Németh Zsolt: a székely zászló az autonómiát is jelenti
A román-magyar zászlóháború új elemmel gazdagodott: meg- büntették Bíró Lászlót, Csíkmadaras polgármesterét. Hargita megye prefektusa személyesen kereste fel a községházát, amelyen kint volt a címeres magyar lobogó. A kormánymegbízott 4000 lejes közigazgatási büntetést rótt ki a község vezetőjére idegen ország zászlajának kitűzésére hivatkozva.
A Duna Tv Közbeszéd című műsorában Csíkmadaras polgármestere telefonos beszélgetés során számolt be a prefektus látogatá- sáról. Bíró László ismertette a történet előzményeit is, miszerint 2008 óta volt kitűzve a községházán Magyarország jelképe, a piros, fehér, zöld zászló, amit ő egy tavalyi felszólítás után kicserélt a magyar nemzet történelmi szimbólumára, a piros, fehér, zöld lobogó címeres változatára. Ez pedig nem Magyarország hivatalos zászlaja, így a kormánymegbízott intézkedésének nem volt jogalapja, ezért törvényre viszik az ügyet, jelentette ki a polgármester.
A Közbeszéd vendégeként Németh Zsolt, a külügyminisztérium politikai államtitkára először is egyetértéséről biztosította Csíkmadaras polgármesterét, majd arról beszélt, hogy a romániai zászlóháború az új bukaresti kormány hatalomra kerülésével kezdődött el. Németh Zsolt úgy látja, hogy a feszültség kialakulásáért egyértelműen a román felet terheli a felelősség. A külügyminisztérium politikai államtitkára bízik abban, hogy miután a választási kampány után az új román hatalomban elfoglalják a kormánypozíciókat, megtalálják velük a párbeszéd módozatait.
Németh arról is beszélt, hogy ma délután a magyar és a román külügyminiszter telefonon hosszasan egyeztetett a kialakult helyzetről. Megfogalmazódott egy nyilatkozat, amelynek lényege az, hogy fennáll egy nézetkülönbség a székely zászló használatával kapcsolatban, de a magyar külügyminiszter elfogadta Corlăţeanu meghívását, és a közeljövőben Bukarestbe látogat áttekinteni a két ország kapcsolatait, számolt be az államtitkár. A találkozó során pedig terítékre kerül a szabad szimbólumhasználat kérdése is, hangsúlyozta Németh Zsolt.
Füzes Oszkár nagykövet kiutasításáról nincsen szó, a nagykövet mandátumának megfelelően járt el, a vita nem egy személyről szól, a vita a székely zászlóról szól, amelynek szabad használatára szeretnének megoldást találni, fejtette ki az államtitkár.
Németh Zsolt továbbra is kitart álláspontja mellett, miszerint szolidaritásként minél több magyarországi település tűzze ki önkormányzati épületére a székely zászlót.
Az államtitkár úgy gondolja, hogy Băsescuval a zászló-ügyben könnyen egyet fognak érteni.
A beszélgetés végén Németh kijelentette, hogy a székely zászló az autonómiát is jelenti, amiről pedig a magyar kormánynak határozott álláspontja van: ha a külhoni magyarok legitim szervezetei kérik az autonómiát, akkor a magyar kormánynak alkotmányos kötelessége, hogy támogassa őket az autonómiatörekvéseikben. Duna Tv
Erdély.ma,

Strasbourgban, az Európai Parlamentben elhűlve kérdezik képviselőtársaim, hogy mi történik Romániában. Egészen egyszerűen nem értik, miért okoz problémát bárki számára, hogyha egy őshonos nemzeti közösség az identitását kifejező és erősítő szimbólumait használja.
Victor Ponta kétharmados kormánya – megváltoztatva a változtatandókat –, a rossz emlékű Iliescu-rezsim 1990 eleji magyarellenes, rasszista kampányát másolja. Másképpen fogalmazva: Ponta és csapata az Iliescu- és Dan Voiculescu-félék kottájából disszonáns „gyűlöletzenét” játszik.
1990-ben a marosvásárhelyi „Fekete Március” ördögien megkomponált eseménysora a Szekuritáté restaurációját szolgálta. A véres etnikai konfliktust előkészítő magyarellenes nyilatkozatok sora és a manapság – főként a televízióban – hallható gyűlöletbeszéd és hőbörgések szinte szóról-szóra megegyeznek egymással. Mintha Romániában visszafordult volna az idő kereke…
A diktatúra bukását követő posztkommunista politikai restauráció hosszú évekre visszavetette Románia fejlődését és felzárkózását Európához. Mindannyian, országunk magyar és román nemzetiségű állampolgárai mind mai napig a kommunista hatalomátmentés következményeit nyögjük és árát fizetjük, elég, hogyha csak az eltékozolt állami vagyonra, az integráció elmaradása miatti pótolhatatlan éveinkre, vagy csődbe vezetett társadalmunkra gondolunk.
A Victor Pontát és társait kétharmados többséghez juttató románok nem ezt akarják. Meg vagyok győződve, hogy nemcsak mi, hanem ők sem akarnak újabb „Fekete Márciust”. Mircea Duşa és Codrin Munteanu volt székelyföldi prefektusok – hivatásuknak megfelelően – az idegenektől, a valódi ellenségektől védjék, és ne tőlünk féltsék a hazát, s hagyjanak fel a felelőtlen uszítással.
Felszólítom Victor Ponta román kormányfőt, hogy felelőssége tudatában vessen véget a felfokozott magyarellenes, idegengyűlölő kampánynak.
Románia területi épsége, szuverenitása, valamint állami jelképeink státusza attól nem sérül, ha a saját nemzeti szimbólumainkat is használjuk – sőt, ezáltal csak gazdagodik, színesedik az ország.
Meg kellene értenie már végre Bukarestnek: Románia attól csak erősebb lesz, hogyha közösségei képesek saját sorsukat irányítani, hiszen a különböző autonómiaformák nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem az egész országnak javára szolgálnak.
Ne vezessenek ki bennünket Európából! Annál is kevésbé, mivel az eddigi tapasztalataink szerint a románok Európát választják, és inkább elhagyják hazájukat…
Románia mindannyiunk országa: románoké, magyaroké egyaránt. A jelentős túlhatalommal rendelkező kormány inkább azzal foglalkozzon, hogy a már külföldre távozott hárommillió román nemzettársunkat haza vonzza olyanféleképpen, hogy jól fizető munkahelyeket és élhető országot teremtsen számukra. – Ezért választották az ország élére őket.
Strasbourg, 2013. február 7.
Tőkés László EP-képviselő Tőkés László EP-képviselő / MEP Sajtóirodája / Press Office
www.tokeslaszlo.eu
N Y I L AT K O Z A T

Tőkés László: ne vezesse ki Romániát kormánya Európából Tőkés László európai parlamenti képviselő nyilatkozatban szólította fel Victor Ponta miniszterelnököt, hogy vessen véget a felfokozott magyarellenes, idegengyűlölő kampánynak, és "ne vezesse ki az országát Európából".
Tőkés László úgy vélte, Victor Ponta kormánya az 1990-es marosvásárhelyi "fekete márciust" megelőző magyarellenes rasszista kampányt másolja. Az európai parlamenti képviselő szerint az akkori véres román-magyar összecsapást kiprovokáló posztkommunista visszahúzó erők évekre visszavetették Románia fejlődését és felzárkózását Európához.
Tőkés László úgy vélte: ma a Victor Pontát és társait kétharmados többséghez juttató románok sem akarják eltávolítani országukat Európától, ők sem akarnak újabb fekete márciust. A románok tömeges elvándorlása az országból azt jelzi, hogy ma a románok is Európát akarják. Az EP-képviselő szerint a román kormány képviselőinek a valódi ellenségektől, és nem az erdélyi magyaroktól kellene félteniük a hazájukat.
"Románia területi épsége, szuverenitása, valamint állami jelképeinek státusa nem sérül attól, ha a saját nemzeti szimbólumainkat is használjuk" - vélte Tőkés László. Szerinte Bukarestnek meg kellene értenie: Románia csak erősebb lesz, ha közösségei képesek saját sorsukat irányítani, hiszen a különböző autonómiaformák az egész ország javát szolgálják.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerint az Európai Parlamentben képviselőtársai nem értik, hogy miért okoz problémát bárki számára, ha egy őshonos nemzeti közösség az identitását kifejező és erősítő szimbólumait használja.
Kolozsvár, 2013. február 7., csütörtök (MTI)

Kiutasítással fenyegették meg Füzes Oszkár magyar nagykövetet
Martonyi–Corlăţean: kölcsönös érdek a feszültség csökkentése
Martonyi János magyar külügyminiszter és román kollégája, Titus Corlăţean csütörtök délutáni telefonbeszélgetésekor egyetértett: a feszültség csökkentése kölcsönös érdek, ezért az együttműködést „mindkét fél érzékenységének, a nemzeti közösségek természetes jogainak, valamint a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos európai elveknek” a figyelembevételével folytatják. A székely zászló használatával kapcsolatban bár megállapították, hogy véleményük eltér, és megegyeztek: a két ország közötti stratégiai partnerség alapján közös cél a kapcsolatok továbbfejlesztése. Egyeztettek arról is, hogy Martonyi tavasszal Bukarestbe látogat. Közben a belügyminiszter a kormányfő kérésére hatósági fellépést helyezett kilátásba más államok zászlóinak Románia területén való kifüggesztésével kapcsolatban. A címeres magyar zászló használata miatt máris négyezer lejes bírságot szabott ki Csíkmadaras polgármesterére Hargita megye prefektusa.
Martonyi János szerint Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet semmi olyat nem mondott a székelyföldi autonómia kérdéséről, ami ne lenne azonos a kormány álláspontjával. A magyar külügyminiszter csütörtökön kifejtette: Székelyföld autonómiájának témájában a magyar kormánynak 22 éve világos az álláspontja: ha egy közösség többsége valamilyen autonómiaformát igényel, és ezt demokratikus úton kifejezi, a többségnek figyelembe kell vennie ezt az igényt.
Szerdán ugyanis Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét Titus Corlăţean román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta meg, és kilátásba helyezte kiutasítását, amennyiben a nagykövet nem tér vissza „megbízatása keretei közé”. A külügyminiszter az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt nehezményezte, hogy a magyar nagykövet, a Realitatea hírtelevízió vendégeként szerdán este, újságírói kérdésre válaszolva Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi autonómiatörekvéseket.
Martonyi János a székely zászló ügyéről azt mondta, Magyarország partner a helyzet rendezésében. Kétségtelen, hogy jelenleg ebben Románia tud lépni, a zászlókitűzés miatti eljárásokat abba kellene hagynia – vélekedett. Arról is beszélt, hogy higgadtan kell kezelni a helyzetet, nem pedig abban a légkörben, amelyben a román média foglalkozik vele jelenleg. Kiemelte: nagyon fontos, hogy „a zászlóviadalt nem mi kezdtük”. Az elmúlt hónapokban már jelezték Romániának, hogy attól tartanak, az elmúlt két évben jól alakult kapcsolat, stratégiai partnerség a két ország között veszélybe kerül – emlékeztetett. Hangsúlyozta: bár erre gyakran kapták azt a választ, hogy nem kell aggódniuk, a székely zászló ügyében tanúsított román fellépés „a negatív gesztusok sorába tartozik”. Kijelentette, hogy egy közösséghez tartozást kifejező szimbólum kitűzése ma „európai minimum”.
A Realitatea élő háttérműsorába szerdán este a nagykövetségről bekapcsolódó Füzes Oszkár kifejtette: érthetetlen számára, miért zavarja a románokat a székely zászló, amely otthon van Romániában, a Székelyföldön. A műsorvezető – miután felhívta a figyelmét, hogy Románia nem ismerte el hivatalos régióként a Székelyföldet – azt kérdezte a nagykövettől: a magyar állam a Székelyföld „megalakítását” kéri-e Romániától, és hogy ez etnikai alapú területi autonómiaként valósulna-e meg. A diplomata azt mondta: ha ez a romániai magyarok kérése, akkor igen, mert a magyar állam a romániai magyarok kérését támogatja.
Füzes Oszkár szavait Magyarországnak a román belügyekbe való beavatkozásaként értékelte a műsorvezető és a többi vendég. A nagykövet román nyelven elmondott nyilatkozatát az est műsorai folyamán számtalan alkalommal felvételről visszajátszották. A nagykövet televíziós szereplését a később több csatornán is megszólaltatott román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértéseként értékelte.
„A nagykövet úr előtt már nem áll nyitva minden ajtó a román intézmények részéről, legalábbis ebben a pillanatban. Remélem, a következő napokban a kétoldalú diplomáciai csatornákon megpróbáljuk tisztázni az ügyet a budapesti hatóságokkal, és rábírni ezt a nagykövetet, hogy visszatérjen megbízatása keretei közé. Ha ez nem sikerül, akkor mandátuma idő előtt befejeződik Romániában” – szögezte le a román külügyminiszter.
Titus Corlăţean szerdán bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét és közleményt is kiadott, amelyben elfogadhatatlannak nevezte Németh Zsolt „beavatkozását”. A magyar külügyi államtitkár állásfoglalásában a székely jelképek használatának akadályozása ellen emelt szót kedden, és a „szimbolikus agresszió” beszüntetését kérte Bukaresttől.
Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke, az RMDSZ politikai alelnöke csütörtökön kifejtette: nincs szükség felesleges feszültségkeltésre a kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében. Az RMDSZ politikusa szerint a székelységnek joga van a székely zászló kifüggesztésére. Ugyanakkor hozzátette: Magyarországnak a külhoni magyarsággal kapcsolatos alkotmányos felelősségét úgy kell érvényesítenie, hogy minden ilyen ügyben kikéri az adott közösség legitim képviseletének véleményét, ebben az esetben az RMDSZ-ét. Borbély László szerint Németh Zsolt politikusként, nem pedig külügyi államtitkárként emelt szót a székely zászló ügyében, de a román fél reagálása is túlzott.
Az RMDSZ politikai alelnöke úgy vélekedett: a magyar–román viszonyban párbeszédre, a vitás kérdések tisztázására van szükség, és ennek egyik legjobb módja szerinte a magyar–román kormányközi vegyes bizottság összehívása lenne. Borbély László a diplomáciában szokatlannak nevezte azt, hogy Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet – szűkszavú nyilatkozatok helyett – több hírtelevízió vitaműsorában is részt vett, és hagyta: provokatív kérdésekkel vallassák, ráadásul románul, amely nem anyanyelve, ami – szerinte – nem használt az ügynek.
Tőkés László európai parlamenti képviselő nyilatkozatban szólította fel Victor Ponta miniszterelnököt, vessen véget a felfokozott magyarellenes, idegengyűlölő kampánynak, és ne vezesse ki országát Európából. Úgy vélte, a románok tömeges elvándorlása az országból azt jelzi, hogy ma a románok is Európát akarják. „Románia területi épsége, szuverenitása, valamint állami jelképeink státusa attól nem sérül, ha a saját nemzeti szimbólumainkat is használjuk” – vélte Tőkés László.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) károsnak tartja és elítéli a „mesterségesen létrehozott és felfújt” székelyzászló-ügyet, és felszólítja a román államot, hogy ne háborúzzon saját polgárai ellen.
BĂsescu nem foglalt állást
Traian Băsescu államfő elhárította csütörtökön az állásfoglalást a székely zászló kifüggesztése kapcsán folytatott vitáról. Leszögezte: csak akkor fog megszólalni, ha esetleg a magyar államfőnek „nem megfelelő” állásfoglalása lesz a kérdésben. Băsescu a brüsszeli EU-csúcsra való elutazása előtt sajtótájékoztatót tartott a bukaresti Henri Coanda repülőtéren. Arra az újságírói kérdésre, hogy az EU-csúcson akar-e tárgyalni a magyar küldöttséggel a székely zászló ügyéről, elmondta: ez nem tartozik a prioritásai közé, más témájú kétoldalú beszélgetést pedig csak akkor kezdeményez, ha alkalma lesz rá – tette hozzá. Băsescu nem kívánt reagálni Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet kijelentéseire sem. Hangsúlyozta: a nagykövetek és államtitkárok nyilatkozataira a külügyminisztériumnak kell reagálnia.
Szabadság (Kolozsvár),

