Gondolatok az autonómiatörekvésről
Az egykori Udvarhely-, Gyergyó- és Sepsiszék után, a korabeli Marosszék székhelye, Marosvásárhely adott otthont az immár hét éve megkezdett, Székelyföld területi autonómiáját célul kitűző tüntetéssorozatnak. A becslések szerint több tízezres tömeget Vásárhelyre vonzó megmozdulás a maga nemében rekordméreteket öltött. A legnagyobb magyar közösséggel bíró erdélyi városnak a szervezők irányítói szerepet szánnak, de a tüntetéssorozatban csupán demonstrációik egyik állomásaként szerepelt. Bejelentették ugyanis a Partiumi Autonómia Tanács leendő megalakulását, amint azt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke beszédében hangoztatta.
A megmozdulás talán elsősorban érzelmi többletet jelentett az összegyűltek számára. A csoporthoz tartozás felemelő érzése, annak nyilvános felmutatása egyfajta vallásos rituáléra emlékeztetett. A tüntetés Irving Janis csoportgondolkodás fogalmát idézte fel bennem, mikor is sokkal inkább a konszenzus kialakítása, mint annak hogyanja kerül előtérbe, szinte fanatikus vággyá emelve a közös célt.
Az olyan mákonyos, de kétségkívül mozgósító erejű megnyilvánulások, mint Marosvásárhely „Székelyföld örök fővárosa”-ként való kikiáltása, az egybegyűltek „akaratnyilvánító székelyek”-ként való megszólítása vagy a magyarságra vonatkozó kijelentés, miszerint „szét akarják darabolni azt, amit az Isten is egységbe teremtett”, politikai törekvéseiket egyértelműen a vallás szférájába helyezik el. Némelyek egyenesen − a történeti emlékezetben nem épp pozitív kicsengésű − népnemzeti mozgalom fogalmával azonosították az autonómiatüntetés-sorozatot.
A demonstráció továbbra is megerősítette, hogy e népnemzeti fogalmat valóban etnokulturális kategóriaként kell értenünk. Nem szorul magyarázatra, hogy a párbeszédre, a nemzetek/nemzetiségek közötti szolidaritásra és a demokratikus elvekre való hivatkozás a jelen politikai-történeti kontextusában retorikai kötelesség is egyben. Hisz ugyanazon demokratikus elvek, amelyek elvárásként fogalmazódnak meg velünk szemben, egyúttal törekvésünk létjogosultságának alapjait képezik.
Erdély egyetlen tömbmagyar régiójára előszeretettel gondolunk valamiféle vegytiszta magyar térségként. De érdemes talán elgondolkodnunk azon, hogy amennyiben a több mint tizenöt százalékot kitevő székelyföldi románságot ilyenmód semmisnek tekintjük, hogyan tekinthet sok román az épp csak tizenhat százalékot felölelő kolozsvári magyarságra? Vagy azt sem érdemtelen megemlíteni, hogy a hivatalos népszámlálási statisztikák szerint több mint három százalékot kitevő székelyföldi cigányság valójában a társadalom által cigánynak tekintett személyeknek azt az elenyésző töredékét jelenti, aki magát nem magyar nemzetiségűként határozta meg. Így a nyolcvanszázalékos székelyföldi magyarság aránya meglehetősen gyorsan képlékennyé válik. Továbbá annak ténye sem utolsó szempont, hogy a magyar és roma etnopolitikai törekvések egymással igencsak konfrontálódnak, amit elegáns módon csak úgy szoktunk emlegetni, hogy a székelyföldi cigányságot megpróbáljuk „a magyar kultúrkörön belül megtartani”.
Az ehhez hasonló tömegmegmozdulások természetesen mindig kérdésessé teszik, hogy a politikusoknak kiket is sikerül megnyerni maguknak e tüntetésekkel. A „nem, nem soha”, „vesszen Trianon” vagy a „visszavesszük Erdélyt a bocskoros oláhtól” jellegű megnyilvánulások bűvköréből sokan továbbra sem szabadulnak, skandálásukkal láncreakciót elindítva az egységesség igényével fellépő tömegben.
A politikai beszéd talán műfaji sajátosságából kifolyólag képtelen elfogulatlan lenni. Az uszító/gyűlöletkeltő toposzok forgalmazásától az autonómiatörekvés céljával megtartott beszédek sem voltak mentesek − természetesen az éppen lehetséges keretek között, a(z erdélyi) magyar politikai csatározások színterén belül maradva.
A nagyobb önrendelkezés megvalósítása nyílvánvalóan közös cél. Érdekes megfigyelni, hogy az utóbbi időszakban mennyire meghatódva hivatkozunk (mind a magyarok, mind a románok) az erdélyi németek szomorú sorsára, holott a történészek előtt jól ismert a magyar−német kapcsolatok nem épp feszültségektől mentes múltja. Azt hiszem, nagyobb empátiára lenne szükség a politikum részéről, hogy majd ránk is ne csak mint kultúrateremtő népről emlékezzen a majdani erdélyi románság. Nem tudom, a színfalak mögött milyen mértékben zajlik tényleges tervezés, de meglátásom szerint egy olyan párbeszédképes jogászok, politológusok, antropológusok, történészek és filozófusok alkotta szakmai csoport létrehozása lenne termékeny kísérlet, akik elméleti és szakmai tudásukkal a politikusok társadalomépítő munkáját segíthetnék.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár),

Erdélyi diákok sikerei
Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében tartották március 9-én az ismert jeles folyóirat, a Természet Világa Természettudományi Diákpályázatának XXII. díjkiosztó ünnepségét. Meglepetésként bemutatták a Tehetség ösvényein című, 530 oldalas kiadványt, amely a 2007–2011 között díjazott pályamunkákat tartalmazza. Ebben az enyedi diákok tizenöt dolgozata szerepel. Staar Gyula főszerkesztő a könyv előszavában írja: „Ezernél több diák cikke látott napvilágot a Természet Világában. Sok minden múlik a diákok felkészítő tanárain. Körülöttünk a gimnáziumokban, líceumokban a Természet Világának egy-egy kis fiókszerkesztősége alakult ki. Ezért mi hálásak vagyunk nekik. De leginkább diákjaink lehetnek hálásak, akikben ők a tehetséget felfedezték, és nem hagyták elveszni.”
A nagyenyedi sikerekhez Dvorácsek Ágoston is nagyban hozzájárult, hiszen a 2000-ben alakult Fenichel kör vezetőjeként diákjai sikerei nyomán tizenhárom alkalommal nyerte el a legjobb felkészítő tanárnak kijáró oklevelet, 2004-ben a Rotary-ösztöndíjat, 2008-ban pedig a Nicholas Metropolis-díjat is megkapta. A körvezető tanár arra a legbüszkébb, hogy diákjait ez idő alatt sokszor megtapsolták a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében.
Idén sem történt ez másként: a dokumentumjellegű könyv bemutatója után két enyedi és több más erdélyi tanuló részesült értékes díjakban. A szerkesztőség jelen levő képviselői a díjak átadása előtt minden munkát értékeltek. A Természettudományos múltunk felkutatása kategóriában II. díjat érdemelt Bakó Boglárka (XI. B) Az első Magyar Természettudományi Múzeum herbáriuma című dolgozatáért (felkészítő tanár: Dvorácsek Ágoston, mentor: Bakó Irén). Különdíjban részesült Magyari Melinda (X. osztályos diák), dolgozatának címe: A marosújvári sóbánya felemelkedése és hanyatlása (felkészítő tanár: Dvorácsek Ágoston). Más kategóriákban, erdélyi díjazottak: I. díj Oláh Vince: Dédnagyapám a koreai háborúban (Bolyai Farkas Elméleti Líceum Marosvásárhely, felkészítő tanár Máthé Márta), III. díj Oláh Réka: Egy régi tankönyv margójára (Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola, Sepsiszentgyörgy, felkészítő tanár Nagy Méhész Gyöngyi).
Az enyediek számára az igazi meglepetés csak ezután következett, hiszen Bakó Boglárka megnyerte az úgynevezett Hargittai-díjat is, amely a legjobb eredményt elérő hazai, illetve határon túli diáklánynak jár. A különdíjat Hargittai Magdolna és Hargittai István akadémikusok alapították, és minden évben a legjobb eredményt elérő leánytanulónak adományozzák. Eddig az enyediek közül az elmúlt években csak Maxim Orsolya kapta meg, aki jelenleg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem diákja. Az új Hargittai-díjas tanítóképzős tanuló hazaérkezése után elmondta: megtisztelő számára, hogy Hargittai István személyesen is gratulált a díjhoz.
A szép eredmények után nyugodtan állíthatjuk, hogy ebben az évben is folytatódott az enyedi és más erdélyi diákok sikere a diáktudományos rendezvényeken. Nemcsak a belföldi, hanem a nemzeti rendezvényeken is megállták helyüket. Ebben kiemelkedő szerepet tölt be a Természet Világa folyóirat diákpályázati lehetősége.
Szabadság (Kolozsvár),

Összefognak a történelmi egyházak
Egységesen lépnének fel az erdélyi magyar történelmi egyházak, hogy a visszaszolgáltatás terén érvényesítsék érdekeiket, mivel ragaszkodnak a teljes restitúcióhoz. Potyó Ferenc, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye általános helynöke a Krónikának elmondta, attól tart, hogy a kormány kirakatmegoldásokat keres, és a restitúciós törvény módosításával érdemben nem rendeződik az egyházi vagyon teljes visszaszolgáltatása. „Ismerem az RMDSZ által benyújtott módosító javaslatokat: amit abból el tudnak fogadtatni, azzal maradunk. Amit a történelmi magyar egyházak vezetői mondanak vagy javasolnak, az a kormány előtt nem sokat nyom a latban” – mondta lapunknak az egyházi elöljáró.
Potyó Ferenc szerint ideje volna valós megoldásokat keresni a visszaszolgáltatás elfogadható módon történő rendezésére, de nem tapasztalja, hogy a kormány komolyan foglalkozna a kérdéssel. Erdélyben a római katolikus egyház visszaigénylései mintegy 40 százalékban rendeződtek kielégítő módon, kéréseik többsége valamilyen formai hiányosság miatt függőben van, mondta Potyó Ferenc, aki szerint nincs akarat a teljes visszaszolgáltatásra.
Ötvenéves mulasztást kell pótolni
A református egyház csak a természetben való visszaszolgáltatást tartja elfogadhatónak – szögezte le a Krónikának Kató Béla. Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerint 23 éve várnak arra, hogy visszakapják egykor elkobozott ingatlanjaikat, ha újabb további húsz évre kötelezik őket az ingatlanok jelenlegi rendeltetésének megtartására, egy emberöltő telik el, mire valóban birtokba vehetik épületeiket. A református egyház nem akarja megváltoztatni például az iskolaépületek rendeltetését, ám az ingatlanoknak a karbantartása a felhasználóra hárul. „Alaptalanok azok a gyanúsítások, hogy magas bért kérünk, ebből nem jövedelmet akarunk, hanem ezeket az összegeket mind, sőt még többet is, a gyakran leromlott állapotban levő épületek javítására fordítjuk. Sok esetben ötvenéves mulasztást kell pótolni” – szögezte le a püspök. Kató Béla úgy véli, az elmúlt években szándékosan késleltették a restitúciót, vagy perek sorozatával akadályozták meg, hogy birtokba vegyék épületeiket. A kárpótlással és a tervezett pontrendszerrel kapcsolatban is kétségeik vannak, hiszen például egy belvárosi, 100–200 éves ingatlant olyan kevésre értékelhetnek, hogy gyakran a terület többet ér, magyarázta Kató. Hozzátette, kulturális és tanintézményeknek épült ingatlanjaikról semmiképpen nem mondanak le, hiszen ezek a tevékenységek jelentik az egyház lételemét. „A módosítás nem lehet számunkra előnyös, a tervezett elhúzódó kárpótlási folyamat is erre utal, de mindenképpen a törvény gyakorlati alkalmazásakor derül ki, hogy az állam mennyire kötelezi el magát a valós visszaszolgáltatás mellett” – vélte a püspök. Kató Béla elmondta, 850 kérést nyújtottak be, ezek egyharmadában született döntés, ám ezen esetekben sem tudták mindig birtokba venni az épületeket. Főleg falvakon kapták vissza épületeiket, viszont szimbolikus ingatlanjaik esetében – mint például a kolozsvári Ady–Şincai iskola épülete, a marosvásárhelyi kórházépület, Désen a főtéri épületsor vagy a bukaresti Műszaki Egyetem egyik épülete – nem született döntés.
Csak a „restitutio in integrum” elvét tartja elfogadhatónak a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) is, erről közgyűlési határozat is tanúskodik – jelentette ki lapunknak Csűry István püspök. Kifejtette: a KRE nem adta fel azt a követelését, hogy természetben kapja vissza elkobzott ingatlanait, biztos benne, hogy a közgyűlés nem fogadná el a kormány legutóbbi felvetését, amennyiben az csak az állam számára lenne előnyös. Elmondta: ezután is békés eszközökkel tiltakoznak majd a hasonló intézkedések ellen, ha a kormány felelősségvállalással elfogadja a jogszabályt, levélben fordulnak majd a miniszterelnökhöz. A püspök egyébként úgy sejti, nemcsak a református egyházkerületeknek lesz majd ellenére a hétéves lejáratú kártérítés, a Ponta-kabinetnek az egyházak közös ellenállására kell majd felkészülnie. Biztos benne, hogy a magyar történelmi egyházak egységesen lépnek majd fel vagyonukért. A KRE által visszakövetelt ingatlanok közül a zilahi Wesselényi-kollégium a legnagyobb és legjelentősebb, a püspök szerint ennek visszaszerzése az egyházkerület erkölcsi kötelessége.
Meg kell találni a közös hangot
Bálint Benczédi Ferenc, a magyar unitárius egyház püspöke lapunknak elmondta, ideje volna, hogy végre gyorsabban rendeződjön az egyházi visszaszolgáltatás, amelyet az elmúlt években csak halogattak. „Ha az egyházi ingatlan már nem létezik, nincs tárgyalási alap, de ha megvan, minden esetben szeretnénk természetben visszakapni” – jelentette ki a püspök, aki a jelenlegi módosítás hatékonyságát is elgondolkodtatónak tartja. A történelmi magyar egyházaknak meg kell találniuk a közös hangot a hatékony érdekérvényesítésért, hangsúlyozta az egyházi elöljáró, aki szerint már folyamatban van az egyeztetés a többi erdélyi püspökkel. „Eddig hihetetlenül lassú volt az ügyintézés, aktatologatás zajlott, mintha időnyerésre játszottak volna” – mondta a püspök, aki szerint az államnak nem érdeke a teljes visszaszolgáltatás. Az unitárius egyház 55–60 százalékban kapta vissza egykor államosított vagyonát, sok esetben kárpótlásra várnak.
A kormány pénteken társadalmi vitára bocsátotta a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó új törvénytervezetet, amelyet a kabinet parlamenti vita nélkül akar elfogadni. A restitúciós hatóság honlapján közzétett tervezet általános elvként fogalmazza meg, hogy a természetbeni visszaszolgáltatást kell alkalmazni ott, ahol ez még lehetséges. Ugyanakkor a jelenlegi öt év helyett 25 évre terjeszti ki azt az időszakot, amely alatt az egészségügyi, oktatási és kulturális intézményeknek otthont adó épületek rendeltetése nem változtatható meg. Ez a rendelkezés magánszemélyi, egyházi és nemzeti kisebbségi közösségi vagyonra egyaránt vonatkozik. Ebben az időszakban a tulajdonos bérleti díjra jogosult. A tervezet szerint az állam 2017-től fizet pénzbeli kárpótlást azoknak a jogosultaknak, akik nem kaphatják vissza természetben ingatlanjaikat, ehhez hét év áll a rendelkezésére. Addig az igénylők úgynevezett árverési pontokban részesülnek, s azokat az állam által áruba bocsátott, más ingatlanok megvásárlására használhatják. A kormány várhatóan március 26-án vállal felelősséget a tervezetért. Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága szólította fel, tegye működőképessé az elkobzott ingatlanok restitúciójával kapcsolatos jogorvoslati rendszert.
Bíró Blanka, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár),

