Bethlen Gábor fejedelem is beáll a Kétágú körüli élőláncba
Indul a gyűjtés – októberben avatják a bronzszobrot
A kolozsvári Kétágú templom előkertjében avatnák fel Bethlen Gábor kétméteresnél magasabb egész alakos bronzszobrát október 23-án, a fejedelemmé avatás 400. évfordulóján – az első ilyen méretű és jellegű Bethlen-szobrot Erdélyben. A szoborállítást az 1979–80-ban Budapesten létrehozott Bethlen Gábor Alapítvány kezdeményezte, a júniusban létrejött szoborbizottság – Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Böjte Csaba ferences szerzetes, Lezsák Sándor, a magyar országgyűlés alelnöke – intézi. Az emlékmű alkotója a székelyföldi származású Péterfy László, aki 25 évvel ezelőtt Bethlen Gábor-makettet ajándékozott az alapítványnak, ennek mintájára készül most a szobor. A 25–27 millió forintra becsült költséget közadakozásból és pályázati támogatással fedeznék, erről július 10-én felhívást tettek közzé a Bethlen-emlékév felsorolt fővédnökei. A Kolozsvári Magyar Napok idején több helyszínen adományozhatunk.
A bejárattól mintegy 12 méterre, a gömbkövek jelenlegi helyén tervezik elhelyezni fejedelemmé avatása 400. évfordulóján Bethlen Gábor egész alakos bronzszobrát, amely az utcáról profilból látszana. A szoborbizottság úgy találta, a Kétágú templomnál népes tömeg elfér úgy a templomban, mint a kertben, ugyanakkor az egyházi tulajdonban álló városközponti terület és az ünneplő emlékezők védettségét kerítés biztosítja.
Bethlen Gábor ma különösen időszerű
A szobor bronzba öntése Magyarországon, a kezdeményező Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával-szervezésével és Péterfy László szobrászművész közreműködésével történik, majd adományként az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába kerül. A talapzat költségeinek fedezéséhez szükséges pénzösszeget az alapítvány megelőlegezte, a Kolozsvári Magyar Napokkal kezdődik a közadakozás annak megtérítésére. Az adományozási felhívást hirdető, bíborvörös hátterű, a majdani szobor gipszfigurájával illusztrált reklámtáblák közelében álló standoknál akármilyen csekély összeget elfogadnak, de a Román Kereskedelmi Bankban nyitott számlára is utalhatunk („BG szoboralap”, Eparhia Reformata din Ardeal, RO43 RNCB 0106 0266 0457 0512), illetve folyamatosan lehet adományozni az egyházközségeknél, a püspökségen. Az adományozók névsorát aranykönyvben őrzik majd a Kétágú templom múzeumában.
Szeptember elején készül pontos költségvetés a talapzatról és az ünnepségről, akkor egyeztetnek a többi magyar történelmi egyház püspökével. A szobrot még augusztusban megöntik – mondta el lapunknak Kató Béla, aki az anyagiak előteremtésében számít a Bethlen Gábor Alapítvány több mint 60 díjazottjára is, akik mind a fejedelem szellemiségét próbálják ápolni és továbbadni a Kárpát-medencében.
– Bethlen Gábor az egész magyarság történelmi példaképe, Erdély aranykorának letéteményezője, ha erőt akarunk meríteni és újabb dolgokat szeretnénk megvalósítani, mindannyian visszanyúlunk példájához. Bethlen Gábor alakja, személyisége, életpéldája most különösen időszerű, ezt egyre többen felismerik, nemhiába viseli oly sok egyesület a nevét. Ez a szoborállítás több mint szoborállítás. Mindent megteszünk, hogy ez az ünnep szépre sikeredjen, mindenkire nézve nagyon gazdag és komoly üzenetet hordozó ünnep legyen, senkit nem zárunk ki belőle. Hiszem, hogy a Kárpát-medencei magyarság ebben a kérdésben képes összefogni, összeadni a szükséges pénzt – mondta a református püspök úgy értékelve, hogy a Kétágú templom előkertjében a Bethlen-szobor hasonló lesz a Szent Mihály-templom Márton Áron-szobrához: kicsit bent, kicsit kint.
Kőkertbe kerül a letagadott római szarkofág
Adorjáni László, a Kétágú templom lelkipásztora lapunknak elmondta, a szobor felállítására engedélyért folyamodtak a városházához, a választ augusztus végére várják.
– Megtisztelő, hogy ránk esett a választása, bár a Kétágú templom történetének sok köze nincs Bethlen Gáborhoz. A nagy fejedelem nevét viselő hóstáti dalkörünk tagjait kellemes meglepetésként érte a hír, jelzésértékűnek érzik a választást. Úgy látjuk, a Kétágú ezzel egy kicsit jobban az érdeklődés középpontjába kerül, érdekes és tanulságos múlt áll az impozáns épület mögött. Kicsit jelképe a sorsunknak is, különösen a tudatosan szétszórt, templomunk körül egykor nagy egybefüggő területen élő hóstáti közösséget nézve. A Bethlen Gábor Alapítvány ügyvezető kurátora azzal fogadott Budapesten, amikor a készülő szobrot megtekintettük Péterfy László műtermében, hogy ezzel a szoborállítással Bethlen Gábor is beáll abba az élőláncba, amelyet a templom körül fontunk, tiltakozásképpen az újabb buldózeres erőszakos építkezés ellen – mondta Adorjáni László, akitől azt is megtudtuk, a gömbköveket kissé hátrébb költöztetik, majd később a tervezett kőkertbe. Ott kiállítanák a régi templomtól származó, birtokukban levő két követ is, reményeik szerint valamilyen formában a régi templom makettjét, valamint azt a megmentett római szarkofágot és római épület-sarokkövet, amely a tanfelügyelőségi építkezés során nagy titoktartással és sebtében végrehajtatott régészeti kutatások utolsó napján került elő (és amelynek létét hivatalosan nem ismerték el).
A Bethlen Gábor fejedelem marosillyei szülőházát megmentő Böjte Csaba így fogalmaz a szoborállítás kapcsán: „A 400 évvel ezelőtt Kolozsváron megválasztott nagy fejedelmet én leginkább azért tisztelem, mert képes volt a magyarokat, székelyeket, szászokat, románokat, mindazokat, kik e térségben éltek, egymással kiengesztelni, egy asztalhoz ültetni, és az így felszabadult erőket az országépítésre bölcsen befogni. Bármerre járunk szülőföldünkön, sokfelé még ma is láthatjuk a nagy fejedelem idejében épített kastélyokat, épületeket, megálmodott intézményeket. Úgy érzem, hogy nekünk nagy-nagy alázattal az ő útján kell járnunk, mert minden más út fájdalomba, pusztulásba torkollik. Itt, ebben a multikulturális térségben egymás nélkül csak egy megsebzett, bűnre épülő, torz világot teremthetünk.”
A 33 évesen fejedelemmé választott Bethlen Gábor Tündérkertet varázsolt Erdélyben a török és Habsburg elnyomás dacára, zászlaján a „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” jelszóval. A vallási türelem mintapéldája, kollégiumot alapított, támogatta a szegények oktatását, könyvtárat gyűjtött, külpolitikája figyelemre méltó, sikere nem maradt észrevétlen Európában. Uralkodásának idejét (1613–1629) nevezik Erdély aranykorának.
Szabadság (Kolozsvár)

Nyílt levél Marosvásárhely polgármesterének
Polgármester úr! Tulajdonképpen nem várok magyarázatot arra, hogy az Emil Boc vezette Kolozsváron miért lehet egy egész héten át a város főterén magyar napokat tartani.
Tudom, nem lehet megmagyarázni. Ugyanezen okokból azt sem kérem, hogy elmagyarázza mit jelent a multikulturalitás és hogy kerül az asztalra a szegregáció csizmája. Ezt is nehéz lenne hihetően megérvelni. Ennél sokkal könnyebb az 1990-es évek márciusi eseményeivel riogatni a közvéleményt, újra meg újra kiengedni a palackból a szellemet. Ezen felüll, azt sem tudná elmagyarázni, hogy ezek után jó esélyekkel aspirálhatunk az Európa Kulturális fővárosa címre.
Engedelmével, teszek egy kísérletet, megpróbálom én elmagyarázni Önnek, hogy a multikulturalitás a különböző nemzetiségi kultúrák egymás melletti létezését jelenti. Kérem, értse meg: nem a kultúrák összemosása, asszimilációja, hanem egymás melletti léte. Kolozsváron azért lehet magyar napokat tartani, mert a város vezetése tudja, hogy a magyar kultúra csak akkor valódi hozzáadott értéke a városnak, ha ezt megfelelő hangsúllyal jelenítik meg. Kolozsváron, ha összemosnák a magyar és a román kultúrát egy színpadon, egy fedél alatt, akkor mindkettő veszítene arcéléből. Nem házasítják a körtét az almával, mert abból értéktelen hibrid lesz.
Tartok attól, hogy nem egyről beszélünk. Mi a nemzeti kultúrák egymás melletti létezéséről, avagy a multikulturalitásról beszélünk, Ön pedig szegregációval riogat, vagyis politizál. Ne tegye, polgármester úr! Új idők járnak, 2013-at írunk, Románia is ratifikált egy sor nemzeti kisebbséget védő EU-s jogszabályt, a vásárhelyiek nem akarnak a kilencvenes évek áldatlan vitáihoz visszatérni. És azt is értse már meg végre, hogy a vásárhelyi magyarok nem akarnak asszimilálódni sem! Ahogy Kolozsvárnak, úgy Vásárhelynek sem lenne jó, ha a magyar kultúra, mint hozzáadott érték elhalványodna.
Ön megsértette a vásárhelyi magyarokat! Ezt, mint a magyar kisebbség érdekeiért felelősséget vállaló RMDSZ elnök, nem söpörhetem szőnyeg alá. Emberi és nemzeti méltóságunkban sért minket azzal, hogy megkülönböztet, nem biztosítja számunkra Marosvásárhelyen, a város főterén a Vásárhelyi Forgatag megszervezését, nem támogatja a rendezvényt abból a közös alapból, amihez marosvásárhelyi magyar adófizetők is hozzájárulnak legalább fele részben. Ez a megkülönböztetés azt jelzi, hogy a magyar másodrangú polgárként van Marosvásárhelyen kezelve. Elfogadhatatlan!
Tisztelettel,
Brassai Zsombor
erdon.ro

Meg akarják menteni a romtemplomot
A Pro Partium Egyesület 49 évre használatra kapta a Keményfok községhez tartozó Tamáshida Árpád-kori, romos állapotban lévő templomát. Idegenforgalmi célponttá szertnék alakítani.
Az ezzel kapcsolatos részleteket Csomortányi Istvántól, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei vezetőjétől tudtuk meg, aki Balogh Jánossal, a néppárt nagyszalontai elnökével együtt önkéntesen bonyolította le az ügyintézést az egyesület számára. A templomot magát az 1100-as évek vége felé, a Szentföldről hazatérő teuton lovagrend tagjai építették. Háromhajós, román stílusban épült, falazott téglaszerkezetű bazilika, mely azért is egyedülálló, mert észak-németországi stílusjegyek is fellelhetők rajta. Trianon után, a húszas években a román állam földreformot hajtott végre és helyi földesúr, Liptay Frigyes báró tulajdonában lévő területet felparcellázták, a templom így egy ház udvarába került, s az elmúlt években egy részét még tyúkólnak is használták – utóbb az önkormányzat felszólítására a gazda kiköltöztette a szárnyasokat.
Komoly partnerek
Mivel a báró leszármazottai nem jelentkeztek, hogy visszaigényeljék tulajdonukat, lehetőség nyílt arra, hogy az önkormányzat köztulajdonba vegye az épületet, ami tavasszal, a Pro Partium Egyesület megkeresésére meg is történt. Ezt követően pedig a tanács azt is megszavazta, hogy 49 évre használatba adja az épületet az egyesületnek. „Nagyon örültünk, hogy a Helyi Tanács komoly partnernek bizonyult, amely pozitívan állt hozzá ehhez” – mondta Csomortányi István, aki azt is hozzáfűzte: Keményfok egy 1920 után létrejött román telepfalu, egyetlen magyar tanácsosa sincs. Jelen pillanatban egyébként a torony és a szentély a hozzátartozó félköríves boltozással aránylag jó állapotban van, azonban a főhajó és a két oldalhajó teljes egészében lepusztultak.
Első lépésként alapos és szakszerű régészeti felmérést terveznek, ilyen még nem volt ott, mondta Csomortányi István. Miután ez megvan, meg kell történnie az építészeti felmérésnek, majd el kell készülnie egy műszaki szaktanulmánynak is. Ha ezek megvannak, egy tervdokumentációt állítnak ki, melynek része lesz egy költségtanulmány is – remélhetőleg mindez a tél folyamán el is készül. Ezt követően igyekeznek előteremteni a felújításhoz szükséges forrásokat. Szeretnék kihasználni az uniós pályázati lehetőségeket, de számítanak a vállalkozói szféra támogatására is. A felújítás maga mindenképp az építészeti sajátosságok tiszteletben tartásával, a középkori részletek megőrzésével, kiegészítésével történik majd.
Szép jelkép lehet
Elképzeléseik szerint a mintegy száz éve használaton kívül álló, húszméteres tornyával ma is impozáns és különleges épület a környék egyik leglátogatottabb idegenforgalmi célpontjává válhat, annál is inkább, mivel a főúttól alig négy kilométerre, a Fekete Köröstől pedig száz méterre található. Az, hogy pontosan milyen funkciói lesznek, még nem tudni, akár konferenciákat is lehet majd itt szervezni. „Fontosnak tartjuk a megmentését, mert bár rengeteget foglalkozott vele a sajtó, eddig érdemi lépések ilyen irányba nem történtek. Igazából a dél-bihari, szórványba szorult magyarságának egy szép jelképévé válhat” – tette hozzá a néppárt megyei elnöke.
Neumann Andrea

