Ahol a párbeszédet az alkotmány tiltja
Valahányszor azt vetik a magyar ellenzék szemére, hogy nem tárgyalásos úton kívánja elérni céljait, valahányszor azzal vádolják, hogy kerüli a többséggel való párbeszédet, az ember joggal kérdi meg: miről is beszélünk?
Romániában ugyanis a legnagyobb kisebbséget, a kollektív jogaiban a mai napig korlátozott magyarságot – melyet mind történelmi, mind mai állapotából fakadóan megilletne a társnemzeti státus – alkotmányos előírás gáncsolja nem csupán abban, hogy kollektív jogait kiteljesíthesse, hanem magának az erről folyó diskurzusnak, párbeszédnek, a tárgyalásos megoldásnak a lehetőségétől is. Romániában ugyanis alkotmányos előírás tiltja bizonyos cikkelyek módosítását, méghozzá azokat, melyek pontosan e magyar nemzetrész egyenjogúsításához nélkülözhetetlenek.
Idézzük az alkotmány 152-es szakaszát teljes egészében, megvilágítandó, mire gondolunk. A módosítás korlátai címet viselő szakasz leszögezi: „(1) Nem képezhetik módosítás tárgyát a jelen Alkotmánynak a román állam nemzeti, független, egységes és oszthatatlan jellegére, a köztársasági államformára, a terület integritására, az igazságszolgáltatás függetlenségére, a politikai pluralizmusra és a hivatalos nyelvre vonatkozó rendelkezései. (2) Úgyszintén semmiféle módosítás nem lehetséges, ha annak eredménye az állampolgárok alapvető jogainak és szabadságainak vagy ezek biztosítékainak a megszüntetése. (3) Az Alkotmány nem módosítható ostromállapot vagy sürgősségi állapot időtartama alatt, sem pedig háború idején.”
Miért áll mindez törekvéseink útjában? Mint azt képviselőink kifejtették már, az állam nemzeti jellegének deklarálása az 1-es szakaszban lehet egy óhaj vagy cél kanonizálása, de a valóságot nem fedi, lévén az ország lakossága többnemzetiségű. Attól, hogy eleve megváltoztathatatlanná nyilvánítjuk a paragrafust, valóságtartalma mit sem gyarapszik, viszont elejét veszi a nemzetiségi kérdés minden demokratikus rendezésének. Íme egy jogi tabu, egy eleve kisiklatott, hogy ne mondjuk: betiltott témája a párbeszédnek. A belső önrendelkezés formájaként elképzelt területi és kulturális autonómia ellenében a felsorolt jelzők közül nem egyet szintén felhasználtak már, azokat tehát szintén lehet a minden tárgyalástól való elzárkózás szándékával magyarázni. Menjünk tovább: ha egyetlen hivatalos nyelv üdvözít, akkor a kisebbségek nyelvi jogai érvényesülésének már eleve gátat szabtak, azokat megcsonkították. Hogy az állampolgárok „alapvető szabadságjogait” olyan hangzatosan védik, az megható, kár, hogy ez nincs összhangban az előző paragrafussal.
Annyira nem, hogy az idézet utolsó mondata már-már kifordul önmagából. A jogfosztottságot (a részleges joggyakorlást) posztuláló kitétel ugyanis mi mást állandósítana, ha nem egy de facto sürgősségi állapotot? Ezt az egész szakaszt el kellene törölni ahhoz – különben ellentmond magának a népuralom alapelvének is –, hogy a tárgyalásos megoldásra való törekvést komolyan lehessen ajánlani.
De ha egyszer meghiúsítják, hogyan várhatná bárki el, hogy komolyan lehessen venni?
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A folytonosság jegyében
Másfél tucat szülő heteken keresztül próbálta felhívni a figyelmet egy marosvásárhelyi általános iskola kétnyelvűségi hiányosságaira. Heteken keresztül egy bizonyos napon pár percig villámcsődületet rendeztek az iskola előtt, felmutatva az általuk elkészített és ingyen felajánlott egységes kétnyelvű táblákat. A kétnyelvű táblák azonban ingyen sem kellettek az iskola vezetőségének. Az ötödik villámcsődület és a ki tudja hányadik híradás után egy, az Illés Ildikóhoz, a Maros megyei főtanfelügyelő-helyetteshez címzett nyílt levél elérte a megyei főtanfelügyelő-helyettes ingerhatárát és "meglátogatta" az iskolát, hogy "tájékozódjon" az iskolán belüli állapotokról. Vele tartott érdekvédelmi szervezetünk megyei elnöke és városi alelnöke is.
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk, hogy szívügye a magyar diákok sorsa, és hogy az érintett szülők mérgezik a hangulatot az efféle tiltakozásokkal.
Brassai Zsombor pedig azt nyilatkozta, hogy "Marosvásárhelyen európai szellemű kultúrát kell kialakítani, ahol a különböző nemzetiségek egymást iránti tisztelettel élnek. Meggyőződésem, hogy a törvény által szavatolt nyelvi jogok érvényesítése közelebb vinne ehhez a célhoz stb. stb. Meg azt is megtudtuk egy későbbi nyilatkozatából, hogy a magyar iskolák létrejötte gettósításhoz vezet.
Egy kicsit elbizonytalanodtam. Hogy is van ez? A főtanfelgyelő- helyettes szerint "korántsem olyan súlyos a helyzet". Tehát a szülők által igényelt valós kétnyelvűség hangulatmérgezés (megjegyzem, a villámcsődület eszközéhez többévi meddő hadakozás után nyúltak). E két, közösségünk szempontjából kulcsfontosságú személy nyilatkozatainak számomra a következő üzenete van: egyrészt nincs gond, kisebb félreértésről van szó, melyet néhány forrófejű szülő túldimenzionált, ezáltal fölöslegesen mérgezve a közhangulatot. A román és magyar tanerők közötti viszony harmonikus. Meg vigyázni kell, mert a különálló magyar iskolák gettósodáshoz vezetnek.
Személyes tapasztalataimat szeretném megosztani az oktatási intézmények kétnyelvűsége és a nemzetiségek közötti egyenlőség kapcsán:
A Dacia Általános Iskolában is több éven keresztül próbáltuk elérni a CEMO segítségével, hogy az iskola homlokzatán ne csak a "scoala", hanem az "iskola" szó is szerepeljen, illetve hogy az iskolán belül jelenjenek meg a kétnyelvű feliratok. Hasztalan volt a számtalan levél, feljelentés, és a Diszkriminációellenes Tanács iskolát elmarasztaló döntése, pozitív elmozdulás nem történt, csak a "hangulatot mérgeztük", és a magyar nemzetiségű aligazgató részéről is értetlenségbe ütköztünk. A külső táblákat a polgármesteri hivatal "magára vállalta", de így sem történt semmi. Pedig az akkori alpolgármester úr, Csegzi Sándor többször is megígérte, megnyugtatott, hogy várjuk ki. Azóta eltelt két és fél év.
– Két évvel ezelőtt a Művészeti Líceum magyar tagozatát az összevonás fenyegette. Nem a magyar, hanem a román diákok alacsony létszáma miatt. Mert azt mégse lehet, hogy több magyar osztály legyen. Illés Ildikó főtanfelőgyelő-helyettes személyes beszélgetésünk alkalmával próbált lebeszélni, hogy fölösleges kapálózni, mert a dolog el van döntve. Miután sikerült eléggé "megmérgezni a hangulatot", és a szülőket mobilizálni, online aláírásokat gyűjteni, akkor az összevonást "jegelték". Az idén az intézmény régi-új igazgatója újramelegítette az ügyet, ezúttal a szakmaiság felől támadva meg az intézményt. A tanfelügyelőség inspektorai megszállták az iskolát, kutatván a szakmaiatlanság lekisebb árnyéka után. Íme két példa a román iskolavezetés és a magyar tagozat közötti harmonikus együttélésre, és a demokratikus normák betartására. De sorolhanánk a példákat az Elektromaros Líceumból vagy máshonnan. Legkisebb lányom egy olyan óvodás csoportba jár, ahol harmincöt gyerek van bezsúfolva egy óvodai terembe. Nem indíthattak több magyar csoportot, mivel "nem volt keret". Se szeri se száma az ilyen jellegű visszaéléseknek. Álljon itt néhány tény, mert ugye "a tények makacs dolgok":
A város 13 általános iskolájából egyetlenegyet sem sikerült magyar személyiségről elnevezni.
A város 13 általános iskolájából jelen pillanatban kettőben van magyar többségű iskolaszék (2-es Számú Általános Iskola, 7-es Számú Általános Iskola), az összes többiben rólunk döntenek nélkülünk, általában a magyar nemzetiségű aligazgatók sűrű bólogatása közepette. Valami furcsa véletlen folytán e döntéseknél mindig mi húzzuk a rövidebbet. Még egy adat: a Tanfelügyelőség alkalmazottainak 17% -a magyar nemzetiségű, azaz 46 személyből 8 fő.
Véletlen egybeesések?
Ki kell mondani: a marosvásárhelyi magyar oktatás helyzete érdekvédelmi szervezetünk súlyos mulasztása. Magatartásuk a Titanic zenekarához volt hasonlatos: probléma nincs, csak ha beszélünk róla. Mindeközben egyre zsugorodott és zsugorodik, és leépül a magyar oktatás élettere. Olvasom, hogy Brassai Zsombor úr szerint elnökletével "a történet folytatódik". Pedig reménykedtem, hogy (legalább) az oktatás területén lesz némi pozitív elmozdulás, határozottabb, következetesebb kiállás. Jelen nyilatkozataiból nem ezt olvasom ki. Harmónia van, megértés van, testvéri összeborulás, kétnyelvűség nincs, és szándék sincs rá. (Ezek a nyilatkozatok számomra a nyolcvanas évek végét idézik.) Na és vannak hangulatmérgező szülők. Akiknek még nem mindegy, hogy gyerekük milyen nyelvi környezetben nő fel. (Mert nem tanulhat mindenki gyereke a Bolyaiban ugye? Apropó, Brassai úr logikájával élve, a Bolyai a legnagyobb gettó.)
A szülők azok, akik hajlandók saját idejükből szakítani, hogy kiálljanak és kérjék azt, ami állítólag jár. Kellemetlenkednek. Mert emlékeztetik az érintetteket vállalt kötelezettségeikre, és mert emlékeztetik érdekvédelmi szervezetünket önmeghatározásukból adódó morális kötelességükre.
Egy rövid illusztráció Illés Ildikó viszonyáról a kétnyelvűséghez: A Tanfelügyelőség homlokzatán immáron magyarul is írja az intézmény megnevezését. Illés Ildikó ajtaján hosszú ideig mindössze románul szerepelt minden információ. Jelen pillanatban, a merjünk kicsik lenni mottóval összhangban, megjelent a főtanfelügyelő-helyettes magyar megnevezés is.
Ha lenne egy panaszfal, ahol büntetlenül felírhatnák a magyar nemzetiségű pedagógusok az őket ért sérelmeket, megkülönböztetéseket, ez hamar megtelne. De nagy úr a félelem: a közösség jogai mellett való kiállás hamar egy igazgatói "magánbeszélgetéssel" érhet véget, ami akár az egzisztenciáját fenyegetheti a "hangulatmérgező" pedagógusnak. A közös iskolák békés és demokratikus működéséhez két partner kell. Egy olyan viszonyt, melyben az egyik fél folyamatosan kiszorítja, minimalizálja, lealázza a másikat, semmiképp sem lehet demokratikusnak nevezni. És a marosvásárhelyi (és részben a megyei) oktatást egyértelműen ez jellemzi. Kivéve ugye a "nagy gettót", a Bolyait. Egy ilyen alaphelyzet egyértelműen olyan megoldást sugall, mely által külön iskolákat, iskolarendszert kell kialakítani. És ez nem ördögtől való. Minden megalázás, visszautasítás egy lépéssel közelebb visz az autonóm oktatási rendszer megteremtéséhez.
Kiss Lóránd
Népújság (Marosvásárhely)

Székely címerek, pecsétek Szovátán
A IV. Székelyföldi Napok gazdag és változatos rendezvénysorozata a Fülöp Judit vezette Intermezzo Kamarakórus szervezésében megrendezett Szovátai Tavaszi Kórusfesztivállal indult és a Böjte Csaba ferences szerzetes védnöksége alatt rendezett jótékonysági koncerttel zárult. A gazdag programból jutott a Székelyföld múltja, történelme iránt érdeklődőknek is. Szovátán került sor a Hargita Megye Tanácsának támogatásával megjelenő, a székely szimbólumok történetével foglalkozó tanulmánykötet-sorozat harmadik kötetének marosszéki bemutatójára. A kötetet Pál-Antal Sándor akadémikus és Mihály János székelyudvarhelyi történész, a 2009-ben létrehozott Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport tagjai mutatták be.
A szovátai Városháza nagytermében Kiss Jánosnak, a Bernády Közművelődési Egylet titkárának megnyitója után Pál-Antal Sándor, az egyetlen Székelyföldön élő és tevékenykedő, akadémikus történészünk a könyvsorozat múltjáról, megjelenésük előzményeiről beszélt.
A Hargita Megye Tanácsának égisze alatt négy éve létrejött munkacsoport a székely történelmi szimbólumok feltárásával foglalkozik. Tagjai címer-, pecsét- és zászlótörténeti kérdésekkel foglalkozó szakemberek. A munkacsoportot eredetileg a székely zászló körüli viták lezárása érdekében hozták létre, amely azonban már indulásból a zászlótörténeti kérdések kutatásán kívül egyéb szimbólumok kutatását is felkarolta. A ma már közismertté lett és nagy népszerűségnek örvendő székely nemzeti zászlót a Székely Nemzeti Tanács saját zászlójaként 2004-ben fogadta el. De mire az e téren végzett kutatások befejeződtek, a SZNT zászlója általánosan elfogadottá vált. A kutatás ezen túl általában a székelység történelmi szimbólumainak a feltárására és közzétételére összpontosult, és folyik ma is.
A többéves kutatómunka eredménye egy nagymérvű vándorkiállítás és az a tanulmánykötet-sorozat, amelyből eddig három kötet jelent meg. A kiállítás két év alatt bejárta nemcsak Erdély, hanem az anyaország számos városát is. Jelenleg Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeumban látható, ahol a pannókra helyezett reprodukciók mellett gazdag tárgyi jelképgyűjteményt is bemutatnak. Köztük legnevezetesebb a székely nemzet 1659-ben ezüstből készült címeres pecsétje. Az akadémikus nyilvánosan kifejezte reményét, hogy a kiállítás Szovátán is megtekinthető lesz.
A első tanulmánykötet sikerén felbuzdulva, amely azóta könyvritkasággá is vált, 2011-ben a kutatók egy újabb kötettel jelentkeztek, amely 11 címer, pecsét és zászlótörténeti kérdéseket taglaló tanulmányt tartalmaz.
A harmadik, a most bemutatott "zöld könyvben" igen gazdag a képanyag. Mihály János előszava mellett hét tanulmányt olvashatunk: Bernád Rita Magdolna a Gyergyói Főesperesi Kerület egyházközségeinek pecsétjeit és védőszentjeit, Bicsok Zoltán az egykori Csíkszék területéről fennmaradt római katolikus papi magánpecséteket ismerteti. Pál-Antal Sándor két tanulmánnyal is jelentkezik. Az első a kötet borítóján is látható Csík- Gyergyó-Kászonszék, a második Marosszék címeres pecsétjének a történetét ismerteti. Szekeres Attila István írása a háromszéki közigazgatási címerekben lévő székely jelképekkel foglalkozik. A tanulmánykötet a szovátai kötődésű Zepeczaner Jenő két dolgozatával zárul. Az első a székelyföldi céhek jelképeit, a második Udvarhelyszék fejedelemség kori címereit ismerteti.
A történeti jelképkutatás ismertetése után Mihály János a tervekről, a sorozat jövőjéről beszélt. A közelmúltban egy Csíkszeredában megtartott összejövetelen székely történészek, román újságírók és tévériporterek előtt a székelyek történetére vonatkozó tankönyvet és a zászló történetét ismertették, válaszoltak vendégeik kérdéseire, meghallgatva észrevételeiket. A pozitív tapasztalatok nyomán határozták el az addig megjelent tanulmányok szintéziseinek román nyelvű kiadását. Ugyanakkor mindaddig folytatják a kutatómunkát, míg a székely történelmi szimbólumok kérdését feltártnak és feldolgozottnak nyilváníthatják. Nagy szükség van ezekre a biztos történelmi források alapján írt szimbólumtörténetekre. Mindeddig csak legendákat ismertünk szimbólumainkról. Előadásában röviden össze is foglalta mindazokat a biztos adatokat, amelyek a nemzeti zászlóval, címerünkkel kapcsolatosak.
A végig izgalmas, a hallgatóság érdeklődését mindvégig fenntartó előadások után csak úgy záporoztak a kérdések, legtöbben egyszerre két-három kérdést is feltettek. A székely szimbólumok mellett olyan távoli témákig is elkalandoztak a kérdezők, mint pl. a szlovák vagy a román címer története.
Mihály János (szerk.): Címer és pecsét a Székelyföldön
Tanulmányok
Székelyudvarhely, 2012. Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Udvarhelyszék Kulturális Egyesület. A szöveget gondozta: P. Buzogány Árpád, nyomdai munkálatok: csíkszeredai Alutus Rt.
(józsa)
Népújság (Marosvásárhely),