Első ízben tartottak kalotaszegi legényes néptáncversenyt
„Ide nézz a figurára” címmel először tartottak kalotaszegi legényes néptáncversenyt a hétvégén Bánffyhunyadon.
A gyermek és felnőtt kategóriában meghirdetett szombati vetélkedőre 65 kalotaszegi születésű, vagy a tájegység valamelyik településén lakó táncos jelentkezett. A bánffyhunyadi művelődési házban lezajlott vetélkedő selejtezőjéből 13 felnőtt és 10 gyermek jutott tovább a mintegy félezer érdeklődő előtt tartott délutáni gálaműsorra. A zsűri tagjaiként olyan helyiek döntöttek a rangsorról, akik részesei a kalotaszegi kultúrának, többségük pedig egykor adatközlőként tette közkinccsé a kalotaszegi legényes táncokat - ismertette vasárnapi közleményében a rendezvényt szervező Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).
A 2850 lej összdíjazású felnőtt kategóriában Balázs Szabolcs legényesét ítélte a legjobbnak a zsűri, a 15 év alattiak - könyvcsomaggal jutalmazott - kategóriáját Vincze Hunor nyerte. A rendezvény hagyományos mulatsággal végződött, amelyen Czilika Ödön és zenekara húzta a talpalávalót.
Gergely Balázs EMNP-alelnök, a rendezvény főszervezője bejelentette, május 31. és június 2. között Kalotaszegi Magyar Napokat szerveznek, amelytől azt remélik, hogy szorosabbra fűzi a köteléket a kalotaszegi települések között.
Krónika (Kolozsvár),

Marosvásárhely fekete márciusa sajtós szemmel
Felgyújtott autóbusz, a templom lépcsőjének ütköző teherautó, az Avram Iancu szobornál gyülekező románok, kővel és üvegtörmelékkel megtelt főtér, felborogatott és barikádnak használt kertvendéglői asztalok, jogaikat követelő magyarok – a fekete március eseményeit idézték fel hétfőn este a MÚRE sajtóklubjában marosvásárhelyi újságírók.
A sajótklub meghívottai a Bulgakov kavézóban Novák Csaba Zoltán és Spielmann Mihály történészek voltak, akik a szakember szemével próbálták láttatni az események következményeit és a jelenlevőkkel közösen idézték fel azt, amit személyesen tapasztaltak, illetve ami a kor dokumentumaiban, jegyzőkönyveiben, az írott sajtóban fennmaradt.
Miközben korabeli fotókat vetítettek, Bögözi Attila azzal kezdte a múlt megidézését, hogy a Romániai Magyar Szó helyi tudósítójaként írt beszámolóját este tizenegykor az Amerika Hangja és a Szabad Európa Rádió is átvette és beolvasta. Nagy Miklós Kund rádiószerkesztőként dolgozott abban az időszakban, és azt mesélte el, amikor a felbőszült tömeg egy része megrohamozta a rádiót, amit végül nem sikerült elfoglalnia, a román kollegáknak sikerült lebeszélniük az embereket erről. Mózes Edit a teherautókon, vasvillával felfegyverkezett hodákiakat látta megérkezni Marosvásárhelyre, Karácsonyi Zsigmond pedig a bekötözött fejű emberekkel való megyeházi találkozásáról beszélt, amely március 20-án „a magyaroké volt”.
Felgyújtott autóbusz, a templom lépcsőjének ütközött teherautó, az Avram Iancu szobornál gyülekező románok csoportja, kővel és üvegtörmelékkel megtelt főtér, felborogatott és barikádnak használt kertvendéglői asztalok, jogaikat követelő magyarok, Romániát a románoknak követelő, Svájcot, a többnyelvűséget, a regionalizmust elutasító románok egy csoportja volt látható a kivetítőn.
Bakó Zoltán, a Népújság akkori munkatársa éppen a Tudor negyedi gyógyszertár közelében lakott, és hagymáért indult a közeli boltba, amikor a magyar felirattól megvadult tömeg meghallotta, hogy valaki Zolinak szólítja, illetve felismerték benne a magyar újságírót. „Háromszázan ütöttek, vertek, majd a halálomat követelték. Akkor megtudtam, hogy mi a halálfélelem” – idézte fel drámai élményeit az újságíró, akit feleségével együtt vert agyba-főbe a tömeg, és akiknek az életét végül egy román katonatiszt mentette meg.
Az eseményeket kiváltó okok
A történések előzményeit boncolgatva felidézték, hogy megalakult a Vatra Românească, amelynek vezéralakjai a Cuvîntul Liber című napilapban folyamatosan közölték uszító cikkeiket. Spielmann Mihály elmondta, a szervezetnek még a hivatalos megalakulását követő napokban összegyűltek a létrehozói a megyei könyvtár igazgatói szobájában, ahol stratégiai megbeszélést tartottak. „A két napilapot, a Népújságot és a Cuvîntul Liber valótlanság egymással szembeállítani, mert az egyik folyamatosan uszított, míg a másik nyugalomra intett” – hívta fel a figyelmet Nagy Miklós Kund.
Novák Zoltán történész, A szabadság terhe – Marosvásárhely 1990. március 26-21. című tanulmánykötet társszerzője korabeli jegyzőkönyvek, dokumentumok, a magyar és a román nyelvű sajtó átolvasásával arra jött rá, hogy a marosvásárhelyi magyarság a 89-es forradalom és a 90-es márciusi véres események között három olyan történést élt át, amely részben közösséget összekovácsoló hatással bírt, részben a félelmet és a bizalmatlanságot, a román közösségektől a még nagyobb eltávolodást eredményezett.
Az 1989. december 20-21-i események, amikor zömében magyar nemzetiségű munkások vonultak utcára a Ceaușescu-rezsim ellen tüntetni, az 1990. februári gyertyás-könyves tüntetés, amikor százezer magyar vonult végig a városon jogait némán követelni és a márciusi összecsapás, amikor ugyancsak megmutatta „erejét, azt, hogy képes kohéziót létrehozni”. Katarzisnak is lehet nevezni ezt a három eseményt – összegeztek a jelenlevők.
Az egyik negatív következmény a gazdasági fejlődés megtorpanása, a másik a magyar és a román közösség eltávolodása volt. Novák elmondta, az anyakönyvi statisztikákból világosan látszik, hogy a következő években visszaesett a vegyes házasságok száma. „A kultúra alkotói között létezik átjárás, kollaboráció, fordítások, közös akciók, akár politikaiak is, az egyének szintjén kevésbé, az emberek bezárkóznak saját kulturális világukba” – fogalmazta meg következtetéseit a történész.
Maszol.ro,

MINTA-szervezet alakult
Megalakult a Magyar Ifjúsági Nemzeti Tanács (MINTA) csíkszeredai szervezete. A hétfő esti gyűlésen a jelenlévők Szabó Vilmost választották a csíkszeredai szervezet elnökévé.
A MINTA az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági partnerszervezete, tagjai egyben a Néppárt tagjai is. A jobbközép irányultságú, nemzeti érzelmű és keresztény szellemiségű fiatalok tömörülését olyan ifjak hozták létre, akik egyetértenek a Néppárt célkitűzéseivel.
„Az új szervezet soraiba vár minden tizennyolc és harmincöt év közötti fiatalt, aki felelősséget érez közösségeinkért, fontosnak tartja az őseinktől kapott kultúra megőrzését és továbbadását, környezetünk védelmét, a keresztényi alapokon nyugvó szolidaritás eszméjét, az egységes magyar nemzetben való gondolkodást” – tudtuk meg Tőke Ervintől, az ifjúsági szervezet kezdeményező bizottságának tagjától, önkormányzati képviselőtől. Kifejtette: tevékenységükkel hozzá kívánnak járulni a magyar nemzet felemelkedéséhez. „A régi, rossz beidegződések megváltoztatására egy új, pozitív szemléletű mentalitásra van szükség, ezért a létrejövő tagszervezetek azért dolgoznak, hogy minél több magyar fiatalt felrázzanak az apátiából és a pesszimizmusból” – fogalmazott Tőke. Megjegyezte: „gyönyörű hazánk, történelmünk, kulturális, szellemi kincseink felelősséggel ruházzák fel a felnövekvő generációt. A ránk testált örökséget meg kell őriznünk, és tovább kell adnunk. Nem vagyunk kis nemzet, a Kárpát-medencében továbbra is a magyar a legnépesebb közösség. Ennek szellemében kell cselekednünk és tevékenykednünk egy szebb jövő érdekében.”
A Magyar Ifjúsági Nemzeti Tanács célja a többi között a fiatalok pályázati forrásokhoz való segítése, külpolitikai kapcsolatok építése, média-, jogi és közigazgatási ismeretek megszerzésének segítése, honismereti kirándulások, túrázások szervezése, egyetemi hallgatók és diákok tanulmányainak felkarolása, a székely önrendelkezési törekvések következetes képviselete és támogatása.
Létai Tibor
Székelyhon.ro

Magyar zászlót égettek a Rapid szurkolói Kolozsváron
Magyar zászlót égettek a Bukaresti Rapid szurkolói a március 18-i, hétfő esti CFR-Rapid bajnoki mérkőzés alatt. A vendégcsapat drukkerei nemcsak a magyar lobogót, hanem a kolozsvári csapat sálját is elégették.
A vendégszektorban mintegy 300 szurkoló buzdította a Rapidot. A zászlóégetés és az ellenséges hangulat azért feltűnő, mert a két csapat közötti viszony eddig kifejezetten jónak volt mondható. (ştiridesport)
Transindex.ro,

A minta, előttünk
A korrupcióért elítélt volt kormányfő mintaszerű viselkedést tanúsított a börtönben: ezzel érveltek ügyvédjei Adrian Năstase idő előtti szabadlábra helyezéséért.
Előadásokat tartott társainak, tudományos munkásságot folytatott (könyvet írt), és a javulás jeleit mutatta. A vádhatóságot képviselő ügyészek már a megjelent kötet tudományos értékét is megkérdőjelezték, a javulási szándékot pedig egyáltalán nem látták, hiszen Năstase folyamatosan ostorozta, elfogultsággal és indokolatlan rosszindulattal gyanúsította őket, és az igazságszolgáltatás függetlenségét is kétségbe vonta. Elég érdekes, hogy mégis ettől a rendszertől jött a – számára – helyes döntés. Hogy csak feltételesen engedték ki, és hogy 2016-ig nem tölthet be felelős állami tisztséget, illetve politikai téren is mellékvágányra kényszerül (több évig nem választhat, és nem lesz megválasztható), az elég mellékes: formai kérdés egy olyan országban, ahol a lényeget rendre elsikkasztják. Ez esetben azt, hogy mit tekintünk mintának. Az a polgár ugyanis, aki kifizeti az adóit és betartja a törvényeket akkor is, ha ezek ellen tömérdek – jogos és megalapozott – kifogása van, nem a börtönben vár el mintaszerű viselkedést azoktól, akik az országot és ezzel az ő sorsát is irányítják, hanem ott, ahol dolgozniuk kellene. A közhangulatnak is nagyon jót tenne, és határozott előrelépés lenne a civilizált világ irányába, ha politikusaink nem a gyanús ügyletekkel és a törvények kijátszásával mutatnának példát, ha végre nem korrupcióról és plágiumról, hanem tisztességes és felelősségteljes hozzáállásról lennének híresek, és egy kis szerénység sem ártana. Lám, ezt még a vatikáni államfőtől is jó néven veszi a világ – azt pedig sok millió román állampolgár bánja (az itthon küszködők és a kitántorgottak közül is), hogy a Dâmboviţa partján másféle példakép a menő, a félanalfabéta juhásztól a rács mögött is arrogáns volt kormányfőig. Akiről aligha hihető, hogy tájékozatlanságában tévedett, hiszen a nemzetközi jog professzora az egyetemen. És aki korántsem tekinti magát bukott embernek, hanem egy bírói tévedés, illetve az ellenséges politikai erők áldozatának. Sírni és kacagni is lehet azon, ahogy formai hibákat kerestek egymáson az ügyészek és az ügyvédek (jogászok a jog két oldalán), nyelvtani bakikkal dobálózva, mikor sokkal nagyobb mulasztásokról, súlyos etikai hiányosságokról van szó. Az sem kérdés, hogy miképpen térhet vissza pártjába a volt elnök, ha ezt a szabályzat tiltja, de sok híve – köztük utódja, a jelenlegi miniszterelnök – nagyon akarja. Megoldják. A valódi gond az, hogy mi mintaszerű ma Romániában.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Kitüntették az év civil szervezetét
Tizenhét háromszéki civil szervezet előző évi, közösségre nézve legkiemelkedőbb programjait, eredményeit értékelte a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) vezetőtanácsának öt tagja – a jelöltek Az év civil szervezete díjra pályáztak. Sepsiszentgyörgyön múlt szerdán szűk körben adták át az elismerést, melynek alapítói a helyi közösség számára hasznos és fontos programok megvalósítására ösztönzik ily módon is a civil szervezeteket.
Az elbírálás során egyebek mellett szem előtt tartották a megvalósított programok üzenetét, az általuk megjelenített értékeket, a tevékenységek eredményességét, kiterjeszthetőségüket, a közösségre gyakorolt hatásukat. Huszonhárom pontot kapott az elbírálás során, s ezzel harmadik lett a rangsorban az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki szervezete, tíz ponttal magasabb értékelést tudhat magáénak a Gyulafehérvári Caritas megyei képviselete, mely az őrkői játszótér helyiek bevonásával történő létrehozásáért kapott elismerést. A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) legeredményesebb projektjével, a közösségikártya-programmal pályázott, s ezzel megszerezte a legmagasabb pontszámot. Az év civil szervezete díját átvevő Fleckhammer Ottó, a HKA elnöke úgy fogalmazott, céljuk a közösségi öntudat fejlesztése, hogy érezzük, pozitív értelemben is egymásra vagyunk utalva.
A rendezvényt megelőzően a CIVEK két állásfoglalását Bereczki Kinga elnök ismertette. A megyeszékhely képviselő-testületének ingatlanadó-emelésre vonatkozó határozata következményeit ecsetelve rámutatott: az intézkedés a vállalkozók mellett a városban tevékenykedő civil szervezeteknek is anyagi megterhelést jelent, hiszen némelyek saját ingatlannal rendelkeznek. Kifogásolják, hogy a felkínált adó-visszatérítési lehetőség a civil szervezetekre nem vonatkozik, s mivel nem termelnek profitot, számukra az adók befizetése komoly terhet jelent. Ez a döntés azt mutatja, hogy az önkormányzat nem érti a civil tevékenységek dinamikáját, azok jellegzetességét, számára a civil társadalom nem partner a városfejlesztés terén – fogalmazott Bereczki. Hangsúlyozta: az adóterhek növelése miatt fokozott figyelemmel követik a testület kezelésében lévő helyi pénzalapok szétosztását, a civil szervezetek támogatását célzó finanszírozást. A CIVEK álláspontja szerint a pályázati alap kezelése nem átlátható, ezért megkérdőjelezhető a támogatások elbírálása. A hiányosságok kiküszöbölésére, szakszerű értékelési kritériumrendszer kidolgozására a CIVEK együttműködést ajánl a képviselő-testületnek – jelentette be a tömörülés elnöke.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Ponta elutasítja, hogy Romániát egy kalap alá vegyék Magyarországgal
Victor Ponta román miniszterelnök elutasítja, hogy Romániát egy kalap alá vegyék Magyarországgal, és őt személy szerint Orbán Viktorhoz hasonlítsák – derült ki abból az interjúból, amelyet az Adevarul.ro portál készített kedden a kormányfővel.
Az internetes felületen élőben közvetített beszélgetés során Pontát a német, finn, dán és holland külügyminiszter leveléről kérdezték, akik egy erősebb számonkérési mechanizmus bevezetését sürgették az unióban, az európai alapértékek védelmében.
Az Európai Bizottság elnökének címzett levél egyes bukaresti sajtókommentárok szerint kimondatlanul is Romániát és Magyarországot vette célba.
Victor Ponta kijelentette: az ő olvasatában csak Magyarországnak szólt a figyelmeztetés.
„Romániában egy vesszőt sem változtattunk az alkotmányban, míg Magyarország állandóan módosítja az alaptörvényt. Romániában sajtószabadság van, és a jegybank valóban független, tehát semmiben sem hasonlít a helyzetünk Magyarországhoz, úgyhogy nem akarom, hogy egy kalap alá vegyenek" – mondta Ponta.
A miniszterelnök szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy a politikai egyensúlyozás kedvéért mutogassanak Romániára is. „Ha nem vigyázunk, ez politikai alapon fog menni: egy tőlük, egy tőlünk. Vagyis ha Orbán úr néppárti politikus, akkor legyen mellette valaki a szocialistáktól, Romániából" – fejtegette Victor Ponta.
A román miniszterelnök azt mondta: támogatná egy erősebb számonkérési mechanizmus kidolgozását, amelyre szerinte most Magyarország miatt van szükség.
„Joggal írta rólam egy publicista, hogy semmi sem idegesít jobban, mint amikor Orbán Viktorhoz hasonlítanak. Ez nem személyes ügy, de ami Romániában történik, egyáltalán nem hasonlít a magyarországi eseményekhez, úgyhogy nem fogadom el ezt a párhuzamot. Tudom persze, hogy sok zenész összekeveri Budapestet Bukaresttel, de szeretném, ha a politikusok és a sajtó nem követnék el ezt a tévedést" – mondta Victor Ponta.
MTI
Erdély.ma,