erdon.ro

Kinevezések: maradhatnak a magyar iskolaigazgatók?
Idén sem tartanak az iskolaigazgatók számára versenyvizsgát, tehát akár az előző évben, egy évre szóló kinevezés útján döntenek az oktatási intézmények vezetőinek személyéről. Szatmár és Maros megyében is politikai egyeztetéssel sikerült megoldani, hogy magyar intézményvezetők kerüljenek olyan iskolák élére, ahol amúgy a törvény szavatolná a jelenlétüket.
Az iskolák igényeit, javaslatait a megyei tanfelügyelőségek összesítették, majd jóváhagyásra felküldték az oktatási tárcához. A minisztérium hivatalos válasza a napokban várható.
Politikai egyeztetésre volt szükség
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke a maszol.ro kérdésére elmondta, a törvény kötelezővé teszi, hogy azokban az oktatási intézményekben, ahol kétnyelvű a tanítás, magyar vezető is legyen. Ezt Maros megyében többnyire sikerült is megvalósítani, kivétel a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium, ahol annak ellenére, hogy magyar nyelvű osztályok is működnek, „valamilyen okból kifolyólag” néhány éve nincs magyar aligazgató. Politikai nyomásra ez szeptembertől változni fog, körvonalazódik az is, hogy ki fogja elvállalni ezt a feladatot.
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk, Maros megyében nagy változások nem lesznek, többnyire ugyanazok maradnak az intézményvezetők, akik eddig voltak. Illés hozzátette, hogy a segesvári gimnázium igazgatóhelyettesi tisztségénél lesz változás, illetve Marosvásárhelyen a Református Kollégium igazgatójánál – ez utóbbi pedagógus személyes okokból kérte felmentését.
Bár politikai egyeztetésre volt szükség Szatmár megyében is, egyelőre úgy tűnik, nem lesznek számottevő változások a magyar iskolaigazgatók, aligazgatók személyét illetően Szász Piroska helyettes főtanfelügyelő szerint. A politikai egyeztetésekről optimistán nyilatkozott Pataki Csaba megyei, valamint Kereskényi Gábor szatmárnémeti RMDSZ-elnök, azonban mindjketten megjegyezték: nincs még végleges döntés. „Úgy vélem, a magyar közösségek ez irányú igényeit 90 százalékban sikerül kielégítenünk” — mondta Kereskényi. Pataki pedig úgy nyilatkozott, hogy annyit kértek a hatalmon levő pártok képviselőitől: tartsák szem előtt a tanügyi törvényben is szereplő etnikai arányosság elvét a kinevezések során.
Székelyföldön és Kalotaszegen nem lesz gond
Augusztus végén valamennyi háromszéki iskola igazgatójának is lejár a mandátuma. A Kovászna megyei tanfelügyelőség a legtöbb tanintézmény élére az eddigi igazgatók ideiglenes kinevezését javasolja a szaktárcának, de lesznek olyan iskolák, ahol új igazgatócserére kerül sor, mivel az eddigi vezetés nem bizonyult hatékonynak, tájékoztatott Keresztély Irma háromszéki főtanfelügyelő.
Az ideiglenes kinevezések legtöbb egy évre szólnak, hacsak időközben a szaktárca meg nem szervezi a versenyvizsgákat, mondta a főtanfelügyelő. Hozzátette: azokban az iskolákban, ahol nem voltak gondok, az eddigi igazgatók mandátumának meghosszabbítását javasolják.
Vannak azonban kivételek, hiszen az oktatási minisztérium alkalmazza az új tanügyi törvényt, amely szerint az lehet igazgató, akinek van ilyen irányú képesítése, illetve végleges tanári állása van. Ez gondot jelent több vidéki tanintézményben, ahol tanítók voltak az igazgatók, és eddig néhány órát oktattak a gimnáziumi osztályokban. Idéntől azonban a tanítóknak vissza kell térniük elemi osztályos katedráikhoz, és emellett a vezetői pótlékért kellene ellátniuk az intézmény igazgatását is. Ezt a tanítók többsége nem vállalta, hiszen az elemi osztályos gyerekek tanítása egész embert igényel, szerintük ezzel összeegyeztethetetlen az igazgatói tevékenység. Ezekben az iskolákban a Kovászna megyei tanfelügyelőség jelenleg keresi az igazgatójelölteket.
A "hajpántbotrányos" iskolában indokolt az igazgatócsere. A Háromszék értesülései szerint a trikolórbotrányként elhíresült márciusi események miatt a megyei tanfelügyelőség leváltja a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum igazgatóját és két aligazgatóját. Az indoklás szerint a háromtagú csapat nem kezelte megfelelően az incidenst. Az évi értékelés alapján Háromszék több iskolájában lesz igazgatóváltás, Kovásznán ellenben valóban a márciusi események következtében nem hosszabbítják meg Simon István igazgató és a két aligazgató ideiglenes kinevezését – erősítette meg a főtanfelügyelő. Keresztély Irma leszögezte: „Az ellenőrzés során kiderült, a márciusi incidens amiatt fajult el, mert az iskola vezetősége nem kezelte megfelelően a helyzetet”. Az új igazgató személyéről egyeztettek Kovászna polgármesterével is, kiválasztották a két aligazgatót is, egy magyar és egy román ajkút, ám a neveket egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, a kinevezések szeptember 1-től érvényesek.
Háromszéken 344 tanintézmény működik, mindegyikük vezetőjének lejár a mandátuma, már egyetlen egy sem marad, aki versenyvizsgával szerezte meg a kinevezését.
Hargita megye tanintézményeiben már kinevezték az iskolaigazgatókat a 2013/2014-es tanévre, jelentős változás itt sem történt. Az intézményvezetők 98 százaléka változatlanul a következő tanévben is betölti vezetői tisztségét – tudtuk meg Bartolf Hedvigtől, Hargita megye főtanfelügyelőjétől. Az elkövetkező időszakban várható miniszteri rendelet megjelenését követően az új tanév kezdetéig az aligazgatókat is kinevezik.
Nem lesz gond Kolozs megyében sem az iskolaigazgatók kinevezésénél. Ahol igazgatócsere történt, a tanfelügyelőség lekérte az iskoláktól a javaslatokat, vezetőtanácsi ülésen megbeszélték és helyi szinten jóváhagyták a kéréseket. A minisztériumi jóváhagyásnak a napokban kell érkeznie. „Vélhetően nem lesznek meglepetések, eddig soha nem voltak, de amíg nem látjuk, mi sem mondhatunk semmi biztosat” – mondta el a maszol.ro-nak Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Az elmúlt napokban a tanügyminisztérium képviselői elmondták, hogy az elkövetkező hetekben várható a miniszteri rendelet, amelynek normái alapján ki lehet majd nevezni az aligazgatókat is azokban a tanintézményekben, ahol a tanulólétszám ezt indokolja.
A.E., K. Zs., P. K., T. A.
Maszol.ro

A hatvanéves Szőcs Gézát köszöntötték Kolozsváron
A Kolozsvári Magyar Napok keretében köszöntötték szerda este a Bulgakov irodalmi kávéházban Szőcs Géza költőt hatvanadik születésnapján.
Orbán János Dénes költő bemutatta az SZ. G. 60 – Album amicorum című könyvet, amelyet Szőcs Géza barátai írtak születésnapjára. Mint Orbán János Dénes felidézte, Szőcs Gézának elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy az 1990-es években alapjaiban megváltozott az erdélyi magyar irodalom. Ő biztosította ugyanis az Előretolt helyőrség című irodalmi lap megjelenésének a feltételeit.
A lap szerkesztését olyan fiatalokra bízta, akik "azonnal elkezdtek garázdálkodni" – idézte fel Orbán János Dénes. "Az a gárda, amely Szőcs Gézának köszönheti megjelenését, ma több mint 150 irodalmi díjat tudhat magáénak" – tette hozzá. Azt is Szőcs Géza érdemének tekintette, hogy amikor elfogyott a pénze, mecénásokat talált a folytatáshoz. E mecénások között a születésnapra kiadott könyv két támogatóját, Nagy Elek vállalkozót és Böszörményi Zoltán író-vállalkozót említette.
Méltatója szerint a Szőcs Géza által kirobbantott erdélyi "irodalmi pörgés" visszahatott Magyarországra, és az ottani irodalmat is serkentette.
Az est meglepetésvendége Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége volt, aki az ünnepelt következetességének és becsületességének a példájaként mesélte el, hogy Szőcs Géza csak azzal a feltétellel vállalta az előszó megírását a szakácskönyvéhez, ha "végigeszi" a receptek alapján készített ételeket. "Nekem kötelező volt az egészet lefőznöm" – tette hozzá, általános derültséget kiváltva.
Lévai Anikó elmondta, abból jött rá, hogy Szőcs Géza a másokkal folytatott beszélgetésekből nyeri egy-egy művéhez az ötleteket, hogy némelyik írásban a saját, korábban elmesélt történeteire ismert.
Szőcs Géza a Carbonaro álnéven írt, Ha a polip szuszog Kolozsvárott című, idén megjelent könyvéből olvasott fel. Elmondta, a könyvben elmesélt történetek "Erdély képzeletbeli arcát ragadják meg, teli valóságelemekkel". Afféle szamizdat irodalomnak nevezte kétkötetes művét, amely nem vásárolható meg a könyvesboltokban, amelyről nem írnak a kritikusok.
Megjegyezte továbbá, ez az első olyan könyve, amelynek a Jánosi Andrea által tervezett látványa teljes mértékben megfelel az általa elképzelteknek.
Maszol.ro

Böjte Csaba útja
A párbeszéd és a kiegyezés évét hirdette meg Böjte Csaba ferences szerzetes az államalapítás ünnepén tartott szentmiséjén.
Aki Böjte Csabát ismeri, jól tudja, inkább javaslatról, mintsem kötelezettségről lenne szó, amit egyrészt azért érdemes megfontolni, mert ünnepi pillanatban, az országépítő Szent István napján ajánlotta figyelmünkbe, másrészt sokan tudják, a felhívás megfogalmazójának minden szava komolyan vehető, bizonyosság erre egész élete, cselekedeteinek láncolata. Hiteles, építkező ember, kit méltán és elfogulatlanul említhetünk a nemzet kovászaként, nem csak az új kenyér napján. A Baranya megyei Birján római katolikus templomában a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője azt mondta, szeretné, ha a világ tizenötmillió magyarja úgy döntene, veszekedés, torzsalkodás, rágalmazás helyett „a keze, a nyelve, a szíve, az agya egyetlen célt szolgálna, Isten akaratát”. „Szent István napján fogalmazzuk meg vágyunkat, hogy a közösségépítés, a családok összetartása, a béke, a holnap építésének tüzében akarunk élni!” – hangoztatta, Jézus, Szent István, Szent László és Bethlen Gábor példáját, illetve az általuk járt utat említve, amelyen ha végigmegyünk, akkor az szerinte a Kárpát-medence felvirágzásához vezet. Nem kell ahhoz sem elfogult hívőnek, sem túlzottan idealistának lenni, józan paraszti ésszel is belátható, követésre érdemesül Böjte nézete, miszerint az a család és közösség érhet el eredményeket, amely képes megbocsátani másoknak, ezért ki kell tudnunk engesztelődni önmagunkkal, embertársainkkal, velünk élő más nemzetekkel, felekezetekkel, közösségekkel is. Ennél hangzatosabb mondatokra nincs is szükség, hiszen kis magyar világunkban, e Kárpát-medencei zilált térben igen elhasználtak már a jelszavak. A ferencesek egyszerűségét, az élet mindenkori lényegét lenne jó látni, a holnap után a holnaputánt is, mai kényszerek mellett távlatokat. Nekünk, magyaroknak, székelyeknek valahogyan másképp kellene élnünk, gondolkodnunk, cselekednünk, „hiszen kard által vész mind, ki kardot ragad”. S ha már az újra a figyelem középpontjába kerülő István, a király rockoperából idézünk, az is egyértelmű, a megmaradásért valakinek, valakiknek „le kell győzni a sötétséget”. Hétköznapibb, honi gondjaink tekintetében pedig megkerülhetetlen a kérdés, mutatkoznak-e már csírái a remélt párbeszédnek, kiegyezésnek? Vezet-e valahová Tőkés László és Kelemen Hunor kolozsvári közös harangozása, háromszéki viszonylatban lesz-e következménye Tamás Sándor államalapító királyunk „üzeneteként” hangoztatott kijelentésének, miszerint értékesebb az összefogás, mint a megosztás? Egyelőre annyi bizonyos, Böjte Csaba járható útra tett ajánlatot. Szerencsés lenne élni e lehetőséggel.
MÓzes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiszorított Vásárhelyi Forgatag (Floreának nem kell magyar rendezvény)
A Maros-parton szervezik meg augusztus végén, szeptember elején a Vásárhelyi Forgatagot – jelentette be tegnap délben rendkívüli sajtótájékoztatón Portik Vilmos, a kulturális napok főszervezője. A polgármester hajthatatlan volt, mindenképpen szerette volna, hogy román együttesek is fellépjenek a forgatagon. Ezzel azonban sérült volna az egész rendezvény alapkoncepciója – fejtette ki Portik. „A hivatalnak nem sikerült összeugrasztania a szervezőcsapatot, megmutattuk, hogy a magyar politikai pártok és különböző civil szervezetek össze tudnak fogni, ha kell. Ugyanakkor azt a tényt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy gyakorlatilag minden erdélyi nagyvárosban vannak magyar kulturális napok, csak Marosvásárhelyen akadályozták ezt meg” – értékelte az elmúlt hetek eseményeit Soós Zoltán fesztiváligazgató.
A forgatag szervezői hivatalosan kérték Vásárhely főterét, a Színház teret és a nyári színpadot helyszínként, erre azonban a válaszadási határidő lejártával sem kaptak írásos választ. A tegnapi bizottsági ülésen pedig elutasították a főtérre vonatkozó kérésüket, technikai okokra hivatkozva. Az önkormányzat nem fogadta el a szervezők javaslatait, hogy kizárólag magyar fellépőkkel, magyar árusokkal, az eredeti koncepciónak megfelelően rendezzék meg a Vásárhelyi Forgatagot, így bejelentették: kiszállnak annak szervezéséből, bár eleve nem is voltak benne – ismertették honlapjukon a rendezvény szervezői. Dorin Florea megsértette a vásárhelyi magyarokat – fogalmazott Marosvásárhely polgármesteréhez intézett nyílt levelében tegnap Brassai Zsombor. Az RMDSZ Maros megyei elnöke kifejtette: „emberi és nemzeti méltóságunkban sért minket azzal, hogy megkülönböztet, nem biztosítja számunkra Marosvásárhelyen, a város főterén a Vásárhelyi Forgatag megszervezését, nem támogatja a rendezvényt abból a közös alapból, amihez marosvásárhelyi magyar adófizetők is hozzájárulnak legalább felerészben. Ez a megkülönböztetés azt jelzi, hogy a magyart másodrangú polgárként kezelik Marosvásárhelyen. Elfogadhatatlan!” Brassai hangsúlyozta: „a multikulturalitás a különböző nemzetiségi kultúrák egymás melletti létezését jelenti” és „nem a kultúrák összemosását, asszimilációját”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Református templomok madártávlatból
Madártávlatból tekintett le Magyari Hunor és Juhász Ábel Kolozsvár református templomaira, szám szerint tizenkettőre, a fényképezőgép segítségével megörökített pillanatképeket pedig óriásmolinók segítségével tárták az érdeklődők elé azon a kedd délutáni kiállításmegnyitón, amelynek a főkonzulátus rendezvényterme adott helyet. A Kolozsvári Magyar Napok keretében zajló esemény házigazdája, Magdó János főkonzul köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva: nagy szükség lenne egy teljes, az erdélyi magyar műemlékeket, az épített örökséget összesítő jegyzékre, amely egyben azt is rögzíti, hogy kinek a tulajdonában vannak és milyen állapotban, ezáltal könnyebben át lehet tekinteni azt is, hogy mely létesítmények igényelnek sürgős segítséget az állagmegőrzés, illetve restaurálás terén.
A megnyitón jelen volt Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is, aki felszólalásában kifejtette: különleges alkalom ez a fotókiállítás, hiszen ilyen távlatból ritkán – vagy egyáltalán – nem láthatjuk ezeket a templomokat, így ezáltal mi is egy kicsit felemelkedhetünk. A püspök elmondta: az egyházkerület tizenöt egyházmegyéjének minden templomáról készült egy-egy felvétel, ezeket háromkötetes díszkiadásban jelentetik meg, 2014 júliusában fogják majd bemutatni a kiadványt Sepsiszentgyörgyön.
A két szerző bemutatására Bibza Gábort, a kolozsvári egyházmegye esperesét kérték fel, aki többek között hangsúlyozta: Magyari Hunor és Juhász Ábel – előbbi fotográfus, utóbbi református lelkész – szabadidejükben fényképeznek, kiállításokat szerveznek, és ha lehetőségük adódik rá, akkor fotóalbumokat is kiadnak. – Közel 750 templomot fényképeztek le, kialakult tehát bennük egy sajátos látásmód, ezt szeretnék nekünk is megmutatni. A 12 kolozsvári református templom – ráadásként pedig a teológiai intézet – egyfajta csomópont is a közösség számára – jegyezte meg az esperes. Az óriásmolinókon látható felvételekről Ferenczy Miklós lelkész beszélt, minden templomhoz hozzáfűzve egy-egy rövid történeti részt, majd Szántai János olvasta fel írását.
A rendezvény végén a két szerző is megosztott néhány gondolatot a jelenlévőkkel. A kiállítás három hétig tart nyitva.
Köllő Katalin
Szabadság (Kolozsvár)