Szolidaritásból magáénak vallja a székely zászlót a román újságíró
Sabin Gherman újságíró egy tegnapi cikkében felhívta a figyelmet arra, hogy bár bizonyos médiaorgánumok figyelemfelkeltő szalagcímek alatt tálalják a vészterhes gyorshírt, hogy a székely zászló lassan kiszorítja Hargita és Kovászna megyében a román állam szimbólumait, és közeleg a magyarok által keltett apokalipszis, a valóság ehhez képest az, hogy az ország több helyiségében ott lengedezik az adott település zászlaja. Mint írja, például Tordán végighaladva megfigyelhető, hogy a zászlórudakon a román trikolór, és az Európai Unió zászlaja mellett ott látható a város fehér-piros lobogója is, Aranyosgyéresen pedig a város sárga-kék zászlaja. Az emberek többnyire csaknem teljes nemtörődömséggel sétálnak el alattuk, de adott esetben hirtelen támadt büszkeséggel magyarázzák el az idegennek, hogy milyen lobogót láthatnak – írja Gherman.
Emlékeztet továbbá arra, hogy körülbelül két hónapja a Gorj megyei prefektus nagy örömmel közölte, hogy Victor Ponta miniszterelnökkel együtt tűzi ki az olténiai megye zászlaját a Păpuşa-csúcsra a turizmus fellendítése céljából. Neamţ várán ugyanakkor büszkén lengedezik a történelmi Moldva lobogója – tájékoztat az újságíró, hozzátéve: az olasz, francia, amerikai, vagy magyar vendéglők is jellemző módon kitűzik a megfelelő nemzet zászlaját. – Ilyen körülmények között még téma lehet a székely lobogó kérdése? – veti fel a kérdést az újságíró. Mint megállapítja, véleménye szerint a dagadó botrány valóságos aranybánya a román politikusok számára: „elég buták és szegények vagyunk ahhoz, hogy rájuk hallgassunk, hogy megfélemlíthessenek, hogy a fülünk botját se mozdítsuk az egészségügy, a tanügy és a mezőgazdaság problémái miatt, hiszen Isten jóindulatából itt vannak nekünk a magyarok, akikkel háborúskodhatunk” – állapítja meg Gherman.
Hozzáteszi: tudatában van annak, hogy a jelenlegi hangulatkeltés közepette egyesek számára szinte hazafias kijelentésnek minősülne róla azt mondani, hogy szeparatista, és az Erdélyt óhajtó magyarok bérence. Mint írja, szeretné, ha a román polgárok is olyannyira ragaszkodnának trikolórjukhoz, akár a székelyek saját lobogójukhoz, a román politikusok pedig ugyanolyan vehemenciával óvnák a határon túli románok jogait, mint budapesti kollégáik a külhoni magyarokét. Mindemellett, most azt az időt éljük, „amikor alávaló emberek a trikolórt a gyorshír sárga szalagjával helyettesítik” – jegyzi meg Gherman.
Lucian Mândruţă újságíró Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében kiemelte: nem érti, miért okoz gondot egyeseknek a Székelyföld zászlaja, hiszen nyugati államokban minden tartomány saját történelmi lobogóval, fesztivállal, sajtmárkával, könyvtárral, vagy műemlék kastéllyal rendelkezik. Mindezek az elemek hozzájárulnak a térség kultúrájának gazdagításához; Romániában ez miért nem lehetséges? – veti fel a kérdést. Felhívja a figyelmet arra, hogy „a legalább ezer éve itt élő székelyek határőrök voltak”, és „egyetlen román sem tudja, hány csatában haltak meg magyarok azért, hogy megvédjék Erdélyt a tatároktól és törököktől, mert nincs szemük és fülük csak Mihai Viteazu és Ştefan cel Mare cselekedeteire.” Mint írta, a román tankönyvekben nincs hely más nemzetek hősei számára, akikhez kapcsolódó történelemnek már ideje lenne a békét jegyeznie fel. Mândruţă szerint a Székelyföld zászlaja körüli botrány csak a gyűlöletet és a mindkét oldali szélsőséges nacionalizmust szítja, alátámasztva a magyar szélsőjobboldal elméletét, hogy a románok „primitívek”. – Kedves magyarok, mivel hozzám hasonlóan román állampolgárok vagytok, történelmi szimbólumaitok az enyémek is – hangsúlyozta bejegyzésében az újságíró, aki bejegyzéséhez csatolta a székely zászlóról készült fényképet és megjegyezte: „Ma én is székely vagyok – az első Argeşből”.
Szabadság (Kolozsvár),

Gyermekeinket magyar iskolába
Az RMDSZ idén is meghirdette a „Minden magyar gyermek számít” országos beiskolázási kampányát, amely arra biztatja a magyar vagy etnikai szempontból vegyes családokat, írassák magyar tannyelvű osztályokba gyermekeiket. Kiss Tamás szociológust arról kérdeztük, felméréseiknek megfelelően a vegyes házasságból származó gyermekeknek hány százalékát íratják magyar iskolába, milyen érvek alapján döntenek a szüleik arról, hogy melyik iskolában, a magyarban vagy a románban kezdje el tanulmányait csemetéjük. Kiss Tamás lapunknak elmondta: országos szinten a vegyes házasságból származó gyermekeknek alig egyharmada sajátítja el a magyar nyelvet és vallja magát valamilyen szinten magyar nemzetiségűnek. Ebből az egyharmadból csak nagyon kevesen tanulnak magyar nyelvű oktatási intézményekben. Szórványvidékeken elenyésző az aránya azoknak a vegyes házasságokból származó gyermekeknek, akiket magyar iskolába íratnak, sok esetben annak tulajdoníthatóan, hogy a magyar oktatási hálózat nincs annyira kiépülve, hogy felvehesse a versenyt a román tanintézményekkel – véli a szakember.
Kiss szerint alacsony, az említett egyharmad alatt van a magyarul tanuló gyermekek aránya Kolozsváron, és más nagyvárosokban is. Az aránytalanság csökken a Székelyföldön és a Partium bizonyos részein, ahol a vegyes házasságból származó, magyarul beszélő gyerekeknek körülbelül a felét oktatják magyar intézményekben, amelyek versenyképesebbek, és nyilván hálózatuk is sűrűbb, mint a szórványtelepülések esetében – magyarázta. Az aránytalanságot tehát egyrészt az etnikai szocializáció, másrészt a magyar oktatási hálózat versenyképessége határozza meg – tette hozzá.
A vegyes házasságból származó gyermekek beiskoláztatásakor a legnagyobb mértékű lemorzsolódás óvoda után, az első elemi iskolai osztályba való beiratkozás előtt következik be: a magyar tannyelvű óvodába járatott gyermekek aránya a legnagyobb, még szórványvidéken is jellemző, hogy az ilyen korúakat magyar nyelven taníttassák – részletezte Kiss Tamás. Mint megállapította, a nyelvváltás egyébként egyirányú, ugyanis elenyésző azok száma, akik román tanintézményről magyarra váltanának.
A beiskoláztatással kapcsolatos döntéseket alapvetően két tényező határozza meg: egyrészt a családon belül érvényesülő hatalmi asszimetria, másrészt, hogy az oktatási hálózat mennyire, és milyen minőségben áll rendelkezésre – fejtette ki a szociológus. A társadalomban fennálló kisebbségi/többségi viszony ugyanis a családon belül is újratermelődik. A magyar fél eleve hátránnyal indul, mivel kisebbségi státust visz be házasságába. A családon belüli hatalmi viszony alakulása ugyan nem egytényezős, előfordul, hogy a magyar partner magasabb szakmai státusa, különböző kvalitásai kiegyenlítik helyzetét, de a gyerekek beiskoláztatására irányuló döntések összességén jellemző módon meglátszik a többségi-kisebbségi viszony.
Az RMDSZ által indított tudatosító kampány kapcsán Kiss Tamás megállapította: jó kezdeményezésnek tartja a népszámlálás után, 2012-ben indított programot, amelyhez hasonló Szlovákiában is régóta működik. Úgy vélte, az eredményesség érdekében a programot minél szakszerűbben, célzottabban kell lebonyolítani. Nincs sok értelme például annak, hogy a Székelyföldön törekedjenek a szülők megszólítására a magyar nyelvű média közvetítésével; azokat a településeket kell megcélozni, ahol a magyar oktatási rendszer veszélyben van, illetve azokat a családokat, ahol az elemi iskolai beíratás előtt álló gyermekek vannak – magyarázta. Hozzátette: a kampánynak jól célzott közpolitikákkal, a megfelelően irányított támogatási rendszerrel is ki kellene egészülnie, hiszen szórványtelepüléseken, ahol a magyar iskola, magyar tannyelvű osztály versenyképessége nem kielégítő, az adott oktatási egységnek presztízsnövelő intézkedésekre van szüksége.
Kiss Tamás szerint a felfogás, miszerint hosszú távon hátrányos, ha a fiatalok a teljes beiskoláztatási periódusban magyar nyelven tanulnak, nem indokuk, hanem utólagos racionalizációjuk azoknak a vegyes házasságban élő szülőknek, akik román tannyelvű iskolába adják gyermekeiket.
Magyari Tivadar, az RMDSZ Oktatási Főosztályának főtitkár-helyettese elmondta: az RMDSZ által 2012-ben kezdeményezett mozgalomnak pozitív hatása volt.
– Több megyéből jelezték nekünk, hogy néhány településen, ahol veszélyben volt a magyar oktatás, sikerült meggyőzni a szülőket arról, hogy gyereküket magyar osztályba írassák, és ennek eredményeképpen megmaradtak az osztályok. Ugyanakkor a Mezőségről és a Zsíl völgyéből is olyan adatok kerültek hozzánk, hogy nőtt azon vegyes házasságban született gyerekek száma, akiket magyar osztályba írattak: 10-ről 25 százalékos növekedésről van szó – összegzett Magyari.
(N. H. D.)
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár),

A zászlóháború Vásárhelyre is begyűrűzött
Mózes Edith
Tegnap a Bernády Házban tartott sajtótájékoztatóján Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke kategorikus véleményt fogalmazott meg az úgynevezett zászlóháborúval kapcsolatban: a székelyeknek joguk van, hogy kitegyék a székely zászlót! Ezzel szemben Corneliu Grosu prefektus Románia elleni támadásnak nevezte a székely zászlók kitűzését, és máris hivatalos átiratban szólított fel egyes polgármesteri hivatalokat, hogy azonnali hatállyal távolítsák el "a román szimbólumokat sértő" lobogókat.
A székelyeknek joguk van, hogy kitegyék a székely zászlót
– A székelyeknek joguk van, hogy kitegyék a székely zászlót akár a polgármesteri hivatalra. Ez a jog nem tegnaptól, tegnapelőttől lépett életbe, több száz éves zászlóról van szó, ami a mi zászlónk, és ezt egyértelműen jogunk van kitenni és használni, jelentette ki Borbély László.
Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy bár a hatályos román törvénykezés kimondja, hogy "a nemzeti szimbólumainkat különböző rendezvények alkalmával használhatjuk, nem egyértelmű, és egyesek úgy értelmezik, hogy a polgármesteri hivatalokra és a megyei tanácsok épületére nem lenne szabad kitenni. Erről kell beszélnünk a mindenkori román kormánnyal, és meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy ne keltsünk feszültséget" – mondta az RMDSZ politikai alelnöke.
Az RMDSZ a kormány döntését, hogy ezelőtt öt nappal leváltotta azt a román prefektust, aki az utóbbi évben huszonöt pert indított ezért Kovászna megyében, a legtöbb esetben teljesen indokolatlanul, pozitív lépésként értékelte. Borbély szerint ebben a helyzetben nem hiszi, hogy fölösleges feszültségkeltésre van szükség.
"Ne exportálják a magyarországi politikai csatározásokat!"
A bukaresti magyar nagykövet nyilatkozatairól úgy véli, "nem használt az ügynek az, hogy szerda este több román tévécsatornán is órákig hagyta, hogy vallassák román nyelven, sokszor provokatív módon". Elmondta, hogy a dologról tárgyalt Németh Zsolt államtitkárral is, és jövő héten találkoznak Budapesten, amikor újra felveti a problémát. Ugyanakkor, tette hozzá, tárgyalt a román külügyminiszterrel is, akinek értékelte "a kiegyensúlyozott véleményét", és reményét fejezte ki, hogy egy-két napon belül ez már nem lesz téma.
Arra a felvetésre, hogy a magyar államtitkár nyilatkozata az ottani választási kampány kezdetét is jelentheti, Borbély László kijelentette: – Mi mindig is kértük a magyarországi politikai pártoktól, ne exportálják az ottani politikai csatározásokat. Jövő évben választások lesznek náluk, és most nyilvánvaló, az új törvény szerint szavazati joggal rendelkeznek azok, akik kettős állampolgársággal rendelkeznek. Ám arra kérjük a továbbiakban is, hogy ha lehet, ne próbálják ezt kampánycélokra használni.
Támadás a román állam ellen
A román állam elleni támadásnak nevezte Corneliu Grosu prefektus a székely zászlók kitűzését, és kijelentette: – Minden erőmmel megvédem a törvényeket, ahogy mindig is tettem, de főleg most, amikor elszabadult a zászlóhisztéria. Nem esett nekem jól, Románia elleni támadásnak tekintem, annál inkább, mivel mélyen sérti a román zászlót, a román himnuszt, a román szimbólumokat.
Véleménye szerint az Európai Unióban is elfogadhatatlan és megengedhetetlen "egy más szervezet zászlójának kitűzése, főleg a román zászló ellenében". Ezért, a törvényesség őre minőségében máris hivatalos átiratban szólította fel az egyik önkormányzatot a székely zászló azonnali eltávolítására. Hogy melyik polgármesteri hivatalról van szó, nem árulta el, azt mondta, több helyen is kitűzték a székely zászlót, nemcsak a polgármesteri hivatal épületére, de iskolákra, templomokra is azok, akik "siettek teljesíteni Budapest utasításait". Ő azonban eleget tesz hivatali kötelességének, és mindenhonnan eltávolíttatja a székely lobogót, mondta, három szabályzóra hivatkozva, amely szabályozza a kisebbségek nemzeti szimbólumainak használatát. "Hosszú időnek kell eltelnie, amíg fejet hajtunk az ilyen parancsok előtt", jelentette ki Németh Zsolt nyilatkozataira utalva. Egyelőre megvárja a felszólított polgármesteri hivatal reakcióját, és ennek függvényében teszi meg a következő lépéseket. "Mese nélkül alkalmazni fogom a törvényt" – jelentette ki Corneliu Grosu.
Népújság (Marosvásárhely),

Ponta szerint Románia belügye a kisebbségi kérdés
Románia belügyének nevezte a kisebbségi jogok tiszteletben tartását Victor Ponta miniszterelnök csütörtökön.
A parlament folyosóján nyilatkozó román kormányfőtől az újságírók azt kérdezték, tervez-e miniszterelnöki szintű tisztázást a székely zászlóról kirobbant magyar–román vita tárgyában.
"A hazai törvénykezés és a kisebbségi jogok hazai tiszteletben tartása Románia belügye: nincs amiért beleszóljon a magyar miniszterelnök, és nem vagyok kíváncsi a véleményére ebben a témában" – szögezte le Victor Ponta.
Elmondta, nem hiszi, hogy Romániával valami gond lenne: kiegyensúlyozott állásfoglalásokat hallott a romániai magyar közösség képviselőitől. "Úgy vélem, ez a provokáció a magyarországi választásokkal és politikai helyzettel függ össze. Nem örülünk annak, és nem tartjuk korrektnek, hogy Romániát felhasználják a szomszédos ország választási küzdelmében" – mondta a román kormányfő. Hozzátette: fenntartja azon meggyőződését, hogy ez "arcátlanság" akkor is, ha ez nem valami diplomatikus kifejezés.
"Nem hiszem, hogy bele kell sétálnunk ennek a provokációnak a csapdájába, amelynek nincs semmi köze Romániához vagy a romániai magyar közösséghez: csak ártanak vele a romániai magyar közösségnek. Esetleg a szélsőséges barátaiknak használnak vele, Tőkés Lászlónak..., miért nem kérdezik meg erről az Európai Néppárthoz tartozó kollégákat, ők is itt vannak valahol" – mondta Ponta ironikusan, a folyosón álló jobbközép ellenzéki politikusokra mutatva.
Kifejezte meggyőződését, hogy az Európai Tanács ülése, ahol a román államfő "gyakorlatilag egy asztalnál fog ülni" a magyar miniszterelnökkel, jó alkalom a helyzet tisztázására.
A román külügyminisztérium szerdán bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét, azt sérelmezve, hogy kedden Németh Zsolt külügyi államtitkár nyilvánosan szót emelt a kisebbségi jelképek használatának romániai korlátozása ellen.
Németh Zsolt szerint "szimbolikus agresszió" történt azáltal, hogy Kovászna és Hargita megye kormánymegbízottai körlevélben tiltották meg a székely zászló kitűzését. Az államtitkár egyben arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót, ami az autonómia melletti kiállás lesz
Népújság (Marosvásárhely),

Diverzió
Hol van már a tavalyi hó? Az 1996 és 2012 májusa közötti szép idők, amikor a magyarellenesség szítása a perifériára szorult politikai erők játéka volt.
A magyarság jogai folyamatosan bővültek, az etnikai feszültségek csökkentek. Nem is olyan rég, már nem is ment csoda számba, ha román többségű vidékeken magyar vezetőket választottak.
Az USL tavaly májusi hatalomra kerülése azonban gyökeres változást hozott e téren is. A felülről szított magyarellenesség ismét állampolitikává vált, a mostani székelyföldi zászlóháború előtt a MOGYE- és a Nyírő-ügyekben tapasztalhattunk hasonló keserűséget, s az Európa ellenes kirohanások ismét megjelentek Bukarestben másfél évtized szünet után. Diverziós megfontolásokból. A zászlóháború körüli cirkusz, amit az USL-s hatalom indított és a román sajtó felfújt, bizonyos pontokban hasonló az 1990-es marosvásárhelyi márciusi eseményekhez. Akkor a cél a figyelem elterelése volt a lusztrációt előíró, néhány nappal korábbi temesvári kiáltványról. A társadalom nem foglalkozott többé a kommunista nomenklatúra hatalomátmentésével, mivel a „magyar veszélyre” összpontosított.
A mostani – szintén mesterségesen szított – zászlóháborúval a társadalom figyelme az USL-s hatalom jogállamiság ellenes lépéseiről, a korrupt politikusok eltökélt harcáról az igazságügy ellen, Voiculescu médiaterrorizmusáról, a gazdasági visszaesésről, az adók növeléséről, a kórházi ellátásért való fizetésről és hasonlókról a magyar problémára terelődik.
Még Németh Zsolt nem kimondottan szerencsés lépése nélkül is várható volt egy hasonló manipuláció, hiszen nemrég Voiculescu propagandagépezete nagy ügyet csinált a Kovászna megyei tanács állítólagos kizárólag magyar nyelvű internetes honlapjából – a valótlanságot a román sajtó jelentős része nyomban el is ítélte.
Mi következhet még? Hiszen a gazdasági helyzet egyre borúsabb, a korrupt politikusok küzdelme önös érdekeikért pedig alighanem folytatódik.
Elterelő hadműveletekre tehát egyre gyakrabban szükség lesz.
A magyar kártya pedig 16 év után is kéznél van.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad),

