáljuk a jövőt megfogalmazni, másrészt mindig aktualitásokkal foglalkozunk. Ma három nagyon fontos aktualitásról beszéltünk: az egyik a küszöbön álló decentralizáció, ami a kormány felelősségvállalásával tulajdonképpen el is kezdődött, másrészt beszéltünk az autonómiatervezetről, amit nemsokára közvitára is bocsát az RMDSZ, illetve beszéltünk a régiósításról, amit nem adtunk fel, lévén, hogy a fejlesztési régióknak az újragondolása továbbra is aktualitás.
– Gondolja, hogy az ilyen tanácskozások előre viszik az autonómia ügyét?
– Azt hiszem, hogy a szakmai viták mindig előre viszik az ügyeket, mert ezekben lehet tisztázni olyan félreértéseket, amelyek például a régiósításra vonatkozó kezdeményezésünket akadályozták. Ezért szerveztük ezt a konferenciát nyilvánosra, mert meggyőződésem, hogy még mindig sok olyan előítélet van, amely akadályozza a közigazgatási reformot.
– Ez azt jelenti, hogy folytatni szeretnék?
– Természetesen, a konferencián szóba került az is, hogy minden egyes felmerülő kérdésben rendkívül fontos az, hogy egyeztessünk a román társadalom képviselőivel. Azt gondolom, a következő lépésünk ez lesz. Legutóbb a rendkívüli megyei tanácsülésen sikerült végre párbeszédet elindítani a régiósítás ügyében. Folytatjuk ezt a kezdeményezést, úgyhogy a következő lépés Maros megyében minden bizonnyal egy olyan találkozó szervezése lesz, ahol ezeket a kérdéseket már a román pártok képviselőinek a részvételével fogjuk újra megnyitni. Remélem, ezúttal eleget tesznek a meghívásunknak, mert sajnálattal kell mondanom, hogy, bár többször kezdeményeztünk tanácskozást, kezdeményezésünkre nem válaszoltak.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Könyvtári centenáriumot ünnepeltek
"A közösség szolgálatában" – de hogy miért csak románul?!
A Kultúrpalota százéves fennállásának alkalmából szervezett ünnepségsorozat része volt a Megyei Könyvtárban és a Kultúrpalota nagytermében tegnap megtartott A Maros Megyei Könyvtár – száz év a közösség szolgálatában című rendezvény. A centenáriumi ünnepség a könyvtár igazgatóinak nevét tartalmazó emlékplakett felavatásával kezdődött, majd a meghívottak, résztvevők átvonultak a Kultúrpalota nagytermébe, meghallgatni a méltatóbeszédeket, jelen lenni az évfordulós emléklapok átadásán. Mindez kizárólag románul zajlott, amint az a szintén csak román nyelvű programban szerepelt.
Annak ellenére, hogy még nyáron, a Kultúrpalota ünneplésére szervezett rendezvénysorozat megkezdése előtt a sajtó már jelezte, hogy a megtervezett plakátok egynyelvűek, illetve kevés magyar vonatkozású rendezvényt tartalmaznak, az RMDSZ megyei képviselői sajtótájékoztatón nyugtatták meg a sajtót: nemzetiségi szempontból kiegyensúlyozott rendezvényekre kerül majd sor, illetve kétnyelvű programfüzeteket, plakátokat, egyéb népszerűsítő anyagokat adnak ki. A tegnapi tapasztalatok azonban ennek homlokegyenest ellentmondtak. A díszbeszédek kizárólag románul hangzottak el, még mutatóban sem hallottunk egy magyarul szóló üdvözlést, a programfüzet egynyelvű volt, a rendezvény szekcióülésein néhány kivétellel román előadók szerepeltek – mindez annak a marosvásárhelyi, ma megyei könyvtárnak az ünnepségén, abban a Kultúrpalotában, amelyet Bernády György építtetett. Annak a könyvtárnak az ünnepségén, amely egyaránt a magyar és román közösség szolgálatában állt mindvégig, amelynek 14 igazgatója közt ott volt Molnár Gábor, Vigh Károly, Rácz Béla, Bartók Ibolya, Halász Borbála (majd 1965 után román nemzetiségűek váltották őket), és amelynek korszerűsítését Lokodi Edit tanácselnökként kiemelten támogatta. A rendezvény a román himnusz eléneklésével kezdődött, ezt követően Monica Avram jelenlegi könyvtárigazgató ünnepi beszéde következett. Felszólalásában történelmi napnak nevezte a tegnapit, hangsúlyozva, hogy 100 év tevékenység, tapasztalat, nehézség áll az évforduló mögött. Méltatta a megyei könyvtárnak a városi közkönyvtárakkal való gyümölcsöző együttműködését, a különböző projekteket, amelyekben együttműködtek több állami intézménnyel.
Az igazgató emléklapot adott át a megyei könyvtárral "szorosan együttműködő" Szászrégen, Dicsőszentmárton, Marosludas, Nagysármás, Mezőtóhát (mind USL-s vezetésű – szerk. megj.) polgármestereinek, illetve a polgármesteri hivatal képviselőjének, majd a Vészhelyzeti Felügyelőség és a Marosvásárhelyi Börtön vezetőinek (a közös projektekben való együttműködés kapcsán). Emléklapot vett át az Amerikai Egyesült Államok bukaresti követségének sajtóattaséja, Kenneth Wetzel, aki felszólalásában hangsúlyozta: nem sok romániai közkönyvtár dicsekedhet százéves múlttal. "A könyvtárosok fontos szerepet töltenek be a közösség életében az oktatás fejlesztése, a kultúra terén, valódi értékek felé irányítva az embereket. A könyvtár nemcsak a tájékozódás, de a tanulás, a kommunikáció, a szocializálódás helyszíne is" – tette hozzá, köszönetet mondva a megyei könyvtárnak, az önkormányzatnak az American Corner program kapcsán a követséggel való együttműködésért. Emléklapot kapott többek közt Ciprian Dobre megyei tanácselnök is, aki a könyvet a "legjobb barátnak" nevezte. "Sem a számítógép, sem más kibernetikai módszerek nem helyettesíthetik a nyomtatott könyvet vagy akár a táblagépen olvasható könyvet. Egy könyv elolvasása után az ember úgy érzi: máris többet tud" – mondta a tanácselnök. A következő kitüntetett Corneliu Grosu prefektus volt, de más meghívottak is – leginkább szakmai szervezetek – lehetőséget kaptak a rendezvényen való felszólalásra, üzenet tolmácsolására. Az "időkapszula" lezárását követték a nap második részében a szekciónkénti ülések.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Nem ismer határokat a magyar tudományos élet
Ma zárul A magyar tudomány napja Erdélyben rendezvénysorozat
A Protestáns Teológiai Intézet díszterme adott otthont tegnap a Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének fővédnökségével zajló rendezvénysorozat, A magyar tudomány napja Erdélyben plenárisának. Az esemény, amint azt a megnyitóban Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke is kifejtette, alkalom számba venni az elmúlt esztendő – vagy az annál hosszabb időszak – tudományos eredményeit, amelyek főleg a szakosztályok ülésein kerülnek bemutatásra, de ugyanakkor ünnepély is, amely a magyar tudományosság országhatárokon túlnyúló egységét és a szakágak egybefonódását fejezi ki. Ez tükröződik az idei rendezvény jelmondatában is: Velünk élő tudomány. A megnyitón köszöntőt mondott Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke, aki az akadémiának a határokon túlról eredő bővülésére hívta fel a figyelmet: már több mint 1800 ilyen külső tagot és 18 akadémikust tartanak számon.
Szabadság (Kolozsvár)