Köszönetet mondott a ferences rend
„Istennek és a Szűzanyának hála, idén is rendben, gördülékenyen zajlott le a több százezer embert megmozgató csíksomlyói pünkösdi búcsú. Mindez a zarándok testvérek fegyelmezettségét dicséri, azt mutatja, hogy nem tévesztették szem elől a búcsú eredeti, vallásos célját és értelmét: a Szűzanya-tiszteletet, a lelki megújulás szándékát” – olvasható a búcsút évszázadok óta szervező csíksomlyói ferences rendi szerzetesek közleményében. A Böjte Mihály házfőnök és Urbán Erik templomigazgató által aláírt közleményben a ferencesek köszönetet mondanak Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának, a Hargita Megyei Mentőszolgálatnak, a Sürgősségi Esetek Felügyelőségének, a Caritas elsősegélynyújtó önkénteseinek, az Eco-Csík köztisztasági vállalatnak, a Mozgássérültek Egyesületének, a csíkszeredai rendőrségnek és csendőrségnek.
A ferences testvérek szerint önzetlen és önkéntes munkájukért köszönet illeti azokat a papokat, akik több napon át vállalták a zarándokok gyóntatását, továbbá a csíkszeredai Segítő Mária római katolikus gimnázium és a székelyudvarhelyi ferences kollégium diákjait, a csíksomlyói kegytemplom kórusát és a rendezőket.
Szabadság (Kolozsvár)

Ki volt Mózes Árpád egykori evangélikus püspök? (1931–2013)
Két évszám közé sűrűsödik mindannyiunk élete. Ha személyesen ismerünk valakit, akkor gondolattartományunkban elraktározzuk élete fontosabb eseményeit, intellektusunk megőrzi személyes találkozásaink emlékét, érzelmeink pedig pontosan jelzik, mit jelentett valaki számunkra. Ha Mózes püspökre alkalmazzuk a fenti megállapítást, akkor könnyű életútját számontartani és személyiségét bemutatni azoknak is, akik közelebbről nem ismerhették.
A barcasági Krizba kedves hangulatú falujában látta meg a napvilágot 1931. július 25-én derék földműves családban. Édesanyját korai halála miatt hamarost elveszítette. Elemi iskoláit is itt végezte, majd pedig a római katolikus főgimnáziumban tett érettségi vizsgát, Brassóban, 1950-ben. Jól megtanult románul is, de tanulmányait mindvégig magyar nyelven folytatta. A sikeres érettségi vizsgát követően a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem matematika–fizika tanári szakára nyert felvételt. Egy év múltán kizárták édesapja kulákká, osztályidegenné minősítése miatt.
A kolozsvári Protestáns Teológiai Főiskola hallgatói közé nyer felvételt, ahol 1952–1956 között folytatta tanulmányait, készülve a lelkészi pályára. Argay György szenteli lelkésszé. Egy évig püspöki titkárként szolgál Kolozsvárott, majd 1957-ben Székelyzsomboron választják meg parókus lelkésznek. Közben feleségül veszi Nagy Lívia tanítónőt, aki már teológus évei alatt szíve választottja volt. Itt éri utol a román államvédelmi hatóságok megfélemlítést keltő letartóztatási parancsa, majd hat évi börtön a Duna-delta vidékén kényszermunka programmal. Bírósági ítélete 18 évi fegyház volt alaptalan vádak alapján.
Csodával határos módon már korábban jelentkező és kórházban három hónapig kezelt ízületi gyulladása a zord börtönviszonyok között teljesen meggyógyult, és soha többé nem tért vissza. Orvosai nem tudtak erre az örvendetes jelenségre semmiféle szakszerű vagy tudományos magyarázatot adni. 1964-ben szabadult a fogság rettenetes rabságából, ahol 25 lelkésztársával együtt szenvedett és imádkozott. Ekkor láthatta meg először, s ölelhette magához a már hatéves kisfiát, akit édesanyja egyedül nevelt szerény takarítónői, majd könyvelői fizetéséből.
Lelkészi szolgálatot vállalhatott a Szatmár megyei kicsi gyülekezetben, Nagykárolyban, ahol 19 évet töltött, lelkiismeretes munkát végezve fiatalok és felnőttek között. 1979-ben a gyülekezetek bizalma esperesi tisztre emeli, 1983-ban pedig az egyházkerület egyik legnagyobb tekintélyű gyülekezete, Arad hívja meg lelkészének. Kilenc évi tevékenysége során a város kiemelkedő szépségű templomát renováltatta, jelentős külföldi támogatással. A gyülekezet lelki élete egyre erőteljesebbé és rendezettebbé vált. Itt éri a megtiszteltetés 1992-ben – immár a Romániában is bekövetkezett politikai változások után –, hogy a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház gyülekezetei a püspöki tisztre méltatják, s így elfoglalja kolozsvári püspöki székét. Egyidejűleg a gyülekezet püspök-lelkészévé is lesz, aki rendszeresen prédikál a nagy múltú fehér templom szószékén. 2004-ben vonul nyugalomba, és visszaköltözik egykori gyülekezete, Nagykároly üresen maradt parókiájába hitvesével együtt. A csendes kisvárosi légkörben ökumenikus nyitottsággal ápolja a protestáns és katolikus kapcsolatokat, gyakori vendég-igehirdető a református gyülekezetben. Megírja visszaemlékezését, különösen a börtönben töltött időszak történelemmé vált éveit és püspöki szolgálatának sűrű eseménysorát.
Tíz évvel ezelőtt egy Magyarországon végzett szívműtét visszaadta fizikai erejét és életkedvét. Rendszeresen látogatott az anyaországba, egészségügyi ellenőrzésre és rokoni látogatásra. Így történt ez április végén is. Ekkor azonban a hazautazás előtti éjszakán rosszul érezte magát, pirkadatkor bement az általa jól ismert szívklinikára. Itt vizsgálat közben rosszul lett, állapota egyre súlyosbodott, és az orvosi segítség kevésnek bizonyult életben tartásához. Sok szenvedést átélt szíve utolsót dobbant 2013. május elseje késő délutánján.
Ki volt Mózes Árpád püspök?
Megpróbált életű, hatéves börtönfogságban megérlelt hitű keresztény, aki soha nem lázadt Teremtője ellen, s nem kérdezte, miért engedte megtörténni mindezt az Isten. Fogolytársaival való közösségéről mindig hálával s elismeréssel beszélt. Egymásban tartották a szabadulás reménységét, és sok új ismerettel gazdagodtak professzor rabtársaik társaságában.
Jó emberismerettel megáldott, melegszívű lelkipásztor. Odaadással és szeretettel pásztorolta előbb híveit, majd a rábízott lelkipásztorokat.
Jó előrelátással szervező egyházi vezető. Örült, amikor a sepsiszentgyörgyi új evangélikus templom felépült, s körülötte megsokszorozódott a hívek száma.
Jó érzékkel vezette egyházkerületének gazdasági ügyeit, és az egyházi nyugdíjintézetet. Külföldi testvéregyházak pénzügyi támogatását nehéz időkben kérte, s biztosította a lelkészek anyagi megélhetését, a szórványban élő magyar evangélikusok gondozásához szükséges gépkocsit.
Több parókia és templom megújulása mögött segítő támogatása érvényesült.
Igaz magyar ember, aki szerette hazáját, örült a sokat ígérő, de erőszakkal levert 1956-os szabadságharc eredményeinek. Sokat fáradozott az erdélyi magyarság összetartásáért, a magyar kultúra megőrzéséért, és ízes, szép magyar nyelvünk fennmaradásáért. Személye Erdély-szerte nagy tekintélynek örvendett.
Szívesen prédikált és keresztény hitbeli meggyőződést sugárzó prédikációinak hatása sokáig él hallgatóinak s a gyülekezeteknek a szívében.
Egyházkormányzói tevékenységéből következően külföldi egyházi vezetőkkel gyakran találkozott, és kapcsolatait egyháza számára kamatoztatta. Magyarországi Evangélikus Egyházunkhoz is szoros testvéri és baráti szálak fűzték. Gyakran prédikált gyülekezeteinkben, s az együttműködés lehetőségeit kerestük a megváltozott politikai és társadalmi viszonyok között. Itthon érezte magát Magyarországon, s a mindenkori kormányokkal intenzív kapcsolatot ápolt az erdélyi magyarság érdekében.
Közvetlen, kedves, jókedélyű, komoly magyar ember volt, aki nagyon szerette családját, gyülekezeteit, lelkésztársait, s mindnyájunkat, akikkel összehozta a Mindenség Ura. Derűt sugárzott tekintete, és reménységet hordozott megnyilatkozása.
Az élet és halál Ura rövid szenvedéssel járó halált jelölt ki néki. Legyen áldott emléke és minden elvégzett szolgálata Romániában, szerte a magyar rónán és külföldön.
Mózes Árpád temetése ma 17 órától lesz a kolozsvári Házsongárdi temető nagykápolnájából. A koszorúmegváltásból gyűlt pénzt a kolozsvári evangélikus templom felújítására ajánlják fel.
D. Szebik Imre a Magyarországi Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke
Szabadság (Kolozsvár)

Elkezdődtek a sapientiás Egyetemi Diáknapok
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karain immár tizenkettedik alkalommal szervezik meg az Egyetemi Diáknapokat.
A május 21–26. között zajló rendezvénysorozat nemcsak az egyetem hallgatóinak, hanem a város lakóinak és a középiskolás diákoknak is szól. A különböző kulturális, oktató jellegű, hagyományőrző, sport- és szórakoztató programokkal tarkított diáknapok célja, hogy kikapcsolódást nyújtson az egyetemisták számára, ugyanakkor tudassa a környezettel, hogy pezsgő, színvonalas diákélet van Csíkszeredában.
A kedd délutáni hivatalos megnyitón Makó Zoltán, a Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánja az Iskola másként héthez hasonlította a diáknapok programkínálatát. „Az élet iskoláját fogják végigpróbálni, itt fog kiderülni, ki hogyan szórakozik” – fogalmazott Makó Zoltán.
A csapatportyán részt vevő hat csapatot Kovács-Szécsi Attila, a Hallgatói Önkormányzat elnöke köszöntötte, a fair play jegyében kívánva jó szórakozást a csapatoknak. A hivatalos megnyitót követően a jelenlévők egymás kezét megfogva élő Sapientia-logót formáltak a Szabadság téren.
Iochom Zsolt
székelyhon.ro