A zászló mi vagyunk
Az ország valós bajairól hivatott elterelni a figyelmet a Bukarestből irányított székelyföldi zászlóháború. A mondvacsinált ügyet csúsztatásokkal, hamisításokkal, sőt hazugságokkal megfűszerezve tálaló televíziók műsora láttán a kétharmadhoz közeli többségű kormányzat felszusszanhat, hiszen a valós gazdasági és társadalmi gondokra nincs megoldása, sem pénze, a magyarokkal szembeni izmozással ködösítve a tisztánlátást.
Másfelől a mostani magyarellenes hecckampányban felsejlik az ország közigazgatási átszervezésének előkészülete is, amelynek lényege a Székelyföld bekerítése. Az örökös magyarveszély, a most teremtett hangulatelőzmény ugyanis bármikor sikerrel elővehető, és elő is veszik, ebben mindenki biztos lehet.
Meglepő azonban, hogy az RMDSZ csúcsvezetése egyelőre beéri folyosói gyorsreagálásokkal és blogbejegyzésekkel.
Kelemen Hunor szövetségi elnök és Borbély László politikai alelnök igyekeznek ugyan pontosítani, sőt a székelység jelképeinek használatát tekintve meglehetősen világosan is fogalmaznak, de egyelőre ama nyolcvannyolc százalékos többség birtokában sem látszik az a kokettálás a kormánykoalícióval, amely véget vetne ennek a magyarellenes gyalázatnak. Egyszerűbben: a szövetség csúcsvezetése ne csak a romániai magyar ellenzéket verje orrba, amikor emez számon kér, hanem a magyarellenes ricsajt is tegye a helyére.
Az pedig, hogy a zászlóháborúval ím, a Fidesz–KDNP is megtette a lépéseit az erdélyi kampányozás felé – tekintve, hogy a helyzet kapcsán a magyar külügy is megszólalt – megint egyfajta struccpolitika. Legyen világos: Székelyföld újabb ostroma láttán a magyar külügy aligha tehetett mást, hiszen minden ország mindenkori diplomáciája az adott politikai és kulturális nemzethez tartozók védelmére (is) hivatott. Biztosan hatásosabb, és a politikum által kikezdhetetlen lett volna, ha a székely zászlók magyarországi kitűzését mint az együttérzés és együvé tartozás megnyilvánulását a civil szféra kezdeményezi, de hát üsse kő. És az is legyen világos: a zászló mi vagyunk. Reményikkel szólva: keblünkről, középületeinkről beljebb vándorolva befogadták szíveink. Ki mindenünnen leszaggatná, jöjjön, és onnan tépje ki.
Benkő Levente
Krónika (Kolozsvár),

Székely nép vagy székelyföldi magyar kisebbség?
Mi teszi indokolttá annak vizsgálatát, hogy a székely nép fogalma napjainkra már letűnt történelmi kategória, vagy ma is létező, élő és cselekvésre kész közösség?
Először is a székely nép nehéz, szinte reménytelennek mutatkozó mai helyzete és ennek jövőbeli kilátástalansága. Amennyiben a jelenlegi folyamatok nem vesznek gyökeres és radikális fordulatot, akkor néhány évtized leforgása alatt megvalósul az „erdélyi magyar nemzeti közösség homogenizálódása”, azaz a Székelyföld szórvánnyá változtatása. Ez lesz az ára a székelykérdés elbagatellizálásának, kisebbségi (a szó közjogi és nem a számbeli arányosság értelmében) kérdésként kezelésének, más szóval a székely nép beolvasztásának, átalakításának „székelyföldi magyarsággá”.
Ez természetesen egyet jelent a székely népnek mint történelmi, etnikai és kulturális közösségnek a végleges felszámolásával. A kérdés eldöntése abból a szempontból is sürgető, mivel ez alapvetően befolyásolja, sőt meghatározza és behatárolja a székelyföldi politizálás stratégiáját és a kivitelezés során bevethető eszközöket! Kissé leegyszerűsítve a kérdést, arról van szó, hogy „székelyföldi magyar kisebbségként” vagy pedig a „Székelyföld őstelepes népeként”, más szóhasználattal, nemzeti kisebbségként, vagy önálló múlttal, önigazgatási gyakorlattal rendelkező népként hirdetjük-e meg autonómiaigényünket, azaz önrendelkezési akaratunkat.
Kisebbségi politizálás vagy önrendelkezési stratégia?
Lehetséges stratégiák egy államon belüli kisebbségnek (a romániai magyarságnak) mint nemzeti közösségnek a fennmaradása és közösségi jövője megteremtése érdekében. Hogy egy államon belüli számbeli kisebbség melyik utat választja, az mindenekelőtt attól függ, hogy az illető közösség milyen történelmi feltételek mellett jutott számbeli kisebbségi helyzetbe, de a döntő az, hogy saját magát hogyan határozza meg! Az emberi és egyéni kisebbségi jogokra építő stratégia (kis lépések stratégiája, vagyis a lassú beolvadás vagy aránylag fájdalommentes felszívódás stratégiája) fő eszközei az egységes politikai képviselet, a parlamenti jelenlét és a kormányzati tényezővé válás, egyszóval szerves beépülés az adott ország politikai kultúrájába és gyakorlatába. Kik vehetik ezt igénybe?
Ez az út mindenekelőtt a bevándorló kisebbségek számára kecsegtet sikerrel. Ennek a stratégiának megfelel az erdélyi magyar nemzeti közösség, kisebbségi jogok, egységes magyar képviselet, székelyföldi magyarság, „regionális tudat”, erős parlamenti képviselet, kormányba lépés stb. fogalma. Fő jellegzetessége, hogy folyamatos harcot jelent a többségi hatalommal, és jellege az erőviszonyok helyzetétől függően húzd meg, ereszd meg folyamat.
Ezzel szemben az önrendelkezési jogra építő stratégia az illető ország területén őshonos, erős és öntudatos népi-nemzeti közösségek számára járható és eredménnyel kecsegtető út. Legfőbb eszköze az illető őshonos nép erős nemzeti önazonosság-tudatára, önkormányzati, kulturális (vallási) elkülönülésére, önigazgatási hagyományaira és gyakorlatára építő közösségi akarat kinyilvánítása és közösségi fellépés ennek elérése érdekében, ha kell, áldozatok árán is. Kik vehetik igénybe? Mely közösségek számára járható ez az út? Mindenekelőtt az illető országban élő vagy oda csatolt területek őshonos közösségei számára, melyek önmagukat népként határozzák meg. Eme stratégiának megfelelő fogalmak: „székely nép”, „székely nemzet”, társnemzet, népek önrendelkezési joga stb.
Fő jellegzetessége, hogy a magát népként meghatározó közösség önakaratából táplálkozó és önerejére támaszkodó egységes fellépéssel próbálja célját, területi önigazgatását, függetlenségét elérni, a népek számára nemzetközileg elismert önrendelkezési jogára támaszkodva. Míg utóbbi, a „népstátus” az összetartozás, a saját közösségi értékeink ismeretére, azok megóvására, közösségi jövőnk iránt érzett felelősségtudatra mint erkölcsi értékekre és ezek parancsára alapoz, addig az első (felolvadás-beolvadás) az anyagi érvényesülést, a közösségi értékek mellőzését, a kisebb ellenállás irányába való sodródást, a liberális életfelfogást mint erkölcsi értékeket helyezi védőpajzsként maga elé. Azzal is számolnunk kell, hogy míg a „népstátus” megtartása és erősítése mindenekelőtt a közösség évezredeken át felhalmozódott belső tartalékain alapszik és azok felszínre hozásával erősíthető, addig a felolvadás-beolvadás folyamata kívülről vezérelt, külső források és külső erők bevonását teszi szükségessé, és ezek hatásában bízik (lásd uniós polgári kezdeményezés).
A diktatúra megszűnését követő, több mint két évtized tapasztalata azt mutatja, hogy a romániai magyar politikai elit és értelmiség – megalkotva az egységes erdélyi magyar nemzeti közösség fogalmát – mereven ragaszkodik ennek koncepciójához és az erre felépített „kisebbségi politizáláshoz”. Ha úgy tetszik, közismert nevén a „kis lépések stratégiájához”, vagyis a maga „egységes nemzetállami” koncepciójához. Ezen belül tudomást sem akar venni a székely közösségnek mint „népnek” a létéről. 1990-től vizsgálva az erdélyi magyar politikai életet, majd 2003-as megalakulásától figyelemmel követve a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tevékenységét, sorsát a 2010. november 19-ei budapesti ülésig, továbbá mai helyzetét, világosan kirajzolódik, hogy „a kis lépések stratégiájában” mint egyedüli célravezető elképzelésben lényegi egyetértés uralkodik, és eredményes együttműködés jött létre a hazai magyar politikai pártok, a magyarországi politikai hatalom, valamint a hozzájuk igazodó egyházak és civil szerveződések körében.
Az is nyilvánvaló, hogy ez az egyetértés egyértelműen hátrányos helyzetet teremtett a székely közösség számára, már-már székelyellenes összefogást eredményezve. Ennek az egyetértésben született stratégiának a kifejezése és megnyilvánulása volt a 2011-ben rendezett népszámlálás szégyenteljes, nemzetáruló propagandája, amelynek során arra biztatták, sőt hazugságokkal ijesztgették a székelyeket, hogy tagadják meg „székely magyar” önazonosságukat, és vallják magukat csak magyarnak. Izsák Balázs SZNT-elnöknek ebben a szégyenteljes kampányban való részvételével veszítette el végérvényesen az SZNT 2003-ban kinyilvánított közképviseleti jellegét, és vált végérvényesen a Magyar Polgári Párt szatellitszervezetévé.
Ennek a politizálásnak a legnagyobb, mondhatni történelmi vesztese maga a székely nép, hisz történelmi lehetőségét szalasztotta el annak, hogy statisztikailag felmutassuk a székely népet. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a magatartás és az említett erők összefogása volt tetten érhető az erdélyi magyar politizálás minden olyan mozzanatában, mely felcsillantotta a reményét annak, hogy a székelykérdés kikerülhet a kisebbségi politizálás tárgyköréből, és elindulhat az önrendelkezési jogra építő, közösségi akaratot érvényesíteni szándékozó, önálló székely politikai küzdelem.
Kik is a székelyek?
2003-ban az SZNT-t azzal a gondolattal hoztuk létre, hogy kiemelje a székelykérdést a kisebbségi politizálás tárgyköréből, és elindítsa a népek önrendelkezési jogára építő, önálló politizálás útján. Sajnálatos módon 2008-tól kezdve fokozatosan adta fel a szervezet a megkezdett önrendelkezési stratégiáját, és lépett rá lassan a kisebbségi politizálás RMDSZ-es útjára. Ez a fordulat végérvényesen 2010-ben, az SZNT budapesti ülésén vált nyilvánvalóvá, majd teljesedett és csúcsosodott ki a 2011-es népszámlálási kampány során, a székely nép létének nyílt tagadása formájában. „Ha mi magunkat székelyeknek mondjuk – vagy valaki csak így emleget minket –, ezzel csak arra az erkölcsi, nemzeti és népi jelentésre teszünk külön hangsúlyt, amelyet nekünk ez a szent név jelent: magyar” – szerepel az SZNT 2010. november 19-én, Budapesten született határozatában.
„Székely vagyok, annak a népnek a fia, amely Urunk születése után a negyedik században az ősi Dácia területén telepedett meg, és amely ma az Erdélyi Fejedelemségben él” – írta Kőrösi Csoma Sándor, a világhírű székely tudós 1825. január 28-án Kennedy századoshoz, a brit alakulatok parancsnokához írt bemutatkozó levelében. Mi sem mondhatunk mást, hisz számunkra a népi emlékezet nem csak hit, de bizonyosság is. A szkíta–hun származástudat családi örökségként él ma is minden székely családban. A székelység tudja, hogy a Kárpát-medence őstelepes népe. Mindezek felidézését elégségesnek tartom ahhoz, hogy ne legyen kétséges, a székelyek jogosan határozták meg önmagukat népként (nemzetként a fogalom akkori értelmében), és nevezték dokumentumaikban szülőföldjüket, a Székelyföldet „a mü országunknak”. Ez az önmeghatározás szervesen illeszkedett az akkori Magyarország, a Szent Korona országának jogrendjébe, az országszervezés koncepciójába. A székely nép léte tehát a 20. század elején még történelmi valóság: az 1890-ben Csomafalván rendezett népszámlálás során például 62-en magyarnak, 2400-an székelynek vallották magukat.
Orbán Dezső így vall a székelyekről Székely Gesta című írásában: „A székely nép történelme folyamatos harc a megmaradásért és hihetetlen véráldozattal járó küzdelem a szálláshely, a szabadság megtartásáért, a mindenkori központosító hatalommal és idegen hódítókkal szemben.”
Egy ezeréves és annál régebbi időkre visszanyúló múltat akar felejtetni, közösségi önazonosság-tudatot lerombolni a nemzeti egység jelszava mögé bújtatott politikai érdek. A folyamat érdekessége és sajátossága, hogy ebben a törekvésben segítő partnerként jelenik meg a magyarországi politika. Orbán Dezső Székely Gestájában keserűen állapítja meg: „Keserűség fogja el a székely embert, ha az elmúlt 1000 év együttélési tapasztalataira gondol, és próbálja számba venni a kölcsönösség alapján az egymást segítő gesztusokat. A székely nép az elmúlt ezer esztendő során mérhetetlen áldozatokat hozott a magyar állam védelme és fenntartása érdekében. Ezzel szemben magyar részről nemhogy semmit nem kapott, hanem úgy bántak vele, mint a mostohagyerekkel, teljesen megfeledkezve arról, hogy a székely nép a magyar államnak talán legfőbb tartóoszlopa volt, és ha ez elsorvad, annak kárát az egész ország megérzi”.1 Az első világháború végén még feléledt a felismerés, hogy a székelykérdés megoldásának kulcsa az önálló Székelyföld és ennek politikai jogalanya maga a „nemes székely nép” (Székely Nemzeti Tanácsok megalakítása, Rugonfalvi Kiss István, Páll Árpádék, Urmánczy Nándor stb.). Magyar politikai támogatás, sőt ellenséges magatartás következtében (a Székely Hadosztály hátbatámadása és lefegyverzése) természetesen gyorsan kifulladtak. „A magyar nemzetet nem a vér, nem a nyelv, nem az államiság teremtette meg, hanem egy merőben szellemi tényező” – vallotta Joó Tibor 1939-ben. Ennek szellemében született meg a Magyarok VII. Világkongresszusán elfogadott meghatározás, mely megadja a székely nép méltó helyét a magyar nemzet testében: „3.1. A magyar nemzet a Szent Korona közjogi rendje szerinti államot megalkotó nép. A magyar néppel egymást kiegészítő, mellérendelő viszonyban él az ugyancsak magyar anyanyelvű, határőrző székely nép, amelynek tagjai születésüknél fogva nemességet élveztek.”2
Mi a helyzet ma, 2012-ben, a 21. század elején? Létezik-e ma a székely nép fogalma mai értelmezésben mint önmagát meghatározni képes, sajátos identitástudattal rendelkező, önvédelemre képes, cselekvő közösség? A kérdésre határozott igennel válaszolhatunk. A székely nép ugyan önbizalmában megtépázottan, közösségi kohéziójában gyengítetten, értelmisége és politikai vezetői által többszörösen is félrevezetett és elárult közösségként, de ma is létező valóság. A mai Székelyföld 10 ezer négyzetkilométer kiterjedésű területén a 808 739 lakosból a 2002-es népszámlálás alkalmával 609 739 vallotta magát magyar nemzetiségűnek (75,33 százalék) és 175 787 román nemzetiségűnek (21,73 százalék). A székelyek hun eredetét először a 18. században kérdőjelezték meg. Célja megfosztani a székely népet történelmileg kialakult, ősidők óta lelki táplálékként szolgáló ősi önazonosság-tudatától. Sajnos ez a szervezett tudatrombolási folyamat napjainkban is tart. Fő zászlóvivői az úgynevezett „elismert”, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődő és a finnugrizmuson nevelkedett történészek, az oktatás irányítói, a szellemi életbe egyre nagyobb szerepet játszó liberális szemléletű internacionalisták, a politikai élet irányítói, az írott és elektronikus sajtó és sok esetben az egyházi szereplők.
Érdemes megvizsgálni azt is, hogyan lát minket a hivatalos magyar politika, a magyar állam. Mennyire illeszkedik ez a magatartás és megnyilvánulás a 2010/XLV. törvényben foglaltakhoz? Az alábbi idézet önmagáért beszél. Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság volt elnöke 2010. október 18-án Traian Băsescu román államfővel tartott sajtótájékoztatóján Bukarestből üzent nekünk, határon túliaknak, és az alábbi kijelentést tette: „Arra biztatom a romániai magyar közösség tagjait, hogy elsősorban jó állampolgárként tartsák tiszteletben a szabályokat, gyermekeiket neveljék rendre, legyenek jó adófizető polgárok, és ezek alapján várhatják el az őket megillető kisebbségi jogokat…” Az SZNT néhány tisztségviselője akkor nyílt levelet fogalmazott meg, melyet eljuttatott a budapesti elnöki hivatalba. Ebből egy idézet: „Tisztelt Elnök Úr! Emlékeztetjük, a székelység nem Romániába beszivárgott nemzeti kisebbség, melynek tagjai kisebbségi jogokért kellene folyamodjanak, hanem szülőföldjén őshonos, ma is többséget alkotó NÉP, mely a magyar nemzet részének tekinti magát, és élni akar a népeket megillető önrendelkezési jogával!”3 (A történelmi igazság kedvéért jegyezzük meg, hogy Izsák Balázs SZNT-elnök elutasította a levél aláírását.) Jó úton jár-e a magyar nemzetpolitika, ha a hivatalos állampolitika szintjére emeli a székely nép önazonosság-tudatának gyengítését, veszélybe sodorva ezáltal önrendelkezési esélyeit?
Nézzünk szét itthon, Erdélyben és a Székelyföldön. A székelyföldi szellemi élet egyik, ma is jelesnek tartott képviselője, a Székelyudvarhelyen élő dr. Hermann Gusztáv Mihály történész fennen hirdeti, hogy a székelységnek van egy úgynevezett „virtuális (képzeletszülte) múltja” (a szkíta–hun eredet), és mellette létezik a valós, melyről ugyan semmit sem tudunk, de mindenként valami sárba ragadt, a honfoglaló magyarsághoz tapadt, Erdélybe betelepített népesség lennénk.4 Tulajdonképpen ez a szemlélet dominál a mai szellemi életben és az oktatásban. Hogy ez a népesség hogyan volt képes saját írást alkotni, önigazgatásra alkalmas sajátos jogrendet, katonai és adminisztrációs szervezetet létrehozni, és évezreden át működtetni, arról nem beszél a szerző. A fontos számára „a mítosszal való leszámolás”, az egészséges nemzeti önazonosságtudat lerombolása, sárba tiprása. Megkockáztatom, hogy a székely társadalom értékvesztésének, elbizonytalanodásának, jelenlegi, kilátástalanságot tükröző állapotának előidézésében legfőbb tényező a saját, értsd székely önazonosság-tudattal rendelkező, népe iránt elkötelezett székely értelmiség hiánya. Ennek a kérdésnek a megválaszolása talán a legbonyolultabb az összes tényező között. Miért nincs, ha volt, hová lett, ha meg van, miért hiányzik belőle az elkötelezettség, a tisztánlátás? Ha nincs, milyen módszerekkel lehet újratermelni és csatasorba állítani?
A politikai és közéleti megnyilvánulások
Izsák Balázs SZNT-elnök szerint „a székelység a magyarság legmagyarabb törzse”. A kijelentés – amellett, hogy paradoxon – rendkívül irritáló lehet a magyarországiak és általában a magyarok szemében, ugyanakkora nyílt tagadása a székelységnek mint népi közösségnek. (Ha magyarabb a magyarnál, az már nem magyar, mint ahogy, ami pirosabb a pirosnál, azt már nem pirosnak hívjuk, hanem bordónak.) Ugyancsak Izsák Balázstól származik az alábbi meghatározás arra a kérdésre, hogy ma kit tekint székelynek. „Székely az, aki a Székelyföldön lakik, és magyarul beszél”. Innen már csak egy lépés annak dokumentumba erőszakolása és megszavaztatása, hogy a székely nép olyan közösség, mely egyformán őrzi magyar nemzeti és sajátos regionális önazonosságát,5 azaz a székely önazonosság tudat nem őseinktől örökölt meghatározó tudati elem, hanem a régióban tartózkodás következtében felvett tulajdonság, amely természetesen megszűnik, eltűnik a régióból (értsd a Székelyföldről) történő távozással. Így születik meg a székely nép fogalma helyett, és helyettesíti azt a politikai és közéleti szóhasználatban a székelyföldi magyarok közössége, mint bizonyos regionális önazonossági jegyekkel rendelkező, önrendelkezési jogától megfosztott kisebbség.
Ez képezte, és képezi ma is az elvi alapját a 20 éve folytatott, és egyedi lehetőségnek beállított kisebbségi politizálásnak, más néven a kis lépések politikája egyeduralkodóvá tételének. Ebből következően és ezzel az elvi megalapozottsággal mondanak le a székely nép önrendelkezési jogának követeléséről és érvényesítéséről, hisz a Székelyföld többségi lakosságát nem a székely nép, mint e terület őshonos népe, hanem a székelyföldi magyarok teszik ki. A cél visszautalni a székely önrendelkezés kérdését a kisebbségi jogok területére és ezzel a román hatalom belügyeként annak jóindulatára bízni. És történik mindez az „egységes magyar nemzet”, „az egységes erdélyi magyar nemzeti közösség”eszméjének égisze és jelszava alatt, mely éppúgy nem igaz, mint az úgynevezett „egységes román nemzetállam”.
Hogy mennyire így van, arra a 2011-es népszámlálás előtt kifejtett, összehangolt és hazugságokra alapozott, székelyellenes kampány derített egyértelműen fényt. Az elmúlt 20 év legszervezettebb és legátfogóbb, a székely önrendelkezés elvi alapját támadó, lényegében székelyellenes kampányának lehettünk tanúi. Egyetlen táborba verődtek a magyarországi, az erdélyi politikai pártok, az egyházak és a civil szerveződések jeles képviselői, a lakájsajtó teljes támogatását élvezve, hazug érvekkel beszélni rá a székelyeket arra, hogy tagadják meg székely–magyar kettős identitásukat, és vallják magukat csak magyarnak. Mindezek ellenére a székely nép múltja része történelmünknek, léte pedig mai valóságunknak. Minden közösségi megnyilvánulása azt jelzi, hogy magát a magyar nemzet részének tekinti. A kérdés csak az, hogyan értik, értelmezik, és miként értékelik ezt a kinyilvánított akaratot a felek?
Ilyen körülmények között tehát az alapvető elvi kérdés, aminek eldöntése halaszthatatlan, melynek egyértelmű megválaszolása nélkül lehetetlen székely jövőstratégiát készíteni: létezik-e ma a Székelyföld őshonos, ma is többségi lakosságát alkotó székely nép mint sajátos önazonosság-tudattal rendelkező etnikai-történelmi-kulturális, önigazgatásra és önvédelemre képes közösség, melynek önrendelkezési jogára építhető egy, a megvalósítás reményével kecsegtető jövőkép? A kérdés mind a mai napig megválaszolatlan, holott megválaszolására egyedül és kizárólagosan a székely értelmiség az illetékes, és köteles javaslatot tenni, majd a politikai vezetéssel közösen ebben népi közmegegyezést kialakítani. Ennek a kérdésnek az eldöntését a székelyekre kell bízni. Egyedül csak ők illetékesek. A felelősség tehát mindnyájunké, székely értelmiségieké. Lehet félrehúzódni, lehet értetlenséget mutatni, lehet másokra mutogatni és várni, lehet kifogásokat találni, de ez nem mentesít senkit a történelmi felelősség alól, éljen itthon a Székelyföldön vagy bárhol a világon; legyen fiatal vagy idős.
A felelősség hatalmas. A 2013-as esztendő sorsunk és jövőnk vízválasztó éve lesz. A székelység beolvasztására tett kísérletek, sorozatos lépések (szándékosan nem írtam Székelyföldet, hisz a cél a székelység, nem pedig a Székelyföld) újabb, mondhatni döntő szakaszba érkeztek. A Ponta-kormány eltökélt szándéka véghezvinni az ország közigazgatási átszervezését, előzetesen pedig lezajlik az alkotmánymódosítás vitája a parlamentben. Csak parlamenti eszközökkel ezekre döntő befolyást nem tudunk gyakorolni. Eredményes stratégia semmi másra, csak a székely nép önrendelkezési jogára építhető. Ehhez mindenekelőtt a székely népre van szükség, annak őszinte és hiteles megszólítására, az igazság nyílt és kendőzetlen képviseletére.
Fel vagyunk-e készülve mi, a székely közösség arra, hogy ezt véghezvigyük, vagy kénytelenek leszünk néhány látszatakció kifulladtával és néhány látszatengedmény elfogadásával belenyugodni felszámolásunkba? Egyet biztosan állíthatunk: nem a székely népen fog múlni. A politikusok, értelmiségiek, az egyházak és a sajtó viseli a felelősség 90 százalékát. A 2011-es összefogást kell megismételni, de ezúttal a székelyek érdekében, és nem ellenük. A nép követni fogja a menet élére álló, megválasztott vezetőit.
A nagy kérdés, hogy lesznek-e ilyen vezetők?
Jegyzetek: 1 Orbán Dezső: Székely Gesta
2 Magyarok VII. Világkongresszusa, Budapest, 2012. augusztus 16–20., Nemzetstratégiai Konferencia 3 Nyílt levél Schmitt Pál úrnak, a Magyar Köztársaság elnökének, 2010. október 21.
4 Hermann Gusztáv Mihály: Székely történeti kistükör 1848-ig (rövidebb változata megjelent a Limes 2004 (XVII). 1-2. számában)
5 Elvi nyilatkozat a SZNT történelmi folytonosságáról, Budapest, 2010. november 19.
Borsos Géza József
A szerző a Székely Nemzeti Tanács alelnöke
Krónika (Kolozsvár),