Orvosis TDK huszadjára
Jubilál a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) Tudományos Diákköri Konferenciája (TDK). A 20. alkalommal sorra kerülő rendezvény újdonságokkal és némi TDK-történelemmel is szolgál amellett, hogy rekordszámú dolgozatokkal jelentkeztek.
A TDK március 21–23. között zajlik hagyományosan a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Összesen 240 dolgozat érkezett a megmérettetésre, ami azt jelenti, hogy hússzal több tudományos munkát mutatnak be idén, mint tavaly. A legnépszerűbbnek a kardiológia mutatkozik, ugyanis ebben a témában 25-en is jelentkeztek, a szervezők szerint azért, mert Marosvásárhelyen van lehetőség ezen a területen fejlődni.
A 240 dolgozat kétharmadát a MOGYE diákjai mutatják be, egyharmadukat pedig magyarországi orvostanhallgatók. Budapestről, Debrecenből, Pécsről és Szegedről is érkeznek diákok a tudományos megmérettetésre.
A rendezvény idei érdekessége, hogy a szervezők három napra kölcsönkaptak Budapestről egy laparoszkópos szimulátort. A laparoszkópos műtétek nagy sebészi gyakorlatot igényelnek. A szükséges jártasságot csak műtétek során szerezhetik meg az orvosok, s a Budapestről kölcsönkapott szerkezet virtuális műtétek elvégzését teszi lehetővé, amelyen három napon át gyakorolhatnak a leendő sebész marosvásárhelyi egyetemisták is.
„A rendezvény nem csak az orvostanhallgatóknak szól, külföldi és magyarországi meghívottaink olyan témákban tartanak előadásokat, amelyekre mindenféle orvosi előképzettség nélkül is be lehet majd ülni. Szó lesz például az alkoholos zsírmájról, az orvosok erdélyi karrierlehetőségeiről vagy éppen a fogyásról” – fogalmazott a TDK főszervezője, Madár István harmadéves orvostanhallgató. Tőle tudtuk meg azt is, hogy a jubileum tiszteletére egyfajta visszatekintőt terveznek, összegyűjtötték az elmúlt évek plakátjait, fotóit, sőt az elmúlt rendezvények főszervezőit is meghívták egy közös visszaemlékezésre.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro,