Húsz rózsaszál Szent Erzsébet kötényéből a Gyimesekbe
Csíkszeredából a Gyimesek felé haladva ugyanaz a szokott kép fogad, mint a vidéken bárhol: szétlapított pillepalackok, édességes csomagolóanyag foszlányai, egyszóval jól megporosodott szemét az út szélén. Felsőlokra beereszkedve kellemes látvány a friss zöld színű hegyoldal, legelésző juhnyáj, lennebb, a faluban kertekbe zárt lovak látványa fogad. Itt is, mint például a Székelyföld legtöbb településén, látunk otromba és tájba nem illő lakóházakat, sőt élénk, például narancssárga színűeket is. A házak legtöbbje a hetvenes években épült vagy épült újjá, verandás változataik is megmaradtak. Faházak, nagy pajták, csűrök sűrűn egymás mellett. Az Ugra-pataki eltérőnél, a Szent Erzsébet nevét viselő iskola utcájában a kapu előtt állunk meg. Az udvaron ünneplőbe öltözött emberek, a színpadon népviseletben pompázó fiatalok: a diákok, akik az iskola alapkőletételének 20. évfordulója alkalmával tartott hálaadó szentmisén vesznek részt. Legtöbbje gyimesi viseletet hord, páran moldvai csángósat, néhányan székely ruhát.
A mise elkezdése után beállt csendben az út másik oldalán nőtt fenyőfákon éles hangon énekelnek a madarak, mintha beleszólnának ők is a szertartásba: mi is itt vagyunk! Berszán Lajos atya, az iskolaalapító a régi somlyai búcsúk hangulatát idézi meg, és a hívek akadályoztatásának valóban buta, erőszakos eszközeit is felemlegeti. Hogy miért? Mert éppen 20 évvel ezelőtt, 1993 pünkösdjén, május 28-án helyezték el az épület alapkövét, amit Bálint Lajos érsek áldott meg. Anyagilag támogatta az iskolaépítést a debreceni Keresztény Értelmiségiek Szövetsége.
Őseink hite, buzgósága nem veszett ki az emberi szívekből – tapasztalta meg 1990 után is Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános, bár úgy vélte, a vörös 45 év kimosta az emberekből a hitet is, meg az igényt is, hogy zarándokútra induljanak Somlyóra. Sőt idegenek, anyaországiak, debreceniek is számosan érkeztek, az meg senkinek sem tűnt fel, hogy nem is római katolikus vallásúak legtöbben.
A szertartás során röviden megismerkedhettünk a kezdetek eseményeivel is. A tervezés nem az iskolateremtéssel volt kapcsolatos. 1993-ban két autóbusznyi anyaországi zarándok szállt meg Felsőlokon. Azt határozták el vendéglátójukkal együtt: zarándokházat építenek. „Nekifogtunk, hogy megvalósítsuk ezt az álmot” – emlékezett Berszán atya. Közben Márton Áron püspök hatásáról esik szó a prédikációban: a püspök előszobájában az elvett, az állam által kisajátított egyházi iskolák fényképeit látta az ifjú Berszán Lajos. Mint akinek a házát kirabolták – hasonlítja a helyzetet.
Ennek a nevelésnek eredményeként „ki is alakult egy feje tetejére állított világ”. Az iskolateremtés ezért is vált fontossá. Bálint Lajos római katolikus püspök áldotta meg az alapkövet, rá múlt pénteken emlékeztek az iskola tanulói, akik a csíkdelnei régi templom melletti sírhelyét felkeresték, emléke előtt tisztelegtek. A püspök anyagilag és erkölcsileg is támogatta a felsőlokiak egyházi iskoláját, Berszán atya felemlegette: nem csupán ünnepeken, hanem hétköznapokon is eljött, beült a tanítási órákra is. Boldogan jött ide – sommázta az emlékező. Közben vonatzakatolás tölti meg a völgyet, és a nap kisüt, forróságát szétárasztja. Később a fény megfogyatkozik, beborul. Arra is választ kapunk, miért lett a tanintézet neve Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium. Részben azért, mert a magyar szent a szegények támasza, segítője volt, amint az iskola is a rászoruló gyermekeket fogadja be, hogy segítse majd elhelyezkedni a társadalomban. Személyes indítékok is álltak a háttérben: az iskolaalapító lelkész édesanyja is az Erzsébet nevet viselte, bár ő nem érhette meg még az építkezések elkezdését sem. Vallásossága példaként szolgált gyermeke számára is, aki úgy emlékezik rá: az olvasó mindig a kezében volt, amikor meg nem, akkor dolgozott. Plébánosként két templomot festetett, mindkettőben ott van a magyar szent képi ábrázolása. Az oltáron előtte ugyancsak a magyar szentre emlékeztet a gyönyörű rózsacsokor (egyik legenda szerint amikor a szegényeknek kötényében ételt vivő Erzsébetet férje, mások figyelmeztetésére, számon kérte, mit visz el hazulról, ő azt felelte: rózsát – és télidőben rózsává változott a kötényébe rejtett és az éhezőknek szánt élelem).
Dr. Keresztesné Várhelyi Ilona hazajön Felsőlokra, ezért az ünnepségen szerepet is szántak neki. Az elmúlt két évtizedre emlékezve így fogalmazott: „a kezdeti magocskát segítettünk kicsírázni. Ausztráliától Amerikáig, Japántól Hollandiáig mindenütt volt olyan magyar, aki hitte, hogy ez a mag kicsírázik.” Majd eredményként állapította meg: az épület áll, és 16 éve már, hogy végzősöket bocsát el az iskola minden tanév végén, felnőttként.
Az épület terveit lovag vitéz Haranghy Sándor okleveles építészmérnök készítette, a Történelmi szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend (Málta) KLJ lovagja, a magyar Országos Egyházművészeti és Műemléki Tanács tagja, később Gyimesfelsőlok díszpolgára. A szertartás során megszólalva, a meghatottságtól elcsuklott a hangja.
A mise után a szabadtéri színpadról hordják a székeket vissza az iskolába a diákok. Színes kavalkád, mosolygó vagy kipirult arcokkal. Berszán Lajos atya pedig kamera előtt nyilatkozik, ha az ő esetében lehetne ezt a szót használni… Pontosabban: emlékezik, és válaszol a kérdésekre.
Ő mondja el, hogy a végzős osztályok – mert jó ideje kettő van – létszáma kereken 60, de 94 a teljes létszám, ugyanis esti tagozat is működik Felsőlokon. Nem mellékes az sem, hogy a diákok mellett a kisebbekre is gondoltak, amikor első osztályt is indítottak, sőt ma már három óvoda is hozzájuk tartozik a falu különböző pontjain. Folytonos a növekedés a létszámot illetően.
Hogy kikre büszke? Tanítványaira. – Boldog voltam, amikor az első végzős esküvőjén prédikáltam. Egyik növendékem Rómában végez, részt vettem a szerpappá szentelésén. Most végzett az első gyógyszerész tanítvány, van színésznő is, és többen ebben a völgyben tanítanak. Egyikük kolleginám – visszajött saját iskolájába tanítani.
Az emlékek felidézésében a humor is szerepet kap. Magára gondolva mondta az atya: – Pappal is megeshet, hogy kórházba kerül, ott is vannak tanítványaim!
Aztán így összegzi a Szent Erzsébet nevét viselő tanintézmény és a maga munkájának szerepét: – A keresztény értékrendet szeretnénk a lelkükbe beírni – tekintetünk pedig követi az udvaron jövő-menő, csángós ruhájukban pompázó fiatalok lépteit.
– Jövőre szeretném, ha szerzetesrendet telepíthetnék ide. A folytonosságot, a lelkületet is megerősítenék – hangzik el a tervek közül. Valamint az a megállapítás is, hogy az iskolának kialakult már a légköre. Ezt megerősítették diákok is később, egyik végzős fiatalember úgy fogalmazott: ha nem itt tanulna, valószínűleg diszkókba járna és az alkoholt meg más tudatmódosító szert is kipróbált volna…
Ezzel a légkörrel kapcsolatosan az iskolaalapító plébános úgy fogalmazott: aki ide jön tanulni, az tudja, hogy katolikus iskolába jön, ahol imádkozunk, misére járunk. És a tudományokat kell művelnünk – teszi hozzá.
A Duna Televízió székelyudvarhelyi stábjának nyilatkozva elhangzik: az alapkőletételtől végigkövették az iskola történetét, a mai évfordulóig. Közvetítettek Gyimesfelsőlokról betlehemes pásztorjátékot és karácsonyi éjféli misét is.
A színes forgatag hamar megcsendesedik: a diákok szüleikkel, hozzátartozóikkal távoznak, hogy együtt, családi körben töltsék a késő délutánt. A kamera kedvéért még az iskolaépület előtti kis harangot is megkondítják.
Bemegyünk az új, iskolának tervezett épületbe. Rövid összefoglalás a múltról, sok fényképpel bal oldalt. A falképen, csángó és székely fiatalok körében, háttérben jellegzetes gyimesi tájjal Szent Erzsébetet ábrázolják, az egyik falra a tanulók rajzaiból állítottak ki, csaknem mindegyik Szent Erzsébettel kapcsolatos. A falakon kinagyított fényképek az intézmény életének kiemelkedő eseményeiről, ünnepeiről. Az osztálytermek üresek, a székek az asztalokra felrakva, az utolsó takarítás okán. Az épület négyszög alakú, kis udvarral a közepén, hogy minden folyosóra, terembe természetes fény jusson. Most nagyon csendes… mert nem tanítási nap a mai.
Miután látszólag minden elcsendesedett, dr. Keresztesné Várhelyi Ilonával az udvaron beszélgetünk. Felemlegeti az ötlet kipattanását: hogy zarándokházat terveztek kezdetben, ám az ötlet módosult, mert társaival együtt arra gondoltak, a gyimesi gyermekeknek meg kell adni a továbbtanulási lehetőséget. (A zarándokház ötlete sem merült felesésbe, mert az épület zarándokoknak biztosít szállást.) Ezt nem csupán az adományok folyamatos gyűjtésével és továbbításával segítették, hanem kétkezi munkával is. Ki gondolná, hogy a magasan képzett debreceni értelmiségiek szedték a követ a Boros patakából? Nosztalgia van a mondatokban, hivalkodás szemernyi se. Pedig e húsz év jogalapot adhatna ahhoz, hogy összegzően fogalmazzon a felsőloki középiskola jótevője. Adatokat sorol: 1992-ben jegyezték be a Sziklára Épített Ház Alapítványt, az APEH alkalmazottja nyilván nem ismerte a bibliai történetet, látszott ez a név feletti csodálkozásán. Segítettek több ízben is munkával: busznyi fiatallal jöttek, ő főzött, ittléteik gyümölcse a személyes kapcsolatok kialakulása volt. Folyamatosan szükség volt a pénzre, sosem tudhatták, éppen mire lesz elég. Száz forinttól pár millióig terjedő összegeket kaptak, említi, az összegek azt mutatják: mindenki pillanatnyi lehetősége, tehetsége szerint támogatta a felsőloki iskolaépítést. – Van olyan ismerősöm, aki 18 éven keresztül a kicsi nyugdíjából havonta kétezer forintot befizetett… – említ egyet a sok példa közül dr. Keresztesné Várhelyi Ilona. Másik támogatójuk vállalkozó fia a teljes vízvezetés és csatornázást kifizette. „Furcsa és sokszor megható módon” gyűlt a pénz. Volt, amikor már számítógépre, autóra gyűjtöttek… Koncerteket is szerveztek, hogy a bevételt a Gyimesekbe hozhassák. „Koldultam a világban, levelezés által” – hangzik el. Vagy prospektust tervezett, újságcikket írt, támogató családokat kerestek a diákok mellé, mikor amivel célt lehetett elérni. Most már ösztöndíjat tudnak felkínálni diáknak és tanárnak, utóbbiak közül a legpiacosabb, legkapósabb szakembereknek, akik elcsábíthatóak lennének, hogy a jobb kereset reményében ne menjenek máshová innen. Az itt tanuló diákoknak nagyobb része csángó, de egészen messziről is eljöttek ide tanulni. Szállásuk, ellátásuk költségeit ma is jórészt adományokból kell fedezni.
Aztán anekdotikus történetek hangzanak el, például arról a debreceni operatőrről, aki ittléte első éjszakáján az olajos deszkapadlón aludt a helyi viszonyokat már ismerő debreceniekkel, miközben egerek járkáltak a teremben, reggel pedig nem értette, miért a Tatros vizét ajánlják mosakodásra. Aztán ügybuzgó Gyimesekbe járó ember lett belőle. És szó esik a plébános úr Funar nevű macskájáról is.
A debrecenieknek – éppen otthon – azt is szemükre vetették, miért éppen gyimesieket, és miért nem hazájukbelieket támogatnak? Aki azonban ismeri a rászoruló fiatalok családi körülményeit, vagy részt vett rendezvényeiken, az iskola eseményein, bizonyára nem tesz fel többé ilyen kérdéseket.
Gyérül a fény a gyimesi völgyben, vacsorához sorakoznak a bentlakó diákok. Levetették pompázatos népviseletüket, ugyanolyan eleven gyermekek, mint bárki más a korosztályukból. Már nem érezni az ünnepi hangulatot, a meghatottság bennünk is oldódik, Berszán atya szíves invitálással búcsúzik: jöjjünk be feltétlenül, ha erre járunk. Dr. Keresztesné Várhelyi Ilona a kapuig kísér. Kibújik a nap a felhők mögül, hogy kellő fénybe vonja mindkettejük arcát.
1994. szeptember 15-én a gyimesfelsőloki plébániatemplomban kezdte az első tanévet a középiskola első osztálya. A szentmisét Bálint Lajos érsek végezte, majd harminc diákot szólítottak néven, akik az első évfolyam tanulói lettek. Tanterem, iskolaépület nem létezett, mégis beindult az Árpád-házi Szent Erzsébetről elnevezett római katolikus líceum. Elkészült az épület tervrajza, és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének debreceni csoportja, dr. Keresztesné Várhelyi Ilona a közben bejegyeztetett Sziklára Épített Ház Alapítványon keresztül gyűjtötte az adományokat, támogatta az építkezést. Az oktatás a község klubtermében folyt, a harmadik tanév elejére fejezték be az épületet. Saját tanárai sem voltak az iskolának, a környékbeli iskolák igazgatói tanítottak be, később Angliából, Németországból jöttek nyelvtanárok. Közben újabb évfolyamokat indítottak minden évben, és az épület kezdett szűkké válni, „kinőtték” (most 120 férőhelyes bentlakásnak, étkezdének, fürdőnek ad helyet), újból építéshez fogtak: az akkor elkezdett iskolaépület az oktatás sajátos igényeit kellett kielégítse. A telek megvásárlását az Apáczai Közalapítvány segítette, az építkezésben pályázati úton az Illyés Közalapítvány, a Mocsáry Lajos Alapítvány és a magyar Kulturális Örökség Minisztériuma nyújtott több rendbeli segítséget. Két év alatt épült fel az új iskolaépület. Első évfolyamuk 1998-ban végzett, 2007-től esti tagozata is van az iskolának. 15.000 kötetes könyvtár szolgálja a diákokat és tanáraikat, valamint korszerűen felszerelt fizika, biológia–kémia és informatika szakterem. Az intézmény alapítója Berszán Lajos gyimesfelsőloki római katolikus lelkész, igazgatója Bálint Gergely, aligazgatója Ambrus István.
P. Buzogány Árpád
székelyhon.ro

Székedi Ferenc: A felszín alatt
Csíkszeredában utcát neveztek el róla, emlékét plakett is őrzi, novemberben majd megünneplik születésének 100. évfordulóját. Noha Venczel József jogászként szerzett egyetemi oklevelet, munkásságát leginkább szociológiai és közéleti fogantatású írásai, könyvei őrzik.
Dávid Gyula a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon utolsó kötetében mindent összefoglal, amit ennek a hányatott sorsú erdélyi tudósnak az életéről tudni kell, Székely András Bertalan pedig immár hosszú esztendők óta gondoskodik arról, hogy a Venczel hagyaték szellemiségében és tárgyaiban is megtalálja a maga helyét a magyar köztudatban és gondolkodásban.
A napokban Csíkszeredában Venczel József nyomtatásban meg nem jelent hagyatékának egy részét vehette át a Sapientia EMTE társadalomtudományi tanszéke. A személyes levelezéseket, kéziratokat, szociológiai felméréseket Venczel József lánya és veje ajánlotta fel az egyetemnek, a dokumentumokat a Sapientia egyetem szociológia szakos oktatója, Telegdy Balázs dolgozza fel és használja doktori értekezésében. A fiatal társadalomkutató nem lehetett jelen az átadáson, ugyanis éppen Iaşi városában, a Romániai Szociológiai Társaság országos tudományos ülésszakán tartott előadást, több olyan magyar és román társával együtt, akik a Rostás Zoltán egyetemi tanár vezette bukaresti doktori iskolában szerzik meg ezt a tudományos fokozatot. Jómagam is jelen voltam a munkálatok egy részén, az előadásokat követő eszmecseréken és meggyőződhettem róla: a hazai szociológiai körökben, az úgynevezett akadémiai szférában milyen tiszteletettel beszélnek Rostás professzorról, aki nemcsak Bukarestben tanít, hanem vállalta a Sapientia tanszék indításával és működtetésével kapcsolatos nehézségeket.
Rostás Zoltánt a két világháború közötti, Dimitrie Gusti féle román szociológiai iskola egyik legjobb szakértőjének tartják számon, a témában számos, eredeti megközelítéssel és ugyancsak olvasmányosan megírt (ehhez hozzájárult minden bizonnyal kolozsvári és bukaresti magyar szerkesztői tapasztalata is) könyve is megjelent. Moldva egykori fővárosában, a patinás egyetemen azonban megjegyeztem még véleményem szerint néhány igen fontos tényezőt: a doktori képzések magyar résztvevői mindenekelőtt romániai magyar témákkal foglalkoztak, és ez a főként fiatal román hallgatóságban egy pillanatra sem váltott ki megütközést, hanem éppen ellenkezőleg, fokozta az érdeklődést. A véleménycserék mindig a tudományos fogalmak szintén maradtak, a közéletet és a médiát nem csupán ostromló, hanem olykor kimondottan birtokló politikai diskurzusoknak egyetlen töredéke sem tört be az előadó termekbe és a folyósokra.
Azt a természetes egyenrangúságot figyelve, ahogyan a román és a romániai magyar társadalomkutatók értekeztek, beszélgettek, csak úgy felsejlett bennem: a felszín minden, főként politika táplálta villanása és hőbörgése ellenére az elmúlt két évtized azért alaposan átalakította a románokban a magyarokról kialakított képet. A múlt század ötvenes-hatvanas éveiben Bukarestben még a hétvégeken kimenőt kapó székely cselédek, házvezetőnők és katonák uralták – hogy kellőképpen korszerű legyek – ezt az imázst vagy imidzs-t, azóta azonban sok víz lefolyt a Dâmboviţán, és a románokban kialakuló mai magyarságkép forrásai jóval összetettebbek. A politikára és politikusokra, a kormányintézményekre most nem térek ki, de számos fiatal romániai magyar szakember dolgozik és nem is akárhogyan igen jelentős hazai vagy nemzetközi tőkéjű bukaresti cégeknél, az egyetemeken, a tudományos munka más fórumain pedig úgyszintén nem akármilyen teljesítménnyel vannak jelen a magyarok. És ez rendkívül sokat számít nem a kívülről erőltetett, nem a fordításokkal vagy néhány úgymond magyarbarát román újságíró szövegeivel alakított, hanem a mindennapokban belülről létrejövő magyarságkép kialakításában.
Székelyföldi vagy más, jórészt magyar hazai környezetben jóval egyszerűbb nagyokat mondással feltűnni, mint más pályán, kemény munkával bizonyítani és talán jót tenne közösségünknek, közéletünknek, ha néha erről is szólnánk, illetve ha a megismerésnek ezeket a tapasztalatait felhasználnánk.
Venczel József nyitott erdélyisége egyébként erre is példát mutat. A múlt század harmincas éveiben nem csupán a monografikus szociológiai kutatásokban mélyedt el, többek között Gusti bukaresti szociológiai intézetében, hanem 1941-ben ő szervezte meg és vezette az akkori idők legnagyobb, a Dimitrie Gusti-féle monografikus iskola munkájának és módszereinek tanulságait is hasznosító falukutató tábort a Kolozs megyei Bálványosváralján.
Maszol.ro

Jövőre több ezer gazda elveszítheti a területalapú támogatást
A múlt évi adatokhoz képest több Hargita megyei gazda, de kevesebb földterületre kért területalapú támogatást idén, a juttatás első igénylési fázisában. A szaktárca új intézkedési terve miatt jövőre több ezer Hargita megyei gazda eshet el a juttatástól.
Mintegy 30 100 Hargita megyei gazda kért területalapú támogatást (SAPS) idén, a juttatás március 1. és május 15. közötti első igénylési fázisában. A múlt évi adatokhoz képest idén mintegy ötszázzal több személy jelentkezett támogatásért, de összességében néhány ezer hektárral kevesebb földterületre kértek támogatást, mint tavaly – tájékoztatott Haschi András, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) igazgatója. 2012-ben a Hargita megyei gazdák 187 ezer hektár területre igényeltek támogatást, idén csak mintegy 184 ezerre. A kérelmezők számának emelkedése és az összterület csökkenésének az lehet az oka, hogy az örökösödések által osztódnak a földparcellák, valamint az is, hogy az előnyösebb pályázási feltételek érdekében egyes esetekben családon belül is gazdát cserélnek a földek, az nem valószínű, hogy tavaly óta különösebben nőtt volna a Hargita megyei gazdaságok száma – véli Haschi András.
Noha a területalapú támogatás igénylési fázisának első része két és fél hónapig tartott, mégis sokan vannak, akik lekésték az első határidőt, ezzel viszont napi egy százalékot veszítenek a támogatás értékéből, június 10-éig, a kérések utolsó leadási határidejéig 25 százalékra nő a támogatásmegvonás aránya. Tavaly összesen 500 Hargita megyei gazda késte le az első határidőt, idén viszont már 400-an adták le május 15. után a támogatási kérést, június 15-éig számuk várhatóan eléri az ezret is – mondta el Haschi András, aki szerint a gazdák hanyagságán kívül más oka nem lehet a késedelmeknek.
Az alaptámogatás idei értékét még nem határozták meg, ez várhatóan 10–15 euróval lesz több a tavalyi, hektáronkénti 106 eurós értéknél. Múlt évben ez összesen több mint 31 millió eurós bevételt eredményezett a Hargita megyei gazdáknak, idén valamivel ennél is magasabb lesz a támogatások összértéke.
Jövőre több ezer Hargita megyei gazda eshet el a támogatástól, ugyanis a mezőgazdasági minisztérium egy új intézkedéstervezete értelmében 2014-től megnövelnék a támogatás igényléséhez szükséges legkisebb földterület nagyságát. Jelenleg ez több, 30 árnál nem kisebb földterületből is állhat, de ezek összterülete nem lehet kevesebb egy hektárnál. Ezt növelnék másfél hektárra. Amennyiben a kormány elfogadja a szaktárca vezetőjének javaslatát, Hargita megyében négyezernél is több gazda veszítheti el a területalapú támogatást, ugyanis nem rendelkeznek másfél hektárnyi földterülettel – tudtuk meg a megyei APIA vezetőjétől. Hozzáfűzte, az intézkedés bevezetését már több éve tervezik, szerinte viszont előbb a területek tulajdonjogi helyzetének problémáit kellene rendezni, hiszen amíg a gazdák egy része nem rendelkezik semmilyen hivatalos dokumentummal földjeiről, addig semmilyen hivatalos adásvételt nem kezdeményezhetnek a tagosítás érdekében.
Hargita megyében e téren ez egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy sok az úgynevezett nadrágszíjparcella, a szakemberek szerint a tulajdonosok egymás közti cserékkel, illetve adásvételek által tudnák növelni egybefüggő földterületeik méretét, ezt viszont hivatalosan nem tehetik meg, amíg a tulajdonjogi viszonyok helyzete tisztázatlan. A megyei APIA adatai szerint 84 ezer földparcella van a megyében, amelyek mérete nem haladja meg az ötven árat. Ez több tízezer hektárnyi területet jelent összesen.
Az előnytelen feltételek dacára Hargita megye mégis országos szinten az első helyen áll a lehívott mezőgazdasági támogatások összértékét tekintve: évente több mint 60 millió euró érkezik ilyen jellegű juttatásokként a megyébe, ennek mintegy felét a területalapú támogatás alapértéke teszi ki.
Széchely István
szekelyhon.ro