Miért tartunk csak itt? Hogyan tovább?
Egy régi dakota közmondással indítok: a jó beszéd a rövid beszéd. Azért, hogy minél rövidebb legyek, mindjárt az RMDSZ megalakítását idézem fel. Ha 1989 decembere végén az alapítók által óriási ünneplésben részesített Tőkés László nem áll a volt nomenklaturista Domokos Géza mellé, nem sikerült volna pillanatok alatt százezreket beléptetni a szövetségbe.
A szövetség presztízsén nagyot lendítő Tőkés László nemigen tudott az apró lépések politikájával azonosulni, ezért egyre több vitája lett a hatalomba csöppentekkel, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy a tiszteletbeli elnök nimbuszát rombolják, és kilökdössék őt a szövetség ernyője alól. A tíz évvel ezelőtt megtartott szatmárnémeti RMDSZ-kongresszust alapszabály-ellenesen szervezte meg a csúcsvezetés. Csak a kongresszus szervezése körül kialakult vitában tudtuk meg, hogy az előző, csíkszeredai kongresszus által jóváhagyott és az RMDSZ-közlönyben 1999 májusában nyilvánosságra hozott magyar nyelvű alapszabály 118 cikkelyt tartalmaz, a Markó Béla által aláírt román nyelvű változat pedig 116-ot – ezt a tényt, amelynek kétségtelen hamisítás jellege van, Bukarest 2-es számú kerületi bírósága is rögzítette.
Az alapszabály-ellenesen (a hiányzó szakaszokban rögzített előválasztások mellőzésével), törvénysértő módon összehívott kongresszus aztán „törvényesen” törölte a tiszteletbeli elnöki tisztséget. Miért is volt ez olyan fontos, hiszen az akkori vezető grémium, az Operatív Tanács minden alkalommal egyhangúlag leszavazta Tőkés László javaslatait?
Számomra két magyarázat létezik: azért, hogy senki se legyen az RMDSZ vezetőségében, aki választási kampányon kívül is ébren tartja az autonómia ügyét. A másik magyarázat: Adrian Năstase akkori román miniszterelnök nyilvánosan is megfogalmazta elvárását: „tőkéslászlótlanítani” kell az RMDSZ-t. Ennek a feltételnek a szatmári kongresszuson eleget is tettek, és alapszabály-módosító trükkel száműzték a szövetség vezetőségéből a romániai fordulat kirobbantóját, és egyszínűsítették a romániai magyar hivatalos képviseletet. A szatmári kongresszuson nem véletlenül feszíthetett egymás mellett díszvendégként a két december elsejei koccintó, a vastapssal köszöntött Adrian Năstase és Medgyessy Péter.
Arra a kérdésre, hogy tíz év után mi a teendő, sokkal nehezebb válaszolni. Az RMDSZ egységretorikája még mindig hat az egyszerű szavazópolgárokra, akik azt mondják, ha ők nem védenek, akkor ki fog minket megvédeni? Azt, hogy milyen gyatra ez a védelem, gyakorlatilag mennyire nem lehet a magyar nyelvet hivatalos ügyintézéskor vagy a bíróságokon használni, sajnos annyira megszokták az emberek, hogy fel se tudnak ezen háborodni.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen annak ellenére folytatódott a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása, hogy a volt szövetségi elnök évekig oktatásért felelős miniszterelnök-helyettesi fizetést is kapott. A MOGYE-n kialakult helyzet és az azzal kapcsolatos többségi retorika kísértetiesen emlékeztet a Bolyai Tudományegyetem 1959-es kényszerházasságos megszüntetésekor használt érvrendszerre. Ennek kapcsán idézem Katona Szabó István Nagy hazugságok kora című emlékiratát: „A Román Munkáspárt érvényesítette a maga nacionalista gyakorlatát ,,a munkásosztály érdekében”.
Ekkor fogalmazódott meg, és kapott hangsúlyt, hogy minden nemzeti kissebségi törekvés, amely a megmaradást szolgálja: ,,szeparatizmus”, tudatos elszakadás a román néppel való testvéri együttéléstől. Az fel sem merült, hogy egy kisebbségnek önálló jogai lehetnek megmaradása és fejlődése érdekében. Minden elkülönülés szeparatizmus, tehát bűnös minden igény és követelés saját intézmény megtartására vagy létesítésére, az egyenjogúság érvényesítése, a saját vezető megválasztása, sőt még az anyanyelv használata is a közéletben. Mindez szeparatizmushoz vezet. De arról szó sem esett, hogy ez a kényszer-asszimiláció az erőszakos beolvasztás elleni jogos önvédelem.”
Mindezt ma is hallhatjuk a MOGYE kapcsán. A nacionálkommunista beidegződések az utca emberében is igen erősek. Valahányszor az egyetem magyar oktatási vonalával szemben érvényesített diszkrimináció ellen tüntetnek, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) aktivistáinak állandóan az eszébe juttatják, hogy Romániában élnek, és ha nem tetszik nekik a helyzetük, menjenek Magyarországra… A MOGYE sorsának alakulása mintegy állatorvosi lóként demonstrálja az RMDSZ-es csúcsvezetés Marosvásárhely-politikájának csődjét.
Mialatt Bukarestben karriert építettek és tollasodtak, az általuk „képviselt” Marosvásárhely egyre inkább veszti el magyar jellegét. Odajutottunk, hogy az egyetlen sikeres magyar kezdeményezést, a Félsziget Fesztivált RMDSZ- és Sziget Management Kft.-bábáskodás mellett költöztették el Kolozsvárra. Csak egyetérteni lehet az Igaz Szó (mai nevén Látó) volt munkatársának, Kuti Mártának a véleményével, miszerint: „Akárhonnan is nézem, ezek az urak, akik talán a legnagyobb számban ebből a városból kerültek a parlamentbe a többi, magyarok lakta megyékhez viszonyítva, gyakorlatilag húsz év alatt semmi kézzelfoghatót nem tettek a városért annak ellenére, hogy kirakatnak használták, mindenféle gyűlést, kongresszust itt tartottak a Kultúrpalotában és ígérgettek.”
Az általuk folytatott kis lépések politikája csak arra volt jó, hogy a rövid távú túlélést szolgálja, de a romániai magyar közösség hosszú távú megmaradásához nem elegendő, ehhez létre kellene hozni a háromszintű autonómiát. Ismerve ingadozó, tájba simuló hozzáállásukat, igencsak komolyan kellene vegyük Ágoston Andrásnak, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnökének a figyelmeztetését: ha az európai polgári kezdeményezés csak a kisebbségi keretegyezmény létrehozását célozza meg, akkor a területi autonómia megvalósítása végleg lekerülhet az Európai Unió napirendjéről. Ezért lenne fontos egy olyan dokumentum összeállítása és valamennyi romániai magyar politikai erő általi támogatása, amely tartalmazza a kisebbségi autonómia valamennyi formáját. Kincses Előd
Az EMNT február 2-án Szatmárnémetiben rendezett autonómiafórumán elhangzott beszéd szerkesztett változata.
A szerző marosvásárhelyi ügyvéd.
Krónika (Kolozsvár),