„Nem vagyunk vérszomjas emberek”
„Jobb lett volna, ha a marosvásárhelyi autonómiatüntetésen nem jelentek volna meg a Jobbik pártjelvényei” – jelentette ki az Erdélyi Riportnak adott interjúban a Székely Nemzeti Tanács elnöke. IZSÁK BALÁZSt a március 10-i demonstráció tanulságairól Cseke Péter Tamás kérdezte.
Azonkívül, hogy incidensek nélkül ért véget, milyen hozadéka volt a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetésnek?
A legnagyobb hozadéknak azt tartom, hogy a demonstrációval sikerült felhívni a közfigyelmet az autonómiatörekvésre. A huszonhárom éve lappangó félelmet sikerült feloldani Marosvásárhelyen. A tüntetésen az emberek szabadon kifejezhették a véleményüket.
A demonstráció után egy petíciót is átadtak a prefektusnak. A beadványban egyebek mellett területi autonómiát kérnek Székelyföldnek, és felszólítják a kormányt, hogy a közigazgatási átszervezéskor ne tagolja be a székely megyéket román többségű régiókba. Számít-e arra, hogy a kormány válaszol erre a megkeresésre?
A kormány eddig minden egyes beadványunkra válaszolt. Szerintem erre a petícióra is választ fogunk kapni. Ennél fontosabbnak tartanám azonban azt, hogy érdemi párbeszéd induljon meg a központi román hatalom és a székely választottak között.
Tehát a székely autonómiát tárgyalások útján szeretnék elérni?
Mindenképpen a dialógus útján képzeljük el, de nagyon nehéz dialógust lefolytatni egy olyan témáról, amelyet a másik fél szándékosan eljelentéktelenít. A marosvásárhelyi tüntetéssel elértük azonban azt, hogy a székelyföldi autonómia kérdésének súlya legyen, így erről tárgyalni kell. A nemzetközi jog nem védi meg azt, aki önként lemond az igényeiről. Világossá kellett tennünk: mi ragaszkodunk ahhoz, hogy Románia tartsa tiszteletben a helyi autonómia európai chartájában, a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájában és a kisebbségi keretegyezményben vállalt kötelezettségeit. Tehát ne legyen senkinek illúziója, hogy mi lemondunk erről. Nem hagyjuk, hogy olyan közigazgatási régiót alakítsanak ki a Székelyföldön, ahol a magyarság számaránya 30 százalék alá kerül.
A dialógust nevezte az autonómia elérése egyetlen útjának. Nem lett volna hitelesebb az SZNT párbeszédkészsége, ha az autonómiatüntetésen románul is megfogalmazzák az üzeneteiket és nem hangzik el a „Vesszen Trianon!”?
Valószínű, hogy így van. Ez tanulság nekünk a jövőre nézve. Törekedni fogunk erre, sőt megpróbálunk demokratikus gondolkodású román értelmiségieket is megnyerni céljainknak. Egyébként a demonstráció után kaptam olyan információkat, hogy velünk együtt részt vettek a megemlékezésen és velünk együtt vonultak román emberek is.
A tüntetés előtt felkérte a politikai alakulatokat, hagyják otthon a pártjelvényeket. Ehhez képest sok jobbikos zászlót lehetett látni a demonstráción. Nem rontja a székely autonómiatörekvések hitelét, ha egy olyan szélsőséges párt, mint a Jobbik, rátelepszik a demonstrációra?
Jobb lett volna, ha a tüntetésen nincsenek jobbikos zászlók, bár jelenlétük szerintem nem volt szembeötlő. Utólag megnéztem a demonstrációról készült felvételeket, és nem mondanám, hogy markánsan rányomta a bélyegét a rendezvényre a Jobbik jelenléte. Mindenesetre úgy gondolom, nem használ a céljainknak, ha bármilyen szervezet vagy párt a népszerűségét próbálja növelni a rendezvényeinken. Szerintem ez még az illető pártnak sincs hasznára.
Incidensek nem voltak ugyan a tüntetésen, de azért felhördült az utcán vonuló tömeg, amikor egy román zászlót lengetett valaki az egyik tömbház ablakából. Mi történt volna az illetővel, ha az utcán lengeti ezt a zászlót?
Ez egy téves megítélés. Nem volt a tüntetőkben agresszivitás, nem voltak a tömegben vérszomjas emberek, könyörgöm. Sokan a gyerekeikkel jöttek, sok volt az idős magyar ember is. Egyébként a Székely Vértanúk Emlékművére is ki volt téve a román zászló.
Mi történik, ha a kormány mégis keresztülviszi azt a szándékát, hogy a két székely megyét négy román többségű megyével együtt tagolja be egy régióba?
Ezt azt jelentené, hogy Románia megszegi nemzetközi kötelezettségvállalásait. Ez ellen határozottan fel fogunk lépni. Tiltakozni fogunk, akár a polgári engedetlenség eszközével is, ha erőszakot akarnak tenni rajtunk. Ez jelenthet tüntetéseket, útelzárást és adómegtagadást is. Megpróbáljuk megértetni a székelyföldi önkormányzatok tisztségviselőivel, hogy kedvezőtlen döntés esetén meg kell tagadniuk az engedelmességet és az együttműködést a központi hatalommal.
Korábban az RMDSZ is tiltakozó akciókat helyezett kilátásba, ha a kormány „erőszakot tesz” a Székelyföldön. Nem lenne eredményesebb, ha az RMDSZ és az SZNT együttesen lépne fel a kedvezőtlen közigazgatási átszervezés ellen?
Én a tavaly tavasztól keresem a kapcsolatot az RMDSZ-szel. Ez a találkozó különböző okok miatt eddig nem jött létre, elsősorban a választások szóltak közbe. Továbbra is szorgalmazom és szorgalmaztam, hogy tárgyaljunk az együttműködés módjáról, hiszen ez rendkívül fontos. Innen tovább viszont nem rajtunk múlik, hiszen egyeztetni, párbeszédet folytatni egyedül nem lehet, ahhoz legalább két fél kell.
Idén már volt egy találkozója az RMDSZ elnökével, az európai polgári kezdeményezésről tárgyaltak.
Kelemen Hunorral az európai polgári kezdeményezés mellett nagyon sok mindent áttekintettünk, és abban egyeztünk meg, hogy ennek folytatása is lesz.
Az RMDSZ országos vezetői a marosvásárhelyi tüntetésen nem vettek részt. Ezt mivel magyarázza?
A tüntetést megelőző időszakban voltak olyan RMDSZ-es politikusok, akik elbizonytalanodtak, lényegében nem tudták, hogyan kezeljék a demonstrációt. Valószínűleg hibásan ítélik meg az SZNT szerepét az erdélyi magyar közéletben. Hangsúlyoznám, hogy mi nem vagyunk párt, a választásokon nem veszünk részt.
Azért azt nem tagadhatja, hogy az SZNT sokkal közelebb áll az MPP-hez és az EMNP-hez, mint az RMDSZ-hez.
Az RMDSZ-színekben megválasztott polgármesterek, önkormányzati képviselők körében is népszerű a Székely Nemzeti Tanács. De mi nem akarjuk őket irányítani vagy befolyásolni az RMDSZ-szel folytatott egyeztetések megkerülésével. Mi egyeztetést szeretnénk, de mindig meg fogjuk fogalmazni azt, hogy mi a közösségnek az érdeke.
A tüntetés után Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke állásfoglalásában így fogalmazott: március 15-ét kellett volna a március 10-én megfogalmazott „természetes igényekkel” összekapcsolva megünnepelni, és senkinek sincs joga kisajátítani az autonómiát. Mit válaszolna Borbély Lászlónak?
Nem örülök a konfrontatív megközelítésnek, ugyanis az együtt ünneplésnek semmi akadálya nincsen. Március 10. egy olyan lehetőség, olyan rendezvény volt, ahova a Székelyföldről mindenhonnan össze lehet gyűlni, el lehet jönni egyetlenegy helyszínre. Március 15-én az a természetes, és az illik bele a hagyományainkba, hogy mindenki otthon ünnepel. A március 10-én megfogalmazott igényeket, a székely szabadság napjának az üzenetét el lehet vinni március 15-én minden egyes városba, faluba. Öt nap választja el ezt a két rendezvényt, nem hiszem, hogy a március 10-i tüntetés miatt az idén kevesebben mennének el az RMDSZ rendezvényére, mint máskor. Ez nem verseny, hogy hova mennek többen. Március 10-én a székely falvak, városok küldöttei is itt voltak Marosvásárhelyen, és egy egységesen megfogalmazott üzenetet vittek el haza március 15-re. Ez növeli március 15. fényét, súlyát minden településen. Miért baj ez?
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Bennem is megvan a székely konokság
A parlamenti alkotmánymódosító bizottság RMDSZ-es póttagja, Biró Rozália szerint a Szociál–Liberális Szövetség az Alkotmányozó Fórumban megfogalmazott álláspontokat próbálja majd ráerőltetni a parlamenti testületre. A szenátort, Nagyvárad korábbi alpolgármesterét a bizottság munkájáról, a románok tűréshatáráról Cseke Péter Tamás kérdezte.
Ha jól tudom, az alkotmánymódosító parlamenti bizottság tagjának jelölték, időközben azonban „lefokozták” póttaggá. Ez hogyan történt?
A bizottság úgy döntött, túl nagy a testület létszáma, és ezt csökkenteni kell. Így Máté András Levente képviselő a bizottság tagja, én pedig az RMDSZ által javasolt póttagja vagyok. Ám a testület szabályzata értelmében a póttagok is részt vehetnek az ülésen, kifejthetik az álláspontjukat a napirenden lévő kérdésekről.
Mi történt eddig az alkotmánymódosító bizottságban?
Eddig öt ülésünk volt, és a legutóbbi volt az első alkalom, amikor talán érdemben kezdett el tárgyalni a bizottság arról, melyek is a feladatai. Az ezt megelőző üléseken csak az kristályosodott ki, hogy megalakul a Cristian Pârvulescu politológus vezette, szakértőkből álló Alkotmányozó Fórum. A gyanúm szerint ezzel a fórummal próbálják kikerülni azt, hogy a parlamenti bizottságban érdemi munka, vita legyen. Ugyanis az előző üléseken ahelyett, hogy érdemben dolgozott volna a bizottság, inkább huzavona folyt. A testület elnöke, Crin Antonescu szenátusi házelnök valahogy megpróbálta az Alkotmányozó Fórumra testálni azokat a szerintem nagyon fontos lehetőségeket, hogy komoly, érdemi vita folyjon az alkotmánymódosításról. Tartok attól, hogy ezt a fórumot paravánként fogják használni. Párhuzamosan terveznek majd közvitákat, ezeknek az eredményeit összesítik és sorrendbe állítják, és azt fogják majd nekünk mondani: az lehet, hogy a parlamenti bizottságnak más a véleménye, de lám, az Alkotmányozó Fórum, azaz a civil szféra, a szakértők ezt másképp látják. Vagyis gyanúm szerint a Szociál–Liberális Szövetség (USL) az Alkotmányozó Fórumban megfogalmazott álláspontokat próbálja majd ráerőltetni a parlamenti bizottságra.
Varga Attila volt RMDSZ-es képviselő is tagja az Alkotmányozó Fórumnak. Ő azt nyilatkozta, hogy a parlamenti bizottság munkája az elsődleges, a honatyák nem kötelesek figyelembe venni a fórum ajánlásait. Ez nem ellentmondás?
Nézze, a parlamenti szakbizottságban is a szociál–liberálisok vannak többségben, és minden bizonnyal az sem véletlen, hogy az USL-hez közel álló Pârvulescu vezeti az Alkotmányozó Fórumot. Bár azt tudnám önnek mondani mondjuk két hónap múlva, hogy a sejtésem nem igazolódott be!
Mi történt a legutóbbi ülésen?
Valamennyi parlamenti párt beterjesztette azokat a témaköröket, területeket az alkotmányból, amelyeket szerinte módosítani kellene. A Demokrata-Liberális Párt például 13, a Dan Diaconescu Néppárt 24, az RMDSZ 27 ilyen témakört javasolt. A javaslatok nem arról szólnak, hogyan módosítanánk az adott témakörhöz tartozó alkotmányos előírásokat, csupán a módosítani kívánt területeket jelölik meg. Mi a felsorolásunkat a Romániát nemzetállamként meghatározó cikkellyel kezdtük, a második javaslatunk a történelmi kisebbségek államalkotó nemzetként való elismerése volt.
Mi lesz a sorsuk ezeknek a javaslatoknak?
A legutóbbi ülésen azt mondta a bizottság egyik, PSD-s alelnöke: a beérkezett témaköröket elemezve megállapíthatjuk – királyi többes volt, ami sértette a fülemet –, hogy vannak olyan felsorolt területek, amelyek nem képezik alkotmánymódosítási vita tárgyát. Nem mondta ugyan ki, de Románia nemzetállami jellegére utalt. Az alkotmány 152. cikkelyére hivatkozott, amely azt a három paragrafust sorolja fel, amelyek nem módosíthatók az alaptörvényben. Egyebek mellett nem lehet hozzányúlni a Románia nemzetállami jellegére vonatkozó cikkelyhez sem. A PSD-s alelnök bejelentését Crin Antonescu bizottsági elnök is azonnal felkarolta. Máté András képviselő kollégám erre úgy reagált: elfogadhatatlan számunkra, hogy bizonyos témákról még csak tárgyalni sem lehet. Hiszen – és ezt már én teszem hozzá, mert Máté András túlságosan is úriember volt ahhoz, hogy ezt elmondja – a bizottságot létrehozó kormányrendelet nem azt írja elő, hogy a parlamenti testület a román alkotmány módosításával foglalkozik, kivéve a 152. cikkelyt. A rendelet szerint a bizottság az alaptörvény egészével foglalkozik, a 152. pedig az egyik paragrafus a sok közül. Valószínűleg a következő ülésen erről komolyabb vita fog kialakulni. Ha ily módon söprik le az asztalról azt a javaslatunkat, hogy tárgyaljunk a nemzetállamiságról, akkor a továbbiakban arról sem lehet vita, hogy államalkotó tényezők-e a kisebbségek, és arról sem, hogy a magyar nyelv hivatalos státust kapjon bizonyos régiókban. Az első csatánk tehát az lesz, hogy elérjük: legalább érvekkel támaszthassuk alá, hogy szerintünk Románia miért nem nemzetállam.
Mi várható a bizottság következő ülésein?
A testület vezetősége összesíti és rendszerezi a beérkezett témajavaslatokat. Sok az átfedés. Több párt is javasolta, hogy az alkotmány korlátozza a sürgősségi kormányrendeletek számát. Az összesítés után ülésenként két-három témakört tárgyal majd a bizottság. Május 15-20. körül elkezdjük az egyes cikkelyek szövegszerű módosításait, a bizottság pedig kétharmados többséggel dönt a végső változatról. Ezzel egy időben megkezdi a közvitát az alkotmánymódosításról az Alkotmányozó Fórum is. A logikus az lenne, hogy a fórum és a parlamenti bizottság munkája párhuzamoson folyjék. Vagyis amikor a bizottság dönt az alkotmány egyes cikkelyeiről, akkor már figyelembe tudja venni a fórumban kialakult álláspontot az adott paragrafusokról.
Ilyen előjelek mellett van-e esély arra, hogy az RMDSZ „kisebbségspecifikus” javaslatait elfogadják?
Ha az USL-t nem tudjuk magunk mellé állítani, akkor erre kevés esélyt látok. Mert annak sem látom esélyét, hogy az USL-t alkotó pártok valamelyikét magunk mellé állítsuk. Én abban reménykedem azonban, hogy az Alkotmányozó Fórumban sikerül a javaslatainkról szóló vitákat szakmai síkra terelni. Az új régiókról szóló vita esetében is ugyanezt szeretnénk elérni. Meg kell nézni például azt, hány európai ország alkotmányában szerepel a nemzetállam meghatározás. Ezt nyilván a bizottságban is meg tudjuk tenni, ha nem születik olyan döntés, hogy a 152. cikkelyre hivatkozva lesöprik az asztalról a javaslatainkat. Ha ez a döntés születik, akkor csak az Alkotmányozó Fórumban zajló vitában reménykedhetünk.
Ön „újonc” a parlamentben. Hogyan történhetett meg, hogy az egyik legfontosabb parlamenti szakbizottságba javasolta az RMDSZ?
Tekintettel arra, hogy nincs jogászunk a szenátusban, és én az emberjogi, kisebbség- és egyházügyi bizottságnak elnöke vagyok, rám gondoltak, mert az alkotmánymódosítás valamennyire rokonterület. Három szakember is segíti a bizottsági elnöki munkámat. Például most éppen azon dolgoznak, hogy összehasonlítják az uniós tagállamok helyzetét a nemzetállamiság vonatkozásában. Kidolgozzák azt az érvrendszert, amellyel talán meg tudjuk győzni a bizottsági kollégákat, hogy ne érzelmek alapján, hanem eszükre hallgatva döntsenek.
Évekig Nagyvárad alpolgármestere volt. Hamar belejött a parlamenti munkába?
Az önkormányzati munkához szoktam, és a parlamentben egy egészen más világba csöppentem. A parlament olyan elméleti döntéseket hoz – törvényeket alkot –, amelyeknek a gyakorlatban óriási jelentőségük van, az önkormányzatok alkalmazzák a törvényeket – és ez lényeges különbség. A parlament más, és három hónap után elmondhatom, érdekes világ.
Az elmúlt hetekben a székelységgel kapcsolatos kérdések borzolják a kedélyeket Romániában. Előbb volt a székely zászló használatának ügye. Milyennek tűnt Nagyváradról a székelyzászló-botrány?
Tudni kell, hogy én csak húsz éve élek Nagyváradon, Marosvásárhelyen születtem. A családom egy része a férjem oldaláról most is a Székelyföldön él. Marosvásárhely a Székelyföld kapuja. Tehát én ilyen vegyes, partiumi-székelyföldi szemszögből tudom szemlélni ezt a kérdést. Bennem is megvan az a konokság, ami a székelyekben: törik, de nem hajlik. Azonban én tizenkét évet dolgoztam a Partiumban alpolgármesterként egy olyan városban, ahol a magyarság kisebbségben él. A székelyföldi kollégáinknak látniuk kell azt, hogy az erő az önkormányzatokban van. Az RMDSZ is azért szorgalmazza a decentralizációt, hogy minél nagyobb erejük legyen az önkormányzatoknak. Ebből kiindulva azt kell mondani: ott, ahol magyar polgármesterünk van, nem biztos, hogy arra van szükség, hogy fennhangon hirdessük azt, ami már úgyis tény. Hiszen a székely zászlók nem most kerültek ki a székelyföldi hivatalokra, hanem évekkel ezelőtt. Úgy hiszem, oda kell figyelni a román közösség tűréshatárára, és ezen a tűréshatáron belül kell cselekednünk. A tűréshatárt olyan ügyekben kell feszegetni, amelyek létkérdések számunkra. A székely zászlót ünnepi alkalmakkor – illetve máskor is, mert a törvény nem tiltja – kitűzhetjük, tehát nem ezzel kell a tűréshatárt feszegetni. Sokkal inkább lehet feszegetni, amikor a közigazgatási átszervezés kerül szóba, hiszen a jelenlegi kormányzati szándék szerint elvennék a hatalmat az önkormányzatoktól. Tehát nekem is nagyszerű érzés lobogtatni a székely zászlót, de nem ez a prioritás most, amikor ellenzékből, kisebbségként nagy horderejű döntéseket kell kivédenünk. Elsősorban az alkotmánymódosításra és az új régiók kialakítására gondolok.
Következett a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetés. Egyetértett azzal, hogy a demonstráción az RMDSZ ne vegyen részt?
Egyetértettem. Nem azért, mert nincs szükség tüntetésre. Hanem azokért a tragikus eseményekért, amelyek szintén Marosvásárhelyhez köthetők. Én ezeken a tragikus eseményeken személyesen részt vettem annak idején. Autonómiatüntetések szervezésével iszonyú nagy esélyt adunk annak, hogy olyan indulatok forduljanak egymással szembe, amelyeket aztán nem tudunk megállítani. Ezért az autonómiatüntetést szerintem nem kellett volna március 10-re, és nem kellett volna Marosvásárhelyre szervezni. A demonstrációt Hargita vagy Kovászna megyében kellett volna megtartani. Ezt megelőzően pedig olyan egyeztetésekre lett volna szükség, hogy együtt tudjon tüntetni a magyar közösség.
Hogyan kommentálja azt, hogy székelyföldi RMDSZ-vezetők részt vettek a tüntetésen és a szervezésben is segítettek?
Személyes döntésük volt, én nem örültem neki. Úgy gondolom, hogy ha az RMDSZ-en belüli többség úgy dönt, nem veszünk részt a tüntetésen, akkor azt mindenkinek figyelembe kellene venni. Az más kérdés, hogy az RMDSZ belső fórumain meg kell tudnunk győzni mindenkit a többség igazáról.
Lehet-e Partium–Székelyföld ellentétekről beszélni az RMDSZ-en belül?
Nem, semmiképpen sem. Másságról azonban igen. Mások a két régió prioritásai. Nagyon sokszor elmondtam, hogy egész más eszközeink vannak a Partiumban ugyanazon célok elérésére, mint a Székelyföldön. Mondok egy konkrét példát. Ha Nagyváradon a helyi önkormányzatban pénzt szeretnénk megszavaztatni egy magyar iskola számára, teszem azt, épületfelújításra, akkor azzal a ténnyel nézünk szembe, hogy van huszonegy román nemzetiségű tanácsos, aki inkább a román iskolának adna pénzt, és van hat magyar tanácsos. Ez a Székelyföldön egész másképp néz ki. Ebből következik, hogy a céljaink azonosak, de az eszközeink eltérőek. Nekünk az összes eszköztárat használnunk kell a céljaink elérésére.
Az RMDSZ májusban kongresszust tart. Most a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnökét kérdezem: mi a tétje ennek a kongresszusnak?
Számtalan körülmény módosult az utóbbi években. A kongresszus alapvető feladata az, hogy a módosult körülményekhez igazítsa, aktualizálja, átalakítsa programját, esetleg a célkitűzéseit és a célkitűzéseknek megfelelő akcióterveket. Ez a tétje a közelgő RMDSZ-kongresszusnak is. Tudomásul kell vennünk, hogy jelenleg egy óriási politikai többséggel állunk szemben Romániában. Ez szükségessé teszi azt, hogy másként közelítsük meg a céljainkat. A céljaink egyébként nem sokat módosultak. Többet közülük részben vagy teljes egészében megvalósítottunk. A mód, az ütemterv, amely alapján ezeket követni kell, az változhat a kongresszuson.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Többszörösére emelik a diszkriminációért kiszabható bírságokat
Szigorítják a hátrányos megkülönböztetés meghatározását és többszörösére emelik a kiszabható bírságokat Romániában – közölte kedden az MTI-vel Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke.
A tisztségviselő szerint Románia az uniós kötelezettségszegési eljárás során megállapított hiányosságokat orvosolja.
"Emiatt már korábban bevezettük a romániai jogrendben a fordított bizonyítási eljárást a diszkriminációs ügyekben. Például nem a női panaszosnak kell bizonyítania, hogy nemi megkülönböztetés miatt nem emelték a bérét, hanem a munkáltatónak kell alátámasztania, ha tudja, hogy jobb teljesítményük miatt részesítette előnyben a béremelésnél a férfiakat. Most a kivételeket töröljük a törvényből, és az elévülés idejét növeljük" – magyarázta Asztalos Csaba.
A CNCD közzétette honlapján annak a sürgősségi kormányrendeletnek a tervezetét, amely megtízszerezné a faji, etnikai, nemi, vallási, szociális és más természetű diszkrimináció esetén kiróható bírságokat: az egyének kárára történt hátrányos megkülönböztetést 30 ezer lejig terjedő bírsággal lehet majd büntetni, csoportok diszkriminációja esetében pedig a büntetés 100 ezer lejig terjedhet.
"A médiahatóság és a munkafelügyelőségek is bírságolhatnak diszkrimináció miatt: náluk sokkal nagyobbak a bírságok, ehhez igazítjuk a mi bírságainkat is" – mondta Asztalos Csaba.
Hozzátette: a CNCD tavaly 600 ügyet vizsgált, ebből 114 esetben állapított meg hátrányos megkülönböztetést. Határozataik ellen sokan emelnek óvást, de a bíróság az esetek 90 százalékában megerősítette a döntésüket. Kifejtette: a tanácsnál a legérzékenyebb területek közé tartozik a gyűlöletbeszéd, az etnikai diszkrimináció szankcionálása.
"Ezek precedens értékű ügyek, mert törvényt értelmeznek. Mi vagyunk az egyedüli intézmény, amely szankciókat szabott meg például az anyanyelvhasználat korlátozása esetén. A szabályozásban hiába szerepel, hogy a polgármesternek, a megyei tanácsnak és a prefektusi hivatalnak kell érvényt szereznie a kétnyelvű feliratozásnak, az anyanyelvhasználatnak. Nem tudok arról, hogy akár egyetlen esetben is bírságoltak volna emiatt, sőt, sokszor maguk sem tartják be a törvényt" – mondta az MTI-nek a romániai diszkriminációellenes hatóság elnöke.
Népújság (Marosvásárhely),

Március 19–20 – egykor és ma
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Maros megyei szervezete által rendezett hétfő esti sajtóklubban az 1990. március 19- 20-i eseményekről volt szó. A felvezető Miholcsa Gyula riportfilmjének a konfliktus kirobbanását és a manipulációt kidomborító része volt, majd az újságírók Novák Zoltán történész és Spielmann Mihály történész-főkönyvtáros beszélgetésvezetők kérdéseire válaszolva saját élményeiket osztották meg egymással.
Olyan, eddig még nem hallott, bevallott részleteket is felfedtek az események szemtanúi, amelyeket eddig nem jegyzett le senki. Jelen volt többek között Bakó Zoltán, akit annak idején a Népújság munkatársaként március 16-án a Tudor negyedbeli gyógyszertári incidens idején bántalmaztak. Fény derült arra is, hogy a Szabad Európa Rádió, amely akkor még közvetített, mennyire manipulálta az információkat, de azt is elmondták az újságírók, hogy milyen összehangolt diverzió forgatókönyve szerint zajlottak az események 1989. december 22-étől a márciusi eseményekig, s ebben része volt a ma is nacionalista hangnemű Cuvântul liber napilapnak, de hozzájárultak a rendőrség, a hadsereg és a Vatra Româneasca szervezetbe menekült volt szekuritátésok is.
Az újságírók azt is elmondták, hogy az események nyomán a mai napig áthidalhatatlan űr tátong a román és a magyar emberek között. Nemcsak az volt a következménye, hogy évekig távol maradtak Marosvásárhelytől a beruházók, hanem ürügyül szolgált nagyon sok vásárhelyi magyarnak, hogy elhagyja az országot. Akik meg maradtak, és mindennap kapcsolatban voltak román szomszédaikkal, bizalmatlanul közelítettek ismét egymáshoz, hiszen – bár az előző események feszült hangulatot keltettek a városban – senki nem hitte volna, hogy a manipulációnak köszönhetően ilyen konfliktusra is sor kerülhet.
Sajnos, 22 évvel az események után még mindig vannak olyan politikai erők és médiaintézmények, amelyek a románok és magyarok közötti ellentétet szítják. Még mindig van mit tanulni a több mint két évtizeddel ezelőtt történtekből, s továbbra is vannak megválaszolatlan kérdések, amelyekkel érdemes a történészeknek, kutatóknak foglalkozni – vonták le a következtetést a beszélgetésen résztvevők.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely),