Tőkés: lassan, de szűnik és megfordul „nemzeti elidegenedés”
Tőkés László szerint gyógyul a 2004-es "népszavazási sokk" okozta trauma, és az alaptörvény megszületésével, a nemzeti összetartozás napjának, valamint az állampolgársági törvény jogrendszerbe iktatásával lassan, de szűnik a "nemzeti elidegenedés”", és teret hódít a nemzeti együvé tartozás. Erről az európai parlamenti képviselő Budafok-Tétény önkormányzat honlapjának adott interjúban beszélt, kitérve többek között arra is: még nem döntötte el, hogy jövőre újra ringbe száll-e az EP-választásokon.
Az erdélyi politikus úgy látja: a 2010-es magyar fordulatnak köszönhetően manapság egyre kevesebben "románozzák le" az erdélyi magyarokat.
Arról, hogyan győzné meg azokat a fanyalgókat, akik szerint értelmetlen "magyarkodni a székely zászlóval és követelni az autonómiát", azt mondta: aligha kell őket most már győzködni, hiszen a világméretű szolidaritási hullám és a több tízezres marosvásárhelyi autonómiatüntetés önmagáért beszél.
Tőkés László szerint néhány rossz beidegződés köszön vissza a fanyalgókban. Egyrészt a kommunista diktatúrából örökölt "be nem avatkozás" doktrinája él tovább bennük, amelyre ráadásul "bukaresti képviseleti monopóliumukkal visszaélő" RMDSZ-es honatyák még rá is erősítenek.
Másrészt ezek a képviselők akár a saját pártjuk kebeléből választott önkormányzati vezetőkkel szemben is érvényesítik a túlközpontosított román államhatalom pártutasításos tilalmi gyakorlatát - magyar "kiadásban" - vélekedett.
Teszik ezt annak ellenére, hogy az elmúlt két évtizedben ez az igazodó, opportunista politika, mely mindent egy többségi bukaresti logikára fűz fel, vitte zsákutcába az erdélyi magyar érdekérvényesítés ügyét - fejtette ki.
Az EP-képviselő szerint igenis, ki kell állni és hangos szóval kell követelnünk jogaikat és jussukat.
Meg kell mutatni Európának, az egész világnak, hogy egy közel kétmilliós nemzeti közösség otthont akar teremteni ősei szülőföldjén, hiszen az autonómia ennek eszköze. Ehhez pedig minden törvényes és alkotmányos eszközt igénybe kell vennünk - hangsúlyozta.
Tőkés László a budafokteteny.hu oldalon szerdán megjelent interjúban beszélt arról is, hogy az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt közötti alapvető különbség már a nevekből is kiolvasható: az egyik "Romániai", a másik "Erdélyi".
Az Erdélyi Magyar Néppárt az Erdély-központú politizálás szószólója, az autonómia ügyének következetes képviselője, ugyanakkor az első olyan országos politikai erő, amely érdemben fölvetette Románia föderalizálásának kérdését - fogalmazott Tőkés László.
Hozzátette: meglátásuk szerint Románia szövetségi köztársasággá való alakítása indíthatná el az ország igazi modernizációját, nem az a "teszetosza", megalapozatlan és már rövid távon is káros "regionalizálás", melynek magyarellenes, mögöttes célzata végképp elfogadhatatlan az erdélyi közösség számára.
Megjegyezte: az állampolgársági törvény módosítása, a Nemzeti Összetartozás Napjának kinyilvánítása, az alaptörvény ilyen szellemű gazdagítása mind abba az irányba hatottak, hogy a szakértők által "szétfejlődésként" leírt, főként az elszakított nemzetrészek által elszenvedett nemzeti elidegenedés folyamata megfordulni látszik, és - ellentétes előjellel - mindinkább a nemzeti együvé tartozás hódít teret. Noha ez egészen természetes, mindazonáltal ezen a téren még igen sok a tennivaló - jegyezte meg.
Hozzátette: nap mint nap tapasztalják ugyanis, hogy kicsinyes pártpolitikai, olykor személyes érdekek a nemzetpolitikai szempontok fölé emelkednek.
Kollektív önvizsgálatra volna szükség, és Makkai Sándort idézve, itt lenne az ideje egy újabb "magunk revíziójának" - fogalmazott Tőkés László.
Kérdésre válaszolva szólt arról, hogy a globalizáció nem az egyedüli oka az identitás "megfakulásának". Látni kell, hogy egész Európa irányt vesztett, "hajlamosak vagyunk arra, hogy megtagadjuk keresztény gyökereinket, illetve mindazokat az értékeket, amelyek Európát évezredeken át a nagyvilág vezető szellemi, kulturális és civilizációs erejévé tették".
Szerinte a dolgok mostani állása láttán talán megkockáztatható az az állítás, hogy a kereszténységet - ezt az ezredéves értékalapú világnézetet - egy új típusú, dogmatikus és életidegen "vallás" kezdi felváltani, melyet eufémikus kifejezéssel "az európai értékek" (és "az emberi jogok") vallásának nevezhetnénk.
Az Európai Parlamentben ülve az a benyomása az embernek, hogy általánosságban mozgó, tisztázatlan tartalmú és tetszetősnek ható fogalmak mögé bújva a ’68-as baloldali eszmék örökösei szabnak törvényt és mértéket fölöttünk - fejtette ki, kitérve arra is: ezeknek a politikusoknak a gyakorlatában folyamatosan tetten érhető a kettős mérce, és ezáltal még az is hiteltelenné válik, amiben netalán éppenséggel igazuk van.
Arra a kérdésre, hogy a jövő évi EP-választásokon újra ringbe száll-e, azt mondta: ezt még nem döntötte el.
"Nagy a nyomás rajtam, a választók, a harcostársaim közül egyre többen biztatnak a folytatásra, ugyanakkor azonban kezdek belefáradni. Ha jól megnézzük, akkor felnőtt életemet folyamatos küzdelemben éltem le. 1989 előtt a kommunista diktatúrával, annak erőszakszervezeteivel vívtuk csatáinkat, 1989 után pedig a visszalopakodó volt nómenklatúrával és örököseikkel kellett megküzdenünk a romániai demokráciáért és magyarságunkért" - mondta Tőkés László. Mindazonáltal hozzátette:
a közös ügy, a nemzet szolgálata mindig is előbbre való volt számára minden egyébnél.
Úgyhogy ha "hí a Haza", hát mennem kell - fogalmazott interjújában Tőkés László.
MTI

OGY - Az összefogás fontosságát hangsúlyozta Mátrai Márta a III. Magyar Világtalálkozón
Az összefogás szükségességét hangsúlyozta Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya a III. Magyar Világtalálkozó megnyitóján a fővárosban - közölte az Országgyűlés sajtószolgálata szerdán az MTI-vel. A programokra öt földrész mintegy félszáz országából érkeztek magyar és nem magyar állampolgárok.
A rendezvényről kiadott közleményben kiemelték: a napokban zajló III. Magyar Világtalálkozó rendezvénysorozatának a "határtalan összefogás értékeinkért" az alapgondolata. A megnyitó ünnepséget kedden este tartották Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Köszöntő beszédében Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya is az összefogás szükségességét hangsúlyozta. A háznagy - a tájékoztatás szerint - az Országgyűlés munkájára utalva kiemelte, hogy 2010 óta olyan törvények születtek, amelyek alapvetően megváltoztatták, megváltoztatják az összmagyarságról való gondolkodást, és egyúttal jogszabályi kereteket is adnak az együttgondolkodásnak.
"De nap, mint nap tapasztaljuk, látjuk, kevés csupán Magyarország határain belül megszervezni az összefogást: széles e világban szükség van a magyarság, sőt a magyarsággal rokonszenvező, együttműködő erők összefogására, a mai fékevesztett világban, ahol a természetes értékek, a legfontosabb parancsolatok elveszni, elfelejtődni látszanak: tisztesség, család, szeretet, megbecsülés, felelősség, áldozatvállalás és bátorság" - idézte Mátrai Márta szavait a közlemény. A háznagy a találkozó üzenetéről azt mondta: "egy a nemzet, és éljünk a világ bármely pontján, honfitársaink teljesítményeit tekintsük az egyetemes magyar kultúra részének. Hagyományainkat és értékeinket őrizzük meg, teremtsünk új értékeket, segítsük egymást, összefogásunk és teljesítményeink által legyünk ismertek a világban."
2011. június végén a külhoni és a Kárpát-medencei magyarság kezdeményezésére rendezték meg az I. Magyar Világtalálkozót a Kárpát-medence területén élő és a távoli országokba szétszéledt magyarság tízezreinek.
MTI

A régiósítással kifulladt nemzetállami konstrukciót erőltet a kormány
A „kudarc bebetonozását” jelenti a jelenlegi fejlesztési régiók közigazgatási hatáskörrel való megerősítése, mondta el Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere szerdán egy regionalizáció témában szervezett konferencián. „A regionalizáció- európai, országos és helyi kilátások” című konferenciát a Meridián Szakszervezeti Tömb szervezte partnerségben a Kovászna Megyei Prefektúrával. A rendezvényen Antal Árpád leszögezte, a jelenlegi régiók működésképtelenségét bizonyítja, hogy az elmúlt 15 évben elmélyült a szakadék a régiók, valamint a régiókat alkotó megyék között. Az elöljáró hangsúlyozta, valós decentralizációra van szükség, erre pedig megvan a törvényes keret, csak nincs hozzá politikai akarat. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke leszögezte, Romániában nincs olyan fejlett infrastruktúra, mint például Németországban vagy más nyugat-európai országokban, hogy megengedhesse magának a több mint hárommillió lakosból álló óriásrégiókat.
„Az RMDSZ mindent megtesz, hogy a közigazgatási átszervezés a kormány által tervezett formában ne valósuljon meg. De ha mégis megtörténik, tíz év múlva meglátják, hogy nekünk volt igazunk.”- mondta Antal Árpád, aki szerint, nem lehet a magyar közösség ellenében régiósítani. A polgármester szerint a regionalizációval valójában a rendszerváltás előtti etnikai homogenizálást frissíti fel a mostani kormány, ahelyett, hogy a kifulladt nemzetállami konstrukciót erőltetné, fel kellene használja a regionális energiákat.
A sepsiszentgyörgyi konferencián Kovászna megye tanácsának elnöke, Tamás Sándor rámutatott: az 1998-ban létrehozott gazdasági fejlesztési régiókon belül eltolódott a fejlődés a gazdaságilag erősebb nagyvárosok irányába. Az önkormányzati vezető nemzetközi egyezményekre és Romániai Alkotmányára hivatkozva kifejtette: a kérdés eldöntésében elengedhetetlen egy referendum megszervezése. Meglátása szerint a jelenlegi fejlesztési régiók közigazgatási hatáskörrel való felruházása nem jelenti majd a különböző térségek felzárkózását, illetve az uniós források hatékonyabb felhasználását, hanem éppen ellenkezőleg, el fogja mélyíteni a már létező különbségeket. Tamás Sándor előadásában hangsúlyozta: a fejlesztési régiók létrehozásánál, figyelembe kell venni a földrajzi, gazdasági, társadalmi, kulturális, történelmi sajátosságokat. A jelenleginél kisebb régiókat kell létrehozni – így Maros, Hargita, és Kovászna megye egyesítésével -, amelyek megfelelnének az uniós kritériumoknak is, amely szerint egy közigazgatási régió lakossága 800 ezer és 3 millió között mozoghat.
A konferencián részt vett többek között Mihai Pîrvan a Központi Fejlesztési Régió koordinátora, Ion Popescu a Meridián Szakszervezeti Tömb elnöke, az érdekvédelem, az üzleti és civil szféra valamint a politikum több helyi képviselője.
Dumitru Marinescu, háromszéki prefektus a Ponta-kabinet álláspontját ismertette, és kifejtette: csakis gazdasági érvek lehetnek meghatározóak a közigazgatási régiók megrajzolásában, etnikai alapúak semmiképp.
A Meridian Szakszervezeti Tömb elnöke, Ion Popescu rámutatott: az ország minden megyéjében összegyűjtött információk egy úgynevezett „regionális profilcsomagot” alkotnak, amelyet majd továbbítanak a döntéshozóknak. Ez tartalmazza majd a helyi döntéshozók, az önkormányzatok, állami közintézmények viszonyulását a régióátszervezés kérdéséhez.
Kovács Blanka
www.slagerradio.ro
Népújság(Marosvásárhely)

Másodjára lopták le a székely zászlót az EMNT székházáról
Kirsch Attila, az állampolgársági iroda vezetője, Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megyei elnöke, Jakab István és Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi, illetve megyei elnöke tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a nap folyamán feljelentést tesznek a rendőrségen ismeretlen elkövető ellen tolvajlás és rongálás vádjával.
Este kilenctől reggel kilencig…
Kirsch Attila elmondta, hogy május 17-én, pénteken este kilenc és május 18-án, szombat reggel kilenc óra között eltűnt a Klastrom utcai székház homlokzatáról a székely zászló tartóstól és az épületet is megrongált állapotban találták. A pünkösdi ünnepekre való tekintettel csupán a tegnap tették meg a feljelentést a rendőrségen, kérve, hogy a hatályos törvények szellemében járjanak el.
A zászlótartót egyébként, amelyet elmondása szerint bedobták a kertjébe, szombaton délután egy szomszéd visszavitte.
A rendőrség nincs a helyzet magaslatán
Jakab István a tavaly őszi parlamenti választások kampányára emlékeztetett, amikor az Erdélyi Magyar Néppárt választási reklámjait megrongálták, festékkel öntötték le, a rendőrségnek azonban nem sikerült a tettest megtalálnia. – Nem telt el egy félév sem azóta, és azzal kell szembesülnünk, hogy a székházunkról immár második alkalommal lopják el a zászlót, ez alkalommal jelentős rongálást téve. Azt, hogy a zászlótartót is kitépték a falból rosszindulatú cselekedetnek minősítette. – Ez azt bizonyítja, hogy Marosvásárhelyen a közbiztonság nincs a magaslatokon és a rendőrségnek is jobban oda kellene figyelnie ezekre a dolgokra, és hatékonyabbnak kellene lennie. Nem tartjuk hatékonynak a rendőrség munkáját, ha ilyen dolgok történhetnek meg, jelentette ki Jakab István.
Cseh Gábor annyit tett hozzá a tájékoztatáshoz, hogy a zászlót egy román ember vitte vissza a székházba.
Magyarsároson az RMDSZ helyi elnöke vette le az unitárius templomról a székely zászlót
Portik Vilmos elmondta, hogy Magyarsároson igen érdekes helyzet állt elő. Balázs Ákos, a helyi EMNP elnöke, aki egyben önkormányzati tanácsos is, székely zászlót ajándékozott a magyarsárosi unitárius templomnak. A zászlót háromszor vette le a gondnok, aki egyben az RMDSZ helyi szervezetének az elnöke is.
Portik kéréssel fordult az RMDSZ megyei vezetéséhez, hogy amennyiben tehetik, tisztázzák ezzel az úrral, hogy a székely zászlónak milyen jelentősége van. – Tudniillik, ez az úriember azzal a kifogással vette le a templomról három alkalommal is a székely zászlót, hogy Magyarsároson nem élnek székelyek.
A mai napon feljelentést teszünk a rendőrségen ismeretlen tettesek ellen rongálás és tolvajlásért, jelentették ki hozzátéve, hogy van még székely zászlójuk, s akárhányszor levennék, újat tűznek ki a helyébe. Jakab István nevetségesnek nevezte, hogy amikor föltették a Klastrom utcatáblát, a rendőrség már a művelet megkezdése előtt a helyszínen volt, viszont a párt székházánál történtek idején sehol sem voltak. – Úgy látszik, hogy csak bizonyos események érdeklik őket.
Mózes Edith
Erdély.ma