Az európai polgári kezdeményezésről egyeztetett az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kolozsvári székházában egyeztetett az európai polgári kezdeményezésről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
A megbeszélésről pénteken kiadott SZNT-közlemény szerint Kelemen Hunor megerősítette: jónak tartják a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezését, és úgy vélte, az összhangban van az RMDSZ céljaival is.
Mindkét politikus úgy ítélte meg, hogy ésszerű, ha két külön kezdeményezést indítanak, tekintettel arra, hogy azok különböző szakterületekre vonatkoznak. Míg az RMDSZ általános kisebbségi keretszabályozást kezdeményez, az SZNT a nemzeti sajátosságokkal rendelkező régiók védelmére összpontosít kezdeményezésében.
Izsák Balázs felkérte az RMDSZ elnökét, hogy jelöljön az SZNT által javasolt polgári kezdeményezés bizottságába egy tagot, és a kölcsönösség jegyében ajánlotta fel a segítségét az aláírásgyűjtésben. Megállapodtak a további szakmai egyeztetésben, és az együttműködés részleteinek a kidolgozásában.
Kelemen Hunor pénteki kolozsvári sajtótájékoztatóján úgy vélte, az RMDSZ és az SZNT tervezete kiegészítik egymást. Reményét fejezte ki, hogy mindkét tervezet kiállja az Európai Bizottság előzetes vizsgálatának a próbáját, és mindkét tervezethez kezdhetik gyűjteni az aláírásokat. Az MTI kérdésére hozzátette, egymás aláírásgyűjtésének a támogatásáról csak akkor egyeztetnek, ha mindkét tervezet zöld utat kap az Európai Bizottságtól.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke meghívta az RMDSZ-t és Kelemen Hunort a március 10-én Marosvásárhelyen tartandó Székely Szabadság Napja elnevezésű tüntetésre. Izsák Balázs úgy vélte, ezen a rendezvényen maga a közösség nyilváníthatja ki, nem ért egyet az olyan közigazgatási átalakítással, amely sérti a székelység jogait, ellentétes Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaival. A tüntetésen azt is nyomatékosíthatnák, hogy igénylik Székelyföld területi autonómiájának törvény általi szavatolását.
Az SZNT közleménye szerint a felkérésre az RMDSZ elnöke elmondta, megannyi RMDSZ-szervezet lesz jelen a tüntetésen. Személyes részvételéről a szervezet vezető testületeiben lefolytatott tanácskozás után nyilatkozik
Kolozsvár, 2013. február 8., péntek (MTI)

Németh Zsolt: Magyarország a párbeszéden alapuló megoldásban érdekelt
Magyarország a párbeszéden alapuló megoldásban érdekelt Romániával a székely zászlók használatának ügyében – erről beszélt Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az m1 Az Este című műsorában.
Az államtitkár elmondta, alapvető európai uniós érték, hogy a közösségek szabadon használják szimbólumaikat. Ennek kapcsán megjegyezte: „Magyarország nem arra törekszik, hogy ebből európai ügy legyen. Az egész ügy a Székelyföldről indult és fontos, hogy ez így is maradjon” – jelentette ki Németh Zsolt, hozzátéve, hogy „Magyarország nem kívánja internacionalizálni az ügyet”. Hangsúlyozta, hogy Magyarország abban érdekelt, párbeszéd keretében megoldódjon a kialakult helyzet. Mint mondta: a román kormány és a magyarok között alakult ki nézetkülönbség, Magyarországnak pedig nem áll érdekében a feszültség növelése. „Azon vagyunk, hogy a feszültséget csökkentsük” – tette hozzá.
Szerdán Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét a román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta meg, és kilátásba helyezte kiutasítását, ha a nagykövet nem tér vissza „megbízatása keretei közé”. Titus Corlatean az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt nehezményezte, hogy a magyar nagykövet egy másik hírtelevízió vendégeként, újságírói kérdésre válaszolva Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi autonómiatörekvéseket. A román külügyminisztérium szerdán bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét és közleményt is kiadott, amelyben elfogadhatatlannak nevezte Németh Zsolt külügyi államtitkár "beavatkozását". Németh Zsolt kedden részt vett azon az ünnepségen, amelyen a Budafok-Tétény polgármesteri hivatalára kitűzték a székely lobogót. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: azáltal, hogy Kovászna megye és Hargita megye kormánymegbízottja körlevélben tiltotta meg a székely zászló kitűzését, ”szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi”. Az államtitkár arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót. A bukaresti tiltakozásra a magyar külügyminisztérium közleményben reagált, hangsúlyozva: a kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van, a romániai magyarságnak jogában áll használnia szimbólumait, ezért Magyarország támogatja a székely zászló használatát. Victor Ponta román miniszterelnök országa belügyének nevezte csütörtökön a kisebbségi jogok tiszteletben tartását. A kisebbségi jogok hazai tiszteletben tartása Románia belügye: „nincs amiért beleszóljon a magyar miniszterelnök, és nem vagyok kíváncsi a véleményére ebben a témában” - jelentette ki arra az újságírói kérdésre, tervez-e miniszterelnöki szintű tisztázást a székely zászlóról kirobbant magyar-román vita ügyében. Budapest, 2013. február 7., csütörtök (MTI) -

Külügyminisztérium: Magyarország és Románia folytatja az együttműködést
Martonyi János külügyminiszter és román kollégája, Titus Corlatean csütörtök délutáni telefonbeszélgetésekor egyetértett abban, hogy a feszültség csökkentése kölcsönös érdek, ezért az együttműködést "mindkét fél érzékenységének, a nemzeti közösségek természetes jogainak, valamint a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos európai elveknek, illetve normáknak" a figyelembevételével folytatják - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
Kiemelték, a két miniszter megvitatta a székely zászló használatával összefüggésben kialakult helyzetet, és bár megállapították, hogy véleményük eltér, megegyeztek, hogy a két ország közötti stratégiai partnerség alapján közös cél a kapcsolatok további fejlesztése. Ezért a két ország minden szinten folytatja a párbeszédet, ebben kiemelten számítanak a diplomáciai képviseletek hozzájárulására is - tették hozzá.
Kitértek arra is, hogy a korábbi terveknek megfelelően Martonyi János tavasszal Bukarestbe látogat.
A telefonbeszélgetésről beszámoló magyar külügyminisztériumi közleménnyel lényegében megegyező kommünikét tett közzé a román külügyi tárca is.
Szerdán Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét a román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta meg, és kilátásba helyezte kiutasítását, ha a nagykövet nem tér vissza "megbízatása keretei közé".
Titus Corlatean az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt nehezményezte, hogy a magyar nagykövet egy másik hírtelevízió vendégeként, újságírói kérdésre válaszolva Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi autonómiatörekvéseket.
A román külügyminisztérium szerdán bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét és közleményt is kiadott, amelyben elfogadhatatlannak nevezte Németh Zsolt külügyi államtitkár "beavatkozását".
Németh Zsolt kedden részt vett azon az ünnepségen, amelyen a Budafok-Tétény polgármesteri hivatalának falára kitűzték a székely lobogót. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: azáltal, hogy Kovászna megye és Hargita megye kormánymegbízottja körlevélben tiltotta meg a székely zászló kitűzését, "szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi". Az államtitkár arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót.
A bukaresti tiltakozásra a magyar külügyminisztérium közleményben reagált, hangsúlyozva: a kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van, a romániai magyarságnak jogában áll használnia szimbólumait, ezért Magyarország támogatja a székely zászló használatát.
Victor Ponta román miniszterelnök országa belügyének nevezte csütörtökön a kisebbségi jogok tiszteletben tartását. "A hazai törvénykezés és a kisebbségi jogok hazai tiszteletben tartása Románia belügye: nincs amiért beleszóljon a magyar miniszterelnök, és nem vagyok kíváncsi a véleményére ebben a témában" - jelentette ki arra az újságírói kérdésre, tervez-e miniszterelnöki szintű tisztázást a székely zászlóról kirobbant magyar-román vita tárgyában. Budapest, 2013. február 7., csütörtök (MTI) -

Toró T. Tibor: ebben a zászlóháborúban nem a zászló a tét
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorának vendégeként a székely zászló kitűzésének fontosságáról szólva azt mondta, hogy ez jelzi Székelyföld sajátos jogállását, amely eddig még csak a szívekben létezik, papíron sajnos sehol.
Az EMNP elnöke úgy véli, hogy a zászlóháborúban egy tapodtat sem szabad visszalépnünk, mert ehhez nekünk jogunk van, de igazából nem a zászló a tét, hanem az alkotmánymódosítás és a területi, közigazgatási reform, amely előtt most Románia áll. Ott vannak az igazi tétek a magyarok, és az egész ország számára, a felfújt zászlóháború pedig éppen ezt akarja elrejteni, hangsúlyozta Toró. Le fog csengeni ez az egész dolog, a hisztéria elmúlik, erre utalnak a külügyminiszterek nyilatkozatai, akik azt húzták alá, hogy a stratégiai együttműködés a két ország között nem akadhat el egy zászló-ügyön, fejtette ki Toró T. Tibor.
A büntetéseket fel kell vállalni, most kell igazán mozgalmat indítani a székely zászló használatára, jelentette ki az elnök.
Jó érzés azt látni, hogy a magyarországi önkormányzatok, a magyar kormány szolidarizál ezzel az üggyel, de ugyanakkor sajnálatos az, hogy egyes politikusok, vagy éppen az RMDSZ álláspontja szerint Magyarországnak nem kellene beavatkoznia ebbe az ügybe, mondta Toró.
A beszélgetés végén az EMNP vezetője úgy fogalmazott, hogy ez az egész dolog csak egy szimbolikus agresszió, nem dráma, a harcot viszont folytatni kell mindaddig, amíg ezt a kérdést sikerül leválasztani a bukaresti politika széljárásától.
Duna Tv
Erdély.ma,

Székelyzászló-ügy – Tucatnyi tüntető a bukaresti magyar nagykövetségnél
Tucatnyi tüntető gyűlt össze a bukaresti magyar nagykövetség előtt péntek délután, és román nemzeti lobogókat tűzött ki a külképviselettel szemben lévő kerítésre.
A demonstrálók a székely és általában minden idegen zászló Románia területén való kitűzése ellen tiltakoztak, ugyanakkor elítélték Magyarország beavatkozását a székelyföldi zászlóvitába. Többen hevenyészett feliratokat emeltek a magasba, „Ha nem tudtok románul, húzzatok el innen", „Románia az én hazám, a tiétek Mongólia", „Ha Vlad Tepes élne, egy hazátlan sem beszélne" felirattal. Az ellenségeit karóba húzató Vlad Tepes az a középkori uralkodó, akiről Drakula alakját ihlette, a bozgor (hazátlan) pedig a magyarokra használt leggorombább román szitokszó.
A tüntetők az MTI-nek elmondták: spontán megmozdulásról van szó, amelynek résztvevői a bukaresti Egyetem téren találkozva döntötték el, hogy a nagykövetség elé vonulnak. Az Egyetem téren több mint egy éve folyamatosan jelen van néhány tüntető, aki Traian Basescu államfő lemondását követeli.
A helyszínt biztosító rendőrök szerint a demonstrációt nem jelentették be. A megmozdulásról kora délutánig csak a kormánypártokhoz közel álló hírtelevíziók számoltak be, hangsúlyozva, hogy jövő héten bejelentett, nagyobb létszámú demonstráció várható a bukaresti magyar nagykövetség előtt.
Füzes Oszkár nagykövet nem volt az épületben a megmozdulás idején, mert – mint minden évfordulón – a Veszprémben négy éve meggyilkolt Marian Cozma emlékére rendezett temetői megemlékezésen vett részt, ahol megkoszorúzta a válogatott kézilabdázó sírját.
A demonstráció kapcsán a nagykövet a MTI-nek telefonon annyit mondott: örül, hogy Romániában demokrácia van, mindenki szabadon kinyilváníthatja véleményét, ugyanakkor reméli, hogy ez a jelképek szabad használatára is kiterjed.
A tüntetés résztvevői helyi idő szerint 16 óra után rendőri intézkedés nélkül szétszéledtek.
MTI
Erdély.ma,

Az Európai polgári kezdeményezésről egyeztetett az RMDSZ és az SZNT
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kolozsvári székházában egyeztetett az európai polgári kezdeményezésről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
A megbeszélésről pénteken kiadott SZNT-közlemény szerint Kelemen Hunor megerősítette, jónak tartják a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezését, és úgy vélte, az összhangban van az RMDSZ céljaival is.
Mindkét politikus úgy ítélte meg, hogy ésszerű, ha két külön kezdeményezést indítanak, tekintettel arra, hogy azok különböző szakterületekre vonatkoznak. Míg az RMDSZ általános kisebbségi keretszabályozást kezdeményez, az SZNT a nemzeti sajátosságokkal rendelkező régiók védelmére összpontosít kezdeményezésében.
Izsák Balázs felkérte az RMDSZ elnökét, hogy jelöljön az SZNT által javasolt polgári kezdeményezés bizottságába egy tagot, és a kölcsönösség jegyében ajánlotta fel a segítségét az aláírásgyűjtésben. Megállapodtak a további szakmai egyeztetésben, és az együttműködés részleteinek a kidolgozásában.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke meghívta az RMDSZ-t és Kelemen Hunort a március 10-én Marosvásárhelyen tartandó Székely Szabadság Napja elnevezésű tüntetésre. Izsák Balázs úgy vélte, ezen a rendezvényen maga a közösség nyilváníthatja ki, nem ért egyet az olyan közigazgatási átalakítással, amely sérti a székelység jogait, ellentétes Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaival. A tüntetésen azt is nyomatékosíthatnák, hogy igénylik Székelyföld területi autonómiájának törvény általi szavatolását.
Az SZNT közleménye szerint a felkérésre az RMDSZ elnöke elmondta, megannyi RMDSZ-szervezet lesz jelen a tüntetésen. Személyes részvételéről a szervezet vezető testületeiben lefolytatott tanácskozás után nyilatkozik.
MTI
Erdély.ma,

Magyarok nélkül nem lehet (Antal Árpád figyelmeztet)
Románia nem módosíthatja közigazgatási felosztását a magyarság megkérdezése nélkül, európai chartákat fogadott el, amelyek kötelezik erre – véli Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Kitért arra, hogy az elmúlt napokban a magyar közösség elleni médialincselésnek lehettünk tanúi, és véleménye szerint a most kirobbant botránynak az a szerepe, hogy elterelje a figyelmet más fontos dolgokról.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere emlékeztetett: öt év múlva ünneplik a nagy román egyesülés századik évfordulóját, és mindenki számára világossá kell tenni, hogy az 1918-ban megfogalmazott ígéretek egy évszázad során sem évülnek el. Megköszönte a román televízióknak az „ingyen reklámot, hisz ma már az utolsó kis moldvai faluban is ismerik a székely zászlót”, majd kitért arra: a szerdai nagy felfordulásban bizony nagyon kevesen figyeltek fel arra, hogy Dan Şova miniszter este bejelentette: nem lesz pénze a kormánynak az erdélyi autópálya folytatására. „Az erdélyi emberek autópálya helyett cirkuszt kapnak, és öt év múlva, amikor megvonják majd a jelenlegi kormányzás mérlegét, láthatják azt is, mit nyertek azzal, hogy Erdély Romániához tartozik: kiszipolyozták az erdélyi embereket, pénzüket elvitték Bukarestbe, és az ottaniaknak építettek autópályákat” – fejtette ki. A mostani cirkusz másik vetülete, hogy a „magyar közösség elleni médialincselésnek” az alaphangját a Dan Voiculescu tulajdonában levő Antena 3 adta meg, igyekeznek elterelni a figyelmet Voiculescu korrupciós ügyeiről, s akár etnikai konfliktus kirobbantására is képesek lehetnek, hogy időt nyerjenek számára – vélekedett.
A tervezett regionális-közigazgatási átszervezés kapcsán elmondta: a jelenlegi megyerendszert Ceauşescu hozta létre az 1968/2-es számú törvénnyel, és még abban is szerepelt, hogy a megyék kialakításánál figyelembe veszik – egyebek mellett – a térség etnikai összetételét is. Romániában az elmúlt száz évben mindig etnikai szempontok szerint alakították a közigazgatási egységeket, amikor az etnikumok védelme volt a szempont, amikor beolvasztásukat akarták siettetni. „Ha a mostani átszervezés után a létező megyék meg is maradnak, s csak a hatáskörök egy részét utalják át a régióknak, a magyarság jogai akkor is sérülnek, hisz a 75–80 százalékos magyar többségű döntéshozataltól olyanhoz kerülnek ügyeik, ahol a magyarság aránya 30 százalékos, illetve lehetnek olyan régiók, ahol 20 százalék alá csökken arányunk, és az ott élők elveszítenek bizonyos jogokat” – magyarázta Antal Árpád. Véleménye szerint ma már nincs szabad keze a román kormánynak, az ország 1997-ben ratifikálta a helyi autonómia európai chartáját, majd az európai kisebbségi chartát, és ezek arra kötelezik az államot, hogy közigazgatási határok módosítása esetén azt csak az érintett polgárok, etnikumok beleegyezésével tehesse meg. „Tetszik vagy nem teszik azoknak, akik ebben a kérdésben dönteni fognak, nem kerülhetik meg azt, hogy ebben az országban él másfél millió magyar” – véli az RMDSZ-es politikus.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a francia alkotmány, melyet oly gyakran emlegetnek Bukarestben, elismeri a regionális és kisebbségi nyelveket, s miután Románia ratifikálta az európai és kisebbségi nyelvek chartáját, elvárható lenne, hogy az alkotmányban is rendezze ezt a kérdést. A tervezett alkotmánymódosítás kapcsán mutatott rá a román közbeszédben fellelhető kettősségre, hogy mélyen elítélik, törvénytelennek nevezik, amikor a magyarok felvetik a nemzetállam kifejezés kiiktatását, de senki nem háborodik fel azon, hogy Crin Antonescu, aki államelnöknek készül, a monarchiát dicsőíti, vagy Traian Băsescu az egykamarás parlament mellett érvel, pedig az alaptörvényben szerepel a képviselőház és a szenátus is. „Az alkotmányt kell a valósághoz igazítani, mert az elmúlt 95 évben hiába próbálták a valóságot az alkotmányhoz igazítani” – fejtette ki Antal Árpád.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Népszavazást tartanak az utcanevekről (Sepsiszentgyörgy)
Népszavazást szervez a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azokban az utcákban, amelyek átnevezését semmissé tette a bíróság néhány román civil szervezet feljelentése nyomán – jelentette be Antal Árpád polgármester. A tanács utcanévadó bizottsága tárgyalja az ügyet, jövő héten a végleges döntés is megszületik, és várhatóan rövid időn belül a testület elé terjesztik az új határozatot.
Az 1918. December 1. sugárút három részre osztásáról, illetve a Horea, Cloşca és Crişan utca Attila-hegy névre kereszteléséről szintén a városi tanács döntött, és ugyanabban a határozatban jelent meg több, addig névtelen utca új elnevezése is. Az 1918. December 1. út városközponti szakasza Petőfi Sándor nevét kapta, a következő rész Mihai Eminescuét, a harmadik útszakasz az állomásig maradna az eddigi névvel. Az Attila-hegy és a Petőfi név zavarta a román szervezeteket, pert indítottak, és előbb a sepsiszentgyörgyi közigazgatási bíróság, majd a brassói táblabíróság is nekik adott igazat, érvénytelenítette a határozatot.
Antal Árpád polgármester már akkor bejelentette, addig tűzik újra és újra napirendre a kérdést, amíg sikerül érvényt szerezni a helyi magyar akaratnak. Az utcák átnevezése azért is időszerű, mert amikor a sepsiszentgyörgyi tanács legutóbb elfogadta az erre vonatkozó határozatot, a lakók jelentős része kicserélte iratait, és személyazonossági igazolványában ma Petőfi Sándor utca, illetve Attila-hegy szerepel a lakcímnél – mondta el a polgármester. Kiemelte: hogy a román civil szervezetek feljelentése miatt nagyon sokan ma is névtelen utcában kényszerülnek lakni. A névadó bizottság jövő héten tűzi napirendre az új utcanevek elemzését is.
A múltkori támadások során azt kifogásolták a bírálók, hogy a városi tanács a lakosság megkérdezése nélkül hozta meg döntését. Ez nem igaz – szögezte le Antal Árpád –, de éppen azért, hogy elkerüljék az ilyen jellegű vitákat, úgy döntöttek, a négy érintett utca lakóinak kikérik a véleményét, és népszavazást tartanak a kérdésről. „Ez a lehető legdemokratikusabb véleménynyilvánítási forma, ennek eredményét már senki sem kérdőjelezheti meg” – mondotta. A helyi véleménynyilvánítás időpontját még nem tűzték ki, de vagy polgármesteri rendelettel vagy tanácsi határozattal döntenek erről is. Ilyen jellegű népszavazást már tartottak Sepsiszentgyörgyön, legutóbb a Szemerja negyed lakói utasították el ebben a formában egy bevásárlóközpont építését – emlékeztetett a polgármester.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