Magyar zászlót égettek
Egy magyar zászlót is elégettek a Rapid Bucuresti labdarúgócsapatának szurkolói a kolozsvári CFR elleni hétfő esti bajnoki mérkőzésen - közölte kedden a Transindex.ro portál. Az ügy miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a román szövetséghez fordult.
A forrásként megjelölt stiridesport.ro portál fényképet is közölt arról, amint a lelátókat elválasztó drótkerítésre akasztott magyar zászló égni kezd, megjegyezvén, hogy a bukaresti szurkolók a kolozsvári CFR zászlaját is meggyújtották a mérkőzés elején.
A kolozsvári CFR-t elsősorban Pászkány Árpád magyar nemzetiségű tulajdonosa miatt tekintik egyesek magyar csapatnak, de az is az együttes magyar kötődéseit sugallja, hogy a törzsszurkolói olykor magyarul is eléneklik a csapatot biztató rigmusokat.
A csapat honlapján feltüntetett 37-es játékoskeretben egy magyarországi (a régóta sérülésekkel bajlódó Vass Ádám) és két erdélyi magyar játékos (Sepsi László és Veres Szilárd) szerepel. A csapat gerincét a Portugáliából és Dél-Amerikából igazolt játékosok adják.
A mostani sorozatban is Bajnokok Ligája-résztvevő kolozsvári CFR vasárnap a Ferencvárossal játszik barátságos találkozót - ez lesz az Albert Stadion búcsúztatója. Pénteken zártkapus mérkőzésen fogadja a magyar válogatott Romániát világbajnoki selejtezőn.
A magyar szövetség - honlapjának kedd délutáni tájékoztatása szerint - hivatalos levélben fordult a román szövetséghez a bajnoki mérkőzésen történt szélsőséges szurkolói megnyilvánulások és a magyar zászló elégetése kapcsán. Ebben tájékoztatást kért a fegyelmi jogkör gyakorlójától arról, hogy a történések után indult-e fegyelmi eljárás, és ha igen, az milyen eredménnyel végződött, követte-e bármilyen felelősségre vonás.
Az MLSZ álláspontja szerint egymás kölcsönös tisztelete a sport egyik alapértéke, ezért az ilyen nemkívánatos, a nemzeti érzékenységet sértő incidensek - legyenek azok bármely oldalról -, súlyosan sértik a fair play szellemét. Az ehhez hasonló cselekmények száműzése a stadionokból - összhangban az európai (UEFA) és a nemzetközi szövetség (FIFA) irányelveivel - közös érdek és feladat - olvasható az állásfoglalásban.
MTI
Nyugati Jelen (Arad)

Magyarzászló-égetés Kolozsváron: még nem tudják, kinek kell eljárnia
Akár a székely zászló körüli „felhajtás”, akár a közelgő magyar–román labdarúgó-világbajnoki selejtező a kiváltó ok, de egyre feltűnőbbek a sporteseményeken elszaporodó magyarellenes megnyilvánulások. Hétfő este, a Kolozsvári CFR–Rapid bajnoki futballmérkőzésen a bukaresti csapat szurkolótábora minden eddiginél messzebbre merészkedett: miközben a találkozó alatt a fanatikusok többet szidalmazták a magyarokat, mint amennyit a saját csapatukat buzdították, egy magyar zászlót és egy CFR-sálat is elégettek a lelátón.
„Ki a magyarokkal az országból!”, „Levizeljük Magyarországotokat!” – skandálta már jóval a kezdés előtt a mintegy 600 fős vendégtábor, anélkül, hogy a rendezők akár egyszer is figyelmeztették volna őket. A zászlóégetéssel egyébként honlapjukon, a Rapidfans.ro-n is büszkélkednek, a meccsről készült fényképalbumban több fotón is megörökítették tettüket. Rigmusaik főként azért lepték meg a kolozsvári szurkolókat, mert a két vasutasklub drukkereinek viszonya az elmúlt években kimondottan korrekt volt. A magyarokat eddig leginkább a Steaua, a Dinamo vagy a városi rivális U kemény magja gyalázta a CFR találkozóin, bár két héttel korábban a Galaci Oţelul drukkerei is többet „romániáztak”, mintsem sajátjaiknak szurkoltak.
Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács vezetője lapunkkal közölte, tud a zászlóégetésről, egyelőre azonban nem világos, kinek a hatásköre kivizsgálni az ügyet. Hozzáfűzte: munkatársai tegnapi megkeresésünkkor még a büntető törvénykönyvet és a sporteseményeket szabályozó jogszabályokat nézték át, hogy megállapítsák, a diszkriminációellenes tanács hatáskörébe tartozik-e a vizsgálat, vagy büntetőjogi kategória.
Anda Pop főtörzsőrmester, a kolozsvári csendőrség sajtófelelőse ugyanakkor a zászlóégetést firtató kérdésünkre elmondta: nem állt hatáskörükben beavatkozni, nekik csak akkor kell közbelépniük, ha a nézők testi épsége kerül veszélybe, ez a helyzet pedig nem állt fent. Hozzáfűzte, az előírások értelmében a tűzoltóságnak és a mérkőzést biztosító őrzővédő cégnek kellett beavatkoznia, amit meg is tettek – eloltották a tüzet.
A magyar jelképgyalázás ügyében Magdó Jánost, Magyarország kolozsvári főkonzulját is megkerestük, aki arról tájékoztatott, hogy az esetleges diplomáciai lépések ügyében Füzes Oszkár nyilatkozhat. A bukaresti magyar nagykövet a Krónikának annyit mondott, hogy minden ilyen és hasonló esetben részletesen tájékozódnak, és ennek függvényében járnak el.
Az alacsony színvonalú, a CFR mezőnyfölénye ellenére egyetlen igazi gólhelyzetet sem hozó meccs amúgy gól nélküli döntetlennel zárult, így a kolozsvári csapat továbbra is nyeretlen 2013-ban. Pászkány Árpád tulajdonos keményen bírálta is ezért játékosait, állítása szerint többen az utolsó esélyüket játszották el. „Ez volt a leggyengébb meccsünk. Akik a sérültek helyett bizonyíthattak volna, nem tették. A szezon végén nagy változások lesznek a keretben” – nyilatkozta a kolozsvári üzletember, hozzátéve, Paulo Sergio edzőt nem hibáztatja a gyenge szereplésért.
Kiss Előd-Gergely, Boros Miklós
Krónika (Kolozsvár),

Jelentős támogatás Hunyad megye magyar oktatási központjának
Ablakot tártak a nagyvilágra
Vetítőgéppel, világhálóra csatlakoztatott modern számítógépekkel, könyvtárral felszerelt kommunikációs teremben tanulhatnak délutánonként a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum bentlakó diákjai.
– A terem számos helyi, megyei és országos vetélkedő, tanácskozás helyszínévé is vált az utóbbi időben, ablakot nyitva a világra diákjaink számára. Mindez a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. jelentős anyagi támogatásának köszönhetően történhet, hiszen a tavaly meghirdetett meghívásos pályázaton 2 millió forintos támogatást nyert el iskolánk közössége – közölte tegnap Kocsis Attila iskolaigazgató. Az elnyert összegből 400 000 forintot fordítottak a kommunikációs terem korábban elkezdett felszerelésének, berendezésének befejezésére és 1 600 000 forintot a bentlakó diákok közvetlen támogatására. – Utóbbi összegből 16 Zsil-völgyi bentlakónk számára 75 és 100 százalék közötti támogatást tudtunk biztosítani a bentlakási, étkezési költségeik fedezésére. Mindannyian olyan szociális helyzetben vannak, hogy családjuk képtelen fedezni a bentlakási költségeket. Ezért külső anyagi támogatás nélkül ezek a gyermekek, fiatalok egyszerűen kimaradnának a magyar tannyelvű iskolahálózatból, hiszen lakóhelyükön, Lupényban, Petrozsényban csupán nyolcadik osztályig létezik magyar oktatás. A Bethlen Gábor Alap anyagi támogatásának köszönhetően azonban az idei tanév hat hónapjára biztosított volt számukra az ellátás. Ezért nagyon hálásak vagyunk a támogatónknak – fogalmazott Kocsis Attila iskolaigazgató.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

Prágában a Leonce és Léna
Csehországba utazik a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata: a Tompa Gábor által rendezett Leonce és Léna című előadást március 23-án és 24-én, szombaton és vasárnap este 7 órától a prágai Nemzeti Színházban játsszák. A turné része a kolozsvári és a prágai társulat idei csereprogramjának, amelynek keretében áprilisban Samuel Beckett Godot-ra várva című előadásával vendégszerepel Kolozsváron a prágai Nemzeti Színház társulata, az érdeklődők két alkalommal láthatják az előadást a nagyszínpadon.
A Leonce és Lénát 2011. március 27-én, a Színház Világnapján a Pesti Színházban játszotta a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata, majd áprilisban három alkalommal, a 13. Bogotai Színházi Fesztivál keretében láthatta az ottani közönség. Ezt követően 2011 júniusában a XI. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjában is szerepelt két alkalommal, majd Szarajevóban és Bukarestben turnézott a társulat. Az előadást három UNITER-díjra (köztük a Legjobb előadás díjára) jelölték, Viola Gábor el is nyerte a Legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést. A jelmezekért a Magyar Színikritikusok Céhe díjára jelölték Carmencita Brojboiu jelmeztervezőt. Az előadást ma, március 20-án, szerdán este 8 órától Kolozsváron tekinthetik meg az érdeklődők.
Szabadság (Kolozsvár),

Aktív, kifejlett diákközösség él ebben a városban
Talpas Botond megvalósításokról, élményekről, tervekről
Három éve egyedül indult a Kolozsvári Magyar Diákszövetség tisztújító választásán, versenytárs hiányában viszont a gyakorlatban kellett bizonyítania. Mandátuma alatt így csapatával és temérdek önkéntes segítségével a tettek, erősödés, fejlődés mentén a szervezet figyelmét a hiányos szektorokra terelte, számos partnerséget és együttműködést kötött, illetve közelebb hozta a diákságot a kincses városhoz, annak történelméhez, értékeihez, nem utolsósorban a diákszövetség egészéhez. Talpas Botond volt KMDSZ-elnökkel beszélgettünk.
– Február 15-én lejárt a mandátumod, ám továbbra is szorosan együttműködsz a KMDSZ-szel. Milyen kapcsolatod volt Zsigmond Jocó elődöddel?
– Volt egy időszak, amikor nekem is megadatott, hogy elődömmel együtt dolgozhassak, 2010-ben azonban egy teljesen megújult közösség vette át a feladatokat, a régi tagok pedig hazaköltöztek, családot alapítottak vagy külföldre utaztak. A mostani csapat nagy része indulásakor fiatalabb volt a diákszervezetnél, ma már több mint három éve működünk együtt, így baráti kapcsolatok, szoros együttműködés alakult ki közöttünk. A február 15. nem jelentett komolyabb határkövet, ugyanis a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának diákszenátoraként továbbra is tevékenykedem, emellett egyelőre az elnöki tisztség átadásának időszakában vagyunk, így a KMDSZ-szel mindennapi kapcsolatban állok.
– 2009 végén egy Bertnard Russel-idézettel kezdted a választási beszéded. Hogy érzed, sikerült elnöki tisztséged alatt továbblendíteni a haladás kerekét?
– Amikor 2010-ben a mellettem felsorakozó csapattal leültünk, hogy kialakítsuk, megbeszéljük a szervezeten belüli terveinket, már többünknek volt ilyen típusú tapasztalata (diáktanács, önkéntes programok stb.), ezért nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen csapattal kezdtem. Természetesen voltak hiányosságok, sokszor megbotlottunk, és előfordult, hogy olyan problémákkal szembesültünk, amelyekre nem számítottunk, de a három év alatt elindultunk abba az irányba, amelynek eredményeként látványos az előrelépés.
– Csapatod és a teljes közösség segítségével sok mindent létrehoztál, megerősítettél. Mit tartasz mégis a legnagyobb megvalósításnak?
– A ’90-es évek óta a város, a magyar közösség és a diákközösség maga sokat változott, a KMDSZ-nek volt ugyan beágyazódása, elődeink sokat letettek az asztalra, de hiányzott a szervezet szolgáltatói jellege, kereste helyét a 21. század Kolozsvárjában. Az ELTE Karrierközpont mintájára újraindult a Karrieriroda, ezt követően pedig keretmegállapodást is kötött. A Karrieriroda, amely már online felületen is működik, elméleti képzéseket, állásbörzéket szervez, illetve hangsúlyt fektet a gyakorlati oktatásra is, amelyet a bolognai rendszer bevezetése után a diákság nagyon hiányolt. Kialakult egy nagyon jó csapat és állandó partnerségek, megállapodást kötöttünk a BBTE magyar tagozatával és a Sapientia EMTE-vel is, de az Omnipass és Studcard diákigazolványoknak is partnerei lettünk, amelyek ezután három nyelven igényelhetők. Elindítottunk egy magyar sportklubot, a Sportirodát, amelynek kosárcsapata idén a megyei ligában is játszik.
Kiemelt eredmény továbbá, hogy a magyar diákok szerepet vállalhatnak az egyetem érdekvédelmében, a BBTE új tanügyi törvénye ugyanis nemcsak a magyar tagozatnak, de a diákoknak is autonómiát adott, saját működési és választási szabályzattal. Emellett képzések és más programok által sikerült megteremteni a kellő felkészültséget, és összehangolni a magyar diákképviselők munkáját.
A Kolozsváron tevékenykedő különböző szakosztályok, szakkörök, klubok és szakkollégiumok összehangolása nemcsak papíron működik, hanem a gyakorlatban is rendszerezettnek és hatékonynak bizonyult, a KMDSZ, a diákképviselők és szakosztályok pedig valósággal kiegészítik egymás munkáját.
Rendezvényekben is gazdagodtunk, illetve a már hagyományossá vált eseményeinket felduzzasztottuk és továbbfejlesztettük, a Diáknapok például tavaly 1700 versenyzővel és több mint száz önkéntessel startolt, valamint öt napra nőtte ki magát. Emellett meg kell említenünk az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát és a gólyaprogramokon belül a Gólyák Nyári Egyetemét is, hiszen ezek iránt úgyszintén kiemelt az érdeklődés. Társszervezőként csatlakoztunk a Kolozsvári Magyar Napokhoz, az Ifjúsági Főváros 2015. projekt ügyét is igyekszünk előre vinni, emellett a BBTE-vel karöltve megnyertük a 2015-ös Országos Diákköri Konferencia szervezési jogát, amelyre 65 éve nem volt példa. Úgy érzem, a KMDSZ a kisebb ügyek, különböző problémák és megoldandó kérdések esetén is jelen volt, és jelen voltak azok a partnerek is, akikkel a szervezet együttműködik. Természetesen maradtak hiányosságok, illetve olyan kezdeményezések, projektek, amelyekre nem jutott elég idő, de örülök, hogy többen viszik tovább a szervezet működését, feladat ugyanis maradt bőven.
– Milyen személyes élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodtál ez idő alatt?
– A legcsodálatosabb az, hogy rengeteg emberrel ismerkedtem meg, amely egyszersmind temérdek tapasztalatot és élethelyzetet is jelent, hiszen együtt dolgoztam baráttal, ismerőssel, diákokkal, de tanárral vagy akár politikussal is. Szerencsésnek érzem magam, hiszen a családom is mellettem volt, támogatott. Hálás vagyok azért, hogy megtapasztalhattam azt is, milyen egy érett csapattal együttműködni, milyen nyitott, kezdeményező, szerepet vállaló emberekkel alkotni, létrehozni. Aktív és kifejlett diákközösség él ebben a városban, aki a maga hibáival és hiányosságaival bár, de fel tud sorakozni a város ügyei és értékei mentén. Ez rengeteget jelent számomra.
– Hogyan és merre vezérelnek terveid ezután?
– Októberben beiratkoztam doktori iskolába, tehát folytatom a tanulmányaimat, de közösségi tevékenységekkel szeretnék foglalkozni, mert úgy érzem, hogy rengeteget kaptam attól a közösségtől, amely születésem óta hol ilyen, hol olyan formában körülvesz engem. Emellett az Ifjúsági Főváros 2015. projekt összehangolásában is szerepet vállalok, ahol figyelmem a magyar fiatalok, a magyar nyelv, kultúra megfelelő képviseletére irányul. A projekthez való hozzájárulásom valószínűleg ki fogja tölteni szabad óráimat, de emellett továbbra is igyekszem időt fordítani a mandátumom alatt indult, és a doktori témámhoz közel álló Igen, tessék! mozgalomra, amely a magyar közösségért, a színvonalas magyar nyelvhasználat támogatásaként jött létre.
Szabadság (Kolozsvár),