„Merényletkísérlet” az 1848-as emlékmű ellen
Mint arról annak idején beszámoltunk, teljesen újjáépítik Szamosfalva határában az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc két ott kivégzett vértanújának, Tamás Andrásnak és Sándor Lászlónak a tiszteletére emelt, az utóbbi időben lepusztult emlékművet.
A Szamosfalváért  Egyesület kezdeményezésére a kolozsvári városháza és a magyar főkonzulátus támogatásával zajló munkálatok már folynak: jelenleg a talapzaton dolgoznak, miközben a kőtömböket más helyszínen renoválják. Tegnapra virradó éjjel ismeretlenek megpróbáltak egy jókora kőlapot elemelni, de nem sikerült nekik. „Vigasztalásul” felgyújtották azt a kifüggesztett rajzot, amely a leendő új emlékművet ábrázolja. Vincze László, a védegylet elnöke szerint nem kell jelentőséget tulajdonítani az esetnek, lehet, hogy gyermekcsínyről van szó. A rekonstrukció idejében be fog fejeződni – tette hozzá.
Szabadság (Kolozsvár)

Ellenpontokról Kolozsváron
Harminc év távlatából tekinthettek vissza a Ceauseşcu-rezsim utolsó, legvadabb éveinek történéseire Az Ellenpontok szamizdat folyóirat kolozsvári vonatkozásai címmel szervezett kerekasztal-beszélgetés meghívottjai, Marius Tabacu és Józsa Márta. Mindketten aktív résztvevői voltak azoknak a többé-kevésbé szervezetten működő ellenállási mozgalmaknak az erdélyi magyar értelmiségiek körében, amelyek a Romániában zajló durva emberjogi visszaélésekről, az erdélyi magyarság marginalizálásának veszélyéről igyekeztek tájékoztatni itthon és külföldön egyaránt.
Ez az igény hívta életre 1982-ben az Ellenpontok szamizdat folyóiratot is, amelynek rövid, alig egyesztendős élete alatt nyolc szám jelent meg. A Securitate 1982 novemberében tartóztatta le a kiadvány „kemény magját”: Tóth Károly Antalt, Tóth Ilonát Szőcs Gézát, Ara-Kovács Attilát és Keszthelyi Andrást. A lapban névvel, álnévvel vagy névtelenül több erdélyi értelmiségi is közölt, nagy részük az állambiztonsági szervek zaklatásának következtében emigrálni kényszerült.
Ez a sors várt a „hagyományosan illegalista” családból származó Józsa Mártára is. A ’80-as években alig húszéves fiatal lány részt vett az Ellenpontok terjesztésében, a Securitate retorzióinak 1983-as emigrálása vetett végett. Az elmúlt időszakban a Magyar Televízió egyik sikeres szerkesztőjeként vált ismertté.
A ’80-es években zenei pályája kezdetén álló Marius Tabacu számára a Lăncrănjan-ügy volt az, ami világossá tette a bukaresti hatalom magyarságpolitikájának vonalvezetését. Ion Lăncrănjan Cuvânt despre Transilvania (Vallomás Erdélyről) című durván magyarellenes könyvének megjelenése felháborodást váltott ki az erdélyi magyarok körében, és nem csak! Két, egymástól független tiltakozó memorandum is született, az egyiket Szőcs Géza és Marius Tabacu kezdeményezte. Tabacu személyesen vitte Bukarestbe, a Központi Bizottság titkárságára a beadványt, ahol iktatták. A Lăncrănjan-ügy miatt is a hatóságok figyelmébe kerülő Tabacu-családnak hosszú évekig kellett a zaklatásokat elviselni: több mint tízszer volt nála házkutatás, folyóiratokat, könyveket, leveleket, kéziratokat koboztak el, megfigyelték, telefonját lehallgatták. Szekus dossziéja 6000 oldalt tesz ki.
A zord időket felelevenítő kedd délutáni beszélgetést furcsa derűs hangulat lengte be: nem volt szó dekonspirációról, szenvedés-történetekről, „hősképzésről”, két olyan ember beszélt, akik – bevallásuk szerint – nem tettek mást, mint „igyekeztek egyenesbe hozni magukat saját lelkiismeretükkel”. (Talán innen a nyugodt derű, az önmagukkal „egyenesben” levő emberek nyugodt derűje…) A felidézett történetek az állambiztonsági szervek „hétköznapjaira”, működésére mutattak rá, annak minden abszurditására, embertelenségre. A megfigyeltek életének legintimebb pillanatait rögzítő, az életükbe gyakorlatilag „beleköltöző” spiclik jelentéseiből derült fény arra a gépezetre, amit 1989 előtt a Securitate jelentett. És amely ma is érezteti jelenlétét, cinikusan ma is üzen.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)

Az űrlap alja
Az Érmellék krónikása
Sok érdeklődőt vonzott az a péntek délután megtartott váradi könyvbemutató, melynek helyszíne a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ volt, és ahol egy érmihályfalvi szerzőnek, a Reggeli Újság munkatársának, Sütő Évának mutatták be most megjelent riportkötetét.
A hiánypótló kordokumentumnak is bátran tekinthető könyvben Sütő Évának azokkal a riportjaival találkozhat az olvasó, amelyek az elmúlt években születtek az Érmellék falvainak nem csupán jelen helyzetéről, de múltjáról, hagyományairól is. Az Érmellék, szerelmem című könyv a Varadinum Script Kiadó gondozásában jelent meg, az Erdélyi Kárpát Egyesület ’91 Nagyvárad, a Bihar Megyei Tanács, illetve az RMDSZ Bihar megyei szervezetének támogatásával. A kötet összeállításából Dukrét Géza helytörténész vállalta az oroszlánrészt, aki a könyv bemutatásakor elmondta, olvasva a napilapban megjelenő riportokat hamar rájött, hogy ezek olyan értékes anyagok, amelyek segítenek felidézni, megtartani és továbbadni egy titokzatos vidék, a mai napig zömmel magyarok lakta Érmellék történetét, hagyományvilágát, ezért mindent megtett, hogy a kötet megjelenhessen.
Dukrét Géza a kötetismertetőt követően kérdéseket is feltett a szerzőnek, amelyekre a kérdezett készségesen válaszolt is. A közönség számára így hamar egyértelművé vált, hogy Sütő Éva nemcsak riporterként, de emberként is szerelmese az Érmelléknek, riportjainak pedig vitathatatlan hitelességet ad, hogy a szerző maga is ott él, ezzel részévé, lelkiismeretes krónikásává válva a titokzatos vidéknek. A kötetlen hangvételű beszélgetést követően dedikálásra került sor, hosszú sorban várták a jelenlevők, hogy a riporternő dedikálja az Érmellék modernkori krónikáját számukra. A kötet megvásárolható a váradi Hobby Libri, az Illyés Gyula és a Libris Antica könyvesboltokban.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Pacepa: a Szekuritátét szolgálva árultam el a hazámat
Miközben a mindenkori amerikai kormányok hősként tisztelik, szülőhazájában ma is vitatott személyiségnek számít Ion Mihai Pacepa, a román kommunista hírszerzés 1978-ban dezertált parancsnoka.
Nicolae Ceauşescu diktátor egykori tanácsadója nemrég megtörte a csendet, leszögezve: nem akkor árulta el Romániát, amikor disszidálása után leleplezte a kommunizmus bűneit, hanem amikor a Szekuritátét szolgálta.
Ion Mihai Pacepa kimondhatatlanul vágyik arra, hogy 35 év elteltével hazatérjen Romániába, és letérdelhessen szülei sírjánál, addig azonban szerinte nem kerülhet sor erre, amíg a román igazságszolgáltatás nem rehabilitálja a Ceauşescu-diktatúrának hátat fordító disszidenseket. A román kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáte külföldi hírszerzésért felelős osztályának (DIE) egykori parancsnoka nemrég interjút adott a bukaresti B1 hírtelevíziónak abból az alkalomból, hogy 1978. július 28-án menedékjogot kapott az Egyesült Államokban.
A szovjet blokk legmagasabb rangú szökevényének nevezett, 85 éves volt kémfőnök elmarasztalta Bukarestet amiatt, hogy a hazai igazságszolgáltatás az utóbbi öt évben több mint hatezer olyan egykori ellenálló rehabilitációs kérését utasította el, akit a Szekuritáte letartóztatott, a kommunista bíróságok pedig elítéltek, mert támogatták az amerikaiaknak a vörös uralom elleni küzdelmét. Pacepa feltárta, hogy a román hatóságok a mai napig nem szolgáltatták vissza állampolgárságát és a szökése után elkobozott javait, holott a bukaresti legfelsőbb bíróság már 1999-ben megsemmisítette a Ceauşescu által rá szabott két halálos ítéletet. Sőt a bírósági ítélet után öt évvel a román határőrségnél még mindig érvényben volt az a parancs, amely szerint az országba való esetleges belépése esetén azonnal le kell tartóztatni Pacepát.
Ronald Rychlak amerikai történésszel közösen írt, nemrég megjelent Dezinformáció című könyve kapcsán Ceauşescu egykori nemzetbiztonsági tanácsadója elmondta, a bukaresti rezsimmel történt szakítása előre megfontolt lépés volt, melynek megvalósítását egy évvel elhalasztotta, mert nem volt bátorsága belevágni „az ismeretlenbe". A hazájában sokak által hangoztatot vélekedés kapcsán, miszerint „kiugrásával" elárulta Romániát, Pacepa úgy fogalmazott: bírálóinak igazuk van.
„De nem akkor árultam el Romániát, amikor lelepleztem a kommunizmus bűneit, hanem azokban az években, amikor a Szekuritátét szolgáltam. 1997-ben közzétett nyílt levelemben óriási tévedésnek minősítettem tevékenységemet a kommunista titkosszolgálatban. További ok az erkölcsi szégyenérzetre, hogy Ceauşescu nomenklatúrájának züllött és korrupt kasztjához tartoztam. A Szekuritátéval történt szakításom után 35 évvel azonban teljesen eltávolodottnak érzem magam attól a múlttól, és úgy vélem, a kommunizmus elleni tevékenységem feljogosít arra, hogy megbékélt lelkiismerettel jelenjek meg a romániai tévénézők előtt" – jelentette ki a Vörös horizontok kötetével a bukaresti rezsim gaztetteit leleplező volt kémfőnök.
Hozzátette: katonai esküjét sem szegte meg, hiszen abban azt vállalta, hogy megvédi a hazáját, amit szerinte a Ceauşescu zsarnokságával történt szembeszegülése révén meg is tett. Pacepa az interjúban felidézte azt is, hogy Nicolae Ceauşescu – akinek a tábornok szökése miatt teljesen át kellett szerveznie a külföldi hírszerzést – a nyolcvanas években ötmillió dollárt fizetett a dezertőr likvidálásáért, többek között Moammer Kadhafi líbiai diktátornak, Jasszer Arafat palesztin elnöknek és a Sakálként elhíresült terroristának, Ilich Ramírez Sáncheznek. Állandó fenyegetettsége miatt kétszer változtatott személyazonosságot a tengeren túl.
Pacepa szemenszedett hazugságnak nevezi a nyolcvanas években Romániában megtelepedett amerikai történész, Larry Watts vádját, miszerint a volt kémfőnök KGB-ügynök volt, és ama állítását, miszerint Ceauşescu tulajdonképpen Amerika-párti volt, aki amerikai stílusú demokráciává akarta változtatni az országot. Ugyanakkor az évek óta halálhírét terjesztő román politikusoknak a disszidens azt üzente: naponta öt kilométert kocog, teniszben pedig nem lehet egykönnyen legyőzni.
Az interjú megjelenése után Pacepa legvehemensebb bírálói, közöttük Watts és jó barátja, a román külügyi hírszerzést 1992 és a 1997 között irányító Ioan Talpeş továbbra is azt állítja, hogy a volt kémfőnök valójában áruló, 35 évvel ezelőtti szökésével pedig a román–amerikai kapcsolatok romlásában érdekelt Szovjetúnió malmára hajtotta a vizet. Talpeş nemrég az Adevărul napilapnak nyilatkozva is azt állította, hogy Moszkva parancsára Pacepa küldetése Bukarest diszkreditálásában merült ki, sőt a kilencvenes években gátolta Románia 2004-ben bekövetkezett NATO-csatlakozását.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