A román történelem hiányzó ezer éve
A mítoszromboló Lucian Boia nyomában
A hazugságokkal vagy féligazságokkal manipuláló román történetírás nem újdonság számunkra. Egy jeles román történész, Lucian Boia azonban műveiben igencsak kikezdte az évszázados történelemhamisító praktikákat. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa, Lupescu Radu szerint azonban a lényegi változásra még várni kell.
Lucian Boia bukaresti történészprofesszornak a román történetírás mitoszairól szóló legújabb könyvét olvasva az erdélyi magyar középiskolások helyébe képzelem magam, akik tudathasadásos helyzetben próbálnak tájékozódni Románia történelméről. Az olyan magyar családokból induló gyerekek, akik odahaza szüleiktől hallottak már egyet s mást Erdély történelméről, elképedve szembesülhetnek a Románia történelmét oktató iskolai történelemkönyvek és az otthoni útravaló között tátongó óriási szakadékkal. Ilyenkor az erdélyi magyar történelemtanár felelőssége, hogy mind a hivatalos román, mind a magyar történetírás dolgairól érdemben tájékoztassa diákjait. Dr. Lupescu Radu magyar történész, a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi és Európai Tanulmányok Tanszékének vezetője szerint történelemtanáraink többsége mindkét álláspontot igyekszik érdemben bemutatni.
Mítoszok országa
A rendszerváltás után jó ideig elképzelhetetlen volt, hogy elismert román történész olyan könyvet írjon, amely alapjaiban kérdőjelezi meg az eddigi román történetírást. Elsőként Lucian Boia, a Bukaresti Egyetem Történelem Fakultásának professzora törte meg a csendet az 1997-ben megjelent Történelem és mitológia a román közgondolkodásban című művével. Az azóta öt kiadást megért könyvet hasonló hangnemű és jól dokumentált kötetek követték, idén pedig Románia miért más? című elmélkedéskötete jutott el az olvasóhoz. A szerzőnek sikerült alaposan felkavarni a román történetírás állóvizeit. Könyvei a történelemhamisítás béklyójában vergődő román olvasó számára újabb és újabb kérdéseket, tisztázatlan korszakokat tárgyalnak egyszerű, közérthető, tudománynépszerűsítő stílusban.
Kissé kényszeredetten, de a román sajtó is felfedezte Boiát: legutóbb az Adevãrul közölt vele interjút arról, hogy lát-e valamilyen kapcsolatot a hazugságokra, féligazságokra épülő román történelemszemlélet és közélet, valamint aközött, hogy Románia immár az Európai Unió tagjaként is minden szempontból az utolsó helyen szerepel. Boia szerint a „román területeknek” a mindenkori Európától való, a 14. századtól napjainkig tartó mérhetetlen elmaradása, leszakadása nem tekinthető véletlennek. A szerző elismeri, hogy a mitológiákra alapuló román történetírás olyan mélyen beágyazódott a román közgondolkodásba, hogy súlyosan befolyásolja az egész nép tisztánlátását, józan ítélőképességét. Ezzel hozható összefüggésbe a kommunizmus bukása után újult erővel feltörő kisebbségellenesség, a másság elutasítása, ami állandó kerékkötője az ország fejlődésének. Legutóbbi könyvében Boia tág teret szentel Erdély elrománosításának. Egyetlen olyan erdélyi város sem volt Nagy-Románia létrejötte után, amelyben a román lakosság meghaladta volna az összlakosság 50 százalékát, fogalmaz a szerző, aki szerint a modernkori Románia megteremtésében nagy szerepet játszó „idegen elemek” eltávolítása, elüldözése a mitológiákra alapozó román közgondolkodás kényszerítő eszközévé vált.
Elfogadhatatlan kontinuitáselmélet
A Boia-jelenség szemlátomást tömegigénynek próbál megfelelni. Lupescu Radu szerint a történelem iránt érdeklődő román lakosság körében egyre több kérdés vetődik fel a kommunizmusban megfogalmazott, eleve vitatható történelmi eseményekkel, „tudományos” állásponttal kapcsolatban.
A magyar történészek által teljes egészében megkérdőjelezett, összességében a legvitatottabb román történelemszemlélet a dáko-román kontinuitás elmélete, amely ma is változatlanul szerepel az iskolai történelemkönyvekben. Lupescu szerint a kontinuitás-kérdést különféleképpen értelmezi a román történészszakma. A kommunizmus előtt a történészek egy része tényként fogadta el, hogy a Dunától délre is létezett neolatin népesség. Tisztában voltak azzal, hogy a korai középkorban a románság jelenléte legalább annyira jól dokumentált a Dunától délre, mint amennyire hiányos a Dunától északra. A kommunista történetírásban a hangsúlyt Erdélyre, illetve Románia területére összpontosították, és régészeti érvekkel próbálták alátámasztani. A történész szerint azonban a kerámiatöredékek nem beszélnek, nem tudjuk megállapítani belőlük, hogy a leletek szláv vagy valamilyen neolatin lakossághoz köthetők.
„A régészet csak akkor segít, ha ebbe az uniformizált történelmi kultúrába becsöppen egy idegen közösség, mint a honfoglaló magyarok. Nekik sajátos kultúrájuk, sajátos temetőik, régészeti leleteik vannak. Ebben a környezetben a magyarokat nagyon könnyen lehet azonosítani” – fogalmaz Lupescu. Szerinte a kontinuitás elméletével az a legnagyobb baj, hogy a rómaiak visszavonulása után, a 3-4. századtól a 14. századig – az első román vajdaság megjelenéséig – ezer év alatt a feltételezett neolatin nép sem államszervezetileg, sem építészetileg nem produkált értékelhető emléket. Ezt az űrt próbálják megmagyarázni olyan tévhitekkel, miszerint a románok felhúzódtak a hegyekbe. „A román történelemírás erősen alávetett a modern Románia születésének. Értelmezésük szerint vannak bizonyos stációk, amelyek nyomán szinte fátumszerűen létre kellett jönnie Nagy-Romániának. Ezek jól megfigyelhetők az Erdély történetét értelmező leírásokban, amelyek Gelu Vlad Menumoruttal kezdődnek, de történészeiket nem érdekli, hogy mi történt utána. Ugranak négyszáz évet, a következő állomásuk a román származásúként elkönyvelt Hunyadi János, utána Mihai Viteazul kora következik. A közöttük levő többszáz évről a román történetírás nagyvonalúan megfeledkezik” – összegzi a legkirívóbb eseteket Lupescu. A keményvonalas román történészek általában azt hangsúlyozzák, hogy Erdély különálló terület volt, nem tartozott a Magyar Királysághoz, hogy a királyság nagyon nehezen tudta megőrizni. Mindez egyféle hivatalos felvezető a „dicső végkifejlethez”, amely szerint elkerülhetetlen volt Erdély egyesülése Romániával. Minden marad a régiben?
A kolozsvári történész szerint hiba lenne Lucian Boia könyveit a román történetírás gyökeres megújításának jeleként értelmezni. Úgy véli, a hivatalos román történetírást továbbra is a keményvonalas tábor képviseli, a kulcsfontosságú pozíciókat ők töltik be, az „alternatív” szemlélettel próbálkozó román történészek egyelőre a szakma perifériáján foglalnak helyet. Jó jel azonban, hogy az új történésznemzedékekben is felbukkannak tehetséges „másként gondolkodók”, akik Boiához hasonlóan mítoszromboló igénnyel közelítenek a történelmi tényekhez. A kolozsvári szakember Adrian Rusut említi, aki a közelmúltban jelentetett meg átfogó munkát az erdélyi középkori várépítészetről az eddigi román történelemszemlélettől merőben eltérő új megvilágításban. Rusu nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a középkori Erdélyben semmiféle román államiság nem létezett. A román történészek által a földvárakat „román erődítményekként” beállító tévhitről Rusu azt írja: azok egyértelműen a magyar vármegyerendszer kiépítésének a tárgyi emlékei. „Rebellis” erdélyi történelem
Tény, hogy az erdélyi magyar és román történészek ma már külön malomban őrölnek. Sok erdélyi magyar régész, történész, művészettörténész tevékenykedik egyetemeken, közintézményekben, őskortól a jelenkorig a teljes spektrummal foglalkozva. Lupescu szerint az erdélyi történészek a román és a magyarországi szakemberközösségnek egyaránt méltó tárgyalópartnerei. A rendszerváltás óta sorozatban jelennek meg a hiányzó erdélyi magyar forrásmunkák. Egyetlen nagy probléma, hogy az erdélyi múltat feltáró forrásmunkák csak magyar nyelven látnak napvilágot, így nem hozzáférhetők a román nyelvű szakma számára. A Sapientia tanára azonban ezt átmeneti állapotnak tartja, a magyar forrásmunkák megjelenését követően rövidesen eljön az az időszak is, amikor az erdélyi múlt hangsúlyosan szerepel majd angol nyelvű szakirodalomként, és román nyelven is hozzáférhető lesz.
Az ördögi körből az erdélyi magyar történészek közreműködésével lehetne továbblépni, ha a szakma komolyan veszi a román és a magyar történetírás közötti híd szerepét. Lucian Boia sikernek örvendő könyvei előkészíthetik a terepet a nyitásra. Más út nincs, mert – ahogy Boia fogalmaz – hazugságokra épített társadalmaknak nincs jövője.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