Büntetendő
Jól emlékszünk, a székely zászló használatát olyan, pattanásig feszült légkör megteremtésével próbálták elfojtani a konfliktusra éhes politikusok és a román média balhéhajhászai, hogy az alacsony ingerküszöbbel rendelkezők ösztönszerűen undorodva forduljanak el a mesterségesen létrehozott problémától.
Az ellenséges hangulat gerjesztésében minden olyan jól ismert segédanyag előkerült, ami rendszerint alaposan felhergeli a közvéleményt, így nem hiányozhatott a mocskolódó műsorok témafelvezető képkockái közül a Iancu-bábu akasztásáról szóló kisfilmecske vagy a videomegosztókon talált románzászló-felgyújtás.
Na de ez is lecsengett valahogy. A március 10-ei marosvásárhelyi autonómiatüntetés már felemelő hangulatban zajlott le, 15-én pedig az ünnepet csak a zord időjárás zavarta meg. Azért kivétel most is akadt, de az Új Jobboldal néhány tucat bérencének sikertelen aradi székelyzászló-égetése inkább bohózatba illő volt, mintsem felháborító. Azt viszont, ami hétfő este a fellegvári futballstadionban történt Kolozsváron, nem szabad tétlenül néznünk. A vasutashagyományok miatt eddig a CFR csapatával baráti viszonyt színlelő Bukaresti Rapid huligánjai ugyanis a magyar zászló senki által sem zavartatott, nyilvános felgyújtásával olyasmit tettek, ami nem heccelés, hanem sokkal több: súlyosan büntetendő.
Tudjuk, hogy a pénteki sorsdöntő magyar–román válogatott mecscset nézők nélkül rendezik Budapesten néhány tucatnyi kretén Izrael-gyalázása miatt. A magyarzászló-égetésből eszünkben sincs végeláthatatlan etnikai perpatvart kavarni – még egy jó kis botránytévéadónk sincs, ahol kitombolhatnánk magunkat. Tisztában vagyunk azzal, hogy nekünk nem áll módunkban kizárni bolygónkról az Új Jobboldalt, és a román futballhuligánokat sem tilthatjuk el örökre. Van viszont érdekképviseletünk, amely ilyen egyértelmű helyzetekben köteles minden lehetséges fórumon fellépni: tudjuk, hogy a nemzetközi futballban nagyon erős a gyűlöletellenes harc, a zászlóégetés pedig egy jogállamban büntetőjogi kategória. Éppen ezért mi csupán azt várjuk, hogy a futballszövetség és a bíróság is eljárjon az ügyben, és súlyosan, példamutatóan büntessen.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár),

Szabad véleménynyilvánítás a magyargyalázás?
Nem foglalt állást tegnapi ülésén az audiovizuális tanács (CNA) a bukaresti B1 televízióban nemrég elhangzott durva, magyarellenes kijelentések kapcsán.
Miközben a médiahatóság háromszori szavazás során sem jutott közös nevezőre a csatornának javasolt pénzbírság ügyében, a testület egyik tagja azt sugallta, hogy az erdélyi magyarok „megérdemlik” a sértő kijelentéseket.
A B1-et és annak munkatársát, Radu Banciut az RMDSZ jelentette fel, miután a Lumea lui Banciu (Banciu világa) című műsor március 12-ei adásában a műsorvezető rágalmazó, propagandisztikus, magyarellenes retorikára ragadtatta magát.
„Radu Banciu több ízben túllépte a jó ízlés határait, nyíltan a magyar közösség ellen fordult, középszerűeknek, rablófészeknek, történelem nélkülieknek, egyszerű gondolkodású, együgyű népnek titulálva a magyarságot. A pamfletjelleg mögé bújva nyíltan uszít és rágalmaz, olyan hamis feltevéseket hangoztatva, miszerint ha egy román állampolgár székely megyébe látogat, annak feltörik az autóját, vagy Erdő Péter bíboros pápává választása esetén a román nép másik kontinensre kell költözzön” – emlékeztetett feljelentésében a szövetség.
Turos Loránd, a CNA RMDSZ által delegált tagja tegnap tízezer lejes bírságot javasolt a B1-nek diszkrimináció miatt. Alexandru Jucan, a testület Demokrata-Liberális Párt (PDL) által delegált kolozsvári tagja azonban a román értelmező szótárt idézve bizonygatta, hogy a csatorna nem követett el hátrányos megkülönböztetést a magyarokkal szemben, és nem is uszított gyűlöletre. „Ameddig a román közvéleménynek határozott álláspontja van a Hargita és Kovászna megyében történtekről, nem hiszem, hogy ők (a magyarok – szerk. megj.) feljelenthetnek egy tévécsatornát” – jelentette ki Jucan, aki szerint Radu Banciu kijelentései „véleménynyilvánításnak tekinthetők”.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

Az ostobaság momentuma
Még azt sem mondom, hogy utoljára veszem föl a Nagy Román Kesztyűt, amit felém s felénk vetettek. Olvasom a világhálóra fölberzenkedett Valentin Roman dühödvényét a romániai magyarok, különösen a székelyek ellen az autonómia meg a székely zászló kapcsán. Soha ennél primitívebb dolgozatot nem olvastam. Próbálok idézni, mindenképpen továbbadni a lényegét. Címe: Székely szomszéd, megadom neked az autonómiát, de mit csinálsz vele? Hangzatos, nem?
Ami érdekesebb az ostobaság eme Kínai-falában, hogy Valentin, aki Roman, egyáltalán nem tudja, mi az autonómia. Fogalma sincs, miben különbözik Európában ez a státus, jogi, politikai és kulturális, anyagi állapot a független ország státusától.
Idézem: „Adok neked földet az enyémből, csinálj saját hazát Románia közepén, zászlód már van. És mert nagylelkű vagyok, azonban tudnod kell, hogy tőlem nem várhatsz semmit, Románia vesz téged körül, én ellenőrzök mindent, én szabom meg körülötted a vámot... Semmid nincs, csak krumplid, és mit szólsz majd ahhoz, ha 50 euróba kerül egy kiló búza neked, mert nem terem meg nálad... Egyetemed nincs, évi 500 ezer euró lesz a tandíj, ha román egyetemeinkre jársz..., 100 ezer euróban szabom meg neked a vízumot, ha ki akarsz menni Románia közepéből valamerre, nincsenek reptereid...” És így tovább.
A gyűlöletnek és ostobaságnak ezt az egyvelegét még mi magunk sem hallottuk. De lépjünk: „befogadtalak az én országomba, földet, vizet, kenyeret adtam neked, őseim befogadtak, mert nyomorult módon hányódtál...” Nos, ezen a szinten őrjöng a román Valentin. És még hozzáteszi, hogy viselkedjünk úgy, mint a többi befogadott: a lipován, a tatár, a török, a bolgár! Tenném hozzá: a szintén ajándékba kapott Dobrudzsában „átvételkor” 8% vallah-román lakott...
És tovább: azt sem tudja, miben különbözik az iráni, ókori blak törzs a mai románok őseitől, a valahoktól. Írni is a „román blakoktól” tanult meg a székely... Nem bonyolítom, csak azért idézem, hogy tudjuk, milyen szinten is megy a játék életre-halálra.
Amúgy Kézai Simon krónikást, Churchill angol miniszterelnököt lebácsizza. Nos, íme az „európai kultúra védőbástyájának” (idézet: Nicolae Ceauşescu) román csúcsa ma. Bizonyosan van annyi osztálya, mint a nagybányai gyorsvonatnak.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma,

Maros, Hargita és Kovászna megyékből álló régiót javasol Dorin Florea
Marosvásárhely központú, „főleg" Maros, Hargita és Kovászna megyét magába foglaló közigazgatási régió megalakítását javasolta szerdán a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) társelnökeinek egy nyílt levélben Dorin Florea, Marosvásárhely ellenzéki polgármestere.
A csaknem fele-fele arányban románok és magyarok lakta város 13 éve tisztségben lévő polgármestere több ízben állást foglalt amellett, hogy Marosvásárhely régióközponttá váljék: legutóbb a március 10-i marosvásárhelyi demonstráció alkalmából a székelyföldi autonómia híveitől kért ehhez támogatást.
Az USL vezetőihez intézett levelében azzal érvelt, hogy „hatalmas kockázat" lenne a vegyesen lakott térséget egy olyan közigazgatásra bízni, amelynek nincs tapasztalata az etnikumközi gondok kezelésében. Florea felhívását a Fekete márciusként emlegetett, 1990-es etnikai összecsapások 23. évfordulójára időzítette. Kifejtette: az akkori feszültségtől jutott el a város a mai „etnikumközi harmóniáig", ami egyedülálló tapasztalathoz segítette hozzá. Florea szerint ez a tapasztalat teszi alkalmassá Marosvásárhelyt arra, hogy a „Maros, Hargita és Kovászna megyét (is) magában foglaló régió" központja legyen.
Marosvásárhely jelenleg a hat erdélyi megyét felölelő hetes számú fejlesztési régióhoz tartozik, amelynek Gyulafehérváron van a központja.
Victor Ponta miniszterelnök korábban azt javasolta, hogy a jelenlegi fejlesztési régiókat emeljék közigazgatási rangra Romániában.
MTI
Erdély.ma,

Valentin Stan, az autonómiapárti román professzor
A sepsiszentgyörgyi március 15-ei ünnepségen magánszemély- ként jelen volt Valentin Stan. A történelemprofesszor, elemző, tévés személyiség kisebbségvédelemből doktorált, és a román gyakorlattól homlokegyenest eltérő módon közelít Székelyföld problémáihoz. Nem csoda hát, hogy a Kötődések című nagy nézettségű adását az új hatalom tavaly nyáron megszüntette.
Valentin Stan érdeklődve figyelte a sepsiszentgyörgyi központi ünnepséget, fordítóval hallgatta a beszédeket, és nem idegesítette, hogy a rengeteg székely zászlóval felvonuló tömeg autonómiát kért Székelyföldnek. Amíg az autonómia benne van az 1918-as Gyulafehérvári Határozat 3. pontjában, addig azt gondolom, hogy az autonómiáról tárgyalni lehet ebben az országban, főleg, ha ezt a magyar közösség a demokrácia szabályainak betartásával kéri, erről pedig a román parlamentben kell döntést hozni, ezzel kapcsolatosan pedig nem látok semmi problémát, nyilatkozta Valentin Stan. Majd így folytatta: az egészen természetes, ha egy ilyen létszámú, és ilyen erős nemzeti közösségnek eszményei legyenek.
Nagyban megkönnyítené a területi autonómiáért folytatott harcot az, ha a székely megyéket nem csatolnák román többségű régióhoz az ország területi újrafelosztásakor, a magyaroknak nincs más lehetőségük, minthogy következetes, és kitartó munkát végezzenek, és csak akkor járhatnak sikerrel, ha megtalálják azokat a kommunikációs csatornákat, amelyekkel együttműködésre tudják bírni a román közösséget is, hangsúlyozta Valentin Stan.
A székely zászló kitűzése semmilyen problémát nem kellene jelentsen, ez a közösségi identitás kifejezésének egyik alapvető szimbóluma. És ha megnézzük az utóbbi napok történéseit, amelyek során kétségbe vonták e jelkép használatát, akkor látható, amint most a hatalom kénytelen elismerni, hogy a zászló kitűzhető az önkormányzatok épületeire, tehát ez a visszalépés, amire a román hatalom kényszerült egy fölösleges, és ostoba botrány után, azt bizonyítja: a székelyeknek ez ügyben igazuk volt, mondta a román professzor.
Duna Tv
Erdély.ma,

Nem vonják vissza Victor Ponta doktori címét
Az oktatási minisztérium elutasította a Bukaresti Egyetem szakértői jelentését, amely szerint Victor Ponta plagizált a doktori disszertációjában, és nem vonja vissza a kormányfő doktori címét.
Erről a tárca szerdán tájékoztatta a Gandul.info-t, miután a lap hivatalos álláspontot kért Ponta plágiumügyében. E szerint az oktatási tárca csupán az Országos Etikai Tanács (CNE) álláspontját tudja elfogadni, amely szerint a miniszterelnök tisztességes úton szerezte a doktori címét. A minisztérium arra hivatkozik, hogy törvény szerint csupán a CNE illetékes a köztisztséget betöltő személyek tudományos munkásságában elkövetett esetleges csalások kivizsgálásában.
Mint ismert, a plágium tényét elsőként az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) állapította meg tavaly júliusban Victor Ponta doktori dolgozatával kapcsolatban. Ám a testületet ülése idején Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter egy rendelettel átszervezte, és döntéseit érvénytelennek nyilvánította.
Ezt követően az oktatási minisztériumnak alárendelt Országos Etikai Tanács (CNE) szakmai bizottsága – melynek összetételét Liviu Pop szintén megváltoztatta – arra a következtetésre jutott, hogy a miniszterelnök disszertációja nem minősíthető plágiumnak.
„Szabad szemmel láthatóan csalt”
Az ügyet azonban a Bukaresti Egyetem is megvizsgálta, mert a politikus a fővárosi felsőoktatás intézmény jogi karán védte meg a dolgozatát. A rektor felkérésére készített szakértői véleményezés megállapította: a dolgozat „nyilvánvaló plágium". A véleményezést a jogtudományok három szaktekintélye készítette: Simina Tănăsescu, a bukaresti jogi kar professzora, Vlad Constantinesco, a strasbourgi egyetem oktatója és Claudia Ghica, a párizsi Sorbonne Egyetem jogi fakultásának dékán-helyettese.
A Bukaresti Egyetem a jelentés közzététele után fordult Ecaterina Andronescu oktatási miniszterhez, vonja vissza Ponta doktori címét. A tárcavezető korábban több alkalommal is azt nyilatkozta, „nincs ideje” ezzel az üggyel foglalkozni. Tavaly novemberben egyetemi professzorok, tudósok, kutatók nyílt levélben kérték az oktatási minisztert, hogy vonja vissza a kormányfő doktori címét.
Az ügyben tavaly a maszol.ro is megkeresett egy doktorátusvezető egyetemi professzort, aki – név nélkül nyilatkozva – a kormányfő interneten hozzáférhető doktori dolgozatát megvizsgálva szintén megállapította: a politikus „szabad szemmel láthatóan” a forrásmunkák megjelölése nélkül másolta a disszertációja nagy részét.
Maszol.ro,