A szent király meg a kiskirály
A belvárosi Keresztelő Szent János plébánia szétverése, a falfreskók megkarcolása, az oltár megszentségtelenítése, Márton Áron udvaron felállított szobrának ledöntése, Isten, pap és felebarát káromlása, egy falatka megszentelt és megáldott kenyérért folyó, vérre menő dulakodás nélkül ért véget Marosvásárhely augusztus huszadikája.
Minő meglepetés! Pedig sem állig felfegyverzett feketeruhás csuklyásosztagokra, sem vaskordonokra, sem szirénázó rendőr, csendőr, tűzoltó és mentőkocsikra, sem könnygáz bevetésére, de még csak civilben őrködő vagy éppenséggel fényképezkedő kékszemű fiúkra sem volt szükség. Csupán egy kettős jelentőséggel bíró nemzeti ünnepet méltóképpen megülni tudó, vásárhelyi magyarokból álló tömegre. Olyanra, amely eddig minden egyes alkalommal példát mutatott az ünneplésből.
A vandalizmus, amitől a város polgármestere olyannyira tartott, hogy Szent István államalapító királyunk és az új kenyér megünneplését még a ferences testvérektől elkobzott Színház téren sem engedélyezte, jelentem: elmaradt. Mint ahogy elmaradt azon erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai és burgenlandi települések százain is, amelyek elöljárói az összlakosság polgármestereként és nem holmi gettóparancsnokokként viselkednek.
Persze az is megeshet, hogy a városatya-kiskirályt nem a jól ismert "magyarbarátsága" vezényelte, hanem az egyszerű, jó szándékú ember tájékozatlanságának vált az áldozatává. Mert megeshet, hogy ártatlan tudatlanságában összetévesztette az ünnepély lebonyolításáért felelős egyházfőinket a tanacui apácát keresztre feszítő, ördögűzéssel foglalatoskodó pópákkal.
Netán attól tartott, hogy a frissiben újrakövezett teret áldásra váró luxuskocsik százai fogják tönkretenni. Esetleg azt is gondolhatta, hogy a résztvevők, görögkeleti múmiacsókolgatók mintájára, egymást és a köztér szobrait fogják földre tiporni egy falat megszentelt eledelért? És talán azt is bevehette naivan a városgazda, hogy a több száz vagy ezer résztvevő némelyikét úgy megérinti Szent István szelleme, hogy az karóval a kezében rohan a temetőbe megkeresni és szíven szúrni az egyébként is szinte ezer éve elporhadt királyunkat.
Hogy a vásárhelyi polgármesterben oly hamis kép alakult ki rólunk, arról mi is tehetünk. Mert tisztábban is tudtára adhattuk volna, hogy kik és mik, de főleg mióta vagyunk. Ha a vandálokat keresi, akkor Délről jövet irányt tévesztett; ez az út Rómába vezet, Bizáncba nem Erdélyen keresztül kell eljutni.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Aggódik a CEMO a Kultúrpalota évfordulója körüli rendezvény miatt
A marosvásárhelyi Kultúrpalota építésének századik évfordulója alkalmából szervezett, majdnem kizárólag román nyelvű programsorozat, és az egynyelvű óriásplakátok azt bizonyítják, hogy a Maros megyei tanács magyar tagjai nem képviselték határozottan és kitartóan a magyar közösség érdekeit – szögezi le szerdai keltezésű nyílt levelében Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) elnöke, aki írását a magyar tanácsosokhoz is eljuttatta.
A CEMO-elnök rámutatott: a magyar önkormányzati képviselők sem a szakbizottsági üléseken, sem a program megszavazásakor nem kérték, hogy legyen magyar programfüzet, magyar plakát és magyar műsor.
Szigeti Enikő hangsúlyozta, a magyarok által megbízott politikusoknak szüntelenül követelniük kell, hogy a magyar nyelv a románhoz hasonló módon legyen jelen a közintézményekben. "A 100 éves a marosvásárhelyi Kultúrpalota rendezvénysorozat diszkriminál, semmibe veszi a magyar közösség nyelvi és kulturális jogait – fogalmazott a civil mozgalom elnöke. – Átnéztük a megyei tanács szakbizottságainak jegyzőkönyvét, mert azt szerettük volna tudni, hogy a magyar tanácsosok kérték-e, hogy az említett program összeállításakor vegyék figyelembe a magyar közösséget is. A program elfogadásáról szóló határozat megszavazásakor a 12 magyar tanácsosból öten voltak jelen és közülük is egy, épp szavazás előtt kiment a teremből. Ezt úgy értékeljük, hogy képviselőink nem fordítottak kellő figyelmet erre a fontos, magyar vonatkozású rendezvénysorozatra.
Csép Andrea megyei tanácsos szerdán elmondta, természetes és normális, hogy kétnyelvű lesz a rendezvény programja, erről már előzetesen egyeztettek az illetékesekkel. "Igaz, hogy a román nyelvű plakátok hamarabb elkészültek és a megyei tanácselnök bemutatta a programot, de az csak egy tervezet. Várhatóan pénteken ismertetjük a magyar vonatkozású programokat" – nyilatkozta Csép Andrea.
Sikeres kaputábla-akció
Nyitottak voltak és elfogadták a marosvásárhelyi magyarok és románok a CEMO által felajánlott kétnyelvű kaputáblákat, s az önkénteseknek sokkal több pozitív, mint negatív tapasztalata volt – derült ki a mozgalom tegnapi sajtótájékoztatóján. Tegnap délben Klósz Bálint kapujára szerelték fel az ezredik táblát. Az idős férfi szerint természetes, hogy Marosvásárhelyen lehet és kell használni a kétnyelvű tájékoztató táblákat, így szívesen fogadta a CEMO által felajánlott kétnyelvű táblát.
Horváth Kovács Ádám, a CEMO munkatársa elmondta, hogy az volt a legkirívóbb negatív eset, amikor egy személy kihívta a helyi rendőrséget és arra panaszkodott, hogy zaklatták. A közösségi rendőrök először meg akarták büntetni őket, de végül beismerték, hogy jogilag erre nincs alapjuk, így elmaradt a beígért bírság. "Másrészt megható volt látni, hogy egy idős asszony megsimogatta a kitett kétnyelvű táblát. Fontos hangsúlyoznunk, hogy ez a kis költségvetésű akciónk csak egy kis lépés a valós kétnyelvűség felé, de azt bebizonyította, hogy a marosvásárhelyi románok és magyarok sokkal nyitottabbak eziránt, mint azt a politikusok hirdetik és hiszik" – nyilatkozta Horváth.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)

Szekerek, nyelvek, otthonok
Ha a román nyelv oktatásával kapcsolatos véleménye visszhangra nem talál, egy maradt volna a Romániában élő ismeretlen külföldi állampolgárok közül. A Székelyföldön élő, nyelvoktatási menedzsmenttel foglalkozó angol Andrew Hockleyval erdélyi élményeiről beszélgettünk.
– Mindjárt az elején idézzük fel: mit is javasolt abban blogbejegyzésben, ami aztán románul és magyarul újságcikként is megjelent?
– Mindenekelőtt: fontosnak, sőt alapvetőnek tartom, hogy valamennyi román állampolgár tudjon románul. Az én gyermekeim és máséi, akiknek úgynevezett első nyelve a magyar, és magyar oktatásban részesülnek, jól meg kell tanulniuk románul. Ez volt az alapvetésem, majd kifejtettem, hogy a rendszer voltaképpen hogyan akadályozza ezt meg. Nem második nyelvként tanítja ugyanis a nem román anyanyelvűeknek, pedig nyilvánvalóan az. Sőt a lányom esetében harmadik nyelv, mivel ő magyarul és angolul beszél. Nagyon jó módszerek vannak a második nyelv oktatására, ám ezeket nem alkalmazzák itt, úgy tesznek, mintha nem is léteznének olyan román állampolgárok, akiknek nem anyanyelve a román. A világ legtöbb országában felmerül hasonló probléma, ám a világ legtöbb országában nem így oldják meg.
– Milyen mintákkal találkozott hasonló esetekben?
– Angliában bevándorlók vannak ilyen helyzetben, míg itt történelmi okai vannak annak, hogy oly sok gyereknek nem román az első nyelve. De ha más is a helyzet, a megoldásnak többé-kevésbé ugyanannak kellene lennie: léteznie kellene a kifejezetten második nyelvként való oktatásnak, és nem azt kellene elvárni, hogy valamennyi román állampolgár Ion Creangát olvasson. Anyanyelvtől függetlenül mindenkinek képesnek kell lennie a román kommunikációra, a románul való érvényesülésre a munkaerőpiacon. Nem kellene viszont mindenkinek román irodalmat tanulni a kötelező oktatás részeként, és ugyanazokat az elvárásokat – például érettségi vizsgát – teljesíteni román nyelv és irodalomból, mint a román anyanyelvűeknek. Ezért azok a kisebbségiek, akik nem olyan vegyes környezetben élnek, ahol a mindennapok részeként elsajátíthatnák az ország nyelvét, csak frusztráltak és dühösek lesznek a román nyelvvel kapcsolatban, ráadásul anyanyelvi keretek közé szorulnak. Ez a rendszer a gyerekeket is cserben hagyja, de az országot is visszaveti, szóval igazán jelentős a probléma.
– Hasonló reakciókra számított a véleménye közzététele után?
– A blogbejegyzésem kapcsán a legtöbb reakció pozitív volt, az újságcikk után pedig mindenféle reakciók érkeztek. Számomra egyébként nagyon meglepő volt, hogy milyen felkapott lett a téma, hisz amiről írtam, előtte sem volt titok, sőt. A szenzációt valószínűleg az okozta, hogy az én véleményem volt. Mert ha magyar írta volna, azt mondják rá, hogy csak panaszkodik, ha pedig román mondta volna, elsikkad a kérdés.
– Ezek után adódik a kérdés: hogyan került éppen Erdélybe?
– Mint sok hasonló esetben, a párom miatt. Amikor feleségemet, Erikát megismertem, épp Amerikában éltem, de ha jól számolom, tíz országban laktam már. Nagy-Britanniában születtem, de éltem Spanyolországban, az Egyesült Arab Emírségekben, Thaiföldön, Olaszországban, Törökországban, Portugáliában, majd ismét Olaszországban. Aztán Amerikába költöztem, majd Óceániában, a Mikronéziai Szövetségi Államokban laktam két éven át, majd hat évre újra Amerika következett, de hat hónapig Palesztinában is éltem. S végül idejöttem. A munkám főleg abból áll,hogy menedzsmentkészségeket tanítok nyelvoktatással foglalkozóknak, nyelviskolák menedzsereinek, tanulmányi igazgatóinak vagy akadémiai vezetőknek. Ennek köszönhetően továbbra is sokat utazom, először ugyanis személyes találkozások alkalmával többnyire Románián kívüli helyszíneken oktatok, majd visszajövök, és a munkám további részében ugyanazokat a hallgatókat on-line képzem.
– Voltak elvárásai, elképzelései azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz itt az élete?
– Azt hiszem nem, viszont azt sem gondoltam volna, hogy valaha Romániába fogok költözni. Egynek tartottam a kelet-európai országok közül, nem tudtam róla túl sokat. Hallottam például Ceausescuról és a forradalomról, de csak nagy általánosságban. Azt hiszem, mi, nyugatiak Kelet-Európát nagyon iparosítottnak és szennyezettnek tartjuk. Talán kicsit engem is befolyásolt ez.
– Mivel számos országban jár, illetve élt már, aligha érte különösebb kulturális sokk nálunk. Mégis, milyenek voltak az első benyomások?
– A legelső dolog, amit észrevettem – és azt hiszem, mindenkinek ez tűnik föl először – a lovas szekerek voltak. Vezetés közben megpakolt szekereket kerülgetni az elején igencsak meglepő volt. Ennél nagyobb „kulturális sokk” tényleg nem ért. Az viszont nagy különbség, hogy az országokban, ahol eddig éltem, angoltanárként dolgoztam, volt körülöttem egy szintén angol vagy legalábbis angolul beszélő közösség. Itt viszont egy Csíkszereda melletti kis faluban, Csíkbánkfalván élünk, vagyis körülöttem nem olyan emberek élnek, akiknek hozzám hasonló élményei, tapasztalatai volnának.
– Ezen a vidéken érhették még a szekerekhez hasonló apró meglepetések...
– Nem sokkal azután, hogy ideköltöztem, a feleségem megkért, hogy menjek el a közeli boltba kenyérért és tejért. Még egyáltalán nem tudtam magyarul vagy románul. A kenyeret könnyen megtaláltam, a tejért viszont hiába tettem tűvé a helyiséget, sehol nem leltem. Hazamentem, mondván, hogy nincs tej. Feleségem persze kételkedett, ezért együtt mentünk vissza az üzletbe. Odament a hűtőhöz – amit előtte én is átnéztem –, benyúlt, és kivette a tejet. Zacskósat… Előtte soha nem gondoltam volna, hogy a tejet műanyag zacskóban is lehet tartani, én dobozt, üveget vagy flakont kerestem. Azt sem tudtam elképzelni, hogyan tároljuk majd ezt otthon, de megtanultam, hogy a zacskós tejhez van külön tárolóedényünk.
– Elsősorban milyen nehézségekkel kellett megküzdenie külföldiként Romániában?
– Akadtak bürokratikus kérdések, ráadásul amikor Romániába költöztem, az ország még nem volt az Európai Unió tagja, ezért bonyolultabb volt a helyzetem. Nem tartózkodhattam itt évi hat hónapnál többet, és maximum három hónapot egyhuzamban. Ezért tartózkodási engedélyt kellett kérnem, aminek igénylése igencsak problémás volt. Szabadúszóként ugyanis nem álltam szerződéses viszonyban egyetlen itteni céggel sem, szabadúszó viszont csak akkor lehettem, ha már van tartózkodási engedélyem. Kölcsönösen feltételezték egymást a követelmények, amelyeket így lehetetlen volt teljesítenem. Ha Erikát akkor elveszem feleségül, megoldotta volna a helyzetet, de kicsit még korai lett volna. Végül alapítottunk közösen egy céget, így jutottam tartózkodási engedélyhez.
– És a nyelvvel, jobban mondva nyelvekkel hogyan boldogult?
– Magyarul viszonylag tűrhetően beszélek, románul kevésbé. Elég jól értem viszont a román nyelvet, mivel jól beszélek spanyolul, valamennyit franciául, illetve portugálul, és ezekhez eléggé közel áll a román. A román híreket nézve tudom, miről van szó, de mivel nem gyakorlom a nyelvet – itthon magyarul és angolul beszélek –, a beszéd nagyon nehéz. Elég bizarr, amikor Bukarestben vagy Iasi-ban románul beszél hozzám valaki, és én értem, de nem tudok válaszolni. Egy ideig egyébként elég érdekesen beszéltem románul, úgynevezett „feliratos románt” használtam. A filmeket román felirattal néztem, így gyakoroltam, de ez persze még nem jelentette, hogy ki is tudom ejteni a szavakat. Egyszer például azt akartam mondani, hogy „sajnálom”, amire mindig azt írta a felirat, hogy „imi pare rau”, s én valahogy úgy ejtettem ki, hogy „imi pé rá”… Persze, hogy nem értették. Azóta megtanultam, hogy mindenki egyszerűen csak úgy mondja: „scuzaþi”. Tudok magyarul vásárolni, de ha többen vagyunk egyszerre, nehéz követnem a beszélgetést. Elég nagy kihívás a nyelv, főleg, hogy a falunkban nem nagyon beszélnek angolul. Köszönünk egymásnak a szomszédokkal, de elég korlátozott a kommunikációnk többek között azért is, mert más az életünk. Ráadásul elég erős tájszólásban beszélnek: értem a szavakat, hisz azokat tanultam meg, de a hangsúly, az akcentus nagyon megnehezíti a dolgomat.
– Mit szeret leginkább Erdélyben?
– Elsősorban az élet nyugodt ritmusát, hogy az emberek nem rohannak mindenhova. Lehet, hogy ez Kolozsváron már nincs így, itt viszont igen, és ez nagyon tetszik. Szeretem a gyönyörű tájat, az embereket és az életmódjukat.
– Az otthon szó mit jelent önnek?
– Az otthon itt van: a környék, Csíkszereda és Csíkbánkfalva. Már huszonhat éve nem élek Angliában, ezért nincs túl erős kötődésem Nagy-Britanniához. Erdély egyébként is hihetetlenül szép pontja a világnak, és meglepő számomra, hogy nem ismerik jobban. Boldog vagyok, hogy itt élhetek, csak a nacionalizmus zavar. Természetesen értem, miért van szükség arra, hogy az emberek a nemzeti identitás mentén határozzák meg magukat, de azt hiszem, a torzsalkodás nem vezet sehová, sőt visszavet. Erdély és történelme valóságos multikulturális modell lehetne. Tudom, hogy az én vállaimat nem nyomják ugyanazok a történelmi terhek, hisz az én nemzetemet sosem fenyegették. Ezért aztán kiváltságos helyzetből, de azt mondom: felejtsétek el a különbségeket, voltaképpen egyformák vagytok!
Andrew Hockley
Angliában született 1966. március 2-án. Oktatási menedzser, tanácsadó, tanárképző. Több országban dolgozott angoltanárként, majd oktatási menedzserként. 2004 óta él Romániában, ám nemzetközi szinten aktív tanárképzőként továbbra is a világot járja. Társszerzője a From Teacher to Manager: Managing a Language Teaching Organization (2008) és szerzője az Educational Management (2007) című köteteknek. A www.szekely.blogspot.ro címen elérhető a Csíkszereda musings (Csíkszeredai tűnődések) című blogja. Ennek egyik bejegyzését jelentette meg román fordításban az Adevărul című napilap ªcoala în Secuime: literatura, da, româna practică, ba. Cum vede un englez predarea limbii române pentru unguri? (Székelyföldi iskola: román irodalom igen, beszélt román nyelv nem. Hogyan látja egy angol a román nyelv oktatását a magyarok számára?) címmel.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Színitanodát indít a színház
Nagyvárad- Csütörtök délben az intézmény székhelyén évadbeharangozó sajtótájékoztatót tartott a Szigligeti Színház vezetősége. Czvikker Katalin főigazgató beszélt a tervekről és az újdonságokról is.
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján célként határozta meg, hogy egyre jobb, egyre tartalmasabb előadásokat nyújtsanak a közönségnek. Büszkén jelentette be, hogy az elmúlt évadban a korábbihoz képest jelentős, 58 százalékos nézőszám emelkedést könyvelhettek el, vagyis 45 ezerről több mint 78 ezerre nőtt a látogatók száma. Bővült a terem kihasználtsága is, 73,69 százalékról 82,33 százalékra. Ugyanakkor jobban sikerült gazdálkodniuk anélkül, hogy ez szerinte a minőség rovásához vezetett volna: míg korábban 15,78 lejt, a tavalyi évadban csak 11,40 lejt költöttek egy nézőre. Emellett 60 százalékkal nőtt az eljátszott előadások száma, azaz 185-ről 316-ra ugrott, a tájolásnak is köszönhetően. Szintén sikernek nevezhető, hogy a támogatottakkal együtt a bérletek száma megközelítette a 2800-at.
Folytatódott az együttműködés a debreceni Csokonai Színházzal és a szatmárnémeti Észak Színház Harag György Társulatával. Kiemelt partnerei a színháznak a magyar tagozattal rendelkező középiskolák, a Partiumi Keresztény Egyetem, a Kolozsvári Magyar Opera, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a budapesti József Attila Színház. A tervek közt szerepel a kapcsolatfelvétel a kecskeméti Katona József Színházzal és talán a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Színházzal, biztosra vehető viszont a kooperáció a Novák Péter vezette Kultúrpart Egyesülettel.
Fesztiválok
Egyeztetések zajlanak a PKE-vel egy szociológiai felmérés készítésének felvállalása érdekében, mely arra nézve nyújtana információkat, hogy miként illeszkedik a színház a kulturális környezetbe, hogyan lehetne pozitív értelemben változtatni a kommunikáción és az arculati elemeken. Minimum kettő, de ha minden az elképzeléseknek megfelelően alakul, három fesztiválra lehet számítani: az I. Erdélyi Hivatásos Magyar Bábszínházak Fesztiváljára (Fux Fest), A Holnap után Fesztiválra, és talán egy táncművészeti fesztiválra. Nem maradnak el azok a programok sem, melyek úgymond a színház köré bástyaként emelkednek. Az egyik a már jó ismert iskolaprogram, a másik az önszerveződési mozgalom. A klubot is alapító önkéntesek, a Szöcskék kérték a programjaik intézményesítését, melyre a színház vezetése igent mondott. Ennek megfelelően Otthon a színházban elnevezéssel pályázati kiírást hirdetnek, melynek eredménye egy kézikönyv lesz, mely többek közt ismertetőt tartalmaz majd arról is, hogy miként kell viselkedni egy teátrumban.
A harmadik program id. Kovács Levente ötlete alapján egy felkészítő jellegű színitanoda azok számára, akik érdeklődnek a színművészeti ágak iránt, vagy műveltebbek szeretnének lenni. A Szigligeti Tanoda (SziTa) vezetői Hajdu Géza és id. Kovács Levente lesznek, a két éves, hétvégenként zajló képzésnek pedig az Ady Endre Középiskola is helyszínt biztosít majd. Lesznek az egyesület által támogatott helyek, a többi hallgatónak a költségvetéshez való hozzájárulás havi 50 lejbe fog kerülni.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Az SZNT a luxemburgi bíróságra viszi a nemzeti régiókról szóló elutasítást
Az SZNT az Európai Unió luxemburgi bíróságánál támadja meg a nemzeti régiókról szóló kezdeményezésének brüsszeli elutasítását – jelentette ki Izsák Balázs, SZNT elnöke.
Azzal az indoklással, amellyel az Európai Bizottság elutasította kezdeményezésük bejegyzését, egy másodéves kolozsvári jogászhallgató megbukott volna a vizsgán, mondta Izsák. Az SZNT elnöke azt is elmondta, hogy azt várják, a bíróság helyezze hatályon kívül az EB elutasító határozatát, és kötelezze a bizottságot a polgári kezdeményezés bejegyzésére.
A Marosvásárhelyi Rádió munkatársa, László Edit Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével beszélgetett. A Székely Nemzeti Tanács elnöke először is arról beszélt, hogy a bizottság félreértette a kezdeményezésük célját, tartalmát, jóllehet egy nagyon precíz, világos anyagot kaptak. Az Európai Unió eszközei és politikái felhasználhatók az asszimiláció céljaira, tehát az olyan régiókban, amelyeknek van egy sajátos identitása, nyelve, kultúrája, ott az Európai Uniónak a kohéziós politikája során erre tekintettel kell lennie, magyarázta az elnök.
Izsák Balázs megfogalmazta az SZNT álláspontját a román államfő Magyarország kormányát támadó kijelentéseiről is.
Băsescu támadása nem a Borzonton elhangzott kijelentést tevő személy ellen, hanem Magyarország, a magyar kormány ellen irányult, ez pedig érthetetlen és irracionális, mondta Izsák. Hozzátette: Traian Băsescu vétett az EU alapvető értékei ellen, ekkorát egy uniós ország államfője nem tévedhet, ez nem megengedett. Magyarország nem tesz mást, mint amit a román-magyar alapszerződés, és a nemzetközi jog értelmében tennie kell, nem tesz mást, mint amit Románia is tett a Szerbiában élő románok érdekében, Băsescu kettős mércével mér, fejtette ki Izsák Balázs.
Nekünk az lenne az érdekünk, ha a magyar kormány figyelmeztetné Bukarestet arra, hogy a Románia és Magyarország között megkötött alapszerződés 15. pontjának 9. cikkelye kimondja: az aláíró felek tartózkodnak olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók etnikai összetételét megváltoztatná, hangsúlyozta az SZNT elnöke.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