Csíkszeredában tiltakozna Ádám Valérián
Ádám Valérián az RMOGYKE nevében tüntetést szervezők nevében nyílt levélben fordult Kovács Péterhez, az RMDSZ főtitkárához, amelyben bejelentette, hogy a Csíkszeredában május 25-én megrendezésre kerülő RMDSZ-kongresszus helyszínén tiltakozó akciót szerveznének, és szórólapon kérjék a kongresszus résztvevőit, hogy tűzzék napirendre az alábbi határozat megvitatását és bocsássák szavazásra:
"1. Az RMDSZ jelentse ki, hogy a kommunizmus alatt a MOGYE-n a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása súlyosan sértette a kisebbségi jogokat, amelyek biztosítását Románia vállalta Erdély elcsatolásakor, és a későbbi nemzetközi egyezményekben a Román Kommunista Párt is aláírta. A negatív diszkrimináció a kommunizmus bukásakor csökkent, de napjainkig folytatódik. A több mint fél évszázados elnyomás után a magyar oktatást csak pozitív diszkriminációval, anyagi kárpótlással lehet újjászervezni.
2. Az RMDSZ nyújtson be kárpótlási igényt a román államhoz, hogy finanszírozni lehessen a magyar oktatás újjáélesztését ahhoz, hogy megfeleljen az ország és az Európai Unió felsőoktatási követelményeinek.
3. Az RMDSZ nevezzen ki egy operatív bizottságot, amely követeli a tanügyi törvény betartását, és amely heti rendszerességgel tájékoztatja a közvéleményt a helyzet orvoslásáról.
4. Az RMDSZ-kongresszus szavazza meg a részvételt a június 15-ére tervezett bukaresti felvonulásra, amely 17 órától kerül megszervezésre a Szabad Sajtópalotától indulva a román parlamentig.
5. Az RMDSZ-kongresszus kérje meg fő meghívottját, Ponta Victort, hogy felszólalásában tajékoztasson, milyen konkrét lépéseket kíván tenni a MOGYE-n folyó törvénytelenség ellen, mivel a magyar oktatás rendezése ügyében tavaly szeptemberben született hétpontos megállapodás betartásáért személyes garanciát vállalt."
Kovács Péter az RMDSZ- tájékoztatóban közzétett válaszában hangsúlyozza: "Romániában minden állampolgár szabadon kinyilváníthatja álláspontját, véleményét, illetve megválaszthatja a törvényes eszközöket céljai érvényesítése érdekében. Biztosíthatom Önt, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyében a céljaink azonosak: az érvényben lévő tanügyi törvény multikulturális egyetemekre vonatkozó rendelkezésének alkalmazása által az önálló magyar tagozat létrehozása.
A romániai magyar orvos- és gyógyszerészképzés jövője szempontjából oly fontos, közös célunk eléréséhez különböző utakat választottunk: Ön az utcai nyomásgyakorlást, az RMDSZ a politikai párbeszéd eszközét alkalmazza. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kongresszusa a politikai párbeszéd, és nem a felvonulások, tüntetések fóruma.
Bízunk benne, hogy a következő időszakban sikerül megtörni a MOGYE-n belüli, helyi szintű ellenállást, és alkalmazásra kerül az RMDSZ által hosszú politikai tárgyalások által kiharcolt tanügyi törvény."
Népújság(Marosvásárhely)

Horváth Matild vetőmagjai
Mindig megrázó torz világok túlélőit, igazságtalanul elítélt, meghurcolt embereket hallgatni, olvasni, és a befogadói élmény még erőteljesebb – vagy inkább felszabadítóbb –, ha a múltidéző egy fiatalos tekintetű, ápolt, jókedvet sugárzó hölgy, aki egyetlen rezzenésével sem utal arra, hogy nyomot hagytak volna benne léte felfoghatatlan történései. Horváth Matild, gyergyótekerőpataki származású volt politikai fogoly második önéletrajzi könyvét, a Földem, népem, életem című alkotást múlt pénteken mutatták be a marosvásárhelyi Bernády Házat zsúfolásig megtöltő publikumnak. A Mentor Kiadó gondozásában megjelent művet és szerzőjét Bajna György gyergyószentmiklósi újságíró méltatta.
– Horváth Matild nem vágyik sem irodalmi, sem más babérokra, ennek ellenére izgatja mások véleménye munkáiról, amivel jelzi: nem magának szánta könyveit. Üzenni óhajt velük arról a helyről, ahol született, s ahova állandóan visszatér erőt gyűjteni, feltöltődni, ami szívében ma is főhelyen van. (…) E könyvben a szerző alaposabban próbálja körüljárni mindazt, ami Tekerőpatakra jellemző, kezdve egy rövid egyháztörténeti kalandozással, amiben óhatatlanul helyet kap egy kurta iskolatörténet is, majd a Domus Historiát híva segítségül az első világháború néhány mozzanatát is bemutatja, sőt, az általa is nagyrabecsült Erzsébet királynéra, Sziszire is szán kétoldalnyit. A könyv második része kimondottan személyes. A család, sőt a leszármazottak bemutatása után az ő háromnegyed századának rövid leírása következik, börtönévek, korrajz 89 előttről, aztán a 89 utáni események bemutatása, kiemelten Marosvásárhely véres fekete márciusa – mondta a méltató, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a könyv szerzője még az öndicséret látszatától is óvakodik, így miközben bátran kimond olyan dolgokat, amelyekről a legtöbb ember nem beszél, saját erényeit nem részletezi.
– Egykori gyergyószárhegyi rabtársai érdeklődésemre úgy meséltek a lányról, aki kenyeréről is le tudott mondani, ha nálánál jobban szenvedőt látott az éhség miatt, mint egy földre szállt angyalról. Horváth Matild erről is hallgat – tette hozzá Bajna György, aztán a prózaszöveg és a gazdag képanyag között a kötet végén rejtőző 17 versről szólt, melyeknek keltezése elárulja, hogy Horváth Matild legtermékenyebb időszakát éppen a börtönévek jelentették.
– Versei alapján arra is gondolunk, hogy talán nem ártott volna gyakrabban a verseléshez menekülnie, mert kétségtelen rátermettség, költői véna sejlik sorai mögött – jegyezte meg az újságíró, aki méltatása végén a szerző 23-24 évesen édesapjához írt Ó, ha rágondolok… című versét olvasta fel az egybegyűlteknek.
– Elsősorban drága szüleim emlékére, szülőfalum utáni szüntelen vágyakozásban, népem iránti szeretetemben írtam ezt a könyvet. Arra gondoltam, hogy hagyni kellene valami vetőmagot magam után. A könyv a vetőmag, az olvasó a talaj, az el nem olvasott sorok pedig sárban maradt magok. Azt szeretném, hogy az olvasóim tanuljanak a múltból, éljenek a jelenben, és gondoljanak az itthon maradásra – mondta az alkotó, aki 1962 óta él Marosvásárhelyen, de lélekben soha nem szakadt el Tekerőpataktól. Horváth Matild azt is elárulta, hogy még csokornyi kiadatlan verse van, de nem tartja magát sem költőnek, sem irodalmárnak, egyszerűen kikívánkoztak belőle a leírt szavak, mondatok. Telt házas közönségétől így búcsúzott a dedikálások előtt:
– Örvendek, hogy szabad vagyok.
N. Sz. I.
Népújság(Marosvásárhely)

Lassan, de szűnik és megfordul „a nemzeti elidegenedés”
Tőkés László szerint gyógyul a 2004-es "népszavazási sokk" okozta trauma, és az alaptörvény megszületésével, a nemzeti összetartozás napjának, valamint az állampolgársági törvény jogrendszerbe iktatásával lassan, de szűnik a "nemzeti elidegenedés”", és teret hódít a nemzeti együvé tartozás.
Erről az európai parlamenti képviselő Budafok-Tétény önkormányzat honlapjának adott interjúban beszélt, kitérve többek között arra is: még nem döntötte el, hogy jövőre újra ringbe száll-e az EP-választásokon.
Az erdélyi politikus úgy látja: a 2010-es magyar fordulatnak köszönhetően manapság egyre kevesebben "románozzák le" az erdélyi magyarokat.
Arról, hogyan győzné meg azokat a fanyalgókat, akik szerint értelmetlen "magyarkodni a székely zászlóval és követelni az autonómiát", azt mondta: aligha kell őket most már győzködni, hiszen a világméretű szolidaritási hullám és a több tízezres marosvásárhelyi autonómiatüntetés önmagáért beszél.
Tőkés László szerint néhány rossz beidegződés köszön vissza a fanyalgókban. Egyrészt a kommunista diktatúrából örökölt "be nem avatkozás" doktrinája él tovább bennük, amelyre ráadásul "bukaresti képviseleti monopóliumukkal visszaélő" RMDSZ-es honatyák még rá is erősítenek.
Másrészt ezek a képviselők akár a saját pártjuk kebeléből választott önkormányzati vezetőkkel szemben is érvényesítik a túlközpontosított román államhatalom pártutasításos tilalmi gyakorlatát - magyar "kiadásban" - vélekedett.
Teszik ezt annak ellenére, hogy az elmúlt két évtizedben ez az igazodó, opportunista politika, mely mindent egy többségi bukaresti logikára fűz fel, vitte zsákutcába az erdélyi magyar érdekérvényesítés ügyét - fejtette ki.
Az EP-képviselő szerint igenis, ki kell állni és hangos szóval kell követelnünk jogaikat és jussukat.
Meg kell mutatni Európának, az egész világnak, hogy egy közel kétmilliós nemzeti közösség otthont akar teremteni ősei szülőföldjén, hiszen az autonómia ennek eszköze. Ehhez pedig minden törvényes és alkotmányos eszközt igénybe kell vennünk - hangsúlyozta.
Tőkés László a budafokteteny.hu oldalon szerdán megjelent interjúban beszélt arról is, hogy az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt közötti alapvető különbség már a nevekből is kiolvasható: az egyik "Romániai", a másik "Erdélyi".
Az Erdélyi Magyar Néppárt az Erdély-központú politizálás szószólója, az autonómia ügyének következetes képviselője, ugyanakkor az első olyan országos politikai erő, amely érdemben fölvetette Románia föderalizálásának kérdését - fogalmazott Tőkés László.
Hozzátette: meglátásuk szerint Románia szövetségi köztársasággá való alakítása indíthatná el az ország igazi modernizációját, nem az a "teszetosza", megalapozatlan és már rövid távon is káros "regionalizálás", melynek magyarellenes, mögöttes célzata végképp elfogadhatatlan az erdélyi közösség számára.
Megjegyezte: az állampolgársági törvény módosítása, a Nemzeti Összetartozás Napjának kinyilvánítása, az alaptörvény ilyen szellemű gazdagítása mind abba az irányba hatottak, hogy a szakértők által "szétfejlődésként" leírt, főként az elszakított nemzetrészek által elszenvedett nemzeti elidegenedés folyamata megfordulni látszik, és - ellentétes előjellel - mindinkább a nemzeti együvé tartozás hódít teret. Noha ez egészen természetes, mindazonáltal ezen a téren még igen sok a tennivaló - jegyezte meg.
Hozzátette: nap mint nap tapasztalják ugyanis, hogy kicsinyes pártpolitikai, olykor személyes érdekek a nemzetpolitikai szempontok fölé emelkednek.
Kollektív önvizsgálatra volna szükség, és Makkai Sándort idézve, itt lenne az ideje egy újabb "magunk revíziójának" - fogalmazott Tőkés László.
Kérdésre válaszolva szólt arról, hogy a globalizáció nem az egyedüli oka az identitás "megfakulásának". Látni kell, hogy egész Európa irányt vesztett, "hajlamosak vagyunk arra, hogy megtagadjuk keresztény gyökereinket, illetve mindazokat az értékeket, amelyek Európát évezredeken át a nagyvilág vezető szellemi, kulturális és civilizációs erejévé tették".
Szerinte a dolgok mostani állása láttán talán megkockáztatható az az állítás, hogy a kereszténységet - ezt az ezredéves értékalapú világnézetet - egy új típusú, dogmatikus és életidegen "vallás" kezdi felváltani, melyet eufémikus kifejezéssel "az európai értékek" (és "az emberi jogok") vallásának nevezhetnénk.
Az Európai Parlamentben ülve az a benyomása az embernek, hogy általánosságban mozgó, tisztázatlan tartalmú és tetszetősnek ható fogalmak mögé bújva a ’68-as baloldali eszmék örökösei szabnak törvényt és mértéket fölöttünk - fejtette ki, kitérve arra is: ezeknek a politikusoknak a gyakorlatában folyamatosan tetten érhető a kettős mérce, és ezáltal még az is hiteltelenné válik, amiben netalán éppenséggel igazuk van.
Arra a kérdésre, hogy a jövő évi EP-választásokon újra ringbe száll-e, azt mondta: ezt még nem döntötte el.
"Nagy a nyomás rajtam, a választók, a harcostársaim közül egyre többen biztatnak a folytatásra, ugyanakkor azonban kezdek belefáradni. Ha jól megnézzük, akkor felnőtt életemet folyamatos küzdelemben éltem le. 1989 előtt a kommunista diktatúrával, annak erőszakszervezeteivel vívtuk csatáinkat, 1989 után pedig a visszalopakodó volt nómenklatúrával és örököseikkel kellett megküzdenünk a romániai demokráciáért és magyarságunkért" - mondta Tőkés László. Mindazonáltal hozzátette: a közös ügy, a nemzet szolgálata mindig is előbbre való volt számára minden egyébnél.
Úgyhogy ha "hí a Haza", hát mennem kell - fogalmazott interjújában Tőkés László.
MTI
Nyugati Jelen (Arad)

Peteleivel kezdődtek a könyvnapok
Május 22–24. között 11–18, 25-én 11–13 óra között könyvvásár a Jelen Ház udvarán a II. Aradi Magyar Könyvnapok keretében.
Bár a hivatalos megnyitó május 22-én 18 órakor volt, 13 órakor a II. Aradi Magyar Könyvnapok keretén belül a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében dr. Urbán László beszélt a végzős diákoknak tartott előadást Petelei Istvánról.
Dr. Urbán László értékmentéssel foglalkozik, Petelei Istvánnak a budapesti 84. Ünnepi Könyvhétre megjelenő A Gyermek című novelláskötete anyagát 89 újságban találta meg, összesen 37 novellát.
Ma az egyetemi tankönyvekben meg sem említik Peteleit, pedig a 19. század egyik legnagyobb kisprózaírója volt. Elbeszélések, novellák, tárcák fűződnek nevéhez, néha Szunyog néven írta alá írásait.
1910-ben halt meg Kolozsváron elmegyógyintézetben, elmezavarra utaló idegláz már az egyetemi évei alatt jelentkezett az írónál, végül eljutott a teljes demenciáig. Közben voltak olyan időszakok az életében, amikor nem dolgozhatott.
Az egyetemet otthagyta, újságíró lett, ő maga megalapította a Kolozsvár című lapot, melynek fenntartása, működtetése nagymértékben hozzásegítette egészsége romlásához.
Petelei István az orosz írókon nevelkedett (Turgenyev, Csehov), szerette Shopenhauert, a pesszimista filozófust, írásai sötétek, nem volt egy vicces alkat, de azért születtek humoros alkotásai, egy legalábbis biztosan.
Az 1968. november 1-jei Katolikus Magyarok Vasárnapja című lapban megjelent Egy kacsa története című tárcáját Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője olvasta fel a diákoknak. A történet természetesen arról szólt, hogy hogyan születik egy hírlapi kacsa, azaz álhír, és hogy annak mekkora súlya van, volt akkoriban is.
Petelei már egyetemista korában megkapta a legnagyobb előmeneteli lehetőséget, lehetett volna professzor, de ő Erdélyt választotta tudatosan, határozottan és egyértelműen. Ő volt az az író, aki vidékről tudott nagyot alkotni.
Esztergályozott, famunkát végzett, gyönyörűen kötötte saját könyveit, illusztrálta – egyszóval ezermester volt.
Petelei István sikere abban rejlik, hogy „az emberi lelket tudta elérzékenyíteni, mindig pontosan ráérzett azokra az emberi, lelki rezdülésekre, amik az életben fontosak, lényegesek, és a belső tartalmat tárja fel. (…) Lehetett volna professzor, lehetett volna babérkoszorús díszíró, de ő Erdélyt választotta” – mesélte dr. Urbán László.
A II. Aradi Magyar Könyvnapok hivatalos megnyitója 18 órakor kezdődött a Jelen Ház nagytermében, majd dr. Urbán László az egybegyűlt közönségnek irodalomtörténészi munkájáról, közel 80 szerző, általa feltárt írásairól, az ily módon összeállt kötetekről beszélt.
Nyugati Jelen (Arad)