Katolikus vallásoktatásra jár a gyerekek többsége
Hargita megyében római katolikus vallásoktatásban részesül a legtöbb diák.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség összesítése szerint a megyebeli iskolákban 80 katolikus, 55 református, 25 unitárius és 21 ortodox vallástanár, illetve lelkész tart vallásórákat. Az államilag elismert egyházakhoz tartozó gyerekeknek alkotmányos joguk a saját felekezetüknek megfelelő vallásoktatás – mondta el nemrég Bogos Mária, a vallásoktatást ellenőrző tanfelügyelő. Kiskorú gyerekek esetében a szülők vagy gyámok, a nagykorúak esetében pedig ők maguk döntenek arról, hogy részt vesznek-e a vallásórákon. Amelyik gyerek nem jár erre az órára, az vagy hazamegy – ha utolsó órától van szó –, vagy pedig az iskolában tölti el a vallásóra alatti időt, felügyelet mellett – közölte a tanfelügyelő. A kerettanterv szerint minden oktatási szinten heti egy óra vallás szerepel az órarendben, kivételt képeznek a teológiai osztályok. Hargita megyében hat középiskolában működik teológiai osztály is.
Vallásoktatás az előkészítő osztályokban is zajlik, a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően – mondta el a tanfelügyelő. Kifejtette, nem szigorúan felekezetinek, inkább erkölcsi nevelésnek nevezhető ez az oktatás, melynek során a gyerekek szocializációt, a keresztény erkölcsi értékrendet, a másság tiszteletét sajátítják el különböző versek, példázatok nyomán. Ugyanakkor a vallási ünnepek, így a karácsony, húsvét is nagy hangsúlyt kapnak.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro,

Közlemény: Szabó Ödön „ünnepi” beszédének margójára
Mély felháborodással olvastuk az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján tartott nagyváradi RMDSZ-es ünnepségről szóló sajtóbeszámolókat, melyek szerint Szabó Ödön Bihar megyei ügyvezető elnök nemzeti ünnepünkhöz nem méltó, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének személyét sértő kijelentéseket tett. A „nemzeti oldal” gyalázására kiélezett, gyűlölködő beszédében az RMDSZ-es politikus Tőkés Lászlót a magyarság megosztásáért, illetve a Nagyváradon és az országban felerősödött magyarellenességért vonta felelősségre.
Szabó Ödön beszéde egyik tipikus példája annak, ahogyan az RMDSZ kommunikál saját kudarcairól. Adólejeinkből busásan megfizetett érdekképviseletünk képtelen megvédeni intézményeinket, képtelen konkrét és tartós eredményeket felmutatni a kisebbségi és nyelvi jogainkért vívott küzdelemben, képtelen visszaszerezni erdélyi magyar közösségünk elkobzott ingatlanjait, miközben a hatalmon lévő elvbarátaik jelképeink szabad használatát korlátozzák, és még Székelyföld puszta létét is tagadják. Mindezért pedig Tőkés Lászlótteszik felelőssé?
Talán Tőkés László, vagy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szavazta-e meg a közalkalmazotti bérek 25 százalékos csökkentését? Kinek a lelkiismeretét kellene terhelnie, hogy a mai napig nincs államilag finanszírozott, önálló magyar felsőoktatásunk, nincs autópályánk? Talán Tőkés László hibája, hogy Székelyföld és Partium Európa legszegényebb régiói közé tartoznak, vagy az, hogy az átlagbér Bihar megyében országos szinten a legutolsók között van?
Hány évig is volt az RMDSZ kormányon? Hány RMDSZ-es politikus keveredett ezalatt az idő alatt korrupciós botrányba? Vajon bihari politikusaink vagyonnyilatkozatára tekintve nem az derülne-e ki, hogy a bihari magyarság érdekei helyett saját érdekeik mentén politizálnak Bukarestben?
Mindezen kérdésekre természetesen hiába várnánk választ vagy magyarázatot a bihari RMDSZ prominenseitől, hiszen tapasztalatból tudjuk, hogy az igazsággal való őszinte szembenézés, és saját kudarcaik beismerése helyett felelősséghárítással és bűnbakkereséssel próbálják leplezni súlyos hibáikat. Ez a bűnbak most éppen az a Tőkés László, aki huszonhárom évvel ezelőtt szembe mert szállni a kommunista hatalmaskodókkal, és azóta is következetesen kiáll erdélyi népünk szabadsága és önrendelkezése mellett. Teszi ezt annak ellenére, hogy a közpénzen meggazdagodott képviseletünk mindent megtesz munkájának ellehetetlenítésére, nem sajnálja a pénzt az egykori bajtársak megvásárlására, mocskolódó bulvárkönyv finanszírozására, a közvélemény manipulálására.
Erdélyi magyarságunk megosztásáért egyedül az az érdekcsoport felelős, amely folyamatosan kiszorította köréből mindazokat, akik másképpen gondolkodtak a közképviseletről, az erdélyi magyarság érdekeiről, jogainak védelméről. Az elmúlt hónapokban kiderült, hogy bármit elvehetnek tőlünk, az apró lépések politikájával kialkudozott vitathatatlan eredmények – mint amilyen a Szacsvay Imréről elnevezett magyar tannyelvű iskola – csak látszateredmények maradnak, ha nem tudjuk ezeket megvédeni.
A Nagyváradon és az országban felerősödő magyarellenességgel kapcsolatosan pedig elmondható: éppen az a posztkommunista Ponta-adminisztráció gerjeszti, amellyel az RMDSZ titkos paktumokat kötött, és amelynek regnálásához hallgatólagosan a maga eszközeivel is asszisztál. A Tőkés László személyét támadó „ünnepi beszédével” az újabban Bukarestben kilincselő Szabó Ödön éppen az erdélyi magyarok elleni intézkedéseiről Európa-szerte elhíresült Ponta-kormány iránti elkötelezettségét igazolta, gesztusa bizonyára nem marad meghálálatlanul…
Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke
erdon.ro,

Tudományos keret a régiós törekvésekhez
A Partium Társadalom- és térszerkezet című kötetet mutatták be kedden kora este a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Bartók termében.
A dr. Szilágyi Ferenc és Zakota Zoltán (mindketten a PKE adjunktusai) által szerkesztett könyv bemutatóján elsőként Horváth István, az eseményt szervező Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) elnöke beszélt a céh tudományos szakosztályának célkitűzéseiről. Megemlítette, hogy a szakosztály olyan tudományos eredményeket kíván bemutatni, pódiumbeszélgetések, konferenciák, könyvbemutatók, stb. formájában, amelyek a Partiumhoz kötődnek. A kötetről, amit eredetileg dr. Süli-Zakar István a Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszékének vezetője mutatott volna be, végül Balogh Brigitta a PKE tudományos titkára mondott bevezetőt.
Balogh Brigitta kifejtette, hogy a XX. század első felében jöttek rá a filozófusok arra, hogy a tér nem homogén, hanem az egzisztenciális terek jelentéssel bírnak számunkra, és az hogy, mi egy-egy teret történelmi, társadalmi térnek nevezünk, az ennek a szemléletváltásnak az eredménye. E szemléletváltás nyomán vannak a térnek olyan pontjai, amelyekhez az összes többit viszonyítjuk. A térről történő gondolkodás egyik meggyökeresedett fogalompárja a centrum – periféria, de ez a szemlélet ma már nem tükrözi a valóságot, és például az EU-s fejlesztési programok alkalmasak arra, hogy a gyakorlatban lebontható legyen ez a mentalitást. Társadalmi, kulturális kiegyenlítődésre van szükség” – fogalmazott Balogh Brigitta, aki hozzátette, hogy a most megjelenő kötet egyik erény e az, hogy gyakorlati segédkönyvként szolgál ennek a célkitűzésnek az elérésében.
Regionalizálás
A kötet egyik szerkesztője, dr. Szilágyi Ferenc felidézte a könyv megszületésének előtörténetét és körülményeit. Mint mondta, 2007-ben egy magyarországi kutatótól származó ötletet frissítettek fel és valósítottak meg 2011-től kezdődően Zakota Zoltánnal együtt. Szándékuk az volt, hogy térszekezeti szempontból vizsgálják a partiumi régiót. E munkát három egyetem öt kutatója kezdte el, de a kutatás során újabb és újabb kérdések merültek fel, mint például közlekedésföldrajzi, demográfiai, turisztikai, oktatási, stb. kérdések, a schengeni csatlakozással kapcsolatban felmerülő problémák, melyekre szintén választ kívántak keresni. Ez oda vezetett, hogy a most kiadásra került kötetben végül tizenhét szerző tizenhat tanulmánya kapott helyet, sőt, mint Szilágyi Ferenc elárulta, már készül a második kötet, amelyben a fő hangsúly a román-magyar határsáv romániai felére fog esni, és nem pusztán a partiumi régiót, de a teljes román-magyar határszakaszt vizsgálni fogja. Végezetül Szilágyi Ferenc elmondta, hogy Románia jelenleg régiócsináló lázban ég, holott, mint fogalmazott, a régiókat nem csinálni kell, hanem el kell ismerni a már létező régiókat. Hangsúlyozta, hogy a központból az emberekre ráerőltetett régiók nem működnek, ezért a kormányzat régiókialakító akarata összhangban kell legyen a helyi közösségek reálisan létező regionalizmusával. A most bemutatott kötetnek is az az egyik fő célja, hogy tudományos keretet adjon a regionalizálási folyamatnak – szögezte le. A kötetbemutató utolsó részében a megjelent érdeklődők tették felkérdéseiket a kötet szerkesztőinek.
Pap István
erdon.ro,