A Titanic kapitánya
Egy hajóskapitány minden körülmények között a partra vezeti a hajót – jelentette ki elnökké választását követően Traian Băsescu, amikor egy kérdésre a szükséges változtatások kihívásairól fejtette ki véleményét. A kijelentés azokban az időkben történt, amikor a politikai ígéretek komolyan vételének még volt némi értelme Romániában. Ám a megpróbáltatások időszaka hamarosan ezt is megcáfolta. Hiába küzdött az elnök a maga módján, a szükséges változások nem történtek meg.
A vitrinpolitika nagymesterei
A történelem nem azzal foglalkozik, hogy mit akar, vagy nem egy uralkodó, hanem a valóságot mutatja. Aki elfogadja a tényeket, az ki tudja olvasni ezt a valóságot, aki nem és mégis tudni véli, az „igazának” védelmében fenntarthatatlan magyarázatokra szorul, netán támadásra kényszerül. Ez utóbbit figyelhettük meg az uniós csatlakozást követő években, mikor a román társadalomban nyilvánosságra került néhány mítoszromboló evidencia. Ilyen volt az 1941-42-es román holokauszt feltárása, melyről a román történelemírás több mint 60 éven át hallgatott, és amely 3-400 000 áldozatot követelt. Vagy az 1944. augusztus 23-ai fordulat, melynek csak a PR-laborban készült verzióját tanították az iskolákban. Nem beszélve a dák–római származásról, melyről Lucian Boia neves történész szerényen csak annyit mondott, hogy nem vállalható és nem dokumentált. A római gyökerekkel dicsekedő grandiózus elképzelés valamikor a 18. század végén született, a dák származás mítosza pedig Nicolae Densuşianu 1913-as A prehisztorikus Dácia című könyvében lett kitalálva. Ezekre a kényelmetlen evidenciákra a román szakemberek meglehetősen idegesen reagáltak. Támadtak minden oldalról, a legtöbbjük pedig mélyen hallgatott. Eredmény? Elfogadás helyett továbbra is pompálták a kultúrába a mítoszt és a bűnbakot, nem tanulván az eléjük tárt tükörből. Nincs ez másként a gazdaságpolitikával sem. A ’89-es forradalom óta számtalan reformelképzelés született, hiába. A hatalmi elit országépítés helyett mindig a saját jólétével foglalkozott, íratlan szövetségben a közpénzek felett uralkodó maffiarendszerrel. Nem csoda hát, hogy tabuvá dagasztották a totális központosítás eszméjét, mely biztosítja számukra az uralkodást és a fehéringű fosztogatás lehetőségét. Betartani a törvényt? Csak ott, ahol nem zavar. Komolyan venni az EU normáit, az ügyeskedés promoválását a munka becsületével helyettesíteni? Majd jövőre... Tisztelni a másságot? Még mit nem! Az erényes attitűd idegen a vitrinpolitika nagymesterei számára. Inkább bevonnak néhány külföldön is szalonképes formaszemélyt s formaszövetséget, melyekre rábízzák a vitrinszerepet, s a film forog tovább. És azt remélik, örökre... Csakhogy a történelem másként gondolkodik. Egyik axiómája szerint az önámítás nem vezet sehova (Kérdés: Hova mentek? / Válasz: Tönkre.). Legyen a hajón a világ legjobb kapitánya, a Titanic akkor is menthetetlen. A kérdés tehát nem az, hogy a hajó miként ér partot, hanem hogy a katasztrófa mikor következik be. És ezt a kényelemhez és az íratlan előjogokhoz ragaszkodó román elit nem érti. Aki pedig vezetés helyett uralkodni akar, az taburendszeréhez igazodik, és nem veszi komolyan az alapvető változtatás imperatívuszát.
Párbeszéd kitiltva
A jelenlegi román–magyar feszültség a Szociálliberális Unió (USL) hatalomra kerülésével, a „Székelyföld nem létezik” tétel terjesztésével, a természetes magyar régiók felszámolását célul kitűző regionalizációs politikával és a székely zászlók ellen indított szimbolikus agresszióval kezdődött (erőfitogtató magyarellenes propaganda, a zászlók eltávolítására való felszólítások, perek indítása – „idegen szimbólumokat tűznek ki”, indokolják a prefektusok, „a székely zászló támadás a román nemzeti jelképek ellen”, hangoztatja a védelmi miniszter). Azelőtt nagyjából csend és béke honolt, éveken át senki nem foglalkozott ezekkel a zászlókkal. Majd jött 2012 és a (sokadjára!) felélesztett román sovinizmus. Ebben a kontextusban zajlott az idei Tusványos, melyről semmit sem közvetített az előadásokon végig jelen lévő román média, holott az egész rendezvény a magyar–román–európai párbeszédről szólt (miért is voltak ott?). A meghívottak más-más kultúrkör – angol, olasz, katalán, svéd – képviselőiként vázolták fel szemléletüket, és érveltek természetes nyitottsággal együttélésről, európaiságról és autonómiáról. Miért adatott az ész ha nem azért, hogy a tabukká merevedett butaságok ledöntésére is használjuk? Mégis ezt tartja megengedhetetlennek Románia elnöke, aki az etnikumközi eszmecserének otthont adó Tusványos betiltásával fenyegetőzik, éles nyilatkozattal elítélve azt a rendezvényt, amelyre minden alkalommal meghívják a román felet is.
Párbeszéd, érvek, konstruktivitás, nyitottság – olyan fogalmak, melyeket az önkény nem tűr. Ezért elbújik előlük, vagy támadásba menekül. Jól tudja, hogy informálatlan, manipulált néppel és pihesúlyú politikusokkal könynyű elfogadtatni saját legitimitását és a nemes fogalmakba bújtatott kettős mércét, de az értelem kerekasztalánál megsemmisül. „Etnikai autonómia itt soha nem lesz!” – kiáltotta az államfő, elfelejtvén, hogy ő nem isten. Majd következett az autonómia Sztálinnal való asszociálása – egy újabb ellenséges gesztus, mely a múlt felelőtlen értelmezését, illetve a román történelmi ígéretek teljes mellőzését tanúsítja. És Traian Băsescu még tovább megy. Egy kérdésre válaszolva a magyar miniszterelnök kifütyülésére buzdít, majd kinevezi Magyarországot az „instabilitás tűzfészkévé”, és bejelenti, hogy Románia ezután támadni fogja Magyarországot, és a román állam vezető szerepet vállal Budapest megregulázásában! Szomorú. Így köszönte meg a román elnök a magyarok kiállását mellette. Kijelentése kétségtelenül több mint választási propaganda vagy véletlen elszólás; egy igen tapasztalt államférfi csatakiáltása ez akkor, mikor a magyar kormány történelmi megbékélésre jutott Szerbiával, a szlovákokkal való viszonya sokat javult, a többi szomszédjával is stabil, jó viszonyt ápol, és békés együttműködésre törekszik, és a Visegrádi Négyek szövetségének eredményes építésében is tevékenyen részt vállal. Ezt a józan észre épülő regionális békét akarja lerombolni a tabutémákról való párbeszédet nem tűrő Traian Băsescu.
Az igaz kapitány
Emlékszünk még a Tusványosra tartó magyar miniszterelnöki konvojt ért balesetre, a sérültekre és a hivatalos rendőrségi nyilatkozatra? És felfigyeltünk-e arra a hallgatásra, ami ezt a balesetet ma is övezi? A román rendőri felvezetés alatt történt esemény mintha csak előrejelezte volna ezeket a fejleményeket... A balesetet követő három hétben a Tusványost megtámadták, Magyarországnak nem hivatalos hadüzenet küldtek, és előkerült az ortodox pap által pszeudolegitimizált „Székelyföld szent román föld” és „a román nép vére Erdélyért” kártya is. Véres propaganda ez, amibe nem kellene belemenni. Egy igaz kapitány nem így viselkedik. Románia igaz kapitánya egyformán viszonyul magyarhoz és románhoz. Ezért eljön Tusványosra és meghallgatja a magyarok érveit és kéréseit, majd fogadja köszönetüket, amiért megtisztelte őket a látogatásával. Románia igaz kapitánya véletlenül sem képzeli magát istennek, hanem fejet hajt az igazság előtt. Állást foglal a román etnikum körében terjesztett magyargyűlölet ellen, és nem felejti el az első forradalmárok tekintetét; azokét, akik 1989 decemberében életüket kockáztatva mentek utcára azért, hogy valami alapvetően megváltozzon ebben az országban. Majd lelőtték őket, mint a kutyákat és a nyulakat. Elvették az életüket azok, akik utólag mosolyogva előléptették egymást, rátették a kezüket a közvagyonra, és cinkosaikkal együtt ma is hevesen védik a mindenre kiterjedő maffiarendszert, a tabukkal körbefalazott szupercentralizált berendezkedést. Igen, ez a Titanic. – Hol vagy, Románia igaz kapitánya?! – hangzik a kiáltás az üresen álló hajókormány mellől. Várakozás... 24 év... nincs válasz. Majd csendben megjelenik a tekintet. A ’89-es forradalmár mélyreható tekintete, mely csendesen csak annyit mond: „Szórakozik a Titanicon”.
Lőrinczi Loránd
Erdély.ma