Méltó megemlékezés Winkler Lajosról
Május 21-én délután a Csiky Gergely Főgimnázium díszterme adott otthont az Alma Mater Alapítvány által szervezett Winkler Lajosra emlékező beszélgetésnek, előadásnak.
A nem túl népes közönség előtt dr. Paál Tamás emeritus egyetemi tanár, a Magyarországi Gyógyszerészeti Intézet Főigazgatósági Tudományos Tanácsának elnöke, dr. Herczegfalviné dr. Abonyi Etelka orosházi gyógyszerész, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Békés megyei szervezetének elnöke, valamint Biber Éva aradi gyógyszerész idézték meg a híres aradi vegyész szellemét.
Az eseményt Bognár Levente alpolgármester és Nagy Etelka, az Alma Mater Alapítvány elnöke koordinálták.
Az előadás elején a napokban elhunyt Czinczérné Pollák Ágnes – az Alma Mater Alapítvány egykori alelnöke – emlékének adóztak fél perces csenddel az iskola Tóth Árpád Termében összegyűltek.
Bognár Levente köszöntőjében elmondta, hogy az esemény Réhon József tanár kezdeményezésére jött létre, nagymértékben tehát neki köszönhető, hogy most első ízben megemlékező esttel ünnepeltük az aradi gyógyszerész születésnapját.
„Winkler az első magyar kémikus, akit világviszonylatban jegyeztek, aki Eötvös Loránd mellett a Nobel-díj közelébe került. (...) Kitűnően értett és beszélt németül, latinul, görögül, valamint románul. Ez utóbbi ismeretét természetes, hogy csak Aradról vihette magával” – tudhattuk meg Biber Éva előadásából.
Arról az időszakról, amikor Winkler a Rozsnyay Patikában (ma az Avram Iancu téri Arcatim gyógyszertár) gyógyszerészsegédként tevékenykedett, fénykép is maradt fent. „Valószínű, hogy kapcsolata a nála 30 évvel idősebb Rozsnyay Mátyással nem szakadt meg, de erről nem maradtak fent adatok, viszont 1895-ben, Rozsnyay halálakor Winkler írta a Gyógyszerészeti könyvben megjelent nekrológot és számolt be a temetésről. Az viszont csak feltételezés, hogy egy évvel később Aradon járt Rozsnyay síremlékének avatásán” – mondta továbbá Biber Éva, valamint megjegyezte, annak ellenére, hogy a nagy analitikus neve fogalommá vált a magyar tudományos életben, az aradi társadalom és diákság nagyon keveset tud e híres tudósról.
Dr. Herczegfalviné dr. Abonyi Etelka Winkler Lajos életútjáról szóló bemutatójában kiemelte, hogy az aradi magyarság jelenkori nemzedéke sokat tesz azért, hogy nagyjaink emléke ne halványuljon, megmaradjon a jövő számára is. Ez az emlékest is egyfajta tisztelgés Winkler Lajos előtt.
Az orosházi gyógyszerész mesélt Winklerről, aki nem volt más, mint a gyógyszerészet fejlődéséért munkálkodó, tiszteletet parancsoló komoly tudós, a szórakozott professzor, ugyanakkor különcködő, távolságtartó, sajátságos életvitelű ember egy személyben. Rozsnyay Mátyás mellett szívta magába a hivatás iránti szeretetet, a pontos és megbízható munkavégzést.
Disszertációja, a vízben oldott oxigén meghatározása olyan eredeti és kitűnő munka volt, hogy a Magyar Tudományos Akadémián is bemutatták. Ezzel az eljárással megcáfolta az addig használatos világtekintélyű Robert Bunsen német analitikus módszerét. A kísérletet Winkler a kazánok hűtésére alkalmazott víz oxigén tartalmának meghatározására dolgozta ki.
Winkler tudományos munkásságáról dr. Paál Tamás beszélt megjegyezvén, hogy Winkler egyes analitikai módszerei nem avultak el: pl. a Winkler-féle jodometriás meghatározás a mai napig mindenütt így szerepel, a világ különböző országaiban használják ezt az eljárást, amit minden idegen nyelvű forrás Winkler-módszernek nevez.
Réhon József az előadás végén elmondta, amit Winklerről lehetett tudni, az mind elhangzott az est folyamán, sajnálatát fejezte ki azonban, hogy a Csiky Gergely Főgimnázium tanulói nem képviseltették magukat. Pedig ez egy lehetőség lett volna megismerni egy aradi származású tudóst, nem utolsó sorban pedig találkozni ilyen neves előadókkal, mint a meghívottak.
Az est végére biztossá vált, hogy Winkler Lajos öröksége mind a mai napig hat, módszereit tanítják az analitikai kémia klasszikus módszerei között, neve még most is szerepel a gyógyszerkönyvben.
Ahogy Bognár Levente bevezetőjében elmondta, az előadás végére kiderült, hogy ki is volt Winkler Lajos. Kár, hogy csak kevés érdeklődő számára.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

KEZDŐDIK A TESZT
Hatvanadik évfordulóját ünnepli a Csiky Gergely Állami Magyar Színház
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezett Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT) május 24-én, pénteken 17 órától a Békeidőcímű előadással kezdődik, melyet Hajdu Szabolcs rendezett a temesvári színházban.
Az idei nyolcnapos TESZT alkalmával a színház alapításának 60. évfordulóját is ünnepli, ennek jegyében a fő programhoz kapcsolódóan számos évfordulós esemény is lesz, többek között kiállítás-megnyitó és gála is várja az érdeklődőket.
Az idei TESZT programját három szabadtéri koncert teszi gazdagabbá: Lajkó Félix és zenekara, Boris Kovaè és a La Campanella, valamint a Harry Tavitian és Cserey Csaba duó is fellép a Dóm téri színpadon.
Évről évre a TESZT egyfajta szemléje lett a temesvári magyar színház aktuálisan futó produkcióinak, így az idei évad három előadása is helyet kapott a programban (Hajdu Szabolcs: Békeidő, El¿bieta Chowaniec: Gardénia, Pintér Béla–Darvas Benedek: Parasztopera), ugyanakkor a találkozó szemléje lett a szűkebb értelemben vett régió színházi előadásainak is. Idén is látható lesz a temesvári német és román nyelvű színházak egy-egy előadása, illetve a korábbi gyakorlathoz híven a szervezők meghívták az újvidéki, szabadkai és az aradi magyar színházakat. Újdonságnak számít viszont, hogy az idei évben a Szegedi Nemzeti Színház, az újvidéki Szerb Nemzeti Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a belgrádi Atelje 212 társulata is jelen lesz a találkozón egy-egy produkcióval.
A fesztivál teljes programja elérhető a www.tm-t.roweboldalon, a jegyek és bérletek árusítása folyamatban van. A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a szervezők idén sem emeltek a jegyárakon, sőt, az érdeklődők a május 24.–31. között zajló fesztivál előadásaira kedvezményes bérletet is válthatnak. A találkozó meghívott előadásaira a jegyek 20, illetve engedményes áron 10 lejért válthatók, a temesvári magyar színház alapításának 60 éves évfordulója alkalmából kibocsátott TESZT60 bérlet pedig mindössze 60 lejbe kerül. Az utalvány kiváltásával hat-hat előadásra juthatnak be a nézők, ugyanez a bérlet a diákok és nyugdíjasok számára hét-hét produkcióra érvényes. Május 20.–31. között megváltozik a jegyiroda nyitva tartása: 11–19 óra között, illetve az aznapi utolsó előadás kezdetéig. Cím: Alba Iulia (Rezső) utca 2. szám, telefon: 0356-450-606, mobil: 0752-111-803, e-mail cím: ticket@tm-t.ro. Jegyeiket online is megvásárolhatják a www.biletmaster.ro és www.tm-t.ro címeken.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Útválasztó előtt a ferences kolostort feltáró régészek
Kiderítették, hogy mi okozta a „kolozsvári Rómeó” halálát
Mint arról korábban már beszámoltunk, a kincses város óvári klastromában, a Ferenc-rendi zárdában a Régészeti és Művészettörténeti Intézet, valamint az Erdélyi Történeti Múzeum közösen végzett sokoldalú, felmérő jellegű régészeti kutatást annak érdekében, hogy az eredmények birtokában a tulajdonosi rend sikerrel pályázhasson egy alapos felújítási munka támogatására. Tegnap a kutatók két hónapnyi feltárásairól tartottak számvetésszerű bemutatót a sajtó képviselőinek, felfedve azt is, hogy mi okozta a „kolozsvári Rómeó és Júlia”-ként elhíresült pár férfi tagjának a halálát. A kutatók munkájának ez a szakasza egyébként lezárult, az épület házigazdái pedig, akik fedezték a költségeket és lehetőségeik szerint támogatták a kutatást, hamarosan dönteni fognak arról, hogy folytassák-e az ásatást a külső udvaron. Erre ugyanis kedvező feltétel kínálkozik: a műemlék épületben üzemelő iskola tanulói hamarosan nyári szünidőre vonulnak.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Bemutatták a nemzeti összetartozás dalát
Bársony Bálint és Gergely Éva Barackfa című szerzeménye lesz a nemzeti összetartozás napjának zeneszáma, azaz az Összetartozás dala. A szerdán, Budapesten bemutatott dalhoz a magyarországi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a június 4-i nemzeti emléknapon közös éneklést is szervez.
A 2010 óta megünnepelt nemzeti összetartozás napja egy fájdalmas történelmi pillanatra, a trianoni döntésre emlékezik, mégis pozitív üzenetet kíván hordozni – idézte fel a dal videoklipjének bemutatóján a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Balatoni Mónika elmondta, sokan még nem tudják, miről szól az emléknap, az összefogás igénye azonban mindenkiben él, így született az ötlet, hogy az idei évforduló üzenetét az Összetartozás dala is erősítse.
A tárca választása Bársony Bálint és Gergely Éva Barackfa című zeneszámára esett, amelyet a szerzők Antal Timivel, Baricz Gergővel, Bencsik Tamarával, Csizmadia Annával, Kállay Saunders Andrással, valamint az MR Énekkarral együtt vettek fel. A dal szövege és kottája, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közreműködésével felvett videoklipje szerdától letölthető a http://nemzetiosszetartozas.kormany.hu honlapról.
Balatoni Mónika közölte: a klipet a nemzeti összetartozás napján sugározzák majd a közszolgálati médiumok csatornái, majd 18 órakor a Parlament kupolacsarnokában a Szentegyházi Gyermekkórus és a művészek, Szabadkán pedig a zuglói Szent István Király Zenekar kórusának előadásában csendül fel a zeneszám.
Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés: lassan teret hódít az együvé tartozás
Tőkés László szerint gyógyul a 2004-es „népszavazási sokk” okozta trauma, és az alaptörvény megszületésével, a nemzeti összetartozás napjának, valamint az állampolgársági törvény jogrendszerbe iktatásával lassan, de szűnik a „nemzeti elidegenedés”, és teret hódít a nemzeti együvé tartozás. Erről az európai parlamenti képviselő Budafok-Tétény magyarországi önkormányzat honlapjának adott interjúban beszélt, kitérve többek között arra is: még nem döntötte el, hogy jövőre újra ringbe száll-e az EP-választásokon.
A politikus úgy látja: a 2010-es magyar fordulatnak köszönhetően manapság egyre kevesebben „románozzák le” az erdélyi magyarokat. Arról, hogyan győzné meg azokat a fanyalgókat, akik szerint értelmetlen „magyarkodni a székely zászlóval és követelni az autonómiát”, azt mondta: aligha kell őket most már győzködni, hiszen a világméretű szolidaritási hullám és a több tízezres marosvásárhelyi autonómiatüntetés önmagáért beszél.
Az EP-képviselő szerint igenis, ki kell állni és hangos szóval kell követelnünk jogainkat és jussunkat.
Meg kell mutatni Európának, az egész világnak, hogy egy közel kétmilliós nemzeti közösség otthont akar teremteni ősei szülőföldjén, hiszen az autonómia ennek eszköze. Ehhez pedig minden törvényes és alkotmányos eszközt igénybe kell vennünk – hangsúlyozta.
Tőkés László beszélt arról is, hogy az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közötti alapvető különbség már a nevekből is kiolvasható: az egyik „Romániai”, a másik „Erdélyi”. Az EMNP az Erdély-központú politizálás szószólója, az autonómia ügyének következetes képviselője, ugyanakkor az első olyan országos politikai erő, amely érdemben fölvetette Románia föderalizálásának kérdését – fogalmazott Tőkés László.
Hozzátette: meglátásuk szerint Románia szövetségi köztársasággá való alakítása indíthatná el az ország igazi modernizációját, nem az a „teszetosza”, megalapozatlan. és már rövid távon is káros „regionalizálás”, melynek magyarellenes, mögöttes célzata végképp elfogadhatatlan az erdélyi közösség számára.
Megjegyezte: az állampolgársági törvény módosítása, a Nemzeti Összetartozás Napjának kinyilvánítása, az alaptörvény ilyen szellemű gazdagítása mind abba az irányba hatottak, hogy főként az elszakított nemzetrészek által elszenvedett nemzeti elidegenedés folyamata megfordulni látszik.
Az Európai Parlamentben ülve az a benyomása az embernek, hogy általánosságban mozgó, tisztázatlan tartalmú és tetszetősnek ható fogalmak mögé bújva a ’68-as baloldali eszmék örökösei szabnak törvényt és mértéket fölöttünk – fejtette ki, kitérve arra is: ezeknek a politikusoknak a gyakorlatában folyamatosan tetten érhető a kettős mérce, és ezáltal még az is hiteltelenné válik, amiben netalán éppenséggel igazuk van.
Arra a kérdésre, hogy a jövő évi EP-választásokon újra ringbe száll-e, azt mondta: ezt még nem döntötte el. „Nagy a nyomás rajtam, a választók, a harcostársaim közül egyre többen biztatnak a folytatásra, ugyanakkor azonban kezdek belefáradni. Ha jól megnézzük, akkor felnőtt életemet folyamatos küzdelemben éltem le. 1989 előtt a kommunista diktatúrával, annak erőszakszervezeteivel vívtuk csatáinkat, 1989 után pedig a visszalopakodó volt nómenklatúrával és örököseikkel kellett megküzdenünk a romániai demokráciáért és magyarságunkért” – mondta Tőkés László. Mindazonáltal hozzátette: a közös ügy, a nemzet szolgálata mindig is előbbre való volt számára minden egyébnél. Úgyhogy ha „hí a Haza”, hát mennem kell – fogalmazott interjújában Tőkés László.
Szabadság (Kolozsvár)

In memoriam – „Ama nemes harcot megharcoltam, a hitet megtartottam”
Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspököt szerda délután helyezték nyugalomra a Házsongárdi temetőben. Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök prédikációjában kifejtette: a földi szeretet kötődéseitől fájdalmas az elszakadás, de nem reménytelen, ha a halált nem elmúlásnak, hanem átmenetnek tekintjük. – Az isteni szeretet vigasztaló valóság is egyben. A lét értelmét az isteni szeretet megtapasztalása által foghatjuk fel – mondta a püspök, majd a viszontlátás reményében búcsúzott Mózes Árpádtól.
Szebik Imre, nyugalmazott evangélikus magyarországi püspök Pál apostolt idézve jellemezte Mózes Árpádot, amikor azt mondta: „ama nemes harcot megharcoltam, /…/, a hitet megtartottam”. – Mi is az élet? Harc, kemény küzdelem. Ám most olyan világban élünk, amikor az emberek minél kényelmesebben akarnak élni, szórakozni, és nem akarják vállalni a küzdelmet. Pedig Isten a küzdésre rendelt minket, még akkor is, ha néha önmagunkat kell legyőznünk – magyarázta a nyugalmazott püspök, majd a hit fontosságáról értekezett: „ha van hitünk, mindenünk van, ha nincs hitünk, semmink sincs”. Ezt követően Szebik Imre ismertette Mózes Árpád életének főbb eseményeit.
– Mózes Árpád soha nem lázadt nehéz élete és Teremtője ellen. Jó emberismerő, melegszívű lelkipásztor, kiváló egyházvezető, igaz magyar ember volt, aki sokat fáradozott az erdélyi magyar közösség megtartásáért. A magyarországi evangélikus egyházhoz is szoros kapcsolat fűzte: gyakran prédikált gyülekezeteinkben – jellemezte az elhunytat Szebik.
Zelenák József evangélikus püspökhelyettes, brassói esperes Lukács evangéliumából idézett. – Isten szolgái egy életen át bizonyságot tesznek Istenről. Boldog ember az, akinek ez megadatik. Mózes Árpád ilyen ember volt, nem élt tehát hiába – tette hozzá Zelenák, majd Reményik Sándor Viszontlátásra című versével búcsúzott a volt püspöktől.
Christoph Klein, a Szász Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke románul és németül szólt az egybegyűltekhez. Német beszédét Fehér Attila egyházkerületi főtanácsos fordította le magyarra. – Többéves értékes kapcsolat fűzött Mózes Árpádhoz, akinek megvolt az a képessége, hogy nagyon tudott örülni, örvendeni. Élete tele volt örömmel és szenvedéssel, munkával és imával. Mózes tudta, hogy az öröm Istentől jön, így szolgálta egyházát – mondta Klein.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke úgy vélekedett: Mózes Árpád azért lelt végső nyugalomra a Házsongárdi temetőben, hogy sírköve hosszú ideig hirdesse: voltunk és vagyunk. – Mózes Árpád az erdélyi magyar közösség kemény oszlopa volt, akit erős tartás, mély hit, példaadás jellemzett. Meghajtjuk fejünket nagysága előtt, és azt kívánom: Isten rendeljen hozzá hasonló erős oszlopokat, hogy Erdély megtartasson! – összegzett a református püspök.
A Magyar Unitárius Egyház püspöke, Bálint-Benczédi Ferenc elmondta: Mózes Árpád mindig Isten igaz szolgája volt, aki példát mutatott nekünk arra nézve, hogy Krisztusban mindenre van erő.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye részéről Nóda Mózes, a BBTE Római Katolikus Teológiai Karának oktatója szólalt fel. Mózes Árpádot állhatatos, és a megpróbáltatásokra készülő emberként jellemezte, akinél a szolgálat alázatot is jelentett.
Kiss Béla nyugalmazott kolozsvári evangélikus lelkész az 1956-ban elítélt teológustársak nevében, egy több mint fél évszázados barátság birtokosaként elevenítette fel Mózes Árpád emlékét. Megtudtuk: börtönéveikben együtt imádkoztak, szabadulásuk után pedig további vidám és szomorú eseményeket éltek meg együtt.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kifejtette: nehéz sorsa volt Mózes Árpádnak, de az átélt nehézségeket nem mindig tartotta panasznak, hiszen a nehézség szép is lehetett. – A szolgálat adott értelmet életének, az a szolgálat, amelyet a nacionalista-kommunista diktatúrában és az elmúlt két évtizedben végzett. A hat évi börtön megacélozta keresztény hitében és magyarságában. Egyházat és közösséget épített, aktívan szolgáló életet élt, amelynek az volt a mozgatórugója, hogy az erdélyi magyarságnak nem búsulni, hanem jövőt teremteni kell! – mondta beszédében az RMDSZ-elnök.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)