Hermann Gusztáv Mihály
RE: SZÉKELYSÉG TÖRTÉNETE
Védőbeszéd "tévelygő történészekért"
Hermann Gusztáv Mihály gondolatai a Marius Diaconescu Mit şi manipulare în conştiinţa secuilor prin manualul de istorie a secuilor című cikkében megfogalmazott bírálatról.
Miután első körben átestünk a román közvélemény nemzet és fajvédő részének erőteljes, olykor acsarkodó támadásain mi, A székelység története című kiadvány szerzői-szerkesztői már vártuk a román szakmai kritikát. Kritikát vártunk, de megintcsak ledorongolás lett a vége.
A Historia című folyóiratban megjelent bírálat szerzője Marius Diaconescu, a Bukaresti Tudományegyetem Történelem Karának adjunktusa. A cikk, mindjárt a legelején, munkánk tankönyv státuszát boncolgatja, kifogásolva, hogy a szerzők az előszóban igencsak próbálják hangsúlyozni és indokolni írásuk tudományos jellegét, illetve annak szükségességét. Marius Diaconescu úr vagy nem tudja, vagy nem akar tudomást venni arról, hogy a szerzők nem csak a román közvélemény (illetve a román történész-társadalom e közvélemény elvárásainak megfelelni akaró része) ellenszenvével és támadásaival kell szembenézzenek. Legalább ilyen mértékű támadás volt várható (és be is következett) a székely-magyar radikálisok részéről, akik tudományos alapokon vállalhatatlan eredetelméletek és egyéb – a könyvben nyilván nem szereplő –, részben történetileg öröklött, de legalább ugyanolyan mértékben újabban kreált mítoszok tényként való megjelenítését kérik számon a szerzőktől. A székely-magyar közvélemény számára meg kellett tehát indokolni ezt az alapállást, noha sejthettük volna, hogy a román kritika ennek kapcsán (is) ironizálni fog. A szerzők előre tudták, hogy mindenképpen két malomkő közé kerülnek, e két malomkő pedig dolgozni fog keményen. Tessék elhinni, nem egy kellemes állapot!
Ugyanitt Marius Diaconescu azt fejtegeti, hogy ez az általa tendenciózusnak bélyegzett „tankönyv” – talán tisztázzuk: valójában kézikönyv és oktatási segédanyag –,
veszedelmes hamis állításaival az érzelmileg könnyen befolyásolható ifjú korosztályt célozza. Ebből annyi igaz, hogy ez az a korosztály, amelynél – a történelmi nevelés tekintetében – először fordítható a szó komolyra. De a szerzők igyekeztek tartózkodni az érzelmi túlreagálástól, inkább tényeket próbáltak közölni, szükség szerint magyarázni. Úgy tűnik viszont, ez másoknál generált – éppen ellenkező előjelű – érzelmi túlreagálást.
A székely eredetmítoszok: a hun leszármazástól a magyarig – ez egy alcím Marius Diaconescu úr kritikájában. És legalábbis megtévesztő: azt sejteti, hogy a könyv mítoszok alapjaira építkezik, eképpen áltatva-ámítva az ifjú korosztályt. A szövegben azt olvashatjuk, hogy „a tankönyv szerzői, miután szelektív módon felsorolnak néhány elméletet, azt sejtetik az olvasóval, hogy a székelyek magyar eredetűek”. Nos, aki bírál egy szöveget, az olvassa el azt, ha pedig nem érti, kérje avatott tolmács segítségét! Mert az illető részben világosan kifejtjük: az akadémia-közeli tudományos körökben két elmélet van ma vitában: az ótörök (türk) leszármazás, illetve a magyar eredet elmélete. A fejezetszerző ezt a két elméletet egyenlő súllyal és terjedelemben elemzi, nem foglal állást egyik mellett sem. Azért nem, mert a kérdés még a legilletékesebb tudományos körökben is annyira vitatott, hogy egy összegző jellegű munkában korai volna az állásfoglalás. A könyvet megjelenése előtt átolvasó VII. osztályos gyerekek ezt megértették, ezért mi úgy gondoltuk, hogy a történészeknek sem jelent majd problémát… Egyébiránt – ismét hangsúlyozom – a székelyek magyar eredetének tana nem mítosz, mint Marius Diaconescu úr állítja, hanem egy tudományos alapú elmélet, ismert régész-történészek és nyelvészek (köztük akadémikusok) vallják, tekintélyes szakkiadványokban, véleményüket mi is idézzük, de tessék más forrásokból bővebben utánanézni! Másfelől, ma már románul is, de valamely világnyelven mindenképpen akadna a székely eredetkérdésről korszerűbb munka, mint a Marius Diaconescu által ajánlott G. Popa-Lisseanu 1933-ban kiadott brosúrája, mely a románok székelyföldi őshonosságának bizonyítása okán előszeretettel hivatkozik a román forráskritika által is hamisnak minősített oklevelekre (ezekről lásd Maria Holban: Din cronica relaţiilor româno-ungare în secolele XIII-XIV. Bucureşti, 1981.), amellett, hogy egész elemzése, forráskezelése és szelekciója fondorlatos, bevallottan propaganda-jellegű: a román és az európai közvéleményt próbálja meggyőzni a székelyekkel kapcsolatos akkori román hivatalos álláspontról. E propaganda jegyében magyar fordítás is készült róla, majdnem olyan rossz, mint az interneten keringő román zug-fordítás az itt vitatott székely történelemkönyvről… (Melyben Juliánusz barátból prietenul Iulian lett – hacsak időközben ki nem javították…)
A székely kiváltságok mítosza című alfejezetben Marius Diaconescu e kiváltságok általunk vázolt módját kifogásolja: mindenekelőtt a székelyek kollektív nemességének fogalmát. Szerintem a tankönyv világosan kifejti, hogy ezek katonai alapú csoportos előjogok. Marius Diaconescu, ha figyelmesen elolvasta volna A székelység közigazgatási szervezete című (7. számú) fejezetet, akkor e székely kiváltságok analógiáira is talál bőven utalást, Magyarország- és Erdély-szerte, tehát a könyv egyáltalán nem állítja be a székely szabadságokat valami mitikus egyedi dolognak. Ő ennek ellenére keményen ironizál: „A ’történész’ uraknak fogalma nincs arról, mit jelentett nemesnek lenni a középkori Magyarországon, és összetévesztik a székelyek kollektív szabadságjogait, mindenekelőtt a katonai szolgálatokért cserébe kapott adómentességet, a nemesi kiváltságokkal. Vajon ez a tankönyvszerzők történelmi ismereteiknek súlyos hiányát mutatja, vagy szándékos manipuláció?” No, itt azért álljunk meg egy szóra! Figyelmébe ajánlom Marius Diaconescu „kollégának” – hadd legyek ezek után én is ironikus –, hogy az általa kifogásolt mondat így szól: „Az 1562. évi felkelésig elméletileg […] a székely jogilag teljesen egyenlő s kivétel nélkül nemes volt.” Ez az „elméletileg” jelzi, hogy a dolgok nem álltak egészen így… De nemcsak e beékelt szó jelzi, hanem az ezt megelőző másfél oldal taglalja a székelység belső rétegződését, a székelyek három rendjét, amelyek ismertetéséből kiderül, szó nincs tényleges egyenlőségről, egyenlő nemesi státusról, sem vagyoni, sem társadalmi szempontból.
Ami engem illet, eddigi írásaimban többször foglalkoztam a kérdéssel, és következetesen kerültem a székelyek kollektív nemességének, mint fogalomnak a használatát, mert a székely szabadságokat magam is más, katonai alapon kiváltságozott csoportok kedvezményeivel azonos lényegűnek tartom. Persze, egy fővárosi történésztől nem várható el, hogy kövesse a vidéki szellemi élet minden szakterületébe vágó rezdülését, még akkor sem, ha az illető tanulmányok olyan helyeken jelennek meg, mint az Erdélyi Múzeum Egyesület, Debreceni Egyetemi Kiadó, Böhlau Verlag (Köln – Weimar – Wien), avagy a Columbia University Press kiadványai. Kollégám (így, csipkelődő idézőjelek nélkül), aki a megfelelő fejezetet írta a könyvben (személy szerint Mihály János) viszont fontosnak vélte a székelyek „elvileg” létező kollektív nemességére való utalást, én pedig a szerkesztés során úgy döntöttem, hogy ezt a szövegben hagyom. Miért? Mert a királyság-kori forrásokban
több helyen találkozunk e fogalommal,
így például Verancsics Antal krónikájában („a nemesség, amelynek [a székelyek] közösen mindannyian örvendenek”). Másfelől, összevetve a középkori Magyarországon létező, katonai alapon szervezett autonóm közösségek kiváltságait, a legtöbb hasonlóság a székelység, illetve az ún. „szepesi lándzsás nemesek” között mutatható ki (el addig, hogy kizárólag e két közösségben volt érvényesíthető az ún. „fiúleányság” joga, vagyis az, hogy egy kiváltságos székely, vagy szepesi lándzsás család férfiágának kihalása esetén a leányág örökli a jogokat, de a katonai kötelezettségeket is). A szepesi lándzsásokat eleve nemeseknek nevezi a középkori magyar jog, a székelyek pedig annak tartják magukat: véletlen csupán? Maga Werbőczy is azt állapítja meg Hármaskönyvében, hogy a székelyek „teljesen külön törvények és szokások szerint élnek”. Ennek alapján, a Magyarországra telepedett székelyek esetében, a vármegyei hatóságok még a 18–19. század fordulóján is minden további nélkül elfogadták a család valamely elődjének az 1614-es (Bethlen Gábor féle) székely lustrán való szereplését, mint magyar nemességét igazoló tényt. Utóbbi jelenségről román nyelvű, Secuii. Istorie – cultură – identitate (Pro-Print, Miercurea Ciuc, 2009.) című könyvemben is írok, dokumentumok alapján, tessék elolvasni!
A románok – mint a székelyek szolgái a címe Marius Diaconescu kritikai írása következő részének. Ez, elvileg, a székelyföldi románokról szólna. A cikkszerző által hivatkozott tudományos viszonyítási alap itt I. I. Rusu műve: Românii şi secuii. (Bucureşti, 1990). Hát erről megint vitatkozhatnánk: kapásból cáfolható, ellentmondásos vagy ellenőrizhetetlen állításaiból-adataiból csupán a legszembetűnőbbeket gyűjtötte csokorba és cáfolta Benkő Elek (az ELTE régész-történész professzora) a Magyar Tudomány. 1991/11. számában. Különösen bővelkedik nyilvánvaló tévedésekben Ioana Cristache-Panait néprajzi tanulmánya, melyet a szerkesztők, Rusu munkájának kiegészítéseképpen, a könyv második felében helyeztek el. Utóbbi sem a vidéket, sem a kutatáshoz szükséges magyar nyelvet bizonyíthatóan nem ismeri, ellenben habozás és válogatás nélkül románnak minősít minden útjába kerülő fából faragott emléket, ezekből pedig a Székelyföldön akad elég. Vitatott kézikönyvünk székelyföldi románokkal kapcsolatos állításai közül Marius Diaconescu leginkább azt kifogásolja, hogy a szerzők szerint a románok a székelyek „szolgáiként” érkeznek ide, illetve, hogy jelentősebb arányban a 17. századtól számolhatunk velük. Nos, ezen nincs mit magyarázkodnunk: a székelyföldi románok a 19. század közepéig jobbágyok és zsellérek voltak, kivéve, ha valamiképpen – kezdetben leginkább „fiúleánnyal” kötött házasság révén – sikerült bekerülniük egy kiváltságos székely családba. Nem feltétlenül voltak a székelyek jobbágyai és zsellérei, hiszen nagy részük a székelyföldön birtokos vármegyei nemesek „szolgáló embere”. Ez utóbbi kifejezést ne értsük félre, a magyar történeti szakirodalomban ez együtt jelöli a jobbágyokat és zselléreket, nincs benne semmi sértő, csupán körvonalaz egy társadalmi állapotot. Ami a másik kifogást illeti: a könyv szerzői jelzik ugyan, hogy „a románok székelyföldi jelenlétével már a királyság korában számolnunk kell”, ám számarányuk jelentősebb növekedését a rendelkezésre álló demográfiai források a 16. század végétől kezdődően adatolják, de főleg a következő században. Mi alapján állítsunk egyebet? Egy feljegyzését 1584-ben író olasz jezsuita nyomán, aki átutazóban azt állapítja meg, hogy „a székelyek között elvegyülve sokan vannak románok is”? Mi az, hogy „sokan”? Ezzel ellentételezzük a különféle – pontos ténymegállapításra, számszerűségre törekvő – összeírásokat? Ne tessék velünk szórakozni! Különben is, és még egyszer: igen, voltak a Székelyföldön románok, oktalanság tagadni, nem is tesszük. És elnézést kérünk, azért írtunk csak ennyit róluk, mert könyvünk címe A székelység története. E kérdés bővebb megismerésére ajánljuk A többség kisebbsége. Tanulmányok a székelyföldi románság történetéről címen, a csíkszeredai Pro-Print kiadónál, 1999-ben megjelent könyvet (szerkesztők Bárdi Nándor és Hermann Gusztáv Mihály; román nyelvű tartalmi kivonatokkal).
A következő alcím Marius Diaconescu cikkében: Urbánus legenda: a románok rablásai és gyilkosságai a Székelyföldön az első világháború idején. A fő kifogás itt – röviden –, hogy a könyv a román csapatok székelyföldi bevonulását és ténykedését megszállásként állítja be. Nos, egész Erdély vonatkozásában – ahol, mint tudjuk, és megint csak ostobaság volna tagadni – a lakosság többsége román nemzetiségű, a kérdés egészen másképp tevődik fel, mint a területileg-népességileg összefüggő tömböt alkotó Székelyföld esetében, ahol viszont a lakosság túlnyomó része székely-magyar. Ez a lakosság, amely el addig egy másik országban élt, más állampolgársággal, a bevonulókat nem fogadhatta virágesővel. A bevonulók viszont értelemszerűen megszállókként viselkedtek. Igenis, voltak rablások, dúlások, verések, kínzások, deportálások és nem kevés polgári emberáldozat. Ezekről pedig vannak dokumentumok. Elvégre háború volt, nem fáklyásmenet. Korábbi történelemkönyvek próbálták ezt másképpen tálalni, de ki hitt nekik?
Aztán a könyvszerzők a kommunista nosztalgiázás vétségébe esnek: a Tanácsköztársaságot létrehívó magyar bolsevik forradalmat – Marius Diaconescu szerint – polgári forradalomként tüntetik fel. Itt egy – nagyjából általános iskolai szintű – apróságra bátorkodnék felhívni a figyelmet: hogy Magyarországon 1918-19-ben két, egymást időben követő forradalom zajlott. Az egyik, 1918. október 31. és 1919. március 21. közötti ún. őszirózsás, jellegét tekintve polgári demokratikus forradalom, vezéralakja gróf Károlyi Mihály. A második 1919. március 21-től augusztus 1-ig, a szovjet típusú Tanácsköztársaság bolsevik forradalma. A könyv szerzői ennek megfelelően tárgyalják a székelyföldi eseményeket. Kétségkívül, voltak társadalmi feszültségek, és voltak székelyek, akik orosz fogságba esvén, majd a pesti események forgatagában, a bolsevik eszmék hatása alá kerültek, de távolról sem ez volt a jellemző, a könyvből sem ez derül ki.
A kritikai elemzés azt is kifogásolja, hogy a könyv szerzői a háború utáni román agrárreformot teszik felelőssé amiatt, hogy a két világháború közti időszakban – főképpen az általános válság idején – a székely gazdaság, a falvak népe nehézségekkel küzdött. Természetesen mi is tudjuk, hogy a kisbirtok-rendszerre és kisiparra épülő székely gazdaság nem a 20. századra termett. De az is tény, hogy főleg a székely közbirtokosságok – román agrárreform okozta – erdő- és legelőveszteségei súlyos csapást mértek a székelyek megélhetésére, amelyben a legrégibb időktől fő szerepe volt az állattartásnak és fakitermelésnek, megmunkálásnak. És nem igaz, hogy a korábbi, a kettős monarchia idején kialakult székelyföldi gazdasági problémákról (bezzeg, ugye…) nincs szó a könyvben: tessék megnézni a 17. fejezetet, kiemelten a 122–124. oldalakat!
Hogy pedig a Regátba ideiglenesen kivándorló székely csak alantasnak tekintett munkakörökben jutott volna kereseti lehetőséghez, mert képtelen volt megtanulni románul, és nem volt neki semmiféle mestersége, szaktudása? Nono! A román királyi palota, meg számos jelentős bukaresti köz- és magánépület emelésén székely ácsok dolgoztak! Úgy tűnik, munkáltatóiknak megérte elviselni beszédükben a kétségkívül nem ritka nyelvhelyességi bakikat. Vagy ez is csak mítosz volna, kedves kolléga? És nem akarunk gonoszak lenni, de ezek után kikívánkozik: még Nagyrománia új nemzeti címerét is székely ember, Keöpeczi Sebestyén József tervezte!
Tovább pedig állítólag azt bizonygatjuk, hogy „a románok a felelősek a hortista [így!] közigazgatás alatti székely gazdasági krízishelyzet miatt”. Elnézést, én ezt így a szövegben nem találom… Erre vonatkozóan itt ennyi áll: „…Magyarország egy gazdaságilag leromlott országrésszel gyarapodott. Erdély ipara megcsappant, a mezőgazdasági termelés minőségileg visszaesett. A helyzetet súlyosbította a román hatóságok által végbevitt kiürítés is…” Ez nem vád, hanem ténymegállapítás. De akár számolhatunk: hány középület, iskola, vasútvonal, stb. épült a Székelyföldön az első világháború előtti húsz esztendőben, és hány az utána következő húszban? Azt hiszem, könnyű dolgunk lesz… Ami pedig a kiürítés kérdését illeti, tudjuk: a román hatóságok vitték a mozdíthatót, amit akár természetesnek tekinthetünk, ezért nem is kommentáltuk. Amúgy a második világháború éveit tárgyaló fejezet nem ad az illető korszakról egy mesterségesen derített képet: nem kendőzi a helyi székely lakosság és új közigazgatás közti súrlódásokat sem (ezt persze magyar radikálisok vetik szemünkre), továbbá nyíltan és tényszerűen elemzi a deportálások kérdését (ezt meg szintén, ugyanazok…). Ilyen a malomkövek közti állapot…
Utolsó, és egyben a legsúlyosabb vádat tartalmazó része a kritikának az, amelyikben a szerző etimologizál az autonómia, önrendelkezés, önkormányzat és önállóság fogalmai körül. A vád, amit egy későbbi, az Adevărul hasábjain megjelent cikkében bővebben kifejt, hogy mi, szerzők, véletlenül-tudatlanságból, netán szándékosan összemossuk e fogalmakat. A legnagyobb probléma az, hogy Marius Diaconescu úr, véletlenül-tudatlanul, vagy szándékosan az önállóságot independenţa-nak fordítja, ami – ennyit már mi is tudunk – függetlenséget jelent. Innen már csak egy lépés azt állítani – és a bírálat szerzője meg is teszi! –, hogy a székelyek úgy beszélnek az autonómiáról, hogy közben függetlenségre gondolnak. Hát igen, ha román volnék, valószínű, hogy nekem is kinyílna a bicskám… Kedves Marius Diaconescu úr, ezek nagyon kényes politikai-diplomáciai fogalmak, ne tessék játszani velük! Ne tessék visszaélni azzal, hogy olvasóinak túlnyomó többsége nem érti a magyar nyelvet. Önről viszont, aki ugyebár Budapest legrangosabb tudományegyetemén szerezte doktori oklevelét (ahol mellesleg az Ön által lesajnált régész kollégánk, az első fejezetek társszerzője, Sófalvi András is), tehát Önről joggal feltételezik, hogy jól érti azt! Pedig itt nem ez derül ki… Ne tessék hát efféle súlyos félremagyarázásokkal egy ország haragját ránk zúdítani, mert kijut abból nekünk anélkül is!
Tisztelt Marius Diaconescu Úr! Egyáltalán nem volna baj az, hogy mi vitatkozunk. Sőt, ez volna a normális. Merthogy én hiszek abban, amit George Duby, a francia Annales történész-iskola nagy öregje tanított: „Az az ember, akinek múltja más, mint az enyém, aki nincs megáldva ugyanazokkal a szenvedélyekkel, mint én, biztos vagyok benne, hogy nem ugyanazokra a következtetésekre jutna, mint jómagam.” Csakhogy az a gyanúm, kedves Marius Diaconescu Úr, hogy Ön inkább abban hisz, amit a híres-hírhedt bestseller-szerző, Dan Brown mondat ki egyik szereplőjével: „…A történelmet mindig a győztesek írják. Amikor két kultúra megütközik, a vesztes megsemmisül, és a győztes írja meg a történelemkönyveket. Amelyekben persze a saját ügyét ünnepli, az ellenfélét pedig becsmérli. […] A történelem, természeténél fogva, mindig egyoldalú beszámoló.”
Nem tudom, ezek után van-e értelme a vitának?
Transindex.ro,