Felszámolják a megyei mentőszolgálatot (Régiósítás fű alatt)
Hét regionális szolgálatba szervezi át az egészségügyi tárca az országban jelenleg működő negyven megyei mentőszolgálatot – az erre vonatkozó tervezetet tegnap bocsátotta közvitára az egészségügyi tárca.
Az átszervezés alapkoncepciója az a 2009-ben kidolgozott modell, mely révén összevonták a fővárosi, valamint az Ilfov megyei mentőszolgálatokat. A középrégió mentőszolgálatát például a Maros megyei átszervezésével, illetve a Fehér, Szeben, Brassó, Hargita és Kovászna megyei felszámolásával hozzák létre, székhelye pedig Marosvásárhelyen lesz. Az átszervezésre vonatkozó kormányhatározat érvénybelépésével a megyei mentőszolgálatok személyzete – azonos bérezéssel – a regionális szolgálatokhoz kerül át. A Hotnews portál szerint az adminisztratív posztok egy részét megszüntetik. Mint arról korábban beszámoltunk, a kormány július 24-i ülésén döntött a megyei pénzügyi igazgatóságok régiósításáról, az intézkedést az országos adóhivatal átszervezésére vonatkozó kormányhatározat szabályozza. Victor Ponta kormányfő rámutatott: a regionális központok kijelölésekor azokra a városokra esett választásuk, melyek a legnagyobb számú adófizetővel rendelkeznek. A július végén elfogadott határozat értelmében Kolozsváron, Brassóban, Temesváron, Craiován, Jászvásáron, Ploieşti-en, valamint Bukarestben működnek a regionális pénzügyi központok.
(dvk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Húszéves az Úz-völgyi emlékmű
Az Úz-völgyi emlékmű felavatása 1994. augusztus 26-án
Az 1944-es Úz-völgyi harcok helyén ötven év eltelte után, 1994. augusztus 26-án állítottuk fel azt az emlékművet, amely ma már zarándokhellyé vált. A gondolat az én fejemben született meg, melyet Sylvester Lajos azonnal felkarolt, sőt, könyvet, majd filmet is készített e szép völgy eseményeiről (Úz-völgyi hegyomlás).
Azon magyar honvédek emlékére született az emlékmű, akik 1944. augusztus 26. és szeptember 11. között szülőföldjüket védték, és azt vesztették el, ami az embernek a legdrágább: életüket. Mily szépen írja Magyari Lajos: „védték a hont, a megvédhetetlent”, majd folytatja: „kik nem kérdezték, miért és mi végből, áldott életükért nem kértek soha bért, a földért adták a drága, drága vért”. Háborúba vezényelt, két tűz közé szorított, végveszélybe sodort kicsi ország katonái voltak, nem ők akarták, de ha már belesodródtak, belekényszerültek, harcoltak. Tették, amit kellett, amit lehetett, amit a becsület megkívánt. Katonaesküvel vállalták, hogy hazájukat megvédik. Sajnos, az eskü jogosságát, örök érvényességét azután sokan és sokszor elvitatták: Nem kellett volna kitartani, át kellett volna állni, tudniuk kellett, hogy a háborút elvesztettük, harcuk értelmetlen volt – mondják némelyek. Ezekre ők, az elesettek nemet mondtak. Át kellett volna állni? De hiszen ez árulás. Az árulásnak súlyos következményei vannak. A házat s a hazát védeni kell, évszázadok óta ez a székely-magyar ember tiszte, ez már a génjeiben van. Már Gyóni Géza megírta: „Véres harcok verték fel a hírét, de csak a béke katonája volt.” Odahaza pedig a lányok, anyák azon bucsálódtak: melyiküké volt Horthy Miklós legszebb katonája!?
Az emlékműtalapzaton fekvő sziklapatakkő, amelyet az Úz-patak medréből vonszoltunk ki, egy sebesült vagy halott katonát asszociál, egyszerre szarkofág és kőkoporsó, 135 katonahalott nevét viselő réztáblákat tart, a strázsáló székely zászlós kopjafa mellett Kölcsey Ferenc-idézettel: „Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak hagyd örökül, ha kihunysz: a haza minden előtt.” Az emlékmű létrejöttében sokan segítettek, háromszékiek és csíkiak egyaránt. Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere, Fikó András erőgépész, Vinkler András sepsiszentgyörgyi betonadakozó, Péter János márványlap-ajándékozó, Váncsa Albert kopjafaadományozó, Both Károly fafaragó, Puskás Csaba, Kiss Lőrinc, Imreh Lajos, a Sepsiszentgyörgyi Autóvillamossági Gyár szerszámműhelye réztáblaadói és -vésői, Gombos János, Bartha Mihály és családja, Páldeák Béla és családja, Kovács Béla, Soós Ferenc, Vén András, ifj. Kajcsa András, Gocsman Sándor, Somogyi Csaba, Ferenc Gyula, Fejér Ákos, Nagy Dezső, Incze Pál, Páll Samu, Ugron Endre, Ferencz Csaba Háromszékről. Úz völgyében élők: Csedő Lajos, László Imre és Sándor, Csillag Gyula, Novák Istvánné. Szentmártoniak: Kovács Sándor, Vitos József, Dánel András, Kosza Vilmos, Nagy Zsolt, Bocskor Imre, Keresztes Andor.
Nem felejtjük el azok nevét sem, akik húsz évvel ezelőtt Kelemen József tanár vezénylete mellett, a sepsiszentgyörgyi katonazenekar – a textilgyári rezesbanda tagjaiként oly sok szép dallal kedveskedtek az avatóünnepélyen résztvevőknek: Mézes László, Ördög István, Timár Miklós, Karácsony János, Krafft Pál, Toncs György, Dakó István, a dohánygyárból: Dénes Gyula, Márton Tibor, Szász Péter, a dudagyárból: Bedő Gábor, Fazakas Zoltán, az IMASA-ból: Szabó József és Gáll Sándor.
Köszönet mindannyiuknak!
Tisztelettel és szeretettel várunk 2013. augusztus 26-án, immár huszadik alkalommal az Úz-völgyébe minden kedves, végtisztességet megadó embert!
Dr. Szőts Dániel
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A replika jogán
Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea a következő replikát juttatta el szerkesztőségünkbe, válaszul a Brassai Zsombor által jegyzett, 2013. augusztus 22-én megjelent nyílt levélre.
"A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal nem volt ellene és most sem ellenez egyetlen önök által szervezett rendezvényt sem. Csak tanácsoltam, hogy el lehet képzelni egy közös ünnepségnek, egy tartásos, komoly rendezvénynek, amely elegáns módon és sokrétűen juttatná érvényre a marosvásárhelyi kultúrát.
Amit ön nem hoz a lakosság tudomására, az nem egyéb, mint hogy egy kereskedelmi célzatú rendezvényt akar, amelynek az a rendeltetése, hogy botrányt, ellenségeskedést, viszályt szítson ebben a városban.
Sajnálatos dolog, Brassai úr, hogy egy politikai vezetőhöz méltatlan diverzióba kezd, az »új idők« pedig, amire ön utal, a közös értékek Európáját jelentik, amelyet együtt kell továbbvinnünk a haladás útján."
Népújság (Marosvásárhely)

Mélyrepülés
Szabadesésben a romániai oktatás és kutatás, állapította meg a tekintélyes brit Nature tudományos szakfolyóirat.
A világszinten egyik (ha nem éppen a) legrangosabbnak tartott kiadvány egyértelműen meg is nevezi a mélyrepülés okait: a tavalyi hatalomváltás utáni ellenreformokat, melyek elsősorban Ecaterina Andronescu nevéhez fűződnek, s amelyek tönkre teszik Daniel Funeriu fejlesztéseit.
A 2011-ben elfogadott, Funeriu minisztersége alatt kidolgozott új tanügyi törvény jelentősen megszigorította az érettségit és visszaállította az Andronescu által korábban megszüntetett szakmunkásképzőt, ezáltal élesen szétválasztva a szakma elsajátítást a minőségi felsőfokú oktatástól, „nyersanyag” nélkül hagyva a diplomagyárakat. Ezt az USL-s kormány nem merte megváltoztatni, noha próbálkozások bizony voltak, ha csak az érettségi nélküli egyetemi tanulmányok Andronescu-féle javaslatra gondolunk.
Az USL-s hatalom azonban visszaállította a felsőoktatás és a politika összefonódását azon törvényes kitétel törlésével, miszerint senki sem lehet egyszerre rektor és honatya. A tanulmányi pályázatok állami finanszírozását sem kötik többé külföldi szaktekintélyek jóváhagyásához, ahogy Funeriu idején volt, ami alighanem a belföldi – átláthatatlan – kapcsolatrendszer visszaállításához vezet, ahol a tudományos teljesítménynél jelentősebb a megfelelő kapcsolatrendszer a szakmai és anyagi előrelépés szempontjából, nehezményezi a Nature.
Az állami finanszírozás odaítélésénél az egyetemek teljesítmény alapú rangsorolásáról sem hallani többé. Holott előzőleg tudományos eredmények alapján rangsorolták az egyetemeket, és hosszú évek után először a teljesítményt vezették be az állami finanszírozás kritériumaként.
Mindezek viszont alapjában rengették meg a siralmas teljesítményéről elhíresült, nepotizmus és ilyen-olyan politikai kapcsolatok által jellemzett tanügyet. Végül is a Franciaországban Nobel-díjas professzornál doktorált, nyugati, amerikai és japán egyetemeken kutató Funeriu teljesítmény-orientált reformja teljesen idegen a román tudományban uralkodó „erkölcsöktől” és szemlélettől, ahol a plágium széleskörű „eljárás”, többek között USL-s politikusoknál, mint Ponta vagy Andronescu.
Ezek után az új kormány tavaszi intézkedése, mely felére csökkentette a kutatás-fejlesztési pénzalapokat, csak hab a tudomány mélyrepülésének tortáján.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Kincses városi térhódítás
Minden várakozást felülmúlt a Kolozsvári Magyar Napok látogatottsága: a negyedik alkalommal megszervezett egyhetes rendezvénysorozat első négy napján több ezren voltak kíváncsiak a programokra.
A szervezők és a csendőrség becslése szerint a szerda esti Csík zenekar koncertjét több mint 15 ezren követték a főtéren, és a becslések szerint ez a szám megduplázódhat a vasárnap esti István, a király rockoperán. Gergely Balázs, a rendezvény főszervezője-ötletgazdája a Krónikának elmondta, a korábbi években csak a csúcsnapokon volt jellemző, hogy ekkora tömeg összegyűljön a Szent Mihály-templom előtti téren.
„Egyértelműen pozitív a mérleg, ami a látogatottságot illeti, és remélhetőleg minden eddigi csúcsértéket felülírunk a hétvégén. Szívből örülünk annak, hogy a Kolozsvári Magyar Napok négy év alatt a Kárpát-medencei magyar közösségünk egyik legnagyobb és legértékesebb kulturális rendezvényévé nőtte ki magát, ezt igazolják a részvételi adatok és az a sok pozitív visszajelzés, amit a résztvevőktől kaptunk" – mondta Gergely Balázs.
Ez az István nem az az István
A félreértések elkerülése végett egyébként a szervezők közleményben szögezték le: a Kolozsváron bemutatandó István, a király nem azonos az Alföldi Róbert által rendezett, augusztus 20-án Szegeden előadott produkcióval. A magyar napokon bemutatásra kerülő „változatot" Zsuráfszky Zoltán rendezte. A több mint 80 fellépős darab főpróbája miatt egyébként a szombati Tankcsapda-koncertet a szervezők a sportcsarnok előtti térre költöztetik, ugyanott kerül sor a Knock Out jubileumi koncertjére is.
A vasárnapi előadás miatt a főtéri színpadot ki kell majd bővíteni, s a hatalmas érdeklődés miatt lezárják majd a Deák Ferenc (Eroilor) és a Jókai (Napoca) utcát is. Gergely Balázstól megtudtuk, a Deák Ferenc utcában hatalmas kivetítőt szerelnek fel, hogy azok is követhessék az István a királyt, akik nem juthatnak közel a színpadhoz. Az előadás idejére továbbá az idős, illetve mozgáskorlátozott vendégek számára 500 ülőhelyet tartanak fenn. Ezek elfoglalása érkezési sorrendben történik, ezért a szervezők azt javasolják, hogy érkezzenek meg idejében a helyszínre.
A szervezők továbbá azt tanácsolják, hogy kisgyermekkel, csecsemővel, illetve gyerekkocsival ne menjenek a tömeg sűrűjébe, a kiskorúakat pedig valamilyen formában – karszalag, papírfecni, stb. – „szereljék fel" a gyerek nevével, illetve a szülők telefonszámával. A rendezvény teljes területére és ideje alatt szigorúan tilos bármilyen közbiztonságot, mások testi épségét veszélyeztethető tárgyat (például táblákat, zászlórudat stb.) hozni.
Családias fesztivál a Farkas utcában
Gergely Balázs elmondta továbbá, elsősorban a családok utcája az idei Kolozsvári Magyar Napokon a Farkas utca, hiszen a rendezvénysorozat bejáratott fesztiválutcáját a családi, ifjúsági programok helyszínének szánták. Hozzáfűzte, emiatt ragaszkodott hozzá, hogy Fekete Emőke, a Kincses Kolozsvár Egyesület alapító tagja kettős minőségben, mint felesége is jelen legyen a fesztiválutca megnyitóján. A politikus házaspár most először szerepelt együtt a nyilvánosság előtt.
„Köszöntöm a jelenlevőket, és még egyszer köszöntöm a kedves feleségem" – hangsúlyozta fesztivál családi jellegét a Gergely Balázs az eseményen résztvevők derültségére. Fekete Emőke ugyanakkor kifejtette: örül annak, hogy amit négy évvel ezelőtt elkezdtek a KMN szervezői, az ennyire kiteljesedett. „Akkor is abban gondolkodtunk, hogy korosztálytól függetlenül mindenkinek szóló programokat szervezzünk. Ennek az lett az eredménye, hogy a család minden tagja megtalálja a számára leginkább érdekes kiállítást, kerekasztal-beszélgetést vagy koncertet" – mondta Fekete Emőke.
A megnyitóbeszédek után a Bálványosi Intézet szemléletes infografika-kiállítása nyílt meg: magyarul és románul egyaránt megtekinthetik az érdeklődők, hogy mi a hasonlóság, és mi a különbség Erdély és Svájc között. A Farkas utcában egyébként már szerdán gőzerővel folyt a munka, ottjártunkkor javában építették a sátrakat. A hivatalos megnyitó időpontjában már működtek a lacikonyhák és sörcsapok is, de a szinte megszámlálhatatlanul sok kézművesportékát kínáló stand előtt is szép számmal láthattunk érdeklődött. A Postakertben a széki Szalmakalap előadásában, a Zurboló táncegyüttes közreműködésével elevenítették fel azt a régi hagyományt, miszerint a széki cselédet vasárnaponként itt rophatták a táncot.
Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

A 60 éves Szőcs Gézát köszöntötték Kolozsváron
Sok érdeklődő gyűlt össze szerda este a Bulgakov kávéház teraszán a Szőcs Géza költő, politikus 60. születésnapjára szervezett irodalmi rendezvényen, amelynek moderátorai Orbán János Dénes és Farkas Wellmann Endre voltak.
Szőcs Géza Carbonaro álnéven írt, kétkötetes Ha polip szuszog Kolozsvárott című művét is bemutatták az est során, Orbán János Dénes költő, író pedig az Sz. G. 60 – Album amicorum című kiadványt ismertette, amelyet Szőcs Géza barátai írtak a költő tiszteletére. Orbán János Dénes kiemelte Szőcs Géza szerepét abban, hogy az 1990-es években alapjaiban megváltozott az erdélyi magyar irodalom. Ő biztosította ugyanis az Előretolt helyőrség című irodalmi lap megjelenésének a feltételeit. Az irodalomtörténészek is aláírják, hogy 1995-ben – Szőcsnek is köszönhetően – váltás történt a magyar irodalomban – az új nemzedék már 150 irodalmi díjat és több mint 100 kötetet tudhat maga mögött.
Az est meglepetésvendége Lévai Anikó, Orbán Viktor magyar miniszterelnök felesége volt, aki szintén felköszöntötte a költőt. A Ha polip szuszog Kolozsvárott első kötete huszonnégy történetet tartalmaz amely a szerző szerint „Erdély képzeletbeli arcát ragadják meg, teli valóságelemekkel” Ezeket a történeteket annak idején Sziveri János költőnek mesélte el, aki korának kiemelkedő alkotója volt, fiatalon meghalt. Beteljesületlen álma és vágya volt Sziverinek, hogy eljusson Erdélybe. Enyhítve barátja vágyódást, Szőcs Géza színes történeteket kezdett el mesélni Erdélyről és Kolozsvárról. Huszonöt év elteltével a költő arra gondolt, hogy ezeket a történeteket összegyűjti Kötetben adja ki. A második kötet inkább Sziverihez kapcsolódó dokumentumokból, kéziratokból és fényképekből áll. Szőcs kiemelte Jánosi Andrea képzőművész illusztrátori munkáját.
Oroszhegyi Tünde
Krónika (Kolozsvár)