RMDSZ–MSZP: rossz idő, rossz kapcsolat
Úgy tűnik, az RMDSZ volt elnöke és mai erős embere, Markó Béla is megérezte: túllőtt a célon a magyar szocialisták kolozsvári ajnározásával. Nemcsak a mindig gyorsan és határozottan reagáló, Mesterházyék „megfelelő” fogadtatásában gondolkodó Erdélyi Magyar Ifjak háborodtak fel e gesztuson, hanem a közélet iránt érdeklődők nagy része. De még az apolitikus, napi sajtót nem fogyasztó embereket is elérte a hír, s az annak nyomán születő jogos felháborodás. Mit tehet ilyenkor egy íróember? Hosszasan magyarázza a magyarázhatatlant, előszedve kétes szavatosságú kedvenc toposzait, úgy téve, mintha potenciálisan az MSZP is része lehetne a nemzeti erők szövetségének. Nem arról van szó ugyanis, hogy Tőkés László osztályozná a pártokat nemzetiekre és nemzetietlenekre, mint Markó állítja, hanem a pártok sorolják be magukat hosszú távú politizálásukkal. A politikai kétszínűség csimborasszója, amikor egy nyíltan nemzetellenes párt a határon túli magyarok választójogának intézményesítése után (!) megpróbál nemzeti színekben tündökölni, s egy másik, kifejezetten a nemzeti értékek és érdekek szolgálatára alakult párt, az RMDSZ meghatározó embere úgy tesz, mintha hitelt adna ennek az evidensen álnok szándéknak. Sőt, kellő cinizmussal úgy tesz, mintha a joggal felháborodókat tulajdonképpen az mozgatná, hogy Fidesznél szerezzenek jó pontokat, a hűségüket bizonyítsák: „inkább csak siettek egyesek a Magyarországon éppen erősebb politikai oldal mellett »letenni a garast«, ahogy 1989 előtt nevezték az ilyesmit mifelénk. Nehogy megharagudjék a gazda! Lássa, hogy őrizzük a házat” – írja Markó. Ki kell ábrándítanom Markó Bélát: nem kell ahhoz különösebb párt-elkötelezettséggel rendelkezni, hogy valakit felháborítson nemzetellenes politikusok haszonelvű, szavazatszerzési szándék által motivált erdélyi haknizása és megfogalmazásában is hamis bocsánatkérése. (Az MSZP nem „rossz kérdésre adott rossz választ”, mint állította Mesterházy, hanem egy akkoron messzemenően időszerű, jól megfogalmazott kérdés örvén uszított a határon kívül rekedt nemzettársak ellen.) Az olvasóképes választóközönségre aligha lesz hatással az írás, a saját véleménnyel rendelkezők hasába nehéz lyukat beszélni. A célközönség vélhetően az RMDSZ-bázis, mert bizony nem egy RMDSZ-es ismerősömet hallottam szégyenkezve említeni a Kolozsváron történteket. De még az ő meggyőzésükre sincs nagy esélye az exelnöknek.
Nézzük meg, mit is hoz fel Markó Béla maga és az RMDSZ mentségére: „Aki ugyanis Erdélyben tartós jövőt, hosszú távú megmaradást és boldogulást akar a magyaroknak, az nem ideológiákról papol nekünk, nem nemzeti és nemzetietlen pártokról, hanem annak tudatában, hogy valóban nem mindenki gondolkodik rólunk egyformán Magyarországon, megpróbál minél többeket közös céljaink mellé állítani. Igen, az MSZP-t is. Ha egy párt felülvizsgálja eddigi határon túli politikáját, és ennek Kolozsváron akar nyomatékot adni, akkor azt meg kell hallgatni.” S persze együttműködési megállapodást is kell kötni vele, hitelesítve ezáltal a farizeuskodást. Az MSZP „nemzetpolitikáját” soha nem a belső meggyőződés, hanem az éppen pozícióban levők taktikai megfontolásai alakították. Magyar–magyar csúcsot hívtak össze, majd néhány hónapra rá annak határozatait lábbal tiporva kötötték meg a magyar-román alapszerződést. Megszavazták a státustörvényt, majd 23 millió román munkavállalóval fenyegettek az annak alkalmazását lehetővé tévő, korábban maguk által is szorgalmazott Orbán–Nãstase-egyezség kapcsán. A 2004-es népszavazási kampányban tanúsított magatartásuk közismert, ellentétben a 2005. november 26-i legnagyobb árulásukkal, amikor megszavazták Románia feltétel nélküli EU-csatlakozását, tudván tudva, hogy középtávon nem kínálkozik még egy olyan történelmi konstelláció, amikor a magyar diplomácia nyomás alá tudja helyezni a románt, feltételeket szabva annak a támogatás fejében. Nemzetpolitikai szempontból óriási különbség van a román és a magyar szocialistákkal való viszonynormalizálási igyekezet motiválhatóságában. Pontáék esetében fel lehet hozni érvként az egyébként értékelvi síkon elfogadhatatlan paktumosdi mellett, hogy ez rövid távon mérsékelheti a román kormány magyarellenességét. No de a velejéig nemzetellenes MSZP-vel „kokettálni”, amely a szűk értelemben vett nemzetpolitikai gyalázatosságain túl rendszeresen hátba támadja a magyar kormányt nemzetközi síkon, amely a végletekig eladósodottá és kiszolgáltatottá tette Magyarországot, amely a térséget gyarmatosító globalizmus helyi adminisztrációjaként működik? Az MSZP-vel nem az a fő probléma, hogy mit tett jogelődje, az MSZMP. Bár természetesen el lehet képzelni, mennyi demokratikus elkötelezettség van egy olyan párt prominenseiben, amely hű kiszolgálója volt a szovjet kommunista hatalomnak. Amelynek kádereit úgy szocializálták, hogy 1956-ban ellenforradalom volt, a brutális megtorlást pedig rendteremtésnek állították be a vezetői, a magyar történelmi önképet a „bűnös nemzet” hazug imázsával helyettesítették, s ha volt a történelemben egyéni szinten keményen megvalósuló kontraszelekció, akkor a kommunista pártokon belül igencsak volt. Az utódpárttal az a fő probléma, hogy megalakulása óta MSZP néven mit tett. E politika erdélyi támogatása és hitelesítése – Markó Béla minden retorikai igyekezete dacára – nemzeti szempontból rövid és hosszú távon egyaránt megindokolhatatlan, megmagyarázhatatlan és megbocsáthatatlan.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Autonómia: út, igazság, élet?
Örök dilemma, ami az elmúlt hét vége két fontos eseménye kapcsán újra az asztalra került: vállaljon-e, vállalhat-e politikai szerepet az egyház? Veretes történelmi példák támogatják az igenlők táborát, közelmúltbeli esetek ütnek ugyanakkor rést a pártoló érvelés falán. A lelkész mindig meghatározó személyiség egy közösségben. Akkor is, ha magával ragadó, értéket-mércét megszabó és képviselő személyiség, de akkor is, ha megoszt, ha bomlaszt. A papok politikai szerepvállalása persze ennél jóval bonyolultabb történet.
Egy gyülekezet hitbéli homogenitása ugyanis korántsem jelenti tagjainak ideológiai egyarcúságát. Viszont, ha egy közösség lelkésze politikai nézeteket hirdet a szószékről vagy azon kívül, fennáll a veszély, hogy nem csak híveket szerez magának. Ellenkező esetben viszont megmarad magát csupán igehirdetésre korlátozó papnak, márpedig a rá bízott „bárányok” élete nem csak a templom falai között zajlik.
A közéleti szerepvállalást élete központjába állító Tőkés László szerint az egyház nem lehet semleges a társadalom, a politika kérdéseiben, az egyháznak ma is felelősséggel kell viszonyulnia a rá bízottak jövőjéhez. „Ha az egyház szociális támogatást nyújt híveinek, miért ne nyújthatna erkölcsi, politikai támogatást is?” – fogalmazott szatmárnémeti prédikációjában Tőkés, s nézetét sokan osztják. Az Erdélyi Református Egyházkerület nemrég beiktatott püspöke, Kató Béla viszont ettől eltérő elvet készül életbe ültetni. Nézete szerint a politikai szerepre vállalkozó lelkésznek nem csak fizetett tisztség elfoglalása esetén kell letennie palástját.
Két, egymástól meglehetősen eltérő nézet egy erdélyi magyarhoz hasonló szűk társadalomban – önmagában is vitát fakasztó párhuzamosság. Kialakulását részben az magyarázza, hogy a politikum érdekeinek megfelelően igyekszik többnyire összemosni a politikai formációkkal a civil mozgalmak szintjén megmaradó, a pártosságtól magát minden eszközzel távol tartani igyekvő szervezeteket. A leegyszerűsítő címkék ragasztgatását a szűkös emberanyag is ösztönzi, hiszen valóban több fórumon is felbukkannak ugyanazok az arcok.
Ideális megoldást keresni jó adag naivitást feltételez. Talán az segíthetne, ha igyekszünk jól „láthatóan” megjelölni azokat a célokat, amelynek támogatásában a közösség nagy többsége képes feloldódni. Az autonómia ilyen lehet, még akkor is, ha esetenként politikai kampányszlogenek is szennyezik a környezetét. Talán még a szószékről sem hangzana profán módon: az önrendelkezés az út, az igazság, az élet.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Felújítás alatt a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium
Erdély egyik legrégebbi városa Nagyenyed, helyén már a kelták idejében település állt. Történelme során többször feldúlták, de iskolája elpusztíthatatlannak bizonyult. A Magyar Örökség díjával kitüntetett híres kollégium talán még sohasem esett át ekkora méretű tatarozáson. Az Erdélyi Fejedelemség egykori fővárosa, Gyulafehérvár felé tartva Kolozsvárról a műúton szinte kikerülhetetlen Nagyenyed. Az út mentén, amerre a szem ellát, omladozó falak, törmelékek halmaza, égbe nyúló csupasz vasszerkezetek emlékeztetnek az egykori „ipari forradalom” idejére. A kommunizmusban gombamód szaporodtak a gyárak, üzemek, mindenféle-fajta ipari termék szaga és füstje lengte be a tájat, Kolozsvártól Tordán és Aranyosgyéresen keresztül el egészen Nagyenyedig. Az egykori ipari létesítményeket felváltva, manapság osztódással szaporodnak a hagymakupolák, ahol akad egy talpalatnyi hely, ott az ortodox egyház azonnal kitűzi győztes lobogóját. Gyárak helyett templomok magasodnak az ég felé, a munkásszállások helyét apácazárdák foglalják el.
Élni akaró város
Ha életre is kelt néha ez a vidék, a történelem viharait soha nem heverte ki egészen. Nagyenyedet és környékét az idők során többször feldúlták, a várost porig rombolták. A tatárok rátörtek és elfoglalták, Mihai Viteazul hadai felégették, majd nemsokára ismét a tatárok pusztítottak. A 18. század elején labancok garázdálkodtak a városban, de a legnagyobb csapás 1849 januárjában érte a várost: az Avram Iancu és Axente Sever által vezetett 16 ezer fős román haramia-sereg támadta meg, közel 1000 magyart mészároltak le. Akit a románok nem vertek agyon, azt kiűzték a városból. A kollégium és a levéltár dokumentumainak egy részét elpusztította, a lakóházakat lerombolta, a történelmi egyházak templomait kibelezte a fosztogató söpredék. A korabeli pusztításokat tetézte a 20. században véghezvitt betelepítési politika, amikor „újfajta” lakosokat költöztettek a városba. Szürke házfalak, vakolatukat vesztett épületek, latyakos utak várják az utazót Nagyenyeden, ezek jelzik korunk „gazdagságát”, amikor Románia kitalálta az „eredeti kapitalizmust”. Az erőszakos iparosítás következtében, amikor mindenfelől munkások érkeztek a városba, Nagyenyed dombjain tömbháznegyedek épültek, a lakosság etnikai aránya hirtelen kibillent egyensúlyából. Manapság alig három és félezer magyar lélekkel „büszkélkedhet” Erdély egyik legrégebbi városa. Munkalehetőség alig van ezen a vidéken, a több ezer embernek kenyeret adó gyárak csarnokai üresen várják végzetüket. A tömbházak lakásainak kitört ablakai mögött ma már nincs élet, sokan elvándoroltak, hátuk mögött hagyva a kilátástalan életet.
A fejedelem iskolája
Ám egy dologra századok óta büszke lehet Nagyenyed: a Bethlen Gábor által alapított kollégium kiállta az idők megpróbáltatásait, és nemzetünk legkiválóbb személyiségeit tudta útra bocsátani közel 400 éven át.
1622-ben, a Kolozsvárra összehívott országgyűlésen Bethlen Gábor fejedelem elfogadtatta az akadémia alapítási tervét,hogy csökkentse azt a lemaradást, amely Nyugat-Európával szemben mutatkozott. A főiskolát a fejedelmi székhelyen, Gyulafehérváron építették fel, ahol már az év végén beindult a tanítás, neves külföldi vendégtanárok közreműködésével. Itt volt diák, később tanár Apáczai Csere János, aki gyakran felemlegette „Bethlenes” éveit. 1662 októberében Bethlen János kancellár javaslatára II. Apafi Mihály erdélyi fejedelem rendeletet adott ki, amelynek értelmében a gyulafehérvári bethleni akadémiát Nagyenyedre helyezték át. 1712-ben a fejedelmi tanács megszűntével a kollégium vezetését és irányítását a Református Egyházi Főtanács, Supremum Consistorium vette át. 1948-ban kormányhatározat alapján a kollégium ingó- és ingatlan vagyonát államosították, egyházi, református jellegét megszüntették. A múlt század nyolcvanas éveiben itt is bevezették a román tannyelvű oktatást, a cél természetesen az volt, hogy idővel a magyar diákokat és tanárokat kiszorítsák a kollégium falai közül. 1990-ben a kollégium újból magyar tannyelvű intézetté vált, beindult a tanító- és óvónőképző, és így elérkezünk lassan a mába…
Akaratunkon kívül rosszkor érkeztünk a nagyenyedi kollégiumba, pontosan a próbavizsgák kellős közepébe toppantunk. Az iskola vezetőségének irodáiban Turzai Melánia igazgató-helyettes fogad, néhány szót váltunk, majd siet is az ügyeket intézni. Szőcs Ildikó igazgató is megérkezik, vele beszélgetünk a Bethlen jelenéről, a hatalmas munkát igénylő tatarozásról, ami már nagyon ráfért az intézmény épületeire.
Az iskolának – tudjuk meg az igazgatótól – az önkormányzat a fenntartója, és egyházi tulajdonban lévő épületben működik. Érdekes státusa van, hiszen állami intézmény, de felekezeti jellege is van. „Annak idején, a visszaszolgáltatás kapcsán a tantestület, a diákok és a szülők nagy része is kijelentette, hogy felekezeti oktatási hálózat részeként, a valamikori református kollégium utódaként óhajt működni” – mondja Szőcs Ildikó. Érdekes helyzet ez: egyházi tulajdonban lévő épületben működik egy állami iskola, ami gyakorlatilag része a felekezeti oktatási hálózatnak. A visszaszolgáltatást követően a tanügyminisztérium szerette volna megvásárolni az épületet, hogy ne kelljen bért fizetnie az egyházkerületnek. Természetesen a kollégium nem volt eladó, de szerencsés és okos megoldás született: 2007-ben sikerült olyan egyezséget kötni az egyházkerület és az önkormányzat között, aminek értelmében átadták az épületet használatra az önkormányzatnak, úgy, hogy a mindenkori Bethlen Gábor Kollégium működjék benne. A bérleti szerződés 25 évre szól, ennek értelmében az önkormányzatnak kötelessége, hogy a bérleti díjnak megfelelő összeget az intézmény fenntartására, az épület rendbe tételére használja fel. Szőcs Ildikó szerint példaértékű az együttműködés az egyházkerület és az önkormányzat között, a jelenleg zajló felújítási munkálatokra is sikerült elnyerni egy hatmillió eurós uniós pályázatot, és ha minden jól megy, 2014-re be is fejeződik a tatarozás. A tornacsarnok 1896-ban épült, ottjártunkkor ismét régi fényében pompázott. Új épület létesült a régi, omladozó konyha helyébe, az étkezdét pedig magyar állami segítséggel sikerült felújítani.
Ami a kollégiumi életet illeti, az igazgatónő hangsúlyozza: a gyerekeket a mindenkori keresztyén erkölcsi normák szellemében nevelik, és ehhez nyújt segítséget az egyházkerület. Ők alkalmazták az iskolalelkészt, aki a fogadóórákon, a különböző iskolai tevékenységeken foglalkozik a gyerekek lelki nevelésével. Napi áhítat, cserkészmozgalom, különböző önképző körök – mindez hozzátartozik a Bethlen kollégium mindennapi életéhez.
Választékban nincs hiány
A nagyenyedi kollégium bentlakásában 120 diák lakik, a környékbeli magyar iskolák megszűntével egyre többen választják a Bethlen Gábort. „Az iskolának hagyománya, hogy sok helyről érkeznek diákok. Fehér megyén kívül Maros, Kolozs, Hargita, de még Bákó megyéből is vannak tanítványaink” – mondja az igazgató. Akik messziről jönnek, általában a középfokú tanító-és óvóképzést választják, de vannak matematika-fizika, természettudományi osztályok is. A harmadik oktatási forma a Bethlenben a technikai oktatás, itt turisztika-közélelmezés szakirányon folyik a tanítás. Szakmunkásképző is van az iskolában, pincéreket oktatnak a szakma titkaira. Meggyőződhettünk tehát: sokféle lehetőséget kínál a nagyenyedi kollégium, hogy a gyerekek ne kényszerüljenek román iskolákba. Akollégiumban hétszáz diák tanul, az idén három osztály végez saját anyanyelvén. Másrészt az is igaz – teszi hozzá Szőcs Ildikó –, hogy a pedagógiai szakok ázsióját sikerült úgy lerombolni Romániában, hogy a fiatalok tömegesen már nem jelentkeznek a tanító- és óvóképző középiskolába. Ennek ellenére a gyereklétszám stabil, sőt, ebben az iskolai évben némileg nőtt is. A tanárok többsége enyedi, vagy az iskola véndiákja, ebből is látszik az erős kötődés a Bethlen iránt. Egyébként az iskola által minden évben megrendezett Bethlen-bál a város kiemelkedő társasági eseménye, amelyen alkalomadtán több mint félezer ember vesz részt. A kollégiumban a nagyszerű múlt nyomai lépten-nyomon felbukkannak: a folyosókon, az épületek falain, az udvaron, a dokumentációs tárban, vagy a természetrajzi múzeum termeiben. Itt koptatta a padokat, vagy tanított mások mellett Barabás Miklós, Bod Péter, Áprily Lajos, Sütő András, Jékely Zoltán, Pápai Páriz Ferenc, Köteles Sámuel, és innen indult felkutatni a magyarok őshazáját Körösi Csoma Sándor. A múzeum Fenichel Sámuel Afrika-kutató nevét őrzi, aki értékes néprajzi, rovar- és lepkegyűjteményének egy részét az enyedi kollégiumba juttatta el.
A múzeumban – melyet diákok, tanárok és civilek egyaránt látogathatnak –, az elefántagyarak, a kitömött állatok, és érdekesnél érdekesebb kiállítási anyagok társaságában egy emberi csontváz is látható. A legenda úgy tartja, ő volt egykor a múzeum őre. Végrendeletben kérte, hogy csontvázát helyezzék el kedvenc termében. Hogy örökkön-örökké őrizze az évszádok óta tudományt fakasztó iskola mindenkori javait, diákjait, tanárait.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

A román állam ne háborúzzon a saját polgárai ellen
Az Erdélyi Magyar Néppárt károsnak tartja és elítéli a mesterségesen létrehozott és felfújt, úgynevezett székelyzászló-ügyet.
Sajnos megszokhattuk, hogy romániai politikum és média egy része rendszeres időközönként világvége-hangulatot próbál kelteni, és a magyar, székely közösség ellen próbálja hangolni a közvéleményt, hogy elterelje a figyelmet más, kellemetlen kérdésekről. Nem normális, hogy egy ország társadalmát gátlástalanul manipulálják például annak függvényében, hogy a szociálliberális kormánykoalícióban sajnos nagy befolyással bíró „konzervatív” politikus, a médiában is jelentős érdekeltségekkel rendelkező, bizonyítottan szekusbesúgó Dan Voiculescu folyamatban levő büntetőpere éppen milyen szakaszban van.
A székely és a magyar zászló kifüggesztése miatt zaklatott és megbüntetett székelyföldi önkormányzatok folyamatos támadása igazságtalan és jogszerűtlen. Igazságtalan, mivel a székelységnek igenis természetes joga kifejezni és nyilvánosan vállalni nemzeti identitását, mivel ez nem valami vagy valakik ellen irányul. Ugyanakkor jogszerűtlen is, mivel a nemzeti identitás kifejezéséhez való jogot az alkotmány garantálja, a vonatkozó törvényes előírások pedig csak egy másik állam hivatalos lobogójának kitűzésére vonatkoznak – sem a székely, sem pedig a címeres magyar zászló nem egy állam lobogója.
Eltúlzottnak és fölöslegesnek tartjuk a román diplomácia reakcióját (Magyarország bukaresti nagykövetének számonkérését és kiutasítással való megfenyegetését) Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár kijelentéseire, amelyek megítélésünk szerint nem lépik túl az anyaország határain kívül élő magyar közösségek sorsa iránt érzett aggodalomnak azt a szintjét, amelyet a bukaresti vezetés is tanúsít a Románián kívüli, például a Moldovai Köztársaságban vagy Szerbiában élő románok iránt.
A bukaresti vezetés láthatóan nem akarja megérteni, hogy egy szimbólumait szabadon használó, önmagát a saját otthonában, szülőföldjén jól érző közösség nem csak hogy nem jelent veszélyt az ország területi épségére, hanem hozzájárul Románia stabilitásához és normálissá válásához. Sem a társadalom közérzete, sem az ország gazdasági helyzete nem fog javulni attól, ha a román állam háborút indít saját állampolgárai ellen, kétségbe vonva identitásuk, szülőföldjük puszta létezését, és egymás ellen uszítja a saját terültén élő nemzeti közösségeket.
Közlemény
Erdély.ma,