In memoriam – Aki számára a halál csak átmenet, és nem megsemmisülés
Több száz ember vett részt Guttman Mihály karnagy temetésén. Először négy énekkart hallgathattunk meg: a Kolozsvári Református Kollégium (karnagy: Székely Árpád), a Kolozsvári Magyar Pedagógusok (karnagy: Bedő Ágnes), a kolozsvári S. Toduţă Zenelíceum IX–XII. osztályos tanulóinak vegyeskarát (karnagy: Kállay-Miklós Tünde), és a Tordaszentlászlói Vegyeskart (karnagy: Balázs Ágnes).
Jakab Gábor római katolikus pap a gyászszertartáson Pál apostolnak a Rómaiakhoz írt leveléből idézett, amelynek alapgondolata: „akár élünk, akár halunk, az Úré vagyunk”. – Guttman Mihály mindig Isten szent hite szerint élte tartalmas életét. Közéleti emberként, muzsikusként, karnagyként céltudatosan és elkötelezetten munkálkodott – hangsúlyozta Jakab Gábor, majd arra összpontosított, hogy istenhívő emberként Guttman Mihály számára a halál csak átmenet volt, és nem megsemmisülés.
Rövid román nyelvű fohász után Kállay-Miklós Tünde, a kolozsvári zenelíceum magyar igazgatóhelyettese szólalt fel magyarul és románul. – Művész volt, alkotó pedagógus. Ma már tudjuk, minek is voltunk boldog, szerencsés haszonélvezői annak idején. Zsigereinkbe építette a kodályi szellemiséget, zenei anyanyelvünk őrzésének fontosságát, megtanultuk megkülönböztetni a remekműveket a fércművektől. Példát mutatott mindannyiunknak kitartásból, szívós munkából, alázatból – mondta Kállay.
Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke szintén magyarul és románul szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében kiemelte: szerencsés embernek mondhatja magát, hiszen az elmúlt húsz évben Misi bácsi munkatársa lehetett. – Misi bácsi volt az, aki mellett rájöttem, a pihenés órái is közüggyé válnak. Az elmúlt húsz évben karmesteri pálcája varázsvesszővé vált, amikor életre keltette a Romániai Magyar Dalosszövetséget. Kevesen tudják, hogy ez mennyi munkát, álmatlan éjszakát, adminisztrációt, szervezést és utazást jelentett neki – hangsúlyozta. Misi bácsi hivatásszeretetére még sokáig szüksége lesz az EMKE-nek, amelynek továbbra is tiszteletbeli tagja marad.
Simon Gábor, a Kolozsvári Magyar Opera volt igazgatója felidézte 2012 decemberét, amikor új kiadvány jelent meg a kolozsvári hivatásos magyar nyelvű színjátszásról, és Misi bácsit is felkérték, hogy járuljon hozzá a kötet tartalmához. Simon felolvasott egy részt Guttman Mihály írásából, amelynek lényege az volt, hogy a magyar opera továbbra is nevelje, tanítsa, lelkesítse, gyönyörködtesse, vigasztalja nézőit, pártfogóit.
– Higgyünk abban, hogy van egy hivatásunk. Hozzunk létre egy iskolát, majd egy újonnan létrejött filharmónia művészeti életét irányítsuk. Az időjárással dacolva járjuk a falvakat, és vegyük rá az ottaniakat, hogy az egész napos mezei munka után az első pihenő a dalárda legyen. Szerencsések lennénk, ha legalább ennek egy részét sikerülne végigélnünk, ha példát vehetnénk attól, aki mindezt megtette – hangoztatta beszédében Marius Tabacu, a kolozsvári Transilvania Filharmónia igazgatója.
Szőke Zoltán nyugalmazott református pap elmondta: Tordaszentlászló lakosainak szívébe beköltözött a fájdalom. Majd felelevenítette azt a húsz évet, amikor (1998–2009 között) Misi bácsi az ottani énekkart vezette. – Nem véletlenül lett Guttman Mihály Tordaszentlászló díszpolgára, hiszen mindnyájan szerettük. Azzal a hittel állok most itt, hogy Guttman Mihály örök hazára lelt Isten országában.
Felszólalt továbbá Kapdebó Ivó, aki Misi bácsi legöregebb, még élő tanítványának tartja magát. Kapdebó arra emlékezett, amikor az 1948–1949-es tanévben Misi bácsi 25-30 tagú zenekart állított össze a 2-es számú Magyar Fiúlíceum énektanáraként, amelynek a felszólaló is tagja volt.
Guttman Mihály egyik unokája, Zsolt, egy ismerősének, Sipos Áronnak a levelét olvasta fel, amelyben rávilágított arra, hogy Misi bácsitól mindenki megtanulhatta, hogy a magyar zenét nem lehet félvállról venni.
Jakab Gábor végül bejelentette, hogy vasárnap délelőtt a kerekdombi római katolikus templomban 9,30 órától gyászmisét tartanak Guttman Mihály emlékére.
A gyászoló menet ezt követően a Házsongárdi temetőbe vonult.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Kihívás az e-tankönyv
Nyilvános vitára bocsátotta az oktatási minisztérium az új, nyomtatott, illetve elektronikus tankönyvekre vonatkozó módszertant. A szaktárca áprilisban jelentette be, hogy a következő tanévtől új tankönyveket vezet be az első osztályosok számára, amelyek elektronikus formátumban is hozzáférhetők lesznek.
A tankönyvek kidolgozására, jóváhagyására és beszerzésére vonatkozó metodológia szerint minden egyes kiadványhoz annak digitális változatát is csatolni kell CD-n, az elektronikus változatot a minisztérium honlapjáról is letölthetik a diákok. A tervezet szerint az első osztályosok számára őszre készül el az új román-, magyar-, matematika- és környezetismeret-tankönyv. Mindegyik kiadvány kétkötetes lesz, az ezekhez tartozó digitális verzió pedig a Windows 7-es operációs rendszerben futtatható multimédiás elemeket és játékokat tartalmaz majd. A kiadványok beszerzésére 20 millió lejt utalt ki a minisztérium. Remus Pricopie oktatási miniszter úgy nyilatkozott, a tankönyvek cseréje 2017-ben fejeződne be. Úgy vélte, a digitális változat bevezetése azért fontos, mivel a multimédiás eszközök révén könnyebben tanulnak a diákok. A romániai közoktatásban jelenleg 1491 tankönyvet tartanak nyilván, 293 az elemi, 386 a gimnáziumi osztályok, míg 812 a középiskolások számára készült.
Egyetemi jegyzeteknek is beválnak
A minisztériumi illetékesek arra hívták fel a figyelmet, hogy a jelenlegi tankönyvek annyira tudományosak, hogy akár egyetemi jegyzeteknek is beválnának, ráadásul tele vannak hibákkal, hiszen az eddigi gyakorlat szerint a licit során többet nyomott a latban az ár, mint a minőség. A romániai közoktatásban jelenleg 555 oktatási program zajlik, derül ki a szaktárca adataiból, de csupán 279 számára biztosítottak a tankönyvek, a tantervben szereplő tantárgyak mintegy feléből nincs tankönyvük a diákoknak. A szaktárca magyarázata szerint ennek oka, hogy a kiadók nem érdekeltek a kis példányszámú könyvek kidolgozásában, mint például a kisebbségek nyelvén íródó kiadványok. Mint írják, az elemi osztályok számára a tankönyvek zöme a 2004–2006-os időszakban készült, a középiskolások számára 2007-ben hirdették meg a közbeszerzést. A jelenleg használatos tankönyveket a pedagógusok is elavultnak tartják. Mint rámutattak, olyan, 1996-ban készült könyv is van, amely szomszédos államként Jugoszláviát nevezi meg, Románia uniós csatlakozását pedig távoli célként említi. A Digi 24 hírtelevíziónak egy pedagógus úgy fogalmazott, a jelenleg használatos tankönyvek úgy vannak összeállítva, „mintha az lenne a cél, hogy elijesszék a diákot". A kiadványokat a tanulók is elavultnak és unalmasnak tartják, egy hetedikes diák elmondta, nem vonzza a fekete szövegtenger.
Kevés a pénz, szorít az idő
A tankönyvkiadók a szaktárca terve kapcsán arra hívták fel a figyelmet, hogy európai uniós szinten Romániában jut a legkevesebb pénz iskolai kiadványok beszerzésére, Bulgária például ennek a nyolcszorosát utalja ki e célra. Emiatt a kiadók arra kényszerültek, hogy a közbeszerzés során a legkisebb – adott esetben még az előállítási költségeket sem fedező – árat ajánlják, így a hangsúly a minőség helyett az anyagiakra kerül, a Romániai Könyvkiadók Szövetsége tiltakozott a minisztérium terve ellen, úgy vélve, az a szeptemberi határidővel megvalósíthatatlan, hiszen egy tankönyvet 6–9 hónap alatt lehet kidolgozni. Mario Demezzo elnök akkor azt mondta, a szervezet mindent megtesz a projekt leállítása érdekében, ha kell, a bíróságon támadja meg azt, kérve, hogy a könyveknek csak 2014 őszére kelljen elkészülniük. Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó vezérigazgatója ezzel szemben tegnap a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a most nyilvánosságra hozott tervezet szerint a határidők nem olyan rövidek, hogy lehetetlenné tegyék a könyvek elkészítését. Az elsősöknek szóló tankönyveket idén októberig, a másodikosokét december elején kell bemutatniuk, és csak a 2014–2015-ös tanévben kerülnek a gyerekekhez. A szakember elmondta, a tanügyi törvény előírja, hogy ki kell dolgozni az új tanterveket, hiszen ezek alapján készülnek el a tankönyvek, a tervek egy része, az első és második osztályoké jelentős késéssel, idén áprilisra készült el. A kiadók pedig megszeppentek, hiszen az első nyilatkozatok után attól tartottak, szeptemberig meg kell lenniük az új könyveknek. A tegnap ismertetett metodológia szerint azonban úgy tűnik, arra is lesz elegendő idő, hogy az iskolákban kipróbálják a tankönyveket, a pedagógusok megfogalmazzák észrevételeiket, és ezek alapján javításokat eszközöljenek. „Eddig a megyei központokban csak választhattak a tankönyvek közül, most lehetőség lesz a változtatásra is" – magyarázta lapunknak a szakember.
Figyelni kell az érzékeny pontokra
Dáné Károly arra is rámutatott, hogy a rendszernek vannak érzékeny pontjai, de szerinte ezek odafigyeléssel kiküszöbölhetők. Figyelni kell például arra, hogy a román nyelvű és a nemzetiségek nyelvén írott kiadványokat ne együtt versenyeztessék, hiszen más az egységár, ha egy könyv a 200 ezres román piacra készül, vagy a tízezer magyar, kétezer német kisdiák számára kell kiadni. Az árversenyben általában a román könyv nyer, majd azt fordítják le magyarra, hívta fel a figyelmet a szakember, rámutatva: a fordítás nem mindig sikerül, ezért biztosabb, ha a magyarul szerkesztett könyv jelenik meg, más a megközelítésmódja, az ízlésvilága.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese a Krónikának arról számolt be, hogy magyar vonatkozásban hamarabb elkezdődött a tankönyvek felújítása, hiszen a román változatnál régebbi kiadásokból is tanultak a magyar gyerekek. Ő is megerősítette: nem a tankönyvek újraírása, szerkesztése és kiadása jelent gondot, hanem az, hogy késnek a különböző tantervek, emiatt késnek a kiadványok is. Néhány középiskolai melléktantárgy vagy választható tárgy esetében – például logika, szociológia, lélektan – a 90-es években készültek a magyar tankönyvek, ezeket kell megújítani. Javítani kell a közgazdaság-tudomány középiskolai tantervén is, majd sorra kerül a többi tárgy is, és mire befejezik, kezdhetik elölről az egészet, hiszen arra a korábban felújított tankönyvek elavulnak. „Ez egy soha le nem álló munka" – mutatott rá Magyari Tivadar.
Kihívás a digitális könyv
Ami az elektronikus tankönyvek bevezetését illeti, nagy kihívás a kiadók számára, tartanak tőle, de örülnek is neki – mondta lapunknak Dáné Károly. Mint részletezte, a kiadók többsége erre nincs felkészülve: mivel eddig nem volt szükség rá, nem vásárolták meg a drága technológiát, így a legnagyobb román kiadók sem tudják első körben önerőből megoldani. A magyar kiadók kisebb piacra dolgoznak, kevésbé tőkeerősek, de ezt akár innovációval pótolni tudják, fejtette ki a vezérigazgató. Dáné Károly emlékezetett, hogy az elektronikus tankönyv nem olyan, mint például egy elektronikus regény, multimédiás elemeket, interaktív gyakorlatokat kell tartalmaznia. Ezek esetében nyitott kérdés a szerzői jogdíj is, hiszen eddig a tankönyvek íróit a megrendelt példányok után, százalékos arányban fizették, hívta fel a figyelmet a szakember.
Bíró Blanka, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Tiltakozást szerveznek a Kétágú templom megmentése érdekében
Nyilvános tiltakozást szervez az Erdélyi Református Egyházkerület Püspöki Hivatala és a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség a kolozsvári Kétágú templom mögötti építkezés leállítása érdekében.
A tiltakozást elsősorban a Kétágú templom védelméért szervezik, amelynek közvetlen közelében, egy a műemlék mellé nem illő, a templom alapjaira is veszélyt jelentő sportkomplexum építését kezdte meg a megyei tanfelügyelőség és a Viitorul sportklub.
Terveik szerint a május 26-án, vasárnap délután hat órakor a Kétágú templom udvarán kezdődő tiltakozó megmozduláson a rövid liturgiai bevezető és beszéd után emberlánccal veszik körül a templomot. A Kató Béla püspök, Adorjáni László és Székely József lelkipásztorok valamint Kudor Pál-András főgondnok által aláírt közlemény szerint jelenleg még van esély arra, hogy a műemlék-templom mögött elkezdett építkezés terve módosuljon.
A román állam 1964-ben az akkori erőszakszervezet segítségével jutott a telek birtokába. Az egyházközség 1991-ben beindította a telek visszaigénylésének a folyamatát, 2003-ban pedig pert indított a telek kikényszerített adományozásának a megsemmisítése érdekében.
Miután Romániában minden szinten elveszítette ezt a pert, jogorvoslatért a Strassbourgi Emberjogi Bírósághoz fordult. 2007-ben a Strassbourgi Emberjogi Bíróság is elutasította a kérést. „Jelenleg az oktatási minisztérium tulajdonában levő telken egy olyan terv megvalósulása körvonalazódik, amelynek következtében nem csak műemlék templomunk környezete sérül, de a felszín alatti munkálatok miatt környéke és állaga is veszélyeztetett" - áll a felhívásban.
2010-ben az egyházközség presbitériuma elvi belegyezését adta kolozsvári polgármesteri hivatal 484/2009. november 10-én kelt határozatában foglaltakra, amely jóváhagyja a szakbizottságok által előzetesen elfogadott övezeti és részletes urbanisztikai terveket. Ezek szerint egy sportkomplexum épül a telekre alagsor, földszint és egy emelet magassággal, valamint egy csatolt rész alagsor, földszint és három emelet magassággal, ez utóbbi a Malomárok partján.
Mint írják: ekkor még nem látták azokat a végleges terveket, amelyek alapján a polgármesteri hivatal 2011-ben építési engedélyt bocsátott ki. Ennek megfelelően nem is adták beleegyezésük az építkezés kezdetekor tudomására jutott módosított terv megvalósulásához. A terv módosulásáról egyébként az építőtelepen kifüggesztett tábláról szerzett tudomást, amelyen az alagsor, földszint és egy emelet magasságra ígért sportlétesítmény a templom ereszmagasságáig emelkedik.
A presbitérium ekkor a korábban adott elvi beleegyezést is visszavonta és erről értesítette az oktatási tárcát és Kolozs megye prefektusát. Döntéséről ugyanakkor tájékoztatta az összes illetékes intézményeket is. A tájékoztató beadványaira és a mellékelt 2437 aláírást tartalmazó ívre – a kolozsvári polgármesteri hivatalt leszámítva - a 30 napos határidőn belül nem kapott választ.
Mivel az építkezés megkezdése után derült ki, hogy a templom közelében épülő mélygarázs az ott levő források és a talajvizek útját alapvetően befolyásolja és ezáltal veszélyezteti a templom stabilitását is, ezért a presbitérium elhatározta a templom jelenlegi állapotának szakszerű felmérését, és a talajvíz elvezetési módjának a szakemberek által való felülvizsgálását kérte. Ugyanakkor egy olyan egyezmény elkészítését kezdeményezte, amelyben a beruházó és az engedélyt kibocsátó polgármesteri hivatal elkötelezi magát, hogy amennyiben a templom állaga sérül, annak a rend- behozásához szükséges minden költségét állni fogja.
Az épülő mélygarázs jelenlegi befejezetlen állapotban is 50 cm-el magasabb a templom telkének a szintjénél. Az egyházközség számára elfogadhatatlan bármilyen szintkülönbség, hisz az a templom épületére nézve állandó veszélyforrást jelent.
A közlemény aláírói szerint mivel a város arculatának a megőrzéséért elsősorban a kolozsvári polgármesteri hivatal felelős, a város vezetősége arra kellene törekedjen, hogy a „kulturális főváros" címért is pályázó Kolozsvár épített öröksége ezzel a műemléktemplomhoz nem illő épülettel ne sérüljön.
A presbitérium megállapítása szerint az a tény, hogy a bukaresti műemlékvédő bizottság bármikor felülírhatja a helyi műemlékvédelem döntéseit, azt igazolja, hogy a jelenlegi törvény nem alkalmas a műemlékek védelmére, ezért arra kéri a szakmát és a politikai szervezeteket, tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy megfelelő törvény szülessen a templomok és műemlékek teljes védelmének a biztosítására.
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföld – ahogyan egy román újságíró látja
A románok és székelyek közötti viszonyról, toleranciáról és annak a hiányáról, autonómiáról, vegyes családokról, szélsőséges megnyilvánulásokról készült ötven perces dokumentumfilmet sugároz csütörtökön este 22 órától a TVR1-es csatornája. A film készítőjével, Gabriel Geamănuval beszélgettünk.
Milyen kérdésekben merül mélyebbre a film?
Újságíróként azt tapasztaltam ottlétemkor, hogy rendkívül jó az együttélés a románok és a székelyek között. A közös problémája mindkét közösségnek Székelyföldön a szegénység, nem a nemzeti hovatartozás. De van akit az foglalkoztat például, hogy konfliktus lehet abból, ha a Székelyföldet szétválasztják. Egy másik a nyelvi kérdés, amivel részletesen foglalkozik a film: miért nem tanulnak meg a románok magyarul, miért nem tanulnak meg a magyarok románul, miért akarják idegen nyelvként elsajátítani a románt – ezek is kérdések, amikre választ keresek. Ott van például a balánbányai polgármester, egy román ember, aki elmondta: számára fontos volt megtanulni magyarul, hisz a többség nyelvén kell értekezni, márpedig a többség magyar és magyarul beszél. Szépen fogalmazott: „kötelez a munkám is és a szellemiség is, hisz nem ismerhetem meg a közösség problémáit, ha nem beszélem a nyelvüket”. Nagyon érdekes, hogy a székelyek is és a románok is a saját vezetőiket szidják és ítélik, egyik sem mutat ujjal a másik közösség vezetőire, hanem csak a sajátjaira.
Mit tapasztalt a Székelyföldön?
Jól ismerem a székelyek szellemiségét, barátaim is vannak Hargita megyében és Háromszéken is. Forgatáskor a székelyek nagyon szívélyesen fogadtak. Régebben, úgy tűnik, egy zártabb régió volt, nehezen kommunikáltak az emberek, de most ez egyáltalán nem így van. Akarnak kommunikálni, meg akarják ismertetni magukat a világgal, ragaszkodnak az identitásukhoz, egyesek autonómiát, mások föderális államot akarnak, sok féle emberek. Hangsúlyozom: székelyek és a románok, a románok és a magyarok közötti kapcsolat nagyon jó, csak a politikum hozza gyulladásba a közöttünk lévő kapcsolatokat, mindkét részről. A Székelyföld témát mindig előkapja Bukarest, valahányszor az RMDSZ és a kormánypárt között nézeteltérések vannak vagy akár csak lehetnének. Választások előtt szokták az autonómiakérdést megszellőztetni, de nem csak olyankor.
Ön szerint ki és miért vetette fel újra a „magyar kártyát”, mint konfliktustémát Romániában?
Van egy média nagyhatalom az országban, amelynek az érdeke, hogy ezt a vélt, nemzetiségi alapú ellenségeskedést szítsa. Bukarestnek ez a kedvenc témája, amit előkap, ahányszor a romániai közösséget akarja valamilyen irányban befolyásolni. Ebben a mesterkedésben pedig nagy szerepe van a politikusoknak. A konfliktust mesterségesen szítják, és mesterségesen is próbálták életben tartani amíg csak lehet. Példa erre a trikolóros hajpánt ügye, ennek a túllihegéséért is az említett médianagyhatalom a felelős, és sajnos ott mindkét fél tévedett, ahogyan lereagálták: a magyarok és a románok is.
De mi az oka ennek a konfliktusszításnak?
Amióta az RMDSZ elesett a kormányzástól, megpróbálja megszorongatni Bukarestet, holott 20 évig pompásan együtt tudott működni a politikai hatalommal. Továbbá ott van a pénz problémája is. Az, hogy melyik megyébe mennyi pénzt osztanak le a központi költségvetésből, és ezt hogyan lobbizzák meg a megyei vezetők. Amíg ott vagy a kondér mellett, látod, hogy mi történik, de amikor nem vagy már ott, történhet bármi, ez pedig politikailag nagy kihívás minden oldalról.
Eléri a célját a dokumentumfilm?
Mindenféleképp. Ez az első alkalom, hogy egy ötvenperces dokumentumfilmben fel meri vállalni valaki ezt a témát, erre még nem volt példa. Valószínűleg többször is fogják sugározni, hisz ez egy olyan film, amit minél több embernek kell látnia, így ér majd célba. Azt még nem tudom, hogy milyen más médiacsatornát érdekelhet a dokumentumfilm, egyelőre nem foglalkoztam ezzel.
Mit gondol, önt is támadások érik majd a nézeteiért, mint újságírótársát, Lucian Mândruţát?
Elképzelhető. Ám a jóérzésű emberek részéről egyáltalán nem számítok ilyesmire sem a magyarok, sem a románok körében. Ott is mondták nekem, meg Bukarestben is, hogy előbb-utóbb magyabarátsággal fognak engem vádolni, de ugyanolyan mértékben megmutatom a helyzet mindkét oldalát, egyensúlyra törekedve a filmben. Csakis úgy lehet békéltetni a mesterségesen keltett konfliktusokat, ha beszélünk róluk, ha mindkét felet megszólaltatjuk, és minél több hasonló példát népszerűsítünk a lakosság körében. Persze, keserű szájíz mindig marad, hisz minden népnek és minden régiónak megvannak a maga félelmei és a maga radikális tagjai is, és nem lehet összehasonlítani, már csak a földrajzi adottságok miatt sem, az ország különböző régióit. A székely attól fél, hogy elveszik a területét, de az oltyán vagy a tulceai is fél attól, hogy elveszik a területét, és ez természetes dolog, nem azért létezik, mert valaki székely, hanem azért, mert meg akarnak vonni tőle valamit.
Kért kenyeret románul?
Persze, és ki is szolgáltak. Kolosszális hülyeség az, hogy nem állnak szóba veled, ha nem magyarul beszélsz. Ezek rosszmájú legendák, amelyeknek nem szabad fontosságot tulajdonítani, mert nem szabad éltetni a konfliktust.
Maszol.ro