Kossuth-díjas zenészek a kincses városban
Óriási közönségsikernek bizonyult szerda este a Csík zenekar és barátai fellépése, a Kolozsvári Magyar Napok első főtéri nagy koncertjén megtelt nézőkkel a Főtér.
Egyikük az előadás vége felé meg is jegyezte: ha labdarúgó mérkőzés lenne a Kolozsvári Magyar Napok, akkor a Csík zenekar koncertje az ötödik percben rúgott gólnak felel meg, azaz kezdésnek pazar.
A Kossuth-díjas magyarországi népzeneegyüttes meghívottja a szintén Kossuth-díjat nyert Földes László “Hobó” és Lovasi András volt, akik élen jártak a jó hangulat megteremtésében. Az idén fennállásának 25. évfordulóját ünneplő zenekar több mint másfél órás műsora azok számára is bőven tartogatott meglepetéseket, akik rendszeresen ellátogatnak Csík Jánosék erdélyi koncertejeire. Hobó két dal között József Attila verseket szavalt, elővezették a kultikusnak számító Kex együttes Elszállt egy hajó a szélben című slágerét, Lovasi András szólólemezéről pedig az Apa övének a csatja című, ritkán játszott dal is megszólalt, mi több, az egyik erdélyi népdal-összeállítás alkalmával színpadra invitálták Erdély egyik legismertebb prímását, a kalotaszegi Fodor “Neti” Sándort is.
A koncertet megelőző közönségtalálkozón Szabó Attila, a Csík zenekar gitárosa és hegedűse úgy nyilatkozott: szeretnek Erdélybe járni, hiszen az a muzsika, amit játszanak eredeti formájában a leginkább itt maradt fenn. A Kolozsvári Rádió szervezte eseményen ugyanakkor a kincses város érdeklődő közönsége megtudhatta, a Csík zenekar Lovasi András javaslatára kezdett el könnyűzenei feldolgozásokkal foglalkozni, az első világzenei elemeket is tartalmazó lemezük a Senki nem ért semmit rögtön sikert aratott.
A három éve feloszlott Kispál és a Borz együttes basszusgitárosa és frontembere elmondta, 2001-ben – amikor épp a szólólemezét készítette – találkozott a Csík zenekar zenészeivel, a környező balkáni népzenét játszó együttesek példáját emlegetve győzte meg őket, hogy nyissanak a könnyűzenei műfajok felé. Majorosi Marianna a zenekar énekese az alternatív rockdalok feldolgozása kapcsán elmondta: a dalok megformálásával nem volt gondja, hiszen technikailag ez nem jelentett nagyobb kihívást a népdalokénál. Hozzáfűzte, kisebb nehézsége a szövegekkel támadt, hiszen Lovasi András vagy Kiss Tibor szövegeivel szemben a népdalok szövege jóval egyszerűbb. A beszélgetés során elhangzott, a rockmuzsika és a népzene közti átjárást Szabó Attila biztosította a zenekarnak, hiszen gitárosként ő korábban rockzenész is volt, nem mellesleg hat éves korától hegedül. Ugyanakkor néhány kulisszatitokba is betekintést kaphattunk.
Majorosi Marianna például elárulta, hogy a legnépszerűbb feldolgozásukban – Quimby: Most múlik pontosan – azért nem szerepel fúvós hangszer is, mert amikor elkészítették a dal népzenei változatát, a fúvósuk fáradt volt és inkább aludni ment. Azt is megtudhattuk, hogy sikerüknek köszönhetően ma már a könnyűzenét játszó zenekarok keresik fel őket, hogy dolgozzák fel egyik-másik dalukat. Érdekességként megemlítették, hogy az egyik videómegosztó oldalon, a Most múlik pontosan az egyik erdélyi hozzászóló régi erdélyi népdalnak nevezte, sőt esküdni mert rá, hogy többször hallotta otthon.
Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

„Az építők felfelé, mi, régészek lefelé dolgozunk"
„Olyan munka a miénk, amit csak terepen lehet végezni, és ahol nincs két egyforma nap. Amikor nagyon melegem van vagy nagyon fázom, akkor arra gondolok, hogy amikor kész lesz, az én két kezem munkája is benne lesz. Ez a legnagyobb elégtétel." Beszélgetés Mihálka Nándor nagyváradi régésszel.
– Pályaválasztása összefügg-e azzal, hogy 1990 után sokan „vetették rá magukat" a történelemre, gondolván, hogy végre szabad a gazda?
– Jóval előbb, az általános iskolában szerettem meg a történelmet, illetve talán még hamarabb, hiszen édesapám is történelmet végzett, s ha később nem is gyakorolta, az otthoni könyveink jó része történelmi témájú. De ha pontosan meg akarnám ragadni a döntésem pillanatát, akkor az mindenképpen Gárdonyi regényének, az Egri csillagoknak az elolvasásához köthető. Az általános iskolában, a volt 9-es, jelenleg Szacsvay Imre nevét viselő iskolában nagy hangsúlyt fektettek és fektetnek jelen pillanatban is a történelemismeretre, de az igazi „sokkhatás" a gimnáziumban ért, ahol Anderkó Katalin tanárnő irányításával több vetélkedőn is részt vehettem, úgyhogy adódott az én pályaválasztásom. Mindehhez hozzájárult az is, hogy a szüleim rám bízták, azt mondták, legyen minden úgy, ahogy én döntöm el. Hogy részükről szabad kezet kaptam, föl sem merült, hogy az itthoni, nagyváradi egyetemen tanuljak tovább. Vagyis természetes választás volt Kolozsvár is.
– Az egyetemen azt kapta, amit várt, vagy megjelent a „nem ilyen lovat akartam" érzés?
– Mindenképpen azt kaptam, amit vártam, és örömmel vettem, hogy már az elején szűkíthettem az érdeklődésemet, ilyen tág területen ugyanis képtelenség mindennel foglalkozni, minden iránt érdeklődni: már az egyetemen is inkább a középkor felé fordultam. Hogy ez az Egri csillagok miatt volt-e, vagy mert a kollégák többségét a jelenkor, a mai problémák érdekelték, nem tudom, de azt hiszem, hogy engem elsősorban a középkor közhelyszerű „sötétsége" érdekelt, az, hogy a mai világnál meseszerűbb, ugyanakkor a középkori magyar világ mondhatni sokkal ismertebb, illetve megismerhetőbb. Mi még nem fogtuk ki a bolognai rendszert, de már mi is sokan voltunk, úgyhogy tanárainknak nem sok ideje jutott külön foglalkozni egy-egy diákkal. Majdnemhogy autodidaktaként készültünk, vagyis a tanároktól megkaptuk az irányelvet, a könyvészetet, az viszont már rajtunk múlt, hogy mennyire ássuk bele magunkat egy-egy témába, mennyit olvasunk hozzá. És természetesen voltak olyan igazi tanáregyéniségek is, akik nem engedték túl szabadon száguldozni a csikódiákokat, mindig a helyes irány felé tartották a gyeplőt. Így emlékszem vissza Tonk Sándor professzorra és Rüsz-Fogarasi Enikő tanárnőnkre. Nagyon sokat tanultam tőlük.
– Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy minden olajozottan, szinte magától értetődően alakult. A problémák a mai, szabadnak nevezett világban, a tanulmányok elvégeztével szoktak kezdődni. Életrajzi adataiból úgy tűnik, hogy e téren sem akadtak gondok.
– Friss végzettként az élet kapujában bizony én is nézelődtem erre meg arra, azt gondolván közben, hogy akkor most merre is? Egyetemistaként nem sokan töprengenek azon, milyen is lesz a munkahelyük, de a diákéveknek vége lett. Azokat az éveket jól meg kell élni, aztán meg...? Hát igen, megjelent előttem is a nagy kérdőjel. Egyben biztos voltam: tanár nem akarok lenni. Harmadéven tartottuk a pedagógiai gyakorlatokat és én már a második óra után tudtam, hogy nincs bennem egy szemernyi tanári véna sem. Tehát a végzés után szóba sem jött a tanítás, közbe jött viszont ismét a „törvényszerű véletlen": a váradi vár. Így kerültem a műemlékvédő alapítványhoz, ahol mai napig dolgozom. Egyébként a várral kapcsolatos első emlékeim a 90-es évek elejéhez kötődnek, amikor a barátaimmal arrafelé bicikliztünk, kívülről fel lehetett a falakon mászni és megnézni, mi is történik odabent. Jó nagy gödröket láttunk, illetve mi akkor gödröknek láttuk a már megkezdett ásatásokat. Tény, hogy bennem úgy maradt meg, mint valami nagyon furcsa, érdekes világ. És ez ma sincs másképp, amikor szinte-szinte ott lakom, mivel a nap nagy részét ott töltöm.
– Egy ideje egyre többet lehet hallani-olvasni a vár felújításáról, jobban mondva már 90 után beszéltek a szándékról, de rögtön a mondat végén arról is, hogy sajnos, nincs rá pénz. Ezek szerint lett pénz?
– Részben igen, vagyis az első, a legfontosabb alaplépések megtételéhez igen. Nagyon komoly, négy évig tartó dokumentáció után 2010-ben elnyertünk egy uniós pályázatot. Régészek, művészettörténészek, építészek, mérnökök dolgoztunk együtt a pályázat összeállításán, és nyertük el a 8 millió eurós támogatást. A teljes felújításra talán még ötször ennyi sem volna elég, de konkrétan megvan, mire lehet ezt felhasználni a 2015. augusztusi határidőig. A lényeg az, hogy sikerül megőriznünk a várat a pusztulástól, mert ha még sokáig tanakodunk, és várjuk a jó szerencsét, összedőlt volna. A cél, hogy minél előbb bekerüljön a turisztikai körforgásba, és lassan önfenntartóvá váljék, mint az egri és a gyulai vár. Ez a mi esetünkben kb. tizenöt-húsz év múlva jöhet számításba úgy, hogy közben folyamatosan nőjön a turisták száma. Nagyon jó példa számunkra az említett két vár, az egri és a gyulai, mert nagyon szépen felújították, nagyon jól karbantartják, és nagyon nagy turistaforgalmat képesek fogadni. Nálunk jelenleg a csatornázási munkálatok folynak, természetesen régészeti felügyelettel. A város vezetése igyekszik a figyelem előterében tartani a várat: a negyedévenkénti sajtótájékoztatóknak éppen az a céjuk, hogy a váradi polgárok is napirenden legyenek a felújítás ütemével. A munkálatokban nagyon sok intézmény vesz részt a befektető polgármesteri hivatal és a három kivitelező cég és a régészeti feltárásokat irányító múzeum mellett – márpedig ennek az egésznek olajozottan kell működnie, nehogy elakadjon a munka. A figyelemfelkeltés másik eszköze a különböző rendezvények: a várnapok (ez július elejéről az idén átkerült a Nagyváradi Ősz műsorkínálatába), a majálisok, ifjúsági és gyermekprogramok, újabban pedig a 2010-ben átadott nyári színház előadásai. A vársáncban szép parkot alakítottak ki, sokan viszik oda a városba látogató rokonokat, barátokat, de kellemes kikapcsolódásként is kezdenek odaszokni a váradiak. A színházat is szeretik, elsősorban a fiatalság, olyannyira, hogy bár 750 férőhelyes, legtöbbször százzal többen jönnek, felülnek a falakra, vagy ahová tudnak. Jómagam a felújítási munkában elsősorban a dokumentálással foglalkozom, részt veszek a régészeti feltárásokban és a nyári meleg, por, a téli nyirkosság, sár ellenére tiszta szívből mondom, hogy nagyon élvezem. Olyan munka a miénk, amit csak terepen lehet végezni, és ahol nincs két egyforma nap. Amikor nagyon melegem van vagy nagyon fázom, akkor arra gondolok, hogy amikor kész lesz, az én két kezem munkája is benne lesz. Ez a legnagyobb elégtétel. És a munkánk másik fontos jellemzője: az építők, felújítók felfelé dolgoznak, mi, régészek lefelé. Minket az a cél motivál, hogy a középkori várból a legtöbbet be tudjuk mutatni a közönségnek. A vár igazi értékei ugyanis a föld alatt vannak: eddigi legnagyobb elégtételünk volt a középkori püspöki székesegyház feltárásának az elkezdése. Mondogattuk is eleget, hogy ezért érdemes volt annyi port beszívni. Ezzel az épülettel kapcsolatban az az érdekesség, hogy a 16. századtól kezdve folyamatosan bontották, majd Bethlen Gábor döntötte el végleg, hogy le kell bontani. A vár új stratégiai elrendézésében nem lett volna szerepe, s egy ágyútüzes támadás esetén összedőlt volna. Az építőanyagot újra felhasználták a fejedelmi palota és a Bethlen-bástya megépítéséhez. 1912-ben készült egy összesítő rajz, mely a székesegyház addig feltárt és hipotetikus alaprajzát ábrázolja, de miután tavaly részlegesen feltártunk egy kápolnát, ezt újra kell gondolni. A kápolnát egyébként a 15. század második felében építették hozzá a székesegyház északnyugati tornyának északi oldalához. Jelenleg a középkori vár nyugati kapujának feltárásán dolgozunk, szeretnénk konkrétan megállapítani, hogy néztek ki a középkori védművek, hiszen ezeket ki kell majd rajzolni az új padozaton, a leletanyagot mentjük, fel szeretnénk tárni, milyen átépítések folytak, vagyis a szó szoros értelmében minél több információt akarunk „kibányászni" a régészeti szelvényekből, mert ahogy mondtam, a középkori püspökvár igazi értékei még a föld alatt vannak.
– Ez az úgymond „láthatatlanság" nem csapda? Gondolok itt ugyanannak a történelmi eseménynek a más és más szempontból való értékelésére.
– Szerencsére a váradi vár esetében ilyen „értelmezési" különbség szóba sem jöhet, semmit nem lehet eltussolni, megváltoztatni, mivel nagyon széles körben ismert tényekről-eseményekről kapunk újabb híreket a leletekből. Gondolok itt arra, hogy 1557-ig itt volt a püspöki székhely, majd a végvári rendszer legfontosabb erődítményeként átépítve működött tovább, 1660 és 1692 között török fennhatóság alatt állt, a Habsurg-uralom idején pedig kaszárnyává fokozták le. 1945 után a belügyminisztérium egysége lett, 1990 és 2006 között pedig megindult az enyészet rombolása. Már beszéltünk arról, hogy a felújítási szándék ellenére gyakorlatilag semmi sem történt – a pénzhiány miatt. A bérlők lelakták a várat, semmi érdekük nem lévén az állag megőrzésére. Na de ennek szerencsére vége, bátran mondhatom, hogy haladunk a munkával. A 2015-ös határidőig természetesen nem tudunk mindent feltárni, hiszen 9 hektár az összterülete, de a fontosabb helyszíneket megfigyeljük, dokumentáljuk, és ha lesz rá fedezet, a feltárást folytatni lehet.
– A várba látogató turisták milyen mértékben ismerik a történetét? Kapnak-e ismertetőket, reklámanyagokat?
– Ahogy az máshol is előfordul, egy-két tájékozott turista mellett a legtöbben tájékozatlanok. Egyelőre még nincsenek ismertető kiadványaink, majd ha az elsődleges felújitással végzünk, azok is lesznek. Sokszor kalauzolok én is csoportokat: körülbelül tiz percben elmondom a vár rövid történetét, kezdve onnan, hogy Szent László alapította, akit aztán itt temettek el, és avattak szentté, röviden összefoglalva a már említett fontosabb eseményeket.
– Az elmondottakból egy nagyon szép, változatos, inkább hivatásnak, mint szakmának mondható régészpálya körvonalazódott. Mégis megkérdezném, hisz fiatal emberrel beszélgetek, gondolt-e változtatásra, pályamódosításra?
– Voltak esetek, hogy átvillant: nem volna rossz az építőmunka sem, az építészet, az építőmérnökség, de ilyenkor mindig beugrik az ellenérv is, a számokkal való barátságtalan viszonyom. Soha nem értettem hozzá, annyira nem, hogy tudat alatt talán még ez is hozzájárult a pályaválasztáshoz. Nagy elvágyakozásra nincs is szükség, ugyanis a munkámnak a történelem mellett a művészettörténet és a régészet is szerves része, s bár ezek a szakterületek inkább csak járulékosak, de egyre járatosabb leszek a folyamatos, intenzív önképzésnek köszönhetően. Hosszabb távú terveim között szerepel, hogy a teljes felújítás alatti kutatásból egy nagyobb mérvű kiadványt állítanánk össze, a szakemberek és a nagyközönség számára.
– Ismer olyan frissen érettségizetteket, akik ugyanolyan elkötelezettek a középkori történelem iránt, mint amilyen elszántsággal Mihálka Nándor jelentkezett a kolozsvári egyetemre?
– Épp a napokban találkoztam egy jövendő kollégával: nálunk jártak a tamásváraljai IKE-sek, egyikük most jutott be a régészetre. Elmondtam neki, hogy én legelőször egy Nagykároly melletti ásatáson döbbentem rá, hogy ez a munka nem untatna soha, illetve azt is, milyen fontos az önképzés, s hogy nekünk milyen szerencsénk van a sok, könnyen hozzáférhető magyarországi és hazai bibliográfiával. Próbáltam fokozni a szakma iránt amúgy is meglévő érdeklődését azzal, hogy a bőséges leletanyagból egyre lejjebb és lejjebb haladva milyen sok új történet bontakozik ki, milyen analógiákkal dolgozunk, egyszóval milyen csodálatos világ bukkan elő munkánk nyomán – a föld alól.
Mihálka Nándor 1980. szeptember 8-án született Bukarestben, a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban érettségizett, 2004-ben pedig elvégezte a kolozsvári egyetem történelem szakát, azóta a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítványnál dolgozik.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Tonk Márton: több erdélyi magyar gyereket!
A Sapientia – EMTE Óváry-termében a tehetséggondozásról tartottak kerekasztal-beszélgetést, Aáry Tamás Lajos, a magyarországi oktatási jogok biztosa moderálásával. Szenkovics Dezső, a Sapientia főtitkára bevezetőjében elmondta: már hagyományszámba megy, hogy a magyar napok alkalmával a Sapientián kerekasztal-beszélgetést tartanak. Aáry Tamás Lajos először az oktatás és a tehetséggondozás fontosságáról kérdezte a jelen levő szakembereket. Bodnár Gabriella (Nyugat-magyarországi Egyetem) szerint a legfontosabb az, hogy az oktatás, a tudásszerzés élmény legyen a fiatalok számára, mert ha ez nem valósul meg, akkor értelmét veszti az oktatás és egyáltalán a munka. Antall Péter (Antall József Tudásközpont) szerint a tehetséggondozás azért fontos, hogy a fiatalok minél hamarabb rájöjjenek tehetségükre. Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja azt hangsúlyozta: az egyetemek már kevésbé tölthetik be tehetséggondozói szerepüket.
A folytatásban Bodnár Gabriella a Nyugat-magyarországi Egyetemen folyó tehetséggondozási programot, Antall Péter az édesapjáról, Antall József néhai kormányfőről elnevezett tudásközpont tevékenységét mutatta be. Somai Józseftől pedig megtudtuk: tíz év alatt a Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesület évente 120 ezer forintnak megfelelő ösztöndíjat oszt ki; az ösztöndíjas középiskolásaik száma az évek során elérte a 3000-et. Idén 384 diáknak adnak éves ösztöndíjat.
A középiskolások ösztöndíj-programja mellett beindult az egyetemi hallgatók támogatása is, és csatlakoztak a magyarországi tehetségkutatási mozgalomhoz. Aáry Tamás Lajos ennek kapcsán azt elevenítette fel, hogy milyen felemelő élmény volt számára, amikor tegnapelőtt ellátogatott a János Zsigmond Kollégiumban működő tehetségponthoz.
Az egyetemen zajló tehetséggondozás két követelménye Tonk Márton szerint az, hogy legyenek kis létszámú csoportok, amelyek megkönnyítik a hallgató és az oktató közötti személyes kapcsolat kialakítását, illetve, hogy az egyetem szakkollégiumok keretében tehetséggondozó programokat indítson. – Ameddig a magyar állam partner abban, hogy a Sapientián kis létszámú szakokat hirdessünk meg, ezt az utat kívánjuk bejárni – utalt Tonk Márton a Sapientia szerencsés helyzetére, majd azt is hozzátette, hogy a Sapientián már működnek a szakkollégiumok, és idén nyáron aláírtak egy egyezményt a pécsi egyetemmel, a tehetséggondozás támogatása érdekében.
Végül Aáry Tamás Lajos feltette azt a kérdését, amit egy nappal korábban az erdélyi magyar siket- és nagyothalló gyermekek oktatása kapcsán is megfogalmazott: a jelenlévők milyen gondot szeretnének megoldani, ha lenne egy varázspálcája? Válaszában Káptalan Erna, a Báthory-líceum igazgatóhelyettese olyan tehetséges gyerekeket kért, akik érdeklődnek a matematika és a természettudományok iránt; Popa Márta, a János Zsigmond Kollégium igazgatója pedig tehetséges tanárokat. Bodnár Gabriella azt szeretné, ha az egyetemek vezetői nagyobb fontosságot tulajdonítanának a tehetséggondozásnak, Antall Péter pedig azt, hogy a magyar fiatalok találják meg jövőjüket a Kárpát-medencében, és ne menjenek innen el. Somai József a romániai tehetséggondozás felzárkózását kérné az erdélyi magyar és a magyarországi tehetséggondozáshoz, a legfrappánsabb választ azonban Tonk Márton adta: minél több erdélyi magyar gyereket kért.
Szabadság (Kolozsvár)