Budapest lerohanásával viccelődött a gálaesten Valer Marian
Elképesztő, az Antonescu vasgárdistáinak idejét idéző kijelentések árnyékolták be pénteken a Szatmár megyei díjátadó gálát Szatmárnémetiben, amelyen Valer Marian USL-és szenátor több száz ember füle hallatára azon poénkodott, miként kellene lerohanja a román hadsereg Budapestet!
Azt követően, hogy a Szatmár Megyei Tanács és Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalának vezetői péntek este 56, a szatmári közösségért kiemelkedő teljesítményt nyújtott személyeknek átadta a 46 elismerő és a 10 kiválósági oklevelet, valamint Iustian Sigheteanu, Máramaros és Szatmár megye ortodox püspöke megkapta az Év Embere elismerést, döbbenetes kijelentések hangzottak el az Északi Színház színpadján.
Dorel Coica polgármester bejelentette, hogy Valer Marian szenátorral közösen egy meglepetéssel készültek a szatmári közönségnek. Ezt követően Marian lépett a színpadra, aki előbb kiemelte a szatmáriakat jellemző etnikai és vallási toleranciát és az itt tapasztalt békés együttélést.
Az USL-és politikus azonban ezúttal sem hazudtolta meg önmagát és diskurzusa nyíltan soviniszta, nacionalista, mi több, militáns hangnemet váltott. Előbb kijelentette nemtetszését a székely zászlók ügyében kirobban vita kapcsán, majd felháborítónak nevezte, hogy a Szamoskrassói Általános Iskolát Bem Józsefről nevezték el. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősét népirtónak nevezte, akinek a nevéhez szerinte „negyvenezer román halála köthető"! Ami nyilvánvaló hazugság és történelemhamisítás, mivel 1849. decemberében a kártérítést követelő erdélyi románok összesen 35-40.000 román áldozatról beszélnek.
Mindezzel azonban még nem ért véget a magyarság gyalázkodása, Marian ugyanis egy román katonai nótát kezdett el énekelni, melynek parafrazált refrénjében az állt, hogy a román katonák kivont dárdával keljenek át a Tiszán és háromszor rombolják le Budapestet!
Kocsis Zoltán
szatmar.ro
Erdély.ma,

Lapszemle
Mögöttes politikai érdekek a székelyzászló-ügy mögött?
A pénteki romániai lapok többsége mind a magyar, mind a román kormányt felelősnek tartja azért, hogy éles vita alakult ki közöttük a székely zászló ügyében, reagálásukat túlzónak tartja, ami szerintük csak mögöttes érdekekkel magyarázható.
Dan Constantin, a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) szócsövének számító Jurnalul National vezércikkírója úgy vélekedett: Németh Zsolt külügyi államtitkárnak régóta „feladata”, hogy nyilatkozataival Romániát provokálja, és ebben most Füzes Oszkár bukaresti nagykövet is besegített neki. A szerző úgy véli, a Fidesz már a jövő évi választásokra készül. Szerinte a „rossz gazdasági helyzetbe került Magyarország elszigetelődött a sovén és antiszemita felhangokkal kísért jobboldali politikájával”, a választások kimenetelét pedig a félmillió külhoni kettős állampolgár szavazata döntheti el a Fidesz és a szocialisták között. Constantin szerint „a két vuvuzela” az erdélyi szavazatszerzés reményében forralta fel a székelyzászló-ügy vizét, amellyel mások fogják „leforrázni” magukat.
A liberális kötődésű Adevărul a székelyzászló-ügyet kommentáló Crin Antonescu liberális pártvezér egy televíziós nyilatkozatát idézi. Az USL társelnöke azt fejtegette, hogy Orbán Viktor „egy kis ország miniszterelnöke – hiszen Magyarország a demográfia, az erő, a források szempontjából kis ország –, amelynek vezetője nagy politikát akar csinálni”. Antonescu hozzátette, hogy ez egy revizionista politika, majd folytatta: „Orbán úr az egész világ magyarsága számára az akar lenni, mint a katolikusoknak a pápa.” A román szenátus elnöke azt is leszögezte, hogy „Orbán miniszterelnökkel nem lehet olyan párbeszédséma szerint tárgyalni, mint ahogy elődeivel tárgyaltak a román hatóságok”. A székelyzászló-ügyet Antonescu magyar provokációnak nevezte, amelyre szerinte – az állásfoglalást elhárító – Traian Băsescu államfőnek kellett volna higgadt, de határozott választ adnia.
A jobboldali România Liberă Cristian Câmpeanu véleménycikkét közli Őrültség Bukarestben és Budapesten címmel. „Két kis ország, amelyeknek az élén egy-egy autokratikus hajlamú, a jogállamisággal hadilábon álló politikus áll, lelkesen belevetette magát a legkezdetlegesebb populista nacionalizmusba, hogy saját kudarcairól elterelje a figyelmet: így tekintenek a magyar–román feszültségre Európából” – vélekedik a szerző. Rámutat: Kovászna megye prefektusának nem lett volna szabad megengednie magának, hogy egy gyarmatosító hatalom arroganciájával eltávolítsa a székely zászlót egy, a megyeházán rendezett ünnepségről. Szerinte ezzel csak megerősítette azt az érzést a magyarokban, hogy a román hatóságok egy megszálló erő képviselői a Székelyföldön. Úgy vélte: ezért beszélt Németh Zsolt „szimbolikus agresszióról”.
Szabadság (Kolozsvár)

Németh: a nagykövet mandátumának megfelelően járt el
Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a magyar kormánynak alkotmányos kötelessége támogatni az autonómiatörekvéseket, ha ezt a határon túli magyarok legitim szervezetei kérik.
Az államtitkár a Duna Tv Közbeszéd című csütörtöki műsorában kiemelte, ebben a kérdésben Magyarország álláspontja egyértelmű, és Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet is ezt fejtette ki, amikor szerdán egy román televízió kérdésére válaszolt.
Nincs szó a diplomata kiutasításáról, „a nagykövet a mandátumának megfelelően járt el” – hangsúlyozta Németh Zsolt. Kifejtette, tartalmi vita van a két ország között, és ez nem egy személyről szól, hanem a székely zászló használatáról.
Véleménye szerint fontos fejlemény, hogy csütörtök délután telefonon egyeztetett Martonyi János külügyminiszter román kollégájával, Titus Corlăţeannal. A két tárcavezető megállapította, hogy a kormányok között nézetkülönbség van a székely zászló használatával kapcsolatban, Magyarország szerint törvényes a használata, Románia szerint viszont nem. Ugyanakkor a két miniszter abban is megegyezett, hogy stratégiai partnerség jegyében párbeszédet folytatnak a kérdésről – idézte fel az államtitkár.
Kitért arra is, hogy Martonyi János a közeljövőben Bukarestbe látogat, hogy áttekintsék a kétoldalú kapcsolatokat, és akkor „a szabad szimbólumhasználat” kérdése sem lesz megkerülhető.
Amikor néhány hónapja új kormány alakult Romániában, elkezdődött „ez a bizonyos zászlóháború” – idézte fel. Mint mondta, a feszültség kialakulásáért „egyértelmű, hogy kit terhel a felelősség”. Remélhetőleg, ha az új román kormány tagjai elfoglalják a pozíciójukat, megkezdődhet a párbeszéd – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy az EU állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozóján Orbán Viktor miniszterelnök tárgyal-e a román vezetőkkel a kérdésről, Németh Zsolt úgy válaszolt, Traian Băsescu román államfővel „ebben a kérdésben gyorsan egyet fogunk érteni”. Remélhetőleg az elnök megosztja majd a szimbólumhasználattal kapcsolatos tapasztalatait Victor Ponta kormányfővel is, és ezt követően vele is meg tudnak majd állapodni – mondta az államtitkár.
Victor Ponta miniszterelnök országa belügyének nevezte a kisebbségi jogok tiszteletben tartását. Ebbe pedig „nincs amiért beleszóljon a magyar miniszterelnök, és nem vagyok kíváncsi a véleményére ebben a témában” – jelentette ki arra az újságírói kérdésre, tervez-e miniszterelnöki szintű tisztázást a székely zászlóról kirobbant magyar–román vita ügyében.
Szerdán Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét a román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta meg a székely zászló, valamint az autonómia ügyében kifejtett álláspontja miatt, s kilátásba helyezte kiutasítását, ha a nagykövet nem tér vissza „megbízatása keretei közé”.
Szabadság (Kolozsvár),

Emlékező és emlékeztető barangolások
Két újságíró a szerzője annak a kötetnek, amelyet Xantus János természettudósunk halálának harmincadik évfordulója tiszteletére csütörtök este mutattak be a magyar konzulátus rendezvénytermében.
A kolozsvári Szabó Csaba és a brassói Ambrus Attila Folyópartok – Újnomádok című, riportokat és jegyzeteket tartalmazó könyve két különböző stílus felhasználásával született meg – mondta bevezetőjében a házigazda, Magdó János főkonzul. Szabó Csaba a hagyományos irodalmat követi, sok jelképpel és személyes véleménnyel átitatva, Ambrus Attila pedig a leíró újságírói látásmódot követte. Mindketten, Xantus Jánoshoz hasonlóan, sok utazási élményt és természetszeretetet mondhatnak magukénak.
A zsúfolásig megtelt teremben részletet vetítettek le a tudós fiának, Xantus Gábornak 1979-ben készült riportfilmjéből, amelyben xantus Jánossal tudós társadalmunk egy másik klasszikusa, Szabó T. Attila beszélget családról, munkáról, könyvekről. A kötetet ismertető Kötő József színháztörténész a reinkarnálódott Xantus-i szellemiséget emelte ki, amely transzszilván hangulatú, mégis a mai globális veszélyek árnyékában már megváltozott. A Folyópartokban Szabó Csaba a természet és az emberi természet, a nemzet és az egyén kapcsolatát érvényesíti, az Újnomádokban pedig Ambrus Attila saját környezetünket állítja szembe a nagyvilággal, azzal a következtetéssel, hogy itt, Közép-Kelet-Európában újra meg kell tanulnunk együtt élni.
A szerzők közül Szabó Csaba a hálátlan hírlapi újságírói munkát megtörő riportsorozat kapcsán hangsúlyozta, hogy általa nemcsak Xantus Jánosra, hanem más kiemelkedő tudósainkra (Mészáros Miklósra, Bodrogi Györgyre stb.) is emlékezik. Ambrus Attila az európai, amerikai, törökországi útjairól hazatérőben városa határában a vándort fogadó tábla lélekmelegítő feliratát idézte, melyen régóta ez áll: Braşov, Brassó, Kronstadt.
A találkozót Köllő Csongor és Laczkó Vass Róbert színművészek fellépése színezte, akik részleteket olvastak fel a kötetből.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár),

Kós Károly figyelmeztetései
Születésének 130., halálának 36. évfordulójához közeledve, talán nem kellene Kós Károlyt is bevonni az egyre durvább kultúrharcba. Hogy ki volt ő, hogy hol állt, hova állt, hazatérve Erdélybe, azt nem most kell kideríteni. Legfeljebb emlékeztetni kell a rosszul (nagyon hiányosan) emlékezőket – akár a leszármazottak némelyikét – a tényekre, Kós Károly hatalmas munkásságának egészére, beleértve mindig harcos (nemegyszer karcos) szövegeit.
Kós Károlyról én nem írtam könyvet – mint Sas Péter, jóval korábban pedig (rossz időben és így felemásan) Varró János –, kutatásaim során azonban számtalanszor kellett elidőznöm élete-életműve egy-egy szakaszánál, nem szólva néhány emlékezetes személyes találkozásról Károly bácsival. (Első és egyben utolsó képzőművészeti kiállítását 1975 decemberében rendeztük meg a Korunk Galériában, ezen még ő is jelen volt.) A 90. születésnapjára pedig megjelentettük – 1973 novemberében – a Korunk Kós Károlynak és Kalotaszegnek szentelt számát, amelyben többen jártuk körül „táj és világ gondját”. Bekapcsolva a probléma boncolgatásába Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című könyvét is, erre visszautalva, no meg beszámolva Károly bácsinak kalotaszegi szerkesztőségi kiszállásunkról, levelet küldtem Neki, amelyre 1974. február 9-én (szokása szerint szabadkozva, öreg korára hivatkozva, a késés miatt) hosszan válaszolt. Ebből a levélből idézem: „…ez a könyv [a Sütőé] egyike azoknak a legutóbbi években megjelent (nem sok) írásoknak, melyeknek szerzői végre ráébredtek, hogy minden becsületes kultúrembernek, de elsősorban és mindenekfelett minden igazi művésznek (legyen az író, képzőművész, építész vagy zenész) minden időben, mindenütt a világon és minden körülmények között a Sors által rendeltetett kötelessége – volt, van és lesz – a maga népe és szülőhazája sorsának vállalása és alkotó életmunkájában népének és megbecsült hagyományainak szellemében való hűséges szolgálata.”
Nos, minthogy Kós Károlynak a Sors által rendeltetett kötelessége változó időben változó lehetőségeket jelentett, „kiegyenesíteni”, azaz félremagyarázni az ő megnyilvánulásait: történelmi tévedés. (Újabban hasonló kísérleteknek lehetünk tanúi olyan 20. századi klasszikusaink esetében, mint például Móricz Zsigmond, Illyés Gyula.) Egy dologban biztosan nem lehet „fogást találni” Kós Károlyon: hűségén Erdélyhez. Amit halála évében írtam, azt csak megismételni tudom: „A népének elkötelezett értelmiségi erdélyi szobrát róla lehetne megmintázni, ha kilencvenen túl is huncutul-nyugtalan arca (melyet, akik ismertük őt, örökre magunkkal hordunk) és tréfásan komoly figyelmeztető ujja valahogy ellent nem mondana bármilyen szobormerevségnek. Mondták ugyan vitafelei Kós Károlyt merevnek, kérlelhetetlennek, számunkra azonban most már mindig a hajlíthatatlanságot jelenti, a józan következetességet, amellyel a nyelvi, a szellemi és tárgyi örökség megőrzését és továbbfejlesztését csak a román–magyar–német együttélés realizmusában tudta elképzelni.”
Hát persze, ennek az utolsó mondatnak az érvényessége már csak azért is sántít, mert a szászok és svábok nagy többsége kivándorolt (kihalt) Erdélyből, a román–magyar, a magyar–román együttélés pedig azóta is sokszor kapott mély sebeket. Egyetlen példát: a Kós-centenárium megünneplését letiltotta Bukarest (ennek következményeit az ember a saját szekus megfigyelési dossziéjában ugyancsak bőven megtalálja), holott tíz évvel korábban az Írószövetség kolozsvári fiókjának székhelyén mellettünk a román írók is jelen voltak, ünnepelték velünk együtt Károly bácsit.
A figyelmeztető ujjról azonban még valamit feltétlenül el kell mondani. Magyar–magyar vonatkozásban. Minthogy régebben sem szerettem „hozott anyagból” dolgozni, igyekeztem eljutni a forrásokhoz Kós-ügyekben is. Így találtam meg a Budapesti Hírlapban Kós Károly levelét a balázsfalvi gyűlésről, az erdélyi románság 1911-es gyülekezéséről. (Sas Péter bizonyára a Benkő Samu kiadta Kós-beszélgetésekből tud az eseményről. A teljes szöveg ismeretében bizony sok mindent el lehetne mondani Kós magyarság-óvásáról és súlyos szemrehányásairól a magyar hivatalosság irányában. Csupán néhány keserű mondat a Budapesti Hírlapban megjelentekből: „Mai helyzetünk az, hogy a zárt sorokban, egységes vezetés alatt és öntudatosan előnyomuló oláhsággal szemben az elszegényedett, fáradt és reményvesztett magyar társadalom lépésről lépésre, lassan, de folytonosan kénytelen visszavonulni minden téren. Sorsunkat előre látjuk és csodára nem számíthatunk. Mi magunk gyöngék vagyunk és segítségünkre nem jön sem a nagymagyarországi társadalom, sem az államhatalom. A magyarországi társadalomra sohasem is számíthattunk. A múltban is mi: Erdély voltunk azok, akik ha kellett, segítséget vittünk Magyarországnak. Jutalmat ezért sohasem kértünk és sohasem vártunk.”) Ha ehhez hozzáadjuk azt, amit Kós a Sztánán 1912 telén szerkesztett, rövid életű lapjában, a Kalotaszegben írt Erdély és a pesti közvélemény viszonyáról, hát bizony-bizony…
A mondatot többféleképpen lehet folytatni. Például az Erdélybe hasonlóképpen hazatért Bánffy Miklóshoz fűződő kapcsolatával; magázva is közel érezte magához a nagyurat, az Erdélyi Helikonban együtt dolgoztak a magyar irodalomért. Vagy a Szabédi-féle kolozsvári Termés híres, 1943-as ankétjából idézve, ahol Kós Károly az „uralkodó eszmék” közé a maga transzszilvanizmusát „csempészte be” – lényegében folytatva sok évtizedes harcát Erdélyért, a magyarságért és a három kultúra egymás melletti továbbéléséért. Mindehhez kell (lehet és kell) hozzátenni Kós Károly vállalását például a Balogh Edgár szerkesztette Világosságban, a Magyar Népi Szövetségben, a negyvenes évek második felében. (Világosságbeli publicisztikája is érdemes az utókori figyelemre.) Bukaresti képviselősége éveiből feleségének, „Édes Idának” Kolozsvárra küldött levelei (1946–1948) már olvashatók…
Most csak ennyit, a feltámadt Kós-vitában. (És egy helyesbítés Tibori Szabó Zoltán írásához: Kós Balázs nem testvére, hanem egyik fia volt Kós Károlynak.)
Kántor Lajos
Szabadság (Kolozsvár),