Székely himnusz – a mi szimbólumunk
A székely himnusz, akárcsak a székely zászló, nemzeti értékeink, szimbólumaink közé tartozik, melyek használata jogunkban áll, és nem ütközik törvénybe – hangzott el azon a szerda délutáni megemlékezésen, amelyet a székelyudvarhelyi Csanády-emléktáblánál tartottak.
Kilencvenegy éve mutatták be először a székely himnuszt, erre emlékeztek a Bethlen Gábor utcában azon ház előtt, ahol Csanády György gyermek- és ifjúsági éveit töltötte. A Székely Dalegylet, valamint az Alla Breve Ifjúsági Kórus és a Balázs Ferenc Vegyes Kar közreműködésével elénekelték a magyar himnuszt, Bencze Boglárka – a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium XI. B osztályos diákja – elszavalta a székely himnusz eredeti változatát. Ezután Gidó Csaba történész röviden beszámolt a himnusz keletkezésének és címadásának körülményeiről, majd a református kollégium diákja fuvolán előadta Bartók Béla Este a székelyeknél című művét. Az ünnepélyt a székely himnusz eléneklésével zárták, majd egy-egy szál virágot helyeztek el Csanády György sírjánál a belvárosi református temetőben.
Simon Eszter
szekelyhon.ro

Az RMDSZ-kongresszuson ne tüntessenek (A MOGYE magyar karáért)
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának létesítéséért küzdő, jelenleg egy hónapos bukaresti tüntetést folytató Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) a hét végi csíkszeredai RMDSZ-kongresszus ideje alatt nem tűzheti ki a törvényesség betartását kérő, román és angol nyelvű óriásplakátot. Mint az elutasító válaszban áll, a kongresszus „a politikai párbeszéd és nem a felvonulások, tüntetések fóruma”.
Ádám Valérián, az RMOGYKE tüntetéskoordinációs irodájának vezetője tájékoztatása szerint a bukaresti tüntetésükön is alkalmazott vásznat szerették volna kitűzni Csíkszeredában, kihasználva azt, hogy az RMDSZ 11. kongresszusán részt vesz Victor Ponta miniszterelnök. A „Törvényességet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Kérjük a román kormány beavatkozását az új tanügyi törvény multikulturális egyetemekre vonatkozó rendelkezéseinek betartására” felirattal a kormányfőt szándékoztak szembesíteni a MOGYE-hez fűződő be nem tartott ígéretével, Victor Ponta ugyanis a magyar oktatás rendezése ügyében tavaly szeptemberben született hétpontos megállapodás betartásáért személyes garanciát vállalt. Figyelemfelkeltő akciójuk engedélyezését Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere elutasította, arra hivatkozva, hogy az RMDSZ kibérelte a sportcsarnokot és környékét is, ezért engedélyezésért Kovács Péterhez fordultak. Az RMDSZ főtitkárának küldött levelükben a tüntetők a vászon kihelyezése mellett azt is kérték, az RMDSZ jelentse ki, hogy a kommunizmus alatt a MOGYE-n a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása súlyosan sértette a kisebbségi jogokat, ennek kapcsán az RMDSZ nyújtson be kártérítési igényt a magyar oktatás újjáélesztésének finanszírozására, valamint felszólítják a szövetséget, kérjék meg Victor Pontát, hogy kongresszusi felszólalásában tájékoztasson, milyen konkrét lépéseket kíván tenni a MOGYE-n folyó törvénytelenség ellen. „Az ügy komolyságára való tekintettel politikai színezettől független nemzeti összefogást sürgetünk, és felkérjük a romániai magyarság első és máig legnépszerűbb érdekképviseleti szervezetét, hogy támogassa a nemzeti elnyomás ellen irányuló civil tiltakozó akciókat, latba vetve két évtizednyi tapasztalatát, kapcsolatait” – zárják a Kovács Péterhez címzett levelüket.
Válaszában az RMDSZ főtitkára kifejti, bár a MOGYE ügyében céljaik azonosak, azaz az érvényben lévő tanügyi törvény multikulturális egyetemekre vonatkozó rendelkezésének alkalmazása által az önálló magyar tagozat létrehozása, azonban a közös cél eléréséhez külön utakat választottak: az RMOGYKE az utcai nyomásgyakorlást, az RMDSZ a politikai párbeszéd eszközét. Kovács Péter nem találja helyénvalónak a tüntetők csíkszeredai kezdeményezését, mert bízik benne, „a következő időszakban sikerül megtörni a MOGYE-n belüli, helyi szintű ellenállást, és alkalmazásra kerül az RMDSZ által hosszú politikai tárgyalások által kiharcolt tanügyi törvény”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Majálisozik az RMDSZ
Hogy miért épp most készül az RMDSZ huszonhárom éves története legnagyobb és leglátványosabb kongresszusára, csak találgatni lehet. Valószínű, emígy kívánja meggyőzni híveit és ellenfeleit, hogy kicsi a bors, de erős, ám mintha ellentmondana annak a sokszor hangoztatott kijelentésüknek, miszerint „ellenzékben vagyunk, nem tárgyalunk senkivel”. Most mégis látványosan örvendeznek, hogy tanácskozásukat megtiszteli minden jelentős román politikai párt, s képviseltetik magukat határon túli magyar pártok is.
Jó, hogy van pénzük és kedvük rendhagyó, úgymond „huszonegyedik századi” fesztivizmusra, miközben két díszvendégük, jelesen Victor Ponta és Crin Antonescu a kirekesztés ezernyi rafinált módszerével próbálja megtörni közösségünk erejét. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem csak egy példa a sok közül, de kekeckednek a magyarokkal Szatmárnémetiben, ahol a városnapokon figyelemre sem méltatták őket, vagy Dorin Florea Marosvásárhelyén, de még Háromszéken és Csíkban is, hisz a román prefektusok naponta kétségbe vonják nemcsak a Székelyföld létezését, de hivatali nyelvhasználati jogainkat is, s győzelmet ülnek, ha egy-egy táblát kicseréltethetnek, hogy a román felül, a magyar felirat alul kerüljön. Ráadásul mint Damoklesz kardja függ fejünk fölött a régiósítás, mely asszimilálásunk pimasz és tudatos terve. Sokat még nem lehet tudni az Antonescu irányította alkotmánymódosításról, de ismerve e politikus kissé zavaros s nem ritkán agresszív nemzetpolitikáját, tartani lehet attól, hogy az ország homogenizálása nagy eszméjének rendelik alá e folyamatot is. Igaztalan lenne azt állítani, hogy az RMDSZ mindezekkel a veszélyekkel ne lenne tisztában, és hogy tizenegyedik kongresszusán ne tervezné a készülő törvények megszelídítését. Csak épp az kétséges, mennyit ér az majd Bukarestben. Most ugyanis hetvenszázalékos koalíció kormányoz, oda besorolni valóban fölösleges, de ha csődöt mond a nagy barátság, s Victor Ponta rászorul szolgálataikra, vajon kitartanak-e az ellenzéki politizálás mellett? Bizonyára nem. Máris körüludvarolják a miniszterelnököt, Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere tegnapig azzal az ürüggyel utasította el a marosvásárhelyi magyar orvosiért való tüntetést, hogy a sportcsarnokot és a körülötte lévő területet már kibérelte az RMDSZ. Szerencsére, vagy neki vagy másnak megjött a jobbik esze. Lehet bármily nagyszabású és pompás a kongresszus, megjelenhet ott a román, magyar és európai politikai élet színe-virága, szabhatnak régi-új utat maguknak, átirathatják az alapszabályukat és programjukat, alapíthatnak nőszervezetet és politikai műhelyekként tisztelt platformokat, ritkíthatják összejöveteleiket, kitetszik: újabb jelszavukat – Aki magyar, velünk van – olyannyira nem veszik komolyan, hogy épp a hazai magyar pártokat felejtették el meghívni kongresszusukra. Minden bizonnyal az egy irányba igyekvő autonómia-párbeszéd jegyében.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)