Frunda megvédi Tőkést a kormányfő ellenében
Pénteken átküldte a miniszterelnök az államfőnek azt a levelet, amelyben felkéri Traian Băsescut, hogy vonja vissza Tőkés László állami kitüntetését – nyilatkozták a Mediafaxnak kormányzati források.
Az európai parlamenti képviselő 2009-ben, a temesvári népfelkelés kitörésének huszadik évfordulóján kapta meg a legmagasabb román állami kitüntetés, a Románia Csillaga érdemrend Lovagi Fokozatát a romániai rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért.
Kitüntetése visszavonását azért kérték a székelyföldi román civil szervezetek és több román politikus, mert Tőkés László a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen azt javasolta: Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy ezt Ausztria tette Dél-Tirol esetében. Victor Ponta miniszterelnök már korábban jelezte: szívesen ellenjegyezné az érdemrend visszavonásáról szóló elnöki rendeletet.
A hírügynökség által idézett források szerint a kormányfő levelében emlékezteti Traian Băsescut, hogy Tőkés tusnádfürdői kijelentései „kétségbevonták a román állam egységét”, ezért teljesültek a „jogi és erkölcsi feltételei” a kitüntetés visszavonásának.
Frunda György, a miniszterelnök tiszteletbeli tanácsosa nem ért egyet Victor Ponta lépésével. Szerinte a kormányfő levele „politikai válaszlépés” az államfő korábbi, Magyarországot és Tőkés Lászlót támadó nyilatkozataira. A maszol.ro-nak elmondta, Victor Ponta nem kérte ki a véleményét a kitüntetés visszavonásáról, bár más témákban az elmúlt napokban egyeztettek.
„Tőkés László volt a forradalom szikrája. Ha szimpatikus, ha nem, de ez a valóság. Az 1989-es kiállásáért kapta az állami elismerést, amit szerintem nem szabad visszavonni. Ezt én is állítom, akinek nem szíve csücske Tőkés László. Több politikai nyilatkozatával, tettével, döntésével ugyanis nem értek egyet” – jelentette az RMDSZ volt szenátora.
Korábban Kovács Péter főtitkár a maszol.ro-nak azt nyilatkozta: az RMDSZ nem ért egyet azzal, hogy az elnöki hivatal megfossza Tőkés Lászlót az állami kitüntetéstől. „Amit 1989-ben tett, soha senki nem fogja tudni elvenni tőle” – jelentette ki.
Maszol.ro

Jubileumi évadot hirdetett a Szigligeti Színház
A nagyváradi Szigligeti Színház idén ünnepli névadója születésének 200. évfordulóját, így az új, 2013-2014-es színházi évadot ezen jubileum jegyében szervezik meg – mondták el a társulat vezetői sajtótájékoztatójukon.
Czvikker Katalin főigazgató kiemelte, az elmúlt évad nézőszám szempontjából messze felülmúlta az azt megelőzőt: több mint 78 ezer néző tekintette meg a színház három társulatának előadásait, amely több mint 50 százalékos emelkedést jelent. Ehhez hozzájárul még az is, hogy az elmúlt évadban 316 előadásra került sor, amely szintén jelentős növekedést jelent. Az eladott bérletek száma az elmúlt évadban megközelítette a 2800-at, ezt a számot természetesen szeretnék az új évadban túlszárnyalni, illetve az említett nézőszám tekintetében is további emelkedést vár a főigazgató.
Mint mondta, ennek érdekeben a Partiumi Keresztény Egyetemmel együttműködve egy átfogó szociológiai felmérés elkészítését tervezik, amely alapján pontos képet kaphat a színház vezetése a közönség és színház kapcsolatáról. A főigazgató kitért még a színház önkéntesi rendszerének „intézményesítésére” és a Szigligeti Tanoda (SZITA) elindítására is.
Papírsárkány és Szigligeti az új évadban
Szabó K. István, a Szigligeti Társulat művészeti igazgatója kezdte meg az évadterv ismertetését. Az első bemutató, amelynek próbái a napokban kezdődtek, Turgenyev Egy hónap falun című darabja alapján készült produkció lesz Papírsárkány címmel. A Harsányi Zsolt rendezte előadás bemutatójára előreláthatóan október 11-én kerül sor. Szilveszteri bemutatóként Giulio Scarnacci és Renzo Tarabusi népszerű vígjátékával, a Kaviár és lencsével készül a társulat Lendvai Zoltán rendező vezetésével.
Szigligeti Ede születésének 200. évfordulója lévén, az évad második felében a Szigligeti című előadást tűzi műsorra a színház, ezt a Selmeczi György-Béres Attila szerzőpáros jegyzi, előbbi rendezi is. Kamara-előadásként Beckett Godot-ra várva című darabját maga a művészeti igazgató állítja színpadra, emellett a Nagyvárad Táncegyüttessel koprodukcióban készül a Cirkusz című táncszínházi előadás, Nagy Dániel műve alapján, Juronics Tamás rendezésében. Úgynevezett pódium-előadások is szerepelnek az évad kínálatában, mégpedig (szintén évforduló kapcsán) Weöres Sándor verseit dolgozzák fel a Szigligeti Társulat és a Lilliput Társulat művészei két, párban bemutatott produkcióban, Regélő, illetve Hazatérés címmel.
Ahogy az elmúlt évadokban is, vendégelőadások is várják a bérletet váltókat: a szatmárnémeti színház Harag György Társulata John Millington Synge darabját, A nyugati világ bajnokát hozza el Nagyváradra, illetve ifjúsági bérlet keretében mutatja be a Boldogságia című produkciót, amely Mikó Csaba műve alapján készült. A Csokonai Színházzal is folytatódik az együttműködés: Hrabal Gyöngéd barbárok című szatíráját mutatják be a debreceniek Nagyváradon, a tervek szerint az évad második felében. Természetesen folytatódik a színház iskolaprogramja is: a diákok az évforduló kapcsán Szigligeti művét, a Liliomfit dolgozzák fel. Továbbra is műsoron marad A fiú (amely már több fesztiválmeghívást is kapott), a My Fair Lady, A Nagy Romulus, illetve a Tűzoltó.
Hamarosan Fux Feszt
Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatója elmondta, az első bemutatóra már augusztus 22-én sor került, Szatmárnémetiben. A Tánckörkép Erdélyből című folklórműsort László Csaba, az együttes koreográfusa rendezte. Novemberben mutatják be A villa és a Vigyázó látomás című produkciókat, melyeket együtt játszanak majd. Az előbbi rendező-koreográfusa szintén László Csaba, míg az utóbbit Orza Călin jegyzi. Emellett a Cirkusz című produkció is szerepel még a táncegyüttes repertoárján, hiszen ez a Szigligeti Társulattal közös előadás.
A Lilliput Társulat a Fux Feszt bábfesztivál keretében, szeptember 11-én, Szigligeti Edécske címmel mutatja be Urbán Gyula szerzeményét. A debreceni Vojtina Bábszínházzal közösen készül majd a Cókmók című bábelőadás Bartal Kiss Rita rendezésében, majd a Genézis című nonverbális előadás bemutatója következik jövő februárban. A produkció Az ember tragédiája alapján készül, rendezője Cristian Pepino. A kisiskolás bérlet keretében kerül sor a Janikovszky Éva műve alapján készült Kire ütött ez a gyerek? című vendégelőadásra, amelyet a sepsiszentgyörgyi színház bábtagozata mutat be Nagyváradon.
A részletes évadkínálat hamarosan megtalálható a színház honlapján is, ahol a bérletárakról is részletes információt kaphatnak az érdeklődők. Az előadásokról rövid leírás szintén a honlapon, illetve a bérlethirdető füzetben található. Az új évadról részletes tájékoztatást kaphatnak, azok is, akik ellátogatnak a Szigligeti Színház Fő utcai standjához. Bérletet váltani a színház pénztárában lehet augusztus 23-ától naponta 12-16 óra között (hétfő és hétvége kivételével).
Maszol.ro

Orbán: a kormány az erdélyi magyarság mögött áll
A román-magyar viszonyról, a fokozódó romániai magyarellenességről, a Fidesz és az RMDSZ közötti kapcsolatokról is egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök Kelemen Hunorral, az RMDZ elnökével péntek délután az Országházban – tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t.
Havasi Bertalan elmondta, a négyszemközti tárgyaláson a két politikus egyetértett abban, senkinek sem érdeke, hogy a román-magyar viszony kiéleződjön. A jelenlegi felfokozott magyarellenes hangulatot román belpolitikai okok magyarázzák – összegezte a megbeszéléseken elhangzottakat Havasi Bertalan. Az RMDSZ elnöke szerint ez a jelenség akkor is gondokat okoz, ha egyesek szavazatszerző szándékkal gerjesztik a konfliktusokat, hiszen ennek nyomán akár a magyarság számára súlyos következményekkel járó jogszabálytervezetek is a román parlament elé kerülhetnek.
Orbán Viktor – sajtófőnöke tájékoztatása szerint – egyértelművé tette, hogy Magyarország, alaptörvényi kötelezettségének megfelelően, teljes mértékben az erdélyi magyarság mögött áll.
Kelemen Hunor tájékoztatta a magyar miniszterelnököt az erdélyi magyarok törekvéseiről és az előttük álló kihívásokról, így a romániai régiók átalakításának tervezett ütemezéséről, és az ottani magyarság ezzel kapcsolatos érdekérvényesítési lehetőségeiről is.
Havasi Bertalan közölte: Orbán Viktor és Kelemen Hunor megbeszélésén megállapodtak a Fidesz és az RMDSZ közötti kapcsolatok további erősítésében, és abban, hogy a jövő évi magyarországi és romániai választások kapcsán még további egyeztetéseket folytatnak egymással.
MTI